59/1993. (XI. 29.) AB határozat
59/1993. (XI. 29.) AB határozat1
1993.11.29.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványok és alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
határozatot.
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 130. § (1) bekezdés i) pontja alkotmányellenes, ezért azt megsemmisíti. A megsemmisített rendelkezés a határozat közzétételének napján veszti hatályát.
Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasznak azt a részét, amely a rendelkezés konkrét ügyben való alkalmazása kizárásának kimondására irányul, elutasítja.
Az Alkotmánybíróság e határozatát közzéteszi a Magyar Közlönyben.
INDOKOLÁS
I.
A Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 130. § (1) bekezdés i) pontja kimondja, hogy a bíróság a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasítja, ha megállapítható, hogy ,,... a felperes követelése nyilvánvalóan alaptalan vagy lehetetlen szolgáltatásra (megállapításra) irányul''.
Az Alkotmánybírósághoz több indítvány érkezett, amelyekben az idézett rendelkezés alkotmányellenességét állították. Ezeket az Alkotmánybíróság egyesítette és egy eljárásban bírálta el.
Az egyik indítványozó szerint a Pp. 130. § (1) bekezdés i) pontja sérti az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében foglaltakat.
Az Alkotmány ugyanis mindenkinek biztosítja, hogy ,,ügyét a bíróság nyilvános tárgyaláson bírálja el''. A kifogásolt rendelkezés pedig ,,egyoldalú bírói vélelem alapján megengedi a per idézés kibocsátása nélküli elutasítását''.
A másik indítványozó a Fővárosi Bíróság előtt 1.P. 22.644/1992. szám alatt folyamatban volt és a Legfelsőbb Bíróság előtt Pf.IV. 20.472/1992. számon befejezett ügyével kapcsolatban a rendelkezés alkalmazása miatt alkotmányjogi panaszt is előterjesztett.
A harmadik indítványozó a Pp. 130. § (1) bekezdés i) pontjának nem jogerős bírósági végzésben való alkalmazásával összefüggésben terjesztett elő ,,alkotmányjogi panaszt'' és kérte a rendelkezés alkotmányellenessé nyilvánítását. Jóllehet a jogerős (másodfokú) bírósági végzés a keresetlevél elutasítását a Pp. 130. § (1) bekezdés b) pontjára alapította, indítványában az elsőfokú bíróság végzésének indokolásában felhívott Pp. 130. § (1) bekezdés i) pontja alkotmányossági vizsgálatát kérte.
II.
A Polgári Perrendtartásról szóló 1911: I. t.cz. 141. §-a a következő rendelkezést tartalmazta:
,,... ha már a keresetlevél elintézése alkalmával nyilvánvaló, hogy a 180. § 1., 2., 3., 5. és 6. pontjában meghatározott valamely pergátló körülmény, az ügyvédi képviselet hiánya (98. §), vagy valamely hivatalból figyelembe veendő s nem pótolható más hiány forog fenn, úgyszintén ha a felperes a kijavítás végett visszaadott keresetlevelet újból hiányosan adja be, a bíróság a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül hivatalból visszautasítja.''
A 180. § szerint ,,pergátló kifogások'':
1. hogy a kereset érvényesítése egyáltalában nem tartozik a polgári perútra vagy hogy külön eljárásnak van fenntartva;
2. hogy törvény szerint a polgári pert más hatósági eljárásnak kell megelőznie;
3. hogy a per nem tartozik a bíróság hatáskörébe, vagy hogy a bíróság nem illetékes;
4. hogy az ügyben választottbíróságnak kell eljárnia;
5. a perfüggőség kifogása (147. §);
6. hogy a felek valamelyikének nincs perképessége, illetőleg, hogy törvényes képviselője mellőzve van vagy nincsen igazolva.
Az 1952. évi III. törvény 130. § (1) bekezdése — az ehhez fűzött indokolás szerint — ,,... tágabb körben kívánja elejét venni annak, hogy olyan jogviták is tárgyalásra kerülhessenek, amelyekről már eleve megállapítható, hogy érdemi elbírálásukat valamely körülmény amúgyis kizárja. Ehhez képest a 130. § a keresetlevél elutasításának okai közé sorozza a tulajdonképpeni pergátló körülményeken felül (Pp. 180. §) azokat az eseteket is, amikor a per érdemi elbírálásának az az akadálya, hogy annak tárgyában már korábban jogerős ítéletet hoztak (res iudicata), vagy a követelés idő előtti avagy bírósági úton nem érvényesíthető'' [130. § (1) bek. d) és f) pont].
Az 1954. évi VI. törvény (Ppn.) 35. § (1) bekezdése a Pp. 130. § (1) bekezdés f) pontját kiegészítette. A kiegészítés szerint a bíróság a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasítja, ha megállapítható, hogy ,,a keresettel érvényesített jog nyilvánvalóan alaptalan''.
Az 1957. évi VIII. törvény (II. Ppn.) 40. § (1) bekezdése módosította a Pp. 130. § (1) bekezdését és az említett f) pontban foglalt rendelkezést megszüntette. A törvényjavaslat indokolása szerint a rendelkezés ,,nemcsak elvi okokból esik kifogás alá, hanem azért is, mert az alaptalan perek elleni harcban nem bizonyul hatásos eszköznek, az ilyen alapon történt elutasítás az alperesnek nem ad ugyanis jogvédelmet, nem akadályozza meg a felperest abban, hogy bármikor új pert indítson''.
Az eljárás egyszerűsítését és gyorsítását célzó 1972. évi 26. törvényerejű rendelet (III. Ppn.) 22. §-a a kifogásolt szabályt, amelynek felvételét — ugyancsak a törvényjavaslat indokolása szerint — ,,gyakorlati igények indokolják'', a Pp. 130. § (1) bekezdésébe ismét beiktatta.
III.
Az alkotmányellenesség megállapítását kérő indítványok alaposak.
1. Az Alkotmány 57. § (1) bekezdése értelmében a Magyar Köztársaságban mindenkinek alapvető joga van ahhoz, hogy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.
Az Alkotmánynak ez a rendelkezése, az eljárási garanciákon túl, a bírósághoz fordulás jogát foglalja magában. Az alapvető jogból következően az államra az a kötelezettség hárul, hogy — egyebek között — a polgári jogi jogok és kötelezettségek (a polgári joginak tekintett jogviták) elbírálására bírói utat biztosítson. Ez a rendelkezés azonban — az Alkotmány 8. § (2) bekezdésére figyelemmel — nem jelent korlátozhatatlan alanyi jogot a perindításra.
Az eleve sikerre nem vezető eljárások ,,kibontakozását'' a polgári eljárásjogban szabályozott ún. perakadályok [Pp. 130. § (1) bekezdése] korlátozzák. A jogszabályi korlátozás azonban — ugyancsak az Alkotmány 8. § (2) bekezdésére figyelemmel — nem érintheti az alapvető jog lényeges tartalmát; az alkotmányosság követelménye kielégítéséhez a korlátozásnak elkerülhetetlenül szükségesnek és az elérni kívánt célhoz képest arányosnak kell lennie.
2. A bírósághoz való fordulás alapvető joga nemcsak a beadványok előterjesztésének jogára szorítkozik, hanem a bírósági eljárásban a fél pozícióját biztosítja a személyeknek. A személyek alanyai, alakítói és nem tárgyai, ,,elszenvedői'' a bírósági eljárásnak. Alkotmányban biztosított joguk van arra, hogy a bíróság az eljárásba vitt jogaikat és kötelességeiket elbírálja (s ne csak az ezeket tartalmazó beadványról mondjon véleményt), és arra is, hogy lehetőséget kapjanak a bírósági döntés alapjául szolgáló tényállással és jogi kérdésekkel kapcsolatban nyilatkozataik megtételére.
A Pp. 130. § (1) bekezdésében szabályozott esetekben — az i) pont kivételével — arról van szó, hogy meghatározott félnek meghatározott bíróság előtt a konkrét ügyben hiányzik a keresetindítási joga — akár azért, mert ilyen nem is volt, akár azért, mert még nincs, illetve már elveszett —, vagy hiányzik valamilyen más, szükségszerű és tételesen meghatározott előfeltétel. Az i) pont alkalmazása viszont eleve azt feltételezi, hogy a félnek van keresetindítási joga, és az általános szabályok szerinti elbírálás lehetőségéhez szükséges további előfeltételek sem hiányoznak, keresetlevelét mégis elutasítják.
Amíg tehát a többi esetben a bíróság a kereset teljesítésének konkrét eljárásjogi és anyagi jogi előfeltételeiről, az érvényesíthetőség elvi lehetősége felől dönt, addíg az i) pont esetében már magának a keresetnek az érdeméről foglal állást és tagadja meg annak teljesítését.
Ezért — ha a keresetlevél az egyéb előfeltételeknek megfelel — az i) pont alkalmazása ténylegesen megfosztja a felperest az elvileg hiánytalan és teljes eljárási pozíciójától.
A bíróságok számos esetben más elutasítási ok helyett (vagy amellett) hivatkoznak az i) pontra, holott ezek bármelyikének fennállta szükségszerűen megelőzi és ezzel kiszorítja az i) pontban foglalt rendelkezés alkalmazását. (Miként ez az egyik indítványra okot adó konkrét bírósági ügyben is előfordult.)
Erre utal a Legfelsőbb Bíróság ítélkezési gyakorlatából meríthető több jogeset indokolása: eszerint az i) pont alkalmazására csak kivételesen, akkor kerülhet sor, ha az anyagi jogszabályok alapján tárgyalás tartása nélkül mindenki által felismerhető, hogy a követelést nem lehet teljesíteni (BH 1989/1. sz. 17., BH 1989/5. sz. 193., BH 1985/5. sz. 193.). Ebben a kérdésben csak a hatáskörrel rendelkező bíróság dönthet (BH 1974/12. sz. 478.).
A törvény nem zárja ki ilyen esetben a keresetlevél újbóli beadását, illetőleg ennek ismételt elutasítása lehetőségét sem. Alkotmányossági szempontból azonban nincs döntő jelentősége annak, hogy az alapvető jog lényeges tartalmának ez a megszorítása a keresetindítási jog tekintetében az adott személyre nézve az eljárási jog tételes szabályai szerint nem végleges.
A bírósághoz fordulás joga — az Alkotmány 50. § (1) bekezdéséből is következően — általános eszköze az állampolgárok (és más személyek) jogai és törvényes érdekei védelmének. ,,Gyakorlati igények'' teljesítése az alkotmányosság szempontjából — nem lehet elfogadható indok a Pp. 130. § (1) bekezdés i) pontja rendelkezései fenntartása mellett.
3. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: ABtv.) 48. § (1) bekezdése szerint az Alkotmányban biztosított jogainak megsértése miatt alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz az, akinek a jogsérelme az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be, és egyéb jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, illetőleg más jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. A (3) bekezdés szerint ilyen esetben az Alkotmánybíróság eljárására a 40—43. §-ban foglaltak az irányadók.
Az ABtv. 43. § (4) bekezdése értelmében az Alkotmánybíróság meghatározhatja — kizárhatja — az alkotmányellenes jogszabály konkrét esetben történő alkalmazhatóságát, ha ezt a jogbiztonság vagy az eljárást kezdeményező különösen fontos érdeke indokolja.
Az egyik indítványozó állított jogsérelme a Pp. 130. § (1) bekezdés i) pontja alkalmazása folytán következett be. Az eljáró első- és másodfokú bíróság a keresetlevél elutasítását e rendelkezésre alapította.
A jogbiztonság önmagában nem indokolja, hogy a kifogásolt szabály alkalmazását az Alkotmánybíróság visszahatóan zárja ki. Az Alkotmánybíróság a konkrét ügy adatai alapján azt sem látta megállapíthatónak, hogy ezt az indítványozó különösen fontos érdeke — pl. a keresetlevél beadásához fűződő jogi hatályok fenntartása — indokolná. A különösen fontos érdek mérlegeléséhez az indítványozó sem hozott fel értékelhető adatot. Az Alkotmánybíróság ezért az ABtv. 43. § (4) bekezdésében foglalt feltételek megvalósulásának hiányában mellőzte annak kimondását, hogy az alkotmányellenes rendelkezés a Fővárosi Bíróság előtt 1.P. 22.644/1992. szám alatt folyamatban volt és a Legfelsőbb Bíróság előtt Pf.IV. 20.472/1992. számon befejezett ügyben nem alkalmazható.
A másik indítványozó beadványa — tartalma alapján — nem tekinthető alkotmányjogi panasznak. A konkrét ügyben a másodfokú bíróság nem az indítványozó által alkotmányellenesnek állított jogszabályt alkalmazta. Az Alkotmánybíróság hatáskör hiányában nem vizsgálhatja azt, hogy az indítványozó ügyében a keresetlevél elutasításának esetleg más jogi indokolás alapján volt-e helye. Az Alkotmánybíróságnak az ABtv. 1. § d) pontja alapján indult eljárásban az alkalmazott jogszabály alkotmányosságának vizsgálatára van hatásköre. Erre figyelemmel az Alkotmánybíróság ezt a beadványt a Pp. 130. § (1) bekezdés i) pontja alkotmányellenessége utólagos absztrakt vizsgálatára irányuló indítványként bírálta el.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság a rendelkező részben foglaltak szerint határozott.
Dr. Sólyom László s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Ádám Antal s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
Dr. Schmidt Péter s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
Dr. Szabó András s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,
előadó alkotmánybíró
előadó alkotmánybíró
Dr. Vörös Imre s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
Dr. Zlinszky János s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
Alkotmánybírósági ügyszám: 94/B/1991/64.
1
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás