• Tartalom

24/2005. (IV. 21.) GKM rendelet

24/2005. (IV. 21.) GKM rendelet

a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól

2023.08.24.

A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. §-a (3) bekezdése b) pontjának 18. alpontjában kapott felhatalmazás alapján a következőket rendelem el:

I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

A rendelet alkalmazási köre

1. §1 E rendelet alkalmazási köre kiterjed

a) a közúti járművezetők képzésére és vizsgáztatására,

b) a közúti járművezetői szakoktató, továbbá a képző szerv szakmai irányítását ellátó iskolavezető képzésére, továbbképzésére és vizsgáztatására,

c) a közúti járművezetői vizsgabiztos képzésére, továbbképzésére és vizsgáztatására,

d) a b) és c) pontban nem említett, egyéb közúti közlekedési szakemberek képzésére, továbbképzésére és vizsgáztatására.

Értelmező rendelkezések

2. §2 (1) A rendelet alkalmazásában:

1.3 alapismeretek: az elméleti tantárgyak összessége,

2. alapoktatás: a vezetési gyakorlat tantárgy oktatásának azon része, amely a jármű technikai kezelésének, a manőverezési feladatoknak, valamint a jármű biztonsági ellenőrzésének oktatására irányul,

3–4.4

5. együtt tartott tanfolyamok: különböző kategóriás tanfolyamok tanulói számára az azonos tartalmú elméleti tananyag azonos helyen és időben végzett oktatása,

6. főoktatás: a vezetési gyakorlat tantárgy oktatásának azon része, amely a forgalmi feladatok oktatására irányul,

7.5 gyakorlati vizsga: járműkezelési vagy rutinvizsga, valamint forgalmi vizsga (külön-külön is),

8.6 vizsgára bocsátás: a vizsgaközpont jóváhagyása, amely alapján a 10–11. § és a 33. § (9) bekezdése szerinti feltételeknek megfelelő vizsgázó a vizsgát megkezdheti,

9.7

10.8 elektronikus vizsgaigazolás: a vizsgaközpont által kiállított elektronikus dokumentum az adott kategóriás vezetői engedély megszerzésére irányuló, e rendeletben előírt valamennyi vizsgakövetelmény teljesítéséről,

11.9 járműkezelési vizsga: a jármű technikai kezelésének, a manőverezési feladatok végrehajtásának, valamint a jármű biztonsági ellenőrzésének számonkérése az „A”, „AM”, „A1”, „A2”, és „B1” kategóriák esetében,

12.10 jelentkezési adatlap: a bizonylati albumban előírt tartalmú, papíralapú vagy elektronikus űrlap, amely jogviszonyt hoz létre a jelentkező és a vizsgaközpont között, ha az a Bizonylati albumban meghatározott módon került kitöltésre és beküldésre,

13.11 kategória és kombinált kategória: a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló rendeletben meghatározott vezetői engedély kategóriái; e rendelet szempontjából a korábban megszerzett „A/1” kategóriát „A1” kategóriának kell tekinteni,

14. kerti traktor: a lassú járműnek külön jogszabályban meghatározott fajtája,

15–17.12

18. különleges felépítmény: a járműre állandó jelleggel felszerelt, külön jogszabályban meghatározott eszköz és berendezés,

19. névjegyzék: a közúti közlekedésről szóló törvényben meghatározott engedéllyel rendelkező szakoktatóról, iskolavezetőről és járművezetői vizsgabiztosról a közlekedési hatóság által vezetett nyilvántartás,

20.13 képző szervi adatszolgáltatás: a jelentkezési adatlaphoz kapcsolódóan a képző szerv elektronikus űrlapon keresztül, a vizsgaközpont felé történő adatszolgáltatása a tanuló képzéséhez és vizsgáztatásához szükséges adattartalommal,

21. rendkívüli esemény: minden olyan zavaró körülmény, amely a vizsgáztatás megszokott menetét megzavarja, előírásszerű lefolytatását gátolja, vagy a vizsgázó teljesítményének objektív megítélését akadályozza,

22.14 rutinvizsga: a jármű technikai kezelésének, a manőverezési feladatok végrehajtásának, valamint a jármű biztonsági ellenőrzésének számonkérése a „C1”, „C”, „D1”, „D”, „T”, „TR” kategóriák, továbbá a „BE”, „CE”, „C1E”, „DE”, „D1E” kombinált kategóriák esetében,

23.15 biztonsági ellenőrzés és üzemeltetési vizsga: a jármű biztonsági ellenőrzésének számonkérése a „C1”, „C”, „D1”, „D”, „T”, „TR” kategóriák, továbbá a „BE”, „CE”, „C1E”, „DE”, „D1E” kombinált kategóriák esetében, amelyet a közlekedési hatóság által előzetesen meghatározott tárgyi feltételeknek megfelelő helyiségben vagy az adott kategóriának megfelelő járművön kell végrehajtani,

24.16

25.17

26.18

27. tanterem: az olyan elméleti oktatás és vizsgáztatás végzésére alkalmas helyiség, amely fűthető és szellőztethető, falitáblával, a tanulók és az előadó számára elegendő – jegyzetelésre alkalmas – ülőhellyel, természetes és mesterséges világítással rendelkezik, WC és kézmosási lehetőség tartozik hozzá,

28.19

29. alapfokú iskolai végzettség: a közoktatásról szóló törvény szerinti alapfokú iskolai végzettség, vagy a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló törvény szerint azzal azonos végzettségi szintnek megfelelő külföldön szerzett iskolai végzettség,

30.20 vezetési karton: a bizonylati albumban szereplő papíralapú nyomtatvány, amely a tanuló vezetési gyakorlat tantárgyból történő oktatásának bizonylata,

31.21 elektronikus vezetési karton: a vezetési kartonnal egyenértékű, a vizsgaközpont informatikai rendszeréhez kapcsolódó, a 38. § szerint akkreditált elektronikus alkalmazás, amely a tanuló vezetési gyakorlat tantárgyból történő oktatásának bizonylata,

32.22

33.23 vizsgajegyzőkönyv: a vizsgaközpont által kiállított, nyilvántartási számmal ellátott dokumentum, amely tartalmazza a vizsgázók személyazonosító adatait (név, születési dátum),

34.24

35.25 vizsgarendező: a vizsgabiztos munkájának elősegítése céljából a vizsgaközpont által kijelölt személy,

36. zárt felépítmény: ponyvás vagy zárt kocsiszekrény,

37. tehergépkocsi és autóbuszvezetők alapképesítése és továbbképzési képesítése: a tehergépkocsival és autóbusszal végzett közúti közlekedési szolgáltatást, illetőleg közúti áru- és személyszállítást végző járművet vezető részére külön jogszabályban meghatározott képesítés,

38.26 tanterv: a közlekedésért felelős miniszter által kiadott, a képző szervképzési tevékenységét meghatározó követelményrendszert tartalmazó pedagógiai dokumentum, az oktatandó tartalom kiválasztásának, elrendezésének, egymásra épülésének, feldolgozásának koncepciója, amely az egyes képzési fajtákra és tantárgyakra bontva magában foglalja az oktatás céljait, az oktatandó ismeretanyagot és azok megszerzésének legcélravezetőbb módszereit, eszközeit,

39.27 tanrend: a tanterv figyelembevételével az iskolavezető által meghatározott, az alapismeretek tantárgyainak tantermi oktatás esetére lebontott ütemezése,

40.28

41. tanuló azonosító: a képző szerv azonosítóját, a tanfolyam képző szerv által meghatározott egyedi azonosítóját, és a tanuló tanfolyamon belüli egyedi sorszámát tartalmazó azonosító,

42. képző szerv azonosító: a közlekedési hatóság által meghatározott, a képző szervet egyértelműen azonosító szám,

43.29 foglalkozás: az egyben – legfeljebb egy óra szünetet beiktatva – tartott oktatási órák összessége,

44.30 A kézi sebességváltóval rendelkező jármű: az a jármű, amely olyan tengelykapcsoló-pedállal (illetve az „A”, az „A2” és az „A1” kategóriákban kézi váltókarral) van felszerelve, amelynek működtetése a jármű elindításakor, megállításakor és sebességváltáskor a vezetőre hárul.

45.31 Automata sebességváltóval rendelkező jármű: a 44. pontban előírt feltételeknek nem megfelelő jármű, amely tengelykapcsoló-pedállal vagy kézi váltókarral nem rendelkezik és ezeknek a működtetése a jármű elindításához nem szükséges.

46.32 Érvényes vezetői engedély, igazolvány: a közlekedési igazgatási hatóság által kiadott végleges vezetői engedély, igazolvány, annak időbeli hatálya alatt.

47.33 vizsgaközpont: a KAV Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság.

48.34 Vizsgaszabályzat: a vizsgaközpont által a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának általános szabályairól szóló kormányrendeletben meghatározott esetekben kiadott szabályzata;

49.35 Akkreditáció: az e-learning rendszerű képzésben alkalmazható zárt rendszerű távoktatási képzésmenedzsment rendszer, a digitális tananyagok, a korszerű szimulátorok vagy az elektronikus vezetési karton rendszerek meghatározott időintervallumig tartó alkalmassága,

50.36 Akkreditációs eljárás: az e-learning rendszerű képzésben alkalmazott zárt rendszerű távoktatási képzésmenedzsment rendszer, a digitális tananyagok, a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésénél és vizsgáztatásánál alkalmazott korszerű szimulátorok vagy az elektronikus vezetési karton rendszerek alkalmasságának megállapítására irányuló eljárás,

51.37 Animáció: speciális pedagógiai és didaktikai elvárásoknak megfelelő olyan mozgó képi megjelenítés, amely szemléletes formában való bemutatással segíti elő az adott tananyag megértését,

52.38 vizsgaközpont informatikai rendszer: a vizsgaközpont által működtetett, a képző szervek, a tanulók, a vizsgázók, a vizsgabiztosok és a vizsgaközpont e rendelet szerinti feladatellátását támogató informatikai keretrendszer,

53.39 névsor: a bizonylati album szerinti tanulmányi napló része, amelyen rögzítésre kerül a tanfolyam, szaktanfolyam tantermi elméleti képzésén, valamint a csoportos gyakorlati oktatáson részt vevők listája, amelyet a bizonylati album szerint papír alapon vezetni és elektronikusan jelenteni kell,

54.40 jelenléti ív: a bizonylati album szerinti tanulmányi napló része, amelyet a foglalkozás kezdetekor elektronikus lejelentés mellett a tantermi, valamint csoportos gyakorlati oktatáson részt vevők aláírnak az oktatási események rögzítése céljából,

55.41 engedély-nyilvántartás: a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló törvény szerinti engedély-nyilvántartás,

56.42 összerendelési nyilvántartás: a személyazonosító jel helyébe lépő azonosítási módokról és az azonosító kódok használatáról szóló törvény szerinti összerendelési nyilvántartás.

(2) E rendeletben az (1) bekezdésben nem meghatározott fogalmak értelmezésekor a közúti közlekedésről szóló törvényben, és a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának általános szabályairól szóló kormányrendeletben foglalt értelmező rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni.

II. Fejezet

A KÖZÚTI JÁRMŰVEZETŐK KÉPZÉSE

A képzés engedélyezése

3. §43 (1)44 Képzés a közlekedési hatóság képzési engedélye (a továbbiakban: engedély) alapján tartható az „A”, „B”, „C”, „D”, „AM”, „T”, „K”, „TR” kategóriákban, valamint az „A1”, „A2”, „B1”, „C1”, „D1” kategóriákban, továbbá a „BE”, „CE”, „C1E”, „DE”, „D1E” kombinált kategóriákban.

(2)45 A képzési engedély nem tagadható meg attól, aki az előírt személyi és tárgyi feltételeknek megfelel, az engedélyezési eljárásra vonatkozó igazgatási szolgáltatási díjat igazoltan megfizette, és a vizsgaközpont által vizsgaszabályzatban meghatározott, írásos tájékoztatót és a vállalkozási feltételeit a közlekedési hatóságnak bemutatta. A képző szervnek a jogszabályi változások miatt szükséges módosításokat a vállalkozási feltételeken és az írásos tájékoztatón – ha jogszabály másként nem rendelkezik – a jogszabály hatálybalépését követő 30 napon belül át kell vezetnie.

(3) A képzési engedély tartalmazza:

a)46 azokat a vezetői engedély kategóriákat, kombinált kategóriát, amelyek oktatását a képző szerv végezheti,

b) azokat a képzési formákat (elméleti tantermi, elméleti e-learning, gyakorlati), amelyben a képző szerv az oktatást végezheti.

(4)47 A képző szervnek az engedély szerinti kategóriára, kombinált kategóriára, a rendeletben meghatározott elméleti, illetve gyakorlati részből álló képzés feltételeit folyamatosan biztosítania kell.

(5) A képzés felelőse a képzési engedéllyel rendelkező, a tanulóval szerződéses jogviszonyban álló képző szerv iskolavezetője.

(5a)48 A tanulóval a képzésre irányuló szerződéses jogviszony létrehozására, a szerződés megkötésére, továbbá az ehhez kapcsolódó, a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának általános szabályairól szóló 179/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdés 8. pontja szerinti képzési költség (a továbbiakban: képzési költség), valamint az annak alapját képező díjtételek beszedésére és számla kiállítására a képző szerv jogosult, amely a tanuló részére erről tájékoztatást ad.

(6)49 A képzést vagy vizsgáztatást érintő jogszabályokról, valamint ezek változásairól a közlekedésért felelős miniszter tájékoztatást ad.

(7)50 Valamely képző szerv jogutódlással történő megszűnése esetén a képző szerv helyébe a polgári jog szabályai szerinti jogutódja lép.

(8)51 A jogutódlás tényét a jogutód képző szerv a közlekedési hatóság részére a jogutódlás napjától számított 8 napon belül köteles bejelenteni. A közlekedési hatóság a képzési engedélyt visszavonja, amennyiben a jogutód a képzési engedélyben foglalt tárgyi és személyi feltételeket nem teljesíti.

A képzés tartalma és feltételei

4. § (1) A képzésre jelentkező (a továbbiakban: tanuló) számára biztosítani kell mindazon ismeretek, jártasságok és készségek elsajátítását, viselkedésformák kialakítását, amelyek a járművezetés során lehetővé teszik

a) a közlekedés zavartalanságának elősegítése érdekében a jogszabályok megtartásának elsajátítását,

b) a közúti közlekedésben rejlő veszélyek felismerését és helyes megítélését,

c) a jármű feletti uralom birtokában a folyamatos és biztonságos közúti közlekedést, és az esetlegesen kialakuló veszélyhelyzetre a megfelelő módon való reagálást,

d) a közlekedési partnerek – különösen a fokozottan veszélyeztetettek – biztonságának szem előtt tartását,

e) a jármű külön jogszabályban52 előírt ellenőrzését, a közlekedésbiztonságot veszélyeztető műszaki hiba felismerését és a továbbhaladás lehetőségéről való helyes döntést.

(2)53 A képző szerv a tanulót az általa végzett képzés és a vizsgára bocsátás feltételeiről írásban tájékoztatja. A tájékoztatás kiterjed a képzési költségre, valamint arra, hogy a képzésben közreműködő szakoktató a tanulótól díj vagy ellenszolgáltatás átvételére nem jogosult, a képző szervnek számla ellenében megfizetett képzési költség minden képzéssel kapcsolatos díjat tartalmaz.

(3)54 Az iskolavezető feladata és felelőssége biztosítani, hogy:

a) a tanuló a hatályos jogszabályoknak és előírásoknak megfelelő képzésben vegyen részt,

b) a képző szerv tevékenysége a hatályos jogszabályoknak és előírásoknak, valamint dokumentációs követelményeknek megfeleljen,

c)55 a képző szerv a képzési tevékenységre előírt dokumentumokat a székhelyén 5 évig megőrizze, továbbá, hogy ezen dokumentumokat az erre irányuló, a 35. § (1) bekezdése szerinti, a közlekedési hatóság által lefolytatott ellenőrzés, illetve a vizsgaközpont által lefolytatott szakfelügyeleti intézkedés során a képző szerv székhelyén vagy előre bejelentett ellenőrzés, illetve a vizsgaközpont által lefolytatott szakfelügyeleti intézkedés esetén a képző szerv székhelyétől eltérő helyszínen lévő képviseletén a helyszínen, ügyfélfogadási idejében bemutassa.

(4) Képzésre az vehető fel, aki:

a)56 a megszerezni kívánt vezetői engedély kiadásához szükséges, jogszabályban meghatározott életkort betöltötte, vagy

aa) tanfolyami képzés esetén annál legfeljebb 6 hónappal fiatalabb, vagy

ab) közoktatási intézményben végzett képzés esetén annál legfeljebb 12 hónappal fiatalabb, továbbá

b)57 megfelel az elméleti vizsgára bocsátás feltételei közül a 10. § (1) bekezdés c) pontjában és (2) bekezdésében foglaltaknak, továbbá a vizsgára bocsátás feltételeiről – így különösen a külön jogszabályokban megfogalmazott orvosi, pályaalkalmassági és közlekedésbiztonsági feltételekről – igazoltan tájékoztatásban részesült,

c)58 a képzés megkezdésekor nyilatkozik arról, hogy megfelel a 10. § (1) bekezdés e) pontjában foglaltaknak.

(5) Az iskolavezető a képzés megkezdése előtt mentesíti az egyes tantárgyak foglalkozásain való részvétel alól azt a tanulót, aki a tantárgynak megfelelő szakirányú képesítéssel rendelkezik.

(6)59 A mozgáskorlátozott, vagy siket tanulót a képzés elméleti tantárgyainak tantermi foglalkozásain való részvétel alól – kérésére – az iskolavezető mentesíti. A mentesített tanulók felkészítésében a képző szerv a tanulóval kötött külön megállapodás szerint működik közre.

5. §60 (1)61 A képzést e rendelet mellékletei, valamint a közlekedésért felelős miniszter által kiadott tanterv szerint kell megtartani. A képzés és a vizsgáztatás során a képzési és vizsgáztatási tevékenység végzéséhez a közlekedésért felelős miniszter által előírt dokumentumokat (a bizonylati albumban szereplő nyomtatványokat) kell alkalmazni.

(2) A képzés keretében tartott elméleti oktatást – az e-learning képzés kivételével – tanteremben kell végezni.

(3)62 A tanulók számára a képző szerv által elkészített vállalkozási feltételekben meghatározott óraszámok szerinti tanórákon – az (5) bekezdésben meghatározottak figyelembe vételével – való részvétel és az előírt feladatok képző szerv által igazolt teljesítése kötelező.

(4) A képzés során a képző szerv köteles a tanulók számára a képzésnek megfelelő tansegédletet biztosítani.

(5)63 E-learning képzés esetén a meghatározott oktatási idő akkor tekinthető teljesítettnek, ha az e-learning képzést a tanuló elvégezte, és erről az e-learning rendszerű képzést nyújtó képző szerv az akkreditált rendszerében elektronikus igazolást állított ki, és ezt benyújtotta a vizsgaközpont részére.

(6)64 A tantermi képzés esetén a meghatározott oktatási idő akkor tekinthető teljesítettnek, ha a tanuló elvégezte a vizsgára bocsátás feltételeként meghatározott képzést (tantárgyakat), illetve annak foglalkozásain a 3. melléklet 3.2.2. alpontjában rögzítettek szerint jelen volt.

6. § (1)65 A vezetési gyakorlat tantárgy alapoktatási része az előírt összes elméleti tárgyból tett sikeres vizsga után, főoktatási része – járműkezelési vizsgakötelezettség esetén – a sikeres járműkezelési vizsga után kezdhető meg. A „B” kategóriás képzés esetén a vezetési gyakorlat tantárgy főoktatási része a kötelezően teljesítendő alapoktatási órák teljesítését követően kezdhető meg. Ha a tanuló az „A1” kategória megszerzésével kapcsolatos tanfolyami képzésen „B” kategóriában érvényes vezetői engedéllyel vesz részt, a gyakorlati képzésen az elméleti tantárgyakból tett sikeres vizsgát megelőzően is részt vehet.

(2)66 A vezetési gyakorlat tantárgy szakoktatói felügyelet mellett gyakorolható abban az esetben, ha a tantervi és vizsgakövetelmények vezetési karton vagy elektronikus vezetési karton vezetését írja elő. A gyakorlásra a vizsgaközpont által hitelesített, a tanuló nevére a képző szerv által a bizonylati albumban meghatározott módon kiállított vezetési karton vagy az elektronikus vezetési karton jogosít. A vezetési gyakorlat tantárgy oktatása akkor minősül a közúti közlekedés szabályairól szóló rendelet szerinti oktatás szabályszerű végzésének, ha

a) a vezetési kartont a szakoktató a bizonylati albumban előírt szabályok szerint vezeti – ideértve a gyakorlati foglalkozás kezdete és befejezése pontos idejének feljegyzését is – és a tanuló az egyes gyakorlati órák megkezdésekor és befejezésekor saját kezűleg aláírta, vagy

b) az elektronikus vezetési kartont a szakoktató a bizonylati albumban előírt szabályok szerint vezeti, és a tanuló az egyes gyakorlati órák megkezdésekor és befejezésekor az oktatás tényét a 38. § szerint akkreditált elektronikus vezetési karton rendszer segítségével igazolta.

(2a)67 A (2) bekezdést a közúti közlekedési szakember képzés járművezetéssel járó oktatási órái esetében is alkalmazni kell.

(3)68 A vezetési gyakorlat tantárgy oktatása olyan érvényes hatósági engedéllyel és jelzéssel rendelkező járművel végezhető, amely megfelel az 5. mellékletben meghatározott további műszaki feltételeknek, és erről a közlekedési hatóság a 6. melléklet szerinti tartalommal „oktatójármű-igazolás”-t állít ki. A trolibuszra, a motorkerékpárra és a segédmotoros kerékpárra vonatkozóan nem kell „oktatójármű-igazolás”-t kiállítani.

(3a)69 A vezetési gyakorlat tantárgy oktatása a „B” kategória esetén – a kategóriának megfelelő tantervi és vizsgakövetelmények szerinti időtartamban – a 38. §-ban és a 38/A. §-ban meghatározott, a kategóriának megfelelő, érvényes akkreditációval rendelkező szimulátoron is végezhető.

(4)70 Az oktatójármű-igazolás a 6. számú mellékletben előírt megvizsgálást követően adható ki. Az igazolás időbeli hatálya azonos a forgalmi engedély hatályával, de ez két évnél nem lehet hosszabb időtartamú.

(5)71 A vezetési gyakorlat oktatása során – a járműben kialakított ülőhelyek számának megfelelően – a tanuló, a szakoktató, a tolmács, a szakfelügyelő és az ellenőrzésre jogosult személyek, a képzés ellenőrzésének akadályozása nélkül az iskolavezető, a megfigyelő szakoktató, a szakoktató jelölt, valamint az iskolavezető engedélyével a tanuló hozzájárulásával megjelölt más személy tartózkodhat. Tehergépkocsi és pótkocsi rakfelületén, továbbá motorkerékpár hátsó ülésén oktatás közben személy nem szállítható.

(6)72 A a vezetési gyakorlat tantárgy (ideértve a vezetési gyakorlat tantárgy szimulátoron történő oktatását, valamint a közúti közlekedési szakember képzés járművezetéssel járó oktatási óráit) feladatainak teljesítése abban az esetben igazolható, ha a tanuló a tantervi óraszámnak megfelelő időtartamot ténylegesen járművezetéssel töltötte.

(7)73 A gyakorlati oktatások (ideértve a vezetési gyakorlat tantárgy szimulátoron történő oktatását, valamint a közúti közlekedési szakember képzés járművezetéssel járó oktatási óráit és a gépkezelési gyakorlati órákat) esetében legkésőbb a foglalkozás kezdetét 2 órával megelőzően a szakoktató (veszélyhelyzetek létrehozására alkalmas tanpályán tartott oktatás és gépkezelési gyakorlat esetén az iskolavezető) a bizonylati albumban meghatározott módon a vizsgaközpontot elektronikus úton tájékoztatja a gyakorlati oktatások tervezett kezdetéről és végéről, továbbá az indulás és az érkezés (szimulátoron, veszélyhelyzetek létrehozására alkalmas tanpályán történő oktatás, valamint gépkezelési gyakorlat esetén az oktatás) tervezett helyszínéről.

(8)74 A gyakorlati oktatás (ideértve a vezetési gyakorlat tantárgy szimulátoron történő oktatását, valamint a közúti közlekedési szakember képzés járművezetéssel járó oktatási óráit és a gépkezelési gyakorlati órákat) megtartását követően a szakoktató (veszélyhelyzetek létrehozására alkalmas tanpályán tartott oktatás és gépkezelési gyakorlat esetén az iskolavezető) 24 órán belül, de a gyakorlati vizsgára bocsátás feltételeként meghatározott minimális menettávolságok és kötelező óraszámok teljesítése tekintetében legkésőbb a gyakorlati vizsgát 6 órával megelőzően, elektronikus úton tájékoztatja a vizsgaközpontot a gyakorlati óra megtartásának tényéről, tényleges kezdetéről, végéről és időtartamáról, és (ha az értelmezhető) az induló kilométeróra-állás és a levezetett távolság adatairól.

(9)75 A gépkezelési gyakorlati órák esetében az iskolavezető tájékoztatja a vizsgaközpontot

a) a (7) bekezdés szerinti határidőig az ott rögzítetteken túlmenően a szaktanfolyami képzés kódjáról, az oktatás tervezett helyszínéről és az oktató nevéről,

b) a (8) bekezdés szerinti határidőig az ott rögzítetteken túlmenően a szaktanfolyami képzés kódjáról, az oktatás tényleges helyszínéről, a gépazonosítóról és az oktatást ténylegesen megtartó oktató nevéről.

(10)76 A (7)–(9) bekezdés szerinti adatszolgáltatásnak tartalmazni kell az oktatás kategóriáját és jellegét, a vezetési karton (gépkezelési karton) vagy az elektronikus vezetési karton azonosítóját, a tanuló azonosítóját, valamint, ha az értelmezhető, az oktató jármű rendszámát.

7. §77 (1) A vizsgára jelentkezés feltételeként:

a) az e-learning képzés teljesítését az e-learning rendszerű képzést nyújtó képző szerv az 5. § (5) bekezdésében foglaltak szerint;

b) a tantermi képzés teljesítését a képző szerv a vizsgaközpontnak elektronikusan bejelentett jelenléti ívek alapján

igazolja.

(2) A vezetési gyakorlat tantárgy képzésének a vizsgaszabályzatban meghatározott mértékű teljesítését a képző szerv az elektronikusan bejelentett gyakorlati oktatások alapján igazolja.

7/A. §78 (1) Állami alap- és középfokú oktatási intézményben végzett képzés esetén e rendelet 4–6. §-ait és a 3. mellékletet az oktatási intézményre is megfelelően kell alkalmazni.

(2) Állami alap- és középfokú oktatási intézményben történő képzés esetén az iskolavezető feladatait és felelősségét az oktatási intézmény intézményvezetője teljesíti, illetve viseli.

A vizsgára bocsátással összefüggő feladatok79

7/B. § (1) A képző szerv a képzési és a vizsgára bocsátással összefüggő feladatai körében rögzíti a vizsgázó vizsgaszervezéshez, valamint a vizsgázó kérésére a vezetői engedély automatikus kiállításához szükséges adatait, nyilatkozatait és kérelmeit, és a vizsgaközpont informatikai rendszerén keresztül elektronikus úton átadja ezen adatokat a vizsgaközpont részére. A vizsgázó, illetve törvényes képviselője által hitelesített nyilatkozatokat, illetve hiteles másolatukat a képző szerv papír alapon is továbbíthatja a vizsgaközpontnak.

(2) A vizsgázó a vizsgaszervezéshez, valamint a vezetői engedély automatikus kiállításához szükséges adatait, nyilatkozatait és kérelmeit elektronikus úton a vizsgaközpont informatikai rendszerén keresztül is benyújthatja, melyeket a vizsgaközpont az informatikai rendszerén keresztül a vizsgázó nyilatkozatában megjelölt képző szerv részére elérhetővé tesz.

(3) A vizsgázó képzésének ellenőrzéséhez, felügyeletéhez és vizsgáinak szervezéséhez kapcsolódó adatszolgáltatásokat, nyilatkozatokat, kérelmeket a képző szerv a vizsgaközpont informatikai rendszerén keresztül elektronikus úton továbbítja a vizsgaközpont részére.

(4) A vizsgaközpont a képző szerv vagy a vizsgázó által átadott adatok alapján a vizsgázó (mint járművezető vagy járművezető-jelölt) vezetői engedélyére, egészségi alkalmasságára, utánképzési kötelezettségére, vezetéstől való eltiltásaira, valamint természetes személyazonosító adataira vonatkozóan a Központi Kormányzati Szolgáltatás Busz útján adatszolgáltatást kérhet az engedély-nyilvántartásban és az összerendelési nyilvántartásban szereplő adatokról, ezzel ellenőrzi a vizsgázó természetes személyazonosító és vezetési jogosultságra vonatkozó adatait, egészségi alkalmasságát, azt hogy a vizsgázó utánképzésre kötelezett-e, vagy áll-e vezetéstől való eltiltás hatálya alatt. Az adatok eltérése esetén a vizsgaközpont az eltérés tényét jelzi a képző szervnek. A képző szerv a vizsgaközpont jelzése alapján adategyeztetést kezdeményez a vizsgázóval, és javítja az adatokat.

(5) A vizsgázó vizsgaeredményei a vizsgaközpont informatikai rendszerében a vizsgára jelentő képző szerv részére elérhetőek.

(6) A vizsgaközpont a közúti járművezetők utánképzésére jelentkezők adatait az adott személy utánképzésében részt vevő képző szerv részére elérhetővé teszi. A képző szerv az utánképzési programok megtartásához kapcsolódó, vizsgaközpont által meghatározott adatszolgáltatásokat és nyilatkozatokat a vizsgaközpont informatikai rendszerén keresztül teljesíti.

(7) A vizsgaközpont informatikai rendszerébe rögzített adatok, dokumentumok a nyilvántartásba vétel időpontjától kezdődően hitelesített adatoknak, dokumentumoknak tekintendők.

(8) A képző szerv vagy – megismételt számítógépes elméleti vizsga esetén – a vizsgázó vagy a szaktanfolyam hallgatója a vizsgára bocsátásra irányuló igényét a vizsgaközpontnak bejelenti (vizsgára jelentés).

A vizsgáztatás általános előírásai

8. § (1)80 A tanuló vizsgára bocsátásának feltételeit a vizsgaközpont ellenőrzi.

(2)81 A közúti járművezetők vizsgáztatását a vizsgaközpont végzi. A vizsgát a vizsgaközpont szervezi. A vizsgára bejelentett tanuló (a továbbiakban: vizsgázó) vizsgáztatásában – a (3) bekezdésben foglaltak kivételével – a közlekedési hatóság vizsgabiztosi névjegyzékében szereplő, a vizsgaközpont által szakmai szempontok figyelembevételével vezényelt vizsgabiztos működik közre.

(2a)82 Vizsgabiztosi tevékenységet nem végezhet az a szakoktató, aki gyakorlati szakoktatóként tevékenykedik, vagy képző szervvel a járművezetők gyakorlati oktatására irányuló munkaviszonyban, vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll.

(3)83 A vizsgán a vizsgabiztos nem működhet közre, ha:

a)84 a vizsgázó vagy a b) pontban megjelölt személyek Polgári Törvénykönyvről szóló törvény (a továbbiakban: Ptk.) szerinti közeli hozzátartozója,

b) ha a képző szervvel – amely a vizsgázót a vizsgára jelentette vagy felkészítette – munkaviszonyban, vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, vagy a képző szerv tisztségviselője, felügyelőbizottságának tagja, vagy a képző szervben tulajdonrésszel rendelkezik,

c) ha a vizsgázó teljesítményének objektív megítélése egyéb okból nem várható el (elfogultság).

(4)85 A vizsgaközpont gondoskodik a vizsgán olyan vizsgabiztos részvételéről, aki a (3) bekezdésben foglaltak figyelembevételével a vizsgát lebonyolítja. A kizárási okot a vizsgabiztos haladéktalanul köteles bejelenteni a vizsgaközpont részére.

(5)86 A vizsga érvénytelen, ha a vizsgán a vizsgabiztos a vele szemben fennálló kizárási ok ellenére vizsgáztatott.

(6)87 A vizsgabiztos a vizsga során meggyőződik arról, hogy a vizsgázó a közlekedésért felelős miniszter által tantervi és vizsgakövetelményben előírt ismereteket elsajátította-e.

9. §88 (1)89 Az elméleti és gyakorlati vizsgáztatással kapcsolatos eljárást

a) az e rendelet 8. mellékletében,

b) a közlekedésért felelős miniszter által, valamint

c) a vizsgaközpont által a vizsgaszabályzatban

meghatározott követelményrendszer szerint kell lefolytatni.

(2)90 A vizsgáztatás során a képzésre előírt – a 3., és 5. mellékletben meghatározott – szakmai feltételeket a vizsgáztatás sajátosságainak megfelelően kell alkalmazni.

(3)91 A vizsgaközpontnak biztosítania kell minden vármegyében a vizsgázás lehetőségét.

(4)92 A vizsgaközpont a székhelyén – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – minden munkanapon tart vizsgát.

(5)93 A vizsgák helyét és időpontját a vizsgaközpont jelöli ki.

(6)94

(7)95 A vizsgatárgyra vonatkozó vizsgakötelezettség teljesítése alól felmentést – elektronikus bejelentés alapján – megfelelő képesítés, végzettség esetén a vizsgaközpont ad.

(7a)96 Az első gyakorlati vizsgát megelőzően a tanuló kérelmére a jelentkezési adatlapon feltüntetett, eredetileg megszerezni kívánt vezetői engedély kategóriát a vizsgaközpont módosítja, amennyiben a kérelmezett vezetői engedély kategória elméleti képzési és vizsgakövetelményei az eredetileg megszerezni kívánt vezetői engedély kategóriával azonosak. E tekintetben azokat a vezetői engedély kategóriákat kell azonosnak tekinteni, amelyeknek

a) a kötelezően előírt elméleti óraszámai,

b) az elméleti vizsga során számon kért vizsgatárgyak száma és megnevezése és

c) az elméleti vizsgatárgyanként a kérdések száma

megegyezik. Az a)–c) pont tekintetében a 3. számú melléklet 3.2.1. pontjában és a 8. számú melléklet 1.4. pontjában foglalt táblázatok rendelkezéseit kell figyelembe venni.

(8)97

(9)98 Az e rendeletben meghatározott, a vizsgaközpont önhibáján kívül eső feltételek hiánya miatt meghiúsult a vizsgaesemény esetében – ide nem értve a vizsgaközpont által meghatározott eseteket – a vizsgázó új vizsgát kizárólag a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésével, továbbképzésével, utánképzésével és vizsgáztatásával összefüggő díjakról szóló miniszteri rendeletben meghatározott vizsgadíj ismételt befizetése után tehet.

(10)99 A tanuló az alapfokú iskolai végzettségét legkésőbb az első vizsga napján a 10. § (4) bekezdésben meghatározottak szerint igazolja a vizsgaközpont részére.

(11)100 Ha a tanuló alapfokú iskolai végzettségét a (10) bekezdésben meghatározott módon nem igazolta, annak teljesítéséig a következő vizsgára nem bocsátható, illetve részére vizsgaigazolás nem állítható ki.

(12)101 A vizsgaközpont a 10–11. § és a 33. § (7) bekezdése szerinti feltételeknek megfelelő vizsgázót vizsgára bocsátja, amely alapján a vizsgázó a vizsgát megkezdheti.

(13)102 A vizsgáról a vizsgaközpont nyilvántartási számmal ellátott vizsgajegyzőkönyvet állít ki, amely dokumentum tartalmazza a vizsgázók személyazonosító adatait (név, születési dátum), aláírását és vizsgaeredményeit is.

Az elméleti vizsgára bocsátás feltételei

10. § (1) Elméleti vizsgára az bocsátható, aki

a)103 a tanfolyam elméleti részét az 5. § (3) bekezdésében foglaltak szerint elvégezte – vagy annak elvégzése alól részben, vagy egészében a 4. § (6) bekezdésében foglaltak alapján mentesült –, és az első vizsgaeseményig az adott tanfolyam megkezdésétől számított kevesebb, mint kilenc hónap telt el, továbbá aki a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló rendelet alapján tanfolyammentes vizsgát tehet,

b)104 megfelel a külön jogszabályokban105 meghatározott egészségügyi és pályaalkalmassági, valamint – írásbeli nyilatkozata, valamint a közúti közlekedési nyilvántartás engedély-nyilvántartásának adatai alapján – a külön jogszabályban106 meghatározott közlekedésbiztonsági feltételeknek,

c)107 nem gépjármű vezetésére jogosító vezetői engedély megszerzésére irányuló vizsga esetén, írni, olvasni tud,

d)108 a megszerezni kívánt vezetői engedély kiadásának feltételéül – a „K” kategóriás jármű vezetője kivételével – a jogszabályban előírt életkornál

da) tanfolyami képzés esetén legfeljebb három hónappal fiatalabb,

db) közoktatási intézmény által végzett képzés esetén legfeljebb 6 hónappal fiatalabb,

e)109 a gépjármű vezetésére jogosító vezetői engedély megszerzésére irányuló vizsga esetében az alapfokú iskolai végzettség meglétéről a jelentkezési adatlapon nyilatkozik,

f)110 legkésőbb a vizsgára való jelentkezés során – a bizonylati album szerinti azonosítók szerepeltetésével – a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésével, továbbképzésével, utánképzésével és vizsgáztatásával összefüggő díjakról szóló miniszteri rendeletben meghatározott módon, az ott meghatározott vizsgadíjat a képző szerv útján megfizette, és

g)111

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott feltételek teljesítése esetében is kizárólag az bocsátható elméleti vizsgára, akinek a közlekedési igazgatási hatóság vagy külön jogszabályban112 meghatározott külföldi hatóság által kiállított:

a)113 „C” kategóriás vizsgához „B” kategóriára érvényes vezetői engedélye van;

b)114 „D” kategóriás vizsgához „B” kategóriára érvényes vezetői engedélye van;

c)115 a kombinált kategóriás vizsgákhoz a vonó jármű kategóriájára érvényes vezetői engedélye van, és a külön jogszabályban116 meghatározott kezdő vezetői minősítés megszűnt;

d)117 a „TR” kategóriás vizsgához „B” kategóriára érvényes vezetői engedélye van;

e)118 „C1” kategóriás vizsgához „B” kategóriára érvényes vezetői engedélye van;

f)119 „D1” kategóriás vizsgához „B” kategóriára érvényes vezetői engedélye van.

(3)120 A (2) bekezdésben előírt, érvényes vezetői engedély helyett – a képzés és a vizsgáztatás tekintetében – egy évig el kell fogadni a feltételként meghatározott kategória megszerzését tanúsító, a közlekedési hatóság vagy a vizsgaközpont által kiállított, az e rendeletben előírt valamennyi vizsgakövetelmény teljesítéséről szóló vizsgaigazolást. Az egy évet az adott kategóriára vonatkozó utolsó sikeres vizsga letételének időpontjától kell számítani.

(4)121 A 9. § (10) bekezdésében meghatározott feltétel igazolható:

a) személyazonosító okmányokba Magyarországon bejegyzett, saját jogon szerzett doktori címmel,

b) az iskolai végzettség igazolására szóló okmány

ba) eredeti példányával,

bb) a közjegyző vagy a kiállító által hitelesített példányával,

bc) külföldi bizonyítvány és oklevél esetén az eredeti okmánnyal és annak hiteles fordításával, (a hiteles fordítás nem kötelező, ha az oklevél vagy bizonyítvány adott tartalmában és formájában szerepel a közlekedési hatóság által létrehozott „Bizonyítvány és oklevél mintatár”-ban), vagy

bd) külföldi bizonyítvány és oklevél esetén olyan – hatáskörrel rendelkező – magyar hatóság által hozott elismerő határozattal, honosítási záradékkal, hatósági bizonyítvánnyal, hatósági igazolással, tájékoztatással vagy három hónapnál nem régebbi Magyarországon felsőoktatási intézmény által kiállított hallgatói jogviszony igazolással, amely kimondja, hogy az adott bizonyítvány vagy oklevél legalább alapfokú végzettséget igazol, vagy annak meglétét előfeltételezi.

(5)122 Amennyiben a tanuló a tanfolyam kezdetétől számított tizenkét hónapon belül nem teszi le sikeresen az elméleti vizsgáit, akkor csak a teljes tanfolyam megismétlését követően jelenthető ismét elméleti vizsgára.

(6)123 A vizsgaközpont elektronikus úton megküldi a közúti közlekedési nyilvántartó szerv részére a vizsgázó külön jogszabályban meghatározott, a vezetői engedély automatikus kiállítására irányuló nyilatkozatait.

(7)124 A vizsgaközpont elektronikus úton ellenőrzi

a) a személyiadat- és lakcímnyilvántartás adatai alapján a vizsgázó személyazonosságát,

b) a közúti közlekedési nyilvántartás engedély-nyilvántartása alapján a vizsgázó egészségi alkalmasságára, vezetési jogosultságára és vezetési jogosultsága szünetelésére vonatkozó adatokat.

A gyakorlati vizsgára bocsátás feltételei

11. § (1) Gyakorlati vizsgára az bocsátható, aki

a)125 a 10. § (1) bekezdés b)–c) pontjában, valamint (2) bekezdésében foglaltaknak megfelel,

b)126 a jogszabályban a vezetői engedély kiadásának feltételéül előírt életkort betöltötte; „AM” kategóriás járműkezelési vizsgát tehet az is, aki az előírt életkort még nem töltötte be, forgalmi vizsgára azonban csak a 14. életév betöltése után bocsátható. Közoktatási intézmény által végzett képzés esetén gyakorlati vizsgára bocsátható az is, aki a jogszabályban meghatározott életkornál legfeljebb 3 hónappal fiatalabb, azonban forgalmi vizsgára csak a jogszabályban meghatározott életkor betöltése után bocsátható,

c) az összes elméleti vizsgatárgyból sikeresen vizsgázott, vagy a 9. § (7) bekezdése alapján a vizsgakötelezettség alól mentesült és a közlekedési alapismeretek vizsgája érvényes, továbbá

d)127 a tanfolyam vizsgatárgyhoz kapcsolódó gyakorlati részét az 5. § (3) bekezdésében foglaltak szerint elvégezte; ez a követelmény nem vonatkozik arra, aki a tanfolyam vizsgatárgyhoz kapcsolódó gyakorlati részének elvégzése alól felmentést kapott, továbbá aki a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló rendelet alapján tanfolyammentes vizsgát tehet,

e)128 a 3. számú melléklet 3.2.1. táblázatában meghatározott kötelező óraszámokat és menettávolságokat igazoltan teljesítette,

f)129 a vizsgára való jelentkezésig – a bizonylati album szerinti azonosítók szerepeltetésével – a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésével, továbbképzésével, utánképzésével és vizsgáztatásával összefüggő díjakról szóló miniszteri rendeletben meghatározott módon, az ott meghatározott vizsgadíjat a képző szerv útján megfizette, és

g)130 a meglévő vezetői engedélyét – figyelembe véve a (6) bekezdésben foglaltakat – vagy annak időbeli hatályán belül a közlekedési igazgatási hatóság által kiadott, a vezetői engedély kiállítására irányuló kérelem adatlapot a vizsgán bemutatja.

(1a)131 Az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően „C” vagy „D” kategóriás rutinvizsgát tehet az is, aki az előírt életkort még nem töltötte be, azonban forgalmi vizsgára „C” kategória esetén csak a 18. életév, „D” kategória esetén csak a 21. életév betöltése után bocsátható.

(2)132 Forgalmi vizsga – ha e rendelet másként nem rendelkezik – sikeres járműkezelési vagy rutinvizsga után tehető.

(3) Elméleti vizsga és tanfolyam nélkül is gyakorlati vizsgára bocsátható az, aki

a)133 automatikusan működtetett tengelykapcsolóval, illetőleg sebességváltóval felszerelt jármű vezetésére korlátozott vezetői engedélyét hagyományosan működtetett erőátvitelű jármű vezetésére terjeszti ki, vagy

b) mint mozgássérült, meghatározott jármű vezetésére jogosító érvényes vezetői engedélyét más – de ugyanabba a kategóriába tartozó – jármű vezetésére kívánja érvényesíttetni, vagy

c) a meglévő lassú jármű vezetésére jogosító vezetői engedélyét (járművezetői igazolványát) „T” kategóriára kívánja kiterjeszteni, vagy

d)134 számára a bíróság a járművezetés újbóli gyakorlását a járművezetéshez szükséges jártasság igazolásától tette függővé.

(4)135 A 10. § (2) bekezdésének a) és e) pontjaiban foglalt kategóriás forgalmi vizsgára abban az esetben bocsátható a közúti járművezető, ha az előfeltételként meghatározott kategóriából már minden vizsgakötelezettségének sikeresen eleget tett.

(5)136 Mentesül az elméleti tanfolyam és vizsga alól és gyakorlati vizsgára bocsátható az is, aki

a)137 A2” kategóriás vizsgához – két évnél nem régebben szerzett – „A1” kategóriás vezetői engedéllyel rendelkezik,;

b)138 „A” kategóriás vizsgához – két évnél nem régebben szerzett – „A2” vagy „A1” kategóriás vezetői engedéllyel rendelkezik,;

c) „C” kategóriás vizsgához – két évnél nem régebben szerzett – „C1” kategóriás vezetői engedéllyel rendelkezik.

(6)139 A 10. § (2) bekezdésében előírt vezetői engedély helyett egy évig el kell fogadni a feltételként meghatározott kategória megszerzését tanúsító – a vizsgaközpont által kiállított és a közlekedési igazgatási hatóság részére elektronikus úton továbbított –, az e rendeletben előírt valamennyi vizsgakövetelmény teljesítéséről szóló vizsgaigazolást. Az egy évet az adott kategóriára vonatkozó utolsó sikeres vizsga letételének időpontjától kell számítani.

(7)140 Amennyiben a tanuló a (3) vagy (5) bekezdésben foglaltak alapján mentesült az elméleti tanfolyam és vizsga alól, gyakorlati vizsgáit a vezetési karton hitelesítésétől számított 12 hónapon belül kell sikeresen teljesítenie. A 12 hónapon túl kizárólag a (3) bekezdés alapján mentesülők esetében a teljes gyakorlati képzés, az (5) bekezdés alapján mentesülők a teljes képzés megismétlését követően jelenthető újabb vizsgára.

Az elméleti vizsga

12. §141 (1) Az elméleti vizsga írásbeli, szóbeli, vagy számítógépes elméleti vizsga lehet. Az egyes vizsgatárgyak típusát a vonatkozó jogszabályok alapján a közlekedési hatóság határozza meg.

(2)142 A vizsgaközponttól kapott engedély alapján az írásbeli, vagy a számítógépes elméleti vizsga helyett:

a) a magyar nyelvet nem anyanyelvi szinten beszélő, értő (a továbbiakban: magyar nyelvet nem beszélő) külföldi állampolgár, amennyiben nem áll rendelkezésre vizsgaanyag a vizsgázó állampolgársága szerinti hivatalos nyelven, tolmács közreműködésével szóbeli vizsgát tehet,

b)143 az egészségi állapotából következően – a tanulási képességet vizsgáló magyar szakértői és rehabilitációs bizottság által kiállított szakértői szakvéleménnyel igazoltan – szövegértési vagy szövegolvasási nehézséggel küzdő személy szóban is vizsgázhat,

c)144 az a – szakorvosi igazolással rendelkező – hallássérült személy, aki a magyar jelnyelvet használja, kérésére magyar jelnyelven, a Jelnyelvi Tolmácsok Országos Névjegyzékében nyilvántartott jelnyelvi tolmács közreműködésével szóbeli vizsgát tehet.

(3) Az elméleti vizsgán a vizsgahelyiségben csak a vizsgázók, a vizsgabiztosok, a vizsgarendező, a vizsgáztatást ellenőrző személyek, a vizsgabiztos jelöltek és szükség esetén a tolmács tartózkodhatnak.

(4) Elméleti vizsga csak olyan vizsgateremben tartható, amelyet a közlekedési hatóság előzetesen arra alkalmasnak nyilvánított.

(5)145 A közúti járművezetők elméleti vizsgája – a (2) bekezdésben foglaltak, valamint a „TR” kategória kivételével – kizárólag számítógépes elméleti vizsga (a továbbiakban: SZEV) formájában bonyolítható le. A rendelkezésre álló különböző nyelvű SZEV-vizsgaanyagok közül a vizsgázó állampolgárságára tekintet nélkül választhat.

(6)146 A (2) bekezdés a) pontjában említett tolmács közreműködésével történő vizsgára a tolmácsot a vizsgaközpont az Országos Fordító- és Fordításhitelesítő Irodától biztosítja. Ha az Országos Fordító- és Fordításhitelesítő Iroda a tolmácsolást nem tudja biztosítani, akkor annak ellátására a kiválasztott nyelvben jártas más alkalmas személyt kell biztosítani. A tolmács közreműködésével történő elméleti vizsgaigényt a kért vizsgaidőpontot megelőzően legalább 15 nappal korábban kell benyújtani a vizsgaközponthoz. A tolmács díját a vizsgázó köteles viselni, és annak megfizetését a kért vizsgaidőpontot megelőzően legalább 5 nappal köteles igazolni.

A gyakorlati vizsga

13. §147 (1)148 A járműkezelési, a rutin és a forgalmi vizsgán a vizsgajárműben egy vizsgázó, valamint – a járműben kialakított ülőhelyek számának megfelelően – a vizsgabiztos(ok), a szakoktató, a vizsgáztatást ellenőrző személy(ek), a vizsgabiztos-jelölt és a tolmács foglalhatnak helyet. A „D” kategóriájú és „D1” kategóriájú járművön több vizsgázó és több vizsgabiztos-jelölt is helyet foglalhat.

(1a)149 A vizsgaközponttól kapott engedély alapján a gyakorlati vizsga során a magyar nyelvet nem beszélő külföldi állampolgár vizsgázó – a 12. § (6) bekezdésének megfelelően – tolmács közreműködését veheti igénybe.

(2) Tehergépkocsi és pótkocsi rakfelületén, valamint motorkerékpár hátsó ülésén vizsga közben személy nem szállítható.

(3)150 Forgalmi vizsga – a vizsgáztatásra vonatkozó előírások figyelembevételével – a közlekedési hatóság által kijelölt vizsgaútvonalon és időszakban tartható. A forgalmi vizsga kiindulási helyére bármely képző szerv jelenthet vizsgát, a közlekedési hatóság az útvonal kijelölést erre is tekintettel határozza meg.

(3a)151 A sikeres forgalmi vizsga feltétele, hogy a kijelölt vizsgaútvonalhoz tartozó valamennyi csomópontot – kivéve a forgalmi okból történő útvonal módosítást – érintette a vizsgázó, és a vizsgaesemény időtartama a jogszabályban meghatározott, a közúton vezetéssel eltöltött idejére vonatkozó teljes időtartam legalább 80%-át kitölti.

(4) A körülmények jelentős megváltozása esetén erről való bejelentés alapján vagy hivatalból a közlekedési hatóság a vizsgaútvonalat felülvizsgálja, és a vizsgaútvonalat ideiglenesen vagy véglegesen megszünteti.

(5) Az (1) bekezdésben meghatározott személyeken túlmenően a járműkezelési, a rutin és a forgalmi vizsgán, amennyiben a vizsgán nincsen szakfelügyelet, a vizsgajárműben – a járműben kialakított ülőhelyek számának megfelelően – helyet foglalhat a képző szerv iskolavezetője vagy – az iskolavezető felelőssége mellett – írásban meghatalmazott megbízottja, azonban sem az iskolavezető sem megbízottja a vizsga rendjét részvételével nem zavarhatja meg. Az írásbeli meghatalmazás legfeljebb egy napra szólhat.

A vizsgák érvényessége, a vizsgaigazolás kiállítása

14. § (1)152 A sikeres közlekedési alapismeretek vizsga – a 11. § (1) bekezdésének c) pontja tekintetében – két évig érvényes.

(2)153

(3)154 Ha a vizsgázó az (1) bekezdésben meghatározott időtartam alatt az adott kategóriához, kombinált kategóriához tartozó vizsgákat sikeresen nem fejezi be, minden sikeres vizsgája érvényét veszti. Újabb vizsgát csak a tanfolyam megismétlése után tehet.

(4)155 A rendkívüli pályaalkalmassági vizsgálathoz a külön jogszabályban156 előírt gépjármű vezetési gyakorlatból tett öt sikertelen vizsga számításánál a megelőző két éven belül, azonos kategóriában tett forgalmi vizsgákat kell figyelembe venni. Amennyiben a vizsgázó valamely kategóriában, kombinált kategóriában tett öt sikertelen forgalmi vizsgát követően a rendkívüli pályaalkalmassági vizsgálaton „járművezetésre pszichológiailag alkalmas” minősítést szerzett, a továbbiakban közúti járművezetői vizsgához kapcsolódóan rendkívüli pályaalkalmassági vizsgálatra nem kötelezhető.

(5)157 A vezetői engedély kiadásának feltételéül e rendeletben meghatározott vizsgáztatási előírásoknak az a vizsgázó tett eleget, aki az egyes kategóriákhoz, kombinált kategóriákhoz a 8. mellékletben előírt vizsgatárgyakból megfelelt vagy azok teljesítése alól e rendelet alapján felmentést kapott. Az adott kategóriás vezetői engedély megszerzésére irányuló, e rendeletben előírt valamennyi vizsgakövetelmény teljesítéséről az utolsó vizsgát követően egy munkanapon belül a vizsgaközpont elektronikus vizsgaigazolás kiállításával és továbbításával adatot szolgáltat a közúti közlekedési nyilvántartó szerv részére. A vizsgaközpont a vizsgázó kérelmére az elektronikus vizsgaigazolásról másodlati példányt állít ki.

(6)158 A vizsgaigazoláson szöveges bejegyzés alkalmazásával kell feltüntetni azt a körülményt, ha a vizsgázó bármely járművezetési vizsgát (járműkezelési, rutin vagy forgalom) automata sebességváltóval rendelkező járművön tette le.

(7)159

(8)160

A vizsga felfüggesztése és érvénytelenítése

15. §161 (1) Nem tartható meg a vizsga, illetve nem folytatható, ha a vizsgáztatás feltételei nem biztosítottak és emiatt a vizsgázó teljesítménye objektív módon nem értékelhető. Ebben az esetben, vagy a vizsgáztatás szabályainak megsértése esetén a vizsgabiztos köteles a vizsgát felfüggeszteni.

(2) A vizsgabiztos felfüggeszti azon vizsgázó vizsgáját, aki:

a) személyazonossága vagy személyi adatai tekintetében a vizsgabiztost megtévesztette vagy azt megkísérelte,

b)162 a járműkezelési, a rutin- vagy a forgalmi vizsgán az e rendeletben meghatározott feltételeknek nem felel meg,

c) a vizsgabiztost döntésének meghozatalában előny adásával, ígéretével, fenyegetéssel befolyásolni törekedett, vagy

d) az objektív értékelést ellehetetleníti, vagy a vizsga eredményét befolyásoló, illetve meg nem engedett segédeszközt (pl. mobiltelefon, kép vagy hangrögzítő eszköz) használ.

(3)163 A (2) bekezdésben meghatározott esetekben a vizsgaközpont az érintett vizsgázót a vizsgától legfeljebb hat hónapi időtartamra eltilthatja.

(4)164 A vizsgabiztos a vizsgát felfüggesztheti és a vizsgázót a vizsgaközpont a vizsgától legfeljebb három hónapi időtartamra eltilthatja, ha a vizsgázó a vizsga rendjét megzavarta.

(5)165 A vizsgabiztos a vizsgát abban az esetben is felfüggesztheti, ha a szakoktató a vizsga rendjét megzavarta, vagy a vizsga eredményének befolyásolására törekedett. Ebben az esetben a közlekedési hatóság a szakoktatót – a vizsgaközpont által lefolytatott szakfelügyeletről készült jegyzőkönyv alapján és legfeljebb hat hónapi időtartamra – a szakoktatói tevékenységtől eltilthatja.

(6)166 A vizsgaközpont érvényteleníti azt a vizsgát

a) amelyet a vizsgázó a vizsgaközpont félrevezetésével, hamis adatok közlésével, jogszabályban meghatározott feltételek hiányában vagy a vizsgáztatás szabályainak megsértésével tett le,

b) ha bíróság ítélete vagy hatósági határozat alapján utóbb megállapítható, hogy a vizsga napján a vizsga valamely személyi feltétele hiányzott.

(6a)167 Ha a vizsgaigazolást a vizsgaközpont már kiadta, a vizsga érvénytelenítéséről szóló döntésről és a vizsgaigazolás visszavonásáról a vizsgaközpont elektronikus úton tájékoztatja a közúti közlekedési nyilvántartó szervet.

(7)168 Amennyiben a vizsga a vizsgabiztos mulasztása miatt a vizsgáztatás szabályainak megsértésével zajlott le, a közlekedési hatóság – a vizsgaközpont által felvett jegyzőkönyv alapján – a vizsgabiztost legfeljebb egy évi időtartamra a vizsgáztatástól eltilthatja.

A közlekedési hatóság eljárása és az általa végzett tevékenység169

16. §170

A szakoktatók

17. §171 (1) Közúti járművezető képzést – a (2) bekezdésben meghatározottak figyelembe vételével – csak közúti járművezetői szakoktatói engedéllyel és érvényes közúti járművezetői szakoktatói igazolvánnyal rendelkező, névjegyzékbe vett személy (a továbbiakban: szakoktató) végezhet.

(2) E-learning képzés esetén az iskolavezetőnek a tanulóval történő esetleges kapcsolattartáshoz – az (1) bekezdés szerinti – szakoktatót kell biztosítania.

(3)172 A névjegyzékbe felvett, valamint a 21. § (1) bekezdés szerinti továbbképzés esetén vizsgakötelezettségét sikeresen teljesített szakoktatónak a közlekedési hatóság a vizsga letételétől számított két évig hatályos elektronikus szakoktatói igazolványt ad ki, ide nem értve az ideiglenes névjegyzékbe történő felvételt.

(4) A közlekedési hatóság kérelemre a szakoktatói tevékenységét engedélyezi és névjegyzékbe veszi

a)173 azt a szakoktatói vagy a 3. melléklet 2.5. pontjában meghatározott képesítéssel rendelkező jelentkezőt, aki az engedélyezés időpontjában megfelel az (5) bekezdésben és a 18. § (3) bekezdés a) pont aa) alpontjában, valamint a 18. § (3) bekezdés c) pontjában meghatározott feltételeknek;

b)174 korlátozással (legfeljebb egyévi időtartamra és kizárólag a szakoktató képzés elvégzéséhez szükséges tevékenységre) járművezetési gyakorlat oktatására azt a jelentkezőt, aki szakoktatói szaktanfolyam hallgatója és igazolja, hogy teljesítette a a közlekedésért felelős miniszter által tantervi és vizsgakövetelményben meghatározott követelményszintet, továbbá megfelel az (5) bekezdésben meghatározott követelményeknek.

(5) A szakoktatói engedély kiadásának további feltételei:

a) az engedélyezési eljárásért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjat megfizette,

b) a szakoktatói tevékenységtől való eltiltás vagy törlés hatálya alatt nem áll a jelentkező,

c)175 érvényes vezetői engedéllyel rendelkezik és egyetlen jármű-kategóriára vonatkozóan sem áll járművezetéstől eltiltás hatálya alatt,

d) nem vonatkozik olyan rendelkezés, amely szerint vezetői engedélyét csak utánképzés elvégzését követően kaphatja vissza, illetve tarthatja meg,

e)176 a közlekedési hatóság a szakoktatói tevékenység végzésére vonatkozó előírások súlyos megszegése miatt végleges határozatban az engedélyezési kérelem benyújtását megelőző 2 éven belül nem marasztalta el.

(6) A (4) bekezdés b) pontja szerinti jelentkező ideiglenesen engedélyezett szakoktatói tevékenységének időtartama alatt szakoktatói oklevelének bemutatásával külön eljárási díj nélkül kérheti szakoktatói tevékenysége időbeli korlátozásának törlését.

(7)177 A szakoktató képzési közreműködéséért kizárólag a képzést végző képző szervtől jogosult díjazásra.

18. §178 (1)179 A szakoktatók képzését a Kkt. 18. § (1) bekezdése alapján a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. (a továbbiakban: KTI) végzi.

(2) Szakoktatói szaktanfolyamra az iskolázható be, aki sikeres szakoktatói felvételi vizsgát tett.

(3) A szakoktatói szaktanfolyami felvételi vizsgára jelentkezés feltételei:

a)180 betöltött 23. életév,

aa) középiskolai érettségi,

b)181 alapképzésre jelentkezés esetén legalább két éve érvényes „B” kategóriás vezetői engedély, amely nem minősül kezdő vezetői engedélynek:

ba) „A” kategóriás kiegészítő képzésre jelentkezés esetén legalább két éve érvényes „A” kategóriás vezetői engedély,

bb) „C” kategóriás kiegészítő képzésre jelentkezés esetén legalább két éve érvényes „C” kategóriás vezetői engedély,

bc)182 „D” kategóriás kiegészítő képzésre jelentkezés esetén legalább két éve érvényes „C” kategóriás és legalább két éve érvényes „D” kategóriás vezetői engedély,

bd) E kategóriás kiegészítő képzésre jelentkezés esetén legalább két éve érvényes „CE” kategóriás vezetői engedély,

be)183 TR kategóriás kiegészítő képzésre jelentkezés esetén legalább két éve érvényes „D” kategóriás és legalább két éve érvényes „TR” kategóriás vezetői engedély,

c)184 2. alkalmassági csoportra vonatkozó egészségi alkalmassági kategória megléte,

d)185 az alapképzésre vagy kiegészítő képzésre jelentkező rendelkezik valamely – közúti járművezető képzésre vonatkozó érvényes képzési engedéllyel rendelkező – képző szerv által kiadott „Befogadó nyilatkozattal”, amelyben a képző szerv vállalja a szakoktatói képzésre jelentkező tekintetében a szakoktatóik szaktanfolyam „Hospitálási és tanítási gyakorlat – HOSP” tantárgyában nevesített követelmények teljesítésére vonatkozó lehetőség biztosítását.

(4)186 A felvételi vizsgán a vizsgaközpont által vezényelt, a névjegyzékben szereplő vizsgabiztosok vizsgáztatnak. szakoktatói felvételi vizsga a közlekedésért felelős miniszter által tantervi és vizsgakövetelményben meghatározottak alapján történik.

(5)187 Szakoktatói szaktanfolyam csak a 3. melléklet 2.1 pontjában említett szakok együttes megszerzésére irányuló alapképzésre vagy az „A”, „C”, „D”, „E”, „TR” kategóriás járművezetési gyakorlat szakos kiegészítő képzésekre indíthatók.

19. §188 A vizsgaközpont a szakoktatói szaktanfolyam egyes tantárgyainak hallgatása és vizsgakötelezettsége alól – kérelemre – a közlekedésért felelős miniszter által tantervi és vizsgakövetelményben meghatározottak szerint mentesítheti a korábban megfelelő szakirányú képesítést megszerző hallgatót.

20. §189 (1) Szakoktatói vizsgára az bocsátható, aki a szakoktatói szaktanfolyamot igazoltan elvégezte.

(2)190 A szakoktatói vizsgán a vizsgaközpont által vezényelt, a névjegyzékben szereplő vizsgabiztosok vizsgáztatnak. szakoktatói vizsga a közlekedésért felelős miniszter által tantervi és vizsgakövetelményben meghatározottak alapján történik.

21. §191 (1)192 A szakoktatónak – a 17. § (4) bekezdés b) pontja alapján ideiglenesen névjegyzékbe vett szakoktató kivételével – kétévenként továbbképzésen kell részt vennie és ezt követően sikeres vizsgát kell tennie. továbbképzéshez kapcsolódó elméleti vizsgát a közúti járművezetők számítógépes elméleti vizsgájánál alkalmazott és elvárt körülmények betartásának megfelelően kell teljesíteni.

(2)193 A szakoktatók továbbképzését a Kkt. 18. § (1) bekezdése alapján a KTI végzi.

(3)194

22. §195 (1) A szakoktató járművezetést naponta legfeljebb 10 tanórában, oktathat.

(2)196 A szakoktató az adott hónapban teljesített oktatással és vizsgával töltött tevékenységét havi óra- és vizsgaösszesítő lapon köteles nyilvántartani.

23. § (1)197 A szakoktató oktatás, valamint járműkezelési, rutin és forgalmi vizsgáztatás közben köteles magánál tartani

a)198 a vezetői engedélyét (vagy a közlekedési igazgatási hatóság által kiadott, a vezetői engedély kiállítására irányuló kérelem adatlapot, annak adatlapon feltüntetett érvényességi idején belül),

b)199 a járművezetési gyakorlat tantárgy oktatásakor és a gyakorlati vizsgán az a) pontban foglaltakon kívül a jármű forgalmi engedélyét, az érvényes oktatójármű-igazolást és a papíralapú vagy elektronikus vezetési kartont.

(2) Az (1) bekezdés szerinti okmányokat az ellenőrzés során az arra jogosult személynek be kell mutatni.

A közúti járművezetői vizsgabiztosok200

24. §201 (1)202 A közúti járművezető vizsgabiztosok képzését a Kkt. 18. § (1) bekezdése alapján a KTI végzi.

(2)203 Az (1) bekezdésben említett képesítés megszerzésével kapcsolatos szaktanfolyami képzés tartalmát és követelményeit, a képesítés megszerzéséhez szükséges elméleti és gyakorlati vizsgák rendjét és követelményeit, továbbá a vizsgázó eredményeinek értékelésére vonatkozó szabályokat, a továbbképzés rendjét, tartalmát és követelményeit, a kötelezően teljesítendő vizsgakövetelményeket a közlekedésért felelős miniszter tantervi és vizsgakövetelményben határozza meg.

25. § (1) Vizsgabiztosi tanfolyamra az iskolázható be, aki sikeres vizsgabiztosi felvételi vizsgát tett.

(2) Vizsgabiztosi felvételi vizsgára az jelentkezhet, aki

a)204 a 27. életévét betöltötte,

b)205 szakirányú felsőfokú végzettséggel vagy legalább középiskolai érettségivel és ötéves szakoktatói gyakorlattal vagy legalább középiskolai érettségivel és ötéves közlekedésrendészeti gyakorlattal rendelkezik,

c)206

d)207 „A”, „B”, „C”, „D” kategóriákra valamint a „CE” kombinált kategóriára a vizsgáztatási jogosultságnak megfelelően érvényes vezetői engedéllyel rendelkezik, melyek közül bármely kategória, kombinált kategória megszerzésének időpontjától eltelt legalább 3 év.

(3) Elméleti vizsgabiztosi felvételi vizsgára jelentkezhet az, aki

a) a 25. életévét betöltötte,

b)208

c)209

d)210 legalább középiskolai érettségivel rendelkezik.

(4)211 A vizsgabiztosi felvételi vizsgán a vizsgaközpont által kijelölt, a névjegyzékben szereplő vizsgabiztosok vizsgáztatnak.

26. §212 (1) Vizsgabiztosi vizsgára az bocsátható, aki a vizsgabiztosi tanfolyamot igazoltan elvégezte. Az elméleti vizsgabiztosi vizsgára az bocsátható, aki az elméleti vizsgabiztosi tanfolyamot igazoltan elvégezte.

(2)213 A vizsgabiztosi és az elméleti vizsgabiztosi vizsgán a vizsgaközpont által kijelölt, a névjegyzékben szereplő vizsgabiztosok vizsgáztatnak. vizsga a közlekedésért felelős miniszter által a tantervi és vizsgakövetelményben meghatározottak alapján történik.

27. §214 (1)215 A közlekedési hatóság kérelemre a vizsgabiztosi tevékenységet engedélyezi és a vizsgabiztosi névjegyzékbe veszi fel azt,

a)216 aki a rendeletben meghatározott vizsgabiztosi vagy elméleti vizsgabiztosi képesítéssel rendelkezik,

b) aki az engedélyezési eljárás díját befizette,

c)217 aki nem áll a vizsgáztatástól való eltiltás vagy törlés hatálya alatt,

d)218 az elméleti vizsgabiztos kivételével, aki érvényes vezetői engedéllyel rendelkezik és egyetlen jármű-kategóriára vonatkozóan sem áll járművezetéstől eltiltás hatálya alatt,

e)219 az elméleti vizsgabiztos kivételével, akire nem vonatkozik olyan rendelkezés, amely szerint vezetői engedélyét csak utánképzés elvégzését követően kaphatja vissza, illetve tarthatja meg,

f)220 akit a közlekedési hatóság a vizsgáztatási tevékenység végzésére vonatkozó előírások súlyos megszegése miatt végleges határozatban az engedélyezési kérelem benyújtását megelőző 2 éven belül nem marasztalt el,

g)221

(2)222 A nyilvántartásba vett vizsgabiztos részére a közlekedési hatóság vizsgabiztosi vagy elméleti vizsgabiztosi igazolványt ad ki.

(3)223 A vizsgabiztosoknak a vizsgabiztosi tevékenység folytatásához – a szükséges ismeret és képesség megőrzése, frissítése, új szakmai alkalmassági tényezők elsajátítása és a további vizsgáztatás tisztességes és egységes követelményeinek megfelelősége érdekében – kétévente összesen legalább négynapos, – a szükséges gyakorlati járművezetői képesség megőrzése, illetve továbbfejlesztése érdekében – öt évente legalább ötnapos továbbképzésen kell részt venniük és ezt követően sikeres vizsgát kell tenniük. Az elméleti vizsgát a közúti járművezetők számítógépes elméleti vizsgájánál alkalmazott és elvárt körülmények betartásának megfelelően kell teljesíteni.

(3a)224 Az elméleti vizsgabiztosnak a vizsgabiztosi tevékenység folytatásához – a (3) bekezdés szerinti követelményeknek való megfelelés érdekében – kétévente továbbképzésen kell részt vennie, és ezt követően sikeres vizsgát kell tennie.

(4)225 A közúti járművezető vizsgabiztosok továbbképzését a Kkt. 18. § (1) bekezdése alapján a KTI végzi. Amennyiben a vizsgakötelezettségét a vizsgabiztos sikeresen teljesítette, a közlekedési hatóság újabb érvényességi idejű vizsgabiztosi igazolványt ad ki.

(5)226 Elméleti vizsgabiztosi képesítéssel kizárólag számítógépes elméleti vizsgáztatást lehet végezni.

(6)227

(7)228 Az 1995. július 1. napját megelőzően szerzett gyakorlati szakos vizsgabiztosi bizonyítvány vagy azzal egyenértékű képesítés – a jogszabályban meghatározott egyéb feltételek teljesítése esetén – újonnan megszerzett vezetői engedély kategória, kombinált kategória gyakorlati vizsgáztatására abban az esetben jogosít, amennyiben a munkáltatói jogkör gyakorlója által meghatározott olyan óraszámok teljesítésre kerültek, amikor a vizsgabiztos az adott kategória, alkategória, kombinált kategória tekintetében kizárólag megfigyelő vizsgabiztosként vett részt vizsgaeseményeken.

28. § (1)229 A vizsgabiztos vizsgáztatás közben magánál tartja vizsgabiztosi igazolványát. A vizsgabiztos „T” kategóriás forgalmi vizsgáztatás közben magánál tartja a vezetői engedélyét vagy annak időbeli hatályán belül a közlekedési igazgatási hatóság által kiadott, a vezetői engedély kiállítására irányuló kérelem adatlapot is.

(1a)230 Az elméleti vizsgabiztos vizsgáztatás közben magánál tartja vizsgabiztosi igazolványát.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott okmányokat az ellenőrzés során az arra jogosult személynek be kell mutatni.

28/A. §231

Az iskolavezetők

29. §232 (1) Közúti járművezető és közúti közlekedési szakember képzés csak az iskolavezetői névjegyzékben lévő iskolavezető irányításával folytatható.

(2) A közlekedési hatóság kérelemre az iskolavezetői tevékenységét engedélyezi és névjegyzékbe veszi fel azt a jelentkezőt, aki

a) a rendeletben meghatározott iskolavezetői képesítéssel rendelkezik,

b) az engedélyezési eljárás díját befizette,

c) nem áll az iskolavezetői névjegyzékből való eltiltás vagy törlés hatálya alatt.

30. §233 Az iskolavezetők képzését a Kkt. 18. § (1) bekezdése alapján a KTI végzi.

31. § (1)234 Iskolavezetői tanfolyamra az vehető fel, aki

a)235 legalább középiskolai érettségivel és

b)236

rendelkezik.

(2)237 A vizsgaközpont az egyes tárgyak hallgatása és vizsgája alól – kérelemre – a közlekedésért felelős miniszter által tantervi és vizsgakövetelményben meghatározottak szerint mentesítheti a megfelelő szakirányú képesítéssel rendelkező hallgatót.

(3)238 Iskolavezetői vizsgára az bocsátható, aki az iskolavezetői tanfolyamot igazoltan elvégezte.

(4)239 Az iskolavezetőket a vizsgaközpont által vezényelt, a névjegyzékben szereplő vizsgabiztosok vizsgáztatják.

32. §240 (1)241 Az iskolavezetőnek kétévenként a közlekedésért felelős miniszter által tantervi és vizsgakövetelményben meghatározottak alapján továbbképzésen kell részt vennie és ezt követően sikeres vizsgát kell tennie.

(2)242 Az iskolavezetők továbbképzését a Kkt. 18. § (1) bekezdése alapján a KTI végzi.

Közúti közlekedési szakemberek szaktanfolyami képzése és vizsgáztatása243

33. §244 (1) Szaktanfolyami képzésre az jelentkezhet, aki a Kkt. 19. § (5) bekezdése szerinti, valamint a jelentkezésre vonatkozóan e rendeletben meghatározott jelentkezési feltételeknek megfelel. A szaktanfolyami képzést követő vizsgára az bocsátható, aki megfelel az e rendeletben foglalt vizsgafeltételeknek.

(2) A vizsgát a vizsgaközpont által – szakmai szempontok figyelembevételével – kijelölt független vizsgabiztos vagy vizsgabizottság előtt kell teljesíteni. A vizsgabizottság elnökének és tagjának kijelölése a kijelöléssel érintett vizsgára szól. A vizsgabizottság elnöke és tagja felelős a vizsga szabályos és zavartalan lefolytatásáért.

(3) A vizsgabizottság elnöke és tagja olyan személy lehet, aki szerepel a szaktanfolyami vizsgabiztosi névjegyzékben, és az adott vizsgatárgy vonatkozásában megfelel az e rendeletben és a tantervi és vizsgakövetelményekben meghatározott feltételeknek. A vizsgán vizsgabizottság elnöke és tagja nem lehet az, aki a vizsgázó vizsgára történő felkészítésében részt vett, a vizsgázónak a Ptk. szerinti közeli hozzátartozója, alkalmazottja, vagy akitől egyébként – fennálló jogviszonya, gazdasági érdekeltsége miatt – nem várható el a vizsga tárgyilagos megítélése.

(4) A vizsgabiztosi névjegyzékbe olyan személy vehető fel, aki jogszabályban meghatározott szakmai képesítéssel, végzettséggel és gyakorlati idővel rendelkezik, valamint akinek a névjegyzékbe való felvételét megelőző két éven belül a szakoktatói, a vizsgabiztosi, és az iskolavezetői tevékenységi engedélyét a közlekedési hatóság nem vonta vissza.

(5) A szaktanfolyami vizsgabiztos csak azon szaktanfolyami képesítésekhez tartozó vizsgatárgyak vonatkozásában kerülhet vizsgabiztosi névjegyzékbe, amelyekre nézve rendelkezik a vizsgabiztosra vonatkozóan – e rendeletben, valamint a tantervi és vizsgakövetelményekben – meghatározott képesítéssel, iskolai végzettséggel, valamint szakmai gyakorlati idővel.

(6) A szaktanfolyami képzés vizsgabiztosának kétévente a KTI által szervezett időszakos, szakirányú továbbképzésen kell részt vennie és a továbbképzéshez kapcsolódóan vizsgakötelezettségét sikeresen teljesítenie kell.

A tehergépkocsi és autóbuszvezetői alap-

és továbbképzési képesítés megszerzésének feltételei245

33/A. §246 Tehergépkocsi és autóbuszvezetői alapképesítést és továbbképzési képesítést – a díj ellenében végzett közúti árutovábbítási, a saját számlás áruszállítási, valamint az autóbusszal díj ellenében végzett személyszállítási és a saját számlás személyszállítási tevékenységről, továbbá az ezekkel összefüggő jogszabályok módosításáról szóló kormányrendeletben meghatározott – azon személynek (a továbbiakban: gépkocsivezető) kell megszereznie, aki

a)247 a közúton C1, C1E, C, CE, D1, D1E, D, DE kategóriájú – vagy ezekkel egyenértékűnek elismert – vezetői engedéllyel vezethető járművet vezet, és

aa) az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam (a továbbiakban: EGT-állam) állampolgára, vagy

ab) nem EGT-állam állampolgára és Magyarországon székhellyel rendelkező vállalkozás alkalmazza vagy foglalkoztatja,

b)248 EGT-államban vagy nem EGT-államban állampolgársággal rendelkező olyan gépkocsivezető, akinek szokásos tartózkodási helye a közúti közlekedésben használt menetíró készülékekről, a közúti közlekedésben használt menetíró készülékekről szóló 3821/85/EGK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről és a közúti szállításra vonatkozó egyes szociális jogszabályok összehangolásáról szóló 561/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról szóló, 2014. február 4-i 165/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: 165/2014/EU rendelet) 26. cikke rendelkezései szerint Magyarországon van, C1, C1E, C, CE, D1, D1E, D, DE kategóriájú – vagy ezekkel egyenértékűnek elismert – vezetői engedéllyel nem rendelkezik, és a 33/B. §-ban meghatározott alapképesítést kívánja megszerezni.

Szakmai alapképesítés249

33/B. §250 (1) A 33/A. § a) pontjában meghatározott azon gépkocsivezető, aki

a)251 D1, D1E, D, DE kategóriájú vezetői engedélyét 2008. szeptember 9-ét,

b)252 C1, C1E, C, CE kategóriájú vezetői engedélyét 2009. szeptember 9-ét

követően szerezte meg – a közúton történő járművezetéshez – a szakmai alapképesítés (a továbbiakban: alapképesítés) megszerzésére kötelezett.

(2) Az (1) bekezdésben nem említett gépkocsivezető részére az alapképesítés megszerzése nem kötelező.

(3) Alapképesítést az a gépkocsivezető szerezhet, aki

a) EGT-állam állampolgára és szokásos lakóhelye a külön jogszabályban253 foglaltak szerint Magyarországon van;

b) nem EGT-állam állampolgára és munkavállalási jogosultsága van vagy Magyarországon bejegyzett vállalkozás foglalkoztatja.

(4)254 Az alapképesítés megszerzésével kapcsolatos rendelkezéseket a közlekedésért felelős miniszter által kiadott tantervi és vizsgakövetelmény tartalmazza.

Szakmai továbbképzés255

33/C. §256 (1)257 A 33/A. § a) pontjában meghatározott gépkocsivezető a közúton történő járművezetéshez

a) az alapképesítés megszerzését követő öt éven belül, vagy

b) ha az alapképesítés megszerzésére nem kötelezett

ba)258 a D1, D1E, D, DE kategóriájú jármű esetében – a közúti közlekedési szolgáltatásokról és a közúti járművek üzemben tartásáról szóló minisztertanácsi rendelet alapján kiadott – nemzetközi vagy belföldi autóbuszos szolgáltatói képesítés (bizonyítvány) hatályának lejártát követően, de legfeljebb 2013. szeptember 10-éig, és

bb)259 a C1, C1E, C, CE kategóriájú jármű esetében – a közúti közlekedési szolgáltatásokról és a közúti járművek üzemben tartásáról szóló minisztertanácsi rendelet alapján kiadott – nemzetközi vagy belföldi árufuvarozó szolgáltatói képesítés (bizonyítvány) hatályának lejártát követően, de legfeljebb 2014. szeptember 10-éig

a szakmai továbbképzési képesítés (a továbbiakban: továbbképzési képesítés) megszerzésére kötelezett.

(2) A továbbképzési képesítés a megszerzésétől számított öt évig érvényes. A gépkocsivezető ötévente továbbképzésen vesz részt.

(3) Továbbképzési képesítést az szerezhet, aki

a) megfelel a 33/B. § (3) bekezdésében meghatározott feltételeknek;

b) az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott kategóriájú érvényes vezetői engedéllyel rendelkezik;

c) EGT-államban szerzett alapképesítéssel rendelkezik vagy ennek megszerzésére nem kötelezett.

(4)260 A továbbképzési képesítés a közlekedésért felelős miniszter által kiadott tantervi és vizsgakövetelmény szerinti

a) továbbképzési szaktanfolyam és sikeres vizsga vagy

b) vizsga nélküli továbbképzési szaktanfolyam

igazolt elvégzését követően adható ki.

(4a)261 Vizsga nélküli tehergépkocsi-vezető továbbképzési szaktanfolyamon az vehet részt, aki – vizsgakötelezettség sikeres teljesítését követően szerzett – tehergépkocsi-vezetői szakmai képesítéssel rendelkezik.

(4b)262 Vizsga nélküli autóbuszvezetői továbbképzési szaktanfolyamon az vehet részt, aki – vizsgakötelezettség sikeres teljesítését követően szerzett – autóbuszvezetői szakmai képesítéssel rendelkezik.

(5)263 A közlekedésért felelős miniszter az egyes közúti árufuvarozást vagy személyszállítást végző járművek vezetőinek alapképesítéséről és továbbképzéséről szóló , 2022. december 14-i (EU) 2022/2561 európai parlamenti és tanácsi irányelv I. mellékletében foglaltak alapulvételével összeállított tantervi és vizsgakövetelmények meghatározása során figyelembe veszi, hogy a továbbképzés során kiemelt figyelmet kapjon a közúti közlekedés biztonsága, a munkahelyi egészség és biztonság, valamint a járművezetés környezetre gyakorolt hatásának csökkentése.

(6)264 A továbbképzés tantermi oktatásból, gyakorlati képzésből és, ha rendelkezésre áll, információs és kommunikációs technológiai eszközök vagy szimulátorok segítségével végzett képzésből áll.

Az alapképesítés és továbbképzési képesítés megszerzésével kapcsolatos rendelkezések265

33/D. §266 (1)267 A képző szerv részére az alapképesítés és a továbbképzési képesítés megszerzésével kapcsolatos szaktanfolyam megtartását a közlekedési hatóság a rendeletben foglaltak alapján engedélyezi. A képzési engedély alapképesítési és továbbképzési képesítési szaktanfolyamok megtartására együttesen adható.

(2)268

(3) Ha a gépkocsivezető

a) a 33/B. § (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott bármely autóbusz vezetésére jogosító vezetői engedély kategóriában alapképesítést szerzett, mentesül a többi autóbusz vezetésére jogosító vezetői engedély kategóriában az alapképesítés megszerzésének kötelezettsége alól,

b) a 33/B. § (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott bármely tehergépkocsi vezetésére jogosító vezetői engedély kategóriában alapképesítést szerzett, mentesül a többi tehergépkocsi vezetésére jogosító vezetői engedély kategóriában az alapképesítés megszerzésének kötelezettsége alól.

(4)269

(5) Ha a gépkocsivezető

a) a 33/C. § (1) bekezdésének ba) alpontjában meghatározott bármely autóbusz vezetésére jogosító vezetői engedély kategóriában továbbképzési képesítést szerzett, mentesül a többi autóbusz vezetésére jogosító vezetői engedély kategóriában a továbbképzési képesítés megszerzésének kötelezettsége alól,

b) a 33/C. § (1) bekezdésének bb) alpontjában meghatározott bármely tehergépkocsi vezetésére jogosító vezetői engedély kategóriában továbbképzési képesítést szerzett, mentesül a többi tehergépkocsi vezetésére jogosító vezetői engedély kategóriában a továbbképzési képesítés megszerzésének kötelezettsége alól.

(6)270

A tehergépkocsi és autóbuszvezetői alap- és továbbképzési képesítés megszerzésére irányuló képzés és vizsgáztatás ellenőrzése271

33/E. §272 (1) Az alapképesítés a továbbképzési képesítés megszerzésével kapcsolatos szaktanfolyami képzést és vizsgát a 34. §-ban foglaltak szerint kell ellenőrizni.

(2)273

A gépjárművezetői képesítési igazolvány kiadása, nyilvántartása274

33/F. §275 (1) A vizsga nélküli továbbképzési szaktanfolyamot – a Bizonylati Albumban meghatározottak szerint – igazoltan elvégző, valamint a sikeres vizsgázók részére – érvényes vezetői engedély megléte esetén – a vizsgaközpont a 95. harmonizált uniós kódot tartalmazó, a tanfolyam utolsó napját követő naptól vagy a sikeres vizsga napjától kezdődően, a 14. mellékletben meghatározott Gépjárművezetői képesítési igazolványt ad ki, amelynek időbeli hatálya 5 év. Ha a vizsga nélküli tanfolyamon részt vevő vagy a továbbképzési szaktanfolyamot vizsgával teljesítő személy e kötelezettségének a lejáró Gépjárművezetői képesítési igazolványának hatályát megelőző 6 hónapban tesz eleget, a vizsgaközpont a 95. harmonizált uniós kódot tartalmazó, a 14. mellékletben meghatározott Gépjárművezetői képesítési igazolványt a lejáró képesítési igazolvány lejárati idejétől számított öt évre állítja ki.

(2) A gépjárművezetői képesítési igazolvány tulajdonosa a vizsgaközpontnál az a)–c) pontban meghatározott körülmény bekövetkezésétől számított 15 napon belül köteles bejelenteni, ha a részére kiadott gépjárművezetői képesítési igazolvány

a) elveszett, ellopták vagy megsemmisült, vagy

b) megrongálódás vagy elhasználódás miatt bármely bejegyzett adata nem olvasható, vagy

c) bármely bejegyzett adata – a gépjárművezetői képesítési igazolvány tulajdonosának gépjárművezetői képesítési igazolványában feltüntetett lakcíme és a vezetői engedély száma kivételével – megváltozott.

(3) A gépjárművezetői képesítési igazolvány tulajdonosának (2) bekezdés szerinti bejelentése alapján a vizsgaközpont – a (2) bekezdés b) és c) pontjában meghatározott esetben a gépjárművezetői képesítési igazolvány és a (2) bekezdés c) pontjában meghatározott esetben az adatváltozást tanúsító okmány felmutatása mellett – a nyilvántartásban rögzített adatok felhasználásával, a hatályos vezetői engedély bemutatása mellett a korábban kiadott gépjárművezetői képesítési igazolvány helyett új gépjárművezetői képesítési igazolványt ad ki.

(4) Ha a gépjárművezetői képesítési igazolvány időbeli hatálya lejárt, jogszabályban meghatározott feltételek teljesítése esetén a vizsgaközpont új gépjárművezetői képesítési igazolványt állít ki.

(5) A gépjárművezetői képesítési igazolványon a kiadásának időpontjában fennálló lakcímadat és a vezetői engedély száma kerül feltüntetésre. Ezen adatok megváltozása nem érinti a kiadott gépjárművezetői képesítési igazolvány érvényességét. A vezetői engedély cseréjét követően a gépjárművezetői képesítési igazolványra utaló 95. harmonizált uniós kódot is tartalmazó vezetői engedély önállóan, a korábbi vezetői engedély számát tartalmazó gépjárművezetői képesítési igazolvány az új vezetői engedéllyel együttesen igazolja a 33/A. §-ban meghatározott követelményeknek való megfelelést.

Engedélyezési és vizsgadíjak276

33/G. §277 Az alapképesítési és a továbbképzési képesítési szaktanfolyami képzés engedélyezési díját, továbbá az alapképesítés és a továbbképzési képesítés megszerzésével kapcsolatos elméleti és gyakorlati vizsgák, és a „Gépjárművezetői képesítési igazolvány” kiállításának díját a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésével, továbbképzésével, utánképzésével és vizsgáztatásával összefüggő díjakról szóló jogszabály határozza meg.

Jogérvényesítési hálózat278

33/H. § (1) A közlekedési hatóság információcsere keretében tájékoztatja a tagállamok illetékes hatóságait a vizsgaközpont által kiadott és visszavont „Gépjárművezetői képesítési igazolványok”-ról az erre kialakított elektronikus jogérvényesítési hálózaton (a továbbiakban: hálózat) keresztül.

(2) A hálózat tartalmazza a „Gépjárművezetői képesítési igazolvány”-ban szereplő információkat és az igazolványhoz kapcsolódó adminisztratív eljárásokhoz kapcsolódó információkat.

(3) A vizsgaközpont a „Gépjárművezetői képesítési igazolványok”-ra vonatkozó adatokat – azok sérülésmentes továbbítását biztosító, közvetlen adattovábbítást lehetővé tevő adatátviteli kapcsolaton keresztül – a „Gépjárművezetői képesítési igazolvány” kiadását követően haladéktalanul, de legkésőbb 3 munkanapon belül megküldi a közlekedési hatóság részére.

A képzés és vizsgáztatás ellenőrzése, szakfelügyelet

34. §279 (1) A közúti járművezető-képzést, a szaktanfolyami képzést, továbbá a vizsgáztatást rendszeresen ellenőrizni kell, és el kell látni mindezek szakfelügyeletét. A közlekedési hatóság minőségbiztosítási szabályokat állapít meg a vizsgabiztosokra vonatkozó követelmények fenntartása érdekében. A minőségbiztosítási szabályok magukban foglalják a vizsgabiztosok ellenőrzését és szakfelügyeletét, munkájuk, továbbképzésük, ismételt engedélyezésük, és folyamatos szakmai fejlődésük során, illetve megtartott vizsgáik eredményeinek rendszeres felülvizsgálatán keresztül.

(2)280 A közúti járművezetői vizsgákon közreműködő vizsgabiztos tevékenységének nem szakfelügyeleti célú ellenőrzését a munkáltatói jogkör gyakorlója vagy az általa megbízott személy végezheti. Ez a korlátozás nem érinti a munkáltató nem szakmai tevékenységhez kötődő egyéb belső ellenőrzését.

(3) A közúti járművezetői vizsgákon közreműködő vizsgabiztos szakmai tevékenységének szakfelügyeletét évente – az (1) bekezdés szerinti minőségbiztosítási szabályoknak megfelelően – legalább nyolc órában biztosítani kell. A szakfelügyelet keretében öt évente egyszer minden vizsgabiztost legalább 4 órán át meg kell figyelni vizsgáztatás közben, több vizsga figyelemmel kísérését lehetővé tevő módon.

(4) Amennyiben a szakfelügyelet során a vizsgabiztos tevékenységében hiányosságok vagy szakmai ismereti problémák merülnek fel, a vizsgabiztosnak a közlekedési hatóság által meghatározott rendkívüli továbbképzésen kell részt vennie, továbbá sikeres vizsgájának teljesítéséig a vizsgabiztos vizsgára nem vezényelhető.

(5) A rendkívüli továbbképzés elvégzésére kötelezett vizsgabiztos csak annak teljesítésével tehet eleget a 27. § (3) bekezdésében előírt éves továbbképzési kötelezettségének. A rendkívüli továbbképzés elvégzése és sikeres vizsgája mentesíti a vizsgabiztost a rendes továbbképzés alól abban az évben.

(6)281 Amennyiben a vizsgabiztos több kategóriában is jogosult vizsgáztatni, úgy az egyik kategóriában végzett szakfelügyeletére vonatkozó megfelelő eredményt több kategóriára is érvényesnek kell tekinteni.

(7)282

35. §283 (1) A szakfelügyelet és az ellenőrzés lehet előre bejelentett és soron kívüli.

(2)284 A szakfelügyelő és az ellenőrzést végző tapasztalatairól az érintett szakoktatót, a vizsgabiztost, az iskolavezetőt, valamint a vizsgaközpontot tájékoztatja.

(3) A szakfelügyelő megállapításától függően javaslatot tehet

a) visszatérő szakfelügyeletre, a képzési vagy a vizsgáztatási tevékenységet érintő tematikus szakfelügyelet megtartására;

b) a szakoktató, a vizsgabiztos, az iskolavezető, a képző szerv szankcionálására;

c) a képzési engedély felfüggesztésére, részleges vagy teljes visszavonására;

d) a vizsgahelyek és a vizsgapályák minősítésének felülvizsgálatára, illetve minősítésének visszavonására.

(4) A szakfelügyelő és az ellenőrzést végző haladéktalanul felfüggeszti

a) a képzést vagy a vizsgát,

a1) ha életet vagy testi épséget fenyegető balesetveszély áll fenn,

a2) ha az ellenőrzést, szakfelügyeletet az ellenőrzés alá vont gátolja, akadályozza,

b) a képzést, ha a feltételek hiánya vagy a körülmények miatt a képzés az előírásoknak és a tantervnek megfelelő módon nem tartható meg,

c) a vizsgát, ha a feltételek hiánya, a vizsgakörülmények, vagy a vizsgáztatás szabályainak megsértése miatt a vizsgázó teljesítménye objektív módon nem értékelhető.

(5)285 Amennyiben a szakoktató ellenőrzése során az ellenőrzést végző szakmai, módszertani hiányosságot tapasztal, úgy a szakoktató felé történő jelzés mellett köteles a vizsgaközpont részére az előírt módon jelentést tenni.

(6)286 A közlekedési hatóság által meghatározott módon a közúti járművezetők gyakorlati képzésének soron kívüli ellenőrzése végezhető a közúti forgalomban történő megállítással is.

36. §287 Szakfelügyelet és ellenőrzés nem gyakorolható annál a képző szervnél, amelyhez a szakfelügyelőt vagy ellenőrzést végzőt vagy Ptk. szerinti közeli hozzátartozóját munkaviszony, megbízási jogviszony vagy társasági szerződésen alapuló anyagi érdekeltség köti.

A képzési engedély felfüggesztése

és visszavonása

37. §288

37/A. §289 A rendelet alkalmazásában

a)–b)290

c) a 2013. január 19. előtt szerzett közúti járművezetői vizsgabiztosi képesítések továbbra is érvényesek, azonban a minőségbiztosításra és a rendszeresen továbbképzésre vonatkozó rendelkezéseket ebben az esetben is alkalmazni kell,

d)291 a 10. § (5) bekezdésében és a 11. § (7) bekezdésében meghatározott 12 hónapos határidőt a 2014. október 1-jét követően elméleti vizsgát tevő tanulók esetében, illetve a gyakorlati képzésben 2013. október 1-jét követően hitelesített vezetési kartonnal résztvevők esetében kell alkalmazni.

Az akkreditációs eljárás292

38. §293 (1)294 A közlekedési hatóság évente legalább egy alkalommal – a Közlekedési Szakértői Testület akkreditációs eljárás követelményeinek meghatározására, az akkreditációs jog visszavonására irányuló, a közlekedésért felelős miniszter részére benyújtott javaslata alapján – pályázatot hirdet az e-learning rendszerű képzésben alkalmazható zárt rendszerű távoktatási képzésmenedzsment-rendszer (a továbbiakban: Rendszer), az e-learning rendszerű képzéshez szükséges digitális tananyagok (a továbbiakban: Tananyag), a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésénél és vizsgáztatásánál alkalmazott, a járművek és járműszerelvények technikai kezelése, a forgalmi helyzetek és a járművezetési veszélyhelyzetek gyakorlására alkalmas szimulátorok (a továbbiakban: Szimulátor) és az elektronikus vezetési karton vezetésére szolgáló alkalmazás és a kapcsolódó informatikai rendszer (a továbbiakban: elektronikus vezetési karton rendszer, valamint a tehergépkocsi és autóbuszvezetői továbbképzési képesítés vizsga nélküli megszerzésére irányuló szaktanfolyam, képzési program (a továbbiakban: Képzési program) tanúsításának, minősítésének megszerzésére.

(2) A pályázati kiírásokat a közlekedési hatóság a közlekedésért felelős miniszter által vezetett minisztérium honlapján közzéteszi. A pályázat benyújtásának határideje a kiírástól számított 30 nap, a pályázathoz mellékelni kell az igazgatási szolgáltatási díj befizetéséről szóló igazolást.

(3)295 A közlekedési hatóság az akkreditáció megszerzésére irányuló pályázattal kapcsolatos döntés meghozatala során az alábbi szempontokat veszi figyelembe:

a) a pályázatok beérkezésének sorrendje;

b) a pályázatok megfelelnek-e

ba) a jogszabályi követelményeknek,

bb) a pályázati kiírásnak,

bc) a közlekedésért felelős miniszter által kiadott tantervi és vizsgakövetelményeknek,

bd) az adatvédelmi és adatbiztonsági követelményeknek, valamint

be) a Közlekedési Szakértői Testület állásfoglalásának.

(4) Az akkreditáció eredményét a beadási határidőtől számított 60 napon belül kell kihirdetni.

(5)296 A sikeres akkreditáció eredményeként a közlekedési hatóság a Rendszert, a Tananyagot, a Szimulátort, az elektronikus vezetési kartonrendszert, illetve a Képzési programot a képzési vagy vizsgáztatási tevékenység során felhasználhatónak minősíti, és akkreditációs számmal – továbbá a Szimulátor esetében az engedély hatályosságát jelző matricával – látja el.

(6) A szimulátor típus sikeres akkreditációja esetén a közlekedési hatóság a szakértői testület javaslata alapján típusakkreditációt ad ki. A közlekedési hatóság a közlekedésért felelős miniszter által – a Közlekedési Szakértői Testület szakmai állásfoglalására, valamint a pályázati kiírásban foglaltakra figyelemmel – meghatározott, az elbírálás időpontjában hatályos szimulátor berendezések akkreditálásának módjára vonatkozó eljárásrend és mellékletei szerint meghatározza, hogy az adott típusú szimulátor típus mely képzésekre és vizsgákra alkalmas. A képzési és vizsgarész csak a közlekedési hatóság által ellátott akkreditációs számmal és matricával rendelkező szimulátoron végezhető.

(7) A közlekedési hatóság a képző szerv erre irányuló kérelme alapján típusakkreditációs eljárás lefolytatása nélkül, a típusra vonatkozó akkreditációs érvényességi időtartamig akkreditációs számmal és matricával látja el azon szimulátor berendezést, amely tekintetében megállapította, hogy típusa azonos valamely érvényes akkreditációval rendelkező szimulátor típussal.

(8)297 A Rendszer, a Tananyag, a Szimulátor, az elektronikus vezetési kartonrendszer, illetve a Képzési program akkreditációjának érvényességi ideje legfeljebb 60 hónap a kihirdetést követően.

(9) Az akkreditáció érvényességi ideje alatt az akkreditációt megszerző képző szerv gondoskodik a jogszabályi, a közlekedési hatóság és – az elektronikus vezetési karton rendszer esetében a vizsgaközpont – szabályzatainak való megfelelőségről, valamint a tantervi megfelelőségről. A közlekedési hatóság a változtatásokat ellenőrizheti.

(10)298 Ha az akkreditált Rendszernek, Tananyagnak, Szimulátornak, elektronikus vezetési karton rendszernek vagy Képzés programnak a (9) bekezdés szerinti kötelező módosítása szerinti változata az erre vonatkozó felszólítást követő 10 munkanapon belül sem felel meg a jogszabályi, szabályzati, tantervi vagy akkreditációs előírásoknak, a közlekedési hatóság az akkreditációt visszavonja.

(11)299 A közlekedésért felelős miniszter az akkreditált Rendszer, Tananyag, Szimulátor, elektronikus vezetési kartonrendszer és Képzési program listáját és akkreditációs számát honlapján közzéteszi.

38/A. §300 (1) A Rendszer akkor akkreditálható, ha

a) a képző szerv az akkreditációs időszak teljes idejére igazolja a tanúsított és szabványos Rendszer jogszerű felhasználhatóságát legalább ezer konkurens (egyidejű) felhasználóra vonatkozóan,

b) a Rendszerhez és a tanulók részére a folyamatban lévő aktuális képzések Tananyagaihoz folyamatos, időkorlátozás nélküli (7×24 órás rendelkezésre állással) tanulói hozzáférést biztosít,

c) a közlekedési hatóság részére a Rendszerhez és annak minden Tananyagához folyamatos, időkorlátozás nélküli hozzáférést biztosít,

d) adatbázisában rögzíti a tanuló aktuális képzésben történő előrehaladását, a Rendszerben eltöltött idejét, értékeli és rögzíti a tanulónak a Tananyagban szereplő ellenőrző kérdésekre adott válaszait, eredményeit, a tanuló Rendszerben történő kötelező regisztrációját követően a tanuló egyedi azonosítójával a Rendszerbe történő belépéseit – ideértve a tanulói számítógép IP címének naplózását is azzal, hogy a tanuló Rendszerben eltöltött idejét minden esetben rögzíteni (naplózni) kell,

e) az e-learning képzésben részt vevő tanuló adatait tartalmazó állományt (a továbbiakban: e-learning képzés kezdés bejelentés) a hozzáférés kiadását követően haladéktalanul, de legkésőbb 24 órán belül el kell küldenie a közlekedési hatóság által meghatározott módon a vizsgaközpont részére,

f) a tanuló e-learning képzésének befejezésekor a Rendszernek – képzési igazolás kiállításával egyidejűleg – a tanuló adatait és képzésének leíró adatait az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló törvény szerinti legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással és időbélyegzővel ellátott, a közlekedési hatóság által meghatározott szabványos XML formátumú és adattartalmú állományban (a továbbiakban: e-learning képzési statisztika) kell tárolnia; az e-learning képzési statisztikát a képző szervnek legalább 5 évig kell megőriznie, illetve a Rendszernek haladéktalanul, de legkésőbb 24 órán belül el kell küldenie a közlekedési hatóság által meghatározott módon a vizsgaközpont részére,

g) a tanuló e-learning képzésének befejezésekor a Rendszernek automatikusan ki kell állítania, és az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló törvény szerinti legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással és időbélyegzővel kell ellátnia a 3. melléklet 3.2.4. pontja szerinti igazolást (a továbbiakban: e-learning képzési igazolás) a közlekedési hatóság által meghatározott adattartalommal; a kiállított e-learning képzési igazolást a Rendszernek a kiállítást követően haladéktalanul el kell küldenie vagy letölthetővé kell tennie az iskolavezetőnek és a tanulónak; az így előállított e-learning képzési igazolást a képző szervnek legalább 5 évig kell megőriznie, illetve a Rendszernek az e-learning képzési igazolás kiállítását követően haladéktalanul, de legkésőbb 24 órán belül el kell küldenie a közlekedési hatóság által meghatározott módon a vizsgaközpont részére,

h) biztosítja a SCORM formátumú szabványos – a közlekedési hatóság által rendelkezése bocsátott – kiegészítő ismeretanyag képzéshez történő hozzáadását,

i) a képzési folyamat megszakítható és az egyéni azonosítást követően folytatható,

j) a fejezetek végén kérdésbankból véletlenszerűen önellenőrző tesztet biztosít a tanuló számára,

k) az önellenőrző tesztek a tanuló által a képzési folyamatban tetszőleges számban ismételhetőek,

l) a modulok végén önellenőrző tesztet biztosít a tanuló számára és csak akkor lehet elvégzett a modul, ha a tanuló az adott modul ismeretanyagából feltett megfelelő számú kérdésekre legalább 85%-ban helyes választ adott.

(2) A Tananyag akkor akkreditálható, ha

a) az e-learning tananyagokra vonatkozó speciális pedagógiai és didaktikai elvárásokra figyelemmel olyan mennyiségű és színvonalú animációval és önellenőrző teszttel rendelkezik, amellyel az előírt ismeretanyagot egy átlagos képességű tanuló külső segítség nélkül is el tudja sajátítani és megszerzett tudásának megfelelőségéről önállóan meg tud győződni,

b) a képzésen belül a Tananyag modulárisan épül fel oly módon, hogy egy átlagos képességű tanuló képes bármely modul egyszerre történő elvégzésére,

c) a modulok fejezetenként elkülönültek, és egy fejezet legfeljebb tíz modult tartalmaz,

d) színvonala és kidolgozottsága tekintetében – ideértve, de nem kizárólagosan a speciális pedagógiai és didaktikai elvárásokat, valamint az animációk és tesztek színvonalát és mennyiségét – eléri az adott képzésen akkreditált tananyagok átlagos színvonalát.

(3) Az elektronikus vezetési kartonrendszer akkor akkreditálható, ha

a) alkalmas a bizonylati albumban lévő adattartalmon túl a vezetési gyakorlati oktatás alatt az oktató jármű földrajzi helymeghatározása alapján a járművel megtett becsült menettávolság, az oktatás időpontja és időtartama automatikus rögzítésére, valamint a vizsgaközpont által történő ellenőrzésére,

b) alkalmas a szakoktató elektronikus vezetési karton rendszerbe történő belépéseinek naplózására,

c) alkalmas a gyakorlati képzésben részt vevő tanuló és a gyakorlati foglalkozások adatai legalább 5 éves időtartamú megőrzésére.

38/B. §301

Záró rendelkezések

39. § (1)302 2015. december 31. napjáig az e rendelet 8. § (2a) bekezdésében foglalt feltételt teljesítettnek kell tekinteni, ha a vizsgabiztos tekintetében teljesül a 8. § (3) bekezdésében meghatározott feltétel.

(2)303

(3)304 A 9. § (7a) bekezdése tekintetében az ott meghatározott feltételek megtartása mellett, a jelentkezési adatlapon feltüntetett megszerezni kívánt kategória módosítását az elméleti vizsga érvényességén belül az a tanuló is kérelmezheti, aki 2013. január 19-ét megelőzően az eredetileg megszerezni kívánt kategóriából gyakorlati vizsgát már tett, azonban a kategória megszerzéséhez szükséges teljes képzési- és vizsgakövetelményeket még nem teljesítette. Ebben az esetben a kérelmezőnek a módosított kategóriának megfelelő hátralévő, sikeresen még nem teljesített gyakorlati vizsgáit kell teljesítenie úgy, hogy a gyakorlati vizsgák tekintetében – a 9. § (7a) bekezdésében foglaltak szerint – a 2013. január 19-e előtt meghatározott óraszámokat, vizsgatárgy-megnevezéseket és kérdés-számokat kell figyelembe venni.

(4)305 A 18. § (1) bekezdésében, a 21. § (2) bekezdésében, a 24. § (1) bekezdésében, a 27. § (4) bekezdésében, a 30. §-ban, a 32. § (2) bekezdésében és a 33. § (6) bekezdésében részletezett képzés tekintetében a KTI ezen tevékenységével kapcsolatos iskolavezetői feladatait és felelősségét a KTI ügyvezetője teljesíti, illetve viseli.

(5)306 E rendeletnek a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól szóló 24/2005. (IV. 21.) GKM rendelet módosításáról szóló 31/2021. (VII. 2.) ITM rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított 13. § (1) és (1a) bekezdését a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

39/A. §307

40. §308 E rendelet 4. melléklete 2013. október 1-jén hatályát veszti.

41. § (1)309 Azokra a járművekre, amelyekre oktatójármű-igazolást külön jogszabályban foglaltak szerint 2003. december 1-je előtt állítottak ki és a jármű 2008. július 18-át megelőzően rendelkezett oktatójármű-igazolással, 2013. szeptember 30-ig a 4. számú melléklet rendelkezéseit kell alkalmazni.

(2) A 2003. december 1-jét követően oktatásba bevont járműnek az oktató-jármű igazolás megszerzéséhez az 5. mellékletben meghatározott követelményeknek kell megfelelnie.

(3)–(4)310

(5)311 A vizsgaközpont a Vizsgaszabályzatot honlapján teszi közzé.

41/A. §312 E rendeletnek az egyes közlekedési tárgyú miniszteri rendeletek jogharmonizációs célú módosításáról szóló 20/2020. (VI. 24.) ITM rendelettel módosított rendelkezései nem érintik a 2020. május 23. előtt, a 14. számú melléklet szerint kiállított gépjárművezetői képesítési igazolványok” hatályát.

Az Európai Unió jogának való megfelelés

42. §313 (1) Ez a rendelet

a) a vezetői engedélyekről szóló, 1991. július 29-i 91/439/EGK tanácsi irányelvnek, valamint az azt módosító 2000/56/EK bizottsági irányelvnek és 2008/65/EK bizottsági irányelvnek;

b)314 az egyes közúti árufuvarozást vagy személyszállítást végző járművek vezetőinek alapképesítéséről és továbbképzéséről szóló, 2022. december 14-i (EU) 2022/2561 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a 2. cikke, 5. cikk (2) és (3) bekezdése, valamint 10. cikk (2) és (3) bekezdése kivételével;

c)315

d) a közlekedéspolitika területén elfogadott egyes irányelveknek Bulgária és Románia csatlakozására tekintettel történő kiigazításáról szóló, 2006. november 20-i 2006/103/EK tanácsi irányelv Melléklet A. rész 6. pontjának;

e) a belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006. december 12-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek;

f) a vezetői engedélyekről szóló, 2006. december 20-i 2006/126/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek;

g) a vezetői engedélyekről szóló 2006/126/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról szóló, 2012. november 19-i 2012/36/EU bizottsági irányelvnek;

h) a közlekedéspolitika területén elfogadott egyes irányelveknek a Horvát Köztársaság csatlakozására tekintettel történő kiigazításáról szóló, 2013. május 13-i 2013/22/EU tanácsi irányelv Melléklet A. rész 4. pontjának;

i) a vezetői engedélyekről szóló 2006/126/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról szóló, 2013. október 2-i 2013/47/EU bizottsági irányelvnek;

j) a vezetői engedélyekről szóló 2006/126/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról szóló, 2014. július 1-jei 2014/85/EU bizottsági irányelv Melléklet 1. pontjának;

k)316

való megfelelést szolgálja.

(2) Ez a rendelet a közúti közlekedésben használt menetíró készülékekről, a közúti közlekedésben használt menetíró készülékekről szóló 3821/85/EGK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről és a közúti szállításra vonatkozó egyes szociális jogszabályok összehangolásáról szóló 561/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról szóló, 2014. február 4-i 165/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

1. melléklet a 24/2005. (IV. 21.) GKM rendelethez317

2. melléklet a 24/2005. (IV. 21.) GKM rendelethez318

3. számú melléklet a 24/2005. (IV. 21.) GKM rendelethez319

A közúti járművezetők képzésére vonatkozó részletes eljárási rend
1. Beiskolázási feltételek
Ha a képző szerv a jelentkezés időpontjában – az általa vizsgálható okmányok és a tanuló nyilatkozata alapján – megállapította, hogy a tanuló a vizsgára bocsátásra vagy a vezetői engedély kiadására vonatkozó feltételeknek nem felel meg, köteles erről a tényről a tanulót írásban tájékoztatni.
2. Szakoktatói képesítések
2.1. A szakoktatói képesítési szakok:
„Közlekedési ismeretek”
„Műszaki ismeretek”
„Járművezetési gyakorlat”
2.2. A „Közlekedési ismeretek” szakos képesítés jogosít: a „Közlekedési ismeretek” és a „Járművezetés elmélete” tantárgyak oktatására.
2.3. A „Műszaki ismeretek” szakos vagy annak megfelelő képesítés jogosít: a „Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek”, a „Munkavédelem, tűzvédelem, szállítás” és a „Járművezetés elmélete” tantárgyak oktatására.
2.4. A „Járművezetési gyakorlat” szakos képesítés jogosít: a járművezetési gyakorlat oktatására (beleértve az „Alapoktatás” biztonsági ellenőrzési feladatainak oktatását is) abban a vezetői engedélyre vonatkozó nemzetközi- és nemzeti kategóriában, amellyel a szakoktató a szakoktatói tanfolyamra jelentkezéskor rendelkezett továbbá a „Járművezetés elmélete” tantárgy oktatására minden kategóriában.
A 2011. december 1. napját megelőzően szerzett „Járművezetési gyakorlat” szakos képesítés – a jogszabályban meghatározott egyéb feltételek teljesítése esetén – azon vezetői engedély kategóriák gyakorlati oktatására jogosít, amelyek megfelelnek a 18. § (3) bekezdés b) pontjában meghatározott feltételeknek.
2.5. A „Műszaki ismeretek” szakos szakoktatói képesítésnek megfelelő végzettségek
A „Műszaki ismeretek” szakos szakoktatói képesítésnek elfogadhatók az azzal egyenértékű vagy magasabb szintű, az alábbiakban felsorolt végzettségek:
Bármely egyetem közlekedés- vagy gépészmérnöki karán szerzett
a) közlekedés- vagy gépészmérnöki oklevél és e mellett tanári vagy bármely szakos szakoktatói oklevél;
b) közlekedésmérnök-tanári vagy gépészmérnök-tanári oklevél.
Bármely főiskolán szerzett
a) gépjárműüzemi szakos vagy gépész üzemmérnöki oklevél és emellett tanári, vagy bármely szakos szakoktatói oklevél;
b) autóközlekedési műszaki tanár szakos oklevél;
c) műszaki oktató szakos oklevél.
2.6. A „Tr” kategóriás járművezető képző tanfolyam elméleti tantárgyait csak a közúti járművezető szakoktatói „Tr” kategóriás kiegészítő képzést és az azt követő vizsgát sikeresen teljesített szakoktató végezheti. A 2019. szeptember 1-jét követően indult közúti járművezető szakoktatói szaktanfolyamon szerzett, csak közúti járművezetői szakoktatói alapképzést és az azt követő vizsgát sikeresen teljesített szakoktató – tevékenységi engedély kiadását követően – közúti járművezetés gyakorlati képzést csak „B” kategóriás járművezető képző tanfolyamon oktathat.
A felsorolt képesítések szakoktatói névjegyzékbe vételre – szakmai előírások tekintetében – jogosítanak.
A nem említett szakképesítések elfogadásáról a közlekedési hatóság egyedi elbírálás alapján határoz.
3. A tanfolyami képzés
3.1. Tárgyi feltételek a képzéshez
3.1.1. Ügyfélfogadó helyiség
A képző szervnek rendelkeznie kell az ügyfélfogadáshoz – az ügyfélfogadás idejében kizárólag a képző szerv (vállalkozás) céljára szolgáló – ügyfélfogadó helyiséggel, amelynek felszereltsége biztosítja az ügyfelek kulturált fogadásának és kiszolgálásának feltételeit. Az ügyfélfogadóban a képző szerv képzési engedélyét és a vállalkozási feltételeit és az írásos tájékoztatót ki kell függeszteni, továbbá a cégtáblán az ügyfélfogadás idejét fel kell tüntetni. Az ügyfélfogadás ideje nem lehet kevesebb hetente összesen 8 óránál, amely 8 órát munkanapokon 8 és 20 óra között kell meghatározni.
3.1.2. Az elméleti tárgyak oktatásához
A képző szervnek rendelkeznie kell
a) tantermi oktatáshoz
aa) tanteremmel,
ab) fali tablókkal, és
ac) multimédiás oktatástechnológiai eszközzel, vagy video lejátszóval és televíziókészülékkel, vagy számítógéppel és projektorral (kivetítő berendezés), valamint
b) e-learning esetében
ba) a 16. mellékletben foglaltaknak és az engedélyezett képzésnek megfelelő e-learning rendszerrel.
3.1.3. A „Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek” tantárgy oktatásához
Az „A” és „B” kategóriás, valamint az „A1”, „A2” és „B1” kategóriás tantermi képzést olyan tanteremben kell végezni, amely alkalmas a világító- és jelzőberendezések működőképes modelljének bemutatására.
3.1.4. Az „A”, „B”, „C”, „D”, „AM”, „T”, „Trolibusz” kategóriás, valamint az „A1”, „A2”, „B1”, „C1”, „D1” kategóriás, továbbá a „BE”, „CE”, „C1E”, „DE”, „D1E” kombinált kategóriás képzés esetében
a tantervben részletesen meghatározott méretű és kialakítású gyakorlópálya, amely megfelel az alábbi feltételeknek:
Az „A”, „A2”, „Akorl.”, „B”, „C”, „D”, „M”, „AM”, „T”, „Trolibusz” kategóriás, valamint az „A1”, „C1”, „D1” kategóriás, továbbá a „BE”, „CE”, „C1E”, „DE”, „D1E” kombinált kategóriás képzés esetén a tantervben részletesen meghatározott méretű és kialakítású gyakorlópályával, amelynek meg kell felelnie az alábbi feltételeknek:
a) forgalom elől elzárt terület,
b) szilárd burkolat,
c) legyen alkalmas – a gyakorlást egyidejűleg végzők számának figyelembevételével – az előírt feladatok biztonságos végrehajtására,
d) kulturált WC és kézmosási lehetőség,
e) a vezetési gyakorlat oktatásához a képzési engedélyben szereplő kategóriába tartozó, az 5. számú mellékletben meghatározott további feltételeknek megfelelő, érvényes forgalmi engedéllyel rendelkező járművekkel és felszerelésekkel.
A járműkezelési és rutinfeladatok oktatásához meghatározott gyakorlópálya szilárd burkolatának, kizárólag a képzés (gyakorlás) céljára elfogadható – a kétkerekű járművek vezetésének oktatását kivéve – minden olyan felület, amely időjárástól függetlenül, a burkolat deformációja nélkül alkalmas a feladatok gyakorlására. A kétkerekű járművek oktatásához aszfalt vagy beton burkolatú pálya szükséges.
A pálya méretének az adott járműkategóriára előírt tantervi és vizsgafeladatok gyakorlására alkalmasnak kell lennie. A kizárólag képzésre használt pálya esetében nem követelmény az összes feladat egyidejű gyakorlási lehetőségének biztosítása. A pálya oktatás közbeni átrendezése megengedett.
3.2. A tanulók képzése
A tanulókat a közlekedésért felelős miniszter által kiadott, az egyes járműkategóriákra vonatkozó, hatályos Tantervi és Vizsgakövetelmények előírásai szerint kell képezni.
Azokban a közoktatási intézményekben (iskolákban), ahol a közúti járművezető-képzés beépült az iskolai tantervbe, a tanulók vizsgára bocsátásának feltétele, hogy az iskolai tantervet a vizsgaközpont jóváhagyja.
3.2.1. Az egyes járműkategóriákhoz tartozó oktatási idők és teljesítendő menettávolságok (járművezetési gyakorlat esetén a 3.6. e) pont szerinti percben kifejezett tanóra időtartammal számolva).
Kötelező óraszámok és teljesítendő menettávolságok a közúti járművezető-képző tanfolyamokon

A

B

C

D

1.

Kategória

Alapismeretek
Elmélet tantárgyak

Járművezetési gyakorlat

Megjegyzés

2.

∑óra

K

Je

Szü

F1–2

Mu

∑óra

A

F

F/v

F/o

F/é

F/k

R

M

3.

A1, A2

22

X

X

X

16

6

10

8

2

240

4.

A11)

3

X

X

X

2

1

1

1

30

5.

A22)

12

4

8

6

2

180

11. § (5) bekezdés

6.

A23)

3

X

X

X

8

2

6

4

2

120

7.

A4)

12

4

8

4

4

180

11. § (5) bekezdés

8.

A5)

3

X

X

X

8

2

6

4

2

120

9.

A2)

16

6

10

8

2

240

11. § (5) bekezdés

10.

A3)

3

X

X

X

10

4

6

4

2

150

11.

A6)

22

X

X

X

26

10

16

11

5

390

12.

B

28

X

X

X

29

9

20

14

4

2

580

13.

B969)

6

X

X

4

4

4

14.

B1

28

X

X

X

29

9

20

14

4

2

348

15.

C1

66

X

X

X

X

16

6

4

2

4

300

16.

C

66

X

X

X

X

16

6

4

2

4

300

17.

C7)

12

4

4

4

250

11. § (5) bekezdés c) pont

C8)

52

X

X

X

12

4

4

4

200

18.

D1

34

X

X

X

18

6

6

2

4

390

19.

D

22

X

X

X

24

14

6

4

550

20.

D10)

36

X

X

X

X

36

20

10

2

4

850

20.

BE

18

X

X

X

X

11

4

4

3

220

21.

C1E

14

X

X

X

12

4

4

4

250

22.

CE

14

X

X

X

12

4

4

4

250

23.

D1E

18

X

X

X

X

12

4

4

4

250

24.

DE

14

X

X

X

12

4

4

4

250

25.

AM

16

X

X

10

4

6

100

26.

T

46

X

X

X

X

12

-

3

3

3

3

27.

K

12

X

28.

TR

88

X

X

X

X

X

58

45

13

29.

TR8)

46

X

X

X

X

X

30

-

22

8

Rövidítések:

K

= Közlekedési alapismeretek

A

= Alapoktatás

Je

= Járművezetés elmélete

F

= Főoktatás

Szü

= Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek

F/v

= városi vezetés

Mu

= Munkavédelem, tűzvédelem, szállítás

F/o

= országúti vezetés

F 1–2

= F 1–2 számú trolibusz jelzési és forgalmi utasítás

F/é
F/k

= éjszakai vezetés
= vezetés könnyű terepen

M

= Menettávolságok kilométerben

R

= rutin vizsgára felkészülő vezetés.

1) érvényes „B” kategóriás vezetői engedély esetén
2) „A1” kategória megszerzését követő két éven belül
3) „A1” kategória megszerzését követő két éven túl
4) „A2” kategória megszerzését követő két éven belül
5) „A korlátozott” vagy „A2” kategória megszerzését követő két éven túl
6) amennyiben betöltötte 24. életévét, és nem rendelkezik sem „A1” kategóriás, sem „A2” kategóriás vezetői engedéllyel
7) „C1” kategória megszerzését követő 2 éven belül
8) „D” kategóriás vezetői engedéllyel
9) „B” kategóriájú járművek nehéz pótkocsival összekapcsolva, feltéve, hogy az így kialakított járműszerelvény legnagyobb megengedett össztömege 3500 kg és 4250 kg közötti
10) „C” kategóriára érvényes vezetői engedély nélkül
3.2.2. Tanfolyam megkezdése tantermi elméleti oktatás esetén
Az iskolavezető által elkészített tanrendet a tanfolyam kezdetét megelőző legalább 3 munkanappal korábban a vizsgaközpont részére meg kell küldeni. Tanrend változása esetén a bizonylati album szerinti módosított tanrendet a változás előtt legalább 3 munkanappal korábban a vizsgaközpont részére elektronikus úton meg kell küldeni, illetve egy példányt a tanulmányi naplóhoz csatolni kell. A tantárgyi tananyag témakörönkénti felosztása a szakoktató feladata.
A tanfolyam névsorára azon személy rögzíthető, aki a jelentkezési adatlapot megfelelően kitöltve benyújtotta a vizsgaközpont részére, akinek a jelentkezési adatlap szerinti adatait a képző szerv már elektronikusan megküldte, és aki a képzésen való részvétel feltételeit teljesíti. A tanfolyamon részt vevők névsorát a tanfolyam első foglalkozását megelőzően elektronikus úton meg kell küldeni a vizsgaközpont részére, illetve a névsor egy példányát a tanulmányi naplóhoz kell csatolni.
A tanfolyam tantermi oktatásán minden alkalommal jelenléti ívet kell vezetni, melyet az oktatáson részt vevőkkel minden foglalkozáson alá kell íratni. A jelenléti ívet az összes résztvevő aláírása után le kell zárni úgy, hogy arra további aláírás ne kerülhessen, majd a tanulmányi naplóhoz kell csatolni. A tanfolyam tantermi elméleti képzései esetén a foglalkozást tartó szakoktató köteles minden megtartott foglalkozás megkezdését követő 15 percen belül a jelenléti ív adatait elektronikus úton a vizsgaközpont számára megküldeni, illetve a foglalkozásról annak befejezése előtt távozókat a vizsgaközpont részére haladéktalanul elektronikusan bejelenteni.
A képző szerv – a vállalkozási feltételeinek megfelelően – az előírtnál magasabb óraszámú tanfolyamokat is tarthat. A tanulók esetében a képzés elvégzését a közlekedési hatóság és a vizsgaközpont akkor tekinti teljesítettnek, ha a vizsgaközpont részére megküldött tanrend és jelenléti ívek alapján a tanuló a képzés szerinti tantárgy tanteremben történő elméleti oktatási foglalkozásainak összesített, pótfoglalkozások nélküli óraszámával legalább megegyező óraszámú foglalkozáson jelenléti ívvel igazoltan jelen volt. Hiányzás esetén a tanuló számára – azon témakörökből, melyeken a tanuló nem vett részt – pótfoglalkozást kell tartani. A pótfoglalkozást a tanrendbe be kell illeszteni, és a tanrend módosítására vonatkozók szerint be kell jelenteni.
3.2.3. Tanfolyam megkezdése e-learning oktatás esetében
Az e-learning képzésben részt vevő tanuló adatait, illetve az e-learning képzés azonosító számát a tanulóval kötött szerződés alapján a hozzáférést követően haladéktalanul, de legkésőbb 24 órán belül a vizsgaközpont részére meg kell küldeni.
3.2.4. Képzés elvégzésének igazolása
3.2.4.1. A vizsgára jelentkezéshez e-learning képzés esetén az előírt képzési rész elvégzését tanúsító igazolást az e-learning rendszerű képzést nyújtó képző szerv a 38/A. § (1) bekezdés e) pontja szerint, tantermi képzés esetén az előírt képzési rész utolsó foglalkozásának jelenléti ívét a foglalkozást megtartó szakoktató a 3.2.2. pont szerint, de mindkét esetben legkésőbb a vizsgázó vizsgája megkezdése előtt 12 órával köteles a vizsgaközpont részére elektronikus úton elküldeni.
3.2.4.2. Az igazolásnak tartalmaznia kell:
a) a képző szerv azonosító adatait (nevét, címét),
b) a tanuló személyes adatait (nevét, anyja nevét, születési dátumát, születési helyét),
c) a tanuló azonosítóját,
d) vezetői engedély kategóriát, amelyre a képzés irányul, és
e) a teljesített képzési rész (tantárgy)
ea) megnevezését,
eb) kezdési időpontját,
ec) befejezési időpontját, valamint
f) az igazolás kiállításának dátumát.
3.3. „B” kategória 96. kód megszerzésének feltételei
A 96. kód érvényesítéséhez a jelöltnek rendelkeznie kell „B” kategóriára érvényes vezetői engedéllyel vagy a kód megszerzésére irányuló tanfolyam „B” kategóriával összevontan is végezhető. Összevont tanfolyam esetén a 3.2.1. pontban előírt oktatási órákon a „B” kategórián felül kell a tanulónak részt vennie. Az elméleti vizsgák a „B” kategória elméleti vizsgájával egyidejűleg. A gyakorlati vizsga a „B” kategóriás forgalmi vizsgával együtt is kiírható. Összevont tanfolyam esetén a „B” kategóriás forgalmi vizsga sikeres rutin vizsga nélkül is tehető. Összevont tanfolyam esetén a vizsgázó bármikor lemondhat a 96. kódra vonatkozó igényéről, amely lemondás a „B” kategóriára tett vizsgáit nem érinti. B 96 tanfolyamot az a képző szerv tarthat, aki rendelkezik a közlekedési hatóság engedélyével „BE” kategóriás képzésre.
3.4. Az együtt tartott tanfolyamok
Együtt tartott tanfolyami foglalkozásokat a következő kategóriákban lehet szervezni:
a) „AM”, „A1”, „A2”, „A”, „B1”, „B” és B96;
b) „BE” és „D1E”;
c) „B” és „T”;
d) „C1” és „C”;
e) „C1E”, „CE” és „DE”;
f) „T” és „K” (kerti traktor és állati erővel vont jármű).
Az együtt tartott oktatást külön, kategóriánként kell a tanulmányi naplóban feltüntetni.
3.5. A gyakorlati oktatás
3.5.1. Általános előírások
3.5.1.1. A járművezetési gyakorlat oktatása csak a tanuló nevére kiállított, a vizsgaközpont részére elektronikusan bejelentett és a vizsgaközpont által elektronikusan generált egyedi azonosítóval ellátott vezetési karton vagy az elektronikus vezetési karton birtokában kezdhető meg.
3.5.1.2. A járművezetési gyakorlat oktatása során – a kétkerekű járművek vezetésének oktatását kivéve – egy oktató egyidejűleg csak egy tanuló oktatását végezheti. A kétkerekű járművek vezetésének oktatása során egy oktató egyidejűleg az alapoktatási feladatok oktatásánál maximum három főt, a főoktatásnál maximum két főt oktathat.
3.5.1.3. A jármű biztonsági ellenőrzésére, technikai kezelésére, valamint a manőverezési feladatok elsajátítására irányuló alapoktatást – a 6. § (3a) bekezdésében foglaltakat is figyelembe véve – alapvetően gyakorlópályán kell végezni. Pedagógiai és módszertani szempontok alapján azonban a jármű technikai kezelésének oktatása részben – a szakoktató által elfogadhatónak tekintett forgalmi körülmények mellett, valamint a kétkerekű járművek vezetőinek oktatását ide nem értve – a közúti forgalomban is történhet. Ahol ez előírt, sikeres járműkezelési vizsga előtt a közúti forgalomban végzett oktatás ideje azonban ilyen esetben is csak az alapoktatás része.
3.5.1.4. A kétkerekű járművek vezetésének oktatása esetén a főoktatás – ahol az értelmezhető – csak sikeres járműkezelési vizsga után kezdhető el.
3.5.1.5. A gyakorlati oktatást a vezetési kartonon vagy az elektronikus vezetési kartonon kell dokumentálni.
3.5.1.6. A járműkezelési- és rutinvizsga biztonsági ellenőrzési feladatokat a gyakorlati oktatás során használt járművön kell tanítani.
3.5.2. A kétkerekű járművek vezetőinek oktatása során a tanuló felszerelése:
a) bukósisak,
b) szemüveg (a bukósisak kialakításától függően),
c) protektoros hosszúnadrág (nadrágba vagy nadrágra illeszthető térdprotektorral) és protektoros dzseki (dzsekibe vagy dzsekire illeszthető könyök- és gerincprotektorral),
d) protektoros kesztyű,
e) magas szárú, zárt cipő vagy csizma,
f) elöl-hátul „T” betűjelzéssel ellátott, tanulónként eltérő színű vagy számozott tanulómellény,
g) a főoktatás és a vizsga során a tanuló és az oktató közötti kapcsolatot biztosító rádió adó-vevő készülék.
3.5.3. A szakoktatónak a gyakorlati oktatás során törekednie kell arra, hogy a 3.2.1. táblázatban meghatározott menettávolságokat a kötelező óraszámok alatt teljesítse.
3.5.4. Mobil rádiótelefon használata
Az oktatás és vizsgáztatás során az oktatójárművekben tartózkodók – a rendkívüli eseményt kivéve – nem használhatnak mobil rádiótelefont.
3.5.5. Az éjszakai vezetés oktatása
Az éjszakai vezetés oktatása – a csillagászati napnyugta és napkelte alapján – az alábbi meghatározott időtartamokban végezhető:

A

B

C

Hónap

Nap

Éjszakai vezetés órái

2.

3.

Január

1–15-ig

16–08-ig

4.

16–31-ig

17–07-ig

5.

Február

1–15-ig

17–07-ig

6.

16–28-ig

18–06-ig

7.

Március

1–15-ig

18–06-ig

8.

16–31-ig

18–06-ig

9.

Április

1–15-ig

19–06-ig

10.

16–30-ig

20–06-ig

11.

Május

1–15-ig

20–06-ig

12.

16–31-ig

20–05-ig

13.

Június

1–15-ig

20–05-ig

14.

16–30-ig

21–05-ig

15.

Július

1–15-ig

21–05-ig

16.

16–31-ig

21–05-ig

17.

Augusztus

1–15-ig

20–06-ig

18.

16–31-ig

20–06-ig

19.

Szeptember

1 –15-ig

20–06-ig

20.

16–30-ig

19–06-ig

21.

Október

1–15-ig

19–06-ig

22.

16–31-ig

18–06-ig

23.

November

1–15-ig

17–07-ig

24.

16–30-ig

16–07-ig

26.

December

1–15-ig

16–07-ig

26.

16–31-ig

16–08-ig

3.6. Az oktatási idő
3.6.1. Az oktatási idő az alábbi időtartamokat nem haladhatja meg:
a) az alapismeretek oktatása során – az e-learning oktatást kivéve – a tanfolyami csoportnak naponta legfeljebb 4 elméleti tanóra tartható (4×45 perc);
b) a vezetési gyakorlat oktatása során egy tanulónak az alapoktatási szakaszban naponta legfeljebb 2 tanóra tartható;
c) a főoktatás és rutin vizsgára felkészítő vezetési gyakorlat során a tanulónak naponta legfeljebb 4 tanóra tartható, amelyet legalább két részben, két tanóra oktatás után minimálisan 1 óra szünet közbeiktatásával kell szervezni;
d) az elméleti tantárgyak tantermi tanóráinak időtartama: 45 perc;
e) a gyakorlati tantárgyak tanfolyami tanóráinak tervezett időtartama: 50 perc;
f) a tanórák között legfeljebb két tanóránként legalább 10 perc szünetet kell tartani.
Egy tanuló fentiek szerint számított összesített napi oktatási ideje nem haladhatja meg a 4 tanórát.
A szakoktatók napi megengedett oktatási órakeretébe a vizsgák időtartama nem számít bele.
3.6.2. A vezetési gyakorlati tantárgy foglalkozásainak tényleges időtartama indokolt esetben (pl. a forgalmi körülmények függvényében) eltérhet a jelen pont szerint megtervezett és a vizsgaközpontnak elektronikusan bejelentett időtartamnál. A tényleges időtartam tanóránként ilyen esetekben is legfeljebb 10%-kal lehet hosszabb a 3.6. e) pont szerinti tervezett időtartamnál. A 3.2.1. alpontban előírt oktatási idők teljesítésének számítása során a foglalkozások tényleges, percben kifejezett időtartamát szükséges figyelembe venni.
4. Mentesítések
Az alább felsorolt képesítéssel rendelkező tanulókat – az „A1”, „A2”, „B1” és „A”, „B”, „AM” kategória kivételével – a tanfolyam adott tantárgyának foglalkozásain a részvétel alól az iskolavezető mentesíti. A vizsgakötelezettség alóli mentesítés kezdeményezését a vizsgázó a képző szerv közreműködésével, elektronikus úton nyújtja be a vizsgaközpont részére. A vizsgakötelezettség alóli mentesítést az elektronikus bejelentés alapján a vizsgaközpont engedélyezi.
4.1. Az egyes kategóriák és egyes tantárgyak hallgatása és vizsgája alól adható felmentések
4.1.1. Mentesítések a „szerkezeti és üzemeltetési ismeretek” tan- és vizsgatárgyakból
4.1.1.1. Bármely egyetemen, főiskolán szerzett
a) gépész-, autógépész-, közlekedés mérnöki vagy üzemmérnöki oklevél;
b) gépész-, autógépész-, közlekedés mérnöktanári oklevél;
c) gépész-, autógépész-, közlekedés üzemmérnöki műszaki tanári oklevél;
d) szakirányú műszaki oktatói oklevél.
4.1.1.2. A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Főiskolai Karon és a jogelőd Katonai Főiskolán szerzett
a) harcjármű üzembentartó szakos oklevél;
b) katonai gépjármű üzemeltető szakos oklevél;
c) gépjármű technikus tiszti képesítés;
d) harcjármű üzemeltetői üzemmérnök.
4.1.1.3. „Műszaki ismeretek” szakos szakoktatói oklevél (vagy ezzel egyenértékű képesítés).
4.1.1.4. Technikusi oklevél (szakközépiskolai érettségi)
a) közúti járműgépész;
b) közlekedésgépész;
c) gépjármű-technikai;
d) gépjárműüzemi;
e) mezőgazdasági gépész;
f) mezőgazdasági gépjavító;
g) építőgépész;
h) gépjárművezető és -karbantartó.
4.1.1.5. Szakképesítés – szakmunkás bizonyítvány
a) autószerelő;
b) anyagmozgatógép-szerelő;
c) építőgép-szerelő;
d) mezőgazdasági gépszerelő;
e) gépjárművezető és -karbantartó;
f) mezőgazdasági gépész;
g) fakitermelési gépkezelő;
h) állattartó telepi gépész;
i) kertészeti gépész;
j) növénytermesztő gépész;
k) erdőgazdasági gépész;
l) mezőgazdasági gépszerelő és gépüzemeltető;
m) mezőgazdasági gépjavító és karbantartó.
4.1.1.6. A közúti járművezetői vizsgáztatás keretében szerzett gépjárműkezelői bizonyítvány.
A felsorolt szakképesítéseket adó oktatási intézmények hallgatói részére iskolai tantervbe építetten szervezett közúti járművezetői tanfolyam esetén a felmentés megadható, a vizsgaigazolás azonban csak az érettségi bizonyítvány (technikusi oklevél, szakmunkás végzettséget, illetve szakképesítést igazoló bizonyítvány) bemutatása esetén állítható ki.
Ha a felmentést szervezetten megkérte az iskola, de a vizsgázó a felmentéshez szükséges iskolai végzettségét igazoló okiratot (még) nem tudja bemutatni, a felmentett tárgyakból a vizsgázó kérheti a vizsga letételét. Valamennyi vizsga sikeres letétele esetén – az egyéb feltételek teljesülése mellett – a vizsgaigazolást a vizsgázó részére ki kell adni.
A mentesítési kérelmek elbírálásakor a szakma megnevezését és a szakképesítés szakmai tartalmát kell meghatározónak tekinteni.
4.1.2. Mentesítések a „Munkavédelem, tűzvédelem, szállítás” tan- és vizsgatárgyból
4.1.2.1. Munkavédelmi szakképzés keretében szerzett szakképesítés
a) munkavédelmi szakmérnöki oklevél;
b) munkavédelmi üzemmérnöki oklevél;
c) felsőfokú munkavédelmi szakképesítő egyetemi tagozaton szerzett oklevél;
d) munkavédelmi technikusi oklevél;
e) középfokú munkavédelmi szakképesítő oklevél.
4.1.2.2. A közúti járművezetői vizsgáztatás keretében 1993. január 1-je után tett sikeres vizsga a „Munkavédelem, tűzvédelem, szállítás” vizsgatárgyból.
4.1.3. Egyéb mentesítések
A mentesítési kérelmek elbírálásakor a szakma megnevezését és a szakképesítés szakmai tartalmát kell meghatározónak tekinteni.

4. melléklet a 24/2005. (IV. 21.) GKM rendelethez320

5. melléklet a 24/2005. (IV. 21.) GKM rendelethez321

A 2003. év december 1-jét követően oktatásba bevont járművekre vonatkozó előírások

1. A járművek követelményei kategóriánként


„A1” kategória


Olyan kétkerekű motorkerékpár, amelynek teljesítménye a 11 kW-ot és teljesítmény/tömeg aránya a 0,1 kW/kg-ot nem haladja meg, továbbá legalább 90 km/h sebesség elérésére alkalmas.


A belsőégésű motor hengerűrtartalma legalább 120 cm3, elektromos meghajtás esetében a teljesítmény/tömeg arány legalább 0,08 kW/kg.


„AM” kategória


„AM” kategóriába tartozó kétkerekű jármű, amelynek tervezési sebessége nem több mint 45 km/h (kivéve azokat a kétkerekű járműveket, amelyek tervezési sebessége 25 km/h-t nem haladja meg), a motor hengerűrtartalma nem nagyobb 50 cm3-nél vagy a motor legnagyobb hasznos motorteljesítménye nem több 4 kW-nál.


„A” kategória

2018. december 31-éig: „A” kategóriába tartozó oldalkocsi nélküli kétkerekű motorkerékpár, legalább 595 cm3 hengerűrtartalommal és legalább 40 kW motorteljesítménnyel.


2019. január 1-jétől: „A” kategóriába tartozó oldalkocsi nélküli kétkerekű motorkerékpár, legalább 595 cm3 hengerűrtartalommal (amennyiben elektromos motorral van felszerelve, teljesítmény/tömeg aránya legalább 0,25 kW/kg), legalább 180 kg terheletlen tömeggel és legalább 50 kW motorteljesítménnyel.


„A2” kategória


Oldalkocsi nélküli motorkerékpár, amelynek hengerűrtartalma legalább 245 cm3, a motor teljesítménye legalább 20 kW, de nem több 35 kW-nál, a motorkerékpár teljesítmény/tömeg aránya nem haladja meg a 0,2 kW/kg-ot. Amennyiben a motorkerékpár elektromos motorral van felszerelve, a motor teljesítménye legalább 20 kW, de nem több 35 kW-nál, a motorkerékpár teljesítmény/tömeg aránya legalább 0,15 kW/kg.


„B1” kategória


„L7e” kategóriába tartozó legalább két ülőhellyel rendelkező négykerekű motorkerékpár, amely legalább 60 km/óra sebesség elérésére képes.


„B” kategória

„B” kategóriába tartozó négykerekű személygépkocsi, amely az alábbi jellemzőkkel és felszerelésekkel rendelkezik:

a) jellemzők:

aa) legalább 4 személy befogadóképesség,

ab) legalább négyajtós kivitel,

ac) legalább 100 km/óra sebesség elérésére alkalmas;

b) kötelező felszerelések és tartozékok:

ba) a járműnek legalább négy ülését fejtámlával kell felszerelni, amennyiben azt a gyári kialakítás lehetővé teszi,

bb) oldalhelyes irányjelző visszajelző, amely láthatóvá teszi az irányjelző működését,

bc) kettős pedálrendszer, amely a járművezető melletti ülésből is biztosítja az üzemi pedálokkal elérhető szabályozást. A pótfék hatásosságának el kell érnie az üzemi fék hatásosságának legalább 90%-át,

bd) három darab visszapillantó tükör, amely a vezetőülésből biztosítja a jármű mellett lévő mindkét oldali forgalmi sávra történő hátralátást [a közúti járművek forgalomba helyezéséről és forgalomban tartásáról szóló 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet (a továbbiakban: 6/1990. (IV. 12.) KÖHÉM rendelet) 78. § (1)–(2) bekezdése alapján],

be) két darab pót-visszapillantó tükör, amely a vezető melletti ülésből biztosítja a jármű mellett lévő mindkét oldali forgalmi sávra történő hátralátást (a két jobb oldali külső visszapillantó tükör egy olyan kialakítású tükörrel is helyettesíthető, amely a vezető- és a vezető melletti ülésből is biztosítja a jármű mellett lévő jobb oldali forgalmi sávra történő hátralátást).


„B” kategória a mozgáskorlátozottak képzéséhez:

„B” kategóriába tartozó négykerekű gépkocsi, amely az alábbi jellemzőkkel és felszerelésekkel rendelkezik:

a) a mozgáskorlátozott anatómiai és fiziológiai állapotának megfelel;

b) a szakértői bizottság egyedi műszaki előírásainak megfelelően átalakított [a közúti járművezetők egészségügyi alkalmasságának megállapításáról szóló 13/1992. (VI. 26.) NM rendelet alapján],

c) a járművezető melletti ülésből működtethető, az üzemi fékberendezésre ható pótfék pedállal van felszerelve. A pótfék hatásosságának el kell érnie az üzemi fék hatásosságának legalább 90%-át,

d) két darab pót-visszapillantó tükörrel van ellátva, amely a vezető melletti ülésből biztosítja a jármű mellett lévő mindkét oldali forgalmi sávra történő hátralátást (a két jobb oldali külső visszapillantó tükör egy olyan kialakítású tükörrel is helyettesíthető, amely a vezető- és a vezető melletti ülésből is biztosítja a jármű mellett lévő jobb oldali forgalmi sávra történő hátralátást).

„B” kategória 96. kód megszerzésére irányuló képzésben a járműnek meg kell felelnie a „BE” kombinált kategóriás képzésbe bevont jármű ezen mellékletben előírt műszaki követelményeivel, amely járműszerelvény megengedett legnagyobb együttes össztömegének a 3500 kg-ot meg kell haladnia, de nem haladhatja meg a 4250 kg-ot.


„C1” kategória


„C1” kategóriába tartozó tehergépkocsi, amely az alábbi jellemzőkkel és felszerelésekkel rendelkezik:

a) jellemzők:

aa) legalább 5 m hosszúság,

ab) legalább 4000 kg megengedett legnagyobb össztömeg,

ac) legalább 80 km/óra sebesség elérésére alkalmas,

ad) azonos légtérben legalább 3 személy befogadására alkalmas vezetőfülke,

ae) a vezetőfülke szélességével és magasságával legalább azonos szélességű és magasságú, zárt, de nem különleges felépítmény;

b) kötelező felszerelések és tartozékok:

ba) valamennyi fékezet kerékre ható blokkolásgátló (ABS),

bb) a 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendeletben meghatározott követelményeknek megfelelő menetíró készülék (tachográf) oktatási célú használatra,

bc) a járművezető melletti ülésből működtethető, az üzemi fékberendezésre ható pótfék pedál. A pótfék hatásosságának el kell érnie az üzemi fék hatásosságának legalább 90%-át,

bd) két darab pót-visszapillantó tükör, amely a vezető melletti ülésből biztosítja a jármű mellett lévő mindkét oldali forgalmi sávra történő hátralátást;

c) a tehergépkocsit legalább a terhelhetősége feléig meg kell terhelni.


„C” kategória

„C” kategóriába tartozó tehergépkocsi, amely az alábbi jellemzőkkel és felszerelésekkel rendelkezik:

a) jellemzők:

aa) legalább 2,4 m szerkezeti szélesség, legalább 8 m szerkezeti hosszúság,

ab) legalább 12 000 kg megengedett legnagyobb össztömeg, és a vizsgán a tényleges össztömeg legalább 10 000 kg,

ac) legalább 80 km/óra tervezési sebesség,

ad) azonos légtérben legalább 3 személy befogadására alkalmas kialakítású vezetőfülke,

ae) a vezetőfülke szélességével és magasságával legalább azonos szélességű és magasságú, zárt, de nem különleges felépítmény,

af) vezető által működtetett kézi sebességváltó karral rendelkezik;

b) kötelező felszerelések és tartozékok:

ba) legalább 8 előremeneti fokozatú nyomatékváltó (sebességváltó),

bb) valamennyi fékezett kerékre ható blokkolásgátló (ABS),

bc) a 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendeletben meghatározott követelményeknek megfelelő menetíró készülék (tachográf) oktatási célú használatra,

bd) sebességkorlátozó,

be) a járművezető melletti ülésből működtethető, az üzemi fékberendezésre ható pótfék pedál,

bf) két darab pót-visszapillantó tükör, amely a vezető melletti ülésből biztosítja a jármű mellett lévő mindkét oldali forgalmi sávra történő hátralátást.


„D1” kategória


„D1” kategóriába tartozó autóbusz, amely az alábbi jellemzőkkel és felszerelésekkel rendelkezik:

a) jellemzők:

aa) legalább 5 m hosszúság,

ab) legalább 4000 kg megengedett legnagyobb össztömeg,

ac) legalább 80 km/óra sebesség elérésére alkalmas;

b) kötelező felszerelések és tartozékok:

ba) valamennyi fékezett kerékre ható blokkolásgátló (ABS),

bb) a 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendeletben meghatározott követelményeknek megfelelő menetíró készülék (tachográf) oktatási célú használatra,

bc) a járművezető melletti ülésből működtethető, az üzemi fékberendezésre ható pótfék pedál. A pótfék hatásosságának el kell érnie az üzemi fék hatásosságának legalább 90%-át,

bd) két darab pót-visszapillantó tükör, amely a vezető melletti ülésből biztosítja a jármű mellett lévő mindkét oldali forgalmi sávra történő hátralátást.


„D” kategória

„D” kategóriába tartozó autóbusz, amely az alábbi jellemzőkkel és felszerelésekkel rendelkezik:

a) jellemzők:

aa) legalább 2,4 m szerkezeti szélesség, legalább 10 m szerkezeti hosszúság,

ab) legalább 80 km/óra tervezési sebesség;

b) kötelező felszerelések és tartozékok:

ba) visszatartó fék (tartósfékrendszer), az ENSZ EGB 13. számú mellékletének előírása szerint,

bb) valamennyi fékezett kerékre ható blokkolásgátló (ABS),

bc) a 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendeletben meghatározott követelményeknek megfelelő menetíró készülék (tachográf) oktatási célú használatra,

bd) a 10 000 kg megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó jármű esetén sebességkorlátozó,

be) a járművezető melletti ülésből működtethető, az üzemi fékberendezésre ható pótfék pedál,

bf) két darab pót-visszapillantó tükör, amely a vezető melletti ülésből biztosítja a jármű mellett lévő mindkét oldali forgalmi sávra történő hátralátást.


„BE” kombinált kategória


„BE” kombinált kategóriába tartozó járműszerelvény, amely az alábbi jellemzőkkel és felszerelésekkel rendelkezik:

a) jellemzők:

aa) a járművezetővel azonos légtérben legalább 3 személy befogadóképességű „B” kategóriába tartozó vonójármű,

ab) a pótkocsi megengedett legnagyobb össztömege legalább 1100 kg,

ac) a pótkocsi zárt, de nem különleges felépítményű, legalább 1,5 m széles, legalább 1,5 m magas, de a vonójárműnél nem alacsonyabb és nem keskenyebb,

ad) a járműszerelvény hosszúsága legalább 7,5 m,

ae) a járműszerelvény legalább 100 km/óra sebesség elérésére alkalmas,

af) a járműszerelvény megengedett legnagyobb együttes össztömegének a 3500 kg-ot meg kell haladnia,

ag) a pótkocsi megengedett legnagyobb össztömege nem haladhatja meg a gépkocsi saját tömegét;

b) kötelező felszerelések és tartozékok:

ba) a járművezető melletti ülésből működtethető, az üzemi fékberendezésre ható pótfék pedál. A pótfék hatásosságának el kell érnie az üzemi fék hatásosságának legalább 90%-át,

bb) két darab pót-visszapillantó tükör, amely a vezető melletti ülésből biztosítja a jármű mellett lévő mindkét oldali forgalmi sávra történő hátralátást;

c) vizsgán a pótkocsi tényleges össztömege legalább 800 kg.


„C1E” kombinált kategória


„C1E” kombinált kategóriába tartozó járműszerelvény, amely az alábbi jellemzőkkel és felszerelésekkel rendelkezik:

a) jellemzők:

aa) „C1” kategóriába tartozó oktatójármű,

ab) a pótkocsi zárt, de nem különleges felépítményű, szélességének és magasságának legalább a vezetőfülke szélességével és magasságával azonosnak kell lennie,

ac) a pótkocsi megengedett legnagyobb össztömege legalább 1250 kg,

ad) a járműszerelvény szerkezeti hosszúsága legalább 8 m,

ae) a járműszerelvény legalább 80 km/óra sebesség elérésére alkalmas;

b) terhelés vizsgán:

ba) a tehergépkocsit a terhelhetősége feléig meg kell terhelni,

bb) a pótkocsi tényleges össztömege legalább 800 kg.


„CE” kombinált kategória

I. Pótkocsis járműszerelvény esetén:

„CE” kombinált kategóriába tartozó járműszerelvény, amely az alábbi jellemzőkkel és felszerelésekkel rendelkezik:

a) jellemzők:

aa) „C” kategóriába tartozó oktatójármű,

ab) a pótkocsi legalább 7,5 m szerkezeti hosszúságú, zárt, de nem különleges felépítményű, szélességének és magasságának legalább a vezetőfülke szélességével és magasságával azonosnak kell lennie,

ac) a járműszerelvény szélessége legalább 2,4 m,

ad) a járműszerelvény megengedett legnagyobb együttes össztömege legalább 20 000 kg, és a vizsgán a tényleges össztömege legalább 15 000 kg,

ae) a járműszerelvény legalább 80 km/óra sebesség elérésére alkalmas.

II. Félpótkocsis járműszerelvény esetén:

„CE” kombinált kategóriába tartozó félpótkocsis vagy csuklós járműszerelvény, amely az alábbi jellemzőkkel rendelkezik:

a) jellemzők:

aa) a „C” kategóriába tartozó vonójármű, vezetőfülkéjében a járművezetővel azonos légtérben legalább 3 személy befogadóképesség,

ab) a pótkocsi zárt, de nem különleges felépítményű, szélességének és magasságának legalább a vezetőfülke szélességével és magasságával azonosnak kell lennie,

ac) a járműszerelvény szélessége legalább 2,4 m, hosszúsága legalább 14 m,

ad) a járműszerelvény megengedett legnagyobb együttes össztömege legalább 20 000 kg, és a vizsgán a tényleges tömege legalább 15 000 kg,

ae) a járműszerelvény legalább 80 km/óra sebesség elérésére alkalmas;

b) kötelező felszerelések és tartozékok:

ba) legalább 8 előremeneti fokozatú sebességváltó (nyomatékváltó),

bb) minden fékezett kerékre ható blokkolásgátló (ABS),

bc) 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendeletben meghatározott követelményeknek megfelelő menetíró készülék (tachográf) oktatási célú használatra,

bd) sebességkorlátozó,

be) a járművezető melletti ülésből működtethető, az üzemi fékberendezésre ható pótfék pedál,

bf) két darab pót-visszapillantó tükör, amely a vezető melletti ülésből biztosítja a jármű mellett lévő mindkét oldali forgalmi sávra történő hátralátást.


„D1E” kombinált kategória


„D1E” kombinált kategóriába tartozó járműszerelvény, amely az alábbi jellemzőkkel és felszerelésekkel rendelkezik:

a) jellemzők:

aa) „D1” kategóriába tartozó oktatójármű,

ab) a pótkocsi megengedett legnagyobb össztömege legalább 1250 kg,

ac) a pótkocsi zárt, de nem különleges felépítményű, szélessége és magassága legalább 2 m,

ad) a járműszerelvény legalább 80 km/óra sebesség elérésére alkalmas;

b) vizsgán a pótkocsi tényleges össztömege legalább 800 kg.


„DE” kombinált kategória


„DE” kombinált kategóriába tartozó járműszerelvény, amely az alábbi jellemzőkkel és felszerelésekkel rendelkezik:

a) jellemzők:

aa) „D” kategóriába tartozó oktatójármű,

ab) a pótkocsi zárt, de nem különleges felépítményű, magassága legalább 2 m,

ac) a pótkocsi megengedett legnagyobb össztömege legalább 1250 kg, és szélessége legalább 2,4 m,

ad) a járműszerelvény legalább 80 km/óra sebesség elérésére alkalmas;

b) vizsgán a pótkocsi tényleges össztömege legalább 800 kg.


„T” kategória

„T” kategóriába tartozó mezőgazdasági vontató két pótkocsival, amely az alábbi jellemzőkkel és felszerelésekkel rendelkezik:

a) jellemzők:

aa) a járművezetővel azonos légtérben lévő 2 személy befogadóképességű vezetőfülke,

ab) 2 darab – a forgalmi vizsgán egy darab – nem különleges felépítményű pótkocsi;

b) kötelező felszerelések és tartozékok:

ba) oktatói, vizsgabiztosi pótülés,

bb) az oktatói, vizsgabiztosi ülésből működtethető, az üzemi fékberendezésre ható fékpedál,

bc) két darab pót-visszapillantó tükör, amely az oktatói, vizsgabiztosi ülésből biztosítja a jármű mellett lévő mindkét oldali forgalmi sávra történő hátralátást;

c) a pótkocsit legalább a terhelhetősége feléig kell megterhelni.


„Trolibusz” kategória

Trolibusz kategóriába tartozó jármű, amely az alábbi kötelező tartozékokkal rendelkezik:

a) az oktatásra és vizsgára kiírt járatra „Tanuló járat” felirat,

b) vészkapcsoló,

c) oktatói pótfék vagy oktató által kezelhető üzemi fék,

d) két darab pót-visszapillantó tükör, amely az oktatói ülésből biztosítja a jármű mellett lévő mindkét oldali forgalmi sávra történő hátralátást.

A felsorolt járművek teljesítmény- és sebességadatai hatósági bizonyítvány hiányában a gyártó által kiadott „Kezelési Útmutató”-val is igazolhatók.

2. Egyéb követelmények


Az oktatásra használt valamennyi járművet – kétkerekű járműveket kivéve – fel kell szerelni kék alapszínű, 20 cm magasságú, 3 cm vonalvastagságú – elölről és hátulról egyaránt – jól látható, nyomtatott fehér „T” betűt ábrázoló, 25x25 cm oldalélű táblával, valamint jól láthatóan fel kell tüntetni az „Autósiskola” feliratot. A „B” kategória esetében ezen jelzéseket a jármű hossztengelyére merőlegesen felszerelt tetőtáblán kell elhelyezni. A tetőtáblán lévő „T” betűt oktatáson kívül le kell takarni.

Az „AM” és „A” kategóriás, továbbá az „A1” és „A2” kategóriás gyakorlati képzés főoktatási szakaszában a kísérő szakoktatót szállító személygépkocsi tetőtartóján el kell helyezni a motorosok oktatására figyelmeztető feliratot tartalmazó táblát.

6. melléklet a 24/2005. (IV. 21.) GKM rendelethez


Az oktatójármű igazolás és az oktatójárművek minősítő vizsgálatára
vonatkozó eljárási rend

I. AZ OKTATÓJÁRMŰ-IGAZOLÁS TARTALMA

1. A kiállító hatóság megnevezése
2. A jármű forgalmi rendszáma, gyártmánya, típusa, besorolása322
3. A jogosultság tartalma
4. Kötelmek
5.323 Hatály324
6. Napló/tételszám
7. Kiadás kelte
8. A kiadásra jogosult személy aláírása
9. A kiállító hatóság bélyegzőlenyomata
10.325

II. AZ OKTATÓJÁRMŰVEK MINŐSÍTŐ VIZSGÁLATÁNAK ELJÁRÁSI RENDJE

1.326 Az oktatójárművek minősítő vizsgálata
A közúti járművezető-képzésben a vezetési gyakorlat tantárgy oktatására használt „B”, „C”, „D”, „T” kategóriás, a „B1”, „C1”, „D1” kategóriás, valamint a „BE”, „C1E”, „CE”, „D1E”, „DE” kombinált kategóriás oktatójármű járművekhez tartozó oktatójármű-igazolás kiadásához szükséges minősítő vizsgálatot a közlekedési hatóság által üzemeltetett vizsgáló állomáson forgalomba helyezés előtti vagy időszakos vizsgálatra kell bemutatni. Az oktatójármű-igazolás kiadásához szükséges minősítő vizsgálat az időszakos vizsgálat során a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló miniszteri rendeletben meghatározott országos lefedettséget biztosító műszaki vizsgáló állomáson is elvégezhető.

2.327 Az oktatójármű-igazolás kiadása, érvényesítése

Ha a minősítő vizsgálat során a jármű az e mellékletben foglaltaknak megfelel, akkor a járműre az e melléklet szerinti oktatójármű-igazolást kell kiadni, illetőleg annak érvényességét meg kell hosszabbítani.
Az oktatójármű-igazolás csak érvényes forgalmi engedéllyel rendelkező járműre adható ki, illetőleg érvényesíthető.
Az oktatójármű-igazolás érvényesítő rovatában fel kell tüntetni azt a kategóriát, kombinált kategóriát, amelynek oktatására az adott jármű alkalmas.
Az oktatójármű-igazolás kiállításakor, illetőleg érvényesítésekor fel kell tüntetni azt a körülményt, hogy a jármű oktatásba bevonása (oktatójármű-igazolással történő ellátása) 2003. december 1-je előtt, vagy után történt.

3. Az oktatójármű-igazolás kiadásának elutasítása

Ha a vizsgálat alapján a jármű az oktatási, vizsgáztatási feltételeknek nem felel meg, akkor az oktatójármű-igazolás kiadását határozatban el kell utasítani.

III.328 AZ OKTATÁSBAN HASZNÁLT JÁRMŰVEK KÖVETELMÉNYEI
ÉS VIZSGÁLATA

1. Esztétikai állapot, megbízhatóság
Menetpróbával és funkciópróbával ellenőrizni kell a motor, a tengelykapcsoló, a kormányberendezés, a fékrendszer és a sebességváltó, sebességkorlátozó, valamint az egyéb kezelőszervek állapotát. A sebességváltónál az előírt – előremeneti – legalább 8 fokozat felezővel is teljesíthető. Szemrevételezéssel kell meggyőződni a jármű külső és belső esztétikai állapotáról. Nem alkalmas oktatásra a jármű, ha:
a) belső állapota nem teszi lehetővé a kultúrált oktatást, vizsgáztatást;
b) az ellenőrzött szerkezeti egységeinek, illetőleg a kezelőszerveinek működése bizonytalan.

2.329 A járművek terhelhetősége (szállítható személyek száma), sebességadatai, méretei

A forgalmi engedély alapján ellenőrizni kell, hogy a járművek terhelhetősége megfelel-e az előírásoknak.
A járművet az oktatáshoz, vizsgához előírt terhelési állapotban kell bemutatni. A tényleges terhelési értéket a bemutatott állapot szerint kell értékelni. Amennyiben kétség merül fel a terhelést illetően, az illetékes közlekedési hatóság a jármű (járműszerelvény) mérlegelését kezdeményezi.
A jármű (járműszerelvény) sebességadataira vonatkozó követelmények teljesülését hatósági bizonyítvány vagy a gyártó által kiadott „Kezelési útmutató” alapján, ezek hiányában közúti méréssel kell vizsgálni. A közúti vizsgálat során lakott területen kívüli útszakaszon kell meggyőződni arról, hogy a jármű (járműszerelvény) a KRESZ által engedélyezett maximális sebességet eléri, és annak tartására huzamos ideig képes, továbbá a motor erőtartalékából következtetni lehet arra, hogy a jármű (járműszerelvény) az előírt sebességérték teljesítésére alkalmas.
A járművek (járműszerelvények) magasságát és szélességét, valamint hosszát mérőszalaggal kell ellenőrizni az előírt méretek és arányok teljesülése céljából.
A „C” kategóriába és „C1” kategóriába tartozó járművek vezetőterének vizsgálatakor az oktató munkaterét úgy kell ellenőrizni, hogy a szakoktatónak az esetleges beavatkozáshoz elegendő mozgástere legyen.
A járművek előírt szélességénél és hosszúságánál a jármű típusbizonyítványa szerinti szerkezeti szélesség és hosszúság vehető figyelembe, a felszerelt tartozékokból adódó méretváltozás nem.

3. Visszapillantó tükrök

Az oktatáshoz használt járművekre felszerelt tükröknek biztosítaniuk kell mind a tanuló (vizsgázó), mind a szakoktató számára a jármű mellett lévő mindkét oldali forgalmi sávra történő hátralátást. A szakoktató számára előírt póttükröket a jármű jobb és bal oldali külső részére kell szerelni. A „B” kategóriás oktatójármű esetén, amennyiben a jármű kialakítása a hátralátást nem akadályozza, a baloldali póttükröt a személygépkocsi belsejében is el lehet helyezni, továbbá a tanuló (vizsgázó) és a szakoktató jobb oldali 2 db külső visszapillantó tükre egy olyan kialakítású tükörrel is helyettesíthető, amely mindkettőjük számára biztosítja a jobb oldali forgalmi sávra történő hátralátást.
A tükröknek állíthatónak és rezgésmentesnek kell lenniük. A tükrök meglétét, és elhelyezésének megfelelőségét az oktatói ülésből szemrevételezéssel kell megállapítani.

4. Fékberendezések

4.1. Visszatartó fék
A „D” kategóriás oktatójármű tekintetében előírt visszatartó fék megfelelőségének ellenőrzésénél az alábbiakban meghatározottak szerint kell eljárni:
– amennyiben az autóbusz típusa az ENSZ EGB 13. sz. fékelőírásban foglalt – a tartós fékezési tulajdonságra vonatkozó II/A típusú – jóváhagyással rendelkezik, a vizsgálatot a nemzetközi közúti áru és személyszállítás egyes feltételeiről szóló 101/2003. (XII. 23.) GKM rendelet 2. mellékletének IV. fejezete 2.2.3. pontjában leírt technológia alkalmazásával kell elvégezni. E vizsgálat helyett elfogadható gépjármű fenntartó szervezet 30 napnál nem régebbi igazolása ilyen vizsgálat lefolytatásáról;
– amennyiben az autóbusz típusát az ENSZ EGB 13. sz. fékelőírás szerint nem hagyták jóvá, és az autóbusz tartósfék-rendszerrel való felszerelésének engedélyezését kezdeményezik, az eljárást a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendeletben [a továbbiakban: 5/1990. (IV. 12.) KöHÉM r.] meghatározott átalakítási engedélyezési eljárás keretei között kell lefolytatni. A visszatartó fék megfelelőségének minősítésénél az első bekezdésben meghatározottak figyelembevételével kell eljárni.

4.2. Pótfék pedál
A pótfék pedál beszerelése az 5/1990. (IV. 12.) KöHÉM r. 2. § (3) bekezdésének a) pontja alapján nem minősül átalakításnak. A beépített szerkezeti elemeknél a jóváhagyási jel meglétét nem kell megkövetelni.
Az üzemi fékberendezésre ható pótfék pedál követelményei:
– felerősítése minden üzemi állapotában biztosítsa a gyors, megbízható működést,
– légfék esetén a pótfék pedál működtetésekor a fékhatás (a kivezérelt nyomás függvényében) legyen azonos az eredeti (üzemi) fékrendszer hatásosságával,
– hidraulikus vagy kombinált fék esetén hatásossága (a pedálerő függvényében) érje el legalább az eredeti rendszer hatásosságának 90%-át,
– elhelyezése alapján biztosítsa a szakoktató számára a gyors beavatkozás lehetőségét,
– kialakítása folytán tegye lehetővé az oktatói pótfék pedál üzemzavara esetére is a vezetőülésből az üzemi fék használatát,
– a fékrendszer eredeti funkciójából a pótpedálok beszerelése miatt semmi sem szűnhet meg.
A pótfék pedál megfelelőségét a jármű álló helyzetében, illetve fékpróbával kell ellenőrizni.
Álló helyzetben a pótfék pedál 2-3-szori gyors, erőteljes (hidraulikus és kombinált fékek esetében 300–400 N) működtetésével ellenőrizni kell a felerősítés szakszerűségét. A pótfék pedál felerősítési helyeinél, a pótfék pedál tengelyén észlelhető alakváltozás, deformáció, elmozdulás nem engedhető meg. A pedál felengedésekor annak az alaphelyzetet kell felvennie (nem szorulhat). A pedálnak az elhelyezése folytán az oktatóülésből egyszerűen és gyorsan kezelhetőnek kell lennie.
A pótfék pedált kitámasztva működtetni kell a vezetői fékpedált. Nem fogadható el az a pótfék pedál, amely az üzemi fékpedállal direkt – közvetlen – kényszerkapcsolatban áll, és az üzemi fékpedál teljes lenyomása esetén a pótfék pedál-talp alsó felülete és a padlólemez közötti távolság kevesebb, mint 80 mm.
Légfékes járműveknél az utólag felszerelt szerkezetek alkalmasságát, megbízható működését és felszerelésének szakszerűségét is ellenőrizni kell.
A pótfék pedállal elérhető fékhatásosság ellenőrzése történhet közúton vagy próbapadon.
KÖZÚTI ELLENŐRZÉS: a járművet 20–30 km/h sebességről a pótfék pedállal le kell fékezni.
PRÓBAPADI ELLENŐRZÉS: tengelyenként a próbapadra állva a vezetőülésből, majd az oktatóülésből kell fékezni.

5.330 Menetíró készülék (tachográf)

Az oktatási célú használatra megfelelő a menetíró, ha
– megfelel a 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendeletben előírtaknak,
331 beszerelése a Magyar Közlöny mellékleteként megjelenő Hivatalos Értesítőben és a közlekedésért felelős miniszter által vezetett minisztérium honlapján közzétett (a közlekedési hatóságnál nyilvántartott) szakműhelyben történt,
– az oktatójármű a minősítő vizsgán megfelelt.
Az oktatójármű minősítő vizsgálatára a hitelesítést és a járműhöz történő illesztést igazoló dokumentumok alapján kerül sor.
A vizsgálatra működtetett menetíróval kell megjelenni.

6. Egyéb kezelőszervek, berendezések

Amennyiben az oktatójármű egyéb pótpedálokkal – a „B” kategóriában kötelezően – van felszerelve, akkor azok felerősítését, működését, hatásosságát a pótfék pedál vizsgálatára előírtaknak megfelelően kell értelemszerűen ellenőrizni és elbírálni. Ezeknél a pótpedáloknál megengedhető a direkt kapcsolat az eredeti kezelőszervekkel.
Az oktatáshoz használt járművek kormánykerekére – a mozgáskorlátozottak részére előírt segédberendezéseken kívül – semmilyen kiegészítő segédeszköz (berendezés) nem szerelhető fel.

7. Vontatás

A vontatásra vonatkozó üzemeltetési műszaki feltételekről a 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet 21. §-a rendelkezik, amely szerint a pótkocsik tényleges össztömegét kell figyelembe venni.
Erre figyelemmel a mezőgazdasági vontatókkal, valamint a gépjárművekkel az oktatás és vizsgáztatás során csak olyan pótkocsit szabad vontatni, amelyek tényleges össztömege nem haladja meg a vonójármű forgalmi engedélyében feltüntetett vonóképességet. A pótkocsikat terhelhetőségük figyelembevételével olyan mértékig szabad megrakni, hogy a vonójármű vonóképességének mértékét a vontatmány tényleges össztömege ne haladja meg.
A képzési engedély kiadása (felülvizsgálata) során vizsgálandó, hogy a járműszerelvény az előírt terhelés esetén is megfelel-e a fenti követelményeknek.
Abban az esetben, ha 2003. december 1-je előtt oktatásba bevont vonójárműhöz kapcsolt – a vonójárműhöz illeszkedő, de korábban oktatás céljára nem használt – új (korszerű) pótkocsival járműszerelvény oktató jármű megvizsgálására kerül sor, a 4. melléklet előírásai szerint kell eljárni.
A vizsgálat során különös figyelemmel kell lenni a fékezésre vonatkozó külön jogszabály332 előírásainak teljesítésére.

8.333 A „T” tábla

Szemrevételezéssel, szükség esetén mérőeszközzel ellenőrizni kell a „T” jelű tábla és az „Autósiskola” felirat felirat meglétét. A jogszabályi értéktől eltérés ±10%-ig elfogadott. A „T” tábla színe a közlekedési jelzőtáblák kék színéhez hasonló legyen. „T” jelű táblának és „Autósiskola” feliratnak kell elfogadni a járműre ragasztott öntapadó fóliát vagy festést is. Szemrevételezéssel kell meggyőződni arról, hogy legalább az „Autósiskola” felirat, valamint a „T” jelű tábla elölről és hátulról egyaránt jól látható.
„B” kategória esetében a tetőtáblán lévő feliratoknak („Autósiskola” felirat, valamint „T” jelzés) olvashatónak kell lenniük egy a jármű előtt, illetve mögött álló személygépkocsi első üléséből (kb. 1 m magasságból, 5 m távolságból). Egyéb kategóriába tartozó járművek esetén elfogadható, ha a járművet elöl és hátul „T” betűvel és „Autósiskola” felirattal jelölik.
A táblák nem takarhatják a rendszámot, a világítótesteket, valamint nem akadályozhatják a járműből a kilátást.
A táblákat függőlegesen (±15 fok eltérés megengedett) kell elhelyezni.
A képző szerv nevének és címének opcionális feltüntetésére különleges előírás nincs, azonban a kilátásra, reklámozásra és a díszítésre vonatkozó általános előírásokat alkalmazni kell.

9. A tűzoltó készülék

A tehergépkocsit, az autóbuszt, a mezőgazdasági vontatót és a trolibuszt fel kell szerelni a külön jogszabályban334 kötelezően előírt fajtájú és méretű tűzoltó készülékkel.

7. melléklet a 24/2005. (IV. 21.) GKM rendelethez335

8. számú melléklet a 24/2005. (IV. 21.) GKM rendelethez336

A közúti járművezetők vizsgáztatására vonatkozó részletes eljárási rend
I. A vizsgáztatás általános szabályai
1.1. A vizsgáztatás feltételeinek ellenőrzése
Vizsgát az a vizsgázó tehet, aki a vizsgajegyzőkönyvön szerepel, a kiírás szerinti időpontban a vizsga helyszínén vizsgára alkalmas állapotban megjelent, és a személyazonosságát hitelt érdemlően igazolni tudja. A már hitelesített (lezárt) vizsgajegyzőkönyvre további vizsgázó nem vehető fel.
1.2. Vizsgatárgyak és a gyakorlati vizsgatárgyak vizsgaideje (percben)

A

B

C

D

1.

Kategória

Elméleti vizsgatárgyak

Gyakorlati vizsgatárgyak vizsgaideje

Megjegyzés

2.

Szü

F1–2

Mu

Jk

R

F5)

3.

1

2

1

2

1

3

4.

AM

X

15

10

30

20

5.

A1

X

20

15

50

40

6.

A11)

X

50

40

7.

A2

20

15

50

40

11. § (5) bekezdés a) pont

8.

A2

X

20

15

50

40

9.

A

20

15

50

40

11. § (5) bekezdés b) pont

10.

A2)

X

20

15

50

40

11.

B

X

60

50

12.

B96

-

X

-

X

30

25

13.

B1

X

-

-

-

20

15

50

40

14.

BE

X

X

X

30

25

50

40

15.

C1

X

X

X

30

25

60

45

16.

C

30

25

60

45

11. § (5) bekezdés c) pont

17.

C

X

X

X

30

25

60

45

18.

C3)

X

30

25

60

45

19.

C1E

X

X

35

30

60

45

20.

CE

X

X

35

30

60

45

21.

D1

X

30

25

60

45

22.

D

X

30

25

105

90

23.

D4)

X

X

X

30

25

105

90

24.

D1E

X

X

X

30

25

60

45

25.

DE

X

X

35

30

60

45

26.

T

X

X

30

25

35

25

27.

T

30

25

35

25

11. § (3) bekezdés c) pont

28.

K

X

29.

Tr

X

X

X

X

30

25

50

40

Kö = Közlekedési alapismeretek, amely járművezetés elméleti, valamint az „A1”, „A2”, „A”, „B1”, „B”, „T” kategóriáknál szerkezeti és üzemeltetési ismereteket is tartalmaz.
Szü = Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek.
Jk = Járműkezelési vizsga.
R = Rutin vizsga.
F = Forgalmi vizsga.
Mu = Munkavédelem, tűzvédelem, szállítás.
F 1–2 = F 1–2 számú trolibusz jelzési és forgalmi utasítás.
A gyakorlati vizsgák esetében a táblázat szerinti
az 1. jelű oszlop időértékei a teljes vizsga időket,
a 2. jelű oszlop időértékei a feladatok végrehajtására biztosított maximális időket,
a 3. jelű oszlop időértékei a közúton vezetéssel töltött időket jelentik.
1. érvényes B kategóriás vezetői engedély esetén.
2. azon 24. életévét betöltött vizsgázó esetében, aki nem rendelkezik „A2” vagy „A korl.” kategóriás vezetői engedéllyel, ez esetben a járműkezelési vizsga kiegészül az „alkalmassági feladat” végrehajtásával.
3. A forgalmi vizsga idejébe nem számít bele a kérelmező fogadása, a jármű közúti közlekedésbiztonsággal összefüggő műszaki ellenőrzése, valamint a gyakorlati vizsga eredményének kihirdetése.
3) D kategóriára érvényes vezetői engedéllyel
4) C kategóriára érvényes vezetői engedély nélkül
1.3. A vizsga értékelése
A vizsga eredménye sikeres vizsga esetén: „megfelelt”, jelölése: „M”, sikertelen vizsga esetén „nem felelt meg”, jelölése: bekarikázott „1”-es.
Sikertelen a forgalmi vizsga, ha
a) a vizsgázó az 1.8.2., 1.8.3., 1.8.4. pontban meghatározott hibát követ el, vagy
b) az a) pontban nem említett egyéb hibából – amelyeket a vizsgabiztos egyenként hibavonallal jelöl – tíznél többet követ el.
1.4. Az elméleti vizsgáztatás főbb adatai

A

B

C

D

E

F

1.

Kérdések

Megfelelés

Megengedett hibapontok

Tiszta vizsgaidő

2.

Kategória

Tantárgy

száma
(db)

összpontértéke
(pont)

pontszáma
(pont)

száma
(pont)

összesen
(perc)

3.

AM

K

25

35

30

5

25

4.

A1, A2,
A

K

55

75

65

10

55

5.

B, B1

K

55

75

65

10

55

6.

B96

Szü
M

25
25

25
25

21
21

4
4

25
25

7.

C1, C

K
Szü
M

25
25
25

35
25
25

30
21
21

5
4
4

25
25
25

8.

D1

K

25

35

30

5

25

9.

D

K
Szü
M

25
25
25

35
25
25

30
21
21

5
4
4

25
25
25

10.

BE
D1E

K
Szü
M

25
25
25

35
25
25

30
21
21

5
4
4

25
25
25

11.

C1E
CE

K
Szü

25
25

35
25

30
21

5
4

25
25

12.

DE

K
Szü

25
25

35
25

30
21

5
4

25
25

13.

T

K
M

55
25

75
25

65
21

10
4

55
25

14.

K

K

25

25

20

5

25

1.5. A járműkezelési vizsga értékelésének szempontjai
A vizsgázónak a vizsgán biztonsági ellenőrzési, technikai kezelési és manőverezési feladatokat kell egymást követő sorrendben végrehajtania. A járműkezelési minősítő lap tartalmazza az egyes részfeladatok esetén a sikertelenséget okozó hibákat, továbbá az összes feladat teljesítése céljából rendelkezésre álló időtartamot.
1.5.1. „Megfelelt” minősítést kell adni a járműkezelési vizsgán a vizsgázónak, ha a biztonsági ellenőrzési, a technikai kezelési és manőverezési feladatokat a rendelkezésre álló időn belül úgy hajtotta végre, hogy sikertelenséget okozó hibát nem követett el.
1.5.2. „Nem felelt meg” minősítést kell adni a vizsgázónak, ha
a) a biztonsági ellenőrzési feladatok vonatkozásában:
aa) a feladatok elvégzéséhez nem rendelkezik kellő ismerettel és jártassággal,
ab) a feladatokat nem hajtja végre,
ac) figyelmetlenségből vagy hozzá nem értésből kárt okozna,
ad) balesetveszélyes helyzetet okoz,
ae) megszegi a vizsgatevékenységgel kapcsolatos munkavédelmi rendelkezéseket;
b) a technikai kezelési feladatok vonatkozásában:
ba) bármelyik technikai kezelési és manőverezési feladat végrehajtásakor sikertelenséget okozó hibát követett el, vagy
bb) a meghatározott idő alatt a feladatokat képtelen végrehajtani, függetlenül attól, hogy a már teljesített feladatok végrehajtásakor sikertelenséget okozó hibát nem követett el.
1.6. A rutin vizsga értékelése
A vizsgázónak a vizsgán biztonsági ellenőrzési, üzemeltetési, rakománybiztonsági vagy utasbiztonsági, valamint technikai kezelési és manőverezési feladatokat kell egymást követő sorrendben végrehajtania.
1.7.1. „Megfelelt” minősítést kell adni a vizsgázónak, ha
a) az ellenőrzési és üzemeltetési feladat végrehajtása során legalább a szükséges ellenőrzési, karbantartási, szerelési műveleteket képes elvégezni, és a szerszámokat szakszerűen használja, továbbá a vizsgatevékenységgel összefüggő munkavédelmi előírásokat megtartja, és
b) a technikai kezelési és manőverezési feladatokat a rendelkezésre álló időn belül úgy hajtotta végre, hogy sikertelenséget okozó hibát nem követett el.
1.7.2. „Nem felelt meg” minősítést kell adni a vizsgázónak, ha
a) az ellenőrzési és üzemeltetési feladat vonatkozásában
aa) a vizsgatételen szereplő feladatot, a szükséges ellenőrzési, karbantartási, szerelési műveleteket nem képes elvégezni;
ab) szerkezeti rongálódást okoz vagy okozna; vagy
ac) megszegi a vizsgatevékenységgel kapcsolatos munkavédelmi rendelkezéseket;
b) a technikai kezelési és manőverezési feladatok vonatkozásában
ba) bármelyik feladat végrehajtásakor sikertelenséget okozó hibát követett el; vagy
bb) a meghatározott idő alatt a feladatokat képtelen végrehajtani, függetlenül attól, hogy a már teljesített feladatok végrehajtásakor sikertelenséget okozó hibát nem követett el.
1.8. A forgalmi vizsgafeladatok
1.8.1. A „B”, „B1”, „C1”, „C”, „D1”, „D”, illetőleg „T” kategória, továbbá valamennyi kombinált kategória forgalmi vizsgafeladatai és értékelése
Végrehajtás
A vizsgázót a vizsgabiztos előzetesen tájékoztatja a vizsga menetéről. Elindulás előtt a vizsgázó a KRESZ szerinti kötelező ellenőrzést végezze el, ezt követően a biztonsági övet csatolja be „C1”, „D1” alkategóriák, a „C”, „D” kategóriák, valamint a „C1E”, „D1E”, „CE”, „DE” kombinált kategóriák esetében végezze el a térképolvasási feladatot, töltse ki a menetíró készüléknek megfelelő adatrögzítő lapot, és helyezze a menetíró készülékbe.
A vizsgafeladat teljesítése sikeres, ha a vizsgázó a járdaszegély (úttest széle) mellől, vagy forgalmi ok miatti megállás után határozottan, biztosan, egyenletesen, a kezelőberendezéseket, szükség esetén a világítást, a jelzéseket használva, körültekintően elindul. Indulás előtt a külső visszapillantó tükörből vagy más módon meggyőződik a jármű mögötti és melletti forgalomról. Mindig az oktató által megjelölt irányba halad. Iránymutatás hiányában követi az út vonalvezetését, illetve eleget kell tesz a közúti jelzések kötelezéseinek.
1.8.2. A forgalmi vizsga sikertelenségét okozó hiba
a) Ha a vizsgázó:
1. közlekedési szabályt sért;
2. a KRESZ szerinti ellenőrzést nem képes elvégezni;
3. veszélyhelyzetet teremt, vagy balesetet okoz;
4. meghatározott feladatot második javítással sem képes a megfelelő módon végrehajtani;
5. elindulás előtt a féklevegő- és fékezőnyomást nem ellenőrzi (légfék vagy levegőrásegítés esetén);
6. az üzemi fék hatásosságának ellenőrzését elmulasztja;
7. az irányjelzést vagy a körültekintést elmulasztja;
8. a tervezett haladási iránnyal ellentétes irányba a járművel több, mint 50 cm-t elgurul;
9. balesetveszélyes manővere miatt a szakoktatónak be kell avatkoznia;
10. figyelmét a technikai kezelés elvonja a forgalomtól;
11. a sebességváltások közben elrántja a kormányt, vagy haladási irányától hagyja eltérni a járművet (nem képes megtartani);
12. nem képes felvenni a forgalom ritmusát, akadályozza a forgalmat, vagy a vizsga időtartama alatt túlnyomórészt indokolatlanul lassan halad;
13. rendszeresen kis követési távolságot tartva, zavarja az előtte haladót;
14. sebessége megtévesztő az elsőbbségadás tekintetében;
15. egyenrangú útkereszteződésbe úgy hajt be, hogy elsőbbségadási kötelezettségének nem tudna eleget tenni (fékkészenlét hiánya);
16. durva fékezéssel áll meg az úttesten áthaladó gyalogosok előtt;
17. gyorshajtást vagy relatív gyorshajtást követ el;
18. nem képes folyamatosan kormányozva irányítani a járművet;
19. elveszti a jármű feletti uralmát;
20. a járművel felhajt a járdára (már egy kerékkel is);
21. nem biztonságosan kanyarodik, indokolatlanul benyomja a tengelykapcsoló pedált;
22. indokolatlanul vagy szabálytalanul igénybe veszi a menetirány szerinti bal oldalt;
23. a besorolást, sávváltoztatást szabálytalanul, figyelmetlenül hajtja végre;
24. az útkereszteződésben nem követi a forgalmi sávját;
25. elsőbbségadási kötelezettségének nem tesz eleget;
26. a közlekedési helyzetet nem ismeri fel;
27. nem a közúti jelzéseknek megfelelően közlekedik;
28. nem megfelelően reagál a gyalogosok viselkedésére;
29. a forgalmi helyzetekről nem tájékozódik, figyelmetlen;
30. rendszeresen akadályozza a forgalmat;
31. megtévesztő irányjelzést ad;
32. a megkülönböztető jelzést használó járművet nem veszi észre, vagy arra nem megfelelően reagál;
33. rendszeresen hirtelen, blokkolva fékez (a lassulást nem érzékeli), képtelen egyenletes lassításra;
34. a fék- és tengelykapcsoló pedált többször nem a megfelelő sorrendben működteti;
35. tartósfékkel felszerelt járművön nem, vagy helytelenül alkalmazza a tartósféket;
36. várakozás céljából történő megálláskor a rögzítő fékkel nem rögzíti a járművet (járműszerelvényt);
b) Sikertelen a vizsga, ha a vizsgázó autóbusz esetében az a) pontban foglaltakon felül:
1. rendszeresen hirtelen, blokkolva fékez (a lassulást nem érzékeli), az autóbuszban az álló utasok elesnének;
2. a megállóhelyen nem áll meg, azt kihagyja;
3. a körültekintést elmulasztja, a jobb oldali, valamint az utastér felé néző visszapillantó tükörbe nem tekint be;
4. nem képes a megállóhelyet jelző táblánál, csak annak elhagyása után megállni;
5. megállóban az autóbuszt nyitott ajtóval hagyja elgurulni;
6. a megállóhelyen való megálláskor a járművet a rögzítő fékkel nem rögzíti;
7. a megállónál az úttesten lévő vízzel a megállóhelyen várakozó utasokat beszennyezi;
8. a jelzőcsengő megszólalása után nyitott ajtóval indul el az autóbusszal;
c) Sikertelen a vizsga a menetíró készülék kezelésével járó vizsgák esetében, ha a vizsgázó
1. a „C”, „D” kategóriák, valamint a „C1E”, „D1E”, „CE”, „DE” kombinált kategóriák esetében a menetíró készüléket nem tudja kezelni, vagy az adatrögzítő lapot nem tudja értelmezni.
1.8.3. Az „AM”, „A1”, „A2”, „A” kategória forgalmi vizsgafeladatai és értékelése
A forgalmi vizsga sikertelenségét okozó hiba, ha a vizsgázó:
1. közlekedési szabályt sért;
2. a KRESZ szerinti ellenőrzést nem képes elvégezni;
3. veszélyhelyzetet teremt vagy balesetet okoz;
4. meghatározott feladatot második javítással sem képes a megfelelő módon végrehajtani;
5. az üzemi fék ellenőrzését elmulasztja;
6. sebességi fokozatban lévő motort akar indítani;
7. a motorkerékpárral felborul;
8. a körültekintést vagy az irányjelzést elmulasztja;
9. figyelmét a technikai kezelés elvonja a forgalomtól;
10. a sebességváltások közben elrántja a kormányt, vagy haladási irányától hagyja eltérni a motorkerékpárt (nem képes megtartani);
11. nem képes felvenni a forgalom ritmusát, akadályozza a forgalmat, vagy a vizsga időtartama alatt túlnyomórészt indokolatlanul lassan halad;
12. rendszeresen kis követési távolságot tartva, zavarja az előtte haladót;
13. az útkereszteződést olyan sebességgel közelíti meg a motorkerékpárral, hogy képtelen annak forgalmi rendjét felmérni, illetve sebessége megtévesztő az elsőbbségadás tekintetében;
14. egyenrangú útkereszteződésbe úgy hajt be, hogy elsőbbségadási kötelezettségének nem tudna eleget tenni;
15. durva fékezéssel áll meg az úttesten áthaladó gyalogosok előtt, azokat megijeszti;
16. gyorshajtást vagy relatív gyorshajtást követ el (nem marad ura a járművének);
17. elveszti a jármű feletti uralmát;
18. a motorkerékpárral felhajt a járdára;
19. a motorkerékpárral nem biztonságosan kanyarodik;
20. a motorkerékpárral indokolatlanul vagy szabálytalanul igénybe veszi a menetirány szerinti bal oldalt;
21. a besorolást, sávváltoztatást szabálytalanul hajtja végre;
22. az útkereszteződésben nem követi a forgalmi sávját;
23. nem a közúti jelzéseknek megfelelően közlekedik;
24. nem megfelelően reagál a gyalogosok viselkedésére;
25. a forgalmi helyzetekről nem tájékozódik, figyelmetlen;
26. rendszeresen akadályozza a forgalmat;
27. megtévesztő irányjelzést ad;
28. a megkülönböztető jelzést használó járművet nem veszi észre, vagy arra nem megfelelően reagál;
29. rendszeresen hirtelen, blokkolva fékez (a lassulást nem érzékeli), képtelen az egyenletes lassításra, későn fékez, a motorkerékpár hátsó kereke oldalra megcsúszik;
30. fékezéskor a lábát az úttesten csúsztatja.
1.8.4. A „Trolibusz” kategóriás forgalmi vizsgafeladatok és értékelése
A forgalmi vizsga sikertelenségét okozó hiba, ha a vizsgázó:
1. közlekedési szabályt sért;
2. a KRESZ szerinti ellenőrzést nem képes elvégezni;
3. veszélyhelyzetet teremt vagy balesetet okoz;
4. az üzemi fék ellenőrzését elmulasztja;
5. elindulás előtt a féklevegő- és fékezőnyomást nem ellenőrzi;
6. az irányjelzést vagy a körültekintést elmulasztja;
7. a tervezett indulási iránnyal ellenkezőleg a trolibusszal több, mint 50 cm-t elgurul (kézifék helytelen kezelése miatt);
8. olyan nagy kezdősebességgel indít, hogy az álló utasok eldőlésével járna;
9. a fel- és leszállásra szolgáló ajtók zárt állapotát nem ellenőrzi;
10. figyelmét a technikai kezelés elvonja a forgalomtól;
11. haladás közben rángatja a kormányt, vagy haladási irányától hagyja eltérni a trolibuszt (nem képes megtartani);
12. nem képes felvenni a forgalom ritmusát, akadályozza a forgalmat, vagy a vizsga időtartama alatt túlnyomórészt indokolatlanul lassan halad;
13. rendszeresen kis követési távolságot tartva zavarja az előtte haladót;
14. az útkereszteződést olyan sebességgel közelíti meg a trolibusszal, hogy képtelen annak forgalmi rendjét felmérni és aszerint cselekedni, illetve sebessége megtévesztő az elsőbbségadás tekintetében. Durva fékezéssel áll meg az úttesten áthaladó gyalogosok előtt, azokat megijeszti, gyorshajtást vagy relatív gyorshajtást követ el (nem marad ura a járművének);
15. nem képes folyamatosan kormányozva irányítani a trolibuszt;
16. elveszti a jármű feletti uralmát;
17. felhajt a járdára (már egy kerékkel is);
18. nem biztonságosan, nem a megfelelő sebességgel kanyarodik;
19. indokolatlanul és szabálytalanul igénybe veszi a menetirány szerinti bal oldalt;
20. a besorolást, sávváltoztatást, kanyarodást szabálytalanul, figyelmetlenül hajtja végre;
21. ha az áramszedő vezetési hiba miatt kiugrik;
22. balesetveszélyes manővere miatt a szakoktatónak be kell avatkoznia;
23. a közlekedési helyzetet nem ismeri fel;
24. nem a közúti és egyéb jelzéseknek megfelelően közlekedik;
25. nem megfelelően reagál a gyalogosok viselkedésére;
26. a forgalmi helyzetekről nem tájékozódik, figyelmetlen, rendszeresen akadályozza a forgalmat;
27. megtévesztő irányjelzést ad;
28. a megkülönböztető jelzést használó járművet nem veszi észre, vagy arra nem megfelelően reagál;
29. a vészjelző jelzését nem veszi figyelembe, illetőleg a fékezést nem idejében és a teljes megállásig végzi;
30. az elsőbbségadást elmulasztja;
31. rendszeresen hirtelen, blokkolva fékez (a lassulást nem érzékeli), képtelen az egyenletes lassításra, a trolibuszban az álló utasok elesnének;
32. a megállóhelyen nem áll meg, azt kihagyja;
33. a körültekintést elmulasztja, a jobb oldali, valamint az utastér felé néző visszapillantó tükörbe nem tekint be;
34. a trolibusszal (zavaró körülmény nélkül) nem képes a megállóhelyet jelző táblánál, csak annak elhagyása után megállni;
35. a megállóban a trolibuszt nyitott ajtóval hagyja elgurulni;
36. a megállóhelyen való megálláskor a járművet a rögzítő fékkel nem rögzíti;
37. a megállónál az úttesten lévő vízzel a várakozó utasokat beszennyezi;
38. a jelzőcsengő megszólalása után nyitott ajtóval indul el a trolibusszal.

9. melléklet a 24/2005. (IV. 21.) GKM rendelethez337

10. melléklet a 24/2005. (IV. 21.) GKM rendelethez338

11. melléklet a 24/2005. (IV. 21.) GKM rendelethez339

12. számú melléklet a 24/2005. (IV. 21.) GKM rendelethez340

13. számú melléklet a 24/2005. (IV. 21.) GKM rendelethez341

14. számú melléklet a 24/2005. (IV. 21.) GKM rendelethez342

A gépjárművezetői képesítési igazolvány mintája

1. Elülső oldal

GÉPJÁRMŰVEZETŐI

KÉPESÍTÉSI

MAGYARORSZÁG

H

IGAZOLVÁNY

DRIVER

QUALIFICATION CARD

HUNGARY

6. FÉNYKÉP

1.

2.

3.

4a.

4b.

4c.

4d.

5a.

5b.

7.

8.

9.


2. Az igazolvány bal felső sarkában kék alapon, inverz nyomással 12 sárga csillaggal körülvéve Magyarország megkülönböztető jelzéseként a „H” betűt tartalmazza.
3. Hátoldal

11.

9.

10.

C1

C

1. Vezetéknév / Surname

D1

2. Keresztnév / First name

D

3. Születési idő és hely / Date and place of birth

C1E

4a. A kiállítás időpontja / Date of issue

CE

4b. Az érvényesség időpontja / Administrative expiry

D1E

date

4c. Kiállító hatóság megnevezése / Issued by

DE

5a. A vezetői engedély száma / Licence No

5b. Az igazolvány sorozatszáma / Serial No

10. Uniós kód/Union code


4. Az igazolvány rovatainak kitöltése:
1. vezetéknév;
2. keresztnév;
3. születési idő és hely;
4a. a kiállítás időpontja;
4b. az érvényesség időpontja;
4c. a kiállító hatóság megnevezése;
4d. a kiállító hatóság nyilvántartási száma (nem kell kitölteni);
5a. a vezetői engedély száma;
5b. az igazolvány sorozatszáma;
6. fénykép;
7. aláírása;
8. a lakóhelye vagy tartózkodási hely postai címe (nem kell kitölteni);
9. azon gépjármű kategória, amelyre vonatkozóan a gépjárművezető megfelel az alapképesítési vagy szakmai továbbképzési követelménynek;
10. a 95. harmonizált uniós kód és a vezetői engedély kategóriájához tartozó alapképesítés vagy szakmai továbbképzés érvényességi dátuma;
11. nem kell kitölteni.
5. Az igazolvány hátoldalán feltüntetett, az egyes rovatok magyarázatát tartalmazó részt magyar és angol nyelven kell kitölteni.
6. Az elülső oldal tartalmazza továbbá az „európai uniós minta” címet, továbbá az igazolvány háttereként kék színű nyomtatásban a „Gépjárművezetői Képesítési Igazolvány” feliratot magyar nyelven és a tagállamok nyelvein a következő szöveggel:
tarjeta de cualificación del conductor
карта за квалификация на водача
Osvĕdčení profesní způsobilosti řidiče
Chaufføruddannelsesbevis
Fahrerqualifizierungsnachweis
juhi ametipädevuse kaart
δελτίο εττіμόρφωσης οδηуού
driver qualification card
carte de qualification de conducteur
kvalifikacijska kartica vozača
cárta cáilíochta tiomána
carta di qualificazione del conducente
vadītāja kvalifikācijas aplicība
vairuotojo kvalifikacinė kortelė
karta ta’ kwalifikazzjoni tas-sewwieq
kwalificatiekaart bestuurder
karta kwalifikacji kierowcy
kartica o usposobljenosti voznika
kuljettajan ammattipätevyyskortti
yrkeskompetensbevis for förare
Cartela de pregătire profesională
a conducătorului auto
7. Az igazolvány fizikai jellemzőire vonatkozó követelmények:
a) feleljen meg az ISO 7810 és MSZ ISO 7816-1 szabványoknak;
b) a fizikai jellemzőknek való megfelelést az ISO 10373 szabvány szerint kell ellenőrizni;
c) biztonsági jellemzői feleljenek meg a vezetői engedély esetében alkalmazott követelményeknek;
d) referencia színek:
da) kék: Pantone Reflex Blue,
db) sárga: Pantone Yellow.

15. számú melléklet a 24/2005. (IV. 21.) GKM rendelethez343

16. melléklet a 24/2005. (IV. 21.) GKM rendelethez344

17. melléklet a 24/2005. (IV. 21.) GKM rendelethez345

1

Az 1. § az 58/2011. (XI. 24.) NFM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

2

A 2. § az 58/2011. (XI. 24.) NFM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

3

A 2. § (1) bekezdés 1. pontja a 9/2022. (VIII. 1.) TIM rendeet 52. § a) pontja szerint módosított szöveg. [ A 2. § (1) bekezdés 1. pontban a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 49. § 2. pontja által elrendelt módosítás nem vezethető át. ]

4

A 2. § (1) bekezdés 3–4. pontját a 45/2013. (VIII. 7.) NFM rendelet 21. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

5

A 2. § (1) bekezdés 7. pontja a 9/2022. (VIII. 1.) TIM rendeet 52. § b) pontja szerint módosított szöveg. [ A 2. § (1) bekezdés 7. pontban a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 49. § 3. pontja által elrendelt módosítás nem vezethető át. ]

6

A 2. § (1) bekezdés 8. pontja a 9/2022. (VIII. 1.) TIM rendelet 30. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

7

A 2. § (1) bekezdés 9. pontját a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 49. § 1. pontja hatályon kívül helyezte.

8

A 2. § (1) bekezdés 10. pontját a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 49. § 1. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 11. §-a iktatta be.

9

A 2. § (1) bekezdés 11. pontja a 14/2015. (III. 31.) NFM rendelet 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

10

A 2. § (1) bekezdés 12. pontja a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 12. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

11

A 2. § (1) bekezdés 13. pontja a 14/2015. (III. 31.) NFM rendelet 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

12

A 2. § (1) bekezdés 15–17. pontját a 45/2013. (VIII. 7.) NFM rendelet 21. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

13

A 2. § (1) bekezdés 20. pontját a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 49. § 1. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 13. §-a iktatta be.

14

A 2. § (1) bekezdés 22. pontja a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 14. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

15

A 2. § (1) bekezdés 23. pontját a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 14. § (1) bekezdése iktatta be.

16

A 2. § (1) bekezdés 24. pontját a 45/2013. (VIII. 7.) NFM rendelet 21. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

17

A 2. § (1) bekezdés 25. pontját a 45/2013. (VIII. 7.) NFM rendelet 21. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

18

A 2. § (1) bekezdés 26. pontját a 9/2022. (VIII. 1.) TIM rendeet 52. § c) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 15. § (1) bekezdése iktatta be, a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 49. § 4. pontja hatályon kívül helyezte.

19

A 2. § (1) bekezdés 28. pontját a 9/2022. (VIII. 1.) TIM rendeet 52. § c) pontja hatályon kívül helyezte, a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 15. § (2) bekezdése iktatta be, a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 49. § 4. pontja hatályon kívül helyezte.

20

A 2. § (1) bekezdés 30. pontja a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 16. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

21

A 2. § (1) bekezdés 31. pontját a 45/2013. (VIII. 7.) NFM rendelet 21. § a) pontja hatályon kívül helyezte, újonna a 9/2022. (VIII. 1.) TIM rendelet 30. § (7) bekezdése iktatta be.

22

A 2. § (1) bekezdés 32. pontját a 45/2013. (VIII. 7.) NFM rendelet 21. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

23

A 2. § (1) bekezdés 33. pontja az 1/2019. (I. 7.) ITM rendelet 15. § 1. pontja, a 9/2022. (VIII. 1.) TIM rendeet 52. § d) pontja, a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 17. §-ával megállapított, a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 49. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

24

A 2. § (1) bekezdés 34. pontját a 45/2013. (VIII. 7.) NFM rendelet 21. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

25

A 2. § (1) bekezdés 35. pontja az 1/2019. (I. 7.) ITM rendelet 15. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

26

A 2. § (1) bekezdés 38. pontja a 9/2022. (VIII. 1.) TIM rendelet 51. § a) pontja, a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 48. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

27

A 2. § (1) bekezdés 39. pontja a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 18. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

28

A 2. § (1) bekezdés 40. pontját a 45/2013. (VIII. 7.) NFM rendelet 21. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

29

A 2. § (1) bekezdés 43. pontját a 45/2013. (VIII. 7.) NFM rendelet 1. § (3) bekezdése iktatta be.

30

A 2. § (1) bekezdés 44. pontját a 2/2014. (I. 24.) NFM rendelet 1. §-a iktatta be.

31

A 2. § (1) bekezdés 45. pontját a 2/2014. (I. 24.) NFM rendelet 1. §-a iktatta be.

32

A 2. § (1) bekezdés 46. pontját a 74/2016. (XII. 29.) NFM rendelet 3. §-a iktatta be, szövege az 1/2019. (I. 7.) ITM rendelet 6. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

33

A 2. § (1) bekezdés 47. pontját az 1/2019. (I. 7.) ITM rendelet 6. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 45/2019. (XII. 20.) ITM rendelet 28. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

34

A 2. § (1) bekezdés 48. pontját a 45/2019. (XII. 20.) ITM rendelet 18. § (2) bekezdése iktatta be.

35

A 2. § (1) bekezdés 49. pontját a 45/2019. (XII. 20.) ITM rendelet 18. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 9/2022. (VIII. 1.) TIM rendelet 30. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.

36

A 2. § (1) bekezdés 50. pontját a 45/2019. (XII. 20.) ITM rendelet 18. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 9/2022. (VIII. 1.) TIM rendelet 30. § (10) bekezdésével megállapított szöveg.

37

A 2. § (1) bekezdés 51. pontját a 45/2019. (XII. 20.) ITM rendelet 18. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 9/2022. (VIII. 1.) TIM rendelet 51. § b) pontja, a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 48. § 4. pontja szerint módosított szöveg.

38

A 2. § (1) bekezdés 52. pontját a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 19. §-a iktatta be.

39

A 2. § (1) bekezdés 53. pontját a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 19. §-a iktatta be.

40

A 2. § (1) bekezdés 54. pontját a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 19. §-a iktatta be.

41

A 2. § (1) bekezdés 55. pontját a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 19. §-a iktatta be.

42

A 2. § (1) bekezdés 56. pontját a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 19. §-a iktatta be.

43

A 3. § az 58/2011. (XI. 24.) NFM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

44

A 3. § (1) bekezdése a 14/2015. (III. 31.) NFM rendelet 3. §-ával megállapított, a 9/2022. (VIII. 1.) TIM rendelet 51. § c) pontja, a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 48. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

46

A 3. § (3) bekezdés a) pontja a 14/2015. (III. 31.) NFM rendelet 11. § a) pontja szerint módosított szöveg.

47

A 3. § (4) bekezdése a 14/2015. (III. 31.) NFM rendelet 11. § b) pontja szerint módosított szöveg.

48

A 3. § (5a) bekezdését a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 20. §-a iktatta be.

49

A 3. § (6) bekezdése az 1/2017. (I. 3.) NFM rendelet 45. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

50

A 3. § (7) bekezdését a 45/2019. (XII. 20.) ITM rendelet 19. §-a iktatta be, szövege a 9/2022. (VIII. 1.) TIM rendelet 51. § d) pontja, 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 48. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

51

A 3. § (8) bekezdését a 45/2019. (XII. 20.) ITM rendelet 19. §-a iktatta be, szövege a 9/2022. (VIII. 1.) TIM rendelet 51. § d) pontja, a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 48. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

52

A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendelet 5. § (2) bekezdése.

53

A 4. § (2) bekezdése a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 21. §-ával megállapított szöveg.

54

A 4. § (3) bekezdését a 85/2009. (XII. 30.) KHEM rendelet 21. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan az 58/2011. (XI. 24.) NFM rendelet 4. § (1) bekezdése iktatta be.

55

A 4. § (3) bekezdés c) pontja az 1/2019. (I. 7.) ITM rendelet 7. §-ával megállapított, a 45/2019. (XII. 20.) ITM rendelet 28. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

56

A 4. § (4) bekezdés a) pontja az 58/2011. (XI. 24.) NFM rendelet 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

57

A 4. § (4) bekezdés b) pontja a 45/2013. (VIII. 7.) NFM rendelet 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

58

A 4. § (4) bekezdés c) pontját az 58/2011. (XI. 24.) NFM rendelet 4. § (3) bekezdése iktatta be.

59

A 4. § (6) bekezdése az 58/2011. (XI. 24.) NFM rendelet 4. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

60

Az 5. § az 58/2011. (XI. 24.) NFM rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

62

Az 5. § (3) bekezdése a 45/2019. (XII. 20.) ITM rendelet 29. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

63

Az 5. § (5) bekezdése a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 22. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

64

Az 5. § (6) bekezdését a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 22. § (2) bekezdése iktatta be.

65

A 6. § (1) bekezdése a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 23. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

66

A 6. § (2) bekezdése a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 24. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

67

A 6. § (2a) bekezdését a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 24. § (2) bekezdése iktatta be.

68

A 6. § (3) bekezdése az 58/2011. (XI. 24.) NFM rendelet 6. §-ával megállapított, a 14/2015. (III. 31.) NFM rendelet 11. § c) pontja szerint módosított szöveg.

69

A 6. § (3a) bekezdését újonnan a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 24. § (3) bekezdése iktatta be.

70

A 6. § (4) bekezdése a 85/2009. (XII. 30.) KHEM rendelet 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

71

A 6. § (5) bekezdése a 45/2013. (VIII. 7.) NFM rendelet 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

72

A 6. § (6) bekezdése a 9/2022. (VIII. 1.) TIM rendelet 51. § f) pontja, a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 48. § 12. pontja szerint módosított szöveg.

73

A 6. § (7) bekezdését a 45/2013. (VIII. 7.) NFM rendelet 4. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 24. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

74

A 6. § (8) bekezdését a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 24. § (6) bekezdése iktatta be.

75

A 6. § (9) bekezdését a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 24. § (6) bekezdése iktatta be.

76

A 6. § (10) bekezdését a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 24. § (6) bekezdése iktatta be.

77

A 7. § a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 25. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

78

A 7/A. §-t az 58/2011. (XI. 24.) NFM rendelet 8. §-a iktatta be.

79

Az „A vizsgára bocsátással összefüggő feladatok” alcímet (7/B. §-t) a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 26. §-a iktatta be.

81

A 8. § (2) bekezdése az 1/2019. (I. 7.) ITM rendelet 8. §-ával megállapított szöveg.

82

A 8. § (2a) bekezdését a 14/2015. (III. 31.) NFM rendelet 5. §-a iktatta be.

83

A 8. § (3) bekezdése a 85/2009. (XII. 30.) KHEM rendelet 5. § (2) bekezdésével megállapított, nyitó szövegrésze a 45/2013. (VIII. 7.) NFM rendelet 21. § b) pontja szerint módosított szöveg.

84

A 8. § (3) bekezdés a) pontja az 58/2011. (XI. 24.) NFM rendelet 9. § (2) bekezdésével megállapított, a 12/2014. (III. 14.) NFM rendelet 13. § a) pontja szerint módosított szöveg.

85

A 8. § (4) bekezdése az 58/2011. (XI. 24.) NFM rendelet 9. § (3) bekezdésével megállapított, az 1/2019. (I. 7.) ITM rendelet 15. § 4. pontja szerint módosított szöveg.

86

A 8. § (5) bekezdését a 85/2009. (XII. 30.) KHEM rendelet 5. § (2) bekezdése iktatta be, szövege az 58/2011. (XI. 24.) NFM rendelet 9. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

87

A 8. § (6) bekezdését a 85/2009. (XII. 30.) KHEM rendelet 5. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 45/2019. (XII. 20.) ITM rendelet 28. 5. pontja szerint módosított szöveg.

88

A 9. § az 58/2011. (XI. 24.) NFM rendelet 10. §-sal megállapított szöveg.

89

A 9. § (1) bekezdése a 45/2019. (XII. 20.) ITM rendelet 20. §-ával megállapított szöveg. [A 45/2019. (XII. 20.) ITM rendelet 28. § 6. pontjával, a 9. § (1) bekezdésére vonatkozó módosítás nem vezethető át.]

90

A 9. § (2) bekezdése a 14/2015. (III. 31.) NFM rendelet 11. § d) pontja szerint módosított szöveg.

91

A 9. § (3) bekezdése az 1/2019. (I. 7.) ITM rendelet 15. § 3. pontja, a 2/2023. (II. 20.) ÉKM rendelet 7. §-a szerint módosított szöveg.

92

A 9. § (4) bekezdése az 1/2019. (I. 7.) ITM rendelet 15. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

93

A 9. § (5) bekezdése az 1/2019. (I. 7.) ITM rendelet 15. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

94

A 9. § (6) bekezdését a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 27. § (1) bekezdése iktatta be, a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 49. § 9. pontja hatályon kívül helyezte.

96

A 9. § (7a) bekezdését a 45/2013. (VIII. 7.) NFM rendelet 6. § (1) bekezdése iktatta be, szövege az 1/2019. (I. 7.) ITM rendelet 15. § 1. pontja, nyitó és záró szövegrésze a 9/2022. (VIII. 1.) TIM rendelet 51. § h) pontja, nyitó szövegrésze a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 48. § 16. pontja szerint módosított szöveg.

97

A 9. § (8) bekezdését a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 27. § (2) bekezdése iktatta be, a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 49. § 9. pontja hatályon kívül helyezte.

99

A 9. § (10) bekezdését a 74/2016. (XII. 29.) NFM rendelet 4. §-a iktatta be, szövege az 1/2019. (I. 7.) ITM rendelet 15. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

100

A 9. § (11) bekezdését a 74/2016. (XII. 29.) NFM rendelet 4. §-a iktatta be.

101

A 9. § (12) bekezdését a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 27. § (3) bekezdése iktatta be.

102

A 9. § (13) bekezdését a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 27. § (3) bekezdése iktatta be.

103

A 10. § (1) bekezdés a) pontja a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 28. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

104

A 10. § (1) bekezdés b) pontja az 5/2021. (I. 29.) ITM rendelet 4. § a) pontja szerint módosított szöveg.

105

A közúti járművezetők egészségügyi alkalmasságának megállapításáról szóló 13/1992. (VI. 26.) NM rendelet 1. §-a és a közúti járművezetők pályaalkalmassági vizsgálatáról szóló 41/2004. (IV. 7.) GKM rendelet.

106

A közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 35/2000. (XI. 30.) BM rendelet 15. §-a.

107

A 10. § (1) bekezdés c) pontja az 58/2011. (XI. 24.) NFM rendelet 11. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

108

A 10. § (1) bekezdés d) pontja az 58/2011. (XI. 24.) NFM rendelet 11. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

110

A 10. § (1) bekezdés f) pontját a 45/2013. (VIII. 7.) NFM rendelet 7. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 28. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

111

A 10. § (1) bekezdés g) pontját a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 28. § (5) bekezdése iktatta be, a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 49. § 10. pontja hatályon kívül helyezte.

112

A közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 35/2000. (XI. 30.) BM rendelet 16. § (2) bekezdés b) pontja.

113

A 10. § (2) bekezdés a) pontja az 58/2011. (XI. 24.) NFM rendelet 11. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

114

A 10. § (2) bekezdés b) pontja a 9/2022. (VIII. 1.) TIM rendelet 52. § g) pontja szerint módosított szöveg.

115

A 10. § (2) bekezdés c) pontja a 14/2015. (III. 31.) NFM rendelet 11. § e) pontja szerint módosított szöveg.

116

A közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 35/2000. (XI. 30.) BM rendelet 5. §-a.

117

A 10. § (2) bekezdés d) pontja a 9/2022. (VIII. 1.) TIM rendelet 51. § c) pontja, a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 48. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

118

A 10. § (2) bekezdés e) pontja az 58/2011. (XI. 24.) NFM rendelet 11. § (5) bekezdésével megállapított, a 14/2015. (III. 31.) NFM rendelet 10. § a) pontja szerint módosított szöveg.

119

A 10. § (2) bekezdés f) pontja a 14/2015. (III. 31.) NFM rendelet 10. § a) pontja szerint módosított szöveg.

121

A 10. § (4) bekezdését az 58/2011. (XI. 24.) NFM rendelet 11. § (7) bekezdése iktatta be, szövege a 74/2016. (XII. 29.) NFM rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

122

A 10. § (5) bekezdését a 45/2013. (VIII. 7.) NFM rendelet 7. § (4) bekezdése iktatta be.

123

A 10. § (6) bekezdését az 5/2021. (I. 29.) ITM rendelet 3. § (1) bekezdése iktatta be.

124

A 10. § (7) bekezdését az 5/2021. (I. 29.) ITM rendelet 3. § (2) bekezdése iktatta be.

125

A 11. § (1) bekezdés a) pontja az 58/2011. (XI. 24.) NFM rendelet 12. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

126

A 11. § (1) bekezdés b) pontja az 58/2011. (XI. 24.) NFM rendelet 12. § (1) bekezdésével megállapított, a 45/2013. (VIII. 7.) NFM rendelet 20. § b) pontja szerint módosított szöveg.

127

A 11. § (1) bekezdés d) pontja a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 29. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

128

A 11. § (1) bekezdés e) pontját a 45/2013. (VIII. 7.) NFM rendelet 8. § (1) bekezdése iktatta be.

129

A 11. § (1) bekezdés f) pontját a 45/2013. (VIII. 7.) NFM rendelet 8. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 29. § (3) bekezdésével megállapított, és 48. § 22. pontja, 49. § 11. pontja szerint módosított szöveg.

130

A 11. § (1) bekezdés g) pontját a 45/2019. (XII. 20.) ITM rendelet 22. §-a iktatta be, szövege a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 29. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

131

A 11. § (1a) bekezdését a 74/2016. (XII. 29.) NFM rendelet 6. §-a iktatta be, szövege a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 29. § (6) bekezdésével megállapított és 49. § 12. pontja szerint módosított szöveg.

132

A 11. § (2) bekezdése a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 29. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.

133

A 11. § (3) bekezdés a) pontja a 85/2009. (XII. 30.) KHEM rendelet 6. §-ával megállapított, a 45/2013. (VIII. 7.) NFM rendelet 20. § c) pontja szerint módosított szöveg.

134

A 11. § (3) bekezdés d) pontja a 9/2022. (VIII. 1.) TIM rendeet 52. § j) pontja szerint módosított szöveg.

136

A 11. § (5) bekezdése a 14/2015. (III. 31.) NFM rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

137

A 11. § (5) bekezdés a) pontja a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 29. § (11) bekezdésével megállapított és a 49. § 13. pontja szerint módosított szöveg.

138

A 11. § (5) bekezdés b) pontja a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 29. § (11) bekezdésével megállapított és a 49. § 14. pontja szerint módosított szöveg.

139

A 11. § (6) bekezdése a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 29. § (10) bekezdésével megállapított szöveg.

140

A 11. § (7) bekezdését a 45/2013. (VIII. 7.) NFM rendelet 8. § (4) bekezdése iktatta be.

141

A 12. § az 58/2011. (XI. 24.) NFM rendelet 13. §-ával megállapított szöveg.

142

A 12. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze az 1/2019. (I. 7.) ITM rendelet 15. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

143

A 12. § (2) bekezdés b) pontja a 45/2013. (VIII. 7.) NFM rendelet 20. § e) pontja szerint módosított szöveg.

144

A 12. § (2) bekezdés c) pontját a 45/2013. (VIII. 7.) NFM rendelet 9. § (1) bekezdése iktatta be.

145

A 12. § (5) bekezdése a 45/2013. (VIII. 7.) NFM rendelet 9. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

146

A 12. § (6) bekezdése az 1/2019. (I. 7.) ITM rendelet 9. §-ával megállapított szöveg.

147

A 13. § az 58/2011. (XI. 24.) NFM rendelet 14. §-ával megállapított szöveg.

148

A 13. § (1) bekezdése a 14/2015. (III. 31.) NFM rendelet 10. § b) pontja, a 31/2021. (VII. 2.) ITM rendelet 3. §-a szerint módosított szöveg.

149

A 13. § (1a) bekezdését a 31/2021. (VII. 2.) ITM rendelet 1. §-a iktatta be.

150

A 13. § (3) bekezdése a 9/2022. (VIII. 1.) TIM rendelet 37. §-ával megállapított szöveg.

151

A 13. § (3a) bekezdését a 9/2022. (VIII. 1.) TIM rendelet 37. §-a iktatta be.

152

A 14. § (1) bekezdése az 58/2011. (XI. 24.) NFM rendelet 15. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

153

A 14. § (2) bekezdését az 58/2011. (XI. 24.) NFM rendelet 41. § (4) bekezdése hatályon kívül helyezte.

154

A 14. § (3) bekezdése a 14/2015. (III. 31.) NFM rendelet 11. § f) pontja szerint módosított szöveg.

155

A 14. § (4) bekezdése a 14/2015. (III. 31.) NFM rendelet 11. § g) pontja szerint módosított szöveg.

156

A közúti járművezetők pályaalkalmassági vizsgálatáról szóló 41/2004. (IV. 7.) GKM rendelet 3. § (2) bekezdése.

157

A 14. § (5) bekezdése a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 30. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

158

A 14. § (6) bekezdése a 45/2013. (VIII. 7.) NFM rendelet 10. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

159

A 14. § (7) bekezdését a 74/2016. (XII. 29.) NFM rendelet 15. §-a újból hatályon kívül helyezte.

160

A 14. § (8) bekezdését a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 30. § (3) bekezdése iktatta be, a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 49. § 15. pontja hatályon kívül helyezte.

161

A 15. § az 58/2011. (XI. 24.) NFM rendelet 16. §-ával megállapított szöveg.

162

A 15. § (2) bekezdés b) pontja a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 31. §-ával megállapított, a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 49. § 16. pontja szerint módosított szöveg.

163

A 15. § (3) bekezdése az 1/2019. (I. 7.) ITM rendelet 15. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

164

A 15. § (4) bekezdése az 1/2019. (I. 7.) ITM rendelet 15. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

165

A 15. § (5) bekezdése az 1/2019. (I. 7.) ITM rendelet 15. § 9. pontja szerint módosított szöveg.

166

A 15. § (6) bekezdése a 9/2022. (VIII. 1.) TIM rendelet 39. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

167

A 15. § (6a) bekezdését a 9/2022. (VIII. 1.) TIM rendelet 39. § (2) bekezdése iktatta be.

168

A 15. § (7) bekezdése az 1/2019. (I. 7.) ITM rendelet 15. § 11. pontja, a 45/2019. (XII. 20.) ITM rendelet 28. § 9. pontja szerint módosított szöveg.

169

A 16. §-t megelőző alcím az 58/2011. (XI. 24.) NFM rendelet 17. §-ával megállapított szöveg.

170

A 16. §-t a 45/2019. (XII. 20.) ITM rendelet 29. § 2. pontja hatályon kívül helyezte.

171

A 17. § az 58/2011. (XI. 24.) NFM rendelet 18. §-ával megállapított szöveg.

172

A 17. § (3) bekezdése a 9/2022. (VIII. 1.) TIM rendelet 40. §-ával megállapított szöveg.

173

A 17. § (4) bekezdés a) pontja a 15/2021. (IV. 9.) ITM rendelet 18. §-ával megállapított szöveg.

174

A 17. (4) bekezdés b) pontja a 45/2019. (XII. 20.) ITM rendelet 28. § 10. pontja szerint módosított szöveg.

175

A 17. § (5) bekezdés c) pontja a 45/2013. (VIII. 7.) NFM rendelet 20. § g) pontja szerint módosított szöveg.

176

A 17. § (5) bekezdés e) pontja az 55/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 29. § a) pontja szerint módosított szöveg.

177

A 17. § (7) bekezdését a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 32. §-a iktatta be.

178

A 18. § az 58/2011. (XI. 24.) NFM rendelet 19. §-ával megállapított szöveg.

179

A 18. § (1) bekezdése az 1/2019. (I. 7.) ITM rendelet 15. § 12. pontja, a 45/2019. (XII. 20.) ITM rendelet 29. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

180

A 18. § (3) bekezdés a) pontja a 45/2013. (VIII. 7.) NFM rendelet 20. § h) pontja szerint módosított szöveg.

181

A 18. § (3) bekezdés b) pontja a 45/2019. (XII. 20.) ITM rendelet 23. §-ával megállapított szöveg.

182

A 18. § (3) bekezdés b) pontja bc) alpontja a 15/2021. (IV. 9.) ITM rendelet 19. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

183

A 18. § (3) bekezdés b) pontja be) alpontja a 15/2021. (IV. 9.) ITM rendelet 19. § (2) bekezdésével megállapított, a 9/2022. (VIII. 1.) TIM rendelet 51. § c) és l) pontja, a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 48. § 6. pontja szerint módosított szöveg. [ A 18. § (3) bekezdés b) pont be) alpontban a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 48. § 24. pontja által elrendelt módosítás nem vezethető át. ]

184

A 18. § (3) bekezdés c) pontját a 15/2021. (IV. 9.) ITM rendelet 19. § (3) bekezdése iktatta be.

185

A 18. § (3) bekezdés d) pontját a 15/2021. (IV. 9.) ITM rendelet 19. § (3) bekezdése iktatta be.

186

A 18. § (4) bekezdése a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 33. §-ával megállapított és a 49. § 17. pontja szerint módosított szöveg.

189

A 20. § az 58/2011. (XI. 24.) NFM rendelet 20. §-ával megállapított szöveg.

191

A 21. § az 58/2011. (XI. 24.) NFM rendelet 20. §-ával megállapított szöveg.

193

A 21. § (2) bekezdése az 1/2019. (I. 7.) ITM rendelet 10. §-ával megállapított szöveg.

194

A 21. § (3) bekezdését a 9/2022. (VIII. 1.) TIM rendelet 52. § q) pontja hatályon kívül helyezte.

195

A 22. § az 1/2019. (I. 7.) ITM rendelet 11. §-ával megállapított, a 45/2019. (XII. 20.) ITM rendelet 29. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

196

A 22. § (2) bekezdését a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 34. §-a iktatta be.

197

A 23. § (1) bekezdése az 58/2011. (XI. 24.) NFM rendelet 21. §-ával megállapított szöveg.

198

A 23. § (1) bekezdés a) pontja a 15/2021. (IV. 9.) ITM rendelet 20. §-ával megállapított, a 9/2022. (VIII. 1.) TIM rendelet 52. § r) pontja szerint módosított szöveg.

199

A 23. § (1) bekezdés b) pontja a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 35. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

200

A 24. §-t megelőző alcím a 85/2009. (XII. 30.) KHEM rendelet 21. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

201

A 24. § az 58/2011. (XI. 24.) NFM rendelet 22. §-ával megállapított szöveg.

202

A 24. § (1) bekezdése az 1/2019. (I. 7.) ITM rendelet 15. § 14. pontja, a 45/2019. (XII. 20.) ITM rendelet 29. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

203

A 24. § (2) bekezdése a 45/2019. (XII. 20.) ITM rendelet 28. § 16. pontja szerint módosított szöveg.

204

A 25. § (2) bekezdés a) pontja a 45/2013. (VIII. 7.) NFM rendelet 20. § i) pontja szerint módosított szöveg.

205

A 25. § (2) bekezdés b) pontja az 58/2011. (XI. 24.) NFM rendelet 23. § (1) bekezdésével megállapított, a 9/2022. (VIII. 1.) TIM rendelet 51. § n) pontja szerint módosított szöveg.

206

A 25. § (2) bekezdés c) pontját a 85/2009. (XII. 30.) KHEM rendelet 21. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

208

A 25. § (3) bekezdés b) pontját a 85/2009. (XII. 30.) KHEM rendelet 21. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

209

A 25. § (3) bekezdés c) pontját a 9/2022. (VIII. 1.) TIM rendelet 52. § s) pontja hatályon kívül helyezte.

210

A 25. § (3) bekezdés d) pontját a 85/2009. (XII. 30.) KHEM rendelet 14. §-a iktatta be.

211

A 25. § (4) bekezdését az 58/2011. (XI. 24.) NFM rendelet 23. § (3) bekezdése iktatta be, szövege az 1/2019. (I. 7.) ITM rendelet 15. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

212

A 26. § a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 36. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

213

A 26. § (2) bekezdése a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 49. § 17. pontja szerint módosított szöveg.

214

A 27. § a 85/2009. (XII. 30.) KHEM rendelet 15. §-ával megállapított szöveg.

215

A 27. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze az 58/2011. (XI. 24.) NFM rendelet 42. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

216

A 27. § (1) bekezdés a) pontja a 9/2022. (VIII. 1.) TIM rendelet 51. § p) pontja, a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 48. § 28. pontja szerint módosított szöveg.

217

A 27. § (1) bekezdés c) pontja az 58/2011. (XI. 24.) NFM rendelet 25. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

218

A 27. § (1) bekezdés d) pontja a 9/2022. (VIII. 1.) TIM rendelet 51. § q) pontja, a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 48. § 30. pontja szerint módosított szöveg.

219

A 27. § (1) bekezdés e) pontja a 9/2022. (VIII. 1.) TIM rendelet 51. § r) pontja, a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 48. § 32. pontja szerint módosított szöveg.

220

A 27. § (1) bekezdés f) pontja az 55/2017. (XII. 27.) NFM rendelet 29. § a) pontja szerint módosított szöveg.

221

A 27. § (1) bekezdés g) pontját az 58/2011. (XI. 24.) NFM rendelet 25. § (2) bekezdése iktatta be, a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 49. § 19. pontja hatályon kívül helyezte. [ A 27. § (1) bekezdés g) pontban a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 48. § 34. pontja által elrendelt módosítás nem vezethető át. ]

222

A 27. § (2) bekezdése a 9/2022. (VIII. 1.) TIM rendelet 51. § t) pontja, a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 48. § 36. pontja szerint módosított szöveg.

224

A 27. § (3a) bekezdését a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 37. §-a iktatta be.

225

A 27. § (4) bekezdése az 58/2011. (XI. 24.) NFM rendelet 25. § (3) bekezdésével megállapított, az 1/2019. (I. 7.) ITM rendelet 15. § 15. pontja szerint módosított szöveg.

226

A 27. § (5) bekezdését az 58/2011: (XI. 24.) NFM rendelet 25. § (3) bekezdése iktatta be.

227

A 27. § (6) bekezdését a 45/2013. (VIII. 7.) NFM rendelet 12. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte az 1/2019. (I. 7.) ITM rendelet 16. § a) pontja.

229

A 28. § (1) bekezdése a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 38. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

230

A 28. § (1a) bekezdése a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 38. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

231

A 28/A. §-t az 58/2011: (XI. 24.) NFM rendelet 26. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 45/2013. (VIII. 7.) NFM rendelet 21. § e) pontja.

232

A 29. § az 58/2011: (XI. 24.) NFM rendelet 27. §-ával megállapított szöveg.

233

A 30. § az 58/2011: (XI. 24.) NFM rendelet 28. §-ával megállapított, az 1/2019. (I. 7.) ITM rendelet 15. § 16. pontja, a 45/2019. (XII. 20.) ITM rendelet 29. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

234

A 31. § (1) bekezdése a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 39. §-ával megállapított szöveg.

235

A 31. § (1) bekezdés a) pontja a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 49. § 22. pontja szerint módosított szöveg.

236

A 31. § (1) bekezdés b) pontját a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 49. § 23. pontja hatályon kívül helyezte.

237

A 31. § (2) bekezdése az 58/2011: (XI. 24.) NFM rendelet 29. §-ával megállapított, a 45/2013. (VIII. 7.) NFM rendelet 20. § j) pontja, az 1/2019. (I. 7.) ITM rendelet 15. § 1. pontja, a 45/2019. (XII. 20.) ITM rendelet 28. § 13. pontja szerint módosított szöveg.

238

A 31. § (3) bekezdése az 58/2011: (XI. 24.) NFM rendelet 29. §-ával megállapított szöveg.

239

A 31. § (4) bekezdése az 58/2011: (XI. 24.) NFM rendelet 29. §-ával megállapított, az 1/2019. (I. 7.) ITM rendelet 15. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

240

A 32. § az 58/2011: (XI. 24.) NFM rendelet 30. §-ával megállapított szöveg.

242

A 32. § (2) bekezdése az 1/2019. (I. 7.) ITM rendelet 12. §-ával megállapított, a 45/2019. (XII. 20.) ITM rendelet 28. § 18. pontja szerint módosított szöveg.

243

A 33. §-t megelőző alcím a 85/2009. (XII. 30.) KHEM rendelet 18. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

244

A 33. § a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 40. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

245

A 33/A. §-t megelőző alcímet a 38/2007. (III. 28.) GKM rendelet 4. §-a iktatta be.

246

A 33/A. §-t a 38/2007. (III. 28.) GKM rendelet 4. §-a iktatta be, nyitó szövegrésze a 45/2013. (VIII. 7.) NFM rendelet 20. § l) pontja szerint módosított szöveg.

247

A 33/A. § a) pontja a 14/2015. (III. 31.) NFM rendelet 10. § d) pontja szerint módosított szöveg.

248

A 33/A. § b) pontja a 74/2016. (XII. 29.) NFM rendelet 9. §-ával megállapított szöveg.

249

A 33/B. §-t megelőző alcímet a 38/2007. (III. 28.) GKM rendelet 4. §-a iktatta be.

250

A 33/B. §-t a 38/2007. (III. 28.) GKM rendelet 4. §-a iktatta be.

251

A 33/B. § (1) bekezdés a) pontja a 14/2015. (III. 31.) NFM rendelet 10. § e) pontja szerint módosított szöveg.

252

A 33/B. § (1) bekezdés b) pontja a 14/2015. (III. 31.) NFM rendelet 10. § f) pontja szerint módosított szöveg.

253

A közúti közlekedésben használt menetíró készülékekről szóló, 1985. december 20-i 3821/85/EGK tanácsi rendelet 14. cikk.

254

A 33/B. § (4) bekezdése a 45/2019. (XII. 20.) ITM rendlet 28. § 20. pontja szerint módosított szöveg.

255

A 33/C. §-t megelőző alcímet a 38/2007. (III. 28.) GKM rendelet 4. §-a iktatta be.

256

A 33/C. §-t a 38/2007. (III. 28.) GKM rendelet 4. §-a iktatta be.

257

A 33/C. § (1) bekezdése a 47/2012. (VIII. 23.) NFM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

258

A 33/C. § (1) bekezdés b) pont ba) alpontja a 14/2015. (III. 31.) NFM rendelet 10. § e) pontja szerint módosított szöveg.

259

A 33/C. § (1) bekezdés b) pont bb) alpontja a 14/2015. (III. 31.) NFM rendelet 10. § f) pontja szerint módosított szöveg.

260

A 33/C. § (4) bekezdése a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 41. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

261

A 33/C. § (4a) bekezdését a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 41. § (2) bekezdése iktatta be.

262

A 33/C. § (4b) bekezdését a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 41. § (2) bekezdése iktatta be.

263

A 33/C. § (5) bekezdését a 20/2020. (VI. 24.) ITM rendelet 3. §-a iktatta be, szövege a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 48. § 41. pontja szerint módosított szöveg.

264

A 33/C. § (6) bekezdését a 20/2020. (VI. 24.) ITM rendelet 3. §-a iktatta be.

265

A 33/D. §-t megelőző alcímet a 38/2007. (III. 28.) GKM rendelet 4. §-a iktatta be.

266

A 33/D. §-t a 38/2007. (III. 28.) GKM rendelet 4. §-a iktatta be.

267

A 33/D. § (1) bekezdése az 58/2011. (XI. 24.) NFM rendelet 32. §-ával megállapított szöveg.

268

A 33/D. § (2) bekezdését a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 49. § 24. pontja hatályon kívül helyezte.

269

A 33/D. § (4) bekezdését a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 49. § 24. pontja hatályon kívül helyezte.

270

A 33/D. § (6) bekezdését a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 49. § 24. pontja hatályon kívül helyezte.

271

A 33/E. §-t megelőző alcímet a 38/2007. (III. 28.) GKM rendelet 4. §-a iktatta be, szövege az 1/2019. (I. 7.) ITM rendelet 15. § 18. pontja szerint módosított szöveg.

272

A 33/E. §-t a 38/2007. (III. 28.) GKM rendelet 4. §-a iktatta be.

273

A 33/E. § (2) bekezdését a 12/2021. (III. 5.) ITM rendelet 12. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

274

A 33/F. §-t megelőző alcímet a 38/2007. (III. 28.) GKM rendelet 4. §-a iktatta be, szövege a 9/2022. (VIII. 1.) TIM rendelet 51. § w) pontja, a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 48. § 49. pontja szerint módosított szöveg.

275

A 33/F. §-t a 38/2007. (III. 28.) GKM rendelet 4. §-a iktatta be, szövege a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 43. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

276

A 33/G. §-t megelőző alcímet a 38/2007. (III. 28.) GKM rendelet 4. §-a iktatta be.

277

A 33/G. §-t a 38/2007. (III. 28.) GKM rendelet 4. §-a iktatta be, szövege az 58/2011. (XI. 24.) NFM rendelet 33. §-ával megállapított szöveg.

278

A „Jogérvényesítési hálózat” alcímet (33/H. §) a 20/2020. (VI. 24.) ITM rendelet 5. §-a iktatta be.

279

A 34. § az 58/2011. (XI. 24.) NFM rendelet 34. §-ával megállapított szöveg.

281

A 34. § (6) bekezdése az 1/2019. (I. 7.) ITM rendelet 15. § 20. pontja szerint módosított szöveg.

282

A 34. § (7) bekezdését a 45/2019. (XII. 20.) ITM rendelet 29. § 9. pontja hatályon kívül helyezte.

283

A 35. § az 58/2011. (XI. 24.) NFM rendelet 35. §-ával megállapított szöveg.

284

A 35. § (2) bekezdése az 1/2019. (I. 7.) ITM rendelet 15. § 22. pontja szerint módosított szöveg.

285

A 35. § (5) bekezdése az 1/2019. (I. 7.) ITM rendelet 15. § 23. pontja szerint módosított szöveg.

286

A 35. § (5) bekezdését a 45/2013. (VIII. 7.) NFM rendelet 16. §-a iktatta be, szövege a 45/2019. (XII. 20.) ITM rendelet 28. § 25. pontja szerint módosított szöveg.

287

A 36. § az 58/2011. (XI. 24.) NFM rendelet 35. §-ával megállapított, a 12/2014. (III. 14.) NFM rendelet 13. § b) pontja szerint módosított szöveg.

288

A 37. §-t a 12/2021. (III. 5.) ITM rendelet 12. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

289

A 37/A. §-t az 58/2011. (XI. 24.) NFM rendelet 40. §-a iktatta be, nyitó szövegrésze a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 48. § 42. pontja szerint módosított szöveg.

290

A 37/A. § a)–b) pontját a 45/2013. (VIII. 7.) NFM rendelet 21. § f) pontja hatályon kívül helyezte.

291

A 37/A. § d) pontját a 45/2013. (VIII. 7.) NFM rendelet 17. §-a iktatta be, szövege a 2/2014. (I. 24.) NFM rendelet 4. § c) pontja szerint módosított szöveg.

292

Az „Az akkreditációs eljárás” alcím címe a 45/2019. (XII. 20.) ITM rendelet 25. §-ával megállapított szöveg.

293

A 38. §-t a 85/2009. (XII. 30.) KHEM rendelet 21. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 45/2019. (XII. 20.) ITM rendelet 25. §-a iktatta be, szövege a 9/2022. (VIII. 1.) TIM rendelet 47. §-ával megállapított szöveg.

294

A 38. § (1) bekezdése a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 48. § 43. pontja szerint módosított szöveg.

295

A 38. § (3) bekezdése a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 44. §-ával megállapított szöveg.

296

A 38. § (5) bekezdése a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 48. § 44. pontja szerint módosított szöveg.

297

A 38. § (8) bekezdése a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 48. § 45. pontja szerint módosított szöveg.

298

A 38. § (10) bekezdése a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 48. § 46. pontja szerint módosított szöveg.

299

A 38. § (11) bekezdése a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 48. § 47. pontja szerint módosított szöveg.

300

A 38/A. §-t a 45/2019. (XII. 20.) ITM rendelet 25. §-a iktatta be, szövege a 9/2022. (VIII. 1.) TIM rendelet 48. §-ával megállapított szöveg.

301

A 38/B. §-t a 45/2019. (XII. 20.) ITM rendelet 25. §-a iktatta be, a 9/2022. (VIII. 1.) TIM rendelet 52. § w) pontja hatályon kívül helyezte.

302

A 39. § (1) bekezdését az 58/2011. (XI. 24.) NFM rendelet 41. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 14/2015. (III. 31.) NFM rendelet 7. §-a iktatta be.

303

A 39. § (2) bekezdését a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 10. §-ának 124. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan az 58/2011. (XI. 24.) NFM rendelet 37. §-a iktatta be, újból hatályon kívül helyezte a 45/2013. (VIII. 7.) NFM rendelet 21. § g) pontja hatályon kívül helyezte.

305

A 39. § (4) bekezdését az 58/2011. (XI. 24.) NFM rendelet 41. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan az 1/2019. (I. 7.) ITM rendelet 14. §-a iktatta be.

306

A 39. § (5) bekezdését a 31/2021. (VII. 2.) ITM rendelet 2. §-a iktatta be.

307

A 39/A. §-át a 9/2022. (VIII. 1.) TIM rendelet 49. §-a iktatta be, a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 49. § 25. pontja hatályon kívül helyezte.

308

A 40. § a 18/2009. (IV. 14.) KHEM rendelet 5. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

309

A 41. § (1) bekezdése a 18/2009. (IV. 14.) KHEM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

310

A 41. § (3)–(4) bekezdését a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 10. §-ának 124. pontja hatályon kívül helyezte.

311

A 41. § (5) bekezdését a 45/2019. (XII. 20.) ITM rendelet 26. §-a iktatta be.

313

A 42. § a 74/2016. (XII. 29.) NFM rendelet 12. §-ával megállapított szöveg. [A 15/2021. (IV. 9.) ITM rendelet 24. §-ával elrendelt módosítás, amely szerint a 42. § l) ponttal egészül ki, nem vezethető át.]

314

A 42. § (1) bekezdés b) pontja a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 46. §-ával megállapított szöveg.

315

A 42. § (1) bekezdés c) pontját a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 49. § 26. pontja hatályon kívül helyezte.

316

A 42. § (1) bekezdés k) pontját a 20/2020. (VI. 24.) ITM rendelet 7. §-a iktatta be, a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 49. § 26. pontja hatályon kívül helyezte.

317

Az 1. mellékletet a 45/2019. (XII. 20.) ITM rendelet 29. § 10. pontja hatályon kívül helyezte.

318

A 2. mellékletet a 45/2019. (XII. 20.) ITM rendelet 29. § 11. pontja hatályon kívül helyezte.

319

A 3. számú melléklet a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 47. § b) pontjával megállapított szöveg.

320

A 4. melléklet e rendelet – a 18/2009. (IV. 14.) KHEM rendelet 5. § (2) bekezdése szerint módosított – 40. §-a alapján hatályát vesztette.

322

A 24/2005. (IV. 21.) GKM rendelet 4. melléklete alá tartozó oktatójármű. (Megjegyzés: A 4. melléklet hatálya alá tartozó jármű oktatójármű-igazolása 2009. december 31-ét követő érvényességgel nem állítható ki.)

323

A 6. melléklet I. pont 5. alpontja a 85/2009. (XII. 30.) KHEM rendelet 20. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

324

A vizsgálat időpontjától számított legfeljebb 2 év időtartam.

325

A 6. melléklet I. pont 10. alpontját az 58/2011. (XI. 24.) NFM rendelet 39. § (6) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 45/2013. (VIII. 7.) NFM rendelet 21. § k) pontja.

326

A 6. melléklet II. pont 1. alpontja a 42/2021. (IX. 8.) ITM rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

327

A 6. számú melléklet II. 2. pontja a 14/2015. (III. 31.) NFM rendelet 11. § k) pontja szerint módosított szöveg.

328

A 6. melléklet III. alcímének megjelölése a 45/2013. (VIII. 7.) NFM rendelet 19. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

329

A 6. számú melléklet „Az oktatásban használt járművek követelményei és vizsgálata” alcímének 2. alpontja az 58/2011. (XI. 24.) NFM rendelet 39. § (6) bekezdésével megállapított, a 14/2015. (III. 31.) NFM rendelet 10. § j) pontja szerint módosított szöveg.

330

A 6. melléklet III. pont 5. alpontja az 1/2017. (I. 3.) NFM rendelet 45. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

331

A 6. számú melléklet „Az oktatásban használt járművek követelményei és vizsgálata” alcím 5. pontjának második franciabekezdése a 95/2006. (XII. 27.) GKM rendelet 63. § g) pontja, a 41/2008. (XII. 31.) KHEM rendelet 6. § (2) bekezdésének 6. pontja, a 45/2013. (VIII. 7.) NFM rendelet 19. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

332

A közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet 29–32. §-a.

333

A 6. számú melléklet „Az oktatásban használt járművek követelményei és vizsgálata” alcímének 8. alpontja az 58/2011. (XI. 24.) NFM rendelet 39. § (6) bekezdésével megállapított, a 45/2013. (VIII. 7.) NFM rendelet 19. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

334

A közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet 107. § (1)–(3) bekezdése.

335

A 7. mellékletet a 45/2019. (XII. 20.) ITM rendelet 29. § 12. pontja hatályon kívül helyezte.

336

A 8. számú melléklet a 11/2023. (VI. 23.) ÉKM rendelet 47. § d) pontjával megállapított szöveg.

337

A 9. mellékletet a 45/2019. (XII. 20.) ITM rendelet 29. § 13. pontja hatályon kívül helyezte.

338

A 10. mellékletet a 85/2009. (XII. 30.) KHEM rendelet 21. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

339

A 11. mellékletet a 45/2019. (XII. 20.) ITM rendelet 29. § 14. pontja hatályon kívül helyezte.

340

A 12. számú mellékletet a 38/2007. (III. 28.) GKM rendelet 6. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 45/2019. (XII. 20.) ITM rendelet 29. § 15. pontja.

341

A 13. számú mellékletet a 38/2007. (III. 28.) GKM rendelet 6. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 45/2019. (XII. 20.) ITM rendelet 29. § 16. pontja.

343

A 15. számú mellékletet a 85/2009. (XII. 30.) KHEM rendelet 20. § (5) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezet a 45/2013. (VIII. 7.9 NFM rendelet 21. § p) pontja.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére