• Tartalom

54/1992. (X. 29.) AB határozat

54/1992. (X. 29.) AB határozat1

1992.10.29.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenessége utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő

határozatot:

Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 685. § c) pontja alkotmányellenes, ezért azt 1993. szeptember 30-i hatállyal megsemmisíti.

Az Alkotmánybíróság a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 324. § (1) bekezdés második mondata alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítványt és e jogszabályi rendelkezés megsemmisítése iránti kérelmet elutasítja.

Az Alkotmánybíróság határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.


INDOKOLÁS

I.

Az indítványozó álláspontja szerint a Polgári Törvénykönyvről szóló, többször módosított 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 324. § (1) bekezdésének második mondata alkotmányellenes, ezért kérte e rendelkezés megsemmisítését. A sérelmezett elévülési szabály szerint a gazdálkodó szervezetek egymás közti jogviszonyában a pénzkövetelések elévülési ideje — az általános szabályoktól eltérően, jogszabály eltérő rendelkezése hiányában — egy év, a kötbérkövetelés elévülését pedig ugyanez a rendelkezés hat hónapban határozza meg. Gazdálkodó szervezet a Ptk. 685. § c) pontja szerint: az állami vállalat, az egyéb gazdálkodó szerv, a szövetkezet, a gazdasági társaság, az egyes jogi személyek vállalata, a leányvállalat — a Magyar Nemzeti Bank kivételével —, a pénzintézet, továbbá a vízgazdálkodási társulat. Az állam, az állami költségvetési szerv, a társadalmi szervezet és az egyesület gazdálkodó tevékenységével összefüggő polgári jogi kapcsolataira is a gazdálkodó szervezetekre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni, kivéve, ha a törvény e szervekre kifejezett rendelkezést tartalmaz. Nem tartoznak tehát a gazdálkodó szervezetek körébe az üzletszerűen gazdasági tevékenységet folytató magánszemélyek, az egyéni vállalkozók.

Az indítványozó álláspontja szerint az Alkotmány 9. § (1) bekezdésébe, a köztulajdon és a magántulajdon egyenlő védelmének alkotmányos szabályába ütközik a polgári jogi jogviszonyokban a magánszemélyeknek és a gazdálkodó szervezeteknek az elévülés szempontjából való eltérő kezelése, megkülönböztetése.

II.

Az Alkotmánybíróság az indítványt az alábbiak szerint részben megalapozottnak találta.

Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a jogalkotó az Alkotmány, különösen pedig a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogúságának és egyenlő védelmének az Alkotmány 9. § (1) bekezdésében meghatározott korlátai között nagyfokú szabadsággal szabályozhatja a polgári jogi követelések elévülési idejét. Jogdogmatikailag az elévülés az alanyi jog érvényesíthetőségének időkorlátja. Az elévülést eredményező időmúlás a követelés bírói úton való érvényesíthetőségét zárja ki anélkül, hogy magának az alanyi jognak a fennállását, magát a követelést is megszüntetné.

A követelések elévülésének törvényi szabályozása nem áll ellentétben egyetlen alkotmányos rendelkezéssel vagy alkotmányos elvvel sem. Sőt, a huzamosabb ideig rendezetlen jogi helyzetek lezárása kifejezetten összhangban áll a jogbiztonság követelményét is magában foglaló, az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében írt jogállami tétellel.

Rámutat az Alkotmánybíróság arra, hogy nem állapítható meg közvetlen értékelhető összefüggés az elévülési időtartamok törvényi szabályai és az Alkotmány rendelkezései között. A különféle jogviszonyok, így a polgári jogi jogviszonyok szabályozása során is a jogalkotó nagyfokú szabadsággal rendelkezik egyebek között abban a vonatkozásban is, hogy az egyes jogviszonyok belső sajátosságainak a figyelembevételével az alanyi jogok bíróság előtti érvényesíthetőségének lehetőségét milyen időkorlátokkal biztosítja. Ha a szabályozás az Alkotmány 57. § (1) bekezdését nem sérti, vagyis a jogok bíróság előtti érvényesítésének lehetőségét garantálja, akkor annak időmeghatározásában a törvényhozó cselekvési szabadsága már meglehetősen nagy: az általános és különös elévülési időtartamok meghatározása a jogviszonyok alanyi, tárgyi, tartalmi és egyéb szempontjain és különféle jog- és gazdaságpolitikai megfontolásokon is nyugodhat. E rendezés alkotmányos korlátait a már idézett, jogállamiságot deklaráló 2. § (1) bekezdésének, a bírói út általános igénybevételét biztosító 57. § (1) bekezdésének és a személyek közötti diszkriminációt tiltó 70/A. § (1) bekezdésének a rendelkezései jelentik.

A Ptk. 324. § (1) bekezdésének első mondata szerint a követelések — ha jogszabály másként nem rendelkezik — öt év alatt évülnek el. A polgári jogi jogviszonyokban ez az elévülés általános szabálya és az ötéves elévülési idő a követelések bírói úton való érvényesíthetőségének általános időtartama. Ehhez képest az indítvánnyal támadott egyéves, illetőleg hathónapos elévülési idő — a gazdálkodó szervezetek pénz- és kötbérkövetelései tekintetében — kivételes, különös rendelkezés. A már kifejtettek szerint, a törvényhozónak alkotmányos joga és szabadsága ilyen különös elévülési időket meghatározni.

Az általános elévülési szabályoktól való eltérésnek a szabályozott jogviszonyok tartalmából, a szolgáltatás természetéből, a követelés sajátosságaiból vagy egyéb gazdaság- és jogpolitikai megfontolásból kell fakadnia. A különböző alanyok közötti eltérő jogi szabályozásnak — amint erre az Alkotmánybíróság 18/1992. (III. 30.) AB határozatában rámutatott — olyan jogon kívüli gazdasági indokai is lehetnek, mint az üzemszerű termelés sajátosságai vagy a tőke forgási sebessége, a forgalom biztonsága, a forgalmi ügyletek tömegessége (kereskedelmi jellege) stb. Különösen indokolhatják az elévülési idő szűkítését, a rövidebb elévülési időtartamok megállapítását a piaci és vállakozói viszonyok, ezen belül a pénzviszonyok gyors lebonyolódásának és lezárásának a gazdasági követelménye, amely kifejezetten összhangban van az Alkotmány 9. § (1) bekezdésében deklarált piacgazdasággal.
A Ptk. támadott rendelkezése ezért önmagában — a Ptk. vonatkozó értelmező szabálya nélkül — sajátos gazdasági, piaci viszonyok szabályozásának és nem személyek közötti megengedhetetlen megkülönböztetésnek minősül. A szabályozás nem jelent jogviszonyon belüli személyek közötti egyenlőtlenséget sem, mert a gazdálkodó szervezetek és a nem gazdálkodó szervezetek egymás közötti jogviszonyaiban a rendelkezés már nem alkalmazható. A bíróság előtti egyenlőség alkotmányos elvéből, illetőleg a diszkriminációt tilalmazó 70/A. § (1) bekezdéséből tehát nem vezethető le a támadott rendelkezés alkotmányellenessége, ezért az Alkotmánybíróság e tekintetben az alaptalan indítványt elutasította.

III.

Az Alkotmánybíróság azonban — a szoros összefüggésre tekintettel — az alkotmányossági vizsgálatot kiterjesztette a gazdálkodó szervezetek körét meghatározó, a Ptk. 685. § c) pontjában foglalt értelmező rendelkezésre. Az Alkotmánybíróság ugyanis — állandó gyakorlata alapján — az indítványokat tartalmuk szerint bírálja el. Az indítványozó pedig a támadott törvényi rendelkezést azért tartja alkotmányellenesnek, mert a gazdasági tevékenységgel hivatásszerűen foglalkozó magánszemélyt a törvény megkülönbözteti az elévülés tekintetében a gazdálkodó szervezetek körébe sorolt szervezetekkel szemben, ez a megkülönböztetés pedig a vállalkozói szférában megengedhetetlen.

Az Alkotmánybíróság értelmezésében — különösen a 21/1990. (X. 4.) és a 18/1992. (III. 30.) AB határozatokban kifejtett álláspont szerint — az Alkotmány 9. § (1) bekezdése összefüggésben a 70/A. § (1) bekezdésével, olyan általános jogegyenlőségi tétel, amely egyrészt a tulajdon bármely formájával kapcsolatban tiltja a diszkriminációt, másrészt nemcsak a tulajdonjogra, hanem az abból folyó egyéb vagyoni jogokra is vonatkozik. Eszerint a polgári jogi jogalanyok között a vagyoni jogviszonyok körében tett megkülönböztetés — kellő súlyú alkotmányos indok hiányában — ugyancsak alkotmányellenes.

A Ptk. vonatkozó értelmező szabálya a gazdálkodó szervezetek körébe nem vonja be üzletszerűen végzett gazdasági tevékenységével kapcsolatban az egyéni vállalkozót, márpedig az általánosnál rövidebb elévülési időnek gazdaság- és jogpolitikai szempontjai az egyéni vállalkozó üzleti, kereskedelmi tevékenységéből származó pénz- és kötbérkövetelései és tartozásai tekintetében ugyanúgy fennállnak, mint az egyéb gazdálkodó szférában. Minthogy pedig a törvényi szabályozásban az adott tényállás lényeges elemére nézve — a diszkrimináció tilalma folytán — egyenlőségnek kell fennállnia, a vonatkozó rendelkezéssel előidézett megkülönböztetésnek alkotmányos indoka nincsen. Pozitív megfogalmazásban ez azt jelenti, hogy az azonos szabályozási koncepción belül, azaz a jogviszonyok tartalmi és tárgyi azonossága, tehát üzleti, kereskedelmi, piaci — egyszóval: gazdálkodó — tevékenység esetén e különös szabályozásnak egyforma súllyal kell vonatkoznia a jogviszonyok bármely alanyára.

Az indítvánnyal való szoros összefüggés okán elemzett törvényi szabályozás ezzel szemben — ugyanazon tartalmi és tárgyi összefüggésben — a gazdálkodó szervezetek, személyek között — az üzletszerűen végzett gazdasági tevékenységével érintett körben — az egyéni vállakozók tekintetében olyan — személyek közötti — megkülönböztetést tartalmaz, amely sérti az Alkotmány idézett rendelkezéseit, s ezért alkotmányosan megengedhetetlen. Minderre figyelemmel az Alkotmánybíróság a Ptk. 685. § c) pontját — a gazdálkodó szervezetek körének diszkriminációt eredményező hiányos meghatározása miatt — alkotmányellenesnek találta, ezért azt az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: ABtv.) 40. §-a alapján megsemmisítette.

Az Alkotmánybíróság az alkotmányellenesség orvoslására csak az alkotmányellenes jogszabály hatályon kívül helyezésének eszközével élhet, akkor is, ha a hatályon kívül helyezett rendelkezést nem találja egészében alkotmányellenesnek. Az Alkotmánybíróság ezért — a jogbiztonság értékét szem előtt tartva — az ABtv. 43. § (4) bekezdése alapján a hatályon kívül helyezés időpontjával lehetőséget kíván adni a jogalkotó számára, hogy az alkotmányos követelményeknek megfelelő szabályt megalkossa, a gazdálkodó szervezetek meghatározásának körét alkotmányosan kiegészítse. Ezért az érintett rendelkezést a jövőre nézve, 1993. évi szeptember 30-i hatállyal semmisítette meg.

Az Alkotmánybíróság határozatának a Magyar Közlönyben való közzétételét az ABtv. 41. §-a alapján rendelte el.

Dr. Sólyom László s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Ádám Antal s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Herczegh Géza s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Schmidt Péter s.k.
alkotmánybíró
Dr. Szabó András s.k.
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Zlinszky János s. k.,
alkotmánybíró

Alkotmánybírósági ügyszám: 1552/B/1991/3.
1

A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére