• Tartalom

152/2005. (VIII. 2.) Korm. rendelet

152/2005. (VIII. 2.) Korm. rendelet

az Útravaló Ösztöndíjprogramról

2023.07.01.

1. § (1)1 Az Útravaló Ösztöndíjprogram (a továbbiakban: Ösztöndíjprogram) célja, hogy – a (2) bekezdés a)–d) pontjában meghatározott esetekben – esélyt teremtsen a hátrányos helyzetben levő tanulók és hallgatók tanulmányi sikerességéhez, illetve – a (2) bekezdés e) pontjában meghatározott esetben – támogassa a természettudományos érdeklődésű tanulók tehetséggondozását.

(2)2 Az Ösztöndíjprogram a következő alprogramokból áll:

a)3 Út a középiskolába ösztöndíj program, amelynek célja a résztvevő tanulók felkészítése gimnáziumban, technikumban vagy szakgimnáziumban való továbbtanulásra,

b)4 Út az érettségihez ösztöndíj program, amelynek célja a résztvevő tanulók támogatása a gimnázium, a technikum, a szakgimnázium vagy a szakképző iskola sikeres befejezése céljából,

c)5 Út a szakmához ösztöndíj program, amelynek célja a résztvevő szakképző intézményi, szakiskolai, készségfejlesztő iskolai tanulók sikeres tanulmányainak elősegítése, tanulási nehézségeinek leküzdése,

d)6 Út a diplomához ösztöndíj- és önköltség-támogatási program, amelynek célja a résztvevő hallgatók támogatása annak érdekében, hogy felsőfokú végzettséget szerezhessenek [az a)–d) pont a továbbiakban együtt: esélyteremtő ösztöndíjak]; valamint

e) Út a tudományhoz alprogram, amelynek célja a természettudományok, a műszaki tudományok és a matematika területe iránt kiemelt érdeklődést mutató tanulók tehetséggondozása.

(3)7 Az Ösztöndíjprogram 1. § (2) bekezdés a)–c) és e) pontjai szerinti alprogramok céljának megvalósulását a tanulók köznevelési intézményei, illetve szakképző intézményei és mentorok segítik.

(4)8 Az Út a diplomához ösztöndíj- és önköltség-támogatási programra az 1. § (1) és (2) bekezdését, a 2. §-t, a 6. § (2a) bekezdését, a 9. § (7) bekezdését, valamint a 11/A. §-t kell alkalmazni.

2. § (1)9 Az Ösztöndíjprogram működtetése lebonyolító szerv bevonásával történik.

(2)10

(3)11 Az Ösztöndíjprogram pályázatai évente többször is meghirdethetőek. Az Út a tudományhoz alprogramra vonatkozó pályázati kiírást az esélyteremtő ösztöndíjakra vonatkozó pályázati kiírás megjelentetésétől eltérő időpontban kell meghirdetni.

(4)12

(4a)13

(5)14

3. § (1)15 Az 1. § (2) bekezdés a)–c) pontja szerinti esélyteremtő ösztöndíj esetében olyan, tanulói jogviszonyban álló magyar állampolgár vagy külföldi állampolgár pályázhat, aki halmozottan hátrányos helyzetű, védelembe vett, családba fogadott, ideiglenes hatállyal elhelyezett, utógondozásban részesül vagy hátrányos helyzetű, és a pályázat időszakának tanévében

a) az Út a középiskolába ösztöndíj esetén az általános iskola 7–8. évfolyamán,

b) az Út az érettségihez ösztöndíj esetében gimnáziumban, technikumban vagy szakgimnáziumban,

c)16 az Út a szakmához ösztöndíj esetében szakképző intézményben, szakiskolában vagy készségfejlesztő iskolában

nappali rendszerű iskolai oktatás keretében tanul.

(2)17

(3)18 Az Út a tudományhoz alprogramban – a 4. § (6) bekezdésében meghatározott kutatócsoport tanuló tagjaként – az a magyar állampolgár vagy külföldi állampolgár vehet részt, aki a Magyarország területén működő gimnáziummal, technikummal vagy szakgimnáziummal tanulói jogviszonyban vagy – kollégium pályázó esetén – kollégiummal kollégiumi tagsági vagy externátusi jogviszonyban áll, és aki a pályázati időszakban gimnázium, technikum vagy szakgimnázium legalább 10. évfolyamán tanul.

(4)19 E § alkalmazásában külföldi állampolgár az a magyar állampolgársággal nem rendelkező személy, aki érdekében az (1) bekezdésben és a 6. § (1) bekezdés a) pontjában, meghatározott intézkedéseket a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény alapján Magyarországon tették, illetve aki az ott meghatározott ellátásokban a magyar jogszabályok szerint részesül. A (3) bekezdés alkalmazásában külföldi állampolgár a letelepedett vagy bevándorolt jogállású személy, a magyar hatóságok által menekültként elismert személy, valamint a külön törvény alapján a szabad mozgás és a három hónapot meghaladó tartózkodás jogával rendelkező személy.

(5)20 Az 1. § (2) bekezdés a) és b) pontja szerinti, az Út a középiskolába és az Út az érettségihez ösztöndíjak esetében mentorként pályázhat

a) az a tanárképzésben vagy tanítói képzésben szakképzettséget szerzett személy, szociálpedagógus, gyógypedagógus, fejlesztő pedagógus, aki

aa) azzal a köznevelési intézménnyel vagy szakképző intézménnyel, amellyel a pályázó tanuló tanulói jogviszonya fennáll, pedagógus vagy oktató munkakörben foglalkoztatási jogviszonyban áll, vagy

ab) a mentorálandó tanuló lakóhelye, tartózkodási helye szerinti településen él, vagy

b) a pedagógusképzést folytató felsőoktatási intézmény olyan hallgatója, aki az a) pont szerinti végzettségeket adó képzésekben az utolsó két félév valamelyikének teljesítését a pályázati időszakba tartozó félévben kezdi meg.

(5a)21 Az 1. § (2) bekezdés c) pontja szerinti, az Út a szakmához ösztöndíj esetében mentorként pályázhat

a) az a tanárképzésben vagy tanítói képzésben szakképzettséget szerzett személy vagy szakoktató vagy szociálpedagógus, gyógypedagógus, fejlesztő pedagógus, aki

aa) azzal a köznevelési intézménnyel vagy szakképző intézménnyel, amellyel a pályázó tanuló tanulói jogviszonya fennáll, pedagógus vagy oktató munkakörben foglalkoztatási jogviszonyban áll, vagy

ab) a mentorálandó tanuló lakóhelye, tartózkodási helye szerinti településen él, vagy

b) a pedagógusképzést folytató felsőoktatási intézmény olyan hallgatója, aki az a) pont szerinti végzettségeket adó képzésben az utolsó két félév valamelyikének teljesítését a pályázat meghirdetését követő félévben kezdi meg.

(6)22 Az Út a tudományhoz alprogramban mentorként a pályázatot benyújtó köznevelési intézményben pedagógus vagy szakképző intézményben oktató munkakörben foglalkoztatott személy vehet részt.

(7)23

4. §24 (1)25 Az 1. § (2) bekezdés a)–c) pontjai szerinti esélyteremtő ösztöndíjakra a tanuló és a mentor közösen pályázhatnak.

(2)26 Az 1. § (2) bekezdés a)–c) pontja szerinti esélyteremtő ösztöndíj esetében a pályázatokat annak a köznevelési intézménynek, illetve szakképző intézménynek kell összegyűjtenie, amellyel a pályázó tanulói jogviszonyban áll. Tagintézménynek a székhelyen működő köznevelési intézményhez, illetve szakképző intézményhez, a szakképzési centrum részeként működő szakképző intézménynek a szakképzési centrumhoz kell továbbítania a pályázatot. A köznevelési intézménynek, illetve szakképző intézménynek az általa összegyűjtött pályázatokat alprogramonként egy-egy összesített pályázat formájában, nem önállóan gazdálkodó köznevelési intézmény, illetve szakképző intézmény esetében a gazdasági vezető ellenjegyzésével kell a pályázati kiírásban meghatározott határidőig továbbítania a lebonyolító szervhez. A határidőn túl benyújtott vagy továbbított pályázatokat a lebonyolító szerv további bírálat nélkül elutasítja.

(3)27

(4)28

(4a)29

(4b)30 Az Út a tudományhoz alprogramban az a köznevelési intézmény, illetve szakképző intézmény pályázhat, amely a kutatási program megvalósításában együttműködik kutatással foglalkozó szervezetekkel, így különösen kutatóintézetekkel, felsőoktatási intézményekkel, kutatást végző országos szakmai intézetekkel.

(5)31

(6)32 A kutatócsoport tagjai egy mentor és legalább kettő, de legfeljebb öt – a pályázó köznevelési intézménnyel, illetve szakképző intézménnyel tanulói, illetve kollégiumi tagsági vagy externátusi jogviszonyban álló – tanuló.

(7)33 Az Út a tudományhoz alprogramban a köznevelési intézmény, illetve szakképző intézmény pályázatában igényelheti, hogy ösztöndíjban részesülhessen a kutatócsoportban részt vevő tanuló és mentor;. A mentor kizárólag abban az esetben részesülhet ösztöndíjban, ha a kutatócsoportban részt vevő valamennyi tanuló ösztöndíjban részesül. Az igényelt ösztöndíjak kutatócsoporton belüli együttes összege nem haladhatja meg a megítélt támogatásnak a pályázati kiírásban meghatározott százalékát.

(8)34

5. § (1)35 Egyazon tanévben egy személy összesen legfeljebb öt tanuló tekintetében vállalhat mentori szerepet a teljes Ösztöndíjprogramban. Az esélyteremtő ösztöndíjak esetében a mentorként pályázó személy egyazon tanévben a fenti számot meghaladó számú, de legfeljebb nyolc tanuló mentorálását vállalhatja, ha az általa mentorálandó valamennyi pályázó tanuló köznevelési intézménye, illetve szakképző intézménye a településen az egyetlen köznevelési intézmény, illetve a szakképző intézmény, és a köznevelési intézményben, illetve a szakképző intézményben a hátrányos helyzetű tanulók aránya eléri a 80%-ot. Az a személy, aki az Út a tudományhoz alprogramban mentorként vesz részt, az esélyteremtő alprogramokban mentori tevékenységet nem láthat el. Egyazon tanévben egy személy mentorként egy kutatócsoportban vehet részt.

(2)–(4)36

6. § (1)37 Az 1. § (2) bekezdés a)–c) pontjai szerinti esélyteremtő ösztöndíjak esetében a pályázatok elbírálásakor előnyben részesül az a tanuló, aki az alábbi feltételek közül az itt meghatározott sorrendben előbb álló feltételnek megfelel:

a) a pályázó halmozottan hátrányos helyzetű, védelembe vett, ideiglenes hatállyal elhelyezett, vagy utógondozásban részesül;

b) a pályázó kedvezményezett településen vagy kedvezményezett járásban él;

c)38 a pályázó tanulmányi átlageredménye – a pályázat benyújtásának időpontjában már lezárt utolsó tanévben – a többi pályázóhoz viszonyítva magasabb;

d) a pályázóval egy háztartásban élők száma a többi pályázóhoz viszonyítva magasabb.

e)39 továbbfutó pályázó.

(2)40 Az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feltételeket a pályázatok elbírálásánál azonos súllyal kell figyelembe venni.

(2a)41 Az esélyteremtő ösztöndíjak valamennyi alprogramjába az újonnan belépő ösztöndíjas tanulók/hallgatók legalább felének roma származásúnak kell lennie. Ha e követelmény a pályázati kiírásokban foglalt feltételeknek megfelelő pályázatok csekély száma miatt nem teljesíthető, a fennmaradó keret terhére nem roma származású pályázók is részesülhetnek támogatásban.

(3)42 Az Út a tudományhoz alprogramban a pályázatok elbírálásakor előnyben részesülnek azok a kutatócsoportok:

a) amelyek összehangolt csoportmunkára építenek, és amelyekben minden résztvevőnek megvan a maga jól körülhatárolt feladatköre;

b) amelyek tevékenységének már van olyan előzménye, amelyben a csoport vagy a csoporttagok valamelyike részt vett;

c) amelyek tevékenységének már van sikeres előzménye (különösen hazai vagy nemzetközi versenyen elért helyezés, publikáció);

d) amelyek valamely hazai vagy nemzetközi versenyen is indulni kívánnak a támogatott program eredményeivel, és ezt igazolni tudják (különösen versenyre való jelentkezés visszaigazolásával);

e) amelyek idegen nyelvű szakirodalom feldolgozásával valósítják meg a kutatásukat;

f)43 amelyek kutatási eredményei a gazdasági életben, környezet- és természetvédelemben, illetve az oktatásban alkalmazhatóak;

g) amelyek tevékenysége elősegíti, hogy a részt vevő diákok a természet-, a műszaki tudományok és a matematika területén folytassák tanulmányaikat a felsőoktatásban;

h)44 amelyek tevékenysége hozzájárul ahhoz, hogy a kutatócsoportban részt vevő tanulók műszaki kompetenciái fejlődjenek, illetve a kutatási téma feldolgozása során a részt vevő tanulók műszaki kompetenciáinak gyakorlatorientált fejlesztése valósul meg,

(4)45 Az Út a tudományhoz alprogramban a pályázatok elbírálásakor előnyben részesülnek azok a kutatócsoportok, amelyek a (3) bekezdésben foglalt feltételek közül egyidejűleg többnek is megfelelnek.

(5)–(6)46

(6a)47

(7)48

(8)49

6/A. §50 (1) Az 1. § (2) bekezdés a)–c) pontjai szerinti esélyteremtő ösztöndíjak esetében a tanuló kötelessége, hogy

a) együttműködjön a mentorral,

b) részt vegyen az egyéni fejlesztési terv elkészítésében,

c) részt vegyen a rendszeres értékelésen,

d) tanulmányi eredményét megtartsa vagy javítsa.

(2) Az 1. § (2) bekezdés a)–c) pontjai szerinti esélyteremtő ösztöndíjak esetében a tanuló joga, hogy

a) a mentor munkáját érintő észrevételeket és javaslatokat fogalmazzon meg,

b) mentorváltást kezdeményezzen,

c) ösztöndíjat kapjon.

7. § (1)51 Az 1. § (2) bekezdés a)–c) pontjai szerinti esélyteremtő ösztöndíjak esetében a mentor feladata, hogy segítse a tanulót a tanulásban és a pályaválasztásban. A mentor kötelessége, hogy

a) egyéni fejlesztési tervet készítsen és legalább háromhavonta értékelje a tanuló haladását, fejlődését, illetve az ezeket hátráltató okokat,

b) rendszeresen és személyesen kapcsolatot tartson az általa mentorált tanulóval, ezen belül legalább heti 2 órában foglalkozzon a mentorált tanuló felkészítésével,

c) rendszeresen személyesen kapcsolatot tartson az osztályfőnökkel, illetve szükség esetén a szaktanárokkal,

d) családlátogatáson vegyen részt,

e) részt vegyen azokon a rendezvényeken és képzéseken, amelyeket az Ösztöndíjprogram sikeres lebonyolítása érdekében szerveznek,

f) egyéni előrehaladási naplót vezessen.

(2)52 Az Út a tudományhoz alprogramban a mentor feladata a tehetséggondozás. A mentor a pályázati űrlap aláírásával vállalja, hogy a kutatási program támogatása esetén összehangolja és irányítja a kutatócsoport munkáját. Ennek keretében szükség esetén kapcsolatot tart a kutatócsoportban részt vevő tanulók osztályfőnökével, illetve az iskolai szaktanárokkal, rendszeresen elemzi a kutatócsoportban részt vevő tanulókkal együtt a kutatási program teljesülését.

(3)53 A mentor az (1) és (2) bekezdésben meghatározott feladatait a munkaköri feladatain felül látja el.

8. §54

9. §55 (1)56 Az 1. § (2) bekezdés a)–c) pontjai szerinti esélyteremtő ösztöndíjak esetében

a) a tanuló ösztöndíjban és – nem pénzügyi – mentori támogatásban;

b) a mentor ösztöndíjban

részesül [az a) és b) pontok a továbbiakban együtt: ösztöndíjasok].

(2) A mentor ösztöndíjának a pályázati kiírásban meghatározott részére – a (3) bekezdésben foglaltakat kivéve – akkor válik jogosulttá, ha az általa mentorált tanuló előző év végi tanulmányi átlagát a pályázati kiírásban meghatározott mértéket meghaladóan nem rontotta és

a) az Út a középiskolába ösztöndíj esetében az általa mentorált

aa) 7. évfolyamos tanuló felsőbb évfolyamba lép, vagy

ab)57 8. évfolyamos tanuló középfokú iskolába felvételt nyert,

b) az Út az érettségihez ösztöndíj esetében a mentorált tanuló

ba) felsőbb évfolyamba lép, vagy

bb) amennyiben az utolsó évfolyamos tanuló sikeres érettségi vizsgát tett,

c) az Út a szakmához ösztöndíj esetében a mentorált tanuló

ca) felsőbb évfolyamba lép, vagy

cb) sikeres szakmai vizsgát tett.

(3) A mentor az ösztöndíjának a (2) bekezdésben meghatározott részére nem válik jogosulttá, ha az általa mentorált tanuló javítóvizsgát vagy sikertelen osztályozó vizsgát tesz.

(4)58 Intézményváltás esetén a tanuló ösztöndíjas jogviszonya akkor marad fenn, ha az intézményváltástól számított harminc napon belül megnevezi a lebonyolító szervnek azt a köznevelési intézményt, illetve szakképző intézményt, amellyel tanulói jogviszonyt létesített, és az új köznevelési intézmény, illetve szakképző intézmény, állami fenntartású intézmény esetében a tankerületi központ nyilatkozik arról, hogy vállalja az e rendeletben meghatározott feladatok ellátását. Annak a köznevelési intézménynek, illetve szakképző intézménynek, amellyel a tanuló korábban tanulói jogviszonyban állt, írásban tájékoztatnia kell a tanulót az ösztöndíjas jogviszony fennmaradásának feltételeiről. A figyelmeztetés megtörténtét nyilatkozatban kell rögzíteni.

(5)59 Ha a korábban esélyteremtő ösztöndíjban részesült tanuló és mentora a soron következő tanévben együtt és ugyanabban az alprogramban folytatni kívánja az ösztöndíjas jogviszonyt, új pályázatot nem kell benyújtani, és a tanuló továbbfutó pályázónak tekintendő. A tanuló és a mentor az ösztöndíjas jogviszony fenntartására vonatkozó szándékukat írásban jelzik a köznevelési intézmény, illetve szakképző intézmény felé, és egyidejűleg nyilatkoznak arról is, hogy a korábbi pályázatban hivatkozott – az ösztöndíjas jogviszony alapjául szolgáló – feltételek a jogviszony létrejöttekor hatályos vagy a nyilatkozat megtételekor hatályos szabályozás alapján továbbra is fennállnak. Ha a korábban esélyteremtő ösztöndíjban részesült tanuló és mentora más alprogramban kíván részt venni, új pályázatot kell benyújtani.

(6)60 Ha a tanuló vagy a mentor tekintetében az ösztöndíjra való jogosultság valamely feltétele – a 3. § (1) bekezdésében meghatározott, a szociális rászorultságot alátámasztó feltételek kivételével – megszűnik, az ösztöndíjassal szerződő fél (köznevelési intézmény, illetve szakképző intézmény, lebonyolító szerv, állami fenntartású intézmény esetében a fenntartó) a tanulóval, valamint annak mentorával megkötött ösztöndíjszerződést – több tanulót mentoráló mentor esetén az érintett tanulóra vonatkozó részben – egyoldalúan megszünteti, és erről – amennyiben nem a lebonyolító a szerződő fél – a lebonyolító szervet 8 munkanapon belül értesíti. Az ösztöndíjszerződést azon hónap utolsó napjával kell megszüntetni, amely hónapban az ösztöndíjra való jogosultság feltétele megszűnik.

(7)61 Amennyiben a szociális rászorultságot alátámasztó valamely feltétel megszűnik az ösztöndíjas jogviszony időtartama alatt, az az ösztöndíjas jogviszony fennállását nem érinti.

(8)62 Amennyiben a tanuló vagy a mentor tekintetében az ösztöndíjra való jogosultság valamely feltétele az ösztöndíjas jogviszony létrejöttét megelőzően szűnik meg – ideértve a 9. § (5) bekezdésében meghatározott, az ösztöndíjas jogviszony folytatására vonatkozó rendelkezéseket is –, az ösztöndíjasokkal szerződő fél (lebonyolító szerv, vagy a köznevelési intézmény, illetve szakképző intézmény, vagy a fenntartó) a tanulóval, valamint annak mentorával az ösztöndíjszerződést nem köti meg, és amennyiben az ösztöndíjasokkal szerződő fél nem a lebonyolító szerv, akkor a szerződéskötés elmaradásáról a lebonyolító szervet 8 munkanapon belül értesíti.

(9)63 A tanuló az ösztöndíjszerződés megkötését megelőzően és az ösztöndíjas jogviszony időtartama alatt az adott tanévben indokolt esetben két alkalommal mentorváltást kezdeményezhet a lebonyolító szervnél. A tanuló és törvényes képviselője írásbeli indokolt kérelméhez csatolni kell az átvevő személy mentori pályázatát. Ha a lebonyolító szerv a mentorváltást engedélyezi, kezdeményezi az ösztöndíjszerződés módosítását, illetve megkötését. Mentorváltás esetén az 5. § (1) bekezdésében meghatározott tanulói létszám nem léphető túl.

9/A. §64

10. § (1)65 Az Út a tudományhoz alprogramban:

a)66 a köznevelési intézmény, illetve szakképző intézmény támogatásban részesül a kutatási program megvalósítására;

b)67 a kutatócsoport tagjai a 4. § (7) bekezdése szerint igényelt és megítélt ösztöndíjban részesülnek.

(1a)68 Az Út a tudományhoz alprogram esetében a társadalmi felzárkózásért felelős miniszter, a köznevelésért felelős miniszter és a szakképzésért felelős miniszter egyetértésével az egyes kutatási programok szakmai tartalma és minősége alapján dönthet úgy is, hogy – az adott pályáztatási időszakban rendelkezésre álló forrásra tekintettel – a köznevelési intézmény, illetve szakképző intézmény által benyújtott kutatási programok közül csak egyes kutatási programokat támogat.

(2)69

(3)70 Az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott esetben a kutatócsoport ösztöndíjban részesülő tagjaival a kedvezményezett ösztöndíjszerződést köt, és a részére kifizetett támogatást a kutatócsoport ösztöndíjban részesülő tagja részére átutalja.

(4)71

(4a)72 Az Út a tudományhoz alprogramban támogatást nyert köznevelési intézmény, illetve szakképző intézmény képviselője köteles részt venni a lebonyolító szerv által szervezett szakmai találkozókon.

(5)73 Az Út a tudományhoz alprogramban a támogatás felhasználásáról a köznevelési intézménynek, illetve a szakképző intézménynek szakmai beszámolót és pénzügyi elszámolást kell benyújtania lebonyolító szervnek. Az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott esetben a mentornak az ösztöndíjas időszak végéig kutatási program megvalósulásáról szakmai beszámolót kell be nyújtania a kedvezményezettnek, amelyet az saját beszámolójához csatol.

(6)74

(7)75 A lebonyolító szerv helyszíni ellenőrzés keretében ellenőrzi az Út a tudományhoz alprogram pályázat szakmai és pénzügyi feltételeinek való megfelelést, továbbá segítséget nyújt a köznevelési intézmény, illetve a szakképző intézmény részére a helyes szakmai-pénzügyi gyakorlat kialakításához. A lebonyolító szerv e feladat ellátásba harmadik személyt, más szervezetet bevonhat.

11. §76

11/A. §77 (1)78 Az Út a diplomához alprogram

a) ösztöndíj-támogatási és

b) önköltség-támogatási

komponensből áll.

(2)79 Az ösztöndíj-támogatási komponens keretében pályázatot nyújthat be az a magyar és külföldi állampolgár, aki nappali, esti vagy levelező munkarendű magyar állami ösztöndíjas, magyar állami részösztöndíjas vagy önköltséges vagy közszolgálati ösztöndíjas hallgató által igénybe vehető képzésen Magyarország területén működő felsőoktatási intézményben alap-, mester- vagy osztatlan képzésben vagy felsőoktatási szakképzésben hallgatói jogviszonnyal rendelkezik, vagy a pályázat kiírásának évében jelentkezését ilyen képzésre beadta, ha az adott szintű végzettséggel még nem rendelkezik, és

a) a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Nftv.) szerint hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetűnek minősül,

b) rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben, utógondozásban vagy utógondozói ellátásban részesül, vagy

c) igazolja, hogy a pályázat benyújtását megelőző öt éven belül – legalább két féléven keresztül – részt vett valamely esélyteremtő alprogramban.

(3)80

(4)81 Önköltség-támogatási komponens keretében pályázatot nyújthat be az a magyar állampolgár, aki nappali, esti vagy levelező munkarendű magyar állami részösztöndíjas, önköltséges, Magyarország területén működő felsőoktatási intézményben alap-, mester- vagy osztatlan képzésen vagy felsőoktatási szakképzésben hallgatói jogviszonnyal rendelkezik, vagy a pályázat kiírásának évében jelentkezését ilyen képzésre beadta amennyiben az adott szintű végzettséggel még nem rendelkezik, vagy azonos szintű más képzésben nem vesz részt és az Nftv. szerint hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetűnek minősül vagy utógondozásban, utógondozói ellátásban részesül.

(5)82

(6)83 A támogatás folyósításának feltétele az Nftv. 48/C. § (2) bekezdése szerinti aktív félév igazolása minden félévben. A második félévtől kezdődően a hallgató akkor jogosult a támogatásra, ha igazolja, hogy az előző félévben felvett kreditek ötven százalékát teljesítette. A felsőoktatási intézmény képzési programja által meghatározott képzési időt meghaladóan a hallgató legfeljebb egy aktív félév támogatására jogosult.

11/B. §84

12. §85 E rendelet alkalmazásában:

1.86

2.87

3. kedvezményezett járás: a kedvezményezett járások besorolásáról szóló 290/2014. (XI. 26.) Korm. rendelet 3. mellékeltében meghatározott kedvezményezett járás,

4. kedvezményezett település: a kedvezményezett települések besorolásáról és a besorolás feltételrendszeréről szóló 105/2015. (IV. 23.) Korm. rendelet 2. mellékletében meghatározott kedvezményezett település,

5. tanárképzés: az Nftv. 102. § (1) bekezdés c) és d) pontja szerinti képzés,

6.88 továbbfutó pályázó: az Útravaló Ösztöndíjprogram keretében az előző tanévben támogatásban részesült tanuló, aki a soron következő tanévben ugyanazon alprogramban, ugyanazon mentorral kívánja folytatni ösztöndíjas jogviszonyát.

13. § (1) E rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba. E rendeletet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a hatálybalépését követően meghirdetett pályázatokra kell alkalmazni.

(2)89

(3) E rendelet 2. § (2) bekezdése 2006. január 1-jén lép hatályba.

14. §90 E rendelet a következő uniós jogi aktusoknak való részleges megfelelést szolgálja:

a) a Tanács 2003/109/EK tanácsi irányelve (2003. november 25.) a harmadik országok huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező állampolgárainak jogállásáról, 11. cikk (1) bekezdés b) pont és 21. cikk;

b) az Európai Parlament és a Tanács 2004/38/EK irányelve (2004. április 29.) az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról, valamint az 1612/68/EGK rendelet módosításáról, továbbá a 64/221/EGK, a 68/360/EGK, a 72/194/EGK, a 73/148/EGK, a 75/34/EGK, a 75/35/EGK, a 90/364/EGK, a 90/365/EGK és a 93/96/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről, 24. cikk.

1

Az 1. § (1) bekezdése a 171/2016. (VII. 1.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

2

Az 1. § (2) bekezdése a 222/2012. (VIII. 15.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

3

Az 1. (2) bekezdés a) pontja a 13/2020. (II. 7.) Korm. rendelet 25. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

4

Az 1. (2) bekezdés b) pontja a 13/2020. (II. 7.) Korm. rendelet 25. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

5

Az 1. § (2) bekezdés c) pontja a 455/2020. (X. 20.) Korm. rendelet 1. § a) pontja szerint módosított szöveg.

7

Az 1. § (3) bekezdése a 171/2016. (VII. 1.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdésével megállapított, a 13/2020. (II. 7.) Korm. rendelet 25. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

8

Az 1. § (4) bekezdése a 171/2016. (VII. 1.) Korm. rendelet 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

9

A 2. § (1) bekezdése a 207/2013. (VI. 17.) Korm. rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

10

A 2. § (2) bekezdését a 207/2013. (VI. 17.) Korm. rendelet 13. § (1) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

12

A 2. § (4) bekezdését a 207/2013. (VI. 17.) Korm. rendelet 13. § (1) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

15

A 3. § (1) bekezdése a 13/2020. (II. 7.) Korm. rendelet 24. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

16

A 3. § (1) bekezdés c) pontja a 455/2020. (X. 20.) Korm. rendelet 1. § b) pontja szerint módosított szöveg.

17

A 3. § (2) bekezdését a 222/2012. (VIII. 15.) Korm. rendelet 13. § (1) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

18

A 3. § (3) bekezdése a 13/2020. (II. 7.) Korm. rendelet 24. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

19

A 3. § (4) bekezdése a 38/2007. (III. 7.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdésével megállapított és a 207/2013. (VI. 17.) Korm. rendelet 12. § e) pontja szerint módosított szöveg.

20

A 3. § (5) bekezdése a 629/2022. (XII. 30.) Korm. rendelet 25. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

21

A 3. § (5a) bekezdését a 629/2022. (XII. 30.) Korm. rendelet 25. § (2) bekezdése iktatta be.

23

A 3. § (7) bekezdését a 207/2013. (VI. 17.) Korm. rendelet 3. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 496/2021. (VIII. 16.) Korm. rendelet 5. § a) pontja.

24

A 4. § a 155/2008. (VI. 6.) Korm. rendelet 2. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 9. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. június 9. napját követően meghirdetett pályázatokra és létrejött ösztöndíjas jogviszonyokra kell alkalmazni.

25

A 4. § (1) bekezdése a 171/2016. (VII. 1.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

26

A 4. § (2) bekezdése a 13/2020. (II. 7.) Korm. rendelet 24. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

27

A 4. § (3)–(4) bekezdését a 207/2013. (VI. 17.) Korm. rendelet 13. § (1) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

28

A 4. § (3)–(4) bekezdését a 207/2013. (VI. 17.) Korm. rendelet 13. § (1) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

31

A 4. § új (5) bekezdését a 157/2009. (VII. 29.) Korm. rendelet 3. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (5)–(7) bekezdés számozását (6)–(8) bekezdésre változtatva. Az (5) bekezdést a 207/2013. (VI. 17.) Korm. rendelet 13. § (1) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

34

A 4. § eredeti (7) bekezdésének számozását (8) bekezdésre változtatta a 157/2009. (VII. 29.) Korm. rendelet 3. § (2) bekezdése, hatályon kívül helyezte a 207/2013. (VI. 17.) Korm. rendelet 13. § (1) bekezdés b) pontja.

36

Az 5. § (2)–(4) bekezdését a 207/2013. (VI. 17.) Korm. rendelet 13. § (1) bekezdés c) pontja hatályon kívül helyezte.

37

A 6. § (1) bekezdése a 171/2016. (VII. 1.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

38

A 6. § (1) bekezdés c) pontja a 496/2021. (VIII. 16.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

39

A 6. § (1) bekezdés e) pontját a 496/2021. (VIII. 16.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be.

40

A 6. § (2) bekezdése a 207/2013. (VI. 17.) Korm. rendelet 12. § g) pontja szerint módosított szöveg.

41

A 6. § (2a) bekezdését a 143/2011. (VII. 21.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 171/2016. (VII. 1.) Korm. rendelet 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

42

A 6. § (3) bekezdésének bevezető szövegrésze a 155/2008. (VI. 6.) Korm. rendelet 9. § (2) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.

43

A 6. § (3) bekezdés f) pontja a 207/2013. (VI. 17.) Korm. rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

44

A 6. § (3) bekezdés h) pontja a 143/2011. (VII. 21.) Korm. rendelet 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 15. § (1) bekezdése alapján a 2011. július 24-ét követően meghirdetett pályázatokra és az azt követően létrejött ösztöndíjas jogviszonyokra kell alkalmazni.

45

A 6. § (4) bekezdése a 155/2008. (VI. 6.) Korm. rendelet 9. § (2) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.

46

A 6. § (5)–(6) bekezdését a 207/2013. (VI. 17.) Korm. rendelet 13. § (1) bekezdés d) pontja hatályon kívül helyezte.

50

A 6/A. §-t a 207/2013. (VI. 17.) Korm. rendelet 6. §-a iktatta be, szövege a 171/2016. (VII. 1.) Korm. rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

51

A 7. § (1) bekezdése a 171/2016. (VII. 1.) Korm. rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

52

A 7. § (2) bekezdése a 155/2008. (VI. 6.) Korm. rendelet 9. § (2) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.

54

A 8. §-t a 171/2016. (VII. 1.) Korm. rendelet 11. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

55

A 9. § az 58/2014. (III. 4.) Korm. rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

56

A 9. § (1) bekezdése a 171/2016. (VII. 1.) Korm. rendelet 7. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

57

A 9. § (2) bekezdés a) pont ab) alpontja a 171/2016. (VII. 1.) Korm. rendelet 10. §-a szerint módosított szöveg.

60

A 9. § (6) bekezdése a 171/2016. (VII. 1.) Korm. rendelet 7. § (2) bekezdésével megállapított, a 13/2020. (II. 7.) Korm. rendelet 25. § 11. pontja szerint módosított szöveg.

61

A 9. § (7) bekezdése a 171/2016. (VII. 1.) Korm. rendelet 7. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

62

A 9. § (8) bekezdése a 171/2016. (VII. 1.) Korm. rendelet 7. § (2) bekezdésével megállapított, a 13/2020. (II. 7.) Korm. rendelet 25. § 12. pontja szerint módosított szöveg.

63

A 9. § (9) bekezdése a 171/2016. (VII. 1.) Korm. rendelet 7. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

65

A 10. § (1) bekezdésének bevezető szövegrésze a 155/2008. (VI. 6.) Korm. rendelet 9. § (2) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.

66

A 10. § (1) bekezdés a) pontja a 222/2012. (VIII. 15.) Korm. rendelet 12. § b) pontja, a 13/2020. (II. 7.) Korm. rendelet 25. § 13. pontja szerint módosított szöveg.

67

A 10. § (1) bekezdésének b) pontja a 155/2008. (VI. 6.) Korm. rendelet 9. § (2) bekezdésének g) pontja, a 157/2009. (VII. 29.) Korm. rendelet 7. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító rendelet 7. § (4) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. augusztus 1. napját követően meghirdetett pályázatokra és létrejött ösztöndíjas jogviszonyokra kell alkalmazni.

68

A 10. § (1a) bekezdését a 222/2012. (VIII. 15.) Korm. rendelet 8. §-a iktatta be, szövege a 12. § b) pontja, a 13/2020. (II. 7.) Korm. rendelet 25. § 14. pontja, a 238/2022. (VI. 30.) Korm. rendelet 37. §-a szerint módosított szöveg.

69

A 10. § (2) bekezdését a 13/2020. (II. 7.) Korm. rendelet 26. § (2) bekezdés 1. pontja hatályon kívül helyezte.

71

A 10. § (4) bekezdését a 207/2013. (VI. 17.) Korm. rendelet 13. § (1) bekezdés g) pontja hatályon kívül helyezte.

74

A 10. § (6) bekezdését a 13/2020. (II. 7.) Korm. rendelet 26. § (2) bekezdés 2. pontja hatályon kívül helyezte.

78

A 11/A. § (1) bekezdése az 58/2014. (III. 4.) Korm. rendelet 3. § a) pontja szerint módosított szöveg.

79

A 11/A. § (2) bekezdése a 496/2021. (VIII. 16.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

80

A 11/A. § (3) bekezdését a 207/2013. (VI. 17.) Korm. rendelet 13. § (1) bekezdés i) pontja hatályon kívül helyezte.

81

A 11/A. § (4) bekezdése a 171/2016. (VII. 1.) Korm. rendelet 8. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

82

A 11/A. § (5) bekezdését a 207/2013. (VI. 17.) Korm. rendelet 13. § (1) bekezdés i) pontja hatályon kívül helyezte.

83

A 11/A. § (6) bekezdése a 496/2021. (VIII. 16.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

85

A 12. § a 171/2016. (VII. 1.) Korm. rendelet 9. §-ával megállapított szöveg.

86

A 12. § 1. pontját a 496/2021. (VIII. 16.) Korm. rendelet 5. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

87

A 12. § 2. pontját a 13/2020. (II. 7.) Korm. rendelet 26. § (2) bekezdés 3. pontja hatályon kívül helyezte.

88

A 12. § 6. pontját a 13/2020. (II. 7.) Korm. rendelet 26. § (2) bekezdés 4. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 496/2021. (VIII. 16.) Korm. rendelet 3. §-a iktatta be.

89

A 13. § (2) bekezdését a 38/2007. (III. 7.) Korm. rendelet 7. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére