• Tartalom

8/2008. (III. 31.) PM–HM együttes rendelet

8/2008. (III. 31.) PM–HM együttes rendelet

a katonai lajstromjelű légi járműben felhasznált üzemanyag petróleum, illetve az Észak-atlanti Szerződés tagállamainak és a Békepartnerség más részt vevő államainak Magyarországon tartózkodó fegyveres erői és polgári állománya által felhasznált üzemanyagok adómentes beszerzésének, nyilvántartásának és elszámolásának, az ilyen célra kitárolt üzemanyag utáni felfüggesztett adó-megállapítási és adófizetési kötelezettség alóli végleges mentesülés részletes szabályairól, valamint a külföldi államok fegyveres erőinek ellátását végző szervezet jövedéki nyilvántartásának vezetésére vonatkozó előírásokról1

2008.04.03.

A jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény 129. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a pénzügyminiszter feladat- és hatásköréről szóló 169/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § b) pontjában, valamint a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény 51. §-ában foglalt feladatkörünkben eljárva a következőket rendeljük el:

1. § (1) E rendeletet az üzemanyagoknak a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Jöt.) 13. § (1) bekezdés f) pontja és 53. § (1) bekezdés a) pontja, illetve az üzemanyag petróleum Jöt. 53. § (1) bekezdés a) pontja szerinti beszerzésére, nyilvántartására és elszámolására, valamint a Jöt. 106. § (11) bekezdésében előírt nyilvántartás-vezetésre kell alkalmazni.

(2) E rendelet alkalmazásában:

a) üzemanyag petróleum: a 2710 19 21 vámtarifaszám alá tartozó ásványolajtermék,

b) üzemanyag: a 2710 11 31, a 2710 11 41, a 2710 11 45, a 2710 11 49, a 2710 19 21, a 2710 19 41, a 2710 19 45 és a 2710 19 49 vámtarifaszámú ásványolajtermék,

c) feljogosított szervezet: az Észak-atlanti Szerződés tagállamainak és az 1995. évi CII. törvényben kihirdetett Békepartnerség más részt vevő államainak Magyarországon tartózkodó fegyveres erői és polgári állománya,

d) keretengedélyes: a Honvédelmi Minisztériumnak a Jöt. 53. § (3) bekezdés b) pontjának alkalmazásában keretengedélyre jogosult, keretengedéllyel rendelkező, a vám- és határforgalmi feladatok végrehajtásáért felelős szervezeti egysége.

2. § (1) A Jöt. 13. § (1) bekezdés f) pontja szerinti célra üzemanyagot kitároló ásványolaj-adóraktár engedélyesének a kitárolt üzemanyagra felfüggesztett adó-megállapítási és adófizetési kötelezettség alóli végleges mentesüléséhez a feljogosított szervezet által átadott, a feljogosított szervezet adómentes beszerzési jogosultságát a kitárolt jövedéki termékre igazoló, az 1. melléklettel rendszeresített nyomtatvány szabályszerűen kiállított példányával (a továbbiakban: adómentességi nyilatkozat) kell rendelkeznie.

(2) A feljogosított szervezet legkésőbb a kitárolást követő 30 napon belül köteles az adómentességi nyilatkozatot az ásványolajtároló-adóraktár engedélyesének átadni.

(3) Az adómentességi nyilatkozat kiállítható egy okmányon több kitárolásra vagy a kitárolások felsorolását az adómentességi nyilatkozat szerinti adattartalommal részletező összesítőnek az okmányhoz csatolásával.

(4) Abban az esetben, ha a feljogosított szervezet – az általa kiállított adómentességi nyilatkozat ellenére – az (1) bekezdés szerinti beszerzése tekintetében jogosulatlanul részesült adómentességben, a feljogosított szervezet köteles a részére fel nem számított jövedéki adót a vámhatóságnak megfizetni. Adómegfizetési kötelezettsége az adómentességre való jogosulatlanságát megalapozó ok, körülmény, egyéb feltétel beállásától esedékes.

3. § (1) A keretengedélyes az üzemanyag petróleum beszerzéséről, tárolásáról és készletéről a 2. melléklet szerinti, az egyéb üzemanyagok esetében a 3. melléklet szerinti adattartalommal, a keretengedélyben az adómentes felhasználás helyeként engedélyezett helyenként (a továbbiakban: telephely) a vámhatóság által elfogadott és hitelesített külön nyomtatványon folyamatosan nyilvántartást vezet.

(2) A keretengedélyes adómentes célra történt felhasználásként

a) az üzemanyag petróleum esetében

aa) a Magyar Honvédség (a továbbiakban: MH) kötelékébe tartozó légi járműbe való kiszolgálást a Honvédelmi Minisztérium és az MH vonatkozó belső rendelkezéseinek és a vonatkozó jövedéki előírásoknak megfelelően,

ab) a feljogosított szervezet kötelékébe tartozó légi járműbe való kiszolgálást a kölcsönös logisztikai segítségnyújtás NATO szabványos előírásairól szóló STANAG 2034 (a továbbiakban: ST 2034) „ANNEX A” melléklet szerinti, szabályszerűen kitöltött feltöltési bizonylattal (a továbbiakban: feltöltési bizonylat),

b) az a) pontban nem említett üzemanyagok esetében a feltöltési bizonylattal és a külön jogszabály szerint a külföldi fegyveres erők magyarországi csapatmozgására kiadott engedéllyel

dokumentálva számolhatja el.

(3) A repülési tevékenységhez való felhasználásra alkalmatlan üzemanyag petróleum a jövedéki adóügynek nem minősülő jövedéki üggyel, továbbá a jövedéki adóügyek közül a hatósági felügyelet keretében végzendő adóztatási feladat, illetve a Jöt. 15. § (1)–(2) bekezdése, valamint 65. § (1) bekezdés d) pontja szerinti adófizetési kötelezettséggel kapcsolatos adóztatási feladat ellátására külön jogszabályban hatáskörrel és illetékességgel felruházott vámszerv (a továbbiakban: hatósági felügyeletet ellátó vámhivatal) ellenőrzése és jegyzőkönyv felvétele mellett végzett, sugárhajtóműben való elégetése igazolt megsemmisülésként számolható el.

(4) Az üzemanyagok telephelyek közötti áttárolását a hatósági felügyeletet ellátó vámhivatalnak az áttárolással egyidejűleg be kell jelenteni.

(5) A telephelyenként vezetett, 2. és 3. melléklet szerinti nyilvántartások telephelyenkénti adatait havonta összesíteni kell.

4. § A nemzetközi szerződés vagy nemzetközi szerződésen alapuló kötelezettségvállalás alapján az ország területén tartózkodó, gyakorlatozó, illetve átvonuló külföldi fegyveres erők ellátására kijelölt szervezet (a továbbiakban: kijelölt szervezet) a jövedéki termékek e tevékenységgel összefüggő jövedéki engedélyes kereskedelme esetén olyan nyilvántartást vezet, amelynek alapján a vámhatóság kérésére bármely időszakra vonatkozóan rendelkezésre tudja bocsátani

a) szállítónkénti bontásban a beszerzett jövedéki termékekről a szállító által kiállított számla számának, kiállítása időpontjának, a jövedéki termék megnevezésének, beszerzett mennyiségének, illetve

b) vevőnkénti (külföldi fegyveres erők) bontásban a továbbadott jövedéki termékről kiállított számla számának, kiállítása időpontjának

adatait.

5. § (1) Ez a rendelet 2008. április 1-jén lép hatályba.

(2)2

(3)3

1. melléklet a 8/2008. (III. 31.) PM–HM együttes rendelethez


Nyilvántartási szám:
Print number:

NYILATKOZAT

DECLARATION

Nyilatkozatot kiadmányozó NATO/PFP tagállam fegyveres erői

Megnevezése:
Denomination:

Aláíró neve:
Name of signatory:

Issuing organisation of Armed Forces of NATO/PFP member state

Címe:
Address:

Beosztása:
Title/post:

Adóraktár-engedélyes

Neve:
Name:

Adószáma/jövedéki engedély száma:
Tax number/excise number:

Supplier

Címe:
Address:

 

Termékkísérő okmány (TKO) sorszáma:

Kitárolás időpontja:

Üzemanyag típusa és vámtarifaszáma:

Serial number of Administrative Accompanying Document (AAD):

Date of dispatch:

Type and CN code of motor fuel:

Jövedéki termék vámtarifaszáma:

Mennyiségi egység:

Mennyiség:

Commodity code (CN code):

Quantity unit:

Quantity:


Kijelentem, hogy a fenti sorszámú TKO adatai a valóságnak megfelelnek és egyúttal igazolom, hogy a TKO-n szereplő üzemanyagok a NATO/PFP tagállamok fegyveres erői és polgári állománya hivatalos tevékenységével összefüggésben kerültek felhasználásra.

I declare that the data included to the above numbered AAC comply with real facts and hereby certify that the motor fuels concerned have been consumed in connection with the official activity of the Armed Forces and civilian personnel of NATO/PFP member states.

P. H./Stamp

Dátum/Date

.............................................

Kiadmányozó aláírása

Signature of issuer

2. melléklet a 8/2008. (III. 31.) PM–HM együttes rendelethez


Az üzemanyag petróleum adómentes beszerzésének és felhasználásának
nyilvántartása

(A mennyiség literben, 15 °C-ra átszámítva.)

1. Nyitókészlet.
2. Növekedés
a) beszerzett, betárolt mennyiség, a szállító vagy az MH raktárának, telephelyének megnevezése, a beszerzés, betárolás időpontja,
b) a repülési tevékenységhez való felhasználásra alkalmatlan, lefejtett (leszívott) mennyiség, a készletrevétel (visszavétel) időpontja.
3. Csökkenés
a) az MH kötelékébe tartozó légi járműbe történő,
aa) az ab)–ad) alpontba nem tartozó kiadás (mennyiség, időpont, felhasználó légi jármű azonosítása),
ab) a Jöt. 11. § (1) bekezdés g) pont ga) alpontja szerinti kiadás (mennyiség, időpont, vámokmány száma),
ac) a Jöt. 11. § (1) bekezdés g) pont gb) alpontja szerinti kiadás (mennyiség, időpont, betároló repülőcsapat azonosítása),
ad) a Jöt. 11. § (1) bekezdés g) pont gc) alpontja szerinti kiadás (mennyiség, időpont, betároló repülőcsapat azonosítása),
b) a feljogosított szervezet kötelékébe tartozó légi járműbe történő kiadás (mennyiség, időpont, felhasználó légi jármű azonosítása, a feltöltési bizonylat sorszáma),
c) a keretengedélyes másik adómentes telephelyére való átadás (mennyiség, időpont, TKO száma),
d) igazolt megsemmisülés, megsemmisítés (mennyiség, időpont).
4. Zárókészlet.

3. melléklet a 8/2008. (III. 31.) PM–HM együttes rendelethez


Az üzemanyagok (kivéve üzemanyag petróleum) adómentes beszerzésének és felhasználásának
nyilvántartása

(Termékenként, a mennyiség literben, 15 °C-ra átszámítva.)

1. Nyitókészlet.
2. Növekedés
a) beszerzett, betárolt mennyiség, a szállító vagy az MH raktárának/telephelyének/Jöt. 11. § (1) bekezdés g) pont gc) alpontja szerinti üzemanyagtöltő pontjának megnevezése, a beszerzés, betárolás időpontja.
3. Csökkenés
a) a feljogosított szervezetnek történt kiadás
aa) közvetlenül a raktárból/telephelyről (mennyiség, időpont, a feltöltési bizonylat sorszáma),
ab) az MH Jöt. 11. § (1) bekezdés g) pont gc) alpontja szerinti üzemanyagtöltő pontjára szállítással (mennyiség, időpont, a feltöltési bizonylat sorszáma),
b) a keretengedélyes másik adómentes telephelyére való átadás (mennyiség, időpont, TKO száma),
c) igazolt megsemmisülés, megsemmisítés (mennyiség, időpont).
4. Zárókészlet.
1

A rendeletet a 12/2010. (III. 31.) PM–HM együttes rendelet 8. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte 2010. április 1. napjával.

2

Az 5. § (2) bekezdése e rendelet 5. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette.

3

Az 5. § (3) bekezdése ugyanezen bekezdés alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére