29/1990. (III. 13.) OGY határozat
29/1990. (III. 13.) OGY határozat
a Belügyminisztérium belső biztonsági szolgálatának tevékenységéről1
1990.12.31.
1. Az Országgyűlés a Belügyminisztérium belső biztonsági szolgálat tevékenységét vizsgáló bizottságnak a határozat mellékletében foglalt jelentését elfogadja.
2. Az Országgyűlés a rendőrségről és a nemzetbiztonságról szóló alkotmányerejű törvények megalkotását sürgősnek tartja.
3. Az Országgyűlés felhívja a Kormányt, hogy ellenőrizze a belső biztonsági szolgálat teljes feloszlatását, és minden törvénysértő tevékenységének megszüntetését.
4. Az Országgyűlés felhívja a Kormányt: a Büntető Törvénykönyv átdolgozása során vizsgálja felül az állampolgári jogok titkosszolgálati eszközökkel való megsértésének büntetőjogi következményeit.
Melléklet
Bizottsági jelentés a BM belső biztonsági szolgálatának tevékenységéről
A Szabad Demokraták Szövetségének és a Fiatal Demokraták Szövetségének képviselői 1990. január 5-én feljelentést tettek hivatali visszaélés miatt a Fővárosi Főügyészségen. Azért kívánták a büntető eljárás megindítását, mert a belső biztonsági szolgálat egyik tisztjétől tudomásukra jutott, hogy a Belügyminisztérium szervei egyes ellenzéki pártok, valamint ellenzéki politikusok tevékenységéről törvényellenes módon adatokat gyűjtöttek, és ezeket különféle jelentéseikben felhasználták. Feljelentésükhöz csatolták a Belügyminisztérium III/III—7. osztályának 219. számú, 1989. november 10-én kelt napijelentését. Sajtótájékoztatójukon további, hasonló jelentéseket is nyilvánosság elé tártak.
Az Országgyűlés 1990. január 25-én törvényt alkotott a különleges titkosszolgálati eszközök és módszerek engedélyezésének átmeneti szabályozására, majd az 1990. január 31-i ülésén bizottságot hozott létre az igazságügyi miniszter engedélyező tevékenységének figyelemmel kísérésére és ,,a belső biztonsági szolgálat tevékenységének kivizsgálására''.
A bizottságnak e teljesen ismeretlen tárgykör vizsgálatához rövid idő állt rendelkezésére, mert úgy értelmezte feladatát, hogy jelentését még az Országgyűlés utolsó munka-ülésén elő kell terjeszteni. Ezért a bizottság arra az elhatározásra jutott, hogy csak néhány fontos és jól körülhatárolható kérdésre korlátozza a vizsgálatot. (A bizottság vizsgálatának részleteiről az 1. számú függelék ad tájékoztatást.)
I.
1. Először az 1989. október 23-át megelőző helyzetet vizsgáltuk, ezen belül is az állambiztonsági munka jogi szabályozásának és elvi irányításának a módját.
Az állam- és közbiztonságról szóló 1974. évi 17. törvényerejű rendelet, valamint a rendőrségről szóló 39/1974. (XI. 1.) MT rendelet — amelyek nyílt jogszabályok — nem adtak felhatalmazást az állambiztonsági szerveknek titkos bizonyítási módszerek (távbeszélő lehallgatása, postai küldemények felbontása stb.) alkalmazására.
A 6000/1975. (VI. 2.) MT határozat az 1974. évi 17. tvr. 12. §-ára való hivatkozással meghatározta a Belügyminisztérium állambiztonsági főcsoportfőnökségének a feladatait. A határozat utalt a titkos információk beszerzésére, a felderítő és megelőző intézkedések rendszerére, az ellenséges elemek tevékenységével szembeni védekezésre, de utalt arra is, hogy az állambiztonsági szervek feladataik végrehajtása során ,,jogszabályban meghatározott eszközöket és módszereket alkalmazhatnak''. A Minisztertanács elnökhelyettesének 1/1975. számú, 1975. június 2-án kelt utasítása rendelkezett az állam biztonságának a védelmében alkalmazható eszközökről és módszerekről. Az utasítás 2. pontja engedélyezte ,,a rejtett operatív technikai lehallgatást'', ,,a postai küldemények titkos ellenőrzését'' stb. A fent említett két alapvető titkos jogszabályt — elmondása szerint — sem a belügyminiszter, sem az állambiztonságot irányító helyettese nem ismerte.
E jogszabályokra száznál több belügyi parancs, utasítás és intézkedés épült. Ezek igen aprólékosan, bürokratikusan szabályozták a titkos technikai rendszerek és módszerek alkalmazását.
A szabályozásnak az a módja, hogy alacsony szintű és titkos jogszabályokkal korlátozták az Alkotmányban biztosított állampolgári jogokat, alapvető jogelveket sértett. A Magyar Népköztársaság Alkotmányának 1975-ben hatályos szövege szerint ugyanis ,,A Magyar Népköztársaság biztosítja az állampolgárok személyes szabadságát és sérthetetlenségét, a levéltitok és a magánlakás tiszteletben tartását.'' (66. §)
A bizottság a formai jogi hibáknál súlyosabbnak tartja a titkossággal leplezett politikai irányítás módszerét. (Például a 6000/1975. MT határozat 8. pontja szerint ,,A belügyminiszter az állam biztonsága helyzetéről és azzal összefüggő kérdésekről köteles rendszeres tájékoztatást adni a párt és az állam illetékes vezetői részére.'')
Igaz, hogy az állampolgári, emberi jogokat tiszteletben tartó országok is alkalmaznak ilyen módszereket, valamint, hogy egyes országokban sokáig késett a nyilvános szabályozás, ez azonban nem lehet mentség a magyar viszonyokra. Nálunk a belső feszültségek elfojtására éberen ügyelő, az elnyomást, a megtévesztést takargató pártállam célszerűbbnek találta a belső, titkos szabályozást. Ezzel a politikai rendőrséget bizonyos keretek közé szorította és a maga számára ellenőrizhetőbbé tette a szóban forgó eszközök és módszerek alkalmazását, valamint a megfigyeltek kiválasztását.
Az ellenségkép megrajzolása, politikai ismérveinek kiválasztása volt a pártállam politikai fegyvere. Így például egy 1970-ben kiadott belügyminiszteri parancs elrendelte azoknak az operatív ellenőrzését, akik ,,az állam kulturális és tudománypolitikáját, irányító szerepét saját irányvonalukkal és csoportjaik tevékenységével kívánják felváltani'' vagy ,,irodalmi, publicisztikai, művészeti termékeket illegálisan külföldre juttatnak''.
1978-ban az előbbi parancs végrehajtását azzal a rendelkezéssel egészítették ki, hogy jelentést kell tenni a reakciós egyházi személyek káros politikai akcióiról, illetve az ellenséges, nacionalista, ,,ellenzéki'' egyénekről, valamint az összejöveteleikre vonatkozó információkról és ezek előkészületeivel kapcsolatos adatokról.
Az ilyen szellemű állambiztonsági munka egyik területe volt a BM III. (állambiztonsági) főcsoportfőnökségének III. (belső reakcióelhárító) csoportfőnöksége, amely maga is több osztályra tagozódott. Rendszeresen végeztek lehallgatásokat, a 70-es évek végétől ellenzéki politikusok és aktivisták körében is. 1988. őszétől a szerveződő pártokról ,,csoport-dossziét'' nyitottak; felbontották és ellenőrizték leveleiket, így például — meghallgatott személy szerint — felbontották a Magyar Demokrata Fórum lakiteleki címére érkező leveleket. A bizottság megállapította, hogy 1989. október 3-a és 1990. január 5-e között ellenőrizték a Fiatal Demokraták Szövetsége Budapest, Molnár utcai irodájának postáját.
Részletes, pontos adatok az iratmegsemmisítések következtében nem álltak a bizottság rendelkezésére, de a meghallgatások alapján vélelmezhető, hogy a Belügyminisztériumban 1989. szeptemberében, illetve 1990. január elején megsemmisítésre került mintegy 1400 dosszié. A bizottságnak nincs tudomása a számítógépen tárolt adatok sorsáról. Az operatív technikai módszerek alkalmazásának gyakoriságára utal az a tény, hogy a belföldi telefonbeszélgetések lehallgatásának engedélyezése osztályvezetői jogkörbe tartozott.
2. A bizottság vizsgálódása szempontjából fordulópontnak tekintette 1989. október 23-át, a köztársasági Alkotmány kihirdetésének napját: megszűnt az egypártrendszer, szertefoszlott az ellenzék-, ellenségkép; egyértelmű megfogalmazásban jelentek meg az alaptörvényben az emberi jogok és alkotmányos védelmük.
Az állambiztonsági szolgálatnál azonban nem következtek be a szükséges változások. Készültek tervezetek az új Nemzetbiztonsági Szolgálat felállítására; voltak tudományos tanácskozások, vezetői megbeszélések és eligazítások, de határozott, egyértelmű, írásba foglalt döntések nem születtek. A régi belső, titkos szabályok érvényben maradtak, a szervezet — lendkerék módjára — tovább működött. Folyt adatgyűjtés ellenzéki szervezetekről és személyekről; esetenként igénybe vettek titkos eszközöket és módszereket (pl. levélfelbontást és telefonlehallgatást), tovább készültek ezekről a belső jelentések. Ezen túlmenően néhány esetben folyt olyan megfigyelés is, amely állambiztonsági szempontból indokoltnak tűnik.
Az iratmegsemmisítések miatt a bizottság számára nem volt megállapítható, hogy az állampolgári jogokat sértő cselekményeket kik és hány alkalommal rendelték el, de maradt adat arról, hogy például 1989. december 8-án lehallgatták és jelentésben rögzítették Haraszti Miklós, valamint Csurka István olyan telefonbeszélgetéseit is, amelyek semmiféle összefüggésben nem álltak alkotmányellenes tevékenységgel, továbbá ugyanebben az időben a Tamás Gáspár Miklós lakásában lefolyt magánbeszélgetést is rögzítették.
3. A bizottság részletesen vizsgálta a különféle jelentések ügyét, mert ezek tartalmáról és sorsáról a tömegtájékoztatásban különféle találgatások, eltérő következtetések bukkantak fel. A bizottság több jelentéstípussal találkozott.
A III/III. csoportfőnökség napijelentésében olyan információk is szerepeltek, amelyek a személyiségi jogokat sértő módszerek révén keletkeztek. Ezek a jelentések a csoportfőnökség vezetőinek tájékoztatására szolgáltak, és titkos kódolással jelölték az információk forrását is. A feljelentéshez csatolt, 1989. november 10-én kelt jelentés is ebbe a csoportba tartozott és — forrásként — a távbeszélő-lehallgatást is jelölve — rögzítette Kőszeg Ferenc beszélgetését egy külföldi ismerősével. Ilyen típusú belső jelentésből volt megállapítható a már említett Haraszti Miklós és Csurka István lehallgatása is.
A főcsoportfőnökség titkársága — III/III. csoportfőnökség jelentéseit is felhasználva — napi operatív információs jelentéseket is készített. Ezeket már megkapta a belügyminiszter, az államtitkár, az állambiztonsági és a közbiztonsági miniszterhelyettes is. Ez utóbbi jelentésekben feltüntették az információt szolgálgató csoportfőnökséget, de már nem történt utalás az információ beszerzésének módjára. Ezek a jelentések 1989. október 23-a után is tartalmaztak a biztonsági szolgálattól származó, jogsértő módon megszerzett információkat. Az eddig felsorolt jelentések hivatalos úton nem kerültek ki a Belügyminisztériumból.
A belső jelentéseken kívül a Belügyminisztérium napi tájékoztató jelentéseket készített az állami felső vezetés, az MSZMP, majd — 1989. október 10. után — az MSZP egyes vezetői számára. E tájékoztató jelentések tartalmát belső, titkos jogszabály írta elő. Adatokat közöltek a személyi szabadságot korlátozó rendőri intézkedések számszerű alakulásáról, kiemelt közlekedési balesetekről, az országhatár rendjét jelentősen befolyásoló eseményekről stb. Ezekben nem volt utalás az információ forrására, és általában nem is tartalmaztak titkosszolgálati adatokat.
A napijelentésekhez alkalmanként külön tájékoztató jellegű jelentéseket is csatoltak. A bizottság rendelkezésére álló 1989. október 25-e és december 5-e között készített hét ilyen jelentés többsége politikai kérdésekkel foglalkozott — pl. az SZDSZ tevékenységével —, és ,,Szigorúan titkos'' jelzést viselt. Néhány jelentésről megállapítható volt, hogy az ellenzéki pártok által nyilvánosságra nem hozott információkat is tartalmaztak. A jelentésen nem volt feltüntetve, hogy tiltott módszerek alkalmazásával szerezték-e be ezeket az adatokat. (A jelentések címzettjeinek jegyzékét a 2. számú függelék tartalmazza.)
Megállapítható, hogy a kormány egyes tagjain kívül az MSZP néhány tisztségviselője is kapott a jelentésekből.
4. Dr. Horváth István volt belügyminiszter és vezető munkatársai (Pallagi Ferenc volt miniszterhelyettes és dr. Horváth József volt főcsoportfőnök) meghallgatásuk alkalmával ismételten hivatkoztak arra, hogy számos intézkedésükkel a békés átmenet ügyét kívánták elősegíteni, de elképzeléseik bevezetésére idő hiányában nem került sor. Kétségtelen tény, hogy a reformfolyamat a Belügyminisztériumban már 1988-ban megindult és 1989. nyarán felgyorsult. Bizottság alakult az új szabályozás előkészítésére, és tudományos értekezletre is sor került.
A belügyminiszter a kormány kabinet-ülésére (1989. július 3.) előterjesztést nyújtott be ,,Az állambiztonság kérdéseiről a jelenlegi belpolitikai helyzetben'' címmel. A Javaslat az alkotmányos rend védelmét, a törvények betartását állította az állambiztonsági tevékenység fő irányába. A kabinet ülésén döntés is született a jogszabályi változások előkészítéséről.
A politikai egyeztető tárgyalások I/6. számú, ,,az erőszakos megoldásokat kizáró jogi garanciák megteremtésé''-vel foglalkozó munkabizottsága ülésein ismételten szerepelt a nemzetbiztonsági munka átszervezésének kérdése, de végül ez nem került be a legsürgősebben megoldandó sarkalatos törvények csoportjába. Az események felgyorsultak, a gazdasági kérdések kerültek az előtérbe.
Az Alkotmányt módosító 1989. évi XXXI. törvény 39. § (2) bekezdése 1990. április 30-ig adott haladékot az Alkotmány végrehajtásához szükséges törvényjavaslatoknak az Országgyűlés elé terjesztésére, illetőleg a Minisztertanács hatáskörébe tartozó jogalkotási feladatok elvégzésére.
Időközben újabb tervezetek készültek a belső biztonsági szolgálat átalakítására. A reformmunkálatok folytak, de elmaradt a régi rendelkezések felülvizsgálata és módosítása. Vezetői szinten megvoltak az elképzelések a változtatásra, de elmulasztották — 1989. október 23-a után is — a határozott, egyértelmű, írásban is rögzített intézkedéseket mind az információgyűjtés irányának, mind a módszerek megváltoztatásának területén. Csak 1989. december végén adott ki dr. Horváth József átirat formájában egy utasítást, amely a szolgálat munkatársait arra kötelezte, hogy ezeket a személyiségi jogokat sértő titkosszolgálati eszközöket csak az Alkotmányba és a Btk-ba ütköző cselekmények esetén alkalmazzák.
5. A bizottság ténymegállapító munkáját nagy mértékben akadályozta, hogy a BM III/III. csoportfőnökség majdnem teljes iratanyagát gyorsított ütemben megsemmisítették, és hasonló módon jártak el a budapesti, valamint a megyei főkapitányságokon is.
A belső szabályzatok lehetővé tették, illetve elő is írták a rendszeres, jegyzőkönyvezett iratmegsemmisítést. Ezt indokolta a szinte határtalan adatgyűjtési munka, amely eredményének nagy része vagy értéktelen információkat tartalmazott, vagy rövid időn belül elvesztette értékét. 1989. decemberében azonban indokolatlanul nagy arányú iratmegsemmisítés kezdődött a III/III. csoportfőnökségen. Kezdetben csak a valóban elavult iratokat selejtezték, majd azokat, amelyek megtartása az Alkotmány, illetve a Büntető Törvénykönyv változásai következtében törvénysértővé vált, december végére azonban már szinte válogatás nélkül történt az iratmegsemmisítés. Többek között mintegy 1400 személyi anyag került megsemmisítésre, s mire a Katonai Ügyészség a lefoglalásokat megkezdte, már csak négy ,,élő'' dossziét találtak. Pallagi Ferenc volt miniszterhelyettes intézkedése nyomán 1989. december 22-től — félretéve az érvényes előírásokat — a megsemmisített anyagokról nem készítettek jegyőkönyvet, sőt helyenként megsemmisítették a régi selejtezési jegyzőkönyveket is. Egyes vidéki rendőr-főkapitányságokon az ügyészi lefoglalásokra csak január 15-e körül került sor.
II.
A bizottság a következőkben látta megállapíthatónak a politikai felelősséget.
1. A Belügyminisztérium, illetve az állambiztonsági szolgálat vezetése 1989-ben számos, de inkább csak elvi jelentőségű előkészítő munkálatot indított meg, és rendszeresen hangoztatta a változások indokoltságát. Nem gondoskodott azonban az Alkotmánynak megfelelő legsürgősebb változásokról. Elmaradt a belső szabályzatok felülvizsgálata és az új utasítások, parancsok, intézkedések kiadása, továbbá a személyi állomány hatékony felkészítése az új politikai és jogi helyzetre.
Kétségtelen tény azonban az is, hogy az ezekre a feladatokra rendelkezésre álló idő a politikai események felgyorsulása következtében lerövidült. 1989-ben a szolgálatot sok, előre nem látható esemény is foglalkoztatta (Nagy Imre és társai temetése, október 23. évfordulója és a köztársaság kikiáltása, november 4. évfordulója), és a békés átmenet biztosítása más jellegű, jelentékeny feladatokat hárított az egész szervezetre.
A legjelentősebb mulasztás az, hogy az új Alkotmány életbe lépésével egyidejűleg nem intézkedtek a belső jogszabályok hatályon kívül helyezéséről, és eltűrték az immár egyértelműen törvénysértővé vált gyakorlat folytatását. Az 1990. januári intézkedések azt tanúsítják, hogy ha ezeket kellő időben és kellő körültekintéssel hozták volna meg a Belügyminisztérium vezető munkatársai, ez kevesebb megrázkódtatást és politikai kárt okozott volna az országnak.
2. A vizsgálat adatai alapján feltételezhető, hogy Horváth István belügyminiszter Raffay Ernő képviselő kérdésére beosztottai — valóságnak meg nem felelő — tájékoztatása alapján adta azt a választ, hogy a Belügyminisztériumban csak az előírásoknak megfelelő módon és mennyiségben folynak iratmegsemmisítések. Bár a képviselői kérdésnek — a bizottság véleménye szerint — figyelmeztető jellege is volt, ennek ellenére a miniszteri ellenőrzés elmaradt. Így történhetett meg, hogy december 22-én, a miniszter parlamenti kijelentését követő napon, a miniszterhelyettes nemcsak elrendelte a további, nagyarányú selejtezést, hanem azt a saját jogkörben kiadott, szabályzatellenes utasításával még meg is könnyítette.
III.
Összefoglaló következtetések
1. Az állambiztonsági szolgálat belbiztonsági csoportfőnökségét abból a célból hozták létre, hogy az állampárt támasza legyen. Felépítése, össztétele, működési mechanizmusa és titkos jogi szabályozása egy kialakított ellenségképhez igazodott. Ellenségnek számított minden másként gondolkodó egyén, vagy közösség. A szervezetet irányító jogszabályok és a szervezet működése az akkori Alkotmánnyal is szemben álltak.
2. A titkosszolgálati különleges eszközök 1989. október 23-a utáni alkalmazása a köztársasági Alkotmányt sértette. Dr. Horváth István volt belügyminiszternek, az állambiztonsági szolgálat vezetésével megbízott Pallagi Ferenc volt miniszterhelyettesnek és a III/III. csoportfőnökség volt vezetőjének, dr. Horváth Józsefnek személyes politikai felelőssége van, mert ki-ki a maga szintjén megszüntethette volna e módszerek Alkotmányt sértő alkalmazását. Dr. Horváth József volt csoportfőnök december végi körlevele után, amely az Alkotmányt sértő eszközök alkalmazását tiltotta, a felelősség köre ennél is szélesebben állapítható meg.
3. A bizottság bizonyítottnak látja, hogy amikor a pártállam széthullása már elkerülhetetlennek látszott, akkor a szolgálat megpróbált alkalmazkodni a megváltozott politikai körülményekhez, de dr. Horváth Istvánnak e téren tett lépései nem voltak elégségesek.
4. A rendelkezésre álló jelentésekből kiderül, hogy a kormány egyes tagjai információkat kaptak az ellenzékről is. Nem állapítható meg egyértelműen a jelentésekből lehetett-e arra következtetni, hogy milyen eszközökkel szerezték be az információkat. A kormány egészét nem terheli felelősség azért, mert egyes tagjai olyan tájékoztató jelentéseket kaptak, amelyekről a bizottság számára utólag kiderült, hogy titkosszolgálati eredetű elemeket is tartalmaztak.
5. A bizottság megállapította, hogy a III/III. belbiztonsági csoportfőnökség csaknem egész iratanyagát megsemmisítették 1989. decemberében és 1990. januárjának első felében. E tekintetben nem fogadhattuk el azt az érvet, hogy erre azért került sor, mert az iratok puszta léte is sértette a köztársasági Alkotmányt, mivel az iratmegsemmisítésekkel egyidőben folytatták a személyiségi jogokat sértő módszerekkel történő információszerzést. A pártállam létének utolsó hónapjaiban megsemmisített, e rendszerre jellemző dokumentumok levéltári zárolása lehetővé tette volna, hogy azok utódaink okulására megmaradjanak. A megsemmisítés ilyen mértékéért a felelősség elsősorban Pallagi Ferencet terheli.
6. A bizottság alkotmánysértőnek tartja, hogy az MSZP két, kormánytisztséget be nem töltő vezetője — a régi pártállami gyakorlat továbbéléseként — 1989. október 23-a után is kapott a jelentésekből.
7. A bizottság arra a következtetésre jutott, hogy dr. Horváth István belügyminiszter, Pallagi Ferenc miniszterhelyettes és dr. Horváth József főcsoportfőnök lemondása indokolt volt.
1. számú függelék
TÁJÉKOZTATÓ
a bizottság tevékenységéről
a bizottság tevékenységéről
1. A bizottság a következő személyeket hallgatta meg:
— Bajcsi István volt rendőrfőhadnagy
— Diczig István vezérőrnagy
— dr. Horváth István volt belügyminiszter
— dr. Horváth József volt főcsoportfőnök
— Ilcsik Sándor belügyminiszter-helyettes
— dr. Kámán József katonai főügyész
— Kékesdi L. Gyula rendőrszázados
— Kovács Jenő (MSZP)
— Németh Miklós miniszterelnök
— Pallagi Ferenc volt miniszterhelyettes
— Sarlós Zoltán rendőrfőhadnagy
— Végvári József volt rendőrőrnagy
(A meghallgatásokról 636 oldal jegyzőkönyv készült.)
2. A bizottság a következő fontosabb iratokat vizsgálta meg:
— a dr. Horváth István belügyminiszter által kiküldött vizsgálóbizottság jelentése (1990. január 16.),
— a Katonai Főügyészség által a BM III/III. főcsoportfőnökségen lefoglalt iratok,
— a BM III/III. főcsoportfőnökség munkájára vonatkozó belső, titkos jogszabályok (86 parancs, utasítás, intézkedés),
— a kormánykabinet 1989. július 3-i ülésének jegyzőkönyve,
— a politikai egyeztető tárgyalások I/6. számú bizottságának tárgyalási jegyzőkönyve,
— az Országgyűlés programjának felülvizsgálatára kiküldött bizottság üléseinek jegyzőkönyve,
— a nemzetbiztonsági szolgálat kialakítására vonatkozó tervezetek (Horváth István és Pallagi Ferenc által becsatolt iratok),
— a feljelentéshez csatolt jelentések,
— a Végvári József által 1990. február 16-án pótlólag becsatolt iratok,
— a Tamás Gáspár Miklós által 1990. február 16-án becsatolt iratok, amelyeket Végvári József még a feljelentés megtétele előtt juttatott el az SZDSZ-hez,
— a Katonai Főügyészségtől pótlólag beszerzett iratok (a BM alkalmi jelentései).
3. A bizottság egyes tagjai meglátogatták a következő intézményeket és ott tanulmányozták az üggyel összefüggő iratokat:
— a Belügyminisztérium központi épülete (Roosevelt tér),
— a Belügyminisztérium hivatali helyiségei (Honvéd u.)
— Katonai Főügyészség (Markó u.)
— postahivatali levélbontó
— megyei rendőrkapitányság (Nyíregyháza, Kecskemét, Pest megye).
A bizottság tagjainak a Belügyminisztérium munkatársai bemutatták a biztonsági szolgálat technikai eszközeit.
4. A bizottság megalakulásakor úgy döntött, hogy zárt üléseket tart, de tevékenységéről rendszeresen sajtótájékoztatót ad ki.
Az eljárás során beszerzett iratokat a bizottság a keletkezési helyükre visszaküldi, saját iratait pedig az Országgyűlés Irattárában — zárt anyagként — helyezi el.
A bizottság a jelentés és a függelékek egyes részleteiről szótöbbséggel határozott, de a jelentés fő szövegét egyhangúlag fogadta el.
2. számú függelék
A Belügyminisztérium által készített tájékoztató jelentések címzettjeinek jegyzéke
1. 1989. október 25.
Kapta: Szűrös Mátyás, Németh Miklós, Pozsgay Imre, Horn Gyula, Nyers Rezső, Kovács Jenő
2. 1989. október 25.
Kapta: Szűrös Mátyás, Németh Miklós, Pozsgay Imre, Horn Gyula, Nyers Rezső, Kovács Jenő
3. 1989. november 2.
Kapta: Németh Miklós, Nyers Rezső, Kovács Jenő
4. 1989. november 2.
Kapta: Szűrös Mátyás, Németh Miklós, Pozsgay Imre, Medgyessy Péter, Horn Gyula, Kárpáti Ferenc, Nyers Rezső
5. 1989. november 8.
Kapta: Szűrös Mátyás, Németh Miklós, Pozsgay Imre, Horn Gyula, Nyers Rezső, Kovács Jenő
6. 1989. november 27.
Kapta: Szűrös Mátyás, Németh Miklós, Pozsgay Imre, Nyers Rezső
7. 1989. december 5.
Kapta: Szűrös Mátyás, Németh Miklós, Pozsgay Imre, Horn Gyula
A bizottság a jelentések szövegét azért nem hozta nyilvánosságra, mert ellenőrizhetetlen adatokat tartalmaznak és sértik az ország külpolitikai érdekeit, valamint az egyes pártok jogait.
A jelentések nagy része — a bizottság megítélése szerint — értéktelen adatokat tartalmazott.
3. számú függelék
Azoknak a szervezeteknek a jegyzéke, amelyeket a belső biztonsági szolgálat 1989. október 23-a után is törvénysértő módszerekkel figyelt meg
,,Agóra'' Alapítvány
,,Bokor'' Katolikus Bázisközösség
Duna Kör
Fiatal Demokraták Szövetsége
Független Kisgazda és Földmunkás Polgári Párt
Katolikus Koordinációs Tanács
Kádár János Társaság
Kereszténydemokrata Néppárt
Keresztény Nemzeti Unió
Magyar Demokrata Fórum
Magyar Nemzeti Párt, ill. Nemzetőr Szövetség
Magyar Október Párt
Magyar Radikális Párt
Magyar Szocialista Munkáspárt
Magyar Szocialista Párt
Magyarországi Pártonkívüliek Egyesülete
Magyarországi Zöldek Pártja
Október 23. Bizottság
Polgári Tanácsadó Szolgálat
Politikai Foglyok Országos Szövetsége
Szabad Demokraták Szövetsége
Szabadság Párt
Transznacionális Radikális Párt
1
Az Országgyülés a határozatot 1990. március 2-ai ülésén fogadta el.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás