• Tartalom

19/2008. (IX. 18.) IRM rendelet

19/2008. (IX. 18.) IRM rendelet

az igazságügyi és rendészeti miniszter felügyelete, irányítása alá tartozó fegyveres szerveknél rendszeresített hivatásos beosztásokról és a betöltésükhöz szükséges követelményekről1

2011.07.15.

A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény 342. § (2) bekezdés b), c), e), f), g) és h) pontjában, valamint (4)–(5) és (7) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az igazságügyi és rendészeti miniszter feladat- és hatásköréről szóló 164/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § e), f) és n) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény 342. § (5) bekezdése alapján a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter feladat- és hatásköréről szóló 29/2008. (II. 19.) Korm. rendelet 1. § d) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. § A rendelet hatálya kiterjed

a)2 a rendőrség szervezetére, a büntetés-végrehajtási szervezetre, valamint a rendészetért és a büntetés-végrehajtásért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) felügyelete, irányítása alá tartozó, hivatásos állományút foglalkoztató szervezetekre, továbbá

b) a hivatásos szolgálati jogviszonyban szolgálatot teljesítő személyi állományra.

2. § (1)3 Az állománytábla a a rendőrségről szóló törvényben meghatározott, az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv (a továbbiakban: általános rendőri szerv), a Nemzeti Védelmi Szolgálat

(a továbbiakban: NVSZ), a Terrorelhárítási Központ (a továbbiakban: TEK), a Rendőrtiszti Főiskola (a továbbiakban: RTF), a Nemzetközi Oktatási és Polgári Válságkezelési Központ (a továbbiakban: NOPVK), a rendészeti szakközépiskolák és a büntetés-végrehajtási szervezet működésének alapvető okmánya, rendeltetése az adott szerv felépítésének, valamint a rendszeresített beosztásainak és az azokhoz kapcsolódó normatíváknak a meghatározása.

(2)4 Önálló állománytáblával rendelkeznek

a) az általános rendőri szervnél:

aa) az országos rendőrfőkapitány közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezeti elemek

(a főigazgatóságok nélkül),

ab) az Országos Rendőr-főkapitányság főigazgatóságai, a főigazgatók közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezeti elemekkel együtt,

ac) a megyei (budapesti) rendőr-főkapitányságok,

ad) a Köztársasági Őrezred (a továbbiakban: KŐE),

ae) a Nemzeti Nyomozó Iroda (a továbbiakban: NNI),

af) a Készenléti Rendőrség (a továbbiakban: KR),

ag) a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (a továbbiakban: RRI),

ah) a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet (a továbbiakban: BSZKI);

b) az NVSZ;

c) a TEK;

d) a büntetés-végrehajtási szervezetnél:

da) a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága,

db) a büntetés-végrehajtási intézet vagy intézmény, a fogvatartottak kötelező foglalkoztatására létrehozott gazdálkodó szervezet,

e) az RTF;

f) az NOPVK;

g) a rendészeti szakközépiskolák.

(3)5 Az általános rendőri szerv, az NVSZ, a TEK, az RTF, az NOPVK, a rendészeti szakközépiskolák, állománytáblája tartalmazza:

a) a szerv megnevezését, jogállását, szervkódját (munkáltatói számát), a szervezeti hierarchiában elfoglalt helyét (központi, regionális, területi, helyi szerv);

b)6 az álláshelyek állománykategória szerinti megosztását,

c)7 a rendszeresített hivatásos, illetve berendeléssel betölthető beosztásokat:

ca) a munkaköri megnevezést a munkaköri jegyzéknek megfelelően, az ellátott feladat jellegét zárójelben,

cb) a létszámadatokat,

cc) a munkaköri jegyzéknek megfelelően a vezetőnél a vezetői szintnek megfelelő illetményre jogosultságot, a beosztotti állománynál a beosztás besorolási osztályát és a beosztási kategóriáját, minden munkakörnél a beosztásban elérhető legmagasabb rendfokozatot, az előírt iskolai végzettség sorszámán kívül a meghatározott szakképesítést, továbbá a beosztással járó kötelező vagy a nyelvpótlékra jogosító idegennyelv-tudást, valamint a ruhanormát;

d)8 a vezetői kategória szintjének megjelölését;

e)9 a veszélyességi pótlékra jogosító hivatásos beosztások megjelölését;

f)10 a speciális követelmények (pszichológiai alkalmasság) megjelölését;

g)11 a speciális rendészeti szakképzésre kötelezettséget.

(4) A büntetés-végrehajtási szervezet állománytáblája tartalmazza:

a) a szerv megnevezését,

b) az álláshelyek számát szervezeti egységenkénti bontásban,

c) az álláshelyek állománykategória szerinti megosztását,

d) az illetménykategória meghatározását,

e) az állami és szakmai képesítési követelményeket,

f) a ruhanormát,

g) a besorolási összesítőt.

(5) Az állománytábla adatait az egységes számítógépes személyügyi, munkaügyi és szervezési nyilvántartó rendszer segítségével kell nyilvántartani, illetve állománytábla formájában kiadni.

(6) A fegyveres szervek állománytábláit az országos parancsnokságok, illetve az önálló szervek személyügyi és munkaügyi feladatokat ellátó szervezeti egysége készíti, kezeli, az adatokat és az állománytáblák eredeti példányát az iratkezelési szabályoknak megfelelően tárolja.

(7)12 Az állománytáblában rögzített bármely adat módosítása, változtatása a (2) bekezdés a) pont aa) és ab) alpontjában, b) és c) pontjában, d) pont da) alpontjában, e), f) és g) pontjában meghatározott szervek esetén a miniszter, egyéb szervek esetén az országos parancsnok jóváhagyásával lép hatályba.

(8) A hivatásos állomány tagját csak az állománytáblában rendszeresített beosztásban lehet foglalkoztatni.

3. § (1) A rendszeresített hivatásos szolgálati beosztásokat, munkaköröket az ahhoz kapcsolódó rendfokozatot, beosztási kategóriát és képesítési követelményt az 1. melléklet tartalmazza.

(2) Az egyes beosztások, munkakörök betöltéséhez szükséges képesítéseket a 2. melléklet tartalmazza.

(3)13 A rendőrség különleges állományába tartozók határozott idejű szolgálati viszonya (a továbbiakban: határozott idejű szolgálati viszony) alapján

a) körzeti megbízott,

b) járőr

beosztás tölthető be.

(4)14 A határozott idejű szolgálati viszony létesítésének feltétele, hogy a jelentkező feleljen meg az egyes rendvédelmi szervek hivatásos állományú tagjai egészségi, pszichikai és fizikai alkalmasságáról szóló jogszabályban a hivatásos állomány tagja időszakos egészségi, pszichikai és fizikai alkalmasságának megállapítására meghatározott, a III. alkalmassági kategóriába tartozókra vonatkozó követelményeknek.

4. § (1) Azokat a szolgálati beosztásokat, amelyekben idegen nyelv használata szükséges, illetve az idegen nyelv tudása a szolgálati beosztással járó feladat, a 3. melléklet tartalmazza.

(2) A harmadik és további nyelv, illetve ritka nyelv használatáért adható kiegészítő nyelvpótlék mértéke megegyezik a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény 104. § (4) bekezdése szerint adható nyelvpótlék mértékével.

5. § Az őr-, ügyeleti, készenléti és készültségi szolgálatok körét a 4. melléklet tartalmazza.

6. § (1)15 A Belügyminisztériumba a kiemelt főreferens, kiemelt főmunkatárs, szakreferens munkakörökbe – ha a feladat ellátásához rendészeti szakismeret szükséges – a hivatásos állomány egyetemi vagy főiskolai és szakirányú felsőfokú végzettséggel rendelkező tagja berendelhető.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott munkakörök a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény végrehajtásáról szóló 140/1996. (VIII. 31.) Korm. rendelet 2/B. számú melléklet, A rendszeresített alapbeosztások beosztási kategóriába sorolása című táblázat „minisztériumi kiemelt főreferens” besorolásnak felelnek meg, az elérhető rendfokozati maximum alezredes.

7. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.

(2) Hatályát veszti a belügyminiszter irányítása alá tartozó szervek és az önkormányzati tűzoltóság hivatásos szolgálati viszonyban álló tagjaival kapcsolatos munkáltatói jogkörök szabályozásáról, valamint e szerveknél rendszeresített hivatásos beosztások meghatározásáról szóló 11/1997. (II. 18.) BM rendelet

a) 1. § (1) bekezdés a) pontjában a „Határőrség, a Rendőrség,” szöveg, b) pontjában az „és rendészeti oktatási intézményekre” szöveg, c) pontjában az „a Rendőrtiszti Főiskolán kettős jogállású hallgatónak, valamint” szöveg, 3. § (3) bekezdés i) pontjában az „a Rendészeti Főosztály,” szöveg, 3. § (8) bekezdésében az „a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata, a Rendőrtiszti Főiskola,” szöveg, az „és a Nemzetközi Oktatási Központ” szöveg, 8. § (2) bekezdés d) pontjában az „– a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata kivételével –” szöveg és a „belügyi attasénak és” szöveg, 8. § (2) bekezdés e) pontjában az „a rendészeti szakközépiskolák igazgatóinak,” szöveg és a „ , a Nemzetközi Oktatási Központ igazgatójának” szöveg, 8. § (3) bekezdésében az „a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatánál a szolgálatvezető-helyettest, a Távközlési Szolgálatnál és az Oktatási Főigazgatóságnál a főigazgató-helyettest, továbbá a rendészeti szakközépiskoláknál,” szöveg és az „és a Nemzetközi Oktatási Központnál” szöveg, 8. § (4) bekezdésében az „a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata, a Rendőrtiszti Főiskola, a Távközlési Szolgálat, az Oktatási Főigazgatóság, a rendészeti szakközépiskolák,” szöveg, az „és a Nemzetközi Oktatási Központ” szöveg, 8. § (5) bekezdésében az „a Rendészeti Főosztályhoz,” szöveg, 21. §-t megelőző alcímében a „megyei (budapesti) rendőrfőkapitány, a határőr-igazgató, a” szöveg, 24. §-t megelőző alcímében az „és a Rendőrtiszti Főiskola főigazgatójának” szöveg, 24. § (3) bekezdésében a „Rendészeti Főosztály; a” szöveg, 24. § (4) bekezdés felvezető szövegében a „Rendészeti Szakközépiskola, a” szöveg és a „ , valamint a Nemzetközi Oktatási Központ” szöveg, 24. § (4) bekezdés a) pontjában az „az Oktatási Főigazgatóság főigazgatója véleményének előzetes kikérésével” szöveg és az „az Oktatási Főigazgatóság és” szöveg, 27. § (6) bekezdésében az „– a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata, a Rendőrtiszti Főiskola, a Távközlési Szolgálat és az Oktatási Főigazgatóság kivételével –” szöveg, az „a Rendészeti Szakközépiskolán,” szöveg, az „és a Nemzetközi Oktatási Központnál – az Oktatási Főigazgatóság főigazgatója véleményének előzetes kikérésével –” szöveg, 36. §-t megelőző alcímében a „megyei (budapesti) rendőrfőkapitány, a határőr-igazgató, a” szöveg, 39. §-t megelőző alcímében az „és a Rendőrtiszti Főiskola” szöveg, 39. § (4) bekezdés a) pontjában a „– a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata vezetője, a Rendőrtiszti Főiskola főigazgatója, a Távközlési Szolgálat főigazgatója és az Oktatási Főigazgatóság főigazgatója kivételével –” szöveg, a „továbbá a Rendészeti Szakközépiskola, valamint” szöveg, az „és a Nemzetközi Oktatási Központ igazgatója – az Oktatási Főigazgatóság főigazgatója véleményének előzetes kikérésével –” szöveg, 40. § (2) bekezdés c) pontjában az „a Határőrségnél,” szöveg, e) pontjában az „a Rendőrtiszti Főiskola, a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata,” szöveg, az „és Nemzetközi Oktatási Központ” szöveg, 40. § (6) bekezdésében a „(pl. rendőrkapitányság)” szöveg, 40. § (9) bekezdés b) pontjában az „a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata, a Rendőrtiszti Főiskola, az Oktatási Főigazgatóság, a rendészeti szakközépiskolák,” szöveg, az „ , a Nemzetközi Oktatási Központ és a Távközlési Szolgálat” szöveg;

b) 1. számú mellékletében az „I. Tábornoki rendfokozattal rendszeresített státusok A. Fegyveres szervek” című táblázatban a „Rendőrség”, valamint a „Határőrség” cím és a hozzá tartozó szöveg, a „B. Egyéb szervek” című táblázatban a „Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata”, valamint a „Rendőrtiszti Főiskola” cím és a hozzá tartozó szöveg, a „Rendészeti Főosztály,” szöveg, valamint a „– belügyi attasé” sor, a „II. Ezredesi rendfokozattal rendszeresített státusok A. Fegyveres szervek” című táblázatban a „Rendőrség”, valamint a „Határőrség” cím és a hozzá tartozó szöveg, a „B. Egyéb szervek” című táblázat;

c) 3. számú mellékletében a „Vezetői munkakörök” című táblázatban a „Rendészeti Főosztály,” szöveg, a „Belügyi attasé” szöveg, a „Szolgálatvezető (RSZVSZ)” szöveg, a „Szolgálatvezető-helyettes (RSZVSZ)” szöveg, a „Főosztályvezető (RSZVSZ)” szöveg, a „Rendészeti Főosztályi,” szöveg, a „Főosztályvezető-helyettes (RSZVSZ)” szöveg, az „Osztályvezető (RSZVSZ)” szöveg, a „Központi” sorban meghatározott munkakörök és a hozzá tartozó rendelkezések, az „RSZKI,” szöveg, a „ , NOK” szöveg, az „I. Besorolási osztály” című táblázatban a „Kiemelt főreferens (RSZVSZ)” szöveg, a „Rendészeti Főosztály” szöveg, a „Főreferens (RSZVSZ)” szöveg, a „Központi” sorban meghatározott munkakörök és a hozzá tartozó rendelkezések, az „RSZKI,” szöveg, a „ , NOK” szöveg, az „Évfolyamparancsnok (RSZKI)” szöveg, a „II. Besorolási kategória” című táblázatban a „Gépjárművezető (RSZVSZ)” szöveg, a „Központi” sorban meghatározott munkakörök és a hozzá tartozó rendelkezések, az „RSZKI,” szöveg, a „Megjegyzés Minisztériumi szervek” rész „+ Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata” szövege, a „Megjegyzés Központi szervek” része, a „Megjegyzés Területi szervek” rész „Rendészeti szakközépiskolák,” és „ , Nemzetközi Oktatási Központ.” szövege;

d) 5. számú mellékletében a „Rendőrség” cím és a hozzá tartozó szöveg, valamint a „Határőrség” cím és a hozzá tartozó szöveg;

e) 6. számú mellékletében az „A munkáltatói jogkör megnevezése” oszlop 1.1.3. pontja, 4.1.2. pontja, 4.2. pont első, második és ötödik bekezdése, 4.6. pontja, 4.7. pontja, 7.1.–7.3. pontja, 7.6. pontjában az „Az Országos Rendőr-főkapitányság, a Határőrség Országos Parancsnokság,” és az „Rtv. 5. § (1) bek. e) pontja és” szöveg, 7.6.1. pontja, 7.7. pontja, 7.8. pontja, továbbá a 7. oszlopban az „(ORFK, HOP)” szöveg, a 8. oszlopban a „Megyei (Bp.) főkap., hőr. ig.,” szöveg, a 9. oszlop;

f) 2. § (9)–(10) bekezdése, 3. § (1)–(2) és (4) bekezdése, 3. § (3) bekezdés d)–e) pontja, g) pontja, j)–k) pontja, 12/A. §-a, 14. § (9) bekezdése, 14. § (2) bekezdése, 15. §-a és az azt megelőző alcíme, 16. §-a és az azt megelőző alcíme, 20. § (3)–(4) bekezdése, 21. § (3)–(5) bekezdése, 22. §-a és az azt megelőző alcíme, 24. § (5)–(6) bekezdése, 25. § (6) bekezdése, 30. §-a és az azt megelőző alcíme, 31. §-a és az azt megelőző alcíme, 35. § (3) bekezdése, 36. § (3)–(5) bekezdése, 37. §-a és az azt megelőző alcíme, 39. § (2) bekezdése, 40. § (4) bekezdés a)–b) pontja, e) pont ea) alpontja, ef)–ei) alpontja, ek)–el) alpontja, 42. § (3) bekezdése.

(3) Hatályát veszti a belügyminiszter irányítása alatt álló fegyveres szervek hivatásos állományú tagjai illetményének és egyéb juttatásainak megállapításáról, valamint a folyósítás szabályairól szóló 20/1997. (III. 19.) BM rendelet

a) 1. § a) pontjában az „a Határőrség,” szöveg, a 19. § (1) bekezdés s) pontjában a „határőrségi” szöveg, 49. § (1) bekezdésében a „határőrségi” szöveg, 1. számú mellékletében az „Illetménykiegészítésre jogosító szervezetek, szervezeti egységek” című táblázatának a „Határőrség” című oszlopa,

ba) I. pontjában a „2. Határőrség Országos Parancsnokságán a) 125%-os mértékben a Bevetési Főosztály Speciális Bevetési Alosztályának állománya és a külszolgálatot teljesítők, b) 100%-os mértékben a Bevetési Főosztály állománya (a Légi Bevetési Alosztály állományának kivételével), c) 100%-os mértékben a Határőr Igazgatóságok Bevetési Osztályai Bevetési Alosztályainak állománya.” szöveg;

bb) III. pontjában az

„a határőrségnél:

– nyomozó, főnyomozó, kiemelt főnyomozó,

– vizsgáló, fővizsgáló, kiemelt fővizsgáló, amennyiben bűnügyi megelőző, felderítő vagy nyomozói feladatot ténylegesen ellát,

– kiemelt főreferens, kiemelt főelőadó, amennyiben bűnügyi megelőző, felderítő vagy nyomozói feladatot ténylegesen ellát,

– segédelőadó (bűnügyi-technikai),

– katonai vétségek nyomozását végző fegyelmi kiemelt főreferens, kiemelt fővizsgáló, fővizsgáló,

– valamint a felsoroltak szolgálati elöljárói osztályvezetői szintig, amennyiben bűnügyi megelőző, felderítő vagy nyomozói feladatokat ténylegesen ellátnak.” szöveg;

bc) V. pontjában az

„A határőrségnél:

– harci járművek,

– üzemanyag-szállító tehergépkocsi,

– darus tehergépkocsi,

– műhelykocsi,

– iszapszippantó tehergépkocsi,

– kotró tehergépkocsi,

– vontatók.” szöveg;

bd) VIII. 1. pontjában a

b) határőrségnél:

– szolgálati csoportvezető,

– segédelőadó,

– felcser,

– a felsorolt munkaköröket szolgálatba vezényléssel ellátó más beosztásúak;” szöveg;

be) X. pontjában

a „határőrségi” szöveg, a „(határrendészeti kirendeltségek, határvadász századok, idegenrendészeti központok állományából)” szöveg, a „– határvadász századparancsnok,” szöveg, a „– századparancsnok-helyettes,” szöveg, a „– szakaszparancsnok,” szöveg, a „Határőr Igazgatóságok” szöveg, a „bevetési főosztály” szöveg, az „– alosztályvezető,” szöveg, a „– kiemelt főelőadó, – főelőadó, – előadó, – szolgálati csoportvezető, – szolgálati részlegvezető, – szakértő, – főhatárrendész, – határrendész, – járőrvezető, – járőr, – fő-útlevélkezelő, – útlevélkezelő, – segédelőadó, – kutyavezető, – őr.” szöveg.

(4) Hatályát veszti a belügyminiszter irányítása alatt álló fegyveres szervek és hivatásos állományú tagjainak kártérítési felelősségéről szóló 23/1997. (III. 19.) BM rendelet 1. § (1) bekezdésében az „a belügyminiszter által irányított fegyveres erőre (Határőrség),” szöveg.

(5) Hatályát veszti a belügyminiszter irányítása alá tartozó szervek, valamint a hivatásos önkormányzati tűzoltóságok egyenruha-ellátására jogosult személyi állományának ruházati és öltözködési szabályzatáról szóló 20/2006. (IV. 19.) BM rendelet 1. §-ában az „a Határőrség,” szöveg, 7. §-ában az „ , a Határőrség országos parancsnoka” szöveg, 10. § (1) bekezdés b) pontja, 19. § (3) bekezdésében az „a Határőrség országos parancsnokának vagy” szöveg, 21. § (1) bekezdés b) pontja, 22. § (1) bekezdésében az „ , a Határőrséghez” szöveg, 29. §-a és az azt megelőző alcíme, 33. § (1) bekezdésében az „a Határőrség tekintetében a Határőrség országos parancsnoka,” szöveg, 42. § (2) bekezdésében az „a Határőrség országos parancsnoka,” szöveg, 48. § (2) bekezdés b) pontjában az „a Határőrség országos parancsnoka,” szöveg, 49. § (2) bekezdésében az „a Határőrség országos parancsnokának,” szöveg, 51. §-ában az „a Határőrség,” szöveg, 2. melléklete, 5. melléklet I. cím alatti táblázatának 3. és 5. pontja.

(6) Hatályát veszti a büntetés-végrehajtási szervezet hivatásos állományú tagjai illetményének és illetményjellegű juttatásainak megállapításáról és folyósításáról szóló 15/1997. (IV. 22.) IM rendelet 8. §-a, 17. § (1) bekezdése, 1. és 2. számú melléklete.

(7) Hatályát veszti a büntetés-végrehajtási szervezet hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 14/1997. (IV. 22.) IM rendelet.

1. melléklet a 19/2008. (IX. 18.) IRM rendelethez16


I.
A rendőrségről szóló törvényben meghatározott általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szervnél
rendszeresített hivatásos szolgálati beosztások, munkakörök, az ahhoz kapcsolódó rendfokozatok, beosztási kategóriák és képesítési követelmények

Vezetői munkakörök

 

 

 

 

Képesítési és egyéb követelmények

Szerv

Vezetői szint

Munkakör (beosztás)

Rendfokozati maximum

Állami
iskolai
végzettség

Szakmai
iskolai
végzettség

Speciális
rendészeti
végzettség

Speciális követelmények

országos rendőr-
főkapitány

tábornok

egyetem

szakirányú felsőfokú

RIASZTSZ + RMVK vagy
RSZVI
+ RVK +
RMVK

pszichológiai alkalmasság

a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény
(a továb-
biakban: Hszt.) 245/H. § (2) bekezdés szerinti illetményre
jogosult

bűnügyi főigazgató (országos rendőr-
főkapitány-
helyettes)

rendészeti
főigazgató
(országos
rendőr-
főkapitány-
helyettes

gazdasági főigazgató (országos rendőr-
főkapitány-
helyettes)

KŐE parancsnoka (országos
rendőr-
főkapitány-
helyettes)





I. Besorolási osztály

Szerv

Beosztási kategória

Munkakör
(beosztás)

Rendfokozati
maximum

Képesítési és egyéb követelmények

Állami iskolai végzettség

Szakmai iskolai végzettség

Speciális
rendészeti
végzettség

Speciális
követelmények

Központi

VI.

osztályvezető-helyettes

alezredes

egyetem vagy főiskola

szakirányú felsőfokú

RIASZTSZ vagy RSZVI

pszichológiai alkalmasság

alosztályvezető

kiemelt főreferens

pszichológiai alkalmasság

koronaőrző parancsnok (KŐE)

pszichológiai alkalmasság

főorvos (KŐE)

díszőrségparancsnok (KŐE)

pszichológiai alkalmasság

őrségparancsnok

bevetésparancsnok

ügyeletvezető

V.

csoportvezető

alezredes

 

 

koronaőrző parancsnok-
helyettes (KÖE)

díszőrségparancsnok-helyettes (KÖE)

bevetésirányító

kiemelt főelőadó

kiemelt főellenőr

kiemelt főmérnök

kiemelt biztonsági főtiszt

kiemelt főnyomozó

kiemelt főtechnikus

főügyeletes

pszichológiai alkalmasság

kiképzésvezető

 

IV.

főelőadó

őrnagy

biztonsági főtiszt

főnyomozó

főreferens

főmérnök

mérnök

főtechnikus

kiképzésszervező

kiképző

ügyeletes

pszichológiai alkalmasság

szolgálatparancsnok

 

III.

előadó

százados

biztonsági tiszt

nyomozó

Területi

VI.

osztályvezető-helyettes

alezredes

egyetem vagy főiskola

szakirányú felsőfokú

RIASZTSZ vagy RSZVI

 

alosztályvezető

titkárságvezető (alosztály jogállású)

karmester (KR)

ügyeletvezető

pszichológiai alkalmasság

kiemelt főreferens

 

V.

csoportvezető

 

alosztályvezető-helyettes

bevetésirányító

kiképzésszervező

lőtérvezető

pszichológiai alkalmasság

szolgálatparancsnok

 

ügyeletvezető-helyettes

főügyeletes

pszichológiai alkalmasság

kiemelt főelőadó

 

kiemelt főellenőr

kiemelt főnyomozó

kiemelt főtanár

kiemelt főtechnikus

kiemelt fővizsgáló

szakorvos (bűnügyi)

pszichológus (bűnügyi)

karmesterhelyettes

helikoptervezető

IV.

főelőadó

őrnagy

főnyomozó

főellenőr

főreferens

főrevizor

főszakértő

főtanár

főtechnikus

fővizsgáló

ügyeletes

pszichológiai alkalmasság

III.

előadó

százados

 

ellenőr

nyomozó

vizsgáló

revizor

technikus

szólamvezető

II.

szakoktató

százados

Helyi

VI.

osztályvezető-helyettes

alezredes

egyetem vagy főiskola

szakirányú felsőfokú

RIASZTSZ vagy RSZVI

 

alosztályvezető

hivatalvezető (alosztály jogállású)

határrendészeti kirendeltségvezető-helyettes

őrsparancsnok-helyettes (osztály jogállású)

őrsparancsnok (alosztály jogállású)

kiemelt főreferens

V.

csoportvezető

alezredes

 

átkelőhely-vezető

alosztályvezető-helyettes

őrsparancsnok-helyettes (alosztály jogállású)

főügyeletes

pszichológiai alkalmasság

kiemelt főelőadó

 

kiemelt főnyomozó

kiemelt főtechnikus

kiemelt fővizsgáló

IV.

főelőadó

őrnagy

főnyomozó

főtechnikus

fővizsgáló

technikai tiszt

ügyeletes

pszichológiai alkalmasság

III.

előadó

százados

 

nyomozó

technikus

vizsgáló

II.

hajóvizsgáló

Pályakezdő

 

hadnagy

 

 

 

 



II. Besorolási osztály

Szerv

Beosztási kategória

Munkakör
(beosztás)

Rendfokozati
maximum

Képesítési és egyéb követelmények

Állami iskolai végzettség

Szakmai iskolai végzettség

Speciális
rendészeti
végzettség

Speciális
követelmények

Központi

IV.

szolgálatparancsnok

főtörzszászlós

középiskola

rendészeti szakközépiskolai végzettség,

rendőr vagy határrendészeti szakképesítés

szaktanfolyam

pszichológiai alkalmasság

csoportvezető

 

biztonsági gépkocsivezető (KŐE)

rendészeti szakközépiskolai végzettség,

rendőr vagy határrendészeti szakképesítés, vagy objektumőr-kísérő, vagy kormányőr részszakképesítés

díszőr (KŐE)

helyszínbiztosító

koronaőrző (KŐE)

lakásbiztosító

őrparancsnok

rendészeti szakközépiskolai végzettség,

rendőr vagy határrendészeti szakképesítés

pszichológiai alkalmasság

parlamenti őr (KŐE)

rendészeti szakközépiskolai végzettség,

rendőr vagy határrendészeti szakképesítés, vagy objektumőr-kísérő, vagy kormányőr részszakképesítés

 

technikus

rendészeti szakközépiskolai végzettség,

rendőr vagy határrendészeti szakképesítés

tűzszerész

pszichológiai alkalmasság

referens

 

raktárvezető

TÜK-vezető

ügyeletes

pszichológiai alkalmasság

III.

segédelőadó

 

járőrvezető

szolgálatparancsnok-helyettes

szaktanfolyam

fogdaőr I.

 

kutyavezető

szaktanfolyam

műmester

objektumőr (KŐE)

rendészeti szakközépiskolai végzettség,

rendőr vagy határrendészeti szakképesítés, vagy objektumőr-kísérő, vagy kormányőr részszakképesítés

 

II.

gépjárművezető (KŐE)

főtörzsőrmester

Területi

IV.

szolgálatparancsnok

főtörzszászlós

 

rendészeti szakközépiskolai végzettség,

rendőr vagy határrendészeti szakképesítés

szaktanfolyam

pszichológiai alkalmasság

csoportvezető

bevetésirányító

helyszínelő

 

helyszínelő és balesetvizsgáló

szolgálati csoportvezető

referens

szolgálati részlegvezető

nyomozó

vizsgáló

szakértő (okmány és gépjármű)

őrparancsnok

pszichológiai alkalmasság

PSZH parancsnok

fedélzeti szolgálattevő (helikopter hajózó)

szakoktató

szolgálatvezető

raktárvezető

technikus

tűzszerész

pszichológiai alkalmasság

ügyeletes

vízágyúgépkocsi-parancsnok

III.

segédelőadó

főtörzszászlós

 

 

járőrvezető

szolgálatparancsnok-helyettes

 

 

fogdaőr I.

 

futár I.

kísérőőr

rendészeti szakközépiskolai végzettség,

rendőr vagy határrendészeti szakképesítés, vagy objektumőr-kísérő, vagy kormányőr részszakképesítés

kutyavezető

rendészeti szakközépiskolai végzettség,

rendőr vagy határrendészeti szakképesítés

szaktanfolyam

mesterlövő

pszichológiai alkalmasság

műmester (fegyver, vegyivédelmi)

 

főhatárrendész

pszichológiai alkalmasság

járőrvezető (bevetési)

 

zenész

II.

járőr

főtörzsőrmester

 

fogdaőr II.

kiképző

pszichológiai alkalmasság

kísérőőr

rendészeti szakközépiskolai végzettség,

rendőr vagy határrendészeti szakképesítés, vagy objektumőr-kísérő, vagy kormányőr részszakképesítés

 

objektumőr

rendészeti szakközépiskolai végzettség,

rendőr vagy határrendészeti szakképesítés

PSZH lövész

pszichológiai alkalmasság

PSZH vezető

 

vízágyúgépkocsi-kezelő

gépjárművezető

pszichológiai alkalmasság

Helyi

IV.

szolgálatparancsnok

főtörzszászlós

szaktanfolyam

pszichológiai alkalmasság

csoportvezető

szolgálati részlegvezető

szolgálati csoportvezető

 

őrparancsnok

szakértő (okmány és gépjármű)

referens

őrsparancsnok-helyettes

helyszínelő

helyszínelő és balesetvizsgáló

nyomozó

technikus

ügyeletes

pszichológiai alkalmasság

vizsgáló

 

körzeti megbízott

III.

járőrvezető

főtörzszászlós

 

fogdaőr I.

főhatárrendész

főútlevélkezelő

hajóvezető

hajóvizsgáló

szaktanfolyam

kutyavezető

segédelőadó

 

segédtechnikus

II.

járőr

főtörzsőrmester

fogdaőr II.

határrendész

útlevélkezelő

kísérőőr

rendészeti szakközépiskolai végzettség,

rendőr vagy határrendészeti szakképesítés, vagy objektumőr-kísérő, vagy kormányőr részszakképesítés

motorcsónak-vezető

rendészeti szakközépiskolai végzettség,

rendőr vagy határrendészeti szakképesítés

mozgóőr

objektumőr

rendészeti szakközépiskolai végzettség,

rendőr vagy határrendészeti szakképesítés, vagy objektumőr-kísérő, vagy kormányőr részszakképesítés

Pályakezdő

 

őrmester

rendészeti szakközépiskolai végzettség,

rendőr vagy határrendészeti szakképesítés


MEGJEGYZÉS:

Központi szervek:

Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) + KŐE.



Területi szervek: : (megyei illetékességű középirányító és azonos jogállású)

 

ORFK területi besorolású szervek + BRFK +MRFK-k + NNI + KR + RRI + GEI + BSZKI



Helyi szervek:

rendőrkapitányságok, határrendészeti kirendeltségek


Kiemelt Rendőrkapitányság      BRFK II., III., IV., V., VII., VIII., IX., X., XI., XIII., XIV., dunai vízirendészeti, megyeszékhelyi, Gödöllői Rendőrkapitányság

Egyéb rövidítések:

RIASZTSZ: rendészeti irányultságú akkreditált szakirányú továbbképzési szak

RVK: rendészeti vezetővé képző tanfolyam

RSZVI: rendészeti szakvizsga

 

RMVK: rendészeti mestervezetővé képző tanfolyam

ÁFSZ: Állami Futárszolgálat

LRP: Légirendészeti Parancsnokság

BRFK: Budapesti Rendőr-főkapitányság

 

MRFK: Megyei Rendőr-főkapitányság

PMRFK: Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

 

 

I/A. A Nemzeti Védelmi Szolgálatnál rendszeresített hivatásos szolgálati beosztások, munkakörök, az ahhoz kapcsolódó rendfokozatok, beosztási kategóriák és képesítési követelmények
Vezetői munkakörök

Szerv

Vezetői szint

Munkakör (beosztás)

Rendfokozati maximum

Képesítési és egyéb követelmények

Állami iskolai végzettség

Szakmai iskolai végzettség

Speciális rendészeti végzettség

Speciális
követel-
mények

 

a Hszt. 245/H. § (2) bekezdése szerinti
illetményre jogosult

főigazgató

tábornok

egyetem

szakirányú felsőfokú


RIASZTSZ+ RMVK vagy RSZVI+
RVK+ RMVK


pszichológiai alkalmasság

 

főigazgató-helyettes

 

egyetem vagy főiskola

 

 

főosztály-
vezetői illetményre jogosult

igazgató

ezredes

 

 

 


 

igazgató-helyettes

 

 

NVSZ

 

főosztály-
vezető

 

 

 

szolgálat-vezető (humán)

 

 

 

 

hivatalvezető

 

 

 

 

főosztály-
vezető-
helyettesi illetményre jogosult

főosztály-
vezető-
helyettes

 

 


RIASZTSZ vagy RSZVI+RVK

 

 

főosztály-
vezető-
helyettes (osztály-
vezető)


 

 

 

 

 

osztály-
vezetői illetményre jogosult

osztályvezető

alezredes

 

 

 

 

biztonsági vezető


I. Besorolási osztály


Szerv


Beosztási kategória


Munkakör (beosztás)


Rendfokozati maximum

Képesítési és egyéb követelmények

Állami iskolai végzettség

Szakmai iskolai végzettség

Speciális rendészeti végzettség

Speciális követelmények

 

VI.

kiemelt főreferens (kirendeltség-
vezető)

alezredes

egyetem vagy főiskola

szakirányú felsőfokú

RIASZTSZ vagy RSZVI

pszichológiai alkalmasság

NVSZ

 

kiemelt főreferens

 

 

 

 

 

 

V.

főreferens

 

 

 

-

 


Megjegyzés:
NVSZ: Nemzeti Védelmi Szolgálat
RIASZTSZ: rendészeti irányultságú akkreditált szakirányú továbbképzési szak
RMVK: rendészeti mestervezetővé képző tanfolyam
RSZVI: rendészeti szakvizsga
RVK: rendészeti vezetővé képző tanfolyam



I/B. A Terrorelhárítási Központnál rendszeresített hivatásos szolgálati beosztások, munkakörök, az ahhoz kapcsolódó rendfokozatok, beosztási kategóriák és képesítési követelmények
Vezetői munkakörök

Szerv

Vezetői szint

Munkakör (beosztás)

Rendfokozati
maximum

Képesítési és egyéb követelmények

Állami iskolai
végzettség

Szakmai iskolai
végzettség

Speciális rendészeti
végzettség

Speciális követelmények

TEK

a Hszt. 245/H. § (2) bekezdése szerinti illetményre jogosult

főigazgató

tábornok

egyetem vagy főiskola

szakirányú felsőfokú

RIASZTSZ +
RMVK vagy RSZVI
+ RVK + RMVK

pszichológiai alkalmasság

 

főigazgató-helyettes

 

 

főosztály-vezetői illetményre jogosult

igazgató

ezredes

 

 

hivatalvezető

 

 

 

 

 

 

főosztályvezető

 

 

 

 

 

főosztály-vezető-
helyettesi illetményre jogosult

főosztályvezető-
helyettes

 

RIASZTSZ
vagy RSZVI
+ RVK

 

osztály-vezetői illetményre jogosult

osztályvezető

alezredes

 

 

irodavezető

 

 

 

 

 

I. Besorolási osztály

 

 

 

 

Képesítési és egyéb követelmények

Szerv

Beosztási kategória

Munkakör (beosztás)

Rendfokozati maximum

Állami iskolai végzettség

Szakmai iskolai végzettség

Speciális rendészeti végzettség

Speciális követelmények

TEK

VI.

kiemelt főreferens

alezredes

egyetem vagy főiskola

szakirányú felsőfokú

RIASZTSZ vagy RSZVI

pszichológiai alkalmasság

 

osztályvezető-helyettes

 

belső ellenőr

 

jogtanácsos

 

 

 

 

 

 

csoportvezető

 

 

 

 

 

 

 

pszichológus

 

 

 

 

 

 

 

ügyeletvezető

 

 

 

 

 

 

 

főreferens

 

 

V.

kiemelt főelőadó

 

 

 

-

 

 

 

mentőtiszt

 

 

 

 

 

 

 

kiemelt biztonsági főtiszt

 

 

 

 

 

 

 

főmérnök

 

 

 

 

 

 

 

főelőadó

 

 

IV.

szolgálat-parancsnok

őrnagy

 

 

 

 

 

III.

előadó

százados

II. Besorolási osztály

 

 

 

 

Képesítési és egyéb követelmények

Szerv

Beosztási kategória

Munkakör (beosztás)

Rendfokozati maximum

Állami iskolai végzettség

Szakmai iskolai végzettség

Speciális rendészeti végzettség

Speciális követelmények

TEK

IV.

referens

főtörzszászlós

középiskola

rendészeti
szakközépiskolai
végzettség,
rendőr vagy
határrendészeti
szakképesítés

-

pszichológiai alkalmasság

 

 

gépjárművezető

 

 

rendészeti szakközépiskolai végzettség, rendőr

 

 

biztonsági gépjárművezető

főtörzszászlós

középiskola

vagy határrendészeti szakképesítés, vagy objektumőr-kísérő,

 

 

lakásbiztosító

 

 

vagy kormányőr

 

 

helyszínbiztosító

 

 

részszakképesítés

 

 

objektumőr

 

 

 

 

 

szolgálat-parancsnok

 

 

rendészeti
szakközépiskolai
végzettség,
rendőr vagy
határrendészeti
szakképesítés



Megjegyzések:
TEK: Terrorelhárítási Központ
RIASZTSZ: rendészeti irányultságú akkreditált szakirányú továbbképzési szak
RSZVI: rendészeti szakvizsga
RVK: rendészeti vezetővé képző tanfolyam
RMVK: rendészeti mestervezetővé képző tanfolyam



II.
A büntetés-végrehajtási szervezetnél rendszeresített hivatásos szolgálati beosztások, munkakörök, az ahhoz kapcsolódó rendfokozatok, beosztási kategóriák és képesítési
követelmények

II/A.
A büntetés-végrehajtási szervezet területi szerveinél rendszeresített hivatásos státuszok munkaköri jegyzéke


Vezetői beosztások

Vezetői szint

Beosztás
(munkakör)

Szolgálati tevékenység

A munkakör-
ben elérhető legmagasabb rendfokozat

Képesítési követelmény

állami iskolai végzettség

szakképesítés

főosztályvezetői illetményre jogosult

parancsnok (kiemelt büntetés-végrehajtási intézet)*

 

tábornok

egyetem

szakirányú felsőfokú

parancsnok

ezredes

egyetem vagy főiskola

igazgató

főigazgató-főorvos

ügyvezető igazgató

főosztályvezető-helyettesi illetményre jogosult

parancsnokhelyettes
(kiemelt büntetés-végrehajtási intézet)*

parancsnokhelyettes

alezredes

főigazgató-helyettes

igazgatóhelyettes

ügyvezetőigazgató-helyettes

gazdasági vezető

osztályvezetői illetményre jogosult

osztályvezető

biztonsági, fogvatartási,
nyilvántartási,
egészségügyi,
pszichológiai,
személyügyi,
foglalkoztatási,
oktaási,
informatikai,
gazdasági

biztonsági vezető


* Kiemelt büntetés-végrehajtási intézetek: Budapesti Fegyház és Börtön, Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet, Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet, Sopronkőhidai Fegyház és Börtön, Szegedi Fegyház és Börtön, Váci Fegyház és Börtön.


I. Besorolási osztály

Beosztási kategória

Munkakör (beosztás)

Szolgálati tevékenység

A munkakör-
ben elérhető legmagasabb rendfokozat

Képesítési követelmény

állami iskolai végzettség

szakképesítés

VI.

osztályvezető-helyettes

biztonsági, fogvatartási, nyilvántartási, foglalkoztatási,
élelmezési,
oktatási,
letétkezelő

alezredes

egyetem
vagy
főiskola

szakirányú
felsőfokú

főorvos

kiemelt főreferens

V.

csoportvezető

kiemelt főelőadó

szakorvos

 

szakpszichológus

fegyelmi- és nyomozó tiszt

üzemvezető

IV.

főelőadó

biztonsági, fogvatartási, nyilvántartási, foglalkoztatási,
élelmezési,
oktatási,
letétkezelő

vezető nevelő

orvos

 

fogorvos

főművezető

pszichológus

III.

előadó

biztonsági, fogvatartási, nyilvántartási, foglalkoztatási,
élelmezési,
oktatási,
letétkezelő

őrnagy

nevelő

 

biztonsági tiszt



II. Besorolási osztály

Beosztási kategória

Beosztás (munkakör)

Szolgálati tevékenység

A munkakörben elérhető legmagasabb rendfokozat

Képesítési követelmény

állami iskolai végzettség

szakképesítés

IV.

biztonsági főfelügyelő

 

főtörzszászlós

középiskola

szakirányú
középfokú

körlet-főfelügyelő

hír- és biztonságtechnikai vezető

főápoló

vezető szakasszisztens

kutyatelep-vezető

műhelyvezető

konyhavezető

élelmezésvezető

raktárvezető

mosodavezető

kiemelt művezető

telepvezető

III.

szociális segédelőadó

foglalkoztatási segédelőadó

körletellátó segédelőadó

hír- és biztonságtechnikus

fegyvermester

szakasszisztens

szakápoló

műszerész

művezető

segédelőadó

biztonsági,
nyilvántartási, foglalkoztatási,
élelmezési,
letétkezelő

II.

felügyelő (biztonsági-, körlet-, foglalkoztatási-)

 

főtörzsőrmester

középiskola vagy szakiskola

szakirányú alapfokú

gépjárművezető

ápoló

raktáros

kutyavezető

technikairendszerkezelő


Megjegyzés:
Területi szervek: büntetés-végrehajtási intézetek/intézmények, a fogvatartottak kötelező foglalkoztatására létrehozott gazdálkodó szervezetek.


II/B.

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságán rendszeresített hivatásos státuszok munkaköri jegyzéke

Vezetői beosztások

Vezetői szint

Beosztás (munkakör)

A munkakörben elérhető legmagasabb rendfokozat

Képesítési követelmény

állami iskolai végzettség

szakképesítés

a Hszt. 245/H. §
(2) bekezdés szerinti illetményre jogosult

országos parancsnok

tábornok

egyetem

szakirányú
felsőfokú

országos parancsnok stratégiai
és koordinációs helyettese

országos parancsnok biztonsági
és fogvatartási helyettese

országos parancsnok gazdasági és informatikai helyettese

főosztályvezetői
illetményre jogosult

főosztályvezető

ezredes

egyetem
vagy főiskola

főosztályvezető-helyettesi illetményre jogosult

főosztályvezető-helyettes

osztályvezetői
illetményre jogosult

munkavédelmi főfelügyelő

osztályvezető

főellenőr

főorvos, fegyelmi- és nyomozó tiszt



I. Besorolási osztály

Beosztási kategória

Beosztás (munkakör)

A munkakörben elérhető legmagasabb rendfokozat

Képesítési követelmény

állami iskolai végzettség

szakképesítés

VI.

kiemelt főreferens

alezredes

egyetem
vagy főiskola

szakirányú
felsőfokú

fegyelmi tiszt, nyomozó tiszt

tűzvédelmi vezető

környezetvédelmi-,
energetikai vezető

V.

kiemelt főelőadó

ügyeletes tiszt



II. Besorolási osztály

Beosztási
kategória

Beosztás
(munkakör)

Szolgálati
tevékenység

A munkakörben
elérhető legmagasabb
rendfokozat

Képesítési követelmény

Állami iskolai végzettség

Képesítési
követelmény

IV.

raktárvezető

 

főtörzszászlós

középiskola

szakirányú
középfokú

III.

segédelőadó

nyilvántartási, foglalkoztatási, szállítási

főtörzszászlós

középiskola

szakirányú
középfokú


A II/A. és a II/B. pontban felsorolt valamennyi beosztás (munkakör) betöltésének speciális követelménye a pszichológiai alkalmasság.

2. melléklet a 19/2008. (IX. 18.) IRM rendelethez


Az egyes beosztások, munkakörök betöltéséhez szükséges képzettségek

I. Vezetői beosztások

1. Tábornoki rendfokozattal rendszeresített beosztások:

a) felsőoktatási intézményben szerzett egyetemi végzettség és felsőfokú rendőri szakképesítés, valamint rendészeti szakirányú továbbképzés és rendészeti mestervezető képző tanfolyam vagy rendészeti szakvizsga és rendészeti mestervezető képző tanfolyam,
b) felsőoktatási intézményben szerzett egyetemi végzettség és felsőfokú büntetés-végrehajtási szakképesítés.

2. További vezetői beosztások:

a) felsőoktatási intézményben szerzett egyetemi vagy főiskolai végzettség és felsőfokú rendőri szakképesítés, valamint rendészeti szakirányú továbbképzés és főosztályvezetők esetében rendészeti mestervezető képző, egyéb vezetők esetében rendészeti vezetőképző tanfolyam vagy rendészeti szakvizsga és főosztályvezetők esetében rendészeti mestervezető képző, egyéb vezetők esetében rendészeti vezetőképző tanfolyam,
b) felsőoktatási intézményben szerzett egyetemi vagy főiskolai végzettség és felsőfokú büntetés-végrehajtási szakképesítés,
c) a Rendőrtiszti Főiskola (a továbbiakban: RTF) valamely szakán szerzett végzettség, valamint rendészeti szakirányú továbbképzés és főosztályvezetők esetében rendészeti mestervezető képző, egyéb vezetők esetében rendészeti vezetőképző tanfolyam vagy rendészeti szakvizsga,
d) az RTF büntetés-végrehajtási szakán szerzett végzettség.

II. Nem vezetői beosztások

1. Bűnüldözési feladatokat ellátók:

a) Az I. besorolási osztályba tartozó munkakörök esetében:
aa) az RTF bűnügyi szakán szerzett végzettség,
ab) az RTF valamely szakán szerzett végzettség és a nem rendőri szakok esetében átképző tanfolyam,
ac)17 más felsőoktatási intézményben szerzett egyetemi, főiskolai végzettség és rendészeti szakirányú felsőfokú végzettség, valamint a beosztásnak megfelelő szaktanfolyam.
b) A II. besorolási osztályba tartozó zászlósi munkakörök esetében:
középiskolai érettségi, rendészeti szakirányú középfokú végzettség és a beosztásnak megfelelő szaktanfolyam.
c) A II. besorolási osztályba tartozó tiszthelyettesi munkakörök esetében:
középiskolai érettségi, rendészeti szakirányú középfokú végzettség és a beosztásnak megfelelő szaktanfolyam.

2. Közbiztonsági feladatokat ellátók:

a) Az I. besorolási osztályba tartozó munkakörök esetében:
aa) az RTF valamely szakán szerzett végzettség és a nem rendőri szakok esetében átképző tanfolyam,
ab) felsőoktatási intézményben szerzett egyetemi, főiskolai végzettség és rendészeti szakirányú felsőfokú végzettség.
b) A II. besorolási osztályba tartozó zászlósi munkakörök esetében:
középiskolai érettségi, rendészeti szakirányú középfokú végzettség és a beosztásnak megfelelő szaktanfolyam.
c) A II. besorolási osztályba tartozó tiszthelyettesi munkakörök esetében:
középiskolai érettségi, rendészeti szakirányú középfokú végzettség és a beosztásnak megfelelő szaktanfolyam.

3. Jogi, igazgatásrendészeti feladatokat ellátók:

a) Az I. besorolási osztályba tartozó munkakörök esetében:
aa) jogi, államigazgatási felsőfokú végzettség és rendészeti szakirányú felsőfokú végzettség,
ab) a Nemzetvédelmi Egyetem védelemigazgatási szakán szerzett egyetemi, főiskolai végzettség és rendészeti szakirányú felsőfokú végzettség,
ac) az RTF valamennyi szakán szerzett végzettség.
b) A II. besorolási osztályba tartozó zászlósi munkakörök esetében:
középiskolai érettségi, rendészeti szakirányú középfokú végzettség és a beosztásnak megfelelő szaktanfolyam.
c) A II. besorolási osztályba tartozó tiszthelyettesi munkakörök esetében
középiskolai érettségi, rendészeti szakirányú középfokú végzettség és a beosztásnak megfelelő szaktanfolyam.

4. Jogtanácsosi feladatokat ellátók:

Az I. besorolási osztályba tartozó munkakörök esetében:
tudományegyetem állam- és jogtudományi karán szerzett végzettség, jogi szakvizsga és rendészeti szakirányú felsőfokú végzettség.

5. Kiképzési, továbbképzési feladatokat ellátók:

a) Az I. besorolási osztályba tartozó munkakörök esetében:
aa) az RTF valamely szakán szerzett végzettség, valamint a nem rendőri szakok esetében átképző tanfolyam,
ab) tudományegyetem bölcsészettudományi karán humánszervező, pedagógiai szakon szerzett végzettség és rendészeti szakirányú felsőfokú végzettség,
ac) a Nemzetvédelmi Egyetemen szerzett főiskolai végzettség és átképző tanfolyam,
ad) felsőoktatási intézményben szerzett egyetemi, főiskolai végzettség és rendészeti szakirányú felsőfokú végzettség, illetve egyéb rendvédelmi szakképzettség, valamint átképző tanfolyam.
b) A II. besorolási osztályba tartozó zászlósi munkakörök esetében:
középiskolai érettségi, rendészeti szakirányú középfokú végzettség és a beosztásnak megfelelő szaktanfolyam.
c) A II. besorolási osztályba tartozó tiszthelyettesi munkakörök esetében:
középiskolai érettségi, a rendészeti szakirányú középfokú végzettség és a beosztásnak megfelelő szaktanfolyam.

6. Humánszolgálati, személyügyi, munkaügyi és szociális feladatokat ellátók:

Az I. besorolási osztályba tartozó munkakörök esetében:
a) tudományegyetem bölcsészettudományi karán humánerőforrás-menedzser, humánszervező, pszichológia, pedagógia, szociológia szakon szerzett végzettség és rendészeti szakirányú felsőfokú végzettség,
b) a Nemzetvédelmi Egyetem humánerőforrás-gazdálkodási szakán szerzett végzettség és rendészeti szakirányú felsőfokú végzettség,
c) tudományegyetem állam- és jogtudományi karán, az Államigazgatási Főiskolán, a Corvinus Egyetem Közigazgatástudományi Karán szerzett végzettség és rendészeti szakirányú felsőfokú végzettség,
d) az RTF valamely szakán szerzett végzettség, valamint a nem rendőri szakok esetében átképző tanfolyam.

7. Informatikai feladatokat ellátók:

a) Az I. besorolási osztályba tartozó munkakörök esetében:
aa) felsőoktatási intézményben programozó matematikus, programtervező matematikus végzettség és rendészeti szakirányú felsőfokú végzettség,
ab) felsőoktatási intézményben szerzett ügyvitelszervezői, programtervezői, számítógép-programozói végzettség és rendészeti szakirányú felsőfokú végzettség,
ac) a Nemzetvédelmi Egyetem, a Bolyai János Katonai Műszaki Főiskola informatikai szakán szerzett végzettség és rendészeti szakirányú felsőfokú végzettség.
b) A II. besorolási osztályba tartozó zászlósi munkakörök esetében:
középfokú számítástechnikai szakképesítés, rendészeti szakirányú középfokú végzettség és a beosztásnak megfelelő szaktanfolyam.
c) A II. besorolási osztályba tartozó tiszthelyettesi munkakörök esetében:
középfokú számítástechnikai szakképesítés, rendészeti szakirányú középfokú végzettség és a beosztásnak megfelelő szaktanfolyam.

8. Sajtó- és tájékoztatási feladatokat ellátók:

Az I. besorolási osztályba tartozó munkakörök esetében:
a) felsőoktatási intézményben szerzett egyetemi, főiskolai végzettség, kommunikációs vagy „PR” szakon szerzett képzettség és rendészeti szakirányú felsőfokú végzettség,
b) a Nemzetvédelmi Egyetemen szerzett egyetemi, főiskolai végzettség, kommunikációs vagy „PR” szakon szerzett képzettség és rendészeti szakirányú felsőfokú végzettség,
c) az RTF valamely szakán szerzett végzettség, valamint a nem rendőri szakok esetében átképző tanfolyam.

9. Ügyviteli és titokvédelmi feladatokat ellátók:

a) Az I. besorolási osztályba tartozó munkakörök esetében:
aa) az RTF valamely szakán szerzett végzettség,
ab) az Államigazgatási Főiskolán, a Corvinus Egyetem Közigazgatástudományi Karán szerzett végzettség és rendészeti szakirányú felsőfokú végzettség.
b) A II. besorolási osztályba tartozó zászlósi munkakörök esetében:
középiskolai érettségi, rendészeti szakirányú középfokú végzettség és a beosztásnak megfelelő szaktanfolyam.
c) A II. besorolási osztályba tartozó tiszthelyettesi munkakörök esetében:
középiskolai érettségi, informatikai, számítógép-kezelői szakképesítés, rendészeti szakirányú középfokú végzettség és a beosztásnak megfelelő szaktanfolyam.

10. Pénzügyi, számviteli, gazdálkodási feladatokat ellátók:

a) Az I. besorolási osztályba tartozó munkakörök esetében:
aa) a Bolyai János Katonai Műszaki Főiskolán a szakterületnek megfelelő szakon szerzett végzettség és rendészeti szakirányú felsőfokú végzettség, illetve egyéb rendvédelmi szakképzettség és átképző tanfolyam,
ab) közgazdasági szakmacsoport felsőoktatási intézményeiben szerzett végzettség és rendészeti szakirányú felsőfokú végzettség,
ac) tudományegyetem állam- és jogtudományi karán, az Államigazgatási Főiskolán, a Corvinus Egyetem Közigazgatástudományi Karán szerzett végzettség, felsőfokú pénzügyi-számviteli szakképesítés, valamint rendészeti szakirányú felsőfokú végzettség,
ad) a Nemzetvédelmi Egyetem logisztikai szakán szerzett végzettség és rendészeti szakirányú felsőfokú végzettség, illetve egyéb rendvédelmi szakképzettség és átképző tanfolyam.
b) A II. besorolási osztályba tartozó zászlósi munkakörök esetében:
középfokú közgazdasági végzettség, rendészeti szakirányú középfokú végzettség és a beosztásnak megfelelő szaktanfolyam.
c) A II. besorolási osztályba tartozó tiszthelyettesi munkakörök esetében:
középfokú közgazdasági végzettség vagy pénzügyi-számviteli szakképesítés, rendészeti szakirányú középfokú végzettség, valamint a beosztásnak megfelelő szaktanfolyam.

11. Műszaki fenntartási, fejlesztési és belső ellátási feladatokat ellátók:

a) Az I. besorolási osztályba tartozó munkakörök esetében:
aa) műszaki egyetemi, főiskolai végzettség és rendészeti szakirányú felsőfokú végzettség,
ab) katonai, rendészeti tanintézetek technikai szakán szerzett végzettség és rendészeti szakirányú felsőfokú végzettség, illetve egyéb rendvédelmi szakképzettség és átképző tanfolyam.
b) A II. besorolási osztályba tartozó zászlósi munkakörök esetében:
műszaki szakmacsoport oktatási intézményeiben szerzett technikai szakképesítés, rendészeti szakközépiskolai végzettség, valamint a beosztásnak megfelelő szaktanfolyam.
c) A II. besorolási osztályba tartozó tiszthelyettesi munkakörök esetében:
műszaki szakmacsoport oktatási intézményeiben szerzett technikai szakképesítés, rendészeti szakirányú középfokú végzettség, valamint a beosztásnak megfelelő szaktanfolyam.

12. Egészségbiztosítási szakfeladatokat ellátók:

a) Az I. besorolási osztályba tartozó munkakörök esetében:
orvostudományi egyetem általános orvos, fogorvos karán szerzett végzettség és rendészeti szakképesítés.
b) A II. besorolási osztályba tartozó munkakörök esetében:
ba) egészségügyi szakmacsoport oktatási intézményeiben szerzett szakképzettség, rendészeti szakirányú középfokú végzettség, valamint a beosztásnak megfelelő tanfolyam,
bb) középiskolai érettségi, rendészeti szakirányú középfokú végzettség, valamint egészségügyi szaktanfolyam.

13. Költségvetési ellenőrzési feladatokat ellátók:

Az I. besorolási osztályba tartozó munkakörök esetében:
a) közgazdasági, műszaki szakmacsoport felsőoktatási intézményeiben szerzett egyetemi, főiskolai végzettség és rendészeti szakirányú felsőfokú végzettség,
b) a Nemzetvédelmi Egyetem logisztikai szakán vagy a Bolyai János Katonai Műszaki Főiskola pénzügyi, gazdálkodási, technikai szakán szerzett végzettség és rendészeti szakirányú felsőfokú végzettség,
c)18 belső ellenőrzési tevékenység ellátása esetén a költségvetési szervek belső ellenőrzéséről szóló 193/2003. (XI. 26.) Korm. rendelet 11. §-ában meghatározott követelménynek megfelelő képzettség, képesítés.

14. Tanári, oktatói feladatokat ellátók:

Az I. besorolási osztályba tartozó munkakörök esetében:
a közoktatásról szóló törvény és a felsőoktatásról szóló törvény által meghatározottak szerinti képesítés.

15. Állat-egészségügyi, kiképzési és gondozási feladatokat ellátók:

a) Az I. besorolási osztályba tartozó munkakörök esetében:
állatorvos-tudományi egyetemi, állat-egészségügyi főiskolai végzettség és rendészeti szakirányú felsőfokú végzettség.
b) A II. besorolási osztályba tartozó munkakörök esetében:
középiskolai érettségi, rendészeti szakirányú középfokú végzettség, valamint speciális szaktanfolyam.

16. Határrendészeti feladatokat ellátók:

a) Az I. besorolási osztályba tartozó munkakörök esetében:
aa) a Nemzetvédelmi Egyetem (határrendészeti) határrendészeti és védelmi vezetői szak rendészettechnikai szakirányon szerzett végzettség,
ab) az RTF határrendészeti szakán szerzett végzettség,
ac) az RTF valamely belügyi szakán szerzett végzettség és a nem határrendészeti szakon végzettek esetében átképző tanfolyam,
ad) felsőoktatási intézményben szerzett felsőfokú végzettség és rendészeti szakirányú felsőfokú végzettség vagy egyéb rendvédelmi szakképzettség és átképző tanfolyam.
b) A II. besorolási osztályba tartozó zászlósi munkakörök esetében:
középiskolai érettségi, rendészeti szakirányú középfokú végzettség, valamint a beosztásnak megfelelő szaktanfolyam.
c) A II. besorolási osztályba tartozó tiszthelyettesi munkakörök esetében:
középiskolai érettségi, rendészeti szakirányú középfokú végzettség, valamint a beosztásnak megfelelő szaktanfolyam.

17. Idegenrendészeti feladatokat ellátók:

a) Az I. besorolási osztályba tartozó munkakörök esetében:
aa) a Nemzetvédelmi Egyetem határrendészeti szakán szerzett végzettség,
ab) az RTF határrendészeti szakán szerzett végzettség,
ac) az RTF valamely belügyi szakán szerzett végzettség és a nem határrendészeti szakon végzettek esetében átképző tanfolyam,
ad) tudományegyetem állam- és jogtudományi karán szerzett végzettség és rendészeti szakirányú felsőfokú végzettség,
ae) az Államigazgatási Főiskolán, a Corvinus Egyetem Közigazgatástudományi Karán szerzett végzettség és rendészeti szakirányú felsőfokú végzettség.
b) A II. besorolási osztályba tartozó zászlósi munkakörök esetében:
középiskolai érettségi, rendészeti szakirányú középfokú végzettség, valamint a beosztásnak megfelelő szaktanfolyam.
c) A II. besorolási osztályba tartozó tiszthelyettesi munkakörök esetében:
középiskolai érettségi, rendészeti szakirányú középfokú végzettség, valamint a beosztásnak megfelelő szaktanfolyam.

18. Büntetés-végrehajtási feladatokat ellátók:

a) Az I. besorolási osztályba tartozó munkakörök esetében
aa) felsőoktatási intézményben szerzett egyetemi vagy főiskolai végzettség és felsőfokú büntetés-végrehajtási szakképesítés,
ab) az RTF büntetés-végrehajtási szakán szerzett képesítés.
b) A II. besorolási osztályba tartozó zászlósi munkakörök esetében középiskola és középfokú büntetés-végrehajtási szakképesítés.
c) A II. besorolási osztályba tartozó tiszthelyettesi munkakörök esetében szakiskola vagy középiskola és büntetés-végrehajtási alapfokú szakképesítés.

Megjegyzés:

1. Felsőfokú büntetés-végrehajtási szakképesítésnek kell elfogadni:
a) az RTF büntetés-végrehajtási szakának elvégzését tanúsító oklevelet,
b) a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola (büntetés-végrehajtási tagozatának) 1976 és 1992 közötti elvégzését tanúsító oklevelet,
c) főtiszti, tiszti vizsga, próbaszolgálatos tiszti alkalmassági vizsga 1983. december 31-ig történő letételét igazoló bizonyítványt,
d) a felsőfokú büntetés-végrehajtási szakvizsga 1984. január 1-jétől történő letételét igazoló bizonyítványt,
e)19 a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem büntetés-végrehajtási nevelő szakán szerzett képesítést.

2. Középfokú büntetés-végrehajtási szakképesítésnek kell elfogadni:
a) a BM Kun Béla Tiszthelyettesképző Iskola és jogutódai (a BM Kun Béla Zászlósképző Iskola, a Rendőrzászlósképző Iskola, az Országos Rendőr-főkapitányság Oktatási Kiképzési Központja) szakképzési tagozatának elvégzését igazoló bizonyítványt,
b) a Bv. Szervezet Oktatási Központjában a középfokú szaktanfolyam 1996. szeptember 1-je utáni elvégzését igazoló bizonyítványt.

3. Alapfokú büntetés-végrehajtási szakképesítésnek kell elfogadni:
a) a BM Rendőriskola, az őri tanfolyam, a Büntetés-végrehajtási Őri Iskola és jogutóda (a Büntetés-végrehajtási Alapfokú Iskola, a Büntetés-végrehajtási Tiszthelyettesképző Iskola) elvégzését igazoló bizonyítványt,
b) a Bv. Szervezet Oktatási Központjában az alapfokú szaktanfolyam 1996. szeptember 1-je utáni elvégzését igazoló bizonyítványt.

4.20 Középfokú rendőri szakképesítésnek kell elfogadni a BM Kun Béla Tiszthelyettes-képző Iskola és jogutódai (a BM Kun Béla Zászlósképző Iskola, a Rendőr-zászlósképző Iskola, az Országos Rendőr-főkapitányság Oktatási Kiképzési Központja) szakképzési tagozatának elvégzését igazoló bizonyítványt.

3. melléklet a 19/2008. (IX. 18.) IRM rendelethez


Az idegennyelv-tudást igénylő beosztások

I. RENDŐRSÉG

1. Országos rendőrfőkapitány és helyettesei.
2. Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ vezetője és minden beosztás.
3.21 Nemzetközi Kapcsolatok Osztályának vezetője és minden beosztás.
4. INTERPOL Magyar Nemzeti Iroda vezetője és minden beosztás.
5. ORFK Határrendészeti Főosztály vezetője és minden beosztás.
6. Nemzeti Nyomozó Iroda vezetője és minden beosztás.
7. Repülőtéri Rendőr Igazgatóság vezetője és helyettese.
8. Készenléti Rendőrség parancsnoka és helyettesei.
9. A turistaforgalom szempontjából frekventált területeken szolgálatot teljesítő, az állományilletékes parancsnok által meghatározott járőrök, baleseti helyszínelők, vizsgálók, körzeti megbízottak.
10. Az állományilletékes parancsnok által meghatározott beosztások azokon a településeken, ahol a nemzetiségek, kisebbségek létszáma ezt indokolja.
11. A határrendészeti tevékenységgel összefüggő munkakörök
a) határrendészeti kirendeltség vezetője és helyettese,
b) főhatárrendész, határrendész,
c) határrendészeti kirendeltség kiemelt főreferensi, kiemelt főelőadói, főelőadói, előadói beosztások,
d) átkelőhely-vezetők, átkelőhely-ügyeletesek,
e) szolgálati részlegvezetők, szolgálati csoportvezetők,
f) bevetési osztály vezetője és helyettese,
g) bevetési szolgálat vezetője és helyettese,
h)22 határrendészeti feladatot ellátó rendőri szervnél a határrendészeti feladatok ellátására létrehozott osztályvezetői, alosztályvezetői, kiemelt főreferensi, kiemelt főelőadói, főelőadói, előadói beosztások.
12. Idegenrendészeti tevékenységgel összefüggő minden beosztás.
13.23 A Terrorelhárítási Központ főigazgatója által meghatározott azon beosztások, ahol az idegen nyelv használata a szolgálat ellátásához nélkülözhetetlen.

II. BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁS

1. Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságán:
a) országos parancsnok,
b) országos parancsnok helyettesei,
c) főosztályvezető, főosztályvezető-helyettes, osztályvezető,
d) az országos parancsnok közvetlen irányítása alá tartozó egyedi megbízottak,
e) kiemelt főreferens, kiemelt főelőadó, ügyeletes tiszt.

2. Büntetés-végrehajtási intézeteknél, intézményeknél:
a) állományilletékes parancsnok és helyettese,
b) osztályvezető,
c) osztályvezető-helyettes, kiemelt főreferens,
d) kiemelt főelőadó, főelőadó, vezető nevelő,
e) nevelő, biztonsági tiszt,
f) főfelügyelő,
g) segédelőadó,
h) felügyelő,
i) a c)–h) pontokban meghatározottakkal azonos besorolású beosztásokban, az állományilletékes parancsnok döntése szerint.

4. melléklet a 19/2008. (IX. 18.) IRM rendelethez


I. Őr-, ügyeleti, készenléti és készültségi szolgálatok a rendőrségnél24

1. Őrszolgálatok:
a) Objektumőr
b) Fogdaőr
c) Kísérőőr
d) Díszőr (KŐE)
e) Koronaőrző (KŐE)
f) Mozgóőr, rendkívüli őr
g)25 Parlamenti őr (KŐE)
h)26 Segédelőadó (őrzött szálláson)
i)27 Szolgálati csoportvezető (őrzött szálláson)

2. Ügyeleti szolgálatok:
a) Főügyelet (ORFK)
b) Ügyeleti és Védelmi Osztály (KŐE)
c) Központi ügyeleti szolgálat (BRFK, MRFK, KR)
d) Bevetésirányítási Központ
e) Ügyeleti szolgálat (helyi szervek)
f) Híradástechnikai ügyeleti szolgálat
g) Körözési Ügyelet (ORFK Bűnügyi Főigazgatóság Bűnügyi Főosztály)
h) Kirendeltség Bevetés Irányítási Szolgálat (Határrendészeti kirendeltségeken)
i) Helyettes Ügyeleti Szolgálat (Határátkelőhelyeken, Kihelyezett Szolgálati helyeken)
j) Bevetési Szolgálat
k)28 Őrzött Szállás
l)29 Ügyeleti Főosztály (TEK)

3. Készenléti szolgálatok:
a) NNI
b)30 Közrendvédelmi, közlekedésrendészeti és igazgatásrendészeti főosztályok (ORFK) által adott szolgálat, a megyei rendőr-főkapitányságok, valamint rendőrkapitányságok közrendvédelmi, közlekedési és igazgatásrendészeti szolgálatai által adott szolgálat
c)31 KR (tűzszerész, búvár, pilóta,)
d) KR szakszolgálatainak készenléti szolgálatai (pénzügyi, anyagi, technikai, egészségügyi, híradó, informatikai)
e)32 RRI (ügyeletes vezető, bűnügyi készenlét, idegenrendészeti készenlét)
f) KŐE főosztály szintű szervei által adott szolgálatok
g)33 Területi és helyi szervek bűnügyi szolgálati ág forrónyomos csoportjai

4. Készültségi szolgálatok:
a) KR bevetési osztályai
b) Bevetési Egységek (MRFK, BRFK)
c)34

II. Őr-, ügyeleti és készenléti szolgálatok a büntetés-végrehajtási szervezetnél35

1. Őrszolgálati jellegű beosztások
a) Főápoló (Büntetés-végrehajtás Központi Kórháza)
b) Szakápoló (Büntetés-végrehajtás Központi Kórháza, Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet)
c) Ápoló (Büntetés-végrehajtás Központi Kórháza, Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet)
d) Vezető szakasszisztens (Büntetés-végrehajtás Központi Kórháza)
e) Szakasszisztens (Büntetés-végrehajtás Központi Kórháza)
f) Biztonsági tiszt
g) Biztonsági főfelügyelő
h) Körlet-főfelügyelő
i) Felügyelő (biztonsági, körlet, foglalkoztatási)
j) Technikai-rendszer kezelő
k) Kutyavezető
2. Ügyeleti szolgálat
a) (egészségügyi) Osztályvezető (főorvos)
b) Főorvos
c) Szakorvos
d) Szakasszisztens
e) Ügyeletes tiszt (Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága)
3. Készenléti szolgálat
a) (egészségügyi) Osztályvezető (főorvos)
b) Szakorvos
c) Szakasszisztens
d) Speciális (akció) csoportba beosztottak.
1

A rendeletet a 65/2011. (XII. 30.) BM rendelet 7. § (2) bekezdés c) pontja hatályon kívül helyezte 2012. január 1. napjával.

2

Az 1. § a) pontja a 16/2010. (XII. 31.) BM rendelet 12. §-a szerint módosított szöveg.

3

A 2. § (1) bekezdése a 37/2009. (VIII. 31.) IRM rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított, a 16/2010. (XII. 31.) BM rendelet 12. §-a szerint módosított szöveg.

4

A 2. § (2) bekezdése a 16/2010. (XII. 31.) BM rendelet 10. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

5

A 2. § (3) bekezdés nyitó szövegrésze a 37/2009. (VIII. 31.) IRM rendelet 1. § (3) bekezdésével megállapított, a 16/2010. (XII. 31.) BM rendelet 12. §-a szerint módosított szöveg.

6

A 2. § (3) bekezdés új b) pontját a 75/2009. (XII. 23.) IRM rendelet 5. § (3) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti b)–f) pont megjelölését c)–g) pontra változtatta.

7

A 2. § (3) bekezdés eredeti b) pontjának megjelölését c) pontra változtatta a 75/2009. (XII. 23.) IRM rendelet 5. § (3) bekezdése.

8

A 2. § (3) bekezdés eredeti c) pontjának megjelölését d) pontra változtatta a 75/2009. (XII. 23.) IRM rendelet 5. § (3) bekezdése.

9

A 2. § (3) bekezdés eredeti d) pontjának megjelölését e) pontra változtatta a 75/2009. (XII. 23.) IRM rendelet 5. § (3) bekezdése.

10

A 2. § (3) bekezdés eredeti e) pontjának megjelölését f) pontra változtatta a 75/2009. (XII. 23.) IRM rendelet 5. § (3) bekezdése.

11

A 2. § (3) bekezdés eredeti f) pontjának megjelölését g) pontra változtatta a 75/2009. (XII. 23.) IRM rendelet 5. § (3) bekezdése.

12

A 2. § (7) bekezdése a 16/2010. (XII. 31.) BM rendelet 10. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

13

A 3. § (3) bekezdését a 75/2009. (XII. 23.) IRM rendelet 6. §-a iktatta be, nyitó szövegrésze a 16/2010. (XII. 31.) BM rendelet 12. §-a szerint módosított szöveg.

14

A 3. § (4) bekezdését a 75/2009. (XII. 23.) IRM rendelet 6. §-a iktatta be.

15

A 6. § (1) bekezdése a 16/2010. (XII. 31.) BM rendelet 12. §-a szerint módosított szöveg.

16

Az 1. melléklet a 75/2009. (XII. 23.) IRM rendelet 7. § (1) bekezdése, valamint 8. § (3) bekezdés c) pontja, a 16/2010. (XII. 31.) BM rendelet 11. § és 13. §-a, a 2/2011. (II. 22.) BM rendelet 4. § (3) és (6) bekezdése, a 21/2011. (VII. 13.) BM rendelet 30–31. §-a szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító rendelet 29. § (1) bekezdését.

17

A 2. melléklet II.1. pont ac) alpontja a 75/2009. (XII. 23.) IRM rendelet 7. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

18

A 2. melléklet II.13. pont c) alponját a 75/2009. (XII. 23.) IRM rendelet 7. § (2) bekezdése iktatta be.

19

A 2. melléklet Megjegyzés cím 1. pont e) alpontját a 75/2009. (XII. 23.) IRM rendelet 7. § (2) bekezdése iktatta be.

20

A 2. melléklet Megjegyzés rész 4. pontját a 16/2010. (XII. 31.) BM rendelet 11. §-a iktatta be.

21

A 3. melléklet I.3. pontja a 75/2009. (XII. 23.) IRM rendelet 7. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

22

A 3. melléklet I. rész 11. pont h) alpontját az 51/2009. (IX. 30.) IRM rendelet 2. §-a iktatta be.

23

A 3. melléklet I. rész 13. pontját a 16/2010. (XII. 31.) BM rendelet 11. §-a iktatta be.

24

A 4. melléklet eredeti címének megjelölését I. címre változtatta a 75/2009. (XII. 23.) IRM rendelet 7. § (4) bekezdése, szövege a 16/2010. (XII. 31.) BM rendelet 12. §-a szerint módosított szöveg.

25

A 4. melléklet 1. pont g) alpontját a 75/2009. (XII. 23.) IRM rendelet 7. § (4) bekezdése iktatta be.

26

A 4. melléklet 1. pont h) alpontját a 75/2009. (XII. 23.) IRM rendelet 7. § (4) bekezdése iktatta be.

27

A 4. melléklet 1. pont i) alpontját a 75/2009. (XII. 23.) IRM rendelet 7. § (4) bekezdése iktatta be.

28

A 4. melléklet 2. pont k) alpontját a 75/2009. (XII. 23.) IRM rendelet 7. § (4) bekezdése iktatta be.

29

A 4. melléklet 2. pont l) alpontját a 16/2010. (XII. 31.) BM rendelet 11. §-a iktatta be.

30

A 4. melléklet 3. pont b) alpontja a 75/2009. (XII. 23.) IRM rendelet 7. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

31

A 4. melléklet I. cím 3. pont c) alpontja a 16/2010. (XII. 31.) BM rendelet 13. §-a szerint módosított szöveg.

32

A 4. melléklet 3. pont e) alpontja a 75/2009. (XII. 23.) IRM rendelet 7. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

33

A 4. melléklet 3. pont g) alpontját a 75/2009. (XII. 23.) IRM rendelet 7. § (4) bekezdése iktatta be.

34

A 4. melléklet 4. pont c) alpontját a 75/2009. (XII. 23.) IRM rendelet 8. § (3) bekezdés d) pontja hatályon kívül helyezte.

35

A 4. melléklet II. címét a 75/2009. (XII. 23.) IRM rendelet 7. § (4) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti cím megjelölését I. címre változtatta.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére