8/2005. (III. 31.) AB határozat
8/2005. (III. 31.) AB határozat1
2005.03.31.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság a köztársasági elnöknek az Országgyűlés által elfogadott, nemzetközi szerződés kihirdetéséről szóló, még ki nem hirdetett törvény alkotmányellenessége előzetes vizsgálatára benyújtott indítványa alapján meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság megállapítja: az Országgyűlés 2004. szeptember 6-i ülésnapján elfogadott, a szerződő fuvarozón kívüli személy által végzett nemzetközi légifuvarozásra vonatkozó bizonyos szabályok egységesítéséről szóló, 1961. szeptember 18-án, Guadalajarában aláírt, a Varsói Egyezményhez kapcsolódó Kiegészítő Egyezmény kihirdetéséről szóló törvény 3. § (1) bekezdésének a „rendelkezéseit azonban 1965. február 21-étől kell alkalmazni” szövegrésze alkotmányellenes.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
I.
Az Országgyűlés 2004. szeptember 6-i ülésnapján törvényt fogadott el a szerződő fuvarozón kívüli személy által végzett nemzetközi légifuvarozásra vonatkozó bizonyos szabályok egységesítéséről szóló, 1961. szeptember 18-án Guadalajarában aláírt, a Varsói Egyezményhez kapcsolódó Kiegészítő Egyezmény (a továbbiakban: Kiegészítő Egyezmény) kihirdetéséről (a továbbiakban: Törvény). A Törvény 3. § (1) bekezdését a köztársasági elnök alkotmányellenesnek tartotta, ezért a Törvényt nem írta alá, hanem a 2004. szeptember 24-én kelt indítványában – az Alkotmány 26. § (4) bekezdésében biztosított jogkörénél fogva – az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 1. §-ának a) pontja, 21. § (1) bekezdésének b) pontja és a 35. §-a alapján annak előzetes alkotmányossági vizsgálatát kezdeményezte. A támadott rendelkezés alapján a Törvény a kihirdetés napján lép hatályba, rendelkezései azonban 1965. február 21-étől alkalmazandók.
A köztársasági elnök indítványában először indítványtételi jogosultságát elemzi és megállapítja, hogy bár az Abtv. 36. § (1) bekezdése a nemzetközi szerződések előzetes alkotmányossági vizsgálatának kezdeményezését a szerződés megerősítése előtt teszi lehetővé a köztársasági elnök számára, ez nem akadálya annak, hogy a köztársasági elnök a nemzetközi szerződést kihirdető törvényt mint belső jogi jogszabályt kihirdetés előtt véleményezésre küldje az Alkotmánybíróságnak.
A köztársasági elnök hangsúlyozza, hogy a Kiegészítő Egyezmény alapvetően ún. self-executing, vagyis önvégrehajtó szerződés, amely – a kihirdetést követően – közvetlenül kötelezi és jogosítja a magánjogi jogalanyokat. A Törvény 3. § (1) bekezdése azzal, hogy a Kiegészítő Egyezmény szabályait 1965-re visszamenőleg alkalmazni rendeli, visszaható hatállyal állapít meg kötelezettséget. A Kiegészítő Egyezmény rendelkezései ugyanis a magánjogi jogalanyok számára hátrányosabb helyzetet teremtenek, mint ami a korábban hatályos szabályok szerint fennállna. Ez abból következik, írja a köztársasági elnök, hogy jelenleg nincsen a magyar jogrendszernek olyan szabálya, amely a Kiegészítő Egyezmény szabályainak tartalmilag megfelelne, és 1965. február 21-étől hatályban lenne. Ez viszont sérti a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény (a továbbiakban: Jat.) 12. § (2) bekezdését, a visszamenőleges jogalkotás tilalmát, amely az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiság elvét konkretizálja. [legutóbb: 17/2004. (V. 25.) AB határozat, ABK 2004. május, 388.]
II.
1. Az Alkotmánybíróság jelen ügy elbírálásakor az Alkotmánybíróságon a 964/A/2004. szám alatt lajstromozott ügyben megfogalmazott álláspontját tekintette irányadónak. Ebben az ügyben megállapította, hogy „[a] kihirdető törvény hatálybalépésének (és a nemzetközi szerződés alkalmazása megkezdésének) időpontja, valamint a végrehajtásért felelős szervet megjelölő jogszabályi rendelkezés – mint új normatív rendelkezés – előzetes alkotmányossági vizsgálat alá vonható”.
Minthogy jelen ügyben a köztársasági elnök a Kiegészítő Egyezményt kihirdető törvénynek azt a szabályát támadja indítványában, amely meghatározza, mikor lép hatályba a kihirdető törvény, illetve mely időponttól alkalmazandók a nemzetközi szerződés rendelkezései a belső jogban, az indítványt az Alkotmánybíróság érdemben vizsgálta.
2. A köztársasági elnök beadványában utal arra, hogy a Kiegészítő Egyezmény ún. self-executing, vagyis önvégrehajtó szerződés, amelynek egyes rendelkezései közvetlenül kötelezik és jogosítják a magánjogi jogalanyokat. Ahogyan azt a 964/A/2004. számon lajstromozott ügyben az Alkotmánybíróság hangsúlyozta, a magyar jogalkalmazói gyakorlat a Varsói Egyezményt a magánjogi jogalanyok közötti perbeli jogvita eldöntésére közvetlenül alkalmazandónak tekinti. A Kiegészítő Egyezmény pedig a nemzetközi fuvarozási szerződésekre irányadó Varsói Egyezményt egészíti ki a fuvarozási szerződésben nem részes fél által teljesített nemzetközi légifuvarozásra vonatkozó szabályokkal.
3. A magánjogi jogalanyokat közvetlenül, további jogalkotói aktus nélkül jogosító és kötelező nemzetközi szerződéses rendelkezések belső jogba építésekor a jogalkotónak az Alkotmány 7. § (1) bekezdése mellett szem előtt kell tartania az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből következő, a jogszabályalkotást kötelező alkotmányos előírásokat: a visszaható hatály tilalmát, a kellő felkészülési idő biztosítását és a norma világosságára vonatkozó követelményeket is.
Az Alkotmánybíróság gyakorlata alapján az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében elismert jogállamiság részét képező jogbiztonság sérelmét jelenti a Jat. 12. § (2) bekezdésében megfogalmazott azon szabály megsértése, amely szerint „jogszabály a kihirdetését megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettséget, és nem nyilváníthat valamely magatartást jogellenessé”. [34/1991. (VI. 15.) AB határozat, ABH 1991, 170, 172.] Ugyanez az alkotmányossági követelmény irányadó a jogosultságok korlátozására vagy elvonására is. Az Alkotmánybíróság gyakorlatában visszaható hatálynak minősül, ha a jogszabály hatálybaléptetése „nem visszamenőlegesen történt ugyan, de a jogszabály rendelkezéseit – az erre irányuló kifejezett rendelkezés szerint – a jogszabály hatálybalépése előtt létrejött jogviszonyokra is alkalmazni kell”. [57/1994. (XI. 17.) AB határozat, ABH 1994, 316, 324.]
Egy alkotmányos demokráciában a polgárok szabadságának részét képezi, hogy cselekvéseiket csak az általuk előzetesen megismerhető, a jogalkotás formalizált szabályainak betartásával alkotott szabályok korlátozhatják. A visszamenőleges jogalkotás tilalmát sérti ezért, ha a Magyar Köztársaság joghatósága alatt álló személyek jogosultságait és kötelezettségeit újabb jogalkotási aktus nélkül érintő nemzetközi szerződést kihirdető jogszabály utólag nyilvánít jogellenessé magatartásokat, utólag állapít meg a jogalanyok számára kötelezettségeket, illetve utólag korlátoz jogosultságokat.
4. A Kiegészítő Egyezmény a Magyar Köztársaság (akkor még Népköztársaság) vonatkozásában 1965. február 21-én lépett hatályba. A Törvény 3. § (1) bekezdése a Kiegészítő Egyezmény rendelkezéseit 1965. február 21-étől kezdődően alkalmazni rendeli, ezáltal tartalmilag visszamenőleg állapít meg a magánjogi jogviszonyokra vonatkozó szabályokat. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a Kiegészítő Egyezmény szabályait a már lezárt jogviszonyokra is alkalmazni kell, másrészt e szabályok a fennálló nemzetközi fuvarozási szerződések alapján létrejött, de még le nem zárt jogviszonyok jogi megítélését is megváltoztatják. Az Alkotmánybíróság ezért azt vizsgálta, hogy a köztársasági elnök által megjelölt, visszamenőlegesen alkalmazandó szabályok között van-e olyan, amely utólag nyilvánít jogellenessé valamely magatartást, utólag állapít meg kötelezettséget, vagy utólag korlátoz jogosultságot.
A Varsói Egyezmény 1. cikkének (3) bekezdése kimondja: „Az egymást felváltó több légifuvarozó által teljesített fuvarozás a jelen Egyezmény alkalmazása szempontjából egyetlen fuvarozásnak minősül, ha azt a felek is egy ügyletnek tekintették, függetlenül attól, hogy az ügylet egy egyedüli szerződés vagy pedig szerződés-sorozat alakjában jött-e létre”. A 30. cikke az egymást felváltó fuvarozókat a szerződésben részes félnek minősíti és úgy rendelkezik, hogy az Egyezmény szabályai valamennyi ilyen fuvarozóra kiterjednek.
A Kiegészítő Egyezmény – címéből is kitűnően – a Varsói Egyezményt olyan légi fuvarozásra vonatkozó szabályokkal egészíti ki, amelyeknél nem a szerződést megkötő, hanem egy másik fuvarozó végzi a fuvarozást. A két egyezmény közötti különbség abban áll, hogy a Varsói Egyezmény szerint az egymást követő fuvarozók mindegyike ellátja a fuvarozás egy részét, a Kiegészítő Egyezmény azonban külön rendelkezik az olyan fuvarozóról, aki csak szerződést köt, de az adott fuvarozás teljesítésében nem végez más tevékenységet. Mindez megjelenik a Kiegészítő Egyezmény I. cikkében, amely definiálja a „szerződő fuvarozót” és a „tényleges fuvarozót”. A II. cikk kimondja, hogy ha a szerződést teljes egészében vagy részben a tényleges fuvarozó végzi, akkor – eltérő rendelkezés hiányában – mind a szerződő, mind a tényleges fuvarozó tekintetében a Varsói Egyezmény szabályai alkalmazandók. Tehát a Kiegészítő Egyezmény I. cikke kiterjeszti a Varsói Egyezmény hatályát, így annak felelősségi szabályait is arra a tényleges fuvarozóra, aki nem tekinthető „felváltó” fuvarozónak, miközben az Egyezmény szabályai a szerződő fuvarozóra is vonatkoznak. A Kiegészítő Egyezmény további rendelkezései az I. és a II. cikkben megjelenő új elemnek megfelelően rendezik a felek jogviszonyában felmerülő kérdéseket.
A fuvarozási szerződésekben található egyes szerződéses kikötések semmisségéről a Kiegészítő Egyezmény IX. cikke rendelkezik. Ez – a Varsói Egyezményben foglaltakhoz képest – új, kötelezettséget megállapító kógens szabály utólag olyan, korábban nem létező semmisségi okokat állapít meg, amelyek az Egyezmény kihirdetését követően a már lezárt jogviszonyokra és a még fennálló szerződésekre is vonatkoznának. A IX. cikk (1) bekezdése alapján „[m]inden olyan szerződéses kikötés, amelynek célja a szerződő vagy a tényleges fuvarozó jelen egyezményben meghatározott felelősségének korlátozása vagy egy – jelen egyezményben meghatározottnál – alacsonyabb felelősségi határösszeg megállapítása, semmis”. Egy másik semmisségi okot is meghatároz a IX. cikk, a (3) bekezdés alapján ugyanis semmisek a fuvarozási szerződések azon kikötései, és a kár bekövetkezése előtt hatályba lépett azon megállapodások, amelyek akár az alkalmazandó jog meghatározásával, akár az illetékességi szabályoknak a Kiegészítő Egyezményben foglaltaktól eltérő megállapításával a Kiegészítő Egyezmény rendelkezéseit megsértik.
Az Alkotmánybíróság mindezek alapján és a 964/A/2004. számú ügyben foglalt megállapításokra figyelemmel arra a következtetésre jutott, hogy sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdését, ezen belül is a visszamenőleges jogalkotás tilalmát a Törvény 3. § (1) bekezdése, amely a Kiegészítő Egyezmény rendelkezéseit – ezen belül annak IX. cikkét – 1965. február 21-étől kezdődően rendeli alkalmazni. Minthogy az Alkotmánybíróság az Egyezmény IX. cikke miatt megállapította a Törvény 3. § (1) bekezdés „rendelkezéseit azonban 1965. február 21-étől kell alkalmazni” szövegrészének alkotmányellenességét, eltekintett a köztársasági elnök által a Kiegészítő Egyezményben megjelölt további cikkek vizsgálatától.
5. Az Alkotmánybíróság eljárása során figyelemmel volt arra, hogy az Országgyűlés a 75/2004. (IX. 8.) OGY határozatban hozzájárult a Montrealban, 1999. május 28-án kelt, a nemzetközi légifuvarozásra vonatkozó egyes jogszabályok egységesítéséről szóló Egyezményhez történő csatlakozáshoz. A belső jogban történő kihirdetésre a 2005. évi VII. törvénnyel került sor. Az Egyezmény – többek között – egységesíti a Varsói Egyezmény és a kapcsolódó okiratok rendelkezéseit, miközben 55. cikkében kimondja, hogy az Egyezmény megelőz bármely, a nemzetközi légi szállításra vonatkozó szabályt, így a Varsói Egyezmény és az ahhoz kapcsolódó további egyezmények (ezen belül a Kiegészítő Egyezmény) szabályait is. A kihirdető törvény 2005. március 18-án hatályba lépett, így az Egyezmény rendelkezései azóta közvetlenül alkalmazandóak a magyar jogban. Ez a tény jelen ügy eldöntését annyiban befolyásolta, hogy a felülvizsgálni kért Kiegészítő Jegyzőkönyvbeli rendelkezések tartalmilag már a magyar jogrendszer részei. Következésképpen a visszamenőleges hatályú jogszabály-alkotási tilalom sérelmét az Alkotmánybíróság az 1965. február 21. és 2005. március 18. közötti időszakra vonatkozóan állapíthatta meg.
Az Alkotmánybíróság a határozatát az alkotmányellenesség megállapítására tekintettel tette közzé a Magyar Közlönyben.
Alkotmánybírósági ügyszám: 965/A/2004.
1
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás