• Tartalom

32/2009. (XI. 30.) ÖM rendelet

32/2009. (XI. 30.) ÖM rendelet

a tűzoltóságok legkisebb erő- és eszközállományáról, a Riasztási és Segítségnyújtási Tervről, a működési területről, valamint a tűzoltóságok vonulásaival kapcsolatos költségek megtérítéséről1

2011.07.20.

A tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 47. §-a (2) bekezdésének 7., 8., 11., 13. és 20. pontjában kapott felhatalmazás alapján, az önkormányzati miniszter feladat- és hatásköréről szóló 132/2008. (V. 14.) Korm. rendelet 1. §-ának c) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

A hivatásos önkormányzati tűzoltóságok és az önkéntes tűzoltóságok szervezési kategóriába sorolása

1. § (1) A szervezési kategóriák meghatározásának alapja a hivatásos önkormányzati tűzoltóságok és az önkéntes tűzoltóságok (a továbbiakban: tűzoltóságok) elsődleges működési körzetének (a továbbiakban: körzet) reális veszélyeztetettsége.

(2) A reális veszélyeztetettség meghatározására a mentő-tűzvédelmet befolyásoló szempontok (a továbbiakban: veszélyeztető tényezők) figyelembevételével kerül sor.

(3) Veszélyeztető tényezők az alaptényezők és a korrekciós tényezők összessége.

(4) Alaptényezők a következők:

a) a körzethez tartozó települések (a továbbiakban: település) lakosságszáma,

b) a település közigazgatási területének nagysága,

c) a település ipari területének nagysága,

d) a településen az idegenforgalmi vendégéjszakák száma.

(5) Korrekciós tényezők a következők:

a) a körzet területének erdősültségi aránya,

b) a településen található középmagas és magas épületek száma,

c) a körzet területén található nyílt vízfelületek területének nagysága,

d) a körzet területén áthaladó gyorsforgalmi utak, valamint az 1 és a 2 számjegyű főútvonalak hossza.

2. § (1) A tűzoltóságok szervezési kategóriába sorolását az alaptényezők súlyozásával számított, a veszélyeztetettséget kifejező pontszám határozza meg.

(2) Az alaptényezők súlyozása során a település lakosságszáma 80,5, a település közigazgatási területének nagysága 15, a település ipari területének nagysága 3, a településen az idegenforgalmi vendégéjszakák száma 1,5 súlyszázalékban kerül figyelembevételre.

(3) Az egyes szervezési kategóriák és azok ponthatárai a következők:

a) az I. szervezési kategória 0–900;

b) a II. szervezési kategória 901–1200;

c) a III. szervezési kategória 1201–2000;

d) a IV. szervezési kategória 2001–3200;

e) az V. szervezési kategória 3201–4200;

f) a VI. szervezési kategória 4201–6000;

g) a VII. szervezési kategória 6001–8500;

h) a VII. kiemelt szervezési kategória 8501-től.

(4) A (3) bekezdés szerinti ponthatárok értékének ±5%-os tartománya olyan átfedési területet (toleranciasávot) képez, amelyen belül a korrekciós tényezők figyelembevételével a tűzoltóságok magasabb vagy alacsonyabb szervezési kategóriába sorolhatók.

(5) Az a hivatásos önkormányzati tűzoltóság, amelynek működési területe reális veszélyeztetettsége alapján kialakított pontszáma a működési terület változása miatt csökken, – a működési területének megváltozását követő évtől számított 3 éven belül (a továbbiakban: türelmi idő) – nem sorolható alacsonyabb szervezési kategóriába.

(6) Az (5) bekezdés szerinti hivatásos önkormányzati tűzoltóság, a 3 éves türelmi idő leteltével a veszélyeztetettségét kifejező pontszám szerinti kategóriába kerül.

3. § A tűzoltóságok szervezési kategóriákba történő besorolását a működési területek reális veszélyeztetettsége alapján e rendelet 1. melléklete tartalmazza.

A hivatásos önkormányzati tűzoltóságok központilag finanszírozott létszáma

4. § A hivatásos önkormányzati tűzoltóságok központilag finanszírozott létszámát e rendelet 2. melléklete tartalmazza.

A hivatásos önkormányzati és az önkéntes tűzoltóságok készenlétben tartandó legkisebb gépjármű és technikai eszköz állománya

5. § (1) A tűzoltóságok különleges erő és eszköz állományának meghatározása a korrekciós veszélyeztető tényezők figyelembevételével történik.

(2) A tűzoltóságok készenlétben tartandó legkisebb gépjármű és technikai eszköz állományát e rendelet 3. melléklete tartalmazza.

(3) A tűzoltóságok készenlétben tartandó legkisebb gépjármű és technikai eszköz állományának kezeléséhez szükséges minimális létszámot e rendelet 4. melléklete tartalmazza. Azt csökkenteni a szakmai felügyeletet gyakorló megyei katasztrófavédelmi igazgatóság (a továbbiakban: igazgatóság) igazgatójának, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság (a továbbiakban: FTP) vonatkozásában az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (a továbbiakban: OKF) főigazgatójának (a továbbiakban együtt: főigazgató) az írásos – halasztást nem tűrő esetekben előzetes szóbeli – engedélyével lehet.

(4) A tűzoltóságok a készenlétben tartandó legkisebb gépjármű és technikai eszköz állományukkal, a körzetben általánosan előforduló káresetek felszámolására önállóan, azt meghaladó mértékű terheléssel járó események felszámolására e rendelet 5. mellékletben meghatározott működési területek figyelembevételével készített Riasztási és Segítségnyújtási Tervekben tervezett tűzoltóságokkal közösen alkalmasak.

A Riasztási és Segítségnyújtási Terv

6. § (1) A Riasztási és Segítségnyújtási Terv (a továbbiakban: RST kötet) tűzesetek eloltására, műszaki mentést igénylő események felszámolására és a katasztrófák elleni védekezésre irányuló terv, amely

a) a tűzoltóságok és a létesítményi tűzoltóságok, valamint külön jogszabály alapján a Repülőtéri Katasztrófavédelmi Igazgatóság (a továbbiakban: RKI),

b) az alapszabályukban tűzoltási és műszaki mentési tevékenységet vállaló tűzoltó egyesületek,

c) önkéntes adatszolgáltatás alapján a gazdálkodási tevékenységet folytató magánszemélyek, jogi személyek, valamint a magán- és jogi személyek jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetei

erői és eszközei igénybevételének rendjét határozza meg.

(2) A bázisok működési területét (elsődleges működési körzet és segítségnyújtási működési körzet) és különleges technikai eszközeit a 6. melléklet tartalmazza. Az RST kötet tartalmi követelményeit e rendelet 7. melléklete rögzíti. Az egységes adatbázis létrehozása, kezelése érdekében az RST kötet részét képező RST adatlapok formáját e rendelet 8. melléklete határozza meg. Az egységes RST adatbázis létrehozásáról és működéséröl a főigazgató intézkedik.

(3) Az RST kötetből az OKF Központi Ügyeletén (a továbbiakban: Központi Ügyelet) kell elhelyezni

a) a tűzoltóságok elsődleges és segítségnyújtási működési körzetét (a továbbiakban együtt: működési terület), valamint légi jármű balesete esetén az RKI működési területét magába foglaló jegyzéket,

b) a településekre vonatkozó RST adatlapokat,

c) a hivatásos önkormányzati tűzoltóságoknak az ország egész területére térítésmentesen igénybe vehető, a rendelet 9. mellékletében felsorolt technikai eszközeinek jegyzékét.

7. § (1) A tűzoltóságok elsődleges működési körzetükre, valamint légi jármű balesete esetén az RKI a működési területére köteles RST kötetet készíteni.

(2)2 Az elkészült RST kötetet öt napon belül köteles egy példányban, nyomtatott formában, jóváhagyásra felterjeszteni

a) a tűzoltóságok a szakmai felügyeletet ellátó igazgatóságra,

b) az FTP és az RKI, az OKF-re.

(3) Ha a tűzoltóságok elsődleges működési körzete átnyúlik egy másik megye közigazgatási területére, akkor a jóváhagyáshoz szükséges a közigazgatási terület szerint illetékes igazgatóság egyetértése is. Az egyetértést a jóváhagyó igazgatóság, az FTP és az RKI esetén az OKF köteles beszerezni.

8. § Az RST kötetbe történő tervezésről az RST kötet készítője tájékoztatja az érintett

a) településen működő létesítményi tűzoltóságokat és az alapszabályukban tűzoltási és műszaki mentési tevékenységet vállaló tűzoltó egyesületeket,

b) tűzoltóságok elsődleges működési körzetén, valamint az RKI működési területén gazdálkodó tevékenységet folytató magánszemélyeket, jogi személyeket, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezeteket, amelyektől az RST kötetet készítő tűzoltóságok, illetve az RKI – tűzoltási vagy műszaki mentési célra – járműveket, eszközöket, felszereléseket, anyagokat tervez igénybe venni.

9. § (1) Az RST kötet készítője az RST kötetek adattartalmában bekövetkező változásokat soron kívül átvezeti, amelyről az érintetteket haladéktalanul tájékoztatja.

(2) A hatályos RST köteteket a készítő tűzoltóságok, valamint az RKI híradóügyeletén, továbbá az igazgatóság ügyeletén, és az RST kötetben tervezett tűzoltó gépjárműfecskendőkön kell elhelyezni.

(3) A készítő tűzoltóságok – az FTP kivételével – a jóváhagyott RST kötetet megküldi az igazgatóságra. Az RST adatlapokat a készítő tűzoltóságok és az RKI megküldi a segítségnyújtásra betervezett tűzoltóságokra. Az igazgatóság, az RKI és az FTP az RST adatlapokat megküldik azon igazgatóságok számára, amelyek szakmai felügyelete alá tartozó tűzoltóságok gépjárműveit betervezték. Az igazgatóság, az RKI és az FTP a jóváhagyott RST kötetből e rendelet 6. §-ának (3) bekezdésében meghatározott dokumentumokat megküldik a Központi Ügyeletnek.

(4) A Regionális Műszaki Mentő Bázis (a továbbiakban: bázis) különleges technikai eszközeit – az RST kötetben – tervező tűzoltóságok, valamint az RKI, az érintett településekre vonatkozó adatlapot kötelesek a tervezett bázist üzemeltető hivatásos önkormányzati tűzoltóságra megküldeni. Az adatlapok összeállításánál a bázis elsődleges működési körzetén elhelyezkedő tűzoltóságok, valamint az RKI kötelesek egymással együttműködni.

10. § (1) A tűzoltáshoz, illetőleg a műszaki mentéshez szükséges erők és eszközök riasztását – az RST adatlap alapján – a jelzést értékelő személy döntése szerint kell végrehajtani.

(2) Az RST adatlapon rögzítettek szerinti erők, eszközök riasztását a tűzoltóságok elsődleges működési körzete szerinti híradóügyeletes hajtja végre a saját erők, eszközök részére. A riasztással egyidejűleg értesíteni kell az alapszabályában mentő-tűzvédelmi feladatok ellátását vállaló és a működési körzet szerinti tűzoltóságokkal együttműködési megállapodással rendelkező tűzoltó egyesületet. A segítségnyújtásra tervezett tűzoltóságok erőinek, eszközeinek riasztását, az igazgatóság ügyeletese – az FTP esetében az FTP Hírközpontja – hajtja végre.

(3) A tűzoltás- vagy mentésvezető döntése alapján a bázis különleges technikai eszközeinek a riasztása a bázist üzemeltető hivatásos önkormányzati tűzoltóság elsődleges működési körzetébe, az üzemeltető hivatásos önkormányzati tűzoltóság híradóügyeletesének, egyéb esetben az igazgatóság ügyeletesének feladata.

(4) A tűzoltóságok a működési területükön kívülre is kötelesek vonulni, ha azt számukra a Központi Ügyelet elrendeli, egyéb esetben működési területüket csak az főigazgató engedélyével hagyhatják el. A bázis különleges technikai eszközeinek riasztását – működési területén és azon túl is – a Központi Ügyelet közvetlenül is elrendelheti.

(5) A bázisok különleges technikai eszközei az üzemeltetést végző hivatásos önkormányzati tűzoltóságok különleges szerállományához tartoznak. Olyan tűzoltási, műszaki mentési, katasztrófaveszélyt megelőző, illetve katasztrófahelyzetben a védekezési feladatok végrehajtásához vehetők igénybe, ahol a tűzoltóságok egyéb eszközei mennyiségükből vagy teljesítményükből adódóan nem elegendőek az esemény felszámolásához.

11. § (1) A létesítményi tűzoltóság a saját működési területén kívülre csak akkor riasztható, ha az RST kötet alapján igénybe vehető erők és eszközök nem elegendőek a tűzoltáshoz, műszaki mentéshez, vagy késedelmes kiérkezésük hátráltatná ezen feladatok ellátását.

(2) Az önkéntes tűzoltóságokat – önkéntes kötelezettségvállalás esetén – segítségnyújtásra a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter által kijelölt területen tervezni kell, amennyiben vállalják, hogy az elsődleges működési körzetük védelmét e rendeletben meghatározott szinten, a segítségnyújtással egyidejűleg biztosítani képesek.

A tűzoltóságok működési területével kapcsolatos általános szabályok

12. § Település szétválása, új település alakítása esetén a település létrejöttével vagy szétválásával egyidejűleg meg kell határozni, hogy a település mely tűzoltóságok elsődleges működési körzetéhez tartozik. A meghatározás alapjául az adott település elérhetőségi ideje szolgál.

A beavatkozással kapcsolatos költségek megtérítése

13. § (1) A hivatásos önkormányzati tűzoltóság vonulásainak költségét, az erre a célra biztosított költségkeret mértékéig, annak terhére meg kell téríteni:

a) a működési területén kívül elrendelt vonulás esetén,

b) a bázis különleges technikai eszközeinek a működési területen kívüli igénybevételekor.

(2) Az önkéntes tűzoltóság vonulásainak költségét a működési területén kívül elrendelt vonulások esetén – kivéve, ha a működési területen túli segítségnyújtást a 11. § (2) bekezdése alapján önként vállalták – az erre a célra biztosított költségkeret mértékéig, annak terhére meg kell téríteni.

(3) A létesítményi tűzoltóság vonulásainak költségét a külön jogszabályban meghatározott működési területén kívül elrendelt vonulások esetében az erre a célra biztosított költségkeret mértékéig, annak terhére kell megtéríteni.

(4) Az RST kötetben szereplő, a tűzoltóságok erőin eszközein kívüli, vagy a 13. § (3) bekezdésébe nem tartozó erők, eszközök igénybevételével felmerült költségeket a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló törvény és a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény előírásainak megfelelően kell megtéríteni.

(5) A tűzoltó egyesület beavatkozásai költségét, az erre a célra biztosított költségkeret mértékéig, annak terhére meg kell téríteni, ha értesítését követően az egyesület a megjelölt helyszínre indult, kivéve, ha a beavatkozás azokon a településeken, létesítményekben történik, amelyekre alapszabályában, együttműködési megállapodás(ok)ban az egyesület ellenszolgáltatás nélküli kötelezettségként vállalta a tűzoltási és műszaki mentési tevékenységet.

14. § (1) Az e rendeletben meghatározott igénybevétel esetén a beavatkozás költségeként számolható el:

a) a 13. § (1) bekezdésének a) pontja, valamint a (2)–(3) és (5) bekezdéseiben foglaltak esetében a vonulással és az állomáshelyre történő visszatéréssel, illetőleg a beavatkozással összefüggésben felhasznált hajtóanyag, kenőanyag és a beavatkozás során felhasznált oltógáz, oltópor, habképző anyag (a továbbiakban együtt: oltóanyag) és a felitató anyag értéke,

b) a 13. § (1) bekezdésének b) pontja esetében a vonulással és az állomáshelyre történő visszatéréssel, illetőleg a beavatkozással összefüggésben felhasznált hajtóanyag, a cserefelépítményes gépjárművek málhaterében rendszeresített és a beavatkozás során szakmailag indokoltan elhasznált anyag értéke,

c) a vonulás, a beavatkozás és az állomáshelyre történő visszatérés során, önhibán kívül keletkezett olyan kár, amely más jogviszonyból nem térül meg.

(2) A tűzoltó gépjárművek elszámolható költségnormáit a működési területen érvényes előírásokkal egyezően kell alkalmazni.

15. § A 13. § (1)–(3) és (5) bekezdéseiben foglalt esetekben az igénybevétel költségeit – a riasztásra jogosultak általi elrendelés esetén – az OKF, az erre a célra biztosított költségkeret mértékéig, annak terhére téríti meg.

16. § (1) Az igénybevétellel kapcsolatos költségtérítést az igénybe vett tűzoltóságok és létesítményi tűzoltóság parancsnoka az igénybevétel helye szerint a fővárosi tűzoltóparancsnok, illetve a területileg illetékes igazgatóság útján igényli az OKF-től a 10. mellékletben meghatározott igénybejelentő nyomtatványon és adatlapon.

(2) A költségtérítési igény jogosságát a fővárosi tűzoltóparancsnok, illetve a megyei katasztrófavédelmi igazgató megvizsgálja, és véleményével kiegészítve, a kérelem benyújtásától számított 10 napon belül felterjeszti az OKF-re.

(3) A költségtérítési igény jogosságáról és mértékéről a főigazgató a kérelem benyújtásától számított 30 napon belül dönt.

17. § (1) Ez a rendelet 2009. december 1-jén lép hatályba.

(2)3

18–19. §4

20. §5

1. melléklet a 32/2009. (XI. 30.) ÖM rendelethez6



A működési terület reális veszélyeztetettsége alapján kialakított szervezési kategóriák
és az egyes kategóriákba tartozó tűzoltóságok pontszáma

Tűzoltóság

Kategória

ÖT

Pontszámok

ÖNKÉNTES
TŰZOLTÓSÁGOK (ÖT)

I.

Véménd (Baranya megye)

225

 

Répcelak (Vas megye)

320

 

Vámosmikola2 (Pest megye)

400

 

 

Kadarkút (Somogy megye)

401

 

 

Abádszalók (Jász-Nagykun-Szolnok megye)

461

 

 

Tiszanána (Heves megye)

471

 

 

Vál (Fejér megye)

473

 

 

Kerekegyháza (Bács-Kiskun megye)

488

 

 

Bátaszék (Tolna megye)

512

 

 

Nagyigmánd (Komárom-Esztergom megye)

513

 

 

Ács (Komárom-Esztergom megye)

539

 

 

Bélapátfalva (Heves megye)

562

 

 

Kecel (Bács-Kiskun megye)

564

 

 

Soltvadkert (Bács-Kiskun megye)

565

 

 

Böhönye (Somogy megye)

570

 

 

Tótkomlós (Békés megye)

583

 

 

Ruzsa (Csongrád megye)

590

 

 

Újfehértó (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)

622

 

 

Egyek (Hajdú-Bihar megye)

625

 

 

Jászárokszállás1 (Jász-Nagykun-Szolnok megye)

660

 

 

Kunhegyes (Jász-Nagykun-Szolnok megye)

662

 

 

Vasvár (Vas megye)

680

 

 

Baktalórántháza (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)

703

 

 

Tab2 (Somogy megye)

716

 

 

Kőszeg (Vas megye)

718

 

 

Zalaszentgrót (Zala megye)

732

 

 

Lajosmizse (Bács-Kiskun megye)

767

 

 

Tolna (Tolna megye)

775

 

 

Gyomaendrőd (Békés megye)

786

 

 

Komádi (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)

810

 

 

Zirc (Veszprém megye)

815

 

 

Sümeg (Veszprém megye)

855

 

 

Jánoshalma (Bács-Kiskun megye)

826

 

 

Bácsalmás (Bács-Kiskun megye)

842

 

 

Szakoly (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)

845

 

 

Csurgó (Somogy megye)

855

 

 

Celldömölk1 (Vas megye)

884

 

 

Kisbér (Komárom-Esztergom megye)

892

 

II.

Polgárdi (Fejér megye)

927

 

 

Tiszakécske (Bács-Kiskun megye)

934

 

 

Oroszlány (Komárom-Esztergom megye)

935

 

 

Békés (Békés megye)

942

 

 

Szabadszállás (Bács-Kiskun megye)

966

 

 

Balmazújváros (Hajdú-Bihar megye)

972

 

 

Csepreg (Vas megye)

1002

 

 

Tapolca (Veszprém megye)

1005

 

 

Jászkisér (Jász-Nagykun-Szolnok megye)

1030

 

 

Pásztó (Nógrád megye)

1030

 

 

Kunszentmiklós (Bács-Kiskun megye)

1043

 

 

Törökszentmiklós (Jász-Nagykun-Szolnok megye)

1059

 

 

Csenger (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)

1066

 

 

Tamási (Tolna megye)

1094

 

 

Tiszaföldvár (Jász-Nagykun-Szolnok megye)

1147

 

 

Mór (Fejér megye)

1164

 

 

Ibrány (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)

1170

 

 

Nagykőrös (Pest megye)

1173

 

III.

Tiszavasvári (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)

1206

 

 

Kisújszállás (Jász-Nagykun-Szolnok megye)

1220

 

 

Pomáz (Pest megye)

1222

 

 

Létavértes (Hajdú-Bihar megye)

1234

 

 

Ráckeve (Pest megye)

1303

 

 

Vámospércs (Hajdú-Bihar megye)

1304

 

 

Balatonfüred (Veszprém megye)

1335

 

 

Bicske (Fejér megye)

1365

 

 

Fehérgyarmat (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)

1401

 

 

Vásárosnamény (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)

1713

 

 

Balatonboglár (Somogy megye)

1742

 

 

Hajdúböszörmény (Hajdú-Bihar megye)

2049

Tűzoltóság

Kategória

HÖT

Pontszámok

HIVATÁSOS ÖNKORMÁNYZATI TŰZOLTÓSÁGOK (HÖT)

I.

Záhony (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)

822

II.

Badacsonytomaj (Veszprém megye)

1011

 

Csongrád (Csongrád megye)

1033

 

Kiskőrös (Bács-Kiskun megye)

1055

 

 

Kunszentmárton (Jász-Nagykun-Szolnok megye)

1125

 

 

Szendrő (Borsod-Abaúj-Zemplén megye)

1128

 

III.

Tiszafüred (Jász-Nagykun-Szolnok megye)

1179

 

 

Komárom (Komárom-Esztergom megye)

1223

 

 

Balatonfűzfő (Veszprém megye)

1246

 

 

Hajdúnánás (Hajdú-Bihar megye)

1292

 

 

Nyergesújfalu (Komárom-Esztergom megye)

1299

 

 

Barcs (Somogy megye)

1333

 

 

Nagyatád (Somogy megye)

1398

 

 

Mezőtúr (Jász-Nagykun-Szolnok megye)

1481

 

 

Karcag (Jász-Nagykun-Szolnok megye)

1514

 

 

Lenti (Zala megye)

1540

 

 

Heves (Heves megye)

1815

 

 

Szentes (Csongrád megye)

1728

 

 

Pétfürdő (Veszprém megye)

1744

 

 

Szentendre (Pest megye)

1790

 

 

Kapuvár (Győr-Moson-Sopron megye)

1831

 

 

Komló (Baranya megye)

1869

 

 

Csorna (Győr-Moson-Sopron megye)

1872

 

 

Marcali (Somogy megye)

1886

 

IV.

Szarvas3 (Békés megye)

1343

 

 

Nyírbátor (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)

1970

 

 

Makó (Csongrád megye)

1997

 

 

Mohács (Baranya megye)

2034

 

 

Paks (Tolna megye)

2038

 

 

Mezőkovácsháza (Békés megye)

2039

 

 

Jászberény (Jász-Nagykun-Szolnok megye)

2060

 

 

Siklós (Baranya megye)

2129

 

 

Szeghalom (Békés megye)

2141

 

 

Dombóvár (Tolna megye)

2211

 

 

Berettyóújfalu (Hajdú-Bihar megye)

2263

 

 

Hajdúszoboszló (Hajdú-Bihar megye)

2264

 

 

Hódmezővásárhely (Csongrád megye)

2295

 

 

Ajka (Veszprém megye)

2296

 

 

Sárvár (Vas megye)

2311

 

 

Kiskunfélegyháza (Bács-Kiskun megye)

2336

 

 

Körmend (Vas megye)

2349

 

 

Püspökladány (Hajdú-Bihar megye)

2377

 

 

Dabas (Pest megye)

2425

 

 

Esztergom (Komárom-Esztergom megye)

2434

 

 

Encs (Borsod-Abaúj-Zemplén megye)

2446

 

 

Nagykáta (Pest megye)

2471

 

 

Szigetvár (Baranya megye)

2472

 

 

Sárbogárd (Fejér megye)

2562

 

 

Gyula (Békés megye)

2619

 

 

Szerencs (Borsod-Abaúj-Zemplén megye)

2664

 

 

Mezőkövesd (Borsod-Abaúj-Zemplén megye)

2685

 

 

Kalocsa (Bács-Kiskun megye)

2689

 

 

Tiszaújváros (Borsod-Abaúj-Zemplén megye)

2709

 

 

Orosháza (Békés megye)

2722

 

 

Kisvárda (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)

2854

 

 

Ózd (Borsod-Abaúj-Zemplén megye)

2941

 

 

Sátoraljaújhely (Borsod-Abaúj-Zemplén megye)

3024

 

 

Kiskunhalas (Bács-Kiskun megye)

3061

 

 

Sopron (Győr-Moson-Sopron megye)

3134

 

 

Mosonmagyaróvár (Győr-Moson-Sopron megye)

3135

 

V.

Mátészalka3 (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)

2649

 

 

Veszprém (Veszprém megye)

3059

 

 

Gyöngyös (Heves megye)

3095

 

 

Pápa (Veszprém megye)

3104

 

 

Balassagyarmat (Nógrád megye)

3220

 

 

Baja (Bács-Kiskun megye)

3246

 

 

Hatvan (Heves megye)

3328

 

 

Siófok (Somogy megye)

3357

 

 

Keszthely (Zala megye)

3372

 

 

Szigetszentmiklós (Pest megye)

3481

 

 

Cegléd (Pest megye)

3514

 

 

Kazincbarcika (Borsod-Abaúj-Zemplén megye)

3619

 

 

Dunaújváros (Fejér megye)

3842

 

 

Zalaegerszeg (Zala megye)

3983

 

 

Szekszárd (Tolna megye)

4085

 

 

Monor (Pest megye)

4216

 

VI.

Békéscsaba3 (Békés megye)

3842

 

 

Salgótarján (Nógrád megye)

3996

 

 

Szombathely (Vas megye)

4201

 

 

Szolnok (Jász-Nagykun-Szolnok megye)

4285

 

 

Vác (Pest megye)

4288

 

 

Nagykanizsa (Zala megye)

4338

 

 

Gödöllő (Pest megye)

4489

 

 

Tatabánya (Komárom-Esztergom megye)

4508

 

 

Eger (Heves megye)

4593

 

 

Kecskemét (Bács-Kiskun megye)

4739

 

 

Kaposvár (Somogy megye)

4746

 

VII.

Érd (Pest megye)

6353

 

 

Nyíregyháza (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)

6924

 

 

Székesfehérvár (Fejér megye)

7095

 

 

Pécs (Baranya megye)

7161

 

 

Győr (Győr-Moson-Sopron megye)

7559

 

VII.k.

Debrecen (Hajdú-Bihar megye)

8187

 

 

Szeged (Csongrád megye)

8663

 

 

Miskolc (Borsod-Abaúj-Zemplén megye)

9668

 

Kategóriába nem sorolt

Fővárosi Tűzoltóparancsnokság

 


1 Azon új önkéntes tűzoltóságok kerültek megjelölésre, melyek a részükre meghatározott működési terület mentő-tűzvédelmi feladatainak ellátását 2009. december 1-jével kezdik meg.
2 Azon önkéntes tűzoltóságok kerültek megjelölésre, melyek elsődleges működési körzetéhez 2010. január 1-jétől újabb települések kerülnek csatolásra.
3 A HÖT veszélyeztetettségét mutató pontérték 2008. december 1-jével, az elsődleges működési körzet változásával módosul, a HÖT a megállapított türelmi időre tekintettel nem kerül más szervezési kategóriába.

2. melléklet a 32/2009. (XI. 30.) ÖM rendelethez7



A hivatásos önkormányzati tűzoltóságok központilag finanszírozott létszáma

A készenléti jellegű szolgálattal rendelkező hivatásos önkormányzati tűzoltóságok létszáma

Szervezési kategória

Tűzoltóság

Megye

Készenléti jellegű szolgálati létszám

Irányító, ügyviteli és technikai létszám

Tűzmegelő-
zési létszám

Létszám összesen

I.

Záhony

SZ-SZ-B

37

6

2

45

II.

Badacsonytomaj

Veszprém

37

6

2

45

 

Csongrád

Csongrád

37

4

1

42

 

Kiskőrös

B-K

37

5

1

43

 

Kunszentmárton

J-N-SZ

37

6

2

45

 

Szendrő

B-A-Z

37

6

1

44

III.

Balatonfűzfő

Veszprém

50

6

2

58

 

Barcs

Somogy

42

6

2

50

 

Csorna

GY-M-S

51

5

2

58

 

Hajdúnánás

H-B

46

6

2

54

 

Heves

Heves

42

6

1

49

 

Kapuvár

GY-M-S

51

6

2

59

 

Karcag

J-N-SZ

51

6

3

60

 

Komárom

K-E

58

6

3

67

 

Komló

Baranya

48

6

3

57

 

Lenti

Zala

51

6

3

60

 

Marcali

Somogy

55

6

3

64

 

Mezőtúr

J-N-SZ

42

6

3

51

 

Nagyatád

Somogy

46

6

4

56

 

Nyergesújfalu

K-E

43

6

2

51

 

Pétfürdő

Veszprém

54

6

2

62

 

Szentendre

Pest

51

6

2

59

 

Szentes

Csongrád

51

6

2

59

 

Tiszafüred

J-N-SZ

46

6

2

54

IV.

Ajka

Veszprém

60

6

2

68

 

Berettyóújfalu

H-B

51

5

3

59

 

Dabas

Pest

55

6

2

63

 

Dombóvár

Tolna

60

6

2

68

 

Encs

B-A-Z

55

6

2

63

 

Esztergom

K-E

65

6

3

74

 

Gyula

Békés

60

6

2

68

 

Hajdúszoboszló

H-B

60

5

2

67

 

Hódmezővásárhely

Csongrád

60

6

2

68

 

Jászberény

J-N-SZ

55

6

3

64

 

Kalocsa

B-K

60

6

2

68

 

Kiskunfélegyháza

B-K

60

6

2

68

 

Kiskunhalas

B-K

60

6

2

68

 

Kisvárda

SZ-SZ-B

55

6

3

64

 

Körmend

Vas

68

6

4

78

 

Makó

Csongrád

60

6

2

68

 

Mezőkovácsháza

Békés

51

6

2

59

 

Mezőkövesd

B-A-Z

60

6

2

68

 

Mohács

Baranya

60

6

3

69

 

Mosonmagyaróvár

GY-M-S

60

6

3

69

 

Nagykáta

Pest

51

6

2

59

 

Nyírbátor

SZ-SZ-B

55

6

2

63

 

Orosháza

Békés

60

6

2

68

 

Ózd

B-A-Z

60

6

2

68

 

Paks

Tolna

60

7

3

70

 

Püspökladány

H-B

55

6

2

63

 

Sárbogárd

Fejér

55

6

3

64

 

Sárvár

Vas

55

6

3

64

 

Sátoraljaújhely

B-A-Z

65

6

3

74

 

Siklós

Baranya

55

6

3

64

 

Sopron

GY-M-S

65

6

3

74

 

Szarvas

Békés

51

6

2

59

 

Szeghalom

Békés

51

6

2

59

 

Szerencs

B-A-Z

60

6

2

68

 

Szigetvár

Baranya

55

6

3

64

 

Tiszaújváros

B-A-Z

63

6

3

72

V.

Baja

B-K

69

6

3

78

 

Balassagyarmat

Nógrád

69

6

3

78

 

Cegléd

Pest

69

6

3

78

 

Dunaújváros

Fejér

69

6

3

78

 

Gyöngyös

Heves

69

6

3

78

 

Hatvan

Heves

69

6

2

77

 

Kazincbarcika

B-A-Z

69

6

2

77

 

Keszthely

Zala

69

6

3

78

 

Mátészalka

SZ-SZ-B

69

6

2

77

 

Monor

Pest

65

6

2

73

 

Pápa

Veszprém

69

6

3

78

 

Siófok

Somogy

69

7

4

80

 

Szekszárd

Tolna

74

6

3

83

 

Szigetszentmiklós

Pest

65

6

2

73

 

Veszprém

Veszprém

98

8

4

110

 

Zalaegerszeg

Zala

102

6

4

112

VI.

Békéscsaba

Békés

88

7

3

98

 

Eger

Heves

88

9

4

101

 

Gödöllő

Pest

83

6

3

92

 

Kaposvár

Somogy

92

7

4

103

 

Kecskemét

B-K

102

8

4

114

 

Nagykanizsa

Zala

97

6

3

106

 

Salgótarján

Nógrád

88

7

4

99

 

Szolnok

J-N-SZ

111

9

5

125

 

Szombathely

Vas

88

10

4

102

 

Tatabánya

K-E

100

7

6

113

 

Vác

Pest

88

6

3

97

VII.

Érd

Pest

102

11

8

121

 

Győr

GY-M-S

134

8

4

146

 

Nyíregyháza

SZ-SZ-B

120

8

5

133

 

Pécs

Baranya

134

7

5

146

 

Székesfehérvár

Fejér

116

10

5

131

VII.
kiemelt

Debrecen

H-B

139

8

5

152

Miskolc

B-A-Z

139

11

6

156

 

Szeged

Csongrád

139

12

6

157

Budapest

1387

227

78

1692

Összesen

7792

837

349

8978

A készenléti jellegű szolgálattal nem rendelkező hivatásos önkormányzati tűzoltóságok létszáma

Tűzoltóság

Megye

Parancsnok

Tűzmegelőzési létszám

Ügyviteli alkalmazott

Létszám összesen

Bicske

Fejér

1

2

1

4

Bonyhád

Tolna

1

2

1

4

Celldömölk

Vas

1

1

1

3

Kőszeg

Vas

1

1

1

3

Fehérgyarmat

SZ-SZ-B

1

1

1

3

Füzesabony

Heves

1

1

1

3

Hajdúböszörmény

H-B

1

1

1

3

Letenye

Zala

1

1

1

3

Mór

Fejér

1

2

1

4

Nagykőrös

Pest

1

1

2

4

Pásztó

Nógrád

1

1

1

3

Ráckeve

Pest

1

1

2

4

Rétság

Nógrád

1

1

1

3

Tamási

Tolna

1

2

1

4

Vásárosnamény

SZ-SZ-B

1

1

1

3

Zalaszentgrót

Zala

1

1

1

3

Összesen

 

16

20

18

54

A hivatásos önkormányzati tűzoltóságok létszáma

Készenléti jellegű szolgálati létszám

Irányító, ügyviteli és technikai létszám

Tűzmegelőzési létszám

Létszám összesen

7792 fő

871 fő

369 fő

9032 fő

3. melléklet a 32/2009. (XI. 30.) ÖM rendelethez8



A tűzoltóságok készenlétben tartandó legkisebb gépjármű és technikai állománytáblája

1. a) táblázat – A hivatásos önkormányzati tűzoltóságok készenlétben tartandó legkisebb gépjármű és technikai állománytáblája

Szervezési kategória

Tűzoltóság

Alap gépjármű finanszírozás

Különleges szer finanszírozás

Gépjármű fecskendő

Vízszállító gépjármű

K. teher

Erdőtüzes gépjármű

Tűzoltásvezetői gjmű

Kishajó

Habbal oltó gépjármű

Porral oltó gépjármű

Magasból mentő

Műszaki mentőszer

Gyorsbeavatkozó

Daru

Regionális Műszaki Mentőbázis (RMMB)

Egyedi járművek

Készenléti

Tartalék

Konténer szállító gjmű

Műszaki konténer

Vegyi konténer

Speciális konténer

Oltó anyag konténer

Daru

I.

Záhony
(Szabolcs-Szatmár-
Bereg megye)

1

1

1

 

 

1

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

II.

Badacsonytomaj
(Veszprém megye)

1

1

1

 

1

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Csongrád
(Csongrád megye)

1

1

1

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiskőrös
(Bács-Kiskun megye)

1

1

1

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kunszentmárton
(Jász-Nagykun-
Szolnok megye)

1

1

1

 

 

1

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szendrő
(Borsod-Abaúj-
Zemplén megye)

1

1

1*

 

 

1

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

III.

Balatonfűzfő
(Veszprém megye)

1

1

1

 

 

1

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Barcs
(Somogy megye)

1

1

1

 

1

1

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Csorna
(Győr-Moson-
Sopron megye)

1

1

1

 

 

1

1

 

 

1

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hajdúnánás
(Hajdú-Bihar megye)

1

1

1

 

 

1

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Heves
(Heves megye)

1

1

1

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kapuvár
(Győr-Moson-
Sopron megye)

1

1

1

 

 

1

1

 

 

1

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Karcag
(Jász-Nagykun-
Szolnok megye)

1

1

1

 

 

1

 

 

 

1

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Komárom
(Komárom-
Esztergom megye)

1

1

1

 

 

1

1

 

 

1

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Komló
(Baranya megye)

1

1*

1

 

1*

1

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Lenti
(Zala megye)

1

1

1

 

1

1

1

 

 

1

 

1**

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Marcali
(Somogy megye)

1

1

1

 

 

1

 

 

 

1

 

1

 

 

 

 

 

 

 

1

 

Mezőtúr
(Jász-Nagykun-
Szolnok megye)

1

1

1

 

 

1

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nagyatád
(Somogy megye)

1

1

1

 

1

1

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nyergesújfalu
(Komárom-
Esztergom megye)

1

1

1

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Pétfürdő
(Veszprém megye)

1

1

1

 

 

1

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szentendre
(Pest megye)

1

1

1

 

1

1

1

 

 

1

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szentes
(Csongrád megye)

1

1

1

 

 

1

1

 

 

1

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tiszafüred
(Jász-Nagykun-
Szolnok megye)

1

1*

1

 

 

1

1

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

IV.

Ajka
(Veszprém megye)

2

1

1

 

 

1

 

 

 

1

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Berettyóújfalu
(Hajdú-Bihar megye)

2

1

1

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Dabas
(Pest megye)

2

1

1

 

 

1

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Dombóvár
(Tolna megye)

2

1

1

1

 

1

 

 

 

1

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Encs
(Borsod-Abaúj-
Zemplén megye)

2

1

1

 

1

1

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Esztergom
(Komárom-
Esztergom megye)

2

1

1

 

 

1

 

 

 

1

 

1

 

 

 

 

 

 

 

1

 

Gyula
(Békés megye)

2

1

1

 

 

1

 

 

 

1

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hajdúszoboszló
(Hajdú-Bihar megye)

2

1

1

 

1

1

 

 

 

1

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hódmezővásárhely
(Csongrád megye)

2

1*

1*

 

 

1

 

 

 

1

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jászberény
(Jász-Nagykun-
Szolnok megye)

2

1

1

1

 

1

1

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kalocsa
(Bács-Kiskun megye)

2

1

1

 

 

1

 

 

 

1

 

1*

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiskunfélegyháza
(Bács-Kiskun megye)

2

1*

1

 

 

1

 

 

 

1

 

1*

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiskunhalas
(Bács-Kiskun megye)

2

1*

1

 

 

1

 

 

 

1

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kisvárda
(Szabolcs-Szatmár-
Bereg megye)

2

1

1

1

 

1

1

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Körmend
(Vas megye)

2

1

1

1

1

1

1

 

 

1

 

1**

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Makó
(Csongrád megye)

2

1*

1

 

 

1

1

 

 

1

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mezőkovácsháza
(Békés megye)

2

1*

1

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mezőkövesd
(Borsod-Abaúj-
Zemplén megye)

2

1

1

 

 

1

 

 

 

1

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mohács
(Baranya megye)

2

1

1

 

 

1

1

 

 

1

 

1**

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mosonmagyaróvár
(Győr-Moson-
Sopron megye)

2

1

1

1

 

1

1

 

 

1

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nagykáta
(Pest megye)

2

1*

1

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nyírbátor
(Szabolcs-Szatmár-
Bereg megye)

2

1

1

 

 

1

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Orosháza
(Békés megye)

2

1

1

 

 

1

 

 

 

1

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ózd
(Borsod-Abaúj-
Zemplén megye)

2

1

1

 

1

1

 

 

 

1

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Paks
(Tolna megye)

2

1

1

 

 

1

 

 

 

1

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Püspökladány
(Hajdú-Bihar megye)

2

1

1

 

 

1

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sárbogárd
(Fejér megye)

2

1

1

 

 

1

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sárvár
(Vas megye)

2

1

1

 

 

1

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sátoraljaújhely
(Borsod-Abaúj-
Zemplén megye)

2

1

1

1

1*

1

 

 

 

1

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Siklós
(Baranya megye)

2

1

1

1

 

1

1*

 

 

1*

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sopron
(Győr-Moson-
Sopron megye)

2

1

1

1

1

1

1

 

 

1

 

1**

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szarvas
(Békés megye)

2

1

1

 

 

1

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szeghalom
(Békés megye)

2

1

1

 

 

1

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szerencs
(Borsod-Abaúj-
Zemplén megye)

2

1

1*

 

 

1

1

 

 

1

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szigetvár
(Baranya megye)

2

1

1

 

 

1

 

 

 

1*

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tiszaújváros
(Borsod-Abaúj-
Zemplén megye)

2

1

1

 

 

1

1

 

 

1

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

V.

Baja
(Bács-Kiskun megye)

2

1

1

 

 

1

1

 

 

1

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Balassagyarmat
(Nógrád megye)

2

1

1

 

1

1

 

 

 

1

 

1**

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Cegléd
(Pest megye)

2

1

1

1

 

1

 

 

 

1

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Dunaújváros
(Fejér megye)

2

1

1

1

 

1

1

 

 

1

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Gyöngyös
(Heves megye)

2

1

1

 

1

1

 

 

 

1

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hatvan
(Heves megye)

2

1

1

 

 

1

 

 

 

1

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kazincbarcika
(Borsod-Abaúj-
Zemplén megye)

2

1

1

1

 

1

 

 

 

1

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Keszthely
(Zala megye)

2

1

1

 

 

1

1

 

 

1

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mátészalka
(Szabolcs-Szatmár-
Bereg megye)

2

1

1

1

 

1

1

 

 

1

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Monor
(Pest megye)

2

1

1*

 

 

1

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Pápa
(Veszprém megye)

2

1

1

 

 

1

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

Siófok
(Somogy megye)

2

1

1

 

 

1

1*

 

 

1

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szekszárd
(Tolna megye)

2

1

1

1

1*

1

 

 

 

1

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szigetszentmiklós
(Pest megye)

2

1

1

 

 

1

1

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Veszprém
(Veszprém megye)

2

1

1

1

1*

1

 

 

 

1

 

1

 

2

1

1

1

1*

1

 

 

Zalaegerszeg
(Zala megye)

2

1

1

 

 

1

 

 

 

1

 

1

 

2

1

1

1

1

1

1

VI.

Békéscsaba
(Békés megye)

3

1*

1

1

 

1

 

1

 

1

1

 

1*

 

 

 

 

 

 

 

 

Eger
(Heves megye)

3

1

1

1

1

1

 

1

 

1

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Gödöllő
(Pest megye)

3

1

1

 

 

1

 

 

 

1

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kaposvár
(Somogy megye)

3

1

1

1

1

1

 

1

1

1

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kecskemét
(Bács-Kiskun megye)

3

1

1

1

 

1

 

 

 

1

1

 

1*

 

 

 

 

 

 

1

 

Nagykanizsa
(Zala megye)

3

1

1

1*

1*

1

1

 

 

1

 

1

1

 

 

 

 

 

 

 

 

Salgótarján
(Nógrád megye)

3

1

1

1

1

1

 

 

 

1

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szolnok
(Jász-Nagykun-
Szolnok megye)

3

1

1

 

 

1

1

1

 

1

 

1

 

2

1

1

2

1*

1

 

 

Szombathely
(Vas megye)

3

1

1

1

 

1

 

1

1

1

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tatabánya
(Komárom-
Esztergom megye)

3

1

1

1

1

1

 

1

 

1

1

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

Vác
(Pest megye)

3

1

1

 

 

1

1

 

 

1

 

1**

 

 

 

 

 

 

 

1

VII.

Érd
(Pest megye)

3

1

1

1

 

1

 

 

 

1

1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Győr
(Győr-Moson-
Sopron megye)

3

1

1

1

 

1

1

1

 

2

 

1

 

2

1

1

1

1*

1

1

 

Nyíregyháza
(Szabolcs-Szatmár-
Bereg megye)

3

1

1

1

 

1

1

1

1

2

1

 

1

 

 

 

 

 

 

 

 

Pécs
(Baranya megye)

3

1

1

1

1

1

 

 

 

2

 

1

 

2

1

1

1

1

1

 

 

Székesfehérvár
(Fejér megye)

3

1

1

1

 

1

 

1*

 

1

1

 

1

 

 

 

 

 

 

1

VII. Kie-
melt

Debrecen
(Hajdú-Bihar megye)

3

1*

1

1

 

1

 

1

1

2

 

1

 

2

1

1

1

1*

1

 

 

Miskolc
(Borsod-Abaúj-
Zemplén megye)

3

1

1

1

1*

1

 

 

 

2

 

1

 

2

1

1

1

1*

1

 

 

Szeged
(Csongrád megye)

3

1

1

1

1*

1

1

 

 

2

 

1**

1

2

1

1

1

1

 

 

 

Budapest

33

17

2

3

 

1

3

2

2

13

3

5

2

2

1

1

1

1

1

13

Összesen (* jelölés nélküli)

218

101

93

32

15

96

38

11

6

88

15

53

7

18

9

9

10

4

8

21

Összesen (*)

 

11

4

1

9

 

2

1

 

1

 

3

2

 

 

 

 

5

 

 

Összesen (**)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

7

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesen

218

112

97

33

24

96

40

12

6

89

15

63

9

18

9

9

10

9

8

21


* A beszerzést és készenlétbe állítást követő évtől kezdődik a szer finanszírozása. Azon szerek esetében, ahol a csillag jelölés előtt egynél nagyobb szám van, ott a parancsnokság a meglévő eszközök után automatikusan kapja a finanszírozást, míg az újonnan beszerzett szereknél a beszerzést követő évtől.
** A gyorsbeavatkozó szer beszerzéséig a parancsnokság a meglévő műszaki mentőszerre kapja a finanszírozást, majd a beszerzést követően csak a gyorsbeavatkozóra.

 

Egyedi járművek:

 

 

1 db tűzoltó hajó, FTP

1 db por/hab, Győr HÖT

 

1 db generátor szer, FTP

1 db spec. erdőtüzes, Zalaegerszeg HÖT

 

2 db tűzoltási csoport, FTP

1 db spec. erdőtüzes, Marcali HÖT

 

1 db ugrópárna, FTP

1 db spec. erdőtüzes, Székesfehérvár HÖT

 

1 db búvárszer, FTP

1 db spec. erdőtüzes, Esztergom HÖT

 

2 db tömlőszállító, FTP

1 db spec. erdőtüzes, Pápa HÖT

 

2 db légzőbázis, FTP

1 db spec. erdőtüzes, Vác HÖT

 

2 db spec. erdőtüzes, FTP

1 db spec. erdőtüzes, Kecskemét HÖT

 

1 db kamera, FTP

 


1. b) táblázat – Az önkéntes tűzoltóságok készenlétben tartandó legkisebb gépjármű és technikai állománytáblája

Szervezési kategória

Tűzoltóság

Kötelezően tartandó szerek

Pályázható szerek

Készenléti gépjármű-
fecskendő

Tartalék gépjármű-
fecskendő

Vízszállító gépjármű

Erdőtüzes gépjármű

Kishajó

Magasból mentő

Gyors-
beavatkozó

I.

Abádszalók

1

1

 

 

 

 

 

 

Ács

1

1

 

 

 

 

 

 

Bácsalmás

1

1

 

 

 

 

 

 

Baktalórántháza

1

1

 

 

 

 

 

 

Bátaszék

1

1

 

 

 

 

 

 

Bélapátfalva

1

1

 

 

 

 

 

 

Böhönye

1

1

 

 

 

 

 

 

Celldömölk

1

1

 

 

 

 

 

 

Csurgó

1

1

 

 

 

 

 

 

Egyek

1

1

 

 

 

 

 

 

Gyomaendrőd

1

1

 

 

 

 

 

 

Jánoshalma

1

1

 

 

 

 

 

 

Jászárokszállás

1

1

 

 

 

 

 

 

Kadarkút

1

1

 

 

 

 

 

 

Kecel

1

1

 

 

 

 

 

 

Kerekegyháza

1

1

 

 

 

 

 

 

Kisbér

1

1

 

 

 

 

 

 

Komádi

1

1

 

 

 

 

 

 

Kőszeg

1

1

 

 

 

 

 

 

Kunhegyes

1

1

 

 

 

 

 

 

Lajosmizse

1

1

 

 

 

 

 

 

Nagyigmánd

1

1

 

 

 

 

 

 

Répcelak

1

1

 

 

 

 

 

 

Ruzsa

1

1

 

 

 

 

 

 

Soltvadkert

1

1

 

 

 

 

 

 

Sümeg

1

1

 

 

 

 

 

 

Szakoly

1

1

 

 

 

 

 

 

Tab

1

1

 

 

 

 

 

 

Tiszanána

1

1

 

 

 

 

 

 

Tolna

1

1

 

 

 

 

 

 

Tótkomlós

1

1

 

 

 

 

 

 

Újfehértó

1

1

 

 

 

 

 

 

Vál

1

1

 

 

 

 

 

 

Vámosmikola

1

1

 

 

 

 

 

 

Vasvár

1

1

 

 

 

 

 

 

Véménd

1

1

 

 

 

 

 

 

Zalaszentgrót

1

1

 

 

 

 

 

 

Zirc

1

1

 

 

 

 

 

II.

Balmazújváros

1

1

 

 

 

 

 

 

Békés

1

1

 

 

 

 

 

 

Csenger

1

1

 

 

 

 

 

 

Csepreg

1

1

 

 

 

 

 

 

Ibrány

1

1

 

 

 

 

 

 

Jászkisér

1

1

 

 

 

 

 

 

Kunszentmiklós

1

1

 

 

 

 

 

 

Mór

1

1

 

 

 

 

 

 

Nagykőrös

1

1

 

 

 

 

 

 

Oroszlány

1

1

 

 

 

 

 

 

Pásztó

1

1

 

 

 

 

 

 

Polgárdi

1

1

 

 

 

 

 

 

Szabadszállás

1

1

 

 

 

 

 

 

Tamási

1

1

 

 

 

 

 

 

Tapolca

1

1

 

 

 

 

 

 

Tiszaföldvár

1

1

 

 

 

 

 

 

Tiszakécske

1

1

 

 

 

 

 

 

Törökszentmiklós

1

1

 

 

 

 

 

III.

Balatonboglár

1

1

 

 

 

 

1

 

Balatonfüred

1

1

 

 

 

1

 

 

Bicske

1

1

 

 

 

 

1

 

Fehérgyarmat

1

1

1

 

 

 

 

 

Kisújszállás

1

1

 

 

 

 

1

 

Létavértes

1

1

1

 

 

 

 

 

Pomáz

1

1

 

 

 

 

1

 

Ráckeve

1

1

1

 

 

 

 

 

Tiszavasvári

1

1

 

 

 

 

1

 

Vámospércs

1

1

1

 

 

 

 

 

Vásárosnamény

1

1

1

 

 

 

 

 

Hajdúböszörmény

1

1

 

 

 

 

1

Összesen

68

68

5

0

0

1

6


Megjegyzés: A tartalék gépjárműfecskendő I. szervezési kategóriába sorolt önkéntes tűzoltóságoknál középkategóriájú gépjárműfecskendő vagy vízszállító gépjármű. A magasabb II., III. szervezési kategóriákba tartozó önkéntes tűzoltóságoknál tartalék gépjárműfecskendőként kizárólag középkategóriás gépjárműfecskendő tartható készenlétben.

2. táblázat – A tűzoltóságok által készenlétben tartott gépjárműfecskendőn minimálisan elhelyezendő anyagok, felszerelések és egyéni védőfelszerelések jegyzéke

a)

Védőeszközök

 

Egyéni védőeszközök

 

– légzőkészülék

személyenként

 

– tartalék palack

személyenként

 

– légzőálarc

személyenként

 

– tűzoltó védőkesztyű

személyenként

 

– munkavédelmi védőkesztyű (műszaki mentéshez)

személyenként

 

– tűzoltó védőruha (kabát és nadrág)

személyenként

 

– tűzoltó védősisak (arcvédővel)

személyenként

 

– tűzoltó védőcsizma

személyenként

 

– mászóöv tartozékokkal (kézi balta, tömlőtartó kötél)

személyenként

 

Kollektívan alkalmazható

 

– gumikesztyű (olaj- és saválló)

2 pár

 

– gumicsizma (olajálló)

2 pár

 

– mentőkötél

2 db

 

– mentőálarc+tömlő

1 db

b)

Tűzoltó készülékek

 

– hordozható ABC porral oltó (minimum 34A 189B,C)

1 db

 

– hordozható ABC porral oltó (minimum 55A 233 B,C)

1 db

 

– hordozható habbal oltó (minimum 13A 144B)

2 db

 

– puttonyfecskendő

1 db

c)

Szívóoldali felszerelések

 

– szívótömlő

8 m

 

– lábszelepes szűrőkosár A

1 db

 

– védőkosár (szűrőkosárhoz)

1 db

 

– egyetemes kapocspárkulcs

2 db

 

– gyűjtő 2B-A

1 db

 

– állványcső 2B

1 db

 

– föld alatti tűzcsapkulcs (+„tüske” készlet)

1 db

 

– föld feletti tűzcsapkulcs

1 db

 

– kút- és szelepkötél

1-1 db

 

– sugárcsőkötél

2 db

 

– vízturbinás szivattyú vagy mélyszívó (vízeltávolításhoz)

1 db

d)

Nyomóoldali felszerelések

 

– nyomótömlő B-20-K

10 db

 

– nyomótömlő C-20-K

6 db

 

– osztó B-CBC

2 db

 

– kombinált sugárcső

2 db

 

– egyetemes kapocspárkulcs

2 db

 

– áttét A-B; B-C

1-1 db

 

– tömlőfoltbilincs B; C

4-4 db

 

– tömítőgyűrű A; B; C

4-4 db

 

– tömlőhíd 2B-2C

2 db

e)

Kézi szerszámok és szakfelszerelések

 

– ásólapát

2 db

 

– kapacs

2 db

 

– vasvilla

2 db

 

– biztonságiöv-vágó

1 db

 

– bontóbalta

1 db

 

– feszítővas

1 db

 

– csapszegvágó

1 db

 

– csáklya

1 db

 

– dugólétra 4 részes

1 db

 

– 2 részes kihúzós létra

1 db

f)

Műszaki mentés eszközei*

 

– benzinmotoros láncfűrész

1 készlet

 

– hidraulikus feszítő-vágó berendezés

1 készlet

 

– kárhelyszín megvilágító berendezés (min. 20 m kábellel)

1 készlet

g)

Jelző- és világítóeszközök

 

– terelőkúp

4 db

 

– egyéb veszélyt jelző tábla

1 db

 

– forgalomirányító lámpa (tárcsa)

1 db

 

– keresőlámpa

1 db

 

– kézilámpa

4 db

h)

Híradóeszközök

 

– két kezelőhelyes adó-vevő

1 db

– kézirádió

2 db

i)

Egyéb

 

– járműtartozékok a KRESZ-előírásoknak megfelelően

 

 

– kordonszalag terület lezáráshoz

50 m

 

– felitató anyag (homok, perlit stb.)

20 liter

 

– csatornafedél kiemelő

2 db


* A II., III. szervezési kategóriába sorolt önkéntes tűzoltóságok tartalék gépjárműfecskendői vonatkozásában a fenti táblázat f) pontjában felsorolt eszközök málházása nem kötelező.

4. melléklet a 32/2009. (XI. 30.) ÖM rendelethez



A tűzoltóságok előírt legkisebb gépjármű és technikai eszközeinek kezeléséhez szükséges
minimális létszám

1. A gépjárműfecskendők és vízszállítók létszáma
1. a) A hivatásos önkormányzati tűzoltóságokon a gépjárműfecskendők, vízszállítók minimális létszáma

Szervezési kategória

1. fecskendő
(fő)

2. fecskendő
(fő)

3. fecskendő
(fő)

Vízszállító
(fő)

I.

1+5*

1

II.

1+5*

1

III.

1+5*

2+

IV.

1+5*

1+2+

1

V.

1+5

1+4+

1

VI.

1+5

1+3

1+3+

1

VII.

1+5

1+5

1+4+

1

VII. Kiemelt

1+5

1+5

1+5+

1

A *-gal megjelölt szerek létszáma segítségnyújtáshoz történő vonuláskor 1 fővel csökkenthető, – parancsnoki döntés szerint – a vízszállítóra vagy a vízszállító 1 fős létszámával együtt a tartalék gépjárműfecskendőre csoportosítható át.
A +-tel megjelölt szerek az RST adatlapokon segítségnyújtásra nem tervezhetők, azonban a tűzoltásvezető utasítására a megyei ügyelet azok igénybevételére intézkedhet. Ez esetben az érintett tűzoltóságok vízszállító szerei az elsődleges működési területük mentő-tűzvédelmének biztosítása érdekében segítségnyújtásra nem riaszthatók.

1. b) A gépjárműfecskendők minimális szolgálati létszáma Budapesten

Szervezési kategóriába nem sorolt

1. fecskendő
(fő)

2. fecskendő
(fő)

Roham

Budapest

1+5

1+2

1+5

Budapesten a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság Tűzoltási és Mentési Parancsnokságainak tűzőrségei és a Speciális Mentési Parancsnoksága értendőek.

1. c) Az önkéntes tűzoltóságoknál a készenléti szereken (gépjárműfecskendők, tartalék szerek, illetve különleges szerek) szolgálatot ellátó önkéntes tűzoltók minimális létszáma

Szervezési kategória

1. fecskendő

Tartalék

Különleges szer

Minimális összlétszám

I.

1+3

4 fő

II.

1+3

1

5 fő

III.

1+3

1

1

6 fő

A tartalék, illetve különleges szerre beosztott létszám a riasztás jellegétől függően (a tűzoltásvezető döntése alapján) a szerek között átcsoportosítható.
Amennyiben a III. szervezési kategóriába sorolt önkéntes tűzoltóság nem rendelkezik különleges szerrel, abban az esetben az 1. c) táblázatban feltüntetett minimális összlétszámot az 1. fecskendőn, illetve a tartalék szeren kell készenlétben tartani.

2. A hivatásos önkormányzati tűzoltóságok tartalék és különleges szereinek minimális kezelői létszáma

Gépjármű típusa

Tartalék gépjár-
műfecs-
kendő

Habbal oltó gép-
jármű

Porral oltó gép-
jármű

Magas-
ból-
mentő*

Műszaki mentő-
szer*

Gyors beavat-
kozó

Daru

K teher

Erdő-
tüzes gép-
jármű

RMMB Konté-
ner-
szállító 1

RMMB Konté-
ner-
szállító 2

RMMB Daru

Napi szolgálati létszám

0

1

1

2

2

1

2

1

1

2

1

2

A *-gal jelölt szer esetén:
a)    a 30 méter vagy annál kisebb kinyúlási magassággal rendelkező magasból mentő eszköz – amennyiben a gyártó által kiadott kezelői utasítás lehetővé teszi – 1 fővel tartható készenlétben,
b)    két kezelőhelyes magasból mentő eszköz, vagy a műszaki mentőszer készenlétben tartása elsődleges működési körzetbe való riasztáskor – több szer együttes vonulása esetén – 1 fővel történhet. Segítségnyújtásra történő önálló riasztás esetén 2 főt kell a szer kezelésére biztosítani.

3. A hivatásos önkormányzati tűzoltóságok egyedi járműveinek minimális létszáma

Szolgálati hely

Típus

Mennyiség

Létszám

Fővárosi Tűzoltóparancsnokság

Búvárszer

1

4

 

Generátorszer

1

1

 

Kamera

1

2

 

Légzőbázis

2

4

 

Speciális erdőtüzes

2

2

 

Tömlőszállító

2

2

 

Tűzoltási csoport

2

6

 

Tűzoltó hajó

1

3

 

Ugrópárna

1

1

 

Vízszállító

2

2

Kecskemét HÖT

Speciális erdőtüzes

1

1

Esztergom HÖT

Speciális erdőtüzes

1

1

Győr HÖT

Por/hab

1

1

Marcali HÖT

Speciális erdőtüzes

1

1

Pápa HÖT

Speciális erdőtüzes

1

1

Székesfehérvár HÖT

Speciális erdőtüzes

1

1

Vác HÖT

Speciális erdőtüzes

1

1

Zalaegerszeg HÖT

Speciális erdőtüzes

1

1

5. melléklet a 32/2009. (XI. 30.) ÖM rendelethez


A készenléti szolgálattal rendelkező hivatásos önkormányzati tűzoltóságok, az önkéntes tűzoltóságok, valamint légi jármű balesete esetén az RKI működési területe

I. BARANYA MEGYE
Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
1. KOMLÓ
Elsődleges működési körzet:
Bakóca
Bodolyabér
Felsőegerszeg
Hosszúhetény
Husztót
Kárász
Kisbeszterce
Kishajmás
Komló
Kovácsszénája
Köblény
Liget
Magyaregregy
Magyarhertelend
Magyarszék
Mánfa
Máza
Mecsekpölöske
Mindszentgodisa
Okorvölgy
Oroszló
Szalatnak
Szászvár
Szentkatalin
Tófű
Varga
Vékény
Györe (Tolna megye)
Izmény (Tolna megye)
Váralja (Tolna megye)

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
2. MOHÁCS
Elsődleges működési körzet:
Babarc
Bár
Bezedek
Borjád
Bóly
Dunaszekcső
Erdősmárok
Fazekasboda
Geresdlak
Görcsönydoboka
Himesháza
Ivándárda
Kátoly
Kisbudmér
Kisnyárád
Kölked
Lánycsók
Lippó
Liptód
Majs
Maráza
Máriakéménd
Mohács
Monyoród
Nagybudmér
Nagynyárád
Sárok
Sátorhely
Somberek
Szajk
Szederkény
Szellő
Székelyszabar
Töttös
Udvar
Versend

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
3. PÉCS
Elsődleges működési körzet:
Abaliget
Apátvarasd
Aranyosgadány
Áta
Bakonya
Baksa
Belvárdgyula
Berkesd
Bicsérd
Birján
Boda
Bogád
Cserkút
Egerág
Ellend
Erzsébet
Görcsöny
Gyód
Hásságy
Keszü
Kékesd
Kisasszonyfa
Kisherend
Kozármisleny
Kökény
Kővágószőlős
Kővágótöttős
Lothárd
Magyarsarlós
Martonfa
Nagykozár
Nagypall
Olasz
Orfű
Pellérd
Pereked
Pécs
Pécsbagota
Pécsudvard
Pécsvárad
Pogány
Regenye
Romonya
Szemely
Szilágy
Szilvás
Szőke
Szőkéd
Tengeri
Téseny
Velény
Zengővárkony
Zók

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
4. SIKLÓS
Elsődleges működési körzet:
Adorjás
Alsószentmárton
Babarcszőlős
Baranyahídvég
Beremend
Bisse
Bogádmindszent
Bosta
Cún
Csarnóta
Diósviszló
Drávacsehi
Drávacsepely
Drávapalkonya
Drávapiski
Drávaszabolcs
Drávaszerdahely
Egyházasharaszti
Garé
Gordisa
Harkány
Hegyszentmárton
Hirics
Illocska
Ipacsfa
Ivánbattyán
Kásád
Kemse
Kémes
Kisdér
Kisharsány
Kisjakabfalva
Kiskassa
Kislippó
Kisszentmárton
Kistapolca
Kistótfalu
Kovácshida
Kórós
Lapáncsa
Lúzsok
Magyarbóly
Matty
Márfa
Márok
Nagyharsány
Nagytótfalu
Old
Ócsárd
Ózdfalu
Palkonya
Páprád
Peterd
Pécsdevecser
Piskó
Pócsa
Rádfalva
Sámod
Siklós
Siklósbodony
Siklósnagyfalu
Szalánta
Szaporca
Szava
Tésenfa
Túrony
Újpetre
Vajszló
Vejti
Villány
Villánykövesd
Vokány
Zaláta

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
5. SZIGETVÁR
Elsődleges működési körzet:
Almamellék
Almáskeresztúr
Basal
Bánfa
Besence
Bogdása
Boldogasszonyfa
Botykapeterd
Bükkösd
Bürüs
Csányoszró
Csebény
Cserdi
Csertő
Csonkamindszent
Dencsháza
Dinnyeberki
Drávafok
Drávaiványi
Drávakeresztúr
Drávasztára
Endrőc
Felsőszentmárton
Gerde
Gilvánfa
Gyöngyfa
Gyöngyösmellék
Helesfa
Hetvehely
Hobol
Horváthertelend
Ibafa
Kacsóta
Katádfa
Kákics
Kétújfalu
Királyegyháza
Kisdobsza
Kistamási
Magyarlukafa
Magyarmecske
Magyartelek
Markóc
Marócsa
Merenye
Molvány
Mozsgó
Nagycsány
Nagydobsza
Nagypeterd
Nagyváty
Nemeske
Nyugotszenterzsébet
Okorág
Patapoklosi
Pettend
Rózsafa
Sellye
Somogyapáti
Somogyhatvan
Somogyhárságy
Somogyviszló
Sósvertike
Sumony
Szabadszentkirály
Szentdénes
Szentegát
Szentlászló
Szentlőrinc
Szigetvár
Szörény
Szulimán
Teklafalu
Tótszentgyörgy
Várad
Vásárosbéc
Zádor
Lad (Somogy megye)
Patosfa (Somogy megye)

Önkéntes tűzoltóság:
6. VÉMÉND
Elsődleges működési körzet:
Erdősmecske
Feked
Lovászhetény
Palotabozsok
Szebény
Szűr
Véménd

Baranya megye hivatásos önkormányzati tűzoltóságainak segítségnyújtási működési körzete:
Baranya megye
Bács-Kiskun megye
Somogy megye
Tolna megye
hivatásos önkormányzati és önkéntes tűzoltóságainak elsődleges működési körzete.

II. BÁCS-KISKUN MEGYE
Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
1. BAJA
Elsődleges működési körzet:
Baja
Bácsbokod
Bácsborsód
Bácsszentgyörgy
Bátmonostor
Csátalja
Csávoly
Dávod
Dunafalva
Érsekcsanád
Felsőszentiván
Gara
Hercegszántó
Nagybaracska
Nemesnádudvar
Rém
Sükösd
Szeremle
Vaskút
Homorúd (Baranya megye)
Újmohács (Baranya megye, Mohács település)

Önkéntes tűzoltóság:
2. BÁCSALMÁS
Elsődleges működési körzet:
Bácsalmás
Bácsszőlős
Csikéria
Katymár
Kunbaja
Madaras
Mátételke
Tataháza

Önkéntes tűzoltóság:
3. JÁNOSHALMA
Elsődleges működési körzet:
Borota
Jánoshalma
Kéleshalom
Mélykút

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
4. KALOCSA
Elsődleges működési körzet:
Apostag
Bátya
Drágszél
Dunaegyháza
Dunapataj
Dunaszentbenedek
Dusnok
Érsekhalma
Fajsz
Foktő
Géderlak
Hajós
Harta
Homokmégy
Kalocsa
Miske
Ordas
Öregcsertő
Solt
Szakmár
Uszód
Újtelek

Önkéntes tűzoltóság:
5. KECEL
Elsődleges működési körzet:
Császártöltés
Imrehegy
Kecel

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
6. KECSKEMÉT
Elsődleges működési körzet:
Ballószög
Helvécia
Jakabszállás
Kecskemét
Nyárlőrinc
Orgovány
Városföld

Önkéntes tűzoltóság:
7. KEREKEGYHÁZA
Elsődleges működési körzet:
Ágasegyháza
Fülöpháza
Kerekegyháza
Kunbaracs

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
8. KISKŐRÖS
Elsődleges működési körzet:
Akasztó
Csengőd
Dunatetétlen
Kaskantyú
Kiskőrös
Páhi
Tabdi

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
9. KISKUNFÉLEGYHÁZA
Elsődleges működési körzet:
Bugac
Bugacpusztaháza
Fülöpjakab
Gátér
Jászszentlászló
Kiskunfélegyháza
Kunszállás
Móricgát
Pálmonostora
Petőfiszállás
Tiszaalpár
Csengele (Csongrád megye)
Pusztaszer (Csongrád megye)

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
10. KISKUNHALAS
Elsődleges működési körzet:
Balotaszállás
Csólyospálos
Harkakötöny
Kelebia
Kiskunhalas
Kiskunmajsa
Kisszállás
Kömpöc
Kunfehértó
Pirtó
Szank
Tompa
Zsana

Önkéntes tűzoltóság:
11. KUNSZENTMIKLÓS
Elsődleges működési körzet:
Dunavecse
Kunpeszér
Kunszentmiklós
Szalkszentmárton
Tass
Apaj (Pest megye)

Önkéntes tűzoltóság:
12. LAJOSMIZSE
Elsődleges működési körzet:
Felsőlajos
Ladánybene
Lajosmizse
Táborfalva (Pest megye)

Önkéntes tűzoltóság:
13. SOLTVADKERT
Elsődleges működési körzet:
Bócsa
Soltvadkert
Tázlár

Önkéntes tűzoltóság:
14. SZABADSZÁLLÁS
Elsődleges működési körzet:
Fülöpszállás
Izsák
Kunadacs
Soltszentimre
Szabadszállás
Újsolt

Önkéntes tűzoltóság:
15. TISZAKÉCSKE
Elsődleges működési körzet:
Lakitelek
Tiszakécske
Szentkirály
Tiszajenő (Jász-Nagykun-Szolnok megye)
Tiszaug
Bács-Kiskun megye hivatásos önkormányzati tűzoltóságainak segítségnyújtási működési körzete:
Bács-Kiskun megye
Baranya megye
Csongrád megye
Fejér megye
Jász-Nagykun-Szolnok megye
Pest megye
Tolna megye
hivatásos önkormányzati és önkéntes tűzoltóságainak és az FTP elsődleges működési körzete.

III. BÉKÉS MEGYE
Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
1. BÉKÉSCSABA
Elsődleges működési körzet:
Békéscsaba
Csabaszabadi
Doboz
Kamut
Kétsoprony
Köröstarcsa
Mezőberény
Murony
Szabadkígyós
Telekgerendás
Újkígyós
Önkéntes tűzoltóság:
2. BÉKÉS
Elsődleges működési körzet:
Békés
Bélmegyer
Tarhos

Önkéntes tűzoltóság:
3. GYOMAENDRŐD
Elsődleges működési körzet:
Csárdaszállás
Gyomaendrőd
Hunya

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
4. GYULA
Elsődleges működési körzet:
Elek
Geszt
Gyula
Kétegyháza
Kötegyán
Lőkösháza
Méhkerék
Sarkad
Sarkadkeresztúr
Újszalonta

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
5. MEZŐKOVÁCSHÁZA
Elsődleges működési körzet:
Almáskamarás
Battonya
Dombegyház
Dombiratos
Kaszaper
Kevermes
Kisdombegyház
Kunágota
Magyarbánhegyes
Magyardombegyház
Medgyesbodzás
Medgyesegyháza
Mezőhegyes
Mezőkovácsháza
Nagybánhegyes
Nagykamarás
Pusztaottlaka
Végegyháza

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
6. OROSHÁZA
Elsődleges működési körzet:
Csanádapáca
Csorvás
Gádoros
Gerendás
Kardoskút
Nagyszénás
Orosháza
Pusztaföldvár
Székkutas (Csongrád megye)
Árpádhalom (Csongrád megye)
Eperjes (Csongrád megye)
Nagymágocs (Csongrád megye)

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
7. SZARVAS
Elsődleges működési körzet:
Békésszentandrás
Csabacsűd
Kardos
Kondoros
Örménykút
Szarvas

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
8. SZEGHALOM
Elsődleges működési körzet:
Dévaványa
Füzesgyarmat
Kertészsziget
Körösladány
Okány
Szeghalom
Vésztő
Csökmő (Hajdú-Bihar megye)
Darvas (Hajdú-Bihar megye)

Önkéntes tűzoltóság:
9. TÓTKOMLÓS
Elsődleges működési körzet:
Békéssámson
Tótkomlós
Ambrózfalva (Csongrád megye)
Csanádalberti (Csongrád megye)
Nagyér (Csongrád megye)
Pitvaros (Csongrád megye)
Békés megye hivatásos önkormányzati tűzoltóságainak segítségnyújtási működési körzete:
Békés megye
Csongrád megye
Hajdú-Bihar megye
Jász-Nagykun-Szolnok megye
hivatásos önkormányzati és önkéntes tűzoltóságainak elsődleges működési körzete.

IV. BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE
Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
1. ENCS
Elsődleges működési körzet:
Abaújalpár
Abaújkér
Abaújlak
Abaújszolnok
Abaújvár
Alsógagy
Alsóvadász
Arka
Aszaló
Baktakék
Beret
Boldogkőújfalu
Boldogkőváralja
Büttös
Csenyéte
Csobád
Detek
Encs
Fáj
Fancsal
Felsődobsza
Felsőgagy
Felsővadász
Fony
Forró
Fulókércs
Gadna
Gagyapáti
Gagybátor
Gagyvendégi
Garadna
Gönc
Göncruszka
Gibárt
Halmaj
Hejce
Hernádbüd
Hernádcéce
Hernádkércs
Hernádpetri
Hernádszentandrás
Hernádszurdok
Hernádvécse
Hidasnémeti
Homrogd
Ináncs
Kány
Kázsmárk
Kéked
Keresztéte
Kiskinizs
Korlát
Krasznokvajda
Kupa
Léh
Litka
Méra
Mogyoróska
Monaj
Nagykinizs
Novajidrány
Nyésta
Pamlény
Pányok
Pere
Perecse
Pusztaradvány
Rásonysápberencs
Regéc
Selyeb
Szalaszend
Szászfa
Szemere
Szentistvánbaksa
Telkibánya
Tornyosnémeti
Vilmány
Vizsoly
Zsujta

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
2. KAZINCBARCIKA
Elsődleges működési körzet:
Aggtelek
Alacska
Alsószuha
Balajt
Bánhorváti
Berente
Boldva
Borsodszirák
Damak
Dédestapolcsány
Dövény
Dubicsány
Edelény
Felsőkelecsény
Felsőnyárád
Hangács
Hegymeg
Imola
Irota
Izsófalva
Jákfalva
Kazincbarcika
Kurityán
Lak
Ládbesenyő
Mályinka
Múcsony
Nagybarca
Nyomár
Ormosbánya
Ragály
Rudolftelep
Sajógalgóc
Sajóivánka
Sajókaza
Sajószentpéter
Szakácsi
Szuhafő
Szuhakálló
Tardona
Tomor
Trizs
Vadna
Zádorfalva
Ziliz
Zubogy

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
3. MEZŐKÖVESD
Elsődleges működési körzet:
Bogács
Borsodgeszt
Borsodivánka
Bükkábrány
Bükkzsérc
Cserépfalu
Cserépváralja
Csincse
Egerlövő
Gelej
Kács
Mezőkeresztes
Mezőkövesd
Mezőnagymihály
Mezőnyárád
Négyes
Sály
Szentistván
Szomolya
Tard
Tibolddaróc
Tiszabábolna
Tiszadorogma
Tiszavalk
Vatta
Egerfarmos (Heves megye)
Füzesabony (Heves megye)
Mezőszemere (Heves megye)
Mezőtárkány (Heves megye)
Szihalom (Heves megye)

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
4. MISKOLC
Elsődleges működési körzet:
Alsózsolca
Arnót
Berzék
Bőcs
Bükkaranyos
Bükkszentkereszt
Emőd
Felsőzsolca
Gesztely
Harsány
Hernádkak
Hernádnémeti
Kisgyőr
Kistokaj
Kondó
Mályi
Miskolc
Nyékládháza
Onga
Parasznya
Radostyán
Répáshuta
Sajóbábony
Sajóecseg
Sajókápolna
Sajókeresztúr
Sajólád
Sajólászlófalva
Sajópálfala
Sajópetri
Sajósenye
Sajóvámos
Szikszó
Szirmabesenyő
Varbó

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
5. ÓZD
Elsődleges működési körzet:
Arló
Bánréve
Borsodbóta
Borsodnádasd
Borsodszentgyörgy
Bükkmogyorósd
Csermely
Csokvaomány
Domaháza
Farkaslyuk
Gömörszőlős
Hangony
Hét
Járdánháza
Kelemér
Királd
Kissikátor
Lénárddaróc
Nekézseny
Ózd
Putnok
Sajómercse
Sajónémeti
Sajópüspöki
Sajóvelezd
Sáta
Serényfalva
Uppony
Szentdomonkos (Heves megye)

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
6. SÁTORALJAÚJHELY
Elsődleges működési körzet:
Alsóberecki
Alsóregmec
Bodroghalom
Bodrogolaszi
Bózsva
Erdőhorváti
Felsőberecki
Felsőregmec
Filkeháza
Füzér
Füzérkajata
Füzérkomlós
Füzérradvány
Györgytarló
Háromhuta
Hercegkút
Hollóháza
Karcsa
Karos
Kenézlő
Kishuta
Kisrozvágy
Komlóska
Kovácsvágás
Makkoshotyka
Mikóháza
Nagyhuta
Nagyrozvágy
Nyíri
Olaszliszka
Pácin
Pálháza
Pusztafalu
Sárazsadány
Sárospatak
Sátoraljaújhely
Tiszacsermely
Tiszakarád
Tolcsva
Vágáshuta
Vajdácska
Vámosújfalu
Viss
Vilyvitány
Zalkod

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
7. SZENDRŐ
Elsődleges működési körzet:
Abod
Alsótelekes
Becskeháza
Bódvalenke
Bódvarákó
Bódvaszilas
Debréte
Égerszög
Felsőtelekes
Galvács
Hidvégardó
Jósvafő
Kánó
Komjáti
Martonyi
Meszes
Perkupa
Rakaca
Rakacaszend
Rudabánya
Szalonna
Szendrő
Szendrőlád
Szin
Szinpetri
Szögliget
Szőlősardó
Szuhogy
Teresztenye
Tornabarakony
Tornakápolna
Tornanádaska
Tornaszentandrás
Tornaszentjakab
Varbóc
Viszló

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
8. SZERENCS
Elsődleges működési körzet:
Abaújszántó
Alsódobsza
Baskó
Bekecs
Bodrogkeresztúr
Bodrogkisfalud
Csobaj
Erdőbénye
Golop
Legyesbénye
Mád
Megyaszó
Mezőzombor
Monok
Prügy
Rátka
Sima
Sóstófalva
Szegi
Szegilong
Szerencs
Taktabáj
Taktaharkány
Taktakenéz
Taktaszada
Tarcal
Tállya
Tiszaladány
Tiszalúc
Tiszatardos
Tokaj
Újcsanálos

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
9. TISZAÚJVÁROS
Elsődleges működési körzet:
Ároktő
Girincs
Hejőbába
Hejőkeresztúr
Hejőkürt
Hejőpapi
Hejőszalonta
Igrici
Kesznyéten
Kiscsécs
Köröm
Mezőcsát
Muhi
Nagycsécs
Nemesbikk
Oszlár
Ónod
Sajóhídvég
Sajóörös
Sajószöged
Szakáld
Tiszakeszi
Tiszapalkonya
Tiszatarján
Tiszaújváros
Folyás (Hajdú-Bihar megye)
Polgár (Hajdú-Bihar megye)
Tiszagyulaháza (Hajdú-Bihar megye)
Újtikos (Hajdú-Bihar megye)
Borsod-Abaúj-Zemplén megye hivatásos önkormányzati tűzoltóságainak segítségnyújtási működési körzete:
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Hajdú-Bihar megye
Heves megye
Jász-Nagykun-Szolnok megye
Nógrád megye
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
hivatásos önkormányzati és önkéntes tűzoltóságainak elsődleges működési körzete.

V. CSONGRÁD MEGYE
Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
1. CSONGRÁD
Elsődleges működési körzet:
Csongrád
Csanytelek
Felgyő
Tömörkény

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
2. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
Elsődleges működési körzet:
Hódmezővásárhely
Mártély
Mindszent

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
3. MAKÓ
Elsődleges működési körzet:
Apátfalva
Csanádpalota
Ferencszállás
Földeák
Királyhegyes
Kiszombor
Klárafalva
Kövegy
Magyarcsanád
Makó
Maroslele
Nagylak
Óföldeák

Önkéntes tűzoltóság:
4. RUZSA
Elsődleges működési körzet:
Ásotthalom
Öttömös
Pusztamérges
Ruzsa
Üllés

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
5. SZEGED
Elsődleges működési körzet:
Algyő
Baks
Balástya
Bordány
Deszk
Dóc
Domaszék
Forráskút
Kistelek
Kübekháza
Mórahalom
Ópusztaszer
Röszke
Sándorfalva
Szatymaz
Szeged
Tiszasziget
Újszentiván
Zákányszék
Zsombó

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
6. SZENTES
Elsődleges működési körzet:
Derekegyház
Fábiánsebestyén
Nagytőke
Szegvár
Szentes
Csongrád megye hivatásos önkormányzati tűzoltóságainak segítségnyújtási működési körzete:
Bács-Kiskun megye
Békés megye
Csongrád megye
Jász-Nagykun-Szolnok megye
hivatásos önkormányzati és önkéntes tűzoltóságainak elsődleges működési körzete.

VI. FEJÉR MEGYE
Önkéntes tűzoltóság:
1. BICSKE
Elsődleges működési körzet:
Alcsútdoboz
Bicske
Bodmér
Csabdi
Etyek
Felcsút
Mány
Óbarok
Újbarok
Vértesboglár
Herceghalom (Pest megye)
Tök (Pest megye)
Zsámbék (Pest megye)

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
2. DUNAÚJVÁROS
Elsődleges működési körzet:
Adony
Baracs
Beloiannisz
Besnyő
Daruszentmiklós
Dunaújváros
Előszállás
Iváncsa
Kisapostag
Kulcs
Mezőfalva
Nagyvenyim
Perkáta
Pusztaszabolcs
Rácalmás
Szabadegyháza

Önkéntes tűzoltóság:
3. MÓR
Elsődleges működési körzet:
Bakonycsernye
Balinka
Bodajk
Csókakő
Mór
Nagyveleg
Pusztavám
Sőréd

Önkéntes tűzoltóság:
4. POLGÁRDI
Elsődleges működési körzet:
Füle
Jenő
Kisláng
Kőszárhegy
Lepsény
Mezőszentgyörgy
Nádasdladány
Polgárdi
Balatonfőkajár (Veszprém megye)

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
5. SÁRBOGÁRD
Elsődleges működési körzet:
Alap
Alsószentiván
Cece
Dég
Hantos
Igar
Káloz
Lajoskomárom
Mezőszilas
Nagykarácsony
Nagylók
Sárbogárd
Sáregres
Sárkeresztúr
Sárosd
Sárszentágota
Vajta
Belecska (Tolna megye)
Bikács (Tolna megye)
Keszőhidegkút (Tolna megye)
Kisszékely (Tolna megye)
Nagyszékely (Tolna megye)
Ozora (Tolna megye)
Pálfa (Tolna megye)
Simontornya (Tolna megye)
Tolnanémedi (Tolna megye)

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
6. SZÉKESFEHÉRVÁR
Elsődleges működési körzet:
Aba
Bakonykúti
Csákberény
Csákvár
Csór
Csősz
Fehérvárcsurgó
Gánt
Gárdony
Iszkaszentgyörgy
Isztimér
Kápolnásnyék
Kincsesbánya
Lovasberény
Magyaralmás
Moha
Nadap
Pákozd
Pátka
Pázmánd
Sárkeresztes
Sárkeszi
Sárszentmihály
Seregélyes
Soponya
Sukoró
Szabadbattyán
Székesfehérvár
Tác
Úrhida
Velence
Vereb
Vértesacsa
Zámoly
Zichyújfalu

Önkéntes tűzoltóság:
7. VÁL
Elsődleges működési körzet:
Baracska
Gyúró
Kajászó
Tabajd
Tordas
Vál
Fejér megye hivatásos önkormányzati tűzoltóságainak segítségnyújtási működési körzete:
Bács-Kiskun megye
Fejér megye
Győr-Moson-Sopron megye
Komárom-Esztergom megye
Pest megye
Somogy megye
Tolna megye
Veszprém megye
hivatásos önkormányzati és önkéntes tűzoltóságainak és az FTP elsődleges működési körzete.

VII. GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE
Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
1. CSORNA
Elsődleges működési körzet:
Acsalag
Árpás
Bágyogszovát
Barbacs
Bezi
Bodonhely
Bogyoszló
Bősárkány
Cakóháza
Csorna
Dör
Egyed
Enese
Farád
Fehértó
Győrsövényház
Jobaháza
Kisbabot
Kóny
Maglóca
Magyarkeresztúr
Markotabödöge
Mérges
Mórichida
Páli
Pásztori
Potyond
Rábacsanak
Rábacsécsény
Rábapordány
Rábasebes
Rábaszentandrás
Rábaszentmihály
Rábaszentmiklós
Rábatamási
Rábcakapi
Sobor
Sopronnémeti
Szany
Szil
Szilsárkány
Tárnokréti
Vág
Zsebeháza

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
2. GYŐR
Elsődleges működési körzet:
Abda
Bőny
Börcs
Dunaszeg
Dunaszentpál
Écs
Felpéc
Gönyű
Gyömöre
Győr
Győrasszonyfa
Győrladamér
Győrság
Győrszemere
Győrújbarát
Győrújfalu
Győrzámoly
Ikrény
Kajárpéc
Kisbajcs
Koroncó
Kunsziget
Mezőörs
Nagybajcs
Nagyszentjános
Nyalka
Nyúl
Öttevény
Pannonhalma
Pázmándfalu
Pér
Ravazd
Rábapatona
Rétalap
Románd
Sikátor
Sokorópátka
Tarjánpuszta
Táp
Tápszentmiklós
Tényő
Tét
Töltéstava
Vámosszabadi
Veszprémvarsány
Vének
Bakonypéterd
Lázi

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
3. KAPUVÁR
Elsődleges működési körzet:
Agyagosszergény
Babót
Beled
Cirák
Csapod
Ebergőc
Edve
Fertőd
Fertőendréd
Fertőszentmiklós
Fertőszéplak
Gyóró
Himod
Hövej
Iván
Kapuvár
Kisfalud
Mihályi
Osli
Petőháza
Pusztacsalád
Rábakecöl
Röjtökmuzsaj
Sarród
Szárföld
Vadosfa
Vásárosfalu
Veszkény
Vitnyéd

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
4. MOSONMAGYARÓVÁR
Elsődleges működési körzet:
Ásványráró
Bezenye
Darnózseli
Dunakiliti
Dunaremete
Dunasziget
Feketeerdő
Halászi
Hegyeshalom
Hédervár
Jánossomorja
Károlyháza
Kimle
Kisbodak
Levél
Lébény
Lipót
Máriakálnok
Mecsér
Mosonmagyaróvár
Mosonszentmiklós
Mosonszolnok
Püski
Rajka
Újrónafő
Várbalog

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
5. SOPRON
Elsődleges működési körzet:
Ágfalva
Fertőboz
Fertőhomok
Fertőrákos
Harka
Hegykő
Hidegség
Kópháza
Lövő
Nagycenk
Nagylózs
Nemeskér
Pereszteg
Pinnye
Sopron
Sopronhorpács
Sopronkövesd
Újkér
Völcsej
Győr-Moson-Sopron megye hivatásos önkormányzati tűzoltóságainak segítségnyújtási működési körzete:
Győr-Moson-Sopron megye
Komárom-Esztergom megye
Vas megye
Veszprém megye
hivatásos önkormányzati és önkéntes tűzoltóságainak elsődleges működési körzete.

VIII. HAJDÚ-BIHAR MEGYE
Önkéntes tűzoltóság:
1. BALMAZÚJVÁROS
Elsődleges működési körzet:
Balmazújváros
Hortobágy

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
2. BERETTYÓÚJFALU
Elsődleges működési körzet:
Ártánd
Bakonszeg
Bedő
Berekböszörmény
Berettyóújfalu
Bihardancsháza
Biharkeresztes
Bihartorda
Bojt
Derecske
Furta
Gáborján
Hencida
Konyár
Mezőpeterd
Mezősas
Nagykereki
Szentpéterszeg
Tépe
Told
Váncsod
Vekerd
Zsáka

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
3. DEBRECEN
Elsődleges működési körzet:
Bocskaikert
Debrecen
Hajdúbagos
Hajdúsámson
Mikepércs
Sáránd

Önkéntes tűzoltóság:
4. EGYEK
Elsődleges működési körzet:
Egyek
Tiszacsege
Újszentmargita
Segítségnyújtási működési körzet:
Nagyiván
Hortobágy
települések területe.

Önkéntes tűzoltóság:
5. HAJDÚBÖSZÖRMÉNY
Elsődleges működési körzet:
Hajdúböszörmény
Hajdúhadház
Téglás
Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
6. HAJDÚNÁNÁS
Elsődleges működési körzet:
Görbeháza
Hajdúdorog
Hajdúnánás

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
7. HAJDÚSZOBOSZLÓ
Elsődleges működési körzet:
Ebes
Hajdúszoboszló
Hajdúszovát
Nagyhegyes

Önkéntes tűzoltóság:
8. KOMÁDI
Elsődleges működési körzet:
Kornádi
Körösszakál
Körösszegapáti
Magyarhomorog
Újiráz
Biharugra (Békés megye)
Körösnagyharsány (Békés megye)
Körösújfalu (Békés megye)
Mezőgyán (Békés megye)
Zsadány (Békés megye)

Önkéntes tűzoltóság:
9. LÉTAVÉRTES
Elsődleges működési körzet:
Álmosd
Bagamér
Esztár
Hosszúpályi
Kismarja
Kokad
Létavértes
Monostorpályi
Pocsaj
Újléta

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
10. PÜSPÖKLADÁNY
Elsődleges működési körzet:
Báránd
Biharnagybajom
Földes
Kaba
Nagyrábé
Nádudvar
Püspökladány
Sáp
Sárrétudvari
Szerep
Tetétlen

Önkéntes tűzoltóság:
11. VÁMOSPÉRCS
Elsődleges működési körzet:
Fülöp
Nyírábrány
Nyírmártonfalva
Nyíracsád
Nyíradony
Nyírlugos
Vámospércs
Hajdú-Bihar megye hivatásos önkormányzati tűzoltóságainak segítségnyújtási működési körzete:
Békés megye
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Hajdú-Bihar megye
Jász-Nagykun-Szolnok megye
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
hivatásos önkormányzati és önkéntes tűzoltóságainak elsődleges működési körzete.

IX. HEVES MEGYE
Önkéntes tűzoltóság:
1. BÉLAPÁTFALVA
Elsődleges működési körzet:
Balaton
Bekölce
Bélapátfalva
Bükkszentmárton
Egercsehi
Mikófalva
Mónosbél
Nagyvisnyó
Szilvásvárad
Szúcs

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
2. EGER
Elsődleges működési körzet:
Aldebrő
Andornaktálya
Bátor
Bodony
Bükkszenterzsébet
Bükkszék
Demjén
Eger
Egerbakta
Egerbocs
Egerszalók
Egerszólát
Erdőkövesd
Fedémes
Feldebrő
Felsőtárkány
Hevesaranyos
Istenmezeje
Kápolna
Kerecsend
Kisfüzes
Maklár
Mátraderecske
Nagytálya
Noszvaj
Novaj
Ostoros
Parád
Pétervására
Recsk
Sirok
Szajla
Szarvaskő
Tarnalelesz
Tarnaszentmária
Terpes
Tófalu
Váraszó
Verpelét

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
3. GYÖNGYÖS
Elsődleges működési körzet:
Abasár
Adács
Atkár
Detk
Domoszló
Gyöngyös
Gyöngyöshalász
Gyöngyösoroszi
Gyöngyöspata
Gyöngyössolymos
Gyöngyöstarján
Halmajugra
Karácsond
Kisnána
Ludas
Markaz
Mátraszentimre
Nagyfüged
Nagyréde
Parádsasvár
Pálosvörösmart
Rózsaszentmárton
Szücsi
Vécs
Visonta

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
4. HATVAN
Elsődleges működési körzet:
Apc
Boldog
Csány
Ecséd
Hatvan
Heréd
Hort
Kerekharaszt
Lőrinci
Nagykökényes
Petőfibánya
Zagyvaszántó
Jászfényszaru (Jász-Nagykun-Szolnok megye)
Bér (Nógrád megye)
Buják (Nógrád megye)
Egyházasdengeleg (Nógrád megye)
Erdőkürt (Nógrád megye)
Erdőtarcsa (Nógrád megye)
Héhalom (Nógrád megye)
Kálló (Nógrád megye)
Kisbágyon (Nógrád megye)
Palotás (Nógrád megye)
Szirák (Nógrád megye)
Vanyarc (Nógrád megye)
Galgahévíz (Pest megye)
Kartal (Pest megye)
Tura (Pest megye)
Verseg (Pest megye)

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
5. HEVES
Elsődleges működési körzet:
Átány
Besenyőtelek
Boconád
Dormánd
Erdőtelek
Heves
Hevesvezekény
Kál
Kompolt
Nagyút
Pély
Tarnabod
Tarnaméra
Tarnaszentmiklós
Tarnazsadány
Tenk
Zaránk
Jászivány (Jász-Nagykun-Szolnok megye)
Jászszentandrás (Jász-Nagykun-Szolnok megye)

Önkéntes tűzoltóság:
6. TISZANÁNA
Elsődleges működési körzet:
Kisköre
Kömlő
Sarud
Tiszanána
Heves megye hivatásos önkormányzati tűzoltóságainak segítségnyújtási működési körzete:
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Heves megye
Jász-Nagykun-Szolnok megye
Nógrád megye
Pest megye
hivatásos önkormányzati és önkéntes tűzoltóságainak és az FTP elsődleges működési körzete.

X. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE
Önkéntes tűzoltóság:
1. ABÁDSZALÓK
Elsődleges működési körzet:
Abádszalók
Tiszabura
Tiszaderzs

Önkéntes tűzoltóság:
2. JÁSZÁROKSZÁLLÁS
Elsődleges működési körzet:
Erk
Jászágó
Jászárokszállás
Tarnaörs
Vámosgyörk
Visznek

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
3. JÁSZBERÉNY
Elsődleges működési körzet:
Alattyán
Jánoshida
Jászalsószentgyörgy
Jászberény
Jászboldogháza
Jászdózsa
Jászfelsőszentgyörgy
Jászjákóhalma
Jásztelek
Pusztamonostor
Önkéntes tűzoltóság:
4. JÁSZKISÉR
Elsődleges működési körzet:
Jászapáti
Jászkisér
Jászladány
Tiszasüly

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
5. KARCAG
Elsődleges működési körzet:
Berekfürdő
Karcag
Kunmadaras
Bucsa (Békés megye)

Önkéntes tűzoltóság:
6. KISÚJSZÁLLÁS
Elsődleges működési körzet:
Fegyvernek
Kenderes
Kisújszállás
Örményes
Ecsegfalva (Békés megye)
Segítségnyújtási működési körzet:
Karcag
Túrkeve
települések területe.

Önkéntes tűzoltóság:
7. KUNHEGYES
Elsődleges működési körzet:
Kunhegyes
Tiszabő
Tiszagyenda
Tiszaroff
Tomajmonostora

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
8. KUNSZENTMÁRTON
Elsődleges működési körzet:
Cserkeszőlő
Csépa
Kunszentmárton
Mesterszállás
Nagyrév
Öcsöd
Szelevény
Tiszainoka
Tiszakürt
Tiszasas

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
9. MEZŐTÚR
Elsődleges működési körzet:
Kétpó
Kuncsorba
Mezőhék
Mezőtúr
Túrkeve

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
10. SZOLNOK
Elsődleges működési körzet:
Besenyszög
Csataszög
Hunyadfalva
Kőtelek
Nagykörű
Rákóczifalva
Szajol
Szászberek
Szolnok
Tiszavárkony
Tószeg
Újszász
Vezseny
Zagyvarékas

Önkéntes tűzoltóság:
11. TISZAFÖLDVÁR
Elsődleges működési körzet:
Cibakháza
Kengyel
Martfű
Rákócziújfalu
Tiszaföldvár

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
12. TISZAFÜRED
Elsődleges működési körzet:
Nagyiván
Tiszafüred
Tiszaigar
Tiszaörs
Tiszaszentimre
Tiszaszőlős
Poroszló (Heves megye)
Újlőrincfalva (Heves megye)

Önkéntes tűzoltóság:
13. TÖRÖKSZENTMIKLÓS
Elsődleges működési körzet:
Tiszapüspöki
Tiszatenyő
Törökszentmiklós
Jász-Nagykun-Szolnok megye hivatásos önkormányzati tűzoltóságainak segítségnyújtási működési körzete:
Bács-Kiskun megye
Békés megye
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Csongrád megye
Hajdú-Bihar megye
Heves megye
Jász-Nagykun-Szolnok megye
Pest megye
hivatásos önkormányzati és önkéntes tűzoltóságainak és az FTP elsődleges működési körzete.

XI. KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE9
Önkéntes tűzoltóság:
1. ÁCS
Elsődleges működési körzet:
Ács
Bana
Bábolna

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
2. ESZTERGOM
Elsődleges működési körzet:
Csolnok
Dág
Dorog
Dömös
Esztergom
Kesztölc
Leányvár
Máriahalom
Piliscsév
Pilismarót
Piliscsaba (Pest megye)
Pilisjászfalu (Pest megye)
Tinnye (Pest megye)
Úny

Önkéntes tűzoltóság:
3. KISBÉR
Elsődleges működési körzet:
Aka
Ácsteszér
Ászár
Bakonybánk
Bakonysárkány
Bakonyszombathely
Bársonyos
Csatka
Császár
Ete
Kerékteleki
Kisbér
Réde
Súr
Vérteskethely

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
4. KOMÁROM
Elsődleges működési körzet:
Almásfüzitő
Dunaalmás
Komárom
Mocsa
Naszály
Neszmély

Önkéntes tűzoltóság:
5. NAGYIGMÁND
Elsődleges működési körzet:
Csém
Csép
Kisigmánd
Kocs
Nagyigmánd
Szákszend
Tárkány

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
6. NYERGESÚJFALU
Elsődleges működési körzet:
Annavölgy
Bajna
Bajót
Epöl
Lábatlan
Mogyorósbánya
Nagysáp
Nyergesújfalu
Sárisáp
Süttő
Tát
Tokod
Tokodaltáró

Önkéntes tűzoltóság:
7. OROSZLÁNY
Elsődleges működési körzet:
Bokod
Dad
Kecskéd
Oroszlány

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
8. TATABÁNYA
Elsődleges működési körzet:
Baj
Dunaszentmiklós
Gyermely
Héreg
Kömlőd
Környe
Szárliget
Szomód
Szomor
Tardos
Tarján
Tata
Tatabánya
Várgesztes
Vértessomló
Vértesszőlős
Vértestolna
Szár (Fejér megye)
Komárom-Esztergom megye hivatásos önkormányzati tűzoltóságainak segítségnyújtási működési körzete:
Fejér megye
Győr-Moson-Sopron megye
Komárom-Esztergom megye
Pest megye
Veszprém megye
hivatásos önkormányzati és önkéntes tűzoltóságainak és az FTP elsődleges működési körzete.

XII. NÓGRÁD MEGYE
Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
1. BALASSAGYARMAT
Elsődleges működési körzet:
Balassagyarmat
Bánk
Becske
Bercel
Bokor
Borsosberény
Cserháthaláp
Cserhátsurány
Csesztve
Csitár
Debercsény
Dejtár
Drégelypalánk
Érsekvadkert
Galgaguta
Herencsény
Hollókő
Hont
Horpács
Hugyag
Iliny
Ipolyszög
Ipolyvece
Kétbodony
Kisecset
Kutasó
Ludányhalászi
Magyarnándor
Mohora
Nagylóc
Nagyoroszi
Nógrádkövesd
Nógrádmarcal
Nógrádsáp
Nógrádsipek
Nógrádszakál
Őrhalom
Patak
Patvarc
Pusztaberki
Rétság
Rimóc
Romhány
Szanda
Szátok
Szécsénke
Szente
Szécsény
Szügy
Terény
Tereske
Tolmács
Varsány

Önkéntes tűzoltóság:
2. PÁSZTÓ
Elsődleges működési körzet:
Alsótold
Csécse
Cserhátszentiván
Ecseg
Felsőtold
Garáb
Jobbágyi
Kozárd
Mátraszőlős
Mátraverebély
Pásztó
Sámsonháza
Szarvasgede
Szurdokpüspöki
Tar

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
3. SALGÓTARJÁN
Elsődleges működési körzet:
Bárna
Bátonyterenye
Cered
Dorogháza
Egyházasgerge
Endrefalva
Etes
Ipolytarnóc
Karancsalja
Karancsberény
Karancskeszi
Karancslapujtő
Karancsság
Kazár
Kishartyán
Kisbárkány
Litke
Lucfalva
Magyargéc
Márkháza
Mátramindszent
Mátranovák
Mátraszele
Mátraterenye
Mihálygerge
Nagybárkány
Nagykeresztúr
Nemti
Nógrádmegyer
Piliny
Rákóczibánya
Salgótarján
Ságújfalu
Somoskőújfalu
Sóshartyán
Szalmatercs
Szécsényfelfalu
Szilaspogony
Szuha
Vizslás
Zabar
Ivád (Heves megye)
Mátraballa (Heves megye)
Nógrád megye hivatásos önkormányzati tűzoltóságainak segítségnyújtási működési körzete:
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Heves megye
Nógrád megye
Pest megye
hivatásos önkormányzati és önkéntes tűzoltóságainak és az FTP elsődleges működési körzete.

XIII. PEST MEGYE
Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
1. CEGLÉD
Elsődleges működési körzet:
Abony
Albertirsa
Cegléd
Ceglédbercel
Csemő
Jászkarajenő
Kőröstetétlen
Mikebuda
Tápiószőlős
Törtel
Újszilvás

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
2. DABAS
Elsődleges működési körzet:
Alsónémedi
Bugyi
Dabas
Hernád
Inárcs
Kakucs
Ócsa
Örkény
Pusztavacs
Tatárszentgyörgy
Újhartyán
Újlengyel

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
3. ÉRD
Elsődleges működési körzet:
Biatorbágy
Budaörs
Diósd
Érd
Páty
Pusztazámor
Sóskút
Százhalombatta
Tárnok
Törökbálint
Ercsi (Fejér megye)
Martonvásár (Fejér megye)
Ráckeresztúr (Fejér megye)

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
4. GÖDÖLLŐ
Elsődleges működési körzet:
Aszód
Bag
Dány
Domony
Erdőkertes
Galgamácsa
Gödöllő
Hévízgyörk
Iklad
Isaszeg
Kerepes
Kistarcsa
Mogyoród
Szada
Valkó
Vácegres
Váckisújfalu
Vácszentlászló
Veresegyház
Zsámbok

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
5. MONOR
Elsődleges működési körzet:
Bénye
Csévharaszt
Dánszentmiklós
Gomba
Gyömrő
Káva
Maglód
Mende
Monor
Monorierdő
Nyáregyháza
Péteri
Pilis
Sülysáp
Úri
Üllő
Vasad
Vecsés

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
6. NAGYKÁTA
Elsődleges működési körzet:
Farmos
Kóka
Nagykáta
Pánd
Szentlőrinckáta
Szentmártonkáta
Tápióbicske
Tápiógyörgye
Tápióság
Tápiószecső
Tápiószele
Tápiószentmárton
Tóalmás

Önkéntes tűzoltóság:
7. NAGYKŐRÖS
Elsődleges működési körzet:
Kocsér
Nagykőrös
Nyársapát

Önkéntes tűzoltóság:
8. POMÁZ
Elsődleges működési körzet:
Budakalász
Csobánka
Pilisszántó
Pilisszentkereszt
Pomáz

Önkéntes tűzoltóság:
9. RÁCKEVE
Elsődleges működési körzet:
Áporka
Dömsöd
Kiskunlacháza
Lórév
Makád
Ráckeve
Szigetbecse
Szigetszentmárton
Szigetújfalu

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
10. SZENTENDRE
Elsődleges működési körzet:
Dunabogdány
Kisoroszi
Leányfalu
Pilisszentlászló
Pócsmegyer
Szentendre
Szigetmonostor
Tahitótfalu
Visegrád

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
11. SZIGETSZENTMIKLÓS
Elsődleges működési körzet:
Délegyháza
Dunaharaszti
Dunavarsány
Halásztelek
Majosháza
Szigetcsép
Szigethalom
Szigetszentmiklós
Taksony
Tököl

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
12. VÁC
Elsődleges működési körzet:
Ácsa
Csomád
Csörög
Csővár
Galgagyörk
Göd
Kismaros
Kisnémedi
Kosd
Kóspallag
Márianosztra
Nagymaros
Őrbottyán
Penc
Püspökhatvan
Püspökszilágy
Rád
Szob
Szokolya
Sződ
Sződliget
Vác
Vácduka
Váchartyán
Vácrátót
Verőce
Zebegény
Alsópetény (Nógrád megye)
Berkenye (Nógrád megye)
Diósjenő (Nógrád megye)
Felsőpetény (Nógrád megye)
Keszeg (Nógrád megye)
Legénd (Nógrád megye)
Nézsa (Nógrád megye)
Nógrád (Nógrád megye)
Nőtincs (Nógrád megye)
Ősagárd (Nógrád megye)
Szendehely (Nógrád megye)

Önkéntes tűzoltóság:
13. VÁMOSMIKOLA
Elsődleges működési körzet:
Bernecebaráti
Kemence
Perőcsény
Tésa
Nagybörzsöny
Ipolydamásd*
Ipolytölgyes
Letkés
Vámosmikola
Pest megye hivatásos önkormányzati tűzoltóságainak segítségnyújtási működési körzete:
Bács-Kiskun megye
Fejér megye
Heves megye
Jász-Nagykun-Szolnok megye
Komárom-Esztergom megye
Nógrád megye
Pest megye
hivatásos önkormányzati és önkéntes tűzoltóságainak, valamint az FTP elsődleges működési körzete és a vonatkozó jogszabályokban meghatározott esetekben az RKI működési területe.

XIV. SOMOGY MEGYE

Önkéntes tűzoltóság:
1. BALATONBOGLÁR
Elsődleges működési körzet:
Balatonboglár
Balatonfenyves
Balatonlelle
Balatonőszöd
Balatonszemes
Fonyód
Gyugy
Karád
Látrány
Ordacsehi
Somogybabod
Somogytúr
Szőlősgyörök
Visz

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
2. BARCS
Elsődleges működési körzet:
Babócsa
Barcs
Bolhó
Csokonyavisonta
Darány
Drávagárdony
Drávatamási
Heresznye
Homokszentgyörgy
Istvándi
Kastélyosdombó
Kálmáncsa
Komlósd
Lakócsa
Péterhida
Potony
Rinyaújlak
Rinyaújnép
Somogyaracs
Szentborbás
Szulok
Tótújfalu
Vízvár
Önkéntes tűzoltóság:
3. BÖHÖNYE
Elsődleges működési körzet:
Böhönye
Inke
Nagybajom
Nemesdéd
Nemeskisfalud
Szenyér
Tapsony
Varászló
Vése

Önkéntes tűzoltóság:
4. CSURGÓ
Elsődleges működési körzet:
Bélavár
Berzence
Csurgó
Csurgónagymarton
Gyékényes
Iharos
Iharosberény
Őrtilos
Porrog
Porrogszentkirály
Porrogszentpál
Somogybükkösd
Somogycsicsó
Somogyudvarhely
Szenta
Zákány
Zákányfalu

Önkéntes tűzoltóság:
5. KADARKÚT
Elsődleges működési körzet:
Csököly
Gige
Hedrehely
Hencse
Jákó
Kadarkút
Kőkút
Mike
Rinyakovácsi
Visnye

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
6. KAPOSVÁR
Elsődleges működési körzet:
Alsóbogát
Baté
Bárdudvarnok
Bodrog
Bonnya
Bőszénfa
Büssü
Cserénfa
Csombárd
Ecseny
Edde
Felsőmocsolád
Fiad
Fonó
Gamás
Gálosfa
Hajmás
Hetes
Igal
Juta
Kaposfő
Kaposgyarmat
Kaposhomok
Kaposkeresztúr
Kaposmérő
Kaposszerdahely
Kaposújlak
Kaposvár
Kazsok
Kisasszond
Kisbárapáti
Kisgyalán
Kiskorpád
Magyaratád
Magyaregres
Mernye
Mezőcsokonya
Orci
Osztopán
Patalom
Patca
Pálmajor
Polány
Ráksi
Sántos
Simonfa
Somodor
Somogyaszaló
Somogygeszti
Somogyjád
Somogysárd
Szenna
Szentbalázs
Szentgáloskér
Szilvásszentmárton
Taszár
Újvárfalva
Várda
Zimány
Zselickisfalud
Zselickislak
Zselicszentpál
Gödre (Baranya megye)

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
7. MARCALI
Elsődleges működési körzet:
Balatonkeresztúr
Balatonmáriafürdő
Balatonújlak
Buzsák
Csákány
Csömend
Főnyed
Gadány
Hács
Hollád
Hosszúvíz
Kelevíz
Kéthely
Kisberény
Lengyeltóti
Libickozma
Marcali
Mesztegnyő
Nagyszakácsi
Nemesvid
Nikla
Öreglak
Pamuk
Pusztakovácsi
Sávoly
Somogyfajsz
Somogysámson
Somogysimonyi
Somogyszentpál
Somogyvámos
Somogyvár
Somogyzsitfa
Szegerdő
Szőkedencs
Táska
Tikos

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
8. NAGYATÁD
Elsődleges működési körzet:
Bakháza
Beleg
Bolhás
Görgeteg
Háromfa
Kaszó
Kisbajom
Kutas
Lábod
Nagyatád
Nagykorpád
Ötvöskónyi
Rinyabesenyő
Rinyaszentkirály
Segesd
Somogyszob
Szabás
Tarany

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
9. SIÓFOK
Elsődleges működési körzet:
Ádánd
Balatonendréd
Balatonföldvár
Balatonszabadi
Balatonszárszó
Bálványos
Kereki
Kőröshegy
Kötcse
Nagyberény
Nagycsepely
Nyim
Ságvár
Siófok
Siójut
Som (kivéve: Daránypuszta)
Szántód
Szólád
Teleki
Zamárdi
Enying (Fejér megye)
Mátyásdomb (Fejér megye)
Mezőkomárom (Fejér megye)
Szabadhídvég (Fejér megye)
Felsőnyék (Tolna megye)
Balatonvilágos (Veszprém megye)

Önkéntes tűzoltóság:
10. TAB
Elsődleges működési körzet:
Andocs
Bábonymegyer
Bedegkér
Kapoly
Kánya
Kára*
Lulla
Miklósi
Nágocs
Pusztaszemes*
Sérsekszőlős
Somogyacsa*
Somogydöröcske*
Somogyegres
Somogymeggyes
Szorosad*
Tab
Tengőd
Torvaj
Törökkoppány*
Zala
Zics
Somogy megye hivatásos önkormányzati tűzoltóságainak segítségnyújtási működési körzete:
Baranya megye
Fejér megye
Somogy megye
Tolna megye
Veszprém megye
Zala megye
hivatásos önkormányzati és önkéntes tűzoltóságainak elsődleges működési körzete.

XV. SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE

Önkéntes tűzoltóság:
1. BAKTALÓRÁNTHÁZA
Elsődleges működési körzet:
Baktalórántháza
Besenyőd
Laskod
Levelek
Magy
Nyírjákó
Nyírkércs
Ramocsaháza
Nyíribrony
Rohod
Petneháza
Önkéntes tűzoltóság:
2. CSENGER
Elsődleges működési körzet:
Császló
Csegöld
Csenger
Csengersima
Csengerújfalu
Darnó
Gacsály
Garbolc
Hermánszeg
Jánkmajtis
Kishódos
Kisnamény
Komlódtótfalu
Méhtelek
Nagyhódos
Pátyod
Porcsalma
Rozsály
Szamosangyalos
Szamosbecs
Szamossályi
Szamostatárfalva
Tisztaberek
Túrricse
Tyukod
Ura
Zajta

Önkéntes tűzoltóság:
3. FEHÉRGYARMAT
Elsődleges működési körzet:
Botpalád
Cégénydányád
Csaholc
Fehérgyarmat
Fülesd
Gyügye
Kérsemjén
Kisar
Kispalád
Kisszekeres
Kölcse
Kömörő
Magosliget
Mánd
Milota
Nábrád
Nagyar
Nagyszekeres
Nemesborzova
Olcsvaapáti
Panyola
Penyige
Sonkád
Szamosújlak
Szatmárcseke
Tiszabecs
Tiszacsécse
Tiszakóród
Tunyogmatolcs
Túristvándi
Uszka
Vámosoroszi
Zsarolyán

Önkéntes tűzoltóság:
4. IBRÁNY
Elsődleges működési körzet:
Balsa
Beszterec
Buj
Gávavencsellő
Ibrány
Nagyhalász
Paszab
Tiszabercel
Tiszarád
Tiszatelek
Vasmegyer

Hivatásos önkormányzati tűzoltóság:
5. KISVÁRDA
Elsődleges működési körzet:
Ajak
Anarcs
Berkesz
Dombrád
Döge
Fényeslitke
Gégény
Gyulaháza
Jéke
Kékcse
Kisvárda
Lövőpetri
Mezőladány
Nyírkarász
Nyírlövő
Nyírtass
Pap
Pátroha
Rétközberencs
1

A rendeletet a 39/2011. (XI. 15.) BM rendelet 59. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte 2012. január 1. napjával.

2

A 7. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 13/2010. (XII. 28.) BM rendelet 2. § (14) bekezdése szerint módosított szöveg.

3

A 17. § (2) bekezdése ugyanezen bekezdés alapján hatályát vesztette.

4

A 18–19. §-t a 20. § hatályon kívül helyezte.

5

A 20. § ugyanezen § alapján hatályát vesztette.

7

A 2. melléklet a 34/2009. (XII. 29.) ÖM rendelet 5. §-a szerint módosított szöveg.

9

Az 5. melléklet XI. pontja a 20/2011. (VII. 5.) BM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

10

A 6. melléklet I. pontja a 20/2011. (VII. 5.) BM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére