• Tartalom

67/2009. (VI. 9.) FVM rendelet

67/2009. (VI. 9.) FVM rendelet

a zöldség-gyümölcs termelői csoportok és termelői szervezetek nemzeti szabályozásáról1

2012.09.29.

Az agrárpiaci rendtartásról szóló 2003. évi XVI. törvény 32. § (1) bekezdés c) pontjában, valamint a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján – a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a következőket rendelem el:

Általános rendelkezés

1. § Ez a rendelet a mezőgazdasági piacok közös szervezésének létrehozásáról, valamint egyes mezőgazdasági termékekre vonatkozó egyedi rendelkezésekről szóló 2007. október 22-i 1234/2007/EK tanácsi rendelet (az egységes közös piacszervezésről szóló rendelet) (a továbbiakban: tanácsi rendelet), valamint a gyümölcs- és zöldségágazatban a 2200/96/EK, a 2201/96/EK és az 1182/2007/EK rendeletre vonatkozó végrehajtási szabályok megállapításáról szóló, 2007. december 21-i 1580/2007/EK bizottsági rendelet (a továbbiakban: bizottsági rendelet) által előírt szabályok alkalmazásához szükséges egyes nemzeti szabályokat állapítja meg.

Értelmező rendelkezések

2. § (1) E rendelet alkalmazásában:

a) zöldség-gyümölcs termelői csoport: a tanácsi rendelet 125e. cikkében meghatározott szervezet, figyelemmel a 203a. cikk (4) bekezdésében foglaltakra,

b) termelői szervezet: a tanácsi rendelet 122. cikkének a) pont (iii) pontjában meghatározott, valamint a 122. cikk b) és c) pontjában foglaltak szerint létrejött, és a tanácsi rendelet 125.b cikkében meghatározott feltételekkel elismert szervezet,

c) termelői szervezetek társulása: a tanácsi rendelet 125c. cikke alapján létrejött társulás,

d) leányvállalat: a bizottsági rendelet 21. cikk (1) bekezdés b) pontjában meghatározott vállalat, ideértve az olyan vállalatot is, amelyben egy vagy több zöldség-gyümölcs termelői csoport rendelkezik részesedéssel, és amely hozzájárul a zöldség-gyümölcs termelői csoport célkitűzéseinek megvalósulásához,

e) értékesíthető termékek értéke: a bizottsági rendelet 26. cikke alapján számított érték,

f) elismerési terv: az e rendelet 1. számú mellékletének megfelelő tartalmú és formátumú terv, amely éves vagy féléves bontásban tartalmazza, hogy az előzetes elismerést kérő szövetkezet, illetve gazdasági társaság hogyan kívánja a termelői szervezetként történő elismeréshez szükséges – e rendeletben, a tanácsi rendeletben, valamint a bizottsági rendeletben foglalt – feltételeket teljesíteni,

g) működési alap: a tanácsi rendelet 103b. cikke alapján létrehozott alap,

h) működési program: a tanácsi rendelet 103c. cikke szerinti program,

i) a gyümölcs- és zöldségpiachoz kapcsolódó fenntartható működési programokra vonatkozó nemzeti stratégia (a továbbiakban: Nemzeti Stratégia): a tanácsi rendelet 103f. cikk (2) bekezdése szerint elkészített stratégia, amelyet az agrárpolitikáért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: minisztérium) honlapján, valamint az FVM Értesítőben közleményben tesz közzé,

j) részleges működési program: a bizottsági rendelet 63. cikkében meghatározott működési program,

k) piacról történő árukivonás: a tanácsi rendelet 103c. cikk (2) bekezdés a) pontjában meghatározott intézkedés,

l) ingyenes szétosztás: a tanácsi rendelet 103d. cikk (4) bekezdés a) és b) pontjában meghatározottak szerinti piacról történő árukivonás,

m) be nem takarítás: a bizottsági rendelet 85. cikk (2) bekezdésében meghatározott intézkedés,

n) promóció és kommunikáció: a bizottsági rendelet 87. cikkében foglaltakkal összhangban a gyümölcs- és zöldségpiacok válságainak elkerülésével és kezelésével kapcsolatos válságmegelőzési és -kezelési intézkedés,

o) képzés: a bizottsági rendelet 88. cikkében foglaltakkal összhangban a gyümölcs- és zöldségpiacok válságainak elkerülésével és kezelésével kapcsolatos válságmegelőzési és -kezelési intézkedés.

(2) Az e rendeletben meg nem határozott fogalmak tekintetében a tanácsi és a bizottsági rendeletben meghatározott fogalmak irányadóak.

3. § A zöldség-gyümölcs közös piacszervezésben való részvételhez és támogatás igényléséhez termelői szervezetként vagy zöldség-gyümölcs termelői csoportként történő elismerés szükséges. Termelői szervezetként vagy zöldség-gyümölcs termelői csoportként csak az e rendeletben, valamint a tanácsi rendeletben és a bizottsági rendeletben meghatározott feltételeket teljesítő szövetkezet, illetve jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság ismerhető el. Az elismerés iránti kérelemről és az elismerési terv elfogadásáról a miniszter dönt.

Az elismerési terv

4. § (1) Elismerési tervet nyújthat be az a szövetkezet, illetve jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság, amelynek taglétszáma legalább tíz termelő és a szövetkezet, vagy jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság, illetve ezek termelő tagjainak bizonylatokkal igazolt, értékesíthető termékeinek értéke az elismerési terv benyújtását megelőző egy évben meghaladta a százötvenmillió forintot.

(2) Az (1) bekezdéstől eltérően, ha a szövetkezet, illetve a jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság – amelynek taglétszáma legalább tíz termelő – egy termelői szervezettel közös értékesítést valósít meg, az elismerési terv benyújtásának feltétele, hogy a szövetkezet, illetve a jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság, illetve ezek termelő tagjai által, bizonylatokkal igazolt, értékesíthető termékeinek értéke az elismerési terv benyújtását megelőző egy évben meghaladja a százmillió forintot.

(3) Az (1) bekezdéstől eltérően, ha a szövetkezet, illetve a jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság – amelynek taglétszáma legalább tíz termelő – egy termelői szervezettel közös értékesítést valósít meg és az előzetes elismerést csak a bogyósok, káposztafélék, gyökérzöldségek, salátafélék termékcsoportjának egyikére kéri, az elismerési terv benyújtásának feltétele, hogy a szövetkezet, illetve a jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság, illetve ezek termelő tagjai által, bizonylatokkal igazolt, értékesíthető termékeinek értéke az elismerési terv benyújtását megelőző egy évben meghaladja a hetvenötmillió forintot.

(4) Közös értékesítés valósul meg, ha az elismerés hatálya alá tartozó termékek vonatkozásában, figyelembe véve a tanácsi rendelet 125a. cikk (2) bekezdésében foglaltakat:

a) a zöldség-gyümölcs termelői csoport a termelői szervezetet bízza meg az értékesítési feladatok végrehajtásával,

b) a zöldség-gyümölcs termelői csoport és a termelői szervezet közös leányvállalatot hoz létre a közös értékesítés céljából, illetve

c) a zöldség-gyümölcs termelői csoport a termelői szervezeten keresztül értékesíti a tagok által termelt áru legalább hetvenöt százalékát.

(5) A közös értékesítést az elismerési terv végrehajtásának teljes időszaka alatt fenn kell tartani, de legalább addig, amíg a termelői csoport bizonylatokkal igazolt, értékesíthető termékeinek egyéves időtartamra eső értéke a kettőszázötvenmillió forintot meghaladja.

(6) Az elismerési terv részeként termelői ár képzésére vonatkozóan olyan szabályzatot kell benyújtani, amelyből a zöldség-gyümölcs termelői csoport minden tagja számára átlátható, hogy a termelőktől átvett termék értékesítéséig milyen hozzáadott érték keletkezik és az hogyan épül be az értékesítési árba. A szabályzat végrehajtásáról a szervezet legfőbb szervének részére évenként beszámolót kell készíteni. Az értékesítési árat a piaci viszonyok lehető legszélesebb körű figyelembevételével úgy kell megállapítani, hogy az a termelők érdekeit szolgálja és a termelői csoport tevékenysége által létrejövő hozzáadott érték érvényesítését lehetővé tegye.

(7) Az értékesíthető termékek értékére vonatkozó minimumfeltétel szempontjából az elháríthatatlan külső ok (vis maior) miatt elszenvedett, az elháríthatatlan külső ok (vis maior) esetén alkalmazandó egyes szabályokról, valamint egyes agrár tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 44/2007. (VI. 8.) FVM rendelet szerint elismert árbevétel-kiesés mértékét a szövetkezet, illetve a jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság javára figyelembe kell venni.

Elismerés iránti kérelem

5. § (1) Termelői szervezetként történő elismerés iránti kérelmet nyújthat be az a szövetkezet vagy jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság, amelynek taglétszáma legalább tizenöt termelő és a szövetkezet vagy jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság bizonylatokkal igazolt, értékesíthető termékeinek értéke az elismerési kérelem benyújtását megelőző egy évben meghaladta a kettőszázötvenmillió forintot.

(2) Az értékesíthető termék értékére vonatkozó minimumfeltétel szempontjából az elháríthatatlan külső ok (vis maior) miatt elszenvedett, az elháríthatatlan külső ok (vis maior) esetén alkalmazandó egyes szabályokról, valamint egyes agrár tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 44/2007. (VI. 8.) FVM rendelet szerint elismert árbevétel-kiesés mértékét a szövetkezet, illetve a jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság javára figyelembe kell venni.

(3) Az elismerés bármely, a tanácsi rendelet hatálya alá tartozó zöldségre, gyümölcsre, gombára, feldolgozóipari céllal termesztett zöldségre és/vagy gyümölcsre, illetve ezek tetszés szerinti csoportjára kérhető.

Termelői szervezetek társulása

6. §2 (1) A termelői szervezet – a tanácsi rendelet 125c. cikke alapján – más termelői szervezettel történő társulással új szervezetet hozhat létre.

(2) A termelői szervezetek társulásának – a bizottsági rendelet 36. cikkének (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően – a termelői szervezeteken kívül tagja lehet:

a) zöldség-gyümölcs termelői csoport,

b) termelői szervezetek, illetve zöldség-gyümölcs termelői csoportok leányvállalata, valamint

c) az a) és b) pont alá nem tartozó jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság, feltéve, ha a társulás nem termelői szervezet tagjai elfogadják, hogy – sem közvetlenül, sem a szervezet irányításában résztvevő képviselőjük útján – nem szavazhatnak a működési programokat érintő döntésekben.

(3) A (2) bekezdés c) pontja szerinti gazdasági társaság csak abban az esetben lehet tagja a termelői szervezetek társulásának, ha a tagfelvételéhez valamennyi termelői szervezet tag előzetesen hozzájárul.

(4) Nem termelői szervezetek részvétele esetén biztosítani kell minden termelői szervezet tag képviseletét a szervezet irányításában, valamint azt, hogy a termelői szervezetek társulása a termelői szervezetek kezdeményezésére jöjjön létre.

A termelői szervezetek és a zöldség-gyümölcs termelői csoportok szervezeti működésére vonatkozó közös szabályok

7. § (1) A gazdasági társaságként működő termelői szervezet, illetve zöldség-gyümölcs termelői csoport alapszabályában, alapító okiratában vagy társasági szerződésében (a továbbiakban: létesítő okirat) rendelkezni kell arról, hogy egyetlen tag szavazati aránya sem haladja meg a leadható szavazatok harminc százalékát.

(2) A zöldség-gyümölcs termelői csoport létesítő okiratának meg kell felelnie a tanácsi rendelet 125a. cikk (1)–(3) bekezdéseinek.

(3) A termelői szervezetnek és a zöldség-gyümölcs termelői csoportnak a létesítő okiratában biztosítania kell a termelő tagok demokratikus részvételét a szervezet irányításában, ellenőrzésében.

(4) A termelői szervezet és a zöldség-gyümölcs termelői csoport engedélye esetén a termelő tagok termésük és/vagy termékeik legfeljebb huszonöt százalékát közvetlenül a gazdaságukban és/vagy azon kívül a fogyasztók személyes szükségleteinek kielégítésére értékesíthetik.

(5)3 A zöldség-gyümölcs termelői csoportnak és termelői szervezetnek részletes tagnyilvántartást kell naprakészen működtetni tagjai azonosító adatait, regisztrációs számát, termelői státuszát, a tagsággal érintett termékeket, valamint a tagság időtartamát illetően.

(6)4 A zöldség-gyümölcs termelői csoport vagy termelői szervezet a kilépő tagja kérelmére – annak kilépését követően – igazolja annak az időszaknak a hosszát, amely alatt a kérelmező által megtermelt terméket az értékesített termék értékének a tanácsi rendelet 103a cikk szerinti támogatás igénybevétele érdekében történő meghatározása során figyelembe vette. Termelői szervezet korábbi tagja a termelői szervezettel szemben vállalt kötelezettségek maradéktalan teljesítését követő hat hónap elteltével, legkorábban a kilépést követő január elsejét követően létesíthet tagsági jogviszonyt zöldség-gyümölcs termelői csoportban ugyanazon termék vagy termékek tekintetében. A kilépésre vonatkozó, a zöldség-gyümölcs termelői csoport vagy termelői szervezet által érkeztetett írásos bejelentést, gazdasági társaság esetén a kilépést igazoló jegyzőkönyvet, vagy taggyűlési határozatot, és a termelői szervezet által kiállított igazolást arról, hogy a tag a termelői szervezettel szemben vállalt kötelezettséget mely időpontban teljesítette, a 12. § (5) bekezdésben foglaltaknak megfelelően, másolatban meg kell küldeni a minisztérium részére.

(7) A kilépő, illetve belépő tag termelői szervezeten, illetve zöldség-gyümölcs termelői csoporton keresztül forgalomba hozott termékének értéke tekintetében a tagsági jogviszony fennállása alatt leszállított termék értéke vehető figyelembe a termelői szervezet, illetve a zöldség-gyümölcs termelői csoport által értékesíthető vagy a forgalomba hozott termék értékébe.

(8)5 Amennyiben a kilépési szándék bejelentését követő hat hónap úgy telt el, hogy ezalatt a tag nem lépett ki és kilépési szándékának bejelentését sem vonta vissza, vagy a tag az e rendeletben vagy a bizottsági rendeletben, valamint a létesítő okiratban foglalt kötelezettségeit a termelői szervezet vagy zöldség-gyümölcs termelői csoport ismételt felszólítását követő hatvan napon belül sem teljesíti, úgy kell tekintetni, mint aki kilépett a termelői szervezetből, vagy zöldség-gyümölcs termelői csoportból. Ezt a tényt a gazdasági társaságként vagy szövetkezetként működő, vagy gazdasági társaság vagy szövetkezet meghatározott részeként működő zöldség-gyümölcs termelői csoport vagy termelői szervezet vezető tisztségviselője írásban megállapítja, és a kilépés időpontjának megjelölésével közli a zöldség-gyümölcs termelői csoport vagy termelői szervezet volt tagjával, valamint a minisztériummal. A termelői szervezetből, vagy zöldség-gyümölcs termelői csoportból kilépett tagnak az e rendeletben, valamint a bizottsági és tanácsi rendeletben meghatározott döntéseknél leadott szavazatát nem lehet figyelembe venni.

8. § (1) A termelői szervezetnek vagy a zöldség-gyümölcs termelői csoportnak tagjai lehetnek nem termelő természetes és jogi személyek is, azonban ezen személyek összesített aránya nem haladhatja meg a tagok tíz százalékát és szavazati arányuk nem lehet több a leadható szavazatok harminc százalékánál.

(2) A termelői szervezetnek vagy a zöldség-gyümölcs termelői csoportoknak tagja maradhat az a természetes személy, aki a zöldség- és gyümölcstermeléssel végleg felhagyott vagy azt átmenetileg szünetelteti. A termelés megszüntetésére vagy szüneteltetésére vonatkozó szabályokat a termelői szervezet az alapító okiratában állapítja meg. Ezen nem termelő tagokat nem kell figyelembe venni az (1) bekezdésben megállapított arányok tekintetében.

(3) A nem termelő tagok vezető tisztségviselőnek nem választhatók, valamint nem vehetnek részt az elismerési feltételeket és a működési alapot érintő döntések meghozatalában.

9. § A termelői szervezet, a zöldség-gyümölcs termelői csoport és a termelői szervezetek társulása bármely tevékenységének teljesítésével harmadik felet bízhat meg, ha legkésőbb az elismerési terv, a végleges elismerés iránti kérelem, a működési program, illetve annak módosítása benyújtásával egyidejűleg, vagy amennyiben ezeket a kiszervezés nem érinti, az arra vonatkozó szerződés megkötése előtt hitelt érdemlően bizonyítja, hogy ez a célkitűzések, illetve intézkedések megvalósításának megfelelő módját jelenti.

Egyesülés

10. § (1) A termelői szervezetek, illetve a zöldség-gyümölcs termelői csoportok más termelői szervezetekkel, illetve zöldség-gyümölcs termelői csoportokkal egyesülhetnek. Az egyesülés módja lehet összeolvadás vagy beolvadás.

(2) Egyesülés esetén az elismerési tervet, illetve a működési programot módosítani kell. Az erre vonatkozó kérelmet a cégbírósági bejegyzést követő harminc munkanapon belül kell megküldeni a minisztériumnak.

(3) Ha az egyes zöldség-gyümölcs termelői csoportok vagy termelői szervezetek egyesülésére az (1) bekezdés szerint nincs lehetőség, a jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaságként működő zöldség-gyümölcs termelői csoport, illetve termelői szervezet és a szövetkezeti formában működő zöldség-gyümölcs termelői csoport, illetve termelői szervezet egymással szerződést köthet, amelyben vállalják, hogy a szerződés létrejöttének napján az átadó zöldség-gyümölcs termelői csoportban, illetve termelői szervezetben nyilvántartott tagok legalább kilencven százaléka igazoltan tagsági viszonyt létesít az átvevő zöldség-gyümölcs termelői csoportban vagy termelői szervezetben. Megállapodnak továbbá arról, hogy a zöldség-gyümölcs termelői csoport, illetve termelői szervezet státuszából eredő jogosultságokat az átadó zöldség-gyümölcs termelői csoport, illetve termelői szervezet átengedi, a kötelezettségeket pedig az átvevő átvállalja, különös tekintettel a támogatásokból eredő kötelezettségekre. A szerződés létrejöttéhez szükséges a miniszter jóváhagyása.

Eljárási szabályok

11. § (1) Zöldség-gyümölcs termelői csoportként történő elismeréshez az elismerési tervet a minisztériumhoz kell benyújtani egy eredeti és kettő másolati példányban.

(2) A termelői szervezetként történő elismerés iránti kérelmet a minisztériumhoz kell benyújtani egy eredeti és kettő másolati példányban. Az elismerési kérelemben be kell mutatni azokat a tényeket, amelyek bizonyítják, hogy a szervezet alkalmas az elismerés megszerzésére.

(3) A termelői szervezetek társulásának elismerésére vonatkozó kérelmet a minisztériumhoz kell benyújtani egy eredeti és kettő másolati példányban. Az elismerési kérelemben be kell mutatni, hogy a társulás mely termékek vonatkozásában a tagok mely tevékenységeit kívánja elvégezni, és ezt milyen hatékonysággal képes megvalósítani.

(4) Az elismerési tervet – e rendelet mellékletében szereplő, a minisztérium honlapján közzétett formanyomtatványon –, a termelői szervezetként történő elismerés iránti kérelmet, és a termelői szervezetek társulásának elismerésére vonatkozó kérelmet, valamint az azokhoz tartozó mellékleteket elektronikus úton is be kell nyújtani a minisztérium honlapján megadott elektronikus levélcímre.

(5) Ha a benyújtott elismerési terv vagy elismerés iránti kérelem nem felel meg az e rendeletben, valamint a tanácsi és bizottsági rendeletben foglalt feltételeknek, a miniszter a kérelmezőt – megfelelő határidő tűzésével – hiánypótlásra szólítja fel. Amennyiben a kérelmező e felhívásnak – a rendelkezésre álló határidőn belül – nem vagy nem megfelelően tesz eleget, a miniszter az elismerési tervet elutasítja, az elismerés iránti kérelem esetében pedig a rendelkezésre álló adatok alapján dönt vagy megszünteti az eljárást.

(6) Az elismerési tervről, illetve az elismerés iránti kérelemről a miniszter – szükség szerint az általa létrehozott szakértői bizottság javaslatának figyelembevételével – dönt.

(7) A miniszter a termelői szervezet, illetve a termelői szervezetek társulásának elismerésére és az elismerési terv elfogadására vonatkozó döntéséről értesíti a kérelem benyújtóját és a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalt (a továbbiakban: MVH), valamint az elismert termelői szervezetek, az elismert termelői szervezetek társulásai, valamint a zöldség-gyümölcs termelői csoportok listáját a minisztérium honlapján közzéteszi.

12. § (1) Az elismerés iránti kérelemhez, illetve az elismerési tervhez az alábbi okiratokat kell csatolni:

a) a létesítő okirat eredeti, cégbírósághoz benyújtott és általa záradékolt, változásokkal egységes szerkezetbe foglalt példányát vagy annak közjegyző által hitelesített másolatát,

b) az a) pontban meghatározottak tekintetében a cégbíróság bejegyző, illetve módosító végzését,

c) e rendelet 2. számú mellékletének 1. és 2. táblázata szerinti – kitöltött – adatlapot,

d) a kérelmező cégszerűen aláírt nyilatkozatát arról, hogy aláveti magát a tanácsi rendelet szerinti nemzeti és közösségi ellenőrzéseknek, különös tekintettel a közpénzek megfelelő felhasználására,

e) a zöldség-gyümölcs termelői csoport vagy a termelői szervezet, illetve ezek tagjainak rendelkezésére álló, az áru begyűjtéséhez, válogatásához, tárolásához, értékesítéséhez szükséges létesítmények, az irodahelyiség vagy a zöldség-gyümölcs termelői csoport, illetve a termelői szervezet működéséhez szükséges bármilyen jelentős ingatlan vagy ingóság tulajdonjogának igazolására szolgáló dokumentumot, vagy ha a zöldség-gyümölcs termelői csoportnak vagy termelői szervezetnek, illetve valamely tagjának ezekre vonatkozó használati joga áll fenn, az ennek igazolására szolgáló dokumentumot,

f) a termelői szervezetek társulásának az elismerési kérelemben meghatározott tevékenység végzéséhez szükséges létesítmények, vagy a szervezet működéséhez szükséges bármilyen jelentős ingatlan vagy ingóság tulajdonjogának vagy használati jogának igazolására szolgáló dokumentumot,

g) a zöldség-gyümölcs termelői csoport írásos kötelezettségvállalását arra vonatkozóan, hogy nem részesült és nem fog részesülni sem közvetlenül, sem közvetve más közösségi vagy nemzeti finanszírozásban az e rendelet értelmében támogatásra jogosító tevékenységek tekintetében,

h) termelői szervezetként történő elismeréshez a kérelmező nyilatkozatát arról, hogy képes elősegíteni a tanácsi rendelet szerinti környezetbarát eljárások alkalmazását, biztosítani a tagok által megtermelt áru begyűjtését, tárolását, csomagolását és értékesítését – ideértve a tanácsi rendelet 113. és 113a. cikkeiben a zöldség és gyümölcsfélék tekintetében meghatározott forgalmazási minőség szabványoknak való megfelelést –, továbbá tevékenységük megfelelő kereskedelmi és költségvetési ügyvitelét,

i) szükség szerint a bizottsági rendelet 27. cikke alkalmazásának bizonyítására szolgáló dokumentumokat,

j) a tanácsi rendelet 125k. cikke szerint az ágazatban elismert szakmaközi szervezet elismerési kérelemre vonatkozó, az elismerést támogató vagy elutasító szakértői véleményét.

(2) A zöldség-gyümölcs szakmaközi szervezet az elismerést támogató vagy elutasító javaslatát köteles a kérelmező részére, annak a szakmaközi szervezettel fennálló tagsági jogviszonyától függetlenül kiadni az arra irányuló kérelem beérkezésétől számított tíz munkanapon belül.

(3) Az (1) bekezdés c) pontjában meghatározott adatlapot elektronikus úton is meg kell küldeni a minisztérium honlapján közzétett táblázatok kitöltésével. A nem termelő tagok vonatkozásában e rendelet 2. számú mellékletének 3. táblázatát, a termelői szervezetek társulása esetén e rendelet 2. számú mellékletének 4. táblázatát kell benyújtani. A táblázatokat úgy kell kitölteni, hogy az elismerési terv végrehajtását, illetve az elismerési kérelem benyújtását megelőző teljes év tekintetében az elismerést kérő szervezetre vagy annak tagjaira vonatkozó adatokat tükrözze.

(4) Az elismerés iránti kérelem, illetve az elismerési terv elbírálásához a miniszter az (1) bekezdésben felsoroltakon kívül az elismeréshez szükséges tények bizonyítása érdekében egyéb iratokat (szabályzat, Szervezeti és Működési Szabályzat, ügyrend, szerződés stb.) is bekérhet, illetve – szükség szerint szakértők, valamint a szakmaközi szervezet szakértő tagjának bevonásával – helyszíni ellenőrzés lefolytatásáról gondoskodik.

(5) A zöldség-gyümölcs termelői csoport, a termelői szervezet, illetve a termelői szervezetek társulása köteles az (1) bekezdésben felsorolt okiratokban, a taglétszámban, valamint a miniszter által jóváhagyott elismerési tervben és működési programban szereplő adatokban bekövetkezett változásokról, azok bekövetkezésétől számított tizenöt munkanapon belül értesíteni a minisztériumot.

(6) A termelői szervezetek társulása legkésőbb minden év május 31-éig beszámolót küld a minisztérium részére a 11. § (3) bekezdésében hivatkozott, az elismerés hatálya alá tartozó tevékenység végrehajtásáról.

Az elismerési terv végrehajtása

13. § (1)6 A zöldség-gyümölcs termelői csoport – a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt elismerési terv egy eredeti példányban papír alapon, valamint elektronikus adathordozón a minisztériumhoz történő benyújtásával – kérelmezheti a miniszter által elfogadott elismerési terv és az abban szereplő intézkedések, beruházások módosítását. A módosítás eredményeképpen a tárgyévre jóváhagyott kiadások összege legfeljebb negyven százalékkal csökkenhet. Folyamatban lévő végrehajtási szakasz tekintetében a kérelmet legkésőbb harminc nappal az éves vagy féléves szakasz befejezése előtt kell benyújtani. A kérelemnek külön összefoglalót kell tartalmaznia a módosítások bemutatásáról, indokolásáról és a módosítások hatásáról az elismerési terv végrehajtására, valamint az elismerési feltételeknek való megfelelésre. A miniszter a módosítási kérelmekről az 1234/2007/EK tanácsi rendeletnek a gyümölcs- és zöldség-, valamint a feldolgozottgyümölcs- és feldolgozottzöldség-ágazatra alkalmazandó részletes szabályainak a megállapításáról szóló, 2011. június 7-i 543/2011/EU bizottsági végrehajtási rendelet 47. cikk (4) bekezdése szerint rendelkezésre álló összegre figyelemmel dönt.

(2) A zöldség-gyümölcs termelői csoportok egyesülése esetén a beolvadt szervezet által a beolvadást megelőzően forgalomba hozott termék értékét a befogadó szervezet elszámolási időszakához igazodóan lehet figyelembe venni a forgalomba hozott termék értékének kiszámításakor, amennyiben az ezen érték alapján járó támogatást a beolvadást megelőzően nem igényelték.

(3) Ha egy zöldség-gyümölcs termelői csoport egy termelői szervezetbe olvad be és a termelői szervezet továbbra is teljesíti a tanácsi rendeletben foglalt elismerési feltételeket, akkor a bizottsági rendelet 118. cikkének (2) bekezdésében hivatkozott szankció a jogutód szervezet tekintetében nem alkalmazható. A létrejött szervezet a bizottsági rendelet 50. cikkének (4) bekezdésére figyelemmel a bizottsági rendelet 45. cikk (4) bekezdésének b) pontja szerint igényelheti a tanácsi rendelet 103a. cikke szerinti támogatást.

(4) A miniszternek a zöldség-gyümölcs termelői csoport elismerési kérelmére vonatkozó döntését az elismerési terv végrehajtását követő négy hónapon belül meg kell hoznia.

(5) A zöldség-gyümölcs termelői csoportok az elismerési terv végrehajtásáról jelentést nyújtanak be a terv éves szakaszainak végét követő harminc munkanapon belül, amelyben bemutatják, hogy az adott évre kitűzött feladatok hogyan teljesültek. Az éves jelentéssel együtt a 3. számú melléklet 5. táblázatában szereplő beruházásokról szóló és a 3. számú melléklet 6. táblázatában szereplő – az elismerési terv éves időszakára vonatkozó – pénzügyi kimutatást elektronikus úton is meg kell küldeni a minisztérium honlapján megadott elektronikus levélcímre.

(6) A miniszter az elismerési terv egy elfogadott példányát, illetve az azokban bekövetkező változásokat megküldi az MVH-nak.

(7)7 Az elismerési terv időszakaira határozatban jóváhagyott árumennyiségeket naptári éven belül a miniszter jóváhagyása nélkül át lehet csoportosítani úgy, hogy az átcsoportosítás eredményeképp a naptári évre vonatkozó összmennyiség nem csökkenhet. Az átcsoportosításról és annak mértékéről legkésőbb az adott időszak végét követő harminc napon belül – 2012 első félévére vonatkozóan jóváhagyott árumennyiség tekintetében 2012. október 15-ig – értesíteni kell a minisztériumot.

Működési alap

14. § (1) A működési alap finanszírozásának módját és a tagok hozzájárulásának mértékét kizárólag a termelői szervezet legfőbb döntéshozó szerve állapíthatja meg. Az egyes termelői tagokra különböző mértékű egyéni hozzájárulások állapíthatók meg. A működési alap felhasználásának módjáról a szervezet létesítő okiratában meghatározott, a tagok képviseletében eljáró testület dönt.

(2) A bizottsági rendelet 53. cikkében hivatkozott referencia időszak a működési program végrehajtásának évét megelőző naptári év. A termelői szervezet indokolt esetben új működési program benyújtásával egyidejűleg eltérő referencia időszak alkalmazását is kérheti a működési program teljes időtartamára.

(3) A termelői szervezeteknek a működési alapokhoz való közösségi hozzájárulás, tagjaik hozzájárulása és magának a termelői szervezetnek a hozzájárulása következő évre vonatkozó becsült összegét a működési programokkal vagy a következő évre vonatkozó módosítási kérelmekkel együtt legkésőbb november 15-éig be kell jelenteni a minisztériumnak. A bejelentésnek tartalmaznia kell a bejelentést megelőző időszak vonatkozásában a főkönyvi kivonat alapján könyvvizsgáló által hitelesített tényadatokat, valamint a hátralévő időszakra vonatkozó, a becslésnél figyelembe vett szempontok bemutatását.

(4) A közösségi pénzügyi támogatás lehetséges legnagyobb összegéről és az intézkedésenként jóváhagyott keretösszegekről a működési programnak vagy módosításának elfogadásával egyidejűleg dönt a miniszter, és a döntését közli a termelői szervezettel és az MVH-val.

(5) A termelői szervezet által létrehozott működési alap a szervezet által vezetett könyvvitel részét képezi. A működési alap tanácsi rendeletnek megfelelően történő felhasználása a termelői szervezet közvetlen gazdasági érdekeit szolgálja.

(6) A működési alaphoz tartozó gazdasági eseményeket úgy kell könyvelni, hogy egyértelműen megállapítható legyen, hogy azok a működési alap, illetőleg a működési program mely intézkedéséhez kapcsolódnak.

(7) A működési alapot külső könyvvizsgáló évente megvizsgálja, ellenőrzi és hitelesíti annak kiadásait és bevételeit.

(8) A termelői szervezet minden év május 31-éig a számviteli törvény alapján készített beszámolót a 3. számú melléklet 6. táblázatában szereplő pénzügyi kimutatással együtt megküldi a minisztériumnak.

Működési program

15. § (1) A közösségi pénzügyi támogatáshoz a működési programot egy eredeti és kettő másolati példányban legkésőbb annak végrehajtását megelőző év szeptember 15-éig kell benyújtani a minisztériumhoz.

(2) A termelői szervezetek társulásai elismerési kérelmükkel egyidejűleg vagy az elismerést követően részleges működési programot nyújthatnak be a minisztériumhoz. Ezzel egy időben a termelői szervezetek társulását alkotó termelői szervezeteknek be kell nyújtaniuk működési programjuknak a termelői szervezetek társulása részleges működési programja által érintett területére vonatkozó módosítási kérelmét is.

(3) A működési programot, a részleges működési programot és ezek módosítását a Nemzeti Stratégia figyelembevételével az 5. számú mellékletben szereplő feltételeknek megfelelően, az 5/b. számú mellékletben meghatározott – az 5/c. számú mellékletben szereplő segédlet szerint kitöltött – formanyomtatványon, a bizottsági rendeletben előírtak figyelembevételével elektronikus úton is be kell nyújtani a minisztériumhoz. A működési program részeként be kell nyújtani az 5/d. számú melléklet 2. táblázatában szereplő kiindulási mutatókat.

(4) A működési programoknak tartalmazniuk kell kettő vagy több, a tanácsi rendelet 103c. cikk (3) bekezdésének megfelelő környezetvédelmi intézkedést, vagy a működési programok kiadásainak legalább 10%-át környezetvédelmi intézkedésekre kell fordítani. A környezetvédelmi intézkedéseknek figyelembe kell venniük az 5/a. számú mellékletben szereplő előírásokat.

(5) A működési program elfogadásáról, elutasításáról a benyújtás évének december 15-éig – szükség szerint az általa alakított szakértői bizottság javaslatának figyelembevételével – dönt a miniszter és döntését közli az érintettekkel. Különösen indokolt esetben a miniszter a döntést a benyújtást követő év január 20-áig elhalaszthatja, amely esetben a program végrehajtása legkésőbb január 31-én kezdődik.

(6) A termelői szervezet – a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt működési program egy eredeti és kettő másolati példányban történő csatolásával – kérelmezheti a miniszter által jóváhagyott működési program és az abban szereplő intézkedések, illetve a működési alap év közben történő, illetve a következő évre vonatkozó módosítását. A módosítást elektronikus úton is meg kell küldeni a minisztérium honlapján megadott elektronikus levélcímre. A működési alap év közben történő módosítás eredményeképpen legfeljebb az eredetileg a működési program teljes időtartamára jóváhagyott összeg negyven százalékával csökkenhet. A kérelemnek külön összefoglalót kell tartalmaznia a módosítások bemutatásáról, indokolásáról és a módosítások hatásáról a működési programban megfogalmazott célkitűzések megvalósulására. A kérelem elfogadásáról a miniszter – szükség szerint az általa alakított szakértői bizottság javaslatának figyelembevételével – harminc munkanapon belül dönt. A módosított intézkedések végrehajtása a miniszter jóváhagyását követően történhet.

(7) A működési programok egyesülés következtében módosítás útján történő egyesítésének kérelméhez csatolni kell azon dokumentumokat, amelyekkel a módosítás okát, jellegét és következményeit indokolják.

(8) A miniszter jóváhagyása nélkül lehet módosítani a működési programban foglalt tevékenységek technikai paramétereit, kapacitását és költségeit, valamint az intézkedések költségvetését az intézkedésre eredetileg a működési program teljes időtartamára jóváhagyott költségvetés legfeljebb tíz százalékáig úgy, hogy ezáltal a működési alap mértéke nem változhat. Ebben a bekezdésben foglalt módosítást annak végrehajtását megelőzően haladéktalanul be kell jelenteni a minisztériumnak.

(9) A miniszter a működési program egy elfogadott példányát, illetve az azokban bekövetkező változásokat megküldi az MVH-nak.

(10) Egyesülés esetén a működési program év közben úgy módosítható, hogy a működési alap nagysága elérje az egyesüléssel létrejött szervezet referencia időszaka alapján lehetséges legnagyobb mértéket.

(11) A termelői szervezet, illetve a termelői szervezetek társulása a működési program, illetve a részleges működési program tárgyévi végrehajtásáról a tárgyévet követő május 31-éig – figyelemmel a bizottsági rendeletben foglaltakra – az 5/d. számú melléklet 3–6. táblázatainak kitöltésével és szöveges értékeléssel éves jelentést nyújt be a minisztériumnak, illetve az MVH-nak a működési alap éves támogatására vonatkozó kérelemhez csatolva.

Válságmegelőzés és -kezelés

16. § (1) E rendeletben meghatározott válságmegelőzési és -kezelési intézkedések végrehajtására és a végrehajtáshoz kapcsolódó támogatások igénybevételére kizárólag a tanácsi rendelet 4. cikke szerint elismert termelői szervezetek, illetve azok társulásai jogosultak.

(2) A tanácsi rendelet 103c. cikkének (2) bekezdésében felsorolt válságmegelőzési és -kezelési eszközök közül a termelői szervezetek a promóció és kommunikációt, a képzést, a piacról való árukivonást és a be nem takarítást alkalmazhatják.

(3) A termelői szervezetek a működési alapok támogatása iránti kérelemben jelölhetik meg a válságmegelőzéssel és -kezeléssel kapcsolatos kiadásokat, illetve az azok utáni támogatási igényt.

(4) Valamennyi válságkezelő intézkedés alkalmazásának feltétele, hogy azt a miniszter a működési program részeként engedélyezze.

Promóció és kommunikáció a válságmegelőzés és -kezelés érdekében

17. § (1) A bizottsági rendelet 87. cikke alkalmazásában a folyamatban lévő promóciós és kommunikációs fellépések kiegészítéseként alkalmazható promóciós és kommunikációs intézkedések a következők:

a) kiadványok szerkesztése, készíttetése, terjesztése,

b) reklámtevékenység,

c) együttműködés a kiskereskedelemmel a fogyasztás ösztönzése céljából,

d) egyéb, a termelői szervezet által megfelelően indokolt és a minisztérium által a működési program részeként jóváhagyott intézkedés, amely a válságmegelőzés és -kezelés célját szolgálja.

(2) A működési programnak tartalmaznia kell egy akciótervet, amely magában foglalja, hogy a válsághelyzet megelőzése, illetve kezelése érdekében a termelői szervezet az (1) bekezdésben felsorolt promóciós és kommunikációs intézkedések közül melyeket kívánja alkalmazni.

(3) A működési programban meg kell határozni az egyes intézkedések alkalmazásának indokait és részletes leírását, a felmerülő költségtípusokat, a közvetíteni kívánt főbb üzenettípusokat, továbbá az alkalmazásuktól várható eredményeket.

(4) A válságmegelőzés és -kezelés érdekében végzett promóciónak és kommunikációnak elsősorban a keresletnövekedést és a fogyasztásbővülést kell szolgálnia.

(5) Az (1) bekezdésben meghatározott intézkedésekhez kapcsolódóan az intézkedések megvalósítása érdekében kötött szerződések keretében felmerülő, a (3) bekezdésnek megfelelően elfogadott költségtípusok támogathatóak.

Képzés a válságmegelőzés és -kezelés érdekében

18. § (1) A bizottsági rendelet 88. cikke alkalmazásában a következő témákban végezhetők képzések:

a) kereskedelmi minőségszabványok és azok ellenőrzése,

b) minőségirányítási rendszerek kiépítése és alkalmazása,

c) fogyasztói igények változása és az azoknak megfelelő termék-előállítás,

d) környezettudatos termelési és áruvá készítési módszerek,

e) a piaci viszonyokat figyelembe vevő termeléstervezés.

(2) A működési programnak tartalmaznia kell egy képzési tervet, amely magában foglalja, hogy a válsághelyzet megelőzése, illetve kezelése érdekében a termelői szervezet az (1) bekezdésben felsorolt képzési intézkedések közül melyeket kívánja alkalmazni.

(3) A működési programban meg kell határozni az egyes intézkedések alkalmazásának indokait és részletes leírását, a felmerülő költségtípusokat, a képzésben résztvevők körét, a képzés várható időtartamát, a képzésen tanultak hasznosulásának várható mértékét, továbbá a tanultak alkalmazásától várható eredményeket.

(4) Az (1) bekezdésben meghatározott intézkedésekhez kapcsolódóan az intézkedések megvalósítása érdekében kötött szerződések keretében felmerülő, a (3) bekezdésnek megfelelően elfogadott költségtípusok támogathatók.

Piacról történő árukivonás a válságmegelőzés
és -kezelés érdekében

19. § (1) A piacról kivont árut a tanácsi rendelet 103d. cikk (4) bekezdésének a) és b) pontjában meghatározott rendeltetéseknek megfelelően lehet felhasználni.

(2) A bizottsági rendelet X. mellékletében fel nem sorolt termékek esetében a támogatás legnagyobb mértékét a miniszter állapítja meg, figyelembe véve a termelői árak és a bizottsági rendelet X. mellékletében felsorolt támogatási szint átlagos arányát.

(3) A termelői szervezetek a piacról történő kivonási szándékukról szóló, a bizottsági rendelet 79. cikkében hivatkozott értesítést az MVH által közleményben meghatározott formanyomtatványon, a kivonás időpontját legalább öt munkanappal korábban beérkezően megküldik az MVH-hoz. Az értesítésnek tartalmaznia kell a kivonás alá vont termékek jegyzékét, a termékek vonatkozó forgalmazási előírások szerinti főbb jellemzőit, az érintett termékek becsült mennyiségét, tervezett rendeltetését, és annak a helynek a megjelölését, ahol a kivonási műveleteknek a bizottsági rendelet 110. cikkében meghatározott elsőfokú ellenőrzése megtörténhet. Az értesítéshez mellékelni kell egy igazolást, amely tanúsítja, hogy a kivont termékek megfelelnek az alkalmazandó forgalmazási előírásoknak. A kivonásra csak munkanapokon kerülhet sor.

(4) Az MVH a bizottsági rendelet 110. cikkében meghatározott első fokú ellenőrzéseket a gyümölcs és zöldség ellenőrzéséről szóló 82/2004. (V. 11.) FVM rendeletben meghatározott Zöldség-Gyümölcs Minőségellenőrzési Szolgálat, mint együttműködő szerv bevonásával – a kivonásra bejelentett mennyiségek legalább hatvan százalékának vonatkozásában – végzi, amely a vonatkozó szabályok alapján végrehajtja a minőség-ellenőrzést. Az MVH az ellenőrzések végrehajtását követően, a feltételek teljesítése esetén engedélyezi a kivonási műveletet.

(5) A piacról történő árukivonás intézkedés alkalmazása esetén támogatás csak akkor jár, ha a piacról kivont áru átadása az MVH által jóváhagyott fogadó szervezet részére a termelői szervezet és az átvevő intézmény között kötött, az áru átadásának technikai feltételeiről szóló megállapodás alapján történik.

20. § (1) A kivont termékek ingyenes szétosztásához kapcsolódóan – az MVH által közleményben közzétett felhívás alapján – jóváhagyási kérelmet nyújthatnak be:

a) a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmény és a falugondnoki szolgálat működési engedélyezéséről, továbbá a szociális vállalkozás engedélyezéséről szóló 188/1999. (XII. 16.) Korm. rendelet alapján engedélyezett szervezetek,

b) a büntetés-végrehajtási intézetek kijelöléséről szóló 21/1994. (XII. 30.) IM rendeletben felsorolt büntetés-végrehajtási intézetek,

c) a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 37. §-a alapján nyilvántartásba vett oktatási intézmények,

d) az egészségügyi szolgáltatás gyakorlásának általános feltételeiről, valamint a működési engedélyezési eljárásról szóló 96/2003. (VII. 15.) Korm. rendelet alapján működési engedéllyel rendelkező egészségügyi intézmények.

(2) Az ingyenes szétosztásban való részvételhez kapcsolódóan benyújtott jóváhagyási kérelemben meg kell adni:

a) a szállítható termékek körét,

b) a teljesítés helyszínét,

c) a szétosztott termékben részesülők maximális számát, és

d) a szállítható termék minimális, illetve maximális mennyiségét (kilogrammban és/vagy darabszámban).

(3) Az ingyenes szétosztásban való részvétel jóváhagyásának feltétele, hogy a termelői szervezet és az átvevő intézmény, illetve szervezet az áru átadásának technikai feltételeiről írásbeli megállapodást kössön.

(4) A szétosztásban részesülő szervezeteknek kötelezettséget kell vállalniuk a kivont termékek tárolására és szétosztására, valamint a bizottsági rendelet 84. cikkében foglaltak betartására.

(5) Az MVH az ingyenes szétosztásban részt vevő intézmények adatait az erre vonatkozó kérelmük elfogadását követő tizenöt munkanapon belül közzéteszi.

Be nem takarítási intézkedés alkalmazása a válságmegelőzés és -kezelés érdekében

21. § (1) A termelői szervezetek a működési programjuk keretében be nem takarítási intézkedést a bizottsági rendelet 85. cikkének (2) és (3) bekezdésében foglalt feltételekkel szerepeltethetnek.

(2) A bizottsági rendelet 86. cikk (1) bekezdésének a) pontja alapján az intézkedés keretében támogatható termékek listáját e rendelet 4. számú melléklete tartalmazza.

(3) A termelői szervezeteknek a be nem takarítási művelet alkalmazására vonatkozó szándékukról a bizottsági rendelet 86. cikkének (2) bekezdésében hivatkozott előzetes értesítést kell benyújtaniuk az MVH által közleményben meghatározott formanyomtatványon. Az előzetes értesítésnek tartalmaznia kell az intézkedés által érintett termék és területnagyság meghatározására, illetve az intézkedés végrehajtása helyszínének és időpontjának azonosítására alkalmas adatokat. Az értesítést legkésőbb 15 munkanappal az adott termék betakarítási periódusát megelőzően kell megküldeni az MVH-hoz.

(4) Az igényelhető legmagasabb támogatási összegeket a miniszter a bizottsági rendelet 86. cikk (4) bekezdésének b) pontja alapján a működési programban 1 hektárra vetítve határozza meg.

(5) A működési programban szerepeltethető be nem takarítási intézkedések:

a) denaturálás,

b) talajba történő bedolgozás (a bejelentett területen lévő termés lekaszálása, beszántása, betárcsázása, leégetése, valamint egyéb más intézkedés a be nem takarítás elvégzésére),

c) egyéb, a termelői szervezet által megfelelően indokolt és a miniszter által a működési program részeként jóváhagyott intézkedés, amely a válságmegelőzést és -kezelést szolgálja.

(6) A be nem takarítási intézkedés alapján csak abban az esetben vehető igénybe támogatás, ha a bejelentett terület vonatkozásában az MVH a helyszíni ellenőrzés során is megállapítja az intézkedés alkalmazásával összefüggő szabályok maradéktalan betartását.

Adatszolgáltatás

22. § (1) A tanácsi rendeletben foglaltak megvalósulása érdekében a zöldség-gyümölcs termelői csoportok, illetve a termelői szervezetek kötelesek naprakész nyilvántartást vezetni:

a) tagjainak a tulajdonában és/vagy használatában lévő, a tagsági jogviszony által érintett termőterületéről, termeléséről (megye, település, helyrajzi szám, összes terület, zöldség- és gyümölcstermelés területe hektárban két tizedes pontossággal, fedett és szabadföldi területek mérete hektárban, várható, illetve tényleges termésmennyiség növényfaj szerinti bontásban),

b) a megtermelt áru értékesítéséről (friss áruként belföldre és exportra történő értékesítés, tagi értékesítés, más termelői szervezeten vagy zöldség-gyümölcs termelői csoporton keresztül történő értékesítés, feldolgozás, feldolgozóiparnak történő értékesítés, betárolt áru mennyisége, árukivonás mennyisége és minősége szerinti bontásban).

(2) A termelői szervezet vagy zöldség-gyümölcs termelői csoport az (1) bekezdésben részletezett szempontok szerinti nyilvántartásról a tárgyévet követő január 31-éig köteles a minisztériumot írásos és elektronikus formában is a 3. számú melléklet 1., 2., 3., és 4. táblázatainak megfelelően – a minisztérium honlapján közzétett formanyomtatvány kitöltésével és megküldésével – tájékoztatni.

Finanszírozás

23. § (1) A termékértékesítéshez tartozó gazdasági eseményeket úgy kell könyvelni, hogy egyértelműen elkülöníthető legyen az elismerés alá tartozó termékek esetében a tagok és a nem tagok által termelt termékek értékesítéséből származó árbevétel, valamint az egyéb árbevétel.

(2) A termelői szervezetek és a zöldség-gyümölcs termelői csoportok a forgalomba hozott termék értékébe a melléktermékek értékét beszámíthatják.

(3) Ha a termelői szervezet, illetve zöldség-gyümölcs termelői csoport központosított begyűjtő vagy csomagoló pontjai és elosztási pontja között legalább kétszáz kilométer távolság van, úgy a két pont között szállított áru vonatkozásában a forgalomba hozott termék értékének számításakor a számlán szereplő értéket négy tized százalékkal csökkenteni kell.

(4) A termelői szervezetek a működési alap támogatásának részleges kifizetését igényelhetik.

(5) Az elfogadott működési programmal és működési alappal rendelkező termelői szervezetek részére nemzeti támogatás nyújtható a működési program finanszírozására, amely nem haladhatja meg a tagok által befizetett hozzájárulás nyolcvan százalékát.

(6) A zöldség-gyümölcs termelői csoportok létrejöttének ösztönzése és adminisztratív működésük elősegítése érdekében a tanácsi rendelet 103a. cikk (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott nemzeti támogatás nyújtható. Az elismerési tervben szereplő tevékenységekhez nyújtható – a tanácsi rendelet 103a. cikk (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott – nemzeti támogatás mértéke legalább öt százalék, de legfeljebb huszonöt százalék lehet. A tevékenység megvalósításának értékét olyan arányban lehet figyelembe venni, amilyen mértékig az elismerési feltételeknek való megfelelést szolgálja.

(7) A nemzeti forrásból nyújtott támogatásokról külön jogszabály rendelkezik.

(8) Az MVH a tanácsi rendelet 103a. cikkének (1) bekezdése, valamint 103d. cikkének alkalmazása során beérkezett támogatási igényekről készített összesítőt, valamint a meghozott határozatokat a minisztériumnak is megküldi.

Ellenőrzés, jogkövetkezmények

24. § (1) A bizottsági rendelet 105. és 113. cikkében hivatkozott helyszíni szemle, helyszíni ellenőrzés és adminisztratív ellenőrzés elvégzéséről a miniszter – szükség esetén szakértők bevonásával – gondoskodik. Más, a bizottsági rendeletben meghatározott ellenőrzéseket az MVH végzi. A bizottsági rendelet 109. cikkében meghatározott, valamint a 108. és 114. cikk keretében végzett ellenőrzés során az elismerési feltételeknek való megfelelés tekintetében tett megállapításokat is tartalmazó jegyzőkönyv egy másolati példányát meg nem felelőség, vagy szabálytalanság gyanúja esetén az MVH megküldi a minisztérium részére.

(2) Az elismerési feltételek megszegésével – ideértve az elismerési terv végre nem hajtását, késedelmes végrehajtását, illetve az értékesítési ár képzésére vonatkozó szabályzatban foglaltak be nem tartását –, valamint a bizottsági rendelet 117. cikkében meghatározott csalással kapcsolatos jogkövetkezményeket a miniszter, illetve a támogatások folyósításának felfüggesztése vonatkozásában az MVH alkalmazza.

(3) Az előzetes elismeréshez kapcsolódó elismerési terv éves teljesítésének, valamint a termelői szervezetekre és a zöldség-gyümölcs termelői csoportokra vonatkozó jogszabályoknak való megfelelés és az azokban foglalt kötelezettségek teljesítésének adminisztratív úton történő ellenőrzéséről a miniszter gondoskodik.

(4) Szükség esetén a miniszter dönt az elismerés ideiglenes felfüggesztéséről, illetve az elismerés visszavonásáról.

(5) Ha egy zöldség-gyümölcs termelői csoport vagy termelői szervezet az e rendeletben, valamint a tanácsi rendeletben és a bizottsági rendeletben szabályozott jelentési és adatszolgáltatási kötelezettségeinek nem vagy nem megfelelően tesz eleget, az elismerése felfüggesztésre kerül mindaddig, amíg ezen kötelezettségeit hiánytalanul nem teljesíti.

(6) A miniszter az elismerés felfüggesztéséről, illetőleg visszavonásáról szóló határozatát az MVH-nak is megküldi.

(7) A termelői szervezetként való elismerés visszavonása esetén a visszavonás időpontját megelőző öt évben a tanácsi rendelet 103a. cikk, valamint végrehajtás alatt lévő működési program esetén a tanácsi rendelet 103d. és 103e. cikkei alapján nyújtott támogatás jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül.

25. § A bizottsági rendelet 99. cikkében hivatkozott illetékes hatóságon a minisztériumot kell érteni.

Átmeneti és záró rendelkezések

26. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő tizenötödik napon lép hatályba.

(2)8

(3) E rendelet hatálybalépése előtt elismert zöldség-gyümölcs termelői csoportok esetében a 4. § (6) bekezdésében hivatkozott szabályzatot a tanácsi rendelet 125b. cikke szerinti elismerés iránt benyújtott kérelemmel együtt kell benyújtani.

(4) Az MVH a 19. § (4) bekezdésében, a 20. § (1) bekezdésében, valamint a 21. § (3) bekezdésében meghatározott közleményeket, illetve formanyomtatványokat hivatalos honlapján teszi közzé.

(5)9 E rendeletnek az egyes, a zöldség-gyümölcs termelői csoportok és termelői szervezetek szabályozásáról és azok támogatásáról szóló miniszteri rendeletek módosításáról szóló 98/2012. (IX. 21.) VM rendelettel (a továbbiakban: módosító rendelet) megállapított 13. § (1) bekezdését a módosító rendelet hatálybalépésekor10 folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

Az Európai Unió jogának való megfelelés

27. § Ez a rendelet a következő közösségi rendeletek végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg:

a) a Tanács 1234/2007/EK rendelete (2007. október 22.) a mezőgazdasági piacok közös szervezésének létrehozásáról, valamint egyes mezőgazdasági termékekre vonatkozó egyedi rendelkezésekről („az egységes közös piacszervezésről szóló rendelet”),

b) a Bizottság 1580/2007/EK rendelete (2007. december 21.) a gyümölcs- és zöldségágazatban a 2200/96/EK, a 2201/96/EK és az 1182/2007/EK rendeletre vonatkozó végrehajtási szabályok megállapításáról.

1. számú melléklet a 67/2009. (VI. 9.) FVM rendelethez



(NÉV)

ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS
TERMELŐI CSOPORT

(.................................................)
Székhely

ELŐZETES ELISMERÉSI TERVE
A ....................-.................... IDŐSZAKRA

készült

Összefoglaló

Alapelvek

Tagság

Árualap

Vevők

Értékesíthető termék értéke

Működési hozzájárulás

Zárszó

Az elismerést kérő szervezet adatai

Zöldség-gyümölcs termelői csoport neve:

Székhely

megye:

irányítószám:

helység:

utca, házszám:

Telephelyek

megye:

irányítószám:

helység:

utca, házszám:

Vezető neve:

beosztása:

telefonszáma (körzetszámmal):

faxszáma:

telefonszáma:

Kapcsolattartó neve:

beosztása:

telefonszáma (körzetszámmal):

faxszáma:

telefonszáma:

e-mail címe:

Tagsági adatok

Termelő tagok száma:

Ebből:

Természetes személy:

Jogi személyiség:

Jogi személyiséggel nem rend. gazd. társaság:

Azonosító adatok

Alapítás időpontja (év, hó, nap):

Adóalanyiság:

Adószám (8+2+1 jegyű):

Európai uniós adószám:

Statisztikai jelzőszám:

Könyvvezetés módja:

Fő tevékenység (TEÁOR, 4 jegyű):

Gazdálkodási forma kód és megnevezés:

Cégbírósági bejegyzés száma:

Számlavezető pénzintézet neve:

Számlaszáma:

Illetékes felügyeleti szerv:

Regisztrációs szám:

 

 



A terv időtartama naptári évek szerint

Előzetes elismerési terv időtartama:
Előzetes elismerési terv végrehajtásának kezdete:
Elismerés tervezett időpontja:


Az elismerés kategóriája és típusa

Elismerési termékkör:
Értékesítés módja: Önállóan / Közös értékesítő szervezet létrehozásával … a termelői szervezettel


A kezdeti helyzet leírása és annak évenkénti változása

A vállalkozás általános bemutatása és adatai, tagok adatai
A tagok területi megoszlása
A tagok megoszlására gazdálkodási forma szerint
A tagok tulajdonosi jogviszonyai
Az üzletrész, részjegy
A tagok által művelt területek
A tagság összesítő adatai (összes taglétszám, összes termőterület összes tervezett termésmennyiség)
Az árualap
A piaci kapcsolatok
A vevőpartnerek
A vállalkozás tevékenysége
Árukezelés lépései termelői áruátvételtől az értékesítéséig:
1. Árubeérkezés:
2. Mérés:
3. Minőség-ellenőrzés:
4. Raktározás és szállító gépjárműre rakodás:
5. Göngyöleg kiadás:
6. Alkalmazott dokumentumok:
A vállalkozás szervezeti felépítése, foglalkoztatottak
A zöldség-gyümölcs termelői csoport humánerőforrás ellátottsága

ÁLLANDÓ MUNKAERŐ

pozíció megnevezése

végzettség

létszám

munkaidő

munkaköri feladat

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesen

 

SZEZONÁLIS MUNKAERŐ

pozíció megnevezése

 

létszám

munkaidő

munkaköri feladat

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesen

 


A szervezet adminisztrációs rendszere, pénzügyi szabályozása és pénzügyi helyzete
Helyben végzett pénzügyi-számviteli és adminisztrációs tevékenység
– Tagnyilvántartási rendszer:
– Szerződés-nyilvántartási rendszer:
– Jelentések és dokumentációk:
– Levelezések:
– Szabályzatok:
Könyvelőirodán végzett pénzügyi-számviteli tevékenység
A tagok tevékenységének elkülönítése (tagi forgalom, nem tagi forgalom, pályázati bevételek, támogatások)
A szervezet pénzügyi helyzete:
A termékek átvételének finanszírozása:
Az értékesítés finanszírozása:
Az értékesítési árak képzése:
A vállalkozás eszközállománya


Az elismerés megszerzése érdekében végrehajtandó intézkedések,
a fejlesztési terv

A tagok számára az árubegyűjtési, tárolási, csomagolási és értékesítési feltételek biztosítása (támogatott beruházások)
I. Jelenlegi állapot:
II. Évenkénti fejlesztési és intézkedési terv:
Az első terv évi beruházási tervek részletezése:
A második terv évi beruházási tervek részletezése:
A harmadik terv évi beruházási tervek részletezése:
A negyedik terv évi beruházási tervek részletezése:
Az ötödik terv évi beruházási tervek részletezése:
A tervezett hűtőházak és gépsorok kapacitás-kihasználtságának bemutatása
A beruházások finanszírozásának alapja
Megfelelő szintű gazdasági és pénzügyi irányítás bemutatása
I. Jelenlegi állapot:
II. Évenkénti fejlesztési és intézkedési terv:
Megfelelőség, Főbb funkciók (Termeltetés, Áruátvétel, Értékesítés, Pénzügy)
Tevékenység- és dokumentumjegyzék
Kereskedelmi/értékesítési stratégia, forgalmazási módszerek, promóció
I. Jelenlegi állapot:
II. Évenkénti fejlesztési és intézkedési terv:
Az értékesítés felfutásának (értékesítési volumen emelkedésének) alapja
Környezetbarát módszerek alkalmazása
I. Jelenlegi állapot:
II. Évenkénti fejlesztési és intézkedési terv:

Működéshez szükséges (alkalmazotti) létszámszint kialakítása
I. Jelenlegi állapot:
II. Évenkénti fejlesztési és intézkedési terv:


A célkitűzések megvalósítása érdekében végrehajtandó intézkedések

Termelési költségek csökkentése, termelői árak stabilizálása
I. Jelenlegi állapot:
II. Évenkénti fejlesztési és intézkedési terv:
Termelés megszervezése (fajtahasználat, termesztéstechnológiai ajánlások)
I. Jelenlegi állapot:
II. Évenkénti fejlesztési és intézkedési terv:
Minőségfejlesztési célkitűzések és megvalósításuk eszközei
I. Jelenlegi állapot:
II. Évenkénti fejlesztési és intézkedési terv:


1. táblázat

Adatlap az elismerési tervhez

Termelés

I. év

II. év

III. év

IV. év

V. év

terü-
let (ha)

mennyi-
ség (t)

értékesített termék nettó árbevétele (ezer Ft)
(1)

terü-
let (ha)

mennyi-
ség (t)

értékesített termék nettó árbevétele (ezer Ft)
(1)

terület (ha)

mennyi-
ség (t)

értékesített termék nettó árbevétele (ezer Ft)
(1)

terü-
let (ha)

mennyi-
ség (t)

értékesített termék nettó árbevétele (ezer Ft)
(1)

terü-
let (ha)

mennyi-
ség (t)

értékesített termék nettó árbevétele (ezer Ft)
(1)

Tagi termőterület összesen (2)

tagi zöldségtermő terület összesen

ezen belül

szabadföldi

fedett

zöldségtermő terület termékenként (3)

ezen belül

szabadföldi

fedett

tagi gyümölcstermő terület összesen

ezen belül

ültetvény (4)

szabadföldi egy- vagy többéves kultúra (5)

fedett (6)

gyümölcstermő terület termékenként (3)

ezen belül

ültetvény (4)

szabadföldi egy- vagy többéves kultúra (5)

fedett (6)

tagi gomba összesen

Taglétszám (fő)

I. év

II. év

III. év

IV. év

V. év

Taglétszám összesen

ezen belül

természetes személy

jogi személy

ezen belül

zöldség- és/vagy gyümölcstermelők száma

nem termelő tagok

Belföldi tagok

ezen belül

természetes személy

jogi személy

Külföldi tagok

ezen belül

természetes személy

jogi személy

Megjegyzések:
(1) a termék TCS által történő értékesítésekor
(2) az adott naptári évben művelt teljes terület, ha pl. 10 hektáron évente kétszer takarítanak be terményt, akkor a táblázatban 20 ha-t kell feltüntetni
(3) a 1234/2007/EK tanácsi rendelet I. mellékletének IX. része szerinti bontásban
(4) pl. alma-, körte-, cseresznye- stb. ültetvény
(5) pl. sárga- és görögdinnye, szamóca, rebarbara, málna, ribiszkék, egres, áfonyák
(6) pl. sárga- és görögdinnye, szamóca
TCS = zöldség-gyümölcs termelői csoport



2. táblázat

Fejlesztési terv

Beruházás/fejlesztés

I. év

II. év

III. év

IV. év

V. év

egységár (ezer Ft)

db

összesen (ezer Ft)

egységár (ezer Ft)

db

összesen (ezer Ft)

egységár (ezer Ft)

db

összesen (ezer Ft)

egységár (ezer Ft)

db

összesen (ezer Ft)

egységár (ezer Ft)

db

összesen (ezer Ft)

(fejlesztés megnevezése)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Beruházás/fejlesztés összesen (eFt)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

saját forrás összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

hitel összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3. táblázat

Bevételek és ráfordítások

(me: ezer Ft)

I. év

II. év

III. év

IV. év

V. év

Értékesített termék értéke

 

 

 

 

 

Értékesítés nettó árbevétele

 

 

 

 

 

 

Összes értékesített áru árbevétele

 

 

 

 

 

 

a tagok által termelt, az elismerés alá tartozó zöldség-gyümölcs értékesítéséből származó nettó árbevétel

 

 

 

 

 

 

más termelői szervezet, termelői szervezet társulása vagy zöldség-gyümölcs termelői csoport tagjai által termelt, az elismerés alá tartozó zöldség-gyümölcs értékesítéséből származó nettó árbevétel

 

 

 

 

 

 

nem tagoktól felvásárolt, az elismerés alá tartozó zöldség-gyümölcs értékesítéséből származó nettó árbevétel

 

 

 

 

 

 

egyéb zöldség-gyümölcs értékesítéséből származó nettó árbevétel

 

 

 

 

 

 

input anyag értékesítés bevétele (főbb tételenként pl. műtrágya, növényvédő szer, csomagolóanyag)

 

 

 

 

 

 

szolgáltatások értékesítésének bevétele (részletezve)

 

 

 

 

 

Egyéb bevételek

 

 

 

 

 

 

működési hozzájárulás bevétel tagoktól

 

 

 

 

 

 

ebből működési alapba

 

 

 

 

 

 

támogatás (részletezve)

 

 

 

 

 

Anyagjellegű ráfordítások

 

 

 

 

 

 

ebből: tagi áruk értéke

 

 

 

 

 

 

felvásárolt áruk értéke

 

 

 

 

 

 

input anyag vásárlás (főbb tételenként pl. műtrágya, növényvédő szer, csomagolóanyag)

 

 

 

 

 

 

szolgáltatások költsége

 

 

 

 

 



Csatolt dokumentumok

Beruházási program terv, árajánlatok
Gépek, eszközök árajánlatai
Bérleti és lízingszerződések összefoglaló táblázata

2. számú melléklet a 67/2009. (VI. 9.) FVM rendelethez



Adatlap elismeréshez/elismerési terv benyújtásához

A termelők saját vagy bérelt földterületére és termelésére vonatkozó, a kérelem beadását megelőző éves adatok

1. táblázat

Tag

Terület

Termelés

Név

Regisztrációs szám

Belépés dátuma
(év, hó,nap)

Megye, település neve

Helyrajzi szám

Nagyság (ha)

ebből zöldség gyümölcs (ha)

Típus (szabadföldi/termesztő berendezés)

Tulajdon jellege (saját,bérelt)

Termék(ek)

A terület termés-
mennyisége (t)

Összesen:



2. táblázat

Értékesítés

Számla sorszáma

Kibocsátás kelte

Kibocsátó

Vevő

A számla tartalma

a számla nettó értéke

az elismerés hatálya alá tartozó termékek nettó értéke (ezer Ft) (1)

egyéb termékek nettó értéke (ezer Ft) (2)

Összesen:

Megjegyzések:

(1) azon termék vagy termékcsoport számlán feltüntetett értéke, amely a TCS termelő tagjától származik és amely tekintetében a TCS az elismerését kérte

(1) azon termék vagy termékcsoport számlán feltüntetett értéke, amely nem a TCS termelő tagjától származik és/vagy a TCS az elismerését nem e termék vagy termékcsoport tekintetében kérte

TCS = zöldség-gyümölcs termelői csoport



3. táblázat

Nem termelő tagok

Név

Belépés dátuma
(év, hó,nap)

Székhely

Tevékenységi kör

Főtevékenység

Termelő tagokhoz viszonyított számaránya (%)

Szavazati arány
(a leadható szavazatok %-ban)

Összesen:



4. táblázat

Termelői szervezetek társulása

Név

Belépés dátuma
(év, hó,nap)

A szervezet státusza
(termelői szervezet: T; termelői csoport: CS; leányvállalat: L

Székhely

Szavazati arány (a leadható
szavazatok %-ban)

A tagok

Termő-területe (ha)

Termés-
mennyisége (t)

Értékesített termék értéke
(ezer Ft)

Összesen:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3. számú melléklet a 67/2009. (VI. 9.) FVM rendelethez



1. táblázat

Adatlap az éves adatszolgáltatáshoz – Tagi termőterület

(beküldendő minden év január 31-ig)

... naptári év

terület (ha)

mennyiség (t)

értékesített termék nettó árbevétele (ezer Ft) (1)

Tagi termőterület összesen (2)

tagi zöldségtermő terület összesen

ezen belül

szabadföldi

fedett

zöldségtermő terület termékenként (3)

ezen belül

szabadföldi

fedett

tagi gyümölcstermő terület összesen

ezen belül

ültetvény (4)

szabadföldi egy- vagy többéves kultúra (5)

fedett (6)

gyümölcstermő terület termékenként (3)

ezen belül

ültetvény (4)

szabadföldi egy- vagy többéves kultúra (5)

fedett (6)

tagi gomba összesen

Megjegyzések:

(1) a termék TÉSZ/TCS által történő értékesítésekor

(2) az adott naptári évben művelt teljes terület, ha pl. 10 ha-on évente kétszer takarítanak be terményt, akkor a táblázatban 20 ha-t kell feltüntetni

(3) a 1234/2007/EK tanácsi rendelet I. mellékletének IX. része szerinti bontásban

(4) pl. alma-, körte-, cseresznye- stb. ültetvény

(5) pl. sárga- és görögdinnye, szamóca, rebarbara, málna, ribiszkék, egres, áfonyák

(6) pl. sárga- és görögdinnye, szamóca

2. táblázat

Adatlap az éves adatszolgáltatáshoz – Legfontosabb termékek

(beküldendő minden év január 31-ig)

A négy legfontosabb termék (7)

A termék megnevezése

… naptári év

mennyiség (t)

értékesített termék nettó árbevétele (ezer Ft)

A TÉSZ/TCS által értékesített termékek összesen

 

 

1.

 

 

2.

 

 

3.

 

 

4.

 

 

A többi termék

 

 

A tagok által önállóan értékesített termékek becsült mennyisége és értéke összesen

 

 

1.

 

 

2.

 

 

3.

 

 

4.

 

 

A többi termék

 

 

Megjegyzések:
(7) az értékesített termék értéke alapján
TÉSZ = zöldség-gyümölcs termelői szervezet
TCS = zöldség-gyümölcs termelői csoport



3. táblázat

Adatlap az éves adatszolgáltatáshoz – Értékesítés

(beküldendő minden év január 31-ig)

Értékesítés

… naptári év

mennyiség (t)

értékesített termék nettó árbevétele (ezer Ft)

Értékesített termék összesen

friss piacra összesen

ezen belül

áruházlánc

nagyker/nagybani

kiskereskedők

egyéb

feldolgozásra összesen

ezen belül

feldolgozó ipar részére frissen értékesített

TÉSZ/TCS által feldogozott

kivont termék összesen

ezen belül

ingyenes szétosztás

Az értékesítés megbontása a termék eredete szerint

I.

A tagok termése

friss piacra

ezen belül

áruházlánc

nagyker/nagybani

kiskereskedők

egyéb

feldolgozásra

ezen belül

feldolgozó ipar részére frissen értékesített

TÉSZ/TCS által feldogozott

kivont termék

ezen belül

ingyenes szétosztás

II.

Más TÉSZ, TÉSZ-társulás vagy TCS tagjainak termése (8)

friss piacra

ezen belül

áruházlánc

nagyker/nagybani

kiskereskedők

egyéb

feldolgozásra

ezen belül

feldolgozó ipar részére frissen értékesített

TÉSZ /TCS által feldogozott

III.

Egyéb termelő termése

friss piacra

ezen belül

áruházlánc

nagyker/nagybani

kiskereskedők

egyéb

feldolgozásra

ezen belül

feldolgozó ipar részére frissen értékesített

TÉSZ által feldogozott

Betárolt áru

ezen belül

tagok termése

más TÉSZ, TÉSZ-társulás, TCS termése

egyéb termelő termése

Megjegyzések:

TÉSZ = zöldség-gyümölcs termelői szervezet

TÉSZ-társulás = zöldség-gyümölcs termelői szervezetek társulása

TCS = zöldség-gyümölcs termelői csoport

egyéb termelő = nem tagja sem TÉSZ-nek, sem TÉSZ-társulásnak, sem TCS-nak

(8) A 1234/2007/EK tanácsi rendelet 125a. cikkének (2) bekezdése szerint



4. táblázat

Adatlap az éves adatszolgáltatáshoz – Taglétszám

(beküldendő minden év január 31-ig)

Taglétszám … naptári évben (9)

me.: fő

Taglétszám összesen

ezen belül

természetes személy

jogi személy

ezen belül

zöldség- és/vagy gyümölcstermelők száma

nem termelő tagok

Belföldi tagok

ezen belül

természetes személy

jogi személy

Külföldi tagok

ezen belül

természetes személy

jogi személy

Megjegyzések:

(9) adott naptári év december 31-i állapot szerint

5. táblázat

Adatlap az éves jelentéshez – Beruházás

(beküldendő az elismerési terv éves szakaszainak végét követő harminc napon belül)

Beruházás/fejlesztés

… év

egységár (ezer Ft)

mennyiség (db)

összesen (ezer Ft)

(fejlesztés megnevezése)

Beruházás/fejlesztés összesen (e Ft)

saját forrás összesen

hitel összesen

támogatás összesen

 

6. táblázat

Pénzügyi kimutatás

(beküldendő a termelői szervezetek esetében minden év május 31-ig, a zöldség-gyümölcs termelői csoportok esetében az elismerési terv éves szakaszainak végét követő harminc napon belül)

me.: ezer Ft

… év

Értékesített termék értéke

Értékesítés nettó árbevétele

Összes értékesített áru árbevétele

a tagok által termelt, az elismerés alá tartozó zöldség-gyümölcs értékesítéséből származó nettó árbevétel

más termelői szervezet, termelői szervezetek társulása vagy zöldség-gyümölcs termelői csoport tagjai által termelt, az elismerés alá tartozó zöldség-gyümölcs értékesítéséből származó nettó árbevétel

nem tagoktól felvásárolt, az elismerés alá tartozó zöldség-gyümölcs értékesítéséből származó nettó árbevétel

egyéb zöldség-gyümölcs értékesítéséből származó nettó árbevétel

input anyag értékesítés bevétele (főbb tételenként pl. műtrágya, növényvédő szer, csomagolóanyag)

szolgáltatások értékesítésének bevétele (részletezve)

Egyéb bevételek

működési hozzájárulás bevétel tagoktól

ebből működési alapba

támogatás (részletezve)

Anyagjellegű ráfordítások

ebből: tagi áruk értéke

felvásárolt áruk értéke

input anyag vásárlás (főbb tételenként pl. műtrágya, növényvédő szer, csomagolóanyag)

szolgáltatások költsége

4. számú melléklet a 67/2009. (VI. 9.) FVM rendelethez


A válságmegelőzés és -kezelés érdekében végzett be nem takarítási intézkedés az alábbi termékek vonatkozásában alkalmazható

1. Alma
2. Bab
3. Bimbóskel
4. Cukkini
5. Csemegeszőlő
6. Cseresznye és meggy
7. Dió
8. Dinnye
9. Saláta
10. Fokhagyma
11. Görögdinnye
12. Kajszi
13. Káposzta
14. Karalábé
15. Karfiol
16. Körte
17. Mandula
18. Mogyoró
19. Őszibarack és nektarin
20. Paradicsom
21. Póréhagyma
22. Retek
23. Sárgadinnye
24. Sárgarépa, fehérrépa, gumós zeller
25. Spárga
26. Spenót
27. Szamóca
28. Szilva
29. Tojásgyümölcs
30. Uborka
31. Vöröshagyma
32. Zeller
33. Zöldborsó
34. Zöldpaprika
35. Fűszerpaprika

5. számú melléklet a 67/2009. (VI. 9.) FVM rendelethez


1. A működési programok célkitűzéseinek megvalósításánál alkalmazható intézkedéscsoportok, illetve azok eszközei, teljesítménymutatók

Célkitűzések

1

A piac konkrét igényeinek és a fenntartható mezőgazdaság feltételrendszerének teljesítését célzó, fejlesztő és alkalmazott kutatásoknak az uniós szabályozásnak is megfelelő módon történő megvalósítása

2

A hazai és nemzetközi tudományos eredmények gyorsított adaptálása, környezetbarát, integrált, elsősorban biológiai módszerek bevezetésének gyorsítása

3

Technológiai innováció az áru minőségének javítása és a hatékonyság növelése érdekében

4

A piaci igényeknek való jobb megfelelés érdekében a zöldség és gyümölcs, valamint a gomba termesztés szervezése az idő- és mennyiségi szempontokra figyelemmel, illetve ennek áruvá készítése, osztályozása, csomagolása, tárolása, feldolgozása teljes logisztika fejlesztése

5

A termelői szervezetek másod- és harmadszintű együttműködésének erősítése, más tagállamok szervezeteivel való kooperáció elősegítése

6

Különleges prémium minőség felépítése, a magyar termék jobb arculatának bemutatása érdekében a magyar zöldség-gyümölcs friss és feldolgozott termékek eladásának ösztönzésével

7

A prémium termékek, a márkázott termékek, a földrajzi árujelzők és minőségi jelek használata

8

A környezetbarát termelés és termék előállítás

9

Minőségfejlesztés és minőségtanúsítás, a nyomon követhetőséget biztosító jelölési rendszer kialakítása

10

A termékek piacain jelentkező válságok megelőzése és kezelése

A célkitűzések megvalósítás érdekében alkalmazható intézkedések az alábbiak:

 

Célkitűzések

Intézkedések

1

A piac konkrét igényeinek és a fenntartható mezőgazdaság feltételrendszerének teljesítését célzó, fejlesztő és alkalmazott kutatásoknak az uniós szabályozásnak is megfelelő módon történő megvalósítása

Termeléstervezésre irányuló tevékenység
Termékminőség javítására, fenntartására irányuló tevékenység
A forgalmazás tökéletesítésére irányuló tevékenység, valamint a promóciós és kommunikációs tevékenység
Kutatás és kísérleti termelés
Képzési tevékenység típusok
Válságmegelőzési és -kezelési intézkedések
Környezetvédelmi tevékenység típusok
Egyéb tevékenység típusok

2

A hazai és nemzetközi tudományos eredmények gyorsított adaptálása, környezetbarát, integrált, elsősorban biológiai módszerek bevezetésének gyorsítása

Termékminőség javítására, fenntartására irányuló tevékenység
Kutatás és kísérleti termelés
Képzési tevékenység típusok
Környezetvédelmi tevékenység típusok
Egyéb tevékenység típusok

3

Technológiai innováció az áru minőségének javítása és a hatékonyság növelése érdekében

Termeléstervezésre irányuló tevékenység
Termékminőség javítására, fenntartására irányuló tevékenység
A forgalmazás tökéletesítésére irányuló tevékenység, valamint a promóciós és kommunikációs tevékenység

4

A piaci igényeknek való jobb megfelelés érdekében a zöldség és gyümölcs, valamint a gomba termesztés szervezése az idő- és mennyiségi szempontokra figyelemmel, illetve ennek áruvá készítése, osztályozása, csomagolása, tárolása, feldolgozása teljes logisztika fejlesztése

Termeléstervezésre irányuló tevékenység
Termékminőség javítására, fenntartására irányuló tevékenység
A forgalmazás tökéletesítésére irányuló tevékenység, valamint a promóciós és kommunikációs tevékenység
Képzési tevékenység típusok
Válságmegelőzési és -kezelési intézkedése

5

A termelői szervezetek másod- és harmadszintű együttműködésének erősítése, más tagállamok szervezeteivel való kooperáció elősegítése

Termeléstervezésre irányuló tevékenység
A forgalmazás tökéletesítésére irányuló tevékenység, valamint a promóciós és kommunikációs tevékenység
Egyéb tevékenység típusok

6

Különleges prémium minőség felépítése, a magyar termék jobb arculatának bemutatása érdekében a magyar zöldség-gyümölcs friss és feldolgozott termékek eladásának ösztönzésével

Termékminőség javítására, fenntartására irányuló tevékenység
A forgalmazás tökéletesítésére irányuló tevékenység, valamint a promóciós és kommunikációs tevékenység
Képzési tevékenység típusok
Környezetvédelmi tevékenység típusok
Egyéb tevékenység típusok

7

A prémium termékek, a márkázott termékek, a földrajzi árujelzők és minőségi jelek használata

Termékminőség javítására, fenntartására irányuló tevékenység
A forgalmazás tökéletesítésére irányuló tevékenység, valamint a promóciós és kommunikációs tevékenység
Környezetvédelmi tevékenység típusok
Egyéb tevékenység típusok

8

A környezetbarát termelés és termék előállítás

Termékminőség javítására, fenntartására irányuló tevékenység
A forgalmazás tökéletesítésére irányuló tevékenység, valamint a promóciós és kommunikációs tevékenység
Kutatás és kísérleti termelés
Képzési tevékenység típusok
Környezetvédelmi tevékenység típusok
Egyéb tevékenység típusok

9

Minőségfejlesztés és minőségtanúsítás, a nyomonkövethetőséget biztosító jelölési rendszer kialakítása

Termeléstervezésre irányuló tevékenység
Termékminőség javítására, fenntartására irányuló tevékenység
A forgalmazás tökéletesítésére irányuló tevékenység, valamint a promóciós és kommunikációs tevékenység
Kutatás és kísérleti termelés
Képzési tevékenység típusok
Környezetvédelmi tevékenység típusok
Egyéb tevékenység típusok

10

A termékek piacain jelentkező válságok megelőzése és kezelése

Termeléstervezésre irányuló tevékenység
Válságmegelőzési és -kezelési intézkedések
Környezetvédelmi tevékenység típusok
Egyéb tevékenység típusok



1.1. Az összes vagy több tevékenységtípusra vonatkozó követelmények
A zöldség-gyümölcs közös piacszervezés keretében a működési programok intézkedéseire igénybe vett támogatások kettős finanszírozásának elkerülése érdekében a termelői szervezetek (TÉSZ) büntetőjogi felelősségük tudatában nyilatkoznak a szabályok betartásáról, a kifizető ügynökség pedig egyértelmű jelöléssel látja el a támogatás helyszíni ellenőrzése során bemutatott eredeti pénzügyi bizonylatokat és számlákat, amelyek így más jogcímen nem kerülhetnek befogadásra.
Az egyes intézkedésekre fordítható maximális összeget a működési alaphoz viszonyítva kell meghatározni. Az alábbiak szerinti megosztásban határozzuk meg a maximálisan egy intézkedéscsoport végrehajtására fordítható összeget, a működési alap százalékban.

Intézkedés megnevezése

Működési alapból felhasználható maximális összeg intézkedésenként (működési alap = 100%)

1. Termeléstervezésre irányuló tevékenység

60%

2. Termékminőség javítására, fenntartására irányuló tevékenység

60%

3. A forgalmazás tökéletesítésére irányuló tevékenység, valamint a promóciós és kommunikációs tevékenység

60%

4. Kutatás és kísérleti termelés

30%

5. Képzési tevékenység típusok

60%

6. Válságmegelőzési és -kezelési intézkedések

30%

7. Környezetvédelmi tevékenység típusok

30%

8. Egyéb tevékenység típusok

30%

1.2. A tevékenységtípusokkal kapcsolatban igényelt konkrét információk
Az egyes alfejezetek az intézkedések megvalósításához nyújtanak információt. Az intézkedések keretében végrehajtott tevékenységek és műveletek működési alapból történő támogathatósága tekintetében a gyümölcs- és zöldségágazatban a 2200/96/EK, a 2201/96/EK és az 1182/2007/EK rendeletre vonatkozó végrehajtási szabályok megállapításáról szóló 1580/2007/EK bizottsági rendelet VIII. melléklete az irányadó.

1.2.1. A termeléstervezésre irányuló tevékenységek
A termeléstervezés, mint intézkedés, olyan tevékenységek csoportja, amelyek az információgyűjtést, azok összesítését, elemzését, azokból következtetések levonását hivatott elősegíteni. A TÉSZ tagjainak termeléséről folyamatos, naprakész információkkal kell rendelkezni, amelyek az összegzésüket követően alkalmasak arra, hogy az értékesítés szervezése folyamán mindig a tényleges adatokra (fajta, mennyiség, minőség) tudjon a szervezet alapozni.
Az értékesítési tárgyalások alkalmával a keresett termék mennyisége és minősége, illetve annak időbeni ütemezése ismeretében és a termelői oldalról történt adatszolgáltatást összevetve tervezzék meg az adott időszaki termékstruktúrát, adjanak iránymutatást a tag termelőknek, hogy mit termeljenek és mekkora mennyiségben a piaci kereslet alapján.
Ahhoz, hogy az értékesítés szervezése hatékony legyen, a piaci változások nyomon követése elengedhetetlen. A zöldség-gyümölcs ágazatban a változásokra történő gyors reagálás nagyon nehéz, ezért itt elsősorban a több éves adatgyűjtéseken alapuló tendenciák figyelembevételét kell előtérbe helyezni.
Az ellenőrizhető módon történő végrehajtás megvalósításának lehetséges eszközei:
1. Tárgyi eszköz fejlesztés: a termelői szervezet tagjaival és kereskedelmi partnereivel történő kapcsolattartást és annak tervezését lehetővé tévő számítástechnikai és mobilkommunikációs eszközök és szoftverek beszerzése, tartós bérlete vagy lízingje, illetve a meglévő fejlesztése;
2. Szolgáltatás fejlesztés a tagok felé: olyan szolgáltatás csoportokat kell létrehozni, melyek lehetővé teszik a gazdákkal történő szorosabb együttműködést, ennek következtében a hatékonyabb információ gyűjtést (jogi szolgáltatás, számviteli, könyvvizsgálói, adószakértői tevékenység, üzletvezetés, egyéb tanácsadás, összetett adminisztratív szolgáltatás, egyéb irodai szolgáltatás);
3. Külső szolgáltatások igénybevétele az eseti, nem rendszeres tevékenységek elvégzésére (pl. piac-, közvélemény-kutatás; adatfeldolgozás, Világháló-portál szolgáltatás, illetve ide sorolhatók mindazon tevékenységek amelyeket az előző pontban is felsoroltunk);
4. Saját munkavállalók képzése adott tevékenység pontosabb végrehajtásának érdekében, ami ezzel az intézkedéssel kapcsolatos (az eddigiekben felsorolt – nem teljes körű – lista alapján);
5. A termelők részéről szolgáltatott adatok valódiságának ellenőrzését is meg kell valósítani. A termelői szervezetnek szabályzatban kell rögzíteni, hogy milyen gyakorisággal, a tagok mekkora hányadánál kell ellenőrzést végrehajtani a megadott információk valódiságára vonatkozóan. A lehetséges tűréshatárokat meg kell állapítani. Intézkedni szükséges a valótan adatszolgáltatásból adódó váratlan helyzetekből kialakult károk megszüntetéséről;
6. Nem tag termelők esetében is fel kell tudni mutatni egy nyilvántartást, amely azt igazolja, hogy előzetes egyeztetés alapján szállította az áruját a telephelyre, illetve azt, hogy ilyen esetben valóban nem tudtak tag termelőtől árut bekérni. (Amennyiben az értékesítés szervezett és az előre látható mennyiségek és árak meg vannak határozva, illetve ezzel szemben rendelkezésre áll a tagok betakarításáról szóló összesítés, egyértelműen megállapítható, hogy volt-e szükség külső, nem tagtól származó árura).
Az intézkedés ellenőrzése, elvárt eredményei:
Az intézkedés során olyan eszközhátteret kell létrehozni (hardver, szoftver, mobilkommunikációs eszközök), amely képes a leírásban említett feladatok végrehajtásának elősegítésére. Ezek számlája, üzembe helyezési dokumentációja, tárgyi eszköz kartonja bizonyítékként elfogadhatók a tulajdoni jogviszonyok tisztázásánál. Amennyiben bérelt vagy lízingelt eszközökről van szó, az ezt alátámasztó dokumentációt (szerződések, bérleti díj/lízingdíj kifizetését igazoló dokumentumok) rendelkezésre kell bocsátani az ellenőrzés során.
A nyilvántartások, a listák, az összesítések, illetve minden, a tervezéshez szükséges dokumentumot meg kell őrizni, amely alapján később ellenőrizhető a termeléstervezés intézkedés végrehajtása, ideértve a szolgáltatókkal kötött szerződéseket, az intézkedés végrehajtása érdekében alkalmazott munkavállaló összes dokumentációját, beleértve azt a nyilvántartást is, ami az intézkedés végrehajtása érdekében végzett tevékenységekről, azok időtartamáról szól.
Az eredmények tekintetében egy kimutatást kell készíteni arról, hogy az értékesített termék értéke, az értékesített mennyiség, illetve a termelésbe vont termőterület nagysága hogyan változott ahhoz az állapothoz képest, ami az intézkedés végrehajtása előtt volt jellemző.
További kérdésként merülhetnek fel az alábbiak:
A tagok termelői szervezeten keresztül értékesített termése, hány százaléka az össztermelésének?
Változott-e a nem tagi rész aránya az összes értékesítésen belül?
Azok a célkitűzések, amelyek elérésében ez az intézkedés jelentős szerepet játszik:
1. A piac konkrét igényeinek és a fenntartható mezőgazdaság feltételrendszerének teljesítését célzó, fejlesztő és alkalmazott kutatásoknak az uniós szabályozásnak is megfelelő módon történő megvalósítása;
3. Technológiai innováció az áru minőségének javítása és a hatékonyság növelése érdekében;
4. A piaci igényeknek való jobb megfelelés érdekében a zöldség és gyümölcs, valamint a gomba termesztés szervezése az idő- és mennyiségi szempontokra figyelemmel, illetve ennek áruvá készítése, osztályozása, csomagolása, tárolása, feldolgozása, teljes logisztika fejlesztése;
5. A termelői szervezetek másod- és harmadszintű együttműködésének erősítése, más tagállamok szervezeteivel való kooperáció;
9. Minőségfejlesztés és minőségtanúsítás, a nyomon követhetőséget biztosító jelölési rendszer kialakítása;
10. A termékek piacain jelentkező válságok megelőzése és kezelése.
1.2.2. Termékminőség javítására vagy fenntartására irányuló tevékenységek
A zöldség-gyümölcs termékek minőségének javítása több tényező függvénye. Termelési oldalról a felhasznált anyagok, fajták, technológiák játsszák a döntő szerepet. Ezt követi a szállítás, az osztályozás, válogatás, csomagolás, amely a szervezet feladata.
A termelői oldalon a termékminőség javítása az alábbi módokon történhet:
1. szaktanácsadói szolgálat létrehozása, amelynek keretén belül konkrét információt kaphatnak a termelők fajta, technológia kérdéskörben, úgy, hogy a szaktanácsadó a termelői szervezet által tervezett termelést tartja szem előtt;
2. Minőségbiztosítási rendszerek kiépítése: akár szolgáltatón keresztül, akár saját – képzett – munkavállalóval történő rendszerépítés, rendszerfejlesztés. Ebbe beletartozik a termelők felkészítése, a szervezet telephelyének felkészítése az auditra, a dokumentációk elkészítésével együtt, a szükséges vizsgálatok elvégzése, elvégeztetése, valamint maga az audit költsége, az audit időszaka alatt felmerült egyéb költségekkel;
3. Képzések, oktatások szervezése, a minőségfejlesztéshez igazoltan kapcsolódó témákban;
4. A termesztéstechnológia fejlesztése a termelőknél. Segítség nyújtása pályázatok megírásához, agrár-környezetgazdálkodási rendszerben való részvételhez, támogatások igénylése stb.;
5. Beruházásokhoz, fejlesztésekhez kedvezményes hitellehetőség biztosítása;
6. Termelők rendszeres, váratlan, véletlenszerű ellenőrzése.
A szervezet oldaláról a termékminőség javítása az alábbi módokon történhet:
1. Megfelelő osztályozás, homogén árualap kialakítása,
2. Csomagolásfejlesztés,
3. Megfelelő jelölés, címkézés, nyomon követés,
4. Termelői szervezetek rendszeres ellenőrzése.
Az ellenőrizhető módon történő végrehajtás megvalósításának lehetséges eszközei:
Tárgyi eszköz beszerzés:
1. A termék-, a talaj-, a növény- és vízminták vizsgálatát lehetővé tevő tárgyi eszközök és anyagok beszerzése, tartós bérlete vagy lízingje,
2. Az áruk szakszerű címkézését lehetővé tévő rendszerek (címkenyomtatók, címkék stb.) beszerzése, tartós bérlete vagy lízingje,
3. A termékminőséggel, a minőségbiztosítással, a környezetgazdálkodással és nyomon követhetőséggel kapcsolatos tárgyi eszközök, könyvek, kiadványok, elemzések stb. beszerzése, tartós bérlete vagy lízingje,
4. A szaktanácsadási rendszerek kiépítésével kapcsolatos tárgyi eszközök (gyors vizsgáló műszerek, gépjárművek, informatikai eszközök, szakfolyóiratok stb.) beszerzése, tartós bérlete vagy lízingje.
Szolgáltatásfejlesztés: amennyiben az alábbi tevékenységeket saját munkavállalóval hajtják végre.
1. A termék-, a talaj-, a növény- és vízminták vizsgálatának végzése szaklaboratóriummal,
2. A minőségi áruátvételt, a minőség-ellenőrzést, a minőségbiztosítást és nyomon követhetőséget, valamint az áruminták vizsgálatát végző szakemberek személyes közreműködése,
3. A minőségbiztosítási rendszerek kiépítése és rendszeres akkreditációja,
4. A termékminőség javításával vagy fenntartásával foglalkozó munkatársainak személyi jellegű költségei,
Külső szolgáltatások igénybevétele: amennyiben az alábbi tevékenységeket, megbízói szerződéssel végzik el.
1. A termék-, a talaj-, a növény- és vízminták vizsgálatának végzése szaklaboratóriummal,
2. A minőségi áruátvételt, a minőség-ellenőrzést, a minőségbiztosítást és nyomon követhetőséget, valamint az áruminták vizsgálatát végző szakemberek személyes közreműködése,
3. A minőségbiztosítási rendszerek kiépítése és rendszeres akkreditációja.
Az intézkedés ellenőrzése, elvárt eredményei:
Elsődleges cél a magyar termékek minőségének javítása, mind beltartalmi értékeit tekintve, mint pedig a külső megjelenését tekintve, természetesen a környezetünk védelme mellett. Ezért a megfelelő termesztéstechnológiák bevezetése, a szaktanácsadási rendszer kialakítása, minőségbiztosítási rendszerek alkalmazása, megfelelő ellenőrzési rendszer kiépítése a cél.
A szükséges dokumentáció, amellyel ellenőrizhető a tevékenység végrehajtása a mindennapi tevékenység során alkalmazott és a számviteli törvényben előírt szabályok alapján elfogadható.
A végrehajtó munkavállalók esetében viszont, hogy a munkabérük és annak közterhei elszámolhatóak legyenek, nyilvántartást szükséges vezetni a tevékenység végrehajtásával eltöltött időről és a konkrét feladatról.
Azok a célkitűzések, amelyek elérésében ez az intézkedés jelentős szerepet játszik:
1. A piac konkrét igényeinek és a fenntartható mezőgazdaság feltételrendszerének teljesítését célzó, fejlesztő és alkalmazott kutatásoknak az uniós szabályozásnak is megfelelő módon történő megvalósítása;
2. A hazai és nemzetközi tudományos eredmények gyorsított adaptálása, környezetbarát, integrált, elsősorban biológiai módszerek bevezetésének gyorsítása;
3. Technológiai innováció az áru minőségének javítása és a hatékonyság növelése érdekében;
4. A piaci igényeknek való jobb megfelelés érdekében a zöldség és gyümölcs, valamint a gomba termesztés szervezése az idő- és mennyiségi szempontokra figyelemmel, illetve ennek áruvá készítése, osztályozása, csomagolása, tárolása, feldolgozása teljes logisztika fejlesztése;
6. Különleges prémium minőség felépítése, a magyar termék jobb arculatának bemutatása érdekében a magyar zöldség-gyümölcs friss és feldolgozott termékek eladásának ösztönzésével;
7. A prémium termékek, a márkázott termékek, a földrajzi árujelzők és minőségi jelek használata;
8. A környezetbarát termelés és termék előállítás;
9. Minőségfejlesztés és minőségtanúsítás, a nyomon követhetőséget biztosító jelölési rendszer kialakítása.
1.2.3. A forgalmazás tökéletesítésére irányuló tevékenységek, valamint a promóciós és kommunikációs tevékenységek
A forgalmazás tökéletesítéséhez olyan feladatok megvalósítása szükséges, mellyel megvalósítható a minél nagyobb mennyiségű, lehetőleg az összes tagi áru értékesítése. Az ehhez szükséges tárgyi eszközök beszerzése, a szükséges munkaerő biztosítása, a szükséges szolgáltatások igénybevételével biztosítani kell ennek megvalósítását. Ehhez szükség lehet promóciós és kommunikációs tevékenységre is, mely az értékesítés volumenének növelését kell, hogy elősegítse.
Természetesen ez a tevékenység szorosan kapcsolódik az első kettő tevékenységhez. Amennyiben a tagi termelésről megfelelő és valós információk állnak rendelkezésre, ekkor válik fontossá, hogy olyan műszaki és személyzeti háttérrel rendelkezzen egy termelői szervezet, amely a rendelkezésre álló információk alapján az értékesítési csatornák felkutatásával, kapcsolataik építésével képes az árut a fogyasztókhoz eljuttatni. A munka során visszajelzés szükséges az értékesítési tapasztalatokról a termelés felé, a termelt faj, fajta, minőség, mennyiség, betakarítás időzítés, csomagolási mód tekintetében.
Az ellenőrizhető módon történő végrehajtás megvalósításának lehetséges eszközei:
1. Tárgyi eszköz fejlesztés: az értékesítéshez szükséges kommunikációs eszközök, a tárgyalások feltételeit megvalósító építések, gép és eszközbeszerzések.
2. Külső szolgáltatások igénybevétele: az értékesítéshez kapcsolódó személyszállítási szolgáltatások igénybevétele, szállodai, vendéglátói szolgáltatások igénybevétele, fordítás, tolmácsolás.
Egyéb az értékesítés kapcsán felmerült kiadások, melyeknél egyértelműen igazolható, hogy az értékesítést segíti elő.
A reklámozáshoz szükséges szóróanyagok, prospektusok, egyéb, a termelői szervezet tevékenységéről szóló anyag elkészítése, kiadása, terjesztése. internetes megjelenés fejlesztése, működtetése, új csomagolóanyagok kifejlesztése (saját lógóval), akciók, kampányok, kiállítások szervezésével. Ennek igazolására a szolgáltatási szerződést, a teljesítési jegyzőkönyvet, illetve a kifizetést igazoló dokumentumot (számla + banki kivonat) kell bemutatni. Amennyiben nem egyértelműen igazolható a tevékenység (pl. egy kész prospektus felmutatásával igazolható a tevékenység) egy rövid összefoglaló elkészítése szükséges a tevékenységről, annak eredményéről.
3. Személyi feltételek: mindenképpen kell lenni olyan személynek a szervezetnél, aki végzettségénél, szakmai tapasztalatánál fogva tudja szervezni az értékesítést. Amennyiben szükséges az ő munkáját elősegítő munkatársak alkalmazására is szükség lehet. Az, hogy ők szerződéses vagy alkalmazotti munkaviszonyban vannak, a szervezet vezetőségének joga eldönteni.
A promóció és kommunikáció megvalósítására, amennyiben szükséges, külön, saját alkalmazott foglalkoztatása lehetséges, aki a folyamatos frissítésekkel foglalkozik, illetve azzal, hogy a termelői szervezet a fogyasztók mindennapjaiban, köztudatában ott legyen. Szervezési feladatokat lásson el, amelynek célja az új termékek bemutatása, a régiek reklámozása, a termékek fogyasztók általi megismertetése, különös hangsúlyt fektetve az egyedi, saját előállítású, különleges vagy új termékekre. Ezen tevékenységek során a fogyasztóktól származó visszajelzések, igények gyűjtését előtérbe kell helyezni, melyet a termeléstervezés, a termékminőség javítása során fel kell használni. Saját alkalmazott esetén nyilvántartás szükséges vezetni a végzett tevékenységről, annak végrehajtáshoz szükséges időről. Szolgáltatás igénybevétele esetén a szükséges dokumentációnak meg kell lennie.
Az intézkedés ellenőrzése, elvárt eredményei:
Mindenképpen az értékesített mennyiség növekedésével igazolható a tevékenység hatásossága, ez a fő cél. Minden egyes tevékenységről feljegyzést kell készíteni: mikor kezdték el, mi a célja (termék, mennyiség vonatkozásában), mikor tervezik befejezni, mikorra várható ennek eredményének megjelenése. Csatolni kell egy, a tevékenység megkezdése előtti a termelői szervezet által meghatározott legalább fél éves időszakra vonatkozó értékesített mennyiséget igazoló dokumentumot. A tevékenység végrehajtását követően ugyanarra az időszakra vonatkozóan ismét csatolni kell az értékesített mennyiséget igazoló, aktuális dokumentumot. A változást egyértelműen meg kell határozni. Amennyiben csökkent az értékesített mennyiség, indoklásban szerepelnie kell az oknak, illetve az ezt igazoló dokumentumoknak.
Azok a célkitűzések, amelyek elérésében ez az intézkedés jelentős szerepet játszik:
1. A piac konkrét igényeinek és a fenntartható mezőgazdaság feltételrendszerének teljesítését célzó, fejlesztő és alkalmazott kutatásoknak az uniós szabályozásnak is megfelelő módon történő megvalósítása;
3. Technológiai innováció az áru minőségének javítása és a hatékonyság növelése érdekében;
4. A piaci igényeknek való jobb megfelelés érdekében a zöldség és gyümölcs, valamint a gomba termesztés szervezése az idő- és mennyiségi szempontokra figyelemmel, illetve ennek áruvá készítése, osztályozása, csomagolása, tárolása, feldolgozása teljes logisztika fejlesztése;
5. A termelői szervezetek másod- és harmadszintű együttműködésének erősítése, más tagállamok szervezeteivel való kooperáció elősegítése;
6. Különleges prémium minőség felépítése, a magyar termék jobb arculatának bemutatása érdekében a magyar zöldség-gyümölcs friss és feldolgozott termékek eladásának ösztönzésével;
7. A prémium termékek, a márkázott termékek, a földrajzi árujelzők és minőségi jelek használata;
8. A környezetbarát termelés és termék előállítás;
9. Minőségfejlesztés és minőségtanúsítás, a nyomon követhetőséget biztosító jelölési rendszer kialakítása.
1.2.4. Kutatás és kísérleti termelés
Magyarországon a rendszerváltás óta a független zöldség-gyümölcs technológiai kutatás erősen visszaesett, pedig a gyorsuló fajtaváltás és a modern technológiák adaptációja szükségessé teszi ezen kutatási-fejlesztési feladatok elvégzését. Ezen a területen a termelői szervezetek tölthetnek be úttörő szerepet.
Kutatás és kísérleti termelésben a termelői szervezetek szerepe abban van, hogy segítse tagjait az új technológiák, fajták, növényvédő szerek, megismerésében, akár egy bemutatóként szolgáló létesítmény megvalósításával. A kisebb termelők nem tudják tartani a fejlődési ütemet, a nagy termelők pedig a bizonytalan kimenet miatt nem merik az új technológiákat kipróbálni. Ezért szükséges a termelői szervezet részéről egy olyan szolgáltatás kifejlesztése, amelynek segítségével a termelők mindig a legújabb információk birtokában dolgozhatnak, csökkentve ezzel a gazdaságok közötti fejlettségi és jövedelmezőségi különbséget, valamint a szaktanácsadói tevékenység alapja lehet a kísérleti adatokból levont következtetések és tapasztalatok. A kutatási eredmények alapján ajánlásokat kell tenni a tagok felé.
Az ellenőrizhető módon történő végrehajtás megvalósításának lehetséges eszközei:
– Tárgyi eszköz beszerzés: Kutatásokhoz és kísérleti fejlesztésekhez szükséges anyagok és eszközök beszerzése, szükséges háttér megteremtése (kísérleti termesztő berendezése építése, agrometeorológiai állomások felállítása, vizsgáló laboratóriumok létrehozása);
– Szolgáltatások igénybevétele: pl. műszaki vizsgálat, elemzés biotechnológiai kutatás, fejlesztés;
– Együttműködési megállapodások létrehozása nemesítőkkel, bemutató gazdaság létrehozására;
– A gyűjtött adatok információk nyomon követhető megosztása a tagokkal, ennek eredményeinek felsorolása, következtetések levonása, ez alapján újabb feladatok meghatározása;
Az intézkedés ellenőrzése, elvárt eredményei:
Abban az esetben, ha a szerveződés vállalkozik egy kísérleti termesztő berendezés létrehozására, annak megvalósítását igazoló összes dokumentumnak (engedélyek, tervek, műszaki leírások, szerződések, számlák, üzembe helyezési dokumentumok) rendelkezésre kell állnia az ellenőrzés során.
Külső szolgáltatás igénybevétele esetén a kapcsolódó dokumentációk (megbízási szerződés, teljesítési jegyzőkönyv, számla, illetve amit egy APEH ellenőrzés során egy ellenőr kérhet) elegendő bizonyítékok. A kutatásban részt vevő személyzet munkaviszonyának vagy szerződéses jogviszonyának igazolását is biztosítani kell, valamint igazolni kell hozzáértésüket, szakmai alkalmasságukat.
Azok a célkitűzések, amelyek elérésében ez az intézkedés jelentős szerepet játszik:
1. A piaci igényeknek való jobb megfelelés érdekében a zöldség és gyümölcs, valamint a gomba termesztés szervezése az idő- és mennyiségi szempontokra figyelemmel, illetve ennek áruvá készítése, osztályozása, csomagolása, tárolása, feldolgozása teljes logisztika fejlesztése;
2. A hazai és nemzetközi tudományos eredmények gyorsított adaptálása, környezetbarát, integrált, elsősorban biológiai módszerek bevezetésének gyorsítása;
8. A környezetbarát termelés és termék előállítás;
9. Minőségfejlesztés és minőségtanúsítás, a nyomon követhetőséget biztosító jelölési rendszer kialakítása.
1.2.5. Képzési tevékenységtípusok, valamint a tanácsadó szolgáltatásokhoz való hozzáférés elősegítése
Tekintettel arra, hogy Magyarországon a szakképzés nem követi a korszerű gyakorlati ismereteket, szükség van a termelői szervezetek által végzett képzési, tanácsadási és továbbképzési szolgáltatásokra, amely mind a tagok felé, mind pedig a TESZ alkalmazott szakemberei felé folyamatosan a legkorszerűbb ismeretanyagokat juttatja el. Ez a tevékenység az egyik kulcseleme a termékminőség javításának, a versenyképes hozamok elérésnek és a különböző jogszabályi kötelezettségeknek való hiánytalan megfelelésnek is.
A tagok részére olyan képzések, előadások szervezése, amelyek a termelési tevékenységükben, gazdálkodásukban segíti őket:
– Az áruminőséggel, a minőségbiztosítással, az árukezeléssel, nyomon követéssel kapcsolatos oktatások szervezése, meghívott vagy szervezeten belüli tanácsadók segítségével; a kutatás kísérleti termelés eredményeit, tapasztalatait referáló képzések, előadások tartása a termesztéstechnológiákról, növényvédelemről, fajról, fajtákról. Ideértve természetesen a mások által végzett kutatások eredményeinek közlését is;
– Képzések, előadások témája lehet: jogszabályi változások, adó, VPOP, munkaügy, munkavédelem, tűzvédelem, támogatások, aktuális pályázati lehetőségek, környezetvédelem, integrált és biotermesztés;
– Ezen túl a szaktanácsadási szolgáltatásokhoz is biztosítani kell a hozzáférésüket, melynek segítségével tájékozódhatnak az aktuális kutatási és kísérleti termelés eredményeiről.
Az ellenőrizhető módon történő végrehajtás megvalósításának lehetséges eszközei:
Előadások, képzések, konferenciák szervezése a tagoknak, a fent említett témákban. Másrészt a termelői szervezetek együttműködését elősegítő összejövetelek, termelői szervezet konferenciák szervezése is ezen tevékenységek közé tartozik. Az ellenőrzés során az adott képzéshez, előadáshoz tartozó terembérlet, egyéb eszközök bérlete, vásárlása, kölcsönzése, a szükséges okmányokkal igazolva elszámolható költségnek minősül. Az előadók díjazása, bemutatók megszervezése, szóróanyagok biztosítása (amit a termelői szervezet készíttet) is elszámolható a működési alapból.
Az intézkedés ellenőrzése, elvárt eredményei:
Az előadás, képzés szervezése során keletkezett dokumentáció (pl. terembérlet) bemutatásával, a tagoknak kiküldött meghívó egy másolatával, amely tartalmazza az előadások címét, az előadó nevét. A jelenléti ív bemutatásával, egy jegyzőkönyv felmutatásával az adott képzésről, témákról, eseményekről igazolja a rendezvény tényleges megszervezését.
Elvárt eredmény az, hogy a termelők felkészültek legyenek a napi kérdésekben. Konkrét mérő- mutatószámot nem határozunk meg ennek megvalósításának ellenőrzésére, viszont a rendezvények száma, a jelen lévők száma, az előadások témája, azok színvonala, a készített jegyzőkönyvek bizonyítják a hatékonyságot.
Azok a célkitűzések, amelyek elérésében ez az intézkedés jelentős szerepet játszik:
1. A piac konkrét igényeinek és a fenntartható mezőgazdaság feltételrendszerének teljesítését célzó, fejlesztő és alkalmazott kutatásoknak az uniós szabályozásnak is megfelelő módon történő megvalósítása;
2. A hazai és nemzetközi tudományos eredmények gyorsított adaptálása, környezetbarát, integrált, elsősorban biológiai módszerek bevezetésének gyorsítása;
4. A piaci igényeknek való jobb megfelelés érdekében a zöldség és gyümölcs, valamint a gomba termesztés szervezése az idő- és mennyiségi szempontokra figyelemmel, illetve ennek áruvá készítése, osztályozása, csomagolása, tárolása, feldolgozása teljes logisztika fejlesztése;
6. Különleges prémium minőség felépítése, a magyar termék jobb arculatának bemutatása érdekében a magyar zöldség-gyümölcs friss és feldolgozott termékek eladásának ösztönzésével;
8. A környezetbarát termelés és termék előállítás;
9. Minőségfejlesztés és minőségtanúsítás, a nyomon követhetőséget biztosító jelölési rendszer kialakítása
1.2.6. Válságmegelőzési és -kezelési intézkedések a vonatkozó rendeletben szabályozottak szerint
A válságmegelőzési és -kezelési intézkedésekre vonatkozóan a 19/2008. (II. 19.) FVM rendelet 17-22. § alapján kell eljárni.
Célja a piaci válságok megelőzése és a kialakult kereslet-kínálati válságok kezelése.
Az ellenőrizhető módon történő végrehajtás megvalósításának lehetséges eszközei:
Tárgyi eszköz fejlesztés: minden olyan beruházás elfogadható, amely az egyes intézkedések végrehajtását segíti. Az árukivonáshoz és a be nem takarításhoz kapcsolható tárgyi eszköz beszerzésen belül a szükséges munkagépeket és szállító járműveket, az átadás eszközeit kell érteni. Ezek szükségességét egyértelműen kell igazolni. Ennek eredményeként a szervezet egy szolgáltatási rendszert alakít ki. A termelésszervezés során gyűjtött információk alapján, piaci információk alapján a szükséges intézkedés meghatározásával ezt a folyamatot a termelői szervezetnek kell koordinálnia.
Amennyiben a beruházások szükségessége nem alátámasztható (pl. kapacitás miatt) a szervezet szolgáltatóval is megvalósíthatja az intézkedésekhez kapcsolódó feladatok ellátását.
A munkavállalónak, aki a feladatot végrehajtja, nyilvántartásokkal kell igazolnia a probléma megoldásával töltött idő mennyiségét, a végzett feladat megjelölésével.
A promóció és kommunikáció, valamint a képzés tekintetében is lehet szó tárgyi eszköz beszerzésről, de ez csak megfelelő indoklással fogadható el.
Szolgáltatás igénybevételének elszámolása akkor történhet meg, ha az egyértelműen kapcsolható a válságmegelőzéshez kapcsolódó promóció és kommunikációhoz vagy képzéshez. Ezt a 3.2.3. és a 3.2.5. pontokkal összevonni nem lehet, elkülönítetten kell kezelni.
A promóció, kommunikáció során mindig a piaci egyensúly helyreállítását kell szem előtt tartani. Ehhez tartozhat a kiadványok szerkesztése, készítése, terjesztése, reklámtevékenység, fogyasztásösztönzés és egyéb tevékenységek, melyek megfelelően indokoltak. Amennyiben ezt nem szolgáltatóval végeztetjük, hanem saját alkalmazottal, a munkával eltöltött idő egyértelmű rögzítése szükséges.
A képzési tevékenység során a rendeletben meghatározott témákban kell előadásokat szervezni akár meghívott előadókkal, akár a szervezeten belül, az adott témával foglalkozó munkatársakkal!
Az intézkedés ellenőrzése, elvárt eredményei:
Válságmegelőző intézkedés alkalmazásának feltétele, hogy azt a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: minisztérium) a működési program részeként jóváhagyja.
Az elvárt eredmény mindenképpen a piaci egyensúly létrehozása, a kereslet és kínálat összehangolása.
A szükséges információk birtokában (termesztett mennyiség, keresett mennyiség) valószínűsíthető, hogy az értékesítés során ár és/vagy mennyiségi problémák lesznek, a probléma megoldására alkalmazni kell ezt az intézkedést. Rögzíteni kell a termék megnevezését, aktuális árakat, mennyiséget, ami igazolja, hogy miért van szükség az intézkedés végrehajtására. A intézkedés végrehajtása során elvégzett feladatokat, munkafolyamatokat, az intézkedéssel érintett termékeket, azok mennyiségét, minőségét, a felmerült költségeket is rögzíteni kell. Természetesen a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) által, az ellenőrzés során kiállított dokumentációk is bizonyítékként szolgálnak.
Ezt követően meg kell vizsgálni, hogy az intézkedés milyen hatással volt a piacra. A piaci információk segítségével az árnövekedést, a rendelt mennyiségek növekedését egyértelműen igazolni kell.
Azok a célkitűzések, amelyek elérésében ez az intézkedés jelentős szerepet játszik:
1. A piac konkrét igényeinek és a fenntartható mezőgazdaság feltételrendszerének teljesítését célzó, fejlesztő és alkalmazott kutatásoknak az uniós szabályozásnak is megfelelő módon történő megvalósítása;
4. A piaci igényeknek való jobb megfelelés érdekében a zöldség és gyümölcs, valamint a gomba termesztés szervezése az idő- és mennyiségi szempontokra figyelemmel, illetve ennek áruvá készítése, osztályozása;
10. A termékek piacain jelentkező válságok megelőzése és kezelése.
1.2.7. Környezetvédelmi tevékenységtípusok
A Nemzeti Stratégia részét képező a „Környezetvédelmi tevékenységek nemzeti kerete” tartalmazza a környezetvédelmi tevékenységgel kapcsolatos alapvető szabályokat, előírásokat. A termelői szervezet döntése szerint:
a) a működési program kiadásainak legalább 10%-át környezetvédelmi intézkedésekre fordítja, vagy
b) a működési program tartalmaz legalább két környezetvédelmi intézkedést, intézkedésenként legalább egy tevékenység végzendő el.
A környezetvédelmi tevékenységek, az ellenőrizhető módon történő végrehajtásának lehetséges eszközeit a „Környezetvédelmi tevékenységek nemzeti kerete” tartalmazza. A nemzeti keretbe foglalt intézkedések az alábbiak:
1.    Tápanyag-gazdálkodási terv készítése/készíttetése és végrehajtása
2.    Komposzt használata
3.    Zöldtrágya használata
4.    A meglévő öntözési rendszerek fejlesztése vagy cseréje
5.    Megújuló energiaforrásokat felhasználó fűtésrendszer kialakítása
6.    Az újrahasznosítható csomagolás termelési szakaszban történő ismételt felhasználása
7.    Újrahasznosítható és újrafeldolgozható csomagolóanyagok használata a forgalmazási szakaszban
8.    Biológiailag lebomló csomagolóanyagok alkalmazása
9.    A biológiailag lebomló szerves anyagok aerob lebontása és további felhasználásra alkalmassá tétele (Komposztkészítés)
10.    A növényi maradványok energetikai célú fölhasználásának elősegítése
11.    Szelektív hulladékgyűjtés
12.    A kedvezőtlen műszaki jellemzőkkel rendelkező növényvédelmi gépek és növényvédő szer kijuttatására szolgáló berendezések helyettesítése korszerűbb gépekkel és eszközökkel
13.    Biológiai növényvédelmi eszközök és készítmények alkalmazása
14.    Ökológiai gazdálkodás
15.    Horizontális intézkedésként, azaz a nemzeti keretben meghatározott esetekben:
a.    Víz-, talaj- és növényanalízis
b.    Oktatás, képzés
c.    Szaktanácsadás
d.    Tervezés

Ezen felül amennyiben egy termelői szervezet termelő tagjainak legalább 80%-a az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló, 2005. szeptember 20-i 1698/2005/EK tanácsi rendelet 39. cikke (3) bekezdése szerinti, egy vagy több azonos agrár-környezetvédelmi kötelezettségvállalást tett, e kötelezettségvállalások mindegyike környezetvédelmi intézkedésnek számít. Ebben az esetben azonban a kötelezettségvállalások teljesítése nem támogatható a működési alapból. A „Környezetvédelmi tevékenységek nemzeti keretének” 1. mellékletben található azoknak az ÚMVP keretében végrehajtható agrár-környezetgazdálkodási programoknak a leírása, amelyek – ha a termelői szervezet termelő tagjainak legalább 80%-a részt vesz bennük – környezetvédelmi intézkedésnek tekinthetők.

A intézkedések végrehajtásának és támogathatóságának általános és részletes feltételeit ugyancsak a „Környezetvédelmi intézkedések nemzeti kerete” határozza meg. A fenti lista azonban nem kimerítő jellegű, tehát a működési program keretében a listában nem szereplő, de a nemzeti keret elveivel egyező és a nemzeti keret által meghatározott követelményeknek és feltételeknek eleget tevő, azaz a nemzeti keretbe illeszkedő más környezetvédelmi intézkedés is végrehajtható.
Az intézkedés ellenőrzése, elvárt eredményei:
Az intézkedés elvárt eredménye, hogy a termelői szervezet az említett tevékenységek esetében a vonatkozó rendeletekben előírt kötelezettségeken túlmutató kötelezettségeket vállaljanak és teljesítsenek. Az ellenőrzés során először is tudni kell igazolni ezt a kitételt. Ennek egy lehetséges módja lehet, hogy az intézkedés meghatározásakor a vonatkozó rendelet előírásaiból készítenek egy feljegyzést, majd meghatározzák, hogy mi az a többletfeladat, amit ezen felül fognak teljesíteni.
Az agrár-környezetvédelmi programban való részvétel egy intézkedésnek elfogadható, a fentebb említett feltételek teljesítése esetén. Annak igazolására, hogy tagjaik részt vesznek a programban, az MVH által küldött elfogadó határozat használható bizonyítékként, valamint az évente beadott támogatásigénylő nyomtatvány másolata szükséges annak igazolására, hogy szántóföldi zöldségtermesztés esetén, az adott gazdasági évben a tag milyen kultúrát választott és az hogyan illeszkedik a termelői szervezet értékesítési rendszerébe.
A külső szolgáltatásokról a megrendelést igazoló dokumentációt, az eredményeket, a kifizetést igazoló dokumentumokat kell bizonyítékként felmutatni. Amennyiben a termelő szervezet saját maga kívánja ezeket a szolgáltatásokat végezni, az ehhez szükséges tárgyi eszközök beszerzését igazoló számlák, bizonylatok, számviteli bizonylatok szolgálnak bizonyítékul.
Amennyiben a termelői szervezet alkalmazottjának bére támogatható, a munkát végrehajtó személy esetében nyilvántartást kell vezetni a feladat elvégzéséhez szükséges időről, a feladat megnevezéséről. Erre csak akkor van szükség, amennyiben a munkavállaló/vállalkozó más feladat elvégzésére is kapott megbízást, ami nem kapcsolható össze a működési programban feltüntetett feladatok végrehajtásával.
A beruházások végrehajtását a számlával és a tárgyi eszközök tulajdonjogának, használatának, működésének igazolásával lehet végrehajtott tevékenységként elfogadni, természetesen a kapcsolódó okiratok, dokumentációk bemutatásával. Ingatlanok esetén szintén a számlák, a tulajdoni lap, a műszaki és egyéb dokumentáció bemutatásával lehet igazolni a tevékenység végrehajtását.
Azok a célkitűzések, amelyek elérésében ez az intézkedés jelentős szerepet játszik:
1. A piac konkrét igényeinek és a fenntartható mezőgazdaság feltételrendszerének teljesítését célzó, fejlesztő és alkalmazott kutatásoknak az uniós szabályozásnak is megfelelő módon történő megvalósítása,
2. A hazai és nemzetközi tudományos eredmények gyorsított adaptálása, környezetbarát, integrált, elsősorban biológiai módszerek bevezetésének gyorsítása,
6. Különleges prémium minőség felépítése, a magyar termék jobb arculatának bemutatása érdekében a magyar zöldség-gyümölcs friss és feldolgozott termékek eladásának ösztönzésével,
7. A prémium termékek, a márkázott termékek, a földrajzi árujelzők és minőségi jelek használata,
8. A környezetbarát termelés és termék előállítás,
9. Minőségfejlesztés és minőségtanúsítás, a nyomon követhetőséget biztosító jelölési rendszer kialakítása,
10. A termékek piacain jelentkező válságok megelőzése és kezelése.
1.2.8. Egyéb tevékenységtípusok
Ebbe a csoportba tartoznak azok az intézkedések, melyek egyik eddig elemzett tevékenységtípusba sem sorolható, de a működési program végrehajtásában az intézkedés fontos szerepet játszik.
Az ellenőrizhető módon történő végrehajtás megvalósításának lehetséges eszközei:
1. A működési programhoz kapcsolódó jogi tevékenységek, a szervezet szabályzataival és működésével kapcsolatos jogi tanácsadás,
2. Tagsági és üzleti nyilvántartó és elszámolási adatbázisok fejlesztése és működtetése és az ehhez kapcsolódó statisztikai elemzések készítése,
3. A működési alappal kapcsolatos gazdasági, pénzügyi-számviteli tanácsadói és ellenőrzési szolgáltatások,
4. Ár- és egyéb üzleti információs szolgáltatások igénybevétele,
5. Pályázatfigyelési és tanácsadási szolgáltatások igénybevétele,
6. Banki finanszírozások,
7. Másodszintű szerveződésekben való részvételi díj,
8. Pályázatírás, adótanácsadás megszervezése.
Az intézkedés ellenőrzése, elvárt eredményei:
A felsorolt lehetséges tevékenységet végrehajtását a vállalkozói szerződésben vagy a munkaszerződésben megfogalmazott feladatot eredményező dokumentációval igazolható, valamint a vállalkozói szerződésben szereplő munkadíj vagy a munkabér és közterheinek kifizetését igazoló okmányok bemutatásával.
A végrehajtott feladatok nyilvántartásával, elemzések készítésével (pl. megírt pályázatok száma, ebből nyertes pályázatok száma) folyamatos frissítésével az intézkedés teljesítettnek tekinthető. Amennyiben a végrehajtó személy a termelői szervezet saját alkalmazottja, munkaidő-nyilvántartás vezetése szükséges, amely igazolja a feladat végrehajtásával eltöltött időt.
Azok a célkitűzések, amelyek elérésében ez az intézkedés jelentős szerepet játszik:
1. A piac konkrét igényeinek és a fenntartható mezőgazdaság feltételrendszerének teljesítését célzó, fejlesztő és alkalmazott kutatásoknak az uniós szabályozásnak is megfelelő módon történő megvalósítása;
2. A hazai és nemzetközi tudományos eredmények gyorsított adaptálása, környezetbarát, integrált, elsősorban biológiai módszerek bevezetésének gyorsítása;
5. A termelői szervezetek másod- és harmadszintű együttműködésének erősítése, más tagállamok szervezeteivel való kooperáció elősegítése;
6. Különleges prémium minőség felépítése, a magyar termék jobb arculatának bemutatása érdekében a magyar zöldség-gyümölcs friss és feldolgozott termékek eladásának ösztönzésével;
7. A prémium termékek, a márkázott termékek, a földrajzi árujelzők és minőségi jelek használata;
8. A környezetbarát termelés és termék előállítás;
9. Minőségfejlesztés és minőségtanúsítás, a nyomon követhetőséget biztosító jelölési rendszer kialakítása;
10. A termékek piacain jelentkező válságok megelőzése és kezelése.
2. A felelős illetékes hatóságok és szervek kijelölése
Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium
1055 Budapest, Kossuth L. tér 11.
3. A nyomon követési és értékelési rendszerek leírása
3.1. A működési programok értékelése és a termelői szervezetek jelentési kötelezettségei
A 19/2008. (II. 19.) FVM rendelet alapján a termelői szervezetek jelentési kötelezettségei az alábbiak:
1. A közösségi pénzügyi támogatáshoz a működési programot egy eredeti és négy, az eredetivel megegyező másolati példányban legkésőbb annak végrehajtását megelőző év szeptember 15-éig – 2008. évben 2008. szeptember 30-áig – kell benyújtani a minisztériumhoz.
2. A termelői szervezeteknek a működési alapokhoz való közösségi hozzájárulás, tagjaik hozzájárulása és magának a termelői szervezetnek a hozzájárulása következő évre vonatkozó becsült összegét a működési programokkal vagy a következő évre vonatkozó módosítási kérelmekkel együtt legkésőbb november 15-éig be kell jelenteni a minisztériumnak. A bejelentésnek tartalmaznia kell a bejelentést megelőző időszak vonatkozásában a főkönyvi kivonat alapján hitelesített tényadatokat, valamint a hátralévő időszakra vonatkozó, a becslésnél figyelembe vett szempontok bemutatását.
3. A termelői szervezetek kötelesek naprakész nyilvántartást vezetni:
a) tagjaiknak a tagsági jogviszony által érintett termőterületéről, termeléséről (megye, település, helyrajzi szám, összes terület, zöldség- és gyümölcstermelés területe hektárban két tizedes pontossággal, fedett és szabadföldi területek mérete hektárban, várható, illetve tényleges termésmennyiség növényfaj szerinti bontásban);
b) a megtermelt áru értékesítéséről (friss áruként belföldre és exportra történő értékesítés, tagi értékesítés, más termelői szervezeten vagy zöldség-gyümölcs termelői csoporton keresztül történő értékesítés, feldolgozás, feldolgozóiparnak történő értékesítés, betárolt áru mennyisége, árukivonás mennyisége és minősége szerinti bontásban).
A termelői szervezet a fentiekben részletezett szempontok szerinti nyilvántartásról a tárgyévet követő január 31-éig köteles a minisztériumot írásos és elektronikus formában is a rendelet 3. számú melléklet 1., 2., 3. és 4.táblázatának megfelelően – a minisztérium honlapján közzétett formanyomtatvány kitöltésével és megküldésével – tájékoztatni.
4. A termelői szervezet minden év május 31-éig a számviteli törvény alapján készített beszámolót a rendelet 3. számú melléklet 6. táblázatában szereplő pénzügyi kimutatással és az 5/d. számú melléklet 3-6. táblázatival együtt megküldi a minisztériumnak.
3.2. A nemzeti stratégia nyomon követése és értékelése
A termelői szervezetek működési programjában megvalósított beruházások és intézkedések nyomon követésére és értékelésére a legszemléletesebb mutató a szervezetek által értékesített termék értéke és annak részaránya a teljes tagállami zöldség-gyümölcs áruforgalomból. Ezen kívül természetesen a szervezetek vagyoni és pénzügyi helyzete, piaci és infrastrukturális fejlődése is jól nyomon követhető. A környezetvédelmi tevékenységtípusok kivételével az összes egyéb intézkedés valahol a fenti célok elérését szolgálják és hatékonyságuk is elsősorban azokban mérhetőek. Egyedileg értékelve csak a tevékenységek darabszáma mérhető, de konkrét hatásuk nem.
Bár a válság-megelőzési és kezelési tevékenységek elsősorban az időszakosan kialakuló, rövid időtartamú piaci krízisek megelőzését és kezelését szolgálják, azonnali kontroll hiányában hatásuk csak középtávon értékelhető.

5/a. számú melléklet a 67/2009. (VI. 9.) FVM rendelethez


1.    A MŰKÖDÉSI PROGRAM KERETÉBEN VÉGREHAJTOTT KÖRNYEZETVÉDELMI INTÉZKEDÉSEK ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI

1.1.    JOGSZABÁLYI KÖTELEZETTSÉGEK

A mezőgazdasági piacok közös szervezésének létrehozásáról, valamint egyes mezőgazdasági termékekre vonatkozó egyedi rendelkezésekről szóló 1234/2007/EK tanácsi rendelet 103c. cikke (3) bekezdése alapján a termelői szervezetek számára előírás, hogy
a)    a működési programoknak tartalmazniuk kell két vagy több környezetvédelmi intézkedést;
b)    vagy a működési programok kiadásainak legalább 10%-át környezetvédelmi intézkedésekre kell fordítani.

Amennyiben egy termelői szervezet termelő tagjainak legalább 80%-a az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló, 2005. szeptember 20-i 1698/2005/EK tanácsi rendelet 39. cikke (3) bekezdése szerinti, egy vagy több azonos agrár-környezetvédelmi kötelezettségvállalást tett, e kötelezettségvállalások mindegyike az 1234/2007/EK tanácsi rendelet 103c. cikk (3) bekezdés első albekezdés a) pontjában említett környezetvédelmi intézkedésnek számít. Ebben az esetben azonban a kötelezettségvállalások teljesítése nem támogatható a működési alapból. Az 1. mellékletben található azoknak az ÚMVP keretében végrehajtható agrár-környezetgazdálkodási programoknak a leírása, amelyek – ha a termelői szervezet termelő tagjainak legalább 80%-a részt vesz bennük – környezetvédelmi intézkedésnek tekinthetők.

A működési programban szereplő környezetvédelmi intézkedéseknek:
-    tiszteletben kell tartaniuk az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló, 2005. szeptember 20-i 1698/2005/EK tanácsi rendelet 39. cikke (3) bekezdésének első albekezdésében foglalt, az agrár-környezetvédelmi kifizetésekre vonatkozó követelményeket;
Tehát a működési programban csak olyan kötelezettségvállalások szerepelhetnek, amelyek túlmutatnak
a)    az 1782/2003/EK rendelet 4. és 5. cikke, valamint III. és IV. melléklete értelmében megállapított, az egységes területalapú támogatások és egyes vidékfejlesztési támogatások igényléséhez teljesítendő Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot fenntartásához szükséges feltételrendszer előírásain,
b)    az egységes területalapú támogatások és egyes vidékfejlesztési támogatások igényléséhez teljesítendő „Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot” fenntartásához szükséges feltételrendszer, valamint az állatok állategységre való átváltási arányának meghatározásáról szóló 50/2008. (IV. 24.) FVM rendeletben szabályozott kötelező érvényű előírásokon,
c)    a trágya- és növényvédőszer-használatra vonatkozóan az ÚMVP-ben meghatározott minimumkövetelményeken, valamint
d)    a nemzeti jogban szabályozott más kötelező érvényű előírásokon;
-    összhangban kell lenniük a környezetvédelmi intézkedések nemzeti keretével;
-    összeegyeztethetőnek és kiegészítőnek kell lenniük a működési program keretében végrehajtott, más környezetvédelmi intézkedésekkel, adott esetben a termelői szervezet tagjai által végrehajtott és az ÚMVP keretében támogatott, agrár-környezetgazdálkodási kötelezettségvállalásokkal és ki kell egészíteniük azokat.

A különböző környezetvédelmi tevékenységeket szabad kombinálni feltéve, hogy kiegészítik egymást és összeegyeztethetőek. Az adott intézkedés leírásánál tüntettük föl azt, ha valamely intézkedés más intézkedéssel a működési program szintjén vagy a termelői szervezet tagjainak szintjén nem kombinálható.


1.2.    A MŰKÖDÉSI PROGRAMBAN SZEREPLŐ KÖRNYEZETVÉDELMI TEVÉKENYSÉGEK TÁMOGATÁSA

Az 1234/2007/EK tanácsi rendelet 103c. cikk (3) bekezdésének első albekezdésében említett környezetvédelmi intézkedések támogatása fedezi az intézkedésből származó többletköltségeket és bevételkiesést.

A tárgyieszköz-beszerzésen kívüli környezetvédelmi tevékenységek támogatása az 1698/2005/EK rendelet mellékletében az agrár-környezetvédelmi kifizetésekre megállapított maximális összegekre korlátozódik. Ezek az összegek kivételes esetekben megnövelhetők, figyelembe véve a nemzeti stratégiában indokolt egyedi körülményeket.

A környezetvédelmi tevékenységek kombinálása esetén a támogatási szintet az 1580/2007/EK Bizottsági rendelet 61. cikk (2) bekezdés értelmében az egyedi bevételkiesés és a kombinációból eredő többletköltségek figyelembevételével kell megállapítani.

Amennyiben a működési program lehetővé teszi a különböző környezetvédelmi tevékenységek együttes alkalmazását, és/vagy amennyiben a működési program keretében kiválasztott környezetvédelmi tevékenységek együttesen alkalmazhatók az ÚMVP keretében támogatott agrár-környezetgazdálkodási intézkedésekkel a támogatás mértékének megállapításakor figyelembe kell venni az együttes alkalmazásból eredő speciális bevételkiesést és többletköltségeket.

A működési program keretében végrehajtott környezetvédelmi intézkedéshez nyújtott támogatás módosítható abban az esetben, ha változik a vonatkozó kiindulási szint (vagyis az a követelmény-együttes, amelyet az agrár-környezetgazdálkodási kötelezettségvállalásoknak meg kell haladniuk).


1.3.    A MŰKÖDÉSI PROGRAM KERETÉBEN VÉGREHAJTOTT, EGYES KÖRNYEZETVÉDELMI INTÉZKEDÉSEK KÖTELEZŐ, LEGRÖVIDEBB IDŐTARTAMA

A működési programok keretében végrehajtható azon – nem beruházási jellegű – környezetvédelmi intézkedéseknél, amelyek az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program agrár-környezetgazdálkodási intézkedéseihez hasonlóak és ahol az intézkedés időtartama meghatározó (kritikus) az elvárt környezeti előny szempontjából, a hasonló agrár-környezetgazdálkodási intézkedésre meghatározott, kötelező időtartamot kell alkalmazni. Ettől abban az esetben lehet eltérni, ha a Környezetvédelmi intézkedések nemzeti kerete az egyes intézkedések leírásánál, indokolt esetben más időtartam alkalmazását megengedi.

Amennyiben a működési program tartama rövidebb, mint a fent említett időtartam (pl. 3-4 év), akkor a szóban forgó környezetvédelmi intézkedést a következő működési programban is folytatni kell. Indokolt esetben ettől el lehet térni, különösen akkor, ha az eltérést a működési program 1580/2007/EK rendelet 127. cikke (3) bekezdése szerinti félidős értékelésének eredményei indokolják.

Az alkalmazás kötelező legrövidebb időtartamát az egyes – érintett – környezetvédelmi intézkedések leírásánál tüntettük fel. Mivel azonban a nemzeti keret a környezetvédelmi intézkedések nem kimerítő listáját tartalmazza, a fenti kötelezettség a listában nem található, de a működési programban végrehajtani kívánt környezetvédelmi intézkedések esetén is fennáll. Hasonlóképpen, alkalmazni kell a jövőben a nemzeti keretbe újonnan belefoglalandó környezetvédelmi intézkedések esetén is.


2.    A KÖRNYEZETVÉDELMI INTÉZKEDÉSEK NEM KIMERÍTŐ LISTÁJA

2.1.    TÁPANYAG-GAZDÁLKODÁSSAL KAPCSOLATOS KÖRNYEZETVÉDELMI INTÉZKEDÉSEK

A gazdálkodással szemben támasztott legfőbb követelmény, hogy gazdaságos és környezetkímélő legyen, vagyis alkalmazkodjon az ökológiai és ökonómiai viszonyokhoz. Világszerte célkitűzés a hosszú távon fenntartható gazdálkodás megvalósítása. A fenntartható gazdálkodás fogalmának többféle meghatározása ismert, de a környezet szempontjából kiemelendő az, hogy a természetes erőforrásokban ne következzen be változás. E tekintetben, a mezőgazdasági termelésben elsőrendű feladat a talajok termékenységének megőrzése a környezet felesleges terhelése nélkül.

A talajok termékenysége számos egyéb tényező mellett alapvetően a tápanyag-gazdálkodástól függ. A környezetkímélő tápanyag-gazdálkodás megvalósításához elengedhetetlen a rendszeres talajvizsgálat, amelynek segítségével megállapítható a talajok ellátottsági szintje, illetve a túltrágyázásból eredő vagy egyéb okból kialakuló talajszennyezés. A trágyázás potenciális károsító hatásának elkerülése érdekében fontos a különböző mértékben veszélyeztetett területek elhatárolása. A tápanyagadagok megállapításánál továbbra is célszerű a növény igényét, a talaj ellátottságát figyelembe venni, a mérleg elvet követni, továbbá szem előtt kell tartani a talajvíz felszíntől való távolságát, a lejtési viszonyokat és a várható gazdasági hatékonyságot is. Be kell tartani a szerves és műtrágyák használatának helyes szakmai gyakorlatát.

2.1.1.    Tápanyag-gazdálkodási terv készítése/készíttetése és végrehajtása

Az intézkedés leírása és indoklása:
A talajok termékenységének fenntartása, a termesztett növények tápanyagigényének kielégítése a sikeres termesztés alapja. A tápanyag-gazdálkodásnak azonban a környezetvédelem szempontjait is figyelembe kell vennie. A tápanyagok hiánya a talaj termékenységének csökkenéséhez vezet, a többletben alkalmazott tápanyagok kimosódása pedig a vizek szennyezését okozhatja. A tápanyagok kijuttatásából származó környezeti kockázatok csökkentését szolgálja a mindezen szempontok figyelembe vételével készített tápanyag-gazdálkodási terv végrehajtása. A kijuttatandó tápanyag mennyiségének pontos meghatározásához talajvizsgálatra és ültetvények esetében levélanalízisre van szükség.

Az intézkedés környezeti hozadéka, hogy a tervezés alapján a talaj tápanyag-ellátottságát és tápanyag-szolgáltató képességét, valamint az adott növény igényét figyelembe véve csak a szükséges mennyiségű trágyákat juttatjuk ki, megelőzve ezzel az esetlegesen többletként alkalmazott szerek környezetbe jutását, a vizek szennyezését.

Az intézkedéshez kapcsolódó kötelezettségvállalások:
a)    Tápanyag-gazdálkodási terv készítése/készíttetése és végrehajtása.
b)    A tápanyag-gazdálkodási terv végrehajtása.
c)    Nyilvántartás vezetése a tápanyag-gazdálkodás valamennyi műveletéről.

A támogatható költségek:
-    A tápanyag-gazdálkodási terv készítésének költsége számla alapján szolgáltatás igénybevétele esetén, illetve a termelői szervezet tápanyag-gazdálkodási tervet készítő, képzett alkalmazottjának munkabére munkaidő-nyilvántartás alapján.
-    A nyilvántartáshoz szükséges szoftverek beszerzése számla alapján.

A támogatható költségek nem haladhatják meg az ÚMVP agrár-környezetgazdálkodási célprogramjaiban a tápanyag-gazdálkodási terv készítésére meghatározott támogatás szintjét.

Kapcsolódó horizontális kötelezettségvállalások:
i)    a tápanyag-gazdálkodási terv készítéséhez szükséges, illetve a végrehajtás ellenőrzése érdekében végzett talajvizsgálat és/vagy levélanalízis, valamint
ii)    a tápanyag-gazdálkodási terv végrehajtását segítő szaktanácsadás (akár szolgáltatásként igénybe vett, akár a termelői szervezet alkalmazottja által végzett).
Az intézkedés az agrár-környezetgazdálkodással kapcsolatos intézkedésekkel nem kombinálható!


2.2.    TALAJVÉDELEMMEL KAPCSOLATOS KÖRNYEZETVÉDELMI INTÉZKEDÉSEK

A szakszerűtlen talajhasználat, illetve agrotechnika (művelés, trágyázás, növényvédelem) erózióhoz, talajpusztuláshoz vagy talajszennyezéshez vezethet. A talaj pusztulását követően – bár gondos gazdálkodással évek vagy évtizedek alatt termékenysége feljavítható –, a helyreállítás évszázadokat vehet igénybe. Szükséges tehát gondoskodni a talaj védelméről.

A talajvédelem alatt a különböző talajdegradációs folyamatok (talajerózió, talajtömörödés) hatásainak csökkentését értjük különböző agrotechnikai módszerek alkalmazása révén. A környezetbarát tápanyag-gazdálkodás gyakorlatának elterjesztésével a talaj tápanyagmérlegének egyensúlyba hozása is kiemelt célként fogalmazódik meg. A talajvédelem feladata tehát a termőföld termékenységének és minőségének megóvása, fizikai, kémiai és biológiai romlásának megelőzése, illetve elhárítása. A talaj védelme a termőföld minőségét veszélyeztető víz- és szélerózió, a szélsőséges vízháztartási helyzetek, a szikesedés, a savanyodás és egyéb fizikai, kémiai és biológiai romlást, illetve szennyezést előidéző beavatkozások, folyamatok megelőzésére, valamint a talaj termékenységének fenntartására alkalmas, szakszerű talajvédő művelési eljárásokkal, talajvédelmi beavatkozásokkal és létesítményekkel biztosítható.

Az intézkedéscsoport keretében választható zöldtrágyázás és komposzthasználat tápanyagellátó szerepe a műtrágyák használata következtében megszűnt. Ma már ezen intézkedések fő célja a talaj védelme, valamint a talaj fizikai tulajdonságainak kedvező befolyásolása.

2.2.1.    Komposzt használata

Az intézkedés leírása és indoklása:
A komposzt a talaj termőképességét javító, morzsalékos, sötétbarna színű, földszerű, magas szervesanyag-tartalmú anyag, amely a növénymaradványok ellenőrzött körülmények között oxigén jelenlétében, mikro- és makroorganizmusok segítségével történő autotermikus és termofil biológiai lebontásával állítható elő.

A komposzt felhasználásának környezeti előnyei a talaj szerves anyag tartalmának növelése és ezáltal a talaj víz- és hőháztartásának, valamint a talaj szerkezetének javítása, amely egyúttal jobb levegőzöttséget biztosít és hozzájárul a talaj erózió elleni védelméhez is. A komposzt kijuttatása növeli a talaj tápanyag-szolgáltató képességét, fokozza a talaj biológiai aktivitását.

Az intézkedéshez kapcsolódó kötelezettségvállalások:
a)    A komposzt beszerzése és kijuttatása.

A támogatható költségek:
-    A komposzt költsége számla alapján.

A „Komposztkészítés” c. intézkedéssel való kombinálás esetén a – termelői szervezet által előállított – komposzt költsége nem támogatható.

A támogatható költségből le kell vonni a komposzttal helyettesített és a komposzt tápanyagtartalmával egyenértékű műtrágya költségét.

2.2.2.    Zöldtrágya használata

Az intézkedés leírása és indoklása:
Zöldtrágyázás alatt a szervestrágyázásnak azt a módját értjük, amikor az erre a célra vetett növény teljes (bimbós vagy virágzó) zöldtömegét a talajba dolgozzuk annak érdekében, hogy a talaj termékenységét megőrizzük, illetve fokozzuk.

A zöldtrágyázás környezeti előnyei a talaj szerves anyag tartalmának növelése és ezáltal a talaj víz-, hő- és levegő-háztartásának, szerkezetének javítása, tápanyag-szolgáltató képességének növelése, biológiai aktivitásának fokozása. A zöldtrágya növények termesztése hozzájárul az erózió, defláció megelőzéséhez és az ásványi anyagok kimosódásának (így pl. a könnyen oldódó tápanyagok – a nitrátok – kimosódásának), valamint a talaj tömörödésének megakadályozásához. Elősegíti a morzsalékos talajszerkezet kialakulását, kötött talajon javítja a talaj rossz fizikai tulajdonságait. Azáltal, hogy a zöldtrágyanövény beárnyékolja a talajt, csökkenti a gyomosodás veszélyét is.

Az intézkedéshez kapcsolódó kötelezettségvállalások:
a)    Zöldtrágyanövények vetése és ápolása. Zöldtrágyanövényként csak a rozs, a csillagfürt, a somkóró, a bükköny, a lóbab, a takarmányborsó, a herefélék, az olajretek, a repce, a repcsényretek, a pohánka, a napraforgó, a facélia és a lucerna alkalmazható.
b)    Zöldtrágyanövények beszántása.

A támogatható költségek:
-    A zöldtrágyanövény vetőmagjának költsége számla alapján.
-    A zöldtrágyanövények művelési költségei számla alapján vagy az FVM Mezőgazdasági Gépesítési Intézet „Mezőgazdasági Gépüzemeltetés” c. kiadványának a mezőgazdasági gépek áráról és üzemeltetési költségéről, valamint a mezőgazdasági gépi munkák költségéről szóló számaiban szereplő normák alapján.
-    A zöldtrágyanövények beszántásának költsége számla alapján vagy az FVM Mezőgazdasági Gépesítési Intézet „Mezőgazdasági Gépüzemeltetés” c. kiadványának a mezőgazdasági gépek áráról és üzemeltetési költségéről, valamint a mezőgazdasági gépi munkák költségéről szóló számaiban szereplő normák alapján.

A költségmegtakarításokat (pl. a zöldtrágyanövény tápanyagtartalmával egyenértékű műtrágya költsége; a szántás költsége, ha a fővetemény alá egyébként is szántani kellett volna) le kell vonni a támogatható költségekből. A zöldtrágyanövények tápanyagtartalmának meghatározásakor a szakirodalmi adatok az irányadók. E tekintetben a levélanalízis nem támogatható.

A támogatható költségek nem haladhatják meg az ÚMVP agrár-környezetgazdálkodási célprogramjaiban a zöldtrágyázásra meghatározott támogatás szintjét.

Az intézkedés az integrált szántóföldi növénytermesztés célprogrammal nem kombinálható!


2.3.    VÍZGAZDÁLKODÁSSAL KAPCSOLATOS KÖRNYEZETVÉDELMI INTÉZKEDÉSEK

Magyarországon a mezőgazdasági infrastruktúra nem követte a megváltozott földtulajdoni és földhasználati viszonyokat. A meliorációs és öntözésfejlesztési beruházások jó része napjainkra elhasználódott.

Továbbra is alacsony az öntözött és meliorált területek aránya. Emellett jellemző probléma, hogy az adott területre nem alkalmas kultúra került telepítésre, nem megfelelő földhasználati struktúra alakult ki. A mezőgazdasági termelés stabilitását és kiszámíthatóságát biztosító vízgazdálkodási létesítmények (vízpótlás, öntözővíz-tározás, vízvisszatartás) kiépítettsége nem mindig megfelelő és nagyobb hangsúlyt kell fektetni a természetközeli vízvisszatartási módokra.

Az ÚMVP-hez készített helyzetelemzés megállapításai alapján biztosítani kell a belvízhálózattal érintett területek belvízkárok elleni védelmét is. Csak a kialakult birtokszerkezetet figyelembe vevő, komplex térségi tájgazdálkodási rendszerekhez igazodó, a környezetvédelmi elírásoknak megfelelő víz- és energiatakarékos öntözőtelepek és rendszerek építése és értéknövelő felújítása indokolt. A mezőgazdasági tájak mozaikosságának visszaállítása, az infrastruktúra fejlesztése érdekében mezsgyék, fasorok, erdősávok telepítése szükséges.

A klímaváltozás várható hatásaira való felkészülés egyik fontos területe a mezőgazdasági vízgazdálkodás fejlesztése. A fejlesztés során kizárólag a Víz Keretirányelvben (2000/60/EC) megfogalmazott elírásoknak megfelelő beruházások támogathatóak. A fenntartható területi vízgazdálkodásnak, öntözésnek, vízrendezésnek, belvízvédelemnek, talajvédelemnek az elmúlt tíz-tizenöt évben kialakultak az új, a fenntarthatóság elveinek megfelelő módszerei.

A jelenlegi mezőgazdasági (területi) vízgazdálkodási infrastruktúra az ország jelentős részén nem felel meg a mezőgazdaság vízgazdálkodással kapcsolatos igényeinek és az ezeknek megfelelő célkitűzéseknek. Ugyanakkor jó állapotba kell hozni minden felszíni és felszín alatti vizet, illetve vizes élőhelyet, beleértve a vizes élőhelyláncok vízpótlásának, a vízvisszatartásnak, a vízszállító és tározó medrek és a hozzájuk tartozó parti sávok jó ökológiai állapotához szükséges vízháztartás biztosítását és a vízminőség-szabályozást is. A mezőgazdaság igényeit és a környezeti (ökológiai) igényeket nagy területeken csak a mezőgazdasági vízgazdálkodási infrastruktúra (belvízrendezés, dombvidéki vízrendezés, erózióvédelem, vízvisszatartás, talajvédelem, öntözés) létesítményeinek jó állapotba helyezésével, átalakításával és fejlesztésével, a területhasználat és az úthálózat átalakításával, illetve megfelelő kialakításával lehet kielégíteni. A feltételezett klímaváltozás várható kedvezőtlen hatásaira való felkészüléshez elengedhetetlen a környezettudatos gazdálkodás folytatása.


2.3.1.    A meglévő öntözési rendszerek fejlesztése vagy cseréje

Az intézkedés leírása és indoklása:
Magyarországon a mezőgazdaság az összes vízkivételből csupán 11%-kal részesedik (600 millió m3). A mezőgazdaság vízfelhasználása jelentős mértékben csökkent az 1990-es évek első felében Az öntözés a teljes mezőgazdasági vízhasználatnak mindössze 25–30%-át teszi ki.

A klímaváltozás várható, kedvezőtlen hatásaira való felkészülés érdekében fontos célkitűzés a víz- és energiatakarékos öntözéses-gazdálkodás fejlesztése. Így a zöldség-gyümölcs ágazatban is szükséges növelni a víztakarékosság érdekében tett erőfeszítéseket. Meg kell említeni az öntözésnek talaj védelmében, a talajtermékenységének fenntartásában játszott szerepét is tekintettel arra, hogy hozzájárul a termőföld minőségét veszélyeztető szélsőséges vízháztartási helyzetek megelőzéséhez.

Az intézkedéshez kapcsolódó kötelezettségvállalások:
a)    A meglévő, nem víztakarékos öntözési rendszerek cseréje víztakarékos öntözési rendszerekre (pl. mikroöntözés). Az új öntözőberendezések csak akkor támogathatók, ha a vízháztartás mérlegének elemzése pozitív eredményt ad. Csak azok az alkalmazások támogathatók, amik megfelelnek a Víz Keretirányelv (2000/60/EK) 5. cikkében és 5. mellékletében szereplő elírásoknak.
b)    Olyan berendezések beszerzése, amelyek elősegítik a meglévő öntözési rendszerek által felhasznált öntözővíz mennyiségének csökkentését. Pl. az öntözés gyakoriságának, idejének, a kijuttatott víz mennyiségének mérése és ellenőrzése, a meglévő tápoldatozó berendezés cseréje.
c)    Öntözési terv készíttetése és megvalósítása.

A kötelezettségvállalások csak akkor támogathatók, ha a beruházás megvalósításával biztosítható, hogy az öntözővíz felhasználásában legalább 25%-os megtakarítás érhető el. Abban az esetben, ha az öntözési rendszernek, amellyel a meglévő öntözési rendszert fejlesztik vagy amelyre azt lecserélik, egyéb kedvező környezeti hatásai is vannak (pl. alacsonyabb energiaigény, az erózió veszélyének csökkenése, felhasznált műtrágyamennyiség csökkenése), a legalább 10%-os öntözővíz-megtakarítást eredményező beruházások is támogathatók. Az intézkedés olyan, független, képesített szakértők által készített és a minisztérium által elfogadott tanulmány alapján foglalható bele a működési programba, amely igazolja, hogy a beruházás legalább 25%-os, illetve egyéb, egyértelműen meghatározható környezeti előnyök biztosítása mellett 10%-os vízmegtakarítást eredményez.

A támogatható költségek:
-    Beruházási költségek számla alapján. Helyettesítés esetén a 1580/2007/EK bizottsági rendelet 61. cikkének (3) bekezdése alapján a meglévő beruházás maradványértékét le kell vonni a támogatható költségből vagy hozzá kell adni a termelői szervezet működési alapjához.
-    Az öntözési terv készítésének költsége számla alapján.

Kapcsolódó horizontális kötelezettségvállalások:
i)    A meglévő öntözési rendszer fejlesztésével vagy cseréjével kapcsolatos szaktanácsadás (akár szolgáltatásként igénybe vett, akár a termelői szervezet alkalmazottja által végzett, a termelő tagoknak nyújtott szaktanácsadás).


2.4.    A KLÍMAVÁLTOZÁS MÉRSÉKLÉSÉT CÉLZÓ KÖRNYEZETVÉDELMI INTÉZKEDÉSEK

Az éghajlatváltozásnak sokféle hatása van, az ellene való küzdelemben a mezőgazdaság területén is összetett válasz szükséges. A mezőgazdaság jövőjét döntő módon befolyásolja az, ahogyan reagálunk és amilyen megoldásokat találunk a klímaváltozás közvetlen és közvetett hatásaira. Az ÚMVP fontos szerepet játszik ebben. Az üvegházhatást okozó gázok légköri kibocsátásának csökkentése és az abszorpciójuk növelése mellett elengedhetetlen a megváltozott időjárási és éghajlati körülményekhez való alkalmazkodás is. E körbe tartozik az előrelátható változások prognózisa, az okozott károsodások megelőzése, felkészülés az enyhítésükre, valamint a helyreállítás módjainak kidolgozása. A klímaváltozáshoz való alkalmazkodásra történő felkészülés hamarosan lehetőséget nyújt a kedvező folyamatok további javulására. Az energiahasználat átalakítása az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentése mellett jelentős megtakarításokkal is jár. A fosszilis üzemanyagok felváltása megújítható energiaforrásokkal új technológiai beruházásokra nyújt lehetőséget. A széndioxid-kibocsátás kereskedelmének bevezetése elősegíti a kibocsátás hatékony csökkentését. A szinergisztikus hatások révén a kibocsátás tovább csökkenthető és a fejlesztés – a helyi erőforrások alapján – tovább folytatható. Magyarország 2015-ig 15%-kal szándékozik csökkenteni az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását, amelyből a mezőgazdaságnak arányosan, kb. 10-12%-kal kell kivennie a részét.

A kibocsátás csökkentése mellett a mezőgazdaság és az erdőgazdálkodás alapvető feladata a klímaváltozás figyelembevételével történő talajgazdálkodás (amelynek jelentős víztárolási és széndioxid-elnyelési kapacitása van) a „kettős célú” vízgazdálkodási rendszer létrehozatalán túl (belvízgazdálkodás). További cél az energia célú növénytermesztés arányának növelése és az erdősítés, beleértve az őshonos erdők telepítését mezőgazdasági területeken és az erdőgazdálkodási rendszerek elterjesztését az állandó erdőtakaró létrehozatala érdekében.

2.4.1.    Megújuló energiaforrásokat felhasználó fűtésrendszer kialakítása

Az intézkedés leírása és indoklása:
Megújuló energiaforrások alatt azokat az energiaforrásokat értjük, amelyek hasznosítása közben a forrás nem csökken, hanem azonos ütemben újratermelődik vagy megújul. A megújuló energiaforrások közé tartozik a napenergia, a szélenergia, a geotermikus energia, a vízenergia és a biomassza. A megújuló energiaforrások felhasználása igen sokoldalú lehet. Hagyományosan legfontosabb alkalmazási területük az alapvetően fűtési-célú hőenergia termelés.

A működési programok keretében végrehajtható intézkedés arra irányul, hogy a hagyományos, fosszilis energiahordozókat fölhasználó fűtésrendszereket megújuló energiaforrásokat hasznosító fűtésrendszerekkel helyettesítsék. Az intézkedés magában foglalja az új fűtésrendszerek kialakítását új létesítmények létrehozásakor, valamint a fosszilis energiát (fűtőolajt, gázt) felhasználó fűtésrendszerek cseréjét működő létesítmények esetén. Az intézkedés megvalósítása Magyarországon a fás és lágyszárú energianövényekre, energetikai célra hasznosítható növénymaradványokra, valamint a geotermikus energiára alapozva képzelhető el.

A megújuló energiaforrások környezetszennyező hatása a fosszilis energiahordozókhoz képest lényegesen kisebb. Így a megújuló energiahordozók felhasználása a zöldség-gyümölcs ágazatban amellett, hogy csökkenti a fosszilis energiahordozók felhasználását, mérsékli a klímaváltozást okozó üvegházhatású gázok (elsősorban nitrogén-monoxid, szén-dioxid, kén-dioxid) és egyéb légszennyező anyagok kibocsátását.

Az intézkedéshez kapcsolódó kötelezettségvállalások:
b)    Fás és/vagy lágyszárú energianövényeket, energetikai célra hasznosítható növénymaradványokat felhasználó új fűtésrendszer kialakítása.
c)    Geotermikus energiát felhasználó új fűtésrendszer kialakítása.
d)    Fosszilis energiaforrást felhasználó fűtésrendszer cseréje fás és/vagy lágyszárú energianövényeket, energetikai célra hasznosítható növénymaradványokat felhasználó fűtésrendszerre.
e)    Fosszilis energiaforrást felhasználó fűtésrendszer cseréje geotermikus energiát felhasználó fűtésrendszerre.

A támogatható költségek:
-    A beruházás költsége számla alapján. A fosszilis energiát felhasználó fűtésrendszer cseréje esetén a 1580/2007/EK bizottsági rendelet 61. cikkének (3) bekezdése alapján a régi berendezés maradványértékét le kell vonni a támogatható költségből vagy hozzá kell adni a termelői szervezet működési alapjához.

Az intézkedés keretében – a kettős finanszírozás elkerülése érdekében – nem támogatható olyan beruházás, amely más forrásból már finanszírozott (pl. az ÚMVP keretében).

Kapcsolódó horizontális kötelezettségvállalások:
i)    a megújuló energiaforrást hasznosító fűtésrendszer működtetését végző személy képzése,
ii)    a megújuló energiaforrást hasznosító új fűtésrendszerrel kapcsolatos szaktanácsadás,
iii)    a megújuló energiaforrást hasznosító új fűtésrendszer műszaki tervezése.


2.5.    HULLADÉKGAZDÁLKODÁSSAL KAPCSOLATOS INTÉZKEDÉSEK

Az ipari- és mezőgazdasági termelésből, a szolgáltatásból eredően és a lakossági fogyasztás következtében folyamatosan növekszik a keletkező hulladékok mennyisége és azok veszélyessége. A folyamat a környezet fokozódó terheléséhez, illetve a természeti erőforrások kimerüléséhez vezethet, végső esetben maga után vonja a környezeti ártalmak és az ezzel összefüggésben jelentkező egészségkárosodás növekedését is.

A hulladékgazdálkodás a hulladékkal összefüggő tevékenységek rendszere, beleértve a hulladék keletkezésének megelőzését, mennyiségének és veszélyességének csökkentését, kezelését, ezek tervezését és ellenőrzését, a kezelő berendezések és létesítmények üzemeltetését, bezárását, utógondozását, a működés felhagyását követő vizsgálatokat, valamint az ezekhez kapcsolódó szaktanácsadást és oktatást. A hulladékgazdálkodás alapvető célja az emberi egészség védelme, a természeti környezet megóvása, a fenntartható fejlődés biztosítása és a környezettudatos magatartás kialakítása. A célok között említhető továbbá a természeti erőforrásokkal való takarékoskodás, a környezet hulladék által okozott terhelésének minimalizálása, szennyezésének elkerülése érdekében a hulladékkeletkezés megelőzése (a természettől elsajátított anyag minél teljesebb felhasználása, hosszú élettartamú és újrahasználható termékek kialakítása), a képződő hulladék mennyiségének és veszélyességének csökkentése, a keletkező hulladék minél nagyobb arányú hasznosítása, a fogyasztás-termelés körforgásban tartása, a nem hasznosuló, vissza nem forgatható hulladék környezetkímélő ártalmatlanítása.

A hasznosítás a hulladéknak vagy valamely összetevőjének a termelésben vagy a szolgáltatásban – a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény 4. számú mellékletben felsorolt eljárások valamelyikének alkalmazásával – történő felhasználását jelenti. Így a hulladék anyagának termelésben, szolgáltatásban történő ismételt felhasználásával (újrafeldolgozásával), a hulladék valamely újrafeldolgozható összetevőjének leválasztásával és alapanyaggá alakításával (visszanyerésével), a hulladék energiatartalmának kinyerésével (energetikai hasznosítással), valamint a biológiailag lebomló szerves anyagok aerob vagy anaerob lebontásával és további felhasználásra alkalmassá tételével (pl. komposztálás) a környezetterhelés mérsékelhető.


2.5.1.    Az újrahasznosítható csomagolás termelési szakaszban történő ismételt felhasználása

Az intézkedés leírása és indoklása:
Újrahasználat alatt a terméknek (csomagolásnak) az eredeti célra történő ismételt felhasználását értjük. A többször felhasználható, újra tölthető csomagolás a forgási ciklusból történő kilépésekor válik hulladékká.

A termelői szervezetek a termékek forgalmazása során jelentős mennyiségű ún. egyutas csomagolást használnak, amelyek egyszeri használat után, már az első ciklus végén hulladékká válnak, szemben a többször felhasználható, újra tölthető ún. többutas csomagolásokkal.

A működési program keretében végrehajtható intézkedés célja a csomagolásnak a termelésben, szolgáltatásban történő ismételt felhasználása a keletkező hulladék mennyisége és ezáltal a környezet hulladékkal való terhelésének csökkentése érdekében. Az intézkedés keretében az egyutas csomagolások kiváltására van lehetőség többutas göngyölegekkel. Az alkalmazott csomagolásnak természetesen meg kell felelnie a csomagolásról és a csomagolási hulladékról szóló 94/62/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv II. mellékletében meghatározott követelményeknek.

Az intézkedés keretében a termelői szervezetnek a több utas göngyölegek beszerzésén és alkalmazásán túl – az újrahasználhatóság érdekében – gondoskodnia kell a több utas csomagolások visszagyűjtéséről is.

Az intézkedéshez kapcsolódó kötelezettségvállalások:
a)    Egyutas göngyölegek helyett a többutas göngyölegek felhasználása (nem támogatható).
b)    Visszagyűjtő rendszerek kialakítása.

A támogatható költségek:
-    Az újrahasznosítható göngyölegek többszöri felhasználását lehetővé tevő gépberuházások számla alapján.
-    Visszagyűjtő rendszerek kialakításának egyéb költségei számla alapján.


2.5.2.    Újrahasznosítható és újrafeldolgozható csomagolóanyagok használata a forgalmazási szakaszban

Az intézkedés leírása és indoklása:
A zöldség-gyümölcs ágazatban a fogyasztói igényeknek való megfelelés érdekében egyre kisebb kiszerelési egységek alkalmazása történik. Ez azzal jár, hogy egyre nagyobb mennyiségű csomagolóanyagot használ fel az ágazat, azaz egyre nagyobb mennyiségű csomagolási hulladék keletkezik. A csomagolási hulladék anyagának újrafeldolgozásával, a csomagolási hulladék valamely újrafeldolgozható összetevőjének visszanyerésével, a hulladék energetikai célú hasznosításával vagy a biológiailag lebomló szerves anyagok aerob vagy anaerob lebontásával és további felhasználásra alkalmassá tételével a környezetterhelés mérsékelhető.

A hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvényben (a továbbiakban: Hgt.) meghatározott kötelező hasznosítási arányok teljesítése érdekében a csomagolási hulladék – más hulladéktól elkülönített – visszavételét, valamint újrahasználatát, hasznosítását a gyártónak, illetve – külön jogszabály alapján – a forgalmazónak kell biztosítania. A visszavételi és hasznosítási kötelezettség önállóan, más gyártókkal együtt vagy a Hgt. 11. §-a szerinti hasznosítást koordináló szervezet útján teljesíthető. A koordináló szervezet a visszavételi, hasznosítási és az ezzel összefüggő adatszolgáltatási kötelezettség átvállalása fejében, az átvett csomagolási hulladék fajtája és mennyisége függvényében hasznosítási díjat (licencdíjat) számít fel. A működési programok esetében a gyártó a termelői szervezetet vagy annak termelő tagját jelenti, tehát azokat, akik a terméket csomagolják.

Az intézkedés keretében alkalmazott csomagolásnak meg kell felelni a csomagolásról és a csomagolási hulladékról szóló 94/62/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv II. mellékletének 3. a)–c) pontjában meghatározott követelményeknek.

Az intézkedésnek két típusa támogatható: az újrahasznosítható csomagolóanyagok újrahasznosításának elősegítése és az újrafeldolgozható csomagolóanyagok újrafeldolgozásának elősegítése.

Az intézkedéshez kapcsolódó kötelezettségvállalások:
A) Az újrahasznosítható csomagolóanyagok újrahasznosításának elősegítése
a)    Újrahasznosítható csomagolóanyag használata (nem támogatható).
b)    Az újrahasznosítható csomagolóanyagoknak a nemzeti jog kötelező előírásait meghaladó mértékű újrahasznosítását elősegítő tevékenységek közvetlen vagy közvetett átvállalása (pl. összegyűjtés, válogatás, tisztítás és/vagy szállítás).
B) Az újrafeldolgozható csomagolóanyagok újrafeldolgozásának elősegítése
a)    Újrafeldolgozható csomagolóanyag használata (nem támogatható).
b)    Az újrafeldolgozható csomagolóanyagoknak a nemzeti jog kötelező előírásait meghaladó mértékű újrafeldolgozását elősegítő tevékenységek közvetlen vagy közvetett átvállalása (pl. összegyűjtés, válogatás és/vagy szállítás).

A támogatható költségek:
A) Az újrahasznosítható csomagolóanyagok újrahasznosításának elősegítése
-    A termelői szervezetnél vagy annak tagjainál keletkező azon többletköltségek, amelyek a csomagolások újrahasznosítását elősegítő és a jogszabály által meghatározott minimum követelményeket meghaladó intézkedésekkel kapcsolatban merülnek fel. Az átlagos többletköltségeket nemzeti tanulmány határozza meg. A tanulmány megadja az átalányként nyújtott támogatás szintjét. Az irányadó átalányt a csomagolások hasznosítási díjának (úgymint bérleti díj) arányában fejezi ki. A támogatás összege az irányadó átalány és a koordináló szervezet által kibocsátott számla értékének szorzatával egyenlő.
B) Az újrafeldolgozható csomagolóanyagok újrafeldolgozásának elősegítése
-    A termelői szervezetnél vagy annak tagjainál keletkező azon többletköltségek, amelyek a csomagolások újrafeldolgozását elősegítő és a jogszabály által meghatározott minimum követelményeket meghaladó intézkedésekkel kapcsolatban merülnek fel. Az átlagos többletköltségeket nemzeti tanulmány határozza meg. A tanulmány megadja az átalányként nyújtott támogatás szintjét, amelyet az újrafeldolgozható csomagolások beszerzési árának arányában fejez ki az alábbi képlet segítségével:

Irányadó átalány =

Többlet költség

x R

A csomagolás beszerzési ára

ahol:
R = [(ARR-ORT)/ARR], ha ARR > ORT,
R = 0, ha ARR <= ORT.
ORT: kötelező újrafeldolgozási célkitűzés;
ARR: aktuális újrafeldolgozási arány (abban az évben, amelyre a legfrissebb statisztikai adatok rendelkezésre állnak).

A támogatás összege az irányadó átalány és az újrafeldolgozható csomagolás beszerzéséről kiállított számla értékének szorzatával egyenlő.

2.5.3.    Biológiailag lebomló csomagolóanyagok alkalmazása

Az intézkedés leírása és indoklása:
A zöldség- és gyümölcstermesztés, így a termelői szervezetek is, az áru értékesítéséhez a fogyasztói, a gyűjtő- és a szállítási csomagoláshoz jelentős mennyiségű műanyag csomagolóanyagot használnak föl. Az intézkedés célja a hulladékként kockázatot jelentő műanyag csomagolóanyagok kiváltása olyan biológiailag lebomló anyagokkal, amelyek bomlása során nem keletkeznek mérgező, környezetkárosító anyagok. Ezek az anyagok komposztálással vagy hulladéklerakóban a környezet terhelése nélkül biológiai úton lebonthatók.

Az intézkedéshez kapcsolódó kötelezettségvállalások:
a)    A műanyag kereskedelmi és fogyasztói csomagolóanyagok kiváltása biológiailag lebomló csomagolóanyaggal. Ez lehet biológiailag lebomló műanyag (pl. fóliacsomagolások, mintaboltban használt zacskók, bevásárlótáskák), papír (pl. mintaboltokban használt bevásárló táskák), fa (pl. gomba tálcás kiszerelésekor).

A támogatható költségek:
-    A helyettesített, hagyományos csomagolóanyag és a biológiailag lebomló csomagolóanyag beszerzési ára közötti különbség független, képesítet szakértők által készített és a minisztérium által elfogadott nemzeti tanulmány alapján.


2.5.4.    A biológiailag lebomló szerves anyagok aerob lebontása és további felhasználásra alkalmassá tétele (Komposztkészítés)

Az intézkedés leírása és indoklása:
A komposztálás a termesztés során keletkező növénymaradványok és/vagy a post-harvest tevékenység során keletkező egyéb szerves maradványok ellenőrzött körülmények között oxigén jelenlétében, mikro- és makroorganizmusok segítségével történő autotermikus és termofil biológiai lebontása. A komposztálás tehát a lebomlás természetes folyamatának és a szerves anyagok újrahasznosításának kombinációja.

A zöldség-gyümölcs ágazatban nagy mennyiségű szerves maradvány, illetve melléktermék képződik, amely komposztálással értékes, a talaj termőképességének javítására alkalmas, morzsalékos, sötétbarna színű, földszerű, magas szervesanyag-tartalmú anyaggá alakítható.

A komposzt felhasználásának környezeti előnyei a talaj szervesanyag-tartalmának növelése és ezáltal a talaj víz- és hőháztartásának, valamint a talaj szerkezetének javítása, amely egyúttal jobb levegőzöttséget biztosít és védi a talajt az eróziótól is. A komposzt kijuttatása növeli növények számára felvehető tápanyagok mennyiségét, fokozza a talaj biológiai aktivitását. A komposztálás a talajra gyakorolt kedvező hatása mellett hozzájárulhat a növényvédelem által okozott környezeti terhelés mérsékléséhez is azáltal, hogy csökkenti a növénymaradványok nem megfelelő kezeléséből eredő növényvédelmi kockázatokat.

Tekintettel a komposztálás alapanyagaként felhasználható növénymaradványokra, illetve a termelői szervezet termelő tagjai által felhasznált komposzt mennyiségére, a komposztálás technológiái közül a nyílt rendszerű prizmás komposztálás alkalmazása javasolható.

Az intézkedéshez kapcsolódó kötelezettségvállalások:
a)    Komposztáló létesítése (tervezése, kivitelezése): infrastruktúra kiépítése (térburkolat, vízelvezetés), épületek kialakítása, és/vagy a komposztálás gépeinek, eszközeinek beszerzése, pl. rosták, aprító és keverő berendezések, markológépek, erőgépre szerelt forgató adapterek, prizmaátforgató gépek, komposztsziták, hőmérsékletmérő szondák, gázelemző szondák.
b)    Az előállított komposzt használata (követelmény, ezért nem támogatható).

Csak olyan komposztáló kapacitások (kapcsolódó létesítmények és gépek kapacitása) kiépítése támogatható, amelyek arányban állnak a termelői szervezet termelő tagjai által felhasznált komposzt mennyiségével. Kereskedelmi célú komposzt-előállítás nem támogatható.


A komposztálás technikai feltételeinek és az előállított komposzt minőségének meg kell felelnie a biohulladék kezeléséről és a komposztálás műszaki követelményeiről szóló, a termésnövelő anyagok engedélyezéséről, tárolásáról, forgalmazásáról és felhasználásáról szóló, valamint a hulladékkal kapcsolatos nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségről szóló jogszabályokban meghatározott követelményeknek.

A „Komposzt használata” c. intézkedéssel való kombinálás esetén a – termelői szervezet által előállított – komposzt költsége nem támogatható.

A támogatható költségek:
-    A beruházás költségei számla ellenében.

Kapcsolódó horizontális kötelezettségvállalások:
i)    a komposztálás technológiájára vonatkozó képzés,
ii)    a komposztálás technológiájára vonatkozó szaktanácsadás (akár szolgáltatásként igénybe vett, akár a termelői szervezet alkalmazottja által végzett),
iii)    a komposztáláshoz kapcsolódó infrastruktúra és épületek tervezése.


2.5.5.    A növényi maradványok energetikai célú fölhasználásának elősegítése

Az intézkedés leírása és indoklása:
A működési programok keretében végrehajtható intézkedés arra irányul, hogy a hagyományos, fosszilis energiahordozókat fölhasználó fűtésrendszereket olyan fűtésrendszerrel helyettesítsék, amely a gazdaságban keletkezett növénymaradványok – pl. gyümölcsültetvényekben keletkező nyesedék – energiatartalmát hasznosítja. Az intézkedés ugyan nem foglalja magában az új fűtésrendszerek kialakítását és a fosszilis energiát (fűtőolajt, gázt) felhasználó fűtésrendszerek cseréjét, hiszen ezek megvalósítására a „Megújuló energiaforrásokat felhasználó fűtésrendszer kialakítása” c. intézkedés keretében van lehetőség. De azáltal, hogy megteremti a keletkező növényi maradványok energetikai célú felhasználásra történő előkészítésének feltételeit, végső soron a megújuló energiaforrásokat fölhasználó fűtésrendszerek terjedését segíti elő.

Az energetikai célú fölhasználásra alkalmas növényi maradványokat hasznosító fűtésrendszer környezetszennyező hatása a fosszilis energiahordozókat hasznosítókéhoz képest lényegesen kisebb. Így a növénymaradványok felhasználása fűtőanyagként amellett, hogy csökkenti a fosszilis energiahordozók felhasználását, mérsékli a klímaváltozást okozó üvegházhatású gázok (elsősorban nitrogén-monoxid, szén-dioxid, kén-dioxid). További előnye, hogy a maradványok elégetésével csökkennek a növény-egészségügyi kockázatok.

Az intézkedéshez kapcsolódó kötelezettségvállalások:
a)    A nyesedék összegyűjtése (minimumkövetelmény, ezért nem támogatható).
b)    A nyesedék aprítása (fűtőanyagként történő felhasználásra való előkészítése).
c)    A nyesedék és az apríték tárolása.

A támogatható költségek:
-    A nyesedék aprítását végző gép beszerzése számla alapján.
-    A nyesedék, illetve apríték tárolására szolgáló épület létesítése (tervezése, kivitelezése) számla alapján.

Az intézkedés csak akkor támogatható, ha kombinálják a „Megújuló energiaforrásokat felhasználó fűtésrendszer kialakítása” c. intézkedéssel. Az energetikai célra hasznosítható növénymaradványokat felhasználó fűtésrendszer kialakítása, mint beruházás annak keretében támogatható. Az intézkedés támogatható azonban akkor is, ha a termelői szervezet szerződéssel rendelkezik más termelői szervezet vagy tagjai tulajdonában lévő biomassza tüzelésű kazánok szerves maradványokkal történő ellátására.


2.5.6.    Szelektív hulladékgyűjtés

Az intézkedés leírása és indoklása:
Szelektív hulladékgyűjtés alatt a hulladékok anyagfajták szerinti, a hasznosítási lehetőségeknek megfelelően elkülönített begyűjtését értjük. Célja a hasznosítható összetevők feldolgozóiparba történő visszaforgatása, a veszélyes összetevők elkülönített kezelésével a környezetterhelés csökkentése, az ártalmatlanítási kapacitások megtakarítása. A termelői szervezetek a tagjaik számára megszervezett szelektív hulladékgyűjtéssel hozzájárulnak a hulladékok kötelező előírásokat meghaladó mértékű visszagyűjtéséhez és hasznosításához. Ennek keretében megoldást nyújthatnak olyan nagymértékű környezeti terhelést jelentő anyagok visszagyűjtésére is, mint pl. a termesztő berendezések fóliatakarása vagy a műanyag öntözőcsövek.

Az intézkedéshez kapcsolódó kötelezettségvállalások:
a)    A tagokhoz tároló edények kihelyezése.
b)    A szelektíven gyűjtött hulladék átmeneti tárolása (a hasznosítóhoz történő elszállításig).
c)    A szelektív hulladékgyűjtéshez kapcsolódó nyilvántartás.

A támogatható költségek:
-    A tagokhoz kihelyezett, valamint a termelői szervezet által használt tároló edények beszerzése számla alapján.
-    A nyilvántartáshoz szükséges eszközök beszerzése (pl. informatikai rendszer –szoftver) számla alapján.

Kapcsolódó horizontális kötelezettségvállalások:
i)    a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos képzés,
ii)    a szelektív hulladékgyűjtéshez kapcsolódó szaktanácsadás a termelői szervezet, illetve annak termelő tagjai felé.


2.6.    A NÖVÉNYVÉDELEM FEJLESZTÉSE

Az élelmiszer-előállítás nem helyettesíthető, elsődleges energiahordozója a növény. Ennek a megújulásra képes természeti erőforrásnak a letéteményese elsősorban a mezőgazdaság; a faipar alapanyag-ellátása pedig az erdőgazdaság feladatkörébe tartozik. Mindkét ágazat gazdasági teljesítőképességét, valamint a megtermelt javak, termékek mennyiségét és minőségét az ellehetetlenülés, illetve a megsemmisülés mértékéig veszélyeztethetik a különböző növényi károsítók (vírusok, baktériumok, gombák, állati kártevők és gyomnövények).
A kártételi veszély azonban nemcsak a kultúrnövények és a vadon termő haszonnövények számára jelenthet akár végzetes kockázatot, hanem védendő természeti értékeink számára is. Akár egy hazánkban nem honos károsító megjelenése vagy egyéb károsító okozta járvány huzamosan megismétlődő jelenléte a védett biodiverzitásban olyan visszafordíthatatlan károkat okozhat, amely a teljes ökoszisztéma átalakulásával, végső soron degradációjával járhat. Ezért a mező- és erdőgazdaság termelési biztonsága, valamint a környezet és a természet védelme szempontjából az okszerű növényvédelem nélkülözhetetlen tényező.

Vegyszermentesség és biogazdálkodás Magyarországon az elmúlt években gyors ütemben növekedett, habár a hazai kereslet a friss és feldolgozott biotermékek iránt csak kisebb ütemben emelkedett. Ennek egyik oka a biotermékek magasabb fogyasztói ára, a másik a belső piac szervezettségének a hiánya. A magyar biogazdaságok túlnyomó része exportra termel, a minősített és védjeggyel ellátott biotermékek 95-97%-át Nyugat-Európába szállítják, elsősorban Németországba, Svájcba, Hollandiába és Ausztriába, de számottevő a Franciaországba és az Angliába irányuló export is. A biogazdaságok kisebb része mezőgazdasági jellegű főtevékenységük mellett egyéb kiegészítő tevékenységet, például élelmiszeripari, elsősorban élelmiszer-feldolgozó tevékenységet is folytat. Többségük bortermeléssel, gyümölcs- és zöldségfeldolgozással, tej- és húsfeldolgozással foglalkozik, de a kiskereskedelmi tevékenység is erős ebben a gazdálkodási ágazatban. Ez lehetővé teszi a termelők számára, hogy biotermékeiket mind nagyobb arányban – szigorúan ellenőrzött módon – még a saját létesítményeikben feldolgozzák. A biogazdaságok egy része falusi turizmussal és szálláskiadással is foglalkozik a „falusi turizmus”program keretén belül, természetes módon kihasználva a biotermékeik gasztronómiai vonzerejét. A biotermékek feldolgozásának – a „földtől az asztalig” termékpálya kiépítésének – támogatása különösen fontos számunkra, mert a Magyarországon megtermelt termékek jelentős – 70%-ot meghaladó – mértékben nyersanyagként kerülnek értékesítésre a külföldi piacokon.

2.6.1.    A kedvezőtlen műszaki jellemzőkkel rendelkező növényvédelmi gépek és növényvédő szer kijuttatására szolgáló berendezések helyettesítése korszerűbb gépekkel és eszközökkel

Az intézkedés leírása és indoklása:
A vegyszeres növényvédelem eredményessége és a környezetre gyakorolt hatása nagymértékben függ az alkalmazott gépektől, műszaki technológiáktól. A növényvédő gépek rendszere, kialakítása, továbbá a növényvédelmi tevékenység során alkalmazott műszaki megoldások jelentősen befolyásolják azt, hogy a vegyszerek milyen mértékben mennek veszendőbe és így milyen mértékben veszélyeztetik vagy károsítják a környezetet. Az eredményes növényvédelem egyik alapvető feltétele és követelménye tehát, hogy a célnak megfelelő permetezőgépet és technológiát alkalmazzuk.

Az utóbbi időben a növényvédelmi gépekkel szemben támasztott követelmények szigorodtak és számos új műszaki megoldás jelent meg. Egyre kifejezettebb az a szakmai és társadalmi igény, hogy csökkentett permetlé-felhasználással legyenek elvégezhetők a növényvédelmi beavatkozások anélkül, hogy a gépek munkaminősége és a védekezés hatásossága romlana. A permetezőgépek esetében léteznek olyan műszaki megoldások (aktív-passzív injektoros fúvókák, elsodródás-csökkentő fúvókák, légzsákos permetezők, alagútpermetezők, infravörös, illetve ultrahangos növényérzékelő berendezések, stb.), amelyek segítségével jelentősen csökkenthető a kijuttatott permetlé elsodródásának mértéke és így a környezetre gyakorolt káros hatás is. A vegyszertakarékos műszaki megoldások a környezetterhelésre különösen érzékeny élővizek hatékonyabb védelmét is elősegíthetik. Az FVM Mezőgazdasági Gépesítési Intézet végzett vizsgálatok tanúsága szerint a fent említett műszaki megoldások alkalmazásával 45-76%-os permetlé-megtakarítást, illetve 50-90%-os elsodródás-csökkenést lehet elérni.

Az intézkedéshez kapcsolódó kötelezettségvállalások:
a)    Korszerűbb műszaki jellemzőkkel rendelkező növényvédelmi gépek és eszközök beszerzése. A beszerzés csak abban az esetben támogatható, ha a gép, eszköz alkalmazásával a kijuttatott növényvédő szer mennyisége – a FVM Mezőgazdasági Gépesítési Intézet által kiadott tanulmány által igazoltan – legalább 25%-kal csökken.

A támogatható költségek:
-    A növényvédelmi gép, eszköz beszerzésének költsége számla alapján. Csere esetén a támogatható költségből le kell vonni a helyettesített gép, eszköz maradványértékét.

Kapcsolódó horizontális kötelezettségvállalások:
i)    az új növényvédelmi géppel/eszközzel kapcsolatos szaktanácsadás.


2.6.2.    Biológiai növényvédelmi eszközök és készítmények alkalmazása

Az intézkedés leírása és indoklása:
A biológiai növényvédelem keretében a kultúrnövények vegetációs ideje alatt a növényi károsítók elleni védekezésre természetes alapú, egészségre és környezetre veszélyt nem jelentő készítményeket, illetve természetes ellenségeket alkalmazunk előrejelzési eszközök használata mellett.

A biológiai növényvédelemi eszközök alkalmazásával fokozottabban érvényesülnek az ember-, állat- és környezetvédelmi szempontokkal összefüggésben támasztott elvárások. A növényvédő szeres kezeléseket kiváltó környezetkímélő készítmények, természetes ellenségek (hasznos szervezetek betelepítése és életfeltételeik biztosítása), valamint az ún. biopreparátumok alkalmazásával csökken a környezeti terhelés mértéke. A növényvédelemi előrejelzési eszközök alkalmazásával pedig időben és károsítóspecifikusan lehet a kezeléseket megtervezni és elvégezni, amivel a növényvédelem hatékonysága fokozható.

Az intézkedéshez kapcsolódó kötelezettségvállalások:
a)    Természetes alapú növényvédő szer, illetve biopreparátum alkalmazása.
b)    Természetes ellenségek alkalmazása.
c)    Növényvédelmi előrejelző eszköz használata.
d)    A biológiai növényvédelemhez kapcsolódó monitoring tevékenység végzése és a nyilvántartások vezetése.

A támogatható költségek:
-    Növényvédő szerek, illetve biopreparátumok, természetes ellenségek alkalmazásának a hagyományos költségekhez viszonyított többletköltségei független szakértők által készített és a minisztérium által elfogadott tanulmány alapján.
-    Előrejelző eszközök beszerzése számla alapján.
-    Hajtatásban szellőzők, nyílászárók takarása: rovarhálók beszerzése számla alapján.

Kapcsolódó horizontális kötelezettségvállalások:
i)    a biológiai növényvédelemmel és integrált hajtatással kapcsolatos képzések,
ii)    a biológiai növényvédelemi eszközök és készítmények alkalmazásával, valamint az integrált hajtatással kapcsolatos szaktanácsadás.


2.6.3.    Ökológiai gazdálkodás

Az intézkedés az európai közösség által szabályozott ökológiai eljárásoknak, az EU 2092/91/EGK és 2009. január 1-től 834/2007/EK tanácsi rendeleteiben meghatározott tápanyag-utánpótlási és növényvédelemi előírásoknak megfelelő, környezetbarát termelési módszerek és eljárások széleskörű elterjesztését célozza a tápanyag-gazdálkodás és a növényvédelem területén. A friss fogyasztás, valamint a konzervipar számára biztonságos, egészséges gyümölcs és zöldség előállítását a teljes ökológiai rendszer védelme mellett valósítja meg.

Az intézkedéshez kapcsolódó kötelezettségvállalások:
a)    Az EU 2092/91/EGK tanácsi rendeletében, illetve 2009. január 1-től a 834/2007/EK tanácsi rendeletben meghatározott ökológiai gazdálkodás szabályainak megfelelő gazdálkodási gyakorlat előírásai (tápanyag-utánpótlás és növényvédelem).
b)    Az ökológiai gazdálkodással kapcsolatos nyilvántartás vezetése.

Támogatható költségek:
-    Az ÚMVP ökológiai gazdálkodással kapcsolatos célprogramjainál alkalmazott kötelezettségvállalások az ott meghatározott átalányköltségek alapján. A működési programokban az átalány formájában adott támogatás pontosan megegyezik az ÚMVP keretében alkalmazott átalánytámogatással, mivel a kötelezettségvállalások is azonosak.
-    A nyilvántartáshoz szükséges szoftverek beszerzése számla alapján.

Kapcsolódó horizontális kötelezettségvállalások:
i)    az ökológiai gazdálkodással kapcsolatos képzések,
ii)    az ökológiai gazdálkodással kapcsolatos szaktanácsadás.

Az intézkedés nem kombinálható az ÚMVP „Integrált szántóföldi növénytermesztés”, „Integrált gyümölcs- és szőlőtermesztés”, „Ökológiai szántóföldi növénytermesztés” és „Ökológiai gyümölcs- és szőlőtermesztés” célprogramjaival (Az 1. melléklet 1-4. intézkedéseivel)!


2.7.     HORIZONTÁLIS INTÉZKEDÉSEK

A horizontális intézkedéseknek, – ha önmagukban alkalmazzuk azokat –, nincs közvetlen környezetvédelmi hatása, ezért önmagukban nem választhatók a működési program keretében végrehajtandó intézkedésként. Egyes környezetvédelmi intézkedések végrehajtásához, hatékonyságának növeléséhez azonban szükség lehet horizontális intézkedések elvégzésére is. A működési programba tehát a horizontális intézkedéseket mindig a közvetlen környezeti hatással rendelkező környezetvédelmi intézkedéshez kapcsolódva, azok megvalósításának elősegítése és hatékonyságának biztosítása érdekében lehet belefoglalni.


2.7.1.    Víz-, talaj- és növényanalízis

Az intézkedés leírása és indoklása:
Egyes környezetvédelmi intézkedések kötelezettségvállalásai végrehajtásának alapvető feltétele, hogy a víz, a talaj bizonyos tulajdonságairól vagy a levelek tápelem-tartalmáról pontos információkkal rendelkezzünk. Pl. szakszerű, hatékony tápanyagellátás nem lehetséges talajvizsgálat nélkül vagy pl. a tápanyag-ellátottság egyensúlyának megítélése diagnosztikailag csak a növényi részek analízisével lehetséges. Hasonlóképpen az intézkedések környezetre gyakorolt hatásának, eredményességének méréséhez, ellenőrzéséhez szükség van a fent említett elemzések elvégzésére.

Az intézkedéshez kapcsolódó kötelezettségvállalások:
a)    a tápanyag-gazdálkodási terv készítéséhez szükséges, valamint a végrehajtás ellenőrzése érdekében végzett talajvizsgálat és/vagy levélanalízis.

A támogatható költségek:
-    A mintavétel és a talajvizsgálat, illetve levélanalízis költsége számla alapján vagy az ÚMVP-ben meghatározott átalányérték alapján.


2.7.2.    Oktatás, képzés

Az intézkedés leírása és indoklása:
A környezetvédelmi intézkedések akkor hajthatók végre kellő hatékonysággal, ha az intézkedéssel érintett termelő vagy a termelői szervezet alkalmazottja rendelkezik a hatékony végrehajtáshoz szükséges ismeretekkel. Bizonyos esetekben az intézkedés végrehajtásának alapvető feltétele – jogszabályi előírás alapján – a szükséges végzettség megléte. Az intézkedés keretében a termelői szervezetek beiskolázhatják alkalmazottaikat a megfelelő szakképesítés megszerzése érdekében, valamint termelő tagjaik részére biztosíthatják/megszervezhetik a szükséges képzéseket, oktatásokat. Az oktatást, képzést annak témájától és céljától függően végezhetik külső szolgáltatók igénybevételével, és/vagy a termelői szervezet megfelelő szakképesítéssel és szakmai tapasztalattal rendelkező alkalmazottainak bevonásával.

Az intézkedéshez kapcsolódó kötelezettségvállalások:
a)    az alternatív/megújuló energiaforrást (beleértve a növénymaradványokat is) használó fűtésrendszer működtetését végző (fűtő/karbantartó) személy képzése,
b)    a komposztálás technológiájára vonatkozó képzés, oktatás,
c)    a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos képzés, oktatás,
d)    az integrált növényvédelemmel, valamint a biológiai növényvédelmi eljárásokkal kapcsolatos képzés, oktatás,
e)    az ökológiai gazdálkodással kapcsolatos képzés, oktatás.

A képzésnek/oktatásnak meg kell felelnie az alábbi feltételeknek annak érdekében, hogy a környezetvédelmi intézkedések nemzeti kerete alapján támogatható legyen:
a)    Olyan valós környezetvédelmi intézkedésekhez kapcsolódik, amely közvetlenül hatást gyakorol a környezetre és amelyet emiatt foglaltak bele a működési programba vagy az ÚMVP valamely agrár-könyezetgazdálkodási programjához kapcsolódik és kifejezetten ezen intézkedések és programok hatásának erősítését szolgálja.
b)    Megvalósításával képesítéssel rendelkező, külön (külső vagy belső) szakembert bíznak meg.
c)    A Nemzeti Stratégiában szereplő, más képzési/oktatási és egyéb intézkedések köre, amelyek szaktanácsadási szolgáltatáshoz való hozzáférést segítenek elő, egyértelműen zárják ki a hasonló célokat.

A támogatható költségek:
-    A képzés/oktatás költsége számla alapján.
-    A termelői szervezet által a termelő tagok részére szervezett és a termelői szervezet alkalmazottja által tartott oktatatás esetén az alkalmazott munkabére munkaidő-nyilvántartás alapján.


2.7.3.    Szaktanácsadás

Az intézkedés leírása és indoklása:
A környezetvédelmi intézkedések akkor hajthatók végre kellő hatékonysággal, ha az intézkedéssel érintett termelő vagy a termelői szervezet alkalmazottja rendelkezik a hatékony végrehajtáshoz szükséges ismeretekkel. Bizonyos esetekben ezek az ismeretek – különösen a speciális technológiákhoz, műszaki berendezésekhez kötődő ismeretek – oktatás és képzés keretében nem szerezhetők meg. A szaktanácsadás tehát szakmai és technológiai ismeretek bővítését elősegítő olyan tevékenység, amely támogatja a gazdálkodókat a termelési folyamatok fejlesztésében.

A környezetvédelmi intézkedések esetén a szaktanácsadásnak az új ismeretek átadása révén kell segítenie a termelői szervezeteket vagy azok termelő tagjait az intézkedéshez kötődő technológia megvalósításában, a szükséges gépek, berendezések működtetésében, az eszközök használatában, illetve az ezekkel kapcsolatban felmerült problémák megoldásában (a probléma okának megállapítása, ajánlás megfogalmazása, az alkalmazott megoldás nyomonkövetése). A szaktanácsadást annak témájától függően végezheti külső szaktanácsadó, és/vagy a termelői szervezet megfelelő szakképesítéssel és szakmai tapasztalattal rendelkező alkalmazottja.

Az intézkedéshez kapcsolódó kötelezettségvállalások:
a)    a tápanyag-gazdálkodási terv végrehajtását segítő szaktanácsadás,
b)    új öntözési rendszer működtetését segítő szaktanácsadás,
b)    a megújuló energiaforrást (beleértve a növénymaradványokat is) használó fűtésrendszer üzemeltetésével kapcsolatos szaktanácsadás,
c)    a komposztálás technológiájára, a jogszabályi kötelezettségekre vonatkozó szaktanácsadás,
d)    a szelektív hulladékgyűjtéshez kapcsolódó szaktanácsadás a termelői szervezet, illetve annak termelő tagjai felé,
e)    az új növényvédelmi géppel/eszközzel kapcsolatos szaktanácsadás,
f)    az integrált növényvédelemmel, valamint a biológiai növényvédelmi eljárásokkal kapcsolatos szaktanácsadás,
g)    az ökológiai gazdálkodással kapcsolatos szaktanácsadás.

A szaktanácsadási intézkedésnek meg kell felelnie az alábbi feltételeknek annak érdekében, hogy a környezetvédelmi intézkedések nemzeti kerete alapján támogatható legyen:
a)    Olyan valós környezetvédelmi intézkedésekhez kapcsolódik, amely közvetlenül hatást gyakorol a környezetre és amelyet emiatt foglaltak bele a működési programba vagy az ÚMVP valamely agrár-könyezetgazdálkodási programjához kapcsolódik és kifejezetten ezen intézkedések és programok hatásának erősítését szolgálja.
b)    Megvalósításával képesítéssel rendelkező, külön (külső vagy belső) szakembert bíznak meg. A működési programban egyértelműen jelezni kell azt a speciális feladatot, amelyet a képesítéssel rendelkező, külön szakembernek el kell végeznie.
c)    A Nemzeti Stratégiában szereplő, más képzési/oktatási és egyéb intézkedések köre, amelyek szaktanácsadási szolgáltatáshoz való hozzáférést segítenek elő, egyértelműen zárják ki a hasonló célokat.

A támogatható költségek:
d)    Szolgáltatásként igénybe vett szaktanácsadás számla alapján.
e)    A termelői szervezet alkalmazottja által végzett szaktanácsadás esetén az alkalmazott munkabére munkaidő-nyilvántartás alapján.


2.7.4.    Tervezés

Az intézkedés leírása és indoklása:
Bizonyos esetekben a tervezés alapvető feltétele a működési programban szereplő környezetvédelmi intézkedések megvalósításának. Önmagában alkalmazva a tervezésnek nincs közvetlen környezetvédelmi hatása, ezért nem is választható a működési programban önállóan végrehajtandó környezetvédelmi intézkedésként.

Az intézkedéshez kapcsolódó kötelezettségvállalások:
a)    Olyan fűtésrendszer tervezése, amely egy vagy több éves (lágy vagy fás szárú) energianövények és/vagy növénymaradványok energetikai célú hasznosítására szolgál.
b)    Geotermikus energiát hasznosító új fűtésrendszer tervezése.
c)    A komposztáláshoz kapcsolódó infrastruktúra és épületek tervezése.

A támogatható költségek:
-    Tervezési szolgáltatás igénybevétele számla alapján.


1. MELLÉKLET
AGRÁR-KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁS

A 1-4. intézkedések akkor fogadhatók el az 1234/2007/EK tanácsi rendelet 103c. cikk (3) bekezdés első albekezdés a) pontjában említett környezetvédelmi intézkedésként, ha abban a termelői szervezet termelő tagjainak legalább 80%-a részt vesz. Az intézkedés azonban a kettős finanszírozás elkerülése érdekében nem támogatható a működési alapból.

Az ország jelentős részén szükség van a földhasználat átalakítására és országos, új földhasználati irányok keresésére, valamint a térségi prioritások meghatározására (pl. árvízzel és belvízzel veszélyeztetett területek területhasználatának átalakítása, természetközeli gazdálkodási rendszerek visszaállítása). A termőföldre továbbra is veszélyt jelentenek a talaj minőségét, termőképességét rontó folyamatok (erózió, savanyodás, szikesedés, tömörödés, a negatív tápanyagmérleg), a környezetkímélő, legelőre alapozott állattartás indokolatlanul alacsony aránya, a környezettudatos tápanyag-gazdálkodás hiánya, amelyek a fenntarthatóság érvényesítését gátolják.

Az AKG kifizetések hozzájárulnak a vidéki területek fejlődéséhez és környezeti szolgáltatásokat nyújtanak a társadalom egészének. Ösztönzik a gazdálkodókat a mezőgazdasági földterületeken a környezet, a táj és a természeti erőforrások fenntartható hasznosításával összeegyeztethető mezőgazdasági termelési módszerek alkalmazására és a genetikai erőforrások megőrzésére.

Az intézkedés hozzájárul a Göteborgban a biológiai sokféleség csökkenésének 2010-ig történő visszafordításával kapcsolatban tett kötelezettségvállalás teljesítéséhez és a Víz Keretirányelv célkitűzéseinek megvalósításához.

Az AKG intézkedések kialakításánál kiemelt figyelmet szenteltünk a Magyarországon jellemző agrár-környezetvédelmi problémák csökkentésére, visszaszorítására, illetve olyan környezetbarát gazdálkodási gyakorlat elterjesztésére, amely megelőzi bizonyos környezeti problémák kialakulását. Ennek megfelelően az alábbi AKG prioritásoknak megfelelő előírások kerültek megfogalmazásra és a különböző célprogramokba való integrálásra:

Talajvédelem: a különböző talajdegradációs folyamatok (talajerózió, talajtömörödés) hatásainak csökkentése különböző agrotechnikai módszerek alkalmazása révén. A környezetbarát tápanyag-gazdálkodás gyakorlatának elterjesztésével a talaj negatív tápanyagmérlegének egyensúlyba hozása is kiemelt célként fogalmazódik meg.
Felszíni és felszín alatti vizek védelme: a földhasználatváltás elősegítésén és a környezetbarát tápanyag-gazdálkodás és növényvédelem gyakorlatán keresztül a vízbázisok védelme, a vízminőség javítása, a szennyezések lehetőségének redukálása.
Természetvédelem: a mezőgazdasági földhasználat minden ágában (szántóművelés, gyepgazdálkodás, ültetvények) sokszínű, a természetközeli élőhelyek kialakításával és megőrzésével, a természetvédelmi szempontból értékes állat- és növényfajok számára megfelelő táplálkozó-, szaporodási és pihenőhelyek biztosításával az aktív természetvédelem rendszerének kiterjesztése a cél. A biológiai sokféleség megőrzésének és növelésének fent említett eszközei elsődlegesen a Natura 2000 területek megőrzését és fejlesztését szolgálják.
Levegőszennyezés csökkentése: az extenzív, külterjes művelést és alacsony külső inputokat igénylő gazdálkodási módszereken és növénycsoportokon keresztül a célprogramok hozzájárulnak a mezőgazdaság által kibocsátott káros anyagok mennyiségének csökkentéséhez.

Általános előírások a célprogramokhoz:

▪    a célprogram előírásainak betartása, valamint a jogosultsági feltételeknek való megfelelés a teljes támogatási időszak alatt (5 évig) a támogatási programba bevont területen,
▪    a kölcsönös megfeleltetésből 1782/2003/EK rendelet 4. és 5. cikkében és a III. mellékletében rögzített irányelvek, valamint a rendelet IV. mellékletében foglalt, „helyes mezőgazdasági és környezeti állapot” fenntartására vonatkozó előírások, betartása a gazdaság teljes területén,
▪    a tápanyag-gazdálkodásra, valamint a növényvédő szer használatra vonatkozó minimum követelményeket a gazdaság teljes területén be kell tartania,
▪    gazdálkodási napló vezetése a gazdaság teljes területére,
▪    a program 5 éve alatt a Minisztérium által szervezett 2 agrár-környezetgazdálkodási képzésen való részvétel.


Integrált szántóföldi növénytermesztés célprogram

A célprogram célkitűzései:

▪    a növényvédő szerek szakszerűtlen használatából és a helytelen tápanyag-gazdálkodásból eredő kedvezőtlen környezeti hatások csökkentése;
▪    a talaj állapotának védelme és javítása;
▪    a talaj tápanyagmérleg-egyensúlyának helyreállítása;
▪    élelmiszerbiztonság javítása;
▪    hozzájárulás a biológiai sokféleség fenntartásához.

Kötelezettségvállalások:

▪    a célprogram megkezdését megelőzően, valamint a célprogram ötödik évében vett talajminták alapján bővített talajvizsgálat végeztetése akkreditált laboratóriumban;
▪    a vizsgálati eredmények alapján évente tápanyag-gazdálkodási tervet kell készíteni/készíttetni és végrehajtani;
▪    évente földhasználati tervet kell készíteni/készíttetni és végrehajtani;
▪    a célprogram 5 éve alatt egyszer középmély (40-60 cm) lazítás alkalmazása;
▪    a vetésváltás szabályainak betartása (ÚMVP mellékletében);
▪    a program 5 éve alatt a vetésszerkezeten belül – fővetésű növények tekintetében – az őszi búza, szemes kukorica és napraforgó együttes részaránya legfeljebb 60% lehet, a pillangós növények részaránya legalább 10% kell, hogy legyen;
▪    a program 5 éve alatt legalább egyszer zöldtrágyanövény termesztése és zöldtrágyázás megvalósítása, amely másodvetésben is történhet;
▪    csak környezetkímélő növényvédőszer hatóanyagok köre alkalmazható;
▪    a növényvédelmi beavatkozásokat dokumentált előrejelzés vagy növényvédelmi megfigyelés alapján kell végezni.

A tevékenység indoklása:

A környezetkímélő növénytermesztési gyakorlat elterjesztése okszerű tápanyag-gazdálkodással, integrált növényvédelemmel, vetésváltással, alapvető talajvédelemmel és helyes talajműveléssel a talajok, valamint a felszíni és felszín alatti vizek védelme érdekében.

Az intézkedés akkor fogadható el az 1234/2007/EK tanácsi rendelet 103c. cikk (3) bekezdés első albekezdés a) pontjában említett környezetvédelmi intézkedésként, ha abban a termelői szervezet termelő tagjainak legalább 80%-a részt vesz.

Az intézkedés nem kombinálható az „Ökológiai gazdálkodás” c. intézkedéssel!

A támogatás ÚMVP keretében történik. Az intézkedés – a kettős finanszírozás elkerülése érdekében – nem támogatható a működési alapból.

1.    Integrált gyümölcs- és szőlőtermesztés célprogram    

A célprogram célkitűzései:

▪    a mezőgazdasági termelés során felhasznált kemikáliákból eredő kedvezőtlen környezeti hatások csökkentése,
▪    a talaj állapotának védelme és javítása,
▪    élelmiszerbiztonság segítése,
▪    hozzájárulás a biodiverzitás fenntartásához, illetve növeléséhez.

Kötelezettségvállalások:

▪    a célprogram megkezdését megelőzően, valamint az ötödik évben vett talajminta alapján, bővített talajvizsgálat végeztetése akkreditált laboratóriumban;
▪    levélanalízis elvégzése évente;
▪    a talaj- és levélvizsgálati eredmények alapján évente tápanyag-gazdálkodási tervet kell készíteni/készíttetni és végrehajtani;
▪    szennyvíziszap és szennyvíziszapot tartalmazó komposzt felhasználása az ültetvényben tilos;
▪    csak környezetkímélő hatóanyagok köre alkalmazható;
▪    szexferomon csapdák alkalmazása 2 db/4 ha sűrűségben a rovarkártevők egyedszámának és a várható kártétel megállapítása érdekében;
▪    a növényvédelmi beavatkozásokat dokumentált előrejelzés vagy növényvédelmi megfigyelés alapján kell végezni;
▪    az ültetvényben 6 db/ha sűrűségben madárodút kell elhelyezni;
▪    a tőkehiány az 5%-ot ne haladja meg.

A tevékenység indoklása:

A nemzetközi szabványoknak megfelelő környezetbarát/integrált (IP) termelési módszerek és eljárások széleskörű elterjesztése (okszerű tápanyag-gazdálkodás, integrált növényvédelem, helyes talajművelés). A friss fogyasztás, valamint a konzervipar, borászat számára biztonságos, egészséges, gyümölcs és szőlő előállítása.

Az intézkedés akkor fogadható el az 1234/2007/EK tanácsi rendelet 103c. cikk (3) bekezdés első albekezdés a) pontjában említett környezetvédelmi intézkedésként, ha abban a termelői szervezet termelő tagjainak legalább 80%-a részt vesz.

Az intézkedés nem kombinálható az „Ökológiai gazdálkodás” c. intézkedéssel!

A támogatás ÚMVP keretében történik. Az intézkedés – a kettős finanszírozás elkerülése érdekében – nem támogatható a működési alapból.

2.    Ökológiai szántóföldi növénytermesztés célprogram    

A célprogram célkitűzései:

▪    hozzájárulás a biológiai sokféleség fenntartásához, illetve növeléséhez;
▪    a növényvédő szerek szakszerűtlen használatából és a helytelen tápanyag-gazdálkodásból eredő kedvezőtlen környezeti hatások csökkentése;
▪    a talaj állapotának védelme és javítása;
▪    a talaj tápanyagmérleg-egyensúlyának helyreállítása;
▪    élelmiszerbiztonság segítése.

Kötelezettségvállalások:

▪    a 2092/91/EGK rendelet, illetve 2009. január 1-től a 834/2007/EK rendelet teljes körű betartása;
▪    a célprogram megkezdését megelőzően, valamint a célprogram ötödik évben vett talajminták alapján bővített talajvizsgálat végeztetése akkreditált laboratóriumban;
▪    a vizsgálati eredmények alapján évente tápanyag-gazdálkodási tervet kell készíteni/készíttetni és végrehajtani;
▪    évente földhasználati tervet kell készíteni/készíttetni és végrehajtani;
▪    a célprogram 5 éve alatt egyszer középmély (40-60 cm) lazítás alkalmazása;
▪    a vetésváltás szabályainak betartása (ÚMVP mellékletében);
▪    a program 5 éve alatt a vetésszerkezeten belül – fővetésű növények tekintetében – az őszi búza, szemes kukorica és napraforgó együttes részaránya legfeljebb 50% lehet, a pillangós növények részaránya legalább 10% kell, hogy legyen;
▪    a növényvédelmi beavatkozásokat dokumentált előrejelzés vagy növényvédelmi megfigyelés alapján kell végezni.

Tevékenység indoklása:

Az EU 2092/91/EGK tanácsi rendeletében meghatározott ökológiai gazdálkodás szabályainak megfelelő gazdálkodási gyakorlat (tápanyag-utánpótlás és növényvédelem) elterjesztése a fizikai és természeti környezet (talajok, vizek, biodiverzitás) állapotának javítása érdekében.

Az intézkedés akkor fogadható el az 1234/2007/EK tanácsi rendelet 103c. cikk (3) bekezdés első albekezdés a) pontjában említett környezetvédelmi intézkedésként, ha abban a termelői szervezet termelő tagjainak legalább 80%-a részt vesz.

Az intézkedés nem kombinálható az „Ökológiai gazdálkodás” c. intézkedéssel!

A támogatás ÚMVP keretében történik. Az intézkedés – a kettős finanszírozás elkerülése érdekében – nem támogatható a működési alapból.

3.    Ökológiai gyümölcs- és szőlőtermesztés célprogram    

A célprogram célkitűzései:

▪    hozzájárulás a biológiai sokféleség fenntartásához, illetve növeléséhez,
▪    a természetes önszabályozó folyamatok erősítése,
▪    kultúrtörténeti és genetikai szempontból fontos, veszélyeztetett fajták megőrzése,
▪    a növényvédő szerek szakszerűtlen használatából és a helytelen tápanyag-gazdálkodásból eredő kedvezőtlen környezeti hatások csökkentése,
▪    a talaj állapotának védelme és javítása,
▪    élelmiszerbiztonság segítése.

Kötelezettségvállalások:

▪    a 2092/91/EGK rendelet, illetve 2009. január 1-től a 834/2007/EK rendelet teljes körű betartása;
▪    a célprogram megkezdését megelőzően, valamint az ötödik évben vett talajminta alapján; bővített talajvizsgálat végeztetése akkreditált laboratóriumban;
▪    levélanalízis elvégzése évente;
▪    a talaj- és levélvizsgálati eredmények alapján évente tápanyag-gazdálkodási tervet kell készíteni/készíttetni és végrehajtani;
▪    szexferomon csapdák alkalmazása 2 db/4 ha sűrűségben a rovarkártevők egyedszámának és a várható kártétel megállapítása érdekében;
▪    a növényvédelmi beavatkozásokat dokumentált előrejelzés vagy növényvédelmi megfigyelés alapján kell végezni;
▪    az ültetvényben 6 db/ha sűrűségben madárodút kell elhelyezni;
▪    az ültetvényben legalább 1 m2 felület/ha mennyiségben a ragadozó ízeltlábúak számára megfelelő búvóhelyet, szaporodó helyet kell létesíteni, évente gondozni és öt éven át fenntartani;
▪    a tőkehiány a 10%-ot ne haladja meg.

A tevékenység indoklása:

Az európai közösség által szabályozott ökológiai eljárásoknak, az EU 2092/91/EGK tanácsi rendeletében meghatározott tápanyag-utánpótlási és növényvédelemi előírásoknak megfelelő, környezetbarát termelési módszerek és eljárások széleskörű elterjesztése a tápanyag-gazdálkodás, növényvédelem területén. A friss fogyasztás, valamint a konzervipar, borászat számára biztonságos, egészséges gyümölcs és szőlő előállítása.

Az intézkedés akkor fogadható el az 1234/2007/EK tanácsi rendelet 103c. cikk (3) bekezdés első albekezdés a) pontjában említett környezetvédelmi intézkedésként, ha abban a termelői szervezet termelő tagjainak legalább 80%-a részt vesz.

Az intézkedés nem kombinálható az „Ökológiai gazdálkodás” c. intézkedéssel!

A támogatás ÚMVP keretében történik. Az intézkedés – a kettős finanszírozás elkerülése érdekében – nem támogatható a működési alapból.

5/b. számú melléklet a 67/2009. (VI. 9.) FVM rendelethez

Termelői szervezet neve:

MŰKÖDÉSI PROGRAM TERV
A MŰKÖDÉSI PROGRAM KIVITELEZÉSE, A MŰKÖDÉSI ALAPOK, VALAMINT AZ UNIÓS PÉNZÜGYI TÁMOGATÁS TERVEZETT FELHASZNÁLÁSÁNAK BEMUTATÁSÁRA
IDŐSZAK: 200..../20.....

A nyomtatvány kitöltésénél az alábbi modellt és beosztást/számozást kell követni:
A nyomtatvány nyolc részből áll, úgymint:
1. Általános adatok
2. A működési alap tervezett alakulása
3. A működési program célkitűzései
4. Intézkedések
5. Az intézkedések pénzügyi adatai
6. Intézkedés-összefoglalási mátrix
7. Pénzügyi összesítő
8. Nyilatkozatok és cégszerű aláírás
Kötelező mellékletek:
1. Stratégiai terv
2. Könyvvizsgálati bizonyítvány
3. A működési alaphoz való tagi hozzájárulások részletezése;
4. A működési program végrehajtásában részt vevő munkatársak funkcióinak hatásköre;
5. A tervezett beruházások műszaki tartalma és költségvetése
6. Működési alap létezéséről benyújtott bizonyíték (elkülönített számla)
Dátum:

1. ÁLTALÁNOS ADATOK

1.1. Általános azonosító adatok

Termelői szervezet neve:

 

Székhely címe:

 

Telephely címe:

 

Levelezési címe:

 

Adószám:

 

Regisztrációs szám:

 

Cégjegyzékszám:

 

Statisztikai számjel:

 

Jogi forma:

 

Alapítás dátuma:

 

A működési alap számlaszáma

 

Tagok száma:

 

Alkalmazottak száma:

 

A működési alaphoz való (átlagos) tagi és/vagy termelői szervezeti hozzájárulás mértéke összesen

%

Az első évre vonatkozó referencia időszak meghatározása

év

Az első év referencia időszakában forgalmazott tagi árú értéke

eFt

A működési program időtartama:

3 év

4 év

5 év

A működési program végrehajtásának kezdete

 

Módosított működési program végrehajtásának kezdete

 

 

Kapcsolattartó

Név:

Funkció:

 

Fax:

 

Telefon (vezetékes):

 

Mobil:

 

E-mail:

Elnök

Név:

Telefon (vezetékes):

 

Mobil:

 

E-mail:

1.2. A termelői szervezet bemutatása

1.2.1. Megalakulás, előzmények

1.2.2. Taglétszám alakulása

 

A működési program beadási évét megelőző naptári évek adatai alapján

 

200... (fő)

200... (fő)

200... (fő)

200... (fő)

200... (fő)

Elismerés benyújtásakor érvényes taglétszám (fő)

Termelő tagok száma

 

 

 

 

 

 

Nem termelő tagok száma

 

 

 

 

 

 

Taglétszám összesen

 

 

 

 

 

 

1.2.3. Termelés

A működési program beadási évét megelőző naptáriévek termelésének mennyiségi adatai

Zöldség-gyümölcs termék

200... év

200... év

200... év

megnevezése

ha

to

ha

to

ha

to

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesen:

 

 

 

 

 

 

1.2.4. Értékesítés, értékesítési partnerek

Szervezetünk az alábbi értékesítési partnerekkel állt ill. áll kapcsolatban:

Partner megnevezése

200... év (eFt)

200... év (eFt)

200... év (eFt)

1. XY összesen

 

 

 

ebből zöldség

 

 

 

ebből gyümölcs

 

 

 

2. YX összesen

 

 

 

ebből zöldség

 

 

 

ebből gyümölcs

 

 

 

Mindösszesen:

 

 

 

A működési program beadási évét megelőző naptári évek árbevételének alakulása, az értékesített termelés értéke:

Zöldség-gyümölcs termék

200... év

200... év

200... év

megnevezése

to

e Ft

to

e Ft

to

eFt

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesen:

 

 

 

 

 

 

1.2.5. Meglévő eszközpark és ingatlanok

A Szervezet meglévő vagyontárgyait az alábbi táblázatokban mutatjuk be:

Saját tulajdonban lévő vagyontárgyak

Megnevezés

Bekerülési érték eFt

Nettó érték 2008. 08. 31. fFt

Ingatlanok

 

 

 

 

 

Gépek, berendezések

 

 

 

 

 

Szállító eszközök, járművek

 

 

 

 

 

Bérelt vagyontárgyak

Megnevezés

Bérleti díj
(eFt/év)

Bérleti szerződés lejáratának határideje

Ingatlanok

 

 

 

 

 

Gépek, berendezések

 

 

 

 

 

Szállító eszközök, járművek

 

 

 

 

 

Lízingelt vagyontárgyak

Megnevezés

Lízingdíj
(eFt/év)

Lízingszerződés lejáratának határideje

Ingatlanok

 

 

 

 

 

Gépek, berendezések

 

 

 

 

 

Szállító eszközök, járművek

 

 

 

 

 

Egyéb eszközháttér, technikai erőforrások

1.2.6. Humánerőforrás

 

A működési program beadási évét megelőző naptári évek adatai alapján

 

200... (fő)

200... (fő)

200... (fő)

200... (fő)

200... (fő)

Elismerés
benyújtásakor
érvényes létszám
(fő)

Alkalmazotti munkaviszonyban lévők száma (napi nyolcórás munkaviszony) (fő)

 

 

 

 

 

 

Részmunkaidőben foglalkoztatottak (napi 6 óránál kevesebb) (Fő)

 

 

 

 

 

 

Vállalkozói szerződéssel foglalkoztatottak száma (fő)

 

 

 

 

 

 

Alkalmi munkavállalók száma (fő)

 

 

 

 

 

 

Foglalkoztatotti létszám összesen:

 

 

 

 

 

 

1.2.7. Pénzügyi-, számviteli-, tagnyilvántartási rendszer

1.2.8. Minőségbiztosítás

1.2.9. Környezetvédelem

1.2.10. A végrehajtás éveire tervezett taglétszám, termőterület és terméshozam alakulása

Zöldség-gyümölcs termék megnevezése

200... év

200... év

200... év

20... év

20... év

 

ha

to

ha

to

ha

to

ha

to

ha

to

Taglétszám (fő)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesen:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1.2.11. Egyebek

2. A MŰKÖDÉSI ALAP TERVEZETT ALAKULÁSA

Év

Értékesített
termék értéke
(eFt)
(ÉTÉ)

Működési hozzájárulás
mértéke
(%; eFt/fő/év)

A tagok által befizetett működési
hozzájárulás
(eFt)
„a” oszlop

A termelői
szervezet
által befizetett
hozzájárulás
(eFt)
„b” oszlop

Nemzeti támogatás
(eFt)
„c” oszlop (a+b)x 0,8

Referencia időszaki ÉTÉ
(eFt)
„d” oszlop

Közösségi támogatás
(eFt)
„e” oszlop

Működési alap
összesen
(eFt)
(=a+b+c+e)

20...

 

 

 

 

 

 

 

 

20...

 

 

 

 

 

 

 

 

20...

 

 

 

 

 

 

 

 

20...

 

 

 

 

 

 

 

 

20...

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesen:

 

 

 

 

 

 

 

 

3. A MŰKÖDÉSI PROGRAM ALAPADATAI

3.1. A működési program célkitűzései

Célkitűzés azonosítója

A nemzeti stratégiában megfogalmazott célkitűzések
a 361/2008/EK rendelet 103c. cikke alapján

Intézkedésszámok

1

A piac konkrét igényeinek és a fenntartható mezőgazdaság feltételrendszerének teljesítését célzó, fejlesztő és alkalmazott kutatásoknak az uniós szabályozásnak is megfelelő módon történő megvalósítása

 

2

A hazai és nemzetközi tudományos eredmények gyorsított adaptálása, környezetbarát, integrált, elsősorban biológiai módszerek bevezetésének gyorsítása.

 

3

Technológiai innováció az áru minőségének javítása és a hatékonyság növelése érdekében.

 

4

A piaci igényeknek való jobb megfelelés érdekében a zöldség- és gyümölcs-, valamint a gombatermesztés szevezése az idő- és mennyiségi szempontokra figyelemmel, illetve ennek áruvá készítése, osztályozása, csomagolása, tárolása, feldolgozása teljes logisztika fejlesztése

 

5

A termelői szervezetek másod- és harmadszintű együttműködésének erősítése, más tagállamok szervezeteivel való kooperáció elősegítése.

 

6

Különleges prémium minőség felépítése, a magyar termék jobb arculatának bemutatása érdekében a magyar zöldség-gyümölcs friss és feldolgozott termékek eladásának ösztönzésével

 

7

A prémium termékek, a márkázott termékek, a földrajzi árujelzők és minőségi jelek használata

 

8

A környezetbarát termelés és termék előállítás

 

9

Minőségfejlesztés és minőségtanúsítás, a nyomon követhetőséget biztosító jelölési rendszer kialakítása

 

10

A termékek piacain jelentkező válságok megelőzése és kezelése

 

3.2. Az egyes célkitűzésekhez tartozó intézkedések és tevékenységek megnevezése

Intézkedés száma

Az intézkedés neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4/A. INTÉZKEDÉSEK

4/A 1. Intézkedés száma

Intézkedés neve:

 

4/A 2. Ez az intézkedés folytatása egy, az előző működési programban szereplő intézkedésnek?

O Igen, intézkedés szám:

Intézkedés címe:

O Nem. Adja meg, hogy a Nemzeti Stratégia mely pontjához kapcsolódik az intézkedés, illetve a saját stratégiai terve mely részének felel meg ez az intézkedés:

 

 

4/A 3. Az intézkedés-terv rövid összefoglalása:

 

 

4/A 4. Ez az intézkedés mely más intézkedést egészíti ki, illetve van összhangban vele. Ideértve a vidékfejlesztési támogatásból finanszírozható intézkedéseket is.

 

 

4/A 5. Az intézkedés indítási dátuma:

 

Az intézkedés befejezési dátuma:

 

 

4/A 6. az intézkedés vezetőjének
neve:

 

Funkció:

 

Fax:

 

Telefonszám (vezetékes):

 

Mobil:

 

E-mail:

 

Milyen időponttól kezdve:

 

 

4/A 7. Az intézkedés indítási dátumát megelőzően történnek/történtek-e kiadások vagy tevékenységek?

O Igen

O Nem

Ha igen, ezeket az 5. fejezetben regisztrált pénzügyi adatok segítségével részletezni kell.

 

 

4/A 8. Az intézkedés keretében pályáztak-e és/vagy kaptak-e más pénzügyi támogatást az államtól vagy az EU-tól?

O Igen

O Nem

Ha igen, milyen szabályozás értelmében, milyen hatóságtól és milyen összegben?

 

 

4/A 9. Indulási állapot (részletesen leírva kvantitatív, mérhető és ellenőrizhető értékekkel, a Nemzeti Stratégiában meghatározott mutatók alapján):

A. Ha ez az intézkedés egy előző működési programban benyújtott intézkedés folytatása: Milyen konkrét eredményeket kívánnak elérni e program végéig?

1.

2.

3.

4.

5.

Fenti konkrét eredmények megfelelnek-e az előző működési programban benyújtott terveknek?

O Igen

O Nem

Ha nem felelnek meg a terveknek vagy várhatóan nem fognak megfelelni, adja meg ennek okát/okait!

 

B. Ha ez a intézkedés nem egy előző működési programban benyújtott intézkedés folytatása vagy ha egy teljesen új működési programról van szó, írja le részletesen és konkrét adatokkal a kezdeti állapotban fennálló helyzetet:

1.

2.

3.

4.

5.

 

4/A 10. Tevékenységek, munkálatok és munkamódszerek (milyen módszerekkel fogják elérni a tervezett célkitűzéseket és eredményeket):

1.

2.

3.

4.

5.

 

4/A 11. Eredmények (kvantitatív, mérhető és a kezdeti állapothoz viszonyított értékekkel, a Nemzeti Stratégiában meghatározott mutatók alapján) (a számozásnak meg kell felelnie a kezdeti helyzet leírásában használt számozásnak!):

1.

2.

3.

4.

5.

 

4/A 12. Időbeosztás

Tevékenységek

Kezdési dátum

Befejezési dátum

Kivitelező

1.

 

 

 

2.

 

 

 

3.

 

 

 

4.

 

 

 

5.

 

 

 

 

4/A 13. Háttérinformáció:

 

4/B. VÁLSÁGMEGELŐZÉS ÉS -KEZELÉS

4/B. 1. Promóció és kommunikáció

Akcióterv: Jelölje be a táblázatban, hogy a működési program időszaka alatt, melyik évben mely intézkedést tervez végrehajtani, termékenként.


Intéz-
kedés

sor-
száma

 

Működési program évei

20...

20...

20...

20...

20...

 

Promóciós és kommunikációs intézkedések neve





Ter-
mék

mely felté-
telek telje-
sülése/
nem telje-
sülése esetén





Ter-
mék

mely felté-
telek telje-
sülése/
nem telje-
sülése esetén





Ter-
mék

mely felté-
telek telje-
sülése/
nem telje-
sülése esetén





Ter-
mék

mely felté-
telek telje-
sülése/
nem telje-
sülése esetén





Ter-
mék

mely felté-
telek telje-
sülése/
nem telje-
sülése esetén

 

Kiadványok szerkesztése, készíttetése, terjesztése

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Reklámtevékenység

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Együttműködés a kiskereskedelemmel fogyasztás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

ösztönzése céljából

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egyéb, a termelői szervezet által megfelelően indokolt és a

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

minisztérium által a működési program részeként jóváhagyott

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

intézkedés, amely a válságmegelőzés és -kezelés célját szolgálja.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4/B 1.1. Az intézkedés sorszáma:

Intézkedés neve:

 

4/B 1.2. Indokolja meg miért ezt az intézkedést választotta, melyek azok a feltételek amelyek teljesülése/nem teljesülése esetén az intézkedést alkalmazzák (pl. ár, mennyiség, minőség):

 

4/B 1.3. Adja meg az intézkedés részletes leírását:

 

 

4/B 1.4. Ez az intézkedés mely más intézkedést egészíti ki, illetve van összhangban vele?

 

 

4/B 1.5. Az intézkedés indítási dátuma:

 

Az intézkedés befejezési
dátuma:

 

 

4/B 1.6. az intézkedés vezetőjének neve:

 

Funkció:

 

Fax:

 

Telefonszám (vezetékes):

 

Mobil:

 

E-mail:

Milyen időponttól kezdve:

 

4/B 1.7. Az alkalmazott tevékenységek, munkálatok és munkamódszerek (milyen módszerekkel fogják elérni a tervezett célkitűzéseket és eredményeket?):

1.

2.

3.

4.

5.

 

4/B 1.8. Milyen költségek merülnek fel az előző pontban felsorolt tevékenységekhez, munkálatokhoz, munkamódszerekhez kapcsolódóan?

1.

2.

3.

4.

5.

 

4/B 1.9. Eredmények (kvantitatív, mérhető és a kezdeti állapothoz viszonyított értékekkel, a Nemzeti Stratégiában meghatározott mutatók alapján) (a számozásnak meg kell felelnie a kezdeti helyzet leírásában használt számozásnak!):

1.

2.

3.

4.

5.

4/B 1.10. Időbeosztás

 

 

Tevékenységek

Tevékenység időintervalluma

Kivitelező

1.

 

 

2.

 

 

3.

 

 

4.

 

 

5.

 

 

 

4/B 1.11. Háttérinformáció:

 

 

4/B 2. Képzés a válságmegelőzés és -kezelés érdekében

 

Képzési terv: Jelölje be a táblázatban, hogy a működési program időszaka alatt, melyik évben, mely intézkedést tervezi végrehajtani, termékenként részletezve.

Intéz-
kedés
sor-
száma

 

Működési program évei

 

 

20...

20...

20...

20...

20...

 

Képzés a válság-
megelőzés és
-kezelés érdekében

Termék

mely
fel-
tételek
teljesü-
lése/
nem
teljesü-
lése
esetén

Termék

mely
fel-
tételek
teljesü-
lése/
nem
teljesü-
lése
esetén

Termék

mely
fel-
tételek
teljesü-
lése/
nem
teljesü-
lése
esetén

Termék

mely
fel-
tételek
teljesü-
lése/
nem
teljesü-
lése
esetén

Termék

mely
fel-
tételek
teljesü-
lése/
nem
teljesü-
lése
esetén

 

Kereskedelmi minőségszabvá-
nyok és azok ellenőrzése

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Minőségirányí-
tási rendszerek kiépítése és alkalmazása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

fogyasztói igények válto-
zása és az azoknak meg-
felelő termék előállítás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

a piaci viszonyokat figyelembe vevő termelés-
tervezés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4/B 2.1. Intézkedés sorszáma:

Intézkedés neve:

 

4/B 2.2. Indokolja meg miért ezt az intézkedést választotta!

 

 

4/B 2.3. Adja meg az intézkedés részletes leírását, külön megjelölve a résztvevők körét, a képzés várható időtartamát.

 

 

4/B 2.4. Ez az intézkedés mely más intézkedést egészíti ki, illetve van összhangban vele?

 

 

4/B 2.5. Az intézkedés indítási dátuma:

 

Az intézkedés befejezési dátuma:

 

 

4/B 2.6. az intézkedés vezetőjének neve:

 

Funkció:

 

Fax:

 

Telefonszám (vezetékes):

 

Mobil:

 

E-mail:

Milyen időponttól kezdve:

 

4/B 2.7. Az alkalmazott tevékenységek, munkálatok és munkamódszerek (milyen módszerekkel fogják elérni a tervezett célkitűzéseket és eredményeket?):

1.

2.

3.

4.

5.

 

4/B 2.8. Milyen költségek merülnek fel az előző pontban felsorolt tevékenységekhez, munkálatokhoz, munkamódszerekhez kapcsolódóan?

1.

2.

3.

4.

5.

 

4/B 2.9. Eredmények (a képzésen tanultak várható hasznosulásának mértékét, továbbá a tanultak alkalmazásától várható eredmények):

1.

2.

3.

4.

5.

4/B 2.10. Időbeosztás

 

 

Tevékenységek

Tevékenység időintervalluma

Kivitelező

1.

 

 

2.

 

 

3.

 

 

4.

 

 

5.

 

 

 

4/B 2.11. Háttérinformáció:

 

 

4/B. 3. Piacról való árukivonás-ingyenes szétosztás

 

 

4/B 3.1. Intézkedés sorszáma:

Intézkedés neve:

 

4/B 3.2. Indokolja meg miért ezt az intézkedést választotta!

 

 

4/B 3.3. Adja meg az intézkedés részletes leírását, külön megjelölve a résztvevők körét

 

 

4/B 3.4. Ez az intézkedés mely más intézkedést egészíti ki, illetve van összhangban vele?

 

 

4/B 3.5. Az intézkedés indítási dátuma:

 

Az intézkedés befejezési dátuma:

 

 

4/B 3.6. az intézkedés vezetőjének neve:

 

Funkció:

 

Fax:

 

Telefonszám (vezetékes):

 

Mobil:

 

E-mail:

Milyen időponttól kezdve:

 

 

4/B 3.7. Az alkalmazott tevékenységek, munkálatok és munkamódszerek (milyen módszerekkel fogják elérni a tervezett célkitűzéseket és eredményeket?):

1.

2.

3.

4.

5.

 

4/B 3.8. Milyen költségek merülnek fel az előző pontban felsorolt tevékenységekhez, munkálatokhoz, munkamódszerekhez kapcsolódóan (A bizottsági rendelet X. mellékletének figyelembevételével)?

1.

2.

3.

4.

5.

 

4/B 3.9. Eredmények:

1.

2.

3.

4.

5.

 

4/B 3.10. Időbeosztás:

 

 

Tevékenységek

Tevékenység időintervalluma

Kivitelező

1.

 

 

2.

 

 

3.

 

 

4.

 

 

5.

 

 

 

 

4/B 3.11. Háttérinformáció:

 

 

 

 

4/B. 4. Be nem takarítás intézkedés alkalmazása: Jelölje be a táblázatban, hogy a működési program időszaka alatt, melyik évben, mely intézkedést tervezi végrehajtani, termékenként részletezve

 

 

 

Intéz-
kedés sor-
száma

Be nem takarítási intézkedések

Működési program évei

 

 

20...

20...

20...

20...

20...

 

 

Termék

mely
feltéte-
lek tel-
jesülé-
se/ nem
teljesü-
lése
esetén

Termék

mely
feltéte-
lek tel-
jesülé-
se/ nem
teljesü-
lése
esetén

Termék

mely
feltéte-
lek tel-
jesülé-
se/ nem
teljesü-
lése
esetén

Termék

mely
feltéte-
lek tel-
jesülé-
se/ nem
teljesü-
lése
esetén

Termék

mely
feltéte-
lek tel-
jesülé-
se/ nem
teljesü-
lése
esetén

 

Denaturálás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Talajba történő

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

bedolgozás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egyéb

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4/B 4.1. Intézkedés sorszáma:

Intézkedés neve:

 

4/B 4.2. Indokolja meg miért ezt az intézkedést választotta!

 

 

4/B 3. Adja meg az intézkedés részletes leírását, külön megjelölve az esetlegesen részt vevő termékek körét
[E rendelet 4. számú melléklete szerint].

 

 

4/B 4.4. Ez az intézkedés mely más intézkedést egészít ki, illetve van összhangban vele?

 

 

 

4/B 4.5. Az intézkedés indítási dátuma:

 

Az intézkedés befejezési dátuma:

 

 

4/B 4.6. az intézkedés vezetőjének neve:

 

Funkció:

 

Fax:

 

Telefonszám (vezetékes):

 

Mobil:

 

E-mail:

 

Milyen időponttól kezdve:

 

 

4/B 4.7. Az alkalmazott tevékenységek, munkálatok és munkamódszerek (milyen módszerekkel fogják elérni a tervezett célkitűzéseket és eredményeket?)

1.

2.

3.

4.

5.

 

4/B 4.8. Milyen költségek merülnek fel az előző pontban felsorolt tevékenységekhez, munkálatokhoz, munkamódszerekhez kapcsolódóan?

1.

2.

3.

4.

5.

 

4/B 4.9. Eredmények

1.

2.

3.

4.

5.

 

 

 

4/B 4.10. Időbeosztás

 

 

Tevékenységek

Befejezési dátum

Kivitelező

1.

 

 

2.

 

 

3.

 

 

4.

 

 

5.

 

 

 

4/B 4.11. Háttérinformáció:

 

 

 

 

 

 

 

 

Összefoglaló táblázat a válságmegelőzés és -kezelés célkitűzés keretén belül tervezett intézkedésekről, éves bontásban

 

A 4/B 3 és 4/B 4 pontok alapján kell kitölteni ezt a táblázatot!

 

20...-es év

Értékesített termék mennyisége összesen (a)

Alkalmazott intézkedés

Intézkedéssel érintett termékek mennyisége
(b)

% összes
(=b/a)

100 kg-ként kifizetendő kártérítés
(c) Ft

Az intézkedés költségvetése
[(=b/100)*c]

Termékek

kg

 

kg

%

Ft

eFt

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesen

eFt

 

20...-es év

Értékesített termék mennyisége összesen (a)

Alkalmazott intézkedés

Intézkedéssel érintett termékek mennyisége
(b)

% összes
(=b/a)

100 kg-ként kifizetendő kártérítés
(c) Ft

Az intézkedés költségvetése
[(=b/100)*c]

Termékek

kg

 

kg

%

Ft

eFt

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesen

eFt

 

20...-es év

Értékesített termék mennyisége összesen (a)

Alkalmazott intézkedés

Intézkedéssel érintett termékek mennyisége
(b)

% összes
(=b/a)

100 kg-ként kifizetendő kártérítés
(c) Ft

Az intézkedés költségvetése
[(=b/100)*c]

Termékek

kg

 

kg

%

Ft

eFt

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesen

eFt

 

20...-es év

Értékesített termék mennyisége összesen (a)

Alkalmazott intézkedés

Intézkedéssel érintett termékek mennyisége
(b)

% összes
(=b/a)

100 kg-ként kifizetendő kártérítés
(c) Ft

Az intézkedés költségvetése
[(=b/100)*c]

Termékek

kg

 

kg

%

Ft

eFt

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesen

eFt

 

20...-es év

Értékesített termék mennyisége összesen (a)

Alkalmazott intézkedés

Intézkedéssel érintett termékek mennyisége
(b)

% összes
(=b/a)

100 kg-ként kifizetendő kártérítés
(c) Ft

Az intézkedés költségvetése
[(=b/100)*c]

Termékek

kg

 

kg

%

Ft

eFt

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesen

eFt

 

 

 

 

 

 

5. AZ INTÉZKEDÉSEK PÉNZÜGYI ADATAI

5.1. Alkalmazottak költségei

 

 

Munkatársak
(csak szakképzettek)

Órák

Órabér
eFt

Összes költség

No.

Tevékenységek

száma

a funkció neve a hatáskör alapján

A

B

(A x B)

1.

 

 

 

 

 

 

2.

 

 

 

 

 

 

3.

 

 

 

 

 

 

4.

 

 

 

 

 

 

5.

 

 

 

 

 

 

Összesen

eFt

Ha egy munkatársat több működési körben is kívánnak alkalmazni, köteles az illető által ledolgozott órákat elosztani az adott tevékenységek között. Az alábbiakban részletezze – megvalósítandó tevékenységenként –, hogy az adott munkatárs az intézkedés keretein belül milyen konkrét tevékenységeket fog kivitelezni. A részletezésen belül egyértelműen utaljon a 4.10/4.11. pontokban megadott adatokra:

1.

2.

3.

4.

5.

Az intézkedésbe felvett munkatársak funkcióinak hatáskörét részletező mellékletet kötelező az intézkedéshez vagy a teljes működési programhoz csatolni. Itt jelezze, hogy a igénylési nyomtatványban hol található meg ez a melléklet:

5.2. Az intézkedés keretein belüli beruházások költségei:

Sorszám

Tevékenységek/
munkálatok

Leírás

Megvétel
éve

Vásárlási
érték (eFt)

Kihasználási százalék
a projekten belül

1.

 

 

 

 

 

2.

 

 

 

 

 

3.

 

 

 

 

 

4.

 

 

 

 

 

5.

 

 

 

 

 

Összesen

eFt

 

Ha egy beruházást több működési körben is kívánnak használni, köteles a beruházás felhasználási százalékát elosztani az adott tevékenységek között. Az alábbiakban részletezze – megvalósítandó tevékenységenként –, hogy az adott beruházásnak milyen konkrét használata lesz az intézkedés keretein belül. A részletezésen belül egyértelműen utaljon a 4.10/4.11. pontokban megadott adatokra. Adja meg továbbá, az ingóság tulajdonjogi helyzetét, valamint a felhasználási helyszínt!

1.

2.

3.

4.

5.

Köteles a fentiekben részletezett beruházások pénzügyi részleteit (pl. árajánlatok formájában) a igénylési nyomtatványhoz csatolni. Itt jelezze, hogy a nyomtatványban hol található meg ez a pénzügyi részletezés.

5.3. Külső szolgáltatások költségei

No

Tevékenységek

Leírás

Költségek

1.

 

 

 

2.

 

 

 

3.

 

 

 

4.

 

 

 

5.

 

 

 

Összesen

eFt

Amennyiben az intézkedés végrehajtásához külső szolgáltatás igénybevételére van szükség (pl. piackutatás), azokat is külön-külön meg kell jelölni. Minden egyes külső szolgáltatást (név szerint) külön költségvetési egységként kell kezelni! Ha a külső szolgáltatást ellátó cég több tevékenységet is kivitelez az intézkedés részére, akkor ezeket is külön költségvetési egységként kell feltüntetni. Alábbiakban külső szolgáltatásonként részletezze, hogy ez milyen konkrét tevékenységet fog végrehajtani az intézkedésen belül a szervezetnek. Továbbá, indokolja meg azon döntését, hogy a szolgáltatást nem saját szervezeten belül oldják meg, más szóval, miért nem tekintik az adott szolgáltatást a termelői szervezet fő tevékenységei közé tartozónak.

Tevékenységek részletezése:

1.

2.

3.

4.

5.

Köteles a fentiekben részletezett külső szolgáltatások pénzügyi adatait (pl. árajánlatok, szerződések formájában) az igénylési nyomtatványhoz csatolni. Itt jelezze, hogy a nyomtatványban hol található meg ez a pénzügyi részletezés.

5.4. Egyéb költségek

No

Tevékenységek

Leírás

Költség eFt

1.

 

 

 

2.

 

 

 

3.

 

 

 

4.

 

 

 

5.

 

 

 

Összesen

eFt

1.

 

 

2.

 

 

3.

 

 

4.

 

 

5.

 

 

Köteles a fentiekben részletezett egyéb költségek pénzügyi adatait (pl. árajánlatok formájában) a igénylési nyomtatványhoz csatolni. Itt jelezze, hogy a nyomtatványban hol található meg ez a pénzügyi részletezés!

5.5. Az intézkedés költségvetés összegzése főbb költségcsoportonként

Alkalmazottak költségei

eFt

Beruházások költsége

eFt

Külső szolgáltatások költsége

eFt

Egyéb költségek

eFt

Összesen

eFt

6. INTÉZKEDÉS-ÖSSZEFOGLALÁSI MÁTRIX

 

Intézkedés-tevékenységek

Kezdeti állapot

A munkafolyamat,
a munkálatok és
munkamódszerek
megváltozása

Eredmények és Teljesítmény Indikátorok

1

 

 

 

 

2

 

 

 

 

3

 

 

 

 

4

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

 

 

 

7. PÉNZÜGYI ÖSSZESÍTŐ

 

 

 

7.1. Pénzügyi áttekintés

 

 

 

 

 

 

 

A
Intézkedésszám

B
Intézkedésenként igényelt támogatás

C
Az igénylő saját hozzájárulása

D
Intézkedésköltségek

 

 

 

 

1.

 

 

 

2.

 

 

 

3.

 

 

 

4.

 

 

 

Részösszeg

 

 

 

KÖRNYEZETVÉDELEM

 

 

 

Részösszeg

 

 

 

VÁLSÁGKEZELÉS

 

 

 

A működési alapból származó kártérítés ellenében a piacról kivonásra és be nem takarításra kerülő termékek mennyiségeinek becsült értéke. (3.1.)

 

 

 

Részösszeg

 

 

 

Egy összegben (részletezés nélkül) az általános költségekre (a B és C oszlopok részösszegének 2%-a, maximálisan 180 000 €). Ennek az összegnek 50%-a támogatás (B oszlop), a fennmaradó 50%-ot saját hozzájárulásból kell fedezni (C oszlop).

 

 

 

Összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

7.2. A teljes működési program pénzügyi áttekintése

 

 

 

 

 

 

Igényelt támogatás

Az igénylő saját hozzájárulása

 

 

Működési
program
évei

nemzeti támogatás
(eFt)

közösségi támogatás
(eFt)

a tagok által befizetett és a termelői szervezet által befizetett hj (eFt)

Saját forrás (eFt)

Intézkedés-
költségek összesen (eFt)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesen:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

7.3. A teljes program pénzügyi áttekintése évekre és intézkedésekre bontva:

Célkitűzés azonosítója

Célkitűzés/intézkedés megnevezése

20...

20...

20...

20...

20...

Összesen kiadás adott intézkedésre vonatkozóan
(eFt)

1.

 

Az intézkedéssel kapcsolatban felmerült, adott évre vonatkozó összes kiadás (eFt)

 

Kapcsolódó

 

 

 

 

 

 

 

intézkedés

 

 

 

 

 

 

 

megnevezése

 

 

 

 

 

 

 

2.

 

Az intézkedéssel kapcsolatban felmerült, adott évre vonatkozó összes kiadás (eFt)

Összesen kiadás adott intézkedésre vonatkozóan
(eFt)

Kapcsolódó

 

 

 

 

 

 

 

intézkedés

 

 

 

 

 

 

 

megnevezése

 

 

 

 

 

 

 

3.

 

Az intézkedéssel kapcsolatban felmerült, adott évre vonatkozó összes kiadás (eFt)

Összesen kiadás adott intézkedésre vonatkozóan
(eFt)

Kapcsolódó

 

 

 

 

 

 

 

intézkedés

 

 

 

 

 

 

 

megnevezése

 

 

 

 

 

 

 

4.

 

Az intézkedéssel kapcsolatban felmerült, adott évre vonatkozó összes kiadás (eFt)

Összesen kiadás adott intézkedésre vonatkozóan
(eFt)

Kapcsolódó

 

 

 

 

 

 

 

intézkedés

 

 

 

 

 

 

 

megnevezése

 

 

 

 

 

 

 

5.

 

Az intézkedéssel kapcsolatban felmerült, adott évre vonatkozó összes kiadás (eFt)

Összesen kiadás adott intézkedésre vonatkozóan
(eFt)

Kapcsolódó

 

 

 

 

 

 

 

intézkedés

 

 

 

 

 

 

 

megnevezése

 

 

 

 

 

 

 

6.

 

Az intézkedéssel kapcsolatban felmerült, adott évre vonatkozó összes kiadás (eFt)

Összesen kiadás adott intézkedésre vonatkozóan
(eFt)

Kapcsolódó

 

 

 

 

 

 

 

intézkedés

 

 

 

 

 

 

 

megnevezése

 

 

 

 

 

 

 

Működési alap

Összesen kiadás adott évre vonatkozóan (eFt)

 

 

 

 

 

 

 

Összesen bevétel adott évre vonatkozóan (eFt)

 

 

 

 

 

 

Amennyiben szükséges az egyes intézkedések további pénzügyi részletezése évenkénti bontásban.

1

A rendeletet a 150/2012. (XII. 28.) VM rendelet 29. § a) pontja hatályon kívül helyezte 2013. január 1. napjával, e hatályon kívül helyező rendelet hatálybalépésekor már elismert termelői szervezet, termelői szervezet társulása vagy zöldség-gyümölcs termelői csoport vonatkozásában a zöldség-gyümölcs termeli csoportok és termelői szervezetek nemzeti szabályozásáról szóló 67/2009. (VI. 9.) FVM rendelet 4–6. §-ának, 7. § (1) és (3) bekezdésének, valamint 9. §-ának rendelkezéseit 2013. június 30-ig alkalmazni kell.

2

A 6. § a 109/2009. (VIII. 14.) FVM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

3

A 7. § (5) bekezdése a 98/2012. (IX. 21.) VM rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

4

A 7. § (6) bekezdése a 98/2012. (IX. 21.) VM rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

5

A 7. § (8) bekezdését a 98/2012. (IX. 21.) VM rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be.

6

A 13. § (1) bekezdése a 98/2012. (IX. 21.) VM rendelet 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

7

A 13. § (7) bekezdését a 98/2012. (IX. 21.) VM rendelet 1. § (4) bekezdése iktatta be.

8

A 26. § (2) bekezdése ugyanezen bekezdés alapján hatályát vesztette.

9

A 26. § (5) bekezdését a 98/2012. (IX. 21.) VM rendelet 1. § (5) bekezdése iktatta be.

10

A hatálybalépés napja 2012. szeptember 29.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére