• Tartalom

10/1995. (IX. 28.) KTM rendelet

10/1995. (IX. 28.) KTM rendelet

a környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény végrehajtásáról1

2011.06.25.

A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény (a továbbiakban: Kt.) 21. §-ának (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján — az érdekelt miniszterekkel egyetértésben — a következőket rendelem el:

A termékdíj-fizetési kötelezettségre vonatkozó közös szabályok2

1. §3 A Kt. 2. §-ának (4) bekezdése szerinti kötelezett (a továbbiakban: kötelezett) a 4. számú mellékletben meghatározott, 2010. január 1-jén hatályos Kombinált Nomenklatúra szerinti vámtarifaszámok alá osztályozott termékek, illetve csomagolás esetén, a 7. számú mellékletben meghatározott KT-kóddal ellátott anyagok után – belföldi előállítású újrafutózott vagy használt gumi légabroncs, tömör vagy kis nyomású gumiabroncs kivételével – termékdíj fizetésére köteles.

3. §4 (1)5 A termékdíjköteles termékkel végzett tevékenység megkezdését

a) a kötelezett – a b) és c) pont szerinti kivétellel – az első fizetési kötelezettség keletkezésétől számított 15 napon belül,

b) a termékdíj-átalány fizetésre kötelezett a tárgyév április 20-áig, vagy

c) a tárgyévben termékdíj-átalány fizetésére kötelezetté váló a kötelezetté válását követő 15 napon belül,

a 2. számú melléklet szerinti adattartalommal köteles bejelenteni a vámhatóságnak.

(2) A nyilvántartásba vétel érdekében adott bejelentést kizárólag a kötelezett, az abban bekövetkezett változásokat a változást követő 15 napon belül a kötelezett vagy képviselője nyújthatja be.

(3) A vámhatósághoz az (1) bekezdés szerinti határidőig be nem jelentett

a)6

b) hasznosítói láncban gyűjtő, illetve hasznosító tevékenységet végző szervezet tevékenysége nem számolható el.

(4) A képviselő által jogtalanul beküldött, valamint a kötelezett azonosítására alkalmatlan bejelentéseket a vámhatóság nem fogadja el bejelentésként és a kötelezett egyidejűleg történő értesítésével visszaküldi.

(5) A koordináló szervezet által történő átvállalás esetén a díjfizetési kötelezettséggel kapcsolatban a kötelezettnek, a hasznosítási kötelezettséggel kapcsolatban a koordináló szervezetnek kell bejelentést tennie.

4. §7 (1) A kötelezettnek számviteli bizonylatokkal és az előírt nyilvántartásokkal megegyezően a 3. számú melléklet szerinti adattartalommal kell bevallást tennie a vámhatóság részére.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott bevallásban közölt adatok valódiságát a vámhatóság és a környezetvédelmi hatóság az eljárásához kötődően együtt és külön-külön is ellenőrizheti.

(3) A képviselő által jogtalanul beküldött, valamint a kötelezett azonosítására alkalmatlan bevallásokat a vámhatóság bevallásként nem fogadja el és a kötelezett egyidejűleg történő értesítésével visszaküldi.

(4) A bevallásban szerepeltetett, a bevallás benyújtását megelőzően be nem jelentett hasznosítói lánc szereplője által végzett gyűjtő, illetve hasznosító tevékenység a termékdíjmentesség hasznosítási elszámolásába nem számítható be. A bevallás benyújtásával egyidejűleg bejelentett hasznosítói lánc szereplője esetében a termékdíjmentesség hasznosítási elszámolásába a benyújtást megelőző 30 nap alatt végzett gyűjtő, illetve hasznosító tevékenység számítható be.

(5)8 Kis mennyiségű csomagolást forgalomba hozó kötelezett termékdíj-fizetési kötelezettségének átvállalása esetén a bevallási kötelezettséget a koordináló szervezet évente egyszer, a tárgyévet követő év április 20-ig teljesíti.

5. §9

6. §10

7. §11

8. §12 (1)13 A Kt. 5/A. § (1) és (2) bekezdéseiben, az 5/B. §-ban, az 5/C. § (1) és (2) bekezdésében, valamint a környezetvédelmi termékdíj-mentesség, a termékdíj visszaigénylésének és átvállalásának, valamint a használt gumiabroncs behozatalának feltételeiről szóló 53/2003. (IV. 11.) Korm. rendelet 8. §-ának (1) bekezdésében foglaltak esetében a befizetett termékdíj a vámhatóságtól visszaigényelhető.

(2)14 A visszaigénylés a vámhatóság által rendszeresített bevallási nyomtatványon történik.

(3)15 A kötelezett a Kt. 5/B. § és 5/C. §-ának (3) bekezdése szerinti esetben a termékdíjköteles termék közvetlen anyagként (alapanyagként) való felhasználásáról nyilvántartást vezet.

(4)16 Használt vagy hulladékká vált termékdíjköteles termék után – újrahasználható termék és egyéb kőolajtermékek hulladékának kivételével – nem lehet a termékdíjat külföldre értékesítés esetén visszaigényelni.

(5)17 Az újrahasználható termékdíjköteles termékre, csomagolás esetén annak újrahasználható összetevőjére a termékdíjat egyszer, az első forgalomba hozatalt, illetve az első saját célú felhasználást követően kell megfizetni, ha a kötelezett a termékdíjköteles termék újrahasználatát igazolja, továbbá az első forgalomba hozatalt, illetve az első saját célú felhasználást követően a 2. számú mellékletben meghatározott bejelentkezési kötelezettségének eleget tett.

(6)18

(7) A kötelezettnek elkülönítetten kell nyilvántartania a saját és más tulajdonában lévő, valamint az újonnan beszerzett és használtan visszavett újrahasználható termékdíjköteles termékeket, csomagolás esetén annak újrahasználható összetevőjét a hatályos számviteli előírásoknak megfelelően.

(8)19 Az újrahasználható termékdíjköteles terméket forgalomba hozó kötelezettnek a tárgyévi első bevallásához csatolnia kell az adott év nyitómérlegében szereplő újrahasználható termék, valamint a csomagolás újrahasználható összetevőinek készletadatait.

(9)20 A külföldről újrahasználható termékdíjköteles terméket behozó kötelezett – a (7)–(8) bekezdésben foglalt feltételek teljesülése esetén – levonhatja az adómegállapítási időszak alatt újrahasználható termék forgalomba hozatala vagy saját célú felhasználása után keletkező termékdíj-fizetési kötelezettségéből azon újrahasználható termékek termékdíját, amelyek az adómegállapítási időszakban igazoltan a külföldre visszaszállításra kerültek, amennyiben a kötelezett az első fizetési kötelezettség keletkezését követő 15 napon belül a 2. számú melléklet III. pontjában meghatározott bejelentkezési kötelezettségének eleget tett.

(10)21 A külföldre értékesítés alapján visszaigénylésre jogosult a termékdíjköteles termék exportjával vagy Közösségen belüli értékesítésével kapcsolatos adatokról a 10. melléklet szerinti tartalommal nyilvántartást vezet.

9. §22 A termékdíjköteles termék forgalmazója a termékdíjköteles termék származását, illetve a termékdíj megfizetését számlával és a számla kiegyenlítését igazoló bankszámlakivonattal igazolhatja.

9/A. §23 A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (a továbbiakban: Minisztérium), az adóhatóság, a vámhatóság, az Országos Környezet- és Vízügyi Főfelügyelőség és az illetékes környezetvédelmi felügyelőség a termékdíjak elszámolása és befizetése tekintetében együttműködik az ellenőrzések során.

9/B. §24

10. §25 A termékdíjkedvezményt a környezetbarát védjegy termékdíjköteles terméken való feltüntetetése esetén lehet igénybe venni. Környezetbarát védjegyként az 1980/2000/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti ökocímke, valamint az Európai Közösség tagállamai által elismert környezetbarát jelzés használható.

A kenőolajok után fizetett termékdíj visszaigényléséhez szükséges nyilvántartási követelmények

10/A. §26 (1)27 A kenőolaj után fizetett termékdíj visszaigénylését az 5. számú melléklet 4. számú táblázata szerinti nyomtatvány benyújtásával lehet kérelmezni, amelyhez csatolni kell a visszaigénylés alapját képező teljes mennyiségre a termékdíj megfizetését igazoló dokumentumok, illetve vámárunyilatkozatok másolatát és a hasznosításra átadó nyilatkozatát az átadott mennyiség lakossági eredetéről. A kenőolajok után fizetett termékdíj jogszerűségének alátámasztására a termékdíj fizetésére kötelezettnek nyilvántartást kell vezetni.

(2)28 A használt vagy hulladékká vált kenőolajok hasznosítása esetén az (1) bekezdés szerinti nyilvántartásnak tartalmaznia kell:

a) a hasznosításra átadott/átvett használt vagy hulladékká vált kenőolaj mennyiségét, az eredeti hulladéktulajdonosok szerinti bontásban, nevük, címük és adószámuk feltüntetésével;

b) a szállító, valamint a begyűjtő nevét, címét, adószámát, a veszélyes hulladék szállításához, valamint begyűjtéséhez szükséges engedély számát, az ,,SZ'', valamint a ,,K'' kísérőjegyek másolatát;

c) a hasznosításra átvevő nevét, címét adószámát, engedélyének számát;

d) az átvevő által adott igazolást (ha kötelezett a hasznosítást maga végzi akkor az átvételt igazoló dokumentumokat). Az igazolásnak tartalmaznia kell a kötelezett nevét, címét, adószámát, a tárgynegyedévben a kötelezett nevében hasznosításra átvett használt vagy hulladékká vált kenőolaj mennyiségét és az átvétel tényét igazoló ,,SZ'' kísérőjegyek sorszámát

(3) A lakosságtól történő visszagyűjtés esetén a visszaigénylő laphoz mellékelni kell egy tájékoztatót

a) a visszagyűjtés módjáról;

b) az visszagyűjtés ösztönzésére alkalmazott eszközökről;

c)29 a visszagyűjtött használt vagy hulladékká vált kenőolaj mennyiségének és minőségének ellenőrzéséről.

10/B–10/C. §30

10/D. §31

10/E. §32

10/F. §33

10/G. §34

A hulladékhasznosítói szolgáltatások megrendelésére vonatkozó részletes szabályok35

11—12. §36

13. §37 (1) A Kt. 7. § (1) bekezdésében meghatározott szolgáltatásmegrendelés igénybevételének feltételei:

a) a környezetvédelmi jogszabályok, hatósági előírások betartása az újrahasználat, az újrafeldolgozás, illetve az energianyerés során,

b)38 a 6. számú melléklet szerinti, a megrendelés időszakára vonatkozó negyedévenkénti beszámoló benyújtása a Minisztériumhoz,

c) a beszámolóban szereplő adatok alátámasztásához szükséges nyilvántartások vezetése,

d) a begyűjtés, az újrahasználat, az újrafeldolgozás, illetve az energianyerés a Kt. 7. § (3) bekezdésében meghatározott termékdíjköteles termékből képződött elkülönített anyagú hulladékból (a továbbiakban: hulladék) történhet.

(2) Az (1) bekezdés c) pontjában meghatározott nyilvántartásoknak tartalmaznia kell:

a) az átvett, begyűjtők esetén a begyűjtött hulladék megnevezését, mennyiségét, típusát;

b) a hulladék szállítójának nevét, címét, adószámát, GLN számát, valamint, ha a hulladék szállításához szükséges, a szállításra vonatkozó engedélyének számát;

c) az egyes telephelyeken tárolt hulladékok megnevezését, jellemző tulajdonságait, tárolásuk módját (telephelyenkénti bontásban HKT-kódokkal);

d) hulladékhasznosítás esetén a hulladék újrahasználatából, újrafeldolgozásából, energianyeréséből származó termékek megnevezését, a környezetbe kibocsátott szennyező anyagok megnevezését, jellemző tulajdonságait, mennyiségét, típusait, értékét, az értékesítésükkel kapcsolatos adatokat.

(3) A Kt. 7. §-a (4) bekezdésében meghatározott igénybevevő által készletezett összes hulladék engedélyezett lerakóra történő elhelyezési költsége 3 hónapnál hosszabb ideig nem haladhatja meg az igénybevevő saját tőkéjének összegét.

13/A. §39

A termékdíj számlán való megjelenítésére vonatkozó szabályok40

14. § (1)41 A Kt. 23. §-a alapján a kötelezettnek – a (2) és (3) bekezdés szerinti kivétellel – a számlában vagy a számla mellékletében

a)42 teljes termékdíjfizetés esetén: díjtételenként „a ......................... környezetvédelmi termékdíj összege a bruttó árból ........: ..... Ft szöveget,

b) termékdíj-kedvezmény esetén: ,,a ............... környezetvédelmi termékdíja kedvezményben részesül, bruttó árból ............ környezetvédelmi termékdíja: ................. Ft'' szöveget,

c)43 termékdíjmentesség esetén (díjtételenként): „a .......................... környezetvédelmi termékdíj alól .....%-ban mentes, az ezen felül fennmaradó termékdíj a bruttó árból .......................... Ft” szöveget, illetve koordináló szervezeten keresztüli mentesség esetén: „a ................................................ környezetvédelmi termékdíj alól .....%-ban mentes, a hasznosítási díj megfizetve, továbbá az ezen felül fennmaradó termékdíj, a bruttó árból ................................................ Ft” szöveget,

d) újrahasználható termék első forgalomba hozatal utáni forgalomba hozatala esetén: ,, a ................. környezetvédelmi termékdíj az első forgalomba hozatalkor megfizetésre került'' szöveget

kell feltüntetni.

(2)44 Kiskereskedelmi értékesítés esetén az (1) bekezdés szerinti szöveget a számlán nem kell feltüntetni.

(3)45 Kézzel kitöltött számlán

a) az (1) bekezdés a) pontja esetén a 14/1a,

b) az (1) bekezdés b) pontja esetén a 14/1b,

c) az (1) bekezdés c) pontja esetén a 14/1c,

d) az (1) bekezdés d) pontja esetén a 14/1d

szöveg, a KT kód első három jegyének és a termékdíj összegének feltüntetésével az (1) bekezdés szerinti szöveg helyettesíthető.

(4)46 Termékdíjköteles termék értékesítésekor a termékdíjat közvetlenül az általános forgalmi adó felszámítását megelőzően kell a termék nettó árába beszámítani oly módon, hogy a termékdíj ne képezze az általános forgalmi adón kívül másnak az alapját.

(5)47 A feltüntetett termékdíj, a hasznosítási díj, valamint a termékdíj-kedvezmény és termékdíjmentesség összegét nyilvántartással kell alátámasztani, amely tartalmazza a vevők nevét, adószámát és címét, valamint a számla sorszámát és kiállításának dátumát.

Értelmező rendelkezések

14/A. §48 E rendelet alkalmazásában

a) adószám: a közösségi és a magyarországi adószám, közösségi adószám hiányában a magyarországi adószám,

b)–c)49

Záró rendelkezések50

15. § (1) Ez a rendelet — a (2) és (3) bekezdésekben szabályozott eltérésekkel — a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba, ezzel egyidejűleg az üzemanyagok környezetvédelmi termékdíjáról szóló 17/1992. (VIII. 3.) KTM rendelet hatályát veszti.

(2)–(3)51

16. §52 (1) A Környezetvédelmi Alap célfeladat fejezeti kezelésű előirányzat (Kac.) kezelését végző szervhez 2004. május 1. előtt benyújtott termékdíj-visszaigénylés, továbbá ezt követően 2005. január 1-jéig a környezetvédelmi és vízügyi célelőirányzat (Kövice) kezelését végző szervhez – az export utáni visszaigénylés kivételével – benyújtott termékdíj-visszaigénylés esetén a visszaigénylés jogosultságát, amennyiben azt 2006. május 1-jéig jogerősen nem bírálták el, az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség határozatban állapítja meg.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt rendelkezés az ott meghatározott termékdíj-visszaigénylési kérelmek jogalapját, illetve e kérelmek elbírálásával összefüggő igényeket nem érinti.

1. számú melléklet a 10/1995. (IX. 28.) KTM rendelet 1. §-ának (1) bekezdéséhez53

2. számú melléklet a 10/1995. (IX. 28.) KTM rendelet 3. §-ához54


A bejelentés teljesítéséhez szükséges adattartalmi követelmények

I. Alapadatok (Főlap)

A termékdíjfizetésre kötelezett adatai:
a) név,
b) GLN szám,
c) adószám, adóazonosító,
d) KSH törzsszám,
e) VPID szám,
f) KÜJ szám,
g) belföldi, külföldi bankszámlaszám,
h) kötelezett székhelye,
i) levelezési cím,
j) ügyintéző neve,
k) ügyintéző telefonszáma,
l) képviselőjének neve,
m) képviselőjének GLN száma,
n) képviselőjének VPID száma,
o) képviselőjének adószáma,
p) adatszolgáltatás típusa,
q) oldalak száma,
r) keltezés, cégszerű aláírás.

II. Bejelentőlap a termékdíj-fizetési kötelezettség keletkezéséről (BJ1)

A termékdíjköteles termékre vonatkozó adatok:
a) kötelezettségek feltüntetése a formanyomtatványon megadott kódszámokkal,
b) bejelentés érvényességének időpontja,
c) a termékdíjfizetési kötelezettség keletkeztetése
d) keltezés, cégszerű aláírás.

III. Nyilvántartásba vételi adatok az újrahasználható termékdíjköteles termékek vagy termékdíjköteles termék részeként forgalomba hozott újrahasználható termékdíjköteles termékek bejelentéséhez (BJ2)

Újrahasználható termékdíjköteles termékre vonatkozó adatok:
a) adatsor sorszáma,
b) GTIN azonosító száma,
c) megnevezése,
d) vámtarifaszám,
e) KT kódjának 1–3 jegye,
f) anyaga,
g) típusa,
h) csomagolt termék,
i) nettó tömege (termékdíj alapja),
j) mérete (szélesség, mélység, magasság),
k) nettó töltési mennyisége,
l) átlagos élettartama,
m) átlagos forgási sebessége,
n) Engedély/Tanúsítvány típusa, száma,
o) anyagában való hasznosíthatóságának jelölése,
p) újrahasználhatóságának jelölése,
q) az adott év nyitómérlegében szereplő készletadatok,
r) keltezés, cégszerű aláírás.

IV.55

V. Bejelentőlap a képviseletről (BJ4)

A képviselő adatai:
a) név,
b) GLN szám,
c) adószám,
d) KSH törzsszám,
e) VPID szám,
f) KÜJ szám,
g) bankszámlaszám,
h) székhely,
i) levelezési cím,
j) ügyintéző neve és telefonszáma,
k) keltezés, cégszerű aláírás.

VI. A hasznosítás-mentességi feltétel teljesítéséhez alkalmazott hulladékkezelők felsorolása (BJ5)

(Koordináló szervezeti átvállalás esetén a mentességi engedéllyel rendelkező koordináló szervezet, egyéni mentesség esetén a hasznosításhoz kötött egyéni mentességi engedéllyel rendelkező kötelezett részére.)
A hulladékkezelők adatai:
a) név,
b) GLN szám,
c) VPID szám (külföldi hulladékkezelő esetén csak a GLN szám szükséges),
d) KÜJ szám (külföldi hulladékkezelő esetén csak a GLN szám szükséges),
e) mentesség érdekében való közreműködés tárgyévi kezdete,
f) mentesség érdekében való közreműködés tárgyévi vége,
g) hulladékkezelésre vonatkozó engedélyszám,
h) KTJ szám,
i) tevékenység típusa,
j) HKT kód,
k) EWC kód,
l) a tárgyévi hulladékkezelés lekötött kapacitás mértéke HKT kód és EWC szerint,
m) keltezés, cégszerű aláírás.

VII. Termékdíjfizetési kötelezettség készletre történő vételkor keletkeztetésének bejelentése (BJ6)

a) név,
b) GLN szám,
c) VPID szám,
d) termék megnevezése,
e) KT kód,
f) tárgyidőszak,
g) keltezés, cégszerű aláírás.

VIII. Átvezetési/kiutalási kérelem (KE1)

1. Terhelendő díj
a) adónemkód, számlajel
b) rövidített megnevezés
c) összeg forintban
2. Jóváírandó
a) adónemkód, számlajel
b) rövidített megnevezés
c) összeg forintban
3. Kiutalandó forintösszeg
4. Keltezés, cégszerű aláírás

IX. Gazdasági társaság (egyéb gazdálkodó szervezet) bírság és pótlékok mérséklésére irányuló kérelme (KE2)

1. Alapadatok
a) Köztartozási nyilatkozat kitöltöttsége
b) Időszak megjelölése
c) Mérsékelni kért összeg
2. Egyéb információk
a) Határidőn túli követelések
b) Határidőn túli szállítók
c) Hosszúlejáratú hitel tárgyévi törlesztése
d) Hosszúlejáratú hitel tárgyévi kamatai
e) Eladásra (befektetésre) vásárolt értékpapírok
ea) Megnevezés
eb) Beszerzés dátuma
ec) Érték
f) Kapott osztalék
fa) Osztalék nyújtó
fb) Osztalék nyújtás időpontja
fc) Osztalék összege
g) Adott osztalék
ga) Osztalék nyújtás időpontja
gb) Osztalék összege
h) Bankszámlák és azok egyenlegei
ha) Számlavezető pénzintézet megnevezése
hb) Bankszámla száma
hc) Utolsó egyenleg
hd) Egyenleg kelte
he) Összeg
3. Kapcsolt vállalkozások
a) Kapcsolt vállalkozásokra vonatkozó adatok
aa) Vállalkozás megnevezése
ab) Vállalkozás adószáma
ac) Részesedés összege
ad) Részesedés százaléka
ae) Befektetés időpontja
b) Más vállalkozásba ingyenesen átadott vagyon
ba) Tárgyévet megelőző évben
bb) Tárgyévben
c) Alapítványi befizetések, befektetések, közérdekű kötelezettségvállalások
ca) Tárgyévet megelőző évben
cb) Tárgyévben
4. A kérelem benyújtásával kapcsolatos egyéb információk
a) Fizetési nehézség keletkezésének okai
b) Tartozás felhalmozódásának elkerülése
c) Fizetőképesség helyreállítása érdekében tett intézkedések
5. A kérelem mellékletei
a) A tárgyévet megelőző időszakra vonatkozó
aa) mérleg
ab) eredmény-kimutatás
b) A tárgyévi aktuális időszak három hónapnál nem régebbi
ba) mérlege
bb) eredménykimutatása
6. Keltezés, cégszerű aláírás

X. Gazdasági társaság (egyéb gazdálkodó szervezet) termékdíj fizetési könnyítésre irányuló kérelme (KE3)

1. Gazdálkodással kapcsolatos adatok
a) Kötelezettségek
aa) Önkormányzat felé fennálló
ab)56
ac) Egyéb köztartozások
2. Fedezetként felajánlott biztosíték
a) Ingatlan vagyontárgyak
aa) Ingatlan megnevezése
ab) Ingatlan adatai
b) Ingó vagyontárgyak (100 E Ft egyedi értéket meghaladó)
ba) Ingóság megnevezése
bb) Ingóság adatai
c) Értékpapírok
ca) Értékpapír megnevezése
cb) Értékpapír adatai
d) Kezesség
da) Kezesség megnevezése
db) Kezesség adatai
3. Továbbá e melléklet IX. pontjában szereplő adatok

XI. Egyes kötelezettségek késedelmes teljesítésének kimentésére szolgáló igazolási kérelem (KE4)

1. Kérelem tárgya, mulasztott kötelezettség/cselekmény
a) megjelölése, száma
b) esedékessége
c) teljesítettsége
2. Határidő elmulasztásának kimentése
3. Igazoló dokumentumok felsorolása
4. A kérelemhez mellékelni kell a felsorolt igazoló dokumentumokat
5. Keltezés, cégszerű aláírás.

XII. Bevallás másolati kérelem (KE5)

1. Bevallásra vonatkozó adatok
a) Tárgyidőszak megjelölése
b) Példányszám
c) Átvétel módja
2. Keltezés, aláírás
3. Átvételi adatok
4. A kérelemhez mellékelni kell:
a) meghatalmazott eljáró esetében a meghatalmazást
b) illeték összegét illetékbélyegben a kérelemre felragasztva
5. Keltezés, cégszerű aláírás

XIII.57

XIV. Átvállalási szerződés nyilvántartásba vételi kérelem (KE7)

1. Átvállalásban érintettek adatai
a) név,
b) GLN szám,
c) adószám, adóazonosító,
d) KSH törzsszám,
e) VPID szám,
f) KÜJ szám,
g) belföldi, külföldi bankszámlaszám,
2. Az átvállalással érintett termék adatai
a) a termék KT kódját
b) a termék vámtarifaszámát (kivéve csomagolás esetében),
3. Az átvállalás időszakának meghatározása,
4. Az átvállalás kezdő időpontjának meghatározása,
5. Az átvállalás típusát,
6. Keltezés, cégszerű aláírás

XV. Nyilatkozat a fennálló köztartozásokról (KNY)

1. Szerv megnevezése
2. A köztartozás összege forintban
3. Szerv számlavezető pénzintézetének neve
4. Szerv pénzforgalmi jelzőszáma
5. Keltezés, aláírás

XVI.58

3. számú melléklet a 10/1995. (IX. 28.) KTM rendelet 4. §-ának (2) bekezdéséhez59


A bevallás teljesítéséhez szükséges adattartalmi követelmények

I. Alapadatok (Főlap)

A termékdíjfizetésre kötelezett adatai:
a) név,
b) GLN szám,
c) adószám, adóazonosító,
d) KSH törzsszám,
e) VPID szám,
f) KÜJ szám,
g) belföldi, külföldi bankszámlaszám,
h) kötelezett székhelye,
i) levelezési cím,
j) ügyintéző neve,
k) ügyintéző telefonszáma,
l) képviselőjének neve,
m) képviselőjének GLN száma,
n) képviselőjének VPID száma,
o) képviselőjének adószáma,
p) adatszolgáltatás típusa,
q) oldalak száma,
r) tárgyidőszak,
s) a termékdíjfizetési kötelezettség keletkeztetése
sz) keltezés, cégszerű aláírás.

II. Összesítő lap nettó kötelezettségekről, valamint a termékdíjköteles termékek mennyiségéről

1. Tárgyidőszak
2. Termékkörönként tárgyidőszakban összesen keletkezett termékdíjköteles termék mennyisége, valamint a fizetendő termékdíj összege
3. Termékkörönként tárgyidőszakban összesen levonható termékdíj köteles termék mennyisége, valamint a levonható környezetvédelmi termékdíj
4. Önellenőrzés és az önellenőrzési pótlék összege
5. Keltezés, cégszerű aláírás

III.60 A termékdíj-fizetési kötelezettség (B01-B02)

1. Termékdíj fajtája KT kód szerinti bontásban
2. Termékdíjköteles termék megnevezése
3. Termékdíj-fizetési kötelezettség összegének megállapítása
a) Termékdíjköteles termék fizetési kötelezettség alapját képző mennyisége havi bontásban soronként és összesen
b) Mentesség százaléka
c) Termékdíjtételek
d) Környezetvédelmi termékdíj-fizetési kötelezettség összege soronként és összesen
4. Levonható, illetve visszaigényelhető termékdíj összegének megállapítása
a) Termékdíj levonás, visszaigénylés alapját képző mennyisége soronként és összesen
b) Termékdíjköteles termék mennyiségi egysége után megfizetett díj
c) Termékdíjköteles termék után megfizetett levonható, visszaigényelhető összeg soronként és összesen
5. Termékdíj nettó összege soronként és összesen, amely a termékdíj-fizetési kötelezettség összegének és a termékdíjköteles termék után megfizetett levonható, visszaigényelhető összegének különbözete
6. Keltezés, cégszerű aláírás

IV. Bevallás a mentességhez kötődő hulladékkezelési tevékenységről (HAS)

(Koordináló szervezeti átvállalás esetén a mentességi engedéllyel rendelkező koordináló szervezet, egyéni mentesség esetén a hasznosításhoz kötött egyéni mentességi engedéllyel rendelkező kötelezett részére.)
Hulladékkezelésre vonatkozó adatok
a) A hulladékkezelési tevékenységet végző GLN száma
b) A hulladékkezelési tevékenységet végző neve
c) HKT kód 1–7. jegye
d) EWC kód
e) Hulladékkezelési művelet megnevezése
f) Mentesség során elszámolásra kerülő mennyisége havi bontásban és összesen
g) Keltezés, cégszerű aláírás

V.61 Bevallás a termékdíj-fizetési kötelezettség átvállalásáról (ÁTV)

1. Átvállalással érintett termék adatai
a) KT kód
b) Termékdíjköteles termék megnevezése
c) Mennyiségi egység
2. A kötelezettség átadó szerinti bontásban és KT kódonként
a) Csomagolás számlában átvállalt mennyisége
b) Egyéb kőolajtermék számlában átvállalt mennyisége
3. A kötelezettséget átvállaló szerinti bontásban és KT kódonként
a) Első vevő által külföldre történő kivitelre átvett mennyiség
b) Első vevő által külföldre kivitt mennyiség
c) Első vevő által forgalomba hozott mennyiség
d) Bérgyártásból származó termékdíjköteles termék mennyisége
e) termelői szerveződés által átvállalt termékdíjköteles termék mennyisége
4. Keltezés, cégszerű aláírás

VI. Bevallás az újrahasználható csomagolások, kereskedelmi csomagolások mennyiségéről (UHA)

Újrahasználható csomagolásra vonatkozó adatok
a) Adatsor sorszáma: a nyilvántartásba vételi adatok az újrahasználható termékdíjköteles termékek vagy termékdíjköteles termék részeként forgalomba hozott újrahasználható termékdíjköteles termékek bejelentéséhez (BJ2) adatsor sorszámával megegyezően kell alkalmazni.
b) Kibocsátott újrahasználható csomagolás mennyisége (kg)
c) Újrahasználatra visszafogadott és újrahasznált csomagolás mennyisége (kg)
d) Újonnan beszerzett újrahasználható csomagolás mennyisége (kg)
e) Visszafogadott újrahasználható csomagolásból keletkezett hulladék mennyisége (kg)
f) Keltezés, cégszerű aláírás

VII.62 Levonást részletező lap (UHB)

1. Termékdíj levonáshoz kötődő hasznosítási adatok:
aa) Tárgyidőszakban termékdíjfizetési kötelezettséggel érintett forgalomba hozott csomagolás mennyisége anyagfajtánként (kg)
ab) Tárgyidőszakban visszagyűjtött és hasznosított (hasznosítási típusonként) összes csomagolás mennyisége anyagfajtánként (kg)
ac) az aa) és az ab) pontok aránya (%)
ba) Tárgyidőszakban termékdíjfizetési kötelezettséggel érintett forgalomba hozott kereskedelmi csomagolás mennyisége KT kódonként (kg)
bb) Tárgyidőszakban visszagyűjtött és anyagában hasznosított kereskedelmi csomagolás mennyisége HKT kódonként (kg)
2. Termékdíj levonáshoz kötődő a Kt. 5/E. § (3) bekezdése szerinti újrahasználati adatok:
a) Tárgyévben forgalomba hozott összes újrahasználható elsődleges fogyasztói csomagolás mennyisége (kg)
b) Tárgyévben visszagyűjtött és újrahasznált összes újrahasználható elsődleges fogyasztói csomagolás mennyisége (kg)
c) az a) és a b) pontok aránya (%)
3. Keltezés, cégszerű aláírás

VIII.63 Hasznosítás koordináló szervezetek bevallása az átvállalt mennyiségekről (HKS)

A) Csatlakozott partnerek adatai
a) Csatlakozott partnerek GLN száma
b) Csatlakozott partnerek VPID száma
c) Csatlakozott partnerek neve
d) KT kód
e) Szolgáltatói díj alapját képező átvállalt tárgyidőszaki mennyiségek soronként és összesen
f) Keltezés, cégszerű aláírás
B) Kis mennyiségű csomagolást forgalomba hozó kötelezett termékdíj-fizetési kötelezettségének átvállalása esetén
a) Csatlakozott partnerek GLN száma
b) Csatlakozott partnerek VPID száma
c) Csatlakozott partnerek neve
d) A forgalomba hozott csomagolás mennyisége partnerenként és KT kódonként
e) Keltezés, cégszerű aláírás

IX. Önellenőrzésről (ÖNP)

1. Önellenőrzési pótlék kiszámítása
a) helyesbített díj
aa) termékpályánkénti bontásban a bevallott, befizetett termékdíj (Ft), és a helyes számított termékdíj (Ft),
ab) összesen a bevallott, befizetett termékdíj (Ft), és összesen a helyes számított termékdíj (Ft),
ac) a befizetendő, illetve a visszautalandó termékdíj összege (ezer Ft)
b) az önellenőrzési pótlékok kiszámítása és összesítésük
ba) nyilvántartásba vétel ideje,
bb) önellenőrzési, ismételt önellenőrzési pótlék összege
2. Keltezés, cégszerű aláírás

X. Átvezetési/kiutalási kérelem (KE1)

1. Terhelendő díj
a) adónemkód, számlajel
b) rövidített megnevezés
c) összeg forintban
2. Jóváírandó összeg
a) adónemkód, számlajel
b) rövidített megnevezés
c) összeg forintban
3. Kiutalandó forint összeg
4. Keltezés, cégszerű aláírás

XI. Nyilatkozat a fennálló köztartozásokról (KNY)

1. Köztartozás megjelölése
2. Szerv megnevezése
3. A köztartozás összege forintban
4. Szerv számlavezető pénzintézetének neve
5. Szerv pénzforgalmi jelzőszáma
6. Keltezés, cégszerű aláírás

XII.64

XIII. Visszaigénylésről (VIS)

1. A termék adatai
a) a termékdíjköteles termék megnevezésével
b) a termékdíjkötekles termék KT-kódja
c)65 a termékdíjköteles termék mennyisége (kg)
2. A visszaigénylés időszaka
3.66 Termékdíjtétel (Ft/kg)
4. A visszaigényelhető termékdíj összege (Ft)
5. Keltezés, cégszerű aláírás

4. számú melléklet a 10/1995. (IX. 28.) KTM rendelethez67



Termékdíjköteles termékek és anyagok köre

Az „ex” jelzéssel ellátott vámtarifaszám olyan termékcsoportot jelent, melyben csak a Kt. hatálya alá tartozó termékek termékdíjkötelesek.
A * jelzéssel ellátott vtsz. számok olyan elektromos és elektronikai berendezés termékcsoportokat jelentenek, melyben azok a termékek termékdíjkötelesek, melyeknek bruttó súlya legfeljebb 200 kg, vagy teljesítmény felvétele legfeljebb 4 kW.

 

A

B

C

1

Megnevezés

Vámtarifaszám

Vámtarifaszám és HR alszám

KN alszám

2

Gumiabroncsok

 

 

3

Új gumi légabroncs, kivéve a 4011 50 00 vtsz. alá tartozó termékeket

ex 4011

 

4

Újrafutózott vagy használt gumi légabroncs; tömör vagy kisnyomású gumiabroncs, kivéve a 4012 90 30; 4012 90 90 vtsz. alá tartozó termékeket

ex 4012

 

5

Akkumulátorok

 

 

6

Elektromos akkumulátorok a 8507 80 20 a 8507 80 30 és a 8507 90 vtsz. kivételével

ex 8507

 

7

Egyéb kőolajtermékek

 

 

8

Kenőolaj

 

 

9

Motorolaj, kompresszor-kenőolaj, turbina-kenőolaj

2710 19

81

10

Hidraulikus célú folyadék

2710 19

83

11

Fehérolaj, folyékony paraffin

2710 19

85

12

Differenciálolaj és reduktorolaj

2710 19

87

13

Keverék fémmegmunkáláshoz, formaleválasztó olaj, korróziógátló olaj

2710 19

91

14

Villamosszigetelési olaj

2710 19

93

15

Más kenőolaj és más olaj, kivéve kenőzsírok

ex 2710 19

99

16

Textil, bőr, szőrme és más anyagok kezelésére használt készítmények

3403 11

00

17

Legalább 70 tömegszázalék kőolaj- vagy bitumenes ásványokból előállított olajtartalommal, de nem fő alkotóként

3403 19

10

18

Más, kivéve kenőzsírok

ex 3403 19

90

19

Hidraulikusfék-folyadék és más elkészített folyadék hidraulikus hajtóműhöz, amely kőolajat vagy bitumenes ásványokból nyert olajat 70 tömegszázaléknál kisebb arányban tartalmaz

ex 3819 00

00

20

Reklámhordozó papírok

 

 

21

Papír és karton; papíripari rostanyagból, papírból vagy kartonból készült áruk

ex 48

 

22

Könyvek, újságok, képek és más nyomdaipari termékek

ex 49

 

23

Elektromos és elektronikai berendezések

 

 

24

Háztartási nagygépek

 

 

25

Lég- vagy vákuumszivattyú, lég- vagy más gázkompresszor és ventilátor; elszívó vagy visszavezető kürtő beépített ventilátorral, szűrővel is

ex 8414*

 

26

Légkondicionáló berendezés motormeghajtású ventilátorral, valamint hőmérséklet- és nedvességszabályozó szerkezettel, beleértve az olyan berendezést is, amelyben a nedvesség külön nem szabályozható

ex 8415*

 

27

Hűtőgép, fagyasztógép és egyéb hűtő- vagy fagyasztókészülék, elektromos vagy más működésű is; hőszivattyú a 8415 vtsz. alá tartozó légkondicionáló berendezés kivételével, valamint a 8418 91 és a 8418 99 vtsz. alá tartozó termékek kivételével

ex 8418*

 

28

Mosogatógép; palack vagy más tartály tisztítására vagy szárítására szolgáló gép; palack, kanna, doboz, zsák vagy más tartály töltésére, zárására, vagy címkézésére szolgáló gép; palack, befőttesüveg, kémcső és hasonló tartály dugaszolására szolgáló gép; más csomagoló- vagy bálázógép (beleértve a zsugorfóliázó bálázógépet is); ital szénsavazására szolgáló gép

ex 8422*

 

29

Háztartásban vagy mosodában használatos mosógép, beleértve az olyan gépet is, amely mos és szárít is

ex 8450*

 

30

Elektromotor és elektromos generátor [az áramfejlesztő egység (aggregát) kivételével]

ex 8501*

 

31

Porszívók beépített elektromotorral a 8508 11 vtsz. alá tartozók kivételével

ex 8508 19

 

32

Elektromos átfolyásos vízmelegítő

8516 10

11

33

Helyiségek fűtésére szolgáló, elektromos lég- és talajmelegítő készülék

 

 

34

Hőtárolós radiátor

8516 21

00

35

Folyadékkal töltött radiátor

8516 29

10

36

Hősugárzó

8516 29

50

37

Más beépített ventilátorral

8516 29

91

38

Más helyiségek fűtésére szolgáló, elektromos lég- és talajmelegítő készülék

8516 29

99

39

Mikrohullámú sütő

8516 50

00

40

Más sütő; tűzhely, főzőlap, forralógyűrű, grillsütő és sütőrostély

8516 60

 

41

Háztartási kisgépek

 

 

42

Személymérleg, csecsemőmérleg is, háztartási mérleg

ex 8423 10

 

43

Háztartási varrógép

8452 10

 

44

Legfeljebb 1500 W teljesítményű és legfeljebb 20 literes porzsákkal vagy más tartálykapacitással rendelkező beépített elektromotoros porszívó

8508 11

00

45

Elektromechanikus háztartási készülékek beépített elektromotorral, a 8508 vtsz. alá tartozó porszívók kivételével, valamint a 8509 90 vtsz. kivételével

ex 8509

 

46

Villanyborotva, -hajnyíró gép és szőreltávolító készülék beépített elektromotorral:

8510

 

47

Elektrotermikus fodrászati készülék vagy kézszárító készülék:

 

 

48

Hajszárító

8516 31

 

49

Más fodrászati készülék

8516 32

00

50

Kézszárító készülék

8516 33

00

51

Villanyvasaló

8516 40

 

52

Kávé- vagy teafőző

8516 71

00

53

Kenyérpirító

8516 72

00

54

Olajsütő

8516 79

20

55

Más elektrotermikus háztartási készülék

8516 79

70

56

Legfeljebb 1000 V feszültségű elektromos áramkör összekapcsolására vagy védelmére, vagy elektromos áramkörbe vagy azon belüli összekapcsolásra szolgáló készülék, (például kapcsolók, relék, olvadóbiztosítékok, túlfeszültség-csökkentők, dugaszok, foglalatok, lámpafoglalatok és más csatlakozók, csatlakozódobozok, kivéve a 0,5 és 350 A áramhatárok közötti motorindító, túlterhelés és zárlat ellen védő, valamint elosztóáramkörök azonnali vagy késleltetett kapcsolására alkalmazott, kézzel, vagy elektromágnessel működtetett kapcsolószerkezet, eszköz), optikai szálakhoz, optikai szálból álló nyalábokhoz vagy kábelekhez való csatlakozók

ex 8536

 

57

Karóra, zsebóra és más óra (beleértve a stopperórát is), nemesfémből vagy nemesfémmel plattírozott fémből készült tokkal

ex 9101

 

58

Karóra, zsebóra és más óra, beleértve a stopperórát is, a 9101 vtsz. alá tartozó kivételével

ex 9102

 

59

Óra „kisóraszerkezettel”, a 9104 vtsz. alá tartozó kivételével

ex 9103

 

60

Műszerfalba beépítésre alkalmas és hasonló típusú óra gépjárműhöz, légi-, űr- és vízi járműhöz

ex 9104

 

61

Más óra

ex 9105

 

62

Információs (IT) és távközlési berendezések (kivéve a mobil és a rádiótelefon készülék)

 

 

63

Nyomdaipari gép, amely nyomólapok, nyomóhengerek és más, a 8442 vtsz. alá tartozó nyomóalkatrészek segítségével működik; más nyomtatók, másológépek és faxgépek, kombinálva is; ezek alkatrészei és tartozékai

ex 8443*

 

64

Írógépek a 8443 vtsz. alá tartozó nyomtatók kivételével; szövegszerkesztő gépek

ex 8469

 

65

Számológép és számoló funkcióval ellátott zsebméretű adatrögzítő-, előhívó- és megjelenítő gép; könyvelőgép, postai bérmentesítő gép, jegykiadó gép és hasonló gép számolószerkezettel; pénztárgép

ex 8470

 

66

Automatikus adatfeldolgozó gép és egységei; mágneses vagy optikai leolvasó, adatátíró gép a kódolt adat adathordozóra történő átírására és máshol nem említett gép ilyen adatok feldolgozásához

ex 8471

 

67

Más irodai gép (pl. stencil- vagy más sokszorosítógép, címíró gép, automata bankjegykiadó gép, érmeválogató, érmeszámláló vagy érmecsomagoló gép, ceruzahegyező, lyukasztó- vagy fűzőgép), kivéve a 8472 90 30 vtsz. alá tartozó termékek

ex 8472

 

68

Távbeszélő-készülékek, beleértve a mobiltelefon-hálózatokhoz vagy más vezeték nélküli hálózatokhoz való készülékeket; hang, képek vagy más adatok továbbítására vagy vételére szolgáló más készülékek, beleértve a vezetékes vagy vezeték nélküli hálózatok (helyi- vagy nagy kiterjedésű hálózat) távközlési berendezéseit a 8443, 8525, 8527 vagy 8528 vtsz. alá tartozó, továbbításra vagy vételre szolgáló készülékek, valamint a 8517 12, a 8517 69 31 és a 8517 69 39 kivételével

ex 8517

 

69

Vezetékes telefon kézibeszélője

8518 30

20

70

Szövegismétlő készülék telefonhoz

8519 81

11

71

Diktafon, amely csak külső áramforrással működik

8519 81

51

72

Telefonüzenet-rögzítő

8519 50

00

73

Radarkészülék, rádiónavigációs segédkészülék és rádiós távirányító készülék

8526

 

74

Kizárólag vagy elsősorban a 8471 vtsz. alá tartozó automatikus adatfeldolgozó rendszerben használatos katódsugárcsöves monitor

8528 41

00

75

Kizárólag vagy elsősorban a 8471 vtsz. alá tartozó automatikus adatfeldolgozó rendszerben használatos más monitor

8528 51

00

76

Kizárólag vagy elsősorban a 8471 vtsz. alá tartozó automatikus adatfeldolgozó rendszerben használatos projektor

8528 61

00

77

Automatikus adatfeldolgozó gép által létrehozott digitális információ megjelenítésére alkalmas, síkpanel megjelenítő (például folyadékkristályos eszköz) segítségével működő más projektor

8528 69

10

78

Elektromos ellenőrző jelző-, és biztonsági berendezés vasút, villamosvasút, közút belvízi kikötő, kikötői berendezés vagy repülőtér számára (a 8608 vtsz. alá tartozók kivételével)

ex 8530

 

79

Elektronikus fordítógép vagy szótár

8543 70

10

80

Szórakoztató elektronikai cikkek

 

 

81

Mikrofon és tartószerkezete; hangszóró, dobozba szerelve is; fejhallgató és fülhallgató, mikrofonnal összeépítve is, valamint egy mikrofonból és egy vagy több hangszóróból álló egység; hangfrekvenciás elektromos erősítő; elektromos hangerősítő egység a 8518 30 20 vtsz. alá tartozó termékek kivételével

ex 8518

 

82

Hangfelvevő- vagy hanglejátszó készülék a 8519 50, a 8519 81 11 és a
8519 81 51 vtsz. alá tartozó termékek kivételével

ex 8519

 

83

Videofelvevő vagy -lejátszó készülék, videotunerrel egybeépítve is

ex 8521*

 

84

Televíziós kamerák (felvevők), digitális fényképezőgépek és videokamera-felvevők a 8525 80 11 kivételével

ex 8525 80

 

85

Rádióműsor-vevőkészülék, hangfelvevő vagy -lejátszó készülékkel vagy órával kombinálva is, közös házban

8527

 

86

Monitorok és kivetítők, beépített televízióvevő-készülék nélkül; televíziós adás vételére alkalmas készülék, rádióműsor-vevőkészüléket vagy hang-vagy képfelvevő vagy -lejátszó készüléket magában foglaló is, a 8528 41 00, a 8528 51 00, a 8528 61 00 és a 8528 69 10 vtsz. alá tartozó termékek kivételével

ex 8528

 

87

Kizárólag vagy elsősorban a 8525–8528 vtsz. alá tartozó készülékek alkatrészei:

ex 8529

 

88

Fényképezőgép (a mozgófényképészeti kivételével); fényképészeti villanófény-készülék és villanókörte, a 8539 vtsz. alá tartozó kisülési cső kivételével

 

 

89

Azonnal előhívó (polaroid) fényképezőgép

9006 40

00

90

Fényképezőgép közvetlen keresővel [egylencsés visszatükrözés (SLR)], legfeljebb 35 mm szélességű filmtekercshez

9006 51

00

91

Más fényképezőgép, 35 mm-nél kisebb szélességű filmtekercshez

9006 52

00

92

Más fényképezőgép 35 mm szélességű filmtekercshez

9006 53

 

93

Fényképészeti villanófény-készülék és villanókörte:

 

 

94

Kisülési csővel működő (elektronikus) villanófény-készülék

9006 61

00

95

Mozgóképfelvevő (kamera) és -vetítő, hangfelvevő vagy hanglejátszókészülékkel vagy anélkül:

 

 

96

Kamera, 16 mm-nél keskenyebb vagy super 8-as filmhez:

9007 11

00

97

Kamera, más filmhez

9007 19

00

98

Állóképvetítő, a mozgófényképészeti-gép kivételével; fényképészeti nagyító és kicsinyítő (mozgó-fényképészeti kivételével)

 

 

99

Diavetítő

9008 10

00

100

Elektromos és elektronikus barkácsgépek, szerszámok, kivéve a nagyméretű, helyhez kötött ipari szerszámok

 

 

101

Más, automata ipari varrógép

8452 21

00*

102

Fémipari eszterga (beleértve az esztergáló központot is):

8458*

 

103

Anyagleválasztással működő fémipari fúró-, furatmegmunkáló, marómenetvágó vagy menetfúró gép (beleértve a hordozható fúrógépet is), a 8458 vtsz. alá tartozó eszterga (beleértve az esztergáló központot is) kivételével:

8459*

 

104

Gyalugép, véső-, hornyoló-, üregelő-, fogaskerékmaró, fogaskerék-köszörülő vagy fogaskerék-simító gép, fűrész- és vágógép, valamint más vtsz. alá nem osztályozható fém vagy cermet leválasztással működő más szerszámgép:

8461*

 

105

Szerszámgép (beleértve a szegező-, ragasztó- vagy más összeállító gépet is) fa, parafa, csont, keménygumi; kemény műanyag vagy hasonló kemény anyag megmunkálására

8465*

 

106

Kovácsoló, kalapáló vagy alakos sajtoló szerszámgép (beleértve a présgépet is) fém megmunkálására; nyíró, hajlító, hajtogató, redőző, simító, egyengető, nyíró, lyukasztó vagy rovátkoló szerszámgép (beleértve a présgépet is) fém megmunkálására; máshol nem említett présgép fém vagy keményfém megmunkálására

8462*

 

107

Anyagleválasztás nélkül működő más szerszámgép fém vagy cement megmunkálására

8463*

 

108

Kézi használatú szerszám, pneumatikus, hidraulikus, vagy beépített elektromos vagy nem elektromos motorral működő

ex 8467*

 

109

Játékok, szabadidős és sportfelszerelések

 

 

110

Napozóágyak, napozólámpák és hasonló, napozáshoz használt felszerelések:

 

 

111

Ultraibolya A sugarat felhasználó fénycsővel:

 

 

112

Ultraibolya A sugarat felhasználó fénycsővel legfeljebb 100 cm csőhosszúsággal

8543 70

51

113

Ultraibolya A sugarat felhasználó más fénycsővel

8543 70

55

114

Más, napozóágyak, -lámpák, hasonló felszerelések napozáshoz

8543 70

59

115

Villanyvonat, vágány, jelzőlámpa és más tartozékai; csökkentett méretű „méretarányos” összeszerelhető modell készletben, működő is

9503 00

30

116

Beépített motorral működő más játék és modell műanyagból

9503 00

75

117

Beépített motorral működő más játék és modell más anyagból

9503 00

79

118

Tévéhez kapcsolható videojáték

9504 10

00

119

Pénzérmékkel, bankjegyekkel, bankkártyákkal, zsetonokkal vagy más fizetőeszközökkel működő más játék, a tekepálya-felszerelés kivételével

ex 9504 30

 

120

Elektromos autóverseny-készlet, verseny jellegű

9504 90

10

121

Ellenőrző és vezérlő eszközök

 

 

122

Mérleg, vizsgáló és ellenőrző mérleg is (az 50 mg vagy ennél nagyobb érzékenységű mérleg kivételével) beleértve a súllyal működtetett számláló vagy ellenőrző mérleget is; súly mindenfajta mérleghez (valamint a 8423 10 vtsz. alá tartozó termékek kivételével)

ex 8423*

 

123

Gépjárműhöz használt riasztóberendezés

8512 30

10

124

Elektromos, akusztikus vagy vizuális jelzőberendezés (pl. csengő, sziréna jelzőtábla, betörést vagy tüzet jelző riasztókészülék), a 8512 vagy a 8530 vtsz. alá tartozó kivételével

ex 8531

 

125

Adagoló automaták

 

 

126

Bankjegykiadó automata

8472 90

30

127

Automata elárusítógép (pl. postai bélyeg, cigaretta, étel vagy ital árusítására), beleértve a pénzváltó gépet is:

 

 

128

Automata italárusító gép beépített melegítő- vagy hűtőkészülékkel

8476 21

00

129

Más elárusító automata beépített melegítő-, hűtőkészülékkel

8476 81

00

130

Rádiótelefon készülék

 

 

131

Mobiltelefon-hálózathoz vagy más vezeték nélküli hálózatokhoz való távbeszélők

8517 12

00

132

Rádiótelefon- vagy rádiótávíró-vevőkészülék

 

 

133

Hordozható személyi hívó

8517 69

31

134

Más rádiótelefon- vagy rádiótávíró-vevőkészülék

8517 69

39

135

II. Műanyag (bevásárló-reklám) táska

 

 

136

 

ex 3923 21

 

137

 

ex 3923 29

 

5. számú melléklet a 10/1995. (IX. 28.) KTM rendelethez68


A termékdíj visszaigénylésére vonatkozó nyilvántartások tartalmi követelményei

1.számú táblázat

A Kt. 5/B. § és 5/C. § (3) bekezdéssel kapcsolatos nyilvántartás tartalmi elemei

1.A termékdíj visszaigénylőjének adatai (a 3. számú melléklet I. pontja szerint)

2.A közvetlen anyagként (alapanyagként) felhasznált termékdíjköteles termékre vonatkozó adatok:
a) termékdíjköteles termék megnevezése;
b) termékdíj fajtája, KT-kód szerinti bontásban;
c) a közvetlen anyagként (alapanyagként) felhasznált termékdíjköteles termék mennyisége, GTIN száma, KT-kód szerinti bontásban;
d) a közvetlen anyagként (alapanyagként) felhasznált termékre befizetett termékdíj összege, KT-kód szerinti bontásban;
e) a termékdíj befizetőjének neve; VPID és GLN száma;
f) a termékdíj-befizetés azonosítója (számlaszám).

3.Az előállított termékdíjköteles termékre vonatkozó adatok
a) termékdíjköteles termék megnevezése;
b) termékdíj fajtája, KT-kód szerinti bontásban;
c) a termékdíjköteles termék mennyisége, GTIN száma, KT-kód szerinti bontásban;
d) az előállított termékre befizetett termékdíj összege, KT-kód szerinti bontásban;
e) a termékdíj befizetőjének neve, VPID és GLN száma;
f) a termékdíj-befizetés azonosítója (számlaszám).

4.A nyilvántartás tartalmazza:
a) a visszaigénylés jogalapját, rövid leírást a gyártási tevékenységről, az ott felhasznált anyagokról;
b) anyagmérleget, amely pontosan bemutatja a gyártáshoz közvetlen anyagként felhasznált termékdíjköteles termékek mennyiségét, illetve a létrejött termékdíjköteles termék mennyiségét és az ahhoz kötődő anyagnormákat;
c) a termék megvásárlását igazoló számlák tételes összesítését (bizonylatszám, teljesítés dátuma, KT-kód mennyiség, megfizetett nettó termékdíj összege) és a számlák egy példányát, amelyben a jogszabály szerint tételesen szerepelnie kell a kötelezett által befizetett termékdíjnak, a számla kiegyenlítését igazoló bizonylatot;
d) külföldről származó termékdíjköteles termék esetén a vámtartozás kiszabásáról szóló határozatok összesítését, a határozat másolatát, vámszabad terület, tranzitterület esetén a betárolást igazoló vámokmány másolatát, számlákat, a bevallás és a termékdíj megfizetését igazoló bizonylatot.
A nyilvántartás oldalait oldalszámmal kell ellátni.

5.A visszaigénylés nyilvántartására és a nyilvántartás hitelességére vonatkozó adatok:
oldalak száma, keltezés, cégszerű aláírás.


2.számú táblázat

A Kt. 5/A. §-a szerinti nemzetközi szerződés alapján,
valamint az Észak-atlanti Szerződés Szervezete Biztonsági Beruházási programja megvalósítása
keretében behozott felhasznált termékek után befizetett termékdíj
visszaigénylésére vonatkozó nyilvántartás tartalmi elemei

1.A termékdíj visszaigénylőjének adatai (a 3. számú melléklet I. pontja szerint)

2.A termékdíjköteles termékre vonatkozó adatok:
a) termékdíjköteles termék megnevezése;
b) termékdíj fajtája, KT-kód szerinti bontásban;
c) a vásárolt termékdíjköteles termék mennyisége, GTIN száma, KT-kód szerinti bontásban;
d) a vásárolt termékre befizetett termékdíj összege, KT-kód szerinti bontásban;
e) a termékdíj befizetőjének neve, VPID és GLN száma;
f) a termékdíj-befizetés azonosítója (számlaszám).

3.A nyilvántartás tartalmazza:
a) a visszaigénylés jogalapját, rövid leírást arról, hogy melyik Nemzetközi Szerződés milyen pontja alapján valósul meg a köztehermentes beszerzés, illetve mely NATO Biztonsági Beruházási Program keretében;
b) a termék megvásárlását igazoló számlák tételes összesítését (bizonylatszám, teljesítés dátuma, KT-kód mennyiség, megfizetett nettó termékdíj összege) és a számlák egy példányát, amelyben a jogszabály szerint tételesen szerepelnie kell a kötelezett által befizetett termékdíjnak, a számla kiegyenlítését igazoló bizonylatot;
c)  külföldről származó termékdíjköteles termék esetén a vámtartozás kiszabásáról szóló határozatok összesítését, a határozat másolatát, vámszabad terület, tranzitterület esetén a betárolást igazoló vámokmány másolatát, számlákat, a bevallás és a termékdíj megfizetését igazoló bizonylatot.
A nyilvántartás oldalait oldalszámmal kell ellátni.

4.A visszaigénylés nyilvántartására és a nyilvántartás hitelességére vonatkozó adatok:
oldalak száma, keltezés, cégszerű aláírás.


3.számú táblázat

A Kt. 17. § (3) bekezdése szerinti negyedévente, negyedéves időszakra benyújtható
kenőolaj hasznosítás utáni termékdíj-visszaigénylés iránti kérelem tartalmi elemei

Kérelem a ........... év ................ negyedévében végzett kenőolaj hasznosítás utáni termékdíj
kötelezett által történő visszaigényléséhez

A visszaigénylést külön-külön, negyedévente kell benyújtani, a negyedévek egy visszaigénylésen belül nem vonhatók össze, az eljárás a környezetvédelmi, természetvédelmi, valamint a vízügyi hatósági eljárások igazgatási szolgáltatási díjairól szóló 33/2005. (XII. 27.) KvVM rendelet 1. melléklet I. pont 31. (fő) sorszáma alapján igazgatási szolgáltatási díj köteles.

1.A termékdíj visszaigénylőjének adatai

Név:

 

VPID szám:

 

GLN szám:

 

KÜJ száma:

 

Bankszámlaszám:

 

Székhely:

 

Cím/telefon:

 


2.A termékdíjköteles termék mennyisége és a megfizetett termékdíj havi bontású adatai:
a) termékdíjköteles termék megnevezése, KT-kód szerinti bontásban,
b) a termékdíjköteles termék mennyisége, GTIN száma, KT-kód szerinti bontásban,
c) a befizetett termékdíj összege, KT-kód szerinti bontásban.
A visszaigénylést megelőző 12 hónap adatait kell beírni.

3.Igénylőlap a kenőolaj termékdíj visszaigénylésére

........... év .................. negyedéve

Megnevezés

Visszagyűjtött mennyiség
(t)

Saját hasznosítás
(t)

Hasznosításra átadott mennyiség
(t)

Nem
hasznosított
mennyiség
(t)

Vissza-
igénylendő
összeg
(ezer Ft)

gazdálkodó szerveze-
tektől

lakosságtól

ebből újrafeldol-
gozás

ebből energia-nyerés

ebből újrafeldol-
gozás

ebből energia-
nyerés

......................... hó

 

 

 

 

 

 

 

 

......................... hó

 

 

 

 

 

 

 

 

......................... hó

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesen:

 

 

 

 

 

 

 

 


A visszaigényelhető összeget az 53/2003. (IV. 11.) Korm. rendelet 3. számú mellékletben meghatározott képletek szerint kell kiszámítani.

4.A kenőanyag-behozatal a vámhatóság határozatai és a KT-kód szerinti bontásban

Dátum

Határozat száma

KN-kód

KT-kód

Mennyiség

Megfizetett nettó
termékdíj összege

 

 

 

 

 

 


5.Az átadók bemutatása

Sorsz.

Dátum

Átadó neve

Átadó
adószáma

Átadó
szervezet-
azonosító GLN száma

Átadó
telephely-
azonosító GLN száma

Átadó cég címe

SZ/K kísérő szám

Mennyiség (kg)

ir. szám

város

cím

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


6.Az átvevők bemutatása

Sorsz.

Dátum

Átvevő neve

Átvevő
adószáma

Átvevő
szervezet-
azonosító GLN száma

Átvevő
telephely-
azonosító GLN száma

Átvevő cég címe

Engedély-
szám

Mennyiség
(kg)

ir. szám

város

cím

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


7.A tárgyévre vonatkozó göngyölített kenőolajtermékdíj-adatok
Ezer Ft

Éves termékdíjforgalom

Tárgyévre befizetett összes termékdíj

 

Tárgyév első három negyedévében visszautalt termékdíj

 

Negyedik negyedévben visszaigényelt termékdíj

 

Tárgyévre visszaigényelhető termékdíj

 


A táblázatot csak a negyedik negyedéves visszaigénylés benyújtásakor kell kitölteni és beadni.
Oldalak száma (ezzel az oldallal együtt):


Dátum:

 

cégszerű aláírás

6. számú melléklet a 10/1995. (IX. 28.) KTM rendelet 14.§-ához69


Beszámoló hulladékhasznosítói szolgáltatás megrendeléshez .................... év

1.A szolgáltatás megrendelést teljesítő adatai:

a) Név:    
b) GLN szám:    
c) VPID szám:    

2.A szolgáltatók adatai

a) Név:    
b) GLN szám (telephelyi bontásban):    
c) VPID szám:    
d) Telephelyi kapacitásadatok:    
e) Szolgáltató beszállítóinak GLN száma, szerződésazonosítói:    
f) Szolgáltató vevőinek GLN száma, szerződésazonosítói:    

3.A begyűjtött és hasznosított hulladék, valamint a hasznosítás eredményeképpen keletkező termék besorolása, illetve azonosítása

a) Megnevezés:    
b) HKT-kód:    
c) EWC-kód:    
d) GTIN szám (újrahasználatból, újrafeldolgozásból és energianyerésből származó termékek esetén):    

4.Mennyiségi adatok [áthozat az előző időszakból, tárgyidőszaki összesen (havi részletezéssel) és göngyölített összesen] az alábbi részletezéssel:

A) Hulladékkezelés

a) Begyűjtött hulladék mennyisége:     
b) Készletezett hulladék mennyisége:    
c) Anyagában történő hasznosításra válogatott hulladék mennyisége:    
d) Hasznosított hulladék mennyisége összesen:    
da) Anyagában hasznosított hulladék mennyisége:    
– Biológiai úton anyagában hasznosított hulladék mennyisége:    
– Újrafeldolgozással anyagában hasznosított hulladék mennyisége:     
– Visszanyeréssel alapanyaggá átalakított, anyagában hasznosított hulladék mennyisége:    
– Egyéb anyagában hasznosított hulladék mennyisége:    
db) Energetikai úton hasznosított hulladék mennyisége:    
dc) Más módon hasznosított hulladék mennyisége:    
e) Ártalmatlanított hulladék mennyisége:    
ea) Elégetéssel ártalmatlanított hulladék mennyisége:    
eb) Lerakással ártalmatlanított hulladék mennyisége:    
ec) Más kémiai, biológiai, fizikai eljárással ártalmatlanított hulladék mennyisége:     

B) Újrahasználat

a) Újrahasználatra visszagyűjtött termékek mennyisége:     
b) Újrahasznált termékek mennyisége:    
c) Értékesített termék mennyisége:    

5.Megrendelések nyilvántartása

a) Tevékenység:    
b) Időszak:    
c) Mennyiség:    
d) Megrendelési összeg (göngyölítve, havi bontásban):    

7. számú melléklet a 10/1995. (IX. 28.) KTM rendelethez70



Környezetvédelmi Termékdíj Kódok

I.    Termékdíjköteles termékek környezetvédelmi termékdíj kódjai (KT kód)
A következő táblázatok a KT kódok első 3 jegyét tartalmazzák.
Akkumulátor környezetvédelmi termékdíj kódjai

Termék megnevezése

Termékdíj típusa

KT kód

Akkumulátor, elektrolittal feltöltött

Akt.

501

Akkumulátor, elektrolittal fel nem töltött

Akt.

502

Rádiótelefon-akkumulátorok

Akt.

503


Csomagolás környezetvédelmi termékdíj kódjai (ide nem értve a kereskedelmi csomagolást)

Csomagolás fajtája

Termékdíj típusa

KT kód

Műanyag [kivéve a forgalmazás helyén, a forgalmazott termékhez adott 3923 21 és 3923 29 vámtarifaszámú, a csomagolásról és a csomagolási hulladék kezelésének részletes szabályairól szóló külön jogszabály szerinti műanyag zsák és zacskó (ideértve a kúp alakút is) csomagolás]

Cskt.

419

A forgalmazás helyén, a forgalmazott termékhez adott 3923 21 és 3923 29 vámtarifaszámú, a csomagolásról és a csomagolási hulladék kezelésének részletes szabályairól szóló külön jogszabály szerinti műanyag zsák és zacskó (ideértve a kúp alakút is), kivéve a műanyag (bevásárló-reklám) táska

Cskt.

418

Papír, karton és természetes alapú textil

Cskt.

439

Alumínium

Cskt.

441

Fém (kivéve alumínium)

Cskt.

448

Fa

Cskt.

459

Üveg

Cskt.

479

Társított

Cskt.

489

Egyéb

Cskt.

499


Kereskedelmi csomagolás környezetvédelmi termékdíj kódjának első 3 jegye

Csomagolás típusa

Termékdíj típusa

KT kód

Műanyag [kivéve műanyag (bevásárló-reklám) táska]

Cskt.

4MA

Műanyag (bevásárló-reklám) táska

Cskt.

4MT

Üveg

Cskt.

4ÜV

Társított csomagolás

 

 

Rétegzett italcsomagolás

Cskt.

4RI

Egyéb

Cskt.

4TE

Fém (kivéve alumínium)

Cskt.

4FM

Alumínium

Cskt.

4LU

Egyéb anyagok

Cskt.

4EG

Gyűjtő kód újrahasználható csomagolás levonásához

Cskt.

4ÚL

Gyűjtő kód nem újrahasználható csomagolás Kt. 5/E. § (1) bekezdés szerinti levonásához

Cskt.

4OC


Kereskedelmi csomagolás környezetvédelmi termékdíj kódjának első 3 jegye a 2009. évi visszaigénylési jogosultság igénybevételéhez

Csomagolás típusa

Termékdíj típusa

KT kód

Műanyag 1,5 literig

Cskt.

4A9

Műanyag 1,5 liter felett

Cskt.

4B9

Műanyag (bevásárló-reklám) táska 3 literig

Cskt.

4C9

Műanyag (bevásárló-reklám) táska 3,001–20 liter között

Cskt.

4D9

Műanyag (bevásárló-reklám) táska 20 liter felett

Cskt.

4E9

Üveg 1 literig

Cskt.

4F9

Üveg 1 liter felett

Cskt.

4G9

Társított csomagolás 1,5 literig

 

 

Rétegzett italcsomagolás

Cskt.

4H9

Egyéb

Cskt.

4I9

Társított csomagolás 1,5 liter felett

 

 

Rétegzett italcsomagolás

Cskt.

4J9

Egyéb

Cskt.

4K9

Fém 1,0 literig

Cskt.

4L9

Fém 1,0 liter felett

Cskt.

4M9

Egyéb anyagok 1,0 literig

Cskt.

4N9

Egyéb anyagok 1,0 liter felett

Cskt.

4O9

Gyűjtő kód újrahasználható csomagolás levonásához

Cskt.

4ÚL

Gyűjtő kód nem újrahasználható csomagolás levonásához

Cskt.

4HL


Kereskedelmi csomagolás környezetvédelmi termékdíj kódjának 3. jegye a 2008. évi visszaigénylési jogosultság igénybevételéhez

Kereskedelmi csomagolás termékkör

Termékdíj típusa

KT kód

Műanyag bevásárló reklámtáska

Cskt.

A

Bor

Cskt.

B

Sör

Cskt.

C

Alkoholtermék, köztes alkoholtermék

Cskt.

D

Ásványvíz, kristályvíz

Cskt.

E

Ivóvíz, szikvíz

Cskt.

F

Szénsavas üdítőital, valamint tartósítószert tartalmazó nem szénsavas üdítőital, illetve szörp

Cskt.

G

Tartósítószert nem tartalmazó, nem szénsavas üdítőital, illetve szörp

Cskt.

H

Az összes termék technikai gyűjtőkódja

Cskt.

9


Egyéb kőolajtermékek környezetvédelmi termékdíj kódjai

Termék megnevezése

Termékdíj típusa

KT kód

Kenőolaj

Kkt.

601


Gumiabroncs környezetvédelmi termékdíj kódjai

Termék megnevezése

Termékdíj típusa

KT kód

Gumiabroncs

Gkt.

211


Hűtőközeg környezetvédelmi termékdíj kódjai a visszaigénylési jogosultság igénybevételéhez

Termék megnevezése

Termékdíj típusa

KT kód

Hűtőközeg

Hkkt.

809


Reklámhordozó papírok környezetvédelmi termékdíj kódjai

Termék megnevezése

Termékdíj típusa

KT kód

Reklámhordozó papírok

Pkt.

900


Elektromos és elektronikai berendezés környezetvédelmi termékdíj kódjai

Termékkör megnevezése

Termékdíj típusa

KT kód

Háztartási nagygépek

Ekt.

101

Háztartási kisgépek

Ekt.

102

Információs (IT) és távközlési berendezések, kivéve rádiótelefon készülék

Ekt.

103

Szórakoztató elektronikai cikkek

Ekt.

104

Elektromos és elektronikus barkácsgépek, szerszámok, kivéve a helyhez kötött, nagyméretű ipari szerszámok

Ekt.

105

Játékok, szabadidős és sportfelszerelések

Ekt.

106

Ellenőrző, vezérlő és megfigyelő eszközök

Ekt.

107

Adagolóautomaták

Ekt.

108

Rádiótelefon-készülék

Ekt.

109


A KT kód 4–5. jegye:

00

ha a termék sem kedvezményben, sem mentességben nem részesül, továbbá ha a kereskedelmi csomagolás vonatkozásában sem kedvezményben, sem levonási lehetőségben nem részesül;

 

01

ha a csomagolás tekintetében a Kt. 5/F. § alapján átalány termékdíjat fizet;

10

 

ha a termék kedvezményben részesül;

20

 

ha a termék teljes mentességben részesül;

30

 

ha a termék nem teljes mentességben és kedvezményben részesül;

40

 

ha a termék nem teljes mentességben részesül, és kedvezményben nem részesül;

50

 

ha a termékdíjat jogszabály alapján nem kell megfizetni;

 

52

ha a termékdíjat a Kt. 5/C. § (3) bekezdése alapján nem kell megfizetni (kenőolaj közvetlen anyagként való felhasználása esetén);

 

56

ha a termékdíj-fizetési kötelezettség korábban teljesítésre került, mivel újrahasználható termékdíjköteles termék újbóli felhasználás történik;

60

 

ha a termékdíj megfizetésre került, és az visszaigénylésre kerül;

 

61

ha a termékdíj a külföldre értékesített termékdíjköteles termék után megfizetésre került, és az visszaigénylésre kerül;

 

62

ha a termékdíj a termékdíjköteles termék gyártásához közvetlen anyagként (alapanyagként) felhasznált termékdíjköteles termék után megfizetésre került, és az visszaigénylésre kerül;

 

63

ha a termékdíj a nemzetközi szerződés alapján, valamint az Észak-atlanti Szerződés Szervezete Biztonsági Beruházási Programja megvalósítása keretében behozott, felhasznált termékek után megfizetésre került, és az visszaigénylésre kerül;

 

64

ha a termékdíj a termékdíjköteles kenőolajok után megfizetésre került, és az visszaigénylésre kerül;

 

65

ha a termékdíj megfizetésre került, és az egyéb jogcímen visszaigénylésre kerül;

 

66

ha a kereskedelmi csomagolás termékdíj a Kt. 5/E. § (3) bekezdése szerint az újrahasználható csomagolás visszavétele és újrahasználata után 100%-os visszaigényléssel történő levonásra kerül;

 

71

ha a kereskedelmi csomagolás termékdíj a Kt. 5/E. § (1) bekezdése szerint a felső hasznosítási arány teljesítésével a 70%-os levonásra kerül;

 

72

ha a kereskedelmi csomagolás termékdíj a Kt. 5/E. § (2) bekezdése szerint a nem újrahasználható csomagolás anyagában történő hasznosítása után 100%-os levonásra kerül és a hasznosított mennyiség a 71-es kód-nál is elszámolásra került;

 

73

ha a kereskedelmi csomagolás termékdíj a Kt. 5/E. § (2) bekezdése szerint a nem újrahasználható csomagolás anyagában történő hasznosítása után 100%-os levonásra kerül és a hasznosított mennyiség a 71-es kódnál elszámolásra nem került;

80

 

ha a Kt. 4. § (4) bekezdés szerinti eljárást választó kötelezettnek hasznosítást koordináló szervezettel kötött átvállalási szerződése van, és a tényleges hasznosítandó mennyiség alapjának meghatározásához a készletre történő felvételkor keletkezett mentességgel bevallott termékdíjköteles termék mennyisége korrekcióra – külföldre történő kiszállítás – került;

90

 

az összes termék (a 00–89-es végződéssel rendelkező termékek gyűjtőkódja).


A KT kód 6–7. kiegészítő jegye (származáskód):

Kötelezetti státus

Származáskód

Első belföldi forgalomba hozó

B1

Saját célú felhasználó

B2

Első belföldi forgalomba hozó első vevője (Egyéb kőolajtermék és Reklámhordozó papír esetén)

B4

Az első belföldi forgalmazó vagy saját célú felhasználó készletre vételkor keletkeztető fizetési kötelezettség esetén

B5

Bérgyártató

B6

Belső technikai kód

B9

A Kt. 2/A. § (2) bekezdés szerinti átvállaló

BA

A Kt. 2/A. § (3) bekezdés a) pont szerinti külföldre értékesítő első belföldi vevő

BB

A Kt. 2/A. § (3) bekezdés c) pont szerinti bérgyártó

BC

A Kt. 2/A. § (3) bekezdés b) pont szerinti külföldre értékesítő első belföldi vevő

BD

A Kt. 2/A. § (3) bekezdés e) pont szerinti hasznosítást koordináló szervezet

BE

A Kt. 2/A. § (3) bekezdés d) pont szerinti termelői szerveződés

BF


II.    Termékdíjköteles termékből képződő hulladék környezetvédelmi termékdíjkódjai (HKT-kód)
A 9 számjegyű HKT-kód felépítése:

1. pozíció:

1

– a belföldön keletkező és belföldön kezelt hulladék esetén

 

2

– a belföldön keletkező, de külföldön kezelt hulladék esetén

 

9

– a belföldön keletkező és belföldön, valamint külföldön kezelt hulladék összesen (1+2)

 

3

– országon kívül keletkező, de belföldön kezelt hulladék esetén

2–4. pozíció:

900

– hulladékkezelés esetén (belső technikai kód)

 

010

– visszavett hulladék mennyisége összesen (011+012)

 

011

– lakosságtól visszavett hulladék mennyisége esetén

 

012

– nem lakosságtól visszavett hulladék mennyisége esetén

 

100

– begyűjtött hulladék mennyisége esetén (101+102)

 

101

– lakossági szelektív hulladékgyűjtésből begyűjtött hulladék mennyisége esetén

 

102

– nem lakossági szelektív hulladékgyűjtésből begyűjtött hulladék mennyisége esetén

 

200

– készletezett hulladék mennyisége esetén

 

300

– előkezelt hulladék mennyisége esetén

 

310

– előkezelt (válogatás) hulladék mennyisége esetén

 

320

– előkezelt (bontás) hulladék mennyisége esetén

 

400

– összes hasznosított hulladék mennyisége esetén

 

410

– anyagában hasznosított hulladék mennyisége esetén

 

411

– biológiai úton anyagában hasznosított hulladék mennyisége esetén

 

412

– újrafeldolgozással anyagában hasznosított hulladék mennyisége esetén

 

413

– visszanyeréssel alapanyaggá átalakított – anyagában hasznosított hulladék mennyisége esetén

 

414

– egyéb anyagában hasznosított hulladék mennyisége esetén

 

420

– energetikai úton hasznosított hulladék mennyisége esetén

 

421

– hulladékégetőben energetikai hasznosítással történő elégetés esetén

 

422

– energia visszanyerés esetén

 

430

– más módon hasznosított hulladék mennyisége esetén

 

500

– ártalmatlanított hulladék mennyisége esetén

 

510

– elégetéssel ártalmatlanított hulladék mennyisége esetén

 

520

– lerakással ártalmatlanított hulladék mennyisége esetén

 

530

– más kémiai, biológiai, fizikai eljárással ártalmatlanított hulladék mennyisége esetén

5–9. pozíció:

megegyezik a KT kód első öt jegyének felépítésével

8. számú melléklet a 10/1995. (IX. 28.) KTM rendelethez71

9. számú melléklet a 10/1995. (IX. 28.) KTM rendelethez72

10. számú melléklet a 10/1995. (IX. 28.) KTM rendelethez73


A külföldre történő értékesítés [Kt. 5/C. § (1) bekezdés] szerinti visszaigénylés esetében a nyilvántartás adattartalmi követelményei

1. A termékdíj visszaigénylőjének adatai:
a) név;
b) adószám;
c) GLN szám;
d) VPID szám;
e) bankszámlaszám;
f) cím.

2. A termékdíjköteles termékre vonatkozó adatok:
a) termékdíjköteles termék megnevezése;
b) termékdíj fajtája;
c) a termékdíj megfizetését igazoló dokumentumok (számla egy példánya, amelyben a jogszabály szerint tételesen szerepelnie kell a kötelezett által befizetett termékdíjnak, készletre vétel esetében a termékdíj megfizetését igazoló bizonylat, szállító levél, a számla kiegyenlítését igazoló bizonylat;
d) a termék megfizetését igazoló bizonylatok tételes összesítése (kibocsátó, bizonylatszám, teljesítés dátuma, KT-kód, mennyiség, megfizetett nettó termékdíj összege);
e) a termékdíj befizetőjének neve, címe, GLN és VPID száma;
f) a külföldre értékesített termékdíjköteles termék mennyisége, a kiszállított termékdíjköteles termék ellenértékéről szóló számla, amennyiben rendelkezésre áll a vámokmány egyéb esetekben az áruk kiszállítását igazoló okmány, a kiszállított termékdíjköteles termék ellenértékéről szóló számla pénzügyi teljesítését igazoló bizonylat;
g) a termék külföldre értékesítését igazoló bizonylatok tételes összesítése (kibocsátó, bizonylatszám, teljesítés dátuma, KT-kód, mennyiség, a korábban megfizetett visszaigényelhetővé vált nettó termékdíj összeg).

11. számú melléklet a 10/1995. (IX. 28.) KTM rendelethez74

1

A rendeletet a 343/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet 42. § (1) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte 2012. január 1. napjával.

2

Az 1. §-t megelőző cím a 12/2004. (VII. 13.) KvVM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

3

Az 1. § a 21/2009. (XII. 22.) KvVM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

4

A 3. § a 102/2007. (XII. 27.) KvVM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

5

A 3. § (1) bekezdése a 21/2009. (XII. 22.) KvVM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

6

A 3. § (3) bekezdés a) pontját a 31/2008. (XII. 31.) KvVM rendelet 4. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

7

A 4. § a 102/2007. (XII. 27.) KvVM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

8

A 4. § (5) bekezdését a 21/2009. (XII. 22.) KvVM rendelet 3. §-a iktatta be.

9

Az 5. §-t és az azt megelőző címet a 12/2004. (VII. 13.) KvVM rendelet 14. §-ának (1) bekezdése hatályon kívül helyezte. Az 5. §-t újonnan a 26/2004. (XII. 22.) KvVM rendelet 4. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 21/2009. (XII. 22.) KvVM rendelet 7. § (3) bekezdése.

10

A 6. §-t a 21/2009. (XII. 22.) KvVM rendelet 7. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

11

A 7. §-t az 5/2003. (IV. 11.) KvVM rendelet 13. §-ának a) pontja hatályon kívül helyezte.

12

A 8. § a 31/2005. (XII. 27.) KvVM rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

14

A 8. § (2) bekezdése a 102/2007. (XII. 27.) KvVM rendelet 15. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

15

A 8. § (3) bekezdése a 21/2009. (XII. 22.) KvVM rendelet 7. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

16

A 8. § (4) bekezdése a 21/2009. (XII. 22.) KvVM rendelet 7. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

17

A 8. § (5) bekezdése a 31/2008. (XII. 31.) KvVM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

18

A 8. § (6) bekezdését a 31/2008. (XII. 31.) KvVM rendelet 4. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

19

A 8. § (8) bekezdése a 102/2007. (XII. 27.) KvVM rendelet 15. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

20

A 8. § (9) bekezdése a 21/2009. (XII. 22.) KvVM rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

21

A 8. § (10) bekezdését a 39/2006. (IX. 15.) KvVM rendelet 1. §-a iktatta be, szövege a 21/2009. (XII. 22.) KvVM rendelet 7. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

22

A 9. § a 31/2005. (XII. 27.) KvVM rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

25

A 10. § a 21/2009. (XII. 22.) KvVM rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

26

A 10/A. §-t és az előtte lévő címet az 50/1997. (XII. 29.) KTM rendelet 4. §-a iktatta a szövegbe.

27

A 10/A. § (1) bekezdése a 12/2004. (VII. 13.) KvVM rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

28

A 10/A. § (2) bekezdése a 6/1999. (VII. 21.) KöM rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

29

A 10/A. § (3) bekezdésének c) pontja a 12/2004. (VII. 13.) KvVM rendelet 14. § (2) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.

30

A 10/B–10/C. §-t a 6/1999. (VII. 21.) KöM rendelet 8. §-a iktatta be, a 12/2004. (VII. 13.) KvVM rendelet 14. §-ának (1) bekezdése hatályon kívül helyezte. A 10/B. §-t megelőző alcímet a 21/2009. (XII. 22.) KvVM rendelet 7. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

33

A 10/F. §-t a 26/2004. (XII. 22.) KvVM rendelet 8. §-ának b) pontja hatályon kívül helyezte.

34

A 10/G. §-t a 12/2004. (VII. 13.) KvVM rendelet 14. §-ának (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

35

A 11–12. § előtti cím a 12/2004. (VII. 13.) KvVM rendelet 9. §-ával megállapított szöveg.

36

A 11–12. §-át a 16/1997. (VI. 5.) KTM rendelet 11. §-a (3) bekezdésének c) pontja hatályon kívül helyezte.

37

A 13. § a 12/2004. (VII. 13.) KvVM rendelet 9. §-ával megállapított szöveg.

38

A 13. § (1) bekezdésének b) pontja a 26/2004. (XII. 22.) KvVM rendelet 8. §-ának a) pontja szerint módosított szöveg.

39

A 13/A. §-t és az azt megelőző alcímet a 39/2006. (IX. 15.) KvVM rendelet 2. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 21/2009. (XII. 22.) KvVM rendelet 7. § (3) bekezdése.

40

A 14. § előtti címet a 12/2004. (VII. 13.) KvVM rendelet 10. §-ának (1) bekezdése iktatta a szövegbe.

41

A 14. § (1) bekezdése az 5/2003. (IV. 11.) KvVM rendelet 10. §-ának (1) bekezdésével megállapított, a 31/2008. (XII. 31.) KvVM rendelet 2. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

42

A 14. § (1) bekezdésének a) pontja a 26/2004. (XII. 22.) KvVM rendelet 6. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg.

43

A 14. § (1) bekezdésének c) pontja a 26/2004. (XII. 22.) KvVM rendelet 6. §-ának (2) bekezdésével megállapított szöveg.

44

A 14. § új (2) bekezdését a 31/2008. (XII. 31.) KvVM rendelet 2. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (2)–(3) bekezdés számozását (4)–(5) bekezdésre változtatta.

45

A 14. § új (3) bekezdését a 31/2008. (XII. 31.) KvVM rendelet 2. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (2)–(3) bekezdés számozását (4)–(5) bekezdésre változtatta.

46

A 14. § eredeti (2) bekezdésének számozását (4) bekezdésre változtatta a 31/2008. (XII. 31.) KvVM rendelet 2. § (2) bekezdése.

47

A 14. § (3) bekezdése a 102/2007. (XII. 27.) KvVM rendelet 6. §-ával megállapított szöveg. A 14. § eredeti (3) bekezdésének számozását (5) bekezdésre változtatta a 31/2008. (XII. 31.) KvVM rendelet 2. § (2) bekezdése.

48

A 14/A. §-t és az azt megelőző címet a 12/2004. (VII. 13.) KvVM rendelet 11. §-a iktatta a szövegbe.

49

A 14/A. § b)–c) pontját a 21/2009. (XII. 22.) KvVM rendelet 7. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

50

A 15. § előtti címet a 12/2004. (VII. 13.) KvVM rendelet 12. §-a iktatta a szövegbe.

51

A 15. § (2)–(3) bekezdését a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 28. §-ának 17. pontja hatályon kívül helyezte.

52

A 16. §-t a 25/2006. (IV. 28.) KvVM rendelet 1. §-a iktatta be.

53

Az 1. számú mellékletet a 6/1999. (VII. 21.) KöM rendelet 13. §-a hatályon kívül helyezte.

54

A 2. számú melléklet a 31/2008. (XII. 31.) KvVM rendelet 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

55

A 2. számú melléklet a IV. pontját a 21/2009. (XII. 22.) KvVM rendelet 7. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

56

A 2. számú melléklet X. alcím 1. pont a) pont ab) alpontját a 41/2011. (V. 26.) VM rendelet 3. §-a hatályon kívül helyezte.

57

A 2. számú melléklet a XIII. pontját a 21/2009. (XII. 22.) KvVM rendelet 7. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

58

A 2. számú melléklet a XVI. pontját a 21/2009. (XII. 22.) KvVM rendelet 7. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

59

A 3. számú melléklet a 31/2008. (XII. 31.) KvVM rendelet 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

60

A 3. számú melléklet III. pontja a 21/2009. (XII. 22.) KvVM rendelet 6. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

61

A 3. számú melléklet V. pontja a 21/2009. (XII. 22.) KvVM rendelet 6. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

62

A 3. számú melléklet VII. pontja a 21/2009. (XII. 22.) KvVM rendelet 6. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

63

A 3. számú melléklet VIII. pontja a 21/2009. (XII. 22.) KvVM rendelet 6. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

64

A 3. számú melléklet a XII. pontját a 21/2009. (XII. 22.) KvVM rendelet 7. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

65

A 3. számú melléklet XIII. pont 1. c) alpontja a 21/2009. (XII. 22.) KvVM rendelet 7. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

66

A 3. számú melléklet XIII. pont 3. alpontja a 21/2009. (XII. 22.) KvVM rendelet 7. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

67

A 4. számú melléklet a 41/2011. (V. 26.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

68

Az 5. számú melléklet a 102/2007. (XII. 27.) KvVM rendelet 10. §-ával megállapított, a 21/2009. (XII. 22.) KvVM rendelet 7. § (2)–(3) bekezdése szerint módosított szöveg.

69

A 6. számú melléklet a 102/2007. (XII. 27.) KvVM rendelet 11. §-ával megállapított szöveg.

70

A 7. számú melléklet a 21/2009. (XII. 22.) KvVM rendelet 6. § (3) bekezdésével megállapított, a 41/2011. (V. 26.) VM rendelet 2. §-a szerint módosított szöveg.

71

A 8. számú mellékletet újonnan a 26/2004. (XII. 22.) KvVM rendelet 7. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 102/2007. (XII. 27.) KvVM rendelet 15. § (1) bekezdése.

72

A 9. számú mellékletet újonnan a 39/2006. (IX. 15.) KvVM rendelet 3. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 21/2009. (XII. 22.) KvVM rendelet 7. § (3) bekezdése.

73

A 10. számú mellékletet újonnan a 39/2006. (IX. 15.) KvVM rendelet 3. §-a iktatta be, szövege a 21/2009. (XII. 22.) KvVM rendelet 6. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

74

A 11. számú mellékletet a 6/1999. (VII. 21.) KöM rendelet 12. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 31/2008. (XII. 31.) KvVM rendelet 4. § (3) bekezdése.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére