• Tartalom

7/2010. (VII. 21.) KIM rendelet

7/2010. (VII. 21.) KIM rendelet

a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a kisebbségi önkormányzati képviselők választása költségeinek normatíváiról, tételeiről, elszámolási és belső ellenőrzési rendjéről1

2013.01.01.

A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény 153. § (1) bekezdés g) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 12. § f) pontjában és 27. § a) pontjában megállapított feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § (1) Az Országos Választási Iroda (a továbbiakban: OVI) vezetője felelős a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a kisebbségi önkormányzati képviselők választása (a továbbiakban: választás) pénzügyi feladat- és költségtervének elkészítéséért. A feladat- és költségtervet a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (a továbbiakban: KEKKH) elnökének egyetértésével kell elkészíteni. A feladat- és költségterv jóváhagyásáról a közigazgatási és igazságügyi miniszter (a továbbiakban: miniszter) dönt.

(2)2 A helyi választási iroda (a továbbiakban: HVI) az országgyűlési egyéni választókerületi választási iroda (a továbbiakban: OEVI) és a területi választási iroda (a továbbiakban: TVI) vezetője, a fővárosi és megyei kormányhivatal főigazgatója és a KEKKH elnöke választási feladatai tekintetében

a) felelős a választás pénzügyi tervezéséért, lebonyolításáért, elszámolásáért,

b) felelős a pénzeszközök célhoz kötött felhasználásáért és ellenőrzéséért,

c) gyakorolja a választás pénzeszközei feletti kötelezettségvállalási és utalványozási jogot, valamint – szervezeti és működési szabályzatának megfelelően – felhatalmazást ad az ellenjegyzési jog gyakorlására,

d) gondoskodik a választás céljára szolgáló pénzeszközöknek az elkülönített számviteli kezeléséről.

2. § (1) A választás helyi és területi feladatai előkészítésének és lebonyolításának pénzügyi fedezetéül az 1–4. mellékletben felsorolt tételek, normatívák szolgálnak.

(2) A pénzügyi fedezet számításánál a népességre, a választópolgárok számára vonatkozó adatokat a KEKKH által megállapított, a központi személyiadat- és lakcímnyilvántartásból a névjegyzék összeállításához használt, valamint a névjegyzékhez összeállított adatállomány alapján kell figyelembe venni.

3. § (1)3 A miniszter a KEKKH és a fővárosi és megyei kormányhivatal részére a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium költségvetési fejezetén belüli előirányzat-átcsoportosítással, a megfelelő kiemelt előirányzaton biztosítja a választás pénzügyi fedezetét.

(2)4 A KEKKH a választások pénzügyi fedezetének a HVI-t, az OEVI-t és a TVI-t megillető részét a TVI részére, az illetékes fővárosi, megyei közgyűlés hivatalának pénzforgalmi számlaszámára folyósítja. A TVI a választások pénzügyi fedezetének a HVI-t és az OEVI-t megillető részét a települési önkormányzat polgármesteri hivatala (közös önkormányzati hivatal esetén a közös önkormányzati hivatal) pénzforgalmi számlaszámára folyósítja. A választásokra biztosított pénzügyi fedezet kiemelt előirányzatonkénti elszámolását a 12. melléklet tartalmazza.

(3) A választás kiadásainak fedezetére rendelkezésre álló, az 1–4. mellékletben meghatározott normatívák szerinti összeg a szavazás napját megelőző 20. munkanapig előlegként kerül folyósításra, illetve átadásra. A TVI a választások pénzügyi fedezetének a HVI-t és OEVI-t megillető részét a választást megelőző 15. munkanapig folyósítja.

(4) A választás alábbi személyi juttatásainak folyósítására, illetve átadására csak a pénzügyi elszámolás elfogadását követően kerül sor az alábbiak szerint:

a) a HVI vezetők személyi juttatásainak kifizetéséről a TVI vezetője a HVI pénzügyi elszámolásának elfogadásával dönt, és haladéktalanul intézkedik a folyósításáról,

b) a TVI vezetők személyi juttatásainak kifizetéséről az OVI vezetőjének javaslatára a miniszter dönt; a személyi juttatások fedezetét a KEKKH elnöke a döntést követő 8 munkanapon belül folyósítja,

c)5 a fővárosi és megyei kormányhivatal főigazgatója személyi juttatásának kifizetéséről az OVI vezetőjének javaslatára a miniszter dönt, és intézkedik a fedezet rendelkezésre bocsátásáról.

(5) A miniszter dönt az OVI vezetője, tagjai és a KEKKH elnöke választással kapcsolatos célfeladatainak meghatározásáról, a célfeladat elvégzéséért járó céljuttatásról, és intézkedik annak kifizetéséről.

4. § (1) Az 1–4. mellékletben meghatározott normatív pénzeszközök felhasználása a következők szerint történik:

a) a feladat végrehajtásához biztosított pénzeszközöket (személyi juttatások, a munkaadókat terhelő járulékok és a dologi kiadások) az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvényben és az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendeletben meghatározottak figyelembevételével kell felhasználni, azonban személyi kiadásra e rendelet 1–4. melléklete szerinti normatívákat kell biztosítani,

b) többlettámogatást bizonylattal igazoltan különösen a szavazatszámláló bizottságba a szavazás napján bevont póttagok számának növekedése, valamint a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény 21. § (4) bekezdése szerinti kiadások miatt lehet igényelni,

c) feladatelmaradás esetén az erre a feladatra biztosított, a normatívák szerint számolt összeget, illetve – ha a feladatelmaradás ismertté válása előtt indokolt kifizetés vagy kötelezettségvállalás történt – annak maradványát vissza kell utalni,

d) többletköltségként, illetve feladatelmaradásként kell elszámolni a téves adatszolgáltatásból származó különbözeteket,

e) a HVI, az OEVI, illetve a TVI többletkiadásainak és a c) pont szerinti indokolt kifizetéseinek, illetve kötelezettségvállalásainak az elszámolásban való érvényesítését a TVI vezetője kezdeményezi az OVI vezetőjénél, aki annak szakmai megalapozottságát megvizsgálja, és véleményével együtt 3 munkanapon belül megküldi a KEKKH elnökének; a KEKKH elnöke dönt a kérelem elfogadásáról, amennyiben a kérelmet nem fogadja el, döntéséről – az OVI vezetőjének egyidejű tájékoztatásával – 3 munkanapon belül értesíti a TVI vezetőjét; amennyiben a kérelem elbírálására a fenti határidőn belül nem kerül sor, a határidő leteltét követő napon az egyetértést megadottnak kell tekinteni.

(2) A KEKKH a jóváhagyott feladat- és költségterv központi forrásainak feladatok közötti átcsoportosítását az OVI vezetőjének egyetértésével, a miniszter jóváhagyásával végezheti.

5. § (1) A választás céljára biztosított pénzeszközöket számvitelileg elkülönítetten kell kezelni. A költségvetési szerv a számvitelében a pénzeszközök felhasználásáról – ezen belül a többletköltségekről és a feladatelmaradásról – feladatonként és választásonként számol el, és a tényleges pénzforgalomról (bevétel, kiadás) főkönyvében a választási feladatokkal kapcsolatos szakfeladato(ko)n nyilvántartást vezet. A szakfeladaton meg kell jeleníteni mind a kapott támogatásértékű bevételt, mind a saját forrás terhére teljesített kiadásokat.

(2) A feladattípusú elszámolást e rendelet 1–4. mellékletében feltüntetett normatívák tekintetében az 5–11. mellékletek szerint kell elkészíteni.

(3) A KEKKH a részére átadott előirányzat felhasználásáról az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet szerinti határidőben és módon számol el a választással kapcsolatos szakfeladato(ko)n.

6. § (1)6 A HVI és az OEVI vezetője – az 5. melléklet szerinti adattartalommal – feladattípusú elszámolást készít a TVI vezetője részére a szavazás napját követő 10 naptári napon belül. A fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatalának székhelye szerinti település HVI-jének vezetője az elszámolás elkészítéséhez a pénzügyi elszámolást segítő programot veszi igénybe.

(2) A TVI vezetője – a pénzügyi elszámolást segítő program igénybevételével – a KEKKH elnöke részére, a szavazás napját követő 45 naptári napon belül

a) elszámolást készít – a 6. melléklet szerinti adattartalommal – a TVI részére biztosított pénzügyi fedezetről,

b) összesítő elszámolást készít – a 7. melléklet szerinti adattartalommal – a HVI és OEVI vezetőinek és a saját elszámolása alapján.

(3)7 A fővárosi és megyei kormányhivatal főigazgatója – a pénzügyi elszámolást segítő program igénybevételével, a 8. és 9. melléklet szerinti adattartalommal – feladattípusú elszámolást készít a KEKKH elnöke részére a szavazás napját követő 45 naptári napon belül.

(4) A miniszter a 10. melléklet szerinti adattartalommal elszámolást készít a KEKKH elnöke részére a központi kiadások fedezetének felhasználásáról a szavazás napját követő 45 naptári napon belül.

(5) A KEKKH elnöke az (1)–(4) bekezdésben foglalt elszámolások alapján a 11. melléklet szerinti adattartalommal összesítő elszámolást készít a miniszter részére a szavazás napját követő 75 naptári napon belül.

7. § (1)8 A HVI és az OEVI pénzügyi ellenőrzését a TVI végzi a választást követő 45 naptári napon belül. A TVI pénzügyi ellenőrzését a KEKKH végzi. A KEKKH és a fővárosi és megyei kormányhivatal pénzügyi ellenőrzését a miniszter végzi az éves ellenőrzési terv alapján.

(2) A KEKKH a gazdálkodásról szóló szabályzataiban foglaltak szerint hajtja végre a központi feladatokhoz kapcsolódó megrendeléseket és pénzügyi elszámolásokat.

(3) A HVI, az OEVI és a TVI vezetője a választás pénzügyi ellenőrzésére a választási iroda tagjának ad megbízást.

(4) Az ellenőrzés során a költségvetési szervek belső ellenőrzéséről szóló 193/2003. (XI. 26.) Korm. rendelet előírásait kell alkalmazni.

8. § (1) A HVI és OEVI elszámolásának elfogadásáról a TVI vezetője dönt.

(2) A TVI elszámolásának elfogadásáról a KEKKH elnöke dönt.

(3)9 A KEKKH és a fővárosi és megyei kormányhivatal elszámolásának, továbbá a választás összesítő elszámolásának az elfogadásáról a miniszter dönt.

(4)10 A többletköltségek fedezete az elszámolás elfogadását követő 8 munkanapon belül kerül biztosításra a fővárosi és megyei kormányhivatal és a TVI részére. A többletköltségek fedezetét a TVI vezetője további 8 munkanapon belül folyósítja a HVI és az OEVI részére.

(5) Az elszámolást készítő szerv vezetője az elszámolása elfogadását követő 8 munkanapon belül tesz eleget visszafizetési, illetve előirányzat-átadási kötelezettségének.

9. § A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvénynek a kisebbségi választói jegyzék összeállítása során történő végrehajtásáról szóló 12/2010. (IV. 30.) ÖM rendelet alapján biztosított pénzeszközökről e rendelet alapján a települési kisebbségi önkormányzati képviselők választására biztosított fedezettel együtt kell elszámolni az e rendeletben rögzített szabályok szerint.

10. § A területi és országos kisebbségi önkormányzatok választásának, továbbá a területi és országos kisebbségi önkormányzatok időközi választásának tekintetében a rendeletben foglaltakat az alábbi eltérésekkel kell alkalmazni:

a) a HVI vezetője a választást követő 8 naptári napon belül elszámolást készít a TVI részére,

b) a TVI vezetője a választást követő 15 naptári napon belül elszámolást készít a KEKKH részére,

c) a KEKKH elnöke a választást követő 30 naptári napon belül elszámolást és beszámolót készít a miniszter részére,

d) a HVI elszámolásának elfogadásáról a TVI vezetője, a TVI elszámolásának elfogadásáról a KEKKH elnöke, a KEKKH elszámolásának és beszámolójának elfogadásáról a miniszter dönt.

11. § Az időközi választáson a rendeletben foglaltakat az alábbi eltérésekkel kell alkalmazni:

a) az időközi választások pénzügyi fedezete az átadónál támogatásértékű működési kiadásként, az átvevőnél támogatásértékű működési bevételként kerül biztosításra,

b) előleg a HVI vezetőjének kérelmére és kizárólag a dologi kiadásokra biztosítható,

c)11 a HVI-t megillető támogatást a 4. mellékletben foglaltak szerint a miniszter utalja, közvetlenül az illetékes települési önkormányzat polgármesteri hivatala, közös önkormányzati hivatal esetén a közös önkormányzati hivatal pénzforgalmi számlaszámára,

d) a feladattípusú elszámolás teljesítése során a pénzügyi elszámolást segítő programot nem kell igénybe venni,

e) a TVI vezetője a TVI-t megillető személyi juttatásokról a 4. mellékletben foglaltak alapján elszámolást készít,

f) a feladattípusú elszámolás teljesítése során a 7. mellékletet nem kell alkalmazni,

g) a TVI a HVI elszámolását – melyben a dologi kiadások és személyi juttatások tételeit is szerepeltetni kell – a választás napját követő 30 naptári napon belül ellenőrzi, jóváhagyja és a TVI elszámolásával együtt kifizetésre felterjeszti a minisztérium részére,

h) a személyi juttatások normatíváinak folyósítására csak utólag, a pénzügyi elszámolás elfogadását követően kerül sor,

i)12 a miniszternek az elszámolás elfogadásáról szóló döntését követő 10 banki napon belül a minisztérium a személyi juttatások és többletköltségek fedezetét átutalja az illetékes települési önkormányzat polgármesteri hivatala (közös önkormányzati hivatal esetén a közös önkormányzati hivatal), illetve a fővárosi, megyei önkormányzat hivatala pénzforgalmi számlaszámára.

12. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) Hatályát veszti a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a kisebbségi önkormányzati képviselők választása költségeinek normatíváiról, tételeiről, elszámolási és belső ellenőrzési rendjéről szóló 4/2006. (VIII. 1.) ÖTM rendelet.

1. melléklet a 7/2010. (VII. 21.) KIM rendelethez13



A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választása

Tételek és normatívák

Kód

Jogcím

Normatíva
(Ft)

HELYI, TELEPÜLÉSI KIADÁSOK

1. Dologi kiadások

1.01.

Hirdetmény és tájékoztató nyomtatvány költsége szavazókörönként. Lakossági tájékoztatók, hirdetmények (szavazókörök helye, címe, választás napja) nyomtatása, sokszorosítása, kiragasztása.

3 000

1.02.

Egyéb kiadások a szavazás napján.

 

1.02.01.

Kiadás szavazás napján szavazókörökben. Szavazókörökben telefon, fax, villamos energia, takarítás, portaszolgálat kiadásai.

6 000

1.02.02.

Kiadás szavazás napján helyi választási irodákban önálló településeken és közös önkormányzati hivatali székhelyeken. Polgármesteri hivatal telefon, fax, villamos energia, gépkocsihasználat, takarítás, portaszolgálat kiadásai.

10 000

1.02.03.

Kiadás szavazás napján közös önkormányzati hivatali HVI részére kapcsolódó településenként, pótelőirányzat. Közös önkormányzati hivatal kapcsolattartása a településekkel, gépkocsihasználat, telefon, fax kiadásai.

2 000

1.02.04.

Választásnapi ellátás költsége szavazókörökben.

4 000

1.03.

Választói névjegyzék és értesítő szelvények elkészítése választópolgáronként. Névjegyzék és értesítő szelvény megszemélyesítése, nyomtatása, vágása, csomagolása (a szükséges nyomtatványok beszerzési kiadása a Központi kiadásoknál kerül megtervezésre).

10

1.04.

Ajánlószelvények, értesítők borítékolása és postázása, szórólapok kézbesítései választópolgáronként. Névjegyzék és NESZA jegyzék továbbvezetése, lakcímváltozások kezelése, igazolások kiadása.

46

1.05.

Választással összefüggő egyéb dologi kiadások szavazókörönként. Helyben készülő nyomtatványok előállítása, papír költsége.

9 000

2. Személyi juttatások

2.01.

A szavazatszámláló bizottságok tagjainak tiszteletdíja.

 

2.01.01.

Az SZSZB 3 választott tagjának 15 000 Ft/fő díja a szavazókörökben. A szavazás napján 05 órától 22–24 óráig elvégzendő, a szavazás lebonyolításával és a szavazatszámlálással kapcsolatos feladatok.

45 000

2.01.02.

Egyszavazókörös település esetén a HVB negyedik és ötödik tagjának
15 000 Ft/fő díja szavazókörönként, akik egyben ellátják az SZSZB feladatait is.
A szavazás napján 05 órától 22–24 óráig elvégzendő, a szavazás lebonyolításával és a szavazatszámlálással kapcsolatos feladatok.

30 000

2.02.

A szavazatszámláló bizottság mellett működő jegyzőkönyvvezető díja szavazókörönként. A szavazás napján 05 órától 22–24 óráig az SZSZB mellett elvégzendő adminisztratív feladatok.

15 000

2.03.

A helyi választási iroda, nem jegyzőkönyvvezető tagjának személyi normatívája 15 000 Ft/fő. Az iroda feladatait a Ve. 35–39. §-ai határozzák meg, feladatuk a választás kitűzésétől a jogerős jegyzőkönyvi eredmény megállapításáig tart.
E normatíva a helyi választási iroda alábbi számú tagjai tekintetében vehető figyelembe (a település lakosságszámához, közös önkormányzati hivatal esetén a közös önkormányzati hivatal összlakosságszámához viszonyítva):

2.03.01.

– 1000 lakosig 3 tag

45 000

2.03.02.

1 001–5 000 lakosig 4 tag

60 000

2.03.03.

5 001–10 000 lakosig 5 tag

75 000

2.03.04.

10 001–20 000 lakosig 9 tag

135 000

2.03.05.

20 001–50 000 lakosig 13 tag

195 000

2.03.06.

50 001–100 000 lakosig 15 tag

225 000

2.03.07.

100 001 lakos felett 20 tag

300 000

2.04.

HVB 3 választott tagjának 15 000 Ft/fő tiszteletdíja több szavazókörös településen.

45 000

2.05.

HVI tag személyi normatívája közös önkormányzati hivatalban.
Közös önkormányzati hivatal esetében a helyi választási irodának a normatíva tekintetében figyelembe vehető tagjainak száma minden kapcsolt település után 1 fővel növekszik.

15 000

3. Munkaadókat terhelő járulékok

3.01.01.

Munkaadókat terhelő járulék településnél, hatályos jogszabályok szerint.

 

3.01.02.

Választásnapi ellátás után fizetendő járulék hatályos jogszabály szerint.

 

 

OEVK KIADÁSOK

1. Dologi kiadások

1.21.

OEVK-k dologi kiadásai.

 

1.21.04.

Szavazatösszesítéssel összefüggő egyéb dologi kiadások a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatalának székhelye szerinti település HVI-jében. Szavazatösszesítés feladatai, jegyzőkönyvek ellenőrzése, adatrögzítés, számítógépek és a hálózat üzemeltetése, papír és számítástechnikai segédanyagok biztosítása.

30 000

2. Személyi juttatások

2.22.

OEVI 20 tagjának 15 000 Ft/fő díja. Feladatait a Ve. 35–39. §-ai határozzák meg. Tevékenysége a választás kitűzésétől a jogerős jegyzőkönyvi eredmény megállapításáig tart.

300 000

3. Munkaadókat terhelő járulékok

3.01.02.

Munkaadót terhelő járulékok hatályos jogszabály szerint.

 

 

MEGYEI KIADÁSOK

1. Dologi kiadások

1.31.

A választás lebonyolításának területi szinten jelentkező dologi kiadásai.

 

1.31.01.

TVI dologi kiadásai OEVI-ként.

50 000

1.31.02.

TVI dologi kiadásai megyénként.

250 000

1.31.03.

TVB és TVI szavazásnapi kiadásai, megyénként. A szavazásnapi működés biztosítása, kapcsolattartás a településekkel (telefon, fax, papír), jogorvoslatok elbírálása.

60 000

1.32.

Települések pénzügyi és logisztikai elszámolásához szükséges pénzügyi és logisztikai rendszer működtetése megyénként.

100 000

1.33.

TVI oktatási kiadásai. A TVI által a HVI vezetők részére szervezett oktatás költségei, távoktatáshoz kapcsolódó megyei szintű konzultációk szervezése (5000 Ft/HVI vezető).

5 000

2. Személyi juttatások

2.31.

Helyi választási iroda vezetőinek díja településtípusonként (közös önkormányzati hivatal esetén a közös önkormányzati hivatalhoz tartozó települések összlakosságszáma alapján). Feladatai a választási iroda létrehozása, működtetése, választásszakmai felügyelete, választói névjegyzék tartalmának jogi ellenőrzése. A választás lebonyolítása, szavazóköri jegyzőkönyvek ellenőrzése, jegyzőkönyvek levéltárba helyezése.

 

2.31.01.

–1 000 lakosig HVI vezetői díj

22 000

2.31.02.

1 001–5 000 lakosig HVI vezetői díj

27 000

2.31.03.

5 001–10 000 lakosig HVI vezetői díj

32 000

2.31.04.

10 001–20 000 lakosig HVI vezetői díj

44 000

2.31.05.

20 001–50 000 lakosig HVI vezetői díj

65 000

2.31.06.

50 001–100 000 lakosig HVI vezetői díj

80 000

2.31.07.

100 001 lakos felett HVI vezetői díj

100 000

2.32.

Közös önkormányzati hivatal kapcsolt település(ek) utáni díja HVI vezető részére, kapcsolt településenként. (A kapcsolt települések választási feladatainak irányítása, ellenőrzése.)

4 000

2.33.

Irodavezető plusz díja OEVK székhely településen, OEVI-nként. Az OEVK illetékessége szerinti szavazatösszesítéssel összefüggő feladatok irányítása, ellenőrzése, az ezekhez kapcsolódó informatikai rendszerek működtetésének biztosítása.

30 000

2.34.

TVB 3 választott tagjának 30 000 Ft/fő tiszteletdíja.

90 000

2.35.

A TVI tagjainak személyi normatívája összesen. A TVI vezetőjének döntése
alapján legalább 10, legfeljebb 20 TVI tag részére. A választási iroda feladatait a Ve. 35–39. §-ai határozzák meg. Tevékenysége a választás kitűzésétől a jogerős jegyzőkönyvi eredmény megállapításáig tart.

500 000

2.36.

TVI vezetők helyetteseinek díja, megyénként.

 

2.36.01.

TVI vezető helyettesének(einek) minimum 100 000 Ft/fő díja. Az alábbi maximális pénzösszeggel számolva.

400 000

2.37.

TVI vezetők díja, megyénként.

300 000

3. Munkaadókat terhelő járulékok

3.01.03.

Munkaadókat terhelő járulékok, hatályos jogszabályok szerint, megyénél.

 

 

FŐVÁROSI ÉS MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KIADÁSAI

1. Dologi kiadások

1.41.

Fővárosi és megyei kormányhivatal dologi kiadásainak biztosítása.

 

1.41.02.

Fővárosi és megyei kormányhivatal dologi kiadásai megyénként, illetve főváros. Dologi kiadások a választási eljárás 3 hónapjára. A választás informatikai rendszereivel kapcsolatos feladatok ellátása, rendszer- és felhasználói programok telepítése, tesztelése, oktatása, részvétel az országos próbák, főpróbák megtartásán. Kiszállások, sokszorosítás, szállítás, helyi és területi PC Hotline.

500 000

2. Személyi juttatások

2.41.

Megbízási szerződések a fővárosi és megyei kormányhivatal kapacitás kiegészítésére, megyénként, illetve főváros.

600 000

2.42.

Fővárosi és megyei kormányhivatal főigazgatójának díja, megyénként, illetve főváros.

150 000

3. Munkaadókat terhelő járulékok

3.01.04.

Munkaadókat terhelő járulékok, hatályos jogszabályok szerint, a fővárosi és megyei kormányhivatalnál.

 

 

KÖZPONTI KIADÁSOK

2. Személyi juttatások

2.55.

A választási bizottsági tagok díjazása.

 

2.55.01.

A választási bizottság tagjainak távolléti díja [Ve. 21. § (4) bekezdés], igény szerint.

 

2.55.02.

SZSZB póttagok 15 000 Ft/fő díja több szavazókörös településeken, szavazókörönként maximum 2 fő tényleges igénybevétel alapján.

15 000

3. Munkaadókat terhelő járulékok

3.01.05.

Munkaadókat terhelő járulékok, hatályos jogszabályok szerint, központnál.

 

2. melléklet a 7/2010. (VII. 21.) KIM rendelethez



Települési kisebbségi önkormányzati képviselők választása

Tételek és normatívák

Kód

Jogcím

Normatíva
(Ft)

HELYI, TELEPÜLÉSI KIADÁSOK

1. Dologi kiadások

1.01.

Hirdetmény és tájékoztató nyomtatvány költsége kisebbségi szavazókörönként. Lakossági tájékoztatók, hirdetmények (szavazókörök helye, címe, választás napja) nyomtatása, sokszorosítása, kiragasztása.

3 000

1.02.

Egyéb kiadások a szavazás napján.

 

1.02.01.

Kiadás a szavazás napján a kisebbségi szavazókörökben. Szavazókörökben telefon, fax, villamos energia, takarítás, portaszolgálat kiadásai.

6 000

1.02.04.

Választásnapi ellátás költsége szavazókörökben.

4 000

1.05.

Választással összefüggő egyéb dologi kiadások szavazókörönként. Helyben készülő nyomtatványok előállítása, papír költsége.

9 000

1.07.

Lakossági értesítés kisebbségi választásról, kisebbségi választópolgáronként.

46

2. Személyi juttatások

2.01.

A szavazatszámláló bizottságok tagjainak tiszteletdíja.

 

2.01.01.

Az SZSZB 5 választott tagjának 15 000 Ft/fő díja. Szavazás napján 05 órától
22–24 óráig elvégzendő, a szavazás lebonyolításával és a szavazatszámlálással szavazatszámlálási feladatok.

75 000

2.02.

Az SZSZB mellett működő jegyzőkönyvvezető 15 000 Ft/fő díja kisebbségi szavazókörönként. Szavazás napján 05 órától 22–24 óráig az SZSZB mellett elvégzendő adminisztratív feladatok.

15 000

3. Munkaadókat terhelő járulékok

3.01.01.

Munkaadót terhelő járulékok hatályos jogszabály szerint.

 

3.01.02.

Választásnapi ellátás után fizetendő járulék hatályos jogszabály szerint.

 

 

KÖZPONTI KIADÁSOK

2. Személyi juttatások

2.55.

A választási bizottsági tagok díjazása.

 

2.55.01.

A választási bizottság tagjainak távolléti díja [Ve. 21. § (4) bekezdés], igény szerint.

 

3. Munkaadókat terhelő járulékok

3.01.05.

Munkaadókat terhelő járulékok, hatályos jogszabályok szerint, központnál.

 

3. melléklet a 7/2010. (VII. 21.) KIM rendelethez


A területi és országos kisebbségi önkormányzati választás

Tételek és normatívák

Kód

Jogcím

Normatíva
(Ft)

HELYI, TELEPÜLÉSI KIADÁSOK

1. Dologi kiadások

1.02.

Kiadások a szavazás napján.

 

1.02.01.

Kiadás a szavazás napján szavazókörökben településenként.

1 000

1.05.

Választással összefüggő egyéb dologi kiadások kisebbségenként.
Helyben készülő nyomtatványok előállítása, papír költsége stb.

750

2. Személyi juttatások

2.01.

A szavazatszámláló bizottságok tagjainak tiszteletdíja.

 

2.01.02.

Egy szavazókörös település esetén a HVB negyedik és ötödik tagjának 5000 Ft/fő díja szavazókörönként [Ve. 30. §, 31. § (1) és (2) bekezdés]. Szavazás napján
05 órától 20 óráig elvégzendő feladatok.

10 000

2.04.

HVB 3 választott tagjának 5000 Ft/fő díja településenként.

15 000

3. Munkaadókat terhelő járulékok

3.01.01.

Munkaadókat terhelő járulék településnél, hatályos jogszabályok szerint.

 

MEGYEI KIADÁSOK

1. Dologi kiadások

1.31.

A választás lebonyolításának területi (főjegyző) szinten jelentkező dologi kiadásai.

 

1.31.02.

TVI dologi kiadásai megyénként. A szavazásnapi működés biztosítása, kapcsolattartás a településekkel (telefon, fax, papír), jogorvoslatok elbírálása.

100 000

2. Személyi juttatások

2.31.

Helyi választási iroda vezetőinek díja. Feladatai a választási iroda létrehozása, működtetése, választásszakmai felügyelete, elektori jegyzék tartalmának jogi ellenőrzése. A választás lebonyolítása, ellenőrzése.

10 000

2.34.

TVB 3 választott tagjának 10 000 Ft/fő tiszteletdíja.

30 000

2.35.

TVI 5 tagjának 10 000 Ft/fő díja. A választási iroda feladatait a Ve. 35–39. §-ai határozzák meg. Tevékenysége a választás kitűzésétől a jogerős jegyzőkönyvi eredmény megállapításáig tart.

50 000

2.37.

TVI vezetők díja, megyénként.

50 000

3. Munkaadókat terhelő járulékok

3.01.03.

Munkaadókat terhelő járulékok megyénél, hatályos jogszabályok szerint.

 

4. melléklet a 7/2010. (VII. 21.) KIM rendelethez14



Időközi helyi önkormányzati választás

Tételek és normatívák

Kód

Jogcím

Normatíva
(Ft)

HELYI, TELEPÜLÉSI KIADÁSOK

1. Dologi kiadások

1.01.

Hirdetmény és tájékoztató nyomtatvány költsége szavazókörönként. Lakossági tájékoztatók, hirdetmények (szavazókörök helye, címe, választás napja) nyomtatása, sokszorosítása, kiragasztása.

3 000

1.02.

Egyéb kiadások a szavazás napján.

 

1.02.01.

Kiadás szavazás napján szavazókörökben.
Szavazókörökben telefon, fax, villamos energia, takarítás, portaszolgálat kiadásai.

6 000

1.02.02.

Kiadás szavazás napján helyi választási irodákban önálló településeken és közös önkormányzati hivatali székhelyeken. Polgármesteri hivatal telefon, fax, villamos energia, gépkocsihasználat, takarítás, portaszolgálat kiadásai.

10 000

1.02.03.

Kiadás szavazás napján közös önkormányzati hivatali HVI részére kapcsolódó településenként, pótelőirányzat. Közös önkormányzati hivatal kapcsolattartása a településekkel, gépkocsihasználat, telefon, fax kiadásai.

2 000

1.02.04.

Választásnapi ellátás költsége szavazókörökben.

4 000

1.03.

Választói névjegyzék, értesítő és ajánlószelvények elkészítése választópolgáronként. Névjegyzék és értesítő megszemélyesítése, nyomtatása, vágása, csomagolása, mely tartalmazza a papír költségét is.

50

1.04.

Értesítők, ajánlószelvények kiküldése, a jegyzők egymás közötti értesítése, választópolgáronként. Névjegyzék és NESZA jegyzék továbbvezetése, lakcímváltozások kezelése, igazolások kiadása választópolgárként.

50

1.05.

Választással összefüggő egyéb dologi kiadások szavazókörönként. Helyben készülő nyomtatványok előállítása.

9 000

1.56.01.

Szavazólapok, boríték (választópolgáronként)

 

1.56.01.01.

polgármesteri, főpolgármesteri

14

1.56.01.02.

egyéni listás, egyéni választókerületi

16

1.56.01.03.

boríték (központosított közbeszerzés hatályos ára alapján)

 

1.56.01.04.

jegyzőkönyvek (db)

60

2. Személyi juttatások

2.01.

Szavazatszámláló bizottságok tagjainak tiszteletdíja.

 

2.01.01.

Az SZSZB 3 választott tagjának 15 000 Ft/fő díja a szavazókörökben. A szavazás napján 05 órától 22–24 óráig elvégzendő, a szavazás lebonyolításával és a szavazatszámlálással kapcsolatos feladatok.

45 000

2.01.02.

Egy szavazókörös település esetén a HVB negyedik és ötödik tagjának
15 000 Ft/fő díja szavazókörönként, akik egyben ellátják az SZSZB feladatait is.
A szavazás napján 05 órától 22–24 óráig elvégzendő, a szavazás lebonyolításával és a szavazatszámlálással kapcsolatos feladatok.

30 000

2.55.02.

Szavazatszámláló bizottsági póttagok díja, több szavazókörös településen jogszabály alapján, szavazókör (15 000 Ft/fő) igény szerint.

 

2.02.

Az SZSZB mellett működő jegyzőkönyvvezető 15 000 Ft/fő díja szavazókörönként. Szavazás napján 05 órától 22–24 óráig az SZSZB mellett elvégzendő adminisztratív feladatok.

15 000

2.03.

A helyi választási iroda tagjának személyi normatívája 15 000 Ft. Az iroda feladatait a Ve. 35–39. §-ai határozzák meg, feladatuk a választás kitűzésétől
a jogerős jegyzőkönyvi eredmény megállapításáig tart.
E normatíva a helyi választási iroda alábbi számú tagjai tekintetében vehető figyelembe (a választással érintett választókerület lakosságszámához, közös önkormányzati hivatal esetén a közös önkormányzati hivatal összlakosságszámához viszonyítva):

 

2.03.01.

–1 000 lakosig 3 tag

45 000

2.03.02.

1 001–5 000 lakosig 4 tag

60 000

2.03.03.

5 001–10 000 lakosig 5 tag

75 000

2.03.04.

10 001–20 000 lakosig 9 tag

135 000

2.03.05.

20 001–50 000 lakosig 13 tag

195 000

2.03.06.

50 001–100 000 lakosig 15 tag

225 000

2.03.07.

100 001 lakos felett 20 tag

300 000

2.04.

HVB 3 választott tagjának 15 000 Ft/fő tiszteletdíja több szavazókörös településen.

45 000

2.05.

HVI tag személyi normatívája közös önkormányzati hivatalban.
Közös önkormányzati hivatal esetében a helyi választási irodának a normatíva tekintetében figyelembe vehető tagjainak száma minden kapcsolt település után 1 fővel növekszik.

15 000

3. Munkaadókat terhelő járulékok

3.01.01.

Munkaadót terhelő járulékok hatályos jogszabály szerint.

 

3.01.02.

Választásnapi ellátás után fizetendő járulék hatályos jogszabály szerint.

 

 

MEGYEI KIADÁSOK

2. Személyi juttatások

2.31.

Helyi választási iroda vezetőjének díja a választással érintett választókerület lakosságszáma alapján. Feladatai a választási iroda létrehozása, működtetése, választásszakmai felügyelete, választói névjegyzék tartalmának jogi ellenőrzése. A választás lebonyolítása, szavazóköri jegyzőkönyvek ellenőrzése jegyzőkönyvek levéltárba helyezése.

 

2.31.01.

–1 000 lakosig HVI vezetői díj

22 000

2.31.02.

1 001–5 000 lakosig HVI vezetői díj

27 000

2.31.03.

5 001–10 000 lakosig HVI vezetői díj

32 000

2.31.04.

10 001–20 000 lakosig HVI vezetői díj

44 000

2.31.05.

20 001–50 000 lakosig HVI vezetői díj

65 000

2.31.06.

50 001–100 000 lakosig HVI vezetői díj

80 000

2.31.07.

100 001 lakos felett HVI vezetői díj

100 000

2.34.

TVB 3 választott tagjának díja jogorvoslat esetén 15 000 Ft/fő.

45 000

2.36.

TVI vezetők helyetteseinek díja.

 

2.36.03.

TVI pénzügyi felelősének díja, időközi választásonként.

10 000

3. Munkaadókat terhelő járulékok

3.01.03.

Munkaadókat terhelő járulékok, hatályos jogszabályok szerint, megyénél.

 

5. melléklet a 7/2010. (VII. 21.) KIM rendelethez15



A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek / a kisebbségi önkormányzati
képviselők …. . évi választása

Feladattípusú elszámolás munkalapja
HVI/OEVI

 

Főváros, megye:

1.

Tájékoztató adatok

1.1.

Település megnevezése:

1.2.

Közös önkormányzati hivatal esetén székhely település megnevezése:

 

hozzá kapcsolódó települések száma:

 

 

hozzá kapcsolódó települések megnevezése:

1.3.

OEVK székhely település jelölése Igen/Nem:

 

 

OEVK-k száma:

 

1.4.

Település lakosságszáma:

 

1.5.

Közös önkormányzati hivatal lakosságszáma:

 

1.6.

Választópolgárok száma a 2. § (2) bekezdése szerint:

 

1.7.

Szavazókörök száma:

 

támogatásszámításnál figyelembe vett:

 

tényleges:

1.8.

Szavazatszámlálásba bevont bizottsági póttagok száma:

 

1.9.

Megismételt szavazás Igen/Nem:

 

2.

Elszámolás adatai (Ft-ban)

 

2.1.

Kapott támogatás összege:

 

L

2.2.

Norma szerint számolt összeg:

 

N

2.3.

A többletköltség/feladatelmaradás érvényesítése miatti összeg:

 

T

Ebből: személyi juttatások:

 

munkaadókat terhelő járulékok:

 

dologi kiadások (átlagbér nélkül):

 

átlagbér [a Ve. 21. §-ának (4) bekezdése szerinti kiadás]:

 

2.4.

A települést, közös önkormányzati hivatalt megillető pénzügyi fedezet összege:

 

N+T=F

Ebből: személyi juttatások:

 

 

munkaadókat terhelő járulékok:

 

dologi kiadások (átlagbér nélkül):

 

átlagbér [a Ve. 21. §-ának (4) bekezdése szerinti kiadás]:

 

2.5.

Az elszámolás után a település részére utalandó összeg:

 

F-L

Ebből: személyi juttatások:

 

 

munkaadókat terhelő járulékok:

 

dologi kiadások (átlagbér nélkül):

 

átlagbér [a Ve. 21. §-ának (4) bekezdése szerinti kiadás]:

 

 

Utalandó összeg (2.4.–2.1.):

 

 

2.6.

A területi választási iroda (időközi választás esetén a Közigazgatási
és Igazságügyi Minisztérium) részére visszautalandó összeg:

 

L-F

Ebből: személyi juttatások:

 




munkaadókat terhelő járulékok:

 

dologi kiadások (átlagbér nélkül):

 

átlagbér [a Ve. 21. §-ának (4) bekezdése szerinti kiadás]:

 

 

Visszafizetendő összeg (2.1.–2.4.):

 

 




A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek / a kisebbségi önkormányzati
képviselők …. . évi választása

Feladattípusú elszámolás többletköltség/feladatelmaradás részletezése
HVI/OEVI

Főváros, megye:

Település megnevezése:

Összeg Ft

Jogcím

Személyi
juttatások

Munkaadói
járulék

Dologi
kiadások

Átlagbér

Összesen

kód

név

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesen:

 

 

 

 

 


Dátum: ...........................

P. H.

.....................................................
aláírás




Készült:    2 (időközi választás esetén 3) példányban
Kapja:    1 példányt a helyi választási iroda vezetője
1 példányt a területi választási iroda vezetője
időközi választás esetén 1 példányt az OVI vezetője

6. melléklet a 7/2010. (VII. 21.) KIM rendelethez16



A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek / a kisebbségi önkormányzati
képviselők …. . évi választása

Feladattípusú elszámolás munkalapja
TVI

 

Főváros, megye illetve régió:

 

 

1.

Tájékoztató adatok

 

 

1.1.

Szerv megnevezése:

 

 

1.2.

Közös önkormányzati hivatal esetén székhely település megnevezése:

 

 

 

hozzá kapcsolódó települések száma:

 

1.3.

OEVK székhely település jelölése:

 

 

OEVK-k száma:

 

1.4.

Település lakosságszáma:

 

1.5.

Közös önkormányzati hivatal lakosságszáma:

 

1.6.

Választópolgárok száma:

 

1.7.

Szavazókörök száma:

 

 

támogatásszámításnál figyelembe vett:

 

 

tényleges:

 

1.8.

Szavazatszámlálásba bevont bizottsági póttagok száma:

 

1.9.

Megismételt szavazás Igen/Nem:

 

2.

Elszámolás adatai (Ft-ban)

 

 

2.1.

Kapott támogatás összege:

 

L

2.2.

Norma szerint számolt összeg:

 

N

2.3.

A többletköltség/feladatelmaradás érvényesítése miatti összeg:

 

T

Ebből: személyi juttatások:

 

 

munkaadókat terhelő járulékok:

 

dologi kiadások (átlagbér nélkül):

 

átlagbér [a Ve. 21. §-ának (4) bekezdése szerinti kiadás]:

 

2.4.

Szervet megillető pénzügyi fedezet összege:

 

N+T=F

Ebből: személyi juttatások:

 

 

munkaadókat terhelő járulékok:

 

dologi kiadások (átlagbér nélkül):

 

átlagbér [a Ve. 21. §-ának (4) bekezdése szerinti kiadás]:

 

2.5.

Az elszámolás után a szerv részére utalandó összeg:

 

F-L

Ebből: személyi juttatások:

 

 

munkaadókat terhelő járulékok:

 

dologi kiadások (átlagbér nélkül):

 

átlagbér [a Ve. 21. §-ának (4) bekezdése szerinti kiadás]:

 

 

Utalandó összeg (2.4.– 2.1.):

 

 

2.6.

A KEKKH részére visszautalandó összeg:

 

L-F

Ebből: személyi juttatások:

 

 

munkaadókat terhelő járulékok:

 

dologi kiadások (átlagbér nélkül):

 

átlagbér [a Ve. 21. §-ának (4) bekezdése szerinti kiadás]:

 

 

Visszafizetendő összeg (2.1.–2.4.):

 

 


A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek / a kisebbségi önkormányzati
képviselők …. . évi választása

Feladattípusú elszámolás többletköltség/feladatelmaradás részletezése
TVI

Főváros, megye:

Összeg Ft

Jogcím

Személyi
juttatások

Munkaadói
járulék

Dologi
kiadások

Átlagbér

Összesen

kód

név

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesen:

 

 

 

 

 


Dátum: ...........................


P. H.
.....................................................
aláírás


Készült:    2 példányban
Kapja:    1 példányt a területi választási iroda vezetője
1 példányt a KEKKH elnöke, időközi választás esetén az OVI vezetője

7. melléklet a 7/2010. (VII. 21.) KIM rendelethez17



A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek / a kisebbségi önkormányzati
képviselők …. . évi választása

Feladattípusú elszámolás munkalapja
Fővárosi/megyei összesítő

 

Főváros/megye:

 

 

1.

Tájékoztató adatok

 

 

1.1.

Település megnevezése:

1.2.

Megye:

települések száma:

 

 

1.3.

OEVK székhely település jelölése:

OEVK-k száma:

 

 

1.4.

Település lakosságszáma:

1.5.

Közös önkormányzati hivatal lakosságszáma:

1.6.

Választópolgárok száma a 2. § (2) bekezdése szerint:

 

 

1.7.

Szavazókörök száma:

támogatásszámításnál figyelembe vett:

 

 

tényleges:

 

 

1.8.

Szavazatszámlálásba bevont bizottsági póttagok száma:

 

 

1.9.

Megismételt szavazás Igen/Nem:

 

 

2.

Elszámolás adatai (Ft-ban)

2.1.

Kapott támogatás összege:

 

L

2.2.

Norma szerint számolt összeg:

 

N

2.3.

A többletköltség/feladatelmaradás érvényesítése miatti összeg:

 

T

Ebből: személyi juttatások:

 

 

munkaadókat terhelő járulékok:

 

dologi kiadások (átlagbér nélkül):

 

átlagbér [a Ve. 21. §-ának (4) bekezdése szerinti kiadás]:

 

2.4.

Szervet megillető pénzügyi fedezet összege:

 

N+T=F

Ebből: személyi juttatások:

 

 

munkaadókat terhelő járulékok:

 

dologi kiadások (átlagbér nélkül):

 

átlagbér [a Ve. 21. §-ának (4) bekezdése szerinti kiadás]:

 

2.5.

Az elszámolás után a szerv részére utalandó összeg:

 

F-L

Ebből: személyi juttatások:

 

 

munkaadókat terhelő járulékok:

 

dologi kiadások (átlagbér nélkül):

 

átlagbér [a Ve. 21. §-ának (4) bekezdése szerinti kiadás]:

 

 

Utalandó összeg (2.4.–2.1.):

 

 

2.6.

A KEKKH részére visszautalandó összeg:

 

L-F

Ebből: személyi juttatások:

 

 

munkaadókat terhelő járulékok:

 

dologi kiadások (átlagbér nélkül):

 

átlagbér [a Ve. 21. §-ának (4) bekezdése szerinti kiadás]:

 

 

Visszafizetendő összeg (2.1.–2.4.):

 

 



A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek / a kisebbségi önkormányzati
képviselők …. . évi választása

Feladattípusú elszámolás többletköltség/feladatelmaradás részletezése
Fővárosi/megyei összesítő

Főváros, megye:

Összeg Ft

Jogcím

Személyi
juttatások

Munkaadói
járulék

Dologi
kiadások

Átlagbér

Összesen

kód

név

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesen:

 

 

 

 

 


Dátum: ...........................

P. H.

.....................................................
aláírás




Készült:    2 példányban
Kapja:    1 példányt a területi választási iroda vezetője
1 példányt a KEKKH elnöke

8. melléklet a 7/2010. (VII. 21.) KIM rendelethez18



A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek / a kisebbségi önkormányzati
képviselők …. . évi választása

Feladattípusú elszámolás munkalapja
Fővárosi és megyei kormányhivatal

 

fővárosi és megyei kormányhivatal

1.

Tájékoztató adatok

1.1.

Szerv megnevezése:

1.2.

Közös önkormányzati hivatal esetén székhely település megnevezése:

 

hozzá kapcsolódó települések száma:

1.3.

OEVK székhely település jelölése:

OEVK-k száma:

1.4.

Település lakosságszáma:

1.5.

Közös önkormányzati hivatal lakosságszáma:

1.6.

Választópolgárok száma:

1.7.

Szavazókörök száma:

 

támogatásszámításnál figyelembe vett:

 

tényleges:

1.8.

Szavazatszámlálásba bevont bizottsági póttagok száma:

1.9.

Megismételt szavazás Igen/Nem:

 

2.

Elszámolás adatai (Ft-ban)

2.1.

Kapott támogatás összege:

 

L

2.2.

Norma szerint számolt összeg:

 

N

2.3.

A többletköltség/feladatelmaradás érvényesítése miatti összeg:

 

T

Ebből: személyi juttatások:

 

 

munkaadókat terhelő járulékok:

 

dologi kiadások (átlagbér nélkül):

 

Átlagbér [a Ve. 21. §-ának (4) bekezdése szerinti kiadás]:

 

2.4.

Szervet megillető pénzügyi fedezet összege:

 

N+T=F

Ebből: személyi juttatások:

 

 

munkaadókat terhelő járulékok:

 

dologi kiadások (átlagbér nélkül):

 

átlagbér [a Ve. 21. §-ának (4) bekezdése szerinti kiadás]:

 

2.5.

Az elszámolás után a szerv részére átadandó összeg:

 

F-L

Ebből: személyi juttatások:

 

 

munkaadókat terhelő járulékok:

 

dologi kiadások (átlagbér nélkül):

 

átlagbér [a Ve. 21. §-ának (4) bekezdése szerinti kiadás]:

 

 

Átadandó összeg (2.4.–2.1.):

 

 

2.6.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium részére visszaadandó összeg:

 

L-F

Ebből: személyi juttatások:

 

 

munkaadókat terhelő járulékok:

 

dologi kiadások (átlagbér nélkül):

 

átlagbér [a Ve. 21. §-ának (4) bekezdése szerinti kiadás]:

 

 

Visszaadandó összeg (2.1.–2.4.):

 

 


A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek / a kisebbségi önkormányzati
képviselők …. . évi választása

Feladattípusú elszámolás többletköltség/feladatelmaradás részletezése
Fővárosi és megyei kormányhivatal

Fővárosi és megyei kormányhivatal:

Összeg Ft

Jogcím

Személyi
juttatások

Munkaadói
járulék

Dologi
kiadások

Átlagbér

Összesen

kód

név

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesen:

 

 

 

 

 


Dátum: ...........................

P. H.

.....................................................
aláírás



Készült:    2 példányban
Kapja:     1 példányt a fővárosi és megyei kormányhivatal főigazgatója

9. melléklet a 7/2010. (VII. 21.) KIM rendelethez19



A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek / a kisebbségi önkormányzati
képviselők …. . évi választása

Feladattípusú elszámolás munkalapja
Összesítő, a fővárosi és megyei kormányhivatal

 

Régió:

 

 

1.

Tájékoztató adatok

 

 

1.1.

Település megnevezése:

1.2.

Megye:

települések száma:

 

 

1.3.

OEVK székhely település jelölése:

OEVK-k száma:

 

 

1.4.

Település lakosságszáma:

1.5.

Közös önkormányzati hivatal lakosságszáma:

1.6.

Választópolgárok száma a 2. § (2) bekezdése szerint:

 

 

1.7.

Szavazókörök száma:

támogatásszámításnál figyelembe vett:

 

 

tényleges:

 

 

1.8.

Szavazatszámlálásba bevont bizottsági póttagok száma:

 

 

1.9.

Megismételt szavazás Igen/Nem:

 

 

2.

Elszámolás adatai (Ft-ban)

2.1.

Kapott támogatás összege:

 

L

2.2.

Norma szerint számolt összeg:

 

N

2.3.

A többletköltség/feladatelmaradás érvényesítése miatti összeg:

 

T

Ebből: személyi juttatások:

 

 

munkaadókat terhelő járulékok:

 

 

dologi kiadások (átlagbér nélkül):

 

 

átlagbér [a Ve. 21. §-ának (4) bekezdése szerinti kiadás]:

 

 

2.4.

Szervet megillető pénzügyi fedezet összege:

 

N+T=F

Ebből: személyi juttatások:

 

 

munkaadókat terhelő járulékok:

 

dologi kiadások (átlagbér nélkül):

 

átlagbér [a Ve. 21. §-ának (4) bekezdése szerinti kiadás]:

 

2.5.

Az elszámolás után a szerv részére átadandó összeg:

 

F-L

Ebből: személyi juttatások:

 

 

munkaadókat terhelő járulékok:

 

dologi kiadások (átlagbér nélkül):

 

átlagbér [a Ve. 21. §-ának (4) bekezdése szerinti kiadás]:

 

 

Átadandó összeg (2.4.–2.1.):

 

 

2.6.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium részére visszaadandó összeg:

 

L-F

Ebből: személyi juttatások:

 

 

munkaadókat terhelő járulékok:

 

dologi kiadások (átlagbér nélkül):

 

átlagbér [a Ve. 21. §-ának (4) bekezdése szerinti kiadás]:

 

 

Visszaadandó összeg (2.1.–2.4.):

 

 



A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek / a kisebbségi önkormányzati
képviselők …. . évi választása

Feladattípusú elszámolás többletköltség/feladatelmaradás részletezése
Összesítő, a fővárosi és megyei kormányhivatal

Régió:

Összeg Ft

Jogcím

Személyi
juttatások

Munkaadói
járulék

Dologi
kiadások

Átlagbér

Összesen

kód

név

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesen:

 

 

 

 

 


Dátum: ...........................

P. H.

.....................................................
aláírás



Készült:    2 példányban
Kapja:    1 példányt a fővárosi és megyei kormányhivatal főigazgatója
1 példányt a KEKKH elnöke

10. melléklet a 7/2010. (VII. 21.) KIM rendelethez20



A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek / a kisebbségi önkormányzati
képviselők …. . évi választása

Választási kiadások elszámolási munkalapja KIM

 

Felügyeleti szerve:

1.

Tájékoztató adatok

1.1.

Szerv megnevezése:

1.2.

Közös önkormányzati hivatal esetén székhely település megnevezése:

 

hozzá kapcsolódó települések száma:

 

hozzá kapcsolódó települések neve:

1.3.

OEVK székhely település jelölése:

 

OEVK-k száma:

1.4.

Település lakosságszáma:

1.5.

Közös önkormányzati hivatal lakosságszáma:

1.6.

Választópolgárok száma:

1.7.

Szavazókörök száma:

 

támogatásszámításnál figyelembe vett:

 

tényleges:

1.8.

Szavazatszámlálásba bevont bizottsági póttagok száma:

1.9.

Megismételt szavazás Igen/Nem:

 

2.

Elszámolás adatai (Ft-ban)

2.1.

Kapott támogatás összege:

 

L

2.2.

Norma szerint számolt összeg:

 

N

2.3.

A többletköltség/feladatelmaradás érvényesítése miatti összeg:

 

F-N=T

Ebből: személyi juttatások:

 

 

munkaadókat terhelő járulékok:

 

 

dologi kiadások (átlagbér nélkül):

 

 

átlagbér [a Ve. 21. §-ának (4) bekezdése szerinti kiadás]:

 

 

2.4.

Szervet megillető pénzügyi fedezet összege:

 

F

Ebből: személyi juttatások:

 

 

munkaadókat terhelő járulékok:

 

dologi kiadások (átlagbér nélkül):

 

átlagbér [a Ve. 21. §-ának (4) bekezdése szerinti kiadás]:

 

2.5.

Az elszámolás után a szerv részére utalandó összeg:

 

F-L

Ebből: személyi juttatások:

 

 

munkaadókat terhelő járulékok:

 

dologi kiadások (átlagbér nélkül):

 

átlagbér [a Ve. 21. §-ának (4) bekezdése szerinti kiadás]:

 

 

Átadandó összeg (2.4.–2.1.):

 

 

2.6.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium részére visszaadandó összeg:

 

L-F

Ebből: személyi juttatások:

 

 

munkaadókat terhelő járulékok:

 

dologi kiadások (átlagbér nélkül):

 

átlagbér [a Ve. 21. §-ának (4) bekezdése szerinti kiadás]:

 

 

Visszaadandó összeg (2.1.–2.4.):

 

 


A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek / a kisebbségi önkormányzati
képviselők …. . évi választása

Választási kiadások tételes elszámolási munkalapjának adattartalma
Választási kiadások részletezése KIM

Felügyeleti szerv

Szerv megnevezése:

Összeg Ft

Jogcím

Bizonylat

Személyi juttatások

Munka-
adói járulék

Dologi kiadások
és intéz-
ményi
beruhá-
zások

Átlagbér

Összesen

kód

név

száma

tárgya

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesen:

 



A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek / a kisebbségi önkormányzati
képviselők …. . évi választása

Választási kiadás elszámolás többletköltség/feladatelmaradás részletezése munkalapjának adattartalma
KIM

Felügyeleti szerv:

Szerv megnevezése:

Összeg Ft

Jogcím

Személyi
juttatások

Munkaadói
járulék

Dologi
kiadások és intézményi beruházá-
sok

Átlagbér

Összesen

kód

név

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesen:

 

 

 

 

 


Dátum: ...........................

P. H.

.....................................................
aláírás



Készült:    2 példányban
Kapja:    1 példányt a szerv vezetője
1 példányt a KEKKH elnöke

11. melléklet a 7/2010. (VII. 21.) KIM rendelethez21



A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek / a kisebbségi önkormányzati
képviselők …. . évi választása

Feladattípusú elszámolás munkalapja
Országos összesítő

 

Országos összesen:

1.

Tájékoztató adatok

1.1.

Település megnevezése:

1.2.

Országos összesen:

települések száma:

 

1.3.

OEVK székhely település jelölése

OEVK-k száma:

 

1.4.

Település lakosságszáma:

Közös önkormányzati hivatal lakosságszáma:

1.5.

Választópolgárok száma a 2. § (2) bekezdése szerint:

 

 

1.6.

Szavazókörök száma:

támogatásszámításnál figyelembe vett:

 

 

tényleges:

 

 

1.7.

Szavazatszámlálásba bevont bizottsági póttagok száma:

 

 

1.9.

Megismételt szavazás Igen/Nem:

 

 

2.

Elszámolás adatai (Ft-ban)

2.1.

Kapott támogatás összege:

 

L

2.2.

Norma szerint számolt összeg:

 

N

2.3.

A többletköltség/feladatelmaradás érvényesítése miatti összeg:

 

T

Ebből: személyi juttatások:

 

 

munkaadókat terhelő járulékok:

 

dologi kiadások (átlagbér nélkül):

 

átlagbér [a Ve. 21. §-ának (4) bekezdése szerinti kiadás]:

 

2.4.

Az elszámolások szerinti pénzügyi fedezet összege:

 

N+T=F

Ebből: személyi juttatások:

 

 

munkaadókat terhelő járulékok:

 

dologi kiadások (átlagbér nélkül):

 

átlagbér [a Ve. 21. §-ának (4) bekezdése szerinti kiadás]:

 

2.5.

Az elszámolás után a szerv részére utalandó összeg:

 

F-L

Ebből: személyi juttatások:

 

 

munkaadókat terhelő járulékok:

 

dologi kiadások (átlagbér nélkül):

 

átlagbér [a Ve. 21. §-ának (4) bekezdése szerinti kiadás]:

 

 

Átadandó összeg (2.4.–2.1.):

 

 

2.6.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium részére visszautalandó összeg:

 

L-F

Ebből: személyi juttatások:

 

 

munkaadókat terhelő járulékok:

 

Dologi kiadások:

 

átlagbér [a Ve. 21. §-ának (4) bekezdése szerinti kiadás]:

 

 

Visszaadandó összeg (2.1.–2.4.):

 

 


A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek / a kisebbségi önkormányzati
képviselők …. . évi választása

Feladattípusú elszámolás többletköltség/feladatelmaradás részletezése
Országos összesítő

Országos összesen:

Összeg Ft

Jogcím

Személyi
juttatások

Munkaadói
járulék

Dologi
és
felhalmo-
zási kiadások

Átlagbér

Összesen

kód

név

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesen:

 

 

 

 

 


Dátum: ...........................

P. H.

.....................................................
aláírás



Készült:    3 példányban
Kapja:    1 példányt az OVI vezetője
1 példányt a KEKKH elnöke
1 példányt a Miniszter

12. melléklet a 7/2010. (VII. 21.) KIM rendelethez22



A választásokra biztosított pénzügyi fedezet kiemelt előirányzatonkénti elszámolása

KEKKH

a fővárosi és megyei kormányhivatal,
egyéb KIM szervek, egyéb az államháztartási tv. hatálya alá tartozó szervek

Egyéb az Áht. hatálya alá
nem tartozó szervek

 

Kiadás

Bevétel

Kiadás

Bevétel

Kiadás

Áht. hatálya alá tartozó szervet illető támogatás

Támogatásértékű működési és felhalmozási kiadás központi költségvetési szervnek

Támogatásértékű működési és felhalmozási bevétel központi költségvetési szervtől

Tényleges felhasználásnak megfelelően

 

 

TVI

TVI-k támogatása

Támogatásértékű működési kiadás helyi önkormányzatok-
nak és költségvetési szerveinek

Támogatásértékű működési bevétel központi költségvetési szervtől

Tényleges felhasználásnak megfelelően

 

 

 

Áht. hatálya alá nem tartozó szervet illető támogatás

Működési célú pénzeszköz-
átadás államháztartáson kívülre

 

 

Számviteli törvény szerint

Tényleges felhasználásnak megfelelően, számviteli törvény szerint

 

KEKKH

TVI

HVI

 

Kiadás

Bevétel

Kiadás

Bevétel

Kiadás

HVI-k támogatása

Támogatásértékű működési kiadás helyi önkormány-
zatoknak és költségvetési szerveinek

Továbbadási (lebonyolítási) célú működési bevétel központi költségvetési szervtől

Központi költségvetési szervtől kapott továbbadási (lebonyolítási) célú működési kiadás

Támogatásértékű működési bevétel központi költségvetési szervtől

Tényleges felhasználásnak megfelelően

1

A rendeletet a 18/2013. (VII. 17.) KIM rendelet 10. § g) pontja hatályon kívül helyezte 2013. július 18. napjával. Alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező rendelet 8. §-át.

2

Az 1. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze az 50/2012. (XII. 4.) KIM rendelet 28. § a) pontja szerint módosított szöveg.

3

A 3. § (1) bekezdése az 50/2012. (XII. 4.) KIM rendelet 28. § b) pontja szerint módosított szöveg.

4

A 3. § (2) bekezdése az 50/2012. (XII. 4.) KIM rendelet 28. § c) pontja szerint módosított szöveg.

5

A 3. § (4) bekezdés c) pontja az 50/2012. (XII. 4.) KIM rendelet 28. § d) pontja szerint módosított szöveg.

6

A 6. § (1) bekezdése az 50/2012. (XII. 4.) KIM rendelet 28. § e) pontja szerint módosított szöveg.

7

A 6. § (3) bekezdése az 50/2012. (XII. 4.) KIM rendelet 28. § f) pontja szerint módosított szöveg.

8

A 7. § (1) bekezdése az 50/2012. (XII. 4.) KIM rendelet 28. § g) pontja szerint módosított szöveg.

9

A 8. § (3) bekezdése az 50/2012. (XII. 4.) KIM rendelet 28. § b) pontja szerint módosított szöveg.

10

A 8. § (4) bekezdése az 50/2012. (XII. 4.) KIM rendelet 28. § b) pontja szerint módosított szöveg.

11

A 11. § c) pontja az 50/2012. (XII. 4.) KIM rendelet 28. § c) pontja szerint módosított szöveg.

12

A 11. § i) pontja az 50/2012. (XII. 4.) KIM rendelet 28. § c) pontja szerint módosított szöveg.

13

Az 1. melléklet az 50/2012. (XII. 4.) KIM rendelet 28. § b)–c) és g)–p) pontja szerint módosított szöveg.

15

Az 5. melléklet az 50/2012. (XII. 4.) KIM rendelet 28. § m) és q) pontja szerint módosított szöveg.

16

A 6. melléklet az 50/2012. (XII. 4.) KIM rendelet 28. § m) pontja szerint módosított szöveg.

17

A 7. melléklet az 50/2012. (XII. 4.) KIM rendelet 28. § m) pontja szerint módosított szöveg.

18

A 8. melléklet az 50/2012. (XII. 4.) KIM rendelet 28. § b), f) és m) pontja szerint módosított szöveg.

19

A 9. melléklet az 50/2012. (XII. 4.) KIM rendelet 28. § b), f) és m) pontja szerint módosított szöveg.

20

A 10. melléklet az 50/2012. (XII. 4.) KIM rendelet 28. § m) pontja szerint módosított szöveg.

21

A 11. melléklet az 50/2012. (XII. 4.) KIM rendelet 28. § m) pontja szerint módosított szöveg.

22

A 12. melléklet az 50/2012. (XII. 4.) KIM rendelet 28. § b) pontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére