• Tartalom

2005/2000. (I. 18.) Korm. határozat

2005/2000. (I. 18.) Korm. határozat1

Magyarország árvízvédelmi műveinek felülvizsgált fejlesztési tervéről

2003.03.27.

A Kormány

1. megerősíti, hogy

a) az árvíz elleni védelem kérdését és feladatait az ország katasztrófavédelmi biztonságpolitikája részének tekinti és ennek megfelelően látja el az állami tulajdonban lévő árvízvédelmi művek fenntartását és fejlesztését;

b) az állam kizárólagos tulajdonában lévő elsőrendű árvízvédelmi műveket az átlagosan 100 éves visszatérési idejű jégmentes árvíz elleni védelemre kell kiépíteni, kivéve a Duna Esztergomtól a déli országhatárig terjedő szakaszát, ahol a védvonalakat az eddig előfordult jeges árvizek, valamint Budapest, Győr, Szeged különleges védelmet érdemlő védvonalait, melyeket az 1000 éves visszatérési idejű árvíz elleni védelemre kell kiépíteni;

2. elrendeli, hogy a védvonalak kiépítésénél általában 1,0 m, az államhatárt alkotó és az államhatár által metszett folyóknál – a szomszédos állammal egyetértésben – 1,5 m-ig terjedő magassági biztonságot kell alkalmazni, a magassági biztonság értékeit a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter a folyók mértékadó árvízszintjéről szóló 15/1997. (IX. 19.) KHVM rendeletben teszi közzé;

Felelős: közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter

Határidő: 2000. március 31.

3.2

4. elrendeli, hogy

a) a nyílt ártereken, továbbá azon ártéri öblözetek védvonalain, ahol a védvonal település belterületét nem védi, rövid távon fejlesztés ne történjen; ezeket az öblözeteket a határozat melléklete tartalmazza;

Felelős: környezetvédelmi és vízügyi miniszter3

Határidő: folyamatos

b) az a) pontban jelzett területeken a területfejlesztési és területrendezési tervezés erre a körülményre figyelemmel történjen.;

Felelős: Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter,

földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter4

Határidő: folyamatos, illetőleg az Országos Területfejlesztési Terv benyújtása

Melléklet a 2005/2000. (I. 18.) Korm. határozathoz


Nyílt árterek
-------------------
Az öblözet
A: száma
B: neve
C: területe (m2)
-------------------
Sorszám | A | B | C
-------------------
Duna-völgy
1. | 1.15 | Dunabogdányi | 4,7
2. | 1.29 | Medinai | 5,1
3. | 1.36 | Barcs–Balhói | 84,4
-------------------
Összesen: 94,2
-------------------
Tisza-völgy
4. | 2.03 | Ronyvazugi | 15,0
5. | 2.04 | Bodroghalászi | 1,1
6. | 2.05 | Vámosújfalui | 7,3
7. | 2.06 | Szegilongi | 3,5
8. | 2.09 | Tiszalúci | 1,5
9. | 2.10 | Takta–Sajó–Hernád közi | 14,7
10. | 2.12 | Nagykinizs–Felsődobszai | 2,6
11. | 2.14 | Hidasnémeti–Zsujtai | 2,1
12. | 2.15 | Abaújvári | 2,4
13. | 2.16 | Tornyosnémeti | 8,9
14. | 2.18 | Garadna–Ócsalánosi | 92,6
15. | 2.23 | Sajókaza–Dubicsányi | 5,3
16. | 2.29 | Sajóvelezd felső | 1,5
17. | 2.31 | Hosszúrév–Sajókeresztúri | 2,3
18. | 2.52 | Alpári | 50,9
19. | 2.60 | Mérkvállaj–Nagyecsedi | 19,5
20. | 2.62 | Nagyecsed–Ópályi | 13,7
21. | 2.64 | Nagydobosi | 4,3
22. | 2.68 | Eperjeskei | 7,1
23. | 2.77 | Timári | 11,6
24. | 2.80 | Tiszaörvényi | 5,7
-------------------
Összesen: 273,6
-------------------
Mindösszesen: 367,8
-------------------

Ártéri öblözetek, ahol a védvonalak település belterületét nem védik
-------------------
Az öblözet
A: száma
B: neve
C: területe (m2)
D: védvonalának hossza (km)
-------------------
Sorszám | A | B | C | D
-------------------
Duna-völgy
1. | 1.02 | Lajta bal parti | 15,1 | 17,6
2. | 1.30 | Völgységi | 4,0 | 7,8
3. | 1.38 | Molnári | 2,0 | 2,7
4. | 1.40 | Birkitói | 10,8 | 12,1
5. | 1.41 | Letenyei | 5,4 | 14,3
6. | 1.44 | Dejtári | 5,7 | 14,2
7. | 1.53 | Zalavár–Szentgyörgyvári | 14,1 | 15,0
-------------------
Összesen: 57,1 | 83,7
-------------------
Tisza-völgy
8. | 2.08 | Taktaharkányi | 1,7 | 6,7
9. | 2.13 | Gibárt–Hidasnémeti | 20,0 | 23,2
10. | 2.17 | Hernádszurdoki | 6,1 | 5,8
11. | 2.21 | Boldva–Múcsonyi | 26,2 | 9,6
12. | 2.22 | Múcsony–Sajókazai | 5,7 | 5,9
13. | 2.24 | Dubicsány–Putnoki | 1,7 | 3,9
15. | 2.28 | Sajónémeti | 0,5 | 0,9
16. | 2.30 | Sajóvelezd alsó | 2,0 | 3,5
17. | 2.33 | Szirma–Sajóörsi | 67,5 | 4,2
18. | 2.35 | Csincse–Eger közi | 8,6 | 10,0
19. | 2.42 | Borsóhalmi | 26,6 | 9,6
20. | 2.43 | Székeséri | 3,4 | 11,1
21. | 2.45 | Petőfibányai | 9,0 | 17,8
22. | 2.59 | Ágerdői | 6,7 | 3,3
23. | 2.71 | Berkeszi | 4,3 | 9,1
24. | 2.72 | Nyírbogdányi | 2,1 | 15,7
25. | 2.73 | Zsadányi | 1,7 | 5,4
26. | 2.74 | Mágai | 3,9 | 13,8
27. | 2.75 | Kótaji | 1,5 | 8,6
28. | 2.76 | Nagytanyai | 3,5 | 22,5
29. | 2.84 | Bivalytói | 15,5 | 16,7
30. | 2.89 | Érmelléki | 16,6 | 13,9
-------------------
Összesen: 234,8 | 221,2
-------------------
Mindösszesen: 291,9 | 304,9
-------------------
1

Megjelent: Határozatok Tára 2000. évi 1. szám.

2

A 3. pontot a 2061/2003. (III. 27.) Korm. határozat 4. pontjának második francia bekezdése hatályon kívül helyezte.

3

A 4. pontra vonatkozó felelős a 2333/2002. (XI. 7.) Korm. határozat 1. b) pontjának nyolcadik francia bekezdése szerint módosított szöveg.

4

A 4. b) pontra vonatkozó felelős a 2333/2002. (XI. 7.) Korm. határozat 1. b) pontjának huszonnegyedik francia bekezdése szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére