• Tartalom

2078/2000. (IV. 14.) Korm. határozat

2078/2000. (IV. 14.) Korm. határozat1

a légi közlekedés fejlesztésének stratégiai feladatairól

2010.05.29.

A Kormány a légi közlekedés stratégiájáról szóló előterjesztést elfogadta és a következőket rendeli el:

1.2 A légi közlekedési stratégia alapján ki kell dolgozni a légi közlekedési infrastruktúra középtávú fejlesztési programját – figyelembe véve a kidolgozás alatt lévő Országos Területrendezési Tervet és a katonai repülőterek jövőbeni hasznosítását is –, kiemelten kezelve Budapest Ferihegy Nemzetközi Repülőtér gyűjtő-elosztó repülőtérré fejlesztését. A Kormány a döntést az átalakításáról (továbbfejlesztéséről) az elkészülő megvalósíthatósági tanulmányban foglaltak és a konkrét finanszírozási javaslat alapján hozza meg.

Felelős: közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter, honvédelmi miniszter, belügyminiszter, földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, környezetvédelmi miniszter

Határidő: folyamatos.3

2. El kell készíteni a MALÉV privatizációjáról szóló előterjesztést, amelynek alapelvei, hogy

– a stratégiai partner megválasztása és a privatizáció előkészítése egyidejűleg történjen,

– középtávon az állami tulajdon minimálisan 25%+1 szavazat erejéig, a magyar nemzeti tulajdon 50%+1 szavazat erejéig fennmaradjon.

Felelős: Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter

Határidő: 2000. május 31.

3.4 Ki kell dolgozni az LRI jelenlegi szervezetének átfogó rekonstrukcióját a következők szerint:

– a légiforgalmi irányítási, a repülőtér üzemeltetési tevékenységek szétválasztása;

– a repülőtér üzemeltetési tevékenységek, továbbá a versenyszférában érintett egyéb tevékenységek gazdasági társaságként való működtetése;

– az LRI meglévő kötelezettségei nem terhelhetik az államot.

Felelős: közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter

Határidő: a szervezeti rekonstrukció kimunkálására és elfogadtatására: 2001. június 30., lebonyolítására: 2002. január 31.

4. Ki kell dolgozni a MALÉV stratégiai tervét, a hozzá tartozó rekonstrukciós és intézkedési tervvel együtt.

Felelős: Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter

Határidő: 2000. június 30.

5. A légi közlekedési infrastruktúra fejlesztésének érdekében a polgári repülés két meghatározó szervezete, a MALÉV és az LRI összehangolt együttműködésére javaslatot kell kidolgozni.

Felelős: közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter, Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter

Határidő: 2003. június 30.5

6. a)6

b)7 A további repülőterek fejlesztési lehetőségeiről – elsődlegesen önkormányzati és vállalkozói forrásokra alapozott – javaslatot kell kidolgozni.

Felelős: közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter, honvédelmi miniszter, földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter

Határidő: 2001. december 31.

c) A sportcélú repülőterek végleges tulajdonjogi rendezésére vonatkozóan kormánydöntést kell előkészíteni.

Felelős: ifjúsági és sportminiszter, közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter, Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter

Határidő: 2000. szeptember 30.

7.8

8. Az EU követelményeknek és a Kormány csatlakozási tárgyalásokon képviselt álláspontjának megfelelően – különös tekintettel a 94/56 EK irányelvre, a 2027/97 és a 294/91 EGK határozatokra – át kell alakítani a légi közlekedési igazgatás szervezetét, amelynek alapja az egységes légügyi hatóság feladatkörébe rendelt, a repülés biztonságára és a légi közlekedés gazdálkodására vonatkozó szabályozás és felügyelet.

Felelős: közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter

Határidő: 2001. június 30.9

9. A polgári repülés szakember utánpótlásának megalapozására ki kell dolgozni a légi közlekedési, légi közlekedés védelmi, kutatás-mentési szakemberképzés fejlesztésének középtávú programját.

Felelős: közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter, honvédelmi miniszter, oktatási miniszter

Határidő: 2000. szeptember 30.

1

Megjelent a Határozatok Tára 2000. évi 16. számában.

2

Az 1. pontban foglalt határidő a 2056/2002. (II. 27.) Korm. határozat 1. a) pontjával megállapított szöveg.

3

Az 1. pontban foglalt határidő a 2061/2003. (III. 27.) Korm. határozat 2. pontjának nyolcadik francia bekezdése szerint módosított szöveg.

4

A 3. pontban foglalt határidők a 2037/2001. (II. 23.) Korm. határozat 1. a) pontjával és a 2284/2001. (X. 5.) Korm. határozat 1. b) pontjával megállapított szöveg.

5

Az 5. pontban foglalt határidő a 2061/2003. (III. 27.) Korm. határozat 2. pontjának nyolcadik francia bekezdése szerint módosított szöveg.

6

A 6. pont a) alpontját a 2161/2006. (IX. 15.) Korm. határozat 2. pontjának első francia bekezdése hatályon kívül helyezte.

7

A 6. b) pontban foglalt határidő a 2284/2001. (X. 5.) Korm. határozat 1. a) pontjával megállapított szöveg.

8

A 7. pontot az 1119/2010. (V. 13.) Korm. határozat 1. pont 1.77. alpontja hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére