• Tartalom

2286/2001. (X. 11.) Korm. határozat

2286/2001. (X. 11.) Korm. határozat1

a terrorizmus elleni harc európai politikájához és annak akcióterveihez történő társulásról, valamint az ezzel összefüggő kormányzati feladatok összehangolásáról2

2001.10.11.

A Kormány

1. egyetért az Európai Unió Tanácsának 2001. szeptember 21-i rendkívüli ülésén elfogadott következtetésekkel, és társul a terrorizmus elleni harc európai politikájához, valamint az annak tárgyában elfogadott akciótervekhez;

2. tárcaközi bizottság felállítását határozza el az 1. pont szerinti akciótervekhez, valamint az egyes nemzetközi szervezetek, így különösen az OECD ezzel összefüggő tevékenységéhez történő kapcsolódásunk konkrét kormányzati intézkedéseinek előkészítésére és koordinálására a Külügyminisztérium Integrációs Államtitkársága vezetőjének irányításával, a Belügyminisztérium, az Igazságügyi Minisztérium, a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium, a Pénzügyminisztérium, valamint a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter hivatala képviselőjének részvételével.

A tárcaközi bizottság feladata az Európai Unió, illetőleg a nemzetközi szervezetek akció-, illetve intézkedési terveinek tartalmához és határidőihez igazodó intézkedési terv kidolgozása;

Felelős: érintett miniszterek

Határidő: azonnal

3. felhívja a külügyminisztert, hogy a 2. pont szerinti intézkedési tervről és annak végrehajtásáról a Kormány részére – a megfelelő időpontban – adjon tájékoztatást;

4. felhívja az érintett minisztereket, hogy a terrorizmus elleni harccal összefüggésben a 2. pont szerinti intézkedési terv alapján tegyék meg a szükséges intézkedéseket.

Orbán Viktor s. k.,
miniszterelnök

1

Megjelent: Határozatok Tára 2001. évi 44. szám.

2

A határozatot az 1119/2010. (V. 13.) Korm. határozat 1. pont 1.41. alpontja hatályon kívül helyezte 2010. május 29. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére