2005. évi CXIX. törvény
az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról1
2008.01.02.
ELSŐ–MÁSODIK RÉSZ2
HARMADIK RÉSZ3
NEGYEDIK–NYOLCADIK RÉSZ4
177. § Ez a törvény – a 178–212. §-ban foglaltak figyelembevételével – 2006. január 1-jén lép hatályba.
178. § (1) E törvénynek az Szja tv.-t módosító rendelkezéseit – a (2)–(21) bekezdésben foglaltak figyelembevételével – a hatálybalépés napjától megszerzett jövedelemre és keletkezett adókötelezettségre kell alkalmazni. (3) E törvény hatálybalépésével egyidejűleg az Szja tv.
lép, azzal hogy az á) pont rendelkezését a 2005. évről szóló, az adóhatóság adatszolgáltatáson alapuló adómegállapítása során is alkalmazni kell, a cs) és a z) pontban foglalt rendelkezések 2005. január 1-jétől alkalmazhatóak; az l) pontban foglalt rendelkezés bármely a kihirdetést megelőző időszakban is alkalmazható.
(9) Az Szja tv. 3. §-ának az e törvény 1. §-ával megállapított 33. pontja, valamint az Szja tv. 49/B. §-a (7) bekezdésének az e törvénnyel megállapított a) és i) pontjai – ha a magánszemély számára összességében előnyösebb – 2005. január 1-jétől alkalmazhatóak. (11) E törvénynek az Szja tv. 1. számú mellékletének 7.7. alpontját módosító rendelkezése a kihirdetés napján lép hatályba, azzal, hogy a rendelkezés a kihirdetést megelőző bármely időszakban nyújtott donorétkeztetésre is alkalmazni lehet. (13) E törvénynek az Szja tv. 11. számú mellékletének II. Értékcsökkenés leírási szabályai fejezete 2. pontjának p) alpontját módosító rendelkezését 2005. január 1-jétől lehet alkalmazni. (15) Ha a magánszemély az Szja tv. 2006. január 1-je előtt hatályos 35. §-a (3) bekezdésének a) pontja alapján adókedvezményt érvényesített, az ezzel összefüggő adókötelezettséget a magánszemély és az önkéntes kölcsönös biztosítópénztár az említett időpont előtt hatályos szabályok szerint teljesíti, továbbá a 2005. évvel összefüggő igazolás-kiállítási kötelezettségre a munkáltató, illetve az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár az Szja tv. 2005. december 31-én hatályos szabályait alkalmazza. (16) A 2006. évben az Szja tv. 40. §-ának az e törvénnyel megállapított (3) bekezdésében meghatározott feltételtől függetlenül is családi kedvezmény érvényesíthető olyan magzat (ikermagzat) után, akire tekintettel a jogosult az Szja tv. 2005. december 31-én hatályos szabályai szerint [figyelemmel a § (10) bekezdésének rendelkezésére is] családi kedvezményt érvényesíthetett (e rendelkezés alkalmazásában: születendő gyermek). A születendő gyermek után érvényesíthető családi kedvezmény összege az említett bekezdésben meghatározott mértéktől eltérően – a családi pótlékra való jogosultság megnyíltának hónapját megelőző hónapig – születendő gyermekenként és jogosultsági hónaponként az az összeg, amely a jogosultat az Szja tv. 2005. december 31-én hatályos rendelkezései szerint a születendő gyermek után jogosultsági hónaponként megillette. A születendő gyermek után az előzőek szerint érvényesíthető családi kedvezmény az adóelőleg megállapításánál a megfelelő szabályok alkalmazásával figyelembe vehető. (19) Az Szja tv. 1. számú mellékletének az e törvénnyel módosított 2.7. alpontjának rendelkezését azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a folyósítás évét megelőző négy év helyett a 2006. évi folyósításnál egy megelőző évet, 2007. évi folyósításnál két megelőző évet, a 2008. évi folyósításnál 3 megelőző évet kell figyelembe venni. (20) Az Szja tv. 26. §-a (3) bekezdésének a 2005. évben történő alkalmazása esetén a magánszemély a végkielégítés kifizetésének évéről szóló adóbevallásában, illetőleg az adóhatóság adatszolgáltatás alapján történő adómegállapítása céljából tett nyilatkozatában nyilatkozhat, hogy az említett § (3) bekezdésének rendelkezését nem kívánja alkalmazni. Az a magánszemély, akinek az említett § (3) bekezdése szerinti áthúzódó végkielégítés alapján a 2005. évre vonatkozóan adókötelezettsége áll fenn, az adóhatóság adatszolgáltatás alapján történő adómegállapítására vonatkozó nyilatkozatot nem tehet.
178/A. §11 Az Szja tv. 11. §-a (2) bekezdésének e törvénnyel megállapított b) pontjában, valamint a 49. §-a (17) bekezdésének e törvénnyel megállapított b) pontjában említett egyéni vállalkozó az e pontokban foglalt rendelkezésektől eltérően a 2006. évre vonatkozó bevallási kötelezettségét az említett §-ok említett bekezdéseinek e törvénnyel megállapított a) pontjaiban meghatározott rendelkezések szerint teljesíti. (10)16 Az Szja tv. 66. §-ának az e törvénnyel megállapított (7) bekezdésének rendelkezése első ízben a 2006. évi eredmény felosztás alapján megállapított osztalékra, valamint a 2006. évi eredmény terhére fizetett osztalékelőlegre alkalmazható.
180. § (1) E törvénynek a Tao.-t módosító rendelkezéseit – a (2)–(8) bekezdésben foglaltak figyelembevételével – első ízben a 2006. évben kezdődő adóévi társasági adóalap megállapítására és a 2006. adóévi adókötelezettségre kell alkalmazni. (2) E törvénynek a Tao. 1., 3. és 6. számú mellékletét módosító rendelkezéseit a 2005. évben kezdődő adóévi társasági adóalap megállapítására és a 2005. adóévi társasági adókötelezettségre lehet első ízben alkalmazni. (3) A Tao. e törvénnyel megállapított 29/H. §-a kihirdetéskor lép hatályba, azzal, hogy a (2) bekezdésében foglaltakat a 2004. április 30-át követően kifizetett (juttatott) osztalékra lehet alkalmazni.
181/A. §22 (1) Az Eva tv. 11. § (4) bekezdésének az adóelőleg bevallására vonatkozó rendelkezésétől eltérően az adóalany a 2006. évre vonatkozó adóelőleg bevallási kötelezettségét az Eva tv. 2005. december 31-én hatályos rendelkezése szerint teljesíti. (2) Az Eva tv. 16/A. § (4) bekezdésének a szakképzési hozzájárulás bevallására vonatkozó rendelkezésétől eltérően az adóalany a 2006. évre vonatkozó szakképzési hozzájárulás bevallási kötelezettségét az Eva tv. 2005. december 31-én hatályos rendelkezése szerint teljesíti. (3) Az Eva tv. 22. § (8) bekezdésének a járulék és az egészségügyi hozzájárulás bevallására vonatkozó rendelkezésétől eltérően az egyszerűsített vállalkozói adó szabályai szerint adózó biztosított egyéni vállalkozó a 2006. évre vonatkozó társadalombiztosítási járulékot, egészségbiztosítási járulékot, nyugdíjjárulékot, egészségügyi hozzájárulást és a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény (a továbbiakban: Flt.) 46/B. § (2) bekezdése szerinti vállalkozói járulékot az Art. 31. § (2) bekezdése szerinti adattartalommal, havi bontásban 2007. január 31-ig vallja be.
184. § (1) A Rega-tv.-nek e törvénnyel megállapított rendelkezéseit a hatálybalépést követően induló adóigazgatási eljárások esetén kell alkalmazni.
187. § (1) Amennyiben 2005. december 31-én a Jöt. e törvénnyel megállapított 50. § (5) bekezdése szerinti üzemanyagadalékot (e § tekintetében a továbbiakban: üzemanyagadalék) értékesítő vagy gazdasági tevékenysége keretében felhasználó személy (kivéve a felhasználói engedélyes) készletében olyan üzemanyagadalék van, amely után az adó még nem került megfizetésre, a személy 2006. január 1. napjával köteles a készletében lévő adózatlan üzemanyagadalék leltározással alátámasztott mennyiségét a Jöt. szerinti mértékegységben, felhasználási célok szerint [Jöt. 52. § (1) bekezdés a)–d) pont] megbontva megállapítani. (2) Az (1) bekezdés szerinti személy köteles az adó kivetését a leltározásról felvett jegyzőkönyv megküldésével a vámhatóságtól legkésőbb 2006. január 15-éig kérni. Az az üzemanyagadalék, amelyre az adó kivetését – e bekezdés szerint – kérték, nem tekinthető a 114. § (2) bekezdés g) pontban meghatározott adózás alól elvont terméknek. (3) 2006. január 1-jét követően adózatlan üzemanyagadalék felhasználását, kínálását, értékesítését – kivéve a felhasználói engedélyest – kizárólag az (1)–(2) bekezdés szerint eljáró személy végezheti a készlet kifogyásáig, egyébként a készletet a vámhatóság lefoglalja és elkobozza, kivéve, ha a személy a (2) bekezdés szerinti kötelezettség késedelmes teljesítését annak igazolásával menti ki, hogy úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható.
188. § (1) Az az áfa-törvény szerinti adó fizetésére kötelezett adóalany, aki (amely) a Jöt. 3. § (2) bekezdése b)–c) és e)–f) pontjainak hatálya alá tartozó, e törvény 14. számú mellékletében megjelölt terméket 2006. január 1-je előtt továbbértékesítési céllal jövedéki adóval növelt áron szerezte be, illetve a jövedéki termék belföldi előállítója, illetve importálója a jövedéki termékét nem adóraktárban készletezi, és azokat e törvény hatálybalépésétől kezdődően értékesíti, köteles a 2005. december 31. napját követő első adó-megállapítási időszakot tartalmazó adóbevallásában a fizetendő adót a (2) bekezdésben meghatározott összeggel növelni. (2) A fizetendő adót növelő összeg annak a szorzatnak az eredménye, melynek
a) egyik tényezője a terméknek a 2006. január 1-jei fordulónappal leltározással alátámasztott nyitókészlete a termék Jöt. szerinti mértékegységében; b) másik tényezője a termékre az e törvény 14. számú mellékletével előírt, a 2006. január 1. napján hatályos Jöt. szerint érvényes jövedékiadó-tétel, illetve a 2005. december 31. napján hatályos Jöt. szerint érvényes jövedékiadó-tétel különbözeteként meghatározott összeg.
189. § (1) A szőlőbor előállítására, palackozására (kiszerelésére), valamint a kizárólag a szőlőbor tárolására, raktározására kiadott, az e törvény hatálybalépését megelőző napon érvényes, a Jöt. 84. §-a szerinti boradóraktári engedélyek e törvény hatálybalépésétől a Jöt. 82. §-a szerinti egyszerűsített adóraktári engedélynek minősülnek, és az előbbiek szerinti boradóraktári engedéllyel rendelkezőkre a továbbiakban az egyszerűsített adóraktár engedélyesekre vonatkozó rendelkezések érvényesek. (2) A szőlőbor előállítására, palackozására (kiszerelésére), tárolására, raktározására 2005. december 1-jén érvényes egyszerűsített adóraktári engedéllyel rendelkezők – a Jöt. 83. §-a (5) és (7) bekezdésének rendelkezésétől eltérően – a Jöt. 83. §-ának (5) bekezdése szerinti elszámolást a 2005. augusztus 1-jétől 2005. december 31-e közötti időszakra vonatkozóan készítik el és 2006. január 15-éig nyújtják be, továbbá a 2004. december 1-jétől 2005. december 31-e közötti időszakra adnak 2006. január 15-éig adóbevallást és fizetik meg a jövedéki adót. A 2006. évben esedékes első tárgyidőszaki elszámolást a Jöt. 83. § (4) bekezdésében foglaltaktól eltérően a 2006. január 1-jétől 2006. július 31. közötti időszakra vonatkozóan kell benyújtani. (3) E § (1) bekezdése szerinti, kizárólag szőlőbor tárolását, raktározását végző adóraktár engedélyeseknek legkésőbb 2006. január 31-éig kell a pincekönyvüket hitelesíttetniük, és ezen időpontig a pincekönyv helyett a termékmérleget kell vezetniük. (3) Az adózónak az e törvény hatálybalépését követően az azt megelőző időszakra teljesítendő adómegállapítási, bevallási, adófizetési, adóelőleg-fizetési, bizonylat-kiállítási, adatszolgáltatási és adólevonási kötelezettségét a 2005. december 31. napján hatályos szabályok szerint kell teljesítenie.
(5) E törvény Art.-t módosító rendelkezéseit kell alkalmazni a hatálybalépésekor jogerősen el nem bírált ügyekben, továbbá a hatálybalépést követően az azt megelőző időszakra teljesítendő, illetve esedékessé vált kötelezettségekre azzal, hogy ha a jogszabálysértés elkövetésének időpontjában hatályos rendelkezések az adózóra összességében kevésbé terhes bírság-, pótlékfeltételeket határoztak meg, a kötelezettségre legfeljebb az elkövetéskor hatályos törvényben meghatározott legmagasabb mérték alkalmazható. (7) E törvénynek az Art. 164. § (6) bekezdését módosító rendelkezését az e törvény hatálybalépése napját követően esedékessé vált adótartozás végrehajtásához való jog elévülésére kell alkalmazni. (4) A Tbj. 34. §-a (3) bekezdésének e törvény kihirdetését követő 8. napjáig hatályos rendelkezése alapján megkötött megállapodások a törvény kihirdetését követő 6. hónap első napjával megszűnnek. A Tbj. 34. §-a (3) bekezdésének hatályon kívül helyezése nem érinti a folyamatban lévő ellátásokat. (5) Az e törvénnyel megállapított járulékokat a törvény hatálybalépését követő időszakra juttatott (megszerzett) jövedelmek után kell megfizetni. A 2005. évre benyújtott járulékbevallásokra a 2005. december 31-éig hatályos rendelkezéseket kell alkalmazni. A magán-nyugdíjpénztári tagdíj bevallásával kapcsolatos, 2006. január 1. napját megelőző időtartamra vonatkozó pótbevallást, önellenőrzést a 2006. január 1-je előtt rendszeresített nyomtatványokon vagy adatszerkezetben kell teljesíteni. Amennyiben a foglalkoztató az adott magánnyugdíjpénztárhoz 10 főnél kevesebb pénztártag után kötelezett bevallásra, 2006-ban lehetősége van a tagdíjbevallás (önellenőrzés) PSZÁF által közzétett, erre a célra rendszeresített nyomtatványon történő teljesítésére.
(6) Az e törvénnyel megállapított százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás-fizetési kötelezettség a magánszemélyt a 2006. január 1-jétől kezdődő időszakra juttatott, megszerzett jövedelmek után terheli. A vállalkozói osztalékalap után a százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulást a 2005. évre vonatkozóan megállapított vállalkozói osztalékalapra, a társas vállalkozás által a 2005-ben kezdődő üzleti évről szóló beszámoló mérlegében vagy egyszerűsített mérlegében – az említett vagy bármely korábbi évre jóváhagyott osztalék, részesedés alapján – a kötelezettségek között kimutatott összegből a tagja (részvényese, alapítója), tulajdonosa részére 2006. december 31-éig kifizetett osztalék után – ideértve a külföldi állam joga szerint osztaléknak minősülő jövedelmet is – nem kell megfizetni.
(7) A társadalombiztosítás pénzügyi alapjait megillető járulékok 2006. január 1-jét megelőző bevallási időszakra vonatkozó bevallására az e törvény hatálybalépéséig hatályos rendelkezéseket kell alkalmazni. A 2006. októberére esedékes tételes egészségügyi hozzájárulás megállapítására, megfizetésére és bevallására a 2006. november 1-jéig hatályos rendelkezéseket kell alkalmazni.
(8) Az állami adóhatóság a 2004. évi adatok alapján kifizetőnek, munkáltatónak minősülő adózók adószámát, továbbá az Art. 16. §-a (3) bekezdésének a), b), e) és h) pontjaiban foglalt adatait – külön megállapodásban foglalt módon – átadja az OEP részére. Az adatok átadására a Tbj. 41. §-ának (3) bekezdésében meghatározott adatszolgáltatás fogadásához szükséges nyilvántartás létrehozása érdekében kerül sor. (2) Az (1) bekezdésben foglalt rendelkezést visszamenőlegesen 2005. szeptember 1-jétől kell alkalmazni.
208. § Az e törvénnyel megállapított Mpt. 3. §-ának rendelkezéseit a hatálybalépését követően létesített jogviszonyok esetén kell alkalmazni.
Az Európai Unió jogának való megfelelés
211. § E törvény 157. §-a a következő uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja: a Tanács 1998. június 29-én kelt 98/49/EK irányelve a Közösségen belül mozgó munkavállalók és önálló vállalkozók kiegészítő nyugdíjra való jogosultságának védelméről.
212. § A Kt. e törvénnyel megállapított rendelkezéseit a hatálybalépést követően elfogadott árunyilatkozatok esetén kell először alkalmazni.
1–13. számú melléklet a 2005. évi CXIX. törvényhez42
14. számú melléklet a 2005. évi CXIX. törvényhez
Az e törvény 188. §-a szerint a fizetendő általános forgalmi adót növelő összeg:
Sorszám |
A termék megnevezése |
Fizetendő adó
összege |
1. |
A Jöt. 63. § (1) bekezdése szerinti alkoholtermékek |
28 600 Ft/hl tiszta szesz |
2. |
A Jöt. 75. §-a szerinti sör |
85 Ft/Balling-fok/hl |
3. |
A Jöt. 88. §-a szerinti pezsgő |
2 280 Ft/hl |
4. |
A Jöt. 92. §-a szerinti köztes alkoholtermék |
4 380 Ft/hl |
15–18. számú melléklet a 2005. évi CXIX. törvényhez43