154/2008. (XII. 17.) AB határozat
154/2008. (XII. 17.) AB határozat1
2008.12.17.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára és mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványok tárgyában – dr. Balogh Elemér és dr. Kiss László alkotmánybírók párhuzamos indokolásával, valamint dr. Bragyova András alkotmánybíró különvéleményével – meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság megállapítja: az azonos nemű személyek számára a bejegyzett élettársi kapcsolat jogintézményének létrehozása nem alkotmányellenes.
2. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló 2007. évi CLXXXIV. törvény az indokolásban kifejtett okokból alkotmányellenes, ezért azt a jelen határozat közzétételének napjával megsemmisíti, ennek folytán a törvény nem lép hatályba.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
I.
Az Alkotmánybírósághoz hat indítvány érkezett a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló 2007. évi CLXXXIV. törvényt (a továbbiakban: Béktv.) érintően, amelyet a Magyar Közlöny 2007/186. számában, 2007. december 29-én hirdettek ki, hatálybalépésének időpontja 2009. január 1. napja.
1. Az első indítványozó a Béktv. 1. § (1) bekezdésének, a 2. § (1)–(2) bekezdéseinek és a 3. § (2) bekezdésének a megsemmisítését kérte. Indítványozta emellett azt is, hogy az Alkotmánybíróság semmisítse meg a törvény 15. §-ának a házasságkötési eljárásról és a névviselésről szóló 1982. évi 17. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: At.) módosításáról rendelkező egyes szakaszait is: az At. 26/G. § (3) bekezdését („Az élettársi kapcsolat bejegyzése nyilvános és ünnepélyes.”) beiktató szakaszt, illetve az At. 26/H. § (1) bekezdését megállapító szakaszból a második mondatot („A tanúkról a leendő élettársak gondoskodnak.”).
Indokolása szerint az Alkotmányba ütközik, hogy a Béktv. 2. § (2) bekezdése azonosítja a bejegyzett élettársi kapcsolatot a házassággal. A két jogintézmény lényegét, létesítésének formai kellékeit, joghatásait tekintve tulajdonképpen semmiben nem különbözik egymástól, ezért a bejegyzett élettársi kapcsolat „a házasság Alkotmány által védett intézményét gyengíti, diszkriminálja és végső soron ellehetetleníti”. A törvényalkotó – érvel tovább az indítványozó – a Béktv.-vel megteremtette a „majdnem házasságot”, amit „immár nem szükséges egy férfi és egy nő életközösségeként felfogni, hanem azonos neműek között is létesíthető”. Úgy véli, hogy a közgondolkodás a két jogintézmény között – rendkívüli hasonlóságuk miatt – nem tud majd különbséget tenni [különösen, hogy az At. beiktatott 26/G. § (3) bekezdése szerint: „Az élettársi kapcsolat bejegyzése nyilvános és ünnepélyes.”], ami zavarokat fog okozni a „közgondolkodásban és -gyakorlatban”, és szintén a „valódi” házasság intézményének a gyengítéséhez vezet. Érveit a 14/1995. (III. 13.) AB határozatban foglaltak idézésével kívánja alátámasztani az indítványozó. Kifejti, hogy az Alkotmány 15. §-a nem pusztán a házasság elnevezést védi, a házasságot az Alkotmány alapján „annak valóságos tartalmi és eljárásjogi, valamint kulturális külsőségei tekintetében is védettnek kell tekinteni”. Ezzel pedig nem egyeztethető össze egy olyan jogintézmény, amely – elnevezését kivéve – a házassághoz a megtévesztésig hasonlít. Az indítványozó sérelmezi azt is, hogy a bejegyzett élettársi közösség a házassággal azonos módon keletkezik, azonban egyszerűsített módon, közjegyző által is megszüntethető, ami szerinte „súlyosan sérti és diszkriminálja” a házasság intézményét.
A törvény belső ellentmondásaként értékeli az indítványozó, hogy a 3. § (2) bekezdése a házasság felbontására vonatkozó szabályokat rendeli alkalmazni a bejegyzett élettársi kapcsolat megszüntetésére vonatkozóan, míg a 4. § egy egyszerűsített, közjegyző általi megszüntetést is lehetővé tesz.
Jogalkotói mulasztásnak tartja emellett, hogy a Béktv. nem garantálja megfelelően az érintett tisztségviselők (anyakönyvvezetők, közjegyzők) lelkiismereti és vallásszabadságát, ők ezért a „házasság intézménye mellé alacsonyabb jogszabály által rendelt intézménnyel szemben támasztott lelkiismereti aggályaik, kulturális, vallási, erkölcsi megfontolásaik ellenére is kötelesek annak létesítésekor és megszüntetésekor közreműködni”.
Véleménye szerint a törvény az egyházi autonóm szervezeteket és egyházi személyeket is hátrányosan diszkriminálja, mivel a bejegyzett élettársi kapcsolatot létesítő személyek „a Béktv. törvényi hátterével egészen nyilvánvalóan a tanításuk, önértelmezésük alapelemei közé tartozó, a hetero- és homoszexuális élettársi közösség és házasságkötés intézményét maguk részéről nem támogató, illetve elutasító, diszkvalifikáló egyházi szervezetek autonómiájának és függetlenségének megsértésére, illetve gyengítésére fognak törekedni”.
Végezetül utal rá az indítványozó, hogy szerinte a Béktv. az Alkotmány 15. §-ának módosításaként fogható fel, a törvényalkotó azonban a bejegyzett élettársi kapcsolat intézményét önálló törvény formájában, egyszerű többséggel alkotta meg, ami a 65/2007. (X. 18.) és a 75/2007. (X. 19.) AB határozatok alapján alkotmánysértő.
Az indítványozó tehát kérelmét az Alkotmány 2. § (1) bekezdésére, 15. §-ára, valamint 60. § (1) bekezdésére alapította, illetve – az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésének megjelölése nélkül – kifejezetten utalt a diszkrimináció tilalmára is.
2. A második indítványozó a Béktv.-vel összefüggésben az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének, 15. §-ának, 67. §-ának és 70/A. §-ának, valamint az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 16. Cikkének, végezetül pedig az Emberi Jogok Európai Egyezménye 12. Cikkének a sérelmét állította.
Indokolásában kifejtette, hogy álláspontja szerint állami védelem csakis a házasságot illeti meg, a házasságot tartalmilag megkettőzni (Béktv. 2. §) felesleges és a jogbiztonságra ártalmas. Mivel a házasság férfi és nő életközössége, ezzel párhuzamosan egy másik, a házassággal azonos tartalmú jogintézményt létrehozni az egynemű párok élettársi kapcsolatának bejegyzésére, az Alkotmány 15. §-ába ütközik. A házasság intézményét „rombolja” szerinte az is, hogy az At. módosítása a házasságkötési szertartás ünnepélyességét írja elő az élettársi kapcsolat bejegyzése esetére is.
Az indítványozó – az első indítványozóhoz hasonlóan – szintén burkolt alkotmánymódosításnak tartja a Béktv.-t, mivel az, álláspontja szerint, tartalmi vonatkozásban valójában az egynemű párokra is kiterjeszti a házasságkötés lehetőségét.
A Béktv. 3. §-a szerinte azzal, hogy a felek akaratának mélyebb megismerésére alkalmatlan közjegyzői közreműködéssel is lehetővé teszi a bejegyzett élettársi kapcsolat megszüntetését, a gyengébb fél, különösen az érintett, de nem közös gyermek érdekeinek sérelmét jelentheti, ami sérti az Alkotmány 15., 16. és 70/A. §-ait. Az érintett kiskorú gyermek érdekeit – és ezáltal az Alkotmány 16. és 70/A. §-ait – sértőnek tartja az indítványozó a Béktv. 15. §-ának az At.-t érintő módosítását, jelesül a 26/C. § (3) bekezdés beiktatását is („Az apai elismerő nyilatkozat alapján a férfi élettársat akkor lehet a gyermek apjának tekinteni, ha a nyilatkozat megtételétől számított hat hónapon belül az élettársi kapcsolatot bejegyzik.”). E rendelkezés az indítványozó szerint ugyanis arra ösztönzi a „gyermeke sorsa iránt elkötelezett anyát, hogy még abban az esetben is tartózkodjék élettársi kapcsolatának bejegyeztetésétől, ha az apa nem kíván vele házasságra lépni. Az élettársi kapcsolat bejegyeztetésétől való tartózkodás ugyanis elősegíti a gyermek jogállásának és eltartása anyagi feltételeinek apasági elismeréssel történő rendezését.”
Az indítványozó állítása szerint végezetül ellentmondás feszül a Béktv. 17. § 11. és 15. pontja, valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 615. § (2) bekezdése között, ugyanakkor a vélt ellentmondás mibenlétét, és az emiatt sérülni vélt alkotmányi rendelkezést nem jelölte meg.
3. A harmadik indítványozó elsősorban a Béktv. formai alkotmányellenességét, közjogi érvénytelenségét állítja súlyos eljárási szabálytalanság okán. Álláspontja szerint azzal, hogy a törvény tervezetét nem bocsátották szakmai-társadalmi vitára, közigazgatási egyeztetésre, sérült az Alkotmány 2. § (1) bekezdése, a 19. § (2) bekezdése, a 35. § (1) bekezdésének a) és b) pontja, a 36. §-a, a 37. § (2) bekezdése, az 50. § (1) bekezdése, az 51. § (1) bekezdése, valamint a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény (a továbbiakban: Jat.) 19–20. §-ai, 27–28. §-ai, 31–32. §-ai, illetve a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény 39. § e) pontja [összefüggésben az Alkotmány 50. § (5) bekezdésével].
Másodsorban azonban az indítványozó a Béktv.-t tartalmilag is Alkotmányba ütközőnek találja. Véleménye szerint a törvény ellentétes az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével, a 7. § (1) bekezdésével, a 15–16. §-aival, az 54. § (1) bekezdésével, a 67. § (1) bekezdésével és a 70/A. § (1) bekezdésével.
Indokolása szerint az Alkotmány felhívott rendelkezéseiből az következik, hogy a jogalkotó nem fűzhet ugyanolyan joghatásokat az azonos neműek életközösségéhez, mint a különneműek házasságkötéséhez. A szabadság – érvel az indítványozó, konkrétan megemlítve az Alkotmány 54. § (1) bekezdését – csak a férfi és nő közötti házasságkötésre terjed ki, „ez méltó az emberhez, az emberi méltósághoz való jog is ezt védi”. Kifejti emellett azt is, hogy az azonos neműek bejegyzett élettársi közösségének szabályozása kioltja a házasságot megillető kiemelt védelmet. Mindez a házasság rendeltetésének, céljának figyelmen kívül hagyását jelenti, önkényes, aláássa a házasság intézményét, és ez az Alkotmány 15. §-án kívül a 70/A. § (1) bekezdését is sérti. Szerinte a Béktv. sérti az Alkotmánynak az ifjúság védelmére vonatkozó 16. §-át, a gyermekeknek az Alkotmány 67. §-ában foglalt jogait, a kiskorú gyermekek Alkotmányban biztosított „mindenek felett álló” érdekét.
4. A negyedik indítványozó az Alkotmány 15. §-ába ütközés miatt kéri a Béktv. megsemmisítését az Alkotmánybíróságtól. Úgy véli, hogy a Béktv. egyetlen célja az azonos nemű személyek számára egy, a házassággal lényegileg azonos intézmény létrehozása.
5. Az ötödik indítványozó szintén úgy véli, hogy a Béktv. sérti az Alkotmány 15. §-át. A törvény 2. §-ában foglalt szabályozással álláspontja szerint a jogalkotó az azonos neműek házasságát intézményesíti, amely összeegyeztethetetlen a házasság Alkotmányban védett intézményével. Elfogadhatatlan és „házasságellenes” emellett szerinte az is, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolat házasságkötési akadály, illetve az is, hogy a Béktv. a családjogi törvény mint háttértörvény alkalmazását írja elő a bejegyzett élettársi kapcsolatra vonatkozóan.
A jogszabály emellett az Alkotmány 67. § (1) bekezdését is sérti, mivel a közös gyermekké fogadás tilalma nem zárja ki, hogy az azonos nemű élettársak közösen gyermeket neveljenek. Ilyen helyzetet – mivel abban a gyermek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődése nem biztosítható – a jogalkotó nem mozdíthat elő az azonos neműek együttélésének quasi házasságként történő elismerésével. Diszkriminatív emellett – érvel az indítványozó –, hogy a jogalkotó különbséget tesz a bejegyzett és a nem bejegyzett élettársi kapcsolat között. Sérti továbbá az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt követelményeket, hogy a Béktv. 2. § (2) bekezdése túl általános. Tovább növeli a jogbizonytalanságot, hogy a szabályozás teljessé tételéhez számos más jogszabály módosítása is szükséges lenne, nincs azonban garancia arra, hogy ez a Béktv. hatálybalépéséig megtörténik. A jogbiztonságot emellett szerinte az is sérti, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolat a Ptk. rendszerén kívül került szabályozásra.
Konkrét jogszabályhely megjelölése nélkül hivatkozik az indítványozó arra, hogy a Béktv. a Jat.-ba ütközik, mert nem végeztek számításokat arra vonatkozóan, hogy az özvegyi nyugdíj intézményének a regisztrált élettársakra történő kiterjesztése milyen költségvetési kiadásokkal, társadalmi hatásokkal jár majd.
6. A hatodik indítványozó szintén az Alkotmány 15. §-ának sérelmére hivatkozással kéri a Béktv. megsemmisítését. Úgy véli, hogy a törvény burkoltan az azonos neműek házasságkötési lehetőségét kívánta elismerni, amely azonban vallási és erkölcsi alapon elfogadhatatlan.
Az Alkotmánybíróság a kérelmeket – tárgyi összefüggésükre tekintettel – az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat (ABH 2003, 2065.) 28. § (1) bekezdése alapján egyesítette és egy eljárásban bírálta el.
II.
1. Az Alkotmány indítványokkal érintett rendelkezései:
„2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.”
„7. § (1) A Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, biztosítja továbbá a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangját.”
„15. § A Magyar Köztársaság védi a házasság és a család intézményét.”
„16. § A Magyar Köztársaság különös gondot fordít az ifjúság létbiztonságára, oktatására és nevelésére, védelmezi az ifjúság érdekeit.”
„54. § (1) A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.”
„60. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságára.”
„67. § (1) A Magyar Köztársaságban minden gyermeknek joga van a családja, az állam és a társadalom részéről arra a védelemre és gondoskodásra, amely a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges.”
„70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.”
2. A Béktv. indítványokkal konkrétan is támadott rendelkezései:
„1. § (1) Bejegyzett élettársi kapcsolat akkor jön létre, ha az anyakönyvvezető előtt együttesen jelenlévő két, tizennyolcadik életévét betöltött személy személyesen kijelenti, hogy egymással bejegyzett élettársi kapcsolatban kíván élni.”
„2. § (1) Az e törvényben nem szabályozott kérdésekben a bejegyzett élettársi kapcsolatra a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény (a továbbiakban: Csjt.) házasságra vonatkozó rendelkezéseit alkalmazni kell. A Csjt. közös gyermekké fogadásra és a házastársak névviselésére vonatkozó rendelkezései nem alkalmazhatóak a bejegyzett élettársakra.
(2) Ha törvény eltérően nem rendelkezik,
a) a házasságra vonatkozó szabályokat a bejegyzett élettársi kapcsolatra,
b) a házastársra vagy házastársakra vonatkozó szabályokat a bejegyzett élettársra vagy élettársakra,
c) az özvegyre vonatkozó szabályokat az elhunyt bejegyzett élettárs túlélő bejegyzett élettársára,
d) az elvált személyre vonatkozó szabályokat arra a személyre, akinek bejegyzett élettársi kapcsolatát megszüntették,
e) a házaspárra vonatkozó szabályokat a bejegyzett élettársakra
is megfelelően alkalmazni kell.”
„3. § (1) A bejegyzett élettársi kapcsolat megszűnik az egyik élettárs halálával, vagy ha az élettársak egymással házasságot kötnek, valamint az élettársi kapcsolat megszüntetésével.
(2) A bejegyzett élettársi kapcsolat megszüntetésére a házasság felbontására vonatkozó rendelkezéseket alkalmazni kell.”
„15. § (1) Az At. a következő, II/A. fejezettel, fejezetcímmel, alcímmel és 26/B–26/H. §-sal egészül ki: (…)
26/C. § (3) Az apai elismerő nyilatkozat alapján a férfi élettársat akkor lehet a gyermek apjának tekinteni, ha a nyilatkozat megtételétől számított hat hónapon belül az élettársi kapcsolatot bejegyzik. (…)
26/G. § (3) Az élettársi kapcsolat bejegyzése nyilvános és ünnepélyes.
26/H. § (1) (…) A tanúkról a leendő élettársak gondoskodnak.”
„16. § Ez a törvény 2009. január 1-jén lép hatályba.”
„17. § (1) A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény
(…)
11. 607. § (4) bekezdésében, 615. § (2) bekezdésében, 616. § (1) bekezdésében, 616. § (2) bekezdésében, 616. § (3) bekezdés második mondatában és 671. § (1) bekezdésében a házastárs szövegrész helyébe a házastárs vagy a bejegyzett élettárs,
(…)
15. 615. § (2) bekezdésében a házasságot köt szövegrész helyébe a házasságot köt, vagy bejegyzett élettársi kapcsolatot létesít,
(…)
szöveg lép.”
III.
Az indítványok az alábbiak szerint megalapozottak.
Az Alkotmánybíróság előzetesen megvizsgálta azt a kérdést, hogy hatáskörébe tartozik-e az indítványozók által támadott, kihirdetett, de hatályba még nem lépett törvény vizsgálata.
Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 42. § (2) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság gyakorlata az, hogy a kihirdetett, de hatályba még nem lépett törvény (törvényi rendelkezés) is képezheti utólagos absztrakt normakontroll tárgyát. Ha a kifogásolt rendelkezések alkotmányellenessége megállapítást nyer, az Alkotmánybíróság az alkotmányellenesség megállapításának a következményeként a hatálybalépés elmaradását mondja ki [28/1993. (IV. 30.) AB határozat, ABH 1993, 220, 225.; 19/1999. (VI. 25.) AB határozat, ABH 1999, 150, 158.; 14/2002. (III. 20.) AB határozat, ABH 2002, 101, 114.].
A fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság a Béktv. alkotmányossági vizsgálatát az egyesített indítványok alapján lefolytatta.
IV.
1. Az Alkotmánybíróság – a támadott törvény és az indítványok tartalmának érdemi részeit vizsgálva – mindenekelőtt áttekintette, hogy a házasság intézményének védelmére vonatkozó, az államot terhelő alkotmányi kötelezettség mit jelent, annak mi a tartalma.
1.1. Az Alkotmány 15. §-a mondja ki, hogy a Magyar Köztársaság védi a házasság és a család intézményét. Annak a ténynek, hogy a házasság és a család intézményét már az 1972-es alkotmánymódosítás áthelyezte a VIII. fejezetből az I. fejezetbe, az 1989-es köztársasági Alkotmányunk pedig a demokratikus jogállam alapvető értékeit felsoroló „Általános rendelkezések” között tartotta, önmagában is jelentősége van: az Alkotmány a házasságot és a családot a magyar társadalom egyik alapintézményének tekinti.
Az Alkotmány 15. §-a amikor kimondja, hogy a Magyar Köztársaság védi a házasság és a család intézményét, nem csupán egy államcélt, állami feladatot deklarál, hanem egy objektív intézményvédelmi kötelezettséget állapít meg. „Erre a rendelkezésre alanyi jog nem alapítható, ez ugyanis az államnak a házasság és a család védelmére vonatkozó kötelességét fogalmazza meg: azt az államcélt, hogy a törvényhozó jogszabályok megalkotása útján részesítse védelemben a házasság és a család intézményét” [7/2006. (II. 22.) AB határozat, ABH 2006, 181, 207.]. Ezt a védelmi kötelezettséget úgy rögzíti az Alkotmány, hogy mind a házasság, mind a család fogalmát adottnak veszi, a házasfeleknek és a családoknak konkrét jogokat nem állapít meg, az állam részére konkrét, nevesített védelmi eszközöket és kötelezettségeket nem ír elő. Ahogyan arra a 48/1998. (XI. 23.) AB határozat is rámutatott: „Az Alkotmány egyes esetekben nevesíti az intézményvédelmi kötelességeket, másutt nem, előfordul az is, hogy éppen az alanyi jogi oldal marad háttérben; a megfogalmazás és a hangsúlybeli különbségek nem változtatnak azon, hogy az alapjogok egyaránt tartalmazzák a szubjektív jogokat és az objektív, ennél szélesebb állami kötelességeket is” (ABH 1998, 333, 341.).
Az Alkotmánybíróság a 14/1995. (III. 13.) AB határozatában a társadalmi felfogással összhangban értelmezte az Alkotmány 15. §-át, és kimondta, hogy a házasság „tipikusan közös gyermekek születését és a családban való felnevelését célozza, amellett, hogy a házastársak kölcsönös gondoskodásban és támogatásban élésének is kerete. (…) A házasság intézményét az állam arra tekintettel is részesíti alkotmányos védelemben, hogy elősegítse a házastársak számára a közös gyermekkel is rendelkező család alapítását. Ez a magyarázata annak, hogy az Alkotmány 15. §-a együtt említi a védelem két tárgyát: A Magyar Köztársaság védi a házasság és a család intézményét” (ABH 1995, 82, 83.). Az idézett határozat kimondja azt is, hogy: „Az utóbbi évtizedekben (…) mozgalmak indultak a homoszexuálisok hátrányos megkülönböztetése ellen. Másrészt változások tapasztalhatók a hagyományos családmodellben is, elsősorban a házasságok tartósságát tekintve. Mindez azonban nem ok arra, hogy a jog eltérjen a házasságnak attól a jogi fogalmától, amely a mai állapothoz vezető hagyományban mindig is élt, és amely a mai jogokban is általános, továbbá amely a köztudat és köznyelv házasság-fogalmával összhangban van. A mai alkotmányok és a házasságra és családra vonatkozó rendelkezések összefüggéséből levezethetően a magyar Alkotmány is, a férfi és nő közötti házasságot tartja értéknek, és azt védi (Alkotmány 15., 67., 70/J. §)” (ABH 1995, 82, 83.). Az Alkotmánybíróság értelmezésében tehát a házastársak különneműsége fogalmi eleme a házasságnak. Ebből következően a házasságkötéshez való – az Alkotmány 54. § (1) bekezdéséből levezetett – jog is csak a különböző nemű párokat illeti meg. A 37/2002. (IX. 4.) AB határozat ismét leszögezte, hogy: „A heteroszexuális, illetve a homoszexuális irányultság egyaránt az emberi méltóság lényegéhez tartozik, szétválasztásukra, az érintett személyek méltóságának nem egyenlő kezelésére kivételes indokok szükségesek. Ilyen például a házassághoz való jog tekintetében a homoszexuális irányultság megkülönböztetése [14/1995. (III. 13.) AB határozat, ABH 1995, 82, 84.].” (ABH 2002, 230, 245.) Álláspontját, amely szerint tehát a házasság intézményét egy férfi és egy nő életközösségeként védi az Alkotmány 15. §-a, az Alkotmánybíróság későbbi határozataiban is fenntartotta [65/2007. (X. 18.) AB határozat, ABH 2007, 726.; 75/2007. (X. 19.) AB határozat, ABH 2007, 731.] és továbbra is fenntartja.
1.2. Az Alkotmánybíróság vázolt gyakorlata és álláspontja összhangban áll a legfontosabb emberi jogi nemzetközi egyezmények rendelkezéseivel, amelyek a házasságot szintén férfi és nő életközösségeként fogják fel [ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, 16. cikk; Európai Emberi Jogi Egyezmény (a továbbiakban: EEJE) 12. cikk; Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 23. cikk].
Az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) több ítéletében is foglalkozott az indítványhoz áttételesen vagy közelebbről is kapcsolódó problémakörökkel. Így érintette az eredeti nemüket orvosi beavatkozással megváltoztató személyek (transzszexuálisok) esetében a változásnak a születési anyakönyvi kivonatban való átvezetésének kérdését (Rees v. Egyesült Királyság ügyben 1986. október 17-én hozott ítélet, Nr. 9532/81, illetve a Cossey v. Egyesült Királyság ügyben 1990. szeptember 27-én hozott ítélet Nr. 10843/84). Az EJEB ezen ügyekben hangsúlyozta, hogy a házasságkötés jogát az EEJE-ben részes államok nemzeti jogrendszerei által lefektetett szabályok alapján lehet gyakorolni. Az a korlát, amely szerint azonos neműek nem házasodhatnak, nem tekinthető olyannak, mint amely az EEJE 12. cikkében biztosított jog lényeges tartalmát korlátozná. Eddig négy, az EEJE-ben részes állam tette lehetővé a házasságkötést azonos nemű párok számára is. Az EJEB azonban leszögezte, hogy ez a döntés kizárólag az adott államnak a házasság társadalomban betöltött szerepéről vallott aktuális felfogását tükrözi, az EEJE által garantált jogok értelmezéséből ilyen döntés kötelezettsége nem vezethető le (R. és F. v. Egyesült Királyság ügy befogadhatósága tárgyában 2006. november 28-án hozott határozat, Nr. 35748/05). Az EJEB-nek a 12. cikkhez kapcsolódó későbbi gyakorlata úgy módosult, hogy a transzneműek vonatkozásában a házasságkötéshez való jogot úgy kell értelmezni, hogy ők nem születési nemükkel, hanem új nemükkel ellentétes nemű személlyel köthetnek házasságot (Christine Goodwin v. Egyesült Királyság ügyben 2002. július 11-én hozott ítélet, Nr. 28957/95, § 100.).
Az EJEB ezen kívül több ügyben is foglalkozott a homoszexuális párokat közvetlenül érintő problémákkal, mint például az ilyen jellegű kapcsolat dekriminalizációjával (Dudgeon v. Egyesült Királyság ügyben 1981. október 22-én hozott ítélet, Nr. 7525/76, vagy Sutherland v. Egyesült Királyság ügyben 2001. március 27-én hozott ítélet); a homoszexuális volt házastárs szülői felügyeleti jogának kérdésével (Salgueiro da Silva Mouta v. Portugália ügyben 1999. december 21-én hozott ítélet, Nr. 33290/96); illetve a hadseregből a homoszexualitásuk miatt elbocsátott személyek ügyével (Smith és Grady v. Egyesült Királyság ügyben 1999. szeptember 27-én hozott ítélet, Nr. 33985/96 és 33986/96). Az EJEB az azonos nemű párok által történő örökbefogadás korlátozásával kapcsolatban hozott az államot felmentő (Fretté v. Franciaország ügyben 2002. február 26-án hozott ítélet, Nr. 36515/97), illetve az eset sajátos körülményeire figyelemmel elmarasztaló ítéletet (E.B. v. Franciaország ügyben 2008. január 22-én hozott ítélet, 43546/02). A Karner v. Ausztria ügyben 2003. július 24-én hozott ítéletében (Nr. 40016/98) pedig azért marasztalta el az EJEB az alperes államot, mivel az megtagadta a lakásbérleti jogviszonyt a túlélő házastárs tekintetében folytatni engedő szabálynak az elhunytat túlélő homoszexuális élettársra való alkalmazását.
Az Európai Unió Alapjogi Chartája – tekintettel az Unión belül fennálló nemzeti szabályozás-béli különbségekre – csak annyit mond ki, hogy: „A házasságkötéshez és a családalapításhoz való jogot, az e jogok gyakorlását szabályozó nemzeti törvények szerint, biztosítani kell.” A Charta tehát nem tiltja meg az azonos neműek házasságkötését, de számukra házasságkötéshez való jogot sem biztosít, a megoldást a nemzeti jogrendszerekre bízza. A D. és Svéd Királyság v. az Európai Unió Tanácsa ügyben (C-122/99 és C-125/99 egyesített ügyek, 2001) az Európai Közösségek Bírósága kimondta, hogy a tagállamok által általánosan elfogadott definíció szerint a házasság fogalma két különnemű ember unióját jelenti.
1.3. Az Alkotmánybíróság hangsúlyozza, hogy a párválasztás szabadsága, a házasságkötés, valamint a családalapítás joga, és a házasság mint társadalmi intézmény védelmére vonatkozó alkotmányi kötelezettség szoros összefüggésben állnak.
Az Alkotmánybíróság egyrészt már egy egészen korai, a 4/1990. (III. 4.) AB határozat határozatában kimondta, hogy „[a] társadalmat alkotó polgárok legalapvetőbb és legtermészetesebb közössége a házasság és a család. A házasságra és a család viszonyaira vonatkozó szabályokat a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. tv. 5. §-ának e) pontja vonta az állampolgárok alapvető jogai és kötelességei körébe, de nyilvánvalóan következik ez az Alkotmány 15. és 67. §-ának rendelkezéseiből is” (ABH 1990, 28, 30.). A 995/B/1990. AB határozat kiegészítette mindezt azzal, hogy „[h]a tehát az Alkotmány 15. §-ában foglalt védelem alapjogként kiterjed a házasság és a család jogi szabályozásának legfontosabb kérdéseire, akkor az Alkotmány 8. § (2) bekezdéséből egyértelmű, hogy e viszonyokat csak törvénnyel lehet szabályozni, és az is, hogy e jogok lényeges tartalmukban nem korlátozhatók. A nem lényeges tartalmi körben lehetséges törvényi korlátozásoknak pedig arányosnak, és szükségesnek kell lenniök” (ABH 1993, 515, 519.). A házasságra vonatkozó állami intézményvédelmi kötelezettség mellett (melyet az Alkotmány 15. §-a kifejezetten tartalmaz) az Alkotmánybíróság az emberi méltósághoz való jogból [Alkotmány 54. § (1) bekezdése] a házasságkötéshez való jogot is levezette. A 22/1992. (IV. 10.) AB határozat szerint: „A házasság intézményének alkotmányos védelme az Alkotmánybíróság álláspontja szerint azt is jelenti, hogy az Alkotmány egyben garantálja a házasságkötés szabadságát. Az Alkotmánybíróság az emberi méltósághoz való jog alkotmányos értelmezése során már több határozatában rámutatott arra, hogy az emberi méltósághoz való jog, mint az általános személyiségi jog egyik megfogalmazása, magába foglalja az önrendelkezés szabadságához való jogot is [8/1990. (IV. 23.) AB és 57/1991. (XI. 8.) AB határozatok]. Márpedig az önrendelkezési jog része a házasságkötés szabadságához való jog, így ez a jog az Alkotmány 54. § (1) bekezdése alapján ugyancsak alkotmányos védelemben részesül.” (ABH 1992, 122, 123.)
Az állam kötelezettsége a házasságkötéshez való jog biztosítása körében elsősorban és minimálisan arra terjed ki, hogy a házasságkötés és családalapítás feltételeit, jogi kereteit megteremtse. Ebből következően a jogalkotó a házasság intézményét nem szüntetheti meg, a házasságkötést nem teheti lehetetlenné, és a házasság esetleges feltételeit, akadályait is rendkívüli körültekintéssel kell meghatároznia [Vö. pl. 22/1992. (IV. 10.) AB határozat, ABH 1992, 122.]. Az Alkotmány 15. §-ában megfogalmazott intézményvédelmi kötelezettségből azonban az is következik, hogy az állam nem teremthet olyan törvényi helyzetet sem, amely a házaspárokat összességében hátrányosabb helyzetbe hozza a nem házas személyekkel, párokkal szemben. Mindezeken túlmenően pedig az, hogy a Magyar Köztársaság védi a házasság intézményét, pozitív viszonyulást, aktivitást és támogatást is feltételez. A házasság és család intézménye állam általi védelmének alkotmányos felső határa (maximális terjedelme) azonban nem állapítható meg, ez nem is alkotmányos kérdés. Az állam, lehetőségeihez mérten, az Alkotmány keretei között viszonylag szabadon döntheti el, hogy milyen „házasság- és családpolitikát” folytat, és ehhez milyen jogi eszközöket vesz igénybe.
1.4. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az önrendelkezési jogból nem csupán a házasságkötéshez való jog vezethető le, hanem az élettársi kapcsolat létesítése is szorosan e joghoz kötődik.
Az a tény azonban, hogy a magyar Alkotmány – a nemzetközi egyezményekkel összhangban – csak a házasság intézményének biztosít kifejezett alkotmányos védelmet, alapot teremt arra, hogy a törvényhozó a házastársak és a házasságkötést mellőző élettársak jogviszonyát eltérően szabályozza. Az 1097/B/1993. AB határozat kimondta: „Mivel az élettársi kapcsolat – a házasság intézményével szemben – kifejezett alkotmányos védelmet nem élvez, alkotmányjogi szempontból a házastársak közös lakáshasználata az élettársak lakáshasználatával, illetőleg ennek jogi rendezésével összehasonlíthatatlan. Az Alkotmány alapján tehát e lakáshasználatok tekintetében nincs szó összemérhető kategóriákról (…)” (ABH 1996, 456, 464.).
Ugyanakkor az Alkotmánybíróság azt is megállapítja, hogy az Alkotmányból nem a házassági kötelék mint együttélési forma „egyedüli” (kizárólagos), hanem a „különös” (kiemelt, alkotmányos szintű) védelme vezethető le, vagyis az alaptörvény nem zárja ki más, a házasságtól eltérő párkapcsolatok törvényi szintű oltalmát. A jogalkotónak tehát, figyelembe véve a különféle párkapcsolatok jogi rendezettség iránti igényét, lehetősége van a házasságon kívül más együttélési formákat is elismerni és törvényi szintű védelemben részesíteni. Az egyes párkapcsolati formák törvényi szintű elismerésének és a védelem szükségességének és mértékének megítélése a jogalkotó mérlegelési körébe tartozik. A törvényhozónak tehát lehetősége van egyfelől arra, hogy a rövidebb vagy hosszabb időtartamú, lazább vagy szorosabb de facto élettársi viszonyban élők, a bejegyzett élettársak, másfelől a házastársak jogait és kötelességeit differenciáltan, eltérő módon és mértékben határozza meg.
Mivel maga az Alkotmány sem a házasfeleket megillető konkrét alanyi jogokat, sem pedig őket terhelő kötelezettségeket nem határoz meg, a jogalkotónak ebben a tekintetben is nagy a szabadsága annak eldöntésében, hogy milyen eszközökkel (előnyök, közvetlen és közvetett támogatások nyújtásával) milyen mértékben, illetőleg milyen kötelezettségek előírásával „védi”, erősíti a házasság és a család intézményét. Ugyanakkor egyfelől a házasság intézményének kiemelt védelmére vonatkozó absztrakt kötelezettség, másfelől a házasfeleknek nyújtott különböző konkrét támogatások és kedvezmények összessége közé nem tehető egyenlőségjel. Így nem alkotmányellenes sem az, ha a jogalkotó bizonyos joghatásokat kizárólag a házassághoz kapcsol, sem pedig az, ha a házasságra vonatkozó egyes szabályokat – esetről esetre mérlegelve és azok tartalmát, az esetleges eltéréseket pontosan megjelölve – más együttélési formára is alkalmazni rendel, mindaddig, ameddig ezt az együttélési formát tartalmilag nem azonosítja a házassággal.
2. Az Alkotmánybíróság – a házasság intézményére vonatkozó hazai alkotmánybírósági gyakorlat áttekintését követően – azokat az indítványi kérelmeket vizsgálta meg, amelyek az Alkotmány 15. §-a, illetve ezzel összefüggésben az Alkotmány 2. § (1) bekezdése alapján támadták a Béktv.-t. Az indítványozók szerint egyrészt az Alkotmánynak a házasság védelmére vonatkozó rendelkezésével nem egyeztethető össze egy olyan jogintézmény, amely a házassághoz a megtévesztésig hasonlít. Álláspontjuk szerint továbbá, mivel a házasság férfi és nő életközössége, szintén alkotmányellenes az azonos neműek számára egy olyan regisztrált kapcsolatot lehetővé tenni, amelynek a joghatásai lényegében azonosak a házasságéval. A házassággal összekeverhető jogintézmény pedig szerintük jogbizonytalanságot okoz.
2.1. Az állami jogi szabályozás a házasság mellett más együttélési formát hosszú időn keresztül sem családjogi, sem polgári jogi jogintézményként nem ismert el, az utóbbi évtizedekben azonban a világ számos országa értékelte úgy, hogy a társadalmi változásokra a jogalkotónak is reagálnia kell.
Az élettársi kapcsolatok jogi elismerésének folyamatában – ami most is tart, ennek része a Béktv. – több modell alakult ki. Számos országban (Magyarország is ebbe a körbe tartozik) mindenfajta regisztráció nélkül elismerik a de facto élettársi kapcsolatot, ahhoz a bírói gyakorlat nyomán egyes jogszabályok a házassági életközösségben jellemző – elsősorban vagyonjogi – joghatásokat fűznek. Ma már több országban létezik a bejegyzett élettársi kapcsolat intézménye, többnyire az azonos neműek számára, ritkábban egyidejűleg a különneműek számára is, amelyet legelőször az északi államok vezettek be (1989-ben Dánia, 1993-ban Norvégia, 1994-ben Svédország, 2001-ben Finnország). Ezen országokban a bejegyzett társkapcsolat („életpartnerség” stb.) a feleknek lényegében a házassággal azonos jogokat biztosít, különbségek elsősorban a gyermekek örökbefogadása terén maradtak. Franciaországban például 1999-ben vezették be a „polgári szolidaritási szerződést” (PaCS), amelyet azonos és különnemű párok is köthetnek. Számos kedvezménnyel jár, alapvető szerződési jellege azonban megmaradt, amit az is jelez, hogy egyoldalúan is felmondható. Az előnyök közül sok kötődik a tulajdonhoz, így például a bérleti jog öröklése az egyik élettárs halála esetén, vagy harmadik személy felé meglevő adósság visszafizetésének közös kötelezettsége. Ezen felül léteznek még bizonyos szociális jogok, így például a gyászszabadságra való jogosultság az egyik élettárs halála esetén, vagy közszférában dolgozók számára az a lehetőség, hogy az élettársukhoz közelebbi elhelyezésüket kérjék. Mégis tudatos erőfeszítések történtek, hogy ezt a státust megkülönböztessék a házasságtól. Az élettársak polgári jogi státusa például nem változik: továbbra is egyedülállók maradnak.
A 2001-ben bevezetett német megoldás csak az azonos nemű párok számára tette lehetővé az élettársi kapcsolat regisztrálását, majd ugyanezt a szűkítést alkalmazza az Egyesült Királyságban 2005-től létező regisztrált párkapcsolat intézménye is. Ez az intézmény tehát újabban és az országok többségében – a szabályozás elsődleges célját tekintve – az azonos neműek számára létrehozott, a számukra nem elérhető házasságot pótló jogintézmény.
A regisztrált kapcsolat az azonos neműek jogainak kiterjesztése szempontjából többet kínál az eddigi megoldásoknál: majdnem házasságot, de mégsem azt. Erre utalnak a házassághoz képest fenntartott különbségek (pl. annak megtiltása, hogy az azonos nemű párok gyermeket fogadhassanak örökbe, vagy emberi reprodukciós eljárásban vehessenek részt).
A bejegyzett élettársi kapcsolaton túlmenően egyes országokban az azonos neműek házasságát is lehetővé tették (pl. Hollandia, Belgium, Spanyolország, Kanada, Dél-Afrika, az USA két állama, valamint 2009. januárjától Norvégia). Ez a folyamat ugyanakkor megtorpanni látszik például az USA-ban, ahol 1996-ban szövetségi törvényt fogadtak el a házasság védelméről – Defense of Marriage Act –, amely a házasságot egy férfi és egy nő kapcsolataként határozza meg. Jelenleg több mint húsz szövetségi állam alkotmánya kifejezetten tiltja az azonos neműek házasságának elismerését. Ezek sorába lépett 2008. november 4-én Kalifornia, ahol az elnökválasztással együtt tartott népszavazás kiegészítette az alkotmányt azzal, hogy „házasságot csak egy férfi és egy nő köthet” és ezzel megsemmisítette az azonos neműek házasságkötésének fél évvel korábbi, a Kaliforniai Legfelsőbb Bíróság általi engedélyezését.
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése 2000-ben 1474. számon ajánlást adott ki az azonos nemű párok helyzetével kapcsolatban, amelyben a tolerancia erősítését, és a homofób jelenségek elleni küzdelem fontosságát hangsúlyozva számos egyéb mellett javasolta a Miniszteri Bizottságnak, hogy hívja fel a tagállamokat, hozzanak szabályokat a regisztrált párkapcsolatok vonatkozásában. Ezzel nagyfokú szabadságot hagyott a részes államok jogalkotói számára annak eldöntésében, hogy mikor, milyen módon és mértékben kapcsolódnak be a szabályozási folyamatba. A Miniszteri Bizottság erre adott 2001. szeptember 19-i válasza inkább csak üdvözölte az ajánlást, illetve az abban foglalt javaslatokat, és a maga részéről a tolerancia növelésének fontosságát hangsúlyozta [CM/AS(2001)Rec1474finalE/19 September 2001].
Az Alkotmánybíróság tanulmányozta több európai alkotmánybíróság vonatkozó joggyakorlatát, így többek között a Német Szövetségi Alkotmánybíróság 2002. július 17-i (1 BvF 1/01 jelzetű) és 2008. május 6-i (2 BvR 1830/06 jelzetű), a francia Alkotmánytanács 1999. november 9-i (99-419 DC jelzetű) és a belga Alkotmánybíróság 2000. február 23-i (23/2000 jelzetű), valamint 2002. január 23-i (24/2002 jelzetű), határozatait. Az alkotmánybíróságok általában különös figyelmet fordítottak a bejegyzett élettársi kapcsolathoz kapcsolódó konkrét jogviszonyok és jogintézmények vizsgálatára. Kiemelték, hogy a törvényhozó pontosan, részletekbe menően felsorolta azokat a felelősségi, tartási, családjogi, öröklési, adójogi és egyéb szabályokat, amelyek tekintetében a házasságéval azonos, és azokat, amelyekben ahhoz hasonló joghatásokat kívánt kapcsolni a bejegyzett élettársi kapcsolathoz.
Az Alkotmánybíróság észlelte továbbá azt is, hogy a Német Szövetségi Alkotmánybíróság 2002-ben hozott – fentebb hivatkozott – ítéletének egyik vezérmotívuma az volt, hogy a bejegyzett élettársi viszony bevezetése azért sem sérti a különneműek által köthető házasság intézményét, mert bejegyzett élettársi kapcsolatot csak azonos neműek létesíthetnek. A Német Szövetségi Alkotmánybíróság 2008-ban azonban azt is hangsúlyozta, hogy a törvényhozónak nem állt szándékában a teljes azonosságot megteremteni a csak különneműek előtt nyitott házasság és a csak az azonos neműek előtt nyitott bejegyzett élettársi viszony között, hanem csak egyes jogintézményeket illetően, részleges, bizonyos pontok tekintetében történő közelítésre törekedett, még az intézmény 2004-ben végrehajtott reformja során is.
2.2. A magyar családjogi rendszer is hagyományosan a házasság jogintézményére épül, más együttélési formákat hosszú időn keresztül a magyar jog sem ismert el. A Ptk.-ba az 1977. évi IV. törvény nyomán került be egy olyan rendelkezés (578. §, később: 578/G. §), amely az élettársak – házasságkötés nélkül, közös háztartásban, érzelmi és gazdasági közösségben együtt élő nő és férfi – vagyoni viszonyait rendezte. Az Alkotmánybíróság a 14/1995. (III. 13.) AB határozatában (ABH 1995, 82.) azt állapította meg, hogy ellentétes az Alkotmánnyal, ha a jogalkotó az érzelmi, szexuális és gazdasági közösségben együtt élők esetében jogokat és kötelezettségeket csak a Ptk. 578/G. §-ában meghatározott élettársi viszony fogalmának megfelelő (férfi és nő közötti) együttéléshez fűz. Az 1996. június 19. napjától hatályos új törvényi értelmező szabály megszüntette a hátrányos megkülönböztetés alkotmányos tilalmába ütköző jogi szabályozást: a 685/A. § szerint az élettárs – ha jogszabály másként nem rendelkezik – két, házasságkötés nélkül közös háztartásban, érzelmi és gazdasági közösségben együtt élő személy. Ettől kezdve az azonos és különböző neműek élettársi kapcsolatát a jog egyenlően kezeli. A fogalommeghatározásnak az értelmező rendelkezések között elhelyezése jelzi, hogy e rendelkezést nem csak a Ptk. 578/G. §-a vonatkozásában, hanem minden más olyan esetben is alkalmazni kell, amikor jogszabályi rendelkezés az élettársakra utal, kivéve, ha külön jogszabály az általa szabályozott sajátos élethelyzetre tekintettel az élettárs fogalmát ettől eltérően határozza meg. A jogalkotó tehát mindezidáig az élettársi kapcsolatot mint polgári jogi – elsődlegesen mint kötelmi, vagyonjogi – jogviszonyt ismerte el.
2.3. A jelenlegi de facto élettársi és a házassági jogviszony szabályozásának érintetlenül hagyása mellett a Béktv. elfogadásával a jogalkotó – mintegy harmadik lehetőségként – biztosítani kívánja a személyek számára, hogy kapcsolatukat regisztráltassák. A törvény szövege és indokolása szerint a magyar megoldás nem kizárólag az azonos nemű személyek kapcsolatának jogi szabályozására jött létre. A regisztrált élettársi kapcsolat bevezetését az Alkotmánybíróság által e határozatban fentebb már említett két összekapcsolódó motívum indokolja: a különböző neműek élettársi kapcsolatainak száma és aránya a házasságokhoz képest, illetve az azonos neműek partnerkapcsolatuk jogi rendezettsége iránti igénye. A jogilag rendezett következményekkel járó házasság intézménye ugyanis – az európai országok többségéhez hasonlóan Magyarországon is – csak különneműek számára nyitva álló lehetőség. A Béktv. 1. § (1) bekezdése – anélkül, hogy a két fél azonos, vagy különböző nemére utalást tenne – tehát úgy rendelkezik, hogy: „Bejegyzett élettársi kapcsolat akkor jön létre, ha az anyakönyvvezető előtt együttesen jelenlévő két, tizennyolcadik életévét betöltött személy személyesen kijelenti, hogy egymással bejegyzett élettársi kapcsolatban kíván élni.” A Béktv. egységes szabálya nyomán tehát a különböző neműek párkapcsolatának jogi elismerése háromféle jogi kategóriába lenne sorolható: a) házasság, b) bejegyzett élettársi kapcsolat és c) élettársi kapcsolat. Az azonos neműek számára pedig kétféle alternatíva kínálkozik: választhatják a bejegyzett élettársi kapcsolatot vagy élhetnek anélküli élettársi kapcsolatban.
3. Az indítványok nyomán az Alkotmánybíróságnak azokban a kérdésekben kellett állást foglalnia, hogy egyfelől a bejegyzett élettársi kapcsolat létesítésének a differenciálatlan lehetősége, másfelől a szabályozás adott módja sérti-e az Alkotmány 15. §-ában megfogalmazott, a házasság védelmére vonatkozó kötelezettséget.
3.1. Mivel az indítványozók kérelmüket a bejegyzett élettársi kapcsolat (a továbbiakban: BÉK) és a házasság lényegi tartalmi azonosságára alapították, az Alkotmánybíróság először a BÉK jogi jellegét és a házassághoz való viszonyát vizsgálta meg.
A Béktv. szóhasználata arra utal, mintha a BÉK az eddig is létező élettársi kapcsolat szabályozásához állna közelebb, csupán annak regisztrált változatáról volna szó. A szabályozás áttekintése nyomán mindazonáltal arra a következtetésre kell jutni, hogy a BÉK keletkezése (konstitutív hatályú bejegyzés) és tartalma folytán sokkal jobban hasonlít a házasságra, mint az élettársi kapcsolatra. A Béktv. 2. § (1) bekezdése szerint az e törvényben nem szabályozott kérdésekben – lényegében tehát minden személyállapoti és vagyonközösségi kérdésben, néhány kivétellel – a BÉK-re alkalmazni kell a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény (a továbbiakban: Csjt.) házasságra vonatkozó rendelkezéseit. Ugyanezen paragrafus (2) bekezdése szerint pedig minden más törvény vonatkozásában: „Ha törvény eltérően nem rendelkezik,
a) a házasságra vonatkozó szabályokat a bejegyzett élettársi kapcsolatra,
b) a házastársra vagy házastársakra vonatkozó szabályokat a bejegyzett élettársra vagy élettársakra,
c) az özvegyre vonatkozó szabályokat az elhunyt bejegyzett élettárs túlélő bejegyzett élettársára,
d) az elvált személyre vonatkozó szabályokat arra a személyre, akinek bejegyzett élettársi kapcsolatát megszüntették,
e) a házaspárra vonatkozó szabályokat a bejegyzett élettársakra
is megfelelően alkalmazni kell.”
Ezen általános, a jogrendszer egészére kiható utaló szabályok nyomán a BÉK „quasi házassággá” és valódi családjogi intézménnyé válna, amelyre tehát – kifejezetten szabályozott kivételektől eltekintve – nem csupán a Csjt., hanem minden egyéb törvény összes, a házastársakra, házasságra stb. vonatkozó szabálya alkalmazandó lenne. Ez azt jelentené, hogy a házasfeleket megillető jogok a bejegyzett élettársakat is megilletnék, ezzel párhuzamosan pedig a házastársakat terhelő kötelességek is terhelnék a bejegyzett élettársakat. Főszabályként tehát a BÉK joghatásai azonosak a házasságéval (pl. bejegyzett élettársak törvényes öröklési státusza, özvegyi nyugdíj szabályai, tartási kötelezettség, összeférhetetlenségi szabályok stb.). Egyidejűleg módosul a Ptk. 685/A. §-a, és így élettársnak már csak azok a közös háztartásban, érzelmi és gazdasági közösségben együttélő személyek minősülnek, akik házasságkötés, vagy BÉK létesítése nélkül élnek együtt. Továbbá a Béktv. 17. §-a a záró rendelkezések körében a Csjt., az At. és a Ptk. módosításáról is rendelkezik: a házastárs, házasság szövegrész mellé e jogszabályokban beilleszti a bejegyzett élettárs, bejegyzett élettársi kapcsolat szövegrészeket. Ezek a módosítások és a 2. § általános utaló szabályán keresztül módosuló összes törvényhely együttesen a „bejegyzett élettársat” tartalmilag és érdemben a „házastárs” jogi státusába helyezik, azzal lényegileg azonos, új személyállapotot, személyi státusjogot keletkeztetnek.
A házasság és a BÉK között fennmaradó különbségek a következőkre korlátozódnak: a) Házasságra csak különnemű személyek léphetnek, BÉK-et azonban különnemű és azonos nemű személyek is létesíthetnek; b) tizenhatodik életévét betöltött kiskorú a gyámhatóság előzetes engedélyével házasságot köthet, BÉK-re azonban csak nagykorú személyek léphetnek egymással; c) házasságkötést főszabály szerint a szándék bejelentését követő harminc nap elteltével tűzheti ki az anyakönyvvezető, ezt a szabályt azonban nem kell alkalmazni, ha a házasuló felek már BÉK-ben élnek; d) a Csjt.-nek a közös gyermekké fogadásra vonatkozó szabályai nem alkalmazhatóak BÉK esetében, tehát nem érvényesül az a szabály, hogy „azt, akit mindkét házastárs – akár együttesen, akár külön-külön – örökbefogadott, a házastársak közös gyermekének kell tekinteni”; e) az egyik regisztrált élettárs a másik (vér szerinti vagy örökbefogadott) gyermekét szintén nem fogadhatja örökbe; f) a regisztrált élettársak egymás nevét semmilyen formában nem vehetik fel; g) a BÉK nem csupán a házasság megszüntetésére vonatkozó szabályok alkalmazásával szüntethető meg (bontóper), hanem bizonyos feltételek fennállása esetén (pl. közös kérelem; nincs közös kiskorú vagy tartásra szoruló gyermek; lakáshasználatban, vagyoni kérdésekben megegyeztek; stb.) közjegyző által is.
A házasság és a BÉK viszonyában vannak tehát bizonyos, inkább formainak tekinthető különbségek (az életkori eltérés, a létesítés és a megszüntetés egyes eltérései, névviselés szabályai), illetve tartalmi eltérések (az örökbefogadásra vonatkozó szabályok) is.
Az Alkotmánybíróság érzékelte, hogy az említett különbségek fenntartásával, illetve a Csjt. szabályai „mögöttes jogként” történő alkalmazásának elrendelésével a jogalkotó azt kívánta kifejezésre juttatni, hogy a BÉK-et a házasságtól elkülönülő jogintézménynek tekinti, amely egyfelől a házastársak személyi státuszától, illetve másfelől a de facto élettársak jogi helyzetétől is eltérő – a magyar jogrendben eddig nem létező, új – jogviszonyt, személyállapotot keletkeztet. Vizsgálatot igényel ugyanakkor, hogy a fenntartott különbségek és a szabályozás módja folytán mi a BÉK viszonya az alkotmányosan védett házasság intézményéhez.
3.1.1. Az Alkotmánybíróság először az örökbefogadásra vonatkozó rendelkezéseket vizsgálta meg.
Az Alkotmánybíróság egy korábbi határozatában megállapította: a házasság „tipikusan közös gyermekek születését és a családban való felnevelését célozza, amellett, hogy a házastársak kölcsönös gondoskodásban és támogatásban élésének is kerete” [14/1995. (III. 13.) AB határozat]. A Béktv. a közös örökbefogadás, illetőleg egymás gyermeke örökbefogadásának kizárásával látszólag csupán két személy tartós életközösségének a tényét ismeri el és részesíti védelemben, és a jogszabálynak nem célja a bejegyzett élettársaknak közös gyermekkel is rendelkező család alapítását előmozdítani. Különneműek esetében azonban az örökbefogadás nem az egyetlen, és nem is a tipikus módja a jogi értelemben vett család létrejövetelének: a különnemű élettársaknak lehet saját, vér szerinti gyermekük, vagy részt vehetnek humán reprodukciós eljárásban (egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 167. §-a). A Csjt. 35–44. §-aiban foglalt, az apasági vélelmekre vonatkozó szabályoknak a bejegyzett élettársakra történő kiterjesztésével [Béktv. 17. § (2) bekezdés c)–k) pontjai] a különnemű bejegyzett élettársak a házastársakkal teljesen azonos helyzetbe kerülnek a vér szerinti, illetve a humán reprodukciós eljárás eredményeként született gyermekeikkel fennálló kapcsolatuk tekintetében. Az azonos nemű bejegyzett élettársak esetében ezzel szemben jogi értelemben vett család kizárólag közös örökbefogadás (illetve egymás gyermekének örökbefogadása) útján jöhetne létre. Ennek kizárásával a jogalkotó számukra nem kívánja elősegíteni a jogi értelemben vett családdá válást.
Mindezek alapján megállapítható, hogy a Béktv.-nek az örökbefogadásra vonatkozó szabályai különneműek vonatkozásában nem elegendőek arra, hogy a BÉK és a házasság érdemi különbségét megalapozzák.
3.1.2. Az Alkotmánybíróság ezt követően a névviselés szabályait tekintette át.
A házastársak közös névviselése nem csupán összetartozásuk olyan szimbóluma, amelynek a társadalomban mélyen gyökerező, hosszú időre visszatekintő hagyománya van. A házassági státusz egyben meghatározója a felek névviselési jogának is. A házasságkötés ténye ugyan nem jelenti automatikusan a névváltoztatás kötelezettségét sem a férfi, sem a nő számára [Csjt. 26. § (1) bekezdés], azonban a személy neve az individualitás és az identitás kifejezésére alkalmas, és a névnek adott esetben (az érintett döntésétől függően) a családjogi státus feltüntetése, az összetartozás kifejezése is lehet a funkciója. A házasfeleknek a törvényben biztosított lehetőségek közül történő választása következtében a választott név az érintett fél (felek) saját nevévé válik. [Vö.: 58/2001. (XII. 7.) AB határozat, ABH 2001, 527, 562.]
A házastársakkal ellentétben a Béktv. a bejegyzett élettársaknak közös név viselését nem teszi lehetővé. Említésre méltó viszont e körben, hogy amennyiben a felek összetartozásukat közös név viselésével is ki szeretnék fejezni, erre a névváltoztatás közigazgatási útján lehetőségük van. A névviselés szabályainak nem csupán formális jelentősége van, e szabályok alapvető célja mégis inkább szimbolikus, a házastársak például a házasságkötést követően saját nevüket is megtarthatják. Az a tény, hogy a házastársak összetartozásukat a külvilág felé házasságkötésük időpontjától kezdve közös név viselésével is kifejezhetik, míg a bejegyzett élettársaknak erre nincs módjuk, nem tekinthető olyan súlyúnak, mint amely a két jogintézmény (a házasság és a BÉK) egyértelmű elhatárolására alkalmas lenne. A névviselés szabályainak különbsége a házasság és a BÉK lényegileg azonos tartalmát és funkcióját nem érinti.
Az Alkotmánybíróság a kifejtettek alapján a házasság és a BÉK között kifejezetten fenntartott különbségek egyikét sem tudta olyan lényegesnek értékelni, mint amelyből a jogalkotó szándéka egyértelműen igazolható lenne abban a vonatkozásban, hogy a BÉK új jogintézményét a magyar jogrendszerben a házasság intézményétől egyértelműen el kívánta volna határolni.
3.2. A BÉK és a házasság viszonyát az Alkotmánybíróság álláspontja szerint ezért alapvetően a szabályozás módja, a Béktv. 1. § (1) bekezdésében az azonos és különböző nemű személyek homogén csoportként való kezelése, valamint a 2. § (1) és (2) bekezdéseiben foglalt generális utaló szabályok határozzák meg. Ezt nem lehet másképpen értékelni, mint úgy, hogy a jogalkotó nem kívánta részleteiben is áttekinteni a magyar jogrendszerben létező összes, a házastársakra (elváltakra, özvegyekre stb.) vonatkozó rendelkezést, és nem kívánta mérlegelni, hogy ezek közül mely szabályok alkalmazását rendeli el, és melyekét tiltja meg a különböző neműek, illetőleg az azonos neműek bejegyzett élettársi kapcsolata vonatkozásában. Ilyen jogszabályhelyenkénti mérlegelést kizárólag a Ptk., Csjt. és az At. vonatkozásában végzett el a jogalkotó, e jogszabályokat ugyanis kifejezett rendelkezésekkel kiegészíti a Béktv. Más következtetés mindebből nem vonható le, mint az, hogy a Béktv. a házassággal ugyan nem minden elemében és részletszabályában, de lényeges jellemzőit tekintve azonos tartalmú és funkciójú jogviszonyt létesít, más elnevezés alatt, a különböző és az azonos nemű párkapcsolatok számára egységesen, differenciálatlanul. Az Alkotmánybíróság szerint azonban a megkülönböztetés indokolatlan hiánya az Alkotmány 70/A. §-ában deklarált alkotmányos egyenlőség sérelméhez vezet [42/2007. (VI. 20.) AB határozat, ABH 2007, 564, 569].
A házasságon kívül, de bejegyzett élettársi kapcsolatban együtt élők jogai és kötelezettségei tekintetében azonban az Alkotmánybíróság alapvető különbséget lát a különböző nemű és az azonos nemű személyek vonatkozásában.
3.2.1. A különböző neműek számára – amint az jelen határozat indokolásában már kifejtésre került – az életközösségnek három szintje válna elérhetővé a Béktv. nyomán: az eddig is létező (de facto) élettársi és a házassági kapcsolat (amelyek szignifikánsan különböznek egymástól), továbbá a kettő közé kerülő regisztrált kapcsolat, a BÉK. Figyelemmel a Béktv. 2. §-a által alkalmazott szabályozási módra, a Csjt. házasságra vonatkozó teljes szabályanyagának felhívására és kötelező alkalmazásának elrendelésére, valamint arra, hogy a fenntartott szabályozásbeli különbségek nem szignifikánsak, a BÉK a különneműek számára a házasság mint jogintézmény megkettőzésének tekinthető. Ha a jogalkotó célja az volt, hogy egyfajta „köztes intézményt” hozzon létre a házasság és az élettársi viszony között (amint az különneműek esetében a törvényjavaslat indokolása szerint valóban célja is volt), akkor nemcsak nevében, hanem lényeges tartalmi elemeiben is különböznie kell a házasságtól. E két intézmény elválasztása a különneműek esetében szigorúbb alkotmányossági mércét kíván. A jogalkotó által választott – most vizsgált – jogi megoldás következtében azonban a férfi és nő házasságának valódi konkurenciát jelentene a BÉK. A BÉK alkotmányossági megítélését ez a veszély alapvetően befolyásolja. Az Alkotmánybíróság szerint a házasságra vonatkozó intézményvédelmi kötelezettség nem pusztán a „házasság” elnevezésre vonatkozik. Az Alkotmány alapján a házasságot tartalmi jellemzői tekintetében is valóságos védelem illeti meg. Ahhoz a tényhez, hogy „a Magyar Köztársaság védi a házasság és a család intézményét”, az Alkotmány ereje és kiemelt jogforrási helye kapcsolódik. Ha az Alkotmány 15. §-ában rögzített intézmény és egy törvénnyel védett intézmény azonos helyet foglalhatna el, akkor az „alkotmányi védelem” azonossá válna a „törvényi védelemmel”. Az Alkotmány azonban a legmagasabb szintű jogforrás a jogrendszerben, törvényi szinten tehát nem lehet alkotmányos intézményekkel azonos, új intézményeket létrehozni. Ez a megállapítás összhangban áll az Alkotmánybíróság korábbi határozatával, amely szerint „[a]z egyetlen szakaszban tömörített két intézmény közül az Alkotmány első helyen a házasság intézményét védi, ugyanakkor ilyen védelmet az élettársi kapcsolatnak nem biztosít” (1097/B/1993. AB határozat, ABH 1996, 456, 464).
Az Alkotmány 15. §-ában írt védelem magában foglalja továbbá azt a követelményt is, hogy az állam ne csupán a fennálló házasságokat védje, hanem olyan jogi környezetet teremtsen (pl. a házasságban élőknek olyan előnyöket nyújtson), amely arra ösztönzi polgárait, hogy a lehetséges együttélési formák közül a házasságot válasszák és családot alapítsanak. A házasságot a versengő életmodellekkel szemben csak úgy tudja hatékonyan védeni a jogalkotó, ha az attól eltérő modelleket valóban eltérően is szabályozza. Ilyen értelemben pedig az alkotmányos védelmi kötelezettség kiüresítésének veszélyével jár, továbbá jogbizonytalanságot is okoz, ha a különneműek számára két, jogi tartalmát tekintve azonos, csupán elnevezésében különböző intézmény áll rendelkezésre kapcsolatuk állami közreműködéssel történő elismerésére. Egyrészt arról van tehát szó, hogy a különneműek vonatkozásában az azonos funkciójú házasság és BÉK „felcserélhető” jogintézményeknek tekinthetők, másrészt arról is, hogy ez a jogi helyzet, az alkotmányos és a törvényi védelem egy szintre hozása az Alkotmány 15. §-át tartalmában és jelentőségében is sérti. A házasságnak biztosított alkotmányos védelem fenntartása érdekében a házasságkötést tudatosan és akaratlagosan mellőző együttélés nem kaphat egy generális utaló szabály közvetítésével ugyanolyan oltalmat, mint a házasság maga. A házasfeleket megillető jogok és kötelezettségek teljes spektruma a házasságkötési joggal rendelkező, azonban a házasságkötést mellőző személyek számára nem nyitható meg. Egy ilyen döntés a házasság alkotmányos „leértékelését” eredményezné, társadalmi-intézményi jelentőségének csökkentésével járna, ami alkotmányosan nem elfogadható.
Az Alkotmánybíróság e körben végezetül hangsúlyozza: A jogalkotónak továbbra is lehetősége van arra, hogy a de facto élettársi kapcsolatok körén belül, esetről esetre mérlegelve, egyes jogi tényekhez (pl. tartós életközösség, az élettársi kapcsolat hatósági nyilvántartásba vétele, teljes vagyonközösség, gyermek születése) speciális joghatásokat fűzzön. Alkotmányosan tehát nem kizárt, hogy a jogalkotó a de facto élettársi viszony és a házasság mellett a különnemű párok más együttélési formáját is törvényi védelemben részesítse, tehát, hogy e két jogintézmény mellett egy – lényegét tekintve – köztes intézményt is létrehozzon. Egy ilyen jogintézmény létrehozásának a kötelezettsége azonban sem az általános cselekvési szabadságból, sem az Alkotmány más rendelkezéséből nem következik kényszerítően. Egyes élettársi tényállásokra nézve – ha azok a házasságon belüliekhez hasonlók – elfogadható a közvetett jogi szabályozás is, azaz egy utaló szabályon keresztül a Csjt., a Ptk., vagy más törvény hasonló (analóg) szabályának a felhívása és alkalmazni rendelése. Az azonban nem fogadható el, hogy egyetlen generális utaló szabállyal a törvényhozó a jogrendszer egészének a házasságra, a házastársakra stb. – tehát a házasság intézményére – vonatkozó összes szabályát felhívja és „megfelelően” alkalmazni rendelje, rábízva ezzel a jogalkalmazó fórumokra, hogy eseti mérlegeléssel kivételesen eltekintsenek egy-egy jogszabályi rendelkezés alkalmazásától. Ez a megoldás még a vagyonjogban is súlyos jogbizonytalansághoz vezethet, a személyi státusjogokat, a személyállapotot érintő kérdésekben (ahol a szabályozás kogens, sőt imperatív) azonban a jogbiztonság [Alkotmány 2. § (1) bekezdés] követelménye alapján megengedhetetlen.
3.2.2. A házasság mint alapvető társadalmi intézmény alkotmányi védelmének fentebb kifejtett követelménye azonban értelemszerűen nem érvényesül azok vonatkozásában, akik azonos nemük következtében nem köthetnek egymással házasságot.
Míg a különnemű párok esetében a „házasság vagy élettársi kapcsolat” szabad választás kérdése, addig az azonos neműek jogi lehetőség hiányában nem dönthetnek úgy, hogy a házasság kötelékébe lépnek az élettársi viszony helyett. Hangsúlyozva tehát, hogy bár a házasságon kívüli párkapcsolati formák védelmének kötelezettsége sem a különböző neműek, sem pedig az azonos neműek vonatkozásában nem vezethető le az államnak az Alkotmány 15. §-ában foglalt, a házasság és család védelmét előíró „intézményvédelmi kötelezettségéből”, az azonos neműek tartós párkapcsolata számára azonban az elismerés és a védelem igénye – mivel ők házasságra nem léphetnek – az emberi méltósághoz való jogból [Alkotmány 54. § (1) bekezdés], és az abból származtatott önrendelkezési jogból, az általános cselekvési szabadságból, illetve a személyiség szabad kibontakoztatásához való jogból [8/1990. (IV. 23.) AB határozat, ABH 1990, 42, 45.] levezethető. Ahogyan azt az Alkotmánybíróság korábbi határozatában – az azonos nemű élettársak vonatkozásában – megfogalmazta: „[k]ét személy tartós életközössége megvalósíthat olyan értékeket, hogy az érintettek személyi méltóságának egyenlő figyelembevétele alapján az együttélő személyek nemétől függetlenül igényt tarthat jogi elismerésre” (14/1995. AB határozat, ABH 1995, 82, 84.). Az azonos neműek számára a bejegyzett élettársi kapcsolat a de facto élettársi viszonyhoz képest valódi – eddig számukra nem biztosított – elismerést és jogi védelmet nyújtana. Egy ilyen – a de facto élettársi kapcsolathoz képest privilegizált – jogintézmény célja egyfelől a regisztráció lehet, ami az élettársi viszony fennállásának bizonyítását könnyíti meg. Másfelől a törvényhozó az azonos neműek bejegyzett élettársi kapcsolatát mint jogi keretet lényeges alanyi – személyi és vagyoni – jogosultságokkal és kötelezettségekkel, mint tartalmi elemekkel töltheti ki olyan mértékben, hogy ezáltal számukra új személyi státus keletkezzen. E körben lehetősége van arra, hogy miután a házastársakra vonatkozó szabályokat részleteiben áttekintette, azok közül a megfelelőket alkalmazni rendelje az azonos nemű bejegyzett élettársakra is, illetve, hogy az egyenlő méltóságú személyként történő kezelés követelményét szem előtt tartva a szexuális irányultságból adódó különbségeket figyelembe vegye [Vö. 21/1996. (V. 17.) AB határozat, ABH 1996, 74.; 37/2002. (IX. 4.) AB határozat, ABH 2002, 230.].
A házasságkötési joggal rendelkező különböző nemű személyek helyzetét az azonos neműek regisztrált élettársi kapcsolata nem befolyásolja, különösen nem sérti, vagy veszélyezteti. A házasság támogatására, védelmére, ösztönzésére vonatkozó – az Alkotmány 15. §-ából következő – állami intézményvédelmi kötelezettség ugyanis kizárólag azok vonatkozásában értelmezhető, akik házasságkötési joggal és lehetőséggel rendelkeznek. Csak az ő esetükben nem lehet alkotmányosan létrehozni egy, a házassággal „majdnem” azonos tartalmú más jogviszonyt. Az azonos nemű személyek számára azonban, akik az Alkotmány alapján házasságot nem köthetnek, a jogalkotónak az Alkotmány korlátai között biztosítania kell egymás irányában a házastársakéhoz hasonló olyan jogállást, amely az egyenlő méltóságú személyként kezelésüket biztosítja [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48–49.]. Egy ilyen új jogintézmény nem sérti, nem is veszélyezteti a házasság Alkotmány által kiemelten védett helyzetét (az Alkotmány 15. §-át), illetve a különböző neműeknek szintén az Alkotmány 54. § (1) bekezdéséből levezetett házasságkötéshez való jogát. Az államot terhelő, a házasság és a család védelmére vonatkozó intézményi védelem (elismerés, támogatás) kötelezettsége az Alkotmány alapján az azonos neműek bejegyzett élettársi kapcsolatának törvényi elismerésétől függetlenül továbbra is fennáll. A hagyományos forma, a különneműek házassága nem kerül hátrányosabb helyzetbe azáltal, hogy az azonos nemű bejegyzett élettársak – az ilyen kapcsolat természetéből adódó különbségek fenntartása mellett – a házastársakéhoz hasonló pozícióba kerülnek.
Az Alkotmánybíróság ennek megfelelően a rendelkező rész 1. pontjában foglaltak szerint határozott.
4. A fent kifejtettekre tekintettel az Alkotmánybíróság összefoglalóan megállapítja, hogy a Béktv. 1. §-a azáltal, hogy homogén csoportként kezeli a különböző és az azonos nemű személyek párkapcsolatait, továbbá generális utaló szabálya (2. §-a), amely a bejegyzett élettársi közösség jogintézményét a lényeges tartalom (joghatások) tekintetében azonossá teszi a házassággal, sértik az Alkotmány 2. § (1) bekezdését, a 15. §-át, illetve a 70/A. § (1) bekezdését.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a jogalkotónak kötelessége egyértelműen és világosan meghatározni az egyes jogintézmények rendeltetését, a hasonló jogintézményeket egymástól elhatárolni. A jogalkotó e kötelezettségének jelen esetben nem tett eleget, nem differenciált megfelelően, és így nem különítette el felismerhető módon sem a BÉK-et a házasságtól, sem a különböző, illetőleg az azonos neműek BÉK-jét egymástól. Nincs tehát alkotmányos lehetőség arra, hogy törvény a házasság alkotmányosan védett intézményével felcserélhető jogintézményt hozzon létre azok számára, akik házasságkötési joggal rendelkeznek.
Az Alkotmánybíróság ezért a fenti okok alapján megállapította a Béktv. 1. és 2. §-ainak alkotmányellenességét.
Ugyanakkor az egységes törvényi szabályozás folytán nincs lehetőség arra, hogy az Alkotmánybíróság kizárólag a Béktv. 1. és 2. §-ait semmisítse meg. A BÉK lényegi tartalmát közvetett módon meghatározó §-ok alkotmányellenességének megállapítása és megsemmisítése miatt a jogintézmény egésze kiüresedne, alkalmazhatatlanná válna, ezért a jogbiztonság követelményére tekintettel a törvény egészét meg kellett semmisíteni [Vö. pl. 3/1992. (I. 23.) AB határozat, ABH 1992, 329.; 8/2007. (II. 28.) AB határozat, ABH 2007, 148.]. Az Alkotmánybíróság ezért a rendelkező rész 2. pontjában foglaltak szerint határozott.
5. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint, ha az indítvánnyal támadott jogszabályt vagy annak egy részét az Alkotmány valamely rendelkezésébe ütközőnek minősíti, és ezért azt megsemmisíti, akkor a további alkotmányi rendelkezések esetleges sérelmét a már megsemmisített jogszabályi rendelkezéssel összefüggésben érdemben nem vizsgálja. [44/1995. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1995, 203, 205.; 4/1996. (II. 23.) AB határozat, ABH 1996, 37, 44.; 61/1997. (XI. 19.) AB határozat, ABH 1997, 361, 364.; 15/2000. (V. 24.) AB határozat, ABH 2000, 420, 423.; 16/2000. (V. 24.) AB határozat, ABH 2000, 425, 429.; 29/2000. (X. 11.) AB határozat, ABH 2000, 193, 200.; 38/2003. (VI. 26.) AB határozat, ABH 2003, 829, 835.] Mivel az Alkotmánybíróság a Béktv. egészét megsemmisítette, ezért az Alkotmány további rendelkezéseinek az indítványozók által állított sérelmét, illetve a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség fennállásának megállapítására irányuló kérelmet nem vizsgálta.
A határozat Magyar Közlönyben történő közzététele az Abtv. 41. §-án alapul.
Alkotmánybírósági ügyszám: 21/B/2008.
Dr. Balogh Elemér alkotmánybíró párhuzamos indokolása
A többségi határozat rendelkező részének 2. pontjában foglalt döntéssel, a Béktv. egészének megsemmisítésével egyetértek.
Egyetértek a rendelkező rész 1. pontjában megfogalmazott ama többségi állásponttal is, amely szerint a bejegyzett élettársi kapcsolat jogintézményének a szabályozása önmagában nem alkotmányellenes. A többségi határozat indokolását is elfogadom, azonban az indokolás IV. 3.2.1. pontjának azt a részét, amely a házasság és a bejegyzett élettársi kapcsolat elválasztása során szigorúbb alkotmányos mércét kíván, további, az Alkotmány 15. §-ából levezethető indokokkal látom alátámasztottnak.
Az Alkotmánybíróság a 14/1995. (III. 13.) AB határozatában kifejtette, hogy a házasság intézménye kultúránkban és jogunkban is hagyományosan férfi és nő életközösségét jelenti. Ebből következően ez az életközösségi forma tipikusan közös gyermekek születését és a családban való felnevelését célozza, e mellett, a házastársak kölcsönös gondoskodásban és támogatásban élésének is a keretét jelenti. A gyermekek nemzésére és szülésére való képesség ugyan nem fogalmi eleme és nem feltétele a házasságnak, de a házasság eredeti és tipikus rendeltetéséből folyóan a házastársak különneműsége igen.
A házasság intézményét tehát az állam arra is tekintettel részesíti alkotmányos védelemben, hogy elősegítse a házastársak számára a közös gyermek(ek)kel is rendelkező család alapítását.
Ez a magyarázata annak, hogy az Alkotmány 15.á§-a együtt említi az alkotmányos védelem két tárgyát: a házasság és a család intézményét. (ABH 1995, 82, 83.) Az Alkotmánybíróság idézett határozatával összefüggésben megjegyzem: bizonyosan nem véletlen, hogy anyanyelvünk a „ház” szóból képzett kifejezéssel – amely utal az eggyé vált életvitel helyszínére – jelöli meg a családalapításra szövetkező, természetesen különnemű párok életszövetségét.
Álláspontom szerint a házasság alkotmányos védelem alatt álló jogintézménye alkotmányunk belső értékrendjének is fontos eleme, olyan alkotmányos érték, amelynek megőrzése és védelme az állam alkotmányos kötelezettsége. Ahogy arra az Alkotmánybíróság a 7/2006. (II. 22.) AB határozatában rámutatott, az Alkotmány 15.á§-a az államnak a házasság és a család védelmére vonatkozó kötelességét fogalmazza meg: azt az államcélt, hogy a törvényhozó jogszabályok megalkotása útján részesítse védelemben a házasság és a család intézményét. Az Alkotmány tehát a családot, mint társadalmi intézményt is védelemben részesíti. (ABH 2006, 181, 207.)
A házasság és a család védelmének azonos alkotmányi rendelkezésben, egymással összefüggésben történő előírása alkotmányossági szempontból kiemelkedő jelentőséget hordoz: a jogalkotónak az Alkotmány 15. §-ban megjelölt intézmények szabályozása, jogi keretei kialakítása és az e jogviszonyokban álló jogalanyok statusához kapcsolódó jogok és kötelezettségek meghatározása során is „egymásra” tekintettel, azaz a védett társadalmi viszonyok összefüggéseit figyelembe véve, illetve azokat megteremtve kell eljárnia. Ebből következik, hogy az államnak a házasságot, mint – nézetem szerint – hagyományosan és jellemzően a társadalom alapegységét alkotó család létrehozására, közös gyermekek felnevelésére irányuló párkapcsolati együttélési formát kell védenie. A kiemelt védelem megteremtését jelenti, ha más párkapcsolati formák jogi elismerése és az azokhoz rendelt jogosultságok nem egyeznek meg a házasságéval, illetve a házasságban élő jogalanyokéval. A megerősített védelem így megnyilvánulhat pl. a házasságnak és a jog által elismert egyéb párkapcsolati formáknak, mint jogviszonyoknak a létesítésére és felbontására vonatkozó, azokat megkönnyítő vagy nehezítő szabályoknak – az előbbi „javára” szolgáló – eltéréseiben, valamint a házasság intézményének stabilitását biztosító, ezzel összefüggésben a fiatalok felelősségteljes családalapítását bátorító, elősegítő intézkedésekben, így pl. a családi adózást megteremtő, kedvező társadalombiztosítási szabályozást, a családtámogatási rendszert fejlesztő jogalkotás révén.
Az alkotmányossági vizsgálat tárgyát képező, a Béktv.-ben szabályozott bejegyzett élettársi kapcsolattal összefüggően fontosnak tartom hangsúlyozni azt, hogy az Alkotmány a házasságot, s nem az élettársi kapcsolatot részesíti alkotmányi védelemben, a házasságot tekinti alkotmányosan védett értéknek. A házasság jogintézményét szabályozó joganyag – amelyet a Béktv. utaló szabályozása pontatlanul és differenciálatlanul alkalmazni rendelt a bejegyzett élettársi kapcsolatokra is – számos olyan rendelkezést tartalmaz, amely az alkotmányosan védett jogintézmény védelmét segíti elő, azt biztosítja. A házasságra vonatkozó jogi szabályozáson keresztül teljesedik ki az államnak a házasság jogintézményét védő objektív intézményvédelmi kötelezettsége, a hatályos jogi szabályozás tehát egyfajta „alkotmányos védelmi szintet” biztosít a házasság jogintézményének.
Osztom a többségi határozat rendelkező részének első pontjában és az ahhoz kapcsolódó indokolásban foglalt azon álláspontot, hogy a jogalkotó számára alkotmányosan nem tilalmazott az, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolat jogintézményét szabályozza. Nem vitatom azt sem, hogy két személy tartós életközössége az érintettek személyi méltóságának egyenlő figyelembevétele alapján az együtt élő személyek nemétől függetlenül igényt tarthat jogi elismerésre.
A bejegyzett élettársi kapcsolat jogintézményének a szabályozása során azonban a jogalkotónak tekintettel kell lennie arra, hogy az Alkotmány házasságra és családra vonatkozó rendelkezései összefüggéséből levezethetően a férfi és nő közötti házasságot tartja alkotmányos értéknek, és azt védi. (Alkotmány 15. §, 67. §, 70/J. §) Ezért az államnak a bejegyzett élettársi kapcsolat jogintézménye szabályozásakor hangsúlyozottan figyelemmel kell lennie arra, hogy ne csökkentse a házasság alkotmányos jogintézményének már meglévő, a jogrendszer által biztosított védelmi szintjét, így a házasság alkotmányos értékként való védelme továbbra is biztosított maradjon.
A házasság jogintézményének az Alkotmány 15. §-ából, valamint az Alkotmány házasságra és családra vonatkozó rendelkezéseinek az összefüggéséből (egymásra tekintettel történő értelmezéséből) álláspontom szerint az alábbi alkotmányi korlátok vezethetők le az állam számára a bejegyzett élettársi kapcsolat jogintézményének a szabályozása során:
– a bejegyzett élettársi kapcsolat jogintézménye nem üresítheti ki az alkotmányosan védett házasság jogintézményét, az alkotmányosan nem védett bejegyzett élettársi kapcsolat jogintézménye nem cserélhető fel (nem helyettesíthető) az alkotmányosan védett házasság jogintézményével;
– a bejegyzett élettársi kapcsolat jogintézményének a szabályozása során a jogalkotónak figyelemmel kell lennie a nemek közötti különbségekből eredő természetszerű különbségekre;
– az Alkotmány csak a különneműek közötti házasságkötés feltételei egyenlő szabályozásának követelményét támasztja a jogalkotóval szemben, ami álláspontom szerint nem foglalja magában azt, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolatban élőknek a házasfelekkel azonos jogi státuszt kell kapniuk;
– a bejegyzett élettársi kapcsolat jogintézményének kialakításánál véleményem szerint az az alkotmányos követelmény, hogy az érintetteket – az általuk alkotott homogén csoporton belül – egyenlőkként, azonos méltóságú személyként kezeljék, azaz mindegyikük szempontjait hasonló körültekintéssel, figyelemmel, elfogulatlansággal és méltányossággal értékeljék a szabályozás kialakítása során, nem pedig az, hogy a – férfi és nő unióját jelentő – házasság alkotmányosan védett jogintézményét automatikusan rájuk is kiterjesszék;
– fontosnak tartom továbbá azt is, hogy a házasság (ezen keresztül a házas felek) és a család, mint alkotmányos védelem alatt álló, és egymással a legszorosabb kapcsolatban álló jogintézmények számára a törvényalkotó által különböző jogterületeken biztosított kedvezmények (pl. adókedvezmények), preferenciás szabályozások (pl. különböző családtámogatási formák) továbbfejlesztése útján továbbra is kifejezze az alkotmányosan védett és az ekként nem védett jogintézmények közötti különbséget.
Dr. Kiss László alkotmánybíró párhuzamos indokolása
A határozat rendelkező részével egyetértek. Rövidre fogottnak tartom ugyanakkor az 1. pontját és az ahhoz kapcsolódó indokolást. Álláspontom szerint az indokolásnak részletesen ki kellett volna térnie arra, hogy az azonos nemű személyek számára a bejegyzett élettársi kapcsolat törvényi szintű létrehozása milyen feltételek fennállása esetén nem alkotmányellenes.
A határozat indokolása ennek hiányában az Alkotmány 15. §-ában védett házasság (és család) intézményére nézve nagyobb veszélyt lát a különneműek regisztrált élettársi kapcsolatát reguláló szabályozásban, mint abban, ha az azonos neműek házassághoz „hasonló” élettársi kapcsolatát regisztrálja a jog.
„A hagyományos forma, a különneműek házassága nem került hátrányosabb helyzetbe azáltal, hogy az azonos nemű bejegyzett élettársak – az ilyen kapcsolat természetéből adódó különbségek fenntartása mellett – a házastársakéhoz hasonló pozícióba kerülnek” – mondja a határozat.
1. A határozat helyesen állapítja meg, hogy a Béktv. 1. §-a azáltal, hogy homogén csoportként kezeli a különböző és az azonos nemű személyek párkapcsolatait, továbbá generális utaló szabálya (2. §-a), amely a bejegyzett élettársi közösség jogintézményét a különneműek vonatkozásában a lényeges tartalom (joghatások) tekintetében azonossá teszi a házassággal, sértik az Alkotmány 2. § (1) bekezdését, a 15. §-át, illetve a 70/A. § (1) bekezdését. Megalapozottan utal arra is, hogy a jogalkotónak kötelessége egyértelműen és világosan meghatározni az egyes jogintézmények rendeltetését, s a hasonló jogintézményeket egymástól elhatárolni. A jogalkotó e kötelezettségének jelen esetben nem tett eleget, nem differenciált megfelelően és így nem különítette el felismerhető módon a különneműek bejegyzett élettársi kapcsolatát a házasságtól. A jogbiztonság sérelme abban mutatkozik meg, hogy ezáltal a Béktv. a különnemű és azonos nemű személyekre vonatkozó rendelkezéseket teljesen összemossa. [Pl. „A bejegyzett élettársi kapcsolat megszüntetésére, a házasság felbontására vonatkozó rendelkezéseket alkalmazni kell” Béktv. 3. § (2) bekezdése] Komoly jogbizonytalanság forrása az is, hogy a Béktv. 2. § (2) bekezdése szerint az ott felsorolt rendelkezéseket akkor kell „megfelelően” alkalmazni, „ha törvény eltérően nem rendelkezik”.
A Béktv. idézett rendelkezései (is) nyilvánvalóan sértik az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében írt jogbiztonság követelményét, amely egyidejűleg a házasság és a család védelmét rögzítő 15. § sérelmének a veszélyét is előidézi.
Álláspontom szerint a törvényalkotó differenciálatlan szabályozása már önmagában előidézte az Alkotmány 15. §-ának és a 70/A. § (1) bekezdésének a sérelmét, s pusztán emiatt megsemmisíthette volna az Alkotmánybíróság az indítványokkal támadott és velük szoros összefüggésben álló törvényi rendelkezéseket, végső kimenetelében a törvény egészét. Magam itt meg is álltam volna, hiszen az Alkotmánybíróság ezt követően a tartalmi vizsgálata során már kénytelen-kelletlen azokat a rendelkezéseket elemezte, amelyek megállapított differenciálatlanságuk, önellentmondásaik folytán nem mentek át a jogbiztonság próbáján.
2. A határozat indokolása pusztán azon az alapon mondja ki azt, hogy az azonos nemű személyek számára a bejegyzett élettársi kapcsolat jogintézményének létrehozása nem alkotmányellenes, hogy az azonos neműek jogi lehetőség hiányában nem dönthetnek úgy, hogy a házasság kötelékébe lépnek az élettársi viszony helyett. Erre tekintettel a határozat – mint fentebb idéztem – megállapítja: „A hagyományos forma, a különneműek házassága nem került hátrányosabb helyzetbe azáltal, hogy az azonos nemű bejegyzett élettársak – az ilyen kapcsolat természetéből adódó különbségek fenntartása mellett – a házastársakéhoz hasonló pozícióba kerülnek.” Az Alkotmánybíróság erre tekintettel mindössze azt rögzítette a határozat 1. pontjában, hogy „az azonos nemű személyek számára a bejegyezett élettársi kapcsolat jogintézményének létrehozása nem alkotmányellenes”. Adós maradt azonban a rendelkező rész 1. pontja és az indokolás azzal, hogy a szabályozásnak vannak-e korlátai, mit jelenthet például a „házastársakéhoz hasonló pozíció”. Álláspontom szerint az Alkotmány 15. §-ában írt – a házasságra és a családra vonatkozó – állami intézményvédelmi kötelezettség az Alkotmánybíróság kötelezettségévé teszi annak bemutatását is, hogy az új szabályozás milyen feltételek fennállása esetén, milyen korlátok meghatározása mellett lehet konform a házasság és a család védelmét előíró alkotmányi rendelkezéssel. A határozat 1. pontja azt sugallja, mintha teljesen szabad keze lenne a törvényalkotónak abban, miként (milyen tartalommal) szabályozza újra az azonos neműek – házassághoz hasonló – regisztrált élettársi kapcsolatát. A határozat indokolása tehát az alkotmányos kereteknek a körülhatárolásával adós maradt. Jóllehet az ideillő indokoláselemek fellelhetők a határozatban, azok összerendezésére és a belőlük fakadó konklúziók meghatározására nem került sor. Előrebocsátom: itt messze nem arról van szó, hogy az Alkotmánybíróságnak a törvényalkotó helyébe kellett volna lépnie, mindössze arról, hogy meghatározza: milyen feltételek fennállásához és betartásához köti az azonos neműek „házassághoz hasonló” élettársi kapcsolatait újraszabályozó törvény alkotmányosságát. Közelebbről: részletesen ki kellett volna bontania az indokolásnak azt, mit jelent a házasság „érték” tartalma, s az miként veendő figyelembe az Alkotmány 15. §-ában írt – a házasság és család védelmét tartalmazó – rendelkezés értelmezésénél.
Magam tehát a határozat – azonos neműek bejegyzett élettársi kapcsolatát elemző – indokolásának kiegészítését tartottam volna szükségesnek az alábbiak szerint.
Az Alkotmánybíróság a 14/1995. (III. 13.) AB határozatában részletesen értelmezte az Alkotmány 15. §-át, és kimondta, hogy a házasság „tipikusan közös gyermekek születését és a családban való felnevelését célozza, amellett, hogy a házastársak kölcsönös gondoskodásban és támogatásban élésének is kerete. (...) A házasság intézményét az állam arra tekintettel is részesíti alkotmányos védelemben, hogy elősegítse a házastársak számára a közös gyermekkel is rendelkező család alapítását. Ez a magyarázata annak, hogy az Alkotmány 15. §-a együtt említi a védelem két tárgyát: A Magyar Köztársaság védi a házasság és a család intézményét”. (ABH 1995, 82, 83.)
Az idézett határozat utal arra is, hogy: „Az utóbbi évtizedekben (...) mozgalmak indultak a homoszexuálisok hátrányos megkülönböztetése ellen. Másrészt változások tapasztalhatók a hagyományos családmodellben is, elsősorban a házasságok tartósságát tekintve. Mindez azonban nem ok arra, hogy a jog eltérjen a házasságnak attól a jogi fogalmától, amely a mai állapothoz vezető hagyományban mindig is élt, és amely a mai jogokban is általános, továbbá amely a köztudat és köznyelv házasság-fogalmával összhangban van. A mai Alkotmányok és a házasságra és családra vonatkozó rendelkezések összefüggéséből levezethetően a magyar Alkotmány is a férfi és nő közötti házasságot tartja értéknek, és azt védi”. (Alkotmány 15., 67., 70/J. §) (ABH 1995, 82, 83.) Az Alkotmánybíróság értelmezésében tehát a házastársak különneműsége fogalmi eleme a házasságnak, amelyet „értékként” definiál. Ebből következően a házasságkötéshez való – az Alkotmány 54. § (1) bekezdéséből levezetett – jog is csak a különböző nemű párokat illeti meg. A 37/2002. (IX. 4.) AB határozat leszögezte a következőket is: „A heteroszexuális, illetve a homoszexuális irányultság egyaránt az emberi méltóság lényegéhez tartozik, szétválasztásukra, az érintett személyek méltóságának nem egyenlő kezelésére kivételes indokok szükségesek. Ilyen például a házassághoz való jog tekintetében a homoszexuális irányultság megkülönböztetése. [14/1995. (III. 13.) AB határozat, ABH 1995, 82, 84.]” (ABH 2002, 230, 245.) Álláspontját, amely szerint tehát a házasság intézményét egy férfi és egy nő életközösségeként védi az Alkotmány 15. §-a, az Alkotmánybíróság későbbi határozataiban is fenntartotta [65/2007. (X. 18.) AB határozat, ABH 2007, 726.; 75/2007. (X. 19.) AB határozat, ABH 2007, 731.] és továbbra is fenntartja. Ezt az álláspontot erősíti meg az Európai Közösségek Bírósága is azzal, hogy kimondta: a tagállamok által általánosan elfogadott definíció szerint a házasság fogalma két különnemű ember unióját jelenti. Ez az „érték”-ként definiált házasság az alapja a családnak, amely tipikusan közös gyermekek születését és családban való felnevelését célozza, amellett, hogy a házastársak kölcsönös gondoskodásban és támogatásban élésének is a kerete. [14/1995. (III. 13.) AB határozat] Ez az „érték” részesül – álláspontom szerint – az Alkotmány 15. §-a szerinti védelemben, s vele azonos vagy hozzá „hasonló” védelem semmilyen más élettársi kapcsolatot sem illethet meg. A különneműek közöttit azért nem, mert konkuráló kapcsolatként jönne szóba, az azonos neműek közöttit pedig azért nem, mert az nem hoz(hat) létre olyan családot, amely „tipikusan közös gyermekek születését és családban való felnevelését célozza.” Az utóbbiak esetében függetlenül megállhat persze az a tétel, amely szerint „[k]ét személy tartós életközössége megvalósíthat olyan értéket, hogy az érintettek személyi méltóságának egyenlő figyelembevétele alapján az együttélő személyek nemétől függetlenül igényt tarthat az elismerésre”. [14/1995. (III. 13.) AB határozat, ABH 1995, 82, 84.] Ez az „elismerés” azonban – nézetem szerint – semmiképpen nem mehet el odáig, ami veszélyeztethetné az állam Alkotmány 15. §-ában írt – házasságvédelmi állami kötelezettségét.
Megjegyzem egyébként: az Alkotmány 15. §-ában a házasság (és a család) védelmére vonatkozó állami intézményvédelmi kötelezettség nem merülhet ki annak puszta regisztrálásában, hogy a házasság és a család intézménye válságban van, s különösen nem jelentheti azt, hogy ha már válságban van, emeljünk fel hozzá, teremtsünk meg vele azonos, vagy hozzá hasonló (jog)intézményeket. Az állam – Alkotmány 15. §-ából folyó – intézményvédelmi kötelezettsége elsődlegesen abban áll, hogy a házasságot – mint a különnemű személyek tartós életközösségén nyugvó „érték”-et – minden rendelkezésre álló eszközzel és módon (akár pozitív diszkriminációval is) segítse és támogassa. Azon kell munkálkodnia, hogy mind a házasság, mind a család a társadalom természetes alapintézményeként újra megtalálja értékhordozó szerepéhez igazodó helyét. Álláspontom szerint a határozat indokolásának ezt a tételt is tartalmaznia kellett volna.
3. Összegezve: önmagában nem alkotmányellenes az, ha a törvényhozó szabályozza az azonos nemű személyek kapcsolatának egyes elemeit. Az azonos nemű személyek bejegyzett élettársi kapcsolatát szabályozó törvény azonban csak addig nem tekinthető alkotmányellenesnek, ameddig az az Alkotmány 15. §-ának érvényesülését – az abban „értékként” védett házasságot, s az ilyen házasságra épülő családot – nem veszélyezteti. Másképpen szólva: a bejegyzett élettársi kapcsolat jogintézményének létrehozása önmagában nem alkotmányellenes mindaddig, amíg az lényegi tartalmi elemeiben nem válik azonossá, vagy hasonlóvá a házasság intézményével. Nézetem szerint ezek az alkotmányos korlátok a határozat 1. pontjában is helyet kaphattak volna.
Az a szabályozási mód, amelyet a Béktv. választott, nem biztosítja az Alkotmány 15. §-ában foglaltak védelmét. Azért nem, mert „fordított” alapállású: azt mondja ki, hogy a regisztrált élettársi kapcsolatokra nézve (a külön és azonos neműekre vonatkozó különbségtétel nélkül) a névviselésen és örökbefogadáson kívül a házasság szabályai az irányadók. Ez a szabályozási mód önmagában is az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében szabályozott jogállamiságból levezethető jogbizonytalanságot okoz(hat), ami – közvetlen alkotmányi rendelkezésről lévén szó – külön is bizonytalanná teszi a férfi és nő tartós életközösségén nyugvó és erre alapozottan értékként definiált házasság Alkotmány 15. §-ában írt védelmét. Ez utóbbit az biztosíthatta volna, ha a törvényalkotó egyenként, taxatíve felsorolta volna azokat az elemeket, amelyek (a házasságból) figyelembevehetők lehetnének az azonos nemű személyek bejegyzett élettársi kapcsolatainál. (A „többit” pedig ezzel gyakorlatilag kizárta volna.)
Ez a szabályozási mód egzaktságánál, zártságánál fogva nyilván jobban összhangban áll az állam Alkotmány 15. §-ában írt házasság (és család) védelmi kötelezettségével, mint a Béktv. 2. § (2) bekezdése szerinti megoldás, amelynek értelmében az ott írt szabályokat „ha törvény másként nem rendelkezik”, akkor kell „megfelelően” alkalmazni.
Ebben az esetben, ilyen szabályozási mód mellett sem vezethet azonban az azonos nemű személyek élettársi kapcsolatának elismerése, pozitív módszerű szabályozása odáig, hogy „átveszi” a házasság szerepét, annak lényeges tartalmát.
Úgy ítélem meg, a határozat indokolásának még a fentiekre is ki kellett volna térnie.
Dr. Bragyova András alkotmánybíró különvéleménye
Egyetértek a határozat rendelkező része első pontjával: én sem tartom alkotmányellenesnek az azonos neműek közötti bejegyzett élettársi kapcsolat jogintézményét; de nem tudom követni a többséget abban, hogy alkotmányellenes az azonos és a különneműek közötti bejegyzett élettársi kapcsolat, ahogyan a most megsemmisített, a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló 2007. évi CLXXXIV. törvény (a továbbiakban: Béktv.) szabályozta.
A többségi határozattal két alapvető kérdésben nem értek egyet: (1) a házasság alkotmányjogi védelmének tartalma és jelentősége megítélésében, valamint ezzel szoros összefüggésben (2) a párkapcsolatok, illetve az egyes életformák jogi lehetőségei elismerésének szabályozásában az egyenlőként kezelés (az egyenlő méltóság) alkotmányos normájának [Alkotmány 54. § (1) bekezdés] alkalmazandósága kérdésében.
1. A házasság alkotmányos védelme
A bejegyzett élettársi kapcsolat alkotmányjogi megítélése szorosan összefügg a házasság alkotmányos védelmével (Alkotmány 15. §). A házasság alkotmányos védelme a klasszikus alkotmányokban és alkotmányos (állampolgári jogi) felsorolásokban nem is szerepel – nyilván azért, mert a házasság intézménye (ahogyan fennállt) nem kívánt különös védelmet. Ami jogi védelemre szükség volt a magánjog mellett, a büntetőjog szolgáltatta. (Erről gazdag anyag található Vámbéry Rusztem: A házasság védelme a büntetőjogban, Budapest 1901. című művében.)
Az újabb alkotmányokban, mint a Weimari Alkotmány 119. szakasza, nagyjából a család társadalmi szerepének változását követve és, mint nálunk is, a család védelmével összekötve megjelenik a házasság védelme az alkotmányjogban is. A házasság alkotmányos védelme – a családdal együtt vagy magában – elsősorban intézményvédelem, hintézmény-biztosíték. Alkotmányjogi tartalma vizsgálatában két alapvető kérdést kell elkülöníteni: (1) a házasság fogalmát; és (2) a védelem mibenlétét.
1.1. A házasság fogalma
A házasság meghatározása az intézményi garancia terjedelmének meghatározásához alapvető.
Az alkotmány házasság fogalma – ezt a határozat is hallgatólag elfogadja – a társadalom, vagy inkább annak többsége házasságról alkotott felfogása szerinti házasságot jelenti. Ez a felfogás, pontosabban a társadalom konvencionális erkölcse (az erkölcsi szokás, mores, Sitte, moeurs értelmében) jelenti a házasság változó alkotmányos fogalmát. A házasság alkotmányos védelme a mindenkori (konvencionális) társadalmi erkölcs szerinti házasság intézményi biztosítéka. A házasságnak az Alkotmány számára meghatározó fogalma ezért változik, de legalábbis változhat igazodva a társadalom változó konvencionális házasság-felfogásához. A házasság jogi normáinak meg kell felelnie a társadalom konvencionális normái szerinti házasságnak. Világos persze, hogy a modern társadalomban kivált nehéz megállapítani, pontosan mi a konvencionális (vagy a többségi, meghatározó) társadalmi erkölcsi felfogás, hiszen az egyes társadalmi csoportok, korosztályok, különböző életfelfogású emberek egészen eltérő normákat követnek vagy tartanak helyesnek.
Különösen igaz ez a házasságra és a szexuális erkölcsre, valamint a családfelfogásra. A házasság társadalmi fogalma – ezzel együtt az életforma, életmód, életfelfogás – különbsége időben és térben nyilvánvaló és közismert. De a házasság társadalomban elfogadott mintája magában az európai kultúrkörben óriásit változott, kivált a 20. században. A Code civil eredeti változatában (Art. 204 skk.) például a házasság a férj uralmát jelentette a feleség és a gyermekek felett, férjezett nő férje hozzájárulása nélkül szerződést nem köthetett, kereső foglalkozást nem folytathatott, tulajdonával nem rendelkezhetett, lakóhelyét nem választhatta meg – nem beszélve a válás szigorú feltételeiről vagy lehetetlenségéről.
Mivel a házasság alkotmányos védelme a társadalom uralkodó normái (a mindenkori konvencionális erkölcs) szerinti házasság fennállását biztosítja, képviselhetőnek tartom az Alkotmánybíróság korábbi határozataiban [különösen a 14/1995. (III. 13.) AB határozat, ABH 1995, 82, 87.; a továbbiakban: Abh.] elfogadott és most megerősített nézetet, amely a házasságnak egyedül nő és férfi közötti tartós párkapcsolatot tekinti. Ez csak annyit jelent, hogy magam is úgy gondolom, a mai magyar uralkodó társadalmi morál szerint ez tényleg így van. Más kérdés, hogy a társadalom konvencionális morálja menyire helyes a kritikai morál szemszögéből.
Ebből következik, hogy a házasság alkotmányos fogalma változhat, sőt változnia kell, ha a társadalomban uralkodónak elfogadott házasság és családfelfogás megváltozik, melynek követése a törvényhozó feladata. Erre annál is inkább szükség van, mert a családjogi törvényhozás általában is a tapasztalatok szerint nehézkesen követi a család társadalmi változásait.
1.2. A házasság védelmének eszközei
A házasság védelmének alkotmányjogilag három alapformája különíthető el. Az első szerint a házasság alkotmányos védelme a házasság, mint jogintézmény létezését biztosítja: a törvényhozó a házasság intézményét nem szüntetheti meg.
A második esetben a védelem erősebb: a házasság védelme a házasság preferálását jelenti. Ez kizárja, hogy a jog a házassággal egyenértékűnek tekintse a házassághoz hasonló együttélési formákat. Az egyenértékűség itt a jogi hatások és státus azonosságát vagy erős hasonlatosságát jelenti. A házasság ilyen védelme nem tekinti alkotmányellenesnek a házassághoz valamennyire hasonló (de házasságkötés nélküli) párkapcsolatokat, ha jogilag nem azonosak a házassággal.
A harmadik, legerősebb védelem a házasság jogi kizárólagosságával védi a házasság intézményét. Ez volt a törvényhozók általános felfogása a 19. században és jó ideig a 20. században is – már ahol elválasztották az egyházi és a polgári házasságot (mint Magyarországon az 1895. október 1. napján hatályba lépett 1894. évi XXXI. törvénycikk óta). A magyar jogrendszer is elvileg 1977-ig (a Ptk. akkori 578. §-a beiktatásáig), ezt vallotta, bár a bírói gyakorlat jóval korábban elismerte a különben egyre terjedő házasság nélküli párkapcsolatok polgári jogi hatásait. 1973-ban a Polgári Kollégium 94. számú állásfoglalásában, amelyet később a 369. számú állásfoglalás módosított, a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az élettársi jogviszony családi jellegű társadalmi viszony, amelyben az élettársak vagyoni viszonyai – gazdasági ismérvei alapján – leginkább a polgári jogi társaság elemeit tartalmazzák. Megállapította továbbá, hogy az élettársak együttélése alatt, illetve a közös gazdasági tevékenység végzése révén szerzett vagyon közös tulajdonba kerül. A Ptk. 1977-es módosítása (1977. évi IV. törvény) a 94. számú állásfoglalást törvényi szintre emelte az 578. § (a későbbi 578/G. §) beiktatásával, amely definiálta az élettársi kapcsolat fogalmát és rendezte a felek vagyoni viszonyát.
A törvényhozó tudatosan kívánja hátrányosabb helyzetbe hozni a nem házas párkapcsolatban élőket és leszármazottaikat – nem utolsósorban a házasságon kívül született gyermekek hátrányosabb (esetenként el sem ismert) családjogi helyzetével. Ez utóbbi felfogással a házasság büntetőjogi vagy polgári jogi (kártérítési) védelme – a „házasságellenes” magatartás szankcionálása – is összefér.
2. A bejegyzett élettársi kapcsolat és az alkotmányos egyenlőség
A házasság alkotmányos védelme előbb vázolt három lehetőségéből a többségi határozat a másodikat választotta. Ezt nem tudom elfogadni, mert azt gondolom, hogy a házasság alkotmányos védelmének ez a változata (a harmadikról nem is beszélve) nem egyeztethető össze az alkotmányos demokrácia alapvető értékével: a társadalomban élő emberek szabadságával és egyenlőségével – egyenlő szabadságával és/vagy szabad egyenlőségével. Egyedül az első változat tekinthető alkotmányosnak; a másik két változat elfogadása csak az alkotmányos jogok, az egyenlő szabadság, igazolhatatlan korlátozásával lehetséges. A házasság alkotmányos védelmének gyengébb változata nem különböztet a házasságot választók és nem választók között, csak kötelezővé teszi a törvényhozónak a mindenkori konvencionális házasság mint jogintézmény fenntartását.
Az alkotmányos egyenlőség (mint egyenlő méltóság) kérdése megkerülhetetlen az azonos neműek párkapcsolatai jogi szabályozásának megítélésében. Az Alkotmánybíróság többször is világosan kifejezte, hogy a szexuális irányultság a személyiség része, így az emberi méltóság alkotmányos védelme illeti meg. E döntéseket – mint a 21/1996. (V. 17.) AB határozat (ABH 1996, 74, 88.) vagy a 37/2002. (IX. 4.) AB határozat, ABH 2002, 230, 265. – a határozat egyetértően idézi. Ebből azonban csak a házasság, mint jogintézmény védelmének (fenntartásának) kötelezettsége következik, nem pedig az a többségi felfogás, amely különbözőképpen kezeli és így különböző értékűnek tekinti az egyes szabadon választott – szabadon meg is változtatható – életformákat, párkapcsolatokat.
Ebből következik, hogy a házasság alkotmányos védelme nem lehet államcél sem. Az államnak egyenlően kell kezelnie a házasság mellett döntő és a házasságot kötni nem kívánó (vagy az adott időben nem házas), esetleg házasodni nem is tudó, polgárait. Az egyenlően kezelés kizárja a házasság intézményének jogi eszközökkel történő ráerőltetését vagy, például kedvezményekkel csak ösztönzését is. Ez a tilalom természetesen csak az államot köti: a társadalom tagjai közötti kommunikáció szabadsága nem zár el senkit a meggyőződése szerint helyes életforma melletti, akár nyilvános, kiállástól. Az Alkotmánybíróság az emberi méltóság (az önrendelkezési jog) részének tekinti (lásd pl. 102/B/1999. AB határozat, ABH 2000, 797, 798.) a házasságkötés jogát. Ha a házasságkötés szabadsága alkotmányos jog, ugyanennyire alkotmányos jog a nem-házasodás szabadsága is. Ezt éppúgy tiszteletben kell tartania a törvényhozónak, mint a házasságkötés jogát.
Mint említettem már a többséggel egyetértek abban is, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolat az azonos nemű párok számára alkotmányos, mert ők házasságot nem köthetnek, így a házasság alkotmányos védelme nem is terjedhet ki olyan párokra, amelyek nem tartoznak a házasság fogalma extenziójába (terjedelmébe). Ha az Alkotmány a körte alkotmányos védelmét írná elő, az őszibarack körtével azonos védelme nem sérthetné a körte Alkotmányban előírt védelmét. A fentebb felhozott érvek alapján (mint konvencionális erkölcsi szokást, tényként) magam is elfogadom, hogy a házasság mai alkotmányos fogalma nem tartalmazza az azonos neműek tartós és jogilag – akár, mint a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényben, személyi állapotként – elismert párkapcsolatát. Ebből viszont az is következik, hogy az azonos nemű párok bejegyzett élettársi kapcsolata eleve nem állhat semmilyen kapcsolatban, így ellentétben sem, a házasság alkotmányos védelmével. [Ez az érvelés különben a német Alkotmánybíróság 2002. július 17-én kelt 1 BvF 1/01 illetve 1 BvF 2/01 határozatában (E 105, 313.) világosan kifejtve megtalálható.]
Ebben a felfogásban a nő-férfi bejegyzett élettársi kapcsolata és a nő-férfi házassága közötti hasonlóságnak – ami természetes, mivel ugyanazt a tárgyat, a tartós párkapcsolatok jogi elismerését szabályozza – a bejegyzett élettársi kapcsolat alkotmányossága megítélésében nincs jelentősége. Az állam, ha a társadalom minden felnőtt tagját egyenlően szabadnak tekinti, nem határozhatja meg, milyen párkapcsolatban és családban éljenek, sőt azt sem, hogy kívánnak-e egyáltalán családban és párkapcsolatban élni, vagy inkább anakoréták szeretnének lenni, vagy éppen egy szerzetesrend tagjai.
3. A bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény alkotmányossága
Az Alkotmánybíróság többsége szerint a Béktv. alkotmányellenes, mert a bejegyzett élettársi kapcsolat túlságosan hasonlít a házasságra – gyakorlatilag csak nevében különbözik tőle. Ez okozza a törvény alkotmányellenességét, éspedig nem az azonos nemű, hanem a különnemű párok bejegyzett élettársi kapcsolatának szabályozása miatt. A határozattal egyetértek abban, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolat azonos nemű párok számára alkotmányos, de szerintem nem alkotmányellenes, hogy a törvény ugyanezt nő-férfi párok számára is lehetővé tette (akik egyébként házasságot is köthetnének).
Nem értek egyet a többségi határozattal abban, hogy a Béktv. szerinti nő és férfi közötti bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló szabályok alkotmányellenesek, mert a 2. § házasságra utaló szabályával gyakorlatilag minden, a házastársról szóló szabályt a bejegyzett élettársra is alkalmazni rendel, ami ellentétes a házasság alkotmányos védelmével. Ez a többség szerint abban áll, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolat valódi konkurenciája a házasságnak. A többségi érvelés a házasság alkotmányos védelmének már bírált felfogását fogadja el: azzal érvel, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolat (nő-férfi párok esetén) túlságosan hasonlít a házassághoz, így alkotmányellenes.
Ezzel nemcsak a házasság alkotmányos védelmének szerintem téves felfogása miatt nem értek egyet, hanem azért sem, mert a bejegyzett élettársi kapcsolatot a házasságtól jogilag különbözőnek tartom.
A két intézmény közötti különbség részben megítélés kérdése: kinek sok, kinek kevés. Én úgy gondolom, a különbség elegendő ahhoz, hogy másik intézménynek tekintsük – és ténylegesen elgondolható a párkapcsolatok több csoportja is, kivált az idősebbek között lehetnek, akik számára a bejegyzett élettársi kapcsolat a házassággal szemben egyes párok számára valódi alternatíva lenne. Mi több, legalább egy tekintetben a bejegyzett élettársi kapcsolat jobban védte volna a házasság intézményét, mint a most érvényben maradó szabályozás. Eszerint ugyanis semmi nem zárja ki, hogy egy házas férfi vagy nő egy szintén házas nővel vagy férfivel a Ptk. 578/G. § szerinti élettársi kapcsolatot létesítsen – akár úgy is, hogy e pár azonos nemű (de közben mindketten házasok). Ezt a házasság intézményének aligha kedvező helyzetet a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény 1. és 2. § egyértelműen kizárta volna: bejegyzett élettársi kapcsolatot, házas ember nem létesíthetett volna, amint a bejegyzett élettársi kapcsolatban élő sem köthetett volna házasságot (a kapcsolat megszüntetése nélkül) mással, mint bejegyzett élettársával.
A többség szerint a bejegyzett élettársi kapcsolatot az hozta túl közel a házassághoz, hogy a törvény 2. §-a megfelelően alkalmazni rendeli a házasságról szóló szabályokat a bejegyzett élettársi kapcsolatra, de csak akkor, ha „törvény másként nem rendelkezik”. A határozat szerint ez túlságosan közel hozza a két intézményt – szerintem nem. A „megfelelő alkalmazás” egyrészt kellő mérlegelési lehetőséget adott volna a bírónak és a többi jogalkalmazónak, törvény pedig rendelkezhetett volna eltérően. Az eltérő vagy azonos szabályozás alkotmányosságáról az Alkotmánybíróság szükség esetén az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése alapján eldönthette volna, indokolt-e alkotmányosan a különbségtétel vagy hiánya. De nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a magyar jogban évtizedes bírói gyakorlata van a házasságról szóló egyes szabályok „megfelelő alkalmazásának” az (értelemszerűen nem bejegyzett) élettársak kapcsolatára (pl. BH 1984/6/225.).
1
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás