70/2009. (VI. 30.) AB határozat
70/2009. (VI. 30.) AB határozat1
2009.06.30.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára és mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványok tárgyában meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a külföldi szolgálatba vezényeltekkel kapcsolatos személyügyi feladatokról és jogállásuk egyes kérdéseiről szóló 26/2002. (IV. 12.) HM rendelet 10. § (3) bekezdése alkotmányellenes, ezért azt 2009. december 31. napjával megsemmisíti.
2. Az Alkotmánybíróság a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény 91. § (2) bekezdése, 91. § (3) bekezdésében a „vagy éves” szövegrész, 91. § (4)–(5) bekezdése, 92. § (3) bekezdése, 93. § (4), (6)–(7) bekezdése, 94. § (1) bekezdésének második mondata, (2) és (4) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
3. Az Alkotmánybíróság a katonák illetményéről és illetményjellegű juttatásairól, valamint a közalkalmazottak jutalmazásáról szóló 3/2002. (I. 25.) HM rendelet 26. § (3) bekezdésében és 31. § (3) bekezdésében a „túlszolgálati díjra (a szabadidőben történő megváltást is ideértve)” szövegrész, valamint a külföldi szolgálatba vezényeltekkel kapcsolatos személyügyi feladatokról és jogállásuk egyes kérdéseiről szóló 26/2002. (IV. 12.) HM rendelet 10. § (4) bekezdés második mondata alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
4. Az Alkotmánybíróság a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény 2004. július 31. napjáig hatályos 91. § (5) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére, illetve e rendelkezéssel összefüggésben mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítvány tárgyában az eljárást megszünteti.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
I.
A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény (a továbbiakban: Hjt.), a katonák illetményéről és illetményjellegű juttatásairól, valamint a közalkalmazottak jutalmazásáról szóló 3/2002. (I. 25.) HM rendelet (a továbbiakban: R1.), illetve a külföldi szolgálatba vezényeltekkel kapcsolatos személyügyi feladatokról és jogállásuk egyes kérdéseiről szóló 26/2002. (IV. 12.) HM rendelet (a továbbiakban: R2.) egyes rendelkezései alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványok érkeztek az Alkotmánybírósághoz azonos indítványozótól. Az Alkotmánybíróság az indítványokat az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, többször módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat (ABK 2009. január, 3.; a továbbiakban: Ügyrend) 28. § (1) bekezdése alapján – tárgyi azonosságukra figyelemmel – egyesítette, és egy eljárásban bírálta el.
1. Az első (2004-ben kelt) indítványban az indítványozó a Hjt. 91. § (5) bekezdése, 92. § (3) bekezdése, 94. § (4) bekezdése, valamint az R2. 10. § (3) és (4) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte.
1.1. Álláspontja szerint alkotmánysértő a Hjt. 91. § (5) bekezdése, mely szerint a külszolgálatot teljesítő katonának, ha hazai illetménye mellett más juttatásban is részesül, a szolgálatteljesítési idejét a külszolgálat időtartamára a Hjt. rendelkezéseitől eltérően is meg lehet állapítani. A szolgálatteljesítés ideje, azaz a munkaidő szabályozása alapvető jogot és kötelezettséget érint, miközben a kifogásolt rendelkezés úgy enged eltérést a törvényi szabályoktól, hogy annak kereteit (felső határát) nem rögzíti. Mindezekre tekintettel e rendelkezés – figyelemmel a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 15. §-ára – sérti a jogbiztonság elvét és az Alkotmány 70/B. § (4) bekezdésében rögzített pihenéshez való jogot. Arra az esetre, ha az Alkotmánybíróság nem állapítaná meg a Hjt. 91. § (5) bekezdésének alkotmányellenességét, mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló kérelmet is előterjesztett, mivel – a Hjt. 287. § (2) bekezdés i) pontja alapján – a honvédelemért felelős miniszter nem alkotta meg a külszolgálatot teljesítők szolgálatteljesítési idejének végrehajtási szabályait.
1.2. Az indítványozó a Hjt. 92. § (3) bekezdésének megsemmisítését az Alkotmány 70/B. § (2) és (3) bekezdése alapján kérte. Ezen bekezdés első és második mondata szerint a 24 órás őr- és ügyeleti szolgálat után egy nap pihenőidőt, a pihenőnapon és munkaszüneti napon teljesített szolgálat után ezen túlmenően még egy szabadnapot kell biztosítani. Az indítványozó szerint, tekintettel arra, hogy ez a szabály beleilleszkedik a heti 40 órás munkaidő rendszerébe, ha valaki 24 órás szolgálatot teljesít, akkor a munkaideje 8 órával megnő további ellenszolgáltatás nélkül. Az indítványozó diszkriminatívnak tekinti a szabályozást más munkavállalókhoz és más közszolgálatot ellátókhoz, így különösen a rendvédelmi szervek tagjaihoz képest. Az őr- és ügyeleti szolgálatok gyakori teljesítése esetén sérül a pihenéshez való jog is. Ugyanezen bekezdés harmadik és negyedik mondata értelmében a legalább 24 órás lakáson kívül teljesített készenléti szolgálat első 24 órája után egy nap, ezentúl 48 óránként további egy-egy nap szabadnapot, ha pedig a készenlét legalább egy napja pihenő- vagy munkaszüneti napra esik, azért még egy szabadnapot kell biztosítani. E szabály az indítványozó szerint a fent ismertetett okok miatt alkotmányellenes, mivel nem felel meg az alapjog-korlátozással kapcsolatos szükségesség-arányosság követelményének, még akkor sem, ha a hivatásos katonai szolgálat fokozott odaadást és önfeláldozást kíván. Ugyanezen okokból alkotmányellenes a Hjt. 92. § (3) bekezdésének utolsó mondata, mely szerint a külföldi szolgálatot ellátó katona részére a külföldi szolgálati helyen teljesített 24 órás őr- és ügyeleti szolgálat után egy nap pihenőnapot kell biztosítani, készenléti szolgálat után viszont sem pihenőidő, sem szabadnap nem jár. A szigorú korlátozást azokra az esetekre kellene szűkíteni, ahol a pihenőidő csökkentése valóban elkerülhetetlenül és kényszerítő okból szükséges.
1.3. Az indítványozó kérte annak megállapítását is, hogy alkotmányellenes a Hjt. 94. § (4) bekezdése, mely szerint nem minősül túlszolgálatnak a nemzetközi szerződés alapján feladatot más ország területén ellátó katona heti tevékenységének 40 óra időtartamot meghaladó része, feltéve, ha azért a hazai illetményen túl külön díjazást kap. E rendelkezés azáltal, hogy a túlszolgálat köréből kivonja a külföldi szolgálatot, elvonja annak lehetőségét, hogy a többletszolgálatért pihenőidőben részesüljön a katona. Ez pedig a pihenéshez való jogot kellő indok nélkül korlátozza.
1.4. Az indítványozó kérte az R2. 10. § (3) és (4) bekezdésének megsemmisítését. A kifogásolt rendelkezések a Hjt. vonatkozó rendelkezéseitől eltérő módon szabályozzák a műveleti területen külszolgálatot teljesítők pihenőidejét, melyre azonban – figyelemmel a Hjt. 91. § (5) bekezdésére – nincs felhatalmazás. Az a szabály, mely a Hjt.-hez képest lerövidíti a pihenőidőt, ellentétes a Hjt. 92. § (3) bekezdésével és 93. § (5) bekezdésével, ezért sérti az Alkotmány 37. § (3) bekezdését.
2. A másik (2007-ben kelt) indítványban az indítványozó a Hjt. 91. § (2) bekezdése, (3) bekezdésében a „vagy éves” szövegrész, a (4) és (5) bekezdése, a 92. § (3) bekezdése, a 93. § (4), (6) és (7) bekezdése, a 94. § (1) bekezdésének második mondata és (2) bekezdésében az „amely a miniszter által kiadott rendelkezésben további 50%-kal növelhető” szövegrész, illetve az R1. 26. § (3) bekezdésében a „túlszolgálati díjra (a szabadidőben történő megváltást is ideértve)” szövegrész, továbbá az R2. 10. § (3) bekezdése és (4) bekezdésében a második mondat alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte.
Az indítvány alapjaként elsődlegesen az Európai Parlament és a Tanács 2003/88/EK irányelvét jelölte meg (2003. november 4.) a munkaidő-szervezés egyes szempontjairól (a továbbiakban: Irányelv). Kifejtette, hogy csupán amiatt, hogy a fent említett hazai jogszabályok az Irányelvbe ütköznek, az Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre azok megsemmisítésére, azonban ezen rendelkezések Alkotmányban foglalt alapjogokat is sértenek, ezért hatásköre van az Alkotmánybíróságnak az alkotmányellenesség megállapítására.
Az Alkotmánybíróság felhívását követően az indítványozó indítványát módosította, és a kifogásolt jogszabályhelyeknek az Irányelvvel való összevetését mellőzte. Az Alkotmánybíróság a vizsgálatot a módosított indítvány tartalmának megfelelően folytatta le.
2.1. A Hjt. 91. § (1) bekezdése rögzíti, hogy a szolgálatteljesítési idő heti 40 óra. A Hjt. 94. § (1) bekezdése ehhez képest meghatározza, mi minősül túlszolgálatnak, az erre vonatkozó további szabályokat a 94. § (2)–(4) bekezdései, illetve 95. §-a tartalmazza. A 94. § (1) bekezdésének második mondata értelmében viszont nem minősül túlszolgálatnak az ügyeleti, őr- és készenléti szolgálat, valamint a gyakorlaton való részvétel. A szabályok összevetéséből megállapíthatóan a szolgálatteljesítés e formái sem munkaidőnek, sem rendkívüli munkavégzésnek nem minősülnek. A Hjt. 92. § (3) bekezdése ugyanakkor rendezi, hogy az ügyeleti, őr- és készenléti szolgálat után mennyi pihenőidő jár, a 93. § (7) bekezdése pedig az éves kiképzési tervekben szereplő gyakorlatok vonatkozásában rögzíti a pihenőidőt. Az indítványozó szerint amiatt, hogy az érintett esetek nem számítanak bele a rendes munkaidőbe, és túlszolgálatnak sem tekinthetők, valamint a pihenőidő szabályozása nem kielégítő, sérül az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése, 70/B. § (3) és (4) bekezdése, valamint 70/D. §-a, ezért kérte a Hjt. 92. § (3) bekezdése, 93. § (7) bekezdése és 94. § (1) bekezdés második mondata alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését.
2.2. Az R1. 26. § (3) bekezdése értelmében a készenléti pótlékban részesülő a készenléti szolgálat ideje alatt nem jogosult túlszolgálati díjra, ideértve a szabadidőben történő megváltást is. Hasonló szabályt tartalmaz az R1. 31. § (3) bekezdése. Az indítványozó szerint e rendelkezések a 2.1. pontban kifejtettekkel összhangban alkotmányellenesek, ezért a megjelölt bekezdésekben kérte a „túlszolgálati díjra (a szabadidőben történő megváltást is ideértve)” szövegrészek megsemmisítését.
2.3. A Hjt. 91. § (2) bekezdése értelmében a külön jogszabályban meghatározott készenléti jellegű beosztásokban heti 40 óránál hosszabb, de 54 órát meg nem haladó szolgálatteljesítési idő állapítható meg. A hivatásos és szerződéses katonai szolgálat létesítéséről, módosításáról, megszüntetéséről, tartalmáról, valamint az integrált személyügyi igazgatás és egységes nyilvántartás rendjéről szóló 10/2002. (III. 5.) HM rendelet (a továbbiakban: R3.) 44/A. § (1) bekezdése alapján az a beosztás minősül készenléti jellegű beosztásnak, amelyet 12/24, 12/48, 24/48 vagy 24/72 órás váltásos munkarendben kell ellátni. Az indítványozó szerint a váltásos munkarendben történő munkavégzés önmagában semmilyen összefüggésben nincs a munkavégzés készenléti jellegével, s e fogalomhasználat eleve megtévesztő, visszaélésre ad módot. Bármely beosztás változatlan munkavégzés mellett váltásos munkarendűvé szervezhető át, ezáltal pedig a heti munkaidő automatikusan heti 54 órára emelhető. Emellett az indítványozó szerint a készenléti jellegű munkavégzés is rendes munkavégzésnek minősül, ezért az ilyen beosztáshoz nem lehet a munkaidő, illetve a pihenőidő hosszát más beosztásokhoz képest hátrányosan meghatározni. A Hjt. 91. § (2) bekezdése ezért sérti az Alkotmánynak a diszkrimináció tilalmára vonatkozó 70/A. § (1) bekezdését a 70/B. § (3) és (4) bekezdésében szabályozott alapjogok tekintetében, illetve önmagában is sérti a pihenéshez való jogot és a végzett munka mennyiségének és minőségének megfelelő jövedelemhez való jogot.
2.4. Az indítványozó szerint a Hjt. 91. § (3) bekezdésében a „vagy éves” szövegrész és a 91. § (4) bekezdése ellentétes az Alkotmány 70/B. § (4) bekezdésében foglalt pihenéshez való joggal, illetve a 70/D. §-ban szabályozott lehető legmagasabb testi és lelki egészséghez való joggal. A kifogásolt jogszabályhelyek ugyanis lehetővé teszik, hogy a szolgálatteljesítési időt többheti, havi vagy éves keretben, a folyamatos ügyeleti szolgálat ellátására szervezett, valamint a készenléti jellegű beosztásokban több havi vagy éves keretben határozzák meg. Az éves munkaidőkeret az indítványozó szerint túlságosan tág, s ezáltal a katonának bizonyos időszakokban huzamosabb időn át az átlagosnál jóval többet kell dolgoznia. Úgyszintén hosszú lehet a pontosan meg nem határozott többhavi keret.
2.5. A Hjt. 91. § (5) bekezdése lehetővé teszi, hogy a szolgálati viszonyt első alkalommal létesítők 14 hetet meg nem haladó alapkiképzésének időszakában, illetve az önkéntes tartalékos katonák esetében a szolgálatteljesítési időt a Hjt. rendelkezéseitől eltérően határozzák meg, ám az ebben az esetben is legfeljebb 60 óra lehet. Az indítványozó szerint, mivel a hosszú ideig tartó kiképzés legfeljebb napi 8 óra pihenőidő mellett nem viselhető el, nagyban megnő a balesetek veszélye, s ezzel sérül a pihenéshez és lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog.
2.6. A Hjt. 93. § (4) bekezdése alapján az állomány tagját a napi szolgálati tevékenység befejezése és a másnapi szolgálatteljesítés megkezdése között legalább 8 óra pihenőidő illeti meg. Az indítványozó szerint ez – mivel túlságosan rövid – sérti a pihenéshez való jogot, valamint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogot.
2.7. A Hjt. 93. § (6) bekezdése szerint a pihenőnap a szolgálati elfoglaltság miatt havonta összevontan is kiadható. Az indítványozó – korábbi érveivel összhangban – arra hivatkozott, hogy rendkívüli esetben e rendelkezés alkalmazása indokolt, ám általánosságban, amikor ezt rendkívüli körülmény nem támasztja alá, nem. Szinte bármikor lehetővé teszi ugyanis a kifogásolt szabály, hogy a katonát egymást követő húsz nap szolgálatteljesítésre kötelezzék. Mindez az indítványozó szerint sérti a pihenéshez való jogot.
2.8. A 94. § (2) bekezdése lehetővé teszi, hogy az elrendelhető túlszolgálat Hjt. által meghatározott 300 óra/naptári év maximumát a miniszter további 50%-kal növelje. Az indítványozó szerint ez – figyelemmel az R1. 65/A. §-ában foglalt rendelkezésre, mely szerint naptári évenként a teljesíthető túlszolgálat felső határa 450 óra – ellentétes az Alkotmány 70/B. § (4) bekezdésével és 70/D. §-ával.
2.9. A Hjt. 95/A. §-a értelmében külföldi szolgálat esetén, ha az állomány tagja a hazai illetménye mellett más juttatásban (külföldi napidíj, devizaellátmány stb.) is részesül, a külszolgálata időtartamára a 91–93. §-okban, a 94. § (2) bekezdésében, valamint a 95. §-ban foglaltaktól jogszabályban el lehet térni. Az indítványozó ezzel összefüggésben támadta az R2. 10. § (3) bekezdését és (4) bekezdésének második mondatát. Eszerint műveleti területen teljesített külföldi szolgálat alatt őr-, járőr- ügyeleti, készenléti szolgálat idejét, illetve más szolgálatteljesítési időket és ezen szolgálatok utáni pihenőidőt a Hjt. 91. § (5) bekezdésére figyelemmel a Hjt. rendelkezéseitől eltérően is meg lehet állapítani. A pihenőidő azonban nem lehet kevesebb az adott misszióra vonatkozó műveleti utasításban, nemzetközi szerződésben vagy más nemzetközi előírásokban foglalt, de legalább napi 8 órás időtartamnál.
Az indítványozó szerint e rendeleti szabályozás ellentétben áll a Hjt. 95/A. §-ával, mely a Hjt. vonatkozó szabályaitól csak jogszabályban enged eltérést, míg az R2. 10. § (3) bekezdése a jogszabályban való eltérésre nem utal, így tulajdonképpen a parancsnokot hatalmazza fel a törvénytől való eltérésre. Ez az Alkotmány 37. § (3) bekezdésében foglalt előírásba ütközik, mely szerint a kormány tagjának rendelete törvénnyel nem lehet ellentétes. Az indítványozó szerint „[a] katonák szolgálatteljesítési és pihenőidejének rendezése alapvető jogokat érint, ezért ezt teljes körűen törvényben, de legalábbis jogszabályban kell szabályozni, a parancsnokok számára a körbe nem határolt »eltérés« lehetővé tétele ezekben a fontos kérdésekben sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállami követelményt”, illetve a jogszabályi szintű szabályozás hiányában az Alkotmány 8. § (2) bekezdését. A 10. § (3) bekezdése tartalmilag is alkotmányellenes: sérti a pihenéshez és az egészséghez való jogot, mert önmagában a külföldi műveleti területen való szolgálatteljesítés nem indokolja a pihenés drasztikus korlátozását, valójában inkább takarékossági intézkedésről van szó.
2.10. Az R2. 10. § (4) bekezdésének második mondata az indítványozó szerint szintén ellentétben áll az Alkotmány 70/D. §-ával és 70/B. § (4) bekezdésével. A 10. § (4) bekezdése értelmében a külföldi szolgálatot teljesítőknek is kötelező legalább heti egy pihenőnapot biztosítani. A második mondata szerint azonban ettől eltérni műveleti területen történő szolgálat teljesítésekor a műveleti utasításban előírt szolgálatoknak a váltási, az állomány részleges távollétével vagy fel nem készítettségével járó időszakban történő biztosítása, illetve a készenléti vagy más minősített időszakban történő szolgálatteljesítés esetén lehet. Ez pedig lehetővé teszi azt is, hogy akár a külszolgálat teljes ideje alatt elmaradjon a heti pihenőnap kiadása.
Az Alkotmánybíróság beszerezte a honvédelmi, valamint az igazságügyi és rendészeti miniszter véleményét.
II.
1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései:
„2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.”
„8. § (2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.”
„37. § (3) A Kormány tagjai törvényben vagy kormányrendeletben kapott felhatalmazás alapján feladatkörükben eljárva rendeletet adnak ki, amelyek törvénnyel és kormányrendelettel nem lehetnek ellentétesek. A rendeleteket a hivatalos lapban ki kell hirdetni.”
„70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.”
„70/B. § (2) Az egyenlő munkáért mindenkinek, bármilyen megkülönböztetés nélkül, egyenlő bérhez van joga.
(3) Minden dolgozónak joga van olyan jövedelemhez, amely megfelel végzett munkája mennyiségének és minőségének.
(4) Mindenkinek joga van a pihenéshez, a szabadidőhöz és a rendszeres fizetett szabadsághoz.”
„70/D. § (1) A Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez.
(2) Ezt a jogot a Magyar Köztársaság a munkavédelem, az egészségügyi intézmények és az orvosi ellátás megszervezésével, a rendszeres testedzés biztosításával, valamint az épített és a természetes környezet védelmével valósítja meg.”
2. A Hjt.-nek 2004. július 31-ig hatályos rendelkezése:
„91. § (5) Az állomány külszolgálatot teljesítő tagjának, ha a hazai illetménye mellett más juttatásban (külföldi napidíj, devizaellátmány stb.) is részesül, a szolgálatteljesítési idejét a külszolgálat időtartamára e törvény rendelkezéseitől eltérően is meg lehet állapítani.”
A Hjt.-nek az indítvány elbírálásakor hatályos rendelkezései:
„91. § (2) A külön jogszabályban meghatározott készenléti jellegű beosztásokban az (1) bekezdésben megállapított időtartamnál hosszabb, de heti 54 órát meg nem haladó szolgálatteljesítési idő állapítható meg.
(3) A szolgálatteljesítési idő – a heti szolgálatteljesítési idő figyelembevételével a munkaköri leírásban rögzítetten – többheti, havi vagy éves keretben is meghatározható.
(4) A folyamatos ügyeleti szolgálat ellátására szervezett, valamint a készenléti jellegű beosztásokban a szolgálatteljesítési időt a (2) bekezdésben meghatározott heti szolgálatteljesítési időtartam figyelembevételével több havi vagy éves keretben is meg lehet határozni.
(5) A szolgálati viszonyt első alkalommal létesítők 14 hetet meg nem haladó alapkiképzésének időszakában, valamint az önkéntes tartalékos katonák esetében a szolgálatteljesítési idő e törvény rendelkezéseitől eltérően is megállapítható, azonban ebben az esetben is legfeljebb heti 60 óra lehet. Ezalatt az időszak alatt azonban a pihenőidő nem lehet kevesebb nyolc óra időtartamnál és hetente legalább egy pihenőnapot ki kell adni.”
„92. § (3) A 24 órás őr- és ügyeleti szolgálat után egy nap pihenőidőt, a pihenőnapon és a munkaszüneti napon teljesített szolgálat után ezen túlmenően még egy szabadnapot kell biztosítani. A legalább 24 órás lakáson kívül teljesített készenléti szolgálat első 24 órája után egy nap, ezen túl 48 óránként további egy-egy nap szabadnapot kell biztosítani. Amennyiben a lakáson kívül töltött készenlét legalább egyik napja pihenő- vagy munkaszüneti napra esik, azért még egy szabadnapot kell biztosítani. Az állomány külföldi szolgálatot ellátó tagjai részére a külföldi szolgálati helyen teljesített 24 órás őr- és ügyeleti szolgálat után egy nap pihenőidőt kell biztosítani, készenléti szolgálat után viszont sem pihenőidő, sem szabadnap nem jár.”
„93. § (4) Az állomány tagját a napi szolgálati tevékenység befejezése és a másnapi szolgálatteljesítés megkezdése között legalább 8 óra pihenőidő illeti meg, amelybe a lakásról a szolgálati helyre és az onnan való visszautazás időtartama nem számít bele.
(...)
(6) Az (5) bekezdéstől eltérően a pihenőnap – a fokozottan veszélyes szolgálati beosztást kivéve – a szolgálati elfoglaltság miatt havonta összevontan is kiadható, de legalább 1 pihenőnapnak ilyenkor is vasárnapra kell esnie.
(7) Amennyiben az éves kiképzési tervekben meghatározott gyakorlat egyik napja vagy napjai pihenő- vagy munkaszüneti napra esnek, azokat azonos számú szabadnappal kell ellentételezni. A szabadnap kiadásánál a 92. § (4) bekezdésében foglaltakat kell alkalmazni.”
„94. § (1) Ha a szolgálat érdeke vagy rendkívüli eset megelőzése, illetőleg elhárítása, következményeinek felszámolása, továbbá egyéb előre nem látható körülmény bekövetkezése szükségessé teszi, az állomány tagja a 92. §-ban meghatározott napi szolgálatteljesítési időn túl, valamint a munkaszüneti és pihenőnapon, továbbá a szabadnapja és szabad ideje alatt is kötelezhető arra, hogy szolgálatot teljesítsen (túlszolgálat), illetőleg meghatározott ideig és helyen arra készen álljon. Nem minősül túlszolgálatnak az ügyeleti, őr-, készenléti szolgálat, valamint a gyakorlaton való részvétel.
(2) Az elrendelhető túlszolgálat tartama naptári évenként 300 óra, amely a miniszter által kiadott rendelkezésben további 50%-kal növelhető.
(...)
(4) Nem minősül túlszolgálatnak a külföldi szolgálatot ellátó személy más ország területén eltöltött heti tevékenységének 40 óra időtartamot meghaladó része, feltéve, ha azért a hazai illetményen túl külön díjazás (külföldi napidíj, devizaellátmány stb.) jár.”
3. Az R1. támadott rendelkezései:
„26. § (3) A készenléti pótlékban részesülő a készenléti szolgálat alatt túlszolgálati díjra (a szabadidőben történő megváltást is ideértve), készenléti és ügyeleti díjra, illetőleg gyakorlati pótlékra nem jogosult.”
„31. § (3) A gyakorlati pótlékban részesülő a gyakorlat alatt túlszolgálati díjra (a szabadidőben történő megváltást is ideértve), készenléti pótlékra, ügyeleti és készenléti díjra nem jogosult.”
4. Az R2. támadott rendelkezései:
„10. § (3) A Hjt. 2. § (33) bekezdése szerinti műveleti területen teljesített külföldi szolgálat alatti őr, járőr ügyeleti, készenléti szolgálat idejét, más szolgálatteljesítési időket és ezen szolgálatok után a pihenőidőt a Hjt. 91. § (5) bekezdésére figyelemmel a Hjt. rendelkezéseitől eltérően is meg lehet állapítani, de a pihenőidő nem lehet kevesebb az adott misszióra vonatkozó műveleti utasításban, nemzetközi szerződésben vagy más nemzetközi előírásokban foglalt, de legalább nyolcórás időtartamnál.
(4) A külföldi szolgálatot teljesítőknek hetente legalább egy pihenőnapot kötelezően ki kell adni. Ettől eltérni műveleti területen történő szolgálat teljesítésekor a műveleti utasításban előírt szolgálatoknak a váltási, az állomány részleges távollétével vagy fel nem készítettségével járó időszakban történő biztosítása, illetve a készenléti vagy más minősített időszakban történő szolgálatteljesítés esetén lehet.”
III.
Az indítvány részben megalapozott.
Az Alkotmánybíróság az indítványokban foglalt kérelmek elbírálása céljából áttekintette a hivatásos és szerződéses állományú, valamint az önkéntes tartalékos katonákra vonatkozó átfogó szabályozást.
Történetileg a katonák szolgálati viszonyára vonatkozó szabályokat is a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Hszt.) tartalmazta, de utóbb, a Hjt. megalkotásával ez önálló törvényi szabályozást nyert. Megfigyelhető azonban – bizonyos értelemszerű különbségek mellett is – a kétféle szolgálati viszony szabályozásának hasonlósága, esetenként azonossága. Így azon alkotmánybírósági határozatokban kifejtett megállapítások, melyek a Hszt. egyes rendelkezései vizsgálata eredményeként születtek, adott esetben megfelelőn irányadók a katonák szolgálati viszonyát rendező szabályok alkotmányossági vizsgálata során is (pl. 630/B/2004. AB határozat, ABH 2006, 1596.; 247/B/2000. AB határozat, ABK 2008. április, 571.). A Hjt. érintett rendelkezéseinek tartalma szempontjából emellett jelentősége van a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvényben (a továbbiakban: Hvt.) foglalt rendelkezéseknek, figyelemmel a Hjt. 1. § (5) bekezdésében található előírásra, mely szerint az állomány kötelezettségeire és jogaira a Hjt.-ben meghatározottakat a Hvt.-ben foglalt rendelkezésekkel együtt kell alkalmazni.
Miként azt az Alkotmánybíróság a 42/2003. (IX. 19.) AB határozatában is megállapította, a Hjt. hatálya alá tartozó személyek – ugyanúgy, mint a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.), a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (a továbbiakban: Ktv.) vagy a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) hatálya alá tartozó személyek – foglalkoztatottnak minősülnek, foglalkoztatási jogviszonyban állnak. A versenyszektorba tartozó munkáltatók és munkavállalók jogviszonyát szabályozó Mt., a közszolgálati szférát szabályozó Ktv. és Kjt. a munka világának a megváltozott társadalmi viszonyokhoz illeszkedő megújítása keretében született. Ennek a törvényalkotási folyamatnak volt része a Hszt., és része lett a Hjt. is. (ABH 2003, 453, 457.) Valamennyi jogviszony közös jellemzője, hogy természetes személyek munkaerejüket jövedelemszerzés érdekében rendelkezésre bocsátják oly módon, hogy az őket foglalkoztatókhoz képest tipikusan gyengébb, ezért különleges jogi védelemre szoruló helyzetbe kerülnek. Valamennyi jogviszonyban történő munkavégzés célja az anyagi lét munkával történő biztosítása, s mint ilyen szorosan kapcsolódik az Alkotmány 70/B. §-ában megfogalmazott munka és foglalkozás szabad megválasztásához való alapjoghoz. A végzett munka jellegére, körülményeire, s ennélfogva a munkát végzők és az őket foglalkoztatók jogaira és kötelezettségeire tekintettel ugyanakkor indokolt e jogviszonyok eltérő szabályozása. [Az eltérő szabályozás azonban nem minden tekintetben indokolt, ezt mindig a vizsgált rendelkezés vonatkozásában lehet elbírálni. Így például az Alkotmánybíróság 42/2003. (IX. 19.) AB határozatában az Mt., a Ktv. és a Kjt. hatálya alá tartozók homogén csoportot képeztek a Hszt. és a Hjt. hatálya alá tartozókkal a kártérítés összegének meghatározása szempontjából.]
A Hjt. 3. § (2) bekezdése értelmében a szolgálati viszony az állam és az állomány tagja között létrejött sajátos közszolgálati jogviszony. Az állomány tagjai (legyenek akár hivatásos katonák vagy a szerződéses állomány tagjai) a köztisztviselőkhöz és a közalkalmazottakhoz hasonlóan közszolgálatban állnak, ugyanakkor az általánoshoz képest, a közszolgálat egyéb területeitől eltérően, szigorúbb függelmi rendben és fegyelmezettséggel, fokozott pszichikai és fizikai terheléssel, áldozatvállalással, veszélyes helyzetben az élet kockáztatásával végzik feladataikat. Emellett a szolgálati viszony létesítésének feltételeként önkéntesen lemondanak egyes alkotmányos jogaik gyakorlásáról. [Hjt. 3. § (3) bekezdése] Mindez életvitelbeli korlátozást jelent, erre is figyelemmel a Hjt. a társadalmi megbecsülés kifejezéseként az ugyancsak közszolgálatban álló köztisztviselők járandóságai alapulvételével, de kedvezőbben állapítja meg a hivatásos állomány tagjait megillető jogokat, juttatásokat. [42/2003. (IX. 19.) AB határozat, ABH 2003, 453, 457.] Az Alkotmánybíróság az 52/2009. (IV. 30.) AB határozatában arra is rámutatott, hogy az említett korlátozásokat a katonák az állam szolgálatára vállalják. Ezért a katonai szolgálati viszonyra vonatkozó szabályok alkotmányosságát az Alkotmány 70. § (6) bekezdésében rögzített közhivatal viseléséhez való jog alapján kell megítélni, melynek értelmében minden magyar állampolgárnak alkotmányos joga van közhivatal viselésére, ami csak rátermettségétől, képzettségétől és szakmai tudásától függhet. (ABK 2009. április, 436, 438.)
A katonák szolgálati viszonyát más közszolgálathoz (értve ez alatt elsődlegesen a Ktv. és a Kjt. hatálya alá tartozókat) képest az alapjogok fokozottabb korlátozása és különleges egészségi, pszichikai és fizikai alkalmassági követelmények jellemzik. Ennek oka a végzett munka jellegében, céljában, s e cél megvalósításának módjában, rendjében rejlik. A katonai szolgálat teljesítése ugyanis az átlagoshoz képest folyamatosan fokozottabb fizikai és pszichés igénybevétellel jár. Ez nemcsak a fegyveres erők rendeltetésszerű alkalmazásának (harctevékenység) idejére vonatkozik, de a gyakorlatokra is, melyeknek célja a harctevékenységre történő felkészülés, az ottani szélsőséges helyzetek modellezése. Ezért kiemelkedő jelentősége van annak, hogy az állományba csak olyan személyek vehetők fel, akik az egészségi, pszichikai és fizikai alkalmassági követelményeknek megfelelnek. A meglévő szolgálati viszony feltétele pedig, hogy a katonák ezen alkalmasságot a szolgálat alatt folyamatosan fenntartsák. Egyéb feltételek fennállása esetén is ez biztosíthatja ugyanis, hogy valódi harctevékenység esetén a sérülés és halál veszélye a lehető legkisebbre csökkenjen.
A fokozottabb igénybevétel ellensúlyozásaként – miként arra az Alkotmánybíróság korábban már utalt – a katonák előnyösebb anyagi juttatásban részesülnek, illetve egyéb kedvező jogosultságokhoz jutnak. A Hjt. 200. § (1) bekezdése így különösen rögzíti, hogy az állomány tagjai egészségének és testi épségének védelmét az őket terhelő fokozott igénybevétel követelményeinek megfelelően kell biztosítani. Emellett a szolgálati nyugdíj feltételei kedvezőbbek más foglalkoztatottak társadalombiztosítási nyugdíj-jogosultságához képest (Hjt. 202–206. §; bár ez utóbbi kedvező szabályok csak a hivatásos katonákat érintik előnyösen, a szerződéses katonák ugyanis szolgálati nyugdíjat nem kapnak), ha pedig a katona betegség, műtét vagy baleset miatti sérülés következtében a szolgálat ellátására képtelen, vagy a szolgálat további ellátása az egészségi állapotának rosszabbodását eredményezné, illetve ha orvosi kezelést nem igényel, de a szolgálatképességének helyreállításához pihenésre vagy gyógyüdülésre van szüksége, számára egészségügyi szabadság jár (Hjt. 100–101. §) stb.
A fentieket szem előtt tartva figyelemmel kell lenni továbbá arra, hogy a katonák – ugyanúgy, mint más foglalkoztatottak – munkájukat szabadon választják, s ezáltal önként vállalják a szolgálati viszonyból fakadó kötelmeket, beleértve egyes alapjogaik korlátozásának elfogadását is. Maguk mérlegelik a szolgálati viszonyból rájuk háruló terheket és kockázatokat, valamint a más foglalkoztatási jogviszonyokhoz képest biztosított előnyöket. Ennek a tényezőnek az indítványokban felhozott alkotmányossági problémák elbírálása szempontjából hangsúlyos szerepe van, de mindez nem jelenti azt, hogy emiatt a katonáknak alapjogaik alkotmányellenes korlátozását el kellene viselniük. Figyelemmel arra, hogy a szolgálati viszony is foglalkoztatási viszony, melyben a katona célja anyagi létének biztosítása, alapjogainak korlátozása csak annyiban indokolható alkotmányosan, amennyiben ez az elérni kívánt célhoz szükséges és azzal arányban is áll.
A katonák az államnak az Alkotmány 5. §-ában, ezen belül is a Magyar Honvédségnek a 40/A. § (1) bekezdésében megfogalmazott kötelezettsége teljesítésében vesznek részt. Az Alkotmány 5. §-a értelmében a Magyar Köztársaság állama védi a nép szabadságát és hatalmát, az ország függetlenségét és területi épségét, valamint a nemzetközi szerződésekben rögzített határait. Az Alkotmánybíróság már több határozatában megfogalmazta, hogy ez nem csupán államcél, hanem az állam számára megkerülhetetlen kötelezettséget jelent. A kötelezettségek teljesítéséhez pedig elengedhetetlenül szükséges, hogy az államnak mindehhez megfelelő eszközök álljanak a rendelkezésére. A hon védelmének biztosításához kellő számú fegyveres szolgálatot teljesítő katona kiképzése is szükséges. [46/1994. (X. 21.) AB határozat, ABH 1994, 260, 269.; 50/2001. (XI. 29.) AB határozat, ABH 2001, 359, 366.]
Az Alkotmány 40/A. § (1) bekezdése a Magyar Honvédség alapvető kötelességévé teszi a haza katonai védelmét, és előírja a nemzetközi szerződésből eredő kollektív védelmi feladatok ellátását is. A sorkatonai szolgálat békeidőben való megszüntetése és az önkéntes haderő megszervezése folytán jelentősen átalakultak ezen alkotmányos kötelezettségek teljesítésének feltételei. Ám most is irányadó az Alkotmánybíróságnak az 50/2001. (XI. 29.) AB határozatában kifejtett álláspontja, mely szerint az állam maga dönti el, hogy – többek között – összlétszámát tekintve mekkora haderővel tudja maradéktalanul ellátni a haza védelméből és a nemzetközi kötelezettségek teljesítéséből fakadó tennivalóit. (ABH 2001, 359, 367.) A békeidőben fennálló honvédelmi kötelezettség megszüntetése folytán olyan létszámú és összetételű hivatásos és szerződéses állományt kell megszerveznie és fenntartania, amellyel – figyelemmel az önkéntes tartalékos katonákra is – sikeresen teljesíthetők az idézett alkotmányos kötelezettségek. Az állam felelősségébe tartozik, hogy ezt konkrétan milyen módon alakítja ki és működteti, de alkalmasnak kell lennie a megjelölt cél elérésére.
Az Alkotmány 5. §-ában és 40/A. § (1) bekezdésében foglaltak megvalósítása érdekében indokolt és szükséges, hogy azon személyek meghatározott alapjogait, akik ebben közvetlenül részt vesznek (azaz a katonák alapjogait) más személyekhez képest szélesebb körben korlátozzák. Az önkéntes haderő megszervezésénél az államnak ezért tekintettel kell lennie arra is, hogy a feladatok ellátásához szükséges létszámot békeidőben immáron nem biztosíthatja a hadkötelesek behívásával. Nem hagyhatók figyelmen kívül a munkaerő-piaci viszonyok, és az a mérlegelés, mely befolyásolja a katonai szolgálat önálló vállalását. Az állam az állomány elégtelen létszáma miatt nem hivatkozhat alkotmányos kötelezettsége teljesíthetetlenségére, s a meglévő állomány terheinek növelésével (alapjogai aránytalan korlátozásával) nem ellensúlyozhatja a létszámhiányból eredő nehézségeket.
A fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság megvizsgálta az indítványokban támadott konkrét rendelkezéseket.
IV.
1. Az indítványozó szerint sérti az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdését, 70/B. § (4) bekezdését és 70/D. §-át a Hjt. 91. § (2) bekezdése, mely lehetővé teszi, hogy a heti szolgálatteljesítési időt – eltérően az általános, heti 40 órás szabálytól – legfeljebb heti 54 órában állapítsák meg a készenléti jellegű beosztásoknál.
A Hjt. 2. § (39) bekezdése szerint készenléti jellegű beosztásnak azok a külön jogszabályban meghatározott beosztások minősülnek, ahol a beosztási feladat nem kíván állandó szolgálatteljesítést a szolgálat teljes időtartama alatt, hanem olyan igénybevétellel jár, amely részben lehetővé teszi az állomány tagjának pihentetését. Az R3. 44/A. § (1) bekezdése értelmében a Hjt. 91. § (2) bekezdése szempontjából az a beosztás minősül készenléti jellegű beosztásnak, amelyet 12/24, 12/48, 24/48 vagy 24/72 órás váltásos munkarendben kell ellátni.
1.1. Az indítványozó szerint mindez azért sérti az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdését a pihenéshez való jog és a végzett munka mennyisége és minősége szerinti díjazás alapjoga tekintetében, mert a munkaidő és a szabadidő hossza szempontjából nem lehet különbséget tenni az egyébként azonosan díjazott katonák között azon az alapon, hogy a munkáltató egyesek beosztását készenléti jellegűnek minősítette, azaz váltásos rendben szervezte meg. Ezek a katonák más katonákhoz képest ugyanannyi díjazásért jóval több munkavégzésre kötelezettek.
Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdését – kialakult gyakorlata szerint – a jogegyenlőség általános elvét megfogalmazó alkotmányi követelményként értelmezi. Kimondta, hogy az alkotmányi tilalom elsősorban az alkotmányos alapjogok tekintetében tett megkülönböztetésekre terjed ki. Abban az esetben, ha a megkülönböztetés nem az emberi vagy az alapvető állampolgári jog tekintetében történt, az eltérő szabályozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha az az emberi méltósághoz való jogot sérti. Az Alkotmánybíróság a diszkrimináció tilalmát tehát széles értelemben fogja fel és a jogrendszer egészére vonatkoztatja. Az Alkotmánybíróság számos határozatában rámutatott arra, hogy a diszkrimináció vizsgálatánál központi elem annak meghatározása, hogy kiket kell egy csoportba tartozóknak tekinteni. A diszkrimináció alkotmányos tilalma csak a szabályozás szempontjából egy csoportba tartozókra vonatkozik. [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 47, 48.; 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 281.; 39/1999. (XII. 21.) AB határozat, ABH 1999, 320, 342–343.; 144/2008. (XI. 26.) AB határozat, ABK 2008. november, 1509, 1531–1532].
Az indítványozó a hátrányos megkülönböztetést két, az Alkotmány 70/B. § (3) és (4) bekezdésében szabályozott alapjog vonatkozásában állította. Ahhoz, hogy ez megállapítható legyen, előfeltétel, hogy a jogalkotó homogén csoportba tartozó jogalanyok tekintetében alkosson diszkriminatív szabályt. Az Alkotmánybíróság szerint a jelen esetben ez nem áll fenn. A készenléti jellegű beosztásban dolgozók esetében a Hjt. értelmező rendelkezéséből megállapíthatóan a beosztási feladat nem kíván állandó szolgálatteljesítést a szolgálat teljes időtartama alatt, hanem olyan igénybevétellel jár, amely részben lehetővé teszi az állomány tagjának pihentetését. Az R3. 44/A. §-a szerinti váltásos munkarend is csak oly módon értelmezhető, hogy a 12 vagy 24 órás szolgálatteljesítés nem jár folyamatos munkavégzéssel, a szolgálati feladatok ellátása között lehetőség van a pihenésre. Az indítványozó hivatkozott arra, hogy minden katonai beosztásban vannak készenléti elemek, és ennek, valamint a tényleges munkavégzésnek az aránya személyenként, beosztásonként, időnként némileg változhat, de nem különíthető el élesen. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint ennek a kifogásolt szabályozás alkotmányossága vonatkozásában azonban nincs jelentősége, mivel a munkáltatói jogkör gyakorlójának a feladata, hogy a beosztások kialakítása és a szolgálati feladatok kiadása során érvényre juttassa a jogszabályi előírásokat (úm. a nem készenléti jellegű beosztásban dolgozó katonát ténylegesen munkára igénybe vegye a heti 40 órás szolgálatteljesítési ideje alatt, míg ha a katona napi munkavégzésébe rendszerint hosszabb-rövidebb pihenőidők ékelődnek be, akkor készenléti jellegű beosztásba helyezze). Erre tekintettel az Alkotmány 70/A. §-át a Hjt. 91. § (2) bekezdése nem sérti.
1.2. Az indítványozó az Alkotmány 70/B. § (4) bekezdése alapján azért kifogásolta a Hjt. 91. § (2) bekezdését, mert az abban megfogalmazott szolgálatteljesítési idő már önmagában olyan magas, hogy sérti a katona pihenéshez való jogát.
A Hjt. kifogásolt szabálya közvetlenül nem a pihenőidőre, hanem a munkaidőre vonatkozik, ám mivel a kettő szorosan összefügg egymással, a munkaidőt meghatározó rendelkezés szükségszerűen kihat a pihenőidőre.
Az Alkotmánybíróság korábbi határozataiban már foglalkozott a 70/B. § (4) bekezdésében foglalt pihenéshez való joggal. Ezekben megállapította, hogy az Alkotmány 70/B. § (4) bekezdése alapvető jogként fogalmazza meg a pihenéshez, a szabadidőhöz, a fizetett szabadsághoz való jogokat [1403/B/1991. AB határozat, ABH 1992, 493, 494.; 1005/B/1996. AB határozat, ABH 1998, 939, 940.; 1030/B/2004. AB határozat, ABH 2005, 1307, 1311.; 72/2006. (XII. 15.) AB határozat, ABH 2006, 819, 840.; 74/2006. (XII. 15.) AB határozat, ABH 2006, 870, 875.].
A 74/2006. (XII. 15.) AB határozatban az Alkotmánybíróság a pihenéshez és a rendszeres fizetett szabadsághoz való joggal összefüggésben kifejtette: „Az 1030/B/2004. AB határozatában az Alkotmánybíróság a pihenéshez való jogot a munkához való jog lényeges összetevőjeként értelmezte, utalt továbbá az Alkotmánybíróság több határozatában tett megállapítására, amely szerint – az Alkotmány 70/B. § (4) bekezdésén túlmenően – az Alkotmánynak nincs olyan rendelkezése, amely a pihenéshez való jog konkrét módjait, illetve feltételeit ugyanilyen módon írná elő. (ABH 2005, 1307, 1311.)” (ABH 2006, 870, 875.)
E határozatában az Alkotmánybíróság rögzítette, hogy a pihenéshez való jog – miként a rendszeres fizetett szabadsághoz való jog is – célja a rendszeres munkavégzés során elhasznált erőforrások, a fizikai és szellemi energia pótlásának, a munkavállalók regenerálódásának biztosítása. A rendszeres fizetett szabadságoz való jog alkotmányi szabályozása azonban – a pihenéshez való joghoz képest – konkrétabb követelményeket állít a törvényhozó elé. A pihenéshez való jog garanciáinak meghatározása során a jogalkotó szabadsága nagyobb, ez utóbbi jog a munka világában érvényre juttatható többféle módon is: a munkavégzési kötelezettség időbeni korlátait (pl. a munkaidőt, pihenőidőt, valamint a különböző munkaidő-kedvezményeket) meghatározó szabályok megalkotásával. (ABH 2006, 870, 875–876.)
A pihenéshez való jog érvényesülése szempontjából nem vizsgálhatók izoláltan a munkaidőre és a pihenőidőre (szabadságra, munkaidő-kedvezményre) vonatkozó szabályok, miután azok együttese határozza meg, mennyi időt tölt az alkalmazott munkahelyi kötelezettségeinek teljesítésével, és mennyi ideje marad a pihenésre. Magából az Alkotmányból nem vezethető le közvetlen következtetés a napi/heti/havi/éves munkaidő és pihenőidő mértékére, arányára vonatkozóan, és nem vezethető le a 40 órás, vagy ettől eltérő munkahét sem. A pihenéshez való jog sérelme így akkor állapítható meg, ha a munkaidőre és a pihenőidőre vonatkozó rendelkezéseket figyelembe véve a jogszabály lehetőséget nyújt a munkáltatónak arra, hogy a munkavállalót a regenerálódáshoz szükséges megfelelő idő biztosítása nélkül vegye igénybe munkára. Ez különösen akkor fordul elő, ha az igénybevétel folyamatosan hosszabb időn keresztül fennáll(hat) ezt ellensúlyozó pihenőidő nélkül.
Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a Hjt. 91. § (2) bekezdése nem sérti a pihenéshez és a szabadidőhöz való jogot. A készenléti jellegű beosztásokban heti legfeljebb 54 órás munkaidő előírása – a Hjt. 91. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezéshez hasonlóan – korlátját képezi a szolgálatot teljesítő katonák munkaereje korlátlan (túlzott) igénybevételének, s mint ilyen a pihenéshez való jog garanciájának tekinthető. Bár ez a 40 órás főszabályhoz képest az állomány tagjára nézve hátrányosabbnak tűnik, figyelemmel kell lenni a készenléti jellegű beosztás természetére. Ennek ugyanis fogalmi eleme, hogy az állomány tagja a szolgálatteljesítési idő egy részét nem munkával, hanem pihenéssel tölti, mely alatt – ha nem is teljesen, de – regenerálódhat. Az, hogy ilyen beosztásban a heti munkaidő az általánoshoz képest annak kb. egyharmadával hosszabb időtartamban is meghatározható, nem eredményezi az Alkotmány 70/B. § (4) bekezdésének sérelmét.
1.3. Az indítványozó az Alkotmány 70/D. §-a alapján is kérte a Hjt. 91. § (2) bekezdésének megsemmisítését. Az Alkotmány 70/D. §-a szerint a Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez, melyet az állam a munkavédelem, az egészségügyi intézmények és az orvosi ellátás megszervezésével, a rendszeres testedzés biztosításával, valamint az épített és a természetes környezet védelmével valósít meg. Az indítványozó szerint a nem megfelelő pihenőidő, a regeneráció hiánya folytán rövidtávon fokozott balesetveszélyt jelent, hosszabb távon pedig az egészségkárosodás kockázatát hordozza magában. Emiatt sérül a lehető legmagasabb szintű egészséghez való jog.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a megjelölt alkotmányos rendelkezés és a támadott szabály között az indítványozó által felhozott alkotmányjogi összefüggés nem áll fenn. Az egészség megőrzése, helyreállítása számos tényezővel áll kapcsolatban, melyekre a 70/D. § (2) bekezdése is utal. A lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog egyik speciális, kifejezetten a munkavégzéssel összefüggő aspektusa ugyanakkor az Alkotmány 70/B. § (4) bekezdésében fogalmazódik meg. Miként arra az Alkotmánybíróság fent már rámutatott, a munkához való jog szerves részét képezi a pihenéshez való jog, melynek célja alapvetően a rendszeres munkavégzés során elhasznált erőforrások, a fizikai és szellemi energia pótlásának, a munkavállalók regenerálódásának biztosítása. Vagyis a pihenőidő a munkaképesség, s ennek részeként az egészség megőrzését szolgálja. Ennek érvényesülését garantálják a munkaidőt meghatározó (korlátozó), s ezáltal a megfelelő pihenőidőt biztosító előírások. Az indítványozók által felhozott azon érvek, melyek szerint a pihenőidő elégtelensége folytán sérül az egészséghez való jog, lényegében tehát nem az Alkotmány 70/D. §-ával, hanem a 70/B. § (4) bekezdésével hozhatók összefüggésbe. Ezért az Alkotmánybíróság a Hjt. 91. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt az Alkotmány 70/D. §-ával összefüggésben elutasította.
2. Az indítványozó szerint sérti a pihenéshez való jogot a szolgálatteljesítési időnek több havi, illetve éves keretben történő meghatározása. Ezért kérte a Hjt. 91. § (3) bekezdésében a „vagy éves” szövegrészének, illetve a 91. § (4) bekezdésének megsemmisítését.
A Hjt. általános szabálya alapján a heti szolgálatteljesítési idő 40 óra. A szolgálatteljesítési idő azonban egyenetlenül is meghatározható, mely esetben a munkaidőkeretre vetítve kell teljesíteni átlagban a heti 40 órás szolgálatot. Ez a munkaidő-beosztás lehetőséget teremt a munkáltatónak arra, hogy az általa ellátott feladatokhoz jobban igazodó szolgálatteljesítési rendet alakítson ki. Az alkalmazott számára ez azt jelenti, hogy a munkaidőkereten belül egyes időszakban több munkát kell végeznie, s így kevesebb ideje marad a pihenésre, míg a többi időszakban fordítva. Amellett, hogy az alkalmazott fizikai és lelki egészsége, s így a biztonságos és hatékony munkavégzés bizonyos minimális pihenőidő rendszeres biztosítása mellett tartható fenn, a fokozottabb, hosszabb ideig tartó szolgálatteljesítés után nélkülözhetetlen egy hosszabb regenerálódási időszak beiktatása. Minél hosszabb a munkaidőkeret, annál nagyobb lehetőség van arra, hogy egyenetlen beosztásban kell szolgálatot teljesíteni, s előfordulhat, hogy a fokozottabb igénybevételt csak aránytalan idő elteltével követi az azt ellensúlyozó pihenés. A munkavégzésre irányuló jogviszonyokat szabályozó törvények ezért is korlátozzák a munkaidőkeret terjedelmét, s csak kivételes esetben biztosítják kifejezetten hosszú munkaidőkeret alkalmazását.
A munkaidőkeret alkalmazása ugyanakkor nem vizsgálható önmagában az Alkotmány 70/B. § (4) bekezdése vonatkozásában, mivel a pihenéshez való jogot a Hjt. más rendelkezései is biztosítani hivatottak. Így, jelentősége van annak, hogy a napi szolgálatteljesítési idő nem lehet hosszabb 12 óránál [Hjt. 92. § (1) bekezdés], az állomány tagját a napi szolgálai tevékenység befejezése és a másnapi szolgálatteljesítés megkezdése között legalább 8 óra pihenőidő illeti meg, melybe a szolgálati helyre és az onnan való visszautazás időtartama nem számít bele [Hjt. 93. § (4) bekezdés], az állomány tagját hetenként 2 pihenőnap illeti meg, melyet lehetőleg együtt kell kiadni [Hjt. 93. § (4) bekezdés], valamint hogy a katona a Hjt. 96–99. §-ai alapján alap- és pótszabadságra jogosult. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint az Alkotmány 5. §-ában és 40/A. § (1) bekezdésében foglalt célok megvalósítása érdekében indokolható a szolgálatteljesítési idő többhavi, illetve éves keretben történő megállapítása, a szolgálatteljesítési időre, illetve a pihenőidőre, szabadságra vonatkozó egyéb rendelkezések figyelembevételével a korlátozás nem jelenti az alapjog aránytalan korlátozását. Ezért az Alkotmánybíróság a Hjt. 91. § (3) bekezdésében a „vagy éves” szövegrész, illetve 91. § (4) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítványt elutasította.
3. A Hjt. 91. § (5) bekezdése értelmében a szolgálati viszonyt első alkalommal létesítők 14 hetet meg nem haladó alapkiképzésének időszakában, valamint az önkéntes tartalékos katonák esetében a szolgálatteljesítési időt a Hjt. rendelkezéseitől eltérően is meg lehet állapítani, ám nem lehet több, mint heti 60 óra. A pihenőidő ezen időszak alatt nem lehet kevesebb, mint 8 óra, és hetente egy pihenőnapot ki kell adni. Az indítványozó szerint ez sérti az Alkotmány 70/B. § (4) bekezdését és 70/D. §-át.
3.1. Az alapkiképzés célja, hogy az állomány érintett része ez idő alatt megszerezze a műveleti körülmények közötti szolgálatteljesítéshez nélkülözhetetlen katonai ismereteket. Olyan kivételes igénybevételről van szó, amikor a pihenőidő korlátozása az egyébként érvényesülő szabályokhoz képest alkotmányosan indokolt. Ugyanakkor a törvény maga meghatározza azokat a garanciákat, amelyeknek ilyen esetben is érvényesülniük kell: azaz, hogy ez a megterhelőbb szolgálatteljesítés legfeljebb 14 hétig tarthat, és ilyenkor is biztosítani kell a legalább napi 8 órás pihenőt, valamint a heti egy pihenőnapot, a heti szolgálatteljesítési idő pedig legfeljebb 60 óra lehet. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint – figyelemmel arra is, hogy ezek csupán a szolgálatteljesítés felső határát jelölik ki, s ettől a katona javára el lehet térni – a pihenéshez való jog nem sérül. További garanciát jelent a Hjt. 99. § (2) bekezdés második mondatában foglalt rendelkezés, melynek alapján a kiképzendő állomány tagja az alapkiképzés befejezése után közvetlenül 5 munkanap szolgálatmentességi időre jogosult.
A Hjt. 2. § (38) bekezdése értelmében az önkéntes tartalékos állomány tagja az a honvéd (rendfokozat nélküli), tisztesi, tiszthelyettesi, tiszti rendfokozatú katona, aki meghatározott ideig – szerződés alapján – önként vállalja a katonai szolgálatra rendelkezésre állást és a tényleges katonai szolgálatot. A Hjt. 47/A. § (2)–(3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az önkéntes tartalékos beosztásra történő felkészítésre első alkalommal legfeljebb 25 napra, a továbbiakban a szerződésben foglalt időtartamig évente legfeljebb 15 napra hívható be. Ezen túl az önkéntes tartalékos 3 évente egyszer, legfeljebb 6 hónap tényleges szolgálatra behívható. A tényleges szolgálat időtartama a (4) bekezdés alapján az érintett beleegyezésével meghosszabbítható.
Az önkéntes tartalékos állomány szolgálatteljesítése szintén különleges formája a munkavégzésnek. Ebben a jogviszonyban nem a jövedelemszerző tevékenység dominál, hanem a honvédelmi és a nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettségek teljesítésében való közreműködés, az arra való felkészülés, s ennek keretében a szükséges katonai ismeretek fenntartása, fejlesztése. Ez indokolja a koncentráltabb, megterhelőbb igénybevételt, mely ugyanakkor az alapkiképzésben résztvevőkkel összefüggésben is megfogalmazott korlátok között marad. Az önkéntes tartalékos katonák viszonylag rövid szolgálatteljesítési ideje és az említett korlátok miatt a pihenéshez való jog sérelme nem állapítható meg.
A fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság az indítványt az Alkotmány 70/B. § (4) bekezdésével összefüggésben elutasította.
3.2. Az Alkotmánybíróság elutasította az indítványt a 70/D. §-ban foglalt egészséghez való joggal kapcsolatosan is, mivel a jelen határozat indokolásának IV/1.3. pontjában kifejtett okokból érdemi alkotmányossági összefüggés a támadott rendelkezés és az Alkotmány megjelölt szabálya között nem állapítható meg.
4. Az indítványozó az Alkotmány 70/A. §-a, 70/B. § (2), (3) és (4) bekezdése, valamint 70/D. §-a alapján támadta a Hjt.-nek a 24 órás őr-, ügyeleti és lakáson kívül teljesített készenlét után járó pihenőidőre vonatkozó szabályait. Korábbi indítványában az Alkotmány 54. § (1) bekezdésének sérelmét is állította, ám mivel későbbi indítványában ilyen tartalmú kérelmet már nem terjesztett elő, az Alkotmánybíróság ebben a tekintetben az alkotmányossági vizsgálatot mellőzte.
A kifogásolt rendelkezések értelmében a 24 órás őr- és ügyeleti szolgálat után egy nap pihenőidőt, a pihenőnapon és a munkaszüneti napon teljesített szolgálat után ezen túlmenően még egy szabadnapot kell biztosítani. A legalább 24 órás lakáson kívül teljesített készenléti szolgálat első 24 órája után egy nap, ezen túl 48 óránként további egy-egy nap szabadnapot kell biztosítani. Amennyiben a lakáson kívül töltött készenlét legalább egyik napja pihenő- vagy munkaszüneti napra esik, azért még egy szabadnapot kell biztosítani. Az állomány külföldi szolgálatot ellátó tagjai részére a külföldi szolgálati helyen teljesített 24 órás őr- és ügyeleti szolgálat után egy nap pihenőidőt kell biztosítani, készenléti szolgálat után viszont sem pihenőidő, sem szabadnap nem jár. [Hjt. 92. § (3) bekezdés] Az ügyeleti, őr- és készenléti szolgálat nem minősül túlszolgálatnak. [Hjt. 94. § (1) bekezdés második mondata]
A Hjt. 2. §-ában foglalt értelmező rendelkezések rögzítik, mi minősül őrszolgálatnak, ügyeletnek, illetve lakáson kívül eltöltött készenlétnek. Eszerint az őrszolgálat olyan kötött formájú fegyveres szolgálat, amelyben az állomány tagjának feladata objektumok, javak, illetve személyek őrzése és védelme vagy fogva tartott személyek szökésének megakadályozása [(36) bekezdés]; az ügyelet a szolgálatadás olyan sajátos formája, amelyben az állomány tagja a pihentetés biztosítása mellett, a szolgálatvezénylésben meghatározott ideig, az állományilletékes parancsnok által meghatározott helyen a teljesítésre vonatkozó jogszabály és belső rendelkezés szerinti feladatokat látja el [(35) bekezdés], míg a lakáson kívül eltöltött készenlét lényege, hogy az állományilletékes parancsnok az állomány tagját az állományilletékes parancsnok által meghatározott helyen és ideig történő rendelkezésre állásra kötelezi [(34) bekezdés].
Az őrszolgálat tekintetében a Magyar Honvédség Szolgálati Szabályzatának kiadásáról szóló 24/2005. (VI. 30.) HM rendelet (a továbbiakban: Szolgálati Szabályzat) 377. pontja úgy rendelkezik, hogy a felállított őröket az őrszolgálati okmányokban meghatározott időközönként kell váltani. Kivételes esetben, az őrök éberségét károsan befolyásoló körülmények között az őrök váltási ideje a laktanya- (helyőrség-) ügyeletes parancsa alapján rövidebb is lehet. A 389. és 390. pont pedig szabályozza, hogy a pihenőidőben lévő katonák miként pihenhetnek (alhatnak). Járőr tekintetében a Szolgálati Szabályzat 557. pontja rögzíti, hogy a 24 órából a ténylegesen járőrözésre fordított idő 16 óránál több nem lehet. Kettő-négy órás járőrözés után 1–2 óra pihenő jár. Az ügyeleti szolgálat tekintetében maga a Hjt. fogalmazza meg, hogy a szolgálatadás folyamán a katona pihenhet.
Mindegyik szolgálat esetében közös, hogy a szolgálatteljesítés 24 órás időtartamában nem történik folyamatos munkavégzés, a katonának ezen idő alatt lehetősége van a pihenésre is.
A 24 órás őr-, ügyeleti és lakáson kívül töltött készenléti szolgálat, valamint a beosztás szerinti „rendes” szolgálatteljesítés munkajogi szempontból elkülönül egymástól. A „rendes” szolgálatteljesítés beosztásban, a munkaköri leírásban foglalt feladatok ellátásával, míg a szolgálatba vezénylés a beosztás ellátása mellett, meghatározott szolgálati feladat elvégzésére történik. Az indítványozó szerint – figyelemmel arra, hogy a Hjt. 92. § (3) bekezdésében szabályozott speciális szolgálatadási formákban a katona folyamatosan nagy intenzitású munkát végez – a 24 órás szolgálat lényegében háromszor 8 óra szolgálatteljesítésnek minősül. Azaz az adott napra eső 8 órás szolgálatteljesítés mellett további 16 órát dolgozik, mely meglátása szerint valójában túlszolgálatnak minősül. A törvény kifejezett rendelkezése folytán [Hjt. 94. § (1) bekezdésének második mondata] ugyanakkor ezek a szolgálatok nem minősülnek túlszolgálatnak. Az indítványozó szerint diszkriminatív, hogy a pihenőidőre való jogosultság és az ellentételezés szempontjából különbséget tesznek a katonák között aszerint, hogy őr-, ügyeleti, illetve készenléti szolgálat vagy a Hjt. szerinti túlszolgálat keretében végeznek túlmunkát.
Az Alkotmánybíróság a Hszt. hasonló rendelkezésének (87. §) az Alkotmány 70/B. § (2) és (3) bekezdése alapján történő vizsgálata során hangsúlyozta, hogy személyek közötti diszkriminációról csak akkor lehet szó, ha valamely személyt, vagy embercsoportot más, azonos helyzetben lévő személyekkel vagy csoporttal történt összehasonlításban kezelnek hátrányosabb módon (1043/B/1992. AB határozat, ABH 1994, 744, 745.). Az Alkotmánybíróság rámutatott arra is, hogy a fentiek önmagukban még nem eredményeznek alkotmányellenességet. Ennek eldöntéséhez további két kérdést kell megvizsgálni. Egyrészt a szabályozás által érintett jogalanyok körét abból a szempontból, hogy azok összehasonlítható helyzetben vannak-e, másrészt pedig azt, hogy a közöttük történő jogalkotói különbségtételnek van-e alkotmányos indoka. (191/B/1992. AB határozat, ABH 1992, 592, 593.; 1043/B/1997. AB határozat, ABH 1998, 800, 802.) Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/B. § (2) és (3) bekezdésében rögzített alapjogok sérelmét nem találta megállapíthatónak, mivel a vizsgált rendelkezés nem azonos csoportba tartozó személyek közötti különbségtételt valósított meg. A jogalkotó a túlszolgálatot végző, illetőleg az ügyeletet ellátó, azaz két különböző csoportba tartozó munkavállalói kört azért javadalmazta más módon, mert annak jogalkotói indoka épp az eltérő feltételek melletti szolgálatteljesítés. (247/B/2000. AB határozat, ABK 2008. április, 571, 576.) Az idézett megállapítások megfelelően irányadók a jelen esetben is. Mivel a fent kifejtettek szerint az őr-, ügyeleti és készenléti szolgálatban a szolgálati idő egy részét az állomány tagja pihenéssel tölti, a jogalkotó indokoltan tehet különbséget a munka megszervezése, díjazása, pihenőidővel való ellentételezése tekintetében az egyéb, benne foglalt pihenéssel nem járó túlmunkavégzéshez képest. Így az, hogy az ügyeleti, őr- és készenléti szolgálat nem minősül túlmunkának, nem sérti az Alkotmány 70/A. §-át és 70/B. § (3) bekezdését. E szabály önmagában a pihenéshez való joggal sem ellentétes. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság a Hjt. 94. § (1) bekezdés második mondata alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.
Nem állapítható meg az Alkotmány 70/B. § (2) és (3) bekezdése alapján a Hjt. 92. § (3) bekezdésének alkotmányellenessége sem. Az Alkotmány 70/B. § (2) bekezdése az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét, míg (3) bekezdése a végzett munka mennyiségének és minőségének megfelelő jövedelemhez való jogot fogalmazza meg. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az Alkotmány 70/B. §-a helyes értelme szerint az általános diszkrimináció-tilalmat megfogalmazó 70/A. §-nak a munka világára vonatkoztatott konkretizálása. (137/B/1991. AB határozat, ABH 1992, 456, 459.) A munkával szerezhető megfelelő jövedelemhez való jog érvényesüléséhez pedig az Alkotmányból levezethetően nem feltétlenül szükséges az olyan tartalmú szabályozási rendszer, amely a személy által végzett munka mért eredményének függvényében határozza meg a munkabért. Nem következik olyan szabályozás kényszere sem, hogy a munkavégzési kötelezettség teljesítésének színvonala vagy intenzitása közvetlenül a munkabér járandóságra legyen kihatással. (913/B/1995. AB határozat, ABH 1997, 616, 617.)
A támadott rendelkezés nem az őr-, ügyeleti és készenléti szolgálat utáni bér/jövedelem meghatározásáról szól. A Hjt. 92. § (3) bekezdésében biztosított pihenőnap és szabadnap a 24 órás szolgálatnak csak részbeni ellentételezése. A Hjt. 114. § (1) bekezdése alapján a katonának készenléti pótlék, illetve ügyeleti díj is jár. E szabályok az állomány valamennyi tagjára mindenféle megkülönböztetés nélkül kiterjednek, így hátrányos megkülönböztetés nem valósul meg.
Kétségtelen, hogy szemben a „rendes” szolgálatteljesítéssel, illetve a túlszolgálattal, sem a 91. § (1)–(2) bekezdésében, sem a 94. § (2) bekezdésében szereplő időbeli korlátozások nem vonatkoznak az őr-, ügyeleti, illetve készenléti szolgálatra. A támadott rendelkezés azonban a pihenéshez való jog garanciájának minősül azáltal, hogy kötelezően előírja a 24 órás szolgálatokat követően egy pihenőnap kiadását, illetve a pihenőnapon és a munkaszüneti napon teljesített szolgálat után egy szabadnap biztosítását. További törvényi garanciát jelentenek a pihenőidővel kapcsolatosan megfogalmazott rendelkezések, mint a napi szolgálati tevékenység befejezése és a másnapi szolgálatteljesítés megkezdése között legalább 8 óra pihenőidő, a heti 2 pihenőnap, valamint a szabadságra vonatkozó rendelkezések.
Az őr-, ügyeleti és a lakáson kívüli készenléti szolgálat a honvédség tevékenységének elengedhetetlen részét képezi, a hadsereg ezek nélkül hatékonyan nem működtethető. A katona az állományba történő belépésével vállalja, hogy munkája ki fog terjedni az ilyen jellegű szolgálat-teljesítésre is, mely az átlagoshoz képest fokozottabb igénybevétellel, a pihenéshez való jognak jelentősebb korlátozásával jár. E korlátozás szükségessége az Alkotmánybíróság megítélése szerint az Alkotmány 5. §-ára és 40/A. §-ára figyelemmel indokolható, s a fent említett garanciákra tekintettel aránytalannak sem tekinthető. Ezért az Alkotmánybíróság a Hjt. 92. § (3) bekezdése alkotmányellenességének a megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt – az Alkotmány 70/B. § (4) bekezdése vonatkozásában is – elutasította.
Mivel a támadott rendelkezés és az Alkotmány 70/D. §-a között az indítványozó által állított alkotmányjogilag értékelhető összefüggés nem áll fenn, az Alkotmánybíróság az indítványt az egészséghez való jog vonatkozásában is elutasította.
5. Az indítványozó az Alkotmány 70/B. § (4) bekezdése és 70/D. §-a alapján támadta a Hjt. 93. § (4) bekezdésében foglalt szabályt, melynek értelmében az állomány tagját a napi szolgálati tevékenység befejezése és a másnapi szolgálatteljesítés megkezdése között legalább 8 óra pihenőidő illeti meg, amelybe nem számít bele a lakásról a szolgálati helyre és az onnan való visszautazás időtartama. Meglátása szerint, ha e szabályt huzamosan alkalmazzák, nem teszi lehetővé a regenerálódást és a családdal való kapcsolattartást, valamint sérül a testi és lelki egészséghez való jog.
A támadott rendelkezés tartalmában valójában a pihenéshez való jog garanciájának minősül, az indítványozó tulajdonképpen a rövidségét kifogásolja. Kétségtelen, hogy más foglalkoztatási törvényekhez képest, ahol ez az időtartam jellemzően 11 óra, a 8 óra kevesebb. Ám szem előtt kell tartani, hogy e szabály csak a pihenőidő minimális tartamát határozza meg, az ennél hosszabb is lehet. Emellett itt sem szabad elvonatkoztatni a munkaidővel és a pihenőidővel kapcsolatos egyéb rendelkezésektől. Így különösen figyelemmel kell lenni a heti szolgálatteljesítési időre, valamint azon szabályra, mely előírja, hogy a napi szolgálatteljesítési idő – a részben vagy egészben őr-, ügyeleti és készenléti jellegű szolgálati beosztásokat kivéve – 4 óránál rövidebb és 12 óránál hosszabb nem lehet.
Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a katonák pihenéshez való jogának korlátozása a honvédség sajátos feladataira és működési rendjére figyelemmel alkotmányosan indokolható, s aránytalannak sem minősül. Ezért az Alkotmánybíróság az indítványt a 70/B. § (4) bekezdése vonatkozásában elutasította. Érdemi összefüggés hiánya miatt az Alkotmánybíróság – a jelen határozat indokolásának IV/1.3. pontjában kifejtett okokból – elutasította az indítványt az Alkotmány 70/D. §-a tekintetében is.
6. A pihenéshez, valamint a testi és lelki egészséghez való jogot sérti az indítványozó szerint a Hjt. 93. § (6) bekezdése, mert az szolgálati érdekből lehetővé teszi a heti pihenőnapok havonta összevontan történő kiadását. A szolgálati érdek viszont túlzottan általános, így e szabály gyakorlatilag bármikor alkalmazható. A Hjt. nem definiálja, mi minősül szolgálati elfoglaltságnak, de lényegében a munkaköri leírásban foglalt feladatok teljesítésére, az őr-, ügyeleti és készenléti szolgálati feladatok ellátására, a gyakorlatokon való részvételre utal. Kétségtelen, hogy a heti megosztásban biztosított 2 naphoz képest az összevontan kiadott pihenőnapok hátrányosabban érintik az állomány tagját, ám ez a szolgálati jogviszony specifikumával, a honvédség sajátos feladataival és működési rendjével indokolható. Amiatt, hogy havonta viszont mindenképpen ki kell adni az addig elmaradt pihenőnapokat, aránytalannak sem tekinthető. Az Alkotmánybíróság az indítványt az Alkotmány 70/B. § (4) bekezdése vonatkozásában ezen indokok alapján, míg a 70/D. § vonatkozásában érdemi összefüggés hiányában elutasította.
7. A Hjt. 93. § (7) bekezdése akként rendelkezik, ha az éves kiképzési tervekben meghatározott gyakorlat egyik napja vagy napjai pihenő- vagy munkaszüneti napra esnek, azokat azonos számú szabadnappal kell ellentételezni. Az indítványozó azt kifogásolja, hogy szabadidő-ellentételezés csak a hétvégén végrehajtott gyakorlatért van, a hétköznap végrehajtott gyakorlatokért pedig akkor sincs, ha azok akár 10 órával is túlnyúlnak a „rendes” munkaidőn.
7.1. Miként arra az indítványozó is rámutat, a gyakorlat célja az, hogy a katonát felkészítse a valódi harcászati tevékenységek során előforduló szélsőséges helyzetekre mind fizikai, mind pszichés szempontból. Így ezen időszak alatt természetszerű, hogy a katona kevesebb pihenőidővel számolhat. A gyakorlat több napig, akár több hétig elhúzódhat, tényleges tartama katonai szervezetenként nagyon különbözik. Szükségképpen magában foglalja az ezen időszakokra eső pihenőnapokat és munkaszüneti napokat is, melynek ellentételezéseként jogosult a katona azonos számú szabadnapra. A 94. § (1) bekezdése értelmében a gyakorlaton való részvétel ugyanakkor nem minősül túlszolgálatnak, de a 99. § (2) bekezdése alapján a legalább 14 napig tartó igénybevétel utáni pihentetés céljából a katonának legfeljebb 5 munkanap szolgálatmentességi idő engedélyezhető.
A gyakorlatokon való részvétel a katonák szolgálati viszonyának olyan specifikuma, mely – a Hszt. kivételével – más közszolgálatra nem jellemző, szükségképpeni eleme a katona „munkavégzésének”. A gyakorlat ideje alatt a pihenőidő korlátozása az Alkotmány 5. §-ában és 40/A. § (1) bekezdésében megfogalmazott célokból indokolt. A hosszabb és megterhelőbb igénybevétel után megfelelő pihenőidő biztosítása ugyanakkor elengedhetetlen. Ezt biztosítja a pihentetés céljából engedélyezhető 5 munkanap szolgálatmentességi idő, illetve a kifogásolt szabályban foglalt szabadidő-ellentételezés, melyet legkésőbb 90 napon belül ki kell adni. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint ezek megfelelően biztosítják a pihenéshez való jog érvényesülését, ezért az indítványt a 70/B. § (4) bekezdése vonatkozásában elutasította.
7.2. Az indítvány értelmében amiatt, hogy a gyakorlatokra nem a túlszolgálatra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni, megvalósul a jogegyenlőség sérelme. Az indítványozó szerint indokolatlan és önkényes ez az eltérés a gyakorlat alatt teljesített szolgálat és a túlszolgálat pihenőidővel való ellentételezése között. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint nem alkotmányellenes, ha a különböző jellegű munkavégzést a jogalkotó eltérően szabályozza. A katona szolgálati viszonyának szükségképpeni részét képezi a gyakorlatokon való részvétel, célja pedig a szélsőséges helyzetekben való helytállásra történő felkészülés, túlszolgálatra ezzel szemben tipikusan rendkívüli esetben kerül sor. A szabályból megállapíthatóan a rendelkezések egységesen vonatkoznak az állomány valamennyi tagjára, a túlszolgálatot teljesítő és a gyakorlaton részt vevő katonák azonban nem képeznek homogén csoportot. Ezért az Alkotmánybíróság az indítványt az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésével összefüggésben elutasította.
7.3. Az indítványozó szerint a támadott rendelkezés sérti az Alkotmány azon rendelkezését is, mely szerint minden dolgozónak joga van olyan jövedelemhez, amely megfelel végzett munkája mennyiségének és minőségének. Ennek alátámasztásaként arra hivatkozott, hogy a pihenőidővel nem kompenzált többletmunkavégzést meglátása szerint legalább távolléti díjnak megfelelő összegű többletdíjazással kellene kompenzálni.
Miként arra az Alkotmánybíróság jelen határozatában már utalt, kialakult gyakorlata szerint a munkával szerezhető megfelelő jövedelemhez való jog érvényesüléséhez az Alkotmány rendelkezéseiből levezethetően nem feltétlenül szükséges az olyan tartalmú szabályozási rendszer, amely a személy által végzett munka mért eredményének függvényében határozza meg a munkabért. Nem következik az olyan szabályozás kényszere sem, hogy a munkavégzési kötelezettség teljesítésének színvonala vagy intenzitása közvetlenül a munkabér járandóságra legyen kihatással. (913/B/1995. AB határozat, ABH 1997, 616, 617.) A 630/B/2004. AB határozatban a Hszt. túlszolgálatra vonatkozó rendelkezéseinek vizsgálata körében az Alkotmánybíróság azt is hozzátette, hogy az Alkotmány 70/B. § (3) bekezdésében biztosított, a munka mennyiségének és minőségének megfelelő jövedelemhez való jognak a szolgálat teljesítése során általában kell érvényesülnie. (ABH 2006, 1596, 1599.)
Az Alkotmányból nem vezethető le, hogy a gyakorlatokon teljesített szolgálatot miként kell ellentételezni, s hogy a katonát a pihenőidővel nem kompenzált rész tekintetében a túlszolgálatra vonatkozó rendelkezések szerinti juttatások illetnék meg. A gyakorlatok körében teljesített szolgálatot és az azért járó juttatást az Alkotmány 70/B. § (3) bekezdésével összefüggésben a többi szabállyal együtt kell értékelni. Ennek során figyelemmel kell lenni arra, hogy az állomány tagjának az illetményén felül, s a kifogásolt szabály szerinti szabadnapok mellett engedélyezhető a már említett legfeljebb 5 munkanap pihenőidő, továbbá a katona – e szabadnapoktól és pihenőidőktől függetlenül – a Hjt. 114. § (1) bekezdés i) pontja alapján gyakorlati pótlékra jogosult. Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/B. § (3) bekezdésének sérelmét nem találta megállapíthatónak, így az indítványt e vonatkozásában elutasította.
7.4. Az indítványozó a megfelelő pihenőidő hiánya miatt az Alkotmány 70/D. §-ának sérelmét is állította. Az Alkotmánybíróság a korábban kifejtettekkel összhangban alkotmányjogilag értékelhető összefüggés hiánya miatt ezt az indítványrészt elutasította.
8. A Hjt. 94. § (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az elrendelhető túlszolgálat tartama naptári évenként 300 óra, amely a miniszter által kiadott rendelkezésben további 50%-kal növelhető. Az indítványozó úgy véli, az, hogy a miniszter 50%-kal megnövelheti a túlszolgálat éves keretét, sérti a pihenéshez való jogot, valamint a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogot. Utalt az R1. 65/A. §-ára, melynek alapján a Hjt. 94. § (2) bekezdésében foglaltak figyelembevételével a naptári évenként teljesíthető túlszolgálat felső határa 450 óra. A miniszter tehát a kivételesnek tűnő szabályt rendeletével főszabállyá tette.
Az Alkotmánybíróság a Hszt. túlszolgálatra vonatkozó szabályait a 630/B/2004. AB határozatában már vizsgálta. (ABH 2006, 1596.) A Hjt.-nek a jelen ügyben támadott rendelkezése teljesen azonos a Hszt.-ben foglalt előírással. Ez utóbbival kapcsolatban az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy a Hszt. 84. § (1) bekezdésében meghatározott szolgálatteljesítési idő heti 40 óra. A túlszolgálat maximális időtartamát a törvény naptári évenként 300 órában (az évi munkaidő 15 százalékát el nem érő mértékben) szabja meg, amely a miniszter által kiadott rendelkezésben emelhető 50 százalékkal, ekként maximális időtartama egy naptári évben nem haladhatja meg a 450 órát, vagyis az évi munkaidő 22 százalékát nem érheti el. (ABH 2006, 1596, 1599.) Az Alkotmánybíróság a pihenéshez való jog garanciájának tekintette a Hszt. 88. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezést, mely nem teszi lehetővé a naptári évenként legfeljebb 150 óráig terjedő túlszolgálat díjazással történő ellentételezését, hanem kötelezővé teszi szabadnap kiadását. A Hjt. 95. § (1) bekezdése a Hszt. 88. § (2) bekezdéséhez hasonló szabályt tartalmaz, azaz előírja, hogy az állomány tagját évi 150 óráig terjedő túlszolgálatért szabadidő, azon felüli túlszolgálatért díjazás illeti meg. Az állományilletékes parancsnok a 150 órán belüli túlszolgálat díjazását is engedélyezheti, ha a szabadidő kiadása a szolgálat ellátását veszélyeztetné.
A túlszolgálat évi legfeljebb 450 órában történő maximálása maga is a pihenéshez való jog garanciáját jelenti, hisz korlátját képezi az ezt meghaladó igénybevételnek. E szabály felső korlátként érvényesül, s nem jelenti a túlszolgálat szükségképpeni elrendelését, melynek feltételeit a 94. § (1) bekezdése rögzíti. Figyelemmel arra is, hogy a túlszolgálatot emellett 150 óráig szabadidővel kell kompenzálni, a pihenéshez való jog aránytalan korlátozása nem állapítható meg, ezért az indítványt az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/B. § (4) bekezdése vonatkozásában elutasította.
Az Alkotmánybíróság a 70/D. §-ra alapított indítványrészt is elutasította alkotmányjogilag értékelhető összefüggés hiányában.
9. Az indítványozó az Alkotmány 70/B. § (4) bekezdése alapján sérelmezte a Hjt. 94. § (4) bekezdését. Ezen rendelkezés értelmében nem minősül túlszolgálatnak a külföldi szolgálatot ellátó személy más ország területén eltöltött heti tevékenységének 40 óra időtartamot meghaladó része, feltéve, ha azért a hazai illetményen túl külön díjazás (külföldi napidíj, devizaellátmány stb.) jár. A támadott rendelkezés alkotmányellenessége az indítványozó szerint abból fakad, hogy a Magyarországon szolgálatot ellátó katona a túlszolgálatért részben szabadidőt, részben díjazást kap, míg a szabadidőre külföldön nem jogosult.
A külföldi és a hazai szolgálat teljesítésének körülményei igen eltérőek lehetnek, ezért az ellentételezésüknek nem kell feltétlenül azonosnak lenniük. A túlszolgálatra vonatkozó szabályok emellett csak akkor nem alkalmazhatók, ha a külföldi szolgálatért a katona a hazai illetményén túl külön díjazásban részesül, munkája ezért ellentételezésre kerül: vagy külön díjazás formájában vagy a túlszolgálatra vonatkozó rendelkezések alapján. Önmagában az, hogy a jogalkotó a túlszolgálatra irányadó rendelkezések alkalmazását a külföldi szolgálatot ellátó katonák tekintetében nem rendeli alkalmazni, s helyette más ellentételezést alkalmaz, nem sérti a pihenéshez való jogot. Erre tekintettel a Hjt. 94. § (4) bekezdése nem sérti az Alkotmány 70/B. § (4) bekezdését, ezért az indítványt az Alkotmánybíróság ebben a tekintetben elutasította.
10. Az indítványozó támadta az R1. azon rendelkezéseit, melyek kizárják, hogy az, aki készenléti pótlékban, illetve gyakorlati pótlékban részesül, túlszolgálati díjat (beleértve a szabadidőben történő megváltást is) kapjon. Ezért kérte az R1. 26. § (3) bekezdéséből, valamint 31. § (3) bekezdéséből a „túlszolgálati díjra (a szabadidőben történő megváltást is ideértve)” szövegrész megsemmisítését. Indokolásként a Hjt. 92. § (3) bekezdése alkotmányellenességével összefüggésben előadott érveire utalt. Ebből következően az indítványozó lényegében azért tartotta alkotmánysértőnek a megjelölt rendelkezéseket, mert meglátása szerint a készenlét, illetve a gyakorlat keretében teljesített szolgálat rendes munkaidőt meghaladó része tekintetében a túlszolgálatra vonatkozó rendelkezéseket kellene alkalmazni. A túlszolgálatért pedig azzal azonos tartamú szabadidő, illetve távolléti díj illetné meg az állomány tagját, melyet a támadott előírások kizárnak.
Az Alkotmánybíróság jelen határozata indokolásának IV/4. pontjában, illetve IV/7.2. pontjában kifejtette, hogy nem alkotmányellenes, ha a készenléti szolgálatnak, illetve a gyakorlatnak a „rendes” szolgálatteljesítési időt meghaladó részét nem a túlszolgálatra vonatkozó szabályok keretében kezeli a jogalkotó. A Hjt. rendszerében a készenlétért készenléti díj, illetve készenléti pótlék, míg a gyakorlaton való részvételért gyakorlati pótlék jár. Ezzel az R1. az ugyanazon szolgálatokért különböző jogcímen járó juttatások halmozásának kizárását célozza. Ezért az R1. 26. § (3) bekezdéséből, valamint 31. § (3) bekezdéséből a „túlszolgálati díjra (a szabadidőben történő megváltást is ideértve)” szövegrész nem sérti az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdését, 70/B. § (3) bekezdését, 70/B. § (4) bekezdését és – érdemi alkotmányossági összefüggés hiánya miatt – 70/D. §-át. Az indítványt ezért az Alkotmánybíróság elutasította.
11. Az indítványozó kérelmet terjesztett elő az R2. 10. § (3) bekezdése, valamint (4) bekezdés második mondata alkotmányellenességének megállapítása és megsemmisítése iránt az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének, 8. § (2) bekezdésének, 37. § (3) bekezdésének, 70/B. § (4) bekezdésének és 70/D. §-ának sérelmét állítva.
11.1. A 10. § (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a Hjt. 2. § (33) bekezdése szerinti műveleti területen teljesített külföldi szolgálat alatti őr-, járőr-, ügyeleti, készenléti szolgálat idejét, más szolgálatteljesítési időket és ezen szolgálatok után a pihenőidőt a Hjt. 91. § (5) bekezdésére figyelemmel a Hjt. rendelkezéseitől eltérően is meg lehet állapítani, de a pihenőidő nem lehet kevesebb az adott misszióra vonatkozó műveleti utasításban, nemzetközi szerződésben vagy más nemzetközi előírásokban foglalt, de legalább 8 órás időtartamnál.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítvány elbírálásának időpontjában az R2. kifogásolt szabályában hivatkozott műveleti terület fogalom-meghatározását nem a Hjt. 2. § (33) bekezdése, hanem (40) bekezdése tartalmazza. E kifejezés definíciója a rendeletalkotáskor még valóban a Hjt. 2. § (30) bekezdésében szerepelt, ám a honvédelmet érintő egyes törvények módosításáról szóló 2004. évi LXVI. törvény (a továbbiakban: Tv.) által végrehajtott módosítás eredményeként kikerült a Hjt.-ből. Később a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény, valamint a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény kapcsolódó módosításáról szóló 2005. évi CXXIII. törvény iktatta be újra, immáron a Hjt. 2. § (40) bekezdésébe, a Htv. 204. § (1) bekezdés g) pontjára való utalással. Emellett a Tv. a Hjt. 91. § (5) bekezdését is módosította, egyúttal tartalmában hasonló rendelkezést a Hjt. 95/A. §-ba iktatott be. Az R2. 10. § (3) bekezdését tehát annak ellenére, hogy 2004 óta három alkalommal is módosították az R2.-t [28/2004. (XI. 8.) HM rendelet, 14/2006. (IV. 20.) HM rendelet, 42/2007. (XII. 23.) HM rendelet], nem hozták összhangba a Hjt. módosításaival.
Az Alkotmánybíróság gyakorlatában a jogállam nélkülözhetetlen eleme a jogbiztonság. A jogbiztonság az állam – s elsősorban a jogalkotó – kötelességévé teszi annak biztosítását, hogy a jog egésze, egyes részterületei és az egyes jogszabályok is világosak, egyértelműek, működésüket tekintve kiszámíthatóak és előreláthatóak legyenek a norma címzettjei számára. [9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 59, 65.] Az a rendeleti jogalkotás, mely a törvényi szabályozás változását nem követi nyomon, s emiatt hivatkozásai pontatlanok, felveti a jogbiztonság részét képező normavilágosság kérdését. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint amiatt, hogy a törvényi módosításokat a végrehajtási rendelet nem tükrözi, s ezért a rendelet huzamos időn keresztül téves törvényhelyekre hivatkozik, önmagában alkalmas az Alkotmány 2. § (1) bekezdése sérelmének megállapítására. Az Alkotmánybíróság ezért az R2. 10. § (3) bekezdését – a jogalkotónak megfelelő időt hagyva az újraszabályozásra – 2009. december 31. napjával megsemmisítette.
Az Alkotmánybíróság – gyakorlata szerint – az Alkotmány valamely rendelkezésébe ütközőnek talált és megsemmisített rendelkezés vizsgálatát az indítványozó által megjelölt egyéb alkotmányos rendelkezésekkel összefüggésben mellőzi. [44/1995. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1995, 203, 205.; 4/1996. (II. 23.) AB határozat, ABH 1996, 37, 44.; 61/1997. (XI. 19.) AB határozat, ABH 1997, 361, 364.] Mivel az R2. 10. § (3) bekezdésének alkotmányellenességét az Alkotmánybíróság az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével összefüggésben már megállapította, az Alkotmány 8. § (2) bekezdése, 37. § (3) bekezdése, 70/B. § (4) bekezdése és 70/D. §-a alapján a vizsgálatot mellőzte.
11.2. Az R2. 10. § (4) bekezdésének első mondata előírja, hogy a külföldi szolgálatot teljesítőknek hetente legalább egy pihenőnapot ki kell adni. A második mondat ezen főszabály alól fogalmaz meg kivételt: a műveleti területen történő szolgálat teljesítésekor a műveleti utasításban előírt szolgálatoknak a váltási, az állomány részleges távollétével vagy fel nem készítettségével járó időszakban történő biztosítása, illetve a készenléti vagy más minősített időszakban történő szolgálatteljesítés esetére.
Az indítványozó 2004-ben beadott indítványában azért kérte az egész bekezdés alkotmányellenességének megállapítását, mert ellentétesnek találta a Hjt. 92. § (3) bekezdésében és 93. § (5) bekezdésében foglalt szabállyal, ezáltal meglátása szerint sérül az Alkotmány 37. § (3) bekezdése. A 2007-ben kelt indítványban már csupán a második mondat megsemmisítését kérte, mert az aránytalanul korlátozza a pihenéshez való jogot. Az indítványozó szerint ezen esetek túlzottan tágan kerültek megfogalmazásra, melyből kifolyólag a műveleti területeken tulajdonképpen a kivétel válik főszabállyá. Utalt arra, hogy a heti pihenőnap akár a külszolgálat teljes ideje alatt is elmaradhat, mert e vonatkozásban a jogszabály semmiféle korlátot nem fogalmaz meg. Az Alkotmánybíróság a 2007-ben beadott indítványt tekintette irányadónak, így az abban foglaltaknak megfelelően folytatta le a vizsgálatot.
Az Alkotmánybíróság megítélése szerint lehetnek olyan rendkívüli helyzetek, amikor indokolt a heti legalább egy pihenőnaptól való eltérés. Ilyen helyzetek különösen műveleti területeken adódnak, s megoldásuk – figyelemmel a műveleti utasításban előírt szolgálatok teljesítésének kötelezettségére – nem szorítható minden esetben jogszabályi korlátok közé. Műveleti területnek a Hvt. 204. § (1) bekezdés g) pontja értelmében az a földrajzi terület és a felette levő légtér minősül, ahol a szemben álló felek konkrét fegyveres cselekményei megvalósulnak, vagy ennek veszélye fennáll, illetve a szemben álló felek fegyveres összeütközése miatt veszélyeztetett terület. Az R2. 10. § (4) bekezdése olyan jól körülhatárolt esetekben engedi meg a főszabálytól való eltérést, amikor indokolható a heti egy pihenőnap kötelező kiadásától való eltérés. A pihenéshez való jog korlátozása az elérni kívánt célhoz szükséges, az arányosságot nem lépi túl. Emiatt a támadott rendelkezés alkotmányellenessége nem állapítható meg. Az Alkotmánybíróság ezért az R2. 10. § (4) bekezdésének második mondata megsemmisítésére irányuló indítványt az Alkotmány 70/B. § (4) bekezdése vonatkozásában elutasította. Mivel a 70/D. §-sal a kifogásolt szabály nem áll érdemi alkotmányossági összefüggésben, e tekintetben az indítványt szintén elutasította.
12. Az indítványozó 2004-es indítványában kérte a Hjt. 91. § (5) bekezdésének megsemmisítését. Az indítvány benyújtását követően a támadott rendelkezést a Tv. hatályon kívül helyezte, helyette a törvényalkotó hasonló szövegezésű, de más tartalmú szabályt iktatott be a Hjt. 95/A. §-ába. Az Alkotmánybíróság felhívta az indítványozót, hogy a megváltozott körülményekre tekintettel nyilatkozzon, indítványát fenntartja-e, s ha igen, milyen tartalommal. Az indítványozó a felhívásra nem válaszolt.
Az Alkotmánybíróság a hatályon kívül helyezett jogszabály alkotmányellenességét fő szabályként nem vizsgálja (először: 335/B/1990/13. AB határozat, ABH 1990, 261, 262.). Erre utólagos normakontroll keretében csak az Abtv. 38. § (1) bekezdése szerinti bírói kezdeményezés, illetve a 48. § szerinti alkotmányjogi panasz alapján van mód, mivel ezekben az esetekben az alkalmazott jogszabály alkotmányellenességének megállapítása mellett a konkrét ügyben való alkalmazási tilalom kimondására is van lehetőség. A kialakult gyakorlat szerint azonban a hatályon kívül helyezett jogszabály helyébe lépő új rendelkezések tekintetében is lefolytatandó a vizsgálat akkor, ha a régi és az új szabályozás tartalmi azonossága megállapítható [pl. 335/B/1990. AB végzés, ABH 1990, 261, 262.; 32/2005. (IX. 15.) AB határozat, ABH 2055, 329, 333–334.; 519/B/2003. AB határozat, ABH 2005, 1182, 1184.; 26/2004. (VII. 1.) AB határozat, ABH 2004, 398, 406.; 2/2007. (I. 24.) AB határozat, ABH 2007, 65, 92.]. Mivel jelen ügyben e feltételek nem állnak fenn, az Alkotmánybíróság a Hjt. 95. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítása és megsemmisítése tárgyában az eljárást az Ügyrend 31. § a) pontja alapján megszüntette.
Figyelemmel arra, hogy az a rendelkezés, amivel összefüggésben az indítványozó mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását kérte, a jelen határozat meghozatalakor már nem hatályos, s az indítványozó felhívás ellenére nem nyilatkozott indítványa fenntartásáról, az Alkotmánybíróság az eljárást ebben a tekintetben is megszüntette.
A határozat Magyar Közlönyben történő közzététele az Abtv. 41. §-án alapul.
Alkotmánybírósági ügyszám: 355/B/2004.
1
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás