• Tartalom

22/1992. (XII. 29.) KTM rendelet

22/1992. (XII. 29.) KTM rendelet

az életvédelmi létesítmények létesítéséről, fenntartásáról és békeidőszaki hasznosításáról

2008.05.16.

A polgári védelemről szóló 15/1992. (I. 27.) Korm. rendelet1 24. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján — a belügyminiszterrel és az érdekelt miniszterekkel egyetértésben — a következőket rendelem:

1. §

(1) A rendelet hatálya kiterjed a polgári védelem céljára szolgáló és a polgári védelem által a 32/1977. (XII. 31.) ÉVM rendelet2 szerint nyilvántartott minden életvédelmi létesítményre (a továbbiakban: óvóhely).

(2) Nem terjed ki a rendelet hatálya a föld alatti tárolóterekre, továbbá a fegyveres erők objektumaiban lévő óvóhelyek, a fegyveres testületek és a rendészeti szervek védelmi létesítményeire.

2. §


Építendő új vagy már meglévő építményeknél óvóhelyet — tekintet nélkül annak épület alatti vagy beépítetlen szabad területen lévő elhelyezésére — tervezni és kivitelezni akkor kell, ha az óvóhely megépítését

a) a megyei (fővárosi) polgári védelmi parancsnokság javaslata alapján a fővárosban a főpolgármester, a megyékben a megyei közgyűlés elnöke elrendeli, vagy

b) az építtető önként vállalja.

3. §


Új óvóhelyet úgy kell kialakítani, hogy az elsődleges óvóhelyi rendeltetés és a másodlagos, békés célú használat (raktározás, tárolás, garázs, kulturális, sport, kereskedelmi, szolgáltatási stb. tevékenység) lehetősége biztosított legyen.

4. §

(1) Az óvóhely és berendezései, felszerelései fenntartásáról, bármikor történő rendeltetésszerű használhatóságáról megfelelő és folyamatos karbantartásáról, valamint felújításáról, korszerűsítéséről, esetleges bővítéséről (a továbbiakban: felújítás) a Polgári Törvénykönyv és a nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletéről szóló jogszabályok előírásainak megfelelően a tulajdonos (bérlő) köteles gondoskodni.

(2) A felújítást az óvóhely állapota által megkívánt időszakban, vagy az óvóhelyet magában foglaló épületrész felújításakor kell elvégezni.

(3) Ha az óvóhelyet magában foglaló épület felújítása szakaszosan történik, úgy az óvóhely felújítását az épületrész főszerkezetei 2/3-ad részének felújítása időszakában kell elvégezni.

(4) Szakaszos felújításra kerülő főszerkezet óvóhelyet érintő részeit az óvóhelyi előírások szerint kell felújítani.

(5) Új óvóhely építését és a meglévő felújítását az óvóhelyekre vonatkozó hatályos műszaki előírások (tervezési, méretezési szabályok, szabványok stb.) és a polgári védelmi előírások szerint kell végezni.

(6) Az óvóhelyek karbantartására vonatkozó részletes előírásokat a rendelet melléklete tartalmazza.

5. §

(1) Az óvóhely rendeltetésétől eltérő célra csak ideiglenes jelleggel és csak az e rendeletben meghatározott feltételek szerint hasznosítható (használható, adható bérbe) azzal a további feltétellel, hogy szükség esetén 24 órán belül helyreállítható legyen az óvóhely rendeltetésének megfelelő használat, továbbá az ideiglenes hasznosítás ne rongálja vagy veszélyeztesse az óvóhely védőképességét és állagát.

(2) Az óvóhely hasznosításához (bérbe-, albérletbe adásához) és cseréjéhez, valamint a hasznosítási cél megváltoztatásához a területileg illetékes körzeti (fővárosi, kerületi) polgári védelmi parancsnokság (a továbbiakban: polgári védelmi parancsnokság) előzetes írásbeli hozzájárulása szükséges.

(3) A hasznosítási megállapodásnak, bérleti szerződésnek (a továbbiakban: megállapodás) tartalmaznia kell a polgári védelmi parancsnokság (2) bekezdés szerinti hozzájárulásában előírt eseti feltételeit, továbbá az alábbi rendelkezést:

,,A használó (bérlő) tudomásul veszi, hogy az óvóhely rendeltetésszerű használatának szükségessége esetén — erre vonatkozó felhívás, közlemény vagy felmondás alapján — köteles az óvóhelyet 24 órán belül kártalanítás nélkül óvóhelyi használatra alkalmas állapotban a tulajdonosnak (bérbeadónak) átadni. Ellenkező esetben az óvóhely a használó (bérlő) költségére és veszélyére kiüríthető.''

(4) A megállapodást írásba kell foglalni. Ezen megállapodás 1 példányát és mellékleteit a polgári védelmi parancsnokság részére meg kell küldeni. A megállapodás megkötésekor, illetve az óvóhely használatra való átadásakor és ezen jogviszony megszűnésekor jegyzőkönyvben rögzíteni szükséges az óvóhely és annak berendezései, felszerelései megnevezését, mennyiségét, állapotát, használhatóságát. A jegyzőkönyv, valamint az (5) bekezdésben és a rendelet mellékletében foglaltak a megállapodás mellékletét képezik.

(5) A használatba adás feltétele, hogy az óvóhelyen

a) tűz- és robbanásveszéllyel, nagyfokú páraképződéssel vagy nedvesedéssel, továbbá az óvóhely szerkezeti elemeire maradandó káros hatással járó és szennyeződést okozó tevékenység nem folytatható;

b) csak csomagolt és darabos áru helyezhető el, ömlesztett áru nem tárolható;

c) a bejáratot, továbbá a vészkijáratot és a gépészeti berendezésekhez vezető utat szabadon kell hagyni;

d) a használó (bérlő) gondoskodni köteles a rendszeres, szakszerű és szükséges — e rendelet mellékletében részletezett — karbantartásról, továbbá adatainak (név, lakcím/telephely, telefon stb.) az óvóhely bejáratánál (kívül) való feltüntetéséről.

(6) Az óvóhelyen a hasznosítási cél érdekében kizárólag olyan átalakítás, építés, szerelés stb. végezhető, melyhez a megyei, fővárosi polgári védelmi parancsnokság hozzájárul.

6. §


A megállapodás kártalanítás nélkül felmondható, ha az óvóhelyet a használó (bérlő) nem a szerződésben vagy a mellékleteiben foglalt feltételeknek megfelelően használja, illetve azokat felhívásra sem teljesíti.

7. §


Önkormányzati tulajdonban lévő óvóhely(ek) hasznosításából származó bevétel elsődlegesen az önkormányzati tulajdonú óvóhelyállomány fenntartásának fedezetét szolgálja.

8. §


Az óvóhely tulajdonosa, használója (bérlője) e létesítményekre vonatkozóan a helyi önkormányzat és a polgári védelem szervei kérdésére adatszolgáltatási kötelezettséggel tartozik.

9. §

(1) Az óvóhely tulajdonosának személyében bekövetkezett változásról a polgári védelmi parancsnokságot 30 napon belül tájékoztatni kell.

(2) Az óvóhely ,,életvédelmi'' jellegének megszüntetéséhez a megyei (fővárosi) polgári védelmi parancsnokság hozzájárulása szükséges.

10. §

Záró rendelkezések


(1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba. Rendelkezéseit az óvóhelyeknek a hatálybalépéskor fennálló használati (bérleti) jogviszonyaira is alkalmazni kell.

(2)3

(3) Az óvóhelyek területfelhasználására, illetve építésére és használatbavételére a területfelhasználási engedélyezési eljárásról szóló, többször módosított 1/1968. (I. 11.) ÉVM rendelet, illetve az építési és használatbavételi engedélyezési eljárásról szóló, többször módosított 12/1986. (XII. 30.) ÉVM rendelet rendelkezéseit a jelen rendeletbe foglalt eltérésekkel és kiegészítésekkel kell alkalmazni.

Melléklet a 22/1992. (XII. 29.) KTM rendelethez

Óvóhelyek karbantartása

Az óvóhelyek karbantartási feladatainak ellátásaként a tulajdonost, illetve a használót (bérlőt) terhelő és folyamatosan végzendő kötelezettségek a következők:

1. Rendszeres és szakszerű szellőztetés, takarítás.

2. Falakon, födémeken, padozaton, egyéb épületszerkezeteken, PV és egyéb nyílászárókon bekövetkezett káros változások (repedés, kilazulás, vetemedés, nedvesedés, vakolathullás stb.) megszüntetése.

3. Falak, födém és egyéb épületszerkezetek szükség szerinti — de legalább háromévente történő — három rétegű meszelése, festése.

4. Fém- és faszerkezetek (nyílászárók, csövek, gépi berendezések, víztartályok, tartószerkezetek, szerelvények, vezetékek, kábelek stb.) szükség szerinti — de legalább ötévenkénti — teljes (tartályok esetén külső, belső) felületkezelése, mázolása.

5. Elektromos világítási és erőátviteli hálózatok és ezek tartozékai hibátlan működőképességének biztosítása. Szigetelési és földelési ellenállás mérése, jegyzőkönyvi rögzítése.

6. Gépészeti (levegőellátó-, fűtő-, vízellátó-, csatornázási- és tartalék áramellátó rendszerek, azok tartozékai, szerelvényei és berendezési tárgyai stb.) mindenkori hibátlan működőképességének biztosítása, ideértve a gépek szükséges mértékű ,,kis'' és ,,nagy'' javítását is.

7. A 6. pontban írt berendezések működőképességének legalább havonta egy alkalommal történő ellenőrző működtetése, és ennek külön ezen célra felfektetett ,,Gépnapló''-ban történő rögzítése.

8. Az óvóhely gáztömörségének biztosítása. Kétévenkénti — a polgári védelmi parancsnokság megbízottjának jelenlétében történő — gáztömörségi bevizsgálás, ennek jegyzőkönyvi rögzítése.

9. Az óvóhelyre vonatkozóan a helyszínen rendelkezni kell

a) az óvóhely használatát ellenőrző szervek megállapításainak rögzítését szolgáló, 2 példányos (indigós vagy átírós), számozott oldalszámú, hitelesített ,,Ellenőrzési Napló''-val és a 7. pontban szereplő ,,Gépnapló''-val, valamint az 5. és 8. pont szerint jegyzőkönyvekkel;

b) az óvóhely statikai teherbíró képességét vizsgáló és rögzítő — óvóhelyi tervezésben jártas statikus által készített, és a polgári védelem megyei (fővárosi) parancsnoksága által záradékolt (védőképességileg besorolt) — szakvéleménnyel;

c) az óvóhely 1:100 vagy 1:50 léptékű felmérési rajzával.


Megjegyzés: amennyiben a b) és c)-ben szereplők nem állnak rendelkezésre, úgy elkészítésükről e rendelet hatálybalépését követő egy éven belül a tulajdonosnak kell gondoskodnia.

1

A 15/1992. (I. 27.) Korm. rendeletet az Alkotmánybíróság 2/1996. (II. 9.) AB határozatával megsemmisítette.

2

A rendeletet hatályon kívül helyezte a 37/1995. (IV. 25.) Korm. rendelet 9. §-ának (1) bekezdése.

3

A 10. § (2) bekezdését a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 28. §-ának 23. pontja hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére