• Tartalom

68/2009. (IV. 2.) Korm. rendelet

68/2009. (IV. 2.) Korm. rendelet

a meghagyással kapcsolatos eljárás és a meghagyásba bevont szervek besorolásának szabályairól1

2011.01.01.

A Kormány a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény 207. § (1) bekezdés i) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alkotmány 35. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

Általános rendelkezések

1. § E rendelet alkalmazásában

a) meghagyásba bevont szerv: a honvédelmi feladatok ellátásában közreműködő, az 1. mellékletben, továbbá a megyei (fővárosi) védelmi bizottság által egyedileg, határozattal kijelölt szerv,

b) munkakör: a honvédelem irányításához, vezetéséhez, a törvényhozás, az igazságszolgáltatás, a közigazgatás, valamint a gazdaság működőképességének biztosításához, a honvédelmi, a rendvédelmi feladatok megvalósulásához, a hadiipari termeléshez, a legfontosabb lakosságellátási feladatokhoz nélkülözhetetlen munkakör, beosztás,

c) meghagyás: munkakörhöz kapcsolódóan és névre szólóan végrehajtott eljárás, amely során az 1. mellékletben meghatározott, valamint a meghagyásba bevont szerv által kijelölt személyek a meghagyási névjegyzékbe kerülnek, és akiket ez alapján a hadkiegészítő parancsnokság behívásra ideiglenesen nem tervezhető kategóriába sorol,

d) meghagyási jegyzék: a 2. melléklet szerinti, a meghagyásba bevont szerv megnevezését, meghagyási kategóriáját, székhelyét, a meghagyással kapcsolatos feladatok elvégzéséért felelős személy nevét és elérhetőségét tartalmazó jegyzék,

e) személyazonosító adat: a hadkötelesnek a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény 7. § (1) bekezdés A) pont a)–e) alpontja szerinti személyazonosító adatai,

f) meghagyási névjegyzék: a 3. melléklet szerinti, a meghagyásba bevont szerv megnevezését, meghagyási kategóriáját, székhelyét, a meghagyással kapcsolatos feladatok elvégzéséért felelős személy nevét és elérhetőségét, továbbá a meghagyással érintett munkakör megnevezését, valamint a munkakört betöltő hadköteles személyazonosító adatait tartalmazó jegyzék.

A meghagyás előkészítésével kapcsolatos szabályok

2. § (1) A megyei (fővárosi) védelmi bizottság meghagyásba bevont szervként a honvédelmi feladat ellátásában – jogszabály, hatósági határozat vagy szerződés alapján – közreműködő szervet jelöl ki.

(2) Az (1) bekezdés szerinti meghagyásba bevont szerv megszűnése, vagy az (1) bekezdés szerinti meghagyásba bevont szerv honvédelmi feladatainak megszűnése esetén a megyei (fővárosi) védelmi bizottság – az (1) bekezdésben meghatározott módon – a meghagyásba történő bevonás megszüntetéséről dönt.

(3) A megyei (fővárosi) védelmi bizottság határozata elleni fellebbezést másodfokon a honvédelemért felelős miniszter bírálja el.

(4)2 A megyei (fővárosi) védelmi bizottság a jogerős határozatot megküldi a honvédelemért felelős miniszternek, a Magyar Honvédség központi adatfeldolgozó szervének (a továbbiakban: adatfeldolgozó szerv), valamint a meghagyásba bevont szerv székhelye szerinti település, fővárosi kerület polgármesterének is.

3. § (1) A meghagyásba bevont szervekről a honvédelemért felelős miniszter nyilvántartást vezet.

(2) A meghagyásba bevont szerv köteles kijelölni a meghagyás előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős személyt.

(3) Az (1) bekezdés szerinti nyilvántartáshoz a meghagyásba bevont szerv meghagyási jegyzéket készít.

(4) A meghagyásba bevont szerv a meghagyási jegyzéket háromévente május 31-ig – a meghagyási jegyzékben szereplő adatok változása esetén a változást követő 8 napon belül – megküldi az adatfeldolgozó szerv részére.

(5) A megyei (fővárosi) védelmi bizottság által meghagyásba bevont szerv a meghagyási jegyzéket megküldi a megyei (fővárosi) védelmi bizottságnak is.

4. § (1) A meghagyásba bevont szerv köteles kijelölni a meghagyási névjegyzék előkészítése érdekében a meghagyással érintett munkaköröket.

(2) A meghagyásba bevont szerv csak

a) a meghagyásba bevont szerv alaprendeltetéséhez fűződő honvédelmi érdek megvalósulásához nélkülözhetetlen, vagy

b) a meghagyásba bevont szerv alaprendeltetése alapján – megelőző védelmi helyzet, rendkívüli állapot esetére – meghatározott honvédelmi feladatai ellátásához feltétlenül szükséges

munkakört jelölhet ki a meghagyási névjegyzék előkészítésekor.

(3) A munkakör kijelölését a meghagyásba bevont szerv a kijelölő iratban indokolni köteles.

A meghagyás előkészítésének ellenőrzése

5. § (1) A Honvéd Vezérkar főnöke – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – ellenőrzi, hogy a meghagyásba bevont szerv a meghagyás előkészítésével kapcsolatos feladatait az e rendeletben meghatározott szabályok szerint látja-e el.

(2) A megyei (fővárosi) védelmi bizottság által kijelölt meghagyásba bevont szerv (1) bekezdés szerinti ellenőrzését a megyei (fővárosi) védelmi bizottság végzi. A megyei (fővárosi) védelmi bizottság az ellenőrzés során azt is vizsgálja, hogy a megyei (fővárosi) védelmi bizottság által meghagyásba bevont szerv meghagyásba történő bevonásának az e rendeletben meghatározott feltételei fennállnak-e.

(3)3 A Magyar Honvédségnél, a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló törvény szerinti rendvédelmi szerveknél, továbbá a katonai nemzetbiztonsági szolgálatoknál az (1) bekezdés szerinti ellenőrzés a 4. § szerinti feladatok ellátására nem terjed ki. A Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál az (1) bekezdés szerinti ellenőrzés a hivatásos állomány tekintetében a 4. § szerinti feladatok ellátására nem terjed ki.

(4)4 Az ellenőrzést a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény hatósági ellenőrzésre vonatkozó szabályai szerint kell végrehajtani.

(5) Helyszíni ellenőrzést az (1)–(2) bekezdésben meghatározott hatóság által kijelölt személy is végezhet. A helyszíni ellenőrzésre kijelölt személy ellenőrzési jogosultságát megbízólevéllel köteles igazolni.

(6)5 Ha az (1)–(2) bekezdésben meghatározott hatóság az ellenőrzés eredményeként megállapítja, hogy a meghagyásba bevont szerv a meghagyás előkészítésével kapcsolatos feladatait nem vagy nem az e rendeletben meghatározott szabályok szerint teljesítette, a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvényben foglalt intézkedéseken túl rendelkezhet a meghagyásra kijelölt munkakör kijelölésének törléséről.

(7) Ha a megyei (fővárosi) védelmi bizottság az ellenőrzés során megállapítja, hogy az általa meghagyásba bevont szerv meghagyásba történő bevonásának az e rendeletben meghatározott feltételei nem állnak fenn, akkor a meghagyásba történő bevonás megszüntetéséről dönt.

(8)6 Az (1)–(2) bekezdésben meghatározott hatóságnak az ellenőrzés során hozott döntése elleni fellebbezés elbírálására a honvédelemért felelős miniszter jogosult. A megyei (fővárosi) védelmi bizottság (7) bekezdés alapján hozott jogerős döntését közölni kell az adatfeldolgozó szervvel is.

A meghagyás végrehajtásával kapcsolatos feladatok a hadkötelezettség fennállásának időszakában

6. § (1) A hadkötelezettség bevezetését követően a meghagyásba bevont szerv meghagyási névjegyzéket köteles készíteni.

(2) A meghagyásba bevont szerv a meghagyási névjegyzéket a hadkötelezettség bevezetését követő 5 napon belül – változás esetén a pontosított meghagyási névjegyzéket a változást követő 8 napon belül – megküldi az adatfeldolgozó szervnek.

(3)7 A meghagyási névjegyzéken a Magyar Honvédségnél, a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló törvény szerinti rendvédelmi szerveknél, továbbá a katonai nemzetbiztonsági szolgálatoknál foglalkoztatott hadkötelesek munkakörét nem kell feltüntetni. A Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál a hadköteles hivatásos állományú tagok munkakörét nem kell feltüntetni.

(4) A meghagyási névjegyzéken az a hadköteles tüntethető fel, aki ehhez a 4. melléklet szerinti hozzájáruló nyilatkozatban hozzájárul. A hozzájáruló nyilatkozatot a meghagyásba bevont szerv kezeli.

(5) Ha

a) a hadköteles a 4. melléklet szerinti hozzájáruló nyilatkozatát visszavonja,

b) a munkakörváltozás okán meghagyásra a továbbiakban már nem tervezhető, vagy

c) a meghagyási névjegyzéken szereplő hadköteles nem dolgozik a meghagyásra kijelölt munkakörben, és a Honvéd Vezérkar főnöke elrendeli a hadköteles törlését a meghagyási névjegyzékből,

akkor a meghagyásba bevont szerv az érintett meghagyási névjegyzékben szereplő adatait törli a meghagyási névjegyzékről.

7. § (1) Az adatfeldolgozó szerv a meghagyási névjegyzékben szereplő hadkötelesekről a meghagyási névjegyzék adatait a katonai nyilvántartásában nyilvántartja.

(2) Az adatfeldolgozó szerv törli a katonai nyilvántartásból a hadköteles meghagyási névjegyzéken szereplő adatait, ha

a) – a meghagyási névjegyzék változása bejelentését követően haladéktalanul – a meghagyásba bevont szerv a hadkötelest törli a meghagyási névjegyzékből,

b) a hadkötelezettség megszűnik.

8. § (1) Ha a meghagyásba bevont szerv a meghagyási névjegyzéket, illetve a meghagyási névjegyzékben történő változást megküldi az adatfeldolgozó szervnek, az adatfeldolgozó szerv haladéktalanul tájékoztatja a hadkiegészítő parancsnokságot a meghagyási névjegyzéken szereplő hadkötelesekről.

(2) A hadkiegészítő parancsnokság a meghagyási névjegyzéken szereplő hadköteleseket a behívásra ideiglenesen nem tervezhető kategóriába sorolja.

(3) Ha az adatfeldolgozó szerv törli a katonai nyilvántartásból a hadköteles meghagyási névjegyzéken szereplő adatait, erről köteles haladéktalanul tájékoztatni a hadkiegészítő parancsnokságot.

(4) A hadkiegészítő parancsnokság a (3) bekezdés szerinti tájékoztatás alapján az érintett hadkötelest haladéktalanul a behívásra tervezhető kategóriába sorolja.

9. § (1) Az 1. melléklet I. kategóriájába tartozó valamennyi hadköteles személy a munkakörében kerül meghagyásra.

(2) A meghagyásba bevont szerv csak

a) a meghagyásba bevont szerv alaprendeltetéséhez fűződő honvédelmi érdek megvalósulásához nélkülözhetetlen, vagy

b) a meghagyásba bevont szerv alaprendeltetése alapján – megelőző védelmi helyzetre, rendkívüli állapotra – meghatározott honvédelmi feladatai ellátásához feltétlenül szükséges

munkakört betöltő hadkötelest jelölhet ki a meghagyási névjegyzéken.

A meghagyás végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellenőrzése a hadkötelezettség fennállásának időszakában

10. § (1) A Honvéd Vezérkar főnöke ellenőrzi, hogy a meghagyási névjegyzéken szereplő hadkötelesek meghagyása e rendeletben meghatározott szabályok szerint történtek-e.

(2) Az (1) bekezdés szerinti ellenőrzést a megyei (fővárosi) védelmi bizottság által meghagyásba bevont szervek esetében a Honvéd Vezérkar főnöke mellett a megyei (fővárosi) védelmi bizottság is elvégezheti.

(3)8 A Magyar Honvédségnél, a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló törvény szerinti rendvédelmi szerveknél, továbbá a katonai nemzetbiztonsági szolgálatoknál az (1) bekezdés szerinti ellenőrzés a 4. § szerinti feladatok ellátására nem terjed ki. A Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál az (1) bekezdés szerinti ellenőrzés a hivatásos állomány tekintetében a 4. § szerinti feladatok ellátására nem terjed ki.

(4) Az (1)–(2) bekezdésben meghatározott hatóság az (1) bekezdés szerinti ellenőrzés során azt is vizsgálja, hogy a megyei (fővárosi) védelmi bizottság által meghagyásba bevont szerv meghagyásba történő bevonásának az e rendeletben meghatározott feltételei fennállnak-e.

(5)9 Az ellenőrzést a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvény hatósági ellenőrzésre vonatkozó szabályai szerint kell végrehajtani.

(6) Helyszíni ellenőrzést az (1)–(2) bekezdésben meghatározott hatóság által kijelölt személy is végezhet. A helyszíni ellenőrzésre kijelölt személy ellenőrzési jogosultságát megbízólevéllel köteles igazolni.

(7) Ha az (1)–(2) bekezdésben meghatározott hatóság az ellenőrzés során megállapítja, hogy a meghagyási névjegyzéken szereplő hadköteles nem dolgozik a meghagyásra kijelölt munkakörben, a Honvéd Vezérkar főnöke a hadköteles adatainak a meghagyási névjegyzékből való törlését rendeli el.

(8) Ha az (1)–(2) bekezdésben meghatározott hatóság az ellenőrzés során megállapítja, hogy a megyei (fővárosi) védelmi bizottság által kijelölt meghagyásba bevont szerv meghagyásba történő bevonásának az e rendeletben meghatározott feltételei nem állnak fenn, a megyei (fővárosi) védelmi bizottság a meghagyásba történő bevonás megszüntetéséről dönt.

(9)10 Az (1)–(2) bekezdésben meghatározott hatóságnak az ellenőrzés során hozott döntése elleni fellebbezés elbírálására a honvédelemért felelős miniszter jogosult. A (7)–(8) bekezdés alapján hozott jogerős döntést közölni kell az adatfeldolgozó szervvel is.

Elektronikus adatszolgáltatás

11. § (1) A meghagyásba bevont szerv a meghagyási jegyzéknek és a meghagyási névjegyzéknek az adatfeldolgozó szerv részére történő továbbítását a 2. és a 3. mellékletben meghatározott elektronikus formában, elektronikus úton a honvédelemért felelős miniszter által vezetett minisztérium elektronikus ügyintézési portálján keresztül, vagy elektronikus adathordozón megküldve is teljesítheti.

(2) Az adattovábbítás során fel kell tüntetni a meghagyásba bevont szerv megnevezését, képviselőjének aláírását, továbbá az adatszolgáltatás okát és idejét.

Záró rendelkezés

12. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 30. napon lép hatályba.

(2) A meghagyási jegyzék megküldésére vonatkozó 3. § (4) bekezdésben előírt kötelezettséget első alkalommal

a)11

b) a meghagyás III. kategóriájába bevont szerv a megyei (fővárosi) védelmi bizottság meghagyásba kijelölő döntésének jogerőre emelkedését követő 8 napon belül köteles teljesíteni.

1. melléklet a 68/2009. (IV. 2.) Korm. rendelethez


Jegyzék az I. kategóriába sorolt, a munkakörében meghagyásban részesülő hadkötelesekről

I. kategória

1. a köztársasági elnök,
2. az országgyűlési biztos, a külön biztos,
3. az Állami Számvevőszék elnöke, alelnökei,
4. a Magyar Nemzeti Bank elnöke, alelnöke,
5. a legfőbb ügyész és helyettesei,
6. az Alkotmánybíróság elnöke és tagjai,
7. az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke és tagjai,
8.12 a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló törvényben meghatározott állami vezetők,
9. megyei (fővárosi) védelmi bizottság titkára,
10. II. kategóriájú meghagyásba bevont szervek vezetői.

A meghagyásba bevont szervek II. és III. kategóriái

II. kategória

1. az Országgyűlés Hivatala,
2. a Köztársasági Elnök Hivatala,
3. az Alkotmánybíróság Hivatala,
4. az Országgyűlési Biztos Hivatala,
5. a Magyar Tudományos Akadémia,
6. az Állami Számvevőszék,
7. a Magyar Nemzeti Bank,
8. az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala és a bíróságok,
9. az ügyészségek,
10.13 a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló törvény szerinti központi államigazgatási szervek,
11. a területi államigazgatási szervek,
12. a körjegyzőség, a polgármesteri hivatalok (a képviselő-testület hivatala, a megyei jogú város kerületi hivatala, a fővárosi kerületi képviselő-testület hivatala), a megyei közgyűlés hivatala, a főpolgármesteri hivatal (a fővárosi közgyűlés hivatala), az önkormányzati hatósági igazgatási társulások,
13. a Magyar Rádió Zártkörűen Működő Részvénytársaság, a Duna Televízió Zártkörűen Működő Részvénytársaság, a Magyar Távirati Iroda Zártkörűen Működő Részvénytársaság, a Magyar Televízió Zártkörűen Működő Részvénytársaság,
14. a Magyar Honvédség,
15. a katonai nemzetbiztonsági szolgálatok,
16. a rendvédelmi szervek,
17. jogszabály, a miniszterek által honvédelmi feladat ellátására kijelölt, honvédelemben közreműködő szervek.

III. kategória

A megyei (fővárosi) védelmi bizottság által egyedileg, határozattal kijelölt meghagyásba bevont szervek.

2. melléklet a 68/2009. (IV. 2.) Korm. rendelethez



Meghagyási jegyzék

1. A meghagyási jegyzék elkészítése két formátumban történhet:

2. Az elsődleges formátum egy szöveges állomány (csv), melyben minden sor egy szerv adatait tartalmazza, az adatok pontosvesszővel elválasztva szerepelnek benne.
2.1. Az adatállomány tartalmazza a szerv adatait:
– szerv megnevezése
– meghagyási kategória
– szerv székhelye
– szerv címe
– felelős személy neve
– felelős személy telefonszáma
– felelős személy e-mail címe
2.2. Az adatszolgáltatás Windows karakterkódolással (1250-es kódlap) kerül teljesítésre.
2.3. Minta a szöveges állományú adatszolgáltatásra:
Nyomda;III;1234 Budapest, Kossuth utca 58.;1597 Budapest, Pf. 23;Kovács Lajos;06-1/5167894 vagy 06-30/4561237;lajos.kovacs@nyomda.hu

3. Ha az elsődleges formátumot nem lehet előállítani, akkor a meghagyási jegyzéket MS Excel formátumban kell elkészíteni.
3.1. Minta az Excel formátumú adatszolgáltatásra:
Szerv megnevezése:    Nyomda
Meghagyási kategória:    III.
Szerv székhelye:    1234 Budapest, Kossuth utca 58.
Szerv címe:    1597 Budapest, Pf. 23
Felelős személy neve:    Kovács Lajos
Telefonszám:    06-1/5167894 vagy 06-30/00012378
E-mail cím:    lajos.kovacs@nyomda.hu

3. melléklet a 68/2009. (IV. 2.) Korm. rendelethez



Meghagyási névjegyzék

1. A meghagyási névjegyzék elkészítése két formátumban történhet:

2. Az elsődleges formátum egy szöveges állomány (csv), melyben az első sor a szerv, majd minden következő sor egy meghagyott adatait tartalmazza, az adatok pontosvesszővel elválasztva szerepelnek benne.
2.1. Az adatállomány első sora tartalmazza a szervezet adatait:
– szerv megnevezése
– meghagyási kategória
– szerv székhelye
– szerv címe
– felelős személy neve
– felelős személy telefonszáma
– felelős személy e-mail címe
2.2. A következő sorok mezői tartalmazzák a meghagyásra tervezett személyek adatait az alábbi sorrendben:
– születési családi név
– születési 1. utónév
– születési 2. utónév
– házassági családi név
– házassági 1. utónév
– házassági 2. utónév
– anyja leánykori családi név
– anyja leánykori 1. utónév
– anyja leánykori 2. utónév
– születési idő (év, hónap, nap formátumban)
– születési hely
– munkakör
2.3. Minden mező után pontosvessző következik, akkor is, ha nincs benne adat. Egy sor csak egy meghagyott adatait tartalmazhatja! A személy előneveit, címeit az adatszolgáltatásban nem szabad feltüntetni! Az adatszolgáltatás Windows karakterkódolással (1250-es kódlap) kerül teljesítésre.
2.4. Minta a szöveges állományú adatszolgáltatásra:
Nyomda;III.;1234 Budapest, Kossuth utca 58.;1597 Budapest, Pf. 23;Kovács Lajos; 06-1/5167894 vagy 06-30/4561237;lajos.kovacs@nyomda.hu
Kovács; Béla;Balázs;Kovács;Béla;Balázs;Horváth;Mária;;1982.10.02;Budapest;nyomdász;
Horváth;Aladár;;Varga;Aladár;;Molnár;Katalin;;1978.02.04;Szekszárd; nyomdász;

3. Ha az elsődleges formátumot nem lehet előállítani, akkor a meghagyási jegyzéket MS Excel formátumban kell elkészíteni.
3.1. Minta az Excel-formátumú adatszolgáltatásra:
Szerv megnevezése:    Nyomda
Meghagyási kategória:    III.
Szerv székhelye:    1234 Budapest, Kossuth utca 58.
Szerv címe:    1597 Budapest, Pf. 23
Felelős személy neve:    Kovács Lajos
Telefonszám:    06-1/5167894 vagy 06-30/00012378
E-mail cím:    lajos.kovacs@nyomda.hu

Születési név

Házassági név

Anyja leánykori neve

Születési idő

Születési hely

Munkakör

családi
név

1.
utónév

2.
utónév

családi
név

1.
utónév

2.
utónév

családi
név

1.
utónév

2.
utónév

Kovács

Béla

Balázs

Kovács

Béla

Balázs

Horváth

Mária

 

1982.10.02.

Budapest

nyomdász

Horváth

Aladár

 

Varga

Aladár

 

Molnár

Katalin

 

1978.02.04.

Szekszárd

nyomdász

4. melléklet a 68/2009. (IV. 2.) Korm. rendelethez


Meghagyásba bevont szerv megnevezése

Hozzájárulás személyazonosító adatok nyilvántartásához, továbbításához és feldolgozásához
meghagyásra tervezés, helyezés céljából

Alulírott .................. (szül. év, anyja neve, munkakör megnevezése) a meghagyással kapcsolatos eljárás és a meghagyásba bevont szervek besorolásának szabályairól szóló 68/2009. (IV. 2.) Korm. rendelet 6. § (4) bekezdése alapján – a meghagyásra tervezés, helyezés céljából – hozzájárulok a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény 7. § (1) bekezdés A) pont a)–e) alpontja szerinti személyazonosító adataim, illetve munkaköröm megnevezésének a Magyar Honvédség központi adatfeldolgozó szervéhez, illetve az illetékes hadkiegészítő parancsnoksághoz történő továbbításához, és e szervek részéről történő kezeléséhez.
Tudomásul veszem, hogy hadkötelezettség idején a munkakör betöltésének időtartamára katonai szolgálatra nem hívnak be, és ezzel egyidejűleg a fent megjelölt munkakörben kerülök meghagyásra.

Kelt: .......................

...............................................................
meghagyásra tervezett személy aláírása

Előttünk mint tanúk előtt:

1. Tanú
Név:
Lakóhely:
Személyazonosító igazolvány száma:

2. Tanú
Név:
Lakóhely:
Személyazonosító igazolvány száma:
1

A rendeletet a 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte 2012. január 1. napjával.

2

A 2. § (4) bekezdése a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 675. §-a szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 687. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

3

Az 5. § (3) bekezdése a 273/2010. (XII. 9.) Korm. rendelet 126. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

4

Az 5. § (4) bekezdése a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 675. §-a szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 687. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

5

Az 5. § (6) bekezdése a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 675. §-a szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 687. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

6

Az 5. § (8) bekezdése a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 674. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 687. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

7

A 6. § (3) bekezdése a 273/2010. (XII. 9.) Korm. rendelet 126. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

8

A 10. § (3) bekezdése a 273/2010. (XII. 9.) Korm. rendelet 126. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

9

A 10. § (5) bekezdése a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 675. §-a szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 687. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

10

A 10. § (9) bekezdése a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 674. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 687. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

11

A 12. § (2) bekezdés a) pontját a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 676. §-a hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 687. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

12

Az 1. melléklet I. kategória 8. pontja a 273/2010. (XII. 9.) Korm. rendelet 126. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

13

Az 1. melléklet I. kategória 10. pontja a 273/2010. (XII. 9.) Korm. rendelet 126. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére