• Tartalom

49/1991. (IX. 27.) AB határozat

49/1991. (IX. 27.) AB határozata1

1991.09.27.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos megállapítására irányuló indítványok tárgyában meghozta a következő

határozatot.

Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló, többször módosított 1989. évi XLV. törvénynek az 1990. évi CII. törvény 17. §-ával megállapított 34. § (1) bekezdés d) pontjából a ,,... a havi 300 forintot meg nem haladó része'' szövegrész alkotmányellenes, ezért azt 1991. január 1-jéig visszamenőleges hatállyal megsemmisíti.
A 34. § (1) bekezdés d) pontját 1991. január 1-jétől az alábbiak szerint kell alkalmazni:
,,A munkavállalói érdekképviseletet ellátó szervezet részére az adóévben befizetett (levont) tagdíj;''
Ezt a határozatát az Alkotmánybíróság a Magyar Közlönyben közzéteszi.

INDOKOLÁS

I.

Az indítványozók a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló módosított 1989. évi XLV. törvénynek (továbbiakban: Jtv.) az 1990. évi CII. törvény 17. §-ával megállapított 34. § (1) bekezdés d) pontjából a ,,havi 300 forintot meg nem haladó része'' megszorító rendelkezés alkotmányellenességének megállapítását és — három indítványozó kivételével — 1991. január 1-jéig visszamenőleges hatállyal történő megsemmisítését kérték.
A rendelkezés alkotmányellenességét az indítványozók abban látják, hogy az az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésébe ütköző megkülönböztetést eredményez a munkavállalók és az (egyéni) vállalkozók között azzal, hogy eltérő mértékű adókedvezményeket biztosít az érdekképviseleti szervezeteik részére fizetett tagdíj (hozzájárulás) tekintetébe. Növelve ezzel a munkavállalók és a vállalkozók (munkáltatók), illetve az érdekeiket képviselő szervezetek között az anyagi erőforrások terén egyébként is meglévő különbségeket, ami a munkavállalói oldal számára további esélyegyenlőtlenségek kialakulásához vezet. Mindezek lényegesen megnehezítik a munkavállalói érdekképviseleti szervezetek tevékenységét az Alkotmány 4. és a 70/C. §-okban megfogalmazott feladatok eredményes megvalósításában.
Véleményük szerint a rendelkezés nincs összhangban az Alkotmány 70/A. § (3) bekezdésében foglaltakkal sem.
Az Alkotmánybíróság felkérésére a pénzügyminiszter kifejtette álláspontját az indítványokkal kapcsolatban, és annak a véleményének adott hangot, hogy a kifogásolt rendelkezés nem tartalmaz megkülönböztetést és az megfelel az alkotmánybíróság 24/1990. (XII. 8.) AB határozatában foglaltaknak. Megítélése szerint a munkavállalói érdekképviseletet ellátó szervezetek részére befizetett tagdíj, illetőleg az egyéni vállalkozó által az érdekképviseleti szervek fenntartásához nyújtott hozzájárulás és tagdíj nem azonos fogalmak, tekintettel a kétféle jövedelemtípus teljesen eltérő adózási szabályaira.

II.

1. Az Alkotmány 4. §-a szerint a szakszervezetek és más érdekképviseletek védik és képviselik a munkavállalók, a szövetkezeti tagok és a vállalkozók érdekeit.
A 70/A. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.
A (3) bekezdés azt tartalmazza, hogy a Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti.
2. Az Alkotmánybíróság a 9/1990. (IV. 25.) AB határozatában (MK. 36. szám) megállapította, hogy az adózás szempontjából a diszkrimináció tilalma nem jelenti azt, hogy minden megkülönböztetés tilos. A megkülönböztetés arra vonatkozik, hogy a jognak mindenkit egyenlőként (egyenlő méltóságú személyként) kell kezelnie, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és a kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni.
A 21/1990. (X. 4.) AB határozatában (MK. 98. szám) kimondta, hogy ha az adott szabályozási koncepción belül eltérő szabályozás vonatkozik valamelyik csoportra, ez a megkülönböztetés tilalmába ütközik, kivéve ha az eltérésnek alkotmányos indoka van.
Az Alkotmánybíróság a 24/1990. (XI. 8.) AB határozatában (MK. 111. szám) leszögezte, hogy a szakszervezetek kitüntetett szerepet játszanak az Alkotmány 70/C. §-ában foglalt gazdasági érdekek védelme, valamint a sztrájkjog gyakorlása terén. E funkciójuk közvetlenül kapcsolódik az Alkotmány preambulumában szereplő szociális piacgazdaság megvalósításához. Ennyiben a szakszervezetek léte és működése a tagok magánérdekein túlmutató közérdeket is szolgál. Ez a körülmény indokolhatja a szakszervezeti tagdíjak adójogi szempontból megkülönböztetett kezelését. E határozatával az Alkotmánybíróság 1990. december 31-ei hatállyal megsemmisítette a Jtv. — önmagában nem alkotmánysértő — 34. § (1) bekezdés e) pontját, mert csak így tudta megszüntetni a munkavállalók szakszervezeteken kívüli szervezetei eltérő szabályozásából fakadó alkotmányellenes állapotot. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a vizsgált alkotmánysértés kiküszöbölése a jogalkotó részéről történhetne az adókedvezménynek valamennyi munkavállalói érdekképviseleti szervezetre való kiterjesztésével.

III.

Az Alkotmánybíróság eljárása során azt vizsgálta, hogy a Jtv. általa megsemmisített 34. § (1) bekezdés e) pontja helyébe lépett rendelkezés megvalósít-e a munkavállalók és az (egyéni) vállalkozók között megkülönböztetést, és ha igen akkor ezt alkotmányos indokok alátámasztják-e. Vizsgálta továbbá, hogy az új rendelkezés mennyiben érinti a munkavállalói és a vállalkozói (munkáltatói) érdekképviseletet ellátó szervezetek közötti esélyegyenlőséget.
Az indítványok megalapozottak.
A Jtv. 34. §. (1) bekezdés e) pont helyébe az 1990. évi CII. törvény 17. §-val megállapított d) pont lépett, amely a következőket tartalmazza:
,,a munkavállalói érdekképviseletet ellátó szervezet részére az adóévben befizetett (levont) tagdíjnak a havi 300 forintot meg nem haladó része''
A Jtv. hatálya alá tartozó egyéni vállalkozók a 19. § (1) bekezdés, valamint a törvény 1. számú melléklete III/4. pont 10. francia bekezdése alapján az érdekképviseleti szervek fenntartásához nyújtott hozzájárulás és tagdíj összegét — felső határ nélkül — költségként elszámolhatják.
A vállalkozási nyereségadóról szóló, többször módosított 1988. évi IX. törvény (továbbiakban: Vtv.) 7. § (1) bekezdés b) pontja szerint az adóalany (a Vtv. hatálya alá tartozó egyéni vállalkozó és a gazdálkodó szervezetek meghatározott köre együtt) a vállalkozási tevékenységével összefüggő érdekképviselet, egyesület tagjaként fizetett tagdíjat, fenntartási hozzájárulást, valamint az egyesülés működési költségeihez nyújtott hozzájárulás összegét költségként — felső határ nélkül — elszámolhatja.
E két utóbbi hatályos rendelkezés megfelel az 1990. évi szabályozásnak.
Eleget tett a jogalkotó a korábbi rendelkezést megsemmisítő alkotmánybírósági határozatnak, miután valamennyi munkavállalói érdekképviseleti szervezetre kiterjesztette az érintett adókedvezményt. Az összjövedelemből levonható tagdíj mértékét havi 300 forintban szabta meg, míg ebben a vonatkozásban előzőleg felső határt nem állapított meg.

IV.

Az érdekérvényesítő képesség szoros összefüggésben áll a szervezettséggel és a létrehozott érdekképviseleti szervezet működőképességével. Ez utóbbinak központi eleme az igénybevehető anyagi alapok, amelyek legfontosabb forrása a tagok által befizetett tagdíj (hozzájárulás).
Az Alkotmánybíróság abból a tényből, hogy a jogalkotó az érintett kérdés 1991. évi szabályozását úgy alakította ki, hogy a tagdíj (hozzájárulás) adómentességével összefüggő mértékét csak a munkavállalók esetében korlátozta, azt a következtetést vonja le, hogy ezzel a vállalkozók (munkáltatók) felé a pozitív diszkrimináció eszközével élt. A vállalkozók (munkáltatók) által fizetett tagdíj (hozzájárulás) költségkénti elszámolása az adóalap ezen összegekkel való csökkentését jelenti, vagyis lényegét tekintve adókedvezmény.
Bár a kedvezmény valóban a munkavállalói és a vállalkozói (munkáltatói) jövedelemszerzés és adófizetés eltérő sajátosságaihoz igazodó szabályok révén realizálódik, de összességében a vállalkozók (munkáltatók) részére kedvezőbb eredményre vezet. Az Alkotmány 4. §-a alapján a munkavállalókat és a vállalkozókat érdekeik képviseletében nem illeti meg több jog, mint a másik felet. E szándékosan kialakított egyensúly megbontásától, de még veszélyeztetésétől is tartózkodnia kell a jogalkotónak.
Az Alkotmánybíróság tisztában van azzal a körülménnyel, hogy számukból eredően a vállalkozókra (munkáltatókra) egyenként objektíve nagyobb teher hárul érdekképviseletük fenntartásában, működtetésében. Ebből következően a hivatkozott alkotmányos rendelkezéseket sértené, ha a jogalkotó összegszerűségében azonos mértékű tagdíjat (hozzájárulást) kedvezményezne mind a munkavállalói, mind pedig a vállalkozói (munkáltatói) oldalon.
A már idézett 9/1990. (IV. 25.) AB határozatában az Alkotmánybíróság leszögezte, hogy adózás szempontjából a diszkrimináció tilalma nem jelenti azt, hogy minden megkülönböztetés tilos, és a már szintén idézett 21/1990. (X. 4.) AB határozatában pedig kimondta, hogy a megkülönböztetés tilalmába ütközik, ha az adott szabályozási koncepción belül eltérő szabályozás vonatkozik valamelyik csoportra, kivéve, ha az eltérésnek alkotmányos indoka van.
A vizsgált kérdésekben központi elem annak megállapítása, hogy a szabályozási koncepció szempontjából mit kell csoportnak tekinteni. Az Alkotmány 4. §-ával kapcsolatban kifejtettekből következik, hogy az indítvány tárgyává tett adókedvezmény szempontjából azonos csoportba tartoznak a munkavállalók és a vállalkozók (munkáltatók), még akkor is, ha ezek a kedvezmények nem egy törvényben jelennek meg. Meghatározó jelentőségű csoportképző ismérv — közös nevező — az egyenlő mértékű érdekképviseleti jog.
A vállalkozók (munkáltatók), egyenként ugyan az érdekképviseleti szervezet fenntartásából nagyobb terheket kényszerülnek vállalni, mint a munkavállalók, de gazdasági pozíciójuk, vagyis az e célból mobilizálható anyagi eszközeik jóval erőteljesebbek, mint a pusztán a munkabérükre támaszkodó munkavállalóké.
Az Alkotmánybíróság eljárása során nem talált alkotmányos indokokat a vállalkozók (munkáltatók) részére biztosított, az érdekképviseleti szervezeteknek fizetett, illetve adott tagdíj (hozzájárulás) korlátozás nélküli, költségként történő elszámolásával megvalósuló pozitív diszkrimináció mellett. A vizsgált kérdésbe az alkotmánysértést ebben a kellő indokok nélküli pozitív diszkriminációban látja. Az ebből adódó alkotmányellenes állapotot csak a Jtv. 34. § (1) bekezdés b) pontja ,,...havi 300 forintot meg nem haladó része'' szövegrész megsemmisítésével tudja feloldani.
Az Alkotmánybíróságról szóló, 1989. évi XXXII. törvény (Abtv.) 43. § (4) bekezdése alapján helyt adott a visszamenőleges hatállyal történő megsemmisítésre vonatkozó kérelmeknek. A munkavállalói és a vállalkozói (munkáltatói) érdekképviseleti szervek közötti egyensúlyt veszélyeztető alkotmánysértő állapotnak a kialakulásáig visszanyúló megszüntetése járul hozzá leginkább a jogbiztonság megőrzéséhez, valamint az egész évre kiterjedő adókedvezmény megbontásából eredő adminisztrációs zavarok elkerüléséhez.
Az Alkotmánybíróság — figyelemmel arra, hogy a törvényszövegen belül csak egy megszorító rendelkezést semmisített meg — a megsemmisített rész nélküli hatályos törvényszöveget határozatában megállapította.
A közzétételt az Abtv. 41. §-a alapján rendelte el.

Alkotmánybírósági ügyszám: 136/B/1991/3.
1

A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére