42/2007. (VI. 20.) AB határozat
42/2007. (VI. 20.) AB határozat1
2007.06.20.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány és mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség tárgyában hivatalból eljárva meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság hivatalból eljárva megállapítja: az Országgyűlés az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdését sértő, mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet idézett elő azáltal, hogy a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény 29. § (7) bekezdésében nem biztosította a kezdő egyéni vállalkozók számára a törvényben meghatározott társadalombiztosítási járulékfizetési alapok közötti választás lehetőségét. Az Alkotmánybíróság felhívja az Országgyűlést, hogy jogalkotói feladatának 2007. december 31. napjáig tegyen eleget.
2. Az Alkotmánybíróság a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény 29. § (7) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
I.
Az indítványozó a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Tbj.) 29. § (7) bekezdése alkotmányellenességének utólagos vizsgálatát, és visszamenőleges hatályú megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól. Álláspontja szerint alkotmányellenes a Tbj.-nek az a rendelkezése, amelynek értelmében a kezdő egyéni vállalkozó a tárgyhónapot megelőző hónap első napján érvényes minimálbér összege után fizetheti meg az őt terhelő társadalombiztosítási, egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékokat. Ez a rendelkezés ugyanis megkülönböztetetten kezeli a kezdő egyéni vállalkozókat az egyéb munkavállalókkal, illetve a társas vállalkozókkal szemben, akik tényleges jövedelmük alapján fizetnek járulékot, s ezáltal diszkriminatív; másrészt sérti a szociális biztonsághoz való jogot, mivel a kezdő egyéni vállalkozó keresőképtelensége esetén a fizethető járulék felső határának kötelező meghatározása miatt csak a minimálbér után járó társadalombiztosítási ellátást kaphat, illetve „öregsége, rokkantsága esetére pedig az egyébként elérhető nyugdíjhoz képest indokolatlan hátrányt okoz”. Szemléltetésül említi az állam- és jogtudományi egyetemi végzettséghez kötött munkaköröket. „[U]gyanis jogi diploma birtokában lehet társas vállalkozóként – ügyvédi irodában –, jogtanácsosként (jogi előadóként) munkaviszonyban, továbbá egyéni ügyvédként is jogi tevékenységet végezni.” Tekintettel arra, hogy az előbbi két csoport járulékalapjának nincs felső határa, így az indítványozó szerint mindenképpen indokolatlan különbségtételt jelent a Tbj. hivatkozott rendelkezése.
Végezetül úgy véli az indítványozó, hogy a Tbj.-nek ez a szakasza korlátozza a foglalkozás szabad megválasztásának jogát, valamint az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét.
II.
1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései:
„70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.”
„70/B. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a munkához, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához.
(2) Az egyenlő munkáért mindenkinek, bármilyen megkülönböztetés nélkül, egyenlő bérhez van joga.”
„70/E. § (1) A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz; öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak.”
2. A Tbj. hivatkozott rendelkezése:
„29. § (7) A tevékenységet kezdő egyéni vállalkozó a járulékfizetési kötelezettségének kezdő évében a 19. § (1)–(3) bekezdésében meghatározott mértékű társadalombiztosítási, egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékot (tagdíjat) az (1)–(3) bekezdésben foglaltaktól eltérően a tárgyhónapot megelőző hónap első napján érvényes minimálbér összege után fizeti meg. Ez a rendelkezés nem alkalmazható a 31. § (4) bekezdésében említett egyéni vállalkozóra.”
A Tbj.-nek az indítványozó által nem támadott, de a Tbj. 29. § (7) bekezdésével szoros összefüggésben álló rendelkezése:
„31. § (4) Ha a társas vállalkozó, az egyéni vállalkozó egyidejűleg munkaviszonyban is áll és foglalkoztatása eléri a heti 36 órát, illetőleg közép- vagy felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán folytat tanulmányokat, a társadalombiztosítási járulék, a természetbeni egészségbiztosítási járulék és a nyugdíjjárulék (tagdíj) alapja a ténylegesen elért járulékalapot képező jövedelem, eva adózó egyéni vállalkozó esetében az Eva tv.-ben meghatározott adóalap 4 százaléka, átalányadózó egyéni vállalkozó esetében az átalányadó alapját képező jövedelem. A heti 36 órás foglalkoztatás megállapításánál az egyidejűleg fennálló munkaviszonyokban előírt munkaidőt össze kell számítani.”
III.
Az indítvány részben megalapozott.
1. Az Alkotmánybíróság az indítvány kapcsán a Tbj. hivatkozott rendelkezése diszkriminatív voltát, és ennek alapján az Alkotmány 70/A. §-ába ütközését vizsgálta.
A hatályos jog szerint a társadalombiztosítás alapvetően biztosítás, amelynek lényege, hogy meghatározott díj (járulék) ellenében a biztosítót helytállási kötelezettség terheli [11/1991. (III. 29.) AB határozat, ABH 1991, 34, 35.], és amely rendszerben a részvétel a törvény alapján kötelező.
A Tbj. a társadalombiztosítási, egészségbiztosítási és nyugdíjjárulék fizetési kötelezettség alapjának meghatározásakor különbséget tesz a kezdő egyéni vállalkozók és az egyéni vállalkozók között. A kezdő egyéni vállalkozó fogalmát az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról szóló 2002. évi XLII. törvény (a továbbiakban: Adómtv.) 189. § (1) bekezdése iktatta be a Tbj.-be. A Tbj. fogalomhasználatában kezdő egyéni vállalkozónak minősül az egyéni vállalkozó az adott tevékenységével összefüggésben keletkezett járulékfizetési kötelezettsége első napjával kezdődően az e napot magában foglaló naptári év utolsó napjáig. „Nem minősül tevékenységet kezdőnek az az egyéni vállalkozó, aki a vállalkozói tevékenysége megszűnésének napját követően ismételten egyéni vállalkozóként tevékenykedik, feltéve, hogy vállalkozásának megszűnése és új vállalkozásának megkezdése között egy teljes naptári év nem telt el” [Tbj. 4. § ba)]. A törvény alkalmazása szempontjából egyéni vállalkozónak kell tekinteni a vállalkozói igazolvánnyal rendelkező természetes személyt, a magán-állatorvosi tevékenység gyakorlására jogosító igazolvánnyal rendelkező magánszemélyt, a gyógyszerészi magántevékenység, a falugondnoki tevékenység, a tanyagondnoki tevékenység, illetve a szociális szolgáltató tevékenység folytatásához szükséges engedéllyel rendelkező magánszemélyt, az ügyvédekről szóló törvény hatálya alá tartozó ügyvédet, az európai közösségi jogászt, az egyéni szabadalmi ügyvivőt, a nem közjegyzői iroda tagjaként tevékenykedő közjegyzőt, valamint a nem végrehajtói iroda tagjaként tevékenykedő önálló bírósági végrehajtót [Tbj. 4. § b)].
A Tbj. 29. § (7) bekezdése értelmében a tevékenységet kezdő egyéni vállalkozó járulékfizetési kötelezettségének kezdő évében a tárgyhónapot megelőző hónap első napján érvényes minimálbér összege után fizeti meg a társadalombiztosítási járulékot, kivéve, ha vállalkozási tevékenységével egyidejűleg legalább 36 órás munkaidőt magában foglaló munkaviszonyban is áll, illetőleg közép- vagy felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán folytat tanulmányokat. Ez utóbbi esetben a társadalombiztosítási és nyugdíjjárulék alapja a ténylegesen elért járulékalapot képező jövedelem.
A biztosított egyéni vállalkozó esetében a fentiekhez képest a társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség alapját a személyes munkavégzés címén e tevékenysége keretében költségként elszámolt összeg (vállalkozói kivét), átalányadózó esetén az átalányadó alapját képező jövedelem, de legalább havi átlagban a minimum járulékalap összege jelenti. Ha a vállalkozói kivét, az átalányadó alapját képező jövedelem nem éri el a minimum járulékalapot, akkor az egyéni vállalkozó bejelentést tehet arról, hogy a társadalombiztosítási járulékot a tényleges jövedelme, illetőleg az átalányadó alapját képező jövedelem, de legalább a minimálbér alapulvételével fizeti meg.
A kezdő egyéni vállalkozó és az egyéni vállalkozó járulékfizetési kötelezettsége közötti különbségtételt a törvény indokolása azzal magyarázza, hogy a szabályozás a tevékenységet kezdő egyéni vállalkozó társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettsége kiszámíthatóságát és előre tervezhetőségét kívánja biztosítani, továbbá, hogy „[a] törvény a járulékfizetés tekintetében adminisztrációs egyszerűsítést jelent a kezdő vállalkozók részére, egyúttal gyorsabbá és egyszerűbbé válik az egészségbiztosítási pénzellátások iránti igények elbírálása, az ellátások megállapítása és folyósítása” (az Adómtv. 189–196. §-ához fűzött indokolás).
A törvényhozó – ahogyan az Adómtv. indokolásából is kitűnik – figyelembe vette, hogy a vállalkozói tevékenység megkezdésének első évében az egyéni vállalkozó nem feltétlenül tud nyereséget termelni, könyvelésében pozitív eredményt kimutatni, tekintettel a vállalkozás megindításának egyszeri költségeire, adminisztrációs, működési terheire. A törvény alapján – nyilván a kezdő egyéni vállalkozókat segítő kedvezményként az előző hónap utolsó napján érvényes minimálbér után kell a társadalombiztosítási járulékot megfizetniük. Ez a szabály önmagában véve nem tekinthető alkotmányellenesnek, mivel a társadalombiztosítási járulék fizetésével a járulékfizetésére kötelezett személy bizonyos kockázatok bekövetkezése esetére az állami gondoskodás ellenértékét téríti meg. Az ehhez való hozzájárulást valamennyi biztosított köteles vállalni; ennek mértékét főszabály szerint a teherviselési képesség határozza meg. A Tbj.-nek a kezdő egyéni vállalkozók járulékfizetésére vonatkozó szabálya nem enged kivételt, nem teszi lehetővé a kezdő egyéni vállalkozó számára, hogy ne a Tbj. 29. § (7) bekezdése szerint a minimálbér összege, hanem a magasabb összeg, vagyis a vállalkozói kivét, vagy az átalányadó alapját képező jövedelem után fizesse meg a társadalombiztosítási járulékokat.
Ez a szabályozás nem érint valamennyi, a „kezdő egyéni vállalkozók” csoportjába tartozó személyt egyformán kedvezően, mint a jogalkotó kívánta. Azáltal ugyanis, hogy a Tbj. nem teszi lehetővé a kezdő egyéni vállalkozók számára, hogy a jogszabály értelmében őket terhelő társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettségüket tényleges jövedelmük vagy az átalányadó alapját képező jövedelem vagy esetleg a minimum járulékalap összege után teljesítsék, a kezdő egyéni vállalkozók egy része hátrányos helyzetbe kerülhet. Hátrányos lehet ez a szabályozás azért, mert a társadalombiztosítás pénzbeli ellátásaira – táppénzre, gyermekgondozási díjra, terhességi gyermekágyi segélyre (a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 40. §–49. §-ai szerint) – való jogosulttá válás esetén az ellátás összegét az ellátásra való jogosultság kezdő napját közvetlenül megelőző naptári évben elért, pénzbeli egészségbiztosítási járulék alapját képező jövedelem naptári napi átlaga, illetve a napi átlagkereset alapján kell megállapítani; hátrányos lehet továbbá azért is, mert az egyéni vállalkozók nyugdíjalapjába a vállalkozás kezdő évében fizetett nyugdíjjárulék összege is beleszámít, ami miatt elsősorban az öregségi nyugdíjra a vállalkozói tevékenység kezdő időpontja után rövid időn belül nyugdíjra jogosultak kerülhetnek hátrányos helyzetbe (a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény, különösen 7. §–22. §).
Az Alkotmánybíróság következetes álláspontja szerint [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48.; 21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73, 77–78.; 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 282.; 35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197, 203.; 30/1997. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1997, 130, 138.] a diszkrimináció csak az azonos helyzetben lévők által alkotott csoport tagjai egymáshoz viszonyított helyzetére vonatkozó jogi szabályozás tekintetében vizsgálható. A kifogásolt törvényi rendelkezés az Alkotmány diszkriminációt tiltó 70/A. §-át éppen azáltal sérti, és teremt alkotmányellenes helyzetet, hogy különböző helyzetben lévőket kezel azonos módon, amikor nem ad lehetőséget a kezdő egyéni vállalkozóknak, hogy ténylegesen elért magasabb jövedelmük után fizethessenek társadalombiztosítási járulékot. A szabályozás nem tesz különbséget a fiatalabb, pályája kezdetén álló egyéni vállalkozó és az idősebb korban vállalkozást kezdők között, valamint a vállalkozásuk kezdő évében is nyereségesen működő egyéni vállalkozók és a vállalkozás kezdő évében profitot termelni nem tudó egyéni vállalkozók között. Ez pedig a társadalombiztosítás pénzbeli ellátásainak igénybevételénél egyes egyéni vállalkozóknak jelentős hátrányt okozhat. A megkülönböztetés indokolatlan hiánya az Alkotmány 70/A. §-ában deklarált alkotmányos egyenlőség sérelméhez vezet.
Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértés megállapítására nem csak akkor kerül sor, ha az adott tárgykörre vonatkozóan semmilyen szabály nincs [35/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992, 204, 205.], hanem akkor is, ha az adott szabályozási koncepción belül az Alkotmányból levezethető tartalmú jogszabályi rendelkezés hiányzik [22/1995. (III. 31.) AB határozat, ABH 1995, 108, 113.; 29/1997. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1997, 122, 128.; 15/1998. (V. 8.) AB határozat, ABH 1998, 132, 138.]. „A szabályozás tartalmának hiányos voltából eredő alkotmánysértő mulasztás megállapítása esetében is a mulasztás, vagy a kifejezett jogszabályi felhatalmazáson nyugvó vagy ennek hiányában, a feltétlen jogszabályi rendezést igénylő jogalkotói kötelezettség elmulasztásán alapul” [4/1999. (III. 31.) AB határozat, ABH 1999, 52, 57.].
A fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság a jelen esetben hivatalból eljárva állapít meg mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet, és felhívja az Országgyűlést, hogy 2007. december 31. napjáig alkosson olyan szabályt, amely lehetővé teszi a kezdő egyéni vállalkozók számára, hogy társadalombiztosítási-járulékfizetési kötelezettségüknek tényleges bevételük után tehessenek eleget.
2. Az indítványozó a Tbj. 29. § (7) bekezdése alkotmányossági vizsgálatát az Alkotmány 70/B. §-a és 70/E. §-a alapján is kezdeményezte. Az Alkotmánybíróság ennek megfelelően ezt követően a Tbj. hivatkozott szakaszának a foglalkozás szabad megválasztásának jogához [Alkotmány 70/B. § (1) bekezdés] és az egyenlő munkáért egyenlő bér elvéhez [Alkotmány 70/B. § (2) bekezdés] való viszonyát vizsgálta. A foglalkozás szabad megválasztásának joga alapján minden állampolgár minden jövedelemszerzésre és megélhetésre irányuló, társadalmilag elfogadott tevékenységet folytathat az adott foglalkozás végzésének feltételeit meghatározó jogszabályok – az Alkotmány rendelkezéseivel összeegyeztethető – keretei között. A Tbj. 29. § (7) bekezdésében foglaltak nem állnak összefüggésben sem a foglalkozás szabad megválasztásának, illetve gyakorlásának jogával [amelynek tartalmát az Alkotmánybíróság 21/1994. (IV. 16.) AB határozatában ABH 1994, 120, 121. már kifejtette]; sem az „egyenlő munkáért egyenlő bér” elvével. A Tbj. hivatkozott rendelkezése ugyanis csak a kezdő egyéni vállalkozó járulékfizetési kötelezettségeinek mértékét szabályozza, nem pedig egy foglalkozás megválasztását, illetve gyakorlását köti feltételekhez. Ugyanakkor a vállalkozók esetében nem lehet beszélni az „egyenlő munkáért egyenlő bér” elvéről, mivel bér jogi értelemben csak a munkavégzésre irányuló jogviszonyokban lehetséges; a vállalkozói jövedelem jogi értelemben nem tekinthető bérnek.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a tekintetben elutasította.
3. Végül az Alkotmánybíróság a Tbj. 29. § (7) bekezdésének az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdésébe ütközését vizsgálta. Az Alkotmánybíróság értelmezésében a szociális biztonsághoz való jog tartalma az állami kötelezettségvállalásban megnyilvánuló jogot jelent [32/1991. (VI. 6.) AB határozat, ABH 1991. 162, 163.; 26/1993. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1993. 196, 199.]. Az állam ezen kötelezettségének azáltal tesz eleget, hogy megszervezte és működteti a társadalombiztosítás és a szociális ellátórendszer egyéb intézményeit. Az állami kötelezettség csak a megélhetéshez szükséges minimális szint vonatkozásában áll fenn, az egyéb szociális jellegű juttatások pedig az állam teherbíró képességétől függenek. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a tekintetben nem tartotta megalapozottnak, így azt elutasította.
Az Alkotmánybíróság a határozat Magyar Közlönyben történő közzétételét a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására tekintettel rendelte el.
Alkotmánybírósági ügyszám: 315/B/2006.
1
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás