• Tartalom

169/2008. (XII. 31.) FVM rendelet

169/2008. (XII. 31.) FVM rendelet

az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 136/2008. (X. 18.) FVM rendelet módosításáról

2008.12.31.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdésének a) pontjában kapott felhatalmazás alapján – a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a következőket rendelem el:

1. § (1) Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 136/2008. (X. 18.) FVM rendelet (a továbbiakban: R.) 3. §-ának (1) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép:

„(1) Támogatás vehető igénybe mikrovállalkozások fejlesztéseinek támogatására, a megkezdett vagy tervezett gazdasági tevékenységhez közvetlenül kapcsolódó a (2) bekezdésben meghatározott, gazdaságon kívül végzett tevékenységre, amely szerepel a mikrovállalkozás bejegyzettet tevékenységei között, vagy természetes személy ügyfél esetén az első kifizetési kérelem benyújtásáig felvett tevékenység.”
„(7) E rendelet alapján nem igényelhető támogatás élő állat vásárlására.”

2. § Az R. 4. §-ának (1) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép:

„(1) Jelen támogatás alapján megítélhető összeg alapját az Európai Közösséget létrehozó Szerződés (a továbbiakban: EK Szerződés) 87. és 88. cikkének a de minimis támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2006. december 15-i 1998/2006/EK bizottsági rendelet képezi. Ennek értelmében:
a) a támogatás összege a 1998/2006/EK bizottsági rendelet hatálya alá tartozó ügyfelek esetén ügyfelenként egymást követő három pénzügyi évben nem haladhatja meg a 200 000 eurónak megfelelő forintösszeget;
b) a 1998/2006/EK bizottsági rendelet hatálya alá nem tartozó ügyfelek esetében e rendelet által támogatott célterületek vonatkozásában három egymást követő pénzügyi évben a megítélt támogatás összege nem haladhatja meg a 200 000 eurónak megfelelő forintösszeget;
c) az e rendelet alapján megítélt támogatás a 1998/2006/EK bizottsági rendelet értelében a de minimis hatálya alá tartozó szervezetek esetében „de minimis” támogatásnak minősül.”

3. § (1) Az R. 5. §-ának (2) és (3) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezések lépnek:

„(2) Támogatás igénybevételére jogosult azon természetes személy, aki vállalja, hogy a támogatás megítélését követően az első kifizetési kérelem benyújtásának időpontjáig egyéni vállalkozóként nyilvántartásba veteti magát, és tevékenységét, amennyiben főállású alkalmazottat nem foglalkoztat, főállásban ekként végzi.
(3) E rendelet alapján az ügyfél székhelye vagy telephelye szerint illetékes LEADER HACS vagy HVK tervezési területén megvalósuló fejlesztések támogathatóak. Az ügyfél kérelme vonatkozásában a beruházás csak egy LEADER HACS vagy HVK területén valósulhat meg.”

(2) Az R. 5. § (5) bekezdésének e) pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép:

(Nem jogosult támogatásra az alábbi tevékenységekhez kapcsolódó fejlesztés:)

e) TEÁOR'08 K ágazat, valamint TEÁOR'08 41 szerinti épületek építése és 68 szerinti pénzügyi és ingatlanforgalmazási szolgáltatások;”
g) TEÁOR'08 02 szerinti erdőgazdálkodás;
h) TEÁOR'08 5210 szerinti mezőgazdasági termékek raktározása, tárolása;
i) TEÁOR'08 7731 szerinti mezőgazdasági gépkölcsönzés;
j) TEÁOR'08 03 szerinti halászat, halgazdálkodás;
k) TEÁOR'08 1101 Szesz előállítása és forgalmazása;
l) TEÁOR'08 1104 Egyéb nem desztillált, erjesztett ital gyártása;
m) TEÁOR'08 49 Szárazföldi, csővezetékes szállítás;
n) TEÁOR'08 50 Vízi szállítás;
o) TEÁOR'08 51 Légi szállítás.”

4. § (1) Az R. 6. §-ának (1) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép:

„(1) A támogatási kérelmet 2008. október 19. és 2009. január 10. között, ezt követően a 2009. évtől évente
a) május 1–május 31. és
b) október 1–október 31.
között lehet benyújtani a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (továbbiakban: MVH) megyei kirendeltségéhez, az MVH által rendszeresített formanyomtatványon vagy az elektronikus kérelembenyújtás alkalmazásáról szóló 80/2008. (IV. 4.) Korm. rendeletben meghatározottak szerint az elektronikus űrlapkitöltő szolgáltatás segítségével előállított elektronikus űrlapon, ügyfélkapun keresztül.”

(2) Az R. 6. § (4) bekezdésének c) pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép:

(A támogatási kérelemhez csatolni kell:)

c) a Vhr. 27. § (1) bekezdésének i) pontjában foglaltaknak megfelelően, amennyiben az ügyfél természetes személy vagy mikrovállalkozás, pénzügyi és üzleti tervet, ha a kérelmezett támogatás összege az 5 000 000 forintot meghaladja;”

5. § Az R. 9. §-ának (2) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép:

„(2) Ha az ügyfél által a művelet megvalósításának évét követő három évben, a 3 év alatt összesen realizált árbevétel a benyújtás évében realizált árbevételhez képest számított árbevétel-növekmény összege nem éri el a támogatás 15%-át, akkor elmaradás esetén százalékpontonként a támogatás 2%-át vissza kell fizetni.”

6. § Az R. 1. számú melléklete e rendelet Melléklete szerint módosul.

7. § (1) E rendelet a kihirdetése napján lép hatályba azzal, hogy rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

(2) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg az R. 5. §-ának (7) bekezdése hatályát veszti.

Melléklet a 169/2008. (XII. 31.) FVM rendelethez

1. Az R. 1. számú mellékletének 1.1 részének 9. sora helyébe a következő szövegrész lép:

„Dél-Zempléni Nektár LEADER Vidékfejlesztési Nonprofit Kft.”

2. Az R. 1. számú mellékletének „1.48 Éltető Balaton-felvidék Egyesület területén alkalmazandó pontozás” alcím alatti táblázatok helyébe a következő táblázatok lépnek:


„1.48 Éltető Balaton-felvidék Egyesület területén alkalmazandó pontozás:

SZAKMAI SZEMPONTOK

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés módja

Értékeléshez rendelhető pontszám

1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, vállalkozói tevékenységet hoz létre:
– Igen
– Nem

Ügyfél nyilatkozata alapján

10 pont
0 pont

2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, szabványok alkalmazásra kerülnek
– Igen
– Nem

Okirat vagy nyilatkozat másolata, amennyiben az ügyfél vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig

10 pont
0 pont

3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy, illetve a környezettudatosság alapelemeit.
– Igen
– Nem

Igazolás, számla

5 pont
0 pont

 

Összesen:

25 pont

HORIZONTÁLIS SZEMPONTOK

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés módja

Értékeléshez rendelhető pontszám

4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására.
Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma.
– 0–10 000 000 Ft/új munkahely
– 10 000 001–20 000 000 Ft/új munkahely
– 20 000 001–30 000 000 Ft/új munkahely
– 30 000 001–40 000 000 Ft/új munkahely
– 40 000 001–50 000 000 Ft/új munkahely
– Nem hoz létre új munkahelyet

Pénzügyi terv alapján

18 pont
14 pont
10 pont
8 pont
4 pont
0 pont

5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat:
– nő,
– 25 év alatti pályakezdő fiatal,
– fogyatékkal élő,
– 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló,
– 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló
– Legalább két fő munkavállalót foglalkoztat (beleértve az önfoglalkoztatást)
– Legalább egy fő munkavállalót foglalkoztat (beleértve az önfoglalkoztatást)
– Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás)
– Nem foglalkoztat

Az ügyfél nyilatkozata alapján

6 pont
3 pont
2 pont
0 pont

6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül:
– Minden, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik)
– Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik
– Nem történik akadálymentesítés

A kérelem alapján

6 pont
0 pont
0 pont

7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg:
– Igen
– Nem

Kormányrendeletek mellékletei alapján

5 pont
0 pont

8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
– 1000 fő alatti
– 1000–2500 fő
– 2501–3500 fő
– 3500 fő feletti

A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján (a települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik)

8 pont
6 pont
4 pont
2 pont

9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg:
– Igen
– Nem

Együttműködési megállapodás alapján

6 pont
0 pont

10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát, vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait:
– Igen
– Nem

Kérelem alapján

5 pont
0 pont

11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékek, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének , életminőségének javításához:
– Igen
– Nem

Kérelem alapján

6 pont
0 pont

12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése:
– A kérelemben megjelölt fejlesztés illeszkedik a HVS-hez
– A kérelemben megjelölt fejlesztés nem illeszkedik a HVS-hez

HVS

20 pont
0 pont

13. A kérelem tárgya komplex projekt megvalósítását segíti elő:
– Igen
– Nem

Kérelem, HVS alapján

5 pont
0 pont

 

Összesen:

85 pont

PÉNZÜGYI SZEMPONTOK (PONTSZÁM NEM VÁLTOZTATHATÓ)

Üzleti terv

max.: 30+10 pont

Pénzügyi terv

max.: 20 pont

Maximális pontszám

60 pont

PÉNZÜGYI SZEMPONTOK (PONTSZÁM NEM VÁLTOZTATHATÓ)

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés módja

Értékeléshez rendelhető maximális pontszám

A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája

Befektetett eszközök változása

2 pont

Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt

2 pont

Értékcsökkenés változása

2 pont

Saját tőke változása a működtetési időszak alatt

1 pont

Vállalatértékelés

A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata

2 pont

Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben

2 pont

Terv adatok értékelése

A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata

3 pont

Pénzügyi terv üzemeltetési-hatékonysági vizsgálata

Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több, mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több, mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont.

2 pont

Ha kérelmező benyújtást követő 3 évben realizált árbevétele, a benyújtás évében tervezett (bázis év) árbevételéhez képest a növekmények értéke eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha az 1,2-szeresét, akkor 2 pont.

2 pont

Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több, mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni.

2 pont

Pénzügyi terv*

max. 20 pont

Üzleti terv

max. 30+10 pont

 

Max: 60 pont

* Amennyiben a támogatási kérelem benyújtásának nem feltétele üzleti vagy működtetési és fenntarthatósági terv készítése, a kérelem elbírálása során az értékeléssel adott pontokat arányosan kell figyelembe venni.

3. Az R. 1. számú mellékletének 1.56 GERJESZTŐK Helyi Vidékfejlesztési Közösség Egyesület területén alkalmazandó pontozás alcím alatti táblázatok helyébe a következő táblázatok lépnek:


„1.56 GERJESZTŐK Helyi Vidékfejlesztési Közösség Egyesület területén alkalmazandó pontozás

SZAKMAI SZEMPONTOK

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés módja

Értékeléshez rendelhető pontszám

1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, vállalkozói tevékenységet hoz létre:
– Igen
– Nem

Ügyfél nyilatkozata alapján

10 pont
5 pont

2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, szabványok alkalmazásra kerülnek
– Igen
– Nem

Okirat másolata, nyilatkozat amennyiben vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig

5 pont
0 pont

a) A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy, illetve a környezettudatosság alapelemeit.
– Igen
– Nem

Igazolás, számla

10 pont
0 pont

 

Összesen:

25 pont

HORIZONTÁLIS SZEMPONTOK

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés módja

Értékeléshez rendelhető pontszám

4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására
Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma.
0–10 000 000 Ft/új munkahely
10 000 001–20 000 000 Ft/új munkahely
20 000 001–30 000 000 Ft/új munkahely
30 000 001–40 000 000 Ft/új munkahely
40 000 001–50 000 000 Ft/új munkahely
Nem hoz létre új munkahelyet

Pénzügyi terv alapján

18 pont
16 pont
14 pont
12 pont
10 pont
8 pont

5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat:
– nő,
– 25 év alatti pályakezdő fiatal,
– fogyatékkal élő,
– 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló
– 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló
– Legalább két fő munkavállalót foglalkoztat (beleértve az önfoglalkoztatást)
– Legalább egy fő munkavállalót foglalkoztat (beleértve az önfoglalkoztatást)
– Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás)
– Nem foglalkoztat

Nyilatkozat

6 pont
3 pont
2 pont
0 pont

6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül:
– Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik)
– Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik
– Nem történik akadálymentesítés

Kérelem

6 pont
3 pont
0 pont

7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg:
– Igen
– Nem

Kormányrendeletek mellékletei alapján

5 pont
3 pont

8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
– 1000 fő alatti
– 1000–2500 fő
– 2501–3500 fő
– 3500 fő feletti

A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik)

8 pont
6 pont
4 pont
2 pont

9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg:
– Igem
– Nem

Együttműködési megállapodás

6 pont
0 pont

10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait:
– Igen
– Nem

Kérelem alapján

5 pont
0 pont

11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékeket, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintet – helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához:
– Igen
– Nem

Kérelem alapján

6 pont
0 pont

12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése:
– A kérelemben megjelölt fejlesztés nevesítésre került a HVS-ben
– A kérelemben megjelölt fejlesztés nem került nevesítésre a HVS-ben

HVS

20 pont
0 pont

13. A kérelem tárgya egy komplex projekt megvalósít segíti elő:
– Igen
– Nem

Kérelem, HVS

5 pont
0 pont

 

Összesen:

85 pont

PÉNZÜGYI SZEMPONTOK (PONTSZÁM NEM VÁLTOZTATHATÓ)

Üzleti terv

max. 30+10 pont

Pénzügyi terv

max. 20 pont

 

Max: 60 pont

PÉNZÜGYI SZEMPONTOK (PONTSZÁM NEM VÁLTOZTATHATÓ)

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés módja

Értékeléshez rendelhető maximális pontszám

A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája

Befektetett eszközök változása

2 pont

Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt

2 pont

Értékcsökkenés változása

2 pont

Saját tőke változása a működtetési időszak alatt

1 pont

Vállalatértékelés

A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata

2 pont

Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben

2 pont

Terv adatok értékelése

A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata

3 pont

Pénzügyi terv üzemeltetési-hatékonysági vizsgálata

Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több, mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több, mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont.

2 pont

Ha kérelmező benyújtást követő 3 évben realizált árbevétele, a benyújtás évében tervezett (bázis év) árbevételéhez képest a növekmények értéke eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha az 1,2-szeresét, akkor 2 pont.

2 pont

Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több, mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni.

2 pont

Pénzügyi terv*

max. 20 pont

Üzleti terv

max. 30+10 pont

 

Max: 60 pont

* Amennyiben a támogatási kérelem benyújtásának nem feltétele üzleti vagy működtetési és fenntarthatósági terv készítése, a kérelem elbírálása során az értékeléssel adott pontokat arányosan kell figyelembe venni.

4. Az R. 1. számú mellékletének „1.75 Őrség Határok Nélkül Egyesület területén alkalmazandó pontozás” alcím alatti táblázatok helyébe a következő táblázatok lépnek:


„1.75 Őrség Határok Nélkül Egyesület területén alkalmazandó pontozás:

SZAKMAI SZEMPONTOK

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés módja

Értékeléshez rendelhető pontszám

1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, vállalkozói tevékenységet hoz létre:
– Igen
– Nem

Ügyfél nyilatkozata alapján

10 pont
0 pont

2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, szabványok alkalmazásra kerülnek
– Igen
– Nem

Okirat vagy nyilatkozat másolata, amennyiben az ügyfél vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig

10 pont
0 pont

3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy, illetve a környezettudatosság alapelemeit.
– Igen
– Nem

Igazolás, számla

5 pont
0 pont

 

Összesen:

25 pont

HORIZONTÁLIS SZEMPONTOK

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés módja

Értékeléshez rendelhető pontszám

4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására.
Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma.
– 0–10 000 000 Ft/új munkahely
– 10 000 001–20 000 000 Ft/új munkahely
– 20 000 001–30 000 000 Ft/új munkahely
– 30 000 001–40 000 000 Ft/új munkahely
– 40 000 001–50 000 000 Ft/új munkahely
– Nem hoz létre új munkahelyet

Pénzügyi terv alapján

10 pont
9 pont
8 pont
7 pont
6 pont
0 pont

5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat:
– nő,
– 25 év alatti pályakezdő fiatal,
– fogyatékkal élő,
– 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló,
– 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló
– Legalább két fő munkavállalót foglalkoztat (beleértve az önfoglalkoztatást)
– Legalább egy fő munkavállalót foglalkoztat (beleértve az önfoglalkoztatást)
– Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás)
– Nem foglalkoztat

Az ügyfél nyilatkozata alapján

6 pont
5 pont
4 pont
0 pont

6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül:
– Minden, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik)
– Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik
– Nem történik akadálymentesítés

A kérelem alapján

5 pont
4 pont
0 pont

7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg:
– Igen
– Nem

Kormányrendeletek mellékletei alapján

5 pont
0 pont

8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
– 1000 fő alatti
– 1000–2500 fő
– 2501–3500 fő
– 3500 fő feletti

A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján (a települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik)

13 pont
11 pont
10 pont
8 pont

9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg:
– Igen
– Nem

Együttműködési megállapodás alapján

10 pont
0 pont

10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát, vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait:
– Igen
– Nem

Kérelem alapján

5 pont
0 pont

11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékek, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének „ életminőségének javításához:
– Igen
– Nem

Kérelem alapján

6 pont
0 pont

12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése:
– A kérelemben megjelölt fejlesztés illeszkedik a HVS-hez
A kérelemben megjelölt fejlesztés nem illeszkedik a HVS-hez

HVS

20 pont
0 pont

13. A kérelem tárgya komplex projekt megvalósítását segíti elő:
– Igen
– Nem

Kérelem, HVS alapján

5 pont
0 pont

 

Összesen:

85 pont

PÉNZÜGYI SZEMPONTOK (PONTSZÁM NEM VÁLTOZTATHATÓ)

Üzleti terv

max.: 30+10 pont

Pénzügyi terv

max.: 20 pont

Maximális pontszám

60 pont

PÉNZÜGYI SZEMPONTOK (PONTSZÁM NEM VÁLTOZTATHATÓ)

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés módja

Értékeléshez rendelhető maximális pontszám

A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája

Befektetett eszközök változása

2 pont

Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt

2 pont

Értékcsökkenés változása

2 pont

Saját tőke változása a működtetési időszak alatt

1 pont

Vállalatértékelés

A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata

2 pont

Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben

2 pont

Terv adatok értékelése

A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata

3 pont

Pénzügyi terv üzemeltetési-hatékonysági vizsgálata

Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több, mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több, mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont.

2 pont

Ha kérelmező benyújtást követő 3 évben realizált árbevétele, a benyújtás évében tervezett (bázis év) árbevételéhez képest a növekmények értéke eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha az 1,2-szeresét, akkor 2 pont.

2 pont

Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több, mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni.

2 pont

Pénzügyi terv*

max. 20 pont

Üzleti terv

max. 30+10 pont

 

Max: 60 pont

* Amennyiben a támogatási kérelem benyújtásának nem feltétele üzleti vagy működtetési és fenntarthatósági terv készítése, a kérelem elbírálása során az értékeléssel adott pontokat arányosan kell figyelembe venni.

5. Az R. 1. számú mellékletének „1.81 Szigetköz Mosoni-sík Leader Egyesület területén alkalmazandó pontozás” alcím alatti táblázatok helyébe a következő táblázatok lépnek:


„1. 81. Szigetköz Mosoni-sík Leader Egyesület területén alkalmazandó pontozás:

SZAKMAI SZEMPONTOK

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés módja

Értékeléshez rendelhető pontszám

1. Az ügyfél a településen még nem működő szolgáltatást, vállalkozói tevékenységet hoz létre:
– Igen
– Nem

Ügyfél nyilatkozata alapján

10 pont
5 pont

2. Minőség- és környezetirányítási rendszerek, szabványok alkalmazásra kerülnek
– Igen
– Nem

Okirat vagy nyilatkozat másolata, amennyiben az ügyfél vállalja a minősítés megszerzését az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig

10 pont
3 pont

3. A beruházás tartalmaz megújuló-, vagy bioenergia hasznosítást vagy, illetve a környezettudatosság alapelemeit.
– Igen
– Nem

Igazolás, számla

5 pont
2 pont

 

Összesen:

25 pont

HORIZONTÁLIS SZEMPONTOK

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés módja

Értékeléshez rendelhető pontszám

4. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására.
Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma.
– 0–10 000 000 Ft/új munkahely
– 10 000 001–20 000 000 Ft/új munkahely
– 20 000 001–30 000 000 Ft/új munkahely
– 30 000 001–40 000 000 Ft/új munkahely
– 40 000 001–50 000 000 Ft/új munkahely
– Nem hoz létre új munkahelyet

Pénzügyi terv alapján

18 pont
14 pont
10 pont
8 pont
4 pont
0 pont

5. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat:
– nő,
– 25 év alatti pályakezdő fiatal,
– fogyatékkal élő,
– 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló,
– 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló
– Legalább két fő munkavállalót foglalkoztat (beleértve az önfoglalkoztatást)
– Legalább egy fő munkavállalót foglalkoztat (beleértve az önfoglalkoztatást)
– Az ügyfél maga ilyen (kizárólag önfoglalkoztatás)
– Nem foglalkoztat

Az ügyfél nyilatkozata alapján


6 pont
4 pont
2 pont
0 pont

6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül:
– Minden, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik)
– Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik
– Nem történik akadálymentesítés

A kérelem alapján

6 pont
5 pont
4 pont

7. A beruházás hátrányos helyzetű területen valósul meg:
– Igen
– Nem

Kormányrendeletek mellékletei alapján

0 pont
0 pont

8. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
– 1000 fő alatti
– 1000–2500 fő
– 2501–3500 fő
– 3500 fő feletti

A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján (a települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik)

8 pont
7 pont
6 pont
5 pont

9. A fejlesztés a térségi mikrovállalkozások együttműködésével valósul meg:
– Igen
– Nem

Együttműködési megállapodás alapján

10 pont
0 pont

10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát, vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait:
– Igen
– Nem

Kérelem alapján

6 pont
3 pont

11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékek, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetének „ életminőségének javításához:
– Igen
– Nem

Kérelem alapján

6 pont
0 pont

12. A kérelem HVS-hez való illeszkedése:
A kérelemben megjelölt fejlesztés illeszkedik a HVS-hez
A kérelemben megjelölt fejlesztés nem illeszkedik a HVS-hez

HVS

20 pont
10 pont

13. A kérelem tárgya komplex projekt megvalósítását segíti elő:
– Igen
– Nem

Kérelem, HVS alapján

5 pont
3 pont

 

Összesen:

85 pont

Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható)

 

 

Üzleti terv

 

max.: 30+10 pont

Pénzügyi terv

 

max.: 20 pont

Maximális pontszám

 

60 pont

PÉNZÜGYI SZEMPONTOK (PONTSZÁM NEM VÁLTOZTATHATÓ)

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés módja

Értékeléshez rendelhető maximális pontszám

A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája

Befektetett eszközök változása

2 pont

Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt

2 pont

Értékcsökkenés változása

2 pont

Saját tőke változása a működtetési időszak alatt

1 pont

Vállalatértékelés

A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata

2 pont

Adózás előtti eredmény vizsgálata az igénylés benyújtását megelőző két évben

2 pont

Terv adatok értékelése

A vállalkozás 1 főre jutó árbevételének a vizsgálata

3 pont

Pénzügyi terv üzemeltetési-hatékonysági vizsgálata

Ha vállalkozás 1 főre jutó árbevétele a 4. évre nézve benyújtás évéhez képest több, mint 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több, mint 20%-kal, akkor 2 pont. Induló vállalkozások esetében, ha eléri az egy alkalmazottra jutó árbevétel a 3 millió forintot akkor 1 pont, ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont. Ha nincsen alkalmazott, akkor 0 pont.

2 pont

Ha kérelmező benyújtást követő 3 évben realizált árbevétele, a benyújtás évében tervezett (bázis év) árbevételéhez képest a növekmények értéke eléri a támogatás 1,1-szeresét, akkor 1 pont, ha az 1,2-szeresét, akkor 2 pont.

2 pont

Ha az árbevétel arányos adózás előtti eredmény a 4. évre nézve a bázis évhez képest 10%-kal bővül, akkor 1 pont, ha több, mint 20%-kal akkor 2 pont. Induló vállalkozás esetében a vizsgálatot az aktiválás követő évre kell vizsgálni.

2 pont

Pénzügyi terv*

max. 20 pont

Üzleti terv

max. 30+10 pont

 

Max: 60 pont

* Amenyniben a támogatási kérelem benyújtásának nem feltétele üzleti vagy működtetési és fenntarthatósági terv készítése, a kérelem elbírálása során az értékeléssek adott pontokat arányosan kell figyelembe venni.

6. Az R. 1. számú mellékletében valamennyi LEADER HACS vagy HVK értékelési táblázatában a szakmai szempontok 3. számú értékelési szempontjának értékelés módja helyébe a következő szövegrész lép:

„Értékelési szempont: Igazolás.”
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére