• Tartalom

10/2011. (III. 30.) NEFMI rendelet

10/2011. (III. 30.) NEFMI rendelet

egyes egészségügyi és szociális tárgyú miniszteri rendeleteknek a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval kapcsolatos módosításáról1

2011.03.31.

A tanuló ifjúság üdülésének és táborozásának egészségügyi feltételeiről szóló 12/1991. (V. 18.) NM rendelet tekintetében az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (2) bekezdés d) pont da) alpontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a közfürdők létesítésének és üzemeltetésének közegészségügyi feltételeiről szóló 37/1996. (X. 18.) NM rendelet tekintetében az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (3) bekezdés c) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a természetgyógyászati tevékenység gyakorlásának egyes kérdéseiről szóló 11/1997. (V. 28.) NM rendelet tekintetében a természetgyógyászati tevékenységről szóló 40/1997. (III. 5.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

az iskola-egészségügyi ellátásról szóló 26/1997. (IX. 3.) NM rendelet tekintetében a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 97. § b) pontjában, valamint az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (2) bekezdés f) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a kötelező egészségbiztosítás keretében igénybe vehető betegségek megelőzését és korai felismerését szolgáló egészségügyi szolgáltatásokról és a szűrővizsgálatok igazolásáról szóló 51/1997. (XII. 18.) NM rendelet tekintetében a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 83. § (4) bekezdés a)–b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a fertőző betegségek jelentésének rendjéről szóló 63/1997. (XII. 21.) NM rendelet tekintetében az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény 38. § (2) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről szóló 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet tekintetében az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (2) bekezdés d) pont df)–di) alpontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 15/1998. (IV. 30.) NM rendelet tekintetében a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 162. § (2) bekezdés a) és b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § g) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a betegszállításról szóló 19/1998. (VI. 3.) NM rendelet tekintetében az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (2) bekezdés f) és g) pont ga) alpontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvénynek a szerv- és szövetátültetésre, valamint -tárolásra és egyes kórszövettani vizsgálatokra vonatkozó rendelkezései végrehajtásáról szóló 18/1998. (XII. 27.) EüM rendelet tekintetében az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (2) bekezdés q) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

az egyes daganatos megbetegedések bejelentésének rendjéről szóló 24/1999. (VII. 6.) EüM rendelet tekintetében az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény 38. § (2) bekezdés h) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a szakorvos, szakfogorvos, szakgyógyszerész és klinikai szakpszichológus szakképesítés megszerzéséről szóló 66/1999. (XII. 25.) EüM rendelet tekintetében az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (2) bekezdés i) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a természetes gyógytényezőkről szóló 74/1999. (XII. 25.) EüM rendelet tekintetében az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (2) bekezdés x) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló 4/2000. (II. 25.) EüM rendelet tekintetében az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény 3. § (7) bekezdés b) pontjában és az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (2) bekezdés f) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 16/2000. (VI. 8.) EüM rendelet tekintetében az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény 68. § (2) bekezdés a)–e), valamint k)–o) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéséről és a szociális szakvizsgáról szóló 9/2000. (VIII. 4.) SZCSM rendelet tekintetében a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 132. § (2) bekezdés f) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § l) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

az egészségügyi intézmények katasztrófaterveinek tartalmi követelményeiről szóló 29/2000. (X. 30.) EüM rendelet tekintetében az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 232. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a veszélyes anyagokkal és a veszélyes készítményekkel kapcsolatos egyes eljárások, illetve tevékenységek részletes szabályairól szóló 44/2000. (XII. 27.) EüM rendelet tekintetében a kémiai biztonságról szóló 2000. évi XXV. törvény 34. § (4) bekezdés a) pont aa)–ah) alpontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

az Állami Egészségügyi Tartalékkal való gazdálkodás szabályairól szóló 17/2001. (IV. 28.) EüM rendelet tekintetében az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (2) bekezdés w) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

az egészségügyi szolgáltatások nyújtása során ionizáló sugárzásnak kitett személyek egészségének védelméről szóló 31/2001. (X. 3.) EüM rendelet tekintetében az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény 68. § (2) bekezdés a) és c) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a kozmetikai termékek biztonságosságáról, gyártási, forgalmazási feltételeiről és közegészségügyi ellenőrzéséről szóló 40/2001. (XI. 23.) EüM rendelet tekintetében az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (2) bekezdés d) pont da) alpontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

az egészségügyi intézményekben keletkező hulladék kezeléséről szóló 1/2002. (I. 11.) EüM rendelet tekintetében a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény 59. § (3) bekezdés b) pont ba) és bb) alpontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

az egészségügyi ágazat radiológiai mérő és adatszolgáltató hálózata felépítéséről és működéséről szóló 8/2002. (III. 12.) EüM rendelet tekintetében az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény 68. § (2) bekezdés f) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos közegészségügyi követelményekről szóló 16/2002. (IV. 10.) EüM rendelet tekintetében a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény 59. § (3) bekezdés b) pont bc) alpontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

az anyatej társadalombiztosítási támogatás alapját képező áráról, valamint a támogatás elszámolásának módjáról szóló 8/2002. (X. 4.) ESZCSM rendelet tekintetében a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 83. § (4) bekezdés q)–s) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a cumik és cuclik egészségügyi követelményeiről, valamint a forgalmazás feltételeiről szóló 9/2002. (X. 17.) ESZCSM rendelet tekintetében az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (2) bekezdés d) pont dc) és df) alpontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

az egynapos sebészeti és a kúraszerűen végezhető ellátások szakmai feltételeiről szóló 16/2002. (XII. 12.) ESZCSM rendelet tekintetében az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (2) bekezdés f) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

az emberen végzett orvostudományi kutatásokról szóló 23/2002. (V. 9.) EüM rendelet tekintetében az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (2) bekezdés o) és p) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, összhangban a 2002. évi VI. törvénnyel kihirdetett, az Európa Tanácsnak az emberi lény emberi jogainak és méltóságának a biológia és az orvostudomány alkalmazására tekintettel történő védelméről szóló Oviedói Egyezmény, valamint az Egyezménynek az emberi lény klónozásának tilalmáról szóló Kiegészítő Jegyzőkönyve rendelkezéseivel, továbbá figyelemmel az Orvosok Világszövetsége által elfogadott Helsinki Nyilatkozatra,

a társadalombiztosítási támogatással rendelhető gyógyszerekről és a támogatás összegéről szóló 1/2003. (I. 21.) ESZCSM rendelet tekintetében a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 83. § (3) bekezdés a) pontjában, valamint 83. § (4) bekezdés n) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § b) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben,

a magasabb összegű családi pótlékra jogosító betegségekről és fogyatékosságokról szóló 5/2003. (II. 19.) ESZCSM rendelet tekintetében a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény 51. § b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § a) és d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

az in vitro diagnosztikai orvostechnikai eszközökről szóló 8/2003. (III. 13.) ESZCSM rendelet tekintetében az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (2) bekezdés f) és k) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

az Egészségügyi Tudományos Tanácsról szóló 34/2003. (VI. 7.) ESZCSM rendelet tekintetében az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (2) bekezdés m), o) és p) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a gyógyintézetek működési rendjéről, illetve szakmai vezető testületéről szóló 43/2003. (VII. 29.) ESZCSM rendelet tekintetében az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (2) bekezdés g) pont ge) alpontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a radioaktív hulladékok átmeneti tárolásának és végleges elhelyezésének egyes kérdéseiről, valamint az ipari tevékenységek során bedúsuló, a természetben előforduló radioaktív anyagok sugár-egészségügyi kérdéseiről szóló 47/2003. (VIII. 8.) ESZCSM rendelet tekintetében az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény 68. § (2) bekezdés k), l) és p) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

az élelmiszer eredetű megbetegedések esetén követendő eljárásról szóló 62/2003. (X. 27.) ESZCSM rendelet tekintetében az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (2) bekezdés d) pont da) és df) alpontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a betegjogi, az ellátottjogi és a gyermekjogi képviselő működésének feltételeiről szóló 1/2004. (I. 5.) ESZCSM rendelet tekintetében az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (2) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a rendkívüli állapot idején szükséges munkaerő meghagyásáról szóló 26/2004. (IV. 21.) ESZCSM rendelet tekintetében a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény 207. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 71/2006. (IV. 3.) Korm. rendelet 32/A. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljáró honvédelemi miniszterrel egyetértésben,

a törzskönyvezett gyógyszerek és a különleges táplálkozási igényt kielégítő tápszerek társadalombiztosítási támogatásba való befogadásának szempontjairól és a befogadás vagy a támogatás megváltoztatásáról szóló 32/2004. (IV. 26.) ESZCSM rendelet tekintetében a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 83. § (3) bekezdés c) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § b) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben,

a különleges táplálkozási célú élelmiszerekről szóló 36/2004. (IV. 26.) ESZCSM rendelet tekintetében az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (9) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § c) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró vidékfejlesztési miniszterrel egyetértésben,

az étrend-kiegészítőkről szóló 37/2004. (IV. 26.) ESZCSM rendelet tekintetében az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (9) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § c) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró vidékfejlesztési miniszterrel egyetértésben,

az egészségügyi tevékenység végzéséhez szükséges egészségi alkalmasság vizsgálatáról és minősítéséről szóló 40/2004. (IV. 26.) ESZCSM rendelet tekintetében az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvény 28. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

az egészségügyi ellátás folyamatos működtetésének egyes szervezési kérdéseiről szóló 47/2004. (V. 11.) ESZCSM rendelet tekintetében az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvény 28. § (2) bekezdésében és az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (2) bekezdés f) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a területi védőnői ellátásról szóló 49/2004. (V. 21.) ESZCSM rendelet tekintetében a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 97. § b) pontjában és az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (2) bekezdés f) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

az egyes állati eredetű szövetek felhasználásával gyártott orvostechnikai eszközökről szóló 52/2004. (VI. 2.) ESZCSM rendelet tekintetében az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény a 247. § (2) bekezdés f) és k) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 0 Hz–300 GHz közötti frekvenciatartományú elektromos, mágneses és elektromágneses terek lakosságra vonatkozó egészségügyi határértékeiről szóló 63/2004. (VII. 26.) ESZCSM rendelet tekintetében az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (2) bekezdés d) pont dc) és de) alpontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

az egyes személyazonosításra alkalmatlan ágazati (egészségügyi, szakmai) adatok körének meghatározására, gyűjtésére, feldolgozására vonatkozó részletes szabályokról szóló 76/2004. (VIII. 19.) ESZCSM rendelet tekintetében az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény 38. § (2) bekezdés f) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

az egészségügyi szolgáltatók és működési engedélyük nyilvántartásáról, valamint az egészségügyi szakmai jegyzékről szóló 2/2004. (XI. 17.) EüM rendelet tekintetében az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (2) bekezdés g) pont gc) és ge) alpontjában, továbbá a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 83. § (4) bekezdés n) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § b) és d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

az orvosi rehabilitáció céljából társadalombiztosítási támogatással igénybe vehető gyógyászati ellátásokról szóló 5/2004. (XI. 19.) EüM rendelet tekintetében a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 83. § (3) bekezdés a) pontjában és (4) bekezdés j) és n) pontjában, valamint az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (2) bekezdés g) pont ga) alpontjában és (3) bekezdés c) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § b) és d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § b) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben,

a gyógyászati segédeszközök forgalmazásának, javításának, kölcsönzésének szakmai követelményeiről szóló 7/2004. (XI. 23.) EüM rendelet módosítása tekintetében a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 83. § (3) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § b) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben,

az emberi vér és vérkomponensek gyűjtésére, vizsgálatára, feldolgozására, tárolására és elosztására vonatkozó minőségi és biztonsági előírásokról, valamint ezek egyes technikai követelményeiről szóló 3/2005. (II. 10.) EüM rendelet tekintetében az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (2) bekezdés r), s) és t) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a rendkívüli eseményekkel, katasztrófákkal kapcsolatos bejelentés és adatközlés rendjéről szóló 10/2005. (IV. 12.) EüM rendelet tekintetében a katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetéről és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló 1999. évi LXXIV. törvény 53. § a) és c) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

az egészségügyi szolgáltatók szakmai felügyeletéről szóló 15/2005. (V. 2.) EüM rendelet tekintetében az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (2) bekezdés g) pont ga) alpontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a humán gyógyszerek és csomagolásuk hulladékainak kezeléséről szóló 20/2005. (VI. 10.) EüM rendelet tekintetében a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény 59. § (3) bekezdés b) pont ba) alpontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a fokozottan ellenőrzött szernek minősülő gyógyszerek orvosi rendelésének, gyógyszertári forgalmazásának, egészségügyi szolgáltatóknál történő felhasználásának, nyilvántartásának és tárolásának rendjéről szóló 43/2005. (X. 15.) EüM rendelet tekintetében az emberi alkalmazásra kerülő gyógyszerekről és egyéb, a gyógyszerpiacot szabályozó törvények módosításáról szóló 2005. évi XCV. törvény 32. § (5) bekezdés j) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

az emberi alkalmazásra kerülő gyógyszerek forgalomba hozataláról szóló 52/2005. (XI. 18.) EüM rendelet tekintetében az emberi alkalmazásra kerülő gyógyszerekről és egyéb, a gyógyszerpiacot szabályozó törvények módosításáról szóló 2005. évi XCV. törvény 32. § (5) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a mentésről szóló 5/2006. (II. 7.) EüM rendelet tekintetében az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (2) bekezdés f) pontjában és g) pont ga) alpontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a közgyógyellátásra jogosult gyógyszerkeretének megállapításához szükséges készítmények kiválasztásának szabályairól szóló 25/2006. (VI. 26.) EüM rendelet tekintetében a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 132. § (3) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § b) és d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a gyógyászati segédeszközök társadalombiztosítási támogatásba történő befogadásáról, támogatással történő rendeléséről, forgalmazásáról, javításáról és kölcsönzéséről szóló 14/2007. (III. 14.) EüM rendelet tekintetében a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 83. § (3) bekezdés a)–c) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § b) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben,

a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek és a harmadik országbeli állampolgárok magyarországi tartózkodásával összefüggő közegészséget veszélyeztető betegségekről szóló 32/2007. (VI. 27.) EüM rendelet tekintetében a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi I. törvény 86. § (4) bekezdésében, valamint a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény 111. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 37. § h) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró belügyminiszterrel egyetértésben,

az egyes nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshelyek üzemeltetésének egészségügyi feltételeiről szóló 37/2007. (VII. 23.) EüM–SZMM együttes rendelet tekintetében a nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshely-szolgáltatásról szóló 173/2003. (X. 28.) Korm. rendelet 25. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) és f) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a gyógyszerrendeléshez használandó számítógépes program minősítésének szabályairól szóló 53/2007. (XII. 7.) EüM rendelet tekintetében a biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól szóló 2006. évi XCVIII. törvény 77. § (2) bekezdés i) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a határon túli magyarok magyarországi egészségügyi ellátásának támogatásáról szóló 59/2007. (XII. 29.) EüM rendelet tekintetében a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 83. § (4) bekezdés t) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a gyógyszertárban forgalmazható, valamint kötelezően készletben tartandó termékekről szóló 2/2008. (I. 8.) EüM rendelet tekintetében a biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól szóló 2006. évi XCVIII. törvény 77. § (2) bekezdés b) és e) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat egyes közigazgatási eljárásaiért és igazgatási jellegű szolgáltatásaiért fizetendő díjakról szóló 1/2009. (I. 30.) EüM rendelet tekintetében a kémiai biztonságról szóló 2000. évi XXV. törvény 34. § (4) bekezdés i) pontjában, az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (5) bekezdés c) pontjában, az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény 68. § (2) bekezdés d) pontjában és 68. § (12) bekezdésében, az egészségügyi hatósági és igazgatási tevékenységről szóló 1991. évi XI. törvény 15. § (10) bekezdésében, valamint az emberi alkalmazásra kerülő gyógyszerekről és egyéb, a gyógyszerpiacot szabályozó törvények módosításáról szóló 2005. évi XCV. törvény 32. § (6) bekezdés d) és e) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § c) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben,

az orvostechnikai eszközökről szóló 4/2009. (III. 17.) EüM rendelet tekintetében az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (2) bekezdés k) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

az egyes főbb betegségcsoportok finanszírozási eljárásrendjének szerkesztése és szakmai egyeztetése lefolytatásának egységes szabályairól szóló 13/2009. (IV. 22.) EüM rendelet tekintetében a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 83. § (4) bekezdés c) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a dimetil-fumarát biocidot tartalmazó termékek forgalmazásának megtiltásáról szóló 14/2009. (IV. 29.) EüM rendelet tekintetében a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 56. §-ában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések megelőzéséről, e tevékenységek szakmai minimumfeltételeiről és felügyeletéről szóló 20/2009. (VI. 18.) EüM rendelet tekintetében az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (2) bekezdés d) pont df) alpontjában és g) pont ga) alpontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

az egészségügyi kártevőirtó tevékenységről és az egészségügyi kártevőirtó tevékenység engedélyezésének részletes szabályairól szóló 2/2010. (I. 26.) EüM rendelet tekintetében a kémiai biztonságról szóló 2000. évi XXV. törvény 34. § (4) bekezdés a) pont ac) alpontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

az egészségügyi ágazat honvédelmi feladatairól szóló 21/2010. (V. 4.) EüM rendelet tekintetében a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény 207. § (6) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 71/2006. (IV. 3.) Korm. rendelet 32/A. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljáró honvédelmi miniszterrel egyetértésben,

a gyógyító-megelőző eljárások során alkalmazott egészségügyi technológiák egészségbiztosítási finanszírozásba történő befogadásához kapcsolódó eljárás során alkalmazandó szakmai szempontrendszerről és szakmapolitikai prioritásokról, valamint a befogadásához kapcsolódó egyes eljárásokért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjakról szóló 28/2010. (V. 12.) EüM rendelet tekintetében a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 83. § (6) bekezdés d) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

az élelmiszerekkel kapcsolatos tápanyag-összetételre és egészségre vonatkozó állításokkal kapcsolatos egyes szabályokról szóló 33/2010. (V. 13.) EüM–FVM együttes rendelet tekintetében az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (6) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § d) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § c) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró vidékfejlesztési miniszterrel egyetértésben

a következőket rendelem el:

1. A tanuló ifjúság üdülésének és táborozásának egészségügyi feltételeiről szóló
12/1991. (V. 18.) NM rendelet módosítása

1. § (1) A tanuló ifjúság üdülésének és táborozásának egészségügyi feltételeiről szóló 12/1991. (V. 18.) NM rendelet 2. §

a) (1) bekezdésében az „Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat kistérségi intézetét (a továbbiakban: kistérségi intézet).” szövegrész helyébe a „fővárosi és megyei kormányhivatal kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézetét (a továbbiakban: kistérségi népegészségügyi intézet).” szöveg,

b) (2) bekezdésében a „kistérségi intézetnek.” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézetnek.” szöveg

lép.

(2) A tanuló ifjúság üdülésének és táborozásának egészségügyi feltételeiről szóló 12/1991. (V. 18.) NM rendelet 2. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Ha a táborozás vándortábor jellegű és az útvonal
a) egy megyén belül több kistérségi népegészségügyi intézet területi illetékességét érinti, a szervezőknek a fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szervét (a továbbiakban: megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv),
b) több megye (a főváros) területét érinti, a szervezőknek valamennyi illetékes megyei népegészségügyi szakigazgatási szervet
kell értesíteniük.”

2. A közfürdők létesítésének és üzemeltetésének közegészségügyi feltételeiről szóló
37/1996. (X. 18.) NM rendelet módosítása

2. § (1) A közfürdők létesítésének és üzemeltetésének közegészségügyi feltételeiről szóló 37/1996. (X. 18.) NM rendelet

a) 1. § (4) bekezdésében az „Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (a továbbiakban: ÁNTSZ) városi (fővárosi kerületi) intézete (a továbbiakban: városi intézet)” szövegrész helyébe a „fővárosi és megyei kormányhivatal kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézete (a továbbiakban: kistérségi népegészségügyi intézet)” szöveg,

b) 2. § j) pontjában a „városi intézet, illetve az ÁNTSZ megyei (fővárosi) intézete (a továbbiakban: megyei intézet)” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézet, illetve a fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve (a továbbiakban: megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv)” szöveg,

c) 5. §

ca) (2) bekezdésében a „városi intézetet” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézetet” szöveg,

cb) (3) bekezdésében a „városi intézet” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézet” szöveg,

d) 6. § (2) bekezdésében a „városi intézetnél.” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézetnél.” szöveg,

e) 8. §

ea) (4) és (5) bekezdésében a „városi intézet” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézet” szöveg,

eb) (5) bekezdésében a „megyei intézethez” szövegrész helyébe a „megyei népegészségügyi szakigazgatási szervnek” szöveg,

ec) (6) bekezdésében a „megyei intézet” szövegrész helyébe a „megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg

lép.

(2) A közfürdők létesítésének és üzemeltetésének közegészségügyi feltételeiről szóló 37/1996. (X. 18.) NM rendelet 1., 3. és 4. számú melléklete e rendelet 1. melléklete szerint módosul.

3. A természetgyógyászati tevékenység gyakorlásának egyes kérdéseiről szóló
11/1997. (V. 28.) NM rendelet módosítása

3. § (1) A természetgyógyászati tevékenység gyakorlásának egyes kérdéseiről szóló 11/1997. (V. 28.) NM rendelet

aa) a) pontjában az „Országos Gyógyszerészeti Intézet (a továbbiakban: OGYI), illetve az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Országos Tisztifőorvosi Hivatala (a továbbiakban: ÁNTSZ OTH)” szövegrész helyébe az „Országos Gyógyszerészeti Intézet (a továbbiakban: OGYI)” szöveg,

ab) c) pontjában az „OGYI, illetve az ÁNTSZ OTH” szövegrész helyébe az „OGYI” szöveg,

ac) d) pontjában az „Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet által engedélyezett” szövegrész helyébe az „Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézethez bejelentett” szöveg,

b) 4. § (3) bekezdésében az „Országos Kórház- és Orvostechnikai Intézet” szövegrész helyébe az „Egészségügyi Minőségfejlesztési és Kórháztechnikai Intézet” szöveg,

c) 5. § (1) bekezdésében az „a népjóléti miniszter” szövegrész helyébe az „az egészségügyért felelős miniszter” szöveg

lép.

(2) A természetgyógyászati tevékenység gyakorlásának egyes kérdéseiről szóló 11/1997. (V. 28.) NM rendelet 3. számú melléklete e rendelet 2. melléklete szerint módosul.

4. Az iskola-egészségügyi ellátásról szóló 26/1997. (IX. 3.) NM rendelet módosítása

4. § (1) Az iskola-egészségügyi ellátásról szóló 26/1997. (IX. 3.) NM rendelet

a) 2. § (1) bekezdésében a „védőnő teljes munkaidőben, vagy a külön jogszabályban foglalt esetben” szövegrész helyébe a „védőnő teljes vagy” szöveg,

b) 4. § (1) bekezdésében az „az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat illetékes intézetei” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatal kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézetei” szöveg

lép.

(2) Az iskola-egészségügyi ellátásról szóló 26/1997. (IX. 3.) NM rendelet 2. számú melléklete e rendelet 3. melléklete szerint módosul.

5. A kötelező egészségbiztosítás keretében igénybe vehető betegségek megelőzését és korai felismerését szolgáló egészségügyi szolgáltatásokról és a szűrővizsgálatok igazolásáról szóló
51/1997. (XII. 18.) NM rendelet módosítása

5. § A kötelező egészségbiztosítás keretében igénybe vehető betegségek megelőzését és korai felismerését szolgáló egészségügyi szolgáltatásokról és a szűrővizsgálatok igazolásáról szóló 51/1997. (XII. 18.) NM rendelet

a) 7. § (1) bekezdésében az „az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (a továbbiakban: ÁNTSZ)” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve” szöveg,

b) 7. § (2) bekezdésében az „Az ÁNTSZ megyei (fővárosi) intézete” szövegrész helyébe az „A fővárosi és megyei kormányhivatal kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézete (a továbbiakban: kistérségi népegészségügyi intézet)” szöveg,

c) 7. § (3) bekezdésében az „Az ÁNTSZ” szövegrész helyébe az „A kistérségi népegészségügyi intézet” szöveg

lép.

6. A fertőző betegségek jelentésének rendjéről szóló 63/1997. (XII. 21.) NM rendelet módosítása

6. § (1) A fertőző betegségek jelentésének rendjéről szóló 63/1997. (XII. 21.) NM rendelet

a) 1. §

aa) (1) bekezdésében az „az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (a továbbiakban: ÁNTSZ) – megbetegedés helye szerint illetékes – városi/fővárosi kerületi intézetéhez (a továbbiakban: városi intézet)” szövegrész helyébe az „a megbetegedés helye szerint illetékes fővárosi és megyei kormányhivatal kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézetéhez (a továbbiakban: kistérségi népegészségügyi intézet)” szöveg,

ab) (2) bekezdésében a „városi intézetnél.” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézetnél.” szöveg,

ac) (3) bekezdésében az „az ÁNTSZ – laboratórium telephelye szerint illetékes – megyei intézetének.” szövegrész helyébe az „a laboratórium telephelye szerint illetékes fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szervének (a továbbiakban: megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv).” szöveg,

b) 2. §

ba) (1) bekezdésében a „városi intézetnek.” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézetnek.” szöveg,

bb) (2) bekezdésében a „városi intézet” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézet” szöveg,

c) 3. § (3) bekezdésében az „az ÁNTSZ megyei (fővárosi) intézetének (a továbbiakban: megyei intézet)” szövegrész helyébe az „a megyei népegészségügyi szakigazgatási szervnek” szöveg,

d) 5. §

da) (1) bekezdésében a „városi intézetnek.” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézetnek.” szöveg,

db) (2) bekezdésében a „városi intézet” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézet” szöveg,

dc) (3) bekezdésében a „városi intézet” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézet” szöveg, az „az ÁNTSZ – megbetegedés helye szerint illetékes – városi intézetét.” szövegrész helyébe az „a megbetegedés helye szerint illetékes kistérségi népegészségügyi intézetet.” szöveg,

dd) (4) bekezdésében a „városi (fővárosi kerületi) tisztiorvos (a továbbiakban együtt: városi tisztiorvos)” szövegrész helyébe a „kistérségi, illetve fővárosi kerületi tisztifőorvos (a továbbiakban együtt: kistérségi tisztifőorvos)” szöveg,

de) (6) bekezdésében a „városi tisztiorvos” szövegrész helyébe a „kistérségi tisztifőorvos” szöveg, a „városi intézetet,” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézetet,” szöveg,

e) 6. § (2) bekezdésében a „városi intézetnek.” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézetnek.” szöveg,

f) 7. § fa) (1) bekezdésében a „megyei intézetnek” szövegrész helyébe a „megyei népegészségügyi szakigazgatási szervnek” szöveg,

fb) (3) bekezdésében a „megyei intézet” szövegrész helyébe a „megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg, az „az ÁNTSZ – megbetegedés helye szerint – illetékes városi intézetét.” szövegrész helyébe az „a megbetegedés helye szerint illetékes kistérségi népegészségügyi intézetet.” szöveg,

g) 8. §

ga) (1) bekezdés b) pontjában az „az ÁNTSZ városi intézete,” szövegrész helyébe az „a kistérségi népegészségügyi intézet,” szöveg, c) pontjában az „az ÁNTSZ megyei intézete” szövegrész helyébe az „a megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg,

gb) (2) bekezdésében az „A Johan Béla Országos Epidemiológiai Központ (a továbbiakban: OEK)” szövegrész helyébe az „Az Országos Epidemiológiai Központ (a továbbiakban: OEK)” szöveg,

gc) (6) bekezdésében a „városi intézet” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézet” szöveg,

gd) (7) bekezdésében a „megyei intézet a városi intézetektől” szövegrész helyébe a „megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv a kistérségi népegészségügyi intézetektől” szöveg,

ge) (9) bekezdésében a „városi intézet és a megyei intézet” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézet és a megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg,

h) 9. § (1) bekezdésében a „városi és a megyei intézetek” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézetek és a megyei népegészségügyi szakigazgatási szervek” szöveg, a „városi intézet zárójelentést küld a megyei intézetnek, melyet a megyei intézet” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézet zárójelentést küld a megyei népegészségügyi szakigazgatási szervnek, melyet a megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg,

i) 10. § ia) (1) bekezdésében a „városi vagy megyei intézet” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézet vagy a megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg,

ib) (2) bekezdésében a „városi intézet” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézet” szöveg,

j) 11. § (2) bekezdésében a „városi intézethez történő eljuttatásáról a megyei intézet” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézethez történő eljuttatásáról a megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg

lép.

(2) A fertőző betegségek jelentésének rendjéről szóló 63/1997. (XII. 21.) NM rendelet 2. számú melléklete, 3. számú melléklete és 4. számú melléklete e rendelet 4. melléklete szerint módosul.

7. A fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről szóló 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet módosítása

7. § (1) A fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről szóló 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet

a) 3. §

aa) (1) bekezdésében az „az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (a továbbiakban: ÁNTSZ) kistérségi (fővárosi kerületi) intézete (a továbbiakban együtt: kistérségi intézet), illetve regionális intézete” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve (a továbbiakban: megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv) és a kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézete (a továbbiakban: kistérségi népegészségügyi intézet)” szöveg,

ab) (2) bekezdésében a „kistérségi intézetet” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézetet” szöveg,

b) 8. § (5) bekezdésben a „regionális intézetek” szövegrész helyébe a „megyei népegészségügyi szakigazgatási szervek” szöveg,

c) 9. § (1) bekezdésében a „kistérségi intézet” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézet” szöveg,

d) 11. § (2) bekezdésében a „kistérségi intézet” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézet” szöveg,

e) 13. §

ea) (1) bekezdésében a „kistérségi intézetnek” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézetnek” szöveg, a „kistérségi intézet” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézet” szöveg,

eb) (2) bekezdésében a „kistérségi intézetnek.” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézetnek.” szöveg,

ec) (3) bekezdésében a „kistérségi intézetnek.” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézetnek.” szöveg,

ed) (4) bekezdésében a „kistérségi intézet” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézet” szöveg,

ee) (5) bekezdésében a „regionális intézet” szövegrész helyébe a „megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg,

ef) (7) bekezdés a) pontjában a „kistérségi intézetnek,” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézetnek” szöveg, b) pontjában a „kistérségi intézet a regionális intézetnek,” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézet a megyei népegészségügyi szakigazgatási szervnek,” szöveg, c) pontjában a „regionális intézet” szövegrész helyébe a „megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg,

eg) (8) bekezdésében a „regionális intézet” szövegrész helyébe a „megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg,

f) 15. § fa) (1) bekezdés b) pontjában a „kistérségi intézetet,” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézetet,” szöveg, d) pontjában a „kistérségi intézettől” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézettől” szöveg, f) pontjában a „kistérségi intézetnek” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézetnek” szöveg,

fb) (2) bekezdés b) pontjában a „kistérségi intézetnek” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézetnek” szöveg, e) és f) pontjában a „kistérségi intézetnek” szövegrészek helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézetnek” szöveg, i) pontjában a „regionális intézetnek” szövegrész helyébe a „megyei népegészségügyi szakigazgatási szervnek” szöveg,

g) 16. § ga) (1) bekezdésében a „kistérségi intézet” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézet” szöveg,

gb) (2) bekezdés nyitó szövegrészében a „regionális intézet” szövegrész helyébe a „megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg, d) pontjában a „kistérségi intézetek” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézetek” szöveg,

gc) (3) bekezdés e) pontjában a „regionális intézetek” szövegrész helyébe a „megyei népegészségügyi szakigazgatási szervek” szöveg,

h) 17. § (2) bekezdésében a „kistérségi intézet” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézet” szöveg,

i) 19. §

ia) (1) és (2) bekezdésében a „regionális intézet” szövegrész helyébe a „megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg,

ib) (3) és (9) bekezdésében a „kistérségi intézet” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézet” szöveg,

ic) (4) bekezdésében a „kistérségi intézet indítványozza a regionális intézetnél.” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézet indítványozza a megyei népegészségügyi szakigazgatási szervnél.” szöveg,

id) (7) bekezdésében a „kistérségi intézetet.” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézetet.” szöveg,

ie) (10) bekezdésében a „kistérségi intézetnek.” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézetnek.” szöveg,

j) 20. § (1) bekezdésében a „kistérségi intézet” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézet” szöveg,

k) 21. §

ka) (1) bekezdésében a „kistérségi intézetnek.” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézetnek.” szöveg,

kb) (2) bekezdésében a „kistérségi intézetet.” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézetet.” szöveg,

l) 25. § (4) bekezdésében a „kistérségi intézet” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézet” szöveg,

m) 26. §

ma) (1) bekezdésében a „kistérségi intézet” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézet” szöveg,

mb) (2) bekezdésében a „regionális intézet” szövegrész helyébe a „megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg,

n) 27. § (2) és (5) bekezdésében a „kistérségi intézet” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézet” szöveg,

o) 29. §

oa) (2) bekezdésében a „kistérségi intézet” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézet” szöveg,

ob) (3) bekezdésében a „kistérségi intézet – a regionális intézet egyetértésével” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézet – a megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv egyetértésével” szöveg,

p) 30. § (1), (4) és (5) bekezdésében a „kistérségi intézet” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézet” szöveg,

q) 32. § a) pontjában a „kistérségi intézet,” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézet,” szöveg, b) pontjában a „regionális intézet,” szövegrész helyébe a „megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv,” szöveg,

r) 33. §

ra) (1) és (2) bekezdésében a „kistérségi intézet” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézet” szöveg,

rb) (3) bekezdésében a „regionális intézet” szövegrész helyébe a „megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg,

s) 35. § (1) és (2) bekezdésében a „kistérségi intézet” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézet” szöveg,

t) 36. §

ta) (5)–(7) bekezdésében a „kistérségi intézet” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézet” szöveg,

tb) (8) bekezdésében a „kistérségi intézetnek” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézetnek” szöveg, a „kistérségi intézet” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézet” szöveg,

u) 37. §

ua) (1), (4) és (6) bekezdésében a „kistérségi intézet” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézet” szöveg,

ub) (2) bekezdésében a „kistérségi intézetet” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézetet” szöveg,

v) 39. § (1) bekezdésében a „kistérségi és regionális intézetek” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézet és a megyei népegészségügyi szakigazgatási szervek” szöveg,

w) 41. §

wa) (1) bekezdés c) pontjában a „kistérségi intézetet,” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézetet,” szöveg,

wb) (2) bekezdés c) pontjában a „regionális intézetnek.” szövegrész helyébe a „megyei népegészségügyi szakigazgatási szervnek.” szöveg,

wc) (3) és (5) bekezdésében a „regionális intézet” szövegrész helyébe a „megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg,

wd) (4) bekezdés nyitó szövegrészében a „kistérségi intézet” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézet” szöveg, f) pontjában a „regionális intézetnek.” szövegrész helyébe a „megyei népegészségügyi szakigazgatási szervnek.” szöveg,

we) (5) bekezdés c) pontjában a „kistérségi intézet” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézet” szöveg

lép.

(2) A fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről szóló 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet 1. számú melléklete, 3. számú melléklete és 4. számú melléklete e rendelet 5. melléklete szerint módosul.

8. A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 15/1998. (IV. 30.) NM rendelet módosítása

8. § A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 15/1998. (IV. 30.) NM rendelet 45. § (2) bekezdésében az „az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat területileg illetékes megyei (fővárosi) intézetének” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szervének” szöveg lép.

9. A betegszállításról szóló 19/1998. (VI. 3.) NM rendelet módosítása

9. § (1) A betegszállításról szóló 19/1998. (VI. 3.) NM rendelet

a) 3. § (4) bekezdésében az „illetékes regionális egészségbiztosítási pénztárral (a továbbiakban: REP)” szövegrész helyébe az „Országos Egészségbiztosítási Pénztárral (a továbbiakban: OEP)” szöveg,

b) 3. § (5) bekezdésében az „Országos Egészségbiztosítási Pénztár központi szerve” szövegrész helyébe az „OEP” szöveg,

c) 4/A. §-ában az „a területileg illetékes REP-et, valamint az ÁNTSZ területileg illetékes regionális intézetét.” szövegrész helyébe az „az OEP-et, valamint az Országos Tisztfőorvosi Hivatalt.” szöveg

lép.

(2) A betegszállításról szóló 19/1998. (VI. 3.) NM rendelet 1. számú melléklete e rendelet 6. melléklete szerint módosul.

10. Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvénynek a szerv- és szövetátültetésre, valamint -tárolásra és egyes kórszövettani vizsgálatokra vonatkozó rendelkezései végrehajtásáról szóló
18/1998. (XII. 27.) EüM rendelet módosítása

10. § (1) Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvénynek a szerv- és szövetátültetésre, valamint -tárolásra és egyes kórszövettani vizsgálatokra vonatkozó rendelkezései végrehajtásáról szóló 18/1998. (XII. 27.) EüM rendelet

aa) (1) bekezdésében az „az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (a továbbiakban: ÁNTSZ) illetékes regionális intézetét” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szervét (a továbbiakban: megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv) és az OTH-t” szöveg, az „Az ÁNTSZ illetékes regionális intézete ezekről értesíti” szövegrész helyébe az „A megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv ezekről értesíti az OTH-t és” szöveg,

ab) (2) bekezdésében az „az ÁNTSZ illetékes regionális intézetét” szövegrész helyébe az „a megyei népegészségügyi szakigazgatási szervet és az OTH-t” szöveg,

ac) (3) bekezdésében az „az ÁNTSZ illetékes regionális intézete” szövegrész helyébe az „a megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv és az OTH” szöveg,

ad) (5) bekezdésében a „regionális intézet” szövegrész helyébe a „megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg,

ba) (3) bekezdés d) pontjában az „az ÁNTSZ illetékes regionális intézetét” szövegrész helyébe az „a megyei népegészségügyi szakigazgatási szervet és az OTH-t” szöveg,

bb) (4) bekezdésében az „az ÁNTSZ illetékes regionális intézetét” szövegrész helyébe az „a megyei népegészségügyi szakigazgatási szervet és az OTH-t” szöveg

lép.

(2) Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvénynek a szerv- és szövetátültetésre, valamint -tárolásra és egyes kórszövettani vizsgálatokra vonatkozó rendelkezései végrehajtásáról szóló 18/1998. (XII. 27.) EüM rendelet 9. számú melléklete e rendelet 7. melléklete szerint módosul.

11. Az egyes daganatos megbetegedések bejelentésének rendjéről szóló
24/1999. (VII. 6.) EüM rendelet módosítása

11. § Az egyes daganatos megbetegedések bejelentésének rendjéről szóló 24/1999. (VII. 6.) EüM rendelet 9. § (1) bekezdésében az „az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat megyei (fővárosi) intézete” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve” szöveg lép.

12. A szakorvos, szakfogorvos, szakgyógyszerész és klinikai szakpszichológus szakképesítés megszerzéséről szóló 66/1999. (XII. 25.) EüM rendelet módosítása

12. § A szakorvos, szakfogorvos, szakgyógyszerész és klinikai szakpszichológus szakképesítés megszerzéséről szóló 66/1999. (XII. 25.) EüM rendelet 2. és 7. számú melléklete e rendelet 8. melléklete szerint módosul.

13. A természetes gyógytényezőkről szóló 74/1999. (XII. 25.) EüM rendelet módosítása

13. § A természetes gyógytényezőkről szóló 74/1999. (XII. 25.) EüM rendelet

a) 2. § (1) bekezdésében az „Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (a továbbiakban: ÁNTSZ)” szövegrész helyébe az „Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat” szöveg,

b) 6. §-ában az „az ÁNTSZ kistérségi intézete” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatal kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézete” szöveg,

c) 19. § (3) bekezdésében az „az ÁNTSZ regionális intézete” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve” szöveg

lép.

14. A háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló
4/2000. (II. 25.) EüM rendelet módosítása

14. § (1) A háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló 4/2000. (II. 25.) EüM rendelet

a) 1. § (2) bekezdésében az „a regionális egészségbiztosítási pénztárral” szövegrész helyébe az „az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral” szöveg,

b) 5. § (3) bekezdésében az „az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (a továbbiakban: ÁNTSZ) városi (fővárosi kerületi) intézetét.” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatal kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézetét (a továbbiakban: kistérségi népegészségügyi intézet).” szöveg,

c) 7. § (3) bekezdésében az „az ÁNTSZ városi (fővárosi kerületi) intézete” szövegrész helyébe az „a kistérségi népegészségügyi intézet” szöveg,

d) 8. § (2) bekezdésében az „ÁNTSZ felügyelő szakfőorvosai” szövegrész helyébe az „Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat és a fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szervének felügyelő szakfőorvosai” szöveg

lép.

(2) A háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló 4/2000. (II. 25.) EüM rendelet 1. számú melléklete e rendelet 9. melléklete szerint módosul.

15. Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 16/2000. (VI. 8.) EüM rendelet módosítása

15. § (1) Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 16/2000. (VI. 8.) EüM rendelet 8. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A sugárvédelmi képzés és továbbképzés tematikáját, valamint a vizsgakövetelményeket alapfokú képzés esetén a fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szervének (a továbbiakban: megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv) Sugár-egészségügyi Decentruma (a továbbiakban: Sugár-egészségügyi Decentrum) hagyja jóvá. A Sugár-egészségügyi Decentrumok felsorolását és illetékességi területét az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatról, a népegészségügyi szakigazgatási feladatok ellátásáról, valamint a gyógyszerészeti államigazgatási szerv kijelöléséről szóló kormányrendelet tartalmazza. Bővített és átfogó fokozatú képzés esetén a sugárvédelmi képzés és továbbképzés tematikáját, valamint a vizsgakövetelményeket – az OSSKI szakvéleménye alapján – az OTH hagyja jóvá.”

(2) Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 16/2000. (VI. 8.) EüM rendelet

a) 4. § (1) bekezdésében az „az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (a továbbiakban: ÁNTSZ)” szövegrész helyébe az „az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat” szöveg,

b) 15. §-ában az „ÁNTSZ regionális intézetében (a továbbiakban: regionális intézet)” szövegrész helyébe a „megyei népegészségügyi szakigazgatási szervnél” szöveg,

c) 20. § (2) bekezdésében a „regionális intézetek” szövegrész helyébe a „megyei népegészségügyi szakigazgatási szervek” szöveg

lép.

(3) Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 16/2000. (VI. 8.) EüM rendelet 2. számú melléklete e rendelet 10. melléklete szerint módosul.

(4) Hatályát veszti az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 16/2000. (VI. 8.) EüM rendelet 7. számú melléklet 1. pontja.

16. A személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéséről és a szociális szakvizsgáról szóló 9/2000. (VIII. 4.) SZCSM rendelet módosítása

16. § A személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéséről és a szociális szakvizsgáról szóló 9/2000. (VIII. 4.) SZCSM rendelet

a) 4. § (8) bekezdésében az „a Titkárság” szövegrész helyébe az „az Intézet” szöveg,

b) 6. § (1) bekezdésében az „a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet” szövegrész helyébe az „az Intézet” szöveg

lép.

17. Az egészségügyi intézmények katasztrófaterveinek tartalmi követelményeiről szóló
29/2000. (X. 30.) EüM rendelet módosítása

17. § (1) Az egészségügyi intézmények katasztrófaterveinek tartalmi követelményeiről szóló 29/2000. (X. 30.) EüM rendelet 2. § (3) bekezdésében az „az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat területileg illetékes megyei (fővárosi) intézete tisztifőorvosának” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve megyei tisztifőorvosának” szöveg lép.

(2) Az egészségügyi intézmények katasztrófaterveinek tartalmi követelményeiről szóló 29/2000. (X. 30.) EüM rendelet 3. számú melléklete e rendelet 11. melléklete szerint módosul.

18. A veszélyes anyagokkal és a veszélyes készítményekkel kapcsolatos egyes eljárások, illetve tevékenységek részletes szabályairól szóló 44/2000. (XII. 27.) EüM rendelet módosítása

18. § (1) A veszélyes anyagokkal és a veszélyes készítményekkel kapcsolatos egyes eljárások, illetve tevékenységek részletes szabályairól szóló 44/2000. (XII. 27.) EüM rendelet

a) 8. § (3) bekezdés b) pontjában az „Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (a továbbiakban: ÁNTSZ)” szövegrész helyébe az „Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Országos Tisztifőorvosi Hivatala vagy országos intézete, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve és kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézete” szöveg,

b) 8. § (10) bekezdésében az „az ÁNTSZ illetékes regionális intézetének” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szervének” szöveg,

c) 11. §-ában az „az ÁNTSZ kistérségi intézete” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatal kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézete” szöveg

lép.

(2) A veszélyes anyagokkal és a veszélyes készítményekkel kapcsolatos egyes eljárások, illetve tevékenységek részletes szabályairól szóló 44/2000. (XII. 27.) EüM rendelet 13. számú melléklete e rendelet 12. melléklete szerint módosul.

19. Az Állami Egészségügyi Tartalékkal való gazdálkodás szabályairól szóló
17/2001. (IV. 28.) EüM rendelet módosítása

19. § Az Állami Egészségügyi Tartalékkal való gazdálkodás szabályairól szóló 17/2001. (IV. 28.) EüM rendelet 7. § (1) bekezdés a) pontjában az „az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat megyei (fővárosi) tiszti főorvosa” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szervének megyei tisztifőorvosa” szöveg lép.

20. Az egészségügyi szolgáltatások nyújtása során ionizáló sugárzásnak kitett személyek egészségének védelméről szóló 31/2001. (X. 3.) EüM rendelet módosítása

20. § Az egészségügyi szolgáltatások nyújtása során ionizáló sugárzásnak kitett személyek egészségének védelméről szóló 31/2001. (X. 3.) EüM rendelet

a) 3. § (1) bekezdésében az „Országos Röntgen és Sugárfizikai Intézet” szövegrész helyébe az „Országos „Frederic Joliot Curie” Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutató Intézet (a továbbiakban: OSSKI)” szöveg,

b) 8. § (2) bekezdésében az „a „Fodor József” Országos Közegészségügyi Központ „Frédéric Joliot-Curie” Országos Sugáregészségügyi és Sugárbiológiai Kutató Intézete (a továbbiakban: OKK-OSSKI)” szövegrész helyébe az „az OSSKI” szöveg,

c) 8. § (3) bekezdésében és 12. § (2) bekezdésében az „OKK-OSSKI” szövegrész helyébe az „OSSKI” szöveg

lép.

21. A kozmetikai termékek biztonságosságáról, gyártási, forgalmazási feltételeiről és közegészségügyi ellenőrzéséről szóló 40/2001. (XI. 23.) EüM rendelet módosítása

21. § A kozmetikai termékek biztonságosságáról, gyártási, forgalmazási feltételeiről és közegészségügyi ellenőrzéséről szóló 40/2001. (XI. 23.) EüM rendelet

a) 3. § (1) bekezdésében az „az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatnak (a továbbiakban: ÁNTSZ) a gyártás helye szerint illetékes kistérségi, fővárosi kerületi intézetéhez (a továbbiakban együtt: kistérségi intézet)” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatalnak a gyártás helye szerint illetékes kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézetéhez (a továbbiakban: kistérségi népegészségügyi intézet)” szöveg,

b) 13. § (1) bekezdés a) pontjában az „az ÁNTSZ” szövegrész helyébe az „a kistérségi népegészségügyi intézet” szöveg,

c) 13. § (1) bekezdés b) pontjában a „Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség és a területi felügyelőségek” szövegrész helyébe a „Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és a fogyasztóvédelmi felügyelőségek” szöveg

lép.

22. Az egészségügyi intézményekben keletkező hulladék kezeléséről szóló
1/2002. (I. 11.) EüM rendelet módosítása

22. § (1) Az egészségügyi intézményekben keletkező hulladék kezeléséről szóló 1/2002. (I. 11.) EüM rendelet

a) 3. § (1) bekezdésében az „az ÁNTSZ illetékes városi/fővárosi kerületi intézetének” szövegrész helybe az „a fővárosi és megyei kormányhivatal illetékes kistérségi, illetve fővárosi kerületi népegészségügyi intézetének (a továbbiakban: kistérségi népegészségügyi intézet)” szöveg,

b) 5. § (4) bekezdésében az „az ÁNTSZ területileg illetékes megyei/fővárosi intézete” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve” szöveg,

c) 8. § (4) bekezdésében az „az ÁNTSZ illetékes intézete” szövegrész helyébe az „a kistérségi népegészségügyi intézet” szöveg

lép.

(2) Az egészségügyi intézményekben keletkező hulladék kezeléséről szóló 1/2002. (I. 11.) EüM rendelet 1. számú melléklete e rendelet 13. melléklete szerint módosul.

23. Az egészségügyi ágazat radiológiai mérő és adatszolgáltató hálózata felépítéséről és működéséről szóló 8/2002. (III. 12.) EüM rendelet módosítása

23. § (1) Az egészségügyi ágazat radiológiai mérő és adatszolgáltató hálózata felépítéséről és működéséről szóló 8/2002. (III. 12.) EüM rendelet 1. § (1) bekezdésében az „az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (a továbbiakban: ÁNTSZ)” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve (a továbbiakban: megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv)” szöveg lép.

(2) Az egészségügyi ágazat radiológiai mérő és adatszolgáltató hálózata felépítéséről és működéséről szóló 8/2002. (III. 12.) EüM rendelet 2. § (1) bekezdésében az „az 1. számú mellékletben felsorolt ÁNTSZ intézetek környezeti sugár-egészségügyi laboratóriuma” szövegrész helyébe az „a megyei népegészségügyi szakigazgatási szervek környezeti sugár-egészségügyi laboratóriumai” szöveg lép.

(3) Az egészségügyi ágazat radiológiai mérő és adatszolgáltató hálózata felépítéséről és működéséről szóló 8/2002. (III. 12.) EüM rendelet 2. § (3) bekezdésében az „az 1. számú mellékletben felsorolt ÁNTSZ intézetek” szövegrész helyébe az „a Sugár-egészségügyi Decentrumot működtető megyei népegészségügyi szakigazgatási szervek” szöveg lép.

(4) Az egészségügyi ágazat radiológiai mérő és adatszolgáltató hálózata felépítéséről és működéséről szóló 8/2002. (III. 12.) EüM rendelet 3. § (4) bekezdésében az „ÁNTSZ érintett regionális intézete” szövegrész helyébe az „érintett megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg lép.

(5) Hatályát veszti az egészségügyi ágazat radiológiai mérő és adatszolgáltató hálózata felépítéséről és működéséről szóló 8/2002. (III. 12.) EüM rendelet 1. számú melléklete.

24. A települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos közegészségügyi követelményekről szóló 16/2002. (IV. 10.) EüM rendelet módosítása

24. § (1) A települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos közegészségügyi követelményekről szóló 16/2002. (IV. 10.) EüM rendelet

a) 8. § (1) bekezdésének nyitó szövegrészében az „Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (a továbbiakban: ÁNTSZ) városi, fővárosi kerületi intézete (a továbbiakban együtt: városi intézet)” szövegrész helyébe az „A fővárosi és megyei kormányhivatal kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézete (a továbbiakban: kistérségi népegészségügyi intézet)” szöveg,

b) 8. § (2)–(7) bekezdésében a „városi intézet” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézet” szöveg,

c) 8. § (5) bekezdésének első mondatában az „az ÁNTSZ megyei, fővárosi intézete (a továbbiakban együtt: megyei intézet)” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve (a továbbiakban: megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv)” szöveg,

d) 8. § (5) bekezdésének második mondatában a „megyei intézet” szövegrész helyébe a „megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg

lép.

(2) A települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos közegészségügyi követelményekről szóló 16/2002. (IV. 10.) EüM rendelet 3–5. számú melléklete e rendelet 14. melléklete szerint módosul.

25. Az anyatej társadalombiztosítási támogatás alapját képező áráról, valamint a támogatás elszámolásának módjáról szóló 8/2002. (X. 4.) ESZCSM rendelet módosítása

25. § Az anyatej társadalombiztosítási támogatás alapját képező áráról, valamint a támogatás elszámolásának módjáról szóló 8/2002. (X. 4.) ESZCSM rendelet

a) 1. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:\

„(2) Az orvos az anyatejet – a nyilvántartásba felvett csecsemő (a továbbiakban: beteg) részére – a gyógyszerek rendelésére használatos, a társadalombiztosítás által rendszeresített orvosi rendelvényen (a továbbiakban: vény) rendeli, a kiemelt jogcím feltüntetésével.”

b) 2. § (3) bekezdésében az „a székhelye szerint illetékes regionális egészségbiztosítási pénztárhoz (a továbbiakban: REP).” szövegrész helyébe az „az Országos Egészségbiztosítási Pénztárhoz (a továbbiakban: OEP).” szöveg,

c) 2. § (7) bekezdésében az „a REP” szövegrészek helyébe az „az OEP” szöveg

lép.

26. A cumik és cuclik egészségügyi követelményeiről, valamint a forgalmazás feltételeiről szóló
9/2002. (X. 17.) ESZCSM rendelet módosítása

26. § A cumik és cuclik egészségügyi követelményeiről, valamint a forgalmazás feltételeiről szóló 9/2002. (X. 17.) ESZCSM rendelet 6. § (5) bekezdésében az „az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve, kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézete és a fogyasztóvédelmi hatóság” szöveg lép.

27. Az egynapos sebészeti és a kúraszerűen végezhető ellátások szakmai feltételeiről szóló
16/2002. (XII. 12.) ESZCSM rendelet módosítása

27. § Az egynapos sebészeti és a kúraszerűen végezhető ellátások szakmai feltételeiről szóló 16/2002. (XII. 12.) ESZCSM rendelet 7. § (1) bekezdésében az „Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat” szövegrész helyébe az „Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Országos Tisztifőorvosi Hivatal” szöveg lép.

28. Az emberen végzett orvostudományi kutatásokról szóló 23/2002. (V. 9.) EüM rendelet módosítása

28. § (1) Az emberen végzett orvostudományi kutatásokról szóló 23/2002. (V. 9.) EüM rendelet

a) 19. § (1) bekezdésében az „egészségbiztosítási szerv” szövegrész helyébe az „Országos Egészségbiztosítási Pénztár (a továbbiakban: OEP)” szöveg,

b) 19. § (3) bekezdésében az „egészségbiztosítási szerv” szövegrész helyébe az „OEP” szöveg

lép.

(2) Az emberen végzett orvostudományi kutatásokról szóló 23/2002. (V. 9.) EüM rendelet 1. és 3. számú melléklete e rendelet 15. melléklete szerint módosul.

29. A társadalombiztosítási támogatással rendelhető gyógyszerekről és a támogatás összegéről szóló 1/2003. (I. 21.) ESZCSM rendelet módosítása

29. § A társadalombiztosítási támogatással rendelhető gyógyszerekről és a támogatás összegéről szóló 1/2003. (I. 21.) ESZCSM rendelet 6. § (1) bekezdés a) pontjában az „Országos Egészségbiztosítási Pénztár központi szerve” szövegrész helyébe az „Országos Egészségbiztosítási Pénztár” szöveg lép.

30. A magasabb összegű családi pótlékra jogosító betegségekről és fogyatékosságokról szóló
5/2003. (II. 19.) ESZCSM rendelet módosítása

30. § A magasabb összegű családi pótlékra jogosító betegségekről és fogyatékosságokról szóló 5/2003. (II. 19.) ESZCSM rendelet 1. § (3) bekezdésében az „az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat területileg illetékes megyei intézete” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve” szöveg lép.

31. Az in vitro diagnosztikai orvostechnikai eszközökről szóló
8/2003. (III. 13.) ESZCSM rendelet módosítása

31. § Az in vitro diagnosztikai orvostechnikai eszközökről szóló 8/2003. (III. 13.) ESZCSM rendelet

a) 6. § (4) bekezdésében az „Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium Engedélyezési és Közigazgatási Hivatala” szövegrész helyében az „Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal” szöveg,

b) 14. §

ba) (1) bekezdésében az „Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatnak az egészségügyi szolgáltató működési engedélye kiadására illetékes intézete (a továbbiakban: intézet)” szövegrész helyébe az „egészségügyi szolgáltató működési engedélyének kiadására illetékes fővárosi és megyei kormányhivatal kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézete, vagy az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (a továbbiakban együtt: egészségügyi államigazgatási szerv)” szöveg,

bb) (2)–(4) bekezdésében az „intézet” szövegrészek helyébe az „egészségügyi államigazgatási szerv” szöveg

lép.

32. Az Egészségügyi Tudományos Tanácsról szóló 34/2003. (VI. 7.) ESZCSM rendelet módosítása

32. § Az Egészségügyi Tudományos Tanácsról szóló 34/2003. (VI. 7.) ESZCSM rendelet

a) 1. §

aa) (1) bekezdésében az „egészségügyi, szociális és családügyi miniszter” szövegrész helyébe az „egészségügyért felelős miniszter” szöveg,

ab) (3) bekezdés b) pontjában az „Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium” szövegrész helyébe az „egészségügyért felelős miniszter által vezetett minisztérium” szöveg, (3) bekezdés d) pontjában az „orvosbiológiai kutatások” szövegrész helyébe az „orvostudományi kutatások” szöveg,

b) 8. §

ba) (2) bekezdésében az „Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat illetékes megyei (fővárosi) intézetének (a továbbiakban: intézet)” szövegrész helyébe az „egészségügyi szolgáltató működési engedélyének kiadására illetékes fővárosi és megyei kormányhivatal kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézete, vagy az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (a továbbiakban együtt: egészségügyi államigazgatási szerv)” szöveg,

bb) (4) bekezdésében az „intézet” szövegrészek helyébe az „egészségügyi államigazgatási szerv” szöveg

lép.

33. A gyógyintézetek működési rendjéről, illetve szakmai vezető testületéről szóló
43/2003. (VII. 29.) ESZCSM rendelet módosítása

33. § A gyógyintézetek működési rendjéről, illetve szakmai vezető testületéről szóló 43/2003. (VII. 29.) ESZCSM rendelet 6/A. § (4) bekezdésében az „a területileg illetékes regionális egészségbiztosítási pénztárral” szövegrész helyébe az „az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral” szöveg lép.

34. A radioaktív hulladékok átmeneti tárolásának és végleges elhelyezésének egyes kérdéseiről, valamint az ipari tevékenységek során bedúsuló, a természetben előforduló radioaktív anyagok sugár-egészségügyi kérdéseiről szóló 47/2003. (VIII. 8.) ESZCSM rendelet módosítása

34. § A radioaktív hulladékok átmeneti tárolásának és végleges elhelyezésének egyes kérdéseiről, valamint az ipari tevékenységek során bedúsuló, a természetben előforduló radioaktív anyagok sugár-egészségügyi kérdéseiről szóló 47/2003. (VIII. 8.) ESZCSM rendelet 2. § (1) bekezdés q) pontjában az „Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (a továbbiakban: ÁNTSZ) területileg illetékes megyei (fővárosi) intézete a 16/2000. (VI. 8.) EüM rendelet 7. számú mellékletének 1. pontjában meghatározottak szerint;” szövegrész helyébe az „Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatról, a népegészségügyi szakigazgatási feladatok ellátásáról, valamint a gyógyszerészeti államigazgatási szerv kijelöléséről szóló kormányrendeletben meghatározott Sugár-egészségügyi Decentrum;” szöveg lép.

35. Az élelmiszer eredetű megbetegedések esetén követendő eljárásról szóló
62/2003. (X. 27.) ESZCSM rendelet módosítása

35. § (1) Az élelmiszer eredetű megbetegedések esetén követendő eljárásról szóló 62/2003. (X. 27.) ESZCSM rendelet

a) 3. § (2) bekezdésében az „az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatnak (a továbbiakban: ÁNTSZ) a megbetegedés, illetve annak gyanúja észlelésének helye szerint illetékes kistérségi, fővárosi kerületi intézetéhez (a továbbiakban: kistérségi intézet)” szövegrész helyébe az „a megbetegedés, illetve annak gyanúja észlelésének helye szerint illetékes fővárosi és megyei kormányhivatal kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézetéhez (a továbbiakban: kistérségi népegészségügyi intézet)” szöveg, az „az ÁNTSZ-nek a megbetegedés, illetve annak gyanúja észlelésének helye szerint illetékes regionális intézete (a továbbiakban: regionális intézet) ügyeletéhez” szövegrész helyébe az „a megbetegedés, illetve annak gyanúja észlelésének helye szerint illetékes fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szervéhez (a továbbiakban: megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv)” szöveg,

b) 4. § (3) bekezdésében a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatósága (a továbbiakban: MgSzHK ÉTbI)” szövegrész helyébe a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (a továbbiakban: MgSzH)” szöveg,

c) 6. §

ca) (1) bekezdésében a „kistérségi intézet” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézet” szöveg,

cb) (2) bekezdésében a „regionális intézet” szövegrész helyébe a „megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg, a „kistérségi intézetnek” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézetnek” szöveg,

cc) (3) bekezdésében a „kistérségi intézetet” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézetet” szöveg,

cd) (4) bekezdésében a „kistérségi intézet a regionális intézet” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézet a megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg, a „regionális intézetet.” szövegrész helyébe a „megyei népegészségügyi szakigazgatási szervet.” szöveg, a „regionális intézet szakmai” szövegrész helyébe a „megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv szakmai” szöveg,

ce) (5) bekezdésében a „kistérségi intézet” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézet” szöveg,

cf) (6) bekezdésében a „regionális intézet” szövegrész helyébe a „megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg,

cg) (7) és (8) bekezdésében a „kistérségi intézet” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézet” szöveg,

d) 7. §

da) (1) bekezdésében a „kistérségi intézet” szövegrészek helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézet” szöveg, a „kistérségi intézetet” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézetet” szöveg,

db) (2) bekezdésében a „kistérségi intézet” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézet” szöveg, az „a területileg illetékes Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomást.” szövegrész helyébe az „az illetékes megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságát.” szöveg,

e) 8. §

ea) (1) bekezdésében a „kistérségi intézet” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézet” szöveg, a „regionális intézetnek,” szövegrész helyébe a „megyei népegészségügyi szakigazgatási szervnek,” szöveg,

eb) (3), (4), (6) és (8) bekezdésében a „regionális intézet” szövegrész helyébe a „megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg,

ec) (5) bekezdésében az „Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztériumot.” szövegrész helyébe az „egészségügyért felelős miniszter által vezetett minisztériumot.” szöveg,

f) 9. §-ában a „kistérségi intézet” szövegrészek helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézet” szöveg, a „regionális intézetnek.” szövegrész helyébe a „megyei népegészségügyi szakigazgatási szervnek.” szöveg, a „regionális intézet” szövegrész helyébe a „megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg,

g) 11. § (1) bekezdésében a „kistérségi intézet” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézet” szöveg

lép.

(2) Az élelmiszer eredetű megbetegedések esetén követendő eljárásról szóló 62/2003. (X. 27.) ESZCSM rendelet 1. számú melléklete, 3. számú melléklete és 6. számú melléklete e rendelet 16. melléklete szerint módosul.

(3) Az élelmiszer eredetű megbetegedések esetén követendő eljárásról szóló 62/2003. (X. 27.) ESZCSM rendelet 2. számú melléklete helyébe e rendelet 17. melléklete lép.

36. A betegjogi, az ellátottjogi és a gyermekjogi képviselő működésének feltételeiről szóló
1/2004. (I. 5.) ESZCSM rendelet módosítása

36. § A betegjogi, az ellátottjogi és a gyermekjogi képviselő működésének feltételeiről szóló 1/2004. (I. 5.) ESZCSM rendelet 8. § (1) bekezdés c) pontjában az „az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat megyei (fővárosi) intézetével;” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szervével;” szöveg lép.

37. A rendkívüli állapot idején szükséges munkaerő meghagyásáról szóló
26/2004. (IV. 21.) ESZCSM rendelet módosítása

37. § (1) A rendkívüli állapot idején szükséges munkaerő meghagyásáról szóló 26/2004. (IV. 21.) ESZCSM rendelet

a) 3. § (2) bekezdésében az „Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium” szövegrész helyébe az „egészségügyért felelős miniszter által vezetett minisztérium” szöveg,

b) 4. § (2) bekezdésében az „az Állami Népegészségügyi Tisztiorvosi Szolgálat (a továbbiakban: ÁNTSZ) területileg illetékes főváros/megyei intézete” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve (a továbbiakban: megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv)” szöveg,

c) 5. § (2) bekezdésében az „az ÁNTSZ területileg illetékes főváros/megyei intézetének.” szövegrész helyébe az „a megyei népegészségügyi szakigazgatási szervnek.” szöveg

lép.

(2) A rendkívüli állapot idején szükséges munkaerő meghagyásáról szóló 26/2004. (IV. 21.) ESZCSM rendelet 1. számú melléklete e rendelet 18. melléklete szerint módosul.

38. A törzskönyvezett gyógyszerek és a különleges táplálkozási igényt kielégítő tápszerek társadalombiztosítási támogatásba való befogadásának szempontjairól és a befogadás vagy a támogatás megváltoztatásáról szóló 32/2004. (IV. 26.) ESZCSM rendelet módosítása

38. § A törzskönyvezett gyógyszerek és a különleges táplálkozási igényt kielégítő tápszerek társadalombiztosítási támogatásba való befogadásának szempontjairól és a befogadás vagy a támogatás megváltoztatásáról szóló 32/2004. (IV. 26.) ESZCSM rendelet

a) 2. § h) pontjában az „Országos Egészségbiztosítási Pénztár központi szerve” szövegrész helyébe az „Országos Egészségbiztosítási Pénztár” szöveg,

b) 5. § (2) bekezdésében az „egészségügyi miniszter” szövegrész helyébe az „egészségügyért felelős miniszter” szöveg

lép.

39. A különleges táplálkozási célú élelmiszerekről szóló 36/2004. (IV. 26.) ESZCSM rendelet módosítása

39. § (1) A különleges táplálkozási célú élelmiszerekről szóló 36/2004. (IV. 26.) ESZCSM rendelet 10. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A különleges élelmiszerek hatósági ellenőrzését feladatkörükben a megyei és fővárosi kormányhivatalok kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézetei és élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságai végzik.”

(2) A különleges táplálkozási célú élelmiszerekről szóló 36/2004. (IV. 26.) ESZCSM rendelet

a) 10. § (2) bekezdésében az „az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (a továbbiakban: ÁNTSZ) regionális intézetének” szövegrész helybe az „a fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szervének (a továbbiakban: megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv)” szöveg,

b) 10. § (3) bekezdésében az „az ÁNTSZ regionális intézetét” szövegrész helyébe az „a megyei népegészségügyi szakigazgatási szervet” szöveg,

c) 10. § (4) bekezdésében, 12. § (1) bekezdésében az „Az ÁNTSZ regionális intézete” szövegrész helyébe az „A megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg,

d) 10. § (4) bekezdésében az „MgSzH Központot” szövegrész helyébe az „MgSzH-t” szöveg,

e) 11. § (1) bekezdésében az „Az ÁNTSZ-nek a gyártó, illetve importőr székhelye szerinti regionális intézete” szövegrész helyébe az „A gyártó, illetve importőr székhelye szerint illetékes megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg,

f) 12. § (2) bekezdésében a „regionális intézet” szövegrész helyébe a „megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg

lép.

40. Az étrend-kiegészítőkről szóló 37/2004. (IV. 26.) ESZCSM rendelet módosítása

40. § (1) Az étrend-kiegészítőkről szóló 37/2004. (IV. 26.) ESZCSM rendelet 12. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Az étrend-kiegészítők hatósági ellenőrzését feladatkörükben a fővárosi és megyei kormányhivatalok kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézetei (a továbbiakban: kistérségi népegészségügyi intézet) és a megyei kormányhivatalok élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságai, valamint azok kerületi hivatalai végzik.”

(2) Az étrend-kiegészítőkről szóló 37/2004. (IV. 26.) ESZCSM rendelet

a) 12. § (2) bekezdésében az „az ÁNTSZ regionális intézetének” szövegrész helyébe az „a megyei és fővárosi kormányhivatalok népegészségügyi szakigazgatási szervének (a továbbiakban: megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv)” szöveg,

b) 12. § (3) bekezdésében az „az ÁNTSZ regionális intézetét” szövegrész helyébe az „a megyei népegészségügyi szakigazgatási szervet” szöveg,

c) 12. § (4) bekezdésében az „Az ÁNTSZ regionális intézete” szövegrész helyébe az „A megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg,

d) 13. § (1) bekezdésében az „Az ÁNTSZ regionális intézete” szövegrész helyébe az „A kistérségi népegészségügyi intézet” szöveg,

e) 13. § (2) bekezdésében a „regionális intézet” szövegrész helyébe a „megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg

lép.

41. Az egészségügyi tevékenység végzéséhez szükséges egészségi alkalmasság vizsgálatáról és minősítéséről szóló 40/2004. (IV. 26.) ESZCSM rendelet módosítása

41. § Az egészségügyi tevékenység végzéséhez szükséges egészségi alkalmasság vizsgálatáról és minősítéséről szóló 40/2004. (IV. 26.) ESZCSM rendelet 10. § (3) bekezdés d) pontjában az „Országos Egészségbiztosítási Pénztár központi szerve” szövegrész helyébe az „Országos Egészségbiztosítási Pénztár” szöveg lép.

42. Az egészségügyi ellátás folyamatos működtetésének egyes szervezési kérdéseiről szóló
47/2004. (V. 11.) ESZCSM rendelet módosítása

42. § Az egészségügyi ellátás folyamatos működtetésének egyes szervezési kérdéseiről szóló 47/2004. (V. 11.) ESZCSM rendelet

a) 7. § (1) bekezdésében az „Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (a továbbiakban: ÁNTSZ)” szövegrész helyébe az „Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgáltat Országos Tisztfőorvosi Hivatala és a fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve (a továbbiakban: megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv)” szöveg,

b) 18. § (2) bekezdésében az „az ÁNTSZ területileg illetékes regionális intézetével” szövegrész helyébe az „a megyei népegészségügyi szakigazgatási szervvel” szöveg,

c) 21. § (2) bekezdésében az „az ÁNTSZ külön jogszabály szerint rendeli el, illetve indokoltságát az ÁNTSZ illetékes szerve” szövegrész helyébe az „a megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv a járvány, rendkívüli esemény vagy helyzet, valamint katasztrófa-egészségügyi ellátásról szóló jogszabály szerint rendeli el, illetve indokoltságát” szöveg

lép.

43. A területi védőnői ellátásról szóló 49/2004. (V. 21.) ESZCSM rendelet módosítása

43. § A területi védőnői ellátásról szóló 49/2004. (V. 21.) ESZCSM rendelet 2. § (6) bekezdésében az „Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat illetékes” szövegrész helyébe az „Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Országos Tisztifőorvosi Hivatal” szöveg lép.

44. Az egyes állati eredetű szövetek felhasználásával gyártott orvostechnikai eszközökről szóló
52/2004. (VI. 2.) ESZCSM rendelet módosítása

44. § Az egyes állati eredetű szövetek felhasználásával gyártott orvostechnikai eszközökről szóló 52/2004. (VI. 2.) ESZCSM rendelet 4. § (1) bekezdésében az „Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium Engedélyezési és Közigazgatási Hivatala” szövegrész helyébe az „Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal” szöveg lép.

45. A 0 Hz–300 GHz közötti frekvenciatartományú elektromos, mágneses és elektromágneses terek lakosságra vonatkozó egészségügyi határértékeiről szóló 63/2004. (VII. 26.) ESZCSM rendelet módosítása

45. § A 0 Hz–300 GHz közötti frekvenciatartományú elektromos, mágneses és elektromágneses terek lakosságra vonatkozó egészségügyi határértékeiről szóló 63/2004. (VII. 26.) ESZCSM rendelet 4. § (1) bekezdésében az „az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat illetékes Sugár-egészségügyi Decentrumai” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szervének Sugár-egészségügyi Decentrumai” szöveg lép.

46. Az egyes személyazonosításra alkalmatlan ágazati (egészségügyi, szakmai) adatok körének meghatározására, gyűjtésére, feldolgozására vonatkozó részletes szabályokról szóló
76/2004. (VIII. 19.) ESZCSM rendelet módosítása

46. § (1) Az egyes személyazonosításra alkalmatlan ágazati (egészségügyi, szakmai) adatok körének meghatározására, gyűjtésére, feldolgozására vonatkozó részletes szabályokról szóló 76/2004. (VIII. 19.) ESZCSM rendelet

a) 1. § (1) bekezdés b) pontjában az „Országos Egészségbiztosítási Pénztár központi szervére” szövegrész helyébe az „Országos Egészségbiztosítási Pénztárra” szöveg,

b) 3. § (2) bekezdésében az „Egészségügyi Minisztérium (a továbbiakban: EüM)” szövegrész helyébe az „egészségügyért felelős miniszter által vezetett minisztérium (a továbbiakban: minisztérium)” szöveg,

c) 4. §

ca) a) pontjában az „az EüM-nek,” szövegrész helyébe az „a minisztériumnak,” szöveg, az „az EüM” szövegrész helyébe az „a minisztérium” szöveg,

cb) b) pontjában az „az EüM-nek” szövegrész helyébe az „a minisztériumnak” szöveg,

cc) c) pontjában az „az EüM részére” szövegrész helyébe az „a minisztérium részére” szöveg,

d) 5. § (1) bekezdésében az „az EüM-nek,” szövegrész helyébe az „a minisztériumnak,” szöveg, az „az EüM részére.” szövegrész helyébe az „a minisztériumnak.” szöveg

lép.

(2) Az egyes személyazonosításra alkalmatlan ágazati (egészségügyi, szakmai) adatok körének meghatározására, gyűjtésére, feldolgozására vonatkozó részletes szabályokról szóló 76/2004. (VIII. 19.) ESZCSM rendelet

a) 1. számú melléklete helyébe e rendelet 19. melléklete lép,

b) 2. számú melléklete e rendelet 20. melléklete szerint módosul.

47. Az egészségügyi szolgáltatók és működési engedélyük nyilvántartásáról, valamint az egészségügyi szakmai jegyzékről szóló 2/2004. (XI. 17.) EüM rendelet módosítása

47. § (1) Az egészségügyi szolgáltatók és működési engedélyük nyilvántartásáról, valamint az egészségügyi szakmai jegyzékről szóló 2/2004. (XI. 17.) EüM rendelet 1. § b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(E rendelet hatálya kiterjed)

b) a szolgáltató részére jogszabály alapján működési engedélyt kiadó hatóságra (a továbbiakban: engedélyező hatóság).”

(2) Az egészségügyi szolgáltatók és működési engedélyük nyilvántartásáról, valamint az egészségügyi szakmai jegyzékről szóló 2/2004. (XI. 17.) EüM rendelet 2. § (3) bekezdésében az „ÁNTSZ-nek a szolgáltató telephelye, amennyiben telephellyel nem rendelkezik, székhelye szerint területileg illetékes városi (fővárosi kerületi) intézete (a továbbiakban: városi intézet), illetve megyei (fővárosi) intézete (a továbbiakban: megyei intézet)” szövegrész helyébe az „engedélyező hatóság” szöveg lép.

(3) Az egészségügyi szolgáltatók és működési engedélyük nyilvántartásáról, valamint az egészségügyi szakmai jegyzékről szóló 2/2004. (XI. 17.) EüM rendelet 4. § (1) bekezdés c) pont cc) alpontjában az „a városi, illetve megyei intézet (a továbbiakban: engedélyező intézet)” szövegrész helyébe az „az engedélyező hatóság” szöveg lép.

(4) Az egészségügyi szolgáltatók és működési engedélyük nyilvántartásáról, valamint az egészségügyi szakmai jegyzékről szóló 2/2004. (XI. 17.) EüM rendelet 4. § (1) bekezdés c) pont ce) és cj) alpontjában, 5. § (1) bekezdésében, 6. § (1), (2) és (3) bekezdésében, valamint 10. § (2) bekezdésében az „intézet” szövegrészek helyébe a „hatóság” szöveg lép.

(5) Az egészségügyi szolgáltatók és működési engedélyük nyilvántartásáról, valamint az egészségügyi szakmai jegyzékről szóló 2/2004. (XI. 17.) EüM rendelet 6. § (4) bekezdésében az „Országos Egészségbiztosítási Pénztár központi szerve” szövegrész helyébe az „Országos Egészségbiztosítási Pénztár” szöveg lép.

(6) Az egészségügyi szolgáltatók és működési engedélyük nyilvántartásáról, valamint az egészségügyi szakmai jegyzékről szóló 2/2004. (XI. 17.) EüM rendelet 8. § (2) bekezdésében az „intézetek” szövegrész helyébe a „hatóságok” szöveg, a „szolgáltat” szövegrész helyébe a „szolgáltatnak” szöveg lép.

48. Az orvosi rehabilitáció céljából társadalombiztosítási támogatással igénybe vehető gyógyászati ellátásokról szóló 5/2004. (XI. 19.) EüM rendelet módosítása

48. § (1) Az orvosi rehabilitáció céljából társadalombiztosítási támogatással igénybe vehető gyógyászati ellátásokról szóló 5/2004. (XI. 19.) EüM rendelet 1. § (1) bekezdés d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(E rendelet hatálya kiterjed)

d) az Országos Egészségbiztosítási Pénztárra (a továbbiakban: OEP).”

(2) Az orvosi rehabilitáció céljából társadalombiztosítási támogatással igénybe vehető gyógyászati ellátásokról szóló 5/2004. (XI. 19.) EüM rendelet

a) 3. § (2) bekezdés c) pontjában az „az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat által külön jogszabályban meghatározott” szövegrész helyébe az „a szolgáltató működési engedélyezésére jogosult egészségügyi államigazgatási szerv által meghatározott, külön jogszabály szerinti” szöveg,

b) 12. § (1) bekezdésében az „a REP-pel” szövegrész helyébe az „az OEP-pel” szöveg,

c) 12. § (2) bekezdés a) és b) pontjában az „öt munkanapon” szövegrész helyébe a „nyolc napon” szöveg

lép.

49. A gyógyászati segédeszközök forgalmazásának, javításának, kölcsönzésének szakmai követelményeiről szóló 7/2004. (XI. 23.) EüM rendelet módosítása

49. § (1) A gyógyászati segédeszközök forgalmazásának, javításának, kölcsönzésének szakmai követelményeiről szóló 7/2004. (XI. 23.) EüM rendelet 7. § (3) és (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(3) A fogyasztó írásbeli panaszát két példányban – a fővárosi és megyei kormányhivatalnak az üzlet helye szerint illetékes kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézete (a továbbiakban: kistérségi népegészségügyi intézet) által hitelesített, számozott oldalú – vásárlók könyvében teheti meg. A vásárlók könyvét a forgalmazó köteles a szaküzletben és a kölcsönző központban jól látható és hozzáférhető helyen elhelyezni.
(4) A szaküzletben és a kölcsönző központban a fogyasztót jól láthatóan és olvashatóan tájékoztatni kell arról, hogy panaszával a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságon és a szaküzlet, a kölcsönző központ, illetve a gyártó műhely helye szerint illetékes fogyasztóvédelmi felügyelőségeken (a továbbiakban: felügyelőség), valamint a szaküzlet, a kölcsönző központ, illetve a gyártó műhely helye szerint illetékes kistérségi népegészségügyi intézeten kívül a területi gazdasági kamarák mellett működő békéltető testülethez is fordulhat. A tájékoztatón fel kell tüntetni e szervezetek címét és telefonszámát. A fenti információkat nagybetűs, kontrasztos írásmóddal is hozzáférhetővé kell tenni.”

(2) A gyógyászati segédeszközök forgalmazásának, javításának, kölcsönzésének szakmai követelményeiről szóló 7/2004. (XI. 23.) EüM rendelet 2. számú melléklete e rendelet 21. melléklete szerint módosul.

50. Az emberi vér és vérkomponensek gyűjtésére, vizsgálatára, feldolgozására, tárolására és elosztására vonatkozó minőségi és biztonsági előírásokról, valamint ezek egyes technikai követelményeiről szóló 3/2005. (II. 10.) EüM rendelet módosítása

50. § (1) Az emberi vér és vérkomponensek gyűjtésére, vizsgálatára, feldolgozására, tárolására és elosztására vonatkozó minőségi és biztonsági előírásokról, valamint ezek egyes technikai követelményeiről szóló 3/2005. (II. 10.) EüM rendelet 4. § (3) bekezdésében az „Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (a továbbiakban: ÁNTSZ) területileg illetékes regionális intézete (a továbbiakban: az ÁNTSZ illetékes regionális intézete)” szövegrész helyébe az „Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Országos Tisztifőorvosi Hivatal (a továbbiakban: OTH)” szöveg lép.

(2) Az emberi vér és vérkomponensek gyűjtésére, vizsgálatára, feldolgozására, tárolására és elosztására vonatkozó minőségi és biztonsági előírásokról, valamint ezek egyes technikai követelményeiről szóló 3/2005. (II. 10.) EüM rendelet 5. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

5. § A szakfelügyelet keretében – szükség szerint, de legalább kétévente – az e rendeletben foglaltak teljesülését is vizsgálni kell.”

(3) Az emberi vér és vérkomponensek gyűjtésére, vizsgálatára, feldolgozására, tárolására és elosztására vonatkozó minőségi és biztonsági előírásokról, valamint ezek egyes technikai követelményeiről szóló 3/2005. (II. 10.) EüM rendelet 6. § (4) és (5) bekezdésében, valamint 10. § (1) bekezdésében az „ÁNTSZ illetékes regionális intézetét” szövegrész helyébe az „OTH-t” szöveg lép.

(4) Az emberi vér és vérkomponensek gyűjtésére, vizsgálatára, feldolgozására, tárolására és elosztására vonatkozó minőségi és biztonsági előírásokról, valamint ezek egyes technikai követelményeiről szóló 3/2005. (II. 10.) EüM rendelet 8. § (4) bekezdésében az „az ÁNTSZ” szövegrész helyébe az „a szakfelügyeletet ellátó szerv” szöveg lép.

(5) Az emberi vér és vérkomponensek gyűjtésére, vizsgálatára, feldolgozására, tárolására és elosztására vonatkozó minőségi és biztonsági előírásokról, valamint ezek egyes technikai követelményeiről szóló 3/2005. (II. 10.) EüM rendelet 10. § (3) bekezdésében az „ÁNTSZ illetékes regionális intézete” szövegrész helyébe az „OTH” szöveg lép.

(6) Az emberi vér és vérkomponensek gyűjtésére, vizsgálatára, feldolgozására, tárolására és elosztására vonatkozó minőségi és biztonsági előírásokról, valamint ezek egyes technikai követelményeiről szóló 3/2005. (II. 10.) EüM rendelet 1., 1/A. és 4. számú melléklete e rendelet 22. melléklete szerint módosul.

51. A rendkívüli eseményekkel, katasztrófákkal kapcsolatos bejelentés és adatközlés rendjéről szóló 10/2005. (IV. 12.) EüM rendelet módosítása

51. § (1) A rendkívüli eseményekkel, katasztrófákkal kapcsolatos bejelentés és adatközlés rendjéről szóló 10/2005. (IV. 12.) EüM rendelet 1. § b) pontjában az „Egészségügyi Minisztérium” szövegrész helyébe az „egészségügyért felelős miniszter által vezetett minisztérium” szöveg lép.

(2) A rendkívüli eseményekkel, katasztrófákkal kapcsolatos bejelentés és adatközlés rendjéről szóló 10/2005. (IV. 12.) EüM rendelet 3. § (1) bekezdésében az „Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat területileg illetékes megyei (fővárosi) intézete (a továbbiakban: megyei intézet)” szövegrész helyébe az „A fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve (a továbbiakban: megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv)” szöveg lép.

(3) A rendkívüli eseményekkel, katasztrófákkal kapcsolatos bejelentés és adatközlés rendjéről szóló 10/2005. (IV. 12.) EüM rendelet 3. § (2) bekezdésében, 4. § (1) és (2) bekezdésében, 8. §-ában, valamint 11. § (2) és (3) bekezdésében a „megyei intézet” szövegrész helyébe a „megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg lép.

(4) A rendkívüli eseményekkel, katasztrófákkal kapcsolatos bejelentés és adatközlés rendjéről szóló 10/2005. (IV. 12.) EüM rendelet 6. § (1) bekezdésében

a) a „megyei intézet” szövegrészek helyébe a „megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg,

b) a „megyei intézetben” szövegrész helyébe a „megyei népegészségügyi szakigazgatási szervnél” szöveg

lép.

(5) A rendkívüli eseményekkel, katasztrófákkal kapcsolatos bejelentés és adatközlés rendjéről szóló 10/2005. (IV. 12.) EüM rendelet 9. § (2) bekezdésében a „megyei intézetet” szövegrész helyébe a „megyei népegészségügyi szakigazgatási szervet” szöveg lép.

(6) A rendkívüli eseményekkel, katasztrófákkal kapcsolatos bejelentés és adatközlés rendjéről szóló 10/2005. (IV. 12.) EüM rendelet 11. § (1) bekezdésében a „megyei intézetnek” szövegrész helyébe a „megyei népegészségügyi szakigazgatási szervnek” szöveg lép.

(7) A rendkívüli eseményekkel, katasztrófákkal kapcsolatos bejelentés és adatközlés rendjéről szóló 10/2005. (IV. 12.) EüM rendelet 5. számú melléklete e rendelet 23. melléklete szerint módosul.

52. Az egészségügyi szolgáltatók szakmai felügyeletéről szóló 15/2005. (V. 2.) EüM rendelet módosítása

52. § Hatályát veszti az egészségügyi szolgáltatók szakmai felügyeletéről szóló 15/2005. (V. 2.) EüM rendelet 10. § (1) bekezdésében az „az ÁNTSZ szervezeti keretein belül” szövegrész.

53. A humán gyógyszerek és csomagolásuk hulladékainak kezeléséről szóló
20/2005. (VI. 10.) EüM rendelet módosítása

53. § A humán gyógyszerek és csomagolásuk hulladékainak kezeléséről szóló 20/2005. (VI. 10.) EüM rendelet

a) 5. § (3) bekezdésében az „az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (a továbbiakban: ÁNTSZ) megyei (fővárosi) tisztifőgyógyszerésze” szövegrész helyébe az „a fővárosi, megyei tisztifőgyógyszerész” szöveg,

b) 5. § (4) bekezdésében az „ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatala” szövegrész helyébe az „Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Országos Tisztifőorvosi Hivatala” szöveg

lép.

54. A fokozottan ellenőrzött szernek minősülő gyógyszerek orvosi rendelésének, gyógyszertári forgalmazásának, egészségügyi szolgáltatóknál történő felhasználásának, nyilvántartásának és tárolásának rendjéről szóló 43/2005. (X. 15.) EüM rendelet módosítása

54. § (1) A fokozottan ellenőrzött szernek minősülő gyógyszerek orvosi rendelésének, gyógyszertári forgalmazásának, egészségügyi szolgáltatóknál történő felhasználásának, nyilvántartásának és tárolásának rendjéről szóló 43/2005. (X. 15.) EüM rendelet 2. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Az egészségügyi szolgáltatók számára az Országos Tisztifőorvosi Hivatal vagy a fővárosi és megyei kormányhivatalnak az egészségügyi szolgáltató működési körzete szerint területileg illetékes kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézete (a továbbiakban együtt: egészségügyi államigazgatási szerv) által kiadott működési engedély kiterjed az e rendeletben meghatározott, ellenőrzött szerekkel történő gyógyászati célú tevékenység végzésére is, amennyiben az egészségügyi szolgáltató az ilyen irányú tevékenység megkezdése előtt legalább 30 nappal ezt a működési engedélye kiadására jogosult egészségügyi államigazgatási szervnek bejelenti, és megjelöli a kábítószer-felelős és helyettese nevét. Az egészségügyi államigazgatási szerv nyilvántartást vezet a fenti bejelentésekről.”

(2) A fokozottan ellenőrzött szernek minősülő gyógyszerek orvosi rendelésének, gyógyszertári forgalmazásának, egészségügyi szolgáltatóknál történő felhasználásának, nyilvántartásának és tárolásának rendjéről szóló 43/2005. (X. 15.) EüM rendelet

a) 8. § (2) bekezdés c) pontjában az „az ÁNTSZ regionális tisztifőgyógyszerészét” szövegrész helyébe az „a fővárosi, megyei tisztifőgyógyszerészt (a továbbiakban: megyei tisztifőgyógyszerész)” szöveg,

b) 10. § (2) bekezdésének első mondatában a „kezelés alatt álló személy lakóhelye szerint illetékes kistérségi intézet” szövegrész helyébe a „fővárosi és megyei kormányhivatalnak a kezelés alatt álló személy lakóhelye szerint illetékes kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézete (a továbbiakban: kistérségi népegészségügyi intézet)” szöveg,

c) 10. § (2) bekezdésének második és harmadik mondatában a „kistérségi intézet” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézet” szöveg,

d) 10. § (4) bekezdésében a „kistérségi intézethez” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézethez” szöveg,

e) 15. § (5) bekezdésében az „az ÁNTSZ regionális tisztifőgyógyszerésze” szövegrész helyébe az „a megyei tisztifőgyógyszerész” szöveg,

f) 15. § (5) bekezdésében az „az ÁNTSZ regionális tisztifőgyógyszerészét” szövegrész helyébe az „a megyei tisztifőgyógyszerészt” szöveg,

g) 25. §-ában az „ÁNTSZ tisztifőgyógyszerészét” szövegrész helyébe a „megyei tisztifőgyógyszerészt” szöveg,

h) 25. §-ában az „Az ÁNTSZ tisztifőgyógyszerésze” szövegrész helyébe az „A megyei tisztifőgyógyszerész” szöveg

lép.

55. Az emberi alkalmazásra kerülő gyógyszerek forgalomba hozataláról szóló
52/2005. (XI. 18.) EüM rendelet módosításáról

55. § Az emberi alkalmazásra kerülő gyógyszerek forgalomba hozataláról szóló 52/2005. (XI. 18.) EüM rendelet

a) 15. § (6) bekezdésében az „Országos Egészségbiztosítási Pénztár központi szervével” szövegrész helyébe az „Országos Egészségbiztosítási Pénztárral” szöveg,

b) 33. § (7) bekezdésében az „5 munkanapon” szövegrész helyébe a „8 napon” szöveg lép.

56. A mentésről szóló 5/2006. (II. 7.) EüM rendelet módosítása

56. § (1) A mentésről szóló 5/2006. (II. 7.) EüM rendelet 2. § b) pontjában az „Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (a továbbiakban: ÁNTSZ)” szövegrész helyébe az „Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Országos Tisztifőorvosi Hivatal (a továbbiakban: ÁNTSZ OTH)” szöveg lép.

(2) A mentésről szóló 5/2006. (II. 7.) EüM rendelet 9. § (2) bekezdés f) pontjában az „ÁNTSZ” szövegrész helyébe az „ÁNTSZ OTH” szöveg lép.

(3) A mentésről szóló 5/2006. (II. 7.) EüM rendelet 11. § (1) bekezdésében az „ÁNTSZ tevékenység végzési helye szerint illetékes regionális intézetét” szövegrész helyébe az „ÁNTSZ OTH-t” szöveg lép.

(4) A mentésről szóló 5/2006. (II. 7.) EüM rendelet 11. § (2) bekezdésében az „ÁNTSZ ellenőrzést végző intézete” szövegrész helyébe az „ellenőrzést végző hatóság” szöveg, az „ÁNTSZ működési engedélyt kiállító intézetét” szövegrész helyébe az „ÁNTSZ OTH-t” szöveg lép.

(5) A mentésről szóló 5/2006. (II. 7.) EüM rendelet 1. számú melléklete e rendelet 24. melléklete szerint módosul.

57. A közgyógyellátásra jogosult gyógyszerkeretének megállapításához szükséges készítmények kiválasztásának szabályairól szóló 25/2006. (VI. 26.) EüM rendelet módosítása

57. § A közgyógyellátásra jogosult gyógyszerkeretének megállapításához szükséges készítmények kiválasztásának szabályairól szóló 25/2006. (VI. 26.) EüM rendelet

a) 1. § (2) bekezdés f) pontjában az „Országos Egészségbiztosítási Pénztár központi szerve” szövegrész helyébe az „Országos Egészségbiztosítási Pénztár” szöveg,

b) 2. § (1) bekezdésében a „regionális egészségbiztosítási pénztár (a továbbiakban: REP)” szövegrész helyébe a „fővárosi és megyei kormányhivatal egészségbiztosítási pénztári feladatokat ellátó szakigazgatási szerve (a továbbiakban: egészségbiztosítási szakigazgatási szerv)” szöveg,

c) 5. §-ában az „a REP” szövegrészek helyébe az „az egészségbiztosítási szakigazgatási szerv” szöveg

lép.

58. A gyógyászati segédeszközök társadalombiztosítási támogatásba történő befogadásáról, támogatással történő rendeléséről, forgalmazásáról, javításáról és kölcsönzéséről szóló
14/2007. (III. 14.) EüM rendelet módosítása

58. § (1) A gyógyászati segédeszközök társadalombiztosítási támogatásba történő befogadásáról, támogatással történő rendeléséről, forgalmazásáról, javításáról és kölcsönzéséről szóló 14/2007. (III. 14.) EüM rendelet 13. § (3) bekezdés d) pontjában az „az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat által külön jogszabály szerint meghatározott” szövegrész helyébe az „a szolgáltató működési engedélyezésére jogosult egészségügyi államigazgatási szerv által meghatározott” szöveg lép.

(2) A gyógyászati segédeszközök társadalombiztosítási támogatásba történő befogadásáról, támogatással történő rendeléséről, forgalmazásáról, javításáról és kölcsönzéséről szóló 14/2007. (III. 14.) EüM rendelet 4. számú melléklete e rendelet 25. melléklete szerint módosul.

59. A szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek és a harmadik országbeli állampolgárok magyarországi tartózkodásával összefüggő közegészséget veszélyeztető betegségekről szóló 32/2007. (VI. 27.) EüM rendelet módosítása

59. § (1) A szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek és a harmadik országbeli állampolgárok magyarországi tartózkodásával összefüggő közegészséget veszélyeztető betegségekről szóló 32/2007. (VI. 27.) EüM rendelet 1. § (2) bekezdésében az „Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatnak a külföldi magyarországi lakóhelye, illetve szálláshelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes regionális intézete” szövegrész helyébe az „A fővárosi és megyei kormányhivatalnak a külföldi magyarországi lakóhelye, illetve szálláshelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes népegészségügyi szakigazgatási szerve” szöveg lép.

(2) A szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek és a harmadik országbeli állampolgárok magyarországi tartózkodásával összefüggő közegészséget veszélyeztető betegségekről szóló 32/2007. (VI. 27.) EüM rendelet 2. melléklete e rendelet 26. melléklete szerint módosul.

60. Az egyes nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshelyek üzemeltetésének egészségügyi feltételeiről szóló 37/2007. (VII. 23.) EüM–SZMM együttes rendelet módosítása

60. § (1) Az egyes nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshelyek üzemeltetésének egészségügyi feltételeiről szóló 37/2007. (VII. 23.) EüM–SZMM együttes rendelet

a) 4. § (1) bekezdésében az „az Állami Népegészségügyi ésTisztiorvosi Szolgálatnak a tábor helye szerint illetékes regionális intézeténél (a továbbiakban: regionális intézet)” szövegrész helyébe az „a tábor helye szerint illetékes fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szervénél (a továbbiakban: népegészségügyi szakigazgatási szerv)” szöveg,

b) 4. § (2) bekezdésében a „regionális intézet” szövegrész helyébe a „népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg,

c) 4. § (2) bekezdésében a „regionális intézetnél” szövegrész helyébe a „népegészségügyi szakigazgatási szervnél” szöveg

lép.

(2) Az egyes nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshelyek üzemeltetésének egészségügyi feltételeiről szóló 37/2007. (VII. 23.) EüM–SZMM együttes rendelet 1. számú melléklete e rendelet 27. melléklete szerint módosul.

61. A gyógyszerrendeléshez használandó számítógépes program minősítésének szabályairól szóló 53/2007. (XII. 7.) EüM rendelet módosítása

61. § A gyógyszerrendeléshez használandó számítógépes program minősítésének szabályairól szóló 53/2007. (XII. 7.) EüM rendelet 1. § d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(E rendelet hatálya kiterjed)

d) az Országos Egészségbiztosítási Pénztárra (a továbbiakban: OEP),”

62. A határon túli magyarok magyarországi egészségügyi ellátásának támogatásáról szóló
59/2007. (XII. 29.) EüM rendelet módosítása

62. § A határon túli magyarok magyarországi egészségügyi ellátásának támogatásáról szóló 59/2007. (XII. 29.) EüM rendelet 1. § (3) bekezdésében az „Egészségügyi Minisztérium” szövegrész helyébe az „egészségügyért felelős miniszter által vezetett minisztérium” szöveg, az „Országos Egészségbiztosítási Pénztár központi szerve” szövegrész helyébe az „Országos Egészségbiztosítási Pénztár” szöveg lép.

63. A gyógyszertárban forgalmazható, valamint kötelezően készletben tartandó termékekről szóló 2/2008. (I. 8.) EüM rendelet módosítása

63. § (1) A gyógyszertárban forgalmazható, valamint kötelezően készletben tartandó termékekről szóló 2/2008. (I. 8.) EüM rendelet

a) 4. § k) pontjában az „Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (a továbbiakban: ÁNTSZ)” szövegrész helyébe az „Országos Tisztifőorvosi Hivatal (a továbbiakban: OTH)” szöveg,

b) 6. § (2) bekezdésében az „ÁNTSZ területileg illetékes regionális intézetének tisztifőgyógyszerésze” szövegrész helyébe az „OTH” szöveg,

c) 6. § (3) bekezdésében az „ÁNTSZ” szövegrész helyébe az „OTH” szöveg, a „honlapján” szövegrész helyébe az „az ÁNTSZ honlapján” szöveg, az „Egészségügyi Minisztérium” szövegrész helyébe az „egészségügyért felelős miniszter által vezetett minisztérium” szöveg

lép.

(2) Hatályát veszti a gyógyszertárban forgalmazható, valamint kötelezően készletben tartandó termékekről szóló 2/2008. (I. 8.) EüM rendelet 8. § (3) bekezdése.

64. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat egyes közigazgatási eljárásaiért és igazgatási jellegű szolgáltatásaiért fizetendő díjakról szóló 1/2009. (I. 30.) EüM rendelet módosítása

64. § (1) Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat egyes közigazgatási eljárásaiért és igazgatási jellegű szolgáltatásaiért fizetendő díjakról szóló 1/2009. (I. 30.) EüM rendelet 1. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

1. § E rendelet hatálya kiterjed az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Országos Tisztifőorvosi Hivatalánál és országos intézeteinél, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerveinél és kistérségi, fővárosi kerületi népegészségügyi intézeteinél (a továbbiakban együtt: intézet) e rendelet 1. melléklete szerinti közigazgatási eljárást vagy igazgatási jellegű szolgáltatást (a továbbiakban együtt: igazgatási szolgáltatás) kezdeményező magánszemélyekre, jogi személyekre, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekre (a továbbiakban együtt: díjfizetésre kötelezett).”

(2) Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat egyes közigazgatási eljárásaiért és igazgatási jellegű szolgáltatásaiért fizetendő díjakról szóló 1/2009. (I. 30.) EüM rendelet 2. melléklete helyébe e rendelet 28. melléklete lép.

65. Az orvostechnikai eszközökről szóló 4/2009. (III. 17.) EüM rendelet módosítása

65. § (1) Az orvostechnikai eszközökről szóló 4/2009. (III. 17.) EüM rendelet

a) 22. § (4) bekezdés c) pontjában a „Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságot” szövegrész helyébe a „fogyasztóvédelmi hatóságot” szöveg,

b) 22. § (4) bekezdés e) pontjában az „Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatot” szövegrész helyébe az „Országos Tisztifőorvosi Hivatalt” szöveg,

c) 22. § (5) bekezdésében a „Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság” szövegrész helyébe a „fogyasztóvédelmi hatóság” szöveg, az „Egészségügyi Minisztérium” szövegrész helyébe az „egészségügyért felelős miniszter által vezetett minisztérium” szöveg,

d) 28. § (1) bekezdésében az „Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatnak az egészségügyi szolgáltató működési engedélye kiadására illetékes intézete (a továbbiakban: intézet)” szövegrész helyébe az „egészségügyi szolgáltató működési engedélyének kiadására illetékes fővárosi és megyei kormányhivatal kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézete, vagy az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (a továbbiakban együtt: egészségügyi államigazgatási szerv)” szöveg,

e) 28. § (2)–(4) bekezdésében az „intézet” szövegrészek helyébe az „egészségügyi államigazgatási szerv” szöveg

lép.

(2) Az orvostechnikai eszközökről szóló 4/2009. (III. 17.) EüM rendelet 13. melléklete e rendelet 29. melléklete szerint módosul.

66. Az egyes főbb betegségcsoportok finanszírozási eljárásrendjének szerkesztése és szakmai egyeztetése lefolytatásának egységes szabályairól szóló 13/2009. (IV. 22.) EüM rendelet módosítása

66. § Az egyes főbb betegségcsoportok finanszírozási eljárásrendjének szerkesztése és szakmai egyeztetése lefolytatásának egységes szabályairól szóló 13/2009. (IV. 22.) EüM rendelet 2. § (1) bekezdésében az „Országos Egészségbiztosítási Pénztár központi szerve” szövegrész helyébe az „Országos Egészségbiztosítási Pénztár” szöveg lép.

67. A dimetil-fumarát biocidot tartalmazó termékek forgalmazásának megtiltásáról szóló
14/2009. (IV. 29.) EüM rendelet módosítása

67. § A dimetil-fumarát biocidot tartalmazó termékek forgalmazásának megtiltásáról szóló 14/2009. (IV. 29.) EüM rendelet

a) 2. § (2) bekezdésében az „az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat illetékes kistérségi intézete” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatal kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézete” szöveg,

b) 2. § (4) bekezdésében a „Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság központi szervét” szövegrész helyébe a „Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságot” szöveg

lép.

68. Az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések megelőzéséről, e tevékenységek szakmai minimumfeltételeiről és felügyeletéről szóló 20/2009. (VI. 18.) EüM rendelet módosítása

68. § (1) Az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések megelőzéséről, e tevékenységek szakmai minimumfeltételeiről és felügyeletéről szóló 20/2009. (VI. 18.) EüM rendelet 1. § b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(E rendelet hatálya kiterjed)

b) az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatra, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szervére és kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézetére.”

(2) Az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések megelőzéséről, e tevékenységek szakmai minimumfeltételeiről és felügyeletéről szóló 20/2009. (VI. 18.) EüM rendelet 9. § b) pontjában az „az ÁNTSZ illetékes regionális intézetének” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szervének” szöveg lép.

(3) Az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések megelőzéséről, e tevékenységek szakmai minimumfeltételeiről és felügyeletéről szóló 20/2009. (VI. 18.) EüM rendelet 11–13. §-a helyébe a következő rendelkezések lépnek:

11. § (1) Az egészségügyi szolgáltatók e rendelet szerinti infekciókontrollal kapcsolatos kötelezettségeit, a Melléklet szerinti infekciókontroll-minimumok biztosítását és működését az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Országos Tisztifőorvosi Hivatala, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve és kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézete (a továbbiakban együtt: egészségügyi államigazgatási szerv) – külön jogszabályok szerint – engedélyezési jogkörében érvényesíti, illetve szakfelügyelői útján rendszeresen ellenőrzi.
(2) Az egészségügyi államigazgatási szerv az (1) bekezdés szerinti tevékenysége alapján szükség esetén intézkedik, vagy szakmai javaslatot tesz a szükséges intézkedések megtételére.
(3) A fővárosi és megyei kormányhivatal egészségügyi szolgáltató telephelye szerint illetékes népegészségügyi szakigazgatási szerve a 9. § b) pontja szerinti éves jelentések alapján elkészíti a megyei infekciókontroll-jelentést, melyet a tárgyévet követő március 15-ig megküld az országos tisztifőorvos részére. A megyei infekciókontroll-jelentés tartalmazza a 12. § szerinti, illetékes Megyei Infekciókontroll és Antibiotikum Bizottság (a továbbiakban: MIAB) éves működéséről szóló összesítést is.
12. § (1) Az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések megelőzése megyei és országos stratégiájának kidolgozása érdekében megyei és országos szinten Infekciókontroll és Antibiotikum Bizottság működik.
(2) A MIAB-ot a megyei tisztifőorvos működteti.
(3) A MIAB tanácsadó testület, amely az alakuló ülésen elfogadott ügyrend szerint működik. A MIAB elnöke a megyei tisztifőorvos, titkára a megyei tisztifőorvos javaslata alapján az ügyrendben meghatározott személy. A MIAB tagja a megyei (fővárosi) tisztifőgyógyszerész, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatója által kijelölt személy, a megyei mikrobiológiai szakfelügyelő, a megyei infektológiai szakfelügyelő és a megyei kórházhigiénés szakfelügyelő.
(4) A MIAB feladata az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések megelőzése megyei stratégiájának, akciótervének – beleértve a megyei antibiotikum politikát is – kialakítása és eredményeinek elemzése.
(5) A MIAB tevékenységét az Országos Infekciókontroll és Antibiotikum Bizottság (a továbbiakban: OIAB) szakmai irányításával végzi.
13. § (1) Az OIAB-ot az országos tisztifőorvos működteti.
(2) Az OIAB tanácsadó testület, amely az alakuló ülésén elfogadott ügyrend szerint működik. Az OIAB elnöke az országos tisztifőorvos, titkára az országos tisztifőorvos javaslatára az ügyrendben meghatározott személy. Az OIAB tagja az OEK főigazgatója, az országos tisztifőgyógyszerész, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatója, az országos mikrobiológiai szakfelügyelő főorvos, az országos infektológiai szakfelügyelő főorvos, a háziorvosi ellátás szakfelügyelő főorvosa, a Mikrobiológiai Szakmai Kollégium elnöke, az Infektológiai Szakmai Kollégium elnöke, az egészségügyért felelős miniszter által vezetett minisztérium képviselője, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal képviselője.
(3) Az OIAB feladata az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések megelőzése országos stratégiájának, akciótervének – beleértve az országos antibiotikum politikát is – kialakítása a 14. § (1) bekezdés a)–b) pontja szerinti adatbázisok felhasználásával és eredményeinek elemzése. Az OIAB éves tervet készít, évente elvégzi a terv végrehajtásának értékelését, és az eredményekről jelentést készít az egészségügyért felelős miniszter által vezetett minisztérium részére a tárgyévet követő április 15-ig.”

69. Az egészségügyi kártevőirtó tevékenységről és az egészségügyi kártevőirtó tevékenység engedélyezésének részletes szabályairól szóló 2/2010. (I. 26.) EüM rendelet módosítása

69. § (1) Az egészségügyi kártevőirtó tevékenységről és az egészségügyi kártevőirtó tevékenység engedélyezésének részletes szabályairól szóló 2/2010. (I. 26.) EüM rendelet 1. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Az egészségügyi kártevőirtó tevékenység végzésére jogosító engedélyt (a továbbiakban: engedély) a fővárosi és megyei kormányhivatalnak az egészségügyi kártevőirtó tevékenységet végző egyéni vállalkozó lakóhelye, illetve társas vállalkozás esetén a társaság székhelye szerint illetékes kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézete (a továbbiakban: Intézet) adja ki.”

(2) Az egészségügyi kártevőirtó tevékenységről és az egészségügyi kártevőirtó tevékenység engedélyezésének részletes szabályairól szóló 2/2010. (I. 26.) EüM rendelet

a) 1. § (3) bekezdés a) pontjában az „ÁNTSZ” szövegrész helyébe az „Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat” szöveg,

b) 1. § (3a) bekezdésében az „a) pontja” szövegrész helyébe a „b) pontja” szöveg

lép.

70. Az egészségügyi ágazat honvédelmi feladatairól szóló 21/2010. (V. 4.) EüM rendelet módosítása

70. § (1) Az egészségügyi ágazat honvédelmi feladatairól szóló 21/2010. (V. 4.) EüM rendelet 1. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A megyei tisztifőorvos
a) gondoskodik a megye (a főváros) megyei (fővárosi) és helyi védelmi bizottságaiba a fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szervét (kistérségi, fővárosi kerületi népegészségügyi intézetét) képviselő tisztifőorvosok és helyetteseik kijelöléséről, és
b) az a) pont alapján kijelölt személyek nevéről, beosztásáról, elérhetőségi adatairól, illetve azok változásairól haladéktalanul értesíti az érintett védelmi bizottságot, az országos tisztifőorvost és az egészségügyért felelős minisztert (a továbbiakban: miniszter).”

(2) Az egészségügyi ágazat honvédelmi feladatairól szóló 21/2010. (V. 4.) EüM rendelet 3. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A megyei tisztifőorvos
a) a megye részére meghatározott szükséggyógyintézeti kapacitások figyelembevételével a működési területén határozatban kijelöli a szükséggyógyintézetek telepítésére és működtetésére kötelezett kórházakat, és meghatározza a telepítendő szükséggyógyintézet számát és típusát, és
b) kezdeményezi a hadkiegészítő parancsnokságnál a szükséggyógyintézet telepítésére alkalmas objektumok igénybevételi célú kijelölését az alkalmas objektumokra vonatkozó javaslatának megküldésével.”

(3) Az egészségügyi ágazat honvédelmi feladatairól szóló 21/2010. (V. 4.) EüM rendelet

a) 2. § (1) bekezdés a) pontjában, 2. § (3) bekezdésében, 2. § (5) bekezdésében, 3. § (5) bekezdésében, 5. § nyitó szövegrészében, 7. § (1) bekezdésében, 7. § (4) bekezdés nyitó szövegrészében, 8. § (1) bekezdésében, 9. § (1) bekezdésében a „regionális tisztifőorvos” szövegrész helyébe a „megyei tisztifőorvos” szöveg,

b) 2. § (2) bekezdés b) pontjában, 7. § (3) bekezdésében a „regionális tisztifőorvosnak” szövegrész helyébe a „megyei tisztifőorvosnak” szöveg,

c) 2. § (5) bekezdésében, 7. § (4) bekezdés a) pontjában a „régió” szövegrész helyébe a „megye” szöveg,

d) 7. § (4) bekezdés b) pontjában a „regionális” szövegrész helyébe a „megyei” szöveg,

e) 9. § (3) bekezdésében az „az ÁNTSZ kistérségi intézetének vezetője” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatal kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézetének tisztifőorvosa” szöveg

lép.

71. A gyógyító-megelőző eljárások során alkalmazott egészségügyi technológiák egészségbiztosítási finanszírozásba történő befogadásához kapcsolódó eljárás során alkalmazandó szakmai szempontrendszerről és szakmapolitikai prioritásokról, valamint a befogadásához kapcsolódó egyes eljárásokért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjakról szóló 28/2010. (V. 12.) EüM rendelet módosítása

71. § A gyógyító-megelőző eljárások során alkalmazott egészségügyi technológiák egészségbiztosítási finanszírozásba történő befogadásához kapcsolódó eljárás során alkalmazandó szakmai szempontrendszerről és szakmapolitikai prioritásokról, valamint a befogadásához kapcsolódó egyes eljárásokért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjakról szóló 28/2010. (V. 12.) EüM rendelet 1. §-ában az „Országos Egészségbiztosítási Pénztár központi szerve” szövegrész helyébe az „Országos Egészségbiztosítási Pénztár” szöveg lép.

72. Az élelmiszerekkel kapcsolatos tápanyag-összetételre és egészségre vonatkozó állításokkal kapcsolatos egyes szabályokról szóló 33/2010. (V. 13.) EüM–FVM együttes rendelet módosítása

72. § (1) Az élelmiszerekkel kapcsolatos tápanyag-összetételre és egészségre vonatkozó állításokkal kapcsolatos egyes szabályokról szóló 33/2010. (V. 13.) EüM–FVM együttes rendelet

a) 7. § (1) bekezdésében az „Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatról és a gyógyszerészeti államigazgatási szerv kijelöléséről szóló 362/2006. (XII. 28.) Korm. rendelet 13. § (3) bekezdése” szövegrész helyébe az „Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatról, a népegészségügyi szakigazgatási feladatok ellátásáról, valamint a gyógyszerészeti államigazgatási szerv kijelöléséről szóló 323/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdése” szöveg,

b) 7. § (3) bekezdésében az „a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériummal” szövegrész helyébe az „az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős miniszter által vezetett minisztériummal” szöveg

lép.

(2) Az élelmiszerekkel kapcsolatos tápanyag-összetételre és egészségre vonatkozó állításokkal kapcsolatos egyes szabályokról szóló 33/2010. (V. 13.) EüM–FVM együttes rendelet 9. §-ában

a) a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal” szövegrész helyébe a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal, a megyei kormányhivatalok élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságai, valamint azok kerületi hivatala” szöveg,

b) az „Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat intézete” szövegrész helyébe a „fővárosi és megyei kormányhivatal kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézete” szöveg

lép.

73. Záró rendelkezés

73. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, és a hatálybalépését követő napon hatályát veszti.

1. melléklet a 10/2011. (III. 30.) NEFMI rendelethez


1. A közfürdők létesítésének és üzemeltetésének közegészségügyi feltételeiről szóló 37/1996. (X. 18.) NM rendelet 1. számú melléklet
a) II. A közfürdő vízminősége pont 5. alpontjában az „az ÁNTSZ megyei (fővárosi) intézetének” szövegrész helyébe az „a megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg,
b) IV. Mesterséges közfürdő vízhasználata pont B) Természetes eredetű komponensek, melyeknél a bőrön át történő felszívódással (valamint a belégzéssel és a víz esetleges kis mennyiségben történő lenyelésével) kapcsolatos egészségügyi kockázat elhanyagolható rész 7. alpontjában az „az ÁNTSZ megyei (fővárosi) intézete” szövegrész helyébe az „a megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg,
c) V. A közfürdő terhelése pont 1. alpontjában az „az ÁNTSZ városi (fővárosi kerületi) intézetével” szövegrész helyébe az „a kistérségi népegészségügyi intézettel” szöveg
lép.

2. A közfürdők létesítésének és üzemeltetésének közegészségügyi feltételeiről szóló 37/1996. (X. 18.) NM rendelet 3. számú melléklet Általános rendelkezések rész 5. pontjában az „az ÁNTSZ” szövegrész helyébe az „a megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv vagy az Országos Tisztifőorvosi Hivatal” szöveg lép.

3. A közfürdők létesítésének és üzemeltetésének közegészségügyi feltételeiről szóló 37/1996. (X. 18.) NM rendelet 4. számú mellékletében az „A fürdővíz vizsgálatok gyakorisága” címet követő táblázathoz tartozó lábjegyzet
a) „B:” pontjában az „az ÁNTSZ” szövegrész helyébe az „a kistérségi népegészségügyi intézet” szöveg,
b) „F:” pontjában az „Az ÁNTSZ” szövegrész helyébe az „A kistérségi népegészségügyi intézet” szöveg
lép.

2. melléklet a 10/2011. (III. 30.) NEFMI rendelethez


A természetgyógyászati tevékenység gyakorlásának egyes kérdéseiről szóló 11/1997. (V. 28.) NM rendelet 3. számú melléklete utolsó mondatában az „az ÁNTSZ területileg illetékes megyei (fővárosi) intézete” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatal kistérségi népegészségügyi intézete” szöveg lép.

3. melléklet a 10/2011. (III. 30.) NEFMI rendelethez


Az iskola-egészségügyi ellátásról szóló 26/1997. (IX. 3.) NM rendelet 2. számú melléklet 3. pont b) és d) alpontjában az „az ÁNTSZ illetékes intézetének” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatal kistérségi népegészségügyi intézetének” szöveg lép.

4. melléklet a 10/2011. (III. 30.) NEFMI rendelethez


I.

A fertőző betegségek jelentésének rendjéről szóló 63/1997. (XII. 21.) NM rendelet 2. számú mellékletének módosítása

1. A fertőző betegségek jelentésének rendjéről szóló 63/1997. (XII. 21.) NM rendelet 2. számú mellékletében az „Az ÁNTSZ városi, fővárosi kerületi intézetének példánya.” szövegrész helyébe az „A kistérségi népegészségügyi intézet példánya.” szöveg lép.

2. A fertőző betegségek jelentésének rendjéről szóló 63/1997. (XII. 21.) NM rendelet 2. számú melléklet utolsó előtti bekezdés szövegrészében az „a Johan Béla Országos Epidemiológiai Központ Járványügyi osztályának és az ÁNTSZ megbetegedés helye szerint illetékes megyei intézetének.” szövegrész helyébe az „az Országos Epidemiológiai Központ Járványügyi osztályának és a megbetegedés helye szerint illetékes megyei népegészségügyi szakigazgatási szervnek.” szöveg lép.

3. A fertőző betegségek jelentésének rendjéről szóló 63/1997. (XII. 21.) NM rendelet 2. számú melléklet utolsó bekezdés szövegrészében az „az ÁNTSZ megyei intézetének” szövegrész helyébe az „a megyei népegészségügyi szakigazgatási szervnek” szöveg lép.

II.

A fertőző betegségek jelentésének rendjéről szóló 63/1997. (XII. 21.) NM rendelet 3. számú mellékletének módosítása

1. A fertőző betegségek jelentésének rendjéről szóló 63/1997. (XII. 21.) NM rendelet 3. számú mellékletében az „Az ÁNTSZ városi, fővárosi kerületi intézetének példánya.” szövegrész helyébe az „A kistérségi népegészségügyi intézet példánya.” szöveg lép.

2. A fertőző betegségek jelentésének rendjéről szóló 63/1997. (XII. 21.) NM rendelet 3. számú melléklet utolsó előtti bekezdés szövegrészében az „a Johan Béla Országos Epidemiológiai Központ Járványügyi osztályának és az ÁNTSZ megbetegedés helye szerint illetékes megyei intézetnek.” szövegrész helyébe az „az Országos Epidemiológiai Központ Járványügyi osztályának és a megbetegedés helye szerint illetékes megyei népegészségügyi szakigazgatási szervnek.” szöveg lép.

3. A fertőző betegségek jelentésének rendjéről szóló 63/1997. (XII. 21.) NM rendelet 3. számú melléklet utolsó bekezdés szövegrészében az „az ÁNTSZ megyei intézetének” szövegrész helyébe az „a megyei népegészségügyi szakigazgatási szervnek” szöveg lép.

III.

A fertőző betegségek jelentésének rendjéről szóló 63/1997. (XII. 21.) NM rendelet 4. számú mellékletének módosítása
A fertőző betegségek jelentésének rendjéről szóló 63/1997. (XII. 21.) NM rendelet 4. számú melléklete „KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ” rész első bekezdésében az „az ÁNTSZ megbetegedés helye szerinti illetékes városi, fővárosi kerületi intézetét.” szövegrész helyébe az „a megbetegedés helye szerint illetékes kistérségi népegészségügyi intézetet.” szöveg, második bekezdésében az „Az ÁNTSZ megyei intézetének epidemiológusa küldi a pozitív diagnosztikus laborvizsgálati eredményeket az ÁNTSZ megbetegedés helye szerinti illetékes városi, fővárosi kerületi intézetének a szükséges intézkedések megtétele céljából.” szövegrész helyébe az „A megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv epidemiológusa küldi a pozitív diagnosztikus laborvizsgálati eredményeket a megbetegedés helye szerint illetékes kistérségi népegészségügyi intézetnek a szükséges intézkedések megtétele céljából.” szöveg lép.

5. melléklet a 10/2011. (III. 30.) NEFMI rendelethez


I.

A fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről szóló 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet 1. számú mellékletének módosítása
a) A fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről szóló 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet 1. számú melléklete „Be- és kijelentésre kötelezett betegségekkel kapcsolatos eljárások” cím
1. AIDS (acquired immunodeficiency syndrome) alcímének 7. A) a) pontjában az „az ÁNTSZ (fertőzés/megbetegedés helye szerint) illetékes kistérségi intézetének,” szövegrész helyébe az „a fertőzés/megbetegedés helye szerint illetékes kistérségi népegészségügyi intézetnek” szöveg, 7. B) c) pontjában az „az ÁNTSZ regionális intézetének epidemiológiai osztályával” szövegrész helyébe az „a megyei népegészségügyi szakigazgatási szervvel” szöveg,
2. Anthrax (Lépfene) alcímének 7. d) pontjában az „az ÁNTSZ területileg illetékes intézete” szövegrész helyébe az „a megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv vagy a kistérségi népegészségügyi intézet” szöveg, a „területileg illetékes ÁNTSZ” szövegrész helyébe a „megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv vagy a kistérségi népegészségügyi intézet” szöveg,
3. Botulizmus alcímének 7. a) pontjában az „az ÁNTSZ – megbetegedés helye szerinti területileg illetékes – regionális intézetének” szövegrész helyébe az „a megyei népegészségügyi szakigazgatási szervnek” szöveg, 7. c) pontjában az „az ÁNTSZ illetékes kistérségi intézetének” szövegrész helyébe az „a kistérségi népegészségügyi intézet” szöveg, a „regionális élelmiszer-mikrobiológiai laboratóriumba” szövegrész helyébe a „megyei élelmiszer-mikrobiológiai laboratóriumba” szöveg,
4. Cholera alcímének 7. A) a) pontjában az „az ÁNTSZ megbetegedés helye szerint területileg illetékes regionális intézetének,” szövegrész helyébe az „a megyei népegészségügyi szakigazgatási szervnek,” szöveg, 7. A) c) pontjában az „az ÁNTSZ területileg illetékes bakteriológiai laboratóriumában” szövegrész helyébe az „a megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv bakteriológiai laboratóriumában” szöveg, 7. A) d) pontjában a „regionális intézet” szövegrész helyébe a „megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg,
5. Diphtheria (Torokgyík) alcímének 7. A) a) pontjában az „az ÁNTSZ megbetegedés helye szerint illetékes regionális intézetének,” szövegrész helyébe az „a megyei népegészségügyi szakigazgatási szervnek,” szöveg, 7. A) c) pontjában az „az ÁNTSZ területileg illetékes regionális intézetének laboratóriumába” szövegrész helyébe az „a megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv laboratóriumába” szöveg,
6. Shigellosis (Vérhas, bakteriális dysenteria) alcímének 7. A) c) pontjában az „az ÁNTSZ megbetegedés helye szerint illetékes regionális intézet” szövegrész helyébe az „a megbetegedés helye szerint illetékes megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg, 7. B) pontjában a „kistérségi intézetet” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézetet” szöveg,
7. Dyspepsia coli
7.1. Enteropathogen E. coli enteritis (EPEC) alcímének 7. C) pontjában a „kistérségi intézetnek” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézetnek” szöveg,
7.2. Enteroinvasiv E. coli enteritis (EIEC) alcímének 7. A) c) pontjában az „az ÁNTSZ megbetegedés helye szerint illetékes regionális intézetének” szövegrész helyébe az „a megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg, 7. B) d) pontjában a „kistérségi intézetet” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézetet” szöveg,
8. Echinococcosis alcímének 7. c) pontjában az „az ÁNTSZ területileg illetékes parazitológiai laboratóriumába.” szövegrész helyébe az „a megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv parazitológiai laboratóriumába.” szöveg,
9. Rotavírus okozta gastroenteritis alcímének B) pontjában a „kistérségi intézetet.” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézetet.” szöveg,
10. Febris flava (Sárgaláz) alcímének 7. A) a) pontjában az „az ÁNTSZ területileg illetékes regionális intézetének.” szövegrész helyébe az „a területileg illetékes megyei népegészségügyi szakigazgatási szervnek.” szöveg, 9. pontjában az „az ÁNTSZ illetékes regionális intézete” szövegrészek helyébe az „a megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg,
11. Febris recurrens (Visszatérő láz) alcímének 7. A) a) pontjában az „ÁNTSZ területileg illetékes regionális intézetének.” szövegrész helyébe az „illetékes megyei népegészségügyi szakigazgatási szervnek” szöveg, 7. A) c) pontjában az „ÁNTSZ területileg illetékes regionális intézetének” szövegrész helyébe az „illetékes megyei népegészségügyi szakigazgatási szervnek” szöveg,
12. Transmissibilis spongiform encephalopathiák (TSE) (Átvihető szivacsos agyvelőbántalmak) alcímének 7. A) a) pontjában az „az ÁNTSZ regionális intézetének” szövegrész helyébe az „a megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg,
13. Lepra alcímének 7. A) a) pontjában az „Az ÁNTSZ területileg illetékes regionális intézetének” szövegrész helyébe az „A megyei népegészségügyi szakigazgatási szervnek” szöveg,
14. Listeriosis alcímének 7. c) pontjában az „ÁNTSZ területileg illetékes regionális intézetének” szövegrész helyébe az „illetékes megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg,
15. Lyme-kór alcímének 7. c) pontjában az „ÁNTSZ regionális intézetek” szövegrész helyébe a „megyei népegészségügyi szakigazgatási szervek” szöveg,
16. Lyssa (Rabies) (Veszettség) alcímének 7. a) pontjában az „ÁNTSZ területileg illetékes regionális intézetének.” szövegrész helyébe az „illetékes megyei népegészségügyi szakigazgatási szervnek” szöveg, 9. pontjában az „ÁNTSZ – orvos rendelőjének helye szerinti illetékes – kistérségi intézetének.” szövegrész helyébe az „orvos rendelőjének helye szerint illetékes kistérségi népegészségügyi intézetnek.” szöveg, az „ÁNTSZ területileg illetékes kistérségi intézetének.” szövegrészek helyébe az „illetékes kistérségi népegészségügyi intézetnek.” szöveg, az „az ÁNTSZ kistérségi intézete” szövegrész helyébe az „a kistérségi népegészségügyi intézet” szöveg,
17. Madárinfluenza alcímének 7. A) a) pontjában az „az ÁNTSZ megbetegedés helye szerint illetékes regionális intézetének/ügyeletének” szövegrész helyébe az „a megbetegedés helye szerint illetékes megyei népegészségügyi szakigazgatási szervnek/ügyeletének” szöveg,
18. Malária alcímének 7. A) c) pontjában az „ÁNTSZ területileg illetékes regionális intézetének” szövegrész helyébe az „illetékes megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg,
19. Malleus (Takonykór) alcímének 7. A) a) pontjában az „az ÁNTSZ megbetegedés helye szerint illetékes regionális intézetének.” szövegrész helyébe az „a megbetegedés helye szerint illetékes megyei népegészségügyi szakigazgatási szervnek.” szöveg, 7. A) d) pontjában a „regionális intézet” szövegrész helyébe a „megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg,
20. Meningitis purulenta (Gennyes agyhártyagyulladás) alcímének 7. A) c) pontjában az „ÁNTSZ területileg illetékes regionális intézetébe,” szövegrész helyébe az „illetékes megyei népegészségügyi szakigazgatási szervhez,” szöveg,
21. Meningitis epidemica (Meningitis cerebrospinalis epidemica) alcímének 7. A) c) pontjában az „ÁNTSZ területileg illetékes regionális intézetének” szövegrész helyébe az „illetékes megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg,
22. Haemophilus influenzae okozta meningitis alcímének 7. A) c) pontjában az „az ÁNTSZ területileg illetékes mikrobiológiai laboratóriumába” szövegrész helyébe az „a megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv mikrobiológiai laboratóriumába” szöveg,
23. Meningitis serosa (Meningitis aseptica, savós agyhártyagyulladás) alcímének 7. A) c) pontjában az „az ÁNTSZ területileg illetékes regionális intézetének” szövegrész helyébe az „a megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg,
24. Multirezisztens kórokozók (a továbbiakban: MRK) által okozott nosocomiális fertőzések alcímének 5. A) c) pontjában az „ÁNTSZ területileg illetékes regionális” szövegrész helyébe az „illetékes megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg,
25. Ornithosis alcímének 7. c) pontjában az „ÁNTSZ területileg illetékes intézetének” szövegrész helyébe az „illetékes megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg,
26. Paratyphus (Paratífusz) alcímének 7. A) a) pontjában az „az ÁNTSZ megbetegedés helye szerint illetékes regionális intézetének,” szövegrész helyébe az „a megbetegedés helye szerint illetékes megyei népegészségügyi szakigazgatási szervnek,” szöveg, 7. B) pontjában a „kistérségi intézet” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézet” szöveg, a „kistérségi intézetet.” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézetet.” szöveg, a „regionális intézetnek” szövegrész helyébe a „megyei népegészségügyi szakigazgatási szervnek” szöveg, a „kistérségi intézetnek.” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézetnek.” szöveg,
27. Pestis alcímének 7. A) a) pontjában az „az ÁNTSZ megbetegedés helye szerint illetékes regionális intézetének.” szövegrész helyébe a „megbetegedés helye szerint illetékes megyei népegészségügyi szakigazgatási szervnek.” szöveg, 7. A) d) pontjában az „ÁNTSZ illetékes regionális intézete” szövegrész helyébe az „illetékes megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg,
28. Poliomyelitis (Heveny gyermekbénulás) alcímének 7. A) a) pontjában az „az ÁNTSZ területileg illetékes regionális intézetnek” szövegrész helyébe az „a megyei népegészségügyi szakigazgatási szervnek” szöveg,
29. Salmonellosis alcímének 7. B) pontjában a „kistérségi intézetet” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézetet” szöveg,
30. Schistosomiasis (Bilharziasis) alcímének 7. c) pontjában az „ÁNTSZ illetékes regionális intézetébe,” szövegrész helyébe az „illetékes megyei népegészségügyi szakigazgatási szervhez,” szöveg,
31. Súlyos, acut légúti tünetegyüttes (Sever Acut Respiratory Syndrome – SARS) alcímének 7. A) a) pontjában az „az ÁNTSZ megbetegedés helye szerint illetékes regionális intézetének/ügyeletének” szövegrész helyébe az „a megbetegedés helye szerint illetékes megyei népegészségügyi szakigazgatási szervnek/ügyeletének” szöveg,
32. I. Staphylococcus aureus okozta fertőzések betegellátó intézményeken kívül alcímének 7. A) c) pontjában az „ÁNTSZ területileg illetékes regionális intézetének” szövegrész helyébe az „illetékes megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg,
33. II. Staphylococcus fertőzések a kórházi szülészeti és csecsemőosztályokon alcímének 7. B) pontjában az „az ÁNTSZ illetékes regionális intézete” szövegrész helyébe az „a megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg,
34. Strongyloidosis alcímének 7. A) c) pontjában az „ÁNTSZ területileg illetékes intézetébe,” szövegrész helyébe az „illetékes megyei népegészségügyi szakigazgatási szervhez,” szöveg,
35. Cysticercosis alcímének 7. A) c) pontjában az „az ÁNTSZ illetékes regionális intézete” szövegrész helyébe az „a megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg,
36. Trichinellosis (Trichiniasis, Trichinosis, Trichinelliasis) címének 7. A) a) pontjában a „kistérségi intézetnek” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézetnek” szöveg, a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (a továbbiakban: MgSzH) illetékes területi szervének.” szövegrész helyébe a „megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságának.” szöveg, 7. A) e) pontjában az „- az ÁNTSZ bevonásával – a megyei MgSzH Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság feladata” szövegrész helyébe az „– a kistérségi népegészségügyi intézet bevonásával – a megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságának feladata” szöveg,
37. Tularemia alcímének 7. A) c) pontjában az „ÁNTSZ területileg illetékes regionális intézetének” szövegrész helyébe az „illetékes megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg,
38. Typhus abdominalis (Hastífusz) alcímének 7. A) a) pontjában az „az ÁNTSZ megbetegedés helye szerint illetékes regionális intézetének,” szövegrész helyébe az „a megbetegedés helye szerint illetékes megyei népegészségügyi szakigazgatási szervnek,” szöveg, 7. B) pontjában a „kistérségi intézet” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézet” szöveg, a „kistérségi intézetet.” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézetet.” szöveg, a „regionális intézetnek” szövegrész helyébe a „megyei népegészségügyi szakigazgatási szervnek” szöveg, a „kistérségi intézetnek.” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézetnek.” szöveg,
39. Typhus exanthematicus (Kiütéses tífusz) alcímének 7. A) a) pontjában az „az ÁNTSZ megbetegedés helye szerint illetékes regionális intézetének.” szövegrész helyébe az „a megbetegedés helye szerint illetékes megyei népegészségügyi szakigazgatási szervnek.” szöveg, 7. A) c) pontjában az „ÁNTSZ területileg illetékes regionális intézetének” szövegrész helyébe az „illetékes megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg, az „az ÁNTSZ területileg illetékes regionális intézetét” szövegrész helyébe az „a megyei népegészségügyi szakigazgatási szervet” szöveg, 7. A) d) és 7. B) pontjában a „kistérségi intézet” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézet” szöveg,
40. Variola (Fekete himlő) alcímének 6. A) a) pontjában az „az ÁNTSZ megbetegedés helye szerint illetékes regionális intézetének.” szövegrész helyébe az „a megbetegedés helye szerint illetékes megyei népegészségügyi szakigazgatási szervnek.” szöveg, 6. A) a) pontjában az „Egészségügyi Minisztérium” szövegrész helyébe, 7. pontjában az „Egészségügyi Minisztérium az” szövegrész helyébe az „egészségügyért felelős miniszter által vezetett minisztérium” szöveg,
41. Vírusos haemorrhagiás láz (HL) alcímének a) pontjában az „az ÁNTSZ megbetegedés helye szerint illetékes regionális intézetének.” szövegrész helyébe az „a megbetegedés helye szerint illetékes megyei népegészségügyi szakigazgatási szervnek.” szöveg,
42. Acut urethritis nongonorrhoica alcímének 7. A) a) pontjában a „regionális szakfelügyelő főorvosnak, az ÁNTSZ illetékes kistérségi intézetének” szövegrész helyébe a „területi szakfelügyelő főorvosnak, a kistérségi népegészségügyi intézetnek” szöveg,
43. Condyloma acuminatum alcímének 6. pontjában a „regionális szakfelügyelő főorvosnak, az ÁNTSZ illetékes kistérségi intézetének” szövegrész helyébe a „területi szakfelügyelő főorvosnak, a kistérségi népegészségügyi intézetnek” szöveg,
44. Gonorrhoea (Tripper, kankó) alcímének 7. A) a) pontjában a „regionális szakfelügyelő főorvosnak, az ÁNTSZ illetékes kistérségi intézetének” szövegrész helyébe a „területi szakfelügyelő főorvosnak, a kistérségi népegészségügyi intézetnek” szöveg, 7. A) c) pontjában az „ÁNTSZ kistérségi intézeténél” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézetnél” szöveg,
45. Granuloma inguinale (Donovanosis) alcímének 7. A) a) pontjában a „regionális szakfelügyelő főorvosnak, az ÁNTSZ illetékes kistérségi intézetének” szövegrész helyébe a „területi szakfelügyelő főorvosnak, a kistérségi népegészségügyi intézetnek” szöveg,
46. Herpes simplex anogenitalis alcímének 6. pontjában a „regionális szakfelügyelő főorvosnak, az ÁNTSZ illetékes kistérségi intézetének” szövegrész helyébe a „területi szakfelügyelő főorvosnak, a kistérségi népegészségügyi intézetnek” szöveg,
47. Lymphogranuloma venereum alcímének 7. A) a) pontjában a „regionális szakfelügyelő főorvosnak, az ÁNTSZ illetékes kistérségi intézetének” szövegrész helyébe a „területi szakfelügyelő főorvosnak, a kistérségi népegészségügyi intézetnek” szöveg,
48. Syphilis (Vérbaj, Morbus Schaudin) alcímének 7. A) a) pontjában a „regionális szakfelügyelő főorvosnak, az ÁNTSZ illetékes kistérségi intézetének” szövegrész helyébe a „területi szakfelügyelő főorvosnak, a kistérségi népegészségügyi intézetnek” szöveg, 7. A) c) pontjában a „kistérségi intézetnél” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézetnél” szöveg,
49. Ulcus molle (Lágyfekély, chancroid) alcímének 7. A) a) pontjában a „regionális szakfelügyelő főorvosnak, az ÁNTSZ illetékes kistérségi intézetének” szövegrész helyébe a „területi szakfelügyelő főorvosnak, a kistérségi népegészségügyi intézetnek” szöveg,
50. Acut urogenitalis chlamydiasis alcímének 7. A) a) pontjában a „regionális szakfelügyelő főorvosnak, az ÁNTSZ illetékes kistérségi intézetének” szövegrész helyébe a „területi szakfelügyelő főorvosnak, a kistérségi népegészségügyi intézetnek” szöveg
lép.
b) A fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről szóló 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet 1. számú melléklete „Bejelentésre nem kötelezett fertőző betegségekkel kapcsolatos eljárások” cím
1. Actinomycosis (Sugárgomba betegség) alcímének 7. A) c) pontjában az „az ÁNTSZ területileg illetékes regionális intézetének” szövegrész helyébe az „a megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg,
2. Hymenolepiasis (Hymenolepidosis) (Törpe-galandférgesség) alcímének 7. A) c) pontjában az „az ÁNTSZ területileg illetékes intézetének” szövegrész helyébe az „a megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg,
3. Influenza alcímének 7. A) c) pontjában az „az ÁNTSZ területileg illetékes virológiai laboratóriumába” szövegrész helyébe az „a megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv virológiai laboratóriumába” szöveg, 8. pontjában az „Egészségügyi Minisztérium” szövegrész helyébe az „egészségügyért felelős miniszter által vezetett minisztérium” szöveg,
4. II. Mycoplasma tüdőgyulladás, mycoplasmosis (Primer atípusos pneumonia) alcímének 7. A) c) pontjában az „ÁNTSZ területileg illetékes regionális intézetének” szövegrész helyébe a „megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg,
5. III. Chlamydia tüdőgyulladás újszülött- és csecsemőkorban (Eosinophil pneumonia) alcímének 7. A) c) pontjában az „ÁNTSZ területileg illetékes regionális intézetének” szövegrész helyébe a „megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg
lép.

II.

A fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről szóló 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet 3. számú mellékletének módosítása
A fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről szóló 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet 3. számú melléklete
a) „Fogalommeghatározások” cím d) pontjában a „kistérségi intézet” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézet” szöveg,
b) „A folyamatos fertőtlenítés végrehajtása” cím 2. pontjában az „illetékes kistérségi vagy regionális intézet” szövegrész helyébe az „illetékes kistérségi népegészségügyi intézet vagy a megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg, a „regionális tisztiorvos” szövegrész helyébe a „megyei tisztiorvos” szöveg,
c) „A fertőtlenítés végrehajtása kórházban és egyéb fekvőbeteg-ellátó intézményben” cím 7. pontjában a „kistérségi intézet” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézet” szöveg,
d) „Megelőző fertőtlenítés nem-egészségügyi intézményekben” cím 3. pontjában a „kistérségi intézet” szövegrészek helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézet” szöveg, az „az illetékes regionális intézet” szövegrész helyébe az „a megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg,
e) „Az egészségügyi szervek feladatai a fertőtlenítéssel kapcsolatban” cím
ea) 1. b) pontjában a „kistérségi vagy regionális intézetnek;” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézetnek vagy megyei népegészségügyi szakigazgatási szervnek;” szöveg, 1. c) pontjában a „kistérségi vagy regionális intézettől” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézettől vagy a megyei népegészségügyi szakigazgatási szervtől” szöveg,
eb) 2. pont nyitó szövegrészében a „kistérségi intézet” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézet” szöveg, 2. pont f) pontjában a „regionális intézetnek.” szövegrész helyébe a „megyei népegészségügyi szakigazgatási szervnek.” szöveg,
ec) 3. pont nyitó szövegrészében a „regionális intézet” szövegrész helyébe a „megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg, 3. pont a) pontjában a „kistérségi intézet” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézet” szöveg, 3. pont f) pontjában az „ÁNTSZ” szövegrész helyébe a „megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv vagy kistérségi népegészségügyi intézet” szöveg,
ed) 5. d) pontjában a „regionális intézet (indokolt esetben kistérségi intézet)” szövegrész helyébe a „megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv (indokolt esetben kistérségi népegészségügyi intézet)” szöveg
lép.

III.

A fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről szóló 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet 4. számú mellékletének módosítása
A fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről szóló 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet 4. számú melléklete „Az egészségügyi kártevők elleni védekezés részletes előírásai” cím
a) 1. c) és d) pontjában a „kistérségi intézet” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézet” szöveg, 1. pontjában a „regionális intézet” szövegrészek helyébe a „megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg,
b) 2. pontjában a „regionális intézetnek” szövegrész helyébe a „megyei népegészségügyi szakigazgatási szervnek” szöveg
lép.

6. melléklet a 10/2011. (III. 30.) NEFMI rendelethez


A betegszállításról szóló 19/1998. (VI. 3.) NM rendelet 1. számú mellékletének II/B. pontjában az „illetékes regionális (fővárosi) ÁNTSZ intézettől” szövegrész helyébe az „Országos Tisztfőorvosi Hivataltól” szöveg lép.

7. melléklet a 10/2011. (III. 30.) NEFMI rendelethez


Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvénynek a szerv- és szövetátültetésre, valamint -tárolásra és egyes kórszövettani vizsgálatokra vonatkozó rendelkezései végrehajtásáról szóló 18/1998. (XII. 27.) EüM rendelet 9. számú melléklet 1.5.5. pontjában az „ÁNTSZ illetékes regionális intézetének” szövegrész helyébe az „illetékes megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg lép.

8. melléklet a 10/2011. (III. 30.) NEFMI rendelethez


1. A szakorvos, szakfogorvos, szakgyógyszerész és klinikai szakpszichológus szakképesítés megszerzéséről szóló 66/1999. (XII. 25.) EüM rendelet 2. számú mellékletében foglalt táblázat 19. pont 2.6. alpontjában az „Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat” szövegrész helyébe az „Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat vagy a fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve, vagy kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézete (a továbbiakban együtt: egészségügyi államigazgatási szerv)” szöveg lép.

2. A szakorvos, szakfogorvos, szakgyógyszerész és klinikai szakpszichológus szakképesítés megszerzéséről szóló 66/1999. (XII. 25.) EüM rendelet 7. számú melléklet 5., 8. és 9. pontjában az „ÁNTSZ” szövegrész helyébe az „egészségügyi államigazgatási szerv” szöveg lép.

9. melléklet a 10/2011. (III. 30.) NEFMI rendelethez


A háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről szóló 4/2000. (II. 25.) EüM rendelet 1. számú mellékletében az „Országos Egészségbiztosítási Pénztár központi szervének vénye” szövegrész helyébe az „Országos Egészségbiztosítási Pénztár vénye” szöveg lép.

10. melléklet a 10/2011. (III. 30.) NEFMI rendelethez


Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 16/2000. (VI. 8.) EüM rendelet 2. számú melléklet IV. A sugárterhelés ellenőrzése címének 1.7. pontjában a „regionális intézet” szövegrész helyébe a „megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg lép.

11. melléklet a 10/2011. (III. 30.) NEFMI rendelethez


Az egészségügyi intézmények katasztrófaterveinek tartalmi követelményeiről szóló 29/2000. (X. 30.) EüM rendelet 3. számú mellékletének
a) II. pontjában az „az illetékes ÁNTSZ” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatal illetékes népegészségügyi szakigazgatási szerve (a továbbiakban: megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv)” szöveg,
b) V. pontjában az „az ÁNTSZ megyei (fővárosi) intézete” szövegrész helyébe az „a megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg,
c) VI. pontjában az „az ÁNTSZ megyei (fővárosi) intézetei” szövegrész helyébe az „a megyei népegészségügyi szakigazgatási szervek” szöveg,
d) VII. pontjában az „Az ÁNTSZ” szövegrész helyébe az „A megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg, az „(ÁNTSZ rendelkezés esetén)” szövegrész helyébe az „(a megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv rendelkezése esetén)” szöveg,
e) VIII. pontjában az „az ÁNTSZ” szövegrész helyébe az „a megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg,
f) IX. pontjában az „ÁNTSZ megyei intézeténél” szövegrész helyébe az „a megyei népegészségügyi szakigazgatási szervnél” szöveg,
g) XII. pontjában az „az ÁNTSZ intézettel” szövegrész helyébe az „a megyei népegészségügyi szakigazgatási szervvel” szöveg
lép.

12. melléklet a 10/2011. (III. 30.) NEFMI rendelethez


1. A veszélyes anyagokkal és a veszélyes készítményekkel kapcsolatos egyes eljárások, illetve tevékenységek részletes szabályairól szóló 44/2000. (XII. 27.) EüM rendelet 13. számú mellékletében az 1. ADATLAP címe helyébe a következő rendelkezés lép:
„1. ADATLAP
veszélyes anyagokkal, illetve veszélyes keverékekkel végzett tevékenység kistérségi népegészségügyi intézethez történő bejelentéséhez”

2. A veszélyes anyagokkal és a veszélyes készítményekkel kapcsolatos egyes eljárások, illetve tevékenységek részletes szabályairól szóló 44/2000. (XII. 27.) EüM rendelet 13. számú mellékletében a 2. ADATLAP címe helyébe a következő rendelkezés lép:
„2. ADATLAP
veszélyes anyagokkal, illetve veszélyes keverékekkel végzett tevékenységekben bekövetkezett változás kistérségi népegészségügyi intézethez történő bejelentéséhez”

3. A veszélyes anyagokkal és a veszélyes készítményekkel kapcsolatos egyes eljárások, illetve tevékenységek részletes szabályairól szóló 44/2000. (XII. 27.) EüM rendelet 13. számú mellékletében az „ÁNTSZ azonosító kód” szövegrészek helyébe az „a kistérségi népegészségügyi intézet azonosító kódja” szöveg lép.

4. A veszélyes anyagokkal és a veszélyes készítményekkel kapcsolatos egyes eljárások, illetve tevékenységek részletes szabályairól szóló 44/2000. (XII. 27.) EüM rendelet 13. számú mellékletében az „A bejelentést az ÁNTSZ fogadta.” szövegrészek helyébe az „A kistérségi népegészségügyi intézet a bejelentést fogadta.” szöveg lép.

13. melléklet a 10/2011. (III. 30.) NEFMI rendelethez


1. Az egészségügyi intézményekben keletkező hulladék kezeléséről szóló 1/2002. (I. 11.) EüM rendelet 1. számú mellékletében foglalt táblázat 1.2. sorában az „A területileg illetékes ÁNTSZ intézet” szövegrész helyébe az „Illetékes kistérségi népegészségügyi intézet” szöveg lép.

2. Az egészségügyi intézményekben keletkező hulladék kezeléséről szóló 1/2002. (I. 11.) EüM rendelet 1. számú mellékletében a „Kitöltési útmutató az 1. számú melléklethez” címet követő szöveg első mondatában az „a területileg illetékes ÁNTSZ intézetnek” szövegrész helyébe az „az illetékes kistérségi népegészségügyi intézetnek” szöveg lép.

14. melléklet a 10/2011. (III. 30.) NEFMI rendelethez


1. A települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos közegészségügyi követelményekről szóló 16/2002. (IV. 10.) EüM rendelet 3. számú mellékletének címe helyébe a következő rendelkezés lép:
„A fővárosi és megyei kormányhivatal kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézetének nyilvántartása a települési hulladék kezelő, elhelyező és lerakó létesítményekről”

2. A települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos közegészségügyi követelményekről szóló 16/2002. (IV. 10.) EüM rendelet 3. számú mellékletében a „Városi intézet neve” szövegrész helyébe a „Kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézet neve” szöveg lép.

3. A települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos közegészségügyi követelményekről szóló 16/2002. (IV. 10.) EüM rendelet 4. számú mellékletének címe helyébe a következő rendelkezés lép:
„A kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézet jelentése a fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve részére”

4. A települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos közegészségügyi követelményekről szóló 16/2002. (IV. 10.) EüM rendelet 4. számú mellékletében a „városi intézet neve” szövegrész helyébe a „kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézet neve” szöveg lép.

5. A települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos közegészségügyi követelményekről szóló 16/2002. (IV. 10.) EüM rendelet 5. számú mellékletének címe helyébe a következő rendelkezés lép:
„A fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szervének jelentése az Országos Tisztifőorvosi Hivatal részére”

15. melléklet a 10/2011. (III. 30.) NEFMI rendelethez


Az emberen végzett orvostudományi kutatásokról szóló 23/2002. (V. 9.) EüM rendelet
a) 1. számú mellékletében foglalt táblázat
aa) 1. sor 1. oszlopában az „Egészségügyi Minisztériumnak” szövegrész helyébe az „egészségügyért felelős miniszter által vezetett minisztériumnak” szöveg,
ab) 2. sor 1. oszlopában az „Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium” szövegrész helyébe az „a rendészetért felelős miniszter által vezetett minisztérium” szöveg, 2. sor 2. oszlopában az „Állami Egészségügyi Központ” szövegrész helyébe a „Honvédkórház-ÁEK” szöveg,
b) 3. számú mellékletében foglalt táblázat
ba) 2. sor 1. oszlopában az „Egészségügyi Minisztériumnak” szövegrész helyébe az „egészségügyért felelős miniszter által vezetett minisztériumnak” szöveg,
bb) 3. sor 1. oszlopában az „Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium” szövegrész helyébe az „a rendészetért felelős miniszter által vezetett minisztérium” szöveg, 3. sor 2. oszlopában az „Állami Egészségügyi Központ” szövegrész helyébe a „Honvédkórház-ÁEK” szöveg
lép.

16. melléklet a 10/2011. (III. 30.) NEFMI rendelethez


I.

Az élelmiszer eredetű megbetegedések esetén követendő eljárásról szóló 62/2003. (X. 27.) ESZCSM rendelet 1. számú mellékletének módosítása
Az élelmiszer eredetű megbetegedések esetén követendő eljárásról szóló 62/2003. (X. 27.) ESZCSM rendelet 1. számú
a) mellékletének a felvezető szövegében az „az ÁNTSZ azon kistérségi/kerületi (munkaszüneti napon regionális) intézetének,” szövegrész helyébe az „azon fővárosi és megyei kormányhivatal kistérségi népegészségügyi intézetének (munkaszüneti napon azon megyei népegészségügyi szakigazgatási szervnek),” szöveg,
b) mellékletében a bejelentő lap címében az
„Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat
…………………………………………………….
Kistérségi – kerületi – regionális intézete”
szövegrész helyébe a
„Fővárosi és Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv
…………………………………………………….
Kistérségi népegészségügyi intézet – megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv”
szöveg
lép.

II.

Az élelmiszer eredetű megbetegedések esetén követendő eljárásról szóló 62/2003. (X. 27.) ESZCSM rendelet 3. számú mellékletének módosítása

Az élelmiszer eredetű megbetegedések esetén követendő eljárásról szóló 62/2003. (X. 27.) ESZCSM rendelet 3. számú mellékletében a „MINTAVÉTELI JEGYZŐKÖNYV”-ben a „kistérségi, kerületi ÁNTSZ intézet” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézet” szöveg lép.

III.

Az élelmiszer eredetű megbetegedések esetén követendő eljárásról szóló 62/2003. (X. 27.) ESZCSM rendelet 6. számú mellékletének módosítása
Az élelmiszer eredetű megbetegedések esetén követendő eljárásról szóló 62/2003. (X. 27.) ESZCSM rendelet 6. számú
a) mellékletének a felvezető szövegében az „Az ÁNTSZ – közvetítő (gyanús) élelmiszer előállítási helye szerint illetékes – kistérségi/kerületi intézete” szövegrész helyébe az „A közvetítő (gyanús) élelmiszer előállítási helye szerinti kistérségi népegészségügyi intézet” szöveg, az „az ÁNTSZ regionális intézetéhez” szövegrész helyébe az „a megyei népegészségügyi szakigazgatási szervhez” szöveg,
b) mellékletében foglalt első táblázatot megelőző címben az „ÁNTSZ intézet(ek)” szövegrész helyébe a „fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve” szöveg, az „1. Kistérségi/kerületi:” szövegrész helyébe az „1. kistérségi népegészségügyi intézet:” szöveg, a „2. Regionális:” szövegrész helyébe a „2. megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg,
c) mellékletében foglalt első táblázat
ca) első mezőjében a „Kistérségi/kerületi” szövegrész helyébe a „Kistérségi népegészségügyi intézet” szöveg, második mezőjében a „Regionális” szövegrész helyébe a „Megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg,
cb) 2. sorában a 3–5. adathoz tartozó fejléc szövegében az „intézet nyilvántartó száma” szövegrész helyébe a „nyilvántartó száma” szöveg,
d) melléklet
da) 17. sorában a „Régió” szövegrész helyébe a „Megye” szöveg,
db) 21. sorában a „kistérségi/kerületi intézet” szövegrész helyébe a „kistérségi népegészségügyi intézet” szöveg,
dc) 26. sorában a „regionális intézet” szövegrész helyébe a „megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv” szöveg,
dd) 26. sorát követően a „Kelt a kistérségi/kerület intézetben” szövegrész helyébe a „Kelt a kistérségi népegészségügyi intézetben” szöveg, a „Kelt a regionális intézetben” szövegrész helyébe a „Kelt a megyei népegészségügyi szakigazgatási szervnél” szöveg
lép.

17. melléklet a 10/2011. (III. 30.) NEFMI rendelethez



A laboratóriumi vizsgálathoz szükséges anyagok beküldési rendje

A gyanú iránya

Vizsgálati anyag

Vizsgáló laboratórium

Botulizmus

vér

OEK

 

élelmiszer

MgSzH

Baktérium,

hányadék

megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv

toxin,

széklet

 

vírus,

gyomormosó

 

parazita

folyadék

 

 

egyéb váladék,

 

 

illetve szövetminta

 

 

élelmiszer

 

Mérgező gomba

hányadék

kórházi laboratóriumok, illetve az MgSzH gombavizsgálati

 

gyomormosó folyadék

referencia laboratóriuma

 

vér

 

 

vizelet

 

 

széklet

 

 

élelmiszer

 

 

nyers gomba

 

 

és tisztítási hulladék

 

Vegyi anyag

hányadék

megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv

 

gyomormosó folyadék

 

 

folyadék

 

 

élelmiszer

 

 

egyéb (vér, vizelet)

 

Víz

ivóvíz

megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv


18. melléklet a 10/2011. (III. 30.) NEFMI rendelethez


Az egészségügyért felelős miniszter által meghatározott, a meghagyási feladatokba bevont szervezetek listája

II. kategóriába tartozó intézmények

Név

Ir. sz.

Város

Cím

Egészségügyért felelős miniszter által vezetett minisztérium

1051

Budapest

Arany János u. 6–8.

Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat

 

 

 

Országos Tisztifőorvosi Hivatal

1097

Budapest

Gyáli út 2–6.

Országos Epidemiológiai Központ

1097

Budapest

Gyáli út 2–6.

Fővárosi Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve

1138

Budapest

Váci út 174.

Baranya Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve

7601

Pécs

Szabadság u. 7.

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve

6001

Kecskemét

Balaton u. 19.

Békés Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve

5600

Békéscsaba

Gyulai u. 61.

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve

3500

Miskolc

Medgyesalja u. 12.

Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve

6726

Szeged

Derkovits fasor 7–11.

Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve

8001

Székesfehérvár

Mátyás kir. krt. 13.

Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve

9002

Győr

Jósika u. 16.

Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve

4028

Debrecen

Rózsahegyi u. 4.

Heves Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve

3301

Eger

Klapka Gy. u. 11.

Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve

2800

Tatabánya

Erdész u. 5–7.

Nógrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve

3101

Salgótarján

Bem u. 7–9.

Somogy Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve

7401

Kaposvár

Fodor J. tér 1.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve

4401

Nyíregyháza

Árok u. 41.

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve

5000

Szolnok

Ady E. u. 35.

Tolna Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve

7101

Szekszárd

Dr. Szentgáli u. 2.

Vas Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve

9701

Szombathely

Sugár u. 9.

Veszprém Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve

8210

Veszprém

József A. u. 36.

Zala Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve

8900

Zalaegerszeg

Göcseji út 24.


19. melléklet a 10/2011. (III. 30.) NEFMI rendelethez



Ágazati Adatgyűjtési Rendszer

Az adatgyűjtés

Az adatszolgáltatás

nyilvántartási száma

címe

jellege*

gyakorisága

adatszolgáltatóinak meghatározása

címzettje

beérkezési határideje**

1002/09

Jelentés az iskola-egészség-ügyi munkáról

M

évenkénti

valamennyi iskolai (óvodai) egészségügyi feladatot ellátó orvos, védőnő

Országos Szakfelügyeleti Módszertani Központ

iskolaévet követő szeptember 15.

Országos Szakfelügyeleti Módszertani Központ

Központi Statisztikai Hivatal, fővárosi és megyei kormány-
hivatal népegészség-
ügyi szakigazgatási szerve, minisztérium, Országos Gyermek-
egészségügyi Intézet, Országos Alapellátási Intézet, Országos Tisztifőorvosi Hivatal

december 20.

1003/09

Védőnői jelentés összesítője

M

havonkénti/
évenkénti

valamennyi területi védőnő

Országos Szakfelügyeleti Módszertani Központ

a tárgyhót követő 15. nap

Országos Szakfelügyeleti Módszertani Központ

minisztérium, Országos Gyermek-
egészségügyi Intézet, Országos Alapellátási Intézet, Központi Statisztikai Hivatal, Országos Tisztifőorvosi Hivatal

a tárgyévet követő február 15.

1205/04

Tüdőbeteg-
gondozók éves jelentése

V

évenkénti

valamennyi tüdőbeteg-
gondozó intézet

megyei szakfelügyelő főorvos 3 példányban

a tárgyévet követő február 15.

fővárosi és megyei kormány-
hivatal kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézete 1 példányban

regionális szakfelügyelő főorvos

Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet (eredetiben és összesítve)

a tárgyévet követő március 1.

fővárosi és megyei kormány-
hivatal népegészség-
ügyi szakigazgatási szerve

Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet

minisztérium, Országos Szakfelügyeleti Módszertani Központ, Központi Statisztikai Hivatal

a tárgyévet követő március 31.

1207/09

Kimutatás a bőr- és nemibeteg-
gondozóban kezelt szexuális úton terjedő infekciókról (STI)

M

havonkénti/
évenkénti

valamennyi bőr- és nemibeteg-
gondozó intézet

megyei bőr- és nemibeteg-
gondozó, megyei szakfelügyelő főorvos, fővárosi és megyei kormányhivatal kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézete, Országos Epidemiológiai Központ

havonkénti: tárgyhót követő hónap 5. nap

évenkénti: tárgyévet követő január 31.

megyei bőr- és nemibeteg-
gondozó, Budapesten: Országos Epidemiológiai Központ

fővárosi és megyei kormány-
hivatal népegészség-
ügyi szakigazgatási szerve

havonkénti: tárgyhót követő hónap 25. nap

évenkénti: tárgyévet követő február 15.

Országos Epidemiológiai Központ

minisztérium, Országos Szakfelügyeleti Módszertani Központ, Központi Statisztikai Hivatal

évenkénti: tárgyévet követő év április 30.

1209/04

Jelentés az addiktológiai betegek gondozásáról

V

évenkénti

valamennyi addiktológiai ellátást végző szolgáltató, tulajdonformától függetlenül

Országos Szakfelügyeleti Módszertani Központ

a tárgyévet követő január 31.

Országos Szakfelügyeleti Módszertani Központ

minisztérium, Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság, Nemzeti Kábítószer Adatgyűjtő és Kapcsolattartó Központ, Központi Statisztikai Hivatal

a tárgyévet követő március 31.

1211/04

Jelentés a kábítószer-
fogyasztókról és kezelésükről

V

évenkénti

drogambulanciák és drogközpon-
tok, pszichiátriai gondozók, gyermek- és ifjúsági pszichiátriai gondozók, pszichiátriai osztályok és szakambulanciák, krízis intervenciós osztály (osztályok), alkohológiai és addiktológiai gondozók és osztályok, illetve szakambulanciák, drogterápiás intézetek

Országos Szakfelügyeleti Módszertani Központ

a tárgyévet követő január 31.

igazságügyi orvostani intézetek, orvosszakértői intézetek, Rendőrség Egészségügyi Szolgálata (az utóbbiak kizárólag a mortalitásról)

Országos Igazságügyi Orvostani Intézet

a tárgyévet követő április 30.

Országos Szakfelügyeleti Módszertani Központ

minisztérium

a tárgyévet követő március 31.

Országos Igazságügyi Orvostani Intézet

minisztérium, Országos Szakfelügyeleti Módszertani Központ

a tárgyévet követő május 31.

minisztérium

Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság, Nemzeti Kábítószer Adatgyűjtő és Kapcsolattartó Központ, Központi Statisztikai Hivatal

a tárgyévet követő június 15.

1213/06

Kábítószer-
fogyasztók kezelési igényének indikátora (TDI)

V

negyedéven-
kénti/éven-
kénti

drogambulanciák és drogközpontok, háziorvosok, pszichiátriai és addiktológiai gondozók, gyermek- és ifjúsági pszichiátriai gondozók, pszichiátriai és addiktológiai osztályok és szakambulanciák, krízisintervenciós osztályok, illetve szakambulanciák, drogterápiás intézetek, alacsonyküszöbű szolgáltatók, büntetés-végrehajtási intézetek, elterelést végző szervezetek (megelőző-felvilágosító szolgáltatók, egészségügyi szolgáltatók)

Országos Szakfelügyeleti Módszertani Központ

a tárgynegyedévet követő hónap 15. nap

igazságügyi orvostani intézetek, orvosszakértői intézetek, Rendőrség Egészségügyi Szolgálata (az utóbbiak kizárólag a mortalitásról)

Országos Szakfelügyeleti Módszertani Központ

a tárgynegyedévet követő hónap 15. nap

Országos Szakfelügyeleti Módszertani Központ

minisztérium

a tárgyévet követő március 31.

Országos Igazságügyi Orvostani Intézet

minisztérium

a tárgyévet követő március 31.

minisztérium

Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság, Országos Tisztifőorvosi Hivatal, Nemzeti Kábítószer Adatgyűjtő és Kapcsolattartó Központ, Központi Statisztikai Hivatal, Nemzeti Drogmegelőzési Intézet

a tárgyévet követő május 1.

1214/06

Jelentés az elterelésben résztvevőkről

V

negyedéven-kénti/éven-
kénti

a büntetőeljárás alternatívájaként egészségügyi vagy megelőző felvilágosító szolgáltatás végzésére jogosult egészségügyi intézmények és megelőző-felvilágosító szolgáltatók

Országos Szakfelügyeleti Módszertani Központ

a tárgynegyedévet követő hónap 15. nap

Országos Szakfelügyeleti Módszertani Központ

minisztérium

a tárgyévet követő március 31.

minisztérium

Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság, Országos Tisztifőorvosi Hivatal, Nemzeti Kábítószer Adatgyűjtő és Kapcsolattartó Központ, Központi Statisztikai Hivatal, Nemzeti Drogmegelőzési Intézet

a tárgyévet követő május 1.

1210/04

Fővárosi, megyei kardiológiai jelentés

V

évenkénti

valamennyi kardiológiai fekvőbeteg osztály, szakrendelés (felnőtt, gyermek)

fővárosi, megyei kardiológus szakfelügyelő főorvos

a tárgyévet követő január 31.

fővárosi, megyei kardiológus szakfelügyelő főorvos

Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet, fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve

február 15.

Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet

minisztérium, Országos Szakfelügyeleti Módszertani Központ, Központi Statisztikai Hivatal

március 31.

1617/04

Jelentés onkológiai tevékenységről

V

évenkénti

valamennyi onkológiai feladatok ellátása céljából szervezett járóbeteg-szakrendelés és fekvőbeteg osztály, részleg

fővárosi és megyei kormányhivatal kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézete, megyei szakfelügyelő főorvos, Országos Onkológiai Intézet

a tárgyévet követő január 20.

fővárosi és megyei kormányhivatal kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézete

fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve

január 31.

Országos Onkológiai Intézet

minisztérium, Országos Szakfelügyeleti Módszertani Központ, Központi Statisztikai Hivatal

a tárgyévet követő április 15.

1620/09

Jelentés a rehabilitáció fekvő- és járóbeteg tevékenységéről

M

évenkénti

valamennyi, rehabilitációt végző fekvő- és járóbeteg-ellátó osztály, részleg, ambulancia, ortetikai-protetikai szakrendelő (szakorvosi, nem szakorvosi), nappali kórház, kivéve pszichiátria

Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, illetékes szakfelügyelő főorvos

a tárgyévet követő január 31.

Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet

minisztérium, Országos Szakfelügyeleti Módszertani Központ

a tárgyévet követő április 30.

3026/1/09

A szakfelügyelő főorvosok által elrendelt kötelező klinikai audit jelentések

M

folyamatos/
évenkénti

szakterület szerinti valamennyi egészségügyi szolgáltató

Országos Szakfelügyeleti Módszertani Központ

folyamatos

Országos Szakfelügyeleti Módszertani Központ

minisztérium, Központi Statisztikai Hivatal

a tárgyévet követő március 31.

3026/2/09

Szakfelügyelő főorvosok éves klinikai audit beszámolója

M

évenkénti

valamennyi városi szakfelügyelő főorvos

megyei szakfelügyelő főorvos és kistérségi/kerületi tiszti főorvos

a tárgyévet követő február 28.

megyei szakfelügyelő főorvos

országos szakfelügyelő főorvos és megyei tiszti főorvos

március 31.

regionális szakfelügyelő főorvos

országos szakfelügyelő főorvos, fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve

március 31.

országos szakfelügyelő főorvos

Országos Szakfelügyeleti Módszertani Központ

április 30.

Országos Szakfelügyeleti Módszertani Központ

minisztérium, Központi Statisztikai Hivatal

június 30.

3027/06

Összesítő jelentés a veleszületett rendellenességgel sújtott magzatokról, újszülöttekről (csecsemőkről)

V

évenkénti

Országos Szakfelügyeleti Módszertani Központ (Veleszületett Rendellenességek Országos Nyilvántartása)

minisztérium

a tárgyévet követő április 30.

fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve

Központi Statisztikai Hivatal

4029/09

Jelentés az egészségügyi szakképzésről

M

eseményhez kötődő

egészségügyi szakképzést folytató intézmények (a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény 2. §-a alapján)

Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet

az eseményt követő 15. nap

egészségügyi szakképzést folytató intézmény fenntartója

4133/06

Épületkataszter a fekvőbeteg-ellátó intézetekről

V

többéven-
kénti

önkormányzati, valamint a minisztériumok felügyelete alatt vagy fenntartásában lévő fekvőbeteg-ellátó intézmények, az orvos-, illetve egészségtudományi karral rendelkező egyetemek, intézmények, továbbá az egyházi, alapítványi és magán fekvőbeteg-ellátó intézmények

Egészségügyi Minőségfejlesztési és Kórháztechnikai Intézet

a tárgyévet követő január 15.

Egészségügyi Minőségfejlesztési és Kórháztechnikai Intézet

minisztérium, Országos Tisztifőorvosi Hivatal

a tárgyévet követő június 30.

4134/06

Energiakataszter a fekvőbeteg-ellátó intézetekről

V

több-éven-
kénti

önkormányzati, valamint a minisztériumok felügyelete alatt vagy fenntartásában lévő fekvőbeteg-ellátó intézmények, az orvos-, illetve egészségtudományi karral rendelkező egyetemek, továbbá az egyházi, alapítványi és magán fekvőbeteg-ellátó intézmények

Egészségügyi Minőségfejlesztési és Kórháztechnikai Intézet

a tárgyévet követő április 15.

Egészségügyi Minőségfejlesztési és Kórháztechnikai Intézet

minisztérium, Országos Tisztifőorvosi Hivatal

a tárgyévet követő június 30.

6001/09

Jelentés szülészeti eseményről

Ú

havonkénti/
évenkénti

szülészeti-nőgyógyászati osztályok, háziorvosok, az eseményt észlelő orvosok

Országos Szakfelügyeleti Módszertani Központ

a tárgyhót követő 10. nap

Országos Szakfelügyeleti Módszertani Központ

minisztérium, Központi Statisztikai Hivatal

a tárgyévet követő január 31.

6002/09

Országos vérkészítmény-elő-
állítási és -felhasználási jelentés

Ú

évenkénti

az Országos Vérellátó Szolgálat területi szervei, a szerződés alapján vért vevő osztályok/részlegek és a vérkészítményt felhasználó egészségügyi szolgáltatók

Országos Vérellátó Szolgálat Központja

a tárgyévet követő január 15.

Országos Vérellátó Szolgálat Központja

minisztérium, Országos Epidemiológiai Központ, Országos Gyógyszerészeti Intézet, Központi Statisztikai Hivatal, fővárosi és megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve

a tárgyévet követő február 28.


* Az adatgyűjtés jellege: M = módosul, V = változatlan, Ú = új.
** Az adatszolgáltatás beérkezési határideje: amennyiben a megjelölt dátum munkaszüneti nap vagy heti pihenőnap, a határidő a következő munkanap.

20. melléklet a 10/2011. (III. 30.) NEFMI rendelethez


Az egyes személyazonosításra alkalmatlan ágazati (egészségügyi, szakmai) adatok körének meghatározására, gyűjtésére, feldolgozására vonatkozó részletes szabályokról szóló 76/2004. (VIII. 19.) ESZCSM rendelet 2. számú melléklete
a) A) rész 1. pont b) alpontjában az „EüM–OEP” szövegrész helyébe a „minisztérium-OEP” szöveg,
b) B) rész nyitó szövegrészében és 5. pontjában az „az EüM” szövegrész helyébe az „a minisztérium” szöveg,
c) C) rész nyitó szövegrészében az „az EüM” szövegrész helyébe az „a minisztérium” szöveg
lép.

21. melléklet a 10/2011. (III. 30.) NEFMI rendelethez


A gyógyászati segédeszközök forgalmazásának, javításának, kölcsönzésének szakmai követelményeiről szóló 7/2004. (XI. 23.) EüM rendelet 2. számú mellékletének III. Kölcsönző központ fejezetében az 1. Tárgyi feltételek pont d) alpontjában az „ÁNTSZ” szövegrész, f) alpontjában az „az ÁNTSZ” szövegrész helyébe az „a kistérségi népegészségügyi intézet” szöveg lép.

22. melléklet a 10/2011. (III. 30.) NEFMI rendelethez


1. Az emberi vér és vérkomponensek gyűjtésére, vizsgálatára, feldolgozására, tárolására és elosztására vonatkozó minőségi és biztonsági előírásokról, valamint ezek egyes technikai követelményeiről szóló 3/2005. (II. 10.) EüM rendelet 1. számú melléklete címében az „ÁNTSZ illetékes regionális intézete” szövegrész helyébe az „OTH” szöveg lép.

2. Az emberi vér és vérkomponensek gyűjtésére, vizsgálatára, feldolgozására, tárolására és elosztására vonatkozó minőségi és biztonsági előírásokról, valamint ezek egyes technikai követelményeiről szóló 3/2005. (II. 10.) EüM rendelet 1/A. számú melléklet 4. BERENDEZÉSEK ÉS ANYAGOK cím 4. pontjában az „ÁNTSZ-szel” szövegrész helyébe az „OTH-val” szöveg lép.

3. Az emberi vér és vérkomponensek gyűjtésére, vizsgálatára, feldolgozására, tárolására és elosztására vonatkozó minőségi és biztonsági előírásokról, valamint ezek egyes technikai követelményeiről szóló 3/2005. (II. 10.) EüM rendelet 1/A. számú melléklete 9. NEM MEGFELELÉS cím 9.2. és 9.3. alpontjában, valamint 4. számú melléklete 2.3. alpontjában az „ÁNTSZ” szövegrész helyébe az „OTH” szöveg lép.

23. melléklet a 10/2011. (III. 30.) NEFMI rendelethez


A rendkívüli eseményekkel, katasztrófákkal kapcsolatos bejelentés és adatközlés rendjéről szóló 10/2005. (IV. 12.) EüM rendelet 5. számú mellékletében az

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 ÁNTSZ ........................................ Megyei Intézete

ágazati azonosító

 



szövegrész helyébe a


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 ........................................ megyei népegészségügyi szakigazgatási szerve

ágazati azonosító

 


szöveg lép.

24. melléklet a 10/2011. (III. 30.) NEFMI rendelethez


A mentésről szóló 5/2006. (II. 7.) EüM rendelet 1. számú melléklet II/B) pontjában az „az ÁNTSZ engedély” szövegrész helyébe az „a működési engedély” szöveg lép.

25. melléklet a 10/2011. (III. 30.) NEFMI rendelethez


A gyógyászati segédeszközök társadalombiztosítási támogatásba történő befogadásáról, támogatással történő rendeléséről, forgalmazásáról, javításáról és kölcsönzéséről szóló 14/2007. (III. 14.) EüM rendelet 4. számú mellékletének
a) 3.4. pontjában az „igazoló ÁNTSZ működési engedély” szövegrész helyébe az „igazoló, az egészségügyi államigazgatási szerv által kiadott működési engedély” szöveg,
b) 3.7. pontjában az „ÁNTSZ működési engedélyt” szövegrész helyébe az „egészségügyi államigazgatási szerv által kiadott működési engedélyt” szöveg
lép.

26. melléklet a 10/2011. (III. 30.) NEFMI rendelethez


A szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek és a harmadik országbeli állampolgárok magyarországi tartózkodásával összefüggő közegészséget veszélyeztető betegségekről szóló 32/2007. (VI. 27.) EüM rendelet 2. mellékletében
a) az „ÁLLAMI NÉPEGÉSZSÉGÜGYI ÉS TISZTIORVOSI SZOLGÁLAT ........................ REGIONÁLIS INTÉZETE ............” szövegrész helyébe a „……………MEGYEI /FŐVÁROSI KORMÁNYHIVATAL NÉPEGÉSZSÉGÜGYI SZAKIGAZGATÁSI SZERVE” szöveg,
b) a „regionális tisztifőorvos” szövegrész helyébe a „megyei tisztifőorvos” szöveg
lép.

27. melléklet a 10/2011. (III. 30.) NEFMI rendelethez


Az egyes nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshelyek üzemeltetésének egészségügyi feltételeiről szóló 37/2007. (VII. 23.) EüM–SZMM együttes rendelet 1. számú melléklete I. Szálláshelyek üzemeltetésének közös egészségügyi szabályai fejezetének 6. pontjában a „regionális intézetnek” szövegrész helyébe a „népegészségügyi szakigazgatási szervnek” szöveg lép.

28. melléklet a 10/2011. (III. 30.) NEFMI rendelethez

Intézet

Bankszámlaszám

Országos Epidemiológiai Központ

10032000-00290043-00000000

Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet

10032000-00290050-00000000

Országos Kémiai Biztonsági Intézet

10032000-00290421-00000000

Országos Környezetegészségügyi Intézet

10032000-00290438-00000000

Országos Tisztifőorvosi Hivatal

10032000-00281519-00000000

Országos Frederic Joliot-Curie Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutató Intézet

10032000-00290445-00000000

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv

10025004-00301181-00000000

Baranya Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv

10024003-00301019-00000000

Békés Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv

10026005-00302845-00000000

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv

10027006-00302852-00000000

Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv

10028007-00302584-00000000

Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv

10029008-00305350-00000000

Fővárosi Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv

10023002-00301253-00000000

Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv

10033001-00301655-00000000

Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv

10034002-00301954-00000000

Heves Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv

10035003-00302113-00000000

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv

10045002-00301947-00000000

Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv

10036004-00304270-00000000

Nógrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv

10037005-00302144-00000000

Somogy Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv

10039007-00301129-00000000

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv

10044001-00302285-00000000

Tolna Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv

10046003-00306014-00000000

Vas Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv

10047004-00301459-00000000

Veszprém Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv

10048005-00301703-00000000

Zala Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv

10049006-00303066-00000000


29. melléklet a 10/2011. (III. 30.) NEFMI rendelethez


Az orvostechnikai eszközökről szóló 4/2009. (III. 17.) EüM rendelet 13. mellékletében a II. Egyéb előírások fejezet 1. pontjában az „ÁNTSZ illetékes intézetének” szövegrész helyébe az „egészségügyi államigazgatási szervnek” szöveg lép.
1

A rendelet a 73. § alapján hatályát vesztette 2011. április 1. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére