• Tartalom

83/2003. (VII. 16.) FVM rendelet

83/2003. (VII. 16.) FVM rendelet

a mezőgazdasági és erdészeti gépkezelői jogosítvány bevezetéséről és kiadásának szabályairól

2021.02.14.

A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény 11. §-ában és az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 67. §-ában foglalt felhatalmazás alapján – a pénzügyminiszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. § (1)1 Az 1. számú melléklet b) oszlopában felsorolt mezőgazdasági, illetve erdészeti erő- vagy munkagépet (a továbbiakban: gép) – a (2) bekezdésben foglaltak kivételével – csak az a munkavállaló kezelhet, aki arra a gépre a Pest Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: Kormányhivatal) által kiállított gépkezelői jogosítvánnyal (a továbbiakban: jogosítvány) rendelkezik.

(2)2 Az (1) bekezdésben meghatározott jogosítvánnyal nem kell rendelkeznie

a) annak, aki jogszabály alapján az adott gép kezeléséhez előírt nehézgépkezelő jogosítvánnyal rendelkezik, vagy

b) a fakitermelési munka tekintetében annak, aki a Magyar Honvédség tényleges szolgálatot teljesítő állományába tartozik, és a fakitermelésre jogosító belső képzésen vagy kiképzésen részt vett.

(3)3 A jogosítvány a 2. számú mellékletben meghatározott adatokat tartalmazza.

2. § (1) A jogosítvány annak adható ki, aki a gépre előírt szakképesítést megszerezte.

(2) Az 1. számú melléklet f) rovatában megjelölt képesítéssel rendelkező személy részére – kérelmére – a jogosítványt ki kell adni.

3. § A gépkezelői jogosítvány jármű vezetésére nem jogosít.

4. § (1)4 A jogosítvány kiadása iránti kérelem egyénileg vagy csoportosan a Kormányhivatalhoz nyújtható be.

(2) A kérelemhez csatolni kell:

a) az igénylő által kitöltött adatlapot,

b) a jogosultságot igazoló bizonyítvány, oklevél másolatát,

c) 1 db (3 x 4 cm méretű) fényképet,

d)5

(3)6

(4) A jogosítvány kiállítását a sikeres vizsgát tett személy vagy aki a végzettsége szerint erre jogosult, egyénileg igényelheti. Csoportos kérelem esetén a sikeres vizsgát tett személyek részére – megbízásukból – a szakmai vizsgát szervező intézmény igényelheti a jogosítvány kiállítását.

(5)7 Csoportos kérelemhez a (2) bekezdés a), c), pontjában előírtakat, valamint a jogosítvány kiállításának alapjául szolgáló szakmai vizsga törzslapjának hiteles másolatát is csatolni kell.

(6)8

5. § (1) Ha az igénylő már rendelkezik valamely gépre (gépekre) jogosítvánnyal és további gép kezeléséhez szükséges jogosultság bejegyzését kéri, a kérelemhez csatolni kell az érvényes gépkezelői jogosítványt is. E kérelemhez fényképet nem kell mellékelni.

(2) Az elveszett, megrongálódott vagy megsemmisült jogosítványok pótlásának igénylése esetén a 4. § (1)–(3) bekezdésében meghatározottak szerint kell eljárni. Jogosítvány pótlására kérelem csak egyénileg nyújtható be.

6. § (1)9 A Kormányhivatal a kérelem beérkezését követően 15 napon belül ellenőrzi, hogy a benyújtott dokumentumok megfelelnek-e az előírásoknak. A hiányzó vagy nem megfelelő dokumentum esetében a kérelmezőt – 15 napos határidő kitűzésével – hiánypótlásra szólítja fel.

(2)10 Új jogosítványba egy eljárás keretében többféle gép kezelésére vonatkozó jogosultság is bejegyezhető. Meglévő jogosítványba más gép kezelésére való jogosultság új kérelem alapján jegyezhető be.

(3)11

7. § (1)12 A Kormányhivatal a beérkezett kérelmekről, valamint a kiállított és kiküldött jogosítványokról nyilvántartást vezet. A nyilvántartás a kérelmező által kitöltött adatlapon szereplő adatokat, a kérelem (hiánypótlás) beérkezésének időpontját, valamint a kiállított jogosítvány nyilvántartási számát és kiállításának időpontját tartalmazza.

(2) Egy kérelmező többféle gép kezelésére való jogosultságát ugyanazon a nyilvántartási számon kell nyilvántartani. Elveszett, megrongálódott vagy megsemmisült jogosítványok pótlása esetén a jogosítványt új nyilvántartási számon kell kiállítani és nyilvántartani.

(3)13

8. § A jogosítvány a foglalkozásra, illetve munkakörre előírt rendszerességű munkaköri orvosi alkalmassági vélemény ,,alkalmas'' bejegyzésével együtt érvényes.

9. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

(2)–(3)14

1. számú melléklet a 83/2003. (VII. 16.) FVM rendelethez15


Jegyzék azokról a mezőgazdasági és erdészeti gépekről, amelyek kezeléséhez
gépkezelői jogosítvány szükséges

Jegyzék azokról a mezőgazdasági és erdészeti gépekről, amelyek kezeléséhez
gépkezelői jogosítvány szükséges

a) Mezőgazdasági gépek

Sz.

A gép
megnevezése

VTSZ
szám

A jogosítvány
megszerzéséhez
előírt
szakképesítés*
megnevezése,
OKJ száma

A gép
kezelésének
minősül

Szakmai végzettség(ek),
amely alapján a jogosítványt – kérelemre –
ki kell adni*

a

b

c

d

e

f

1.

37 kW teljesítményhatár
feletti traktor

8701.90.2501
8701.90.3101
8701.90.3501
8701.90.3901
8432.10
8432.21
8432.29
8432.30

Mezőgazdasági gépkezelő
(Traktor)
31 6280 10

Gépcsoport (erő- és munkagép) üzemeltetése, technológiai műveletet végzése, gépek karbantartása

Okleveles mezőgazdasági gépészmérnök, Mezőgazdasági gépészmérnök, Okleveles mezőgazdasági mérnök, Mezőgazdasági mérnök, Mezőgazdasági technikus, Mezőgazdasági gépésztechnikus, Növénytermesztő és növényvédelmi technikus, Parképítő és fenntartó technikus, Okleveles kertészmérnök, Kertészmérnök, Kertész- és növényvédelmi technikus, Vadgazdálkodási technikus,

 

 

8432.40
8432.80

 

 

Mezőgazdasági gépész, Növénytermesztő gépész, Mezőgazdasági gépszerelő, gépüzemeltető, Mezőgazdasági gépjavító és karbantartó, Mezőgazdasági gépjavító szaktechnikus, Mezőgazdasági gépüzemeltető szaktechnikus, Állattartó-telepi gépész, Kertészeti gépész, Kertépítő és fenntartó, Kertész, Dísznövénykertész, Dísznövénytermesztő szaktechnikus, Meliorációs és parképítő gépkezelő, Vadász, vadtenyésztő, Gazda I, Gazda II.

2.

Lánctalpas
traktor

8701.30.9001

Mezőgazdasági gépkezelő
(Traktor)
31 6280 10

Gépcsoport (erő- és munkagép) üzemeltetése, technológiai műveletet végzése, gépek karbantartása

Okleveles mezőgazdasági gépészmérnök, Mezőgazdasági gépészmérnök, Mezőgazdasági gépésztechnikus, Mezőgazdasági gépszerelő, gépüzemeltető, Mezőgazdasági gépjavító és karbantartó, Mezőgazdasági gépjavító szaktechnikus, Mezőgazdasági gépüzemeltető szaktechnikus, Mezőgazdasági gépész, Növénytermesztő gépész, Állattartó-telepi gépész, Kertészeti gépész, Gazda I, Gazda II.

3.

2 méter feletti vágóasztal szélességű önjáró mezőgazdasági betakarítógép

8433.11
8433.19
8433.20
8433.30
8433.40
8433.51
8433.52
8433.53
8433.59

Mezőgazdasági gépkezelő (Önjáró betakarítógép)
31 6280 10

Betakarító-
gépek beállítása, üzemeltetése, karbantartása

Okleveles mezőgazdasági gépészmérnök, Mezőgazdasági gépészmérnök, Mezőgazdasági technikus, Mezőgazdasági gépésztechnikus, Mezőgazdasági gépész, Növénytermesztő gépész, Kertészeti gépész, Mezőgazdasági gépszerelő, gépüzemeltető, Mezőgazdasági gépjavító és karbantartó, Mezőgazdasági gépjavító szaktechnikus, Mezőgazdasági gépüzemeltető szaktechnikus, Gazda I, Gazda II.

4.

Meliorációs és földmunkagép

 

Mezőgazdasági gépkezelő
(Meliorációs
és parképítő
földmunkagép)
31 6280 10

Meliorációs gépek, parképítésnél használatos munkagépek kezelése, üzemeltetése, gépek karbantartása

Okleveles mezőgazdasági gépészmérnök, Mezőgazdasági gépészmérnök, Mezőgazdasági gépésztechnikus, Parképítő és fenntartó technikus, Tájépítő szaktechnikus, Meliorációs és parképítő gépkezelő, Mezőgazdasági gépész.

5.

Fejő- és tej-
feldolgozó gép

8434.10
8434.20

Állattenyésztési gépkezelő
(Fejőgépkezelő)
21 6280 04

Fejő- és/vagy tejfeldolgozó-gép (gépcsoport) üzemeltetése (indítás, működtetés, leállítás stb.), karbantartása**

Állattenyésztő (Szarvasmarha-tenyésztő), Állattenyésztő és állat-egészségügyi technikus, Általános állattenyésztő, Állattartó-telepi gépész, Gazda I, Gazda II, Mezőgazdasági gazdaasszony I, Mezőgazdasági gazdaasszony II, Szarvasmarha-
tenyésztő szaktechnikus, Mezőgazdasági gépész, Mezőgazdasági technikus, Mezőgazdasági gépésztechnikus, Okleveles agrármérnök, Agrármérnök, Mezőgazdasági gépészmérnök, Okleveles mezőgazdasági gépészmérnök.

6.

Keltetőgép

8436.21

Állattenyésztési gépkezelő (Keltetőgép-kezelő)
21 6280 04

Keltetőgép (gépcsoport) üzemeltetése (indítás, működtetés, leállítás stb.), karban-tartása**

Állattenyésztő és állat-egészségügyi technikus, Állattenyésztő szakmunkás, Állattenyésztő (baromfi- és kisállattenyésztő).

7.

 

 

 

 

 

8.

Mezőgazdasági rakodógép

8428.90.71

Mezőgazdasági gépkezelő (Mező- és erdőgazdasági rakodógép)
31 6280 10

Rakodási tevékenység (fel- vagy leterhelés), gépek karbantartása

Okleveles mezőgazdasági gépészmérnök, Mezőgazdasági gépészmérnök, Okleveles erdőmérnök, Erdőmérnök, Mezőgazdasági technikus, Mezőgazdasági gépésztechnikus, Erdészeti gépésztechnikus, Mezőgazdasági gépész, Erdészeti gépész, Növénytermesztő gépész, Állattartó-telepi gépész.



b) Erdészeti gépek

Sz.

A gép
megnevezése

VTSZ
szám

A jogosítvány
megszerzéséhez
előírt szakképesítés*
megnevezése,
OKJ száma

A gép
kezelésének
minősül

Szakmai végzettség(ek),
amely alapján a jogosítványt – kérelemre –
ki kell adni*

a

b

c

d

e

f

1.

Motorfűrész

 

Motorfűrész-kezelő
21 6280 02

 

Okleveles erdőmérnök, Erdőmérnök, Erdésztechnikus, Erdészeti gépésztechnikus, Erdészeti gépész, Erdészeti szakmunkás, Fakitermelő.

2.

Csörlős
és markolós
közelítőgép

 

Közelítőgép-kezelő
31 6280 03

 

Erdésztechnikus, Erdészeti gépésztechnikus, Erdészeti szakmunkás, Erdészeti gépész.

3.

Utánfutós
közelítőgép

 

Közelítőgép-kezelő
31 6280 03

 

Erdésztechnikus, Erdészeti gépésztechnikus, Erdészeti szakmunkás, Erdészeti gépész.

4.

Gyűrűs
kérgező gép

 

Fakitermelési
gépkezelő
31 6280 02

 

Erdészeti gépésztechnikus, Erdészeti szakmunkás, Erdészeti gépész.

5.

Erdészeti
rakodógép

 

Mezőgazdasági gépkezelő (Mező-
és erdőgazdasági rakodógép)
31 6280 10

 

Okleveles erdőmérnök, Erdőmérnök, Erdésztechnikus,
Erdészeti gépésztechnikus, Erdészeti szakmunkás,
Erdészeti gépész, Közelítőgép-kezelő

6.

Aprítógépek, a behordó asztal nélküli, kézi adagolású aprítógépek kivételével

 

Fakitermelési
gépkezelő
31 6280 02

 

Erdészeti gépésztechnikus, Erdészeti szakmunkás, Erdészeti gépész.

7.

Döntő-rakásoló gép

 

Közelítőgép-kezelő
31 6280 03

 

Erdészeti gépésztechnikus.

8.

Gallyazó-
daraboló gép

 

Közelítőgép-kezelő
31 6280 03

 

Erdészeti gépésztechnikus.

9.

Sodronykötél-
pálya

 

Erdészeti
kötélpálya-kezelő
31 6280 01

 

Erdészeti gépésztechnikus.



* A gépkezelői jogosítványt korábban megszerzett – egyenértékű – szakképesítés alapján is ki kell adni.
** Nem tekinthető gépkezelőnek a kizárólagosan részfeladatot ellátó betanított-, vagy segédmunkát végző személy.

2. számú melléklet a 83/2003. (VII. 16.) FVM rendelethez16


Mezőgazdasági és erdészeti gépkezelői jogosítvány

A mezőgazdasági és erdészeti gépkezelői jogosítvány a következőket tartalmazza:
1. a kiállító hatóság megnevezése;
2. a mezőgazdasági és erdészeti gépkezelői jogosítvány megnevezése;
3. a jogosítvány nyilvántartási száma;
4. a jogosítvány tulajdonosának
4.1. neve,
4.2. születési helye és ideje,
4.3. anyja neve,
4.4. fényképe,
4.5. aláírása;
5. a jogosítványba bejegyzett gépek kezelésére való jogosultság feltüntetése;
6. a gépkezelői jogosítvánnyal kapcsolatos következő tudnivalók:
6.1. a gépkezelői jogosítvány jármű vezetésére nem jogosít,
6.2. a gépkezelői jogosítvány tulajdonosa a géppel végzett munka időtartamára köteles a gépkezelői jogosítványt magánál tartani, és azt hatósági személy, továbbá a munkáltató, valamint a felügyeleti szervek képviselőjének felhívására bemutatni,
6.3. a jogosítványba tett újabb bejegyzéseket haladéktalanul be kell mutatni a munkáltató képviselőjének,
6.4. az igazolvány tulajdonosa az előírt időszakos orvosi vizsgálatokon köteles megjelenni, amelynek elmulasztása a gépkezelői jogosultság megszűnését vonja maga után;
7. keltezés;
8. a kiállító hatóság vezetőjének aláírása;
9. a jogosultsággal kapcsolatos következő bejegyzések:
9.1. a gépkezelői jogosultság megszerzésének időpontja,
9.2. a mezőgazdasági, erdészeti gép megnevezése,
9.3. keltezés,
9.4. a kiállító hatóság vezetőjének aláírása;
10. az egészségügyi alkalmasságra vonatkozó következő adatok:
10.1. egészségügyi alkalmasság lejáratának időpontja,
10.2. keltezés,
10.3. orvosi megjegyzések,
10.4. orvos aláírása és bélyegzőlenyomata;
11. egyéb bejegyzések.
2

Az 1. § új (2) bekezdését a 36/2004. (IV. 1.) FVM rendelet 2. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti (2) bekezdés számozását (3) bekezdésre változtatva. Az 1. § (2) bekezdése a 15/2016. (III. 2.) FM rendelet 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

3

Az 1. § (3) bekezdése az 59/2020. (XI. 30.) AM rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

4

A 4. § (1) bekezdése a 89/2016. (XII. 29.) FM rendelet 7. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

5

A 4. § (2) bekezdés d) pontját a 8/2016. (II. 11.) FM rendelet 3. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

6

A 4. § (3) bekezdését a 8/2016. (II. 11.) FM rendelet 3. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

7

A 4. § (5) bekezdése a 8/2016. (II. 11.) FM rendelet 3. § c) pontja szerint módosított szöveg.

8

A 4. § (6) bekezdését a 77/2005. (IX. 1.) FVM rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be, a 8/2016. (II. 11.) FM rendelet 3. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

9

A 6. § (1) bekezdése a 89/2016. (XII. 29.) FM rendelet 7. § (1) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

10

A 6. § (2) bekezdése a 89/2016. (XII. 29.) FM rendelet 7. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

11

A 6. § (3) bekezdését a 8/2016. (II. 11.) FM rendelet 3. § e) pontja hatályon kívül helyezte.

12

A 7. § (1) bekezdése a 89/2016. (XII. 29.) FM rendelet 7. § (1) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

13

A 7. § (3) bekezdését a 89/2016. (XII. 29.) FM rendelet 7. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

14

A 9. § (2)–(3) bekezdését a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 9. §-ának 269. pontja hatályon kívül helyezte.

16

A 2. számú melléklet az 59/2020. (XI. 30.) AM rendelet 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére