• Tartalom

1113/2003. (XI. 11.) Korm. határozat

1113/2003. (XI. 11.) Korm. határozat

a közigazgatási szolgáltatások korszerűsítési programjáról1

2010.05.29.

A Kormány a közigazgatási rendszer korszerűsítését, a közfeladatok minőségi ellátását, valamint a kistérségek és régiók megerősítését szolgáló program végrehajtása érdekében az alábbi, 2005-ig szóló feladatokat határozza meg:

I. A kistérségek

1.2

2. Javaslatot kell kidolgozni a kistérségek államigazgatási funkciói ellátásának két fő modelljére. Ennek érdekében meg kell vizsgálni a feladatoknak a kistérségi hivatal keretében, illetve a székhelyközség polgármesteri hivatalának jegyzője által történő ellátásához szükséges jogszabály-módosításokat, igazgatási, költségvetési előnyöket és hátrányokat.

Felelős: belügyminiszter, Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter

Határidő: a hatáselemzésre: 2004. február 29., szabályozási koncepció kidolgozására: 2004. április 30., jogszabályszöveg kidolgozására: 2004. június 30.

II. A régiók

1. Előterjesztést kell benyújtani a tervezési-statisztikai régiók fejlesztési régiókká alakításának koncepciójára, amelynek során e területi egységek a területfejlesztés mellett a gazdaságfejlesztés-tervezés és koordináció, valamint az uniós támogatások fogadásának legfontosabb szereplőivé válhatnak.

Felelős: európai integrációs ügyek koordinációjáért felelős tárca nélküli miniszter, Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, belügyminiszter az érintett miniszterek bevonásával

Határidő: 2004. január 31.

2.3 Ki kell munkálni a regionális önkormányzatok felállításához szükséges szabályozási koncepciót, aminek ki kell terjednie a regionális önkormányzat szervezetének, működésének alapelveire, az ellátandó önkormányzati feladatokra, a regionális önkormányzatok finanszírozására.

Felelős: belügyminiszter, Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, igazságügy-miniszter, pénzügyminiszter

Határidő: a törvényjavaslat benyújtására: 2004. szeptember 30.

3. Meg kell határozni a fejlesztési régiókban ellátandó nagyobb térségi szervezést igénylő ágazati szolgáltatások és államigazgatási feladatok, valamint a területi államigazgatási szervek illetékességi körét, továbbá a regionális közigazgatási hivatalok feladat- és hatáskörét. Ennek keretében javaslatot kell tenni a szükséges szervezeti átalakításra.

Felelős: Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, belügyminiszter, érintett miniszterek

Határidő: a szervezeti átalakítást tartalmazó tervezet benyújtására: 2003. december 31., a szükséges jogszabályok kidolgozására: 2004. február 29.

III. A közigazgatás átláthatóságának és hatékonyságának a megerősítése

1. Növelni kell a központi közigazgatási szervek stratégiai szerepét. A minisztériumok a Kormány programjának megvalósítását szolgáló ágazati stratégiák kidolgozásában és végrehajtásában vállaljanak szerepet. Ennek érdekében:

a)4

b) az átláthatóság, az összehangolhatóság és a közös informatikai háttér megteremthetősége érdekében ki kell dolgozni az országos közhitelű nyilvántartások továbbfejlesztésének az irányait.

Felelős: informatikai és hírközlési miniszter, Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, belügyminiszter

Határidő: 2004. március 31.

2.5

3. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény tervezetével össze kell hangolni az ágazatok különös eljárási szabályait.

Felelős: érintett miniszterek a belügyminiszter koordinálásával

Határidő: 2004. szeptember 30.

4.6

5. Egységes módszertan közreadásával kell segíteni az Európai Unióban kidolgozott CAF rendszer (Common Assessment Framework) bevezetését és alkalmazását a közigazgatási szerveknél. Ehhez kapcsolódóan pályázati úton elérhető támogatásokat kell biztosítani oly módon, hogy a kistérségek abban külön kerüljenek preferálásra.

Felelős: belügyminiszter, Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter

Határidő: 2003. december 31.

6. Egységes ügyfélfogadási és ügyféltájékoztatási rendet kell bevezetni az államigazgatási szervek tekintetében, a szolgáltató közigazgatás megvalósítására figyelemmel. Törekedni kell arra, hogy az ügyfélszolgálati irodák az állampolgárok által könnyen elérhető helyen működjenek, és az ügyfelek igényeihez jobban igazodó időpontban tartsanak nyitva.

Felelős: érintett miniszterek a belügyminiszter koordinálásával

Határidő: 2004. szeptember 30.

7. Át kell tekinteni az önkormányzati polgármesteri hivatalok ügyfélfogadási rendszerét, különös tekintettel az úgynevezett rövidített határidejű ügyintézés alkalmazására. Módszertani segítséget kell nyújtani az önkormányzatok ügyfélfogadási, valamint ügyfélszolgálati tevékenységének továbbfejlesztéséhez.

Felelős: belügyminiszter

Határidő: az elemzésre: 2004. február 29., a módszertani segédlet elkészítésére: 2004. május 31.

IV. Az önkormányzati rendszer korszerűsítése

1.7

2. A közigazgatási rendszer korszerűsítési programjában foglaltaknak megfelelően át kell alakítani az önkormányzatok finanszírozására, a gazdálkodásra, továbbá a gazdálkodás ellenőrzésére vonatkozó szabályokat. Ezen belül kiemelten áttekinthetővé kell tenni a helyi önkormányzatokat megillető normatív állami hozzájárulások (,,normatívák'') rendszerét; kiszámíthatóvá kell válnia az önkormányzatokat megillető központi költségvetési kapcsolatokból származó bevételek alakulásának; valamint biztosítani szükséges a kormányzati források koordinációját.

Felelős: pénzügyminiszter, belügyminiszter

Határidő: 2004. június 30.

3. Az állampolgári esélyegyenlőség, a hozzáférhetőség, a közszolgáltatások egységes minőségének és hatékonyságának biztosítása, a közszolgáltatások korlátozott piaci viszonyok között tartása figyelembevételével el kell készíteni a településüzemeltetés általános szabályainak koncepcióját, illetőleg jogi szabályozását.

Felelős: belügyminiszter az érintett miniszterek bevonásával

Határidő: a koncepció benyújtására: 2004. június 30., a jogszabálytervezet kidolgozására: 2004. november 30.

4. A különböző támogatási források hatékony felhasználása érdekében szükséges a pályázatok megalapozását segítő központi adatbázis kialakítása, továbbá biztosítani kell a települési önkormányzatok hozzáférését ezen adatbázisokhoz.

Felelős: az európai integrációs ügyek koordinálásáért felelős tárca nélküli miniszter, informatikai és hírközlési miniszter, belügyminiszter

Határidő: 2004. június 30.

V. Elektronikus közigazgatás

1. Az elektronikus közigazgatás megvalósításához szükséges intézkedésekről a Magyar Információs Társadalom Stratégia részeként készüljön előterjesztés, mely biztosítja a központi közigazgatás és az önkormányzatok egységes szemléletű informatikai és szolgáltatásközpontú fejlesztését.

Felelős: informatikai és hírközlési miniszter, Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, belügyminiszter az érintett miniszterek bevonásával

Határidő: azonnal

2–3.8

4. Az Interneten keresztül történő, ügyfél-azonosítást vagy adatbázis-hozzáférést szükségessé tevő elektronikus ügyintézést, illetve on-line díj- és illetékfizetést megvalósító szolgáltatást – az erőforrásokkal való hatékony gazdálkodás érdekében – valamennyi központi közigazgatási szerv vonatkozásában a kormányzati portálon mint ügyfélkapun keresztül elérhetővé kell tenni.

Felelős: Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, informatikai és hírközlési miniszter

Határidő: azonnal, a rendelet kiadására: 2004. január 31.

5.9 Az elektronikus közigazgatáshoz kapcsolódó informatikai fejlesztések a Magyar Információs Társadalom Stratégiához illeszkedően támogathatók a költségvetésből.

Felelős: informatikai és hírközlési miniszter, Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter az érintett miniszterek bevonásával

Határidő: azonnal

VI. Záró rendelkezések

1. Előterjesztést kell benyújtani a közigazgatás területi rendszere korszerűsítésének irányelveit tartalmazó országgyűlési határozat tervezetéről.

Felelős: belügyminiszter

Határidő: 2003. november 12.

2. Az érintett minisztereknek a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter útján be kell számolniuk a Kormánynak e határozat végrehajtásáról.

Felelős: érintett miniszterek, Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter

Határidő: 2004. június 30.

3. Ez a határozat a közzététele napján lép hatályba.

4. A hatálybalépéssel egyidejűleg hatályát veszti a közigazgatás reformjáról szóló 1100/1996. (X. 2.) Korm. határozat, valamint a közigazgatás továbbfejlesztésének 2001–2002. évekre szóló kormányzati feladattervéről szóló 1057/2001. (VI. 21.) Korm. határozat.

1

A határozatot az 1380/2011. (XI. 8.) Korm. határozat 4. pontja hatályon kívül helyezte 2011. november 9. napjával. Alkalmazására lásd e határozat 7. pontját.

2

Az I.1. pontot az 1028/2005. (III. 23.) Korm. határozat 1. pontja hatályon kívül helyezte.

3

A II/2. pont az 1075/2004. (VII. 31.) Korm. határozat 7. pontja szerint módosított szöveg.

4

A III.1.a) pontot az 1028/2005. (III. 23.) Korm. határozat 1. pontja hatályon kívül helyezte.

5

A III.2. pontot az 1028/2005. (III. 23.) Korm. határozat 1. pontja hatályon kívül helyezte.

6

A III.4. pontot az 1028/2005. (III. 23.) Korm. határozat 1. pontja hatályon kívül helyezte.

7

A IV.1. pontot az 1028/2005. (III. 23.) Korm. határozat 1. pontja hatályon kívül helyezte.

8

Az V.2–V.3. pontot az 1028/2005. (III. 23.) Korm. határozat 1. pontja hatályon kívül helyezte.

9

Az V. pont 5. alpontja az 1119/2010. (V. 13.) Korm. határozat 1. pont 1.58. alpontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére