• Tartalom

2007. évi LXXV. törvény

2007. évi LXXV. törvény

a Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről1

2023.07.15.

A piacgazdaság működéséhez szükséges, hogy a gazdálkodók a vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetükről megbízható és valós információkat hozzanak nyilvánosságra, a jogszabályokban meghatározott módon. A nyilvánosságra hozott információk megbízhatóságát növeli a független könyvvizsgálók által végzett könyvvizsgálat.

Tekintettel a gazdasági folyamatok határokon átívelő jellegére és hatásaira, indokolt, hogy a könyvvizsgálói tevékenység a nemzetközileg elfogadott szakmai előírások figyelembevételével kerüljön szabályozásra, egyidejűleg megteremtve a nemzetközi együttműködés törvényi feltételeit is.

Az Országgyűlés elismeri a könyvvizsgálók jogát a szakmai önkormányzathoz, egyúttal biztosítja a közérdek megfelelő érvényesülését a könyvvizsgálói közfelügyelet kialakításával.

Ennek érdekében az Országgyűlés a következő törvényt alkotja:

I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

A törvény célja és alkalmazási köre

1. § (1) E törvény célja, hogy meghatározza a – közérdekű tevékenységnek minősülő – jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység során alkalmazandó követelményeket, amelyek biztosítják e tevékenység megfelelő ellátását.

(2) E törvény rendelkezéseit kell alkalmazni a nem jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység ellátása során is.

(3) A törvény hatálya kiterjed

a) a Magyar Könyvvizsgálói Kamarára (a továbbiakban: kamara),

b) a kamarai tag könyvvizsgálóra,

c)2 a könyvvizsgáló cégre és a könyvvizsgálói hálózat tagjára,

d) a kamara által jegyzékbe vett harmadik országbeli könyvvizsgálóra és harmadik országbeli könyvvizsgáló gazdálkodóra,

e) az okleveles könyvvizsgálói képzésben résztvevőre,

f) a könyvvizsgáló jelöltre,

g)3 a külföldön tevékenységi engedéllyel rendelkező könyvvizsgálóra, könyvvizsgáló gazdálkodóra, ha Magyarországon kíván jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet végezni, valamint

h)4 a könyvvizsgálói közfelügyeleti feladatokat ellátó szervezetre (a továbbiakban: közfelügyeleti hatóság).

Értelmező rendelkezések

2. § E törvény alkalmazásában

1. Audit bizottság: a számviteli jogszabályok szerinti beszámoló készítés és a beszámolóra vonatkozó jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység folyamatát figyelemmel kísérő szerv.

2. Csoportkönyvvizsgáló: az a kamarai tag könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég, aki/amely az összevont (konszolidált) éves beszámoló könyvvizsgálatát végzi.

3.5

4.6 Érintett állami szerv: a pénz-, tőke- és biztosításpiaci szervezeteket, pénztárakat érintően a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletével kapcsolatos feladatkörében eljáró Magyar Nemzeti Bank, az államháztartás alrendszereinek szervezeteit érintően az Állami Számvevőszék.

5. Gazdálkodó: a számvitelről szóló törvényben meghatározott fogalom.

6.7 Gazdálkodó szervezet: a polgári perrendtartásról szóló törvény szerinti gazdálkodó szervezet.

7. Gazdálkodó szervezet (szervezet): a gazdálkodó szervezet és a gazdálkodó szervezetnek nem minősülő külföldi illetőségű szervezet.

8. Harmadik ország: az Európai Gazdasági Térségen kívüli állam.

9. Harmadik országbeli könyvvizsgáló: olyan természetes személy, aki nem kamarai tag könyvvizsgáló, és harmadik országban rendelkezik jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység végzésére jogosító engedéllyel.

10. Harmadik országbeli könyvvizsgáló gazdálkodó: jogi formájától függetlenül olyan szervezet, amely nem könyvvizsgáló cég, és harmadik országban rendelkezik jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység végzésére jogosító engedéllyel.

11. IFAC: Nemzetközi Könyvvizsgálói Szövetség (International Federation of Accountants).

12.8

13.9 Kamarai tag könyvvizsgáló: az a természetes személy, aki e törvény alapján jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység végzésére jogosult Magyarország területén.

14.10 Könyvvizsgáló cég: az egyéni vállalkozó kivételével az a gazdálkodó szervezet (szervezet), amely e törvény alapján jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység végzésére jogosult Magyarország területén.

15. Könyvvizsgáló cég kapcsolt vállalkozása: jogi formájától függetlenül bármely olyan gazdálkodó szervezet (szervezet), amely közös tulajdonlás, ellenőrzés vagy vezetés révén kapcsolatban áll a könyvvizsgáló céggel.

16. Könyvvizsgáló jelölt: a szakmai kompetencia vizsga előfeltételeként előírt szakmai gyakorlatát teljesítő, okleveles könyvvizsgálói szakképesítéssel rendelkező természetes személy.

17. Könyvvizsgálói hálózat: az a nagyobb kiterjedésű struktúra,

– amelynek célja az együttműködés, és amelyhez a kamarai tag könyvvizsgáló, a könyvvizsgáló cég tartozik, valamint

– amelynek célja egyértelműen a nyereség vagy a költségek megosztása, vagy amely közös tulajdonban működik, közös ellenőrzéssel vagy vezetéssel, közös minőségellenőrzési politikával és eljárásokkal, közös üzletstratégiával rendelkezik, közös márkanevet használ, vagy megosztja a szakmai erőforrások meghatározó részét.

18. Közeli hozzátartozó: a Polgári Törvénykönyvről szóló törvényben meghatározott fogalom.

19. Közérdeklődésre számot tartó gazdálkodó:

a) az a gazdálkodó, amelynek átruházható értékpapírjait az Európai Gazdasági Térség valamely államának szabályozott piacán kereskedésre befogadták,

b) minden olyan, az a) pont hatálya alá nem tartozó gazdálkodó, amelyet jogszabály közérdeklődésre számot tartónak minősít.

20.11 Különbözeti vizsga: olyan vizsga, amelyet magyar nyelven kell teljesíteni, és amely a Magyarország területén folytatott jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység ellátásához szükséges ismeretek ellenőrzésére terjed ki.

21. Mentor: az a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet végző kamarai tag könyvvizsgáló, aki a könyvvizsgáló jelöltet a szakmai tapasztalatok elsajátításában segíti.

22.12 Nemzetközi könyvvizsgálati standardok: az IFAC által a Nemzetközi Könyvvizsgálati és Bizonyosságot Nyújtó Szolgáltatási Standardok Testületen [International Auditing and Assurance Standard Board (IAASB)] keresztül kibocsátott Nemzetközi Könyvvizsgálati Standardok [International Standards on Auditing (ISA)], 1. sz. Nemzetközi Minőségellenőrzési Standard és más kapcsolódó standardok, amelyek a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységhez kapcsolódnak.

23. Szabályozott piac: a tőkepiacról szóló törvényben meghatározott fogalom.

24. Szakmai kompetencia vizsga: annak ellenőrzése, hogy a könyvvizsgáló jelölt a számára előírt szakmai gyakorlati idő alatt megfelelő szakmai tapasztalatot szerzett és ismereteit képes valós körülmények között alkalmazni.

25. Szakmai szolgáltatás: a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység és az egyéb szakmai szolgáltatás.

26.13 Európai Gazdasági Térség állama: az Európai Unió tagállama és az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más állam.

27.14 Munkaviszony jellegű jogviszony: minden olyan, munkaviszonynak, közalkalmazotti, köztisztviselői jogviszonynak, szolgálati viszonynak nem minősülő jogviszony, melyben a munkaviszonyra jellemző tartalmi elemek meghatározó jelleggel érvényesülnek. Munkaviszonyra jellemző tartalmi elemek különösen: a folyamatos és személyes munkavégzési jelleg, a rendszeres díjazási jogosultság, a rendelkezésre állási kötelezettség, az alá-fölé rendeltségi viszony (betagozódás a szervezeti hierarchiába), az irányítási, utasításadási és ellenőrzési jog (vezetői jellegű jogviszony esetén), a munkavégzés időtartamának, a munkaidő beosztásának meghatározása, a munkavégzés helyének megjelölése, a munkaeszközök és nyersanyagok, valamint a munkavégzés egyéb feltételeinek biztosítása.

29.16 Fő könyvvizsgáló partner

a) az a kamarai tag könyvvizsgáló, akit a könyvvizsgáló cég meghatározott könyvvizsgálói megbízatás tekintetében a könyvvizsgáló cég nevében elvégzendő jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálat elsőrendű felelőseként jelölt ki, vagy

b) csoportkönyvvizsgálat esetében legalább az a kamarai tag könyvvizsgáló, akit a könyvvizsgáló cég a csoport szintjén a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálat elvégzésének elsőrendű felelőseként jelölt ki, és az a kamarai tag könyvvizsgáló, akit a jelentős leányvállalatok szintjén elsőrendű felelősként jelöltek ki, vagy

c) az a kamarai tag könyvvizsgáló, aki a független könyvvizsgálói jelentést aláírja.

30.17 Szoros kapcsolat: a 2003/6/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek az elfogadott piaci gyakorlatok, az árualapú származtatott ügyletekre vonatkozó bennfentes információ fogalommeghatározása, a bennfentesek jegyzékének összeállítása, a vezető tisztségviselők ügyleteinek bejelentése és a gyanús ügyletek bejelentése tekintetében történő végrehajtásáról szóló 2004/72/EK bizottsági irányelv 1. cikk (2) bekezdése szerinti fogalom.

A jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység

3. § (1) E törvény alkalmazásában jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység

a) a gazdálkodónál a számviteli jogszabályok szerinti beszámoló felülvizsgálata, szabályszerűségének, megbízhatóságának, hitelességének, valamint annak tanúsítása, hogy a beszámoló megbízható és valós összképet ad a gazdálkodó vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetéről,

b) a gazdálkodó alapításakor, átalakulásakor, jogutód nélküli megszűnésekor a külön jogszabályban előírt értékelési, ellenőrzési, véleményezési (záradékolási) feladatok ellátása,

c) a könyvvizsgálók jogszabályban meghatározott egyéb feladatának elvégzése.

(2) E törvény alkalmazásában jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységen kívüli egyéb szakmai szolgáltatás

a) a gazdálkodó működésének átvilágítása, értékelése,

b) a gazdálkodó alapításával, átalakulásával, jogutód nélküli megszűnésével, folyamatos működésével, gazdálkodásával, információs rendszerével kapcsolatos pénzügyi, adó- és járulék-, vám-, számviteli és kapcsolódó számítástechnikai, szervezési szakértői tevékenység, szakvélemény készítése, az ezekkel kapcsolatos tanácsadás, ideértve – külön jogszabályban meghatározott feltételek fennállása esetén – az igazságügyi könyvszakértői tevékenységet is,

c) a számviteli, ellenőrzési, pénzügyi, könyvvizsgálói szakoktatás, továbbképzés, vizsgáztatás,

d) a könyvviteli szolgáltatás.

A Magyar Könyvvizsgálói Kamara jogállása, feladatai

4. § (1) A Magyar Könyvvizsgálói Kamara a kamarai tagok önkormányzattal és nyilvántartott tagsággal rendelkező köztestülete. A kamara székhelye: Budapest.

(2) A kamara országos hatáskörű jogi személy, amely feladatainak ellátására jogi személyiséggel nem rendelkező központi szerveket és területi szervezeteket hoz létre.

(3)18

(4)19

(5) A kamara

a) ellátja a jogkörébe tartozó közigazgatási hatósági ügyek intézését,

b)20 közfelügyeleti hatóság jóváhagyásával megalkotja és naprakészen tartja a könyvvizsgálati, valamint az átvilágítási megbízásokra, a bizonyosságot nyújtó megbízásokra, a kapcsolódó szolgáltatásokra és a belső minőségellenőrzésre, könyvvizsgálók, könyvvizsgáló cégek belső szervezetére és a könyvvizsgáló munka megszervezésére vonatkozó nemzeti standardokat,

c) meghatározza az okleveles könyvvizsgálói szakképesítés szakmai és vizsgáztatási követelményeit, ellátja a vizsgáztatási feladatokat, és a képzés irányításával, felügyeletével kapcsolatos hatósági feladatokat, meghatározza a szakképesítés tartalmi kereteit, szabályozza a képzésben közreműködő szervezetek feladatait, gondoskodik a feladatellátás minőségbiztosításáról,

d) szervezi és felügyeli a könyvvizsgáló jelöltek képzését, meghatározza a könyvvizsgáló jelöltek képzési programját, a szakmai kompetencia vizsga követelményeit, lebonyolítja a szakmai kompetencia vizsgát,

e) meghatározza a különbözeti vizsga követelményeit, lebonyolítja a különbözeti vizsgát,

f) szervezi és felügyeli a kamarai tag könyvvizsgálók kötelező szakmai továbbképzését, gondoskodik a feladatellátás minőségbiztosításáról,

g) véleményt nyilvánít a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységgel kapcsolatos kérdésekben,

h) dönt a kamarai tag könyvvizsgálók, a könyvvizsgáló cégek fegyelmi ügyében.

i)21

j)22 Szakértői véleményt alakít ki az IFRS-ek szerinti számviteli elszámolás minősítését is igénylő, az adózás rendjéről szóló törvény szerinti feltételes adómegállapítás iránti kérelem esetén, a számviteli elszámolás minősítésére vonatkozóan.

(6) A kamara a tagok képviseletében különösen az alábbi feladatokat látja el:

a) megalkotja a kamara alapszabályát, továbbá a kamara önkormányzati szabályzatait,

b)23 működteti a kamarai tag könyvvizsgálók és a könyvvizsgáló cégek jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenysége minőségbiztosításának rendszerét azon kamarai tag könyvvizsgálók, könyvvizsgáló cégek tekintetében, akik/amelyek nem látnak el közérdeklődésre számot tartó gazdálkodónál jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet,

c) véleményezi azokat a törvényeket és más jogszabályokat, amelyek a könyvvizsgálók működésének, tevékenységének feltételeit meghatározzák, a kamara feladatait és működését közvetlenül érintik,

d) a számviteli szabályozásért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) számára javaslatot tesz azokra a kamarai tag könyvvizsgálókra vonatkozóan, akik a miniszter által kinevezett testületekben a kamarát képviselik,

e) együttműködik a kamara alapszabályában meghatározott állami szervekkel, hatóságokkal és részt vesz a szakmai szervezetek munkájában,

f) szakmai konzultáció, tanácsadás keretében módszertani segítséget nyújt a kamarai tag könyvvizsgálók, a könyvvizsgáló cégek munkájának ellátásához, szakmai kiadványokkal, konferenciák és más rendezvények szervezésével elősegíti, hogy a kamarai tag könyvvizsgálók, a könyvvizsgáló cégek munkájukat az e törvényben és a más jogszabályokban előírtak szerint végezzék,

g) részt vesz a nemzetközi könyvvizsgálói szervezetek munkájában, kapcsolatot tart más országok könyvvizsgálói szervezeteivel,

h) az IFAC Etikai Kódexének figyelembevételével kidolgozza a kamarai tagokra, a könyvvizsgáló cégekre vonatkozó etikai szabályokat, figyelemmel kíséri a megtartásukat,

i)24

j) figyelemmel kíséri a könyvvizsgálók, a könyvvizsgáló cégek szakmai tevékenységét, megteszi a szükséges intézkedést, ha tudomást szerez arról, hogy a kamarai tag könyvvizsgáló, a könyvvizsgáló cég tevékenységével, magatartásával jogsértést követ el, vagy a kamara alapszabályának, illetőleg a kamara önkormányzati szabályzatainak rendelkezéseivel ellentétesen cselekszik,

k) a könyvvizsgálók érdekeit érintő intézkedésekről, a szabályok változásairól, a szakmai állásfoglalásokról, a szakmai tevékenységgel összefüggő fejleményekről folyamatosan tájékozódik, és tapasztalatait rendszeresen rendelkezésre bocsátja.

(7) A kamara gondoskodik arról, hogy az e törvény alapján megalkotott szabályzatai folyamatosan és bárki számára szabadon hozzáférhetőek legyenek a honlapján.

(8)25 A kamara felügyeletet ellátó szervként a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet végzők részére kiadja a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény, valamint az Európai Unió és az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtásáról szóló törvény szerinti, kötelező jellegű útmutatót. Az útmutató részét képező egységes szabályzatot a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet végzők az előző törvények szerinti belső szabályzatként fogadhatják el.

Kamarai hatósági eljárások

5. §26 Az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény27 rendelkezéseit kell alkalmazni – az e törvényben foglaltak figyelembevételével – a következő ügyekben:

a) felvétel a kamarába, valamint a kamarai tagság megszűnésének megállapítása,

b)28 felvétel a könyvvizsgáló cégek nyilvántartásába, valamint az abból való törlés,

c) felvétel a harmadik országbeli könyvvizsgálók és a harmadik országbeli könyvvizsgáló gazdálkodók jegyzékébe, valamint törlés ezen jegyzékekből,

d) jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység szüneteltetésének engedélyezése, valamint a szüneteltetést követően a tevékenység újbóli ellátásának engedélyezése,

e)29

f) felvétel az okleveles könyvvizsgálói képzési programba, továbbá a könyvvizsgáló jelöltek névjegyzékébe, valamint az azokból való törlés,

g)30

h) külföldi oklevél, bizonyítvány elismerése az okleveles könyvvizsgálói képzési programban történő részvétel céljából,

i) tanulmányok elismerése az okleveles könyvvizsgálói képzési programban,

j) okleveles könyvvizsgálói képzés szervezésének, folytatásának engedélyezése gazdálkodó számára, oktatási tevékenység végzésének engedélyezése természetes személy számára, valamint az engedélyek visszavonása,

k)31 kamarai minőségellenőrzés lefolytatása

l)32 a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény, valamint az Európai Unió és az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtásáról szóló törvény szerinti, a kamarai tag könyvvizsgálóra, könyvvizsgáló cégre vonatkozó felügyeleti tevékenység gyakorlása

[az a)–l) pontokban írtak a továbbiakban együtt: kamarai hatósági eljárás.]

6. § (1) A kamara a kamarai hatósági eljárás tekintetében az ország egész területére kiterjedő illetékességgel jár el.

(2)33

(3)34

(4)35

(5)36

6/A. §37 (1) A kamara a fegyelmi eljárás lefolytatása érdekében kezeli az eljárásban részt vevő természetes személyek azonosítására szolgáló természetes személyazonosító adatokat, továbbá a tényállás tisztázásához, valamint a fegyelmi eljárás megindítását megalapozó körülmények vizsgálatához szükséges személyes adatokat.

(2) A kamara a fegyelmi eljárás körében kezelt személyes adatot annak a naptári évnek az utolsó napjától számított 10 évig kezeli, amelyben a kamarai fegyelmi eljárás lezárásra került.

7. § (1) Az egyes kamarai hatósági eljárásokban első fokon az e törvényben kijelölt testület jár el.

(2)38 A kamarai hatósági eljárásokban az ügyfelek elektronikus ügyintézésre kötelezettek.

(3)39

(4)40

(5)41 Ha a kérelmet hiányosan nyújtották be, a kérelmezőt a kérelem beérkezésétől számított huszonkét napon belül – a határidő megjelölése és a mulasztás jogkövetkezményeire történő figyelmeztetés mellett – hiánypótlásra kell felhívni.

(6)42

(7)43

8. §44 (1)45 Az ügyfél a kamarai hatósági eljárásban hozott elsőfokú döntés ellen – a kamarai minőségellenőrzési eljárás kivételével – a kamara elnökségéhez fellebbezhet.

(2)46

8/A. §47

9. §48 (1) Az ügyfél kérelmére indított kamarai hatósági eljárásért – a (2)–(4) bekezdés kivételével – az ügyfélnek a Magyar Könyvvizsgálói Kamara központi számlájára igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetnie. Az igazgatási szolgáltatási díj a kamara bevétele.

(2) Nem kell igazgatási szolgáltatási díjat fizetni

a)49 a kamarai tagsági viszony megszűnésének megállapításáért, valamint a könyvvizsgáló cég nyilvántartásból való törléséért,

b)50

c) a harmadik országbeli könyvvizsgálók és a harmadik országbeli könyvvizsgáló gazdálkodók jegyzékéből történő törlésért,

d) a könyvvizsgáló jelöltek névjegyzékéből való törlésért,

e)51 a 70 év feletti kamarai tag könyvvizsgálóknak a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység szüneteltetésének engedélyezéséért

indított kamarai hatósági eljárásért.

(3)52

(4)53

(5)54 Az (1) bekezdés szerinti igazgatási szolgáltatási díj összege természetes személy ügyfelek esetén 35 000 forint, gazdálkodó szervezetek (szervezetek) esetén 70 000 forint.

(6) Az elsőfokú döntés ellen benyújtott fellebbezés díjköteles, melynek díja az (5) bekezdés szerinti igazgatási szolgáltatási díjak 50%-a.

(7) A díjfizetés tárgyára az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 28. §-ának (2) és (3) bekezdésében foglaltakat, a díjfizetésre kötelezettek körének megállapítására az Itv. 31. §-a (1) bekezdésének első mondatában, a díj visszafizetésére az Itv. 32. §-ában foglaltakat, a mulasztási bírságra az Itv. 82. §-ában foglaltakat kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy az ott nevesített állami adóhatóság helyett a kamarát, az illeték helyett díjat kell érteni.

9/A. §55

9/B. §56 A kamara az alapszabályban vagy kamarai szabályzatában meghatározhatja azon ügyeket, amelyek intézése során akkor is a 7. § (2) bekezdésének alkalmazásával jár el, ha az ügyfél a kamara tagja vagy alkalmazottja, és az eljárás nem minősül közigazgatási hatósági ügynek.

9/C. §57

A közfelügyeleti hatóság jogállása, feladatai58

9/D. §59 (1) A 2006/43/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv alkalmazásában a végső felelősséggel rendelkező illetékes hatóságnak a közfelügyeleti hatóság minősül.

(2) A kamarai tag könyvvizsgálók és a könyvvizsgáló cégek nyilvántartásba vétele, a harmadik országbeli könyvvizsgálók és harmadik országbeli könyvvizsgáló gazdálkodók jegyzékbe vétele, a fegyelmi eljárások és a nem közérdeklődésre számot tartó gazdálkodónál jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet ellátó kamarai tag könyvvizsgálók, könyvvizsgáló cégek minőségbiztosítása tekintetében a közfelügyeleti hatóság feladatait az e törvényben foglaltak és a 2006/43/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján – a közfelügyeleti hatóság végső felelőssége mellett – a kamara látja el.

9/E. §60 (1) Az 537/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: Rendelet) alkalmazásában a közfelügyeleti hatóság minősül illetékes hatóságnak.

(2) A közfelügyeleti hatóság a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység folytatásához szükséges igazolással vagy engedéllyel kapcsolatos eljárás, a minősítési eljárás, a bank könyvvizsgálatához szükséges igazolással kapcsolatos eljárás, a 117. § (2) és (4) bekezdéseiben meghatározott közfelügyeleti hatóság egyetértéséhez kapcsolódó eljárások, a minőségellenőrzési eljárás, a rendkívüli minőségellenőrzési eljárás, a 172/A. § szerinti fellebbezési eljárás, a 189. § (1) bekezdés szerinti eljárások, a 195. § (1) bekezdése szerinti eljárás és a kamara feletti közfelügyeleti törvényességi felügyeleti eljárás lefolytatása érdekében kezeli az eljárásban részt vevő természetes személyek azonosítására szolgáló természetes személyazonosító adatokat, továbbá a tényállás tisztázásához, valamint az eljárás megindítását megalapozó körülmények vizsgálatához szükséges személyes adatokat és az eljárással összefüggésben keletkezett adatokat.

(3) A közfelügyeleti hatóság a tudomására jutott adatokat nyilvántartja és megőrzi. A közfelügyeleti hatóság a (2) bekezdés szerinti eljárásokkal összefüggésben kezelt személyes adatot annak a naptári évnek az utolsó napjától számított 10 évig tartja nyilván, amelyben a (2) bekezdés szerinti eljárás lezárásra került.

9/F. §61 (1) Az ügyfél kérelmére indított közfelügyeleti hatóság által lefolytatott eljárásért – a (2) bekezdés kivételével – az ügyfélnek igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetnie. Az igazgatási szolgáltatási díj a közfelügyeleti hatóság bevétele. Az igazgatási szolgáltatási díj fizetésének részletes szabályait a miniszter rendeletben állapítja meg.

(2) Nem kell igazgatási szolgáltatási díjat fizetni

a)62 a 9/G. § (1) bekezdés szerinti igazolás kiadásáért, visszavonásáért,

b)63 a 35. § szerinti engedélyezési eljárásért, engedély visszavonásáért,

c) a 49. § szerinti minősítés visszavonására irányuló kérelem elbírálásáért, és

d)64 a 68. § (1) bekezdés szerinti engedély kiadásáért, visszavonásáért,

e)65 az 50. § (2c) bekezdés szerinti igazolás kiadásáért.

(3)66 A közfelügyeleti hatóság által lefolytatott hatósági eljárásokban az ügyfelek elektronikus ügyintézésre kötelezettek.

II. Fejezet

A KAMARAI TAG KÖNYVVIZSGÁLÓ

Könyvvizsgálói tevékenység igazolása67

9/G. §68 (1) A közfelügyeleti hatóság a természetes személy kérelmére igazolja, hogy a kérelmező jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet folytathat, amennyiben

a) rendelkezik az e törvényben meghatározott okleveles könyvvizsgálói szakképesítéssel,

b) a kérelem benyújtását megelőző egy éven belül sikeresen teljesítette a szakmai kompetencia vizsgát, ha e kötelezettség alól a 104. § (2) bekezdése alapján nem mentesül, és

c) nem áll fenn vele szemben a 9/H. §-ban meghatározott kizáró ok.

(2) Kérelmére az (1) bekezdés szerinti igazolást kell kiállítani annak a természetes személynek, aki igazolja, hogy az Európai Gazdasági Térség valamely államának arra illetékes hatósága által kiállított, jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység végzésére jogosító engedéllyel rendelkezik, valamint az e törvényben meghatározott különbözeti vizsgát sikeresen teljesítette, és nem áll fenn vele szemben a 9/H. §-ban meghatározott kizáró ok.

(3)69 A közfelügyeleti hatóság az (1) és (2) bekezdés szerinti igazolás megadásáról szóló döntésről, – a döntés véglegessé válásával egyidejűleg – annak nyilvántartásba vétele céljából tájékoztatja a kamarát.

9/H. §70 Nem adható meg a 9/G. § (1) bekezdés szerinti igazolás, annak a természetes személynek,

a) aki büntetett előéletű,

b)71 aki büntetlen előéletű, de akinek a büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős ügydöntő határozatában megállapította,

ba) szándékos bűncselekmény miatt kiszabott, ötévi vagy azt meghaladó végrehajtandó szabadságvesztés esetén a mentesítés beálltától számított tizenkét évig,

bb) szándékos bűncselekmény miatt kiszabott, öt évet el nem érő végrehajtandó szabadságvesztés esetén a mentesítés beálltától számított tíz évig,

bc) szándékos bűncselekmény miatt kiszabott, végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés esetén a büntetőjogi mentesítés beálltától számított nyolc évig,

c) aki az okleveles könyvvizsgálói szakképesítéshez kötött tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt áll,

d) aki cselekvőképességében részlegesen korlátozott vagy cselekvőképtelen,

e)72 akit a kamarából fegyelmi eljárás keretében kizártak, az erről szóló határozat véglegessé válásától számított három évig,

f)73 akit a közfelügyeleti hatóság vagy a kamara minőségellenőrzési bizottsága a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység gyakorlásától meghatározott ideig eltiltott, az erről szóló határozat véglegessé válásától a határozatban szereplő időtartamig,

g) aki az életmódja vagy magatartása miatt a könyvvizsgálói hivatás gyakorlásához szükséges közbizalomra érdemtelen,

h) aki a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység gyakorlásától történő eltiltás hatálya alatt áll.

9/I. §74 (1)75 A természetes személy az igazolás megadása iránti kérelem benyújtásával egyidejűleg hatósági bizonyítvánnyal igazolja azt a tényt, hogy vele szemben nem áll fenn a 9/H. § a)–c) pontjában valamint a 9/K. § (1) bekezdésében meghatározott körülmény.

(2) A kamarai tagsági viszony fennállása alatt a közfelügyeleti hatóság a lefolytatott hatósági ellenőrzés keretében ellenőrzi azt is, hogy a könyvvizsgálóval szemben fennáll-e a 9/H. § a)–c) pontjában, valamint a 9/K. § (1) bekezdésében meghatározott körülmény. A hatósági ellenőrzést folytató közfelügyeleti hatóság a hatósági ellenőrzés céljából adatot igényelhet a bűnügyi nyilvántartási rendszerből. Az adatigénylés kizárólag azon adatra irányulhat, hogy a könyvvizsgálóval szemben fennáll-e a 9/H. § a)–c) pontjában, valamint a 9/K. § (1) bekezdésében meghatározott körülmény.

9/J. §76 (1) Kérelmére a 9/G. § (1) bekezdés szerinti igazolást ki kell állítani annak a természetes személynek, aki megfelel az alábbi feltételeknek:

a) nem tartozik a 9/G. § (2) bekezdésének hatálya alá,

b) igazolja, hogy rendelkezik egy harmadik ország arra illetékes hatósága által kiállított, jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység végzésére jogosító engedéllyel,

c) nem áll fenn vele szemben a 9/H. §-ban meghatározott kizáró ok,

d) az e törvényben meghatározott különbözeti vizsgát sikeresen teljesítette,

e) igazolja, hogy eleget tesz a 2006/43/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 4., valamint 6–13. cikkeiben megállapítottakkal egyenértékű követelményeknek,

feltéve, hogy a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység végzését engedélyező harmadik ország viszonossági gyakorlat alapján hasonlóan jár el a kamarai tagokkal szemben.

(2) A viszonosság fennállása tekintetében, a közfelügyeleti hatóság kezdeményezése alapján, a külpolitikáért felelős miniszter állásfoglalása az irányadó, amelyet a számviteli szabályozásért felelős miniszterrel egyetértésben alakít ki.

9/K. §77 (1) A közfelügyeleti hatóság a 9/G. § (1) bekezdés szerinti eljárást felfüggeszti, ha tudomására jut, hogy a kérelmező ellen közvádra üldözendő bűncselekmény elkövetése miatt indult eljárás.

(2)78 A felfüggesztés a büntetőeljárásnak a bíróság jogerős ügydöntő határozatával vagy véglegessé vált nem ügydöntő végzésével történő befejezéséig, vagy az ügyészségnek vagy a nyomozó hatóságnak a feltételes ügyészi felfüggesztés vagy közvetítői eljárás céljából történő felfüggesztésről szóló, illetve további jogorvoslattal nem támadható eljárást megszüntető határozata meghozataláig tart.

9/L. §79 (1)80 A közfelügyeleti hatóság a 9/G. § (1) bekezdés szerinti igazolást visszavonja, amennyiben a természetes személy nem felel meg a 9/G. § (1) bekezdésében vagy a 9/J. § (1) bekezdésében meghatározott feltételeknek, vagy a kamarai tagsága megszűnik.

(2)81 A közfelügyeleti hatóság a 9/G. § (1) és (2) bekezdés szerinti igazolás visszavonásáról szóló döntésről, – a döntés véglegessé válásával egyidejűleg – annak nyilvántartásba vétele céljából tájékoztatja a kamarát.

Kamarai tagság keletkezése82

10. §83 (1) Természetes személyként jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet Magyarország területén az végezhet, aki a kamara tagja és rendelkezik az ezt igazoló könyvvizsgálói igazolvánnyal.

(2) A kamarai tagfelvétel tekintetében a kamara felvételi bizottsága jár el.

11. §84 (1) A kamarába – kérelem alapján – tagként fel kell venni azt a természetes személyt, aki megfelel a következő feltételeknek:

a) Magyarország területén jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet kíván folytatni,

b) rendelkezik a közfelügyeleti hatóság 9/G. § (1) bekezdés szerinti igazolásával,

c) vállalja, hogy más kamarai tag könyvvizsgálónál, könyvvizsgáló cégnél létesített munkaviszonyán kívüli munkaviszonyban, továbbá közalkalmazotti, köztisztviselői jogviszonyban, szolgálati viszonyban, munkaviszony jellegű jogviszonyban a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység megkezdésének időpontjától nem áll [ide nem értve a (2) bekezdés szerinti jogviszonyt],

d) vállalja, hogy könyvvizsgáló cégen kívül más gazdálkodó szervezetben (szervezetben) személyes közreműködésre tagként, vezető tisztségviselőként a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység megkezdésének időpontjától nem lesz kötelezett [ide nem értve a (2) bekezdés szerinti jogviszonyt],

e) – a 22/A. §-ban foglaltak kivételével – a kamara alapszabályában meghatározott mértékű, Magyarország területén végzett jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységre vonatkozó könyvvizsgálói felelősségbiztosítással rendelkezik,

f) a kamara alapszabályában és a kamara önkormányzati szabályzataiban foglaltakat magára kötelezőnek ismeri el,

g) vállalja a kamarai tagdíj megfizetését,

h) az előírt igazgatási szolgáltatási díjat megfizette.

(1a)85 Egyéni vállalkozóként jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet folytató kamarai tag könyvvizsgálónál az egyéni vállalkozói jogviszony nem minősül az (1) bekezdés d) pontja szerinti jogviszonynak.

(2) Az (1) bekezdés c) és d) pontja szerinti feltétel teljesítésétől – indokolt esetben – el lehet tekinteni a természetes személynél, ha munkáltatója (foglalkoztatója) írásban nyilatkozik arról, hogy a kérelmező a kamarai tag könyvvizsgálói minőségéből adódó feladatait megfelelően el tudja látni, valamint, hogy az (1) bekezdés c) és d) pontja szerinti jogviszonyból adódó jogok és kötelezettségek érvényesítésével nem akadályozza a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység megfelelő ellátását.

(3) Az (1) bekezdés e) pontja szerinti feltételnek nem kell megfelelnie a természetes személynek, ha kizárólag könyvvizsgáló cég nevében végez jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet.

(4) Az (1) bekezdés a) és c)–e) pontja szerinti feltételnek nem kell megfelelnie a természetes személynek, amennyiben tagfelvételi kérelmével egyidejűleg kéri a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység szüneteltetésének engedélyezését.

12. §86

12/A. §87

13. §88

14. §89

Könyvvizsgálói eskü

15. § (1) A kamara tagjai közé felvett személy a kamarai felvételét követő 30 napon belül esküt tesz a kamara elnöke előtt.

(2)90 Az eskü szövege a következő:

„Én, ....................................... esküszöm, hogy könyvvizsgálói tevékenységemet az Alaptörvény és a jogszabályok rendelkezései, a szakmai és etikai követelmények szerint lelkiismeretesen, legjobb tudásom szerint végzem és e tevékenységem során tudomásomra jutott minősített adatot, hivatásbeli és üzleti titkot megőrzöm.
(Az eskütevő meggyőződése szerint:)
Isten engem úgy segéljen!”

(3) Az eskütételről a kamara okiratot készít, amely az eskü szövegét, letételének és a könyvvizsgálói tevékenység megkezdésének kezdő időpontját tartalmazza. Az esküokiratot az esküt tevő és a kamara elnöke aláírja. Az esküokiratot a kamara őrzi meg.

(4) A könyvvizsgáló a tevékenységét az eskü letétele után kezdheti meg.

(5) Ha a könyvvizsgáló az eskütételben akadályoztatva van, az (1) bekezdésben meghatározott határidőt az akadály megszűnésétől kell számítani.

Könyvvizsgálói igazolvány

16. § (1) A kamara a tagjai közé felvett és könyvvizsgálói esküt tett könyvvizsgálót nyilvántartásba veszi, és az esküokirat aláírásával egyidejűleg arcképes könyvvizsgálói igazolvánnyal látja el.

(2) A könyvvizsgálói igazolvány tartalmazza

a)91 a kamarai tag természetes személyazonosító adatait,

b) a kamarai tag fényképét,

c) a kamarai tag nyilvántartási számát,

d) az igazolvány számát, érvényességét,

e) a kamara elnökének aláírását.

(3) A könyvvizsgálói igazolvány a kamarai tagság igazolására is szolgál.

(4)92 A könyvvizsgálói igazolvány feljogosítja a kamarai tag könyvvizsgálót a „hites könyvvizsgáló”, a „bejegyzett könyvvizsgáló”, valamint a „könyvszakértő” cím használatára, azonban a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység ellátása során kiadott jelentésekben csak a „kamarai tag könyvvizsgáló” cím használható.

(5) A kamara gondoskodik arról, hogy az érvényben lévő könyvvizsgálói igazolványok mintája a kamara honlapján folyamatosan és bárki számára szabadon megtekinthető legyen.

A kamarai tag jogai

17. § A kamarai tag könyvvizsgáló joga, hogy

a) az alapszabályban foglaltak szerint igénybe vegye a kamara szolgáltatásait,

b) tanácskozási és szavazati joggal részt vegyen a kamara illetékes területi szervezetének taggyűlésein,

c) részt vegyen a küldöttek megválasztásában,

d) küldöttnek, tisztségviselőnek, kamarai bizottság tagjának válasszák,

e) betekinthessen a tagnyilvántartásban róla vezetett adatokba.

18. §93 A kamarai tag könyvvizsgáló – közérdeklődésre számot tartó gazdálkodónál, jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet ellátó kamarai tag könyvvizsgáló esetében a Rendelet 5. cikkével összhangban – jogosult a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység körébe tartozó és a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységen kívüli egyéb szakmai szolgáltatásokat nyújtani. A kamarai tag könyvvizsgáló folytathat minden olyan egyéb tevékenységet is, amely nem ütközik a törvény, a kamara alapszabálya, valamint etikai szabályzata rendelkezéseibe.

19. § (1) A kamarai tag könyvvizsgáló a tagságból eredő jogait a jogszabályoknak, valamint a kamara alapszabályának és önkormányzati szabályzatainak megfelelően gyakorolja.

(2)94

20. § A kamarai tag könyvvizsgáló a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység ellátásának keretében – figyelemmel a magyar nemzeti könyvvizsgálati standardokban foglaltakra – közreműködőt vehet igénybe, ha ahhoz a megbízó hozzájárul, vagy ha az a megbízás jellegével együtt jár. A könyvvizsgáló a közreműködőért úgy felel, mintha a rábízott ügyet maga látta volna el.

21. § (1) A kamarai tag könyvvizsgáló jogosult

a) részt venni megbízója legfőbb szervének, legfőbb irányító (vezető) szervének, felügyelő testületének ülésén, ha azon jogszabályban vagy a megbízóval kötött szerződésben meghatározott jogait érintő, kötelezettségeinek teljesítésével összefüggő, azt befolyásoló előterjesztést tárgyalnak,

b) a megbízóval kötött szerződésben meghatározott feladat(ok) teljesítése céljából betekinteni a megbízó könyveibe (ideértve az elektronikus adathordozókhoz és rendszerekhez való hozzáférést is), a legfőbb szerv, a legfőbb irányító (vezető) szerv, a felügyelő testület tagjaitól, továbbá a megbízó munkavállalóitól felvilágosítást kérni, a megbízó eszközeinek és forrásainak állományát, szerződéseit megvizsgálni.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltak nem érintik a kamarai tag könyvvizsgálók jogszabályban meghatározott egyéb jogosultságait.

21/A. §95 (1) A kamarai tag könyvvizsgáló jogosult a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység ellátása során kiadott független könyvvizsgálói jelentést elektronikus okiratban kiállítani és azt elektronikusan aláírni, valamint időbélyegzővel ellátni.

(2) A kamara az elektronikus okiratban történő kiállításra és elektronikus aláírásra vonatkozó részletes előírásokat a független könyvvizsgálói jelentés elektronikus okiratban történő kiállításáról és az ahhoz szükséges elektronikus aláírás alkalmazásáról szóló szabályzatában határozza meg.

A kamarai tag kötelességei

22. § A kamarai tag könyvvizsgáló köteles

a) megtartani a kamara alapszabályában és egyéb önkormányzati szabályzataiban foglaltakat,

b)96 haladéktalanul, de legkésőbb 15 napon belül jelenteni, ha a 9/G. §-ban, illetve a 11. §-ban felsorolt feltételeknek való megfelelésben vagy a 33. § (1) bekezdésében felsorolt adatokban változás következett be,

c) részt venni a kamara által a kamarai tagok részére szervezett, a 106. § szerinti szakmai továbbképzésben,

d) megfizetni a tagdíjat,

e)97 együttműködni a minőségellenőrzés és kamarai minőségellenőrzés során a közfelügyeleti hatósággal, illetve a kamarával.

22/A. §98 (1) A közérdeklődésre számot tartó gazdálkodónál jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet végző kamarai tag könyvvizsgáló köteles olyan, Magyarország területén végzett, jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységére is kiterjedő hatályú könyvvizsgálói felelősségbiztosítással rendelkezni, amelynek biztosítási összege eléri a 100 millió forintot.

(2) Nem kell a kamarai tag könyvvizsgálónak az (1) bekezdés szerinti feltételeknek megfelelni, ha kizárólag könyvvizsgáló cég nevében végez közérdeklődésre számot tartó gazdálkodónál jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet.

23. § A kamarai tag könyvvizsgáló köteles

a) feladatait lelkiismeretesen, esküjének megfelelően, a jogszabályok és a 4. § (5) bekezdésének b) pontja szerinti standardok alapján, körültekintően ellátni,

b) a könyvvizsgálói tevékenysége során az adott helyzetben elvárható gondossággal, legjobb tudása szerint eljárni.

24. § (1) Ha a 3. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti tevékenységet végző kamarai tag könyvvizsgáló megállapítja vagy tudomást szerez arról, hogy megbízója vagyonának jelentős mértékű csökkenése várható, illetve olyan tényt észlel, amely a legfőbb irányító (vezető) szerv vagy a felügyelő testület tagjainak jogszabályban meghatározott felelősségét vonja maga után, köteles kezdeményezni a megbízó legfőbb szervének összehívását.

(2) Ha a megbízó a kamarai tag könyvvizsgáló kezdeményezésére a legfőbb szervét nem hívja össze, vagy a legfőbb szerv a jogszabályok által megkívánt döntéseket nem hozza meg, a kamarai tag könyvvizsgáló köteles erről a megbízó törvényességi felügyeletét ellátó szervet értesíteni.

25. § A 3. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti tevékenységet végző kamarai tag könyvvizsgáló a megbízó legfőbb szervének a számviteli jogszabályok szerinti beszámolót tárgyaló ülésén köteles részt venni.

A jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység szüneteltetése

26. § (1)99 A kamarai tag könyvvizsgáló a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység ellátását – kérelemre kiadott – engedély alapján szüneteltetheti, illetve fegyelmi eljárás során kiszabott büntetés alapján szünetelteti (a továbbiakban: szüneteltetés). A szüneteltetés legrövidebb időtartama – a (6) bekezdés szerinti szüneteltetés kivételével – kérelemre kiadott engedély alapján történő szüneteltetés esetén három, fegyelmi eljárás során kiszabott büntetés alapján tizenkét hónap.

(2)100 A kamarai tag könyvvizsgáló köteles kérni a szüneteltetés engedélyezését, ha nem tud eleget tenni a 11. § (1) bekezdés c) vagy d) pontjában vagy az 53. §-ban foglalt követelményeknek.

(3) A szüneteltetés engedélyezése tekintetében a kamara felvételi bizottsága jár el.

(4)101 A szüneteltetés engedélyezését legkésőbb a 11. § (1) bekezdés c) vagy d) pontja szerinti jogviszony létesítésétől, illetve az 53. § szerinti összeférhetetlen tevékenység megkezdésétől számított hatvan napon belül kell kérni.

(5) A szüneteltetés engedélyezése megtagadható, ha a kamarai tag könyvvizsgáló nem gondoskodott

a) megbízásainak átadásáról vagy megszüntetéséről, továbbá

b) a vele munkaviszonyban lévő kamarai tag könyvvizsgáló, könyvvizsgáló jelölt jogviszonyának megszüntetéséről.

(6)102 Nem szükséges engedély az európai parlamenti képviselői, az országgyűlési képviselői, a nemzetiségi szószólói és a polgármesteri megbízatás miatti szüneteltetéshez. A szüneteltetést ez esetben a képviselői vagy a polgármesteri megbízatás kezdőnapját követő 15 napon belül kell írásban bejelenteni a kamara felvételi bizottságának. A szüneteltetés időtartama a megbízatás lejártáig tart.

(7)103 A (6) bekezdés hatálya alá tartozó kamarai tag könyvvizsgálónak, valamint a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység ellátását fegyelmi eljárás során kiszabott büntetés alapján szüneteltető kamarai tag könyvvizsgálónak is eleget kell tennie az (5) bekezdés szerinti kötelezettségeknek.

27. § (1)104 A szüneteltetés időtartama alatt a kamarai tag könyvvizsgálóra nem vonatkoznak a 11. § (1) bekezdésének a), c)–e) pontjában, valamint az 53. §-ban foglalt előírások.

(2) A szüneteltető kamarai tag könyvvizsgálót – a (3) bekezdésben foglaltak kivételével – nem illetik meg a kamarai tagságból eredő jogok, és nem terhelik az abból fakadó kötelezettségek.

(3) A szüneteltetés alatt a kamarai tag könyvvizsgáló

a) tanácskozási joggal részt vehet a lakóhelye szerinti kamarai területi szervezet és meghívás alapján a kamara egyéb szerveinek tevékenységében,

b) jogosult a kamara küldöttgyűlésében a szüneteltető kamarai tag könyvvizsgálókat képviselő küldött választásában részt venni és ilyen küldötté választható,

c) jogosult a kamara szolgáltatásait igénybe venni,

d) szakmai továbbképzési kötelezettségeit a 106. §-ban foglaltak, valamint a kamara alapszabálya és szakmai továbbképzési szabályzata szerint köteles teljesíteni,

e) köteles a kamara alapszabályában meghatározott, a kamara által nyújtott szolgáltatásokkal arányos tagdíjat fizetni,

f)105 köteles megtartani a kamara önkormányzati szabályzataiban a szüneteltető tagokra előírt szabályokat,

g)106 köteles haladéktalanul, de legkésőbb tizenöt napon belül bejelenteni, ha a 33. § (1) bekezdésében felsorolt adataiban változás következett be,

h)107 köteles teljesíteni a 189. § (6) bekezdése szerinti adatszolgáltatást,

i)108 köteles részt venni az őt érintő minőségellenőrzésen, illetve a kamarai minőségellenőrzésen.

28. § A szüneteltetés időtartamára a könyvvizsgálói igazolványt átvételi elismervény ellenében be kell vonni, a kamarai tag könyvvizsgálók nyilvántartásában a könyvvizsgáló jogállásának változását be kell jegyezni.

29. § (1)109 A tevékenységét szüneteltető tag – kérelemre kiadott – engedéllyel kezdhet ismét jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet végezni. A fegyelmi eljárás során kiszabott büntetés alapján szüneteltető tag a fegyelmi határozatban meghatározott időpontot követően terjesztheti elő erre irányuló kérelmét.

(2) Az (1) bekezdés szerinti engedélyezési eljárás tekintetében a kamara felvételi bizottsága jár el.

(3)110 Az engedély megadását meg kell tagadni, ha a kamarai tag könyvvizsgáló nem tesz eleget a 11. § (1) bekezdésének c)–d) pontjában, valamint az 53. §-ban foglalt előírásoknak.

(4) Ha a felvételi bizottság engedélyezi a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység végzését, a kamarai tag könyvvizsgálói igazolványát átvételi elismervény ellenében vissza kell szolgáltatni a tagnak, és a kamarai tag könyvvizsgálók nyilvántartásában a könyvvizsgáló jogállásának változását be kell jegyezni.

A tagsági viszony megszűnése

30. § (1) A kamarai tagság – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – megszűnik

a) a tag kilépésével,

b) a tag fegyelmi eljárás keretében történő kizárásával,

c) ha a tag a 11. §-ban foglalt feltételeknek a továbbiakban már nem felel meg,

d)111 a közfelügyeleti hatóság, vagy a kamara minőségellenőrzési bizottságának jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység gyakorlásától történő eltiltásról szóló határozata alapján,

e)112 a tag halálával.

(2)113 A jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység ellátását szüneteltető kamarai tag kamarai tagsága nem szűnik meg, ha a szüneteltetés ideje alatt nem felel meg a 11. § (1) bekezdésének c)–d) pontjában foglalt követelményeknek.

(3) A tagsági viszony megszűnésének megállapítása tekintetében a kamara felvételi bizottsága jár el.

(4)114 A 9/G. § (1) bekezdése szerinti igazolás visszavonása esetén a tagsági jogviszony az igazolás visszavonásáról szóló döntés véglegessé válásának napján szűnik meg.

(5)115 A kamarai tagság megszűnésére irányuló eljárást – az (1) bekezdés e) pontja kivételével – mindaddig fel kell függeszteni, ameddig a kamarai tag könyvvizsgálóval szemben az e törvény szerinti kamarai minőségellenőrzési eljárás, minőségellenőrzési eljárás, fegyelmi eljárás, illetve a 172/A. § vagy a 178. § szerinti eljárás van folyamatban. A felfüggesztést követően a tagsági jogviszony a kamarai tagság megszűnését megállapító határozat meghozatalának napjával szűnik meg.

31. § (1)116 A kamarai tagság megszűnését megállapító határozat véglegessé válása napjával a könyvvizsgálót törölni kell a kamarai tagok nyilvántartásából, egyidejűleg vissza kell vonni könyvvizsgálói igazolványát is, valamint a kamarai tagság megszűnéséről és a megszűnés okáról tájékoztatni kell azon államok illetékes hatóságait, amelyekben a könyvvizsgáló jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység végzésére jogosult.

(2) A kamarai tagság megszűnésének (1) bekezdés szerinti határozatban foglalt időpontjától kezdődően az érintett természetes személy nem végezhet jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet.

(3) A nyilvántartásból történő törlést követően az érintett természetes személy adatait a kamara 10 évig köteles megőrizni külön nyilvántartás keretében, a kamarai tagság megszűnése okának és időpontjának megjelölésével.

A kamarai tag könyvvizsgálók nyilvántartása, az adatok nyilvánossága

32. § (1)117 A kamarai tag könyvvizsgálók nyilvántartásába azokat a természetes személyeket kell bejegyezni, akiket a kamara e törvény rendelkezései szerint tagjai közé felvett. A kamarai tag könyvvizsgálók nyilvántartása közhiteles nyilvántartásnak minősül.

(2) A kamara a nyilvántartást központilag vezeti.

(3) A nyilvántartásba az adatszolgáltatásra kötelezett kamarai tag könyvvizsgáló által írásban közölt, aláírásával igazolt adatot (adatváltozást) kell bejegyezni. A bejegyzett adatok tartalmának valódiságáért a külön jogszabályban meghatározott felelősségi szabályok szerint az adatszolgáltatásra kötelezett, az adatok kezelésének biztonságáért, a szükséges technikai védelem biztosításáért a kamara tartozik felelősséggel.

(4) A kamara a nyilvántartásba vett adatokat, információkat az adatkezelési szabályok betartásával, elektronikus formában tárolja.

33. § (1) A kamarai tag könyvvizsgálók nyilvántartása – az egyes kamarai tagokra vonatkozóan – a következő adatokat tartalmazza:

a) nyilvántartási szám,

b) könyvvizsgálói igazolvány száma,

c)118 családi és utónév, születési családi és utónév,

d) születési hely és idő,

e)119 anyja születési családi és utóneve,

f)120 cím, telefonszám, elektronikus levélcím,

g) az iskolai végzettséget, valamint a szakképesítést igazoló oklevél száma, kelte, a kiállító neve,

h)121 a 49. § szerinti minősítés, a minősítés megszerzésének, illetve visszavonásának időpontja,

i) azon könyvvizsgáló cég neve, címe, internetes honlapjának címe, nyilvántartási száma, amelynek tevékenységében a kamarai tag könyvvizsgáló részt vesz,

j) tagsági jogállás (könyvvizsgálói tevékenységet szüneteltető, illetve nem szüneteltető),

k) a szakmai továbbképzésben való részvétel igazolása,

l) fegyelmi büntetések, valamint az azok alóli mentesítések időpontja,

m) a szakmai továbbképzéssel, a minőségbiztosítással, valamint a tagdíjfizetéssel kapcsolatos adatok, továbbá

n) nyilvántartási szám és a nyilvántartásba vételt végző hatóság neve, ha az Európai Gazdasági Térség más államában is nyilvántartásba vették jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység ellátására jogosult könyvvizsgálóként,

o) a nyilvántartásba vételt végző hatóság neve és – ha van – a nyilvántartási szám, amennyiben harmadik országban könyvvizsgálóként nyilvántartásba vették,

p)122 az 50. § (2c) bekezdése szerinti igazolás megszerzésének időpontja, illetve érvényességének időtartama,

q)123 az IFRS minősítéshez kapcsolódó szakmai minősítő vizsga követelményeinek való megfelelésre vonatkozó igazolás, valamint a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 10. § (6) bekezdés b) pontja szerinti IFRS mérlegképes könyvelői szakképesítés-ráépülést igazoló bizonyítvány száma, kelte és a kiállító intézmény neve,

r)124 a 11. § (1a) bekezdés szerinti egyéni vállalkozói jogviszony fennállása,

s)125 a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység végzéséhez szükséges igazolás megadásáról, valamint visszavonásáról szóló hatósági döntések.

(2) A kamarai tag könyvvizsgálók nyilvántartása tartalmazza a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység végzésének engedélyezéséért, a minőségbiztosításért, a fegyelmi eljárásért, valamint a közfelügyeletért felelős szervek nevét és címét is.

(3) A nyilvántartás vezetésének célja annak hiteles dokumentálása, hogy a nyilvántartásban szereplő rendelkezik a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység végzéséhez előírt feltételekkel. A nyilvántartásban szereplők közérdekből nyilvános adatainak, az azokban bekövetkező változásoknak a közzététele az ellenőrzés lehetőségének a megteremtését, illetve az időszerű tájékoztatást szolgálja.

(4)126 Az (1) bekezdés a), b), c), f), h), i), j), n), o), p) és q) pontjában, valamint a (2) bekezdésben foglaltak közérdekből nyilvános adatok, azokról bárki tájékoztatást kaphat.

(5)127 A kamara az újonnan nyilvántartásba vettek nyilvántartási számát, nevét, címét a kamara lapjában közzéteszi, továbbá biztosítja, hogy a nyilvános adatok a kamara honlapján folyamatosan és bárki számára szabadon megtekinthetők legyenek. A kamara a nyilvántartásból töröltek nyilvántartási számát, nevét és a kamarai tagság megszűnésének időpontját a kamara lapjában és a kamara holnapján közzéteszi.

III. Fejezet

A KÖNYVVIZSGÁLÓ CÉG

Jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység végzésének engedélyezése gazdálkodó szervezetnek (szervezetnek)128

34. §129 (1) Gazdálkodó szervezet (szervezet) – az egyéni vállalkozó kivételével – Magyarország területén jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet akkor végezhet, ha azt a közfelügyeleti hatóság a 35. § alapján engedélyezte, a kamara nyilvántartásba vette és arról igazolást adott [az engedéllyel és igazolással rendelkező gazdálkodó szervezet (szervezet) a továbbiakban: könyvvizsgáló cég].

(2) Az (1) bekezdés szerinti igazolás tanúsítja a jogosultságot a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység végzésére.

(3) A kamara gondoskodik arról, hogy az érvényben lévő igazolások mintája a kamara honlapján folyamatosan és bárki számára szabadon megtekinthető legyen.

35. §130 Kérelem alapján jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység végzésére engedélyt kell adni annak a gazdálkodó szervezetnek (szervezetnek) – az egyéni vállalkozó kivételével –, amely megfelel az alábbi követelményeknek:

a) a gazdálkodó szervezet (szervezet) legfőbb szervében a szavazati jogok többségével az Európai Gazdasági Térség valamely államában jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység végzésére jogosult könyvvizsgáló(k) vagy könyvvizsgáló cég(ek) rendelkezik (rendelkeznek),

b) a gazdálkodó szervezet (szervezet) legfőbb irányító (vezető) szerve tagjainak többsége az Európai Gazdasági Térség valamely államában jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység végzésére jogosult könyvvizsgáló vagy könyvvizsgáló cég. Ha a legfőbb irányító (vezető) szerv tagjainak száma nem haladja meg a kettőt, akkor legalább az egyik tagnak teljesítenie kell ezt a követelményt,

c) a gazdálkodó szervezet (szervezet) nevében kamarai tag könyvvizsgáló(k) végzi(k) a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet,

d) a gazdálkodó szervezet (szervezet) jó üzleti hírnévvel rendelkezik,

e) nem végez olyan tevékenységet, amely akadályozná a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység megfelelő ellátásában,

f) nem esik a 36. §-ban felsorolt kizáró okok alá.

g)131 a gazdálkodó szervezet (szervezet) tevékenységi körében szerepel a számviteli, könyvvizsgálói, adószakértői tevékenység,

h)132 az a) és b) pontban feltüntetett könyvvizsgáló(k) vonatkozásában nem áll fenn a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 3:115. §-a szerinti összeférhetetlenség.

35/A. §133 (1) Kérelem alapján jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység végzésére engedélyt kell adni annak a gazdálkodó szervezetnek (szervezetnek), amely az Európai Gazdasági Térség valamely államában jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység végzésére jogosult, a tagállam illetékes hatósága nyilvántartásba vette és megfelel a 35. § c)–f) pontjában foglalt követelményeknek.

(2) Az (1) bekezdés szerinti engedély megadásáról értesíteni kell a gazdálkodó szervezet (szervezet) székhelye szerinti illetékes hatóságot.

35/B. §134 A közfelügyeleti hatóság a 35. § és a 35/A. § (1) bekezdése szerinti engedély megadásáról szóló döntésről, – a döntés véglegessé válásával egyidejűleg – annak nyilvántartásba vétele céljából tájékoztatja a kamarát.

35/C. §135 Ha a 35. § és a 35/A. § (1) bekezdés szerinti engedély iránti kérelem a közfelügyeleti hatóságnak az adott üggyel szorosan összefüggő más hatósági döntése nélkül megalapozottan nem bírálható el, a közfelügyeleti hatóság az eljárást felfüggeszti.

36. §136 Nem adható jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység végzésére engedély annak a gazdálkodó szervezetnek (szervezetnek),

a) amelynek létesítő okiratában a tevékenységi körök között a könyvvizsgálói tevékenységgel összeegyeztethetetlen tevékenység szerepel,

b)137 amelynek engedélyét visszavonták az erről szóló határozat véglegessé válásától a határozatban szereplő időtartamig,

c)138 amelynek engedélye – saját kérésére – megszűnt, az erről szóló határozat véglegessé válásától számított egy évig,

d) amelyre vonatkozóan felszámolási eljárás vagy végelszámolási eljárás van folyamatban,

e) amely a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység gyakorlásától történő eltiltás hatálya alatt áll,

f)139 amelyet fegyelmi eljárás keretében töröltek a kamara nyilvántartásából, az erről szóló határozat véglegessé válásától számított három évig.

36/A. §140 Kérelem alapján a kamara nyilvántartásba veszi azt a gazdálkodó szervezetet (szervezetet) – az egyéni vállalkozó kivételével –, amely megfelel az alábbi követelményeknek:

a) Magyarország területén jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet kíván folytatni,

b) rendelkezik a közfelügyeleti hatóság által kiadott, 35. § szerinti engedéllyel,

c) – a 40/A. §-ban foglaltak kivételével – a kamara alapszabályában meghatározott mértékű, Magyarország területén végzett, jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységre vonatkozó könyvvizsgálói felelősségbiztosítással rendelkezik,

d) a kamara alapszabályában és a kamara önkormányzati szabályzataiban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el,

e) vállalja a kamara alapszabályában meghatározott hozzájárulási díj fizetését,

f) az előírt igazgatási szolgáltatási díjat megfizette.

A könyvvizsgáló cég jogai

37. §141 A könyvvizsgáló cég jogosult tanácskozási joggal részt venni a székhelye, illetve fióktelepe szerinti illetékes kamarai területi szervezet taggyűlésén.

38. §142 A könyvvizsgáló cég – közérdeklődésre számot tartó gazdálkodónál jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet ellátó könyvvizsgáló cégek esetében a Rendelet 5. cikkével összhangban – jogosult jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység körébe tartozó és a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységen kívüli egyéb szakmai szolgáltatásokat nyújtani. A könyvvizsgáló cég folytathat minden olyan egyéb tevékenységet is, amely nem ütközik e törvény, a kamara alapszabálya, valamint etikai szabályzata rendelkezéseibe.

39. §143

A könyvvizsgáló cég kötelességei

40. § A könyvvizsgáló cég köteles

a) tevékenységét a jogszabályok és a 4. § (5) bekezdésének b) pontja szerinti standardok alapján, körültekintően ellátni,

b) megtartani a kamara alapszabályában és egyéb önkormányzati szabályzataiban foglaltakat,

c)144 haladéktalanul, de legkésőbb 15 napon belül jelenteni, ha a 35. §-ban, 36/A. §-ban felsorolt feltételeknek való megfelelésben vagy a 44. § (1) bekezdésében felsorolt adatokban változás következett be,

d) a kamara alapszabályában meghatározott éves hozzájárulási díjat fizetni,

e)145 a minőségellenőrzés, illetve a kamarai minőségellenőrzés során a közfelügyeleti hatósággal, illetve a kamarával együttműködni.

40/A. §146 A közérdeklődésre számot tartó gazdálkodónál jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet végző könyvvizsgáló cég köteles olyan, Magyarország területén végzett, jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységére is kiterjedő hatályú könyvvizsgálói felelősségbiztosítással rendelkezni, amelynek biztosítási összege eléri az 500 millió forintot.

40/B. §147 A könyvvizsgáló cég köteles bejelenteni a közfelügyeleti hatóságnak, amennyiben vezető tisztségviselője a jogerős bíróság ítélete alapján nem felel meg a Polgári Törvénykönyv vezető tisztségviselőre vonatkozó követelményeinek, vagy vele szemben bármely olyan kizáró ok áll fenn, amely alapján a továbbiakban nem lehet vezető tisztségviselő.

A könyvvizsgáló cég engedélyének megszűnése

41. §148 (1) A közfelügyeleti hatóság a könyvvizsgáló cég 35. § szerinti engedélyét visszavonja

a) a könyvvizsgáló cég kérésére,

b)149

c) ha a könyvvizsgáló cég a 35. §-ban foglalt feltételeknek a továbbiakban már nem felel meg,

d) a könyvvizsgáló cég megszűnésével,

e)150 a közfelügyeleti hatóság vagy a kamara minőségellenőrzési bizottsága által hozott jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység gyakorlásától történő eltiltásról szóló jogerős határozat alapján,

f)151 a kamara könyvvizsgáló cégek nyilvántartásából törlő határozata alapján.

(2)152 A közfelügyeleti hatóság a 35. § és a 35/A. § (1) bekezdése szerinti engedély visszavonásáról szóló döntésről, – a döntés véglegessé válásával egyidejűleg – annak nyilvántartásba vétele céljából tájékoztatja a kamarát.

(3) A kamara a könyvvizsgáló céget törli a nyilvántartásból

a) a könyvvizsgáló cég kérésére,

b)153 ha a közfelügyeleti hatóság a könyvvizsgáló cég 35. § szerinti engedélyét véglegesen visszavonta,

c) ha a könyvvizsgáló cég a 36/A. §-ban foglalt feltételeknek a továbbiakban már nem felel meg,

d)154 a könyvvizsgáló cég nyilvántartásból való törlése fegyelmi eljárás során kiszabott fegyelmi büntetés alkalmazása esetén.

(4)155 A (3) bekezdés b) pontja alapján a kamara a könyvvizsgáló céget a nyilvántartásból az engedély visszavonásáról szóló döntés véglegessé válásának napjára visszamenőleg törli.

(5)156 A nyilvántartásból való törlést megállapító határozat véglegessé válása napjával a kamara visszavonja a 34. § (1) bekezdése alapján kiállított igazolást.

(6) A nyilvántartásból való törlésről és annak okáról a kamara tájékoztatja azon államok illetékes hatóságait, amelyekben a gazdálkodó szervezet (szervezet) jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység végzésére jogosult.

(7)157 A könyvvizsgáló cég nyilvántartásból való törlésére irányuló eljárást mindaddig fel kell függeszteni, ameddig a könyvvizsgáló céggel szemben az e törvény szerinti kamarai minőségellenőrzési eljárás, minőségellenőrzési eljárás, fegyelmi eljárás, illetve a 172/A. § és 178. § szerinti eljárás van folyamatban.

42. §158 (1)159 Az engedély megszűnésének 41. § (1) bekezdés, illetve a nyilvántartásból való törlés 41. § (3) bekezdés szerinti határozatban foglalt időpontjától kezdődően a gazdálkodó szervezet (szervezet) nem végezhet jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet.

(2) A nyilvántartásból történő törlést követően az érintett gazdálkodó szervezet (szervezet) adatait a kamara 10 évig köteles megőrizni külön nyilvántartás keretében a nyilvántartásból való törlés e törvény szerinti okának és időpontjának megjelölésével.

A könyvvizsgáló cégek nyilvántartása, az adatok nyilvánossága

43. § (1)160 A könyvvizsgáló cégek nyilvántartásába azt a gazdálkodó szervezetet (szervezetet) kell bejegyezni, amelynek e törvény rendelkezései szerint engedélyezett a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység végzése. A könyvvizsgálói cégek nyilvántartása közhiteles nyilvántartásnak minősül.

(2) Az (1) bekezdés szerinti nyilvántartásra megfelelően alkalmazni kell a 32. § (2)–(4) bekezdésének előírásait is.

44. § (1) A könyvvizsgáló cégek nyilvántartása – az egyes könyvvizsgáló cégekre vonatkozóan – a következő adatokat tartalmazza:

a) nyilvántartási szám,

b) a 34. § (1) bekezdése szerinti igazolás száma,

c) név, a jogi forma megjelölésével,

d)161 a székhely címe, telefonszáma, elektronikus levélcíme, a honlap címe,

e) az elsődleges kapcsolattartó személy neve,

f) minden irodai helyiség címe, ahol tevékenységet folytat,

g)162 a 49. § szerinti minősítés, a minősítés megszerzésének, illetve visszavonásának időpontja,

h) azon kamarai tag könyvvizsgálók neve és nyilvántartási száma, akik a könyvvizsgáló cég tevékenységében részt vesznek,

i) minden tulajdonos neve és üzleti jellegű kapcsolattartáshoz alkalmazott címe,

j) a legfőbb irányító (vezető) szerv tagjainak neve és üzleti jellegű kapcsolattartáshoz alkalmazott címe,

k) könyvvizsgálói hálózati tagsága, a tagvállalatok és a kapcsolt vállalkozás(ok) neve(i) és címe(i) vagy annak megnevezése, hogy ezen információk nyilvánosan hol hozzáférhetők,

l) fegyelmi büntetések, valamint az azok alóli mentesítések időpontja,

m)163 a minőségbiztosítással, valamint a hozzájárulási díj fizetésével kapcsolatos adatok,

n) nyilvántartási szám és a nyilvántartásba vételt végző hatóság neve, ha az Európai Gazdasági Térség más államában is nyilvántartásba vették könyvvizsgáló cégként,

o) a nyilvántartásba vételt végző hatóság neve és – ha van – a nyilvántartási szám, amennyiben harmadik országban könyvvizsgáló gazdálkodóként nyilvántartásba vették,

p)164 a kérelemben megjelölt Európai Gazdasági Térség államának illetékes hatóságának neve és – ha van – a könyvvizsgáló cég kérelemben megjelölt nyilvántartási száma, ha a könyvvizsgáló céget a 35/A. § alapján vették nyilvántartásba,

q)165 az 50. § (2c) bekezdése szerinti igazolás megszerzésének időpontja, illetve érvényességének időtartama,

r)166 a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység végzéséhez szükséges engedély megadásáról, valamint visszavonásáról szóló hatósági döntések.

(2) A könyvvizsgáló cégek nyilvántartása tartalmazza a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység végzésének engedélyezéséért, a minőségbiztosításért, a fegyelmi eljárásért, valamint a közfelügyeletért felelős szervek nevét és címét is.

(3)167 Az (1) bekezdés l), m) és r) pontjában foglalt adatok kivételével az (1) és (2) bekezdésben foglaltak közérdekből nyilvános adatok, azokról bárki tájékoztatást kaphat.

(4) A könyvvizsgáló cégek nyilvántartására megfelelően alkalmazni kell a 33. § (3) és (5) bekezdését is.

IV. Fejezet

A KAMARAI TAG KÖNYVVIZSGÁLÓRA ÉS A KÖNYVVIZSGÁLÓ CÉGRE VONATKOZÓ KÖZÖS SZABÁLYOK

Általános szabályok

45. § (1) A kamarai tag könyvvizsgáló, a könyvvizsgáló cég jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység ellátására szerződést csak írásban köthet.

(2) A szerződéskötésre a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény általános szabályait a könyvvizsgálatra vonatkozó rendelkezéseket tartalmazó jogszabályok előírásainak figyelembevételével kell alkalmazni.

(3) Ha külön jogszabály a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet ellátóra vonatkozóan a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység tekintetében további kötelezettséget határoz meg, azt a megbízóval kötött szerződésben szerepeltetni kell.

(4) E törvény eltérő rendelkezésének hiányában a könyvvizsgáló cég nevében eljáró kamarai tag könyvvizsgálóra is megfelelően alkalmazni kell a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet végző kamarai tag könyvvizsgálóra vonatkozó szabályokat, ha a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet könyvvizsgáló cég végzi, az erre vonatkozó szerződést a könyvvizsgáló cég kötötte.

46. § (1)168 A kamarai tag könyvvizsgáló, a könyvvizsgáló cég az ok megjelölésével közli a közfelügyeleti hatósággal, ha a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységre irányuló megbízásának időtartama alatt visszahívták vagy lemondott.

(2)169 A kamarai tag könyvvizsgáló, a könyvvizsgáló cég, amennyiben az (1) bekezdés szerinti megbízásának időtartama alatt visszahívták vagy lemondott – a külön jogszabály előírásainak figyelembevételével – az ok megjelölésével, illeték és közzétételi költségtérítés nélkül, hitelt érdemlő módon közli azt

a) a megbízója tekintetében illetékes cégbírósággal, ha a megbízója cégbíróságon bejegyzett,

b) a megbízója tekintetében illetékes egyéb hatósággal, ha a megbízója egyéb hatóságnál bejegyzett.

47. § A kamarai tag könyvvizsgáló, a könyvvizsgáló cég a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység határidőre történő elvégzését akadályozó körülményt megbízójának a megbízási szerződésben vállalt határidő lejárta előtt legalább 30 nappal – ha az akadályozó körülmény később keletkezett, annak bekövetkeztétől számított 3 munkanapon belül – köteles bejelenteni.

48. §170 (1)171 A csoportkönyvvizsgáló felülvizsgálja és értékeli a harmadik országbeli könyvvizsgáló, a harmadik országbeli könyvvizsgáló gazdálkodó által a csoport könyvvizsgálata céljából végzett könyvvizsgálói munkát, és dokumentálja a könyvvizsgálók által elvégzett munka jellegét, időzítését és mértékét, ideértve a könyvvizsgálók könyvvizsgálati dokumentáció vonatkozó részeinek a csoportkönyvvizsgáló általi felülvizsgálatát.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában a csoportkönyvvizsgáló abban az esetben támaszkodhat harmadik országbeli könyvvizsgáló, a harmadik országbeli könyvvizsgáló gazdálkodó munkájára, ha megszerzi az érintett harmadik országbeli könyvvizsgáló, a harmadik országbeli könyvvizsgáló gazdálkodó hozzájárulását a vonatkozó dokumentációnak az összevont (konszolidált) éves beszámoló könyvvizsgálata során való átadásához.

(3) Amennyiben a csoportkönyvvizsgáló nem képes eleget tenni az (1) bekezdésben foglalt kötelezettségnek, meg kell hoznia a szükséges intézkedéseket és tájékoztatnia kell a közfelügyeleti hatóságot.

(4) A (3) bekezdés szerinti intézkedésnek minősül a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálat során további könyvvizsgálati eljárások elvégzése az érintett leányvállalatnál, akár közvetlenül, akár a feladatok kiszervezése útján.

(5)172 Minőségellenőrzés, kamarai minőségellenőrzés vagy más vizsgálat esetén, jogszabály eltérő rendelkezésének hiányában, a csoportkönyvvizsgáló felelős a harmadik országbeli könyvvizsgáló, a harmadik országbeli könyvvizsgáló gazdálkodó által végzett könyvvizsgálói munka dokumentációjának – ideértve a csoport könyvvizsgálatára vonatkozó munkaanyagokat is – a közfelügyeleti funkciót gyakorló szervhez – kérelemre – történő eljuttatásáért, ha az összevont (konszolidált) éves beszámolóban szereplő valamely gazdálkodó tekintetében harmadik országbeli könyvvizsgáló, harmadik országbeli könyvvizsgáló gazdálkodó látta el a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet.

(6) Az (5) bekezdésben foglaltak teljesítése érdekében a csoportkönyvvizsgálónak meg kell őriznie a dokumentáció egy példányát, vagy meg kell állapodnia a harmadik országbeli könyvvizsgálóval, a harmadik országbeli könyvvizsgáló gazdálkodóval, hogy azokhoz kérelem esetén megfelelően és korlátozásmentesen hozzáférhessen, vagy bármilyen egyéb megfelelő intézkedést tehessen. Ha jogi vagy egyéb akadályok miatt a dokumentáció a harmadik országból nem kerülhet a csoportkönyvvizsgálóhoz, a csoportkönyvvizsgálónak dokumentálnia kell annak bizonyítékát, hogy megtette a megfelelő lépéseket az (5) bekezdés szerinti dokumentációhoz való hozzáférés érdekében, valamint a felmerülő akadályokat.

Minősített kamarai tag könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég

49. § Külön jogszabály rendelkezései alapján egyes gazdálkodók esetében csak minősített kamarai tag könyvvizsgáló vagy könyvvizsgáló cég végezhet jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet. A minősítés a minősítésnek megfelelő gazdálkodó tekintetében jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység ellátására jogosítja a kamarai tag könyvvizsgálót, a könyvvizsgáló céget.

49/A. §173 Minősítési kérelem az alábbi minősítések megszerzésre nyújtható be:

a) pénzügyi intézményi minősítés,

b) befektetési vállalkozási minősítés,

c) pénztári minősítés,

d) biztosítói minősítés,

e) költségvetési minősítés,

f) IFRS minősítés,

g) kibocsátói minősítés.

50. § (1)174 A kamarai tag könyvvizsgáló, a könyvvizsgáló cég 49. § szerinti minősítéséről a közfelügyeleti hatóság dönt.

(1a)175 A 49. § szerinti minősítés iránti kérelmet az 1., illetve 2. melléklet szerinti adattartalommal kell a közfelügyeleti hatósághoz benyújtani.

(1b)176 A közfelügyeleti hatóság a 49. § szerinti minősítés iránti kérelem beérkezésétől számított 15 napon belül – határidő megjelölése és a mulasztás jogkövetkezményeire történő figyelmeztetés mellett – hiánypótlásra hívja fel az ügyfelet, amennyiben a kérelem nem felel meg az e törvény szerinti követelményeknek. Amennyiben a tényállás során felmerült új adatra tekintettel szükséges, a közfelügyeleti hatóság – határidő megjelölése és a mulasztás jogkövetkezményeire történő figyelmeztetés mellett – ismételten hiánypótlásra hívja fel az ügyfelet.

(1c)177 A 49. § szerinti minősítés iránti kérelem tárgyában a közfelügyeleti hatóság a kérelem beérkezésétől számított 60 napon belül dönt.

(1d)178 Ha a 49. § szerinti minősítés iránti kérelem, valamint az 50. § (2c) bekezdés szerinti igazolás iránti kérelem a közfelügyeleti hatóságnak az adott üggyel szorosan összefüggő más hatósági döntése nélkül megalapozottan nem bírálható el, a közfelügyeleti hatóság az eljárást felfüggeszti.

(2)179 Kérelem alapján minősítést a kamarai tag könyvvizsgáló akkor kaphat, ha igazolja, hogy a minősítés megadása iránti kérelem benyújtását megelőző 5 éven belül

a)180 legalább három éven vagy három üzleti éven át a minősítésnek megfelelő tevékenységet végző (IFRS-minősítés esetén a beszámolóját a nemzetközi számviteli standardok szerint összeállító) gazdálkodóra vonatkozóan számviteli, ellenőrzési tevékenységet végzett (ideértve az ehhez kapcsolódó szabályozási és felügyeleti feladatokat is) és legalább kétéves vagy két üzleti évre kiterjedő gyakorlata van a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység ellátásában (ideértve az ehhez kapcsolódó szabályozási és felügyeleti feladatokat is), vagy

b) legalább három éven vagy három üzleti éven át jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet végzett és a kérelmezett minősítéssel egyező minősítéssel rendelkező minősítésű kamarai tag könyvvizsgáló mellett legalább két évig vagy két üzleti éven át közreműködött olyan gazdálkodó tekintetében a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység ellátásában, amelyre vonatkozóan jogszabály a kérelmezett minősítés meglétét előírja, vagy

c) legalább három éven vagy három üzleti éven át jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet végzett – vagy IFRS minősítés esetén legalább három éven vagy három üzleti éven át közreműködött kamarai tag könyvvizsgáló mellett jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység ellátásában – és sikeresen teljesítette a kérelmezett minősítésre előírt szakmai minősítő vizsgát.

(2a)181 A kamarai tag könyvvizsgáló a Hpt. 8. § (4) bekezdése szerinti hitelintézetnél (a továbbiakban: bank) pénzügyi intézményi minősítés birtokában is csak akkor végezhet a 3. § (1) bekezdés a) pontja szerinti jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet, ha rendelkezik a közfelügyeleti hatóság által elismert, a feltételek teljesülésének igazolása iránti kérelem benyújtását megelőző 5 éven belüli:

a) a (2) bekezdés a) pontja szerinti banknál végzett számviteli, ellenőrzési gyakorlattal, vagy

b) legalább egy üzleti évre kiterjedően banknál végzett 3. § (1) bekezdés a) pontja szerinti jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói gyakorlattal, vagy

c) a (2) bekezdés b) pontja szerint a pénzügyi intézményi minősítésű kamarai tag könyvvizsgáló mellett banknál végzett jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység ellátásában való közreműködéssel.

(2b)182 Könyvvizsgáló cég banknál pénzügyi intézményi minősítés birtokában is csak akkor végezhet a 3. § (1) bekezdés a) pontja szerinti jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet, ha van legalább egy olyan kamarai tag könyvvizsgáló tagja vagy munkavállalója, aki a könyvvizsgáló cég nevében jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet végez, és rendelkezik a (2a) bekezdés szerinti feltételek teljesülésének elismeréséről szóló igazolással.

(2c)183 A (2a) és (2b) bekezdés szerinti feltételek teljesülésének elismeréséről a közfelügyeleti hatóság igazolást állít ki, és az igazolásról szóló döntés véglegessé válásával egyidejűleg értesíti a kamarát. A feltételek teljesülésének elismerését a kamara rögzíti a kamarai nyilvántartásokban, és közzéteszi a honlapján.

(2d)184 A (2c) bekezdés szerinti igazolás, a kiállításának naptári évét követő naptári év utolsó napjáig jogosít banknál a 3. § (1) bekezdés a) pontja szerinti jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálatra vonatkozó megbízás elfogadására.

(3) Kérelem alapján minősítést a könyvvizsgáló cég akkor kaphat, ha megfelel az alábbi feltételeknek:

a)185 igazolja, hogy van legalább egy olyan, a megfelelő minősítéssel rendelkező kamarai tag könyvvizsgáló tagja vagy munkavállalója, aki a könyvvizsgáló cég nevében jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet végez, és

b) vállalja, hogy működése során az a kamarai tag könyvvizsgáló, aki a könyvvizsgáló cég nevében jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet végez olyan gazdálkodó tekintetében, amelyre vonatkozóan a minősítést külön jogszabály előírja, rendelkezik a megfelelő minősítéssel.

(4)186 A 49/A. § a)–d) és f)–g) pontjában meghatározott minősítés megadása iránti kérelem elbírálása során ki kell kérni a pénz-, tőke- és biztosításpiaci szervezeteket, pénztárakat érintően a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletével kapcsolatos feladatkörében eljáró Magyar Nemzeti Bank egyetértését, továbbá figyelembe kell venni a kérelmező tekintetében lefolytatott minőségellenőrzés(ek), kamarai minőségellenőrzés(ek) eredményét, valamint a kérelmezővel szemben lefolytatott fegyelmi eljárásokat.

(5) A minősítés megadását meg kell tagadni,

a)187 ha a kérelem benyújtását megelőző 3 éven belül azt a kérelmezőtől megvonták,

b)188 ha a rendelkezésre álló információk alapján megalapozottan feltételezhető, hogy a kérelmező a minősítésnek megfelelő gazdálkodó tekintetében nem tudja ellátni a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet.

(6)189 A minősítés megadásáról a közfelügyeleti hatóság dönt, amelyről értesíti a kamarát. A minősítést a minősítésnek megfelelő részletezésben a kamara rögzíti a közhiteles hatósági nyilvántartásnak minősülő kamarai tag könyvvizsgálókra, könyvvizsgáló cégekre vonatkozó kamarai nyilvántartásokban.

(7)190 A minősített kamarai tag könyvvizsgálókról, könyvvizsgáló cégekről a minősítésnek megfelelő részletezésben külön – közhiteles hatósági nyilvántartásnak minősülő – nyilvántartást kell vezetni.

(8)191 A szakmai minősítő vizsga tartalmi követelményeit, az eljárási és az értékelési szabályokat a kamara külön szabályzatban határozza meg. A szakmai minősítő vizsgának legalább részben írásbeli vizsgának kell lennie.

(9)192 A (8) bekezdés szerinti külön szabályzatot a közfelügyeleti hatóság hagyja jóvá.

(10)193 A 49/A. § a)–d) és g) pontja szerinti minősítések esetén a minősítés megadásának feltétele, hogy az adott minősítésre előírt szakmai minősítő vizsgát a könyvvizsgáló sikeresen teljesítette.

51. §194 A minősített kamarai tag könyvvizsgáló, a minősített könyvvizsgáló cég köteles 30 napon belül írásban bejelenteni a közfelügyeleti hatóságnak, ha a minősítés előírt feltételei a továbbiakban már nem állnak fenn.

52. § (1) A 49. § szerinti minősítést vissza kell vonni, ha

a) a minősített kamarai tag könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég azt kéri,

b) a minősítés előírt feltételei a továbbiakban már nem állnak fenn,

c)195 minőségellenőrzés során hozott véglegessé vált határozatban a minősítést megvonták,

d)196 kamarai minőségellenőrzés során hozott véglegessé vált határozatban a minősítés megvonását kezdeményezték,

e)197 fegyelmi eljárás során a minősítés megvonását kezdeményezték,

f)198 a Magyar Nemzeti Bank a tőkepiacról szóló törvény, a biztosítási tevékenységről szóló törvény a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény, a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló törvény, illetve a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvény alapján a minősítés visszavonását kezdeményezte.

(2)199 A minősítés visszavonása tekintetében a közfelügyeleti hatóság jár el. Az eljárás megindítását – az ok megjelölésével – az érintett állami szerv is kérheti.

(2a)200 A közfelügyeleti hatóság az érintett állami szerv kezdeményezésére a kamarai tag könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég minősítését felfüggeszti. A közfelügyeleti hatóság a felfüggesztés elrendelését követően dönt a kamarai tag könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég minősítésének visszavonásáról, vagy a 173/B. § (4) bekezdése szerinti rendkívüli minőség-ellenőrzés lefolytatásáról, illetve a 195. § (1) bekezdése szerinti ellenőrzés lefolytatásáról. A felfüggesztés a kamarai tag könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég minősítésének visszavonásakor, a 173/B. § (4) bekezdése szerinti rendkívüli minőségellenőrzés, illetve a 195. § (1) bekezdése szerinti ellenőrzés lezárásakor megszűnik.

(2b)201 A (2a) bekezdés szerinti felfüggesztésről és a minősítés visszavonásáról a közfelügyeleti hatóság értesíti a kamarát.

(3)202 A minősítés visszavonása esetén a kamarai nyilvántartásokban szereplő adatokat megfelelően módosítani kell,.

A könyvvizsgálói feladatkörrel (hivatással) összeegyeztethetetlen tevékenységek

53. § (1) A kamarai tag könyvvizsgáló, a könyvvizsgáló cég a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység ellátása mellett nem vehet részt olyan tevékenységben, amely csorbítja, vagy csorbíthatja feddhetetlenségét, objektivitását, függetlenségét vagy a szakma jó hírnevét, és amely ezáltal összeegyeztethetetlen a szakmai tevékenységek ellátásával.

(2) Többféle szakmai szolgáltatás egyidejű nyújtása önmagában nem csorbítja a feddhetetlenséget, az objektivitást vagy a függetlenséget.

(3) A könyvvizsgálói feladatkörrel (hivatással) összeegyeztethetetlen

a) bármely szakmai szolgáltatás nyújtása, valamint

b) a szakmai szolgáltatásokhoz nem kapcsolódó bármely egyéb tevékenység ellátása,

ha annak hatására a kamarai tag könyvvizsgáló, a könyvvizsgáló cég nem képes a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet megfelelően ellátni.

(4) A könyvvizsgálói feladatkörrel (hivatással) összeegyeztethetetlen tevékenységekre vonatkozó részletszabályokat a kamara alapszabálya, valamint etikai szabályzata határozza meg.

A jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység díja

54. § (1) A kamarai tag könyvvizsgálónak, a könyvvizsgáló cégnek joga van a megfelelő díjazáshoz. A jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység díja szabad megállapodás tárgya.

(2) A kamarai tag könyvvizsgáló, a könyvvizsgáló cég a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység ellátásáért járó díjazásra a feladat jellege, időigénye, a feladat elvégzéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételek, valamint az egyéb kalkulálható költségei figyelembevételével ad ajánlatot.

(3) A jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység díjának függetlennek kell lennie a megbízónak nyújtott egyéb szolgáltatásoktól, azok semmilyen módon nem befolyásolhatják a díjat.

(4) A jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység díjazásának megállapítása nem alapulhat feltételeken.

(5) A kamarai tag könyvvizsgáló, a könyvvizsgáló cég nem fizethet jutalékot ügyfélszerzésért, és nem kaphat jutalékot azért, hogy harmadik félnek ügyfelet ajánljon.

(6)203 A kamara a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység ellátásáért járó díjak meghatározásának elveire, elsődleges szempontjaira, a díjtételek alsó határaira ajánlást adhat ki.

55. §204

56. §205

57. §206

58. §207

59. §208

A jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység felelősségi szabályai

60. § (1)209 A kamarai tag könyvvizsgálót (ideértve a könyvvizsgáló cég nevében eljáró kamarai tag könyvvizsgálót is), a könyvvizsgáló céget az e törvényben meghatározott felelősség terheli a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység megfelelő ellátásáért (szakmai felelősség).

(2) A kamarai tag könyvvizsgáló, a könyvvizsgáló cég a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység ellátása körében okozott kár megtérítéséért a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény kártérítési felelősségre vonatkozó általános szabályai szerinti felelősséggel tartozik (anyagi felelősség).

(3) A könyvvizsgáló cég nevében jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet végző kamarai tag könyvvizsgáló e tevékenységével összefüggő anyagi felelőssége a könyvvizsgáló céggel szemben a kamarai tag könyvvizsgáló és a könyvvizsgáló cég között fennálló jogviszony szerint alakul.

(4) Külön jogszabály a kamarai tag könyvvizsgáló, a könyvvizsgáló cég tekintetében további felelősségi szabályokat állapíthat meg.

Függetlenség

61. § (1) A kamarai tag könyvvizsgáló, a könyvvizsgáló cég a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenysége során köteles

a) a függetlenségét megőrizni, és

b) objektív, pártatlan véleményt formálni.

(2) A kamarai tag könyvvizsgáló, a könyvvizsgáló cég nem vehet részt megbízója döntéseinek meghozatalában.

(3)210 Az (1) és (2) bekezdésben foglaltak a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálat eredményét közvetlenül vagy közvetve befolyásolni képes más személyekre is vonatkozik.

(4)211 Az (1) bekezdés szerinti függetlenségnek azon üzleti év első napjától, amelyre a könyvvizsgálat vonatkozik, az üzleti év éves beszámolójára, összevont (konszolidált) éves beszámolójára vonatkozó jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói feladatok teljesítéséig kell fennállnia.

62. §212 (1) Az alábbi személyek és a megbízó között nem állhat fenn olyan közvetlen vagy közvetett vagyoni, pénzügyi, munkavégzésre irányuló, üzleti vagy egyéb kapcsolat (ideértve a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység ellátásán túlmenően nyújtott szakmai és egyéb szolgáltatást is), amely a kamarai tag könyvvizsgáló, a könyvvizsgáló cég függetlenségét veszélyezteti:

a) a kamarai tag könyvvizsgáló, a könyvvizsgáló cég,

b) a könyvvizsgáló cég hálózata, vezető tisztségviselői, munkavállalói, munkaviszony jellegű jogviszonyban foglalkoztatott személyek,

c) olyan egyéb személyek, akinek a szolgáltatásai a kamarai tag könyvvizsgáló vagy a könyvvizsgáló cég rendelkezésére vagy ellenőrzése alatt állnak,

d) a kamarai tag könyvvizsgálóhoz, könyvvizsgáló céghez ellenőrzés folytán közvetlenül vagy közvetetten kapcsolódó személyek.

(2) A kamarai tag könyvvizsgáló, a könyvvizsgáló cég jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység ellátására irányuló megbízást csak akkor vállalhat el, ha az a függetlenségét nem veszélyezteti.

(3) A kamarai tag könyvvizsgálónak, a könyvvizsgáló cégnek a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység ellátása során a függetlenségét fenyegető veszélyeket (ideértve különösen a kamarai tag könyvvizsgáló, a könyvvizsgáló cég, annak hálózata, valamint a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálat eredményét befolyásolni képes bármely személy, és a vizsgált gazdálkodó közötti pénzügyi, személyes, üzleti, munka- vagy egyéb viszony miatt fennáll az önellenőrzés, érdekeltség, érdekképviselet, bizalmi viszony vagy megfélemlítés veszélyét) folyamatosan figyelemmel kell kísérnie.

(4) Ha a kamarai tag könyvvizsgáló, a könyvvizsgáló cég a függetlenségét fenyegető veszélyeket észlel, meg kell tennie a szükséges intézkedéseket a veszély elhárítására vagy elfogadható szintre való csökkentésére. Ha ez nem lehetséges, a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység nem végezhető el.

(5) A kamarai tag könyvvizsgálónak, a könyvvizsgáló cégnek a függetlenségét ért veszélyeket és az elhárításukra tett intézkedéseket a könyvvizsgálati dokumentációban dokumentálnia kell.

(6) Ha az üzleti év során a vizsgált gazdálkodót felvásárolja egy másik gazdálkodó, vagy a vizsgált gazdálkodó egyesül egy másik gazdálkodóval, vagy felvásárol egy másik gazdálkodót, a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet ellátó kamarai tag könyvvizsgálónak vagy a könyvvizsgáló cégnek fel kell tárnia és értékelnie kell minden olyan meglévő vagy közelmúltbéli érdekeltséget és kapcsolatot, beleértve az adott gazdálkodónak nyújtott, jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységen túlmenően nyújtott szakmai és más szolgáltatásokat is, amely – a rendelkezésre álló óvintézkedéseket figyelembe véve – sérthetné a könyvvizsgáló függetlenségét és azt a képességét, hogy az egyesülés vagy a felvásárlás tényleges megtörténtét követően folytassa a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység ellátását.

(7) A (6) bekezdés alkalmazását követően a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet ellátó kamarai tag könyvvizsgáló vagy a könyvvizsgáló cég haladéktalanul, de legfeljebb három hónapon belül megtesz minden szükséges lépést azon fennálló érdekeltségei vagy kapcsolatai megszüntetése érdekében, amely érdekeltségek vagy kapcsolatok sértenék a függetlenségét, és óvintézkedéseket alkalmaz a függetlenségét korábbi vagy fennálló érdekeltségeiből és kapcsolataiból fakadóan fenyegető veszélyek elhárítására vagy elfogadhatóvá szintre való csökkentésére.

(8) A kamarai tag könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég – jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység ellátásáról szóló megbízás elfogadása vagy folytatása előtt – az (5) bekezdésben foglalton túl a könyvvizsgálói dokumentációban értékelni és dokumentálni köteles, hogy

a) rendelkezik-e a könyvvizsgálat elvégzéséhez szükséges megfelelő szaktudással és megfelelő minősítéssel rendelkező taggal, munkavállalóval, vagy munkaviszony jellegű jogviszonyban foglalkoztatott más személlyel;

b) rendelkezik-e a könyvvizsgálat elvégzéséhez szükséges idővel és erőforrással;

c) a fő könyvvizsgáló partner szerepel-e a kamara tag könyvvizsgálók nyilvántartásában.

63. § (1) A 62. § (3) bekezdésének alkalmazásában a kamarai tag könyvvizsgáló, a könyvvizsgáló cég függetlenségét veszélyeztetheti, ha

a) a kamarai tag könyvvizsgáló, a könyvvizsgáló cég, valamint azon könyvvizsgálói hálózat más tagja, amelyhez a kamarai tag könyvvizsgáló, a könyvvizsgáló cég tartozik, által végzett jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységgel összefügg a megbízó részére teljesítendő vagy teljesített szakmai és egyéb szolgáltatás,

b) a megbízó vezető tisztségviselője vagy vezető állású munkavállalója a kamarai tag könyvvizsgáló közeli hozzátartozója,

c) olyan gazdálkodó tekintetében lát el jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet, amelynél saját maga vagy közeli hozzátartozója a megbízását megelőző két éven belül a legfőbb irányító (vezető) szervnek vagy a felügyelő testületnek a tagja volt vagy a megbízás időtartama alatt is tagja,

d) a kamarai tag könyvvizsgálóra, a könyvvizsgáló cégre a megbízó bármilyen módon nyomást gyakorol.

(1a)213 A kamarai tag könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég, illetve ezek tagjai, munkavállalói és munkaviszony jellegű jogviszonyban foglalkoztatott más személyek és olyan egyéb természetes személy, akinek a szolgáltatásai a kamarai tag könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég rendelkezésére vagy ellenőrzése alatt állnak, és akik közvetlenül részt vesznek a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységben, valamint a velük szoros kapcsolatban lévő személyek birtokában vagy a tulajdonában nem lehet a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységük körében vizsgált valamely gazdálkodó által kibocsátott, garantált vagy egyéb módon támogatott pénzügyi eszköz, továbbá nem vehetnek részt ilyen eszközökkel végrehajtott ügyletekben.

(1b)214 Az (1a) bekezdés rendelkezése alól kivételt jelent a diverzifikált kollektív befektetési formákban közvetett módon fennálló érdekeltség.

(1c)215 Az (1a) bekezdés szerinti személyek vagy szervezetek egy adott vizsgált gazdálkodó jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységében nem vehetnek részt, és annak eredményét egyéb módon sem befolyásolhatják, ha e személyek vagy szervezetek

a) a vizsgált gazdálkodó pénzügyi eszközeinek tulajdonosai, kivéve, ha érdekeltségük közvetetten, diverzifikált kollektív befektetési formák keretében áll fenn;

b) a vizsgált gazdálkodóval kapcsolatban álló valamely szervezet pénzügyi eszközeinek tulajdonosai, és e tulajdonviszony összeférhetetlenséget okozhat, kivéve, ha érdekeltségük közvetetten, diverzifikált kollektív befektetési formák keretében áll fenn;

c) a vizsgált gazdálkodóval munkaviszonyban, üzleti vagy egyéb olyan kapcsolatban álltak, amely összeférhetetlenséget okozhat vagy általában összeférhetetlenséget okozónak tekinthető.

(1d)216 Az (1a) bekezdésben említett személyek vagy cégek nem kérhetnek és nem fogadhatnak el ajándékot vagy ingyenes szolgáltatást a vizsgált gazdálkodótól vagy valamely hozzá kapcsolódó szervezettől, kivéve, ha az jelentéktelen értékűnek minősül.

(2) Külön jogszabály a függetlenséget veszélyeztető más eseteket is megállapíthat.

(3) Könyvvizsgáló cég esetében a függetlenségre vonatkozó rendelkezéseket a könyvvizsgáló cég nevében jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet végző összes kamarai tag könyvvizsgálóra alkalmazni kell. Bármely kamarai tag könyvvizsgáló függetlenségének veszélyeztetése egyben a könyvvizsgáló cég függetlensége veszélyeztetésének minősül.

(4) Könyvvizsgáló cég esetében a függetlenségre vonatkozó rendelkezéseket a könyvvizsgáló cég legfőbb szervének, legfőbb irányító (vezető) szervének és felügyelő testületének összes tagjára, valamint a vezető állású munkavállalóira is alkalmazni kell.

64. § (1) A kamarai tag könyvvizsgáló a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység ellátása során nem utasítható és senki által nem befolyásolható.

(2) A könyvvizsgáló cég, valamint a könyvvizsgáló cég kapcsolt vállalkozásai legfőbb szervének, legfőbb irányító (vezető) szervének és felügyelő testületének tagjai nem avatkozhatnak be olyan módon a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység ellátásába, amely veszélyezteti a könyvvizsgáló cég nevében jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet végző kamarai tag könyvvizsgáló függetlenségét és pártatlanságát.

65. § A függetlenséggel, objektivitással és pártatlansággal kapcsolatos részletszabályokat a kamara az alapszabályában és az etikai szabályzatában állapítja meg.

Korábbi, megbízott kamarai tag könyvvizsgáló foglalkoztatásának tilalma217

65/A. §218 A kamarai tag könyvvizsgáló, a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálatot egy könyvvizsgáló cég nevében elvégző fő könyvvizsgáló partner a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység elvégzésére irányuló megbízás megszűnését követően legalább egy éven át, közérdeklődésre számot tartó gazdálkodók jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálata esetében legalább két éven át

a) nem tölthet be vezető tisztséget a vizsgált gazdálkodónál;

b) nem lehet a vizsgált gazdálkodó audit bizottságának tagja, vagy ilyen bizottság hiányában az audit bizottságnak megfelelő feladatokat ellátó testület tagja;

c) nem lehet a vizsgált gazdálkodó irányító testületének nem ügyvezető tagja,

d) nem lehet a vizsgált gazdálkodó felügyelő testületének tagja.

Szakmai szkepticizmus219

65/B. §220 (1) A kamarai tag könyvvizsgálónak, könyvvizsgáló cégnek a nemzetközi könyvvizsgálati standardok szerinti szakmai szkepticizmussal kell eljárnia.

(2) Az (1) bekezdés szerinti szakmai szkepticizmus alkalmazására különösen figyelemmel kell lenni a valós értékekre, az eszközök értékvesztésére, a céltartalékokra, valamint a gazdálkodó tevékenységének folytatására vonatkozó képessége szempontjából lényeges jövőbeni cash flow-kra vonatkozó vezetői becslések vizsgálatakor.

(3) Az (1) bekezdés szerinti szakmai szkepticizmus alkalmazása során a kamarai tag könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég felméri annak lehetőségét, hogy szabálytalanságra utaló tényből vagy magatartásból, így többek között csalásból vagy tévedésből eredő lényeges hibás állítás attól függetlenül előfordulhat, hogy a kamarai tag könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég milyen korábbi tapasztalattal rendelkezik a vizsgált gazdálkodó legfőbb szerve, valamint az ügyvezetéssel megbízott személyek jogkövető magatartására vonatkozóan.

Titoktartás

66. § (1) A kamarai tag könyvvizsgáló, a könyvvizsgáló cég köteles a tevékenysége során tudomására jutott, a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység ellátására irányuló megbízással összefüggő minősített adatot, hivatásbeli titkot és üzleti titkot (a továbbiakban együttesen: titok) megőrizni.

(2) A kamarai tag könyvvizsgáló, a könyvvizsgáló cég az (1) bekezdés szerinti titkot megfelelő és konkrét felhatalmazás nélkül nem használhatja fel, nem teheti közzé, kivéve, ha jogszabály alapján joga vagy kötelessége a közlés, a közzététel.

(3) A kamarai tag könyvvizsgáló, a könyvvizsgáló cég felelős azoknak a személyeknek a titoktartásáért, akik általa bármilyen módon a titok birtokába jutottak. Azokat, akik a (2) bekezdés alapján jutottak a titok birtokába, a kamarai tag könyvvizsgálóval, könyvvizsgáló céggel azonos titoktartási kötelezettség terheli.

(4) A titoktartási kötelezettség a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység ellátására irányuló megbízás megszűnése után is terheli az (1)–(3) bekezdés hatálya alá tartozókat.

67. § (1)221 Nem jelenti a titoktartási kötelezettség megszegését a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény alapján indított ellenőrzés, illetve a kamara fegyelmi bizottsága által lefolytatott fegyelmi eljárás során, továbbá a közfelügyeleti hatáskörben kért, a minőségellenőrzéshez, a kamarai minőségellenőrzéshez, a fegyelmi eljárás lefolytatásához, a közfelügyeleti hatáskör gyakorlásához szükséges és arányos adatszolgáltatás teljesítése, a könyvvizsgálói munkaanyagoknak a minőségellenőrzéssel megbízott, a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény, valamint az Európai Unió és az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtásáról szóló törvényből adódó feladatok végrehajtásának ellenőrzésével megbízott, a fegyelmi eljárásban részt vevők, a közfelügyeleti hatáskörben eljárók rendelkezésére bocsátása. E tekintetben a minőségellenőrzéssel megbízott, a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény, valamint az Európai Unió és az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtásáról szóló törvényből adódó feladatok végrehajtásának ellenőrzésével megbízott, a fegyelmi eljárásban részt vevő, a közfelügyeleti hatáskört gyakorló személyeket a kamarai tag könyvvizsgálóval, a könyvvizsgáló céggel azonos titoktartási kötelezettség terheli.

(1a)222 Nem jelenti a titoktartási kötelezettség megszegését a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletével kapcsolatos feladatkörében eljáró Magyar Nemzeti Bank ellenőrzési, engedélyezési, piacfelügyeleti eljárása, felügyeleti ellenőrzése, folyamatos felügyelet gyakorlása során jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet végző kamarai tag könyvvizsgálótól, könyvvizsgáló cégtől kért, a tényállás megállapításához szükséges adatok rendelkezésre bocsátása. E tekintetben a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletével kapcsolatos feladatkörében eljáró személyeket a kamarai tag könyvvizsgálóval, a könyvvizsgáló céggel azonos titoktartási kötelezettség terheli.

(2)223 Ha egy kamarai tag könyvvizsgálót, könyvvizsgáló céget egy másik kamarai tag könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég vált fel, a korábbi kamarai tag könyvvizsgálónak vagy a korábbi könyvvizsgáló cégnek a helyébe lépő könyvvizsgáló vagy könyvvizsgáló cég számára hozzáférést kell biztosítani a vizsgált gazdálkodó könyvvizsgálati dokumentációjának azon részéhez, amely a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység ellátásához szükséges.

(2a)224 Nem jelenti a titoktartási kötelezettség megszegését, ha az a kamarai tag könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég, akinek/amelynek a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység ellátására irányuló megbízása megszűnik, erre figyelemmel a könyvvizsgálói tevékenység megfelelő ellátásához szükséges és arányos adatszolgáltatást teljesít annak a kamarai tag könyvvizsgálónak, könyvvizsgáló cégnek, akinek/amelynek a megbízó a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység ellátására megbízást adott.

(3)225 Az üzleti titok megőrzésének a kötelezettsége nem áll fenn abban az esetben, ha a pénzügyi információs egységként működő hatóság – a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvényben meghatározott feladatkörében eljárva vagy külföldi pénzügyi információs egység írásbeli megkeresésének teljesítése céljából – írásban kér üzleti titoknak minősülő adatot.

(4)226 Az érintett állami szervet titoktartási kötelezettség terheli, amennyiben részére a közfelügyeleti hatóság a 66. § (1) bekezdése szerinti titkot ad át.

(5)227 Nem jelenti a titoktartási kötelezettség megszegését, ha a kamarai tag könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég, amely olyan gazdálkodónál végez jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet, amely egy harmadik országban található anyavállalathoz tartozó csoport tagja, az elvégzett könyvvizsgálati munkára vonatkozó dokumentációt átadja a harmadik országban található csoportkönyvvizsgáló részére, amennyiben a könyvvizsgálati dokumentációra az anyavállalat összevont (konszolidált) éves beszámolójának könyvvizsgálatához szükség van.

(6)228 Nem jelenti a titoktartási kötelezettség megszegését a Rendelet 12. cikk (1) bekezdése szerinti információk, vagy a Rendelet 12. cikk (2) bekezdésében előírt párbeszéd során felmerülő bármilyen információ jóhiszemű közlése a közérdeklődésre számot tartó gazdálkodót felügyelő illetékes hatósággal, illetve a kamarával, a közfelügyeleti hatósággal, más illetékes hatósággal, valamint az Európai Rendszerkockázati Testülettel (a továbbiakban: ERKT) és az Európai Könyvvizsgálat-felügyeleti Szervek Bizottságával (a továbbiakban: CEAOB).

(6a)229 A (6) bekezdés előírásait kell alkalmazni a Rendelet 12. cikk (2) bekezdésén kívüli közérdeklődésre számot tartó gazdálkodó kamarai tag könyvvizsgálója, könyvvizsgáló cége esetében is.

IV/A. Fejezet230

A KÖZÉRDEKLŐDÉSRE SZÁMOT TARTÓ GAZDÁLKODÓ TEKINTETÉBEN ELLÁTOTT JOGSZABÁLYI KÖTELEZETTSÉGEN ALAPULÓ KÖNYVVIZSGÁLÓI TEVÉKENYSÉG KÜLÖNÖS SZABÁLYAI

67/A. § (1) A kamarai tag könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég közérdeklődésre számot tartó gazdálkodónál jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység ellátása során a Rendeletben foglaltakat e fejezettel összhangban alkalmazza.

(2) A Rendelet 5. cikk (1) bekezdésében foglaltaktól eltérően az 5. cikk (3) bekezdésben meghatározott szolgáltatások az abban foglalt feltételek fennállása esetén nyújthatóak.

(3)231 A közérdeklődésre számot tartó gazdálkodónál jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet ellátó kamarai tag könyvvizsgálónak, könyvvizsgáló cégnek a Rendelet 11. cikke szerinti, audit bizottsághoz címzett kiegészítő jelentést meg kell küldenie a vizsgált gazdálkodó igazgató tanácsa, felügyelő testülete részére. A Rendelet 11. cikke szerinti, audit bizottsághoz címzett kiegészítő jelentést a közérdeklődésre számot tartó gazdálkodó részére kibocsátott könyvvizsgálói jelentés dátumát követő 60 napon belül meg kell küldeni a közfelügyeleti hatóság és a Magyar Nemzeti Bank elektronikus elérhetőségére.

(4) A közérdeklődésre számot tartó gazdálkodónál jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet ellátó kamarai tag könyvvizsgáló vagy a könyvvizsgáló cég évente december 31-ig tájékoztatja a közfelügyeleti hatóságot a december 31-én hatályban lévő, közérdeklődésre számot tartó gazdálkodóval kötött jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységre vonatkozó megbízásairól.

(5) A közérdeklődésre számot tartó gazdálkodónál jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet ellátó kamarai tag könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég a Rendelet 14. cikk szerinti tájékoztatást az üzleti évét követő négy hónapon belül küldi meg a közfelügyeleti hatóság számára.

(6) A közérdeklődésre számot tartó gazdálkodónál jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet ellátó kamarai tag könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég a Rendelet 15. cikk szerinti dokumentumokat a dokumentumok keletkezését követően legalább 8 évig köteles megőrizni.

(7)232 A Rendelet 8. cikke szerinti minőségellenőrnek rendelkeznie kell a 49. § szerinti megfelelő minősítéssel, ha közérdeklődésre számot tartó gazdálkodónál végez belső minőségellenőrzést.

67/B. §233 A közérdeklődésre számot tartó gazdálkodó jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálatát ellátó kamarai tag könyvvizsgáló, illetve könyvvizsgáló cég, a könyvvizsgálata során keletkezett könyvvizsgálati dokumentációt köteles elektronikusan archiválni és megőrizni.

V. Fejezet

A HARMADIK ORSZÁGBELI KÖNYVVIZSGÁLÓRA ÉS A HARMADIK ORSZÁGBELI KÖNYVVIZSGÁLÓ GAZDÁLKODÓRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK

Jegyzékbe vétel234

68. §235 (1) Amennyiben a harmadik országbeli illetőséggel rendelkező gazdálkodó (szervezet) átruházható értékpapírjainak kereskedelme engedélyezett Magyarország szabályozott piacán, az éves beszámolójáról és az összevont (konszolidált) éves beszámolójáról kiadott könyvvizsgálói jelentés abban az esetben minősül a Magyarországon hatályos jogszabályoknak megfelelő könyvvizsgálói jelentésnek, ha a könyvvizsgálói jelentést kibocsátó harmadik országbeli könyvvizsgáló, harmadik országbeli könyvvizsgáló gazdálkodó rendelkezik a közfelügyeleti hatóság engedélyével és szerepel a kamara – e célból vezetett – jegyzékében.

(2) Az (1) bekezdés nem vonatkozik arra a könyvvizsgálói jelentésre, amelyet olyan harmadik országbeli illetőséggel rendelkező gazdálkodó (szervezet) éves beszámolójáról és összevont (konszolidált) éves beszámolójáról adtak ki, amely kizárólag hitelviszonyt megtestesítő értékpapírt bocsát ki, és

a) az értékpapírt az Európai Gazdasági Térség államának szabályozott piacára a 2004/109/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 2. cikk (1) bekezdés c) pontja alapján 2010. december 31. előtt vezették be, és annak névértéke egységenként legalább 50 000 euró, vagy – egyéb pénznemben denominált, hitelviszonyt megtestesítő értékpapír esetében – névértéke a kibocsátás időpontjában legalább az MNB hivatalos devizaárfolyamán átszámítva 50 000 euróval egyenértékű összeg, vagy

b) az értékpapírt az Európai Gazdasági Térség államának szabályozott piacára a 2004/109/EK irányelv 2. cikk (1) bekezdés c) pontja alapján 2010. december 31-én vagy azután vezették be, és annak névértéke egységenként legalább 100 000 euró, vagy – egyéb pénznemben denominált, hitelviszonyt megtestesítő értékpapír esetében – névértéke a kibocsátás időpontjában legalább az MNB hivatalos devizaárfolyamán átszámítva 100 000 euróval egyenértékű összeg.

69. §236 (1) A közfelügyeleti hatóság kérelemre a 68. § (1) bekezdés szerinti engedélyt bocsát ki annak a harmadik országbeli könyvvizsgálónak a részére, aki

a) a könyvvizsgálói tevékenységi engedélyét e törvény rendelkezéseivel egyenértékű előírások alapján szerezte meg,

b) a könyvvizsgálói tevékenységet az Európai Unióban elfogadott nemzetközi könyvvizsgálati standardoknak vagy azzal egyenértékű standardoknak megfelelően végzi,

c) a könyvvizsgálói tevékenység során a függetlenség, az objektivitás, a pártatlanság és a könyvvizsgálat díja tekintetében az e törvényben foglaltakkal egyenértékű szabályok szerint jár el,

d) honlapján éves átláthatósági jelentést tesz közzé az e törvényben szabályozott módon és esetben, vagy ezzel egyenértékű közzétételi követelményeknek tesz eleget.

(2) A közfelügyeleti hatóság a harmadik országbeli könyvvizsgáló részére kibocsátott, 68. § (1) bekezdés szerinti engedélyt visszavonja, ha:

a) azt a könyvvizsgáló kéri,

b) a jegyzékből való törlését rendelték el,

c) a könyvvizsgáló a továbbiakban már nem felel meg az (1) bekezdésben foglalt követelményeknek,

d) a könyvvizsgáló elhalálozott.

(3)237 Az engedély visszavonásáról szóló, (2) bekezdés szerinti véglegessé vált döntéséről a közfelügyeleti hatóság haladéktalanul tájékoztatja a kamara felvételi bizottságát.

69/A. §238 (1) A kamara – közhiteles hatósági nyilvántartásnak minősülő – elkülönített jegyzéket vezet a harmadik országbeli könyvvizsgálókról.

(2) A kamara jegyzékébe – kérelem alapján, a vonatkozó külön előírások figyelembevételével – fel kell venni azt a harmadik országbeli könyvvizsgálót, aki megfelel a következő feltételeknek:

a) rendelkezik a közfelügyeleti hatóság által kiadott, 68. § (1) bekezdés szerinti engedéllyel,

b) a kamara alapszabályában és önkormányzati szabályzataiban foglalt, a harmadik országbeli könyvvizsgálókra vonatkozó előírásokat magára kötelezőnek ismeri el,

c) vállalja a kamara által meghatározott hozzájárulási díj megfizetését,

d) az előírt igazgatási szolgáltatási díjat megfizette.

(3) Az (1) bekezdés szerinti jegyzékből törölni kell a harmadik országbeli könyvvizsgálót, ha

a) azt a könyvvizsgáló kéri,

b) a közfelügyeleti hatóság a részére kibocsátott, 68. § (1) bekezdés szerinti engedélyt visszavonta,

c) a könyvvizsgáló a továbbiakban már nem felel meg a (2) bekezdésben foglalt követelményeknek,

d) a könyvvizsgáló elhalálozott.

70. §239 (1) A harmadik országbeli könyvvizsgálók jegyzéke – az egyes könyvvizsgálókra vonatkozóan – a következőket tartalmazza:

a) jegyzékbe vételi szám,

b) a 73. § (2) bekezdése szerinti igazolás száma,

c) a 33. § (1) bekezdésének c), f), n) és o) pontja szerinti adatok,

d) a 33. § (1) bekezdésének d), e), g), l) és m) pontja szerinti adatok,

e) azon harmadik országbeli könyvvizsgáló gazdálkodó neve, címe, internetes honlapjának címe, nyilvántartási száma, amelynek tevékenységében részt vesz.

(2) Az (1) bekezdés a)–c) és e) pontjában foglaltak közérdekből nyilvános adatok, azokról bárki tájékoztatást kaphat.

71. §240 (1) A közfelügyeleti hatóság kérelemre a 68. § (1) bekezdés szerinti engedélyt bocsát ki annak a harmadik országbeli könyvvizsgáló gazdálkodó részére, amely

a) a legfőbb irányító (vezető) szerve tagjainak többsége eleget tesz e törvény kamarai tagként való nyilvántartásba vételre vonatkozó követelményeivel egyenértékű előírásoknak,

b) a nevében könyvvizsgálatot végző harmadik országbeli könyvvizsgáló eleget tesz e törvény kamarai tagként való nyilvántartásba vételre vonatkozó követelményeivel egyenértékű előírásoknak,

c) a könyvvizsgálói tevékenységet az Európai Unióban elfogadott nemzetközi könyvvizsgálati standardoknak vagy azzal egyenértékű standardoknak megfelelően végzi,

d) a könyvvizsgálói tevékenység során a függetlenség, az objektivitás, a pártatlanság és a könyvvizsgálat díja tekintetében az e törvényben foglaltakkal egyenértékű szabályok szerint jár el,

e) honlapján éves átláthatósági jelentést tesz közzé az e törvényben szabályozott módon és esetben, vagy ezzel egyenértékű közzétételi követelményeknek tesz eleget.

(2) A közfelügyeleti hatóság a harmadik országbeli könyvvizsgáló gazdálkodó 68. § (1) bekezdés szerinti engedélyét visszavonja, amennyiben:

a) azt a harmadik országbeli könyvvizsgáló gazdálkodó kéri,

b) fegyelmi eljárás keretében a harmadik országbeli könyvvizsgáló gazdálkodó jegyzékből való törlését rendelték el,

c) a harmadik országbeli könyvvizsgáló gazdálkodó továbbiakban már nem felel meg az (1) bekezdésben foglalt követelményeknek,

d) a harmadik országbeli könyvvizsgáló gazdálkodó megszűnt.

(3)241 Az engedély visszavonásáról szóló (2) bekezdés szerinti véglegessé vált döntéséről a közfelügyeleti hatóság haladéktalanul tájékoztatja a kamara felvételi bizottságát

71/A. §242 (1) A kamara – közhiteles hatósági nyilvántartásnak minősülő – elkülönített jegyzéket vezet a harmadik országbeli könyvvizsgáló gazdálkodókról.

(2) A kamara jegyzékébe – kérelem alapján, a vonatkozó külön előírások figyelembevételével – fel kell venni azt a harmadik országbeli könyvvizsgáló gazdálkodót, amely megfelel a következő feltételeknek:

a) rendelkezik a közfelügyeleti hatóság által kiadott, 68. § (1) bekezdés szerinti engedéllyel,

b) a kamara alapszabályában és önkormányzati szabályzataiban foglalt, a harmadik országbeli könyvvizsgáló gazdálkodóra vonatkozó előírásokat magára kötelezőnek ismeri el,

c) vállalja a kamara által meghatározott hozzájárulási díj megfizetését,

d) az előírt igazgatási szolgáltatási díjat megfizette.

(3) Az (1) bekezdés szerinti jegyzékből törölni kell a harmadik országbeli könyvvizsgáló gazdálkodót, ha

a) a harmadik országbeli könyvvizsgáló gazdálkodó azt kéri,

b)243 a közfelügyeleti hatóság a harmadik országbeli könyvvizsgáló gazdálkodó 68. § (1) bekezdés szerinti engedélyét véglegesen visszavonta,

c) a harmadik országbeli könyvvizsgáló gazdálkodó a továbbiakban már nem felel meg a (2) bekezdésben foglalt követelményeknek,

d) a harmadik országbeli könyvvizsgáló gazdálkodó megszűnt.

72. §244 (1) A harmadik országbeli könyvvizsgáló gazdálkodók jegyzéke – az egyes gazdálkodókra vonatkozóan – a következőket tartalmazza:

a) jegyzékbe vételi szám,

b) a 73. § (2) bekezdése szerinti igazolás száma,

c) a 44. § (1) bekezdésének c)–f), i)–k), valamint n) és o) pontja szerinti adatok,

e) azon könyvvizsgálók neve és nyilvántartási száma, akik a harmadik országbeli könyvvizsgáló gazdálkodó tevékenységében részt vesznek.

(2) Az (1) bekezdés a)–c) és e) pontjában foglaltak közérdekből nyilvános adatok, azokról bárki tájékoztatást kaphat.

A harmadik országbeli könyvvizsgálók és a harmadik országbeli könyvvizsgáló gazdálkodók jegyzékére vonatkozó közös szabályok

73. § (1) A harmadik országbeli könyvvizsgálók és a harmadik országbeli könyvvizsgáló gazdálkodók jegyzékének vezetése tekintetében a kamara felvételi bizottsága jár el (ideértve a jegyzékbe vételt és az abból való törlést is).

(2) Az (1) bekezdés szerinti jegyzékekbe történő felvételről a kamara igazolást ad. A kamara gondoskodik arról, hogy az érvényben lévő igazolások mintája a kamara honlapján folyamatosan és bárki számára szabadon megtekinthető legyen.

(3)245 Az (1) bekezdés szerinti jegyzékekben egyértelműen jelezni kell, hogy a jegyzékben szereplő harmadik országbeli könyvvizsgálók, harmadik országbeli könyvvizsgáló gazdálkodók nem jogosultak Magyarország területén jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet végezni.

(4) Az (1) bekezdés szerinti jegyzékek tartalmazzák a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység végzésének engedélyezéséért, a minőségbiztosításért, a fegyelmi eljárásért, valamint a közfelügyeletért felelős szervek (hatóságok) nevét és címét is. Ezek közérdekből nyilvános adatok, melyekről bárki tájékoztatást kaphat.

74. § (1) A harmadik országbeli könyvvizsgálók és a harmadik országbeli könyvvizsgáló gazdálkodók jegyzékére a 32. § (2)–(4) bekezdésében foglaltakat is megfelelően alkalmazni kell.

(2) Az (1) bekezdés szerinti jegyzékek vezetésének célja annak hiteles dokumentálása, hogy a jegyzékben szereplő rendelkezik a jegyzékbe vételhez előírt feltételekkel. A jegyzékben szereplők közérdekből nyilvános adatainak, az azokban bekövetkező változásoknak a közzététele az ellenőrzés lehetőségének a megteremtését, illetve az időszerű tájékoztatást szolgálja.

(3)246 A kamara a tárgyévben jegyzékbe vettek jegyzékbe vételi számát, nevét, címét, valamint a korábban jegyzékbe vettek ezen adataiban bekövetkezett változásokat a kamara lapjában évente közzéteszi, továbbá biztosítja, hogy a nyilvános adatok a kamara honlapján folyamatosan és bárki számára szabadon megtekinthetők legyenek.

75. § (1)247 A harmadik országbeli könyvvizsgálók, harmadik országbeli könyvvizsgáló gazdálkodók jegyzékéből való törlést megállapító határozat véglegessé válása napjával a könyvvizsgálót, a könyvvizsgáló gazdálkodót törölni kell a jegyzékből, egyidejűleg vissza kell vonni a jegyzékbe vételről kiállított igazolását is.

(2)248 A jegyzékből való törlés (1) bekezdés szerinti határozatban foglalt időpontját követően a harmadik országbeli könyvvizsgáló, a harmadik országbeli könyvvizsgáló gazdálkodó által kibocsátott könyvvizsgálói jelentés nem minősül a Magyarországon hatályos jogszabályoknak megfelelő könyvvizsgálói jelentésnek.

(3) A jegyzékből való törlést követően az érintett adatait a kamara 10 évig köteles megőrizni külön nyilvántartás keretében, a törlés okának és időpontjának megjelölésével.

(4) A harmadik országbeli könyvvizsgáló, a harmadik országbeli könyvvizsgáló gazdálkodó – az (5) bekezdésben foglalt kivétellel – a jegyzékből való törlés időpontját követő egy éven belül nem kérheti ismételt jegyzékbe vételét.

(5) A harmadik országbeli könyvvizsgáló, a harmadik országbeli könyvvizsgáló gazdálkodó a jegyzékből való törlés időpontját követő három éven belül nem kérheti ismételt jegyzékbe vételét, ha a jegyzékből fegyelmi eljárás keretében zárták ki.

A jegyzékbe vett harmadik országbeli könyvvizsgálókra és harmadik országbeli könyvvizsgáló gazdálkodókra vonatkozó közös szabályok

76. §249 A közfelügyeleti hatóság 68. § (1) bekezdés szerinti igazolása és a kamara jegyzékébe való felvétel a harmadik országbeli könyvvizsgálót, a harmadik országbeli könyvvizsgáló gazdálkodót Magyarország területén jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység ellátására nem jogosítja fel.

77. § (1) A jegyzékbe vett harmadik országbeli könyvvizsgálóra és harmadik országbeli könyvvizsgáló gazdálkodóra e törvénynek a fegyelmi eljárásokra, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletre vonatkozó rendelkezéseit alkalmazni kell.

(2) E törvény minőségbiztosításra vonatkozó rendelkezéseit – a (3) bekezdésben foglalt kivétellel – alkalmazni kell a jegyzékbe vett harmadik országbeli könyvvizsgálóra, harmadik országbeli könyvvizsgáló gazdálkodóra.

(3) E törvény minőségbiztosításra vonatkozó rendelkezéseit nem kell alkalmazni a jegyzékbe vett harmadik országbeli könyvvizsgálóra, harmadik országbeli könyvvizsgáló gazdálkodóra, ha az Európai Gazdasági Térség más államának minőségbiztosítási rendszere alá tartozik és ott a jegyzékbe vételt megelőző három éven belül nála eredményes minőségellenőrzést folytattak le, amellyel összefüggésben nem került sor intézkedések alkalmazására.

78. §250 A jegyzékbe vett harmadik országbeli könyvvizsgáló, harmadik országbeli könyvvizsgáló gazdálkodó köteles haladéktalanul, de legkésőbb 15 napon belül írásban jelenteni, ha a 68. § (1) bekezdés szerinti engedély iránti kérelemben feltüntetett adataiban, valamint a jegyzékbe vételi feltételeknek való megfelelésben vagy a jegyzékben szereplő adataiban változás következett be.

VI. Fejezet

KÖNYVVIZSGÁLÓI KÉPZÉS

Az okleveles könyvvizsgálói szakképesítés

79. § (1) Az okleveles könyvvizsgálói szakképesítés államilag elismert, iskolarendszeren kívüli felsőfokú szakképesítés.

(2)251 Magyarországon az okleveles könyvvizsgálói szakképesítést igazoló oklevelet – a kamara nevében – az Okleveles Könyvvizsgálókat Képesítő Testület (a továbbiakban: OKKT) jogosult kiadni.

(3) Az OKKT okleveles könyvvizsgálói szakképesítést igazoló oklevelet ad annak a természetes személynek, aki teljesítette az e törvényben, továbbá a kamara alapszabályában, valamint okleveles könyvvizsgálói szakképzési és vizsgaszabályzatában meghatározott követelményeket.

Jogosultság okleveles könyvvizsgálói képzés szervezésére és folytatására

80. § Az okleveles könyvvizsgálói képzés államilag elismert iskolarendszeren kívüli képzés.

81. § (1)252 Okleveles könyvvizsgálói képzést a pályázat útján megszerzett engedéllyel arra feljogosított felnőttképzést folytató intézmény (a továbbiakban: szakképző hely) szervezhet és folytathat. Az engedélyezési eljárás tekintetében a kamara oktatási bizottsága jár el.

(2) Kérelem alapján engedélyt kell adni okleveles könyvvizsgálói képzés szervezésére és folytatására annak a felnőttképzést folytató intézménynek, amely megfelel az alábbi feltételeknek:

a) a közzétett nyilvános pályázati felhívás alapján érvényes pályázatot nyújtott be,

b) vállalja a pályázati felhívásban, továbbá az e törvényben, valamint a kamara okleveles könyvvizsgálói szakképzési és vizsgaszabályzatában meghatározott feltételek, követelmények teljesítését,

c) a pályázat benyújtását megelőző három évben nem vonták vissza az engedélyét a 85. § (1) bekezdésének b) pontja alapján,

d) az előírt igazgatási szolgáltatási díjat megfizette.

(3) A pályázati felhívást a kamara lapjában és a kamara honlapján közzé kell tenni.

(4) Az (1) bekezdés szerinti engedély legfeljebb öt évre adható meg.

82. §253 A szakképző hely a

a) az okleveles könyvvizsgálói képzést a kamara által meghatározott képzési program alapján köteles szervezni,

b) a képzési programban meghatározott tantárgyak oktatását kizárólag a 87. § szerinti minősített oktatók közreműködésével végezheti,

c) a kamara által meghatározott formában és tartalommal adatokat szolgáltat a kamara részére.

83. § (1)254 A szakképző hely az okleveles könyvvizsgálói képzési programba felvett természetes személlyel képzési szerződést köt.

(2)255 A képzési szerződésben meg kell határozni az alábbiakat:

a) a képzéssel megszerezhető szakképesítést, az elsajátítandó ismereteket,

b) a képzés szervezésének formáját,

c) a képzés helyét, időtartamát és ütemezését,

d) a képzési díjat és megfizetésének módját,

e) a résztvevő és a szakképző hely mulasztásának következményeit.

(3) A képzési díj összegét a szakképző hely határozza meg.

(4) A képzési szerződést a képzés lezárulását követően a szerződő feleknek – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – legalább 5 évig meg kell őrizniük.

84. §256 Az OKKT jogosult ellenőrizni a szakképző helyen folytatott okleveles könyvvizsgálói képzést.

85. § (1) Vissza kell vonni az engedélyt attól a szakképző helytől, amely

a) kéri az engedély visszavonását,

b) a kamara felszólítására nem teljesíti az elfogadott pályázatában vállalt, továbbá az e törvényben, valamint a kamara okleveles könyvvizsgálói szakképzési és vizsgaszabályzatában meghatározott kötelezettségeit,

c) megszűnt.

(2)257 Az engedély visszavonása tekintetében a kamara oktatási bizottsága jár el. Az oktatási bizottság hivatalból megindítja az eljárást, ha az (1) bekezdésben foglaltak a tudomására jutnak.

(3) Az engedély visszavonása során a kamara oktatási bizottsága rendelkezik arról, hogy az érintett szakképző helyen tanulók a tanulmányaikat mely szakképző helyen folytathatják tovább.

86. § A szakképző hely az okleveles könyvvizsgálói képzés részét képező vizsgáztatási feladatok ellátására nem jogosult.

Minősített oktató

87. § (1)258 Okleveles könyvvizsgálói képzésben oktatási tevékenységet a pályázat útján megszerzett engedéllyel arra feljogosított természetes személy oktató (a továbbiakban: minősített oktató) végezhet. Az engedélyezési eljárás tekintetében a kamara oktatási bizottsága jár el.

(2) A pályázatra és az engedély megadására a 81. § előírásait kell megfelelően alkalmazni.

88. § (1) Vissza kell vonni az engedélyét annak a minősített oktatónak, aki

a) kéri az engedély visszavonását,

b) a kamara felszólítására nem teljesíti az elfogadott pályázatában vállalt, továbbá az e törvényben, valamint a kamara okleveles könyvvizsgálói szakképzési és vizsgaszabályzatában meghatározott kötelezettségeit,

c) elhalálozott.

(2)259 Az engedély visszavonása tekintetében a kamara oktatási bizottsága jár el. Az oktatási bizottság hivatalból megindítja az eljárást, ha az (1) bekezdésben foglaltak a tudomására jutnak.

Képzési idő

89. §260 (1)261 Az okleveles könyvvizsgálói képzés képzési ideje legfeljebb a képzési idő kezdő napjától számított 5. év utolsó napjáig tart, az összes vizsga teljesítését is beleértve. A képzési idő kezdő napjának az okleveles könyvvizsgálói képzési program keretében szervezett tanfolyami képzés indításának napja minősül.

(2) A képzési idő kérelemre egy alkalommal – 1 év időtartammal – meghosszabbítható. A kérelem tekintetében a kamara oktatási bizottsága jár el.

(3)262 Az okleveles könyvvizsgálói képzést az okleveles könyvvizsgálói képzési programba való felvételtől számított 3 éven belül meg kell kezdeni.

A képzés főbb tanulmányi területei

90. § Az okleveles könyvvizsgálói képzés főbb tanulmányi területei (a továbbiakban: modulok):

a) jogi ismeretek,

b) adózási ismeretek,

c) közgazdaságtan és pénzügyek,

d) szervezeti és vezetési ismeretek,

e) számvitel és elemzés,

f)263 könyvvizsgálat és ellenőrzés,

g)264 pénzügyi és számviteli információs rendszerek.

Felvétel az okleveles könyvvizsgálói képzési programba

91. § (1)265 Az okleveles könyvvizsgálói képzési programban az a természetes személy vehet részt, akit a képzési programba felvettek. A felvételi eljárás tekintetében a kamara oktatási bizottsága jár el.

(2) Kérelem alapján fel kell venni az okleveles könyvvizsgálói képzési programba azt, aki megfelel az alábbi feltételeknek:

a)266 felsőfokú végzettséggel rendelkezik,

b)267 mérlegképes könyvelői szakképesítéssel vagy Association of Chartered Certified Accountants (ACCA) végzettséggel rendelkezik és szakképesítését, végzettségét oklevéllel, bizonyítvánnyal igazolja,

c)268

d)269 nem áll fenn vele szemben a 9/H. § a) pontjában meghatározott kizáró ok,

e) az előírt igazgatási szolgáltatási díjat megfizette.

(3)270 Az okleveles könyvvizsgálói képzési programból törölni kell azt,

a) aki a (2) bekezdésben foglalt feltételeknek a továbbiakban már nem felel meg,

b) akinek a vonatkozásában az okleveles könyvvizsgálói képzés képzési idejének 89. §-ban meghatározott időtartama eredménytelenül eltelt.

(4)271 Az okleveles könyvvizsgálói képzési programból való törlés tekintetében a kamara oktatási bizottsága jár el.

Külföldi oklevél, bizonyítvány elismerése

92. § (1) Ha nemzetközi szerződés eltérően nem rendelkezik, kérheti felvételét az okleveles könyvvizsgálói képzési programba az is, aki

a)272 oklevelét külföldön vagy Magyarországon működő külföldi felsőoktatási intézményben,

b) a 91. § (2) bekezdésének b) pontja szerinti oklevelét, bizonyítványát külföldön vagy Magyarországon működő külföldi oktatási intézményben

szerezte.

(2)273 A külföldi oklevélnek, bizonyítványnak az okleveles könyvvizsgálói képzési programban történő elismerését kérelmezni kell. Az elismerés tekintetében a kamara oktatási bizottsága jár el.

(3)274 Hazai felsőoktatási intézményben megszerezhető felsőfokú végzettségi szintet tanúsító oklevélként a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló törvényben meghatározott külföldi oklevél ismerhető el.

Ismeretek ellenőrzése

93. § Okleveles könyvvizsgáló szakképesítést igazoló oklevelet az kaphat, aki a 90. §-ban meghatározott képzési modulokból eredményes vizsgát tett.

94. § (1) Az okleveles könyvvizsgálói képzési programban vizsgát tenni csak a kamara szervezésében, a kamara által kijelölt vizsgabizottság előtt lehet.

(2) A vizsgabizottság 2 tagból álló független szakmai testület. A vizsgabizottság tagjai: a vizsgabizottság elnöke és a – minősített oktatók közül felkért – vizsgáztató.

(3)275 Az okleveles könyvvizsgálói képzési program részét képező vizsga letételére engedélyt kell kérni. Az engedélyezés tekintetében a kamara oktatási bizottsága jár el.

(4) A (3) bekezdés szerinti vizsga díjköteles. A vizsga díját a kamara állapítja meg és a díjat a vizsgára jelentkezéskor a kamara központi számlájára kell megfizetni.

(5)276 A vizsgabizottság intézkedése vagy intézkedésének elmulasztása ellen a vizsgázó jogorvoslati kérelmet nyújthat be az intézkedés vagy annak elmulasztása időpontjától számított 10 munkanapon belül.

(6) Az (5) bekezdés szerinti jogorvoslati kérelem tekintetében a 8. § előírásait kell megfelelően alkalmazni. A kérelem elbírálása során az OKKT véleményét ki kell kérni.

Tanulmányok elismerése

95. § (1) A szakképzést folytató szervezetben (intézményben), a felsőoktatási intézményben folytatott tanulmányokat az okleveles könyvvizsgálói képzési programban előírt – megegyező tartalmú – követelmények (modulok vagy azokon belül egyes résztanulmányok) teljesítéseként el lehet ismerni.

(2)277 Az (1) bekezdés szerinti elismerést kérelmezni kell. Az elismerés tekintetében a kamara oktatási bizottsága jár el. Az elismerésre vonatkozóan külön jogszabály további előírásokat is megállapíthat.

Az okleveles könyvvizsgálói szakképzési és vizsgaszabályzat

96. § (1) A kamara az okleveles könyvvizsgálói képzésre vonatkozó részletes előírásokat az okleveles könyvvizsgálói szakképzési és vizsgaszabályzatában határozza meg.

(2) Az okleveles könyvvizsgálói szakképzési és vizsgaszabályzatban rendelkezni kell különösen

a) modulonként a képzési-oktatási célról, a modulokra fordítható tanulmányi időről,

b) a képzés egyes szakaszainak (a modulok és azokon belül az egyes résztanulmányok) egymásra épüléséről, sorrendjéről, tartalmi összefüggéseiről,

c) a tananyag egészén belül a modulok arányáról, valamint az egyes modulok belső arányairól,

d) a tantárgyi programokról,

e) a tanulmányok elismerésének részletes szabályairól (ideértve a képzési idő ezzel összefüggő csökkenését is),

f) a számonkérés módjáról, az értékelés rendjéről, az ismeretek ellenőrzésével összefüggő jogorvoslati eljárás részletes szabályairól,

g) az okleveles könyvvizsgálói képzési program részét képező vizsgára való jelentkezés szabályairól,

h) a szükséges szakirodalomról, a képzés megvalósításához elengedhetetlenül szükséges tárgyi és személyi feltételekről,

i) a szakképző helyekkel, a minősített oktatókkal kapcsolatos elvárásokról.

Könyvvizsgáló jelölt

97. § (1) Könyvvizsgáló jelölt az, aki a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység végzéséhez szükséges engedély (a kamarai tagság) megszerzése céljából az e törvényben meghatározott szakmai kompetencia vizsga letételéhez előírt gyakorlati idejét tölti.

(2)278 A könyvvizsgáló jelölt számára előírt gyakorlati idő a könyvvizsgáló jelölt névjegyzékbe vételétől számított legalább három, legfeljebb hat év, amelynek lejáratát követően a jelölt szakmai kompetencia vizsgát tesz.

(3)279 A (2) bekezdés szerinti gyakorlati időből 1 évet a kamara alapszabályában és mentori szabályzatában meghatározott módon, legalább két évet pedig a 98. § (1) bekezdésének c) pontja szerinti kamarai tag könyvvizsgálónál vagy könyvvizsgáló cégnél kell teljesíteni. A (2) bekezdés szerinti gyakorlati időbe figyelembe vehető a kapcsolódó szabályozási és felügyeleti feladatokat ellátó jogviszonyban eltöltött idő.

(4)280 Ha a könyvvizsgáló jelölt a (2) bekezdés szerinti gyakorlati időt megszakítja, az a könyvvizsgáló jelölt kérelmére és a kamara, vagy a 98. § (1) bekezdésének c) pontja szerinti kamarai tag könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég hozzájárulásával meghosszabbítható, de nem lehet hosszabb hat évnél.

(4a)281 A gyakorlati időbe kérelemre beszámítható a könyvvizsgáló jelölt által az okleveles könyvvizsgálói képzés számvitel és elemzés moduljának teljesítése és a könyvvizsgáló jelölti névjegyzékbe vétele közötti időben a (3) bekezdés szerinti, a kamara alapszabályában és mentori szabályzatában meghatározott módon szerzett, legfeljebb 1 éves gyakorlat.

(5) Könyvvizsgáló jelöltként tevékenységet az folytathat, akit a kamara a könyvvizsgáló jelöltek névjegyzékébe felvett.

(6) A kamara a könyvvizsgáló jelöltnek a névjegyzékbe való felvételről igazolást ad. Az igazolás jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység ellátására nem jogosít.

(7) A könyvvizsgáló jelölt nem tagja a kamarának.

98. § (1) A könyvvizsgáló jelöltek névjegyzékébe – kérelmére – fel kell venni azt, aki teljesíti az alábbiakat:

a)282 rendelkezik okleveles könyvvizsgálói szakképesítéssel,

b)283 nem esik a 9/H. §-ban meghatározott kizáró ok alá,

c)284 vállalja, hogy Magyarország területén jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet végző kamarai tag könyvvizsgálóval vagy könyvvizsgáló céggel vagy a kapcsolódó szabályozási és felügyeleti feladatokat ellátó intézménnyel a képzési programnak megfelelő – a kamara mentori szabályzata szerinti – munkaviszonyt, munkaviszony jellegű jogviszonyt létesít,

d) magára nézve kötelezőnek ismeri el a kamara vonatkozó szabályzatának rendelkezéseit,

e) az előírt igazgatási szolgáltatási díjat megfizette.

(2) A könyvvizsgáló jelölt egyidejűleg legfeljebb egy kamarai tag könyvvizsgálóval vagy egy könyvvizsgáló céggel állhat munkaviszonyban.

(3) A könyvvizsgáló jelöltek névjegyzékébe történő felvétel tekintetében a kamara felvételi bizottsága jár el.

99. § A könyvvizsgáló jelöltet olyan feladatok elvégzésével kell megbízni, amelynek során elsajátíthatja a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység ellátásához szükséges gyakorlati ismereteket.

100. § (1) A kamara

a) jóváhagyja a könyvvizsgáló jelölt képzési programját és a 98. § (1) bekezdésének c) pontja szerinti kamarai tag könyvvizsgáló vagy könyvvizsgáló cég által kijelölt mentort, aki csak kamarai tag könyvvizsgáló lehet,

b) ellenőrzi a könyvvizsgáló jelölt gyakorlati tevékenységét.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott kamarai tevékenységek tekintetében a kamara oktatási bizottsága jár el.

(3) Az (1) bekezdés a) pontja szerinti mentor érvényesíti a dokumentációs követelményeket, figyelemmel kíséri a könyvvizsgáló jelölt szakmai fejlődését, közreműködik a könyvvizsgáló jelölt alkalmasságának megítélésében és megfelel a kamarai szabályzatokban meghatározott követelményeknek.

101. § (1) A könyvvizsgáló jelöltek névjegyzékéből törölni kell azt, aki

a) a 98. § (1) bekezdésében meghatározott feltételeknek már nem felel meg,

b) törlését kéri,

c) a szakmai kompetencia vizsgát letette,

d) elhalálozott.

(2) A könyvvizsgáló jelöltek névjegyzékéből való törlés tekintetében a kamara felvételi bizottsága jár el.

(3) A névjegyzékből való törléskor a 97. § (6) bekezdése szerinti igazolást vissza kell vonni.

(4)285 Nem kell törölni a könyvvizsgáló jelöltek névjegyzékéből az (1) bekezdés a) pontja alapján a könyvvizsgáló jelöltet a 98. § (1) bekezdésének c) pontja szerinti munkaviszony, munkaviszony jellegű jogviszony megszűnése esetén, ha egy éven belül más kamarai tag könyvvizsgálóval vagy könyvvizsgáló céggel ilyen munkaviszonyt, munkaviszony jellegű jogviszonyt létesített.

101/A. §286 (1)287 A könyvvizsgálójelöltek névjegyzékébe felvételét kérő személy a felvétel iránti kérelem benyújtásával egyidejűleg hatósági bizonyítvánnyal igazolja azt a tényt, hogy vele szemben nem áll fenn a 9/H. § a)–c) pontja szerinti kizáró ok.

(2)288 A könyvvizsgálójelöltek tevékenysége gyakorlásának időtartama alatt lefolytatott hatósági ellenőrzés keretében a kamara ellenőrzi azt is, hogy a könyvvizsgálójelölttel szemben fennáll-e a 9/H. § a)–c) pontjában meghatározott kizáró ok. A hatósági ellenőrzést folytató kamara a hatósági ellenőrzés céljából adatot igényelhet a bűnügyi nyilvántartási rendszerből. Az adatigénylés kizárólag azon adatra irányulhat, hogy a könyvvizsgálójelölttel szemben fennáll-e a 9/H. § a)–c) pontjában meghatározott kizáró ok.

(3) A kamara az (1) és (2) bekezdés alapján megismert személyes adatokat

a)289 a könyvvizsgálójelöltek névjegyzékébe való felvétel iránti eljárás végleges befejezéséig, vagy

b)290 a könyvvizsgálójelöltek névjegyzékébe való felvétel esetén a hatósági ellenőrzés időtartamára vagy a névjegyzékből való törlésre irányuló eljárásban az eljárás végleges befejezéséig

kezeli.

102. §291 Ha a 98. § (1) bekezdésének c) pontja szerinti kamarai tag könyvvizsgáló vagy könyvvizsgáló cég elveszíti jogosultságát a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység végzésére Magyarország területén, akkor a könyvvizsgáló jelölt által a munkaviszony, munkaviszony jellegű jogviszony keretében végzett tevékenység a továbbiakban nem minősül könyvvizsgáló jelölti tevékenységnek.

103. § A kamara a könyvvizsgáló jelöltek képzésével összefüggő további jogokat és kötelezettségeket, valamint eljárási szabályokat a mentori szabályzatában határozza meg.

VII. Fejezet

SZAKMAI KOMPETENCIA VIZSGA

104. § (1) Szakmai kompetencia vizsgát tehet az a könyvvizsgáló jelölt, aki igazolja, hogy letöltötte a 97. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott gyakorlati időt. A gyakorlati idő letöltéséről szóló igazolást kérelmezni kell. Az igazolás kiadásának tekintetében a kamara oktatási bizottsága jár el.

(2)292 Az (1) bekezdésben foglaltakon túlmenően – a kamarai tagfelvételi követelmények teljesítése céljából – szakmai kompetencia vizsgát köteles tenni az a természetes személy is, akinek kamarai tagsága két évnél régebben szűnt meg, valamint az, akinek kamarai tagsága a korábbiakban már legalább két alkalommal megszűnt. Az ismételt kamarai tagfelvétel kezdeményezése esetén a 9/G. § (1) bekezdése szerinti igazolás megszerzése érdekében szakmai kompetencia vizsgát köteles továbbá tenni az a természetes személy, akinek a kamarai tagsága a fegyelmi eljárás keretében történő kizárásával, vagy a közfelügyeleti hatóságnak, a kamara minőségellenőrzési bizottságának jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység gyakorlásától történő eltiltásról szóló határozata alapján szűnt meg.

(3) A szakmai kompetencia vizsga letételére engedélyt kell kérni. Az engedélyezés tekintetében a kamara oktatási bizottsága jár el. Az engedélyt meg kell adni a természetes személynek, ha az megfelel az (1) vagy a (2) bekezdésben foglaltaknak.

(4) A szakmai kompetencia vizsga díjköteles. A vizsga díját a kamara állapítja meg és a díjat a vizsgára jelentkezéskor a kamara központi számlájára kell megfizetni.

(5) A szakmai kompetencia vizsga tartalmi követelményeit, az eljárási és az értékelési szabályokat a kamara külön szabályzatban határozza meg. A szakmai kompetencia vizsgának legalább részben írásbeli vizsgának kell lennie.

VIII. Fejezet

KÜLÖNBÖZETI VIZSGA

105. § (1) Különbözeti vizsgát az a természetes személy tehet, aki igazolja, hogy külföldön jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység ellátására jogosító, érvényes engedéllyel rendelkezik.

(2)293 A különbözeti vizsga a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységgel összefüggő, Magyarország területén hatályos jogszabályok és egyéb előírások ismeretének ellenőrzésére terjed ki.

(3) A különbözeti vizsga letételére engedélyt kell kérni. Az engedélyezés tekintetében a kamara oktatási bizottsága jár el. Az engedélyt meg kell adni a természetes személynek, ha az megfelel az (1) bekezdésben foglaltaknak.

(4) A különbözeti vizsga díjköteles. A vizsga díját a kamara állapítja meg és a díjat a vizsgára jelentkezéskor a kamara központi számlájára kell megfizetni.

(5) A különbözeti vizsga tartalmi követelményeit, az eljárási és az értékelési szabályokat a kamara külön szabályzatban határozza meg. A különbözeti vizsgának legalább részben írásbeli vizsgának kell lennie.

IX. Fejezet

SZAKMAI TOVÁBBKÉPZÉSI RENDSZER

106. § (1) A kamarai tag könyvvizsgáló köteles a szakmai továbbképzési rendszerben részt venni.

(2) A szakmai továbbképzési rendszer magában foglalja:

a) a minden kamarai tag könyvvizsgáló számára kötelező éves szakmai továbbképzést,

b) a 49. § szerinti minősítéssel rendelkező kamarai tag könyvvizsgálók számára kialakított kötelező szakmai továbbképzést,

c)294 azon kamarai tag könyvvizsgálók számára kialakított szakmai továbbképzést, akiket a minőségellenőrzés, a kamarai minőségellenőrzés keretében köteleztek továbbképzésen való részvételre.

(3) A szakmai továbbképzési rendszer célja a szakmai kompetencia folyamatos fenntartása és fejlesztése.

(4)295 A szakmai továbbképzési rendszer keretében lebonyolításra kerülő továbbképzések programját és időtartamát az oktatási bizottság javaslata alapján – a közfelügyeleti hatóság jóváhagyásával – a kamara elnöksége határozza meg.

(5) A szakmai továbbképzési rendszerben való részvétel elmulasztása az e törvényben és a kamara etikai szabályzatában meghatározott jogkövetkezményekkel jár.

(6)296 A szakmai továbbképzési rendszer irányítására, szervezésére, ellenőrzésére, a teljesítés igazolására és a továbbképzési díj fizetésére vonatkozó részletes szabályokat a kamara szakmai továbbképzési szabályzata tartalmazza. A kamara szakmai továbbképzési szabályzatát a közfelügyeleti hatóság hagyja jóvá.

X. Fejezet

A KAMARA SZERVEZETE ÉS MŰKÖDÉSE

A kamara szervezete

107. § A kamara szervezetét a kamara központi szervei és területi szervezetei alkotják.

108. § (1) A kamara központi szervei és területi szervezetei:

a) a küldöttgyűlés,

b) az elnökség,

c) a kamara központi ügyintéző szerve,

d) az ellenőrző bizottság,

e) a fegyelmi bizottság,

f) a felvételi bizottság,

g) az oktatási bizottság,

h) a szakértői bizottság,

i) a központi választási bizottság,

j) a minőségellenőrzési bizottság,

k) az Okleveles Könyvvizsgálókat Képesítő Testület (OKKT),

l) a területi szervezetek,

m) a szakmai tagozatok.

(2) A kamara az (1) bekezdésben felsoroltakon kívül – az alapszabálya megfelelő módosításával, kiegészítésével – más kamarai szervet, szervezetet is létrehozhat.

(3) Az (1) bekezdés a)–k) pontjában meghatározott szervek a kamara országos hatáskörű központi szervei.

(4) Az (1) bekezdés l) pontjában meghatározott szervezetek a kamara önálló jogi személyiséggel nem rendelkező területi szervezetei, amelyek a kamara alapszabályában meghatározott illetékességi területükön végzik a hatáskörükbe tartozó feladatokat.

(5) Az (1) bekezdés m) pontjában meghatározott szakmai tagozatok az azonos szakterületen tevékenységet végző kamarai tagok önálló jogi személyiséggel nem rendelkező szakmai közösségei.

A kamara alapszabálya

109. § (1) A kamara alapszabály szerint működik.

(2) Az alapszabály – e törvénnyel összhangban – meghatározza különösen:

a) a kamara szervezetére és működésére vonatkozó szabályokat,

b) a kamara területi szervezeteit, azok elnevezését és székhelyét, illetékességi területét, valamint a területi szervezetek létesítésére, működésére vonatkozó szabályokat,

c) a küldöttgyűlés küldötteinek választására és visszahívására, megbízásuk időtartamára, jogaira és kötelességeire vonatkozó szabályokat,

d) a kamara tisztségviselőinek választására és visszahívására, megbízásuk időtartamára, feladat- és hatáskörére vonatkozó szabályokat,

e) a kamara szakmai tagozatainak létesítésére, működésére vonatkozó szabályokat,

f) a kamara gazdálkodására vonatkozó szabályokat.

(3)297 A kamara az alapszabályában lehetővé teheti, hogy az e törvény szerinti választások lebonyolítása elektronikus úton, elektronikus választási rendszer használatával történjen, amelynek részletes szabályait a választási szabályzatban kell megállapítani.

Küldöttgyűlés

110. § (1) A kamara legfőbb döntéshozó szerve a küldöttgyűlés.

(2) A küldöttgyűlés szavazati joggal rendelkező tagjai:

a) a kamara területi szervezeteinek elnökei,

b)298 a kamara területi szervezetéhez tartozó, a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet nem szüneteltető kamarai tag könyvvizsgálók közül területi szervezetenként választott 1-1 küldött, ha a területi szervezethez tartozó könyvvizsgálói tevékenységet nem szüneteltető kamarai tag könyvvizsgálók létszáma nem több 25 főnél,

c)299 a kamara területi szervezetéhez tartozó, a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet nem szüneteltető kamarai tag könyvvizsgálók közül területi szervezetenként választott 1-1 küldött, valamint 25 tagonként választott további 1-1 küldött, ha a területi szervezethez tartozó könyvvizsgálói tevékenységet nem szüneteltető kamarai tag könyvvizsgálók létszáma meghaladja a 25 főt,

d) a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység ellátását szüneteltető kamarai tag könyvvizsgálók közül választott 10 küldött.

(3) A küldötteket a kamara területi szervezetei legalább 3, legfeljebb 5 évre választják.

111. § A küldöttgyűlés

a) elfogadja a kamara alapszabályát,

b) titkos szavazással megválasztja, illetve visszahívja a 119. § a)–c) pontjában meghatározott kamarai tisztségviselőket, a 113. § (1) bekezdésében meghatározott bizottságok tagjait, valamint az elnökség 115. § (4) bekezdése szerinti választott tagjait,

c) beszámoltatja az elnökséget és a 113. § (1) bekezdésében meghatározott bizottságok elnökeit,

d)300 elfogadja a kamara – egyes területi szervezetek pénzügyi tervét, valamint a főtitkár javadalmazását önállóan is tartalmazó – éves pénzügyi tervét és az – egyes területi szervezetek pénzügyi beszámolóját önállóan is tartalmazó – éves pénzügyi beszámolót (annak részeként a számviteli jogszabályok szerinti beszámolót),

e) kamarai szabályzatokat alkot,

f)301 meghatározza személyenként külön-külön az elnök, az alelnökök, az elnökség további tagjai, a területi szervezetek elnökei, a fegyelmi megbízott és a kamara alapszabálya szerint díjazásban részesíthető bizottsági elnökök és tagok díjazását

g) megállapítja a tagdíjak és a hozzájárulási díjak összegét,

h) megállapítja a kötelező könyvvizsgálói felelősségbiztosításra vonatkozó szabályokat,

i) ellátja az e törvényben, a kamara alapszabályában és egyéb szabályzataiban hatáskörébe utalt egyéb feladatokat.

112. § A küldöttgyűlés a 111. § e) pontja alapján szabályzatot alkot

a) a kamarai tagfelvételről és a kamarai tagság megszűnéséről, a kamarai tag könyvvizsgálók nyilvántartásába történő bejegyzésről és a nyilvántartásból történő törlésről,

b)302 a könyvvizsgáló cégek nyilvántartásába történő felvételről és a nyilvántartásból történő törlésről,

c) a küldöttgyűlésben és a kamara elnökségében a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység ellátását szüneteltető kamarai tag könyvvizsgálókat képviselő személyek választásáról, illetve visszahívásáról,

d) a kamara elnökségében a könyvvizsgáló cégeket képviselő személy választásáról, illetve visszahívásáról,

e) a könyvvizsgálói hivatás magatartási (etikai) szabályairól és a fegyelmi eljárásról,

f) a szakmai továbbképzési rendszerről,

g) a harmadik országbeli könyvvizsgálók és a harmadik országbeli könyvvizsgáló gazdálkodók jegyzékébe történő felvételről és a jegyzékből történő törlésről,

h)303 a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzésére és megakadályozására, valamint az Európai Unió és az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtására szolgáló könyvvizsgálói tevékenység kamarai ellenőrzéséről,

i)304 minden olyan esetben, amikor a kamara alapszabálya azt előírja.

113. § (1) A küldöttgyűlés legalább 3 évre, legfeljebb 5 évre megválasztja

a) az ellenőrző bizottságot,

b) a fegyelmi bizottságot,

c) a felvételi bizottságot,

d) az oktatási bizottságot,

e) a szakértői bizottságot,

f) a központi választási bizottságot,

g) a minőségellenőrzési bizottságot.

(2) A küldöttgyűlés a központi választási bizottságba legfeljebb 5 tagot, az ellenőrző, a fegyelmi és a felvételi bizottságba legfeljebb 6-6 tagot, az oktatási, a szakértői és a minőségellenőrzési bizottságba legfeljebb 7-7 tagot választ. A tagok számába bele kell érteni az érintett bizottsági elnöki tisztséget betöltő, külön megválasztott alelnököket is.

(3) A kamara feladatainak hatékonyabb ellátására az alapszabályban meghatározott módon további állandó és ideiglenes bizottság is létrehozható. E bizottságok hatáskörét, feladatait, működésük szabályait az alapszabályban kell megállapítani.

114. § (1) A kamara küldöttgyűlését a kamara elnöke évenként legalább egyszer köteles összehívni.

(2) A kamara elnöke a küldöttgyűlést – szükség szerint – bármikor összehívhatja. A küldöttek egyötödének írásbeli indítványára 15 napon belül a küldöttgyűlést össze kell hívni.

(3) A küldöttgyűlés határozatképes, ha azon a küldötteknek több mint a fele jelen van. A küldöttgyűlés határozatának érvényességéhez a megjelent küldöttek többségének szavazata szükséges. A kamara alapszabályának elfogadásához és módosításához a küldöttgyűlésen megjelent küldöttek kétharmadának elfogadó szavazata szükséges.

(4) A küldöttgyűlés határozatképtelensége esetén a legalább 3 nappal későbbi, legfeljebb 60 napon belüli időpontra, azonos napirenddel összehívott küldöttgyűlés a megjelentek számától függetlenül határozatképes.

(5)305 Az elnökség tagjai, a fegyelmi megbízott, a főtitkár, a 108. § (1) bekezdésének d)–k) pontjában meghatározott bizottságok és testületek elnökei – ha nem küldöttek – a küldöttgyűlésen tanácskozási joggal részt vehetnek.

(6)306 A kamara alapszabálya lehetővé teheti, hogy a küldöttgyűlésen a tagok nem személyes jelenléttel, hanem elektronikus hírközlő eszköz közvetítésével vegyenek részt. Ez esetben az ülés megtartásának részletes szabályait az alapszabályban kell megállapítani.

Elnökség

115. § (1) A kamara elnöksége a kamara alapszabályában meghatározott számú, de legfeljebb 17 főből álló, legalább 3 évre, legfeljebb 5 évre választott testületi szerv.

(2) Az elnökségnek hivatalból tagjai: a kamara elnöke és a kamara alelnökei.

(3) A kamara elnökségének – a (2) bekezdésben foglaltakon túlmenően – tagja a könyvvizsgáló cégek, valamint a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység ellátását szüneteltető kamarai tag könyvvizsgálók – a kamara alapszabályában és választási szabályzatában meghatározottak szerint választott – egy-egy képviselője is.

(4) Az elnökség további tagjait – a kamara alapszabályában és választási szabályzatában meghatározottak szerint – a küldöttgyűlés választja meg a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység ellátását nem szüneteltető tagok közül.

(5) Ha a 113. § (1) bekezdésében meghatározott bizottság elnöki tisztségét nem alelnök tölti be, az elnökség ülésére meg kell hívni annak a bizottságnak az elnökét, amelynek a feladatkörét érinti az ülésen tárgyalt kérdéskör.

(6) Az elnökség ülésén a főtitkár és a fegyelmi megbízott állandó meghívottként részt vesz.

(7) Az elnökség tagja tisztségéről az elnöknek küldött írásbeli bejelentéssel bármikor lemondhat. Az elnökség tagja köteles 15 napon belül lemondani, ha az elnökségi tagsággal – az alapszabályban meghatározott – összeférhetetlen helyzetbe kerül.

116. § Az elnökség

a) előkészíti a küldöttgyűlést, javaslatot tesz a küldöttgyűlés napirendjére, gondoskodik a küldöttgyűlés határozatainak végrehajtásáról,

b) a küldöttgyűlés elé terjeszti a kamara éves pénzügyi tervét és az éves pénzügyi beszámolót (annak részeként a számviteli jogszabályok szerinti beszámolót),

c) a küldöttgyűlés elé terjeszti a 112. §-ban meghatározott, továbbá az alapszabályban a küldöttgyűlés hatáskörébe utalt szabályzatokat, valamint az azok módosítására irányuló javaslatait,

d) kiadja az e törvényben és az alapszabályban meghatározott kamarai szabályzatokat,

e) évenként legalább egyszer tevékenységéről beszámol a küldöttgyűlésnek,

f) az Európai Unió Hivatalos Lapjában közösségi jogi aktusként kihirdetett nemzetközi könyvvizsgálati standardokkal összhangban határoz a 4. § (5) bekezdésének b) pontja szerinti standardokról,

g) véleményt nyilvánít és javaslatot tesz a könyvvizsgálókat érintő jogalkotási és jogalkalmazási kérdésekben,

h) határoz a szakmai tagozatok létrehozásáról és megszüntetéséről,

i) másodfokon elbírálja – ha e törvény másként nem rendelkezik – a kamara kijelölt szervének első fokú döntése ellen benyújtott fellebbezéseket, jogorvoslati kérelmeket,

j) a kamara területi szervezete elnökségének, továbbá a kamara bizottságának jogszabályt, alapszabályt vagy szabályzatot sértő döntését hatályon kívül helyezi,

k) gyakorolja a főtitkár kinevezésével, munkaviszonyának létesítésével és megszüntetésével kapcsolatos jogokat,

l) felügyeli és ellenőrzi az okleveles könyvvizsgálói képzést, továbbá a könyvvizsgálók szakmai továbbképzési rendszerét,

m) könyvvizsgálót kitüntető díjat, címet és jelvényt adományoz,

n) kapcsolatot tart a könyvvizsgálók nemzetközi szervezeteivel,

o) ellátja e törvény, a küldöttgyűlés és az alapszabály által hatáskörébe utalt egyéb feladatokat.

117. § (1) A kamara elnöksége kinevezi az OKKT elnökét és tagjait, valamint az e törvényben és az alapszabályban foglaltak szerint felügyeli és ellenőrzi annak tevékenységét.

(2)307 Az OKKT elnökének és tagjainak kinevezéséhez a közfelügyeleti hatóság egyetértése szükséges.

(3) A kamara elnöksége – az OKKT javaslata alapján – jóváhagyja

a) a kamara okleveles könyvvizsgálói szakképzési és vizsgaszabályzatát,

b) a 94. § (1) bekezdése szerinti vizsgabizottság elnökeinek és tagjainak névjegyzékét.

(4)308 A kamara okleveles könyvvizsgálói szakképzési és vizsgaszabályzatának, valamint a 94. § (1) bekezdése szerinti vizsgabizottság elnökei és tagjai névjegyzékének jóváhagyásához a közfelügyeleti hatóság egyetértése szükséges.

118. § (1) Az elnökségi ülés akkor határozatképes, ha az ülésen a szavazásra jogosultak többsége jelen van. Az elnökség határozatának érvényességéhez a megjelent tagok többségének szavazata szükséges. Az elnökség tagjai azonos szavazati joggal rendelkeznek, a szavazati jogot nyílt szavazással gyakorolják. Az elnökségi ülést levezető elnök titkos szavazást rendel el, ha az elnökség így dönt.

(2) A kamara alapszabálya lehetővé teheti, hogy az elnökség ülésén a tagok nem személyes jelenléttel, hanem elektronikus hírközlő eszköz közvetítésével vegyenek részt. Ez esetben az ülés megtartásának részletes szabályait az alapszabályban meg kell állapítani.

(3) A kamara alapszabálya meghatározhat olyan ügyeket, amelyekben az elnökség tagjai ülés tartása nélkül írásban vagy más, a döntéshozatal során tett jognyilatkozatok bizonyítására alkalmas eszköz felhasználásával is határozhatnak. Ez esetben az alapszabályban kell meghatározni a döntéshozatal módját.

A kamara tisztségviselői

119. § A kamara tisztségviselői:

a) a kamara elnöke,

b) a kamara alelnökei,

c) a kamarai fegyelmi megbízott,

d) a 113. § (1) bekezdése szerinti bizottságok elnökei,

e) a kamara területi szervezeteinek elnökei,

f) az OKKT elnöke.

120. § (1) A kamara tisztségviselőit legalább 3 évre, legfeljebb 5 évre lehet megválasztani.

(2) A kamarai tag könyvvizsgálónak – a 124. § (2) bekezdésében foglalt kivétellel – egyidejűleg legfeljebb egy kamarai tisztségviselői jogviszonya állhat fenn.

(3)309 A 119. § a)–f) pontja szerinti tisztségviselővé a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet nem szüneteltető kamarai tag könyvvizsgáló választható.

(4) A 119. § e) pontja szerinti tisztségviselővé a területi szervezet illetékességi területéhez tartozó kamarai tag könyvvizsgáló választható. A tisztségviselőt a területi szervezet taggyűlése választja, titkos szavazással.

(5) A kamara tisztségviselői nem lehetnek egymásnak közeli hozzátartozói. Az alapszabály az összeférhetetlenség további eseteit is meghatározhatja.

(6)310

121. § (1) A kamara tisztségviselőjének megbízatása megszűnik, ha

a) megbízatásának időtartama lejárt,

b) lemondott,

c) visszahívták,

d) szünetelteti a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység ellátását,

e) a kamarai tagsága megszűnt,

f) elhalálozott.

(2) A tisztségviselő visszahívását az őt megválasztó, kinevező szerv tagjainak egyharmada kezdeményezheti. A visszahívásról a tisztségviselőt választó, kinevező szerv dönt a kezdeményezést követő 60 napon belül.

A kamara elnöke

122. § (1) A kamara szervezetének élén az elnök áll.

(2) Az elnök

a) képviseli a kamarát,

b) irányítja a kamara működését, tevékenységéről beszámol az elnökségnek,

c) felügyeli a kamara alelnökeinek, a kamarai fegyelmi megbízottnak, a 113. § (1) bekezdés b)–g) pontjában meghatározott bizottságok elnökeinek, valamint a főtitkárnak a tevékenységét,

d) legalább negyedévenként összehívja az elnökségi ülést,

e) gyakorolja a munkaviszony létesítésének és megszüntetésének kivételével a munkáltatói jogokat a főtitkár felett,

f) az e törvényben, a kamarát és a könyvvizsgálók tevékenységét érintő más jogszabályokban, továbbá a kamara alapszabályában és önkormányzati szabályzataiban foglaltak, valamint a küldöttgyűlés és az elnökség határozatainak végrehajtására – az alapszabályban meghatározott módon – „Elnöki utasítást” ad ki,

g) ellátja az e törvényben, a kamara alapszabályában és önkormányzati szabályzataiban meghatározott egyéb feladatait.

123. § A kamara elnökének jogsértő döntése ellen a közlésétől számított 15 napon belül az elnökséghez fellebbezhet az a kamarai tag könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég, továbbá a kamarának az a területi szervezete, akit (amelyet) a döntés érint.

Az alelnökök

124. § (1) Az elnököt távolléte vagy akadályoztatása esetén az elnök által kijelölt alelnök helyettesíti.

(2) A kamara alelnökei az alapszabályban meghatározott szakterületüknek megfelelő kamarai bizottság elnöki tisztségét is betöltik.

(3) Az alelnökök hatáskörét és feladatait részletesen a kamara alapszabályában és önkormányzati szabályzataiban kell meghatározni.

A főtitkár

125. § A kamara valamely tisztségviselőjének kizárólagos hatáskörébe nem tartozó feladatokat a kamara főtitkára irányítja, hangolja össze. A főtitkár a kamarával munkaviszonyban áll.

126. § (1)311 A főtitkárt pályázat útján kell kinevezni. Főtitkár az lehet, aki felsőfokú gazdasági iskolai végzettséggel, vagy állam- és jogtudományi doktori képesítéssel, valamint legalább 5 éves igazolt vezetői gyakorlattal rendelkezik. Főtitkár lehet az is, aki nem tagja a kamarának.

(2) A főtitkár ellátja különösen a kamara igazgatási, gazdasági szervezetének irányításával, felügyeletével kapcsolatos feladatokat, igazgatási ügyekben képviseli a kamarát. A főtitkár feladatait részletesen a kamara alapszabályában és önkormányzati szabályzataiban kell meghatározni.

(3) A főtitkár gyakorolja a kamara ügyintéző szerveinél foglalkoztatott munkavállalók felett a munkáltatói jogokat.

A kamara bizottságai

127. § (1) A 113. § (1) bekezdésében meghatározott bizottságok testületi szervként működnek.

(2) Az (1) bekezdés szerinti bizottságok tagjává csak a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet nem szüneteltető kamarai tag könyvvizsgáló választható.

(3) A kamarai tag könyvvizsgáló egyidejűleg legfeljebb egy bizottságnak lehet a tagja. Ugyanazon bizottság tagjai nem lehetnek egymás közeli hozzátartozói.

(4) A bizottság tagja (ide nem értve a bizottság elnökét) nem lehet a kamara tisztségviselője vagy annak közeli hozzátartozója.

(5) Az (1) bekezdés szerinti bizottságok tevékenységét a bizottságok elnöke irányítja. Az a bizottság, amelynek elnöki tisztségét nem kamarai alelnök tölti be, a tagjai közül maga választ elnököt.

128. § (1)312 A kamara küldöttgyűlése hagyja jóvá az ellenőrző bizottság, a választási bizottság szervezeti és működési szabályzatát.

(1a)313 A minőségellenőrzési bizottság szervezeti és működési szabályzatát – a közfelügyeleti hatóság jóváhagyását követően – a kamara küldöttgyűlése hagyja jóvá.

(2) A kamara elnöksége hagyja jóvá a fegyelmi, a felvételi, az oktatási és a szakértői bizottság szervezeti és működési szabályzatát.

(3) A 113. § (1) bekezdése szerinti bizottságok tevékenységükről évenként kötelesek beszámolni a küldöttgyűlésnek.

129. § (1) A 113. § (1) bekezdése szerinti bizottságok tagjának megbízatása megszűnik

b) ha felmentették.

(2) A bizottság tagja akkor menthető fel, ha a tagságából fakadó kötelezettségének tartósan nem tesz eleget.

Ellenőrző bizottság

130. § A kamara ellenőrző bizottsága ellenőrzi a kamara működésére, gazdálkodására, pénzügyi-számviteli rendjére vonatkozó jogszabályok, a kamara alapszabálya és önkormányzati szabályzatai érvényesülését a kamara központi szerveinél és területi szervezeteinél, valamint tisztségviselőinél.

131. § (1) Az ellenőrző bizottság tagjai tevékenységükért kizárólag a küldöttgyűlésnek tartoznak felelősséggel.

(2) A küldöttgyűlés az elnökség beszámolójáról, a kamara éves pénzügyi tervéről és az éves pénzügyi beszámolóról csak az ellenőrző bizottság véleményének ismeretében dönthet.

(3) Az ellenőrző bizottság a kamara tisztségviselőitől, a kamara bizottságaitól, főtitkárától, ügyintéző és ügyviteli szerveitől, azok tisztségviselőitől, továbbá területi szervezeteitől és szakmai tagozataitól minden olyan adatot, tájékoztatást megkérhet, illetve azoknál minden olyan iratot megtekinthet, amely feladatainak ellátásához szükséges. Az érintetteknek a kért adatot, tájékoztatást, illetve iratot rendelkezésre kell bocsátaniuk.

132. § (1) Ha az ellenőrző bizottság megállapítja, hogy a kamara valamely tisztségviselőjének, szervezetének vagy szervének tevékenysége vagy az általuk készített jelentés, pénzügyi terv, pénzügyi beszámoló nem felel meg a jogszabályoknak, a kamara alapszabályának vagy valamely önkormányzati szabályzatának, felhívja az elnökséget a szükséges intézkedés megtételére.

(2) Ha az elnökség nem tesz eleget a felhívásnak, az ellenőrző bizottság kezdeményezheti a küldöttgyűlés összehívását.

(3) Az ellenőrző bizottságot megillető egyéb jogosultságokat és a bizottság további kötelezettségeit e törvény, a kamara alapszabálya, valamint önkormányzati szabályzatai határozzák meg.

Fegyelmi bizottság

133. § (1) A kamara fegyelmi bizottsága

a) ellenőrzi az etikai követelmények és szabályok megtartását,

b) lefolytatja az e törvény szerinti fegyelmi eljárást,

c) fegyelmi eljárásokban első fokon eljár,

d) szükség szerint, de évente legalább egyszer beszámol tevékenységéről az elnökségnek.

(2)314 Nem lehet a fegyelmi bizottság tagja, aki ellen fegyelmi vagy büntetőeljárás van folyamatban, a fegyelmi eljárás jogerős befejezéséig, illetve a büntetőeljárásnak a bíróság jogerős ügydöntő határozatával vagy véglegessé vált nem ügydöntő végzésével történő befejezéséig, vagy az ügyészségnek vagy a nyomozó hatóságnak a feltételes ügyészi felfüggesztés vagy közvetítői eljárás céljából történő felfüggesztésről szóló, illetve további jogorvoslattal nem támadható eljárást megszüntető határozata meghozataláig.

(3) Ha fegyelmi vagy büntetőeljárás során a fegyelmi bizottság tagjának felelősségét jogerősen megállapították, a fegyelmi bizottsági tagsága megszűnik.

134. § (1) Nem járhat el a fegyelmi ügyben az:

a) aki az eljárás alá vont kamarai tag könyvvizsgáló közeli hozzátartozója,

b) aki az eljárás alá vont könyvvizsgáló cég tevékenységében részt vesz,

c) aki az eljárást kezdeményezte (ide nem értve, ha az eljárást a fegyelmi megbízott vagy a fegyelmi bizottság kezdeményezte),

d) aki az eljárásban tanú, szakértő vagy ilyenként való meghallgatása az eljárásban szükségessé válhat,

e) akitől az ügy elfogulatlan elbírálása egyéb okból nem várható,

f) aki az első fokú eljárásban, a határozathozatalban részt vett, ide nem értve, ha az eljárásra azért került sor, mert a fegyelmi bizottságot a másodfokú határozat új eljárásra utasította.

(2) Az eljárási kizáró okot az érintettek az eljárás megindulásakor kötelesek az első fokú eljárásban a fegyelmi bizottság elnökének, a másodfokú eljárásban a kamara elnökségének bejelenteni.

(3) Az eljárási kizárásra vonatkozó rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell a fegyelmi megbízottra is.

135. § (1) Az eljárás alá vont kamarai tag könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég a fegyelmi bizottság egyes tagjai, a kamara elnökségének egyes tagjai, illetve a fegyelmi megbízott ellen elfogultsági kifogást terjeszthet elő. Az elfogultsággal érintett személy meghallgatása után a fegyelmi bizottság, illetve a kamara elnöksége határozatot hoz arról, hogy helyt ad-e az eljárásból való kizárásnak. Az eljárás alá vont az elfogultsági határozathozatalban nem vehet részt.

(2) Ha a fegyelmi bizottság, illetve az elnökség az elfogultsági kizárásnak helyt ad, akkor az érintett a fegyelmi eljárásban nem vehet részt.

(3) A fegyelmi megbízott kizárása esetén az eljáró fegyelmi megbízottat a kamara elnöksége jelöli ki az elnökség tagjai közül. A kamara elnökének jogkörét – elfogultsági kizárása esetén – az erre kijelölt alelnök gyakorolja a fegyelmi eljárásban.

(4) A fegyelmi bizottságot megillető egyéb jogosultságokat és a bizottság további kötelezettségeit e törvény, a kamara alapszabálya, etikai szabályzata, valamint egyéb önkormányzati szabályzatai határozzák meg.

Felvételi bizottság

136. § (1) A kamara felvételi bizottsága

a) első fokon dönt a kamarai tagfelvételről és a kamarai tagság megszűnésének megállapítása tekintetében,

b) első fokon dönt a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység szüneteltetésének engedélyezéséről, valamint a szüneteltetést követően a tevékenység újbóli ellátásának engedélyezéséről,

c)315 első fokon dönt a gazdálkodó szervezetek (szervezetek) nyilvántartásba vételéről és a nyilvántartásból való törlésről,

d) első fokon dönt a harmadik országbeli könyvvizsgálók és a harmadik országbeli könyvvizsgáló gazdálkodók jegyzékébe történő felvételről és a jegyzékből történő törlésről,

e) eljár az e törvény alapján hatáskörébe tartozó további ügyekben,

f) szükség szerint, de évente legalább egyszer beszámol tevékenységéről az elnökségnek.

(2) A felvételi bizottságot megillető egyéb jogosultságokat és a bizottság további kötelezettségeit e törvény, a kamara alapszabálya és önkormányzati szabályzatai határozzák meg.

Oktatási bizottság

137. § (1) A kamara oktatási bizottsága

a) ellátja az okleveles könyvvizsgálói képzés hatáskörébe utalt feladatait,

b) kidolgozza a szakmai továbbképzési rendszer középtávú és éves programját, szervezi és felügyeli az elnökség által elfogadott továbbképzési programok végrehajtását,

c) elkészíti az okleveles könyvvizsgálói képzés és a szakmai továbbképzési rendszer pénzügyi tervét, gondoskodik az elnökség által jóváhagyott terv végrehajtásáról,

d) kidolgoztatja az okleveles könyvvizsgálói képzés, továbbá a szakmai továbbképzési rendszer programjának teljesítéséhez szükséges tananyagokat,

e) ellátja a könyvvizsgáló jelöltek szakmai kompetencia vizsgára történő felkészülésével kapcsolatos kamarai feladatokat, lebonyolítja a könyvvizsgáló jelöltek szakmai kompetencia vizsgáit,

f) ellátja a különbözeti vizsga lebonyolításával kapcsolatos feladatokat,

g) megszervezi a szakmai továbbképzési rendszerben való részvétel ellenőrzését, az elnökség részére oktatási évenként jelentést készít a tapasztalatokról,

h) szükség szerint, de évente legalább egyszer beszámol tevékenységéről az elnökségnek,

i) a hatáskörébe utalt ügyekben első fokon dönt.

(2) Az oktatási bizottság – az e törvény szerint meghatározott kérdésekben – együttműködik az OKKT-vel.

(3) Az oktatási bizottságot megillető egyéb jogosultságokat és a bizottság további kötelezettségeit e törvény, a kamara alapszabálya és önkormányzati szabályzatai határozzák meg.

Szakértői bizottság

138. § (1) A kamara szakértői bizottsága

a) véleményezi a könyvvizsgálók működésének, tevékenységének feltételeit meghatározó jogszabály-tervezeteket,

b) összeállítja a 4. § (5) bekezdésének b) pontja szerinti standardokat, figyelemmel kíséri azok gyakorlati alkalmazását,

c) az egységes szakmai szemlélet kialakítása érdekében állást foglal, véleményt nyilvánít a könyvvizsgálat körébe tartozó elméleti és gyakorlati kérdésekben, véleményét, állásfoglalását nyilvánosságra hozza,

d) a hatáskörébe utalt ügyekben első fokon dönt,

e) szükség szerint, de évente legalább egyszer beszámol tevékenységéről az elnökségnek.

(2) A szakértői bizottságot megillető egyéb jogosultságokat és a bizottság további kötelezettségeit e törvény, a kamara alapszabálya és önkormányzati szabályzatai határozzák meg.

Választási bizottságok

139. § (1) A választási bizottságok független szervek, tevékenységükre kizárólag e törvény, a kamara alapszabálya és választási szabályzata előírásai az irányadóak.

(2) A választási bizottságok elsődleges feladata a választás lebonyolításának előkészítése, a választás lebonyolításának felügyelete, a választás eredményének megállapítása, a választások tisztaságának, törvényességének biztosítása, szükség esetén a választás törvényes rendjének helyreállítása, beszámolás a választás eredményéről.

(3) Választási bizottságok lehetnek

a) a kamara központi választási bizottsága és a hozzá tartozó jelölő- és szavazatszámláló bizottság,

b) a kamara területi szervezeteinek választási bizottsága és a hozzá tartozó jelölő- és szavazatszámláló bizottság.

(4) A választási bizottságoknak és a hozzájuk tartozó jelölő- és szavazatszámláló bizottságoknak nem lehet tagja

a) a kamara tisztségviselője,

b) a választásokon induló jelölt,

c) az a)–b) pontok szerinti személyek közeli hozzátartozója.

(5) A bizottságokat megillető egyéb jogosultságokat és a bizottságok további kötelezettségeit e törvény, a kamara alapszabálya és önkormányzati szabályzatai határozzák meg.

Okleveles Könyvvizsgálókat Képesítő Testület

140. § (1)316 Az OKKT legalább 7, legfeljebb 9 főből álló testület. A testület elnökének és tagjainak kinevezése legalább 3, legfeljebb 5 évre szól. Ugyanazon természetes személy legfeljebb két alkalommal nevezhető ki az OKKT tagjává.

(2) Az OKKT tagjainak névsorát a kamara lapjában és a kamara honlapján közzé kell tenni.

(3) Nem nevezhető ki az OKKT tagjává a kamara tisztségviselője, valamint azok közeli hozzátartozója.

(4) Az OKKT szervezeti és működési szabályzatot fogad el.

141. § (1) Az OKKT – a kamara nevében – akkreditálja az okleveles könyvvizsgálói képzés programját. A program tartalmazza:

a) a képzés során megszerezhető szakmai kompetenciát,

b) a képzésbe való belépés és részvétel feltételeit,

c) a tervezett képzési időt,

d) a tananyag egységeit (moduljait), azok célját, tartalmát, terjedelmét,

e) a képzés módszereit,

f) a maximális csoportlétszámot,

g) a képzésben részt vevő teljesítményét értékelő rendszer leírását,

h) a képzésről, illetve a képzés egyes egységeinek (moduljainak) elvégzéséről szóló igazolás kiadásának feltételeit,

i) a képzési program végrehajtásához szükséges személyi és tárgyi feltételeket, ezek biztosításának módját.

(2) A program-akkreditáció érvényességének időtartama legalább 3, legfeljebb 5 év lehet.

(3) Az OKKT a képzési programot a kamara elnökségének jóváhagyásával akkreditálhatja.

(4)317 Az OKKT gondoskodik a kamara okleveles könyvvizsgálói szakképzési és vizsgaszabályzatának, továbbá a szakmai minősítő vizsgáról szóló szabályzatának kidolgozásáról, a szabályzatot jóváhagyásra az elnökségnek megküldi.

142. § (1)318 Az OKKT javaslatot tesz a kamara elnökségének a 94. § (1) bekezdése szerinti vizsgabizottság elnökeinek és tagjainak névjegyzékére.

(2) Vizsgabizottság elnöke és vizsgáztató tagja olyan szakember lehet, aki a vizsga tárgyában megfelelő elméleti tudással és gyakorlati tapasztalatokkal rendelkezik.

(3) Vizsgabizottság elnökévé csak kamarai tag könyvvizsgáló nevezhető ki.

(4)319 A vizsgabizottság vizsgáztató tagjává a könyvvizsgálat és ellenőrzés modulok vizsgáinak esetében csak kamarai tag könyvvizsgáló nevezhető ki.

(5) A vizsgabizottság elnökeinek és a vizsgáztatóknak a kinevezése 5 évre szól.

143. § (1) Az OKKT eljár az e törvény alapján hatáskörébe utalt ügyekben.

(2) Az OKKT egyéb jogosultságait és további kötelezettségeit a kamara alapszabályában és önkormányzati szabályzataiban kell meghatározni.

Szakmai tagozatok

144. § (1) Az azonos szakterületen tevékenységet végző kamarai tag könyvvizsgálók a kamara alapszabályában meghatározott módon szakmai tagozatot létesíthetnek.

(2) A tagozatok munkájában a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység ellátását szüneteltető kamarai tagok is részt vehetnek.

(3) A szakmai tagozatok működési rendjét a kamara alapszabályában és önkormányzati szabályzataiban kell meghatározni.

A kamara területi szervezetei

145. § (1) A kamara területi szervezetei önálló jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek, amelyek tevékenységében az illetékességi területén székhellyel, lakóhellyel rendelkező kamarai tag könyvvizsgálók vesznek részt.

(2) A területi szervezet elnevezésének ki kell fejeznie a kamarához való tartozást és azt, hogy a szervezet milyen illetékességi területen működik.

146. § A területi szervezetek vezetőit az illetékességi területhez tartozó kamarai tag könyvvizsgálók legalább 3, legfeljebb 5 évre választják. Megválasztásuk és visszahívásuk a kamara alapszabályában és választási szabályzatában meghatározott módon történik.

Pártoló személy, pártoló szervezet és szenior könyvvizsgáló320

146/A. §321 (1) A kamara az alapszabályában és egyéb önkormányzati szabályzatában meghatározott feltételekkel pártoló személyi, pártoló szervezeti és szenior könyvvizsgálói jogviszonyt létesíthet.

(2) A pártoló személy, a pártoló szervezet és a szenior könyvvizsgáló kamarai nyilvántartásba vétele és a nyilvántartásból való törlése tekintetében a kamara felvételi bizottsága jár el, amely a pártoló személyi, a pártoló szervezeti és a szenior könyvvizsgálói jogviszony fennállásáról igazolást ad.

(3) A pártoló személyt, a pártoló szervezetet és a szenior könyvvizsgálót az (5) és (6) bekezdésben foglaltak kivételével nem illetik meg a kamarai tagságból eredő jogok és nem terhelik az abból fakadó kötelezettségek.

(4) A pártoló személyi, a pártoló szervezeti és a szenior könyvvizsgálói jogviszony Magyarország területén jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység végzésére és a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységen kívüli egyéb szakmai szolgáltatás nyújtására nem jogosít.

(5) A pártoló személy, a pártoló szervezet és a szenior könyvvizsgáló jogosult:

a) tanácskozási joggal részt venni a lakóhelye szerint illetékes területi szervezet és meghívás alapján a kamara egyéb szerveinek tevékenységében,

b) igénybe venni a kamara által nyújtott – a kamara alapszabálya és egyéb önkormányzati szabályzata által meghatározott körű – szolgáltatásokat.

(6) A pártoló személy, a pártoló szervezet és a szenior könyvvizsgáló köteles:

a) megtartani a kamara alapszabálya és egyéb önkormányzati szabályzatai rá vonatkozó előírásait,

b) a kamara alapszabálya által megállapított éves díjat megfizetni.

A kamara működésének finanszírozása

147. § (1) A kamara működését

a) a tagdíjak, a hozzájárulási díjak és az egyéb díjbevételek,

b) a kamarai hatósági eljárásokért fizetett igazgatási szolgáltatási díjbevételek,

c) az okleveles könyvvizsgálói képzési programban részt vevők befizetései,

d) a 185. § (3) bekezdése alapján a kamara egyes feladatainak ellátásához nyújtott állami támogatások,

e) az alapítványi és más támogatások,

f) a szolgáltatási, valamint a kamara célkitűzéseivel összhangban álló gazdasági-vállalkozási tevékenységből származó bevételek,

g) a pályázat útján elnyert pénzösszegek,

h) a nemzetközi vagy hazai együttműködésből származó pénzösszegek,

i) az egyéb bevételek

finanszírozzák.

(2) A bevételekről részletesen a kamara alapszabályában és önkormányzatai szabályzataiban kell rendelkezni.

148. § (1) A minőségbiztosítás feladatainak ellátásával kapcsolatos költségek fedezetére a kamara pénzügyi tervében elkülönítetten kezelt Minőségbiztosítási Alapot (a továbbiakban: MBA) kell képezni.

(2) Az MBA pénzügyi forrásai

a) a kamara költségvetéséből e célra rendelt hozzájárulás,

b) a kamara minőségellenőrzési bizottsága által nyújtott soron kívüli szolgáltatásért a kamarai tag könyvvizsgálók, a könyvvizsgáló cégek által fizetett díjak.

(3) Az MBA gazdálkodásáért a minőségellenőrzési bizottság elnöke felelős.

(4) Az MBA pénzügyi forrásaival és azok felhasználásával kapcsolatos szabályokat a kamara alapszabálya tartalmazza.

XI. Fejezet

MINŐSÉGBIZTOSÍTÁS

A minőségbiztosítási rendszer, a minőségellenőrzési bizottság

149. §322 (1)323 A jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység megfelelő ellátásának biztosítása céljából a kamara a kamarai tag könyvvizsgálók, a könyvvizsgáló cégek könyvvizsgálói tevékenységét minőségbiztosítási rendszer keretében folyamatosan ellenőrzi (kamarai minőségellenőrzés).

(2)324 A közérdeklődésre számot tartó gazdálkodók jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálatát ellátó kamarai tag könyvvizsgálók, könyvvizsgáló cégek tevékenységét a közfelügyeleti hatóság minőségbiztosítási rendszer keretében folyamatosan ellenőrzi (a továbbiakban: minőségellenőrzés). A minőségellenőrzés lefolytatására az itt nem szabályozott kérdésekben az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.

(3)325

150. § (1) A kamara minőségellenőrzési bizottsága (e fejezet alkalmazásában: bizottság) a kamara szervezetén belül testületi szervként működik.

(2) A bizottság működésének pénzügyi feltételeit a kamara pénzügyi tervében elkülönített Minőségbiztosítási Alap biztosítja.

151. § (1) A bizottság hatásköre a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet végző kamarai tag könyvvizsgálókra és könyvvizsgáló cégekre terjed ki.

(2) A bizottság hatásköre az e törvény szerinti esetekben a jegyzékbe vett harmadik országbeli könyvvizsgálókra és harmadik országbeli könyvvizsgáló gazdálkodókra is kiterjedhet.

152. § (1) A bizottság feladat- és hatáskörében eljárva:

a) irányítja a kamara minőségbiztosítási rendszerét,

b) ellenőrzi és értékeli a magyar nemzeti könyvvizsgálati standardok, valamint a belső minőségellenőrzésre vonatkozó nemzeti standardok érvényesülését,

c) ellenőrzi és értékeli a függetlenséggel kapcsolatos szabályok betartását,

d) ellenőrzi és értékeli, hogy a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység díja összhangban van-e az 54. § előírásaival,

e) ellenőrzi és értékeli a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység során felhasznált erőforrások mennyiségét és minőségét,

f) ellenőrzi a 171. § szerinti, határozatba foglalt kötelezettségek végrehajtását,

g) kialakítja és megszervezi a minőségellenőrök oktatását, gondoskodik a folyamatos szakmai továbbképzésükről,

h) kezdeményezi és alkalmazza az e törvényben meghatározott intézkedéseket,

i)326 a lefolytatott kamarai minőségellenőrzés kapcsán határozatot hoz,

j)327 lefolytatja a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzésének és megakadályozásának, valamint az Európai Unió és az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtásának ellenőrzését szolgáló vizsgálatot, és első fokon határoz a vizsgálat befejezéséről,

k)328 gondoskodik a kamarai minőségellenőrzési eljárással kapcsolatos szabályzatok és a minőségellenőrzési módszertani kézikönyv kidolgozásáról, amelyeket az elnökség fogad el és a közfelügyeleti hatóság hagy jóvá.

(2) A bizottság az (1) bekezdésben foglaltakon túlmenően ellátja mindazokat a feladatokat, amelyeket e törvény, a kamara alapszabálya és önkormányzati szabályzatai a feladatkörébe utalnak.

(3) A bizottság feladat- és hatáskörében nem járhat el olyan ügyben, amelyben egyébként bírósági vagy közigazgatási hatósági eljárásnak van helye, illetve ha a kamara más testületi szervének vagy a kamara tisztségviselőjének kell eljárnia.

A bizottság tagjai

153. § A bizottságnak csak olyan tagja lehet, aki szerepel a minőségellenőrök nyilvántartásában.

154. § (1) A küldöttgyűlés a minőségellenőrök közül legalább 3, legfeljebb 5 évre választja meg a bizottság tagjait.

(2) A kamara gondoskodik arról, hogy a bizottság személyi összetételére vonatkozó adatok és a bizottság szervezeti és működési szabályzata a honlapján folyamatosan és szabadon bárki számára hozzáférhetőek legyenek.

155. § Megszűnik a bizottság tagjának megbízatása, ha

a) a megbízás időtartama lejárt,

b) a tag lemondott,

c) a tag a 153. §-ban foglalt feltételnek a továbbiakban már nem felel meg,

d) a tagot a bizottsági tagsága alól felmentették,

e) a tag elhalálozott.

156. § (1) A bizottság tagja a tagságáról bármikor lemondhat.

(2) A kamara küldöttgyűlése a bizottság tagját felmenti tagsága alól, ha a tag a megbízatásának tartósan nem tesz eleget.

157. § Az új bizottsági tag megválasztásáról a korábbi tag megbízatásának megszűnésétől számított hatvan napon belül, de legkésőbb a soron következő küldöttgyűlésen kell gondoskodni.

A bizottság működése

158. § (1)329 A bizottság éves munkaterv és éves minőségellenőrzési terv alapján végzi tevékenységét. A terveket, valamint a végrehajtásukról szóló beszámolókat azok elfogadásától számított nyolc napon belül a kamara honlapján nyilvánosságra hozza. A bizottság az éves minőségellenőrzési terv végrehajtásáról szóló beszámoló mellékletében anonimizált módon közzéteszi a minőségellenőrzési eljárások eredményét és az eljárásokkal összefüggésben alkalmazott szankciókat.

(2) A bizottság működésének részletes szabályait a szervezeti és működési szabályzatában kell megállapítani.

A minőségellenőrök

159. §330 (1)331 A bizottság nevében a kamarai minőségellenőrzéseket a bizottság által nyilvántartásba vett kamarai tag könyvvizsgáló minőségellenőrök végzik.

(2)332

(3)333 A kamarai tag minőségellenőrök – közhiteles nyilvántartásnak minősülő – nyilvántartása a minőségellenőrök 33. § (1) bekezdésében meghatározott adatait tartalmazza.

(4)334 Az (1)–(3) bekezdésben foglalt nyilvántartások vezetésének célja annak hiteles dokumentálása, hogy a minőségellenőr megfelel a törvényben meghatározott feltételeknek. A nyilvántartásban szereplő adatokat a nyilvántartásból történő törlésig a bizottság, illetve a kamara kezeli.

(5) Az (1)–(3) bekezdésben foglalt nyilvántartásokban szereplő adatok közérdekből nyilvános adatok, azokról bárki tájékoztatást kaphat. Az (1)–(3) bekezdésben foglalt nyilvántartásban szereplők közérdekből nyilvános adatainak, az azokban bekövetkező változásoknak a közzététele az ellenőrzés lehetőségének a megteremtését, illetve az időszerű tájékoztatást szolgálja.

160. § (1) A minőségellenőrők nyilvántartásába az vehető fel, aki megfelel az alábbi feltételeknek:

a) a nyilvántartásba vételét megelőzően megszerzett legalább hatéves szakmai gyakorlattal rendelkezik a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység ellátásában,

b)335 a kamarai minőségellenőrzési tevékenység végzéséhez előírt képzésben részt vesz,

c) a nyilvántartásba vételét megelőző hat éven belül fegyelmi eljárásban fegyelmi büntetést vagy figyelmeztetést nem kapott,

d)336 a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenysége tekintetében a nyilvántartásba vételét megelőzően lefolytatott legutolsó minőségellenőrzéssel, kamarai minőségellenőrzéssel összefüggésben nem került sor intézkedések alkalmazására.

(2)337 A minőségellenőrnek rendelkeznie kell a 49. § szerinti megfelelő minősítéssel is, ha olyan gazdálkodó tekintetében ellátott jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységre vonatkozó kamarai minőségellenőrzésben vesz részt, amely esetében csak minősített kamarai tag könyvvizsgáló vagy könyvvizsgáló cég végezhet jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet. Ilyen esetben a minősítés megszerzése és a kamarai minőségellenőrzésben való részvétel között legalább három évnek kell eltelnie.

(3)338 A minőségellenőrnek az érintett gazdálkodó tevékenységéhez igazodó, legalább hároméves szakmai gyakorlattal kell rendelkeznie, ha a (2) bekezdés hatálya alá nem tartozó egyéb, sajátos tevékenységet végző gazdálkodó tekintetében ellátott, jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységre vonatkozó kamarai minőségellenőrzésben vesz részt.

(4) A bizottság tagjai és a minőségellenőrök nem lehetnek egymásnak közeli hozzátartozói.

(5) Nem vehető fel a minőségellenőrök nyilvántartásába a kamara tisztségviselője, továbbá az, aki a kamara bármely bizottságának tagja (ide nem értve a minőségellenőrzési bizottság elnökét és tagjait).

160/A. §339

161. § (1) A minőségellenőrök kiválasztása nyilvános pályázat útján történik.

(2) A pályázati felhívás tartalmát, a pályázatok benyújtásának és elbírálásának szabályait a bizottság szervezeti és működési szabályzatában kell meghatározni.

(3) A pályázati felhívást, valamint a nyilvántartásba vett minőségellenőrök nevét a kamara a honlapján és a lapjában közzé teszi.

(4)340 A bizottság a minőségellenőrök számára 5 évre szóló igazolást állít ki a nyilvántartásba vételről.

162. § A minőségellenőröket az e feladatkörükben végzett tevékenységükért a bizottság szervezeti és működési szabályzatában meghatározott díjazás illeti meg. A díjakat a kamara pénzügyi tervében elkülönített Minőségbiztosítási Alap terhére kell elszámolni.

163. § A bizottság a minőségellenőrt törli a nyilvántartásból, ha

a) azt a minőségellenőr kéri,

b) a minőségellenőr a nyilvántartásba vételi követelményeknek a továbbiakban már nem felel meg,

c) a minőségellenőrt a bizottság felmenti e feladatköréből,

d)341 a 161. § (4) bekezdése szerinti igazolás 5 éves időtartama lejár,

e)342 a minőségellenőr elhalálozott.

164. § (1) A minőségellenőr bármikor kérheti a nyilvántartásból való törlését.

(2)343 A bizottság felmenti a minőségellenőrt e feladatköréből, ha megbízatásának tartósan nem, vagy nem megfelelően tesz eleget.

164/A. §344

A kamarai minőségellenőrzés lefolytatása345

165. § (1)346 Kamarai minőségellenőrzést kell lefolytatni a kamarai tag könyvvizsgálónál, a könyvvizsgáló cégnél kockázatelemzés alapján 6 évente legalább egyszer. A kamarai minőségellenőrzés a kamarai tag könyvvizsgáló vagy könyvvizsgáló cég által folytatott tevékenység terjedelmének és összetettségének megfelelő, és azzal arányos.

(2)347

(3)348 Az (1) bekezdésben meghatározott időtartamba nem számít bele az az időszak, amelyben a kamarai tag könyvvizsgáló szüneteltette a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység ellátását.

(4)349 A kamarai minőségellenőrzés tekintetében a bizottság jár el.

166. § (1) A bizottság a 165. §-ban foglaltak figyelembevételével, az éves minőségellenőrzési terv alapján végzi az ellenőrzéseket.

(2)350 Az (1) bekezdésben foglaltakon túlmenően, rendkívüli kamarai minőségellenőrzést kell lefolytatni, ha azt

a)351 a közfelügyeleti hatóság kezdeményezi,

b)352 a kamara elnöke, fegyelmi megbízottja, fegyelmi bizottsága, szakértői bizottsága kezdeményezi,

c) a kamarai tag könyvvizsgáló, a könyvvizsgáló cég kéri.

d)353 a kamara minőségellenőrzési bizottsága kezdeményezi.

(3)354 A (2) bekezdés c) pontja szerint lefolytatott kamarai minőségellenőrzés díjköteles, a kamara alapszabályában és önkormányzati szabályzataiban meghatározott módon.

167. § (1)355 A bizottság a nyilvántartásba vett minőségellenőrök közül jelöli ki a kamarai minőségellenőrzés lefolytató személyt. A kijelölt minőségellenőr személyesen köteles eljárni, képviseletnek nincs helye.

(2) A minőségellenőrzés lefolytatására akkor lehet a minőségellenőrt kijelölni, ha az alábbi feltételek teljesülnek:

a)356 a minőségellenőr, valamint az ellenőrzés alá vont könyvvizsgáló cég között a minőségellenőrzési eljárás alatt nem áll fenn üzleti kapcsolat és üzleti kapcsolatban a könyvvizsgáló cégnél lefolytatott legutolsó kamarai minőségellenőrzés által lefedett időszakot követően sem álltak,

b)357 a minőségellenőr, valamint az ellenőrzés alá vont kamarai tag könyvvizsgáló és annak közeli hozzátartozója között nem áll fenn üzleti kapcsolat és üzleti kapcsolatban a kamarai tag könyvvizsgálónál lefolytatott legutolsó kamarai minőségellenőrzés által lefedett időszakot követően sem álltak,

c) a minőségellenőr és az ellenőrzés alá vont kamarai tag egymásnak nem közeli hozzátartozói,

d)358 legalább három év eltelt annak megszűnésétől számítva, hogy a minőségellenőr az ellenőrzés alá vont kamarai tag könyvvizsgálóval vagy könyvvizsgáló céggel tulajdonosi, munkavállalói vagy munkaviszony jellegű jogviszonyban volt,

e)359 a minőségellenőrrel szemben az a)–c) pontokban támasztott követelmények a minőségellenőr közeli hozzátartozója tekintetében is teljesülnek.

(3) A bizottság szervezeti és működési szabályzata a minőségellenőrök kijelölésére vonatkozóan további függetlenségi és összeférhetetlenségi szabályokat tartalmazhat.

(3a)360 A minőségellenőrnek nyilatkozatot kell tenni a függetlenségi és összeférhetetlenségi követelményeknek való megfeleléséről.

(4) A bizottság szervezeti és működési szabályzatában kell meghatározni azokat az adatokat, információkat, iratokat, amelyeket az ellenőrzés lefolytatása érdekében előzetesen a bizottság vagy a minőségellenőr rendelkezésére kell bocsátani.

167/A. §361

168. § (1) A minőségellenőr az ellenőrzést a bizottság elnöke által kiadott megbízólevél birtokában folytathatja le. A megbízólevél tartalmazza a minőségellenőr nevét, az ellenőrzés alá vont kamarai tag könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég azonosító adatait, valamint azt, hogy mely időszak tekintetében kell az ellenőrzést lefolytatni.

(2) A minőségellenőr az ellenőrzés alá vont kamarai tag könyvvizsgálótól, könyvvizsgáló cégtől minden olyan iratot, adatot, információt, nyilatkozatot megkérhet, az ellenőrzés alá vont minden olyan munkafolyamatát megvizsgálhatja, amely az ellenőrzés lefolytatásához szükséges. A minőségellenőr az ellenőrzés során jogosult az ellenőrzés alá vont kamarai tag könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég helyiségeibe belépni, iratairól, adathordozóiról, nyilvántartásairól másolatot készíteni, illetve készíttetni.

169. § (1) Az ellenőrzés alá vont kamarai tag könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég jogosult a minőségellenőr személyazonosságáról és megbízásáról meggyőződni.

(2) Az ellenőrzés alá vont kamarai tag könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég az ellenőrzés során köteles a minőségellenőrrel együttműködni, a helyszíni ellenőrzés feltételeit biztosítani.

170. § (1)362 A kamarai minőségellenőrzésről a minőségellenőr záró jelentést készít.

(2)363 A záró jelentést az ellenőrzés befejezésétől számított tizenöt napon belül kell elkészíteni.

(3) A záró jelentést az ellenőrzés alá vont kamarai tag könyvvizsgálónak, könyvvizsgáló cégnek, valamint a bizottságnak meg kell küldeni.

(4)364 A záró jelentésre az átvételétől számított 8 napon belül az ellenőrzés alá vont írásban észrevételt tehet, amelyet a bizottsághoz kell benyújtani.

(5)365 A bizottság a záró jelentés és a (4) bekezdés szerinti észrevétel alapján határozatot hoz a kamarai minőségellenőrzés eredményének minősítéséről, az ellenőrzés alá vont részére a minősítés alapján előírt kötelezettségekről, valamint az indokolt intézkedés alkalmazásáról.

(6)366 Minőségellenőrzés során a határozat meghozatalára nyitva álló határidő az ellenőrzés megindításától számított 90 nap.

171. §367 A kamarai minőségellenőrzés során hozott végleges határozatban foglalt kötelezettségeket az ellenőrzés alá vont kamarai tag könyvvizsgálónak, könyvvizsgáló cégnek a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység ellátása során teljesítenie kell.

172. §368 (1)369 A kamarai minőségellenőrzéssel összefüggésben a következő intézkedések alkalmazhatók:

a) kötelezés továbbképzésen való részvételre,

b) figyelmeztetés az előírásoknak nem megfelelő gyakorlat megszüntetésére,

c) pénzbírság kiszabása,

d) a 49. § szerinti minősítés megvonásának kezdeményezése,

e) jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység gyakorlásától történő eltiltás,

f)370 a felelős személynek és a jogsértés tényének (tartalmának, súlyosságának és időtartamának) a közzététele a kamara honlapján.

(2) Az (1) bekezdés c) pontja szerinti pénzbírság összege kamarai tag könyvvizsgáló esetén 100 ezer forinttól 100 millió forintig, könyvvizsgáló cég esetén 100 ezer forinttól 500 millió forintig terjedhet. A pénzbírságból befolyó bevételek a kamara bevételeit képezik.

(3) Az (1) bekezdés e) pontja szerinti eltiltás 3 évig terjedhet

(4)371 Az intézkedések típusának és szintjének meghatározásakor különösen az alábbi körülményeket kell figyelembe venni:

a) a jogsértés súlyosságát és időtartamát;

b) a felelősség mértékét;

c)372 a pénzügyi lehetőségek mértékét;

d) az elért nyereség vagy elkerült veszteség összegét;

e) az eljárásban való együttműködés mértékét;

f) a könyvvizsgáló cég vagy kamarai tag könyvvizsgáló által elkövetett korábbi jogsértéseket.

(5)373 Az (1) bekezdés f) pontja szerinti közzététel időtartama a közzététel napjától számított 5 év.

(6)374 Az (1) bekezdés c) pontja szerinti pénzbírság mértékének megállapításakor figyelembe kell venni:

a) a könyvvizsgáló cég esetén, annak éves árbevételét,

b) a kamarai tag könyvvizsgáló esetén, annak jövedelmi viszonyait (éves jövedelmét).

(7)375 A kamara a kamarai tag könyvvizsgálót a (6) bekezdés b) pontja szerinti jövedelmi viszonyai (éves jövedelme) igazolására szólíthatja fel. Amennyiben a kamarai tag könyvvizsgáló ennek nem tesz eleget, úgy a kamara a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett jövedelmi adatokra alapozva állapítja meg a pénzbírság mértékének megállapításakor figyelembe vett (becsült) éves jövedelmet.

(8)376 Az (1) bekezdésben meghatározott intézkedések közül egyidejűleg több is alkalmazható.

172/A. §377 A kamarai minőségellenőrzési eljárás során hozott elsőfokú döntés ellen az ügyfél a közfelügyeleti hatóságnál fellebbezhet. A fellebbezés során a 9. §-ban foglaltakat kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy a kamara elnöksége helyett a közfelügyeleti hatóságot, és a Magyar Könyvvizsgálói Kamara központi számlája helyett a miniszter által vezetett minisztérium Magyar Államkincstárnál vezetett számláját kell érteni.

173. §378 A bizottság évenként összefoglaló értékelést tartalmazó jelentést készít a tárgyévben lefolytatott kamarai minőségellenőrzések tapasztalatairól. A jelentést a tárgyévet követő év május 31-ig a kamara honlapján és a kamara lapjában nyilvánosságra kell hozni.

A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása

és megelőzésének és megakadályozásának ellenőrzése

173/A. §379 (1) A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzésének és megakadályozásának a kamarai tag könyvvizsgálóra, könyvvizsgáló cégre vonatkozó ellenőrzése tekintetében a kamara minőségellenőrzési bizottsága (e §-ban a továbbiakban: bizottság) jár el.

(2)380 A bizottság ellenőrzi a kamarai tag könyvvizsgálók, a könyvvizsgáló cégek

a) a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvényben,

b) az Európai Unió és az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtásáról szóló törvényben, valamint

c) az a) és b) pont szerinti törvények végrehajtására a kamara által kiadott útmutatóban

foglalt kötelezettségeinek teljesítését (e §-ban a továbbiakban: ellenőrzés).

(3) A bizottság az e törvény szerinti minőségellenőrök közül jelöli ki a vizsgálatot lefolytató személyt. A minőségellenőr a vizsgálatot a 112. § (1) bekezdés h) pontja szerinti szabályzatban foglaltaknak megfelelően folytatja le.

(4) A bizottság a vizsgálat befejezéséről határozattal dönt.

(5)381 A vizsgálat során a határozat meghozatalára nyitva álló határidő a vizsgálat megindításától számított 90 nap.

(6)382 Ha a vizsgálat eredményeként az állapítható meg, hogy a kamarai tag könyvvizsgáló, a könyvvizsgáló cég megszegte a (2) bekezdés szerinti törvényekben vagy az annak végrehajtására kiadott útmutatóban foglalt kötelezettségeit, a bizottság a (2) bekezdés szerinti törvényekben foglalt intézkedések alkalmazásáról dönt. Ha a bizottság intézkedésként eltiltást alkalmaz, az eltiltás időtartama 3 évig terjedhet.

(7)383

(8) A kamara a határozatában foglaltak teljesítését e § rendelkezései szerint ellenőrizheti.

(9)384

(10)385 A közfelügyeleti hatóság e törvényben foglalt feladatainak ellátása során a pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzésének és megakadályozásának érdekében együttműködik a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény szerinti pénzügyi információs egységként működő hatósággal.

A minőségellenőrzés lefolytatása386

173/B. §387 (1)388 Minőségellenőrzést kell lefolytatni kockázatelemzés alapján és legalább 3 évente a kamarai tag könyvvizsgálónál, a könyvvizsgáló cégnél, ha az közérdeklődésre számot tartó gazdálkodóra vonatkozóan végez jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet. A minőségellenőrzés a kamarai tag könyvvizsgáló vagy könyvvizsgáló cég által folytatott tevékenység terjedelmének és összetettségének megfelelő, és azzal arányos.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott időtartamba nem számít bele az az időszak, amelyben a kamarai tag könyvvizsgáló szüneteltette a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység ellátását.

(3)389 A minőségellenőrzést a közfelügyeleti hatóság folytatja le. A minőségellenőrzés azt az időszakot fedi le, amely időszakban a kamarai tag könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég rendelkezett közérdeklődésre számot tartó gazdálkodóval megkötött jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység ellátására irányuló megbízással.

(3a)390 A közfelügyeleti hatóság a minőségellenőrzéseket éves minőségellenőrzési terv alapján végzi, amelyet legkésőbb a tárgyév március 31-ig nyilvánosságra hoz a kormányzati portálon

(4) Rendkívüli minőségellenőrzést kell lefolytatni, ha azt

a)391 a kamara elnöke, fegyelmi megbízottja, fegyelmi bizottsága, szakértői bizottsága kezdeményezi,

b) a kamarai tag könyvvizsgáló, a könyvvizsgáló cég saját magával szemben kéri,

c) a közfelügyeleti hatóság kezdeményezi.

(5) A (4) bekezdés b) pontja szerint lefolytatott minőségellenőrzés díjköteles, amelynek mértékét a miniszter rendeletben állapítja meg.

(6) A közfelügyeleti hatóság nevében minőségellenőrzést végző személyre (a továbbiakban: ellenőr) a következő feltételeknek kell teljesülniük:

a) az ellenőr, valamint az ellenőrzés alá vont könyvvizsgáló cég között a minőségellenőrzési eljárás alatt nem áll fenn üzleti kapcsolat és üzleti kapcsolatban a könyvvizsgáló cégnél lefolytatott legutolsó minőségellenőrzés által lefedett időszakot követően sem álltak,

b) az ellenőr, valamint az ellenőrzés alá vont kamarai tag könyvvizsgáló és annak közeli hozzátartozója között nem áll fenn üzleti kapcsolat és üzleti kapcsolatban a kamarai tag könyvvizsgálónál lefolytatott legutolsó minőségellenőrzés által lefedett időszakot követően sem álltak,

c) az ellenőr és az ellenőrzés alá vont kamarai tag egymásnak nem közeli hozzátartozói,

d) az ellenőrrel szemben az a)–c) pontban támasztott követelmények az ellenőr közeli hozzátartozója tekintetében is teljesülnek,

e)392 legalább három év eltelt annak megszűnésétől számítva, hogy az ellenőr az ellenőrzés alá vont jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet ellátó kamarai tag könyvvizsgálóval vagy könyvvizsgáló céggel tulajdonosi, munkavállalói vagy munkaviszony jellegű jogviszonyban volt,

f) az ellenőr nem áll olyan kamarai tagsági jogviszonyban, amely alapján jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység gyakorolható,

g) az ellenőr nem áll könyvvizsgálóval vagy könyvvizsgáló céggel tulajdonosi, munkavállalói vagy munkaviszony jellegű jogviszonyban.

(7) Az ellenőrzés során ellenőrként az járhat el, aki rendelkezik megfelelő szakmai képzettséggel és a könyvvizsgálat, valamint a pénzügyi beszámolás területén releváns tapasztalattal, továbbá részt vett minőségbiztosítási ellenőrzéssel kapcsolatos képzésben.

(8) A közfelügyeleti hatóság az ellenőrzés lefolytatása érdekében előzetesen adatokat, információkat, iratokat kérhet be.

(8a)393 A közfelügyeleti hatóság az ellenőrzésre kiválasztott részére a helyszíni ellenőrzés előtt 8 nappal értesítést küld. Az értesítés kiküldése előtt a közfelügyeleti hatóság előzetesen egyeztet az ellenőrzöttel az ellenőrzés helyszínéről és időpontjáról.

(8b)394 A (8a) szerinti értesítésnek tartalmaznia kell:

a) az ügy tárgyát, iktatási számát, az eljárás megindításának napját és az adott ügyfajtára irányadó ügyintézési határidőt, az ügyintéző nevét és hivatali elérhetőségét,

b) tájékoztatást az iratokba való betekintés és a nyilatkozattétel lehetőségéről,

c) hivatalból indult eljárásban az erre történő utalást, kérelemre indult eljárásban a kérelmező nevét,

d) a könyvvizsgáló, a könyvvizsgáló cég nevét, nyilvántartási számát, az eljárás lefolytatására kijelölt ellenőr és közreműködő azonosítási adatait,

e) a minőségellenőrzés alá vont megbízások megnevezését és a vizsgált időszakot, könyvvizsgáló cég esetén azt is, hogy a minőségellenőrzés a belső minőségellenőrzési rendszer értékelésére terjed ki, amelynek során az egyes megbízások minőségellenőrzésének eredményét is figyelembe kell venni,

f) az ellenőrzés dátumát és helyszínét.

(9) Az ellenőr az ellenőrzést a közfelügyeleti hatóság vezetője vagy az általa kijelölt személy által kiadott megbízólevél birtokában folytathatja le. A megbízólevél tartalmazza az ellenőr nevét, az ellenőrzés alá vont kamarai tag könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég azonosító adatait, valamint azt, hogy mely időszak tekintetében kell az ellenőrzést lefolytatni.

(10) Az ellenőr az ellenőrzés alá vont kamarai tag könyvvizsgálótól, könyvvizsgáló cégtől minden olyan iratot, adatot, információt, nyilatkozatot megkérhet, az ellenőrzés alá vont minden olyan munkafolyamatát megvizsgálhatja, amely az ellenőrzés lefolytatásához szükséges. Az ellenőr az ellenőrzés során jogosult az ellenőrzés alá vont kamarai tag könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég helyiségeibe belépni, iratairól, adathordozóiról, nyilvántartásairól másolatot készíteni, illetve készíttetni.

(11) Az ellenőrzés alá vont kamarai tag könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég jogosult az ellenőr személyazonosságáról és megbízásáról meggyőződni.

(12) Az ellenőrzés alá vont kamarai tag könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég az ellenőrzés során köteles az ellenőrrel együttműködni, a helyszíni ellenőrzés feltételeit biztosítani.

(13)395 A Rendelet 21. cikke alapján, ha a közfelügyeleti hatóság úgy ítéli meg, hogy az adott minőségellenőrzés lebonyolításához szükséges, közreműködőként a (6) bekezdés e) pontjában foglaltaknak megfelelő kamarai minőségellenőrök, valamint az adott minőségellenőrzéshez szükséges speciális szaktudással rendelkező személyek is bevonhatók. A minőségellenőrzésben közreműködőként részt vevő kamarai minőségellenőrök és más személyek a minőségellenőrzés során önálló írásos véleményt nem készítenek, döntéshozatalban nem vesznek részt. A közreműködőnek a helyszíni ellenőrzés megkezdése előtt titoktartási nyilatkozatot kell adnia az ellenőrzöttnek.

(13a)396 Az ellenőrnek, a közreműködőnek és az ellenőrzöttnek a helyszíni ellenőrzés megkezdése előtt nyilatkozatot kell tennie a függetlenségi és összeférhetetlenségi követelményeknek való megfelelésről.

(14) A kamara a minőségellenőrzés lefolytatásához szükséges dokumentumokat, nyilvántartásokat a közfelügyeleti hatóság kérelmére tizenöt napon belül átadja a közfelügyeleti hatóságnak.

(15)397 Minőségellenőrzés és rendkívüli minőségellenőrzés során a határozat meghozatalára nyitva álló határidő az ellenőrzés megindításától számított 120 nap.

173/C. §398 (1) A minőségellenőrzésről az ellenőr záró jelentést készít.

(2) A záró jelentést az ellenőrzés befejezésétől számított tizenöt napon belül kell elkészíteni.

(3) A záró jelentést az ellenőrzés alá vont kamarai tag könyvvizsgálónak, könyvvizsgáló cégnek meg kell küldeni.

(4) A záró jelentésre az átvételétől számított nyolc napon belül az ellenőrzés alá vont írásban észrevételt tehet, amelyet a közfelügyeleti hatósághoz kell benyújtani.

(5)399 A közfelügyeleti hatóság a záró jelentés és a (4) bekezdés szerinti észrevétel alapján határozatot hoz a minőségellenőrzés eredményének minősítéséről, az ellenőrzés alá vont részére a minősítés alapján előírt kötelezettségekről, valamint az indokolt intézkedés alkalmazásáról.

(6)400 A minőségellenőrzés során hozott véglegessé vált határozatban foglalt kötelezettségeket az ellenőrzés alá vont kamarai tag könyvvizsgálónak, könyvvizsgáló cégnek a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység ellátása során teljesítenie kell.

(7)401 A minőségellenőrzéssel összefüggésben a következő intézkedések alkalmazhatók:

a) kötelezés továbbképzésen való részvételre,

b) figyelmeztetés az előírásoknak nem megfelelő gyakorlat megszüntetésére,

c)402

d) kötelezés könyvvizsgálat ismételt elvégzésére vagy a könyvvizsgálói jelentés visszavonására,

e) pénzbírság kiszabása,

f) a 49. § szerinti minősítés megvonása,

g) jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység gyakorlásától történő eltiltás,

h)403 a felelős személynek és a jogsértés tényének (tartalmának, súlyosságának és időtartamának) a közzététele a közfelügyeleti hatóság által az Egységes Kormányzati Portálon.

(7a)404 A (7) bekezdés e) pontja szerinti pénzbírság összege kamarai tag könyvvizsgáló esetén 100 ezer forinttól 100 millió forintig, könyvvizsgáló cég esetén 100 ezer forinttól 500 millió forintig terjedhet. A pénzbírságból befolyó bevételek a közfelügyeleti hatóság bevételeit képezik azzal, hogy azt a könyvvizsgálói közfelügyelet működésére kell felhasználni.

(7b)405 A (7) bekezdés g) pontja szerinti eltiltás 3 évig terjedhet.

(7c)406 Az intézkedések típusának és szintjének meghatározásakor különösen az alábbi körülményeket kell figyelembe venni:

a) a jogsértés súlyosságát és időtartamát;

b) a felelősség mértékét;

c)407 a pénzügyi lehetőségek mértékét;

d) az elért nyereség vagy elkerült veszteség összegét;

e) az eljárásban való együttműködés mértékét;

f) a könyvvizsgáló cég vagy kamarai tag könyvvizsgáló által elkövetett korábbi jogsértéseket.

(7d)408 A (7) bekezdésben meghatározott intézkedések közül egyidejűleg több is alkalmazható.

(8)409 A (7) bekezdés h) pontja szerinti közzététel időtartama a közzététel napjától számított 5 év.

(9)410 A közfelügyeleti hatóság a közérdeklődésre számot tartó gazdálkodók jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálatát ellátó könyvvizsgálók, könyvvizsgáló cégek nem felelt meg eredménnyel zárult minőségellenőrzése esetén annak tényéről és az alkalmazott intézkedésekről értesíti a kamarát, a Budapesti Értéktőzsde Zrt.-t, illetve az érintett állami szervet.

(10)411 Amennyiben a közfelügyeleti hatóság a (7) bekezdés d) pontjában foglalt intézkedést alkalmazza, az ellenőrzés alá vont kamarai tag könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég az (5) bekezdés szerinti véglegessé vált határozat kézhezvételétől számított kilencven napon belül értesíti a közfelügyeleti hatóságot az ismételten elvégzett könyvvizsgálat eredményéről. Amennyiben a könyvvizsgálat ismételt elvégzése alapján megállapítható, hogy az ellenőrzés alá vont kamarai tag könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég által korábban kibocsátott könyvvizsgálói jelentés nem megfelelő, a kamarai tag könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég köteles azt visszavonni, és új könyvvizsgálói jelentést kibocsátani.

(11)412 Amennyiben a könyvvizsgálat (10) bekezdés szerinti ismételt elvégzésére 90 napon belül nem kerül sor, az ellenőrzés alá vont kamarai tag könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég köteles a kibocsátott könyvvizsgálói jelentést visszavonni.

(12)413 A közfelügyeleti hatóság a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói szolgáltatást igénybe vevők vagy a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény szerinti befektetők érdekét veszélyeztető helyzet észlelése esetén a közfelügyeleti hatóság intézkedéseiről tájékoztathatja a Budapesti Értéktőzsde Zrt.-t, illetve az érintett állami szervet.

(13)414 A kamarai tag könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég belső minőségbiztosítási rendszerének minőségellenőrzése során a közfelügyeleti hatóság által hozott végleges határozatban foglaltakat a határozat közlésétől számított 12 hónapon belül végrehajtja. A végrehajtást a közfelügyeleti hatóság ellenőrizheti.

(14)415 Ha a közfelügyeleti hatóság megállapítja, hogy az ellenőrzött kamarai tag könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég a könyvvizsgálói tevékenységét a (13) bekezdésben foglalt kötelezettségek teljesítése nélkül végezte, a (7) bekezdés szerinti intézkedések alkalmazhatók.

(15)416 A (7) bekezdés e) pontja szerinti pénzbírság mértékének megállapításakor figyelembe kell venni:

a) a könyvvizsgáló cég esetén, annak éves árbevételét,

b) a kamarai tag könyvvizsgáló esetén, annak jövedelmi viszonyait (éves jövedelmét).

(16)417 A közfelügyeleti hatóság a kamarai tag könyvvizsgálót a (15) bekezdés b) pontja szerinti jövedelmi viszonyai (éves jövedelme) igazolására szólíthatja fel. Amennyiben a kamarai tag könyvvizsgáló ennek nem tesz eleget, úgy a közfelügyeleti hatóság a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett jövedelmi adatokra alapozva állapítja meg a pénzbírság mértékének megállapításakor figyelembe vett (becsült) éves jövedelmet.

(17)418 A (7) bekezdés d) pontja szerinti intézkedés esetén a könyvvizsgálattal érintett gazdálkodó kérelmére a közfelügyeleti hatóság a minőségellenőrzéssel összefüggésben hozott határozatról kivonatot készít annak érdekében, hogy a gazdálkodó megfeleljen a beszámoló letétbe helyezéséről és közzétételéről szóló jogszabályokban előírtaknak. A határozatkivonat csak az abban meghatározott célra használható fel.

XII. Fejezet

FEGYELMI SZABÁLYOK

Fegyelmi vétség

174. § (1) Fegyelmi vétséget követ el az a kamarai tag könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég, aki/amely

a) a szakmai szolgáltatás nyújtásával összefüggő kötelezettségeit gondatlanságból vagy szándékosan megszegi, vagy

b) gondatlanságból vagy szándékosan e törvény, a kamara alapszabályának vagy etikai szabályzatának előírásaival ellentétes magatartást tanúsít, vagy

c) a szakmai szolgáltatást gondatlanságból, szakmai hiányosságok miatt vagy szándékosan nem a jogszabályoknak és a 4. § (5) bekezdés b) pontja szerinti standardoknak megfelelően nyújtja.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában fegyelmi vétségnek minősül különösen

a) az előírt fizetési kötelezettségek teljesítésének elmulasztása,

b) a szakmai továbbképzési rendszerben való kötelező részvétel elmulasztása,

c) az előírt adatszolgáltatások elmulasztása,

d) az előírt könyvvizsgálói felelősségbiztosítás megkötésének, hatályban tartásának elmulasztása,

e) a jogszabályokban foglalt sajátos kötelezettségek megszegése a 49. § szerinti minősítéssel rendelkező kamarai tag könyvvizsgáló vagy könyvvizsgáló cég esetében,

f)419 az előírt összeférhetetlenségi szabályokkal ellentétes magatartás tanúsítása.

Fegyelmi eljárás

175. § (1) A fegyelmi eljárásban a kamarát a fegyelmi megbízott képviseli. A fegyelmi megbízott feladata a jogszabályokban, a kamara alapszabályában és önkormányzati szabályzataiban foglaltak érvényesülésének elősegítése.

(2) A 174. § (2) bekezdésének e) pontjában foglalt esetben az érintett állami szerv is felkérheti a fegyelmi megbízottat fegyelmi eljárás kezdeményezésére.

(3)420 A fegyelmi megbízott javaslatára a fegyelmi eljárást – a kamarai tag könyvvizsgáló, a könyvvizsgáló cég haladéktalan értesítésével – a kamara elnöke írásban rendeli el, az eljárást elrendelő határozat megküldésével, valamint a fegyelmi vétségnek és bizonyítékainak, továbbá – a 176/A. §-ban foglalt eljárás kivételével – a fegyelmi tárgyalás helyének és időpontjának közlésével. Az értesítésben az eljárás alá vont kamarai tag könyvvizsgálót, könyvvizsgáló céget tájékoztatni kell annak jogkövetkezményeiről, ha a fegyelmi tárgyaláson az eljárás alá vont vagy jogi képviselője nem vesz részt.

(4)421 Amennyiben a fegyelmi eljárás elrendelésére a (2) bekezdés alapján kerül sor, a fegyelmi eljárás elrendeléséről a kamara elnöke a fegyelmi eljárást elrendelő határozat megküldésével tájékoztatja az érintett állami szervet. Az érintett állami szerv a tájékoztatásul megkapott határozatot nem hozhatja harmadik személyek tudomására és nem teheti közzé.

(5)422 Nem indítható fegyelmi eljárás

a) olyan fegyelmi vétség miatt, amelynek elkövetésétől számítva 5 év eltelt,

b) ha a fegyelmi vétségnek a kamara elnöke tudomására jutásától számítva 12 hónap eltelt és a kamarai tag könyvvizsgáló, a könyvvizsgáló cég ellen nem indult büntetőeljárás,

c)423 olyan fegyelmi vétség miatt, amelyre a közfelügyeleti hatóság által lefolytatott, 173/B. § (1) bekezdése szerinti minőségellenőrzés, 173/B. § (4) bekezdés szerinti rendkívüli minőségellenőrzés kiterjedhet.

(6)424 Az a fegyelmi vétség, amely bűncselekmény törvényi tényállását valósítja meg, a bűncselekménnyel együtt évül el.

176. § (1) A fegyelmi eljárást – a fegyelmi megbízott közreműködésével – a fegyelmi bizottság folytatja le. A fegyelmi eljárás során a fegyelmi bizottságnak meg kell vizsgálnia és tisztáznia kell a tényállás megállapításához szükséges tényeket, körülményeket. A fegyelmi tárgyaláson az érintett kamarai tag könyvvizsgálón, könyvvizsgáló cégen kívül annak jogi képviselője is részt vehet.

(2) A fegyelmi eljárás alá vont a védekezését írásban legkésőbb a fegyelmi tárgyalást megelőző 8. napon, szóban pedig a fegyelmi tárgyaláson terjesztheti elő.

(3) A fegyelmi eljárás alá vont az eljárás során a bizonyítékokat megismerheti, az eljárásra, valamint a bizonyítékokra nyilatkozatot tehet, az eljárási cselekményeken részt vehet, a fegyelmi eljárásban eljáró személyekkel szemben kifogást terjeszthet elő, az eljárás résztvevőihez kérdést intézhet, bizonyítási indítványt terjeszthet elő, az eljárás alatt keletkezett iratokba betekinthet és azokról kérésre – költségtérítéssel – másolatot kaphat.

(4)425 A büntetőeljárás alatt indult fegyelmi eljárást – az ügydöntő határozat jogerőre emelkedéséig – a fegyelmi bizottság felfüggesztheti.

176/A. §426 A 174. § (2) bekezdésének a) pontjában foglalt fegyelmi vétség elkövetése esetén elrendelt fegyelmi eljárás során a fegyelmi eljárás alá vont az eljárást elrendelő határozat kézhezvételétől számított nyolc napon belül írásban védekezést terjeszthet elő, illetve tárgyalás tartását kérheti. Amennyiben az eljárás alá vont tárgyalás tartása iránti kérelmet nem terjeszt elő, a fegyelmi bizottság a határozatát a rendelkezésre álló iratok alapján tárgyaláson kívül is meghozhatja. Az eljárás alá vontat a fegyelmi eljárás elrendeléséről szóló értesítésben minderről tájékoztatni kell.

Szankciók

177. § (1)427 A fegyelmi eljárásban a következő fegyelmi büntetések alkalmazhatók:

a) írásbeli megrovás,

b) pénzbírság,

c)428 a 49. § szerinti minősítés megvonásának kezdeményezése,

d) a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység szüneteltetésének meghatározott időre történő elrendelése,

e)429 kizárás a kamarából, a könyvvizsgáló cég nyilvántartásból való törlése (törlés elrendelése a harmadik országbeli könyvvizsgálók, harmadik országbeli könyvvizsgáló gazdálkodók jegyzékéből).

(2)430 A pénzbírság összege – a fegyelmi vétség súlyára tekintettel – a kamarai tag könyvvizsgáló esetén a büntetés kiszabásának évében esedékes éves kamarai tagdíj – ha az még nem ismert, akkor a megelőző évben esedékes éves kamarai tagdíj – húszszorosáig, könyvvizsgáló cég esetén a büntetés kiszabásának évében esedékes éves hozzájárulási díj – ha az még nem ismert, akkor a megelőző évben esedékes éves hozzájárulási díj – összegéig terjedhet. A pénzbírságból befolyó bevételek elkülönített felhasználásáról a kamara alapszabályában kell rendelkezni.

(3) Figyelmeztetés alkalmazásának van helye akkor, ha a fegyelmi vétség miatt – az ügy összes körülményére tekintettel – fegyelmi büntetés kiszabása nem indokolt.

(3a)431 A fegyelmi büntetések típusának és szintjének meghatározásakor különösen az alábbi körülményeket kell figyelembe venni:

a) a jogsértés súlyosságát és időtartamát;

b) a felelősség mértékét;

c)432 a pénzügyi lehetőségek mértékét;

d) az elért nyereség vagy elkerült veszteség összegét;

e) az eljárásban való együttműködés mértékét;

f) a könyvvizsgáló cég vagy kamarai tag könyvvizsgáló által elkövetett korábbi jogsértéseket.

(3b)433 Az (1) bekezdés b) pontja szerinti pénzbírság mértékének megállapításakor figyelembe kell venni:

a) a könyvvizsgáló cég esetén, annak éves árbevételét,

b) a kamarai tag könyvvizsgáló esetén, annak jövedelmi viszonyait (éves jövedelmét).

(3c)434 A kamara a kamarai tag könyvvizsgálót a (3b) bekezdés b) pontja szerinti jövedelmi viszonyai (éves jövedelme) igazolására szólíthatja fel. Amennyiben a kamarai tag könyvvizsgáló ennek nem tesz eleget, úgy a kamara a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett jövedelmi adatokra alapozva állapítja meg a pénzbírság mértékének megállapításakor figyelembe vett (becsült) éves jövedelmet.

(4)435 Fegyelmi büntetés és figyelmeztetés – a 176/A. §-ban foglalt eljárás kivételével – csak fegyelmi tárgyaláson szabható ki. Fegyelmi büntetést és figyelmeztetést a fegyelmi bizottság és – jogorvoslat keretében – a kamara elnöksége szabhat ki.

Jogorvoslat

178. § (1)436 A fegyelmi bizottság által meghozott, indoklással ellátott, írásbeli határozatot a határozathozatal napjától számított huszonkét munkanapon belül kézbesíteni kell az eljárás alá vontnak és jogi képviselőjének. A határozat ellen a kézbesítésétől számított huszonkét munkanapon belül a fegyelmi eljárás alá vont vagy annak jogi képviselője, valamint a fegyelmi megbízott halasztó hatályú fellebbezéssel élhet.

(2)437 Az (1) bekezdés szerinti fellebbezést a kamara elnökségéhez címezve, a fegyelmi bizottságnak kell írásban benyújtani. A fellebbezést az elnökség a rendelkezésre álló iratok alapján, a kamarai tag könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég (azok jogi képviselője) és a fegyelmi megbízott meghallgatásával bírálja el, a fellebbezés benyújtását követő 45 munkanapon belül.

(3)438 Az elnökség a fegyelmi bizottság által meghozott fegyelmi határozatot

a) helybenhagyja, megváltoztatja, hatályon kívül helyezi, vagy

b) amennyiben a döntés meghozatalához nincs elég adat vagy a tényállás további tisztázása szükséges, hatályon kívül helyezi, és a fegyelmi bizottságot új eljárásra utasítja.

(4)439 A (3) bekezdés alapján hozott határozatot az elnökség nevében a kamara elnöke 10 munkanapon belül kézbesítteti a fegyelmi bizottságnak és az eljárás alá vontnak.

(5)440

(6)441 Ha a 177. § (1) bekezdés e) pontjában foglalt fegyelmi büntetés ellen az eljárás alá vont bírósághoz fordult, a kamarai tag könyvvizsgáló jogai és kötelezettségei a szüneteltetésre vonatkozó rendelkezések szerint alakulnak.

(7)442 Az érintett állami szerv kezdeményezése alapján elrendelt fegyelmi eljárást lezáró jogerős fegyelmi határozatot tájékoztatásul kézbesíteni kell az érintett állami szerv részére. Az érintett állami szerv a tájékoztatásul megkapott határozatot nem hozhatja harmadik személyek tudomására és nem teheti közzé.

(8)443 A 177. § (1) bekezdés c)–e) pontjaiban foglalt fegyelmi büntetés kiszabása esetén az erről szóló jogerős határozat megküldésével tájékoztatni kell a felvételi bizottságot.

(9)444 A fegyelmi eljárás részletes szabályait a kamara alapszabálya, valamint az etikai szabályzata tartalmazza.

Kézbesítés445

178/A. §446 (1) A fegyelmi eljárással összefüggésben postai úton megküldött határozatot a kézbesítés megkísérlésének napján kézbesítettnek kell tekinteni, ha a címzett az átvételt megtagadta. Ha a kézbesítés azért volt eredménytelen, mert a címzett az iratot nem vette át (az a kamarához „nem kereste” jelzéssel érkezett vissza), az iratot – az ellenkező bizonyításáig – a postai kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt kézbesítési vélelem megdöntése iránt a címzett a kézbesítési vélelem beálltáról való tudomásszerzésétől számított tizenöt napon belül terjeszthet elő kérelmet a kamara etikai szabályzatában meghatározott indokokkal és módon. A kérelem benyújtásának a kézbesítési vélelem beállta napjától számított hat hónap elteltével nincs helye. E határidő elmulasztása miatt igazolással élni nem lehet.

Nyilvánosság

179. § A fegyelmi bizottság évenként összefoglaló értékelést tartalmazó jelentést készít a tárgyévben lefolytatott fegyelmi eljárások tapasztalatairól, a kiszabott szankciókról. A jelentést a tárgyévet követő év május 31-ig a kamara honlapján és a kamara lapjában nyilvánosságra kell hozni.

XIII. Fejezet

EGYÜTTMŰKÖDÉS MÁS ÁLLAMOK ILLETÉKES HATÓSÁGAIVAL ÉS AZ EURÓPAI KÖNYVVIZSGÁLAT-FELÜGYELETI SZERVEK BIZOTTSÁGÁVAL447

180. § (1)448 A közfelügyeleti hatóság – e törvény és a külön jogszabályok előírásainak figyelembevételével – az Európai Gazdasági Térség államainak illetékes hatóságaival és a Rendelet 20. cikkével összhangban kijelölt illetékes hatóságaival együttműködik, azokkal – az illetékes hatóságok feladatkörébe tartozó – adatokat, információkat cserélhet.

(1a)449 A közfelügyeleti hatóság részt vesz a CEAOB munkájában.

(1b)450 A közfelügyeleti hatóság évente március 31-ig összesítő tájékoztatást nyújt a CEAOB számára a kamara és a közfelügyeleti hatóság 2006/43/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv VII. fejezetével összhangban meghozott intézkedéseiről.

(1c)451 A közfelügyeleti hatóság tájékoztatja a CEAOB-ot minden, 172. § (1) bekezdés e) pontja, 173/C. § (7) bekezdés g) pontja, 177. § (1) bekezdés e) pontja, 196. § (1) bekezdés g) pontja szerinti intézkedésről, valamint arról, ha a könyvvizsgáló cég vezető tisztségviselője a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény rendelkezései szerint a bíróság jogerős döntése alapján nem felel meg a vezető tisztségviselőre vonatkozó követelményeknek, vagy vele szemben kizáró ok áll fenn és a továbbiakban nem lehet vezető tisztségviselő.

(1d)452 Az (1)–(1c) bekezdésben foglalt feladatok ellátásához a kamara tájékoztatást nyújt a közfelügyeleti hatóságnak.

(2)453 A közfelügyeleti hatóság az illetékes hatóság megkeresésére köteles késedelem nélkül rendelkezésre bocsátani a kért adatot, információt. Ha a közfelügyeleti hatóság nem tudja a kért adatot, információt haladéktalanul rendelkezésre bocsátani, ennek okáról tájékoztatnia kell az illetékes hatóságot. A megkeresés teljesítésekor az illetékes hatóság figyelmét fel kell hívni arra, hogy a szolgáltatott adat, információ titoktartási kötelezettség alá tartozik és az csak a megkeresésben meghatározott célra használható fel.

(3)454 A közfelügyeleti hatóság az illetékes hatóság megkeresésére vizsgálatot folytat le. Az illetékes hatóság ilyen irányú kérése esetén a vizsgálatban az illetékes hatóság által kijelölt személyek is részt vehetnek.

(4)455 A közfelügyeleti hatóság megtagadja az illetékes hatóságtól érkezett, (2) és (3) bekezdés szerinti megkeresés teljesítését, ha

a)456 az információ átadása, a vizsgálat lefolytatása hátrányosan érintheti Magyarország szuverenitását, biztonságát, közrendjét vagy sérti a nemzetbiztonsági szabályokat, vagy

b)457 ugyanezen intézkedések tekintetében és ugyanazon kamarai tag könyvvizsgálóval, könyvvizsgáló céggel szemben Magyarországon bírósági eljárást indítottak, vagy

c) a magyar hatóságok már jogerős ítéletet hoztak ugyanezen tevékenységekért, ugyanazon kamarai tag könyvvizsgálóval, könyvvizsgáló céggel szemben.

(5)458

181. §459 A közfelügyeleti hatóság – feladatkörében eljárva – jogosult az illetékes hatóságot megkeresni, adat-, információkérés, valamint vizsgálat kezdeményezése céljából. A közfelügyeleti hatóság az illetékes hatóság által lefolytatandó vizsgálatban való részvételre képviselőt delegálhat.

182. § (1)460 Ha a közfelügyeleti hatóság – feladatkörében eljárva – olyan tevékenységet észlel az Európai Gazdasági Térség másik államának területén, amely ellentétes a 2006/43/EK irányelv rendelkezéseivel, erről az érintett illetékes hatóságot haladéktalanul értesíti.

(2)461 Ha a közfelügyeleti hatóság illetékes hatóságtól az (1) bekezdés szerinti értesítést kap, köteles a szükséges intézkedést megtenni és a megtett intézkedésről a tájékoztatást nyújtó illetékes hatóságot haladéktalanul értesíteni.

183. §462 (1)463 A közfelügyeleti hatóság harmadik ország könyvvizsgálói közfelügyeleti tevékenységében részt vevő illetékes hatósággal – az illetékes hatóság feladatkörében, e törvény és a külön jogszabályok előírásainak figyelembevételével – kizárólag az illetékes hatósággal kötött, viszonosságon alapuló megállapodás alapján folytat együttműködést.

(2)464 A kamarai tag könyvvizsgáló, a könyvvizsgáló cég birtokában lévő könyvvizsgálati dokumentáció és az azokkal összefüggő egyéb dokumentumok csak kérelemre, az (1) bekezdés szerinti együttműködés keretében, a közfelügyeleti hatóságon keresztül, olyan harmadik ország illetékes hatóságának adhatók át, amely hatóságot a 2006/43/EK irányelv 47. cikkének (3) bekezdése alapján az Európai Bizottság határozatában megfelelőnek nyilvánított.

(3)465 A (2) bekezdés szerinti könyvvizsgálati dokumentáció és az azokkal összefüggő egyéb dokumentumok – amennyiben nem tartozik más illetékes hatóság hatáskörébe – akkor adhatók át harmadik ország illetékes hatóságának, ha azok olyan szervezet tekintetében ellátott könyvvizsgálói tevékenységhez kapcsolódnak, amely

a) a harmadik országban értékpapírt bocsátott ki, vagy

b) olyan vállalatcsoport tagja, amelyről összevont (konszolidált) éves beszámolót hoznak nyilvánosságra a harmadik országban.

(4)466 A közfelügyeleti hatóság kérelemre csak akkor ad át a harmadik ország illetékes hatóságától származó, együttműködési megállapodás keretében kapott bizalmas információkat, ha megszerezte az információt átadó harmadik ország illetékes hatóságának kifejezett hozzájárulását, és a közfelügyeleti hatóság az említett információkat kizárólag azzal a céllal adja át, amelyhez az adott harmadik ország illetékes hatósága a hozzájárulását adta.

183/A. §467

XIV. Fejezet

A KÖNYVVIZSGÁLÓI KÖZFELÜGYELET

A könyvvizsgálói közfelügyeleti rendszer

184. § (1)468 A könyvvizsgálói közfelügyeleti rendszert a közfelügyeleti hatóság a kamarai tag könyvvizsgálókra és a könyvvizsgáló cégekre kiterjedően – a kamara közreműködésével – működteti.

(2) A könyvvizsgálói közfelügyeleti rendszer célja, hogy a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység gyakorlása átlátható, ellenőrizhető, számon kérhető keretek között történjen és ezen keresztül a közérdek megfelelően érvényesüljön.

185. § (1)469 A könyvvizsgálói közfelügyeleti rendszert olyan módon kell finanszírozni, hogy az hatékonyan működjön. A közfelügyeleti rendszer működtetésében részt vevő szervezetnek az e törvényben meghatározott közfelügyeleti feladatok ellátásához szükséges erőforrásokkal kell rendelkeznie.

(2) A kamarai tag könyvvizsgálóknak, a könyvvizsgáló cégeknek a rendszer finanszírozásában való részvétele nem eredményezheti a könyvvizsgálói közfelügyeleti rendszer objektivitásának, pártatlanságának és függetlenségének csorbulását.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben foglaltak érdekében az éves állami központi költségvetésben – a miniszter által vezetett minisztérium költségvetési fejezetén belül – biztosítani kell a könyvvizsgálói közfelügyeleti rendszer megfelelő működéséhez szükséges költségvetési hozzájárulást.

(4)470 A közfelügyeleti hatóságnak a közfelügyeleti feladatok ellátásáért a kamara közfelügyeleti díjat fizet. A közfelügyeleti hatóság a kamarától kapott közfelügyeleti díjat a közfelügyeleti feladatok ellátására fordítja.

(5)471 A közfelügyeleti díj mértéke a kamara tagdíjakból, hozzájárulási díjakból származó tárgyévi bevételének tíz százaléka.

(6)472 Az (5) bekezdés szerinti közfelügyeleti díjat a kamara tárgyév december 31-ig fizeti meg a közfelügyeleti hatóság fizetési számlájára.

(7)473 A kamara a tárgyévi közfelügyeleti díj vonatkozásában január 31-ig és július 30-ig előleget köteles fizetni a közfelügyeleti hatóság fizetési számlájára. Az előlegek összege az (5) bekezdés szerinti felügyeleti díj – megelőző évek adatainak figyelembe vételével kalkulált – várható összegének 50-50%-a. Az előlegek összege a (6) bekezdés szerinti kötelezettség teljesítésébe beleszámít.

(8)474 A közfelügyeleti hatóság jogosult a közfelügyeleti díj összegének meghatározására, valamint alátámasztására szolgáló adatok ellenőrzésére.

186. §475

187. §476

188. §477

189. § (1)478 A közfelügyeleti hatóság – feladatkörében eljárva – vizsgálja és értékeli a könyvvizsgálói közfelügyeleti rendszer részelemeit, így különösen

a) a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység végzésének engedélyezését, a kamarai nyilvántartások vezetését,

b)479 a magyar nemzeti könyvvizsgálati standardok, a kamara etikai szabályzata, valamint a belső minőségellenőrzésre vonatkozó nemzeti standardok (a továbbiakban együttesen: szakmai standardok) kialakítását, elfogadását,

c) a szakmai továbbképzési rendszer és a minőségbiztosítási rendszer működését,

d)480 a fegyelmi eljárásokat.

e)481

(2)482 A közfelügyeleti hatóság az (1) bekezdésben meghatározott feladataival összefüggésben a miniszter számára javaslatot tehet jogszabály megalkotására vagy egyedi intézkedés megtételére.

(3)483 A közfelügyeleti hatóság az (1) bekezdésben meghatározott feladataival összefüggésben szakmai standard megalkotására kötelezheti a kamarát.

(3a)484 A (3) bekezdés alapján megalkotott standard jóváhagyása során a közfelügyeleti hatóság kikéri az érintett állami szerv egyetértését.

(4)485 Az (1) bekezdés szerinti feladatainak ellátásához a közfelügyeleti hatóság a kamarától, a közfelügyelet hatálya alá tartozó személyektől, szervezetektől iratot, adatot, információt, nyilatkozatot kérhet, valamint e célból betekinthet irataikba, könyveikbe és adathordozóikba.

(5)486 A közfelügyeleti hatóság az (1) bekezdésben felsorolt feladatok ellátásához szakértőt vehet igénybe. Szakértőként nem járhat el az, akivel szemben az ellenőrre vonatkozó kizárási ok áll fenn.

(6)487 A kamarai tag könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég július 15-ig tájékoztatja a kamarát az előző év július 1-től a tárgyév június 30-ig az éves beszámolóról, egyszerűsített éves beszámolóról, továbbá az összevont (konszolidált) éves beszámolóról kiadott független könyvvizsgálói jelentésekről. A tájékoztatás a megbízó nevét és az adott független könyvvizsgálói jelentésben szereplő záradék fajtáját (hitelesítő, korlátozott, elutasító), illetve a záradék megadása elutasításának a tényét, továbbá, amennyiben a könyvvizsgáló figyelemfelhívással élt, annak tényét tartalmazza. A kamara az adatokat továbbítja a közfelügyeleti hatóságnak.

190. §488

191. §489

191/A. §490

192. §491

193. §492 (1)493 A közfelügyeleti hatóság a közfelügyeleti feladataival kapcsolatos tevékenységét éves munkaterv alapján végzi.

(2)494

(3)495 A közfelügyeleti hatóság évente nyilvánosságra hozza az éves munkatervének végrehajtásáról szóló beszámolót.

(4)496 A közfelügyeleti hatóság közfelügyeleti feladataival kapcsolatos éves munkatervét a tárgyévet megelőző év december 31-éig, az éves munkaterv végrehajtásáról szóló beszámolót a tárgyévet követő év április 30-áig az Egységes Kormányzati Portálon hozza nyilvánosságra.

(5)497

(6)498 A közfelügyeleti hatóságnak az éves munkatervének végrehajtásáról szóló beszámolójában ki kell térnie a kamarai minőségbiztosítási rendszer vizsgálata és értékelése, továbbá a minőségellenőrzés során tapasztalt főbb hiányosságokra, és a megtett intézkedésekre. A közfelügyeleti hatóság a beszámoló mellékletében anonimizált módon közzéteszi a minőségellenőrzési eljárások eredményét és az eljárásokkal összefüggésben alkalmazott szankciókat.

(7)499 A (6) bekezdésben foglalt kötelezettség teljesítéséhez a közfelügyeleti hatóság kérésére a kamara 15 napon belül kiadja a feladat ellátásához szükséges iratokat, dokumentumokat.

194. § (1)500 A kamara azon eljárásai tekintetében, amelyekre a közfelügyelet kiterjed, köteles együttműködni a közfelügyeleti hatósággal.

(2)501 A kamara azon határozatait, amelyekre a közfelügyelet kiterjed, továbbá a kamara alapszabályát és önkormányzati szabályzatait – azok elfogadásától számított 15 napon belül – köteles megküldeni a közfelügyeleti hatóságnak.

195. § (1)502 A közfelügyeleti hatóság a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói szolgáltatást igénybe vevők érdekét veszélyeztető helyzet feltárása, kialakulásának megelőzése érdekében ellenőrzést végezhet.

(2)503 A közfelügyeleti hatóság az (1) bekezdés szerinti eljárása során jogosult megismerni és kezelni a közfelügyelet hatálya alá tartozó személy és a vele kapcsolatba hozható személyek személyes adatait. Ha az (1) bekezdés szerinti iratok, könyvek, adathordozók (a továbbiakban e bekezdés alkalmazásában együtt: adathordozó) az eljárás tárgyával össze nem függő személyes adatot is tartalmaznak és az adatok elkülönítése az adathordozó eljárásban való felhasználhatóságának sérelme nélkül nem lehetséges, az adathordozóval érintett minden személyes adat kezelésére jogosult a közfelügyeleti hatóság, azonban az eljárás tárgyával össze nem függő személyes adatok megvizsgálására csak addig a mértékig jogosult, ameddig meggyőződik arról, hogy az adat nem függ össze az eljárás tárgyával.

(3)504 Az (1) bekezdés szerinti eljárás során a határozat meghozatalára nyitva álló határidő az eljárás megindításától számított 60 nap.

196. §505 (1) A közfelügyeleti hatóság a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói szolgáltatást igénybe vevők érdekét veszélyeztető helyzet észlelése esetén a 195. § (1) bekezdése szerinti eljárás alapján rendelkezésére álló tények elemzése, értékelése, mérlegelése alapján a következő intézkedések alkalmazhatók:

a) kötelezés továbbképzésen való részvételre,

b) figyelmeztetés az előírásoknak nem megfelelő gyakorlat megszüntetésére,

c) fegyelmi eljárás kezdeményezése,

d) kötelezés könyvvizsgálat ismételt elvégzésére, vagy a könyvvizsgálói jelentés visszavonására,

e) pénzbírság kiszabása,

f) a 49. § szerinti minősítés megvonása,

g) jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység gyakorlásától történő eltiltás,

h) javaslat előkészítése a kamara, illetve a miniszter részére a könyvvizsgálói szolgáltatást igénybe vevők érdekét veszélyeztető helyzet megszüntetésének módjára,

i) miniszteri, illetve közfelügyeleti törvényességi felügyeleti eljárás kezdeményezése,

j)506 a felelős személynek és a jogsértés tényének (tartalmának, súlyosságának és időtartamának) a közzététele a közfelügyeleti hatóság által az Egységes Kormányzati Portálon.

(1a)507 Az intézkedések típusának és szintjének meghatározásakor a 173/C. § (7c) pontjában foglalt körülményeket kell figyelembe venni.

(1b)508 Az (1) bekezdés j) pontja szerinti közzététel időtartama a közzététel napjától számított 5 év.

(2) Az (1) bekezdés e) pontja szerinti pénzbírság összege kamarai tag könyvvizsgáló esetén 100 ezer forinttól 100 millió forintig, könyvvizsgáló cég esetén 100 ezer forinttól 500 millió forintig terjedhet. A pénzbírságból befolyó bevételek a közfelügyeleti hatóság bevételeit képezik azzal, hogy azt a könyvvizsgálói közfelügyelet működésére kell felhasználni.

(3) Az (1) bekezdés g) pontja szerinti eltiltás 3 évig terjedhet.

(4) Amennyiben a közfelügyeleti hatóság az (1) bekezdés d) pontjában foglalt intézkedést alkalmazza, az ellenőrzés alá vont kamarai tag könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég a határozat kézhezvételétől számított kilencven napon belül értesíti a közfelügyeleti hatóságot az ismételten elvégzett könyvvizsgálat eredményéről. Amennyiben a könyvvizsgálat ismételt elvégzése alapján megállapítható, hogy az ellenőrzés alá vont kamarai tag könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég által korábban kibocsátott könyvvizsgálói jelentés nem megfelelő, a kamarai tag könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég köteles azt visszavonni, és új könyvvizsgálói jelentést kibocsátani.

(5) Amennyiben a könyvvizsgálat (4) bekezdés szerinti ismételt elvégzésére 90 napon belül nem kerül sor, az ellenőrzés alá vont kamarai tag könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég köteles a kibocsátott könyvvizsgálói jelentést visszavonni.

(6)509 Az (1) bekezdésben meghatározott intézkedések közül egyidejűleg több is alkalmazható.

(7)510 Az (1) bekezdés d) pontja szerinti intézkedés esetén a könyvvizsgálattal érintett gazdálkodó kérelmére a közfelügyeleti hatóság a 195. § (1) bekezdése szerinti eljárással összefüggésben hozott határozatról kivonatot készít annak érdekében, hogy a gazdálkodó megfeleljen a beszámoló letétbe helyezéséről és közzétételéről szóló jogszabályokban előírtaknak. A határozatkivonat csak az abban meghatározott célra használható fel.

196/A. §511 A közfelügyeleti hatóság harmadik ország könyvvizsgálói közfelügyeleti tevékenységében részt vevő illetékes hatósággal kötött, viszonosságon alapuló megállapodása alapján, az illetékes hatóság megkeresésére – feladatkörében eljárva – jogosult

a) kamarai tag könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég iratait, dokumentumait megismerni;

b) kamarai tag könyvvizsgálónál, könyvvizsgáló cégnél ellenőrzést lefolytatni.

196/B. §512 A közfelügyeleti hatóság a közfelügyeleti rendszer működtetése során együttműködik a pénz-, tőke- és biztosításpiaci szervezeteket, pénztárakat érintően a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletével kapcsolatos feladatkörében eljáró Magyar Nemzeti Bankkal.

197. §513 A közfelügyeleti hatóság a miniszter felkérésére véleményezi a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet érintő jogszabályok tervezeteit.

XV. Fejezet

A KAMARA FELETTI MINISZTERI TÖRVÉNYESSÉGI FELÜGYELET514

198. § (1)515 A kamara felett a miniszteri törvényességi felügyeletet a miniszter gyakorolja.

(2)516 A miniszter ellenőrzi, hogy a kamara alapszabálya, egyéb önkormányzati szabályzatai megfelelnek-e a jogszabályoknak, továbbá hogy a kamara szerveinek a 200/A. § (2) bekezdésében nem szereplő határozatai nem sértik-e a jogszabályokat, az alapszabályt és az egyéb önkormányzati szabályzatokat.

(3)517 A miniszter a miniszteri törvényességi felügyelet keretében ellenőrzi az okleveles könyvvizsgálói képzési program és a szakmai vizsgáztatás gyakorlati végrehajtását.

(4)518 A törvény alapján gyakorolt miniszteri törvényességi felügyelet nem terjed ki az olyan ügyre, amelyben egyébként bírósági vagy közigazgatási hatósági eljárásnak van helye.

199. § (1) Ha a miniszter az ellenőrzés során szabálytalanságot tapasztal, a szabálytalanság megállapításától számított 30 napon belül a törvényesség helyreállítására felhívja a kamara elnökét.

(2)519

(3)520

(4)521

(5)522

(6)523

200. §524 A kamara azokat a határozatait, amelyekre a miniszteri törvényességi felügyelet kiterjed, továbbá a kamara alapszabályát és egyéb önkormányzati szabályzatait – azok elfogadásától számított 15 napon belül – köteles megküldeni a miniszternek.

XV/A. Fejezet525

A KAMARA FELETTI KÖZFELÜGYELETI TÖRVÉNYESSÉGI FELÜGYELET

200/A. § (1) A kamara felett a közfelügyeleti törvényességi felügyeletet a közfelügyeleti hatóság gyakorolja.

(2) A közfelügyeleti hatóság ellenőrzi, hogy a kamara a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység ellátásának engedélyezése, a kamarai tagok és a könyvvizsgáló cégek nyilvántartásba vétele, a szakmai standardok megalkotása, a kötelező szakmai továbbképzés, a kamarai minőségbiztosítás és a fegyelmi eljárások tekintetében hozott döntései nem sértik-e a jogszabályokat, az alapszabályt vagy az egyéb önkormányzati szabályzatokat.

(3) A közfelügyeleti törvényességi felügyelet nem terjed ki az olyan ügyre, amelyben egyébként bírósági vagy közigazgatási hatósági eljárásnak van helye.

200/B. § (1) Ha a közfelügyeleti hatóság a közfelügyeleti törvényességi felügyelet gyakorlása során szabálytalanságot tapasztal, a szabálytalanság megállapításától számított 30 napon belül a törvényesség helyreállítására felhívja a kamara elnökét.

(2)526

(3)527

(4)528

(5)529

(6)530

XVI. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

Hatályba léptető rendelkezések

201. § (1) E törvény – a (2)–(4) bekezdésben foglalt kivételekkel – 2008. január 1. napján lép hatályba.

(2) E törvény 91. §-a (2) bekezdésének c) pontja 2009. január 1. napján lép hatályba.

(3) E törvény 183. §-a 2008. június 28. napján lép hatályba.

(4) E törvény 202. §-a 2007. július 1. napján lép hatályba.

Átmeneti rendelkezések

202. §531 (1) A kamara köteles összhangba hozni szervezetét, működését, szabályzatait e törvény előírásaival, olyan módon, hogy azok 2008. január 1-jétől megfeleljenek az e törvényben foglaltaknak. Ennek során e törvénynek a kamara szervezetére, tisztségviselőire, működésére vonatkozó, 107–158. §-ban foglalt előírásait 2008. január 1-jét megelőzően is alkalmazni kell azzal, hogy a kamara területi szervezeteinek a kamara 2007. július 1-jén hatályos alapszabályában meghatározott helyi szervezetei minősülnek. A kamara e törvénynek való megfelelés érdekében megalkotott új alapszabályát és önkormányzati szabályzatait az újonnan megválasztott testületek fogadják el azzal, hogy azok 2008. január 1-jén lépnek hatályba.

(2)532

(3) Az e törvényben szabályozott módon létre kell hozni a Könyvvizsgálói Közfelügyeleti Bizottságot, hogy az 2008. január 1-jétől elláthassa az e törvényben meghatározott feladatait.

203. § (1) Az a természetes személy, aki e törvény hatálybalépésekor – a Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról és a könyvvizsgálói tevékenységről szóló 1997. évi LV. törvény (a továbbiakban: Kkt.) előírásai alapján – a kamara tagja, olyannak minősül, mint akit e törvény 11. §-a szerint vettek fel a kamara tagjai közé. A kamara tagja 2008. március 31-ig köteles az e törvény szerinti nyilvántartások vezetéséhez szükséges adatait – írásban, a kamara által meghatározott módon és formában – a kamara rendelkezésére bocsátani.

(2) Az a gazdasági társaság vagy szövetkezet, amely e törvény hatálybalépésekor – a Kkt. előírásai alapján – bejegyzett könyvvizsgálói társaság, az e törvény 35. §-a szerint engedélyezett könyvvizsgáló cégnek minősül. A könyvvizsgáló cég 2008. március 31-ig köteles az e törvény szerinti nyilvántartások vezetéséhez szükséges adatait – írásban, a kamara által meghatározott módon és formában – a kamara rendelkezésére bocsátani.

(3) Az a természetes személy, akinek e törvény hatálybalépésekor – a Kkt. előírásai alapján – a kamarai tagsága szünetel, olyan e törvény szerinti kamarai tagnak minősül, aki e törvény 26. §-a szerint szünetelteti a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység ellátását.

(4) Az e törvény hatálybalépésekor érvényben lévő, a Kkt. 10. §-ának (4) bekezdése szerinti könyvvizsgálói igazolványokhoz ugyanazon jogok és kötelezettségek kapcsolódnak, mint az e törvény 16. §-a alapján kiállított igazolványokhoz.

(5) Az e törvény hatálybalépésekor érvényben lévő, a Kkt. 18. §-a szerinti igazolásokhoz ugyanazon jogok és kötelezettségek kapcsolódnak, mint az e törvény 34. §-a alapján kiállított igazolásokhoz.

(6)533 Ha a kamarai tag könyvvizsgáló, a könyvvizsgáló cég e törvény hatálybalépésekor rendelkezett a 49. § szerinti – érvényes – minősítéssel (szerepelt a kamara vagy a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletével kapcsolatos feladatkörében eljáró Magyar Nemzeti Bank által e célból vezetett nyilvántartásban), e minősítést az e törvény 50. §-a szerint megszerzett minősítésnek kell tekinteni.

204. § E törvény hatálybalépésének napjától a kamara jogosult a 49. § szerinti minősítések megadására, visszavonására, illetve a kapcsolódó nyilvántartások vezetésére. A 2007. december 31-én folyamatban lévő minősítési eljárásokban (felvétel a névjegyzékbe, törlés a névjegyzékből) a 2007. december 31-én hatályos előírások alapján kell eljárni azzal, hogy az eljárás eredményének megfelelő intézkedéseket a kamara jogosult megtenni.

205. § (1) Az a gazdálkodó szervezet, amely e törvény hatálybalépésekor jogosult okleveles könyvvizsgálói képzést szervezni, olyan szakképző helynek minősül, amely az engedélyét e törvény 81. §-a szerint szerezte meg. Az engedélyezés időtartama az engedélyben foglaltak szerint alakul, de nem tarthat tovább az e törvény hatálybalépésétől számított öt évnél.

(2) Az a természetes személy, aki e törvény hatálybalépésekor jogosult okleveles könyvvizsgálói képzésben oktatási tevékenységet végezni, olyan minősített oktatónak minősül, aki az engedélyét e törvény 87. §-a alapján szerezte. Az engedélyezés időtartama az engedélyben foglaltak szerint alakul, de nem tarthat tovább az e törvény hatálybalépésétől számított öt évnél.

(3) Az Okleveles Könyvvizsgálókat Képesítő Bizottság elnökének, elnökhelyetteseinek és tagjainak kinevezése 2008. január 1-jén hatályát veszti.

(4) A Kkt. 34. §-ának (3) bekezdése alapján kinevezett vizsgabizottsági elnökök és vizsgáztatók e törvény 117. §-a (3) bekezdésének b) pontja szerint kinevezett vizsgabizottsági elnököknek és tagoknak minősülnek. A kinevezés időtartama a kinevezésben foglaltak szerint alakul.

(5) Az e törvény hatálybalépése előtt hatályban lévő rendelkezések szerint megkezdett okleveles könyvvizsgálói képzéssel megszerzett okleveles könyvvizsgálói szakképesítés megfelel az e törvény 79. §-a szerinti okleveles könyvvizsgálói szakképesítésnek.

(6) E törvény 11. §-a (1) bekezdésének c) pontját nem kell alkalmazni azokra az okleveles könyvvizsgálói szakképesítéssel rendelkező természetes személyekre, akik az e törvény hatálybalépése előtt hatályban lévő rendelkezések szerint kezdték meg a kamarai tagság előfeltételét jelentő – az okleveles könyvvizsgálói szakképesítés megszerzését követően teljesítendő – szakmai gyakorlat megszerzését.

206. § 2008. január 1. és 2008. december 31. között az okleveles könyvvizsgálói képzési programba az vehető fel, aki – az e törvényben előírt egyéb feltételek mellett – számviteli, pénzügyi, ellenőrzési szakterületen a 91. § (2) bekezdésének a) pontja szerinti végzettség megszerzését követően, de a felvételi kérelmének benyújtását megelőző három éven belül teljesített legalább két éves, igazolt szakmai gyakorlattal rendelkezik.

207. § (1) A Kkt. előírásai alapján indított, e törvény hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokra (ideértve az okleveles könyvvizsgálói képzési programban való részvételt is) az eljárás indulásakor hatályban lévő előírásokat kell alkalmazni.

(2) Az e törvény hatálybalépése előtt jogerőre emelkedett etikai büntetéshez fűződő hátrányos jogkövetkezményekre az etikai büntetés kiszabásakor hatályban volt rendelkezéseket kell alkalmazni.

(3) A kamarai tag könyvvizsgálónál, a könyvvizsgáló cégnél az e törvény hatálybalépése előtt lefolytatott minőségellenőrzés eredménye mindaddig irányadó, amíg nála e törvény szerint minőségellenőrzést nem folytatnak le.

208. § (1) E törvény hatálybalépését követően, ahol jogszabály „a Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról és a könyvvizsgálói tevékenységről szóló” törvényre hivatkozik, azon e törvény rendelkezéseit kell érteni.

(2) E törvény hatálybalépését követően, ahol jogszabály „könyvvizsgáló”, „független könyvvizsgáló” kifejezést alkalmaz, az alatt – értelemszerűen – az e törvény szerinti kamarai tag könyvvizsgálót, könyvvizsgáló céget kell érteni.

(3) E törvény hatálybalépését követően, ahol jogszabály „könyvvizsgálói társaság” kifejezést alkalmaz, az alatt az e törvény szerinti könyvvizsgáló céget kell érteni.

208/A. §534 (1) E törvénynek az adó- és járuléktörvények, a számviteli törvény és a könyvvizsgálói kamarai törvény, valamint az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó adó- és vámjogi tárgyú törvények módosításáról szóló 2010. évi CXXIII. törvénnyel (a továbbiakban: Mód. törvény) megállapított, illetve módosított 7. §-a (7) bekezdését, 172. §-a (2) bekezdését a 2011. január 1-jét követően indult minőségellenőrzések és felügyeleti tevékenység során kell alkalmazni.

(2) E törvénynek a Mód. törvénnyel megállapított, illetve módosított 26. §-a (1) bekezdését, 26. §-a (7) bekezdését, 29. §-a (1) bekezdését, 175. §-a (3)–(6) bekezdését, 176/A. §-át, 177. §-a (1)–(2) és (4) bekezdését, 178. §-a (1), (3) és (6)–(9) bekezdését, 178. §-át követő címét és 178/A. §-át a 2011. január 1-jét követően elrendelt fegyelmi eljárásokban kell alkalmazni.

(3) E törvénynek a Mód. törvénnyel módosított 5. §-a g) pontját, 91. §-a (2) bekezdésének a) pontját, 97. §-a (2)–(4) bekezdését, 98. §-a (1) bekezdésének c) pontját, 101. §-a (4) bekezdését, 102. §-át a 2011. január 1-jét követően benyújtott kérelmek esetében kell alkalmazni.

(4) E törvénynek a Mód. törvénnyel megállapított, illetve módosított 190. §-a (2) bekezdésének e) pontját, és 191. §-a (1) bekezdésének a) pontját a kihirdetést követő napot követően felkért bizottsági tagokra kell alkalmazni.

208/B. §535

208/C. §536 (1) E törvénynek az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvénnyel módosított 9. § (2) bekezdése e) pontját a 2012. január 1-jét követően benyújtott kérelmekre vonatkozóan kell alkalmazni.

(2) E törvénynek az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvénnyel módosított 9/A. §-át a kihirdetés napját követően benyújtott fellebbezések esetében kell alkalmazni.

(3) E törvénynek az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvénnyel módosított 89. §-át a kihirdetést követő napon folyamatban lévő, valamint az azt követően induló okleveles könyvvizsgálói képzési programok esetében kell alkalmazni.

(4) E törvénynek az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvénnyel módosított 90. § f) pontját a 2012. január 1-jét követően induló okleveles könyvvizsgálói képzési programok esetében kell alkalmazni.

208/D. §537 A kamarának a 2013. évre a 185. § szerinti közfelügyeleti díj ötven százalékát kell megfizetnie a közfelügyeleti hatóságnak. A kamara a 2013. évi közfelügyeleti díj vonatkozásában 2013. július 30-ig köteles előleget fizetni a közfelügyeleti hatóság fizetési számlájára. Az előleg összege a 2013. évre fizetendő közfelügyeleti díj – megelőző év adatainak figyelembe vételével kalkulált – várható összegének száz százaléka.

208/E. §538 A 2013. december 31-én könyvvizsgáló cégként bejegyzett egyéni vállalkozó az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról szóló 2013. évi CC. törvénnyel megállapított 2. § 14. pontjának, valamint a 34. § (1) bekezdésének 2014. december 31-ig köteles megfelelni. A kamara 2014. december 31-ei hatállyal hivatalból törli a könyvvizsgáló cégek nyilvántartásából az egyéni vállalkozókat. A kamara egyéni vállalkozóknak a könyvvizsgálói cégek nyilvántartásából való törlésére irányuló eljárása díjmentes.

208/F. §539

208/G. §540 E törvénynek az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról szóló 2013. évi CC. törvénnyel megállapított 111. § f) pontját a hatálybalépését541 követően megkötött szerződésekre, illetve kinevezésekre kell alkalmazni.

208/H. §542 Amennyiben e törvénynek az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról szóló 2013. évi CC. törvénnyel megállapított 126. § (1) bekezdésének hatálybalépésekor543 a hivatalban lévő főtitkár nem felel meg a 126. § (1) bekezdésben foglaltaknak, úgy a kamara legkésőbb 2014. december 31-ig gondoskodik olyan főtitkár kinevezéséről, aki megfelel a 126. § (1) bekezdésben foglaltaknak.

208/I. §544 (1)545 E törvénynek az egyes törvényeknek a pénzügyi közvetítőrendszer fejlesztésének előmozdítása érdekében történő módosításáról szóló 2015. évi LXXXV. törvénnyel (a továbbiakban: Mód1. törvény) megállapított 50. § (10) bekezdésében foglalt feltételeknek a 2015. szeptember 1-jét megelőzően benyújtott kérelem alapján minősítést szerző rendelkező könyvvizsgálóknak 2017. december 31-ig kell megfelelniük.

(2)546

(3)547 E törvénynek a Mód1. törvénnyel megállapított 22/A. § (1) bekezdését a hatálybalépésének napját magában foglaló üzleti év számviteli törvény szerinti beszámolójára vonatkozó jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói feladatok teljesítéséig, de legkésőbb 2016. június 1-ig nem kell alkalmazni.

(4)548 E törvénynek a Mód1. törvénnyel megállapított 40/A. §-át a hatálybalépésének napját magában foglaló üzleti év számviteli törvény szerinti beszámolójára vonatkozó jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói feladatok teljesítéséig, de legkésőbb 2016. június 1-ig nem kell alkalmazni.

(5) A 2015. augusztus 31-ig benyújtott minősítés iránti kérelmek esetében a kamara jár el e törvény 2015. augusztus 31-én hatályos rendelkezései alapján.

208/J. §549 (1) A Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről szóló 2007. évi LXXV. törvény és egyes pénzügyi törvények tárgyú módosításáról szóló 2016. évi XLIV. törvény (a továbbiakban: Mód2 törvény) 9. §-ával megállapított 18. §-át, 14. §-ával megállapított 38. §-át, 19. §-ával megállapított 48. §-át, 22. §-ával megállapított 61. § (3)–(4) bekezdését, 23. §-ával megállapított 62. §-át, 24. §-ával megállapított 63. § (1a)–(1d) bekezdését, 25. §-ával megállapított 65/A. § és 65/B. §-t, 26. §-ával megállapított 67. § (1), (2), (2a), (5) és (6) bekezdését, 27. §-ával megállapított 67/A. § (1)–(3) és (5)–(7) bekezdését, 28. §-ával megállapított 68. § (2) bekezdését a 2016. június 16-át követően induló üzleti év jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységre vonatkozóan kell először alkalmazni.

(2) A Mód2 törvény 52. § b) pontjával hatályon kívül helyezett 55–59. §-t és az 52. § g) pontjával hatályon kívül helyezett 208/I. § (2) bekezdését a 2016. június 17-ét megelőzően induló üzleti évre vonatkozó jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységre még alkalmazni kell azzal, hogy az 58. § alkalmazásában a kamarai tag könyvvizsgáló, könyvvizsgáló cég jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység ellátására irányuló megbízása és a megújított megbízások együttesen legfeljebb 5 üzleti évre szólhatnak, ha közérdeklődésre számot tartó gazdálkodó tekintetében végzi e tevékenységét.

(4) A Mód2 törvény 52. §-ával hatályon kívül helyezett 173/C. § (7) bekezdés c) pontját, 173/C. § (8) bekezdését a Mód2 törvény hatálybalépését551 követően induló eljárásokra nem kell alkalmazni.

208/K. §552 E törvénynek az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény és a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi L. törvénnyel (a továbbiakban: Ákr.-Kp. Módtv.) megállapított rendelkezéseit az Ákr.-Kp. Módtv. hatálybalépését553 követően indult és a megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

208/L. §554 (1) E törvénynek az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2017. évi LXXVII. törvénnyel módosított, 50. § (2) bekezdését és 1. mellékletét a hatálybalépést555 követően indult eljárásokra kell alkalmazni.

(2) E törvénynek az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2017. évi LXXVII. törvénnyel módosított 173/A. § (2) és (6) bekezdését a 2017. június 26-át követően indult eljárásokra kell először alkalmazni.

(3) E törvénynek az egyes adótörvények és már kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2017. évi LXXVII. törvénnyel hatályon kívül helyezett 173/A. § (5), és (9) bekezdését a 2017. június 26-át megelőzően indult eljárásokra még alkalmazni kell.

(4) A Mód2 törvény hatálybalépésekor556 érvényben lévő 35. § szerinti kamara által kiállított engedélyek ugyanazon joghatás kiváltására alkalmasak, mint a Mód2 törvény hatálybalépését követően a 35. § szerinti közfelügyeleti hatóság által kiállított engedélyek.

(5)557 A Mód2 törvény hatálybalépésekor558 érvényben lévő kamarai tagsági felvételről szóló döntés ugyanazon joghatás kiváltására alkalmas, mint a Mód2 törvény hatálybalépését követően a 9/G. § szerinti közfelügyeleti hatóság által kiállított igazolás.

208/M. §559 Az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő törvények és egyes egyéb törvények módosításáról szóló 2017. évi CLIX. törvénnyel megállapított 50. § (2a) és (2b) bekezdését a 2018. évi üzleti év könyvvizsgálatára kell először alkalmazni.

208/N. §560 (1) Azoknak a 159. § (1) bekezdése szerinti minőségellenőröknek, akiket a kamara az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról, valamint a bevándorlási különadóról szóló 2018. évi XLI. törvénnyel megállapított 161. § (4) bekezdése hatálybalépését561 megelőzően nyilvántartásba vett, a nyilvántartásba vételről kiállított igazolásuk a 161. § (4) bekezdése hatálybalépését követő 5 évig érvényes.

(2) E törvénynek az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról, valamint a bevándorlási különadóról szóló 2018. évi XLI. törvénnyel megállapított 170. § (4) és (6) bekezdését, 173/A. § (5) bekezdését, valamint a 173/B. § (15) bekezdését az azok hatálybalépését562 követően indult eljárásokra kell először alkalmazni.

208/O. §563 E törvénynek az egyes adótörvények uniós kötelezettségekhez kapcsolódó, valamint egyes törvények adóigazgatási tárgyú módosításáról szóló 2018. évi LXXXII. törvénnyel megállapított 30. § (5) bekezdését és 41. § (7) bekezdését a hatálybalépést564 követően indult eljárásokra kell alkalmazni.

Az Európai Unió jogának való megfelelés

209. §565 (1) E törvény

a) az Európai Parlament és a Tanács 2006. május 17-i, az éves és összevont (konszolidált) éves beszámolók jog szerinti könyvvizsgálatáról, a 78/660/EGK és a 83/349/EGK tanácsi irányelv módosításáról, valamint a 84/253/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2006/43/EK irányelvének,

b)566 az Európai Parlament és Tanács 2014. április 16-i, éves és összevont (konszolidált) éves beszámolók jog szerinti könyvvizsgálatáról szóló 2006/43/EK irányelv módosításáról szóló 2014/56/EU irányelvének

való megfelelést szolgálja.

(2)567 E törvény megállapítja az Európai Parlament és a Tanács 2014. április 16-i a közérdeklődésre számot tartó gazdálkodó egységek jogszabályban előírt könyvvizsgálatára vonatkozó egyedi követelményekről és a 2005/909/EK bizottsági határozat hatályon kívül helyezéséről szóló 537/2014/EU rendeletének végrehajtásához szükséges rendelkezéseket.

Módosuló jogszabályok és hatályon kívül helyezett rendelkezések

210. § A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Szt.) 88. §-ának (8) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(8) Ha e törvény, illetve más jogszabály előírása szerint a vállalkozónál a könyvvizsgálat kötelező, akkor
a) erre a kötelezettségre a beszámoló kiegészítő mellékletében kiemelten és egyértelműen utalni kell, továbbá
b) a kiegészítő mellékletben be kell mutatni a tárgyévi üzleti évre vonatkozó beszámoló könyvvizsgálatáért a könyvvizsgáló által felszámított díjat, valamint a könyvvizsgáló által a tárgyévi üzleti évben az egyéb bizonyosságot nyújtó szolgáltatásokért, az adótanácsadói szolgáltatásokért és az egyéb, nem könyvvizsgálói szolgáltatásokért felszámított díjakat külön-külön összesítve.”

211. § Az Szt. 96. §-ának (4) bekezdése a következő mondattal egészül ki:

„Az egyszerűsített éves beszámoló kiegészítő mellékletében a könyvvizsgáló által felszámított díjakat a 88. § (8) bekezdésének b) pontjában meghatározott jogcímek szerinti részletezés nélkül, egy összegben, összesítve is be lehet mutatni.”

212. § Az Szt. 133. §-ának (4) bekezdése a következő h) ponttal egészül ki:

[(4) Az összevont (konszolidált) kiegészítő mellékletben az (1) és (2) bekezdésben foglaltakon túl a következő adatokat kell feltüntetni:]

h) a tárgyévi üzleti évre vonatkozó összevont (konszolidált) éves beszámoló könyvvizsgálatáért a könyvvizsgáló által felszámított díjat, valamint a könyvvizsgáló által a tárgyévi üzleti évben az egyéb bizonyosságot nyújtó szolgáltatásokért, az adótanácsadói szolgáltatásokért és az egyéb, nem könyvvizsgálói szolgáltatásokért felszámított díjakat külön-külön összesítve.”

213. § Az Szt. 155. §-ának (3) és (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Nem kötelező a könyvvizsgálat, ha az alábbi két feltétel együttesen teljesül:
a) az üzleti évet megelőző két üzleti év átlagában a vállalkozó éves (éves szintre átszámított) nettó árbevétele nem haladta meg a 100 millió forintot, és
b) az üzleti évet megelőző két üzleti év átlagában a vállalkozó által átlagosan foglalkoztatottak száma nem haladta meg az 50 főt.
(4) Jogelőd nélkül alapított vállalkozónál – a (3) bekezdésben foglaltak alkalmazásakor –, ha az üzleti évet megelőző két üzleti év egyikének vagy mindkettőnek az adatai hiányoznak vagy csak részben állnak rendelkezésre, akkor a tárgyévi várható adatokat és – ha van – a megelőző (első) üzleti évi (éves szintre átszámított) adatait kell figyelembe venni.”

214. § Az Szt. a következő 155/A. §-sal egészül ki:

155/A. § (1) A 155. § (6) bekezdése szerinti könyvvizsgáló vagy könyvvizsgáló cég megbízása csak megfelelő indok alapján mondható fel. A számviteli vagy a könyvvizsgálati eljárások tekintetében fennálló véleményeltérés nem minősül megfelelő indoknak.
(2) A vállalkozó az ok megjelölésével közli a Könyvvizsgálói Közfelügyeleti Bizottsággal, ha a kamarai tag könyvvizsgáló, a könyvvizsgáló cég a megbízásának időtartama alatt lemondott, vagy ha a megbízást a vállalkozó felmondta.”

215. § Az Szt. a következő 155/B. §-sal egészül ki:

155/B. § (1) Ha a megbízó legfőbb szerve könyvvizsgáló céget választ a könyvvizsgálói tevékenység ellátására, a személyében felelős kamarai tag könyvvizsgáló helyettesítésére – annak tartós távolléte esetére – helyettes könyvvizsgáló is kijelölhető.
(2) Helyettes könyvvizsgáló csak kamarai tag könyvvizsgáló lehet, aki megfelel mindazon követelményeknek, amelyeknek a helyettesített könyvvizsgálónak is meg kellett felelnie a feladat ellátásához.
(3) A helyettes és a helyettesített könyvvizsgáló köteles együttműködni annak érdekében, hogy a megbízás tárgyát képező könyvvizsgálói tevékenység megfelelően kerüljön ellátásra.
(4) Helyettesítés esetén a könyvvizsgálói tevékenység ellátása során a helyettes könyvvizsgálót ugyanazon jogok illetik meg, és ugyanazon kötelezettségek terhelik, mint a helyettesített könyvvizsgálót.”

216. § Az Szt. 155. §-ának (6), (8) és (9) bekezdésében a „könyvvizsgálói társaságot” szövegrész helyébe a „könyvvizsgáló céget” szövegrész, 155. §-ának (7) bekezdésében a „könyvvizsgálói társaság” szövegrész helyébe a „könyvvizsgáló cég” szövegrész, a 155. §-ának (9) bekezdésében a „könyvvizsgálói társaságának” szövegrész helyébe a „könyvvizsgáló cégének” szövegrész, a „könyvvizsgálói társaságával” szövegrész helyébe a „könyvvizsgáló cégével” szövegrész, 155. §-ának (10) bekezdésében a „könyvvizsgálói társaságra” szövegrész helyébe a „könyvvizsgáló cégre” szövegrész, valamint a 156. § (5) bekezdésének k) pontjában a „könyvvizsgálói társaság” szövegrész helyébe a „könyvvizsgáló cég” szövegrész lép.

217. § Az Szt. 175. §-ának (2) bekezdése a következő m) ponttal egészül ki:

[(2) E törvény a következő uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja:]

m) az Európai Parlament és a Tanács 2006. május 17-i, 2006/43/EK irányelve az éves és összevont (konszolidált) éves beszámolók jog szerinti könyvvizsgálatáról, a 78/660/EGK és a 83/349/EGK tanácsi irányelv módosításáról, valamint a 84/253/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről.”

218. § Az Szt. e törvénnyel módosított rendelkezéseit első alkalommal a 2008-ban induló üzleti évről készített beszámolóra kell alkalmazni.

219. § (1) A biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény (a továbbiakban: Bit.) 149. §-a (2) bekezdésének d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[(2) A biztosító könyvvizsgálói feladatok ellátására kizárólag olyan bejegyzett könyvvizsgálót választhat, aki]

d) biztosítói minősítéssel rendelkezik.”

(2) A Bit. 151. §-ának (10) bekezdésében a „jogosult a könyvvizsgálót a biztosítói könyvvizsgálók névjegyzékéből törölni” szövegrész helyébe a „jogosult a könyvvizsgáló biztosítói minősítésének visszavonását kezdeményezni” szövegrész lép.

220. § (1) A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 133. §-a (1) bekezdésének b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[133. § (1) Pénzügyi intézmény esetén – a gazdasági társaságokról szóló törvénynek a könyvvizsgálóra vonatkozóan meghatározott feltételein túlmenően – könyvvizsgálói feladatok ellátására csak akkor adható az érvényes könyvvizsgálói engedéllyel rendelkező, bejegyzett könyvvizsgáló (könyvvizsgálói társaság) részére megbízás, ha]

b) a könyvvizsgáló (könyvvizsgálói társaság) pénzügyi intézményi minősítéssel rendelkezik,”

(2) A Hpt. 135. §-ában a „névjegyzékből a könyvvizsgálót törölje” szövegrész helyébe a „könyvvizsgáló pénzügyi intézményi minősítésének visszavonását kezdeményezze” szövegrész lép.

(3)568

221. § (1) A tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény (a továbbiakban: Tpt.) 358. §-a (1) bekezdésének a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[358. § (1) Befektetési vállalkozás, befektetési alapkezelő, kockázati tőkealap-kezelő, tőzsde, elszámolóházi tevékenységet végző szervezet, illetve központi értéktár által – a Gt.-nek a könyvvizsgálóra vonatkozóan meghatározott feltételein túlmenően – könyvvizsgálói feladatok ellátására csak akkor adható az érvényes könyvvizsgálói engedéllyel rendelkező, bejegyzett könyvvizsgáló (könyvvizsgálói társaság) részére megbízás, ha]

a) a könyvvizsgáló (könyvvizsgálói társaság) rendelkezik pénzügyi intézményi vagy befektetési vállalkozási minősítéssel;”

(2) A Tpt. 358. §-a (3) bekezdésének a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[(3) Az alapkezelő a (2) bekezdésben meghatározott feladat ellátására csak olyan, érvényes könyvvizsgálói engedéllyel rendelkező, bejegyzett könyvvizsgáló (könyvvizsgálói társaság) részére akkor adhat megbízást, ha]

a) a könyvvizsgáló (könyvvizsgálói társaság) rendelkezik pénzügyi intézményi vagy befektetési vállalkozási minősítéssel,”

(3) A Tpt. 361. §-ában a „könyvvizsgálót a pénzügyi intézményi, illetőleg a befektetési vállalkozási könyvvizsgálók névjegyzékéből törölni” szövegrész helyébe a „könyvvizsgáló pénzügyi intézményi, illetve befektetési vállalkozási minősítésének visszavonását kezdeményezni” szövegrész lép.

222. § Az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvény (a továbbiakban: Öpt.) 64/A. §-ának (1) bekezdésében a „ha a Felügyelet az általa vezetett pénztári minősítésű könyvvizsgálók, illetve pénztári minősítésű könyvvizsgáló társaságok névjegyzékében a könyvvizsgálót határozatával nyilvántartásba vette” szövegrész helyébe a „ha a könyvvizsgáló rendelkezik pénztári minősítéssel” szövegrész lép.

223. § A magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. törvény (a továbbiakban: Mpt.) 46. §-ának (1) bekezdésében a „ha a Felügyelet az általa vezetett pénztári minősítésű könyvvizsgálók névjegyzékében a könyvvizsgálót határozatával nyilvántartásba vette” szövegrész helyébe a „ha a könyvvizsgáló rendelkezik pénztári minősítéssel” szövegrész lép.

224. § (1) A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ötv.) 92/B. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A könyvvizsgálattal, a költségvetési beszámoló felülvizsgálatával költségvetési minősítésű könyvvizsgáló bízható meg.”

(2) Az Ötv. 92/B. §-ának (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A könyvvizsgálói feladatot ilyen tevékenység folytatására jogosult könyvvizsgáló cég is elláthatja. A könyvvizsgáló cég megbízásakor a könyvvizsgálatot elvégző természetes személyt (kamarai tag könyvvizsgálót) is meg kell nevezni. Ebben az esetben a (2) bekezdésben meghatározott előírások a természetes személyre (kamarai tag könyvvizsgálóra) vonatkoznak.”

(3) Az Ötv. 92/D. §-a (2) bekezdésének b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[(2) Ha a könyvvizsgáló a bejelentési kötelezettségének nem tesz eleget, és feladatát a szerződésben rögzített határidőben nem teljesíti, a helyi önkormányzat képviselő-testülete a határidő lejártakor – a mulasztó könyvvizsgáló költségére – az (1) bekezdésben foglaltak szerint jár el. Ezzel egyidejűleg a bejelentési kötelezettségét, illetőleg a szerződés teljesítését menthető ok nélkül elmulasztó könyvvizsgálóval szemben]

b) a költségvetési minősítés visszavonását kezdeményezi.”

225. §569

226. § A gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény 41. §-a (2) bekezdésének helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Az (1) bekezdésben foglaltakon kívül is kötelező a könyvvizsgáló választása, ha azt törvény a köztulajdon védelme érdekében előírja.”

227. § (1) E törvény hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti

a) a Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról és a könyvvizsgálói tevékenységről szóló 1997. évi LV. törvény,

b) a pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2001. évi L. törvény 89. §-ának (3) bekezdése,

c) a pénzügyeket szabályozó egyes jogszabályok módosításáról szóló 2001. évi LXXIV. törvény 134–137. §-a és 174. §-a,

d) az igazságügyi szakértői tevékenységről szóló 2005. évi XLVII. törvény 37. §-a,

e) a számvitelről és a könyvvizsgálói tevékenységről szóló törvények módosításáról szóló 2005. évi CXII. törvény 14–29. §-a és 31. §-a.

(2) E törvény hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti

Felhatalmazó rendelkezések570

228. §571 (1) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy a könyvvizsgálói közfelügyeleti feladatok ellátásáért felelős szervezetet rendeletben jelölje ki.572

(2) Felhatalmazást kap a miniszter, hogy a könyvvizsgálói közfelügyeleti feladatokkal összefüggő – törvényben nem szabályozott – tevékenységeket rendeletben szabályozza.573

(3)574 Felhatalmazást kap a miniszter, hogy a kamarai tag könyvvizsgáló, a könyvvizsgáló cég saját magával szemben kért rendkívüli minőségellenőrzésért, valamint a minősítési kérelem elbírálásáért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjat és a díj fizetésének részletes szabályait rendeletben szabályozza.575

1. melléklet a 2007. évi LXXV. törvényhez576


1. MELLÉKLET
MÍNŐSÍTÉS IRÁNTI KÉRELEM
KAMARAI TAG KÖNYVVIZSGÁLÓ RÉSZÉRE

A kérelem kötelező tartalmi elemeit az 1–10. pontokat foglalják magukba.


1. A kívánt minősítés megjelölése az alábbiak szerint:
Pénzügyi intézményi
Befektetési vállalkozási
Pénztári
Biztosítói
Költségvetési
IFRS
Kibocsátói
2. A kérelemnek tartalmazni kell az alábbi adatokat:
1. Név,
2. Lakcím/elérhetőség,
3. Telefonszám,
4. E-mail cím,
5. Kamarai bejegyzési szám.
3. Kamarai tag nyilatkozata arról, hogy kérelmét a Kkt. 50. §-a (2) bekezdésének a), b) vagy c) pontjára alapozva kéri.
4. A 49/A. § a)–d) és g) pontja szerinti minősítés esetén a kamarai tag nyilatkozata arról, hogy az adott minősítésre előírt 50. § (10) bekezdése szerinti szakmai minősítő vizsgát a könyvvizsgáló sikeresen teljesítette.
5. A kérelemnek tartalmazni kell a minőségellenőrzésre vonatkozó alábbi adatokat:
1. A legutóbbi minőségellenőrzés éve,
2. A legutóbbi minőségellenőrzés eredménye (megfelelt; megfelelt, megjegyzéssel; nem felelt meg).
6. A kérelemnek tartalmazni kell az alábbi, kérelmezővel szemben indított lezárt vagy folyamatban lévő fegyelmi eljárással kapcsolatos alábbi adatokat:
1. Lezárt fegyelmi eljárás
a) éve,
b) eredménye,
2. Folyamatban lévő fegyelmi eljárás
7. A kérelemnek tartalmaznia kell az alábbi nyilatkozatot:
„Fegyelmi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a kérelemben feltüntetett adatok a valóságnak megfelelnek és bizonyítékokkal alátámaszthatók. Tudomásul veszem, hogy a könyvvizsgálói közfelügyeleti hatóság jogosult a kérelemben feltüntetett adatok ellenőrzésére, illetve azok alátámasztására további bizonyítékokat kérni, amennyiben azok valódiságával kapcsolatban kétely merül fel.
Nyilatkozom, hogy a kérelem benyújtásával egyidejűleg az igazgatási szolgáltatási díjat megfizettem.”
8. Dátum
9. A kérelmező kamarai tag aláírása
10. Mellékletek
I. Az 50. § (2) bekezdés a) pontjára alapozott kérelem esetén az alábbiaknak megfelelő igazolás benyújtása szükséges:
1. az igazolás tartalmazza az igazolást kibocsátó gazdálkodó cégnyilvántartás szerinti azonosító adatait, továbbá a kamarai tag könyvvizsgáló (a kérelmező) kamarai nyilvántartással megegyező azonosító adatait,
2. az igazolást kibocsátó gazdálkodó a kérelmező által kért minősítésnek megfelelő tevékenységet végez, illetve végzett,
3. az igazolásból kétséget kizáróan megállapítható, hogy a kérelmező eleget tett a minősítés feltételéül a Kkt.-ben meghatározott követelményeknek,
4. azt a minősítésnek megfelelő tevékenységet végző gazdálkodó részéről a munkáltatói jogok gyakorlására jogosult személy írta alá.
Az 50. § (2) bekezdés b) pontjára alapozott kérelem esetén alábbiaknak megfelelő igazolás benyújtása szükséges:
1. az igazolás tartalmazza a kérelmezőnek, valamint annak az adott minősítésű kamarai tag könyvvizsgálónak a kamarai nyilvántartással megegyező azonosító adatait, akinél a kérelmező megfelelően közreműködött,
2. az igazolás tartalmazza azoknak a gazdálkodóknak a cégnyilvántartás szerinti azonosító adatait, amelyekre vonatkozóan jogszabály az adott minősítés meglétét előírja, s amelyek tekintetében a kérelmező a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység ellátásában közreműködött,
3. az igazolásból kétséget kizáróan megállapítható, hogy a kérelmező eleget tett a minősítés feltételéül a Kkt.-ben meghatározott követelményeknek,
4. az igazolást kibocsátó, adott minősítésű kamarai tag könyvvizsgáló írta alá.
Az 50. § (2) bekezdés c) pontjára alapozott kérelem esetén a kamara oktatási bizottsága által kiállított, a szakmai minősítő vizsga követelményeinek való megfelelésre vonatkozó igazolás.
Az 50. § (2) bekezdés c) pontjára alapozott IFRS minősítés esetén, amennyiben a kérelmező a minősítés megszerzését közreműködésre hivatkozva kérelmezi, a kamara oktatási bizottsága által kiállított, a szakmai minősítő vizsga követelményeinek való megfelelésre vonatkozó igazolás, valamint az alábbiaknak megfelelő igazolás benyújtása szükséges:
1. az igazolás tartalmazza a kérelmezőnek, valamint annak a kamarai tag könyvvizsgálónak a kamarai nyilvántartással megegyező azonosító adatait, akinél a kérelmező megfelelően közreműködött,
2. az igazolás tartalmazza azoknak a gazdálkodóknak a cégnyilvántartás szerinti azonosító adatait, amelyek tekintetében a kérelmező a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység ellátásában közreműködött,
3. az igazolásból kétséget kizáróan megállapítható, hogy a kérelmező eleget tett a minősítés feltételéül a Kkt.-ben meghatározott követelményeknek,
4. az igazolást kibocsátó kamarai tag könyvvizsgáló írta alá.
II. A pénz-, tőke- és biztosításpiaci szervezeteket, pénztárakat érintően a pénzügyi közvetítő rendszer felügyeletével kapcsolatos feladatkörében eljáró Magyar Nemzeti Bank felügyelete alá tartozó gazdálkodóknál külön jogszabályban meghatározott könyvvizsgálói minősítések esetén a kamara oktatási bizottsága által kiállított, a szakmai minősítő vizsga követelményeinek való megfelelésre vonatkozó igazolás szükséges.
III. A kérelemhez csatolni kell az eljárás igazgatási szolgáltatási díjának befizetését igazoló fizetési számlák közötti átutalási megbízás, illetve fizetési számlára postai úton történő készpénz-átutalási megbízás másolatát.

2. melléklet a 2007. évi LXXV. törvényhez577


2. MELLÉKLET
MÍNŐSÍTÉS IRÁNTI KÉRELEM
KÖNYVVIZSGÁLÓ CÉG RÉSZÉRE

A kérelem kötelező tartalmi elemeit az 1–9. pontok foglalják magukba.

1. A kívánt minősítés megjelölése az alábbiak szerint:
Pénzügyi intézményi
Befektetési vállalkozási
Pénztári
Biztosítói
Költségvetési
IFRS
Kibocsátói
2. A kérelemnek tartalmazni kell az alábbi adatokat:
1. Név, jogi forma megjelölésével,
2. Székhely címe,
3. Kapcsolattartó személy neve, elérhetősége,
4. Kamarai nyilvántartási szám.
3. Könyvvizsgáló cég vezető tisztségviselőjének nyilatkozata arról, hogy van legalább egy olyan, a megfelelő minősítéssel rendelkező kamarai tag könyvvizsgáló tagja vagy munkavállalója, aki a könyvvizsgáló cég nevében jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet végez (neve; tagsági száma).
4. Könyvvizsgáló cég vezető tisztségviselőjének nyilatkozata arról, hogy vállalja, hogy működése során az a kamarai tag könyvvizsgáló tagja vagy munkavállalója, aki a könyvvizsgáló cég nevében jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenységet végez olyan gazdálkodó tekintetében, amelyre vonatkozóan a minősítést külön jogszabály előírja, rendelkezik a megfelelő minősítéssel.
5. A kérelemnek tartalmazni kell a minőségellenőrzésre vonatkozó alábbi adatokat:
1. A legutóbbi minőségellenőrzés éve,
2. A legutóbbi minőségellenőrzés eredménye (megfelelt; megfelelt, megjegyzéssel; nem megfelelt).
6. A kérelemnek tartalmazni kell az alábbi kérelmezővel szemben indított lezárt vagy folyamatban lévő fegyelmi eljárással kapcsolatos alábbi adatokat:
1. Lezárt fegyelmi eljárás
a) éve,
b) eredménye,
2. Folyamatban lévő fegyelmi eljárás
7. A kérelemnek tartalmaznia kell az alábbi nyilatkozatot:
„Fegyelmi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a kérelemben feltüntetett adatok a valóságnak megfelelnek és bizonyítékokkal alátámaszthatók. Tudomásul veszem, hogy a könyvvizsgálói közfelügyeleti hatóság jogosult a kérelemben feltüntetett adatok ellenőrzésére, illetve azok alátámasztására további bizonyítékokat kérni, amennyiben azok valódiságával kapcsolatban kétely merül fel.
Nyilatkozom, hogy a kérelem benyújtásával egyidejűleg az igazgatási szolgáltatási díjat megfizettem.”
8. Dátum
9. Cégszerű aláírás
10. A kérelemhez csatolni kell az eljárás igazgatási szolgáltatási díjának befizetését igazoló fizetési számlák közötti átutalási megbízás, illetve fizetési számlára postai úton történő készpénz-átutalási megbízás másolatát.
1

A törvényt az Országgyűlés a 2007. június 11-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2007. június 26.

2

Az 1. § (3) bekezdés c) pontja a 2016: XLIV. törvény 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

3

Az 1. § (3) bekezdés g) pontja a 2016: XLIV. törvény 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

4

Az 1. § (3) bekezdés h) pontja a 2013: CIII. törvény 28. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

5

A 2. § 3. pontját a 2023. évi LIX. törvény 217. § 1. pontja hatályon kívül helyezte.

6

A 2. § 4. pontja a 2013: CXLIII. törvény 96. §-a szerint módosított szöveg.

7

A 2. § 6. pontja a 2013: CC. törvény 233. §-ával megállapított szöveg.

8

A 2. § 12. pontját a 2023. évi LIX. törvény 217. § 1. pontja hatályon kívül helyezte.

9

A 2. § 13. pontja a 2011: CLVI. törvény 268. § 1. pontja, a 2016: CXXV. törvény 306. § a) pontja szerint módosított szöveg.

11

A 2. § 20. pontja a 2011: CLVI. törvény 268. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

12

A 2. § 22. pontja a 2016: XLIV. törvény 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

13

A 2. § 26. pontját a 2009: CXVI. törvény 81. §-a iktatta be.

14

A 2. § 27. pontját a 2011: CLVI. törvény 258. §-a iktatta be.

15

A 2. § 28. pontját a 2016: XLIV. törvény 2. § (2) bekezdése iktatta be.

16

A 2. § 29. pontját a 2016: XLIV. törvény 2. § (2) bekezdése iktatta be.

17

A 2. § 30. pontját a 2016: XLIV. törvény 2. § (2) bekezdése iktatta be.

18

A 4. § (3) bekezdését a 2011: CCII. törvény 32. § (1) bekezdés l) pontja hatályon kívül helyezte.

19

A 4. § (4) bekezdését a 2016: XLIV. törvény 52. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

20

A 4. § (5) bekezdés b) pontja a 2016: XLIV. törvény 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

21

A 4. § (5) bekezdés i) pontját a 2010: CXXIII. törvény 224. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

22

A 4. § (5) bekezdés j) pontját a 2016: LXVI. törvény 225. §-a iktatta be, szövege a 2017: CLIX. törvény 134. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

23

A 4. § (6) bekezdés b) pontja a 2016: XLIV. törvény 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

24

A 4. § (6) bekezdés i) pontját a 2023. évi LIX. törvény 217. § 2. pontja hatályon kívül helyezte.

25

A 4. § (8) bekezdését a 2017: LXXVII. törvény 206. §-a iktatta be.

28

Az 5. § b) pontja a 2016: XLIV. törvény 4. §-ával megállapított szöveg.

29

Az 5. § e) pontját a 2015: LXXXV. törvény 78. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

30

Az 5. § g) pontját a 2010: CXXIII. törvény 224. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

31

Az 5. § k) pontja a 2013: CIII. 29. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

32

Az 5. § l) pontját a 2007: CXXXVI. törvény 52. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2017: LXXVII. törvény 218. § a) pontja szerint módosított szöveg.

33

A 6. § (2) bekezdését a 2017: L. törvény 297. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

34

A 6. § (3) bekezdését a 2009: LVI. törvény 373. §-a hatályon kívül helyezte. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

35

A 6. § (4) bekezdését a 2017: L. törvény 297. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

36

A 6. § (5) bekezdését a 2009: LVI. törvény 373. §-a hatályon kívül helyezte. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

37

A 6/A. §-t a 2019: XXXIV. törvény 63. §-a iktatta be.

38

A 7. § (2) bekezdése a 2021: LXIX. törvény 153. §-ával megállapított szöveg.

39

A 7. § (3)–(4) bekezdését a 2009: LVI. törvény 373. §-a hatályon kívül helyezte. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

40

A 7. § (3)–(4) bekezdését a 2009: LVI. törvény 373. §-a hatályon kívül helyezte. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

41

A 7. § (5) bekezdése a 2017: L. törvény 295. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

42

A 7. § (6) bekezdését a 2009: LVI. törvény 373. §-a hatályon kívül helyezte. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

43

A 7. § (7) bekezdését a 2010: CXXIII. törvény 199. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2017: L. törvény 297. § b) pontja.

44

A 8. § a 2015: CLXXXVI. törvény 139. §-ával megállapított szöveg. E módosító törvény 205. §-a alapján a 2016. január 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

45

A 8. § (1) bekezdése a 2016: XLIV. törvény 51. § a) pontja szerint módosított szöveg.

46

A 8. § (2) bekezdését a 2017: L. törvény 297. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

47

A 8/A. §-t a 2009: LVI. törvény 371. § (1) bekezdése iktatta be, a 2020: XXX. törvény 25. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

48

A 9. § a 2011: XCVI. törvény 26. §-ával megállapított szöveg.

49

A 9. § (2) bekezdés a) pontja a 2016: CXXV. törvény 301. §-ával megállapított, a 2020: CXVIII. törvény 183. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

50

A 9. § (2) bekezdés b) pontját a 2015: LXXXV. törvény 78. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

51

A 9. § (2) bekezdés e) pontját a 2011: CLVI. törvény 259. §-a iktatta be.

52

A 9. § (3)–(4) bekezdését a 2013: CC. törvény 240. § 1. pontja hatályon kívül helyezte.

53

A 9. § (3)–(4) bekezdését a 2013: CC. törvény 240. § 1. pontja hatályon kívül helyezte.

54

A 9. § (5) bekezdése a 2022. évi XLV. törvény 144. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

55

A 9/A. §-t a 2011: CLVI. törvény 260. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2017: L. törvény 297. § d) pontja.

56

A 9/B. §-t a 2013: LXXXI. törvény 43. §-a iktatta be, szövege a 2016: CXXI. törvény 55. §-ával megállapított, a 2017: LXXVII. törvény 218. § b) pontja szerint módosított szöveg.

57

A 9/C. §-t a 2015: LXXXV. törvény 57. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2017: L. törvény 297. § e) pontja.

58

A 9/D. §-t megelőző alcímet a 2016: XLIV. törvény 6. §-a iktatta be.

59

A 9/D. §-t a 2016: XLIV. törvény 6. §-a iktatta be.

60

A 9/E. §-t a 2016: XLIV. törvény 6. §-a iktatta be, szövege a 2019: C. törvény 68. §-ával megállapított szöveg.

61

A 9/F. §-t a 2016: XLIV. törvény 6. §-a iktatta be.

62

A 9/F. § (2) bekezdés a) pontja a 2017: CLIX. törvény 134. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

63

A 9/F. § (2) bekezdés b) pontja a 2017: CLIX. törvény 134. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

64

A 9/F. § (2) bekezdés d) pontja a 2017: CLIX. törvény 134. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

65

A 9/F. § (2) bekezdés e) pontját a 2018: XLI. törvény 231. §-a iktatta be.

66

A 9/F. § (3) bekezdését a 2019: C. törvény 69. §-a iktatta be.

67

A 9/G. §-t megelőző alcímet a 2016: XLIV. törvény 7. §-a iktatta be.

68

A 9/G. §-t a 2016: XLIV. törvény 7. §-a iktatta be.

69

A 9/G. § (3) bekezdését a 2019: C. törvény 70. §-a iktatta be.

70

A 9/H. §-t a 2016: XLIV. törvény 7. §-a iktatta be, nyitó szövegrésze a 2020: CXVIII. törvény 183. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

71

A 9/H. § b) pont nyitó szövegrésze a 2017: CXCVII. törvény 251. § a) pontja szerint módosított szöveg.

72

A 9/H. § e) pontja a 2017: L. törvény 296. § a) pontja szerint módosított szöveg.

73

A 7. § (2) bekezdése a 2017: LXXVII. törvény 208. §-ával megállapított, a 2017: L. törvény 296. § a) pontja szerint módosított szöveg.

74

A 9/I. §-t a 2016: XLIV. törvény 7. §-a iktatta be.

75

A 9/I. § (1) bekezdése a 2020: CXVIII. törvény 183. § 3. pontja, a 2023. évi LIX. törvény 217. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

76

A 9/J. §-t a 2016: XLIV. törvény 7. §-a iktatta be.

77

A 9/K. §-t a 2016: XLIV. törvény 7. §-a iktatta be.

78

A 9/K. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 249. §-ával megállapított szöveg.

79

A 9/L. §-t a 2016: XLIV. törvény 7. §-a iktatta be.

80

A 9/L. § (1) bekezdése a 2017: CLIX. törvény 134. § 4. pontja szerint módosított szöveg.

81

A 9/L. § (2) bekezdése a 2019: C. törvény 71. §-ával megállapított szöveg.

82

A 10. §-t megelőző alcím a 2016: XLIV. törvény 8. §-ával megállapított szöveg.

83

A 10. § a 2016: XLIV. törvény 8. §-ával megállapított szöveg.

84

A 11. § a 2016: XLIV. törvény 8. §-ával megállapított szöveg.

85

A 11. § (1a) bekezdését a 2017: LXXVII. törvény 209. §-a iktatta be.

86

A 12. § a 2016: XLIV. törvény 8. §-a alapján hatályát vesztette.

87

A 12/A. §-t a 2009: CXLIX. törvény 111. § (3) bekezdése iktatta be, a 2016: XLIV. törvény 8. §-a alapján hatályát vesztette.

88

A 13–14. § a 2016: XLIV. törvény 8. §-a alapján hatályát vesztette.

89

A 13–14. § a 2016: XLIV. törvény 8. §-a alapján hatályát vesztette.

90

A 15. § (2) bekezdése a 2011: CLVI. törvény 268. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

91

A 16. § (2) bekezdés a) pontja a 2009: LVI. törvény 372. §-a szerint módosított szöveg. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

92

A 16. § (4) bekezdése a 2010: CXXIII. törvény 200. §-ával megállapított szöveg.

93

A 18. § a 2016: XLIV. törvény 9. §-ával megállapított szöveg.

94

A 19. § (2) bekezdését a 2017: L. törvény 297. § f) pontja hatályon kívül helyezte.

95

A 21/A. §-t a 2021: LXIX. törvény 154. §-a iktatta be.

96

A 22. § b) pontja a 2016: XLIV. törvény 10. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

97

A 22. § e) pontját a 2016: XLIV. törvény 10. § (2) bekezdése iktatta be.

98

A 22/A. §-t a 2015: LXXXV. törvény 59. §-a iktatta be.

99

A 26. § (1) bekezdése a 2010: CXXIII. törvény 201. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

100

A 26. § (2) bekezdése a 2016: XLIV. törvény 51. § b) pontja szerint módosított szöveg.

101

A 26. § (4) bekezdése a 2010: CXXIII. törvény 201. § (2) bekezdésével megállapított, a 2016: XLIV. törvény 51. § b) pontja szerint módosított szöveg.

102

A 26. § (6) bekezdése a 2012: XXXVI. törvény 158. § (20) bekezdése szerint módosított szöveg.

103

A 26. § (7) bekezdése a 2010: CXXIII. törvény 201. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

104

A 27. § (1) bekezdése a 2010: CXXIII. törvény 223. § (1) bekezdése, a 2016: XLIV. törvény 51. § c) pontja szerint módosított szöveg.

105

A 27. § (3) bekezdés f) pontját a 2010: CXXIII. törvény 202. §-a iktatta be.

106

A 27. § (3) bekezdés g) pontját a 2010: CXXIII. törvény 202. §-a iktatta be.

107

A 27. § (3) bekezdés h) pontját a 2014: LXXIV. törvény 306. §-a iktatta be.

108

A 27. § (3) bekezdés i) pontját a 2016: XLIV. törvény 11. §-a iktatta be.

109

A 29. § (1) bekezdése a 2010: CXXIII. törvény 203. §-ával megállapított szöveg.

110

A 29. § (3) bekezdése a 2016: XLIV. törvény 51. § d) pontja szerint módosított szöveg.

111

A 30. § (1) bekezdés d) pontja a 2015: LXXXV. törvény 60. §-ával megállapított, a 2016: CXXV. törvény 306. § b) pontja szerint módosított szöveg.

112

A 30. § (1) bekezdés e) pontját a 2015: LXXXV. törvény 60. §-a iktatta be.

113

A 30. § (2) bekezdése a 2016: XLIV. törvény 51. § d) pontja szerint módosított szöveg.

114

A 30. § (4) bekezdését a 2017: CLIX. törvény 128. §-a iktatta be, szövege a 2018: LXXXII. törvény 228. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

115

A 30. § (5) bekezdését a 2018: LXXXII. törvény 225. §-a iktatta be, szövege a 2020: CXVIII. törvény 178. §-ával megállapított szöveg.

116

A 31. § (1) bekezdése a 2017: L. törvény 296. § c) pontja szerint módosított szöveg.

117

A 32. § (1) bekezdése a 2013: LXXXIV. törvény 65. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

118

A 33. § (1) bekezdés c) pontja a 2009: LVI. törvény 372. §-a szerint módosított szöveg. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

119

A 33. § (1) bekezdés e) pontja a 2009: LVI. törvény 372. §-a szerint módosított szöveg. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

120

A 33. § (1) bekezdés f) pontja a 2023. évi LIX. törvény 216. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

121

A 33. § (1) bekezdés h) pontja a 2016: XLIV. törvény 12. §-ával megállapított szöveg.

122

A 33. § (1) bekezdés p) pontját a 2018: XLI. törvény 232. §-a iktatta be.

123

A 33. § (1) bekezdés q) pontját a 2018: XLI. törvény 232. §-a iktatta be.

124

A 33. § (1) bekezdés r) pontját a 2019: C. törvény 72. § (1) bekezdése iktatta be.

125

A 33. § (1) bekezdés s) pontját a 2019: C. törvény 72. § (1) bekezdése iktatta be.

126

A 33. § (4) bekezdése a 2018: LXXXII. törvény 228. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

127

A 33. § (5) bekezdése a 2019: C. törvény 72. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

128

A 34. §-t megelőző alcím a 2016: XLIV. törvény 13. §-ával megállapított szöveg.

129

A 34. § a 2016: XLIV. törvény 13. §-ával megállapított szöveg.

130

A 35. § a 2016: XLIV. törvény 13. §-ával megállapított szöveg.

131

A 35. § g) pontját a 2022. évi XLV. törvény 140. §-a iktatta be.

132

A 35. § h) pontját a 2022. évi XLV. törvény 140. §-a iktatta be.

133

A 35/A. §-t a 2016: XLIV. törvény 13. §-a iktatta be.

134

A 35/B. §-t a 2019: C. törvény 73. §-a iktatta be.

135

A 35/C. §-t a 2022. évi XLV. törvény 141. §-a iktatta be.

136

A 36. § a 2016: XLIV. törvény 13. §-ával megállapított szöveg.

137

A 36. § b) pontja a 2017: LXXVII. törvény 210. §-ával megállapított, a 2017: L. törvény 296. § a) pontja szerint módosított szöveg.

138

A 36. § c) pontja a 2017: L. törvény 296. § a) pontja szerint módosított szöveg.

139

A 36. § f) pontját a 2019: LXXII. törvény 77. §-a iktatta be.

140

A 36/A. §-t a 2016: XLIV. törvény 13. §-a iktatta be.

141

A 37. § a 2023. évi LIX. törvény 208. §-ával megállapított szöveg.

142

A 38. § a 2016: XLIV. törvény 14. §-ával megállapított szöveg.

143

A 39. §-t a 2017: L. törvény 297. § g) pontja hatályon kívül helyezte.

144

A 40. § c) pontja a 2016: XLIV. törvény 51. § e) pontja szerint módosított szöveg.

145

A 40. § e) pontját a 2016: XLIV. törvény 15. §-a iktatta be.

146

A 40/A. §-t a 2015: LXXXV. törvény 62. §-a iktatta be.

147

A 40/B. §-t a 2016: XLIV. törvény 16. §-a iktatta be.

148

A 41. § a 2016: XLIV. törvény 17. §-ával megállapított szöveg.

149

A 41. § (1) bekezdés b) pontját a 2018: XLI. törvény 247. § 1. pontja hatályon kívül helyezte.

150

A 41. § (1) bekezdés e) pontja a 2017: LXXVII. törvény 211. §-ával megállapított, a 2017: L. törvény 296. § d) pontja szerint módosított szöveg.

151

A 41. § (1) bekezdés f) pontját a 2017: CLIX. törvény 129. §-a iktatta be.

152

A 41. § (2) bekezdése a 2019: C. törvény 74. §-ával megállapított szöveg.

153

A 41. § (3) bekezdés b) pontja a 2017: L. törvény 296. § e) pontja szerint módosított szöveg.

154

A 41. § (3) bekezdés d) pontját a 2018: XLI. törvény 233. §-a iktatta be.

155

A 41. § (4) bekezdése a 2017: L. törvény 296. § f) pontja szerint módosított szöveg.

156

A 41. § (5) bekezdése a 2017: L. törvény 296. § c) pontja szerint módosított szöveg.

157

A 41. § (7) bekezdését a 2018: LXXXII. törvény 226. §-a iktatta be, szövege a 2019: LXXII. törvény 80. §-a, a 2019: C. törvény 83. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

158

A 42. § a 2016: XLIV. törvény 17. §-ával megállapított szöveg.

159

A 42. § (1) bekezdése a 2016: CXXV. törvény 306. § c) pontja szerint módosított szöveg.

160

A 43. § (1) bekezdése a 2013: LXXXIV. törvény 65. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

161

A 44. § (1) bekezdés d) pontja a 2023. évi LIX. törvény 216. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

162

A 44. § (1) bekezdés g) pontja a 2016: XLIV. törvény 18. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

163

A 44. § (1) bekezdés m) pontja a 2014: LXXIV. törvény 307. §-ával megállapított szöveg.

164

A 44. § (1) bekezdés p) pontját a 2016: XLIV. törvény 18. § (2) bekezdése iktatta be.

165

A 44. § (1) bekezdés q) pontját a 2018: XLI. törvény 234. §-a iktatta be.

166

A 44. § (1) bekezdés r) pontját a 2019: C. törvény 75. §-a iktatta be.

167

A 44. § (3) bekezdése a 2019: C. törvény 82. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

168

A 46. § (1) bekezdése a 2008: LXXXI. törvény 187. §-ával megállapított, a 2012: CCVIII. törvény 49. § a) pontja szerint módosított szöveg.

169

A 46. § (2) bekezdése a 2008: LXXXI. törvény 187. §-ával megállapított szöveg. E módosító törvény 272. §-a alapján a rendelkezést 2008. január 1-jétől lehet alkalmazni.

170

A 48. § a 2016: XLIV. törvény 19. §-ával megállapított szöveg.

171

A 48. § (1) bekezdése a 2020: CXVIII. törvény 183. § 4. pontja szerint módosított szöveg.

172

A 48. § (5) bekezdése a 2016: CXXV. törvény 306. § d) pontja szerint módosított szöveg.

173

A 49/A. §-t a 2015: LXXXV. törvény 64. §-a iktatta be.

174

Az 50. § (1) bekezdése a 2016: XLIV. törvény 20. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

175

Az 50. § (1a) bekezdését a 2015: LXXXV. törvény 65. § (2) bekezdése iktatta be.

176

Az 50. § (1b) bekezdését a 2015: LXXXV. törvény 65. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2017: L. törvény 295. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

177

Az 50. § (1c) bekezdését a 2015: LXXXV. törvény 65. § (2) bekezdése iktatta be.

178

Az 50. § (1d) bekezdését a 2022. évi XLV. törvény 142. §-a iktatta be.

179

Az 50. § (2) bekezdése a 2017: LXXVII. törvény 212. §-ával megállapított szöveg.

180

Az 50. § (2) bekezdés a) pontja a 2020: CXVIII. törvény 183. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

181

Az 50. § (2a) bekezdését a 2017: CLIX. törvény 130. §-a iktatta be, szövege a 2018: XLI. törvény 235. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

182

Az 50. § (2b) bekezdését a 2017: CLIX. törvény 130. §-a iktatta be, szövege a 2018: XLI. törvény 246. § 3. pontja, a 2020: CXVIII. törvény 183. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

183

Az 50. § (2c) bekezdését a 2017: CLIX. törvény 130. §-a iktatta be, szövege a 2018: XLI. törvény 235. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

184

Az 50. § (2d) bekezdését a 2018: XLI. törvény 235. § (3) bekezdése iktatta be.

185

Az 50. § (3) bekezdés a) pontja a 2015: LXXXV. törvény 77. § c) pontja szerint módosított szöveg.

186

Az 50. § (4) bekezdése a 2016: XLIV. törvény 20. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

187

Az 50. § (5) bekezdés a) pontja a 2015: LXXXV. törvény 78. § c) pontja szerint módosított szöveg.

188

Az 50. § (5) bekezdés b) pontja a 2015: LXXXV. törvény 65. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

189

Az 50. § (6) bekezdése a 2015: LXXXV. törvény 65. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

190

Az 50. § (7) bekezdése a 2013: CC. törvény 239. § 4. pontja szerint módosított szöveg.

191

Az 50. § (8) bekezdését a 2012: CLXXVIII. törvény 324. § (2) bekezdése iktatta be.

192

Az 50. § (9) bekezdését a 2015: LXXXV. törvény 65. § (7) bekezdése iktatta be.

193

Az 50. § (10) bekezdését a 2015: LXXXV. törvény 65. § (7) bekezdése iktatta be.

194

Az 51. § a 2015: LXXXV. törvény 66. §-ával megállapított szöveg.

195

Az 52. § (1) bekezdés c) pontja a 2016: XLIV. törvény 21. §-ával megállapított, a 2017: L. törvény 296. § d) pontja szerint módosított szöveg.

196

Az 52. § (1) bekezdés d) pontját a 2016: XLIV. törvény 21. §-a iktatta be, szövege a 2017: L. törvény 296. § d) pontja, a 2020: CXVIII. törvény 183. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

197

Az 52. § (1) bekezdés e) pontját a 2016: XLIV. törvény 21. §-a iktatta be, szövege a 2022. évi XLV. törvény 144. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

198

Az 52. § (1) bekezdés f) pontját a 2016: CXXV. törvény 303. §-a iktatta be, szövege a 2017: LXXVII. törvény 218. § c) pontja szerint módosított szöveg.

199

Az 52. § (2) bekezdése a 2015: LXXXV. törvény 67. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

200

Az 52. § (2a) bekezdését a 2015: LXXXV. törvény 67. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2015: CLXXVIII. törvény 50. § a) pontja szerint módosított szöveg.

201

Az 52. § (2b) bekezdését a 2015: LXXXV. törvény 67. § (2) bekezdése iktatta be.

202

Az 52. § (3) bekezdése a 2018: XLI. törvény 247. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

203

Az 54. § (6) bekezdése a 2011: CLVI. törvény 262. §-ával megállapított szöveg.

204

Az 55. §-t megelőző alcímet és az 55–59. §-t a 2016: XLIV. törvény 52. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

205

Az 55. §-t megelőző alcímet és az 55–59. §-t a 2016: XLIV. törvény 52. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

206

Az 55. §-t megelőző alcímet és az 55–59. §-t a 2016: XLIV. törvény 52. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

207

Az 55. §-t megelőző alcímet és az 55–59. §-t a 2016: XLIV. törvény 52. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

208

Az 55. §-t megelőző alcímet és az 55–59. §-t a 2016: XLIV. törvény 52. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

209

A 60. § (1) bekezdése a 2016: XLIV. törvény 52. § c) pontja szerint módosított szöveg.

210

A 61. § (3) bekezdését a 2016: XLIV. törvény 22. §-a iktatta be.

211

A 61. § (4) bekezdését a 2016: XLIV. törvény 22. §-a iktatta be.

212

A 62. § a 2016: XLIV. törvény 23. §-ával megállapított szöveg.

213

A 63. § (1a) bekezdését a 2016: XLIV. törvény 24. §-a iktatta be.

214

A 63. § (1b) bekezdését a 2016: XLIV. törvény 24. §-a iktatta be.

215

A 63. § (1c) bekezdését a 2016: XLIV. törvény 24. §-a iktatta be.

216

A 63. § (1d) bekezdését a 2016: XLIV. törvény 24. §-a iktatta be.

217

A 65/A. §-t megelőző alcímet a 2016: XLIV. törvény 25. §-a iktatta be.

218

A 65/A. §-t a 2016: XLIV. törvény 25. §-a iktatta be.

219

A 65/B. §-t megelőző alcímet a 2016: XLIV. törvény 25. §-a iktatta be.

220

A 65/B. §-t a 2016: XLIV. törvény 25. §-a iktatta be.

221

A 67. § (1) bekezdése a 2016: XLIV. törvény 26. § (1) bekezdésével megállapított, a 2017: LXXVII. törvény 218. § d) pontja szerint módosított szöveg.

222

A 67. § (1a) bekezdését a 2015: LXXXV. törvény 70. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2019: LXXII. törvény 78. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

223

A 67. § (2) bekezdése a 2016: XLIV. törvény 26. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

224

A 67. § (2a) bekezdését a 2016: XLIV. törvény 26. § (2) bekezdése iktatta be.

225

A 67. § (3) bekezdését a 2013: LII. törvény 31. §-a iktatta be.

226

A 67. § (4) bekezdését a 2015: LXXXV. törvény 70. § (2) bekezdése iktatta be.

227

A 67. § (5) bekezdését a 2016: XLIV. törvény 26. § (3) bekezdése iktatta be.

228

A 67. § (6) bekezdését a 2016: XLIV. törvény 26. § (3) bekezdése iktatta be.

229

A 67. § (6a) bekezdését a 2019: LXXII. törvény 78. § (2) bekezdése iktatta be.

230

A IV/A. fejezet (67/A. §) a 2016: XLIV. törvény 27. §-a iktatta be.

231

A 67/A. § (3) bekezdése a 2020: CXVIII. törvény 179. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

232

A 67/A. § (7) bekezdését a 2018: LXXXII. törvény 229. §-a hatályon kívül helyezte, újonnan a 2020: CXVIII. törvény 179. § (2) bekezdése iktatta be.

233

A 67/B. §-t a 2020: CXVIII. törvény 180. § (1) bekezdése iktatta be, szövege e módosító törvény 180. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

234

A 68. §-t megelőző alcím a 2016: XLIV. törvény 28. §-ával megállapított szöveg.

235

A 68. § a 2016: XLIV. törvény 28. §-ával megállapított szöveg.

236

A 69. § a 2016: XLIV. törvény 28. §-ával megállapított szöveg.

237

A 69. § (3) bekezdése a 2017: L. törvény 296. § d) pontja szerint módosított szöveg.

238

A 69/A. §-t a 2016: XLIV. törvény 28. §-a iktatta be.

239

A 70. § a 2016: XLIV. törvény 28. §-ával megállapított szöveg.

240

A 71. § a 2016: XLIV. törvény 28. §-ával megállapított szöveg.

241

A 71. § (3) bekezdése a 2017: L. törvény 296. § d) pontja szerint módosított szöveg.

242

A 71/A. §-t a 2016: XLIV. törvény 28. §-a iktatta be.

243

A 71/A. § (3) bekezdés b) pontja a 2017: L. törvény 296. § e) pontja szerint módosított szöveg.

244

A 72. § a 2016: XLIV. törvény 28. §-ával megállapított szöveg.

245

A 73. § (3) bekezdése a 2011: CLVI. törvény 268. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

246

A 74. § (3) bekezdése a 2008: LXXXI. törvény 254. §-a, a 2009: CXVI. törvény 105. §-a szerint módosított szöveg.

247

A 75. § (1) bekezdése a 2017: L. törvény 296. § c) pontja szerint módosított szöveg.

248

A 75. § (2) bekezdése a 2011: CLVI. törvény 268. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

249

A 76. § a 2016: XLIV. törvény 29. §-ával megállapított szöveg.

250

A 78. § a 2016: XLIV. törvény 30. §-ával megállapított szöveg.

251

A 79. § (2) bekezdése a 2011: CLVI. törvény 268. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

252

A 81. § (1) bekezdése a 2011: CLVI. törvény 270. §-a szerint módosított szöveg.

253

A 82. § nyitó szövegrésze a 2018: XLI. törvény 247. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

254

A 83. § (1) bekezdése a 2018: XLI. törvény 247. § 4. pontja szerint módosított szöveg.

255

A 83. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 2018: XLI. törvény 247. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

256

A 84. § a 2011: CLVI. törvény 263. §-ával megállapított szöveg.

257

A 85. § (2) bekezdése a 2011: CLVI. törvény 270. §-a szerint módosított szöveg.

258

A 87. § (1) bekezdése a 2011: CLVI. törvény 270. §-a szerint módosított szöveg.

259

A 88. § (2) bekezdése a 2011: CLVI. törvény 270. §-a szerint módosított szöveg.

260

A 89. § a 2011: CLVI. törvény 264. §-ával megállapított szöveg.

261

A 89. § (1) bekezdése a 2018: XLI. törvény 246. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

262

A 89. § (3) bekezdését a 2018: XLI. törvény 236. §-a iktatta be.

263

A 90. § f) pontja a 2018: XLI. törvény 237. §-ával megállapított szöveg.

264

A 90. § g) pontja a 2018: XLI. törvény 237. §-ával megállapított szöveg.

265

A 91. § (1) bekezdése a 2011: CLVI. törvény 270. §-a szerint módosított szöveg.

267

A 91. § (2) bekezdés b) pontja a 2021: LXIX. törvény 155. §-ával megállapított szöveg.

268

A 91. § (2) bekezdés c) pontját a 2018: XLI. törvény 247. § 6. pontja hatályon kívül helyezte.

269

A 91. § (2) bekezdés d) pontja a 2009: CXLIX. törvény 111. § (5) bekezdésével megállapított, a 2016: CXXV. törvény 306. § e) pontja szerint módosított szöveg.

270

A 91. § (3) bekezdését a 2016: CXXV. törvény 304. §-a iktatta be.

271

A 91. § (4) bekezdését a 2016: CXXV. törvény 304. §-a iktatta be.

272

A 92. § (1) bekezdés a) pontja a 2023. évi LIX. törvény 217. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

273

A 92. § (2) bekezdése a 2011: CLVI. törvény 270. §-a szerint módosított szöveg.

274

A 92. § (3) bekezdése a 2023. évi LIX. törvény 216. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

275

A 94. § (3) bekezdése a 2011: CLVI. törvény 270. §-a szerint módosított szöveg.

276

A 94. § (5) bekezdése a 2009: LVI. törvény 372. §-a szerint módosított szöveg. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

277

A 95. § (2) bekezdése a 2011: CLVI. törvény 270. §-a szerint módosított szöveg.

278

A 97. § (2) bekezdése a 2010: CXXIII. törvény 223. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

279

A 97. § (3) bekezdése a 2010: CXXIII. törvény 223. § (3) bekezdése, a 2020: CXVIII. törvény 183. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

280

A 97. § (4) bekezdése a 2010: CXXIII. törvény 223. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

281

A 97. § (4a) bekezdését a 2018: XLI. törvény 238. §-a iktatta be, szövege a 2019: C. törvény 82. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

282

A 98. § (1) bekezdés a) pontja a 2018: XLI. törvény 246. § 6. pontjával megállapított szöveg.

283

A 98. § (1) bekezdés b) pontja a 2016: CXXV. törvény 306. § e) pontja szerint módosított szöveg.

284

A 98. § (1) bekezdés c) pontja a 2010: CXXIII. törvény 204. §-ával megállapított, a 2011: CLVI. törvény 268. § 1. pontja, a 2021: LXIX. törvény 158. §-a szerint módosított szöveg.

285

A 101. § (4) bekezdése a 2010: CXXIII. törvény 223. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

286

A 101/A. §-t a 2009: CXLIX. törvény 111. § (6) bekezdése iktatta be.

288

A 101/A. § (2) bekezdése a 2016: CXXV. törvény 306. § e) pontja szerint módosított szöveg.

289

A 101/A. § (3) bekezdés a) pontja a 2017: L. törvény 296. § g) pontja szerint módosított szöveg.

290

A 101/A. § (3) bekezdés b) pontja a 2017: L. törvény 296. § g) pontja szerint módosított szöveg.

292

A 104. § (2) bekezdése a 2020: CXVIII. törvény 181. §-ával megállapított szöveg.

293

A 105. § (2) bekezdése a 2011: CLVI. törvény 268. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

294

A 106. § (2) bekezdés c) pontja a 2013: CIII. 29. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

295

A 106. § (4) bekezdése a 2016: XLIV. törvény 31. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

296

A 106. § (6) bekezdése a 2016: XLIV. törvény 31. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

297

A 109. § (3) bekezdését a 2021: LXIX. törvény 156. §-a iktatta be.

298

A 110. § (2) bekezdés b) pontja a 2020: CXVIII. törvény 183. § 9. pontja szerint módosított szöveg.

299

A 110. § (2) bekezdés c) pontja a 2020: CXVIII. törvény 183. § 10. pontja szerint módosított szöveg.

300

A 111. § d) pontja a 2017: LXXVII. törvény 213. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

301

A 111. § f) pontja a 2017: LXXVII. törvény 213. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

302

A 112. § b) pontja a 2018: XLI. törvény 247. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

303

A 112. § új h) pontját a 2007: CXXXVI. törvény 52. § (4) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti h) pont megjelölését i) pontra változtatva A 112. § h) pontja a 2017: LXXVII. törvény 218. § e) pontja szerint módosított szöveg.

304

A 112. § eredeti h) pontjának megjelölését i) pontra változtatta a 2007: CXXXVI. törvény 52. § (4) bekezdése.

305

A 114. § (5) bekezdése a 2008: LXXXI. törvény 254. §-a szerint módosított szöveg. E módosító törvény 272. §-a alapján a rendelkezést 2008. január 1-jétől lehet alkalmazni.

306

A 114. § (6) bekezdését a 2021: LXIX. törvény 157. §-a iktatta be.

307

A 117. § (2) bekezdése a 2016: XLIV. törvény 51. § f) pontja szerint módosított szöveg.

308

A 117. § (4) bekezdése a 2016: XLIV. törvény 51. § f) pontja szerint módosított szöveg.

309

A 120. § (3) bekezdése a 2011: CLVI. törvény 266. §-ával megállapított, a 2020: CXVIII. törvény 184. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

310

A 120. § (6) bekezdését a 2020: CXVIII. törvény 184. § 2. pontja hatályon kívül helyezte.

311

A 126. § (1) bekezdése a 2013: CC. törvény 236. §-ával megállapított szöveg.

312

A 128. § (1) bekezdése a 2016: XLIV. törvény 32. §-ával megállapított szöveg.

313

A 128. § (1a) bekezdését a 2016: XLIV. törvény 32. §-a iktatta be.

314

A 133. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 250. §-ával megállapított szöveg.

315

A 136. § (1) bekezdés c) pontja a 2016: CXXV. törvény 305. §-ával megállapított szöveg.

316

A 140. § (1) bekezdése a 2011: CLVI. törvény 267. §-a szerint módosított szöveg.

317

A 141. § (4) bekezdése a 2015: LXXXV. törvény 77. § d) pontja szerint módosított szöveg.

318

A 142. § (1) bekezdése a 2011: CLVI. törvény 270. §-a szerint módosított szöveg.

319

A 142. § (4) bekezdése a 2023. évi LIX. törvény 217. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

320

A „Pártoló személy, pártoló szervezet és szenior könyvvizsgáló” alcímet a 2018: XLI. törvény 239. §-a iktatta be.

321

A 146/A. §-t a 2018: XLI. törvény 239. §-a iktatta be.

322

A 149. § a 2010: CXXIII. törvény 205. §-ával megállapított szöveg.

323

A 149. § (1) bekezdése a 2013: CIII. 28. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

324

A 149. § (2) bekezdése a 2013: CIII. 28. § (4) bekezdésével megállapított, a 2018: XLI. törvény 246. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

325

A 149. § (3) bekezdését a 2012: CCVIII. törvény 50. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

326

A 152. § (1) bekezdés i) pontja a 2012: CCVIII. törvény 49. § b) pontja szerint módosított szöveg.

327

A 152. § (1) bekezdésének j) pontját a 2007: CXXXVI. törvény 52. § (5) bekezdése iktatta be, szövege a 2017: LXXVII. törvény 218. § f) pontja szerint módosított szöveg.

328

A 152. § (1) bekezdés k) pontját a 2019: LXXII. törvény 79. §-a iktatta be.

329

A 158. § (1) bekezdése a 2019: C. törvény 76. §-ával megállapított szöveg.

330

A 159. § a 2010: CXXIII. törvény 206. §-ával megállapított szöveg.

331

A 159. § (1) bekezdése a 2012: CCVIII. törvény 49. § c) pontja szerint módosított szöveg.

332

A 159. § (2) bekezdését a 2012: CCVIII. törvény 50. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

333

A 159. § (3) bekezdése a 2012: CCVIII. törvény 48. § (3) bekezdésével megállapított, a 2013: CC. törvény 239. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

334

A 159. § (4) bekezdése a 2012: CCVIII. törvény 50. § c) pontja szerint módosított szöveg.

335

A 160. § (1) bekezdés b) pontja a 2012: CCVIII. törvény 49. § d) pontja szerint módosított szöveg.

336

A 160. § (1) bekezdés d) pontja a 2012: CCVIII. törvény 49. § e) pontja, a 2014: LXXIV. törvény 310. §-a szerint módosított szöveg.

337

A 160. § (2) bekezdése a 2012: CCVIII. törvény 49. § f) pontja szerint módosított szöveg.

338

A 160. § (3) bekezdése a 2018: XLI. törvény 240. §-ával megállapított szöveg.

339

A 160/A. §-t a 2010: CXXIII. törvény 207. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2012: CCVIII. törvény 50. § d) pontja.

340

A 161. § (4) bekezdése a 2018: XLI. törvény 246. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

341

A 163. § d) pontja a 2018: XLI. törvény 241. §-ával megállapított szöveg.

342

A 163. § e) pontját a 2018: XLI. törvény 241. §-a iktatta be.

343

A 164. § (2) bekezdése a 2018: XLI. törvény 242. §-ával megállapított szöveg.

344

A 164/A. §-t a 2010: CXXIII. törvény 208. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2012: CCVIII. törvény 50. § e) pontja.

345

A 165. §-t megelőző alcím a 2012: CCVIII. törvény 49. § g) pontjával megállapított szöveg.

346

A 165. § (1) bekezdése a 2016: XLIV. törvény 33. §-ával megállapított szöveg.

347

A 165. § (2) bekezdését a 2012: CCVIII. törvény 50. § f) pontja hatályon kívül helyezte.

348

A 165. § (3) bekezdése a 2012: CCVIII. törvény 50. § g) pontja szerint módosított szöveg.

349

A 165. § (4) bekezdése a 2016: CXXV. törvény 306. § f) pontja szerint módosított szöveg.

350

A 166. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 2016: CXXV. törvény 306. § g) pontja, a 2020: CXVIII. törvény 183. § 11. pontja szerint módosított szöveg.

351

A 166. § (2) bekezdés a) pontja a 2012: CCVIII. törvény 49. § i) pontja szerint módosított szöveg.

352

A 166. § (2) bekezdés b) pontja a 2020: CXVIII. törvény 183. § 12. pontja szerint módosított szöveg.

353

A 166. § (2) bekezdés d) pontját a 2020: CXVIII. törvény 182. §-a iktatta be.

354

A 166. § (3) bekezdése a 2016: CXXV. törvény 306. § f) pontja szerint módosított szöveg.

355

A 167. § (1) bekezdése a 2016: CXXV. törvény 306. § g) pontja szerint módosított szöveg.

356

A 167. § (2) bekezdés a) pontja a 2016: CXXV. törvény 306. § f) pontja szerint módosított szöveg.

357

A 167. § (2) bekezdés b) pontja a 2016: CXXV. törvény 306. § f) pontja szerint módosított szöveg.

358

A 167. § (2) bekezdés d) pontja a 2016: XLIV. törvény 34. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

359

A 167. § (2) bekezdés e) pontját a 2016: XLIV. törvény 34. § (1) bekezdése iktatta be.

360

A 167. § (3a) bekezdését a 2016: XLIV. törvény 34. § (2) bekezdése iktatta be.

361

A 167/A. §-t a 2010: CXXIII. törvény 209. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2012: CCVIII. törvény 50. § h) pontja.

362

A 170. § (1) bekezdése a 2016: CXXV. törvény 306. § h) pontja szerint módosított szöveg.

363

A 170. § (2) bekezdése a 2010: CLII. törvény 2. § (76) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító törvény 6. §-a alapján a 2011. január 1-jét követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

364

A 170. § (4) bekezdése a 2018: XLI. törvény 246. § 9. pontja szerint módosított szöveg.

365

A 170. § (5) bekezdése a 2016: CXXV. törvény 306. § f) pontja szerint módosított szöveg.

366

A 170. § (6) bekezdését a 2018: XLI. törvény 243. §-a iktatta be.

368

A 172. § a 2016: XLIV. törvény 35. §-ával megállapított szöveg.

369

A 172. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2016: CXXV. törvény 306. § i) pontja szerint módosított szöveg.

370

A 172. § (1) bekezdés f) pontját a 2019: C. törvény 77. § (1) bekezdése iktatta be.

371

A 172. § (4) bekezdés nyitó szövegrésze a 2022. évi XLV. törvény 144. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

372

A 172. § (4) bekezdés c) pontja a 2019: C. törvény 83. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

373

A 172. § (5) bekezdését a 2019: C. törvény 77. § (2) bekezdése iktatta be.

374

A 172. § (6) bekezdését a 2019: C. törvény 77. § (2) bekezdése iktatta be.

375

A 172. § (7) bekezdését a 2019: C. törvény 77. § (2) bekezdése iktatta be.

376

A 172. § (8) bekezdését a 2023. évi LIX. törvény 212. §-a iktatta be.

377

A 172/A. §-t újonnan a 2016: XLIV. törvény 36. §-a iktatta be, szövege a 2017: L. törvény 297. § i) pontja szerint módosított szöveg.

378

A 173. § a 2016: CXXV. törvény 306. § j) pontja szerint módosított szöveg.

379

A 173/A. §-t és a megelőző alcímet a 2007: CXXXVI. törvény 52. § (6) bekezdése iktatta be.

380

A 173/A. § (2) bekezdése a 2017: LXXVII. törvény 214. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

381

A 173/A. § (5) bekezdését a 2017: LXXVII. törvény 219. §-a hatályon kívül helyezte, újonnan a 2018: XLI. törvény 244. §-a iktatta be.

382

A 173/A. § (6) bekezdése a 2017: LXXVII. törvény 214. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

383

A 173/A. § (7) bekezdését a 2009: LVI. törvény 373. §-a hatályon kívül helyezte. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

384

A 173/A. § (9) bekezdését a 2017: LXXVII. törvény 219. §-a hatályon kívül helyezte.

385

A 173/A. § (10) bekezedését a 2016: XLIV. törvény 37. §-a iktatta be.

386

A 173/B. §-t megelőző alcímet a 2013: CIII. 28. § (5) bekezdése iktatta be.

387

A 173/B. §-t a 2013: CIII. 28. § (5) bekezdése iktatta be.

388

A 173/B. § (1) bekezdése a 2016: XLIV. törvény 38. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

389

A 173/B. § (3) bekezdése a 2016: XLIV. törvény 38. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

390

A 173/B. § (3a) bekezdését a 2017: LXXVII. törvény 215. § (1) bekezdése iktatta be.

391

A 173/B. § (4) bekezdés a) pontja a 2020: CXVIII. törvény 183. § 12. pontja szerint módosított szöveg.

392

A 173/B. § (6) bekezdés e) pontja a 2016: XLIV. törvény 51. § g) pontja szerint módosított szöveg.

393

A 173/B. § (8a) bekezdését a 2017: L. törvény 295. § (4) bekezdése iktatta be.

394

A 173/B. § (8b) bekezdését a 2017: L. törvény 295. § (4) bekezdése iktatta be.

395

A 173/B. § (13) bekezdése a 2017: LXXVII. törvény 215. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

396

A 173/B. § (13a) bekezdését a 2017: LXXVII. törvény 215. § (3) bekezdése iktatta be.

397

A 173/B. § (15) bekezdése a 2017: L. törvény 295. § (5) bekezdésével megállapított, a 2018: XLI. törvény 246. § 10. pontja, a 2020: CXVIII. törvény 183. § 13. pontja szerint módosított szöveg.

398

A 173/C. §-t a 2013: CIII. 28. § (5) bekezdése iktatta be.

399

A 173/C. § (5) bekezdése a 2013: CC. törvény 239. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

400

A 173/C. § (6) bekezdése a 2017: L. törvény 296. § d) pontja szerint módosított szöveg.

401

A 173/C. § (7) bekezdése a 2015: LXXXV. törvény 71. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

402

A 173/C. § (7) bekezdés c) pontját a 2016: XLIV. törvény 52. § e) pontja hatályon kívül helyezte.

403

A 173/C. § (7) bekezdés h) pontját a 2019: C. törvény 78. § (1) bekezdése iktatta be.

404

A 173/C. § (7a) bekezdését a 2015: LXXXV. törvény 71. § (2) bekezdése iktatta be.

405

A 173/C. § (7b) bekezdését a 2015: LXXXV. törvény 71. § (2) bekezdése iktatta be.

406

A 173/C. § (7c) bekezdését a 2016: XLIV. törvény 39. § (1) bekezdése iktatta be, nyitó szövegrésze a 2022. évi XLV. törvény 144. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

407

A 173/C. § (7c) bekezdés c) pontja a 2019: C. törvény 83. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

408

A 173/C. § (7d) bekezdését a 2023. évi LIX. törvény 213. §-a iktatta be.

409

A 173/C. § (8) bekezdését a 2016: XLIV. törvény 52. § f) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2019: C. törvény 78. § (2) bekezdése iktatta be.

410

A 173/C. § (9) bekezdése a 2015: LXXXV. törvény 71. § (3) bekezdésével megállapított, a 2020: CXVIII. törvény 183. § 14. pontja szerint módosított szöveg.

411

A 173/C. § (10) bekezdését a 2014: LXXIV. törvény 309. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2017: L. törvény 296. § d) pontja szerint módosított szöveg.

412

A 173/C. § (11) bekezdését a 2014: LXXIV. törvény 309. § (2) bekezdése iktatta be.

413

A 173/C. § (12) bekezdését a 2014: LXXIV. törvény 309. § (2) bekezdése iktatta be.

414

A 173/C. § (13) bekezdését a 2016: XLIV. törvény 39. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2017: L. törvény 295. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

415

A 173/C. § (14) bekezdését a 2016: XLIV. törvény 39. § (2) bekezdése iktatta be.

416

A 173/C. § (15) bekezdését a 2019: C. törvény 78. § (3) bekezdése iktatta be.

417

A 173/C. § (16) bekezdését a 2019: C. törvény 78. § (3) bekezdése iktatta be.

418

A 173/C. § (17) bekezdését a 2022. évi XLV. törvény 143. §-a iktatta be.

419

A 174. § (2) bekezdés f) pontját a 2010: CXXIII. törvény 212. §-a iktatta be.

420

A 175. § (3) bekezdése a 2010: CXXIII. törvény 223. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

421

A 175. § új (4) bekezdését a 2010: CXXIII. törvény 213. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti (4)–(5) bekezdés számozását (5)–(6) bekezdésre változtatta.

422

A 175. § eredeti (4) bekezdésének számozását (5) bekezdésre változtatta a 2010: CXXIII. törvény 213. §-a.

423

A 175. § (5) bekezdés c) pontját a 2016: XLIV. törvény 40. §-a iktatta be.

424

A 175. § eredeti (5) bekezdésének számozását (6) bekezdésre változtatta a 2010: CXXIII. törvény 213. §-a.

425

A 176. § (4) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 251. § b) pontja szerint módosított szöveg.

426

A 176/A. §-t a 2010: CXXIII. törvény 214. §-a iktatta be.

427

A 177. § (1) bekezdése a 2010: CXXIII. törvény 215. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

428

A 177. § (1) bekezdés c) pontja a 2015: LXXXV. törvény 72. §-ával megállapított szöveg.

429

A 177. § (1) bekezdés e) pontja a 2016: XLIV. törvény 51. § h) pontja szerint módosított szöveg.

430

A 177. § (2) bekezdése a 2010: CXXIII. törvény 223. § (4) bekezdése, a 2019: C. törvény 82. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

431

A 177. § (3a) bekezdését a 2016: XLIV. törvény 41. §-a iktatta be, nyitó szövegrésze a 2022. évi XLV. törvény 144. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

432

A 177. § (3a) bekezdés c) pontja a 2019: C. törvény 83. § 4. pontja szerint módosított szöveg.

433

A 177. § (3b) bekezdését a 2019: C. törvény 79. §-a iktatta be.

434

A 177. § (3c) bekezdését a 2019: C. törvény 79. §-a iktatta be.

435

A 177. § (4) bekezdése a 2010: CXXIII. törvény 215. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

436

A 178. § (1) bekezdése a 2010: CXXIII. törvény 216. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

437

A 178. § (2) bekezdése a 2009: LVI. törvény 372. §-a szerint módosított szöveg. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

438

A 178. § (3) bekezdés nyitó szövegrésze a 2010: CXXIII. törvény 223. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

439

A 178. § (4) bekezdése a 2009: LVI. törvény 372. §-a szerint módosított szöveg. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

440

A 178. § (5) bekezdését a 2017: L. törvény 297. § j) pontja hatályon kívül helyezte.

441

A 178. § (6) bekezdése a 2017: L. törvény 295. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.

442

A 178. § (7) bekezdése a 2010: CXXIII. törvény 216. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

443

A 178. § (8) bekezdését a 2010: CXXIII. törvény 216. § (2) bekezdése iktatta be.

444

A 178. § (9) bekezdését a 2010: CXXIII. törvény 216. § (2) bekezdése iktatta be.

445

A 178/A. §-t megelőző címet a 2010: CXXIII. törvény 217. §-a iktatta be.

446

A 178/A. §-t a 2010: CXXIII. törvény 217. §-a iktatta be.

447

A XIII. Fejezet címe a 2016: XLIV. törvény 51. § i) pontja szerint módosított szöveg.

448

A 180. § (1) bekezdése a 2016: XLIV. törvény 42. §-ával megállapított szöveg.

449

A 180. § (1a) bekezdését a 2016: XLIV. törvény 42. §-a iktatta be.

450

A 180. § (1b) bekezdését a 2016: XLIV. törvény 42. §-a iktatta be.

451

A 180. § (1c) bekezdését a 2016: XLIV. törvény 42. §-a iktatta be.

452

A 180. § (1d) bekezdését a 2016: XLIV. törvény 42. §-a iktatta be.

453

A 180. § (2) bekezdése a 2012: CCVIII. törvény 49. § j) pontja szerint módosított szöveg.

454

A 180. § (3) bekezdése a 2012: CCVIII. törvény 49. § i) pontja szerint módosított szöveg.

455

A 180. § (4) bekezdés nyitó szövegrésze a 2012: CCVIII. törvény 49. § i) pontja szerint módosított szöveg.

456

A 180. § (2) bekezdés a) pontja a 2011: CLVI. törvény 268. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

457

A 180. § (4) bekezdés b) pontja a 2010: CXXIII. törvény 223. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

458

A 180. § (5) bekezdését a 2009: LVI. törvény 373. §-a hatályon kívül helyezte. E módosító törvény 428. §-a alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

459

A 181. § a 2012: CCVIII. törvény 49. § j) pontja szerint módosított szöveg.

460

A 182. § (1) bekezdése a 2012: CCVIII. törvény 49. § i) pontja szerint módosított szöveg.

461

A 182. § (2) bekezdése a 2012: CCVIII. törvény 49. § i) pontja szerint módosított szöveg.

462

A 183. § e törvény 201. § (3) bekezdése alapján 2008. június 28. napján lép hatályba.

463

A 183. § (1) bekezdése a 2012: CCVIII. törvény 49. § i) pontja szerint módosított szöveg.

465

A 183. § (3) bekezdése a 2017: CLIX. törvény 131. §-ával megállapított szöveg.

466

A 183. § (4) bekezdését a 2016: XLIV. törvény 43. §-a iktatta be.

467

A 183/A. §-t a 2009: CXVI. törvény 85. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2010: CXXIII. törvény 224. § (1) bekezdése.

468

A 184. § (1) bekezdése a 2010: CXXIII. törvény 218. §-ával megállapított, a 2012: CCVIII. törvény 49. § i) pontja szerint módosított szöveg.

469

A 185. § (1) bekezdése a 2016: XLIV. törvény 44. §-ával megállapított szöveg.

470

A 185. § (4) bekezdését a 2012: CCVIII. törvény 48. § (5) bekezdése iktatta be, szövege a 2015: CLXXVIII. törvény 46. §-ával megállapított szöveg.

471

A 185. § (5) bekezdését a 2012: CCVIII. törvény 48. § (5) bekezdése iktatta be, szövege a 2015: LXXXV. törvény 77. § e) pontja szerint módosított szöveg.

472

A 185. § (6) bekezdését a 2012: CCVIII. törvény 48. § (5) bekezdése iktatta be.

473

A 185. § (7) bekezdését a 2012: CCVIII. törvény 48. § (5) bekezdése iktatta be.

474

A 185. § (8) bekezdését a 2012: CCVIII. törvény 48. § (5) bekezdése iktatta be.

475

A 186. §-t megelőző alcímet és a 186–188. §-t a 2012: CCVIII. törvény 50. § j)–k) pontja hatályon kívül helyezte.

476

A 186. §-t megelőző alcímet és a 186–188. §-t a 2012: CCVIII. törvény 50. § j)–k) pontja hatályon kívül helyezte.

477

A 186. §-t megelőző alcímet és a 186–188. §-t a 2012: CCVIII. törvény 50. § j)–k) pontja hatályon kívül helyezte.

478

A 189. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2012: CCVIII. törvény 49. § l) pontja szerint módosított szöveg.

479

A 189. § (1) bekezdés b) pontja a 2012: CCVIII. törvény 49. § m) pontja szerint módosított szöveg.

480

A 189. § (1) bekezdés d) pontja a 2010: CXXIII. törvény 224. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

481

A 189. § (1) bekezdés e) pontját a 2010: CXXIII. törvény 224. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

482

A 189. § (2) bekezdése a 2012: CCVIII. törvény 49. § l) pontja szerint módosított szöveg.

483

A 189. § (3) bekezdését a 2012: CCVIII. törvény 50. § l) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2015: LXXXV. törvény 73. §-a iktatta be.

484

A 189. § (3a) bekezdését a 2015: LXXXV. törvény 73. §-a iktatta be.

485

A 189. § (4) bekezdését a 2012: CCVIII. törvény 48. § (6) bekezdése iktatta be.

486

A 189. § (5) bekezdését a 2013: CC. törvény 237. § (1) bekezdése iktatta be.

487

A 189. § (6) bekezdését a 2013: CC. törvény 237. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2016: XLIV. törvény 45. §-ával megállapított szöveg.

488

A 190. §-t megelőző alcímet és a 190–191. §-t a 2012: CCVIII. törvény 50. § m)–n) pontja hatályon kívül helyezte.

489

A 190. §-t megelőző alcímet és a 190–191. §-t a 2012: CCVIII. törvény 50. § m)–n) pontja hatályon kívül helyezte.

490

A 191/A. §-t a 2009: CXLIX. törvény 111. § (8) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2012: CCVIII. törvény 50. § n) pontja.

491

A 192. §-t a 2012: CCVIII. törvény 50. § n) pontja hatályon kívül helyezte.

492

A 193. §-t megelőző alcímet a 2012: CCVIII. törvény 50. § o) pontja hatályon kívül helyezte.

493

A 193. § (1) bekezdése a 2012: CCVIII. törvény 48. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.

494

A 193. § (2) bekezdését a 2012: CCVIII. törvény 50. § p) pontja hatályon kívül helyezte.

495

A 193. § (3) bekezdése a 2012: CCVIII. törvény 48. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.

496

A 193. § (4) bekezdése a 2012: CCVIII. törvény 48. § (8) bekezdésével megállapított, a 2018: XLI. törvény 246. § 11. pontja szerint módosított szöveg.

497

A 193. § (5) bekezdését a 2008: LXXXI. törvény 188. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2012: CCVIII. törvény 50. § q) pontja.

498

A 193. § (6) bekezdését a 2010: CXXIII. törvény 221. §-a iktatta be, szövege a 2019: C. törvény 80. §-ával megállapított szöveg.

499

A 193. § (7) bekezdését a 2012: CCVIII. törvény 48. § (9) bekezdése iktatta be, szövege a 2013: CC. törvény 239. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

500

A 194. § (1) bekezdése a 2012: CCVIII. törvény 49. § n) pontja szerint módosított szöveg.

501

A 194. § (2) bekezdése a 2012: CCVIII. törvény 48. § (10) bekezdésével megállapított szöveg.

502

A 195. § (1) bekezdése a 2017: L. törvény 295. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.

503

A 195. § (2) bekezdése a 2012: CCVIII. törvény 49. § p) pontja szerint módosított szöveg.

504

A 195. § (3) bekezdését a 2012: CCVIII. törvény 50. § r) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2016: XLIV. törvény 46. §-a iktatta be, szövege a 2017: L. törvény 295. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.

505

A 196. § a 2015: CLXXVIII. törvény 47. §-ával megállapított szöveg.

506

A 196. § (1) bekezdés j) pontját a 2019: C. törvény 81. § (1) bekezdése iktatta be.

507

A 196. § (1a) bekezdését a 2016: XLIV. törvény 47. §-a iktatta be.

508

A 196. § (1b) bekezdését a 2019: C. törvény 81. § (2) bekezdése iktatta be.

509

A 196. § (6) bekezdését a 2023. évi LIX. törvény 214. §-a iktatta be.

510

A 196. § (7) bekezdését a 2023. évi LIX. törvény 214. §-a iktatta be.

511

A 196/A. §-t a 2013: CIII. 28. § (6) bekezdése iktatta be.

512

A 196/B. §-t a 2016: XLIV. törvény 48. §-a iktatta be.

513

A 197. § a 2012: CCVIII. törvény 49. § l) pontja szerint módosított szöveg.

514

A XV. Fejezet címe a 2012: CCVIII. törvény 49. § r) pontjával megállapított szöveg.

515

A 198. § (1) bekezdése a 2012: CCVIII. törvény 49. § s) pontja szerint módosított szöveg.

516

A 198. § (2) bekezdése a 2012: CCVIII. törvény 49. § u) pontja szerint módosított szöveg.

517

A 198. § (3) bekezdése a 2012: CCVIII. törvény 49. § t) pontja szerint módosított szöveg.

518

A 198. § (4) bekezdése a 2012: CCVIII. törvény 49. § t) pontja szerint módosított szöveg.

519

A 199. § (2)–(6) bekezdését a 2017: L. törvény 297. § k) pontja hatályon kívül helyezte.

520

A 199. § (2)–(6) bekezdését a 2017: L. törvény 297. § k) pontja hatályon kívül helyezte.

521

A 199. § (2)–(6) bekezdését a 2017: L. törvény 297. § k) pontja hatályon kívül helyezte.

522

A 199. § (2)–(6) bekezdését a 2017: L. törvény 297. § k) pontja hatályon kívül helyezte.

523

A 199. § (2)–(6) bekezdését a 2017: L. törvény 297. § k) pontja hatályon kívül helyezte.

524

A 200. § a 2012: CCVIII. törvény 49. § t) pontja szerint módosított szöveg.

525

A XV/A. Fejezetet (200/A–200/B. §) a 2012: CCVIII. törvény 48. § (13) bekezdése iktatta be.

526

A 200/B. § (2)–(6) bekezdését a 2017: L. törvény 297. § l) pontja hatályon kívül helyezte.

527

A 200/B. § (2)–(6) bekezdését a 2017: L. törvény 297. § l) pontja hatályon kívül helyezte.

528

A 200/B. § (2)–(6) bekezdését a 2017: L. törvény 297. § l) pontja hatályon kívül helyezte.

529

A 200/B. § (2)–(6) bekezdését a 2017: L. törvény 297. § l) pontja hatályon kívül helyezte.

530

A 200/B. § (2)–(6) bekezdését a 2017: L. törvény 297. § l) pontja hatályon kívül helyezte.

531

A 202. § e törvény 201. § (4) bekezdése alapján 2007. július 1. napján lép hatályba.

532

A 202. § (2) bekezdését a 2020: CXVIII. törvény 184. § 3. pontja hatályon kívül helyezte.

533

A 203. § (6) bekezdése a 2013: CXLIII. törvény 96. §-a szerint módosított szöveg.

534

A 208/A. §-t a 2010: CXXIII. törvény 222. §-a iktatta be.

535

A 208/B. §-t a 2011: XCVI. törvény 27. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2013: CC. törvény 240. § 2. pontja.

536

A 208/C. §-t a 2011: CLVI. törvény 269. §-a iktatta be.

537

A 208/D. §-t a 2013: CIII. 28. § (7) bekezdése iktatta be.

538

A 208/E. §-t a 2013: CC. törvény 238. §-a iktatta be.

539

A 208/F. §-t a 2013: CC. törvény 238. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2020: CXVIII. törvény 184. § 4. pontja.

540

A 208/G. §-t a 2013: CC. törvény 238. §-a iktatta be.

541

A hatálybalépés napja: 2013. november 30.

542

A 208/H. §-t a 2013: CC. törvény 238. §-a iktatta be.

543

A hatálybalépés napja: 2013. november 30.

544

A 208/I. §-t a 2015: LXXXV. törvény 74. §-a iktatta be.

545

A 208/I. § (1) bekezdése a 2015: CLXXVIII. törvény 50. § d) pontja szerint módosított szöveg.

546

A 208/I. § (2) bekezdését a 2016: XLIV. törvény 52. § g) pontja hatályon kívül helyezte.

547

A 208/I. § (3) bekezdését a 2015: CLXXVIII. törvény 48. §-a iktatta be.

548

A 208/I. § (4) bekezdését a 2015: CLXXVIII. törvény 48. §-a iktatta be.

549

A 208/J. §-t a 2016: XLIV. törvény 49. §-a iktatta be.

550

A 208/J. § (3) bekezdése a 2020: XXX. törvény 25. § b) pontja szerint módosított szöveg.

551

A hatálybalépés időpontja 2016. június 4.

552

A 208/K. §-t a 2017: L. törvény 295. § (10) bekezdése iktatta be.

553

A hatálybalépés időpontja 2017. május 26.

554

A 208/L. §-t a 2017: LXXVII. törvény 216. §-a iktatta be.

555

A hatálybalépés időpontja 2017. június 20.

556

A hatálybalépés időpontja 2016. június 4.

557

A 208/L. § (5) bekezdését a 2017: CLIX. törvény 132. §-a iktatta be.

558

A hatálybalépés időpontja 2016. június 4.

559

A 208/M. §-t a 2017: CLIX. törvény 133. §-a iktatta be.

560

A 208/N. §-t a 2018: XLI. törvény 245. §-a iktatta be.

561

A hatálybalépés időpontja 2018. július 26.

562

A hatálybalépés időpontja 2018. július 26.

563

A 208/O. §-t a 2018: LXXXII. törvény 227. §-a iktatta be.

564

A hatálybalépés időpontja 2018. november 24.

565

A 209. § a 2016: XLIV. törvény 50. §-ával megállapított szöveg.

566

A 209. § (1) bekezdés b) pontja a 2020: CXVIII. törvény 183. § 15. pontja szerint módosított szöveg.

567

A 209. § (2) bekezdése a 2020: CXVIII. törvény 183. § 15. pontja szerint módosított szöveg.

568

A 220. § (3) bekezdése a 2007: CXXXV. törvény 58. § (2) bekezdése alapján nem lép hatályba.

569

A 225. §-t a 2011: LXVI. törvény 38. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

570

A 228. §-t megelőző alcímet a 2012: CCVIII. törvény 48. § (14) bekezdése iktatta be.

574

A 228. § (3) bekezdése a 2015: LXXXV. törvény 75. §-ával megállapított szöveg.

577

A 2. mellékletet a 2015: LXXXV. törvény 76. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2015: CLXXVIII. törvény 49. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére