• Tartalom

32/1976. (VIII. 29.) MT rendelet

32/1976. (VIII. 29.) MT rendelet

a Magyar Népköztársaság1 Kormánya és a Sierra Leone Köztársaság Kormánya között a területeik közötti és azon túlra irányuló légi járatok tárgyában Budapesten, az 1975. évi november hó 5. napján aláírt egyezmény kihirdetéséről

2014.09.05.

1. § A Minisztertanács a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Sierra Leone Köztársaság Kormánya között a területeik közötti és azon túlra irányuló légi járatok tárgyában Budapesten, az 1975. évi november hó 5. napján aláírt egyezményt e rendelettel kihirdeti.

2. § Az egyezmény hivatalos magyar fordítása a következő:


Egyezmény a Magyar Népköztársaság Kormánya
és a Sierra Leone Köztársaság Kormánya között,
a területeik közötti és azon túlra irányuló
légijáratok tárgyában

A Magyar Népköztársaság Kormánya és a Sierra Leone Köztársaság Kormánya (a továbbiakban: Szerződő Felek),
a Chicagóban, 1944. évi december hó 7. napján aláírásra megnyitott, a Nemzetközi Polgári Repülésről szóló Egyezmény tagjai lévén, és
attól az óhajtól vezérelve, hogy az említett Chicagói Egyezmény kiegészítéseként a területeik közötti és azon túlra irányuló légijáratok tárgyában egyezményt kössenek,
a következőkben állapodtak meg:

1. cikk

Értelmezés

Az Egyezmény és bármely hozzácsatolt Függelék alkalmazása szempontjából, kivéve, ha a szöveg másként rendelkezik:
a) a „Chicagói Egyezmény” kifejezés jelenti a Chicagóban, 1944. évi december hó 7. napján aláírásra megnyitott, a Nemzetközi Polgári Repülésről szóló Egyezményt és ezen Egyezmény 90. cikke értelmében elfogadott bármely Függelékét és az említett Egyezmény 90. és 94. cikke értelmében a Szerződő Felek által elfogadott bármely Egyezmény, vagy Függelék módosítást;
b) a „légügyi hatóság” kifejezés jelenti a Magyar Népköztársaság esetében a közlekedés- és postaügyi minisztert, és bármely személyt vagy szervet, amelyet az említett miniszter által jelenleg gyakorolt feladatok, vagy hasonló teendők ellátásával megbíznak; és a Sierra Leone Köztársaság esetében a Közlekedés- és Postaügyi Minisztériumért felelős minisztert, és bármely személyt vagy szervet, amelyet az említett miniszter által jelenleg gyakorolt feladatok, vagy hasonló teendők ellátásával megbíznak;
c) a „kijelölt légiközlekedési vállalat” kifejezés jelenti azt a légiközlekedési vállalatot, amelyet az Egyezmény 3. cikkével összhangban kijelöltek és engedéllyel elláttak;
d) a „terület” kifejezés bármelyik Szerződő Féllel kapcsolatban az említett Szerződő Fél felségjoga alá tartozó földterületet és az odatartozó parti vizeket jelenti;
e) a „légijárat”, „nemzetközi légijárat”, „légiközlekedési vállalat” és „nem-kereskedelmi célú leszállás” ugyanazt jelenti, amelyet a Chicagói Egyezmény 96. cikke tartalmaz; és
f) a „légijármű felszerelés”, „légijármű készletek” és „tartalék alkatrész” kifejezések a Chicagói Egyezmény 9. Függelékében meghatározott jelentéssel bírnak.

2. cikk

A kijelölt légiközlekedési vállalatok jogai
és lehetőségei

(1) Mindegyik Szerződő Fél megadja a másik Szerződő Félnek az Egyezményben meghatározott jogokat, az Egyezmény Függelékében meghatározott útvonalakon légijáratok üzemeltetése céljából (a továbbiakban: „megállapodásszerű járatok”, illetőleg „meghatározott útvonalak”).
(2) Az Egyezmény rendelkezéseitől függően mindegyik Szerződő Fél kijelölt légiközlekedési vállalata a következő jogokat élvezi:
a) a másik Szerződő Fél területének leszállás nélküli átrepülése;
b) leszállások végzése a másik Szerződő Fél területén nem-kereskedelmi célból; és
c) leszállások végzése a másik Szerződő Fél területén, a megállapodásszerű járatoknak a meghatározott útvonalakon való üzemeltetése során az Egyezmény Függelékében feltüntetett útvonal meghatározott pontjain a nemzetközi forgalomban utasok, áru és posta felvétele és lerakása céljából a másik Szerződő Fél területére, vagy területéről, vagy harmadik országba való rendeltetéssel.
(3) E cikk (2) bekezdésének egyetlen rendelkezése sem értelmezhető úgy, hogy az jogot adna az egyik Szerződő Fél légiközlekedési vállalatának, hogy a másik Szerződő Fél területén utasokat, árut és postát vegyen fel ellenszolgáltatásért, vagy bérlet keretében, e másik Szerződő Fél területének másik pontjára való rendeltetéssel.

3. cikk

Légiközlekedési vállalatok kijelölése,
jogaik megvonása stb.

(1) Mindegyik Szerződő Félnek joga van légügyi hatósága útján írásban a másik Szerződő Félnél egy vagy több légiközlekedési vállalatot kijelölni a megállapodásszerű járatoknak a meghatározott útvonalakon való üzemeltetése céljából.
(2) A kijelölés kézhezvétele után a másik Szerződő Fél légügyi hatósága útján és e cikk (3) és (4) bekezdésének rendelkezéseitől függően késedelem nélkül megadja a kijelölt légiközlekedési vállalatnak, vagy vállalatoknak a megfelelő üzemeltetési engedélyt.
(3) Az egyik Szerződő Fél légügyi hatósága megkívánhatja a másik Szerződő Fél kijelölt légiközlekedési vállalatától annak kielégítő igazolását, hogy képes eleget tenni azoknak a jogszabályokban és előírásokban rögzített feltételeknek, amelyeket a légifuvarozók tevékenységére és a nemzetközi kereskedelmi légijáratok üzemeltetésére rendszeresen alkalmaznak.
(4) Mindegyik Szerződő Félnek joga van, hogy a légiközlekedési vállalat kijelölésének elfogadását visszautasítsa, vagy az Egyezmény 2. cikkének (2) bekezdésében meghatározott jogok megadását megtagadja, vagy azokat visszavonja a légiközlekedési vállalattól, vagy olyan feltételeket szabjon, amelyeket szükségesnek tart e jogoknak a légiközlekedési vállalat által való gyakorlása során, bármely esetben, ha nem győződött meg arról, hogy e légiközlekedési vállalat tulajdonának túlnyomó része, és tényleges ellenőrzése annak a Szerződő Félnek, vagy állampolgárainak a kezében van, amely a légiközlekedési vállalatot kijelölte.
(5) Ha a légiközlekedési vállalatot ily módon kijelölték, és üzemeltetési engedéllyel ellátták, az a megállapodásszerű járatok üzemeltetését bármikor megkezdheti, feltéve, hogy az Egyezmény 6. cikkének rendelkezéseivel összhangban a járatra vonatkozóan díjtétel van hatályban.
(6) Mindegyik Szerződő Fél jogosult az Egyezmény 2. cikkének (2) bekezdésében meghatározott jogoknak a másik Szerződő Fél légiközlekedési vállalatának részéről való gyakorlását felfüggeszteni vagy a légiközlekedési vállalat jogainak gyakorlására olyan feltételeket szabni, amelyeket szükségesnek vél bármely esetben, ha a légiközlekedési vállalat nem tartja be annak a Szerződő Félnek a jogszabályait, vagy előírásait, amely e jogokat nyújtotta, vagy egyébként nem az Egyezményben előírt feltételeknek megfelelően üzemeltet; kivéve ha az azonnali felfüggesztés, vagy a feltételek kiszabása elkerülhetetlen a jogszabályok és előírások további megsértésének megakadályozása céljából, e jogokat csak a másik Szerződő Féllel való tanácskozás után lehet gyakorolni.

4. cikk

A megállapodásszerű járatok
üzemeltetésének módja

(1) Méltányos és egyenlő lehetőségeket kell biztosítani mindkét Szerződő Fél légiközlekedési vállalatainak a megállapodásszerű járatoknak a területeik között meghatározott útvonalakon való üzemeltetése során.
(2) A megállapodásszerű járatok üzemeltetése során mindegyik Szerződő Fél légiközlekedési vállalatainak figyelembe kell venni a másik Szerződő Fél légiközlekedési vállalatainak az érdekeit, hogy ne befolyásolják méltánytalanul azokat a járatokat, amelyeket az utóbbiak ugyanannak az útvonalnak az egészén, vagy részén tartanak fenn.
(3) A Szerződő Felek kijelölt légiközlekedési vállalatai által üzemeltetett megállapodásszerű járatokat szoros összhangban kell tartani a meghatározott útvonalakon jelentkező forgalmi igényekkel és azok elsődleges célja, hogy biztosítsák az ésszerű terhelési tényezőt és megfelelő kapacitást az utasok, áru és posta fuvarozására irányuló folyamatos és ésszerűen előrebecsült szükségleteknek megfelelően, amely a légiközlekedési vállalatot kijelölő Szerződő Fél területére irányul, vagy területéről kiindul. A meghatározott útvonalaknak harmadik államokban levő pontjain az utasok, áru és posta felvételének és lerakásának jogát az általános elvekkel összhangban kell alkalmazni oly módon, hogy a kapacitás megfeleljen:
a) a légiközlekedési vállalatot kijelölő Szerződő Fél területéről és területére irányuló forgalom követelményeinek;
b) azon terület forgalmi igényeinek, amelyen a légijáratok áthaladnak, figyelembe véve a körzetben üzemeltető más államok légijáratait; és
c) az átmenő légijáratok forgalmi követelményeinek.

5. cikk

Vám- és illetékmentesség

(1) Bármely Szerződő Fél kijelölt légiközlekedési vállalatainak a nemzetközi légijáratokon üzemeltetett légijárművei, valamint a szokásos felszerelési tárgyak, az üzemanyag tartalékok és kenőanyagok, továbbá a légijármű készletek (ideértve az ételt, italt és dohányt), amelyek a légijármű fedélzetén vannak, a Szerződő Felek jogszabályaitól és rendelkezéseitől függően mentesek mindenfajta vám-, felügyeleti illeték és egyéb hasonló díjak alól a másik Szerződő Fél területére érkezéskor, feltéve, hogy e felszerelések és tartalékok a légijármű fedélzetén maradnak mindaddig, amíg ismét kiviszik, vagy a szóban forgó terület feletti utazás egy részén felhasználják azokat.
(2) Az említett jogszabályoktól és rendelkezésektől függően ugyancsak mentesek lesznek ugyanazon vámok, illetékek és díjak alól:
a) a légijármű készletek, amelyeket az egyik Szerződő Fél területén vettek a fedélzetre, az említett Szerződő Fél hatóságai által meghatározott kereteken belül, a másik Szerződő Fél nemzetközi légijáratát lebonyolító kilépő légijármű fedélzetén való felhasználás céljából;
b) bármely Szerződő Fél területére a másik Szerződő Fél kijelölt légiközlekedési vállalatainak nemzetközi légijáratokon használt légijárművei fenntartása vagy javítása céljából bevitt tartalék alkatrészek;
c) a másik Szerződő Fél kijelölt légiközlekedési vállalatainak nemzetközi légijáratokon üzemeltetett kilépő légijárművek ellátására szolgáló üzemanyag és kenőanyagok abban az esetben is, ha e tartalékokat annak a Szerződő Félnek a területe feletti utazásra használják fel részben, amelynek a területén a fedélzetre vették.
(3) E cikk (2) bekezdése alapján mentesített anyagokat vámfelügyelet vagy ellenőrzés alatt lehet tartani.
(4) A szokásos fedélzeti felszerelést, valamint bármely Szerződő Fél légijárművének fedélzetén tartott anyagokat és tartalékokat a másik Szerződő Fél területén, csak e terület vámhatóságainak jóváhagyásával lehet kirakni. Ahol ily módon kirakták azokat, az említett hatóságok felügyelete alá helyezhetők mindaddig, amíg ismét kiviszik azokat, vagy a vámrendelkezésekkel összhangban rendelkeznek felőlük.

6. cikk

Díjtételek

(1) Az egyik Szerződő Fél légiközlekedési vállalatai által a másik Szerződő Fél légiközlekedési vállalatai által a másik Szerződő Fél területére vagy területéről való fuvarozásért felszámított díjtételeket ésszerű szinten kell megállapítani, amelynek során kellő figyelmet kell szentelni minden lényeges tényezőnek, ideértve az üzemeltetési költséget, az ésszerű hasznot, és más légiközlekedési vállalatok díjtételeit.
(2) E cikk (1) bekezdésében hivatkozott díjtételeket, az alkalmazandó ügynöki jutalékokkal együtt, amennyiben lehetséges, mindkét Szerződő Fél érintett, kijelölt légiközlekedési vállalatai közötti megállapodással kell megállapítani, más olyan légiközlekedési vállalatokkal való tanácskozás során, amelyek az útvonal egészén vagy részén üzemeltetnek, és e megállapodást, amennyiben lehetséges, a Légifuvarozók Nemzetközi Szövetsége (IATA) díjtétel megállapítási eljárásai útján kell elérni.
(3) Az így megállapított díjtételeket jóváhagyásra a Szerződő Felek légügyi hatóságai elé kell terjeszteni legalább harminc (30) nappal javasolt bevezetésük előtt; különleges esetekben ezt a határidőt az említett hatóságok közötti megállapodással csökkenteni lehet.
(4) Ha a kijelölt légiközlekedési vállalatok nem tudnak megállapodni valamely díjtételben vagy a díjtételet bármely más okból nem lehet megállapítani e cikk (2) bekezdésének rendelkezéseivel összhangban, vagy ha e cikk (3) bekezdésében hivatkozott harminc (30) napos határidő első tizenöt (15) napja alatt az egyik Szerződő Fél a másik Szerződő Felet e cikk (2) bekezdésének rendelkezéseivel összhangban megállapított díjtétel elutasításáról értesíti, a Szerződő Felek légügyi hatóságai egymás közötti megállapodás útján határozzák meg a díjtételt.
(5) Egyetlen díjtétel sem léphet életbe, ha bármely Szerződő Fél légügyi hatósága nem hagyja azt jóvá.
(6) E cikk rendelkezéseivel összhangban megállapított díjtételek hatályban maradnak mindaddig, amíg e cikk rendelkezéseivel összhangban új díjtételeket nem állapítanak meg.

7. cikk

Légijárművekre vonatkozó
jogszabályok és előírások stb.
alkalmazása

(1) A nemzetközi repülésben üzemeltetett légijárműnek az egyik Szerződő Fél területére való belépésére, onnan távozására, valamint a légijárműnek a területén üzemeltetésére és kormányzására vonatkozó jogszabályok és előírások a másik Szerződő Fél által kijelölt légiközlekedési vállalat vagy a vállalatok légijárműveire is vonatkoznak és e légijárművek ezen Szerződő Fél területére való belépéskor, onnan távozáskor és a területén tartózkodás idején kötelesek az említett szabályokat és előírásokat betartani.
(2) Az egyik Szerződő Félnek a légijárművön fuvarozott utasok, személyzet vagy áru területére való belépésére és onnan távozására vonatkozó jogszabályait és előírásait – ideértve a belépésre, engedélyezésre, útlevélre, vámra és vesztegzárra vonatkozó szabályokat – a Szerződő Fél területére való belépéskor, onnan távozáskor és a területén való tartózkodás idején is meg kell tartani.

8. cikk

Statisztikai adatszolgáltatások

Bármely Szerződő Fél légügyi hatósága kérésre ellátja a másik Szerződő Fél légügyi hatóságát olyan időszaki és egyéb statisztikai adatszolgáltatással, amely az első Szerződő Fél kijelölt légiközlekedési vállalatainak megállapodásszerű járatain felkínált kapacitás áttekintése céljából ésszerűen megkövetelhető. Ezek az adatszolgáltatások minden tájékoztatást magukba foglalnak a légiközlekedési vállalatok által a megállapodásszerű járatokon fuvarozott forgalom mennyiségének, a forgalom eredetének és rendeltetésének a meghatározása céljából.

9. cikk

Többlet-bevételek átutalása

(1) Mindegyik Szerződő Fél megadja a másik Szerződő Fél kijelölt légiközlekedési vállalatainak azt a jogot, hogy a hivatalos átváltási árfolyamon szabadon átutalhassák a kiadásokon felüli többletbevételt, amelyet e légiközlekedési vállalatok az utasok, áru és posta fuvarozásával kapcsolatban szereztek. Ezeket az átutalásokat az átutalás kérése idejében hatályban levő előírásoknak megfelelően kell végezni.
(2) E cikk (1) bekezdésének rendelkezései és a Szerződő Felek között bármely speciális pénzügyi megállapodás rendelkezései közötti ellentét esetében az utóbbi irányadó.
(3) A kijelölt légiközlekedési vállalatoknak a másik Szerződő Fél területén szerzett bevétele a hazai jogszabályok által megengedett lehető legnagyobb mértékig mentes minden olyan adó és illeték alól, amelyet a másik Szerződő Fél a jövedelem után egyébként kiróhat.

10. cikk

Tanácskozások

(1) A szoros együttműködés szellemében a két Szerződő Fél légügyi hatóságai időről időre tanácskozni fognak annak érdekében, hogy az Egyezmény és Függelékei rendelkezéseinek megvalósítását és megtartását biztosítsák, és ugyancsak tanácskozni fognak, ha ezek módosítása szükségessé válik.
(2) Bármely Szerződő Fél tanácskozásokat kérhet, amelyet megbeszélés vagy levelezés útján lehet lebonyolítani és amelyet a kéréstől számított hatvan (60) napon belül meg kell kezdeni, kivéve, ha a Szerződő Felek megállapodnak e határidő kiterjesztésében.

11. cikk

Viták rendezése

(1) Ha a Szerződő Felek között az Egyezmény értelmezésével vagy alkalmazásával kapcsolatban bármilyen vitás kérdés merül fel, a Szerződő Felek mindenekelőtt arra törekszenek, hogy azt egymás közötti tárgyalások útján rendezzék.
(2) Ha a vitás kérdésben a Szerződő Felek légügyi hatóságai az (1) bekezdés alapján folytatott tárgyalások során nem tudnak megegyezni, a nézeteltérést diplomáciai úton kell rendezni.

12. cikk

Az egyezmény módosítása

Ha bármely Szerződő Fél kívánatosnak tartja az Egyezmény és Függelékei bármely rendelkezésének módosítását, a módosítás – ha a Szerződő Felek megállapodtak és ha szükséges az Egyezmény 10. cikke szerinti tanácskozás után – akkor lép hatályba, ha jegyzékváltás útján megerősítették.

13. cikk

Többoldalú egyezmény hatása
az egyezményre

A légiközlekedésre vonatkozó bármely általános többoldalú egyezmény megkötése esetében, amelyhez mindkét Szerződő Fél csatlakozott, a jelen Egyezményt módosítani kell oly módon, hogy megfeleljen a többoldalú egyezmény rendelkezéseinek.

14. cikk

Az egyezmény felmondása

(1) Az Egyezményt határozatlan időre kötötték meg.
(2) Bármely Szerződő Fél bármikor értesítheti a másik Szerződő Felet az Egyezmény felmondásának szándékáról. Az értesítést egyidejűleg a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet részére is meg kell küldeni. Ilyen értesítés esetében az Egyezmény az értesítésnek a másik Szerződő Fél részéről történt kézhezvételétől számított tizenkét hónap elmúltával veszti hatályát, kivéve, ha a felmondásra vonatkozó értesítést egyetértéssel e határidő lejárta előtt visszavonják. Ha a másik Szerződő Fél nem igazolja a kézhezvételt, az értesítést kézbesítettnek kell tekinteni tizennégy (14) nappal az értesítésnek a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet részéről történt kézhezvétele után.

15. cikk

Nyilvántartásba vétel
az ICAO-nál

Az Egyezményt és bármely módosítást, ideértve a jegyzékváltásokat, nyilvántartásba kell vétetni a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezetnél (ICAO) bármely Szerződő Fél útján.

16. cikk

Hatálybalépés

Az Egyezmény aláírása napján lép hatályba.
Ennek hiteléül alulírottak, akiket Kormányuk erre megfelelően meghatalmazott, aláírták az Egyezményt.
Készült Budapesten, az 1975. év november hónap 5. napján, két példányban, angol nyelven.

(Aláírások.)

3. § (1) Ez a rendelet a kihirdetése napján lép hatályba; rendelkezéseit az 1975. évi november hó 5. napjától kell alkalmazni.

(2)2 E rendelet végrehajtásáról a közlekedésért felelős miniszter gondoskodik.

1

Az 1989: XXXI. törvény 38. §-ának (1) bekezdése szerint Magyar Népköztársaságon Magyar Köztársaságot kell érteni.

2

A 3. § (2) bekezdése a 221/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 17. §-ával megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére