• Tartalom

1/2006. (I. 6.) IM rendelet

1/2006. (I. 6.) IM rendelet

az áldozatsegítő támogatások igénybevételének részletes szabályairól1

2017.08.12.

A bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről szóló 2005. évi CXXXV. törvény (a továbbiakban: Ást.) 46. §-a (1) bekezdésének a) pontjában kapott felhatalmazás alapján a következőket rendelem el:

A támogatás engedélyezése iránti kérelem előterjesztésének általános szabályai

1. §2 (1) Érdekérvényesítés elősegítése – a (2) bekezdésben foglalt eltéréssel – bármely módon, formai megkötés nélkül kérhető.

(2)3 Az Igazságügyi Minisztérium (a továbbiakban: minisztérium) érdekérvényesítés elősegítése keretében az Áldozatsegítő Központ (a továbbiakban: Központ) útján telefonon, illetve a Központot felkereső ügyfelek részére személyesen tájékoztatást nyújt, valamint az érzelmi segítségnyújtás igénybevételének lehetőségét a Központban biztosítja.

(2a)4 A minisztérium a (2) bekezdésben foglaltakon túl az érdekérvényesítés elősegítése érdekében folyamatosan nyújt tájékoztatást az e célra fenntartott, díjmentesen hívható Áldozatsegítő Vonalon.

(3)5 Az azonnali pénzügyi segély és kárenyhítés iránti kérelmet az 1. melléklet szerinti nyomtatvány, az áldozati státusz igazolása iránti kérelmet a 2. melléklet szerinti nyomtatvány (a továbbiakban együtt: nyomtatványok) kitöltésével kell előterjeszteni a fővárosi és megyei kormányhivatalnak az igazságügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos egyes feladat- és hatáskörökről szóló kormányrendelet szerint áldozatsegítő szolgálatként eljáró szervénél (a továbbiakban: területi áldozatsegítő szolgálat).

2. §6 (1) Az Ást. 4. § (1) bekezdés a)–c) pontjában felsorolt szolgáltatások iránt benyújtott kérelemről a területi áldozatsegítő szolgálat esetnaplót vezet. Az esetnapló a következő adatokat tartalmazza:

a) az ügyintéző neve és az ügy száma,

b) a kapcsolatfelvétel ideje és módja,

d) azt, hogy sor került-e a 8/A. § (1) bekezdése alapján kérdőív felvételére, és ha nem, akkor a kérdőív felvétele elmaradásának okát,

e) az áldozatsegítő szolgálat által felkínált segítség típusai,

f) az áldozat által kért segítség,

g) az áldozatsegítő szolgálat által megtett intézkedések.

(2) Az Ást. 10. § (3) bekezdés b)–c) pontjában foglalt adatokat nem kell feltüntetni az esetnaplóban, ha azok a 8/A. § (1) bekezdése alapján felvett kérdőíven már szerepelnek.

(3) Az (1) bekezdés a)–e) pontjaiban foglalt adatokat a területi áldozatsegítő szolgálat ügyintézője az ügyintézés megkezdésekor, az (1) bekezdés g) pontjában foglalt adatokat pedig folyamatosan, az adott intézkedés megtételekor rögzíti. Az esetnaplóba azonos alkalommal tett bejegyzéseket az ügyintéző a bejegyzés megtörténtének dátumával és aláírásával látja el.

(4) Az esetnaplóhoz – az (5) bekezdésben foglalt kivétellel – mellékelni kell az Ást. 10. § (5) bekezdésében felsorolt iratok valamelyikét.

(5) Érdekérvényesítés elősegítése esetén az Ást. 10. § (5) bekezdésében felsorolt iratok valamelyikét csak akkor kell mellékelni, ha az rendelkezésre áll. Az iratok hiánya a szolgáltatás nyújtásának nem akadálya.

(6) Érdekérvényesítés elősegítése esetén a területi áldozatsegítő szolgálat soron kívül, de legkésőbb nyolc napon belül megteszi az első intézkedést az esetnaplóban rögzítettek alapján. Ha további segítségnyújtásra van szükség, annak elintézése iránt a területi áldozatsegítő szolgálat soron kívül, de legkésőbb az ok felmerülésétől számított nyolc napon belül intézkedik. Azonnali pénzügyi segély és áldozati státusz igazolása esetén a törvényben meghatározott határidőben kell eljárni.

3. § (1)7 A területi áldozatsegítő szolgálat a nyomtatványokat ingyenesen bocsátja rendelkezésre.

(2)8 A minisztérium a nyomtatványokat díjmentesen, kitölthető és letölthető formában közzéteszi a világhálón.

4. §9 (1) A területi áldozatsegítő szolgálat alkalmazottja az ügyfélfogadáson személyesen megjelent ügyfélnek – kérelmére – a nyomtatványok kitöltésében segítséget nyújt, őt a kitöltéshez szükséges információkkal ellátja. Az ügyfél kérésére a területi áldozatsegítő szolgálat alkalmazottja az 1. melléklet szerinti nyomtatványt – az ügyfél jelenlétében – helyette kitöltheti; ennek tényére a nyomtatvány Közlemények rovatában utalni kell. Az ügyfél a nyomtatványt ebben az esetben is aláírja.

(2) A hiánypótlási felhívásban a területi áldozatsegítő szolgálat az (1) bekezdés szerinti segítségnyújtás lehetőségéről az ügyfélfogadás helyének és időpontjának megjelölésével tájékoztatja az ügyfelet. Ha az ügyfél az áldozati státusz igazolása iránti kérelmet nem a 2. melléklet szerinti nyomtatványon terjesztette elő, de a hatósági bizonyítvány kiállításának feltételei megállapíthatóak, a területi áldozatsegítő szolgálat hivatalból kiállítja azt.

5. § (1)10 A nyomtatványokat az ügyfélnek a személyazonosító igazolványában vagy személyazonosításra szolgáló egyéb okmányában, továbbá egyéb, adatot igazoló okiratban foglaltakkal megegyezően kell kitöltenie.

(2)11

6. §12

7. §13

8. §14 Ha a nyomtatványokban nincs elegendő hely a nyilatkozatok megtételéhez, vagy a nyomtatvány rovatainak száma nem elegendő, az ügyfél pótlapon folytatja a kérelmét a nyomtatvány szerinti tartalommal. Erre a tényre a nyomtatvány Közlemények rovatában utalni kell.

A szükségletek felmérésének szabályai15

8/A. §16 (1)17 A területi áldozatsegítő szolgálat és a minisztérium a hozzá forduló ügyfelek szükségleteit a minisztérium által összeállított kérdőív (a továbbiakban: kérdőív) alapján méri fel.

(2) Az áldozatsegítő szolgálat a kitöltött kérdőív alapján ajánlja fel az Ást. 4. § (1) bekezdésében felsorolt szolgáltatások közül azt, ami az ügyfél szükségletének kielégítéséhez a legmegfelelőbb. Ennek során egynél több szolgáltatás is felajánlható, az ügyfél pedig a felajánlottól eltérő szolgáltatást is kérhet.

(3)18 A szükségletek felmérése a területi áldozatsegítő szolgálathoz személyesen vagy telefonon forduló ügyfél esetén, továbbá a minisztérium által az érdekérvényesítés elősegítése keretében nyújtott tájékoztatás céljára fenntartott díjmentes hívószámot hívó ügyfél esetén kötelező, minden további esetben törekedni kell rá.

(4) A kérdőívet az ügyirathoz csatolni kell, azonban figyelemmel kell lenni az abban rögzített különleges adatok védelmére.

A nyomtatványok kitöltésének részletes szabályai19

9. §20

10. §21 Állami kárenyhítés iránti kérelem esetén az ügyféllel közös háztartásban élő nagykorú személy – kivéve, ha a büntetőeljárás terheltje, vagy bírósági vagy hatósági eljárásban ellenérdekű fél – jövedelmére vonatkozó igazolást csatolni kell. Ha a jövedelem igazolás csatolásának akadálya van, ennek okát az 1. melléklet szerinti nyomtatvány Közlemények rovatában fel kell tüntetni.

11. § (1) A jövedelem számítása szempontjából ügyféllel közös háztartásban élő személynek kell tekintetni az általa eltartott, valamint az ügyfél eltartására köteles személyt is.

(2)22 Az 1. melléklet szerinti nyomtatványon minden, munkaviszony, közszolgálati, kormányzati szolgálati, állami szolgálati és közalkalmazotti jogviszony, egyéb szolgálati jogviszony, tagsági viszony, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony alapján elért jövedelemről (munkabér, munkadíj, illetmény, személyes közreműködés ellenértékeként történt kifizetés stb.) és társadalombiztosítási vagy egyéb jogviszonyon alapuló járandóságról, munkanélküli-ellátásról, illetve egyéb támogatásról stb. (a továbbiakban együtt: jövedelem) nyilatkozni kell.

(3)23 Az 1. melléklet szerinti nyomtatványon a rendszeres havi nettó (adó, adóelőleg, egészségbiztosítási és nyugdíjjárulék, magán-nyugdíjpénztári tagdíj, egyéb járulékok levonása után fennmaradó) jövedelemről kell nyilatkozni.

12. § (1)24 Az ügyfél és az ügyféllel közös háztartásban élő nagykorú személy jövedelmét a munkáltatója, vagy a kifizetést teljesítő, illetve a járandóságot folyósító szerv (a továbbiakban együtt: munkáltató) igazolja. Az igazolásokat az 1. melléklet szerinti nyomtatványhoz csatolni kell, azonban a nyomtatvány jövedelemre vonatkozó rovatait ilyen esetben is ki kell tölteni.

(2)25 Az (1) bekezdés szerint kell eljárni akkor is, ha az ügyfélnek nyugdíjat folyósítanak. Ilyenkor az 1. melléklet szerinti nyomtatványhoz a kérelem előterjesztését megelőző havi postai nyugdíjszelvény vagy a legutolsó folyószámla-kivonat (másolata) is csatolható igazolásként.

13. § (1) E rendelet alkalmazásában vállalkozónak kell tekinteni a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szjatv.) 3. §-ának 17. pontja szerinti egyéni vállalkozót, 18. pontja szerinti mezőgazdasági őstermelőt és 33. pontja szerinti társas vállalkozás tagját.

(2)26 A vállalkozónak a kérelem előterjesztését megelőző naptári évben elért jövedelme alapján kell nyilatkoznia a havi nettó jövedelméről. Ez a rendelkezés nem mentesíti a kérelmezőt a 11. § szerinti egyéb jövedelmének a 12. § szerinti igazolása alól.

(3) A vállalkozó (2) bekezdés szerinti éves adózott jövedelmét az illetékes első fokú állami adóhatóság igazolja; ezen összeg tizenketted részét kell havi nettó jövedelemként feltüntetni a nyomtatványon.

(4)27 Ha a mezőgazdasági őstermelő ügyfél a kérelem előterjesztését megelőző naptári évben adóbevallásra és egyszerűsített adóbevallási nyilatkozat tételére sem volt köteles, ennek tényét jeleznie kell az 1. melléklet szerinti nyomtatvány megfelelő rovatában. Ilyen esetben a kérelem előterjesztését megelőző naptári évben megszerzett nettó jövedelem tizenketted részét kell – külön igazolás csatolása nélkül – havi nettó jövedelemként feltüntetni a nyomtatványon.

14. §28 Ha az ügyfél az Ást. 6. § (3) bekezdése alapján jövedelmi helyzetére tekintet nélkül rászorulónak tekintendő áldozat, az 1. melléklet szerinti nyomtatványnak a kérelmező és a vele közös háztartásban élő nagykorú személy jövedelmére vonatkozó pontjait nem kell kitölteni.

Az érdekérvényesítés elősegítése szolgáltatás eljárásának részletes szabályai29

15. §30 Ha a jogi segítségnyújtásról szóló 2003. évi LXXX. törvényben meghatározott jogi segítségnyújtásra van szükség, és a kérelmező az Ást. hatálya alá tartozó és áldozatsegítési támogatásban részesíthető áldozatnak minősül, az áldozati státusz igazolását, továbbá az annak kiadásának alapjául szolgáló bizonyíték másolatát, és – ha rendelkezésre áll – a jogi segítségnyújtási nyomtatványt az ügyfél által csatolt mellékletekkel a területi áldozatsegítő szolgálat haladéktalanul továbbítja az ügyfél választása szerinti illetékes jogi segítségnyújtó szolgálatnak.

15/A. §31

16. §32 Az Ást. 5. §-ának a) pontja értelmében érdekérvényesítés iránti kérelem ismételten nem terjeszthető elő, ha a területi áldozatsegítő szolgálat az áldozattal egyeztetett körben:

a) tájékoztatást adott, segítséget nyújtott a sérelem orvoslásához szükséges eljárás megindításához, intézkedés kezdeményezéséhez, szolgáltatás igénybevételéhez,

b) figyelemmel kísérte az eljárás lefolyását,

c) figyelemmel kísérte az eljárásban érintett hatóságnak, közigazgatási szervnek, intézménynek vagy más szervezetnek az ügy érdemében hozott döntését, intézkedését, a szolgáltatás teljesítését,

d) segítséget nyújtott a panaszjog gyakorlásához.

Támogató hatósági feladatok33

16/A. §34 (1)35 A támogató hatóság a nyomtatványt és annak mellékleteit a beérkezést követő öt napon belül továbbítja a döntő hatósághoz.

(2)36 Az áldozatot a döntő hatóság megkeresése alapján az a támogató hatóság hallgatja meg, amely a kérelmet továbbította. Más személy meghallgatása esetén, valamint abban az esetben, ha az áldozat a kérelmét közvetlenül a döntő hatósághoz nyújtotta be, a meghallgatást a meghallgatni kívánt személy választása szerinti támogató hatóság folytatja le. A meghallgatásról jegyzőkönyv készül, amit a meghallgatást követő öt napon belül meg kell küldeni a döntő hatóságnak.

Intézkedés az azonnali pénzügyi segély kifizetése iránt

17. §37 (1) A területi áldozatsegítő szolgálat – az (5) bekezdésben foglalt kivétellel – az azonnali pénzügyi segély iránti kérelem ügyében hozott határozat jogerőre emelkedésének napján, a nyilvántartásba történő bejegyzést követően intézkedik az azonnali pénzügyi segély kifizetése, illetve átutalása iránt.

(2) A kérelem személyes előterjesztése és azonnali határozathozatal esetén a jogerős határozat átadásával egyidejűleg kell a megjelent áldozatnak az azonnali pénzügyi segélyt vagy annak egy részét készpénzben kifizetni.

(3) A készpénzben ki nem fizetett azonnali pénzügyi segélyt – az áldozat választása szerint – az áldozat nevére, lakóhelyére címezve, készpénzkifizetés kézbesítése útján kell megküldeni, vagy a saját nevére szóló fizetési számlájára kell átutalni. Az áldozat érdekében eljáró harmadik fél szolgáltatásának igénybe vétele esetén a más módon ki nem fizetett azonnali pénzügyi segélyt az áldozat érdekében eljáró harmadik fél nevére szóló folyószámlára kell átutalni.

(4) Az áldozatsegítő szolgálat kizárólag akkor rendelkezhet a készpénzben ki nem fizetett azonnali segélynek vagy annak egy részének harmadik fél nevére szóló folyószámlára átutalásáról, ha a harmadik félnek az áldozat érdekében való eljárásáról minden kétséget kizáró módon – különösen az áldozatsegítő szolgálat és a harmadik fél által kötött együttműködési megállapodás alapján – megbizonyosodott.

(5) A határozatban nem kell összegszerűen meghatározni a készpénzben ki nem fizetett azonnali pénzügyi segély azon részét, ami az áldozat érdekében eljáró harmadik fél szolgáltatásának igénybe vételére jogosítja az áldozatot, ebben az esetben az áldozatsegítő szolgálat a határozatában az igénybe vehető szolgáltatásról és a szolgáltatás legmagasabb ellenértékéről rendelkezik. Az áldozat érdekében eljáró harmadik fél – az áldozat által ténylegesen igénybe vett – szolgáltatásának ellenértékét az áldozatsegítő szolgálat a harmadik fél által a fejezeti kezelésű előirányzat kezelője részére kiállított számla alapján utólag téríti meg.

Intézkedés a kárenyhítés kifizetése iránt

18. § (1)38 Az egyösszegű kárenyhítés átutalása vagy postai úton történő kifizetése iránt a minisztérium a határozat jogerőre emelkedését követő 15 napon belül intézkedik.

(2)39 Járadék folyósításáról szóló határozat esetén a minisztérium a határozat jogerőre emelkedését követően intézkedik a járadéktagok utalása iránt oly módon, hogy az áldozat az első járadéktagot legkésőbb a következő hónap 10. napjáig megkapja.

Eljárás a támogatás visszatérítése esetén

19. § (1)40 Ha a területi áldozatsegítő szolgálat a pénzben nyújtott támogatás visszatérítését megalapozó vagy valószínűsítő adatról szerez tudomást, megvizsgálja annak valódiságát, ennek keretében az ügyfelet – nyolc napos határidő tűzésével – nyilatkozattételre hívhatja fel.

(2) Az ügyfél az Ást. 33. §-ában foglalt bejelentési kötelezettségét a döntő hatóságnak köteles teljesíteni.

(3)41 Az a területi áldozatsegítő szolgálat, amelyhez az Ást. 12. §-ában foglalt adatváltozási, az Ást. 33. §-ában foglalt bejelentési kötelezettséget teljesítették, illetve amelyik az (1) bekezdésben foglalt eljárás alapján visszatérítési döntést hoz, haladéktalanul tájékoztatja azokat a területi áldozatsegítő szolgálatokat, és a jogi segítségnyújtó szolgálatot, amelyek az eljárás tárgyát képező bűncselekménnyel, illetve tulajdon elleni szabálysértéssel összefüggésben áldozatsegítési vagy jogi segítségnyújtási támogatást engedélyeztek az ügyfél számára, vagy amelyek előtt bármely bűncselekménnyel, illetve tulajdon elleni szabálysértéssel összefüggésben, az ügyfél kérelmére támogatási eljárás folyik.

20. § (1)42 Ha a területi áldozatsegítő szolgálat visszatérítésre okot adó tényről, körülményről szerez tudomást, akkor tizenöt napon belül döntést hoz arról, hogy az áldozatnak a pénzben nyújtott támogatást vissza kell-e térítenie. A visszatérítési kötelezettséget készpénz-átutalási megbízással vagy banki átutalással kell teljesíteni. A visszatérítésre kötelező döntésben meg kell jelölni a kötelezettség banki átutalással való teljesítéséhez szükséges adatokat. Banki átutalással történő teljesítés esetén az átutalás banki költségei a visszatérítésre kötelezettet terhelik, amire őt figyelmeztetni kell.

(2)43 A területi áldozatsegítő szolgálat a visszatérítésre kötelező döntés jogerőre emelkedését követően megküldi az áldozatnak a teljesítésre szolgáló, a (3) bekezdésben foglaltak szerint kitöltött készpénz-átutalási megbízást.

(3)44 A készpénz-átutalási megbízáson a területi áldozatsegítő szolgálat feltünteti a visszatérítendő összeget, a teljesítési határidőt és a visszatérítési kötelezettségről szóló döntés számát.

(4) A (2) és (3) bekezdés szerint kell eljárni akkor is, ha a területi áldozatsegítő szolgálat a visszatérítendő összeg megfizetésére részletfizetést vagy halasztást engedélyezett.

(5)45 Az e rendelet szerinti beazonosíthatatlan befizetést a minisztérium a befizetés beazonosításáig, de legfeljebb 5 évig függő tételként kezeli, majd jóváírja az áldozatsegítés célelőirányzata javára.

20/A. §46 A visszatérítendő összeg méltányosságból való mérséklésére, elengedésére vagy a mérséklés mértékére vonatkozóan a méltányossági kérelem elbírálására az igazságügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos egyes feladat- és hatáskörökről szóló kormányrendelet szerint jogosult áldozatsegítő szolgálat a következő szempontokat mérlegeli:

a) az áldozat és a vele közös háztartásban élők létfenntartása, megélhetése veszélybe kerül-e a visszatérítendő összeg megfizetése esetén,

b) a visszatérítendő összeg nagysága,

c) az áldozat az Ást. 6. § (3) bekezdése alapján rászorulónak minősül-e.

Záró rendelkezések

21. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 5. napon lép hatályba.

22. §47 Ez a rendelet a bűncselekmények áldozatainak kárenyhítéséről szóló, 2004. április 29-i 2004/80/EK tanácsi irányelvnek való megfelelést, valamint a bűncselekmények áldozatainak jogaira, támogatására és védelmére vonatkozó minimumszabályok megállapításáról és a 2001/220/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról szóló, 2012. október 25-i 2012/29/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.

23–26. §48

27. §49

1. melléklet az 1/2006. (I. 6.) IM rendelethez50

Kérelem-nyomtatvány a bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről szóló
2005. évi CXXXV. törvény szerinti azonnali pénzügyi segély és/vagy állami kárenyhítés iránti kérelem előterjesztéséhez

A járási (fővárosi kerületi) hivatal érkeztető bélyegzője


A) RÉSZ
SZEMÉLYI ADATOK ÉS A BŰNCSELEKMÉNYRE, VALAMINT TULAJDON ELLENI
SZABÁLYSÉRTÉSRE VONATKOZÓ ADATOK
(A nyomtatvány „A” részét azonnali pénzügyi segély és állami kárenyhítés igénylése
esetén is ki kell tölteni.)

I. A kérelmező személyi adatai

Neve:

Születési neve:

Születési helye és ideje:

Anyja születési neve:

Lakcíme:

Értesítési címe*:
Lakástelefon*:
Mobiltelefon**:

E-mail cím**:

Állampolgársága:

Nem magyar állampolgár kérelmező esetén a Magyarország területén tartózkodás jogcíme:



II. A kérelemre okot adó bűncselekményre, valamint tulajdon elleni szabálysértésre
és annak közvetlen következményeként elszenvedett sérelemre vonatkozó adatok

A bűncselekmény/tulajdon elleni szabálysértés megnevezése:

A bűncselekmény/tulajdon elleni szabálysértés elkövetésének helye:

A bűncselekmény/tulajdon elleni szabálysértés elkövetésének időpontja:
............... év .............................. hó ............. nap

A bűncselekmény/tulajdon elleni szabálysértés elkövetésének rövid leírása:


A kérelmezőt ért sérelmek:
◻ testi sérülés:
◻ lelki sérülés, érzelmi megrázkódtatás:
◻ vagyoni kár:
◻ egyéb:

III. Az igényelt támogatás(ok) megjelölése

Minden áldozat jogosult arra, hogy az áldozatsegítő szolgálat segítséget nyújtson számára a bűncselekmény/tulajdon elleni szabálysértés okozta jogi, érzelmi, szociális, gyermekvédelmi, egészségügyi, társadalombiztosítási, munkaügyi vagy bármely egyéb probléma megoldásához (érdekérvényesítés elősegítése).
Jogosult továbbá arra, hogy az áldozatsegítő szolgálat az áldozati státusz igazolásával valamely más szervezet, hatóság szolgáltatásához, ellátásához, illetve egyéb feltételek teljesülése esetén ügyvédi támogatáshoz segítse hozzá.
Ezen túlmenően az azonnali pénzügyi segélyt és az állami kárenyhítést ezen a nyomtatványon kell kérni.

A következő támogatásokat igényelem:

◻ azonnali pénzügyi segély célja:

◻ lakhatással kapcsolatos kiadás
◻ élelmezéssel kapcsolatos kiadás
◻ gyógyászati jellegű kiadás

◻ ruházkodással kapcsolatos kiadás
◻ utazással kapcsolatos kiadás
◻ kegyeleti jellegű kiadás

indoka, krízishelyzet leírása:

◻ kárenyhítés [Igénylése esetén a nyomtatvány B) részét is ki kell tölteni!]

Azonnali pénzügyi segély kizárólag olyan rendkívüli kiadásokra tekintettel kérhető, amelyek megfizetésére az áldozat a bűncselekmény/tulajdon elleni szabálysértés következtében nem képes.

A pénzben nyújtott támogatás kifizetésének módja:

◻ pénztári kifizetés (Állami kárenyhítés esetén nem választható!)

◻ postai utalvány (cím: ...........................................................................................................)

◻ saját névre szóló fizetési számlára utalás:

(Pénzforgalmi szolgáltató megnevezése ..................................................................................,
számlaszám: ◻◻◻◻◻◻◻◻-◻◻◻◻◻◻◻◻-◻◻◻◻◻◻◻◻)


IV. Mellékletek (megnevezése, darabszáma)

1.

 

2.

 

3.

 

V. Közlemények

1. Kijelentem, hogy korábban igénybe vett, pénzben nyújtott áldozatsegítő támogatásokkal kapcsolatos, illetve a jogi segítségnyújtási díjra vonatkozó visszafizetési kötelezettség terhel / nem terhel.

2. Kijelentem, hogy jelen kérelmemben feltüntetett bűncselekménnyel / tulajdon elleni szabálysértéssel összefüggésben ugyanilyen tartalmú támogatást korábban kaptam / nem kaptam.

3. Kijelentem, hogy valótlan adatszolgáltatás vagy az ellenőrzésre irányuló vizsgálat akadályoztatása miatt velem szemben a támogatást kizáró ok áll fenn / nem áll fenn.

4. A nyomtatványt kérésemre – jelenlétemben – az áldozatsegítő szolgálat munkatársa töltötte ki: Igen / Nem
5. Az azonnali pénzügyi segély iránti ügyben hozott döntések telefonon és/vagy e-mailben történő közléséhez hozzájárulok / nem járulok hozzá.

6. Egyéb közlendők (kérjük, hogy itt tüntesse fel a kérelem elkésettségének okát, azt, ha önkéntes segített Önnek a kérelem benyújtásában, továbbá minden olyan információt, amiről úgy gondolja, hogy fontos lehet a kérelem elbírálása során):

 

A *-gal jelölt adatok megadása nem kötelező.
A **-gal jelölt adatok közül egy megadása kötelező, ha a kérelmező a nyomtatvány V.5. pontjában szereplő hozzájárulást megadta.

Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy az általam tett nyilatkozatok megfelelnek a valóságnak.

A kérelmező a nyomtatvány aláírásával hozzájárul ahhoz, hogy az általa közölt adatokat a járási (fővárosi kerületi) hivatal, a fővárosi és megyei kormányhivatal és az Igazságügyi Minisztérium az azonnali pénzügyi segély, illetve az állami kárenyhítés iránti kérelem elbírálása és kifizetése céljából, az azokhoz szükséges mértékben kezelje.

Kelt: ...................................., ......... év ............................. hó ............... nap.

...................................................
kérelmező aláírása




B) RÉSZ
ÁLLAMI KÁRENYHÍTÉS IGÉNYLÉSÉHEZ SZÜKSÉGES ADATOK

(A nyomtatvány „B” részét csak állami kárenyhítés igénylése esetén kell kitölteni.)

I. A kérelmező kárenyhítésre való jogosultságának alapja

a kérelmező a szándékos személy elleni erőszakos bűncselekmény sértettje

a kérelmező a károsodott vagy meghalt sértettnek az elkövetés időpontjában egy háztartásban élő egyenes ági rokona, örökbefogadója vagy nevelőszülője, örökbe fogadott vagy nevelt gyermeke, házastársa, élettársa

a kérelmező eltartására a károsodott vagy meghalt sértett jogszabály, végrehajtható bírósági, illetőleg hatósági határozat vagy érvényes szerződés alapján köteles vagy köteles volt

a kérelmező a szándékos, személy elleni erőszakos bűncselekmény következtében meghalt sértett eltemettetéséről gondoskodott

A testi épség, egészség súlyos károsodását igazoló szakértői véleményt vagy orvosi dokumentumokat, illetve a halotti anyakönyvi kivonatot csatolni kell.

Az együttélést, rokoni kapcsolatot, tartási kötelezettséget igazoló dokumentumokat csatolni kell.

II.Az igényelt kárenyhítés formája és mértéke

Az igényelt kárenyhítés formája:

Egyösszegű kárenyhítés.

Járadékjellegű kárenyhítés.

A vagyoni kár összege, leírása:

    

A kár igazolására szolgáló irat(ok) megnevezése:

    

A kár igazolására szolgáló iratokat (pl. számla, nyugta) csatolni kell.

Egyösszegű kárenyhítés esetén az igényelt összeg nagysága:

    

Járadékjellegű kárenyhítés esetén keresőképtelenség fennállása:

    

Várható időtartama:

    

A keresőképtelenséget igazoló és annak várható időtartamát valószínűsítő szakértői véleményt vagy orvosi igazolást csatolni kell.

Járadékjellegű kárenyhítés esetén az igényelt járadék havi összege:

    

Folyósításának tartama:

    

Rendelkezik-e olyan biztosítással, amelyből kárának részbeni vagy teljes megtérülése várható?

    

Ezen túlmenően várható-e, hogy a kár vagy annak egy része más forrásból megtérül? (Pl. kártérítés, szociális vagy nyugdíjbiztosítási ellátás.)

    

A bűncselekményből eredő társadalombiztosítási, egyéb biztosítási igényét érvényesítette-e?

    

A felmerült kár az elkövetőtől vagy más forrásból megtérült-e?

    

Ennek formája:

    

Összege (mértéke):

    

III.Rászorultságot igazoló adatok

Ha a kérelmező valamely itt felsorolt ellátásra jogosult, a jövedelemre és a közös háztartásban élők jövedelmére vonatkozó adatokat nem kell kitöltenie.

Aktív korúak ellátásában, időskorúak járadékában részesül

Adósságkezelési szolgáltatás, lakásfenntartási támogatás jogosultja

Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül a családjában gondozott gyermek

Fogyatékossági támogatásra, vakok személyi járadékára vagy magasabb összegű családi pótlékra jogosult

Egészségügyi szolgáltatás igénybevétele céljából önkormányzati hatáskörben a települési önkormányzat polgármestere által megállapított szociális rászorultság

Ápolási díjban, közgyógyellátásban, rokkantsági járadékban részesül

Átmeneti szállást, éjjeli menedékhelyet igénybe vevő hajléktalan személy

Családok, gyermekek átmeneti otthonát igénybe vevő személy

Magyarország területén menekültügyi eljárás alatt álló személy

A kérelmező jövedelme

A jövedelemre vonatkozó adatokat a kérelmezőnek saját magára és a vele közös háztartásban élő személy(ek)re vonatkozóan kell kitöltenie.

A folyósított ellátást, járandóságot a munkáltató vagy az ellátást, járandóságot folyósító szerv igazolja. Igazoló iratnak minősül a nyugdíjszelvény, illetve lakossági folyószámla kivonat. Ezeket az igazolásokat csatolni kell.

Vállalkozó esetében a jövedelemigazolást adóigazolás helyettesíti. Havi nettó jövedelemként a kérelem előterjesztését megelőző naptári évben elért adózott jövedelem 1/12-ed részét kell feltüntetni.

Ha a kérelmező mezőgazdasági őstermelő és a kérelem előterjesztését megelőző naptári évben sem adóbevallásra, sem egyszerűsített adóbevallási nyilatkozat tételére nem volt köteles, akkor a kérelem előterjesztését megelőző naptári évben megszerzett nettó jövedelem 1/12-ed részét kell – külön igazolás csatolása nélkül – havi nettó jövedelemként feltüntetni.

A munkáltató neve:

A munkáltató címe:

Havi nettó jövedelem:

A kérelmezővel közös háztartásban élők adatai és jövedelmük

Közös háztartásban élő személynek minősül a kérelmező által eltartott vagy a kérelmező eltartására köteles személy akkor is, ha a kérelem előterjesztésének időpontjában nem lakik a kérelmezővel egy ingatlanban.

Házastárs vagy élettárs neve (születési név is):

Születési helye és ideje:

Anyja születési neve:

Munkáltatójának neve:

Munkáltatójának címe:

Havi nettó jövedelme:

Gyermek neve (születési név is):

Születési helye és ideje:

Anyja születési neve:

Munkáltatójának neve:

Munkáltatójának címe:

Havi nettó jövedelme:

Gyermek neve (születési név is):

Születési helye és ideje:

Anyja születési neve:

Munkáltatójának neve:

Munkáltatójának címe:

Havi nettó jövedelme:

Egyéb hozzátartozó neve (születési név is):

Születési helye és ideje:

Anyja születési neve:

Munkáltatójának neve:

Munkáltatójának címe:

Havi nettó jövedelme:

Egyéb hozzátartozó neve (születési név is):

Születési helye és ideje:

Anyja születési neve:

Munkáltatójának neve:

Munkáltatójának címe:

Havi nettó jövedelme:

IV. A döntéshozatalhoz szükséges egyéb adatok

A kérelmező ellen - a kárenyhítésre okot adó bűncselekmény miatt indult eljárásban, illetve a bűncselekménnyel összefüggésben - indult-e valamely, a IV. pontban megjelölt bűncselekmény miatt eljárás;
.............................................................................................
.............................................................................................
Az itt felsorolt valamely bűncselekmény elkövetése jogerős bírósági határozatban megállapításra került-e?
..........................................................................................................................................................................................

□ Hamis vád (a 2013. június 30-ig hatályban volt 1978. évi IV. törvény 233-236. §, illetve Btk. 268-270. §)
□ Hamis tanúzás (a 2013. június 30-ig hatályban volt 1978. évi IV. törvény 238-241. §, illetve Btk. 272-275. §)
□ Hamis tanúzásra felhívás (a 2013. június 30-ig hatályban volt 1978. évi IV. törvény 242. §, illetve Btk. 276. §)
□ Hatóság félrevezetése (a 2013. június 30-ig hatályban volt 1978. évi IV. törvény 237. §, illetve Btk. 271. §)
□ A 2013. június 30-ig hatályban volt hatósági eljárás akadályozása (1978. évi IV. törvény 242/A. §), illetve kényszerítés hatósági eljárásban (Btk. 278. §)
□ Mentőkörülmény elhallgatása (a 2013. június 30-ig hatályban volt 1978. évi IV. törvény 243. §, illetve Btk. 281. §)
□ Bűnpártolás (a 2013. június 30-ig hatályban volt 1978. évi IV. törvény 244. §, illetve Btk. 282. §)
□ Zártörés (a 2013. június 30-ig hatályban volt 1978. évi IV. törvény 249. §, illetve Btk. 287. §)
□ Az elkövető, illetőleg az elkövető hozzátartozója sérelmére elkövetett személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó bűncselekmény

V. Mellékletek

1.

 

2.

 

3.

 

4.

 

5.

 

VII. Közlemények

1. A nyomtatványt az ügyfél kérésére – jelenlétében – az áldozatsegítő szolgálat munkatársa töltötte ki. Igen/Nem

2. Ha a közös háztartásban élő személyekre vonatkozó adat hiányzik, annak oka:

    

3. Egyéb közlendők

    

    

    

    

    


Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy az általam tett nyilatkozatok megfelelnek a valóságnak.
Kelt: ...................................., ......... év ...................... hó ......... nap.

.............................................................
kérelmező aláírása

2. melléklet az 1/2006. (I. 6.) IM rendelethez51


KÉRELEM ÁLDOZATI STÁTUSZ IGAZOLÁSA IRÁNT

Kérelmező neve:

 

Születési neve:

 

Anyja születési neve:

 

Születési helye és ideje:

 

Állampolgársága:

 

Állandó lakcíme:

 

Tartózkodási helye:

 

Telefonszáma*:

 

E-mail címe*:

 

A *-gal jelölt adatok megadása nem kötelező.

Kérem, hogy az Áldozatsegítő Szolgálat az áldozati státuszomat hatósági bizonyítvány kiállításával igazolja.

A sérelmemre elkövetett bűncselekmény / tulajdon elleni szabálysértés adatai:
A bűncselekmény/tulajdon elleni szabálysértés megnevezése és lényeges körülményeinek leírása:


A bűncselekmény/tulajdon elleni szabálysértés elkövetésének helye:     
A bűncselekmény/tulajdon elleni szabálysértés elkövetésének ideje:     

Az áldozati státusz igazolásának oka:
(Több ok is megjelölhető.)
    jogi segítségnyújtásról szóló törvényben meghatározott támogatás igénybe vétele
    eltulajdonított/megsemmisült személyes iratok pótlása
A bűncselekmény/tulajdon elleni szabálysértés során eltulajdonított/megsemmisült személyes irataim tételes felsorolása:     


Kijelentem, hogy az eltulajdonított személyes okmányok érvényesek voltak.
    más hatóság, szerv vagy szervezet támogatásának, szolgáltatásának igénybe vétele
A hatóság, szerv, szervezet megjelölése, amely előtt az áldozati státusz igazolását fel kívánja használni: …………………………………………………………………………
    egyéb ok, éspedig: ………………………………………………………………………

Közlemények:
(A megfelelő aláhúzandó.)
1.    Kijelentem, hogy korábban igénybe vett, pénzben nyújtott áldozatsegítő támogatásokkal kapcsolatos, illetve a jogi segítségnyújtási díjra vonatkozó visszafizetési kötelezettség terhel / nem terhel.
2.    Kijelentem, hogy jelen kérelmemben feltüntetett cselekménnyel összefüggésben ugyanilyen tartalmú támogatást korábban kaptam / nem kaptam.
3.    Kijelentem, hogy valótlan adatszolgáltatás, vagy az ellenőrzésre irányuló vizsgálat akadályoztatása miatt velem szemben a támogatást kizáró ok áll fenn / nem áll fenn.
4.    Egyéb közlendők (kérjük, hogy itt tüntesse fel, ha pótlapot csatolt a nyomtatványhoz):

Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy az általam tett nyilatkozatok megfelelnek a valóságnak.
Aláírásommal hozzájárulok ahhoz, hogy az általam közölt adatokat a járási (fővárosi kerületi) hivatal, a fővárosi és megyei kormányhivatal és az Igazságügyi Minisztérium kezelje.

Kelt: ……….………………………………..
……………………………………
kérelmező aláírása

3–4. melléklet az 1/2006. (I. 6.) IM rendelethez52

1

A rendeletet a 25/2017. (XII. 22.) IM rendelet 3. §-a hatályon kívül helyezte 2018. január 1. napjával.

2

Az 1. § a 30/2015. (X. 30.) IM rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

3

Az 1. § (2) bekezdése a 10/2017. (VIII. 11.) IM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

4

Az 1. § (2a) bekezdését a 10/2017. (VIII. 11.) IM rendelet 3. §-a iktatta be.

5

Az 1. § (3) bekezdése a 26/2016. (XII. 27.) IM rendelet 10. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

6

A 2. §-t a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 34. § (4) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 30/2015. (X. 30.) IM rendelet 6. §-a iktatta be.

7

A 3. § (1) bekezdése a 30/2015. (X. 30.) IM rendelet 13. § a) pontja szerint módosított szöveg.

9

A 4. § a 30/2015. (X. 30.) IM rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

10

Az 5. § (1) bekezdése a 30/2015. (X. 30.) IM rendelet 13. § a) pontja szerint módosított szöveg.

11

Az 5. § (2) bekezdését a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 34. § (4) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 33. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

12

A 6. §-t a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 34. § (4) bekezdés c) pontja hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 33. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

13

A 7. §-t a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 34. § (4) bekezdés d) pontja hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 33. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

14

A 8. § a 30/2015. (X. 30.) IM rendelet 13. § b) pontja szerint módosított szöveg.

15

A 8/A. §-t megelőző alcímet a 30/2015. (X. 30.) IM rendelet 8. §-a iktatta be.

16

A 8/A. §-t a 30/2015. (X. 30.) IM rendelet 8. §-a iktatta be.

17

A 8/A. § (1) bekezdése a 26/2016. (XII. 27.) IM rendelet 10. § (2) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

18

A 8/A. § (3) bekezdése a 26/2016. (XII. 27.) IM rendelet 10. § (2) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

19

A 9. §-t megelőző alcím a 30/2015. (X. 30.) IM rendelet 13. § c) pontja szerint módosított szöveg.

20

A 9. §-t a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 34. § (4) bekezdés e) pontja hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 33. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

22

A 11. § (2) bekezdése a 30/2015. (X. 30.) IM rendelet 13. § e) pontja, a 17/2016. (VIII. 2.) IM rendelet 2. §-a szerint módosított szöveg.

25

A 12. § (2) bekezdése a 30/2015. (X. 30.) IM rendelet 13. § f) pontja szerint módosított szöveg.

26

A 13. § (2) bekezdése a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 34. § (4) bekezdés g) pontja szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 33. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

29

A 15. §-t megelőző alcímet a 18/2010. (IV. 30.) IRM rendelet 2. § (2) bekezdése iktatta be.

30

A 15. § a 30/2015. (X. 30.) IM rendelet 9. §-ával megállapított szöveg.

31

A 15/A. §-t a 18/2010. (IV. 30.) IRM rendelet 2. § (3) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 30/2015. (X. 30.) IM rendelet 16. §-a.

32

A 16. § első mondatát a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 34. § (4) bekezdés i) pontja hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 33. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

33

A 16/A. §-t megelőző alcímet a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 9. § (5) bekezdése iktatta be.

34

A 16/A. §-t a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 9. § (5) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 33. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

35

A 16/A. § (1) bekezdése a 13/2010. (XII. 28.) BM rendelet 2. § (7) bekezdése szerint módosított szöveg.

36

A 16/A. § (2) bekezdése a 13/2010. (XII. 28.) BM rendelet 2. § (7) bekezdése szerint módosított szöveg.

37

A 17. § a 30/2015. (X. 30.) IM rendelet 10. §-ával megállapított szöveg.

42

A 20. § (1) bekezdése a 30/2015. (X. 30.) IM rendelet 11. §-ával megállapított szöveg.

43

A 20. § (2) bekezdése a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 9. § (7) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 33. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

44

A 20. § (3) bekezdése a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 30. § (4) bekezdés g) pontja szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 33. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

47

A 22. § a 30/2015. (X. 30.) IM rendelet 12. §-ával megállapított szöveg.

48

A 23–26. §-t az 56/2007. (XII. 22.) IRM rendelet 126. § (1) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte.

49

A 27. §-t a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 18. §-ának 16. pontja hatályon kívül helyezte.

51

A 2. mellékletet a 48/2009. (IX. 28.) IRM rendelet 34. § (4) bekezdés j) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 30/2015. (X. 30.) IM rendelet 15. §-a iktatta be, szövege a 26/2016. (XII. 27.) IM rendelet 10. § (2) bekezdés g) pontja szerint módosított szöveg.

52

A 3–4. mellékletet a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 18. §-ának 16. pontja hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére