• Tartalom

153/2009. (XI. 13.) FVM rendelet

153/2009. (XI. 13.) FVM rendelet

az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény végrehajtásáról1

2017.01.01.

Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény 112. §-a (2) bekezdésének 1–4., 6–11., 13., 14., és 16. pontjaiban, a (3) bekezdésének 1. pontjában és a (4) bekezdésben kapott felhatalmazás alapján – a (3) bekezdés 1. pontja tekintetében, védett természeti területen lévő erdő vonatkozásában, valamint a (4) bekezdés tekintetében a környezetvédelmi és vízügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 165/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. §-ának b) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró környezetvédelmi és vízügyi miniszterrel egyetértésben – a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. §-ának g) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

Fogalommeghatározások

1. § (1) E rendelet alkalmazásában:

a) dombvidék: erdő vonatkozásában azon erdőrészletek területe, melyek Adattárban rögzített jellemző tengerszintfeletti magassága meghaladja a 250 métert, de nem haladja meg a 450 métert;

b) elegyfafaj: az erdőt a főfafajon, vagy főfafajokon kívül alkotó többi fafaj;

c) erdészeti magánút: az erdő termelésből való kivonásával járó erdészeti létesítmény, amelyet az erdészeti szállítást és más erdőgazdálkodási tevékenységet szolgáló, rendszeres gépjárműforgalom céljára – a talajfelszín megbontásával, idegen anyag elhelyezésével és tömörítésével – hoztak létre, és amely megfelelő fenntartás és használat mellett (beleértve az átmeneti forgalomkorlátozás esetét is) hosszú távon biztosítja a rendszeres gépjárműforgalom lehetőségét;

d) épített közelítő nyom: az erdő rendeltetésszerű használatát akadályozó igénybevétellel járó erdészeti létesítmény, amelyet erdőgazdálkodási tevékenységek végrehajtását szolgáló, időszakos, több éven át ismétlődő gépjárműforgalom céljára – idegen anyag elhelyezése és tömörítése nélkül, de a talajfelszín megbontásával – hoztak létre, és a területe a használat megszűnése után újraerdősítésre alkalmas állapotban marad, vagy azzá tehető;

e) főfafaj: az erdőtársulást, az erdő kezelését, valamint az erdőben folyó gazdálkodás módját döntően meghatározó fafaj;

f) hegyvidék: erdő vonatkozásában azon erdőrészletek területe, melyek Adattárban rögzített jellemző tengerszintfeletti magassága meghaladja a 450 métert.

g) híd: az erdészeti magánút részét képező, 3 méternél nagyobb hídnyílású műtárgy;

h) idegenhonos fa- és cserjefaj: olyan fa-, illetve cserjefaj, amelynek hazai megtelepedése behurcolás vagy betelepítés következménye;

i) intenzíven terjedő fa- és cserjefaj: olyan idegenhonos fa-, illetve cserjefaj, amely az adott termőhelyen, a környezetében lévő flóraelemeknél gyorsabban terjed, az őshonos fa- és cserjefajokat növekedésével és térfoglalásával jellemzően kiszorítja;

j) közelítő nyom: az erdő igénybevételével nem járó, az erdő talaján, a talajfelszín építési jellegű megbontása, illetve idegen anyag elhelyezése nélkül kialakított nyompálya, amelyet alkalomszerű erdőgazdálkodási tevékenységek végrehajtását szolgáló terepi anyagmozgatás céljára létesítenek, és amelynek területe a használat megszűnése után újraerdősítésre alkalmas állapotban marad, vagy azzá tehető;

k) őshonos fa- és cserjefaj: az a fa-, illetve cserjefaj, amely Magyarország területén nem behurcolás vagy betelepítés eredményeként vált flóraelemmé;

l) síkvidék: erdő vonatkozásában azon erdőrészletek területe, melyek Adattárban rögzített jellemző tengerszintfeletti magassága legfeljebb 250 méter, illetve, amelyek az árterek hullámterében vagy külterében helyezkednek el;

m)2 közjóléti berendezés: erdőben vagy erdőgazdálkodási tevékenységet közvetlenül szolgáló földterületen elhelyezett, a pihenés, a közjóléti célú közlekedés, a sport, a játék és az ismeretszerzés célját szolgáló, ingyenesen használható erdei építmény, amely erdészeti létesítménynek minősül;

n)3 közjóléti létesítmény: a közjóléti berendezések funkcionális egysége, amely hozzájárul az erdőt látogatók egészségének megőrzéséhez, tudásuk gyarapításához, a sportolás és rendszeres testedzés lehetőségének biztosításához;

o)4

p)5

q)6

r)7

s)8

t)9

u)10 erdei épület: erdőben vagy erdőgazdálkodási tevékenységet közvetlenül szolgáló földterületen elhelyezett épület;

v)11

(2) Az erdőt és a fásítást alkotó fafajok és cserjefajok jegyzékét az 1. számú melléklet tartalmazza.

(3) Az egyes erdészeti tájakon őshonos fafajok jegyzékét a 2. számú melléklet tartalmazza.

(4) Az idegenhonos, valamint az intenzíven terjedő fa- és cserjefajok jegyzékét a 3. számú melléklet tartalmazza.

(5)12 A közjóléti berendezések jegyzékét a 6. számú melléklet tartalmazza.

Az erdő természetességi állapota meghatározásának szabályai

2. § (1) Azon erdő természetességi állapotát, melynek faállománya átmenetileg hiányzik, a sikeres első erdősítésig a véghasználat előtti, illetve a kipusztult faállomány jellemzői alapján kell megállapítani.

(2) Természetes erdő természetességi állapot csak terepi felülvizsgálat alapján állapítható meg.

Az erdészeti létesítményekre vonatkozó szabályok

3. § (1) Az erdészeti létesítmény létesítésének, bővítésének, felújításának, helyreállításának, korszerűsítésének, valamint lebontásának tervezése és kivitelezése során olyan megoldást kell választani, hogy az erdészeti létesítmény, illetve annak rendeltetésszerű használata, valamint az erdészeti létesítményhez kapcsolódó építési tevékenységek az erdei élőhelyet és életközösséget, valamint a faállomány felújuló képességét csak a legszükségesebb mértékben befolyásolják.

(2) Az építési engedélyt az erdészeti létesítmény egészére kell kérni. Több megvalósítási szakaszra vagy létesítményre bontott építkezés esetében az egyes szakaszokra, illetőleg műtárgyakra külön-külön is lehet építési engedélyt kérni, azonban a létesítmény egészének elbírálásához szükséges adatokat már az első kérelem benyújtásakor szolgáltatni kell.

(3) Az építési engedély a jogerőre emelkedésének napjától számított öt év elteltével hatályát veszti.

3/A. §13 (1) Pad, erdei bútor garnitúra, tájékoztató tábla, tűzrakóhely típusú közjóléti berendezés az erdészeti hatósághoz történő (5) bekezdés szerinti, előzetes bejelentést követő 31. naptól létesíthető.

(2) A bejelentés időpontjának az erdészeti hatósághoz történő beérkezés napja számít.

(3) Erdei épület kivételével a közjóléti berendezést felújítani, korszerűsíteni, helyreállítani az erdőgazdálkodó hozzájárulásával szabad.

(4) Erdei épület kivételével a közjóléti berendezés lebontását, megszüntetését az erdészeti hatóságnak az (5) bekezdés szerint kell bejelenteni a tevékenység megkezdése előtt legalább 15 nappal.

(5)14 A bejelentést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH) által rendszeresített és honlapján közzétett formanyomtatványon kell benyújtani, amely a következő adatokat tartalmazza:

a) erdőgazdálkodó neve, erdőgazdálkodói kódszáma;

b) tevékenység megnevezése;

c) közjóléti létesítmény, közjóléti berendezés megnevezése;

d) közjóléti berendezés elhelyezkedését legalább 5 m pontossággal megadó EOV koordináta.

3/B. §15 A közjóléti berendezés létesítési engedélyezési tervének tartalmaznia kell:

a) a létesítés helyének bemutatását (lehatárolás, földrajzi elhelyezkedés, megközelítés, meglévő infrastruktúra, meglévő közjóléti berendezések);

b) a tervezett közjóléti berendezés funkciójának bemutatását;

c) a közjóléti berendezés tervezett helyét legalább 5 m pontossággal megadó EOV koordinátát, vagy vonalas berendezés típus esetén a nyomvonal kezdő-, vég- és töréspontjainak EOV koordinátáját;

d) a tervező vagy az erdőgazdálkodó nyilatkozatát arról, hogy a terv megfelel a vonatkozó jogszabályi és szakmai előírásoknak;

e) a közjóléti berendezés műszaki vázrajzát;

f) ha a kérelmet nem az erdőgazdálkodó nyújtotta be, az erdőgazdálkodó hozzájáruló nyilatkozatát.

3/C. §16 A közjóléti létesítmény létesítési engedélyezési tervének tartalmaznia kell:

a) a tervezési terület jellemzését (lehatárolás, földrajzi elhelyezkedés, megközelítés, meglévő infrastruktúra);

b) korábbi létesítmény bővítése esetén a meglévő közjóléti létesítmény adatait;

c) a tervezett közjóléti létesítmény megközelítési lehetőségeit (gépkocsis, kerékpáros, lovas, gyalogos);

d) a tervezett közjóléti berendezések jegyzékét, mennyiségi mutatóit;

e) a tervező nyilatkozatát arról, hogy a terv megfelel a vonatkozó jogszabályi és szakmai előírásoknak;

f) a közjóléti berendezések elhelyezését ábrázoló erdészeti nyilvántartási térképet, valamint a tervezett közjóléti berendezések helyét legalább 5 m pontossággal megadó EOV koordinátákat, vonalas berendezés típusok esetén azok kezdő-, vég- és töréspontjainak EOV koordinátáit;

g) pad, erdei bútor garnitúra, tájékoztató tábla, tűzrakóhely kivételével a közjóléti berendezések műszaki vázrajzait;

h) ha a kérelmet nem az erdőgazdálkodó nyújtotta be, az erdőgazdálkodó hozzájáruló nyilatkozatát.

3/D. §17 A közjóléti berendezés és létesítmény használatbavételét a NÉBIH által rendszeresített és honlapján közzétett, 20/A. § szerinti adatokat tartalmazó formanyomtatványon kell bejelenteni.

3/E. §18 (1) Nem helyezhető el közjóléti berendezésként meghatározóan reklám célú irányító- és tájékoztató tábla.

(2) Fokozottan tűzveszélyes állományban nem létesíthető tűzrakóhely.

(3) A 3/A. § (1) bekezdés szerint bejelentés alapján létesíthető közjóléti berendezés elhelyezéséhez, rögzítéséhez csak természetes anyag használható fel, és a berendezés elhelyezése érdekében fakitermelésnek minősülő tevékenység nem végezhető. Ha a berendezés elhelyezése, rögzítése fakitermeléssel vagy idegen anyag elhelyezésével jár, annak létesítését a 3/B. § vagy 3/C. § szerint engedélyeztetni kell.

(4) A közjóléti berendezésekhez és létesítményekhez kapcsolódó festett jelzések, irányító táblák az erdőgazdálkodó hozzájárulásával helyezhetőek el.

(5) Élő fára tábla csak a fa növekedését nem akadályozó, egészségi állapotát nem veszélyeztető módon helyezhető el.

(6) Erdőben csak az erdő rendeltetéseivel, közjóléti szerepével és a fenntartható erdőgazdálkodással összhangban álló, rendeltetésszerű használatra alkalmas közjóléti berendezés és létesítmény helyezhető el és tartható fenn.

(7)19 Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (a továbbiakban: Evt.) 93. § (1) bekezdés b) pontja szerint kijelölt turistaútvonal 20/A. § (4) bekezdés szerinti adatait az erdőgazdálkodó a létesítést követő 30 napon belül köteles bejelenteni az erdészeti hatóságnak.

4. § (1) Erdőben tervezett kerítés építésének engedélyezése iránti kérelemben meg kell jelölni a kerítés célját, és a fenntartás tervezett időtartamát. A kérelemhez csatolni kell a kerítés műszaki megvalósításának leírását, műszaki vázrajzot, amely legalább két oszlopközt, a kapuk és az átjárók szerkezeti felépítését ábrázolja, valamint a kerítés tervezett nyomvonalát ábrázoló erdészeti nyilvántartási térkép 1:10 000 méretarányú másolatát.

(2) A vadkárelhárító kerítés létesítése meghaladja a rendes erdőgazdálkodás körét, ezért a (3) bekezdésben említett kivétellel csak abban az esetben létesíthető, ha a vadászati hatóság véleménye szerint az erdősítés védelme a vadállomány apasztásával, vagy más vadkár-elhárítási módszerrel nem biztosítható.

(3) Nem minősül kerítésnek az öt évet meg nem haladó időre létesített vadkárelhárító villanypásztor és a makktermés védelme érdekében létesített 120 cm-nél nem magasabb vadkárelhárító kerítés, de létesítésüket az erdészeti hatósághoz előzetesen be kell jelenteni.

5. § (1) Az erdőgazdálkodási tevékenység folytatása érdekében az erdőben erdészeti feltáró hálózat alakítható ki.

(2) Az erdészeti feltáró hálózat részei:

a) erdészeti magánút,

b) híd,

c) épített közelítő nyom,

d) közelítő nyom.

6. § (1) Az erdészeti magánút építésének engedélyezésére irányuló kérelemhez csatolt engedélyezési tervnek tartalmaznia kell:

a) az út műszaki leírását,

b) az út nyomvonalát ábrázoló erdészeti nyilvántartási térkép 1:10 000 méretarányú másolatát,

c) az út nyomvonalát ábrázoló, 30 napnál nem régebbi, hiteles ingatlan-nyilvántartási térkép adott célra alkalmas méretarányú másolatát,

d) a részletes hossz-szelvényt,

e) a minta-keresztszelvényeket és keresztszelvényeket,

f) a földtömeg számítást és elosztást,

g) a részletes műtárgy terveket,

h) a tervező nyilatkozatát arról, hogy a terv megfelel a vonatkozó jogszabályi és szakmai előírásoknak,

i) az érintett közművek kezelőinek hozzájáruló nyilatkozatát (közműnyilatkozatok),

j) az erdő igénybevételéről szóló engedély vagy elvi engedély számát.

(2) Híd építése esetén az erdészeti magánút építésének engedélyezésére irányuló kérelemhez csatolt engedélyezési tervnek az (1) bekezdésben foglaltakon túl tartalmaznia kell:

a) a híd műszaki leírását,

b) a vázlattervet általános helyszínrajzzal,

c) a híd fő méreteit igazoló statikai számítást,

d) a talajmechanikai szakvéleményt,

e) az általános és részletterveket, valamint

f) a vízműtani adatokat és számításokat.

(3) Az épített közelítő nyom építésének engedélyezésére irányuló kérelemhez csatolt engedélyezési tervnek tartalmaznia kell

a) az épített közelítő nyom műszaki leírását,

b) az épített közelítő nyom nyomvonalát ábrázoló erdészeti nyilvántartási térkép 1:10 000 méretarányú másolatát,

c) az erdő igénybevételére kiadott engedély vagy elvi engedély számát.

7. § A használatbavételi engedély az erdészeti magánút vagy az épített közelítő nyom meghatározott szakaszára is megadható, ha azon a forgalom biztonságosan lebonyolítható.

8. § (1) A közelítő nyom nem minősül erdészeti létesítménynek, a létesítését és megszüntetését nem kell engedélyeztetni. A közelítő nyom kialakítása során be kell tartani a 3. § (1) bekezdésben foglalt előírásokat.

(2) Természetes erdő, természetszerű erdő és származék erdő természetességi állapotú erdőben a közelítő nyomokat a jogosult erdészeti szakszemélyzet köteles azok használatával járó erdőgazdálkodási tevékenység megkezdése előtt jól látható módon kijelölni.

(3) Az erdészeti feltáróhálózat nem rendeltetésszerű, illetve a 3. § (1) bekezdésében foglalt előírásokkal ellentétes használata esetén az erdészeti hatóság annak használatát feltételekhez kötheti, korlátozhatja, súlyos vagy ismételt jogsértés esetén megtilthatja.

(4) Erdészeti magánút közforgalom számára történő megnyitását az erdészeti hatóság akkor engedélyezi, ha

a) a közúti közlekedésről szóló külön jogszabályok alapján azt az út műszaki paraméterei megfelelő közlekedési jelzések alkalmazása mellett lehetővé teszik, és

b) a megnövekedett forgalom az erdei életközösséget, a fenntartható erdőgazdálkodást, illetve az erdő közjóléti és védelmi rendeltetéseinek érvényesülését nem veszélyezteti.

(5) A közforgalom számára meg nem nyitott erdészeti magánutat az erdőgazdálkodó – jelentős baleseti kockázatot nem okozó műszaki megoldással – lezárhatja. Az út lezárását szolgáló műszaki berendezés elhelyezését és megszüntetését az erdőgazdálkodó köteles a kivitelezés megkezdése előtt 30 nappal bejelenteni az erdészeti hatósághoz. Az elhelyezés bejelentéséhez csatolni kell a lezárás helyét ábrázoló erdészeti nyilvántartási térkép 1:10 000 méretarányú másolatát.

9. § Az erdei épület és erdei vasút kivételével

a) az erdészeti létesítmények bővítését, korszerűsítését és fennmaradását a létesítésre vonatkozó szabályok szerint kell engedélyeztetni;

b) az erdészeti létesítmények felújítását, helyreállítását és lebontását egyszerűsített kivitelezési terv benyújtásával kell engedélyeztetni, amely a felújítással, helyreállítással vagy bontással érintett erdészeti létesítmény egyértelmű azonosításán kívül a tervezett tevékenységek leírását tartalmazza.

Az erdőgazdálkodási egységek határainak jelölése

10. § (1) Határjelként – a körzeti erdőterv készítésére vonatkozó külön jogszabályban meghatározott méretű, színű és formájú – határkő, határdomb, határoszlop, valamint fákra festett jelzés alkalmazható. A határvonal megjelölésére a nyiladék is alkalmas.

(2) Amennyiben az erdő határvonala nyiladékkal kerül megjelölésre, a nyiladékkal elválasztott erdő továbbra is természetben összefüggőnek minősül.

Az erdőgazdálkodói nyilvántartásra vonatkozó szabályok

11. § (1) Az erdőgazdálkodói nyilvántartásba vételi kérelem elbírálására az az erdészeti hatóság illetékes, melynek illetékességi területén a kérelemmel érintett erdő, illetve erdőgazdálkodás célját közvetlenül szolgáló, erdő művelési ágú földterület található.

(2) Ha az erdőgazdálkodói nyilvántartásba vétel (a továbbiakban: nyilvántartásba vétel) alapja haszonbérleti szerződés, akkor a haszonbérlőnek igazolnia kell az előhaszonbérleti jogra vonatkozó, külön jogszabályban foglalt előírások betartását.

(3) Földrészlet vagy alrészlet részterületére vonatkozó nyilvántartásba vételre akkor kerülhet sor, ha

a) a földrészlet vagy alrészlet használati jog alapján elkülönülő valamennyi részterülete külön erdőrészletként szerepel az Adattárban, és

b) a földrészlet korábban különböző művelési ágú alrészleteinek összevonására erdőtelepítés vagy önerdősülés következtében került sor.

(4)20 A nyilvántartásba vételt a NÉBIH által rendszeresített, és a honlapján közzétett, az alábbi adatokat tartalmazó formanyomtatványon lehet kérelmezni:

a)21 Evt. 18. § (6) bekezdése szerinti adatok az (5) bekezdés szerint,

b) a kérelemhez csatolt dokumentumok földrészletenkénti felsorolása,

c) a jogosult erdészeti szakszemélyzet szakirányítási feladatok vállalásáról szóló nyilatkozata,

d) az erdőgazdálkodó aláírása.

(5) A kérelemben az Evt. 18. § (6) bekezdésében foglalt adatokat – az alábbi kivételekkel – kell feltüntetni:

a) az Evt. 18. § (6) bekezdése c) pontjának ce) és ch) alpontjaiban,

b) az erdőgazdálkodói nyilvántartásban még nem szereplő személy vagy szervezet esetén az Evt. 18. § (6) bekezdése a) pontjának ag), illetve a b) pontjának bg) alpontjaiban,

c) a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv által még nem regisztrált személy vagy szervezet esetén az Evt. 18. § (6) bekezdése a) pontjának af), illetve a b) pontjának bf) alpontjaiban,

d) az erdőgazdálkodói nyilvántartásban már szereplő személy vagy szervezet esetén az Evt. 18. § (6) bekezdése a) pontjának ab)–af) és ah) alpontjaiban, illetve a b) pontjának bb)–bf) alpontjaiban, valamint

e) a szabad rendelkezésű erdő használójának nyilvántartásba vétele esetén az Evt. 18. § (6) bekezdésének d) és e) pontjaiban

foglalt adatok.

(6) A földrészlet vagy alrészlet részterületére vonatkozó kérelem esetében a kérelemhez mellékelt, 30 napnál nem régebbi, hiteles ingatlan-nyilvántartási térképen fel kell tüntetni a használati joggal érintett területet.

(7) A nyilvántartásba vételt el kell utasítani, ha

a) a nyilvántartásba vétel alapjául szolgáló szerződés nyilvánvalóan érvénytelen;

b) a haszonbérleti szerződés az előhaszonbérleti jogra vonatkozó, külön jogszabályban foglalt előírások megsértésével jött létre; vagy

c) az Evt. 17. § (6) bekezdésének a) és b) pontjaiban foglaltak együttes fennállása esetén a tulajdonosok a társult erdőgazdálkodás feltételeit nem teljesítették valamennyi érintett földrészletre vonatkozóan.

(8) A nyilvántartásba vételi kérelmet nem kell elutasítani, amennyiben az erdő, vagy erdőgazdálkodás célját közvetlenül szolgáló, erdő művelési ágú földterület használatára vonatkozóan, az Evt. 19. § (2) bekezdésében foglaltak figyelembevétele mellett kötött szerződés – azok ismerete hiányában – nem tartalmazza az Evt. 18. § (6) bekezdése c) pontjának ce) és ch) alpontjaiban szereplő adatokat.

(9) Az Evt. 11. § (1) bekezdésének c) pontja szerinti szabad rendelkezésű erdő használóját az erdészeti hatóság erdőgazdálkodóként nem veszi nyilvántartásba.

12. § Az erdőgazdálkodói nyilvántartás adataiban bekövetkezett változást az erdőgazdálkodó a változás időpontjától számított 8 napon belül köteles az erdészeti hatósághoz bejelenteni. Az erdőgazdálkodó felel azokért a károkért, amelyek a bejelentett adat valótlanságából, illetve a bejelentés elmulasztásából származnak.

13. § (1) Az erdőgazdálkodói kód egyedi azonosító, melyet az erdőgazdálkodó első nyilvántartásba vétele alkalmával, illetve a (3) bekezdésben foglaltak teljesülése érdekében a nyilvántartás hivatalból végrehajtott módosításakor kell megállapítani és közölni az erdőgazdálkodóval.

(2) Egy erdőgazdálkodónak egy, országosan egységes erdőgazdálkodói kódja lehet.

14. § (1) Az erdészeti hatóság erdő, vagy erdőgazdálkodás célját közvetlenül szolgáló, erdő művelési ágú földterület használatára vonatkozó bejegyzés erdőgazdálkodói nyilvántartásból történő törlésére irányuló eljárást folytat le

a) természetes személy erdőgazdálkodó halála, illetőleg erdőgazdálkodó szervezet jogutód nélküli megszűnése esetén, illetve

b) a használati jogosultság megszűnése esetén.

(2) Ha az erdőgazdálkodó erdő vagy erdőgazdálkodás célját közvetlenül szolgáló, erdő művelési ágú földterület használatára szerződés alapján jogosult, az (1) bekezdés b) pont szerinti eljárásra irányuló kérelemhez csatolni kell a szerződés megszüntetését igazoló okiratot.

15. § Amennyiben a használat jogszerűségével kapcsolatos kétség esetén az erdőgazdálkodó nem tesz eleget az erdészeti hatóság igazolási felszólításában foglaltaknak, az erdő vagy erdőgazdálkodás célját közvetlenül szolgáló, erdő művelési ágú földterület használatára vonatkozó bejegyzést az erdészeti hatóság törli az erdőgazdálkodói nyilvántartásból.

16. § (1) Az Evt. 17. § (6) bekezdés b) pontja szerinti esetben az egyes földrészletek tulajdonosai a földrészlet határával való egyezőség megteremtése érdekében az erdőterv módosítására vonatkozó szabályok szerint kérhetik az erdészeti hatóságtól az erdőrészlet megosztását, vagy határvonalainak helyesbítését.

(2)22 Társult erdőgazdálkodásnak kell tekinteni, ha a tulajdonosok az erdőterületüket egy természetes személy vagy jogi személy használatába adják.

17. § (1) Az erdőgazdálkodói nyilvántartásból adatszolgáltatást – az erdészeti hatósági eljárásban fizetendő igazgatási szolgáltatási díjakról szóló külön jogszabályban meghatározott díj megfizetése ellenében – az erdészeti hatóság végez. Az erdőgazdálkodói nyilvántartásból betekintés útján adatszolgáltatásra nincs lehetőség.

(2) Az erdőgazdálkodói nyilvántartásból adatszolgáltatás ingatlan-nyilvántartási vagy erdészeti területazonosító adatokkal egyértelműen beazonosítható módon meghatározott erdőre, és erdőgazdálkodási tevékenységet közvetlenül szolgáló, erdő művelési ágú földterületre vonatkozóan teljesíthető.

(3) Adott erdőgazdálkodó használatában lévő összes erdő, és erdőgazdálkodási tevékenységet közvetlenül szolgáló, erdő művelési ágú földterület egyben legyűjtött adatai csak az érintett erdőgazdálkodó részére adhatók ki.

(4) A szemle másolat az Evt. 18. § (6) bekezdése a) pontjának aa)–ad) alpontjaiban, illetve a b) pontjának ba) és bc) alpontjaiban, valamint a c) pontjában megjelölt, az adatszolgáltatás időpontjában hatályos állapot szerinti adatokat tartalmazza.

(5) A teljes másolat a szemle másolat (4) bekezdés szerinti adatait, valamint az adatokban e rendelet hatálybalépésének időpontjától bekövetkező változásokat tartalmazza.

(6) Hiteles másolat kiadásakor azon fel kell tüntetni, hogy az a kiadást megelőző napig az erdőgazdálkodói nyilvántartással megegyezik, és a bejegyzett adatokat hitelesen tanúsítja.

18. §23 Az erdőgazdálkodói nyilvántartásból másolat kiadása iránti kérelmet a NÉBIH által rendszeresített, és a honlapján közzétett, az alábbi adatokat tartalmazó formanyomtatványon kell benyújtani:

a) adatszolgáltatást kérő természetes személyazonosító adatai,

b) költségviselő számlázási adatai,

c) kérelemmel érintett erdő, vagy erdőgazdálkodás célját közvetlenül szolgáló, erdő művelési ágú földterület ingatlan-nyilvántartás szerinti (helység, fekvés, helyrajzi szám, alrészlet jel), vagy erdészeti (helység, tagszám, részlet jel) területazonosító adatai,

d) adatszolgáltatás típusa (hiteles vagy nem hiteles, teljes vagy szemle másolat),

e) igényelt példányszám,

f) dátum, valamint

g) adatszolgáltatást kérő személy aláírása.

Az Országos Erdő Tanácsra vonatkozó szabályok

19. §24

Az erdő rendeltetései megváltoztatásának szabályai

20. § A külön jogszabályok szerinti védetté nyilvánítási eljárással érintett erdő rendeltetéseit a védetté nyilvánításról szóló jogszabály hatálybalépésével egyidejűleg kell a védelmi funkciónak megfelelően megváltoztatni.

A közjóléti létesítmények nyilvántartására vonatkozó szabályok25

20/A. §26 (1) Az Adattárban a közjóléti létesítmény alábbi adatait kell nyilvántartani:

a) nevét, egyedi azonosítóját, típusát;

b) földrajzi elhelyezkedését (megye, hely, tag, részlet);

c) a létesítés évét;

d) a létesítmény befogadóképességét (fő);

e) a létesítmény által elfoglalt teljes területet 0,01 ha-os pontossággal vagy hosszát 20 m-es pontossággal;

f) az elhelyezkedését jellemző súlypont EOV koordinátáját;

g) erdészeti nyilvántartási térképen ábrázolva súlypontját és nevét, továbbá vonalas létesítmény-típusnál nyomvonalát, 3 ha-nál nagyobb kiterjedés esetén területét;

h) a területén található közjóléti berendezések típusait és mennyiségét.

(2) Az Adattárban a nem közjóléti létesítményhez kapcsolódó közjóléti berendezés alábbi adatait kell nyilvántartani:

a) közjóléti berendezés megnevezését;

b) közjóléti berendezés helyét legalább 5 m pontossággal megadó EOV koordinátáját vagy vonalas berendezés típus esetén a nyomvonal kezdő-, vég- és töréspontjainak EOV koordinátáit.

(3) Az Adattárban az Evt. 92. § (2) bekezdése szerint lovaglásra és járműközlekedésre kijelölt utak alábbi adatait kell nyilvántartani:

a) engedélyezett használat típusát;

b) út nyomvonalát legalább 5 m pontossággal.

(4) Az Adattárban az Evt. 93. § (1) bekezdés b) pontja szerint kijelölt turistaútvonal alábbi adatait kell nyilvántartani:

a) a turistaútvonal nyomvonalát legalább 5 m pontossággal;

b) a turistaútvonal jelzését.

Az Országos Erdőállomány Adattárra vonatkozó szabályok

21. § (1) Az erdő Adattárban nyilvántartott adataiban bekövetkező változásokat az erdészeti hatóság az eljárásai során feltárt, megállapított, vagy a jogosult erdészeti szakszemélyzet ellenjegyzésével beérkező bejelentésekben foglalt tények, adatok alapján – a változások nyomon követhetőségének biztosítása mellett – átvezeti.

(2) Az erdészeti hatóság az Adattárban

a) az Evt. 38. § (3) bekezdés szerinti, szabad rendelkezésű erdőnek nem minősülő erdőt – az ingatlan-nyilvántartási területegységekkel összevethető módon – erdészeti igazgatási egységenként, helység, tagszám és erdőrészlet jel területazonosító adatokkal,

b) az Evt. 11. § (1) bekezdésének a) és b), valamint d) és e) pontjai szerinti szabad rendelkezésű erdőt ingatlan-nyilvántartási egységenként, helység, fekvés, helyrajzi szám és alrészlet jel területazonosító adatokkal,

c) az Evt. 11. § (1) bekezdésének c) pontja szerinti szabad rendelkezésű erdőt, valamint az Evt. 12. § (1) bekezdés szerinti fásítást a természetben összefüggő területek térképi ábrázolásával,

d) az Evt. 13. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti erdőgazdálkodási tevékenységet közvetlenül szolgáló földterületeket – az ingatlan-nyilvántartási területegységekkel összevethető módon – erdészeti igazgatási egységenként, helység, tagszám és egyéb részlet jel területazonosító adatokkal,

e) az engedély szerint megvalósított erdőtelepítést az első kivitel végrehajtását követően, valamint az engedély nélkül vagy attól eltérően megvalósított erdőtelepítést a fennmaradás engedélyezését követően az a) pont szerint

tartja nyilván.

(3) Az Adattárban változást eredményező eljárások során a kérelmező köteles a változás utáni állapotra vonatkozó megváltozott adatokat a körzeti erdőtervezés szabályairól szóló külön rendelet szerinti erdőrészlet leíró lap nyomtatványon (a továbbiakban: erdőrészlet leíró lap) rögzítve a kérelméhez csatolni.

(4) Az erdészeti nyilvántartási térképet érintő változás esetén a (3) bekezdés szerinti adatlaphoz mellékelni kell a változás utáni állapotot ábrázoló erdészeti nyilvántartási térkép 1:10 000 méretarányú másolatát, az új térképi vonalak töréspontjainak a körzeti erdőterv készítésének részletes szabályairól szóló külön jogszabályban rögzített pontossággal meghatározott, Egységes Országos Vetületi Rendszer (a továbbiakban: EOV) szerinti koordinátáit, valamint a változással érintett erdőrészletekre vonatkozóan készített erdőtervi területkimutatást.

(5) A (3) és (4) bekezdés alapján csatolt dokumentumok a jogosult erdészeti szakszemélyzet ellenjegyzésével érvényesek.

22. § (1) Az Adattárból adatszolgáltatást – az erdészeti hatósági eljárásban fizetendő igazgatási szolgáltatási díjakról szóló külön jogszabályban meghatározott díj megfizetése ellenében – az erdészeti hatóság végez. Az Adattárból betekintés útján adatszolgáltatásra nincs lehetőség.

(2) A teljes másolat az erdőrészlet aktuális, valamint az erdőterv jóváhagyásakor hatályos adatait és az adatokban az erdőterv jóváhagyása óta eltelt időszakban változást eredményező erdőgazdálkodási tevékenységek és hatósági eljárások időrendi sorrendben történő felsorolását tartalmazza. Amennyiben az erdőterv e rendelet hatálybalépését megelőzően került kiadásra, akkor erdőtervi állapotként az e rendelet hatálybalépésének időpontjában fennálló aktuális állapotot kell érteni.

(3) A szemle másolat az erdőrészlet aktuális adatait tartalmazza. Szemle másolatként meghatározott erdőrészletek körére vonatkozó, feldolgozott adat, illetőleg erdészeti nyilvántartási térképmásolat is kérelmezhető. Szemle másolat korlátozás nélkül kiadható.

(4)27 Teljes másolat kizárólag

a) az erdőgazdálkodó,

b) a tulajdonos,

c) az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett vagyonkezelői, földhasználati, haszonélvezeti, használati jog jogosultja, valamint

d) az ingatlanügyi hatóság

részére adható ki.

(5)28 Adattári másolat kiadása iránti kérelmet a NÉBIH által rendszeresített, és a honlapján közzétett, az alábbi adatokat tartalmazó formanyomtatványon kell benyújtani:

a) adatszolgáltatást kérő természetes személyazonosító adatai,

b) költségviselő számlázási adatai,

c) kérelemmel érintett erdő, vagy erdőgazdálkodás célját közvetlenül szolgáló földterület ingatlan-nyilvántartás szerinti (helység, fekvés, helyrajzi szám, alrészlet jel), vagy erdészeti (helység, tag, részlet jel) területazonosító adatai,

d) adatszolgáltatás típusa (hiteles vagy nem hiteles, teljes vagy szemle másolat),

e) feldolgozott adat, illetve erdészeti nyilvántartási térképmásolat esetén a kérelmezett adatszolgáltatás egyértelmű módon meghatározott tartalma,

f) igényelt példányszám,

g) dátum, valamint

h) adatszolgáltatást kérő személy aláírása.

Az éves erdőgazdálkodási tevékenység bejelentésének szabályai

23. § (1) Az Evt. 41. § (1) bekezdés szerinti bejelentési kötelezettség teljesítése során az erdőgazdálkodónak arról kell adatot szolgáltatnia az erdészeti hatóság részére, hogy a jogszabályokban és az erdőtervben az erdő fenntartására, védelmére, valamint az erdei haszonvételekre vonatkozóan megállapított jogokat és kötelezettségeket az egyes években mely erdőrészletben, milyen módon és mérték szerint kívánja érvényesíteni vagy teljesíteni.

(2) Az Evt. 41. § (1) bekezdés szerinti bejelentési kötelezettség alá tartozó erdőgazdálkodási tevékenység az erdőben – szabad rendelkezésű erdő kivételével – végzett:

a) befejezett erdősítés ápolás,

b) tisztítás,

c) gyérítés,

d) készletgondozó használat,

e) tarvágás,

f) fokozatos felújítóvágás,

g) szálaló vágás,

h) szálalás,

i) egészségügyi fakitermelés,

j) egyéb fakitermelés, valamint

k) alábbi erdősítési tevékenységek:

ka) tuskózás,

kb) mélyforgatás,

kc) első kivitel, és

kd) pótlás.

(3)29 A bejelentést a NÉBIH által rendszeresített, és a honlapján közzétett, az alábbi adatokat tartalmazó formanyomtatványon kell benyújtani:

a) az erdőgazdálkodó neve, erdőgazdálkodói kódszáma,

b) a jogosult erdészeti szakszemélyzet neve, erdészeti hatósági nyilvántartási kódja,

c) a bejelentéssel érintett erdőrészlet erdészeti területazonosító adatai (helység, tagszám, erdőrészlet jel),

d) a tervezett tevékenység típusa, mértéke,

e) a keletkező erdőfelújítási kötelezettség mértéke,

f) a választott erdőtervi erdősítési előírás,

g) egyéb szöveges megjegyzések,

h)30 dátum,

i)31 az erdőgazdálkodó aláírása, valamint

j)32 a jogosult erdészeti szakszemélyzet ellenjegyzése.

(4) Amennyiben a bejelentett tevékenység nem a teljes erdőrészletet érinti, a bejelentéshez csatolni kell a tervezett tevékenységgel érintett részterületet ábrázoló erdészeti nyilvántartási térkép 1:10 000 méretarányú másolatát.

(5) A bejelentés három, védett természeti terület esetén négy példányban készül. Ebből egy példány az erdőgazdálkodónál, egy példány a jogosult szakszemélyzetnél marad – melyet a végrehajtási jogosultság Evt. 41. § (3) és (8) bekezdéseiben foglaltak szerinti lejártáig meg kell őrizniük –, a fennmaradó példányokat pedig az erdészeti hatósághoz kell benyújtani.

(6) A bejelentés időpontjának az erdészeti hatósághoz történő beérkezés napja számít.

(7)33 Az (1) bekezdésben meghatározott bejelentés ellenjegyzésével a jogosult erdészeti szakszemélyzet igazolja, hogy

a) a bejelentést aláíró erdőgazdálkodó a bejelentésben foglalt erdőrészletek erdőgazdálkodója,

b) az erdőgazdálkodó rendelkezik a bejelentésben foglalt erdőrészletekre vonatkozó jogerős erdőtervvel,

c) a tervezett erdőgazdálkodási tevékenységek módja és mértéke összhangban van az erdőtervben foglaltakkal,

d) az erdőgazdálkodó az erdőfelújítási kötelezettség teljesítéséhez az erdőtervi előírások között szereplő megoldást választott,

e) a tervezett erdőgazdálkodási tevékenységek elvégzésének feltételeiről és szakmai szempontjairól tájékoztatta az erdőgazdálkodót,

f) az erdőgazdálkodó a tervezett erdőgazdálkodási tevékenység végzésére azt az évet jelölte meg, amelyben a tervezett tevékenység várhatóan elvégzésre kerül (a bejelentés éve vagy a bejelentés időpontját követő naptári év),

g) részterületes erdőgazdálkodási tevékenység bejelentése esetén az erdőgazdálkodó a bejelentéshez csatolta az érintett részterületet ábrázoló térképvázlatot,

h) a tervezett tarvágás az Evt. 74. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott rendelkezéseknek megfelel,

i) természetvédelmi területen található erdő esetén a bejelentés megfelel a természet védelméről szóló 1996. LIII törvény 33. § (4), (5) és (6) bekezdésében foglalt térbeli korlátozásoknak.

24. § (1) Az erdőgazdálkodó

a) az erdőtelepítés elvégzett első kivitelét és pótlását, az erdőfelújításban végzett tuskózást és mélyforgatást, az erdőfelújítás sikeres első erdősítését és pótlását, valamint az erdősítés befejezési feltételeinek teljesülését tárgyév július 31-ig,

b) a tárgyév első felében befejezett fakitermeléseket tárgyév július 31-ig a június 30-i állapotnak megfelelően, a tárgyév végéig elvégzett, és be nem jelentett fakitermeléseket a tárgyévet követő év január 31-ig a december 31-i állapotnak megfelelően

köteles bejelenteni.

(2)34 A bejelentést a NÉBIH által rendszeresített, és a honlapján közzétett, az alábbi adatokat tartalmazó formanyomtatványon kell teljesíteni:

a) az erdőgazdálkodó neve, erdőgazdálkodói kódszáma,

b) a jogosult erdészeti szakszemélyzet neve, erdészeti hatósági nyilvántartási kódja,

c) a bejelentéssel érintett erdőrészlet erdészeti területazonosító adatai (helység, tagszám, erdőrészlet jel),

d) a bejelentett tevékenység vagy állapot típusa, mértéke, valamint a megvalósítás módjára vonatkozó megjegyzések,

e) fakitermelésekre vonatkozóan kiállított műveleti lap sorszáma,

f) a keletkező erdőfelújítási kötelezettség mértéke,

g) a választott erdőtervi erdősítési előírás,

h)35 dátum,

i)36 az erdőgazdálkodó aláírása, valamint

j)37 a jogosult erdészeti szakszemélyzet ellenjegyzése.

(3) Az (1) bekezdés a) pontja szerinti bejelentéshez csatolni kell a mesterséges erdősítések elvégzése során felhasznált erdészeti szaporítóanyagra vonatkozó, az erdészeti szaporítóanyag előállításáról és forgalomba hozataláról szóló külön jogszabály szerinti erdészeti szaporítóanyag származási igazolvány másolatát, melyen az egyes mennyiségek tételes levezetésével fel kell tüntetni a bizonylaton szereplő szaporítóanyag felhasználási helyét.

(4) Amennyiben a végrehajtott tevékenység nem a teljes erdőrészletet érinti, a bejelentéshez csatolni kell a végrehajtással érintett részterületet – a töréspontok legalább 5 m pontosságú EOV koordinátáin alapuló vonalakkal – ábrázoló erdészeti nyilvántartási térkép 1:10 000 méretarányú másolatát.

(5)38 A fakitermelés mértékét hengeres fa, sarangolt választék és egyéb faválaszték esetén nettó köbméterben, apríték esetén köbméterben vagy megfelelő tömegegységben kell megadni.

(6)39 Az (1) bekezdésben meghatározott bejelentés ellenjegyzésével a jogosult erdészeti szakszemélyzet igazolja, hogy

a) a végrehajtással érintett erdőrészletekben a 23. § (1) bekezdésében meghatározott bejelentésben szereplő mértékben (vagy részterületesen) kerültek végrehajtásra a jogszerűen végezhető erdőgazdálkodási tevékenységek, valamint a bejelentett adatok a valóságnak megfelelnek,

b) az erdősítésben a szaporítóanyag felhasználása a (3) bekezdésben meghatározottaknak megfelelően történt,

c) a jogszerűen végezhető erdőgazdálkodási tevékenységek szakszerű végrehajtását a helyszínen ellenőrizte,

d) a jogszerűtlenül végrehajtott erdőgazdálkodási tevékenység típusát és mértékét a végrehajtás utáni valós állapotnak megfelelően feltüntették.

(7)40 Ha a fakitermelés a 23. § (1) bekezdésében meghatározott bejelentésben szereplő lehetőségnél kisebb mértékben, vagy a (6) bekezdés d) pontja szerint került végrehajtásra, a bejelentésben a végrehajtás fafajonkénti mértékét is meg kell jelölni.

Az erdő, valamint a fásítás telepítésének szabályai

25. § (1) Az erdőtelepítési-kivitelezési tervnek tartalmaznia kell:

a) az Evt. 18. § (6) bekezdésének a)–c) pontjaiban foglalt adatokat, az alábbi kivételekkel:

ab) az erdőgazdálkodói nyilvántartásban még nem szereplő erdőtelepítő esetén az Evt. 18. § (6) bekezdése a) pontjának ag), illetve b) pontjának bg) alpontjaiban, valamint

ac) a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv által még nem regisztrált erdőtelepítő esetén az Evt. 18. § (6) bekezdése a) pontjának af), illetve a b) pontjának bf) alpontjaiban

szereplő adatok,

b) az erdőtelepítéssel érintett ingatlan(ok) tulajdonosának (tulajdonosainak) közokiratba, vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt, az erdőtelepítéshez, a telepíteni tervezett erdő erdőtelepítési-kivitelezési tervben javasolt elsődleges és további rendeltetéséhez, valamint üzemmódjához adott hozzájáruló nyilatkozatát,

c) a földrészlet vagy alrészlet részterületén megvalósítani tervezett erdőtelepítés esetén az ingatlan-nyilvántartási térkép 30 napnál nem régebbi hiteles másolatát, melyen fel kell tüntetni a tervezett erdőtelepítés területét,

d) az erdészeti nyilvántartási térkép másolatát, amelyen fel kell tüntetni az erdőtelepítés eredményeképpen kialakítani tervezett erdőrészleteket,

e) a tervezett erdőtelepítés határvonala töréspontjainak EOV szerinti koordinátáit a körzeti erdőterv készítésének részletes szabályairól szóló külön jogszabályban rögzített pontossággal,

f) az erdő javasolt elsődleges és további rendeltetését,

g) az erdő javasolt üzemmódját,

h) a telepítendő földterület termőhelyi viszonyait bemutató, az erdőtelepítés fő- és elegyfafajainak alkalmazhatóságát alátámasztó, az erdészeti termőhely-feltárásról szóló külön jogszabály szerinti termőhely-feltárási szakvéleményt,

i) a telepíteni tervezett fő- és elegyfafajokat, illetve fajtákat, erdőszegély tervezése esetén a cserjefajokat, azok elegyarányát, az elegyítés tervezett módjait, a létrehozni kívánt célállományt,

j) az ültetési hálózatot (magvetés esetén a sortávolságot), a felhasználni kívánt szaporítóanyag minőségét és mennyiségét, a talaj-előkészítés, valamint az ültetés, illetve magvetés módját,

k) az erdőtelepítés megvalósítása és védelme érdekében tervezett létesítmények (különösen bakhát, padka, kerítés, tűzpászta, cserjeszegély) leírását, méretezését, elhelyezkedését, mennyiségét,

l) az erdőtelepítés fejlődése érdekében szükséges ápolási műveleteket az erdősítés befejezéséig,

m) az erdőtelepítést az adott helyen várhatóan veszélyeztető károsítókat, valamint az ellenük való védekezés tervező által ajánlott módját,

n) az erdőtelepítéssel érintett ingatlanokon található vezetékeket, azok térképi feltüntetését, a betartandó védőtávolságokat,

o) az erdőtelepítés megkezdésének tervezett időpontját, valamint befejezésének várható időpontját,

p) a következő körzeti erdőtervezésig szükséges erdőnevelési feladatok ütemezését,

q) a tervező által javasolt véghasználati kort,

r) az f)–q) pontokban foglalt tervrészek adatai alapján, erdőrészletenként kitöltött erdőrészlet leíró lapokat,

s) a tervet készítő jogosult erdészeti szakszemélyzet nevét, erdészeti hatósági azonosító kódját és aláírását, valamint a telepítő aláírását,

t)41 a környezeti hatások jelentőségének vizsgálatára szolgáló – a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: Khvr.) meghatározott – adatlapot, ha az engedélyezési eljárás a Khvr. 3. számú mellékletében meghatározott olyan tevékenység megkezdését vagy folytatását szolgálja, amely a Khvr.-ben meghatározott küszöbértéket nem éri el, vagy a tevékenységre a Khvr.-ben megállapított feltétel nem teljesül.

(2) Az erdőtelepítési-kivitelezési tervet kettő, védett természeti terület és Natura 2000 terület esetén három példányban kell benyújtani az erdészeti hatósághoz.

(3) Az erdészeti hatóság a jóváhagyott erdőtelepítési-kivitelezési terv egy, jóváhagyási záradékkal ellátott példányát a jóváhagyó határozat kézbesítésekor visszaküldi a kérelmezőnek.

26. § (1) Szabad rendelkezésű erdő létrehozására vonatkozó bejelentéshez egy, védett természeti terület és Natura 2000 terület esetén kettő példányban egyszerűsített erdőtelepítési-kivitelezési tervet kell csatolni.

(2) Az egyszerűsített erdőtelepítési-kivitelezési tervnek a 25. § (1) bekezdésében felsorolt tervrészek közül a földterület erdészeti azonosítójának megnevezése kivételével az a), az erdő tervezett rendeltetéséhez és üzemmódjához adott hozzájáruló nyilatkozat kivételével a b), c), e), i), n) és s) pontokban foglaltakat kell tartalmaznia.

(3)42 Fásítás telepítését a NÉBIH által rendszeresített, és a honlapján közzétett, az alábbi adatokat tartalmazó formanyomtatványon kell előzetesen bejelenteni az erdészeti hatósághoz:

a) a telepítő neve, lakóhelye (székhelye),

b) a telepítéssel érintett földrészlet ingatlan-nyilvántartás szerinti területazonosító adatai (helység, fekvés, helyrajzi szám, alrészlet jel),

c) a telepítéssel érintett ingatlan tulajdonosának (tulajdonosainak) közokiratba, vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt, a fásítás telepítéséhez való hozzájárulása,

d) a telepítendő fa és cserjefajok felsorolása, a telepíteni tervezett szaporítóanyagok mennyiségeinek feltüntetésével, valamint

e) a telepítő aláírása.

(4) A földrészlet vagy alrészlet részterületén telepíteni tervezett fásítás esetén a bejelentéshez csatolni kell az ingatlan-nyilvántartási térkép 30 napnál nem régebbi hiteles másolatát, melyen fel kell tüntetni a tervezett fásítás területét.

(5) Az (1) és (3) bekezdés szerinti bejelentés időpontjának az erdészeti hatósághoz történő beérkezés napja számít.

(6) A tudomásul vett bejelentés szerinti telepítés a benyújtás évét követő év végéig hajtható végre.

(7) Amennyiben az erdőgazdálkodó a szabad rendelkezésű erdő véghasználata után a területen, vagy annak egy részén más célállománytípusú szabad rendelkezésű erdőt kíván fenntartani, akkor azt az Evt. 47. § (1) bekezdése szerint be kell jelentenie az erdészeti hatósághoz.

27. § Az erdészeti hatóság

a) az Evt. 38. § (3) bekezdés c) pont alapján az Evt. 6. § (1) bekezdés b) pontja szerinti faállomány Adattáron történő átvezetéséről,

b) az Evt. 46. § (2) bekezdés alapján a megvalósult erdőtelepítés Adattáron történő átvezetéséről,

c) az Evt. 47. § (2) és (3) bekezdés szerint a fásítás és szabad rendelkezésű erdő telepítésének tudomásul vételéről, tiltásáról, vagy feltételek mellett történő engedélyezéséről,

d) az Evt. 48. § (1) és (2) bekezdés szerint az engedély nélkül, vagy az engedélytől eltérően telepített erdő fennmaradásáról, az engedély nélkül, vagy az engedélytől eltérően telepített erdő, illetve az önerdősülés teljes vagy részleges felszámolásának elrendeléséről, valamint

e) az Evt. 50. § szerint az erdőtelepítés meghiúsulása esetén az erdő Adattárból történő törléséről

hozott jogerős határozatát közli az ingatlanügyi hatósággal, illetve az általa tudomásul vett bejelentést tájékoztatásul megküldi annak.

Az erdő, valamint a fásítás felújításának szabályai

28. § (1) Ha e rendelet eltérően nem rendelkezik, az Evt. 51. § (7) bekezdésében foglalt esetekben az erdőfelújítást legkésőbb a kötelezettség keletkezésének évétől számított második év május 31-ig meg kell kezdeni.

(2) Az (1) bekezdés szabályozása alá tartozó erdőfelújítás megkezdése alatt a sikeres első erdősítés teljesítését kell érteni. A sikeres első erdősítés teljesítésének minősül, ha az erdőterv erdősítési előírása szerinti főfafajú és eredetű, egészséges, további fejlődésében nem akadályozott, a vizsgált területen egyenletes eloszlásban elhelyezkedő faegyedek átlagos hektáronkénti tőszáma eléri-e a 4. számú mellékletben a sikeres első erdősítésre meghatározott minimálisan elvárt tőszámot.

(3) Sarjaztatással – az erdészeti hatóságnak a talajvédelmi, a mezővédő, vagy a bányászati rendeltetésű, valamint a felnyíló erdőre hozott eltérő döntése kivételével – az éger, az akác és az őshonos nyár főfafajú erdők újíthatók fel. Az éger felújítása tuskósarjaztatással, míg az akác és a hazai nyár gyökérsarjaztatással történhet.

(4) Az (1) bekezdés szabályozása alá tartozó erdőfelújításban a sikeres első erdősítés teljesítését követően az erdőterv erdősítési előírásának megfelelő fafajú és eredetű, egészséges, további fejlődésében nem akadályozott, a vizsgált területen egyenletes eloszlásban elhelyezkedő faegyedek átlagos hektáronkénti tőszáma nem lehet kevesebb a 4. számú mellékletben az erdőfelújítás befejezetté nyilvánításának feltételéül meghatározott tőszámnál. Az erdőfelújítás eredményességének átmeneti csökkenését legkésőbb a soron következő vegetációs időszak kezdetéig pótolni kell.

(5) Fokozatos felújító vágással, vagy szálaló vágással érintett erdőben az idős faállomány és az újulat együttes záródása nem csökkenhet hetven százalék alá. Az újulat károsodása eredményeképpen bekövetkező eredménycsökkenést – ha a megfelelő fafajú és minőségű újulat természetes úton való megtelepedése nem biztosítható – legkésőbb a soron következő vegetációs időszak elejéig mesterséges úton pótolni kell.

(6) Az (5) bekezdés tekintetében az újulat záródása alatt az erdőterv erdősítési előírásának, e rendelet előírásainak, és az erdészeti hatóság határozatában rögzített egyéb rendelkezéseknek megfelelő fafajú és eredetű, egészséges, további fejlődésében nem akadályozott, a vizsgált területen közel egyenletes eloszlásban elhelyezkedő faegyedek átlagos tőszámának és a 4. számú mellékletben az állomány alatti újulatra meghatározott minimálisan elvárt tőszámnak a százalékban kifejezett hányadosát kell érteni. A záródás számítása során a mesterséges mag eredetű faegyedek természetes mag eredetű erdőfelújítás előírása esetén legfeljebb 20 százalékos hányadban, természetes mag eredetű erdőfelújítás mesterséges kiegészítéssel történt előírása esetén legfeljebb 50%-os hányadban számíthatók be.

29. § (1) A 28. § (1) bekezdésének szabályozása alá tartozó erdőfelújítások befejezetté nyilvánításának feltételeit az erdőfelújítási kötelezettség keletkezésének tárgyévét követően

a) molyhos tölgy főfafajú, mag eredetű erdőfelújítás esetében tizennégy,

b) kocsánytalan tölgy, kocsányos tölgy, magyar tölgy és bükk főfafajú, mag eredetű erdőfelújítás esetén tizenkettő,

c) fenyő, cser és az egyéb kemény lombos főfafajú, mag eredetű erdőfelújítás esetén tíz,

d) az egyéb főfafajú, mag eredetű erdőfelújítás esetén nyolc,

e) sarjról történő erdőfelújítás esetén öt

év alatt kell biztosítani.

(2) Fokozatos felújító vágás, vagy szálaló vágás mellett történő erdőfelújítás esetén az erdősítés befejezetté nyilvánításának feltételeit a végvágás tárgyévét követően

a) molyhos tölgy főfafajú erdőfelújítás esetében tizenkettő,

b) kocsánytalan tölgy, kocsányos tölgy, magyar tölgy, cser és bükk főfafajú erdőfelújítás esetében tíz,

c) egyéb főfafajú erdőfelújítás esetében nyolc

év alatt kell biztosítani.

(3) A (2) bekezdés tekintetében végvágás alatt azt kell érteni, ha az erdőrészlet teljes vagy a természetben összefüggő részterületén az idős állomány záródása 30% alá csökken.

(4) Az Evt. 30. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti erdőterv rendelet az adott erdőtervezési körzetre vonatkozóan az (1) és (2) bekezdésekben foglaltaktól eltérő határidőket is megállapíthat.

(5) Ha a 28. § (1) bekezdése, illetve az (1) és (2) bekezdések szerinti határidő elmulasztása az erdőgazdálkodónak nem felróhatóan, így különösen jelentősebb biotikus vagy abiotikus károsítás, továbbá honvédelmi, határrendészeti, nemzetbiztonsági, természetvédelmi, illetve kulturális örökség védelmi célú korlátozás miatt következik be, az erdészeti hatóság a határidőt a rendes munkavégzéshez szükséges mértékig módosíthatja.

(6) Erdőgazdálkodó változása esetén az új erdőgazdálkodó kérelmére a 28. § (1) bekezdése, illetve az (1) és (2) bekezdések szerinti határidőt a sikeres első erdősítés teljesítését követően az erdészeti hatóság – a felróhatóságot is mérlegelve – a rendes munkavégzéshez szükséges mértékig módosíthatja.

30. § (1) Az erdőfelújítás befejezetté nyilvánításának feltételei a következők:

a) az erdőterv erdősítési előírásának megfelelő fafajú és eredetű, egészséges, további fejlődésében nem akadályozott, a vizsgált területen egyenletes eloszlásban elhelyezkedő faegyedek átlagos tőszáma eléri a 4. számú mellékletben az erdőfelújítás befejezetté nyilvánításának feltételéül meghatározott tőszámot,

b) az erdőterv erdősítési előírásában, az 5. számú mellékletben, és az erdészeti hatóság határozatában előírt elegyfafaj az előírás szerinti számban és elhelyezkedésben jelen van,

c) az erdő természetességi állapota szempontjából meghatározó idegenhonos, illetve intenzíven terjedő elegyfafajok – amennyiben azok jelenlétét az erdőterv erdősítési előírása és egyéb rendelkezések egyébként nem zárják ki – a véghasználatra került faállományt alapul véve nem fordulnak elő nagyobb elegyarányban, kivéve, ha erre maga az erdőterv erdősítési előírása biztosít lehetőséget,

d) az ép vezérhajtású faegyedek átlagos tőszáma eléri a 4. számú mellékletben meghatározott tőszám 90 százalékát,

e) az erdőfelújítás főfafajú egyedeinek átlagos magassága az 1,5 métert meghaladja,

f) a 28. § (1) bekezdésének szabályozása alá tartozó erdőfelújításban sikeres első erdősítés teljesítése óta kocsánytalan tölgy, kocsányos tölgy, bükk, molyhos tölgy, vagy magyar tölgy főfafajú célállománytípus esetén legalább öt, nyár, fűz vagy akác főfajú célállománytípus esetén legalább három, egyéb esetben legalább négy tenyészetidőszak eltelt,

g) fokozatos felújító vágás, vagy szálaló vágás mellett megvalósuló erdőfelújítás esetén a végvágás óta kocsánytalan tölgy, kocsányos tölgy, bükk, molyhos tölgy vagy magyar tölgy főfafajú célállománytípus esetén legalább négy, egyéb esetben legalább három tenyészidőszak eltelt,

h) a 28. § (1) bekezdésének szabályozása alá tartozó erdőfelújításban a sikeres első erdősítést, fokozatos felújító vágás, vagy szálaló vágás mellett megvalósuló erdőfelújítás esetében a végvágást követő utolsó, a befejezésre tervezett terület 50%-át meghaladó mértékű pótlás óta kocsánytalan tölgy, kocsányos tölgy, bükk, molyhos tölgy vagy magyar tölgy főfafajú célállománytípus esetén legalább öt, nyár, fűz vagy akác főfajú célállománytípus esetén legalább három, egyéb esetben legalább négy tenyészetidőszak eltelt, és

i) az utolsó 50%-nál kisebb mértékű pótlás óta legalább két tenyészidőszak eltelt.

(2) Az (1) bekezdés g)–h) pontjai tekintetében végvágás alatt azt kell érteni, ha az erdőrészlet vizsgált, természetben összefüggő területén az idős állomány záródása 30% alá csökken.

(3) Ha az erdőtervben a főfafaját tekintve V–VI.-os fatermési osztályba sorolt erdő felújításának befejezésére e rendeletben vagy az erdészeti hatóság határozatában megállapított határidő lejártáig az erdőfelújítás főfafajú egyedei megfelelő szakmai gondosság mellett nem érik el az (1) bekezdés e) pontjában megjelölt átlagos magasságot, de az erdőfelújítás az (1) bekezdésben rögzített többi feltételnek megfelel, akkor azt az erdészeti hatóság a főfafajú egyedek (1) bekezdés e) pontjában megjelöltnél alacsonyabb átlagos magassága mellett is befejezetté nyilváníthatja.

(4) Az (1) és (3) bekezdésben meghatározott szabályok az (1) bekezdés c) és g) pontjai kivételével az erdőtelepítések befejezésére is vonatkoznak azzal a kitétellel, hogy erdőterv helyett az erdészeti hatóság által jóváhagyott erdőtelepítési-kivitelezési tervet, sikeres első erdősítés helyett pedig az első kivitelt kell figyelembe venni.

31. § (1) A sikeres első erdősítés, és az erdőfelújítás befejezetté nyilvánítása feltételeinek teljesülését az erdőfelújítással érintett erdőrészlet erdősítési határidők tekintetében eltérő részterületein (a továbbiakban: erdősítési részterületek) elkülönítve kell vizsgálni.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott erdősítési részterület területe több ütemben is befejezetté nyilvánítható, ha az így kialakuló újabb erdősítési részterületek nagysága eléri a kettő hektárt, és az erdőgazdálkodó az egyes ütemek alkalmával befejezésre tervezett erdősítési részterületek erdőrészleten belüli elhelyezkedését – a töréspontok legalább 5 m pontosságú EOV koordinátáin alapuló vonalakkal – ábrázoló erdészeti nyilvántartási térkép 1:10 000 méretarányú másolatát csatolja a befejezetté nyilvánítás feltételeinek teljesítésére vonatkozó, a 24. § (1) bekezdése szerinti bejelentéséhez.

32. § Fásításból való fakitermelés vagy a fásítás faállományának pusztulása esetén az erdészeti hatóság – az erdősítés módjának és az alkalmazható fafajoknak a meghatározása, valamint az előírt állapot elérésére vonatkozó határidő megállapítása mellett – előírhatja a fásítás felújítását, ha

a) a kitermelt, vagy kipusztult fásítás az Evt. 7. § (1) bekezdés szerint – a területi kiterjedésétől eltekintve – besorolható a természetes, a természetszerű, vagy a származék erdő természetességi kategóriák egyikébe,

b) a fásítás területe védett természeti terület, vagy Natura 2000 besorolású terület, vagy

c) a fásítás fenntartása erdőhöz kapcsolódó közjóléti érdeket szolgál.

A befejezett erdősítés felülvizsgálatának szabályai

33. § A befejezett erdősítés felülvizsgálata során az erdészeti hatóság azt vizsgálja meg, hogy a befejezett erdősítés teljes, vagy részterületére vonatkozóan

a) erdőfelújítási kötelezettség keletkezése, vagy

b) a befejezett erdősítés természetességi állapotának romlása miatt

szükséges-e intézkednie.

34. § (1) A 33. § a) pontja szerinti esetben mérlegelés nélkül, a b) pontja szerinti esetben ha a befejezett erdősítés természetességi állapota erdőnevelési beavatkozással nem állítható helyre, az erdészeti hatóság elrendeli az erdősítés megismétlését.

(2) A 33. § b) pontja szerinti esetben, amennyiben a befejezett erdősítés természetességi állapota erdőnevelési beavatkozással helyreállítható, az erdészeti hatóság elrendeli a szükséges erdőnevelési feladatok elvégzését.

Az erdővédelmi mérő- és megfigyelő hálózat működtetésének szabályai

35. § (1) Az erdővédelmi mérő- és megfigyelő rendszer feladata:

a) a faállomány egészségi állapotának és fejlődésének folyamatos megfigyelése;

b) az erdőben keletkezett károk országos szintű becslése;

c) az erdei talajok állapotváltozásának vizsgálata;

d) az erdőre ható káros külső- és belső tényezők, valamint az erdei életközösség és annak termő- és élőhelyének változása közötti összefüggések vizsgálata;

e) a károsítók elszaporodásának előrejelzése, valamint az ellenük való védekezés tervezése;

f) az új kártevők és kórokozók megjelenésének jelzése, terjedésének nyomon követése.

(2) Az erdővédelmi mérő- és megfigyelőrendszer részei:

a) nagy területű egészségi állapotfelmérés;

b) az egészségi állapot változásának intenzív vizsgálati hálózata;

c) országos fénycsapda hálózat;

d) erdővédelmi előrejelző rendszer;

e) éghajlatváltozási monitoring hálózat;

f) vadállomány okozta élőhelyváltozás vizsgálati hálózata;

g) növedékmérési hálózat;

h) az országos erdőtűz adattár.

36. § (1) Az erdészeti hatóság az erdővédelmi mérő- és megfigyelőrendszer szolgáltatta eredmények alapján gondoskodik a szükségessé váló intézkedések megtételéről vagy kezdeményezéséről.

(2) Az erdővédelmi mérő- és megfigyelőrendszer működtetése során az Erdészeti Tudományos Intézet gondoskodik:

a) a 35. § (2) bekezdésének a)–e) pontjai szerinti alrendszerekben folyó adatgyűjtésről, továbbá

b) az a) pont szerinti adatok feldolgozásáról, és kiértékeléséről.

(3) Az erdővédelmi mérő- és megfigyelőrendszer működtetése során az erdészeti hatóság gondoskodik:

a)43 a 35. § (2) bekezdésének d)–h) pontjai szerinti alrendszerekben folyó adatgyűjtésről, továbbá

b) az a) pont szerint adatok feldolgozásáról, és kiértékeléséről.

(4) Az erdészeti hatóság ellátja az erdővédelmi mérő és megfigyelő rendszer nemzeti és nemzetközi szintű koordinációs feladatait. Ennek keretében gondoskodik:

a) a rendszer egyes elemeinek összehangolásáról;

b) a nemzetközi kötelezettségeket és elvárásokat is figyelembe vevő fejlesztésről;

c) az előírt jelentések határidőre történő elkészítéséről és megküldéséről;

d) a nemzetközi adatszolgáltatásról;

e) a nemzeti és nemzetközi együttműködésből származó információk szétosztásáról, a mérő- és megfigyelőrendszer működtetésében közreműködő szervezetek és a szakközönség tájékoztatásáról, továbbá

f) az adatok tárolásáról.

(5) A vizsgálati adatokat és eredményeket tartalmazó adatállományok az Adattár önálló alrendszereit képezik.

37. §44 (1)45 Az erdővédelmi mérő- és megfigyelőrendszer működtetése keretében az erdészeti szakszemélyzet köteles a szakirányítási tevékenysége során kezelt erdőt ért károsításokat a NÉBIH által rendszeresített, az alábbi adatokat tartalmazó „Erdővédelmi kárbejelentő lap” formanyomtatványon az erdészeti hatóság részére bejelenteni:

a) bejelentő személy neve, szakszemélyzeti kódszáma,

b) a károsítás negyedéve,

c) a károsítás helye (erdőrészlet vagy EOV koordináta),

d) a károsított egyed fafaja,

e) a károsító kódja,

f) a károsítás mértéke,

g) a károsítással érintett terület,

h) a károsítással érintett fatömeg,

i) a károsítás észlelésének időpontja,

j) a károsítás elleni védekezés módja, a védekezés állapota,

k) zárlati károsító megerősítése.

(2) Az Erdővédelmi kárbejelentő lapokat naptári negyedévenkénti bontásban, az adott tárgynegyedévet követő hónap 8. napjáig, míg zárlati károsító esetén a káresemény észlelését követően haladéktalanul meg kell küldeni az erdészeti hatóság részére.

Az erdei károsítók károkozása elleni védelem szabályai

38. § (1) Az erdőt károsító hatások megelőzése érdekében az erdészeti hatóság és az Erdészeti Tudományos Intézet az erdővédelmi mérő- és megfigyelőrendszer működtetése során nyert adatok és információk felhasználásával évente értékeli az erdők egészségi állapotát.

(2) Az Erdészeti Tudományos Intézet és az erdészeti hatóság évente előrejelzi a várható, erdőt érintő károsítások lehetőségét és valószínűségét.

(3) Az erdészeti hatóság és az Erdészeti Tudományos Intézet az évente elkészített előrejelzést az erdőgazdálkodók számára elektronikus formában hozzáférhetővé teszi.

39. § Amennyiben az erdőt érő káros hatás megelőzésére tett gazdálkodói tevékenységet az erdészeti hatóság a rendes gazdálkodás körét meghaladó mértékűnek minősíti, az erdőgazdálkodó költségeinek mérséklése céljából az állam támogatást nyújthat.

Az erdei haszonvételek általános szabályai

40. §46 Fakitermelésnek minősül az álló fák tőtől való elválasztása – ideértve a fák behajkolását is –, a fekvő és kitermelt fa feldolgozása, valamint a kitermelt vagy feldolgozott faanyag közelítése.

41. § (1) Gomba, vadgyümölcs illetőleg gyógynövény egyéni szükségletet meghaladó, vagy nem állami területen történő gyűjtése csak az erdőgazdálkodó előzetes írásbeli hozzájárulásával gyakorolható.

(2) Amennyiben jogszabály másképp nem rendelkezik, az egyéni szükségletnek személyenként és naponta legfeljebb

a) 2 kg gomba,

b) 2 kg vadgyümölcs,

c) 2 kg gyógynövény

gyűjtése minősül.

(3) Az egyéni szükségletre gyűjtött gomba, vadgyümölcs, illetőleg gyógynövény kereskedelmi forgalomba nem hozható.

(4) Erdészeti haszonvételként gyakorolt méhészeti tevékenységnek minősül a méhcsaládok nektárgyűjtés céljából erdőben történő elhelyezése, legeltetése.

(5) Az állam kizárólagos tulajdonában álló erdőben a méhészeti tevékenység szabadon végezhető, azonban a méhcsaládok elhelyezését és telepítési helyét az erdőgazdálkodóval minden esetben előzetesen egyeztetni kell.

(6) A méhészeti tevékenység az egyéb erdőgazdálkodási tevékenységeket és az erdei turizmust nem zavarhatja, gyakorlása során be kell tartani az erdő látogatására vonatkozó szabályokat is. Méhcsalád nem helyezhető el lakóterület, tanya, gazdasági épület, turistaút, erdei tornapálya, egyéb közjóléti erdei létesítmény 50 méteres körzetében.

(7) A méhészeti tevékenységet végző az elhelyezett méhcsaládok megközelítési útvonalain a kaptáraktól számított 50 méteres távolságra méhveszélyre figyelmeztető táblát köteles elhelyezni.

A fakitermelés szabályai

42. §47 (1) Erdőben jogszerűen végezhető fakitermelés megkezdése előtt – a fásítás és szabad rendelkezésű erdő kivételével – a jogosult erdészeti szakszemélyzet az erdőgazdálkodót vagy annak megbízottját tájékoztatja az elvégzendő munkafolyamatról, valamint a tájékoztatásról erdőrészletenkénti bontásban műveleti lapot állít ki.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott műveleti lap legalább a következő adatokat tartalmazza:

a) az erdőgazdálkodó neve, címe, erdőgazdálkodói kódszáma és elérhetősége,

b) a jogosult erdészeti szakszemélyzet neve, címe, erdészeti hatósági nyilvántartási kódja és elérhetősége,

c) az erdőrészlet erdészeti területazonosító adatai (helység, tagszám, erdőrészlet jel),

d) a fakitermelés módja és érintett területe,

e) a kitermelendő bruttó fatérfogat fafajonkénti bontásban,

f) a fakitermelés tervezett kezdete és befejezése,

g) a fakitermelés végrehajtására vonatkozó utasítások,

h) a fakitermelés végrehajtásának – a 8. § (2) bekezdése, valamint az Evt. 16. § (9) bekezdése és 73. § (1) bekezdése szerinti – jogszerű előkészítésére vonatkozó nyilatkozatok,

i) dátum,

j) az erdőgazdálkodó aláírása, valamint

k) a jogosult erdészeti szakszemélyzet aláírása.

(3) A műveleti lapon a jogosult erdészeti szakszemélyzet tájékoztatást ad a tervezett munka céljairól, szakmai előírásairól, a követendő technológiáról és a kialakítandó közelítő nyom hálózatról.

(4) A műveleti lap saját példányának megsemmisülését, megrongálódását, elvesztését vagy eltulajdonítását – az érintett nyomtatvány sorszámának megjelölésével – a jogosult erdészeti szakszemélyzet haladéktalanul bejelenti az erdészeti hatóságnak.

(5) A műveleti lap egy példányát az erdőgazdálkodó, egy példányát pedig az erdőgazdálkodási tevékenységet végző részére kell átadni.

(6) A műveleti lapot az erdőgazdálkodó és a jogosult erdészeti szakszemélyzet a kiállítástól számított 5 évig megőrzi.

(7) A műveleti lap kiállításával a jogosult erdészeti szakszemélyzet igazolja, hogy

a) a (2) bekezdés c) pontja szerinti adatok a valóságnak megfelelnek,

b) a műveleti lapot a jogszabályban előírt határidő leteltét követően állította ki,

c) ha az erdészeti hatóság az Evt. 41. § szerint eljárást indított, a műveleti lapot az erdészeti hatóság korlátozó vagy tiltó határozatának figyelembevételével állította ki,

d) a műveleti lap megfelelő részletességgel tájékoztatást ad a tervezett munka céljairól, szakmai előírásairól, a követendő technológiáról, az időbeli és térbeli korlátozásokról, valamint a kialakítandó közelítő nyom hálózatról,

e) a fahasználat időtartamára – attól eltérő hatósági engedély hiányában – csak a jogszabályban meghatározott időszakokat jelölte meg,

f) ha a műveleti lapon fokozatos felújító vágással vagy szálaló vágással érintett erdőben bontóvágást jelölt meg, a fahasználat eredményeként a visszamaradó állomány záródása megfelel a jogszabályban előírt mértéknek,

g) vágásos üzemmód esetén, fokozatos felújítóvágás és szálalóvágás keretében a végvágás a 45. § (2) bekezdése alapján abban az időpontban került megtervezésre, amikor a végvágásra szánt területen az újulatnak a 28. § (6) bekezdésében meghatározott záródása a hetven százalékot elérte, és végvágás után az újulat tőszáma a végvágott területen a 4. számú mellékletben foglaltaknak megfelel,

h) természetes erdő, természetszerű erdő és származék erdő természetességi állapotú erdőben a használandó közelítő nyomokat jól látható módon kijelölte a 8. § (2) bekezdése alapján,

i) az erdőgazdálkodási tevékenységgel érintett terület és az erdőrészlet határait kijelölte,

j) az ápoló- és tisztítóvágás, a felújítóvágás végvágása és a szálalóvágás végvágása, a tarvágás, valamint – kultúrerdők és faültetvények kivételével – a kivágásra tervezett fák szakszerű megjelölése megtörtént.

43. § (1)48 Fásításban tervezett fakitermelést a NÉBIH által rendszeresített és a honlapján közzétett, a következő adatokat tartalmazó formanyomtatványon kell előzetesen bejelenteni az erdészeti hatóságnak:

a) a bejelentő neve, címe vagy székhelye, adószáma vagy adóazonosító jele,

b) a fakitermeléssel érintett fásítás ingatlan-nyilvántartás szerinti területazonosító adatai (helység, fekvés, helyrajzi szám, alrészlet jel),

c) a tervezett fakitermeléssel érintett terület nagysága,

d) a kitermelni tervezett faanyag bruttó fatérfogata fafajonkénti bontásban,

e) a bejelentő nyilatkozata arról, hogy adatai a valóságnak megfelelnek,

f) annak feltüntetése, hogy más személynek nincs olyan joga vagy jogos érdeke, ami a fakitermelés végrehajtását akadályozná, vagy erről az érintett lemondott,

g) a fatérfogat meghatározásának módja, továbbá

h) – a (9) bekezdésben foglalt kivétellel – a jogosult erdészeti szakszemélyzet ellenjegyzése.

(2)49 Az (1) bekezdésben szereplő bejelentés benyújtására

a) a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvényben meghatározott mező- vagy erdőgazdasági hasznosítású földön található fásítás esetén a földrészlet vagy alrészlet földhasználati nyilvántartásban szereplő földhasználója,

b) az a) pont alá nem tartozó, egyéb fásítások esetén az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett vagyonkezelői, földhasználati, haszonélvezeti, használati jog jogosultja, ezek hiányában az ingatlan tulajdonosa

c)50 az ingatlan-nyilvántartásban Állami I. megnevezésű, művelés alól kivett területként nyilvántartott és nem a vagyonkezelő használatában álló fásítások esetén a vagyonkezelő egyetértésével az ingatlan használatára szerződés alapján jogosult személy vagy szerv

jogosult.

(3)51 A szabad rendelkezésű erdőben tervezett fakitermelést a NÉBIH által rendszeresített és a honlapján közzétett, a következő adatokat tartalmazó formanyomtatványon kell előzetesen bejelenteni az erdészeti hatóságnak:

a) az erdőgazdálkodó neve és erdőgazdálkodói kódszáma,

b) a fakitermeléssel érintett szabad rendelkezésű erdő ingatlan-nyilvántartás szerinti területazonosító adatai (helység, fekvés, helyrajzi szám, alrészlet jel),

c) a tervezett fakitermeléssel érintett terület nagysága,

d) a kitermelni tervezett faanyag bruttó fatérfogata fafajonkénti bontásban,

e) az erdőgazdálkodó aláírása,

f) a fatérfogat meghatározásának módja, továbbá

g) – a (9) bekezdésben foglalt kivétellel – a jogosult erdészeti szakszemélyzet ellenjegyzése.

(4)52 Az (1) és (3) bekezdés szerinti bejelentést egy példányban kell benyújtani.

(5) Ha az erdészeti hatóság az (1) és (3) bekezdés szerint bejelentett fakitermelést az Evt. alapján nem tiltja meg, nem korlátozza, vagy nem köti feltételhez, a bejelentés egy példányát tudomásul vételi záradékkal ellátva visszaküldi a bejelentő részére.

(6) Az (1) és (3) bekezdés szerinti, védett természeti területeket érintő bejelentések adatait az erdészeti hatóság a természetvédelmi hatóságnak haladéktalanul megküldi. A természetvédelmi hatóság a bejelentés kézhezvételétől számított 5 munkanapon belül a bejelentett fakitermelés feltételhez kötését, korlátozását, vagy tiltását kezdeményezheti, amennyiben annak bejelentés szerinti végrehajtása a védett természeti területre érvényes védelmi célokat veszélyezteti.

(6a)53 A hiányosan benyújtott bejelentés esetén az erdészeti hatóság 15 napos teljesítési határidővel hiánypótlási felhívást bocsát ki. Az ismételten hiányosan benyújtott bejelentés záradékolását az erdészeti hatóság elutasítja.

(7) Fásításban és szabad rendelkezésű erdőben fakitermelés csak az erdészeti hatóság által záradékolt bejelentés, vagy az erdészeti hatóságnak a fakitermelés korlátozásáról vagy feltételhez kötéséről rendelkező határozata alapján végezhető, melyet a fakitermelési munka végrehajtója a munkavégzés során köteles magánál tartani.

(8) Az Evt. 70. § (3) bekezdésében foglaltak alkalmazása során a munka elvégzésére jogosító, erdőgazdálkodó által kiállított okiratként közokirat, vagy teljes bizonyító erejű magánokirat fogadható el.

(9)54 Ha a fakitermelés jogosultja a kitermelt faanyagot forgalomba helyezi, az (1) és (3) bekezdés szerinti bejelentést a jogosult erdészeti szakszemélyzet ellenjegyzésével kell benyújtani. Ha a faanyag kitermelése kizárólag saját felhasználásra történik, ellenjegyzés nem szükséges, de erről a tényről a bejelentőnek nyilatkoznia kell.

44. § (1) A befejezett ápolás során a faállomány fő- és elegyfafajú faegyedeinek megfelelő tőszámát és elegyarányát kell kialakítani, valamint biztosítani kell azok további fejlődési feltételeit.

(2) A tisztítás során az erdő rendeltetésének, távlati célállománytípusának, valamint elvárt természetességi állapotának megfelelő faállomány-szerkezet és elegyarányt kell kialakítani.

(3) A törzskiválasztó gyérítéssel olyan faállomány-szerkezetet kell kialakítani, amely biztosítja az erdő faállományának erőteljes magassági növekedését, a megfelelő nagyságú korona kialakulását, és az állomány minőségi jellemzőinek javulását.

(4) A növedékfokozó gyérítéssel olyan faállomány-szerkezetet kell kialakítani, amely biztosítja az erdő faállományának erőteljes vastagsági növekedését, és a minőségi faanyagtermesztés lehetőségét.

(5) A készletgondozó használat során az erdőterv hatálya alatt legfeljebb a fakitermeléssel érintett terület faállománya folyónövedékének megfelelő bruttó fatérfogat termelhető ki.

(6) A szálaló vágás alkalmazásával a vágásos és az átmeneti üzemmódban kezelt erdők véghasználata és felújítása során a folyamatos erdőborításból fakadó ökológiai előnyök fokozottabb érvényesülését kell biztosítani.

(7) A szálalással a szálaló üzemmódban kezelt erdő vegyes korú, folyamatos erdőborítást biztosító faállomány-szerkezetének kialakítását és fenntartását kell biztosítani. Ennek érdekében a szálalást rendszeresen, legfeljebb ötéves visszatérési idő és egyenletes kitermelési mértékek alkalmazása mellett kell végezni, melynek során erdőfelújítási kötelezettség nem keletkezhet.

45. § (1) Vágásos üzemmód esetén, fokozatos felújítóvágás és szálalóvágás keretében bontóvágás csak az erdőtervi előírásnak megfelelő állomány alatti újulat megtelepedésének, illetve megmaradásának elősegítése céljából végezhető.

(2) Vágásos üzemmód esetén, fokozatos felújítóvágás és szálalóvágás keretében végvágás csak akkor végezhető, ha a végvágandó területen az újulat 29. § (5) bekezdése szerint meghatározott záródása a hetven százalékot eléri.

(3) Faanyagtermelést nem szolgáló üzemmód esetén fakitermelés csak

a) kísérleti és tanerdő rendeltetésű erdőben, kísérleti céllal,

b) az Evt. 58. §-ában foglalt esetekben, vagy intenzíven terjedő fafajok visszaszorítása érdekében, erdővédelmi céllal, valamint

c) erdőfelújítási kötelezettség keletkezése esetén, ha annak teljesítése állománykiegészítéssel nem valósítható meg, erdőfelújítási céllal

végezhető.

Az erdőfelújítási biztosítékra vonatkozó szabályok

46. § (1) Az erdőfelújítási biztosíték az erdészeti hatóság által a tarvágást követő erdőfelújítási kötelezettségre vonatkozó erdősítési előírás adatai alapján meghatározott összeg, amely az Evt. 72. § (1) és (2) bekezdésekben foglalt körülmények valamelyikének fennállása esetén az erdő felújításának pénzügyi garanciájául szolgál.

(2) Az erdőfelújítási biztosíték összege hektáronként

a) kocsányos tölgy, kocsánytalan tölgy, magyar tölgy, molyhostölgy és bükk főfafajú erdőfelújítás előírása esetén az erdővédelmi járulékalap hétszerese,

b) természetes sarj eredetű erdőfelújítás előírása esetén az erdővédelmi járulékalap háromszorosa,

c) egyéb esetben az erdővédelmi járulékalap ötszöröse.

(3) Az Evt. 72. § (2) bekezdésének alkalmazásában az erdő felújítására vonatkozó erdőgazdálkodási szabályok megsértésének minősül, ha az érintett erdőgazdálkodók valamelyike a tarvágás bejelentésének évében, vagy az azt megelőző két évben az erdészeti hatóság jogerős határozatban tett megállapítása és az Adattári nyilvántartás adatai szerint az adott tárgyév elején erdőfelújítási kötelezettség alatt álló erdeinek 5 százalékán túllépte az erdő felújítására vonatkozó határidőt.

(4) Erdőfelújítási biztosíték nyújtásának előírása esetén az erdészeti hatóság az erdőfelújítási biztosíték nyújtásának igazolásáig a bejelentett fakitermelés végrehajtását megtiltja.

(5) Az állam kizárólagos tulajdonban álló erdő esetén – amennyiben az erdőgazdálkodó költségvetési szerv, vagy kizárólagos állami tulajdonban álló gazdasági társaság – az erdészeti hatóság az erdőfelújítási biztosíték előírása helyett értesíti a felügyeletet ellátó szervet az Evt. 72. § (2) bekezdés a) és b) pontja szerinti körülmények fennállásáról.

(6) Az erdőfelújítási biztosítékot az erdészeti hatóság akkor fogadja el, ha a 46. § (2) bekezdésében meghatározott összegre szól és az erdőfelújítás e rendeletben megállapított befejezési határidejéig érvényes.

47. § (1) Az erdőfelújítási biztosíték nyújtására kötött fedezeti megállapodás (bankgarancia, hitelintézet készfizető kezessége) módosításához, illetve megszüntetéséhez, valamint a pénzbetét felhasználásához az erdészeti hatóság hozzájárulása szükséges.

(2) Az erdészeti hatóság erdőfelújítási biztosítékként csak az (1) bekezdés szerinti kikötést tartalmazó fedezeti megállapodást fogad el.

(3) Biztosítékként olyan bankgarancia fogadható el, amely

a) a 46. § (2) bekezdésében meghatározott összegre szól és az erdőfelújítás e rendeletben megállapított befejezési határidejéig érvényes,

b) okiratban a garanciát vállaló hitelintézet arra vállal kötelezettséget, hogy az erdőfelújítás sikeres befejezése érdekében az Evt. 106. §-a szerinti esetben, az erdészeti hatóság igénybejelentése alapján, feltétel nélkül – legfeljebb 3 banki napon belül – teljesít,

c) kizárólag az erdészeti hatóság jóváhagyásával vonható vissza, vagy visszavonhatatlan.

(4) A bankgaranciaként olyan szerződés fogadható el, mely tartalmazza

a) a bankgaranciát nyújtó hitelintézet megnevezését, bankszámlaszámát,

b) az Európai Gazdasági Térség tagállamában székhellyel nem rendelkező külföldi hitelintézet garanciája esetén a felülgarantáló bank (hitelintézet) megnevezését, bankszámlaszámát,

c) a megbízó nevét, címét, bankszámlaszámát, adószámát,

d) a garancia összegét számmal és betűvel,

e) a garancia érvényességének kezdő és végső időpontját,

f) a (3) bekezdés b) és c) pontjában foglalt kötelezettségvállalást.

(5) A pénzügyi biztosítékról az erdészeti hatóság olyan nyilvántartást vezet, amelynek alapján megállapítható

a) a biztosíték nyújtására kötelezett az azonosításhoz szükséges adatokkal, törvényes vagy meghatalmazott képviselője,

b) az erdőfelújítási tevékenység, amelyre a biztosíték vonatkozik,

c) a biztosíték mértéke, nyújtásának módja,

d) a pénzügyi biztosítéknyújtásban közreműködő hitelintézet és a biztosítéknyújtási okmányok adatai,

e) a pénzügyi biztosíték visszavonása, felhasználása, érvényesítése, kiegészítése,

f) a rendelkezésre álló, felhasználható szabad keret összege, lejárat szerint részletezve.

(6) A biztosíték terhére az erdészeti hatóság végrehajtási döntésben intézkedhet.

48. § (1) Az erdészeti hatóság letéti számlájára helyezett erdőfelújítási biztosítékra a bírósági letétre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

(2) Az erdőfelújítási biztosíték hatósági letéti számlára, banki átutalással történő megfizetése esetén az átutalási nyomtatványon fel kell tüntetni:

a) a letét fajtáját (erdőfelújítási biztosíték),

b) az erdőfelújítási biztosíték összegét számmal és betűvel,

c) az erdőfelújítási biztosítékot megállapító hatóság megnevezését,

d) az erdőfelújítási biztosítékot nyújtó erdőgazdálkodói kódját.

(3) A letétkezelő az erdőfelújítási biztosíték banki átutalással történő megfizetéséről igazolást állít ki, ha az erdőgazdálkodó az átutalási nyomtatványon szereplő adatokat hiánytalanul megadta, vagy azok egyébként a letétkezelő rendelkezésére állnak, az erdőfelújítási biztosíték összegét a letéti számlán jóváírták, és a jóváírást tartalmazó számlakivonat a letétkezelőhöz megérkezett. A letétkezelő az igazolást az aláírásával és hivatalos bélyegzőjének lenyomatával látja el, és azt az erdőgazdálkodó részére megküldi.

(4) Az erdőfelújítási biztosíték banki átutalással történő megfizetéséről szóló igazolás kiállításával egyidejűleg a letétkezelő az erdőfelújítási biztosítéknak nyilvántartási tételszámot ad.

(5) Ha az átutalt összeg az erdőfelújítási biztosítékként megállapított összeget meghaladja, a letétkezelő a többletösszeget – a visszautalással kapcsolatos költségekkel csökkentett összegben – az erdőgazdálkodó részére visszautalja.

(6) Ha az erdőben, melyre az erdőgazdálkodó erdőfelújítási biztosítékot nyújtott az erdészeti hatóság az Evt. 106. § (1) bekezdése szerint az erdő felújításához kapcsolódó erdőgazdálkodási tevékenységet rendel el, az erdőfelújítási biztosítékot az elrendelt erdőgazdálkodási tevékenység költségeire kell fordítani.

Erdőnevelés végrehajtására vonatkozó szabályok

49. § (1) Az Evt. 73. § (1) bekezdésének alkalmazásában szakszerű jelölésnek minősül a kivágandó faegyedek két, egymással átellenes oldalon, szemmagasságban elhelyezett, a fakitermelési munka végrehajtója számára egyértelműen felismerhető jelöléssel való ellátása.

(2) Az erdőnevelések keretében elvégzett fakitermelések során – az erdő későbbi sikeres felújításának feltételeit is szem előtt tartva – törekedni kell az adott termőhelynek, valamint az erdő természetességi kategóriájának megfelelő, elegyes erdőtársulás kialakítására és fenntartására, valamint az idegenhonos, illetve intenzíven terjedő elegyfafajok visszaszorítására.

Tarvágás feltételeire vonatkozó szabályok

50. § (1) Az erdészeti hatóság az erdő tarvágásának engedélyezését az Evt. 74. § (5) bekezdése alapján – amennyiben az erdőtalaj eróziójának megelőzése érdekében az indokolt – az alábbi feltételekhez kötheti:

a) tarvágás egybefüggő területének az Evt. 74. § (1) bekezdésében foglaltakhoz képest további korlátozása,

b) talajkímélő fahasználati technológia alkalmazása,

c) a tervezett tarvágás területén található, vagy annak kivitelezése során kialakuló vízmosások és árkok erózióvédelmének biztosítása.

(2) Az Evt. 74. § (6) bekezdésének a) pontja alkalmazásában a fokozatos felújítóvágás végvágott területe számít folyamatban lévő felújításnak.

(3) Az Evt. 74. § (1) bekezdésének alkalmazásában a tervezett tarvágás területével egybefüggőnek minősül az a felújítás alatt álló terület, amelyet kevesebb, mint húsz méter széles, erdőnek nem minősülő terület választ el tőle.

Fakitermelések ellenőrzése

51. § Az erdőgazdálkodó által bejelentett fakitermelések megtörténtét, jogszabályoknak való megfelelőségét, szakszerűségét és az esetlegesen előírt engedélyezési feltételek megtartását az erdészeti hatóság kockázatelemzés alapján ellenőrzi. A kockázatelemzés során a jogosult erdészeti szakszemélyzetnek a fakitermelési munka szakszerűtlenségére vonatkozó bejelentéseit is figyelembe kell venni.

Az erdészeti szaporítóanyag gyűjtésére vonatkozó szabályok

52. § Az Evt. 75. §-a alkalmazásában erdészeti szaporítóanyag gyűjtésének minősül az erdei fafajok magjának, a faállomány alatt megtelepült csemetéinek gyűjtése, valamint a dugványozás céljából végzett hajtásszedés.

A vízgazdálkodási elsődleges rendeltetésű erdőben végzett cserjeirtásra vonatkozó szabályok

53. § (1) Az Evt. 76. § (2) bekezdése alapján az árvizek megelőzése, illetve levonulásának megkönnyítése érdekében a nagyvízi lefolyósávok területén a cserjeszint teljes kivágása engedélyezhető.

(2) Az engedély erre irányuló kérelem esetén a vízfolyás kezelőjének is kiadható.

Az erdő igénybevételére vonatkozó szabályok

54. § (1) Az erdő igénybevételének engedélyezés iránti kérelemhez csatolni kell:

a) az erdőtervnek a tervezett igénybevétel engedélyezése kapcsán felmerülő módosításához szükséges, a 21. § (3) és (4) bekezdéseiben rögzített dokumentumokat,

b) az ingatlan-nyilvántartásban történő átvezetéshez szükséges az ingatlan-nyilvántartásról szóló külön jogszabályokban meghatározott, az ingatlanügyi hatóság által záradékolt változási vázrajzot és területkimutatást, illetve abban az esetben, ha az igénybevétel teljes földrészletet, vagy teljes alrészletet érint, az ingatlan-nyilvántartási térkép 30 napnál nem régebbi hiteles másolatát a tervezett igénybevétel határainak és föld-, illetve alrészletenkénti területének feltüntetésével,

c) az Evt. 79. § (3) bekezdés alkalmazásában az igénybevétellel érintett ingatlan tulajdonosának (tulajdonosainak) és az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett vagyonkezelői, földhasználati, haszonélvezeti, használati jog, valamint teher jogosultjának (jogosultjainak) közokiratba, vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt, az igénybevételhez való hozzájárulását, vagy az igénybevétel céljára vonatkozó, más jogcímen fennálló rendelkezési jogot igazoló okiratot,

d) az erdőtalaj 400 m2-t meghaladó beépítése esetén a humuszos termőréteg feltárását rögzítő jegyzőkönyvet, valamint az abban rögzített eredmények függvényében a humuszos termőréteg mentésére és felhasználására vonatkozó leírást,

e) az időleges valamint a rendeltetésszerű használatot akadályozó igénybevétel esetében a terület újraerdősítésre való alkalmassá tétele érdekében tervezett tevékenységek leírását,

f)55

g)56 a környezeti hatások jelentőségének vizsgálatára szolgáló – a Khvr.-ben meghatározott – adatlapot, ha az engedélyezési eljárás a Khvr. 3. számú mellékletében meghatározott olyan tevékenység megkezdését vagy folytatását szolgálja, amely a Khvr.-ben meghatározott küszöbértéket nem éri el vagy a tevékenységre a Khvr.-ben megállapított feltétel nem teljesül.

(2) A kérelemben az Evt. 78. § (1) bekezdésének megfelelően pontosan meg kell határozni a tervezett igénybevétel közérdekkel való összhangját, és alá kell támasztani annak indokoltságát.

(3) Időleges igénybevétel, és a rendeltetésszerű használat öt évnél rövidebb időtartamú akadályozása esetében a kérelmezőnek meg kell adnia az igénybevétel tervezett kezdő és végső napját.

(4) Az (1)–(3) bekezdésben foglaltakat az Evt. 85. § (2) bekezdése szerinti fennmaradási engedély kérelem esetében is alkalmazni kell.

(5)57 A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházással összefüggő, a Kormány által rendeletben meghatározott erdő igénybevételi ügyek esetében a csereerdősítést, ha az adott térségben az erdő csökkenésének tilalmáról jogszabály kifejezetten nem rendelkezik, az ország területén belül bármely, arra alkalmas földterületen végre lehet hajtani.

55. § (1) A humuszos termőréteg feltárása a beépítéssel érintett területen a beruházás jellegének és a terepviszonyoknak megfelelő sűrűséggel fúrt szelvényből történik.

(2) A mintavétel legfeljebb 5 ha-t, vonalas létesítményeknél 500 m-t jellemezhet. A mintavétel helyét alkalmas méretarányú térképvázlaton jelölni kell. A mintát a humuszos talajszintekből kell szedni, és laboratóriumi vizsgálat keretében kell kiértékelni.

(3) A humuszos termőréteg mentésére vonatkozó leírást, és magát a mentést akkor kell elvégezni, ha a (2) bekezdés szerinti feltárás alapján a humuszos termőréteg

a) mélysége legalább 20 cm,

b) humusztartalma nagyobb, mint 1,0%,

c) talajidegen és szennyező anyagot nem tartalmaz,

d) a vizes szuszpenzióban mért pH értéke 5,0 és 8,7 közötti, és

e) a talaj, vízben oldható sótartalma 0,10%-nál kisebb.

(4) A humuszos termőréteg mentésére és felhasználására vonatkozó leírásnak tartalmaznia kell:

a) a talaj humuszos rétegének vastagságát cm-ben,

b) a humuszos talajanyag minőségi jellemzését, mennyiségét,

c) a humuszos réteg mentésére irányuló munkafolyamatok sorrendjét,

d) a depónia erózió, túlnedvesedés és gyomosodás elleni védelmének meghatározását,

e) javaslatot a mentendő humuszos termőréteg hasznosítására,

f) alkalmas méretarányú térképvázlatot a beépítésre szánt terület és a humuszos termőréteget feltáró mintavételi pontok helyének feltüntetésével, és szintvonalas helyszínrajzot a mentendő humuszos termőréteg vastagságok lehatárolásával.

56. §58

57. § (1)59 Az erdő igénybevételének elvi engedélyezésére vonatkozó kérelmet egy nyomtatott példányban kell benyújtani, melyhez csatolni kell:

a) a tervezett igénybevétellel érintett erdő ingatlan-nyilvántartás szerinti (helység, fekvés, helyrajzi szám, alrészletjel) és erdészeti (helység, tagszám, részlet jel) területazonosító adatait,

b) a tervezett igénybevétel területét föld-, illetve alrészletenként kéttized hektáros pontossággal,

c) az igénybevételre tervezett terület beazonosítására alkalmas helyszínrajzot, melynek méretaránya nem lehet kisebb mint 1: 10 000, valamint

d) érintettség esetén a csereerdősítésre tervezett terület megjelölését,

e)60 a környezeti hatások jelentőségének vizsgálatára szolgáló – a Khvr. meghatározott – adatlapot, ha az engedélyezési eljárás a Khvr. 3. számú mellékletében meghatározott olyan tevékenység megkezdését vagy folytatását szolgálja, amely a Khvr.-ben meghatározott küszöbértéket nem éri el vagy a tevékenységre a Khvr.-ben megállapított feltétel nem teljesül.

(2) Az erdő igénybevételének erdészeti magánút, vagy épített közelítő nyom építése céljából történő elvi engedélyezésére vonatkozó kérelemhez az (1) bekezdésben foglaltakon felül valamennyi nyomvonal változathoz tartozóan csatolni kell a tervezett út

a) nyomvonalát ábrázoló erdészeti nyilvántartási térkép 1:10 000 méretarányú másolatát,

b) általános műszaki leírását,

c) minta-keresztszelvényeit.

(3) Az (1) bekezdés szerinti kérelemben az Evt. 78. § (1) bekezdésének megfelelően pontosan meg kell határozni a tervezett igénybevétel közérdekkel való összhangját, és alá kell támasztani annak indokoltságát.

(4) Erdő időleges igénybevételének, illetve a rendeltetésszerű használata öt évnél rövidebb időtartamú akadályozásának elvi engedélyezésére vonatkozó kérelemben a kérelmezőnek meg kell adnia az igénybevétel tervezett időtartamát.

58. § Amennyiben az erdő igénybevételének engedélyezése során az erdészeti hatóság megállapítja, hogy a kérelemben igénybe venni nem szándékozott erdő a kérelmezett igénybevétel megvalósítása nyomán az Evt. 12. § (1) bekezdése szerinti fásítássá válik, úgy annak területe után is erdővédelmi járulék fizetésére kötelezi az igénybevevőt. Ez esetben az erdővédelmi járulék összegét az Evt. 81. § (2) bekezdés b) pontja szerint kell meghatározni.

59. § (1)61 A szabad rendelkezésű erdő mezőgazdasági művelésbe vonását a NÉBIH által rendszeresített, és a honlapján közzétett, az alábbi adatokat tartalmazó formanyomtatványon kell bejelenteni, a mezőgazdasági művelésbe vonásra irányuló munkálatok megkezdése előtt 30 nappal:

a) a terület erdőgazdálkodójának vagy jogszerű használójának neve, erdőgazdálkodó esetén erdőgazdálkodói kódszáma,

b) a bejelentéssel érintett szabad rendelkezésű erdő ingatlan-nyilvántartás szerinti területazonosító adatai (helység, fekvés, helyrajzi szám, alrészlet jel),

c) az erdőgazdálkodó vagy a jogszerű használó aláírása.

(2) A bejelentéshez csatolni kell az érintett ingatlan tulajdonosának és az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett vagyonkezelői, földhasználati, haszonélvezeti, használati jog, valamint teher jogosultjának közokiratba, vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt, a szabad rendelkezésű erdő mezőgazdasági művelésbe vonására vonatkozó hozzájárulását.

(3) Amennyiben a szabad rendelkezésű erdőnek csak egy részét érinti a mezőgazdasági művelésbe vonás, a bejelentéshez csatolni kell egy 30 napnál nem régebbi, hiteles ingatlan-nyilvántartási térkép másolatot, melyen fel kell tüntetni a bejelentéssel érintett területet.

(4) Abban az esetben, ha a mezőgazdasági művelésbe vonásra tervezett szabad rendelkezésű erdő jogszerű használóját az erdészeti hatóság korábban erdőgazdálkodóként nem vette nyilvántartásba, a mezőgazdasági művelésbe vonást és az ehhez kapcsolódó fakitermelést a terület jogszerű használója erdőgazdálkodói nyilvántartásba vétel nélkül is bejelentheti az erdészeti hatósághoz.

60. § Az Evt. 85. § (2) bekezdése szerinti esetben az erdőt engedély nélkül igénybe vevőnek az erdővédelmi járulékot is meg kell fizetnie.

A más tulajdonában álló erdőben végzett szállítás szabályai

61. § Az erdészeti haszonvételből származó termékek más használatában levő erdőben történő szállítása során az erdő faállománnyal borított területét csak indokolt mértékben, és abban az esetben lehet igénybe venni, amennyiben a szállítást a területen lévő erdészeti feltáró hálózat és nyiladékok igénybevételével nem lehet megvalósítani.

Egyéb eljárási költségek az erdészeti hatósági eljárásban62

61/A. §63 A hivatalból indult, illetőleg folytatott erdészeti hatósági eljárás során a helyszíni szemle és a műszeres vizsgálatok költségei, továbbá a tényállás tisztázása során felmerült személyi és dologi költségek egyéb eljárási költségnek minősülnek.

Az erdőgazdálkodási tevékenység elrendelésének szabályai

62. § (1) Az elrendelt erdőgazdasági tevékenység az Evt. 106. § (1) bekezdésében foglaltak szerinti elvégeztetésére nyilvános pályázat útján kiválasztott vállalkozó megbízásával kerül sor.

(2) Az elrendelt erdőgazdálkodási tevékenységgel megbízott vállalkozó a tevékenysége során köteles betartani mindazokat az erdőgazdálkodásra vonatkozó szabályokat, amelyeket az Evt., valamint egyéb jogszabályok az erdőgazdálkodás gyakorlására vonatkozóan előírnak. A megbízott vállalkozó a tevékenysége szakszerűségét jogosult szakszemélyzet alkalmazásával is köteles biztosítani.

Az eljárás felfüggesztése és a döntés közzététele64

62/A. §65 (1)66 Az erdészeti hatóság a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény alapján az eljárást felfüggeszti, ha az eljárásban a környezetvédelmi és természetvédelmi hatóság (a továbbiakban együtt: környezetvédelmi hatóság) az általa vizsgált szakkérdés során megállapította, hogy a tevékenység várható környezeti hatásai jelentősek. A felfüggesztésről szóló végzésnek tartalmaznia kell a szakkérdést vizsgáló környezetvédelmi hatóság megnevezését, valamint állásfoglalása rendelkező részét és indokolását.

(2)67 Az erdészeti hatóság – annak jogerőre emelkedésére tekintet nélkül – a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvény szabályai szerint nyilvánosan közzéteszi azt a határozatot, valamint a felfüggesztés tárgyában hozott végzést és a szakkérdés vizsgálata során kapott állásfoglalást, amelyet olyan eljárásban hozott, amelyben a szakkérdést vizsgáló környezetvédelmi hatóság a tevékenység következtében várható környezeti hatások jelentőségét vizsgálta.

Hatálybalépés és átmeneti rendelkezések

63. § E rendeletet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba és a hatálybalépését követően megindult közigazgatási ügyekben, valamint a megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

64. § (1) E rendelet hatálybalépése előtt, az erdőről és az erdő védelméről szóló 1996. évi LIV. törvény (a továbbiakban: Törvény) 41. § (4) bekezdése alapján keletkezett erdőfelújítási kötelezettség esetén e rendelet 28. § (1) bekezdésében foglalt szabályt úgy kell alkalmazni, hogy a kötelezettség keletkezési évének a 2009. év minősül, kivéve ha e rendelet hatálybalépése előtt az erdészeti hatóság ettől eltérő határidőt állapított meg.

(2) E rendelet hatálybalépése előtt, az erdőről és az erdő védelméről szóló 1996. évi LIV. törvény végrehajtásának szabályairól szóló 29/1997. (IV. 30.) FM rendelet 57. § (2) bekezdése szerint sikeresen erdősült területek befejezésénél a 30. § (1) bekezdés b) pontját nem kell alkalmazni.

65. §68 E rendeletnek a környezeti hatások jelentőségének vizsgálatával összefüggésben egyes rendeletek módosításáról szóló 38/2011. (V. 18.) VM rendelettel megállapított rendelkezéseit a környezeti hatások jelentőségének vizsgálatával összefüggésben egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 82/2011. (V. 18.) Korm. rendelet hatályba lépését69 követően indult vagy megismételt ügyekben (eljárásokban) kell alkalmazni.

66. §70 Ez a rendelet

a) az egyes köz- és magánprojektek környezetre gyakorolt hatásainak vizsgálatáról szóló, 1985. június 27-i 85/337/EGK tanácsi irányelv 2. és 4. cikkének, valamint II. és III. mellékletének,

b) az egyes köz- és magánprojektek környezetre gyakorolt hatásainak vizsgálatáról szóló 85/337/EGK irányelv módosításáról szóló, 1997.ámárciusá3-i 97/11/EK tanácsi irányelv 1. cikkének, valamint

c) a környezettel kapcsolatos egyes tervek és programok kidolgozásánál a nyilvánosság részvételéről, valamint a nyilvánosság részvétele és az igazságszolgáltatáshoz való jog tekintetében a 85/337/EGK és a 96/61/EK tanácsi irányelv módosításáról szóló, 2003. május 26-i 2003/35/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 3. cikkének

való megfelelést szolgálja.

67. §71

68. § (1)72

(2)73

(3)74

69. §75 (1)76

(2)77

1. számú melléklet a 153/2009. (XI. 13.) FVM rendelethez


Az erdőt és a fásítást alkotó fa- és cserjefajok jegyzéke

Az erdőt és a fásítást alkotó fa- és cserjefajok jegyzéke

A) Lombos fafajok

Sor-
szám

Magyar név

Latin név

Erdőtervi jel

1.

amerikai (vörös) kőris

Fraxinus pennsylvanica

AK

2.

amerikai mocsártölgy

Quercus palustris

MT

3.

bálványfa

Ailanthus altissima

BL

4.

barkócaberkenye

Sorbus torminalis

BABE

5.

budai berkenye

Sorbus semiincisa

BUBE

6.

csertölgy

Quercus cerris

CS

7.

déli berkenye

Sorbus graeca

DBE

8.

ezüst hárs

Tilia tomentosa

EH

9.

ezüst juhar

Acer saccharinum

EZJ

10.

fehér akác

Robinia pseudoacacia

A

11.

fehér eperfa

Morus alba

EP

12.

fehér fűz

Salix alba

FFŰ

13.

fehérnyár és szürkenyár

Populus alba és P. canescens

FRNY és SZNY

14.

fekete dió

Juglans nigra

FD

15.

feketegyűrű (tatár) juhar

Acer tataricum

TJ

16.

feketenyár

Populus nigra

FTNY

17.

gyertyán

Carpinus betulus

GY

18.

hamvas éger

Alnus incana

19.

házi berkenye

Sorbus domestica

HBE

20.

hegyi juhar

Acer pseudoplatanus

HJ

21.

hegyi szil

Ulmus glabra

HSZ

22.

japánakác

Sophora japonica

JA

23.

jegenyenyár

Populus nigra ’Italica’

JNY

24.

kecskefűz

Salix caprea

KFŰ

25.

keleti gyertyán

Carpinus orientalis

KGY

26.

kései meggy

Padus serotina

KM

27.

keskenylevelű ezüstfa

Elaeagnus angustifolia

EZ

28.

kislevelű hárs

Tilia cordata

KH

29.

kocsányos tölgy

Quercus robur

KST

30.

kocsánytalan tölgyek

Quercus petraea agg.

KTT

31.

korai juhar

Acer platanoides

KJ

32.

közönséges bükk

Fagus sylvatica

B

33.

közönséges dió

Juglans regia

KD

34.

közönséges nyír

Betula pendula

NYI

35.

lepényfa

Gleditsia triacanthos

GL

36.

lisztes berkenyék

Sorbus aria agg.

LBE

37.

madárberkenye

Sorbus aucuparia

MBE

38.

madárcseresznye

Cerasus avium

CSNY

39.

magas kőris

Fraxinus excelsior

MK

40.

magyar kőris

Fraxinus angustifolia ssp. pannonica

MAK

41.

magyar tölgy

Quercus farnetto

MAT

42.

mezei juhar

Acer campestre

MJ

43.

mezei szil

Ulmus minor (U. procera)

MSZ

44.

mézgás éger

Alnus glutinosa

45.

molyhos tölgy

Quercus pubescens

MOT

46.

nagylevelű hársak

Tilia platyphyllos agg.

NH

47.

nemes füzek

Salix alba spp.

NFŰ

48.

nemes nyarak

Populus x euramericana,
P. x interamericana, P. deltoides,
P. maximowiczii, P. trichocarpa hibridek és fajták, Populus alba x P. grandidentata
’Favorit’, Populus alba ’Villafranca’

NNY

49.

nyugati ostorfa

Celtis occidentalis

NYO

50.

rezgőnyár

Populus tremula

RNY

51.

sajmeggy

Cerasus mahaleb

SM

52.

szelídgesztenye

Castanea sativa

SZG

53.

szőrös nyír

Betula pubescens

SNYI

54.

tiszaháti nyár

Populus nigra ’Thevestina’

TNY

55.

törékeny fűz

Salix fragilis

TFŰ

56.

törökmogyoró

Corylus colurna

TMO

57.

turkesztáni szil

Ulmus pumila

TUSZ

58.

vadalma

Malus sylvestris

AL

59.

vadgesztenye

Aesculus hippocastanum

VG

60.

vadkörte

Pyrus pyraster

KT

61.

vénic szil

Ulmus laevis

VSZ

62.

virágos kőris

Fraxinus ornus

VK

63.

vörös tölgy

Quercus rubra

VT

64.

zöld juhar

Acer negundo

ZJ

65.

zselnicemeggy

Padus avium

ZSM



B) Tűlevelű fafajok

Sor-
szám

Magyar név

Latin név

Erdőtervi jel

1.

atlasz cédrus

Cedrus atlantica

AC

2.

erdeifenyő és fajtái

Pinus sylvestris és P. sylvestris convar.

EF

3.

európai vörösfenyő és fajtái

Larix decidua és L. decidua convar.

VF

4.

feketefenyő és fajtái

Pinus nigra és P. nigra convar.

FF

5.

kaukázusi jegenyefenyő

Abies nordmanninana

KJF

6.

kék duglászfenyő

Pseudotsuga menziesii glauca

KDF

7.

keleti tuja

Thuja orientalis

KTH

8.

közönséges boróka

Juniperus communis

KBO

9.

közönséges jegenyefenyő

Abies alba

KJF

10.

lucfenyő és fajtái

Picea abies és P. abies convar.

LF

11.

mocsárciprus

Taxodium distichum

MC

12.

nyugati tuja

Thuja occidentalis

NYTH

13.

oregoni hamisciprus

Chamaecyparis lawsoniana

OC

14.

simafenyő

Pinus strobus

SF

15.

szürke duglászfenyő

Pseudotsuga menziesii caesia

SZDF

16.

tiszafa

Taxus baccata

TF

17.

zöld duglászfenyő

Pseudotsuga menziesii viridis

ZDF



C) Cserjefajok

Sor-
szám

Magyar név

Latin név

1.

alásfa

Ptelea trifoliata

2.

aranyribiszke

Ribes aureum

3.

babérboroszlán

Daphne laureola

4.

babérfűz

Salix pentandra

5.

bibircses kecskerágó

Euonymus verrucosus

6.

csepleszmeggy

Cerasus fruticosa

7.

cseregalagonya

Crataegus laevigata

8.

cserszömörce

Cotinus coggygria

9.

csigolyafűz (sárfűz)

Salix purpurea

10.

csíkos kecskerágó

Euonymus europaeus

11.

egybibés galagonya

Crataegus monogyna

12.

fagyal

Ligustrum vulgare

13.

fanyarka

Amelanchier ovalis

14.

farkasboroszlán

Daphne mezereum

15.

fekete bodza

Sambucus nigra

16.

fekete galagonya

Crataegus nigra

17.

fekete madárbirs

Cotoneaster niger

18.

fekete ribiszke

Ribes nigrum

19.

földi (erdei) szedrek

Rubus fruticosus agg.

20.

füles fűz

Salix aurita

21.

fürtös (vörös) bodza

Sambucus racemosa

22.

gyalogakác

Amorpha fruticosa

23.

gyepűrózsák

Rosa canina agg.

24.

hamvas szeder

Rubus caesius

25.

homoktövis

Hippophaë rhamnoides

26.

húsos som

Cornus mas

27.

jajrózsa

Rosa spinosissima

28.

kányabangita

Viburnum opulus

29.

kosárkötő fűz (kenderfűz)

Salix viminalis

30.

kökény

Prunus spinosa

31.

közönséges mogyoró

Corylus avellana

32.

közönséges orgona

Syringa vulgaris

33.

közönséges ördögcérna

Lycium barbarum

34.

közönséges vadszőlő

Parthenocissus inserta

35.

kutyabenge

Frangula alnus

36.

ligeti szőlő

Vitis sylvestris

37.

mahónia

Mahonia aquifolium

38.

málna

Rubus idaeus

39.

mandulafűz

Salix triandra

40.

mogyorós hólyagfa

Staphylea pinnata

41.

molyhos (nagylevelű) madárbirs

Cotoneaster tomentosus

42.

molyhos rózsák

Rosa tomentosa agg.

43.

molyhos szeder

Rubus tomentosus

44.

ostorménbangita

Viburnum lantana

45.

parti (szürke) fűz

Salix elaeagnos

46.

parti szőlő

Vitis riparia

47.

piros madárbirs

Cotoneaster integerrimus

48.

pukkanó dudafürt

Colutea arborescens

49.

rekettyefűz

Salix cinerea

50.

rozsdás rózsák

Rosa rubiginosa agg.

51.

seprőzanót

Sarothamnus scoparius

52.

serevényfűz (cinegefűz)

Salix rosmarinifolia

53.

sóskaborbolya

Berberis vulgaris

54.

szirti gyöngyvessző

Spiraea media

55.

tamariskák

Tamarix agg.

56.

torzsás ecetfa

Rhus typhia

57.

törpe mandula

Amygdalus nana

58.

ükörkelonc

Lonicera xylosteum

59.

vadköszméte

Ribes uva-crispa

60.

varjútövis (varjútövisbenge)

Rhamnus catharticus

61.

vörös ribiszke

Ribes rubrum

62.

vörösgyűrűsom

Cornus sanguinea

2. számú melléklet a 153/2009. (XI. 13.) FVM rendelethez


Az egyes erdészeti tájakon őshonos fafajok jegyzéke

Az egyes erdészeti tájakon őshonos fafajok jegyzéke

A) Az erdészeti tájak megnevezése és kódolása

Sor-
szám

Erdészeti táj neve

Kódszám

1.

Szatmár–Beregi-síkság

10

2.

Bodrogköz-Rétköz

20

3.

Nyírség

30

4.

Hajdúság

40

5.

Berettyó–Körös-vidék

50

6.

Hortobágy

60

7.

Nagykunság

70

8.

Körös–Maros köze

80

9.

Közép-Tiszai-ártér

90

10.

Alsó-Tiszai-ártér

100

11.

Jász-Heves-Borsodi-síkság

110

12.

Duna–Tisza közi hátság

120

13.

Bácskai-löszhát

130

14.

Duna menti síkság

140

15.

Mezőföld

150

16.

Dráva menti síkság

160

17.

Eperjes-Tokaji-hegyvidék

170

18.

Sajó-Hernád közi dombság

180

19.

Aggteleki-Rudabányai-hegyvidék

190

20.

Heves–Borsodi-dombság

200

21.

Bükk

210

22.

Mátra

220

23.

Gödöllői-dombság

230

24.

Cserhát-vidék

240

25.

Börzsöny

250

26.

Visegrádi-hegység

260

27.

Pilis–Budai-hegység

270

28.

Gerecse

280

29.

Vértes

290

30.

Dunazugi-medencék és Velence-vidék

300

31.

Vértes- és Bakonyalja

310

32.

Magas-Bakony

320

33.

Keleti-Bakony

330

34.

Déli-Bakony

340

35.

Balaton-felvidék

350

36.

Keszthelyi-hegység

360

37.

Győr–Tatai-teraszvidék

370

38.

Szigetköz-Rábaköz

380

39.

Fertő–Hanság-medence

390

40.

Marcal-medence

400

41.

Soproni-hegység

410

42.

Soproni-dombság

420

43.

Kőszegi-hegység

430

44.

Alpokaljai-dombság

440

45.

Sopron-Vasi-síkság

450

46.

Kemeneshát

460

47.

Őrség

470

48.

Göcsej

480

49.

Balatoni-medence

490

50.

Külső-Somogy

500

51.

Belső-Somogy

510

52.

Kelet-Zalai-dombság

520

53.

Zselic

530

54.

Tolnai-dombság

540

55.

Mecsek

550

56.

Baranyai-dombság

560

57.

Villányi-hegység

570



B) Az erdészeti tájak őshonos fafajai

Sor-
szám

Fafaj

Erdészeti táj

1.

barkócaberkenye

10

110

150

160

170

180

190

200

210

 

 

220

230

240

250

260

270

280

290

300

 

 

310

320

330

340

350

360

370

380

400

 

 

410

420

430

440

450

460

470

480

500

 

 

510

520

530

540

550

560

570

 

 

2.

budai berkenye

260

270

280

290

 

 

 

 

 

3.

csertölgy

50

80

110

150

160

180

190

200

210

 

 

220

230

240

250

260

270

280

290

300

 

 

310

320

330

340

350

360

370

380

400

 

 

410

420

430

440

450

460

480

500

510

 

 

520

530

540

550

560

570

 

 

 

4.

déli berkenye

170

180

190

210

220

240

250

260

270

 

 

280

290

300

320

330

340

350

360

 

5.

erdeifenyő

310

410

430

440

460

470

480

 

 

6.

ezüst hárs

10

30

50

130

140

150

160

490

500

 

 

510

530

540

550

560

570

 

 

 

7.

fehér fűz

valamennyi erdészeti tájban

8.

fehérnyár

valamennyi erdészeti tájban

9.

feketegyűrű (tatár) juhar

10

20

30

40

50

60

70

80

90

 

 

100

110

120

130

140

150

160

170

180

 

 

190

200

210

220

230

240

250

260

270

 

 

280

300

310

370

380

490

500

510

530

 

 

540

550

560

570

 

 

 

 

 

10.

feketenyár

valamennyi erdészeti tájban

11.

gyertyán

10

20

30

50

90

100

110

120

140

 

 

150

160

170

180

190

200

210

220

230

 

 

240

250

260

270

280

290

300

310

320

 

 

330

340

350

360

370

380

390

400

410

 

 

420

430

440

450

460

470

480

490

500

 

 

510

520

530

540

550

560

570

 

 

12.

hamvas éger

140

160

180

340

380

390

430

440

450

 

 

480

510

 

 

 

 

 

 

 

13.

házi berkenye

10

170

180

190

200

210

220

230

240

 

 

250

260

270

280

290

300

310

320

330

 

 

340

350

360

410

420

430

440

450

470

 

 

480

500

520

530

540

550

560

570

 

14.

hegyi juhar

10

20

30

50

90

100

110

140

160

 

 

170

180

190

200

210

220

230

240

250

 

 

260

270

280

290

300

310

320

330

340

 

 

350

360

370

380

400

410

420

430

440

 

 

450

460

470

480

500

510

520

530

540

 

 

550

560

570

 

 

 

 

 

 

15.

hegyi szil

10

20

30

50

90

100

110

120

140

 

 

160

170

180

190

200

210

220

230

240

 

 

250

260

270

280

290

300

310

320

330

 

 

340

350

360

380

410

420

430

440

450

 

 

460

470

480

500

510

520

530

540

550

 

 

570

 

 

 

 

 

 

 

 

16.

kecskefűz

10

20

30

40

50

90

110

120

140

 

 

150

160

170

180

190

200

210

220

230

 

 

240

250

260

270

280

290

300

310

320

 

 

340

350

360

370

380

390

400

410

420

 

 

430

440

450

460

470

480

490

500

510

 

 

520

530

540

560

570

 

 

 

 

17.

keleti gyertyán

290

 

 

 

 

 

 

 

 

18.

kislevelű hárs

10

20

30

40

50

90

100

110

120

 

 

140

150

160

170

180

190

200

210

220

 

 

230

240

250

260

270

280

290

300

310

 

 

320

330

340

350

360

370

380

390

400

 

 

410

420

430

440

450

460

470

480

490

 

 

500

510

520

530

540

550

560

570

 

19.

kocsányos tölgy

valamennyi erdészeti tájban

20.

kocsánytalan tölgyek

10

110

150

160

170

180

190

200

210

 

 

220

230

240

250

260

270

280

290

300

 

 

310

320

330

340

350

360

370

380

400

 

 

410

420

430

440

450

460

470

480

500

 

 

510

520

530

540

550

560

570

 

 

21.

korai juhar

10

30

90

100

140

160

170

180

190

 

 

200

210

220

230

240

250

260

270

280

 

 

290

300

310

320

330

340

350

360

380

 

 

400

410

420

430

440

450

460

470

480

 

 

500

510

520

530

540

550

560

570

 

22.

közönséges boróka

110

120

130

150

170

180

190

200

210

 

 

220

230

240

250

260

270

280

290

300

 

 

310

320

330

340

350

360

370

380

400

 

 

410

420

430

440

450

460

470

480

500

 

 

510

520

530

540

550

560

570

 

 

23.

közönséges bükk

10

20

160

170

180

190

200

210

220

 

 

230

240

250

260

270

280

290

300

310

 

 

320

330

340

350

360

380

410

420

430

 

 

440

450

460

470

480

500

510

520

530

 

 

540

550

560

570

 

 

 

 

 

24.

közönséges jegenyefenyő

410

430

 

 

 

 

 

 

 

25.

közönséges nyír

valamennyi erdészeti tájban

26.

lisztes berkenyék

170

180

190

200

210

220

240

250

260

 

 

270

280

290

300

320

330

340

350

360

 

 

420

430

 

 

 

 

 

 

 

27.

lucfenyő

410

430

470

 

 

 

 

 

 

28.

madárberkenye

170

180

190

200

210

220

240

250

260

 

 

270

320

410

430

440

470

550

 

 

29.

madárcseresznye

10

20

30

50

90

100

110

120

140

 

 

150

160

170

180

190

200

210

220

230

 

 

240

250

260

270

280

290

300

310

320

 

 

330

340

350

360

370

380

390

400

410

 

 

420

430

440

450

460

470

480

490

500

 

 

510

520

530

540

550

560

570

 

 

30.

magas kőris

110

140

150

160

170

180

190

200

210

 

 

220

230

240

250

260

270

280

290

300

 

 

310

320

330

340

350

360

370

380

390

 

 

400

410

420

430

450

460

470

480

490

 

 

500

510

520

530

540

550

560

570

 

31.

magyar kőris

10

20

30

40

50

60

70

80

90

 

 

100

110

120

130

140

150

160

180

230

 

 

310

380

390

400

450

460

480

490

500

 

 

510

520

530

540

560

 

 

 

 

32.

mezei juhar

valamennyi erdészeti tájban

33.

mezei szil

valamennyi erdészeti tájban

34.

mézgás éger

valamennyi erdészeti tájban

35.

molyhos tölgy

80

110

120

130

150

170

180

190

200

 

 

210

220

230

240

250

260

270

280

290

 

 

300

310

320

330

340

350

360

370

410

 

 

420

430

440

450

460

500

540

550

560

 

 

570

 

 

 

 

 

 

 

 

36.

nagylevelű hársak

10

160

170

180

190

200

210

220

230

 

 

240

250

260

270

280

290

300

310

320

 

 

330

340

350

360

380

420

430

450

480

 

 

500

510

520

530

540

550

560

570

 

37.

rezgőnyár

10

20

30

40

50

90

100

110

120

 

 

140

150

160

170

180

190

200

210

220

 

 

230

240

250

260

270

280

290

300

310

 

 

320

330

340

350

360

370

380

390

400

 

 

410

420

430

440

450

460

470

480

490

 

 

500

510

520

530

540

550

560

570

 

38.

sajmeggy

170

180

190

200

210

220

230

240

250

 

 

260

270

280

290

300

310

320

330

340

 

 

350

360

550

 

 

 

 

 

 

39.

szelídgesztenye

410

430

440

450

460

470

480

520

550

40.

szőrös nyír

10

30

120

170

180

390

410

470

510

41.

tiszafa

210

320

330

340

 

 

 

 

 

42.

törékeny fűz

valamennyi erdészeti tájban

43.

vadalma

valamennyi erdészeti tájban

44.

vadkörte

valamennyi erdészeti tájban

45.

vénic szil

10

20

30

40

50

60

70

80

90

 

 

100

110

120

130

140

150

160

170

180

 

 

190

200

210

220

230

240

250

260

270

 

 

280

290

300

310

320

340

360

370

380

 

 

390

400

410

420

440

450

460

470

480

 

 

490

500

510

520

530

540

550

560

 

46.

virágos kőris

150

220

230

240

250

260

270

280

290

 

 

300

310

320

330

340

350

360

500

530

 

 

540

550

560

570

 

 

 

 

 

47.

zselnicemeggy

valamennyi erdészeti tájban

3. számú melléklet a 153/2009. (XI. 13.) FVM rendelethez


Az idegenhonos, valamint az intenzíven terjedő fa- és cserjefajok jegyzéke

Az idegenhonos, valamint az intenzíven terjedő fa- és cserjefajok jegyzéke

Ssz.

Magyar név

Latin név

1.

amerikai (vörös) kőris*

Fraxinus pennsylvanica

2.

alásfa

Ptelea trifoliata

3.

amerikai mocsártölgy

Quercus palustris

4.

aranyribiszke*

Ribes aureum

5.

atlasz cédrus

Cedrus atlantica

6.

bálványfa*

Ailanthus altissima

7.

erdeifenyő és fajtái

Pinus sylvestris és P. sylvestris convar.

8.

európai vörösfenyő és fajtái

Larix decidua és L. decidua convar.

9.

ezüst juhar*

Acer saccharinum

10.

fehér akác*

Robinia pseudoacacia

11.

fehér eper

Morus alba

12.

feketedió

Juglans nigra

13.

feketefenyő

Pinus nigra

14.

gyalogakác*

Amorpha fruticosa

15.

japánakác

Sophora japonica

16.

kaukázusi jegenyefenyő

Abies nordmanninana

17.

kék duglászfenyő

Pseudotsuga menziesii glauca

18.

keleti tuja

Thuja orientalis

19.

kései meggy*

Padus serotina

20.

keskenylevelű ezüstfa*

Elaeagnus angustifolia

21.

közönséges dió

Juglans regia

22.

közönséges orgona*

Syringa vulgaris

23.

közönséges ördögcérna*

Lycium barbarum

24.

közönséges vadszőlő*

Parthenocissus inserta

25.

lepényfa*

Gleditsia triacanthos

26.

lucfenyő fajtái

Picea abies convar.

27.

magyar tölgy

Quercus farnetto

28.

mahónia és fajtái

Mahonia aquifolium és L. decidua convar.

29.

mocsárciprus

Taxodium distichum

30.

nemes füzek

Salix alba spp.

31.

nemes nyarak

Populus x euramericana, P. x interamericana,
P. deltoides, P. maximowiczii, P. trichocarpa hibridek és fajták, Populus alba x P. grandidentata
’Favorit’, Populus .alba ’Villafranca’

32.

nyugati ostorfa*

Celtis occidentalis

33.

nyugati tuja

Thuja occidentalis

34.

oregoni hamisciprus

Chamaecyparis lawsoniana

35.

parti szőlő*

Vitis riparia

36.

seprőzanót

Sarothamnus scoparius

37.

simafenyő

Pinus strobus

38.

szürke duglászfenyő

Pseudotsuga menziesii caesia

39.

tamariskák

Tamarix spp.

40.

tiszaháti nyár

Populus nigra ’Thevestina’

41.

torzsás ecetfa*

Rhus typhina

42.

törökmogyoró

Corylus colurna

43.

turkesztáni szil

Ulmus pumila

44.

vadgesztenye

Aesculus hippocastanum

45.

vörös tölgy

Quercus rubra

46.

zöld duglászfenyő

Pseudotsuga menziesii viridis

47.

zöld juhar*

Acer negundo


* Intenzíven terjedő fajok.

4. számú melléklet 153/ 2009. (XI. 13.) FVM rendelethez


Az erdősítések fő- és elegyfafajainak jelenlétére vonatkozó elvárások és lehetőségek

Az erdősítések fő- és elegyfafajainak jelenlétére vonatkozó elvárások és lehetőségek

Ssz.

Erdősítési előírás célállománytípus-csoport

Fő-
fafaj

Fokozatos felújítóvágás és szálalóvágás esetén

Egyéb erdőfelújítás esetén

az újulat 100%-os záródását biztosító főfafajú1 egyedek hektáronkénti átlagos tőszáma állomány alatt

a főfafajú1 egyedek minimálisan elvárt hektáronkénti átlagos tőszáma végvágás után

a főfafajú1 egyedek minimálisan elvárt hektáronkénti átlagos tőszáma a sikeres első erdősítés időpontjában

a főfafajú1 egyedek minimálisan elvárt hektáronkénti átlagos tőszáma a sikeres első erdősítést követően2

1.

Bükkösök

B

15 000
(20 000)

8 000
(15 000)

8000

4500
(7500)

2.

Gyertyános-kocsánytalan tölgyesek3

KTT

15 000
(20 000)

8 000
(15 000)

8000

4500
(7500)

3.

Gyertyános-kocsányos tölgyesek

KST

15 000
(20 000)

8 000
(15 000)

8000

4000
(7 500)

4.

Kocsánytalan tölgyesek3

KTT

15 000
(20 000)

8 000
(15 000)

8000

4500
(7500)

5.

Kocsányos tölgyesek

KST

15 000
(20 000)

8 000
(15 000)

8000

4000
(7500)

6.

Cseresek

CS

15 000
(20 000)

8 000
(15 000)

8000

4500
(7500)

7.

Molyhos tölgyesek

MOT

7 500
(10 000)

3 000
(6 000)

8000

3000
(5000)

8.

Akácosok

A

8 000
(10 000)

gyökérsarj
4 000
(6 000)

4500

2000
(3500)

9.

Gyertyánosok

GY

15 000
(20 000)

8 000
(15 000)

8000

4500
(7500)

10.

Juharosok4

J

15 000
(20 000)

8 000
(15 000)

8000

4000
(6000)

11.

Kőrisesek4

K

15 000
(20 000)

8 000
(15 000)

8000

4000
(6000)

12.

Egyéb kemény lombosok4

EKL

15 000
(20 000)

8 000
(15 000)

8000

4500
(7500)

13.

Nemes nyárasok

NNY

 

 

300

300
(600)

14.

Nemes füzesek

NFÜ

 

 

600

300
(600)

15.

Hazai nyárasok4

HNY

Gyökérsarj vagy csemete
8 000
(10 000)

gyökérsarj vagy csemete
4 000
(6 000)

4500

2000
(3000)

16.

Füzesek4

8 000
(15 000)

4 000
(8 000)

4500

3000
(5000)

17.

Égeresek

5 000
(7 000)

sarj 1 500
(3 000)

4500

2000
(3000)

18.

Hársasok4

H

10 000
(15 000)

4 000
(8 000)

8000

4500
(7500)

19.

Nyíresek

NYI

8 000
(10 000)

4 000
(8 000)

4500

2000
(3000)

20.

Egyéb lágy lombosok4

ELL

8 000
(10 000)

4 000
(8 000)

4500

2000
(3000)

21.

Erdeifenyvesek

EF

6 000
(10 000)

3 000
(6 000)

8000

3000
(4000)

22.

Feketefenyvesek

FF

 

 

8000

3000
(4000)

23.

Lucfenyvesek

LF

 

 

8000

2000
(3000)

24.

Egyéb fenyvesek4

EGYF

 

 

8000

2000
(3000)


1 A táblázat megfelelő rovatában zárójelben szerepeltetett érték az erdősítés főfafajú és a főfafajként értékelhető elegyfafajú (lásd az 5. számú melléklet) faegyedeire együttesen elvárt tőszámot mutatják úgy, hogy azon belül a főfafajú faegyedeknek legalább a zárójel nélkül szerepeltetett mennyiségben jelen kell lenniük a vizsgált területen. A két érték különbözete ennek megfelelően azt jelzi, hogy az adott elegyfafajú faegyedek (lásd az 5. számú melléklet) az erdősítés főfafajú faegyedei jelenlétének értékelése során milyen mértékekig vehetők számításba.
2 Az adott oszlopban szereplő tőszám elvárásokat az erdőtelepítések befejezetté nyilvánítási feltételeként is alkalmazni kell. Ebben az esetben sikeres első erdősítés alatt első kivitelt kell érteni.
3 A kocsánytalan tölgyes célállománytípusokba kell besorolni a magyar tölgy főfafajú erdősítéseket is.
4 Egyes célállománytípus-csoportban feltüntetett főfafaj fafajcsoportot takar, melyek közül az alábbi fafajok értelmezhetők főfafajként:

Ssz.

Fafajcsoport

Főfafaj

1.

J

HJ, KJ, MJ

2.

K

MK, MAK5, VK5

3.

EKL

A többi kategória főfafajaként nem említett kemény lombos fafajok

4.

HNY

FRNY (beleértve SZNY is), FTNY

5.

FFŰ

6.

H

KH, NH, EH5

7.

ELL

A többi kategória főfafajaként nem említett lágy lombos fafajok

8.

EGYF

DF, JF


5 A MAK, VK és EH csak a természetes elterjedési területén belül – a termőhelynek megfelelően – alkalmazható.

Az erdősítés további értékelési szabályai:
1.    Amennyiben a fő- és értékelésbe bevonható elegyfafajú egyedek együttes tőszáma a fenti táblázat szerint ugyan elegendő a vizsgált területen, de azok egymáshoz viszonyított eloszlása nem egyenletes az erdőrészletben, akkor még sikeresnek minősíthető az erdősítés, ha:
–     a heterogén állományösszetétel a termőhelyi viszonyokkal vagy természetes felújítások esetén az anyaállomány eredeti változatosságával összhangban van,
–     az egyedszám az erdőrészlet 20%-ánál, de maximum 2,00 hektárnál nagyobb összterületen nem eshet a fenti táblázatban átlagos minimális elvárásként megadott érték 30%-a alá,
–     az erdőrészlet teljes faállománya az erdősítés befejezésétől a következő véghasználatig egyébként egységesen kezelhető.
2.    A fatermesztés szempontjából gazdaságtalannak minősített, V–VI. fatermési osztályba sorolt, talajvédelmi, mezővédő vagy bányászati rendeltetésű erdő, valamint a felnyíló erdő esetében az erdősítések sikeresnek és befejezhetőnek minősíthetők, ha azok a táblázatban megadott tőszám elvárásoknak átlagosan 50%-ban (felnyíló erdőkben 30%-ban) megfelelnek. Az ilyen kedvezőtlen termőhelyi viszonyú erdősítésekben ugyancsak elfogadható még, ha abban az összterület 5%-át meg nem haladó, de legfeljebb 0,5 ha-t el nem érő, egymással nem érintkező üres foltok találhatóak, amelyek összes területe nem haladja meg az erdőrészlet területének 20%-át.

5. számú melléklet 153/ 2009. (XI. 13.) FVM rendelethez


Az erdősítések kötelező, valamint a főfajként értékelhető elegyfafajai az egyes célállománytípusokban

Az erdősítések kötelező, valamint a főfajként értékelhető elegyfafajai az egyes célállománytípusokban

Erdősítési előírás célállománytípusa

Főfafajként értékelhető elegyfafajok

kód

rövid név

1

Bükkös

KST, KTT, GY, HJ, KJ, HSZ, MK, CSNY, KH, NH, EH

2

Kocsánytalan tölgyes-bükkös

KTT*, KST, GY, HJ, KJ, HSZ, MK, CSNY, KH, NH, EH

3

Gyertyános-kocsánytalan tölgyes-bükkös

KTT*, GY*, KST, HJ, KJ, HSZ, MK, CSNY, KH, NH, EH

4

Gyertyános-bükkös

GY*, KST, KTT, HJ, KJ, HSZ, MK, CSNY, KH, NH, EH

5

Kőrises-bükkös

MK*, VK*, KTT, CS, HJ, KJ, HSZ, CSNY, BABE, BE, KH, NH, EH

6

Egyéb lomb elegyes-bükkös

KST, KTT, CS, GY, HJ, KJ, MJ, HSZ, MK, VK, CSNY, BABE, KH, NH, EH

7

Fenyő elegyes-bükkös

EF*, JF*, DF*, VF*, LF, KST, KTT, GY, HJ, KJ, HSZ, MK, CSNY, KH, NH, EH

8

Gyertyános-kocsánytalan tölgyes

GY*, KST, CS, B, HJ, KJ, HSZ, MK, CSNY, SZG, KH, NH, EH

9

Bükkös-gyertyános-kocsánytalan tölgyes

GY*, B*, KST, HJ, KJ, HSZ, MK, CSNY, SZG, KH, NH, EH

10

Cseres-gyertyános-kocsánytalan tölgyes

CS*, GY*, HJ, KJ, HSZ, MK, CSNY, BABE, SZG, KH, NH, EH

11

Egyéb lomb elegyes-gyertyános-
kocsánytalan tölgyes

GY*, KST, VT, CS, B, HJ, KJ, MJ, HSZ, MK, VK, CSNY, BABE, SZG, KH, NH, EH

12

Fenyő elegyes-gyertyános-kocsánytalan tölgyes

GY*, EF*, LF*, VF*, DF*, KST, CS, B, HJ, KJ, HSZ, MK, CSNY, SZG, KH, NH, EH

13

Gyertyános-kocsányos tölgyes

GY*, KTT, B, HJ, KJ, HSZ, VSZ, MK, MAK, CSNY, ME, KH, EH, FRNY

14

Cseres-gyertyános-kocsányos tölgyes

GY*, CS*, KTT, HJ, KJ, MJ, MSZ, MK, KH

15

Egyéb lomb elegyes-gyertyános-kocsányos tölgyes

GY*, KTT, VT, CS, B, HJ, KJ, MJ, HSZ, MSZ, VSZ, MK, MAK, CSNY, AL, ME, KH, EH, FRNY

16

Fenyő elegyes- gyertyános-kocsányos tölgyes

GY*, EF*, LF*, VF*, DF*, KTT, B, HJ, KJ, MJ, HSZ, MSZ, MK, MAK, CSNY, AL, ME, KH, EH,

17

Kocsánytalan tölgyes

CS, B, GY, HJ, KJ, HSZ, MK, CSNY, BABE, SZG, RNY, KH, EH, NYI

18

Cseres-kocsánytalan tölgyes

CS*, MOT, GY, KJ, MK, CSNY, BABE, KH, EH

19

Hársas-kocsánytalan tölgyes

KH*, NH*, EH*, CS, GY, KJ, MJ, MSZ, MK, BABE,

20

Molyhos tölgyes- kocsánytalan tölgyes

MOT*, CS, MJ, MSZ, MK, VK, BABE, BE, EH

 

 

(Felnyíló erdő esetén valamennyi spontán megjelenő, őshonos fafaj értékelhető főfafajként.)

21

Cseres-erdeifenyves-kocsánytalan tölgyes

EF*, CS, MOT, GY, KJ, MK, KT, CSNY, BABE, KH, EH, FF

22

Erdeifenyves-kocsánytalan tölgyes

EF*, MOT, CS, B, GY, HJ, KJ, MK, KT, CSNY, BABE, KH, EH, FF

23

Egyéb lomb elegyes-kocsánytalan tölgyes

MOT, VT, CS, B, GY, HJ, KJ, MJ, MSZ, MK, VK, KT, CSNY, BABE, SZG, KH, EH

24

Egyéb fenyő elegyes- kocsánytalan tölgyes

FF*, LF*, VF*, DF*, MOT, CS, B, GY, HJ, KJ, MJ, MSZ, MK, VK, KT, CSNY, BABE, KH, EH

25

Kocsányos tölgyes

KTT, B, GY, HJ, KJ, MJ, TJ, MSZ, VSZ, MK, MAK, CSNY, ZSM, AL, FRNY, FTNY, ME, KH, EH

26

Cseres-kocsányos tölgyes

KTT, CS*, GY, HJ, KJ, TJ, MSZ, MK, CSNY, KH, EH

27

Hazai nyáras-kocsányos tölgyes

FRNY*, FTNY*, KJ, MJ, TJ, MSZ, VSZ, MK, MAK, AL, NYI

 

 

(Felnyíló erdő esetén valamennyi spontán megjelenő, őshonos fafaj értékelhető főfafajként.)

28

Mézgás égeres-kocsányos tölgyes

ME*, HJ, KJ, VSZ, MK, MAK, ZSM, FRNY, FTNY,

29

Kőrises-kocsányos tölgyes

MK*, MAK*, KTT, GY, HJ, KJ, MJ, MSZ, VSZ, CSNY, AL, FRNY, FTNY, ME

30

Egyéb lomb elegyes-kocsányos tölgyes

KTT, VT, B, GY, HJ, KJ, MJ, TJ, MSZ, VSZ, MK, MAK, CSNY, ZSM, AL, KH, EH, NYI

31

Fenyő elegyes-kocsányos tölgyes

EF*, LF*, VF*, DF*, KTT, GY, HJ, KJ, TJ, MSZ, MK, CSNY, FRNY, KH, EH, NYI

32

Cseres

KST, KTT, MOT, GY, KJ, MK, CSNY, BABE, BE, KT, KH, EH

33

Kocsánytalan tölgyes-cseres

KTT*, MOT, GY, KJ, MK, CSNY, KT, BABE, KH, EH

34

Kocsányos tölgyes-cseres

KST*, KTT, MOT, MJ, MSZ, MK, KT, RNY, KH, NYI

35

Molyhos tölgyes-cseres

MOT*, KTT, MJ, MSZ, MK, VK, BABE, BE, KT, EH

36

Egyéb lomb elegyes-cseres

KST, KTT, MOT, VT, GY, KJ, MJ, MSZ, MK, VK, CSNY, KT, BABE, KH, EH

37

Erdeifenyves-cseres

EF*, KST, KTT, MOT, GY, KJ, MK, VK, CSNY, KT, BABE, BE, KH, EH, FF

38

Feketefenyves-cseres

FF*, KTT, MOT, MJ, MSZ, MK, VK, KT, BE, EH, EF,

39

Egyéb fenyő elegyes-cseres

VF*, KST, KTT, MOT, KJ, MJ, MSZ, MK, VK, KT, BABE, EH, EF, FF

40

Virágos kőrises-molyhos tölgyes

VK*, KTT, CS, MJ, MSZ, MK, KT, BABE, BE, EH

 

 

(Felnyíló erdő esetén valamennyi spontán megjelenő, őshonos fafaj értékelhető főfafajként.)

41

Kocsánytalan tölgyes-molyhos tölgyes

KTT*, CS, MJ, MSZ, MK, VK, KT, BABE, BE, EH

42

Cseres-molyhos tölgyes

CS*, KTT, MJ, MSZ, MK, VK, KT, BABE, BE, EH

 

 

(Felnyíló erdő esetén valamennyi spontán megjelenő, őshonos fafaj értékelhető főfafajként.)

43

Egyéb elegyes-molyhos tölgyes

KTT, CS, MJ, MSZ, MK, VK, KT, BABE, EH

44

Akácos

CS, KJ, MJ, MSZ, MK, MAK, VK, KD, KT, FRNY, KH, EH, NYI

45

Nemes nyáras-akácos

NNY*, KJ, MK, MAK, FRNY, KH, EH

46

Hazai nyáras-akácos

FRNY*, MJ, MSZ, KT, NYI

47

Egyéb lomb elegyes-akácos

KJ, MJ, MSZ, MK, MAK, VK, KD, KT, FRNY, KH, EH, NYI

48

Fenyő elegyes-akácos

EF*, FF* MJ, MSZ, VK, KT, FRNY,

49

Gyertyános

KST, KTT, VT, B, HJ, KJ, MJ, HSZ, MSZ, MK, MAK, CSNY, AL, KT, BE, KH, NH, EH

50

Elegyes-gyertyános

KST, KTT, VT, B, HJ, KJ, MJ, HSZ, MSZ, MK, MAK, CSNY, AL, KT, BE, KH, NH, EH

51

Juharos

KST, KTT, MOT, CS, B, GY, HSZ, MSZ, MK, VK, CSNY, KT, BABE, BE, FRNY, KH, NH, EH

52

Elegyes-juharos

KST, KTT, MOT, CS, B, GY, HSZ, MSZ, MK, VK, CSNY, KT, BABE, BE, FRNY, KH, NH, EH, EF, FF

53

Kőrises

KST, KTT, MOT, CS, B, GY, HJ, KJ, MJ, HSZ, MSZ, VSZ, CSNY, AL, KT, BE, FRNY, FTNY, FFU, TFU, ME, KH, NH, EH

54

Tölgyes-kőrises

KST*, KTT*, MOT*, CS, B, GY, HJ, KJ, MJ, HSZ, MSZ, VSZ, CSNY, ZSM, AL, KT, BE, FRNY, FTNY, FFU, TFU, ME, KH, NH, EH

55

Egyéb elegyes-kőrises

KST, KTT, MOT, VT, CS, B, GY, HJ, KJ, MJ, HSZ, MSZ, VSZ, FD, CSNY, ZSM, AL, KT, BE, FRNY, FTNY, FFU, TFU, ME, KH, NH, EH, EF, FF, LF

56

Vörös tölgyes

KST, KTT, CS, B, HJ, KJ, HSZ, MK, MAK, CSNY, FRNY, KH, NH, EH

57

Fekete diós

KST, GY, HJ, KJ, MK, MAK, CSNY, FRNY, KH

58

Egyéb kemény lombos

Erdősítési célállománynak nem választható

59

Nemes nyáras

FRNY, FTNY, NFU, FFU, TFU

60

Hazai nyáras-nemes nyáras

FRNY*, FTNY*, NFU, FFU, TFU

61

Akácos-nemes nyáras

A*, FRNY

62

Egyéb lomb elegyes-nemes nyáras

FRNY, FTNY, NFU, FFU, TFU

63

Fenyő elegyes-nemes nyáras

NFU, FFU, TFU

64

Nemes füzes

FRNY, FTNY, FFU, TFU

65

Elegyes-nemes füzes

FRNY, FTNY, FFU, TFU

66

Hazai nyáras

KST, KJ, MJ, MSZ, VSZ, MK, MAK, AL, KT, FFU, TFU, ME, NYI

67

Nemes nyáras-hazai nyáras

NNY*, KJ, MK, MAK, NFU, FFU, TFU, ME, NYI

68

Akácos-hazai nyáras

A*, MJ, MSZ, KT, NNY, NYI, EF, FF, KBO

69

Kocsányos tölgyes-hazai nyáras

KST*, KJ, MJ, MSZ, VSZ, MK, MAK, AL, KT, FFU, TFU, ME, NYI

 

 

(Felnyíló erdő esetén valamennyi spontán megjelenő, őshonos fafaj értékelhető főfafajként.)

70

Egyéb lomb elegyes-hazai nyáras

KST, KJ, MJ, MSZ, VSZ, MK, MAK, AL, KT, NNY, NFU, FFU, TFU, ME, NYI, KBO

71

Borókás-hazai nyáras

KBO*, KST, MJ, TJ, MSZ, KT,

 

 

(Felnyíló erdő esetén valamennyi spontán megjelenő, őshonos fafaj értékelhető főfafajként.)

72

Fenyő elegyes-hazai nyáras

EF*, FF*, KST, MJ, MSZ, KT, KBO

73

Füzes

ZSM, FRNY, FTNY, FFU, TFU, ME

74

Elegyes-füzes

ZSM, NNY, FRNY, FTNY, NFU, FFU, TFU, ME

75

Mézgás égeres

KST, HJ, VSZ, MK, MAK, ZSM, AL, FRNY, FTNY, FFU, TFU

76

Elegyes-mézgás égeres

KST, HJ, VSZ, MK, MAK, ZSM, AL, NNY, FRNY, FTNY, NFU, FFU, TFU, LF

77

Hársas

KST, KTT, CS, B, GY, HJ, KJ, MJ, HSZ, MSZ, MK, CSNY, KT, BABE, BE

78

Elegyes-hársas

KST, KTT, VT, CS, B, GY, HJ, KJ, MJ, HSZ, MSZ, MK, CSNY, KT, BABE, BE, EF, FF, LF

79

Nyíres

KST, KTT, MOT, CS, B, GY, HJ, KJ, MJ, MSZ, MK, AL, KT, SZG, FRNY, KH, NH, EH

80

Elegyes-nyíres

KST, KTT, MOT, VT, CS, B, GY, A, HJ, KJ, MJ, MSZ, MK, AL, KT, SZG, NNY, FRNY, KH, NH, EH, EF

81

Egyéb lágy lombos

Erdősítési célállománynak nem választható

82

Erdeifenyves

KST, KTT, MOT, CS, B, GY, HJ, KJ, MJ, MSZ, MK, VK, CSNY, AL, KT, BABE, BE, SZG, FRNY, KH, NH, EH, NYI, FF, LF, VF, DF

83

Bükkös-erdeifenyves

B*, KST, KTT, GY, HJ, KJ, MK, CSNY, BABE, SZG, KH, NH, EH, NYI

84

Gyertyános-kocsánytalan tölgyes-erdeifenyves

KTT*, GY*, KST, CS, B, HJ, KJ, MJ, MK, CSNY, KT, BABE, SZG, KH, NH, EH, NYI

85

Tölgyes-erdeifenyves

KST*, KTT*, MOT*, CS, B, GY, HJ, KJ, MJ, MSZ, MK, VK, CSNY, AL, KT, BABE, BE, SZG, FRNY, KH, NH, EH, NYI

86

Cseres-erdeifenyves

CS, KST, KTT, MOT, KJ, MJ, MSZ, MK, VK, KT, BABE, BE, KH, EH, NYI, FF

87

Akácos-erdeifenyves

A*, KST, KTT, MOT, VT, CS, KJ, MJ, MSZ, MK, VK, KT, BABE, BE, FRNY, NYI, FF

88

Egyéb lomb elegyes-erdeifenyves

KST, KTT, MOT, VT, CS, B, GY, HJ, KJ, MJ, MSZ, MK, VK, CSNY, AL, KT, BABE, BE, SZG, FRNY, KH, NH, EH, NYI, FF, LF, VF, DF

89

Fenyő elegyes-erdeifenyves

FF*, LF*, VF*, DF*, KST, KTT, MOT, VT, CS, B, GY, HJ, KJ, MJ, MSZ, MK, VK, CSNY, AL, KT, BABE, BE, SZG, FRNY, KH, NH, EH, NYI

90

Feketefenyves

KTT, MOT, CS, KJ, MJ, MSZ, MK, VK, KT, BE, FRNY, EH, EF

91

Cseres-feketefenyves

CS*, KTT, MOT, KJ, MJ, MSZ, MK, VK, KT, BE, FRNY, EH, EF

92

Molyhos tölgyes-feketefenyves

MOT*, CS, MJ, MSZ, VK, KT, BE, FRNY, EH, EF

93

Egyéb lomb elegyes-feketefenyves

KTT, MOT, CS, A, KJ, MJ, MSZ, MK, VK, KT, BE, FRNY, EH, EF

94

Fenyő elegyes-feketefenyves

KTT, MOT, CS, KJ, MJ, MSZ, MK, VK, KT, BE, FRNY, EH, EF

95

Lucfenyves

KST, KTT, B, GY, HJ, KJ, HSZ, VSZ, MK, CSNY, SZG, ME, KH, NH, EH, VF, JF

96

Bükkös-lucfenyves

B*, KST, KTT, GY, HJ, KJ, HSZ, MK, CSNY, SZG, ME, KH, NH, EH, VF, JF

97

Egyéb lomb elegyes-lucfenyves

KST, KTT, VT, B, GY, HJ, KJ, HSZ, VSZ, MK, CSNY, SZG, ME, KH, NH, EH, VF, JF

98

Fenyő elegyes-lucfenyves

EF*, VF*, DF*, JF*, KST, KTT, B, GY, HJ, KJ, HSZ, VSZ, MK, CSNY, SZG, ME, KH, NH, EH

99

Vörösfenyves

Erdősítési célállománynak nem választható

100

Egyéb fenyves

KST, KTT, B, GY, HJ, KJ, HSZ, MK, CSNY, KH, NH, EH, EF, VF

101

Elegyes-egyéb fenyves

KST, KTT, B, GY, HJ, KJ, HSZ, MK, CSNY, KH, NH, EH, EF, VF


* A megjelölt elegyfafajoknak az adott célállománytípusú befejezett erdősítésben legalább 10%-os elegyarányban jelen kell lenniük. Amennyiben adott célállománytípus esetében fafajcsoport került megjelölésre jellemző elegyfafajként, akkor az előbbi előírás a célállománytípus mellett megjelölt, adott fafajcsoportba tartozó elegyfafajok együttes jelenlétére vonatkozik.

Az erdősítés további értékelési szabálya:
A tölgy főfafajú célállománytípusok esetében a természetes úton megjelenő bükk egyedek, a bükk főfafajú célállománytípusok esetében a kocsányos és kocsánytalan tölgy egyedek főfafajként vehetők figyelembe.

6. számú melléklet a 153/ 2009. (XI. 13.) FVM rendelethez78



A közjóléti berendezések jegyzéke

 

A

B

1.

Típus

Meghatározás

2.

emlékmű

Valakinek, valaminek az emlékét megörökítő létesítmény.

3.

erdei bútorgarnitúra

Fából készült, minimum 1,5 m hosszú és legalább 70 cm széles, asztalból és két padból álló, helyhez rögzített közjóléti berendezés.

4.

erdei játszószer

Nagyobbrészt faanyag felhasználásával készített, tájba illeszkedő színű és formájú, helyhez rögzített, kijelölt megfelelőségértékelő szervezet által kiadott minősítéssel rendelkező játékeszköz.

5.

erdei kilátó

Erdőben vagy erdőgazdálkodási tevékenységet szolgáló területen
a) kizárólag fából,
b) kizárólag kőből vagy
c) az a) és b) pontban meghatározott anyagokból vegyesen, alapozással és villámvédelemmel épített, legalább 6 méter padlómagasságú létesítmény, amely biztosítja a környező fák feletti akadálytalan ellátás lehetőségét, magasságán a legfelső járószint terepszinttől mért függőleges távolsága értendő.

6.

erdei lépcső

Gyalogos nyomvonalak meredek szakaszain a továbbhaladást segítő, fából vagy kőből biztonságosan kialakított, szükség szerint kapaszkodókorláttal biztosított létesítmény. Járófelületének burkolata, szélessége a csatlakozó útéval megegyező. A rögzítőcövekek nem emelkednek a fellépőszintje fölé.

7.

erdei tornaszer

Testmozgást szolgáló, fából és/vagy fémből készített, helyhez rögzített, kijelölt megfelelőségértékelő szervezet által kiadott minősítéssel rendelkező sporteszköz.

8.

forrásfoglalás

A felszínre törő víz rendezett hozzáférhetőségét, tárolását, elvezetését szolgáló, terméskőből és/vagy vasalt betonból épített, vízjogi létesítési engedéllyel és üzemeltetési engedéllyel rendelkező műtárgy, esetleg fafelépítménnyel, zárt vízgyűjtő medencével, kifolyócsővel.

9.

gyalogos fahíd

Vízfolyások feletti gyalogos átkelést segítő, jellemzően fából épített, legalább 80 cm széles járófelületű, biztonságos kapaszkodókorláttal ellátott építmény.

10.

illemhely (erdei WC)

Zárt űrgödrös, fafelépítményű, egy vagy több férőhelyes építmény.

11.

kerékpártámasz

Fordított U alakú, fából készült, helyhez rögzített támasztókeret, amelynek magassága és szélessége 80+/–5 cm. Két támasz közötti távolság legalább 120 cm.

12.

korlát

A balesetek elkerülése érdekében az erős lejtésű terepen vezető útszakaszok lejtő felőli oldalán vagy meredek partfalak, szakadékok felső éle mögött elhelyezett, fából vagy fémből biztonságosan kialakított létesítmény. Magassága legalább 80 cm.

13.

lombkorona-tanösvény

Alapvetően a talajszint felett, általában a környező fák lombkoronaszintjében vezetett sétaút, amely rálátást enged a rajta közlekedőknek az erdő különböző szintjére.

14.

nyomvonal

Változó szélességű, burkolt vagy burkolat nélküli jelölt út.

15.

pad

Fából készült, minimum 1,5 m hosszú, legalább 30 cm széles ülőfelülettel rendelkező, helyhez rögzített közjóléti berendezés.

16.

szemétgyűjtő

Felületkezelt faszerkezetű, minimum 40 l űrtartalmú, hulladék gyűjtésére és ideiglenes tárolására szolgáló, helyhez rögzített közjóléti berendezés.

17.

tájékoztató tábla

Faoszlopra vagy felületkezelt favázra rögzített, színes információs felületű, 12 dm2 vagy annál nagyobb információs felületű, időjárásnak ellenálló kialakítású és UV-védelemmel ellátott tábla.

18.

tűzrakóhely

Minimum 80 cm belső átmérőjű, kőből épített tűzgödör kötőanyaggal, betonalappal.

19.

védőház

Fedett, oldalt nyitott kialakítású, felületkezelt fából készült épület, 6–50 m2 közötti alapterülettel, legalább 4 rögzített ülőhellyel.

1

A rendeletet a 61/2017. (XII. 21.) FM rendelet 68. § a) pontja hatályon kívül helyezte 2017. december 29. napjával. Alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező rendelet 65. §-át.

2

Az 1. § (1) bekezdés m) pontját a 30/2013. (IV. 30.) VM rendelet 8. § (1) bekezdése iktatta be.

3

Az 1. § (1) bekezdés n) pontját a 30/2013. (IV. 30.) VM rendelet 8. § (1) bekezdése iktatta be.

4

Az 1. § (1) bekezdés o) pontját a 30/2013. (IV. 30.) VM rendelet 8. § (1) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 82/2016. (XII. 15.) FM rendelet 4. §-a.

5

Az 1. § (1) bekezdés p) pontját a 30/2013. (IV. 30.) VM rendelet 8. § (1) bekezdése iktatta be, hatályon kÍvül helyezte a 82/2016. (XII. 15.) FM rendelet 4. §-a.

6

Az 1. § (1) bekezdés q) pontját a 30/2013. (IV. 30.) VM rendelet 8. § (1) bekezdése iktatta be, hatályon kÍvül helyezte a 82/2016. (XII. 15.) FM rendelet 4. §-a.

7

Az 1. § (1) bekezdés r) pontját a 30/2013. (IV. 30.) VM rendelet 8. § (1) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 82/2016. (XII. 15.) FM rendelet 4. §-a.

8

Az 1. § (1) bekezdés s) pontját a 30/2013. (IV. 30.) VM rendelet 8. § (1) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 82/2016. (XII. 15.) FM rendelet 4. §-a.

9

Az 1. § (1) bekezdés t) pontját a 30/2013. (IV. 30.) VM rendelet 8. § (1) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 82/2016. (XII. 15.) FM rendelet 4. §-a.

10

Az 1. § (1) bekezdés u) pontját a 30/2013. (IV. 30.) VM rendelet 8. § (1) bekezdése iktatta be.

11

Az 1. § (1) bekezdés v) pontját a 30/2013. (IV. 30.) VM rendelet 8. § (1) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 82/2016. (XII. 15.) FM rendelet 4. §-a.

12

Az 1. § (5) bekezdését a 82/2016. (XII. 15.) FM rendelet 1. §-a iktatta be.

14

A 3/A. § (5) bekezdés nyitó szövegrésze a 89/2016. (XII. 29.) FM rendelet 11. § a) pontja szerint módosított szöveg.

17

A 3/D. §-t a 30/2013. (IV. 30.) VM rendelet 8. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 89/2016. (XII. 29.) FM rendelet 11. § c) pontja szerint módosított szöveg.

19

A 3/E. § (7) bekezdése a 27/2016. (IV. 11.) FM rendelet 5. § a) pontja szerint módosított szöveg.

20

A 11. § (4) bekezdés nyitó szövegrésze a 89/2016. (XII. 29.) FM rendelet 11. § b) pontja szerint módosított szöveg.

21

A 11. § (4) bekezdés a) pontja a 27/2016. (IV. 11.) FM rendelet 5. § b) pontja szerint módosított szöveg.

22

A 16. § (2) bekezdése a 22/2014. (III. 14.) VM rendelet 73. §-a szerint módosított szöveg.

23

A 18. § nyitó szövegrésze a 89/2016. (XII. 29.) FM rendelet 11. § c) pontja szerint módosított szöveg.

24

A 19. §-t az 59/2013. (VII. 15.) VM rendelet 8. § j) pontja hatályon kívül helyezte. [A 19. § (7) bekezdésének a 70/2013. (VII. 31.) VM rendelet 112. § b) pontjával elrendelt módosítása, amely szerint a „Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium” szövegrész helyébe a „Vidékfejlesztési Minisztérium” szöveg lép, nem vezethető át.]

25

A 20/A. §-t megelőző alcímet a 30/2013. (IV. 30.) VM rendelet 8. § (3) bekezdése iktatta be.

27

A 22. § (4) bekezdése a 85/2012. (VIII. 6.) VM rendelet 13. §-ával megállapított szöveg.

28

A 22. § (5) bekezdés nyitó szövegrésze a 89/2016. (XII. 29.) FM rendelet 11. § c) pontja szerint módosított szöveg.

29

A 23. § (3) bekezdés nyitó szövegrésze a 89/2016. (XII. 29.) FM rendelet 11. § c) pontja szerint módosított szöveg.

30

A 23. § (3) bekezdés h) pontja a 27/2016. (IV. 11.) FM rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

31

A 23. § (3) bekezdés i) pontja a 27/2016. (IV. 11.) FM rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

32

A 23. § (3) bekezdés j) pontját a 27/2016. (IV. 11.) FM rendelet 1. § (1) bekezdése iktatta be.

33

A 23. § (7) bekezdését a 27/2016. (IV. 11.) FM rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be.

34

A 24. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 89/2016. (XII. 29.) FM rendelet 11. § c) pontja szerint módosított szöveg.

35

A 24. § (2) bekezdés h) pontja a 27/2016. (IV. 11.) FM rendelet 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

36

A 24. § (2) bekezdés i) pontja a 27/2016. (IV. 11.) FM rendelet 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

37

A 24. § (2) bekezdés j) pontját a 27/2016. (IV. 11.) FM rendelet 2. § (1) bekezdése iktatta be.

38

A 24. § (5) bekezdését a 27/2016. (IV. 11.) FM rendelet 2. § (2) bekezdése iktatta be.

39

A 24. § (6) bekezdését a 27/2016. (IV. 11.) FM rendelet 2. § (2) bekezdése iktatta be.

40

A 24. § (7) bekezdését a 27/2016. (IV. 11.) FM rendelet 2. § (2) bekezdése iktatta be.

41

A 25. § (1) bekezdés t) pontját a 38/2011. (V. 18.) VM rendelet 4. §-a iktatta be.

42

A 26. § (3) bekezdés nyitó szövegrésze a 89/2016. (XII. 29.) FM rendelet 11. § c) pontja szerint módosított szöveg.

43

A 36. § (3) bekezdés a) pontja a 24/2012. (III. 19.) VM rendelet 10. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

44

A 37. § a 24/2012. (III. 19.) VM rendelet 10. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

45

A 37. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 89/2016. (XII. 29.) FM rendelet 11. § c) pontja szerint módosított szöveg.

46

A 40. § a 27/2016. (IV. 11.) FM rendelet 5. § c) pontja szerint módosított szöveg.

47

A 42. § a 27/2016. (IV. 11.) FM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

48

A 43. § (1) bekezdése a 27/2016. (IV. 11.) FM rendelet 4. § (1) bekezdésével megállapított, nyitó szövegrésze a 89/2016. (XII. 29.) FM rendelet 11. § c) pontja szerint módosított szöveg.

49

A 43. § (2) bekezdése a 75/2015. (XI. 24.) FM rendelet 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

50

A 43. § (2) bekezdés c) pontját a 82/2016. (XII. 15.) FM rendelet 2. §-a iktatta be.

51

A 43. § (3) bekezdése a 27/2016. (IV. 11.) FM rendelet 4. § (2) bekezdésével megállapított, nyitó szövegrésze a 89/2016. (XII. 29.) FM rendelet 11. § c) pontja szerint módosított szöveg.

52

A 43. § (4) bekezdése a 75/2015. (XI. 24.) FM rendelet 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

53

A 43. § (6a) bekezdését a 75/2015. (XI. 24.) FM rendelet 1. § (4) bekezdése iktatta be.

54

A 43. § (9) bekezdését a 27/2016. (IV. 11.) FM rendelet 4. § (3) bekezdése iktatta be.

55

Az 54. § (1) bekezdés f) pontját a 75/2015. (XI. 24.) FM rendelet 3. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

56

Az 54. § (1) bekezdés g) pontját a 38/2011. (V. 18.) VM rendelet 5. §-a iktatta be.

57

Az 54. § (5) bekezdését a 24/2012. (III. 19.) VM rendelet 10. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 75/2015. (XI. 24.) FM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

58

Az 56. §-t a 75/2015. (XI. 24.) FM rendelet 3. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

59

Az 57. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 15/2015. (III. 31.) FM rendelet 27. § a) pontja szerint módosított szöveg.

60

Az 57. § (1) bekezdés e) pontját a 38/2011. (V. 18.) VM rendelet 6. §-a iktatta be.

61

Az 59. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 89/2016. (XII. 29.) FM rendelet 11. § c) pontja szerint módosított szöveg.

62

A 61/A. §-t megelőző alcímet a 63/2012. (VII. 2.) VM rendelet 12. §-a iktatta be.

63

A 61/A. §-t a 63/2012. (VII. 2.) VM rendelet 12. §-a iktatta be.

64

A 62/A. §-t megelőző alcímet a 38/2011. (V. 18.) VM rendelet 7. §-a iktatta be.

65

A 62/A. §-t a 38/2011. (V. 18.) VM rendelet 7. §-a iktatta be.

66

A 62/A. § (1) bekezdése a 15/2015. (III. 31.) FM rendelet 27. § b)–c) pontja szerint módosított szöveg.

67

A 62/A. § (2) bekezdése a 15/2015. (III. 31.) FM rendelet 27. § d) pontja szerint módosított szöveg.

68

A 65. §-t a 68. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 38/2011. (V. 18.) VM rendelet 8. §-a iktatta be.

69

A hatálybalépés időpontja 2011. szeptember 15.

70

A 66. §-t a 68. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 38/2011. (V. 18.) VM rendelet 8. §-a iktatta be.

71

A 67. § a 68. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette.

72

A 68. § (1) bekezdését a (2) bekezdés hatályon kívül helyezte.

73

A 68. § (2) bekezdése ugyanezen bekezdés alapján hatályát vesztette.

74

A 68. § (3) bekezdése ugyanezen bekezdés alapján hatályát vesztette.

75

A 69. §-t megelőző alcím a 69. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

76

A 69. § (1) bekezdése a (2) bekezdés alapján hatályát vesztette.

77

A 69. § (2) bekezdése ugyanezen bekezdés alapján hatályát vesztette.

78

A 6. számú mellékletet a 82/2016. (XII. 15.) FM rendelet 3. §-a iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére