• Tartalom

65/1995. (XI. 10.) AB határozat

65/1995. (XI. 10.) AB határozat1

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

1995.11.10.

Az Alkotmánybíróság az Alkotmányban biztosított jog megsértése tárgyában benyújtott alkotmányjogi panasz és kérelem folytán meghozta a következő

határozatot:

Az Alkotmánybíróság a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény hatálybalépése és végrehajtása tárgyában kiadott 1952. évi 23. törvényerejű rendelet 70. §-ának (1) bekezdésével hatályon kívül helyezett, a házasságon kívül született gyermek jogállásáról szóló 1946. évi XXIX. törvény 43. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt, továbbá e rendelkezés konkrét ügyben való alkalmazhatóságának kizárására vonatkozó kérelmet elutasítja.

Az Alkotmánybíróság a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.

INDOKOLÁS

I.

1. Az indítványozó örökösi minőség és öröklési jogosultság megállapítására irányuló, továbbá egyéb marasztalás iránti kereseti kérelmét a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága az 1992. május 7. napján kelt Pf.II.20.207/1992/5. számú részítéletével elutasította. Az indítványozó alkotmányjogi panaszát a részítélet meghozatalától, illetőleg kézbesítésétől számított 60 napon belül, 1992. június 29-én nyújtotta be az Alkotmánybíróságon. A részítélet után folytatott eljárásban előbb a Veszprém Megyei Bíróság, majd fellebbezések folytán a Legfelsőbb Bíróság 1993. szeptember 2-án hozott az ügyet befejező jogerős ítéletet. A Pf.V.20.023/1993/5. számú ítélet az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyva a felperes kereseti kérelmét jogerősen elutasította. Ennek az ítéletnek a kézbesítését követő 60 napon belül az indítványozó alkotmányjogi panaszát az Alkotmánybíróságon megismételte.

2. A hivatkozott peres eljárásban megállapított tényállás szerint az indítványozó 1934. július 22-én házasságon kívül született. Az akkor még kiskorú indítványozó által kezdeményezett apaság megállapítása iránti peres eljárásban a Kaposvári Megyei Bíróság első fokon meghozott ítéletével megállapította, hogy az indítványozó édesapja a deportálásban elhunyt S. L. Az ítéletet a Pécsi Felsőbíróság 1949. június 9-én kelt helybenhagyó ítéletével jogerőre emelte. Az indítványozó S. L. holtnak nyilvánítása iránt 1991-ben peren kívüli eljárást indított a Barcsi Városi Bíróság előtt; a bíróság a Pk.50.003/1991. szám alatt meghozott határozatával megállapította, hogy S. L.-t Auschwitzba deportálták, ahonnan nem tért haza. A deportálás óta életbenlétére utaló adat nem merült fel, ezért őt végzésével holtnak nyilvánította. A bíróság a halál napjául 1945. január 15-ét állapította meg.
Ilyen tényállás alapján az indítványozó a hivatkozott peres eljárásban annak megállapítását kérte, hogy a leszármazói vérségi kapcsolatra tekintettel néhai S. L.-nek az örököse, kérte továbbá annak megállapítását, hogy néhai édesapja 1945. január 15-én bekövetkezett halála folytán a hagyaték 1/2-ed részében ő jogosult örökölni. A hagyatékban volt vagyontárgyakra nézve egyéb, marasztalásra irányuló kereseti kérelmet is előterjesztett.

3. A Legfelsőbb Bíróság az eljárás korábbi szakaszában meghozott jogerős részítéletével, majd hivatkozott ítéletével az indítványozó keresetét elutasította. Az ítélet indokolása szerint, figyelemmel arra, hogy S. L. apaságát a bíróság a házasságon kívül született gyermek jogállásáról szóló 1946. évi XXIX. törvény (a továbbiakban: Hktv.) hatálybalépése után, e törvény rendelkezéseinek alkalmazásával állapította meg, az apaság megállapításához fűződő jogi hatályokra is e törvény rendelkezéseit kell alkalmazni. A Hktv. 19. §-a a házasságon kívül született gyermeknek — amennyiben a törvényből más nem következett — a házasságból született gyermekkel azonos jogállást biztosított. A Hktv. 43. §-a azonban kimondta, hogy a törvény a hatálybalépése előtt szerzett jogokat nem érinti. A törvény 1947. július 1. napján lépett hatályba, a hatálybalépését megelőzően irányadó jog szerint viszont a korábban megnyílt öröklés esetében a házasságon kívül született gyermek az apja, vagy annak rokonai után nem örökölhetett. Bár a Hktv.-t az 1952. évi 23. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: Csjté.) 70. §-ának (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, ez a körülmény a hatályban léte idején keletkezett és elbírált igények újabb elbírálására nem ad jogi lehetőséget.
A Legfelsőbb Bíróság ítéleti álláspontja szerint annak nincs jogi jelentősége, hogy 1991-ben egy újabb bírói ítélet néhai S. L. apaságát az indítványozó vonatkozásában apai elismerő nyilatkozatra alapította. Ez az ítélet az elbíráláskor hatályos újabb jogszabályok: a Csjt. és a Ptk. alapján történő öröklési jogviszony ismételt elbírálását nem eredményezheti. Az öröklés korábbi jogunk szerint is az örökhagyó halálával ,,ipso jure'' bekövetkezett, így a per alperesei — illetőleg azok jogelődje — a hagyatékot még az újabb törvények hatálybalépése előtt — az indítványozó öröklési jogosultsága keletkezését megelőzően — megszerezték. Minderre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az indítványozó öröklési minőség megállapítására és a hagyatékból való részesedésre irányuló keresetét elutasította.

4. Az indítványozó határidőben előterjesztett alkotmányjogi panaszában a Hktv. 43. §-a alkotmányellenességének megállapítását, ex tunc hatályú megsemmisítését, továbbá annak kimondását kérte, hogy az alkotmányellenesnek állított törvényi rendelkezés a folyamatban volt örökösödési peres eljárásban nem alkalmazható.
Hivatkozott arra, hogy a Legfelsőbb Bíróság jogerős elutasító ítéletével jogsérelme az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be, egyéb jogorvoslati lehetőség pedig számára már nincs biztosítva. Utalt arra, hogy a Hktv. 1. §-a szerint a törvény erejénél fogva a törvényes és törvénytelen származás megkülönböztetése megszűnt. A Hktv. 19. §-a pedig úgy rendelkezett, hogy a házasságon kívül született gyermek mind az anyjának, mind az atyjának, mind pedig ezek rokonainak egyaránt rokona; amennyiben a jelen törvényből más nem következik, a rokonság alapján mind a gyermeket, mind a rokonait élők közt és halál esetére úgy illetik jogok és úgy terhelik kötelezettségek, mintha a gyermek házasságból született volna. E törvényi rendelkezésekkel kifejezetten ellentétben állt a Hktv. 43. §-a, amely a korábbi — a hatályos alkotmány rendelkezéseivel ellentétes — jogállapotot fenntartotta a korábbi lezárt jogviszonyok tekintetében, és megengedte a megkülönböztetést a törvényes és törvénytelen, azaz a házasságból, illetőleg a házasságon kívül született gyermekek között.
Az indítványozó szerint e törvényi rendelkezés ellentétben áll az Alkotmány 8., 49., 51. és 52. §-aiban írt rendelkezésekkel, mert e támadott törvényi szabály miatt nem örökölhetett, nem szerezhetett tulajdont, nem lehetett a törvény előtt egyenlő az általa perbevont alperesekkel, nem élvezhette ugyanazokat a jogokat mint a házasságból született gyermek, hanem a ,,törvénytelen gyermek'' jogfosztottságába került, és ezt a jogi helyzetet a Legfelsőbb Bíróság sérelmezett ítéletei elismerték és legalizálták. Figyelemmel arra, hogy jogsérelme a Hktv. 43. §-ának alkotmányellenes rendelkezése folytán keletkezett, kérte, hogy az Alkotmánybíróság a már hatályon kívül helyezett jogszabályt visszamenőleges, ex tunc hatállyal semmisítse meg és rendelkezzen arról, hogy az Alkotmányt sértő rendelkezései konkrét ügyében nem alkalmazható.

II.

Az Alkotmánybíróság az indítványt megalapozatlannak találta.

1. Az Alkotmánybíróság hatásköre az ún. absztrakt normakontroll esetén csak azoknak a jogszabályoknak az alkotmányossági vizsgálatára terjed ki, amelyek az eljárás időpontjában hatályosak. A már hatályon kívül helyezett jogszabályok alkotmányossági vizsgálata akkor lehetséges, ha az ilyen jogszabály vizsgálatát egyedi (konkrét) esetben az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 38. §-a alapján bíró kezdeményezi az előtte folyamatban lévő ügyben való alkalmazhatóság kérdésében [34/1991. (VI. 15.) AB határozat, ABH 1991, 172.], illetve, ha a már nem hatályos jogszabály alkalmazhatóságának kérdése alkotmányjogi panasz kapcsán merül fel [38/1992. (VI. 22.) AB határozat, ABH 1992, 356.]. Az Abtv. 48. §-a szerinti alkotmányjogi panasz esetében, ha az érintett vagy sérelmezett eljárásban a hatályban már nem levő jogszabályi rendelkezést alkalmazni kell, az Alkotmánybíróság tehát annak alkotmányossága kérdésében állást foglal.
Figyelemmel arra, hogy az indítványozó az Abtv. 48. §-a szerinti alkotmányjogi panaszeljárás keretében kérte a Hktv. kifogásolt rendelkezése alkotmányosságának vizsgálatát, az Alkotmánybíróság az indítványt hatáskörébe tartozónak tekintette és érdemben bírálta el.

2. A házasságon kívül született gyermek a magyar jog szerint egészen a XX. század elejéig nemcsak az atyja, hanem az anyja családjának sem volt tagja. A Kúria 1915. évi január hó 13. napján hozott 2488/1914. számú határozatával, amely a Polgári Határozatok Tárában 563. szám alatt jelent meg, mondta ki először, hogy ha az anya, aki ,,törvénytelen'' gyermeket hagyott hátra, előbb hal meg mint az a rokona, aki után az anya örökölt volna, a ,,törvénytelen'' gyermeket a képviseleti elv alapján az anyának említett rokona után törvényes örökösödési jog illeti meg és viszont. Ezen a ponton azonban örökösödési vonatkozásban a házasságon kívül született gyermekkel kapcsolatos jogfejlődés hosszú időre megállt és ezen a ponton a családjogi jogfejlődés is megszakadt. Az indítvánnyal támadott törvény hatálybalépéséig így a házasságon kívül született gyermeket a magyar jog anyja családja teljes jogú tagjának tekintette, közte, anyja és anyai rokonai közt a rokoni és öröklési kapcsolat fennállását elismerte, a házasságon kívül született gyermek és atyja, valamint annak rokonai közt fennálló rokoni és öröklési kapcsolat elismerésétől azonban mereven elzárkózott.
A házasságon kívül született gyermeket atyja e korábbi jog szerint csak eltartani volt köteles, más kötelezettsége azonban vele szemben nem állt fenn.
A Hktv. a törvényes származás szerinti megkülönböztetést megszüntette, 1. §-ában a törvény céljaként kimondta, hogy az emberi egyenlőség eszméjének szolgálatában a családi jogállás egyenlőségét is a származástól függetlenül az élet minden vonatkozásában minél teljesebben érvényesíteni kell. Ehhez képest rendelkezett arról, hogy a törvény erejénél fogva a törvényes és törvénytelen származás megkülönböztetése megszűnik. A törvény 19. §-a pedig megállapította, hogy a házasságon kívül született gyermek mind az anyjának, mind az atyjának, mind pedig ezek rokonainak egyaránt rokona; amennyiben pedig a törvényből más nem következik, a rokonság alapján mind a gyermeket, mind rokonait élők közt és halál esetére úgy illetik jogok és úgy terhelik kötelezettségek, mintha a gyermek házasságból született volna.
A Hktv. sérelmezett 43. §-a azonban a szerzett jogok tekintetében a törvény jogváltoztató hatását nem ismerte el, és úgy rendelkezett, hogy a jelen törvény a hatálybalépése előtt szerzett jogokat nem érinti.

3. Az Alkotmánybíróság 11/1992. (III. 5.) AB határozatában kifejtettek szerint (ABH 1992, 81—82.) a jogállam alapvető eleme a jogbiztonság. A jogbiztonság — többek között — megköveteli a megszerzett jogok védelmét, a teljesedésbe ment vagy egyébként véglegesen lezárt jogviszonyok érintetlenül hagyását, illetve a múltban keletkezett, különböző jogviszonyok megváltoztathatóságának alkotmányos szabályokkal való korlátozását. Rámutatott az Alkotmánybíróság arra is, hogy a jogbiztonság elvéből főszabályként az következik, hogy a már létrejött, illetőleg lezárt jogviszonyokat sem jogszabállyal, sem jogszabály hatályon kívül helyezésével alkotmányosan nem lehet megváltoztatni.
A határozat szerint kivétel ez alól az alapvető elv alól csak akkor engedhető meg, ha azt a jogbiztonsággal konkuráló más alkotmányos elv elkerülhetetlenné teszi, és ezzel nem okoz céljához képest aránytalan sérelmet. A törvényhozót azonban a legtöbb jogviszonnyal kapcsolatban kötik a visszaható hatályú törvényhozás korlátai, vagyis a jog és a jogviszonyok visszamenőleges megváltoztatására csak igen korlátozott alkotmányos lehetőség van.
A támadott törvényi rendelkezés is azt az alapvető elvet tartotta szem előtt, hogy a magánjogi jogszabályoknak általában visszaható ereje nincs. Azokra a rendkívül bonyolult joghatásokra tekintettel, amelyeket a sérelmezett törvény rendelkezései az élet számos vonatkozásában előidéztek, a Hktv. kifogásolt szabálya kifejezetten kimondta, hogy a törvény rendelkezései senkit a már megszerzett jogától nem foszthatnak meg. Az öröklés korábbi jogunk szerint is az örökhagyó halálával ipso jure következett be, így a Hktv. hatálybalépése előtt megnyílt hagyatékokban a törvény 19. §-a alapján öröklésnek helye nem volt. Vagyis az öröklési jogviszonyok házasságon kívül született gyermek tekintetében — az öröklési kapcsolat jogi elismerésének hiányában — a gyermek atyja és az atya rokonai vonatkozásában a gyermektől függetlenül keletkeztek. Ennek folytán tulajdoni és egyéb jogviszonyok jöttek létre, változtak meg, amelyek további jogviszonyok kiindulási alapjává is váltak.
E fennálló jogosultságok és lezárt jogviszonyok megkímélése alapvető alkotmányos követelmény, a jogbiztonság lényeges garanciája, így az Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdésében deklarált jogállamisággal összhangban áll, mert a jogbiztonság alkotmányos követelménye az alkotmányellenes jogszabály alapján létrejött és lezárt jogviszonyokat is védi. Ellenkező esetben minden jogszabályváltozás a jogviszonyok tömegének a felülvizsgálatával járna [10/1992. (II. 25.) AB határozat, ABH 1992, 74.]. Erre figyelemmel az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Hktv. kifogásolt 43. §-a összhangban áll a jogbiztonság követelményével. A Hktv.-t megelőző magyar jog hosszú időn keresztül volt hatályos és arra számtalan jogviszony épült. A múlt jogi helyzeteit a legalapvetőbb jogviszonyok, így a tulajdonjogi, öröklési jogi jogviszonyok és azokból származó egyéb jogok és kötelezettségek, illetve az azokból keletkezett jogi tények tekintetében egy új jogszabályi rendezés alkotmányosan nem változtathatja meg. A törvényalkotónak e jogviszonyokra és a jogbiztonság követelményére tekintettel kell lennie, a kifogásolt törvényi szabályozás is azért rendelkezik úgy, hogy a korábban létrejött jogviszonyok az új jogi szabályozás ellenére érintetlenül maradnak. A befejezett és lezárt jogviszonyokat oltalmazó törvényi rendelkezés ezért nem alkotmányellenes.
Minderre figyelemmel az Alkotmánybíróság nem látott alapot arra, hogy a támadott jogszabályi rendelkezést visszamenőleges hatállyal megsemmisítse, és azt az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 43. §-a (4) bekezdésének alkalmazásával az indítványozót érintő jogviszonyban alkalmazhatatlannak találja. Ezért az Alkotmánybíróság a megalapozatlan alkotmányjogi panaszt elutasította.
Az Alkotmánybíróság az ügyben kifejtett jogi álláspont jelentőségére tekintettel rendelte el a határozatnak a Magyar Közlönyben való közzétételét.

Dr. Sólyom László s.k.
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Ádám Antal s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Schmidt Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szabó András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Zlinszky János s. k.,
alkotmánybíró

Alkotmánybírósági ügyszám: 927/D/1992/8.
1

A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére