1978. évi IV. törvény
1978. évi IV. törvény
a Büntető Törvénykönyvről1
A büntető törvény célja
1. §2
A büntető törvény hatálya
Időbeli hatály
2. § A bűncselekményt az elkövetése idején hatályban levő törvény szerint kell elbírálni. Ha a cselekmény elbírálásakor hatályban levő új büntető törvény szerint a cselekmény már nem bűncselekmény, vagy enyhébben bírálandó el, akkor az új törvényt kell alkalmazni; egyébként az új büntető törvénynek nincs visszaható ereje.
Területi és személyi hatály
3. § (1) A magyar törvényt kell alkalmazni a belföldön elkövetett bűncselekményre, valamint magyar állampolgár külföldön elkövetett olyan cselekményére, amely a magyar törvény szerint bűncselekmény.
(2)3 A magyar törvényt kell alkalmazni a Magyarország határain kívül tartózkodó magyar hajón, vagy magyar légi járművön elkövetett bűncselekményre is.
4. § (1) A magyar törvényt kell alkalmazni a nem magyar állampolgár által külföldön elkövetett cselekményre is, ha az
a) a magyar törvény szerint bűncselekmény és az elkövetés helyének törvénye szerint is büntetendő,
b)4 állam elleni bűncselekmény (X. fejezet), kivéve a szövetséges fegyveres erő ellen elkövetett kémkedést (148. §), tekintet nélkül arra, hogy az elkövetés helyének törvénye szerint büntetendő-e,
c) emberiség elleni (XI. fejezet) vagy olyan egyéb bűncselekmény, amelynek üldözését nemzetközi szerződés írja elő.
(2)5 A nem magyar állampolgár által külföldön, a szövetséges fegyveres erő ellen elkövetett kémkedés (148. §) esetében a magyar büntető törvényt kell alkalmazni, feltéve, hogy e bűncselekmény az elkövetés helyének törvénye szerint is büntetendő.
(3)6 Az (1)–(2) bekezdés eseteiben a büntetőeljárás megindítását a legfőbb ügyész rendeli el.
Diplomáciai és nemzetközi jogon alapuló
egyéb mentesség
5. §7 A diplomáciai és a nemzetközi jogon alapuló egyéb mentességet élvező személyek büntetőjogi felelősségre vonására nemzetközi szerződés, ennek hiányában a nemzetközi gyakorlat irányadó. A nemzetközi gyakorlat kérdésében az igazságügyért felelős miniszter nyilatkozatát kell alapul venni.
Külföldi ítélet érvénye
6. §8
Büntetés végrehajtásának átvétele
és átengedése
7. §9
A büntetőeljárás felajánlása
8. §10
A kiadatás és a menedékjog
9. §11
A bűncselekmény és az elkövető
A bűncselekmény
10. § (1) Bűncselekmény az a szándékosan vagy – ha a törvény a gondatlan elkövetést is bünteti – gondatlanságból elkövetett cselekmény, amely veszélyes a társadalomra, és amelyre a törvény büntetés kiszabását rendeli.
(2)12 Társadalomra veszélyes cselekmény az a tevékenység vagy mulasztás, amely Magyarország állami, társadalmi vagy gazdasági rendjét, az állampolgárok személyét vagy jogait sérti vagy veszélyezteti.
Bűntett és vétség
11. § (1) A bűncselekmény bűntett vagy vétség.
(2) Bűntett az a szándékosan elkövetett bűncselekmény, amelyre a törvény kétévi szabadságvesztésnél súlyosabb büntetés kiszabását rendeli el. Minden más bűncselekmény vétség.
Halmazat
12. § (1) Bűnhalmazat az, ha az elkövető egy vagy több cselekménye több bűncselekményt valósít meg, és azokat egy eljárásban bírálják el.
(2) Nem bűnhalmazat, hanem folytatólagosan elkövetett bűncselekmény az, ha az elkövető ugyanolyan bűncselekményt, egységes elhatározással, azonos sértett sérelmére, rövid időközökben többször követ el.
Szándékosság és gondatlanság
13. § Szándékosan követi el a bűncselekményt, aki magatartásának következményeit kívánja, vagy e következményekbe belenyugszik.
14. § Gondatlanságból követi el a bűncselekményt, aki előre látja magatartásának lehetséges következményeit, de könnyelműen bízik azok elmaradásában; úgyszintén az is, aki e következmények lehetőségét azért nem látja előre, mert a tőle elvárható figyelmet vagy körültekintést elmulasztja.
15. § Az eredményhez mint a bűncselekmény minősítő körülményéhez fűzött súlyosabb jogkövetkezmények akkor alkalmazhatók, ha az elkövetőt az eredmény tekintetében legalább gondatlanság terheli.
Kísérlet és előkészület
16. § Kísérlet miatt büntetendő, aki a szándékos bűncselekmény elkövetését megkezdi, de nem fejezi be.
17. § (1) A kísérletre a befejezett bűncselekmény büntetési tételét kell alkalmazni.
(2)13 A büntetést korlátlanul enyhíteni vagy mellőzni is lehet, ha a kísérletet alkalmatlan tárgyon, alkalmatlan eszközzel vagy alkalmatlan módon követik el.
(3) Nem büntethető kísérlet miatt, akinek önkéntes elállása folytán marad el a bűncselekmény befejezése, továbbá az sem, aki az eredmény bekövetkezését önként elhárítja.
(4) Ha a (2)–(3) bekezdés esetén a kísérlet már önmagában is megvalósít más bűncselekményt, az elkövető e bűncselekmény miatt büntetendő.
18. § (1) Ha a törvény külön elrendeli, előkészület miatt büntetendő, aki a bűncselekmény elkövetése céljából az ehhez szükséges vagy ezt könnyítő feltételeket biztosítja, az elkövetésre felhív, ajánlkozik, vállalkozik vagy a közös elkövetésben megállapodik.
(2) Nem büntethető előkészület miatt
a) akinek önkéntes elállása folytán marad el a bűncselekmény elkövetésének a megkezdése;
b) aki az elkövetés elhárítása céljából felhívását, ajánlkozását, vállalkozását visszavonja, vagy arra törekszik, hogy a többi közreműködő az elkövetéstől elálljon, feltéve, hogy a bűncselekmény elkövetésének megkezdése bármely okból elmarad;
c) aki az előkészületet a hatóságnál feljelenti.
(3) A (2) bekezdés eseteiben, ha az előkészület már önmagában is más bűncselekmény, az elkövető e bűncselekmény miatt büntetendő.
Az elkövetők
19. §14 Elkövetők a tettes, a közvetett tettes és a társtettes (tettesek), valamint a felbujtó és a bűnsegéd (részesek).
20. § (1) Tettes az, aki a bűncselekmény törvényi tényállását megvalósítja.
(2)15 Közvetett tettes az, aki a szándékos bűncselekmény törvényi tényállását e cselekményért gyermekkor, kóros elmeállapot, kényszer, fenyegetés miatt nem büntethető vagy tévedésben levő személy felhasználásával valósítja meg.
(3)16 Társtettesek azok, akik a szándékos bűncselekmény törvényi tényállását, egymás tevékenységéről tudva, közösen valósítják meg.
21. § (1) Felbujtó az, aki mást bűncselekmény elkövetésére szándékosan rábír.
(2) Bűnsegéd az, aki bűncselekmény elkövetéséhez szándékosan segítséget nyújt.
(3) A részesekre is a tettesekre megállapított büntetési tételt kell alkalmazni.
A büntetőjogi felelősségre vonás akadályai
A büntethetőséget kizáró okok
22. § A büntethetőséget kizárja:
a) a gyermekkor,
b) a kóros elmeállapot,
c) a kényszer és a fenyegetés,
d) a tévedés,
e)17
f) a jogos védelem,
g) a végszükség,
h) a magánindítvány hiánya,
i) a törvényben meghatározott egyéb ok.
A gyermekkor
23. § Nem büntethető, aki a cselekmény elkövetésekor tizennegyedik életévét nem töltötte be.
A kóros elmeállapot
24. § (1) Nem büntethető, aki a cselekményt az elmeműködés olyan kóros állapotában – így különösen elmebetegségben, gyengeelméjűségben, szellemi leépülésben, tudatzavarban vagy személyiségzavarban – követi el, amely képtelenné teszi a cselekmény következményeinek felismerésére vagy arra, hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjék.
(2) A büntetés korlátlanul enyhíthető, ha az elmeműködés kóros állapota az elkövetőt korlátozza a cselekmény következményeinek felismerésében vagy abban, hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjék.
25. § A 24. § rendelkezései nem alkalmazhatók arra, aki a cselekményt önhibájából eredő ittas vagy bódult állapotban követi el.
A kényszer és a fenyegetés
26. § (1) Nem büntethető, aki a cselekményt olyan kényszer vagy fenyegetés hatása alatt követi el, amely miatt képtelen az akaratának megfelelő magatartásra.
(2) A büntetés korlátlanul enyhíthető, ha a kényszer vagy a fenyegetés az elkövetőt korlátozza az akaratának megfelelő magatartásban.
A tévedés
27. § (1) Nem büntethető az elkövető olyan tény miatt, amelyről az elkövetéskor nem tudott.
(2) Nem büntethető, aki a cselekményt abban a téves feltevésben követi el, hogy az a társadalomra nem veszélyes, és erre a feltevésre alapos oka van.
(3) A tévedés nem zárja ki a büntethetőséget, ha gondatlanság okozza, és a törvény a gondatlanságból eredő elkövetést is bünteti.
A cselekmény társadalomra veszélyességének
csekély foka
28. §18
A jogos védelem
29. § (1) Nem büntethető, akinek a cselekménye a saját, illetőleg a mások személye, javai vagy közérdek ellen intézett, illetőleg ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges.
(2)19 Nem büntethető az sem, aki az elhárítás szükséges mértékét ijedtségből vagy menthető felindulásból túllépi.
(3)20 A megtámadott nem köteles kitérni a jogtalan támadás elől.
29/A. §21 Nem büntethető, aki a saját, illetőleg a mások személye vagy javai elleni jogtalan támadás megelőzéséhez szükséges védelmi eszközt alkalmaz, ha az az élet kioltására nem alkalmas, és annak folytán a jogtalan támadó szenved sérelmet, továbbá ha a védekező a sérelem elkerülése érdekében mindent megtett, ami tőle az adott helyzetben elvárható volt.
A végszükség
30. § (1) Nem büntethető, aki a saját, illetőleg a mások személyét vagy javait közvetlen és másként el nem hárítható veszélyből menti, vagy a közérdek védelmében így jár el, feltéve, hogy a veszély előidézése nem róható a terhére, és a cselekménye kisebb sérelmet okoz, mint amelynek elhárítására törekedett.
(2) Nem büntethető az sem, aki azért okoz akkora vagy nagyobb sérelmet, mint amelynek elhárítására törekedett, mert ijedtségből vagy menthető felindulásból képtelen felismerni a sérelem nagyságát.
(3) A büntetés korlátlanul enyhíthető, ha az ijedtség vagy a menthető felindulás az elkövetőt korlátozza a sérelem nagyságának felismerésében.
(4) Nem állapítható meg végszükség annak javára, akinek a veszély vállalása hivatásánál fogva kötelessége.
A magánindítvány hiánya
31. § (1) A törvényben meghatározott esetekben a bűncselekmény csak magánindítványra büntethető.
(2) A magánindítvány előterjesztésére a sértett jogosult.
(3) Ha a sértett korlátozottan cselekvőképes, a magánindítványt törvényes képviselője is, ha pedig cselekvőképtelen, kizárólag a törvényes képviselője terjesztheti elő. Ezekben az esetekben a magánindítvány előterjesztésére a gyámhatóság is jogosult.
(4) Ha a magánindítvány előterjesztésére jogosult sértett meghal, a hozzátartozója jogosult a magánindítvány előterjesztésére.
(5) Bármelyik elkövetővel szemben előterjesztett magánindítvány valamennyi elkövetőre hatályos.
(6) A magánindítvány nem vonható vissza.
A büntethetőséget megszüntető okok
32. § A büntethetőséget megszünteti
a) az elkövető halála,
b) az elévülés,
c) a kegyelem,
d)22 a tevékeny megbánás,
e) a törvényben meghatározott egyéb ok.
A büntethetőség elévülése
33. § (1) A büntethetőség elévül
a)23 olyan bűntett esetén, amely életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető, húsz év;
b)24 egyéb bűncselekmény esetén a büntetési tétel felső határának megfelelő idő, de – ha e törvény másképp nem rendelkezik – legalább három év elteltével.
(1a)25 Az erős felindulásban elkövetett emberölés, a személyi szabadság megsértése, az emberrablás, az emberkereskedelem, a nemi erkölcs elleni bűncselekmények, valamint a három évnél súlyosabban büntetendő szándékos súlyos testi sértés esetében – ha a bűncselekmény elkövetésekor a sértett, az üzletszerű kéjelgést bordélyházban folytató személy vagy az üzletszerű kéjelgést folytató kitartó a tizennyolcadik életévét még nem töltötte be, és a bűncselekmény büntethetősége huszonharmadik életévének betöltése előtt elévülne – az elévülési idő meghosszabbodik a sértett, az üzletszerű kéjelgést bordélyházban folytató személy vagy az üzletszerű kéjelgést folytató kitartó huszonharmadik életévének betöltéséig, vagy addig az időpontig, amikor a huszonharmadik életévét betöltötte volna.
(2)26 Nem évül el
a) az 1945. évi VII. törvénnyel törvényerőre emelt és az 1440/1945. (V. 1.) ME rendelettel módosított és kiegészített 81/1945. (II. 5.) ME rendelet 11. és 13. §-ában27 meghatározott háborús bűntettek;
b) az emberiség elleni egyéb bűncselekmények (XI. fejezet);
c)28 az emberölés súlyosabban minősülő esetei [166. § (2) bekezdés a)–j) pontjai];
d) az emberrablás és az elöljáró vagy szolgálati közeg elleni erőszak súlyosabban minősülő esetei [175/A. § (4) bekezdés, 355. § (5) bekezdés a) pont];
e)29 a terrorcselekmény, a légi jármű, vasúti, vízi, közúti tömegközlekedési vagy tömeges áruszállításra alkalmas jármű hatalomba kerítése és a zendülés súlyosabban minősülő esetei, ha a halált szándékosan okozva követik el [261. § (1) bekezdés, 262. § (2) bekezdés, 352. § (3) bekezdés b) pont]
büntethetősége.
34. § Az elévülés határidejének kezdő napja
a) befejezett bűncselekmény esetén az a nap, amikor a törvényi tényállás megvalósul,
b) kísérlet és előkészület esetén az a nap, amikor az ezeket megvalósító cselekmény véget ér,
c) olyan bűncselekmény esetén, amely kizárólag kötelesség teljesítésének elmulasztásával valósul meg, az a nap, amikor az elkövető még a büntető törvényben megállapított következmény nélkül eleget tehetne kötelességének,
d) olyan bűncselekmény esetén, amely jogellenes állapot fenntartásában áll, az a nap, amikor ez az állapot megszűnik.
35. § (1) Az elévülést félbeszakítja a büntető ügyekben eljáró hatóságoknak az elkövető ellen a bűncselekmény miatt foganatosított büntetőeljárási cselekménye. A félbeszakítás napján az elévülés határideje ismét elkezdődik.
(2)30 Ha a büntetőeljárást felfüggesztik, a felfüggesztés tartama az elévülés határidejébe nem számít be. Ez a rendelkezés nem alkalmazható, ha a büntetőeljárást azért függesztik fel, mert az elkövető kiléte a nyomozásban nem volt megállapítható, ismeretlen helyen tartózkodik vagy elmebeteg lett.
(3)31 Az elévülés határidejébe nem számít be az a tartam sem, amely alatt személyes mentesség folytán a büntetőeljárás azért nem volt megindítható vagy folytatható, mert a törvényben biztosított mentelmi jogot a döntésre jogosult nem függesztette fel, illetőleg az eljárás megindításához vagy folytatásához a hozzájárulását nem adta meg. Ez a rendelkezés nem alkalmazható olyan magánindítványra büntethető bűncselekmény esetén, amely miatt a vádat a magánvádló képviseli.
(4)32 Próbára bocsátás (72. §) esetén a próbaidő tartama az elévülés határidejébe nem számít be.
(5)33 Ha az ügyész a vádemelést elhalasztja, ennek tartama az elévülés határidejébe nem számít be.
Tevékeny megbánás
36. §34 (1)35 Nem büntethető, aki a személy elleni (XII. fejezet I. és III. cím), közlekedési (XIII. fejezet) vagy vagyon elleni (XVIII. fejezet) vétség vagy háromévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűntett elkövetését a vádemelésig beismerte, és közvetítői eljárás keretében a sértett által elfogadott módon és mértékben a bűncselekménnyel okozott sérelmet jóvátette. Az elkövető nem büntethető a Be. 221/A. §-a (1) bekezdésének második mondata szerinti halmazatban lévő bűncselekmény miatt sem.
(2)36 A büntetés korlátlanul enyhíthető, ha az elkövető az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekmények esetében az ötévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűntett elkövetését a vádemelésig beismerte, és közvetítői eljárás keretében a sértett által elfogadott módon és mértékben a bűncselekménnyel okozott sérelmet jóvátette. A büntetés korlátlanul enyhíthető a Be. 221/A. §-a (1) bekezdésének második mondata szerinti halmazatban lévő bűncselekmény esetében is.
(3) Az (1)–(2) bekezdés alkalmazásának nincs helye, ha az elkövető
a) többszörös vagy különös visszaeső,
b) a bűncselekményt bűnszervezetben követte el,
c) bűncselekménye halált okozott,
d)37 a szándékos bűncselekményt a szabadságvesztés felfüggesztésének próbaideje alatt vagy a szándékos bűncselekmény elkövetése miatt végrehajtandó vagy részben felfüggesztett szabadságvesztésre ítélése után, a szabadságvesztés végrehajtásának befejezése előtt, illetőleg próbára bocsátás vagy vádemelés elhalasztásának tartama alatt követte el,
e)38 korábban szándékos bűncselekménye miatt közvetítői eljárásban vett részt, és ennek eredményeként vele szemben a 36. § (1) vagy (2) bekezdését alkalmazták, ha az ügydöntő határozat jogerőre emelkedésétől az újabb szándékos bűncselekmény elkövetéséig két év még nem telt el.
Büntetések és intézkedések
A büntetések
A büntetés célja
37. § A büntetés a bűncselekmény elkövetése miatt a törvényben meghatározott joghátrány. A büntetés célja a társadalom védelme érdekében annak megelőzése, hogy akár az elkövető, akár más bűncselekményt kövessen el.
A büntetési nemek
38. §39 (1) Büntetések
a) a szabadságvesztés,
b) a közérdekű munka,
c) a pénzbüntetés,
d) a foglalkozástól eltiltás,
e) a járművezetéstől eltiltás,
f) a kiutasítás.
(2) Mellékbüntetések
a) a közügyektől eltiltás,
b) a kitiltás.
(3) Ha a bűncselekmény büntetési tételének felső határa három évi szabadságvesztésnél nem súlyosabb, akkor szabadságvesztés helyett közérdekű munka, pénzbüntetés, foglalkozástól eltiltás, járművezetéstől eltiltás vagy kiutasítás, illetőleg e büntetések közül több is kiszabható.
(4) A büntetések – az (5) és (6) bekezdésben foglalt kivétellel – egymás mellett is kiszabhatók.
(5) Ha a bűncselekményt e törvény kizárólag pénzbüntetéssel rendeli büntetni, e büntetés helyett vagy mellett más büntetés nem szabható ki.
(6) Nem szabható ki
a) szabadságvesztés mellett közérdekű munka,
b) kiutasítás mellett közérdekű munka vagy pénzbüntetés.
(7) Közügyektől eltiltás vagy kitiltás szabadságvesztés mellett szabható ki.
A halálbüntetés
39. §40
A szabadságvesztés
40. § (1) A szabadságvesztés életfogytig vagy határozott ideig tart.
(2)41 A határozott ideig tartó szabadságvesztés legrövidebb tartama két hónap, leghosszabb tartama tizenöt év; életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntetendő bűncselekmény, bűnszervezetben, különös vagy többszörös visszaesőként történő elkövetés, továbbá halmazati vagy összbüntetés esetén húsz év.
(3)42 Életfogytig tartó szabadságvesztés azzal szemben szabható ki, aki a bűncselekmény elkövetésekor a huszadik életévét betöltötte. E rendelkezés a 85. § (4) bekezdése és a 97/A. § (1) bekezdése szerinti életfogytig tartó szabadságvesztésre is vonatkozik.
41. § (1) A szabadságvesztést büntetésvégrehajtási intézetben, fegyház, börtön vagy fogház fokozatban kell végrehajtani.
(2) A szabadságvesztés végrehajtásának rendjét, valamint az elítélt kötelezettségeit és jogait külön jogszabály határozza meg.
(3)43 A szabadságvesztés végrehajtása alatt szünetelnek az elítéltnek azok az állampolgári jogai és kötelezettségei, amelyek a büntetés céljával ellentétesek, így különösen, amelyekre – ha a bíróság az elítéltet eltiltotta a közügyek gyakorlásától – a közügyektől eltiltás kiterjed.
42. § (1)44 Fegyházban kell végrehajtani az életfogytig tartó szabadságvesztést.
(2) Fegyházban kell végrehajtani a háromévi vagy ennél hosszabb tartamú szabadságvesztést, ha
a) állam vagy emberiség elleni bűncselekmény (X. és XI. fejezet),
b)45 1.46 terrorcselekmény (261. §), légi jármű, vasúti, vízi, közúti tömegközlekedési vagy tömeges áruszállításra alkalmas jármű hatalomba kerítése (262. §), visszaélés robbanóanyaggal vagy robbantószerrel (263. §), visszaélés lőfegyverrel vagy lőszerrel [263/A. § (1)–(3) bek.], haditechnikai termékkel és szolgáltatással, illetőleg kettős felhasználású termékkel visszaélés (263/B. §), bűnszervezetben részvétel (263/C. §), visszaélés nemzetközi szerződés által tiltott fegyverrel (264/C. §),
2.47 az emberölés, az emberrablás, az emberkereskedelem, az erőszakos közösülés, a szemérem elleni erőszak, a közveszélyokozás, a nemzetközi gazdasági tilalom megszegése és a rablás súlyosabban minősülő esetei [166. § (2) bek., 175/A. § (2)–(4) bek., 175/B. § (3)–(5) bek., 197. § (2)–(3) bek., 198. § (2)–(3) bek., 259. § (2)–(3) bek., 261/A. § (3) bek., 321. § (3)–(5) bek.],
3.48 visszaélés kábítószerrel súlyosabban minősülő esetei [282. § (2) bek., 282/A. § (2) és (3) bek., 282/B. § (2) és (3) bek.],
c) életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető katonai bűncselekmények (XX. fejezet)
miatt szabták ki.
(3)49 Fegyházban kell végrehajtani a két évi vagy ennél hosszabb tartamú szabadságvesztést, ha az elítélt többszörös visszaeső, vagy a bűncselekményt bűnszervezetben követte el.
43. § Börtönben kell végrehajtani a szabadságvesztést – a 42. § esetét kivéve –, ha
a) bűntett miatt szabták ki,
b) vétség miatt szabták ki, és az elítélt visszaeső.
44. § Fogházban kell végrehajtani a vétség miatt kiszabott szabadságvesztést, kivéve, ha az elítélt visszaeső.
45. § (1)50 Ha a bíróság szabadságvesztést alkalmaz, fegyházat, börtönt vagy fogházat szab ki.
(2) A büntetés kiszabásánál irányadó körülményekre (83. §) – különösen az elkövető személyiségére és a bűncselekmény indítékára – tekintettel a törvényben előírtnál eggyel szigorúbb vagy enyhébb végrehajtási fokozat határozható meg.
46. § (1)51 A bíróság a büntetés végrehajtása alatt a büntetések és az intézkedések végrehajtásáról szóló törvényben meghatározottak szerint rendelkezhet arról, hogy a büntetés hátralevő részét eggyel szigorúbb vagy eggyel enyhébb fokozatban kell végrehajtani.
(2) Az elítélt megváltozott magatartására figyelemmel a bíróság az (1) bekezdés alapján hozott határozatát hatályon kívül helyezheti.
(3)52
Feltételes szabadságra bocsátás
47. § (1) A bíróság a határozott ideig tartó szabadságvesztésre ítéltet feltételes szabadságra bocsátja, ha – különösen a büntetés végrehajtása alatt tanúsított kifogástalan magatartására és arra a készségére tekintettel, hogy törvénytisztelő életmódot fog folytatni – alaposan feltehető, hogy a büntetés célja további szabadságelvonás nélkül is elérhető.
(2) Feltételes szabadságra bocsátásnak csak akkor van helye, ha az elítélt
– fegyházban végrehajtandó büntetésének legalább négyötöd részét,
– börtönben végrehajtandó büntetésének legalább háromnegyed részét,
– fogházban végrehajtandó büntetésének legalább kétharmad részét
kitöltötte.
(3)53 Három évet meg nem haladó szabadságvesztés kiszabása esetén – különös méltánylást érdemlő esetben – a bíróság ítéletében akként rendelkezhet, hogy az elítélt a büntetése fele részének letöltése után feltételes szabadságra bocsátható. Ez a rendelkezés nem alkalmazható, ha az elítélt többszörös visszaeső.
(4)54 Nem bocsátható feltételes szabadságra
a) akit olyan szándékos bűncselekmény miatt ítéltek szabadságvesztésre, amelyet korábbi végrehajtandó szabadságvesztésre ítélése után, a végrehajtás befejezése előtt követett el;
b)55 aki a szabadságvesztésből legalább két hónapot nem töltött ki,
c)56 az erőszakos többszörös visszaeső,
d)57 aki a bűncselekményt bűnszervezetben követte el,
e)58 aki a szabadságvesztés letöltését önhibájából nem kezdte meg.
(5)59
47/A. §60 (1) Életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása esetén a bíróság az ítéletében meghatározza a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját, vagy a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét kizárja.
(2) Ha a bíróság a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét nem zárja ki, annak legkorábbi időpontját legalább húsz évben, ha az életfogytig tartó szabadságvesztést olyan bűncselekmény miatt szabta ki, amelynek büntethetősége nem évül el, legalább harminc évben határozza meg.
(3)61 A feltételes szabadságra bocsátás lehetősége a következő bűncselekmények esetén zárható ki: ha a bűncselekményt személy vagy dolog elleni erőszakkal követik el, az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása [139. § (1) bekezdés], a rombolás súlyosabban minősülő esete [142. § (2) bekezdés], a népirtás [155. § (1) bekezdés], az apartheid [157. § (1) és (3) bekezdés], a polgári lakosság elleni erőszak súlyosabban minősülő esete [158. § (2) bekezdés], a bűnös hadviselés (160. §), a nemzetközi szerződés által tiltott fegyver alkalmazása [160/A. § (1) bekezdés], a hadikövet elleni erőszak súlyosabban minősülő esete [163. § (2) bekezdés], az emberölés súlyosabban minősülő esetei [166. § (2) bekezdés], az emberrablás súlyosabban minősülő esetei [175/A. § (3) és (4) bekezdés], az emberkereskedelem súlyosabban minősülő esetei [175/B. § (5) bekezdés], a közveszélyokozás súlyosabban minősülő esete [259. § (3) bekezdés], a terrorcselekmény [261. § (1) bekezdés], a légijármű, vasúti, vízi, közúti tömegközlekedési vagy tömeges áruszállításra alkalmas jármű hatalomba kerítése súlyosabban minősülő esete [262. § (2) bekezdés], a zendülés súlyosabban minősülő esetei [352. § (3) és (4) bekezdés], az elöljáró vagy szolgálati közeg elleni erőszak súlyosabban minősülő esetei [355. § (5) bekezdés], a harckészültség veszélyeztetése súlyosabban minősülő esete [363. § (2) bekezdés], a parancsnoki kötelességszegés (364. §) és a kibúvás a harci kötelesség teljesítése alól (365. §).
47/B. §62 (1)63 Ha az elítéltet az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélése előtt elkövetett bűncselekmény miatt az életfogytig tartó szabadságvesztés végrehajtása alatt határozott tartamú végrehajtandó vagy részben felfüggesztett szabadságvesztésre ítélik, a bíróság a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját a határozott tartamú végrehajtandó szabadságvesztés vagy a szabadságvesztés végrehajtandó része időtartamáig elhalasztja.
(2)64 Ha az elítéltet az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélése előtt elkövetett bűncselekmény miatt az életfogytig tartó szabadságvesztésből történő feltételes szabadságra bocsátás alatt határozott tartamú végrehajtandó vagy részben felfüggesztett szabadságvesztésre ítélik, a bíróság a feltételes szabadságot megszünteti, és a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját a határozott tartamú végrehajtandó szabadságvesztés vagy a szabadságvesztés végrehajtandó része időtartamáig elhalasztja.
(3) Ha az elítéltet az életfogytig tartó szabadságvesztés végrehajtása alatt elkövetett bűncselekmény miatt az életfogytig tartó szabadságvesztés végrehajtása alatt határozott tartamú szabadságvesztésre ítélik, a bíróság a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját a határozott ideig tartó szabadságvesztés tartamáig, de legalább öt és legfeljebb húsz év közötti időtartamra elhalasztja.
(4) Ha az elítéltet az életfogytig tartó szabadságvesztés végrehajtása alatt elkövetett bűncselekmény miatt az életfogytig tartó szabadságvesztésből történő feltételes szabadságra bocsátás alatt határozott tartamú szabadságvesztésre ítélik, a bíróság a feltételes szabadságot megszünteti, és a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját a határozott tartamú szabadságvesztés tartamáig, de legalább öt és legfeljebb húsz év közötti időtartamra elhalasztja.
(5) Ha az elítéltet az életfogytig tartó szabadságvesztésből történt feltételes szabadságra bocsátás alatt elkövetett bűncselekmény miatt határozott tartamú szabadságvesztésre ítélik, a bíróság a feltételes szabadságot megszünteti, és a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját a határozott tartamú szabadságvesztés tartamáig, de legalább öt és legfeljebb húsz év közötti időtartamra elhalasztja.
(6)65 Ha az életfogytig tartó szabadságvesztésből történő feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjának elhalasztására az (1), (2), (4) és (5) bekezdés szerinti határozott tartamú szabadságvesztés miatt kerül sor, a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját a határozott tartamú szabadságvesztésbe beszámított előzetes fogva tartás, valamint házi őrizet idejének figyelembevételével kell megállapítani.
47/C. §66 (1) A bíróság az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltet akkor bocsáthatja feltételes szabadságra, ha a szabadságvesztésből az elítélt letöltötte a bíróság által meghatározott időtartamot, és alaposan feltehető, hogy a büntetés célja további szabadságelvonás nélkül is elérhető.
(2) Nem bocsátható feltételes szabadságra az elítélt, ha ismételten életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélik. Ha a korábbi életfogytig tartó szabadságvesztést még nem hajtották végre, az ismételten kiszabott életfogytig tartó szabadságvesztés nem hajtható végre.
48. § (1)67 A feltételes szabadság tartama azonos a szabadságvesztés hátralevő részével, de legalább egy év, életfogytig tartó szabadságvesztés esetén tizenöt év.
(2) Ha a szabadságvesztés hátralevő része egy évnél rövidebb, és végrehajtását nem rendelték el, a büntetést – a feltételes szabadság letelte után – a hátralevő rész utolsó napjával kell kitöltöttnek tekinteni.
(3)68 A feltételes szabadság tartamára, de legkevesebb egy évre az elítélt pártfogó felügyelet alá helyezhető. Ha a feltételes szabadságra bocsátott elítélt visszaeső, pártfogó felügyelet alatt áll.
(4)69 A bíróság a feltételes szabadságot megszünteti, ha az elítéltet az ítélet jogerőre emelkedését megelőzően vagy azt követően elkövetett bűncselekmény miatt a feltételes szabadság alatt végrehajtandó vagy részben felfüggesztett szabadságvesztésre ítélik. A bíróság a feltételes szabadságot megszünteti, ha az elítéltet a feltételes szabadság alatt elkövetett bűncselekmény miatt végrehajtandó vagy részben felfüggesztett szabadságvesztésre ítélik. Ha az elítéltet egyéb büntetésre ítélik, vagy ha a magatartási szabályokat megszegi, a bíróság a feltételes szabadságot megszüntetheti.
(5) A feltételes szabadság megszüntetése esetén a feltételes szabadságon eltöltött idő a szabadságvesztésbe nem számít be.
48/A. §70 (1)71 Ha az elítélttel szemben több határozott ideig tartó, összbüntetésbe nem foglalható szabadságvesztést kell végrehajtani – ideértve a pénzbüntetés vagy a közérdekű munka helyébe lépő szabadságvesztést is –, és a szabadságvesztések folyamatos végrehajtása során a bíróság az elítéltet bármely szabadságvesztésből feltételes szabadságra bocsátotta, a feltételes szabadság mindaddig nem kezdhető meg, amíg az elítélt más szabadságvesztést tölt.
(2) Ha a bíróság az elítéltet több szabadságvesztésből bocsátotta feltételes szabadságra, az elítélt a több feltételes szabadságot egyidejűleg párhuzamosan tölti.
(3) A 48. § (4) bekezdése esetén a párhuzamosan töltött feltételes szabadságok mindegyikénél külön kell vizsgálni, hogy a feltételes szabadság megszüntetésének feltételei fennállnak-e.
A közérdekű munka72
49. §73 (1) A közérdekű munkára ítélt köteles a részére – a bíróság ítéletében – meghatározott munkát végezni. Az elítélt személyi szabadsága egyébként nem korlátozható.
(2) Közérdekű munkaként olyan munka végzése határozható meg, amelyet az elítélt – figyelemmel egészségi állapotára és képzettségére – előreláthatóan képes elvégezni.
(3) A közérdekű munkát az elítélt – ha jogszabály másként nem rendelkezik – hetenként legalább egy napon, a heti pihenőnapon vagy a szabadidejében díjazás nélkül végzi.
(4)74 A közérdekű munka tartamát órákban kell meghatározni, legkisebb mértéke negyvenkettő, legnagyobb mértéke háromszáz óra.
50. §75 (1) Ha az elítélt a munkakötelezettségének önként nem tesz eleget, a közérdekű munka, illetőleg ennek hátralévő része helyébe szabadságvesztés lép. Ezt a szabadságvesztést fogházban kell végrehajtani.
(2)76 A közérdekű munka, illetőleg ennek hátralévő része helyébe lépő szabadságvesztést úgy kell megállapítani, hogy hat óra közérdekű munkának egy napi szabadságvesztés felel meg. Az átváltoztatás után fennmaradó közérdekű munkának egy napi szabadságvesztés felel meg.
(3)77 A közérdekű munka helyébe lépő szabadságvesztés két hónapnál rövidebb is lehet.
A pénzbüntetés
51. §78 (1) A pénzbüntetést úgy kell kiszabni, hogy – figyelemmel a cselekménnyel elért vagy elérni kívánt anyagi előnyre is – meg kell állapítani a pénzbüntetés napi tételeinek számát és – az elkövető vagyoni, jövedelmi, személyi viszonyaihoz és életviteléhez mérten – az egynapi tételnek megfelelő összeget.
(2) Akit határozott tartamú szabadságvesztésre ítélnek, és megfelelő keresete (jövedelme) vagy vagyona van, ha a bűncselekményt haszonszerzés céljából követte el, pénzbüntetésre is kell ítélni.
(3) A pénzbüntetés legkisebb mértéke harminc, legnagyobb mértéke ötszáznegyven napi tétel. Egy napi tétel összegét legalább kettőezer-ötszáz és legfeljebb kettőszázezer forintban kell meghatározni.
(4) A bíróság az ügydöntő határozatában – az elkövető vagyoni, jövedelmi viszonyaira tekintettel – rendelkezhet úgy, hogy az elkövető a pénzbüntetést legfeljebb két éven belül havi részletekben fizetheti meg.
52. §79 (1) Ha az elítélt a pénzbüntetést nem fizeti meg, illetve részletfizetés engedélyezése esetén egyhavi részlet megfizetését elmulasztja, a pénzbüntetést vagy annak meg nem fizetett részét szabadságvesztésre kell átváltoztatni.
(2) A meg nem fizetett pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztést úgy kell megállapítani, hogy egy napi tétel helyébe egy napi szabadságvesztés lép. Ilyenkor a szabadságvesztés két hónapnál rövidebb is lehet.
(3)80 Ha a pénzbüntetést végrehajtandó vagy részben felfüggesztett szabadságvesztés mellett szabták ki, vagy a felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását elrendelték, a pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztés végrehajtási fokozatára a szabadságvesztés fokozata az irányadó.
(4) A (3) bekezdésben meghatározott eseten kívül a pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztést fogház fokozatban kell végrehajtani.
53. §81
54. §82
55. §83
A foglalkozástól eltiltás
56. §84 (1) Foglalkozásától azt lehet eltiltani, aki a bűncselekményt
a) szakképzettséget igénylő foglalkozása szabályainak megszegésével követi el, vagy
b) foglalkozásának felhasználásával, szándékosan követi el.
(2) Foglalkozásától el kell tiltani azt, aki a közélet tisztasága elleni bűncselekményt foglalkozásának felhasználásával, szándékosan követi el.
(3) A foglalkozástól eltiltás büntetés alkalmazása szempontjából foglalkozásnak minősül az is, ha az elkövető a gazdálkodó szervezet általános vezetését ellátó szerv tagja, illetve igazgatója; a szövetkezet igazgatóságának vagy felügyelőbizottságának tagja; a gazdasági társaság vezető tisztségviselője, illetve felügyelőbizottságának tagja vagy egyéni vállalkozó.
(4) Az (1) bekezdés a) pontja azzal szemben is alkalmazható, aki a bűncselekmény elkövetésekor a tevékenységet nem a foglalkozásaként gyakorolta, de rendelkezik annak a foglalkozásnak a gyakorlásához szükséges szakképesítéssel, amely szabályainak megszegésével a bűncselekményt elkövette.
57. § (1)85 A foglalkozástól eltiltás végleges hatályú vagy határozott ideig tart. Végleges hatállyal az tiltható el, aki a foglalkozás gyakorlására alkalmatlan, vagy arra méltatlan. A határozott ideig tartó eltiltás legrövidebb tartama egy év, leghosszabb tartama tíz év.
(2)86 A foglalkozástól eltiltás tartama az ítélet jogerőre emelkedésével kezdődik. Ha a foglalkozástól eltiltást szabadságvesztés mellett szabják ki, a foglalkozástól eltiltás tartamába nem számít bele az az idő, amely alatt az elítélt a szabadságvesztését tölti, illetve amíg kivonja magát a szabadságvesztés végrehajtása alól. Ha a feltételes szabadságot nem szüntetik meg, a feltételes szabadságon töltött időt a foglalkozástól eltiltás tartamába be kell számítani.
(3)87 Határozott ideig tartó eltiltás esetén a szakképzettséget igénylő foglalkozás újból való gyakorlása attól tehető függővé, hogy az eltiltott a foglalkozás gyakorlásához szükséges jártasságot az eltiltás tartamának letelte után meghatározott módon igazolja. A végleges hatályú eltiltás alól a bíróság az eltiltottat kérelemre mentesítheti, ha az eltiltás óta tíz év eltelt, és az eltiltott a foglalkozás gyakorlására alkalmas, illetőleg arra érdemes. Nem mentesíthető, aki a bűncselekményt bűnszervezetben követte el, és méltatlanság miatt a bíróság a foglalkozástól véglegesen eltiltotta.
A járművezetéstől eltiltás
58. § (1) A járművezetéstől el lehet tiltani azt, aki az engedélyhez kötött járművezetés szabályainak megszegésével követi el a bűncselekményt, vagy bűncselekmények elkövetéséhez járművet használ.
(2) A járművezetéstől eltiltás meghatározott fajtájú járműre is vonatkozhat.
59. § (1) A járművezetéstől eltiltás végleges hatályú vagy határozott ideig tart. Végleges hatállyal az tiltható el, aki a járművezetésre alkalmatlan. A határozott ideig tartó eltiltás legrövidebb tartama egy év, leghosszabb tartama tíz év.
(2)88 A foglalkozástól eltiltás tartamának számítására [57. § (2) bekezdés], valamint a foglalkozáshoz szükséges jártasság igazolására és a végleges eltiltás alóli mentesítésre vonatkozó rendelkezést [57. § (3) bekezdés] a járművezetéstől eltiltás esetén megfelelően alkalmazni kell.
(3)89 A járművezetéstől eltiltás tartamába be kell számítani azt az időt, amelynek tartamára az elkövető vezetői engedélyét – a járművezetéstől eltiltásra ítélését megelőzően – a bűncselekménnyel összefüggésben visszavonták.
A kitiltás90
64. §91 (1) A törvényben meghatározott esetekben azt, akit szabadságvesztésre ítélnek egy vagy több helységből vagy az ország meghatározott részéből ki lehet tiltani, ha e helyeken tartózkodása a közérdeket veszélyezteti.
(2) A kitiltás legrövidebb tartama egy év, leghosszabb tartama öt év. A foglalkozástól eltiltás tartamának számítására vonatkozó rendelkezést [57. § (2) bekezdés] a kitiltás esetében megfelelően alkalmazni kell.
65. §92
A büntetés végrehajtását kizáró okok
60. §93
A kiutasítás
61. §94 (1)95 Azt a nem magyar állampolgár elkövetőt, akinek az országban tartózkodása nem kívánatos, Magyarország területéről ki kell utasítani. A kiutasított köteles az ország területét elhagyni, és a kiutasítás tartama alatt nem térhet vissza.
(2)96 Nem utasítható ki az, aki a külön törvényben meghatározottak szerint menedékjogot élvez.
(3)97 A kiutasítás végleges hatályú, vagy határozott ideig tart. Végleges hatállyal az utasítható ki, akit legalább tíz évi szabadságvesztésre ítélnek állam vagy emberiség elleni bűncselekmény (X. és XI. fejezet), emberrablás (175/A. §), emberkereskedelem (175/B. §), terrorcselekmény (261. §), nemzetközi gazdasági tilalom megszegése (261/A. §), légi jármű, vasúti, vízi, közúti tömegközlekedési vagy tömeges áruszállításra alkalmas jármű hatalomba kerítése (262. §), visszaélés robbanóanyaggal vagy robbantószerrel [263. § (2) bek.], visszaélés lőfegyverrel vagy lőszerrel [263/A. § (2) bek.], visszaélés kábítószerrel (282–282/B. §), illetve bűncselekménynek bűnszervezetben (137. § 8. pont) történő elkövetése miatt, és – figyelemmel az elkövetés jellegére, az elkövető kapcsolataira – az országban tartózkodása a közbiztonságot jelentősen veszélyeztetné. A külön törvény szerinti szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személy végleges hatállyal nem utasítható ki.
(4)98 A határozott ideig tartó kiutasítás legrövidebb tartama egy év, leghosszabb tartama tíz év. A kiutasítás tartama az ítélet jogerőre emelkedésével kezdődik. A kiutasítás tartamába nem számít bele az az idő, amely alatt az elítélt a szabadságvesztés büntetését tölti.
(5) A végleges hatályú kiutasítás alól a bíróság a kiutasítottat, kérelmére mentesítheti, ha arra érdemes és a kiutasítás óta tíz év eltelt.
(6)99 A külön törvény szerinti szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személy, valamint Magyarország területén letelepedettként vagy bevándoroltként tartózkodási joggal rendelkezővel szemben kiutasításnak csak olyan bűncselekmény elkövetése miatt lehet helye, amely öt évi vagy azt meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő.
(7)100 Kiutasításnak csak tíz évi vagy azt meghaladó tartamú szabadságvesztés kiszabása esetén lehet helye azzal szemben,
a)101 aki Magyarország területén legalább tíz éve jogszerűen tartózkodik,
b) aki fiatalkorú,
c) akinek a családi élet tiszteletben tartásához való joga sérülne
feltéve, ha az elkövetőnek az országban tartózkodása a közbiztonságot jelentősen veszélyeztetné.
A vagyonelkobzás
A közügyektől eltiltás102
62. §103 (1)104 Azt, akit szándékos bűncselekmény elkövetése miatt végrehajtandó vagy részben felfüggesztett szabadságvesztésre ítélnek, és méltatlan arra, hogy a közügyekben részt vegyen, azok gyakorlásától el kell tiltani.
(2) A közügyektől eltiltott
a)105 nem rendelkezik választójoggal, valamint nem vehet részt népszavazásban és népi kezdeményezésben,
b) nem lehet hivatalos személy,
c) nem működhet népképviseleti szerv testületében (bizottságában),
d)106 nem viselhet tisztséget civil szervezetben, köztestületben, közalapítványban,
e) nem érhet el katonai rendfokozatot,
f) nem kaphat belföldi kitüntetést és külföldi kitüntetés elfogadására engedélyt.
(3) A közügyektől eltiltott az ítélet jogerőre emelkedésével elveszti
a) mindazon tagságát, állását, tisztségét vagy megbízatását, amelynek elnyerését az (1) bekezdés kizárja,
b) katonai rendfokozatát, továbbá belföldi kitüntetését és azt a jogát, hogy külföldi kitüntetést viselhessen.
63. §107 (1) A közügyektől eltiltás legrövidebb tartama egy év, leghosszabb tartama tíz év.
(2) A közügyektől eltiltás tartama az ítélet jogerőre emelkedésével kezdődik. Ebbe nem számít bele az az idő, amely alatt a közügyektől eltiltással érintett jogok a 41. § (3) bekezdése értelmében szünetelnek, valamint amíg az elítélt kivonja magát a szabadságvesztés végrehajtása alól. Ha a feltételes szabadságot nem szüntetik meg, a feltételes szabadságon töltött időt a közügyektől eltiltás tartamába be kell számítani.
66. § A büntetés végrehajtását kizárja
a) az elítélt halála,
b) az elévülés,
c) a kegyelem,
d) a törvényben meghatározott egyéb ok.
A büntetés elévülése
67. § (1)108 A szabadságvesztés végrehajthatósága elévül
a) tizenöt évi szabadságvesztés vagy ennél súlyosabb büntetés esetén húsz év,
b) tíz évi vagy ezt meghaladó tartamú szabadságvesztés esetén tizenöt év,
c) öt évi vagy ezt meghaladó tartamú szabadságvesztés esetén tíz év,
d) öt évet el nem érő tartamú szabadságvesztés esetén öt év
elteltével.
(2)109 A közérdekű munka, a pénzbüntetés és a kitiltás végrehajthatósága öt év elteltével évül el.
(3)110 A foglalkozástól eltiltás, a járművezetéstől eltiltás, a kiutasítás és közügyektől eltiltás végrehajthatósága
a) öt évi vagy ezt meghaladó tartam esetén tíz év,
b) öt évet el nem érő tartam esetén öt év
elteltével évül el.
(4)111 Nem évül el az 1945. évi VII. törvénnyel törvényerőre emelt és az 1440/1945. (V. 1.) ME rendelettel módosított és kiegészített 81/1945. (II. 5.) ME rendelet 11. és 13. §-ában meghatározott háborús bűntettek miatt kiszabott tizenöt évi szabadságvesztés vagy ennél súlyosabb büntetés, valamint az emberiség elleni egyéb bűncselekmény (XI. Fejezet) miatt kiszabott büntetés.
68. §112 (1)113 A büntetés elévülésének határideje a büntetést kiszabó határozat jogerőre emelkedésének napjával, ha pedig a szabadságvesztés végrehajtását felfüggesztik, a próbaidő leteltének a napjával kezdődik.
(2) Ha az elítélt a szabadságvesztés végrehajtása alatt megszökik, az elévülés határideje a szökés napjával ismét elkezdődik.
(3) A szabadságvesztés mellett kiszabott büntetés elévülésének határideje a szabadságvesztés végrehajtása befejezésének, illetőleg a végrehajthatósága megszűnésének napján kezdődik.
(4) Az elévülést félbeszakítja az elítélt ellen a büntetés végrehajtása végett tett intézkedés. A félbeszakítás napjával az elévülés ismét elkezdődik.
A büntetés végrehajtásának kizárása életfogytig tartó szabadságvesztés esetén
69. §114 Életfogytig tartó szabadságvesztés esetén a határozott ideig tartó szabadságvesztés és a közérdekű munka nem hajtható végre.
Az intézkedések
Az intézkedési nemek
70. § (1) Intézkedések
1. a megrovás,
2. a próbára bocsátás,
3. a kényszergyógykezelés,
4.115
5. az elkobzás,
6.116 vagyonelkobzás,
7. a pártfogó felügyelet,
8.117 a jogi személlyel szemben alkalmazható intézkedések.
(2)118 Az (1) bekezdés 1–3. pontjában felsorolt intézkedések önállóan, büntetés helyett, az 5. és 6. pontjában megjelölt intézkedés önállóan, és büntetés vagy intézkedés mellett is, a 7. pontjában megjelölt intézkedés büntetés, illetve intézkedés mellett alkalmazható.
(3)119 Az (1) bekezdés 8. pontja szerinti intézkedésekről külön törvény rendelkezik.120
A megrovás
71. §121 (1) Megrovásban kell részesíteni azt, akinek a cselekménye az elbíráláskor már nem veszélyes, vagy oly csekély fokban veszélyes a társadalomra, hogy a törvény szerint alkalmazható legkisebb büntetés kiszabása, vagy más intézkedés – ide nem értve az elkobzást és a vagyonelkobzást – alkalmazása is szükségtelen.
(2) A megrovással a hatóság a rosszallását fejezi ki, és az elkövetőt felhívja, hogy a jövőben tartózkodjék bűncselekmény elkövetésétől.
A próbára bocsátás
72. § (1)122 A bíróság a vétség, valamint a három évi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűntett miatt a büntetés kiszabását próbaidőre elhalaszthatja, ha alaposan feltehető, hogy a büntetés célja így is elérhető.
(2)–(3)123
(4)124 Nem bocsátható próbára
a) a többszörös visszaeső,
b) aki a bűncselekményt bűnszervezetben követte el,
c) aki a szándékos bűncselekményt a szabadságvesztésre ítélése után, a végrehajtás befejezése előtt követte el,
d) aki a szándékos bűncselekményt a szabadságvesztés felfüggesztésének próbaideje alatt
követte el.
(5)125 A próbaidő tartama egy évtől három évig terjedhet; a tartamot években kell meghatározni.
(6)126 A próbára bocsátott pártfogó felügyelet alá helyezhető. Ha a próbára bocsátott visszaeső, pártfogó felügyelet alatt áll.
73. § (1) A próbaidő egy ízben legfeljebb egy évvel meghosszabbítható, ha a próbára bocsátott a pártfogó felügyelet magatartási szabályait megszegi.
(2)127 A próbára bocsátást meg kell szüntetni, és büntetést kell kiszabni, ha a próbára bocsátott a pártfogó felügyelet magatartási szabályait súlyosan megszegi, vagy a próbaidő alatt elkövetett bűncselekmény miatt, valamint ha a próbaidő előtt elkövetett bűncselekmény miatt a próbaidő alatt elítélik.
(3) A (2) bekezdés esetén kívül a próbaidő elteltével az elkövető büntethetősége megszűnik.
A kényszergyógykezelés
74. § (1) Személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó büntetendő cselekmény elkövetőjének kényszergyógykezelését kell elrendelni, ha elmeműködésének kóros állapota miatt nem büntethető, és tartani kell attól, hogy hasonló cselekményt fog elkövetni, feltéve, hogy büntethetősége esetén egyévi szabadságvesztésnél súlyosabb büntetést kellene kiszabni.
(2) A kényszergyógykezelést az erre kijelölt, zárt intézetben hajtják végre.
(3)128 A kényszergyógykezelés legfeljebb az (1) bekezdés szerinti cselekményre megállapított büntetési tétel felső határának megfelelő ideig, életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntetendő bűncselekmény esetén legfeljebb húsz évig tart. Ha ezt követően az egészségügyről szóló törvényben meghatározott feltételek fennállása miatt szükséges, a kényszergyógykezeltet pszichiátriai intézetben kell elhelyezni.
(4)129 A kényszergyógykezelést a (3) bekezdésben meghatározott tartam előtt is haladéktalanul meg kell szüntetni, ha szükségessége már nem áll fenn.
75. §130
76. §131
Az elkobzás
77. §132 (1) El kell kobozni azt a dolgot,
a) amelyet a bűncselekmény elkövetéséhez eszközül használtak, vagy arra szántak,
b) amelynek birtoklása a közbiztonságot veszélyezteti, vagy jogszabályba ütközik,
c) amely bűncselekmény elkövetése útján jött létre,
d)133 amelyre a bűncselekményt elkövették, vagy a bűncselekmény befejezését követően e dolog elszállítása céljából használtak.
(2) El kell kobozni azt a sajtóterméket, amelyben a bűncselekmény megvalósul.
(3) Az (1) bekezdés a) és d) pontja esetében az elkobzást nem lehet elrendelni, ha a dolog nem az elkövető tulajdona, kivéve, ha a tulajdonos az elkövetésről előzetesen tudott, feltéve, hogy az elkobzás mellőzését nemzetközi jogi kötelezettség nem zárja ki.
(4)134 Az elkobzást akkor is el kell rendelni, ha az elkövető gyermekkor vagy kóros elmeállapot miatt nem büntethető, vagy ha az elkövetőt megrovásban részesítették.
(4a)135 Az elkobzást akkor is el kell rendelni, ha az a kölcsönzött kulturális javak különleges védelméről szóló törvényben meghatározott különleges védelem időtartama alatt nem hajtható végre.
(5) Nincs helye elkobzásnak a cselekmény büntethetőségének elévülésére megállapított idő, de legalább öt év elteltével.
(6) Nem lehet elrendelni annak a dolognak az elkobzását, amelyre a vagyonelkobzás kiterjed.
(7)136 Az elkobzott dolog tulajdonjoga törvény eltérő rendelkezése hiányában az államra száll.
77/A. §137 (1) A 77. § (1) bekezdésének a) és d) pontjában meghatározott esetben az elkobzás kivételesen mellőzhető, ha az elkövetőre vagy a tulajdonosra a bűncselekmény súlyával arányban nem álló, méltánytalan hátrányt jelentene, feltéve, hogy az elkobzás mellőzését nemzetközi jogi kötelezettség nem zárja ki.
(2) Az (1) bekezdés nem alkalmazható, ha az elkövető a bűncselekményt bűnszervezetben követte el.
Vagyonelkobzás
77/B. §138 (1) Vagyonelkobzást kell elrendelni arra
a) a bűncselekmény elkövetéséből eredő vagyonra, amelyet az elkövető a bűncselekmény elkövetése során vagy azzal összefüggésben szerzett,
b) a vagyonra, amelyet az elkövető bűnszervezetben való részvétele ideje alatt szerzett,
c) a vagyonra, amely a bűncselekmény elkövetéséből eredő, a bűncselekmény elkövetése során vagy azzal összefüggésben szerzett vagyon helyébe lépett,
d) a vagyonra, amelyet a bűncselekmény elkövetése céljából az ehhez szükséges vagy ezt könnyítő feltételek biztosítása végett szolgáltattak vagy arra szántak,
e)139 a vagyonra, amely az adott vagy ígért vagyoni előny tárgya volt.
(2) A vagyonelkobzást el kell rendelni arra a bűncselekmény elkövetéséből eredő, a bűncselekmény elkövetése során vagy azzal összefüggésben szerzett vagyonra is, amellyel más gazdagodott. Ha gazdálkodó szervezet gazdagodott ilyen vagyonnal, a vagyonelkobzást vele szemben kell elrendelni.
(3) Ha az elkövető, vagy a (2) bekezdés szerint gazdagodott személy meghalt, illetőleg a gazdálkodó szervezet átalakult, a vagyonelkobzást a jogutóddal szemben kell elrendelni arra az (1) bekezdés szerinti vagyonra, amelyre a jogutódlás történt.
(4) Az (1) bekezdés b) pontja esetében, az ellenkező bizonyításáig vagyonelkobzás alá eső vagyonnak kell tekinteni a bűnszervezetben való részvétel ideje alatt szerzett valamennyi vagyont.
(5) Vagyonelkobzás nem rendelhető el
a) arra a vagyonra, amely a büntetőeljárás során érvényesített polgári jogi igény fedezetéül szolgál,
b) arra a vagyonra, amelyet jóhiszeműen, ellenérték fejében szereztek,
c) az (1) bekezdés b) pontja esetében, ha a vagyon törvényes eredete bizonyított.
77/C. §140 (1) A vagyonelkobzást pénzösszegben kifejezve kell elrendelni,
a) ha a vagyon már nem lelhető fel,
b) ha a 77/B. § alapján vagyonelkobzás alá eső vagyon az egyéb vagyontól nem különíthető el, vagy az elkülönítése aránytalan nehézséget okozna,
c) a 77/B. § (5) bekezdésének b) pontjában meghatározott esetben.
(2)141 A vagyonelkobzást akkor is el kell rendelni, ha az elkövető gyermekkor vagy kóros elmeállapot miatt nem büntethető, vagy ha az elkövetőt megrovásban részesítették.
(2a)142 A vagyonelkobzást akkor is el kell rendelni, ha az a kölcsönzött kulturális javak különleges védelméről szóló törvényben meghatározott különleges védelem időtartama alatt nem hajtható végre.
(3) Az elkobzott vagyon törvény eltérő rendelkezése hiányában az államra száll.
(4) A 77/B. § és a 77/C. § alkalmazásában vagyonon annak hasznát, a vagyoni értékű jogot, követelést, továbbá bármely pénzben kifejezhető értékkel bíró előnyt is érteni kell.
A szigorított őrizet
78–81. §143
A pártfogó felügyelet
82. §144 (1)145 Pártfogó felügyelet rendelhető el
a) a vádemelés elhalasztásának tartamára,
b) a feltételes szabadság tartamára,
c) a próbára bocsátás próbaidejére,
d) a szabadságvesztés felfüggesztésének próbaidejére,
ha annak eredményes elteltéhez az elkövető rendszeres figyelemmel kísérése szükséges.
(2)146 Pártfogó felügyelet alatt áll az a visszaeső, akit feltételes szabadságra bocsátottak, próbára bocsátottak, vagy akivel szemben a szabadságvesztés végrehajtását felfüggesztették. Kiutasítás mellett pártfogó felügyelet elrendelésének nincs helye.
(3)147 Az (1)–(2) bekezdésben meghatározott pártfogó felügyelet tartama azonos a feltételes szabadság, a próbaidő, illetve a vádemelés elhalasztásának tartamával, de legfeljebb öt év. A (2) bekezdésben meghatározott eseteket kivéve a pártfogó felügyelő a pártfogó felügyelet fele részének, de legalább két év eltelte után pártfogó felügyelői véleményében javasolhatja a pártfogó felügyelet megszüntetését, ha annak szükségessége már nem áll fenn.
(4) A pártfogó felügyelet alatt álló személy köteles a jogszabályban és határozatban előírt magatartási szabályokat megtartani, a pártfogó felügyelővel rendszeres kapcsolatot tartani, és részére az ellenőrzéshez szükséges felvilágosítást megadni.
(5) A bíróság, illetve vádemelés elhalasztása esetén az ügyész határozatában a pártfogó felügyelet céljának elősegítése érdekében külön magatartási szabályként kötelezettségeket és tilalmakat írhat elő. A bíróság, illetve az ügyész elrendelheti, hogy a pártfogolt
a) a bűncselekmény elkövetésében részt vett, meghatározott személlyel ne tartson kapcsolatot;
b) a bűncselekmény sértettjétől, illetőleg annak lakásától, munkahelyétől vagy attól a nevelési-oktatási intézménytől, ahová a sértett jár, tartsa távol magát;
c)148 meghatározott jellegű nyilvános helyeket és nyilvános rendezvényeket, továbbá meghatározott közterületeket ne látogasson,
d) nyilvános helyen ne fogyasszon szeszes italt;
e) meghatározott helyen és időközönként, meghatározott szervnél vagy személynél jelentkezzék;
f)149 vegye fel a kapcsolatot az állami foglalkoztatási szervvel, vagy az önkormányzatnál közmunkára jelentkezzen be;
g) meghatározott tanulmányokat folytasson;
h) – hozzájárulása esetén – meghatározott gyógykezelésnek vagy gyógyító eljárásnak vesse alá magát;
i)150
(6) A bíróság, illetve az ügyész az (5) bekezdésben felsorolt magatartási szabályokon kívül más magatartási szabályokat is előírhat, különös tekintettel a bűncselekmény jellegére, az okozott kárra és az elkövető társadalmi beilleszkedésének esélyeire.
A büntetés kiszabása
A büntetés kiszabásának elvei
83. §151 (1) A büntetést – céljának (37. §) szem előtt tartásával – a törvényben meghatározott keretek között úgy kell kiszabni, hogy igazodjék a bűncselekmény és az elkövető társadalomra veszélyességéhez, a bűnösség fokához, továbbá az egyéb súlyosító és enyhítő körülményekhez.
(2) Határozott ideig tartó szabadságvesztés kiszabásakor a büntetési tétel középmértéke irányadó. A középmértéket akként kell megállapítani, hogy a büntetési tétel alsó határához a felső és az alsó határ közötti különbözet felét kell hozzáadni.
(3) Ha e törvény a büntetés kiszabása esetén az e törvény Különös Részében meghatározott büntetési tételek emelését írja elő, a (2) bekezdésben meghatározott számítást a felemelt büntetési tételekre tekintettel kell elvégezni.
(4) Ha a bíróság szabadságvesztést szab ki, a büntetés mértékét a végrehajtás felfüggesztése, illetőleg a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének a figyelmen kívül hagyásával állapítja meg.
84. §152
A halmazati büntetés
85. § (1) Bűnhalmazat (12. §) esetén egy büntetést kell kiszabni.
(2)153 A büntetést a bűnhalmazatban lévő bűncselekmények büntetési tételei közül a legsúlyosabbnak az alapulvételével kell kiszabni.
(3)154 Ha a törvény a bűnhalmazatban levő bűncselekmények közül legalább kettőre határozott ideig tartó szabadságvesztést rendel, a (2) bekezdés szerinti büntetési tétel felső határa a felével emelkedik, de az nem érheti el az egyes bűncselekményekre megállapított büntetési tételek felső határának együttes tartamát.
(4)155 Ha a bűnhalmazatban levő bűncselekmények közül legalább három a 137. § 17. pontjában meghatározott személy elleni erőszakos bűncselekmény, a (2) bekezdés szerinti büntetési tétel felső határa a kétszeresére emelkedik. Ha a büntetési tétel így felemelt felső határa a húsz évet meghaladná, vagy a törvény szerint bármelyik bűncselekmény életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető, az elkövetővel szemben életfogytig tartó szabadságvesztést kell kiszabni.156
85/A. §157 (1) Együttműködő terhelt tárgyalásról lemondása esetén (Be. 537. §) a 85. § (1)–(2) bekezdéseinek rendelkezései irányadók azzal, hogy a büntetést a bűnhalmazatban lévő bűncselekményekre a 87/C. § alapján kiszabható büntetések közül a legsúlyosabbnak az alapulvételével kell kiszabni.
(2) Együttműködő terhelt tárgyalásról lemondása esetén (Be. 537. §), ha a törvény a bűnhalmazatban lévő bűncselekmények közül legalább kettőre határozott ideig tartó szabadságvesztést rendel, a 87/C. § alapján kiszabható legsúlyosabb büntetési tétel felső határa a felével emelkedik, de az nem érheti el az egyes bűncselekményekre a 87/C. § alapján kiszabható büntetések együttes tartamát.
86. § (1) Bűnhalmazat esetén a bűnhalmazatban levő bármelyik bűncselekmény miatt alkalmazható mellékbüntetést ki lehet szabni.
(2) A mellékbüntetés halmazati büntetés esetében sem haladhatja meg a törvényben meghatározott legmagasabb mértéket, illetve tartamot.
A büntetés enyhítése
87. § (1)158 A büntetési tételnél enyhébb büntetés szabható ki, ha annak legkisebb mértéke a 83. § rendelkezéseire figyelemmel túl szigorú.
(2)159 Az (1) bekezdés alapján, ha a büntetési tétel legkisebb mértéke
a) tíz évi szabadságvesztés, ehelyett legkevesebb öt évi szabadságvesztést;
b) öt évi szabadságvesztés, ehelyett legkevesebb két évi szabadságvesztést;
c) két évi szabadságvesztés, ehelyett legkevesebb egy évi szabadságvesztést;
d)160 egy évi szabadságvesztés, ehelyett rövidebb tartamú szabadságvesztést,
e)161 egy évnél rövidebb tartamú szabadságvesztés, ehelyett büntetést a 38. § (3) bekezdése alapján
lehet kiszabni.
(3)162 Kísérlet és bűnsegély esetében, ha a (2) bekezdés a)–d) pontjai alapján kiszabható büntetés is túl szigorú, a büntetést a (2) bekezdés soron következő pontja alapján kell kiszabni.
(4) Ha a törvény korlátlan enyhítést enged, bármely büntetési nem legkisebb mértéke is kiszabható.
(5)163
Büntetés kiszabásának mellőzése
87/A. §164
87/B. §165
A büntetés kiszabása tárgyalásról lemondás esetén
87/C. §166 Együttműködő terhelt tárgyalásról lemondása esetén (Be. 537. §) a szabadságvesztés mértéke
a) az öt évet meghaladó, de nyolc évnél nem súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt a három évet,
b) a három évet meghaladó, de öt évnél nem súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt a két évet,
c) a három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt a hat hónapot
nem haladhatja meg.
88. §167
A szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztése168
89. §169 (1) A két évet meg nem haladó szabadságvesztés végrehajtása próbaidőre felfüggeszthető, ha – különösen az elkövető személyi körülményeire figyelemmel – alaposan feltehető, hogy a büntetés célja annak végrehajtása nélkül is elérhető.
(2) A próbaidő tartama – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – egy évtől öt évig terjedhet, de a kiszabott szabadságvesztésnél rövidebb nem lehet. A próbaidőt években és hónapokban kell meghatározni.
A szabadságvesztés végrehajtásának részbeni felfüggesztése170
90. §171 (1) A két évet meghaladó, de öt évnél nem hosszabb tartamú szabadságvesztés kiszabása esetén a szabadságvesztés fele részének végrehajtása próbaidőre felfüggeszthető, ha – különösen az elkövető személyi körülményeire figyelemmel – alaposan feltehető, hogy a büntetés célja annak végrehajtása nélkül is elérhető.
(2) A próbaidő tartama két évtől öt évig terjedhet, de a felfüggesztett résznél rövidebb nem lehet. A próbaidőt években és hónapokban kell meghatározni. A próbaidő a végrehajtandó rész letöltése után kezdődik.
(3) A szabadságvesztés végrehajtandó részéből az elítélt nem bocsátható feltételes szabadságra.
A szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztésére
és részbeni felfüggesztésére vonatkozó közös szabályok172
91. §173 (1) A szabadságvesztés végrehajtása nem függeszthető fel, ha az elkövető
a) erőszakos többszörös visszaeső,
b) a bűncselekményt bűnszervezetben követte el,
c) a szándékos bűncselekményt a szabadságvesztés végrehajtásának befejezése előtt vagy felfüggesztésének próbaideje alatt követte el.
(2) Ha az elkövetőn olyan szabadságvesztést hajtanak végre, amely miatt a felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását nem lehet elrendelni, akkor a próbaidő a szabadságvesztés tartamával meghosszabbodik.
(3) A (2) bekezdés szerinti rendelkezést a közérdekű munka és pénzbüntetés helyébe lépő szabadságvesztés esetén is alkalmazni kell.
(4) A (2) és (3) bekezdés esetén a próbaidő tartama az öt évet meghaladhatja.
(5) Ha az elkövetőt többször ítélik próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre, és a szabadságvesztések próbaideje még nem telt el, valamennyi próbaidő párhuzamosan telik.
(6) A szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztésével egyidejűleg az elkövető pártfogó felügyelet alá helyezhető. Ha az elkövető visszaeső, pártfogó felügyelet alatt áll.
91/A. §174 A felfüggesztett szabadságvesztést végre kell hajtani, ha
a) a próbaidő alatt megállapítják, hogy a szabadságvesztés végrehajtását a 91. § (1) bekezdésében foglalt kizáró ok ellenére függesztették fel,
b) az elkövetőt a szabadságvesztés végrehajtandó része alatt elkövetett bűncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélik,
c) az elkövetőt a próbaidő alatt elkövetett bűncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélik,
d) az elkövető a pártfogó felügyelet magatartási szabályait súlyosan megszegi.
91/B. §175 A büntetés végrehajtásának kegyelemből történt felfüggesztése esetén a végrehajtás elrendelésére a felfüggesztett büntetés végrehajtására vonatkozó rendelkezést [91/A. §] megfelelően alkalmazni kell.
Az összbüntetés
92. §176 (1) Ha az elkövetőt több, határozott ideig tartó szabadságvesztésre ítélik, és az elkövető valamennyi bűncselekményt a legkorábban hozott ítélet jogerőre emelkedését megelőzően követte el, a jogerősen kiszabott büntetéseket összbüntetésbe kell foglalni.
(2) Összbüntetésbe csak olyan végrehajtandó szabadságvesztések foglalhatók, amelyeket az összbüntetésbe foglaláskor még nem hajtottak végre, vagy amelyeket folyamatosan hajtanak végre.
(3) Ha felfüggesztett szabadságvesztést kell utóbb végrehajtani, azt az összbüntetésbe foglalás szempontjából a továbbiakban végrehajtandó szabadságvesztésnek kell tekinteni.
(4) A pénzbüntetés és a közérdekű munka helyébe lépő szabadságvesztés (50. §, 52. §) összbüntetésbe nem foglalható.
93. §177 Az összbüntetés tartamát úgy kell meghatározni, mintha halmazati büntetést szabnának ki. Az összbüntetés tartamának azonban el kell érnie a legsúlyosabb büntetést, de nem érheti el a büntetések együttes tartamát.
94. § (1) Különböző fokozatban végrehajtandó szabadságvesztések összbüntetésbe foglalása esetén az összbüntetést abban a fokozatban kell végrehajtani, amelyik közülük a legszigorúbb. Ha azonban az összbüntetés mértéke három év vagy azt meghaladó tartamú, illetőleg többszörös visszaesőnél két év vagy ezt meghaladó tartamú, az összbüntetés végrehajtási fokozatát ennek figyelembevételével kell meghatározni.
(2) Ha az (1) bekezdés alkalmazásával megállapítandó végrehajtási fokozat az elítélt számára méltánytalan hátrányt jelentene, eggyel enyhébb fokozat állapítható meg.
95. §178
96. §179 (1) Ha a foglalkozástól eltiltást, járművezetéstől eltiltást vagy kiutasítást szabadságvesztés mellett szabták ki, és a szabadságvesztés büntetéseket összbüntetésbe foglalták, akkor több, azonos tartalmú foglalkozástól eltiltás, járművezetéstől eltiltás vagy kiutasítás közül azt kell végrehajtani, amelyik az elítéltre hátrányosabb.
(2) Mellékbüntetések nem foglalhatók összbüntetésbe. Azonos tartalmú mellékbüntetések közül azt kell végrehajtani, amelyik az elítéltre hátrányosabb.
A különös, a többszörös és az erőszakos többszörös visszaesőkre vonatkozó rendelkezések180
97. §181 (1) A különös és a többszörös visszaesővel szemben – amennyiben e törvény másként nem rendelkezik – az újabb bűncselekmény büntetési tételének felső határa szabadságvesztés esetén a felével emelkedik, de nem haladhatja meg a húsz évet. Halmazati büntetés esetén a 85. § (2) bekezdése szerinti büntetési tételt, a tárgyalásról lemondás esetén a 87/C. § szerinti büntetési tételt kell a felével emelni.
(2) A különös és a többszörös visszaesővel szemben a büntetés a 87. § (2) bekezdése alapján csak különös méltánylást érdemlő esetben enyhíthető.
(3) Az (1) bekezdésben meghatározott súlyosabb jogkövetkezmények nem alkalmazhatók, ha e törvény Különös Része a különös visszaesőként történő elkövetést a bűncselekmény súlyosabban minősülő eseteként rendeli büntetni.
97/A. §182 (1) Az erőszakos többszörös visszaesővel szemben az erőszakos többszörös visszaesőkénti minősítést megalapozó, súlyosabban büntetendő személy elleni erőszakos bűncselekmény büntetési tételének felső határa szabadságvesztés esetén a kétszeresére emelkedik. Ha a büntetési tétel így felemelt felső határa a húsz évet meghaladja, vagy a törvény szerint a bűncselekmény életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető, az elkövetővel szemben életfogytig tartó szabadságvesztést kell kiszabni.
(2) Az erőszakos többszörös visszaesővel szemben a 38. § (3) bekezdése alkalmazásának nincs helye.
(3) Az erőszakos többszörös visszaesővel szemben a büntetés enyhítésének nincs helye.
A bűnszervezetben történő elkövetésre vonatkozó rendelkezések183
98. §184 (1) Azzal szemben, aki az öt évi vagy ezt meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekményt bűnszervezetben (137. § 8. pont) követte el, a bűncselekmény büntetési tételének felső határa a kétszeresére emelkedik, de a húsz évet nem haladhatja meg. Halmazati büntetés esetén a 85. § (2) bekezdése szerinti büntetési tételt, a tárgyalásról lemondás esetén a 87/C. § szerinti büntetési tételt kell alapul venni.
(2)185
(3) Azzal szemben, aki a bűncselekményt bűnszervezetben követte el, mellékbüntetésként kitiltásnak is helye van.
(4) A bűncselekmény bűnszervezetben történő elkövetésének megállapítása esetén az e törvényben a bűncselekmény bűnszövetségben történő elkövetésének esetére megállapított jogkövetkezmények nem alkalmazhatók.
Az előzetes fogvatartás és a házi őrizet beszámítása186
99. §187 (1) Az előzetes fogvatartás és a házi őrizet teljes idejét be kell számítani a kiszabott szabadságvesztésbe, közérdekű munkába és pénzbüntetésbe.
(2) A beszámításnál egy napi előzetes fogvatartás egy napi szabadságvesztésnek, egy napi tétel pénzbüntetésnek, illetve hat óra közérdekű munkának felel meg.
(3) Házi őrizet beszámítása esetén hat óra közérdekű munkának, illetve egy napi tétel pénzbüntetésnek egy nap, egy napi szabadságvesztésnek fegyház fokozat esetén öt nap, börtön fokozat esetén négy nap, fogház fokozat esetén három nap házi őrizetben töltött idő felel meg.
(4) A (3) bekezdés szerinti beszámítás után fennmaradó házi őrizet tartamát egy napi szabadságvesztésként kell beszámítani.
Mentesítés a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól
A mentesítés hatálya
100. §188 (1) A mentesítés folytán – törvény eltérő rendelkezése hiányában – az elítélt mentesül az elítéléshez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól.
(2) A mentesített személy büntetlen előéletűnek tekintendő, és – törvény eltérő rendelkezése hiányában – nem tartozik számot adni olyan elítéltetésről, amelyre nézve mentesítésben részesült.
(3) Újabb bűncselekmény elkövetése esetén a mentesítés nem terjed ki azokra a hátrányos következményekre, amelyeket e törvény a korábbi elítéléshez fűz.
A mentesítés módja
101. § Az elítélt mentesítésben részesülhet
a) a törvény erejénél fogva,
b) bírósági határozat alapján,
c) kegyelem útján.
A törvényi mentesítés
102. § (1)189 A törvény erejénél fogva áll be a mentesítés
a)190 közérdekű munka, pénzbüntetés, foglalkozástól eltiltás, járművezetéstől eltiltás és kiutasítás esetén – foglalkozástól eltiltás vagy járművezetéstől eltiltás esetén a foglalkozás vagy a járművezetés gyakorlásának joga kivételével – az ítélet jogerőre emelkedésének napján;
b) felfüggesztett szabadságvesztés esetén a próbaidő leteltének napján;
c) gondatlan vétség miatt kiszabott szabadságvesztés esetén a büntetés kitöltésének, illetőleg végrehajthatósága megszűnésének napján;
d) szándékos bűncselekmény miatt kiszabott, egy évet meg nem haladó szabadságvesztés esetén a büntetés kitöltését, illetőleg végrehajthatóságának megszűnését követő három év elteltével;
e) szándékos bűncselekmény miatt kiszabott, egy évet meghaladó, de öt évnél nem hosszabb szabadságvesztés esetén a büntetés kitöltését, illetőleg végrehajthatóságának megszűnését követő öt év elteltével;
f) szándékos bűncselekmény miatt kiszabott, öt évet meghaladó, határozott tartamú szabadságvesztés esetén a büntetés kitöltését, illetőleg végrehajthatóságának megszűnését követő tíz év elteltével.
(2) Az (1) bekezdés b) pontja esetében a mentesítés nem áll be, illetőleg hatályát veszti, ha a büntetés végrehajtását elrendelik. Ilyenkor a mentesítésre a fel nem függesztett büntetés szabályai az irányadók.
(3)191
A bírósági mentesítés
103. § (1)192 A bíróság a szándékos bűncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítéltet, kérelemre, mentesítésben részesítheti, ha erre érdemes, és a szabadságvesztés kiállásától, illetőleg végrehajthatósága megszűnésétől a 102. § (1) bekezdésének d), e), illetve f) pontjaiban meghatározott idő fele már eltelt.
(2)193 Az érdemesség elbírálásánál figyelembe kell venni az elítéltnek a büntetés kitöltése óta folytatott életmódját, továbbá azt, hogy – amennyiben erre módja volt – jóvátette-e a cselekményével okozott sérelmet.
104. §194 (1)195 A bíróság előzetes mentesítésben részesítheti az elítéltet, ha a szabadságvesztés végrehajtását a 89. § alapján felfüggeszti, és az elítélt a mentesítésre érdemes.
(2) Az előzetes mentesítés hatályát veszti, ha a felfüggesztett büntetés végrehajtását elrendelik.
A mentesítés egységessége
105. §196 (1) Mellékbüntetés alkalmazása esetén az elítélt az elítéléshez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól mindaddig nem mentesül, illetőleg nem mentesíthető, amíg a mellékbüntetés végrehajtása be nem fejeződött vagy végrehajthatósága meg nem szűnt.
(2)197
A kegyelmi mentesítés
106. §198 (1) A kegyelmi jogkör gyakorlója az elítéltet kegyelemből mentesítésben részesítheti akkor is, ha e törvény szerint ennek egyébként nincs helye.
(2) A kegyelmi mentesítésben részesített személy az elítéléshez fűződő büntetőjogon kívüli hátrányos jogkövetkezmények szempontjából büntetlen előéletűnek tekintendő.
A fiatalkorúakra vonatkozó rendelkezések
A fiatalkorú
107. § (1) Fiatalkorú az, aki a bűncselekmény elkövetésekor tizennegyedik életévét betöltötte, de a tizennyolcadikat még nem.
(2) E törvény rendelkezéseit a fiatalkorúakra a jelen fejezetben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.
Tevékeny megbánás199
107/A. §200 Nem büntethető a fiatalkorú, ha a személy elleni (XII. fejezet I. és III. cím), közlekedési (XIII. fejezet) vagy vagyon elleni (XVIII. fejezet) vétség vagy öt évi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűntett elkövetését a vádemelésig beismerte, és közvetítői eljárás keretében a sértett által elfogadott módon és mértékben a bűncselekménnyel okozott sérelmet jóvátette.
Büntetés és intézkedés alkalmazása
108. § (1) A fiatalkorúval szemben alkalmazott büntetés vagy intézkedés célja elsősorban az, hogy a fiatalkorú helyes irányba fejlődjék, és a társadalom hasznos tagjává váljék.
(2) Büntetést akkor kell kiszabni, ha intézkedés alkalmazása nem célravezető.
(3)201 Szabadságelvonással járó intézkedést alkalmazni vagy büntetést kiszabni csak akkor lehet, ha az intézkedés vagy a büntetés célja más módon nem érhető el.
Büntetések és intézkedések
109. §202 (1) A fiatalkorúval szemben intézkedésként javítóintézeti nevelés is alkalmazható.
(2) Javítóintézeti nevelés mellett nem szabható ki közérdekű munka.
A szabadságvesztés
110. § (1)203 A fiatalkorúra kiszabható szabadságvesztés legrövidebb tartama bármely bűncselekmény esetén egy hónap.
(2) A bűncselekmény elkövetésekor tizenhatodik életévét betöltött fiatalkorúra kiszabható szabadságvesztés leghosszabb tartama
a)204 életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekmény esetén tizenöt év;
b) tíz évet meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény esetén tíz év.
(3)205 Az életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekmény elkövetésekor tizenhatodik életévét be nem töltött fiatalkorúra kiszabható szabadságvesztés leghosszabb tartama tíz év.
(4) A (2) és (3) bekezdés esetén kívül a fiatalkorúra kiszabható szabadságvesztés leghosszabb tartama öt év akkor, ha a bűncselekmény öt évet meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő.
(5) A büntethetőség elévülése határidejének számításánál és a visszaesőkre vonatkozó rendelkezések szempontjából a (2)–(4) bekezdésekben meghatározott időtartam az irányadó.
111. § (1) A fiatalkorú szabadságvesztését a fiatalkorúak büntetésvégrehajtási intézetében kell végrehajtani.
(2) A fiatalkorúak börtönében kell végrehajtani a szabadságvesztést, ha
a) a fiatalkorút bűntett miatt kétévi vagy ennél hosszabb tartamú szabadságvesztésre ítélik,
b) az egyévi vagy ennél hosszabb tartamú szabadságvesztésre ítélt fiatalkorú visszaeső vagy szándékos bűncselekmény elkövetését megelőzően szándékos bűncselekmény miatt javítóintézeti nevelésre ítélték.
(3) A (2) bekezdés esetén kívül a szabadságvesztést a fiatalkorúak fogházában kell végrehajtani.
(4) Ha az elítélt a szabadságvesztés megkezdésekor huszonegyedik életévét betöltötte vagy a végrehajtás alatt tölti be, a bíróság a 42–44. §-ok alapján határozza meg a szabadságvesztés végrehajtásának fokozatát.
Feltételes szabadságra bocsátás
112. § (1)206 A fiatalkorú a szabadságvesztésből akkor bocsátható feltételes szabadságra, ha
a) a fiatalkorúak börtönében végrehajtandó büntetésének legalább háromnegyed részét,
b) a fiatalkorúak fogházában végrehajtandó büntetésének legalább kétharmad részét kitöltötte.
(2)207
A közérdekű munka208
113. §209 Fiatalkorúval szemben közérdekű munkát akkor lehet kiszabni, ha az ítélet meghozatalakor a tizenhatodik életévét betöltötte.
A pénzbüntetés
114. § (1) Fiatalkorúra pénzbüntetést akkor lehet kiszabni, ha önálló keresete (jövedelme) vagy megfelelő vagyona van.
(1a)210 Fiatalkorú esetén a pénzbüntetés legkisebb mértéke tizenöt, legnagyobb mértéke kétszázötven napi tétel, az egy napi tétel összegét legalább ötszáz, legfeljebb ötvenezer forintban kell meghatározni.
(2)211 A pénzbüntetést behajthatatlansága esetén
a) ha a 113. § rendelkezése lehetővé teszi, közérdekű munkára, vagy
b) szabadságvesztésre
kell átváltoztatni.
(3)212 A pénzbüntetés helyébe lépő közérdekű munkát úgy kell megállapítani, hogy egy napi tétel helyébe két óra közérdekű munka lép. Egyebekben a pénzbüntetés helyébe lépő közérdekű munkára a 49. §-ban foglaltak irányadóak azzal, hogy annak tartama eltérhet a 49. § (4) bekezdésében meghatározottaktól.
(4)213 Ha a fiatalkorú a munkakötelezettségének önként nem tesz eleget, a közérdekű munkát vagy annak hátralévő részét szabadságvesztésre kell átváltoztatni. Ezt a szabadságvesztést úgy kell megállapítani, hogy két óra közérdekű munkának egynapi szabadságvesztés felel meg, egyebekben az 50. §-ban foglaltak irányadóak.
A közügyektől eltiltás
115. § Fiatalkorút csak egy évet meghaladó szabadságvesztés kiszabása esetén lehet a közügyektől eltiltani.
A kitiltás
116. § A megfelelő családi környezetben élő fiatalkorú nem tiltható ki abból a helységből, amelyben családja él.
A próbára bocsátás
117. § (1) Fiatalkorúval szemben próbára bocsátásnak bármely bűncselekmény esetén helye van.
(2)214 A próbaidő tartama egy évtől két évig terjedhet; a tartamot években és hónapokban kell meghatározni.
(3) A bíróság a 73. § (2) bekezdés esetén javítóintézeti nevelést rendel el vagy büntetést szab ki.
A javítóintézeti nevelés
118. § (1) Javítóintézeti nevelést a bíróság akkor rendel el, ha a fiatalkorú eredményes nevelése érdekében intézeti elhelyezése szükséges.
(2)215 A javítóintézeti nevelés tartama egy évtől három évig terjedhet.
(3) A bíróság azt, aki a javítóintézetben legalább egy évet eltöltött, ideiglenesen elbocsátja az intézetből, ha a kiszabott javítóintézeti nevelés felét már letöltötte és alaposan feltehető, hogy az intézkedés célja további javítóintézeti nevelés nélkül is elérhető. Az ideiglenes elbocsátás tartama azonos a javítóintézeti nevelés hátralevő részével, de legalább egy év.
(4) A bíróság az ideiglenes elbocsátást megszünteti, ha a fiatalkorút az ideiglenes elbocsátás alatt elkövetett bűncselekmény miatt szabadságvesztésre ítélik vagy javítóintézeti nevelését rendelik el. Ha a fiatalkorúval szemben a bíróság más büntetést szab ki vagy intézkedést alkalmaz, illetve a fiatalkorú a pártfogó felügyelet szabályait megszegi, a bíróság az ideiglenes elbocsátást megszüntetheti.
(5)216 Az ideiglenes elbocsátás megszüntetése esetén az ideiglenes elbocsátáson töltött idő a javítóintézeti nevelésbe nem számítható be.
(6) Azt, aki a tizenkilencedik életévét betöltötte, a javítóintézetből el kell bocsátani.
[Kényszergyógyítás217
A pártfogó felügyelet
119. §218 A felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt, a próbára bocsátott, a feltételes szabadságra bocsátott, a javítóintézetből ideiglenesen elbocsátott és az a fiatalkorú, akivel szemben a vádemelést elhalasztották, pártfogó felügyelet alatt áll.
Halmazati és összbüntetés
120. § (1) A halmazati és az összbüntetés a 110. § (2) bekezdésének a) pontja esetén nem haladhatja meg a húszévi, b) pontja és a (3) bekezdés esetén a tizenöt évi, a (4) bekezdés esetén a hét év és hat hónapi szabadságvesztést.
(2)219 Javítóintézeti nevelés és szabadságvesztés találkozása esetén összbüntetésként a szabadságvesztést kell végrehajtani. Ennek tartamát a bíróság legfeljebb egy évvel meghosszabbíthatja, ha erre a 108. §-ban meghatározott cél elérése érdekében szükség van. A meghosszabbítás tartama azonban a javítóintézeti nevelés hátralevő részét nem érheti el.
(3)220
Egységes intézkedés
120/A. §221 (1) Ha a bíróság a fiatalkorúval szemben több olyan javítóintézeti nevelést rendelt el, amelyeket az egységes intézkedés elrendelésekor még nem hajtottak végre, vagy amelyeket folyamatosan hajtanak végre, a bíróság a fiatalkorúval szemben egységes intézkedésként javítóintézeti nevelést rendel el.
(2)222 Az egységes intézkedésként elrendelt javítóintézeti nevelés tartamát úgy kell megállapítani, hogy az ne legyen rövidebb a leghosszabb tartamú javítóintézeti nevelésnél, de ne érje el az elrendelt javítóintézeti nevelések együttes tartamát. A javítóintézeti nevelés tartama ilyenkor sem haladhatja meg a három évet.
Az előzetes fogvatartás és a házi őrizet beszámítása
120/B. §223 (1) Az elrendelt javítóintézeti nevelésbe az előzetes fogvatartás és a házi őrizet teljes idejét be kell számítani.
(2) A beszámításnál egy napi javítóintézeti nevelésnek egy napi előzetes fogvatartás, illetve három nap házi őrizetben töltött idő felel meg. A beszámítás után fennmaradó házi őrizet tartamát egy napi javítóintézeti nevelésként kell beszámítani.
Mentesítés a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól
121. § (1) A fiatalkorú elítélt a törvény erejénél fogva mentesül
a) az ítélet jogerőre emelkedésének napján, ha a kiszabott szabadságvesztés végrehajtását felfüggesztik,
b)224 a büntetés kitöltésének, illetőleg végrehajthatósága megszűnésének napján, ha szándékos bűncselekmény miatt egy évet meg nem haladó szabadságvesztésre ítélték;
c) a büntetés kitöltésének vagy végrehajthatósága megszűnésének napjától számított három év elteltével, ha szándékos bűncselekmény miatt egy évet meghaladó, de öt évnél nem hosszabb végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték.
(2)225 A szándékos bűncselekmény miatt kiszabott, egy évet meghaladó szabadságvesztés kitöltése után a bíróság a fiatalkorút, kérelemre, mentesítésben részesíti, amennyiben erre érdemes.
(3)226
A katonákra vonatkozó rendelkezések
Az elkövetők
122. § (1)227 E törvény alkalmazásában katona a Magyar Honvédség tényleges állományú, valamint a Rendőrség, a büntetés-végrehajtási szervezet, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok és az Országgyűlési Őrség hivatásos állományú tagja.
(2) E törvény rendelkezéseit a katonákra a jelen fejezetben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.
(3)228
(4) Katonai bűncselekményt tettesként csak katona követhet el.
Más állam katonája ellen elkövetett
bűncselekmény
122/A. §229 (1)230 A XX. fejezet rendelkezései szerint büntetendő az a katona, aki az ott meghatározott bűncselekményt
a)231 a szövetséges fegyveres erő katonájával szemben, vagy
b)232 az Egyesült Nemzetek vagy más nemzetközi szervezet felkérésére külföldi hadműveleti területen végzett humanitárius tevékenység, békefenntartás vagy humanitárius művelet keretében, illetőleg egyéb külföldi szolgálat során más állam katonájával szemben
szolgálati feladat közös ellátása alatt követi el.
(2) Az (1) bekezdés a) pontjának alkalmazásában a szövetséges fegyveres erő katonája a szövetséges fegyveres erő állama rendőrségének, illetőleg polgári védelmi szolgálatának tagja, b) pontjának alkalmazásában más állam katonája a más állam rendőrségének, illetőleg polgári védelmi szolgálatának tagja is.
122/B. §233 A XX. fejezet szerint büntetendő az a katona is, aki az ott meghatározott bűncselekményt a szövetséges fegyveres erőkben teljesített szolgálata során, illetve az Egyesült Nemzetek vagy más nemzetközi szervezet felkérésére külföldi hadműveleti területen végzett humanitárius tevékenység, békefenntartás vagy humanitárius művelet keretében követi el.
A büntethetőséget kizáró okok
123. § (1) Nem büntethető a katona a parancsra végrehajtott cselekményért, kivéve, ha tudta, hogy a parancs végrehajtásával bűncselekményt követ el.
(2)234 A parancsra elkövetett bűncselekményért a parancsot adó is tettesként felel, ha a katona tudta, hogy a parancs végrehajtásával bűncselekményt követ el, egyébként a parancsot adó közvetett tettesként felel.
(3)235
A büntethetőséget megszüntető ok
124. §236 A 73. § (2) bekezdésének esetét kivéve nem büntethető katonai vétség miatt az elkövető, ha a tettes szolgálati viszonyának megszűnése óta egy év eltelt.
Bűncslekmény elbírálása fegyelmi jogkörben
125. §237
A halálbüntetés alkalmazása
126. §238
A szabadságvesztés végrehajtása katonai fogdában
127. §239 (1)240 Ha az elítélt a szolgálatban megtartható, katonai fogdában kell végrehajtani a katonára kiszabott, egy évet meg nem haladó szabadságvesztést a 44. §-ban meghatározott esetben.
(2) Ha az elítélt szolgálati viszonya megszűnt, a büntetést, illetőleg annak hátralevő részét fogházban kell végrehajtani.
Összbüntetés
128. § Az összbüntetésként kiszabott szabadságvesztés végrehajtására a 127. § irányadó.
A közérdekű munka alkalmazásának kizárása
129. §241 Katonával szemben, szolgálati viszonyának fennállása alatt, közérdekű munka nem alkalmazható.
A katonai büntetések242
129/A. §243 (1) Katonával szemben
a) lefokozás,
b) szolgálati viszony megszüntetése
más büntetés mellett, vagy ha a bűncselekmény büntetési tételének felső határa három évi szabadságvesztésnél nem súlyosabb, akkor önállóan is kiszabható.
(2) Katonai büntetés alkalmazásának nincs helye, ha a katonát a közügyektől eltiltják.
A katonai mellékbüntetések
130. §244 (1) Katonával szemben
a) rendfokozatban visszavetés,
b) várakozási idő meghosszabbítása
büntetés mellett szabható ki.
(2) Katonai mellékbüntetés alkalmazásának nincs helye katonai büntetés mellett, vagy ha a katonát a közügyektől eltiltják.
A lefokozás
131. § (1) A lefokozással a katona elveszti a rendfokozatát.
(2) Lefokozást akkor kell alkalmazni, ha az elkövető a rendfokozatra méltatlanná vált.
A szolgálati viszony megszüntetése
132. §245 A szolgálati viszony megszüntetésének akkor van helye, ha az elkövető a szolgálatra méltatlanná vált.
A rendfokozatban visszavetés
133. § (1) Rendfokozatban visszavetés esetén a katona eggyel alacsonyabb rendfokozatba kerül annál, amelyet a bűncselekmény elbírálása idején visel.
(2) A rendfokozatban visszavetést akkor kell alkalmazni, ha a bűncselekmény a rendfokozat tekintélyének sérelmével jár, de lefokozásra nincs szükség.
(3) A rendfokozatban visszavetéssel egyidejűleg az alacsonyabb rendfokozatban eltöltendő időt egy évtől két évig terjedő tartamban kell meghatározni.
A várakozási idő meghosszabbítása
134. § (1) A várakozási idő meghosszabbítása esetén a katonának a soron következő rendfokozatba előlépésre előírt várakozási ideje meghosszabbodik. A meghosszabbítást években kell meghatározni; tartama nem haladhatja meg a rendfokozatra előírt várakozási idő felét.
(2) A várakozási időt akkor kell meghosszabítani, ha a katonának az előléptetést hosszabb várakozási idő eltöltésével kell kiérdemelnie.
A próbára bocsátás
135. §246
Mentesítés a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól
136. § (1)247 A bíróság az elítéltet a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól előzetes mentesítésben részesítheti, ha a szabadságvesztést katonai fogdában rendeli végrehajtani. Ez a mentesítés a büntetés kiállásának, illetve végrehajthatósága megszűnésének napján áll be.
(2) Katonai mellékbüntetés alkalmazása az elítélt mentesítését nem akadályozza.
Értelmező rendelkezések
137. § E törvény alkalmazásában
1.248 hivatalos személy:
a) az országgyűlési képviselő;
b) a köztársasági elnök;
c) a miniszterelnök;
d)249 a Kormány tagja, az államtitkár, a közigazgatási államtitkár és a helyettes államtitkár;
e)250 az alkotmánybíró, a bíró, az ügyész, a választottbíró;
f)251 az alapvető jogok biztosa és helyettese;
g) a helyi önkormányzati testületek tagja;
h)252 a közjegyző és a közjegyzőhelyettes;
i)253 az önálló bírósági végrehajtó és az önálló bírósági végrehajtó-helyettes;
j)254 az Alkotmánybíróságnál, bíróságnál, ügyészségnél, államigazgatási szervnél, önkormányzati igazgatási szervnél, az Állami Számvevőszéknél, a Köztársasági Elnöki Hivatalnál, az Országgyűlés Hivatalánál, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalánál és az Országgyűlési Őrségnél szolgálatot teljesítő személy, akinek a tevékenysége a szerv rendeltetésszerű működéséhez tartozik,
k)255
l)256 jogszabály alapján közhatalmi, államigazgatási feladatokkal megbízott szervnél, testületnél az a személy, aki közhatalmi, államigazgatási feladatot lát el,
2.257 közfeladatot ellátó személy:
a)258 a postai szolgáltatónál végrehajtó vagy biztonsági szolgálatot ellátó személy, a közforgalmú tömegközlekedési eszközt működtető gazdálkodó szervezetnél végrehajtó vagy biztonsági szolgálatot ellátó személy, továbbá a közúti személyszállítási szolgáltatást végző más személy,
b)259 a Magyar Honvédség szolgálati feladatot teljesítő katonája,
c) a polgári védelmi szervezetbe beosztott és polgári védelmi szolgálatot teljesítő személy,
d) a mentőszolgálat tagja,
e)260 a bírósági vagy más hatósági eljárásban a védő vagy a jogi képviselő, a szakértő, és a hivatalos személynek nem minősülő kézbesítési végrehajtó,
f) az egészségügyről szóló törvényben meghatározott esetben az egészségügyi dolgozó, valamint az egészségügyi szolgáltatóval munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló más személy,
g)261 a közoktatásról szóló törvényben meghatározott esetben a pedagógus, illetőleg a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő alkalmazott, valamint a felsőoktatásról szóló törvényben meghatározott esetben a felsőoktatási intézmény oktatója, tanára, tudományos kutatója,
h)262 az állami, önkormányzati, önkéntes és létesítményi tűzoltóság, valamint a tűzoltó egyesület tűzoltói feladatot ellátó tagja,
i)263 a polgárőr a polgárőrségről és a polgárőri tevékenység szabályairól szóló törvényben264 meghatározott feladatok ellátásával kapcsolatban,
j)265 a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvény szerint nyilvántartásba vett egyház lelkésze,
k)266 a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben, valamint a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló törvényben meghatározott munkakörben foglalkoztatott személy e tevékenysége gyakorlása során,
l)267 az erdészeti szakszemélyzet az erdőben, az erdőgazdálkodási tevékenységet közvetlenül szolgáló földterületen és az erdészeti magánúton végzett erdőőrzési tevékenységével, valamint a jogellenes cselekmény hatóságnak történő bejelentésével kapcsolatban,
m)268 a villamos energiáról, a földgázellátásról, valamint a vízgazdálkodásról szóló törvényben meghatározott felhasználási helyek műszaki felülvizsgálatát, ellenőrzését, kikapcsolását és leolvasását végző személyek, feladataik ellátásával kapcsolatban,
n)269
3.270 külföldi hivatalos személy:
a)271 a külföldi államban jogalkotási, igazságszolgáltatási, közigazgatási vagy bűnüldözési feladatot ellátó személy,
b) nemzetközi szerződéssel létrehozott nemzetközi szervezetnél szolgálatot teljesítő személy, akinek a tevékenysége a szervezet rendeltetésszerű működéséhez tartozik,
c) nemzetközi szerződéssel létrehozott nemzetközi szervezet közgyűlésébe, testületébe megválasztott személy,
d)272 Magyarország területén, illetőleg állampolgárai felett joghatósággal rendelkező nemzetközi bíróság tagja, a nemzetközi bíróságnál szolgálatot teljesítő személy, akinek a tevékenysége a bíróság rendeltetésszerű működéséhez tartozik,
4.273 a) fegyveresen követi el a bűncselekményt, aki lőfegyvert vagy robbanóanyagot tart magánál; a fegyveres elkövetésre vonatkozó rendelkezéseket alkalmazni kell akkor is, ha a bűncselekményt lőfegyver vagy robbanóanyag utánzatával fenyegetve követik el,
b) felfegyverkezve követi el a bűncselekményt, aki az ellenállás leküzdése vagy megakadályozása érdekében az élet kioltására alkalmas eszközt tart magánál,
5.274 kár: a bűncselekménnyel a vagyonban okozott értékcsökkenés; vagyoni hátrány: a vagyonban okozott kár és az elmaradt vagyoni előny,
6.275 hozzátartozó: az egyeneságbeli rokon és ennek házastársa vagy bejegyzett élettársa, az örökbefogadó és a nevelőszülő, az örökbe fogadott és a nevelt gyermek, a testvér, a házastárs, a bejegyzett élettárs, az élettárs és a jegyes, a házastárs vagy a bejegyzett élettárs egyeneságbeli rokona és testvére, valamint a testvér házastársa és bejegyzett élettársa,
7.276 bűnszövetség akkor létesül, ha két vagy több személy bűncselekményeket szervezetten követ el, vagy ebben megállapodik, és legalább egy bűncselekmény elkövetését megkísérlik, de nem jön létre bűnszervezet,
8.277 bűnszervezet: három vagy több személyből álló, hosszabb időre szervezett, összehangoltan működő csoport, amelynek célja öt évi vagy ezt meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmények elkövetése,
9.278 üzletszerűen követi el a bűncselekményt, aki ugyanolyan vagy hasonló jellegű bűncselekmények elkövetése révén rendszeres haszonszerzésre törekszik,
10.279 háború:
a)280 a háború áldozatainak védelmére vonatkozóan Genfben, az 1949. évi augusztus hó 12. napján kelt nemzetközi egyezmények közös 2. Cikkében, valamint ezen egyezmények I. Kiegészítő Jegyzőkönyve 1. Cikkének 4. bekezdésében meghatározott helyzetek,
b)281 az a) pontban említett egyezmények II. Kiegészítő Jegyzőkönyvének 1. Cikkében meghatározott helyzetek,
c)282 rendkívüli állapot, valamint szükségállapot,
d)283 a XI. fejezet II. címében, illetve a XX. fejezetben meghatározott bűncselekmények esetében a Magyar Honvédség külföldi alkalmazása is,
11.284 termék: az ipari és a mezőgazdasági termék (termény), akár nyersanyag, akár félgyártmány vagy készáru: a termékkel egy tekintet alá esik az élő állat, valamint a termelőeszköz akkor is, ha ingatlan,
12.285 nagy nyilvánosságon a bűncselekménynek a sajtó, egyéb tömegtájékoztatási eszköz, sokszorosítás, illetőleg elektronikus hírközlő hálózaton való közzététel útján történő elkövetését is érteni kell,
13.286 csoportosan követik el a bűncselekményt, ha az elkövetésben legalább három személy vesz részt,
14.287 visszaeső a szándékos bűncselekmény elkövetője, ha korábban szándékos bűncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték, vagy annak végrehajtását részben felfüggesztették, és a büntetés kitöltésétől vagy végrehajthatósága megszűnésétől az újabb bűncselekmény elkövetéséig három év még nem telt el,
15.288 különös visszaeső az a visszaeső, aki mindkét alkalommal ugyanolyan vagy hasonló jellegű bűncselekményt követ el,
16.289 többszörös visszaeső az, akit a szándékos bűncselekmény elkövetését megelőzően visszaesőként végrehajtandó szabadságvesztésre ítéltek, vagy annak végrehajtását részben felfüggesztették, és az utolsó büntetés kitöltésétől vagy végrehajthatósága megszűnésétől a szabadságvesztéssel fenyegetett újabb bűncselekmény elkövetéséig három év még nem telt el,
17.290 erőszakos többszörös visszaeső az a többszörös visszaeső, aki mindhárom alkalommal személy elleni erőszakos bűncselekményt követ el. E pont alkalmazásában személy elleni erőszakos bűncselekmény az alkotmányos rend elleni erőszakos szervezkedés [139. § (1)–(2) bekezdés], a lázadás [140. § (1)–(2) bekezdés], a népirtás (155. §), az apartheid [157. § (1)–(3) bekezdés], a polgári lakosság elleni erőszak [158. § (1)–(2) bekezdés], a bűnös hadviselés (160. §), a hadikövet elleni erőszak (163. §), az egyéb háborús bűntett (165. §), az emberölés [166. § (1)–(3) bekezdés], az erős felindulásban elkövetett emberölés (167. §), a testi sértés [170. § (1)–(6) bekezdés], a kényszerítés (174. §), a lelkiismeret és vallásszabadság megsértése (174/A. §), a közösség tagja elleni erőszak (174/B. §), az egyesülési, a gyülekezési szabadság, valamint a választási gyűlésen való részvétel jogának megsértése (174/C. §), a személyi szabadság megsértése (175. §), az emberrablás [175/A. § (1)–(5) bekezdés], az emberkereskedelem (175/B. §), az erőszakos közösülés (197. §), a szemérem elleni erőszak (198. §), a bántalmazás hivatalos eljárásban (226. §), kényszervallatás (227. §), jogellenes fogvatartás (228. §), a hivatalos személy elleni erőszak [229. § (1)–(6) és (8) bekezdés], a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak (230. §), a hivatalos személy támogatója elleni erőszak (231. §), a nemzetközileg védett személy elleni erőszak [232. § (1)–(2) bekezdés], a terrorcselekmény [261. § (1)–(5) és (7) bekezdés], a légijármű, vasúti, vízi, közúti tömegközlekedési vagy tömeges áruszállításra alkalmas jármű hatalomba kerítése [262. § (1)–(3) bekezdés], az önbíráskodás [273. § (1)–(2) bekezdés], a rablás (321. §), a zsarolás (323. §), a zendülés minősített esetei [352. § (2)–(4) bekezdés], és az elöljáró vagy szolgálati közeg elleni erőszak (355. §),
18.291 védekezésre képtelennek kell tekintetni azt is, aki helyzeténél vagy állapotánál fogva ideiglenesen vagy véglegesen nem képes ellenállás kifejtésére,
19.292 gazdálkodó szervezet: a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 685. §-ának c) pontjában felsorolt gazdálkodó szervezet, valamint az a szervezet, amelynek gazdálkodó tevékenységével összefüggő polgári jogi kapcsolataira a Ptk. szerint a gazdálkodó szervezetre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni,
20.293 szövetséges fegyveres erő: a kölcsönös katonai segítségnyújtás kötelezettségét tartalmazó hatályos nemzetközi szerződés szerint Magyarországgal szövetséges államok fegyveres erői, valamint az e szerződés alapján létrehozott közös katonai szervezetek,
21.294 külföldi hadműveleti területen végzett humanitárius tevékenységen, békefenntartáson, humanitárius műveleten a honvédelemről szóló törvényben meghatározott tevékenységet kell érteni.
138. § E törvény alkalmazásában, eltérő rendelkezés hiányában fenyegetés: súlyos hátrány kilátásba helyezése, amely alkalmas arra, hogy a megfenyegetettben komoly félelmet keltsen.
138/A. §295 E törvény alkalmazásában az érték, a kár, a vagyoni hátrány, valamint az adóbevétel, illetőleg a vámbevétel csökkenése
a)296 kisebb, ha ötvenezer forintot meghalad, de kétszázezer forintot nem halad meg,
b) nagyobb, ha kétszázezer forintot meghalad, de kétmillió forintot nem halad meg,
c) jelentős, ha kétmillió forintot meghalad, de ötvenmillió forintot nem halad meg,
d) különösen nagy, ha ötvenmillió forintot meghalad, de ötszázmillió forintot nem halad meg,
e) különösen jelentős, ha ötszázmillió forintot meghalad.
138/B. §297
Az állam elleni bűncselekmények
Az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása
139. §298 (1)299 Aki olyan cselekményt követ el, amely közvetlenül arra irányul, hogy Magyarország alkotmányos rendjét erőszakkal vagy ezzel fenyegetve — különösen fegyveres erő igénybevételével — megváltoztassa, bűntettet követ el, és öt évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Aki az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(3) Nem büntethető az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása miatt, akinek önkéntes elállása következtében a bűncselekmény folytatása elmarad, vagy aki annak folytatását önként megakadályozza.
Az alkotmányos rend elleni szervezkedés
139/A. §300 (1)301 Aki olyan szervezetet hoz létre, vagy vezet, amelynek az a célja, hogy Magyarország alkotmányos rendjét erőszakkal vagy ezzel fenyegetve megváltoztassa, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig; aki ilyen szervezetben részt vesz, egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Nem büntethető az alkotmányos rend elleni szervezkedés miatt, akinek önkéntes elállása következtében a szervezkedés folytatása elmarad, vagy aki annak folytatását önként megakadályozza.
Lázadás
140. §302 (1) Aki olyan tömegzavargásban vesz részt, amelynek közvetlen célja, hogy
a) az Országgyűlést,
b) a köztársasági elnököt
c)303 a Kúriát,
d) a Kormányt
alkotmányos jogköre gyakorlásában erőszakkal vagy ezzel fenyegetve akadályozza, vagy intézkedésre kényszerítse, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő; a tömegzavargás szervezője vagy vezetője öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Aki lázadásra irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(3) Nem büntetendő lázadás miatt az a résztvevő, aki a tömegzavargást önként vagy a hatóság felhívására az erőszakos cselekmények megkezdése előtt elhagyja.
Kártevés
141. §304
Rombolás
142. §305 (1)306 Aki Magyarország alkotmányos rendjének megzavarása céljából közművet, termelő-, közforgalmi vagy hírközlő üzemet vagy annak berendezését, középületet vagy építményt, termékkészletet, hadianyagot vagy rendeltetésénél fogva hasonlóan fontos más vagyontárgyat megsemmisít, használhatatlanná tesz, vagy megrongál, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2)307 A büntetés öt évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha a rombolás különösen súlyos hátránnyal jár.
(3) Aki rombolásra irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Merénylet
143. §308
Hazaárulás
144. § (1)309 Az a magyar állampolgár, aki abból a célból, hogy Magyarország függetlenségét, területi épségét vagy alkotmányos rendjét sértse, külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, bűntettet követ el, és öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2)310 A büntetés tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha a hazaárulást
a) súlyos hátrányt okozva,
b) állami szolgálat vagy hivatalos megbízatás felhasználásával,
c) háború idején
d)311 külföldi fegyveres erőnek behívásával vagy igénybevételével,
követik el.
(3) Aki hazaárulásra irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt egy évtől öt évig, háború idején két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Hűtlenség
145. §312 Az a magyar állampolgár, aki állami szolgálatával vagy hivatalos megbízatásával visszaélve külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, és ezzel Magyarország függetlenségét, területi épségét vagy alkotmányos rendjét veszélyezteti, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig, háború idején öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Az ellenség támogatása
146. § (1)313 Aki háború idején Magyarország katonai erejének gyengítése céljából az ellenséggel érintkezésbe bocsátkozik, annak segítséget nyújt vagy a saját, illetőleg a szövetséges fegyveres erőnek hátrányt okoz, bűntettet követ el, és tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Aki az ellenség támogatására irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Kémkedés
147. §314 (1)315 Aki idegen hatalom vagy idegen szervezet részére Magyarország ellen hírszerző tevékenységet végez, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2)316 Aki az (1) bekezdésben meghatározott kémkedést szigorúan titkos minősítésű nemzeti adat vagy nemzetközi szerződésben e minősítésű adatnak megfeleltetett külföldi minősített adat kiszolgáltatásával követi el, öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(3) Aki kémkedésre irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(4) Nem büntethető a hírszerző tevékenységre ajánlkozás vagy vállalkozás miatt, aki — mielőtt egyéb hírszerző tevékenységet fejtett volna ki — az ajánlkozását vagy vállalkozását a hatóságnak bejelenti, és a külföldi kapcsolatát teljesen feltárja.
A szövetséges fegyveres erő ellen elkövetett kémkedés
148. §317 A 147. § szerint büntetendő, aki a kémkedést Magyarország vagy a kölcsönös katonai segítségnyújtás kötelezettségét tartalmazó hatályos nemzetközi szerződés szerint Magyarországgal szövetséges állam területén, szövetséges fegyveres erő ellen követi el.
149. §318
Feljelentés elmulasztása
150. §319 (1)320 Aki hitelt érdemlő tudomást szerez arról, hogy az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása, az alkotmányos rend elleni szervezkedés, lázadás, rombolás, hazaárulás, hűtlenség, ellenség támogatása, kémkedés készül, vagy még le nem leplezett ilyen bűncselekményt követtek el, és erről a hatóságnak, mihelyt teheti, nem tesz jelentést, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Az (1) bekezdésben felsorolt bűncselekmény feljelentésének elmulasztásáért az elkövető hozzátartozója nem büntethető.
Más szocialista állam elleni
bűncselekmények
151. §321
Mellékbüntetések
152. §322 Az e fejezetben meghatározott bűncselekmények esetében mellékbüntetésként kitiltásnak is helye van.
Az emberiség elleni bűncselekmények
A béke elleni bűncselekmények
Háborús uszítás
153. § (1) Aki háborúra uszít, vagy egyébként háborús hírverést folytat, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt nagy nyilvánosság előtt követik el.
(3) Aki háborús uszításra irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Tiltott toborzás323
154. §324 (1)325 Aki Magyarország területén idegen fegyveres szervezetbe – szövetséges fegyveres erőn kívül – katonai szolgálatra, katonai érdekű egyéb szolgálatra toboroz, vagy ilyen szolgálatra vállalkozókat közvetít, bűntettet követ el, és egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő az a magyar állampolgár, aki – szövetséges fegyveres erőn kívül – nemzetközi vagy nem nemzetközi fegyveres összeütközésben részt vevő idegen fegyveres szervezetbe önként belép, erre ajánlkozik, vagy ilyen fegyveres szervezetben kiképzésen vesz részt.
Népirtás
155. § (1)326 Aki valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport teljes vagy részleges kiirtása céljából
a) a csoport tagjait megöli,
b) a csoport tagjainak, a csoporthoz tartozása miatt súlyos testi vagy lelki sérelmet okoz,
c) a csoportot olyan életfeltételek közé kényszeríti, amelyek azt vagy annak egyes tagjait pusztulással fenyegetik,
d) olyan intézkedést tesz, amelynek célja a csoporton belül a születések meggátolása,
e) a csoporthoz tartozó gyermekeket más csoportba elhurcolja,
bűntettet követ el, és tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Aki népirtásra irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Nemzeti, népi, faji vagy vallási csoport
elleni bűncselekmény
156. §327
Apartheid
157. §328 (1)329 Aki az emberek valamely faji csoportja által az emberek egy másik faji csoportja feletti uralom megszerzése és fenntartása, illetőleg a másik faji csoport rendszeres elnyomása céljából
a) valamely faji csoport vagy csoportok tagjait megöli,
b) valamely faji csoportot vagy csoportokat olyan életkörülmények közé kényszerít, amelyekkel a csoport, illetőleg a csoportok teljes vagy részbeni fizikai megsemmisítésére törekszik,
bűntettet követ el, és tíz évtől húsz évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Aki egyéb apartheid bűncselekményt követ el, bűntett miatt öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(3)330 A büntetés tíz évtől húsz évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha a (2) bekezdésben írt apartheid bűncselekmény súlyos következményekre vezetett.
(4) A (2) és (3) bekezdés alkalmazásában apartheid bűncselekményen az 1976. évi 27. törvényerejű rendelettel kihirdetett, az apartheid bűncselekmények leküzdéséről és megbüntetéséről szóló, New Yorkban, az Egyesült Nemzetek Szervezete Közgyűlésén, 1973. november 30-án elfogadott nemzetközi egyezmény II. Cikkének a)/(ii), a)/(iii), c), d), e) és f) pontjában meghatározott apartheid bűncselekményeket kell érteni.
A háborús bűncselekmények
Polgári lakosság elleni erőszak
158. § (1) Aki hadműveleti vagy megszállt területen polgári személlyel vagy hadifogollyal szemben erőszakot alkalmaz, embertelen bánásmódot tanúsít vagy hatalmával más módon súlyosan visszaél, amennyiben súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, bűntettet követ el, és öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2)331 A büntetés tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekmény halált okoz.
(3) E § alkalmazásában embertelen bánásmód különösen
a) a megszálló hatalom polgári lakosságának a megszállt területre telepítése vagy a megszállt terület lakosságának áttelepítése,
b) a polgári lakosság és a hadifoglyok megfosztása attól a joguktól, hogy szabályos és pártatlan eljárásban ítélkezzenek felettük,
c) a hadifoglyok vagy polgári személyek hazaszállításának indokolatlan halogatása.
Háborús fosztogatás
159. § (1) Aki hadműveleti vagy megszállt területen a polgári javakat fosztogatja, illetve a lakosságot szolgáltatás kikényszerítésével vagy más módon súlyosan megkárosítja, amennyiben súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt fegyveresen vagy csoportosan követik el.
Bűnös hadviselés
160. §332 Az a katonai parancsnok, aki a hadviselés nemzetközi jogi szabályainak megsértésével
a)333 olyan hadműveletet folytat, amely súlyos kárt okoz a polgári lakosság életében, egészségében vagy javaiban, a veszélyes erőket tartalmazó létesítményekben,
b)334 védelem nélküli helység vagy fegyvermentes övezet ellen indít támadást,
bűntettet követ el, és tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.
Nemzetközi szerződés által tiltott fegyver alkalmazása
160/A. §335 (1)336 Aki hadműveleti vagy megszállt területen az ellenséggel, polgári személlyel vagy hadifogollyal szemben nemzetközi szerződés által tiltott fegyvert vagy harci eszközt alkalmaz, vagy alkalmaztat, bűntettet követ el, és tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Aki nemzetközi szerződés által tiltott fegyver alkalmazására irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(3) Az (1)–(2) bekezdés alkalmazásában nemzetközi szerződés által tiltott fegyvernek kell tekinteni
a) az 1955. évi 20. törvényerejű rendelettel kihirdetett, a fojtó, mérges és egyéb hasonló gázok, valamint a bakteriológiai eszközök hadviselési célokra történő használatának eltiltására vonatkozóan Genfben, az 1925. évi június hó 17. napján kelt jegyzőkönyvben említett fojtó, mérges és egyéb hasonló gázokat, a bakteriológiai harci eszközöket,
b)337 az 1975. évi 11. törvényerejű rendelettel kihirdetett, a bakteriológiai (biológiai) és toxin-fegyverek kifejlesztésének, előállításának és tárolásának megtiltásáról és e fegyverek megsemmisítéséről szóló, az Egyesült Nemzetek Szervezete XXVI. ülésszakán, 1971. december 10-én elfogadott egyezmény 1. cikkében meghatározott bakteriológiai (biológiai) és toxin-fegyvert,
c)338 az 1984. évi 2. törvényerejű rendelettel kihirdetett, a „Mértéktelen sérülést okozónak vagy megkülönböztetés nélkül hatónak tekinthető egyes hagyományos fegyverek alkalmazásának betiltásáról, illetőleg korlátozásáról” szóló, Genfben, az 1980. évi október hó 15. napján kelt egyezményhez csatolt
1. I. Jegyzőkönyvben meghatározott röntgensugárral ki nem mutatható repesszel sérülést okozó fegyvert,
2. az 1997. évi CXXXIII. törvénnyel kihirdetett II. Módosított Jegyzőkönyv 2. Cikkének 1–5. pontjában meghatározott aknát, távtelepítésű aknát, gyalogság elleni aknát, meglepő aknát és más eszközt,
3. III. Jegyzőkönyv 1. Cikkének 1. pontjában meghatározott gyújtófegyvert,
4.339 IV. jegyzőkönyv I. Cikkében meghatározott vakító lézerfegyvert,
d)340 az 1997. évi CIV. törvénnyel kihirdetett, a vegyifegyverek kifejlesztésének, gyártásának, felhalmozásának és használatának tilalmáról, valamint megsemmisítéséről szóló, Párizsban, 1993. január 13-án aláírt egyezmény II. Cikkének 1. és 7. pontjában meghatározott vegyifegyvert vagy vegyi kényszerítő eszközt,
e)341 az 1998. évi X. törvénnyel kihirdetett Gyalogsági aknák alkalmazásának, felhalmozásának, gyártásának és átadásának betiltásáról, illetőleg megsemmisítéséről szóló, Oslóban, 1997. szeptember 18-án elfogadott egyezmény 2. Cikkének 1. pontjában meghatározott gyalogsági aknát.
f)342 a 2012. évi XI. törvénnyel kihirdetett, a Kazettás Lőszerekről szóló Egyezmény 2. Cikk 2. pontjában meghatározott kazettás lőszert, valamint 2. Cikk 13. pontjában meghatározott kisméretű ejtőlőszert.
Kulturális javak nemzetközi védelmének megsértése
160/B. §343 (1) Aki háború idején nemzetközi szerződés által védett kulturális javakat
a) megtámad,
b) katonai célra igénybe vesz vagy felhasznál,
c) eltulajdonít vagy fosztogat,
d) megrongál vagy megsemmisít,
bűntettet követ el, és öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki a nemzetközi szerződés által védett kulturális javak közvetlen környékét katonai célra igénybe veszi, vagy felhasználja.
(3) A büntetés öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés, ha az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekményt nemzetközi szerződés szerinti különleges vagy kiemelt védelem alatt álló kulturális javakra követik el.
(4) A (3) bekezdés szerint büntetendő, aki a nemzetközi szerződés szerinti különleges vagy kiemelt védelem alatt álló kulturális javak közvetlen környékét katonai célra igénybe veszi, vagy felhasználja.
(5) Az (1)–(4) bekezdések alkalmazásában
1. kulturális javak: az 1957. évi 14. törvényerejű rendelettel kihirdetett, a kulturális javak fegyveres összeütközés esetén való védelme tárgyában Hágában, 1954. május 14-én kelt nemzetközi egyezmény 1. Cikkében meghatározott kulturális javak,
2. különleges védelem alatt álló kulturális javak: az 1. pontban említett egyezmény 8. Cikkében meghatározott kulturális javak,
3. kiemelt védelem alatt álló kulturális javak: az 1. pontban említett egyezmény Második Kiegészítő Jegyzőkönyvének 10. Cikkében meghatározott kulturális javak.
Harctéri fosztogatás
161. § Aki a harctéren az elesetteket, sebesülteket vagy betegeket fosztogatja, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Fegyverszünet megszegése
162. § (1) Aki a fegyverszünet feltételeit megszegi, bűntettet követ el, és egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a fegyverszünet megszegése különösen súlyos következményekre vezet.
Hadikövet elleni erőszak
163. § (1) Aki az ellenség hadikövetét vagy ennek kísérőjét bántalmazza, jogtalanul visszatartja, vagy ellene más erőszakot alkalmaz, amennyiben súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, bűntettet követ el és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2)344 Aki a hadikövetet vagy a kísérőjét megöli, tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.
Visszaélés a vöröskereszttel
164. § Aki háború idején a vöröskereszt (vörös félhold, vörös oroszlán és nap) jelvénnyel avagy hasonló célt szolgáló és nemzetközileg elismert más jelvénnyel vagy jelzéssel visszaél, vagy ezek oltalma alatt álló személlyel vagy dologgal szemben erőszakos cselekményt követ el, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Egyéb háborús bűntettek
165. § Az egyéb háborús bűntettekről külön jogszabály [az 1945. évi VII. törvénnyel törvényerőre emelt, az 1440/1945. (V. 1.) ME rendelettel módosított és kiegészített 81/1945. (II. 5.) ME rendelet] rendelkezik.345
A személy elleni bűncselekmények
Az élet, a testi épség és az egészség elleni
bűncselekmények
Emberölés
166. § (1) Aki mást megöl, bűntettet követ el, és öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2)346 A büntetés tíz évtől húsz évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha az emberölést
a) előre kitervelten,
b) nyereségvágyból vagy
c) más aljas indokból, illetőleg célból,
d) különös kegyetlenséggel,
e)347 hivatalos személy vagy külföldi hivatalos személy ellen, hivatalos eljárása alatt, illetőleg emiatt, közfeladatot ellátó személy ellen, e feladatának teljesítése során, továbbá a hivatalos, a külföldi hivatalos vagy a közfeladatot ellátó személy támogatására vagy védelmére kelt személy ellen,
f) több emberen,
g) sok ember életét veszélyeztetve,
h) különös visszaesőként,
i)348 tizennegyedik életévét be nem töltött személy ellen,
j)349 védekezésre képtelen személy sérelmére
követik el.
(3)350 Aki emberölésre irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(3a)351 Az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki tizennegyedik életévét be nem töltött vagy akaratnyilvánításra képtelen személyt öngyilkosságra rábír, ha az öngyilkosságot elkövetik.
(4)352 Aki az emberölést gondatlanságból követi el, vétség miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(5)353 A különös visszaesés szempontjából hasonló jellegű bűncselekmény
a)354 az erős felindulásban elkövetett emberölés (167. §), a népirtás [155. § (1) bekezdés a) pont],
b) az emberrablás és az elöljáró vagy szolgálati közeg elleni erőszak súlyosabban minősülő esetei [175/A. § (4) bekezdés, 355. § (5) bekezdés a) pont];
c)355 a terrorcselekmény, a légi jármű, vasúti, vízi, közúti tömegközlekedési vagy tömeges áruszállításra alkalmas jármű hatalomba kerítése és a zendülés súlyosabban minősülő esetei, ha a halált szándékosan okozva követik el [261. § (1) bekezdés, 262. § (2) bekezdés, 352. § (3) bekezdés b) pont].
166/A. §356
Erős felindulásban elkövetett emberölés
167. § Aki mást, méltányolható okból származó erős felindulásban megöl, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Öngyilkosságban közreműködés
168. §357 (1) Aki mást öngyilkosságra rábír, vagy ennek elkövetéséhez segítséget nyújt, ha az öngyilkosságot megkísérlik vagy elkövetik, bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Az a tizennyolcadik életévét betöltött személy, aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személyt bír rá öngyilkosságra, vagy ennek elkövetéséhez segítséget nyújt, ha az öngyilkosságot megkísérlik vagy elkövetik, bűntettet követ el és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Magzatelhajtás
169. § (1) Aki más magzatát elhajtja, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2)358 A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a magzatelhajtást
a) üzletszerűen,
b) a nő beleegyezése nélkül,
c) súlyos testi sértést vagy életveszélyt okozva
követik el.
(3) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a magzatelhajtás halált okoz.
(4)359 Az a nő, aki magzatát elhajtja vagy elhajtatja, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Testi sértés
170. § (1)360 Aki más testi épségét vagy egészségét sérti, ha a sérülés vagy a betegség nyolc napon belül gyógyul, a könnyű testi sértés vétségét követi el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Ha a testi sértéssel okozott sérülés vagy betegség nyolc napon túl gyógyul, az elkövető a súlyos testi sértés bűntettét követi el és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(3)361 Ha a testi sértést aljas indokból vagy célból, továbbá ha védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen személlyel szemben követik el, a büntetés bűntett miatt könnyű testi sértés esetén három évig, súlyos testi sértés esetén egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés.
(4)362 Bűntettet követ el, és egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő az elkövető, ha a testi sértés maradandó fogyatékosságot vagy súlyos egészségromlást okoz, illetőleg, ha a súlyos testi sértést különös kegyetlenséggel követi el.
(5)363 Aki a (2)–(4) bekezdésben meghatározott bűncselekményre irányuló előkészületet követ el, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(6)364 A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a testi sértés életveszélyt vagy halált okoz.
(7)365 Aki a súlyos testi sértést gondatlanságból követi el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel, a (4) bekezdésben meghatározott esetben három évig, életveszélyes sérülés okozása esetén öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(8)366 Az (1) bekezdésben meghatározott vétség elkövetője csak magánindítványra büntethető.
Foglalkozás körében elkövetett
veszélyeztetés
171. § (1)367 Aki foglalkozása szabályainak megszegésével más vagy mások életét, testi épségét vagy egészségét gondatlanságból közvetlen veszélynek teszi ki, vagy testi sértést okoz, vétséget követ el és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés
a) három évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást, vagy tömegszerencsétlenséget,
b)368 egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény halált,
c) két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény kettőnél több ember halálát okozza, vagy halálos tömegszerencsétlenséget okoz.
(3) Ha az elkövető a közvetlen veszélyt szándékosan idézi elő, bűntettet követ el, és az (1) bekezdés esetén három évig, a (2) bekezdés esetén – az ott tett megkülönböztetéshez képest – öt évig, két évtől nyolc évig, illetőleg öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(4) E § alkalmazásában foglalkozási szabályok a lőfegyver használatára és kezelésére vonatkozó szabályok is.
Segítségnyújtás elmulasztása
172. § (1)369 Aki nem nyújt tőle várható segítséget sérült vagy olyan személynek, akinek az élete vagy testi épsége közvetlen veszélyben van, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a sértett meghal, és életét a segítségnyújtás megmenthette volna.
(3) A büntetés bűntett miatt három évig, a (2) bekezdés esetén öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a veszélyhelyzetet az elkövető idézi elő, vagy ha a segítségnyújtásra egyébként is köteles.
(4) A (3) bekezdés utolsó fordulata nem alkalmazható azzal szemben, aki a közlekedési szabályok alapján köteles a segítségnyújtásra.370
Gondozás elmulasztása
173. § Aki állapotánál vagy idős koránál fogva önmagáról gondoskodni nem tudó személlyel szemben gondozási kötelezettségét nem teljesíti, és ezáltal a gondozásra szoruló életét, testi épségét vagy egészségét veszélyezteti, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
AZ EGÉSZSÉGÜGYI BEAVATKOZÁS,
AZ ORVOSTUDOMÁNYI KUTATÁS RENDJE
ÉS AZ EGÉSZSÉGÜGYI ÖNRENDELKEZÉS ELLENI BŰNCSELEKMÉNYEK
Beavatkozás az emberi génállományba
173/A. § (1) Aki az emberi génállományon, magzati génállományon, illetőleg emberi embrió génállományán a génállomány megváltoztatására irányuló beavatkozást végez, bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha az (1) bekezdés szerinti beavatkozás az emberi génállomány, a magzati génállomány, illetőleg az embrió génállományának megváltozását idézi elő.
(3) Nem büntethető az (1)–(2) bekezdésben meghatározott cselekmény miatt, aki a beavatkozást az egészségügyről szóló törvényben meghatározott célból hajtja végre.
Emberi ivarsejt tiltott felhasználása
173/B. § (1) Aki halottból vagy halott magzatból származó ivarsejtet az egészségügyről szóló törvényben meghatározott emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárásra használ fel, bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Aki emberi ivarsejt tiltott felhasználására irányuló előkészületet követ el, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Születendő gyermek nemének megválasztása
173/C. § (1) Aki a születendő gyermek nemének megválasztására irányuló beavatkozást végez, bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Nem büntethető az (1) bekezdésben meghatározott cselekmény miatt, aki a beavatkozást az egészségügyről szóló törvényben meghatározott célból hajtja végre.
Emberen végezhető kutatás szabályainak
megszegése
173/D. §372 (1) Aki emberen orvostudományi kutatást engedély nélkül, vagy az engedélytől eltérően végez, bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában engedély alatt az egészségügyről, illetőleg az emberi felhasználásra szánt gyógyszerekről szóló törvényben meghatározott engedélyt kell érteni.
Embrióval vagy ivarsejttel végezhető kutatás
szabályainak megszegése
173/E. § (1) Aki emberi embrión vagy ivarsejten az egészségügyről szóló törvényben meghatározott engedély nélkül vagy az engedélytől eltérően orvostudományi kutatást végez, vagy emberi embriót kutatási célból hoz létre, bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Aki
a) emberi embriót állat szervezetébe átültet,
b) emberi és állati ivarsejtet egymással megtermékenyít,
c) olyan emberi embriót, amellyel kutatást végeztek, emberi szervezetbe beültet,
d) kutatáshoz felhasznált emberi ivarsejtet emberi reprodukcióra felhasznál,
e) emberi megtermékenyítéshez, illetőleg embrióbeültetéshez nem emberi ivarsejtet, illetőleg embriót használ fel,
f) emberi embriót több emberi embrió, vagy állati embrió létrehozatalára használ fel,
bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(3) Aki a (2) bekezdésben meghatározott bűncselekményre irányuló előkészületet követ el, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
173/F. § (1) Aki emberi embrión az embrió génállományának megváltoztatására irányuló kutatást végez, bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Aki
a) emberi embriót a fogamzással kialakult tulajdonságoktól eltérő, illetőleg további sajátosságokkal rendelkező egyed létrehozatalára használ fel,
b) emberi embrió sejtjeit szétválasztja,
bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(3) Aki a (2) bekezdésben meghatározott bűncselekményre irányuló előkészületet követ el, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(4) Nem büntethető az (1)–(3) bekezdésben meghatározott cselekmény miatt, aki azt az egészségügyről szóló törvényben meghatározott célból hajtja végre.
173/G. § (1) Aki orvostudományi kutatás vagy beavatkozás során egymással genetikailag megegyező emberi egyedeket hoz létre, bűntettet követ el, és öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Aki az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekményre irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Egészségügyi önrendelkezési jog megsértése
173/H. § (1) Aki beleegyezéshez, hozzájáruláshoz, illetőleg tájékoztatáshoz kötött,
a) az emberi génállomány megváltoztatásával, illetőleg az embrió génállományának megváltoztatásával, az emberi reprodukcióval vagy a születendő gyermek nemének megválasztásával kapcsolatos egészségügyi beavatkozást,
b) emberen, embrióval vagy ivarsejttel végezhető orvostudományi kutatást,
c) az átültetés céljából végzett szerv- vagy szövetkivételt, illetőleg szerv- vagy szövetátültetést
a jogosult beleegyezése, illetőleg hozzájárulása nélkül végez, vagy a jogszabályban előírt tájékoztatást elmulasztja, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki tiltakozó nyilatkozat ellenére halottból szervet, illetőleg szövetet távolít el.
(3)373 Aki a beleegyezéshez, illetőleg hozzájáruláshoz kötött, az (1) bekezdés szerinti egészségügyi beavatkozást, orvostudományi kutatást, szerv- vagy szövetkivételt, illetőleg szerv- vagy szövetátültetést gondatlanságból a jogosult beleegyezése, illetőleg hozzájárulása nélkül végez, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(4) Az (1)–(3) bekezdésben meghatározott bűncselekmény elkövetője magánindítványra büntethető, kivéve, ha azzal összefüggően nem magánindítványra büntetendő bűncselekményt is elkövet. A (2) bekezdés esetén a magánindítványt az egészségügyről szóló törvényben meghatározott, nyilatkozatra jogosult személy terjesztheti elő.
Emberi test tiltott felhasználása
173/I. § (1) Aki emberi gént, sejtet, ivarsejtet, embriót, szervet, szövetet, halott testét vagy annak részét jogellenesen megszerez, vagyoni haszonszerzés végett forgalomba hoz, vagy azzal kereskedik, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés öt évig terjedő szabadságvesztés, ha az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekményt gyógyintézet alkalmazottja a foglalkozása körében követi el.
(3) A büntetés az (1) bekezdés esetén öt évig, a (2) bekezdés esetén két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt
a) üzletszerűen,
b) bűnszövetségben
követik el.
(4)374 Aki az emberi test tiltott felhasználására irányuló előkészületet követ el, vétség miatt az (1) bekezdés esetén egy évig terjedő szabadságvesztéssel, a (2) bekezdés esetén két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
A szabadság és az emberi méltóság
elleni bűncselekmények
Kényszerítés
174. § Aki mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, és ezzel jelentős érdeksérelmet okoz, amennyiben más bűncselekmény nem valósul meg, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
A lelkiismereti és vallásszabadság megsértése
174/A. §376 Aki mást
a) a lelkiismereti szabadságában erőszakkal vagy fenyegetéssel korlátoz,
b) a vallásának szabad gyakorlásában erőszakkal vagy fenyegetéssel akadályoz,
bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Közösség tagja elleni erőszak377
174/B. §378 (1)379 Aki mást valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoporthoz vagy a lakosság egyes csoportjaihoz tartozása vagy vélt tartozása miatt bántalmaz, illetőleg erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(1a)380 Aki mással szemben valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoporthoz vagy a lakosság egyes csoportjaihoz tartozása vagy vélt tartozása miatt olyan, kihívóan közösségellenes magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy riadalmat keltsen, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt
a) fegyveresen,
b) felfegyverkezve,
c) jelentős érdeksérelmet okozva,
d) a sértett sanyargatásával,
e) csoportosan,
f) bűnszövetségben
követik el.
(3)381 Aki a közösség tagja elleni erőszakra irányuló előkészületet követ el, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Az egyesülési, a gyülekezési szabadság, valamint
a választási gyűlésen való részvétel jogának megsértése382
174/C. §383 (1) Aki mást egyesülési vagy gyülekezési jogának gyakorlásában, valamint választási gyűlésen való részvételében erőszakkal vagy fenyegetéssel jogtalanul akadályoz, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2)384 Aki az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekményre irányuló előkészületet követ el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Személyi szabadság megsértése
175. §385 (1) Aki mást személyi szabadságától megfoszt, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Aki emberkereskedelemmel összefüggésben megszerzett és a személyi szabadságától megfosztott sértett személyi szabadságának megfosztását fenntartja, és a sértettet munkavégzésre kényszeríti, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(3)386 A büntetés az (1) bekezdés esetén egy évtől öt évig, a (2) bekezdés esetén öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt
a) aljas indokból vagy célból,
b) hivatalos eljárás színlelésével,
c) a sértett sanyargatásával,
d) jelentős érdeksérelmet okozva,
e) a tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére,
f) védekezésre képtelen személy sérelmére,
g) fegyveresen,
h) felfegyverkezve
követik el.
Emberrablás
175/A. §387 (1) Aki mást személyi szabadságától erőszakkal, avagy az élet vagy testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetéssel, illetve védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen állapotát kihasználva megfoszt, és szabadon bocsátását követelés teljesítésétől teszi függővé, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés, ha az emberrablást
a) bűnszövetségben;
b) fegyveresen;
c)388 hivatalos személy vagy külföldi hivatalos személy ellen
követik el.
(3)389 A büntetés öt évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha az emberrablást
a) különösen súlyos hátrányt;
b) halált okozva
követik el.
(4)390 A büntetés tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha az emberrablás szándékos emberölést is megvalósít.
(5) Aki emberrablásra irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(6) Korlátlanul enyhíthető annak a büntetése, aki az emberrablást — mielőtt abból súlyos következmény származott volna — önként abbahagyja.
(7) Aki hitelt érdemlő tudomást szerez arról, hogy emberrablás elkövetése készül, és erről az érintett személyt vagy a hatóságot, mihelyt teheti, nem tájékoztatja, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, ha az emberrablást legalább megkísérelték.
Emberkereskedelem
175/B. §391 (1) Aki mást elad, megvásárol, ellenszolgáltatásként átad, vagy átvesz, más személyért elcserél, úgyszintén, aki ennek érdekében toboroz, mást szállít, elszállásol, elrejt, másnak megszerez, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt
a) tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére,
b) a személyi szabadságától megfosztott személy sérelmére,
c) munkavégzés céljából,
d) fajtalanság vagy közösülés céljából,
e) emberi test tiltott felhasználása céljából,
f) bűnszövetségben vagy
g) üzletszerűen
követik el.
(3) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt
a) az elkövető nevelése, felügyelete, gondozása vagy gyógykezelése alatt álló személy sérelmére, vagy
b) a (2) bekezdés c)–e) pontjában meghatározott célból
1. erőszakkal vagy fenyegetéssel,
2. megtévesztéssel,
3. a sértett sanyargatásával
követik el.
(4) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt
a) a (2) bekezdés a)–b) pontjában, vagy a (3) bekezdés a) pontjában meghatározott személy sérelmére, a (2) bekezdés c)–e) pontjában meghatározott célból, illetve a (3) bekezdés b) pontja 1–3. alpontjában meghatározott módon, vagy
b) tiltott pornográf felvétel készítése céljából
követik el.
(5)392 A büntetés öt évtől húsz évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha a bűncselekményt tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére
a) a (2) bekezdés c)–e) pontjában meghatározott célból,
b) a (3) bekezdés b) pontja 1–3. alpontjában meghatározott módon, vagy
c) tiltott pornográf felvétel készítése céljából
követik el.
(6) Aki emberkereskedelemre irányuló előkészületet követ el, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Magánlaksértés
176. §393 (1)394 Aki másnak a lakásába, egyéb helyiségébe vagy ezekhez tartozó bekerített helyre erőszakkal, fenyegetéssel, hivatalos eljárás színlelésével bemegy, vagy ott bent marad, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, aki másnak a lakásába, egyéb helyiségébe vagy az ezekhez tartozó bekerített helyre, az ott lakónak vagy azzal rendelkezőnek akarata ellenére vagy megtévesztéssel
a) éjjel,
b) fegyveresen,
c) felfegyverkezve,
d) csoportosan
bemegy vagy ott bent marad.
(3) Az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki az (1) bekezdésben meghatározott módon, a (2) bekezdés szerint büntetendő, aki a (2) bekezdésben meghatározott módon mást megakadályoz abban, hogy a lakásába, egyéb helyiségébe vagy az ezekhez tartozó bekerített helyre bemenjen.
(4) A büntetés bűntett miatt öt évig terjedő szabadságvesztés, ha az (1) bekezdésben meghatározott cselekményt a (2) bekezdésben írt módon követik el.
Zaklatás
176/A. §395 (1)396 Aki abból a célból, hogy mást megfélemlítsen, vagy más magánéletébe, illetőleg mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozzon, rendszeresen vagy tartósan mást háborgat, így különösen mással, annak akarata ellenére telekommunikációs eszköz útján vagy személyesen rendszeresen kapcsolatot teremteni törekszik, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2)397 Aki félelemkeltés céljából
a) mást vagy rá tekintettel hozzátartozóját személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó büntetendő cselekmény elkövetésével megfenyeget, vagy
b) annak a látszatnak a keltésére törekszik, hogy a sértett vagy hozzátartozója életét, testi épségét vagy egészségét sértő vagy veszélyeztető esemény következik be,
vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(3)398 Aki a zaklatást
a)399 házastársa, volt házastársa, bejegyzett élettársa, volt bejegyzett élettársa, élettársa, vagy volt élettársa,
b) nevelése, felügyelete, gondozása vagy gyógykezelése alatt álló személy
sérelmére követi el, az (1) bekezdésben meghatározott esetben két évig terjedő szabadságvesztéssel, a (2) bekezdésben meghatározott esetben bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Magántitok megsértése
177. § (1) Aki a foglalkozásánál vagy közmegbízatásánál fogva tudomására jutott magántitkot alapos ok nélkül felfedi, vétséget követ el, és pénzbüntetéssel büntetendő.
(2)400 A büntetés egy évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény jelentős érdeksérelmet okoz.
Visszaélés személyes adattal401
177/A. §402 (1)403 Aki a személyes adatok védelméről vagy kezeléséről szóló törvényi rendelkezések megszegésével jogtalan haszonszerzési célból vagy jelentős érdeksérelmet okozva
a) jogosulatlanul vagy a céltól eltérően személyes adatot kezel,
b) az adatok biztonságát szolgáló intézkedést elmulasztja,
vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő az is, aki a személyes adatok védelméről vagy kezeléséről szóló törvényi rendelkezések megszegésével az érintett tájékoztatására vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget, és ezzel más vagy mások érdekeit jelentősen sérti.
(3)404 A büntetés vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztés, ha a személyes adattal visszaélést különleges személyes adatra követik el.
(4) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha személyes adattal visszaélést hivatalos személyként vagy közmegbízatás felhasználásával követik el.
Visszaélés közérdekű adattal
177/B. §405 (1)406 Aki a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvényi rendelkezések megszegésével
a) tájékoztatási kötelezettségének nem tesz eleget,
b) közérdekű adatot hozzáférhetetlenné tesz vagy meghamisít,
c) hamis vagy hamisított közérdekű adatot hozzáférhetővé vagy közzé tesz,
vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekményt jogtalan haszonszerzés végett követik el.
Levéltitok megsértése
178. § (1)407 Aki másnak közlést tartalmazó zárt küldeményét, a tartalmának megismerése végett felbontja, megszerzi, vagy ilyen célból illetéktelen személynek átadja, úgyszintén aki távközlési berendezés útján továbbított közleményt kifürkész, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el, és pénzbüntetéssel büntetendő.
(2)408 A büntetés egy évig terjedő szabadságvesztés, ha az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekményt foglalkozás vagy közmegbízatás felhasználásával követik el.
(3)409 A büntetés
a) két évig terjedő szabadságvesztés, ha az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekmény;
b) bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a (2) bekezdésben meghatározott bűncselekmény
jelentős érdeksérelmet okoz.
Magántitok jogosulatlan megismerése
178/A. §410 (1) Aki magántitok jogosulatlan megismerése céljából
a) másnak a lakását, egyéb helyiségét vagy az ezekhez tartozó bekerített helyet titokban átkutatja,
b) másnak a lakásában, egyéb helyiségében vagy az ezekhez tartozó bekerített helyen történteket technikai eszköz alkalmazásával megfigyeli, illetőleg rögzíti,
c) másnak közlést tartalmazó zárt küldeményét felbontja vagy megszerzi, és annak tartalmát technikai eszközzel rögzíti,
d)411 hírközlő berendezés útján, illetőleg számítástechnikai rendszeren másnak továbbított közleményt, adatot kifürkész, és az észlelteket technikai eszközzel rögzíti,
bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki az (1) bekezdésben meghatározott módon megismert magántitkot továbbít vagy felhasznál.
(3) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt
a) hivatalos eljárás színlelésével,
b) üzletszerűen,
c) bűnszövetségben,
d) jelentős érdeksérelmet okozva
követik el.
Rágalmazás
179. § (1)412 Aki valakiről, más előtt, a becsület csorbítására alkalmas tényt állít vagy híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés két évig terjedő szabadságvesztés, ha a rágalmazást
a) aljas indokból vagy célból,
b) nagy nyilvánosság előtt,
c) jelentős érdeksérelmet okozva
követik el.
Becsületsértés
180. § (1)413 Aki a 179. § esetén kívül mással szemben
a) a sértett munkakörének ellátásával, közmegbízatásának teljesítésével vagy közérdekű tevékenységével összefüggésben,
b) nagy nyilvánosság előtt
a becsület csorbítására alkalmas kifejezést használ, vagy egyéb ilyen cselekményt követ el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki a becsületsértést tettlegesen követi el.
Kiszolgáltatott személy megalázása414
180/A. §415 (1) Aki mást, annak kiszolgáltatott élethelyzetét kihasználva arra bír rá, hogy magát megalázó magatartást tanúsítson, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés két évig terjedő szabadságvesztés, ha az elkövető
a) az (1) bekezdés szerinti magatartásra való rábírás során ellenszolgáltatást ad vagy ígér,
b) a magát megalázó személyről felvételt készít vagy ilyen felvételt a nagy nyilvánosság számára hozzáférhetővé tesz.
Kegyeletsértés
181. § Aki halottat vagy emlékét a 179. vagy a 180. §-ban meghatározott módon meggyalázza, vétséget követ el, és az ott meghatározott büntetéssel büntetendő.
A valóság bizonyítása
182. § (1)416 A 179. §-ban, a 180. §-ban és a 181. §-ban meghatározott bűncselekmények miatt nem büntethető az elkövető, ha a becsület csorbítására alkalmas tény valónak bizonyul.
(2) A valóság bizonyításának akkor van helye, ha a tény állítását, híresztelését, illetve az arra közvetlenül utaló kifejezés használatát a közérdek vagy bárkinek a jogos érdeke indokolta.
Magánindítvány és kívánat
183. § (1)417 A 176—177. és a 178—181. §-ban meghatározott bűncselekmények elkövetői magánindítványra büntethetők.
(2) A 181. § esetén a magánindítványt az elhalt hozzátartozója és örököse terjesztheti elő.
(3) A diplomáciai és a nemzetközi jogon alapuló egyéb személyes mentességet élvező személy sérelmére elkövetett rágalmazás vagy becsületsértés a sértett diplomáciai úton kijelentett kívánatára büntethető.
Értelmező rendelkezés
183/A. §418 A 170. § és a 175/A. § alkalmazásában a tizenkettedik életévét be nem töltött személyt védekezésre képtelennek kell tekinteni.
A közlekedési bűncselekmények
A közlekedés biztonsága elleni
bűncselekmény
184. § (1)419 Aki közlekedési útvonal, jármű, üzemi berendezés vagy ezek tartozéka megrongálásával vagy megsemmisítésével, akadály létesítésével, közlekedési jelzés eltávolításával vagy megváltoztatásával, megtévesztő jelzéssel, közlekedő jármű vezetője ellen erőszak vagy fenyegetés alkalmazásával avagy más, hasonló módon a vasúti, légi, vízi vagy közúti közlekedés biztonságát veszélyezteti, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés
a) öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény súlyos testi sértést,
b) két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást vagy tömegszerencsétlenséget,
c) öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény halált,
d) öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény halálos tömegszerencsétlenséget
okoz.
(2a)420 Aki az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekményre irányuló előkészületet követ el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(3)421 Aki az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekményt gondatlanságból követi el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel, a (2) bekezdésben meghatározott esetekben, az ott tett megkülönböztetéshez képest, két évig, három évig, öt évig, illetve két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(4) A büntetés korlátlanul enyhíthető – különös méltánylást érdemlő esetben mellőzhető – azzal szemben, aki a veszélyt, mielőtt abból káros következmény származott volna, önként megszünteti.
Vasúti, légi vagy vízi közlekedés
veszélyeztetése
185. § (1) Aki a vasúti, a légi vagy a vízi közlekedés szabályainak megszegésével más vagy mások életét vagy testi épségét veszélyezteti, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés
a) öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény súlyos testi sértést,
b) két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást, vagy tömegszerencsétlenséget,
c) öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény halált,
d) öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény halálos tömegszerencsétlenséget
okoz.
(3)422 Aki az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekményt gondatlanságból követi el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel, a (2) bekezdésben meghatározott esetekben az ott tett megkülönböztetéshez képest, két évig, három évig, öt évig, illetve két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(4) A büntetés korlátlanul enyhíthető – különös méltánylást érdemlő esetben mellőzhető – azzal szemben, aki a veszélyt, mielőtt abból káros következmény származott volna, önként megszünteti.
Közúti veszélyeztetés
186. § (1) Aki a közúti közlekedés szabályainak megszegésével más vagy mások életét vagy testi épségét közvetlen veszélynek teszi ki, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés
a) öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény súlyos testi sértést,
b) két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást, vagy tömegszerencsétlenséget,
c) öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény halált,
d) öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény kettőnél több ember halálát okozza, vagy halálos tömegszerencsétlenséget
okoz.423
Közúti baleset okozása
187. § (1)424 Aki a közúti közlekedés szabályainak megszegésével másnak vagy másoknak gondatlanságból súlyos testi sértést okoz, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés
a) három évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást, vagy tömegszerencsétlenséget,
b)425 egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény halált,
c) két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény kettőnél több ember halálát okozza, vagy halálos tömegszerencsétlenséget
okoz.
Járművezetés ittas vagy bódult állapotban426
188. § (1)427 Aki szeszes italtól befolyásolt állapotban vagy a vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt vasúti vagy légi járművet, valamint gépi meghajtású vízi járművet vagy úszó munkagépet, avagy közúton gépi meghajtású járművet vezet, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés bűntett miatt
a) három évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény súlyos testi sértést,
b) öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást, vagy tömegszerencsétlenséget,
c) két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény halált,
d) öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény kettőnél több ember halálát okozza, vagy halálos tömegszerencsétlenséget
okoz.
(3)428 Aki szeszes italtól befolyásolt állapotban vagy a vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt nem gépi meghajtású vízi jármű vagy úszó munkagép avagy közúton nem gépi meghajtású jármű vezetésével a (2) bekezdésben meghatározott következményt idézi elő, az ott tett megkülönböztetés szerint büntetendő.
Járművezetés tiltott átengedése
189. § (1)429 Aki a vasúti, vagy légi jármű, valamint gépi meghajtású vízi jármű vagy úszó munkagép avagy közúton gépi meghajtású jármű vezetését szeszes italtól befolyásolt állapotban levő vagy a vezetésre egyéb okból alkalmatlan személynek engedi át, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés bűntett miatt
a) három évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást, vagy tömegszerencsétlenséget,
b) öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény halált,
c) két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény kettőnél több ember halálát okozza, vagy halálos tömegszerencsétlenséget
okoz.
Cserbenhagyás
190. §430 Ha a közlekedési balesettel érintett jármű vezetője a helyszínen nem áll meg, illetve onnan eltávozik, mielőtt meggyőződnék arról, hogy valaki megsérült-e, avagy az életét vagy testi épségét közvetlenül fenyegető veszély miatt segítségnyújtásra szorul-e, amennyiben súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Értelmező rendelkezések
191. § (1) A közúton elkövetett bűncselekményekre megállapított rendelkezéseket kell alkalmazni akkor is, ha a közúti járművezetésre vonatkozó szabályok megszegése nem közúton okoz sérülést vagy halált.
(2) A 185–187. §-ok alkalmazásában nem tekinthetők közlekedési szabályoknak a gyalogosokra és az utasokra vonatkozó rendelkezések.
A házasság, a család, az ifjúság és a nemi erkölcs elleni
bűncselekmények
A házasság, a család és az ifjúság elleni
bűncselekmények
Kettős házasság vagy kettős bejegyzett élettársi kapcsolat létesítése431
192. §432 (1)433 Aki házasságának fennállása alatt újabb házasságot köt, vagy bejegyzett élettársi kapcsolatot létesít, továbbá aki házassági kötelékben levő személlyel köt házasságot, vagy ilyen személlyel létesít bejegyzett élettársi kapcsolatot, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2)434 Az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki bejegyzett élettársi kapcsolatának fennállása alatt házasságot köt, vagy újabb bejegyzett élettársi kapcsolatot létesít, továbbá aki bejegyzett élettársi kapcsolatban álló személlyel házasságot köt, vagy ilyen személlyel bejegyzett élettársi kapcsolatot létesít.
Családi állás megváltoztatása
193. §435 (1) Aki más családi állását megváltoztatja, így különösen gyermeket kicserél, vagy más családba csempész, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a családi állás megváltoztatását
a) gyógy- vagy nevelőintézet alkalmazottja foglalkozása körében,
b) a tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelésére, felügyeletére vagy gondozására köteles személy követi el.
(3)436 Ha a bűncselekményt a gyógy- vagy nevelőintézet alkalmazottja foglalkozása körében gondatlanságból követi el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Kiskorú elhelyezésének megváltoztatása
194. §437 Aki végrehajtható hatósági határozat alapján elhelyezett kiskorút attól, akinél a hatóság elhelyezte, annak beleegyezése nélkül, az elhelyezés tartós megváltoztatása céljából elvisz, avagy a kiskorút rejtve vagy titokban tartja, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Kiskorú veszélyeztetése
195. § (1)438 A kiskorú nevelésére, felügyeletére vagy gondozására köteles személy, aki e feladatából folyó kötelességét súlyosan megszegi, és ezzel a kiskorú testi, értelmi, erkölcsi vagy érzelmi fejlődését veszélyezteti, bűntettet követ el, és egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2)439 Ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, az (1) bekezdés szerint bűntetendő az a nagykorú személy, aki kiskorút bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetésére, illetve züllött életmód folytatására rábír, vagy rábírni törekszik.
(3)440 Bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő az a nagykorú személy, aki a kiskorúval kényszermunkát végeztet.
(4)441 Aki a bírósági vagy hatósági határozat alapján nála elhelyezett kiskorú és a kiskorúval kapcsolattartásra jogosult személy közötti kapcsolat kialakítását vagy fenntartását a kapcsolattartás kikényszerítése érdekében alkalmazott bírság kiszabását követően is akadályozza, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(5)442 Az (1) bekezdés alkalmazásában a kiskorú gondozására, nevelésére vagy felügyeletére köteles személynek kell tekinteni a szülői felügyeletet gyakorló szülő, illetve gyám élettársát, továbbá a szülői felügyeleti jogától megfosztott szülőt, ha a kiskorúval közös háztartásban vagy egy lakásban él.
195/A. §443
Tartás elmulasztása
196. § (1)444 Aki jogszabályon alapuló és végrehajtható hatósági határozatban előírt tartási kötelezettségét önhibájából nem teljesíti, vétséget követ el és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2)445
(3) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a tartás elmulasztása a jogosultat súlyos nélkülözésnek teszi ki.
(4)446 Az (1) bekezdés alapján az elkövető nem büntethető, a (3) bekezdés esetén pedig büntetése korlátlanul enyhíthető, ha kötelezettségének az első fokú ítélet meghozataláig eleget tesz.
A nemi erkölcs elleni bűncselekmények
Erőszakos közösülés
197. §447 (1) Aki mást erőszakkal, avagy az élet vagy testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetéssel közösülésre kényszerít, vagy más védekezésre, illetőleg akaratnyilvánításra képtelen állapotát közösülésre használja fel, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha
a)448 az erőszakkal, avagy az élet vagy testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetéssel közösülésre kényszerített sértett a tizenkettedik életévét nem töltötte be,
b)449 a sértett az elkövető nevelése, felügyelete, gondozása vagy gyógykezelése alatt áll, illetve az elkövető az erőszakos közösülést a sértettel kapcsolatban fennálló egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyával visszaélve követi el,
c) a sértettel azonos alkalommal, egymás cselekményéről tudva, többen közösülnek.
(3)450 A büntetés öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés, ha a (2) bekezdés a) pontja szerinti erőszakos közösülés a (2) bekezdés b) vagy c) pontja szerint is minősül.
Szemérem elleni erőszak
198. §451 (1) Aki mást erőszakkal, avagy az élet vagy testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetéssel fajtalanságra, vagy ennek eltűrésére kényszerít, vagy másnak a védekezésre, illetőleg akaratnyilvánításra képtelen állapotát fajtalanságra használja fel, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha
a)452 az erőszakkal, avagy az élet vagy testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetéssel fajtalanságra, vagy ennek eltűrésére kényszerített sértett a tizenkettedik életévét nem töltötte be,
b)453 a sértett az elkövető nevelése, felügyelete, gondozása vagy gyógykezelése alatt áll, illetve az elkövető a fajtalanságot a sértettel kapcsolatban fennálló egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyával visszaélve követi el,
c) a sértettel azonos alkalommal, egymás cselekményéről tudva, többen fajtalankodnak.
(3)454 A büntetés öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés, ha a (2) bekezdés a) pontja szerinti szemérem elleni erőszak a (2) bekezdés b) vagy c) pontja szerint is minősül.
Természet elleni fajtalanság
199. §455
Természet elleni erőszakos fajtalanság
200. §456
Megrontás
201. § (1) Aki tizennegyedik életévét be nem töltött személlyel közösül, valamint az a tizennyolcadik életévét betöltött személy, aki tizennegyedik életévét meg nem haladott személlyel fajtalankodik, bűntettet követ el, és egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Az a tizennyolcadik életévét betöltött személy, aki tizennegyedik életévét be nem töltött személyt arra törekszik rábírni, hogy vele közösüljön vagy fajtalankodjék, bűntettet követ el és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(3)457 A büntetés
a) két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha az (1) bekezdésben,
b) egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a (2) bekezdésben
meghatározott bűncselekmény sértettje az elkövető hozzátartozója, vagy nevelése, felügyelete, gondozása, gyógykezelése alatt áll, illetve az elkövető a bűncselekményt a sértettel kapcsolatban fennálló egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyával visszaélve követi el.
202. § (1) Aki tizennegyedik életévét be nem töltött személyt arra bír rá, hogy mással közösüljön vagy fajtalankodjék, bűntettet követ el, és egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Az a tizennyolcadik életévét betöltött személy, aki tizennegyedik életévét be nem töltött személyt arra törekszik rábírni, hogy mással közösüljön vagy fajtalankodjék, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(3)458 A büntetés
a) két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha az (1) bekezdésben,
b) egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a (2) bekezdésben
meghatározott bűncselekmény sértettje az elkövető hozzátartozója, vagy nevelése, felügyelete, gondozása, gyógykezelése alatt áll, illetve az elkövető a bűncselekményt a sértettel kapcsolatban fennálló egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyával visszaélve követi el.
202/A. §459 Aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel ellenszolgáltatás fejében közösül vagy fajtalankodik, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Vérfertőzés
203. § (1) Aki egyenesági rokonával közösül vagy fajtalankodik, bűntettet követ el, és egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Nem büntethető a leszármazó, ha a cselekmény elkövetésekor tizennyolcadik életévét nem töltötte be.
(3)460 Aki testvérével közösül, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Tiltott pornográf felvétellel visszaélés461
204. §462 (1) Aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személyről vagy személyekről pornográf felvételt megszerez, tart, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személyről vagy személyekről pornográf felvételt kínál, átad vagy hozzáférhetővé tesz, bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(3) Aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személyről vagy személyekről pornográf felvételt készít, forgalomba hoz, azzal kereskedik, illetőleg ilyen felvételt a nagy nyilvánosság számára hozzáférhetővé tesz, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(4) A (3) bekezdés szerint büntetendő, aki pornográf jellegű műsorban tizennyolcadik életévét be nem töltött személyt vagy személyeket szerepeltet.
(5) Két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, aki a (3)–(4) bekezdésben írt bűncselekmény elkövetéséhez anyagi eszközöket szolgáltat.
(6)463 Aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személyt, vagy személyeket pornográf felvételen, avagy pornográf jellegű műsorban való szereplésre felhív, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(7) E § alkalmazásában
a) felvétel: a videó-, film-, vagy fényképfelvétel, illetőleg más módon előállított képfelvétel,
b) pornográf felvétel: az olyan felvétel, amely a nemiséget súlyosan szeméremsértő nyíltsággal, célzatosan a nemi vágy felkeltésére irányuló módon ábrázolja,
c) pornográf jellegű műsor: a nemiség súlyosan szeméremsértő nyíltsággal, célzatosan a nemi vágy felkeltésére irányuló cselekvéssel való megjelenítése.
Üzletszerű kéjelgés elősegítése
205. §464 (1) Aki épületet vagy egyéb helyet üzletszerű kéjelgés céljára másnak a rendelkezésére bocsát, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Aki bordélyházat tart fenn, vezet, vagy annak működéséhez anyagi eszközöket szolgáltat, öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(3)465 A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha
a) a bordélyházban tizennyolcadik életévét be nem töltött személy folytat üzletszerű kéjelgést,
b)466
(4) Aki mást üzletszerű kéjelgésre rábír, az (1) bekezdés szerint büntetendő.
Kitartottság
206. §467 Aki üzletszerű kéjelgést folytató személlyel egészben vagy részben kitartatja magát, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Mellékbüntetésként kitiltásnak is helye van.
Kerítés
207. § (1)468 Aki haszonszerzés céljából valakit közösülésre vagy fajtalanságra másnak megszerez, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a kerítés üzletszerű.
(3) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a kerítést
a) az elkövető hozzátartozója, avagy nevelése, felügyelete vagy gondozása alatt álló, illetőleg tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére,
b) megtévesztéssel, erőszakkal avagy az élet vagy testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetéssel
követik el.
c)469
(4) Aki a (2) bekezdésben meghatározott kerítés elkövetésében megállapodik, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Szeméremsértés
208. §470 Aki magát nemi vágyának kielégítése végett más előtt szeméremsértő módon mutogatja, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Magánindítvány
209. § A 197. § (1) bekezdésében, a 198. § (1) bekezdésében, valamint a 201. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott bűncselekmények csak magánindítványra büntethetők, kivéve ha azokkal összefüggően nem magánindítványra büntetendő bűncselekményt is elkövetnek.
Értelmező rendelkezés
210. §471 A 197–198. § alkalmazásában a tizenkettedik életévét be nem töltött személyt védekezésre képtelennek kell tekinteni.
210/A. §472 (1) Üzletszerű kéjelgést folytat az, aki rendszeres haszonszerzésre törekedve közösül vagy fajtalankodik.
(2) E Cím alkalmazásában fajtalanság: a közösülés kivételével minden súlyosan szeméremsértő cselekmény, amely a nemi vágy felkeltésére vagy kielégítésére szolgál.
Az államigazgatás, az igazságszolgáltatás és a közélet
tisztasága elleni bűncselekmények
A választás, a népszavazás, a népi kezdeményezés és az európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény473
211. §474 Aki a választási eljárásról szóló törvény hatálya alá tartozó választás, népszavazás népi kezdeményezés vagy európai polgári kezdeményezés során
a) a jelölési eljárás szabályait megszegve erőszakkal, fenyegetéssel, megtévesztéssel vagy anyagi juttatással szerez ajánlást,
b) népszavazás kezdeményezése, népi kezdeményezés vagy európai polgári kezdeményezés érdekében erőszakkal, fenyegetéssel, megtévesztéssel vagy anyagi juttatással szerez aláírást,
c) jogosultság nélkül szavaz,
d) jogosulatlanul aláír, hamis adatokat tüntet fel,
e) arra jogosultat a választásban, a népszavazásban, a népi kezdeményezésben vagy az európai polgári kezdeményezésben akadályoz, vagy erőszakkal, fenyegetéssel, megtévesztéssel, illetve anyagi juttatással befolyásolni törekszik,
f) megsérti a választás vagy a népszavazás titkosságát,
g) meghamisítja a választás, a népszavazás, a népi kezdeményezés vagy az európai polgári kezdeményezés eredményét,
bűntettet követ el és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
A rendészeti bűncselekmények
Egyesülési joggal visszaélés
212. §475
212/A. §476 (1)477 Aki a bíróság által feloszlatott társadalmi szervezet vezetésében vesz részt, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2)478 Aki a bíróság által feloszlatott társadalmi szervezet működésében a köznyugalom megzavarására alkalmas módon vesz részt, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(3)479 Aki a bíróság által feloszlatott társadalmi szervezet vezetéséhez vagy működéséhez szükséges, vagy azt könnyítő feltételeket biztosítja, vagy ahhoz anyagi eszközöket szolgáltat, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Sajtórendészeti vétség
213. §480
Beutazási és tartózkodási tilalom megsértése481
214. §482
Jogellenes tartózkodás elősegítése
214/A. §483 (1)484 Aki az Európai Unió tagállama, az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más állam, továbbá olyan állam területén való jogellenes tartózkodáshoz, amelynek állampolgára az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam állampolgárával azonos jogállást élvez, vagyoni haszonszerzés végett olyan külföldinek nyújt segítséget, aki nem rendelkezik ezen államok valamelyikének állampolgárságával, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2)485 Az (1) bekezdés szerint büntetendő, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, aki az (1) bekezdésben foglalt eseten kívül, külföldinek Magyarország területén való jogellenes tartózkodáshoz vagyoni haszonszerzés végett segítséget nyújt.
Harmadik országbeli állampolgár jogellenes foglalkoztatása486
214/B. §487 (1) Aki keresőtevékenység folytatására jogosító engedéllyel nem rendelkező
a) harmadik országbeli állampolgárt rendszeresen vagy tartósan, vagy
b) jelentős számú harmadik országbeli állampolgárt egyidejűleg
foglalkoztat, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, aki
a) keresőtevékenység folytatására jogosító engedéllyel nem rendelkező harmadik országbeli állampolgárt különösen kizsákmányoló foglalkoztatási feltételek között foglalkoztat,
b) keresőtevékenység folytatására jogosító engedéllyel nem rendelkező kiskorú harmadik országbeli állampolgárt foglalkoztat,
c) olyan keresőtevékenység folytatására jogosító engedéllyel nem rendelkező harmadik országbeli állampolgárt foglalkoztat, akinek sérelmére emberkereskedelmet (175/B. §) követtek el.
(3) E § alkalmazásában
a) harmadik országbeli állampolgár: a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvényben meghatározott személy,
b) keresőtevékenység folytatására jogosító engedély: a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvényben meghatározott olyan tartózkodásra jogosító engedély, amellyel a harmadik országbeli állampolgár keresőtevékenységet folytathat,
c) jelentős számú: legalább öt személy,
d) különösen kizsákmányoló foglalkoztatási feltételek: a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvényben meghatározott különösen kizsákmányoló foglalkoztatási feltételek.
Földmérési jel megrongálása
215. §488
Műemlék megrongálása
216. §489 (1) Aki a tulajdonában álló műemléket megrongálja, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Aki az (1) bekezdés szerinti műemléket megsemmisíti, vagy annak olyan helyrehozhatatlan károsodását idézi elő, amelynek következtében az elveszti műemlék jellegét, öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Kulturális javak megrongálása
216/A. §490 (1) Aki a tulajdonában álló, a kulturális javak körébe tartozó és védett tárgyat megrongálja, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Aki az (1) bekezdés szerinti tárgyat megsemmisíti, vagy annak helyrehozhatatlan károsodását idézi elő, öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Visszaélés kulturális javakkal
216/B. § (1) Aki a kulturális javak körébe és védett gyűjteményhez tartozó tárgyat vagy védett tárgyegyüttes darabját jogszabályban előírt előzetes hozzájárulás nélkül elidegeníti, úgyszintén aki a kulturális javak körébe tartozó védett tárgy tulajdonjogának bekövetkezett változására vonatkozó, jogszabályban előírt bejelentési kötelezettségét elmulasztja, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki a kulturális javak körébe tartozó és kiviteli engedélyhez kötött tárgyat engedély nélkül külföldre juttat, vagy a kiviteli engedély kereteit túllépi.
Közbiztonsági tevékenység jogellenes szervezése491
217. §492 (1) Aki
a) olyan, a közbiztonság, közrend fenntartására irányuló tevékenységet szervez, amelyre jogszabály nem jogosítja fel, vagy
b) a közbiztonság, közrend fenntartásának látszatát keltő tevékenységet szervez,
vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2)493
Embercsempészés
218. §494 (1)495 Aki államhatárnak más által
a) engedély nélkül,
b) meg nem engedett módon
történő átlépéséhez segítséget nyújt, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2)496 A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha az embercsempészést
a) vagyoni haszonszerzés végett,
b) államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva
követik el.
(3)497 A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha az embercsempészést
a) a csempészett személy sanyargatásával,
b) fegyveresen,
c) üzletszerűen
követik el.
(4) Aki az (1)–(3) bekezdésben meghatározott embercsempészésre irányuló előkészületet követ el, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(5) Az embercsempészés elkövetőjével szemben mellékbüntetésként kitiltásnak is helye van.
Feljelentés elmulasztása
219. §498
Határjelrongálás
220. §499
Visszaélés minősített adattal500
Visszaélés szigorúan titkos és titkos minősítésű adattal
221. §501 (1) Aki a minősített adat védelméről szóló törvényben502 meghatározott titkos minősítésű adatot
a) jogosulatlanul megszerzi vagy felhasználja,
b) jogosulatlan személy részére hozzáférhetővé, vagy jogosult személy részére hozzáférhetetlenné teszi,
bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés
a) egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt szigorúan titkos minősítésű adatra követik el vagy ha a titkos minősítésű adat jogosulatlan külföldi személy részére válik hozzáférhetővé,
b) két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény folytán a szigorúan titkos minősítésű adat jogosulatlan külföldi személy részére válik hozzáférhetővé.
(3) Aki a (2) bekezdésben meghatározott minősített adattal visszaélésre irányuló előkészületet követ el, az ott írt megkülönböztetés szerint vétség miatt két évig, illetve bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(4) Aki az (1)–(3) bekezdésben meghatározott bűncselekményt minősített adat felhasználására törvény rendelkezése alapján jogosult személyként követi el, az ott írt megkülönböztetés szerint, bűntett miatt
a) az (1) bekezdés esetén egy évtől öt évig,
b) a (2) bekezdés a) pontja esetén két évtől nyolc évig,
c) a (2) bekezdés b) pontja esetén öt évtől tizenöt évig,
d) a (3) bekezdés esetén – az ott írt megkülönböztetés szerint – három évig, illetve egy évtől öt évig
terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(5) Az a minősített adat felhasználására törvény rendelkezése alapján jogosult személy, aki az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekményt gondatlanságból követi el, vétség miatt két évig, a (2) bekezdés eseteiben, az ott írt megkülönböztetés szerint, három évig, illetőleg egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Visszaélés bizalmas minősítésű adattal
222. §503 (1) Aki a minősített adat védelméről szóló törvényben meghatározott bizalmas minősítésű adatot
a) jogosulatlanul megszerzi vagy felhasználja,
b) jogosulatlan személy részére hozzáférhetővé, vagy jogosult személy részére hozzáférhetetlenné teszi,
vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.
(2) A büntetés három évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény folytán a bizalmas minősítésű adat jogosulatlan külföldi személy részére válik hozzáférhetővé.
(3) Aki a bűncselekményt minősített adat felhasználására törvény rendelkezése alapján jogosult személyként követi el, az (1) bekezdés esetén vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel, a (2) bekezdés esetén bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(4)504 Az a minősített adat felhasználására törvény rendelkezése alapján jogosult személy, aki a bűncselekményt gondatlanságból követi el, az (1) bekezdés esetén vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel, a (2) bekezdés esetén vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Visszaélés korlátozott terjesztésű minősítésű adattal505
222/A. §506 (1) Aki a minősített adat védelméről szóló törvényben meghatározott korlátozott terjesztésű minősítésű adatot
a) jogosulatlanul megszerzi vagy felhasználja,
b) jogosulatlan személy részére hozzáférhetővé, vagy jogosult személy részére hozzáférhetetlenné teszi,
vétséget követ el, és pénzbüntetéssel büntetendő.
(2) A büntetés vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény folytán a korlátozott terjesztésű minősítésű adat jogosulatlan külföldi személy részére válik hozzáférhetővé.
(3) Aki a bűncselekményt minősített adat felhasználására törvény rendelkezése alapján jogosult személyként követi el, az (1) bekezdés esetén vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel, a (2) bekezdés esetén bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(4) Az a minősített adat felhasználására törvény rendelkezése alapján jogosult személy, aki a bűncselekményt gondatlanságból követi el, az (1) bekezdés esetén vétség miatt pénzbüntetéssel, a (2) bekezdés esetén vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Értelmező rendelkezések
223. §507 (1) E Cím alkalmazásában szigorúan titkos, titkos, bizalmas, illetve korlátozott terjesztésű minősítésű adaton a minősített adat védelméről szóló törvényben ilyen minősítésű nemzeti, vagy nemzetközi szerződésben, az Európai Unió jogi aktusában e minősítésű adatnak megfeleltetett külföldi minősített adatot kell érteni.
(2) A büntetőjogi védelem a minősítés kezdeményezésétől számított 30 napig kiterjed arra az adatra is, amelynek a minősítését kezdeményezték, de a cselekmény elkövetésekor a minősítési eljárást még nem fejezték be, és erről az elkövető tudomással bír.
224. §508 Szigorúan titkos és titkos minősítésű adattal, bizalmas minősítésű adattal, valamint korlátozott terjesztésű minősítésű adattal visszaélés miatt büntetőeljárásnak csak a minősített adat védelméről szóló törvényben az adott adatfajta minősítésére jogosult szerv vagy személy feljelentése alapján van helye.
A nemzeti adatvagyon körébe tartozó állami nyilvántartás elleni bűncselekmény
224/A. § (1) Aki az adatkezelőnek a nemzeti adatvagyon körébe tartozó állami nyilvántartásban kezelt adathoz történő hozzáférését vagy az adatkezelés körébe tartozó más művelet elvégzését akadályozza vagy lehetetlenné teszi, bűntettet követ el és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény jelentős érdeksérelmet okoz.
(3)510 E § alkalmazásában a nemzeti adatvagyon körébe tartozó állami nyilvántartás az a nyilvántartás, amelyben adat feldolgozását törvény alapján – a törvényben meghatározott egyedi felmentés esetét kivéve – kizárólag állami szerv vagy kizárólagos állami tulajdonú gazdálkodó szervezet végezheti, függetlenül attól, hogy az adatfeldolgozást ténylegesen ilyen szerv vagy szervezet látja-e el.
A számvevőszéki ellenőrzéssel kapcsolatos kötelezettségek megszegése
224/B. § (1) Aki az Állami Számvevőszék ellenőrzése során az Állami Számvevőszékről szóló törvényben meghatározott közreműködési kötelezettségét megszegi, és ezzel az ellenőrzés lefolytatását akadályozza, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő az ellenőrzött szervezet vezetője, ha írásbeli felszólítás ellenére nem küld intézkedési tervet az Állami Számvevőszék részére.
(3) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha az (1) bekezdésben meghatározott cselekmény az ellenőrzés lefolytatását meghiúsítja.
A hivatali bűncselekmények
Hivatali visszaélés
225. § Az a hivatalos személy, aki azért, hogy jogtalan hátrányt okozzon vagy jogtalan előnyt szerezzen, hivatali kötelességét megszegi, hatáskörét túllépi, vagy hivatali helyzetével egyébként visszaél, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Bántalmazás hivatalos eljárásban
226. §512 (1)513 Az a hivatalos személy, aki hivatalos eljárása során mást tettleg bántalmaz, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2)514 Aki az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekményre irányuló előkészületet követ el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Kényszervallatás
227. §515 (1)516 Az a hivatalos személy, aki annak érdekében, hogy más vallomást vagy nyilatkozatot tegyen, illetőleg ne tegyen, erőszakot, fenyegetést, vagy más hasonló módszert alkalmaz, bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2)517 Aki kényszervallatásra irányuló előkészületet követ el, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Jogosulatlan titkos információgyűjtés
227/A. §518 (1)519 Az a hivatalos személy, aki bíró vagy az igazságügyért felelős miniszter engedélyéhez kötött titkos információgyűjtést, illetőleg a büntetőeljárás során bírói engedélyhez kötött titkos adatszerzést engedély nélkül végez, vagy az engedély kereteit túllépi, bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2)520 Az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki bíró vagy az igazságügyért felelős miniszter engedélyéhez kötött titkos információgyűjtést, illetőleg a büntetőeljárás során bírói engedélyhez kötött titkos adatszerzést elrendel vagy engedélyez, anélkül, hogy erre jogosult lenne.
(3) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény jelentős érdeksérelmet okoz.
Jogellenes fogvatartás
228. § (1)521 Az a hivatalos személy, aki eljárása során mást személyi szabadságától jogellenesen megfoszt, bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a jogellenes fogvatartást
a) aljas indokból vagy célból;
b) a sértett sanyargatásával;
c) súlyos következményt okozva
követik el.
(3)522
228/A. §523
228/B. §524 E cím rendelkezéseit a külföldi állam igazságszolgáltatási vagy bűnüldözési feladatot ellátó hatóságának a külön törvény alapján Magyarország területén eljáró tagjára is megfelelően kell alkalmazni.
A hivatalos személy elleni bűncselekmények
Hivatalos személy elleni erőszak
229. § (1)525 Aki a hivatalos személyt vagy a külföldi hivatalos személyt jogszerű eljárásában erőszakkal vagy fenyegetéssel akadályozza, intézkedésre kényszeríti, vagy eljárása alatt, illetőleg emiatt bántalmazza, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a hivatalos személy elleni erőszakot csoportosan vagy felfegyverkezve követik el.
(3)526 Két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő a (2) bekezdésben meghatározott csoport szervezője vagy vezetője, valamint, ha a hivatalos személy elleni erőszakot fegyveresen követik el.
(4) Aki hivatalos személy elleni erőszak elkövetésére irányuló csoportban részt vesz, vétséget követ el, és két évig, a csoport szervezője és vezetője bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(5)527 Aki a hivatalos személyt vagy a külföldi hivatalos személyt az eljárása miatt bántalmazza, az (1)–(4) bekezdés szerint büntetendő akkor is, ha a bántalmazott a bűncselekmény elkövetésekor már nem hivatalos személy, vagy nem külföldi hivatalos személy.
(6)528 Aki hivatalos személy elleni erőszakra irányuló előkészületet követ el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(7)529 Nem büntethető a (4) bekezdés alapján a csoport résztvevője, ha a csoportot önként vagy a hatóság felhívására elhagyja.
(8)530 Aki az (1)–(3) bekezdés szerinti bűncselekményt külön törvényben meghatározott intézkedést végrehajtó rendőr vagy pénzügyőr sérelmére követi el, az (1) bekezdés esetén egy évtől öt évig, a (2) bekezdés esetén két évtől nyolc évig, a (3) bekezdés esetén öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak
230. §531 (1) A 229. § rendelkezései szerint büntetendő, aki az ott meghatározott cselekményt közfeladatot ellátó személy ellen követi el.
(2)532 Aki a 229. § (1)–(3) bekezdés szerinti bűncselekményt a közoktatásról szóló törvényben meghatározott közfeladatot ellátó pedagógus, vagy a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő alkalmazott, illetve a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározott közfeladatot ellátó személy ellen követi el, az (1) bekezdés esetén egy évtől öt évig, a (2) bekezdés esetén két évtől nyolc évig, a (3) bekezdés esetén öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Hivatalos személy támogatója elleni erőszak
231. § A 229. § rendelkezései szerint büntetendő, aki az ott meghatározott cselekményt hivatalos vagy közfeladatot ellátó személy támogatására vagy védelmére kelt személy ellen követi el.
Nemzetközileg védett személy elleni erőszak533
232. §534 (1) Aki a belföldön tartózkodó nemzetközileg védett személyt bántalmazza, személyi szabadságától megfosztja, vagy személyét, illetőleg személyi szabadságát – különösen hivatalos helyisége, magánlakása vagy szállítási eszköze elleni támadással – veszélyezteti, bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Aki az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekmény elkövetésével fenyeget, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2a)535 Aki az (1) és (2) bekezdésben meghatározott bűncselekményre irányuló előkészületet követ el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(3) E § alkalmazásában nemzetközileg védett személy az a külföldi hivatalos személy, aki a rá vonatkozó nemzetközi szerződés alapján diplomáciai vagy nemzetközi jogon alapuló egyéb mentességet élvez.
Az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények
Hamis vád
233. § (1) Aki
a) a hatóság előtt mást bűncselekmény elkövetésével hamisan vádol,
b) más ellen bűncselekményre vonatkozó koholt bizonyítékot hoz a hatóság tudomására,
bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a hamis vád alapján büntetőeljárás indul.
(3) Ha a hamis vád alapján a vádlottat elítélik, a büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés.
234. §536 Aki mást hatóság előtt bűncselekmény elkövetésével azért vádol hamisan, mert gondatlanságból nem tud arról, hogy tényállítása valótlan vagy a bizonyíték hamis, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
235. §537 Aki
a) mást nyomozó hatóság, ügyész, bíróság vagy szabálysértési hatóság előtt szabálysértés, illetőleg nyomozó hatóság, ügyész, bíróság vagy a fegyelmi jogkör gyakorlója előtt fegyelmi vétség elkövetésével hamisan vádol,
b) más ellen szabálysértésre vagy fegyelmi vétségre vonatkozó koholt bizonyítékot hoz az a) pontban megjelölt hatóság tudomására,
vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
236. § (1) Ha a hamis vád folytán eljárás (alapügy) indult, ennek befejezéséig hamis vád miatt büntetőeljárás csak az alapügyben eljáró hatóság feljelentése alapján indítható. Az ilyen feljelentés esetét kivéve a hamis vád elévülése az alapügy befejezésének napján kezdődik.
(2) Korlátlanul enyhíthető, különös méltánylást érdemlő esetben mellőzhető is a hamis vád elkövetőjének a büntetése, ha a vád hamisságát az alapügy befejezése előtt az eljáró hatóságnak feltárja.
Hatóság félrevezetése
237. §538 Aki hatóságnál büntetőeljárás alapjául szolgáló olyan bejelentést tesz, amelyről tudja, hogy valótlan – amennyiben a 233. § esete nem forog fenn – vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Hamis tanúzás
238. § (1) A tanú, aki bíróság vagy más hatóság előtt az ügy lényeges körülményére valótlan vallomást tesz, vagy a valót elhallgatja, hamis tanúzást követ el.
(2) A hamis tanúzásra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni arra, aki
a) mint szakértő hamis szakvéleményt, vagy mint szaktanácsadó hamis felvilágosítást ad,
b) mint tolmács vagy fordító hamisan fordít,
c) a 233. § (1) bekezdésének b) pontja esetén kívül büntető vagy polgári ügyben hamis okiratot vagy hamis tárgyi bizonyítási eszközt szolgáltat.
(3) A (2) bekezdés c) pontja alapján nem büntethető a büntető ügy terheltje.
(4)539 A büntetőügyben elkövetett hamis tanúzás büntetése bűntett miatt öt évig terjedő szabadságvesztés. Ha a hamis tanúzás olyan bűncselekményre vonatkozik, amely miatt életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható, a büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés.
(5) A polgári ügyben elkövetett hamis tanúzás büntetése bűntett miatt három évig, ha pedig az ügy tárgya különösen nagy vagyoni érték vagy különösen jelentős egyéb érdek, öt évig terjedő szabadságvesztés.
(6)540 Aki a hamis tanúzást gondatlanságból követi el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
239. §541 Aki a hamis tanúzást fegyelmi, szabálysértési, választott bírósági avagy egyéb hatósági eljárásban követi el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
240. § Hamis tanúzás miatt mindaddig, amíg az az ügy, amelyben a hamis tanúzást elkövették (alapügy) nem fejeződik be, büntetőeljárás csak az alapügyben eljáró hatóság feljelentése alapján indítható. Az ilyen feljelentés esetét kivéve a hamis tanúzás elévülése az alapügy befejezésének napján kezdődik.
241. § (1) Nem büntethető hamis tanúzásért
a) aki a valóság feltárása esetén önmagát vagy hozzátartozóját bűncselekmény elkövetésével vádolná,
b) aki a vallomástételt egyéb okból megtagadhatja, de erre kihallgatása előtt nem figyelmeztették, vagy akinek a kihallgatása a törvénynél fogva kizárt.
(2) A büntetés korlátlanul enyhíthető, különös méltánylást érdemlő esetben mellőzhető is azzal szemben, aki az alapügy jogerős befejezése előtt az eljáró hatóságnak az általa szolgáltatott bizonyítási eszköz hamis voltát bejelenti.
Hamis tanúzásra felhívás
242. §542 (1) Aki mást büntető ügyben hamis tanúzásra rábírni törekszik, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel, aki pedig ezt polgári ügyben követi el, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2)543 Aki a hamis tanúzásra felhívást fegyelmi, szabálysértési, választottbírósági, avagy egyéb hatóság előtt folyamatban levő ügyben követi el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Hatósági eljárás akadályozása
242/A. §544 (1) Aki mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy bírósági vagy egyéb hatósági eljárásban a törvényes jogait ne gyakorolja, vagy a kötelezettségeit ne teljesítse, a hatósági eljárás akadályozását követi el.
(2) Ha a hatósági eljárás akadályozását büntető ügyben követik el, a büntetés bűntett miatt öt évig, ha pedig olyan büntető ügyben követik el, amely életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekmény miatt folyik, két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés.
(3) Ha a hatósági eljárás akadályozását polgári ügyben, fegyelmi, szabálysértési, választottbírósági, avagy egyéb hatósági ügyben követik el, a büntetés három évig, ha pedig az ügy tárgya különösen nagy vagyoni érték vagy különösen jelentős egyéb érdek, öt évig terjedő szabadságvesztés.
Hatóság eljárásának megzavarása545
Igazságszolgáltatással összefüggő titoksértés
242/C. §546 (1)547 Aki a büntetőeljárásban hatósági tanúként a tudomására jutott tényt, adatot vagy körülményt az arra jogosult felmentése nélkül felfedi, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki a büntetőeljárás során a bíróság zárt tárgyalásán elhangzottakat az arra jogosult engedélye nélkül felfedi.
242/B. §548 (1) Aki olyan kihívóan közösségellenes vagy erőszakos magatartást tanúsít, amely a bíróság vagy egyéb hatóság eljárását megzavarja vagy akadályozza, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekmény a bíróság, vagy egyéb hatóság eljárását meghiúsítja.
(3) A büntetés öt évig terjedő szabadságvesztés, ha az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekményt csoportosan, fegyveresen vagy felfegyverkezve követik el.
(4) E § alkalmazásában erőszakos magatartásnak minősül a más személyre gyakorolt támadó jellegű fizikai ráhatás is, abban az esetben is, ha az nem alkalmas testi sérülés okozására.
Mentő körülmény elhallgatása
243. § (1) Aki olyan tényt, amelytől a büntetőeljárás alá vont személy felmentése függhet, vele, védőjével vagy a hatósággal nem közöl, bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Nem büntethető az (1) bekezdés alapján
a) aki a tény közlésével önmagát vagy hozzátartozóját bűncselekmény elkövetésével vádolná,
b) akinek tanúkénti kihallgatása a törvénynél fogva kizárt.
Bűnpártolás
244. § (1) Aki anélkül, hogy a bűncselekmény elkövetőjével az elkövetés előtt megegyezett volna
a) segítséget nyújt ahhoz, hogy az elkövető a hatóság üldözése elől meneküljön,
b) a büntetőeljárás sikerét meghiúsítani törekszik,
c) közreműködik a bűncselekményből származó előny biztosításában,
vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, aki a bűnpártolást haszonszerzés végett követi el.
(3) A büntetés bűntett miatt öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűnpártolást
a)549 az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásával, az alkotmányos rend elleni szervezkedéssel, lázadással, rombolással, hazaárulással, hűtlenséggel, az ellenség támogatásával, kémkedéssel, emberöléssel [166. § (1)—(2) bek.], emberrablással, terrorcselekménnyel, légi jármű, vasúti, vízi, közúti tömegközlekedési vagy tömeges áruszállításra alkalmas jármű hatalomba kerítésével vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető katonai bűncselekménnyel kapcsolatban követik el,
b) hivatalos személy eljárása során követi el.
(4) A (2) bekezdést és a (3) bekezdés b) pontját kivéve nem büntethető, aki az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott bűnpártolást hozzátartozója érdekében követi el.
(5)550 E § rendelkezéseit a külföldi állam igazságszolgáltatási vagy bűnüldözési feladatot ellátó hatóságának a külön törvény alapján Magyarország területén eljáró tagjára is megfelelően kell alkalmazni.
Fogolyszökés
245. §551 (1) Aki a büntetőeljárás alatt vagy a szabadságvesztés végrehajtása során a hatóság őrizetéből megszökik, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2)552 A büntetés vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztés, ha
a) az elítélt abból a célból, hogy a büntetés végrehajtása alól kivonja magát, nem tér vissza a szabadságvesztés végrehajtása során a részére engedélyezett büntetés félbeszakítás, eltávozás, rövid tartamú eltávozás vagy kimaradás tartamának elteltével, vagy
b) a terhelt abból a célból, hogy a kényszerintézkedés végrehajtása alól kivonja magát, a házi őrizet vagy a lakhelyelhagyási tilalom szabályait megszegi.
Fogolyzendülés
246. § (1) Az a fogoly, aki fogolytársaival együtt a büntetés - végrehajtás rendjét súlyosan veszélyeztető, nyílt ellenszegülésben részt vesz, bűntettet követ el, és egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő a fogolyzendülés
a) kezdeményezője, szervezője vagy vezetője,
b) azon résztvevője, aki a fogolyzendüléssel szemben fellépő személy ellen erőszakot alkalmaz.
(3) Öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő a fogolyzendülés, ha a bűncselekmény különösen súlyos következményre vezet.
(4) Az (1) bekezdés esetében korlátlanul enyhíthető annak a büntetése, aki az ellenszegülést önként vagy a hatóság felszólítására abbahagyja.
(5) Aki fogolyzendülésre irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Ügyvédi visszaélés
247. § (1) Az ügyvéd, aki azért, hogy ügyfelének jogtalan hátrányt okozzon, hivatásából folyó kötelességét megszegi, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt haszonszerzés végett követik el.
(3) E § alkalmazásában ügyvéd az ügyvédjelölt és más olyan személy is, aki jogi képviseletre foglalkozásánál fogva jogosult.
Zugírászat
248. §553 (1)554 Aki jogosulatlanul, üzletszerűen ügyvédi, jogtanácsosi vagy közjegyzői tevékenységet végez, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a zugírászatot ügyvédi, jogtanácsosi vagy közjegyzői tevékenységre jogosultság színlelésével követik el.
Zártörés
249. §555 (1)556 Aki a hatósági eljárás során elrendelt lefoglalásnál, zárlatnál vagy zár alá vételnél alkalmazott pecsétet eltávolítja vagy megsérti, avagy a lefoglalt, zárolt vagy zár alá vett dolog megőrzésére szolgáló, lezárt helyiséget felnyitja, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2)557 Aki a hatósági eljárás során lefoglalt, zárolt vagy zár alá vett dolgot a végrehajtás alól elvonja, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(3) A (2) bekezdésben meghatározott bűncselekmény elkövetője nem büntethető, ha a vádirat benyújtásáig a dolgot – állagának sérelme nélkül – az eljáró hatóságnak visszaszolgáltatja.
A bírósági végrehajtás akadályozása
249/A. §558 (1)559 Aki a bírósági végrehajtás során, azt követően, hogy vele szemben a bíróság jogerősen rendbírságot szabott ki, a rendbírság kiszabására okot adó magatartást tovább folytatja, vagy a végrehajtásból eredő, jogszabályban foglalt kötelezettségének – ide nem értve a végrehajtható okiratban foglalt kötelezettséget – továbbra sem tesz eleget, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Nem büntethető az elkövető, ha a vádirat benyújtásáig a végrehajtásból eredő, jogszabályban foglalt kötelezettségének eleget tesz.
Nemzetközi bíróság előtt elkövetett igazságszolgáltatás elleni bűncselekmény
249/B. §560 A 233–234. §, a 236–238. § és a 240–244. § rendelkezéseit kell alkalmazni azzal szemben, aki az ott meghatározott cselekményt törvénnyel kihirdetett nemzetközi szerződéssel, továbbá az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa kötelező határozatával létrehozott nemzetközi büntető bíróság, vagy az Európai Közösségek Bírósága előtt folyamatban lévő eljárás során vagy azzal kapcsolatban követi el.
A közélet tisztasága elleni bűncselekmények
Vesztegetés
250. §561 (1) Az a hivatalos személy, aki a működésével kapcsolatban jogtalan előnyt kér, avagy a jogtalan előnyt vagy ennek ígéretét elfogadja, illetőleg a jogtalan előny kérőjével vagy elfogadójával egyetért, bűntettet követ el, és egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt
a) vezető beosztású vagy fontosabb ügyekben intézkedésre hivatott hivatalos személy,
b) más hivatalos személy fontosabb ügyben követi el.
(3) Az (1) és a (2) bekezdésben foglalt megkülönböztetés szerint két évtől nyolc évig, illetőleg öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő az elkövető, ha a jogtalan előnyért hivatali kötelességét megszegi, hatáskörét túllépi, vagy hivatali helyzetével egyébként visszaél, illetőleg ha a cselekményt bűnszövetségben vagy üzletszerűen követi el.
251. §562 (1)563 A költségvetési szervnek, gazdálkodó szervezetnek vagy a egyesületnek az a dolgozója, illetőleg tagja, aki a működésével kapcsolatban jogtalan előnyt kér, vagy a kötelességének megszegéséért az ilyen előnyt, illetve annak ígéretét elfogadja, vagy a jogtalan előny kérőjével vagy elfogadójával egyetért, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Ha az elkövető a jogtalan előnyért a kötelességét megszegi, bűntettet követ el, és egy évtől öt évig, fontosabb ügyben történt kötelességszegés esetén, illetőleg ha a cselekményt bűnszövetségben vagy üzletszerűen követi el, két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
252. §564 (1)565 A költségvetési szervnek, gazdálkodó szervezetnek vagy a egyesületnek az az önálló intézkedésre jogosult dolgozója, illetve tagja, aki a működésével kapcsolatban jogtalan előnyt kér, avagy az ilyen előnyt vagy ennek ígéretét elfogadja, illetve a jogtalan előny kérőjével vagy elfogadójával egyetért, bűntettet követ el, és egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha az elkövető az előnyért a kötelességét megszegi.
(3) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha az elkövető
a) a kötelességét fontosabb ügyben szegi meg,
b) a bűncselekményt bűnszövetségben vagy üzletszerűen követi el.
253. §566 (1) Aki hivatalos személy működésével kapcsolatban, neki vagy reá tekintettel másnak jogtalan előnyt ad vagy ígér, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő a vesztegető, ha az előnyt azért adja vagy ígéri, hogy a hivatalos személy a hivatali kötelességét megszegje, a hatáskörét túllépje vagy a hivatali helyzetével egyébként visszaéljen.
(3) Az (1) bekezdés szerint büntetendő a gazdálkodó szervezet vezetője, illetőleg ellenőrzésre vagy felügyeletre feljogosított tagja vagy dolgozója, ha az (1)–(2) bekezdésben írt bűncselekményt a gazdálkodó szervezet tagja vagy dolgozója a gazdálkodó szervezet érdekében követi el, és a felügyeleti vagy az ellenőrzési kötelezettségének teljesítése a bűncselekmény elkövetését megakadályozhatta volna.
(4)567 Vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő a gazdálkodó szervezet vezetője, ellenőrzésre vagy felügyeletre feljogosított tagja vagy dolgozója, ha a (3) bekezdésben meghatározott bűncselekményt gondatlanságból követi el.
254. §568 (1)569 Aki költségvetési szerv, gazdálkodó szervezet vagy egyesület dolgozójának, illetve tagjának, vagy reá tekintettel másnak azért ad, vagy ígér jogtalan előnyt, hogy a kötelességét megszegje, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2)570 A büntetés bűntett miatt öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a jogtalan előnyt költségvetési szerv, gazdálkodó szervezet vagy egyesület önálló intézkedésre jogosult dolgozójának, illetve tagjának adják vagy ígérik.
255. §571 (1)572 Aki azért, hogy más a bírósági vagy más hatósági eljárásban a törvényes jogait ne gyakorolja, vagy a kötelezettségeit ne teljesítse, neki vagy reá tekintettel másnak jogtalan előnyt ad, bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki azért, hogy a bírósági vagy más hatósági eljárásban a törvényes jogait ne gyakorolja, vagy a kötelezettségeit ne teljesítse, jogtalan előnyt fogad el.
255/A. §573 (1) A büntetés korlátlanul enyhíthető – különös méltánylást érdemlő esetben mellőzhető – a 250. § (1)–(2) bekezdésében, a 251. § (1) bekezdésében, a 252. § (1) bekezdésében és a 255. § (2) bekezdésében meghatározott bűncselekmény elkövetőjével szemben, ha a cselekményt, mielőtt az a hatóság tudomására jutott volna, a hatóságnak bejelenti, a kapott jogtalan vagyoni előnyt vagy annak ellenértékét a hatóságnak átadja, és az elkövetés körülményeit feltárja.
(2) A büntetés korlátlanul enyhíthető – különös méltánylást érdemlő esetben mellőzhető – a 253. §-ban, 254. §-ban és 255. § (1) bekezdésében meghatározott bűncselekmény elkövetőjével szemben, ha a cselekményt, mielőtt az a hatóság tudomására jutott volna, a hatóságnak bejelenti, és az elkövetés körülményeit feltárja.
Vesztegetés feljelentésének elmulasztása
255/B. §574 (1)575 Az a hivatalos személy, aki e minőségében hitelt érdemlő tudomást szerez arról, hogy még le nem leplezett vesztegetést (Btk. 250–255. §) követtek el, és erről a hatóságnak, mihelyt teheti, nem tesz feljelentést, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Az (1) bekezdés alapján az elkövető hozzátartozója nem büntethető.
Befolyással üzérkedés
256. §576 (1) Aki arra hivatkozással, hogy hivatalos személyt befolyásol, a maga vagy más részére jogtalan előnyt kér vagy elfogad, bűntettet követ el, és egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha az elkövető
a) azt állítja, vagy azt a látszatot kelti, hogy hivatalos személyt megveszteget,
b) hivatalos személynek adja ki magát,
c) a bűncselekményt üzletszerűen követi el.
(3) Aki az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekményt
a)577 gazdálkodó szervezet vagy egyesület dolgozójával, illetve tagjával kapcsolatban követi el, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel,
b)578 gazdálkodó szervezet vagy egyesület önálló intézkedésre jogosult dolgozójával, illetve tagjával kapcsolatban követi el, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel
büntetendő.
(4) Aki a (3) bekezdésben meghatározott bűncselekményt üzletszerűen követi el, bűntett miatt, az ott tett megkülönböztetéshez képest három évig, illetőleg egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Befolyás vásárlása579
256/A. §580 (1) Aki olyan személynek, aki arra hivatkozik, hogy hivatalos személyt befolyásol, vagy reá tekintettel másnak jogtalan előnyt ad vagy ígér, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Aki az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekményt
a)581 gazdálkodó szervezet vagy egyesület dolgozójával, illetve tagjával kapcsolatban követi el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel,
b)582 gazdálkodó szervezet vagy egyesület önálló intézkedésre jogosult dolgozójával, illetve tagjával kapcsolatban követi el, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel
büntetendő.
Közérdekű bejelentő üldözése
257. §583
Elévülés584
258. §585 Az e címben szabályozott bűncselekmények esetében a büntethetőség elévülésének határideje legalább öt év.
Értelmező rendelkezés
258/A. §586 E cím alkalmazásában
1.587
2. kötelességszegés a kötelességnek előny adásához kötött teljesítése is.
A NEMZETKÖZI KÖZÉLET TISZTASÁGA ELLENI BŰNCSELEKMÉNYEK
Vesztegetés nemzetközi kapcsolatban
258/B. §589 (1) Aki külföldi hivatalos személy működésével kapcsolatban, neki vagy reá tekintettel másnak jogtalan előnyt ad vagy ígér, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő a vesztegető, ha a jogtalan előnyt azért adja vagy ígéri, hogy a külföldi hivatalos személy a hivatali kötelességét megszegje, a hatáskörét túllépje vagy a hivatali helyzetével egyébként visszaéljen.
(3) Az (1) bekezdés szerint büntetendő a gazdálkodó szervezet vezetője, ellenőrzésre vagy felügyeletre feljogosított tagja vagy dolgozója, ha az (1)–(2) bekezdésben írt bűncselekményt a gazdálkodó szervezet tagja vagy dolgozója a gazdálkodó szervezet érdekében követi el, és a felügyeleti vagy az ellenőrzési kötelezettségének teljesítése a bűncselekmény elkövetését megakadályozhatta volna.
(4)590 Vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő a gazdálkodó szervezet vezetője, ellenőrzésre vagy felügyeletre feljogosított tagja vagy dolgozója, ha a (3) bekezdésben meghatározott bűncselekményt gondatlanságból követi el.
258/C. §591 (1) Aki külföldi gazdálkodó szervezet dolgozójának, illetve tagjának, vagy reá tekintettel másnak azért ad vagy ígér jogtalan előnyt, hogy a kötelességét megszegje, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a jogtalan előnyt külföldi gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozójának, illetve tagjának adják vagy ígérik.
(3)592 A külföldi gazdálkodó szervezetnek az a dolgozója vagy tagja, aki a működésével kapcsolatban jogtalan előnyt kér, vagy a kötelességének megszegéséért az ilyen előnyt vagy annak ígéretét elfogadja, vagy a jogtalan előny kérőjével vagy elfogadójával egyetért, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(4)593 Ha a (3) bekezdésben meghatározott bűncselekmény elkövetője a jogtalan előnyért a kötelességét megszegi, bűntettet követ el, és egy évtől öt évig, ha a cselekményt bűnszövetségben vagy üzletszerűen követi el, két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
258/D. §594 (1) Az a külföldi hivatalos személy, aki a működésével kapcsolatban jogtalan előnyt kér, avagy az ilyen előnyt vagy ennek ígéretét elfogadja, illetőleg a jogtalan előny kérőjével vagy elfogadójával egyetért, bűntettet követ el, és egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő az elkövető, ha az előnyért a hivatali kötelességét megszegi, a hatáskörét túllépi, vagy a hivatali helyzetével egyébként visszaél, illetőleg ha a cselekményt bűnszövetségben vagy üzletszerűen követi el.
Befolyással üzérkedés és befolyás vásárlása nemzetközi kapcsolatban595
258/E. §596 (1) Aki arra hivatkozással, hogy külföldi hivatalos személyt befolyásol, a maga vagy más részére jogtalan előnyt kér vagy elfogad, bűntettet követ el, és egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Aki olyan személynek, aki arra hivatkozik, hogy külföldi hivatalos személyt befolyásol, vagy reá tekintettel másnak jogtalan előnyt ad vagy ígér, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Vesztegetés feljelentésének elmulasztása nemzetközi kapcsolatban597
258/F. §598 Az a hivatalos személy, aki e minőségében hitelt érdemlő tudomást szerez arról, hogy nemzetközi kapcsolatban még le nem leplezett vesztegetést (Btk. 258/B–258/D. §) követtek el, és erről a hatóságnak, mihelyt teheti, nem tesz feljelentést, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Értelmező rendelkezés
258/G. §599 E cím alkalmazásában külföldi gazdálkodó szervezet az a szervezet, amely a személyes joga szerint jogi személyiséggel rendelkezik, és az adott szervezeti formában gazdasági tevékenység végzésére jogosult.
Elévülés600
258/H. §601 Az e címben szabályozott bűncselekmények esetében a büntethetőség elévülésének határideje legalább öt év.
A közrend elleni bűncselekmények
A közbiztonság elleni bűncselekmények
Közveszélyokozás
259. § (1)602 Aki árvíz okozásával, robbanó-, sugárzó- avagy más anyag, energia vagy tűz pusztító hatásának kiváltásával közveszélyt idéz elő, vagy a közveszély elhárítását, avagy következményeinek enyhítését akadályozza, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt
a) bűnszövetségben,
b)603 különösen nagy, vagy ezt meghaladó vagyoni hátrányt okozva
követik el.
(3)604 A büntetés öt évtől húsz évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha a közveszélyokozás egy vagy több ember halálát idézi elő.
(4)605 Aki a közveszélyokozást gondatlanságból követi el, vétség miatt három évig, különösen nagy, vagy ezt meghaladó vagyoni hátrány esetén öt évig, egy vagy több ember halála esetén két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(5) Aki közveszélyokozásra irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(6) Korlátlanul enyhíthető annak a büntetése, aki a közveszélyt, mielőtt abból káros következmény származott volna, önként megszünteti.
Közérdekű üzem működésének megzavarása
260. §606 (1) Aki közérdekű üzem működését berendezésének, vezetékének megrongálásával vagy más módon jelentős mértékben megzavarja, bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt csoportosan, fegyveresen, felfegyverkezve vagy bűnszövetségben követik el.
(3) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt különösen nagy vagyoni hátrányt okozva követik el.
(4) A büntetés öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt különösen jelentős vagyoni hátrányt okozva követik el.
(5) Aki a közérdekű üzem működésének megzavarására irányuló előkészületet követ el, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(6) Aki a bűncselekményt gondatlanságból követi el, vétség miatt három évig, különösen nagy vagy ezt meghaladó vagyoni hátrány okozása esetén öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(7) E § alkalmazásában közérdekű üzem a közmű, a közforgalmú tömegközlekedési üzem, a távközlési üzem, valamint a hadianyagot, energiát vagy üzemi felhasználásra szánt alapanyagot termelő üzem.
Terrorcselekmény
261. §607 (1)608 Aki abból a célból, hogy
a) állami szervet, más államot, nemzetközi szervezetet arra kényszerítsen, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön,
b) a lakosságot megfélemlítse,
c) más állam alkotmányos, társadalmi vagy gazdasági rendjét megváltoztassa vagy megzavarja, illetőleg nemzetközi szervezet működését megzavarja,
a (9) bekezdésben meghatározott személy elleni erőszakos, közveszélyt okozó vagy fegyverrel kapcsolatos bűncselekményt követ el, bűntett miatt tíz évtől húsz évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki az a) pontban meghatározott célból jelentős anyagi javakat kerít hatalmába, és azok sértetlenül hagyását vagy visszaadását állami szervhez vagy nemzetközi szervezethez intézett követelés teljesítésétől teszi függővé.
(3) Korlátlanul enyhíthető annak a büntetése, aki
a) az (1) vagy a (2) bekezdésben meghatározott bűncselekményt abbahagyja, mielőtt abból súlyos következmény származott volna, és
b) aki tevékenységét a hatóság előtt felfedi,
ha ezzel közreműködik a bűncselekmény következményeinek megakadályozásában vagy enyhítésében, további elkövetők felderítésében, illetve további bűncselekmények megakadályozásában.
(4)609 Aki az (1) vagy a (2) bekezdésben meghatározott bűntett elkövetésére felhív, ajánlkozik, vállalkozik, a közös elkövetésben megállapodik, vagy az elkövetés elősegítése céljából az ehhez szükséges vagy ezt könnyítő feltételeket biztosítja, ahhoz anyagi eszközöket szolgáltat vagy gyűjt, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(5)610 Aki a (4) bekezdésben meghatározott cselekményeket az (1) vagy a (2) bekezdésben meghatározott bűntettnek terrorista csoportban történő elkövetése érdekében valósítja meg, illetőleg a terrorista csoport tevékenységét egyéb módon támogatja, bűntettet követ el, és öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(6)611 A (4) vagy az (5) bekezdésben meghatározott bűncselekmény miatt nem büntethető, aki a cselekményt, mielőtt az a hatóság tudomására jutott volna, a hatóságnak bejelenti, és az elkövetés körülményeit feltárja.
(7) Aki az (1) vagy a (2) bekezdésben meghatározott bűncselekmény elkövetésével fenyeget, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(8) Aki hitelt érdemlő tudomást szerez arról, hogy terrorcselekmény elkövetése készül, és erről a hatóságnak, mihelyt teheti, jelentést nem tesz, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(9) E § alkalmazásában
a)612 személy elleni erőszakos, közveszélyt okozó vagy fegyverrel kapcsolatos bűncselekmény az emberölés [166. § (1) és (2) bek.], a testi sértés [170. § (1)–(5) bek.], a foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés [171. § (3) bek.], a személyi szabadság megsértése (175. §), az emberrablás (175/A. §), a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény [184. § (1) és (2) bek.], a vasúti, légi vagy vízi közlekedés veszélyeztetése [185. § (1) és (2) bek.], a hivatalos személy elleni erőszak (229. §), a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak (230. §), a hivatalos személy támogatója elleni erőszak (231. §), a nemzetközileg védett személy elleni erőszak (232. §), a közveszélyokozás [259. § (1)–(3) bek.], a közérdekű üzem működésének megzavarása [260. § (1)–(4) bek.], a légi jármű, vasúti, vízi, közúti tömegközlekedési vagy tömeges áruszállításra alkalmas jármű hatalomba kerítése (262. §), a robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés (263. §), a lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés [263/A. § (1)–(3) bek.], a haditechnikai termékkel és szolgáltatással, illetőleg kettős felhasználású termékkel visszaélés [263/B. § (1)–(3) bek.], a radioaktív anyaggal visszaélés [264. § (1)–(3) bek.], a nemzetközi szerződés által tiltott fegyverrel visszaélés [264/C. § (1)–(3) bek.], a számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekmény (300/C. §), a rablás (321. §) és a rongálás (324. §),
b) terrorista csoport: három vagy több személyből álló, hosszabb időre szervezett, összehangoltan működő csoport, amelynek célja az (1)–(2) bekezdésben meghatározott bűncselekmények elkövetése.
Nemzetközi gazdasági tilalom megszegése
261/A. §613 (1)614 Aki Magyarország nemzetközi jogi kötelezettsége alapján kihirdetett, illetve az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés 75. cikke alapján elfogadott rendeletekben, illetve e rendeletek felhatalmazása alapján elfogadott rendeletekben vagy határozatokban, valamint az Európai Uniót létrehozó szerződés 15. cikke alapján elfogadott tanácsi közös álláspontokban elrendelt
a) a pénzeszközök, egyéb vagyoni értékek vagy gazdasági erőforrások zárolására vonatkozó kötelezettségét,
b) gazdasági, kereskedelmi vagy pénzügyi tilalmat
c)615 behozatali vagy kiviteli tilalmat
megszegi, bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a nemzetközi gazdasági tilalom megszegését
a) erőszakkal,
b) hivatalos személyként
követik el.
(3) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a nemzetközi gazdasági tilalom megszegését
a) lőfegyver, lőszer, robbanóanyag, robbantószer vagy ezek felhasználására szolgáló készülék, vagy egyéb katonai célú felhasználásra szánt termék kereskedelmével összefüggésben,
b) fegyveresen
követik el.
(4) Aki nemzetközi gazdasági tilalom megszegésére irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(5) Aki hitelt érdemlő tudomást szerez arról, hogy nemzetközi gazdasági tilalom megszegése készül, vagy még le nem leplezett ilyen bűncselekményt követtek el, és erről a hatóságnak, mihelyt teheti, jelentést nem tesz, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A feljelentés elmulasztásáért az elkövető hozzátartozója nem büntethető.
(6) E § alkalmazásában – ha a nemzetközi jogi kötelezettség alapján a kötelezettséget, illetve tilalmat kihirdető jogszabály eltérően nem rendelkezik –
a) pénzeszközön, egyéb vagyoni értéken és gazdasági erőforráson a terrorizmus leküzdése érdekében egyes személyekkel és szervezetekkel szemben hozott különleges korlátozó intézkedésekről szóló, 2001. december 27-i 2580/2001/EK tanácsi rendelet 1. cikk 1. pontjában meghatározott eszközöket,
b) pénzeszközök, egyéb vagyoni értékek vagy gazdasági erőforrások zárolásán a terrorizmus leküzdése érdekében egyes személyekkel és szervezetekkel szemben hozott különleges korlátozó intézkedésekről szóló, 2001. december 27-i 2580/2001/EK tanácsi rendelet 1. cikk 2. pontjában meghatározottakat
c)616 az (1) bekezdés c) pontjában meghatározott tilalmon az egyes, a halálbüntetés, a kínzás vagy más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés során alkalmazható áruk kereskedelméről szóló, 2005. június 27-i 1236/2005/EK tanácsi rendelet II. mellékletében meghatározott árukra vonatkozó behozatali vagy kiviteli tilalmat
kell érteni.
Légi jármű, vasúti, vízi, közúti tömegközlekedési vagy
tömeges áruszállításra alkalmas jármű hatalomba kerítése
262. §617 (1)618 Aki légi jármű, illetve vasúti, vízi, közúti tömegközlekedési vagy tömeges áruszállításra alkalmas jármű ellenőrzését erőszakkal, fenyegetéssel, avagy másnak öntudatlan vagy védekezésre képtelen állapotba helyezésével magához ragadja, bűntettet követ el, és öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2)619 A büntetés tíz évtől húsz évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha a bűncselekmény egy vagy több ember halálát okozza.
(3) Aki légi jármű, illetve vasúti, vízi, közúti tömegközlekedési vagy tömeges áruszállításra alkalmas jármű hatalomba kerítésére irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(4) Korlátlanul enyhíthető annak a büntetése, aki a bűncselekményt abbahagyja, mielőtt abból súlyos következmény származott volna.
Visszaélés robbanóanyaggal vagy robbantószerrel620
263. §621 (1) Aki robbanóanyagot, robbantószert vagy ezek felhasználására szolgáló készüléket engedély nélkül készít, megszerez, tart vagy a tartásukra nem jogosult személynek átad, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2)622 Aki robbanóanyagot, robbantószert vagy ezek felhasználására szolgáló készüléket engedély nélkül vagy az engedély kereteit túllépve az ország területére behoz, onnan kivisz, vagy azon átszállít, bűntettet követ el, és öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(3)623 A büntetés az (1) bekezdés esetén öt évtől tíz évig, a (2) bekezdés esetén öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt
a) üzletszerűen,
b) bűnszövetségben
követik el.
(4)624 Aki a (2) bekezdésben meghatározott bűncselekményre irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Visszaélés lőfegyverrel vagy lőszerrel
263/A. §625 (1) Aki
a) lőfegyvert vagy lőszert engedély nélkül készít, megszerez, tart vagy forgalomba hoz,
b) a lőfegyver vagy lőszer készítésére, megszerzésére, tartására vagy kereskedelmére vonatkozó engedély kereteit túllépi,
c) engedéllyel tartott lőfegyverét, lőszerét engedéllyel nem rendelkezőnek átadja,
bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2)626 Aki lőfegyvert vagy lőszert engedély nélkül vagy az engedély kereteit túllépve az ország területére behoz, onnan kivisz, vagy azon átszállít, bűntettet követ el, és öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(3)627 A büntetés az (1) bekezdés esetén öt évtől tíz évig, a (2) bekezdés esetén öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt
a) üzletszerűen,
b) bűnszövetségben
követik el.
(4)628 Aki
a) az engedéllyel tartott kézilőfegyveréhez, vadászlőfegyveréhez vagy sportlőfegyveréhez tartozó, csekély mennyiségű lőszert engedéllyel nem rendelkezőnek átadja,
b) vadászlőfegyverhez vagy sportlőfegyverhez tartozó, csekély mennyiségű lőszert engedély nélkül megszerez vagy tart,
c) az engedéllyel tartott kézilőfegyverét, vadászlőfegyverét vagy sportlőfegyverét, illetve az ahhoz tartozó lőszert bejelentés nélkül az ország területére behozza, onnan kiviszi, vagy azon átszállítja,
bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(5)629 Aki a (2) bekezdésben meghatározott bűncselekményre irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Visszaélés haditechnikai termékkel és szolgáltatással, illetőleg kettős felhasználású termékkel630
263/B. §631 (1) Aki
a) engedély nélkül vagy az engedély kereteit túllépve haditechnikai terméket előállít, vagy haditechnikai szolgáltatást nyújt,
b) olyan haditechnikai terméket, amelynek forgalmát jogszabály tiltja, előállít, megszerez, felhasznál, tart vagy átad, illetve az ország területére behoz, onnan kivisz, vagy azon átszállít,
c) engedély vagy Nemzetközi Importigazolás, vagy ezeket helyettesítő okmányok nélkül, illetve az engedély vagy a Nemzetközi Importigazolás kereteit túllépve haditechnikai terméket vagy kettős felhasználású terméket külkereskedelmi forgalomba hoz, ideértve annak az Európai Közösség vámterületén belüli átadását, illetőleg külföldre haditechnikai szolgáltatást nyújt,
bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő az is, aki
a) vegyi, biológiai vagy nukleáris fegyver vagy más nukleáris robbanóanyag, valamint ezeket célba juttatni képes rakétatechnikai eszköz kifejlesztésével, gyártásával, kereskedelmével, karbantartásával, észlelésével, azonosításával vagy elterjesztésével kapcsolatban műszaki segítséget nyújt, valamint
b)632 az a) pontban foglaltaktól eltérő, más katonai felhasználással kapcsolatban nyújt műszaki segítséget olyan országra vonatkozóan, amely a nemzetközi kötelezettségvállalás alapján Magyarországra nézve kötelező fegyverkiviteli korlátozás alá tartozik.
(3) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekményt
a) üzletszerűen,
b) bűnszövetségben
követik el.
(4) Aki az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekményre irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(5) E § alkalmazásában
a) az Európai Közösség vámterületén a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló, 1992. október 12-i 2913/92/EGK tanácsi rendelet 3. cikkében meghatározott területet,
b)633 kettős felhasználású terméken a kettős felhasználású termékek kivitelére, transzferjére, brókertevékenységére és tranzitjára vonatkozó közösségi ellenőrzési rendszer kialakításáról szóló, 2009. május 5-i 428/2009/EK tanácsi rendelet 2. cikk 1. pontjában meghatározott terméket
kell érteni.
Bűnszervezetben részvétel
263/C. §634 (1) Aki bűntettnek bűnszervezetben történő elkövetésére felhív, ajánlkozik, vállalkozik, a közös elkövetésben megállapodik, vagy az elkövetés elősegítése céljából az ehhez szükséges vagy ezt könnyítő feltételeket biztosítja, illetőleg a bűnszervezet tevékenységét egyéb módon támogatja, bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Bűnszervezetben részvétel miatt nem büntethető, aki a cselekményt, mielőtt az a hatóság tudomására jutott volna, a hatóságnak bejelenti, és az elkövetés körülményeit feltárja.
Visszaélés radioaktív anyaggal
264. §635 (1)636 Aki az emberi egészségre, illetve a környezetre veszélyes radioaktív anyagot jogosulatlanul előállít, megszerez, birtokol, tárol, kezel, forgalomba hoz, feldolgoz, vagy más módon felhasznál, tartásra nem jogosult személynek átad, ártalmatlanít, az országba behoz, onnan kivisz, vagy az ország területén átvisz, bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki radioaktív anyagot a jogszabályban előírt kötelezettség megszegésével állít elő, tárol, szállít vagy helyez el.
(3) Aki az (1)–(2) bekezdésben meghatározott bűncselekményt bűnszövetségben követi el, két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(4) Aki a (2) bekezdésben írt cselekményt gondatlanságból követi el, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(5)637 Aki radioaktív anyaggal való visszaélésre irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Visszaélés nukleáris létesítmény üzemeltetésével
264/A. §638 (1) Aki jogszabályban meghatározott engedély nélkül vagy az engedélytől eltérően nukleáris létesítményt üzemeltet, bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Aki az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekményt bűnszövetségben követi el, két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(3)639 Aki nukleáris létesítmény üzemeltetésével való visszaélésre irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Visszaélés atomenergia alkalmazásával
264/B. §640 (1) Aki az atomenergia felhasználásához a jogszabály által meghatározott engedély megszerzése érdekében a döntésre jogosult szervet vagy személyt megtéveszti, bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Aki az atomenergia alkalmazásával kapcsolatos és jogszabályban előírt bejelentési kötelezettségét elmulasztja, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Visszaélés nemzetközi szerződés által tiltott fegyverrel
264/C. §641 (1) Aki nemzetközi szerződés által tiltott fegyvert kifejleszt, gyárt, megszerez, felhasznál, tart, vagy ilyen fegyvert annak tartására nem jogosult személynek átad, az ország területére behoz, onnan kivisz, azon átszállít, vagy azzal kereskedik, bűntettet követ el, és öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki jogszabályban meghatározott engedély nélkül vagy az engedélytől eltérően nemzetközi szerződés által tiltott fegyver előállítására alkalmas létesítményt épít, üzemeltet, létező létesítményt ilyen fegyver gyártása céljára átalakít, illetőleg ilyen létesítmény üzemeltetéséhez a jogszabály által meghatározott engedély megszerzése érdekében a döntésre jogosult szervet vagy személyt megtéveszti.
(3)642 Aki az (1)–(2) bekezdésben meghatározott bűncselekményt
a) bűnszövetségben,
b)643
követi el, tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.
(4) Aki a (2) bekezdésben írt cselekményt gondatlanságból követi el, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(5) Az (1)–(2) bekezdés alkalmazásában nemzetközi szerződés által tiltott fegyvernek kell tekinteni a 160/A. § (3) bekezdésében felsorolt jogszabályokban meghatározott fegyvereket.
(6)644
(7) Aki nemzetközi szerződés által tiltott fegyverrel való visszaélésre irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Visszaélés méreggel
265. §645 Aki mérget jogosulatlanul készít, tart vagy forgalomba hoz, valamint aki a mérgek visszaélésszerű felhasználásának megakadályozására avagy más személyek veszélyeztetésének kizárására előírt intézkedések megtételét elmulasztja, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Veszélyes eb tartásával kapcsolatos kötelezettség megszegése
266. §646 (1) Aki
a) veszélyes ebet tenyészt, az ország területére behoz, onnan kivisz, versenyeztet, vagy engedély nélkül tart,
b) veszélyes ebet jogszabály megszegésével elidegenít, vagy megszerez,
c) a veszélyes eb ivartalanítására vonatkozó jogszabályban előírt kötelezettségét megszegi,
d) a veszélyes eb tartására vonatkozó jogszabályban előírt biztonsági előírást megszegi,
vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Aki veszélyes ebet őrző-védő feladat végzésére tart, kiképez, illetve veszélyes ebbel ilyen feladatot végeztet, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(3)647 Az (1) és (2) bekezdés alkalmazásában veszélyes eb a hatósági határozatban egyedileg veszélyes ebbé nyilvánított eb.
Tiltott állatviadal szervezése
266/A. §648 (1) Aki gerinces állat részvételével állatviadalt szervez, tart, ilyen állatviadalra fogadást szervez, vagy fogadást köt, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Aki állatviadal céljára gerinces állatot tart, tenyészt, kiképez, idomít vagy forgalmaz, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Állatkínzás
266/B. §649 (1)650 Aki
a) gerinces állatot indokolatlanul oly módon bántalmaz, vagy gerinces állattal szemben olyan bánásmódot alkalmaz, amely alkalmas arra, hogy annak maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza,
b) állattartóként, háziasított emlősállatot vagy az ember környezetében tartott veszélyes állatot elűzi, elhagyja vagy kiteszi,
vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki a vadászatról szóló törvény által tiltott vadászati eszközzel vagy tiltott vadászati módon vadászik, illetőleg a halászatról szóló törvény által tiltott halfogási eszközzel vagy módon halászik vagy horgászik.
(3)651 A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha az (1)–(2) bekezdésben írt bűncselekményt olyan módon követik el, hogy az az állatnak különös szenvedést okoz.
Tiltott szerencsejáték szervezése
267. §652 Aki tiltott szerencsejátékot rendszeresen szervez, vagy ehhez helyiséget bocsát rendelkezésre, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Mellékbüntetésként kitiltásnak is helye van.
A köznyugalom elleni bűncselekmények
Törvény vagy hatósági rendelkezés elleni izgatás
268. §653 Aki nagy nyilvánosság előtt, a köznyugalom megzavarására alkalmas módon törvény vagy más jogszabály, avagy a hatóság rendelkezése ellen általános engedetlenségre uszít, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Közösség elleni izgatás654
269. §655 Aki nagy nyilvánosság előtt
a) a magyar nemzet,
b) valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport vagy a lakosság egyes csoportjai ellen
gyűlöletre uszít,656 bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Nemzeti jelkép megsértése
269/A. §657 Aki nagy nyilvánosság előtt Magyarország himnuszát, zászlaját vagy címerét sértő vagy lealacsonyító kifejezést használ, vagy más ilyen cselekményt követ el, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Önkényuralmi jelképek használata
269/B. §658 Aki horogkeresztet, SS-jelvényt, nyilaskeresztet, sarló-kalapácsot, ötágú vöröscsillagot vagy ezeket ábrázoló jelképet a köznyugalom megzavarására alkalmas – különösen az önkényuralmi rendszerek áldozatainak emberi méltóságát vagy kegyeleti jogát sértő – módon
a) terjeszt,
b) nagy nyilvánosság előtt használ, vagy
c) közszemlére tesz,
ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el, és pénzbüntetéssel büntetendő.
A nemzetiszocialista és kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása659
269/C. §660 Aki nagy nyilvánosság előtt a nemzetiszocialista vagy kommunista rendszerek által elkövetett népirtás és más, emberiség elleni cselekmények tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Rémhírterjesztés
270. §661 Aki közveszély színhelyén nagy nyilvánosság előtt olyan valótlan tényt – vagy való tényt oly módon elferdítve – állít vagy híresztel, amely alkalmas az emberek nagyobb csoportjában zavar vagy nyugtalanság keltésére, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Közveszéllyel fenyegetés
270/A. §662 (1)663 Aki
a) más előtt olyan, a köznyugalom megzavarására alkalmas valótlan tényt állít, hogy közveszéllyel járó esemény bekövetkezése fenyeget, vagy
b) a köznyugalom megzavarására alkalmas módon azt a látszatot kelteni törekszik, hogy közveszéllyel járó esemény közvetlenül bekövetkezik,
vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2)664 A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha az (1) bekezdésben írt bűncselekményt radioaktív anyaggal fenyegetve követik el.
(3) A büntetés az (1) bekezdés esetén három évig, a (2) bekezdés esetén öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a közveszéllyel fenyegetés a köznyugalmat súlyosan megzavarta.
Garázdaság
271. § (1)665 Aki olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a garázdaságot
a) csoportosan,
b) a köznyugalmat súlyosan megzavarva követik el.
(3)666 A büntetés bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a garázdaságot
a) csoportosan és a köznyugalmat súlyosan megzavarva,
b) nyilvános rendezvényen,
c) fegyveresen,
d) felfegyverkezve
követik el.
(4)667 Mellékbüntetésként kitiltásnak is helye van.
(5)668 E § alkalmazásában erőszakos magatartásnak minősül a más személyre gyakorolt támadó jellegű fizikai ráhatás is, abban az esetben is, ha az nem alkalmas testi sérülés okozására.
Rendbontás669
271/A. §670 (1) Aki nyilvános rendezvény szervezőjének vagy rendezőjének a rend fenntartása érdekében tett jogszerű intézkedésével szemben erőszakkal vagy fenyegetéssel ellenállást tanúsít, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki sportrendezvényen a létesítménynek a nézőktől vagy a nézők meghatározott csoportjától elzárt területére jogosulatlanul belép, ott tartózkodik, vagy e területre bármit bedob.
(3) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a rendbontást csoportosan, felfegyverkezve vagy különös visszaesőként követik el.
(4) Mellékbüntetésként kitiltásnak is helye van.
(5) A különös visszaesés szempontjából hasonló jellegű bűncselekmény
a) testi sértés [Btk. 170. § (2)–(4) és (6) bekezdés],
b) hivatalos személy elleni erőszak [229. § (1)–(5) és (8) bekezdés], közfeladatot ellátó személy elleni erőszak [230. § (1)–(2) bekezdés], hivatalos személy támogatója elleni erőszak (231. §),
c) garázdaság [271. § (1)–(3) bekezdés],
d) rongálás [324. § (1)–(6) bekezdés].
271/B. §671 A 271–271/A. § alkalmazásában nyilvános rendezvény: a gyülekezési jogról szóló törvény hatálya alá tartozó rendezvény, továbbá az olyan rendezvény, amely mindenki számára azonos feltételek mellett nyitva áll.
Közszemérem megsértése
272. §672
Önbíráskodás
273. § (1)673 Aki abból a célból, hogy jogos vagy jogosnak vélt vagyoni igénynek érvényt szerezzen, mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, bűntettet követ el, és egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2)674 A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt
a) fegyveresen,
b) felfegyverkezve,
c) védekezésre képtelen személy sérelmére
követik el.
(3)675 Nem valósul meg önbíráskodás, ha az erőszak vagy a fenyegetés alkalmazása az igény érvényesítésének megengedett eszköze.
Elkobzás
273/A. §676
A közbizalom elleni bűncselekmények
Közokirat-hamisítás
274. § (1)677 Aki
a) hamis közokiratot készít vagy közokirat tartalmát meghamisítja,
b) hamis vagy hamisított, illetőleg más nevére szóló valódi közokiratot felhasznál,
c) közreműködik abban, hogy jog vagy kötelezettség létezésére, megváltozására vagy megszűnésére vonatkozó valótlan adatot, tényt vagy nyilatkozatot foglaljanak közokiratba,
bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2)678 Aki az (1) bekezdés a) vagy b) pontjában meghatározott közokirat-hamisításra irányuló előkészületet követ el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(3)679 Aki az (1) bekezdés c) pontjában meghatározott közokirat-hamisítást gondatlanságból követi el, vétség miatt pénzbüntetéssel büntetendő.
275. § (1)680 Az a hivatalos személy, aki hivatali hatáskörével visszaélve
a) hamis közokiratot készít vagy közokirat tartalmát meghamisítja,
b) lényeges tényt hamisan foglal közokiratba,
bűntettet követ el és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2)681 E § rendelkezéseit a külföldi állam igazságszolgáltatási vagy bűnüldözési feladatot ellátó hatóságának a külön törvény alapján Magyarország területén eljáró tagjára is megfelelően kell alkalmazni.
Magánokirat-hamisítás
276. §682 Aki jog vagy kötelezettség létezésének, megváltozásának vagy megszűnésének bizonyítására hamis, hamisított vagy valótlan tartalmú magánokiratot használ, vétséget követ el és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Visszaélés okirattal
277. § (1)683 Aki egy vagy több olyan közokiratot, amely nem vagy nem kizárólag a sajátja, mástól, annak beleegyezése nélkül, jogtalanul megszerez, megsemmisít, megrongál vagy mástól jogtalanul elvesz, vagy a jogosult elől jogtalanul eltitkol, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetnedő.
(2)684 Aki az (1) bekezdésben meghatározott cselekményt magánokiratra azért követi el, hogy jogtalan előnyt szerezzen vagy jogtalan hátrányt okozzon, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Egyedi azonosító jel meghamisítása
277/A. §685 (1) Aki
a) egyedi azonosító jelet eltávolít, vagy egyéb módon meghamisít,
b) olyan dolgot szerez meg, vagy használ fel, amelynek egyedi azonosító jele hamis, hamisított, illetőleg amelynek egyedi azonosító jelét eltávolították,
bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés öt évig terjedő szabadságvesztés, ha az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekményt
a) üzletszerűen,
b) bűnszövetségben
követik el.
(3)686
Hamis statisztikai adatszolgáltatás
278. §687
A közegészség elleni bűncselekmények
Visszaélés ártalmas közfogyasztási cikkel
279. § (1)688 Aki forgalomba hozatal céljából olyan közfogyasztási cikket készít vagy tart, amely az egészségre ártalmas, vétséget követ el és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Aki ártalmas közfogyasztási cikket forgalomba hoz, bűntettet követ el és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(3)689 Aki a (2) bekezdésben meghatározott bűncselekményt gondatlanul követi el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Környezetkárosítás
280. §690 (1) Aki a földet, a levegőt, a vizet, az élővilágot, valamint azok összetevőit jelentős mértékű szennyezéssel vagy más módon
a) veszélyezteti,
b) olyan mértékben károsítja, hogy annak természetes vagy korábbi állapota csak beavatkozással állítható helyre,
c) olyan mértékben károsítja, hogy annak természetes vagy korábbi állapota nem állítható helyre,
bűntettet követ el, és az a) pontban meghatározott esetben három évig, a b) pontban meghatározott esetben öt évig, a c) pontban meghatározott esetben két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2)691 Aki ózonréteget lebontó anyagot vagy ilyen anyagot tartalmazó terméket gyárt, felhasznál, az ország területére behoz, onnan kivisz, vagy azt forgalomba hozza, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(3)692 Aki a környezetkárosítást gondatlanságból követi el, vétség miatt az (1) bekezdés a) pontja, illetve a (2) bekezdés esetén egy évig terjedő szabadságvesztéssel, az (1) bekezdés b) pontja esetén két évig terjedő szabadságvesztéssel, c) pontja esetén három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(4) Az (1) bekezdés a) pontja, valamint a (3) bekezdés első és második fordulata esetén az elkövető nem büntethető, az (1) bekezdés b) pontja esetén pedig büntetése korlátlanul enyhíthető, ha az első fokú ítélet meghozataláig a cselekménye által bekövetkezett veszélyt, illetve környezetkárosodást megszünteti, a károsodott környezetet helyreállítja.
(5) E § alkalmazásában szennyezés: a föld, a levegő, a víz, az élővilág, valamint azok összetevői jogszabályban vagy hatósági határozatban megállapított kibocsátási határértéket meghaladó terhelése.
Természetkárosítás
281. §693 (1) Aki
a) fokozottan védett élő szervezet egyedét,
b)694 védett élő szervezet vagy az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős növény- vagy állatfaj egyedeit, feltéve, hogy azok külön jogszabályban meghatározott, pénzben kifejezett értékének együttes összege eléri a fokozottan védett élő szervezet egyedei esetében megállapított, pénzben kifejezett legalacsonyabb értéket,
c) az Európai Közösségek Tanácsának a vadon élő állat- és növényfajok számára kereskedelmük szabályozása által biztosított védelemről szóló rendelete A és B melléklete hatálya alá tartozó élő szervezet egyedét
jogellenesen megszerzi, tartja, forgalomba hozza, az országba behozza, onnan kiviszi, az ország területén átviszi, azzal kereskedik, illetve azt károsítja vagy elpusztítja, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki
a) az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekről szóló jogszabály szerinti különleges madárvédelmi területet, különleges természetmegőrzési területet, vagy annak jelölt területet, valamint kiemelt jelentőségű természetmegőrzési területet, vagy annak jelölt területet, vagy
b) védett
1. természeti területet,
2. barlangot,
3. élő szervezetek életközösségét, vagy azok élőhelyét
jogellenesen jelentős mértékben megváltoztatja.
(3) A büntetés bűntett miatt öt évig terjedő szabadságvesztés, ha
a) az (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott természetkárosítás a fokozottan védett, illetve védett élő szervezet egyedeinek olyan mértékű pusztulását okozza, hogy az elpusztított fokozottan védett, illetve védett élő szervezet egyedeinek külön jogszabályban meghatározott, pénzben kifejezett értékének együttes összege eléri a fokozottan védett élő szervezet egyedei esetében megállapított, pénzben kifejezett legmagasabb érték kétszeresét, illetve ha a c) pontban meghatározott természetkárosítás a Magyarországon védetté, illetve fokozottan védetté nem nyilvánított élő szervezet adott állományának fennmaradását veszélyeztető pusztulását okozza,
b) a (2) bekezdésben meghatározott természetkárosítás az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekről szóló jogszabály szerinti különleges madárvédelmi terület, különleges természetmegőrzési terület, vagy annak jelölt terület, illetve kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület, vagy annak jelölt terület, védett természeti terület, barlang, illetve élő szervezetek életközössége vagy azok élőhelye jelentős károsodását vagy megsemmisülését okozza.
(4)695 Aki a (3) bekezdésben meghatározott természetkárosítást gondatlanságból követi el, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(5) E § alkalmazásában élő szervezet egyede:
a) az élő szervezet egyedének valamennyi fejlődési szakasza, alakja, állapota,
b) az élő szervezetek keresztezéseként és kereszteződéseként létrejött egyed,
c) az élő szervezet egyedének származéka, ami alatt érteni kell az elpusztult élőlényt, valamint annak, vagy az élő szervezet egyedének bármely részét, továbbá azt a terméket vagy készítményt, amely a felsoroltak valamelyikéből készült, illetve ezek valamelyikéből származó összetevőt tartalmaz.
A hulladékgazdálkodás rendjének megsértése
281/A. §696 (1) Aki
a) arra a célra hatóság által nem engedélyezett helyen hulladékot elhelyez,
b) engedély nélkül vagy az engedély kereteit túllépve hulladékkezelési tevékenységet, illetve hulladékkal más jogellenes tevékenységet végez,
bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés bűntett miatt öt évig terjedő szabadságvesztés, ha az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekményt a hulladékgazdálkodásról szóló törvény szerinti veszélyes hulladékra követik el.
(3)697 Aki a bűncselekményt gondatlanságból követi el, vétség miatt az (1) bekezdés esetén egy évig terjedő szabadságvesztéssel, a (2) bekezdés esetén két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(4) E § alkalmazásában
a) hulladék: mindaz, amit a hulladékgazdálkodásról szóló törvény hulladéknak minősít, amennyiben alkalmas az emberi élet, testi épség, egészség, a föld, a víz, a levegő, vagy azok összetevői, illetve élő szervezet egyedének veszélyeztetésére,
b) hulladékkezelési tevékenység: a hulladéknak a hulladékgazdálkodásról szóló törvényben meghatározott gyűjtése, begyűjtése, szállítása – ideértve az országba történő behozatalt, kivitelt, valamint az ország területén történő átvitelt –, előkezelése, tárolása, hasznosítása, ártalmatlanítása.
Visszaélés kábítószerrel
282. §698 (1)699 Aki kábítószert termeszt, előállít, megszerez, tart, az országba behoz, onnan kivisz, vagy az ország területén átvisz, bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés
a) két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt üzletszerűen vagy bűnszövetségben, illetőleg kábítószerfüggő személy felhasználásával,
b) öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt jelentős mennyiségű kábítószerre
követik el.
(3) Aki
a) az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekmény elkövetésére irányuló előkészületet követ el,
b) kábítószer előállításához szükséges anyagot, berendezést vagy felszerelést készít, átad, forgalomba hoz, vagy azzal kereskedik, az országba behoz, onnan kivisz, az ország területén átvisz, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg,
bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(4) Az (1)–(3) bekezdés szerint büntetendő, aki az ott meghatározott bűncselekmény elkövetéséhez anyagi eszközöket szolgáltat.
(5) Ha a bűncselekményt csekély mennyiségű kábítószerre követik el, a büntetés
a) az (1) bekezdés esetén vétség miatt két évig,
b) a (2) bekezdés a) pontja esetén bűntett miatt három évig
terjedő szabadságvesztés.
282/A. §700 (1)701 Aki kábítószert kínál, átad, forgalomba hoz, vagy azzal kereskedik, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt
a) bűnszövetségben, illetőleg kábítószerfüggő személy felhasználásával,
b) hivatalos vagy közfeladatot ellátó személyként, e minőséget felhasználva,
c)702 a Magyar Honvédség, a rendvédelmi szervek vagy a büntetés-végrehajtási szervezet létesítményében
követik el.
(3)703 A büntetés öt évtől húsz évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha a bűncselekményt jelentős mennyiségű kábítószerre követik el.
(4) Aki
a) az (1) vagy (2) bekezdésben meghatározott bűncselekményre irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt három évig,
b) a (3) bekezdésben meghatározott bűncselekményre irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt öt évig
terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(5) Az (1)–(4) bekezdés szerint büntetendő, aki az ott meghatározott bűncselekmény elkövetéséhez anyagi eszközöket szolgáltat.
(6) Ha a bűncselekményt csekély mennyiségű kábítószerre követik el, a büntetés
a) az (1) bekezdés esetén vétség miatt két évig,
b) a (2) bekezdés esetén bűntett miatt öt évig
terjedő szabadságvesztés.
282/B. §704 (1)705 Az a tizennyolcadik életévét betöltött személy, aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személy felhasználásával kábítószert termeszt, előállít, megszerez, tart, az országba behoz, onnan kivisz, az ország területén átvisz, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés,
a) ha a tizennyolcadik életévét betöltött személy tizennyolcadik életévét be nem töltött személynek kábítószert kínál vagy átad, illetve ilyen személy felhasználásával kábítószert forgalomba hoz vagy azzal kereskedik,
b) ha az elkövető oktatási, köznevelési, gyermekjóléti és gyermekvédelmi, közművelődési feladatok ellátására rendelt épület területén, illetőleg annak közvetlen környezetében kábítószert kínál, átad, forgalomba hoz, vagy azzal kereskedik,
c) az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekményt bűnszövetségben követik el.
(3)706 A büntetés öt évtől húsz évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha
a) a bűncselekményt jelentős mennyiségű kábítószerre,
b) a (2) bekezdés a) vagy b) pontjában meghatározott bűncselekményt bűnszövetségben, illetve hivatalos vagy közfeladatot ellátó személyként, e minőséget felhasználva
követik el.
(4) Aki az (1) vagy a (2) bekezdésben meghatározott bűncselekmény elkövetésére irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(5) Az a tizennyolcadik életévét betöltött személy, aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személynek kábítószernek nem minősülő kábító hatású anyag, illetőleg szer kóros élvezetéhez segítséget nyújt, vagy ilyen személyt erre rábírni törekszik, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(6) Az (1)–(5) bekezdés szerint büntetendő, aki az ott meghatározott bűncselekmény elkövetéséhez anyagi eszközöket szolgáltat.
(7) Ha a bűncselekményt csekély mennyiségű kábítószerre követik el, a büntetés
a) az (1) bekezdés esetén vétség miatt két évig,
b) a (2) bekezdés, illetve a (3) bekezdés b) pontja esetén bűntett miatt öt évig
terjedő szabadságvesztés.
282/C. §707 (1)708 Az a kábítószerfüggő személy, aki kábítószert termeszt, előállít, megszerez, tart, az országba behoz, onnan kivisz, az ország területén átvisz, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2)709 Az a kábítószerfüggő személy, aki kábítószert kínál, átad, forgalomba hoz, vagy azzal kereskedik, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(3) A büntetés bűntett miatt az (1) bekezdés esetén három évig, a (2) bekezdés esetén öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt üzletszerűen vagy bűnszövetségben követik el.
(4) A büntetés bűntett miatt az (1) bekezdés esetén öt évig, a (2) bekezdés esetén két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt jelentős mennyiségű kábítószerre követik el.
(5) Ha a bűncselekményt a kábítószerfüggő személy csekély mennyiségre követi el, a büntetés vétség miatt
a)710 az (1) vagy a (2) bekezdés esetén egy évig terjedő szabadságvesztés,
b)711 a (3) bekezdés esetén két évig terjedő szabadságvesztés.
283. §712 (1) Nem büntethető kábítószerrel visszaélés miatt,
a) aki csekély mennyiségű kábítószert saját használatra termeszt, előállít, megszerez vagy tart [282. § (5) bek. a) pont],
b)–d)713
e) az a kábítószerfüggő személy, aki
1. jelentős mennyiséget el nem érő mennyiségű kábítószert saját használatára termeszt, előállít, megszerez, tart, az országba behoz, onnan kivisz, az ország területén átvisz [282/C. § (1) bek. és (5) bek. a) pont], illetőleg
2.714
f) az a kábítószerfüggő személy, aki az e) 1. alpontban meghatározott bűncselekménnyel összefüggésben – két évi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő – más bűncselekményt követ el,
feltéve, ha az első fokú ítélet meghozataláig okirattal igazolja, hogy legalább hat hónapig folyamatos, kábítószer-függőséget gyógyító kezelésben, kábítószer-használatot kezelő más ellátásban részesült, vagy megelőző-felvilágosító szolgáltatáson vett részt.
(2)715
Visszaélés kábítószer-prekurzorral
283/A. §716 (1) Aki az Európai Unió jogi aktusában meghatározott engedély nélkül vagy engedély kereteit túllépve kábítószer-prekurzort tart, forgalomba hoz, az Európai Közösség vámterületére behoz, onnan kivisz, vagy kábítószer-prekurzorral közvetítő tevékenységet végez, bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Nem büntethető, aki – mielőtt a kábítószer készítését elősegítő tevékenysége a hatóság tudomására jutott volna – a cselekményét a hatóság előtt felfedi, a birtokában lévő kábítószer-prekurzort a hatóságnak átadja, és lehetővé teszi a kábítószer készítésének elősegítésében részt vevő más személy kilétének megállapítását.
Visszaélés új pszichoaktív anyaggal717
283/B. §718 Aki új pszichoaktív anyagot
a) az országba behoz, onnan kivisz, vagy az ország területén átvisz,
b) előállít, kínál, átad, forgalomba hoz, vagy azzal kereskedik,
bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Járványügyi szabályszegés
284. § (1)719 Aki a zárlati kötelezettség alá tartozó fertőző betegség behurcolásának vagy terjedésének megakadályozása végett elrendelt zárlat, járványügyi felügyelet vagy ellenőrzés szabályait megszegi, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2)720 Aki járvány idején az elrendelt elkülönítés, járványügyi felügyelet vagy ellenőrzés szabályait megszegi, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(3)721 Aki a fertőző állatbetegségek vagy a növényeket pusztító veszélyes kártevők be- és kihurcolásának vagy terjedésének megakadályozása végett elrendelt zárlat, egyéb korlátozás vagy felügyelet szabályait megszegi, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Kuruzslás
285. § (1)722 Aki jogosulatlanul, ellenszolgáltatásért vagy rendszeresen az orvosi gyakorlat körébe tartozó tevékenységet fejt ki, vétséget követ el és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a kuruzslást az orvosi gyakorlatra jogosultság színlelésével követik el.
(3)723 E § alkalmazásában orvosi gyakorlatra jogosult az, akinek hazai egyetemen szerzett vagy külföldi egyetemen szerzett és honosított (egyenértékűségi záradékkal ellátott) orvosi oklevele van, illetőleg az a külföldi állampolgár, aki az egészségügyért felelős miniszter engedélye alapján oklevelének honosítása nélkül fejthet ki orvosi tevékenységet, feltéve mindegyik esetben, hogy nem áll az orvosi tevékenységtől eltiltás hatálya alatt.
Elkobzás
286. §724 Robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés (263. §), lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés (263/A. §), haditechnikai termékkel és szolgáltatással, illetőleg kettős felhasználású termékkel visszaélés (263/B. §), radioaktív anyaggal (264. §), nukleáris létesítmény üzemeltetésével (264/A. §), nemzetközi szerződés által tiltott fegyverrel (264/C. §), méreggel való visszaélés (265. §), veszélyes eb tartásával kapcsolatos kötelezettség megszegése (266. §), tiltott állatviadal szervezése (266/A. §), állatkínzás (266/B. §), ártalmas közfogyasztási cikkel (279. §), visszaélés kábítószerrel (282–283. §), visszaélés kábítószer előállításához használt anyaggal (283/A. §) és visszaélés új pszichoaktív anyaggal (283/B. §) esetén a 77/A. § (1) bekezdése nem alkalmazható.
Értelmező rendelkezés
286/A. §725 (1)726 A 280. § és a 281/A. § alkalmazásában földön, levegőn, vízen, élővilágon, valamint ezek összetevőin a környezet védelmének általános szabályairól szóló törvényben727 meghatározott fogalmakat kell érteni.
(2)728 A 282–283. § alkalmazásában kábítószeren
a) az 1988. évi 17. törvényerejű rendelettel kihirdetett, az Egységes Kábítószer Egyezmény módosításáról és kiegészítéséről szóló, Genfben, 1972. március 25-én kelt Jegyzőkönyvvel módosított és kiegészített, az 1965. évi 4. törvényerejű rendelettel kihirdetett, a New Yorkban, 1961. március 30-án kelt Egységes Kábítószer Egyezmény mellékletének I. és II. Jegyzékében meghatározott anyagokat,
b) az 1979. évi 25. törvényerejű rendelettel kihirdetett, a pszichotrop anyagokról szóló, Bécsben, az 1971. évi február hó 21. napján aláírt egyezmény mellékletének I. és II. Jegyzékében meghatározott veszélyes pszichotrop anyagokat, valamint
c) az emberi felhasználásra kerülő gyógyszerekről szóló törvény mellékletében meghatározott pszichotrop anyagokat
kell érteni.
(3)729 A 283/A. § alkalmazásában
a) az Európai Unió jogi aktusán a kábítószer-prekurzorokról szóló, 2004. február 11-i 273/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletet, illetve a kábítószer-prekurzoroknak a Közösség és harmadik országok közötti kereskedelme nyomon követésére vonatkozó szabályok megállapításáról szóló, 2004. december 22-i 111/2005/EK tanácsi rendeletet,
b) az Európai Közösség vámterületén a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló, 1992. október 12-i 2913/92/EGK tanácsi rendelet 3. cikkében meghatározott területet,
c) kábítószer-prekurzoron
1. a tartás, a forgalomba hozatal, az Európai Közösség vámterületére behozatal és a közvetítő tevékenység vonatkozásában a 273/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 1. mellékletének 1. kategóriájában, illetve a 111/2005/EK tanácsi rendelet Mellékletének 1. kategóriájában meghatározott anyagokat,
2. az Európai Közösség vámterületéről kivitel vonatkozásában a 111/2005/EK tanácsi rendelet Mellékletében meghatározott valamennyi anyagot,
d) forgalomba hozatalon a 273/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 2. cikkének c) pontjában meghatározott fogalmat,
e) az Európai Közösség vámterületére behozatalon a 111/2005/EK tanácsi rendelet 2. cikkének c) pontjában meghatározott fogalmat,
f) az Európai Közösség vámterületéről kivitelen a 111/2005/EK tanácsi rendelet 2. cikkének d) pontjában meghatározott fogalmat,
g) közvetítői tevékenységen a 111/2005/EK tanácsi rendelet 2. cikkének e) pontjában meghatározott fogalmat
kell érteni.
(4)730 A 283/B. § alkalmazásában új pszichoaktív anyagon az emberi alkalmazásra kerülő gyógyszerekről és egyéb, a gyógyszerpiacot szabályozó törvények módosításáról szóló törvényben meghatározott fogalmat kell érteni.
A gazdasági
bűncselekmények
Gazdálkodási kötelességeket és a gazdálkodás rendjét sértő bűncselekmények
Haditechnikai eszközök és szolgáltatások, illetőleg kettős felhasználású termékek és technológiák forgalmára vonatkozó kötelezettség megszegése732
287. §733
288. §734
288/A. §735
A számvitel rendjének megsértése736
289. §737 (1) Aki a számvitelről szóló törvényben738 vagy a felhatalmazásán alapuló jogszabályokban előírt
a) beszámolókészítési, könyvvezetési, könyvvizsgálati kötelezettségét megszegi,
b) bizonylati rendet megsérti,
és ezzel a vagyoni helyzetének áttekintését, illetve ellenőrzését meghiúsítja vagy az adott üzleti évet érintően a számvitelről szóló törvény szerinti megbízható és valós képet lényegesen befolyásoló hibát idéz elő, bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő az egyéni vállalkozó, valamint a számvitelről szóló törvény hatálya alá nem tartozó más gazdálkodó is, aki jogszabályban meghatározott nyilvántartási, bizonylatolási kötelezettségét megszegi, és ezzel vagyoni helyzetének áttekintését, illetve ellenőrzését meghiúsítja.
(3) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a cselekményt pénzügyi intézmény, befektetési vállalkozás, árutőzsdei szolgáltató, befektetési alapkezelő, kockázati tőkealap-kezelő, tőzsdei, elszámolóházi, központi értéktári vagy központi szerződő fél tevékenységet végző szervezet, biztosító, viszontbiztosító vagy független biztosításközvetítő, illetve önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, magánnyugdíjpénztár vagy foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézmény körében követik el.
(4) A büntetés vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztés, ha az (1)–(2) bekezdésben meghatározott cselekményt gondatlanságból követik el.
Csődbűncselekmény739
290. §740 (1) Aki a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló törvény hatálya alá tartozó gazdálkodó szervezet fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete esetén
a) a tartozása fedezetéül szolgáló vagyon elrejtésével, eltitkolásával, megrongálásával, megsemmisítésével, használhatatlanná tételével,
b) színlelt ügylet kötésével vagy kétes követelés elismerésével,
c) az ésszerű gazdálkodás követelményeivel ellentétes módon veszteséges üzletbe kezdéssel, illetve annak továbbfolytatásával, vagy
d) az ésszerű gazdálkodás követelményeivel ellentétes más módon
vagyonát ténylegesen vagy színleg csökkenti, és ezzel hitelezőjének vagy hitelezőinek kielégítését részben vagy egészben meghiúsítja, bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő az is, aki a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló törvény hatálya alá tartozó gazdálkodó szervezet fizetésképtelenné válását vagy annak látszatát az (1) bekezdésben írt magatartások valamelyikével idézi elő, és ezzel hitelezőjének vagy hitelezőinek kielégítését részben vagy egészben meghiúsítja.
(3) Az (1) bekezdés szerint büntetendő az is, aki a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló törvény hatálya alá tartozó gazdálkodó szervezet fizetésképtelensége esetén hitelezőjének vagy hitelezőinek kielégítését az (1) bekezdésben írt magatartások valamelyikével részben vagy egészben meghiúsítja.
(4) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha az (1)–(3) bekezdésben meghatározott cselekmény a gazdasági életben súlyos következményekkel jár.
(5) Aki a felszámolás elrendelését követően valamely hitelezőjét a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló törvényben meghatározott kielégítési sorrend megsértésével előnyben részesíti, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(6) Az (1)–(4) bekezdésben meghatározott cselekmény akkor büntethető, ha a csődeljárást megindították, vagy a felszámolást elrendelték, illetve a felszámolási eljárás megindítása törvény kötelező rendelkezése ellenére nem történt meg.
Értelmező rendelkezés741
291. §742 (1) A 290. § (1)–(5) bekezdésében meghatározott bűncselekményt tettesként az követheti el, aki a gazdálkodó szervezet (adós) vagyonával vagy annak egy részével rendelkezni jogosult.
(2) Az (1) bekezdést kell alkalmazni akkor is, ha a vagyonnal történő rendelkezés alapjául szolgáló jogügylet érvénytelen.
291/A. §743
Rossz minőségű termék forgalomba hozatala
292. §744 (1) Aki rossz minőségű terméket jó minőségű termékként értékesít, használatba ad, illetve forgalomba hoz, vagy ezek iránt intézkedik, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt jelentős mennyiségű vagy értékű rossz minőségű termékre követik el.
(3) Aki a bűncselekményt gondatlanságból követi el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(4) Aki az (1)–(2) bekezdésben meghatározott rossz minőségű termék forgalomba hozatalára irányuló előkészületet követ el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
293. §745
294. §746 (1) A kötelezően alkalmazandó nemzeti szabvány hatálya alá tartozó termék akkor rossz minőségű, ha a szabványban meghatározott legalacsonyabb minőségi követelményeknek sem felel meg.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott eseten kívül rossz minőségű az olyan termék, amely rendeltetésszerűen nem használható, vagy használhatósága jelentős mértékben csökkent.
Minőség hamis tanúsítása
295. § (1)747 Aki minőséget tanúsító okiratban jelentős mennyiségű vagy értékű áru minőségéről valótlan adatot tanúsít, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2)748 Aki a cselekményt gondatlanságból követi el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Áru hamis megjelölése749
296. §750 (1) Aki árut – a versenytárs hozzájárulása nélkül – olyan jellegzetes külsővel, csomagolással, megjelöléssel vagy elnevezéssel állít elő, amelyről a versenytárs, illetve annak jellegzetes tulajdonsággal rendelkező áruja ismerhető fel, vagy ilyen árut forgalomba hozatal céljából megszerez, tart, illetve forgalomba hoz, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt jelentős mennyiségű vagy értékű árura követik el.
A fogyasztó megtévesztése
296/A. §751 (1)752 Aki az áru kelendőségének felkeltése érdekében nagy nyilvánosság előtt az áru lényeges tulajdonsága tekintetében valótlan tényt, vagy valós tényt megtévesztésre alkalmas módon állít, illetve az áru lényeges tulajdonságáról megtévesztésre alkalmas tájékoztatást ad, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2)753 Az (1) bekezdés alkalmazásában az áru lényeges tulajdonságának minősül az összetétele, használhatósága, az egészségre és a környezetre gyakorolt hatása, valamint a kezelése, eredete, az, hogy megfelel-e a jogszabályi előírásoknak, a nemzeti szabványnak vagy az áruval szemben támasztott szokásos követelményeknek, valamint az, ha az áru felhasználása a szokásostól lényegesen eltérő feltételek megvalósítását igényli.
(3) Az (1) bekezdés alkalmazásában az áru lényeges tulajdonságának minősül az áru vásárlásához ígért nyerési lehetőség vagy más előnyös következmény is.
Versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési
és koncessziós eljárásban
296/B. §754 (1) Aki a közbeszerzési eljárás, illetve a koncesszióköteles tevékenységre vonatkozóan kiírt nyílt vagy zártkörű pályázat eredményének befolyásolása érdekében az árak (díjak), illetőleg egyéb szerződési feltételek rögzítésére, illetve a piac felosztására irányuló megállapodást köt, vagy más összehangolt magatartást tanúsít, és ezzel a versenyt korlátozza, bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2)755 Az (1) bekezdés szerint büntetendő az is, aki a közbeszerzési eljárás, illetve a koncesszióköteles tevékenységre vonatkozóan kiírt nyílt vagy zártkörű pályázat eredményének befolyásolása érdekében a vállalkozások egyesülete, a köztestület, az egyesülés és más hasonló szervezet olyan döntésének a meghozatalában vesz részt, amely a versenyt korlátozza.
(3)756 A büntetés vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztés, ha az (1) és (2) bekezdésben meghatározott cselekményt jelentős értéket meg nem haladó közbeszerzési értékre követik el.
(4) Nem büntethető az (1)–(3) bekezdésben meghatározott bűncselekmény elkövetője, ha a cselekményt, mielőtt az a hatóság tudomására jutott volna, a hatóságnak bejelenti, és az elkövetés körülményeit feltárja. Hatóság alatt a verseny- vagy pénzügyi felügyeletet ellátó szerveket és a közbeszerzésekkel kapcsolatos jogorvoslati eljárást lefolytató szervet is érteni kell.
Tartozás fedezetének elvonása
297. §757 (1) Aki a gazdasági tevékenységből származó tartozás fedezetéül szolgáló vagyont elvonja, és ezzel a tartozás kiegyenlítését részben vagy egészben meghiúsítja, bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Az elkövető nem büntethető, ha a tartozást a vádirat benyújtásáig kiegyenlítik.
Hitelezési csalás758
297/A. §759
Engedély nélküli külkereskedelmi tevékenység
298. §760 Aki engedélyhez kötött külkereskedelmi tevékenységet engedély nélkül fejt ki, vagy árut a kiviteléhez, behozatalához szükséges engedély nélkül exportál vagy importál, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Gazdálkodó szervezet vezető állású személyének visszaélése761
298/A. §762
Saját tőke csorbítása763
298/B. §764 A jogi személyiséggel rendelkező gazdálkodó szervezet vezető állású személye, aki a társaság saját tőkéjét részben vagy egészben jogtalanul elvonja, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Valótlan érték megjelölése765
298/C. §766
Jogosulatlan pénzügyi tevékenység
298/D. §767 Aki törvényben előírt engedély nélkül
a) pénzügyi szolgáltatási vagy kiegészítő pénzügyi szolgáltatási,
b)768 befektetési szolgáltatási vagy befektetési szolgáltatási tevékenységet kiegészítő szolgáltatási, árutőzsdei szolgáltatási, befektetési alapkezelési, kockázati tőkealap-kezelési, tőzsdei, elszámolóházi, központi értéktári vagy központi szerződő fél,
c)769 biztosítási, viszontbiztosítási vagy független biztosításközvetítési,
d)770 önkéntes kölcsönös biztosító pénztári, magán-nyugdíjpénztári vagy foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatási
tevékenységet végez, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Jogosulatlan befektetési szolgáltatási tevékenység
298/E. §771
Jogosulatlan biztosítási tevékenység
298/F. §772
Gazdasági adatszolgáltatási kötelezettség elmulasztása773
299. §774 (1) A gazdálkodó szervezet vezető állású személye, aki közreműködik abban, hogy
a) a gazdálkodó szervezet a székhelyén (telephelyén, fióktelepén) ne legyen fellelhető, vagy
b) közhitelű nyilvántartásba olyan személy kerüljön a gazdálkodó szervezet képviseletére jogosult személyként bejegyzésre, akinek lakóhelye (tartózkodási helye) ismeretlen, vagy ismeretlennek minősül, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2)775 Aki közhitelű nyilvántartásba bejegyzendő, gazdasági tevékenységhez kapcsolódó adat, jog vagy tény bejelentését, illetve ilyen adat, jog vagy tény változásának bejelentését elmulasztja, ha a bejelentési kötelezettségét jogszabály írja elő, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Bennfentes kereskedelem
299/A. §776 (1) Aki bennfentes információ felhasználásával pénzügyi eszközre vonatkozó ügyletet köt, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő az is, aki
a) a birtokában lévő bennfentes információra tekintettel, mást bíz meg azzal, hogy a bennfentes információval érintett pénzügyi eszközre vonatkozó ügyletet kössön,
b) előnyszerzés végett bennfentes információt arra illetéktelen személynek ad át.
Tőkebefektetési csalás
299/B. §777 Aki
a) a gazdálkodó szervezet vagyoni helyzetéről vagy vezető állású személyéről e tevékenységével összefüggésben, illetve a gazdálkodó szervezetre vonatkozóan pénzügyi eszközről valótlan adat közlésével vagy híresztelésével, illetve adat elhallgatásával,
b) pénzügyi eszközre vonatkozó színlelt ügylet kötésével
másokat tőkebefektetésre vagy a befektetés emelésére, illetve tőkebefektetés eladására vagy a befektetés csökkentésére rábír, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Piramisjáték szervezése
299/C. §778 Aki mások pénzének előre meghatározott formában történő és kockázati tényezőt is tartalmazó módon való összegyűjtésén és szétosztásán alapuló olyan játékot szervez, amelyben a láncszerűen bekapcsolódó résztvevők a láncban előttük álló résztvevők számára közvetlenül vagy a szervező útján pénzfizetést vagy más szolgáltatást teljesítenek, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Gazdasági titok megsértése
300. §779 (1)780 Az a bank-, értékpapír-, pénztár-, biztosítási vagy foglalkoztatói nyugdíjtitok megtartására köteles személy, aki bank-, értékpapír-, pénztár-, biztosítási vagy foglalkoztatói nyugdíjtitoknak minősülő adatot jogtalan előnyszerzés végett, vagy másnak vagyoni hátrányt okozva illetéktelen személy részére hozzáférhetővé tesz, úgyszintén aki jogtalan előnyszerzés végett, vagy másnak vagyoni hátrányt okozva üzleti titkot jogosulatlanul megszerez, felhasznál, mással közöl vagy nyilvánosságra hoz, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Nem büntethető gazdasági titok megsértése miatt, aki
a) a közérdekű adatok nyilvánosságára és a közérdekből nyilvános adatra vonatkozó, külön törvényben meghatározott kötelezettségének tesz eleget, vagy
b)781 a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvényben782 előírt bejelentési kötelezettségének tesz eleget, vagy ilyet kezdeményez, akkor sem, ha az általa jóhiszeműen tett bejelentés megalapozatlan volt,
c) bennfentes kereskedelemmel, piacbefolyásolással vagy a terrorizmus elleni küzdelemmel kapcsolatos, törvényben előírt bejelentési kötelezettségének tesz eleget, vagy ilyet kezdeményez, akkor sem, ha az általa jóhiszeműen tett bejelentés megalapozatlan volt.
Banktitok megsértése
300/A. §783
300/B. §784
Számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekmény
300/C. §785 (1)786 Aki számítástechnikai rendszerbe a számítástechnikai rendszer védelmét szolgáló intézkedés megsértésével vagy kijátszásával jogosulatlanul belép, vagy a belépési jogosultsága kereteit túllépve, illetőleg azt megsértve bent marad, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2)787 Aki
a) számítástechnikai rendszerben tárolt, feldolgozott, kezelt vagy továbbított adatot jogosulatlanul megváltoztat, töröl vagy hozzáférhetetlenné tesz,
b) adat bevitelével, továbbításával, megváltoztatásával, törlésével, illetőleg egyéb művelet végzésével a számítástechnikai rendszer működését jogosulatlanul akadályozza,
vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(3) Aki jogtalan haszonszerzés végett
a) a számítástechnikai rendszerbe adatot bevisz, az abban tárolt, feldolgozott, kezelt vagy továbbított adatot megváltoztat, töröl vagy hozzáférhetetlenné tesz, vagy
b) adat bevitelével, továbbításával, megváltoztatásával, törlésével, illetőleg egyéb művelet végzésével a számítástechnikai rendszer működését akadályozza,
és ezzel kárt okoz, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(4) A (3) bekezdésben meghatározott bűncselekmény büntetése
a) egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény jelentős kárt okoz,
b) két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény különösen nagy kárt okoz,
c) öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény különösen jelentős kárt okoz.
Értékpapírtitok megsértése
300/D. §788
Számítástechnikai rendszer védelmét biztosító technikai intézkedés kijátszása
300/E. §789 (1)790 Aki a 300/C. §-ban meghatározott bűncselekmény elkövetése céljából, az ehhez szükséges vagy ezt könnyítő számítástechnikai programot, jelszót, belépési kódot, vagy számítástechnikai rendszerbe való belépést lehetővé tevő adatot
a) készít,
b) megszerez,
c) forgalomba hoz, azzal kereskedik, vagy más módon hozzáférhetővé tesz,
vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki a 300/C. §-ban meghatározott bűncselekmény elkövetése céljából az ehhez szükséges vagy ezt könnyítő, számítástechnikai program, jelszó, belépési kód, vagy valamely számítástechnikai rendszerbe való belépést lehetővé tevő adat készítésére vonatkozó gazdasági, műszaki, szervezési ismereteit másnak a rendelkezésére bocsátja.
(3) Nem büntethető az (1) bekezdés a) pontja esetén, aki – mielőtt a bűncselekmény elkövetéséhez szükséges vagy ezt megkönnyítő számítástechnikai program, jelszó, belépési kód, vagy valamely számítástechnikai rendszer egészébe vagy egy részébe való belépést lehetővé tevő adat készítése a hatóság tudomására jutott volna – tevékenységét a hatóság előtt felfedi, és az elkészített dolgot a hatóságnak átadja, valamint lehetővé teszi a készítésben részt vevő más személy kilétének megállapítását.
Értelmező rendelkezések791
a) a pénzügyi eszközt, az egyéb tőzsdei terméket és bármilyen más eszközt, amelynek a forgalmazását az Európai Unió valamely tagállama szabályozott piacán engedélyezték, vagy amelyre vonatkozóan az ilyen piacon történő forgalmazásra engedélyezés iránti kérelmet nyújtottak be,
b) azt a pénzügyi eszközt, amely nincs jelen szabályozott piacon, de értéke valamely, az a) pontban felsorolt pénzügyi eszköz értékétől, illetve árfolyamától függ,
c) a rendszeres, illetve rendkívüli tájékoztatási kötelezettség megszűnéséig a nyilvánosan forgalomba hozott értékpapírt
is érteni kell.
a) a gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselője, felügyelő bizottsági tagja,
b) a külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepe, illetve a külföldi székhelyű európai gazdasági egyesülés magyarországi telephelye vezetésére kinevezett személy,
c) minden olyan személy, akit a gazdálkodó szervezet alapszabálya, alapító okirata, társasági szerződése ilyenként határoz meg.
(3)794 A 300/C. § és a 300/E. § alkalmazásában számítástechnikai rendszer az adatok automatikus feldolgozását, kezelését, tárolását, továbbítását biztosító berendezés vagy az egymással kapcsolatban lévő ilyen berendezések összessége.
Árdrágítás
301. §795
302. §796
Pénzmosás797
303. §798 (1) Aki más által elkövetett, szabadságvesztéssel büntetendő cselekményből származó dolog ezen eredetének leplezése céljából
a) a dolgot átalakítja vagy átruházza, gazdasági tevékenység gyakorlása során felhasználja,
b) a dolgon fennálló jogot vagy az e jogban bekövetkezett változásokat, illetve azt a helyet, ahol a dolog található eltitkolja vagy elleplezi,
c) a dologgal összefüggésben bármilyen pénzügyi tevékenységet végez, vagy pénzügyi szolgáltatást vesz igénybe,
bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő az is, aki a más által elkövetett, szabadságvesztéssel büntetendő cselekményből származó dolgot
a) magának vagy harmadik személynek megszerzi,
b) megőrzi, kezeli, használja vagy felhasználja, azon vagy az ellenértékén más anyagi javakat szerez,
ha a dolog eredetét az elkövetés időpontjában ismerte.
(3) Az (1) bekezdés szerint büntetendő az is, aki szabadságvesztéssel büntetendő cselekményének elkövetéséből származó dolgot ezen eredetének leplezése céljából
a) gazdasági tevékenység gyakorlása során felhasználja,
b) a dologgal összefüggésben bármilyen pénzügyi tevékenységet végez, vagy pénzügyi szolgáltatást vesz igénybe.
(4) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha az (1)–(3) bekezdésben meghatározott pénzmosást
a) üzletszerűen,
b) különösen nagy, vagy azt meghaladó értékre,
c)799 pénzügyi intézmény, befektetési vállalkozás, árutőzsdei szolgáltató, befektetési alapkezelő, kockázati tőkealap-kezelő, tőzsdei, elszámolóházi, központi értéktári vagy központi szerződő fél tevékenységet végző szervezet, biztosító, viszontbiztosító vagy független biztosításközvetítő, illetve önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, magánnyugdíjpénztár vagy foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézmény, vagy szerencsejáték szervezésével foglalkozó szervezet tisztségviselőjeként vagy alkalmazottjaként,
d) hivatalos személyként,
e) ügyvédként
követik el.
(5) Aki az (1)–(4) bekezdésben meghatározott pénzmosás elkövetésében megállapodik, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(6) Nem büntethető az (1)–(5) bekezdésben meghatározott pénzmosás miatt, aki a hatóságnál önként feljelentést tesz, vagy ilyet kezdeményez, feltéve, hogy a cselekményt még nem, vagy csak részben fedezték fel.
303/A. §800 (1)801 Aki a más által elkövetett szabadságvesztéssel büntetendő cselekményből származó
a) dolgot gazdasági tevékenység gyakorlása során felhasználja,
b) dologgal összefüggésben bármilyen pénzügyi tevékenységet végez, vagy pénzügyi szolgáltatást vesz igénybe,
és gondatlanságból nem tud a dolog ezen eredetéről, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés vétség miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha az (1) bekezdésben meghatározott cselekményt
a) különösen nagy, vagy azt meghaladó értékre,
b)802 pénzügyi intézmény, befektetési vállalkozás, árutőzsdei szolgáltató, befektetési alapkezelő, kockázati tőkealap-kezelő, tőzsdei, elszámolóházi, központi értéktári vagy központi szerződő fél tevékenységet végző szervezet, biztosító, viszontbiztosító vagy független biztosításközvetítő, illetve önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, magánnyugdíjpénztár vagy foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézmény, vagy szerencsejáték szervezésével foglalkozó szervezet tisztségviselőjeként vagy alkalmazottjaként,
c) hivatalos személyként
követik el.
(3)803 Nem büntethető az (1) és (2) bekezdésben meghatározott pénzmosás miatt, aki a hatóságnál önként feljelentést tesz vagy ilyet kezdeményez, feltéve, hogy a cselekményt még nem vagy csak részben fedezték fel.
A pénzmosással kapcsolatos bejelentési kötelezettség elmulasztása804
303/B. §805 Aki a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvényben806 előírt bejelentési kötelezettségnek nem tesz eleget, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Értelmező rendelkezés807
303/C. § (1)808 A 303. § és a 303/A. § alkalmazásában dolgon a vagyoni jogosultságot megtestesítő olyan okiratot, dematerializált értékpapírt is érteni kell, amely a benne tanúsított vagyoni érték vagy jogosultság feletti rendelkezést önmagában –, illetve dematerializált formában kibocsátott értékpapír esetén az értékpapírszámla jogosultjának – biztosítja.
(2)809 A 303. § és a 303/A. § alkalmazásában pénzügyi tevékenységen, illetve pénzügyi szolgáltatás igénybevételén a pénzügyi szolgáltatási vagy kiegészítő pénzügyi szolgáltatási, befektetési szolgáltatási vagy befektetési szolgáltatási tevékenységet kiegészítő szolgáltatási, árutőzsdei szolgáltatási, befektetési alapkezelési, kockázati tőkealap- kezelési, tőzsdei, elszámolóházi, központi értéktári vagy központi szerződő fél, vagy biztosítási, viszontbiztosítási vagy független biztosításközvetítői, illetve önkéntes kölcsönös biztosító pénztári, magán-nyugdíjpénztári vagy foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatási tevékenységet, illetve annak igénybevételét kell érteni.
A pénz- és bélyeghamisítás
Pénzhamisítás
304. §811 (1) Aki
a) pénzt forgalomba hozatal céljából utánoz vagy meghamisít,
b) hamis vagy meghamisított pénzt forgalomba hozatal céljából megszerez, az országba behoz, onnan kivisz, az ország területén átvisz,
c) hamis vagy meghamisított pénzt forgalomba hoz,
bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a pénzhamisítást
a) különösen nagy, vagy azt meghaladó értékű pénzre,
b) bűnszövetségben
követik el.
(3)812 A büntetés öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a pénzhamisítást váltópénzre, illetve kisebb, vagy azt el nem érő értékű pénzre követik el.
(4)813 Aki pénzhamisításra irányuló előkészületet követ el, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Pénzhamisítás elősegítése
304/A. §814 Aki pénzhamisításhoz szükséges anyagot, eszközt, berendezést vagy számítógépes programot készít, megszerez, tart, átad, forgalomba hoz vagy azzal kereskedik, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
305. § A 304. § alkalmazása szempontjából
a)815 pénz utánzásának kell tekinteni a forgalomból kivont pénz olyan megváltoztatását is, hogy az forgalomban levő pénz látszatát keltse,
b) pénz meghamisításának kell tekinteni olyan jelzés alkalmazását, illetve eltávolítását is, amely annak megjelölésére szolgál, hogy a pénz csak meghatározott országban érvényes, továbbá a pénz nemesfémtartalmának csökkentését is.
Hamis pénz kiadása
306. § (1)816 Aki valódi, illetve hamisítatlan gyanánt jogszerűen szerzett hamis vagy meghamisított pénzt forgalomba hoz, vétséget követ el és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2)817 A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt különösen nagy, vagy azt meghaladó értékű pénzre követik el.
Bélyeghamisítás
307. §818 (1) Aki forgalomba hozatal vagy felhasználás céljából
a) bélyeget utánoz vagy meghamisít,
b) hamis vagy meghamisított bélyeget megszerez,
bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő az is, aki hamis, meghamisított vagy felhasznált bélyeget mint valódit, illetőleg fel nem használtat forgalomba hoz, vagy felhasznál.
(3) A büntetés öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bélyeghamisítást
a) különösen nagy, vagy azt meghaladó értékű bélyegre,
b) bűnszövetségben
követik el.
(4)819 A büntetés vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztés, ha a bélyeghamisítást kisebb, vagy azt el nem érő értékű bélyegre követik el.
308. § (1) A 307. § alkalmazásában forgalomba hozáson a bélyeggyűjtés céljára forgalomba hozást, meghamisításon pedig a bélyegnek gyűjtés célját szolgáló jogosulatlan megváltoztatását is érteni kell.
(2) A külföldi bélyeg a belföldivel azonos védelemben részesül.
A pénzügyi bűncselekmények
Visszaélés társadalombiztosítási, szociális vagy más jóléti juttatással821
309. §822 (1) Aki társadalombiztosítási ellátás, vagy az államháztartás alrendszereiből jogszabály alapján, természetes személy részére nyújtható pénzbeli vagy természetbeni juttatás megszerzése vagy megtartása céljából mást tévedésbe ejt, tévedésben tart vagy a valós tényt elhallgatja, és ezzel kárt okoz, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Korlátlanul enyhíthető annak a büntetése, aki az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekménnyel okozott kárt a vádirat benyújtásáig megtéríti.
Költségvetési csalás823
310. §824 (1) Aki
a) költségvetésbe történő befizetési kötelezettség vagy költségvetésből származó pénzeszközök vonatkozásában mást tévedésbe ejt, tévedésben tart vagy a valós tényt elhallgatja,
b) költségvetésbe történő befizetési kötelezettséggel kapcsolatos kedvezményt jogtalanul vesz igénybe,
c) költségvetésből származó pénzeszközöket a jóváhagyott céltól eltérően használ fel,
és ezzel egy vagy több költségvetésnek vagyoni hátrányt okoz, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha
a) a költségvetési csalás nagyobb vagyoni hátrányt okoz,
b) az (1) bekezdés szerint minősülő költségvetési csalást
ba) bűnszövetségben,
bb) üzletszerűen
követik el.
(3) A büntetés öt évig terjedő szabadságvesztés, ha
a) a költségvetési csalás jelentős vagyoni hátrányt okoz,
b) a nagyobb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalást a (2) bekezdés b) pont ba)–bb) alpontjában meghatározott módon követik el.
(4) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha
a) a költségvetési csalás különösen nagy vagyoni hátrányt okoz,
b) a jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalást a (2) bekezdés b) pont ba)–bb) alpontjában meghatározott módon követik el.
(5) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha
a) a költségvetési csalás különösen jelentős vagyoni hátrányt okoz,
b) a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalást a (2) bekezdés b) pont ba)–bb) alpontjában meghatározott módon követik el.
(6) Az (1)–(5) bekezdés szerint büntetendő, aki a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló törvényben, valamint a felhatalmazásán alapuló jogszabályban megállapított feltétel hiányában vagy hatósági engedély nélkül jövedéki terméket előállít, megszerez, tart, forgalomba hoz vagy azzal kereskedik, és ezzel a költségvetésnek vagyoni hátrányt okoz.
(7) Aki költségvetésből származó pénzeszközökkel kapcsolatban előírt elszámolási, számadási vagy az előírt tájékoztatási kötelezettségének nem vagy hiányosan tesz eleget, valótlan tartalmú nyilatkozatot tesz, vagy valótlan tartalmú, hamis vagy hamisított okiratot használ fel, bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(8) Korlátlanul enyhíthető annak a büntetése, aki az (1)–(6) bekezdésben meghatározott bűncselekménnyel okozott vagyoni hátrányt a vádirat benyújtásáig megtéríti. A korlátlan enyhítés nem alkalmazható, ha az (1)–(6) bekezdésben meghatározott bűncselekményt bűnszövetségben vagy üzletszerűen követik el.
A költségvetési csaláshoz kapcsolódó felügyeleti vagy ellenőrzési kötelezettség elmulasztása825
310/A. §826 A gazdálkodó szervezet vezetője, ellenőrzésre vagy felügyeletre feljogosított tagja vagy dolgozója, ha a 310. §-ban meghatározott bűncselekményt a gazdálkodó szervezet tagja vagy dolgozója a gazdálkodó szervezet érdekében követi el, és a felügyeleti vagy az ellenőrzési kötelezettség teljesítése a bűncselekményt megakadályozhatta volna, bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Társadalombiztosítási, egészségbiztosítási vagy nyugdíjjárulék fizetési kötelezettség megsértése
310/B. §827
311. §828
311/A. §829
Jövedékkel visszaélés elősegítése
311/B. §830 (1)831 Aki jövedéki termék előállítására alkalmas, a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló törvényben, valamint a felhatalmazásán alapuló jogszabályban meghatározott berendezést, készüléket, eszközt, alapanyagot engedély nélkül, vagy a jogszabály megszegésével előállít, megszerez, tart, forgalomba hoz, illetve a forgalomba hozatalhoz szükséges zárjegyet vagy adójegyet engedély nélkül, vagy a jogszabály megszegésével előállít, megszerez, tart, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a cselekményt
a) üzletszerűen,
b) jelentős mennyiségű alapanyagra, zárjegyre, vagy
c) jelentős, illetve azt meghaladó értékű adójegyre
követik el.
312. §832
Fedezetlen bankkártya felhasználása
312/A. §833
Visszaélés csekkel
313. §834
Váltóhamisítás
313/A. §835
Készpénz-helyettesítő fizetési eszköz hamisítás
313/B. §836 (1)837 Aki felhasználás céljából készpénz-helyettesítő fizetési eszközt meghamisít vagy hamis készpénz-helyettesítő fizetési eszközt készít, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2)838 Az (1) bekezdés szerint büntetendő az is, aki a készpénz-helyettesítő fizetési eszköz hamisítást valamely gazdálkodó szervezet által kibocsátott olyan kártyára követi el, amely a kibocsátó áruja árának kiegyenlítésére alkalmas.
(3) Aki készpénz-helyettesítő fizetési eszköz hamisítására irányuló előkészületet követ el, vétség miatt pénzbüntetéssel büntetendő.
Készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés
313/C. §839 (1) Aki
a) hamis vagy hamisított készpénz-helyettesítő fizetési eszközt jogtalan haszonszerzés végett felhasznál,
b) készpénz-helyettesítő fizetési eszközt jogosulatlanul felhasznál,
c) a hamis, a hamisított vagy a jogosulatlanul használt készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel történő fizetést elfogadja,
és ezzel kárt okoz, készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélést követ el.
(2)840 A büntetés vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztés, ha a készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés kisebb kárt okoz, vagy a bűncselekményi értékhatárt meg nem haladó kárt okozó készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélést
a) bűnszövetségben,
b) üzletszerűen
követik el.
(3) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha
a) a készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés nagyobb kárt okoz,
b) a kisebb kárt okozó készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélést a (2) bekezdés a)–b) pontjában meghatározott módon
követik el.
(4) A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha
a) a készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés jelentős kárt okoz,
b) a nagyobb kárt okozó készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélést a (2) bekezdés a)–b) pontjában meghatározott módon
követik el.
(5) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha
a) a készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés különösen nagy kárt okoz,
b) a jelentős kárt okozó készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélést a (2) bekezdés a)–b) pontjában meghatározott módon
követik el.
(6) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha
a) a készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés különösen jelentős kárt okoz,
b) a különösen nagy kárt okozó készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélést a (2) bekezdés a)–b) pontjában
meghatározott módon követik el.
(7)841 Aki
a) egy vagy több olyan készpénz-helyettesítő fizetési eszközt, amely nem vagy nem kizárólag a sajátja, mástól, ennek beleegyezése nélkül, jogtalanul elvesz vagy megszerez,
b) hamis vagy meghamisított, illetve az a) pontban meghatározott módon elvett vagy megszerzett készpénz-helyettesítő fizetési eszközt átad, megszerez, az országba behoz, onnan kivisz, az ország területén átvisz,
vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(8)842 A (2)–(7) bekezdés szerint büntetendő az is, aki a készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélést valamely gazdálkodó szervezet által kibocsátott olyan kártyára követi el, amely a kibocsátó áruja árának kiegyenlítésére alkalmas.
(9)843 A személyi vagyont károsító készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés miatt az elkövető csak magánindítványra büntethető, ha a sértett a hozzátartozója.
Készpénz-helyettesítő fizetési eszköz hamisításának elősegítése
313/D. §844 Aki készpénz-helyettesítő fizetési eszköz hamisításához szükséges anyagot, eszközt, berendezést vagy számítógépes programot készít, megszerez, tart, átad, forgalomba hoz vagy azzal kereskedik, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Értelmező rendelkezés
313/E. §845 (1) A 310. § alkalmazásában költségvetésen az államháztartás alrendszereinek költségvetését – ideértve a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak költségvetését és az elkülönített állami pénzalapokat –, a nemzetközi szervezet által vagy nevében kezelt költségvetést, valamint az Európai Unió által vagy nevében kezelt költségvetést, pénzalapokat kell érteni. Költségvetésből származó pénzeszköz vonatkozásában elkövetett bűncselekmény tekintetében a felsoroltakon kívül költségvetésen a külföldi állam által vagy nevében kezelt költségvetést, pénzalapokat is érteni kell.
(2) A 310. § alkalmazásában vagyoni hátrány alatt érteni kell a költségvetésbe történő befizetési kötelezettség nem teljesítése miatt bekövetkezett bevételkiesést, valamint a költségvetésből jogosulatlanul igénybe vett vagy céltól eltérően felhasznált pénzeszközt is.
(3)846 A 313/B–313/D. § alkalmazásában készpénz-helyettesítő fizetési eszközön a hitelintézetekről szóló törvényben meghatározott készpénz-helyettesítő fizetési eszközt, illetve a kincstári kártyát, az utazási csekket, a személyi jövedelemadóról szóló törvény felhatalmazása alapján kiadott utalványt és a váltót kell érteni, feltéve, hogy kivitelezése, kódolása vagy a rajta lévő aláírás folytán a másolás, a meghamisítás vagy a jogosulatlan felhasználás ellen védett. A külföldön kibocsátott készpénz-helyettesítő fizetési eszköz a belföldön kibocsátott készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel azonos védelemben részesül.
Vegyes rendelkezések
314. §848
Értelmező rendelkezés
315. § (1) Ennek a fejezetnek az alkalmazásában árun ipari vagy egyéb gazdasági jellegű szolgáltatást, áron pedig az áru (szolgáltatás) ellenében járó bármilyen vagyoni értékű ellenszolgáltatást is érteni kell.
(2)849 E fejezet alkalmazásában gazdasági tevékenység a bevétel elérése érdekében vagy azt eredményező módon saját kockázatra rendszeresen végzett termelő, kereskedelmi vagy szolgáltató tevékenység.
A vagyon elleni bűncselekmények
Lopás
316. § (1) Aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa, lopást követ el.
(2)850 A büntetés vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztés, ha a lopást kisebb értékre, vagy a szabálysértési értékre elkövetett lopást
a) bűnszövetségben,
b)851
c) üzletszerűen,
d)852 dolog elleni erőszakkal – ideértve azt is, ha a dolog eltulajdonításának megakadályozására szolgáló eszközt állagsérelem okozása nélkül eltávolítják, vagy a dolog eltulajdonításának megakadályozására alkalmatlanná teszik –,
e)853 egy vagy több közokirat, magánokirat vagy készpénz-helyettesítő fizetési eszköz egyidejű elvételével
f) helyiségbe vagy ehhez tartozó bekerített helyre megtévesztéssel vagy a jogosult (használó) tudta és beleegyezése nélkül bemenve,
g) hamis vagy lopott kulcs használatával,
h) lakást vagy hasonló helyiséget az elkövetővel közösen használó sérelmére,
i) zsebtolvajlás útján,
j)854
követik el.
(3)855
(4) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha
a) a lopást nagyobb értékre,
b)856 a kisebb értékre elkövetett lopást
1.857 a (2) bekezdés a)–e) pontjában meghatározott módon,
2. kulturális javak körébe tartozó tárgyra,
3. vallási tisztelet tárgyára, illetőleg vallási szertartásra vagy más egyházi célra rendelt helyiségből a vallási szertartás végzésére szolgáló tárgyra,
4. temetőben vagy temetkezési emlékhelyen a halott emlékére rendelt vagy holttesten lévő tárgyra,
5.858 nemesfémre, nemesfém ötvözetére vagy fémkereskedelmi engedélyköteles anyagra,
c)859 a lopást szabálysértési vagy kisebb értékre közveszély színhelyén
követik el.
(5) A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha
a) a lopást jelentős értékre,
b)860 a nagyobb értékre elkövetett lopást a (2) bekezdés a)–e) pontjában meghatározott módon vagy közveszély színhelyén
követik el.
(6) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha
a) a lopást különösen nagy értékre,
b)861 a jelentős értékre elkövetett lopást a (2) bekezdés a)–e) pontjában meghatározott módon vagy közveszély színhelyén
c)862
követik el.
(7)863 A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a
a) a lopást különösen jelentős értékre,
b)864 a különösen nagy értékre elkövetett lopást a (2) bekezdés a)–e) pontjában meghatározott módon vagy közveszély színhelyén
c)865
követik el.
Sikkasztás
317. § (1) Aki a rábízott idegen dolgot jogtalanul eltulajdonítja, vagy azzal sajátjaként rendelkezik, sikkasztást követ el.
(2)866 A büntetés vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztés, ha a sikkasztást kisebb értékre vagy a szabálysértési értékre elkövetett sikkasztást
a) bűnszövetségben,
b) közveszély színhelyén,
c) üzletszerűen,
d)867
követik el.
(3)868
(4) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha
a) a sikkasztást nagyobb értékre,
b) a kisebb értékre elkövetett sikkasztást a (2) bekezdés a)–c) pontjában meghatározott módon
c)869 a sikkasztást kulturális javak körébe tartozó tárgyra
követik el.
(5) A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha
a) a sikkasztást jelentős értékre,
b) a nagyobb értékre elkövetett sikkasztást a (2) bekezdés a)–c) pontjában meghatározott módon
követik el.
(6) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha
a) a sikkasztást különösen nagy értékre,
b) a jelentős értékre elkövetett sikkasztást a (2) bekezdés a)–c) pontjában meghatározott módon
követik el.
(7)870 A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha
a) a sikkasztást különösen jelentős értékre,
b) a különösen nagy értékre elkövetett sikkasztást a (2) bekezdés a)–c) pontjában meghatározott módon
követik el.
Csalás
318. § (1) Aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart és ezzel kárt okoz, csalást követ el.
(2)871 A büntetés vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztés, ha a csalás kisebb kárt okoz, vagy a szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okozó csalást
a) bűnszövetségben,
b) közveszély színhelyén,
c) üzletszerűen,
d)872
követik el.
(3)873
(4) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha
a) a csalás nagyobb kárt okoz,
b) a kisebb kárt okozó csalást a (2) bekezdés a)–c) pontjában meghatározott módon
követik el.
(5) A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha
a) a csalás jelentős kárt okoz,
b) a nagyobb kárt okozó csalást a (2) bekezdés a)–c) pontjában meghatározott módon
követik el.
(6) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha
a) a csalás különösen nagy kárt okoz,
b) a jelentős kárt okozó csalást a (2) bekezdés a)–c) pontjában meghatározott módon,
c)874
követik el.
(7)875 A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha
a) a csalás különösen jelentős kárt okoz,
b) a különösen nagy kárt okozó csalást a (2) bekezdés a)–c) pontjában meghatározott módon,
c)876
követik el.
Hűtlen kezelés
319. § (1) Akit idegen vagyon kezelésével bíztak meg, és ebből folyó kötelességének megszegésével vagyoni hátrányt okoz, hűtlen kezelést követ el.
(2)877 A büntetés vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztés, ha a hűtlen kezelés kisebb vagyoni hátrányt okoz.
(3) A büntetés bűntett miatt
a) három évig terjedő szabadságvesztés, ha a hűtlen kezelés nagyobb vagyoni hátrányt,
b) egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a hűtlen kezelés jelentős vagyoni hátrányt,
c) két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a hűtlen kezelés különösen nagy vagyoni hátrányt
d)878 öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a hűtlen kezelés különösen jelentős vagyoni hátrányt
okoz
Hanyag kezelés
320. §879 (1)880 Akit olyan idegen vagyon kezelésével vagy felügyeletével bíztak meg, amelynek kezelése vagy felügyelete törvényen alapul, és az ebből folyó kötelességének megszegésével vagy elhanyagolásával gondatlanságból vagyoni hátrányt okoz, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2)881 A büntetés három évig terjedő szabadságvesztés, ha a hanyag kezelés különösen nagy, vagy ezt meghaladó vagyoni hátrányt okoz.
Rablás
321. § (1) Aki idegen dolgot jogtalan eltulajdonítás végett úgy vesz el mástól, hogy evégből valaki ellen erőszakot avagy élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmaz, illetőleg valakit öntudatlan vagy védekezésre képtelen állapotba helyez, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Rablás az is, ha a tetten ért tolvaj a dolog megtartása végett erőszakot avagy élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmaz.
(3) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a rablást
a)882 felfegyverkezve,
b) jelentős értékre,
c) bűnszövetségben vagy csoportosan,
d)883 hivatalos személy, külföldi hivatalos személy ellen, hivatalos eljárása alatt, vagy közfeladatot ellátó személy ellen, e feladatának teljesítése során
követik el.
(4)884 A büntetés öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés, ha a rablást
a) fegyveresen,
b) különösen nagy vagy ezt meghaladó értékre,
c) jelentős értékre hivatalos személy, külföldi hivatalos személy ellen, hivatalos eljárása alatt vagy közfeladatot ellátó személy ellen, e feladatának teljesítése során, illetőleg jelentős értékre felfegyverkezve, bűnszövetségben vagy csoportosan,
d) felfegyverkezve vagy csoportosan hivatalos személy, külföldi hivatalos személy ellen, hivatalos eljárása alatt vagy közfeladatot ellátó személy ellen, e feladata teljesítése során
követik el.
(5)885 A büntetés tíz évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés, ha a rablást
a) jelentős értékre fegyveresen,
b) fegyveresen hivatalos személy, külföldi hivatalos személy ellen, hivatalos eljárása alatt vagy közfeladatot ellátó személy ellen, e feladata teljesítése során
követik el.
(6)886 Aki rablásra irányuló előkészületet követ el, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Kifosztás
322. § (1) Aki idegen dolgot jogtalan eltulajdonítás végett
a) úgy vesz el mástól, hogy evégből lerészegíti,
b) az általa más bűncselekmény elkövetése során alkalmazott erőszak avagy élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetés hatása alatt álló személytől vesz el,
c)887 védekezésre képtelen személytől vesz el,
bűntettet követ el és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a kifosztást
a) jelentős értékre,
b) bűnszövetségben vagy csoportosan
követik el.
(3)888 A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a kifosztást
a) különösen nagy, vagy ezt meghaladó értékre,
b) jelentős értékre, bűnszövetségben vagy csoportosan
követik el.
Zsarolás
323. § (1)889 Aki jogtalan haszonszerzés végett mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön és ezzel kárt okoz, bűntettet követ el, és egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a zsarolást
a) bűnszövetségben,
b) élet vagy testi épség elleni, avagy más hasonlóan súlyos fenyegetéssel,
c) hivatalos személyként e jelleg felhasználásával, avagy hivatalos megbízás vagy minőség színlelésével
követik el.
(3)890
Rongálás
324. § (1) Aki idegen vagyontárgy megsemmisítésével vagy megrongálásával kárt okoz, rongálást követ el.
A kihirdetés napja: 1978. december 31. Hatálybalépésére és végrehajtására lásd az 1979: 5. törvényerejű rendeletet. A törvényt a 2012: C. törvény 464. § a) pontja hatályon kívül helyezte 2013. július 1. napjával.
Az 1. §-t az 1993: XVII. törvény 103. §-ának (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.
A 3. § (2) bekezdése a 2011: CL. törvény 20. § a) pontja szerint módosított szöveg.
A 4. § (1) bekezdésének b) pontja az 1999: CXX. törvény 1. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 4. § (2) bekezdése az 1999: CXX. törvény 1. §-ának (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 4. § (3) bekezdését az 1999: CXX. törvény 1. §-ának (3) bekezdése iktatta a szövegbe.
Az 5. § a 2007: XXVII. törvény 89. § (4) bekezdésének a) pontja szerint módosított szöveg.
A 6. §-t a 2007: XIII. törvény 14. § (2) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte.
A 7. §-t az 1996: XXXVIII. törvény 84. §-a hatályon kívül helyezte.
A 8. §-t az 1996: XXXVIII. törvény 84. §-a hatályon kívül helyezte.
A 9. §-t az 1996: XXXVIII. törvény 84. §-a hatályon kívül helyezte.
A 10. § (2) bekezdése a 2011: CL. törvény 20. § b) pontja szerint módosított szöveg.
A 17. § (2) bekezdése a 2009: LXXX. törvény 1. §-ával megállapított szöveg.
A 19. § a 2009: LXXX. törvény 2. §-ával megállapított szöveg.
A 20. § új (2) bekezdését a 2009: LXXX. törvény 3. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti (2) bekezdés számozását (3) bekezdésre változtatva.
A 20. § eredeti (2) bekezdésének számozását (3) bekezdésre változtatta a 2009: LXXX. törvény 3. §-a.
A 22. § e) pontját a 2006: LI. törvény 285. § (1) bekezdésének d) pontja hatályon kívül helyezte.
A 28. §-t a 2006: LI. törvény 285. § (1) bekezdésének d) pontja hatályon kívül helyezte.
A 29. § (2) bekezdése a 2009: LXXX. törvény 4. §-ával megállapított szöveg.
A 29. § (3) bekezdése a 2009: LXXX. törvény 4. §-ával megállapított szöveg.
A 29/A. §-t a 2009: LXXX. törvény 5. §-a iktatta be.
A 32. § d) pontját újonnan a 2006: LI. törvény 262. §-a iktatta be.
A 33. § (1) bekezdésének a) pontja az 1993: XVII. törvény 1. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 33. § (1) bekezdés b) pontja a 2011: CL. törvény 2. §-ával megállapított szöveg.
A 33. § (1a) bekezdését a 2012: LXII. törvény 1. §-a iktatta be.
A 33. § (2) bekezdése az 1993: XVII. törvény 1. §-ának (2) bekezdésével megállapított szöveg.
Az Alkotmánybíróság a 2/1994. (I. 14.) AB határozatával a 81/1945. (II. 5.) ME rendelet (Nbr.) 11. §-ának 1–4., 6. pontját, továbbá 13. §-ának 1. és 3–7. pontját megsemmisítette. Határozatában megállapította, hogy a Btk. 33. §-a (2) bekezdésének a) pontja az Nbr. 11. §-ának 5. pontjában és 13. §–ának 2. pontjában meghatározott háborús bűntettekre vonatkoztatható.
A 33. § (2) bekezdés c) pontja a 2011: CL. törvény 3. §-ával megállapított szöveg.
A 33. § (2) bekezdésének e) pontja a 2003: II. törvény 88. § (1) bekezdésének a) pontja, a 2007: XXVII. törvény 89. § (4) bekezdésének a) pontja szerint módosított szöveg.
A 35. § (2) bekezdése a 2009: LXXXIII. törvény 51. §-ával megállapított szöveg.
A 35. § új (3) bekezdését a 2001: CXXI. törvény 2. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti (3) bekezdés számozását (4) bekezdésre változtatva.
A 35. § eredeti (3) bekezdésének számozását (4) bekezdésre változtatta a 2001: CXXI. törvény 2. §-a.
A 35. § (5) bekezdését a 2006: LI. törvény 263. § (2) bekezdése iktatta be.
A 36. §-t és alcímét újonnan a 2006: LI. törvény 264. §-a iktatta be.
A 36. § (1) bekezdése a 2011: LXXXIX. törvény 26. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 27. § (2) bekezdése alapján a 2011. július 13-át követően megindításra kerülő eljárásokra kell alkalmazni.
A 36. § (2) bekezdése a 2011: LXXXIX. törvény 26. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 27. § (2) bekezdése alapján a 2011. július 13-át követően megindításra kerülő eljárásokra kell alkalmazni.
A 36. § (3) bekezdés d) pontja a 2010: CLXI. törvény 1. §-ával megállapított szöveg.
A 36. § (3) bekezdésének e) pontját a 2009: LXXX. törvény 6. § (2) bekezdése iktatta be.
A 38. § a 2009: LXXX. törvény 7. §-ával megállapított szöveg.
A 39. §-t a 23/1990. (X. 31.) AB határozat megsemmisítette.
A 40. § (2) bekezdése a 2009: LXXX. törvény 8. §-ával megállapított szöveg.
A 40. § (3) bekezdését az 1998: LXXXVII. törvény 2. §-a iktatta be, szövege a 2010: CLXI. törvény 2. §-ával megállapított szöveg.
A 41. § (3) bekezdése a 2011: CL. törvény 4. §-ával megállapított szöveg.
A 42. § (1) bekezdése az 1993: XVII. törvény 4. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 42. § (2) bekezdésének b) pontja az 1998: LXXXVII. törvény 3. §-ával megállapított szöveg.
A 42. § (2) bekezdése b) pontjának 1. alpontja a 2001: CXXI. törvény 88. § (3) bekezdésének a) pontja és a 2003: II. törvény 88. § (1) bekezdésének a) és e) pontja, a 2007: XXVII. törvény 89. § (4) bekezdésének a) pontja szerint módosított szöveg.
A 42. § (2) bekezdése b) pontjának 2. alpontja a 2001: CXXI. törvény 5. § (1) bekezdésével megállapított és a 2003: II. törvény 88. § (1) bekezdésének a) pontja, a 2005: XCI. törvény 29. § (3) bekezdésének a) pontja, a 2007: XXVII. törvény 89. § (3) bekezdésének a) pontja, a 2010: CLXI. törvény 68. § (5) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.
A 42. § (2) bekezdése b) pontjának 3. alpontját a 2001: CXXI. törvény 88. § (2) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte; újonnan a 2003: II. törvény 2. §-a iktatta a szövegbe.
A 42. § (3) bekezdése a 2001: CXXI. törvény 5. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 45. § (1) bekezdése az 1987: III. törvény 3. §-ával megállapított szöveg.
A 46. § (1) bekezdése a 2011: CL. törvény 5. §-ával megállapított szöveg.
A 46. § (3) bekezdését a 2007: XXVII. törvény 1. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2011: CL. törvény 21. § a) pontja.
A 47. § (3) bekezdését az 1997: LXXIII. törvény 1. §-a iktatta a szövegbe, s egyidejűleg az eredeti (3) bekezdés számozását (4) bekezdésre változtatta. A (3) bekezdés az 1998: LXXXVII. törvény 93. §-ának (2) bekezdése szerint módosított szöveg, második mondatát a 2003: II. törvény 3. §-a iktatta be.
A 47. § (4) – eredetileg (3) – bekezdése az 1993: XVII. törvény 5. §-ával megállapított szöveg.
A 47. § (4) bekezdésének b) pontja az 1998: LXXXVII. törvény 4. §-ával megállapított szöveg.
A 47. § (4) bekezdésének c) pontját a 2003: II. törvény 88. § (1) bekezdésének e) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2009: LXXX. törvény 9. § (1) bekezdése iktatta be.
A 47. § (4) bekezdésének d) pontját az 1998: LXXXVII. törvény 4. §-a iktatta be, szövege a 2001: CXXI. törvény 6. §-ával megállapított szöveg.
A 47. § (4) bekezdésének e) pontját a 2003: II. törvény 88. § (1) bekezdésének e) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2009: LXXX. törvény 9. § (2) bekezdése iktatta be.
A 47. § (5) bekezdését az 1993: XVII. törvény 103. §-ának (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.
A 47/A. § az 1998: LXXXVII. törvény 5. §-ával megállapított szöveg.
A 47/A. § (3) bekezdését a 2011: CL. törvény 6. §-a iktatta be.
A 47/B. §-t az 1998: LXXXVII. törvény 5. §-a iktatta a szövegbe.
A 47/B. § (1) bekezdése a 2010: CLXI. törvény 3. §-ával megállapított szöveg.
A 47/B. § (2) bekezdése a 2010: CLXI. törvény 3. §-ával megállapított szöveg.
A 47/B. § (6) bekezdését a 2007: CLXII. törvény 1. §-a iktatta be.
A 47/C. §-t az 1998: LXXXVII. törvény 5. §-a iktatta a szövegbe.
A 48. § (1) bekezdése az 1998: LXXXVII. törvény 6. §-ával megállapított szöveg.
A 48. § (3) bekezdése a 2009: LXXX. törvény 10. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 48. § (4) bekezdése a 2010: CLXI. törvény 4. §-ával megállapított szöveg.
A 48/A. §-t ismételten az 1999: CXX. törvény 3. §-a iktatta a szövegbe.
A 48/A. § (1) bekezdése a 2009: LXXX. törvény 11. §-ával megállapított szöveg.
A 49. § előtti alcímet az 1993: XVII. törvény 7. §-a állapította meg.
A 49. § az 1997: LXXIII. törvény 3. §-ával megállapított szöveg.
A 49. § (4) bekezdése a 2009: LXXX. törvény 12. §-ával megállapított szöveg.
Az 50. § az 1993: XVII. törvény 8. §-ával megállapított szöveg.
Az 50. § (2) bekezdése a 2009: LXXX. törvény 13. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
Az 50. § (3) bekezdését a 2009: LXXX. törvény 13. § (2) bekezdése iktatta be.
Az 51. § a 2009: LXXX. törvény 14. §-ával megállapított szöveg.
Az 52. § a 2009: LXXX. törvény 15. §-ával megállapított szöveg. E módosító törvény 56. § (8) bekezdése alapján 2010. január 1. és 2010. május 1. között a pénzbüntetést – meg nem fizetése esetén – fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre kell átváltoztatni.
Az 52. § (3) bekezdése a 2010: CLXI. törvény 5. §-ával megállapított szöveg.
Az 53–55. §-t és az 53. §-t megelőző alcímet a 2009: LXXX. törvény 56. § (7) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte.
Az 53–55. §-t és az 53. §-t megelőző alcímet a 2009: LXXX. törvény 56. § (7) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte.
Az 53–55. §-t és az 53. §-t megelőző alcímet a 2009: LXXX. törvény 56. § (7) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte.
Az 56. § a 2010: CLXI. törvény 6. §-ával megállapított szöveg.
Az 57. § (1) bekezdése a 2001: CXXI. törvény 8. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
Az 57. § (2) bekezdése a 2009: LXXX. törvény 16. §-ával megállapított szöveg.
Az 57. § (3) bekezdése a 2001: CXXI. törvény 8. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
Az 59. § (2) bekezdése a 2009: LXXX. törvény 17. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
Az 59. § (3) bekezdését a 2009: LXXX. törvény 17. § (2) bekezdése iktatta be.
A 64. §-t megelőző alcím a 2009: LXXX. törvény 21. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 64. § a 2009: LXXX. törvény 21. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 65. §-t a 2009: LXXX. törvény 56. § (7) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte.
A 60. §-t és az azt megelőző alcímet a 2009: LXXX. törvény 56. § (7) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte.
A 61. § az 1998: LXXXVII. törvény 10. §-ával megállapított szöveg.
A 61. § (1) bekezdése a 2011: CL. törvény 20. § b) pontja szerint módosított szöveg.
A 61. § (2) bekezdése a 2009: LXXX. törvény 18. §-ával megállapított szöveg.
A 61. § (3) bekezdése a 2007: XXVII. törvény 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 61. § (4) bekezdése a 2005: XCI. törvény 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 61. § (6) bekezdését a 2005: XCI. törvény 1. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2007: XXVII. törvény 2. § (2) bekezdésével megállapított, a 2011: CL. törvény 20. § b) pontja szerint módosított szöveg.
A 61. § (7) bekezdését a 2005: XCI. törvény 1. § (2) bekezdése iktatta be.
A 61. § (7) bekezdés a) pontja a 2011: CL. törvény 20. § b) pontja szerint módosított szöveg.
A 62. §-t megelőző alcím a 2009: LXXX. törvény 19. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 62. §-t a 2001: CXXI. törvény 88. § (2) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2009: LXXX. törvény 19. § (2) bekezdése iktatta be.
A 62. § (1) bekezdése a 2010: CLXI. törvény 7. §-ával megállapított szöveg.
A 62. § (2) bekezdés a) pontja a 2011: CCI. törvény 14. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 62. § (2) bekezdés d) pontja a 2011: CLXXV. törvény 80. § a) pontja szerint módosított szöveg.
A 63. §-t a 2001: CXXI. törvény 88. § (2) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2009: LXXX. törvény 20. §-a iktatta be.
A 67. § (1) bekezdése a 2009: LXXX. törvény 22. §-ával megállapított szöveg.
A 67. § új (2) bekezdését a 2001: CXXI. törvény 9. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti (2)–(3) bekezdés számozását (3)–(4) bekezdésre változtatva. A (2) bekezdés a 2009: LXXX. törvény 22. §-ával megállapított szöveg.
A 67. § eredeti (2) bekezdésének számozását (3) bekezdésre változtatta a 2001: CXXI. törvény 9. §-a. A (3) bekezdés a 2009: LXXX. törvény 22. §-ával megállapított szöveg.
A 67. § eredeti (3) bekezdésének számozását (4) bekezdésre változtatta a 2001: CXXI. törvény 9. §-a.
A 68. § a 2009: LXXX. törvény 23. §-ával megállapított szöveg.
A 68. § (1) bekezdése a 2010: CLXI. törvény 68. § (8) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.
A 69. § az 1993: XVII. törvény 16. §-ával megállapított szöveg.
A 70. § (1) bekezdésének 4. pontját a 2009: LXXX. törvény 56. § (7) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte.
A 70. § (1) bekezdés 6. pontját az 1989: LIV. törvény 5. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2001: CXXI. törvény 11. § (1) bekezdése iktatta be.
A 70. § (1) bekezdésének 8. pontját a 2001: CXXI. törvény 11. § (1) bekezdése iktatta a szövegbe.
A 70. § (2) bekezdése a 2001: CXXI. törvény 11. § (2) bekezdésével megállapított, a 2010: CLXI. törvény 68. § (8) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.
A 70. § (3) bekezdését a 2001: CXXI. törvény 11. § (3) bekezdése iktatta a szövegbe.
Lásd a 2001: CIV. törvényt.
A 71. § a 2006: LI. törvény 265. §-ával megállapított szöveg.
A 72. § (1) bekezdése a 2003: II. törvény 4. §-ával megállapított szöveg.
A 72. § (2)-(3) bekezdését beiktatta és az addigi (2)-(4) bekezdés számozását (4)-(6) bekezdésre változtatta az 1998: LXXXVII. törvény 15. §-a. A (2)–(3) bekezdést a 2003: II. törvény 88. § (1) bekezdésének e) pontja hatályon kívül helyezte.
A 72. § (4) – eredetileg (2) – bekezdése a 2009: LXXX. törvény 24. §-ával megállapított szöveg.
A 72. § eredeti (3) bekezdésének számozását (5) bekezdésre változatta az 1998: LXXXVII. törvény 15. §-a.
A 72. § (4) bekezdése az 1984: 19. tvr. 6. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg, számozását (6) bekezdésre változtatta az 1998: LXXXVII. törvény 15. §-a.
A 73. § (2) bekezdése a 2002: I. törvény 301. §-ával megállapított szöveg.
A 74. § (3) bekezdése a 2009: LXXX. törvény 25. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 74. § (4) bekezdését a 2009: LXXX. törvény 25. § (2) bekezdése iktatta be.
A 75. §-t és az azt megelőző alcímet a 2009: LXXX. törvény 56. § (7) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte.
A 76. §-t az 1990: XIV. törvény 4. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.
A 77. § a 2001: CXXI. törvény 12. §-ával megállapított szöveg.
A 77. § (1) bekezdésének d) pontja a 2007: XXVII. törvény 3. §-ával megállapított szöveg.
A 77. § (4) bekezdése a 2006: LI. törvény 266. §-ával megállapított szöveg.
A 77. § (4a) bekezdését 2012: XCV. törvény 10. § (1) bekezdése iktatta be. A 9. § alapján a 2012. július 13-át követően kötött kölcsönzési szerződések alapján indult eljárásokban kell alkalmazni.
A 77. § (7) bekezdése a 2003: II. törvény 5. §-ával megállapított szöveg.
A 77/A. §-t az 1998: LXXXVII. törvény 17. §-a iktatta be, szövege a 2001: CXXI. törvény 13. §-ával megállapított szöveg.
A 77/B. §-t és alcímét a 2001: CXXI. törvény 14. §-a iktatta a szövegbe.
A 77/B. § (1) bekezdésének e) pontját a 2003: II. törvény 6. §-a iktatta be, szövege a 2009: CLXIII. törvény 29. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 77/C. §-t a 2001: CXXI. törvény 15. §-a iktatta a szövegbe.
A 77/C. § (2) bekezdése a 2006: LI. törvény 267. §-ával megállapított szöveg.
A 77/C. § (2a) bekezdését 2012: XCV. törvény 10. § (2) bekezdése iktatta be. A 9. § alapján a 2012. július 13-át követően kötött kölcsönzési szerződések alapján indult eljárásokban kell alkalmazni.
A 78–81. §-okat az 1989: LIV. törvény 5. §-ának (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.
A 82. § a 2005: XCI. törvény 2. §-ával megállapított szöveg.
A 82. § (1) bekezdése a 2009: LXXX. törvény 26. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 82. § (2) bekezdése a 2009: LXXX. törvény 26. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 82. § (3) bekezdése a 2009: LXXX. törvény 26. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 82. § (5) bekezdésének c) pontja a 2009: LXXX. törvény 26. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 82. § (5) bekezdésének f) pontja a 2007: LXXXII. törvény 13. § (1) bekezdésének 4. pontja szerint módosított szöveg.
A 82. § (5) bekezdése i) pontjának hatálybalépéséről – a 2005: XCI. törvény 29. § (4) bekezdése alapján – külön törvény rendelkezik.
A 83. § a 2010: LVI. törvény 1. §-ával megállapított szöveg.
A 84. §-t a 23/1990. (X. 31.) AB határozat megsemmisítette.
A 85. § (2) bekezdése az 1993: XVII. törvény 18. §-ával megállapított, s a Magyar Közlöny 1993. évi 50. számában közzétett helyesbítésnek megfelelő, valamint a 2009: LXXX. törvény 56. § (4) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg.
A 85. § (3) bekezdése az 1998: LXXXVII. törvény 19. §-ával megállapított szöveg.
A 85. § (4) bekezdését a 2010: LVI. törvény 2. §-a iktatta be, szövege a 2010: CLXI. törvény 68. § (5) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.
A 85. § (4) bekezdését a 2010: LVI. törvény 2. §-a iktatta be. Az Alkotmánybíróság 23/2014. (VII. 15.) AB határozat 1. pontjával megállapította, hogy a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 2010. július 23-tól 2013. június 30-ig hatályos 85. § (4) bekezdésének alkalmazása alaptörvény-ellenes.
A 85/A. §-t az 1998: XIX. törvény 607. §-ának (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2011: LXXXIX. törvény 26. § (2) bekezdésével megállapított szöveg, ez utóbbi módosító törvény 27. § (2) bekezdése alapján a 2011. július 13-át követően megindításra kerülő eljárásokra kell alkalmazni.
A 87. § (1) bekezdése az 1993: XVII. törvény 19. §-ának (1) bekezdésével megállapított és a 2009: LXXX. törvény 56. § (4) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.
A 87. § (2) bekezdése a 2003: II. törvény 7. §-ával megállapított szöveg.
A 87. § (2) bekezdésének d) pontja a 2009: LXXX. törvény 27. §-ával megállapított szöveg.
A 87. § (2) bekezdésének e) pontja a 2009: LXXX. törvény 27. §-ával megállapított szöveg.
A 87. § (3) bekezdése a 2003: II. törvény 7. §-ával megállapított szöveg.
A 87. § (5) bekezdését az 1998: LXXXVII. törvény 21. §-ának (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2003: II. törvény 88. § (1) bekezdésének e) pontja.
A 87/A. §-t az 1997: LXXIII. törvény 6. §-a iktatta a szövegbe, s egyidejűleg az eredeti 87/A. § jelölését 87/B. §-ra változtatta. A 87/A. §-t a 2003: II. törvény 88. § (1) bekezdésének e) pontja hatályon kívül helyezte.
A 87/B. §-t az 1999: CX: törvény 175. §-ának (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.
A 87/C. §-t és az előtte levő alcímet az 1998: XIX. törvény 607. §-ának (2) bekezdése iktatta be. A 87/C. § a 2011: LXXXIX. törvény 26. § (3) bekezdésével megállapított szöveg, ez utóbbi módosító törvény 27. § (2) bekezdése alapján a 2011. július 13-át követően megindításra kerülő eljárásokra kell alkalmazni.
A 88. §-t és az azt megelőző alcímet a 2009: LXXX. törvény 56. § (7) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte.
A 89. §-t megelőző alcím a 2009: LXXX. törvény 28. §-ával megállapított szöveg.
A 89. § a 2009: LXXX. törvény 28. §-ával megállapított szöveg.
A 90. §-t megelőző alcímet a 2009: LXXX. törvény 29. § (1) bekezdése iktatta be.
A 90. § a 2009: LXXX. törvény 29. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 91. §-t megelőző alcímet a 2009: LXXX. törvény 30. § (1) bekezdése iktatta be.
A 91. § a 2009: LXXX. törvény 30. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 91/A. §-t az 1998: XXII. törvény 1. §-a iktatta be, szövege a 2009: LXXX. törvény 31. §-ával megállapított szöveg.
A 91/B. §-t a 2009: LXXX. törvény 32. §-a iktatta be.
A 92. § a 2008: XCII. törvény 1. §-ával megállapított szöveg.
A 93. § az 1998: LXXXVII. törvény 26. §-ával megállapított szöveg.
A 95. §-t az 1993: XVII. törvény 103. §-ának (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.
A 96. § a 2009: CXXXVI. törvény 23. §-ával megállapított szöveg.
A 97. §-t megelőző alcím a 2009: LXXX. törvény 34. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 97. § a 2010: LVI. törvény 3. §-ával megállapított szöveg.
A 97/A. §-t a 2009: LXXX. törvény 35. §-a iktatta be, szövege a 2010: LVI. törvény 4. §-ával megállapított szöveg.
A 98. § alcímét a 2001: CXXI. törvény 17. §-a iktatta a szövegbe.
A 98. §-t a 1993: XVII. törvény 103. §-ának (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2001: CXXI. törvény 17. §-a iktatta a szövegbe.
A 98. § (2) bekezdését a 2003: II. törvény 88. § (1) bekezdésének e) pontja hatályon kívül helyezte.
A 99. §-t megelőző alcím a 2003: II. törvény 8. §-ával megállapított szöveg.
A 99. § a 2009: LXXX. törvény 36. §-ával megállapított szöveg.
A 100. § a 2009: XLVII. törvény 100. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. A bűnügyi nyilvántartásban 2009. június 30. napjáig kezelt adatokra vonatkozóan lásd e módosító törvény 99. §-át.
A 102. § (1) bekezdése az 1993: XVII. törvény 26. §-ával megállapított szöveg.
A 102. § (1) bekezdésének a) pontja a 2009: XLVII. törvény 100. § (3) bekezdésével megállapított és a 2009: CXXXVI. törvény 26. § (4) bekezdés b) pontja, a 2010: CLXI. törvény 68. § (5) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.
A 102. § (3) bekezdését az 1993: XVII. törvény 103. §-ának (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.
A 103. § (1) bekezdése az 1993: XVII. törvény 27. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 103. § korábbi (2)–(3) bekezdését hatályon kívül helyezte az 1993: XVII. törvény 103. §-ának (1) bekezdése, az eredeti (4) bekezdés számozását (2) bekezdésre változtatta a törvény 27. §-ának (2) bekezdése. A (2) bekezdés a 2009: LXXX. törvény 56. § (4) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.
A 104. § az 1993: XVII. törvény 28. §-ával megállapított szöveg.
A 104. § (1) bekezdése a 2010: CLXI. törvény 8. §-ával megállapított szöveg.
A 105. § a 2009: XLVII. törvény 100. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. A bűnügyi nyilvántartásban 2009. június 30. napjáig kezelt adatokra vonatkozóan lásd e módosító törvény 99. §-át.
A 105. § (2) bekezdését a 2009: CXXXVI. törvény 26. § (4) bekezdés f) pont fa) alpontja hatályon kívül helyezte.
A 106. § a 2009: XLVII. törvény 100. § (5) bekezdésével megállapított szöveg. A bűnügyi nyilvántartásban 2009. június 30. napjáig kezelt adatokra vonatkozóan lásd e módosító törvény 99. §-át.
A 107/A. §-t megelőző alcímet a 2006: LI. törvény 270. §-a iktatta be.
A 107/A. §-t a 2006: LI. törvény 270. §-a iktatta be, szövege a 2009: LXXX. törvény 37. §-ával megállapított szöveg.
A 108. § (3) bekezdését az 1995: XLI. törvény 1. §-a iktatta a szövegbe.
A 109. § a 2010: CLXI. törvény 9. §-ával megállapított szöveg.
A 110. § (1) bekezdése az 1998: LXXXVII. törvény 28. §-ával megállapított szöveg.
A 110. § (2) bekezdésének a) pontja az 1993: XVII. törvény 30. §-ának (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 110. § (3) bekezdése az 1993: XVII. törvény 30. §-ának (3) bekezdésével megállapított szöveg.
A 112. § eredeti szövegének jelölését (1) bekezdésre változtatta az 1999: CXX. törvény 5. §-a.
A 112. § (2) bekezdését az 1999: CXX. törvény 5. §-a iktatta a szövegbe, is egyidejűleg a § eredeti szövegét (1) bekezdésre változtatta. A (2) bekezdést a 2003: II. törvény 88. § (1) bekezdésének e) pontja hatályon kívül helyezte.
A 113. §-t megelőző alcímet az 1997: LXXIII. törvény 8. §-a iktatta a szövegbe.
A 113. §-t újonnan az 1997: LXXIII. törvény 8. §-a iktatta be, szövege a 2009: LXXX. törvény 38. §-ával megállapított szöveg.
A 114. § (1a) bekezdését a 2012: LXII. törvény 2. § (1) bekezdése iktatta be.
A 114. § (2) bekezdése a 2012: LXII. törvény 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 114. § (3) bekezdését a 2012: LXII. törvény 2. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2012: CLXXX. törvény 180. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 114. § (4) bekezdését a 2012: LXII. törvény 2. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2012: CLXXX. törvény 180. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 117. § (2) bekezdése az 1995: XLI. törvény 2. §-ával megállapított szöveg.
A 118. § (2)–(4) bekezdése az 1995: XLI. törvény 3. §-ával megállapított szöveg.
A 118. § (5)-(6) bekezdését az 1995: XLI. törvény 3. §-a iktatta be.
A 118/A. §-t és címét az 1987: III. törvény (Tv.) 17. §-a iktatta a szövegbe. A rendelkezés hatálybalépéséről – a Tv. 42. §-ának (1) bekezdése alapján – külön jogszabály rendelkezett volna, de a Tv.-t a 2007: LXXXII. törvény 1. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, így a módosítás nem lép hatályba.
A 119. § az 1995: XLI. törvény 4. §-ával megállapított szöveg.
A 120. § (2) bekezdése az 1995: XLI. törvény 5. §-ával megállapított szöveg.
A 120. § (3) bekezdését az 1993: XVII. törvény 103. §-ának (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.
A 120/A. §-t és az azt megelőző alcímet az 1995: XLI. törvény 6. §-a iktatta a szövegbe.
A 120/A. § (2) bekezdése az 1998: LXXXVII. törvény 29. §-ával megállapított szöveg.
A 120/B. §-t és az azt megelőző alcímet az 1995: XLI. törvény 7. §-a iktatta be, szövegük a 2010: CLXI. törvény 10. §-ával megállapított szöveg.
A 121. § (1) bekezdésének b) és c) pontja az 1993: XVII. törvény 31. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 121. § (2) bekezdése az 1993: XVII. törvény 31. §-ának (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 121. § (3) bekezdését a 2009: CXXXVI. törvény 26. § (4) bekezdés f) pont fa) alpontja hatályon kívül helyezte.
A 122. § (1) bekezdése a 2012: XXXVI. törvény 148. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 145. § (6) bekezdését.
A 122. § (3) bekezdését a 2004: CXXXI. törvény 29. § a) pontja hatályon kívül helyezte.
A 122/A–122/B. §-t és az előtte levő címet az 1998: LXXXVII. törvény 30. §-a iktatta a szövegbe.
A 122/A. § (1) bekezdés bevezető szövegrésze a 2008: XXVI. törvény 23. § (5) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.
A 122/A. § (1) bekezdésének a) pontja a 2004: CXXXI. törvény 29. § a) pontja szerint módosított szöveg.
A 122/A. § (1) bekezdésének b) pontja a 2004: CXXXI. törvény 2. §-ával megállapított szöveg.
A 122/B. § a 2004: CXXXI. törvény 3. §-ával megállapított szöveg.
A 123. § (2) bekezdése a 2009: LXXX. törvény 39. §-ával megállapított szöveg.
A 123. § (3) bekezdését az 1993: XVII. törvény 103. §-ának (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.
A 124. § az 1998: LXXXVII. törvény 31. §-ával megállapított szöveg.
A 125. §-t az 1993: XVII. törvény 103. §-ának (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.
A 125. §-t az 1993: XVII. törvény 103. §-ának (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.
A 127. § és az azt megelőző alcím az 1993: XVII. törvény 32. §-ával megállapított szöveg.
A 127. § (1) bekezdése a 2004: CXXXI. törvény 4. §-ával megállapított szöveg.
A 129. § és alcíme az 1993: XVII. törvény 33. §-ával megállapított szöveg.
A 129/A. §-t megelőző alcímet a 2009: LXXX. törvény 40. §-a iktatta be.
A 129/A. §-t a 2009: LXXX. törvény 40. §-a iktatta be.
A 130. § a 2009: LXXX. törvény 41. §-ával megállapított szöveg.
A 132. § a 2004: CXXXI. törvény 5. §-ával megállapított szöveg.
A 135. §-t a 1987: III. törvény 42. §-ának (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.
A 136. § (1) bekezdése az 1993: XVII. törvény 103. §-ának (1) bekezdése szerint módosított szöveg.
A 137. § 1. pontja az 1993: XVII. törvény 34. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 137. § 1. pont d) alpontja a 2010: XLIII. törvény 83. § a) pontja szerint módosított szöveg.
A 137. § 1. pont e) alpontja a 2010: CLXI. törvény 11. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 137. § 1. pont f) alpontja a 2011: CXI. törvény 48. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 137. § 1. pontjának h) alpontja a 2000: CXXV. törvény 1. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 137. § 1. pontjának i) pontját az 1994: LIII. törvény 310. §-ának (1) bekezdése iktatta be, mely egyidejűleg a korábbi i)-j) pontokat j)-k) pontra változtatta. Az i) pont újonnan a 2000: CXXV. törvény 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 137. § 1. pont j) alpontja a 2012: XXXVI. törvény 148. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 145. § (6) bekezdését.
A 137. § 1. pontjának új k) alpontját a 2006: CXXIII. törvény 18. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti k) alpont jelölését l) pontra változtatva. A k) alpontot a 2010: CXXVI. törvény 31. §-a hatályon kívül helyezte.
A 137. § 1. pontja eredeti k) alpontjának jelölését a 2006: CXXIII. törvény 18. §-a l) pontra változtatta.
A 137. § új 2. pontját az 1998: LXXXVII. törvény 34. §-a iktatta a szövegbe, s egyidejűleg az eredeti 2–15. pont számozását 3–16. pontra változtatta.
A 137. § 2. pont a) alpontja a 2010: CLXI. törvény 11. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 137. § 2. pontjának b) alpontja a 2004: CXXXI. törvény 6. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 137. § 2. pontjának e) alpontja a 2005: XCI. törvény 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 137. § 2. pontjának g) alpontja a 2005: XCI. törvény 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 137. § 2. pont h) alpontja a 2008: XXXIII. törvény 11. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 137. § 2. pontjának i) alpontját az 1999: CXX. törvény 6. §-ának (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2011: CLXV. törvény 31. §-ával megállapított szöveg.
A 137. § 2. pontjának j) alpontját a 2001: CXXI. törvény 19. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2011: CCVI. törvény 39. §-ával megállapított szöveg.
A 137. § 2. pontjának k) pontját a 2003: II. törvény 9. §-a iktatta a szövegbe.
A 137. § 2. pontjának l) alpontját a 2009: LXXX. törvény 42. § (2) bekezdése iktatta be.
A 137. § 2. pont m) alpontját a 2009: CXLVI. törvény 1. §-a iktatta be.
A 137. § 2. pont n) alpontját a 2010: LXXXVI. törvény 16. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2010: CLXI. törvény 68. § (8) bekezdés c) pontja.
A 137. § eredeti 2. pontjának számozását 3. pontra változtatta az 1998: LXXXVII. törvény 34. §-a, szövege a 2001: CXXI. törvény 19. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 137. § 3. pontjának a) pontja a 2003: CXXX. törvény 68. §-ával megállapított szöveg.
A 137. § 3. pont d) alpontja a 2011: CL. törvény 20. § b) pontja szerint módosított szöveg.
A 137. § eredeti 3. pontjának számozását 4. pontra változtatta az 1998: LXXXVII. törvény 34. §-a, szövege a 2001: CXXI. törvény 19. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.
A 137. § eredeti 4. pontjának számozását 5. pontra változtatta az 1998: LXXXVII. törvény 34. §-a, szövege az 1999: CXX. törvény 6. §-ának (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 137. § eredeti 5. pontjának számozását 6. pontra változtatta az 1998: LXXXVII. törvény 34. §-a, szövege a 2008: XCII. törvény 2. §-ával megállapított szöveg.
A 137. § eredeti 6. pontjának számozását 7. pontra változtatta az 1998: LXXXVII. törvény 34. §-a, szövege a 2001: CXXI. törvény 19. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.
A 137. § új 7. pontját az 1997: LXXIII. törvény 9. §-a iktatta a szövegbe, egyidejűleg az eredeti 7–14. pont számozását 8–15. pontra változtatva. A 137. § 7. pontjának számozását 8. pontra változtatta az 1998: LXXXVII. törvény 34. §-a, szövege a 2001: CXXI. törvény 19. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.
A 137. § 8. – eredeti 7. – pontjának számozását 9. pontra változtatta az 1998: LXXXVII. törvény 34. §-a, szövege az 1999: CXX. törvény 6. §-ának (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 137. § 9. – eredeti 8. – pontjának számozását 10. pontra változtatta az 1998: LXXXVII. törvény 34. §-a, szövege a 2004: CXXXI. törvény 6. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 137. § 10. pontjának új a) pontját a 2007: CLXII. törvény 3. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti a) pont megjelölését c) pontra változtatva.
A 137. § 10. pontjának új b) pontját a 2007: CLXII. törvény 3. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti b) pont megjelölését d) pontra változtatva.
A 137. § 10. pontja eredeti a) pontjának megjelölését c) pontra változtatta a 2007: CLXII. törvény 3. §-a, szövege a 2011: CL. törvény 20. § c) pontja szerint módosított szöveg.
A 137. § 10. pontja eredeti b) pontjának megjelölését d) pontra változtatta a 2007: CLXII. törvény 3. §-a, szövege a 2011: CL. törvény 21. § b) pontja szerint módosított szöveg.
A 137. § 10. – eredeti 9. – pontjának számozását 11. pontra változtatta az 1998: LXXXVII. törvény 34. §-a.
A 137. § 11. – eredeti 10. – pontjának számozását 12. pontra változtatta az 1998: LXXXVII. törvény 34. §-a, szövege a 2007: XXVII. törvény 4. §-ával megállapított szöveg.
A 137. § 12. – eredeti 11. – pontjának számozását 13. pontra változtatta az 1998: LXXXVII. törvény 34. §-a.
A 137. § 13. – eredeti 12. – pontjának számozását 14. pontra változtatta az 1998: LXXXVII. törvény 34. §-a, szövege a 2009: LXXX. törvény 42. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.
A 137. § 14. – eredeti 13. – pontjának számozását 15. pontra változtatta az 1998: LXXXVII. törvény 34. §-a.
A 137. § 15. – eredeti 14. – pontjának számozását 16. pontra változtatta az 1998: LXXXVII. törvény 34. §-a, szövege a 2009: LXXX. törvény 42. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.
A 137. § új 17. pontját a 2009: LXXX. törvény 42. § (5) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti 17. pont számozását 19. pontra változtatva. A 17. pont a 2010: CLXI. törvény 11. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.
A 137. § új 18. pontját a 2009: LXXX. törvény 42. § (5) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti 18. pont számozását 20. pontra változtatva.
A 137. § 17. pontját az 1999: CXX. törvény 6. §-ának (3) bekezdése iktatta be, számozását 19. pontra változtatta a 2009: LXXX. törvény 42. § (5) bekezdése.
A 137. § 18. pontját a 2004: CXXXI. törvény 6. § (3) bekezdése iktatta be, számozását 20. pontra változtatta a 2009: LXXX. törvény 42. § (5) bekezdés, szövege a 2011: CL. törvény 20. § d) pontja szerint módosított szöveg.
A 137. § 19. pontját a 2004: CXXXI. törvény 6. § (3) bekezdése iktatta be, számozását 21. pontra változtatta a 2009: LXXX. törvény 42. § (5) bekezdése.
A 138/A. §-t az 1997: LXIII. törvény 10. §-a iktatta be, szövege az 1999: CXX. törvény 7. §-ával megállapított és a 2005: XCI. törvény 29. § (3) bekezdésének a) pontja, a 2007: XXVII. törvény 5. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.
A 138/A. § a) pontja a 2007: XXVII. törvény 5. § (2) bekezdésével megállapított, a 2012: II. törvény 253. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.
A 138/B. §-t az 1998: LXXXVII. törvény 37. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2003: II. törvény 88. § (1) bekezdésének e) pontja.
A 139. § és az előtte lévő cím az 1989: XXV. törvény 3. §-ával megállapított szöveg.
A 139. § (1) bekezdése a 2009: LXXX. törvény 56. § (4) bekezdésének e) pontja, a 2011: CL. törvény 20. § b) pontja szerint módosított szöveg.
A 139/A. §-t és címét az 1989: XXV. törvény 4. §-a iktatta be.
A 139/A. § (1) bekezdése a 2011: CL. törvény 20. § b) pontja szerint módosított szöveg.
A 140. § az 1989: XXV. törvény 5. §-ával megállapított szöveg.
A 140. § (1) bekezdés c) pontja a 2011: CL. törvény 20. § e) pontjával megállapított szöveg.
A 141. §-t az 1989: XXV. törvény 17. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.
A 142. § az 1989: XXV. törvény 6. §-ával megállapított szöveg.
A 142. § (1) bekezdése a 2011: CL. törvény 20. § b) pontja szerint módosított szöveg.
A 142. § (2) bekezdése a 2009: LXXX. törvény 56. § (4) bekezdésének e) pontja szerint módosított szöveg.
A 143. §-t az 1989: XXV. törvény 17. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.
A 144. § (1) bekezdése az 1989: XXV. törvény 7. §-ának (1) bekezdésével megállapított, a 2011: CL. törvény 20. § b) pontja szerint módosított szöveg.
A 144. § (2) bekezdésének bevezető szövegrésze az 1989: XVI. törvény 1. §-a, a 2009: LXXX. törvény 56. § (4) bekezdésének e) pontja szerint módosított szöveg.
A 144. § (2) bekezdését d) ponttal egészítette ki az 1989: XXV. törvény 7. § (2) bekezdése.
A 145. § az 1989: XXV. törvény 8. §-ával megállapított, a 2011: CL. törvény 20. § b) pontja szerint módosított szöveg.
A 146. § (1) bekezdése az 1989: XVI. törvény 1. §-a, a 2009: LXXX. törvény 56. § (4) bekezdésének e) pontja, a 2011: CL. törvény 20. § b) pontja szerint módosított szöveg.
A 147. § az 1993: XVII. törvény 35. §-ával megállapított szöveg.
A 147. § (1) bekezdése a 2011: CL. törvény 20. § b) pontja szerint módosított szöveg.
A 147. § (2) bekezdése a 2009: CLV. törvény 42. § (2) bekezdése, a 2010: CLXI. törvény 68. § (5) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.
A 148. § és az előtte lévő alcím az 1999: CXX. törvény 8. §-ával megállapított szöveg. A 148. § a 2004: CXXXI. törvény 29. § a) pontja, a 2011: CL. törvény 20. § b) és d) pontja szerint módosított szöveg.
A 149. §-t az 1989: XXV. törvény 17. §-ának (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.
A 150. § az 1989: XXV. törvény 11. §-ával megállapított szöveg.
A 150. § (1) bekezdésében az „illetve államtitok vagy szolgálati titok kiszolgáltatása” szövegrészt az 1994: IX. törvény 39. §-a hatályon kívül helyezte.
A 151. §-t az 1989: XXV. törvény 17. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.
A 152. §-ból a „vagyonelkobzás” szövegrészt az 1993: XVII. törvény 103. §-ának (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.
A 154. § előtti cím az 1999: CXX. törvény 9. §-ával megállapított szöveg.
A 154. § a 2004: CXXXI. törvény 7. §-ával megállapított szöveg.
A 154. § (1) bekezdése a 2011: CL. törvény 20. § b) pontja szerint módosított szöveg.
A 155. § (1) bekezdése az 1996: XVII. törvény 1. §-ával megállapított, záró szövegrésze a 2009: LXXX. törvény 56. § (4) bekezdésének e) pontja szerint módosított szöveg.
A 156. §-t az 1996: XVII. törvény 8. §-a hatályon kívül helyezte.
A 157. § és alcíme az 1996: XVII. törvény 2. §-ával megállapított szöveg.
A 157. § (1) bekezdésének záró szövegrésze a 2009: LXXX. törvény 56. § (4) bekezdésének e) pontja szerint módosított szöveg.
A 157. § (3) bekezdése a 2009: LXXX. törvény 56. § (4) bekezdésének e) pontja szerint módosított szöveg.
A 158. § (2) bekezdésben a „halálbüntetés” mint kiszabható büntetési nem előírást a 23/1990. (X. 31.) AB határozat megsemmisítette. A 158. § (2) bekezdése a 2009: LXXX. törvény 56. § (4) bekezdésének e) pontja szerint módosított szöveg.
A 160. §-ban a „halálbüntetés” mint kiszabható büntetési nem előírást a 23/1990. (X. 31.) AB határozat megsemmisítette. A 160. § záró szövegrésze a 2009: LXXX. törvény 56. § (4) bekezdésének e) pontja szerint módosított szöveg.
A 160. § a) pontja a 2006: XXIX. törvény 4. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.
A 160. § b) pontja a 2008: XXVI. törvény 23. § (5) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.
A 160/A. §-t és az előtte levő címet az 1998: LXXXVII. törvény 38. §-a iktatta a szövegbe.
A 160/A. § (1) bekezdése a 2009: LXXX. törvény 56. § (4) bekezdésének e) pontja szerint módosított szöveg.
A 160/A. § (3) bekezdésének új b) pontját a 2007: XXVII. törvény 6. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti b)–d) pont jelölését c)–e) pontra változtatta.
A 160/A. § (3) bekezdésének eredeti b) pontjának jelölését c) pontra változtatta a 2007: XXVII. törvény 6. §-a, a c) pont bevezető szövegrésze a 2007: CLXII. törvény 29. § (3) bekezdésének a) pontja szerint módosított szöveg.
A 160/A. § (3) bekezdés c) pontjának 4. alpontja a 2007: CLXII. törvény 29. § (3) bekezdésének a) pontja szerint módosított szöveg.
A 160/A. § (3) bekezdésének eredeti c) pontjának jelölését d) pontra változtatta a 2007: XXVII. törvény 6. §-a.
A 160/A. § (3) bekezdésének eredeti d) pontjának jelölését e) pontra változtatta a 2007: XXVII. törvény 6. §-a.
A 160/A. § (3) bekezdés f) pontját a 2012: XI. törvény 5. §-a iktatta be.
A 160/B. §-t és az azt megelőző alcímet a 2006: XXIX. törvény 3. §-a iktatta be.
A 163. § (2) bekezdésében a „halálbüntetés” mint kiszabható büntetési nem előírást a 23/1989. (X. 31.) AB határozat megsemmisítette. A 163. § (2) bekezdése a 2009: LXXX. törvény 56. § (4) bekezdésének e) pontja szerint módosított szöveg.
Lásd a 2/1994. (I. 14.) AB határozatot.
A 166. § (2) bekezdésének bevezető szövegrészében a „halálbüntetés” mint kiszabható büntetési nem előírást a 23/1989. (X. 31.) AB határozat megsemmisítette. A 166. § (2) bekezdésének bevezető szövegrésze a 2009: LXXX. törvény 56. § (4) bekezdésének e) pontja szerint módosított szöveg.
A 166. § (2) bekezdésének e) pontja a 2001: CXXI. törvény 20. §-ával megállapított szöveg.
A 166. § (2) bekezdésének i) pontját az 1998: LXXXVII. törvény 39. §-ának (1) bekezdése iktatta be.
A 166. § (2) bekezdésének j) pontját a 2009: LXXX. törvény 43. §-a iktatta be.
A 166. § (3) bekezdése az 1999: CXX. törvény 10. §-ával megállapított szöveg.
A 166. § (3a) bekezdését a 2012: LXII. törvény 3. §-a iktatta be.
A 166. § (4) bekezdése az 1997: LXXIII. törvény 11. §-ával megállapított szöveg.
A 166. § (5) bekezdése az 1993: XVII. törvény 36. §-ával megállapított szöveg.
A 166. § (5) bekezdésének a) pontja az 1998: LXXXVII. törvény 39. §-ának (2) bekezdésével megállapított és a 2003: II. törvény 88. § (1) bekezdésének e) pontja szerint módosított szöveg.
A 166. § (5) bekezdésének c) pontja a 2003: II. törvény 88. § (1) bekezdésének a) pontja, a 2009: LXXX. törvény 56. § (4) bekezdésének g) pontja szerint módosított szöveg.
A 166/A. §-t és az előtte levő „Újszülött megölése” alcímet az 1998: LXXXVII. törvény 40. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2003: II. törvény 88. § (1) bekezdésének e) pontja.
A 168. § a 2012: LXII. törvény 4. §-ával megállapított szöveg.
A 169. § (2) bekezdésének felvezető mondata az 1997: LXXIII. törvény 12. §-ával megállapított szöveg.
A 169. § (4) bekezdése a 2009: LXXX. törvény 56. § (7) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.
A 170. § (1) bekezdése az 1997: LXXIII. törvény 13. §-ának (1) bekezdésével megállapított és a 2009: LXXX. törvény 56. § (7) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.
A 170. § (3)—(4) bekezdése az 1997: LXXIII. törvény 13. §-ának (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 170. § (4) bekezdése az 1998: LXXXVII. törvény 41. §-ával megállapított szöveg.
A 170. § új (5) bekezdését a 2008: LXXIX. törvény 1. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti (5)–(7) bekezdés számozását (6)–(8) bekezdésre változtatta.
A 170. § eredeti (5) bekezdésének számozását (6) bekezdésre változtatta a 2008: LXXIX. törvény 1. §-a.
A 170. § eredeti (6) bekezdésének számozását (7) bekezdésre változtatta a 2008: LXXIX. törvény 1. §-a, szövege a 2009: LXXX. törvény 56. § (7) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.
A 170. § eredeti (7) bekezdésének számozását (8) bekezdésre változtatta a 2008: LXXIX. törvény 1. §-a.
A 171. § (1) bekezdése 2009: LXXX. törvény 56. § (7) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.
A 171. § (2) bekezdésének b) pontja az 1997: LXXIII. törvény 14. §-ával megállapított szöveg.
A 172. § (1) bekezdése az 1987: III. törvény 39. §-ának (2) bekezdése, a 2009: LXXX. törvény 56. § (7) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.
Lásd az 1/1975. (II. 5.) KPM–BM rendeletet.
A XII. Fejezetet II. Címmel kiegészítette és a 173/A-173/B. §-t beiktatta az 1998: XXII. törvény 2. §-a, mely egyidejűleg az eredeti II. Cím számozását III. Címre változtatta.
A 173/D. § a 2005: XCV. törvény 29. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 173/H. § (3) bekezdése a 2009: LXXX. törvény 56. § (7) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.
A 173/I. § (4) bekezdése a 2009: LXXX. törvény 56. § (7) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.
A III. cím jelölését az 1998: XXII. törvény 2. §-a módosította.
A 174/A. §-t az előtte lévő alcímet az 1990: IV. törvény 23. §-ának (2) bekezdése iktatta a törvénybe.
A 174/B. §-t megelőző alcímet az 1996: XVII. törvény 3. §-a iktatta be, szövege a 2008: LXXIX. törvény 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 174/B. §-t az 1996: XVII. törvény 3. §-a iktatta be.
A 174/B. § (1) bekezdése a 2008: LXXIX. törvény 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 174/B. § (1a) bekezdését a 2011: XL. törvény 1. §-a iktatta be.
A 174/B. § (3) bekezdését a 2008: LXXIX. törvény 2. § (2) bekezdése iktatta be.
A 174/C. §-t megelőző alcímet a 2008: LXXIX. törvény 3. §-a iktatta be.
A 174/C. §-t a 2008: LXXIX. törvény 3. §-a iktatta be.
A 174/C. § (2) bekezdése a 2009: LXXX. törvény 56. § (7) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.
A 175. § az 1998: LXXXVII. törvény 42. §-ával megállapított szöveg.
A 175. § (3) bekezdése a 2009: LXXX. törvény 44. §-ával megállapított szöveg.
A 175/A. §-t és az előtte lévő alcímet az 1993: XVII. törvény 38. §-a iktatta a szövegbe.
A 175/A. § (2) bekezdésének c) pontját a 2003: II. törvény 10. §-a iktatta a szövegbe.
A 175/A. § (3) bekezdésének bevezető szövegrésze a 2009: LXXX. törvény 56. § (4) bekezdésének e) pontja szerint módosított szöveg.
A 175/A. § (4) bekezdése a 2009: LXXX. törvény 56. § (4) bekezdésének e) pontja szerint módosított szöveg.
A 175/B. §-t és az előtte levő címet az 1998: LXXXVII. törvény 43. §-a iktatta be, a 175/B. § a 2001: CXXI. törvény 21. §-ával megállapított szöveg.
A 175/B. § (5) bekezdésének bevezető szövegrésze a 2009: LXXX. törvény 56. § (4) bekezdésének e) pontja szerint módosított szöveg.
A 176. § a 2009: LXXX. törvény 45. §-ával megállapított szöveg.
A 176. § (1) bekezdése a 2009: LXXX. törvény 56. § (7) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.
A 176/A. §-t és az azt megelőző alcímet a 2007: CLXII. törvény 4. §-a iktatta be.
A 176/A. § (1) bekezdése a 2009: LXXX. törvény 56. § (7) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.
A 176/A. § (2) bekezdés a 2010: CLXI. törvény 12. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 176/A. § (3) bekezdés záró szövegrésze a 2009: LXXX. törvény 56. § (7) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.
A 176/A. § (3) bekezdés a) pontja a 2010: CLXI. törvény 12. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 177. § (2) bekezdése a 2009: LXXX. törvény 56. § (7) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.
A 177/A. §-t megelőző alcímet az 1993: XVII. törvény 39. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2003: II. törvény 11. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 177/A. §-t az 1993: XVII. törvény 39. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: LXXX. törvény 46. §-ával megállapított szöveg.
A 177/A. § (1) bekezdés záró szövegrésze a 2009: LXXX. törvény 56. § (7) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.
A 177/A. § (3) bekezdése a 2009: LXXX. törvény 56. § (7) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.
A 177/B. §-t és az előtte lévő alcímet az 1993: XVII. törvény 39. §-ának (2) bekezdése iktatta be, szövegüket újonnan a 2003: II. törvény 11. § (2) bekezdése állapította meg.
A 177/B. § (1) bekezdés záró szövegrésze a 2009: LXXX. törvény 56. § (7) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.
A 178. § (1) bekezdése az 1998: LXXXVII. törvény 44. §-ával megállapított szöveg.
A 178. § (2) bekezdése az 1993: XVII. törvény 40. §-ának (1) bekezdésével megállapított és a 2009: LXXX. törvény 56. § (7) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.
A 178. § (3) bekezdését az 1993: XVII. törvény 40. §-ának (2) bekezdése iktatta a szövegbe. A Magyar Közlöny 1993. évi 50. számában megjelent helyesbítésnek megfelelő szöveg.
A 178/A. §-t és az előtte levő címet az 1998: LXXXVII. törvény 45. §-a iktatta a szövegbe.
A 178/A. § (1) bekezdésének d) pontja a 2001: CXXI. törvény 22. §-ával megállapított szöveg.
A 179. § (1) bekezdése a 2009: LXXX. törvény 56. § (7) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.
A 180. § (1) bekezdése a 2009: LXXX. törvény 56. § (7) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.
A 180/A. §-t megelőző alcímet a 2011: CL. törvény 8. §-a iktatta be.
A 180/A. §-t a 2011: CL. törvény 8. §-a iktatta be.
A 182. § (1) bekezdése a 2011: CL. törvény 20. § f) pontja szerint módosított szöveg.
A 183. § (1) bekezdése az 1993: XVII. törvény 41. §-ával megállapított szöveg.
A 183/A. §-t és az előtte lévő címet az 1993: XVII. törvény 42. §-a iktatta be. A 183/A. § szövegét megállapította az 1998: LXXXVII. törvény 46. §-a.
A 184. § (1) bekezdése a 2003: II. törvény 12. §-ával megállapított szöveg.
A 184. § (2a) bekezdését a 2011: II. törvény 5. § (1) bekezdése iktatta be.
A 184. § (3) bekezdése a 2009: LXXX. törvény 56. § (7) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.
A 185. § (3) bekezdése a 2009: LXXX. törvény 56. § (7) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.
Lásd az 1/1975. (II. 5.) KPM - BM rendeletet.
A 187. § (1) bekezdése a 2009: LXXX. törvény 56. § (7) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.
A 187. § (2) bekezdésének b) pontja az 1997: LXXIII. törvény 18. §-ával megállapított szöveg.
A 188. § előtti cím az 1998: LXXXVII. törvény 47. §-ával megállapított szöveg.
A 188. § (1) bekezdése az 1998: LXXXVII. törvény 48. §-ával megállapított és a 2009: LXXX. törvény 56. § (7) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.
A 188. § (3) bekezdése az 1998: LXXXVII. törvény 48. §-ával megállapított szöveg.
A 189. § (1) bekezdése a 2009: LXXX. törvény 56. § (7) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.
A 190. § a 2009: LXXX. törvény 56. § (7) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.
A 192. §-át megelőző alcím a 2008: XCII. törvény 3. §-ával megállapított szöveg.
A 192. § a 2008: XCII. törvény 3. §-ával megállapított szöveg.
A 192. § (1) bekezdése 2010: CLXI. törvény 68. § (5) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.
A 192. § (2) bekezdése a 2009: XXIX. törvény 13. §-ával megállapított szöveg.
A 193. § az 1998: LXXXVII. törvény 49. §-ával megállapított szöveg.
A 193. § (3) bekezdése a 2009: LXXX. törvény 56. § (7) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.
A 194. § a 2009: LXXX. törvény 56. § (7) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.
A 195. § (1) bekezdése a 2012: LXII. törvény 5. §-ával megállapított szöveg.
A 195. § (2) bekezdése a 2009: CXXXVI. törvény 26. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.
A 195. § (3) bekezdése az 1998: LXXXVII. törvény 50. §-ával megállapított szöveg.
A 195. § (4) bekezdését a 2005: XCI. törvény 4. §-a iktatta be, szövege a 2009: LXXX. törvény 56. § (7) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.
A 195. § (5) bekezdését a 2005: XCI. törvény 4. §-a iktatta be.
A 195/A. §-t és az azt megelőző alcímet az 1997: LXXIII. törvény 21. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2007: XXVII. törvény 89. § (3) bekezdésének a) pontja.
A 196. § (1) bekezdése az 1987: III. törvény 39. §-ának (3) bekezdése, a 2009: LXXX. törvény 56. § (7) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.
A 196. § (2) bekezdését az 1987: III. törvény 42. §-ának (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.
A 196. § (4) bekezdése a 2009: LXXX. törvény 56. § (7) bekezdésének a) pontja szerint módosított szöveg.
A 197. § az 1997: LXXIII. törvény 22. §-ával megállapított szöveg.
A 197. § (2) bekezdésének a) pontja a 2005: XCI. törvény 5. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 197. § (2) bekezdés b) pontja a 2012: LXII. törvény 6. §-ával megállapított szöveg.
A 197. § (3) bekezdése a 2005: XCI. törvény 5. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 198. § az 1997: LXXIII. törvény 23. §-ával megállapított szöveg.
A 198. § (2) bekezdésének a) pontja a 2005: XCI. törvény 5. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.
A 198. § (2) bekezdés b) pontja a 2012: LXII. törvény 7. §-ával megállapított szöveg.
A 198. § (3) bekezdése a 2005: XCI. törvény 5. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.
A 199. §-t a 37/2002. (IX. 4.) AB határozat 1. pontja megsemmisítette 2002. szeptember 4. napjával, e határozat értelmében a megsemmisített 199. § alapján lefolytatott és jogerős határozattal lezárt büntetőeljárásokat felül kell vizsgálni, amennyiben az elítélt még nem mentesült a hátrányos jogkövetkezmények alól.
A 200. §-t a 37/2002. (IX. 4.) AB határozat 2. pontja megsemmisítette 2002. szeptember 4. napjával.
A 201. § (3) bekezdése a 2012: LXII. törvény 8. §-ával megállapított szöveg.
A 202. § (3) bekezdése a 2012: LXII. törvény 9. §-ával megállapított szöveg.
A 202/A. §-t a 2007: XXVII. törvény 7. §-a iktatta be.
A 203. § (3) bekezdéséből a ,,vagy természet elleni fajtalanságot követ el,'' szövegrészt a 20/1999. (VI. 25.) AB határozat megsemmisítette.
A 204. §-t megelőző alcím a 2007: XXVII. törvény 8. §-ával megállapított szöveg.
A 204. §-t az 1993: XVII. törvény 103. §-ának (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2007: XXVII. törvény 8. §-a iktatta be.
A 204. § (6) bekezdése a 2009: LXXX. törvény 56. § (7) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.
A 205. § az 1993: XVII. törvény 47. §-ával megállapított szöveg.
A 205. § (3) bekezdése az 1997: LXXIII. törvény 25. §-ával megállapított szöveg.
A 205. § (3) bekezdésének b) pontját a 2001: CXXI. törvény 88. § (2) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte.
A 206. §-ban a büntetési tételt az 1987: III. törvény 39. §-ának (4) bekezdése és az 1993: XVII. törvény 103. §-ának (1) bekezdése állapította meg.
A 207. § (1) bekezdésében a büntetési tételt az 1987: III. törvény 39. §-ának (4) bekezdése állapította meg. A bekezdést az 1993: XVII. törvény 103. §-ának (1) bekezdése módosította.
A 207. § (3) bekezdésének c) pontját az 1997: LXXIII. törvény 26. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2001: CXXI. törvény 88. § (2) bekezdésének a) pontja.
A 208. § az 1997: LXXIII. törvény 27. §–ával megállapított és a 2009: LXXX. törvény 56. § (7) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.
A 210. § a 2009: LXXX. törvény 56. § (7) bekezdésének a) pontja szerint módosított szöveg.
A 210/A. §-t az 1993: XVII. törvény 49. §-a iktatta a szövegbe.
A 211. §-t megelőző alcím a 2011: CCI. törvény 14. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.
A 211. § a 2011: CCI. törvény 14. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 212. §-t az 1996: XVII. törvény 4. §-a állapította meg, a §-t utóbb az Alkotmánybíróság 58/1997. (XI. 5.) AB határozata megsemmisítette.
A 212/A. §-t az 1996: XVII. törvény 4. §-a iktatta be, szövege a 2010: XXXV. törvény 1. §-ával megállapított szöveg.
A 212/A. § (1) bekezdésében a 2011: CLXXV. törvény 80. § b) pontjával elrendelt módosítás, amely szerint az „a társadalmi szervezet” szövegrész helyébe az „az egyesület” szöveg lép, nem vezethető át.
A 212/A. § (2) bekezdésében a 2011: CLXXV. törvény 80. § b) pontjával elrendelt módosítás, amely szerint az „a társadalmi szervezet” szövegrész helyébe az „az egyesület” szöveg lép, nem vezethető át.
A 212/A. § (3) bekezdésében a 2011: CLXXV. törvény 80. § b) pontjával elrendelt módosítás, amely szerint az „a társadalmi szervezet” szövegrész helyébe az „az egyesület” szöveg lép, nem vezethető át.
A 213. §-t a 2012: CCXXIII. törvény 36. § (9) bekezdése hatályon kívül helyezte.
A 214. §-t megelőző alcím a 2001: CXXI. törvény 25. §-ával megállapított szöveg.
A 214. §-t a 2012: CCXXIII. törvény 36. § (9) bekezdése hatályon kívül helyezte.
A 214/A. §-t és alcímét a 2001: CXXI. törvény 26. §-a iktatta be, szövegüket újonnan a 2003: CXXX. törvény 69. §-a állapította meg.
A 214/A. § (1) bekezdése a 2007: CLXII. törvény 5. §-ával megállapított és a 2009: LXXX. törvény 56. § (7) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.
A 214/A. § (2) bekezdése a 2011: CL. törvény 20. § b) pontja szerint módosított szöveg.
A 214/B. §-t megelőző alcímet a 2011: CL. törvény 9. §-a iktatta be.
A 214/B. §-t a 2011: CL. törvény 9. §-a iktatta be.
A 215. §-t a 2012: CCXXIII. törvény 36. § (9) bekezdése hatályon kívül helyezte.
A 216. § és az előtte levő alcím az 1997: CXL. törvény 103. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 216/A–216/B. §-t és az előttük levő alcímeket az 1997: CXL. törvény 103. §-ának (2) bekezdése iktatta a szövegbe.
A 217. §-t megelőző alcímet a 2011: XL. törvény 2. §-a iktatta be.
A 217. §-t a 2001: CXXI. törvény 88. § (2) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2011: XL. törvény 2. §-a iktatta be.
A 217. § (2) bekezdését a 2011: CLXV: törvény 32. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.
A 218. § az 1998: LXXXVII. törvény 52. §-ával megállapított szöveg.
A 218. § (1) bekezdése a 2001: CXXI. törvény 27. §-ával megállapított szöveg.
A 218. § (2) bekezdése a 2001: CXXI. törvény 27. §-ával megállapított szöveg.
A 218. § (3) bekezdése a 2001: CXXI. törvény 27. §-ával megállapított szöveg.
A 219. §-t az 1989: XXVIII. törvény 20. §-ának (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.
A 220. §-t a 2012: CCXXIII. törvény 36. § (9) bekezdése hatályon kívül helyezte.
A XV. Fejezet III. Címe a 2009: CLV. törvény 24. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 221. § és az azt megelőző alcím a 2009: CLV. törvény 24. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
Lásd a 2009: CLV. törvényt.
A 222. § és az azt megelőző alcím a 2009: CLV. törvény 24. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.
A 222. § (4) bekezdése a 2010: CLXI. törvény 68. § (8) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.
A 222/A. §-t megelőző alcímet a 2009: CLV. törvény 24. § (4) bekezdése iktatta be.
A 222/A. §-t a 2009: CLV. törvény 24. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: CLXI. törvény 13. §-ával megállapított szöveg.
A 223. § és az azt megelőző alcím a 2009: CLV. törvény 24. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.
A 224. §-t az 1987: 5. törvényerejű rendelet 12. §-ának (3) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2009: CLV. törvény 24. § (6) bekezdése iktatta be. A 224. §-t megelőző alcímet ez utóbbi módosító törvény 41. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.
A XV. Fejezet III/A. címét (224/A. §-t) a 2010: CLVII. törvény 5. §-a iktatta be.
A 224/A. § (3) bekezdése a 2011: CXII. törvény 89. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A XV. Fejezet III/B. címet (224/B. §) a 2011: LXVI. törvény 36. § (1) bekezdése iktatta be.
A 226. § a 2007: LXIX. törvény 1. §-ával megállapított szöveg.
A 226. § eredeti szövegének megjelölését (1) bekezdésre változtatta a 2008: LXXIX. törvény 5. §-a.
A 226. § (2) bekezdését a 2008: LXXIX. törvény 5. §-a iktatta be, egyidejűleg a § eredeti szövegének megjelölését (1) bekezdésre változtatva. A (2) bekezdés a 2009: LXXX. törvény 56. § (7) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.
A 227. § a 2001: CXXI. törvény 28. §-ával megállapított szöveg.
A 227. § eredeti szövegének megjelölését (1) bekezdésre változtatta a 2008: LXXIX. törvény 6. §-a.
A 227. § (2) bekezdését a 2008: LXXIX. törvény 6. §-a iktatta be, egyidejűleg a § eredeti szövegének megjelölését (1) bekezdésre változtatta.
A 227/A. §-t és az előtte levő címet az 1998: LXXXVII. törvény 53. §-a iktatta a szövegbe.
A 227/A. § (1) bekezdése a 2007: XXVII. törvény 89. § (4) bekezdésének a) pontja szerint módosított szöveg.
A 227/A. § (2) bekezdése a 2007: XXVII. törvény 89. § (4) bekezdésének a) pontja szerint módosított szöveg.
A 228. § (1) és (2) bekezdése 1993: XVII. törvény 51. §-ával megállapított szöveg.
A 228. § (3) bekezdését az 1993: XVII. törvény 103. §-ának (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.
A 228/A. §-t és az azt megelőző alcímet az 1989: III. törvény 17. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2008: LXXIX. törvény 38. § (3) bekezdés a) pontja.
A 228/B. §-t a 2003: CXXX. törvény 70. §-a iktatta be, szövege a 2011: CL. törvény 20. § b) pontja szerint módosított szöveg.
A 229. § (1) bekezdése a 2001: CXXI. törvény 29. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 229. § (3) bekezdése a 2009: LXXX. törvény 47. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 229. § (5) bekezdése a 2001: CXXI. törvény 29. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 229. § új (6) bekezdését a 2008: LXXIX. törvény 7. §-a iktatta be, egyidejűleg a korábbi (6) bekezdés számozását (7) bekezdésre változtatva. A (6) bekezdés a 2009: LXXX. törvény 56. § (7) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.
A 229. § eredeti (6) bekezdésének számozását (7) bekezdésre változtatta a 2008: LXXIX. törvény 7. §-a.
A 229. § (8) bekezdését a 2009: LXXX. törvény 47. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: LVI. törvény 5. §-ával megállapított szöveg.
A 230. § a 2010: LVI. törvény 6. §-ával megállapított szöveg.
A 230. § (2) bekezdése a 2011: CL. törvény 10. §-ával megállapított szöveg.
A 232. § alcíme a 2003: II. törvény 13. §-ával megállapított szöveg.
A 232. §-t a 36/1994. (VI. 24.) AB határozat megsemmisítette; újonnan a 2003: II. törvény 13. §-a iktatta a szövegbe.
A 232. § (2a) bekezdését a 2011: II. törvény 5. § (2) bekezdése iktatta be.
A 234. § a 2009: LXXX. törvény 56. § (7) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.
A 235. § a 2009: LXXX. törvény 56. § (7) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.
A 237. § a 2009: LXXX. törvény 56. § (7) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.
A 238. § (4) bekezdésének második mondata az 1993: XVII törvény 53. §-ával megállapított szöveg.
A 238. § (6) bekezdése a 2009: LXXX. törvény 56. § (7) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.
A 239. § az 1996: LII. törvény 38. §-a, a 2009: LXXX. törvény 56. § (7) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.
A 242. § a 2001: CXXI. törvény 30. §-ával megállapított szöveg.
A 242. § (2) bekezdése a 2009: LXXX. törvény 56. § (7) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.
A 242/A. §-t és alcímét a 2001: CXXI. törvény 31. §-a iktatta a szövegbe.
A 242/B. §-t megelőző alcímet a 2008: LXXIX. törvény 8. §-a iktatta be.
A 242/B. §-t és alcímét a 2006: LI. törvény 271. §-a iktatta be; az eredeti 242/B. § számozását 242/C. §-ra változtatta a 2008: LXXIX. törvény 8. §-a.
A 242/C. § (1) bekezdése a 2009: LXXX. törvény 56. § (7) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.
A 242/B. §-t a 2008: LXXIX. törvény 8. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti 242/B. § számozását 242/C. §-ra változtatta.
A 244. § (3) bekezdésének a) pontja az 1993: XVII. törvény 54. §-ával megállapított és a 2003: II. törvény 88. § (1) bekezdésének a) pontja szerint módosított szöveg.
A 244. § (5) bekezdését a 2003: CXXX. törvény 71. §-a iktatta be, szövege a 2011: CL. törvény 20. § b) pontja szerint módosított szöveg.
A 245. § a 2001: CXXI. törvény 32. §-ával megállapított szöveg.
A 245. § (2) bekezdése a 2010: CLXI. törvény 14. §-ával megállapított szöveg.
A 248. § a 2001: CXXI. törvény 33. §-ával megállapított szöveg.
A 248. § (1) bekezdése a 2009: LXXX. törvény 56. § (7) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.
A 249. § a 2001: CXXI. törvény 34. §-ával megállapított szöveg.
A 249. § (1) bekezdése a 2009: LXXX. törvény 56. § (7) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.
A 249. § (2) bekezdése a 2009: LXXX. törvény 56. § (7) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.
A 249/A. §-t és alcímét a 2001: CXXI. törvény 35. §-a iktatta a szövegbe.
A 249/A. § (1) bekezdése a 2009: LXXX. törvény 56. § (7) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.
A 249/B. §-t és alcímét a 2001: CXXI. törvény 36. §-a iktatta a szövegbe.
A 250. § a 2001: CXXI. törvény 37. §-ával megállapított szöveg.
A 251. § a 2001: CXXI. törvény 38. §-ával megállapított szöveg.
A 251. § (1) bekezdése a 2009: CLXIII. törvény 29. § (3) bekezdésével megállapított, a 2011: CLXXV. törvény 80. § c) pontja szerint módosított szöveg.
A 252. § a 2001: CXXI. törvény 39. §-ával megállapított szöveg.
A 252. § (1) bekezdése a 2011: CLXXV. törvény 80. § c) pontja szerint módosított szöveg.
A 253. § a 2001: CXXI. törvény 40. §-ával megállapított szöveg.
A 253. § (4) bekezdése a 2009: LXXX. törvény 56. § (7) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.
A 254. § a 2009: CLXIII. törvény 29. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.
A 254. § (1) bekezdése a 2011: CLXXV. törvény 80. § d) pontja szerint módosított szöveg.
A 254. § (2) bekezdése a 2011: CLXXV. törvény 80. § d) pontja szerint módosított szöveg.
A 255. § a 2001: CXXI. törvény 42. §-ával megállapított szöveg.
A 255. § (1) bekezdése a 2009: CLXIII. törvény 29. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.
A 255/A. §-t a 2001: CXXI. törvény 43. §-a iktatta be, szövege a 2011: CL. törvény 11. §-ával megállapított szöveg.
A 255/B. §-t és alcímét a 2001: CXXI. törvény 44. §-a iktatta a szövegbe.
A 255/B. § (1) bekezdése a 2009: CLXIII. törvény 29. § (6) bekezdésével megállapított és a 2009: LXXX. törvény 56. § (7) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.
A 256. § a 2001: CXXI. törvény 45. §-ával megállapított szöveg.
A 256. § (3) bekezdés a) pontja a 2011: CLXXV. törvény 80. § d) pontja szerint módosított szöveg.
A 256. § (3) bekezdés b) pontja a 2011: CLXXV. törvény 80. § d) pontja szerint módosított szöveg.
A 256/A. §-t megelőző alcímet a 2011: CL. törvény 12. §-a iktatta be.
A 256/A. §-t a 2011: CL. törvény 12. §-a iktatta be.
A 256/A. § (2) bekezdés a) pontja a 2011: CLXXV. törvény 80. § e) pontja szerint módosított szöveg.
A 256/A. § (2) bekezdés b) pontja a 2011: CLXXV. törvény 80. § e) pontja szerint módosított szöveg.
A 257. §-t a 2012: CCXXIII. törvény 36. § (9) bekezdése hatályon kívül helyezte.
A 258. §-t megelőző alcím a 2011: CL. törvény 13. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 258. §-t az 1998: LXXXVII. törvény 93. §-ának (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2011: CL. törvény 13. § (2) bekezdése iktatta be.
A 258/A. §-t az 1987: III. törvény 25. §-a iktatta be a törvénybe.
A 258/A. §-ának 1. pontját az 1999: CXX. törvény 44. §-a (1) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte.
A XV. Fejezet VIII. Címét és a 258/B–258/F. §-t az 1998: LXXXVII. törvény 55. §-a iktatta a szövegbe.
A 258/B. § a 2001: CXXI. törvény 47. §-ával megállapított szöveg.
A 258/B. § (4) bekezdése a 2009: LXXX. törvény 56. § (7) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.
A 258/C. § a 2001: CXXI. törvény 48. §-ával megállapított szöveg.
A 258/C. § (3) bekezdését a 2011: CL. törvény 14. §-a iktatta be.
A 258/C. § (4) bekezdését a 2011: CL. törvény 14. §-a iktatta be.