2/1994. (I. 14.) AB határozat
2/1994. (I. 14.) AB határozat1
1994.01.14.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot.
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az 1945. évi VII. törvénnyel törvényerőre emelt, az 1440/1945. (V. 1.) ME rendelettel, valamint az 1947. évi XXXIV. törvénnyel módosított és kiegészített 81/1945. (II. 5.) ME rendelet (a továbbiakban: Nbr.) 11. §-ának 1—4. pontja és 6. pontja, továbbá 13. §-ának 1. és 3—7. pontja alkotmányellenes, ezért azokat a határozat közzétételének napjával megsemmisíti.
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: Btk.) 33. § (2) bekezdés a) pontja az Nbr. 11. § 5. pontjában és 13. § 2. pontjában meghatározott háborús bűntettekre vonatkoztatható.
Az Alkotmánybíróság elrendeli az alkotmányellenes törvényi rendelkezések alapján, jogerős határozattal 1989. október 23-a után lezárt büntetőeljárások felülvizsgálatát, amennyiben az elítélt még nem mentesült a hátrányos jogkövetkezmények alól.
Az Alkotmánybíróság az indítványoknak a hatályban nem lévő jogszabályi rendelkezések vizsgálatára vonatkozó részeit, valamint a nemzetközi jog alkalmazhatóságának lehetőségeire vonatkozó értelmezési indítványt visszautasítja.
Az Alkotmánybíróság e határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
I.
1. Az Országgyűlés Alkotmányügyi, törvényelőkészítő és igazságügyi bizottsága a Btk. 165. §-a, az Nbr. hatályban lévő rendelkezései, továbbá a Btk. 33. § (2) bekezdésnek az Nbr. 11. és 13. §-ában meghatározott háborús bűntettek elévülhetetlenségét kimondó része alkotmányosságának vizsgálatát indítványozta. A bizottság indítványában kiemelten is kérte az Nbr. 1., 11., 13., 15 és 17. §-ai alkotmányellenességének vizsgálatát.
Az országgyűlési képviselő indítványozó — a Btk. 165. §-ára tekintettel — az Nbr. 13. § 4. pontja alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését indítványozta. Szerinte e ,,törvényhely alapján több száz német származású magyar állampolgárt ítéltek el anélkül, hogy alanyi bűnösségét vizsgálták volna. Ezzel a kollektív bűnösség elvét érvényesítették — és ez él ma is — a magyar büntetőjogban, ami ellene mond az Alkotmányban rögzített jogállam lényegének''.
Mindkét indítványozó a hivatkozott jogszabályi rendelkezések alkotmányossági vizsgálatának szükségességét azzal indokolta, hogy azok szoros összefüggésben vannak az életüktől és szabadságuktól politikai okokból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló törvényjavaslattal, amelyet azóta 1992. évi XXXII. törvényként elfogadott az Országgyűlés. Az Alkotmányügyi bizottság elnöke hivatkozott továbbá a kérdésnek a tulajdonviszonyok rendezése érdekében, az állam által az állampolgárok tulajdonában az 1939. május 1-jétől 1949. június 8-ig terjedő időben alkotott jogszabályok alkalmazásával igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló 1992. évi XXIV. törvénnyel való összefüggésére. E törvények alapján a háborús és a népellenes bűncselekmények miatt elítéltek esetében a kárpótlás lehetősége a jogerős bírósági határozatok egyedi vagy esetleg egy később megszületendő törvény szerinti általános felülvizsgálatának eredményétől függ.
2. Az országgyűlési képviselő indítványozók az Nbr. 13. § 7. pontjának alkotmányossági vizsgálatát, és mint a jogállamiságból a jogbiztonságra vonatkozó követelményekkel ellentétes, az értelmezésnek tág teret engedő, pontos elkövetési magatartást nem tartalmazó rendelkezésnek megsemmisítését kérték.
3. A magánszemély indítványozó a Btk. 33. § (2) bekezdés első fordulata, továbbá a háborús bűntettek esetében kiszabható büntetésekre (Nbr. 3. § első bekezdés 1. és 2. pontja, második és harmadik bekezdése, 5. §, 6. § utolsó fordulata, 12. és 14. §), az elévülés kezdetének időpontjára (9. §), valamint a háborús bűntettek tényállásaira (1. §, 11. § 1—3. és 6. pont, 13. § 1. és 2., 5—7. pont) vonatkozó Nbr. rendelkezések alkotmányellenességének megállapítását kérte.
Álláspontja szerint az Nbr. szerinti háborús bűntettek elévülésének utólagos kizárása a Btk. 33. § (2) bekezdésében alkotmányellenes annak ellenére, hogy Magyarország csatlakozott a háborús és az emberiség elleni bűntettek elévülésének kizárásáról szóló nemzetközi egyezményhez, és azt az 1971. évi 1. tvr.-rel kihirdette. A háborús bűntettek esetére az Nbr. által meghatározott büntetések alkotmányellenesek alapvetően a nulla poena sine lege elvének sérelme miatt. A halálbüntetés mint büntetési nem alkotmányellenességét más bűncselekmények esetében az Alkotmánybíróság 23/1990. (X. 31.) AB határozata már megállapította, e bűncselekményekről azonban a határozat nem rendelkezett. A háborús bűntettek elkövetési magatartásait meghatározó rendelkezések sértik a nullum crimen sine lege elvét, továbbá oly mértékben határozatlanok — különösen a 13. § 7. pontja — ami sérti a jogállamiságból következő jogbiztonság követelményét.
Ezen túlmenően az indítványozó az Alkotmány 7. § (1) bekezdésének értelmezése alapján az Alkotmánybíróság döntését kéri a következő kérdésekben:
,,a) alkalmazhatja-e a magyar jogalkalmazó szerv a magyar államot kötelező nemzetközi jogot abban az esetben, ha az alkalmazásnál tekintetbe jövő nemzetközi jogszabálynak tartalmilag megfelelő belső jogszabály hiányzik, vagy valamilyen okból kifolyólag nem alkalmazható; továbbá ha
b) a nemzetközi jogszabály, illetve az annak tartalmilag megfelelő belső jogszabály ellentétben áll a magyar alkotmánnyal''.
II.
Az indítványok részben megalapozottak.
Az Alkotmánybíróság döntésénél elkülönítve vizsgálta a Btk. 165. § tartalmát adó hatályos Nbr. rendelkezések alkotmányosságának kérdését és az Nbr. 11. és 13. §-ában meghatározott háborús bűntettek elévülésének kizárására vonatkozó törvényi rendelkezés alkotmányosságát.
A) A jogi szabályozás és története, a hatályos rendelkezések megállapítása
Az alkotmányosság vizsgálatának elengedhetetlen első lépése a hatályos jog, illetve a vitatott jogi rendelkezések hatályosságának megállapítása. Jelen ügyben azonban ennek kiemelkedő fontossága van, mivel az egyes időszakokban tanúsított jogszabályszerkesztési ,,nagyvonalúságra'' visszavezethető okok miatt az is vita tárgyát képezheti, hogy tulajdonképpen mely rendelkezések alkotmányosságát kell elbírálni. Az Alkotmánybíróság — éppen a hatályon kívül helyezés és hatályban tartás egyértelmű rendezésének hiánya miatt — logikai, történeti és rendszertani értelmezés eredményeként foglalt állást a vizsgálandó rendelkezések köre tekintetében.
1. A jogi szabályozás története
1.1. A háborús bűnösök felelősségre vonásáról már a második világháború tartama alatt több nemzetközi megállapodás, deklaráció született. Így a Szövetségi Nyilatkozat Londonban 1942. január 13-án, a moszkvai deklaráció 1943. október 30-án. Kiemelkedő fontosságú a Londonban 1945. augusztus 8-án aláírt egyezmény ,,A tengely európai háborús főbűnöseinek üldözése és megbüntetése'' tárgyában. A megállapodások közös elve, hogy minden háborús bűnöst abban az országban vonjanak felelősségre, amelyben cselekményeit elkövette, és a felelősségre vonás az illető ország törvényei szerint történjék. Azoknak a háborús főbűnösöknek, akiknek cselekményeit nem lehet földrajzi helyhez rögzíteni — mert bűnös magatartásuk több országra is kihatott —, Nemzetközi Katonai Bíróság előtt kell felelniük. A londoni egyezménnyel egyidejűleg elfogadták a felállítandó nemzetközi büntetőbíróság szabályzatát, alapokmányát (Charter) is.
A szövetséges hatalmak és Magyarország között 1945. január 20-án, Moszkvában jött létre a fegyverszüneti egyezmény. Az egyezményt 1945. január 20-i visszamenőleges hatállyal az 1945. évi V. törvény cikkelyezte be, amelyet az Ideiglenes Nemzetgyűlés 1945. szeptember 13-án fogadott el. A vizsgált téma szempontjából különösen fontos a fegyverszüneti egyezmény 14. pontjának rendelkezése: ,,Magyarország közre fog működni a háborús bűncselekményekkel vádolt személyek letartóztatásában, az érdekelt kormányoknak való kiszolgáltatásában és az ítélkezésben e személyek felett''.
A fegyverszüneti egyezmény aláírása után az Ideiglenes Kormány — az Ideiglenes Nemzetgyűléstől kapott felhatalmazás alapján — 1945. január 25-én kibocsátotta a népbíráskodásról szóló 81/1945. ME rendeletet, amely 1945. február 5-én lépett hatályba. Ezt módosította és egészítette ki az 1945. április 27-én elfogadott, és május 1-jétől hatályos 1140/1945. ME rendelet. A rendeleteket két másikkal együtt az 1945. szeptember 16-án kihirdetett VII. törvénycikk emelte törvényerőre. A törvény kodifikációs technikája szerint az alaprendeletet nem foglalta egységes szerkezetbe az utóbbi módosításokkal és kiegészítésekkel, hanem a törvényerőre emelés külön-külön, az 1945. évi VII. törvénycikk I—IV. mellékleteiként történt. A népbíráskodással kapcsolatos egyes rendelkezésekről szóló 1947. évi XXXIV. törvénycikk több helyen változtatta az Nbr. rendelkezéseit. E törvény 1. §-a érintette a büntetéseket, 5. §-a pedig kiegészítette a háborús bűntettek tényállásait is.
1.2. A népbíróságok működésének megszűnését követően (1950. április 1.) a népbírósági anyagi büntetőjog sajátos — az általános és a különös rész szerint elkülönült, illetve párhuzamos — szerkezetben élt tovább 1962-ig.
1951. január 1-jén lépett hatályba a büntetőtörvénykönyv általános részéről szóló 1950. évi II. törvény (Btá.). A hatálybalépéséről rendelkező 1950. évi 39. tvr. kimondta, hogy a Btá. hatálybalépésével hatályukat vesztik a fennálló jogszabályoknak mindazon rendelkezései, amelyek a Btá. által szabályozott kérdésekre vonatkoznak. Ugyanakkor a 3. § (3) bekezdésében kimondta, hogy a Btá. ,,nem érinti az 1945 évi VII. törvénnyel törvényerőre emelt 81/1945. (II. 5.) ME rendelet 1. §-át, nem érinti továbbá azoknak a különleges büntetőjogi szabályoknak hatályát sem, amelyek az 1440/1945. (V. 1.) ME rendelet 1. §-a harmadik bekezdésében és az 1947. évi XXXIV. rörvény 1. §-a (2) bekezdésében a vagyonelkobzásra, az 1440/1945. (V. 1.) ME rendelet 2. §-a harmadik bekezdésében a halálbüntetés alkalmazására, a 81/1945. (II. 5.) ME rendelet 9. §-ának (1) bekezdésében és az 1440/1945. (V. 1.) ME rendelet 5. §-ában az elévülés kezdőnapjára, végül az 1440/1945. (V. 1.) ME rendelet 15. §-ában a fiatalkorúakkal szemben alkalmazható intézkedésekre vonatkozóan rendelkeznek''. A tvr. rendelkezett arról, hogy a Btá. hatálybalépése előtt kiszabott életfogytig tartó kényszermunkát, illetve kényszermunkát miként kell szabadságvesztésként végrehajtani (12. §). E rendelkezésekből kikövetkeztethető, hogy a tvr. hatályon kivül helyezte az életfogytig tartó kényszermunkát, illetve a kényszermunkát, amelyek a háborús bűntettek sajátos főbüntetései közé tartoztak.
A törvényerőre emelt ME rendeleteknek, valamint az 1947. évi XXXIV. törvénynek a háborús és népellenes bűncselekmények tényállásaira, büntetési tételeire és elévülésük kezdetének sajátos szabályaira vonatkozó rendelkezéseit az 1952. augusztus 31. napján hatályban volt anyagi jogszabályokat tartalmazó, a Hatályos Anyagi Büntetőjogi Szabályok Hivatalos Összeállítása (BHÖ), a Különös rendelkezések Első részébe, a Népköztársaság elleni bűncselekmények IV. fejezetének 81—94. pontjaiba építette be.
1.3. A Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyvéről szóló 1961. évi V. törvény X. fejezete rendelkezett a béke és az emberiség elleni bűntettekről, a katonai bűntettekről szóló XVII. fejezet IV. címében pedig a nemzetközi hadijogot sértő bűntettekről. Magában a Kódexben nem történik említés az ME rendeletekben meghatározott háborús és népellenes bűncselekményekről, nincs különleges szabály sem a törvény hatálya, sem pedig az elévülés tekintetében. A joganyag a Büntető Törvénykönyv hatálybalépéséről, végrehajtásáról és egyes szabálysértésekről szóló 1962. évi 10. törvényerejű rendelet szabályainak megfelelően maradt hatályban.
A tvr. 2. § (1) bekezdése szerint: ,,A Btk. hatálybalépésével hatályukat vesztik a hatálybalépése előtt alkotott büntető anyagi jogi tartalmú jogszabályok, illetve a hatálybalépése előtt alkotott jogszabályok büntető anyagi jogi tartalmú rendelkezései''. A (3) bekezdés azonban a következőképp rendelkezik: ,,Az (1) bekezdésben meghatározott rendelkezés nem érinti a népbíráskodás tárgyában kibocsátott, az 1945. évi VII. törvénnyel törvényerőre emelt 81/1945. (II. 5.) ME számú rendelet 1., 3., 9., 11., 12., 13., 14., továbbá a 7. pont kivételével a 15., valamint a 16., 17., 18. és 31. §-aiban foglalt rendelkezéseket. A 12. § b) pontjában és a 14. § b) pontjában foglalt büntetés azonban nem alkalmazható''. Bár a tvr. kifejezetten csak az Nbr.-re utal és nem említi a módosító szabályokat, a hatályban tartott jogszabályhelyek közelebbi vizsgálata alapján nyilvánvaló, hogy a kiegészített, illetve módosított Nbr. rendelkezéseinek hatályban maradásáról van szó. [A 12. § b) pontjában és a 14. § b) pontjában foglalt büntetés alkalmazásának tilalma a büntetési rendszerből átmenetileg száműzött életfogytig tartó szabadságvesztés alkalmazásának tilalmát jelentette.]
A háborús és népellenes bűncselekmények, valamint a nem üldözött politikai bűncselekmények elévülésének kezdetére vonatkozó sajátos szabályokat az Nbr. 9. §-a tartalmazta, tehát azok továbbra is érvényesültek. A tvr. 20. § (2) bekezdése az elévülésre külön kimondta, hogy az ,,1945. évi VII. törvény 11. §-ában meghatározott háborús bűntettek büntethetősége a Btk. 31. §-ának a) pontjában foglalt rendelkezés szerint évül el''. Ez azt jelentette, hogy az Nbr. (és nem az 1945. évi VII. törvény!) 11. §-ában meghatározott, súlyosabb háborús bűncselekmények elévülési ideje 20 év. E rendelkezés a 11. §-ban szereplő háborús bűntettek esetén a Btá. szabályai szerinti kedvezőbb, az adott bűncselekményekre 15 évben megállapított elévülési időnek megfelelően már elévült bűncselekmények büntethetőségét élesztette fel, illetve az elévülés félbeszakadása, nyugvása miatt még be nem állt elévülés idejét hosszabbította meg.
1.4. Az elévülés tekintetében fontos mozzanat az 1964. évi 27. számú törvényerejű rendelet, amely az ENSZ Közgyűlés által 1968 novemberében elfogadott egyezmény előtt rendelkezett a háborús bűntettek és a miattuk kiszabott egyes büntetések elévülésének kizárásáról. A tvr. 1. §-a szerint: ,,Az 1945. évi VII. törvénnyel törvényerőre emelt és az 1440/1945. (V. 1.) ME számú rendelettel módosított és kiegészített 81/1945. (II. 5.) ME számú rendelet 11. és 13. §-ában meghatározott háborús bűntettek büntethetősége, valamint az ilyen bűntettek miatt kiszabott tizenöt évi szabadságvesztés vagy ennél súlyosabb büntetés nem évül el''.
A tvr. tehát érintetlenül hagyta az Nbr. visszaható hatályára, valamint a háborús bűntettek kivételével az Nbr.-nek az elévülés kezdő időpontjára vonatkozó sajátos, és az 1962. évi 10. tvr. 2. § (3) bekezdésében fenntartott szabályait.
1.5. A háborús és emberiség elleni bűntettek elévülésének kizárásáról az Egyesült Nemzetek Szervezetének Közgyűlése által New York-ban 1968. november 26. napján elfogadott nemzetközi egyezmény az 1971. évi 1. törvényerejű rendelettel vált a belső jog részévé. A háborús bűntettek üldözésével kapcsolatos nemzetközi kötelezettségeknek a Kódexbe építése a Büntető Törvénykönyv módosításáról és kiegészítéséről szóló 1971. évi 28. számú törvényerejű rendelettel, az ún. Btk. novellával történt meg.
A Btk. novella 2. §-a a Büntető Törvénykönyv 31. §-át a következő (2) bekezdéssel egészítette ki: ,,Nem évül el az 1945. évi VII. törvénnyel törvényerőre emelt és az 1440/1945. (V. 1.) ME rendelettel módosított és kiegészített 81/1945. (II. 5.) ME számú rendelet 11. és 13. §-ában meghatározott háborús bűntettek, a béke és az emberiség elleni bűncselekmények (X. fejezet), valamint a nemzetközi hadijogot sértő bűncselekmények (XVII. fejezet VI. cím) büntethetősége''.
A Btk. novella azonban nem csupán az elévülés külön szabályait, hanem az Nbr. rendelkezéseit is integrálta a Kódexbe ,,Háborús és népellenes bűntettek'' elnevezéssel és — ismét — sajátos kodifikációs technikával. A Btk. novella 38. §-a a törvényt a következő 134/A. §-sal egészítette ki: ,,A háborús és népellenes bűntettekről külön jogszabály [az 1945. évi VII. törvénnyel törvényerőre emelt, az 1440/1945. (V. 1.) ME számú rendelettel módosított és kiegészített 81/1945. (II. 5.) ME számú rendelet] rendelkezik''. A 38. §-hoz fűzött indokolás nincs teljesen összhangban a rendelkezéssel, mert kizárólag arra hivatkozik, hogy a háborús és emberiség elleni bűntettek elévülésének kizárásáról szóló nemzetközi egyezmény miatt, a ,,teljesség érdekében és az elévülés kizárásáról szóló új rendelkezésekre figyelemmel indokolt, hogy a Btk. utaljon ezekre a bűncselekményekre, megjelölve, hogy mely hatályos rendelkezések határozzák meg azokat.'' A népellenes bűncselekményekre vonatkozó szabályok tehát továbbra is hatályban maradtak, egyrészt mert a 134/A. § címében és ,,tényállásában'' utal rá, másrészt mert a Btk. novella az 1962. évi 10. tvr. 2. §-a (3) bekezdésének hatályon kívül helyezéséről nem rendelkezett.
1.6. A népellenes bűntettekre vonatkozó rendelkezések hatályon kivül helyezése a Btk. hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló 1979. évi 5. törvényerejű rendelet (Btké.) 2. § (1) bekezdésében történt meg, amikor az az 1961. évi V. törvényt, valamint az 1962. évi 10. tvr. valamennyi rendelkezését, így az Nbr. bizonyos rendelkezéseit hatályban tartó 2. § (3) bekezdését is hatályon kivül helyezte.
A Btk. már nem rendelkezik a népellenes bűntettekről. Ennek racionális magyarázata, hogy az Nbr. 15. és 17. §-ában meghatározott népellenes bűntettek, mivel elévülésük nem volt kizárt, 1979. július 1-jéig már bizonyosan elévülhettek.
A Btk.-nak a büntethetőség elévülését kizáró szabálya 1993. május 15-ig a következőképp szólt: ,,33. § (2) Nem évül el az 1945. évi VII. törvénnyel törvényerőre emelt és az 1440/1945. (V. 1.) ME rendelettel módosított és kiegészített 81/1945. (II. 5.) ME rendelet 11. és 13. §-ában meghatározott háborús bűntettek és az emberiség elleni egyéb bűncselekmények (XI. fejezet) büntethetősége.'' Az 1993. évi XVII. törvény bővítette az elévülésből kizárt bűncselekmények körét, így az eredeti rendelkezés a Btk. 33. § (2) bekezdés a) és b) pontjaként hatályos.
A Btk. XI. fejezete az emberiség elleni bűncselekmények elnevezéssel I. címében a béke elleni bűncselekményeket (háborús uszítás, bűncselekmény a népek szabadsága ellen, népirtás, nemzeti, népi, faji és vallási csoport elleni bűncselekmény, faji megkülönböztetés), II. címében pedig a háborús bűncselekmények (polgári lakosság elleni erőszak, háborús fosztogatás, bűnös hadviselés, harctéri fosztogatás, fegyverszünet megszegése, hadikövet elleni erőszak, visszaélés a vöröskereszttel) tényállásait tartalmazza. A Btk. tehát az utóbbiak között helyezte el a korábban, a katonai bűncselekmények között szerepelt, a nemzetközi hadijogot sértő bűncselekményeket is.
A háborús bűncselekmények sorát zárja a Btk. 165. §-a ,,Egyéb háborús bűntettek'' elnevezéssel. Eszerint: ,,Az egyéb háborús bűntettekről külön jogszabály [az 1945. évi VII. törvénnyel törvényerőre emelt, az 1440/1945. (V. 1.) ME rendelettel módosított és kiegészített 81/1945. (II. 5.) ME rendelet] rendelkezik.'' A §-hoz fűzött indokolás szerint, mivel e háborús bűntettek nem évülnek el, mindaddig, amíg a második világháború folyamán elkövetett háborús bűntettek elkövetői életben lehetnek, indokolt, hogy a törvény utaljon ezekre, megjelölve azt a jogszabályt, amely a reájuk vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza.
2. A történeti áttekintés után az Alkotmánybíróság vizsgálata a Btk. 165. §-a tartalmának feltárására irányult, azaz annak megállapítására, hogy az Nbr. mely rendelkezései vannak hatályban. Az Alkotmánybíróság figyelembe vette a későbbiekben nem emlegetett azon módosítást is, amely a háborús bűntettek törvényi tényállásaiban az 1947. évi XXXIV. törvénycikk 5. §-ából következik.
A hatályosság megállapításánál kiindulópont, hogy a Btké. 2. § (1) bekezdése az 1962. évi 10. tvr. hatályon kivül helyezésével, és külön fenntartó rendelkezések hiányában, teljes egészében hatályon kivül helyezte az Nbr.-nek az 1962. évi 10. tvr.-rel hatályban tartott azon rendelkezéseit, amelyek nem épültek be a Btk. 165. §-ába.
Ezt a következtetést alátámasztja egyrészt — a Btk. novellában is megnyilvánult — azon törvényalkotási koncepció, hogy valamennyi büntető anyagi jogi rendelkezés, legalább keretdiszpozíció formájában, a Btk.-ban szerepeljen. A ,,jogalkotói szándék'' kutatásához adalék, hogy a Btké. 2. § (2) bekezdése az 1962. évi 10. tvr. 2. § (3) bekezdésének az Nbr. tekintetében alkalmazott szóhasználatával élve (a hatályon kivül helyező rendelkezés ,,nem érinti''…) rendelkezik a párizsi békeszerződés azon tételeinek hatályosságáról, amelyek a háborús bűnök, valamint a béke vagy az emberiesség ellen elkövetett bűnök elkövetőinek kiadására vonatkoznak. Azaz 1979-ben nem tartották szükségesnek, hogy az Nbr. bizonyos rendelkezéseinek hatályban tartásáról külön rendelkezzenek, akkor, amikor egyrészt a hatályosságról részleteiben rendelkező tvr.-t hatályon kivül helyezték, és egyébként rendelkeztek a bűncselekménycsoporttal bizonyos tekintetben összefüggő sajátos szabályokról (az elkövetők kiadatásáról).
A Btk. 165. §-a az emberiség elleni bűncselekményeket tartalmazó különös részi fejezet egyik tényállása. Ezért — a Btk. Különös Részében foglalt rendelkezések tipikus szerkezeti felépítésére tekintettel — a háborús bűntetteknek az Nbr. 11. és 13. §-ában meghatározott elkövetési magatartásai, valamint a 12. és 14. §-ban meghatározott büntetési tételei váltak a Btk. részévé, a többi rendelkezés már nem hatályos.
A fentiekre figyelemmel az alkotmányossági vizsgálat a következő, a Btk. 165. §-ában foglalt rendelkezés alapján hatályos büntetőjogi rendelkezésekre terjed ki:
2.1. Az elkövetési magatartások:
1. aki az 1939. évi háborúnak Magyarországra való kiterjedését, vagy Magyarországnak a háborúba mind fokozottabb mértékben történő belesodródását vezető állásban kifejtett tevékenységével vagy magatartásával elősegítette, vagy azt megakadályozni nem törekedett, bár erre vezető közhivatali állásánál, politikai, közgazdasági, közéleti szerepénél fogva módja lett volna,
2. aki, mint a kormány, országgyűlés tagja, vagy mint vezető állást betöltő közalkalmazott, kezdeményezője, vagy bár a következményeket előre láthatta, részese volt olyan határozat hozatalának, amely a magyar népet az 1939. évben kitört világháborúba sodorta,
3. aki a fegyverszünet megkötését erőszakkal vagy befolyásának kihasználásával megakadályozni igyekezett,
4. aki vezető jellegű cselekményével a nyilas mozgalomnak segítséget nyújtott a hatalom megszerzésére irányuló lázadáshoz, a hatalom megtartásához, vagy aki e hatalom megszerzése után kapott kinevezés vagy megbízatás alapján a nyilas kormányzatban, közigazgatásban vagy honvédelem keretében életét fenyegető kényszerű szükség nélkül vezető állást vállalt (vezető állás alatt miniszteri, államtitkári, főispáni, főpolgármesteri, hadsereg-parancsnoki, hadtestparancsnoki vagy hasonló fontosságú állást kell érteni),
5. aki a megszállott területek lakosságával vagy a hadifoglyokkal való bánás tekintetében a háborúra vonatkozó nemzetközi jogszabályokat súlyosan megsértette, vagy a visszacsatolt területek lakosságával, a reábízott hatalommal visszaélve, kegyetlenkedett, vagy aki általában akár belföldön, akár külföldön felbujtója, tettese vagy részese volt emberek törvénytelen kivégzésének vagy megkínzásának,
6. aki nyomtatványban (bármilyen módon sokszorosított iratban), gyülekezet előtt elmondott beszédben vagy rádió útján huzamosabb időn át olyan állandó jellegű és folyamatos tevékenységet fejtett ki, amely alkalmas volt arra, hogy az ország háborúba lépése, illetőleg a háború fokozottabb mértékben való folytatása érdekében a közfelfogást jelentős mértékben befolyásolja és az országra káros irányba terelje.
1. aki nyomtatványban (bármilyen módon sokszorosított iratban), gyülekezet előtt elmondott beszédben vagy rádió útján a háborúba lépésre vagy a háború fokozottabb mértékben való folytatására izgatott,
2. aki valamilyen katonai jellegű alakulatnak személy vagy vagyontárgy ellen elkövetett erőszakos cselekményhez segítséget nyújtott,
3. aki nem vezető jellegű cselekményével a nyilas mozgalomnak segítséget nyújtott a hatalom megszerzéséhez vagy megtartásához, vagy aki e hatalom megszerzése után kapott kinevezés vagy megbízatás alapján a nyilas közigazgatásban vagy honvédelem keretében önként a 11. § 4. bekezdésében fel nem sorolt egyéb fontos állást vállalt,
4. aki magyar állampolgár létére a német hadsereg vagy biztonsági szolgálat (SS, Gestapo stb.) kötelékébe lépett,
5. aki valamilyen német alakulatnak a magyarság érdekeit sértő adatokat szolgáltatott, vagy mint besúgó működött,
6. aki a háborús hírverés szolgálatában jelentős szellemi munkát végzett,
7. aki bármilyen formában olyan tevékenységet fejtett vagy fejt ki, illetőleg mozdított vagy mozdít elő, amely a népek háború utáni békéjének vagy együttműködésének megnehezítésére vagy megbontására, avagy nemzetközi viszály előidézésére alkalmas.
Az elkövetési magatartásokról megállapítható, hogy azok kifejezetten a II. világháborúhoz kapcsolódnak, a tényállások jelenleg elkövethető magatartásokat nem tartalmaznak. Csupán a 13. § 7. pontja nyilvánít bűncselekménnyé a háború befejezése után kialakult helyzetet veszélyeztető magatartást.
2.2. A büntetési tételek szempontjából hatályos rendelkezések feltárását megkönnyítette az 1993. évi XVII. törvény 81. és 82. §-a, amely megszüntette a halálbüntetés alkalmazásának formálisan még meglévő lehetőségét, továbbá 103. §-a, amely kifejezetten hatályon kívül helyezte az Nbr. 3. §-át. A törvény tehát megszüntette a halálbüntetés alkotmányellenességét kimondó 23/1990. (X. 31.) AB határozat után elvileg fennálló, a magánszemély indítványában érintett jogértelmezési problémát, így e kérdés tárgytalanná vált.
Az 1993. május 15-től hatályos módosításokra is figyelemmel az Nbr. 12. §-a alapján az Nbr. 11. § 1—6. pontjaiban felsorolt cselekményekre főbüntetésként a következő büntetéseket lehet alkalmazni:
a) életfogytig tartó szabadságvesztés vagy
b) tíz évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés.
Az Nbr. 14. §-a alapján az Nbr. 13. § 1—7. pontjaiban felsorolt cselekményekre főbüntetésként a következőket lehet alkalmazni:
a) életfogytig tartó szabadságvesztés vagy
b) öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés.
2.3. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Nbr.-nek az Alkotmányügyi bizottság által vizsgálatra javasolt 15. és 17. §-ai, amelyek a népellenes bűntettek tényállásait tartalmazzák, már nem tekinthetők hatályosnak.
Az Nbr. 15. §-ában meghatározott súlyosabb népellenes bűntettek — az 1962. évi 10. tvr. 2. §.-ában kifejezetten hatályon kívül helyezett 7. pont kivételével — csak a bűncselekménnyé nyilvánítás előtt elkövetett magatartásokkal voltak megvalósíthatóak, büntetési tételük pedig öt évtől tíz évig terjedhető fegyház volt. A 17. §-ban meghatározott enyhébb népellenes bűntettek — a háborús és a súlyosabb népellenes bűntettekhez kapcsolódó bűnpártolást és a feljelentési kötelezettség elmulasztását kivéve — szintén csak múltbeli magatartással voltak elkövethetők, büntetési tételük pedig két évtől öt évig terjedő börtönbüntetés volt. Ebből következik, hogy a félbeszakítás hatósági aktusát nem számítva és az elévülés kezdetének az Nbr.-ben megállapított speciális szabályait figyelembe véve, a büntethetőség elévülése a Csemegi Kódex, illetve a Btá. szabályai szerint a súlyosabb esetekben is 1954. december 21-én, illetve 1955. január 20-án bekövetkezett. Az elévülés félbeszakadásának, illetve nyugvásának eseteire tekintettel a népellenes bűntettek tényállásainak hatályban tartása az 1962. évi 10. tvr.-ben még indokolt lehetett. E rendelkezések — a büntethetőség elévülése miatt — évtizedek óta nem szolgálhatnak büntetőjogi felelősségre vonás alapjául; mivel e szabályok alapján új büntetőeljárás nem indulhat, hatályban lévőnek nem tekinthetők.
Az Nbr.-nek az Alkotmányügyi bizottság által vizsgálatra javasolt 1. §-a formailag ugyan szintén nem hatályos, tartalmilag azonban — mint a háborús bűntettek elkövetési magatartásainak szükségképpeni velejárója — igen. Azaz a Btk. 165. §-a büntetni rendel olyan magatartást is, amely ,,a rendelet életbeléptekor már befejeztetett s a cselekmény befejeztének időpontjában fennállott törvényes rendelkezések alapján az büntethető nem volt'' (Nbr. 1. §).
Ugyancsak nem hatályos az Nbr.-nek a magánszemély indítványozó által megvizsgálni kért több rendelkezése, így 3. §-ának második és harmadik bekezdése, 5. §-a, 6. §-ának az 5900/1945. (VIII. 5.) ME rendelettel beiktatott utolsó fordulata (ezt már az 1947. évi XXXIV. törvény módosította), valamint 9. §-a.
Mivel az Alkotmánybíróság hatásköre az 1989. évi XXXII. törvény (ABtv.) értelmében a jogszabály alkotmányosságának utólagos, absztrakt vizsgálatánál csupán az elbíráláskor hatályos jogszabályokra terjed ki, az Nbr. hatályban nem levő rendelkezései tekintetében az Alkotmánybíróság az indítványokat visszautasította.
B) A Btk. 165. §-ának alkotmányossági vizsgálata
A Btk. 165. § alkotmányosságának vizsgálatát az Alkotmánybíróság a határozataiban több alkalommal — a 10/1992. (II. 25.) AB és a 11/1992. (III. 5.) AB határozatban részleteiben is — kifejtett elvek, a jogrendszer kontinuitásának és legalitásának elismerése alapján végezte el. Az eredmény szempontjából azonban meghatározóak voltak az Alkotmány és a nemzetközi jog részét képező háborús és emberiség elleni bűncselekmények viszonyáról az 53/1993. (X. 13.) AB határozatban (a továbbiakban: 53/1993. AB határozat) kifejtett tételek.
A vizsgálat alapja az Alkotmánybíróságnak az az álláspontja volt, amelyet a 11/1992. (III. 5.) AB határozat (a továbbiakban: 11/1992. AB határozat) indokolásában a múlt rendszerek joga és az új Alkotmány szerinti jogállam közötti viszonyról fejtett ki. ,,Az Alkotmánybíróság kezdettől fogva nem tett tartalmi különbséget a korábbi rendszerben, illetőleg az Alkotmány után alkotott jogszabályok alkotmányosságának vizsgálatában.'' (III/2. p.) ,,Keletkezési idejétől függetlenül minden hatályos jogszabálynak az új Alkotmánynak kell megfelelnie. Az alkotmányossági vizsgálatban sincs a jognak két rétege, és nincs kétféle mérce sem. A jogszabály keletkezési idejének annyiban lehet jelentősége, hogy régi jogszabályok a megújított Alkotmány hatálybalépésével válhattak alkotmányellenessé.'' (III/3. p.)
Ez az elv az Nbr. hatályos szabályainak vizsgálatánál kizárja az Nbr. történeti és politikai jelentőségének, valamint annak értékelési lehetőségét, hogy a II. világháborút közvetlenül követő olyan történelmi időszak jogalkotási terméke, amelynek széles körű nemzetközi összefüggései voltak, olyan történelmi eseményekre volt reakció, amelyek negatív megítélése, ha az idő múlásával veszített is hevességéből, de alapvetően nem változott.
1.1. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy — az Nbr. 13. § 7. pontjának a jövőben elkövethető magatartásokra vonatkozó rendelkezései kivételével — az Nbr. 11—14. §-ai, ennek megfelelően pedig a Btk. 165. §-a — e vonatkozásban — ellentétes az Alkotmány 57. § (4) bekezdésével.
Az Alkotmánybíróság a 11/1992. AB határozatban részletesen kifejtette a visszaható hatályú büntető jogalkotás tilalmának tartalmát. A Btk. 165. §-a tekintetében ilyen mélységű okfejtésre nincs szükség, mivel az Nbr. 11—14. §-ai a nullum crimen sine lege és a nulla poena sine lege elvét, a visszaható hatály tilalmát már a klasszikus, a liberális, demokratikus állam büntetőjogában kialakult tartalmában is sérti. Ennek lényege az az államot terhelő közjogi, alkotmányos kötelezettség, hogy büntetőhatalma gyakorlásának alapfeltételeit törvényben rögzítse: az egyén büntetőjogi felelősséggel csak olyan cselekményekért tartozik, amelyeket elkövetésekor a törvény már bűncselekménynek nyilvánított, és olyan büntetéssel sújtható, amelyet a törvény az elkövetéskor kilátásba helyezett. Ettől eltérés csak az enyhébb elbírálás irányában lehetséges.
Az Nbr. 1. §-a nem hagy kétséget afelől, hogy túlteszi magát a nullum crimen, nulla poena sine lege elvén. Ez a visszaható hatályú jogalkotás a ma is hatályos tényállások olyan immanens eleme, amely az Nbr. 1. §-ának formai hatálytalansága ellenére sem tagadható. Az Nbr. 1. §-ának felfogása alapján szabályozott bűncselekmények tehát sértik az Alkotmányba az 1989. évi XXXI. törvénnyel beiktatott azon alapelvet, amely szerint senkit nem lehet bűnösnek nyilvánítani és büntetéssel sújtani olyan cselekmény miatt, amely az elkövetés idején a magyar jog szerint nem volt bűncselekmény.
Ezt az sem befolyásolja, hogy az Nbr. több tényállásáról kimutatható: az abban kriminalizált magatartások már az Nbr. előtt is büntetendőek voltak a Btk. valamely rendelkezése alapján, ha nem is mindig olyan értelemben és úgy minősítve. E kategória részletes elemzése ma már irreleváns, hiszen az Nbr. 1. §-a kifejezetten megfogalmazza a nullum crimen sine lege elvének feladását. Egyébként is a korábban megfogalmazott, elsősorban politikai jellegű tényállásoknak a II. világháború utáni gyökeresen más értékrend szerinti tartalommal kitöltése szükségképpen a büntetőjogi felelősség utólagos konstituálásával járt volna.
Az Nbr. 11. §-ának 5. pontjában és 13. §-ának 2. pontjában meghatározott magatartások egy részének esetében ilyen értelemben sem szenvedett sérelmet a nullum crimen sine lege elve, mivel egyértelműen megfelelnek korábban is kriminalizált magatartásoknak. A hadijogra vonatkozó, a I. és a II. világháborút megelőzően, törvénnyel becikkelyezett genfi és hágai egyezményekből adódó nemzetközi kötelezettségeken alapuló tényállásokat már a katonai büntető törvénykönyvről szóló 1930. évi II. t. c. (Ktbtk.) 113—119. §-ai tartalmazták, így a II. világháború során elkövetett cselekmények már megelőzően bűncselekménnyé voltak nyilvánítva. A Ktbtk.-ban meghatározott tényállásoknak és az Nbr. 11. § 5. pontjának, valamint a bűnsegédi magatartást sui generis bűncselekményként megfogalmazó 13. § 2. pontjának összevetéséből azonban megállapítható, hogy az Nbr. tényállásai szélesebb terjedelműek, mint a Ktbtk.-ban pönalizált magatartási kör. Ezen túlmenően az Nbr. a magatartásokra olyan büntetéseket helyez kilátásba, amelyek a cselekmények túlnyomó többségénél súlyosabbak, mint a Ktbtk.-ban előírtak, tehát sérti a nulla poena sine lege elvét.
1.2. Az Alkotmánybíróság a nagybirtokrendszer megszüntetésével kapcsolatos jogszabályok alkotmányellenességéről szóló 66/1992. (XII. 17.) AB határozatban megállapította, hogy az ,,államnak nemzetközi szerződésen is alapuló kötelezettsége a háborús és az emberiség elleni bűncselekmények üldözése, konkrét gyanú esetén a bűnösök vád alá helyezése, és bírói eljárásban azok elítélése''. Az Alkotmánybíróság ezért külön vizsgálta, van-e nemzetközi jogi kötelezettség az Nbr. 11. és 13. §-aiban megfogalmazott magatartások bűncselekménnyé nyilvánítására.
Jogi értelemben vett kötelezettséget a fegyverszüneti egyezmény 14. pontja tartalmaz. Az, hogy Magyarország közre fog működni a háborús bűncselekményekkel vádolt személyek feletti ítélkezésben, feltételezte — minimálisan — a tényállások és büntetési tételek meglétét. Már az Nbr. előkészítése folyamán, majd megszületését követően szakmai körökben vita folyt a tekintetben, hogy a háborús bűnösök felelősségre vonásának kötelezettsége igényli-e a nullum crimen, nulla poena sine lege elvének feladását, a visszaható hatályú jogalkotást és jogalkalmazást, vagy a hatályos büntetőjogi szabályok, illetve a miniszterek felelősségét meghatározó és felelősségre vonását lehetővé tevő, akkor hatályos 1848. évi III. t. c. és az 1920. évi X. t. c. rendelkezései megfelelő alapot szolgáltattak volna-e az ítélkezéshez.
Anélkül, hogy az Alkotmánybíróság e kérdésben állást foglalt volna, megállapította, hogy az Nbr. megalkotására, ezen belül a visszaható hatályú büntető jogalkotásra a magyar államnak nem volt nemzetközi jogi értelemben vett kötelezettsége, az jogilag szuverén döntés eredményeként született. A fegyverszüneti egyezményből önmagából fakadó jogi kötelezettség csupán a háborús bűnösök büntetőjogi felelősségre vonására vonatkozott, a felelősségre vonás mikéntje: a visszaható hatályú büntető jogalkotás, a tényállási elemek és a büntetések meghatározása, a különbíróságok felállítása formailag a magyar állam ,,szuverén'' döntése volt.
Ebből következik, hogy a Btk. 165. §-a, illetve annak tartalmaként az Nbr. 11—14. §-ai alkotmányossági vizsgálatánál az Alkotmány 7. § (1) bekezdésének az 53/1993. AB határozatban kifejtett értelmezés szerint van relevanciája.
Az Alkotmánybíróság e határozatban megállapította, hogy a 7. § (1) bekezdés első fordulata alapján a nemzetközi jog általánosan elismert szabályai külön transzformáció nélkül is a magyar jog részei. A transzformációt ebben az általánosságban — vagyis a szabályok felsorolása, illetve meghatározása nélkül — maga az Alkotmány hajtotta végre. Eszerint a nemzetközi jog általánosan elismert szabályai nem az Alkotmány részei, hanem ,,vállalt kötelezettségek''. Az Alkotmány 7. § (1) bekezdése azt is jelenti, hogy a Magyar Köztársaság az Alkotmány rendelkezésénél fogva részt vesz a nemzetek közösségében; ez a részvétel a belső jog részére alkotmányi parancs. Ebből következik, hogy az Alkotmányt és a belső jogot úgy kell értelmezni, hogy a nemzetközi jog általánosan elfogadott szabályai valóban érvényesüljenek (III. p.).
A nemzetközi jog, amelynek szintén sarkallatos tételei között szerepel a nullum crimen sine lege, nulla poena sine lege elve, az általános szabály alóli kivétel megengedhetőségének megfogalmazásával fogadta be magába a II. világháborút követő visszaható hatályú jogalkotást. Ennek a belső jogban is kihirdetett dokumentumai a Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmánya és az Emberi Jogok Európai Egyezménye.
Az Alkotmány nem tartalmaz az Egyezségokmány és az Egyezmény kivételt engedő rendelkezéseihez hasonlót az 57. § (4) bekezdésében foglalt alkotmányos büntetőjogi alapelv alól. Azonban az 53/1993. AB határozat értelmében az Alkotmány 57. § (4) bekezdése és a 7. § (1) bekezdése egymásra tekintettel értelmezendők.''A nullum crimen elv feltétlen belső jogi érvényesülését garantáló 57. § mellett a 7. § (1) bekezdés erejénél fogva alkotmányosan érvényesülnek a nemzetközi büntetőjognak a háborús bűncselekményekre és az emberiség elleni bűncselekményekre vonatkozó szabályai.'' (V. 2. p.)
Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság azt vizsgálta, hogy az Nbr. 11. és 13. § mennyiben határoz meg olyan, a nemzetközi jog szerint is bűncselekményeknek minősülő magatartásokat, amelyek esetében a nullum crimen sine lege, nulla poena sine lege elveinek megsértése nem alkotmányellenes.
Az összehasonlítás alapjaként a Nürnbergi Nemzetközi Katonai Bíróság Alapokmánya szolgált, amelyben megfogalmazott bűncselekmények és büntetőjogi tételek ma már kétségtelenül a nemzetközi jog jogelvei közé tartoznak.
A Nürnbergi Nemzetközi Katonai Bíróság Szabályzatában, más elnevezéssel Alapokmányában található béke, háború és emberiség/emberiesség elleni bűncselekmények többsége nemzetközi szerződések vagy nemzetközi szokásjog alapján a nemzetközi jogrend részét képezték már a II. világháborút megelőzően. Az ENSZ Közgyűlés 1946. február 13-án kelt, 3/I/számú, illetve 1946. december 11-én kelt, 95/I/számú határozata megerősítette és a nemzetközi jog alapelveinek nyilvánította az Alapokmányban található, valamint a Bíróság ítéleteiben elismert jogelveket, valamint a háborús és az emberiség elleni bűntettek meghatározásait. Ez tükröződik a háborús és az emberiség elleni bűncselekmények elévülésének kizárásáról szóló egyezményben is, amely — többek között — az Alapokmányban (Szabályzatban) meghatározott bűncselekményekre terjed ki.
Annak ellenére tehát, hogy a Nürnbergi Katonai Bíróság Alapokmánya időben jó fél évvel követte az Nbr. hatálybalépését, közvetve, mint a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait tartalmazó dokumentum, közvetlenül pedig mint az 1971. évi 1. tvr.-rel kihirdetett nemzetközi egyezmény tartalma irányadó az Nbr. 11. és 13. §-ai vizsgálatánál.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy — jogi szempontokon túli történelmi értékelés nélkül — az Alapokmányban meghatározott bűncselekményeknek az Nbr. 11. § 5. pontja és a 13. § 2. pontja feleltethető meg. Ahhoz ugyanis, hogy pl. azt lehessen állítani: Magyarországon a nyilas uralom teremtett keretet az emberiesség elleni bűncselekmények elkövetéséhez, így az Nbr. 11. § 4. pontjában és 13. § 3. pontjában meghatározott magatartások megvalósítói vezetők, szervezők, felbújtók vagy bűnsegédek voltak e nemzetközi bűncselekmények elkövetésében, már történelmi értékelést és nem csupán formai összevetést kell elvégezni. A történelmi értékelésre az Alkotmánybíróság nem vállalkozhat.
Az Alkotmánybíróság megállapítja tehát, hogy az Nbr. 11. § 5. pontja és 13. § 2. pontja nem alkotmányellenes, mivel a nemzetközi büntetőjogban is kriminalizált magatartásokat tartalmaznak. Az Nbr. 11. és 13. §-ának többi rendelkezése azonban az elkövetőre hátrányosan visszaható hatályú büntető jogalkotás és jogalkalmazás alkotmányos tilalmát nemzetközi bűncselekményeknek nem tekinthető magatartások tekintetében sérti.
2. Az Nbr. 13. §. 7. pontja büntetni rendeli azt, aki bármilyen formában olyan tevékenységet fejt ki vagy mozdít elő, amely a népek háború utáni békéjének és együttműködésének megnehezítésére vagy megbontására, avagy nemzetközi viszály előidézésére alkalmas.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a tényállás nem felel meg a büntetőjog alkotmányos kívánalmainak; a büntetőjogi felelősség alapjait, feltételeit és határait tekintve olyan mértékben határozatlan, hogy sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság alapelemét képező jogbiztonság követelményét.
A 11/1992. AB határozat kifejti, hogy a ,,jogbiztonság — az Alkotmánybíróság értelmezésében — az államtól és elsősorban a jogalkotótól azt várja el, hogy a jog egésze, egyes részterületei és egyes szabályai is világosak, egyértelműek, hatásukat tekintve kiszámíthatóak és a norma címzettjei számára a büntetőjogban is előre láthatóak legyenek'' (IV. 1. p.).
Valamely magatartás büntetendővé nyilvánításának formai alkotmányossági követelményeit az Alkotmánybíróság a 30/1992. (V. 26.) AB határozatban fejtette ki. ,,Az alkotmányos büntetőjog követelményei szerint a büntetőjogi szankció kilátásba helyezésével tilalmazott magatartást leíró diszpozíciónak határozottnak, körülhatároltnak, világosan megfogalmazottnak kell lennie. Alkotmányossági követelmény a védett jogtárgyra és az elkövetési magatartásra vonatkozó törvényhozói akarat világos kifejezésre juttatása. Egyértelmű üzenetet kell tartalmazni, hogy az egyén mikor követ el büntetőjogilag szankcionált jogsértést. Ugyanakkor korlátoznia kell az önkényes jogértelmezés lehetőségét a jogalkalmazók részéről. Vizsgálni kell tehát, hogy a tényállás a büntetendő magatartások körét nem túl szélesen jelöli-e ki, és elég határozott-e.'' (IV. 5. p.)
A fent vázolt kritériumoknak a vizsgált törvényhely nem felel meg. Valamennyi tényállási eleme széles körű értelmezést igényel, és önkényes, esetleges politikai célokat, érdekeket érvényre juttató értelmezésre ad lehetőséget, az abszolút bizonytalanságban oldva fel a büntetőjogi felelősség pontosan kicövekelendő határait.
Az 1. és a 2. pontba foglaltak alapján az Alkotmánybíróság az Nbr. 11. § 1—4. és 6. pontját, valamint a 13. § 1. és 3—7. pontját alkotmányellenesnek ítéli. Ezeknek a határozat közzétételével való megsemmisítése azt jelenti, hogy a Btk. 165. §-ának tartalmaként az Nbr. 11. § 5. pontja és a 13. § 2. pontja, valamint az Nbr. 12. és 14. §-ában meghatározott büntetési tételek maradnak hatályban.
3. Az Alkotmánybíróság foglalkozott azon indítvánnyal, amely az Nbr. 13. § 4. pontját azért tartja alkotmányellenesnek, mert benne a kollektív bűnösségnek a büntetőjog alapelveitől idegen megnyilvánulását látja.
A kollektív bűnösség valóban idegen a büntetőjog fogalomrendszerétől, nem is büntetőjogi, hanem olyan politikai kategória, amelynek számos következménye származott a II. világháború után különböző népekre, nemzetekre, etnikumokra. A büntetőjog története a kollektív felelősség fogalmát ismeri, mint amely a kezdetleges büntetőjogi gondolkodás jellemzője volt. Az elkövetett cselekményért nemcsak az elkövetőt, hanem annak családját, törzsét, sokszor többízig lemenő rokonait is felelősségre vonta. A büntetőjogi felelősség modern formájában mindig egyéni és sohasem kollektív felelősség, a bűncselekmény mint az elkövető sajátja jelentkezik, így a büntetés is csak az elkövetőt érheti.
Az Nbr. a 13. § 4. pontjának megfogalmazásakor nem a kollektív, hanem az egyéni felelősség elvét érvényesítette, amikor bűncselekménnyé nyilvánította a magyar állampolgároknak a német hadseregbe és a biztonsági szolgálatba való belépését. Nem az Alkotmánybíróság feladata annak feltárása, hogy a népbíróságok ténylegesen a vélelmezett bűnösség alapján ítélkeztek-e, azaz vizsgálták-e vagy sem a belépés önkéntességét.
C) A büntethetőség elévülésének kizárása
A Btk. 33. § (2) bekezdés a) pontja kizárja az Nbr. 11. és 13. §-ában meghatározott háborús bűntettek büntethetőségének elévülését. Az Alkotmánybíróság az 53/1993. AB határozat 1. pontjában állást foglalt a Btk. 33. § (2) bekezdésének alkotmányos értelmezéséről. Eszerint a Btk. ,,33. § (2) bekezdése alkalmazásánál alkotmányos követelmény az, hogy a büntethetőség el nem évülését csak azokra a bűncselekményekre nézve lehet megállapítani, amelyek büntethetősége az elkövetés idején hatályos magyar jog szerint nem évül el; kivéve, ha az adott tényállást a nemzetközi jog háborús bűncselekménynek minősíti, el nem évülését kimondja, vagy lehetővé teszi, és Magyarországot az elévülés kizárására nemzetközi kötelezettség terheli.''
Tekintettel arra, hogy az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az Nbr.-ben meghatározott háborús bűntettek közül csupán a 11. § 5. pontjában és a 13. § 2. pontjában meghatározott magatartások tartoznak a nemzetközi bűncselekmények közé is, a büntethetőség elévülésének kizárása alkotmányosan csupán ezen cselekményekre vonatkoztatható.
Ez összhangban van azzal, hogy az Alkotmánybíróság határozatának közzétételét követően büntetőjogi felelősségre vonás alapjául az Nbr.-nek csupán e rendelkezései szolgálhatnak, mivel a 11. és 13. § többi pontjának megsemmisítése egyben alkalmazásuk kizárását is jelenti. Ugyanakkor ez összhangban van a háborús és az emberiség elleni bűntettek elévülésének kizárására nemzetközi egyezményben vállalt kötelezettséggel. Az Nbr. rendelkezéseivel szankcionált háborús bűntettek közül a 11. § 5. pontjában és 13. § 2. pontjában meghatározott magatartások egyeznek meg azokkal a bűncselekményekkel, amelyeket az Egyezmény I. cikke mint el nem évülőket felsorol.
III.
1. Az Alkotmánybíróság határozata az Nbr. 11. és 13. §-ában meghatározott bűncselekmények miatt lefolytatott és 1989. október 23-át megelőzően jogerősen lezárt büntetőügyekben hozott bírósági döntéseket nem érinti, azokról értékítéletet nem tartalmaz.
Az Alkotmánybíróság a jogszabály alkotmányellenességének következményeivel kapcsolatos elvi álláspontját a 10/1992. (II. 25.) AB határozatban fejtette ki. Ennek a jelen ügy szempontjából lényeges megállapítása, hogy, mivel az ABtv. nem szab korlátot a megtámadható jogszabályok keletkezési ideje szerint, a múlt jogi helyzeteibe való ,,szabad belenyúlást'' a jogbiztonság érdekében valamilyen korlátozással ellensúlyozni kell. A jogbiztonság ellen hatna, ha az Alkotmánybíróság olyan jogszabályokat semmisítene meg főszabályként visszamenőleges hatállyal, amelyek a ma hatályos alkotmányszöveg előtt keletkeztek, valamint, ha ennek következtében olyan jogviszonyokat kellene érvénytelennek tekinteni, amelyek keletkezésekor a hatályos Alkotmány eltérő értékrendje és szabályai nem voltak előreláthatóak. A 11/1992. AB határozatban kifejtett álláspont szerint a jogviszonyok igazságtalan eredménye önmagában nem érv a jogbiztonsággal szemben (III/4. p.). A lezárt jogviszonyokba való beavatkozást a törvény csak akkor írja elő, ha azt más, a jogbiztonsággal konkuráló jogállami elv megköveteli. Így az alkotmányos büntetőjog alapelveivel összhangban az ABtv. 43. § (3) bekezdése kötelezővé teszi a jogerősen lezárt büntetőeljárások felülvizsgálatát az elítélt javára. Ez elvileg a jogbiztonság ellen hat. Az ellentmondást az ABtv. úgy oldja fel, hogy a 43. §-nak ez a rendelkezése csak arra az esetre vonatkozik, ha az elítélt még nem mentesült a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a vizsgált kérdésben a jogbiztonság és az alkotmányos büntetőjog követelményeinek összevetése további korlátozást kíván az előbbi javára. Azzal összhangban, hogy az Alkotmánybíróság az Alkotmány hatálybalépése előtti időre a norma tartalmi alkotmányellenességét nem állapíthatja meg (11/1992. AB határozat III/4. p.), az alkotmánybírósági határozaton alapuló felülvizsgálat csak azon büntetőügyekben indokolt, amelyek az elítéltre hátrányos visszaható hatályú büntetőjogalkotás tilalmának alkotmányos tételként való megfogalmazása után fejeződtek be jogerősen. A büntetőjog klasszikus alapelvei az Alkotmányt módosító 1989. évi XXXI. törvény rendelkezései folytán 1989. október 23-tól váltak alkotmányos tétellé. Az Nbr. 11. és 13. §-a és ezzel összefüggésben a Btk. 33. § (2) bekezdés a) pontja — bár korábban is sértette a klasszikus büntetőjogi alapelveket — ekkor vált alkotmányellenessé a jelen határozatban megjelölt körben. Ez indokolja az ABtv. 43. § (3) bekezdése alapján elrendelt felülvizsgálat időbeli szűkítését.
Az indítványozók által hivatkozott, a háborús bűntettek miatti elítéléshez a kárpótlásból és a társadalombiztosítási helyzet rendezéséből kizáró jogszabályi rendelkezések indokoltságának értékeléséhez a népbírósági ítélkezési gyakorlat történeti-jogi elemzése szükséges. Ennek kereteit a jogalkotásnak kell megteremtenie.
2. Az ABtv. 21. § (6) bekezdése szerint az Alkotmány rendelkezései értelmezésének indítványozására csak meghatározott szervek és személyek jogosultak. Így az Alkotmánybíróság a magánszemély indítványozó kérelmét az Alkotmány 7. § (1) bekezdésének értelmezésére, az indítványtételi jogosultság hiánya miatt visszautasította. Utal ugyanakkor az indítvány benyújtása óta megszületett 53/1993. AB határozat e téren is iránymutató megállapításaira.
Dr. Sólyom László s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Ádám Antal s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
Dr. Schmidt Péter s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
Dr. Szabó András s. k.,
előadó alkotmánybíró
előadó alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
Dr. Vörös Imre s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
Dr. Zlinszky János s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
Alkotmánybírósági ügyszám: 216/B/1992/18.
1
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás