• Tartalom

10/2003. (V. 6.) IM–BM–PM együttes rendelet

10/2003. (V. 6.) IM–BM–PM együttes rendelet

a büntetőeljárás során keletkezett iratokból másolat adásáról1

2010.04.01.

A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 604. §-a (2) bekezdésének m) pontjában kapott felhatalmazás alapján – a legfőbb ügyésszel egyetértésben – a következőket rendeljük el:

1. § A büntetőeljárásban résztvevő személy kérelmére nem hiteles vagy – külön kérelem esetén – hiteles másolatot kell kiadni arról az eljárás során keletkezett iratról, amelyről készült másolat birtoklására a kérelmező a Be. alapján jogosult.

2. § (1) A nyomozás befejezéséig a gyanúsított, a védő, a fiatalkorú törvényes képviselője, a sértett és képviselője másolatot kaphat a szakvéleményről, valamint az olyan nyomozási cselekményről készült iratról, amelyeknél jelenlétüket a Be. lehetővé teszi; az egyéb iratról pedig akkor, ha ez a nyomozás érdekeit nem sérti. A sértett a nyomozás során keletkezett más iratokról a tanúkénti kihallgatását követően kaphat másolatot.

(2) A feljelentő részére – ha nem az (1) bekezdésben felsoroltak valamelyike – csak a feljelentésről adható másolat.

(3) Ha a terheltnek a Be. 179. §-a (1) bekezdése szerinti kihallgatására, a védő kirendelésére, illetőleg meghatalmazására az irat keletkezését követően került sor, az (1) bekezdés szerinti iratról másolat kiadására a terhelt az első kihallgatására történő idézés kézbesítésétől, a védő a kirendelésről szóló határozat kézbesítésétől, illetőleg a meghatalmazás benyújtásától fogva jogosult.

(4) A nyomozás befejezését követően

a) a terhelt, a védő és a fiatalkorú törvényes képviselője másolatot kaphat a nyomozás azon iratairól, amelyeknek a megismerésére a Be. 193. §-a (1) bekezdése alapján jogosult,

b) a sértett és képviselője másolatot kaphat a nyomozás azon iratairól, amelyeknek a megismerésére a Be. 229. §-a (2) bekezdése alapján jogosult.

(5)2 A bírósági eljárásban a vádlott, a védő, a fiatalkorú törvényes képviselője, a sértett, a magánvádló, a pótmagánvádló, a magánfél és a felsoroltak képviselője részére – ha a Be. eltérően nem rendelkezik – a másolat kiadása nem korlátozható.

(6) Az egyéb érdekelt és képviselője részére az iratokból az őt érintő körben adható másolat. A tanú részére a vallomását tartalmazó jegyzőkönyvről, illetőleg jegyzőkönyvrészről adható másolat.

3. § (1) Nem adható másolat

a) az eljáró hatóság határozatának tervezetéről,

b) a bíróság tanácsülésének jegyzőkönyvéről,

c) a kisebbségi véleményen lévő bíró írásbeli véleményéről,

d)3 a Be. 186. § (4) bekezdésében foglaltak kivételével az ügyész nyomozásra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazó iratokról,

e) a zártan kezelt iratokról és adatokról,

f) azokról az iratokról, illetőleg az azokban lévő adatokról, amelyek kiadását törvény tiltja vagy korlátozza.

(2)4 A minősített adatot tartalmazó irat másolására, a másolat kezelésére a Be. 70/C. § (5) bekezdését, a tanú zártan kezelt személyi adataira vonatkozóan a Be. 96. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezést kell alkalmazni.

4. § (1) A másolat kiadása ellen nincs helye jogorvoslatnak.

(2) A másolat kiadásának megtagadásáról határozatot hoz

a) a hatáskörrel rendelkező, illetékes nyomozó hatóság eljáró nyomozó szervének vezetője vagy az általa feljogosított személy,

b) az ügyben eljáró ügyész,

c) az ügyben eljáró nyomozási bíró, egyesbíró, a tanács elnöke és a büntetés-végrehajtási bíró.

(3) A másolat kiadását megtagadó határozat ellen külön jogorvoslatnak van helye.

5. § (1)5 A másolatot fénymásoló, írógép vagy – a jogosult beleegyezése esetén – más technikai eszköz segítségével kell elkészíteni.

(2) Ha a kérelmező a másolat kiadását írásban kéri, az erre irányuló beadványát az iratanyagban kell elhelyezni.

(3)6 A másolatot az ügyfélfogadási időben kell kiadni. A hatóság vezetője, illetőleg a bíróság elnöke engedélyezheti a másolatnak az ügyfélfogadási időn túli időpontban történő kiadását. A kiadott másolatról az ügyiratban elhelyezett jegyzéket kell vezetni oly módon, hogy abból a másolatot kérő neve és eljárásjogi helyzete, az irat megnevezése, a másolat kezdő és befejező oldalszáma, a másolatért fizetett illeték összege, illetőleg a másolat kiadásának illetékmentessége, valamint a kiadás kelte kitűnjék.

(4) A hiteles másolaton a keltezéssel, a hitelesítő aláírásával és a hatóság vagy a bíróság bélyegzőjének lenyomatával ellátott záradék igazolja, hogy a másolat szövege szó szerint megegyezik az eredeti irat szövegével. A hitelesítésre a hatóság vezetője, illetőleg a bíróság elnöke által kijelölt ügyintéző jogosult.

(5)7 A másolatért – ha az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) másként nem rendelkezik – az Itv. mellékletének IV. címében meghatározott összegű illetéket kell megfizetni.

6. § (1) Az iratmásolat birtoklására jogosult személy a birtokában lévő technikai eszköz (a továbbiakban: saját technikai eszköz) segítségével másolatot készíthet a saját részére azokról az iratokról, amelyek birtoklására jogosult, feltéve, hogy az ilyen módon végzett iratmásolás nem jár az összefűzött iratanyag megbontásával.

(2) Az iratmásolásra az ügyben eljáró hatóság vagy bíróság hivatalos helyiségében – a hatóság vagy a bíróság jelen lévő tagjának vagy ügyviteli alkalmazottjának ellenőrzése mellett – az ügyfélfogadási időben kerül sor. Az iratot a hatóság vagy a bíróság épületéből kivinni nem lehet, a hatóság vezetője, illetőleg a bíróság elnöke engedélyezheti az iratmásolásnak az ügyfélfogadási időn túli időpontban történő elvégzését.

7. § (1) Ez a rendelet 2003. július 1-jén lép hatályba.

(2)8

Melléklet a 10/2003. (V. 6.) IM–BM–PM
együttes rendelethez9


INGYENESEN KIADOTT IRATMÁSOLATOK JEGYZÉKE
Eljáró hatóság megnevezése

Szerv megnevezése

Szám:

INGYENESEN KIADOTT IRATMÁSOLATOK JEGYZÉKE

a Be. 70/B. §-ának (2) bekezdése, valamint az (5) bekezdésének a) pontja alapján,
figyelemmel az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 57. §-a (2) bekezdésének e) pontjára,
első alkalommal – illetékmentesen – kiadott iratokról

Az iratmásolatot kérő neve
és eljárásjogi helyzete

Az irat megnevezése,
amelyről a másolatot kérték

Kezdő és befejező oldalak száma

Dátum

Elektronikus
formában történt-e
az irat kiadása?

Átvevő aláírása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

A rendeletet a 12/2018. (VI. 12.) IM rendelet 67. § a) pontja hatályon kívül helyezte 2018. július 1. napjával.

2

A 2. § (5) bekezdése a 16/2006. (VIII. 14.) IRM–PM együttes rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

3

A 3. § (1) bekezdés d) pontja a 29/2009. (VIII. 7.) IRM–PM együttes rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

4

A 3. § (2) bekezdése a 8/2010. (III. 25.) IRM–PM együttes rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

5

Az 5. § (1) bekezdése a 16/2006. (VIII. 14.) IRM–PM együttes rendelet 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

6

Az 5. § (3) bekezdésének harmadik mondatát a 16/2006. (VIII. 14.) IRM–PM együttes rendelet 2. § (2) bekezdése iktatta be.

7

Az 5. § (5) bekezdése a 16/2006. (VIII. 14.) IRM–PM együttes rendelet 2. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

8

A 7. § (2) bekezdését a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 18. §-ának 80. pontja hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére