• Tartalom

11/2000. (HK 6.) HM utasítás

11/2000. (HK 6.) HM utasítás

a ruházati illetménynormák módosításáról

2000.03.23.

1. § A honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény 11. § (1) bekezdésének l) pontjában kapott felhatalmazás alapján a ruházati illetménynormákat az utasítás mellékletében foglaltak szerint határozom meg.

2. § Az utasítás hatálya a Honvédelmi Minisztériumra (a továbbiakban: HM), hivatalaira és háttérintézményeire, a honvédelmi miniszter irányítása és felügyelete alá tartozó szervekre, a Magyar Honvédség katonai szervezeteire, valamint mindezek személyi állományára terjed ki.

3. § Az utasítás mellékletében lévő ruházati illetménynormák a 41/1977. (HK 11.) MNHF utasítással hatályba léptetett Csapathadtáp Szabályzat VII. rész (a továbbiakban: CSHSZ VII. rész) 3. számú mellékletének helyébe lépnek.

4. § A 2000. évi hivatásos utánpótlási ruházati utalványfüzetben előrenyomtatott keretösszegen felül

– tábornokok részére

14.500 Ft

– főtisztek, tisztek, zászlósok és tiszthelyettesek részére

10.000 Ft

készpénzt kell kifizetni utalványszelvény kitöltése nélkül. A készpénz kifizetés magába foglalja a hivatásos és szerződéses tiszti, tiszthelyettesi állomány sportruházat pótlására, ruházatának tisztítására, valamint a Katonai Ruházati Boltokban 100 Ft alatti vásárlásokra fordított költségeit. A kifizetést az e célra felfektetett, szakmailag ellenőrzött jegyzék alapján kell teljesíteni és a ruházati utalványfüzetek „Feljegyzések” részébe kell bejegyezni.

5. § Polgári ruházatra az utánpótlási illetményből a katonanőkön kívül csak azok részére fizethető ki készpénz, akik a szolgálatukat kötelezően és tartósan teljesítik polgári ruházatban. A szolgálatnak alkalmanként polgári ruházatban való ellátásához készpénz kifizetése nem engedélyezhető. Az intézmények sajátos feladataira tekintettel a HM, a HM hivatalai és háttérintézményei, továbbá a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem vezetői javaslata alapján a ruházati utánpótlási illetmény kézhezfizetési mértékét egyedi elbírálással engedélyezem. A javaslatokat az intézmények vezetői – a HM KPSZH útján – 2000. március 31-ig terjesszék fel.

6. § (1) A HM köztisztviselői állománya ruházati költségtérítésére a HM közigazgatási államtitkára intézkedjen.

(2) A katonai nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos és szerződéses állománya ruházati utánpótlási illetményének készpénzfizetési mértékét a szolgálatok főigazgatói szabályozzák.

7. § Ez az utasítás az aláírása napján lép hatályba*, rendelkezéseit 2000. január 1-jétől kell alkalmazni. A hatályba lépéssel egyidejűleg a ruházati illetménynormák módosításáról szóló 18/1999. (HK 8.) HM utasítás hatályát veszti.


Dr. Szabó János s. k.,

honvédelmi miniszter

Melléklet a 11/2000. (HK 6.) HM utasításhoz



RUHÁZATI ILLETMÉNYEK
(CSHSZ VII. rész 3. melléklet)
2000. év

Megjegyzés:

(1) a ruházati illetmények tervezésekor a költségvetési előirányzatok lehívásakor a 301010310 és a 302020017 tervezési tételeken + 25%-os
ÁFA-val kell számolni.

(2) a munkavédelmi rendeltetésű általános egyéni védőeszközzel történő ellátásra vonatkozó CSHSZ VII. rész 3/j melléklet a 87/1986. (HK 22.) MNHF intézkedés szerint marad hatályban.



Hivatásos főtiszti, tiszti, zászlósi és tiszthelyettesi beosztású szerződéses, személyi tartalékban lévő és ösztöndíjas katona ruházati illetménye
(CSHSZ VII. rész 3/a melléklet)

Jogosult állomány

Jogcímkód

Illetmény összege

Hivatásos állomány alapfelszerelési illetménye

Férfi

Ft

Tábornok

Hivatásos állományból (alapfelszerelés kiegészítése)

21 101

115 700

 

Polgári életből

21 202

434 500

Általános és harckocsizó

Tiszt, zászlós, katonai főiskolai hallgatói állományból

22 111

356 800

314 700

 

Főtiszt, tiszt, zászlós és tiszthelyettes, polgári életből

21 112

356 800

314 700

 

Tiszthelyettes

1.

éves tiszthelyettesi iskolai hallgatói állományból

21 113

360 800

310 300

 

 

2.

 

21 114

344 400

310 300

 

Főtiszt, tiszt, zászlós és tiszthelyettes, polgári életből a próbaidőszak időtartamára

21 115

211 200

Hadihajós

Tiszt, zászlós, katonai főiskolai hallgatói állományból

21 120

339 900

279 800

 

Főtiszt, tiszt, zászlós és tiszthelyettes, polgári életből

21 121

339 900

279 800

 

Tiszthelyettes, tiszthelyettesi iskolai hallgatói állományból

21 122

334 600

292 500

Ejtőernyős

Tiszt, zászlós, katonai főiskolai hallgatói állományból

21 130

368 300

326 200

 

Főtiszt, tiszt, zászlós és tiszthelyettes, polgári életből

21 131

368 300

326 200

 

Tiszthelyettes, tiszthelyettesi iskolai hallgatói állományból

21 132

355 700

313 600

Repülőgép szerelő

Tiszt, zászlós, katonai főiskolai hallgatói állományból

21 141

377 800

335 700

 

Főtiszt, tiszt, zászlós és tiszthelyettes, polgári életből

21 142

377 800

335 700

 

Tiszthelyettes

1.

éves tiszthelyettesi iskolai hallgatói állományból

21 143

375 900

333 800

 

 

2.

 

21 144

377 800

335 700

Repülőhajózó

Tiszt, zászlós, katonai főiskolai hallgatói állományból

21 151

371 500

 

Főtiszt, tiszt, zászlós

 

polgári életből

21 152

371 500

 

 

 

magassági ruházatot viselő

21 160

377 000

Köztársasági Őrezredtől átvettek ruházatának átszerelésére, alapfelszerelés kiegészítés

21 190

17 200

Hadihajós öltözetre (-ről) áttérők részére alapfelszerelés kiegészítés

21 192

105 870

Repülő fegyvernemi öltözetre (-ről) áttérők részére alapfelszerelés kiegészítés

21 193

104 600

BM HÖR-ségtől átvettek ruházatának átszerelési alapfelszerelés kiegészítés

21 191

46 700

Főtiszti, tiszti, zászlósi és tiszthelyettesi beosztású szerződéses állomány alapfelszerelési illetménye 2 évre

Főtiszt, tiszt, zászlós, tiszthelyettes és tisztes

22 110

229 000

 

Hivatásos állomány utánpótlási illetménye 1 évre

Tábornok

21 201

70 000

Főtiszt, tiszt, zászlós, tisztelyettes

21 202

60 000

 

Főtiszti, tiszti, zászlósi és tiszthelyettesi beosztású szerződéses állomány utánpótlási illetménye 1 évre

Főtiszt, tiszt, zászlós

A 3. és 4. szerződéses évre

szerződéses évenként

22 201

48 700

 

 

Az 5. szerződéses évtől

 

22 202

60 000

 


Szabályozás kiegészítések:

1. A szabályzat alapján készpénzben fizethető illetmény:

 

a. Az alapfelszerelési illetményből a katonanőknek fehérneműre egy alkalommal (161. pont)

12 600 Ft

b. Az utánpótlási illetményből polgári ruha beszerzésére a szabályzat 162. pontja alapján:

 

– az MH állományú jogosultak részére:

13 000 Ft

– az MH 4. Anyagraktár, MH KAJÜ, MH Híradószertár, Erdőbényei Honvéd Üdülő és Bujáki Honvéd Üdülő állományú jogosultak részére:

50 000 Ft

2. A szabályzat 65. és 68. pontja alapján járó kiegészítés:

20%

3. A ht ruházati illetmény 1 havi átlaga:

5 000 Ft

4. A 39/1986. (HK 11.) MNHF intézkedés 3. pontja alapján a honvédelem érdekében munkát végző nyugállományú katona 2000-re tervezhető ruházati ellátmánya:

5 600 Ft



Ellátottak ruházati kiadása
Tervezési tétel: 302020019 (CSHSZ VII. rész 3/b melléklet)

 

 

Normakód

 

 

 

1.

2.

3.

 

Jogcím

Jogcímkód

Illetmény (Ft)

Megjegyzés

 

 

Alapfel-

Utánpótlás

 

 

 

szerelés

1 évre

1 napra

 

4

 

21 400

220 650

56 800

155,62

(1) Fehérnemű vásárlásra

Általános, harckocsizó, ejtőernyős

2

 

21 405

220 650

57 820

158,41

készpénzben kifizethető:

 

1

 

21 408

220 650

73 890

202,44

Alapfelszerelési illetményből:

Katonai főiskolai és

Repülőhajózó

4

évi képzési idejű

21 403

264 100

62 400

170,96

16 350 Ft

tiszthelyettes iskolai

 

4

 

21 409

290 990

61 600

168,77

Utánpótlási illetményből:

hallgató

Repülőgép szerelő

2

 

21 402

290 990

62 990

172,58

5 400 Ft

 

 

1

 

21 407

290 990

79 250

217,12

(2) Csak a kiképzőbázisok

 

(1)

4

 

21 406

209 200

59 040

161,75

számolhatják fel.

Általános és harckocsizó

21 400

158 510

19 000

52,05

 

Ejtőernyős

21 411

247 880

42 690

116,96

(3) Csak a ténylegesen letöltött időre illetményes

Repülőgép szerelő

21 412

252 300

35 580

97,48

.

Sorállomány

Hadihajós

 

21 413

201 200

23 730

65,01

 

 

Báziskiképzésen résztvevő állomány

(2)

21 414

25 600

70,14

(4) Nők részére fehérnemű

 

Bevonuló létszám után (tulajdonba menő cikkek értéke)

(2)

21 415

7 230

19,81

vásárlására és sportruházat

 

Tartalékos tiszti, tiszthelyettesi hallgató

(3)

21 416

84,38

kiegészítésére az

 

Általános és harckocsizó

(4)

21 421

166 540

32 000

87,67

utánpótlási: illetményből

 

Ejtőernyős

(4)

21 422

242 220

40 100

109,86

12 000 Ft

Sorkatonai beosztású

Hadihajós

(4)

21 423

204 600

33 270

91,15

készpénzben kifizethető.

 

Repülőgép szerelő

(4)

21 424

229 060

31 430

86,11

 

 

Páncélozott harcjármű vezető

 

21 431

5 400

580

1,59

(5) Báziskiképzésben nem

 

Felderítő

 

21 432

19 960

11 620

31,84

részesülő sorállomány után

Egyéb kiegészítő

Rendész

 

21 433

11 900

960

2,63

32 000 Ft

illetmény

Forgalomszabályozó

 

21 434

10 540

1 380

3,78

illetményes.

 

Vasútállomás katonai parancsnok

 

21 437

7 320

1 300

3,56

 

 

Szállítmánykísérő

 

21 438

2 620

1 000

2,74

(6) A 21 440 – 21 443 jog-

Szerződéses állomány főtiszti,
tiszti, zászlósi, tiszthelyettesi
beosztású

Hadi
(gyakorló)
ruházatra

Általános és harckocsizó

 

21 440

25 430

címkódoknál

Resz.; eje.; hhj.

öltözetet viselő

21 441

42 230

meghatározottakon felül.

Repülőhajózó

 

21 442

35 880

 

Re.haj. magassági

 

21 443

57 480

 

Szerződéses állományú

Próbaszolgálat idejére

Ált.; hk.; eje.; resz.; hhj. (6)

21 446

41,97

 

A katonai szervezet készletéből

Általános és harckocsizó

21 450

3 350

(7) A növendéki munkaruha

hadi– (gyakorló) ruha cseréjére jogosult

Repülőgép szerelő, ejtőernyős, hadihajós

21 451

9 050

költségfedezetét általános

állomány

Repülöhajózó

21 453

18 920

 

egyéni védőeszközként

 

Repülőhajózó, magassági öltözetet viselő

21 454

25 250

kell igényelni.

Díszruházatra kiegészítő
illetmény

Budapest

Díszelgő állomány

Tiszti állomány

21 460

173 800

25 100

68,77

Alapfelszerelés az első

Őrezred

Sorállomány

21 461

128 280

19 540

53,53

évfolyam létszámadataira

Zenész állomány

21 462

148 300

27 240

74,63

számítható fel.

Középiskolai, gimnáziumi növendék

(7)

21 470

72 390

25 840

70,79

Leánynövendékek részére

Katonai gimnáziumi növendék III-IV. évfolyam kiegészítő illetménye

 

21 471

52 660

11 290

30,93

az alapfelszerelésből

 

 

 

Általános és harckocsizó

21 490

49,85

fehérnemű vásárlására:

Tartalékos

14 napnál hosszabb idejű

kiképzésre

Ejtőernyős

21 491

68,48

4 650 Ft

állomány

 

behívott

Hadihajós

21 494

54,82

az utánpótlási illetményből:

 

 

 

Repülőgép szerelő

21 492

58,81

4 650 Ft

 

14 napnál rövidebb idejű

 

Ált.; hk., eje.; hhj.; resz.

21 493

11,88

készpénzben kifizethető.

MH HIEK ellenőrző állománya után

21 455

8 280

22,68

 

Kimenőruházat és sportfelszerelés értéke az áthelyezett állomány katonai ruházati anyagainak
elszámolásához

20 960

 



Ruházati kiegészítő és felszerelési anyagok
Tervezési tétel: 302020020 (CSHSZ VII. rész 3/c melléklet)

 

 

Normakód

 

 

 

1.

2.

3.

 

Jogcím

Jogcímkód

Illetmény (Ft)

Megjegyzés

 

 

Alapfel-

Utánpótlás

 

 

 

szerelés

1 évre

1 napra

 

Katonaszakács-, pék-, hentes kiegészítő illetménye

21 600

38 290

9 350

25,62

(1) Utánpótlás csak az igénybevétel napjaira számítható.

Őr (fűtetlen őrhelyenként)

21 601

24 860

5 000

13,70

Motorkerékpár

21 602

6 530

2 930

8.03

(2) A gazdálkodó és az utalt katonai szervezet sor és tartalékos állománya elhelyezésének időtartamára nem illetményes.

Gyengélkedő szobai ágy

(1)

21 603

24 110

4 190

11,48

Tiszti, tiszthelyettesi ügyeleti, szolgálati fekhely

(1) (4)

21 604

36 890

2 060

5,64

Polgári őri fekhely

21 605

15 200

1 100

3,01

Nőtlen tiszti-, átvonuló-, nővér– stb. szállás fekhelyenként

(1) (2) (3)

21 611

19 250

2 500

6,85

Tiszt étkezde (átlag ebédadag alapján)

21 620

770

160

0,44

(3) Sorkatonai beosztású szerződéses laktanyai elhelyezése esetén felszámítható.

Kórházi ágy

21 630

61 950

10 400

28,49

Eü. vizsgáló, kezelő, fizikoterápiás fekhely

21 636

27 640

1 440

3,95

MH HIEK ellenőr és kísérő csoportonként

21 640

6 130

16,79

(4) Az MH Honvéd Folyami Flottilla hajóin lévő fekhelyekre is illetményes.

Szolgálati őrkutya felszerelés

Őrkutya

21 660

12 370

1 480

4,05

Kiképzési csoportonként (4 vagy több kutya után)

21 661

8 470

1 540

4,22



Kiképzési irodaszer
Tervezési tétel: 301010310 (CSHSZVII. rész 3/d melléklet)

 

 

Normakód

 

 

 

1.

3.

 

Jogcím

Jogcímkód

Illetmény (Ft)

Megjegyzés

 

 

Utánpótlás

 

 

 

1 évre

1 napra

 

Hivatásos és szerződéses főtiszt, tiszt

11 110

610

1,67

(1) A tanév kezdetekor készpénzben kifizethető.

Nemzetvédelmi Egyetem hallgatója

(1)

11 111

1 500

4,11

Nem honvédségi ösztöndíjasnak, levelező és tanszervásárlási kedvezményben részesülő polgári felsőfokú tanintézetben tanuló hallgatónak nem illetményes. Kizárólag képzést végző tanintézet számíthatja fel.

Főtiszt, tiszt, továbbképző iskolai hallgató

(1)

11 112

1 500

4,11

Katonai főiskolai hallgató

(1)

11 113

1 500

4,11

Hivatásos és szerződéses zászlós, tiszthelyettes és tisztes

11 120

300

0,82

Tiszthelyettesi iskolai hallgató

11 121

1 500

4,11

Sorállomány, sorkatonai beosztású szerződéses

11 130

120

0,33

(2) Tanfolyamonként a kiképző katonai

Tartalékos tiszti, tiszthelyettesi hallgató

11 132

3,45

szervezetnél számítható fel

Szaktanfolyamon lévő sorállomány után kiegészítés

(2)

11 133

50

(3) A tagozatos gimnázium és szakközépiskola

Kiképzésre behívott tartalékos állomány

11 141

3,45

követelmények szerinti kiképzési irodaszerek szükségletének fedezetét naptári évenként a költségvetési előirányzat módosításban kell igényelni.

Műszaki rajzoló (állománytáblás)

11 150

5 200

14,25

Középiskolai, gimnáziumi növendék

(3)

11 160

1 500

4,11

Honvédségi közalkalmazott

11 170

110

–0,30



Írószer, egyéb irodaszer
Tervezési tétel: 301010310 (CSHSZ VII. rész 3/e melléklet)

Jogcím kód

Illetmény

Jogcímkód

Illetmény

Típus

Egy évre (Ft)

Típus

Egy évre (Ft)

11 201

I.

3 700

11 205

V.

37 600

11 202

II.

7 400

11 206

VI.

68 200

11 203

III.

15 000

11 207

VII

112 000

11 204

IV.

25 900

11 208

VIII.

329 000



Vegyes nyomtatvány
Tervezési tétel: 301010210 (CSHSZ VII. rész 3/f melléklet)

Jogcím kód

Illetmény

Jogcímkód

Illetmény

Típus

Egy évre (Ft)

Típus

Egy évre (Ft)

11 301

1.

201 600

11 303

3.

12 200

11 302

2.

41 000

11 304

4.

3 000



Irodai papír
Tervezési tétet: 301010110 (CSHSZ VII. rész 3/e melléklet)

Jogcím kód

Illetmény

Jogcímkód

Illetmény

Típus

Egy évre (Ft)

Típus

Egy évre (Ft)

11 401

I.

2 900

11 405

V.

20 400

11 402

II.

4 000

11 406

III

37 100

11 403

III.

8 200

11 407

VII

61 000

11 404

IV.

14 200

11 408

VIII.

171 000



Nyomdai papírok
Tervezési tétel: 301010110
A szükségletet minden évben a következő évre előre kell tervezni és a költségfedezetet május 31-ig igényelni az MH RSZF-től.
A pénzkeret felhasználását az indokolt igénybejelentés alapján az MH RSZF engedélyezi, amelyet a „Felszámítási kimutatás”-ban kell rögzíteni.
Textiltisztítás, javítás, karbantarlás, szolgáltatás
Tervezési tétel: 301010811 (CSHSZ VII. rész 3/g melléklet)

 

 

Normakód

 

 

 

1.

3.

 

Jogcím

Jogcímkód

Illetmény (Ft)

Megjegyzés

 

 

Utánpótlás

 

 

 

1 évre

1 napra

 

Sorállomány

12 000

10 140

27,78

(1) Csak az igénybevétel időtartamára
számolható el. A gazdálkodó és utalt katonai szervezetek sor és tartalékos állománya elhelyezésének időtartamára nem illetményes.

Tartalékos tiszti, tiszthelyettesi hallgató

12 001

27,78

Sorkatonai beosztású szerződéses

12 002

10 140

27,78

Tartalékos állomány

14 napnál hosszabb időre behívott állomány

12 011

 

 

14 napnál rövidebb időre („M” szemle, gyakorlat, kiképzés) behívott és azon hadiruházatban résztvevő állomány részére bevonulásonként kifizetendő mosatási költségtérítés.

12 012

176

Fekhelyek

Gyengélkedő szobában

12 020

8 210

22,49

(2) Sorkatonai beosztású szerződéses állomány laktanyai elhelyezése esetén is illetményes.

 

Nőtlen tiszti-, nővér-, stb. szállóban, szálláson

(1) (2)

12 021

8,39

 

Átvonulási szálláson

(1) (5)

12 022

33,98

 

Ügyeletes tiszti, tiszthelyettesi

 

12 024

41 280

113,10

 

Hadkiegészítő parancsnokság ügyeleti

12 025

 

0,00

(3) A növendéki munkaruha tisztítás,
karbantartás költségfedezetét az általános egyéni védőeszközökre előírtak szerint kell igényelni.

 

Hadkiegészítő parancsnokságon ügyeleti szolgálatot adó állománynak mosatási térítés címén kifizetendő személyenként

12 026

650

 

Fegyveres biztonsági őri

12 027

4 600

12,60

Tiszti étkezde átlag ebédadag szám alapján

 

12 035

2,31

Hallgatói állomány

Katonai főiskolákon

12 041

10 140

27,78

(4) Külön terv szerint.

Tiszthelyettesi iskolákon

12 042

10 140

27,78

(5) Az MH Honvéd Folyami Flottilla hajóin lévő fekhelyekre is illetményes.

Középiskolai, gimnáziumi növendék

(3)

12 045

10 140

27,78

Technikus, szerelő és gépjárművezető után kiegészítés

12 050

2 370

6,49

Díszelgő Budapest Őrezred és zenész állomány

12 060

980

2,68

Kórházi ágy

12 100

26 820

73,48

Vizsgáló, kezelő, fizikoterápiás fekhely (eü)

12 101

28 459

77,97

Általános egyéni védőeszköz karbantartás

(4)

12 888

 



Munka és védőruházat
Tervezési tétel: 302020017 (CSHSZ VII. rész 3/h melléklet)

 

 

Normakód

 

 

 

1.

2.

 

Jogcím

Jogcímkód

Illetmény (Ft)

Megjegyzés

 

 

Alap-

Utánpótlás

 

 

 

felszerelés

1 évre

 

Fegyveres biztonsági őr

13 040

101 300

25 200

(1) Külön terv szerint

Általános egyéni védőeszköz

(1)

13 888

 

 

 



Ruházati költségtérítés
Tervezési tétel: 101020121

 

 

Normakód

 

 

 

2.

 

Jogcím

Jogcímkód

Illetmény (Ft)

Megjegyzés

 

 

Utánpótlás

 

 

 

1 évre

 

Honvédségi közalkalmazott

13 039

20 000

 

*,

Az utasítás aláírásának napja: 2000. március 3.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére