• Tartalom

9/2010. (IV. 13.) SZMM rendelet

9/2010. (IV. 13.) SZMM rendelet

a kollektív szerződések bejelentésének és nyilvántartásának részletes szabályairól szóló 2/2004. (I. 15.) FMM rendelet módosításáról1

2010.04.16.

A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 41/A. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a szociális és munkaügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 170/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) pontjában megállapított feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § A kollektív szerződések bejelentésének és nyilvántartásának részletes szabályairól szóló 2/2004. (I. 15.) FMM rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 2. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

2. § (1) A kollektív szerződést kötő felek bejelentési kötelezettségüket a minisztérium honlapján erre a célra rendszeresített Munkaügyi Kapcsolatok Információs Rendszer keretében található kollektív szerződés nyilvántartási menüpont alatt közzétett, a rendelet melléklete szerinti adattartalmú adatlapnak
a) a kitöltésével és a minisztériumba postai úton történő megküldésével, vagy
b) a (2) bekezdésben meghatározott módon történő elektronikus kitöltésével és bejelentésével (a továbbiakban: elektronikus bejelentés) teljesítik.”

3. § Hatályát veszti a Rendelet 2–5. számú melléklete.

4. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 3. napon lép hatályba, és a hatálybalépését követő napon hatályát veszti.

1. melléklet a 9/2010. (IV. 13.) SZMM rendelethez

1. melléklet a kollektív szerződések bejelentésének és nyilvántartásának részletes szabályairól szóló
2/2004. (I. 15.) FMM rendelethez

A kollektív szerződéskötés (módosítás, megszűnés) bejelentésére szolgáló adatlap tartalma

1.

Egy, illetve több munkáltatóra (gazdálkodó szervezetre, illetve a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. XXIII. törvény hatálya alá tartozó szervezet munkavállalóira) kiterjedő hatályú, a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény rendelkezéseinek alkalmazásával kötött kollektív szerződés nyilvántartásba vételére szolgáló adatlap tartalma

1.1.

A szerződő felek és a kollektív szerződés általános adatai

1.1.1.

A munkáltató (gazdálkodó szervezet) neve, székhelye, adószáma, munkáltatói érdekképviseleti tagsága, költségvetési szerv esetében MÁK Törzskönyvi nyilvántartási (PIR) száma

1.1.2.

A szakszervezet neve, székhelye, adószáma, bírósági nyilvántartási száma, a szakszervezet felsőbb szervezeti tagsága

1.1.3.

A szakmai/ágazati/országos szakszervezet (szakszervezeti szövetség) neve, amelynek a szerződést kötő szakszervezet tagja

1.1.4.

Több munkáltatóra kiterjedő kollektív szerződés esetében a szerződés hatálya alá tartozó munkáltatók neve, székhelye, adószáma, munkáltatói érdekképviseleti tagsága

1.1.5.

A bejelentés tárgya (kollektív szerződés kötése, módosítása, megszűnése)

1.1.6.

A szerződéskötés (-módosítás, -megszűnés) időpontja, a szerződés (módosítás) hatálybalépése, szerződés időtartama

1.1.7.

A munkáltatónál a bejelentést megelőző hónapban alkalmazásban állók átlagos statisztikai állományi létszáma és a tárgyévet megelőző év december 31-én alkalmazásban állók száma

1.1.8.

A munkáltató több munkáltatóra kiterjedő kollektív szerződés hatálya alá tartozik-e

1.2.

A kollektív szerződésben foglalt szabályok, rendelkezések

1.2.1.

A szerződés eljárási szabályai, kötelmi rendelkezései

1.2.1.1.

A szerződés felmondási ideje

1.2.1.2.

A szerződés módosítása

1.2.1.3.

A szerződés hatályának megszűnése

1.2.2.

A munkaügyi kapcsolatokra vonatkozó szabályok

1.2.2.1.

A szerződő felek együttműködése, kapcsolatrendszere

1.2.2.2.

A szakszervezeti jogokat érintő rendelkezések

1.2.2.3.

A szakszervezet működését érintő rendelkezések

1.2.3.

A munkaügyi vitákkal kapcsolatos rendelkezések

1.2.3.1.

A kollektív munkaügyi vita

1.2.3.2.

A munkaügyi jogvita

1.2.3.3.

Rendelkezés sztrájk esetére

1.2.4.

A szerződés normatív rendelkezései, szabályai

1.2.4.1.

Előnyben részesítési szabály

1.2.4.2.

Határozott idejű munkaszerződés

1.2.4.3.

A próbaidő

1.2.4.4.

A munkáltatói rendes felmondás

1.2.4.5.

A végkielégítés

1.2.4.6.

A rendkívüli felmondásra okot adó körülmények

1.2.4.7.

A csoportos létszámcsökkentés

1.2.4.8.

A foglalkoztatottság szintjére vonatkozó megállapodás

1.2.4.9.

Atipikus munkavégzés

1.2.4.10.

Munkaidőkeret alkalmazása

1.2.4.11.

Munkarend

1.2.4.12.

Pihenőnapokra vonatkozó szabályozás

1.2.4.13.

Munkaközi szünet

1.2.4.14.

Napi pihenőidő

1.2.4.15.

Átirányítás, kiküldetés és más munkáltatónál történő munkavégzés, kirendelés

1.2.4.16.

A rendkívüli munka elrendelésének formája

1.2.4.17.

Az elrendelhető rendkívüli munka legmagasabb éves mértéke

1.2.4.18.

Készenléti jellegű munkakörök meghatározása

1.2.4.19.

Az elrendelhető készenlét legmagasabb havi mértéke

1.2.4.20.

Az elrendelhető ügyelet legmagasabb éves mértéke

1.2.4.21.

A munka díjazására vonatkozó szabályozás

1.2.4.22.

Rendelkezés a munkabér kifizetésére

1.2.4.23.

Szabadságra vonatkozó szabályok

1.2.4.24.

Az egyéb munkaidő-kedvezmények

1.2.4.25.

Egészségkárosító kockázatok közötti foglalkoztatásra vonatkozó szabályozás

1.2.4.26.

Oktatás, továbbképzés támogatása

1.2.4.27.

Jóléti célú pénzeszközök és ingatlanok meghatározása

1.2.4.28.

A szociális, jóléti juttatások költségére vonatkozó megállapodás

1.2.4.29.

Munkaruha (formaruha) ellátás

1.2.4.30.

Kártérítési felelősség szabályozása

1.2.4.31.

Egyes munkavállalói csoportokra vonatkozó speciális szabályozás

1.2.4.32.

Munkaerő-kölcsönzésre vonatkozó szabályozás

1.2.4.33.

Külföldi állampolgárságú munkavállalók foglalkoztatására vonatkozó szabályozás

1.3.

A kollektív szerződés bérmegállapodási és béren kívüli juttatási elemei

1.3.1.

Az előző évi bruttó átlagkereset mértéke

1.3.2.

Az előző év december 31-én érvényes minimálbér

1.3.3.

Átlagkereset-növelés mértéke

1.3.4.

Alapbérnövelés mértéke, időpontja

1.3.5.

Minimálbér mértéke, emelés időpontja

1.3.6.

Garantált bérminimum szabályozása

1.3.7.

Bértarifa szabályozása

1.3.8.

További bérelemek szabályozása

1.3.9.

Rendelkezés a bérrendszerről, különböző bérformák meghatározásáról

1.3.10.

Béren kívüli juttatások módja (cafetéria-rendszer), mértéke és elemei

1.3.10.1.

Étkezési hozzájárulás

1.3.10.2.

Üdülési hozzájárulás

1.3.10.3.

Kötelező mértéket meghaladó magán-nyugdíjpénztári hozzájárulás

1.3.10.4.

Önkéntes magán-nyugdíjpénztári hozzájárulás

1.3.10.5.

Egészségpénztári hozzájárulás

1.3.10.6.

Helyi közlekedési hozzájárulás

1.3.10.7.

Baleset- és életbiztosítás

1.3.10.8.

Ruházati költségtérítés

1.3.10.9.

Beiskolázási támogatás

1.3.10.10.

Tandíjfizetési hozzájárulás

1.3.10.11.

Egyéb, béren kívüli juttatások

1.3.10.11.1.

Lakáscélú támogatás

1.3.10.11.2.

Művelődési intézményi szolgáltatás

1.3.10.11.3.

Sporttevékenység végzéséhez nyújtott szolgáltatás

1.3.10.11.4.

Ajándékutalvány igénybevételének támogatása

1.3.10.11.5.

Internet-használat támogatása

1.3.10.1 2.

Munkáltatói kölcsön

2.

Egy, illetve több, a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) hatálya alatt működő költségvetési intézményre (munkáltatóra) kiterjedő hatályú, a Kjt. rendelkezéseinek alkalmazásával kötött kollektív szerződés nyilvántartásba vételére szolgáló adatlap tartalma

2.1.

A szerződő felek és a kollektív szerződés általános adatai

2.1.1.

A költségvetési intézmény (gazdálkodó szervezet) neve, székhelye, adószáma, MÁK Törzskönyvi nyilvántartási (PIR) száma, munkáltatói érdekképviseleti tagsága

2.1.2.

A szakszervezet neve, székhelye, adószáma, bírósági nyilvántartási száma

2.1.3.

A szakmai/ágazati/országos szakszervezet (szakszervezeti szövetség) neve, amelynek a szerződést kötő szakszervezet tagja

2.1.4.

Több munkáltatóra kiterjedő kollektív szerződés esetében a szerződés hatálya alá tartozó munkáltatók neve, székhelye, adószáma, MÁK Törzskönyvi nyilvántartási (PIR) száma, munkáltatói érdekképviseleti tagsága

2.1.5.

A bejelentés tárgya (szerződéskötés, módosítás, megszűnés)

2.1.6.

A szerződéskötés (-módosítás, -megszűnés) időpontja, a szerződés (módosítás) hatálybalépése, szerződés időtartama

2.1.7.

A munkáltatónál a bejelentést megelőző hónapban alkalmazásban állók átlagos statisztikai állományi létszáma és a tárgyévet megelőző év december 31-én alkalmazásban állók száma

2.1.8.

A munkáltató több munkáltatóra kiterjedő kollektív szerződés hatálya alá tartozik-e

2.2.

A kollektív szerződésben foglalt szabályok, rendelkezések

2.2.1.

A szerződés eljárási szabályai, kötelmi rendelkezései

2.2.1.1.

A szerződés felmondási ideje

2.2.1.2.

A szerződés módosítása

2.2.1.3.

A szerződés megszűnése

2.2.2.

A munkaügyi kapcsolatokra vonatkozó szabályok

2.2.2.1.

A szerződő felek együttműködése, kapcsolatrendszere

2.2.2.2.

A szakszervezeti jogokat érintő rendelkezések

2.2.2.3.

A szakszervezet működését érintő rendelkezések

2.2.3.

A munkaügyi vitákkal kapcsolatos rendelkezések

2.2.3.1.

A kollektív munkaügyi vita

2.2.3.2.

A munkaügyi jogvita

2.2.3.3.

Rendelkezés sztrájk esetére

2.2.4.

A szerződés normatív rendelkezései, szabályai

2.2.4.1.

Előnyben részesítés a közalkalmazottak meghatározott körére

2.2.4.2.

Felmentés

2.2.4.3.

Munkaidőkeret alkalmazása

2.2.4.4.

Munkarend

2.2.4.5.

Munkaközi szünet

2.2.4.6.

Átirányítás, kiküldetés és más munkáltatónál történő munkavégzés, kirendelés

2.2.4.7.

Az elrendelhető rendkívüli munka legmagasabb éves mértéke

2.2.4.8.

Illetményrendszerre vonatkozó szabályozás

2.2.4.9.

Szabadságra vonatkozó szabályok

2.2.4.10.

Egészségkárosító kockázatok közötti foglalkoztatásra vonatkozó szabályozás

2.2.4.11.

Oktatás, továbbképzés támogatása

2.2.4.12.

Jóléti célú pénzeszközök és ingatlanok meghatározása

2.2.4.13.

Szociális, jóléti juttatások költségére vonatkozó megállapodás

2.2.4.14.

Munkaruha (formaruha) ellátás

2.2.4.15.

Kártérítési felelősség szabályozása

2.2.4.16.

Egyes munkavállalói csoportokra vonatkozó speciális szabályozás

2.3.

A kollektív szerződés illetmény-megállapodási és illetményrendszeren (béren) kívüli juttatási elemei

2.3.1.

Illetménynövelés mértéke, időpontja

2.3.2.

Illetménykiegészítés mértéke

2.3.3.

Illetménypótlékok szabályozása

2.3.4.

További keresetelemek szabályozása

2.3.5.

Illetményrendszeren (béren) kívüli juttatások módja (cafetéria-rendszer), mértéke és elemei

2.3.5.1.

Étkezési hozzájárulás

2.3.5.2.

Üdülési hozzájárulás

2.3.5.3.

Kötelező mértéket meghaladó magán-nyugdíjpénztári hozzájárulás

2.3.5.4.

Önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztári hozzájárulás

2.3.5.5.

Önkéntes kölcsönös egészségpénztári hozzájárulás

2.3.5.6.

Helyi közlekedési hozzájárulás

2.3.5.7.

Baleset- és életbiztosítás

2.3.5.8.

Iskolakezdési támogatás

2.3.5.9.

Iskolarendszerű képzés támogatása

2.3.5.10.

Egyéb, illetményen (béren) kívüli juttatások

2.3.5.10.1.

Lakáscélú támogatás

2.3.5.10.2.

Művelődési intézményi szolgáltatás

2.3.5.10.3.

Sporttevékenység végzéséhez nyújtott szolgáltatás

2.3.5.10.4.

Ajándékutalvány igénybevételének támogatása

2.3.5.10.5.

Internet-használat támogatása

2.3.5.11.

Munkáltatói kölcsön


1

A rendelet a 4. § alapján hatályát vesztette 2010. április 17. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére