Műveletek

Akadálymentes nézet Bezárás
  • Tartalom

60/1995. (X. 6.) AB határozat

60/1995. (X. 6.) AB határozat1

1995.10.06.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabályok alkotmányellenességének és nemzetközi szerződésbe ütközésének utólagos vizsgálatára irányuló indítványok ügyében meghozta az alábbi

határozatot:

1. Az Alkotmánybíróság visszautasítja azokat az indítványokat, amelyek a gazdasági stabilizációt szolgáló egyes törvénymódosításokról szóló 1995. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Gst.) 61—68. §-ainak a Gyermek jogairól szóló, az 1991. évi LXIV. törvénnyel kihirdetett nemzetközi Egyezménybe ütközését kérték megállapítani.

2. Az Alkotmánybíróság elutasítja azokat az indítványokat, amelyek a Gst. 61. §-ával módosított, a családi pótlékról és a családok támogatásáról szóló 1990. évi XXV. törvény (a továbbiakban: Cst.) 1. §-ának (6) és (8) bekezdése, valamint a családi pótlékról és a családok támogatásáról szóló 1990. évi XXV. törvény végrehajtásáról rendelkező 68/1995. (VI. 17.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 13. §-a, valamint a Gst. 67. §-ával kiegészített Cst. 13/H. § c) pontja alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérték.

3. Az Alkotmánybíróság a Gst. 61. §-ával módosított Cst. 1. §-ának (7) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére vonatkozó indítványt elutasítja.

4. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Gst. 62. §-ával a Cst. rendelkezéseit kiegészítő 1/A. § (1) és (3) bekezdése, valamint a Vhr. 7. §-ának (2) bekezdése alkotmányellenes, ezért e rendelkezéseket 1995. december 31-ével megsemmisíti.

5. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Gst. 63. §-ával beiktatott Cst. 2. § (2) bekezdése alkotmányellenes, és e rendelkezést 1995. december 31-ével megsemmisíti.

6. Az Alkotmánybíróság

7. a Gst. 67. §-ával beiktatott Cst. 13/A. § (1) bekezdésének utolsó fordulata,

9. a Gst. 83. §-ának a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény (a továbbiakban: T.) 25. §-át (2) bekezdéssel kiegészítő rendelkezése

alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére vonatkozó indítványokat elutasítja.

Az Alkotmánybíróság e határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.

INDOKOLÁS

I.

Az Alkotmánybíróság egyesítette azokat az indítványokat, amelyek Gst. egyes rendelkezéseinek utólagos alkotmányossági vizsgálatát kérték.

Az indítványozók álláspontja szerint:
— Méltánytalan és nem a tényleges rászorultságot vizsgáló szabályozás a Gst. 62. §-a, amely a Cst.-t 1/A. §-sal egészíti ki, mert a jövedelemszámításnál nem veszi figyelembe a 20 és 25 év közötti, középiskolát végző gyermekeket és azokat a keresőképtelen eltartott családtagokat, akik a jogosultnak nem gyermekei, de akiknek eltartására a családjogi törvény őket kötelezi, s akik eltartásának anyagi terhei a családi költségvetést terhelik.
Az indítványozók szerint a gyermekes családok többletterhei a gyermeket nem vállaló családokéhoz képest, mint többletadó, vagyonadó funkcionálnak.
— Az indítványozók szerint a családi támogatásoknak különösen az egy-két gyermeket nevelő átlag családoknál történő megvonása, szűkítése sérti a Gyermek jogairól szóló, Magyarországon az 1991. évi LXIV. törvénnyel kihirdetett Nemzetközi Egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény) 3. Cikkének 1. és 2. pontját, a 6. Cikk 2. pontját, a 19. Cikk 2. pontját, a 23. és 26. Cikkét, a 27. Cikkének 1. és 3. pontjait; s mert a Gst. szabályai e rendelkezésekkel nincsenek összhangban, sértik az Alkotmány 7. §-át is.
— Súlyosan diszkriminatívnak, szerzett jogokat sértőnek, s így alkotmányellenesnek ítélik az indítványozók a családi pótlékra vonatkozó rendelkezéseket azért is, mert anélkül, hogy e vonatkozásban bármiféle felmérés vagy hatásvizsgálat készült volna mellőzik az esélyegyenlőséget biztosító külön rendelkezéseket az egészségestől eltérő, fogyatékos gyermeket nevelő családok számára. Eddig az egészségestől eltérő, súlyos fogyatékos gyermek akár intézetben, akár családban élő volt, alanyi jogon részesült családi pótlékban.
A Gst. szerint ma alanyi jogon csak
— a gyermek- és ifjúságvédő intézet által nevelőszülőnél elhelyezett gyermek,
— ideiglenes hatállyal intézetbe beutalt,
— intézeti vagy állami nevelt gyermek,
— szociális intézménybe került,
— bv. intézetbe került
gyermek után jár családi pótlék.

A Gst. nem sorolja ide azokat a beteg, fogyatékos gyermekeket, akiket a családjuk nevel.
Nem elégséges ellentételezés, mert nem lép az alanyi jogú családi pótlék helyébe az a Gst.-beli rendelkezés, hogy a Gst. 62. § az egy főre jutó nettó kereset számításánál figyelembe vehető családtagként az ilyen gyermeket 1,5 szorzóval engedi számítani. De az sem szünteti meg a sérelmezett hátrányos megkülönböztetést, hogy a 63. § (2) bekezdés szerint rászorultsági alapon jogosultnak egy ilyen gyermeket nevelő család esetében mindkét szülő keresőtevékenysége mellett 6 éves kora után is jár a családi pótlék.
— Ugyanezen okokra hivatkozva tartják alkotmányellenesnek az indítványozók a 67. § azon rendelkezését, amely a családi pótlékról szóló 1990. évi XXV. törvény (a továbbiakban: Cst.) 13/H. § c) pontjaként úgy rendelkezik, hogy a tartósan beteg gyermeket otthon gondozó, ápoló szülő a rászorultsági alapon járó gyesnek méltányossági alapon sem kérheti — mint korábban — a gyermek 14 éves koráig való meghosszabbítását; mert a törvényi rendelkezés csupán a gyermek 6. életévéig biztosítja ezt a méltányosságot.
— Ez a törvény, amely a beteg és fogyatékos gyermekeket nevelő családok számára nem nyújt esélyegyenlőséget biztosító kedvezményeket, az indítványozók szerint gyermek- és családellenes, sérti az Egyezmény cikkét, az Alkotmány 7. §-át, tehát alkotmányellenes is.
— Az indítványozók más csoportja szerint a gyermekek száma szerint is hátrányos megkülönböztetéseket alkalmaz a Gst.

Amíg a Gst. 61. §-ával kiegészített Cst. 1. §-ának (7) bekezdése szerint alanyi jogon jár a családi pótlék a három- és többgyermekes családoknak, valamint a három- és többgyermekes egyedülállóknak, addig az egy-két gyermeket nevelő átlag családnak csak vagyoni alapon elbírált rászorultság bizonyítása esetén jár.
— További hátrányos megkülönböztetést jelent a 63. § azon rendelkezése, amely szerint kétkeresős, együttélő, egygyermekes szülők esetén, rászorultsági alapon is csak a gyermek 6. életévéig adható a családi pótlék.
Ez alól csak akkor van kivétel, ha legalább az egyik szülő nem folytat keresőfoglalkozást, vagy a gyermek tartósan beteg, illetőleg testi vagy értelmi fogyatékos. Ez a megkülönböztetés önkényes. Szembeállítja a gyermektelen és gyermekes, az egy-, illetve többgyermekes családokat. Vagyis vagyoni helyzetük és a gyermekek száma szerinti ilyen megkülönböztetés az Alkotmány 70/A. §-ába ütközik, de sérti az Alkotmány 15. §-át is, amely a család intézményének védelmét az állam kötelezettségévé teszi. A hivatkozott rendelkezés sérti az Egyezményt is az indítványozók álláspontja szerint.
— A Gst. 63/A. §-ával módosított Cst. 3. §-ának alkotmányellenességére hivatkozik más indítványozó. Álláspontja szerint ugyanis e rendelkezés különösen a három- és többgyermekes családok érdekeit sérti. Egy oldalról többlettámogatást nyújt ugyan a Gst. a nagycsaládoknak, más oldalról pedig elvonó intézkedést tartalmaz, amikor úgy rendelkezik, hogy ,,ha a dolgozók általános iskolájában vagy középiskolájában tanuló, illetőleg a 2. § (1) bekezdés c), d) pontjában említett gyermek bármely munkavégzésre irányuló jogviszony keretében elért keresete (jövedelme) három egymást követő hónapban a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összegét [89/1990. (V. 1.) MT rendelet 85. § (1) bekezdés] meghaladja, a családi pótlék folyósítását a 4. hónaptól szüneteltetni kell mindaddig, amíg a kereset (jövedelem) ennél kevesebb nem lesz''.

Ez a rendelkezés azért családellenes, mert pl. az a nagykorú gyermek, aki a 62. § szerint az egy főre jutó jövedelem számításánál figyelembe vehető családtag, elveszti a családi pótlékot, ha a család jövedelmi helyzete segítésére minimális összegért munkát vállal. Ez különösen a nagycsaládok esetében a család anyagi helyzetének gyengítése irányában hat.

— Az egyik indítványozó álláspontja szerint a Gst. 83. §-a sérti az Alkotmány 17. §-át, mert anyaellenes. Eszerint ugyanis a terhességi-gyermekágyi segély összege a szülést követő 26 hétre kevesebb, mintha az anya ehelyett táppénzt kapna. A táppénz keresőképtelenség esetére átlagkeresete 60%-a, míg a terhessége miatt keresőképtelen nő erre az időre, ha terhességi-gyermekágyi segélyt kap, az a napi átlagkereset 50%-a. Ez annál is inkább sérelmes, mert mindkét intézmény biztosítási alapú támogatás maradt, tehát teljesen indokolatlan kétféle mérték az azonos helyzetben lévők között.

— Az indítványozók az új rendszerű gyermekgondozási segély rendelkezéseit is alkotmányellenesnek ítélik.

Így különösen a Cst.-nek a Gst. 67. §-ával beiktatott új 13/A. § (1) bekezdését, amely szerint az egyébként rászorultnak minősülő szülő nem kaphat gyest három év alatti gyermeke után, ha nem részesült terhességi-gyermekágyi segélyben, illetve, ha nincs meg az előírt biztosítási ideje. Ez azért sérelmes intézkedés, az indítványozók véleménye szerint, mert két támogatási rendszert kapcsol össze, annak érdekében, hogy a támogatottak köre szűkíthető legyen. A terhességi-gyermekágyi segéllyel ellentétben ugyanis ma már a gyes nem biztosítási alapú, pénzügyi forrását sem a társadalombiztosítási alap pénzeszközei jelentik. Ez a szűkítő rendelkezés önkényes és családellenes rendelkezés az indítványozók szerint.

— Végül sérelmezték az indítványozók a Gst. 67. §-ának a Cst. 13/I. §-aként beiktatott azon rendelkezését, amely szerint a korábbi várandóssági pótlék helyébe bevezeti az anyasági támogatást.

Ez a szülést megelőző időre is alanyi jogon járó, korábbi támogatás helyett, csak a szülés utáni időre, rászorultsági alapon nyújt egyösszegű, 1995. évre 10 000 Ft-ban megállapított összeget. Ehhez az összeghez is azonban a (7) bekezdés rendelkezései miatt többhónapos várakozás után juthat a jogosult.

A szülő nő a szülést követő 30 napon belül kérheti az anyasági támogatást, ha az előírt feltételeket igazolta. A kérelmet a családi pótlékot folyósító szerv 30 napon belül bírálja el, majd a határozat jogerőre emelkedését követő 15 napon belül gondoskodik a támogatás folyósításáról. Az ilyen rendszerű anyasági támogatás nem felel meg az Alkotmány 17. §-ában foglalt rendelkezéseknek.

II.

Az Alkotmánybíróság a Gst. egyes rendelkezései utólagos vizsgálatára irányuló indítványok egy részének elkülönítése után a 43/1995. (VI. 30.) AB határozatában (ABK 1995. június—július, 252—257.), illetőleg az 52/1995. (IX. 15.) AB határozatában (MK 1995. szeptember, 4464.) már döntést hozott az anya- és gyermektámogatási rendszerrel kapcsolatos egyes rendelkezésekről.
E határozataiban összefoglalta álláspontját az állam számára az Alkotmány 70/E. §-ából folyó kötelezettségekről, illetőleg az államnak a hivatkozott rendelkezéshez kapcsolódó jogosítványairól. Kimondotta az Alkotmánybíróság, hogy az állam széles körű jogosítványokkal rendelkezik a szociális ellátásokon belüli változtatásokra, átcsoportosításokra a gazdasági viszonyok függvényében. Az egyes változtatások alkotmányossága azonban attól is függ, hogy nem ütköznek-e más alkotmányos elvekbe és jogokba, így például nem ellentétesek-e a jogbiztonság elvével, a hátrányos megkülönböztetés tilalmával.
Az Alkotmánybíróság az itt tárgyalt indítványok alapján tehát a Gst.-ben foglalt, változtatásokat tartalmazó jogszabályi rendelkezéseket abból a szempontból vizsgálta, hogy azok nem sértenek-e valamely alkotmányos elvet vagy rendelkezést, ezek között is különösen — korábbi határozatokban már kifejtett — jogállamiság részét képező jogbiztonság követelményeit. Azt például, hogy a korábban nyújtott szolgáltatásokra megszerzett jogok megváltoztatásánál fennállanak-e a kivételes beavatkozás feltételei.
Az Alkotmánybíróság a 43/1995. (VI. 30.) AB, valamint az 52/1995. (IX. 15.) AB határozataiban nem minősítette feltétlenül alkotmányellenesnek a családi pótlék rászorultságtól való függővé tételét, de rámutatott azokra az alkotmányos korlátokra és követelményekre, amelyekre figyelemmel kellett volna lennie a jogalkotónak a rendelkezések megalkotásánál.
Az indítványozók által kifogásolt egyes rendelkezéseket tehát az Alkotmánybíróság a reá vonatkozó 1989. évi XXXII. törvényben (a továbbiakban: Abtv.) foglalt jogosultságainak és ebből folyó kötelezettségeinek megfelelően vizsgálta, s hozta meg döntéseit.
Ennek kiemelése és hangsúlyozása mellett az Alkotmánybíróság a családi és gyermektámogatás megváltozott rendszerére vonatkozó konkrét, a korábbi határozataival még el nem bírált indítványok tekintetében a következőket állapította meg.

1. Az Alkotmánybíróság visszautasította azokat az indítványokat, amelyek azt kérték megállapítani, hogy a Gst. 61—68. §-ai nemzetközi Egyezménybe ütköznek, s hogy ez okból sértik az Alkotmány 7. §-át.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Abtv. 1. §-ának c) pontja szerinti ilyen indítvány előterjesztésére csak az Abtv. 21. §-ának (3) bekezdésében felsoroltak jogosultak. Az indítványozók nem e körbe tartoznak, ezért az indítványokat vissza kellett utasítania.

2. Az Alkotmánybíróság nem találta megalapozottnak azokat az indítványokat, amelyek azt kifogásolták, hogy a Gst.-nek a családi pótlékra, de az egyéb gyermektámogatási formákra vonatkozó szabályai is amiatt alkotmányellenesek, mert a tartósan beteg, testileg, szellemileg fogyatékos gyermekeket nevelő családok számára a súlyos többletterhek viselését kiszámíthatóan segítő, alanyi jogon járó juttatásokat elvonták, és az elvonást nem kompenzálták megfelelő módon.
Konkrétan azt is sérelmezték, hogy a Gst. 61. §-ával megállapított Cst. 1. §-ának (6) és (8) bekezdése, valamint a Vhr. 13. § rendelkezései szerint amennyiben a tartósan beteg, testileg vagy szellemileg fogyatékos gyermeket intézetben helyezik el, utána a családi pótlék az intézet vezetőjét továbbra is alanyi jogon megilleti. Ugyanakkor ha a ilyen gyermeket a családon belül gondozzák, a családi pótlékot a szülő csak a 61. §-sal beiktatott Cst. 1. §-ának (1)—(3) bekezdése szerint, tehát rászorultsági alapon igényelheti. Ez álláspontjuk szerint alkotmányellenes, mert a tartósan beteg, testileg vagy szellemileg fogyatékos gyermeket családon belül nevelő szülőket hátrányos helyzetbe hozza, sérti az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdését.
Az Alkotmánybíróság már a korábbi határozataiban is megállapította, hogy a családi pótlék rendszerének átalakítása, az alanyi jogú rendszerek rászorultsági alapúvá tétele önmagában nem alkotmányellenes, ha a változtatás bevezetésére megfelelő idő áll rendelkezésre, és az egyes rendelkezések Alkotmányba foglalt szabályt vagy alapjogot nem sértenek. E megállapítások az érintettek teljes körére vonatkoznak. Kétségtelen tény, hogy a tartósan beteg, testi vagy szellemileg fogyatékos gyermeket nevelő családok tehertétele nagyobb mint másoké.
Az Alkotmánybíróság vizsgálta azt is, hogy a korábbi alanyi jogú ellátás helyébe lépő rendelkezések figyelemmel vannak-e a fogyatékos gyermeket nevelő családok helyzetére a feltételek megállapításánál.
Megállapította az Alkotmánybíróság, hogy a Gst.-nek több §-a tartalmaz olyan rendelkezéseket, amelyek e gyermekek társadalmi esélyegyenlőtlenségét kívánják kiegyenlíteni. Ilyen rendelkezések: a Gst. 62. §-ával a Cst.-be iktatott 1/A. § (1) bekezdés d) pontja, a Gst. 63. §-ával kiegészített Cst. 2. § (2) bekezdésének utolsó mondata, a Gst. 64. §-ával módosított Cst. 5. § (1) bekezdése, a Gst. 67. §-ával a Cst.-be iktatott 13/A. § (1) bekezdése, valamint az újonnan a Cst.-be iktatott 13/H. § c) pontja, a Vhr. 13. § (2) bekezdése. Minthogy a jogalkotó a felsorolt szabályok kidolgozásánál figyelemmel volt az Alkotmány 70/A. § (3) bekezdésében foglaltakra, az Alkotmánybíróság alkotmányellenességet e vonatkozásban nem állapított meg.
Az indítványozók kiemelték, hogy az utóbb említett 13/H. § c) pontjában foglalt kivételes rendelkezés azért alkotmányellenes, mert míg a korábbi jogszabályok szerint a gyesnek a beteg gyermek 14 éves koráig történő meghosszabbítása volt lehetséges méltányosságból, addig ez a szabály csak rászorultsági alapon és a gyermek 6. életévéig adja meg ezt a lehetőséget.
Az Alkotmánybíróság szerint nem tekinthető alkotmányellenesnek a Cst. új 13/H. § c) pontja. Az általánosan irányadó szabályoktól méltányossági alapon történő eltérésre nézve senkinek sincs magából az alaptörvényből közvetlenül levezethető alanyi joga. A méltányosság gyakorlása és feltételeinek megállapítása jogalkotói kompetenciába tartozó kérdés. Ha a méltányosság feltételeit egy kiválasztott körre azonos módon állapítja meg, akkor annak alkotmányossága akkor sem kifogásolható, ha ennél a korábbi jogi szabályozásban volt már kedvezőbb feltétel is. Az Alkotmánybíróság ezért az indítványnak ezt a részét elutasította.
Az Alkotmánybíróság nem találta megalapozottnak az indítványoknak azon részét sem, amelyek a Gst. 61. §-ával megállapított Cst. 1. § (6) és (8) bekezdését, illetve az ehhez kapcsolódó Vhr. 13. §-át tekintették alkotmányellenesnek.
Érvelésük szerint a fogyatékos gyermeküket családon belül nevelőket e rendelkezések hátrányosan különböztetik meg az intézetben neveltekhez képest.
A Gst. 61. §-a szerint ez a különbségtétel egészségi állapotára való tekintet nélkül minden intézetbe beutalt, átmenetileg vagy tartósan ott tartózkodó gyermekre, illetve családjára vonatkozik. E rendelkezések tehát nem a tartósan beteg, testileg vagy szellemileg fogyatékos gyermekekre nézve tartalmaznak hátrányos megkülönböztetést, hanem valamennyi, intézetben tartózkodó gyermek javára foglalnak magukban nem alkotmányellenes kedvezményezettséget (pozitív diszkriminációt).
A gyermekre tekintettel a családi jövedelmet kiegészítő vagy az intézetben nevelődő bármely gyermek után nyújtott családi pótlék más módon jelenik meg a család és más módon egy intézmény gazdálkodásában. Így az intézmény részére ,,alanyi jogon'' az intézmény vezetőjének adott ,,családi pótlék'' lényegét tekintve nem más, mint az intézet finanszírozásának egyik személyhez kötött módja. Bár a családban nevelődő gyermek rászorultsági alapú családi pótléka ennél a megoldásnál kedvezőtlenebb, de mert az eltérő szabályozás minden intézeti gyermek esetére vonatkozik, nem tekinthető diszkriminatívnak, nem vet fel alkotmányossági problémát.
Ezért az Alkotmánybíróság a Gst. 61. §-ával módosított Cst. 1. § (6) és (8) bekezdése, valamint a Vhr. 13. §-a elleni indítványokat elutasította.

3. Az Alkotmánybíróság elutasította azt az indítványt, amely a gyermekek száma szerinti hátrányos megkülönböztetést lát a Gst. 61. §-ával módosított Cst. 1. § (7) bekezdésének rendelkezésében. Ez ugyanis továbbra is alanyi jogon, tehát a jövedelmi, vagyoni helyzet vizsgálata nélkül — engedi folyósítani a három-, illetve többgyermekes családok, a három-, illetve többgyermekes egyedülállók részére a családi pótlékot.
A nagycsaládosokat érintő megkülönböztetés az Alkotmánybíróság álláspontja szerint nem sérti az Alkotmány 70/A. §-át. E családok vonatkozásában ugyanis a jogalkotó épp a hivatkozott § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően járt el, amely kimondja: ,,a Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti''.
A sérelmezett rendelkezéssel egyébként az állam kifejezetten arra kívánja ösztönözni a családokat, hogy minél több gyermeket vállaljanak.
A három vagy több gyermeket vállaló és nevelő, taníttató szülők és családok mindig, a jelenlegi gazdasági helyzetben pedig különösen, többletterhet vállalnak magukra. Ezért, hogy megélhetésük, a gyermekek testi, szellemi fejlődése és előrejutásuk során őket hátrányos megkülönböztetés ne érje, alkotmányosan indokolt, hogy az állam pozitív diszkriminációt alkalmazzon javukra.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Gst. 61. §-ával módosított Cst. 1. § (7) bekezdése ennek eleget tesz, ez a megkülönböztetés tehát nem alkotmányellenes.
A testület az indítványt e vonatkozásban elutasította.

4. Megalapozottnak találta az Alkotmánybíróság az indítványozónak azt az érvelését, amely a Gst. 62. §-ának a Cst. szabályait az 1/A. § (1) bekezdéssel kiegészítő rendelkezése ellen alkotmányossági kifogást emelt. Azt nevezetesen, hogy önkényes e rendelkezés, mert a rászorultság meghatározásának alapját képező egy főre jutó jövedelem számításához figyelembe vehető személyek körébe nem vonta be azokat a keresőképtelen családtagokat, akiknek eltartására a jogosult a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény (a továbbiakban: Csjt.) alapján köteles. Ugyanígy figyelmen kívül marad a Cst. 1/A. § (3) bekezdésében, illetőleg a Vhr. 7. § (2) bekezdésében nettó jövedelem csökkentő tényezőként a rájuk fordított tartás összege.
A Gst. 62. §-ával a Cst.-be iktatott 1/A. § (3) bekezdése szerint csak ,,az (1) bekezdésben meghatározott személyek által fizetett gyermektartás összegét'' engedi figyelembe venni az egy főre jutó nettó jövedelem kiszámításánál.
A Vhr. 7. § (2) bekezdés d) pontja ennél is szűkebb meghatározást tartalmaz, amikor csupán a ,,bíróság által megállapított'' gyermektartásdíjat veszi figyelembe.
Az Alkotmánybíróság korábbi határozataiban részletesen kifejtette álláspontját a Gst.-nek a családi pótlék rászorultsági alapú rendszerben történő kialakításával kapcsolatban.
Legutóbb az 52/1995. (IX. 15.) AB határozatában határozta meg azokat az alkotmányossági követelményeket, amelyeket a törvényhozásnak figyelembe kell vennie a Gst. által meghatározott feltételek alkalmazásánál.
Az Alkotmánybíróság akkor, amikor ismételten elismerte a törvényalkotónak a családi pótlék rendszerének átalakítására való jogosultságát, rámutatott arra is, a jogállamiság, ezen belül a jogbiztonság alkotmányos garanciáját az jelenti, ha a jogszabályi feltételek ezt úgy alakítják ki, hogy azok alkalmazása ,,kizárja a törvényhozó által kialakított rendszer diszfunkcionális és alkotmányellenes működését... A jogbiztonság megköveteli, hogy a kialakított rendszer valóban rendszerként működjék, és az egyes részletszabályok önkényesen és alkotmányosan elfogadható indok nélkül se időlegesen, se átmenetileg ne rekesszék ki az ellátásból a rászorultak kisebb vagy nagyobb csoportját.'' (MK 1995. szeptember, 4464.)
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az a szabályozás, amely rászorultság alapját képező, egy főre jutó jövedelem számításánál sem a figyelembe vehető személyek körében, sem pedig a nettó jövedelmet korrigáló tényezőként nem veszi figyelembe a jogosultat a Csjt. alapján terhelő egyéb eltartottakat, önkényes. Alkalmas arra, hogy alkotmányosan elfogadható indok nélkül kirekesszen az ellátásból olyan szülőket, akik tényleges rászorultságuk alapján jogosultakká válnának a családi pótlékra. A szabályozásnak ez a hiányossága a jogbiztonságot is sérti, mert nincs összhangban a törvényalkotó által megállapított rendszerrel.
A rászorultság ugyanis tényleges és nem fiktív módon kialakított kategória.
A Vhr. 7. § (2) bekezdésének d) pontja nem csupán azért alkotmányellenes, mert a Csjt.-ből eredő tartási kötelezettségnek kizárólag egyetlen formáját, a gyermektartásdíj fizetését veszi figyelembe jövedelemcsökkentő tényezőként — figyelmen kívül hagyva ezáltal mind a más, tartásra jogosultnak fizetett tartásdíjat, mind pedig a természetbeni tartást —, hanem azért is, mert ennek az egyetlen formának a figyelembevételét is a bíróság döntéséhez köti. Ezzel kapcsolatosan az Alkotmánybíróság nyomatékosan rámutat: a Csjt. alapján tartásra kötelesek jelentős része — nem utolsósorban a következetes bírósági gyakorlat hatására — önként, bírósági döntés nélkül eleget tesz tartási kötelezettségének. (E tény kellő bizonyossággal való tanúsítására messze nem a bírósági határozat az egyetlen szóba jöhető okirat, illetőleg bizonyíték. A Gst. és a Vhr. felülvizsgálata és módosítása során a jogalkotónak módja lesz a szabályozásba beépíteni az esetleges visszaélések megelőzését szolgáló garanciákat.) Egy demokratikus jogállamban önkéntes jogkövetése miatt senkit sem lehet joghátránnyal sújtani, de ugyanúgy nem lehet megkövetelni azt sem: az állampolgárok egyébként teljességgel szükségtelen perek ezreit indítsák el kizárólag abból a célból, hogy a Vhr. által önkényesen kiválasztott feltételnek eleget téve bírósági határozattal tudják alátámasztani tartási kötelezettségük fennállását. (A kötelezettség tényleges teljesítését ugyanis a bíróság döntése a legcsekélyebb mértékben sem biztosítja.)
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy mindezekre figyelemmel a Gst. 62. §-ával a Cst. rendelkezéseit kiegészítő 1/A. § (1) és (3) bekezdése, valamint a Vhr. 7. § (2) bekezdése alkotmányellenes. A megsemmisítés időpontját a rendelkező részben foglaltak szerint határozta meg. Ezzel módot kívánt adni a jogalkotónak arra, hogy kellő idő álljon rendelkezésére az érintett rendelkezések megfelelő kiegészítésére, módosítására.
E rendelkezések módosításánál — az alaptörvénnyel való összhang megteremtése érdekében — gondoskodni kell arról: a törvényalkotó által megállapított rászorultsági elvnek megfelelően ne rekesztődjenek ki a rendszerből azok, akik a Csjt. alapján gyermekükön kívül más rokon tartására is kötelesek, e kötelezettségüknek akár természetbeni tartás, akár tartásdíj fizetése útján eleget tesznek és említett kötelezettségük figyelembevétele esetén jogosultnak minősülnek.
Nem tartotta megalapozottnak viszont az Alkotmánybíróság azt az indítványt , amely a Gst. 62. §-ának a Cst. rendelkezéseit 1/A. § (1) bekezdéssel kiegészítő szabályát arra való hivatkozással sérelmezte: a gyermekek jogait és a gyermeket nevelő családok jogait hátrányosan megkülönbözteti, hogy a szabályozás nem terjed ki a 21. és 25. év közötti korban lévő, középiskolát végző gyermekekre.
Az Alkotmánybíróság megállapította: az érintett korosztály középiskolai képzése általában a felnőttoktatás keretében történik, s az említett szervezeti formában tanulókat a szabályozás az egy főre jutó jövedelem számításánál figyelembe is veszi.
E korosztály nappali középiskolai tanulmányai igen kivételesen jelentkezhetnek más formában, mert e korosztályhoz tartozók elsöprő többsége egyetemen, főiskolán folytatja tanulmányait. A felsőoktatási intézmények nappali tagozatán tanulókat a rendelkezés figyelembe veszi.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a jogalkotónak az a kötelessége, hogy a tipikus élethelyzetekre nézve alkosson szabályokat. Önmagában az a körülmény tehát, hogy az indítványozó által felhozott egészen kivételes eset figyelmen kívül maradt, az egész szabályozási rendszert e vonatkozásban nem teszi alkotmányellenessé.

5. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy összhangban áll az Alkotmány 15. § és 67. § (1) bekezdésében foglaltakkal az a jogalkotói döntés, amely a Gst. 63. §-ában úgy rendelkezik, hogy az egy gyermeket nevelő szülők részére is biztosítja rászorultsági alapon a családi pótlékot.
Ebben a rendelkezésben az a jogalkotói felismerés ölt testet, hogy a gyermek vállalásával a család mindig többletterheket is vállal, és ezt az állam a maga eszközeivel — már csak a munkaképes korban lévő népesség folyamatos utánpótlásának elősegítése érdekében is — támogatni igyekszik. A jogalkotónak joga van aszerint differenciálni, hogy a rászorult családok esetében a gyermekek számától, egészségi állapotától függően különböző mértékű támogatási összeget nyújtson családi pótlék címén.
Az Alkotmánybíróság vizsgálta a Gst. 63. §-ával beiktatott Cst. 2. § (2) bekezdését. Álláspontja szerint önkényes az a szabályozás, amely az egygyermekes együttélő szülők családi pótlékra való jogosultságát attól teszi függővé, hogy csupán az egyik vagy mindkét szülő folytat-e kereső foglalkozást.
Az Alkotmány 67. §-a nem tesz különbséget a gyermekek száma szerint. Így rendelkezik: ,,a Magyar Köztársaságban minden gyermeknek joga van a családja, az állam és a társadalom részéről arra a gondoskodásra és védelemre, amely testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges.''
Ha az egy gyermeket nevelő család jövedelmi és vagyoni helyzete alapján, a törvényben előírtak szerint igazoltan rászorult, akkor a rászorultság nem tehető attól függővé, hogy azt egy vagy két kereset alapozza-e meg.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az a különbségtétel, amely az egy gyermeket nevelő, egyébként rászorult családok között aszerint különböztet, hogy a rászorultságot egy vagy két kereset alapozta-e meg, az egyébként rászorult egy gyermekesek vonatkozásában az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdését sértő diszkriminatív rendelkezés. Ezért a Gst. 63. §-ával módosított Cst. 2. § (2) bekezdését megsemmisítette.

6. Az Alkotmánybíróság nem találta alkotmányellenesnek a Gst. 63/A. §-ának azon rendelkezését, amely szerint a dolgozók általános vagy középiskolájában továbbtanuló gyermek esetében a családi pótlék folyósítását szüneteltetni kell, ha a gyermek három egymást követő hónapban olyan keresettel vagy jövedelemmel rendelkezik, amely a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összegét meghaladja. Egy rászorultsági alapú támogatás esetében, amelynél különös jelentősége van a család összes jövedelmének és az egy családtagra jutó nettó jövedelemnek, jogalkotói döntéskörbe tartozik annak szabályozása, hogy az időközben jelentkező jövedelmet mi módon veszi figyelembe.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy ez a korrekciós tényező a szabályozáson belül, a támogatási rendszerrel összhangban áll, s alkotmányos szabályt nem sért, ezért az indítványt elutasította.

7. Az Alkotmánybíróság vizsgálta azt az indítványt is, amely szerint alkotmányellenes a Gst. 67. §-ával beiktatott Cst. 13/A. § (1) bekezdésének az a kitétele, miszerint nem kaphat gyest az a három év alatti gyermeket nevelő szülő, aki — bár a törvény egyéb előírásai szerint — rászorult, de nem részesült terhességi-gyermekágyi segélyben, illetve nincs meg a törvényben előírt biztosítási ideje.
Az indítványozó azért kérte e szabályozás alkotmányellenességének megállapítását, mert, álláspontja szerint, mivel a jövőben a gyes is rászorultsági alapon jár, semmi alapja nincs annak, hogy ezt a támogatást a törvény a biztosítási jogviszonyhoz kapcsolja.
Az Alkotmánybíróság megállapította, nem sért alkotmányos rendelkezést az, ha a törvény egyes, akár rászorultsági alapú támogatási formákat vagy szolgáltatásokat társadalombiztosítási időhöz, vagy ezen alapuló terhességi gyermekágyi segélyre való jogosultsághoz köti.
Ez egy további jogosultsági feltétel, amelynek megállapítása a jogalkotó hatáskörébe tartozik. A biztosítási alapú és a rászorultsági alapú elemek együttes jelenléte — mint arra az Alkotmánybíróság már rámutatott — önmagában nem szükségképpen alkotmányellenes. Más alkotmányos sérelmet az indítványozó nem is hozott fel, ezért a Gst. 67. §-ával beiktatott Cst. 13/A. § (1) bekezdése ellen e vonatkozásban előterjesztett indítványt az Alkotmánybíróság elutasította. (Azok a jogosultak, akik a korábbi jogszabályi feltételek ismeretében és azokban bízva döntöttek a gyermek vállalásáról, az Alkotmánybíróság 43/1995. (VI. 30.) AB határozatának megfelelően a korábbi jogi szabályozásnak megfelelően részesülnek ellátásban.)

8. Az Alkotmánybíróság elutasította azt az indítványt is, amely szerint a várandóssági pótlék eltörlése és a helyébe lépő anyasági támogatás, valamint ez utóbbi igénylésének módja, a törvényben előírt ügyintézési és folyósítási határidők azért is alkotmányellenesek, mert míg a támogatás a jogosulthoz érkezik, a gyermeket megszülő anya megélhetése is veszélybe kerül. Az indítványozók szerint ez a család- és anyaellenes intézkedés, sérti az Alkotmány 66. §-át, nem felel meg a jogbiztonságnak sem.
A várandóssági pótlék megszüntetéséről, a helyébe lépő anyasági támogatás alkotmányossági problémáiról az Alkotmánybíróság korábbi határozatában már állást foglalt, s több rendelkezést megsemmisített.
A folyósítás módját, határidőket magában foglaló, a Gst. 67. §-ával beiktatott 13/I. § (7) bekezdését az Alkotmánybíróság önmagában nem tekinti alkotmányellenesnek, minthogy a folyósítás feltételeinek, határidejének meghatározása a jogalkotó hatáskörébe tartozik, s a szabályozás nem sért Alkotmányban biztosított jogokat. Az anyasági támogatás egyébként sem az anya megélhetését hivatott biztosítani, hanem rendeltetése: a szüléssel összefüggésben felmerülő többletkiadásokhoz való hozzájárulás.

9. Az indítványozók szerint a Gst. 83. §-a, amely T. 25. §-t kiegészítő (1) bekezdését módosította, azért alkotmányellenes, mert bár a terhességi-gyermekágyi segély éppúgy biztosítási alapú szolgáltatás, mint a keresőképtelenség alatt járó táppénz, annak mértéke a terhesség 26. hetétől egységesen akkor is az egy napi átlagkereset 50%-a, ha a szükséges biztosítási idővel (két éven belül 270 vagy 180 nap) rendelkezik. Holott, ha a keresőképtelenségére tekintettel a szolgáltatást táppénzként kapná, akkor 70, illetve 60% folyamatosan megilletné a 26. héttől is, még ha a terhességi-gyermekágyi segélyre nem lenne egyébként jogosult, táppénzként ugyanerre az időre az átlagkereset 60%-a járna.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy miután a T. 16. § (2) bekezdése szerint ,,az, aki egyidejűleg gyermekgondozási díjra és táppénzre, baleseti táppénzre, terhességi-gyermekágyi segélyre, gyermekgondozási segélyre is jogosult, az ellátások közül választhat'', a táppénz és a terhességi-gyermekágyi segély eltérő mértéke a jogosult szempontjából a rendszeren belül orvosolható.
Önmagában az a körülmény, hogy a két különböző jogintézmény esetében, mint a táppénz vagy a terhességi-gyermekágyi segély a jogalkotó eltérő rendelkezéseket alkalmaz, nem vet fel alkotmányossági kérdést.
Ezért az indítványt az Alkotmánybíróság elutasította.

Az Alkotmánybíróság e határozatát az Abtv. 41. §-ára figyelemmel a Magyar Közlönyben közzéteszi.

Dr. Sólyom László s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Ádám Antal s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Schmidt Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Vörös Imre s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Zlinszky János s. k.,
alkotmánybíró

Alkotmánybírósági ügyszám: 455/B/1995/II/3.
1

A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére