• Tartalom

1/2004. (MK 108.) MeHVM tájékoztató

1/2004. (MK 108.) MeHVM tájékoztató

az országosan kiemelt termékekre vonatkozó állami normatívákról1

2006.02.10.

1. A központosított közbeszerzési rendszerről, valamint a központi beszerző szervezet feladat- és hatásköréről szóló 168/2004. (V. 25.) Korm. rendelet 22. §-ának (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az országosan kiemelt termékekre vonatkozó állami normatívákat a melléklet szerint állapítom meg.

2. A Központi Szolgáltatási Főigazgatóság (a továbbiakban: Beszerző) a mellékletben meghatározott termékek és szolgáltatások központosított közbeszerzési eljárásai során a normatívák szerint jár el.

3. A Beszerző a központosított közbeszerzési eljárásai során figyelemmel kíséri a normatívák érvényesülését és az így szerzett tapasztalataira alapozottan szükség esetén javaslatot tesz a normatívák módosítására.

4. Ezt a tájékoztatót a közzétételét követő 8. naptól azokra a beszerzésekre kell alkalmazni, amelyeknél a beszerzési eljárás megkezdésére e napot követően kerül sor. A beszerzési eljárás megkezdésének minősül a részvételi vagy ajánlati felhívás megküldése, illetőleg közzététele.

Melléklet


Az országosan kiemelt termékekre vonatkozó állami normatívák2

Az országosan kiemelt termékekre vonatkozó állami normatívák

Országosan kiemelt termék

Betűjel és számkombináció

Távközlési eszközök és szolgáltatások

A-00-00

Kis telefon alközpont (1-40 port), telefonkészülékek és kapcsolódó szolgáltatások

A-01-00

GSM mobil távközlési szolgáltatások és készülékek

A-02-00

Telefax készülékek és kapcsolódó szolgáltatások

A-03-00

Színes televízió készülékek

A-04-00

Videofelvevő és -lejátszó berendezések

A-05-00

Internet szolgáltatások

A-06-00

Személyi számítógép rendszerek, azok főbb egységei és általánosan használt felhasználói szoftver eszközei

B-00-00-000

Szoftver alrendszerek és elemeik

B-01-00-000

- Operációs rendszerek

B-01-01-000

- Általános célú felhasználói szoftverek

B-01-02-000

- Irodai szoftverek

B-01-02-100

- Csoportmunkát támogató szoftverek

B-01-02-200

- Adatbázis-kezelő és adatfeldolgozó szoftverek

B-01-02-300

- Internet böngésző szoftverek

B-01-02-400

- Fejlesztő eszközök

B-01-02-500

- Segédprogramok

B-01-02-600

- Tudásbázis szoftverek

B-01-02-700

Hardver alrendszerek és elemeik

B-02-00-000

- Általános felhasználási célú személyi számítógépek

B-02-01-000

- Mobil személyi számítógépek

B-02-02-000

- Általános irodai

B-02-02-100

- Emelt szintű, speciális szoftver igényt kielégítő

B-02-02-200

- Személyi számítógép rendszerek

B-02-03-000

- Csoportmunka támogató szerver

B-02-03-100

- Print-file szerver

B-02-03-200

- Adatbázis-kezelő (önálló, helyi) szerver

B-02-03-300

- Nagymegbízhatóságú adatbázis-kezelő

B-02-03-400

- Nagyterületű hálózati alkalmazásokat kiszolgáló

B-02-03-500

Személyi számítógép rendszerek kiegészítői

B-03-00-000

- Személyi számítógép kijelzők

B-03-01-000

- Személyi számítógép kijelzők CRT

B-03-01-100

- Személyi számítógép kijelzők LCD

B-03-01-200

- Projektor

B-03-02-000

- Vizuális megjelenítők

B-03-03-000

Elektronikus dokumentum kezelését támogató input és output eszközök

B-04-00-000

- Mechanikus (tűs) nyomtatók

B-04-01-000

Általános irodai alkalmazásokhoz

B-04-01-100

Emelt szintű nyomtatási feladatok ellátásához

B-04-01-200

- Lézertechnológiájú nyomtatók

B-04-02-000

Személyi lézernyomtató

B-04-02-100

Munkacsoportos lézernyomtató

B-04-02-200

Részlegszintű, illetve sokszorosításhoz használt lézernyomtató

B-04-02-300

Hálózati nyomtatószerverek

B-04-02-400

- Egyéb fényemissziós (LED) nyomtatók

B-04-03-000

- Tintasugaras nyomtatók

B-04-04-000

Személyi tintasugaras nyomtatók

B-04-04-100

Fix telepítésű személyi tintasugaras nyomtató

B-04-04-110

Hordozható telepítésű személyi tintasugaras nyomtató

B-04-04-120

Alkatrészek és kellékanyagok

B-05-00-000

Számítástechnikai rendszerekhez kapcsolódó szolgáltatások

B-06-00-000

- Hardver rendszerrel kapcsolatos szolgáltatás a B-01 és B-02 pontban foglaltakhoz kapcsolódóan (kivéve a rendszertervezést és a hálózatépítést)

B-06-01-000

- Szoftver rendszerrel kapcsolatos szolgáltatás (kivéve a tervezést, rendszertervezést)

B-06-02-000

Hálózati aktív eszközök és elemeik

B-07-00-000

- Helyi számítógép-hálózati (LAN) kártyák:

B-07-01-000

- PCI kártyák

B-07-01-100

- PCMCIA kártyák

B-07-01-200

- Helyi számítógép-hálózati (LAN) aktív eszközök:

B-07-02-000

- Desktop switchek

B-07-02-100

- Moduláris switchek

B-07-02-200

- Content Networking eszközök

B-07-02-300

- Nagytávolságú hálózati (WAN) eszközök:

B-07-03-000

- Telephelyi elérést biztosító eszközök (access routerek)

B-07-03-100

- Gerinchálózati eszközök (backbone routerek)

B-07-03-200

- Optikai átviteli eszközök (DWDM, CWDM)

B-07-03-300

- Hálózati biztonsági megoldások:

B-07-04-000

Firewall eszközök (tűzfal)

B-07-04-100

IDS (Intrusion Detection System: hálózati betörés-detektáló eszköz)

B-07-04-200

VPN koncentrátor

B-07-04-300

- IP telefóniát megvalósító eszközök:

B-07-05-000

IP alapú telefonkészülékek

B-07-05-100

IP alapú telefonrendszer vezérlő (Call Manager)

B-07-05-200

Gateway

B-07-05-300

Kiegészítő eszközök (Voice Mail, IVR)

B-07-05-400

- Vezeték nélküli (Wireless) megoldások:

B-07-06-000

Wireless hálózati kártyák (PCI, PCMCIA)

B-07-06-100

Access Point

B-07-06-200

Antennák és szerelvényeik

B-07-06-300

- Hálózati menedzsment megoldások:

B-07-07-000

SNMP menedzsment szoftverek

B-07-07-100

AAA menedzsment szoftverek

B-07-07-200

Hivatalos CD jogtár

B-08-00-000

Irodatechnikai berendezések, tartozékaik, működésükhöz szükséges kellékanyagok és szolgáltatások

C-00-00

Másoló és sokszorosító gépek

C-01-00

Iratmegsemmisítő gépek

C-02-00

Ügyvitel-technikai berendezések és eszközök

C-03-00

Ügyvitel-technikai berendezések alkatrészei és tartozékai, valamint a
működésükhöz szükséges kellékanyagok

C-04-00

Irodagépek helyszíni javítása, karbantartása

C-05-00

Bútorok

D-00-00

Szekrények, konténerek

D-01-00

Asztalok

D-02-00

Ülőbútorok

D-03-00

Fekvőbútorok

D-04-00

Papíráruk, irodaszerek, kellékek

E-00-00

Borítékok, tasakok

E-01-00

- Borítékok

E-01-01

- Tasakok

E-01-02

- Redős-talpas tasakok

E-01-03

Papírok, leporellók

E-02-00

- Átütő papír

E-02-01

- Irodai papír

E-02-02

- Irodagép-papír, univerzális felhasználási célra

E-02-03

- Ofszetpapír

E-02-04

- Újságnyomópapír

E-02-05

Számítógép-kiírópapír

E-03-00

- Nyomott és nyomatlan számítógép-kiírópapírok

E-03-01

Iratgyűjtők, dossziék

E-04-00

- Szalagos irományfedél

E-04-01

- Okmánytartó (hajtogatós, pólyás)

E-04-02

- Gyorsfűző

E-04-03

- Iratrendező

E-04-04

Ügyvitel-technikai berendezések használatához szükséges papíráruk

E-05-00

- Összeadógép - szalag

E-05-01

- Faxpapír

E-05-02

- Etikett (címke)

E-05-03

Gépjárművek

F-00-00

Személygépkocsi

F-01-00

Közúti terepjáró személygépkocsi

F-02-00

Nehéz terepjáró gépkocsi

F-03-00

Mikrobusz/egyterű személygépkocsi

F-04-00

Áruszállító tehergépkocsi (3500 kg össztömegig)

F-05-00

Üzemanyagok

G-00-00

Gépjármű üzemanyagkártya

G-01-00

Tartálykocsis gépjármű üzemanyag kiszállítás

G-02-00

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás

H-00-00

Egészségügyi termékek

I-00-00

Röntgen kontrasztanyagok közül az intravénás ionizáló és nem ionizáló kontrasztanyagok

I-01-00

- Intravénás röntgen kontrasztanyagok

I-01-01

Kötést rögzítő kötszerek közül a sebészeti osztályokon alkalmazott és a műtőkben felhasznált kötszerek (kötésrögzítő elemek)

I-02-00

- Ragtapaszok

I-02-01

- Csőkötszer

I-02-02

Az emberi szervezetbe be nem épített, illetőleg nem egyedileg gyártott gyógyászati segédeszközök közül az intézményekben használt eszközök

I-03-00

- Kapaszkodók

I-03-01

- Egy karral működtetett járást segítő eszközök

I-03-02

- Mindkét karral működtetett járást segítő eszközök

I-03-03

Vizsgálókesztyűk és sebészeti kesztyűk (Kesztyűk)

I-04-00

- Sebészeti kesztyű

I-04-01

- Orvosi vizsgálókesztyű

I-04-02

Infúziós és transzfúziós szerelékek, valamint a véna biztosításához használatos kanülök (Folyadékok emberi szervezetbe juttatására szolgáló szerelékek)

I-05-00

- Infúziós szerelékek

I-05-02

- Transzfúziós szerelékek

I-05-03

- Kanülök

I-05-04

A sebészeti kézi eszközök közül a szike, penge, szikenyél (Sebészeti kézi eszközök)

I-06-00

- Steril orvosi kések

I-06-01

- Steril cserélhető pengék

I-06-02

- Nyél, cserélhető pengéjű sebészeti késekhez

I-06-03

A fertőtlenítőszerek közül a szakrendelőkben, a fekvőbeteg-osztályokon és
a műtőkben lévő eszközök fertőtlenítésére használatos fertőtlenítőszerek (Fertőtlenítőszerek)

I-07-00

- Műszer- és eszközfertőtlenítő, tisztító szerek

I-07-01

Repülőjegy-beszerzés és a hozzá kapcsolódó szolgáltatások

J-00-00

Légi utazásszervezés és hozzá kapcsolódó szolgáltatások

J-01-00

Elektronikus közigazgatáshoz kapcsolódó szolgáltatások, eszközök

K-00-00-000

- Elektronikus aláírás létrehozó hardver és szoftver eszközök

K-01-00-000

- Minősített elektronikus aláírást létrehozó hardver és szoftver eszközök

K-01-01-000

- Biztonságos aláírás létrehozó eszköz (BALE)

K-01-01-100

- Intelligenskártya-olvasó

K-01-01-200

- Minősített elektronikus aláírást létrehozó és ellenőrző alkalmazás

K-01-01-300

- Elektronikus aláírás használatához kapcsolódó szolgáltatások

K-02-00-000

- Hitelesítés-szolgáltatás

K-02-01-000

- Minősített tanúsítványokhoz kapcsolódó hitelesítés szolgáltatás

K-02-01-100

- Titkosító tanúsítványokhoz kapcsolódó hitelesítés szolgáltatás

K-02-01-200

- Hitelesítő (authentikációs) tanúsítványokhoz kapcsolódó hitelesítés-szolgáltatás

K-02-01-300

- Időbélyegzés-szolgáltatás

K-02-02-000

1. számú függelék:

Távközlési szolgáltatások, eszközök

2. számú függelék:

Személyi számítógép rendszerek, azok főbb egységei és általánosan használt felhasználói szoftver eszközei

3. számú függelék:

Irodatechnikai eszközök

4. számú függelék:

Bútorok

5. számú függelék:

Papíráruk, irodaszerek, kellékek

6. számú függelék:

Gépjárművek

7. számú függelék:

Üzemanyagok

8. számú függelék:

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás

9. számú függelék:

Egészségügyi termékek

10. számú függelék:

Repülőjegy-beszerzés és a hozzá kapcsolódó szolgáltatások

11. számú függelék:

Elektronikus közigazgatáshoz kapcsolódó szolgáltatások, eszközök

1. számú függelék


TÁVKÖZLÉSI ESZKÖZÖK ÉS SZOLGÁLTATÁSOK NORMATÍVÁI
A-00-00

A-01-00

Kis telefon-alközpont (1-40 port), telefonkészülékek és kapcsolódó szolgáltatások

A-02-00

GSM mobil távközlési szolgáltatások és készülékek

A-03-00

Telefax készülékek és kapcsolódó szolgáltatások

A-04-00

Színes televízió vevőkészülékek

A-05-00

Videofelvevő és -lejátszó készülékek

SZÁM: A-00-00
A KIEMELT TERMÉKCSOPORT MEGNEVEZÉSE: TÁVKÖZLÉSI ESZKÖZÖK ÉS SZOLGÁLTATÁSOK
Szám: A-01-00
Kiemelt termék megnevezése: Kis telefon-alközpont (1-40 port), telefonkészülékek és kapcsolódó szolgáltatások
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
Elektronikus, programozható berendezés, amely lehetővé teszi, hogy egy magánhálózat felhasználói végpontjai rácsatlakozhassanak a köz-, külön- vagy zártcélú telefonhálózatokra, illetve az ezen hálózatokról bejövő hívások szétosztását biztosítja elektronikus úton, vagy kezelő segítségével a hívott egyéni végberendezésekre.
II/1. Műszaki követelmények a kis telefon-alközpontra
Kivitelezés szempontjából a kis telefon-alközpontok két kategóriába sorolhatók:
fix kiépítésű, és
modulárisan bővíthető - kapacitásban és funkciókban.
Elvárt szolgáltatások:
analóg beválasztási lehetőség (opcionális),
üzenethagyási lehetőség (opcionális),
várakozó üzenet kijelzése,
mellékállomások hívásjogosultságának korlátozási lehetősége,
díjregisztrálás és díjközlés,
rugalmas szervezésű nyomógomb kiosztás,
fővonalcsoport képzési lehetőségek,
rugalmas szervezésű mellékállomási hívószám-kiosztás,
forgalmi célú kezelői vonal befigyelés figyelmeztető hanggal,
rendszer kezelői vonal befigyelés figyelmeztető hanggal,
rendszer gyorstárcsázás, rövid hívószámok,
egy gombnyomásra automatikus újrahívás,
mellékállomási foglaltság kijelzése a rendszerkészüléken,
időre programozható riasztó jelzés (ébresztés),
hívás átadási és átvételi lehetőség,
automatikus visszacsengetés sikertelen hívásátadás esetén,
nappali és éjszakai üzemmód,
adatátvitelre használt vonalak zavar elleni védelme,
fővonali hozzáférés ideiglenes letilthatósága,
díjközlési kód bevitelének lehetősége,
rendszeradminisztráció, lekérhető és kiértékelhető eredmények,
az alközpont távprogramozhatósága.
Kiegészítő modullal biztosított opcionális funkciók
kaputelefon-hívás és távvezérelt ajtónyitás,
hálózatkimaradás esetén a fővonalak átkapcsolása mellékállomásra.
II/2. Műszaki követelmények a telefonkészülékre
A telefonkészülékeknek alkalmasnak kell lennie a kis telefonközpont által nyújtott fővonali, illetve mellékvonali szolgáltatások igénybevételére. Ebből eredően a telefonkészülékek általában központ-specifikusak. A kis telefonközpontra vonatkozó ajánlatnak tartalmaznia kell a használható rendszerkészülékekre és mellékállomási készülékekre vonatkozó ajánlatot is.
A távbeszélő készülékek négy kategóriába sorolhatók:
1. Alapkészülékek
2. Komfort készülékek
3. Üzenetrögzítős készülékek
4. Vezeték nélküli telefonkészülékek
A megfelelőségi nyilatkozatban leírt alkalmazás korlátozó feltételeknek való megfelelőséget az ajánlatban dokumentálni kell.
III. Gazdasági követelmények
1. Az ajánlatnak magyar forintban kell tartalmaznia a kis telefon-alközpont és az ajánlott készülékek beszerzésével összefüggő valamennyi adót, illetéket, vámot, a csomagolás és a belföldi forgalomba hozatal, az üzembe helyezés, installálás és a magyar nyelvű kezelési utasítás elkészítésével összefüggő minden fizetési kötelezettséget.
2. A belföldi szállítás díjtételeit - amelyet az átadási árak nem tartalmaznak - külön kell részletezni.
3. A környezetvédelemmel kapcsolatos költségek a forgalmazót terhelik.
4. A kis telefon-alközpontokra és a távbeszélő készülékekre a jótállási idő két év, ezt követően a javításokhoz szükséges alkatrészellátás az érvényes törvényi előírásoknak megfelelően történik úgy, hogy a jótállási időn túli szervizszolgálatot és karbantartást - igény esetén - a szállító vállalja.
5. A jótállási idő alatt a telefon-alközpont hibája esetén a javításra történő kiszállás négy munkaórán belül, készülékhiba esetén 24 munkaórán belül történik. Három napon túl elhúzódó készülékjavítás esetén a felhasználó kívánságára készülékcserét kell biztosítani - a javítás idejére - azonos kategóriájú készülékre.
IV. Egyéb követelmények
1. Az ajánlott telefon-alközpontnak és a távbeszélő készülékeknek rendelkeznie kell megfelelőségi nyilatkozattal, valamint magyar nyelvű használati utasítással.
2. A berendezés elhelyezése és üzemeltetése ne igényeljen klimatizált környezetet.
3. Az üzembe helyezés tényét a felek átadás/átvételi jegyzőkönyvben rögzítik, és ennek dátuma a jótállási idő kezdete.

Szám: A-02-00
Kiemelt termék megnevezése: GSM mobil távközlési szolgáltatások és készülékek
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
GSM mobil rádiótelefon hálózaton nyújtott közcélú előfizetői szolgáltatás, amely - díjfizetési kötelezettség mellett - megvalósulhat az adott hálózat előfizetői, illetőleg a hálózattal összekapcsolt vagy arra rákapcsolt más hálózatok igénybevevői között.
A GSM mobil rádiótelefon hálózat (GSM PLMN) olyan a vonatkozó ETSI GSM műszaki előírásoknak megfelelő földfelszíni rádiótávközlő hálózat, amely a nagy területen szabadon mozgó igénybevevők között lehetővé teszi többek között
- kétirányú távbeszélő beszéd-összeköttetések felépítését és időkorlátozás nélküli fenntartását a 0,3-3,4 KHz közötti hangfrekvenciás sávban, továbbá
- legalább 2400 bit/s sebességű adatátvitelt.
A hívott előfizető elérése a nemzeti, illetőleg a nemzetközi számozási tervben rögzített választási eljárás útján lehetséges.
A GSM mobil rádiótelefon hálózat üzemeltetője előfizetői szolgáltatás hozzáférési pontot létesít a szolgáltatás igénybevevői számára a hálózati infrastruktúra (GSM PLMN) működtetése és a GSM rádiófrekvenciás tartomány bázisállomások (BTS) általi kisugárzása révén.
II/1. Műszaki követelmények a GSM hálózatra
A GSM mobil rádiótelefon hálózat (GSM PLMN) általános felépítésének összhangban kell lennie a GSM 01.02 műszaki előírással.
A GSM mobil rádiótelefon hálózat a szokásos hálózatelemeken felül tartalmazzon előfizető azonosító modul jogosultság ellenőrző központot (SIM AUC) és mobil készülék jogosultság ellenőrző központot (EIR).
A hálózati funkciók és eljárások, valamint a különböző mobil rádiótelefon hálózatok együttműködése feleljen meg a GSM 03.01 műszaki előírásnak. A GSM mobil rádiótelefon hálózat felépítése a GSM 03.02, a számozás, címzés, azonosítás a GSM 03.03 a jelzésátvitel a GSM 03.04 műszaki előírásoknak feleljen meg. A más hálózatokkal való együttműködési funkcióknak (IWF) a GSM 09.04, GSM 09.05, GSM 09.06 és GSM 09.07 műszaki előírásoknak kell megfelelni.
A GSM mobil rádiótelefon hálózaton nyújtott GSM távközlési szolgáltatások feleljenek meg a vonatkozó ETSI GSM műszaki előírásoknak, a távszolgáltatások a GSM 02.03 a hordozószolgáltatások a GSM 02.02, a többletszolgáltatások a GSM 02.04 műszaki előírásnak és a GSM 02.80 műszaki előírás sorozatnak. A szolgáltatások hozzáférhetőségének meg kell felelnie a GSM 02.11 műszaki előírásnak.
A rádiócsatorna és a hálózat biztonságos működése feleljen meg a GSM 02.09 és GSM 03.20 műszaki előírásoknak.
A GSM mobil rádiótelefon hálózat üzemeltetőjének biztosítania kell a GSM távközlési szolgáltatások igénybevételének a lehetőségét az országos és a nemzetközi mobilitásnak megfelelően. A nemzetközi bolyongás (roaming) elszámolása a GSM Association dokumentumaiban rögzített elszámolási rend szerint történik.
II/2. Műszaki követelmények a mobil állomásra
Az előfizetői szolgáltatás hozzáférési pont eléréséhez az igénybevevőnek mobil állomást (MS) kell beszereznie, amely előfizető azonosító modulból (SIM kártya) és mobil készülékből (ME) épül fel.
A mobil állomások különböző típusai a GSM 02.06 műszaki előírásnak feleljenek meg. A mobil állomás funkciói feleljenek meg a GSM 02.07 műszaki előírásnak (A hivatkozott műszaki előírás kötelező funkciói minimális követelmények). A mobil állomás funkcionálisan mobil végződtetést (MT) tartalmazzon és különböző végberendezéseket (TE) és adaptációs funkciókat (TAF) támogasson a GSM 03.45, GSM 03.46, GSM 07.01, GSM 07.02 és GSM 07.03 műszaki előírásoknak megfelelően.
A mobil készüléknek nemzetközi azonosítóval kell rendelkeznie (IMEI), a GSM 02.16 és GSM 03.03 műszaki előírásoknak megfelelően. Az előfizető azonosító modul (SIM kártya) funkcionális jellegzetességeinek a GSM 02.17 műszaki előírással kell összhangban lenniük. Az előfizető azonosító modul (SIM kártya) tartalmazza a mobil előfizető nemzetközi azonosítóját (IMSI) és az előfizető azonosító modul jogosultság ellenőrző kulcsát (K).
A GSM mobil készülékek három kategóriába sorolhatók:
1. Az alapkategóriájú készülékekkel szembeni elvárás, hogy legyenek alkalmasak a GSM mobil rádiótelefon hálózat alapszolgáltatásainak igénybevételére.
Az alapvető távszolgáltatások:
- beszédátvitel (TS 11),
- segélyhívás (TS 12),
- rövid szöveges üzenetküldő szolgáltatás (TS 21, TS 22).
Alapvető funkciók biztosítása:
- hálózatkijelzés (választás),
- bolyongás (roaming),
- DTMF (kéthangos sokfrekvenciás jelzés kód) funkció.
2. Az ebbe a kategóriába tartozó készülékek legyenek alkalmasak az alapszolgáltatások igénybevételének lehetőségén túl a GSM hálózat kiegészítő szolgáltatásainak igénybevételére is
- kiegészítőkkel G 3 fax csatlakoztatás (TS 62),
- kiegészítőkkel vagy beépített csatlakoztatási lehetőséggel (RS232, soros csatlakozási lehetőség infravörös átvitellel, PC adatinterfész kártya stb.) adatátviteli és hordozószolgáltatások igénybevétele (BS 20).
3. A kiemelt kategóriába tartozó készülékek legyenek alkalmasak a GSM hálózat alap- és kiegészítő szolgáltatásainak igénybevételén túl speciális szolgáltatások igénybevételére, mint amilyenek a WAP, GPRS, beépített hálózati hozzáférés, rövid szöveges üzenetszórás (TS 23) stb.
A GSM mobil készülékek rendelkezzenek a felhasználási területüknek megfelelő különböző kiegészítő tartozékok csatlakoztatási lehetőségével:
- gépkocsi kihangosító beszerelő készlet,
- beszélőkészlet (mikrofon, fülhallgató),
- asztali töltő, hálózati gyorstöltő,
- adatátviteli csatlakozó készlet, illesztő szoftver.
A mobil készülékek rendelkezzenek a forgalomba hozatalhoz szükséges dokumentumokkal.
III. Gazdasági követelmények
1. Az ajánlatnak magyar forintban kell tartalmaznia a szolgáltatással és az ajánlott mobil készülék(ek) beszerzésével összefüggő valamennyi adót, illetéket, vámot, a csomagolás és a belföldi forgalomba hozatal, az üzembe helyezés, installálás és a magyar nyelvű kezelési utasítás elkészítésével összefüggő minden fizetési kötelezettséget.
2. A környezetvédelemmel kapcsolatos költségek a forgalmazót terhelik.
3. Az igénybe vett szolgáltatás számlázása a "hívó fél fizet" esetére épül, kivételt a nemzetközi bolyongás és a hívásátirányítás esete képezhet.
A számlázás időalapú, eseménydíjas vagy tartalomtól függő lehet. Az időalapú számlázásnál a hívás időtartamának a mérése a hívott oldali "beemelt" jel vétele után kezdődjön. Az eseménydíjas szolgáltatások díjazása a távközlő rendszerben keletkező és ott nyilvántartott tranzakció rekordok alapján történjen.
4. A szolgáltatástartalom minőségét, teljesítményét, értékállóságát és biztonságát a szolgáltató legalább három év időtartamra garantálja. A felülről kompatibilis követési rendszer pedig további három évre, illetve amennyiben a koncessziós szerződés előbb érvényét veszti, akkor annak végéig tegye lehetővé a szolgáltatás igénybevételét.
5. A mobil készülékekre a gyártó általi egy év jótállási idő biztosított, ezt követően a javításokhoz szükséges alkatrészellátás az érvényes törvényi előírásoknak megfelelően történik. Tíz napon túl elhúzódó javítás esetén a felhasználó kívánságára készülékcserét kell biztosítani - a javítás idejére - azonos kategóriájú készülékre.
IV. Egyéb követelmények
1. A vállalt szolgáltatás jó minőségét (forgalomtorlódás, hívásvesztés, bithibaarány, rendelkezésre állás stb.) a szolgáltatónak a vonatkozó jogszabályoknak és hatósági előírásoknak, valamint szerződésben vállalt kötelezettségének megfelelően biztosítania kell.
2. A szolgáltatónak kötelezettséget kell vállalnia, hogy a szolgáltatásnyújtás során tudomására jutott információkat bizalmasan kezeli, a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény előírásainak betartásával adatokat - az igénybevevő hozzájárulása nélkül - csak a mindenkor hatályos jogszabályoknak megfelelően és az azokban kifejezetten megjelölt szerveknek adhat ki.
3. A szolgáltatónak kötelezettséget kell vállalnia - a viszonteladóira és szervizszolgáltatásra is kiterjedően -, hogy a tudomására jutó adatokat nem használja fel, illetve ezeket illetéktelen harmadik félnek nem szolgáltatja ki. A védelemnek ki kell terjednie a javításra átadott mobil készülékek memóriájában tárolt adatokra is.
4. A szolgáltatónak fokozott gondot kell fordítania a kiemelt ügyfelekkel kapcsolatos ügyfélszolgálati infrastruktúra (számlareklamációk, műszaki-technikai támogatás, biztonsági kérdések megoldása stb.) kialakítására, illetve fejlesztésére.
5. A szolgáltatónak gondoskodnia kell a távközlési feladatokat ellátó szervezetek és a titkos információgyűjtésre felhatalmazott szervezetek együttműködésének rendjéről és szabályairól szóló 75/1998. (IV. 24.) Korm. rendeletben foglaltak végrehajtásáról, különös tekintettel a távközlési feladatot ellátó szervezetnek a távközlő hálózatában a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat igénye szerinti monitoring alrendszer létesítésére vonatkozó kötelezettségére.
6. Az ajánlott mobil készülékek egyedi EMC jellemzőinek meg kell felelnie a vonatkozó magyar, valamint az EU nemzetközi környezetvédelmi és elektromos szabványainak. Erről a szállítónak/gyártónak írásban kell nyilatkozatot csatolnia.
7. A mobil készülék rendelkezzen magyar nyelvű kezelési utasítással.
8. Az átvétel tényét és időpontját a szállítólevél igazolja, a garanciajegy pedig a jótállási időben a garanciális jogok érvényesítését biztosítja.
Szám: A-03-00
Kiemelt termék megnevezése: Telefax (távmásoló) készülék
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
Olyan felhasználói végberendezés, amely az előfizető levelezését, grafikus leképezés segítségével, faximile kódolás felhasználása mellett, analóg vagy digitális telefonvonalon (kapcsolt vagy bérelt vonali hálózaton) képes a célállomásra továbbítani, illetve venni és a dokumentum eredeti formájában megjeleníteni. A telefax olyan nemzetközi szolgáltatás, amely hivatalos dokumentumok továbbítását is lehetővé teszi, ezért a készülékeket a CCITT szabványosította és négy kategóriába sorolta:

Csoport

Készülék

Vonal

Képfelbontás

G1

Analóg

analóg

3,85 vonal/mm

G2

Analóg

analóg

3,85 vonal/mm

G3

Digitális

analóg

62 képelem/mm

G4

Digitális

ISDN

min. 62 képelem/mm

Külön kategóriába sorolható a PC-fax:

PC-fax

Digitális

analóg vagy ISDN

-

Ebben az esetben a személyi számítógép konfigurációja bővül egy fax-modemmel, valamint a hozzá tartozó vezérlő szoftverrel, annak érdekében, hogy az elektronikus formában tárolt dokumentumot faximile kódolás segítségével lehessen továbbítani, illetve venni, függetlenül attól, hogy a másik állomáson fax-berendezés, vagy PC-fax üzemel.
II. Műszaki követelmények
1. Hőpapíros telefax
- nyomtatási mód: hőtranszfer,
- adási sebesség min: 15 mp/oldal,
- lapadagoló kapacitás min: 10 lap,
- papíradagoló kapacitás min: 20 m tekercs,
- opcionális lehetőségek
= lapmemória min: 10 lap,
= üzenetrögzítés min: 10 perc.
2. Normálpapíros telefax
a) - nyomtatási mód: hőtranszfer vagy tintasugaras,
- adási sebesség min: 9 mp/oldal,
- nyomtatási sebesség min: 2 oldal/perc,
- lapadagoló kapacitás min: 10 lap,
- papíradagoló kapacitás min: 50 lap,
- lapmemória kapacitás min: 15 lap,
b) - nyomtatási mód: LED vagy lézer,
- adási sebesség min: 8 mp/oldal,
- nyomtatási sebesség min: 4 oldal/perc,
- lapadagoló kapacitás min: 10 lap,
- papíradagoló kapacitás min: 100 lap,
- lapmemória kapacitás min: 20 lap,
- körözvényadási lehetőség: van,
- kettős hozzáférés: van.
3. Számítógéphez csatlakoztatható telefax
- nyomtatási mód: tintasugaras, LED vagy lézer,
- adási sebesség min: 6 mp/oldal,
- nyomtatási sebesség min: 4 oldal/perc,
- lapadagoló kapacitás min: 20 lap,
- papíradagoló kapacitás min: 100 lap,
- lapmemória kapacitás min: 20 lap,
- lapolvasó felbontás min: 200 x 400 dpi,
- körözvényadási lehetőség: van,
- kettős hozzáférés: van,
- ECM módú hibajavítás: van.
4. Számítógép-hálózathoz csatlakoztatható telefax
- nyomtatási mód: LED vagy lézer,
- adási sebesség min: 6 mp/oldal,
- nyomtatási sebesség min: 4 oldal/perc,
- lapadagoló kapacitás min: 30 lap,
- papíradagoló kapacitás min: 250 lap,
- lapmemória kapacitás min: 70 lap,
- lapolvasó felbontás min: 600 dpi,
- körözvényadási lehetőség: van,
- kettős hozzáférés: van,
- ECM módú hibajavítás: van.
5. Adatbiztonsági követelményeknek megfelelő telefaxok
Ide tartoznak a bizalmas tartalmú, de nem minősített adatot tartalmazó telefaxok adására és vételére szolgáló berendezések, melyek kizárják az információhoz való illetéktelen hozzáférés lehetőségét. Műszaki megoldás alapján ezek a berendezések is a fenti 1-4. kategóriába sorolhatók.
Rádiózavarok és rádiólehallgatások elleni védelmet a TEMPEST szabványnak való megfelelés biztosít, amelyet minősítés dokumentál.
NATO szabványnak megfelelők a STANAG 5000 Type 1 és a Mil-Std-188-161 Type 1 protokollkezelést megvalósító fax-készülékek.
6. Digitális multifunkciós berendezések
Több feladatra alkalmas, bizonyos funkciók egyidejű végzésére is képes eszköz.
Kiépítettségtől függően:
- fénymásoló,
- nagyteljesítményű nyomtató,
- fax és
- scanner,
amely hálózati kártyával vagy printszerverrel kiegészítve számítógép-hálózathoz is csatlakoztatható. Viszonylag kis helyfoglalás mellett összetett igényeket elégít ki, a nyomtatási teljesítménytől függően több kategóriába sorolhatók.
III. Gazdasági követelmények
1. Az ajánlatnak magyar forintban kell tartalmaznia a termék beszerzésével összefüggő valamennyi adót, illetéket, vámot, a csomagolás és a belföldi forgalomba hozatal, az üzembe helyezés, installálás, telepítés és a magyar nyelvű kezelési utasítás elkészítésével összefüggő minden fizetési kötelezettséget.
2. A belföldi szállítás díjtételeit - amelyet az átadási árak nem tartalmaznak - külön kell részletezni.
3. A környezetvédelemmel kapcsolatos költségek a forgalmazót terhelik.
4. Valamennyi típusra egy év helyszíni jótállási idő, ezen belül a hibabejelentéstől számított nyolc munkaórán belüli kiszállás javítás céljából. Három napon túl elhúzódó javítás esetén a felhasználó kívánságára készülékcsere - a javítás idejére - azonos kategóriájú készülékre.
5. Öt évig garantált alkatrészellátás úgy, hogy a jótállási időn túli szervizszolgálatot és karbantartást igény esetén a szállító vállalja.
IV. Egyéb követelmények
1. A készülék egyedi EMC jellemzőinek meg kell felelnie a vonatkozó magyar, valamint az EU nemzetközi környezetvédelmi és elektromos szabványainak. Erről a szállítónak/gyártónak írásban kell nyilatkozatot csatolnia.
2. A berendezés rendelkezzen magyar nyelvű kezelési utasítással.
3. 4. Az üzembe helyezés tényét a felek átadás/átvételi jegyzőkönyvben rögzítik, és ennek dátuma a jótállási idő kezdete.
Szám: A-04-00
Kiemelt termék megnevezése: Színes televízió vevőkészülék
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
Olyan általános kereskedelmi forgalomban kapható eszköz, mely alkalmas az Európában elterjedt, földi kábeltelevíziós, zárt célú televíziós és egyéb videojelforrásokból származó adások és/vagy műsorok vételére és megjelenítésére.
II. Műszaki követelmények
A készülék által szolgáltatott színes, megfelelő minőségű kép és hang elégítse ki a központosított közbeszerzés hatálya alá tartozó szervek (közigazgatási, oktatási, szociális, tudományos kutató és egyéb intézmények) általános televíziós és videoprogram beltéri vételi igényeit.
Üzemeltetési környezet: általános irodai (tantermi), klíma-, zaj-, fényviszonyok.
Tápellátás szerinti változatok:
220-240 V/50 Hz hálózat
12 V gépjármű-akkumulátor
110-240 V/50 (60) Hz univerzális hálózati energiatakarékos "Standby" funkció
Bemenetek:
Rádiófrekvenciás: 75 Ohm aszimmetrikus CCIR standard vagy 240 Ohm szimmetrikus CCIR standard
CCIR standard composit szinkron negatív (BNC, RCA vagy EUROSCART)
opcionálisan:
Video: 75 Ohm aszimmetrikus, 1 Vpp
S-video: a Magyarországon kereskedelmi forgalomban lévő S-VHS típusú videokészülékekhez
RGB: CCIR standard komponens videojelek vételére
Szabványos IBM PC kimenetű jelek vételére
Audio: 75-150 mVeff. aszimmetrikus hangfrekvenciás jel RCA vagy EUROSCART
csatlakozókon keresztül történő fogadására.
Kimenetek:
INLINE (vagy egyéb kompatibilis technológiával készült), sarkított, nagy felületi fényességű, megfelelő kontrasztú és linearitású színes képcső.
Aktív képátló/látható képméret: 32-76 cm, az alábbi 5 kategóriában:
1. hordozható,
2. hordozható, asztali,
3. irodai, alapfunkciójú,
4. irodai, emeltszintű funkciójú,
5. tantermi, bemutató.
Audio:
Beépített hangszóró
Névleges teljesítmény: nagyobb mint 5 Weff/hangszóró,

Opcionálisan:
sztereo, DIN 15500
Külső hangszórók csatlakoztatási lehetősége
Aszimmetrikus vonali: 75-150 mVeff mono, vonali RCA vagy EUROSCART
Kimeneteken sztereo, DIN 15500
Fejhallgató: 30-100 mW mono, szabályozható, 3,5 mm mini jack kimeneten
Hangolás: folyamatos, szintézeres a CCIR VHFI, II., III. UHFI és II. és CATV Hiper sávokban
Vételi normák: CCIR-OIRT (PAL/SECAM) B/G-D/K,
Programozható csatornák száma: 50-99
Automatikus kontraszt és fényerő-szabályozás, képjavító és képremegést csökkentő eljárások.
Kiegészítő szolgáltatások:
teletext vételi lehetőség,
időzítés és időzített kikapcsolási funkciók,
magyar nyelvű interaktív menürendszer (OSD), "help" funkcióval.
Kiegészítők, tartozékok:
távvezérlő egység,
beltéri antenna,
csatlakozókészlet.
A készülék, illetve a készülék gyártója a forgalomba hozatalhoz szükséges dokumentumokon kívül rendelkezzen az alábbi tanúsítványokkal:
- EMC,
- ISO 9000, 9001,
- ISO 14000.
III. Gazdasági követelmények
1. Az árajánlatnak magyar forintban kell a termék beszerzésével összefüggő valamennyi adót, illetéket, vámot és a forgalomba helyezéssel összefüggő minden fizetési kötelezettséget tartalmaznia.
2. Az ajánlott készülékek energiafelhasználása ne haladja meg a nemzetközi átlagot, a készülékek egyedi EMC jellemzői feleljenek meg a vonatkozó magyar és nemzetközi környezetvédelmi és elektromos szabványok előírásainak.
3. A környezetvédelemmel kapcsolatos költségek a forgalmazót terhelik.
4. A készülék gyártásának minőségét igazoló magyar vagy nemzetközi minőségtanúsítás.
5. Három év teljes körű jótállás. A jótállás lejártát követő 8 év időtartamig folyamatos alkatrészellátás.
IV. Egyéb követelmények
1. A berendezés rendelkezzen érvényes típusbizonyítvánnyal és magyar nyelvű kezelési utasítással.
2. A szállító rendelkezzen a gyártás helyén honos vagy érvényes nemzetközi minőségbiztosítási rendszerrel.
3. Az üzembe helyezés tényét átadás/átvételi jegyzőkönyv rögzíti.
4. A kiemelt termék rendelkezzen a hatályos jogszabályokban meghatározott, a környezetvédelemre, a környezetközpontú irányítási rendszerre és a környezetbarát minősítésre vonatkozó tanúsításokkal.
Szám: A-05-00
Kiemelt termék megnevezése: Videofelvevő és -lejátszó készülékek
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
Olyan általános kereskedelmi forgalomban kapható eszköz, mely alkalmas az Európában elterjedt, földi és műholdon keresztül kisugárzott televíziós műsorszóró, kábeltelevíziós, zárt célú televíziós és egyéb videojelforrásokból származó adások és/vagy műsorok vételére, VHS formátumú rögzítésére és visszajátszására.
II. Műszaki követelmények
A készülék által VHS formátumban rögzített és visszajátszott színes, megfelelő minőségű kép és hang elégítse ki a központosított közbeszerzés hatálya alá tartozó szervek (közigazgatási, oktatási, szociális, tudományos kutató és egyéb intézmények) általános igényeit.
A készülék funkció és szolgáltatástartalom szerint elkülönülő kategóriái:
1. Videolejátszó készülék:
Legyen alkalmas VHS formátumban rögzített PAL/SECAM (NTSC) composit, mono videoprogramok lejátszására.
2. Videofelvevő/lejátszó készülék:
Legyen alkalmas a szabványos bemeneteire kapcsolt PAL/SECAM (NTSC) composit, mono videoprogramok VHS formátumban történő rögzítésére.
3. Videofelvevő/lejátszó készülék beépített TV-tunerrel:
Legyen alkalmas a szabványos bemeneteire kapcsolt PAL/SECAM composit, mono vagy sztereo, illetve a beépített TV-tunerrel vett Európában elterjedt, földi és műholdon keresztül kisugárzott televíziós műsorszóró, kábeltelevíziós, zárt célú televíziós jelek VHS formátumban történő rögzítésére, utólagos hangosítására (dubbing), szerkesztésére (insert edition) és visszajátszására.
4. Hordozható videofelvevő készlet (Camcorder, kamera, illetve hordozható videomagnetofon és tartozékaik).
Üzemeltetési környezet: általános irodai (tantermi), illetve a 4. pont szerinti eszköz esetében külsőtéri klíma-, zaj- és fényviszonyok.
Tápellátás:
220-240 V/50 Hz hálózat
beépített akkumulátor
12 V gépjármű-akkumulátor
110-240 V/50 (60) Hz univerzális hálózati.
A különböző funkciókategóriába tartozó készülékek bemenetei:
CCIR standard composit szinkron negatív (BNC, RCA vagy EUROSCART)
Rádiófrekvenciás: 75 Ohm aszimmetrikus CCIR standard
Video: 75 Ohm aszimmetrikus, 1 Vpp PAL/SECAM,
Opcionálisan:
Audio: 75-150 mVeff. aszimmetrikus mono/sztereo hangfrekvenciás jel RCA, EUROSCART, illetve a 4. pont szerinti eszköz esetében egyéb csatlakozókon keresztül történő fogadására.
Kimenetek:
Rádiófrekvenciás: 75 Ohm aszimmetrikus CCIR standard, UHF 28-40
Video: 75 Ohm aszimmetrikus, 1 Vpp, CCIR standard PAL/SECAM composit szinkron negatív (BNC, RCA, EUROSCART, illetve a 4. pont szerinti eszköz esetében egyéb)
Audio: 75-150 mVeff. aszimmetrikus mono/sztereo hangfrekvenciás jel RCA, EUROSCART, illetve a 4. pont szerinti eszköz esetében egyéb csatlakozókon keresztül történő fogadására.
A 4. pont szerinti készülékhez mellékelt vagy beépített kamera paraméterei:
Videojel: 75 Ohm aszimmetrikus, 1 Vpp, CCIR PAL standard
Composit szinkron negatív
Érzékenység: jobb mint 4 Lux
Képfelbontás: 450 000 pixel
Felbontás: jobb mint 280 sor, 1500 Lux világítás mellett
Optikai zoom legalább tízszeres (kiegészítő digitális zoom funkcióval)
Beépített elektronikus képkereső, az üzemi adatok és aktivizált funkciók kijelzésével
Effekt funkciók: úsztatás, fade-In/out
Állítható expozíció: gyors mozgások rögzítésére
Fehéregyensúly: kézi és automatikus állítási lehetőség
Fókusz: automatikus és kézi élességállítás
Ellenfény kompenzáció
Beépített mikrofon
Külső mikrofon csatlakoztatási lehetőség
Utólagos hangosítás lehetősége.
Kiegészítő tartozékok:
Optikai készlet, külső mikrofon, állvány, hordtáska, tartalék akkumulátor, akkumulátortöltő, hálózati adapter, világítókészlet.
Képszerkesztés eszközei: AV keverő, szerkesztés vezérlő, feliratozó.
Hangolás (a 3. pont szerinti eszköz): folyamatos, szintézeres a CCIR VHFI, II., III. UHFI és II. és CATV Hiper sávokban.
Vételi normák: CCIR-OIRT (PAL/SECAM) B/G-D/K.
Programozható csatornák száma: 99.
Kiegészítő szolgáltatások:
Automatikus hangolás, csatornaprogramozás.
Magyar nyelvű menü, képernyőszerkesztés (OSD).
Időzítés, időzített kikapcsolás, felvétel programozási funkciók (napi, heti, havi ismétlődő programok több mint 10 törésponttal).
Automatikus, digitális sávontartás.
Kiegészítők, tartozékok:
távvezérlő egység,
csatlakozókészlet.
A készülék, illetve a készülék gyártója a forgalomba hozatalhoz szükséges dokumentumokon kívül rendelkezzen az alábbi tanúsítványokkal:
- EMC,
- ISO 9000, 9001,
- ISO 14000.
III. Gazdasági követelmények
1. Az árajánlatnak magyar forintban kell a termék beszerzésével összefüggő valamennyi adót, illetéket, vámot és a forgalomba helyezéssel összefüggő minden fizetési kötelezettséget tartalmaznia.
2. Az ajánlott készülékek energiafelhasználása ne haladja meg a nemzetközi átlagot, a készülékek egyedi EMC jellemzői feleljenek meg a vonatkozó magyar és nemzetközi környezetvédelmi és elektromos szabványok előírásainak.
3. A környezetvédelemmel kapcsolatos költségek a forgalmazót terhelik.
4. A készülék gyártásának minőségét igazoló magyar vagy nemzetközi minőségtanúsítás.
5. Három év teljes körű garancia. A garancia lejártát követő 8 év időtartamig folyamatos alkatrészellátás.
IV. Egyéb követelmények
1. A berendezés rendelkezzen érvényes típusbizonyítvánnyal és magyar nyelvű kezelési utasítással.
2. A szállító rendelkezzen a gyártás helyén honos vagy érvényes nemzetközi minőségbiztosítási rendszerrel.
3. Az üzembe helyezés tényét átadás/átvételi jegyzőkönyv rögzíti.
4. A kiemelt termék rendelkezzen a hatályos jogszabályokban meghatározott, a környezetvédelemre, a környezetközpontú irányítási rendszerre és a környezetbarát minősítésre vonatkozó tanúsításokkal.
V. Megjegyzések
Szám: A-06-00
Kiemelt termék megnevezése: Internet szolgáltatás
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
1. Meghatározások
- Bérelt vonal
Két földrajzi pontot meghatározott, állandó sávszélességgel összekötő átviteli út.
- DNS (Domain Name Service, Domain Név Szolgáltatás)
Az Internet hálózati eszközei alfanumerikus nevét Internet címre fordító hálózati szolgáltatás.
- DSL (Digital Subscriber Line, Digitális Előfizetői Vonal)
A közcélú vezetékes távbeszélő hálózat előfizetői érpárjain megvalósított szimmetrikus (SDSL) vagy aszimmetrikus (ADSL) sávszélesség-elrendezésű digitális adatátviteli út.
- Elektronikus levelezés (e-mail)
Az Internet szolgáltatók által nyújtott kiegészítő szolgáltatás, szöveges üzenetek adott elektronikus levelezési címre történő továbbítására.
- Hosting szolgáltatás
Meghatározott Internet címen különféle tartalmak vagy alkalmazások elhelyezésére nyújtott kiegészítő szolgáltatás, mely tartalmakat és alkalmazásokat az Internet valamennyi felhasználója elérheti.
- Internet cím
Az IP protokollt használó hálózati eszközök egyedi azonosítására szolgáló adott hosszúságú és szerkezetű bitsorozat.
- Internet gerinchálózat
A világ Internet szolgáltatóit összekötő átviteli utak és hálózati csomópontok összessége.
- Internet Protocol (IP)
Az Interneten használatos hálózati szintű, az IETF RFC 791-ben meghatározott protokoll. Az IP az Interneten használatos TCP/IP protokollkészlet része.
- Internet szolgáltatás
A felhasználók számára távközlési hálózatokon keresztül nyújtott Internet hozzáférési és egyéb kiegészítő szolgáltatások összessége.
- Internet szolgáltató
Az Internet szolgáltatásaihoz hozzáférést nyújtó szolgáltató, aki a szolgáltatását a hírközlésről szóló 2001. évi XL. törvény 5. §-a szerint a hatóságnál bejelentette, és ezen bejelentését a hatóság a nevezett törvény 6. §-a szerint nyilvántartásba vette.
- Internet
A TCP/IP protokollkészletet használó hálózatok közcélú, globális hálózata.
- Kétirányú, közvetlen műholdas Internet elérés
A felhasználónál telepített műholdas állomás révén a műholdon keresztül megvalósított kétirányú adatátviteli kapcsolat létesítése és fenntartása az Internet szolgáltatóval az Internet szolgáltatás igénybevétele céljából.
- Sávszélesség
Az Internet hozzáféréshez használt átviteli út kilobit/s (kbps) mértékegységben kifejezett átviteli kapacitása.
- Vezeték nélküli, földfelszíni műsorelosztó hálózaton nyújtott Internet szolgáltatás
Aszimmetrikus Internet hozzáférési szolgáltatás, ahol a felhasználó felé irányuló forgalmat a földi rádiófrekvenciás műsorelosztó hálózat, míg a szolgáltató felé irányuló forgalmat vezetékes átviteli út hordozza.
- Vezeték nélküli, műholdas műsorelosztó hálózaton nyújtott Internet szolgáltatás
Aszimmetrikus Internet hozzáférési szolgáltatás, ahol a felhasználó felé irányuló forgalmat a műholdas rádiófrekvenciás műsorelosztó hálózat, míg a szolgáltató felé irányuló forgalmat vezetékes átviteli út hordozza.
- Vezetékes műsorelosztó hálózaton nyújtott Internet szolgáltatás
Vezetékes műsorelosztó (kábeltelevíziós) hálózaton nyújtott Internet hozzáférési szolgáltatás.
2. Az Internet szolgáltatás általános leírása és használati célja
2.1. Internet hozzáférési szolgáltatás (alapszolgáltatás)
Az Internet szolgáltatás Internet protokoll alkalmazásával a felhasználók részére hozzáférést biztosít a globális közcélú Internet hálózathoz és adatkommunikációt tesz lehetővé az Internethez kapcsolt eszközökkel és felhasználókkal. A hozzáférési szolgáltatáson mint alapszolgáltatáson felül az Internet szolgáltatók kiegészítő szolgáltatásokat is nyújthatnak.
2.2. Kiegészítő Internet szolgáltatások
Az Internet szolgáltató legyen képes az alábbi kiegészítő szolgáltatások nyújtására:
- Elektronikus levelezés,
- DNS szolgáltatás,
- Domén név regisztráció,
- Hosting szolgáltatások,
-Internetes tartalomra és alkalmazásokra vonatkozó fejlesztési, üzemeltetési és karbantartási szolgáltatások.
2.3. Az Internet szolgáltatás minőségi jellemzői
- A szolgáltatás elvárt éves rendelkezésre állása 99,5%.
- A szolgáltatás elérhetősége: a kapcsolt távbeszélő-hálózati és a mobil távbeszélő-hálózati elérés esetén a sikeres felhasználó azonosítással végződő hívások aránya (ha ez értelmezhető) legalább 90%.
- Az ügyfélszolgálat elérhetősége telefonon, e-mailben, faxon a nap 24 órájában és az év minden napján, belső szabályozás által meghatározottan, ellenőrizhetően és regisztráltan történjen.
II. Műszaki követelmények
1. Átviteli protokoll
Az Internet szolgáltató az Internet hozzáférés céljára a TCP/IP hálózati protokollkészlet elemeit alkalmazza.
2. Kapcsolt távbeszélő-hálózati elérés
2.1. Analóg vonali elérés
- Az Internet szolgáltató az ITU V.90 ajánlásának megfelelő analóg modemes kapcsolaton tegye lehetővé az Internet elérését.
- A behívást a közcélú távközlő-hálózatok azonosítóinak felosztási tervéről szóló 10/2001. (III. 27.) MeHVM rendelet 2. Függeléke 2F3. pontjában meghatározott, 06-51-xxx-xxx felépítésű Internet számon is biztosítani kell.
2.2. ISDN elérés
- Az Internet szolgáltató tegye lehetővé, hogy az ISDN elérés mindkét 64 kbps sávszélességű csatornája felhasználható legyen a kapcsolt vonali elérés létrehozására.
- A behívást a közcélú távközlő-hálózatok azonosítóinak felosztási tervéről szóló 10/2001. (III. 27.) MeHVM rendelet 2. Függeléke 2F3. pontjában meghatározott, 06-51-xxx-xxx felépítésű Internet számon is biztosítani kell.
3. Nyilvános mobil távbeszélő-hálózati elérés
- A szolgáltató tegyen lehetővé legalább 9600 bps névleges sávszélességű kapcsolatot.
4. Bérelt vonali elérés
- A szolgáltató tegyen lehetővé minimálisan 64 kbps sávszélességű bérelt vonali kapcsolatot.
5. ADSL elérés
- A szolgáltató tegyen lehetővé a következő aszimmetrikus sávszélesség-megosztású (ADSL) kapcsolatok használatát: 384/64 kbps, 768/128 kbps, 1500/384 kbps.
6. Elérés műsorelosztó hálózaton
- A szolgáltató tegyen lehetővé legalább 256 kbps letöltési, illetve 64 kbs feltöltési sávszélességet.
7. Elérés vezeték nélküli, földfelszíni műsorelosztó hálózaton
- A szolgáltató nyújtson minimálisan két különböző sávszélességű csomagot, melyek tegyenek lehetővé átlagosan 2 Mbps, illetve 256 kbps letöltési sávszélességet.
8. Elérés vezeték nélküli, műholdas műsorelosztó hálózaton
- A szolgáltató tegyen lehetővé átlagosan legalább 256 kbps letöltési sávszélességet.
9. Elérés kétirányú közvetlen műholdas adatátviteli kapcsolaton
- A szolgáltató tegyen lehetővé legalább 64 kbps letöltési és 64 kbps feltöltési sávszélességet.
10. Az Internet gerinchálózati csatlakozás jellemzői
- A szolgáltató Internet gerinchálózati csatlakozásainak forgalmas órai átlagos kihasználtsága ne haladja meg a 80%-ot.
- Az IP csomagtovábbítás sikeressége átlagosan legalább 99% legyen.
III. Gazdasági követelmények
1. Az árajánlatnak magyar forintban kell a szolgáltatás igénybevételével, a kapcsolódó termék beszerzésével összefüggő valamennyi adót, illetéket, vámot és a forgalomba helyezéssel összefüggő minden fizetési kötelezettséget tartalmaznia.
2. A szolgáltatásnak és a szolgáltatónak meg kell felelni a hírközlésről szóló 2001. évi XL. törvénynek, továbbá a távközlési előfizetői szerződésekről szóló 249/2001. (XII. 18.) Korm. rendeletnek.
IV. Egyéb követelmények
1. A vállalt szolgáltatás jó minőségét (forgalomtorlódás, hívásvesztés, bithibaarány, átlagos átviteli sebesség, rendelkezésre állás, az ügyfélszolgálat minősége stb.) a szolgáltatónak a vonatkozó jogszabályoknak és hatósági előírásoknak, valamint szerződésben vállalt kötelezettségének megfelelően biztosítania kell.
2. A szolgáltató műszaki, szolgáltatási és gazdasági teljesítőképességének meg kell felelnie a beszerzendő szolgáltatás mennyiségi, minőségi és földrajzi területi eloszlása követelményeinek.
3. A szolgáltatónak saját valós piaci eredményeivel és gazdasági jellemzőivel kell bizonyítania, hogy az ajánlati felhívásban szereplő szolgáltatási feladat ellátására az ajánlata feltételei mellett alkalmas. A kiíró jogosult a konkrét szolgáltatás-beszerzés tekintetében a szolgáltató teljesítési alkalmasságát megítélni engedő szempontokat és követelményeket a felhívásban szerepeltetni, és ezen szempontok és követelmények szerint a szolgáltató alkalmasságát megítélni.
4. A szolgáltatónak kötelezettséget kell vállalnia, hogy a szolgáltatásnyújtás során tudomására jutott információkat bizalmasan kezeli, a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény előírásainak betartásával adatokat - az igénybe vevő hozzájárulása nélkül - csak a mindenkor hatályos jogszabályoknak megfelelően és az azokban kifejezetten megjelölt szerveknek adhat ki.
5. A szolgáltatónak kötelezettséget kell vállalnia - a viszonteladóira és szervizszolgáltatásra is kiterjedően -, hogy a tudomására jutó adatokat nem használja fel, illetve ezeket illetéktelen harmadik félnek nem szolgáltatja ki.
6. A szolgáltatónak fokozott gondot kell fordítania az ügyfelekkel kapcsolatos ügyfélszolgálati infrastruktúra (számlareklamációk, műszaki-technikai támogatás, biztonsági kérdések megoldása stb.) kialakítására, illetve fejlesztésére.
7. A szolgáltatónak gondoskodnia kell a távközlési feladatokat ellátó szervezetek és a titkos információgyűjtésre felhatalmazott szervezetek együttműködésének rendjéről és szabályairól szóló 75/1998. (IV. 24.) Korm. rendeletben foglaltak végrehajtásáról.
8. A szolgáltatónak az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvénynek a szolgáltató felelősségéről, valamint az értesítés a jogsértő információs társadalommal összefüggő szolgáltatásról szóló rendelkezéseit betartva kell a szolgáltatást nyújtania.
9. Ezt a normatívát akkor is alkalmazni kell, ha az Internet szolgáltatást más szolgáltatásokkal kapcsoltan veszik igénybe, figyelembe véve a területeken meglévő, eltérő műszaki vagy szolgáltatási sajátosságokat is.
V. Megjegyzések

2. számú függelék3


SZEMÉLYI SZÁMÍTÓGÉP RENDSZEREK, AZOK FŐBB EGYSÉGEI - SZÁMÍTÓGÉP KONFIGURÁCIÓK, ILLETVE ANNAK EGYSÉGEI - ÉS AZOK ALAP ÉS ÁLTALÁNOSAN HASZNÁLT FELHASZNÁLÓI SZOFTVER ESZKÖZEI
B-00-00-000
SZEMÉLYI SZÁMÍTÓGÉP RENDSZEREK, AZOK FŐBB EGYSÉGEI – SZÁMÍTÓGÉP KONFIGURÁCIÓK, ILLETVE ANNAK EGYSÉGEI – ÉS AZOK ALAP ÉS ÁLTALÁNOSAN HASZNÁLT FELHASZNÁLÓI SZOFTVER ESZKÖZEI
B-00-00-000

B-01-00-000

Szoftver alrendszerek és elemeik

B-01-01-000

Operációs rendszerek

B-01-02-000

Általános célú felhasználói szoftverek

B-01-02-100

Irodai szoftverek

B-01-02-200

Csoportmunkát támogató szoftverek

B-01-02-300

Adatbázis-kezelő és adatfeldolgozó szoftverek

B-01-02-400

Internet böngésző szoftverek

B-01-02-500

Fejlesztő eszközök

B-01-02-600

Segédprogramok

B-01-02-700

Tudásbázis szoftverek

 

 

B-02-00-000

Hardver alrendszerek és elemeik

B-02-01-000

Általános felhasználási célú személyi számítógépek

B-02-02-000

Mobil személyi számítógépek

B-02-02-100

Általános irodai

B-02-02-200

Emelt szintű, speciális szoftver igényt kielégítő

B-02-03-000

Személyi számítógép rendszerek

B-02-03-100

Csoportmunka támogató szerver

B-02-03-200

Print-file szerver

B-02-03-300

Adatbázis-kezelő (önálló, helyi) szerver

B-02-03-400

Nagymegbízhatóságú adatbázis-kezelő

B-02-03-500

Nagyterületű hálózati alkalmazásokat kiszolgáló

 

 

B-03-00-000

Személyi számítógép rendszerek kiegészítői

B-03-01-000

Személyi számítógép kijelzők

B-03-01-100

Személyi számítógép kijelzők CRT

B-03-01-200

Személyi számítógép kijelzők LCD

B-03-02-000

Projektor

B-03-03-000

Vizuális megjelenítők

 

 

B-04-00-000

Elektronikus dokumentum kezelését támogató input és output eszközök

B-04-01-000

Mechanikus (tűs) nyomtatók

B-04-01-100

Általános irodai alkalmazásokhoz

B-04-01-200

Emelt szintű nyomtatási feladatok ellátásához

B-04-02-000

Lézertechnológiájú nyomtatók

B-04-02-100

Személyi lézernyomtató

B-04-02-200

Munkacsoportos lézernyomtató

B-04-02-300

Részlegszintű, illetve sokszorosításhoz használt lézernyomtató

B-04-02-400

Hálózati nyomtatószerverek

B-04-03-000

Egyéb fényemissziós (LED) nyomtatók

B-04-04-000

Tintasugaras nyomtatók

B-04-04-100

Bubble

B-04-04-110

Fix telepítésű személyi tintasugaras nyomtató

B-04-04-120

Hordozható telepítésű személyi tintasugaras nyomtató

B-04-04-200

Pieso

 

 

B-05-00-000

Alkatrészek és kellékanyagok

 

 

B-06-00-000

Számítástechnikai rendszerekhez kapcsolódó számítástechnikai szolgáltatások

B-06-01-000

Szoftver rendszerrel kapcsolatos szolgáltatás (tervezést, rendszertervezést kivéve)

B-06-02-000

Hardver rendszerrel kapcsolatos szolgáltatás B-01 és B-02 pontban felsoroltakhoz kapcsolódóan (rendszertervezést, hálózatépítést kivéve)

 

 

B-07-01-000

Helyi számítógép-hálózati (LAN) kártyák:

B-07-01-100

PCI kártyák

B-07-01-200

PCMCIA kártyák

B-07-02-000

Helyi számítógép-hálózati (LAN) aktív eszközök:

B-07-02-100

Desktop switchek

B-07-02-200

Moduláris switchek

B-07-02-300

Content Networking eszközök

B-07-03-000

Nagytávolságú hálózati (WAN) eszközök:

B-07-03-100

Telephelyi elérést biztosító eszközök (access routerek)

B-07-03-200

Gerinchálózati eszközök (backbone routerek)

B-07-03-300

Optikai átviteli eszközök (DWDM, CWDM)

B-07-04-000

Hálózati biztonsági megoldások:

B-07-04-100

Firewall eszközök (tűzfal)

B-07-04-200

IDS (Intrusion Detection System: hálózati betörés-detektáló eszköz)

B-07-04-300

VPN koncentrátor

B-07-05-000

IP telefóniát megvalósító eszközök:

B-07-05-100

IP alapú telefonkészülékek

B-07-05-200

IP alapú telefonrendszer vezérlő (Call Manager)

B-07-05-300

Gateway

B-07-05-400

Kiegészítő eszközök (Voice Mail, IVR)

B-07-06-000

Vezeték nélküli (Wireless) megoldások:

B-07-06-100

Wireless hálózati kártyák (PCI, PCMCIA)

B-07-06-200

Access Point

B-07-06-300

Antennák és szerelvényeik

B-07-07-000

Hálózati menedzsment megoldások:

B-07-07-100

SNMP menedzsment szoftverek

B-07-07-200

AAA menedzsment szoftverek

 

 

B-08-00-000

Hivatalos CD jogtár


SZÁM: B-00-00-000
KIEMELT TERMÉKCSOPORT MEGNEVEZÉSE: SZEMÉLYI SZÁMÍTÓGÉP RENDSZEREK, AZOK FŐ EGYSÉGEI – SZÁMÍTÓGÉP KONFIGURÁCIÓK, ILLETVE ANNAK EGYSÉGEI – ÉS AZOK ALAP
ÉS ÁLTALÁNOSAN HASZNÁLT FELHASZNÁLÓI SZOFTVER ESZKÖZEI
I. Kiemelt termékkör általános leírása, használati célja
Az informatikai állami normatívák rendszere átfogja az intézményi informatikai környezet meghatározó szoftver és hardver elemekkel az azok üzemeltetéséhez szükséges kiegészítő és kellékanyagokkal, alkatrészekkel, valamint igényelt szolgáltatásokkal szemben támasztott minimális minőségi, használati és műszaki-gazdasági követelményeket.
Az informatikai állami normatívák tartalmazzák az azok alapján lefolytatott központosított közbeszerzési eljárások alapvető követelményeit, az azokat meghatározó jellemzők és paraméterek megkívánt minimális értékeit vagy azok meghatározásának módját, valamint értékelés alapjául szolgáló paramétereket.

Az informatikai állami normatívákat az alábbi táblázat tartalmazza:
1. számú táblázat

Megnevezés

Szám

Személyi számítógép rendszerek, azok főbb egységei - számítógép konfigurációk, illetve annak egységei - és azok alap és általánosan használt felhasználói szoftver eszközei

B-00-00-000

Szoftver alrendszerek és elemeik

B-01-00-000

Operációs rendszerek

B-01-01-000

Általános célú felhasználói szoftverek

B-01-02-000

Irodai szoftverek

B-01-02-100

Csoportmunkát támogató szoftverek

B-01-02-200

Adatbázis-kezelő és adatfeldolgozó szoftverek

B-01-02-300

Internet böngésző szoftverek

B-01-02-400

Fejlesztő eszközök

B-01-02-500

Segédprogramok

B-01-02-600

Tudásbázis szoftverek

B-01-02-700

Hardver alrendszerek és elemek

B-02-00-000

Általános felhasználási célú személyi számítógépek

B-02-01-000

Mobil személyi számítógépek

B-02-02-000

Általános irodai

B-02-02-100

Emelt szintű, speciális szoftverigényt kielégítő

B-02-02-200

Személyi számítógép rendszerek

B-02-03-000

Csoportmunka támogató szerver

B-02-03-100

Print-file szerver

B-02-03-200

Adatbázis-kezelő (önálló, helyi) szerver

B-02-03-300

Nagymegbízhatóságú adatbáziskezelő

B-02-03-400

Nagyterületű hálózati alkalmazásokat kiszolgáló

B-02-03-500

Személyi számítógép rendszerek kiegészítői

B-03-00-000

Személyi számítógép kijelzők

B-03-01-000

Személyi számítógép kijelzők CRT

B-03-01-100

Személyi számítógép kijelzők LCD

B-03-01-200

Projektor

B-03-02-000

Vizuális megjelenítők

B-03-03-000

Elektronikus dokumentum kezelését támogató input és output eszközök

B-04-00-000

Mechanikus (tűs) nyomtatók

B-04-01-000

Általános irodai alkalmazásokhoz

B-04-01-100

Emelt szintű nyomtatási feladatok ellátásához

B-04-01-200

Lézertechnológiájú nyomtatók

B-04-02-000

Személyi lézernyomtató

B-04-02-100

Munkacsoportos lézernyomtató

B-04-02-200

Részlegszintű, illetve sokszorosításhoz használt lézernyomtató

B-04-02-300

Hálózati nyomtatószerverek

B-04-02-400

Egyéb fényemissziós (LED) nyomtatók

B-04-03-000

Tintasugaras nyomtatók

B-04-04-000

Bubble

B-04-04-100

Fix telepítésű személyi tintasugaras nyomtató

B-04-04-110

Hordozható telepítésű személyi tintasugaras nyomtató

B-04-04-120

Pieso

B-04-04-200

Alkatrészek és kellékanyagok

B-05-00-000

Számítástechnikai szolgáltatás

B-06-00-000

Szoftver rendszerrel kapcsolatos szolgáltatás (tervezést, rendszertervezést kivéve)

B-06-01-000

Hardver rendszerrel kapcsolatos szolgáltatás a B-01 és B-02 pontban felsoroltakhoz kapcsolódóan (rendszertervezést hálózatépítést kivéve)

B-06-02-000

Helyi számítógép-hálózati (LAN) kártyák:

B-07-01-000

PCI kártyák

B-07-01-100

Megnevezés

Szám

PCMCIA kártyák

B-07-01-200

Helyi számítógép-hálózati (LAN) aktív eszközök:

B-07-02-000

Desktop switchek

B-07-02-100

Moduláris switchek

B-07-02-200

Content Networking eszközök

B-07-02-300

Nagytávolságú hálózati (WAN) eszközök:

B-07-03-000

Telephelyi elérést biztosító eszközök (access routerek)

B-07-03-100

Gerinchálózati eszközök (backbone routerek)

B-07-03-200

Optikai átviteli eszközök (DWDM, CWDM)

B-07-03-300

Hálózati biztonsági megoldások:

B-07-04-000

Firewall eszközök (tűzfal)

B-07-04-100

IDS (Intrusion Detection System: hálózati betörés-detektáló eszköz)

B-07-04-200

VPN koncentrátor

B-07-04-300

IP telefóniát megvalósító eszközök:

B-07-05-000

IP alapú telefonkészülékek

B-07-05-100

IP alapú telefonrendszer vezérlő (Call Manager)

B-07-05-200

Gateway

B-07-05-300

Kiegészítő eszközök (Voice Mail, IVR)

B-07-05-400

Vezeték nélküli (Wireless) megoldások:

B-07-06-000

Wireless hálózati kártyák (PCI, PCMCIA)

B-07-06-100

Access Point

B-07-06-200

Antennák és szerelvényeik

B-07-06-300

Hálózati menedzsment megoldások:

B-07-07-000

SNMP menedzsment szoftverek

B-07-07-100

AAA menedzsment szoftverek

B-07-07-200

II. Műszaki követelmények
Az egyes termékcsoportok részletesebb műszaki követelményeit a termékcsoportokra vonatkozó előírások tartalmazzák.
Általános termékmegfelelőségi követelmények
Az informatikai állami normatívák alapján lebonyolítandó központosított közbeszerzési eljárások összevont lebonyolításához a termékcsoportra vonatkozó, a beszerzések során érvényesítendő követelmények rendszere.
Az állami informatikai normatívák alapján lefolytatott központosított közbeszerzési eljárások során az alábbiakat kell figyelembe venni.
Környezetvédelem:
Kezelje a környezetet, tartalmazza a környezeti tényezőket.
Ezen belül a beszerzés hatékonyan szolgálja az alábbi elvek megvalósítását.
Környezetbarát munkahelyek megvalósítása a közigazgatásban az alábbiak szerint:
- a beszerzett eszközökkel kialakított és működtetett hivatal legyen energiahatékonyabb,
- a kialakítása és működtetése során kevesebb hulladék (beleértve a működtetés során környezetet érő vegyi, elektromágneses és egyéb szennyezéseket is) keletkezzen,
- törekedni kell arra, hogy a beszerzett és az azok gyártása során felhasznált eszközök anyaga környezetkímélő legyen,
- a belső tér levegőminőségét befolyásoló vegyi termékek vagy a működésük során ilyent előállító eszközök beszerzését kerülni kell,
- ahol lehetséges törekedni kell az újrahasznosított (recirkulált) anyagok felhasználására.
Fenti célok megvalósítása érdekében költséghatékony megoldásokat kell keresni a nyersanyagok, mérgező anyagok, energia-, víz- és más források felhasználásának mérséklésére, a keletkező hulladék és zaj csökkentésére.
A beszerzések során vizsgálni és értékelés alá kell vonni, hogy az ajánlott termék rendelkezik-e az alábbi tulajdonságokkal:
Gyártására, előállításra vonatkozó tanúsítványok megléte:
- környezetbarát minősítés,
- hulladékminimalizálásra tervezett (a gyártás tervezése során alkalmazták az értékelemzés módszerét),
- energiahatékony ("sleep", csökkentett energiafelvételű készenléti) üzemmóddal rendelkezik,
- többi termékhez viszonyítva kevésbé szennyező,
- mentes olyan veszélyes alkotóelemektől, melyek hulladéka speciális kezelést igényel,
- mentes olyan alkotóelemektől melyek környezetileg érzékeny régiókból származnak,
- mentes betiltott vagy korlátozottan alkalmazható anyagoktól,
- alkotórészeinek minél nagyobb hányada készüljön újrafelhasznált (recirkulált) anyagokból.
Üzemeltetés, alkalmazás, karbantartás vonatkozásában:
- tartós, hosszú élettartamú,
- a hatékony felhasználást biztosító világos és részletező használati utasítással ellátott,
- alacsony karbantartási igényű, jól üzemeltethető,
- gazdaságosan cserélhető,
- könnyű korszerűsíteni,
- a termék vagy alkotóelemeinek döntő többsége újra felhasználható.
Hulladékkezelés szempontjából:
- újra használható,
- újra értékesíthető,
- a gyártónak teljes vagy részleges mértékű recirkulálásra visszaadható,
- hulladékcsere-programba állítható,
- helyileg recirkulálható.
A termék csomagolása vonatkozásában:
- hulladékminimalizálásra tervezett,
- a végfelhasználó által újra felhasználható,
- a szállító visszafogadja újrahasználat, recirkulálás vagy kinyerés céljára,
- helyben recirkulálható,
- újrahasznosított vagy recirkulált anyagból készült.
Ergonómia:
Feleljen meg a 50/1999. (XI. 3.) EüM rendeletbe foglaltaknak.
Fentieken túl az informatikai rendszerekben használt eszközök feleljenek meg az alábbi követelményeknek:
Egyéb tanúsítványok:
A szállításra felajánlott termékek hiteles tanúsítványokkal igazoltan feleljenek meg az EU termékminősítési követelményeknek. (pl.: CE jelölés, megfelelőségi nyilatkozat).
A szállításra felajánlott termékek feleljenek meg a termék forgalomba hozatalát, valamint az értékesítéséhez kapcsolódó jogokat és kötelezettségeket szabályozó vonatkozó jogszabályoknak, úgymint:
- a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény,
- az elektronikus hírközlésről szóló 1993. évi C. törvény,
- a villamossági termékek biztonsági követelményeire vonatkozó 79/1997. (XII. 31.) IKIM rendelet.
- A közigazgatás különböző szintű informatikai együttműködését szabályozó előírások
A közigazgatásban igényként merül fel a szervezetek egymás közti, valamint a civil szféra felé történő információtovábbítás. Az intézmények közötti információcsere feltétele, hogy azonos vagy átjárható módszereket alkalmazzanak az információ átadására.
A szervezetek ma nagy számban alkalmaznak különböző számítógép rendszereket és alkalmazásokat. A meglévő rendszerekkel való kompatibilitás mindig előfeltétele egy újabb elektronikus szolgáltatás igénybevételének. Hangsúlyozni szeretnénk a tényleges igények által kiváltott szolgáltatások fejlesztésének fontosságát. A szükségleteknek és nem a technológiai fejlődésnek kell meghatároznia a követés gyorsaságát. Ebben a tekintetben figyelembe kell venni a biztonsági igényeket és a beruházások értékállóságát.
Az információtechnológiai platform az információ kereséséhez, vételéhez és továbbításához szükséges információtechnikai berendezéseket összessége, mely a következő komponensekből áll:
- a felhasználó berendezései - pl. személyi számítógép, telefon,
- az információ átadásának módszere - kommunikációs protokollok stb.,
- az információ formátuma - fájlformátum stb.,
- biztonsági funkciók.
Az eszközkiválasztás terén törekedni kell arra, hogy olyan eszközök kerüljenek meghatározásra, melyek biztosítják az alábbi paraméterek alkalmazásának lehetőségét:
- TCP/IP kommunikációs protokoll használata,
- WWW adatbázisok használata az általános információk továbbítására,
- HTML és PDF formátum használata a WWW adatbázisokhoz történő adatátadásra, RTF formátum használata az intézményen belüli adatátadásra,
- SMTP/MIME és X. 400 szerinti e-mail használata.
III. Gazdasági követelmények
A központosított közbeszerzési eljárást lezáró keretszerződésekkel létrejövő jogi kapcsolatrendszert szabályozó követelmények
A keretszerződésekkel létrejövő jogi kapcsolatrendszert az alábbi szempontok figyelembevételével kell meghatározni (kategóriánként a kategóriának megfelelő súlyozással kialakított értékelési paraméterek és szempontok alapján) az alábbiakban felsorolt egyes témakörönkénti bontásban:
Szerződéses ár:
A szerződéses ár "maximalizált kormányzati ár", mely tartalmazza a termék forgalomba hozatalával kapcsolódó szokásos szolgáltatások minimális körét (pl. a szállító telephelyének vonzáskörében térítésmentes házhozszállítás, üzembe helyezés, betanítás, a termékre jellemző szokásos idejű jótállás, meghibásodás esetén helyszíni javítás, cserekészülék biztosítása). A szolgáltatáselemek ellentételezésük mértékének ismerete alapján legyenek kombinálhatók a felhasználó igényeinek megfelelően.
A garantált minimális kormányzati és (összevont megrendelések, szállítási igény előrejelzése, a gyártás-előkészítés és gyártás során keletkező kockázatok megosztását célzó együttműködéssel elérhető) egyéb kedvezmények rendszere és mértéke.
A termék élettartamára vonatkozóan a keretszerződés terjedelmén belül (idő/tartalom) a szállító és megrendelő kapcsolatában keletkező kockázati tényezők feltárása, megosztásukra és kezelésük technikájára vonatkozó javaslatok (piaci előrejelzések, ár/teljesítménytényezők) és azok algoritmizálásának mértéke.
Az árösszetevők közül elemezni és értékelni kell a definiált alapeszköz árát, főbb elemeinek és az eszköz konfigurálása során használt kiegészítők, szolgáltatások árát.
Egyéb gazdasági vonatkozású követelmények
Mintakészülék bemutatása, tesztelése:
Mind a közbeszerzési eljárás folyamatában, mind a keretszerződések megkötése után ajánlattevő és/vagy szállító (saját költségén az ügylet tárgyának megfelelő ésszerű mértékben) biztosítson lehetőséget ajánlatkérő/vevő részére mintakészülék kipróbálására és/vagy tesztelésére.
A teljesítésekhez kapcsolódó szolgáltatások
Szerződés szerinti teljesítés garanciái (késedelmi, hibás teljesítés és meghiúsulási kötbér, teljesítési garancia)
A szerződéssel érintett teljesítések, általános és emelt szintű szállítási igényre vonatkozó reagálási, visszaigazolási, szállítási határidő és elérhetőség (telefon, telefax, e-mail, mobil telefon, hot-line és internet szolgáltatások).
A jótállási idő vagy egyéb karbantartási kötelezettség keretében bekövetkező meghibásodás esetére, valamint az alap- és emelt szintű szolgáltatás eseteire vonatkozó reagálási, visszaigazolási, szállítási határidő és elérhetőség (telefon, telefax, e-mail, mobil telefon, hot-line és internet szolgáltatások).
Szervizhálózat megléte, terjedelme, minősége szakmai felkészültség és gyártói minősítés alapján.
Az ajánlattevő által használt termékkódok feleljenek meg a közbeszerzésben általánosan használt termékbesoroló kódoknak (CPV).
IV. Egyéb követelmények
A központosított közbeszerzési eljárások során vizsgálni kell az ajánlat komplexitását, minőségét és kidolgozottságát. Ajánlattevőnek ajánlatához csatolnia kell az alábbi dokumentumokat:
Tanúsítványok
Ajánlattevő megfelelő, hiteles tanúsítványokkal köteles igazolni, hogy az ajánlatában szereplő
Gyártó,
rendelkezik az európai gyakorlatnak megfelelő, auditált, bármely vállalkozó számára nyitott, nyilvános, a gyártmányhoz kapcsolódó, megfelelő minőséget biztosító értékesítési és támogatási rendszerrel.
Gyártó teljesítésben közreműködő partnerei, szállítók,
megfelelnek az adott tevékenység előírt - lehetőleg auditált - szinten történő teljesítéséhez szükséges vonatkozó jogszabályi, valamint gyártói előírásoknak.
Ajánlott termék és szolgáltatás,
megfelelő tanúsítványokkal igazoltan megfelel a felhasználó által definiált környezetben működő tipikus alkalmazás követelményeinek, valamint a forgalomba hozatalhoz szükséges követelményeknek, különösen.
Be kell mutatnia, hogy megfelel a központosított közbeszerzés szállítóival szemben támasztott alábbi követelményeknek:
Szervezeti alkalmasság
Személyi, gazdasági, pénzügyi, képzettség, felkészültség, műszaki és beszállítói háttér, elvárható és vállalt garanciák terjedelme, mértéke és tartalma, a referenciákkal és a keretszerződés szerinti teljesítésekkel kapcsolatos monitoring és controlling terjedelme, tartalma és eredménye, szerződés szerinti helytállás terjedelme, tartalma, mértéke és megoszlása a teljesítésben közvetlenül - fővállalkozó - és közvetve - alvállalkozók - résztvevők körében. A vállalkozások komplexitásának preferált szintje: kis és középvállalkozások.
Szervezeti, szakmai referenciák
Állami és privát szektor (a referenciák tartalma és az igényeknek való megfelelősége szerint)
Ajánlattevő szervezeti és szakmai imageje, "good-will"
Szakmai felkészültség
Személyi és szervezeti szintű szakmai referenciák
Kapcsolattartási készség, csatornái és fórumai
Diszpécser szolgálat, hot-line, internet, egyéb kapcsolattartás, konferenciák, szimpóziumok, képzés, oktatás.
A keretszerződés időtartamán túli szolgáltatások, stratégiai partnerkapcsolat (szolgáltatás, alkatrészellátás, bővítés) létesítésére való készség és képesség
V. Megjegyzések
Az elbírálás szempontjai körében értékelésre kerülnek az alábbiak:
- a III. és IV. pontokban ismertetett szempontrendszer szerint értékelt megfelelés,
- a II. pontban ismertetett szempontoknak való minél teljesebb körű megfelelés,
- ajánlattevőnek az ajánlat tárgyához közvetlenül kapcsolódó alaptevékenységére vonatkozó, bármely nemzeti rendszerben akkreditált minőségbiztosítási rendszer meglétének tanúsítása.
Szám: B-01-00-000
Kiemelt termék megnevezése: Szoftver alrendszerek és elemeik
I. Kiemelt termékkör általános leírása, használati célja
Mindazon szoftver eszközök és azok licencei melyek EU-beli (magyarországi) értékesítésére és támogatására a termék gyártója a vevő számára elérhető, bármely potenciális vállalkozó részére nyitott minősítésen alapuló értékesítési rendszert működtet. Ezek a személyi számítógépek alap és általánosan használt felhasználói szoftverei.
A termékkörbe tartozó termékcsoportok:

 

 

B-01-01-000

Operációs rendszerek

B-01-02-000

Általános célú felhasználói szoftverek

B-01-02-100

Irodai szoftverek

B-01-02-200

Csoportmunkát támogató szoftverek

B-01-02-300

Adatbázis kezelő és adatfeldolgozó szoftverek

B-01-02-400

Internet böngésző szoftverek

B-01-02-500

Fejlesztőeszközök

B-01-02-600

Segédprogramok

B-01-02-700

Tudásbázis programok

II. Műszaki követelmények
Általános követelmények:
A központosított közbeszerzés hatálya alá tartozó intézmények átlagos hardver erőforrásai által biztosított környezetben és platformokon legyenek képesek biztosítani a koncentrált, kiszolgálói, valamint csoportos és egyedi felhasználói alkalmazás igényeket.
Minőségtanúsítás:
A szoftvertermék alkalmazásával elérhető minősített biztonsági szint.
Az egyes termékcsoportok B-00-00-000 lapon történő követelményein túlmenő, részletesebb műszaki követelményeit a termékcsoportokra vonatkozó előírások tartalmazzák.
III. Gazdasági követelmények
A központosított közbeszerzés hatálya alá tartozó intézményeknek a termékkel a központosított közbeszerzési eljárást lezáró keretszerződésben szabályozott módon történő ellátásával kapcsolatos gazdasági követelményeket a B-00-00-000 lap tartalmazza.
IV. Egyéb követelmények
A B-00-00-000 lapon felsoroltakon kívül:
- az önálló vagy termékcsoportba tartozó termékek felsorolását és azok ajánlati árát,
- a termékek rövidített leírása, műszaki dokumentációját,
- termékenként vagy termékcsoportonként összevont műszaki adatlapot,
- termékenként vagy termékcsoportonként összevont használati, kezelési, telepítési útmutatót.
- Az ajánlatkérő részére lehetőséget kell biztosítani a termék megtekintésére, kipróbálására, szoftver eszközök esetén korlátozott idejű licencjogok alapján történő kipróbálására.
A termék minőségével, valamint annak szállításához kapcsolódó szolgáltatásokkal kapcsolatos, a B-00-00-000 lapon előírt nyilatkozatok és tanúsítványok.
V. Megjegyzések
Az elbírálás szempontjai körében értékelésre kerülnek az alábbiak:
- a B-00-00-000 lap III. és IV. pontjaiban ismertetett szempontrendszer szerint értékelt megfelelés,
- a B-00-00-000 II. pontban ismertetett szempontoknak való minél teljesebb körű megfelelés,
- ajánlattevőnek az ajánlat tárgyához közvetlenül kapcsolódó alaptevékenységére vonatkozó, bármely nemzeti rendszerben akkreditált minőségbiztosítási rendszer meglétének tanúsítása,
- az ajánlat tárgyát képező termékre vagy azokhoz kapcsolódó szolgáltatásokra kötött felelősségbiztosítás.
Szám: B-01-01-000
Kiemelt termék megnevezése: Operációs rendszerek
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
Operációs rendszerek: (pl. OEM kliens és egyéb, szerverlicenszek: Microsoft, Novell, UNIX-LINUX és változataik stb.)
II. Műszaki követelmények
A központosított közbeszerzés hatálya alá tartozó informatikai rendszerek hardver alrendszereinek kiszolgáló erőforrásain alapuló, koncentrált szolgáltatást nyújtó és működtető programok. Egyéb vonatkozásban a B-01-00-000 pontban ismertetettek szerint.
III. Gazdasági követelmények
Lásd: a B-01-00-000 lapon ismertetettek szerint.
IV. Egyéb követelmények
B-01-00-000 lapon ismertetettek szerint.



Szám: B-01-02-000
Kiemelt termék megnevezése: Általános célú felhasználói szoftverek
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
A központosított közbeszerzés hatálya alá tartozó intézmények mindenkori számítástechnikai erőforrásain futtatható, az intézmények között széles körben használt, elterjedt felhasználói programok, alkalmazások (irodai, csoportmunkát támogató, adatbázis-kezelő és adatfeldolgozó, internet böngésző, fejlesztő eszközök, segédprogramok és tudásbázis szoftverek).
Azon termékek, amely segítségével a PC-s környezetben vagy hálózati munkaállomásokon lehetőség nyílik az adott felhasználói igényt kielégítő feladat elvégzésére és az annak eredményét tartalmazó elektronikus dokumentum összeállítására, szerkesztésére, nyilvántartására, tárolására, azzal kapcsolatos műveletek végzésére, ábrázolására, megjelenítésére és hálózati kezelésére.
Ezek a termékek például:
B-01-02-100-tól 199-ig
Irodai szoftverek (pl. szövegszerkesztők, táblázatkezelők, prezentációs szoftverek).
B-01-02-200-tól 299-ig
Csoportmunkát támogató szoftverek (pl. levelező, naptár stb.).
B-01-02-300-tól 399-ig
Adatbázis-kezelő és adatfeldolgozó szoftverek (pl. Oracle, DB2 stb.).
B-01-02-400-tól 499-ig
Internet böngésző szoftverek.
B-01-02-500-tól 599-ig
Fejlesztőeszközök (pl. programozási nyelvek, web-fejlesztő eszközök).
B-01-02-600-tól 699-ig
Segédprogramok (pl. utility szoftverek, víruskeresők stb.).
B-01-02-700-tól 799-ig
Tudásbázis programok (pl. lexikográfiai alkalmazások).
II. Műszaki követelmények
Az általános célú felhasználói szoftverekkel készített elektronikus dokumentumok legyenek alkalmasak szemléletes megjelenítésre, tárolásra és formanyomtatványok készítése. Az adott formátumban készült fájlok legyenek alkalmasak más szöveges, adat, hang, kép stb. alapú fájlokkal történő relációk létrehozására.
A 32 bites platformon futtatható alkalmazások legyenek alkalmasak a korábban, a központosított közbeszerzés során beszerzett általános célú felhasználói szoftverek segítségével előállított elektronikus dokumentumok feldolgozására. Legyenek képesek kezelni a magyar ékezetes betűket, amelyeket tudjon megjeleníteni mind a képernyőn, mind a nyomtatásban. Rendelkezzen magyar nyelvi ellenőrző modullal.
Az UNICODE kódkészlet alatt a szabványos magyar kódkészletet is kezelő, ajánlott szoftver eszközöknek rendelkezniük kell párhuzamos kezelhetőséget lehetővé tevő, felhasználóbarát, magyar nyelvű grafikus, felhasználói kliens felülettel és magyar nyelvű támogatással is ("help" funkció). A felhasználói programok mellett működő segédprogramok szolgáltatásainak (tömörítés, víruskeresés) automatikusan kell működniük, és a többi segédprogrammal való átjárhatóságot, együttműködést a teljes szolgáltatási skálán biztosítaniuk kell. A felhasználói szoftverek egyes újabb verzióinak biztosítaniuk kell a korábbi verziók kezelését.
III. Gazdasági követelmények
Lásd: a B-01-00-000 lapon ismertetettek szerint.
V. Egyéb követelmények
B-01-00-000 lapon ismertetetteken túl a felhasználó számára igénye esetén - külön térítés ellenében - licencvásárlásonként biztosítani kell egy komplett terméket, ami tartalmazza az installáló lemezeket, műszaki dokumentációt és kezelési utasítást.



Szám: B-02-00-000
Kiemelt termék megnevezése: Hardver alrendszerek és elemeik
I. Kiemelt termékkör általános leírása, használati célja
Mindazon az EU-ban elterjedt, megfelelő volumenű beszerzési igényt kielégítő, a B-01-00-000 termékcsoport szerinti szoftver eszközök tipikus erőforrásigényeit - annak gyártója által tanúsítottan - biztosító egységes gyártói platformon (pl. INTEL) gyártott OEM eszközök, melyek EU-beli (magyarországi) értékesítésére és támogatására a termék gyártója a vevő számára elérhető, bármely potenciális vállalkozó részére nyitott minősítésen alapuló értékesítési rendszert működtet.
A termékkörbe tartozó termékcsoportok:

B-02-01-000

Általános felhasználási célú személyi számítógépek

B-02-02-000

Mobil személyi számítógépek

B-02-02-100

Általános irodai

B-02-02-200

Emelt szintű, speciális szoftver igényt kielégítő

B-02-03-000

Személyi számítógép rendszerek

B-02-03-100

Csoportmunka támogató szerver

B-02-03-200

Print-file szerver

B-02-03-300

Adatbázis-kezelő (önálló, helyi) szerver

B-02-03-400

Nagymegbízhatóságú adatbázis-kezelő

B-02-03-500

Nagyterületű hálózati alkalmazásokat kiszolgáló

II. Műszaki követelmények
Általános követelmények
Az általános használatú számítástechnikai eszközök átlagos irodai környezetben végzendő hivatali munkák támogatására szolgálnak. Alkalmasnak kell lenniük a leggyakrabban előforduló tevékenységek és alkalmazások - úgymint szövegszerkesztés, táblázatkezelés, egyszerűbb grafikai megoldások, valamint elektronikus levelezés és adatbázis lekérdezés feladatainak - támogatására. A termékcsaládnak rendelkeznie kell olyan elemekkel melyek az átlagos irodai környezetben végzendő hivatali munkák támogatásán túl alkalmasak feladatorientált alkalmazások futtatására, adatállományok kezelésére, nagy terjedelmű adatállományok megosztott kezelésére, eseti grafikus feladatok ellátására vagy CASE eszközök alkalmazására intenzív multimédiás feladatok ellátására.
Az eszközök konstrukciója ne korlátozza a fenti feladatok végrehajtását szolgáló programeszközök szabad megválasztását, biztosítsa a teljes ékezetes magyar karakterkészlet használatát. Az eszközök és azok kiegészítői feleljenek meg az irodai környezetben jellemző hosszan tartó és folyamatos munkavégzés által megkövetelt ergonómiai szempontoknak (megfelelő képfelbontás, villogás- és csillogásmentes képernyő, kis emisszió, alacsony zajszint, energiatakarékos kivitel, ergonómikus billentyűzet, illetve a környezethez és az alkalmazáshoz igazítható elrendezés).
A konstrukció korszerű technológiát képviseljen, rendelkezzen bővítő helyekkel, ily módon biztosítva beruházás 3-5 éves időtartamra történő - funkcionális - értékállóságát.
Minőségtanúsítás
Az B-00-00-000/II. pontban foglaltaknak megfelelően.
Az egyes termékcsoportok részletesebb műszaki követelményeit a termékcsoportokra vonatkozó előírások tartalmazzák.
III. Gazdasági követelmények
A központosított közbeszerzés hatálya alá tartozó intézményeknek a termékkel a központosított közbeszerzési eljárást lezáró keretszerződésben szabályozott módon történő ellátásával kapcsolatos gazdasági követelményeket a B-00-00-000 lap III. pont tartalmazza.
A B-02 csoportba tartozó eszközrendszerek beszerzései az azokban megnyilvánuló kockázati elemek tartalma, a kockázat jellege és mértéke szerint az alábbi kategóriák szerint elkülönülő beszerzési folyamatokba szervezhetők:
- A beruházás értékállóságára, az informatikai platform hosszú távú bővíthetőségére érzékeny beszerzések követelményeinek megfelelő magas árteljesítmény tartalmú informatikai rendszerek.
- Az időben elhúzódó, elosztott forrásokkal finanszírozott, kiegyensúlyozott árteljesítmény tartalomra érzékeny beszerzések követelményeinek megfelelő, stabil árteljesítmény tartalmú informatikai rendszerek.
- A beszerzés költségeire érzékeny, rövid távú, egyszerű alkalmazásokat kiszolgáló, alacsony erőforrás igényű beszerzések követelményeinek megfelelő, alacsony árú informatikai rendszerelemek.
IV. Egyéb követelmények
A B-00-00-000/IV. pontban foglaltakon kívül:
- az önálló vagy termékcsoportba tartozó termékek felsorolását és azok ajánlati árát,
- a termékek rövidített leírását, műszaki dokumentációját,
- termékenként vagy termékcsoportonként összevont műszaki adatlapot,
- termékenként vagy termékcsoportonként összevont használati, kezelési, telepítési útmutatót.
A termék minőségével, valamint annak szállításához kapcsolódó szolgáltatásokkal kapcsolatos, a B-00-00-000/IV. pontokban előírt nyilatkozatok és tanúsítványok.
V. Megjegyzések
Az elbírálás szempontjai körében értékelésre kerülnek az alábbiak:
- a B-00-00-000 lap V. pontjában ismertetett szempontrendszer szerint értékelt megfelelés,
- a B-00-00-000 lap II. pontokban ismertetett szempontoknak való minél teljesebb körű megfelelés,
- ajánlattevőnek az ajánlat tárgyához közvetlenül kapcsolódó alaptevékenységére vonatkozó, bármely nemzeti rendszerben akkreditált minőségbiztosítási rendszer meglétének tanúsítása,
- az ajánlat tárgyát képező termékre kötött felelősségbiztosítás.
Szám: B-02-01-000
Kiemelt termék megnevezése: Általános felhasználási célú személyi számítógépek
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
Az általános használatú munkaállomás (PC) átlagos irodai környezetben végzendő, a B-01-02-000 normatíva szerinti szoftver eszközök által meghatározott erőforrásigényű alkalmazásokkal végezhető hivatali munkák támogatására szolgál.
II. Műszaki követelmények
Azon OEM eszközök, melyek az OEM gyártás alapjául szolgáló platform gyártója (pl. INTEL) által előírt, nyílt management megoldással tanúsítottan kezelhetők (pl. INTEL Wired for Management aktuális, publikus változata).
Felhasználói erőforrásigény szerint a termék gyártója által az alábbi tipikus kategóriákba sorolt szinteket különböztetjük meg:

 

 

B-02-01-100

Általános irodai

B-02-01-200

Emelt szintű, speciális szoftver igényt kielégítő

Paraméter

Szükséges/Előnyös

Követelmény

Megjegyzés

Processzor frekvencia

Szükséges

Min. 600 MHz

A háttérben futó alkalmazások (tömörítés, vírusellenőrzés stb., szükséges)

 

Előnyös

A szükséges értéknél minél nagyobb

 

Architektúra

Szükséges

PCI bridge

 

 

Előnyös

IO HUB

Jövőbe mutató

Memória

Szükséges

SDRAM

 

 

Előnyös

RDRAM

Jövőbe mutató, gyorsabb

Diszk

Szükséges

 

 

Diszk interface

Szükséges

Ultra ATA33

 

Előnyös

Ultra ATA66
Ultra ATA100

 

Hálózat

Szükséges

100mb Ethernet

 

 

Előnyös

Gibabit vagy több

 

Hangkártya

Szükséges

AC97 komp.

 

 

Előnyös

PCI

 

Videokártya

Szükséges

AGP 2X

 

 

Előnyös

4X

 

Bővítés

Szükséges

Min 2 db USB

 

 

Előnyös

IR, soros, párhuzamos

 

Menedzselhetőség

Szükséges

WfM aktuális Bootolás előtti ellenőrzés

 

III. Gazdasági követelmények
Lásd: a B-02-00-000 lapon ismertetettek szerint.
IV. Egyéb követelmények
Lásd: a B-02-00-000 lapon ismertetettek szerint. Az alkalmazásnak megfelelő minimum kétszintű jelszavas védelem.
Szám: B-02-02-000
Kiemelt termék megnevezése: Mobil személyi számítógépek
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
Az általános használatú hordozható számítógép a hivatal területén kívül végzendő munkák támogatására szolgál. Alkalmasnak kell lennie a leggyakrabban előforduló tevékenységek és alkalmazások támogatására. A számítógép konstrukciója ne korlátozza a fenti feladatok végrehajtását szolgáló programeszközök szabad megválasztását, biztosítsa a teljes ékezetes magyar karakterkészlet használatát, MSZ 7795-3 szerint (EURO karakter kezelése is).
A berendezés legyen energiatakarékos üzemmódú. A konstrukció korszerű technológiát képviseljen, rendelkezzen a beruházás funkcionális értékállóságát biztosító módosítható mikroprogrammal és bővítő helyekkel.
II. Műszaki követelmények
A kategóriába tartoznak azok a skálázható vagy egy termékcsaládhoz tartozó OEM eszközök melyek a B-01-02-000 pont szerinti szoftver eszközök erőforrásigényeit multimédiás, grafikus, adatbázis-kezelői és egyszerű szöveges anyagok kezeléséhez mobil és kifejezetten hálózati üzemmódokban (intranet, internet, vezetékes és vezeték nélküli szolgáltatón keresztüli eléréssel) biztosítják. Ezen OEM eszközöknek rendelkezniük kell a tipikus alkalmazás gyártója által kibocsátott tanúsítvánnyal.
Felhasználói erőforrásigény szerint a termék gyártója által az alábbi tipikus kategóriákba sorolt szinteket különböztetjük meg:

B-02-02-100

Általános irodai

B-02-02-200

Emelt szintű, speciális szoftver igényt kielégítő

Paraméter

Szükséges/Előnyös

Követelmény

Megjegyzés

Processzor frekvencia

Szükséges

Min. 400 MHz

A háttérben futó alkalmazások (tömörítés, vírusellenőrzés stb., szükséges)

 

Előnyös

A szükségesnél minél nagyobb

 

Processzor tápfeszültség

Szükséges

Változtatható a tápellátástól függően, menet közben

Megnöveli az akkumulátor élettartamot

Architektúra

Szükséges

PCI bridge

 

Memória

Szükséges

SDRAM

Bővítési fokozatokat figyelembe kell venni

 

Előnyös

RDRAM

 

Diszk

Szükséges

2 Gb min

 

Egyéb perifériák

Szükséges

2 PCMCIA, USB

 

 

Előnyös

CD, DVD, IR, ZIP

 

Hangkártya

Szükséges

AC97 komp.

 

Képernyő

Szükséges

LCD TFT

 

Ergonómiai megfelelőség

Szükséges

Súly, felbontás, képernyő méret, billentyűzet

 

Menedzselhetőség

Előnyös

WfM aktuális bootolás előtti ellenőrzés

 

III. Gazdasági követelmények
Lásd: a B-02-00-000 lapon ismertetettek szerint.
IV. Egyéb követelmények
Lásd: a B-02-00-000 lapon ismertetettek szerint. Az alkalmazásnak megfelelő (minimum két-) szintű védelem.
Szám: B-02-03-000
Kiemelt termék megnevezése: Személyi számítógép rendszerek
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
Személyi számítógép rendszerek (kiszolgálók, asztali és mobil munkaállomások).
A B-02-01-000 és B-02-02-000 pontokban leírt funkciókon túl az eszközrendszer elemei legyenek alkalmasak átlagos irodai környezetben végzendő hivatali munkák központi hálózati kiszolgálására is. A szerver konstrukciója ne korlátozza a fenti feladatok végrehajtását szolgáló programeszközök szabad megválasztását, biztosítsa a teljes ékezetes magyar karakterkészlet használatát. A konstrukció korszerű technológiát képviseljen, rendelkezzen bővítőhelyekkel, ami a beruházást 3-5 éves időtartamra - funkcionálisan - értékállóvá teszi.
II. Műszaki követelmények
A személyi számítógép rendszereknek azonos OEM gyártói platformon megvalósított, azonos gyártói management megoldással rendelkező eszközökből kell állniuk.
A B-02-01-000 és B-02-02-000 csoportba tartozó eszközökön kívül, a felhasználói erőforrásigény szerint a termék gyártója által az alábbi tipikus kategóriákba sorolt termékeket és szolgáltatási szinteket különböztetjük meg:

 

 

B-02-03-100

Csoportmunka támogató szerver

B-02-03-200

Print-file szerver

B-02-03-300

Adatbázis-kezelő (önálló, helyi) szerver

B-02-03-400

Nagymegbízhatóságú adatbázis-kezelő (csoportos, megosztott biztonsági funkciókkal működő, hálózati) szerver

B-02-03-500

Nagyterületű hálózati alkalmazásokat kiszolgáló (intranet, internet) szerver

Paraméter

Szükséges/Előnyös

Követelmény

Megjegyzés

Processzor

Szükséges

Szerverek számára kifejlesztett

 

Architektúra

Szükséges

 

 

Multiprocesszoros lehetőség

Szükséges

MPS1.4 támogatás

 

Memória

Szükséges

SDRAM

 

 

Előnyös

RDRAM

 

Diszk

Szükséges

RAID szintek

 

Diszk interface

Szükséges

Lvds scsi

 

 

Előnyös

Scsi ultra 160

 

Hálózat

Szükséges

100mb Ethernet

 

 

Előnyös

Gibabit vagy több

 

Bővítés

Szükséges

 

 

 

Előnyös

Min. 2 db USB, IR, soros, párhuzamos

 

Menedzselhetőség

Szükséges

WfM aktuális állapota
Bootolás előtti ellenőrzés
Remote managability console reirection Enhanced management port

 

Teljesítmény mérőszámok

A feladat jellege szerinti (web, adatbázis stb.) publikus benchmarkokat (TPC, WEB stb. kell figyelembe venni)

III. Gazdasági követelmények
Lásd: a B-02-00-000 lapon ismertetettek szerint.
IV. Egyéb követelmények
Lásd: a B-02-00-000 lapon ismertetettek szerint. Az alkalmazásnak megfelelő minimum kétszintű jelszavas védelem.
Szám: B-03-00-000
Kiemelt termék megnevezése: Személyi számítógép rendszerek kiegészítői
B-03-01-000
Személyi számítógép kijelzők
I. Kiemelt termékkör általános leírása, használati célja
Az elektronikus dokumentumok vizuális (szöveges, grafikai, álló- és mozgó képi), valamint kiegészítő média (audio) információtartalmának megjelenítésére használt eszközök. Az eltérő technológiájú kijelzők (CRT, LCD, PLASMA stb.) szolgálnak a B-01-00-000 lap szerinti szoftver eszközöket kiszolgáló B-02-00-000 lap szerinti erőforrásokat biztosító hardver eszközökkel és eszközökben előállított szöveges, grafikai és egyéb multimédiás elektronikus dokumentumok vizuális megjelenítését végzik az alkalmazásnak megfelelő méretű, felbontású és minőségű felületen.
A termékkörbe tartozó termékcsoportok:

 

 

B-03-01-100

Személyi számítógép kijelzők CRT

B-03-01-200

Személyi számítógép kijelzők LCD

II. Műszaki követelmények
Az alapvető szoftver alkalmazással és az azt kiszolgáló hardver erőforrás teljesítményével összhangban lévő méretű, geometriájú és minőségű kijelzőn megjelenő kép legyen megfelelő fényességű és stabilitású, feleljen meg a B-00-00-000/II. pontban meghatározott ergonómiai követelményeknek valamint a munkahely és munkakörnyezet láthatósági szabályainak. A kijelző felületén megjelenő kép
- legyen stabil, villódzás mentes,
- paraméterei legyenek a felhasználó által állíthatók,
- a kijelző felülete legyen elfordítható, dönthető.
Az eszközön megjelenített kép aktív mérete és felbontása feleljen meg az adott alkalmazás követelményeinek. Az eszköz paraméterei legyenek illeszthetők az adott alkalmazást kiszolgáló hardver eszköz teljesítményéhez. A kijelzőhöz mellékelt kezelési leírásokban és használati utasításokban fel kell tüntetni az eszköz üzemeltetésére vonatkozó vagy azzal kapcsolatos jogszabályban előírt, kötelezően betartandó munka-egészségügyi előírásokat.
Minőségtanúsítás:
A B-00-00-000/II. pontokban előírtak szerint.
Az egyes termékcsoportok részletesebb műszaki követelményeit a termékcsoportokra vonatkozó előírások tartalmazzák.
III. Gazdasági követelmények
A központosított közbeszerzés hatálya alá tartozó intézményeknek a termékkel a központosított közbeszerzési eljárást lezáró keretszerződésben szabályozott módon történő ellátásával kapcsolatos gazdasági követelményeket a B-00-00-000 lap III. pont tartalmazza.
IV. Egyéb követelmények
A B-00-00-000 lap II. és III. pontokban foglaltakon kívül:
- az önálló vagy termékcsoportba tartozó termékek felsorolását és azok ajánlati árát,
- a termékek rövidített leírását, műszaki dokumentációját,
- termékenként vagy termékcsoportonként összevont műszaki adatlapot,
- termékenként vagy termékcsoportonként összevont használati, kezelési, telepítési útmutatót.
A termék minőségével, valamint annak szállításához kapcsolódó szolgáltatásokkal kapcsolatos, a B-00-00-000 lap II. és III. pontokban előírt nyilatkozatok: és tanúsítványok.
V. Megjegyzések
Az elbírálás szempontjai körében értékelésre kerülnek az alábbiak:
- a B-00-00-000/III., IV. és V. pontokban ismertetett szempontrendszer szerint értékelt megfelelés,
- a B-00-00-000/II. és III. pontokban ismertetett szempontoknak való minél teljesebb körű megfelelés,
- ajánlattevőnek az ajánlat tárgyához közvetlenül kapcsolódó alaptevékenységére vonatkozó, bármely nemzeti rendszerben akkreditált minőségbiztosítási rendszer meglétének tanúsítása, az ajánlat tárgyát képező termékre kötött termékfelelősség biztosítás.
Szám: B-03-01-100
Kiemelt termék megnevezése: Személyi számítógép kijelzők CRT
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
A B-03-01-000 lapon ismertetettek szerint.
II. Műszaki követelmények
A B-03-01-000 lapon ismertetetteken túl az alábbiakban összefoglalt táblázat szerint:

Paraméter

Szükséges/előnyös/változtatható

Minimum követelmény

Kijelző technológiája

CRT

 

Képminőség jellemzői

Előnyös

 

Képgeometria

Előnyös

 

Látható kép méret

 

15" Adott felhasználáshoz igazodjon

Felbontás

Változtatható

1024*768 DPI

H/V eltérítés

Változtatható

automatikus

Sávszélesség

Előnyös, minél nagyobb

80 MHz

Egyéb a látható képet befolyásoló paraméterek

Változtatható

Fényerő, kontraszt

OSD

Előnyös

 

PNP

Szükséges

PNP

Hálózati tápfeszültség

Szükséges

feszültségtartomány, frekvencia

Energiatakarékosság

Szükséges

Normál, sleep. stand by üzemmód

Interface

 

 

Videocsatlakozás

Szükséges

15 pólusú D-sub,

 

Előnyös

RCA, Composit, USB

Audiocsatlakozás

Előnyös

 

Kompatibilitás

Szükséges

Microsoft WINXX

Egyéb tanúsítványok

Szükséges

TCO99, MPRII

III. Gazdasági követelmények
Lásd: a B-00-00-000 lapon ismertetettek szerint.
IV. Egyéb követelmények
Lásd: a B-00-00-000 lapon ismertetettek szerint.
Szám: B-03-01-200
Kiemelt termék megnevezése: Személyi számítógép kijelzők LCD

I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
A B-03-01-000 pontban ismertetettek szerint.
II. Műszaki követelmények
A B-03-01-000 pontban ismertetetteken túl az alábbiakban összefoglalt táblázat szerint:

Paraméter

Szükséges/előnyös/változtatható

Minimum követelmény

Kijelző technológiája

LCD

 

Képminőség jellemzői

Előnyös

 

Képgeometria

Előnyös

Sík

Látható kép méret

 

14" Adott felhasználáshoz igazodjon

Típus

 

TFT

Felbontás

Változtatható

1024*768 DPI

H/V eltérítés

Változtatható

automatikus

Sávszélesség

Előnyös, (minél nagyobb)

65 MHz

Egyéb a látható képet befolyásoló paraméterek

Változtatható

Fényerő, kontraszt

PNP

Szükséges

PNP

Energiatakarékosság

Szükséges

normál, sleep. stand by üzemmód

Hálózati tápfeszültség

Szükséges

feszültségtartomány, frekvencia széles tartománya

Interface

 

 

Videocsatlakozás

Szükséges

15 pólusú D-sub

Egyéb videocsatlakozás

Előnyös

USB, RCA, Composit

Audiocsatlakozás

Előnyös

 

Kompatibilitás

Szükséges

Microsoft WINXX

Egyéb tanúsítványok

Szükséges

MPRII

III. Gazdasági követelmények
Lásd: a B-00-00-000 lapon ismertetettek szerint.
IV. Egyéb követelmények
B-00-00-000 lapon ismertetettek szerint.

Szám: B-03-02-000
Kiemelt termék megnevezése: Projektor
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
A projektor olyan technikai eszköz, amely a B–02–01–000 normatívának megfelelő általános felhasználási célú személyi számítógép vagy a B–02–02–000 normatívának megfelelő mobil személyi számítógép képernyőképét nagy felületre kivetíti. A nagyméretű kép biztosítja annak lehetőségét, hogy egyszerre több személy, a kivetített képmérettől függően akár nagyszámú nézőközönség is figyelemmel követhesse a számítógép által biztosított képet (pl. prezentáció, adatok stb.). A projektor nagymértékben bővíti az előadók prezentációs lehetőségeit, növelve a hatékonyságot és minőséget.

A normatíva elemei:
B–03–02–100    személyi használatú (hordozható) projektor;
B–03–02–200    tárgyalótermi (előadótermi) projektor;
B–03–02–300    nagytermi projektor.
II. Műszaki követelmények
Általános követelmények:
A központosított közbeszerzések hatálya alá tartozó szervezetek által biztosított átlagos hardver és szoftver erőforrású környezetben hatékony technikai eszközként támogassa a prezentációs feladatokat.
A projektor – az alkalmazási területnek megfelelően – biztosítson megfelelő fényerőt, felbontást és torzítás-mentességet. Az eszközök konstrukciója ne korlátozza az alapfeladatok végrehajtását szolgáló hardver- és szoftvereszközök megválasztását. Konstrukciójuk feleljen meg az oktatási, prezentációs feladatok által megkövetelt hosszan tartó és folyamatos munkavégzés követelményeinek, korszerű technológiát képviseljenek. Továbbá:
– minimum XGA 1024×768 valós felbontás;
– trapézkorrekció;
– széles látószögű optika;
– direct power on/off védelem;
– LCD vagy DLP technológia;
– távirányító;
– monitor kimenet / bemenet.

B–03–02–100    személyi használatú (hordozható) projektorral szembeni további követelmények:
– minimum 1500 ANSI Lumen fényerő;
– kontrasztarány: 1000:1;
– max. 3 kg tömeg;
– hordtáska.

B–03–02–200    tárgyalótermi (előadótermi) projektorral szembeni további követelmények:
– minimum 4000 ANSI Lumen fényerő;
– kontrasztarány: 700:1;
– motoros optika;
– opcionálisan LAN vagy WLAN.

B–03–02–300    nagytermi projektorral szembeni további követelmények:
– minimum 5000 ANSI Lumen fényerő;
– kontrasztarány: 700:1;
– cserélhető, motoros optika;
– LAN vagy WLAN alapkiépítésben.
III. Gazdasági követelmények
– Lásd a B–00–00–000 lapon ismertetettek szerint.
– 3 év (a fixen telepített eszközöknél helyszíni) jótállás és minimum 1 év „izzógarancia”, mely a szavatossági igényt nem korlátozza. Három napon túl elhúzódó javítás esetén a felhasználó kívánságára készülékcsere – a javítás idejére – azonos kategóriájú készülékre.
– Kiterjedt magyarországi ellátó hálózat, magyarországi szervizháttér, helyszíni telepítés, betanítás.
IV. Egyéb követelmények
– Az eszköznek rendelkeznie kell magyar nyelvű kezelési utasítással, lehetőség szerint magyar nyelvű menüvel.
– Üzemeltelése ne igényeljen klímatizált környezetet.
– A készülék egyedi EMC jellemzőinek meg kell felelniük a vonatkozó magyar, illetve EU elektromos és környezetvédelmi előírásoknak, melyről a szállítónak nyilatkoznia kell.
Szám: B–03–03–000
Kiemelt termék megnevezése: vizuális megjelenítők
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
Az interaktív tábla olyan technikai eszköz, amely nagymértékben bővíti az előadók prezentációs lehetőségeit, növelve a hatékonyságot és minőséget.
Az interaktív tábla egyesíti magában a tábla, vászon, számítógép és egy érintőképernyő funkcióit.
Az interaktív táblát projektorral megvilágítva és számítógéphez csatlakoztatva a táblafunkciók kibővülnek, és egy teljes interaktivitással rendelkező alkalmazást kapunk. A számítógépen megjelenő ikonok és szoftverek közvetlenül a tábláról működtethetőek egy érintőképernyős felület vagy egy speciális toll segítségével. Az interaktív tábla hagyományos táblaként is használható, úgy, hogy a rárajzolt ábrák és szövegek megjelennek a számítógép képernyőjén, és ezáltal digitálisan rögzíthetőek.
Az interaktív tábla lehetséges szolgáltatásai:
– Teljes interaktivitás: a vezérlő (előadói) számítógép képe projektor segítségével megjeleníthető a táblán, ezzel egy időben a számítógép vezérelhető is a tábláról, elég hozzáérni a kívánt, táblán megjelenített funkciógombokhoz. Az előadás ily módon teljes egészében lefolytatható közvetlenül a tábla mellett állva, vagy a számítógép előtt ülve.
– Akár egy ujjal, akár a mellékelt céleszközökkel (elektronikus filctollak, szivacs stb.) ráírhatunk, rárajzolhatunk a képre, és ezeket a módosításokat, kiemeléseket el is menthetjük a számítógépre, illetve HTML formátumban interneten is közzétehetjük.
– A résztvevők a saját monitorukon is követhetik, illetve „beleszólhatnak” az anyagba. Megjegyzéseik, kérdéseik szintén megjelenhetnek a táblán, és ugyanúgy elmenthetőek.
– Önálló előadás, prezentáció állítható össze, a tábla írt és rajzolt tartalom oldalanként elmenthető, más programokból oldalak importálhatóak, az egész anyag a PC-n grafikus fájlként elmenthető.

A normatíva elemei:
B–03–03–100    digitalizáló whiteboard;
B–03–03–200    általános célú interaktív tábla;
B–03–03–300    „virtuális” interaktív tábla.
II. Műszaki követelmények
Általános követelmények:
A központosított közbeszerzések hatálya alá tartozó szervezetek által biztosított átlagos hardver és szoftver erőforrású környezetben hatékony technikai eszközként támogassa a prezentációs feladatokat.
Az interaktív tábla rendelkezzen megfelelő méretű, tisztítható, cserélhető munkafelülettel. Az eszközök konstrukciója ne korlátozza az alapfeladatok végrehajtását szolgáló hardver- és szoftvereszközök megválasztását. Konstrukciójuk feleljen meg az oktatási, prezentációs feladatok által megkövetelt hosszan tartó és folyamatos munkavégzés követelményeinek, korszerű technológiát képviseljen.
Továbbá:
– írható, törölhető felület;
– tisztítható, cserélhető munkafelület;
– a készülékgyártó által támogatott installációs szoftver;
– előadás-szerkesztő szoftver;
– többpontos kalibráció (minimum 4);
– megjelenített tartalmak szoftveres támogatása.

B–03–03–100    digitalizáló whiteboarddal szembeni további követelmények:
A legegyszerűbb interaktív tábla, mely leginkább egy whiteboard-hoz hasonlít, de a táblára felírt információk egy számítógép segítségével digitalizálhatók. A filctollal táblára írt adatoknak meg kell jelenniük a számítógép képernyőjén is, azoknak lementhetőknek, továbbíthatóknak és archiválhatóknak kell lenniük. Az interaktivitás csak az egyik oldalról van jelen: közvetlenül adat nem küldhető a számítógépről. A projektorral kivetített kép a tábláról nem irányítható.

B–03–03–200    általános célú interaktív táblával szembeni további követelmények:
Az eszköz két funkciót foglal magába: egyszerre digitalizáló tábla és érintőképernyős visszajelző felület. Használható hagyományosan az előzőekben leírt funkciókkal, vagy egy projektorral megvilágítva a tábláról közvetlenül vezérelhető a számítógép. Külön szoftverrel rendelkezik, ami segítheti a prezentációk megtartását, és a közbülső lépések eltárolását. A felhasználó a projektorral kivetített képernyőre digitálisan írhat egy speciális eszköz (pl. toll) vagy az ujjai segítségével.

B–03–03–300    „virtuális” interaktív táblával szembeni további követelmények:
Olyan kis súlyú, könnyen mozgatható és felszerelhető eszköz, mellyel tetszőleges fehér falfelület interaktív táblává alakítható.
III. Gazdasági követelmények
– Lásd a B–00–00–000 lapon ismertetettek szerint.
– 3 év helyszíni jótállás. Három napon túl elhúzódó javítás esetén a felhasználó kívánságára készülékcsere – a javítás idejére – azonos funkcionalitású és paraméterű készülékre.
– Kiterjedt magyarországi ellátó hálózat, magyarországi szervizháttér, helyszíni telepítés, betanítás.
IV. Egyéb követelmények
– Az eszköznek rendelkeznie kell magyar nyelvű kezelési utasítással, lehetőség szerint magyar nyelvű feliratozással, magyar nyelvű szoftverrel.
Szám: B-04-00-000
Kiemelt termék megnevezése: Elektronikus dokumentum kezelését támogató input és output eszközök (nyomtatók és multifunkcionális eszközök)
I. Kiemelt termékkör általános leírása, használati célja
Az informatikai rendszerekben a B-01-00-000 lap szerinti szoftver platformokon, a B-02-00-000 lap alatti hardver erőforrások igénybevételével készített, magyar (a 852 kódlapon alapuló vagy UNICODE rendszert ismerő) és más, elsősorban európai kódrendszerben készített elektronikus dokumentumok kinyomtatására használt eszközök.
Az eszközök legyenek alkalmasak átlagos hivatali környezetben kisebb terjedelmű és bonyolultságú anyagok nyomtatási igényének kielégítésére. A nyomtatási technológiát a kinyomtatandó anyag jellege határozza meg.
Az alkalmazott nyomtatás technológiája szerint az alábbi kategóriákat különböztetjük meg:

B-04-01-000

Mechanikus (tűs) nyomtatók

B-04-01-100

Általános irodai alkalmazásokhoz

B-04-01-200

Emelt szintű nyomtatási feladatok ellátásához

B-04-02-000

Lézertechnológiájú nyomtatók

B-04-02-100

Személyi lézernyomtató

B-04-02-200

Munkacsoportos lézernyomtató

B-04-02-300

Részlegszintű, illetve sokszorosításhoz használt lézernyomtató

B-04-02-400

Hálózati nyomtatószerverek

B-04-03-000

Egyéb fényemissziós (LED) nyomtatók

B-04-04-100

Tintasugaras nyomtatók (bubble)

B-04-04-110

Fix telepítésű személyi tintasugaras nyomtató

B-04-04-120

Hordozható telepítésű személyi tintasugaras nyomtató

B-04-04-200

Tintasugaras nyomtatók (pieso)

II. Műszaki követelmények
A nyomtatott anyag mennyisége és minősége alapján megkülönböztethetők az egyedi, önálló munkaállomásokon futó alkalmazásokat kiszolgáló valamint a csoportos és hálózati alkalmazásokat kiszolgáló teljesítménykategóriák, melyek a nyomtatás igényessége és minősége szerint további kategóriákra oszthatók (pl. hordozható és fix telepítésű). Minden esetben követelmény a teljes ékezetes magyar betűkészlet nyomtatása, "vázlat" és a "levél" minőségű, illetve az "álló" és "fekvő" elrendezésű nyomtatás. Választható legyen többfajta betűkészlet, és a nyomtatók támogassák a legalapvetőbb nyomdatechnikai műveleteket: választható sortávolság, kiemelt szedés, aláhúzás, szimbólumok, speciális jelek nyomtatása. A speciális nyomtatási igények kielégítésére szolgáló eszközök legyenek alkalmasak folyamatos és egyedi (programból választható) papíradagolásra, illetve speciális médiákra történő nyomtatásra.
Az üzemeltetéssel kapcsolatban követelmény az egyszerű kezelés, minimális karbantartási igény, valamint az, hogy a festékanyagok cseréjét nem szakember is el tudja végezni.
Minőségtanúsítás:
A B-00-00-000/II. pontokban előírtak szerint
Az egyes termékcsoportok részletesebb műszaki követelményeit a termékcsoportokra vonatkozó előírások tartalmazzák.
III. Gazdasági követelmények
A központosított közbeszerzés hatálya alá tartozó intézményeknek a termékkel, a központosított közbeszerzési eljárást lezáró keretszerződésben szabályozott módon történő ellátásával kapcsolatos gazdasági követelményeket a B-00-00-000 lap III. pont tartalmazza.
IV. Megjegyzések
Az informatikai rendszerekben az elektronikus dokumentumok kinyomtatására használt eszközök beszerzési eljárásainak folyamatában az adott kategóriára jellemző technológián belül hangsúlyozottan értékelni és elemezni kell az eszköz megfelelő, hiteles adatokkal és lehetőség szerint EU-beli referenciákkal alátámasztott, teljes élettartamra alapozott standard dokumentum előállítási költségeit. A hardver eszközökkel szemben támasztott, a termék értékesítésével és közvetlen üzemeltetésével kapcsolatos támogatáson túl (szerviz, alkatrészellátás) vizsgálni kell a termék üzemeltetéséhez használt kellékanyagok lehetőség szerint EU-beli értékesítési rendszerében alkalmazott gyártói minőségbiztosítási elemeket is.
A különböző technológiájú nyomtatókkal szemben támasztott követelményeket és az eljárás során értékelés alá vont paramétereket az alábbiakban foglaljuk össze:
Szám: B-04-01-000
Kiemelt termék megnevezése: Mátrixnyomtatók

I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
A leporellók és egyéb többpéldányos (pénzügyi) dokumentumok előállítására használt eszközök megkülönböztetendők és értékelendők a felbontás, méret (A3, A4), teljesítmény (kis, közepes és nagy teljesítményű) valamint kiszolgálás és vezérlés (önálló helyi és hálózati) szerint.
II. Műszaki követelmények
A B-04-00-000 pontban ismertetetteken túl az alábbiakban összefoglalt táblázat szerint.
B-04-01-100 Általános irodai alkalmazásokhoz.

Paraméter

Szükséges/
Előnyös

Követelmény

Megjegyzés

Sebesség

Szükséges

75 jel/sec.
NLQ-ban
300 jel/sec. Draft-ban

A felhasználói hatékonyság érdekében ne kelljen sokáig várakozni a nyomtatásra, még többoldalas dokumentumok esetén sem.

Memória, pufferméret

Szükséges

min. 64 KB

A komplex oldalak is problémamentesen kinyomtathatóak legyenek.

Lapleíró nyelv

Szükséges

EPSON ESC/P2 vagy kompatibilis emuláció

A nyelv biztosítsa az optimális teljesítményt mind TrueType betűkészletek, mind vektoros ábrák, kódok nyomtatásakor.

Betűkészlet

Előnyös

Karaktertáblák, bitmap, skálázható font- és vonalkód készlet

Min:
12
10
4
8

Terhelhetőség

Szükséges

1+3 példányos leporelló nyomtatás, 10 000 lap/hó

Probléma- és meghibásodás-mentes üzemelés, strapabíró kivitel.

Papírkezelés

Szükséges

- végtelenített papírbefűzési lehetőség
- egyes lapbehúzás

A felhasználó a munkájával foglalkozzon és ne a nyomtató folytonos ápolgatásával. Ha pl. borítékra, fejléces papírra, fóliára, etikettre szeretne nyomtatni, ne kelljen a papírköteget kivenni a nyomtatóból vagy újra befűzni, majd visszarakni.

 

Előnyös

A4 méretű opcionális papírtálca

A nem folyamatos papíradagolás esetére pl. A4

Felbontás

Szükséges

24 tű,
írásméret 10, 12, 15
360x360 dpi

Ez szükséges és egyben elégséges is minden irodai alkalmazáshoz a kiváló eredmény érdekében.

Lokalizáció

Szükséges

Teljes magyar, beleértve a meghajtókat és a kezelőpultot is.

Az átlag felhasználó nem tud idegen nyelven.

Többfunkciósság

Előnyös

Folyamatos (leporelló) és diszkrét lapadagolás minimum 50 lapos lapadagolóból

A felhasználónak legyen lehetősége az alapvető üzemmódokat kiszolgáló forrásokat szoftverből választani.

Csatlakozás

Szükséges

IEEE 1284-es gyors parallel port tartozékként szállított kábellel

Maximális legyen az adatátvitel sebessége a nyomtatóhoz, és onnan is lehessen adatokat visszakapni.

 

Előnyös

USB port

A PC parallel portjának foglaltsága esetén további csatlakozási lehetőséget biztosít az USB-t támogató PC-khez és operációs rendszerekhez.

 

Előnyös

Közvetlen hálózati csatlakozási lehetőség beépített vagy külső nyomtatószerverrel

Ha később úgy döntünk, hogy nyomtatónkat meg akarjuk osztani a felhasználók között, ez ne legyen akadály.

Zajszint

Szükséges

<57 dB

A munkahely ergonómiai követelményeinek megfelelően.

B-04-01-200 Emelt szintű nyomtatási feladatok ellátásához.

Paraméter

Szükséges/
Előnyös

Követelmény

Megjegyzés

Sebesség

Szükséges

120 jel/sec.
NLQ-ban
400 jel/sec. Draft-ban

A felhasználói hatékonyság érdekében ne kelljen sokáig várakozni a nyomtatásra, még többoldalas dokumentumok esetén sem.

Memória, pufferméret

Szükséges

min. 128 KB

A komplex oldalak is problémamentesen kinyomtathatóak legyenek.

Lapleíró nyelv

Szükséges

EPSON ESC/P2 vagy kompatibilis emuláció

A nyelv biztosítsa az optimális teljesítményt mind TrueType betűkészletek, mind vektoros ábrák, kódok nyomtatásakor.

Betűkészlet

Előnyös

Karaktertáblák, bitmap, skálázható font- és vonalkódkészlet

Min:
24
8
4
8

Terhelhetőség

Szükséges

1+5 példányos leporelló nyomtatás, 25 000 lap/hó

Probléma- és meghibásodás-mentes üzemelés, strapabíró kivitel.

Papírkezelés

Szükséges

- végtelenített papírbefűzési lehetőség
- egyes lapbehúzás
- A4 és A3 méret

A felhasználó a munkájával foglalkozzon és ne a nyomtató folytonos ápolgatásával. Ha pl. borítékra, fejléces papírra, fóliára, etikettre szeretne nyomtatni, ne kelljen a papírköteget kivenni a nyomtatóból vagy újra befűzni, majd visszarakni.

 

Előnyös

Opcionális papírtálca

A nem folyamatos papíradagolás esetére pl. A4

Felbontás

Szükséges

24 tű,
írásméret 10, 12, 15
360x360 dpi

Ez szükséges és egyben elégséges is minden irodai alkalmazáshoz a kiváló eredmény érdekében.

Lokalizáció

Szükséges

Teljes magyar, beleértve a meghajtókat és a kezelőpultot is.

Az átlagfelhasználó nem tud idegen nyelven.

Többfunkciósság

Előnyös

Folyamatos (leporelló) és diszkrét lapadagolás minimum 150 lapos lapadagolóból

A felhasználónak legyen lehetősége az alapvető üzemmódokat kiszolgáló forrásokat szoftverből választani.

Csatlakozás

Szükséges

IEEE 1284-es gyors parallel port tartozékként szállított kábellel

Maximális legyen az adatátvitel sebessége a nyomtatóhoz, és onnan is lehessen adatokat visszakapni.

 

Előnyös

USB port

A PC parallel portjának foglaltsága esetén további csatlakozási lehetőséget biztosít az USB-t támogató PC-khez és operációs rendszerekhez.

 

Előnyös

Közvetlen hálózati csatlakozási lehetőség beépített vagy külső nyomtatószerverrel

Ha később úgy döntünk, hogy nyomtatónkat meg akarjuk osztani a felhasználók között, ez ne legyen akadály.

Zajszint

Szükséges

<57 dB

A munkahely ergonómiai követelményeinek megfelelően.

III. Gazdasági követelmények
Lásd: a B-00-00-000 lapon ismertetettek szerint.
IV. Egyéb követelmények
Lásd: a B-00-00-000 lapon ismertetettek szerint.
Szám: B-04-02-000
Kiemelt termék megnevezése: Lézer technológiájú nyomtatók
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
A különböző (papír és egyéb) hordozókon előállított szöveges és grafikai, fekete-fehér és színes dokumentumok előállítására használt eszközök megkülönböztetendők és értékelendők méret (A3, A4), teljesítmény (kis, közepes és nagy teljesítményű) valamint kiszolgálás és vezérlés (önálló, csoportos, helyi és hálózati) szerint.
II. Műszaki követelmények
A B-04-00-000 pontban ismertetetteken túl a felhasználói követelmények szerinti megoszlásban az alábbi összefoglalt táblázatok szerint:
B-04-02-100 Személyi lézernyomtató

Feladata, hogy maximális hatékonyságot biztosítson a vele dolgozó munkatársnak, aki jellemzően sokat nyomtat.

Paraméter

Szükséges/
Előnyös

Követelmény

Megjegyzés

Sebesség

Szükséges

min. 8 ppm,
max. 20 s FPO

A felhasználói hatékonyság érdekében ne kelljen sokáig várakozni a nyomtatásra, még többoldalas dokumentumok esetén sem.

Szoftver támogatás

Szükséges

A leggyakoribb desktop operációs rendszerek felé (pl. Windows vagy Linux)

Ezek biztosítják az optimális teljesítményt mind TrueType betűkészletek, mind vektoros ábrák (pl. Excel táblázat, céglogók stb.), mind raszteres képek (fotók) nyomtatásakor.

Terhelhetőség

Szükséges

min. 5000 oldal havonta

Probléma- és meghibásodás-mentes üzemelés, strapabíró kivitel.

Papírkezelés

Szükséges

min. 150 lapos adagoló plusz prioritásos adagoló nyílás más médiáknak

A felhasználó a munkájával foglalkozzon és ne a nyomtató folytonos ápolgatásával. Ha pl. borítékra, fejléces papírra, fóliára, etikettre szeretne nyomtatni, ne kelljen a papírköteget kivenni a nyomtatóból, majd visszarakni.

 

Előnyös

Álló papírtálca

Lényegesen kevesebb helyet foglal az íróasztalon, ha a papír a nyomtató tetejéről indul és oda is érkezik. Ne kelljen az asztalról lerakodni, ha a papírtálcát fel akarjuk tölteni.

Felbontás

Szükséges

600 dpi + felbontásnövelő technika

Ez szükséges és egyben elégséges is minden irodai alkalmazáshoz a kiváló eredmény érdekében.

Lokalizáció

Szükséges

Teljes magyar, beleértve a meghajtókat és a kezelőpultot is.

Az átlagfelhasználó nem tud idegen nyelven.

Többfunkciósság

Előnyös

Fénymásoló és szkenner bővítés

A felhasználónak így majd minden irodai eszköz elérhető az asztalán, maximálisra növelve munkája hatékonyságát.

Csatlakozás

Szükséges

IEEE 1284-es gyors parallel port

Maximális legyen az adatátvitel sebessége a nyomtatóhoz, és onnan is lehessen adatokat visszakapni.

 

Előnyös

USB port

A PC parallel portjának foglaltsága esetén további csatlakozási lehetőséget biztosít az USB-t támogató PC-khez és operációs rendszerekhez.

 

Előnyös

Közvetlen hálózati csatlakozási lehetőség beépített vagy külső nyomtatószerverrel

Ha később úgy döntünk, hogy nyomtatónkat/szkennerünket meg akarjuk osztani a felhasználók között, ez ne legyen akadály. Részleteket lásd a nyomtatószervereknél.


B-04-02-200 Munkacsoportos lézernyomtató
Feladata, hogy gyors és alacsony költségű nyomtatási lehetőséget biztosítson egy osztály, illetve az egy helyiségben dolgozó alkalmazottak számára. Mint egyedüli nyomtatónak sokféle feladatnak kell megfelelnie akár nagy (csúcsszerű) terhelések mellett is.

Paraméter

Szükséges/
Előnyös

Követelmény

Megjegyzés

Sebesség

Szükséges

min. 16 ppm 5 főig,
min. 20 ppm 20 főig
max. 20 s FPO

A felhasználói hatékonyság érdekében ne kelljen sokáig várakozni mások nyomtatására, még többoldalas dokumentumok esetén sem.

Memória

Szükséges

min. 8 Mbyte hardveresen (tömörítés nélkül)

A komplex oldalak is problémamentesen kinyomtathatóak legyenek.

 

Előnyös

16 Mbyte

Gyorsabb adatfeldolgozás, szinte tetszőleges bonyolultságú oldal kinyomtatható.

Lapleíró nyelv

Szükséges

PCL6 vagy ehhez hasonló teljesítményű más lapleíró nyelv (GDI megoldások nem megfelelőek)

A PCL5e minden jó tulajdonságával rendelkezik, de annál kompaktabb, így a hálózati szervert és a forgalmat kevésbé terheli, valamint gyorsabb adatfeldolgozást biztosít. A végeredmény: gyorsabb nyomtatás.

Szoftver támogatás

Szükséges

A leggyakoribb deszktop és hálózatos operációs rendszerek felé (pl. Windows vagy Linux)

Ezek biztosítják az optimális teljesítményt mind TrueType betűkészletek, mind vektoros ábrák (pl. Excel táblázat, céglogók stb.), mind raszteres képek (fotók) nyomtatásakor.

Terhelhetőség

Szükséges

min. 10 000 oldal
havonta 5 főig
min. 50 000 oldal
havonta 20 főig

Probléma- és meghibásodás-mentes üzemelés, strapabíró kivitel.

Papírkezelés

Szükséges

min. 2 darab, összesen legalább 300 lapos adagoló

Az egyik tálca használható a normál, a másik a különleges médiákhoz.

 

Előnyös

3 papírtálca, borítékadagoló

Egy papírtálcát használhatunk a normál, egyet a fejléces papírnak, és még mindig marad egy változtatható a borítékoknak vagy más speciális médiáknak. A tálcáknak feltétlenül külön is címezhetőeknek kell lenniük, de előnyös, ha prioritásosan is használhatóak.

 

Előnyös

Kétoldalas (Duplex) nyomtatási lehetőség

Rengeteg pénz megspórolható, ha a papír mindkét oldalára nyomtatunk, ráadásul a dokumentum is professzionálisabban néz ki. Ez a funkció természetesen kikapcsolható.


Előnyös

A3-as papír kezelése

Ez bizonyos részlegeken (tipikusan pénzügy, marketing) követelmény, de másutt is jól jöhet.

Előnyös

Papírméret hardveres felülírásának lehetősége

Ha valaki rossz szoftver beállítás miatt nem megfelelő méretű papírra kíván nyomtatni, akkor miatta ne várakozzanak a többiek feleslegesen.

Feladatkezelés

Előnyös

Feladat törlése gomb

Ha valaki "szemetet" küldött a nyomtatóra, akkor az egyszerűen és elakadásmentesen törölhető legyen.

 

Előnyös

Feladattárolás

A gyakran kellő dokumentumainkat (szórólapok, tájékoztatók stb.) a nyomtató kezelőpaneléről is ki tudjuk választani sokszorosításhoz változtatható darabszámban.

Felbontás

Szükséges

600 dpi + felbontásnövelő technika

Ez szükséges és egyben elégséges is minden irodai alkalmazáshoz a kiváló eredmény érdekében.

 

Előnyös

Valódi 1200 dpi

Tökéletes fekete-fehér fotókat nyomtathatunk a grafikai alkalmazásokból.

Lokalizáció

Szükséges

Teljes magyar, beleértve a meghajtókat és a kezelőpultot is.

Az átlagfelhasználó nem tud idegen nyelven.

Csatlakozás

Szükséges

IEEE 1284-es gyors parallel port

Maximális legyen az adatátvitel sebessége a nyomtatóhoz, és onnan is lehessen adatokat visszakapni.

 

Szükséges

Közvetlen hálózati csatlakozási lehetőség beépített nyomtatószerverrel

Ez biztosítja a maximális adatátviteli teljesítményt és menedzselhetőséget. Részleteket lásd a nyomtatószervereknél.

 

Előnyös

Fast InfraRed port

Kábel nélküli kapcsolatot biztosít a notebookokkal, palmtopokkal, mobil telefonokkal és más hordozható kommunikációs eszközzel.

B-04-02-300 Részlegszintű, illetve sokszorosításhoz használt lézernyomtató
Feladata, hogy gyors és alacsony költségű sokszorosítási lehetőséget biztosítson egy teljes részleg számára. Az alkalmazottak nem egyedüli nyomtatóként használják, hanem személyi vagy munkacsoportos nyomtatójuk helyett akkor, amikor nagyobb volumenű (több száz, több ezer oldal) nyomtatási, esetleg másolási igényük van. Egyedüli nyomtatási megoldásként is alkalmazható egylégterű irodákban, ahol a megközelítésük nem problémás.

Paraméter

Szükséges/
Előnyös

Követelmény

Megjegyzés

Sebesség

Szükséges

min. 32 ppm
max. 20 s FPO

Mivel nagy volumenű előállítás a feladatuk, ezért nem mindegy, hogy mennyi idő alatt végeznek vele.

Memória

Szükséges

min. 32 Mbyte hardveresen (tömörítés nélkül)

Gyorsabb adatfeldolgozás, szinte tetszőleges bonyolultságú oldal kinyomtatható.

Lapleíró nyelv

Szükséges

PCL6 vagy ehhez hasonló teljesítményű más lapleíró nyelv (GDI megoldások nem megfelelőek)

A PCL5e minden jó tulajdonságával rendelkezik, de annál kompaktabb, így a hálózati szervert és a forgalmat kevésbé terheli, valamint gyorsabb adatfeldolgozást biztosít. A végeredmény: gyorsabb nyomtatás.

Szoftver támogatás

Szükséges

A leggyakoribb deszktop és hálózatos operációs rendszerek felé (pl. Windows vagy Linux)

Ezek biztosítják az optimális teljesítményt mind TrueType betűkészletek, mind vektoros ábrák (pl. Excel táblázat, céglogók stb.), mind raszteres képek (fotók) nyomtatásakor.

Terhelhetőség

Szükséges

min. 150 000 oldal havonta

Probléma- és meghibásodás-mentes üzemelés, strapabíró kivitel.

Papírkezelés

Szükséges

min. 3 darab összesen legalább 1000 lapos adagoló

A médiák széles választékát kezelje egyidejűleg a felhasználói igényeknek megfelelően. Ne kelljen túl gyakran utántölteni a tálcákat.

 

Előnyös

Borítékadagoló lehetőség

Kisebb DM-ek, havi levelezések megoldhatók a segítségével.

 

Szükséges

Kétoldalas (Duplex) nyomtatási lehetőség

Rengeteg pénz megspórolható, ha a papír mindkét oldalára nyomtatunk, ráadásul a dokumentum is professzionálisabban néz ki. Ez a funkció természetesen kikapcsolható.

 

Előnyös

A3-as papír kezelése

Ez bizonyos részlegeken (tipikusan pénzügy, marketing) követelmény, de másutt is jól jöhet.

 

Előnyös

Papírméret hardveres felülírásának lehetősége

Ha valaki rossz szoftver beállítás miatt nem megfelelő méretű papírra kíván nyomtatni, akkor miatta ne várakozzanak a többiek feleslegesen.

Feladatkezelés

Előnyös

Feladat törlése gomb

Ha valaki "szemetet" küldött a nyomtatóra, akkor az egyszerűen és elakadásmentesen törölhető legyen.

 

Előnyös

Feladattárolás

A gyakran kellő dokumentumainkat (szórólapok, tájékoztatók stb.) a nyomtató kezelőpaneléről is ki tudjuk választani sokszorosításhoz változtatható darabszámban.

 

Előnyös

Privát nyomtatás

Mivel a nyomtató távolabb helyezkedik el a felhasználóktól, ezért célszerű a bizalmas nyomatok védelmét biztosítani.

 

Előnyös

Próbanyomtatás

Sokszorosítás előtt egy próbanyomatot kérhetünk, és a sokszorosítás csak akkor indul (már maximális sebességgel), ha elégedettek vagyunk a próbanyomattal.

Felbontás

Szükséges

600 dpi + felbontásnövelő technika

Ez szükséges és egyben elégséges is minden irodai alkalmazáshoz a kiváló eredmény érdekében.

Lokalizáció

Szükséges

Teljes magyar, beleértve a meghajtókat és a kezelőpultot is.

Az átlagfelhasználó nem tud idegen nyelven.

Csatlakozás

Előnyös

IEEE 1284-es gyors parallel port

Maximális legyen az adatátvitel sebessége a nyomtatóhoz, és onnan is lehessen adatokat visszakapni.

 

Szükséges

Közvetlen hálózati csatlakozási lehetőség beépített nyomtatószerverrel

Ez biztosítja a maximális adatátviteli teljesítményt és menedzselhetőséget. Részleteket lásd a nyomtatószervereknél.

 

Előnyös

Fast InfraRed port

Kábel nélküli kapcsolatot biztosít a notebookokkal, palmtopokkal, mobil telefonokkal és más hordozható kommunikációs eszközzel.

B-04-02-400 Hálózati nyomtatószerverek
Feladatuk, hogy a nyomtatók egyszerű és jól menedzselhető csatlakoztatását biztosítsák elhelyezési kötöttségek nélkül. Hozzák ki a maximumot a nyomtatóból, és lehetőleg biztosítsák a többfunkciós nyomtatók szkennelési funkciójának megosztását is. Léteznek mind belső (nyomtatóba építhető), mind külső (párhuzamos portra csatlakoztatható) változatban is. Ahol lehetséges, ott a belső változatokat célszerűbb használni a gyorsaság, és a magasabb szintű integráltság miatt. A külső változatoknál egyaránt léteznek egy- és többportos modellek. A többportos modellek előnye, hogy hozzájuk egyszerre több nyomtató csatlakoztatható, aránylag kis felárért (Pl. egy 3 portos modell csak másfélszer annyiba kerül, mint egy azonos tudású egyportos változat).

Paraméter

Szükséges/
Előnyös

Követelmény

Megjegyzés

Csatlakozó

Szükséges

RJ45 UTP

Ez a leginkább elterjedt hálózati csatlakozó típus.

Támogatott hálózat

Szükséges

Ethernet 10Mbit

Ez a leginkább elterjedt hálózattípus

 

Előnyös

Ethernet 100Mbit

Az újabb installáció jelentős része 100 Mbites Fast Ethernet hálózat, és a 10Mbiteseknek is ez a természetes fejlődési iránya. 100 Mbites hálózatra 10 Mbites eszköz csak drágább elosztó segítségével csatlakoztatható és a sebessége is alacsonyabb lesz.

Támogatott hálózati protokoll

Szükséges

TCP/IP

Ez a leginkább elterjedt hálózati protokoll.

 

Előnyös

IPX/SPX

 

Menedzsel-
hetőség

Szükséges

Web-bázisú menedzsment szoftver

A hálózat bármely pontjáról külön szoftver telepítése nélkül is menedzselhetőek legyenek a nyomtatók.

Frissíthetőség

Előnyös

Flash memória

Ingyenesen lehessen a mikrokódot frissíteni.

III. Gazdasági követelmények
Lásd: a B-00-00-000 lapon ismertetettek szerint.
IV. Egyéb követelmények
Lásd: a B-00-00-000 lapon ismertetettek szerint.
Szám: B-04-03-000
Kiemelt termék megnevezése: Egyéb fényemissziós (LED) nyomtatók
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
A különböző (papír és egyéb) hordozókon előállított szöveges és grafikai, fekete-fehér és színes dokumentumok előállítására használt eszközök megkülönböztetendők és értékelendők méret (A3, A4), teljesítmény (kis, közepes és nagy teljesítményű), valamint kiszolgálás és vezérlés (önálló, csoportos, helyi és hálózati) szerint.
II. Műszaki követelmények
A B-04-02-000 lap II. pont szerinti felbontásban.
III. Gazdasági követelmények
Lásd: a B-00-00-000 lapon ismertetettek szerint.
IV. Egyéb követelmények
Lásd: a B-00-00-000 lapon ismertetettek szerint.
Szám: B-04-04-000
Kiemelt termék megnevezése: Tintasugaras nyomtatók (Személyi tintasugaras nyomtatók B-04-04-100)
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
A különböző (papír és egyéb) hordozókon előállított szöveges és grafikai, fekete-fehér és színes dokumentumok előállítására használt eszközök megkülönböztetendők és értékelendők az üzemeltetés módja (hordozható és hálózatról üzemeltetett), teljesítmény (kis, közepes és nagy teljesítményű), valamint felhasználási terület (szöveges-grafikai és képi-foto) szerint.
II. Műszaki követelmények
A B-04-00-000 pontban ismertetetteken túl a felhasználói követelmények szerinti megoszlásban az alábbi összefoglalt táblázatok szerint.
B-04-04-110 Fix telepítésű személyi tintasugaras nyomtató
Feladata, hogy maximális hatékonyságot biztosítson a vele dolgozó munkatársnak, aki jellemzően minőségigényesen nyomtat.

Paraméter

Szükséges/
Előnyös

Követelmény

Megjegyzés

Nyomtatási mód

Szükséges

Folyékony tintás nyomtatási technológia, fekete-fehér és színes üzemmód

 

Sebesség

Szükséges

Tip: 8 ppm

 

Szoftver támogatás

Szükséges

A leggyakoribb deszktop operációs rendszerek felé (pl. Windows vagy Linux)

.

Beépített betűtípusok

Előnyös

Min: 8

Gyors szövegnyomtatás érdekében

Terhelhetőség

Szükséges

min. 5000 oldal havonta

Probléma- és meghibásodás-mentes üzemelés.

Papírkezelés

Szükséges

min. 150 lapos adagoló plusz prioritásos adagoló nyílás más médiáknak

A felhasználó a munkájával foglalkozzon és ne a nyomtató folytonos ápolgatásával. Ha pl. borítékra, fejléces papírra, fóliára, etikettre szeretne nyomtatni, ne kelljen a papírköteget kivenni a nyomtatóból, majd visszarakni.

 

Előnyös

Álló papírtálca

Lényegesen kevesebb helyet foglal az íróasztalon, ha a papír a nyomtató tetejéről indul és oda is érkezik. Ne kelljen az asztalról lerakodni, ha a papírtálcát fel akarjuk tölteni.

Felbontás

Szükséges

600 dpi + foto üzemű felbontásnövelő technika

Ez szükséges és egyben elégséges is minden irodai alkalmazáshoz a kiváló eredmény érdekében.

Lokalizáció

Szükséges

Teljes magyar, beleértve a meghajtókat és a kezelőpultot is.

Az átlag felhasználó nem tud idegen nyelven.

Többfunkciósság

Előnyös

Fénymásoló és szkennerbővítés

A felhasználónak így majd minden irodai eszköz elérhető az asztalán, maximálisra növelve munkája hatékonyságát.

Csatlakozás

Szükséges

IEEE 1284-es gyors parallel port

Maximális legyen az adatátvitel sebessége a nyomtatóhoz, és onnan is lehessen adatokat visszakapni.

 

Előnyös

USB port

A PC parallel portjának foglaltsága esetén további csatlakozási lehetőséget biztosít az USB-t támogató PC-khez és operációs rendszerekhez.

 

Előnyös

IR port

Egyszerű telepítés, csatlakozás és üzemeltetés.

B-04-04-120 Hordozható telepítésű személyi tintasugaras nyomtató
Feladata, hogy maximális hatékonyságot biztosítson a vele dolgozó munkatársnak, aki jellemzően mobil üzemmódban dolgozik és hálózati tápellátás nélküli környezetben, más mobil számítástechnikai eszköz igénybevételével is nyomtat.

Paraméter

Szükséges/
Előnyös

Követelmény

Megjegyzés

Nyomtatási mód

Szükséges

Folyékony tintás nyomtatási technológia, fekete-fehér és színes üzemmód

 

Sebesség

Szükséges

Tip: 4 ppm

 

Szoftver támogatás

Szükséges

A leggyakoribb deszktop operációs rendszerek felé (pl. Windows vagy Linux)

.

Beépített betűtípusok

Előnyös

Min: 8

Gyors szövegnyomtatás érdekében

Terhelhetőség

Szükséges

min. 1000 oldal havonta

Probléma- és meghibásodás-mentes üzemelés, strapabíró kivitel.

Papírkezelés

Szükséges

min. 50 lapos adagoló plussz prioritásos adagoló nyílás más médiáknak

A felhasználó a munkájával foglalkozzon és ne a nyomtató folytonos ápolgatásával. Ha pl. borítékra, fejléces papírra, fó-liára, etikettre szeretne nyom-tatni, ne kelljen a papírköteget kivenni a nyomtatóból, majd visszarakni.

 

Előnyös

Álló papírtálca

Lényegesen kevesebb helyet foglal az íróasztalon, ha a papír a nyomtató tetejéről indul és oda is érkezik. Ne kelljen az asztalról lerakodni, ha a papírtálcát fel akarjuk tölteni.

Felbontás

Szükséges

600 dpi + foto üzemű felbontásnövelő technika

Ez szükséges és egyben elégséges is minden irodai alkalmazáshoz a kiváló eredmény érdekében.

Lokalizáció

Szükséges

Teljes magyar, beleértve a meghajtókat és a kezelőpultot is.

Az átlagfelhasználó nem tud idegen nyelven.

Többfunkciósság

Előnyös

Fénymásoló és szkennerbővítés

A felhasználónak így majd minden irodai eszköz elérhető az asztalán, maximálisra növelve munkája hatékonyságát.

Csatlakozás

Szükséges

IEEE 1284-es gyors parallel port

Maximális legyen az adatátvitel sebessége a nyomtatóhoz, és onnan is lehessen adatokat visszakapni.

 

Előnyös

USB port

A PC parallel portjának foglaltsága esetén további csatlakozási lehetőséget biztosít az USB-t támogató PC-khez és operációs rendszerekhez.

 

Előnyös

IR port

A mobil üzemmódot támogató megoldás.

Teljesítmény-
felvétel

Szükséges

Teljesítmény-management

A minél kisebb üzemi, sleep és készenléti teljesítményfelvétel a hordozható alkalmazáshoz.

Akkumulátor élettartam

Szükséges

1 év élettartamot meghaladó, átlagos terhelés mellett

Az akkumulátor ne igényeljen különös kezelést (töltés, formázás) átlagos havi teljesítményű igénybevétel esetén.

Szám: B-05-00-000
Kiemelt termék megnevezése: Alkatrészek és kellékanyagok
I. Kiemelt termékkör általános leírása, használati célja
A B-02-00-000 lapon meghatározott számítástechnikai eszközök és informatikai rendszerek üzemeltetéséhez szükséges alkatrészek (kiegészítő- és javító, karbantartó anyagok, alkatrészek), valamint a rendszerekben működő technológiai folyamatok kiszolgálásához szükséges kellékanyagok.
II. Műszaki követelmények
Az informatikai rendszerek üzemeltetéséhez szükséges alkatrészek (kiegészítő- és javító, karbantartó anyagok, alkatrészek), valamint a rendszerekben működő technológiai folyamatok kiszolgálásához szükséges kellékanyagok ellátását biztosító rendszernek illeszkednie kell a termék gyártója által működtetett EU-beli (magyarországi), a termékhez kapcsolódó gyártói kötelezettségek és vevői jogok maradéktalan érvényesítését garantáló minőségbiztosítási rendszerhez. A gyártó hivatalos magyarországi értékesítési csatornáihoz kapcsolódó ellátó rendszerben értékesített termékeknek rendelkezniük kell minden olyan lehetőség szerint EU-beli tanúsítvánnyal amelyeket a termék gyártója és az illetékes hatóságok előírnak és azokkal a termék származása egyértelműen igazolható, a vevői jogok és szállítói kötelezettségek közvetlenül értékesíthetők. Az alkatrész és kellékanyagoknak a kötelező jótállás vagy az B-06-00-000 pont szerinti kapcsolódó szolgáltatások igénybevételével az eredeti gyártó által gyártott OEM eszközbe történő beszerelése ne korlátozza az eszköz eredeti gyártója által nyújtott jótállás vagy garancia körét, terjedelmét és tartamát, feleljen meg az eredeti gyártónak az eszköz gyártása során érvényesített, auditált minőségi követelményrendszerének. A cserék során megvalósított módosítások mértéke nem haladhatja meg az eszköz eredeti gyártója által beszerzett, a termék minőségét garantáló tanúsítványok által érintett, meghatározott és szabályozott mértéket és határt.
III. Gazdasági követelmények
A központosított közbeszerzés hatálya alá tartozó intézményeknek a termékkel a központosított közbeszerzési eljárást lezáró keretszerződésben szabályozott módon történő ellátásával kapcsolatos gazdasági követelményeket a B-00-00-000 lap tartalmazza.
IV. Egyéb követelmények
A B-00-00-000 lapon felsoroltakon kívül:
- az önálló vagy termékcsoportba tartozó termékek felsorolását és azok ajánlati árát,
- a termékek rövidített leírása, műszaki dokumentációját,
- termékenként vagy termékcsoportonként összevont műszaki adatlapot,
- termékenként vagy termékcsoportonként összevont használati, kezelési, telepítési útmutatót.
A termék minőségével, valamint annak szállításához kapcsolódó szolgáltatásokkal kapcsolatos, a B-00-00-000 lapon előírt nyilatkozatok és tanúsítványok.
V. Megjegyzések
Az elbírálás szempontjai körében értékelésre kerülnek az alábbiak:
- a B-00-00-000 lap III. és IV. pontjaiban ismertetett szempontrendszer szerint értékelt megfelelés
- a B-00-00-000/II. pontban ismertetett szempontoknak való minél teljesebb körű megfelelés,
- ajánlattevőnek az ajánlat tárgyához közvetlenül kapcsolódó alaptevékenységére vonatkozó, bármely nemzeti rendszerben akkreditált minőségbiztosítási rendszer meglétének tanúsítása,
- az ajánlat tárgyát képező termékre kötött felelősségbiztosítás.
Szám: B-06-00-000
Kiemelt termék megnevezése: Számítástechnikai rendszerekhez kapcsolódó számítástechnikai szolgáltatások
I. Kiemelt termékkör általános leírása, használati célja
A B-01-00-000 és B-02-00-000 lapokon felsorolt alrendszerek szállításaihoz kapcsolódó szolgáltatások, rendszer szintű szolgáltatások (felügyelet, üzemeltetés, facility management, outsourcing, pénzügyi szolgáltatás).
A megrendelő részére a szolgáltató vagy más szállító által korábban szállított hardver és szoftver rendszerek, illetve azok elemeinek jótállási időn túli alkatrész, karbantartó anyaggal, illetve kellékekkel történő megfelelő országos és területi ellátása, illetve a megrendelő igénye esetén az azok beépítéséhez, cseréjéhez szükséges karbantartási vagy egyéb szolgáltatás biztosítása.
A termékkörbe tartozó termékcsoportok:

B-06-01-000

Szoftver rendszerekkel kapcsolatos szolgáltatás (a tervezést, rendszertervezést kivéve)

B-06-02-000

Hardver rendszerrel kapcsolatos szolgáltatás a B-01 és B-02 pontban felsoroltakhoz kapcsolódóan (rendszertervezést hálózatépítést kivéve)

II. Műszaki követelmények
Az informatikai rendszerekbe a központosított közbeszerzés keretén belül szállítandó termékekhez kapcsolódó, a termékekkel együtt vagy külön beszerzett kiegészítő szolgáltatásoknak megfelelő tanúsítványokkal igazoltan meg kell felelniük az adott termék gyártója által - a termék használatával megvalósítani kívánt funkció ellátását biztosító - előírt követelményeknek.
A karbantartási, üzemeltetési szolgáltatás esetén a megrendelői igényeknek megfelelő időbeni és területi rendelkezésre állás, magas színvonalú szolgáltatástartalom és kiszolgálás.
Az ajánlatból derüljön ki, hogy a szolgáltató helyesen értelmezi a megrendelő által a szolgáltatás alkalmazásával, igénybevételével elérendő célt. A szolgáltató vállaljon garanciát, hogy az általa ajánlott szolgáltatás a megrendelő által meghatározott célnak megfelelő és a cél elérésére alkalmas.
A szolgáltatás legyen teljeskörűen dokumentált. A dokumentáció tartalmazza:
- a szolgáltatás pontos tartalmát, pontos szakmai részleteit, az elvégzendő tevékenységeket, azok tartalmát és eredményeit és a szolgáltatással kapcsolatos határidőket,
- a szolgáltatással kapcsolatban (mindkét fél részéről) a vállalt felelősség tartalmának és terjedelmének meghatározását,
- a megrendelőnek és a szolgáltatónak a megrendelt szolgáltatás végrehajtásával kapcsolatos minden lényeges tevékenységét és nyilatkozatát tartalmazó dokumentációt, naplót vagy nyilvántartást.
Szám: B-06-01-000
Szoftver rendszerekkel kapcsolatos szolgáltatás
A szerződéses viszony keretében rögzített Megrendelő adott területi elhelyezkedésű gépparkján telepített, azokon futó szoftver eszközök szerződés szerinti gyakoriságú megjelenési időben történő eseti, rendszeres vagy rendkívüli kiszolgálása, a felek által folyamatosan egyeztetettek szerinti karbantartása.
Felek a szerződés teljesítése során egymásnak átadott, vagy másként tudomásukra jutott adatokat, információkat üzleti vagy egyéb minősített titokként kezelik, azokat nyilvánosságra nem hozzák és harmadik személlyel nem közlik.
Szám: B-06-02-000
Hardver rendszerekkel kapcsolatos szolgáltatások
A szerződéses viszony keretében rögzített adott területi elhelyezkedésű géppark szerződés szerinti gyakoriságú megjelenési időben történő eseti, rendszeres vagy rendkívüli kiszolgálása. Megrendelő igénye esetén szolgáltató garantálja, hogy a felhasználó számára szükséges tartalék alkatrész készletet egyéb készleteitől elkülönítve tárolja és azt meghibásodás esetén a felhasználó részére átadja. Az eszközök kiszolgálásának speciális módja az átalánydíjas karbantartási szerződés, melynek keretében szolgáltató vállalja, hogy megrendelő gépparkjának meghibásodott elemeit adott rendelkezésre állási időn belül a szerződés szerinti szolgáltatási díj ellenében megjavítja, illetve a gépparkot adott rendszerességgel karbantartja, szükség esetén elvégzi az eszközök természetes elhasználódása során szükségessé váló generáljavításokat a konfiguráció szerződés szerinti rendelkezésre állásának garantálása mellett.
III. Gazdasági követelmények
A központosított közbeszerzés hatálya alá tartozó intézményeknek a termékkel a központosított közbeszerzési eljárást lezáró keretszerződésben szabályozott módon történő ellátásával kapcsolatos gazdasági követelményeket a B-00-00-000/III. lapok tartalmazzák.
IV. Egyéb követelmények
A B-01-00-000 és B-02-00-000 lapokon felsoroltakon kívül:
- az önálló vagy termékcsoportokhoz tartozó szolgáltatások felsorolását és azok ajánlati árát,
- a szolgáltatások rövidített leírását.
A szolgáltatás minőségével, valamint annak teljesítéséhez kapcsolódó követelményekkel kapcsolatos, a B-00-00-000 lapon előírt nyilatkozatok és tanúsítványok.
A közbeszerzési eljárás nyomán megkötendő keretszerződések szerinti teljesítések területi bontásban is történhetnek.
V. Megjegyzések
Az elbírálás szempontjai körében értékelésre kerülnek az alábbiak:
- a B-00-00-000 lap III. és IV. pontjaiban ismertetett szempontrendszer szerint értékelt megfelelés,
- ajánlattevőnek az ajánlat tárgyához közvetlenül kapcsolódó alaptevékenységére vonatkozó, bármely nemzeti rendszerben akkreditált minőségbiztosítási rendszer meglétének tanúsítása,
- az ajánlat tárgyát képező szolgáltatásra vonatkozó felelősségbiztosítás.
Szám: B-07-00-000
Kiemelt termék megnevezése: Hálózati aktív eszközök és elemeik
I. Kiemelt termékkör általános leírása, használati célja
Mindazon az EU-ban elterjedt, megfelelő volumenű beszerzési igényt kielégítő, hálózati (networking: adat, hang, és képátvitel, valamint kapcsolódó szolgáltatások) feladatokat ellátó hardver, firmware (a hardverrel szorosan integrált, azt működtető szoftver réteg) és szoftver eszközök, melyek EU-beli értékesítésére és támogatására a termék gyártója a vevő számára elérhető, bármely potenciális vállalkozó részére nyitott, minősítésen alapuló értékesítési rendszert működtet.

A termékkörbe tartozó termékcsoportok:

B-07-01-000

Helyi számítógép-hálózati (LAN) kártyák:

B-07-01-100

 

PCI kártyák

B-07-01-200

 

PCMCIA kártyák

 

 

 

B-07-02-000

Helyi számítógép-hálózati (LAN) aktív eszközök:

B-07-02-100

 

Desktop switchek

B-07-02-200

 

Moduláris switchek

B-07-02-300

 

Content Networking eszközök

 

 

 

B-07-03-000

Nagytávolságú hálózati (WAN) eszközök:

B-07-03-100

 

Telephelyi elérést biztosító eszközök (access routerek)

B-07-03-200

 

Gerinchálózati eszközök (backbone routerek)

B-07-03-300

 

Optikai átviteli eszközök (DWDM, CWDM)

 

 

 

B-07-04-000

Hálózati biztonsági megoldások:

B-07-04-100

 

Firewall eszközök (tűzfal)

B-07-04-200

 

IDS (Intrusion Detection System: hálózati betörés-detektáló eszköz)

B-07-04-300

 

VPN koncentrátor

 

 

 

B-07-05-000

IP telefóniát megvalósító eszközök:

B-07-05-100

 

IP alapú telefonkészülékek

B-07-05-200

 

IP alapú telefonrendszer vezérlő (Call Manager)

B-07-05-300

 

Gateway

B-07-05-400

 

Kiegészítő eszközök (Voice Mail, IVR)

 

 

 

B-07-06-000

Vezeték nélküli (Wireless) megoldások:

B-07-06-100

 

Wireless hálózati kártyák (PCI, PCMCIA)

B-07-06-200

 

Access Point

B-07-06-300

 

Antennák és szerelvényeik

 

 

B-07-07-000

Hálózati menedzsment megoldások:

B-07-07-100

 

SNMP menedzsment szoftverek

B-07-07-200

 

AAA menedzsment szoftverek

II. Műszaki követelmények
Általános követelmények

A hálózati aktív eszközök az informatika gerincét alkotó hálózatok megvalósításában játszanak döntő szerepet. A hálózatok biztosítják az informatikai rendszerek azon átviteli közegét, amelyek elektronikusan továbbítják az információkat (adatot, képet, hangot) a felhasználók között, illetve lehetőséget biztosítanak az információcserére számítógépek, alkalmazások között.
A termékcsaládnak meg kell felelniük a szabványos információtovábbítási követelményeknek, illetve megfelelő, szakértő tervezési elvek alkalmazásával biztosítaniuk kell az egyedi felhasználói követelményrendszert.
Az eszközök, illetve az általuk biztosított szolgáltatások tegyék lehetővé, hogy a hálózat(okra) illeszkedő szerverek, munkaállomások, és egyéb eszközök között a szükséges sebességgel, minőséggel továbbítódjon az információ.
A konstrukció korszerű technológiát képviseljen, ily módon biztosítva beruházás 3-5 éves időtartamra történő - funkcionális - értékállóságát.

Minőségtanúsítás

Az B-00-00-000/II. pontban foglaltaknak megfelelően.

Az egyes termékcsoportok részletesebb műszaki követelményeit a termékcsoportokra vonatkozó előírások tartalmazzák.

III. Gazdasági követelmények
A központosított közbeszerzés hatálya alá tartozó intézményeknek a termékkel a központosított közbeszerzési eljárást lezáró keretszerződésben szabályozott módon történő ellátásával kapcsolatos gazdasági követelményeket a B-00-00-000 lap III. pont tartalmazza.
A B-02 csoportba tartozó eszközrendszerek beszerzései az azokban megnyilvánuló kockázati elemek tartalma, a kockázat jellege és mértéke szerint az alábbi kategóriák szerint elkülönülő beszerzési folyamatokba szervezhetők:
−    A beruházás értékállóságára, az informatikai platform hosszú távú bővíthetőségére érzékeny beszerzések követelményeinek megfelelő magas árteljesítmény tartalmú informatikai rendszerek.
−    Az időben elhúzódó, elosztott forrásokkal finanszírozott, kiegyensúlyozott árteljesítmény tartalomra érzékeny beszerzések követelményeinek megfelelő, stabil árteljesítmény tartalmú informatikai rendszerek.
−    A beszerzés költségeire érzékeny, rövid távú, egyszerű alkalmazásokat kiszolgáló, alacsony erőforrás igényű beszerzések követelményeinek megfelelő, alacsony árú informatikai rendszerelemek.

IV. Egyéb követelmények
A B-00-00-000/IV. pontban foglaltakon kívül:
−    az önálló vagy termékcsoportba tartozó termékek felsorolását és azok ajánlati árát,
−    a termékek rövidített leírását, műszaki dokumentációját,
−    termékenként vagy termékcsoportonként összevont műszaki adatlapot,
−    termékenként vagy termékcsoportonként összevont használati, kezelési, telepítési útmutatót.

A termék minőségével, valamint annak szállításához kapcsolódó szolgáltatásokkal kapcsolatos, a B-00-00-000/IV. pontokban előírt nyilatkozatok és tanúsítványok.

Az elbírálás szempontjai körében értékelésre kerülnek az alábbiak:

−    a B-00-00-000 lap V. pontjában ismertetett szempontrendszer szerint értékelt megfelelés,
−    a B-00-00-000 lap II. pontokban ismertetett szempontoknak való minél teljesebb körű megfelelés,
−    ajánlattevőnek az ajánlat tárgyához közvetlenül kapcsolódó alaptevékenységére vonatkozó, bármely nemzeti rendszerben akkreditált minőségbiztosítási rendszer meglétének tanúsítása,
−    az ajánlat tárgyát képező termékre kötött felelősségbiztosítás.

Szám: B-07-01-000
Kiemelt termék megnevezése: Helyi számítógép-hálózati (LAN) kártyák:
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
A helyi számítógép-hálózati kártyák a B-02-01-000 normatíva alá tartozó általános felhasználási célú, a B-02-02-000 normatíva alá tartozó mobil személyi számítógépek valamint a B-02-03-000 személyi számítógép rendszerek elemeinek (szerverek) azon kiegészítői, melyek lehetővé teszik az adott számítógép helyi számítógép-hálózatba kötését és ezáltal akár az internet, akár más (központosított) hálózati szolgáltatás igénybevételét.
Az eszközöknek biztosítaniuk kell az Ethernet szabvány követelményeit, és különböző fizikai szintű szabvány részleteit (réz kapcsolat, optikai kapcsolatok, különböző sebességű kapcsolatok).

II. Műszaki követelmények
Architektúrájuk szerint a termék gyártója által az alábbi tipikus kategóriákba sorolt szinteket különböztetjük meg:

B-07-01-100

PCI kártyát

B-07-01-200

PCMCIA kártyák

Paraméter

Szükséges / Előnyös

Követelmény

Megjegyzés

Architektúra

szükséges

PCI busz támogatás

PCI kártya esetén

 

szükséges

PCMCIA busz támogatás

PCMCIA kártya esetén

 

előnyös

PCCard / Cardbus
(32 bit) támogatás

PCMCIA kártya esetén

Sebesség

szükséges

10 Mbps Ethernet

 

 

szükséges

100 Mbps Ethernet

 

 

előnyös

1 Gbps Ethernet

Gigabit Ethernet kártya esetén

Sebesség beállítás

előnyös

automatikus

 


III. Gazdasági követelmények
Lásd: a B-02-00-000 lapon ismertetettek szerint.

IV. Egyéb követelmények
Lásd: a B-02-00-000 lapon ismertetettek szerint.



Szám: B-07-02-000

Kiemelt termék megnevezése: Helyi számítógép-hálózati (LAN) aktív eszközök
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
A helyi számítógép-hálózati eszközök termékköre biztosítja a tipikusan egy épületben, vagy egy telephelyre korlátozódó kommunikációs igényeket. Szükség esetén a távolságok nagymértékben nőhetnek.
Az eszközöknek biztosítaniuk kell az Ethernet szabvány követelményeit, és különböző fizikai szintű szabvány részleteit (réz kapcsolat, optikai kapcsolatok, különböző sebességű kapcsolatok). Az eszközcsalád biztosítson lehetőséget az Ethernettől eltérő szabványú kapcsolatok megvalósítására is, megfelelő eszközök kiválasztásának lehetőségével.
Az eszközök konstrukciója ne korlátozza a hálózat igénybevételi lehetőségeit.
II. Műszaki követelmények
A kategóriába tartoznak azok az eszközök, amelyek kielégítik a mai és jövőbeni lokális hálózati szükségleteket. Elsősorban Ethernet technológiát használva építhetők ki segítségükkel a hálózatok. Az eszközpark lehetőséget biztosít – kábelezést felhasználva – a különböző hálózati rétegek felhasználására (Layer 2 … Layer 7) különböző szolgáltatási feladtok ellátása érdekében.
Műszaki architektúrájuk szerint a termék gyártója által az alábbi tipikus kategóriákba sorolt szinteket különböztetjük meg:

B-07-02-100

Desktop switchek

B-07-07-200

Moduláris switchek

B-07-07-300

Content Networking eszközök

Paraméter

Szükséges / Előnyös

Követelmény

Megjegyzés

Architektúra

szükséges

Layer 2 kapcsolás (switching)

Content Networking esetében opcionális

 

előnyös

Layer 3 kapcsolás (routing)

 

 

előnyös

Layer 4-7 switching

Content Networking esetében

 

előnyös

content distribution

Content Networking esetében

Interface

szükséges

10 vagy 100 Mbps Ethernet

 

 

előnyös

1 Gbps Ethernet

 

 

előnyös

Etherneten kívüli technológiák támogatása

új szabványok támogatása

Sebesség beállítás

előnyös

automatikus beállítás

 

 

előnyös

fix beállítás

menedzselhető eszközök esetében

Portok száma

szükséges

minimum 1 port

VLAN-ok alkalmazása esetén, speciális eset

 

előnyös

> 1 port

általános eset

Menedzselés

szükséges

vizuális (LED alapú) menedzsment

 

 

előnyös

HTTP/Java alapú menedzsment

 

 

előnyös

SNMP alapú távmenedzsment

fejlettebb, nagyobb rendszerekben

 

előnyös

több eszköz egyként való menedzselése

Cluster Management, Stack Management

 

előnyös

SYSLOG támogatás

 

 

előnyös

TFTP támogatás

 

 

előnyös

telnet támogatás

 

Security

előnyös

ssh támogatás

 

 

előnyös

AAA támogatás: authentication, authorization, accounting

 

 

előnyös

Radius támogatás

 

 

előnyös

Tacacs támogatás

 

 

előnyös

egyszer használatos jelszavak támogatása

 

 

előnyös

port security támogatása

 

Tápellátás

szükséges

230 V szabványos rendszer támogatása

 

 

előnyös

redundáns tápegység

nagy megbízhatóságú rendszerekben

 

előnyös

48 V DC tápellátás

DC tápellátási igény esetén a 230 V-os tápellátásra nincs szükség

Modularitás

előnyös

modulokkal bővíthető kapacitás és funkcionalitás

 

 

előnyös

több modulhely

 

Firmware

szükséges

a szükséges funkcionalitás (Firmware) az eszközben tárolódik

 

 

előnyös

az eszközben tárolt Firmware szükség esetén módosítható (pl. FLASH memória)

jövőbeni fejlesztések, funkcionális vagy biztonsági javítások

Megbízhatóság

szükséges

nagy megbízhatóságot eredményező kivitel, nagy MTBF-ű eszköz

 

 

előnyös

redundáns tápellátás

 

 

előnyös

redundáns vezérlő modul

 

Y2K

szükséges

Y2000 kompatibilitás

 

QoS

előnyös

IEEE 802.1p támogatás

 

 

előnyös

Queueing megvalósítás

 

Duplexitás

előnyös

Full Duplex átvitel támogatás

 

VLAN

előnyös

IEEE 802.1Q támogatás

 

Redundancia

előnyös

IEEE 802.1D Spanning Tree

 

 

előnyös

IEEE 802.1w Rapid Spanning Tree

 

III. Gazdasági követelmények
Lásd: a B-02-00-000 lapon ismertetettek szerint.

IV. Egyéb követelmények
Lásd: a B-02-00-000 lapon ismertetettek szerint.
Szám: B-07-03-000
Kiemelt termék megnevezése: Nagytávolságú hálózati (WAN) eszközök

I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
Menedzselhető nagytávolságú hálózati útválasztók (routerek), hang-adat integráció (voice over IP, VoIP) és kritikus alkalmazásokhoz, Fast Ethernet, Gigabit Ethernet kapcsolódási lehetőséggel, virtuális magánhálózat kialakítási (Virtual Private Network, VPN) és megfelelő titkosítási funkcionalitással. A termékkörbe tartoznak a nagy kapacitású optikai hálózatok megvalósítását szolgáló DWDM és CWDM eszközök, amelyek a jelkapcsolást és jeltovábbítást optikai hullámhossz kezelésével végzik.

II. Műszaki követelmények
Felhasználói erőforrásigény szerint a termék gyártója által az alábbi tipikus kategóriákba sorolt szinteket különböztetjük meg:

B-07-03-100

Telephelyi elérést biztosító eszközök (access routerek)

B-07-03-200

Gerinchálózati eszközök (backbone routerek)

B-07-03-300

Optikai átviteli eszközök (DWDM, CWDM)

Paraméter

Szükséges / Előnyös

Követelmény

Megjegyzés

Általános követelmények

Menedzsment

Szükséges

Távmenedzsment biztosítása biztonságos csatornán

Távolról történő konfigurációt, hibajavítást tesz lehetővé. Biztonságos csatorna: olyan kommunikációs csatorna a tűzfal és a menedzsment között, melynek forgalma titkosítva van.

 

Szükséges

Grafikus kezelőfelület támogatása

Olyan alkalmazás, mely a tűzfal konfigurálását teszi lehetővé grafikus felület segítségével és megfelel a "Távmenedzsment biztosítása biztonságos csatornán" pont elvárásainak

 

Szükséges

Központi menedzsment lehetősége

Több tűzfal egy kezelőfelületről és központosított adatbázisból történő konfigurálásának lehetősége (Több tűzfalat tartalmazó hálózatok esetén szükséges)

 

Szükséges

Monitorozás lehetősége a menedzsment eszközből, riasztások generálása

A menedzsment eszköz képes a tűzfal üzemszerű állapotának monitorozására és ezzel összefüggésben riasztások generálására (pl. e-mail, SNMP)

Biztonsági szint

Szükséges

Stateful forgalomvizsgálat

Bármely tűzfal esetében feltétel, hogy képes legyen állapottartó csomagszűrést megvalósítani.

 

Szükséges

Alkalmazás szintű szűrés

Alkalmazás szintű elemzés megvalósítása szükséges egyes protokollok helyes kezeléséhez (pl. aktív FTP) illetve a magasabb biztonsági szint miatt.

 

Szükséges

IPSec/VPN támogatás

Virtuális magánhálók kialakítását teszi lehetővé publikus hálózatokon erős titkosítás segitségével.

 

Szükséges

IPSec VPN csatorna autentikációja

Preshared Key (PSK), X.509, RSA SecureID vagy egyéb autentikációs eljárások használatával.

 

Szükséges

IPSec VPN csatornán belüli forgalomirányítás

Amennyiben a tűzfal terminálja az IPSec kapcsolatot az abból jövő adatforgalom is szabá-lyozható kell, hogy legyen

Megbízhatóság

Szükséges

Melegtartalék / redundancia támogatás (failover)

A megoldás képes legyen High Availablity működési üzemmódra

Hardver alapú megoldások követelményei

Interface

Szükséges

10 vagy 100 Mbps Ethernet

 

 

 

 

Tápellátás

Szükséges

230 V szabványos rendszer támogatása

Firmware/
software

Szükséges

A szükséges funkcionalítás az eszközben tárolódik

Szükséges

Az eszközben tárolt firmware/software szükség esetén módosítható

jövőbeni fejlesztések, funkcionális vagy biztonsági javítások

Menedzsment

Szükséges

consol/terminál hozzáférés

Biztosítja az eszközhöz a helyszíni hozzáférést hibajavítás, konfigurálás céljából.

 

Szoftver alapú megoldások követelményei

Szoftver

Szükséges

A szoftver támogassa valamely, a központosított közbeszerezésben elérhető hardver architektúrát


III. Gazdasági követelmények
Lásd: a B-02-00-000 lapon ismertetettek szerint.

IV. Egyéb követelmények
Lásd: a B-02-00-000 lapon ismertetettek szerint.
Szám: B-07-04-000
Kiemelt termék megnevezése: Hálózati biztonsági (Security) megoldások
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
Menedzselhető tűzfal (firewall) megoldások, Fast Ethernet, Gigabit Ethernet kapcsolódási lehetőséggel, vagy hálózati eszközbe integrált módon, meleg tartalék (failover) funkcionalitással. Feladatuk hálózatok, hálózatrészek, szerverek és munkaállomások védelme a hálózat más részeivel, más számítógépekkel, vagy az Interneten levő felhasználók ellen.
Menedzselhető hálózati betörés detektáló (intrusion detection system, IDS) eszközök, Ethernet, Fast Ethernet kapcsolódási lehetőséggel, vagy hálózati eszközbe integrált módon. Az IDS berendezések a hálózati forgalmat figyelve észlelik a hálózati támadásokat, jelzést adnak a hálózatmenedzsment rendszer irányába, és lehetőség van az automatikus, közvetlen beavatkozásra is a támadás kiküszöbölése végett.
Menedzselhető VPN koncentrátor eszközök, Fast Ethernet, Gigabit Ethernet kapcsolódási lehetőséggel, vagy hálózati eszközbe integrált módon. A VPN koncentrátorok lehetőséget biztosítanak arra, hogy publikus, vagy sokak által használt privát hálózatokon olyan, titkosításon alapuló virtuális privát hálózatot alakítsunk ki. A virtuális privát hálózat lehetőséget ad a telephelyek közötti biztonságos kommunikációra még akkor is, ha az adatforgalmat valaki lehallgatja, hiszen az erős titkosítási módszer miatt az üzenetek tartalma megfejthetetlen.
II. Műszaki követelmények
Felhasználói erőforrásigény szerint a termék gyártója által az alábbi tipikus kategóriákba sorolt szinteket különböztetjük meg:

B-07-04-100

 

Firewall eszközök (tűzfal)

B-07-04-200

 

IDS (Intrusion Detection System: hálózati betörésdetektáló eszköz)

B-07-04-300

 

VPN koncentrátor

Paraméter

Szükséges / Előnyös

Követelmény

Megjegyzés

Firmware/
Software

szükséges

a szükséges funkcionalitás (Firmware vagy Software formájában) az eszközben tárolódik

 

 

előnyös

az eszközben tárolt Firmware/Sofware szükség esetén módosítható (pl. FLASH memória,diszk)

jövőbeni fejlesztések, funkcionális vagy biztonsági javítások

Menedzselés

szükséges

Vizuális (LED alapú) menedzsment

 

 

szükséges

consol/terminál hozzáférés

 

 

szükséges

telnet támogatás

 

 

előnyös

HTTP/Java alapú menedzsment

 

 

előnyös

Menedzsment szoftver támogatás

Egyszerűsített menedzsment (GUI)

 

előnyös

SNMP támogatás

Nagyobb hálózatokban

 

előnyös

Rcmd,Rsh támogatás

Nagyobb hálózatokban

 

előnyös

TFTP támogatás

 

 

előnyös

NTP (időszinkron) támogatás

 

Security

szükséges

távmenedzsment támogatás

 

 

szükséges

IPSec/VPN támogatás

Firewall és VPN eszközben

 

szükséges

szűrőlisták támogatása

Firewall és VPN eszközben

 

előnyös

stateful forgalomvizsgálat

Firewall eszközben

 

előnyös

VLAN forgalomvizsgálat

 

 

előnyös

ssh támogatás

 

 

előnyös

Radius támogatás

 

 

előnyös

Tacacs támogatás

 

 

előnyös

egyszer használatos jelszavak támogatása

 

 

előnyös

titkosítási megoldás: DES

VPN megvalósítását végző eszközökben

 

előnyös

titkosítási megoldás: 3DES

VPN megvalósítását végző eszközökben

 

előnyös

titkosítási megoldás: AES

VPN megvalósítását végző eszközökben

Interface

szükséges

10 vagy 100 Mbps Ethernet

önálló berendezés esetén

 

előnyös

1 Gbps Ethernet

 

 

előnyös

Etherneten kívüli technológiák támogatása

 

 

előnyös

backplane kapcsolat hálózati switchben

hálózati switchbe integrált megoldásnál

Megbízhatóság

szükséges

nagy megbízhatóságot eredményező kivitel, nagy MTBF-ű eszköz

 

 

előnyös

melegtartalék / redundancia támogatás (failover)

 

Tápellátás

szükséges

230 V szabványos rendszer támogatása

 

 

előnyös

redundáns tápegység

nagy megbízhatóságú rendszerekben

 

előnyös

48 V DC tápellátás

DC tápellátási igény esetén a 230 V-os tápellátásra nincs szükség


III. Gazdasági követelmények
Lásd: a B-02-00-000 lapon ismertetettek szerint.

IV. Egyéb követelmények
Lásd: a B-02-00-000 lapon ismertetettek szerint.
Szám: B-07-05-000
Kiemelt termék megnevezése: IP telefóniát megvalósító eszközök
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
A hangkommunikáció jelenleg forradalmi változáson megy keresztül, a hagyományos vonalkapcsolt technológiát felváltja a modern csomagkapcsolt technológia. A hangkommunikáció, mint nagy prioritású adatforgalom átvitele az IP alapú adathálózaton új lehetőségeket és költségcsökkentést eredményez mind végfelhasználó intézmények, mind a szolgáltatók számára. Az IP alapú telefóniát megvalósító eszközök lehetőséget biztosítanak arra, hogy a telefonkészülékek, telefonközpontok és az ezek funkcionalitáság kiegészítő eszközök (pl. hangposta) IP alapú kommunikációt folytassanak, és a hangot is IP csomagok segítségével továbbítsák.
II. Műszaki követelmények
Felhasználói erőforrásigény szerint a termék gyártója által az alábbi tipikus kategóriákba sorolt szinteket különböztetjük meg:

B-07-05-100

 

IP alapú telefonkészülékek

B-07-05-200

 

IP alapú telefonrendszer vezérlő (Call Manager)

B-07-05-300

 

VoIP Gateway

B-07-05-400

 

Kiegészítő eszközök (Voice Mail, IVR, Unified Messaging)

Paraméter

Szükséges / Előnyös

Követelmény

Megjegyzés

Interface

szükséges

10 vagy 100 Mbps Ethernet

 

 

szükséges

ISDN BRI/PRI, analóg telefon interface

Gateway funkció esetében

 

előnyös

1 Gbps Ethernet

 

 

előnyös

Etherneten kívüli technológiák támogatása

új szabványok támogatása

Hálózati kommunikáció

szükséges

IP alapú, csomagkapcsolt kommunikációs megoldás

 

Menedzselés

szükséges

vizuális (LED alapú) menedzsment

 

 

előnyös

Menedzsment szoftver támogatás

Egyszerűsített menedzsment (GUI)

 

előnyös

SYSLOG támogatás

 

 

előnyös

TFTP támogatás

 

 

előnyös

FTP támogatás

 

 

előnyös

telnet támogatás

 

 

előnyös

Webes támogatás

 

Firmware

szükséges

a szükséges funkcionalitás (Firmware) az eszközben tárolódik

 

 

előnyös

az eszközben tárolt Firmware szükség esetén módosítható (pl. FLASH memória)

jövőbeni fejlesztések, funkcionális vagy biztonsági javítások

Jelzésrendszer

szükséges

ISDN támogatás

VoIP Gateway esetén

 

előnyös

H.323 támogatás

VoIP Gateway esetén

 

előnyös

QSIG támogatás

VoIP Gateway esetén

 

előnyös

Más speciális jelzésrendszerek támogatása (MGCP, SIP)

 

Megbízhatóság

szükséges

nagy megbízhatóságot eredményező kivitel, nagy MTBF-ű eszköz

 

 

előnyös

redundancia támogatása

meleg tartalék

Szolgáltatás

szükséges

A telefóniában megszokott alap funkciók támogatása

 

 

előnyös

speciális funkciók támogatása

 

 

előnyös

hangposta funkció támogatása

 

 

előnyös

IVR (Intelligent Voice Response) támogatása

 

 

előnyös

TAPI támogatás

 

Tápellátás

szükséges

230 V szabványos rendszer támogatása

 


III. Gazdasági követelmények
Lásd: a B-02-00-000 lapon ismertetettek szerint.

IV. Egyéb követelmények
Lásd: a B-02-00-000 lapon ismertetettek szerint.
Szám: B-07-06-000
Kiemelt termék megnevezése: Vezeték nélküli (Wireless) megoldások
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
Menedzselhető Wireless eszközök, Ethernet, Fast Ethernet, kapcsolódási lehetőséggel, a 802.11 szabványnak megfelelve, 128 bites WEP titkosítással. A Wireless eszközök lehetőséget biztosítanak arra, hogy mobil berendezések esetén hálózati kapcsolat legyen megvalósítható kábeles kapcsolat nélkül. A kapcsolat biztonságát szolgálja a rendszerben kötelezően alkalmazott titkosított adatátviteli megoldás.
II. Műszaki követelmények
Felhasználói erőforrásigény szerint a termék gyártója által az alábbi tipikus kategóriákba sorolt szinteket különböztetjük meg:

B-07-06-100

 

Wireless hálózati kártyák (PCI, PCMCIA)

B-07-06-200

 

Access Point

B-07-06-300

 

Antennák és szerelvényeik

Paraméter

Szükséges / Előnyös

Követelmény

Megjegyzés

Architektúra

szükséges

PCI busz támogatás

PCI kártya esetén

 

szükséges

PCMCIA (vagy ennek megfelelő) busz támogatás

PCMCIA kártya esetén

 

szükséges

802.11 szabvány támogatás

 

 

előnyös

teljesítmény menedzsment lehetőség a rádió oldalon

 

Firmware

szükséges

a szükséges funkcionalitás (Firmware) az eszközben tárolódik

 

 

előnyös

az eszközben tárolt Firmware szükség esetén módosítható (pl. FLASH memória)

jövőbeni fejlesztések, funkcionális vagy biztonsági javítások

Sebesség

szükséges

10 Mbps Ethernet

 

 

előnyös

100 Mbps vagy 1 Gbps Ethernet

 

Security

szükséges

Jelszavas védelem

 

 

előnyös

WEP titkosítás

Access Point

 

előnyös

802.1x alapú EAP authentikáció támogatás

 

 

előnyös

szűrési funkciók

 

Menedzsment

szükséges

vizuális menedzsment

 

 

szükséges

consol hozzáférés

Access Point

 

előnyös

telnet támogatás

Access Point

 

előnyös

Menedzsment szoftver támogatás

Egyszerűsített menedzsment(GUI)

 

előnyös

DHCP támogatás

 

Tápellátás

szükséges

230 V szabványos rendszer támogatása

 

 

előnyös

tápellátás az Ethernet kábelen át (inline power)

 

Megbízhatóság

szükséges

nagy megbízhatóságot eredményező kivitel, nagy MTBF-ű eszköz

 

 

előnyös

„outdoor” kompatibilitás

szervények, antennák


III. Gazdasági követelmények
Lásd: a B-02-00-000 lapon ismertetettek szerint.

IV. Egyéb követelmények
Lásd: a B-02-00-000 lapon ismertetettek szerint.
Szám: B-07-07-000
Kiemelt termék megnevezése: Hálózati menedzsment megoldások

I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
Egységes, grafikus felületű távmenedzsment rendszer biztosítása az eddig felsorolt hálózati megoldásokra. Ezek lehetnek LAN, WAN, Voice, VPN, WirelessLAN... stb, megoldások, és együttműködnek a piacon jelenlévő meghatározó menedzsment platformokkal pl.: HP OpenView, IBM Tivoli.
A menedzsment megoldásoknak az eszközök általános és gyártó-specifikus funkcióit is el kell érniük.
A menedzsment rendszer képes legyen IP alapon, SNMP protokoll segítségével kommunikálni a menedzselt eszközökkel, de szükség esetén más kommunikációs protokollt is igénybe kell vennie (pl. tftp, syslog, ssh, telnet, ftp).
A menedzsment rendszerek egy speciális területe a biztonság menedzsment, amely a hálózati megoldásokat használó felhasználók azonosítására, tevékenységük korlátok közé szorítására, és tevékenységük naplózására szolgál. Ezen ún. AAA (Authentication, Authorization, Accounting) funkciókat is lefedik a megfelelő menedzsment megoldások.
II. Műszaki követelmények
Felhasználói erőforrásigény szerint a termék gyártója által az alábbi tipikus kategóriákba sorolt szinteket különböztetjük meg:

B-07-07-100

 

SNMP alapú menedzsment szoftverek

B-07-07-200

 

AAA menedzsment szoftverek

 

 

 

Paraméter

Szükséges / Előnyös

Követelmény

Megjegyzés

táv-
menedzsment

szükséges

a menedzselhető eszközök távoli karbantartása

 

 

 

 

 

menedzsment protokollok

szükséges

snmp támogatása

az AAA funkciót végző szoftver elem kivételével

 

előnyös

snmp v2c támogatása

 

 

előnyös

snmp v3 támogatása

 

 

előnyös

tftp támogatása

 

 

előnyös

ssh támogatása

 

 

előnyös

telnet támogatása

 

 

előnyös

syslog támogatása

 

 

előnyös

http távmenedzsment támogatás

 

 

 

 

 

nyilvántartó funkciók

előnyös

eszközleltár támogatása

 

 

előnyös

szoftver/firmware leltár támogatása

 

 

előnyös

hálózati topológiát automatikusan felderítő és nyilvántartó funkció

 

 

 

 

 

AAA funkciók

szükséges

AAA támogatás

AAA funkciót végző szoftver elem esetében

 

szükséges

tacacs protokoll támogatása

 

 

szükséges

radius protokoll támogatása

 

 

előnyös

egyszer használatos jelszavak támogatása a felhasználói azonosításkor

 

 

előnyös

digitális tanúsítvány használatának támogatása a felhasználói azonosításkor

 

speciális menedzsment megoldások

előnyös

VoIP kapcsolatok felügyelete

 

 

előnyös

IP telefon rendszerek felügyelete

 

támogatott operációs rendszerek

előnyös

Microsoft Windows 2000/XP

 

 

előnyös

Sun Solaris

 

 

előnyös

IBM AIX

 

 

előnyös

HP UIX

 


III. Gazdasági követelmények
Lásd: a B-02-00-000 lapon ismertetettek szerint.

IV. Egyéb követelmények
Lásd: a B-02-00-000 lapon ismertetettek szerint.
Szám: B-08-00-000
Kiemelt termék megnevezése: Hivatalos CD jogtár
I. Kiemelt termékkör általános leírása, használati célja
A központosított közbeszerzés hatálya alá tartozó intézmények jogszabályok hivatalos elektronikus gyűjteményével történő ellátása, kapcsolódó alapszolgáltatások biztosítása közvetlenül az elektronikus adatállományt előállító és üzemeltető által.
A hivatalos CD jogtár fogalmán olyan CD lemezen megjelenő jogszabály-adatbázist kell érteni, ahol a szolgáltató által megjelenített tartalom igazoltan megfelel a hivatalos lapokban kihirdetett tartalomnak.

II. Műszaki követelmények
Általános követelmények
A központosított közbeszerzés hatálya alá tartozó intézmények átlagos hardver erőforrásai által biztosított környezetben és platformokon legyen képes biztosítani a koncentrált, kiszolgálói, valamint csoportos és egyedi felhasználói alkalmazás igényeket.
Biztosítja a hivatalos lapokban kihirdetett jogszabályok és az állami irányítás egyéb jogi eszközei, időszakosan (minimum havonta) frissített, nyomdahű tartalmú CD lemezen megjelenő kiadvány formájában történő igénybevételét.
A termékhez kapcsolódóan biztosítani kell a jogszabálygyűjtemény folyamatos hatályosítását, a jogszabályszöveg elérését, más alkalmazásokban történő felhasználását támogató szoftvermegoldás nyújtását.

III. Gazdasági követelmények
A központosított közbeszerzés hatálya alá tartozó intézményeknek a termékkel a központosított közbeszerzési eljárást lezáró szerződésben szabályozott módon történő ellátásával kapcsolatos gazdasági követelményeket a B-00-00-000 lap tartalmazza.

IV. Egyéb követelmények
A B-00-00-000 lapon felsoroltakon kívül:
– az önálló vagy termékcsoportba tartozó termékek felsorolását és azok ajánlati árát,
– a terméknek, illetve kapcsolódó szolgáltatásoknak rendelkezniük kell magyar nyelvű leírással, kezelési utasítással, részletes telepítési útmutatóval,
– az ajánlatkérő részére lehetőséget kell biztosítani a termék megtekintésére, kipróbálására, szoftver eszközök esetén korlátozott idejű licencjogok alapján történő kipróbálására.
A termék minőségével, valamint annak szállításához kapcsolódó szolgáltatásokkal kapcsolatos, a B-00-00-000 lapon előírt nyilatkozatok és tanúsítványok.

3. számú függelék


IRODATECHNIKAI BERENDEZÉSEK, TARTOZÉKAIK, A MŰKÖDÉSÜKHÖZ SZÜKSÉGES KELLÉKANYAGOK ÉS SZOLGÁLTATÁSOK
C-00-00

C-01-00

Másoló- és sokszorosító gépek

C-01-01

Analóg másoló- és sokszorosító gépek

C-01-01-01

"A" kategória

C-01-01-02

"B" kategória

C-01-01-03

"C" kategória

C-01-01-04

"D" kategória

C-01-01-05

"E" kategória

C-01-01-06

"F" kategória

C-01-01-07

"G" kategória

C-01-02

Digitális másoló- és sokszorosító gépek

C-01-02-01

"D1" kategória

C-01-02-02

"D2" kategória

C-01-02-03

"D3" kategória

C-01-02-04

"D4" kategória

C-01-02-05

"D5" kategória

C-01-03

Színes digitális másoló- és sokszorosító gép

C-01-03-01

"A" kategória

C-01-04

Mérnöki rajzmásolók

C-01-04-01

"A" kategória

 

 

C-02-00

Iratmegsemmisítő gépek

C-02-01

"A" kategória

C-02-02

"B" kategória

C-02-03

"C" kategória

C-02-04

"D" kategória

 

 

C-03-00

Ügyvitel-technikai berendezések és eszközök

C-03-01

Írógépek

C-03-01-01

Mechanikus írógép

C-03-01-02

Elektromos írógép – irodai

C-03-01-03

Elektronikus írógép – irodai

C-03-02

Összeadógép, kalkulátor

C-03-02-01

Szalagos számológépek

C-03-02-02

Tudományos (zseb)számológép

C-03-02-03

Kalkulátor

C-03-02-04

Menedzser kalkulátor

 

 

C-04-00

Ügyvitel-technikai berendezések alkatrészei és tartozékai, valamint a működésükhöz szükséges kellékanyagok

 

 

C-05-00

Irodagépek helyszíni javítása, karbantartása


SZÁM: C-00-00
KIEMELT TERMÉKCSOPORT MEGNEVEZÉSE: IRODATECHNIKAI ESZKÖZÖK
Szám: C-01-00
Kiemelt termék megnevezése: Másoló- és sokszorosító gépek
Szám: C-01-01
Kiemelt termék megnevezése: Analóg másoló- és sokszorosító gépek

I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
Általános irodai környezetben végzendő munkák támogatására szolgál, képek, ábrák, szövegek, nyomtatványok, nyomdai termékek, illetve ezek másolatainak azonos méretű, illetve kicsinyített, nagyított másolatának készítésére alkalmas.
Az irodai környezetben jellemző hosszan tartó és esetenként folyamatos munkavégzés megköveteli az ergonómiai szempontok előtérbe helyezését, az alacsony zajszintet.
II. Műszaki követelmények
Működése és segédanyagai tekintetében környezetbarát üzemmód, indulókészlet. Minél teljesebb körű magyarnyelvű feliratozás, beépített hibakijelzők.
Kategóriák: A., B., C. ... F.
III. Gazdasági követelmények
1. Az árajánlatnak magyar forintban kell tartalmaznia a beszerzéssel összefüggő valamennyi vámot, illetéket, adót és a forgalomba helyezéssel összefüggő minden fizetési kötelezettséget, valamint az indító készlet árakat is.
2. A környezetvédelemmel kapcsolatos költségek a forgalmazót terheljék.
3. Legalább 1 éves jótállás, 8 éves alkatrész- és kellékanyag-ellátás, továbbá országos lefedettségű szervizhálózat.
IV. Egyéb követelmények
1. Rendelkezzen érvényes forgalomba hozatali dokumentumokkal, magyar nyelvű kezelési utasítással, egyszerű legyen a kezelése, karbantartási igénye minimális. A festékek cseréje, egyszerű papírelakadás és feltöltés nem szakember számára is elvégezhető legyen.
2. A gyártó rendelkezzen a gyártás helyén honos vagy érvényes nemzetközi minőségbiztosítási rendszerrel.
3. A berendezés rendelkezzen a 79/1997. (XII. 31.) IKIM rendelet szerinti CE jelöléssel, megfelelőségi nyilatkozattal.
4. Biztosítani tudja adott időre, a szállított gépekre vonatkozóan azok helyszíni szerelését és kellékanyag ellátását, teljes körű üzemeltetési szolgáltatás keretében.


Szám: C-01-01-01
Kiemelt termék megnevezése: Analóg másoló- és sokszorosító gépek
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
"A" kategória
Lásd: C-01-01 kódlap
II. Műszaki követelmények

Másolatok száma/perc:

max. 14 A4

Másolható papírméret:

DIN A5-A4

III. Gazdasági követelmények
Lásd: C-01-01 kódlap
IV. Egyéb követelmények
Lásd: C-01-01 kódlap
Szám: C-01-01-02
Kiemelt termék megnevezése: Analóg másoló- és sokszorosító gépek
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
"B" kategória
Lásd: C-01-01 kódlap
II. Műszaki követelmények

Másolatok száma/perc:

9-15 A4

Másolható papírméret:

max. DIN A4

Általános műszaki jellemzők:
- másolatszámlálóval és papírkazettával rendelkezik
III. Gazdasági követelmények
Lásd: C-01-01 kódlap
IV. Egyéb követelmények
Lásd: C-01-01 kódlap
V. Megjegyzések
Szám: C-01-01-03
Kiemelt termék megnevezése: Analóg másoló- és sokszorosító gépek
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
"C" kategória
Lásd: C-01-01 kódlap
II. Műszaki követelmények

Másolatok száma/perc:

15-20 A4

Másolható papírméret:

max. DIN A3

Általános műszaki jellemzők:
- Kicsinyítés, nagyítás fix értékekre
- Kicsinyítés, nagyítás min. 50-200%
- Bővíthető alapkiépítés
III. Gazdasági követelmények
Lásd: C-01-01 kódlap
IV. Egyéb követelmények
Lásd: C-01-01 kódlap
Szám: C-01-01-04
Kiemelt termék megnevezése: Analóg másoló- és sokszorosító gépek
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
"D" kategória
Lásd: C-01-01 kódlap
II. Műszaki követelmények

Másolatok száma/perc:

21-30 A4

Másolható papírméret:

max. DIN A3

Általános műszaki jellemzők:
- Kicsinyítés, nagyítás fix értékekre
- Kicsinyítés, nagyítás min. 50-200%
- Bővíthető alapkiépítés
III. Gazdasági követelmények
Lásd: C-01-01 kódlap
IV. Egyéb követelmények
Lásd: C-01-01 kódlap
Szám: C-01-01-05
Kiemelt termék megnevezése: Analóg másoló- és sokszorosító gépek
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
"E" kategória
Lásd: C-01-01 kódlap
II. Műszaki követelmények

Másolatok száma/perc:

31-45 A4

Másolható papírméret:

max. DIN A3

Általános műszaki jellemzők:
- Kicsinyítés, nagyítás fix értékekre
- Kicsinyítés, nagyítás min. 50-200%
- Duplex
- Másolópapír adagoló min. 1000 lap
- Bővíthető alapkiépítés
III. Gazdasági követelmények
Lásd: C-01-01 kódlap
IV. Egyéb követelmények
Lásd: C-01-01 kódlap
Szám: C-01-01-06
Kiemelt termék megnevezése: Analóg másoló- és sokszorosító gépek
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
"F" kategória
Lásd: C-01-01 kódlap
II. Műszaki követelmények

Másolatok száma/perc:

46-69 A4

Másolható papírméret:

max. DIN A3

Általános műszaki jellemzők:
- Kicsinyítés, nagyítás fix értékekre
- Kicsinyítés, nagyítás min. 50-200%
- Duplex
- Egy vagy kétoldalas automatikus eredeti adagoló (ADF/RADF)
- Másolópapír adagoló min. 1000 lap
- Bővíthető alapkiépítés
III. Gazdasági követelmények
Lásd: C-01-01 kódlap
IV. Egyéb követelmények
Lásd: C-01-01 kódlap
Szám: C-01-01-07
Kiemelt termék megnevezése: Analóg másoló- és sokszorosító gépek
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
"G" kategória
Lásd: C-01-01 kódlap
II. Műszaki követelmények

Másolatok száma/perc:

70 A4-től

Másolható papírméret:

max. DIN A3

Általános műszaki jellemzők:
- Kicsinyítés, nagyítás fix értékekre
- Kicsinyítés, nagyítás min. 50-200%
- Duplex
- Automatikus eredeti adagoló egy- vagy kétoldalas (ADF/RADF)
- Nagy kapacitású másolópapír adagoló min. 3000 lap
- Sorter/finischer
- Bővíthető alapkiépítés
III. Gazdasági követelmények
Lásd: C-01-01 kódlap
IV. Egyéb követelmények
Lásd: C-01-01 kódlap


Szám: C-01-02
Kiemelt termék megnevezése: Digitális másoló- és sokszorosító gépek
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
Általános irodai környezetben végzendő munkák támogatására szolgál, képek, ábrák, szövegek, nyomtatványok, nyomdai termékek, illetve ezek másolatainak azonos méretű, illetve kicsinyített, nagyított digitális úton készült másolatának készítésére alkalmas.
Az irodai környezetben jellemző hosszan tartó és esetenként folyamatos munkavégzés megköveteli az ergonómiai szempontok előtérbe helyezését, az alacsony zajszintet.
II. Műszaki követelmények
Működése és segédanyagai tekintetében környezetbarát üzemmód, indulókészlet. Minél teljesebb körű magyar nyelvű feliratozás, beépített hibakijelzők.
Kategóriák: D1., D2., D3. ... D5.
III. Gazdasági követelmények
1. Az árajánlatnak magyar forintban kell tartalmaznia a beszerzéssel összefüggő valamennyi vámot, illetéket, adót és a forgalomba helyezéssel összefüggő minden fizetési kötelezettséget, valamint az indító készlet árakat is.
2. A környezetvédelemmel kapcsolatos költségek a forgalmazót terheljék.
3. Legalább 1 éves jótállás, 8 éves alkatrész- és kellékanyag-ellátás, továbbá országos lefedettségű szervizhálózat.
IV. Egyéb követelmények
1. Rendelkezzen érvényes forgalomba hozatali dokumentumokkal, magyar nyelvű kezelési utasítással, egyszerű legyen a kezelése, karbantartási igénye minimális. A festékek cseréje, egyszerű papírelakadás és feltöltés nem szakember számára is elvégezhető legyen.
2. A gyártó rendelkezzen a gyártás helyén honos vagy érvényes nemzetközi minőségbiztosítási rendszerrel.
3. A berendezés rendelkezzen a 79/1997. (XII. 31.) IKIM rendelet szerinti CE jelöléssel, megfelelőségi nyilatkozattal.
4. Biztosítani tudja adott időre, a szállított gépekre vonatkozóan azok helyszíni szerelését és kellékanyag ellátását, teljes körű üzemeltetési szolgáltatás keretében.
Szám: C-01-02-01
Kiemelt termék megnevezése: Digitális másoló- és sokszorosító gépek
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
"D1" kategória
Lásd: C-01-02 kódlap
II. Műszaki követelmények

Másolatok száma/perc:

max. 15 A4

Másolható papírméret:

DIN A4

Másolat mérete:

DIN A4

Általános műszaki jellemzők:
- Min. 250 lapos másolópapír befogadásával rendelkezik
- Kicsinyítés, nagyítás standard
III. Gazdasági követelmények
Lásd: C-01-02 kódlap
IV. Egyéb követelmények
Lásd: C-01-02 kódlap
Szám: C-01-02-02
Kiemelt termék megnevezése: Digitális másoló- és sokszorosító gépek
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
"D2" kategória
Lásd: C-01-02 kódlap
II. Műszaki követelmények

Másolatok száma/perc:

15-20 A4

Másolható papírméret:

DIN A3

Másolat mérete:

DIN A4/A3

Általános műszaki jellemzők:
- Min. 250 lapos másolópapír befogadásával rendelkezik
- Kicsinyítés, nagyítás standard
- Kicsinyítés, nagyítás fix értékekre
- Bővíthető alapkiépítés
III. Gazdasági követelmények
Lásd: C-01-02 kódlap
IV. Egyéb követelmények
Lásd: C-01-02 kódlap
Szám: C-01-02-03
Kiemelt termék megnevezése: Digitális másoló- és sokszorosító gépek
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
"D3" kategória
Lásd: C-01-02 kódlap
II. Műszaki követelmények

Másolatok száma/perc:

21-30 A4

Másolható papírméret:

DIN A3

Másolat mérete:

DIN A4/A3

Általános műszaki jellemzők:
- Min. 250 lapos másolópapír befogadásával rendelkezik
- Kicsinyítés, nagyítás
- Kicsinyítés, nagyítás fix értékekre
- Bővíthető alapkiépítés
III. Gazdasági követelmények
Lásd: C-01-02 kódlap
IV. Egyéb követelmények
Lásd: C-01-02 kódlap
Szám: C-01-02-04
Kiemelt termék megnevezése: Digitális másoló- és sokszorosító gépek
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
"D4" kategória
Lásd: C-02-02 kódlap
II. Műszaki követelmények

Másolatok száma/perc:

31-50 A4

Másolható papírméret:

DIN A3

Másolat mérete:

DIN A4/A3

Általános műszaki jellemzők:
- Min. 1000 lapos másolópapír befogadásával rendelkezik
- Duplex
- Kicsinyítés, nagyítás
- Kicsinyítés, nagyítás fix értékekre
- Bővíthető alapkiépítés
III. Gazdasági követelmények
Lásd: C-01-02 kódlap
IV. Egyéb követelmények
Lásd: C-01-02 kódlap


Szám: C-01-02-05
Kiemelt termék megnevezése: Digitális másoló- és sokszorosító gépek
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
"D5" kategória
Lásd: C-01-02 kódlap
II. Műszaki követelmények

Másolatok száma/perc:

50 A4 fölött

Másolható papírméret:

DIN A3

Másolat mérete:

DIN A4/A3

Általános műszaki jellemzők:
- Min. 1000 lapos másolópapír befogadásával rendelkezik
- Duplex
- Kétoldalas automatikus eredeti adagoló (RADF)
- Kicsinyítés, nagyítás
- Kicsinyítés, nagyítás fix értékekre
- Bővíthető alapkiépítés
III. Gazdasági követelmények
Lásd: C-01-02 kódlap
IV. Egyéb követelmények
Lásd: C-01-02 kódlap
Szám: C-01-03
Kiemelt termék megnevezése: Színes digitális másológép
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
Általános irodai környezetben végzendő munkák támogatására szolgál, képek, ábrák, szövegek, nyomtatványok, nyomdai termékek, illetve ezek másolatainak azonos méretű, illetve kicsinyített, nagyított színes másolatának készítésére alkalmas száraz elektrosztatikus eljárással.
Az irodai környezetben jellemző hosszan tartó és esetenként folyamatos munkavégzés megköveteli az ergonómiai szempontok előtérbe helyezését, az alacsony zajszintet.
II. Műszaki követelmények
Működése és segédanyagai tekintetében környezetbarát üzemmód, indulókészlet. Minél teljesebb körű magyar nyelvű feliratozás, beépített hibakijelzők.
Kategóriák: 1.
III. Gazdasági követelmények
1. Az árajánlatnak magyar forintban kell tartalmaznia a beszerzéssel összefüggő valamennyi vámot, illetéket, adót és a forgalomba helyezéssel összefüggő minden fizetési kötelezettséget, valamint az indító készlet árakat is.
2. A környezetvédelemmel kapcsolatos költségek a forgalmazót terheljék.
3. Legalább 1 éves jótállás, 8 éves alkatrész- és kellékanyag-ellátás, továbbá országos lefedettségű szervizhálózat.
IV. Egyéb követelmények
1. Rendelkezzen érvényes típusigazolvánnyal, magyar nyelvű kezelési utasítással, egyszerű legyen a kezelése, karbantartási igénye minimális. A festékek cseréje, egyszerű papírelakadás és feltöltés nem szakember számára is elvégezhető legyen.
2. A gyártó rendelkezzen a gyártás helyén honos vagy érvényes nemzetközi minőségbiztosítási rendszerrel.
3. A berendezés rendelkezzen a 79/1997. (XII. 31.) IKIM rendelet szerinti CE jelöléssel, megfelelőségi nyilatkozattal.
4. Biztosítani tudja adott időre, a szállított gépekre vonatkozóan azok helyszíni szerelését és kellékanyag ellátását, teljes körű üzemeltetési szolgáltatás keretében.
Szám: C-01-03-01
Kiemelt termék megnevezése: Színes digitális másológép
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
"A" kategória
Lásd: C-01-03 kódlap
II. Műszaki követelmények
Lásd: C-01-03 kódlap

Másolatok száma/perc:

4 fölött

Másolható papírméret:

DIN A4

Másolat mérete:

DIN A4/A3

Kicsinyítés, nagyítás alapkiépítésben
III. Gazdasági követelmények
Lásd: C-01-03 kódlap
IV. Egyéb követelmények
Lásd: C-01-00 kódlap
Szám: C-01-04
Kiemelt termék megnevezése: Mérnöki rajzmásoló
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
Általános irodai környezetben végzendő munkák támogatására szolgál, tervrajzok, képek, ábrák, szövegek, nyomtatványok, nyomdai termékek, illetve ezek másolatainak készítésére alkalmas.
Az irodai környezetben jellemző hosszan tartó és esetenként folyamatos munkavégzés megköveteli az ergonómiai szempontok előtérbe helyezését, az alacsony zajszintet.
II. Műszaki követelmények
Működése és segédanyagai tekintetében környezetbarát üzemmód, indulókészlet. Minél teljesebb körű magyar nyelvű feliratozás, beépített hibakijelzők.
Kategóriák: 1.
III. Gazdasági követelmények
1. Az árajánlatnak magyar forintban kell tartalmaznia a beszerzéssel összefüggő valamennyi vámot, illetéket, adót és a forgalomba helyezéssel összefüggő minden fizetési kötelezettséget, valamint az indító készlet árakat is.
2. A környezetvédelemmel kapcsolatos költségek a forgalmazót terheljék.
3. Legalább 1 éves jótállás, 8 éves alkatrész- és kellékanyag-ellátás, továbbá országos lefedettségű szervizhálózat.
IV. Egyéb követelmények
1. Rendelkezzen érvényes forgalomba hozatali dokumentumokkal, magyar nyelvű kezelési utasítással, egyszerű legyen a kezelése, karbantartási igénye minimális. A festékek cseréje, egyszerű papírelakadás és feltöltés nem szakember számára is elvégezhető legyen.
2. A gyártó rendelkezzen a gyártás helyén honos vagy érvényes nemzetközi minőségbiztosítási rendszerrel.
3. A berendezés rendelkezzen a 79/1997. (XII. 31.) IKIM rendelet szerinti CE jelöléssel, megfelelőségi nyilatkozattal.
4. Biztosítani tudja adott időre, a szállított gépekre vonatkozóan azok helyszíni szerelését és kellékanyag ellátását, teljes körű üzemeltetési szolgáltatás keretében.
Szám: C-01-04-01
Kiemelt termék megnevezése: Mérnöki rajzmásoló
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
"A" kategória
Lásd: C-01-04 kódlap
II. Műszaki követelmények
- Analóg vagy digitális elven működik
- Lap- vagy tekercspapírból dolgozik
- Opcionálható
III. Gazdasági követelmények
Lásd: C-01-04 kódlap
IV. Egyéb követelmények
Lásd: C-01-04 kódlap


Szám: C-02-00
Kiemelt termék megnevezése: Iratmegsemmisítő gépek
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
Általános irodai környezetben keletkezett irat zúzására, őrlésére szolgáló gép.
II. Műszaki követelmények
Kategóriák: A., B., C., D.
III. Gazdasági követelmények
1. Az árajánlatnak magyar forintban kell tartalmaznia a beszerzéssel összefüggő valamennyi vámot, illetéket, adót és a forgalomba helyezéssel összefüggő minden fizetési kötelezettséget, valamint az indító készlet árakat is.
2. Legalább 1 éves jótállás, 8 éves alkatrészellátás, a vágóélekre legalább 2 éves garancia, továbbá országos lefedettségű szervizhálózat.
IV. Egyéb követelmények
1. Rendelkezzen érvényes forgalomba hozatali dokumentumokkal, magyar nyelvű kezelési utasítással, egyszerű legyen a kezelése, karbantartási igénye minimális.
2. A berendezés rendelkezzen a 79/1997. (XII. 31.) IKIM rendelet szerinti CE jelöléssel, megfelelőségi nyilatkozattal.
Szám: C-02-01
Kiemelt termék megnevezése: Iratmegsemmisítő gépek
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
"A" kategória
Lásd: C-02-00 kódlap
II. Műszaki követelmények

Biztonsági fokozat (DIN 32757):

2

Feldarabolás típusa:

Csík

Megsemmisítő kapacitás egyidőben:

(A4 70 g/m2)
6-13 lap

Bezúzható papírszélesség (mm):

Min. 220

Hulladéktároló kapacitás (l):

Min. 20 l

Zajszint (dBA):

max. 65 dBA

Vágóhenger indítása:

kézi vagy automatikus

III. Gazdasági követelmények
Lásd: C-02-00 kódlap
IV. Egyéb követelmények
Lásd: C-02-00 kódlap
Szám: C-02-02
Kiemelt termék megnevezése: Iratmegsemmisítő gépek
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
"B" kategória
Lásd: C-02-00 kódlap
II. Műszaki követelmények

Biztonsági fokozat (DIN 32757):

2

Feldarabolás típusa:

Csík

Megsemmisítő kapacitás egyidőben:

(A4 70 g/m2)
14 laptól

Bezúzható papírszélesség (mm):

min. 240

Hulladéktároló kapacitás (l):

min. 25 l

Zajszint (dBA):

max. 65 dBA

Vágóhenger indítása:

kézi vagy automatikus

III. Gazdasági követelmények
Lásd: C-02-00 kódlap
IV. Egyéb követelmények
Lásd: C-02-00 kódlap
Szám: C-02-03
Kiemelt termék megnevezése: Iratmegsemmisítő gépek
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
"C" kategória
Lásd: C-02-00 kódlap
II. Műszaki követelmények

Biztonsági fokozat (DIN 32757):

3

Feldarabolás típusa:

csík vagy szeletke

Megsemmisítő kapacitás egyidőben:

(A4 70 g/m2)
5-11 lap

Bezúzható papírszélesség (mm):

min. 220

Hulladéktároló kapacitás (l):

min. 20 l

Zajszint (dBA):

max. 65 dBA

Vágóhenger indítása:

kézi vagy automatikus

III. Gazdasági követelmények
Lásd: C-02-00 kódlap
IV. Egyéb követelmények
Lásd: C-02-00 kódlap
V. Megjegyzések
Szám: C-02-04
Kiemelt termék megnevezése: Iratmegsemmisítő gépek
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
"D" kategória
Lásd: C-02-00 kódlap
II. Műszaki követelmények

Biztonsági fokozat (DIN 32757):

3

Feldarabolás típusa:

csík vagy szeletke

Megsemmisítő kapacitás egyidőben:

(A4 70 g/m2)
12 lap

Bezúzható papírszélesség (mm):

min. 240

Hulladéktároló kapacitás (l):

min. 25 l

Zajszint (dBA):

max. 65 dBA

Vágóhenger indítása:

kézi vagy automatikus

III. Gazdasági követelmények
Lásd: C-02-00 kódlap
IV. Egyéb követelmények
Lásd: C-02-00 kódlap

Ügyvitel-technikai berendezések és eszközök
C-03-00
Szám: C-03-01
Kiemelt termék megnevezése: Írógépek
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
Átlagos irodai környezetben végzendő kisebb terjedelmű és bonyolultságú hivatali iratok elkészítésére szolgál. Billentyűzettel ellátott gép, melynek leütögetésével (mechanikusan vagy elektromosan) a nyomdaihoz hasonló különálló betűket, számokat, jeleket készít.
Alkalmasnak kell lennie a leggyakrabban előforduló tevékenységek - rövidebb szövegek, táblázatok - elkészítésére. Az irodai környezetben jellemző hosszantartó és folyamatos munkavégzés megköveteli az ergonómiai szempontok előtérbe helyezését, követelmény a teljes magyar ékezetes magyar betűkészlet, a választható sortávolság, aláhúzás, szimbólumok, speciális jelek írása.
II. Műszaki követelmények
- magyar írógép szabvány szerinti billentyűzet,
- kötelező 88, illetve 96 karakteres magyar billentyűzet,
- A/4, illetve A/3 papírméret,
- karbon- és szövetszalag, illetve a géptípustól függően javítószalag biztosítása.
III. Gazdasági követelmények
- Az árajánlatnak magyar forintban tartalmaznia kell a beszerzéssel összefüggő valamennyi adót, illetéket, vámot és a forgalomba helyezéssel összefüggő minden fizetési kötelezettséget.
- Legalább 1 éves jótállás, folyamatos alkatrészellátás, megyénként legalább egy helyen megfelelő szervizszolgáltatás.
IV. Egyéb követelmények
- Rendelkezzen érvényes típusbizonyítvánnyal, magyar nyelvű kezelési utasítással, kezelése legyen egyszerű, karbantartási igénye minimális.
- A szállító rendelkezzen a gyártási helyen honos vagy érvényes nemzetközi minőségbiztosítási rendszerrel.
- A berendezés a teljes konfigurációra nézve elégítse ki az EU ide vonatkozó EMC előírásait, amelyről a gyártó/szállító nyilatkozatot mellékeljen.

Szám: C-03-01-01
Kiemelt termék megnevezése: Mechanikus írógép
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
Lásd: C-03-01 kódlap
II. Műszaki követelmények
magyar billentyűzet
sortávolság 1, 1,5, 2
tabulátor rendszer
szalagzóna beállítás (1-3 fok.)
betűsűrűség 10, 12, 15, jel/coll
III. Gazdasági követelmények
Lásd: C-03-01 kódlap
IV. Egyéb követelmények
Lásd: C-03-01 kódlap
Szám: C-03-01-02
Kiemelt termék megnevezése: Elektromos írógép - irodai
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
Lásd: C-03-01 kódlap
II. Műszaki követelmények
88-96 karakteres magyar billentyűzet,
sortávolság 1, 1,5, 2
tabulátor rendszer (irodai-tizedes tabulátor)
szalagzóna beállítás (1-3 fok.)
betűsűrűség 10, 12, 15, jel/coll
230 V, 50 Hz hálózati csatlakozás
III. Gazdasági követelmények
Lásd: C-03-01 kódlap
IV. Egyéb követelmények
Lásd: C-03-01 kódlap
Szám: C-03-01-03
Kiemelt termék megnevezése: Elektromos írógép - irodai
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
Lásd: C-03-01 kódlap
II. Műszaki követelmények
96 karakteres magyar billentyűzet
sortávolság 1, 1,5, 2
tabulátor rendszer (irodai-tizedes tabulátor)
szalag karbon, illetve szövet a megfelelő javító szalaggal
betűsűrűség 10, 12, 15, proporcionális jel/coll
kiemelés (vastagítás)
centrírozás
automatikus javítás (javító memória)
automatikus aláhúzás, sorváltás
alsó, felső indexek, sorkizárás, jobb margóhoz igazítás
idegen nyelvű betűkészlet használata,
számítógéphez való csatlakozás, LCD kijelző
több oldalas memória
230 V, 50 Hz hálózati csatlakozás
III. Gazdasági követelmények
Lásd: C-03-01 kódlap
IV. Egyéb követelmények
Lásd: C-03-01 kódlap
Szám: C-03-02
Kiemelt termék megnevezése: Összeadógép, kalkulátor
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
Átlagos irodai környezetben egyszerű matematikai műveletek, illetve/és magasabb szintű műveletek végzésére, számítási programok tárolására is alkalmas gép, mely elektromos árammal vagy elemmel üzemeltethető.
II. Műszaki követelmények
Alapvető követelmény: a számítási műveletek végzésére megfelelő, jól látható és kezelhető billentyűzet, memóriatároló. Kijelzője jól olvasható, a tizedespontosság beállítható legyen.
Típusai:
- szalagos számológép,
- tudományos (zseb)számológép,
- kalkulátor.
III. Gazdasági követelmények
Az árajánlatnak magyar forintban tartalmaznia kell a beszerzéssel összefüggő valamennyi adót, illetéket, vámot és a forgalomba helyezéssel kapcsolatos minden fizetési kötelezettséget,
- legalább 12 hónapos jótállás, folyamatos alkatrészellátás, megyénként legalább egy megfelelő szervizszolgáltatás.
IV. Egyéb követelmények
Rendelkezzen érvényes típusbizonyítvánnyal, magyar nyelvű használati utasítással. Kezelése legyen egyszerű, karbantartási igénye minimális.
- A szállító rendelkezzen a gyártási helyen honos vagy érvényes nemzetközi minőségbiztosítási rendszerrel.
- A berendezés a teljes konfigurációra nézve elégítse ki az EU ide vonatkozó EMC előírásait, amelyről a gyártó/szállító nyilatkozatot mellékeljen.

Szám: C-03-02-01
Kiemelt termék megnevezése: Szalagos számológép
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
Lásd: C-03-02 kódlap
II. Műszaki követelmények
Lásd: C-03-02 kódlap
III. Gazdasági követelmények
Lásd: C-03-02 kódlap
IV. Egyéb követelmények
Lásd: C-03-02 kódlap
Szám: C-03-02-02
Kiemelt termék megnevezése: Tudományos (zseb)számológép
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
Lásd: C-03-02 kódlap
II. Műszaki követelmények
Lásd: C-03-02 kódlap
III. Gazdasági követelmények
Lásd: C-03-02 kódlap
IV. Egyéb követelmények
Lásd: C-03-02 kódlap
Szám: C-03-02-03
Kiemelt termék megnevezése: Kalkulátor
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
Lásd: C-03-02 kódlap
II. Műszaki követelmények
Lásd: C-03-02 kódlap
III. Gazdasági követelmények
Lásd: C-03-02 kódlap
IV. Egyéb követelmények
Lásd: C-03-02 kódlap
Szám: C-03-02-04
Kiemelt termék megnevezése: Menedzser kalkulátor
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
Lásd: C-03-02 kódlap
II. Műszaki követelmények
többnyelvű, de az adatok bevitele és a menü magyar nyelvű,
naptár, határidő napló, óra (világóra),
adattitkosítási funkciók, 64 kByte kapacitás,
memóriakártyák cserélhetők, alapszoftver illesztési, valamint PC kapcsolati lehetőség
III. Gazdasági követelmények
Lásd: C-03-02 kódlap
IV. Egyéb követelmények
Lásd: C-03-02 kódlap
Szám: C-04-00
Kiemelt termék megnevezése: Ügyvitel-technikai berendezések alkatrészei
és tartozékai, valamint a működésükhöz szükséges kellékanyagok
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
A C-03-00 lapon meghatározott ügyvitel-technikai berendezések üzemeltetéséhez szükséges alkatrészek, kiegészítő és javító, karbantartó anyagok, valamint kellékanyagok biztosítása.
II. Műszaki követelmények
Az ügyvitel-technikai berendezések üzemeltetéséhez szükséges alkatrészek, kiegészítő és javító, karbantartó anyagok, valamint kellékanyagok ellátását biztosító rendszernek illeszkednie kell a termék gyártója által működtetett, a termékhez kapcsolódó gyártói kötelezettségek és vevői jogok maradéktalan érvényesítését garantáló minőségbiztosítási rendszerhez.
III. Gazdasági követelmények
Az árajánlatnak magyar forintban tartalmaznia kell a beszerzéssel összefüggő valamennyi adót, illetéket, vámot és a forgalomba helyezéssel kapcsolatos minden fizetési kötelezettséget.
IV. Egyéb követelmények
Lásd: C-03-01 és C-03-02 kódlap
V. Megjegyzések
Ezen állami normatíva keretében a C-03-00 normatívához kapcsolódóan kell biztosítani az eszközök jótállási időn túli és egyéb alkatrész, tartozék és kellékanyag ellátását.


Szám: C-05-00
Kiemelt termék megnevezése: Irodagépek helyszíni javítása és karbantartása
SZJ: 72.50.11.0
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
A megrendelő részére a szolgáltató vagy más szállító által korábban szállított irodagépek jótállási időn túli alkatrész, karbantartó anyaggal, illetve kellékekkel történő megfelelő ellátása, illetve a megrendelő igénye esetén az azok beépítéséhez, cseréjéhez szükséges javítási, karbantartási szolgáltatás biztosítása.
II. Műszaki követelmények
A megrendelő által igényelt alkatrészek, javító- és kellékanyagok minőségi ellátása.
A karbantartási, üzemeltetési szolgáltatás esetén a megrendelői igényeknek megfelelő időbeni és területi rendelkezésreállás, magas színvonalú szolgáltatástartalom és kiszolgálás.
Az ajánlatból derüljön ki, hogy a szolgáltató helyesen értelmezi a megrendelő által a szolgáltatás alkalmazásával, igénybevételével elérendő célt. A szolgáltató vállaljon garanciát, hogy az általa ajánlott szolgáltatás a megrendelő által meghatározott célnak megfelelő és a cél elérésére alkalmas.
A szolgáltatás legyen teljes körűen dokumentált, mely tartalmazza:
- a szolgáltatás pontos tartalmát, pontos szakmai részleteit, az elvégzendő tevékenységeket, azok tartalmát és eredményeit és a szolgáltatással kapcsolatos határidőket,
- a szolgáltatással kapcsolatban (mindkét fél részéről) a vállalt felelősség tartalmának és terjedelmének meghatározását,
- a megrendelőnek és a szolgáltatónak a megrendelt szolgáltatás végrehajtásával kapcsolatos minden lényeges tevékenységét és nyilatkozatát tartalmazó dokumentációt, naplót vagy nyilvántartást.
Irodagépek kiszolgálása
A szerződéses viszony keretében rögzített adott területi elhelyezkedésű géppark szerződés szerinti gyakoriságú megjelenési időben történő eseti, rendszeres vagy rendkívüli kiszolgálása. Megrendelő igénye esetén szolgáltató garantálja, hogy a felhasználó számára szükséges tartalék alkatrész készletet egyéb készleteitől elkülönítve tárolja, és azt meghibásodás esetén a felhasználó részére átadja. Az eszközök kiszolgálásának speciális módja az átalánydíjas karbantartási szerződés, melynek keretében szolgáltató vállalja, hogy megrendelő gépparkjának meghibásodott elemeit adott rendelkezésreállási időn belül a szerződés szerinti szolgáltatási díj ellenében megjavítja, illetve a gépparkot adott rendszerességgel karbantartja, szükség esetén elvégzi az eszközök természetes elhasználódása során szükségessé váló generáljavításokat az eszközök szerződés szerinti rendelkezésreállásának garantálása mellett.
III. Gazdasági követelmények
Az ajánlatnak magyar forintban kell tartalmaznia a szolgáltatással összefüggő valamennyi fizetési kötelezettséget.
IV. Egyéb követelmények
A szolgáltató, illetve a szolgáltatás teljesítésébe bevont állománya rendelkezzen a szolgáltatás biztosításához szükséges ismeretekkel és megfelelő referenciákkal tanúsított gyakorlattal.
A szolgáltató rendelkezzen a szolgáltatás tárgyára vonatkozó minőségbiztosítási és minőségtanúsítási rendszerrel.
A kiemelt termék rendelkezzen a hatályos jogszabályokban meghatározott, a környezetvédelemre, a környezetközpontú irányítási rendszerre és a környezetbarát minősítésre vonatkozó tanúsításokkal.
Felek a szerződés teljesítése során egymásnak átadott vagy másként tudomásukra jutott adatokat, információkat üzleti vagy egyéb minősített titokként kezelik, azokat nyilvánosságra nem hozzák és harmadik személlyel nem közlik.
V. Megjegyzések
A szolgáltatás teljesítéséhez szükséges ellátó hálózat, valamint az intézmények megfelelő színvonalú tájékoztatása megléte alapvető követelmény.
Ezen állami normatíva keretében - kapcsolódó szolgáltatásként - kell biztosítani az alábbiakban felsorolt állami normatívákban nevesített eszközök jótállási időn túli és egyéb módon történő javítását, karbantartását, alkatrészellátását:
C-01-01, C-01-02, C-01-03, C-01-04

4. számú függelék


BÚTOROK
D-00-00

D-01-00

Szekrények, konténerek

D-02-00

Asztalok

D-03-00

Ülőbútorok

D-04-00

Fekvőbútorok

SZÁM: D-00-00
KIEMELT TERMÉK MEGNEVEZÉSE: BÚTOROK
I. Kiemelt termékkör általános leírása, használati célja
Közintézmények, iroda, tárgyaló, ügyfélforgalmi várakozó, ügyeleti és más irodai rendeltetésű helyiségeinek berendezésére alkalmas bútorok és bútor jellegű berendezési tárgyak (pl. pultok, paravánok, virágtartók).
A termékkörbe tartozó termékcsoportok:
- szekrények és konténerek (lásd: D-01-00),
- asztalok (lásd: D-02-00),
- ülőbútorok (lásd: D 03-00),
- fekvőbútorok (lásd: D-04-00),
II. Műszaki követelmények

Általános követelmények

 

Kivitel:

legalább általános igényességi fokozatú (MSZ 8868:1986)

Minőség:

I. minőségi osztályú (MSZ 8339:1987)

Jellemző tulajdonságok:

stabilitás
szilárdság
tartósság
felületek ellenállása
kárpitozás rugalmassága

Minőségi tanúsítás:

termékenként vagy termékcsoportokra (bútorcsalád) összevont minőségi bizonyítvánnyal (lásd: D 1. sz. melléklet) és a termék forgalombahozatali alkalmasságát igazoló szakvélemény másolatával.

Az egyes termékcsoportok részletes műszaki követelményeit a termékcsoportra vonatkozó előírások
(lásd: D-01-04-00 számok alatt) tartalmazzák.
III. Gazdasági követelmények
Az irodabútoroknál a jótállási idő minimum 12 hónap. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell: a csomagolás, a szállítás, a helyszíni szerelés költségeit, beleértve a csomagolóanyagok elszállítási költségeit is.
IV. Egyéb követelmények
Az ajánlatnak termékenkénti, termékcsoportonkénti vagy termékcsaládonkénti bontásban tartalmazni kell:
- az önálló vagy termékcsoportba (bútorcsaládba) tartozó bútorok felsorolását és azok ajánlati árát;
- a termékek rövidített műszaki dokumentációját (prospektussal vagy fényképpel, elemlistával, esetleg rövid műszaki leírással, az anyagok, szerkezetek és belső szerelvények ismertetésével);
- termékenkénti vagy termékcsoportokra (bútorcsaládra) összevont minőségi bizonyítványt az MSZ 8865:1987 szerinti tartalommal (lásd: D 1. sz. melléklet);
- termékenkénti vagy termékcsoportokra összevont műszaki adatlapot;
- termékenkénti vagy termékcsoportra összevont használati, kezelési útmutatót;
- a termékek hazai forgalomba hozatalára való alkalmasságot igazoló, akkreditált laboratórium (pl. FAIMEI Tanácsadó Kft., KERMI Kft.) által kiadott szakvélemény másolatát.
- Az ajánlattevő nyilatkozni köteles:
= az ajánlatban szereplő termékek származásáról;
= a vállalt jótállási időről;
= a kiíró által előírt egyéb követelmények teljesítéséről.
V. Megjegyzések
Az ajánlat elbírálásánál előnyt jelent:
- a környezetbarát termék védjegy használatra jogosító tanúsítvány,
- akkreditált tanúsító szerv által igazolt működő minőségbiztosítási rendszer (Tanúsítási okirat),
- a biztonsági (pl. GS) jellel rendelkező termék vagy szerkezeti egység meglétét igazoló okirat,
- a gyártott termékekre kötött felelősségbiztosítás.
Az ajánlattevő csak abban az esetben élhet a közbeszerzésekről szóló - többször módosított - 1995. évi XL. törvény (Kbt.) által biztosított előnyökkel, ha a fentieket tanúsító iratok másolatait pályázatához csatolja.
Szám: D-01-00
Kiemelt termék megnevezése: Szekrények és konténerek (fából vagy fémből)
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
Az irodabútor-szekrények az irodai funkcióknak megfelelően tervezett és méretezett, ajtóval zárt, fiókos vagy nyitott polcos tároló bútorok, amelyek funkcióik szerint lehetnek:
- akasztós ruhás szekrények,
- polcos szekrények és polcok,
- könyvszekrények,
- iratszekrények és iratállványok,
- fiókos szekrények és irattárolók,
- üvegezett vagy üvegajtós szekrények,
- redőnyös vagy tolóajtós szekrények,
- görgős, fiókos szekrények (konténerek).
Az ajánlat tárgyát képező irodabútor-szekrények bútorcsaládot alkossanak, azaz szerkezetükben, kivitelükben, jellemző tulajdonságaikban összehangolt és azonos méretrendszerben készített, különböző funkciójú egységekből álljanak.
A fenti bekezdésben felsorolt termékek a 94. Árucsoportba tartoznak és az alábbi vámtarifa számok alá sorolhatók:

Vámtarifaszám

Árumegnevezés

9403

Más bútor és részei

9403 10

- Hivatali fémbútor

 

- - Más

 

- - - Legfeljebb 80 cm magasságú

9403 10 59 00

- - - - Másféle

 

- - - 80 cm-t meghaladó magasságú

9403 10 91 00

- - - - szekrény ajtóval, redőnnyel vagy lehajtható asztallappal

9403 10 93 00

- - - - iratgyűjtő, kartotéktároló és más célú fiókos szekrény

9403 10 99 00

- - - Másféle

9403 30

- Hivatali fabútor

 

- - Legfeljebb 80 cm magasságú

9403 30 19 00

- - - Másféle

 

- - 80 cm-t meghaladó magasságú

9403 30 91 00

- - - szekrény ajtóval, redőnnyel vagy lehajtható asztallappal; iratgyűjtő, kartotéktároló és más célú fiókos szekrény

9403 30 99 00

- - - Másféle

9403 90

- Alkatrész

9403 90 10 00

- - Fémből

9403 90 30 00

- - Fából

9403 90 90 00

- - Más anyagból

II. Műszaki követelmények
Lásd: D-00-00 kódlap, valamint
Általános követelmények az MSZ 8350:1987 szerint.
Funkcionális méretek az MSZ 8420:1988 szerint.
Akasztós szekrények:
Akasztóhely mérete legalább 1450x560 mm legyen.
Könyv- és iratszekrények:
A könyvszekrények hasznos belméreteinek meghatározáskor a táblázatban előírt méretpárokat kell előnyben részesíteni.

Polcmélység B

Könyvalak (álló)

Polctávolság H

120

A6

160

160

A5

220

220

A4

310

130

B6

180

260

B5

180

260

B4

360

Az iratrendezők és iratgyűjtők tárolására szolgáló szekrények polcmélysége legalább 285 mm, polctávolsága legalább 325 mm (külön igény esetén - az "EUROPA" irattartó dossziénak megfelelően - 330x410 mm) legyen.
A papírok, nyomtatványok és levélborítékok fektetett tárolására szolgáló polcok, fiókok vagy rekeszek hasznos belméreteinek meghatározásakor a táblázatban előírt méretpárokat kell előnyben részesíteni. A polcok, fiókok, rekeszek mérete bármelyik, a táblázatban előírt méret egész számú többszörösével is kialakítható.

Papíralak

A tárolótér

mélysége (mm)

hossza (mm)

A6

130

170

A5

170

230

A4

230

320

A3

320

440

Az iratok függesztett tárolására szolgáló fiókok hasznos belmagasságát a függesztőszerkezet magasságával növelt táblázat szerinti méretek adják.
Jellemző tulajdonságok legalább az alábbi fokozatúak legyenek:

- stabilitás

normál (N),

- szilárdság

közepes (K),

- tartósság

közepes (K),

- felületek ellenállása (homlok- és rakodófelületre),

TAB = = mechanikai normál (N)

 

TAB = = hőmérsékelt (M)

 

TAB = = víz, vegyszer normál (N)

 

TAB = = klíma mérsékelt (M).

 


A tanúsításnak mindig a mértékadó felületre kell vonatkoznia; szekrények és konténerek esetében a homlok- és rakodófelületekre.
Az általános igényességi fokozatú szekrények és konténerek alapkövetelményei az MSZ 8350:1987 értelmében:
Szekrények
- élfólia minden élen megengedett;
- térbeállíthatóság nem elvárás;
- fix polcozás megengedhető;
- az elemek zárhatóságát biztosítani kell.
Konténerek
- egyedi zár vagy központi zár kihúzás gátlás nélkül;
- írószertartó (tabulett) alkalmazása nem szükséges;
- fiókok oszthatósága nem elvárás.
Az általános igényességi fokozatú szekrények és konténerek elvárható többletszolgáltatásai:
Szekrények
- szintezhetőség;
- térbeállíthatóság,
- polcbeállíthatóság;
- ajtók és korpuszok látszó éleinek vastag (1-3 mm) élzárása;
- polc leesés-gátlása.
Konténerek
- írószertartó;
- fiókoszthatóság;
- központi zár;
- kihúzásgátlás vagy reteszelés (stop control);
- fém- vagy egybeöntött fiók;
- 80%-ig kihúzható fiók.
A magas igényességi fokozatú szekrények és konténerek követelményei:
Szekrények és konténerek
- a frontfelületek furnérozottak vagy tömörfából készítettek legyenek;
- a frontfelületek élzárása furnérral vagy tömörfa élléccel készüljön;
- a homlokzati külső szerelvények vagy díszítések műanyagból nem készülhetnek;
- az ajtók és fiókok biztonsági zárral készüljenek;
- a terméket vagy termékcsaládot magas színvonalú esztétikai minőség jellemezze.
Megjegyzés: a magas igényességi fokozatú szekrények és konténerek követelményei magukban foglalják az általános igényességi fokozatú szekrények és konténerek követelményeit is (kivéve, ahol a két igényességi fokozat ellentétes elvárásokat fogalmaz meg, mert ott a magas igényességi fokozatú követelményrendszernek kell megfelelni).
Az egyes minőségi csoportok előírásait a D 2. sz. melléklet tartalmazza.
A pályázó külön előírások nélkül is jogosult többletszolgáltatás nyújtására.
III. Gazdasági követelmények
Lásd: D-00-00 kódlap
IV. Egyéb követelmények
Lásd: D-00-00 kódlap
V. Megjegyzések
Lásd: D-00-00 kódlap


Szám: D-02-00
Kiemelt termék megnevezése: Asztalok (fából vagy fémből)
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
Az irodai asztalok az irodai munkavégzésre vagy irodai tevékenységek céljára szolgáló, jellemzően vízszintes lapú, többnyire állványszerkezetű bútorok, amelyek az irodai funkcióknak megfelelően tervezett oldalszekrénnyel is kiegészíthetők.
Az irodai asztalok főbb típusai:
- íróasztalok,
- gépasztalok,
- számítógépasztalok és állványok,
- nyomtatóasztalok és állványok,
- oktató és előadótermi asztalok,
- étkezőasztalok,
- tárgyalóasztalok,
- dohányzóasztalok,
- álló pultok,
- kiegészítő asztalok és asztal jellegű berendezési tárgyak,
- térhatároló elemek (paravánok).
Az ajánlat tárgyát képező irodabútor-asztalok bútorcsaládot alkossanak, azaz szerkezetükben, kivitelükben, jellemző tulajdonságaikban összehangolt és azonos méretrendszerben készített, különböző funkciójú egységekből álljanak.
Az egy bútorcsaládot alkotó szekrények és asztalok külső megjelenésükben is összehangoltak legyenek.
A fenti bekezdésben felsorolt termékek a 94. Árucsoportba tartoznak és az alábbi vámtarifa alá sorolhatók:

Vámtarifaszám

Árumegnevezés

9403

Más bútor és részei

9403 10

- Hivatali fémbútor

9403 10 10 00

- - Más

 

- - - Legfeljebb 80 cm magasságú

9403 10 51 00

- - - - Íróasztal

9403 10 59 00

- - - - Másféle

 

- - - 80 cm-t meghaladó magasságú

9403 10 99 00

- - - - Másféle

9403 30

- Hivatali fabútor

 

- - Legfeljebb 80 cm magasságú

9403 30 11 00

- - - Íróasztal

9403 30 19 00

- - - Másféle

 

- - 80 cm-t meghaladó magasságú

9403 30 90 00

- - - Másféle

9403 90

- Alkatrész

9403 90 10 00

- - Fémből

9403 90 30 00

- - Fából

9403 90 90 00

- - Más anyagból

II. Műszaki követelmények
Lásd: D-00-00 kódlap, valamint
Általános követelmények az MSZ 8351:1987 szerint.
Funkcionális méretek az MSZ 8421:1988 szerint.
Az asztalok méretei feleljenek meg az alábbi táblázatban előírt méreteknek:
Jelölések az MSZ 8421:1988 szerint.

 

Mértékegység: mm

Méretek megnevezése

Asztalféleségek

Író és tárgyaló

Írógép és gépkezelő

Asztalmagasság (H) legalább

720

650

állíthatóság (H'1)

670-780

600-700

Lábhely-magasság (H2) legalább

630

610

állítható (H'2) legalább

610

560

Az ülés és az asztal felső síkjának távolsága (H3)

270-310

 

Az asztallap hossza (L1) legalább

1200

800

Az asztallap szélessége (B1) legalább

600

500

Lábhely felül (B2) legalább

400

 

alul (B3) legalább

500

 

A tárgyalóasztalok hasznos hosszmérete személyenként legalább 600 mm, mélysége legalább 325 mm legyen, és személyenként legalább 20 dm2 felület álljon rendelkezésre.
Az oldalszekrényes és fiókos asztalok oldalszekrényeinek és fiókjainak funkcionális méreteit az MSZ 8420:1988 szerint kell meghatározni.
Jellemző tulajdonságok legalább az alábbi fokozatúak legyenek:

 

Munka-
asztalok

Tárgyaló- és más
asztalok

- Stabilitás

normál (N)

normál (N)

- Szilárdság

nagy (A)

közepes (K)

- Tartósság

nagy (A)

közepes (K)

- Felületek ellenállása (munkafelületre)

 

 

= mechanikai

közepes (K)

= hő

normál (N)

= víz, vegyszer

közepes (K)

= klíma

mérsékelt (M)

A tanúsításnak mindig a mértékadó felületre - asztalok esetében a munkafelületre - kell vonatkoznia.
Az általános igényességi fokozatú asztalok alapkövetelményei az MSZ 8351:1987 értelmében:
- munkafelületen élfólia megengedett;
- asztallap legalább 25 mm vastag vagy megfelelő módon erősített;
- egyenes élek, sarkok megengedettek;
- szintezhetőség nem szükséges;
- kapcsolási lehetőség nem elvárás;
- kábelcsatorna nem előírás.
Az általános igényességi fokozatú asztalok elvárható többletszolgáltatásai:
- munkafelületeken élfólia nem alkalmazható, csak vastag (1-3) mm élzárás;
- szintezhetőség;
- magasságállíthatóság;
- kapcsolhatóság;
- elektromos vezeték elhelyezhetősége (kábelcsatorna);
- fedeles kábelkivezető nyílás;
- saroklekerekítés, íves sarokkialakítás;
- kapcsolt asztalok kihasználhatóságának fokozása;
- élkerekítés, íves él.
A magas igényességi fokozatú asztalok követelményei:
- a munkafelület furnérozott vagy tömörfából készített legyen;
- a munkafelület élzárása vastag (1-3 mm) furnérral vagy tömörfa élléccel készüljön,
- a terméket vagy termékcsaládot magas színvonalú esztétikai minőség jellemezze.
Megjegyzés: a magas igényességi fokozatú asztalok követelményei magukban foglalják az általános igényességi fokozatú asztalok követelményeit is (kivéve, ahol a két igényességi fokozat ellentétes elvárásokat fogalmaz meg, mert ott a magas igényességi fokozatú követelményrendszernek kell megfelelni).
Az egyes minőségi csoportok előírásait a D 2. számú melléklet tartalmazza.
A pályázó külön előírások nélkül is jogosult többletszolgáltatás nyújtására.
III. Gazdasági követelmények
Lásd: D-00-00 kódlap
IV. Egyéb követelmények
Lásd: D-00-00 kódlap
V. Megjegyzések
Lásd: D-00-00 kódlap
Szám: D-03-00
Kiemelt termék megnevezése: Ülőbútorok
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
Az ülőbútorok ülésre és munkavégzésre szolgáló kárpitozatlan vagy kárpitozott ülésű és támlájú, kartámasszal vagy anélkül készülő bútorok, amelyek funkciói szerint a következők lehetnek:
- ülőke,
- szék (fix vagy görgős),
- karszék (fix vagy görgős),
- konferenciaszék (sorszék),
- fotel,
- kanapé,
- egyéb ülő funkciót biztosító berendezési tárgy (pl. ülőpad).
Az irodai forgó munkaszékek legalább állítható üléssel és támlával készüljenek, a gépíró és kezelői székek pedig önbeálló ikergörgős lábazattal (5 ágú lábbal) rendelkezzenek.
Az ajánlatokban szereplő fotelok és kanapék (az önálló termékeket kivéve) bútorcsaládot alkossanak, azaz szerkezetükben, kivitelükben és jellemző tulajdonságaikban összehangolt és azonos méretrendszerben készített, különböző funkciójú egységekből álljanak.
A fenti bekezdésben felsorolt termékek a 94. Árucsoportba tartoznak és az alábbi vámtarifa számok alá sorolhatók:

Vámtarifaszám

Árumegnevezés

9401

Ülőbútor (a 9402 vtsz. alá tartozó kivételével), ággyá alakítható ülőbútor is, és ezek része:

9401 30

- Forgó ülőbútor változtatható ülésmagassággal:

9401 30 10 10

- - Kárpitozott, háttámlával és bútorgörgővel vagy csúszósaruval felszerelve

9401 30 90 00

- - Más

 

- Más favázas ülőbútor:

9401 61 00 00

- - Kárpitozott

9401 69 00 00

- - Másféle

 

- Más fémvázas ülőbútor:

9401 71 00 00

- - Kárpitozott

9401 79 00 00

- - Másféle

9401 80 00

- Más ülőbútor:

9401 80 00 99

- - Egyéb

9401 90

- Alkatrész:

9401 90 30 00

- - - Fából

9401 90 80 00

- - - Más

II. Műszaki követelmények
Lásd: D-00-00 kódlap, valamint
Általános követelmények az MSZ 8352:1987 szerint.
Funkcionális méretek az MSZ 8422:1988 szerint.
Az ülőbútorok funkcionális méretei feleljenek meg az alábbi táblázatban előírt méreteknek:
A méretek jelölése az MSZ 8422:1988 szerint.

Méretek megnevezése

Ülőbútorféleség

szék, karszék

fotel

kanapé

rögzített

állítható

 

 

Ülésmagasság (H1)

420

400-500

330-450

 

Ülésmélység (L1)

400

350-450

450-600

500-600

Lécszélesség (B1) legalább

360

480

n x 500

Karmagasság (H2)

180

120-350

Karhossz (L2) legalább

180

300

Karok közötti távolság (B2)

450

450-500

480

(n x 500)

A deréktámasz támadási pontjának magassága (H3)

220

180-250

180-250

Az ülés lejtésszöge

0-5°

0-15°

Az ülés támlával bezárt szöge

90-110°

90-120°

n = A férőhelyek száma.
Önbeálló támlájú székek esetén az ülés és a támla által bezárt szög mindkét irányban eltérhet.
Az íves támlájú székek és a karszékek háttámlájának görbületi sugara (vetületben):
- szokásos kivitelben legalább 400 mm,
- deréktámaszos kivitelben legalább 220 mm legyen.
A deréktámasz függőlegesen legalább 100 mm méretű legyen. Szokásos kivitelű az a támla, amelynek felső éle több, mint 320 mm magasan van az ülés felett. Deréktámaszos kivitelű az a támla, amelynek felső éle legfeljebb 320 mm magasan van az ülés felett. Az első lábösszekötővel készített székek összekötője és a padló között legalább 300 mm helyet kell hagyni.
Jellemző tulajdonságok legalább az alábbi fokozatúak legyenek:

 

Szék és karszék

Fotel és kanapé

- Stabilitás

normál (N)

normál (N)

- Szilárdság

közepes (K)

közepes (K)

- Tartósság

közepes (K)

normál (N)

- Felületek ellenállása (csak lemezülésű széknél)

 

 

= mechanikai

normál (N)

= hő

mérsékelt (M)

= vegyszer

közepes (K)

= klíma

mérsékelt (M)

- Kárpitozás rugalmassága

kemény (k)

kemény (k)

A tanúsításnak mindig a mértékadó felületre kell vonatkoznia: ülőbútorok esetében az ülés és támla felületekre (kárpitozott ülőbútor esetén az állványra).
Az általános igényességi fokozatú ülőbútorok alapkövetelményei az MSZ 8352:1987 értelmében.
Székek, karszékek:
- alacsony támlás és kar nélküli kivitel megengedett;
- kárpitozás nélküli ülés és támla megengedett;
- kárpitozott ülés, támla, A vagy B kategóriájú szövettel, illetve lélegző műbőrrel készüljön.
Forgó irodaszékek, karszékek:
- magasságállítás;
- támla merev vagy önbeálló és magasságban állítható;
- legalább ötágú görgős vagy csúszótalpas lábazat;

- kárpitos bevonat a székkel egyezően;
- kárpitozás nélküli ülés és támla megengedett.
Fotelek és kanapék:
2. minőségi csoportban
- a kárpitozás kemény vagy rugalmas;
- tartalék rugalmasság nem előírás;
- kárpitos bevonat a székeknél előírt módon;
- készüljön karral vagy a nélkül.
Az általános igényességi fokozatú ülőbútorok elvárható többletszolgáltatásai:
Székek, karszékek:
2. minőségi csoportban
- karos kivitel is;
- kárpitozott ülés;
- rakásolhatóság;
- rakattároló kocsi;
- utólagos sorolhatóság;
- utólagos kiegészíthetőség;
- 400 mm-nél szélesebb ülés;
- nagy szilárdság;
3. minőségi csoportban
- magastámlás kivitel;
- karos kivitel;
- kárpitozott ülés és támla;
- magasabb kategóriájú bevonó anyag.
Forgó irodaszékek, karszékek:
2. minőségi csoportban
- fokozatmentes magasságállítás;
- önbeálló vagy rugalmas támla;
- mélységi támlaállítás;
- kárpitozott ülés és támla;
- utólagos kar felszerelhetőség;
- 400 mm-nél szélesebb ülés;
- nagy tartósság;
3. minőségi csoportban
- magastámlás kivitel;
- fékezett görgők;
- szinkron mechanikás állítás;
- kar állíthatósága.
Fotelek és kanapék:
2. minőségi csoportban
- rugalmas kárpitozás tartalék rugalmassággal;
- karfás vagy teli kárpitozott karú kivitel;
- tömörfa, rétegezett lemez (idom) vagy fém vázszerkezet;
- legalább B kategóriájú bevonó anyag.
A magas igényességi fokozatú ülőbútorok követelményei:
- az állványszerkezet és kar (a telekárpitozott kivételével) csak fém vagy természetes fa lehet;
- a fém és fa alkatrészek felületkezelése a bútor magas igényességi fokozatához illő (pl. fém esetén krómozott, polírozott vagy eloxált) legyen;
- a forgórészek ötágú lábcsillaga megfelelően felületkezelt fémből vagy természetes fával burkolva készüljön;
- a lábazati, kar és támla alkatrészek - a görgőket és működtető szerelvények fogantyúit kivéve - műanyagból nem készülhetnek;
- a kárpitos bevonó anyag valódi bőr vagy nagy értékű szövet legyen;
- a termékeket magas színvonalú esztétikai minőség jellemezze.
Megjegyzés: a magas igényességi fokozatú ülőbútorok követelményei magukban foglalják az általános igényességi fokozatú ülőbútorok követelményeit is (kivéve, ahol a két igényességi fokozat ellentétes elvárásokat fogalmaz meg, mert ott a magas igényességi fokozatú követelményrendszernek kell megfelelni).

Az egyes minőségi csoportok előírásait a D 3. sz. melléklet tartalmazza.
A pályázó külön előírások nélkül is jogosult többletszolgáltatások nyújtására.
III. Gazdasági követelmények
Lásd: D-00-00 kódlap
IV. Egyéb követelmények
Lásd: D-00-00 kódlap
V. Megjegyzések
Lásd: D-00-00 kódlap
Szám: D-04-00
Kiemelt termék megnevezése: Fekvőbútorok
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
A fekvőbútorok az irodaépületek ügyeleti, készenléti vagy pihenő helyiségeinek berendezését kiegészítő, fekvésre szolgáló kárpitozott bútorok, amelyek funkciójuk szerint lehetnek:
- heverők
- fotelágyak
Megjegyzés: A más kivitelű és rendeltetésű fekvőbútorok nem sorolhatók az irodabútorok termékkörbe.
A fenti bekezdésben felsorolt termékek a 94. Árucsoportba tartoznak és az alábbi vámtarifa számok alá sorolhatók:

Vámtarifaszám

Árumegnevezés

9401

Ülőbútor

9401 40 00 00

- Ággyá alakítható ülőbútor, a kerti ülőbútor vagy kemping-
felszerelés kivételével

9403

Más bútor és részei

9403 20

- Más fémbútor

 

- - Más

9403 20 91 00

- - - Ágy

 

- - - Másféle

9403 20 99 99

- - - - Egyéb

9403 30

- Hivatali fabútor

 

- - Legfeljebb 80 cm magasságú

9403 30 19 00

- - - Másféle

II. Műszaki követelmények
Lásd: D-00-00 kódlap, valamint
Általános követelmények az MSZ 8353:1987 szerint.
Funkcionális méretek az MSZ 8423:1988 szerint.
A fekvőbútorok funkcionális méretei feleljenek meg a következő táblázatban előírt méreteknek:
A méretek jelölése az MSZ 8423:1988 szerint.

Fekvőbútorok megnevezése

Méretek mm

L

B

H

Egyszemélyes fekvőbútor állandó használatra legalább

1950

850

350

Egyszemélyes fekvőbútor alkalmi használatra

 

 

 

- egyfunkciós bútor legalább

1860

700

250

- többfunkciós bútor legalább

1860

700

150

A fekvőfelület magassága (H) legfeljebb 500 mm lehet.
Az állandó használatú fekvőbútor legalább 0,11 m3 térfogatú és 120 mm belmagasságú ágyneműtartóval készüljön.
Jellemző tulajdonságok legalább az alábbi fokozatúak legyenek:

- stabilitás

normál (N)

- szilárdság

nagy (A)

- tartósság

közepes (K)

- kárpitozás rugalmassága

rugalmas (r)

Az előzőekben megfogalmazott követelmények az általános igényességi fokozatú fekvőbútorok alapkövetelményei.
Az MSZ 8353:1987 értelmében
- kárpitos bevonó anyag A vagy B kategóriájú szövet, illetve lélegző műbőr lehet;
- időszakos használat esetén alacsonyabb tartalék rugalmasság is megengedett.
E termékkörben az emelt minőségi szint nem elvárás, ezért többletszolgáltatások nyújtása nem követelmény.
Az alábbi funkciók többletszolgáltatásként kezelendők:
- ágyneműtartó,
- a megadottnál nagyobb funkcionális méretek,
- rugalmas kárpitozás tartalék rugalmassággal.
III. Gazdasági követelmények
Lásd: D-00-00 kódlap
IV. Egyéb követelmények
Lásd: D-00-00 kódlap
V. Megjegyzések
Lásd: D-00-00 kódlap
MINŐSÉGI BIZONYÍTVÁNY

Sorszám: .........................

1. A minőségi bizonyítvány kiállítója:

2. Gyártó:

3. A termék megnevezése:

MSZ

4. a) Vámtarifaszám

d) Borítás

b) Termékszabvány:

c) Kárpit bevonó anyaga

f) Felületkezelés

c) Cikkszám:

g) A termék tömege, kg:

5. IGÉNYESSÉGI

Alacsony

Mérsékelt

Általános

Magas

Különleges

FOKOZAT
(minőségi kategória)

6. MINŐSÉGI
OSZTÁLY

7. JELLEMZŐ
TULAJDONSÁGOK

Mérsékelt

Normál

Közepes

Nagy

Különleges

Stabilitás

 

Szilárdság

 

Tartósság

 

Mechanikai ellátása

 

Felületek

Hőállósága

 

Víz- és vegyszer állósága

 

Klímaállóság

 

A kárpitozás
rugalmassága

Kemény

Rugalmas

Puha

Lágy

Megjegyzés:

8. Csomagolás:

12. Használati-kezelési útmutató: mellékelve

9. A minőségi osztály indoklása:

10. Az elfogadó okirat száma:

11. A termék minősítése az MSZ 8865 szerint. A minősítés kelte:

SZÁLLÍTÁS, RAKTÁROZÁS: a termék sérülékeny. Óvatos szállítást, mozgatást igényel.

aláírás, bélyegző

Megjegyzés: A termék tanúsított tulajdonságait a megfelelő oszlopba helyezett "X" jellel kell jelölni.
A satírozott (sötétített) részeken a tanúsítás nem értelmezhető.

Minőségi
csoport

Sor-
szám

Besorolási kategóriák

Igényességi
fokozat

Előírt vagy elvárt
követelmény

Megjegyzés

1.

1.

ügyintézői

egyszerű

általános

Csak
alapkövetelmények

2.

2.

ügyintézői

emelt szintű

általános

alapkövetelmények legalább 2 féle

Központosított közbeszerzés tárgya:

3.

középvezetői

egyszerű

általános

többletszolgáltatással

D-01-00 Szekrények

3.

4.

középvezetői

emelt szintű

általános

alapkövetelmények legalább 4 féle

és konténerek
D-02-00 Asztalok

5.

felső vezetői

egyszerű

általános

többletszolgáltatással

4.

6.

felső vezetői

emelt szintű

magas

alapkövetelmények és szükséges

7.

kiemelt vezetői

egyszerű

magas

többletszolgáltatások

5.

8.

kiemelt vezetői

emelt szintű

különleges

stíl- vagy egyedi bútor

Nem központosított közbeszerzés tárgya

5. számú függelék


PAPÍRÁRUK, IRODASZEREK, KELLÉKEK
E-00-00

E-01-00

Borítékok, tasakok

E-01-01

Borítékok

E-01-02

Tasakok

E-01-03

Redős-talpas tasakok

E-02-00

Papírok, leporellók

E-02-01

Átütő papír

E-02-02

Irodai papír

E-02-03

Irodagép-papír, univerzális felhasználási célra

E-02-04

Ofszetpapír

E-02-05

Újságnyomópapír

E-03-00

Számítógép-kiírópapír

E-03-01

Nyomott és nyomatlan számítógép-kiírópapírok

E-04-00

Iratgyűjtők, dossziék

E-04-01

Szalagos irományfedél

E-04-02

Okmánytartó (hajtogatós, pólyás)

E-04-03

Gyorsfűző

E-04-04

Iratrendező

E-05-00

Ügyvitel-technikai berendezések használatához szükséges papíráruk

E-05-01

Összeadógép-szalag

E-05-02

Faxpapír

E-05-03

Etikett (címke)

SZÁM: E-01-00
KIEMELT TERMÉKCSOPORT MEGNEVEZÉSE: BORÍTÉKOK, TASAKOK
Vámtarifaszám: 4817 10 00 00
Szám: E-01-01
Kiemelt termék megnevezése: Borítékok
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
Hagyományos, standard borítékok:
- LC 6, LC 5, LC 4, LA 4-es méretű, bélésnyomott, ablak nélküli vagy ablakos boríték.
- Zárófül igény szerint enyvezett, öntapadós vagy szilikonos kialakítással.
- Postai kóddal ellátva LC 6, LA 4-es boríték esetében vagy anélkül.
- Többszínnyomással vagy nyomás nélkül.
Gépi töltésre alkalmazott borítékok:
- Ajánlott méret a C6/C5-ös, de a hagyományos borítékok méreteiben is alkalmazhatók, bélésnyomással, ablakkal vagy ablak nélkül.
- Zárófül enyvezett.
- Postai kód lehetséges.
- Többszínnyomással vagy nyomás nélkül.
II. Műszaki követelmények

Hagyományos, standard borítékok:

 

- Méretek (mm):

 

LC 6-os

114x162 ±1 mm

LC 5-ös

162x229 ±1 mm

LC 4-es

229x324 ±1 mm

LA 4-es

110x220 ±1 mm

- Papír: 80-90 g/m2 famentes fehér vagy színezett ofszetpapír. LC 4-es boríték esetében 100 g/m2-es ofszetpapír.

- Ragasztással szembeni követelmény:

 

Enyvezett:

5 év ragasztási garancia

Öntapadós:

min. 1 év ragasztási garancia

Szilikonos:

korlátlan ragasztási garancia

- Ablakelhelyezés: igény szerint szabvány helyen jobb vagy bal oldalon

Jobb ablak:

boríték jobb szélétől: 28 mm ±1 mm

 

boríték alsó részétől: 20 mm ±1 mm

Bal ablak:

boríték bal szélétől: 20 mm ±1 mm

 

boríték alsó részétől: 20 mm ±1 mm

Az LC 4-es borítékok esetében nincs ablak.

- Opacitás (ISO 2471): min. 85%/80 g/m2

- Felületi szívóképesség (MSZ, ISO 535, Cobb 60) 20-30 g/m2

Gépi töltésre alkalmazott borítékok:

 

- Méretek (mm):

 

LC 6-os

114x162 ±1 mm

LC 5-ös

162x229 ±1 mm

LA 4-es

110x220 ±1 mm

C6/C5-ös

114x229 ±1 mm

- Papír: 90 g/m2 famentes fehér vagy színezett ofszetpapír.

- Ragasztással szembeni követelmény:

Enyvezett:

5 év ragasztási garancia

- Ablakelhelyezés: igény szerint szabvány helyen jobb vagy bal oldalon

Jobb ablak:

boríték jobb szélétől: 28 mm ±1 mm

 

boríték alsó részétől: 20 mm ±1 mm

Bal ablak:

boríték bal szélétől: 20 mm ±1 mm

 

boríték alsó részétől: 20 mm ±1 mm

- Az ablak fólia a ragasztás szélétől max. 1,5 mm-rel lehet nagyobb.

- A boríték éleinek sorjamentesnek kell lennie.

- Opacitás (ISO 2471): min. 85%

- Felületi szívóképesség (MSZ, ISO 535, Cobb 60) 20-30 g/m2

III. Gazdasági követelmények
- Törekedni kell a Magyar Posta által szabványosnak minősített borítékok alkalmazására és az alkalmazott alappapírok súlyértékeinek betartására a postai költségek gazdaságos szinten tartása érdekében.
- A gépi töltésre alkalmas borítékok esetében a C6/C5-ös boríték alkalmazása előnyös.
IV. Egyéb követelmények
Csomagolás: hullámpapírdobozban, egységrakat képzésse
Szállítás, tárolás: MSZ 8150-84 szerint


Szám: E-01-02
Kiemelt termék megnevezése: Tasakok (hagyományos)
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
- TC 5, TC 6, TB 4-es méretű, bélésnyomás nélküli, ablak nélküli tasak.
- Zárófül igény szerint enyvezett vagy szilikonos kialakítással.
- Többszínnyomással vagy nyomás nélkül.
II. Műszaki követelmények

- Méretek (mm):

 

TC 5-ös

162x229 ±1 mm

TC 4-es

229x324 ±1 mm

TB 4-es

250x350 ±1 mm

TB 5-ös

175x250 ±1 mm

- Papír: 90-100 g/m2 famentes fehér vagy színezett ofszetpapír.

- Ragasztással szembeni követelmény:

Enyvezett:

5 év ragasztási garancia

Szilikonos:

korlátlan ragasztási garancia

- Opacitás (ISO 2471): min. 85%

 

- Felületi szívóképesség (MSZ, ISO 535, Cobb 60): 20-30 g/m2

III. Gazdasági követelmények
IV. Egyéb követelmények
Csomagolás: hullámpapír dobozban, egységrakat képzéssel
Szállítás, tárolás: MSZ 8150-84 szerint
Szám: E-01-03
Kiemelt termék megnevezése: Tasakok (redős-talpas)
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
Súlyosabb papírtömbök (jelentések, puha fedelű könyvek, folyóiratok stb.) postai továbbítására, házon belüli szállítására, illetve irattározásra alkalmas tasak.
- Alappapír színe halvány barna.
- TC 4, TB 4-es méretű tasak.
- Zárófül szilikonos kialakítással.
- Többszínnyomással vagy nyomás nélkül.
II. Műszaki követelmények

- Méretek (mm):

 

TC 4-es

229x324 ±1 mm

TB 4-es

250x350 ±1 mm

- Alappapír és redő-talp méret:

= 5 cm-es redő-talp "Gascofil" szálerősítéses 135 g/m2-es papír,

= 3 cm-es redő-talp "Kraft" szálerősítéses 90 g/m2-es papír,

 

 

- Ragasztással szembeni követelmény:

 

Szilikonos: korlátlan ragasztási garancia

- Opacitás (ISO 2471): min. 80%

- Felületi szívóképesség: (MSZ, ISO 535, Cobb 60) 20-30 g/m2

III. Gazdasági követelmények
IV. Egyéb követelmények
Csomagolás: hullámpapír dobozban, egységrakat képzéssel.
Szállítás, tárolás: MSZ 8150-84 szerint
SZÁM: E-02-00
KIEMELET TERMÉKCSOPORT MEGNEVEZÉSE: PAPÍROK, LEPORELLÓK
Szám: E-02-01
Kiemelt termék megnevezése: Átütőpapír
Vámtarifaszám: 4806 10 00 00
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
Famentes és félfamentes, zárt felületű, lyukmentes, gyengén felhős, kis töltőanyag-tartalmú, puha, laza tartású, gépsima papír, irodai, gépelési célokra.
Megjelenése: kisalakú, általában A4 ívben.
II. Műszaki követelmények

 

 

Famentes

Félfamentes

Négyzetmétertömeg (MSZ, ISO 536)

g/m2

30

30

Fehérség (ISO 2470)

%

min. 78

min. 60

Közepes szakadási hossz (MSZ, EN, ISO 1924)

km

min. 2,8

min. 2,3

Nyúlás (MSZ, EN, ISO 1924)

%

max. 1

max. 1

III. Gazdasági követelmények
IV. Egyéb követelmények
Csomagolás: mechanikus és klimatikus védelmet biztosító csomagolásban, 500 ívenként hullámkarton dobozban
Szállítás, tárolás: MSZ 8150-84 szerint
Szám: E-02-02
Kiemelt termék megnevezése: Irodai papír
Vámtarifaszám: 4802 52 80 02
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
Különböző irodai célokra, gépi és kézi írásra egyaránt.
Famentes és fatartalmú kivitelben gyártott, egyenletes átnézetű, jól enyvezett, gépsima vagy simított papír.
Megjelenése: elsősorban A4 és A3 alakban fehér és színes változatban
II. Műszaki követelmények

 

 

Famentes

Félfamentes

Négyzetmétertömeg (MSZ, ISO 536)

g/m2

55-80

55-80

Közepes szakadási hossz (MSZ, EN, ISO 1924)

km

min. 3,2

min. 2,5

Felületi szívóképesség
(MSZ, ISO 535, Cobb 60)

g/m2

20-30

20-30

Simaság (BEKK szerint MSZ 8204)

s

20-40

20-40

Szennyezettség (0,1-1,0 mm2 MSZ 5363-85)

(db/m2)

max. 120

-

A papírokkal szembeni követelmény továbbá az írhatóság és a radírozhatóság.
III. Gazdasági követelmények
IV. Egyéb követelmények
Csomagolás: mechanikus és klimatikus védelmet biztosító csomagolásban, 500 ívenként hullámkarton dobozban
Szállítás, tárolás: MSZ 8150-84 szerint
Szám: E-02-03
Kiemelt termék megnevezése: Irodagép-papír, univerzális felhasználási célra
Vámtarifaszám: 4816 90 00 00
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
Famentes, felülkezelt, porzásmentes, jó kifekvésű, méretpontos és mérettartó papír. Legyen alkalmas hagyományos-, tintasugaras-, valamint két oldali nyomtatást, vagy másolást biztosító nagy felbontású, nagy sebességgel működő lézernyomtatókhoz, fénymásoló berendezésekhez.
Megjelenése: A4, A3 méretű hossz- vagy keresztszálirányú kivitelben fehér és színes változatban.
II. Műszaki követelmények

Négyzetmétertömeg (MSZ, ISO 536)

g/m2

70-100

Simaság (BEKK szerint MSZ 8204)

s

20-30

Feltépődési szilárdság (Dennison szám MSZ 5597)

 

min. 12

Felületi szívóképesség (MSZ, ISO 535, Cobb 60)

g/m2

20-30

Opacitás (ISO 2471)

%

min. 90 (80 g/m2-nél)

Szennyezettség (0,1-1,0 mm2 MSZ 5363-85)

(db/m2)

max. 120

Porzás (MSZ 5700)

GFL-szám

<2,5

III. Gazdasági követelmények
IV. Egyéb követelmények
Csomagolás: mechanikus és klimatikus védelmet biztosító csomagolásban, 500 ívenként hullámkarton dobozban
Szállítás, tárolás: MSZ 8150-84 szerint
Szám: E-02-04
Kiemelt termék megnevezése: Ofszetpapír
Vámtarifaszáma: 4802 52 80 02
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
Ofszetnyomtatáshoz használatos, famentes, felületkezelt, gyengén simított, matt papír. Zárt felületű (porzásmentes).
Megjelenése: igény szerint tekercs és íves kivitelben.
II. Műszaki követelmények

Négyzetmétertömeg (MSZ, ISO 536)

g/m2

50-250

Simaság (BEKK szerint MSZ 8204)

s

20-60

Fehérség (ISO 2470)

%

min. 90

Feltépődési szilárdság (Dennison szám MSZ 5597)

 

min. 12

Felületi szívóképesség (MSZ, ISO 535, Cobb 60)

g/m2

max. 30

Opacitás (ISO 2471)

%

min. 85

Szennyezettség (MSZ 5363-85, 0,1-1,0 mm2)

(db/m2)

max. 120

Szakadási hossz (gyártásirányban MSZ, EN, ISO 1924)

 

min. 4,5 tekercsesnél

III. Gazdasági követelmények
IV. Egyéb követelmények
Csomagolás: íves - palettázva, zsugorfóliázva,
tekercs - oldalfal- és palástvédelemmel
Szállítás, tárolás: MSZ 8150-84 szerint
Szám: E-02-05
Kiemelt termék megnevezése: Újságnyomópapír
Vámtarifaszám: 4801 00 00 00
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
Gyorsjáratú gépeken jól futtatható 45-50 g/négyzetméter tömegű, kis töltőanyagtartalmú, magas- és ofszetnyomtatásra alkalmas gépsima papír.
Megjelenése: tekercs (folytonossági hiba és papírpálya szakadás mentes).
II. Műszaki követelmények

Négyzetmétertömeg (MSZ, ISO 536)

g/m2

45-50

Szakadási hossz (gyártásirányban)

km

min. 3,5

Fehérség (ISO 2470)

%

min. 60

III. Gazdasági követelmények
IV. Egyéb követelmények
Csomagolás: oldalfal- és palástvédelemmel
Szállítás, tárolás: MSZ 8150-84 szerint
SZÁM: E-03-00
KIEMELT TERMÉKCSOPORT MEGNEVEZÉSE: SZÁMÍTÓGÉP-KIÍRÓPAPÍR
Szám: E-03-01
Kiemelt termék megnevezése: Nyomott és nyomatlan számítógép-kiírópapírok
Vámtarifaszáma: 4802 52 80 02
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
43-170 g/m2 tömegű, famentes, felületkezelt, jól nyomtatható, tiszta átnézetű, nagy mérettartósságú, méretpontos és mérettartó, nagy felületi szilárdságú, porzásmentes, matt, gyengén simított papír, jó kifekvésű. Nyomott és nyomatlan változatban.
Megjelenése: leporelló, ívesített vagy tekercs kivitelben.
II. Műszaki követelmények

Négyzetmétertömeg (MSZ, ISO 536)

g/m2

3-170

Szakítóerő (gyártási irányban) (MSZ, EN, ISO 1924)

N

60 g/m2 alatt min. 50

 

 

60 g/m2 felett min. 60

Simaság (BEKK szerint MSZ 8204)

s

20-40

Fehérség (ISO 2470)

%

min. 90

Feltépődési szilárdság (Dennison szám MSZ 5597)

 

min. 12

Felületi szívóképesség (MSZ, ISO 535, Cobb 60)

g/m2

20-30

Opacitás: ISO 2471

%

max. 85

Szennyezettség (MSZ 5363-85) (0,1-1,0 mm2)

db/m2

max. 120

Porzás (MSZ 5700)

GFL-szám

<2,5

Méret:

 

 

szélesség

mm

158-480

magasság

inch

3", 4", 4 1/3", 6", 8", 8 2/6", 12", 12 1/2", 24", 25"

Példányszám

1-től igény szerint (ajánlott a max. 4 lap/garnitúra)

Perforáció

1/1, 2/1, 3/1, 4/1, mikró perforáció

III. Gazdasági követelmények
Törekedni kell az ajánlott méretek alkalmazására.
IV. Egyéb követelmények
A megrendelő igényének megfelelően többszínnyomással ellátva
Csomagolás: Leporelló: kartongyűjtő dobozban
Tekercs: palettán zsugorfóliázva, kiékelve, borítókartonnal ellátva.
Szállítás, tárolás: MSZ 8150-84 szerint.
Vizsgálat a kiíró által meghatározott helyen.


Szám: E-04-00
KIEMELT TERMÉKCSOPORT MEGNEVEZÉSE: IRATGYŰJTŐK, DOSSZIÉK
Vámtarifaszám: 4820 30 00 00
Szám: E-04-01
Kiemelt termék megnevezése: Szalagos irományfedél
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
Különböző dokumentációk tárolására alkalmas, két papírkartonból, szélein szalaggal összefűzött, első oldalán felcímkézve.
II. Műszaki követelmények

Méretek:

A/4 225x330 mm

Mérettűrés:

±3 mm

Helyzet:

Álló

Alapanyag:

Fedél: 500 g/m2-1050 g/m2 különböző színű karton

 

Szalag: 3 mm széles danubia szalag (500 g 700 g 10 mm danubia szalag)

 

Címke: 80 g fehér ofszet 6x9 cm, egy színnyomással

III. Gazdasági követelmények
IV. Egyéb követelmények
Csomagolás: mechanikus és klimatikus védelmet biztosító csomagolásban, kartondobozban 25, illetve 50 db-os elválasztással
Szállítás, tárolás: MSZ 8150-84 szerint
Szám: E-04-02
Kiemelt termék megnevezése: Okmánytartó (hajtogatós, pólyás)
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
A/4 lapok tárolására alkalmas különböző g/m2 súlyú és színű kartonból. A címoldalon egyszín nyomású grafika. A behajló elő- és oldallapon 5-5 hajlítási vonal, amellyel a gerinc magassága 20 mm-re hajlítható. A hátlap alsó és felső szélére hajtóka van ragasztva.
II. Műszaki követelmények

Méretek:

A/4 225x315 mm/kiterített méret 550x315 mm

Mérettűrés:

±3 mm

Alapanyag:

230 g/m2-1050 g/m2 különböző színű karton

Helyzet:

Álló

III. Gazdasági követelmények
IV. Egyéb követelmények
Csomagolás: mechanikus és klimatikus védelmet biztosító csomagolásban, kartondobozon belül 50 db-onként elválasztva
Szállítás, tárolás: MSZ 8150-84 szerint
Szám: E-04-03
Kiemelt termék megnevezése: Gyorsfűző
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
A/4 lapok lyukasztás utáni lefűzésére és tárolására alkalmas dosszié. A címoldalon egyszín nyomású grafika. A redőzött gerincen négy lyuk, melyben rögzítve van a 170-4 mm méretű fém lefűző és a 122-12,7 mm méretű műanyag vagy fém leszorító sín.
II. Műszaki követelmények

Méretek:

A/4 222x315 mm/kiterített méret 500x315 mm

Mérettűrés:

±3 mm

Helyzet:

Álló

Papír alapanyag:

210 g/m2-1050 g/m2 különböző színű karton

Hajtási pontjain vonal biegelés. Közepén biegelésre hajtva, szerkezet befűzéssel készül.

Szerkezet:

műanyag leszorító sín, fém tű.

III. Gazdasági követelmények
IV. Egyéb követelmények
Csomagolás: mechanikus és klimatikus védelmet biztosító kartondobozban belül 50 db-onként elválasztva.
Szállítás, tárolás: MSZ 8150-84 szerint
Szám: E-04-04
Kiemelt termék megnevezése: Iratrendező
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
Környezetbarát natúr kartonból, illetve polipropilén bevonatú papírral borított lemezből, több színben készülő, önzáras, illetve különböző kivitelű emelőkaros és más leszorító zárószerkezettel készült iratrendező. A gerinc több színnyomással címkézve, illetve hegesztett címketartóval ellátva, melyben a betét cserélhető.
Alapváltozat különböző gerincvastagsággal, tokos változat, szintén többféle gerincvastagsággal.
II. Műszaki követelmények

Alapanyag:

900-1400 g/m2 karton és bevont papír alapanyagú karton

Címke:

80 g/m2 fehér ofszet, 300x50-70 mm - több színnyomással

Szerkezet:

fém, nikkelezett emelőkaros leszorítóval van ellátva és négy fémszegeccsel a táblához erősítve

Méretek:

 

Betét:

310x280x50-85 mm

Tok:

315x280x55-85 mm

Mérettűrés:

±3 mm

Helyzet:

Álló

III. Gazdasági követelmények
IV. Egyéb követelmények
Csomagolás: mechanikus és klimatikus védelmet biztosító 3 rétegű hullámlemezből készült dobozban.
Szállítás tárolás: MSZ 8150-84 szerint


Szám: E-05-00
KIEMELT TERMÉKCSOPORT MEGNEVEZÉSE: ÜGYVITEL-TECHNIKAI BERENDEZÉSEK HASZNÁLATÁHOZ SZÜKSÉGES PAPÍRÁRUK

Szám: E-05-01
Kiemelt termék megnevezése: Összeadógép-szalag
Vámtarifaszám:
1 példányos: 4823 59 10 00
2 példányos: 4809 20 10 00
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
Egypéldányos összeadó szalag: 55-60 g/négyzetméter tömegű számítógép-kiírópapírból.
Megjelenése: csévés vagy cséve nélküli tekercses kivitelben.
Kétpéldányos összeadó szalag: CB felsőrétegű, CF alsórétegű vegyi önátíró papírból kék vagy fekete átírású formában.
II. Műszaki követelmények

Egypéldányos összeadó szalag:

 

Tekercsszélesség:

37,5-78 mm

Tekercs külső átmérője:

50-80 mm

Hüvely belső átmérője:

11-15 mm

Futó méretek:

37,5/60, 44/60, 57,5/60 mm

Kétpéldányos összeadó szalag:

 

CB 54-60 g/m2

 

CF 55-60 g/m2

 

Tekercsszélesség:

37,5-225 mm

Tekercs hossza:

15-30 m vagy

Tekercs külső átmérője:

50-80 mm

Hüvely belső átmérője:

11-15 mm

III. Gazdasági követelmények
IV. Egyéb követelmények
Csomagolás: hullámkarton dobozban
Szállítás, tárolás: MSZ 8150-84 szerint
Időállóság: másodpéldányon a nyomatmegőrzési idő minimum 5 év
Szám: E-05-02
Kiemelt termék megnevezése: Faxpapír
Vámtarifaszáma: 4810 11 91 00
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
Szabványos faxgépekhez, hőre érzékeny papír, fekete színmegjelenítéssel, jó dinamikus érzékenységgel.
II. Műszaki követelmények:

Négyzetmétertömeg (MSZ, ISO 536)

g/m2

55-60

Nedvesség (MSZ 8204)

%

max. 6,0

Simaság (BEKK szerint MSZ 8204)

s

min. 450

Szakítószilárdság

kN/m

min. 3,2

Tépőszilárdság

mN

min. 260

Megjelenési forma

tekercs

 

Tekercsszélesség

mm

210, 216

Tekercs hossza

m

30 vagy 50

Papír hüvely belső átmérője

mm

12-15

III. Gazdasági követelmények
IV. Egyéb követelmények
Csomagolás: hullámkartondobozban kiszerelve
Nyomtathatósági garancia: 5 év
Szállítás, tárolás: MSZ 8150-84 szerint
Szám: E-05-03
Kiemelt termék megnevezése: Etikett (címke)
Vámtarifaszáma: 4821 10 10 00
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
Mátrix-, tintasugaras és lézernyomtatókhoz, valamint fénymásoló gépekhez is alkalmazható postai kommunikációs, irat és levélrendező címkék. A címkék nyomatlanul vagy többszínnyomással készülhetnek.
II. Műszaki követelmények
Hagyományos, standard etikettek:
- Méretek (mm):
107x36,1 mm ±1 mm
68x36 ±1 mm
88,9x23 ±1 mm
88,9x36,1 ±1 mm
88x48 ±1 mm
74x23,9 ±1 mm
120x48 ±1 mm
135x97 ±1 mm
148x99 ±1 mm
Ezek ajánlott méretek, de bármilyen méret előállítható.
- Papír:
Alappapír: 70-80 g/m2 ragasztóréteggel ellátott papír.
Hordozó: 60-70 g/m2 szilikonos felületű papír.
- Ragasztással szembeni követelmény: 5 év tapadási garancia
- Szakítószilárdság:
Alappapír: hosszirányban: min. 4,9 kN/m
keresztirányban: min. 2,6 kN/m
Hordozó: hosszirányban: min. 5,2 kN/m
keresztirányban: min. 2,8 kN/m
- Formája: igény szerint
- Pályák száma: igény szerint
- Alappapír az etikettek közül eltávolítva
- Leporellós kiszerelésben szállítva
Lézernyomtatókhoz és fénymásolókhoz alkalmazható etikettek:
- Az alappapírnak nem szabad elválnia a hordozótól 220 °C-os, 10 másodperces hőhatás esetén sem.
- Az alappapír nincs eltávolítva a címkék közül.
- Íves kiszerelésben szállítva.
III. Gazdasági követelmények
IV. Egyéb követelmények
Csomagolás: mappa és karton gyűjtődoboz
Szállítás, tárolás: MSZ 8150-84 szerint
A megrendelő igényének megfelelően többszínnyomással ellátva

6. számú függelék


GÉPJÁRMŰVEK
F-00-00
GÉPJÁRMŰVEK
F-00-00

F-01-00

Személygépkocsi

F-02-00

Közúti terepjáró személygépkocsi

F-03-00

Nehéz terepjáró gépkocsi

F-04-00

Mikrobusz/egyterű személygépkocsi

F-05-00

Áruszállító tehergépkocsi

Szám: F-01-00
Kiemelt termék megnevezése: Személygépkocsi
Vámtarifaszám:    870321 10
870322 10
870323 10
870324 10
870331 10
870332 10
870333 10
I. Kiemelt termék általános leírása, használati célja
A személygépkocsi olyan gépjármű, mely a közúti közlekedés szabályairól szóló, többször módosított 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet 1. számú függelék II. fejezete d) pontjában meghatározott (személyszállítás céljára készült olyan gépkocsi, amelyben - a vezető ülését is beleértve - legfeljebb kilenc állandó ülőhely van) személygépkocsi kategóriába tartozik.
A személygépkocsi rendeltetése az intézmények általános utazási, személyszállítási, ügyintézői feladatainak ellátása, valamint az állami vezetők és az állami vezetői juttatásra jogosultak személygépkocsi-ellátásának biztosítása.
II. Műszaki követelmények
A személygépkocsik kategóriába sorolásának paraméterei:
"H" - Hosszúság (mm)
"M" - Magasság (mm)
"w" - Fajlagos teljesítmény (100 kW/kg)
"T" - Tengelytáv (mm)
A személygépkocsik kategóriába sorolása:

Kategóriák megnevezése

Kate-
góriák
sor-
száma

Hosszúság (H)
(mm)

Magasság (M)
(mm)

Fajlagos telj. (w)
(100 kW/kg)

Tengelytáv (T)
(mm)

Alsó kategória

1.

3450 < H 3900

 

 

T 2410

 

2.

 

 

 

2410 < T

Alsó-közép kategória

3.

3900 < H 4250

 

 

 

 

4.

4250 <H 4425

 

3 < w

 

Közép kategória

5.

4425 < H 4500

M 1570

 

 

 

6.

4500 < H 4550

 

4<w

 

Felső-közép kategória

7.

4520 < H 4740

 

 

 

 

8.

4740 < H 4950

 

5,5 < w

 

Felső kategória

9.

4950 < H

 

6 <w

 

A személygépkocsi kizárólag abba a kategóriába sorolható, amelyben az adott kategóriára vonatkozó
mindhárom soroló paraméternek megfelel.
Az egyes kategóriákban elvárt közlekedésbiztonsági követelmények:
1

A tájékoztató a 2010: CXXX. törvény 47. §-a alapján hatályát vesztette 2012. január 1. napjával.

2

Az országosan kiemelt termékekre vonatkozó állami normatívák felsorolása a 2/2004. (MK 115.) MeHVM tájékoztató 1. pontja, a 3/2004. (MK 127.) MeHVM tájékozató 1. pontja, az 1/2006. (MK. 15.) MeHVM tájékoztató 1–2. pontja szerint módosított szöveg. Ez utóbbi tájékozató 5. pontja alapján rendelkezéseit 2006. február 18. napjától azokra a beszerzésekre kell alkalmazni, amelyeknél a beszerzési eljárás megkezdésére e napot követően kerül sor. A beszerzési eljárás megkezdésének minősül a részvételi vagy ajánlati felhívás megküldése, illetőleg közzététele.

3

A 2. számú függelékbe a B-08-00-000 számú, Hivatalos CD jogtárra vonatkozó normatívát a 3/2004. (MK 127.) MeHVM tájékoztató 1. pontja iktatta be. A 2. számú függelék az 1/2006. (MK. 15.) MeHVM tájékoztató 3. pontja szerint módosított szöveg. Ez utóbbi tájékozató 5. pontja alapján rendelkezéseit 2006. február 18. napjától azokra a beszerzésekre kell alkalmazni, amelyeknél a beszerzési eljárás megkezdésére e napot követően kerül sor. A beszerzési eljárás megkezdésének minősül a részvételi vagy ajánlati felhívás megküldése, illetőleg közzététele.

4

A mellékletbe – helyesen 10. számú függelékként – a „Repülőjegy-beszerzés és a hozzá kapcsolódó szolgáltatások” normatíváit a 2/2004. (MK 115.) MeHVM tájékoztató 1. pontja iktatta be; a 2. pont alapján 2004. augusztus 22. napjától azokra a beszerzésekre kell alkalmazni, amelyeknél a beszerzési eljárás megkezdésére e napot követően kerül sor. A beszerzési eljárás megkezdésének minősül a részvételi vagy ajánlati felhívás megküldése, illetőleg közzététele.

5

A 11. számú függeléket az 1/2006. (MK 15.) MeHVM tájékoztató 4. pontja iktatta be. E tájékoztató 5. pontja alapján rendelkezéseit 2006. február 18. napjától azokra a beszerzésekre kell alkalmazni, amelyeknél a beszerzési eljárás megkezdésére e napot követően kerül sor. A beszerzési eljárás megkezdésének minősül a részvételi vagy ajánlati felhívás megküldése, illetőleg közzététele.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére