• Tartalom

274/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet

274/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet

a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal létrehozásáról és működéséről1

2010.07.30.

A Kormány az Alkotmány 35. § (2) bekezdésében megállapított eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alkotmány 40. § (3) bekezdésében foglalt feladatkörében eljárva, a növényfajták állami elismeréséről, valamint a szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról szóló 2003. évi LII. törvény 30. §-a (1) bekezdésének b) pontjában, az állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvény 49. § (2) bekezdésében, az állategészségügyről szóló 2005. évi CLXXVI. törvény 47. § (1) bekezdésében, az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény 49. §-a (3) bekezdésének b) pontjában, a növényvédelemről szóló 2000. évi XXXV. törvény 65. §-a (1) bekezdésének d) pontjában, az élelmiszerekről szóló 2003. évi LXXXII. törvény 20/A. §-a a) pontjában, a takarmányok előállításáról, forgalomba hozataláról és felhasználásáról szóló 2001. évi CXIX. törvény 18. §-a (1) bekezdésének a) pontjában, a szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény 57. § (3) bekezdésében, az erdőről és az erdő védelméről szóló 1996. évi LIV. törvény 106. § (3) bekezdésében, a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény 100. § (2) bekezdésében, a halászatról és a horgászatról szóló 1997. évi XLI. törvény 56. § (4) bekezdésében, az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi CXIV. törvény 11. §-ában, az agrárpiaci rendtartásról szóló 2003. évi XVI. törvény 32. § (3) bekezdésében, a nemzeti agrárkár-enyhítési rendszerről szóló 2006. évi LXXXVIII. törvény 12. §-a (3) bekezdésének b) pontjában, a Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény 21. §-ában, a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény 90. §-a (1) bekezdésének h) és i) pontjában, a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 174/A. § a) pontjában kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli el:

A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal jogállása

1. § (1)2 A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (a továbbiakban: MgSzH) központi hivatal. Az MgSzH-t a vidékfejlesztési miniszter (a továbbiakban: miniszter) irányítja.

(2)3 Az MgSzH önállóan működő és gazdálkodó, az előirányzatok felett teljes jogkörrel rendelkező központi közhatalmi költségvetési szerv.

(3) Az MgSzH-t elnök vezeti (a továbbiakban: elnök).

(4) A miniszter irányítási jogkörében

a) az elnök javaslata alapján kinevezi és felmenti az MgSzH különböző szakterületekért felelős elnökhelyetteseit (a továbbiakban: elnökhelyettesek) és az MgSzH egyes területi szerveit (a továbbiakban: területi szervek) vezető főigazgatókat (a továbbiakban: főigazgatók),

b) jóváhagyja az MgSzH éves munkatervét,

c)4 jóváhagyja az MgSzH feladataival összefüggő elektronikus kapcsolattartás és adatátvitel fejlesztését.

(5) Az MgSzH székhelye Budapest.

2. § (1) Az MgSzH feladatát Központja és a területi szervei útján látja el. Az MgSzH Központja és területi szervei is önálló jogi személyiséggel rendelkeznek.

(2) Az MgSzH területi szerveinek megnevezését, székhelyét és illetékességi területét az 1. számú melléklet tartalmazza.

(3) Az MgSzH Központja az egész országra kiterjedő illetékességgel rendelkezik, az MgSzH területi szerveinek illetékességi területe – amennyiben jogszabály másként nem rendelkezik – a nevében megjelölt közigazgatási területre terjed ki.

Az MgSzH szervezete

3. § (1) Az MgSzH központi szerve a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központja (a továbbiakban: Központ).5

(2) A Központ székhelye Budapest.

(3)6 A Központ önállóan működő és gazdálkodó, az előirányzatok felett teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv.

(4)7 A területi szervek önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szervek.

(5)8 Az MgSzH területi szervének alárendeltségében egyes élelmiszerlánc-felügyeleti hatósági feladatok ellátására kerületi állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalok (a továbbiakban: kerületi hivatal) működnek. A kerületi hivatal nem rendelkezik jogi személyiséggel. A kerületi hivataloknak a területi szervet vezető főigazgató (a továbbiakban: főigazgató) önálló szervezeti és működési szabályzatot ad ki, amelyet az elnök hagy jóvá.

(6)–(7)9

4. §10 Az elnök

a) közvetlenül vezeti a Központot,

b) javaslatot tesz a miniszternek az elnökhelyettesek kinevezésére,

c) az MgSzH területi szervének köztisztviselőjét jogszabályban meghatározott járványügyi, vagy más kiemelt jelentőségű okból azonnali intézkedést igénylő esetben közvetlenül utasíthatja feladat elvégzésére vagy mulasztás pótlására, továbbá jelentést kérhet,

d) – a kinevezés és a felmentés kivételével – gyakorolja a munkáltatói jogokat az elnökhelyettesek felett,

e) gyakorolja a munkáltatói jogokat a Központ dolgozói és a főigazgatók felett,

f) az MgSzH adott szakterületért felelős elnökhelyettesének javaslata alapján kinevezi, valamint a szakterületért felelős elnökhelyettes javaslata alapján felmenti a területi szervek igazgatóit (a továbbiakban: igazgató),

g) kinevezi, valamint felmenti az MgSzH területi szerveinek humánpolitikai, jogi és pénzügyi feladatainak ellátásáért felelős szervezeti egységeinek vezetőit a főigazgató véleményének figyelembevételével,

h) felelős az MgSzH részére jogszabályban, állami irányítás egyéb jogi eszközében, illetve megállapodásban meghatározott feladat hatékony ellátásáért, amelyről évente beszámol a miniszternek,

i) felelős az MgSzH feladatellátásának minőségbiztosításáért,

j) elkészíti és jóváhagyásra a miniszter elé terjeszti az MgSzH éves munkatervét,

k) javaslatot tesz a szervezeti és működési szabályzat megalkotására, illetve módosítására,

l) javaslatot tesz az MgSzH költségvetésének megállapítására,

m) felelős az MgSzH költségvetésének betartásáért,

n) működteti az MgSzH laboratóriumait,

o) jogszabályban meghatározott keretek között kidolgozza és – a miniszter jóváhagyásával – fejleszti az elektronikus kapcsolattartás és adatátvitel technikai rendszerét az MgSzH feladatellátásával összefüggésben,

p) jóváhagyja a területi szervek kirendeltségeinek létesítését, megszüntetését, ha a létesítést, illetve megszüntetést nem jogszabály rendelte el,

q) szabályozza a kiadmányozás rendjét a területi szervek vonatkozásában.

5. §11 Az MgSzH adott szakterületért felelős elnökhelyettese

a) javaslatot tesz az elnöknek az igazgatók kinevezésére,

b) a kinevezés és a felmentés, valamint az át nem ruházható hatáskörbe tartozó munkáltatói intézkedések kivételével, gyakorolja a munkáltatói jogokat az igazgatók felett.

6. § A főigazgató

a) közvetlenül vezeti a területi szervet,

b)12

Az MgSzH eljárása

7. § (1)13 Ha kormányrendelet másképp nem rendelkezik, az MgSzH hatáskörébe tartozó közigazgatási hatósági ügyben első fokon a kerületi hivatal jár el. A kerületi hivatal által első fokon hozott döntés esetében másodfokon a területi szerv, a területi szerv által hozott első fokú döntés esetén másodfokon a Központ jár el.

(2)14

(3)15 Ha az adott ügyre vonatkozó döntés előkészítésében közreműködő személlyel összefüggésben a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény (a továbbiakban: Knyt.) 6. §-a vagy 9. §-a szerinti kizárás áll fenn, a döntés-előkészítésre annak megkezdése előtt, vagy – ha a kizárás oka a döntés-előkészítő tevékenység megkezdése után következik be – a döntés-előkészítés újbóli lefolytatására kizárással nem érintett ügyintézőt kell kijelölni.

(4)16 Ha az adott ügyben a területi szerv főigazgatójának helyettesével összefüggésben a Knyt. 6. §-a vagy 9. §-a szerinti kizárás áll fenn, az MgSzH elnöke a döntés-előkészítésre és döntéshozatalra annak megkezdése előtt, vagy – ha a kizárás oka a döntés-előkészítő tevékenység megkezdése után következik be – a döntés-előkészítés újbóli lefolytatására a legközelebbi – az adott területi szerv főigazgatójának helyettesével összefüggésben – kizárással nem érintett területi szervet jelöli ki.

(5)17 Ha kormányrendelet másképp nem rendelkezik, az MgSzH hatáskörébe tartozó szakhatósági ügyekben első fokú eljárásban a kerületi hivatal, másodfokú eljárásban a területi szerv jár el.

8. §18 A helyszíni eljárásra jogosult köztisztviselő részére

a) a Központ esetében az elnök,

b) a területi szerv és a kerületi hivatal esetében a főigazgató

igazolványt állít ki.

9. § Az MgSzH alaptevékenységének veszélyeztetése nélkül és azzal összefüggésben, külön jogszabályban meghatározottak szerint kutatási, oktatási, fejlesztési, laboratóriumi, vizsgálati, szaktanácsadási, szakértői, tervezési és egyéb feladatokat is elláthat, vállalkozási tevékenységet folytathat.

Kijelölő rendelkezések

10. §19 Az MgSzH-t – ha kormányrendelet eltérően nem rendelkezik – a Kormány

a) növénytermesztési hatóságként,

b) talajvédelmi hatóságként,

c) élelmiszerlánc-felügyeleti szervként,

d) tenyésztési hatóságként,

e) erdészeti hatóságként,

f) vadászati hatóságként,

g) halászati hatóságként,

h) borászati hatóságként,

i) mezőgazdasági igazgatási szervként,

j)20 pálinkaellenőrző hatóságként,

k)21 agrárkár-megállapító szervként

jelöli ki.

11. §22 (1) A növényfajták állami elismeréséről, valamint a szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról szóló 2003. évi LII. törvény (a továbbiakban: vetőmagtörvény) 2. §-ának 9. és 25. pontjában, 7. §-ának (1) és (5) bekezdésében, 8. §-ában, 9. §-ának (1) és (2) bekezdésében, 10. §-ának (2) és (3) bekezdésében, 11. §-ának (1) bekezdésében, 12. §-ának (1)–(4) bekezdésében, 14. §-ának (1) és (3) bekezdésében, 15. §-ának (2) bekezdésében, 18. §-ának (3) bekezdésében, 19. §-ának (1) és (2) bekezdésében, 20. §-ának (3) bekezdésében, 23. §-a (1) bekezdésének a)–g) pontjában, h) pontjában a prebázis és bázis kategóriájú szőlő- és gyümölcs, valamint a szuperelit és elit fokozatú erdészeti és fás szárú energetikai szaporítóanyagok, a vetőmag és a törzsültetvények vonatkozásában, i) pontjának ia)–if) alpontjában, j) pontjában, 24. §-ának b) pontjában, 26. §-a (2) bekezdésének a)–b) és d) pontjában foglaltak tekintetében a Kormány növénytermesztési hatóságként a Központot jelöli ki.

(2) A vetőmagtörvény 23. §-a (1) bekezdésének h) pontjában említett szaporítóanyagok vonatkozásában – a prebázis és bázis kategóriájú szőlő- és gyümölcs, valamint a szuperelit és elit fokozatú erdészeti és fás szárú energetikai szaporítóanyagok, továbbá a vetőmag kivételével – a Kormány növénytermesztési hatóságként az MgSzH területi szervét jelöli ki.

(4) A vetőmagtörvény 20. §-a (2) bekezdésének f) pontjában meghatározott fajtaazonosító kitermesztő tevékenységet országos illetékességgel a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal végzi.

(5) Az MgSzH területi szerveinek a növénytermesztési hatósági ügyekben fennálló illetékességi területét az 5. számú melléklet tartalmazza.

(4) Az MgSzH területi szerveinek tenyésztési hatósági ügyekben fennálló illetékességi területét a 6. számú melléklet tartalmazza.

(5) Az állattenyésztési törvény 16. §-ának b) pontjában foglaltak tekintetében a Kormány élelmiszerlánc-felügyeleti szervként a Központot jelöli ki.

13. §25 (1)26 Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény (a továbbiakban: Éltv.) 5. §-ának (6) bekezdésében, 8/B. §-ának (1) és (3) bekezdésében, 15. §-ának (5) bekezdésében, 17. §-ának (5) és (6) bekezdésében, 27. §-ának (5) bekezdésében, 32. §-a (1) bekezdésének c) pontjában, 32. §-a (2) bekezdésének d) pontjában, 32. §-ának (4) bekezdésében, 33. §-ának a) és d) pontjában, 34. §-a (1) bekezdésének f)–h) pontjában, i) pontjában állatgyógyászati készítmények nagykereskedelme, valamint állatgyógyászati készítmények hatóanyagainak kereskedelme vonatkozásában, 34. §-a (4) bekezdésének a) és i)–j) pontjában, 35/A. §-ában, 37. §-a (1) bekezdésének a), b) pontjában növények, növényi termékek tudományos kutatási céllal, illetve fajtaszelekciós munkára történő behozatala, valamint feltartóztatott szállítmányok behozatala vonatkozásában és c)–d) pontjában, 37. §-a (3) bekezdésének a)–d) pontjában, 38. §-a (1) bekezdésének i), o) és r) pontjában, 40. §-ának (1)–(3) bekezdésében, 41. §-ában, 48. §-a (1) bekezdésének b)–g) pontjában, 54. §-a (1) bekezdésének a) pontjában, 57. §-ának d) pontjában, 64. §-ának (7) bekezdésében, valamint 71. §-ának (4)–(5) bekezdésében foglaltak tekintetében a Kormány élelmiszerlánc-felügyeleti szervként a Központot jelöli ki.

(7) Az Éltv. 32. §-a (1) bekezdésének d) pontja alapján a Központ és az MgSzH területi szerve laboratóriumot működtet, illetve a Központ kijelöli az Éltv. szerinti hatósági ellenőrzések során vett minták vizsgálatait végző állami laboratóriumokat, és ezek jegyzékét honlapján közzéteszi.

(8) Az Éltv. 32. §-ának (3) bekezdése alapján a kerületi hivatal élelmiszer-biztonsági feladatkörében nyilvántartja a bejelentett és kivizsgált élelmiszer-mérgezéseket és -fertőzéseket. Azok adatait a Központ rendszeresen értékeli és közzéteszi.

(9) A Központ az Éltv. 33. §-ának c) pontja szerinti eseményeket országos szinten összegzi és elemzi, és amennyiben az szakmailag indokolt, koordinálja az intézkedéseket.

(10) Az Éltv. 34. §-a (3) bekezdésének a) pontja alapján a Központ, az MgSzH területi szerve, a kerületi hivatal elrendeli a járványveszély esetén szükséges járványügyi intézkedéseket. A közcélú igénybevételt az MgSzH területi szerve rendeli el.

(11) Az Éltv. 38. §-a (1) bekezdésének q) pontja szerinti nyilvántartást az FVM Mezőgazdasági Gépesítési Intézet vezeti.

(12) Az Éltv. 71. §-ának (3) bekezdése alapján az elnök a Központ, az MgSzH területi szervei és a kerületi hivatalok jogalkalmazási gyakorlatának alapjait ismertető közleményt ad ki.

(13) Az Éltv. 55. §-ában meghatározott kártalanításról ötmillió forint összeghatárig a kerületi hivatal, ötmillió forintot meghaladóan az MgSzH területi szerve dönt.

(14)31 A Központ és az MgSzH területi szerve ellátja a Bizottság 2009. július 13-i, a 2005/94/EK tanácsi irányelvnek a baromfitartó egységek és más, fogságban tartott madarakat tartó egységek madárinfluenza szempontjából történő jóváhagyása, valamint az említett egységekben hozott további biológiai biztonsági megelőző intézkedések tekintetében történő végrehajtásáról szóló 616/2009/EK rendeletének végrehajtása során a tagállami feladatokat.

14. §32 (1)33

(2)34 A kerületi hivatalt hatósági főállatorvos (kerületi főállatorvos) vezeti. A kerületi főállatorvos felett a munkáltatói jogokat a szakterületért felelős megyei igazgató (megyei igazgató főállatorvos) gyakorolja.

(3)35 A kerületi főállatorvost és a kerületi hivatal köztisztviselőjét a főigazgató közigazgatási hatósági ügyben hozott döntés érdemére vonatkozóan nem utasíthatja.

(4) A miniszter az Éltv. 28. § a)–d) pontjában, a 29. §-ban, a 42. § (4) bekezdésében, valamint a 71. § (1) bekezdésében leírt feladatait az országos főállatorvos a miniszter által átruházott hatáskörben gyakorolja.

(5) A kerületi hivatalok illetékességi területét a 4. számú melléklet tartalmazza.

15. § (1)36 Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény (a továbbiakban: Ávt.) alkalmazásában a Kormány élelmiszerlánc-felügyeleti szervként az MgSzH területi szervét jelöli ki.

(2)37 Az Ávt. 40. §-a (6) bekezdésének alkalmazásában a Kormány kereskedelmi hatóságként a kerületi hivatalt jelöli ki.

(3) A Központ ellátja a szakmai szintű hazai és nemzetközi állatvédelmi kapcsolattartói feladatokat, szervezi az állami állatvédelmi feladatok végrehajtását, szakmailag előkészíti az állatvédelmi szabályozást, ellátja a jogszabályban meghatározott egyéb állatvédelmi feladatokat.

16. §38 (1) A Magyar Állatorvosi Kamaráról, valamint a magán-állatorvosi tevékenység gyakorlásáról szóló 1995. évi XCIV. törvény 3. §-a (1) bekezdés k) pontjában, és 32. § (2) bekezdésében a Kormány élelmiszerlánc-felügyeleti szervként az MgSzH-t jelöli ki.

(2) A Magyar Állatorvosi Kamaráról, valamint a magán-állatorvosi tevékenység gyakorlásáról szóló 1995. évi XCIV. törvény 4. § (3) bekezdésében, 32. § (6) bekezdésében foglaltak tekintetében a Kormány élelmiszerlánc-felügyeleti szervként az MgSzH magán-állatorvos székhelye szerint illetékes területi szervét jelöli ki.

(3)39 A Magyar Állatorvosi Kamaráról, valamint a magán-állatorvosi tevékenység gyakorlásáról szóló 1995. évi XCIV. törvény 15. §-a (1) bekezdés a) pontjában foglaltak tekintetében a Kormány élelmiszerlánc-felügyeleti szervként a Központot, az MgSzH területi szervét és a kerületi hivatalt jelöli ki.

17. §40 (1) Az állati hulladékokból készített komposztok mezőgazdasági területen történő felhasználásának hatósági engedélyezési eljárása tekintetében a Kormány élelmiszerlánc-felügyeleti szervként az MgSzH területi szervét jelöli ki.

(2)41

(3)42 Az Éltv. 17. § (1) bekezdés c) pontjában és a (4) bekezdésben foglalt védekezési kötelezettség megszegése esetén a növényvédelmi bírság kiszabására az MgSzH területi szerve jogosult.

(4) Az állami védekezés elrendelésére a Központ előzetes tájékoztatásával az MgSzH területi szerve jogosult.

(5) Az állami védekezés elrendelésére több megyére és országosan kiterjedően a Központ jogosult.

(6)43 A növények, növényi termékek határforgalmának növényvédelmi ellenőrzését az MgSzH területi szerve látja el. A szomszédos ország területén működő magyar növény-egészségügyi határkirendeltség a működtetés, illetve a közszolgálati jogviszony szempontjából az MgSzH területi szerve helye szerinti, annak szervezeti egységét képező belföldi munkahelynek minősül.

(7)44 A közérdekű védekezés elrendelésére külterületen az MgSzH területi szerve jogosult. Ha belterületi ingatlan esetében a települési (fővárosban a kerületi) önkormányzat nem tesz eleget a védekezési kötelezettségének, az MgSzH rendeli el a közérdekű védekezést.

(8) A települési (fővárosban kerületi) önkormányzat jegyzőjének a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat és hatáskörének megállapításával kapcsolatos földművelésügyi ágazati jogszabályok módosításáról szóló 19/1992. (I. 28.) Korm. rendelet 1. § g) pontja alapján első fokon hozott döntése esetében másodfokon MgSzH területi szerve jár el.

18. §45 A Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamaráról szóló 2000. évi LXXXIV. törvény 2. § (3) bekezdés c) pontjában és 19. § (9) bekezdésében foglaltak tekintetében a Kormány élelmiszerlánc-felügyeleti szervként az MgSzH területi szervét jelöli ki.

19. §46

19/A. §47 (1)–(2)48

(3)–(5)49

20. §50 A mezőgazdasági élelmiszeripari termékek vonatkozásában a beszállítókkal szemben alkalmazott tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról szóló 2009. évi XCV. törvény tekintetében a Kormány mezőgazdasági igazgatási szervként a Központot jelöli ki.

21. §51 (1) A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény (a továbbiakban: bortörvény)

a) 2. §-ának 8. pontjában, 8. §-ának (1) és (2) bekezdésében foglaltak tekintetében a Kormány növénytermesztési hatóságként a Központot,

b) 40. §-ának (1) és (6) bekezdésében, 43. §-ának (1) és (2) bekezdésében, 43/A. §-ának (1) bekezdésében, 43/B. §-ának (1) és (2) bekezdésében, 43/D. §-ának (4) bekezdésében foglaltak tekintetében a Kormány növénytermesztési hatóságként a Központot és az MgSzH területi szervét jelöli ki.

(4) A bortörvény 48. §-ának (2)–(4) bekezdésében, 51. §-ának (1) és (2) bekezdésében, valamint 51/A. § (1) bekezdésében foglaltak tekintetében a Kormány borászati hatóságként a MgSzH területi szervét jelöli ki.

(5) A bortörvény 3. §-ának (2), (3) és (6) bekezdésében foglaltak tekintetében a Kormány termőhelyi katasztert vezető szervként a Központot jelöli ki.

(6) Az MgSzH területi szerveinek borászati hatósági ügyekben fennálló illetékességi területét a 7. számú melléklet tartalmazza.

22. §53 (1) Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (a továbbiakban: Evt.) tekintetében a Kormány – ha kormányrendelet eltérően nem rendelkezik – erdészeti hatóságként az MgSzH területi szervét jelöli ki.

(2) Az Evt. 32. §-ának (5) bekezdésében foglaltak tekintetében a Kormány erdészeti hatóságként a Központot jelöli ki.

(3) Az Evt. 103. § (2) és (3) bekezdésében foglaltak tekintetében a Kormány erdészeti hatóságként az MgSzH területi szervét és a Központot jelöli ki.

(4) Az MgSzH területi szerve erdészeti hatósági jogkörben eljárva rendelkezik

a) az Evt. 107. §-ában foglalt esetekben az erdőgazdálkodási bírság összegéről és megfizetéséről,

b) az Evt. 108. §-ában foglalt esetekben az erdővédelmi bírság összegéről és megfizetéséről, valamint

c) a jogszabályban meghatározottak szerint rendelkezik az erdészeti szakszemélyzet és jogosult erdészeti szakszemélyzet nyilvántartásba vételéről, nyilvántartásból való törléséről, illetve a tevékenységük egyéb módon való korlátozásáról.

(5) Az MgSzH területi szerve erdészeti igazgatási feladatai körében

a) a jogszabályban előírt egyeztetési és tájékoztatási feladatok ellátása mellett összeállítja a körzeti erdőtervrendeletekre vonatkozó javaslatokat,

b) a jogszabályban előírt egyeztetési és tájékoztatási feladatok ellátása mellett elkészíti a körzeti erdőterveket,

c) a jogszabályban foglalt tartalommal vezeti

ca) az Országos Erdőállomány Adattárat,

cb) az erdőgazdálkodói nyilvántartást,

cc) az erdészeti és jogosult erdészeti szakszemélyzet-nyilvántartást,

cd) az erdei közjóléti létesítmény nyilvántartást,

ce) az erdei lovaglásra és járműközlekedésre kijelölt utak nyilvántartását, valamint

cf) az erdőfelújítási biztosítékok előírásáról, teljesítéséről és felszabadításáról szóló nyilvántartást,

d) ellátja az erdészeti hatóság feladatkörébe tartozó nyilvántartásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatási feladatokat,

e) gondoskodik az erdészeti szakszemélyzet és jogosult erdészeti szakszemélyzet esküjének letételéről, valamint szolgálati igazolvánnyal és jelvénnyel való ellátásáról,

f) ellátja az Evt. 43. §-a szerint nyilvánosság biztosítása szempontjából jelentősnek minősülő erdőgazdálkodási tevékenységek közzétételével és egyeztetésével kapcsolatos feladatokat,

g) közreműködik az MgSzH részére előírt, honlap útján teljesített tájékoztatási feladatok ellátásában,

h) az erdőt érintően közreműködik a területfejlesztési, területrendezési tervek készítésében, valamint

i) ellátja mindazokat a feladatokat, amelyeket jogszabály a feladatkörébe utal.

(6)54 A Veszprém Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal igazgatási feladatai körében országos illetékességgel koordinálja az Evt. 37. §-ának (2) bekezdése szerinti közjóléti fejlesztési tervek készítését.

(7) A Központ igazgatási feladatai körében

a) koordinálja és ellenőrzi az erdészeti hatósági feladatok végrehajtását,

b) szolgáltatja a miniszter által kért, a kormányzati munka ellátásához szükséges, az MgSzH területi szervei és a saját tevékenysége során keletkezett adatokat,

c) elemzi és értékeli a feladat- és hatáskörét érintő jogszabályok végrehajtását,

d) véleményezi a feladat- és hatáskörét érintő jogszabálytervezeteket,

e) kialakítja és működteti az erdészeti hatóság tevékenységéhez kapcsolódó informatikai rendszereket,

f) a miniszter felkérése alapján közreműködik a nemzetközi feladatok végrehajtásában,

g) ellátja mindazokat a feladatokat, amelyeket jogszabály a feladatkörébe utal.

(8) Az Evt. 58. §-ának (2) és (3) bekezdésében foglaltak tekintetében a Kormány élelmiszerlánc-felügyeleti szervként az MgSzH területi szervét jelöli ki.

(9) Az Evt. 60. §-ának (3) bekezdésében foglaltak tekintetében a Kormány vadászati hatóságként az MgSzH területi szervét jelöli ki.

(10) Az erdőről és erdő védelméről szóló 1996. évi LIV. törvény szerinti erdőfenntartási járulék beszedésével kapcsolatos feladatok ellátására – amennyiben a követelés végrehajtása még nem indult meg – a Kormány a Központot és az MgSzH területi szerveit jelöli ki.

(11) Az erdészeti hatósági ügyekben az MgSzH területi szerveinek illetékességi területét a 3. számú melléklet tartalmazza.

22/A. §55

23. § Az erdőbirtokossági társulatról szóló 1994. évi XLIX. törvény 6. §-a (1) bekezdésében foglaltak tekintetében a Kormány erdészeti hatóságként az MgSzH erdőterület fekvése szerint illetékes területi szervét jelöli ki.

24. § (1)56 A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 6. §-ának (4) bekezdésében, 12. §-ának (2) és (4) bekezdésében, 13. §-ának (3) bekezdésében, 14. §-ának (1) bekezdésében, 18. §-ában, 19. §-ának (1) és (3) bekezdésében, 20. §-ának (2)–(4) bekezdésében, 22. §-ának (1) bekezdésében, 25. §-ának (2) bekezdésében, 26. §-ában, 27. §-ának (1)–(2) bekezdésében, 27. §-a (3) bekezdésének b) és c) pontjában, 27. §-ának (4) és (7) bekezdésében, 28. §-ának (6) bekezdésében, 30. §-ának (2) bekezdésében, 32. §-ának (1) bekezdésében, 35. §-ának (3) bekezdésében, 38. §-ának (3) bekezdésében, 38/A. §-ának (1) és (3) bekezdésében, 39. §-ának (1) és (3) bekezdésében, 45. §-ának (2) és (3) bekezdésében, 47. §-ának (1) és (3) bekezdésében, 50. §-ának (3) és (4) bekezdésében, 51. §-ának (1) bekezdésében, 52. §-ának (1) és (2) bekezdésében, 53. §-ának (2) bekezdésében, 57. §-ának (1) bekezdésében, 58. §-ának (4) bekezdésében, 62. §-ának (2) bekezdésében, 63. §-ának (2) bekezdésében, 64. §-ának (1) bekezdésében, 65. §-ának (1)–(4) bekezdésében, 67. §-ának (4) bekezdésében, 69. §-ának (2) bekezdésében, 71. §-a (1) bekezdésének k) pontjában, 71. §-ának (4) bekezdésében, 73. §-ának (1)–(3) és (5) bekezdésében, 74. §-ának (1) és (2) bekezdésében, 79. §-a (1) bekezdésének d) pontjában, 80. §-ának (2) és (4) bekezdsében, 83. §-ának (1) bekezdésében, 83. §-a (4) bekezdésének a)–b) és e) pontjában, 84. §-ának (1) bekezdésében, 86. §-ának (2) bekezdésében, valamint 96. §-ának (1) bekezdésében foglaltak tekintetében a Kormány vadászati hatóságként az MgSzH területi szerveit jelöli ki.

(3)58 A Vtv. 35. § (2) bekezdésében foglaltak tekintetében a Kormány élelmiszerlánc-felügyeleti szervként az MgSzH területi szervét jelöli ki.

(4)59

(5)60 A Vtv. 82. §-ában, 89. §-ában, valamint 92. §-ának (1) bekezdésében foglaltak tekintetében a Kormány vadászati hatóságként a Központot és az MgSzH területi szerveit jelöli ki.

(6)61 A Vtv. 91. §-ában foglaltak tekintetében a Kormány vadászati hatóságként és élelmiszerlánc-felügyeleti szervként az MgSzH területi szervét jelöli ki.

(7)62 Amennyiben a vadászterület az MgSzH két vagy több területi szervének illetékességi területén található, az a területi szerv az illetékes, amelynek területén a vadászterület nagyobbik hányada található.

(8)–(10)63

(11)64 A Vtv. 19. §-ának (1) bekezdésében meghatározott, a vadászterület határának megállapítására irányuló hatósági eljárásban az ügyintézési határidő két hónap.

25. § Az Országos Magyar Vadászkamaráról szóló 1997. évi XLVI. törvény 20. § (4) bekezdésében foglaltak tekintetében a Kormány vadászati hatóságként az MgSzH területi szervét jelöli ki.

(2) A Hhtv. 19. § (3) bekezdése szerinti közigazgatási eljárásban az MgSzH igénylő lakóhelye szerint illetékes területi szerve jár el.

(3)66 A Hhtv. 22. §-ának (2) bekezdésében, valamint 30/A. §-ában foglaltak tekintetében a Kormány halászati hatóságként a Központot jelöli ki.

(4)67 A Hhtv. 5. §-ának (3) bekezdésében, 22. §-ának (6) bekezdésében, 48. §-ának (1) bekezdésében, 48. §-a (2) bekezdésének a)–d) és g) pontjában foglaltak tekintetében a Kormány halászati hatóságként a Központot és az MgSzH területi szerveit jelöli ki.

(5)68 A Hhtv. 37. §-ának (1) bekezdésében foglaltak tekintetében a Kormány vadászati hatóságként az MgSzH területi szerveit jelöli ki.

(6)69 Amennyiben az (1) bekezdés szerinti esetekben a halászati vízterület az MgSzH két vagy több területi szervének illetékességi területén helyezkedik el, az a területi szerv az illetékes, amely a halászati vízterületté nyilvánításról szóló döntést hozta.

(7)70 Amennyiben a halászati vízterületté nyilvánítás iránti kérelemben megjelölt vízterület az MgSzH két vagy több területi szervének illetékességi területén helyezkedik el, a Hhtv. 6. §-a szerinti eljárásra az a területi szerv az illetékes, amelynek területén a vízterület nagyobbik hányada található.

(8)71 A Központ ellátja a Tanács 2008. szeptember 29-i, a jogellenes, nem bejelentett és szabályozatlan halászat megelőzésére, megakadályozására és felszámolására irányuló közösségi rendszer létrehozásáról, továbbá a 2847/93/EGK, az 1936/2001/EK és a 601/2004/EK rendelet módosításáról és az 1093/94/EK és az 1447/1999/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 1005/2008/EK rendelete 16–18. cikkében, valamint 21. cikkében meghatározott tagállami illetékes hatósági feladatokat.

27. § (1) A hegyközségekről szóló 1994. évi CII. törvény 34. §-ában és 36. §-ában foglaltak tekintetében a Kormány borászati hatóságként a Központot jelöli ki.

(2) A hegyközségekről szóló 1994. évi CII. törvény 17/A. § (2) bekezdésében, 34. §-ában, 40. § (5) bekezdésében, 57. § (2) bekezdésében és 57. § (3) bekezdésében foglaltak tekintetében a Kormány mezőgazdasági igazgatási szervként az MgSzH területi szervét jelöli ki.

28. § Az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi CXIV. törvény 7. §-a (2) bekezdésének b) pontjában meghatározott agrárgazdasági adatbázist működtető szervként a Kormány az Agrárgazdasági Kutató Intézetet, valamint a Központot jelöli ki.

29. § Az agrárpiaci rendtartásról szóló 2003. évi XVI. törvény 29. § (6) bekezdésében foglaltak tekintetében a Kormány mezőgazdasági igazgatási szervként az MgSzH területi szervét jelöli ki.

30. §72 A Kormány a nemzeti agrárkár-enyhítési rendszerről és a kárenyhítési hozzájárulásról szóló 2008. évi CI. törvény szerinti agrárkár-megállapító szervként az MgSzH területi szervét jelöli ki.

31. § A Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény 13. § (2) bekezdésében foglaltak tekintetében a Kormány mezőgazdasági igazgatási szervként az MgSzH területi szervét jelöli ki.

32. § (1)73 A Kormány a termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX. törvény szerinti talajvédelmi hatóságként az MgSzH területi szervét, mezőgazdasági igazgatási szervként a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalt, növénytermesztési hatóságként a Központot jelöli ki.

(2)74

(3)75 A termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény (a továbbiakban: Tft.) 8/A. §-ának (3) bekezdésében és 8/C. §-ának (1) bekezdésében foglaltak tekintetében a Kormány mezőgazdasági igazgatási szervként az MgSzH területi szervét jelöli ki.

(4)76

(5) A Tft. 3. § i) pontjában foglaltak tekintetében a Kormány mezőgazdasági igazgatási szervként az MgSzH családi gazdaság központja szerint illetékes területi szervét jelöli ki.

(6) A Tft. 8/A. §-a (2) bekezdésének c) pontjában foglaltak tekintetében a Kormány mezőgazdasági igazgatási szervként az MgSzH tevékenység végzésének helye szerint illetékes területi szervét jelöli ki.

(7) A Tft. 8/B. § (2) bekezdésében és 8/C. § (1) bekezdésében foglaltak tekintetében a Kormány mezőgazdasági igazgatási szervként az MgSzH termőföld fekvése szerinti illetékes területi szervét jelöli ki.

(8)77 A Tft. 21. § (4) bekezdésében foglaltak tekintetében a Kormány élelmiszerlánc-felügyeleti szervként az MgSzH-nak a telep fekvése szerint illetékes területi szervét jelöli ki.

(9)–(10)78

(2) Az Fkbt. 9/C. § (10) bekezdése szerinti kifogás az MgSzH területi szervénél, a Központnak címezve nyújtható be.

34. § A földadóról szóló 1991. évi LXXIX. törvény 7. § (1) és (6) bekezdésében foglaltak tekintetében a Kormány mezőgazdasági igazgatási szervként az MgSzH területi szervét jelöli ki.

35. § A jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény 6. § (2) bekezdésében foglaltak tekintetében a Kormány borászati hatóságként a Központot és az MgSzH területi szervét jelöli ki.

36. § A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 81/A. §-ában foglaltak tekintetében a Kormány mezőgazdasági igazgatási szervként az MgSzH területi szervét jelöli ki.

37. § Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 52. §-a (13) bekezdésének b) pontjában foglaltak tekintetében a Kormány erdészeti hatóságként a Központot jelöli ki.

38. § Az egyéni vállalkozásról szóló 1990. évi V. törvény 4/B. §-a (1) bekezdésének d) pontjában foglaltak tekintetében a Kormány mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szervként az MgSzH területi szervét jelöli ki.

39. §80

40. § A fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és a mezei őrszolgálatról szóló 1997. évi CLIX. törvény 17. § (1) bekezdésében, 21. § (1) és (2) bekezdésében, 22. § (1) és (2) bekezdésében, valamint 21. § (2) bekezdésében foglaltak tekintetében a Kormány mezőgazdasági igazgatási szervként az MgSzH területi szervét jelöli ki.

41. §81 (1) Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény 45. § (1) bekezdésében foglaltak tekintetében a Kormány élelmiszerlánc-felügyeleti szervként és talajvédelmi hatóságként az MgSzH területi szervét jelöli ki.

(2)82

(3)83 Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 48. §-ának c) pontjában, és a 74. §-ának (4) bekezdésében foglaltak tekintetében a Kormány élelmiszerlánc-felügyeleti szervként az MgSzH területi szervét és a kerületi hivatalt jelöli ki.

(4) A büntetések és az intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi 11. törvényerejű rendelet 89. § (4) bekezdés b) pontja tekintetében a Kormány élelmiszerlánc-felügyeleti szervként az MgSzH területi szervét jelöli ki.

(5) A területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény 14. § (1) bekezdés e) pontjában foglaltak tekintetében a Kormány mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szervként az MgSzH területi szervét jelöli ki.

42. § Az MgSzH falugazdász-hálózatot működtet. Az MgSzH a falugazdász-hálózat útján külön jogszabályban meghatározott feladatkörében:

a) folyamatos tájékoztatást ad a gazdálkodók részére a mezőgazdaságot érintő kormányzati döntésekről, valamint az egyes agrártámogatási lehetőségekről;

b) ellátja egyes, mezőgazdasági tevékenységekhez kapcsolódó, nemzeti hatáskörben nyújtott agrártámogatások igazolását, elszámolását és ellenőrzését;

c) folyamatosan gyűjti és elemzi a területi tapasztalatokat;

d) közreműködik az agrárpiac szabályozásával összefüggő feladatok végzésében, a termelői szerveződések megalakításában, segíti azok működését;

e) ellátja a mezőgazdasági őstermelők nyilvántartásba vételét, melynek keretében kiadja és nyilvántartja a mezőgazdasági őstermelői igazolványokat;

f) folyamatosan figyelemmel kíséri a mezőgazdasági termelők által igénybe vett, nemzeti hatáskörben nyújtott agrártámogatások felhasználását;

g) részt vesz a térségfejlesztési, vízgazdálkodási és környezetvédelmi feladatok ellátásában;

h)84 információ adásával, a szükséges nyomtatványok biztosításával segíti az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló 2009. évi CLII. törvény mezőgazdasági idénymunkára, valamint növénytermesztési idénymunkára vonatkozó rendelkezéseinek mezőgazdasági termelőnek minősülő munkáltatók által történő gyakorlati alkalmazását;

i) ellátja a termésbecsléssel, állapotminősítéssel, valamint az ezekhez kapcsolódó nyilvántartások vezetésével összefüggő feladatokat;

j) ellátja az elemi károk felmérésével kapcsolatos területi feladatokat;

k) közreműködik a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj-jövedékiadó visszatérítéssel kapcsolatos eljárásban;

l) közreműködik a kábítószer előállítására alkalmas növények termesztésének helyszíni ellenőrzési és elszámolási munkáiban;

m) a tagállami állampolgárok termőföld tulajdonszerzésével kapcsolatosan környezettanulmányt készít, amelynek alapján igazolást ad ki a tagállami állampolgárok mezőgazdasági tevékenységének folytatásáról.

42/A. §85 (1) A Központ ellátja a 2004. május 1-je előtt meghirdetett, nemzeti költségvetési előirányzat terhére odaítélt

a) a fiatal gazdálkodók támogatási programja,

b) a kedvezőtlen besorolású térségekben gazdálkodó mezőgazdasági termelők éven túli hitelterheinek mérsékléséről szóló program, valamint

c) a gazdahitel program

szerinti támogatások felhasználásával összefüggő jogszabályban előírt egyes feladatokat.

(2)86 Az MgSzH területi szerve ellátja az 1993. január 1-jétől 2004. május 1-jéig terjedő időszakban kihirdetett jogszabályok – 6/1993. (I. 30.) FM rendelet, 19/1994. (IV. 22.) FM rendelet, 9/1995. (IV. 28.) FM rendelet, 44/1995. (XII. 29.) FM rendelet, 177/1995. (XII. 29.) Korm. rendelet, 3/1997. (I. 18.) FM rendelet, 220/1996. (XII. 24.) Korm. rendelet, 109/1997. (XII. 30.) FM rendelet, 273/1997. (XII. 22.) Korm. rendelet, 8/1999. (I. 20.) FVM rendelet, 6/2000. (II. 26.) FVM rendelet, 30/2000. (III. 10.) Korm. rendelet, 15/2001. (III. 3.) FVM rendelet, 102/2001. (XII. 16.) FVM rendelet, 215/2001. (XI. 17.) Korm. rendelet, 3/2003. (I. 24.) FVM rendelet, 290/2002. (XII. 27.) Korm. rendelet, 25/2004. (III. 3.) FVM rendelet, 6/2004. (I. 22.) Korm. rendelet – tekintetében a nemzeti költségvetési előirányzat terhére odaítélt, a mezőgazdasági termelés korszerűsítését szolgáló beruházási támogatások felhasználásával kapcsolatos feladatokat, a Magyar Államkincstár közreműködésével.

(3)87

(4) Az Európai Unió közös forrásaiból származó agrártámogatások, az azokhoz kapcsolódó, nemzeti költségvetésből nyújtott kiegészítő támogatások, valamint a nemzeti hatáskörben nyújtott agrártámogatások igénybevételének általános feltételeiről szóló 6/2004. (I. 22.) Korm. rendelet 9. § (5) bekezdésében, valamint 11. §-ában a miniszter hatáskörébe utalt ügyek döntés-előkészítését az MgSzH Központ végzi.

42/B. §88 A Kormány hatáskörrel rendelkező hatóságként a kölcsönös megfeleltetési szabályok betartásának ellenőrzésére első fokú eljárásban az MgSzH-nak a kérelmező székhelye, természetes személy kérelmező esetén lakóhelye szerint illetékes területi szervét, másodfokú eljárásban az MgSzH Központot jelöli ki.

42/C. §89 (1) A Kormány a vágóállatok vágás utáni minősítése szolgáltatási tevékenység tekintetében a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló 2009. évi LXXVI. törvény (a továbbiakban: Szolgtv.) szerinti szolgáltatás felügyeletét ellátó hatóságként a Központot jelöli ki.

(2) A Kormány

a) az állattenyésztési törvényben szabályozott inszeminátor és embrióátültető,

b) a Vtv.-ben szabályozott hivatásos vadász tevékenysége, valamint

c)90 a termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX. törvény 51/A. §-a szerinti szakértői tevékenység tekintetében a Szolgtv. szerinti szolgáltatás felügyeletét ellátó hatóságként a Központot jelöli ki.

(3) A Kormány a vetőmagtörvényben szabályozott

a) a szőlő-, gyümölcs-, dísznövény-, zöldségpalánta-, erdészeti és fás szárú energetikai szaporítóanyagok előállítása és forgalomba hozatala,

b) a mintavevő, valamint

c) a vetőmag forgalomba hozatala

szolgáltatási tevékenységek tekintetében a Szolgtv. szerinti szolgáltatás felügyeletét ellátó hatóságként – a 11. §-ban meghatározott hatásköri és illetékességi szabályok szerint – a Központot és az MgSzH területi szervét jelöli ki.

(4) Ha törvény vagy kormányrendelet eltérően nem rendelkezik, a Kormány az Éltv. hatálya alá tartozó szolgáltatási tevékenységek tekintetében a Szolgtv. szerinti szolgáltatás felügyeletét ellátó hatóságként – a 13. §-ban meghatározott hatásköri és illetékességi szabályok szerint – a Központot, az MgSzH területi szervét és a kerületi hivatalt jelöli ki.

43. § Az MgSzH-nál – a területi szervezeti egységei kivételével – az illetménykiegészítés mértéke a felsőfokú iskolai végzettségű köztisztviselő esetében az alapilletményének 50 százaléka, területi szerv főigazgatója esetében az alapilletményének 50 százaléka, középiskolai végzettségű köztisztviselő esetében az alapilletményének 15 százaléka.

43/A. §91 (1) A Kormány a nemzeti hatáskörben nyújtott, jogszabályban meghatározott támogatások tekintetében – amennyiben nem az MgSzH a támogatási döntést hozó szerv – ellenőrzésre jogosult hatóságként az MgSzH területi szervét jelöli ki.

(2) A Kormány a birtokösszevonási célú termőföldvásárlás, illetve a vadgazdálkodási tevékenységek nemzeti hatáskörben nyújtott támogatása tekintetében mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szervként az MgSzH területi szervét jelöli ki.

(3)92 A Kormány

a) a nemzeti hatáskörbe tartozó, illetve

b) pályázat útján igénybe vehető,

jogszabályban meghatározott mezőgazdasági és agrárvidékfejlesztési támogatási jogcímek esetén mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szervként az MgSzH-t – a külön kormányrendeletben foglalt kivételekkel – jelöli ki.

43/B. §93 (1) A Kormány a fás szárú energetikai ültetvények védett természeti területen és Natura 2000 területen történő engedélyezése iránti eljárásban, – annak elbírálása kérdésében, hogy a tevékenység a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e – első fokú eljárásban a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőséget, másodfokú eljárásban az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőséget szakhatóságként jelöli ki.

(2)94 A Kormány a kötelező növényvédelmi technológia – zárlati károsító elterjedésének megelőzése érdekében, országos jelentőségű védett természeti területen történő – alkalmazásának elrendelésére irányuló eljárásban, annak elbírálása kérdésében, hogy a tevékenység a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e, első fokú eljárásban a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőséget, másodfokú eljárásban az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőséget szakhatóságként jelöli ki. A szakhatóság állásfoglalását – az eljáró hatóság kérésére – haladéktalanul, de legkésőbb egy munkanapon belül adja meg.

A talajvédelmi hatósági eljárásokban közreműködő szakhatóságok95

43/C. §96 (1) A Kormány a hígtrágya nitrátérzékeny területen történő mezőgazdasági felhasználása engedélyezésére irányuló eljárásban, – a felszín alatti vizek minőségének védelme kérdésében – első fokú eljárásban a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőséget, másodfokú eljárásban az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőséget szakhatóságként jelöli ki.

(2) A Kormány a szennyvíz és szennyvíziszap mezőgazdasági felhasználásának engedélyezése és az engedély meghosszabbítása iránti eljárásban, továbbá a nem mezőgazdasági eredetű nem veszélyes hulladék mezőgazdasági felhasználásának engedélyezési és az engedély meghosszabbítása iránti eljárásban,

a) – a talajvédelmi tervnek és a tervezett tevékenységnek a felszín alatti vizek minősége és az ivóvízbázisok védelme követelményeinek való megfelelősége, továbbá annak elbírálása kérdésében, hogy a szennyvíziszap mezőgazdasági felhasználása során 5 méteren belüli talajvízszint esetén a talajvízszint figyelemmel kísérése érdekében szükséges-e észlelőkút létesítése, és a tevékenység a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e – első fokú eljárásban a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőséget, másodfokú eljárásban az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőséget, valamint

b) – a vizek minőségét, egészségkárosítás nélküli fogyaszthatóságát, felhasználhatóságát befolyásoló körülmények, tényezők vizsgálatával kapcsolatos szakkérdésben – első fokú eljárásban az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat kistérségi, fővárosi kerületi intézetét, másodfokú eljárásban az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat regionális intézetét

szakhatóságként jelöli ki.

(3) A szennyvíz és szennyvíziszap mezőgazdasági felhasználásának engedélyezési eljárásában

a) a szakhatósági megkereséshez csatolni kell a talajvédelmi tervet, és

b) ki kell kérni az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság véleményét.

(4) A Kormány – függetlenül a kitermelt ásványi nyersanyag felhasználási módjától – az ásványi nyersanyag kitermeléssel járó mezőgazdasági célú tereprendezés engedélyezésére irányuló eljárásban

a) a bányatelek, a bányatelekkel nem rendelkező felhagyott bánya, meddőhányó, célkitermelő hely, bányászati tevékenységgel érintett egyéb terület, bányászati vagy gázipari létesítmények biztonsági övezetének, illetve – az ugyanazon helyrajzi számú földrészletről nyíló, egyenként 100 m2-nél nagyobb alapterületű, mesterségesen földbe vájt üregek együttes alapterületével számolva – a 300 m2-nél nagyobb alapterületű, bányászati módszerekkel kialakított föld alatti térség, föld alatti tároló térség tereprendezéssel történő érintettségének megállapításával,

b) a tereprendezés során kitermelt ásványi nyersanyag felhasználása, értékesítése, hasznosítása feltételeinek és a fizetendő bányajáradék mértékének meghatározásával

kapcsolatos szakkérdésben, első fokú eljárásban a bányakapitányságot, másodfokú eljárásban a Magyar Bányászati és Földtani Hivatalt szakhatóságként jelöli ki.

Az élelmiszerlánc-felügyeleti hatósági eljárásokban közreműködő szakhatóságok97

43/D. §98 (1) A Kormány az emberre is veszélyes betegségben elhullott vagy emiatt leölt állatok tetemeinek égetését vagy együttégetését végző üzem működési engedélyezésére irányuló eljárásban, – a hulladék égetésére vonatkozó levegőtisztaság-védelmi, hulladékgazdálkodási előírásoknak és határértékeknek való megfelelés, valamint a levegővédelmi ellenőrzések gyakorisága előírásának szakkérdésében – első fokú eljárásban a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőséget, másodfokú eljárásban az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőséget szakhatóságként jelöli ki.

(2) A Kormány a kísérleti vagy tudományos célú tevékenység, illetve fajtaszelekciós munka céljára a külön jogszabályban meghatározott, tilalmazott, Magyarországon nem honos károsítónak, illetve az egyéb, Magyarországon nem honos, életképes növényi károsító bármely fejlődési alakjának, tenyészetének Magyarországra való behozatala engedélyezésére irányuló eljárásban, – annak elbírálása kérdésében, hogy a tevékenység a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e – első fokú eljárásban a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőséget, másodfokú eljárásban az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőséget szakhatóságként jelöli ki.

(3) A Kormány az állati hulladékok begyűjtési és szállítási tevékenységének engedélyezésére irányuló eljárásban, – annak elbírálása kérdésében, hogy a tevékenység a hulladékgazdálkodási követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e – első fokú eljárásban a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőséget, másodfokú eljárásban az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőséget szakhatóságként jelöli ki.

(4) A Kormány az állati hulladékgyűjtő hely, az állati hulladékgyűjtő-átrakó telep, állati hulladékkezelő és -feldolgozó üzem, valamint a biogáz és komposztáló telep működésének engedélyezésére irányuló eljárásban,

a) – az egészségkárosító kockázatok és esetleges hatások felmérésére, a higiénés és egészségvédelmi, a települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos közegészségügyi, járványügyi vonatkozású követelmények, valamint a kémiai biztonságra vonatkozó jogszabályi előírások érvényesítésének kérdésében – első fokú eljárásban az Állami és Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat kistérségi, fővárosi kerületi intézetét, másodfokú eljárásban az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat regionális intézetét, valamint

b)99 ha a tevékenység megkezdéséhez környezetvédelmi engedély és egységes környezethasználati engedély nem szükséges – a hulladékkezelésre vonatkozó jogszabályi követelmények teljesülésének vizsgálata, valamint a hulladékgazdálkodási előírások alapján a technológiából származó környezetterhelések kockázatának megítélése kérdésében, illetve barlang védőövezetén belüli engedélyezés esetén, annak elbírálása kérdésében, hogy a védőövezetben tervezett tevékenység a barlang védelmére vonatkozó jogszabályi követelményeknek a kérelem szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e – első fokú eljárásban a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőséget, másodfokú eljárásban az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőséget

szakhatóságként jelöli ki.

(5) A Kormány a kegyeleti állattemető működésének engedélyezésére irányuló eljárásban, – az egészségkárosító kockázatok és esetleges hatások felmérésére, az egészségvédelmi, a települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos közegészségügyi, járványügyi vonatkozású követelmények, valamint a kémiai biztonságra vonatkozó jogszabályi előírások érvényesítésének kérdésében – első fokú eljárásban az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat kistérségi, fővárosi kerületi intézetét, másodfokú eljárásban az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat regionális intézetét szakhatóságként jelöli ki.

A vadászati hatósági eljárásokban közreműködő szakhatóságok100

43/E. §101 A Kormány

a) a vadászterület természetvédelmi érdekből történő különleges rendeltetésének megállapítása iránti eljárásban, – természetvédelmi érdek fennállásának kérdése tekintetében –,

b) a Magyarország állatföldrajzi környezetében nem honos állatfaj vadászterületen történő vadászati célú telepítésének engedélyezésére irányuló eljárásban, – annak elbírálása kérdésében, hogy a tevékenység a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e –,

c)102 a vadaskert védett természeti területen, barlang védőövezetében vagy Natura 2000 területen történő létesítése iránti eljárásban, – annak elbírálása kérdésében, hogy a tevékenység a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e –, valamint

d)103 a vadaspark védett természeti területen, barlang védőövezetében vagy Natura 2000 területen történő létesítése iránti eljárásban, – annak elbírálása kérdésében, hogy a tevékenység a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e –

az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőséget szakhatóságként jelöli ki.

43/F. §104 (1) A Kormány a védett természeti területen vagy Natura 2000 területen található nemzetközi vagy kiemelt jelentőségű vízi élőhelyeken történő vízivadvadászat rendjének szabályozására irányuló eljárásban, – annak elbírálása kérdésében, hogy a tevékenység a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e – első fokú eljárásban a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőséget, másodfokú eljárásban az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőséget szakhatóságként jelöli ki.

(2) A Kormány a vizes területek védősávjának ólomsörét használatának vonatkozásában való kijelölésére irányuló eljárásban, ha a vizes terület védett természeti területen vagy NATURA 2000 területen található, – annak elbírálása kérdésében, hogy a tevékenység a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e – első fokú eljárásban a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőséget, másodfokú eljárásban az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőséget szakhatóságként jelöli ki.

(3)105

(4) A Kormány védett természeti területen

a) a szelektív méregnek a vadgazdálkodási, humán- vagy állat-egészségügyi indokok alapján történő alkalmazására irányuló engedélyezési eljárásban,

b) a mesterséges vadtenyésztési tevékenység folytatására, vad zárttéri tartására, valamint vad vadászterületre történő kiengedésére irányuló engedélyezési eljárásban,

– annak elbírálása kérdésében, hogy a tevékenység a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e – első fokú eljárásban a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőséget, másodfokú eljárásban az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőséget szakhatóságként jelöli ki.

43/G. §106 (1) A Kormány a jogszabályban meghatározott vadászati idény védett természeti területen vagy Natura 2000 területen történő meghosszabbítására, rövidebb időszakban történő megállapítására, egy vagy több vadfaj vadászatának a vadászati idényen belüli megtiltására vagy korlátozására irányuló eljárásban, – annak elbírálása kérdésében, hogy a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelmények a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelelően érvényesülnek-e – első fokú eljárásban a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőséget, másodfokú eljárásban az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőséget szakhatóságként jelöli ki.

(2) A Kormány a vadászati tilalmi időben apróvad fajra vonatkozó vadászat védett természeti területen vagy Natura 2000 területen való engedélyezésére és elrendelésére irányuló eljárásban, – annak elbírálása kérdésében, hogy a vadászat engedélyezése a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelményeknek a megkeresésben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e – első fokú eljárásban a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőséget, másodfokú eljárásban az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőséget szakhatóságként jelöli ki.

(3) A Kormány a védett természeti területre vonatkozó vadgazdálkodási üzemterv jóváhagyására irányuló eljárásban, – annak elbírálása kérdésében, hogy a vadgazdálkodási üzemterv a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e – első fokú eljárásban a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőséget, másodfokú eljárásban az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőséget szakhatóságként jelöli ki.

(4) A Kormány a vadászterület határának megállapítására irányuló eljárásban, ha a vadászterület védett természeti területet vagy Natura 2000 területet osztana meg, – annak elbírálása kérdésében, hogy a vadászterület megállapítása a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelményeknek a megkeresésben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e – első fokú eljárásban a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőséget, másodfokú eljárásban az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőséget szakhatóságként jelöli ki.

(5) A Kormány

a) a vadászati jog kényszerhasznosításának elrendelésére irányuló eljárásban, ha a kényszerhasznosított vadászterület határa védett természeti területet oszt meg,

b) a madarak fészkének és fészkelésének vadászati célra engedélyezett vagy más eszközzel való zavarására, megrongálására vagy elpusztítására vonatkozó tilalom alóli felmentés megadására irányuló eljárásban,

– annak elbírálása kérdésében, hogy a tevékenység a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e – első fokú eljárásban a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőséget, másodfokú eljárásban az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőséget szakhatóságként jelöli ki.

A halászati hatósági eljárásokban közreműködő szakhatóságok107

43/H. §108 (1) A Kormány

a) a védett természeti területen, Natura 2000 területen található halászati vízterületen vagy annak egy részén a halászati tilalmi időtől való eltérésre feljogosító mentesítésre, illetve a mentesítés meghosszabbítására irányuló engedélyezési eljárásban, valamint

b) a védett természeti területen, Natura 2000 területen található halászati vízterületen vagy annak egy részén a mesterséges szaporításhoz szükséges tenyészállatok begyűjtése, tudományos kutatás vagy rendkívüli állománymentés érdekében az egyes halfajok egyedének fogására vonatkozó halászati tilalmi idő alóli mentesítésre irányuló engedélyezési eljárásban,

– annak elbírálása kérdésében, hogy a tevékenység a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e – első fokú eljárásban a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőséget, másodfokú eljárásban az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőséget szakhatóságként jelöli ki.

(2) A Kormány a természeti, országos jelentőségű védett természeti területen vagy Natura 2000 területen a halászati méretkorlátozás alól meghatározott időtartamra adott felmentés megadására irányuló eljárásban, – annak elbírálása kérdésében, hogy a felmentés a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e – első fokú eljárásban a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőséget, másodfokú eljárásban az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőséget szakhatóságként jelöli ki.

(3) A Kormány a halgazdálkodási terv jóváhagyására, illetve a jóváhagyott halgazdálkodási terv módosítására, illetve a halgazdálkodási tervtől való eltérésre irányuló engedélyezési eljárásban

a) vízilétesítmény esetén, – a felszíni víztest állapotának védelme, továbbá a jó állapot, a jó ökológiai állapot és potenciál elérése érdekében a halászati tevékenységgel járó terhelés hatásainak vizsgálata, a környezeti célkitűzéseknek való megfelelés megítélése, valamint a monitoring tevékenység feltételei meglétének vizsgálata, továbbá a zsilipek és az engedélyezett és tényleges mederállapot mellett gyakorolható halgazdálkodás feltételeinek, valamint a szükséges és lehetséges beavatkozások, a vízkormányzás szakszerű biztosításának vizsgálata szakkérdésében – első fokú eljárásban a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőséget, másodfokú eljárásban az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőséget,

b)109 természeti területen, országos jelentőségű védett természeti területen – annak elbírálása kérdésében, hogy a tevékenység a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e – első fokú eljárásban a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőséget, másodfokú eljárásban az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőséget, valamint

c) helyi jelentőségű védett természeti terület esetén, – annak elbírálása kérdésében, hogy a tevékenység a helyi önkormányzati rendeletben meghatározott természetvédelmi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e – első fokú eljárásban a települési önkormányzat jegyzőjét, a fővárosban a főjegyzőt, másodfokú eljárásban a Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szervét

szakhatóságként jelöli ki.

(4) A Kormány a hal szaporodása, telelése és a halivadék nevelése érdekében kíméleti területté nyilvánított halászati vízterület kíméleti területi minőségének megszüntetésére irányuló eljárásban, – annak elbírálása kérdésében, hogy a tevékenység a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e – első fokú eljárásban a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőséget, másodfokú eljárásban az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőséget szakhatóságként jelöli ki.

(5) A Kormány a halfaj külföldről származó egyede vagy ennek továbbtenyésztéséből származó utódja telepítésének engedélyezésére irányuló eljárásban, – annak elbírálása kérdésében, hogy a tevékenység a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e – az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőséget szakhatóságként jelöli ki.

Az erdészeti hatósági eljárásokban közreműködő szakhatóságok110

43/I. §111 (1)112 A Kormány az ingatlan-nyilvántartásból megismerhető, valamint a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalról szóló 308/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 1. §-ának (6) bekezdése szerinti – a kulturális örökségvédelemért felelős miniszter által a Központ részére átadott – EOV vetületű vektoros térképfedvényen lehatárolt védett régészeti lelőhelyen, védetté nyilvánított műemlék területén és a védetté nyilvánított műemléki területen

a) az erdészeti magánút, műtárgy, csatorna, tározó létesítésére, bővítésére, felújítására, helyreállítására, korszerűsítésére, megszüntetésére, illetve használatbavételére, fennmaradására irányuló eljárásban,

b) az erdőterület igénybevételére vonatkozó elvi engedély megadására irányuló eljárásban,

c) az erdőterület igénybevételének engedélyezésére irányuló eljárásban,

d) az engedély nélkül vagy engedélytől eltérően telepített faállomány fennmaradásának engedélyezésére irányuló eljárásban, valamint

e) az erdőtelepítési-kivitelezési terv jóváhagyása iránti eljárásban,
– annak elbírálása kérdésében, hogy a tevékenység, a beruházás vagy a terv a kulturális örökség védelme jogszabályban rögzített követelményeinek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e – első fokú eljárásban a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (továbbiakban: KÖH) területi szervét, másodfokú eljárásban a KÖH központi szervét szakhatóságként jelöli ki.

(2) A Kormány védett természeti területen található erdő esetén

a) erdei épület, erdei vasút kivételével minden erdészeti létesítmény létesítésére, bővítésére, felújítására, helyreállítására, korszerűsítésére, lebontására, elmozdítására, illetve használatbavételére, fennmaradására vagy a rendeltetésének megváltoztatására irányuló eljárásban,

b) az erdészeti szaporítóanyag gyűjtésének engedélyezésére irányuló eljárásban,

c) az erdőterv megállapításárai és módosítására irányuló eljárásban, és ezen belül

ca) a természetes, természetszerű és származék erdő természetességű, állami tulajdonú erdőben a tarvágás engedélyezésére,

cb) az erdőnek közjóléti és természetvédelmi célból tisztásként, erdei farakodóként és készletező helyként, erdészeti létesítményhez tartozó területként, 6 méternél szélesebb nyiladékként és tűzpásztaként fátlan állapotban tartás engedélyezésére irányuló eljárásban,

d) az erdőterület igénybevételére vonatkozó elvi engedély megadására irányuló eljárásban,

e) az erdőterület igénybevételének engedélyezésére irányuló eljárásban,

f) az engedély nélkül vagy engedélytől eltérően telepített faállomány fennmaradásának engedélyezésére irányuló eljárásban,

g) az erdőtelepítési-kivitelezési terv jóváhagyása iránti eljárásban,

h) újonnan telepített erdő, az önerdősülés, az engedély nélkül vagy az engedélytől eltérően telepített, de fennmaradásra engedélyezett erdő esetében az üzemmód megállapítására irányuló eljárásban,

i) az erdő üzemmódjának megváltoztatására irányuló, az erdőgazdálkodó kérelmére indult eljárásban,

j) az átalakító és szálaló üzemmódban kezelt erdőkre készített átalakítási vagy szálalási terv jóváhagyására irányuló eljárásban,

k) az erdőgazdálkodási tevékenység feltételeinek meghatározására, korlátozására, tiltására irányuló eljárásban, ha

ka) az erdőgazdálkodó gazdálkodása során a 2009. évi XXXVII. törvényben és a törvény végrehajtására kiadott jogszabályban előírt szabályokat megszegte, vagy

kb) az erdő állapotában korábban előre nem látható esemény következett be, vagy

kc) a védett természeti területen a védelmi célok megváltozását eredményező, illetve azokat veszélyeztető, korábban előre nem látható esemény következett be,

l) az erdő egészségi állapotának megőrzése, javítása, veszély elhárítása vagy az erdő felújítása érdekében szükséges fakitermelés elrendelésére irányuló eljárásban,

m) természetes mageredetű erdőfelújításra az erdőtervben előírt újulattal rendelkező erdőrészletekben véghasználat, szálaló üzemmódban kezelt területeken szálalás március 31. és szeptember 1. közötti időszakon kívül történő elvégzésének engedélyezésére irányuló eljárásban,

n) a vízforrások, vízbázisok, a védett élő szervezetek élőhelyének, az élettelen természeti vagy tájképi értékek környezetének védelme érdekében egyes fák vagy facsoportok kitermelésének tiltására irányuló eljárásban,

o) lovaglásra, valamint járműközlekedésre használható út kijelölésére irányuló eljárásban,

p) lovas sportverseny rendezésének engedélyezésére irányuló eljárásban,

ha a tevékenység megkezdéséhez környezetvédelmi engedély vagy egységes környezethasználati engedély nem szükséges, – annak elbírálása kérdésében, hogy a tevékenység, a beruházás vagy a terv a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e – első fokú eljárásban a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőséget, másodfokú eljárásban az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőséget szakhatóságként jelöli ki.

(3) A (2) bekezdés l) pontja szerinti eljárásban a szakhatóság 3 munkanapon, a (2) bekezdés m) pontja szerinti eljárásban 5 munkanapon belül köteles állásfoglalását megadni.

(4) A Kormány védett természeti területen lévő természetes és természetszerű erdő, valamint a természetes és természetszerű erdő, valamint a nem erdő művelési ágú védett területek kétszáz méteres körzetében a fásítás és a szabad rendelkezésű erdő telepítése feltételeinek meghatározására, tiltására irányuló eljárásban, ha a tevékenység megkezdéséhez környezetvédelmi engedély vagy egységes környezethasználati engedély nem szükséges, – annak elbírálása kérdésében, hogy a tevékenység, a beruházás vagy a terv a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e – első fokú eljárásban a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőséget, másodfokú eljárásban az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőséget szakhatóságként jelöli ki.

(5) A Kormány védett természeti területnek nem minősülő Natura 2000 területeken található erdő esetén

a) az erdőterület igénybevételére vonatkozó elvi engedély megadására irányuló eljárásban,

b) az erdőterület igénybevételének engedélyezésére irányuló eljárásban,

c) az engedély nélkül, vagy az engedélytől eltérően telepített faállomány fennmaradásáról határozó eljárásban, valamint

d) az erdőtelepítési-kivitelezési terv jóváhagyása iránti eljárásban,

ha a tevékenység megkezdéséhez környezetvédelmi engedély vagy egységes környezethasználati engedély nem szükséges, – annak elbírálása kérdésében, hogy a tevékenység, a beruházás vagy a terv a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e – első fokú eljárásban a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőséget, másodfokú eljárásban az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőséget szakhatóságként jelöli ki.

(6) A Kormány tájképvédelmi rendeltetésű erdő esetén

a) az erdőterület igénybevételére vonatkozó elvi engedély megadására irányuló eljárásban,

b) az erdőterület igénybevételének engedélyezésére irányuló eljárásban,

c) új erdő telepítésekor az erdő elsődleges és további rendeltetésének megállapítására vonatkozó eljárásban, kivéve, ha a rendeltetés megállapítását a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőség kezdeményezte, valamint

d) az erdő elsődleges és további rendeltetése megváltoztatására vonatkozó eljárásban,

ha a tevékenység megkezdéséhez környezetvédelmi engedély vagy egységes környezethasználati engedély nem szükséges, – annak elbírálása kérdésében, hogy a tevékenység, a beruházás vagy a terv a tájvédelem nemzeti és közösségi jogi követelményeinek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e – első fokú eljárásban a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőséget, másodfokú eljárásban az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőséget szakhatóságként jelöli ki.

(7) A Kormány partvédelmi és vízvédelmi rendeltetésű erdő esetén

a) erdei épület, erdei vasút kivételével minden erdészeti létesítmény létesítésére, bővítésére, felújítására, helyreállítására, korszerűsítésére, lebontására, elmozdítására, illetve használatbavételére, fennmaradására vagy a rendeltetésének megváltoztatására irányuló eljárásban,

b) az erdőterv megállapítási és módosítási eljárásban,

c) az erdőterület igénybevételére vonatkozó elvi engedély megadására irányuló eljárásban,

d) az erdőterület igénybevételének engedélyezésére irányuló eljárásban,

e) új erdő telepítésekor az erdő elsődleges rendeltetésének megállapítására vonatkozó eljárásban, kivéve, ha a rendeltetés megállapítását a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőség kezdeményezte,

f) az erdő elsődleges rendeltetése megváltoztatására vonatkozó eljárásban, valamint

g) cserjék kivágásának engedélyezése iránti eljárásban,

ha a tevékenység megkezdéséhez környezetvédelmi engedély vagy egységes környezethasználati engedély nem szükséges, – annak elbírálása kérdésében, hogy a tevékenység, a beruházás vagy a terv a partvédelem és a vízvédelem jogszabályban rögzített követelményeinek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e – első fokú eljárásban a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőséget, másodfokú eljárásban az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőséget szakhatóságként jelöli ki.

43/J. §113 (1)114 A Kormány honvédelmi rendeltetésű erdő esetén

a) az erdőterv megállapítási és módosítási eljárásban,

b) az erdőterület igénybevételére vonatkozó elvi engedély megadására irányuló eljárásban,

c) az erdőterület igénybevételének engedélyezésére irányuló eljárásban,

d) az engedély nélkül vagy engedélytől eltérően telepített faállomány fennmaradásának engedélyezésére irányuló eljárásban,

e) új erdő telepítésekor az erdő elsődleges rendeltetésének megállapítására vonatkozó eljárásban, valamint

f) az elsődleges rendeltetés megváltoztatására vonatkozó eljárásban,

– annak elbírálása kérdésében, hogy a Magyar Honvédség nemzeti és szövetségi védelmi feladatai a kérelemben foglaltak szerinti esetben vagy további feltételek mellett biztosíthatóak-e – első fokú eljárásban a Honvédelmi Minisztérium Központi Ellenőrzési és Hatósági Hivatal vezetőjét, másodfokú eljárásban a honvédelmi minisztert szakhatóságként jelöli ki.

(2)115 A Kormány az erdőterületen található védett növénytársulásokkal kapcsolatos erdészeti hatósági eljárásban, – a védett és fokozottan védett életközösségekre vonatkozó korlátozásokról és tilalmakról szóló jogszabályban foglalt előírásoknak való megfelelés kérdésében – első fokú eljárásban a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőséget, másodfokú eljárásban az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőséget szakhatóságként jelöli ki.

(3)116 A Kormány – a növényi, állati vagy fertőzést okozó egyéb szervezetek országos jelentőségű védett természeti területen található erdőterületen történő tömeges elszaporodása esetén – az erdőgazdálkodó szükséges védekezés elvégzésére kötelezése iránti eljárásban, – annak elbírálása kérdésében, hogy az elvégeztetni kívánt védekezés a természet védelmére vonatkozó nemzeti és közösségi jogi követelményeknek megfelel-e – első fokú eljárásban a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőséget, másodfokú eljárásban az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőséget szakhatóságként jelöli ki. A szakhatóság az állásfoglalását – az eljáró hatóság kérésére – haladéktalanul, de legkésőbb egy munkanapon belül adja meg.

Záró rendelkezések

44. § (1) Ez a rendelet 2007. január 1-jén lép hatályba.

(2)117

45. § (1) E rendelet hatálybalépésével megszűnnek a fővárosi és megyei növény- és talajvédelmi szolgálatok, a Növény- és Talajvédelmi Központi Szolgálat, a fővárosi és megyei állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző állomások, az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet, az Állami Erdészeti Szolgálat, a Földművelésügyi Költségvetési Iroda, az Országos Borminősítő Intézet, az Állatgyógyászati Oltóanyag-, Gyógyszer- és Takarmányellenőrző Intézet, az Országos Állategészségügyi Intézet és az Országos Élelmiszervizsgáló Intézet, a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter egyidejűleg gondoskodik e költségvetési szerveknek az Áht. 88. § (3) bekezdése és 90. §-a (1) bekezdésének c) pontjában foglaltak alapján történő megszüntetéséről.

(2) Az MgSzH a fővárosi és megyei növény- és talajvédelmi szolgálatok, a Növény- és Talajvédelmi Központi Szolgálat, a megyei földművelésügyi hivatalok, a fővárosi és megyei állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző állomások, az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet, az Állami Erdészeti Szolgálat, a Földművelésügyi Költségvetési Iroda, az Országos Borminősítő Intézet, az Állatgyógyászati Oltóanyag-, Gyógyszer- és Takarmányellenőrző Intézet, az Országos Állategészségügyi Intézet és az Országos Élelmiszervizsgáló Intézet általános jogutódja.

46. § (1)118

(2) A jogszabályváltozás folytán a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumtól az MgSzH-hoz kerülő hatáskörök esetén az e rendelet hatálybalépésének napján folyamatban lévő ügyekben az MgSzH folytatja az eljárást, kivéve azt az esetet, ha a közigazgatási döntés bírósági felülvizsgálata van folyamatban.

47. §119

1. számú melléklet a 274/2006. (XII. 23.) Korm. rendelethez


A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal területi szerveinek megnevezése, székhelye

1. Baranya Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal, Pécs,
2. Bács-Kiskun Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal, Kecskemét,
3. Békés Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal, Békéscsaba,
4. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal, Miskolc,
5. Csongrád Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal, Szeged,
6. Fejér Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal, Székesfehérvár,
7. Fővárosi és Pest Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal, Budapest,
8. Győr-Moson-Sopron Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal, Győr,
9. Hajdú-Bihar Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal, Debrecen,
10. Heves Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal, Eger,
11. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal, Szolnok,
12. Komárom-Esztergom Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal, Tatabánya,
13. Nógrád Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal, Salgótarján,
14. Somogy Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal, Kaposvár,
15. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal, Nyíregyháza,
16. Tolna Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal, Szekszárd,
17. Vas Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal, Szombathely,
18. Veszprém Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal, Veszprém,
19. Zala Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal, Zalaegerszeg.

2. számú melléklet a 274/2006. (XII. 23.) Korm. rendelethez120

3. számú melléklet a 274/2006. (XII. 23.) Korm. rendelethez121


A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal területi szerveinek illetékességi területe
az erdészeti hatósági ügyekben

1.122 Fővárosi és Pest Megyei MgSzH Erdészeti Igazgatósága
Erdőtervezési körzet neve
1. Alsó-Tápió-vidéki
2. Budai-hegyek
3. Budapesti
4. Csévharaszt-Felső-Tápió-vidéki
5. Dél-Vértesi
6. Gerecsei
7. Gerecse-Vértesi
8. Gödöllői
9. Gödöllői-dombság
10. Mezőföldi
11. Mezőföld-Sárrét
12. Nagykőrösi
13. Pilisi-Visegrádi
14. Pilismaróti
15. Pusztavacsi
16. Súri-Bakonyaljai
17. Szentendrei

2. Veszprém Megyei MgSzH Erdészeti Igazgatósága
Erdőtervezési körzet neve
1. Bakonyszentlászlói
2. Balatonfüredi
3. Devecseri
4. Farkasgyepüi
5. Kab-hegyi
6. Keszthelyi-hegység
7. Pápai
8. Tapolcai
9. Várpalotai
10. Zirci

3. Vas Megyei MgSzH Erdészeti Igazgatósága
Erdőtervezési körzet neve
1. Alpokaljai
2. Alsó-Kemenesháti
3. Alsó-Őrségi
4. Dél-Hansági
5. Észak-Hanság és Szigetközi
6. Felső-Kemenesháti
7. Felső-Őrségi
8. Gyöngyös-Pinka-menti
9. Győri
10. Kemenesi cser
11. Körmendi
12. Pannonhalmi-Téti
13. Rábaközi-Iváni cser
14. Répce-síki
15. Sárvári-Rábamente
16. Sopron-Fertőmelléki
17. Vendvidéki

4. Zala Megyei MgSzH Erdészeti Igazgatósága
Erdőtervezési körzet neve
1. Bajcsai
2. Baki
3. Bánokszentgyörgyi
4. Kanizsai
5. Keszthelyi
6. Lenti
7. Letenyei
8. Szentgyörgyvölgyi
9. Zalacsányi
10. Zalaegerszegi
11. Zalakomári

5. Somogy Megyei MgSzH Erdészeti Igazgatósága
Erdőtervezési körzet neve
1. Barcsi
2. Igali
3. Iharosi
4. Kaszói
5. Kelet-Zselic
6. Lábodi
7. Marcali
8. Nagyatádi
9. Nagybajomi
10. Nyugat-Ormánsági
11. Nyugat-Zselic
12. Somogyvári
13. Zamárdi

6. Baranya Megyei MgSzH Erdészeti Igazgatósága
Erdőtervezési körzet neve
1. Bátaszék-Bonyhádi
2. Bédai
3. Dél-Baranyai
4. Gemenci
5. Hetvehelyi
6. Hőgyészi
7. Kárászi
8. Kisvaszari
9. Nagydorogi
10. Pécsi
11. Pécsváradi
12. Pincehelyi
13. Sásdi
14. Sellyei
15. Szigetvári
16. Tamási
17. Vajszlói

7. Bács-Kiskun Megyei MgSzH Erdészeti Igazgatósága
Erdőtervezési körzet neve
1. Alsó-Duna-menti
2. Ásotthalmi
3. Bajai
4. Bugaci
5. Harkakötönyi
6. Kecskeméti
7. Kelebiai
8. Kiskőrösi
9. Kiskunhalasi
10. Kisteleki
11. Körös-Maros közi
12. Körös-vidéki
13. Közép-Duna-menti
14. Marosszög-Csanádi

8. Hajdú-Bihar Megyei MgSzH Erdészeti Igazgatósága
Erdőtervezési körzet neve
1. Baktalórántházai
2. Debrecen-Halápi
3. Guthi
4. Hajdúhát-Bihari
5. Közép-Tiszai
6. Nyirbátori
7. Nyíregyházi
8. Rétköz-Beregi
9. Szatmár-Nagyecsedi
10. Szolnok-Jászsági

9. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei MgSzH Erdészeti Igazgatósága
Erdőtervezési körzet neve
1. Alsó-Hegyközi
2. Bánhorváti
3. Bodrogközi
4. Csereháti
5. Dél-Borsodi
6. Dél-Bükki
7. Erdőbényei
8. Erdőhorváti
9. Felső-Hegyközi
10. Fónyi
11. Gömöri
12. Gönci
13. Hernádvölgyi
14. Jósvafői
15. Lillafüredi
16. Parasznyai
17. Sárospataki
18. Szendrői
19. Szerencsi
20. Tornai

10.123 Heves Megyei MgSzH Erdészeti Igazgatósága
Erdőtervezési körzet neve
1. Berceli
2. Diósjenő-Királyréti
3. Egri
4. Felsőtárkányi
5. Gyöngyössolymosi
6. Hatvan-Hevesi
7. Kelet-Cserháti
8. Kemencei
9. Kiskörei
10. Nagybátonyi
11. Nagymarosi
12. Nyugat-Borsodi
13. Parádi
14. Pétervásárai
15. Romhányi
16. Salgótarjáni
17. Szécsényi
18. Szilvásváradi
19. Tarnaleleszi
20. Váci
21. Verpeléti

4. számú melléklet a 274/2006. (XII. 23.) Korm rendelethez124


A kerületi állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalok illetékességi területe

I.

1. A kerületi állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalok illetékessége az e melléklet II. részében meghatározott települési önkormányzatok közigazgatási területére, illetve az azonos számmal jelölt fővárosi kerületi önkormányzatok közigazgatási területére terjed ki.

2. 2008. szeptember 1-je után új községgé nyilvánított településrész annak a kerületi állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalnak az illetékességi területéhez tartozik, amelyhez önállóvá válása előtt tartozott.

II.

1. BARANYA MEGYE

1.1. Komlói Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer- ellenőrző Hivatal (székhelye: Komló)
Komló
Mánfa
Bodolyabér
Magyarszék
Liget
Barátúr
Magyarhertelend
Mecsekpölöske
Mindszentgodisa
Bakóca
Kisbeszterce
Kishajmás
Sásd
Meződ
Palé
Vázsnok
Baranyajenő
Oroszló
Varga
Felsőegerszeg
Tormás
Szágy
Baranyaszentgyörgy
Gödre
Vásárosdombó
Gerényes
Ág
Kisvaszar
Tékes
Tarrós
Magyaregregy
Kárász
Vékény
Szalatnak
Köblény
Szászvár
Máza
Tófű
Hegyhátmaróc
Bikal
Alsómocsolád
Mágocs
Mekényes
Nagyhajmás
Pécsvárad
Martonfa
Nagypall
Lovászhetény
Apátvarasd
Zengővárkony
Erdősmecske
Hidas
Mecseknádasd
Óbánya
Ófalu
Egyházaskozár
Szárász

1.2. Mohácsi Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Mohács)
Belvárdgyula
Olasz
Hásságy
Szederkény
Monyoród
Máriakéménd
Kátoly
Szellő
Erzsébet
Kékesd
Geresdlak
Maráza
Fazekasboda
Bóly
Pócsa
Töttös
Borjád
Kisbudmér
Nagybudmér
Babarc
Szajk
Versend
Liptód
Majs
Nagynyárád
Udvar
Lippó
Bezedek
Ivándárda
Sárok
Sátorhely
Mohács
Lánycsók
Kisnyárád
Kölked
Homorúd
Újmohács
Himesháza
Székelyszabar
Erdősmárok
Szűr
Somberek
Palotabozsok
Görcsönydoboka
Véménd
Szebény
Feked
Bár
Dunaszekcső

1.3. Pécsi Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Pécs)
Hosszúhetény
Pécs
Cserkút
Bakonya
Pogány
Kővágószőlős
Kővágótőttős
Kökény
Gyód
Keszü
Pellérd
Görcsöny
Szőke
Regenye
Ócsárd
Berkesd
Ellend
Pereked
Szilágy
Bogád
Nagykozár
Romonya
Kozármisleny
Pécsudvard
Szemely
Lothárd
Birján
Magyarsarlós
Egerág
Aranyosgadány
Orfű
Kovácsszénája
Abaliget
Husztót

1.4. Siklósi Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Siklós)
Siklós
Nagytótfalu
Kisharsány
Alsószentmárton
Matty
Gordisa
Vokány
Kistótfalu
Drávaszabolcs
Drávapalkonya
Drávacsehi
Harkány
Kémes
Szaporca
Tésenfa
Drávapiski
Cún
Adorjás
Kórós
Kisszentmárton
Sámod
Hirics
Baranyahídvég
Szalánta
Túrony
Bosta
Szilvás
Garé
Szava
Babarcszőlős
Csarnóta
Bisse
Vejti
Ipacsfa
Kovácshida
Drávacsepely
Drávaszerdahely
Diósviszló
Márfa
Rádfalva
Sellye
Drávasztára
Marócsa
Kákics
Drávaiványi
Sósvertike
Okorág
Zaláta
Piskó
Luzsok
Kemse
Csányoszró
Besence
Nagycsány
Magyarmecske
Magyartelek
Gilvánfa
Kisasszonyfa
Bogádmindszent
Páprád
Hegyszentmárton
Ózdfalu
Vajszló
Baksa
Kisdér
Téseny
Tengeri
Magyarbóly
Lapáncsa
Illocska
Kislippó
Beremend
Kásád
Egyházasharaszti
Kistapolca
Old
Siklósnagyfalu
Villány
Márok
Nagyharsány
Kisjakabfalva
Villánykövesd
Palkonya
Ivánbattyán
Egerág
Szőkéd
Áta
Kisherend
Siklósbodony
Újpetre
Kiskassa
Peterd
Pécsdevecser

1.5. Szigetvári Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Szigetvár)
Szentlőrinc
Kacsóta
Csonkamindszent
Dinnyeberki
Helesfa
Cserdi
Bükkösd
Drávafok
Markóc
Drávakeresztúr
Felsőszentmárton
Bogdása
Gyöngyösmellék
Bürüs
Endrőc
Várad
Kétújfalu
Szörény
Zádor
Teklafalu
Merenye
Kisdobsza
Nagydobsza
Tótszentgyörgy
Molvány
Pettend
Kistamási
Nemeske
Szentdénes
Nagyváty
Rózsafa
Bánfa
Katádfa
Nagypeterd
Nyugotszenterzsébet
Dencsháza
Szentegát
Botykapeterd
Hetvehely
Okorvölgy
Szentkatalin
Királyegyháza
Sumony
Gyöngyfa
Szabadszentkirály
Gerde
Velény
Pécsbagota
Bicsérd
Zók
Boda
Mozsgó
Csertő
Szulimán
Almáskeresztúr
Somogyhárságy
Kishárságy
Magyarlukafa
Szentlászló
Boldogasszonyfa
Antalszállás
Almamellék
Csebény
Ibafa
Horváthertelend
Basal
Patapoklosi
Somogyapáti
Somogyhatvan
Somogyviszló
Vásárosbéc
Hobol
Szigetvár

2.125 BÁCS-KISKUN MEGYE

2.1. Kecskeméti Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Kecskemét)
Ágasegyháza
Ballószög
Felsőlajos
Fülöpháza
Helvécia
Hetényegyháza
Izsák
Jakabszállás
Kecskemét
Kerekegyháza
Kunadacs
Kunbaracs
Kunpeszér
Ladánybene
Lajosmizse
Nyárlőrinc
Orgovány
Szentkirály
Tiszakécske
Városföld

2.2. Baja Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Baja)
Bácsbokod
Bácsborsód
Bácsszentgyörgy
Baja
Bátmonostor
Csátalja
Csávoly
Dávod
Dunafalva
Dusnok
Érsekcsanád
Fajsz
Felsőszentiván
Gara
Hercegszántó
Katymár
Madaras
Mátételke
Nagybaracska
Nemesnádudvar
Sükösd
Szeremle
Tataháza
Vaskút

2.3. Kalocsa Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer- ellenőrző Hivatal (székhelye: Kalocsa)
Akasztó
Apostag
Bátya
Császártöltés
Csengőd
Drágszél
Dunaegyháza
Dunapataj
Dunaszentbenedek
Dunatetétlen
Dunavecse
Érsekhalma
Foktő
Fülöpszállás
Géderlak
Hajós
Harta
Homokmégy
Kalocsa
Kaskantyú
Kiskőrös
Kunszentmiklós
Miske
Ordas
Öregcsertő
Páhi
Solt
Soltszentimre
Szabadszállás
Szakmár
Szalkszentmárton
Tabdi
Tass
Újsolt
Újtelek
Uszód

2.4. Kiskunfélegyháza Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Kiskunfélegyháza)
Bugac
Bugacpusztaháza
Csólyospálos
Fülöpjakab
Gátér
Jászszentlászló
Kiskunfélegyháza
Kiskunmajsa
Kömpöc
Kunszállás
Lakitelek
Móricgát
Pálmonostora
Petőfiszállás
Szank
Tiszaalpár
Tiszaug

2.5. Kiskunhalas Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Kiskunhalas)
Bácsalmás
Bácsszőlős
Balotaszállás
Bócsa
Borota
Csikéria
Harkakötöny
Imrehegy
Jánoshalma
Kecel
Kelebia
Kéleshalom
Kiskunhalas
Kisszállás
Kunbaja
Kunfehértó
Mélykút
Pirtó
Rém
Soltvadkert
Tázlár
Tompa
Zsana

3. BÉKÉS MEGYE

3.1. Békéscsabai Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Békéscsaba)
Békés
Békéscsaba
Bélmegyer
Csárdaszállás
Kamut
Kétsoprony
Köröstarcsa
Körösújfalu
Mezőberény
Okány
Telekgerendás
Vésztő
Murony
Tarhos

3.2. Gyulai Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer- ellenőrző Hivatal (székhelye: Gyula)
Biharugra
Doboz
Elek
Geszt
Gyula
Kétegyháza
Körösnagyharsány
Kötegyán
Méhkerék
Sarkad
Sarkadkeresztúr
Szabadkígyós
Újkígyós
Zsadány
Mezőgyán
Újszalonta

3.3. Mezőkovácsházi Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Mezőkovácsháza)
Almáskamarás
Battonya
Dombiratos
Kaszaper
Kevermes
Kisdombegyház
Kunágota
Magyardombegyház
Medgyesbodzás
Mezőhegyes
Mezőkovácsháza
Nagybánhegyes
Nagykamarás
Végegyháza
Magyarbánhegyes
Medgyesegyháza
Dombegyháza
Lőkösháza

3.4. Orosházi Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer- ellenőrző Hivatal (székhelye: Orosháza)
Békéssámson
Csabaszabadi
Csanádapáca
Csorvás
Gádoros
Gerendás
Kardoskút
Nagyszénás
Orosháza
Pusztaföldvár
Tótkomlós

3.5. Dévaványai Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Dévaványa)
Békésszentandrás
Bucsa
Csabacsűd
Dévaványa
Ecsegfalva
Füzesgyarmat
Gyomaendrőd
Hunya
Kardos
Kertészsziget
Kondoros
Körösladány
Örménykút
Szarvas
Szeghalom

4. BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE

4.1. Miskolci Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer- ellenőrző Hivatal (székhelye: Miskolc)
Tiszalúc
Taktaharkány
Szerencs Ond-i városrész
Taktaszada
Monok
Rátka
Mád
Tállya
Golop
Bőcs
Berzék
Sajólád
Sajópetri
Hernádnémeti
Köröm
Sajóhídvég
Felsőzsolca
Arnót
Onga
Gesztely
Hernádkak
Szerencs
Mezőzombor
Legyesbénye
Bekecs
Tiszaújváros
Sajószöged
Sajóörös
Nagycsécs
Tiszapalkonya
Girincs
Kesznyéten
Kiscsécs
Mályi
Nyékládháza
Ónod
Kistokaj
Muhi
Bükkaranyos
Miskolc
Harsány
Kisgyőr
Bükkszentkereszt
Répáshuta
Emőd
Megyaszó
Újcsanálos
Sóstófalva
Alsódobsza
Hejőpapi
Hejőbába
Nemesbikk
Szakáld
Hejőkeresztúr
Hejőszalonta
Alsózsolca

4.2. Mezőkövesdi Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Mezőkövesd)
Mezőkövesd
Mezőcsát
Ároktő
Bogács
Borsodgeszt
Borsodivánka
Bükkábrány
Bükkzsérc
Cserépfalu
Cserépváralja
Csincse
Egerlövő
Gelej
Hejőkürt
Igrici
Kács
Mezőkeresztes
Mezőnagymihály
Mezőnyárád
Négyes
Oszlár
Sály
Szentistván
Szomolya
Tard
Tibolddaróc
Tiszabábolna
Tiszadorogma
Tiszakeszi
Tiszatarján
Tiszavalk
Vatta

4.3.126 Encsi Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Encs)
Abaújalpár
Abaújdevecser
Abaújkér
Abaújlak
Abaújszántó
Abaújszolnok
Abaújvár
Alsógagy
Alsóvadász
Arka
Aszaló
Baktakék
Baskó
Beret
Boldogkőújfalu
Boldogkőváralja
Büttös
Csenyéte
Csobád
Detek
Encs
Fáj
Fancsal
Felsőgagy
Felsődobsza
Felsővadász
Fony
Forró
Fulókércs
Fügöd
Gadna
Gagybátor
Gagyvendégi
Gagyapáti
Garadna
Gibárt
Gönc
Göncruszka
Halmaj
Hejce
Hernádbüd
Hernádcéce
Hernádkércs
Hernádpetri
Hernádszentandrás
Hernádszurdok
Hernádvécse
Hidasnémeti
Homrogd
Ináncs
Kány
Kázsmárk
Kéked
Keresztéte
Krasznokvajda
Kiskinizs
Korlát
Kupa
Léh
Litka
Méra
Mogyoróska
Monaj
Nagykinizs
Novajidrány
Nyésta
Pamlény
Pányok
Pere
Perecse
Pusztaradvány
Rásonysápberencs
Regéc
Selyeb
Sima
Szalaszend
Szászfa
Szemere
Szentistvánbaksa
Szikszó
Telkibánya
Tornyosnémeti
Vilmány
Vizsoly
Zsujta

4.4. Sárospataki Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Sárospatak)
Alsóberecki
Alsóregmec
Bodroghalom
Bodrogkeresztúr
Bodrogkisfalud
Bodrogolaszi
Bózsva
Cigánd
Csobaj
Dámóc
Erdőbénye
Erdőhorváti
Felsőberecki
Felsőregmec
Filkeháza
Füzér
Füzérkajata
Füzérkomlós
Füzérradvány
Györgytarló
Háromhuta
Hercegkút
Hollóháza
Karcsa
Károlyfalva (Sátoraljaújhely)
Karos
Kenézlő
Kisbózsva
Kishuta
Kisrozvágy
Komlóska
Kovácsvágás
Középhuta
Lácacséke
Makkoshotyka
Mikóháza
Nagyhuta
Nagyrozvágy
Nyíri
Óhuta (Háromhuta)
Olaszliszka
Pácin
Pálháza
Prügy
Pusztafalu
Révleányvár
Ricse
Rudabányácska (Sátoraljaújhely)
Sárazsadány
Sárospatak
Sárospatak (Dorkó)
Sátoraljaújhely
Semjén
Szegi
Szegilong
Széphalom (Sátoraljaújhely)
Taktabáj
Taktakenéz
Tarcal
Tiszacsermely
Tiszakarád
Tiszaladány
Tiszatardos
Tokaj
Tolcsva
Újhuta (Háromhuta)
Vágáshuta
Vajdácska
Vámosújfalu
Vilyvitány
Viss
Zalkod
Zemplénagárd

4.5.127 Edelényi Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Edelény)
Abod
Aggtelek
Alacska
Alsószuha
Alsótelekes
Arló
Balajt
Bánhorváti
Bánréve
Becskeháza
Berente
Bódvalenke
Bódvarákó
Bódvaszilas
Boldva
Borsodbóta
Borsodnádasd
Borsodszentgyörgy
Borsodszirák
Bükkmogyorósd
Csernely
Csokvaomány
Damak
Debréte
Dédestapolcsány
Dobódél
Domaháza
Dövény
Dubicsány
Edelény
Égerszög
Farkaslyuk
Felsőkelecsény
Felsőnyárád
Felsőtelekes
Galvács
Gömörszőlős
Hangács
Hangony
Hegymeg
Hét
Hidvégardó
Imola
Irota
Izsófalva
Jákfalva
Járdánháza
Jósvafő
Kánó
Kazincbarcika
Kelemér
Királd
Kissikátor
Komjáti
Kondó
Kurityán
Ládbesenyő
Lak
Lénárddaróc
Mályinka
Martonyi
Meszes
Múcsony
Nagybarca
Nekézseny
Nyomár
Ormosbánya
Ózd
Parasznya
Perkupa
Putnok
Radostyán
Ragály
Rakaca
Rakacaszend
Rudabánya
Rudolftelep
Sajóbábony
Sajóecseg
Sajógalgóc
Sajóivánka
Sajókápolna
Sajókaza
Sajókeresztúr
Sajólászlófalva
Sajómercse
Sajónémeti
Sajópálfala
Sajópüspöki
Sajósenye
Sajószentpéter
Sajóvámos
Sajóvelezd
Sáta
Serényfalva
Szakácsi
Szalonna
Szendrő
Szendrőlád
Szin
Szinpetri
Szirmabesenyő
Szögliget
Szőlősardó
Szuhafő
Szuhakálló
Szuhogy
Tardona
Teresztenye
Tomor
Tornabarakony
Tornakápolna
Tornanádaska
Tornaszentandrás
Tornaszentjakab
Trizs
Uppony
Vadna
Varbó
Varbóc
Viszló
Zádorfalva
Ziliz
Zubogy

5. CSONGRÁD MEGYE

5.1. Szegedi I. számú Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Szeged)
Algyő
Deszk
Domaszék
Kübekháza
Mórahalom
Röszke
Szeged
Tiszasziget
Újszentiván
Zákányszék

5.2. Szegedi II. számú Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Szeged)
Ásotthalom
Baks
Balástya
Bordány
Csengele
Dóc
Forráskút
Kistelek
Ópusztaszer
Öttömös
Pusztamérges
Pusztaszer
Ruzsa
Sándorfalva
Szatymaz
Üllés
Zsombó

5.3. Makói Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer- ellenőrző Hivatal (székhelye: Makó)
Apátfalva
Ambrózfalva
Csanádpalota
Csanádalberti
Ferencszállás
Földeák
Kiszombor
Klárafalva
Kövegy
Királyhegyes
Maroslele
Makó
Magyarcsanád
Nagylak
Nagyér
Óföldeák
Pitvaros

5.4. Hódmezővásárhelyi Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Hódmezővásárhely)
Hódmezővásárhely
Mártély
Székkutas

5.5. Szentesi Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer- ellenőrző Hivatal (székhelye: Szentes)
Szentes
Nagytőke
Magyartés
Árpádhalom
Derekegyház
Eperjes
Fábiánsebestyén
Nagymágocs
Mindszent
Szegvár

5.6. Csongrádi Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Csongrád)
Csongrád
Csongrád-Bokros
Csanytelek
Felgyő
Tömörkény

6.128 FEJÉR MEGYE

6.1. Bicskei Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer- ellenőrző Hivatal (székhelye: Bicske)
Bicske
Vértesacsa
Szár
Gánt
Csákvár
Bodmér
Vérteskozma
Mány
Csabdi
Etyek
Felcsút
Alcsútdoboz
Tabajd
Vál
Újbarok
Vértesboglár
Vértesacsa
Tordas
Gyúró
Martonvásár
Kajászó
Baracska
Óbarok-Nagyegyháza

6.2. Dunaújvárosi Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Dunaújváros)
Dunaújváros
Adony
Daruszentmiklós
Kulcs
Rácalmás
Nagykarácsony
Előszállás
Mezőfalva
Pusztaszabolcs
Besnyő
Beloiannisz
Iváncsa
Perkáta
Nagyvenyim
Baracs
Kisapostag
Ercsi
Ráckeresztúr

6.3. Enyingi Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer- ellenőrző Hivatal (székhelye: Enying)
Enying
Lajoskomárom
Mezőkomárom
Szabadhídvég
Dég
Mezőszilas
Igar
Lepsény
Mezőszentgyörgy
Kisláng
Mátyásdomb

6.4. Móri Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Mór)
Mór
Pusztavám
Nagyveleg
Bakonycsernye
Balinka
Bodajk
Csókakő
Csákberény
Söréd
Isztimér
Fehérvárcsurgó
Magyaralmás
Bakonykúti
Kincsesbánya

6.5. Sárbogárdi Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Sárbogárd)
Sárbogárd
Alap
Alsószentiván
Sáregres
Cece
Vajta
Káloz
Sárosd
Szabadegyháza
Sárkeresztúr
Sárszentágota
Nagylók
Hantos

6.6. Székesfehérvári Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Székesfehérvár)
Székesfehérvár
Soponya
Csősz
Aba
Pákozd
Zámoly
Polgárdi
Jenő
Füle
Nádasdladány
Sárkeszi
Kőszárhegy
Moha
Sárkeresztes
Csór
Iszkaszentgyörgy
Szabadbattyán
Sárszentmihály
Tác
Úrhida
Pátka
Seregélyes
Gárdony
Agárd
Dinnyés
Sukoró
Nadap
Velence
Kápolnásnyék
Zichyújfalu
Pázmánd
Lovasberény
Vereb

7. GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE

7.1. Győri Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Győr)
Abda
Árpás
Bakonygyirót
Bakonypéterd
Bakonyszentlászló
Bőny
Börcs
Csikvánd
Dunaszeg
Dunaszentpál
Enese
Écs
Felpéc
Fenyőfő
Gönyű
Gyarmat
Gyömöre
Győr
Győrasszonyfa
Győrladamér
Győrság
Győrszemere
Győrújbarát
Győrújfalu
Győrzámoly
Ikrény
Kajárpéc
Kisbajcs
Koroncó
Kunsziget
Lázi
Mezőörs
Mórichida
Nagybajcs
Nagyszentjános
Nyalka
Nyúl
Öttevény
Pannonhalma
Pázmándfalu
Pér
Ravazd
Rábapatona
Rábaszentmiklós
Rétalap
Románd
Sikátor
Sokorópátka
Szerecseny
Tarjánpuszta
Táp
Tápszentmiklós
Tényő
Tét
Töltéstava
Vámosszabadi
Veszprémvarsány
Vének

7.2. Csornai Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer- ellenőrző Hivatal (székhelye: Csorna)
Acsalag
Agyagosszergény
Babót
Bágyogszovát
Barbacs
Beled
Bezi
Bodonhely
Bogyoszló
Bősárkány
Cakóháza
Cirák
Csorna
Dénesfa
Dör
Edve
Egyed
Farád
Fehértó
Gyóró
Győrsövényház
Himód
Hövej
Jobaháza
Kapuvár
Kisbabót
Kisfalud
Kóny
Maglóca
Magyarkeresztúr
Markotabödöge
Mérges
Mihályi
Osli
Páli
Pásztori
Potyond
Rábacsanak
Rábacsécsény
Rábakecöl
Rábapordány
Rábasebes
Rábaszentandrás
Rábaszentmihály
Rábatamási
Rábcakapi
Sobor
Sopronnémeti
Szany
Szárföld
Szil
Szilsárkány
Tárnokréti
Vadosfa
Vág
Vásárosfalu
Veszkény
Vitnyéd
Zsebeháza

7.3. Mosonmagyaróvári Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Mosonmagyaróvár)
Ásványráró
Bezenye
Darnózseli
Dunakiliti
Dunaremete
Feketeerdő
Halászi
Hédervár
Hegyeshalom
Jánossomorja
Károlyháza
Kimle
Kisbodak
Lébény
Levél
Lipót
Máriakálnok
Mecsér
Mosonmagyaróvár
Mosonszentmiklós
Püski
Rajka
Újrónafő
Várbalog

7.4. Soproni Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer- ellenőrző Hivatal (székhelye: Sopron)
Ágfalva
Csapod
Csáfordjánosfa
Csér
Ebergőc
Egyházasfalu
Fertőboz
Fertőhomok
Fertőd
Fertőszéplak
Fertőrákos
Fertőszentmiklós
Gyalóka
Harka
Hegykő
Hidegség
Iván
Kópháza
Lövő
Nagycenk
Nagylózs
Nemeskér
Pereszteg
Petőháza
Pinnye
Pusztacsalád
Répceszemere
Répcevis
Röjtökmuzsaj
Sarród
Sopron
Sopronhorpács
Sopronkövesd
Szakony
Újkér
Und
Völcsej
Zsira

8. HAJDÚ-BIHAR MEGYE

8.1. Hajdúböszörményi Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Hajdúböszörmény)
Balmazújváros
Egyek
Telekháza
Hajdúböszörmény
Hortobágy
Tiszacsege
Újszentmargita

8.2.129 Berettyóújfalui Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Berettyóújfalu)
Ártánd
Bakonszeg
Bedő
Berekböszörmény
Berettyóújfalu
Biharkeresztes
Bojt
Csökmő
Darvas
Furta
Gáborján
Komádi
Körösszakál
Körösszegapáti
Magyarhomorog
Mezőpeterd
Mezősas
Nagykereki
Szentpéterszeg
Told
Újiráz
Váncsod
Vekerd
Zsáka

8.3. Debreceni Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Debrecen)
Álmosd
Bagamér
Debrecen
Fülöp
Hajdúsámson
Hosszúpályi
Kokad
Létavértes
Mikepércs
Monostorpályi
Nyírábrány
Nyíracsád
Nyíradony
Nyírmártonfalva
Újléta
Vámospércs

8.4.130 Derecskei Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Derecske)
Derecske
Ebes
Esztár
Hajdúbagos
Hajdúszoboszló
Hajdúszovát
Hencida
Kismarja
Konyár
Nagyhegyes
Pocsaj
Sáránd
Tépe

8.5. Hajdúnánási Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Hajdúnánás)
Bocskaikert
Folyás
Görbeháza
Hajdúdorog
Hajdúhadház
Hajdúnánás
Polgár
Tedej
Téglás
Tiszagyulaháza
Újtikos

8.6. Püspökladányi Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Püspökladány)
Báránd
Bihardancsháza
Biharnagybajom
Bihartorda
Földes
Kaba
Nádudvar
Nagyrábé
Püspökladány
Sáp
Sárrétudvari
Szerep
Tetétlen

9. HEVES MEGYE

9.1. Egri Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Eger)
Andornaktálya
Balaton
Bátor
Bekölce
Bélapátfalva
Bodony
Bükkszék
Bükkszenterzsébet
Bükkszentmárton
Demjén
Eger
Egerbakta
Egerbocs
Egercsehi
Egerszalók
Egerszólát
Erdőkövesd
Fedémes
Felsőtárkány
Hevesaranyos
Istenmezeje
Ivád
Kerecsend
Kisfüzes
Maklár
Mátraballa
Mátraderecske
Mikófalva
Mónosbél
Nagytálya
Nagyvisnyó
Noszvaj
Novaj
Ostoros
Parád
Parádsasvár
Pétervására
Recsk
Sirok
Szajla
Szarvaskő
Szentdomonkos
Szilvásvárad
Szúcs
Tarnalelesz
Terpes
Váraszó

9.2. Füzesabonyi Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Füzesabony)
Aldebrő
Besenyőtelek
Dormánd
Egerfarmos
Feldebrő
Füzesabony
Kál
Kápolna
Kompolt
Mezőszemere
Mezőtárkány
Nagyút
Poroszló
Sarud
Szihalom
Tarnaszentmária
Tófalu
Újlőrincfalva
Verpelét

9.3. Gyöngyösi Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Gyöngyös)
Abasár
Adács
Apc
Atkár
Boldog
Csány
Detk
Domoszló
Ecséd
Gyöngyös
Gyöngyöshalász
Gyöngyösoroszi
Gyöngyöspata
Gyöngyössolymos
Gyöngyöstarján
Halmajugra
Hatvan
Heréd
Hort
Karácsond
Kisnána
Lőrinci
Ludas
Markaz
Mátraszentimre
Nagyfüged
Nagykökényes
Nagyréde
Petőfibánya
Rózsaszentmárton
Szücsi
Vámosgyörk
Vécs
Visonta
Visznek
Zagyvaszántó

9.4. Hevesi Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer- ellenőrző Hivatal (székhelye: Heves)
Átány
Boconád
Erdőtelek
Erk
Heves
Hevesvezekény
Kisköre
Kömlő
Pély
Tarnabod
Tarnaméra
Tarnaörs
Tarnaszentmiklós
Tarnazsadány
Tenk
Tiszanána
Zaránk

10. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE

10.1. Jászberényi Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Jászberény)
Jászberény
Alattyán
Jánoshida
Jászágó
Jászalsószentgyörgy
Jászapáti
Jászárokszállás
Jászboldogháza
Jászdózsa
Jászfelsőszentgyörgy
Jászfényszaru
Jászivány
Jászjákóhalma
Jászkisér
Jászladány
Jászszentandrás
Jásztelek
Pusztamonostor

10.2. Szolnoki Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Szolnok)
Szolnok
Besenyszög
Csataszög
Hunyadfalva
Kengyel
Kőtelek
Martfű
Nagykörű
Rákóczifalva
Rákócziújfalu
Szajol
Szászberek
Tiszajenő
Tiszasüly
Tiszatenyő
Tiszavárkony
Tószeg
Újszász
Vezseny
Zagyvarékas

10.3. Kunszentmártoni Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Kunszentmárton)
Kunszentmárton
Cibakháza
Csépa
Cserkeszőlő
Mesterszállás
Mezőhék
Nagyrév
Öcsöd
Szelevény
Tiszaföldvár
Tiszainoka
Tiszakürt
Tiszasas

10.4. Karcagi Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Karcag)
Karcag
Abádszalók
Berekfürdő
Kenderes
Kisújszállás
Kunhegyes
Kunmadaras
Nagyiván
Tiszabura
Tiszaderzs
Tiszafüred
Tiszagyenda
Tiszaigar
Tiszaörs
Tiszaroff
Tiszaszentimre
Tomajmonostora
Tiszaszőlős

10.5. Mezőtúri Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Mezőtúr)
Mezőtúr
Fegyvernek
Kétpó
Kuncsorba
Örményes
Tiszabő
Tiszapüspöki
Törökszentmiklós
Túrkeve

11. KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE

11.1.131 Esztergomi Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Esztergom)
Annavölgy
Bajna
Bajót
Csolnok
Dág
Dorog
Dömös
Epöl
Esztergom
Gyermely
Kesztölc
Lábatlan
Leányvár
Máriahalom
Mogyorósbánya
Nagysáp
Nyergesújfalu
Piliscsév
Pilismarót
Sárisáp
Süttő
Szomor
Tát
Tokod
Tokodaltáró
Úny

11.2. Tatabányai Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Tatabánya)
Agostyán
Baj
Bokod
Dad
Dunaalmás
Dunaszentmiklós
Héreg
Kecskéd
Kocs
Kömlőd
Környe
Naszály
Neszmély
Oroszlány
Szákszend
Szárliget
Szomód
Tardos
Tarján
Tata
Tatabánya
Várgesztes
Vértessomló
Vértesszőlős
Vértestolna

11.3. Komáromi Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Komárom)
Ács
Almásfüzitő
Bábolna
Bana
Csém
Csép
Kisigmánd
Komárom
Mocsa
Nagyigmánd
Tárkány

11.4. Kisbéri Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer- ellenőrző Hivatal (székhelye: Kisbér)
Ácsteszér
Aka
Ászár
Bakonybánk
Bakonysárkány
Bakonyszombathely
Bársonyos
Császár
Csatka
Ete
Hánta
Kerékteleki
Kisbér
Réde
Súr
Vérteskethely

12. NÓGRÁD MEGYE

12.1. Balassagyarmati Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Balassagyarmat)
Balassagyarmat
Becske
Bercel
Cserháthaláp
Cserhátsurány
Csesztve
Csitár
Debercsény
Dejtár
Drégelypalánk
Érsekvadkert
Galgaguta
Herencsény
Hont
Hugyag
Iliny
Ipolyvece
Magyarnándor
Mohora
Nógrádkövesd
Nógrádmarcal
Őrhalom
Patak
Patvarc
Szanda
Szécsénke
Szügy
Terény
Rétság
Alsópetény
Bánk
Berkenye
Borsosberény
Diósjenő
Felsőpetény
Horpács
Keszeg
Kétbodony
Kisecset
Legénd
Nagyoroszi
Nézsa
Nógrád
Nógrádsáp
Nőtincs
Ősagárd
Pusztaberki
Romhány
Szátok
Szendehely
Szente
Tereske
Tolmács

12.2. Pásztói Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer- ellenőrző Hivatal (székhelye: Pásztó)
Pásztó
Alsótold
Bér
Bokor
Buják
Csécse
Cserhátszentiván
Ecseg
Egyházasdengeleg
Erdőkürt
Erdőtarcsa
Felsőtold
Garáb
Héhalom
Jobbágyi
Kálló
Kisbágyon
Kozárd
Kutasó
Mátraszőlős
Palotás
Szarvasgede
Szirák
Szurdokpüspöki
Tar
Vanyarc
Bátonyterenye
Dorogháza
Kisbárkány
Lucfalva
Márkháza
Mátramindszent
Mátranovák
Mátraterenye
Mátraverebély
Nagybárkány
Nagykeresztúr
Nemti
Sámsonháza
Szuha

12.3. Salgótarjáni Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Salgótarján)
Salgótarján
Bárna
Cered
Egyházasgerge
Etes
Ipolytarnóc
Karancsalja
Karancsberény
Karancskeszi
Karancslapujtő
Karancsság
Kazár
Kishartyán
Litke
Mátraszele
Mihálygerge
Rákóczibánya
Ságújfalu
Sóshartyán
Szalmatercs
Szilaspogony
Vizslás
Zabar
Szécsény
Endrefalva
Hollókő
Ludányhalászi
Magyargéc
Nagylóc
Nógrádmegyer
Nógrádsipek
Nógrádszakál
Piliny
Rimóc
Szécsényfelfalu
Varsány

13. PEST MEGYE

13.1. Budai Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer- ellenőrző Hivatal (székhelye: Érd)
Biatorbágy
Budajenő
Budakalász
Budakeszi
Budaörs
Csobánka
Diósd
Dunabogdány
Érd
Herceghalom
Kisoroszi
Leányfalu
Nagykovácsi
Páty
Perbál
Pilisborosjenő
Piliscsaba
Pilisjászfalu
Pilisszántó
Pilisszentiván
Pilisszentkereszt
Pilisszentlászló
Pilisvörösvár
Pomáz
Pócsmegyer
Pusztazámor
Remeteszőlős
Solymár
Sóskút
Szászhalombatta
Szentendre
Szigetmonostor
Tahitótfalu
Tárnok
Telki
Tinnye
Tök
Törökbálint
Üröm
Visegrád
Zsámbék

13.2. Ceglédi Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer- ellenőrző Hivatal (székhelye: Cegléd)
Abony
Albertirsa
Cegléd
Ceglédbercel
Csemő
Dánszentmiklós
Jászkarajenő
Kocsér
Kőröstetétlen
Mikebuda
Nagykőrös
Nyársapát
Tápiószőlős
Törtel
Újszilvás

13.3. Dabasi Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer- ellenőrző Hivatal (székhelye: Dabas)
Alsónémedi
Bugyi
Dabas
Felsőpakony
Gyál
Hernád
Inárcs
Kakucs
Ócsa
Örkény
Pusztavacs
Táborfalva
Tatárszentgyörgy
Újhartyán
Újlengyel

13.4. Ráckevei Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Ráckeve)
Apaj
Áporka
Délegyháza
Dömsöd
Dunaharaszti
Dunavarsány
Halásztelek
Kiskunlacháza
Lórév
Majosháza
Makád
Ráckeve
Szigetbecse
Szigetcsép
Szigethalom
Szigetszentmárton
Szigetszentmiklós
Szigetújfalu
Taksony
Tököl

13.5. Gödöllői Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Gödöllő)
Aszód
Bag
Csömör
Dány
Domony
Erdőkertes
Galgahévíz
Galgamácsa
Gödöllő
Hévízgyörk
Iklad
Isaszeg
Kartal
Kerepes
Kistarcsa
Mogyoród
Nagytarcsa
Pécel
Szada
Tura
Vácegres
Váckisújfalu
Vácszentlászló
Valkó
Veresegyház
Verseg
Zsámbok

13.6. Monori Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer- ellenőrző Hivatal (székhelye: Monor)
Bénye
Csévharaszt
Ecser
Farmos
Gomba
Gyömrő
Káva
Kóka
Maglód
Mende
Monor
Nagykáta
Nyáregyháza
Pánd
Péteri
Pilis
Sülysáp
Szentlőrinckáta
Szentmártonkáta
Tápióbicske
Tápiógyörgye
Tápióság
Tápiószecső
Tápiószele
Tápiószentmárton
Tóalmás
Úri
Üllő
Vasad
Vecsés

13.7. Váci Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Vác)
Acsa
Bernecebaráti
Csomád
Csörög
Csővár
Dunakeszi
Fót
Galgagyörk
Göd
Ipolydamásd
Ipolytölgyes
Kemence
Kismaros
Kisnémedi
Kosd
Kóspallag
Letkés
Márianosztra
Nagybörzsöny
Nagymaros
Őrbottyán
Penc
Perőcsény
Püspökhatvan
Püspökszilágy
Rád
Szob
Szokolya
Sződ
Sződliget
Tésa
Vác
Vácduka
Váchartyán
Vácrátót
Vámosmikola
Verőce
Zebegény

14. SOMOGY MEGYE

14.1. Kaposvári Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Kaposvár)
Alsóbogát
Bárdudvarnok
Baté
Bodrog
Bőszénfa
Büssü
Cserénfa
Csoma
Csombárd
Csököly
Ecseny
Edde
Felsőmocsolád
Fonó
Gadács
Gálosfa
Gige
Gölle
Hajmás
Hedrehely
Hencse
Hetes
Igal
Jákó
Juta
Kadarkút
Kaposfő
Kaposgyarmat
Kaposhomok
Kaposkeresztúr
Kaposmérő
Kaposszerdahely
Kaposújlak
Kaposvár
Kazsok
Kercseliget
Kisasszond
Kisgyalán
Kiskorpád
Kőkút
Magyaratád
Magyaregres
Mernye
Mezőcsokonya
Mike
Mosdós
Nagybajom
Nagyberki
Orci
Osztopán
Pálmajor
Patalom
Patca
Polány
Ráksi
Rinyakovácsi
Sántos
Simonfa
Somodor
Somogyaszaló
Somogygeszti
Somogyjád
Somogysárd
Somogyszil
Szabadi
Szenna
Szentbalázs
Szentgáloskér
Szilvásszentmárton
Taszár
Újvárfalva
Várda
Visnye
Zimány
Zselickisfalud
Zselickislak
Zselicszentpál

14.2. Marcali Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer- ellenőrző Hivatal (székhelye: Marcali)
Balatonberény
Balatonfenyves
Balatonkeresztúr
Balatonmáriafürdő
Balatonszentgyörgy
Balatonújlak
Böhönye
Buzsák
Csákány
Csömend
Fonyód
Főnyed
Gadány
Gyugy
Hács
Hollád
Hosszúvíz
Kelevíz
Kéthely
Kisberény
Lengyeltóti
Libickozma
Marcali
Mesztegnyő
Nagyszakácsi
Nemesdéd
Nemeskisfalud
Nemesvid
Nikla
Ordacsehi
Öreglak
Pamuk
Pusztakovácsi
Sávoly
Somogyfajsz
Somogysámson
Somogysimonyi
Somogyszentpál
Somogyvámos
Somogyvár
Somogyzsitfa
Szegerdő
Szenyér
Szőkedencs
Szőlősgyörök
Tapsony
Táska
Tikos
Varászló
Vése
Vörs

14.3. Nagyatádi Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Nagyatád)
Babócsa
Bakháza
Barcs
Bélavár
Beleg
Berzence
Bolhás
Bolhó
Csokonyavisonta
Csurgó
Csurgónagymarton
Darány
Drávagárdony
Drávatamási
Görgeteg
Gyékényes
Háromfa
Heresznye
Homokszentgyörgy
Iharos
Iharosberény
Inke
Istvándi
Kálmáncsa
Kastélyosdombó
Kaszó
Kisbajom
Komlósd
Kutas
Lábod
Lad
Lakócsa
Nagyatád
Nagykorpád
Őrtilos
Ötvöskónyi
Patosfa
Péterhida
Pogányszentpéter
Porrog
Porrogszentkirály
Porrogszentpál
Potony
Rinyabesenyő
Rinyaszentkirály
Rinyaújlak
Rinyaújnép
Segesd
Somogyaracs
Somogycsicsó
Somogybükkösd
Somogyszob
Somogyudvarhely
Szabás
Szenta
Szentborbás
Szulok
Tarany
Tótújfalu
Vízvár
Zákány
Zákány-falu

14.4. Siófoki Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer- ellenőrző Hivatal (székhelye: Siófok)
Ádánd
Andocs
Bábonymegyer
Balatonboglár
Balatonendréd
Balatonföldvár
Balatonlelle
Balatonöszöd
Balatonszabadi
Balatonszárszó
Balatonszemes
Bálványos
Bedegkér
Bonnya
Fiad
Gamás
Kánya
Kapoly
Karád
Kára
Kereki
Kisbárapáti
Kőröshegy
Kötcse
Látrány
Lulla
Miklósi
Nágocs
Nagyberény
Nagycsepely
Nyim
Pusztaszemes
Ságvár
Sérsekszőlős
Siófok
Som
Siójut
Somogyacsa
Somogybabod
Somogydöröcske
Somogyegres
Somogymeggyes
Somogytúr
Szántód
Szólád
Sorosad
Tab
Teleki
Tengőd
Torvaj
Törökkoppány
Visz
Zala
Zamárdi
Zics

15. SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE

15.1. Fehérgyarmat-Vásárosnaményi Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Fehérgyarmat)
Aranyosapáti
Barabás
Beregdaróc
Beregsurány
Botpalád
Cégénydányád
Csaholc
Csaroda
Császló
Csegöld
Darnó
Fehérgyarmat
Fülesd
Gacsály
Garbolc
Gelénes
Gemzse
Gulács
Gyügye
Gyüre
Hetefejércse
Hermánszeg
Ilk
Jánd
Jánkmajtis
Kérsemjén
Kisar
Kispalád
Kishódos
Kisnamény
Kisvarsány
Kisszekeres
Kölcse
Kömörő
Lónya
Magosliget
Mánd
Márokpapi
Mátyus
Méhtelek
Milota
Nagyhódos
Nábrád
Nagyar
Nagyszekeres
Nagyvarsány
Nemesborzova
Olcsva
Olcsvaapáti
Panyola
Rozsály
Penyige
Sonkád
Szamosújlak
Szamossályi
Szatmárcseke
Tákos
Tarpa
Tiszaadony
Tiszabecs
Tiszacsécse
Tiszakerecseny
Tiszakóród
Tiszaszalka
Tiszavid
Tisztaberek
Tivadar
Tunyogmatolcs
Túristvándi
Túrricse
Uszka
Vámosatya
Vámosoroszi
Vásárosnamény
Zajta
Zsarolyán

15.2. Ibrányi Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer- ellenőrző Hivatal (székhelye: Ibrány)
Balsa
Beszterec
Buj
Demecser
Gávavencsellő
Ibrány
Kék
Kemecse
Kótaj
Nagyhalász
Nyírbogdány
Paszab
Rakamaz
Sényő
Szabolcs
Timár
Tiszabercel
Tiszanagyfalu
Tiszarád
Tiszatelek
Vasmegyer

15.3. Kisvárdai Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Kisvárda)
Ajak
Anarcs
Apagy
Baktalórántháza
Benk
Berkesz
Besenyőd
Dombrád
Döge
Eperjeske
Fényeslitke
Gégény
Győröcske
Gyulaháza
Jéke
Kékcse
Kisvárda
Komoró
Laskod
Levelek
Lövőpetri
Magy
Mándok
Mezőladány
Nyírjákó
Nyírkarász
Nyírkércs
Nyírlövő
Nyírtass
Nyírtét
Nyíribrony
Pap
Pátroha
Petneháza
Ramocsaháza
Rétközberencs
Szabolcsbáka
Szabolcsveresmart
Székely
Tiszabezdéd
Tiszakanyár
Tiszamogyorós
Tiszaszentmárton
Tornyospálca
Tuzsér
Újdombrád
Újkenéz
Záhony
Zsurk

15.4. Mátészalkai Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Mátészalka)
Csenger
Csengersima
Csengerújfalu
Fábiánháza
Fülpösdaróc
Géberjén
Győrtelek
Hodász
Jármi
Kántorjánosi
Kocsord
Komlódtótfalu
Mátészalka
Mérk
Nagydobos
Nagyecsed
Nyírcsaholy
Nyírkáta
Nyírmada
Nyírmeggyes
Nyírparasznya
Ópályi
Ököritófülpös
Őr
Papos
Pátyod
Porcsalma
Pusztadobos
Rápolt
Rohod
Szamosangyalos
Szamosbecs
Szamoskér
Szamostatárfalva
Szamosszeg
Tiborszállás
Tyukod
Ura
Vaja
Vállaj

15.5. Nyírbátori Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Nyírbátor)
Balkány
Bátorliget
Biri
Bököny
Encsencs
Érpatak
Geszteréd
Kállósemjén
Kisléta
Máriapócs
Nagykálló
Nyírbátor
Nyírbéltek
Nyírbogát
Nyírcsászári
Nyírderzs
Nyírgelse
Nyírgyulaj
Nyírlugos
Nyírmihálydi
Nyírpilis
Nyírvasvári
Ófehértó
Ömböly
Penészlek
Piricse
Pócspetri
Szakoly
Terem

15.6. Nyíregyházi Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Nyíregyháza)
Kálmánháza
Nagycserkesz
Napkor
Nyíregyháza
Nyírpazony
Nyírtelek
Nyírtura
Szorgalmatos
Tiszadada
Tiszadob
Tiszaeszlár
Tiszalök
Tiszavasvári
Újfehértó

16. TOLNA MEGYE

16.1. Bonyhádi Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Bonyhád)
Aparhant
Bátaapáti
Bonyhád (Majos)
Bonyhádvarasd
Cikó
Diósberény
Felsőnána
Grábóc
Györe
Hőgyész
Izmény
Kakasd
Kalaznó
Kéty
Kisdorog
Kismányok
Kisvejke
Lengyel
Mórágy
Mőcsény
Mucsfa
Mucsi
Murga
Nagymányok
Nagyvejke
Regöly
Szakadát
Szakály
Tevel
Váralja
Závod
Zomba

16.2. Dombóvári Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Dombóvár)
Attala
Csibrák
Csikóstöttös
Dalmand
Dombóvár
Döbrököz
Duzs
Gyulaj
Jágónak
Kapospula
Kaposszekcső
Kocsola
Kurd
Lápafő
Nak
Szakcs
Szarvasd
Várong

16.3. Paksi Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer- ellenőrző Hivatal (székhelye: Paks)
Bikács
Bölcske
Dunaföldvár
Dunaszentgyörgy
Gerjen
Györköny
Kajdacs
Madocsa
Nagydorog
Németkér
Paks (Dunakömlőd)
Pálfa
Pusztahencse
Sárszentlőrinc (Uzd)

16.4. Szekszárdi Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Szekszárd)
Alsónána
Alsónyék
Báta
Bátaszék
Bogyiszló
Decs
Fácánkert
Fadd
Harc
Kistormás
Kölesd
Medina
Őcsény
Pörböly
Sárpilis
Sióagárd
Szálka
Szedres
Szekszárd
Tengelic
Tolna (Mözs)
Várdomb

16.5. Tamási Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer- ellenőrző Hivatal (székhelye: Tamási)
Belecska
Értény
Felsőnyék
Fürged
Gyönk
Iregszemcse
Keszőhidegkút
Kisszékely
Koppányszántó
Magyarkeszi
Miszla
Nagykónyi
Nagyszékely
Nagyszokoly
Ozora
Pincehely
Simontornya
Szárazd
Tamási (Pári)
Tolnanémedi
Udvari
Újireg
Varsád

17. VAS MEGYE

17.1. Szombathelyi Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Szombathely)
Acsád
Balogunyom
Bozzai
Bozsok
Bucsu
Cák
Csempeszkopács
Dozmat
Felsőcsatár
Gencsapáti
Gyanógeregye
Gyöngyösfalu
Horvátlövő
Horvátzsidány
Ják
Kisunyom
Kiszsidány
Kőszeg
Kőszegdoroszló
Kőszegpaty
Kőszegszerdahely
Lukácsháza
Meszlen
Nárai
Narda
Nemesbőd
Nemescsó
Nemeskolta
Ólmod
Perenye
Peresznye
Pornóapáti
Pusztacsó
Salköveskút
Sorkifalud
Sorkikápolna
Sorokpolány
Söpte
Szentpéterfa
Szombathely
Tanakajd
Táplánszentkereszt
Torony
Tömörd
Vasasszonyfa
Vaskeresztes
Vassurány
Vasszécseny
Vasszilvágy
Vát
Velem
Vép

17.2. Sárvári Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer- ellenőrző Hivatal (székhelye: Sárvár)
Alsóújlak
Bejcgyertyános
Bérbaltavár
Bögöt
Bük
Chernelházadamonya
Csehi
Csehimindszent
Csénye
Csepreg
Csipkerek
Egervölgy
Gérce
Gór
Hegyfalu
Ikervár
Iklanberény
Jákfa
Káld
Kám
Kenéz
Lócs
Megyehíd
Meggyeskovácsi
Mesterháza
Mikosszéplak
Nagygeresd
Nagytilaj
Nemesládony
Nyőgér
Ölbő
Pecöl
Porpác
Pósfa
Püspökmolnári
Rábapaty
Rábatöttős
Répceszentgyörgy
Rum
Sajtoskál
Sárvár
Simaság
Sitke
Sótony
Szeleste
Szemenye
Tompaládony
Tormásliget
Uraiújfalu
Vásárosmiske
Vasegerszeg
Vasvár
Zsédeny
Zsennye

17.3. Körmendi Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Körmend)
Alsószölnök
Andrásfa
Apátistvánfalva
Bajánsenye
Csákánydoroszló
Csörötnek
Daraboshegy
Döbörhegy
Döröske
Egyházashollós
Egyházasrádóc
Felsőjánosfa
Felsőmarác
Felsőszölnök
Gasztony
Gersekarát
Győrvár
Halastó
Halogy
Harasztifalu
Hegyháthodász
Hegyhátsál
Hegyhátszentjakab
Hegyhátszentmárton
Hegyhátszentpéter
Ispánk
Ivánc
Katafa
Kemestaródfa
Kercaszomor
Kerkáskápolna
Kétvölgy
Kisrákos
Kondorfa
Körmend
Magyarlak
Magyarnádalja
Magyarszecsőd
Magyarszombatfa
Molnaszecsőd
Nádasd
Nagykölked
Nagymizdó
Nagyrákos
Nemesmedves
Nemesrempehollós
Olaszfa
Orfalu
Oszkó
Őrimagyarósd
Őriszentpéter
Pácsony
Pankasz
Petőmihályfa
Pinkamindszent
Rábagyarmat
Rábahídvég
Rádóckölked
Rátót
Rönök
Sárfimizdó
Szaknyér
Szakonyfalu
Szalafő
Szarvaskend
Szatta
Szentgotthárd
Szőce
Telekes
Vasalja
Vasvár-Nagymákfa
Vasszentmihály
Velemér
Viszák

17.4. Celldömölki Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Celldömölk)
Boba
Borgáta
Bögöte
Celldömölk
Csánig
Csönge
Duka
Egyházashetye
Hosszúpereszteg
Jánosháza
Karakó
Keléd
Kemeneskápolna
Kemenesmagasi
Kemenesmihályfa
Kemenespálfa
Kemenessömjén
Kemenesszentmárton
Kenyeri
Kissomlyó
Köcsk
Mersevát
Mesteri
Nagysimonyi
Nemeskeresztúr
Nemeskocs
Nick
Ostffyasszonyfa
Pápóc
Répcelak
Szergény
Tokorcs
Vámoscsalád
Vashosszúfalu
Vönöck

18. VESZPRÉM MEGYE

18.1. Zirci Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Zirc)
Bakonybél
Bakonynána
Bakonyoszlop
Bakonyszentkirály
Borzavár
Csesznek
Csetény
Dudar
Eplény
Jásd
Lókút
Nagyesztergár
Olaszfalu
Pénzesgyőr
Porva
Szápár
Zirc

18.2. Pápai Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer- ellenőrző Hivatal (székhelye: Pápa)
Adásztevel
Bakonyjákó
Bakonykoppány
Bakonyság
Bakonyszentiván
Bakonyszücs
Bakonytamási
Béb
Békás
Csót
Dáka
Döbrönte
Egyházaskesző
Farkasgyepű
Ganna
Gecse
Gic
Homokbödöge
Kemeneshőgyész
Kemenesszentpéter
Kup
Külsővat
Lovászpatona
Magyargencs
Malomsok
Marcalgergelyi
Marcaltő
Mezőlak
Mihályháza
Nagyacsád
Nagydém
Nagygyimót
Nagytevel
Nemesgörzsöny
Nemesszalók
Németbánya
Nóráp
Nyárád
Pápa
Pápadereske
Pápakovácsi
Pápasalamon
Pápateszér
Takácsi
Ugod
Vanyola
Várkesző
Vaszar
Vinár

18.3. Ajkai Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer- ellenőrző Hivatal (székhelye: Ajka)
Adorjánháza
Ajka
Apácatorna
Bakonypölöske
Borszörcsök
Csehbánya
Csögle
Dabrony
Devecser
Doba
Egeralja
Halimba
Iszkáz
Kamond
Karakószörcsök
Kerta
Kisberzseny
Kiscsősz
Kislőd
Kispirit
Kisszőlős
Kolontár
Magyarpolány
Nagyalásony
Nagypirit
Noszlop
Nyirád
Oroszi
Öcs
Pusztamiske
Somlójenő
Somlószőlős
Somlóvásárhely
Somlóvecse
Szőc
Tüskevár
Úrkút
Városlőd
Vid

18.4. Veszprémi Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Veszprém)
Alsóörs
Aszófő
Balatonakali
Balatonalmádi
Balatonfőkajár
Balatonfüred
Balatonfűzfő
Balatonkenese
Balatonszőlős
Balatonudvari
Balatonvilágos
Bánd
Barnag
Berhida
Csajág
Csopak
Dörgicse
Felsőörs
Hajmáskér
Hárskút
Herend
Hidegkút
Királyszentistván
Küngös
Litér
Lovas
Márkó
Mencshely
Nagyvázsony
Nemesvámos
Örvényes
Ősi
Öskü
Paloznak
Papkeszi
Pécsely
Pula
Sóly
Szentgál
Szentkirályszabadja
Tés
Tihany
Tótvázsony
Várpalota
Vászoly
Veszprém
Veszprémfajsz
Vilonya
Vöröstó

18.5. Tapolcai Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Tapolca)
Ábrahámhegy
Badacsonytomaj
Badacsonytördemic
Balatoncsicsó
Balatonederics
Balatonhenye
Balatonrendes
Balatonszepezd
Bazsi
Bodorfa
Csabrendek
Dabronc
Gógánfa
Gyepükaján
Gyulakeszi
Hegyesd
Hegymagas
Hetyefő
Hosztót
Kapolcs
Káptalanfa
Káptalantóti
Kékkút
Kisapáti
Kővágóörs
Köveskál
Lesencefalu
Lesenceistvánd
Lesencetomaj
Megyer
Mindszentkálla
Monostorapáti
Monoszló
Nemesgulács
Nemeshany
Nemesvita
Óbudavár
Raposka
Révfülöp
Rigács
Salföld
Sáska
Sümeg
Sümegprága
Szentantalfa
Szentbékkálla
Szentimrefalva
Szentjakabfa
Szigliget
Tagyon
Taliándörögd
Tapolca
Ukk
Uzsa
Veszprémgalsa
Vigándpetend
Zalaerdőd
Zalagyömörő
Zalahaláp
Zalameggyes
Zalaszegvár
Zánka

19. ZALA MEGYE

19.1. Keszthelyi Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Keszthely)
Alsópáhok
Balatongyörök
Batyk
Bókaháza
Cserszegtomaj
Dióskál
Döbröce
Dötk
Egeraracsa
Esztergályhorváti
Felsőpáhok
Gétye
Gyenesdiás
Hévíz
Kallósd
Karmacs
Kehidakustány
Keszthely
Kisgörbő
Kisvásárhely
Ligetfalva
Mihályfa
Nagygörbő
Nemesbük
Óhíd
Pakod
Rezi
Sármellék
Sénye
Sümegcsehi
Szalapa
Szentgyörgyvár
Tilaj
Türje
Vállus
Várvölgy
Vindornyafok
Vindornyalak
Vindornyaszőlős
Vonyarcvashegy
Zalaapáti
Zalabér
Zalacsány
Zalaköveskút
Zalaszántó
Zalaszentgrót
Zalaszentlászló
Zalaszentmárton
Zalavár
Zalavég

19.2. Lenti Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer- ellenőrző Hivatal (székhelye: Lenti)
Alsószenterzsébet
Baglad
Barlahida
Bázakerettye
Belsősárd
Bödeháza
Csertalakos
Csesztreg
Csömödér
Csörnyeföld
Dobri
Felsőszenterzsébet
Gáborjánháza
Gosztola
Gutorfölde
Hernyék
Iklódbördöce
Kálócfa
Kányavár
Kerkabarabás
Kerkafalva
Kerkakutas
Kerkaszentkirály
Kerkateskánd
Kiscsehi
Kissziget
Kozmadombja
Külsősárd
Lasztonya
Lendvadedes
Lendvajakabfa
Lenti
Lispeszentadorján
Lovászi
Magyarföld
Maróc
Márokföld
Mikekarácsonyfa
Muraszemenye
Nemesnép
Nova
Ortaháza
Páka
Pórszombat
Pördefölde
Pusztaapáti
Ramocsa
Rédics
Resznek
Szécsisziget
Szentgyörgyvölgy
Szentmargitfalva
Szentpéterfölde
Szíjártóháza
Szilvágy
Tormafölde
Tornyiszentmiklós
Zalabaksa
Zalaszombatfa
Zebecke

19.3. Nagykanizsai Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Nagykanizsa)
Alsórajk
Balatonmagyaród
Bánokszentgyörgy
Becsehely
Belezna
Bocska
Borsfa
Börzönce
Bucsuta
Csapi
Eszteregnye
Felsőrajk
Fityeház
Fűzvölgy
Galambok
Garabonc
Gelse
Gelsesziget
Hahót
Homokkomárom
Hosszúvölgy
Kacorlak
Kerecseny
Kilimán
Kisrécse
Kistolmács
Letenye
Liszó
Magyarszentmiklós
Magyarszerdahely
Miháld
Molnári
Murakeresztúr
Murarátka
Nagybakónak
Nagykanizsa
Nagyrada
Nagyrécse
Nemespátró
Oltárc
Orosztony
Pat
Petrivente
Pölöskefő
Pötréte
Pusztamagyaród
Rigyác
Sand
Semjénháza
Sormás
Surd
Szentliszló
Szepetnek
Tótszentmárton
Tótszerdahely
Újudvar
Valkonya
Várfölde
Zajk
Zalakaros
Zalakomár
Zalamerenye
Zalasárszeg
Zalaszabar
Zalaszentbalázs
Zalaszentjakab
Zalaújlak

19.4. Zalaegerszegi Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Zalaegerszeg)
Alibánfa
Almásháza
Alsónemesapáti
Babosdöbréte
Bagod
Bak
Baktüttős
Becsvölgye
Bezeréd
Bocfölde
Boncodfölde
Böde
Bucsuszentlászló
Csatár
Csonkahegyhát
Csöde
Dobronhegy
Egervár
Gellénháza
Gombosszeg
Gősfa
Gyűrűs
Hagyárosbörönd
Hottó
Iborfia
Kávás
Kemendollár
Keménfa
Kisbucsa
Kiskutas
Kispáli
Kustánszeg
Lakhegy
Lickóvadamos
Milejszeg
Misefa
Nagykapornak
Nagykutas
Nagylengyel
Nagypáli
Nemesapáti
Nemeshetés
Nemesrádó
Nemessándorháza
Nemesszentandrás
Németfalu
Orbányosfa
Ormándlak
Ozmánbük
Pacsa
Padár
Pálfiszeg
Pethőhenye
Petrikeresztúr
Pókaszepetk
Pölöske
Pusztaederics
Pusztaszentlászló
Salomvár
Sárhida
Söjtör
Szentkozmadombja
Szentpéterúr
Teskánd
Tófej
Vasboldogasszony
Vaspör
Vöckönd
Zalaboldogfa
Zalacséb
Zalaegerszeg
Zalaháshágy
Zalaigrice
Zalaistvánd
Zalalövő
Zalaszentgyörgy
Zalaszentiván
Zalaszentlőrinc
Zalaszentmihály
Zalatárnok

20. BUDAPEST

20.1. Észak-Budapesti Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Budapest)
II. kerület
III. kerület
IV. kerület
X. kerület
XIII. kerület
XIV. kerület
XV. kerület
XVI. kerület
XVII. kerület

20.2. Dél-Budapesti Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (székhelye: Budapest)
I. kerület
V. kerület
VI. kerület
VII. kerület
VIII. kerület
IX. kerület
XI. kerület
XII. kerület
XVIII. kerület
XIX. kerület
XX. kerület
XXI. kerület
XXII. kerület
XXIII. kerület

5. számú melléklet a 274/2006. (XII. 23.) Korm rendelethez132


A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal területi szerveinek illetékességi területe
a növénytermesztési hatósági ügyekben

a) vetőmagot érintő hatósági ügy

MgSzH területi szerve

Illetékességi terület

Baranya Megyei
Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal

Baranya megye
Somogy megye
Tolna megye

Békés Megyei
Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal

Békés megye
Csongrád megye
Bács-Kiskun megye

Fejér Megyei
Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal

Fejér megye
Veszprém megye
Főváros és Pest megye Dunától nyugatra eső része

Győr-Moson Sopron Megyei
Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal

Győr-Moson-Sopron megye
Komárom-Esztergom megye

Hajdú-Bihar Megyei
Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal

Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Hajdú-Bihar megye
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei
Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal

Jász-Nagykun-Szolnok megye
Heves megye
Nógrád megye
Pest megye Dunától keletre eső része

Vas Megyei
Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal

Vas megye
Zala megye



b) szaporítóanyagot érintő hatósági ügy
ba) kertészeti szaporítóanyag esetében

MgSzH területi szerve

Illetékességi terület

Baranya Megyei
Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal

Baranya megye
Somogy megye
Tolna megye

Békés Megyei
Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal

Békés megye
Bács-Kiskun megye
Csongrád megye

Hajdú-Bihar Megyei
Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal

Hajdú-Bihar megye
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei
Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal

Jász-Nagykun-Szolnok megye
Fejér megye
Heves megye
Nógrád megye
Pest megye

Vas Megyei
Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal

Vas megye
Győr-Moson-Sopron megye
Komárom-Esztergom megye
Veszprém megye
Zala megye



ba) erdészeti szaporítóanyag esetében

MgSzH területi szerve

Illetékességi terület

Baranya Megyei
Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal

Baranya megye
Bács-Kiskun megye
Csongrád megye
Somogy megye
Tolna megye

Fejér Megyei
Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal

Fejér megye
Heves megye
Nógrád megye
Pest megye
Veszprém megye

Győr-Moson Sopron Megyei
Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal

Győr-Moson-Sopron megye
Komárom-Esztergom megye
Vas megye
Zala megye

Hajdú-Bihar Megyei
Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal

Hajdú-Bihar megye
Békés megye
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Jász-Nagykun-Szolnok megye
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

6. számú melléklet a 274/2006. (XII. 23.) Korm rendelethez133


A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal területi szerveinek illetékességi területe
a tenyésztési hatósági ügyekben

MgSzH területi szerve

Illetékességi terület

Csongrád Megyei
Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal

Csongrád megye
Bács-Kiskun megye
Békés megye
Hajdú-Bihar megye

Főváros és Pest Megyei
Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal

Főváros és Pest megye
Fejér megye
Győr-Moson-Sopron megye
Komárom-Esztergom megye
Veszprém megye

Heves Megyei
Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal

Heves megye
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Jász-Nagykun-Szolnok megye
Nógrád megye
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Somogy Megyei
Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal

Somogy megye
Baranya megye
Tolna megye
Vas megye
Zala megye

7. számú melléklet a 274/2006. (XII. 23.) Korm rendelethez134


A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal területi szerveinek illetékességi területe
a borászati hatósági ügyekben

MgSzH területi szerve

Illetékességi terület

Baranya Megyei
Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal

Baranya megye
Tolna megye

Bács-Kiskun Megyei
Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal

Bács-Kiskun megye
Békés megye
Csongrád megye

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei
Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal

Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Fővárosi és Pest Megyei
Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal

Főváros és Pest megye
Fejér megye
Komárom-Esztergom megye
Nógrád megye

Győr-Moson-Sopron Megyei
Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal

Győr-Moson-Sopron megye
Vas megye

Heves Megyei
Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal

Heves megye
Hajdú-Bihar megye
Jász-Nagykun-Szolnok megye

Somogy Megyei
Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal

Somogy megye
Veszprém megye
Zala megye

1

A rendeletet a 327/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet 30. § (1) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte 2011. január 1. napjával.

2

Az 1. § (1) bekezdése a 219/2010. (VII. 27.) Korm. rendelet 1. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 13. § (2) bekezdése alapján a rendelkezést a 2010. július 30-át követően indult ügyekben kell alkalmazni.

3

Az 1. § (2) bekezdése a 145/2009. (VII. 10.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 28. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. július 10. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

4

Az 1. § (4) bekezdés c) pontja a 145/2009. (VII. 10.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

5

Lásd az MgSzH létrehozásáról szóló, a Hivatalos Értesítő 2007. évi 33. számában megjelent alapító okiratot.

6

A 3. § (3) bekezdése a 145/2009. (VII. 10.) Korm. rendelet 2. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 28. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. július 10. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

7

A 3. § (4) bekezdése a 145/2009. (VII. 10.) Korm. rendelet 2. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 28. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. július 10. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

8

A 3. § (5) bekezdése a 219/2010. (VII. 27.) Korm. rendelet 2. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 13. § (2) bekezdése alapján a rendelkezést a 2010. július 30-át követően indult ügyekben kell alkalmazni.

9

A 3. § (6)–(7) bekezdését a 145/2009. (VII. 10.) Korm. rendelet 28. § (5) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 28. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. július 10. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

10

A 4. § a 219/2010. (VII. 27.) Korm. rendelet 3. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 13. § (2) bekezdése alapján a rendelkezést a 2010. július 30-át követően indult ügyekben kell alkalmazni.

11

Az 5. § a 219/2010. (VII. 27.) Korm. rendelet 3. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 13. § (2) bekezdése alapján a rendelkezést a 2010. július 30-át követően indult ügyekben kell alkalmazni.

12

A 6. § b) pontját a 218/2008. (VIII. 30.) Korm. rendelet 25. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

13

A 7. § (1) bekezdése a 218/2008. (VIII. 30.) Korm. rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

14

A 7. § (2) bekezdésének második mondatát az Alkotmánybíróság a 77/2008. (V. 29.) AB határozatával megsemmisítette 2008. június 30. napjával. A 7. § (2) bekezdését a 145/2009. (VII. 10.) Korm. rendelet 28. § (5) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte. Ez utóbbi módosító rendelet 28. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. július 10. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

15

A 7. § (3) bekezdését a 149/2008. (V. 29.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be. E módosító rendelet 3. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. április 1-jét követően hatályba lépett jogszabályok alapján benyújtott kérelmekkel, illetve ezen időpontot követően közzétett pályázati kiírások alapján benyújtott pályázatokkal kapcsolatos döntés-előkészítési és döntéshozatali eljárásra kell alkalmazni.

16

A 7. § (4) bekezdését a 149/2008. (V. 29.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be. E módosító rendelet 3. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. április 1-jét követően hatályba lépett jogszabályok alapján benyújtott kérelmekkel, illetve ezen időpontot követően közzétett pályázati kiírások alapján benyújtott pályázatokkal kapcsolatos döntés-előkészítési és döntéshozatali eljárásra kell alkalmazni.

17

A 7. § (5) bekezdését a 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 6. § (1) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 45. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. március 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

18

A 8. § a 145/2009. (VII. 10.) Korm. rendelet 4. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 28. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. július 10. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

19

A 10. § a 218/2008. (VIII. 30.) Korm. rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

20

A 10. § j) pontját a 300/2008. (XII. 15.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

21

A 10. § k) pontját a 18/2009. (I. 30.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

22

A 11. § a 145/2009. (VII. 10.) Korm. rendelet 5. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 28. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. július 10. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

23

A 11. § (3) bekezdése a 145/2009. (VII. 10.) Korm. rendelet 28. § (8) bekezdése szerint módosított szöveg.

24

A 12. § a 145/2009. (VII. 10.) Korm. rendelet 6. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 28. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. július 10. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

25

A 13. § a 145/2009. (VII. 10.) Korm. rendelet 7. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 28. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. július 10. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

26

A 13. § (1) bekezdése a 219/2010. (VII. 27.) Korm. rendelet 4. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 13. § (2) bekezdése alapján a rendelkezést a 2010. július 30-át követően indult ügyekben kell alkalmazni.

27

A 13. § (2) bekezdése a 219/2010. (VII. 27.) Korm. rendelet 4. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 13. § (2) bekezdése alapján a rendelkezést a 2010. július 30-át követően indult ügyekben kell alkalmazni.

28

A 13. § (3) bekezdése a 219/2010. (VII. 27.) Korm. rendelet 4. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 13. § (2) bekezdése alapján a rendelkezést a 2010. július 30-át követően indult ügyekben kell alkalmazni.

29

A 13. § (4) bekezdése a 219/2010. (VII. 27.) Korm. rendelet 4. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 13. § (2) bekezdése alapján a rendelkezést a 2010. július 30-át követően indult ügyekben kell alkalmazni.

30

A 13. § (5) bekezdése a 145/2009. (VII. 10.) Korm. rendelet 28. § (8) bekezdése szerint módosított szöveg.

31

A 13. § (14) bekezdését a 26/2010. (II. 12.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

32

A 14. § a 218/2008. (VIII. 30.) Korm. rendelet 9. §-ával megállapított szöveg.

33

A 14. § (1) bekezdését a 145/2009. (VII. 10.) Korm. rendelet 28. § (5) bekezdés c) pontja hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 28. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. július 10. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

34

A 14. § (2) bekezdése a 107/2009. (V. 14.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

35

A 14. § (3) bekezdése a 145/2009. (VII. 10.) Korm. rendelet 8. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 28. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. július 10. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

36

A 15. § (1) bekezdése a 218/2008. (VIII. 30.) Korm. rendelet 10. §-ával megállapított szöveg.

37

A 15. § (2) bekezdését a 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § (1) bekezdés 18. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 41/2010. (II. 26.) Korm. rendelet 19. §-a iktatta be.

38

A 16. § a 218/2008. (VIII. 30.) Korm. rendelet 11. §-ával megállapított szöveg.

39

A 16. § (3) bekezdése a 145/2009. (VII. 10.) Korm. rendelet 9. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 28. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. július 10. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

40

A 17. § a 218/2008. (VIII. 30.) Korm. rendelet 12. §-ával megállapított szöveg.

41

A 17. § (2) bekezdését a 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § (1) bekezdés 18. pontja hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 45. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. március 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

42

A 17. § (3) bekezdését a 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § (1) bekezdés 18. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 107/2009. (V. 14.) Korm. rendelet 2. § (3) bekezdése iktatta be.

43

A 17. § (6) bekezdése a 145/2009. (VII. 10.) Korm. rendelet 10. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 28. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. július 10. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

44

A 17. § (7) bekezdése a 107/2009. (V. 14.) Korm. rendelet 2. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

45

A 18. § a 218/2008. (VIII. 30.) Korm. rendelet 13. §-ával megállapított szöveg.

48

A 19/A. § (1)–(2) bekezdését a 218/2008. (VIII. 30.) Korm. rendelet 25. § (1) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte.

49

A 19/A. § (3)–(5) bekezdését a 145/2009. (VII. 10.) Korm. rendelet 28. § (5) bekezdés d) pontja hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 28. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. július 10. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

51

A 21. § a 145/2009. (VII. 10.) Korm. rendelet 12. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 28. § (2) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. augusztus 1. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

52

A 21. § (3) bekezdése a 219/2010. (VII. 27.) Korm. rendelet 5. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 13. § (2) bekezdése alapján a rendelkezést a 2010. július 30-át követően indult ügyekben kell alkalmazni.

53

A 22. § a 145/2009. (VII. 10.) Korm. rendelet 13. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 28. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. július 10. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

54

A 22. § (6) bekezdése a 219/2010. (VII. 27.) Korm. rendelet 6. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 13. § (2) bekezdése alapján a rendelkezést a 2010. július 30-át követően indult ügyekben kell alkalmazni.

55

A 22/A. §-t a 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 6. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 145/2009. (VII. 10.) Korm. rendelet 28. § (5) bekezdés e) pontja. Ez utóbbi módosító rendelet 28. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. július 10. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

56

A 24. § (1) bekezdése a 107/2009. (V. 14.) Korm. rendelet 2. § (8) bekezdésével megállapított, a 145/2009. (VII. 10.) Korm. rendelet 28. § (7)–(8) bekezdése szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító rendelet 28. § (1) bekezdése alapján a 28. § (7) bekezdése szerint módosított rendelkezést a 2009. július 10. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

57

A 24. § (2) bekezdése a 107/2009. (V. 14.) Korm. rendelet 2. § (8) bekezdésével megállapított, a 145/2009. (VII. 10.) Korm. rendelet 28. § (8) bekezdése szerint módosított szöveg.

58

A 24. § (3) bekezdése a 218/2008. (VIII. 30.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

59

A 24. § (4) bekezdését a 107/2009. (V. 14.) Korm. rendelet 4. § (2) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

60

A 24. § (5) bekezdése a 107/2009. (V. 14.) Korm. rendelet 2. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.

61

A 24. § (6) bekezdése a 218/2008. (VIII. 30.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

62

A 24. § (7) bekezdés második mondatát a 145/2009. (VII. 10.) Korm. rendelet 28. § (5) bekezdés f) pontja hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 28. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. július 10. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

63

A 24. § (8)–(10) bekezdését a 107/2009. (V. 14.) Korm. rendelet 4. § (2) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

64

A 24. § (11) bekezdését a 145/2009. (VII. 10.) Korm. rendelet 15. §-a iktatta be. E módosító rendelet 28. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. július 10. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

65

A 26. § (1) bekezdése a 107/2009. (V. 14.) Korm. rendelet 2. § (10) bekezdésével megállapított, a 145/2009. (VII. 10.) Korm. rendelet 28. § (8) bekezdése szerint módosított szöveg.

66

A 26. § (3) bekezdését a 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § (1) bekezdés 18. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 107/2009. (V. 14.) Korm. rendelet 2. § (11) bekezdése iktatta be.

67

A 26. § (4) bekezdését a 107/2009. (V. 14.) Korm. rendelet 2. § (11) bekezdése iktatta be.

68

A 26. § (5) bekezdését a 107/2009. (V. 14.) Korm. rendelet 2. § (11) bekezdése iktatta be.

69

A 26. § (6) bekezdését a 145/2009. (VII. 10.) Korm. rendelet 16. §-a iktatta be. E módosító rendelet 28. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. július 10. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

70

A 26. § (7) bekezdését a 145/2009. (VII. 10.) Korm. rendelet 16. §-a iktatta be. E módosító rendelet 28. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. július 10. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

71

A 26. § (8) bekezdését a 26/2010. (II. 12.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be, szövege a 74/2010. (III. 25.) Korm. rendelet 5. §-a szerint módosított szöveg.

72

A 30. § a 18/2009. (I. 30.) Korm. rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

73

A 32. § (1) bekezdése a 145/2009. (VII. 10.) Korm. rendelet 17. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 28. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. július 10. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

74

A 32. § (2) bekezdését a 357/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet 9. § (3) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte.

75

A 32. § (3) bekezdése a 145/2009. (VII. 10.) Korm. rendelet 17. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 28. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. július 10. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

76

A 32. § (4) bekezdését a 357/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet 9. § (3) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte.

77

A 32. § (8) bekezdése a 218/2008. (VIII. 30.) Korm. rendelet 16. §-ával megállapított szöveg.

78

A 32. § (9)–(10) bekezdését a 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § (1) bekezdés 18. pontja hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 45. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. március 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

79

A 33. § (1) bekezdése a 145/2009. (VII. 10.) Korm. rendelet 28. § (8) bekezdése szerint módosított szöveg.

81

A 41. § a 218/2008. (VIII. 30.) Korm. rendelet 17. §-ával megállapított szöveg.

82

A 41. § (2) bekezdését a 145/2009. (VII. 10.) Korm. rendelet 28. § (6) bekezdése hatályon kívül helyezte.

83

A 41. § (3) bekezdése a 145/2009. (VII. 10.) Korm. rendelet 18. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 28. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. július 10. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

84

A 42. § h) pontját a 145/2009. (VII. 10.) Korm. rendelet 28. § (5) bekezdés g) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 88/2010. (III. 26.) Korm. rendelet 15. §-a iktatta be.

85

A 42/A. §-t a 238/2007. (IX. 12.) Korm. rendelet 9. §-a iktatta be.

86

A 42/A. § (2) bekezdése a 145/2009. (VII. 10.) Korm. rendelet 19. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 28. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. július 10. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

87

A 42/A. § (3) bekezdését a 145/2009. (VII. 10.) Korm. rendelet 28. § (5) bekezdés h) pontja hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 28. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. július 10. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

88

A 42/B. §-t a 238/2007. (IX. 12.) Korm. rendelet 10. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 80/2008. (IV. 4.) Korm. rendelet 4. § (7) bekezdése, újonnan a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 492. § (1) bekezdése iktatta be. Ez utóbbi módosító rendelet 687. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

89

A 42/C. §-t a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 492. § (1) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 687. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

90

A 42/C. § (2) bekezdés c) pontja a 326/2009. (XII. 29.) Korm. rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

91

A 43/A. §-t a 218/2008. (VIII. 30.) Korm. rendelet 18. §-a iktatta be.

92

A 43/A. § (3) bekezdése a 49/2009. (III. 6.) Korm. rendelet 2. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

93

A 43/B. §-t a 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 6. § (3) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 45. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. március 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

94

A 43/B. § (2) bekezdése a 145/2009. (VII. 10.) Korm. rendelet 28. § (7) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 28. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. július 10. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

95

A 43/C. §-t megelőző alcímet a 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 6. § (3) bekezdése iktatta be.

96

A 43/C. §-t a 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 6. § (3) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 45. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. március 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

97

A 43/D. §-t megelőző alcímet a 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 6. § (3) bekezdése iktatta be.

98

A 43/D. §-t a 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 6. § (3) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 45. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. március 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

99

A 43/D. § (4) bekezdés b) pontja a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 492. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 687. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

100

A 43/E. §-t megelőző alcímet a 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 6. § (3) bekezdése iktatta be.

101

A 43/E. §-t a 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 6. § (3) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 45. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. március 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

102

A 43/E. § c) pontja a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 493. §-a szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 687. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

103

A 43/E. § d) pontja a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 493. §-a szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 687. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

104

A 43/F. §-t a 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 6. § (3) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 45. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. március 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

105

A 43/F. § (3) bekezdését a 145/2009. (VII. 10.) Korm. rendelet 28. § (5) bekezdés i) pontja hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 28. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. július 10. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

106

A 43/G. §-t a 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 6. § (3) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 45. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. március 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

107

A 43/H. §-t megelőző alcímet a 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 6. § (3) bekezdése iktatta be.

108

A 43/H. §-t a 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 6. § (3) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 45. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. március 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

109

A 43/H. § (3) bekezdés b) pontja a 145/2009. (VII. 10.) Korm. rendelet 20. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 28. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. július 10. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

110

A 43/I. §-t megelőző alcímet a 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 6. § (3) bekezdése iktatta be.

111

A 43/I. §-t a 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 6. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 145/2009. (VII. 10.) Korm. rendelet 21. §-ával megállapított szöveg. Ez utóbbi módosító rendelet 28. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. július 10. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

112

A 43/I. § (1) bekezdése a 219/2010. (VII. 27.) Korm. rendelet 7. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 13. § (2) bekezdése alapján a rendelkezést a 2010. július 30-át követően indult ügyekben kell alkalmazni.

113

A 43/J. §-t a 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 6. § (3) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 45. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. március 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

114

A 43/J. § (1) bekezdése a 145/2009. (VII. 10.) Korm. rendelet 22. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 28. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. július 10. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

115

A 43/J. § (2) bekezdését a 21/2009. (II. 4.) Korm. rendelet 6. §-a iktatta be.

116

A 43/J. § (3) bekezdését a 21/2009. (II. 4.) Korm. rendelet 6. §-a iktatta be, szövege a 145/2009. (VII. 10.) Korm. rendelet 28. § (7) bekezdése szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító rendelet 28. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. július 10. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

117

A 44. § (2) bekezdését a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 1. § 227. pontja hatályon kívül helyezte.

118

A 46. § (1) bekezdését a 145/2009. (VII. 10.) Korm. rendelet 28. § (5) bekezdés j) pontja hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 28. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. július 10. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

119

A 47. §-t a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 1. § 227. pontja hatályon kívül helyezte.

120

A 2. számú mellékletet a 145/2009. (VII. 10.) Korm. rendelet 28. § (5) bekezdés k) pontja hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 28. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. július 10. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

121

A 3. számú melléklet a 74/2010. (III. 25.) Korm. rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

122

A 3. számú melléklet 1. pontja a 219/2010. (VII. 27.) Korm. rendelet 8. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 13. § (2) bekezdése alapján a rendelkezést a 2010. július 30-át követően indult ügyekben kell alkalmazni.

123

A 3. számú melléklet 10. pontja a 219/2010. (VII. 27.) Korm. rendelet 8. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 13. § (2) bekezdése alapján a rendelkezést a 2010. július 30-át követően indult ügyekben kell alkalmazni.

124

A 4. számú mellékletet a 218/2008. (VIII. 30.) Korm. rendelet 19. §-a iktatta be.

125

A 4. számú melléklet II. rész 2. pontja a 145/2009. (VII. 10.) Korm. rendelet 23. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 28. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. július 10. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

126

A 4. számú melléklet II. rész 4. pont 4.3. alpontja a 145/2009. (VII. 10.) Korm. rendelet 23. §-a szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 28. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. július 10. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

127

A 4. számú melléklet II. rész 4. pont 4.5. alpontja a 145/2009. (VII. 10.) Korm. rendelet 23. §-a szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 28. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. július 10. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

128

A 4. számú melléklet II. rész 6. pontja a 145/2009. (VII. 10.) Korm. rendelet 23. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 28. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. július 10. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

129

A 4. számú melléklet II. rész 8. pont 8.2. alpontja a 145/2009. (VII. 10.) Korm. rendelet 23. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 28. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. július 10. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

130

A 4. számú melléklet II. rész 8. pont 8.4. alpontja a 145/2009. (VII. 10.) Korm. rendelet 23. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 28. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. július 10. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

131

A 4. számú melléklet II. rész 11. pont 11.1. alpontja a 145/2009. (VII. 10.) Korm. rendelet 23. §-a szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 28. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. július 10. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

132

Az 5. számú mellékletet a 145/2009. (VII. 10.) Korm. rendelet 23. §-a iktatta be. E módosító rendelet 28. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. július 10. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

133

A 6. számú mellékletet a 145/2009. (VII. 10.) Korm. rendelet 23. §-a iktatta be. E módosító rendelet 28. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. július 10. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

134

A 7. számú mellékletet a 145/2009. (VII. 10.) Korm. rendelet 23. §-a iktatta be. E módosító rendelet 28. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. július 10. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére