• Tartalom

18/2001. (HK 6.) HM utasítás

18/2001. (HK 6.) HM utasítás

a ruházati illetménynormák módosításáról

2001.03.28.

1. § A honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény 11. § (1) bekezdésének l) pontjában kapott felhatalmazás alapján a ruházati illetménynormákat az utasítás mellékletében foglaltak szerint módosítom.

2. § Az utasítás hatálya a Honvédelmi Minisztériumra a (a továbbiakban: HM), hivatalaira és háttérintézményeire, a honvédelmi miniszter irányítása és felügyelete alá tartozó szervekre, a Magyar Honvédség katonai szervezeteire, valamint mindezek személyi állományára terjed ki.

3. § Ezen utasítás mellékletében lévő ruházati illetménynormák a 41/1977. (HK 11.) MNHF utasítással hatályba léptetett Csapathadtáp Szabályzat VII. rész (a továbbiakban: CSHSZ VII. rész) 3. számú mellékletének helyébe lépnek.

4. § A 2001. évi hivatásos utánpótlási ruházati utalványfüzetben előrenyomtatott keretösszegen felül

– tábornokok részére

17 400 Ft

– főtisztek, tisztek, zászlósok és tiszthelyettesek részére

12 000 Ft


készpénzt kell kifizetni utalványszelvény kitöltése nélkül. A készpénz kifizetés magába foglalja a hivatásos és szerződéses tiszti, tiszthelyettesi állomány sportruházat pótlására, ruházatának tisztítására, valamint a Katonai Ruházati Boltokban 100 Ft alatti vásárlásokra fordított költségeit. A kifizetést az e célra felfektetett, szakmailag ellenőrzött jegyzék alapján kell teljesíteni és a ruházati utalványfüzetek „Feljegyzések” részébe kell bejegyezni.

5. § Polgári ruházatra az utánpótlási illetményből a katonanőkön kívül csak azok részére fizethető ki készpénz, akik a szolgálatukat kötelezően és tartósan polgári ruházatban teljesítik. A szolgálatnak alkalmankénti polgári ruházatban való ellátásához készpénz kifizetése nem engedélyezhető. Az intézmények sajátos feladataira tekintettel a HM, a HM hivatalai és háttérintézményei, más szervekhez vezényeltek, továbbá a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem vezetői javaslata alapján a ruházati utánpótlási illetmény kézhezfizetési mértékét egyedi elbírálással engedélyezem. A javaslatokat az intézmények vezetői – a HM KPSZH útján – 2001. április 15-ig terjesszék fel.

6. § (1) A HM köztisztviselői állománya ruházati költségtérítésére a HM közigazgatási államtitkára intézkedjen.

(2) A katonai nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos és szerződéses állománya ruházati utánpótlási illetményének készpénzfizetési mértékét a szolgálatok főigazgatói szabályozzák.

Ez az utasítás az aláírás napján lép hatályba*, rendelkezéseit azonban 2001. január 1-től kell alkalmazni. Ezzel egyidejűleg a ruházati illetménynormák módosításáról szóló 11/2000. (HK 6.) HM utasítás hatályát veszti.


Dr. Szabó János s. k.,

honvédelmi miniszter

Melléklet a 18/2001. (HK 6.) HM utasításhoz


RUHÁZATI ILLETMÉNYEK


(CSHSZ VII. rész 3. melléklet)


2001. év

Megjegyzés:

(1) a ruházati illetmények tervezésekor a költségvetési előirányzatok lehívásakor a 301010310 és a 302020017 tervezési tételeken +25%-os ÁFA-val kell számolni.

(2) a munkavédelmi rendeltetésű általános egyéni védőeszközzel történő ellátásra vonatkozó CSHSZ VII. rész 3/j melléklet a 87/1986. (HK 22.) MNHF intézkedés szerint marad hatályban.


Hivatásos főtiszti, tiszti, zászlósi és tiszthelyettesi beosztású szerződéses, személyi tartalékban lévő és ösztöndíjas katona ruházati illetménye

(CSHSZ VII. rész 3/a melléklet)


Jogosult állomány

Illetmény összege

Hivatásos állomány alapfelszerelési illetménye

Jogcímkód

Férfi

Ft

Tábornok

Hivatásos állományból (alapfelszerelés kiegészítése)

21 101

122 500

-

Polgári életből

21 202

365 000

-

Általános és

harckocsizó

Tiszt, zászlós, katonai főiskolai hallgatói állományból

22 111

382 000

350000

Főtiszt, tiszt, zászlós és tiszthelyettes, polgári életből

21 112

382 000

350000

Tiszthelyettes

1.

éves tiszthelyettesi iskolai hallgatói állományból

21 113

378 500

336500

2.

21 114

378 500

336500

Főtiszt, tiszt, zászlós és tiszthelyettes, polgári életből a próbaidőszak időtartamára

21 115

216 500

210500

 

Tiszt, zászlós, katonai főiskolai hallgatói állományból

21 120

350 000

295500

Hadihajós

Főtiszt, tiszt, zászlós és tiszthelyettes, polgári életből

21 121

350 000

295500

 

Tiszthelyettes, tiszthelyettesi iskolai hallgatói állományból

21 122

345 500

330800

 

Tiszt, zászlós, katonai főiskolai hallgatói állományból

21 130

379 800

345000

Ejtőernyős

Főtiszt, tiszt, zászlós és tiszthelyettes, polgári életből

21 131

379 800

345000

 

Tiszthelyettes, tiszthelyettesi iskolai hallgatói állományból

21 132

375 400

325200

Repülőgép szerelő

Tiszt, zászlós, katonai főiskolai hallgatói állományból

21 141

399 900

375000

Főtiszt, tiszt, zászlós és tiszthelyettes, polgári életből

21 142

399 900

375000

Tiszthelyettes

1.

éves tiszthelyettesi iskolai hallgatói állományból

21 143

396 500

372300

2.

21 144

397 200

372300

 

Tiszt, zászlós, katonai főiskolai hallgatói állományból

21 151

436 000

-

Repülőhajózó

Főtiszt, tiszt, zászlós

polgári életből

21 152

436 000

-

 

magassági ruházatot viselő

21 160

422 500

-

Köztársasági Őrezredtől átvettek ruházatának átszerelésére, alapfelszerelés kiegészítés

21 190

17 720

-

Hadihajós öltözetre (-ről) áttérők részére ala felszerelés kiegészítés

21 192

92 900

-

Repülő fegyvernemi öltözetre (-ről) áttérők részére alapfelszerelés kiegészítés

21 193

128 200

-

BM HÖR-ségtől átvettek ruházatának átszerelési alapfelszerelés kiegészítés

21 191

46 700

-

Főtiszti, tiszti, zászlósi és tiszthelyettesi beosztású szerződéses állomány alapfelszerelési illetménye 2 évre

Főtiszt, tiszt, zászló, tiszthelyettes és tisztes

22 110

226 000

Hivatásos állomány utánpótlási illetménye 1 évre

Tábornok

21 201

84 000

-

Főtiszt, tiszt, zászlós, tiszthelyettes

21 202

72 000

Főtiszti, tiszti, zászlósi és tiszthelyettesi beosztású szerződéses állomány utánpótlási illetménye 1 évre

Főtiszt, tiszt,
zászlós

A 3. és 4. szerződéses évre

szerződéses évenként

22 201

57 000

Az 5. szerződéses évtől

22 202

72 000


Szabályozás kiegészítések:

1.

A szabályzat alapján készpénzben fizethető illetmény:

a.

Az alapfelszerelési illetményből a katonanőknek fehérneműre egy alkalommal (161. pont)

15 000 Ft

b.

Az utánpótlási illetményből polgári ruha beszerzésére a szabályzat 162. pontja alapján:

– az MH állományú jogosultak részére:

14 000 Ft

– az MH 4. Anyagraktár, MH KAJÜ, MH Híradószertár, Honvéd Együttes Budapest, Magyar Köztársaság Elnökének Katonai irodája jogosultak részére:

60 000 Ft

2.

A szabályzat 65. és 68. pontja alapján járó kiegészítés:

20%

3.

A ht ruházati illetmény 1 havi átlaga:

6 000 Ft

4.

A 39/1986. (HK 11.) MNHF intézkedés 3. pontja alapján a honvédelem érdekében munkát végző nyugállományú katona 2001-re tervezhető ruházati ellátmánya:

6 000 Ft


Ellátottak ruházati kiadása

Tervezési tétel: 302020019 (CSHSZ VII. rész 3/b melléklet)


 

 

 

 

 

Normakód

 

 

 

 

 

 

1.

2.

3.

 

Jogcím

Jogcímkód

Illetmény (Ft)

Megjegyzés

 

 

 

 

 

Alapfel-

Utánpótlás

 

 

 

 

 

 

szerelés

1 évre

1 napra

 

Katonai főiskolai és tiszthelyettes iskolai hallgató

4

évi képzési idejű

21 400

242 600

56 800

155,62

(1) Fehérnemű vásárlásra

készpénzben kifizethető:

Alapfelszerelési

illetményből: 16 500 Ft

Utánpótlási illetményből:

7200 Ft

(2) Csak a kiképzőbázisok

számolhatják fel.

(3) Csak a ténylegesen

letöltöttidőre illetményes.

(4) Nők részére fehérnemű

vásárlására és sportruházat

kiegészítésére az utánpótlási

illetményből: 13 000 Ft

készpénzben kifizethető.

(5) Báziskiképzésben nem

részesülő sorállomány után

29 000 Ft illetményes.

(6) A 21 440-21 443

jogcímkódoknál

meghatározottakon felül.

(7) A növendéki munkaruha

költségfedezetét általnos
egyéni védőeszközként kell

igényelni. Alapfelszerelés az

első évfolyam

létszámadataira számítható

fel. Leánynövendékek

részére az alapfelszerelésből

fehérnemű vásárlására: 4650

Ft az utánpótlási

illetményből: 4650 Ft

készpénzben kifizethető.

Általános, harckocsizó, ejtőernyős

2

21 405

242 600

52 800

144,66

1

21 408

242 600

76 000

208,22

Repülőhajózó

4

21 403

294 300

62 400

170,96

4

21 409

286 200

61 600

168,77

Repülőgép szerelő

2

21 402

286 200

78 000

213,70

1

21 407

286 200

79 500

217,81

4

21 406

206 900

58 400

160

Sorállomány

Általános és harckocsizó

21 410

175 700

16 480

45,15

Ejtőernyős

21 411

265 800

48 000

131,51

Repülőgép szerelő

21 412

221 500

52 000

142,47

Hadihajós

21 413

220 000

20 000

54,79

Báziskiképzésen résztvevő állomány

(2)

21 414

-

22 290

61,07

Bevonuló létszám után (tulajdonba menő cikkek értéke)

(2)

21 415

-

8 790

24,08

Tartalékos tiszti, tiszthelyettesi hallgató

(3)

21 416

-

-

84,38

Sorkatonai beosztású szerződéses

Általános és harckocsizó

(4)

21 421

180 800

29 000

79,45

Ejtőernyős

(4)

21 422

256 000

51 200

140,27

Hadihajós

(4)

21 423

212 600

33 200

90,96

Repülőgép szerelő

(4)

21 424

254 200

42 300

115,89

Egyéb kiegészítő

illetmény

Páncélozott harcjármű vezető

21 431

6 640

584

1,60

Felderítő

21 432

21 158

11 620

31,84

Rendész

21 433

12 100

960

2,63

Forgalomszabályozó

21 434

10 540

1 390

3,81

Vasutállomás katonai parancsnok

21 437

7 320

1 100

3,01

Szállítmánykísérő

21 438

2 940

1 200

3,29

Szerződéses

állomány főtiszti,

tiszti, zászlósi,

tiszthelyettesi beosztású

Hadi-(gyakorló)

ruházatra

Általános és harckocsizó

öltözetet viselő

21 440

30 000

-

-

Resz.; eje.; hhj.

21 441

44 400

-

-

Repülőhajózó

21 442

38 500

-

-

Re. haj. magassági

21 443

59 600

-

-

Szerződéses állományú

Próbaszolgálat idejére

Ált.; hk.; eje.; resz.; hhj.

(6)

21 446

-

-

41,97

A katonai szervezet készletéből hadi-

(gyakorló) ruha cseréjére jogosult állomány

Általános és harckocsizó

21 450

-

3 500

-

Repülőgép szerelő, ejtőernyős, hadihajós

21 451

-

10 800

-

Repülőhajózó

21 453

-

18 920

-

Repülőhajózó, magassági öltözetet viselő

21 454

-

25 250

-

Díszruházatra

kiegészítő illetmény

Budapest Őrezred

Díszelgő állomány

Tiszti állomány

21 460

179 800

26 200

71,78

Sorállomány

21 461

131 700

23 900

65,48

Zenész állomány

21 462

156 100

27 240

74,63

Középiskolai, gimnáziumi növendék

(7)

21 470

76 000

25 100

68,77

Katonai gimnáziumi növendék III.-IV. évfolyam kiegészítő illetménye

21 471

55 600

11 280

30,90

Tartalékos állomány

14 napnál hosszabb

idejű

kiképzésre behívott

Általános és harckocsizó

21 490

-

-

49,85

Ejtőernyős

21 491

-

-

68,48

Hadihajós

21 494

-

-

54,82

Repülőgép szerelő

21 492

-

-

58,81

14 napnál rövidebb idejű

Ált.; hk.; eje.; hhj.; resz.

21 493

-

-

11,88

MH HIEK ellenőrző állománya után

21 455

-

8 350

22,88

Kimenőruházat és sportfelszerelés értéke az áthelyezett állomány katonai ruházati anyagainak elszámolásához

22 210


Ruházati kiegészítő és felszerelési anyagok

Tervezési tétel: 302020020 (CSHSZ VII. rész 3/c melléklet)


Jogcím

Jogcím-kód

Normakód

Megjegyzés

1.

2.

3.

Illetmény (Ft)

Alapfel-

szerelés

Utánpótlás

1 évre

1 napra

Katonaszakács-, pék-, hentes kiegészítő illetménye

21 600

41 050

10 710

29,34

(1)    Utánpótlás csak az igénybevétel napjaira számítható.

(2)    A gazdálkodó és az utalt katonai szervezet sor és tartalékos állománya elhelyezésének időtartamára nem illetményes.

(3)    Sorkatonai beosztású szerződéses laktanyai elhelyezése esetén felszámítható.

(4)    Az MH Honvéd Folyami Flottila hajóin lévő fekhelyekre is illetményes.

Őr (fűtetlen őrhelyenként)

21 601

26 200

5 210

14,27

Motorkerékpár

21 602

5 970

2 730

7,48

Gyengélkedő szobai ágy

21 603

26 700

3 860

10,58

Tiszti, tiszthelyettesi ügyeleti, szolgálati fekhely

(1) (4)

21 604

39 500

2 130

5,84

Polgári őri fekhely

21 605

18 200

984

2,70

Nőtlen tiszti-, átvonuló-, nővér-, stb. szállás fekhelyenként

(1) (2) (3)

21 611

23 100

2 400

6,58

Tiszt étkezde (átlag ebédadag alapján)

21 620

810

170

0,47

Kórházi ágy

21 630

65 660

11 600

31,78

Eü. vizsgáló, kezelő, fizikoterápiás fekhely

21 636

29 250

1 650

4,52

MH HIEK ellenőr és kísérő csoportonként

21 640

-

6 250

17,12

Szolgálati őrkutya felszerelés

Őrkutya

21 660

12 370

1 480

4,05

Kiképzési csoportonként (4 vagy több kutya után)

21 661

8 470

1 620

4,44



Kiképzési irodaszer

Tervezési tétel: 301010310 (CSHSZ VII. rész 3/d melléklet)


Jogcím

Jogcímkód

Normakód

Megjegyzés

2.

3.

Illetmény (Ft)

Utánpótlás

1 évre

1 napra

Hivatásos és szerződéses főtiszt, tiszt

11 110

1 813

4,97

(1)    A tanév kezdetekor készpénzben kifizethető. Nem honvédségi ösztöndíjasnak, levelező és tanszervásárlási kedvezményben részesülő polgári felsőfokú tanintézetben tanuló hallgatónak nem illetményes. Kizárólag a képzést végző tanintézet számíthatja fel.

(2)    Tanfolyamonként a kiképző katonai szervezetnél számítható fel.

(3)    A tagozatos gimnázium és szakközépiskola követelmények szerinti kiképzési irodaszerek szükségletének fedezetét naptári évenként a költségvetési előirányzat módosításban kell igényelni.

Nemzetvédelmi Egyetem hallgatója

(1)

11 111

1 700

4,66

Főtiszt, tiszt, továbbképző iskolai hallgató

(1)

11 112

1 700

4,66

Katonai főiskolai hallgató

(1)

11 113

1 700

4,66

Hivatásos és szerződéses zászlós, tiszthelyettes és tisztes

11 120

900

2,47

Tiszthelyettesi iskolai hallgató

11 121

1 700

4,66

Sorállomány, sorkatonai beosztású szerződéses

11 130

250

0,68

Tartalékos tiszti, tiszthelyettesi hallgató

11 132

-

3,45

Szaktanfolyamon lévő sorállomány után kiegészítés

(2)

11 133

80

-

Kiképzésre behívott tartalékos állomány

11 141

-

3,45

Műszaki rajzoló (állománytáblás)

11 150

8 300

22,74

Középiskolai, gimnáziumi növendék

(3)

11 160

1 850

5,07

Honvédségi közalkalmazott

11 170

250

0,68


Írószer, egyéb irodaszer

Tervezési tétel: 301010310 (CSHSZ VII. rész 3/e melléklet)

 

Illetmény

Jogcím kód

Illetmény

Jogcím kód

Típus

Egy évre (Ft)

Típus

Egy évre (Ft)

11 201

I.

3 200

11 205

V.

33 800

11 202

II.

6 500

11 206

VI

61 300

11 203

III.

13 500

11 207

VII

100 800

11 204

IV.

23 310

11 208

VIII.

296 000


Vegyes nyomtatvány

Tervezési tétel: 301010210 (CSHSZ VII. rész 3/f melléklet)

Jogcím kód

Illetmény

Jogcím kód

Illetmény

Típus

Egy évre (Ft)

Típus

Egy évre (Ft)

11 301

1.

224 000

11 303

3.

13 600

11 302

2.

45 600

11 304

4.

3 200



Irodai papír

Tervezési tétel: 301010110 (CSHSZ VII. rész 3/e melléklet)

Jogcím kód

Illetmény

Jogcím kód

Illetmény

Típus

Egy évre (Ft)

Típus

Egy évre (Ft)

11 401

I.

2 660

11 405

V.

26 200

11402

II.

5 100

11 406

VI.

47 800

11 403

III.

10 600

11 407

VII.

78 500

11 404

IV.

18 200

11 408

VIII.

238 000

Megjegyzés:

A 115/2000. (VI. 30.), valamint a 1054/2000. (VI. 30.) Kormány határozatok alapján országosan kiemelt termékek közé felvéve az iratgyűjtők, dossziék (szalagos irományfedél, okmánytartó /hajtogatós, pólyás/, gyorsfűző, iratrendező.) Az ellátás pénzkeretgazdálkodás keretében az irodai papír terhére valósul meg.


Nyomdai papírok

Tervezési tétel: 301010110


A szükségletet minden évben a következő évre előre kell tervezni és a költségfedezetet május 31-ig igényelni az MH RSZF-től. A pénzkeret felhasználását az indokolt igénybejelentés alapján az MH RSZF engedélyezi, amelyet a „Felszámítási kimutatás”-ban kell rögzíteni.


Textiltisztítás, javítás, karbantartás, szolgáltatás

Tervezési tétel: 301010811 (CSHSZ VII. rész 3/g melléklet)


Jogcím

Jogcímkód

Normakód

Megjegyzés

2.

3.

Illetmény (Ft)

Utánpótlás

1 évre

1 napra

Sorállomány

12 000

10 140

27,78

(1)    Csak az igénybevétel időtartamára számolható el. A gazdálkodó és utalt katonai szervezetek sor és tartalékos állománya elhelyezésének időtartamára nem illetményes.

(2)    Sorkatonai beosztású szerződéses állomány laktanyai elhelyezése esetén is illetményes.

(3)    A növendéki munkaruha tisztítás, karbantartás költségfedezetét az általános egyéni védőeszközökre előírtak szerint kell igényelni.

(4)    Külön terv szerint.

(5)    Az MH Honvéd Folyami Flottila hajóin lévő fekhelyekre is illetményes.

Tartalékos tiszti, tiszthelyettesi hallgató

12 001

10 140

27,78

Sorkatonai beosztású szerződéses

12 002

10 140

27,78

Tartalékos állomány

14 napnál hosszabb időre behívott állomány

 

12 011

10 140

14 napnál rövidebb időre („M” szemle, gyakorlat, kiképzés) behívott és azon hadiruházatban résztvevő állomány részére bevonulásonként kifizetendő mosatási költségtérítés.

12 012

186

-

Fekhelyek

Gyengélkedő szobában

12 020

8 210

22,49

Nőtlen tiszti-, nővér-, stb. szállóban, szálláson

(1) (2)

12 021

-

8,39

Átvonulási szálláson

(1) (5)

12 022

-

33,98

Ügyeletes tiszti, tiszthelyettesi

12 024

41 280

113,10

Hadkiegészítő parancsnokság ügyeleti

12 025

-

-

Hadkiegészítő parancsnokságon ügyeleti szolgálatot adó állománynak mosatási térítés címén kifizetendő személyenként

12 026

650

-

Fegyveres biztonsági őri

12 027

4 600

12,60

Tiszti étkezde átlag ebédadag szám alapján

12 035

-

2,31

Hallgatói állomány

Katonai főiskolákon

12 041

10 140

27,78

Tiszthelyettesi iskolákon

12 042

10 140

27,78

Középiskolai, gimnáziumi növendék

(3)

12 045

10 140

27,78

Technikus, szerelő és gépjárművezető után kiegészítés

12 050

2 370

6,49

Díszelgő (Budapest Őrezred) és zenész állomány

12 060

1 300

3,56

Kórházi ágy

12 100

26 860

73,59

Vizsgáló, kezelő, fizikoterápiás fekhely (eü)

12 101

28 440

77,92

Általános egyéni védőeszköz karbantartás

(4)

12 888

-

 



Munka és védőruházat

Tervezési tétel: 302020017 (CSHSZ VII. rész 3/h melléklet)

Jogcím

Jogcímkód

Normakód

Megjegyzés

1.

2.

Illetmény (Ft)

Alapfel
szerelés

Utánpótlás

1 évre

Fegyveres biztonsági őr

13 040

107 300

25 200

Általános egyéni védőeszköz (1)

13 888

 

(1) Külön terv szerint


Ruházati költségtérítés

Tervezési tétel: 101020121

Jogcím

Jogcímkód

Normakód

Megjegyzés

2.

Illetmény (Ft)

Utánpótlás

1 évre

Honvédségi közalkalmazott

13 039

25 000

*,

A határozat aláírásának napja: 2001. március 28.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére