22/1992. (IV. 10.) AB határozat
22/1992. (IV. 10.) AB határozat1
1992.04.10.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének megállapítása és megsemmisítése iránti indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot.
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről szóló 1982. évi 17. törvényerejű rendelet 15. § (3) bekezdése alkotmányellenes, ezért azt 1992. évi szeptember hó 30-i hatállyal megsemmisíti.
Az Alkotmánybíróság elrendeli határozatának a Magyar Közlönyben való közzétételét.
INDOKOLÁS
I.
Az indítványozó álláspontja szerint az 1982. évi 17. törvényerejű rendelet 15. § (3) bekezdése alkotmányellenes, ezért kérte annak megsemmisítését. Az indítványban kifogásolt rendelkezés szerint a fegyveres erők, a fegyveres testületek, a tűzoltóság hivatásos, valamint a fegyveres erők továbbszolgáló állományába tartozó házasuló, a házasságkötést megelőző eljárásban az anyakönyvvezető előtt igazolni köteles azt, hogy az illetékes parancsnok a házasságkötéshez engedélyt adott, és hogy az abban megszabott határidő még nem telt el.
Az indítványozó álláspontja szerint a házassághoz való jog olyan állampolgári jog, mely az Alkotmány erre vonatkozó kifejezett rendelkezése hiányában is alapjognak minősül. Utalt továbbá arra, hogy ez a jog a Politikai és Polgári Jogok Egyezségokmánya és más nemzetközi egyezmények oltalma alatt is áll, ezért e jog gyakorlásának törvényi korlátozása alkotmányellenes.
II.
1. Az 1987. évi XI. törvény 5. §-ának e) pontja a házasságot törvényhozási tárgyként sorolja fel. Az Alkotmány 15. §-a szerint a Magyar Köztársaság védi a házasság és a család intézményét. A házasság intézményének alkotmányos védelme az Alkotmánybíróság álláspontja szerint azt is jelenti, hogy az Alkotmány egyben garantálja a házasságkötés szabadságát. Az Alkotmánybíróság az emberi méltósághoz való jog alkotmányos értelmezése során már több határozatában rámutatott arra, hogy az emberi méltósághoz való jog, mint az ,,általános személyiségi jog'' egyik megfogalmazása, magába foglalja az önrendelkezés szabadságához való jogot is [8/1990. (IV. 23.) AB és 57/1991. (XI. 8.) AB határozatok]. Márpedig az önrendelkezési jog része a házasságkötés szabadságához való jog, így ez a jog az Alkotmány 54. § (1) bekezdése alapján ugyancsak alkotmányos védelemben részesül.
2. Az Alkotmány 7. §-a szerint a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait a Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja.
A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának 23. cikke 2. pontja emberi jogként határozza meg a házasságkötés jogát. Eszerint a házasságkötésre alkalmas korban lévő férfiak és nők házasságkötési és családalapítási jogát el kell ismerni. Hasonló rendelkezést tartalmaz a Magyar Köztársaság által már aláírt, de eddig még meg nem erősített Európai Emberi Jogi Egyezmény 12. cikke, amely kimondja, hogy a házasságkötési korhatárt elért férfiaknak és nőknek joguk van a házasságkötésre és a családalapításra, az e jog gyakorlását szabályozó hazai törvények szerint.
3. Mindezekből a rendelkezésekből következik, hogy a házasságkötés szabadságához való jog — az önrendelkezési jog részeként — olyan alapjog, amely alkotmányos oltalom alatt áll.
Az Alkotmány 8. § (2) bekezdése szerint a Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, de alapvető jog lényeges tartalmát törvény sem korlátozhatja.
Az indítvánnyal támadott tvr. 15. § (3) bekezdése alapvető jogot korlátoz akkor, amikor a szabályozott alanyi körben a házasságkötést előzetes engedély, hozzájárulás megadásához, illetőleg ennek igazolásához köti.
Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az alapvető jog korlátozása csak akkor marad meg alkotmányos határok között, ha a korlátozás nem az alapjog érinthetetlen lényegére vonatkozik, ha az elkerülhetetlen, azaz kényszerítő okkal történik, továbbá, ha a korlátozás súlya a korlátozással elérni kívánt célhoz képest nem aránytalan [2/1990. (II. 18.) AB, 20/1990. (X. 4.) AB, 7/1991. (II. 28.) AB határozat stb.].
A házasságkötési eljárásban a házasságkötési engedély mint eljárási feltétel előírása, illetőleg az engedély hiányának házasságkötési akadályként való szabályozása azonban az alapjog aránytalan korlátozását jelenti, ugyanakkor nem elkerülhetetlen.
Rámutat azonban az Alkotmánybíróság arra, hogy bizonyos házasságkötési feltételeknek, illetőleg korlátoknak alkalmaztatási, foglalkoztatási követelményként való előírása alkotmányosan megtörténhet. Ebben az esetben csak valamely foglalkozás vagy hivatás gyakorlásának vethető alá az alkotmányos jog korlátozása és a házasságkötés szabadságához való alkotmányos jog csak ebben az összefüggésben érinthető.
A tvr. kifogásolt rendelkezése alá tartozó alanyi körben a formális parancsnoki házasságkötési engedély tartalmát az 1971. évi 10. tvr. 18. § (2) bekezdése töltötte ki. Eszerint az érintettek csak feddhetetlen személlyel köthettek házasságot. Ezt a korlátozást azonban az 1990. évi XXII. törvény 40. §-a a dereguláció keretében hatályon kívül helyezte annak kimondásával, hogy ahol jogszabály jogosultság feltételeként feddhetetlen előéletet kíván meg, a törvény hatálybalépésével egyidejűleg ez a feltétel hatályát veszti. Függetlenül azonban attól, hogy a jogalkotó a feddhetetlenség helyett nem határozott meg újabb tartalmi feltételt, a parancsnoki engedély házasságkötési eljárási feltételkénti előírása olyan korlátozás, amely az alapjog lényegi tartalmát érinti, ezért az alkotmányellenes. A deregulált feddhetetlenségi kritérium vagy egyéb korlátozás ugyanis legfeljebb az adott foglalkozás, szakma, hivatás elvállalásának vagy gyakorlásának feltételeként szabhat meg a házasságkötéssel kapcsolatos követelményeket, amelyek a foglalkozás gyakorlásának a feltételei. A támadott szabályozás azonban — mint a házasságkötés eljárásjogi előfeltétele — ellentétes az Alkotmány alapjog lényeges tartalmának korlátozhatatlanságát kimondó 8. § (2) bekezdésével, ezért az Alkotmánybíróság azt megsemmisítette.
4. A házasságkötéssel kapcsolatos jog, a házasságkötés szabadsága, a házastárs személyének szabad megválasztása tehát bizonyos hivatásoknál csak a hivatásokhoz kapcsolódó összeférhetetlenségi okként korlátozható. Ilyen korlátozást indokolhatnak például a katonai (egyéb fegyveres testületi) életformával járó speciális helyzetek és körülmények. Köztudott, a nemzetközi jogösszehasonlításból és tradicionálisan is ismert, hogy a hivatásos szolgálati viszonyban állók házasságkötésének külön feltételekhez kötését az állami és szolgálati titok megóvásához fűződő rendkívüli érdek, a velük szemben támasztott fokozott erkölcsi követelmények stb. indokolhatják. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint ezért a korlátozás — jogszabályban tételesen szabályozott feltételekkel és garanciákkal — az adott hivatás gyakorlásának feltételeként alkotmányosan fenntartható. Az ilyen korlátozásnak is meg kell felelnie azonban az Alkotmány 8. § (2) bekezdésében írt feltételeknek; az Alkotmánybíróság csak az elkerülhetetlen, kényszerítő okkal fennálló és arányos korlátozást tekinti alkotmányosan megengedhetőnek.
5. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: ABtv.) 43. § (4) bekezdése lehetővé teszi, hogy az Alkotmánybíróság az alkotmányellenesnek ítélt jogszabályt egy jövőbeni időponttól helyezze hatályon kívül. E rendelkezést a jogbiztonság alkotmányos követelménye indokolja. Ezzel ugyanis elkerülhető, hogy az adott szabályozási területen joghézag keletkezzék.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az alkotmányos alapjog lényeges tartalmát korlátozó sérelmezett rendelkezés azonnali megsemmisítése az adott szabályozási területen olyan jogbizonytalanságot idézne elő, amelynek — a házasságkötés családi állapotot megváltoztató hatása folytán — a jövőre nézve is a korlátozással elérni kívánt céllal ellentétes irányú kihatásai lehetnek. A jogbiztonság követelménye ezért az alkotmányellenes szabályozás átmeneti fenntartását igényli. A jogalkotó felelőssége, hogy a rendelkezésre álló időn belül az egyes szakmákkal, foglalkozásokkal, hivatásokkal összefüggésben a speciális feltételeket, követelményeket szabályozza és ne házasságkötési eljárási akadályokat állapítson meg. Ezért az Alkotmánybíróság a támadott és alkotmányellenesnek ítélt rendelkezést az ABtv. 43. § (4) bekezdése alapján a jövőre nézve, 1992. szeptember 30-i hatállyal semmisítette meg.
Az Alkotmánybíróság a határozatnak a Magyar Közlönyben való közzétételét az ABtv. 41. §-a alapján rendelte el.
Dr. Sólyom László s. k.
az Alkotmánybíróság elnöke
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Ádám Antal s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
Dr. Herczegh Géza s. k.
alkotmánybíró
alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás s. k.
előadó alkotmánybíró
előadó alkotmánybíró
Dr. Schmidt Péter s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
Dr. Szabó András s. k.
alkotmánybíró
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
Dr. Vörös Imre s. k.
alkotmánybíró
alkotmánybíró
Dr. Zlinszky János s. k.
alkotmánybíró
alkotmánybíró
Alkotmánybírósági ügyszám: 502/B/1991/5.
1
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás