• Tartalom

2305/2002. (X. 10.) Korm. határozat

2305/2002. (X. 10.) Korm. határozat1

a területfejlesztés aktuális feladatairól2

2008.06.30.

1. A Kormány az előterjesztés mellékleteiben foglalt regionális és megyei középtávú területi fejlesztési igényeket a további tervező munka alapjául elfogadja. Az érintett miniszterek részletesen vizsgálják meg: a fejlesztési igények közül melyek megvalósítását lehet 2003-ra ütemezni, – melyek építhetők be a Nemzeti Fejlesztési Terv szektorális és regionális operatív programjaiba, – melyek megvalósítása történhet meg kizárólag hazai források felhasználásával. E vizsgálatok eredményéről, valamint a megvalósításra nem javasolt fejlesztésekről szakmai indoklás megküldésével értesítsék a MeH területfejlesztési politikai államtitkárát.

Felelős: a vizsgálat elvégzéséért: belügyminiszter, egészségügyi, szociális és családügyi miniszter, foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter, földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, gazdasági és közlekedési miniszter, gyermek-, ifjúsági és sportminiszter, informatikai és hírközlési miniszter, környezetvédelmi és vízügyi miniszter, nemzeti kulturális örökség minisztere, oktatási miniszter, pénzügyminiszter

a koordinációért: Miniszterelnöki Hivatal területfejlesztési államtitkára

Határidő: a Nemzeti Fejlesztési Terv operatív programjai kidolgozásával egy időben, de legkésőbb, 2002. október 31.

2.3

3. A közvetlen területfejlesztési célú előirányzatok felhasználása szabályainak kialakításakor gondoskodni kell arról, hogy a megyei támogatási keretek felosztásakor és felhasználásakor a legkedvezőtlenebb helyzetű kistérségek felzárkóztatása prioritást kapjon.

Felelős: Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter

Határidő: 2003. február 28.

4. A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter és a pénzügyminiszter tegyen javaslatot a leghátrányosabb helyzetű megyék részére biztosított támogatás integrált felhasználásához szükséges intézkedésekre.

Felelős: Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, pénzügyminiszter

Határidő: 2003. január 31.

5.4

6.5 A területfejlesztést közvetve és közvetlenül szolgáló támogatási rendszereket működtető miniszterek a támogatásokról és az azok segítségével megvalósuló fejlesztésekről éves gyakorisággal készítsenek területi értékeléseket, és azokat küldjék meg a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter részére. A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter a beérkezett tárca anyagok felhasználásával évente május 31-ig tájékoztassa az Országos Területfejlesztési Tanácsot arról, hogy a központi támogatások a területfejlesztési politika céljaival mennyire voltak összhangban.

Felelős: >az értékelések kidolgozásáért: érintett miniszterek

Határidő: minden év április 30.

7. A területfejlesztéssel összefüggő feladatok ellátásába be kell vonni a civil szervezeteket. Ehhez a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter adjon módszertani segítséget.

Felelős: Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, belügyminiszter, egészségügyi, szociális és családügyi miniszter, foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter, földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, gazdasági és közlekedési miniszter, gyermek-, ifjúsági és sportminiszter, informatikai és hírközlési miniszter, környezetvédelmi és vízügyi miniszter, nemzeti kulturális örökség minisztere, oktatási miniszter

Határidő: 2002. december 31.

8. Támogatni kell a regionális politikával kapcsolatos ismeretek javítását, az EU-csatlakozás következményeiről az ismeretek elmélyítését, továbbá a hátrányos helyzetű térségekben esetenként tapasztalható eredményes fejlesztési módszerek elterjesztését és a lakosság településfejlesztésbe történő bevonását célzó sikeres kezdeményezések országos megismertetését.

Ennek érdekében a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter és a belügyminiszter a célszerű intézkedésekre (pályázati rendszer, ösztöndíj, hírlevél, a média ez irányú felhasználása stb.) dolgozzon ki javaslatokat.

Többek között szükséges egy ,,Regionális – kistérségi hírlevél'' rendszeres megjelentetése feltételeinek megteremtése. Ezen túl pedig a regionális politikával kapcsolatos ismeretek javítása, a régiók és a kistérségeken belüli kommunikáció erősítése, az EU-csatlakozásra való felkészülés eredményessége érdekében ki kell dolgozni az előterjesztésben foglaltak szerinti televíziós programcsomag tartalmát, a nézettség szempontjából számításba vehető kereskedelmi televízió-társaságokkal történő együttműködés lehetséges formáját, a szükséges források biztosításának módját.

Felelős: Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, belügyminiszter

Határidő: 2002. október 15.

9. Ki kell alakítani a Regionális Fejlesztési Holding új stratégiáját olyan módon, hogy az minél jobban szolgálja az Európai Uniós csatlakozásra történő felkészülést, a csatlakozást követő teendők ellátását.

Ennek keretében megkülönböztetett figyelmet érdemel a kistérségi társulások programalkotó, -megvalósító tevékenységének támogatása, az induló kis- és középvállalkozások tőkehelyzetének javítása, a kistérségekben, kisebb településeken is elérhető pénzügyi szolgáltatások színvonalának emelése. Mindennek egyik lehetséges módja – a meglévő kereskedelmi banki kapcsolatokon túl – a szövetkezeti hitelintézetekkel történő együttműködés fejlesztése, megerősítése.

Ki kell munkálni az RFH szerepét az EU támogatáspolitikájával harmonizáló társfinanszírozási mechanizmusok kialakításában, működtetésében; a kockázati tőkebefektetések EU konform rendszerének kialakításában; a kockázatok mérséklését szolgáló speciális garanciaalap létrehozásában, a hosszú távú projektfinanszírozás és intézményfejlesztés feltételeinek megteremtésében.

Mindezekre tekintettel kell kidolgozni az MFB-vel történő együttműködés tartalmi, formai kereteit.

Az e pontban meghatározott intézkedések eredményeiről a Gazdasági Kabinetet tájékoztatni kell.

Felelős: Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, gazdasági és közlekedési miniszter, pénzügyminiszter

Határidő: 2002. október 15.

1

Megjelent: Határozatok Tára 2002. évi 46. szám.

2

A határozatot az 1493/2011. (XII. 27.) Korm. határozat 2. pont b) alpontja visszavonta 2012. január 1. napjával.

3

A 2. pontot a 2241/2003. (X. 1.) Korm. határozat 1. pontja hatályon kívül helyezte.

4

Az 5. pontot a 2041/2005. (III. 23.) Korm. határozat 1. pontja hatályon kívül helyezte.

5

A 6. pont az 1042/2008. (VI. 30.) Korm. határozat 1. pont 1.24. alpontja és 5. pontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére