Műveletek

Akadálymentes nézet Bezárás
  • Tartalom

51/2009. (IV. 28.) AB határozat

51/2009. (IV. 28.) AB határozat1

2009.04.28.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság folyamatban lévő ügyben alkalmazandó jogszabály alkotmányellenességének megállapítására irányuló bírói kezdeményezés tárgyában – dr. Bragyova András, dr. Lévay Miklós és dr. Paczolay Péter alkotmánybírák különvéleményével – meghozta a következő

határozatot:

1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény 63. § (2) bekezdésében a „törlési keresetet a kézbesítéstől számított hatvan nap alatt lehet megindítani, ha az eredetileg érvénytelen bejegyzésről szóló határozatot a sérelmet szenvedő fél részére kézbesítették. A”, valamint a „ , ha kézbesítés nem történt” szövegrész alkotmányellenes, azért a jelen határozat közzétételének napjával megsemmisíti.
A törvény 63. § (2) bekezdése a megsemmisítést követően az alábbi szöveggel marad hatályban:
„Azzal szemben, aki további bejegyzés folytán, az előző bejegyzés érvényességében bízva, jóhiszeműen szerzett jogot, a bejegyzéstől számított három év alatt lehet a törlési keresetet megindítani.”

2. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény 63. § (2) bekezdésének a jelen határozat 1. pontjában megsemmisített rendelkezése a Szegedi Ítélőtábla előtt Pf.I.20.113/2008. szám alatt folyamatban lévő ügyben nem alkalmazható.

Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.

INDOKOLÁS

I.

A Szegedi Ítélőtábla végzésével felfüggesztette az előtte folyamatban lévő Pf.I.20.113/2008. számú bírósági eljárást és kezdeményezte az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény (a továbbiakban: Inytv.) 63. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását és 2007. június 30. napjára visszamenő hatállyal történő megsemmisítését. Az alapul fekvő per felperesei ingatlan tulajdonjogának átruházására irányuló, adásvétellel vegyes csereszerződés érvénytelenségének megállapítása iránti, illetve ezzel összefüggően törlési keresetet terjesztettek elő. A bíróság hivatkozása szerint a felperesek a jóhiszemű és ellenérték fejében jogszerző féllel szemben az érvénytelenség miatti törlési keresetet a megtévesztés (mint adott perben a szerződés érvénytelenségének oka) felismerését követően, az eredetileg érvénytelen bejegyzésről szóló határozatot követő több mint hatvan nap eltelte után tudták benyújtani. Az Inytv. 63. § (2) bekezdése értelmében azonban azzal szemben, aki további bejegyzés folytán, az előző bejegyzés érvényességében bízva, jóhiszeműen szerzett jogot, a törlési keresetet a kézbesítéstől számított hatvan nap alatt lehet megindítani, ha az eredetileg érvénytelen bejegyzésről szóló határozatot a sérelmet szenvedő fél részére kézbesítették. A bejegyzéstől számított három év alatt lehet a törlési keresetet megindítani, ha kézbesítés nem történt. Az Ítélőtábla a kifogásolt rendelkezés megsemmisítésére irányuló kérelmét az Alkotmány 57. § (1) bekezdésének, 8. § (2) bekezdésének, 13. § (1) bekezdésének és 2. § (1) bekezdésének sérelmére alapította. Ennek alátámasztásaként hivatkozott az Inytv. 5. § (5) bekezdésének megsemmisítéséről hozott 80/2006. (XII. 20.) AB határozatban (a továbbiakban: Abh.; ABH 2006, 892.) kifejtett indokolásra. Előadta, hogy az ingatlan-nyilvántartás közhitelességének alapelvét megfogalmazó 5. § (5) bekezdés valójában az Inytv. 63. § (2) bekezdésében kap tényleges normatív tartalmat, kötelezően irányadó rendelkezést. Így mindazon érvek és szempontok, amelyek megalapozták az 5. § (5) bekezdés megsemmisítését, a kifogásolt szabály alkotmányellenességét is nyomatékkal felvetik. Az eredeti tulajdonos számára a jogvesztőként értelmezett hatvan napos keresetindítási határidő különösen sérelmes, mivel ilyen rövid idő alatt az esetek túlnyomó részében az érvénytelenség okáról tudomást sem szerez, önhibáján kívül nincs abban a helyzetben, hogy a törlési keresetet előterjeszthesse.
Tekintettel arra, hogy az Abh.-ban az Alkotmánybíróság az Inytv. 5. § (5) bekezdését 2007. június 30-i hatállyal semmisítette meg, a 63. § (2) bekezdés megsemmisítését is visszamenőleg ezen határidővel kérte.

II.

1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései:
„2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.”
„8. § (2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.”
„13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot.”
„57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.”

2. Az Inytv. támadott rendelkezése:
„63. § (2) Azzal szemben, aki további bejegyzés folytán, az előző bejegyzés érvényességében bízva, jóhiszeműen szerzett jogot, a törlési keresetet a kézbesítéstől számított hatvan nap alatt lehet megindítani, ha az eredetileg érvénytelen bejegyzésről szóló határozatot a sérelmet szenvedő fél részére kézbesítették. A bejegyzéstől számított három év alatt lehet a törlési keresetet megindítani, ha kézbesítés nem történt.”

III.

A bírói kezdeményezés részben megalapozott.

1. Az Ítélőtábla az Inytv. 63. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését lényegében ugyanazon indokok alapján kérte, amelyekre figyelemmel az Alkotmánybíróság az Abh.-ban az Inytv. 5. § (5) bekezdését megsemmisítette.
Az Inytv. 5. § (5) bekezdése értelmében az érvénytelen okiraton alapuló bejegyzés alapján a jóhiszemű harmadik személy javára bejegyzett jog, illetőleg feljegyzett tény a ranghelyére irányadó időponttól számított három év eltelte után az ingatlan-nyilvántartásból nem volt törölhető. Az Alkotmánybíróság az Abh. indokolásban kifejtette: „Az Inytv. 5. § (1)–(3) bekezdése értelmében a közhitelességből – amely a bejegyzett jogok, feljegyzett tények fennállásának hiteles tanúsítását jelenti – a jelen ügy szempontjából az következik, hogy a jogok, tények törlése esetén vélelem szól amellett, hogy az ingatlanra vonatkozóan más jog, mint amit a nyilvántartás feltüntet, nem áll fenn. A jogalkotó védelemben részesíti annak a jogszerzését, aki az ingatlan-nyilvántartásban bízva, jóhiszeműen köt szerződést, tesz jognyilatkozatot.
Önmagában azonban az ingatlan-nyilvántartáshoz fűződő közbizalom nem tekinthető olyan célnak, amely a jóhiszemű harmadik személy – esetleg bűncselekménnyel összefüggő – jogszerzésével szemben az eredeti jogosult igényérvényesítésének korlátozását alkotmányosan indokolná, mert az érvénytelen okiraton alapuló, hibás bejegyzésben bízva a harmadik személy nem szerezhet tulajdonjogot, vagyis nincs olyan védendő alkotmányos jog, amely az eredeti tulajdonos alkotmányos jogának korlátozását szükségessé tenné.
Az Alkotmánybíróság megítélése szerint ezért a bírósághoz fordulási jog korlátozásának alkotmányosan elfogadható indokát kizárólag – az ingatlan-nyilvántartás közhitelességéhez kapcsolódóan – a jogállamiságból következő jogbiztonság adja meg.
Ugyanakkor azonban az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a korlátozás mértéke nem áll arányban az elérni kívánt céllal. Az érintett szabály az előbb vázolt érdekeket előtérbe helyezve, nagy súlyt fektet a bejegyzett jog jogosultja érdekeinek a védelmére, tekintet nélkül az eredeti jogosultra, akinek tulajdonjogát vagy más bejegyzett jogát az érvénytelen okirat alapján törölték. Így az arányosság követelményének nem tesz eleget: a cél elérésére olyan eszközt választ – a törlést jogvesztő és rövid tartamú határideig engedi meg, amelynek következtében az eredeti jogszerzőnek az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében biztosított jogérvényesítési jogát korlátozza. Közvetetten sérül az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében rögzített tulajdonhoz való joga, amikor a bejegyzés alapjául szolgáló okirat érvénytelensége esetén az eredeti tulajdonosnak a tulajdoni igénye elenyészik. Hasonlóan a tulajdonhoz való jog korlátozásához vezet, ha a bejegyzett teher az időmúlásra tekintettel nem törölhető.
Így a rendelkezés a szükségesnél nagyobb mértékben korlátozza az eredeti jogosultat alkotmányos alapjogának gyakorlásában azáltal, hogy a törlési határidőt jogvesztő és kivételt nem engedő szabályként alkalmazza, vagyis a cél, az ingatlan-nyilvántartáshoz kapcsolódó jogbiztonság nem áll arányban azzal a jogsérelemmel, amelyet az eredeti jogosult szenved el, amikor önhibáján kívül nem tudja érvényesíteni keresetindítási jogát.
Az Alkotmánybíróság szerint tehát nem állapítható meg olyan alapvető jog vagy alkotmányos érték, amelynek védelme az igényérvényesítés – különös tekintettel a hamis vagy hamisított okiraton alapuló bejegyzésre – ilyen nagymértékű korlátozását indokolná, megakadályozva, hogy három éven túl lehetőség nyíljék a jogvita rendezésére.
Ezért a támadott rendelkezés sérti az Alkotmány 57. § (1) bekezdését, egyben jogbizonytalanságot eredményez, így az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiság követelményével is ellentétes.” (ABH 2006, 892, 898–899.)

2. Miként arra a kezdeményező bíróság rámutatott, mivel az Abh.-ban az Alkotmánybíróság nem semmisítette meg az alapelvi szabály érvényesülését biztosító technikai rendelkezést, a bírói gyakorlat az abban foglaltakat változatlanul kötelezően alkalmazandónak tekinti.
Az Alkotmánybíróság az Inytv. 5. § (5) bekezdése és 63. § (2) bekezdése összevetése kapcsán megállapította, hogy azok egymással összefüggő, de egymásnak teljesen meg nem feleltethető szabályokat tartalmaznak. A két rendelkezés azáltal kapcsolódik egymáshoz, hogy mindkét esetben érvénytelen okiraton alapuló bejegyzés alapján a jóhiszemű harmadik személy javára bejegyzett jog, illetve feljegyzett tény törléséről, arra vonatkozó határidőről van szó. Az 5. § (5) bekezdés azonban a bejegyzett jog vagy tény ingatlan-nyilvántartásból való törlésére állapított meg jogvesztő határidőt, míg a 63. § (2) bekezdése a törlési per megindításának határidejét rögzíti. Az alapelvi szabály címzettje alapvetően az ingatlanügyi hatóság, a perindítási határidő ugyanakkor a törlési perben eljáró bíróságnak és az igényt érvényesítő félnek szól. A 63. § (2) bekezdése kétféle határidőt is rögzít, attól függően, hogy az eredeti, az érvénytelen okiraton alapuló jog vagy tény bejegyzéséről (vagyis az érvénytelen bejegyzésről) szóló határozatot a sérelmet szenvedő félnek kézbesítették vagy sem. Ha igen, akkor a kézbesítéstől számított hatvan napon belül, ha nem, akkor a bejegyzéstől számított három éven belül lehet megindítani a törlési keresetet.
Az Inytv. 5. § (5) bekezdésében rögzített, valamint a 63. § (2) bekezdésében található határidők kezdete és vége nem esett egybe. Az 5. § (5) bekezdés szerinti hároméves határidő a harmadik személy jogának ranghelyére irányadó időponttól kezdődött. Ezzel szemben a törlési kereset megindítására vonatkozó határidő – attól függően, hogy a törlési kereset megindítását megelőzően a közvetlen jogszerző javára szóló bejegyzési határozatot az eredeti jogosult számára kézbesítették vagy sem – a határozat kézbesítésétől, illetve ennek hiányában a közvetlen jogszerző jogának bejegyzésétől kezdődik. Az alapelvi szabály nem volt tekintettel a törlési keresetek elbírálásának időtartamára sem. Ezt a kollíziót – az Abh.-ban is hivatkozott, bár nem kötelező érvényű jogegységi határozatban kifejezésre jutó – bírói gyakorlat (A Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának véleménye az ingatlan átruházási szerződés érvénytelenségének megállapítása iránti és az ingatlan-nyilvántartási perek összefüggéseiről, BH 2005/9.; a továbbiakban: Vélemény) úgy oldotta fel, hogy az 5. § (5) bekezdését nem tekintette a törlés elrendelése akadályának, ha a keresetet az Inytv. 63. § (2) bekezdésében szereplő határidőn belül indították meg. Így a bírósági eljárás időtartama miatt a felperes nem esett el az eredeti állapot helyreállításának, azaz a későbbi jogok törlésének lehetőségétől.
A Legfelsőbb Bíróság a 63. § (2) bekezdésének értelmezése kapcsán a Véleményben rámutatott: „A törvény szövegezéséből és indokolásából következően ezek a határidők a közvetlen szerző javára szóló bejegyzési határozat kézbesítéstől vagy a bejegyzéstől kezdődnek. Ez egyben azt is jelenti: a további (harmadik) jóhiszemű jogszerző már a szerződése megkötésekor biztos lehet jogszerzésében, mert joga nem törölhető
– ha a közvetlen szerző joga több mint három éve bejegyzésére került,
– e határidő eltelte előtt akkor, ha a közvetlen szerző (és annak esetleges három éven belüli elődje) jogának bejegyzéséről szóló határozatot a sérelmet szenvedett érdekeltnek (a közvetlen szerző elődjének, és annak elődjének) kézbesítették, és hatvan nap alatt nem indított törlési pert.
Abban az esetben, ha a további jogszerző bejegyzési kérelme az ingatlan-nyilvántartásban csupán széljegyként szerepel (amely csak az ingatlan-nyilvántartási eljárás megindítását tanúsítja, de nem nyilvántartott jog), a szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt megindított perre tekintettel a földhivatali eljárást az Inytv. 47. § (2) bekezdése szerint – a fél bejelentése alapján – fel kell függeszteni. Ha ez elmaradt és a jog bejegyzésére sor került, a továbbiakban a peres eljárás a törlési per szabályainak figyelembevételével folytatódik.”
Az Inytv. rendelkezéseiből nem derül ki, hogy a hatvan napos, illetve a hároméves keresetindítási határidő jogvesztő, avagy elévülési jellegű-e. A Legfelsőbb Bíróság 4/2003. Polgári jogegységi határozata értelmében az időmúlásnak kétféle hatása van: a jogvesztés és az elévülés. A jogvesztés súlyos következménye azonban csak jogszabály kifejezett rendelkezése alapján állhat be. A jogvesztéssel nem járó anyagi jogi határidő ennek folytán elévülési jellegű. Annak ellenére, hogy az Inytv. támadott rendelkezésében meghatározott határidőkhöz a törvény nem fűzi a jog elenyészésének következményét, azok a Legfelsőbb Bíróság Véleménye szerint a közhitelesség elvéből következően jogvesztő jellegűek.

3. Törlési per akkor indítható, ha az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés érvénytelen. A bejegyzés érvénytelenségének oka legfőképp a bejegyzés alapjául szolgáló okirat érvénytelensége lehet. Az Alkotmánybíróság az Abh.-ban áttekintette, milyen esetekben tekinthető a bejegyzés alapjául szolgáló okirat érvénytelennek. Ennek eredményeként megállapította, hogy az okirat érvénytelen, ha az hamis vagy hamisított magánokirat, illetve közokirat, valamint ha az abban foglalt jognyilatkozat, szerződés érvénytelen. (ABH 2006, 892, 894–896.) A kifogásolt rendelkezésben foglalt határidők számítása szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a sérelmet szenvedett fél mikor szerez tudomást a bejegyzés alapjául szolgáló okirat érvénytelenségéről, vagy hogy más okból akadályoztatva volt-e igénye bíróság előtti érvényesítésében. Így nem érinti e határidőket az sem, hogy a szerződés semmisségére határidő nélkül lehet hivatkozni, illetve, hogy a szerződés megtámadására egy éves elévülési jellegű határidőn belül van lehetőség. Ha a törlési kereset megindítására nyitva álló határidő eltelt, a szerződés érvénytelensége folytán az eredeti állapot helyreállítására, a jóhiszemű harmadik személy jogának törlésére már nincs mód. A gyakorlatban sok esetben a sérelmet szenvedő fél hozzájárul jogának törléséhez, illetve a közvetlen jogszerző jogának bejegyzéséhez. Teszi ezt annak tudatában, hogy az alapul fekvő okirat (szerződés) érvényes, s a bejegyző határozat kézbesítésétől számított hatvan napon, illetve a bejegyzéstől számított három éven belül azért nem indít törlési keresetet, mert ekkor még az okiratot érvényesnek véli.

4. Az indítványozó az Inytv. 63. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására irányuló kérelmét az Alkotmány 57. § (1) bekezdésére, valamint ehhez kapcsolódóan 2. § (1) bekezdésére, 13. § (1) bekezdésére, illetve ezekkel összefüggésben 8. § (2) bekezdésére alapította.
Az Alkotmány 57. § (1) bekezdése rögzíti, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy valamely perben jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el. Az Alkotmánynak ez a rendelkezése, az eljárási garanciákon túl, a bírósághoz fordulás jogát foglalja magában. Az alapvető jogból következően az államra az a kötelezettség hárul, hogy – egyebek között – a polgári jogi jogok és kötelezettségek (a polgári joginak tekintett jogviták) elbírálására bírói utat biztosítson. Ez a rendelkezés azonban – az Alkotmány 8. § (2) bekezdésére figyelemmel – nem jelent korlátozhatatlan alanyi jogot a perindításra. [59/1993. (XI. 29.) AB határozat, ABH 1993, 353, 355.; 930/B/1994. AB határozat, ABH 1996, 502, 505.; 32/2003. (VI. 4.) AB határozat, ABH 2003, 380, 389.]
A bírósághoz fordulás jogának korlátozását jelenti, ha a jogalkotó az igény bíróság előtti érvényesíthetőségét határidőhöz köti. Az Alkotmánybíróság gyakorlatában önmagában ez nem ellentétes a bírósághoz fordulás jogával. E korlátozás viszont csak akkor felel meg az Alkotmány 8. § (2) bekezdésből fakadó követelménynek, ha valamely alkotmányos cél eléréséhez szükséges, s azzal arányos.
Az Alkotmánybíróság több korábbi határozatában foglalkozott a jogvesztő keresetindítási határidőknek és az Alkotmány 57. § (1) bekezdésének kapcsolatával.
A 935/B/1997. AB határozatban az Alkotmánybíróság a gazdasági társaságokról szóló törvény azon rendelkezését vizsgálta, amely szerint a társasági határozatokat bíróság előtt a határozat meghozatalától számított 30 napon belül lehet megtámadni (Gt. 1. 45. §). Az Alkotmánybíróság kifejtette: „Az Alkotmány 57. § (1) bekezdésének a sérelme akkor lenne megállapítható, ha az orvoslás lehetősége egyáltalán nem lenne adott. A jogrendszer ilyen hiányai esetén van helye az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az alkotmányellenesség kimondásának. [63/1997. (XII. 11.) AB határozat, ABH 1997, 365.]. Ezzel szemben önmagában az a tapasztalat, hogy egy létező, a bírósági út igénybevételét biztosító – de azt időbeli korláthoz kötő – szabály alkalmazása egyes esetekben méltánytalan, vagy akár igazságtalan eredményre vezethet, még nem jelenti az alapjog szükségtelen és aránytalan korlátozását.” (ABH 1998, 765, 772–773.) A jogviszonyok igazságos rendezéséhez és a jogbiztonsághoz fűződő érdek viszonyával kapcsolatosan az Alkotmánybíróság egyúttal utalt azon gyakorlatára, mely szerint „[a]z anyagi igazságosság jogállami követelménye a jogbiztonságot szolgáló intézményeken és garanciákon belül maradva valósulhat meg.” [9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 59, 65.]. A bírósághoz való fordulás joga így – hasonlóan az Alkotmány által deklarált többi alapjoghoz – nem abszolút jellegű jogosultság, hanem a jogállamiság elemeként megjelenő jogbiztonság korlátai között juthat csak érvényre. A konkrét ügyben az Alkotmánybíróság arra a következtetésre jutott, hogy a jogbiztonság általános követelménye a társasági határozat bírósági felülvizsgálatára biztosított lehetőség kapcsán a társasági jog olyan, prioritást élvező célkitűzéseiben konkretizálódik, mint a forgalombiztonság és a hitelezővédelem. Ezekre figyelemmel a keresetindítási jog időbeli korlátozását nem ítélte sem szükségtelennek, sem pedig aránytalannak.
Egy későbbi határozatában az Alkotmánybíróság a társasházi határozatok érvénytelenségének megállapítására irányuló keresetek előterjesztésére nyitva álló jogvesztő határidő alkotmányosságával foglalkozott. Megállapította, hogy a hatvan napos határidő elegendő arra, hogy a tulajdonostárs élhessen keresetindítási jogával, másrészt megfelel a társasház zavartalan működése biztosítására irányuló követelménynek is. Ugyanakkor úgy találta, hogy e határidő jogvesztő jellege alkotmányosan nem indokolható. Az Alkotmánybíróság leszögezte: „Általában nem sérti a bírósághoz való jogot az, ha a bírósághoz fordulást jogvesztő határidővel korlátozzák. Ismert és gyakran alkalmazott megoldás a jogrendszeren belül az, hogy ha (az anyagi jogi) törvény valamely igény érvényesítésére, keresetindításra határidőt szab meg, a határidő elmulasztása azzal a következménnyel jár, hogy az elmulasztott cselekmény a későbbiekben már nem pótolható.” [3/2006. (I. 30.) AB határozat, ABH 2006, 65, 94–95.] Hangsúlyozta ugyanakkor az Alkotmánybíróság, hogy a peres felek (az adott ügyben a közgyűlés határozatát vitató tulajdonostárs és a társasház) pozícióját egyenlő súllyal kell mérlegelnie a törvényhozónak, mert bármelyik pozíció egyoldalú kedvezményezése a bírói úthoz való alapvető jog sérelméhez vezethet.
Az Alkotmánybíróság úgy találta, hogy a támadott szabály a bírósághoz fordulás jogának gyakorlását a közgyűlés határozatát vitássá tenni kívánó tulajdonostársat illetően egyoldalúan korlátozta, ha a közgyűlés összehívásának, a meghívó közlésének, a jegyzőkönyvvezetésnek vagy különösen a közgyűlésen meghozott határozatokról való értesítés formájának és határidejének szabályai megsérültek. Ezáltal előfordulhatott, hogy a tulajdonostárs keresetindítási jogát menthető okból, önhibáján kívül nem tudta érvényesíteni, és a hátrányos következményeket másként sem lehetett elhárítani. E korlátozás pedig nem állt arányban az eléríni kívánt céllal, azaz a társasház zavartalan működéséhez fűződő érdekek védelmével.
Később, a 70/2006. (XII. 13.) AB határozatban az Alkotmánybíróság a bírósági eljárást megindító keresetlevél vagy kérelem késedelmes benyújtásáról szóló 4/2003. Polgári jogegységi határozat alkotmányosságának vizsgálata körében – korábbi határozataiban kifejtett álláspontját összefoglalva – megállapította, hogy „a keresetindítási jog határidőhöz kötése szükséges korlátozása a bírósághoz fordulás jogának (a jogállamiságból erdő jogbiztonság is ezt követeli meg), az arányossági kritérium pedig a határidő hosszához mérten határozható meg”. (ABH 2006, 786, 798.) Egyúttal megerősítette, hogy a jogvesztő keresetindítási határidő meghatározása önmagában nem alkotmányellenes.
Az Abh.-ban az Alkotmánybíróság – miként arra jelen határozatában már utalt – megsemmisítette az Inytv. 5. § (5) bekezdését, mely maga nem keresetindítási határidőt szabályozott. Indokolásában rámutatott arra, hogy „a bírósághoz fordulási jog korlátozásának alkotmányosan elfogadható indokát kizárólag – az ingatlan-nyilvántartás közhitelességéhez kapcsolódóan – a jogállamiságból következő jogbiztonság adja meg”. (ABH 2006, 892, 898.) Azonban arra a következtetésre jutott, hogy mivel az Inytv. a törlési határidőt jogvesztő, kivételt nem engedő szabályként alkalmazza, a cél nem áll arányban azzal a jogsérelemmel, amelyet az eredeti jogosult szenved el, amikor önhibáján kívül nem tudja érvényesíteni keresetindítási jogát. (ABH 2006, 892, 899.)
A 914/B/2006. AB határozatban az Alkotmánybíróság a bírósághoz fordulás jogával összefüggésben nem találta alkotmánysértőnek a lakásszövetkezetekről szóló törvény azon rendelkezését, mely szerint hatvan napos jogvesztő határidőn belül lehet a jogsértő határozat felülvizsgálata iránti pert megindítani. Ám ebben az ügyben is kiemelte, hogy a szövetkezet valamely határozatát vitató tag vagy nem tag tulajdonos és a szövetkezet pozícióját egyenlő súllyal kell mérlegelnie a törvényhozónak, amikor a határozat felülvizsgálatára irányuló keresetnél a keresetindítás egyes feltételeiről dönt. Ezt úgy kell megállapítani, hogy a jogalkotó egyik pozíciót se kedvezményezze egyoldalúan. Ilyen egyoldalúságot jelentett azonban a vizsgált törvény szabályozási környezetében az, hogy a határozat meghozatalától, s nem a közléstől számított a keresetindításra nyitva álló és jogvesztő határidő. (ABH 2007, 2067, 2069–2070.)

5. A jelen eljárás tárgyát képező rendelkezések tekintetében a bírósághoz fordulási jog korlátozásának alkotmányos célja – az Abh.-ban kifejtettekkel összhangban – a jogbiztonságban rejlik. A forgalombiztonság, melyet az ingatlanok mint (rendeltetésüknél, valamint értéküknél fogva) különleges vagyontárgyak tekintetében az ingatlan-nyilvántartás közhitelessége hivatott biztosítani, jelen ügy szempontjából azt jelenti, hogy amennyire lehetséges, a tényleges jogi viszonyok feleljenek meg a nyilvántartásban foglalt helyzetnek. Minél szélesebb körben engedi meg a jogszabály a közhitelesség áttörését, annál kevésbé tudja betölteni funkcióját a nyilvántartás, s a forgalom biztonsága annál nagyobb sérelmet szenved. A forgalom biztonságával szemben azonban megfelelő védelemben kell részesíteni a sérelmet szenvedő felet is.
Az Inytv. 63. § (2) bekezdésében szabályozott keresetindítási határidő rokonságot mutat az elbirtoklással, illetve az elévüléssel. Mindegyik esetben ugyanis az idő múlása valamely jog elveszítésével, bírói úton való kikényszeríthetősége elenyészésével (esetleg egyidejűleg más jogának keletkezésével) jár. Az Inytv. kifogásolt szabálya (ún. telekkönyvi elbirtoklás) különösen az elbirtoklással vonható párhuzamba abból kifolyólag, hogy mindkét esetben a látszólagos és a tényleges jogi viszonyok egymásnak nem felelnek meg. Elbirtoklás esetén a birtokos tulajdonosnak tünteti fel magát, miközben valójában nem az. Az Inytv.-ben szabályozott esetben viszont az ingatlan-nyilvántartás jogosultként (tulajdonosként) tüntet fel valamely személyt (esetleg nem tüntet fel kötelezettként valakit), miközben a valós jogi helyzet ezzel nem esik egybe. Mindkét esetben az idő múlásának következménye az, hogy a jogbiztonság érdekében a tényleges jogi helyzeten felülkerekedik a látszólagos, s a látszat szerinti jogosult valódi jogokat szerez (kötelezettségtől mentesül).
Az Alkotmánybíróság az elbirtoklás intézményét a 38/B/2002. AB határozatában alapvetően az Alkotmány 2. § (1) bekezdése és 13. §-a vonatkozásában vizsgálta, ám megállapításai megfelelően irányadók jelen ügyben is.
„A tulajdonjog magánjogi korlátjainak vizsgálatánál is figyelembe kell venni a jogállamiság elvét. A jogállamiság elvének lényeges eleme a jogbiztonság. A jogbiztonság – amellett, hogy az egyes jogszabályok egyértelműségét követeli meg – azt is jelenti, hogy a jogintézmények működése egyértelmű és kiszámítható legyen. Erre tekintettel mondta ki az eljárás jogi garanciáit vizsgálva a 9/1992. (I. 30.) AB határozat, hogy az eljárás során hozott határozathoz fűzött jogerő a jogbiztonságot szolgálja. Ezért fogadható el a jogerő a határozat tartalmi helyességétől függetlenül (ABH 1992, 59, 65–66.).
A hosszú időtartamig fennálló polgári jogi viszonyok tekintetében fejtette ki az Alkotmánybíróság a 32/1991. (VI. 6.) AB határozatban, hogy a jogbiztonság általában a jog stabilitását jelenti, de ez az állandóság nem minden esetben érvényesülhet. Bekövetkezhetnek olyan események, amelyek a polgári jogi jogviszonyok alanyai jogi helyzetének megváltoztatását tehetik szükségessé (ABH 1991, 146, 152–153, 158.). Az elbirtoklás esetében – bár nem szerződéses viszonyban – olyan helyzetről van szó, amelyben a tulajdonos nem gyakorolja jogát, és a tulajdonjog tárgya a tulajdonostól különböző személynek a birtokában van; ez a személy jelenik meg a környezet előtt úgy, mint aki tulajdonos. A forgalmi élet biztonsága indokolja a tulajdonos és a birtokos jogi helyzetének megváltoztatását, az elbirtoklással történő tulajdonszerzés elismerését.” (ABH 2005, 1058, 1062.)
Az Alkotmánybíróság fenti döntésében nem tekintette alkotmányellenesen rövidnek a 15 éves elbirtoklási időt (mely ugyanakkor a tulajdonos által megszakítható, s ezzel az elbirtoklási idő újrakezdődik). Az Inytv. 63. § (2) bekezdése az elbirtokláshoz képest jóval szigorúbb határidőket ír elő, melynek azonban alkotmányosan elfogadható oka, hogy az ingatlan-nyilvántartáson keresztül bonyolódik le az ingatlanfogalom túlnyomó többsége. Ezért nyomósabb érdek fűződik ahhoz, hogy a látszat szerinti helyzet törlésére csak rövidebb időn belül kerülhessen sor. Emellett az ingatlan-nyilvántartás közhitelessége, s ennek révén a forgalom biztonsága hatékonyan nem garantálható, ha a törlési kereset megindítására nyitva álló határidő kizárólag szubjektív jellegű, s a sérelmet szenvedett fél tudati állapotától, illetve attól függ, hogy joga érvényesítésében akadályoztatva van-e.
A fentiek alapján azt kell megvizsgálni, vajon az elérni kívánt céllal arányos-e a hatvan napos és a hároméves keresetindítási határidő.

5.1. Önmagában a hatvan napos keresetindítási határidő – miként az az Alkotmánybíróság korábbi döntéseiből kitűnik – nem jelenti a bírósághoz fordulás jogának aránytalan korlátozását. Ez az időtartam elég hosszú idő arra, hogy az érintett fél átgondolja, kíván-e keresetet indítani, s ha igen, azt mire alapítja. A korlátozás arányosságának megítéléséhez azonban a keresetindítás egyéb feltételeit is figyelembe kell venni. Ennek során nem lehet eltekinteni attól, hogy e határidő a bejegyző határozat kézbesítésével kezdődik és jogvesztő jellegű. A hatvan napos – relatíve rövid – keresetindítási határidő akkor tekinthető az elérni kívánt céllal arányosnak, ha a fél valóban abba a helyzetbe kerül, hogy a törlési per megindítását reálisan mérlegelheti. Az érvénytelen bejegyzésről hozott határozat kézbesítése akkor hozza ilyen helyzetbe a sérelmet szenvedő felet, ha ezzel egyidejűleg szerez tudomást a bejegyzés érvénytelenségéről is. Mindaddig, míg a bejegyzésről tud, ám annak érvénytelenségét nem ismeri fel, jogainak védelme érdekében önhibáján kívül nem képes eredményesen fellépni, a törlési keresetet ugyanis nem tudja mire alapítani. Ha a bejegyzés érvénytelenségéről a sérelmet szenvedő fél csak utóbb szerez tudomást, vagy egyéb oknál fogva erre csak később tud hivatkozni, a hatvan napos határidő sok esetben már el is telt, avagy abból olyan rövid idő maradt hátra, mely a keresetindításról való döntés meghozatalára elégtelen. A határidő elmulasztása – a bírói gyakorlatot alapul véve – pedig jogvesztéssel jár, mely semmilyen körülményre tekintettel nem menthető ki, nem igazolható.
A törlési kereset megindításával az eredeti jogosult tipikusan tulajdoni igényét kívánja érvényesíteni, így a keresetindítási határidő korlátozása azt is jelenti, hogy a határidő elmulasztásával az eredeti tulajdoni viszonyok helyreállítására nem kerülhet sor. A keresetindítás tehát a tulajdon védelmének eszköze, ily módon az eredeti tulajdonos az államtól védelemre tarthat igényt. A támadott rendelkezés vizsgálata során ugyanakkor figyelemmel kell lenni arra, hogy a védelmet egy olyan személlyel szemben kell nyújtani, aki maga is jóhiszeműen, ellenérték fejében szerezte meg az ingatlant. Az eredeti tulajdonos, valamint a jóhiszemű harmadik személyeket védő ingatlan-nyilvántartási közhitelesség egymással szembenálló, s az állam által egyaránt védendő érdekeit elsősorban a törvényhozónak kell mérlegelnie. Az Alkotmánybíróság alkotmányellenességet akkor állapíthat meg, ha a mérlegelés az ellentétes érdekek aránytalan figyelembevételét eredményezi.
Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a hatvan napos jogvesztő keresetindítási határidő nem áll arányban azzal a jogsérelemmel, amelyet az eredeti jogosult elszenved. Az érvénytelen bejegyző végzés kézbesítésétől számított hatvan napos keresetindítási határidő aránytalan korlátozást jelent, ha az eredeti jogosult csak utóbb szerez tudomást a bejegyzés érvénytelenségéről, vagy például csak ezt követően szűnik meg a kényszer vagy a fenyegetés. Ilyen esetekben a törvényhozó nem mérlegeli kellő súllyal a sérelmet szenvedő fél pozícióját a jóhiszemű harmadik személlyel, az ingatlan-nyilvántartásnak a jogbiztonságból fakadó közhitelességével szemben.
A fentiekre figyelemmel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Inytv. 63. § (2) bekezdésében szabályozott hatvan napos keresetindítási határidő sérti az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében foglalt bírósághoz fordulás jogát.

5.2. Az Inytv. 63. § (2) bekezdésében szabályozott hároméves határidő – a jelen határozat indokolásának 2. pontjában kifejtettek szerint – szoros összefüggésben állt az Inytv. megsemmisített 5. § (5) bekezdésével. Az Abh.-ban az Alkotmánybíróság ez utóbbi rendelkezés vizsgálata során arra a következtetésre jutott, hogy önmagában nem alkotmányellenes, hogy meghatározott idő elteltét követően a jóhiszemű harmadik személy javára bejegyzett jog, illetőleg feljegyzett tény az ingatlan-nyilvántartásból már nem törölhető, még ha érvénytelen okiraton alapult is a bejegyzés. A rendelkezést azért semmisítette meg, mert a hároméves határidő jogvesztő és kivételt nem engedő szabályként került megfogalmazásra. A hatályvesztés jövőbeni időponthoz kötésével az Alkotmánybíróság ugyanakkor lehetőséget adott a jogalkotónak az Alkotmánynak megfelelő szabályozás feltételeinek megteremtésére, mellyel azonban az Országgyűlés nem élt. Az ingatlan-nyilvántartás közhitelességét garantáló egyik szabály így kikerült az Inytv.-ből, szerepét teljes egészében a jelen ügyben vizsgált hároméves keresetindítási határidő vette át. Az Alkotmánybíróság az Inytv. 63. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés alkotmányosságának vizsgálata körében nem tekinthetett el az újraszabályozás elmaradása folytán kialakult helyzettől, ezért jelen ügyben a jogbiztonság védelme érdekében az Abh.-tól függetlenül alakította ki álláspontját.
Az Inytv. 63. § (2) bekezdés második mondatában szabályozott hároméves határidő az érvénytelen bejegyzéstől kezdődik és jogvesztő jellegű. Teljesen független ezáltal a sérelmet szenvedő fél tudati állapotától és akaratától. Miként ugyanakkor arra az Alkotmánybíróság e határozatában már rámutatott, az ingatlan-nyilvántartás közhitelessége komoly csorbát szenvedne, ha a törvény csak szubjektív határidőt írna elő a törlési per megindítására. A jogvesztő határidő tartamának meghatározásakor mindazonáltal a jogalkotónak megfelelően érvényre kell juttatnia az eredeti jogosult jogait is. Három év jellemzően elegendő idő ahhoz, hogy az eredeti tulajdonos kellő gondosság és körültekintés mellett felismerje a bejegyzés érvénytelenségét, s az ebből fakadó jogsérelmének orvoslása céljából bírósághoz forduljon. Ezen idő alatt a bejegyzés alapjául szolgáló okirat érvénytelensége rendszerint a sérelmet szenvedő fél tudomására jut, illetve – időről időre az ingatlan-nyilvántartás tartalmáról történő tájékozódás révén – az érintett a nyilvántartott jogok és tények változásáról is értesülhet. Bár előfordulhat, hogy egyes esetekben erre mégsem kerül sor, a jogbiztonság és a jóhiszemű harmadik személy jogainak védelme ennyi idő elteltével megfelelő ellensúlyát képezi a bírósághoz fordulás joga korlátozásának. Ebből a szempontból annak is jelentősége van, hogy e határidő nem mindenkivel, csupán az ingatlan-nyilvántartási bejegyzésben bízó, jóhiszemű harmadik személlyel szemben állja útját a keresetindításnak. Aki tehát, bár tudatában van annak, hogy az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés érvénytelen, de bízik abban, hogy az ő tudomásával szemben erősebb lesz az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés, ilyen védelemben nem részesülhet.
Az Alkotmánybíróság megítélése szerint tehát a jóhiszemű harmadik személyeket védő jogbiztonság és az eredeti jogosult érdekeinek mérlegelése során a hároméves jogvesztő határidő megállapításával a jogalkotó nem lépte át az arányosság határát. Egyúttal nem sérül az Alkotmány 2. § (1) bekezdése sem, hisz annak folytán, hogy három év jogvesztő határidő elteltével nem engedi meg a jóhiszemű személy jogának törlését, s fenntartja az ingatlan-nyilvántartás szerinti állapotot, épp a jogbiztonság érvényesülését garantálja.

6. Az indítványozó az Alkotmány 13. § (1) bekezdésébe ütközőnek is találta az Inytv. 63. § (2) bekezdését. Miután a hatvan napos határidő alkotmányellenességét az Alkotmánybíróság már az Alkotmány 57. § (1) bekezdésével összefüggésben megállapította, a tulajdonhoz való joggal kapcsolatban csak a hároméves határidőt vizsgálta.
Az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy a kifogásolt rendelkezés közvetlenül az igényérvényesítés határidejének megállapításáról szól, de közvetetten összefüggésben áll az eredeti tulajdonos és a jóhiszemű harmadik személy tulajdonjogával.
Az Alkotmánybíróság több korábbi határozatában értelmezte az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében foglalt tulajdonhoz való jogot. A már említett 38/B/2002. AB határozatában az elbirtoklás szabályainak alkotmányossági vizsgálata során rögzítette: „A tulajdonhoz való jog alapvető jogként részesül alkotmányos védelemben [7/1991. (II. 28.) AB határozat, ABH 1991, 22, 25.]. A tulajdonhoz való jognál az Alkotmány az egyén cselekvési szabadságának anyagi alapját védi a közhatalmi beavatkozásokkal szemben. A tulajdon szociális kötöttségei azonban a tulajdonjog korlátozását lehetővé teszik. A korlátozás – különösen az ingatlanon fennálló tulajdonjog esetében – gyakran közvetlenül nem a köz javára, hanem más magánszemélyek érdekében érvényesül [64/1993. (XII. 22.) AB határozat, ABH 1993, 373, 380–381.].
Az elbirtoklás esetében a jogi szabályozás nem a közhatalom, hanem a polgári jogi jogviszony másik – a tulajdonossal egyenjogú – jogalanya javára mondja ki a tulajdonjog elvonását. Az Alkotmánybíróság a 800/B/1993. AB határozatban már rámutatott arra, hogy az alkotmányjogi elbírálásnál különbség van a tulajdonjog közjogi és magánjogi korlátozása között. Ezért a határozat megállapítása szerint a tulajdonjog sérelmének a polgári jogi szabályozás körébe tartozó egyik fontos esetkörénél, a kártérítésnél, az Alkotmány tulajdonvédelmi szabályai csak annyiban játszanak meghatározó szerepet, hogy a törvényhozónak a felelősségi rendszer kialakítása során mind a károsult, mind a károkozó pozícióját egyenlő súllyal mérlegelnie kell, a szabályozás egyéb szempontjainál viszont a törvényhozónak szabad mérlegelési lehetősége van (ABH 1996, 420, 421–422.; 423/B/1996. AB határozat, ABH 2003, 935, 939.). Azokra az esetekre vonatkozóan pedig, amelyekben a tulajdonjog tárgyát nem a tulajdonos, hanem más birtokolja, az 1437/B/1991. AB határozat kimondta, hogy a birtokost a tulajdonossal szemben is megilletik a birtokvédelem jogi eszközei, és ez nem jelenti a tulajdonhoz való alkotmányos jog sérelmét (ABH 1993, 567, 568–569.).” (ABH 2005, 1058, 1061.)
A 3/2006. (II. 8.) AB határozatában az Alkotmánybíróság hangsúlyozta, hogy az Alkotmány 13. §-a szerinti tulajdonvédelem nem érvényesíthető a tulajdonosoknak az egymással szembeni védelméről szóló szabályoknál. (ABH 2006, 65, 81.)
Jelen esetben is az eredeti tulajdonos és a jóhiszemű harmadik személy egymás közötti vonatkozásában, és nem a közhatalommal szemben kell értelmezni a tulajdonvédelmet. Az eredeti tulajdonos tulajdonjoga a határidő elteltével megszűnik, míg a jóhiszemű harmadik személy attól függetlenül szerez tulajdonjogot, hogy a sorban őt megelőző személy nem volt tulajdonos. Ez a változás ugyanakkor állami beavatkozás (szabályozás) révén következik be. Azt, hogy ez alkotmányos-e, az dönti el, vajon arányosnak tekinthető-e ez az állami beavatkozás, s a jogalkotó egyenlő súllyal mérlegelte-e az eredeti jogosult és a jóhiszemű harmadik személy érdekeit.
Az eredeti jogosult érdeke azt kívánná meg, hogy a törlési keresetet minél hosszabb határidővel, esetleg határidő nélkül lehessen megindítani, legalábbis míg az alapul fekvő okirat érvénytelenségére egyáltalán hivatkozni lehet. Ez a megoldás azonban semmilyen figyelemmel nincs a jóhiszemű harmadik személy jogos érdekeire, mert az ő joga az érvénytelen bejegyzés folytán lényegében bármeddig törölhető az ingatlan-nyilvántartásból, tulajdonjogot pedig csak elbirtoklás útján, azaz tizenöt évi szakadatlan birtoklást követően szerezhet. Ezzel együtt pedig aránytalan sérelmet szenved az ingatlan-nyilvántartás közhitelessége is. Ha azonban a jóhiszemű harmadik személyt soha nem lehetne törölni egy korábbi érvénytelen bejegyzés miatt az ingatlan-nyilvántartásból, azaz a bejegyzésétől kezdődően teljes védettséget élvezne, akkor az eredeti tulajdonos érdekeit hagyná teljesen figyelmen kívül a jogalkotó.
A 38/B/2002. AB határozatban az Alkotmánybíróság hangsúlyozta, a polgári jogi jogviszonyok szabályozásánál a törvényhozó nagyfokú szabadsággal rendelkezik: az elbirtoklás feltételei meghatározásánál az Alkotmány keretei között szabad szabályozási lehetősége van mind az elbirtoklás idejének, mind az elbirtoklás megszakadása feltételeinek megállapítása tekintetében. (ABH 2005, 1058, 1062.) Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a telekkönyvi elbirtoklás esetén a jogalkotó hasonló jogalkotói szabadsággal bír az eredeti tulajdonos jogvesztése és a jóhiszemű harmadik személy jogszerzése vonatkozásában, ám megfelelően érvényre kell juttatni mindkét fél érdekeit. A bejegyzéstől számított hároméves keresetindítási határidő nem tekinthető aránytalannak egyik fél vonatkozásában sem, ezért az Alkotmánybíróság az indítványt az Alkotmány 13. § (1) bekezdésével összefüggésben elutasította.

7. A fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság az Inytv. 63. § (2) bekezdésében megsemmisítette azon rendelkezést, mely a további bejegyzés folytán, az előző bejegyzés érvényességében bízó, jóhiszeműen szerző személy elleni keresetindításra hatvan napos határidőt biztosított, azaz ha az eredetileg érvénytelen bejegyzésről szóló határozatot a sérelmet szenvedő fél részére kézbesítették. Mivel azonban a kifogásolt bekezdésében a hatvan napos és az alkotmányellenesnek nem talált hároméves határidőre vonatkozó előírás logikailag és nyelvtanilag (szövegezésében) szorosan egymáshoz kapcsolódik, az Alkotmánybíróság a megsemmisítést oly módon hajtotta végre, hogy ez utóbbi ne veszítse hatályát, hanem nyelvtanilag is értelmes szöveggel éljen tovább. A megsemmisítés ellenére a jogalkotó nincs elzárva attól, hogy három évnél rövidebb keresetindítási határidőt is meghatározzon, ha annak egyéb feltételeit az Alkotmány 57. § (1) bekezdésével összefüggésben a jelen határozatban kifejtett követelményeknek megfelelően alakítja ki.
Az Alkotmánybíróság azonban nem látott indokot a visszamenőleges hatályú megsemmisítésre. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 43. § (1) bekezdése alapján azt a jogszabályt, amelyet az Alkotmánybíróság megsemmisít, az erről szóló határozatnak a hivatalos lapban való közzététele napjától nem lehet alkalmazni. Ugyanezen § (4) bekezdése azonban lehetőséget teremt arra, hogy az Alkotmánybíróság ezen időponttól eltérően határozza meg az alkotmányellenes jogszabály hatályon kívül helyezését vagy konkrét esetben történő alkalmazhatóságát, ha ezt a jogbiztonság, vagy az eljárást kezdeményező különösen fontos érdeke indokolja. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint jelen esetben a jogbiztonság – különös tekintettel arra, hogy a megsemmisítés egymásnak mellérendelt, s egyaránt jóhiszemű magánjogi jogalanyok egymás közötti viszonyában eredményez változást – nem indokolja az ex tunc hatályú megsemmisítést. A jogbiztonság követelménye nem kívánja meg a pro futuro megsemmisítést sem.
Az indítványozó fontos érdekére tekintettel az Alkotmánybíróság kimondta, hogy a Szegedi Ítélőtábla előtt Pf.I.20.113/2008. szám alatt folyamatban lévő ügyben a megsemmisített rendelkezés nem alkalmazható.

A határozat Magyar Közlönyben történő közzététele az Abtv. 41. §-án alapul.

Alkotmánybírósági ügyszám: 911/B/2008.

Dr. Lévay Miklós alkotmánybíró különvéleménye

A határozat rendelkező részével és indokolásával az alábbiak miatt nem értek egyet. Álláspontom szerint az Alkotmányból nem vezethető le az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény (a továbbiakban: Inyt.) 63. § (2) bekezdésében szabályozott, az érvénytelen bejegyzésről szóló határozat kézbesítésétől számított hatvan napos törlési perindítási határidő alkotmányellenessége.

1. A határozat a jóhiszemű szerzővel szemben bekövetkező érvényességi vélelem alkotmányosságát vizsgálva arra jut, hogy ha az eredeti jogosult kézbesítés útján értesült arról, hogy az ingatlan-nyilvántartásból az ő jogosultságát törölve valaki más részére jegyeztek be jogosultságot, egy további jóhiszemű szerzővel szemben a törlési per megindítására nyitva álló hatvan napos határidő – annak jogvesztő és nem eléggé szubjektív jellege miatt – túl rövid. A határozat szerint ugyanis nem biztos, hogy ez alatt az idő alatt az eredeti jogosult tudomást szerez arról, hogy a jogát közvetlenül érintő bejegyzés érvénytelen volt. Bár a perindítási korlát a többségi álláspont szerint a közhitelesség elvének érvényesülése miatt szükséges, a hatvan napos perindítási határidő nem arányos.

1.1. Az Alkotmány 57. § (1) bekezdése alapján – az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlata értelmében – „mindenkit alanyi jog illet meg arra, hogy jogait független és pártatlan bíróság előtt érvényesítse, és hogy a bírósági eljárásban a fél pozíciójában szerepelhessen. Az alapvető jogból következően az államra az a kötelezettség hárul, hogy a jogok és kötelezettségek (jogviták) elbírálására bírói utat biztosítson”. (930/B/1994. AB határozat, ABH 1996, 502, 505.) Az 59/1993. (XI. 29.) AB határozat rámutatott arra, hogy a bírósághoz fordulás alapvető joga nemcsak a beadványok előterjesztésének jogára szorítkozik, hanem a bírósági eljárásban a fél pozícióját biztosítja a személyeknek. A feleknek Alkotmányban biztosított joguk van arra, hogy a bíróság az eljárásba vitt jogaikat és kötelezettségeiket elbírálja. Emellett hangsúlyozta: a bírósághoz fordulás alapjoga – az Alkotmány 8. § (2) bekezdésére figyelemmel – nem jelent korlátozhatatlan alanyi jogot a perindításra. Törvény azonban az alapjog lényeges tartalmát nem korlátozhatja és a korlátozásnak elkerülhetetlenül szükségesnek, továbbá az elérni kívánt célhoz képest arányosnak kell lennie. (ABH 1993, 335.)
Egyetértek azzal, hogy a perindítási korlátozás szükséges, hiszen az ingatlan-nyilvántartás funkcióját fenyegetné, ha a (további) jóhiszemű szerző nem bízhatna meg a bejegyzések hitelességében. Amennyiben az eredeti jogosult korlátozás nélkül indíthatna törlési pert, senki nem bízhatna a bejegyzések valóságnak megfelelésében, s ezzel az ingatlan-nyilvántartás értelmét vesztené.
A perindítási korlát arányosságát illetően álláspontom eltér a határozatban foglaltaktól. Az Inyt. 63. § (2) bekezdése szerinti hatvan napos perindítási határidő arányosságának megítélésénél azt kell vizsgálni, hogy biztosítja-e (nem lehetetleníti-e el) az eredeti jogosult számára a bírósághoz fordulás jogát a további jóhiszemű szerzővel szemben. Megítélésem szerint a bejegyzésről szóló határozat kézbesítésétől számított 60 nap elegendő arra, hogy az eredeti jogosult kellő gondosság és körültekintés mellett felismerje a bejegyzés érvénytelenségét és megindítsa a törlési pert. Így annak alkotmányellenessége nem állapítható meg.
A határozat érvelése szerint az eredeti jogosultak között lehetnek olyanok, akik ennyi idő alatt nem ismerik fel a bejegyzés érvénytelenségét, vagyis a határidő egyesekre nézve – a kezdeményező bíró szavával élve – „méltánytalan”. Ez az érv bármilyen hosszúságú határidővel szemben felvethető, ezért önmagában nem indokolja a hatvan napos határidő megsemmisítését. Az alkotmányellenesség megállapításához azt kellene igazolnia az Alkotmánybíróságnak, hogy a hatvan napos határidő nem elegendő az eredeti jogosult számára, hogy meggyőződjön a bejegyzés érvénytelenségéről és megindítsa a törlési pert.
A határozat az alkotmányos határidő tekintetében arra tesz utalást a jogalkotónak, hogy bármely 3 évnél rövidebb perindítási határidő alkotmányos lehet. Pusztán az a körülmény azonban, hogy egy valamivel hosszabb határidő esetén esetleg több eredeti jogosult szerezhet tudomást a bejegyzés érvénytelenségéről, nem alapozza meg a hatvan napos határidő alkotmányellenességét.
Véleményem szerint az Alkotmány alapján csak azt lehet megállapítani, ha a jogalkotó által szabályozott perindítási határidő egyértelműen alkalmatlan arra, hogy bármely eredeti jogosult igényét érvényesítse. Minden más esetben a jogalkotó kompetenciájába tartozik azon érdekek összemérése, amelyek mind az eredeti jogosult, mind a további jóhiszemű jogszerző számára megfelelően biztosítják jogaik érvényesítését. Ezért ez a jogalkotói mérlegelés körébe tartozó, és nem alkotmányossági kérdés.

1.2. A határozat azt a kötelezettséget állítja a jogalkotóval szemben, hogy a perindítási határidő hossza tekintetében „kellő súllyal mérlegelje a sérelmet szenvedő fél pozícióját” a további jóhiszemű szerzővel szemben. Eszerint a perindítási határidő alkotmányossági kritériuma: az érvénytelen bejegyzés miatt „elszenvedett sérelem” súlya. Álláspontom szerint azonban az eredeti jogosult bejegyzett jogának megszűnésével okozott hátrány és a további jóhiszemű szerzővel szembeni perindítási határidő hossza között ilyen összefüggés nem állapítható meg. (Különös tekintettel arra, hogy a hatvan napos törlési perindítási határidő lejárta csupán az eredeti jogosult dologi jogi igényére van kihatással, a kötelmi jogi igényére nincs.)

2. A határozat érvelése szerint a hatvan napos határidő szabályozása azért is alkotmányellenes, mert bizonyos szempontokat nem mérlegelt a jogalkotó a határidő kezdetének meghatározásakor.
Az Alkotmány 57. § (1) bekezdése azt követeli meg, hogy az eredeti jogosult számára a jogalkotó megfelelő határidő biztosításával lehetővé tegye jogi igénye érvényesítését a további jóhiszemű szerzővel szemben. Az Alkotmányból ugyanakkor nem vezethető le az, hogy a jogalkotónak olyan szubjektív határidőt kell megállapítania, ami nem magáról a bejegyzésről, hanem a bejegyzés érvénytelenségéről való tudomásszerzéstől veszi kezdetét.
A jogalkotó saját mérlegelése körében eldöntheti, hogy e szubjektív határidőt honnan rendeli számítani – és mindaddig, amíg a szubjektív határidő kezdetének meghatározása nem lehetetleníti el az eredeti jogosult igényérvényesítési jogát, annak alkotmányellenessége nem állapítható meg. Ezért álláspontom szerint nem ellentétes a bírósághoz fordulás jogával az, hogy a jogalkotó – az ingatlan-nyilvántartás közhitelessége és az eredeti jogosult érdeke közötti kiegyenlítés körében – az érvénytelen bejegyzésről szóló határozat kézbesítésétől rendeli számítani a hatvan napos perindítási határidőt.

3. A hatvan napos perindítási határidő alkotmányellenességének indoka a többségi álláspont szerint e határidő jogvesztő jellege is.

3.1. Ezzel összefüggésben fontosnak tartom hangsúlyozni: az Inyt. 63. § (2) bekezdésében foglalt törlési perindítási korlátozás a további jóhiszemű jogszerzőre vonatkozik. Vagyis egy olyan személy tulajdonjogát, haszonélvezeti jogát stb. érinti a törlési per, aki maga közvetlenül érvényes bejegyzés alapján szerzett jogot, s a törlési per valamely korábbi bejegyzés érvénytelensége miatt hat ki rá.
Jóhiszemű szerzőnek az Inyt. 5. § (3) bekezdése értelmében csak az minősül, aki az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés alapján, abban bízva és ellenérték fejében szerzett jogot. Amennyiben az ingatlan-nyilvántartásban jogot szerző félről bizonyítást nyer, hogy nem az ingatlan-nyilvántartási bejegyzésben bízva, vagy nem ellenérték fejében szerzett jogot, őrá a jóhiszemű szerző félre vonatkozó, a közhitelesség elvét biztosító szabályok – amilyen az Inyt. 63. § (2) bekezdése is – nem vonatkoznak. Az Inyt. 63. § (2) bekezdésében foglalt perindítási korlátozó szabály tehát eleve korlátozott személyi körre alkalmazható. A határidő jogvesztő jellege csak az ezen feltételeknek megfelelő további jogszerzőt védi, annak érdekében, hogy az ingatlan-nyilvántartás, mint közhiteles és ezzel az ingatlan-forgalom biztonságát szolgáló nyilvántartás fenntartható legyen, és funkcióját be tudja tölteni.
[Itt fontosnak tartom megjegyezni, hogy mivel az Inyt. 63. § (2) bekezdése a közhitelesség elvét érvényesítő szabály, véleményem szerint az Alkotmánybíróság elbirtoklással kapcsolatos határozatai nem tekinthetők irányadónak az alkotmányossági vizsgálat során. Bár a jogi köznyelv valóban telekkönyvi elbirtoklásnak nevezi ezt az intézményt, tartalmilag nem elbirtoklásról van szó, éppen a jóhiszeműség (szigorú) követelménye miatt. Az ingatlan-nyilvántartás rendszerében a „telekkönyvi elbirtoklás” közhitelességi szabály, hiszen az ingatlan-nyilvántartás alapján jóhiszeműen szerző felet (és bejegyzett jogát) védi akár a valótlan bejegyzéssel szemben is.]
A határozat a további jóhiszemű szerzővel szembeni perindítási korlát ellenérveként említi a kényszer, illetve fenyegetés esetét. Az Inyt. 63. § (2) bekezdésében foglalt perindítási korlátozó szabály csak arra vonatkozhat, aki az Inyt. 5. §-a értelmében jóhiszemű szerzőnek minősül (ami szigorúbb követelményt állít a jóhiszeműség tekintetében, mint a Ptk.), és rá is csak akkor, ha maga közvetlenül érvényes bejegyzés alapján szerzett jogot. Vagyis az Inyt. 63. § (2) bekezdése csak olyan jogszerzőre alkalmazható, aki közvetlenül nem kényszer vagy fenyegetés alatt keletkezett okirat alapján szerzett jogot, illetve nem is tudott ilyen helyzet fennállásáról az eredeti jogosulttal szemben.
A határozat arra sarkallja a jogalkotót, hogy a további jóhiszemű szerző terhére vegye figyelembe, ha az eredeti jogosult egy harmadik személy részéről kényszernek vagy fenyegetésnek volt kitéve, valamint azt is, ha az eredeti jogosult valamely okból a részére megtörtént kézbesítésig, illetve az azt követő 60 napon belül nem került olyan helyzetbe, hogy átlássa a bejegyzés érvénytelenségét. Úgy vélem azonban, hogy az Alkotmányból nem vezethető le, hogy a jogalkotónak ezen szempontok szerint kellene mérlegelnie a perindítási határidő szabályozása során.

3.2. Véleményem szerint a bírósághoz fordulás jogából nem következik, hogy a közhitelesség elvén alapuló ingatlan-nyilvántartási eljárásban a jogalkotó ne alkalmazhatna jogvesztő határidőt, így az Inyt. 63. § (2) bekezdésében foglalt korlátozás – a hároméves határidőhöz hasonlóan – a hatvan napos határidő tekintetében sem éri el az alkotmányellenesség szintjét.
Az Inyt. 63. § (2) bekezdésében szabályozott hároméves és hatvan napos határidő közötti különbség pusztán a kézbesítés megtörténtében áll (s a törlési perben a bíróság minden esetben vizsgálja, hogy a kézbesítés bizonyíthatóan megtörtént-e, s ez alapján alkalmazza az egyik vagy a másik határidőt). A határidő jogvesztő jellegének alkotmányossága ezért mindkét határidő tekintetében azonos érvek alapján ítélendő meg.
A perindításra nyitva álló határidők jogvesztő jellege az ingatlan-nyilvántartás közhitelessége miatt indokolt. Az ingatlan-nyilvántartási eljárásban a közhitelesség elvének egyik alapeleme, hogy az a jóhiszeműen szerző felet védi. Az Inyt. – alapelvi jelentőségű – 5. § (3) bekezdése szerinti jóhiszemű szerzőre tekintettel bír különös jelentőséggel az, hogy az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett jogok és feljegyzett tények fennállásához vélelem kapcsolódik, miszerint azokat a jóhiszemű szerzővel szemben akkor is helyesnek és teljesnek kell tekinteni, ha a valóságos helyzettől eltérnek. Ezen elv érvényesülését szolgáló további szabályok nélkül az ingatlan-nyilvántartás nem tudja betölteni alapvető funkcióját.
Mindezek miatt az, hogy a jogalkotó az ingatlan-nyilvántartás közhitelességének biztosítékaként mindkét törlési perindítási határidőt jogvesztő határidőként szabályozta, nem sérti a bírósághoz fordulás jogát.
Önmagában az a körülmény, hogy a jogalkotó az eredeti jogosultra „méltányosabb” (és ezzel a további jóhiszemű szerzőre méltánytalanabb) szabályt is alkothatott volna, véleményem szerint nem alapozza meg az Inyt. 63. § (2) bekezdésének részleges alkotmányellenességét. Mivel a jogalkotó mérlegelési jogába tartozó kérdés eldöntésére az Alkotmánybíróság nem rendelkezik felhatalmazással, álláspontom szerint a bírói kezdeményezést el kellett volna utasítani.

A különvéleményhez csatlakozom.
Dr. Bragyova András s. k.,
alkotmánybíró

Dr. Paczolay Péter alkotmánybíró különvéleménye

1. A 80/2006. (XII. 20.) AB határozatban (Abh.) foglaltakból indult ki a Szegedi Ítélőtábla akkor, amikor a vizsgált jogszabály alkotmányellenességét észlelte: a bíróság az indítványban az Abh.-ban megjelenő érvelésre hivatkozik; az Alkotmánybíróság jelen határozata is hosszan idéz az Abh.-ból, amely a jelen ügy előzményének tekinthető. Azt elfogadom, hogy az Abh.-ban kifejtettekből következik a hatvan napos törlési keresetindítási határidő bírói úthoz való jogot sértő volta.
Nem értek egyet azonban azzal, hogy az Alkotmánybíróság a törlési kereset megindítására nyitva álló hatvan napos határidőről szóló szabályt a jelen határozat közzétételének napjával semmisítette meg. Nem értek egyet azzal sem, hogy az Alkotmánybíróság a folyamatban lévő bírósági ügyben kizárta a megsemmisített rendelkezés alkalmazhatóságát. Véleményem szerint a vizsgált jogszabályt csak kellően hosszú, pro futuro hatállyal lehetett volna megsemmisíteni, és nem lett volna helye a konkrét esetben való alkalmazás kizárásának sem.

2. A hatályos szabályok értelmében a további (harmadik) jóhiszemű jogszerző már a szerződése megkötésekor biztos lehet abban, hogy joga nem törölhető, ha a közvetlen szerző jogának bejegyzéséről szóló határozatot a sérelmet szenvedett érdekeltnek (vagyis az eredeti tulajdonosnak, más szóval a közvetlen szerző elődjének és jogelődjének) kézbesítették, és ő hatvan nap alatt nem indított törlési pert. A jelen határozat következtében a további (harmadik) jóhiszemű jogszerző a szerződése megkötésekor csak akkor lehet biztos abban, hogy joga nem törölhető, ha a közvetlen szerző jogát már több mint három éve bejegyezték.
Véleményem szerint az ingatlan-nyilvántartás közhitelességére tartozó, jogalkotói kérdés az, hogy ha az ingatlan-nyilvántartásban bízó, jóhiszemű személy érdekei és az eredeti tulajdonos érdekei között konfliktus van, a törvény milyen megoldást tartalmazzon ennek a helyzetnek a feloldására.
A törvény által jelenleg választott megoldás az, hogy a bejegyzést követő meghatározott időre elcsúsztatja a jóhiszemű szerzőt védő hatály beálltát. A szabályozás a jóhiszemű szerző érdekeinek védelme (forgalombiztonság) és az eredeti tulajdonos érdekeinek védelme közötti érdekkiegyenlítést hivatott biztosítani. A törvény jelenleg a kézbesítéstől számított hatvan napos szubjektív, és annak az okiratnak a benyújtása időpontjától számítva, amelynek folytán a bejegyzés létrejött, hároméves objektív határidőt tartalmaz.
A többségi határozat a közhitelesség rovására és az ingatlan-nyilvántartásban bízó, jóhiszemű személy hátrányára, egyoldalúan változtatja meg ezt a helyzetet, azonnali hatállyal. Azokban az esetekben, amelyekben – a hatvan napos határidő eltelte miatt – a sérelmet szenvedett fél a vele szerződő féllel szemben már csak kötelmi igényt érvényesíthetne a vizsgált szabályok értelmében, ha ennek feltételei fennállnak, és törlési kereset a további jóhiszemű jogszerző bejegyzett jogának véglegessé válása következtében nem lenne indítható, a többségi határozatnak az alkotmányellenes jogszabály hatályvesztése időpontjára vonatkozó rendelkezése miatt feléled a jóhiszemű szerzővel szembeni, törlési kereset indításához való jog.
Véleményem szerint a törvényi rendezést igénylő helyzet kialakulása miatt az Alkotmánybíróságnak kellő időt kellett volna hagynia arra, hogy a jogalkotó új, a jelen határozatban megfogalmazott elveknek megfelelő egyensúlyt teremtsen a jóhiszemű jogszerző fél és a sérelmet szenvedett fél egyaránt különösen fontos, de eltérő érdekei között – akár a rövid, forgalombiztonságot szolgáló keresetindítási határidő megtartásával, más szabályozási környezetben. A többségi határozat értelmében – amely jelentőséget tulajdonít annak, hogy a határidő a kézbesítéssel kezdődik, és jogvesztő – még a relatíve rövid hatvan napos határidő is alkotmányosnak tekinthető, ha a fél valóban abba a helyzetbe kerül, hogy a törlési per megindítását reálisan mérlegelheti (indokolás III. 5. 1. pont). Véleményem szerint ezért nem volt indokolt az azonnali hatályú megsemmisítés és a konkrét perben az alkalmazási tilalom kimondása sem.
1

A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére