• Tartalom

60/2004. (VII. 6.) ESZCSM rendelet

60/2004. (VII. 6.) ESZCSM rendelet

a pszichiátriai betegek intézeti felvételének és az ellátásuk során alkalmazható korlátozó intézkedések szabályairól

2014.03.15.

Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (a továbbiakban: Eütv.) 247. § (2) bekezdés f), illetve y) pontjában, valamint a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 97. § b) pontjában kapott felhatalmazás alapján a következőket rendelem el:

1. § (1) E rendelet alkalmazásában:

a)1 pszichiátriai beteg: az Eütv. 188. §-ának d) pontjában meghatározott beteg;

b) pszichikai korlátozás:

ba)2 a pszichiátriai beteg felszólítása a veszélyeztető, illetve a közvetlen veszélyeztető magatartástól való tartózkodásra, illetve az ilyen magatartások abbahagyására, valamint a veszélyeztető, illetve a közvetlen veszélyeztető magatartás elhárítását célzó beavatkozásokkal, kezelésekkel történő együttműködésre való felszólítás,

bb) a ba) pont eredménytelensége esetén az arra való figyelmeztetés, hogy egyéb korlátozó intézkedés alkalmazása következik;

c) fizikai korlátozás: a pszichiátriai beteg szabad mozgásának megtagadása, illetve mozgási szabadságának testi kényszerrel, fizikai és mechanikai eszközökkel, berendezésekkel való korlátozása, így különösen az osztály, a részleg és az intézet elhagyásának megtagadása és megakadályozása, az intézet területén történő mozgás korlátozása, az elkülönítés, a testi kényszer, a rögzítés, valamint a lekötés;

d) kémiai vagy biológiai korlátozás: a veszélyeztető, illetve a közvetlenül veszélyeztető magatartás elhárításához szükséges mennyiségű gyógyszer beleegyezés nélkül történő alkalmazása;

e) egyéb korlátozó intézkedés: a c)–d) pontokban felsorolt fizikai, kémiai vagy biológiai, illetve ezek komplex alkalmazásával történő korlátozás.

(2) E rendelet 4–7. §-ában foglalt rendelkezéseket a pszichiátriai betegeket ellátó szociális intézményben a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 1/2000. (I. 7.) SZCSM rendeletre figyelemmel, az abban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. A szabadságvesztés végrehajtása alatt kóros elmeállapotúvá vált elítéltre e rendeletet külön jogszabályban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

2. § (1) A cselekvőképes személy az 1. számú melléklet szerinti beleegyező nyilatkozattal (a továbbiakban: nyilatkozat) kérheti az Eütv. 197. § (1) bekezdés szerinti önkéntes pszichiátriai intézeti gyógykezelését.

(2) A nyilatkozat aláírása a gyógykezelést végző pszichiátriai intézetbe történő felvételt megelőzően történik, a felvételt végző orvos és a felvételét kérő személy közötti, a felvételét kérő tájékoztatására is kiterjedő megbeszélést követően.

(3) A cselekvőképes pszichiátriai beteg nyilatkozatán a beteg tájékoztatását végző orvos aláírásával igazolja, hogy tudomása szerint a beteg nem áll önkéntes felvételi kérelmét kizáró, vagy korlátozó gondnokság alatt, illetve azt, hogy a nyilatkozat megtételekor a beteg nem volt cselekvőképtelen állapotban. A nyilatkozat az egészségügyi dokumentáció része.

(4) Az önkéntesen felvett cselekvőképes pszichiátriai beteg az (1) bekezdés szerinti nyilatkozatban, vagy ezt követően bármikor írásban tiltakozhat az intézeti gyógykezelés szükségességének bírósági felülvizsgálata ellen [Eütv. 198. § (2) bekezdés]. A beteget erről a jogáról felvételekor tájékoztatni kell.

(5)3 Amennyiben a korlátozottan cselekvőképes kiskorú és cselekvőképességében az egészségügyi ellátással összefüggő jogok gyakorlása tekintetében részlegesen korlátozott, illetve a cselekvőképtelen személy pszichiátriai intézeti gyógykezelésbe vételét az Eütv. 16. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott személy kéri, abban az esetben a 2. számú melléklet szerinti kérelmet kell kitöltenie. A kérelemre a (2) bekezdésben foglaltak megfelelően alkalmazandók azzal, hogy a felvételre kerülő személyt is tájékoztatni kell korának és pszichés állapotának megfelelően. A kérelem az egészségügyi dokumentáció része.

(6)4 Korlátozottan cselekvőképes kiskorú és cselekvőképességében az egészségügyi ellátással összefüggő jogok gyakorlása tekintetében részlegesen korlátozott, illetve a cselekvőképtelen személy az Eütv. 197. §-ának (3) bekezdése szerinti önkéntes ideiglenes pszichiátriai intézeti gyógykezelésbe vételét – amennyiben írni és olvasni tud és pszichés, értelmi és általános egészségi állapota az írásbeli kérelem tételét lehetővé teszi – a 4. számú melléklet szerinti kérelemmel kérheti. A kérelemre a (2) bekezdésben foglaltak megfelelően alkalmazandók azzal, hogy a felvételre kerülő személyt tájékoztatni kell korának és pszichés állapotának megfelelően. A kérelem az egészségügyi dokumentáció része. Abban az esetben, ha az önkéntes ideiglenes felvételét kérő korlátozottan cselekvőképes kiskorú és cselekvőképességében az egészségügyi ellátással összefüggő jogok gyakorlása tekintetében részlegesen korlátozott, illetve a cselekvőképtelen személy írni és olvasni nem tud vagy pszichés, értelmi és általános egészségi állapota az írásbeli kérelem tételét nem teszi lehetővé, a felvevő orvos a beteg tájékoztatását követően a dokumentációban rögzíti az ideiglenes felvételre jelentkezett személy nevét, a felvétel okát, idejét és a 4. számú melléklet mellőzésének indokát.

3. § (1) Ha a beteg közvetlen veszélyeztető magatartást tanúsít, és ez csak azonnali pszichiátriai intézeti gyógykezelésbe vétellel hárítható el [Eütv. 199. § (1) bekezdés], az észlelő orvos intézkedik pszichiátriai intézetbe szállításáról és annak okait részletesen dokumentálja, valamint indokolja. Ez az egészségügyi dokumentáció része.

(2) Ha a pszichiátriai betegeket ellátó szociális intézményben a gondozott személy közvetlen veszélyeztető magatartást tanúsít, és ez csak azonnali pszichiátriai intézeti gyógykezelésbe vétellel hárítható el, az ellátási kötelezettséggel rendelkező orvos intézkedik pszichiátriai intézetbe szállításáról és annak okait részletesen dokumentálja, valamint indokolja. Ez az egészségügyi dokumentáció része.

(3) Amennyiben a pszichiátriai intézetben önkéntes gyógykezelés alatt álló pszichiátriai beteg veszélyeztető, illetve közvetlenül veszélyeztető magatartást tanúsít, további ellátása során az Eütv. 199–201. §-ait és e rendelet 1. §-át, illetve 4–7. §-ait kell megfelelően alkalmazni azzal, hogy a beteget, valamint a 4. § (7) bekezdésében megjelölt személyeket erről a körülményről tájékoztatni, illetve értesíteni és az állapotváltozást dokumentálni kell.

(4) Az Eütv. 94–97. §-a szerinti mentésre és betegszállításra e rendeletet külön jogszabályban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

4. § (1) A pszichiátriai beteg gyógykezelése, ápolása és ellátása során a beteg szükségleteinek megfelelő ápolási körülményeket és személyi feltételeket kell biztosítani, különös tekintettel a korlátozó intézkedések elkerülésére.

(2) A pszichiátriai beteg ellátása során alkalmazott konkrét korlátozó intézkedések megválasztásánál, időtartamának és a korlátozás mértékének meghatározásánál a vonatkozó jogszabályokra, a szakma szabályaira és a beteg aktuális állapotára tekintettel kell eljárni.

(3) A korlátozó intézkedések elrendelése során és alkalmazásának teljes időtartama alatt az emberi méltósághoz való jog nem korlátozható, a testi épséghez és az egészséghez fűződő jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani. Egyebekben a korlátozó intézkedés hatálya alatt álló személy jogai csak annyiban korlátozhatók, amennyiben azok gyakorlása meghiúsítja, vagy veszélyezteti a korlátozó intézkedés célját.

(4)5 A korlátozó intézkedés nem alkalmazható büntetésként, annak rendeltetésétől eltérő célra, így különösen nem akadályozhatja a pszichiátriai beteget az ellátás jogszerű visszautasításában, orvostudományi kutatásban, klinikai vizsgálatban való részvétel elutasításában. A korlátozó intézkedés nem valósíthat meg továbbá kínzást, a beteggel szembeni kegyetlenséget. A korlátozó intézkedés nem lehet embertelen vagy megalázó, így különösen tilos a bántalmazás, a hálós ágy és ahhoz hasonló, zárt szerkezetű, ketrecre emlékeztető, rácsos eszközök alkalmazása.

(5)6

(6)7 Korlátozó intézkedés kizárólag az Eütv. 192. §-a (1)–(2) bekezdése esetén, az ott meghatározott magatartások elhárításához szükséges legrövidebb ideig alkalmazható. Több lehetséges és alkalmas korlátozó intézkedés közül azt kell választani, amely az intézkedéssel érintettre a veszélyeztető, illetve közvetlenül veszélyeztető magatartás elhárításához szükséges legkisebb mértékű korlátozással, hátránnyal jár.

(7) Korlátozó intézkedés – ideértve a gyógyszerek alkalmazását is – elrendelésére jogosultak körét8, illetve a korlátozások elrendelésével kapcsolatos értesítés rendjét9 külön törvény határozza meg. A korlátozó intézkedés hatálya alatt álló pszichiátriai beteg a külön törvényben meghatározottakon kívül értesíthet más személyt is, feltéve, hogy ez nem veszélyezteti az intézkedés célját. Ha a beteg nem tudja e jogát gyakorolni, kérésére egy, általa megjelölt személyt a korlátozó intézkedés elrendelője értesít.

5. § (1) A pszichikai korlátozó intézkedéseknek az egyéb korlátozó intézkedések alkalmazását meg kell előznie, kivéve, ha a körülmények alkalmazásukat kizárják, illetve az egyéb korlátozó intézkedések haladéktalan alkalmazása feltétlenül szükséges az eredményesség biztosításához.

(2) Az egyéb korlátozó intézkedések kizárólag addig alkalmazhatók, amíg az elrendelés oka fennáll, és amíg a közvetlen veszélyeztető, illetve veszélyeztető magatartást elhárító kezelés eredményessége a továbbiakban ezek nélkül, illetve pszichikai korlátozó intézkedések alkalmazásával nem biztosítható.

(3) Az egyéb korlátozó intézkedések alkalmazásának ideje alatt a pszichiátriai beteg állapotának folyamatos, fokozott ellenőrzése szükséges, amely magába foglalja a fizikai, higiénés, pszichikai és egyéb szükségletek felmérését és ezeknek a beteg állapotának megfelelő kielégítését [Eütv. 192. § (4) bekezdés]. Az ellenőrzésnek arra is ki kell terjednie, hogy szükséges-e a korlátozó intézkedés további fenntartása, illetve szükséges-e az alkalmazott módszer megváltoztatása. Az ellenőrzés módját és gyakoriságát az orvos határozza meg és az erre vonatkozó döntését az ápolási dokumentációban rögzíti. Az ellenőrzést, illetve a beteg észlelését feladatkörében végző személy haladéktalanul köteles jelezni az orvosnak az általa észlelt, az egyéb korlátozó intézkedések alkalmazása szempontjából jelentős változásokat.

(4) Az egyéb korlátozó intézkedést a 3. számú melléklet szerinti adatlapon kell dokumentálni. Az adatlap az egészségügyi dokumentáció része.

(5) A pszichiátriai intézet részletes eljárásrendet alakít ki a korlátozó intézkedések elrendelésének és alkalmazásának szabályairól, amelyben önmagára nézve a hatályos jogszabályokban foglaltaknál szigorúbb szabályokat is megállapíthat.

Az eljárásrendnek tartalmaznia kell:

a) az intézmény munkarendjét figyelembe véve a korlátozó intézkedések elrendelésének szabályait;

b) a korlátozó intézkedések egyes formáinak maximális időtartamát;

c) a korlátozó intézkedések egyes formái mellé rendelt megfigyelés szabályait;

d) a korlátozás feloldásának szabályait;

e) a korlátozó intézkedésekkel kapcsolatos értesítési jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat;

f) a panaszjog gyakorlásának részletes szabályait.

(6) Az (5) bekezdés szerinti eljárásrendet tartalmazó dokumentumot a pszichiátriai beteg, valamint törvényes és meghatalmazott képviselője, illetve az intézmény dolgozói számára jól látható módon ki kell függeszteni.

(7) Amennyiben az egyéb korlátozó intézkedés időtartama az elrendeléstől számított 16 órát meghaladja, annak fenntartását az orvos felülvizsgálja és indoklással együtt dokumentálja. Ezt követően az egyéb korlátozó intézkedés fenntartásának szükségességét az orvos ismételten, legkésőbb 72 óránként felülvizsgálja, indoklással együtt dokumentálja és a betegjogi, illetve ellátottjogi képviselőnek jelenti.

(8) Elkülönítés, testi kényszer, rögzítés és lekötés esetén a (7) bekezdés szerinti felülvizsgálatot és ennek dokumentálását legkésőbb 4 óránként, 18. életévét be nem töltött, valamint terhes személyek esetén legkésőbb 2 óránként kell elvégezni. A (7) bekezdés szerinti jelentési kötelezettségnek az orvos legkésőbb az elkülönítés, testi kényszer, rögzítés és lekötés elrendelését követő 72 óránként, illetve amennyiben ezen korlátozó intézkedések időtartama a 72 órát nem haladja meg, megszüntetésüket követő 4 órán belül tesz eleget.

(9) Értelmi fogyatékosság és demencia következtében tartós veszélyeztető magatartást mutató, szabad mozgásukban folyamatosan korlátozott pszichiátriai betegeknél az osztály, a részleg és az intézet elhagyásának megtagadása és megakadályozása, az intézet területén történő mozgás korlátozása esetén – ide nem értve a (8) bekezdés szerinti fizikai korlátozásokat – a (7) bekezdés szerinti felülvizsgálatot, dokumentációt és jelentést 168 óránként kell elvégezni.

6. § (1) A korlátozó intézkedést foganatosító személy az intézkedés foganatosításának megkezdése előtt köteles nevét és beosztását a pszichiátriai beteggel közölni, kivéve, ha a körülmények ezt kizárják. Utóbbi esetben a kizáró körülmények elhárultával kell ezt a közlést pótolni.

(2) Korlátozó intézkedések elrendelése esetén a pszichiátriai beteget és a panasz tételére jogosult személyeket tájékoztatni kell a panaszhoz való jogukról, kivéve, ha ezt a korlátozó intézkedés alkalmazását szükségessé tevő körülmények vagy a beteg állapota kizárják. Utóbbi esetben a kizáró körülmények elhárultával kell ezt a tájékoztatást pótolni. A korlátozó intézkedés elleni panasz elintézése során soron kívül kell eljárni.

7. § (1) A pszichiátriai beteg kérésére számára munkanapokon napközbeni, illetve a munkaszüneti napokra eltávozás engedélyezhető. Az eltávozást a beteg állapotától függően kell engedélyezni, az nem alkalmazható fegyelmezési vagy jutalmazási eszközként. Az eltávozás engedélyezésének részletes szabályait a működési rend, illetve pszichiátriai betegeket ellátó szociális intézményben a házirend tartalmazza.

(2) Amennyiben a pszichiátriai beteg kezelésének eredményességéhez szükséges, számára adaptációs szabadságot kell biztosítani, amennyiben azt személyes körülményei nem zárják ki. Az adaptációs szabadságra egyebekben az eltávozásra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.

8. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdés kivételével – a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba.

(2) A rendelet 1. §-a (1) bekezdésének a) pontja és 4. §-ának (4) bekezdése a rendelet kihirdetése napján lép hatályba.

1. számú melléklet a 60/2004. (VII. 6.) ESZCSM rendelethez

Felvételi kérelem pszichiátriai intézetben történő önkéntes gyógykezeléshez

Alulírott (beteg neve, születési év, hónap, nap)


önként kérem gyógykezelésbe vételemet a
    pszichiátriai intézetbe.

1. Tanúsítom, hogy az orvos,

dr.     

tájékoztatott az alábbiakról:





A jogaimról, így különösen arról, hogy milyen feltételek fennállása esetén van jogom az ellátás visszautasítására, illetve a gyógyintézet elhagyására, szóban és írásban tájékoztattak.


Az intézeti gyógykezelés felülvizsgálatával kapcsolatos bírósági eljárásról szóban és írásban tájékoztattak.


A fenti tájékoztatással kapcsolatban feltett kérdéseimre is megfelelő választ kaptam.


Tudomásul veszem, hogy a fentiek szerinti tájékoztatás felvételkori állapotomra vonatkozik, az orvos folyamatosan tájékoztat az esetleges változásokról.

2. A tájékoztatásról lemondtam és az orvos,

dr.     

szerint a betegségem természetét nem kell ismernem ahhoz, hogy mások egészségét ne veszélyeztessem.


Az önkéntes gyógykezelésbe vételemet azért kérem, mert







A kérelemben foglaltakat megértettem, azokkal egyetértek.


Dátum: ………………………………

 

………………………………

 

a beteg aláírása



Gyógykezelésem bírósági felülvizsgálata ellen tiltakozom.


Dátum: ………………………………

 

………………………………

 

a beteg aláírása



Igazolom, hogy a fentiek aláírásakor az aláíró nem volt cselekvőképtelen állapotban.


Tudomásom szerint a beteg nem áll önkéntes felvételi kérelmét kizáró vagy korlátozó gondnokság alatt.

 

………………………………

 

az orvos aláírása

2. számú melléklet a 60/2004. (VII. 6.) ESZCSM rendelethez

Kérelem korlátozottan cselekvőképes kiskorú és cselekvőképességében az egészségügyi ellátással összefüggő jogok gyakorlása tekintetében részlegesen korlátozott, illetve cselekvőképtelen pszichiátriai beteg pszichiátriai intézeti gyógykezelésbe vételére10
Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény alapján, mint nyilatkozattételre jogosult személy, kérem

(beteg neve, születési helye, év, hónap, nap) felvételét a


pszichiátriai intézetbe.

Tanúsítom, hogy az orvos,
dr.     
tájékoztatott az alábbiakról:





Saját jogaimról, így különösen arról, hogy milyen feltételek fennállása esetén van jogom az ellátás visszautasítására, és a beteg jogairól, különösen arról milyen feltételek esetén van joga a gyógyintézet elhagyására, szóban és írásban tájékoztattak.

Az intézeti gyógykezelés felülvizsgálatával kapcsolatos bírósági eljárásról szóban és írásban tájékoztattak.

A fenti tájékoztatással kapcsolatban feltett kérdéseimre is megfelelő választ kaptam.

Tudomásul veszem, hogy a fentiek szerinti tájékoztatás a beteg felvételkori állapotára vonatkozik, az orvos folyamatosan tájékoztat az esetleges változásokról.

A beteg gyógykezelésbe vételét azért kérem, mert





Dátum: ………………………………

 

....................................................................................

 

a nyilatkozattételre feljogosított személy aláírása

 

…………………………………………………………….

 

neve és lakcíme

 

A nyilatkozattétel jogcíme: …………………………….




Gyógykezelésbe vételemet   elfogadom   nem fogadom el.

 

..................................................................................

 

a beteg aláírása

 

 

 

 

 

................................................................................

 

a felvevő orvos aláírása

3. számú melléklet a 60/2004. (VII. 6.) ESZCSM rendelethez

Adatlap pszichiátriai beteggel szemben alkalmazott, egyéb korlátozó intézkedés dokumentálásához
A beteg neve:     

TAJ szám:     

Az alkalmazott korlátozó intézkedés formája és leírása:

A) Az alkalmazott fizikai korlátozás: (a szabad mozgás megtagadása, elkülönítés, testi kényszer, rögzítés, lekötés stb.)


A korlátozó intézkedés alkalmazásának rövid indokolása:



Az alkalmazás kezdeti időpontja: .………… év ……………… hó …… nap …………… óra …………… perc

Az alkalmazás befejező időpontja: ………… év ……………… hó …… nap …………… óra …………… perc

Az elrendelő neve:      beosztása: …………………………………

Ha szakképzett ápoló rendeli el, akkor az orvosi jóváhagyás időpontja:

………… év ……………… hó …… nap …………… óra …………… perc

B) Kémiai, biológiai: a beteg beleegyezése nélkül alkalmazott gyógyszer(ek)

A korlátozó intézkedés alkalmazásának rövid indokolása:

Gyógyszer neve

Adagolási mód
(po., im, iv)

Dózis

Elrendelő neve

Beadást végző neve

Időpont
(év, hó, nap, óra, perc)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



A korlátozó intézkedés ellenőrzésével megbízott személy:
Neve:     beosztása: ………………………………………………
Neve:     beosztása: ………………………………………………
Neve:     beosztása: ………………………………………………
Neve:     beosztása: ………………………………………………

A betegjogi képviselőhöz eljuttatva:

Dátum: …………………………………………

…………………………………………

 

az elküldő aláírása



A beteg törvényes vagy meghatalmazott képviselője, illetve a 4. § (8) bekezdés szerinti esetben a beteg által megjelölt személy tájékoztatása megtörtént:

Dátum: …………………………………………

…………………………………………

 

tájékoztatást végző aláírása



A felelős vezető tájékoztatásának időpontja:

Dátum: …………………………………………

…………………………………………

 

felelős vezető aláírása

4. számú melléklet a 60/2004. (VII. 6.) ESZCSM rendelethez11

Kérelem korlátozottan cselekvőképes kiskorú és cselekvőképességében az egészségügyi ellátással összefüggő jogok gyakorlása tekintetében részlegesen korlátozott, illetve cselekvőképtelen pszichiátriai beteg pszichiátriai intézetbe történő ideiglenes önkéntes felvételéhez12
Alulírott (beteg neve, születési év, hónap, nap)     

önként kérem ideiglenes gyógykezelésbe vételemet a      pszichiátriai intézetbe.

Az orvos, dr.      tájékoztatott az alábbiakról:









A jogaimról, így különösen arról, hogy milyen feltételek fennállása esetén van jogom az ellátás visszautasítására, illetve a gyógyintézet elhagyására, szóban és írásban tájékoztattak.

Az intézeti gyógykezelés felülvizsgálatával kapcsolatos bírósági eljárásról szóban és írásban tájékoztattak.

A fenti tájékoztatással kapcsolatban feltett kérdéseimre is megfelelő választ kaptam.

Tudomásul veszem, hogy a fentiek szerinti tájékoztatás felvételkori állapotomra vonatkozik, az orvos folyamatosan tájékoztat az esetleges változásokról.

Az önkéntes ideiglenes gyógykezelésbe vételemet azért kérem, mert









A kérelemben foglaltakat megértettem, azokkal egyetértek.

Dátum: ................................................................


    ..........................................................    ..........................................................
    a beteg aláírása    az orvos aláírása
1

Az 1. § (1) bekezdésének a) pontja a 15/2006. (III. 27.) EüM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

2

Az 1. § (1) bekezdése b) pontjának ba) alpontja a 15/2006. (III. 27.) EüM rendelet 5. § (2) bekezdésének a) pontja szerint módosított szöveg.

3

A 2. § (5) bekezdés első mondata a 15/2006. (III. 27.) EüM rendelet 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. A 2. § (5) bekezdése a 16/2014. (III. 12.) EMMI rendelet 10. § a) pontja szerint módosított szöveg.

4

A 2. § (6) bekezdését a 15/2006. (III. 27.) EüM rendelet 2. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 16/2014. (III. 12.) EMMI rendelet 10. §-a szerint módosított szöveg.

5

A 4. § (4) bekezdése e rendelet 8. §-ának (2) bekezdése alapján 2004. július 21. napján lépett hatályba.

6

A 4. § (5) bekezdését a 15/2006. (III. 27.) EüM rendelet 5. § (2) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte.

7

A 4. § (6) bekezdésének első mondata a 15/2006. (III. 27.) EüM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

10

A 2. számú melléklet címe a 16/2014. (III. 12.) EMMI rendelet 10. § a) pontja szerint módosított szöveg.

11

A 4. számú mellékletet a 15/2006. (III. 27.) EüM rendelet 4. §-a iktatta be.

12

A 4. számú melléklet címe a 16/2014. (III. 12.) EMMI rendelet 10. § a) pontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére