• Tartalom

47/2003. (IV. 3.) Korm. rendelet

47/2003. (IV. 3.) Korm. rendelet

a legkedvezőtlenebb helyzetű megyék – Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg – felzárkóztatására szolgáló keretek felhasználásáról1

2008.07.01.

A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről szóló 2002. évi LXII. törvény (a továbbiakban: Tv.) 57. §-a (7) bekezdésének c) pontjában kapott felhatalmazás alapján a Kormány a következőket rendeli el:

Általános rendelkezések

1. § A megyék részére elkülönített támogatási keretösszegek rendeltetése a megyék társadalmi-gazdasági helyzetének javulását elősegítő fejlesztések támogatása, különös tekintettel a leghátrányosabb helyzetű kistérségeik felzárkóztatására.

2. § E rendelet hatálya kiterjed a Tv. 57. §-ának (4) bekezdésében felsorolt támogatási célprogramok, fejezeti kezelésű előirányzatok, valamint a Munkaerőpiaci Alap aktív foglalkoztatási eszközeiből elkülönített támogatási keretösszegek felhasználására.

Az elkülönített keretek felhasználása

3. § Az érintett megyei területfejlesztési tanácsok a részükre biztosított keretek felhasználása során az adott célelőirányzat céljait is figyelembe véve előnyt biztosítanak a megye gazdasága fejlődését, a vállalkozások élénkítését szolgáló projektek támogatásának.

4. § Az előirányzatokért felelős miniszterek és a megyei területfejlesztési tanácsok elnökei közötti megállapodás tartalmazza:

a) a megye részére az egyes előirányzatok figyelembevételével elkülönített keretek összegét, továbbá a 2004., 2005. és 2006. évekre vonatkozó kötelezettségvállalás mértékét;

b) a megyei és a kistérségi fejlesztési programok megvalósítását elősegítő prioritásokat, amelyekre az elkülönített keretek felhasználhatók;

c) a felek ilyen irányú szándéka esetén arra vonatkozó rendelkezést, hogy a megyei területfejlesztési tanácsok, a megyei és kistérségi sajátosságok rugalmasabb érvényesítése érdekében, az elkülönített keretek megállapodásban rögzített mértékéig – az ágazati-szakmapolitikai célokkal összhangban – eltérhetnek az egyes előirányzatok részletes szabályaiban foglalt támogatási céloktól és feltételektől;

d) annak lehetőségét, hogy az érintett miniszterek egyetértésével két megye megállapodhat egymással a keretek egy részének adott célra történő átadásáról, illetve a forráscseréről;

e) az elkülönített keretek felhasználására vonatkozó pályázati felhívás tartalmának egyeztetését, a megjelentetés módját, a pályázatok benyújtásának helyét és határidejét;

f) az előirányzatokért felelős miniszter kötelezettségvállalását arra, hogy az előirányzatok felhasználására meghirdetett központi pályázatokon a megyéből benyújtott pályázatok is részt vehetnek, függetlenül a megye részére elkülönített keret felhasználásától;

g) az elkülönített keretekre vonatkozó döntések meghozatalának módját, határidejét, a tárca képviseletét, a javaslatokról, illetve döntésekről az előirányzatokért felelős miniszter és az egyéb érintettek tájékoztatási módját és határidejét;

h) a döntéssel adott határidőig le nem kötött keret feletti rendelkezés jogosultságát;

i) a támogatási szerződés megkötésére vonatkozó szabályokat (támogatási szerződés tartalmának előzetes egyeztetése, a támogatás igénybevételének szabályai stb.);

j) az elkülönített keret felhasználásáról az előirányzatokért felelős miniszter rendszeres tájékoztatását;

k) a támogatások felhasználása elszámolására és ellenőrzésére vonatkozó szabályokat;

l) az elkülönített keret felhasználásával megvalósult fejlesztéseknek a megye társadalmi-gazdasági fejlődésére vonatkozó hatása éves értékelésének határidejét;

m) a pályázati rendszer működtetésére és a támogatások felhasználásának ellenőrzésére az elkülönített keret 4%-os mértékének felhasználhatóságát.

5. § Az eltérő megyei adottságokat a melléklet szerinti differenciált célkitűzések figyelembevételével célszerű a megállapodásokban érvényre juttatni.

Vegyes rendelkezések

6. § A megyei területfejlesztési tanácsok a pályázati felhívásokat az előirányzatokért felelős miniszterekkel és a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterrel egyeztetve hirdethetik meg.

7. §2

8. § Az előirányzatokért felelős miniszterek gondoskodnak a Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény 61. §-a alapján a megyék által a 2003. évre vállalt kötelezettségeknek a megyék részére e rendelet alapján elkülönített keretösszegeken felül történő teljesítéséről.

Záró rendelkezés

9. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 3. napon lép hatályba.

Melléklet a 47/2003. (IV. 3.) Korm. rendelethez


Az egyes megyék fejlesztési célkitűzései

1. BÁCS-KISKUN MEGYE

A lakosság életminőségének javítása
– Szennyvizek ártalommentes elhelyezése
– Vízművek ivóvízminőség-javító beruházásainak támogatása (arzénmentesítés a határérték feletti településeken)
– Hulladékgazdálkodás
– Roma felzárkóztató programok
– Telepeken, telepszerű lakókörnyezetben élők helyzetének javítása
– Szociális ellátás intézményeinek fejlesztése
– Közmunkaprogramok
– Munkanélküliek oktatási programjai

A megye gazdasági bázisának erősítése, diverzifikálása
– Ipari parkok, ipari területek fejlesztése
– Logisztikai központok kialakítása
– Vállalkozások versenyképességét javító technológiai korszerűsítés
– Turisztikai (zöld-, tanyai, vízi, gyógy-, kulturális, bor-) termékkínálat bővítése
– Idegenforgalmi szálláshely létesítés

A fenntartható vidékfejlesztés (környezeti-gazdasági-települési-társadalmi) feltételeinek megteremtése és gyakorlati alkalmazása
– Erdőprogram
– Mezőgazdasági úthálózat fejlesztése
– Helyi piacok, felvásárlóhelyek kialakítása
– Települések közösségi tereinek fejlesztése
– Tájrehabilitáció
– Élővizek fejlesztése és holtág-rehabilitáció
– Települések külterületi ivóvízhálózatának fejlesztése
– Védett természeti és kulturális értékek megóvása

Komplex gazdaságfejlesztés alkalmazása, különös tekintettel a korszerű vertikumú mező- és élelmiszer-gazdaságra, valamint új, versenyképes, tudásalapú termelő és szolgáltató ágazatok befogadására
– Térségi agrárcentrumok kialakításához szükséges beruházások támogatása
– KKV-k beruházás- és felkészülési támogatása
– Öntözésfejlesztés
– Árvíz-, belvíz-, illetve csapadékvíz-elvezetés
– Szárazságtűrő növények és technológiák támogatása
– Munkahelyteremtő, gazdaságfejlesztő KKV programok beindítása
– Beruházásösztönzés

A gazdasági infrastruktúra fejlesztése (elérhetőség javítása)
– Összekötő és bekötőutak felújítása, kiépítése
– Elkerülő utak fejlesztése
– Határátkelőhelyek fejlesztése

A sajátos történelmi-táji hagyományokból is következően, fürtszerűen összekapcsolódó kistérség-fejlesztési programok alkalmazása
– Modernizációs és e-kommunikációs fejlesztések
– Közkönyvtárak, közösségi házak és múzeumok teleház típusú informatikai-telematikai fejlesztésének támogatása
– Műemlékek, műemlék jellegű épületek, építészeti emlékek felújítása és az azt megelőző kutatás támogatása

2. BÉKÉS MEGYE

A gazdaság versenyképességének erősítése
– Környezetkímélő, a fenntartható fejlődést biztosító beruházások ösztönzése
– Innováció-orientált nagybefektetők megtelepedésének elősegítése
– A beszállítói kapcsolatok fejlesztése
– A kis- és középvállalkozások versenyképességét szolgáló beruházások támogatása
– A munkahelyteremtést, -megtartást szolgáló fejlesztések támogatása
– A turizmus komplex fejlesztése (termékfejlesztés, rendezvények támogatása, minőségi szálláshelyek kialakítása stb.)
– K+F tevékenységek támogatása
– A gazdasági szereplők innovációs készségének javítása
– Az innováció térbeli elterjedésének elősegítése
– A vállalkozási övezet, az ipari parkok és a logisztikai központok fejlesztése

Kistérségek közötti, a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális feltételekben meglévő különbségek mérséklését szolgáló fejlesztések, programok támogatása
– Szociális kistérségi programok támogatása
– A munkahelyteremtést és -megtartást szolgáló fejlesztések támogatása
– Közmunkaprogramok támogatása (kisebbséghez tartozók, hátrányos helyzetűek foglalkoztatása közcélú feladatok megvalósításában)
– A kistérségi fejlesztési programokban szereplő beruházások támogatása
– Agrárberuházások támogatása
– Erdőtelepítés, erdősávok létrehozásának támogatása
– Melioráció- és öntözésfejlesztés támogatása
– A hagyományos kézművesipar, kismesterségek fejlesztésének, újraélesztésének támogatása

A települési életminőség javítása, egészséges, vonzó környezet kialakítása, az épített és természeti értékek megőrzése, a térségi összefüggésekre is figyelemmel
– A belterületi úthálózat kiépítettségének javítása, kerékpárutak egységes hálózatba illeszkedő fejlesztése
– Szennyvízelvezetés és -tisztítás beruházásainak támogatása
– Települési és térségi belvízelvezető rendszerek kiépítése, felújítása
– Térségi hulladékkezelő és -lerakó telepek létesítésének támogatása
– Környezetvédelem, védett természeti értékek megóvása
– A szociális ellátó hálózat infrastruktúrájának fejlesztése
– Műemlékek, műemlék jellegű épületek belső helyreállítása, az azt megelőző kutatások támogatása
– Telepeken, telepszerű lakókörnyezetben élők helyzetének javítása

3. BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE

Gazdasági szerkezetátalakítás, gazdaságfejlesztés
– Befektetésösztönzés
– Kis- és középvállalkozások minőségi fejlesztése
– Szakértői tanácsadás
– Különleges gazdasági programok
– Turisztikai termék- és marketingfejlesztés
– Minőségi szálláshely és az ehhez kapcsolódó vendéglátás fejlesztése

Agrárstruktúra átalakítása és vidékfejlesztés
– Mezőgazdasági üzemek beruházásainak támogatása
– Szaktanácsadás és agrárszolgáltatás
– Melioráció, öntözésfejlesztés
– Erdőtelepítés, erdészeti beruházások
– Alternatív jövedelemszerzést biztosító gazdasági tevékenységek fejlesztése, diverzifikációja

A humán erőforrások (infrastruktúra) fejlesztése
– Kis- és közepes vállalkozások menedzsmentjének képzése, felkészítése az EU csatlakozásra
– Szakképzés fejlesztése
– K+F fejlesztése
– Közmunkaprogramok
– Egészségügyi és szociális intézményhálózat fejlesztése

A közlekedési, települési és környezetvédelmi infrastruktúra fejlesztése
– Belterületi úthálózat fejlesztése
– Közterület rendezés, karbantartás
– Szennyvizek ártalommentes elhelyezése
– Hulladékelhelyezés
– Ár- és belvízvédelem
– Műemlékek, műemlék jellegű épületek belső helyreállítása, az azt megelőző kutatások támogatása
– Védett természeti értékek megóvása

Szektorsemleges területfejlesztési feladatok
– Európa Ház fejlesztése, működtetése
– Konferenciák, rendezvények szervezése, lebonyolítása

Cigányság élethelyzetének javítása
– Emberi erőforrások fejlesztése
– Fizikai életkörülmények javítása
– Kapcsolatépítés, hálózatok kialakítása
– Roma közösség fejlesztés
– Telepeken, telepszerű lakókörnyezetben élők helyzetének javítása

4. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE

A gazdaság versenyképességének erősítése
– Az ipari termelés bővítése és fejlesztése
– Ipari parkok és területek fejlesztése
– Az agrárium jövedelemtermelő képességének javítása, agrárberuházások támogatása
– A turizmus tájkonform fejlesztése
– A turizmus minőségi fejlesztése (szállásférőhely, gyógy-, kulturális és termálturizmus)
– A kis- és középvállalkozások fejlesztése és a gazdasági kooperáció erősítése

Az információs társadalom feltételeinek biztosítása
– A kommunikációs szolgáltatások fejlesztése
– A közösségi elérési helyek számának növelése
– Közoktatási intézmények informatikai fejlesztése

Az emberi erőforrás fejlesztése
– A szaktudás piacképességének erősítése
– Kistelepülések egészségügyi alapellátásának javítása

A műszaki infrastrukturális felzárkózás folytatása
– Termelő infrastruktúra fejlesztése
– A lakhatás körülményeinek javítása
– A korszerű hulladékgazdálkodás feltételeinek megteremtése
– A korszerű szennyvízkezelés feltételeinek megteremtése
– Energetikai rendszerek modernizációja

A természeti és épített környezet állapotának javítása
– Ár- és belvízvédelmi rendszerek fejlesztése
– Öntözésfejlesztés
– Erdősítési és más tájkonform földhasznosítási programok indítása
– Műemlékek, műemlék jellegű épületek belső helyreállítása, az azt megelőző kutatások támogatása

Szolidáris társadalmi törekvések támogatása
– Munkahelyteremtést és -megtartást szolgáló fejlesztések támogatása
– Szociális válságkezelés
– Közmunkaprogramok
– A hátrányos helyzetű csoportok felzárkóztatása
– A cigányság helyzetének javítása
– Telepeken, telepszerű lakókörnyezetben élők helyzetének javítása

Térségi egyenlőtlenségek mérséklése
– Térségi fejlesztési programok, tanulmányok készítése, projekt-előkészítés
– Településközpontok fejlesztése
– A települések összeköttetését és a belső közlekedést segítő, javító fejlesztések
– Összehangolt vidékfejlesztés

5. NÓGRÁD MEGYE

A megye gazdasági pozícióinak érzékelhető javítása, a foglalkoztatás bővítése
– Az ipari szerkezetátalakítás folytatása, új munkahelyek teremtése
– Meglévő ipari üzemek technológiai fejlesztésével, minden piacon értékesíthető termékek előállítási feltételeinek megteremtésével, meglévő munkahelyek megőrzése
– K + F tevékenységek támogatása, az innovációs készségek javítása, térbeli elterjedésének elősegítése
– A kis- és középvállalkozások közötti kooperáció, a beszállítói hálózatok erősítése, a piacra jutási feltételek erősítése
– A gazdasági infrastruktúra bővítése, a meglévő ipari parkok és iparterületek fejlesztése, közöttük az együttműködés megteremtése. A Vállalkozási Övezet tartalmi elemeinek erősítése
– Az idegenforgalom minőségi és mennyiségi fejlesztése. Minőségi szálláshelyek létesítése, idegenforgalmi attrakciók támogatása, a pásztói gyógyvíz hasznosítási program megvalósításának elősegítése

A lakosság képzettségi színvonalának emelése, a munkavállalók szükségessé váló át- és továbbképzésének támogatása
– Összhangban a regionális fejlesztési tervekkel, a megye felsőfokú képzési intézménystruktúrájának bővítése
– A szakképzésnek a várható foglalkoztatási igényekhez történő igazítása
– A középfokú oktatás infrastruktúrájának fejlesztése
– A vállalkozói készségek fejlesztésének támogatása, különös tekintettel az EU tagságból származó követelményekre
– Roma program kidolgozása és megvalósításának előkészítése
– Komplex munkaerőpiaci programok kidolgozása

A műszaki infrastruktúra fejlesztése, különös tekintettel a közlekedési elérhetőség javítására. Az épített és természeti környezet védelme
– A közúthálózat mennyiségi és minőségi mutatóinak érzékelhető javítását eredményező fejlesztések és felújítások megvalósítása
– Vasúti pályarekonstrukció
– Erdőtelepítés
– A ,,közműolló'' szűkítése, szennyvízcsatorna hálózatok és tisztító kapacitások fejlesztésével, a környezet védelme érdekében
– A térségi kommunális hulladékkezelő rendszerek fejlesztése, a meglévő regionális hulladéklerakókhoz történő csatlakozás elősegítése (hulladék-udvarok, átrakók és válogatók)
– A műemléki jelentőségű építészeti értékek jó karba helyezése, megfelelő funkció biztosítása. A várprogram folytatása
– Az élővízforrások és a vízelvezető rendszerek komplex rendszerben kezelt felújítása, fejlesztése

A kistérségek fejlesztési, felzárkóztatási programjainak differenciált támogatása
– Szociális kistérségi program folytatása, új kistérség(ek)ben szociális programok indítása
– Munkanélküliek, hátrányos helyzetű rétegek segítése, közmunka programok és közhasznú munkák indításával
– A szociális földprogram továbbvitele
– A termőterületi adottságok legjobban megfelelő mezőgazdasági kultúrák támogatása. A hűtő- és feldolgozó kapacitás bővítése
– További többfunkciós víztározók létesítése
– Árvíz-, belvíz- és csapadékvíz-elvezetés
– Szolgáltatások fejlesztése
– Lakásépítési program támogatása
– Telepeken, telepszerű lakókörnyezetben élők helyzetének javítása

,,Főutca program'' elindítása. A városközpontok rehabilitációjának és revitalizációjának támogatása.

6. SOMOGY MEGYE

A megye tőkeabszorpciós képességének javítása
– Kis- és középvállalkozások minőségi fejlesztése
– Kis- és középvállalkozások versenyképességének növelését szolgáló beruházások támogatása
– Versenyképes beruházások támogatása (feldolgozóipar, környezetvédelmi technológiák gyártása, illetve a környezet védelmét szolgáló technológiák, valamint beszállítóipari célú beruházások)
– Ipari területek, innovációs központok kiépítését és/vagy fejlesztését segítő beruházások
– K+F tevékenységek támogatása
– A gazdasági szereplők innovációs készségének javítása
– Az innovációt ösztönző programok, kampányok szervezése

Mezőgazdaság és vidékfejlesztés
– Mezőgazdasági beruházások támogatása
– Agrártermékek feldolgozása és kereskedelme
– Öko-alapú gazdálkodás támogatása
– Erdőtelepítési beruházások támogatása
– Melioráció és öntözésfejlesztés támogatása
– Falusi (vidéki) térségek fejlesztése

Minőségi turizmus feltételeinek megteremtése
– A Balaton térségének turisztikai fejlesztése
– A megye természeti és kulturális értékeire épülő turizmus
– A megye szempontjából kiemelt turisztikai rendezvények támogatása
– Kiadványok, promóciós anyagok készítésének támogatása
– Kiemelt gyógy- és termálturizmushoz kapcsolódó fejlesztések támogatása
– A falusi turizmus feltételeinek javítását célzó beruházások támogatása

Emberi erőforrások fejlesztése
– Munkahelyteremtő és -megtartó beruházások
– Roma programok
– Telepeken, telepszerű lakókörnyezetben élők helyzetének javítása
– Az EU csatlakozással kapcsolatos informatikai és nyelvi ismeretek fejlesztése
– Szociális válságkezelés
– Szociális földprogram
– A szociális ellátóhálózat infrastruktúrájának fejlesztése
– Munkanélküliek foglalkoztatása
– Hátrányos helyzetű rétegek foglalkoztatása közmunkaprogramok segítségével

Közlekedési infrastruktúra fejlesztése
– Közúti közlekedés fejlesztése
– A vasúthálózat fejlesztése
– A légiközlekedés fejlesztése
– Önkormányzati törzsvagyonban tartozó utak felújítása és kiépítése
– Határátkelőhelyek fejlesztése
– Kikötői fejlesztés (Barcs)

Környezeti fejlesztés
– Hulladékgazdálkodás
– Természeti értékek védelme
– Szennyvízhálózat fejlesztése
– Szennyvizek ártalommentes elhelyezése
– Bel- és csapadékvíz elvezetését szolgáló beruházások
– A környezet védelmét szolgáló technológiák elterjesztése
– A megye természeti és épített örökségének megőrzése, helyi védett műemlékek külső és belső helyreállítása

Térségi kohézió erősítése
– Kistérségi fejlesztési programok készítése
– A települési funkciók fejlesztése
– Települések köztereinek rendezése
– Térségi marketing eszközök fejlesztése
– Külkapcsolatok fejlesztése

7. SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE

Vállalkozások működését és versenyképességét elősegítő prioritások
– A környezetkímélő és fenntartható fejlődést biztosító fejlesztések támogatása
– Korszerű termelési technológiák meghonosításának támogatása
– Új munkahelyek teremtését és a meglévők megtartását szolgáló fejlesztések támogatása
– A beszállítói kapacitások piaci hátterét biztosító fejlesztések, nagyvállalatok beruházásainak támogatása
– Termékek feldolgozási szintjének javítását szolgáló fejlesztések
– Mikro-, kis- és közép vállalkozások versenyképességét szolgáló fejlesztések támogatása
– A megye mikro-, kis- és közép vállalkozásai megerősödését szolgáló fejlesztések támogatása
– K+F tevékenységek támogatása, a gazdasági szereplők innovációs készségének javítása, az innováció térbeli elterjedésének elősegítése
– Vállalkozások versenyképességét javító technológiai korszerűsítések támogatása
– Minőségbiztosítási rendszerek, vállalatirányítási rendszerek bevezetésének támogatása
– Gazdasági infrastruktúra fejlesztése, ipari parkokban, vállalkozási övezetekben megvalósuló fejlesztések támogatása
– A megye agrárszerkezetének és termékszerkezetének átalakítása a piaci igények figyelembevételével
– Mezőgazdasági, élelmiszeripari termékek feldolgozási fokát javító fejlesztések
– Turisztikai szolgáltatások komplex fejlesztése
– Hagyományos turisztikai célterületek minőségi turisztikai szolgáltatásainak fejlesztése
– Térségi sajátosságokhoz igazodó turisztikai fejlesztések
– Természeti turizmus (horgász-, vadász-, öko-, vízi turizmus) szolgáltatásainak fejlesztése
– Kulturális turizmus
– Erdőtelepítés hagyományos, őshonos erdőtelepítésének támogatása

Az önkormányzatok működését, a lakosság életfeltételeit javító prioritások
– A településrendezési tervek, valamint a települések rövid, közép- és hosszú távú fejlesztéseit meghatározó tanulmányok, tervek és programok készítésének támogatása
– A települések ivóvízhálózatanának felújítását, rekonstrukcióját, a lakosság minőségi ivóvízzel történő ellátását szolgáló fejlesztések támogatása
– A megye szennyvíz-elhelyezési programjával összhangban lévő fejlesztések támogatása
– A települési és térségi belvíz- és csapadékelvezető rendszerek felújítása
– Öblözeti szemléletű belvízrendszerek megvalósítását, rekonstrukcióját szolgáló fejlesztések
– Holtágak, természetes vízi élőhelyek megóvása, rekonstrukciója
– Védett természeti értékek, környezetvédelmi célterületek megóvását szolgáló fejlesztések támogatása
– Szennyvizek ártalommentes elhelyezésének támogatása
– Kistérségi, térségi szemléletű kommunális programok támogatása
– Öntözőrendszerek rekonstrukciója
– Tájrehabilitáció
– Kiemelt jelentőségű műemlékek helyreállítása
– Műemlék kutatás-feltárás támogatása
– Védett építészeti, műemléki értékek célirányos, közösségi, turisztikai célú hasznosítását is szolgáló rekonstrukciók
– Települési funkciók fejlesztése
– A települések elérhetőségét és belső közlekedését javító útfejlesztések támogatása
– Külterületi lakott helyek megközelítését szolgáló útfejlesztések
– Sárrázó program, főútvonalakra felvezető mezőgazdasági utak sárrázóinak kiépítése
– A működtetés gazdaságosságát, hatékonyságát és az esélyegyenlőség feltételeit biztosító oktatási, egészségügyi és szociális célú fejlesztések támogatása
– Az önkormányzatok, önkormányzati intézmények szociális programjainak (szociális földprogram, köz-, közhasznú- és közcélú munkák) támogatása
– Az önkormányzatok, önkormányzati intézmények szociális foglalkoztatásának hatékonyságát elősegítő támogatások
– Telepeken, telepszerű lakókörnyezetben élők helyzetének javítása

Általános területfejlesztési feladatok megvalósítását szolgáló prioritások
– Kistérségi társulások személyi és tárgyi feltételeinek javítását, kistérségi innovációs és tanácsadó központok létrehozását szolgáló fejlesztések támogatása
– Az Európai Unió elvárásaihoz való alkalmazkodás, a Strukturális Alapok térségi abszorpcióját javító kezdeményezések támogatása, különös tekintettel a projekt gyűjtés és projekt generálás feladatainak ellátására
– A megye katasztrófamegelőzési és katasztrófaokozta károk csökkentésére irányuló beruházásainak támogatása, különös tekintettel az ár- és belvíz elleni védekezésre
– A megye tranzit helyzetéből adódó lehetőségek kihasználását javító térségi és regionális fejlesztések támogatása
– A megye humánerőforrás kapacitásának és megtartó képességének növelését segítő kezdeményezések támogatása
– A nonprofit és civil szervezetek megerősödését, szervezett formában való működését elősegítő elképzelések támogatása
– Az elmaradott térségek felzárkóztatását szolgáló vidékfejlesztési programok, helyi kezdeményezések támogatása
– A szolgáltatások elérhetőségét javító beruházások támogatása
1

A rendeletet a 414/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte 2012. december 30. napjával.

2

A 7. §-t a 174/2008. (VI. 30.) Korm. rendelet 1. §-ának e) pontja hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére