40/1997. (VII. 1.) AB határozat
40/1997. (VII. 1.) AB határozat1
1997.07.01.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványok tárgyában – dr. Zlinszky János alkotmánybíró különvéleményévelm – meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról szóló 1996. évi LVIII. törvény 1. §-a, 25. §-a valamint 52. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
I.
A tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról szóló 1996. évi LVIII. törvénnyel (a továbbiakban: Mkt.) kapcsolatban számos indítvány érkezett az Alkotmánybírósághoz. Az Alkotmánybíróság az indítványokat – tekintettel azok tartalmi összefüggésére – egyesítette, és az alkotmányossági vizsgálatot egy eljárás keretében folytatta le.
1. Az építéstervezési jogosultság részletes feltételeit (az építéstervezési jogosultságról szóló 8/1986. (III. 20.) MT rendeletben kapott felhatalmazás alapján) a 3/1986. (III. 20.) ÉVM rendelet (a továbbiakban: R.) állapította meg. Az R. 2. § (1) bekezdése szerint építéstervezést csak szakirányú felsőfokú szakképesítéssel és szakmai, illetőleg építéstervezői gyakorlattal rendelkező személyek végezhetnek. A 3. § (1) bekezdése szerint tervezői jogosultsággal az a személy rendelkezik, aki a) szakirányú egyetemi szakképesítést szerzett, vagy b) szakirányú főiskolai szakképesítésének megszerzését követően legalább hároméves, szakirányú szakmai gyakorlatot szerzett.
Az R. 7. § (1) bekezdése szerint a tervezői jogosultsággal rendelkező személyeket Tervezői Névjegyzékbe kell foglalni. A 11. § szerint a Tervezői Névjegyzékbe való felvétel, kizárás, illetve az abból való törlés ügyében első fokon a kérelmező lakóhelye szerint illetékes szakigazgatási szerv határoz. Az Mkt. 3. § (1) bekezdés a) pontja és 51. §-a szerint a Tervezői, illetve Szakértői Névjegyzékbe vételről, kizárásról és törlésről első fokon a területi mérnöki, illetve építész kamarák határoznak – a hatályos jogszabályok alapján.
Az R. 7. § (4) bekezdése kivételt engedő rendelkezést tartalmazott a Tervezői Névjegyzékbe való felvételt illetően. E bekezdés szerint ugyanis a szakirányú középfokú (felső ipariskolai, technikusi) szakképesítéssel, legalább ötéves szakirányú szakmai gyakorlattal rendelkező személy is kérhette felvételét a Tervezői Névjegyzékbe. A Tervezői Névjegyzékbe ily módon felvételt nyert személy azonban nem rendelkezik teljes tervezői jogosultsággal: az R. 1. számú melléklete tartalmazza azokat a munkákat, amelyeket építéstervezési tevékenysége körében elvégezhet.
A 16/1990. (V. 14.) KöHÉM rendelet (a továbbiakban: Rm.) módosította a R. 7. § (4) bekezdését, a jövőre vonatkozóan megszüntette a kivételezés lehetőségét. E szerint az építésztechnikusi vagy építész felső ipariskolai szakképesítéssel rendelkező személy, a szakképesítésének megszerzését követően kifejtett legalább ötéves szakmai gyakorlat alapján, csak akkor kérheti a felvételét a Tervezői Névjegyzékbe, ha szakképesítését 1990. december 31. napja előtt szerezte. E személyek továbbra is csak az R.-nek az Rm.-mel módosított 1. számú mellékletében meghatározott építéstervezési tevékenységek körében végezhetnek munkát.
2. Az Mkt. 1. § (1) bekezdése szerint törvény, kormányrendelet vagy miniszteri rendelet által engedélyhez és névjegyzékbe vételhez kötött önálló mérnöki és építészeti tervezői és műszaki szakértői tevékenység csak az Mkt.-ben szabályozott kamarai tagság alapján folytatható. A (3) bekezdés szerint a Ptk. 685. §-ának c) pontja szerinti gazdálkodó szervezet és más jogi személy mérnöki és építészeti tervezői és műszaki szakértői tevékenységet csak az Mkt. 1. § (1) bekezdésében foglalt feltételeknek megfelelő alkalmazottja vagy tagja útján végezhet.
Az Mkt. 25. § (1) bekezdés e) pontja szerint a kamarai felvételre az jogosult, aki eleget tesz a felvételre jogosító szakmai feltételeknek, melyek a következők:
a) a szakterületnek megfelelő szakirányú képzést nyújtó egyetemen szerzett oklevél és legalább 2 év mérnöki, illetve építészeti tevékenységben szerzett szakmai gyakorlat,
b) a szakterületnek megfelelő szakirányú képzést nyújtó főiskolán szerzett oklevél és legalább 5 év mérnöki, illetve építészeti tevékenységben szerzett szakmai gyakorlat,
c) a szakterületnek megfelelő szakirányú képzést részlegesen nyújtó egyetemen szerzett oklevél, és legalább 5 év szakirányú mérnöki, illetve építészeti tevékenységben szerzett szakmai gyakorlat.
Az Mkt. 52. §-a szerint az engedélyhez és névjegyzékbe vételhez kötött önálló mérnöki és építészeti tervezői és műszaki szakértői tevékenységre az Mkt. hatálybalépését megelőzően kiadott engedélyek – amennyiben a jogosultságra rendelkező személy a kamarai tagságra nem jogosult – az Mkt. hatálybalépését követő 180. napig érvényesek. Az Mkt. a kihirdetését követő 180. napon lépett hatályba.
3. Az Mkt. e rendelkezései – anélkül, hogy külön rendelkeznének az R. egyes rendelkezéseinek a hatályáról – legkésőbb a törvény kihirdetésétől számított 360. napon megszüntetik a lehetőségét, hogy azok a személyek, akik a R. 7. § (4) bekezdése alapján láthatták el, folytathassák építéstervezési tevékenységüket.
Az indítványozók álláspontja szerint az Mkt. e rendelkezései ezért sértik az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiság követelményét, mely az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint magában foglalja a jogbiztonságot, a szerzett jogok védelmét.
II.
1. Az R. 7. § (4) bekezdése lehetőséget adott arra, hogy olyan személyek is, akik nem rendelkeznek a Tervezői Névjegyzékbe való felvételhez szükséges végzettséggel, a névjegyzékbe felvételüket kérhessék. Az akkori jogszabályok szerint a névjegyzékbe történt felvétel teremtett lehetőséget e személyeknek az építéstervezési tevékenység gyakorlására, az R. 1. számú mellékletében foglalt megszorításokkal.
A felvételhez az R. 7. § (4) bekezdése a szakirányú középfokú szakképesítésen túl ötéves szakirányú szakmai gyakorlatot írt elő. A rendelkezés azonban nem a felvételre, hanem csak a jelentkezésre való jogosultságot biztosított. Nincs ugyanakkor jogszabályi rendelkezés, mely előírná, hogy a felvételi kérelmet milyen további szempontok alapján kell elbírálni.
Az Rm. a hatálybalépését követő jövőre vonatkozóan megszüntette e kivételezés lehetőségét, ám nem érintette azok jogát, akik azt megelőzően, illetve a hatálybalépését (1990. május 14.) követő több mint 9 hónapon belül (1990. december 31.) szerezték meg a névjegyzékbe való felvételhez szükséges építésztechnikusi (építész felső ipariskolai) szakképesítést. E személyek továbbra is kérhették felvételüket a névjegyzékbe.
Az Mkt. 3. § (1) bekezdés a) pontja arról rendelkezik, hogy a névjegyzékekbe vételről, kizárásról és törlésről a hatályos jogszabályok alapján első fokon a területi mérnöki, illetve építész kamarák, mint illetékes szakhatósági szervek (R. 11. §) határoznak, az államigazgatási eljárás általános szabályai szerint eljárva. A vonatkozó hatályos rendelkezések továbbra is az R.-ben találhatóak, az Mkt. eme előírások hatályát ugyanis nem érintette.
Az Mkt. és R. 7. § (4) bekezdése alapján megállapítható tehát, hogy továbbra is el kell bírálni az 1990. december 31. előtt szerzett szakirányú középfokú szakképesítéssel és legalább ötéves szakmai gyakorlattal rendelkező személy Tervezői Névjegyzékbe való felvételi kérelmét. A névjegyzékbe való esetleges felvétel nem áll közvetlen összefüggésben a kamarai tagsággal.
2. Az Mkt. 1. §-a szerint mérnöki és építészeti tervezői és műszaki szakértői tevékenységet csak a kamarai tagság alapján lehet folytatni. Az Mkt. e rendelkezésével – a korábbi jogszabályok által megkövetelt névjegyzékbe történt felvételen túl – további követelményt állított a mérnöki, illetve építészeti tevékenység gyakorlásához. A kamarába bekerülés feltételeit megállapító szabályok (Mkt. 25. §) azonban nem tartalmaznak, az R. 7. § (4) bekezdéséhez hasonló, kivételt engedő szabályt, azaz technikusi végzettséggel nincs mód a kamara tagjává válni. Ez az jelenti, hogy az ilyen végzettséggel rendelkező személyek, noha a névjegyzéknek továbbra is tagjai maradhatnak, illetve oda felvételüket kérhetik, kamarai tagságra nem lévén joguk, bizonyos átmeneti idő elteltével, nem folytathatják tovább tervezői tevékenységüket.
3. ,,A munkához (foglalkozáshoz, vállalkozáshoz) való alapjog a szabadságjogokhoz hasonló védelemben részesül az állami beavatkozások és korlátozások ellen. E korlátozások alkotmányossága azonban más-más mérce alapján minősítendő aszerint, hogy a foglalkozás gyakorlását vagy annak szabad megválasztását korlátozza-e az állam, s az utóbbin belül is különbözik a megítélés az adott foglalkozásba kerülés szubjektív, illetve az objektív korlátokhoz kötésének megfelelően. (...) A munkához (foglalkozáshoz, vállalkozáshoz) való jogot az veszélyezteti a legsúlyosabban, ha az ember az illető tevékenységtől el van zárva, azt nem választhatja.'' [21/1994. (IV. 16.) AB, ABH 1994, 121.]
Bizonyos, az adott szakma jellegéhez szorosan kapcsolódó szintű végzettség, vizsgák, szakmai gyakorlat megkövetelése elvileg mindig szükséges feltétele lehet egy foglalkozási ágba kerülésnek, illetve valamely szakma gyakorlásának. E szubjektív feltételek teljesítése elvileg mindenki számára nyitva áll.
Indokolt esetben az állam szigoríthatja, akár többször is, valamely foglalkozásba kerülés feltételeit. E szigorítások azonban szintén nem állíthatnak objektív korlátot, a szigorított feltételek teljesítése elvileg továbbra is nyitva kell, hogy álljon mindenki előtt.
Mind a tervező és szakértő mérnöki, mind az építész szakma jelentősége indokolttá teszi az Mkt. 25. §-a által megállapított szakmai feltételek megkövetelését a kamarai tagsághoz, s ezáltal a tervezői tevékenység gyakorlásához. E feltételek tulajdonképpen megegyeznek az Mkt. hatálybalépése előtt is már hatályban lévő jogszabályok által felállított követelményekkel; akik azoknak a követelményeknek eleget tettek, azok a kamarai felvételre jogosultságának megállapítása csupán formális, adminisztratív cselekmény. Önmagában tehát az, hogy az állam olyan további feltételt állapított meg a mérnökök számára a tervezői tevékenység gyakorlásához, melynek e személyek megfelelnek, nem jelentik a foglalkozáshoz való jog sérelmét.
4. Más a helyzet azokkal a technikusokkal, akik a névjegyzékbe a kivételt engedő rendelkezés alapján kerültek be, s ez alapján gyakorolják tervezői, építészi tevékenységüket. E személyek az Mkt. kihirdetését követő 360. napon elveszítik jogukat e tevékenységek gyakorlására.
Az építéstervezési jogosultságról szóló jogszabályok alapján megállapítható, hogy tervezési jogosultságot főszabályként a korábbiakban is szakirányú felsőfokú szakképesítéssel lehetett csak végezni. A technikusi végzettséggel rendelkező személyek tervezői tevékenységet csak kivételes esetben, a kivételt engedő szabályon alapuló egyedi engedély alapján végezhettek. Tevékenységük azonban ebben az esetben sem terjedt ki a tervezői tevékenység valamennyi területére.
A technikusminősítésről szóló 18/1972. (XI. 7.) ÉVM rendelet 2. §-a szerint ,,a technikusminősítés célja, hogy a szakközépiskolát végzett dolgozók az építésügyi ágazat sajátos igényeinek megfelelő ismeretekkel rendelkezzenek a technikusi képesítést kívánó munkakörök ellátásához. A technikusi oklevelet szerzett dolgozók a minősítés szakirányának megfelelő technikusi képesítéshez kötött munkakörök betöltésére és a technikusi cím viselésére jogosultak.'' Az Alkotmánybíróság áttekintette a vonatkozó jogszabályokat és megállapította, hogy azok számos olyan feladat- és munkakört neveznek meg, amelyhez a technikusi végzettség szükséges. Ezek között a tervezői feladatkör nyilvánvalóan nem szerepel, hiszen ahhoz a korábbi jogszabályok alapján is felsőfokú képzettség kellett. Azzal tehát, hogy a Mkt. a kamarai tagság feltételéül kivételt nem engedően a felsőfokú képzettséget követel meg, s ezzel közvetve megszünteti a lehetőséget, hogy technikusi végzettséggel is tervezői munkát lehessen végezni, a sok közül csupán egy, s a vonatkozó jogszabályok alapján nem is jellemző munkakör gyakorlásának lehetőségét szünteti meg a technikusok számára.
A technikusi képesítéssel gyakorolt, korlátozott tervezési jogosítvány éppen a technikusi képesítéssel ellátható munkakörökhöz képest kivételes, külön engedélyhez kötött volta miatt önmagában nem élvez alkotmányos védelmet. Különösen nincs joga arra a technikusi végzettséggel rendelkezőknek, hogy kamarai tagok legyenek. Vizsgálandó azonban, hogy azok, akik az 1991 előtt szerzett képesítésük alapján a tervezési jogosultságot egyénileg megkapták, s a tervezést kereseti forrásként gyakorolták, nem szenvedtek-e tulajdoni sérelmet e jogosultság megszüntetése vagy a megszüntetés módja által.
Az Alkotmánybíróság 1992 óta követett gyakorlata szerint a tulajdoni alapjogvédelem kiterjed a polgári jogilag nem tulajdonnak minősülő vagyoni értékű jogokra is [17/1992. (III. 30.) AB, ABH 1992, 104., 108.], s az Alkotmánybíróság azóta ezt az oltalmat az eredetileg védett dologi jellegű vagyoni jogokon túl is kiterjesztette. Bár a Magyar Építész Kamara elnökének az Alkotmánybíróság megkeresése nyomán az Alkotmánybírósághoz intézett levele, majd a Mérnöki Kamara elnökével egybehangzó szóbeli előadása szerint a technikusok nagyobb része mellékfoglalkozásként tervez csak, s az önálló vállalkozások száma kevés, az indítványozók beadványaiból is kitűnik, hogy a tervezési és szakértői engedéllyel rendelkezők számára ez a tevékenység rendszeres jövedelemforrást jelentett, kialakult megrendelői körrel és tevékenységi területtel rendelkeztek; másrészt az Mkt. a személyes tervezésre alapított önálló vállalkozásokat is lehetetlenné tette. Az Alkotmánybíróság ezért elfogadja, hogy a technikusi végzettséggel rendelkező tervezők és szakértők által bevezetett és gyakorolt, rendszeres tervezői tevékenység, amely rendszeres jövedelmet biztosított számukra, az Alkotmány 13. § (1) bekezdés szerint tulajdoni védelmet élvez. Az alapjogként védett tulajdon tartalmát azonban a mindenkori közjogi és magánjogi korlátozásokkal együtt kell érteni; az alkotmányos tulajdonvédelem terjedelme mindig konkrét. A tulajdon közérdekből korlátozható, s az Alkotmánybíróság e körben nem a tulajdonkorlátozás feltétlen szükségességét, hanem a törvényhozó közérdekre való hivatkozásának indokoltságát vizsgálja felül. Különös súlyt nyer ezért az alkotmányosság megítélésénél, hogy a tulajdonkorlátozás a közérdekkel arányos-e. [64/1993. (XII. 22.) AB, ABH 1992, 380.] Mindazok a szempontok, amelyek az Magyar Mérnöki Kamara, illetőleg a Magyar Építész Kamara mint köztestületek létrehozását és szabályait alkotmányosan indokolják, különösen az, hogy az ugyanazon hivatást gyakorlók önkormányzata és képviselete jöjjön létre, azaz a szakmai kamarák zártsága és egységessége; továbbá e szakmák gyakorlásának kivételt nem tűrően felsőfokú képesítéshez kötése, olyan közérdeket képviselnek, amellyel szemben az ebbe a szakmai körbe nem tartozók egy része által élvezett kedvezmény elvesztése – az ő szempontjukból: a saját hivatásuk lényegét nem érintő korlátozás – arányosnak minősül.
Az arányosság megítélésének része az is, hogy a technikusok tervezési és szakértői jogosultságának megszüntetési módja kellő időt biztosított-e az új jogi helyzethez való alkalmazkodásra.
Ennek megítélésénél is abból indult ki az Alkotmánybíróság, hogy a tervezési tevékenység nem tartozott a technikusi szakma lényegéhez, hanem egy régebbi helyzet folytatásaként, s a szabályozás [R. 7. § (4) bekezdés] következtében 1991 óta folyamatosan csökkenő létszámú személyi kör kivételes jogosítványa volt.
Annak a lehetőségnek megszüntetése, hogy középfokú végzettséggel, külön engedély alapján, lényegesen korlátozott körben tervezői tevékenységet lehessen végezni, nem tekinthető váratlannak. Ilyen engedélyt 1990. december 31. után szerzett középfokú végzettséggel ugyanis már nem lehetett kapni, jóllehet nem állítható, hogy a képzés vagy technikusi minősítés színvonala azóta úgy megváltozott volna, hogy azt a tervezői feladatok ellátására való képességgel bármilyen kapcsolatba lehetne hozni. Ez a megkülönböztetés az 1991 előtt és az azóta szerzett képesítéssel gyakorolható munkák között csak akkor nem sérti az Alkotmány 70/A. §-ában írt hátrányos megkülönböztetés tilalmát, ha ésszerű indokának a korábbi helyzet lépcsőzetes megszüntetését tételezzük fel, amely a középfokú végzettséggel tervezést végzők érdekeire méltányos tekintettel van.
Az Alkotmánybíróság már többször foglalkozott valamely jogszabály alkalmazására való felkészüléshez szükséges kellő idő kérdésével. Ennek tartamát azonban nem lehet minden jogszabályra vonatkozóan egységesen megállapítani, sőt, azt is megállapította az Alkotmánybíróság, hogy a szükséges idő ,,megállapítása és biztosítása a jogalkotó felelősséggel terhelt mérlegelésének és döntésének függvénye. Az alkotmányellenesség csak a jogszabály alkalmazására való felkészülést szolgáló időtartam kirívó, a jogbiztonságot súlyosan veszélyeztető vagy sértő elmaradása, illetőleg hiánya esetén állapítható meg.'' [7/1992. (I. 30.) AB, ABH 1992, 47.]
Az Mkt. kifogásolt 52. és 53. §-ai szerint az Mkt. kihirdetésétől számított 360 nap állt rendelkezésére az érintetteknek, hogy a megváltozott helyzetre felkészüljenek, és eldöntsék, hogy ahhoz miként alkalmazkodjanak. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint ez az idő nem minősíthető a felkészülést szolgáló időtartam kirívó hiányának. Nem támasztható alkotmányos követelményként, hogy az átmeneti időnek olyan hosszan kellett volna tartania, míg a technikusok a kamarai tagsághoz szükséges feltételeknek elvileg eleget tehetnének. A technikusok számára a felsőfokú képesítés megszerzése nyitva áll; a megfelelő főiskolák esti tagozaton négy év alatt elvégezhetők. A kamarai tagsághoz azonban a főiskolai végzettség után további ötéves tervezési gyakorlat szükséges. A képesítés megszerzésére alapozott kilencéves átmenet azonban nem csak az idő életszerűtlen hosszúsága – a mostani állapotnak a kamarai törvény céljával ellentétes fenntartása – miatt nem jön számításba alkotmányossági érvként, hanem azért sem, mert nem a mostani, bevezetett és gyakorolt jövedelemszerző tevékenység folytatására szolgál, hanem egy minőségileg más képesítés és életpálya alapjait nyújtja.
Az Országgyűlés a más okból az Alkotmánybírósághoz előzetes normakontrollra benyújtott, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló T/2599/249. számú egységes törvényjavaslat – az Országgyűlés által 1997. június 10-én elfogadott módosító javaslatokkal korrigált – zárószavazás előtti szövege szerint az Országgyűlés módosítani kívánja az Mkt.-t. A törvényjavaslat 60. § (3) bekezdése szerint: az engedélyhez és névjegyzékbe vételhez kötött önálló mérnöki és építészeti tervezői és szakértői tevékenységre az Mkt. hatálybalépését megelőzően kiadott engedélyek – amennyiben az engedéllyel rendelkező személy a kamarai tagságra az Mkt. szerint nem jogosult – az Mkt. 53. § (1) bekezdése szerinti hatálybalépést követő legalább 2 évig, de határozott időhöz kötött engedélyek esetében annak határidejéig érvényesek, a környezetvédelmi szakértői engedélyek kivételével. Ez azt jelenti, hogy az Országgyűlés az indítványozók többsége által kifogásolt 180 napos átmeneti időtartamot további másfél évvel meghosszabítja. Erre az Országgyűlésnek éppen úgy alkotmányos lehetősége van, mint arra, hogy a technikusi képesítéssel végezhető kisebb jelentőségű tervezési munkákat meghatározza, és nem a szakmai, hanem például a gazdasági kamara keretében lehetővé tegye. Ezek azonban nem alkotmányossági kérdések, s nem érintik azt, hogy az átmeneti időre vonatkozó jelenleg hatályos szabályozás – az Mkt. kihirdetésétől számított 360 nap – nem alkotmányellenes.
Dr. Sólyom László s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke, előadó alkotmánybíró
az Alkotmánybíróság elnöke, előadó alkotmánybíró
Dr. Ádám Antal s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
Dr. Szabó András s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
Dr. Zlinszky János s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
Alkotmánybírósági ügyszám: 1197/B/1996/3.
Dr. Zlinszky János alkotmánybíró különvéleménye
A magántervezői tevékenységet több korábbi jogszabályt követőn utoljára az építésvezetői jogosultságról szóló 8/1986. (III. 20.) MT. számú rendelet által adott felhatalmazás alapján az építéstervezési jogosultság részletes feltételeiről szóló 3/1986. (III. 20.) ÉVM rendelet szabályozta. Ennek 2. § (1) bekezdése szerint építéstervezést – a rendeletben meghatározott esetek kivételével – csak szakirányú felsőfokú szakképesítéssel és szakmai, illetőleg építésvezetői gyakorlattal rendelkező személyek végezhetnek. A (2) bekezdés szerint szakirányú felsőfokú szakképesítésnek az olyan egyetemi (mérnöki), főiskolai (üzemmérnöki) oklevél tekintendő, amelynek képzési célja és tartalma az adott szakirányú építéstervezési tevékenységnek megfelel. A rendelet által engedett egyik kivételt az 1990-ben módosított 7. § (4) bekezdés adja azzal, hogy az 1990. december 31. napja előtt már építéstechnikusi vagy építési felső ipariskolai szakképesítéssel rendelkező személy a szakképesítésének megszerzését követően kifejtett legalább ötéves szakmai gyakorlat alapján kérheti a felvételét a Tervezői Névjegyzékbe.
A tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról szóló 1996. évi LVIII. törvény (T.) 1. § (1) bekezdése szerint tervezői és műszaki szakértői tevékenység csak az e törvényben szabályozott kamarai tagság alapján folytatható.
A T. 25. § (3) bekezdés a kamarai felvételre jogosító szakmai feltételként egyetemi vagy főiskolai oklevelet és 2 év, illetve 5 év szakmai gyakorlatot ír elő. A T. 52. § szerint, aki a törvény szerint kamarai tagságra nem jogosult, a hatálybelépést követő 180. nap után a korábban kiadott engedélyek alapján tervezői, illetve szakértői tevékenységre sem jogosult.
A jogbiztonság – az Alkotmánybíróság értelmezésében [11/1992. (III. 5.) AB határozat – ABH 1992. 77–94.] – az államtól és elsősorban a jogalkotótól azt várja el, hogy a jog egésze, egyes részterületei és egyes szabályai is világosak, egyértelműek, hatásukat tekintve kiszámíthatók és a norma címzettjei számára is előre láthatók legyenek. A jogbiztonság – többek között – megköveteli a megszerzett jogok védelmét, a teljesedésbe ment vagy egyébként véglegesen lezárt jogviszonyok érintetlenül hagyását, illetve a múltban keletkezett, tartós jogviszonyok megváltoztathatóságának alkotmányos szabályokkal való korlátozását. Kivétel ez alól az elv alól csak akkor engedhető meg, ha azt a jogbiztonsággal konkurráló más alkotmányos elv elkerülhetetlenné teszi, és ezzel nem okoz céljához képest aránytalan sérelmet.
Az építéstervezési jogosultság korábbi jogszabályok szerinti feltételei jelenleg is hatályosak, az indítvánnyal támadott kamarai törvény azokat nem helyezte hatályon kívül és meg sem változtatta. Véleményem szerint azok, akik a korábbi jogszabályok alapján a szakmai tapasztalatukra és gyakorlatukra tekintettel egyetemi vagy főiskolai végzettség nélkül voltak jogosultak tervezésre vagy szakértői tevékenységre, a T. által adott 180 napos határidő alatt a felsőfokú végzettséget megszerezni képtelenek. Esetenként életkoruk mellett tőlük el sem várható, hogy a jelenleginél magasabb fokú oklevél megszerzésére vállalkozzanak.
Azzal, hogy a kamarai tagság kötelező, egyetértek, azt helyesnek tartom. Ha azonban ez kialakult életpályák tönkretételét eredményezi, akkor a szabályozás – nem elvileg és általában, hanem – részletkérdésekben diszkriminatív. A kamarai tagság lehetősége a kivételezettek részére azért is fontos lenne, hogy a nem felsőfokú végzettségű tervezők szakmai felügyelete hatékonyabb legyen, és ha bebizonyosodnék, hogy tervezésre jogosult valamely személy szakmai színvonala nem megfelelő, a kamarai tagságból való kizárással jogosultságának megvonására lehetőség lenne.
A T. in fraudem, kerülő módon a kamarai tagság lehetőségének kizárásával teszi lehetetlenné a más jogszabályok által elismert tevékenység folytatását. A T. és a korábbi – jelenleg is hatályos – jogszabályok között tehát olyan kollízió keletkezett, amely egyes, a szabályozás körébe tartozó személyekkel szemben egzisztenciavesztéssel járó jogfosztó, hátrányos megkülönböztetést tartalmaz, ezért az alkotmányellenességet meg kellett volna állapítani.
Dr. Zlinszky János s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
1
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás