72/2009. (VII. 10.) AB határozat
72/2009. (VII. 10.) AB határozat1
2009.07.10.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára és megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezés alapján – dr. Balogh Elemér, dr. Lenkovics Barnabás és dr. Paczolay Péter alkotmánybírók különvéleményével – meghozta az alábbi
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 241. § (1) bekezdés a), c), d), e), f) pontjai alkotmányellenesek, ezért e rendelkezéseket 2010. december 31-ei hatállyal megsemmisíti.
A megsemmisítés következtében a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 241. § (1) bekezdése az alábbi szöveggel marad hatályban:
„241. § (1) A tárgyaláson az ügyész részvétele kötelező”.
2. Az Alkotmánybíróság a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 241. § (1) bekezdés a), c), d), e), f) pontjainak a Veszprémi Városi Bíróság előtt 6.B. 1995/2006/3. számon folyamatban lévő ügyben való alkalmazás tilalmára vonatkozó indítványt elutasítja.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
I.
A Veszprémi Városi Bíróság bírája az előtte folyamatban lévő 6.B. 1995/2006/3. számú ügyben az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 38. §-a és a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 266. § (1) bekezdés b) pontja alapján az előtte lévő büntetőeljárást felfüggesztette és az Alkotmánybírósághoz fordult, kezdeményezve a Be. 241. § (1) bekezdés a), c), d), e), f) pontjai alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését. A Be. vizsgálni kért szabályai felsorolják, hogy mikor kötelező az ügyésznek a tárgyaláson való részétele, így vannak olyan ügyek, amelyek tárgyalásán az ügyész nem vesz részt. Az indítványozó kifejtette, hogy a Be. egyéb szabályai pontosan meghatározzák és elhatárolják a bíróság és – büntetőeljárás során – az ügyész feladatait a „Be. 241. § (1) bekezdése a fentiekkel belső ellentmondásban is álló módon, és alkotmányellenesen azt rögzíti, hogy mikor kötelező az ügyész tárgyaláson való részvétele, vagyis nem általában kötelező a részvétele, hanem pont fordítva, csak esetenként és akkor kell jelen lennie, amikor azt a Be. 241. § (1) a)–f) pontjai megszabják.”
Az indítványozó hivatkozott az Alkotmánybíróság 1009/B/2000. AB határozatára [Magyar Közlöny szám: 14/2002. (III. 20.) AB határozat] amelyben az Alkotmánybíróság részletesen kifejtette az ügyészségi és a bírósági funkciók elválasztásának alkotmányi követelményeit. Ezekkel a követelményekkel – az indítványozó szerint – a Be. vizsgálni kért szabályai ellentétben állnak. A bíróság feladata az igazságszolgáltatás és nem a vádképviselet. Az indítványozó utalt arra, hogy a bizonyítási eljárás a vádirat benyújtásával nem fejeződik be, a bizonyítás fő helyszíne a tárgyalás, ott viszont – a Be. megtámadott rendelkezése értelmében – az ügyész nem biztos, hogy jelen van, ezért ilyenkor a vádképviselet a bíróságra hárul: „a bírónak ki kell lépni a bírói szerepből, és a bizonyítási eljárás felvétele során az ügyész távollétében, mintegy a vád képviseletében kell kérdeznie”. Az indítványozó szerint a Be. 241. § (1) bekezdés a), c), d), e), f) pontjai alapján a bírói és az ügyészi funkciók keverednek, amely „a bíró pártatlanságába vetett hitet alapjaiban ássa alá!”.
Hiánypótlási felhívás után az indítványozó az Alkotmány 2. § (1) bekezdését, 45. § (1) bekezdését 50. §-át, 51. § (1) és (2) bekezdését, valamint 57. § (1) bekezdését jelölte meg, mint olyan alkotmányos tételeket, amelyek szempontjából kéri a Be. 241. § (1) bekezdés a), c), d), e), f) pontjai alkotmányossági vizsgálatát. Ezeken belül külön hangsúlyt helyezett az Alkotmány 57. § (1) bekezdéséből eredő tisztességes eljáráshoz való jogra.
Az Alkotmánybíróság az ügyben megkereste a Legfőbb Ügyészt az üggyel kapcsolatos álláspontjának ismertetése végett.
II.
1. Az Alkotmány indítványozó által jelölt szabályai szerint:
„2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.
(...)
45. § (1) A Magyar Köztársaságban az igazságszolgáltatást a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága, az ítélőtáblák, a Fővárosi Bíróság és a megyei bíróságok, valamint a helyi és a munkaügyi bíróságok gyakorolják.
(...)
50. § (1) A Magyar Köztársaság bíróságai védik és biztosítják az alkotmányos rendet, a természetes személyek, a jogi személyek és a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek jogait és törvényes érdekeit, büntetik a bűncselekmények elkövetőit.
(2) A bíróság ellenőrzi a közigazgatási határozatok törvényességét.
(3) A bírák függetlenek és csak a törvénynek vannak alárendelve. A bírák nem lehetnek tagjai pártnak és politikai tevékenységet nem folytathatnak.
(4) A bíróságok igazgatását az Országos Igazságszolgáltatási Tanács végzi, az igazgatásban bírói önkormányzati szervek is közreműködnek.
(5) A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról, továbbá a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvény elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.
51. § (1) A Magyar Köztársaság legfőbb ügyésze és az ügyészség gondoskodik a természetes személyek, a jogi személyek és a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek jogainak a védelméről, valamint az alkotmányos rendet, az ország biztonságát és függetlenségét sértő vagy veszélyeztető minden cselekmény következetes üldözéséről.
(2) Az ügyészség törvényben meghatározott jogokat gyakorol a nyomozással összefüggésben, képviseli a vádat a bírósági eljárásban, továbbá felügyeletet gyakorol a büntetés-végrehajtás törvényessége felett.
(...)
57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.”
2. A Be. vizsgálni kért szabályai értelmében:
„241. § (1) A tárgyaláson az ügyész részvétele kötelező
a) első fokon, ha a bűncselekményre a törvény ötévi vagy ennél súlyosabb szabadságvesztést rendel,
b)
c) a vádlottat fogva tartják,
d) ha a vádlott – a beszámítási képességére tekintet nélkül – kóros elmeállapotú,
e) ha a bíróság az ügyészt a tárgyaláson való részvételre kötelezte,
f) ha az ügyész bejelenti, hogy a tárgyaláson részt vesz.”
III.
1. Az Alkotmánybíróság elsőként az eljáró bíró indítványozási jogával kapcsolatos kérdéseket tekintette át. Az Abtv. 38. § (1) bekezdése szerint „[a] bíró – a bírósági eljárás felfüggesztése mellett – az Alkotmánybíróság eljárását kezdeményezi, ha az előtte folyamatban levő ügy elbírálása során olyan jogszabályt vagy állami irányítás egyéb jogi eszközét kell alkalmazni, amelynek alkotmányellenességét észleli.” Az Abtv. 38. § (1) bekezdése szerinti bírói kezdeményezés keretében anyagi jogszabály, eljárási jogszabály, jogegységi határozat, és elnevezésében bár jogszabálynak vagy állami irányítás egyéb jogi eszközének nem minősülő, tartalmában azonban normatív szabály [lásd: 60/1992. (XI. 17.) AB határozat, ABH 1992, 275.] – tehát valamennyi norma – vizsgálatát lehet kezdeményezni.
2. Az Abtv. 38. § (1) bekezdése szerinti további feltétel, hogy a bírónak a vizsgálni kért jogszabályt az előtte lévő ügyben alkalmaznia kellene. Jelen ügyben ez a feltétel is teljesül: ha az eljáró bíró nem alkalmazza a Be. 241. § (1) bekezdés e) pontját (azaz az ügyész tárgyaláson való részvételre kötelezését), akkor a főszabály érvényesül, az ügyész nem vesz részt a tárgyaláson. Az ügy irataiból megállapítható, hogy a Veszprémi Városi Bíróság előtt lévő a 6.B. 1995/2006/3. számú ügyben az ügyész közúti baleset gondatlan okozása vétsége miatt emelt vádat, és bejelentette, hogy a tárgyaláson nem kíván részt venni. Az eljáró bíró a tárgyalás előkészítése során észlelte, hogy a tárgyaláson szükséges az ügyész részvételére. A bíró ezt csak a Be. 241. § (1) bekezdésének alkalmazásával tudja elérni, tehát az indítványban olyan eljárási szabályról van szó, amelyet a bírónak az előtte folyamatban lévő ügyben alkalmazni kell. Az eljáró bíró e szabályról állította – az ismertetett indokok alapján –, hogy alkotmánysértő, s kezdeményezte annak vizsgálatát.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy az eljáró bíró az Abtv. 38. §-ának megfelelő kérelmet nyújtott be.
IV.
1. A magyar jogrendszerben az ügyész nélküli tárgyalás megtartásának lehetőségét a büntető perrendtartásról szóló 1951. évi III. törvényt módosító 1954. évi V. törvény vezette be, a járásbíróság előtti eljárásban. Az ezt követő, a büntető eljárásról szóló 1962. évi 8. törvényerejű rendelet e szabályt lényegét tekintve fenntartotta, míg a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény (a továbbiakban: Régi Be.) a vétségi eljárásban tette lehetővé az ügyész távollétében történő tárgyalástartást. A Régi Be. 19. § (2) bekezdés értelmében vétségi eljárásban az ügyész akkor volt köteles a tárgyaláson részt venni, ha a) a terheltet fogva tartják, b) bejelentette, hogy a tárgyaláson részt kíván venni, c) kényszergyógykezelés kérdésében kell határozni, d) a bíróság az ügyészt a tárgyaláson való részvételre kötelezte.
E szabályokat váltotta föl a büntetőeljárásól szóló 1998. évi XIX. törvény jelen ügyben vizsgált rendelkezése. A Be. 241. § (1) bekezdés a), c), d), e), f) pontjai értelmében a tárgyaláson az ügyész részvétele kötelező:
„a) első fokon, ha a bűncselekményre a törvény ötévi vagy ennél súlyosabb szabadságvesztést rendel,
b)
c) a vádlottat fogva tartják,
d) ha a vádlott – a beszámítási képességére tekintet nélkül – kóros elmeállapotú,
e) ha a bíróság az ügyészt a tárgyaláson való részvételre kötelezte,
f) ha az ügyész bejelenti, hogy a tárgyaláson részt vesz.”
A büntetőjogi szabályok rendszerében elsőként az állapítható meg, hogy a Be. hatályos rendelkezései széles körben teszik lehetővé tárgyalás tartását ügyész részvétele nélkül. Az ötévi vagy ennél enyhébb szabadságvesztés körébe tartozik pl. a közösség elleni izgatás, a halált okozó segítségnyújtás elmulasztása, az embercsempészés, az összes választás rendje elleni bűncselekmény, a gazdasági bűncselekmények nagy része stb. Megemlítendő továbbá, hogy a korábban fogva lévő vádlottal szemben a fogva tartás bármely okból való megszüntetése is azt eredményezi, hogy a tárgyaláson (akár első fokú, akár másodfokú) az ügyésznek már nem kötelező részt venni.
A Legfőbb Ügyész tájékoztatása szerint 2008-ban az első fokú bíróságok tárgyalásainak 36–37%-án nem vett részt az ügyész.
Mindezek alapján megállapítható, hogy a tárgyalandó ügyek jelentős hányadát érinti a jelen ügyben vizsgált Be. 241. § (1) bekezdés a), c), d), e), f) pontja.
2. Az Alkotmánybíróság az indítványozó által is hivatkozott 14/2002. (III. 20.) AB határozatában (a továbbiakban: Abh.) az Alkotmánynak a bíróságokat érintő rendelkezései [45. § (1) bekezdés, 50. § (1) bekezdés], valamint az ügyészségre vonatkozó egyes szabályai [51. § (2) bekezdése] összevetése és a tisztességes eljáráshoz való jog [57. § (1) bekezdés] értelmezése kapcsán fejtette ki álláspontját a közvádlói és az igazságszolgáltatási funkciók szétválasztásának – az Alkotmányból fakadó – követelményéről. Az Abh. a Be. azon szabályának alkotmányellenességét állapította meg, amely a bíró kötelezettségévé tette az ügyész figyelmének felhívását (illetve értesítését), ha a vád kiterjesztésének lehet helye. Az Abh. megállapította: „Az Alkotmánnyal összhangban a büntetőeljárásról szóló törvény a közvádra üldözendő bűncselekmények miatti vádemelés tekintetében a döntés felelősségét kivételt nem tűrő módon az ügyészre ruházza. A vádemeléssel az ügyész azt juttatja kifejezésre, hogy a rendelkezésére bocsátott nyomozási iratok alapján milyen, a terhelt felelősségét megalapozó tényeket állapított meg és ezekkel kapcsolatban mi a jogi álláspontja. A vádképviselet azzal a kötelezettséggel jár, hogy a bizonyítás eredményéhez képest az ügyész a szakmai, hivatásbeli felelősség szabályai szerint eljárva a vád terjedelmében változtatást eszközöljön (ABH 2002, 101, 108.).
Az Abh.-ban az Alkotmánybíróság kifejtette továbbá: „Az Emberi Jogok Európai Bíróságának az objektív teszttel [azaz, hogy a bíróságnak nemcsak pártatlannak kell lenni, hanem pártatlannak is kell látszani] kapcsolatos gyakorlatából egyértelműen kitűnik, hogy az eljárás során a bíró által ellátott funkciók vizsgálata alapvető kérdés. A funkcióhalmozódás, vagyis azon eset, amikor a bíró ítélkezésen kívüli, a vizsgálattal vagy a váddal kapcsolatos feladatokat is ellát, a Bíróság szerint jogos kételyeket ébreszt a pártatlanságával kapcsolatban. Alapvető kérdés, hogy a bíró, aki a felek felett áll, a felektől különüljön el. A büntetőeljárás feltétele a vád, amelyet a védelem támad, ezért a bíró elkülönültsége úgy biztosítható, ha a vádat nem ő fogalmazza meg, a váddal kapcsolatos feladatokat egy tőle elkülönült személy látja el. A vád és az ítélkezés feladatainak egy eljáráson belül azonos személy által történő ellátása önmagában alkalmas a bíró pártatlanságának megkérdőjelezésére, függetlenül attól, hogy milyen személyes magatartást tanúsított. (Eur. Court H. R., Case of De Cubber v. Belgium, Ser. A-86.; Eur. Court H. R., Case of Piersack v. Belgium, Ser. A-53.)” (ABH 2002, 101, 109.). „(...) Mindebből az következik, hogy az ügyészség és a bíróság feladatainak elkülönítése nem pusztán a vádemelés-vádképviselet szabályainak formális betartását jelenti, hanem súlyozott szerepe van a vád tartalmi értelemben vett törvényessége szempontjából is. A bírói és ügyészi tevékenységre vonatkozó részletes eljárási szabályok, az eljárás alanyai számára előírt kötelezettségek és a részükre biztosított jogosultságok konstrukciója a tisztességes eljárás követelménye szempontjából alapvető jelentőségű. Az eljárási funkciók közötti „átjárhatóság” lehetőségének megteremtése, sőt kötelezettségként történő előírása, amely az eljárás teljes bírósági szakaszában töretlenül érvényesül, a vád tartalmi törvényességét kérdőjelezi meg és ekként sérti a tisztességes eljárás követelményét” (ABH 2002, 101, 110.).
3. Jelen ügyben az az alkotmányossági kérdés, hogy sérül-e a bíróság és az ügyészség alkotmányos státuszára vonatkozó alkotmányi rendelkezés akkor, amikor a tárgyalás megtartható az ügyész részvétele nélkül, a bírói szerep kiegészül-e egy közvádlói feladattal? Az Alkotmány 51. § (2) bekezdés szerint „Az ügyészség törvényben meghatározott jogokat gyakorol a nyomozással összefüggésben, képviseli a vádat a bírósági eljárásban, továbbá felügyeletet gyakorol a büntetés-végrehajtás törvényessége felett.” A vádképviselet tehát az Alkotmányban meghatározott egyik ügyészi feladat.
Az ügyészség alkotmányos jogállását, feladatait az Alkotmánybíróság több határozata értelmezte. Az 1/1994. (I. 7.) AB határozatában megállapította: „Az ügyészség – a kontinentális jogrendszerekben általában véve elfogadott helyzetének megfelelően – a Magyar Köztársaságban elsősorban az ún. vádfunkciót ellátó szervezet. Ilyen tartalommal szabályozza az Alkotmány 51. § (1) és (2) bekezdése az ügyészség alkotmányos jogállását, bűnüldözési és közvádi funkcióit és az azokhoz kapcsolódó egyéb feladatait és hatáskörét. A (3) bekezdés értelmében az ügyészség e fő funkció mellett más feladatokat is ellát.” (ABH 1994, 29, 33.)
Az 52/1996. (XI. 14.) AB határozat megerősítve a fentieket, és továbbfűzve azt, megállapította: „Az igazságszolgáltatásban való részvétel az ügyészség alkotmányos kötelessége. Az Alkotmány 51. § (1) bekezdése szerint az ügyészség gondoskodik az állampolgárok jogainak védelméről és a bűncselekmények üldözéséről. A bűnüldözés révén és a vádképviselet útján az ügyészség önálló nevesített jogosítványokkal (vádképviselet és vádelv) résztvevője az igazságszolgáltatásnak. Az Alkotmány 51. § (2) bekezdése szerint az ügyészség „képviseli a vádat a bírósági eljárásban”. A büntetőeljárás központi része a bírói eljárás...” (ABH 1996, 159, 161.)
Az ügyészségnek a büntetőeljáráson belüli szerepét emelte ki a 12/2001. (V. 14.) AB határozat amikor hangsúlyozta: „az ügyészség alkotmányos feladatellátása különválik az állam büntetőhatalmának gyakorlása és az egyéb eljárások tekintetében” (ABH 2001. 163, 168.).
Az Alkotmánybíróság a legfőbb ügyész és az ügyészség alkotmányos jogállását, közjogi helyzetét átfogóan a 3/2004. (II. 17.) AB határozatban értelmezte. A határozat szerint az ügyészség – szemben a bíróságokkal – nem önálló hatalmi ág, de önálló alkotmányos szervezet (ABH 2004, 48, 58.). A legfőbb ügyész és az ügyészség alkotmányos feladatai közé tartozik – többek között – a Magyar Köztársaság érdekeit, illetve a demokráciát sértő vagy veszélyeztető cselekmények üldözése, a törvényesség biztosítása és védelme. Az ügyészség képviseli a vádat a bírósági eljárásban, felügyeletet gyakorol a büntetés-végrehajtás törvényessége felett, és meghatározott jogok illetik meg a nyomozással összefüggésben. E feladatok jogszerű ellátása az ügyészség és a legfőbb ügyész alkotmányos kötelezettsége. (ABH 2004, 48, 62.)
A 42/2005. (XI. 14.) AB határozat pedig – többek között – megállapította: „A hatalmi ágak elválasztására és a büntető hatalomra vonatkozó alkotmányos követelményekből és garanciákból egyértelműen következik, hogy a közhatalmat gyakorló állami szervezetek csak az Alkotmány és az Alkotmányon alapuló szervezeti és eljárási-végrehajtási törvények kifejezett felhatalmazása és feladatkijelölése alapján vehetnek részt a büntető felelősségre vonás folyamatában. A hatalmi ágak elválasztásának elvéből a jelen esetben egyértelmű, hogy a vádlói közhatalom nem kerülhet az ügyészségen kívül más közhatalmi szervhez. (...)
A közvádlói jogkör részleteit tehát részben a Be. szabályozza. Ennek alaprendelkezését a Be. 28. §-a fogalmazza meg. A Be. 28. § (1) bekezdés értelmében: „Az ügyész a közvádló. Az ügyész kötelessége, hogy mind a terheltet terhelő és mentő, mind a büntetőjogi felelősséget súlyosító és enyhítő körülményeket az eljárás minden szakaszában figyelembe vegye.” A Be. 28. § (7) bekezdése pedig kimondja, hogy „az ügyész az e törvényben meghatározott feltételek esetén vádat emel, és a bíróság előtt – a magánvád és a pótmagánvád esetét kivéve – a vádat képviseli, vagy dönt a közvetítői eljárásra utalásról, a vádemelés elhalasztásáról, illetőleg részbeni mellőzéséről. Az ügyész a vádat elejtheti vagy módosíthatja...”
4. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint az Alkotmányon alapuló ügyészi vádképviselet feltételezi az ügyész tárgyaláson való jelenlétét, a vád személyes képviseletét. Az ügyészi jelenlét nélküli szabály korlátozza, hogy az ügyész közvádlói feladatának maradéktalanul eleget tegyen. A Be. 342. § (2) bekezdése értelmében, ha az ügyész nincs jelen a tárgyaláson, a vádiratból a vádat a bíróság ismerteti. Az Alkotmánybíróság álláspontja, hogy önmagában a bírói vádismertetés (az ügyész által megírt vádirat felolvasása) még nem jelenti (ténylegesen, legfeljebb látszatában) az igazságszolgáltatási és vádfunkciók Alkotmánnyal ellentétes keveredését. Az alkotmányossági probléma – a tárgyaláson való kötelező ügyészi jelenlét – a tárgyalás – mint a büntetőeljárás meghatározó, súlyponti, érdemi szakasza – funkciójának figyelembevétele alapján ítélhető meg. Az (új) Be. szerint a tárgyalás a bizonyítás színhelye, ami nem merül ki a vádirat, illetve nyomozási jegyzőkönyvek tartalmának, ismertetésével. A nyomozási szakban, illetve a vádemelés során a vád megalapozásához szükséges mértékig történik a bizonyítékok összegyűjtése. A bírósági ítélet alapját képező tényállás azonban a tárgyaláson – az ott történő érdemi bizonyítás keretében – áll össze. A tárgyaláson a vádlottak, a tanúk kihallgatásra kerülnek, egyéb bizonyítási eszközök igénybevétele válhat szükségessé, így a bizonyítás anyaga a tárgyaláson változhat. A védelem a tárgyalásra egyéb bizonyítást is kezdeményezhet, új tanúkat, szakértőket vonultathat fel. Az ügyész feladata, hogy az írásbeli vád és az általa előterjesztett végindítvány alkalmával szóban előterjesztett tényállás – amely a tárgyaláson válik véglegessé – összhangban legyen, azaz a vád harmonizáljon a tárgyalás során alakuló tényállással. A tárgyalás tehát feltételezi az „élő vádat”. Az Alkotmánybíróság a 3/2004. (II. 17.) AB határozatban leszögezte: „Az, hogy a konkrét ügyben rendelkezésére álló tényeket, adatokat stb. az ügyész milyen módon értékeli, abból milyen következtetéseket von le, az ügyész szabad mérlegelési jogkörébe és szakmai felelősségébe tartozik.” (ABH 2004, 48, 62.) Az ügyészség alkotmányos funkciójának ellátása szempontjából elengedhetetlen az ügyész tárgyaláson való részvétele a vád (vagy a vád egyes elemeinek) megváltoztatásához, kiterjesztéséhez, vagy épp a vád elejtéséhez. Az ezekhez vezető út, a vád érvényesítését szolgáló indítványok (pl. a bizonyítás alakulására tekintettel újabb tanúk kihallgatására irányuló indítványok), nyilatkozatok megtétele, szintén feltételezi az ügyész tárgyaláson való jelenlétét. Ha az ügyész nincs jelen, a bíró vádlói szerepbe is kényszerül: a bírónak az ügyészre tartozó kérdéseket kell feltennie (pl. visszavont beismerő vallomás esetén). A Be. 4. § (1) bekezdése kimondja, hogy „A vád bizonyítása a vádlót terheli”, a Be. 75. § (1) bekezdés második mondata értelmében pedig „A bizonyítás során a tényállás alapos és hiánytalan, a valóságnak megfelelő tisztázására kell törekedni, azonban, ha az ügyész nem indítványozza, a bíróság nem köteles a vádat alátámasztó bizonyítási eszközök beszerzésére, és megvizsgálására.” Az Alkotmánybíróság megítélése szerint e szabályok ellenére fönnáll az alkotmányossági probléma. Ugyanis ha az ügyész azért nem tudja indítványozni a vádat alátámasztó bizonyítást, mert nincs jelen a tárgyaláson, akkor a bíróság – ha nem akar ügyészi szerepbe kerülni – pusztán az ügyészi jelenlét hiánya miatt nem tudja maradéktalanul ellátni alkotmányos feladatát: az igazságszolgáltatást. Az Alkotmány 45. § (1) bekezdése és 50. § (1)–(2) bekezdése szerint a bíróság feladata az igazságszolgáltatás. Az igazságszolgáltatás során az állam büntetőjogi igényét az ügyész képviseli. Az ügyészi jelenlét így érinti az állam büntetőhatalmának megjelenítését. Az ügyész jelenlétének hiánya az ítélkezés egészére kihat: ha az ügyész nincs jelen, a bíróságnak figyelmen kívül kell hagynia olyan – a tárgyaláson bizonyítást nyert – tényeket, amelyek a vád kiterjesztését eredményeznék. Nem hagyhat viszont figyelmen kívül (értékelni kell) olyan, a vádiratban eredetileg szereplő ténybeli részleteket, amelyek a tárgyaláson nyilvánvalóan nem nyertek bizonyítást. Az ügyész tárgyaláson való jelenlétének hiánya miatt az eljárásban a kontradiktórius elv nem érvényesül. A 62/2006. (XI. 23.) AB határozatban az Alkotmánybíróság ismételten megerősítette: „Az Alkotmány az igazságszolgáltatást, a bűncselekmény elkövetőinek megbüntetését a bíróság funkciójaként határozza meg [45. § (1) bekezdés, 50. § (1) bekezdés]. A funkció teljesítésének – főszabályként – elengedhetetlen feltétele, hogy az ügyészség teljesítse a közvádlói jogállásból adódó alkotmányos feladatát [51. § (1) és (2) bekezdés]”. (ABH 2006, 697, 707.)
Az Alkotmánybíróság megítélése szerint az ügyész tárgyaláson való jelenléte a közvádlói feladatának, mint alkotmányos feladatának elválaszthatatlan része, azt az Alkotmány alapján ellátni köteles.
5. A Be.-hez kapcsolódó általános indokolás – a törvény alapjául szolgáló elvek között – rögzíti, hogy „Az alaptípusnak tekintendő eljárás mellett – ahol a tárgyalás dominál – ki kell alakítani az egyszerűsített eljárásokat, amelyek megfelelő alkalmazása lehetőséget ad az ügyek differenciált elbírálására.” Az ügyész számára a Be. több ilyen – az alaptípustól eltérő – lehetőséget is kínál; az ügyész – ha úgy ítéli meg, hogy az adott ügyet nem kell elvinni a tárgyalásig – uralja az eljárást:
– Az ügyész a Be. 28. § (7) bekezdése értelmében dönthet az adott ügy közvetítői eljárás elé utalásáról. A Be. 221/A. § (1) bekezdése értelmében „A közvetítői eljárás a személy elleni (Btk. XII. fejezet I. és III. cím), a közlekedési (Btk. XIII. fejezet), illetőleg a vagyon elleni (Btk. XVIII. fejezet), ötévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás tartama alatt, a gyanúsított vagy a sértett indítványára, illetőleg önkéntes hozzájárulásukkal alkalmazható eljárás.” A jelölt ügycsoportokban tehát az öt évi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűncselekmények tartoznak [ugyan úgy, mint a jelen ügyben vizsgált Be. 241. § (1) bekezdés a) pontja szerint]. Az eljárás részletes szabályait a büntető ügyekben alkalmazható közvetítői tevékenységről szóló 2006. évi CXXIII. törvény tartalmazza.
– Az ügyész – szintén a Be. 28. § (7) bekezdése értelmében – dönthet a vádemelés elhalasztásáról is. A vádemelés elhalasztásának részletes szabályait a Be. 222–223. §-ai tartalmazzák. A 222. § (1) bekezdés alapján „Az ügyész a vádemelés helyett háromévi szabadságvesztésnél nem súlyosabb büntetéssel büntetendő bűncselekmény miatt – a bűncselekmény súlyára, és a rendkívüli enyhítő körülményekre tekintettel – a vádemelést egy évtől két évig terjedő időre határozattal elhalaszthatja, ha ennek a gyanúsított jövőbeni magatartásában mutatkozó kedvező hatása feltételezhető.” [Illetve itt említendő meg, hogy a társadalomra már nem veszélyes, vagy csekély fokban veszélyes cselekmények esetén a Be. 190. § (1) bekezdés j) pontja értelmében az ügyész megrovást is alkalmazhat.]
– Az eljárás gyorsítását, egyszerűsítését szolgálja a bíróság elé állítás jogintézménye. A Be. 517. §-a értelmében „Az ügyész a terheltet a bűncselekmény elkövetésétől számított tizenöt napon belül bíróság elé állíthatja, ha a) a bűncselekményre a törvény nyolcévi szabadságvesztésnél nem súlyosabb büntetést rendel, b) az ügy megítélése egyszerű, c) a bizonyítékok rendelkezésre állnak, d) a terheltet tetten érték, vagy a bűncselekmény elkövetését beismerte.”
– Az eljárás gyorsítását szolgáló intézmény továbbá a Be. XXVI. fejezetében szabályozott tárgyalásról való lemondás, amelynek alkalmazásában szintén meghatározó szerepe van az ügyésznek. Ennek alkalmazására a Be. 534. § (1) bekezdésében írt együttes feltételek megléte esetén kerülhet sor, azaz „a bíróság az ügyész indítványára a nyolc évnél nem súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt indított eljárásban nyilvános ülésen hozott ítélettel megállapíthatja a vádlott bűnösségét, és büntetést szabhat ki, ha a vádlott a tárgyaláshoz való jogáról lemond, és beismerő vallomást tesz”.
– A Be XXVII. fejezet tartalmazza a tárgyalás mellőzésének jogintézményét. Az 544. § (1) bekezdés értelmében „A bíróság az ügyész indítványára – magánvádas ügyben hivatalból – a szabadlábon lévő vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével végzésben végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztést, pénzbüntetést, illetőleg önálló büntetésként foglalkozástól eltiltást, járművezetéstől eltiltást, kiutasítást – katonával szemben lefokozást, szolgálati viszony megszüntetését is –, továbbá intézkedésként próbára bocsátást, megrovást alkalmaz a háromévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűncselekmény esetén, ha
a) a törvény a szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztését, pénzbüntetés kiszabását, a próbára bocsátást, illetőleg a mellékbüntetés önálló büntetésként alkalmazását lehetővé teszi,
b) a tényállás egyszerű,
c) a vádlott a bűncselekmény elkövetését beismerte,
d) a büntetés célja tárgyalás nélkül is elérhető.”
Látható tehát, hogy ezen szabályok alkalmazása révén az ügyész a büntetőeljárás során pergazdaságossági szempontokat érvényesíthet, nincs minden esetben szükség olyan eljárásra, ahol a tárgyalás dominál. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint ugyanakkor, ha az ügyész vádat emel, és tárgyalás tartására kerül sor, akkor az ügyészség – fentebb bemutatott – alkotmányos jogállásából következik, hogy az ügyész a tárgyaláson legyen jelen, és ott lássa el a vádképviselettel kapcsolatos funkciókat. Az Alkotmánybíróság az 5/1999. (III. 31.) AB határozatában hangsúlyozta, hogy döntéseiben „nem az egyszerűsített eljárások létjogosultságát kérdőjelezi meg, hiszen részben épp ezektől az eljárási formáktól várható a büntető igazságszolgáltatás korszerűbbé válása. E felfogás tükröződik a 2000. január 1-jén hatályba lépő új büntetőeljárási törvényben is. Az Alkotmánybíróság az egyszerűsített eljárások jelentőségének növekedése kapcsán arra mutat rá, hogy az egyszerűsítés, az ésszerűsítés és a pergazdaságossági szempontok érvényre juttatásakor fokozott figyelmet kell fordítani az alkotmányos büntetőjog követelményeire.” (ABH 1999, 75, 89.)
Az Alkotmánybíróság megítélése szerint azonban ha tárgyalás tartására kerül sor, akkor a tárgyalás tartásához köthető büntetőeljárási garanciáknak érvényesülnie kell. A tárgyaláson történő bizonyítás miatt ilyen garancia az ügyész tárgyaláson való jelenléte.
A tárgyaláson való ügyészi jelenlét, mint alkotmányos garancia közvetlenül érinti a tisztességes eljáráshoz való jogot, amelyet az Alkotmánybíróság az alkotmányos büntetőjog alapintézményei között sorolja fel. [6/1998. (III. 11.) AB határozat; ABH 1998, 91, 99.] Az Alkotmánybíróság gyakorlatában a tisztességes eljárás követelménye olyan minőség, amelyet az eljárás egészének és körülményeinek figyelembevételével lehet megítélni. Az Alkotmánybíróság eljárásában azonban csupán a tisztességes eljárás megkövetelte általános ismérvek megállapítására van lehetőség. Az Alkotmánybíróság több döntésében utalt arra, hogy a tisztességes eljáráshoz való jog abszolút jog, amellyel szemben nem létezik mérlegelhető más alapvető jog vagy alkotmányos cél, mert már maga is mérlegelés eredménye [6/1998. (III. 11.) AB határozat ABH 1998, 91, 95, 99.; 14/2004. (V. 7.) AB határozat, ABH 2004, 241, 256.]. A tisztességes eljáráshoz való jogra vonatkozó alkotmánybírósági gyakorlatot összegző 14/2004. (V. 7.) AB határozat – többek között – megállapította, hogy „[a] büntetőeljárás szempontjából ezek a tételek a büntető igazságszolgáltatás történeti rendszereinek felhalmozódott tapasztalatán alapulnak. Eszerint: az igazság feltárásának az a legmegfelelőbb módja, ha az ítélkezésben független és pártatlan bíróság nyilvános tárgyaláson, a bizonyítás tekintetében egyenlő jogokkal résztvevő felek aktív közreműködésével lefolytatott eljárás eredményeként, közvetlen észlelése útján szerzett bizonyítékok szabad mérlegelésével állapítja meg a büntető felelősségre vonás eldöntéséhez szükséges tényeket” (ABH 2004, 241, 266.). E határozat tehát a büntetőeljárás tárgyaláson történő bizonyítási szakasza tekintetében vezette le a tisztességes eljáráshoz való jogból a felek (így az ügyész) aktív közreműködésének alkotmányos igényét.
A tisztességes eljáráshoz való jog jogosultja – büntetőeljárásról lévén szó – elsősorban a terhelt, ugyanakkor e jog érvényesítése – mint ahogy a fenti határozatokban is szerepel – áthatja az igazságszolgáltatási eljárás egészét, biztosítja, hogy a büntetőeljárásban részt vevők el tudják látni alkotmányos és törvényes funkciójukat. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint az az eljárás, amelyben kétség merülhet fel a bírák pártatlanságát illetően, akár annak látszatában (lásd az Abh.-ban bemutatott objektív tesztet; ABH 2002, 101, 110.) – adott esetben a bírósági és ügyészi funkciók esetleges keveredését illetően – sérti a tisztességes eljáráshoz való jogot. A terheltet – az Alkotmány alapján – megilleti a védelem joga. A tárgyalás tisztességes volta a védelem szempontjából is az ügyészi jelenlét szükségességét veti fel, hiszen a tárgyaláson történt bizonyítás során az ügyész akár vádelejtésre is juthat, a védői feladatok hatékony ellátása pedig módosíthatja az ügyészi fellépést. Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága által 2000. október 6-án elfogadott „Az ügyészség szerepe a büntető igazságszolgáltatás rendszerében” című ajánlás 17. pontja kimondja, hogy „Az Államoknak hatékony intézkedéseket kell hozniuk annak biztosítására, hogy az ügyészek jogállását, hatáskörét és eljárási szerepét a törvény úgy határozza meg, hogy jogos kétség ne merülhessen fel a bírák függetlenségét és pártatlanságát illetően.” [Rec(2000) 19] Az ehhez (a 17. ponthoz) kapcsolódó magyarázó kommentár pedig kiemeli, hogy „bármiféle félreértést el kell oszlatni az ügyészek és a bírák jogi státuszát és szerepét illetően, mégpedig azért, hogy e két hivatás a közvélemény szemében világosan elkülöníthető legyen, tehát a jogkeresők gondolkodásában a kettő ne legyen összekeverhető. Az első lépés ebben az irányban az, hogy világos szabályok határozzák meg az ügyész eljárási jogkörét”.
Megállapítható tehát, hogy pergazdaságossági és eljárás-egyszerűsítési szempontok nem szolgálhatnak indokul a büntetőeljárási garanciák félretételére, nem indokolhatják, hogy a vádfunkciók és az igazságszolgáltatási funkciók esetszerű keveredése révén kétség merüljön fel a bíróság pártatlansága, az eljárás tisztességes voltát érintően. Az ügyész tárgyaláson való jelenléte a büntetőeljárás garancia-rendszerét közvetlenül érinti, jelenlétének hiánya nem lehet eljárás-egyszerűsítési szempont, mert ez az alkotmányos büntetőjog sérelmével járhat.
6. Összegezve a fentieket, az Alkotmánybíróság arra a következtetésre jutott, hogy az a szabály, amely lehetővé teszi büntetőeljárás során, hogy az ügyész ne vegyen részt a tárgyaláson, azaz a Be. 241. § (1) bekezdés a), c), d), e), f) pontja, ellentétben áll az Alkotmánynak az ügyészségre – az ügyészség alkotmányos jogállására – vonatkozó 51. § (1) és (2) bekezdésével. Az Alkotmány hivatkozott rendelkezéseinek sérelme egyben az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből eredő hatalommegosztás államszervezeti elvének, továbbá az Alkotmány 45. § (1) és 50. § (1) és (2) bekezdésének, a bíróság igazságszolgáltatási feladatait meghatározó alkotmányi szabályoknak, valamint az Alkotmány 57. § (1) bekezdésén alapuló tisztességes eljárás alkotmányos követelményének sérelmét is eredményezi.
A fenti indokok alapján az Alkotmánybíróság megállapította a Be. 241. § (1) bekezdés a), c), d), e), f) pontjai alkotmányellenességét és e rendelkezéseket megsemmisítette. A megsemmisítés következtében a Be. 241. § (1) bekezdése a következő a szöveggel marad hatályban: „A tárgyaláson az ügyész részvétele kötelező”. Az Alkotmánybíróság az alkotmányellenes rendelkezést pro futuro, 2010. december 31-ei hatállyal semmisítette meg. A jövőre nézve történő megsemmisítést két szempont indokolta, egyrészt a törvényhozásnak megfelelő anyagi és jogszabályi feltételeket kell teremtenie ahhoz, hogy ne sérüljön az Alkotmány 57. § (1) bekezdése, másrészt kellő időt kell biztosítani az ügyészi szervezet számára az új helyzethez való alkalmazkodáshoz.
Az Alkotmánybíróság észlelte, hogy a Be. – e határozatban is idézett – több szabálya [pl. a Be. 342. § (2) bekezdése] arra az esetre irányadó, amikor az ügyész nem vesz részt a tárgyaláson. Az Alkotmánybíróság az összefüggés okán mégsem terjesztette ki a megsemmisítés hatályát ezekre a rendelkezésekre, mert hatályban maradásuk a jogbiztonságot nem sérti. Ha a tárgyaláson az ügyész részvétele minden esetben kötelező, az ettől eltérő helyzetre vonatkozó kisegítő rendelkezések értelemszerűen nem kerülnek alkalmazásra.
A bírói kezdeményezés a Be. 241. § (1) bekezdés a), c), d), e), f) pontjainak megsemmisítése mellett e rendelkezéseknek a Veszprémi Városi Bíróság előtt 6.B. 1995/2006/3. számon folyamatban lévő ügyben való alkalmazás tilalmának kimondására is vonatkozott. Az Abtv. 43. § (4) bekezdése szerint lehetőség van a megsemmisítés hatályának eltérő megállapítására az alkalmazási tilalommal érintett ügyben, ha a jogbiztonság vagy az eljárás kezdeményező különösen fontos érdeke indokolja. Az Alkotmánybíróság az alkotmányellenes rendelkezések megsemmisítésének hatályát 2010. december 31-ével állapította meg, azonban sem a jogbiztonság sem pedig az eljárás kezdeményező különösen fontos érdeke nem indokolja a megsemmisítés hatályának a konkrét ügyben eltérő megállapítását. Az indítványozó az alkotmányellenes rendelkezések megsemmisítésének 2010. december 31-ei határideje előtt – a Be. 241. (1) bekezdés e) pontja alapján – el tudja érni az ügyész tárgyaláson való jelenlétét. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság a Be. 241. § (1) bekezdés a), c), d), e), f) pontjainak a Veszprémi Városi Bíróság előtt 6.B. 1995/2006/3. számon folyamatban lévő ügyben való alkalmazás tilalmára vonatkozó indítványt elutasította.
Az Alkotmánybíróság határozatának a Magyar Közlönyben való közzétételét az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 41. §-ára tekintettel rendelte el.
Alkotmánybírósági ügyszám: 991/B/2006.
Dr. Balogh Elemér alkotmánybíró különvéleménye
A határozat rendelkező részének 1. pontjával és annak indokolásával nem értek egyet. Álláspontom szerint jelen ügyben a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 241. § (1) bekezdés a), c), d), e), f) pontja alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítvány elutasításának lenne helye.
1. Az Alkotmány 51. § (1) bekezdésének rendelkezése szerint „a Magyar Köztársaság legfőbb ügyésze és az ügyészség gondoskodik a természetes személyek, a jogi személyek és a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek jogainak a védelméről, valamint az alkotmányos rendet, az ország biztonságát és függetlenségét sértő vagy veszélyeztető minden cselekmény következetes üldözéséről.”
A (2) bekezdés rendelkezése alapján „az ügyészség törvényben meghatározott jogokat gyakorol a nyomozással összefüggésben, képviseli a vádat a bírósági eljárásban, továbbá felügyeletet gyakorol a büntetés-végrehajtás törvényessége felett.”
Az ügyész bíróság előtti vádképviseleti jogával összefüggésben a Be. 241. § (1) bekezdés a), c), d), e), f) pontjai az ügyész tárgyalási részvételének kötelező eseteit sorolja fel, mérlegelési jogot biztosítva ezzel a vádhatóságnak a felsorolt okokat nem érintő ügyekben a tárgyaláson való részvételére.
A többségi határozat szerint „az Alkotmányon alapuló ügyészi vádképviselet feltételezi az ügyész tárgyaláson való jelenlétét, a vád személyes képviseletét. Az ügyészi jelenlét nélküli szabály korlátozza, hogy az ügyész közvádlói feladatának maradéktalanul eleget tegyen. A Be. 342. § (2) bekezdése értelmében, ha az ügyész nincs jelen a tárgyaláson, a vádiratból a vádat a bíróság ismerteti. Az Alkotmánybíróság álláspontja, hogy önmagában a bírói vádismertetés (az ügyész által megírt vádirat felolvasása) még nem jelenti (ténylegesen, legfeljebb látszatában) az igazságszolgáltatási és vádfunkciók Alkotmánnyal ellentétes keveredését.”
Véleményem szerint az Alkotmány 51. § (2) bekezdésének rendelkezéséből csak a vádmonopólium gyakorlásának kötelezettsége következik, azonban az ügyész tárgyaláson való „kényszerű” jelenlétének kötelezettsége nem.
Ennek megfelelően, az állami büntető igény érvényesítése az ügyész alkotmányos kötelessége, és e közhatalmi tevékenységét gyakorolja a vádemeléssel.
Az ezzel összefüggő vádképviselethez olyan széles körű rendelkezési jog társul, ami nem korlátozható csak az ügyész tárgyalási részvételére. Ez a jogosítvány, így a váddal való rendelkezés kizárólagos joga és az ehhez társuló eljárásjogi lehetőségek, akkor is megilletik a közvádlót, ha a tárgyaláson nincsen jelen.
A Be. rendszerében a tisztességes eljáráshoz való jog érvényesítésének feltétele az eljárási feladatok elkülönítése (Be. 1. §). Ennek megfelelően a vádat a vádlónak kell bizonyítania [Be. 4. § (1) bekezdés].
A Be. 75. § (1) bekezdésének rendelkezése meghatározza a hatóságok kötelezettségét, miszerint a bizonyítási eljárás során kötelesek megtenni mindent annak érdekében, hogy a tényállást alaposan, a valóságnak megfelelően tisztázzák. Ebből következően a bíróságnak megalapozott, vagyis hiánytalan és helyes tényállást kell megállapítania. Ennek érdekében hivatalból vagy az eljárásban résztvevők indítványára intézkedik az iránt, hogy a bizonyítási eszközök a tárgyaláson rendelkezésre álljanak. E célból határidő tűzésével megkeresheti az ügyészt [Be. 268. § (1) bekezdés]. A bíróság azonban nem nyomoz, és amennyiben az ügyész nem indítványozza, a bíróság nem köteles a vádat alátámasztó bizonyítási eszközök beszerzésére és megvizsgálására.
Ezt a látszólagos ellentmondást oldja fel a büntetőeljárás bírósági szakaszának hivatkozott főszabálya, miszerint a bíróságnak minden szempontból megalapozott tényállást kell megállapítania. Abban az esetben, ha erre csak úgy van mód a konkrét eljárásban, hogy az ügyész által nem biztosított bizonyítási eszközöket kell beszerezni, úgy a bíróság köteles ügyészi indítvány és ügyészi közreműködés nélkül is ezeket beszerezni és megvizsgálni.
Ilyen körülmények között az ügyész tárgyalási távolléte nem eredményezi az eljárási feladatok még esetleges keveredését sem, álláspontom szerint nem sérül a tisztességes eljáráshoz való jog.
2. Az ügyész kötelező tárgyalási jelenlétét előíró Be. 241. § (1) bekezdésének e) és f) pontjai lehetőséget biztosítanak mind az eljáró bírónak, mind az ügyésznek, hogy az adott ügyben a vádirat benyújtását követően bekövetkezett – objektív vagy szubjektív – változásokra tekintettel módosítsák az eredeti ügyészi távolmaradásra vonatkozó bejelentést. Ennek megfelelően az ügyész bejelentheti a tárgyaláson való részvételét, míg ugyanerre a bíróság kötelezheti. (Ebben az esetben ügyészségi fogalmazó vagy titkár a vád képviseletében nem járhat el.)
Véleményem szerint az 1. pontban hivatkozott főszabály mellett a támadott törvényhely említett rendelkezései további garanciát jelentenek a tisztességes eljárás alkotmányos alapelvének védelme érdekében, amivel az elkülönült eljárási feladatok gyakorlása során a konkrét ügyben mind a bíró, mind az ügyész szabadon mérlegelheti az ügyészi tárgyalási részvétel szükségességét és indokoltságát.
3. A többségi határozat is megerősíti az Alkotmánybíróság 5/1999. (III. 31.) AB határozatában már kifejtetett azon álláspontot, miszerint „nem az egyszerűsített eljárások létjogosultságát kérdőjelezi meg, hiszen részben épp ezektől az eljárási formáktól várható a büntető igazságszolgáltatás korszerűbbé válása. E felfogás tükröződik a 2000. január 1-jén hatályba lépő új büntetőeljárási törvényben is. Az Alkotmánybíróság az egyszerűsített eljárások jelentőségének növekedése kapcsán arra mutat rá, hogy az egyszerűsítés, az ésszerűsítés és a pergazdaságossági szempontok érvényre juttatásakor fokozott figyelmet kell fordítani az alkotmányos büntetőjog követelményeire.” (ABH 1999, 75, 89.)
Egyetértve ezzel a megállapítással, álláspontom szerint az ügyész tárgyalási távollétének eljárásjogi lehetősége azonban nem a pergazdaságossági és eljárás egyszerűsítési szempont érvényesítése, hanem az ügyész vádképviseleti monopóliumának ésszerű és alkotmányos megnyilvánulása. Nem hagyható figyelem kívül az sem, hogy e lehetőség következetes alkalmazása nem befolyásolja kedvezőtlenül az igazságszolgáltatás mérhető eredményességét. Így a 2007. évi egységes nyomozóhatósági és ügyészi bűnügyi statisztika (ENYÜBS) adatai szerint jogerős bírósági határozattal 70 473 ügyet bíráltak el, a megvádolt személyek száma 94 125 fő volt. Vádirattal vádoltak 87 107 főt, ez az ügyek 92,5%-a. Tárgyalás mellőzésére került sor 27 344 fővel szemben, az ügyek 31,4%-ában, míg az első fokon tárgyalt ügyekben az ügyészi részvétel aránya 62,1% volt, 96,7%-os váderedményesség mellett.
4. Összességében, a többségi határozattól eltérő szakmai álláspontom, hogy a közvádlói szerep alkotmányos gyakorlása biztosított a hatályos büntető eljárásjogi szabályozási környezetben. Sem az Alkotmány ügyészségre vonatkozó 51. § (1) és (2) bekezdése, sem a tisztességes eljárás alkotmányos követelményét magában foglaló 57. § (1) bekezdés rendelkezése nem sérül. A vádképviselethez tartozó ügyészi eljárási jogosítványok abban az esetben is maradéktalanul gyakorolhatók, ha a vád benyújtásakor az ügyész a tárgyalási távollétéről nyilatkozik. Ahogyan az Alkotmánybíróság által is szükségesnek ítélt, egyes egyszerűsített eljárási formák konkrét ügyekben történő alkalmazásánál, úgy a közvádló az adott ügy, valamennyi figyelembe vehető szempontja alapján dönt a vádemelést követő tárgyalási részvételéről, vagy távolmaradásáról. Ez utóbbi esetre a tömegesen előforduló, egyszerű megítélésű, és bizonyított ügyekben kerülhet sor. Azokban az ügyekben, amelyeknél a tárgyaláson lefolytatott bizonyítás eredményéhez képest szükséges és indokolt a továbbiakban az ügyészi részvétel, úgy ennek a lehetőségét a Be. 241. § (1) bekezdés e) és f) pontjának rendelkezései garantálják, így a kontradiktórius elv sem sérül. Ennek kapcsán megjegyzem, hogy a büntetőeljárási jog rendszerében az ügyvédkényszer sem általános, így például egy elsőfokú büntetőbíróság előtt folyó büntetőügyben, 3 évnél nem súlyosabban büntetendő bűncselekmény elkövetésével vádolt személy esetén, akinek nincs meghatalmazott védője, és nem kért kirendelt védőt, akár a tárgyalás mellőzésével lefolytatott büntetőeljárásban [Be. 544. § (1) bekezdés], akár az ügyészi távollét tényét bejelentő vád tárgyalása során a bíróság köteles az Alkotmány 57. § (1) bekezdésének elve alapján eljárni. A bíróság tehát tisztességes eljárásban, pártatlanul jár el, amikor a vádlott terhére és javára szóló bizonyítékokat a megalapozott tényállás érdekében szabadon mérlegeli, az enyhítő és súlyosító körülményekkel összhangban, függetlenül attól, hogy ezeket akár a védelem, akár a vád indítványozta.
A különvéleményhez csatlakozom:
Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
Dr. Paczolay Péter alkotmánybíró különvéleménye
Nem értek egyet azzal, hogy az Alkotmány bírói szervezetre és ügyészségre vonatkozó egyes szabályaiból, valamint a tisztességes eljáráshoz való jogból a többségi döntés szerinti követelmény, vagyis az ügyész tárgyaláson való általános részvételi kötelezettsége következik.
1. Az ügyészség – a kontinentális jogrendszerekben általában véve elfogadott helyzetének megfelelően – a Magyar Köztársaságban elsősorban az ún. vádfunkciót ellátó szervezet. Ilyen tartalommal szabályozza az Alkotmány 51. § (1) és (2) bekezdése az ügyészség alkotmányos jogállását, bűnüldözési és közvádi funkcióit és az azokhoz kapcsolódó egyéb feladatait és hatáskörét [1/1994. (I. 7.) AB határozat, ABH 1994, 29, 33.].
A vádfunkció ellátásával kapcsolatban a büntetőjogi vád fogalmát az Alkotmánybíróságnak az Alkotmány alapján, a Be.-től függetlenül, önállóan kell meghatároznia. A büntetőjogi vádat véleményem szerint úgy kell értelmezni, mint az illetékes hatóság egyénnek címzett hivatalos közlését arról, hogy bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják, vagyis olyan tettel, ami helyzetére lényeges kihatással lehet. Arról, hogy milyen cselekményt tesznek vád tárgyává, és kit vádolnak meg, egyedül az ügyészség jogosult döntést hozni.
Az Alkotmánybíróság a 14/2002. (III. 20.) AB határozatban megállapította: „[a] történetileg változó tartalmú és eltérő eljárási keretek között alkalmazott vádelv lényegét (...) alapjában véve három elem alkotja: a perbeli funkciók megosztása, a vádló váddal való rendelkezési joga, a bíróság vádhoz kötöttsége mind az eljárás bírósági szakaszának megindítása, mind annak lefolytatása, mind pedig az ítélethozatal során. (ABH 2002, 101, 104.) A határozat szerint „[a] törvényes vádhoz a bíróság az eljárás során mindvégig kötve van, csak a megvádolt személy vád tárgyává tett cselekménye miatti felelősségéről dönthet, ugyanakkor a vádat köteles kimeríteni. (ABH 2002, 101, 106.). Az Alkotmánybíróság megállapította azt is, hogy „[a] tisztességes eljárás követelményének alapfeltétele a vádlói és az igazságszolgáltatási funkciók szétválasztása.” (ABH 2002, 101, 107.)
A vádlói és az igazságszolgáltatási funkciók szétválasztásának elve véleményem szerint nem sérül önmagában attól, hogy az ügyész a tárgyaláson nincs minden esetben jelen. A vád ura az ügyész marad; ő az, aki a váddal való rendelkezés keretében a vádat ejtheti, módosíthatja, megváltoztathatja, vagy kiterjesztheti. Az ügyész törvényben biztosított jogai a tárgyalásról való távolléte esetén sem szállnak át a bíróságra. Figyelmet érdemel, hogy a vádképviselet megvalósul tárgyalás nélkül is, az egyszerűsített eljárásokban (lemondás a tárgyalásról, tárgyalás mellőzése).
Véleményem szerint a vádképviselethez az Alkotmány ügyészségre vonatkozó szabályai alapján nem tartozik hozzá az, hogy az ügyész minden esetben jelen legyen a tárgyaláson. A vádirat vagy vádindítvány az ügyészség közlése marad akkor is, ha azt esetleg a bíróság olvassa fel vagy magyarázza meg a tárgyaláson.
Az ügyész tárgyaláson való kötelező részvételére vonatkozó szabályok vizsgálatánál jelentősége van annak, hogy a Be. 241. § (1) bekezdés e) pontja alapján az ügyész részvétele abban az esetben is kötelező a tárgyaláson, „ha a bíróság az ügyészt a tárgyaláson való részvételre kötelezte”. A Be.-nek ez a szabálya a bíróság szabad belátására bízza azt, hogy a kötelező részvétel Be.-ben fogalt más esetein túl bármely további esetben is, ha a bíróság a tárgyalás előkészítésekor az ügy iratai alapján ezt indokoltnak látja, az ügyészt a tárgyaláson való részvételre kötelezze.
A támadott szabályok alkotmányellenességének vizsgálatakor figyelembe kell venni azt is, hogy a vádiratnak, vádindítványnak bizonyítási indítványt kell tartalmaznia, hivatalból általában bizonyítás nincs [Be. 4. § (1) bekezdés] – a vádlón van a bizonyítási teher, távollétében is. A Be. 305. § (1) bekezdése csak lehetővé teszi, hogy a bíróság hivatalból rendeljen el bizonyítást, de a 313. § alapján, ha nincs bizonyítási indítvány, a bizonyítási eljárást befejezettnek kell nyilvánítani.
A Be.-nek ezek a szabályai alkalmasak annak biztosítására, hogy az ügyészi és bírói funkció elkülöníthető maradjon.
2. A tisztességes eljáráshoz, a független és pártatlan bírósághoz való jog büntető ügyben a vádlott joga. Véleményem szerint a vádlottat megillető ebből a jogból nem következik általános kötelezettség az ügyész számára a tárgyaláson való részvételre. Az Alkotmánybíróság a 67/1995. (XII. 7.) AB határozatában fejtette ki részletesen a bíróság pártatlanságával kapcsolatos álláspontját. „A pártatlan bírósághoz való alkotmányos alapjog az eljárás alá vont személy iránti előítéletmentesség és elfogulatlanság követelményét támasztja a bírósággal szemben. Ez egyrészt magával a bíróval, a bíró magatartásával, hozzáállásával szembeni elvárás, másrészt az eljárás szabályozásával kapcsolatos objektív követelmény: el kell kerülni minden olyan helyzetet, amely jogos kétséget kelt a bíró pártatlansága tekintetében” (ABH 1995, 346, 347.).
A bíróságnak szubjektíve szabadnak kell lennie a személyi elfogultságtól vagy előítéletektől, objektív szempontból pedig a szabályozásnak kellő garanciát kell biztosítania e vonatkozásban minden kétely kizárásához.
A bíróság tagjainak személyes pártatlanságát a kizárásra vonatkozó szabályok hivatottak biztosítani (Be. 21–27. §).
A pártatlanság objektív követelményénél pedig azt kell vizsgálni, hogy objektív szempontból a szabályozás kellő garanciát biztosít-e minden kétely kizárásához, vagy ellenkezőleg: jogos kétséget kelt a bíró pártatlansága tekintetében.
Véleményem szerint a Be. az ügyészek jogállását, hatáskörét és eljárási szerepét úgy határozza meg, hogy az ügyészek és bírák jogi státuszát és szerepét illetően nem merülhet fel jogos kétség a bírák függetlenségével, pártatlanságával kapcsolatban.
A büntetőeljárás során a vád és az ítélkezés egymástól elkülönül. Ezeket a feladatokat más-más személy, illetve szervezet látja el. A vádat az ügyész, mint közvádló emeli és képviseli, a bíróság előtt ő kezdeményezheti bűncselekmény elkövetése miatt felelősség megállapítását. A vád bizonyítása a vádlót terheli [Be. 4. § (1) bekezdés]. Az ítélkezés a bíróság feladata. Önmagában a Be. 241. § (1) bekezdésének abból a szabályából, hogy a tárgyaláson való részvétel nem minden esetben kötelező az ügyész számára, a pártatlanság objektív látszatának sérelmére nem lehet következtetni. A Be. 241. § (1) bekezdés e) pontja lehetővé teszi azt is, hogy ha a bíróság a pártatlansága megkérdőjelezhetőségének veszélyét észleli az ügy iratai alapján, az ügyészt tárgyaláson való részvételre kötelezze.
Mindezekre figyelemmel ezért véleményem szerint a bírói kezdeményezést az Alkotmánybíróságnak el kellett volna utasítania.
1
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás