• Tartalom

30/2011. (VI. 7.) NEFMI rendelet

30/2011. (VI. 7.) NEFMI rendelet

a 2011/2012. tanév rendjéről, valamint egyes oktatási tárgyú jogszabályok módosításáról1

2012.09.02.

A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 94. § (1) bekezdésének b) pontjában foglalt felhatalmazás alapján az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § i) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, a szakképzés tekintetében a szakképesítésért felelős miniszterekkel egyetértésben,

a 12. § tekintetében a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 94. § (1) bekezdésének c) pontjában foglalt felhatalmazás alapján az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § i) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva

a következőket rendelem el:

1. A rendelet hatálya

1. § A rendelet hatálya kiterjed

a) fenntartóra való tekintet nélkül

aa) az általános iskolákra,

ab) a szakiskolákra,

ac) a gimnáziumokra, a szakközépiskolákra (a továbbiakban együtt: középiskola),

ad) az alapfokú művészetoktatási intézményekre,

ae) a gyógypedagógiai nevelési-oktatási intézményekre [a továbbiakban az aa)–ae) pont alattiak együtt: iskola],

af) a diákotthonokra és kollégiumokra (a továbbiakban: kollégium),

ag) a többcélú intézményekre [a továbbiakban az a) pont alattiak együtt: nevelési-oktatási intézmény];

b) az Oktatási Hivatalra (a továbbiakban: Hivatal);

c) a fővárosi és megyei kormányhivatalokra;

d) a tanulókra és az iskolákba jelentkezőkre;

e) a pedagógusokra;

f) a nevelő és oktató munkát végző más szakemberekre és a nem pedagógus-munkakört betöltőkre;

g) a tanulók és jelentkezők szüleire, gyámjára (a továbbiakban együtt: szülő).

2. A tanév, a szorgalmi idő (tanítási év)

2. § (1) A nevelési-oktatási intézményekben a munkát a tanév, ezen belül a szorgalmi idő, tanítási év keretei között kell megszervezni.

(2) Ha e rendelet másképp nem rendelkezik, a 2011/2012. tanévben a szorgalmi idő első tanítási napja 2011. szeptember 1. (csütörtök) és utolsó tanítási napja 2012. június 15. (péntek). A tanítási napok száma – ha e rendelet másképp nem rendelkezik – száznyolcvanhárom nap. A nappali oktatás munkarendje szerint működő középiskolában és szakiskolában a tanítási napok száma száznyolcvankettő nap.

(3) Az iskola utolsó, befejező évfolyamán az utolsó tanítási nap

a) középiskolákban és a szakiskolákban – a b)–c) pontban meghatározott kivétellel – 2012. május 3.,

b) a Belügyminisztérium fenntartásában lévő szakközépiskolákban 2012. május 25., a Honvédelmi Minisztérium fenntartásában lévő szakképző iskolában 2012. június 1.,

c) szakiskolákban, szakközépiskolákban másfél, két és fél éves képzésben tanulók részére 2012. január 13.

(4) A tanítási év (szorgalmi idő) lezárásának, a tanuló minősítésének, a magasabb évfolyamra lépésnek nem akadálya, ha az iskola a rendkívüli tanítási szünet elrendelése miatt kieső tanítási napokat a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban: közoktatásról szóló törvény) 52. § (16) bekezdésében meghatározottak szerint nem tudja teljes egészében pótolni. Az iskola indokolt esetben gondoskodik az elmaradt tananyag 2012/2013. tanítási évben történő feldolgozásáról.

3. § (1) Az alapfokú művészetoktatási intézményekben és a felnőttoktatásban a szorgalmi idő első és utolsó napját – a szorgalmi idő első és utolsó hetének keretében – az igazgató határozza meg.

(2) A szakképesítések megszerzésére való felkészítés a szakképző iskola első szakképzési évfolyamán február első hetében is megkezdhető. A szorgalmi idő első és utolsó napját az iskola igazgatója állapítja meg úgy, hogy a tanítási napok száma a 2. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfeleljen.

(3) A szorgalmi idő első féléve 2012. január 13-ig tart. Az iskolák 2012. január 20-ig értesítik a tanulókat, kiskorú tanuló esetén a szülőket az első félévben elért tanulmányi eredményekről. Az (1)–(2) bekezdésben meghatározott esetben az első félév utolsó napját az igazgató állapítja meg. Az értesítést ettől a naptól számított öt munkanapon belül kell megküldeni.

(4) Az első és a második félév (a szorgalmi idő utolsó napja) lezárását követő tizenöt napon belül az iskoláknak nevelőtestületi értekezleten el kell végezniük a pedagógiai munka elemzését, értékelését, hatékonyságának vizsgálatát. A nevelőtestületi értekezletről készített jegyzőkönyvet meg kell küldeni – tájékoztatás céljából – az iskolaszéknek és a fenntartónak.

3. Tanítási szünet a szorgalmi időben, a tanítás nélküli munkanapok

4. § A szorgalmi idő alatt – a tanítási napokon felül – a nevelőtestület a tanév helyi rendjében meghatározott pedagógiai célra az általános iskolában öt, a nappali oktatás munkarendje szerint működő középiskolában és szakiskolában hat munkanapot tanítás nélküli munkanapként használhat fel, amelyből egy tanítás nélküli munkanap programjáról a nevelőtestület véleményének kikérésével az iskolai diákönkormányzat jogosult dönteni.

5. § (1) Az őszi szünet 2011. november 2-től november 5-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap október 28. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap november 7. (hétfő).

(2) A téli szünet 2011. december 22-től 2012. január 2-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap 2011. december 21. (szerda), a szünet utáni első tanítási nap 2012. január 3. (kedd).

(3) A tavaszi szünet 2012. április 5-től április 9-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap április 4. (szerda), a szünet utáni első tanítási nap április 10. (kedd).

(4) Az iskola az (1)–(3) bekezdésben meghatározott szünetek mellett – a szorgalmi idő kezdő és befejező napjának változatlanul hagyásával – más időpontban is adhat a tanulóknak szünetet, valamint a szünetek kezdő és befejező napját módosíthatja, ha – a közoktatásról szóló törvény 52. § (16) bekezdésben meghatározottak megtartásával – a heti pihenőnapon tartott tanítási nappal ehhez a szükséges feltételeket megteremti.

(5) A nemzeti és etnikai kisebbségi oktatásban részt vevő iskolák az (1)–(3) bekezdésben meghatározott időpontoktól eltérhetnek, továbbá a (4) bekezdésben meghatározottak szerint a tanulók részére szünetet adhatnak, ha azt a nemzetiségi hagyományok vagy az anyanemzet hagyományai indokolják.

(6) Az (1)–(5) bekezdésben szabályozott szünetek napjain, ha azok munkanapra esnek, az iskolának – szükség esetén – gondoskodnia kell a tanulók felügyeletéről. A felügyelet megszervezéséről több iskola közösen is gondoskodhat.

(7) Az egyéb jogszabály által elrendelt munkanap áthelyezést – a közoktatásról szóló törvény 52. § (15) bekezdése értelmében – a nevelési-oktatási intézményekben is alkalmazni kell.

4. A vizsgák rendje

6. § (1) A középiskolai érettségi vizsgákat, a szakközépiskolai és a szakiskolai szakmai vizsgákat az 1. mellékletben foglaltak szerint kell megtartani.

(2) Az alapfokú művészetoktatási intézményekben a szorgalmi idő utolsó három hetében lehet vizsgát szervezni. A vizsga időpontját az iskola igazgatója határozza meg.

5. A felvételi eljárás és a beiratkozás

7. § A tanköteles tanulók általános iskolába történő beíratásának, a középfokú iskolába történő felvételi eljárásának és a beiratkozásnak a rendjét külön jogszabályok, a középfokú iskolai felvételi eljárás lebonyolításának ütemezését a 3. melléklet tartalmazza.

6. A tanulmányi versenyek

8. § (1) A 2. melléklet tartalmazza azoknak a tanulmányi versenyeknek a jegyzékét, amelyeket az oktatásért felelős miniszter által vezetett minisztérium (a továbbiakban: NEFMI) hirdet meg az iskolák részére, továbbá amelyeket pályáztatás nélkül anyagilag és szakmailag támogat.

(2) Az iskola a munkatervében határozza meg azokat a tanulmányi versenyeket, amelyekre felkészíti a tanulókat.

(3) Az iskola a jegyzékben nem szereplő tanulmányi versenyre, továbbá diákolimpiára történő felkészítést akkor építheti be a munkatervébe, ha azzal az iskolaszék, iskolaszék hiányában az iskolai szülői szervezet és az iskolai diákönkormányzat egyetért.

(4) A szakképzés tanulmányi versenyei tekintetében az (1) és (3) bekezdésben foglaltakat azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a szakképesítésért felelős miniszter az általa kiírt szakmai tanulmányi versenyre vonatkozó felhívásnak a Magyar Közlöny mellékleteként megjelenő Hivatalos Értesítőben történő megjelentetéséről 2011. október 20-ig gondoskodik, egyúttal intézkedik a felhívásnak a NEFMI honlapján való közzétételéről.

7. Országos mérés, értékelés, hatósági ellenőrzés elrendelése

9. § (1) A közoktatásról szóló törvény 99. § (4)–(5) bekezdése alapján a 2011/2012. tanévben országos mérés, értékelés keretében kell megvizsgálni az anyanyelvi és a matematikai alapkészségek fejlődését a negyedik, a hatodik, a nyolcadik és a tizedik évfolyamon valamennyi tanulóra kiterjedően.

(2) A közoktatásról szóló törvény 95. § (1) bekezdés p) pontja alapján a 2011/2012. tanévben országos mérés, értékelés keretében kell elvégezni a kisebbségi nyelvismeret alapozó mérését a kétnyelvű és anyanyelvű nemzetiségi iskolák negyedik évfolyamán. A hatodik, nyolcadik és tizedik évfolyamon a matematikai alapkészségek vizsgálatához szükséges mérőeszközt az adott kisebbség nyelvén is rendelkezésre kell bocsátani azokban az iskolákban, ahol a matematika tantárgyat az adott kisebbség nyelvén oktatják.

(3) Az (1)–(2) bekezdésben meghatározott méréseket, értékeléseket a Hivatal szervezi meg az Országos szakértői névjegyzékben szereplő szakértők bevonásával 2012. május 30-án. A mérés napja tanítási napnak minősül, melyet az érintett tanulók a mérésben való részvétellel teljesítenek. További kötelező tanórai foglalkozás számukra nem szervezhető. A méréshez szükséges adatokat az érintett nevelési-oktatási intézmények a Hivatal részére 2011. november 25-ig küldik meg, a Hivatal által meghatározott módon.

(4) A Hivatal 2013. február 28-ig országos, intézményi és fenntartói szintű elemzéseket készít, majd megküldi az intézményi szintű elemzéseket az intézmények vezetőinek, az intézményi és a fenntartói szintű elemzéseket a fenntartóknak, az országos elemzést pedig a NEFMI-nek. A NEFMI az országos elemzést – tájékoztatás céljából – megküldi a Közoktatás-politikai Tanácsnak és az Országos Köznevelési Tanácsnak, továbbá azt 2013. május 31-ig a honlapján nyilvánosságra hozza.

(5) A tanuló eltérő ütemű fejlődéséből, fejlesztési szükségleteiből fakadó egyéni hátrányok csökkentése, továbbá az alapkészségek sikeres megalapozása és kibontakoztatása érdekében az általános iskolák 2011. október 14-ig felmérik azon első évfolyamos tanulóik körét, akiknél az óvodai jelzések vagy a tanév kezdete óta szerzett tapasztalatok alapján az alapkészségek fejlesztését hangsúlyosabban kell a későbbiekben támogatni, és ezért az osztálytanító indokoltnak látja az azt elősegítő pedagógiai tevékenység megalapozásához a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazását. Az igazgatók 2011. október 28-ig – a Hivatal által meghatározott módon – jelentik a Hivatalnak az érintett tanulók létszámát. Az e bekezdésben meghatározott vizsgálatokat az iskoláknak a kiválasztott tanulókkal 2011. december 9-ig kell elvégezniük.

(6) 2012. április 16. és 2012. június 30. között hatósági ellenőrzés keretében kell elvégezni a sajátos nevelési igény megállapítására jogosult tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehabilitációs bizottságok működési feltételeinek vizsgálatát. A vizsgálatot a Hivatal szakmai irányításával a kormányhivatalok folytatják le.

8. Az országos mérés, értékelés alapján meghatározott tanulói képességszint-határok

10. § A közoktatásról szóló törvény 99. § (7) bekezdése szerint meghatározott minimumot – képességszintet – a 4. melléklet tartalmazza.

9. Záró rendelkezések

11. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

12–14. §2

15. § (1)3

(2)4

(3) Ez a rendelet 2013. június 1-jén hatályát veszti.

1. melléklet a 30/2011. (VI. 7.) NEFMI rendelethez


I. Érettségi vizsgaidőszakok, vizsganapok


1. A 2011. évi október–novemberi írásbeli érettségi vizsgák

 

A

B

C

 

Emelt szintű írásbeli érettségi vizsga

Középszintű írásbeli érettségi vizsga

Időpont

1.

nemzetiségi nyelv és irodalom,
nemzetiségi nyelv

nemzetiségi nyelv és irodalom,
nemzetiségi nyelv

október 14., 8.00

2.

magyar nyelv és irodalom

magyar nyelv és irodalom,
magyar mint idegen nyelv

október 17., 8.00

3.

egészségügyi alapismeretek,
elektronikai alapismeretek,
építészeti és építési alapismeretek,
gépészeti alapismeretek,
informatikai alapismeretek,
környezetvédelmi-vízgazdálkodási alapismeretek,
közgazdasági alapismeretek,
közgazdasági-marketing alapismeretek,
közlekedési alapismeretek,
mezőgazdasági alapismeretek,
oktatási alapismeretek,
vendéglátó-idegenforgalmi alapismeretek

rajz és vizuális kultúra,
szakmai előkészítő tárgyak

október 17., 14.00

4.

matematika

matematika

október 18., 8.00

5.

földrajz

földrajz

október 18., 14.00

6.

történelem

történelem

október 19., 8.00

7.

latin nyelv

latin nyelv, héber nyelv

október 19., 14.00

8.

angol nyelv

angol nyelv

október 20., 8.00

9.

filozófia

október 20., 14.00

10.

informatika

informatika

október 21., 8.00

11.

orosz nyelv, román nyelv, beás nyelv, lovári nyelv, horvát nyelv, szerb nyelv, szlovák nyelv, újgörög nyelv, bolgár nyelv, lengyel nyelv, ukrán nyelv

orosz nyelv, egyéb nyelvek

október 21., 14.00

12.

német nyelv

német nyelv

október 24., 8.00

13.

 

mozgóképkultúra és médiaismeret, dráma

október 24., 14.00

14.

olasz nyelv

olasz nyelv

október 25., 8.00

15.

kémia, gazdasági ismeretek,
belügyi rendészeti ismeretek

kémia, egyéb központi követelményekre épülő vagy egyedileg akkreditált vizsgatárgyak

október 25., 14.00

16.

spanyol nyelv

spanyol nyelv

október 26., 8.00

17.

biológia; társadalomismeret

biológia

október 26., 14.00

18.

francia nyelv

francia nyelv

október 27., 8.00

19.

fizika

fizika, művészeti tárgyak, ének-zene

október 27., 14.00


2. A 2011. évi október–novemberi szóbeli érettségi vizsgák

 

A

B

C

 

Emelt szintű szóbeli érettségi vizsga

Középszintű szóbeli érettségi vizsga

Időpont

1.

szóbeli vizsgák

november 9–14.

2.

szóbeli vizsgák

november 17–25.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


3. A 2012. évi május–júniusi írásbeli érettségi vizsgák

 

A

B

C

 

Emelt szintű írásbeli érettségi vizsga

Középszintű érettségi írásbeli vizsga

Időpont

1.

nemzetiségi nyelv és irodalom,
nemzetiségi nyelv

nemzetiségi nyelv és irodalom,
nemzetiségi nyelv

május 4., 8.00

2.

magyar nyelv és irodalom

magyar nyelv és irodalom,
magyar mint idegen nyelv

május 7., 8.00

3.

matematika

matematika

május 8., 8.00

4.

történelem

történelem

május 9., 8.00

5.

angol nyelv

angol nyelv

május 10., 8.00

6.

német nyelv

német nyelv

május 11., 8.00

7.

informatika

május 14., 8.00

8.

latin nyelv

latin nyelv, héber nyelv

május 14., 14.00

9.

biológia

biológia

május 15., 8.00

10.

társadalomismeret

május 15., 14.00

11.

kémia

kémia

május 16., 8.00

12.

földrajz

földrajz

május 16., 14.00

13.

fizika

fizika

május 17., 8.00

14.

rajz és vizuális kultúra

május 17., 14.00

15.

spanyol nyelv

spanyol nyelv

május 18., 8.00

16.

informatika

május 21., 8.00

17.

művészeti tárgyak, ének-zene

május 21., 14.00

18.

francia nyelv

francia nyelv

május 22., 8.00

19.

filozófia

május 22., 14.00

20.

olasz nyelv

olasz nyelv

május 23., 8.00

21.

mozgóképkultúra és médiaismeret, dráma

május 23., 14.00

22.

orosz nyelv, román nyelv, beás nyelv, lovári nyelv, horvát nyelv, szerb nyelv, szlovák nyelv, újgörög nyelv, bolgár nyelv, lengyel nyelv, ukrán nyelv

orosz nyelv, egyéb nyelvek

május 24., 8.00

23.

gazdasági ismeretek,
belügyi rendészeti ismeretek

egyéb központi követelményekre épülő és egyedileg akkreditált vizsgatárgyak

május 24., 14.00

24.

egészségügyi alapismeretek, elektronikai alapismeretek, építészeti és építési alapismeretek, gépészeti alapismeretek, informatikai alapismeretek, környezetvédelmi-vízgazdálkodási alapismeretek, közgazdasági alapismeretek (üzleti gazdaságtan), közgazdasági alapismeretek (elméleti gazdaságtan), kereskedelmi és marketing alapismeretek, közlekedési alapismeretek (közlekedéstechnika), közlekedési alapismeretek (közlekedés-üzemvitel), mezőgazdasági alapismeretek, oktatási alapismeretek, vendéglátás-idegenforgalom alapismeretek

szakmai előkészítő tárgyak

május 25., 8.00


4. A 2012. évi május–júniusi szóbeli érettségi vizsgák

 

A

B

C

 

Emelt szintű szóbeli érettségi vizsga

Középszintű szóbeli érettségi vizsga

Időpont

1.

szóbeli vizsgák

június 7–június 13.

2.

szóbeli vizsgák

június 18–29.




II. Szakmai vizsgaidőszakok, vizsganapok

1. A szakközépiskolákban, a szakiskolákban, a speciális szakiskolákban a szakmai vizsgák írásbeli, szóbeli és gyakorlati vizsgarészét, valamint írásbeli, interaktív, szóbeli és gyakorlati vizsgatevékenységét – a 2–4. és a 6. pontban meghatározottak kivételével – az alábbi időben kell megszervezni:
a) írásbeli vizsgarész, írásbeli és interaktív vizsgatevékenység:
2011. október 3–4–5–6–7. 8.00-tól
szóbeli és gyakorlati vizsgarész, valamint szóbeli és gyakorlati vizsgatevékenység: 2011. október
b) írásbeli vizsgarész, írásbeli és interaktív vizsgatevékenység:
2012. február 1–2–3–6–7. 8.00-tól
szóbeli és gyakorlati vizsgarész, valamint szóbeli és gyakorlati vizsgatevékenység: 2012. február–március
c) írásbeli vizsgarész, írásbeli és interaktív vizsgatevékenység:
2012. május 14–15–16–17–18. 8.00-tól
szóbeli és gyakorlati vizsgarész: 2012. június
szóbeli és gyakorlati vizsgatevékenység: 2012. május–június
2. A Honvédelmi Minisztérium illetékességi körébe tartozó iskolai rendszerű szakképzésben oktatott szakképesítések szakmai vizsgáinak írásbeli vizsgaidőpontjai: 2012. január 19. és június 4.
3. A Belügyminisztérium irányítása alá tartozó, iskolai rendszerű szakképzésben oktatott szakképesítések írásbeli, szóbeli és gyakorlati vizsgaidőpontjai:
a) írásbeli: 2011. szeptember 22. 10.00
szóbeli és gyakorlati: 2011. október 12–15.
b) írásbeli: 2012. január 4. 10.00
szóbeli és gyakorlati: 2012. január 16–20.
c) írásbeli: 2012. május 29.
szóbeli és gyakorlati: 2012. június 4–15.
4. A vizsgaidőszak meghatározásánál a felsőfokú szakképzés esetén figyelembe kell venni a felsőoktatási intézmények vizsgarendjét.
5. Az egyes OKJ szakképesítések írásbeli vizsgarészének, az írásbeli és interaktív vizsgatevékenységeknek szakképesítésenként, illetve tantárgyanként meghatározott vizsgaidőpontját, valamint a tételek átvételének idejét és módját a szakképesítésekért felelős miniszter közleményben teszi közzé.
6. A szakközépiskolákban a szakmai vizsgák írásbeli vizsgarésze, valamint írásbeli, interaktív vizsgatevékenysége 2012. május 29-én is megszervezhető (pótnap) abban az esetben, ha a vizsgázó szakmai vizsgát, valamint érettségi vizsgát is tesz, és az írásbeli vizsgák, továbbá az írásbeli vagy interaktív vizsgatevékenységek azonos napra eső időpontjai nem teszik lehetővé a mindkét vizsgán való részvételt. A vizsgaidőpontok egybeeséséről, a pótnap igénybevételének szükségességéről a szakközépiskola a vizsgabejelentés és tételigénylés megküldésével egyidejűleg értesíti a szakképesítésért felelős minisztert és a szakmai vizsga írásbeli tételét biztosító intézményt.

2. melléklet a 30/2011. (VI. 7.) NEFMI rendelethez


I. A NEFMI által meghirdetett és finanszírozott tanulmányi versenyek

Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyek

Angol nyelv I. kategória
Angol nyelv II. kategória
Biológia I. kategória
Biológia II. kategória
Dráma
Filozófia
Fizika I. kategória
Fizika II. kategória
Földrajz
Francia nyelv I. kategória
Francia nyelv II. kategória
Horvát nyelv és irodalom
Informatika I. kategória
Informatika II. kategória
Kémia I. kategória
Kémia II. kategória
Latin nyelv
Magyar irodalom
Magyar nyelv
Matematika I. kategória
Matematika II. kategória
Matematika III. kategória
Mozgóképkultúra és médiaismeret
Művészettörténet
Német nemzetiségi nyelv és irodalom
Német nyelv I. kategória
Német nyelv II. kategória
Olasz nyelv I. kategória
Olasz nyelv II. kategória
Orosz nyelv
Rajz és vizuális kultúra
Román nyelv és irodalom

Spanyol nyelv I. kategória
Spanyol nyelv II. kategória
Szerb nyelv és irodalom
Szlovák nyelv és irodalom
Szlovén nemzetiségi nyelv
Történelem

II. A NEFMI által meghirdetett és anyagilag támogatott tanulmányi versenyek

Országos általános iskolai nemzetiségi tanulmányi versenyek a 7. és a 8. évfolyamos tanulók számára

Cigány népismeret
Horvát nyelv és irodalom
Horvát népismeret
Görög nyelv és irodalom
Görög népismeret
Német nemzetiségi nyelv és irodalom
Nemzetiségi német népismeret
Román nyelv és irodalom
Román népismeret
Szerb nyelv és irodalom
Szerb népismeret
Szlovák nyelv és irodalom
Szlovák népismeret
Szlovén nyelv és irodalom
Szlovén népismeret

Művészeti Tanulmányi Versenyek

Az alapfokú művészetoktatási intézmények tanulói részére

XII. Országos Lubik Imre Trombitaverseny
XIII. Országos Friss Antal Gordonkaverseny
VII. Országos Jeney Zoltán Fuvolaverseny
XII. Országos Gitárverseny
VII. Országos Rácz Aladár Cimbalomverseny és IV. Országos Csembaló Verseny
IV. Országos Hárfaverseny
VII. Országos Maros Gábor Ütőhangszeres szóló- és duó Verseny
IX. Országos Zongora Négykezes és Kétzongorás Verseny
X. Országos Mélyrézfúvós Verseny
II. Országos Elektroakusztikus-zenei Verseny
IV. Országos Harmonikaverseny
I. Országos Jazz-zenei Verseny
IV. Országos Textilműves-, Bábkészítő-, Bőrműves Verseny
V. Országos Festészetverseny
IV. Országos Társastáncverseny (csoportok és táncospárok részére)
IV. Országos Modern-kortárstánc Verseny
IV. Országos Néptáncverseny (szóló és páros)

A művészeti szakközépiskolák és szakiskolák részére

V. Országos Énekverseny
VIII. Országos Zenekari Verseny
IV. Hárfaverseny
III. Országos Népzenei Verseny
IX. Országos Zongoraverseny
XIII. Országos Oboa- és Fagott-verseny
V. Országos Néptáncverseny (szólótánc)
XXI. Országos Rajzverseny
XV. Országos Népművészeti Verseny
XV. Országos Mintázásverseny

III. A NEFMI által anyagilag támogatott tanulmányi versenyek

Sajátos nevelési igényű tanulók tanulmányi versenyei

Hallássérült tanulók XXVI. országos Hanyvári Pál kommunikációs emlékversenye
Hallássérültek XXX. Borbély Sándor országos tanulmányi versenye
A tanulásban akadályozott tanulók nevelését, oktatását ellátó általános iskolák tanulóinak XXXVII. országos komplex tanulmányi versenye
XXVIII. Koncz Dezső országos tanulmányi verseny az értelmileg akadályozott tanulók nevelését, oktatását ellátó általános iskolák diákjai számára

Kazinczy-díj Alapítvány Péchy Blanka emlékére tanulmányi versenyei

„Szép Magyar Beszéd” verseny az 5–8. évfolyamos tanulók számára
„Szép Magyar Beszéd” verseny a középfokú intézményekben tanulók számára
„Édes anyanyelvünk” országos nyelvhasználati verseny

3. melléklet a 30/2011. (VI. 7.) NEFMI rendelethez



A nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet8. számú mellékletében meghatározott középfokú iskolai felvételi eljárás lebonyolításának ütemezése a 2011/2012. tanévben

 

A

B

 

Határidők

Feladatok

1.

2011. 09. 16.

A NEFMI pályázatot hirdet a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjába, a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Kollégiumi Programjába, valamint a Halmozottan Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Kollégiumi-Szakiskolai Programjába történő jelentkezésről.

2.

2011. 09. 30.

A Hivatal honlapján közlemény formájában nyilvánosságra hozza a középfokú iskolák tanulmányi területeinek meghatározási formáját.

3.

2011. 10. 15.

A középfokú iskolák a Hivatal által közzétett közleményben foglaltak szerint meghatározzák tanulmányi területeik belső kódjait és elektronikus formában (fokozott biztonságú elektronikus aláírással vagy papír alapú megerősítéssel) megküldik a Felvételi Központnak.

4.

2011. 10. 31.

A középfokú iskoláknak felvételi tájékoztatóban kell nyilvánosságra hozniuk a felvételi eljárásuk rendjét, és a felvételi tájékoztatót közzé kell tenniük a közoktatás információs rendszerében. A 6 és 8 évfolyamos gimnáziumok az írásbeli felvételi megrendezéséhez előírt fenntartói hozzájárulásokat megküldik a Hivatalnak.
Az általános iskola szóban tájékoztatja a nyolcadikos tanulókat a felvételi eljárás rendjéről.

5.

2011. 11. 18.

A Hivatal közzéteszi a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumi írásbeli felvételit szervező gimnáziumok, továbbá a nyolcadik évfolyamosok számára írásbeli felvételit szervező középfokú intézmények jegyzékét.

6.

2011. 12. 10.

A tanulók jelentkezése a központilag, egységes követelmények szerint szervezett írásbelikre közvetlenül a vizsgát szervező – a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjára történő pályázat benyújtása esetén a pályázatban megjelölt – intézménybe.

7.

2011. 12. 12.

A Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjára történő pályázatok benyújtása.

8.

2011. 12. 15.

Az egységes írásbeli vizsgát szervező intézmények eddig az időpontig jelentik a Hivatalnak a hozzájuk az írásbeli vizsgákra jelentkezettek alapján a feladatlap-igényüket.

9.

2012. 01. 20.

Az általános felvételi eljárás kezdete.

10.

2012. 01. 20.

A Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjába tartozó intézmények megszervezik a találkozást a programba jelentkezőkkel.

11.

2012. 01. 20., 14.00

Egységes írásbeli felvételi vizsgák az érintett 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokban.

12.

2012. 01. 21., 10.00

Egységes írásbeli felvételi vizsgák a kilencedik évfolyamos általános tantervű képzésre és a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjába jelentkezők számára az érintett középfokú intézményekben.

13.

2012. 01. 26., 14.00

Pótló írásbeli felvételi vizsgák a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokban, továbbá a kilencedik évfolyamos általános tantervű képzésre, valamint a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjába jelentkezők számára azoknak, akik az előző írásbelin alapos ok miatt nem tudtak részt venni.

14.

2012. 01. 27.

A Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjába tartozó intézmények megszervezik a találkozást a programba jelentkező, a pótló írásbelin részt vett tanulókkal.

15.

2012. 01. 28., 10.00

Egységes írásbeli felvételi vizsgák a kilencedik évfolyamos tehetséggondozó képzésre jelentkezők számára az érintett középiskolákban.

16.

2012. 01. 31.

A főjegyző megküldi az általános iskolának a kötelező felvételi feladatot ellátó középfokú iskola nevét és címét.

17.

2012. 02. 01.

Jelentkezés a Belügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium által fenntartott iskolákba.

18.

2012. 02. 02., 14.00

Pótló írásbeli felvételi vizsgák a kilencedik évfolyamos tehetséggondozó képzésre jelentkezők számára azoknak, akik az előző írásbelin alapos ok miatt nem tudtak részt venni.

19.

2012. 02. 09.

Az egységes írásbelit szervező középfokú intézmények értesítik az írásbeli eredményéről a tanulókat.

20.

2012. 02. 09.

A Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjában részt vevő intézmények a programra benyújtott pályázatok eredményéről – egymás egyidejű előzetes értesítésével és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Arany János Programirodájának bevonásával – értesítik az érdekelt szülőket, tanulókat és általános iskolákat.

21.

2012. 02. 17.

Az általános iskola továbbítja a tanulói jelentkezési lapokat a középfokú iskoláknak, a tanulói adatlapok első példányát pedig a Felvételi Központnak. (A 6 és 8 évfolyamos gimnáziumba történő jelentkezésről a tanuló közvetlenül is megküldheti a jelentkezési lapot a gimnáziumnak, a tanulói adatlapot a Felvételi Központnak.)

22.

2012. 02. 20.–03. 09.

A szóbeli meghallgatások az általános felvételi eljárás keretében.

23.

2012. 03. 13.

A középfokú iskola eddig az időpontig nyilvánosságra hozza az ideiglenes felvételi jegyzéket.

24.

2012. 03. 14–19.

A tanulói adatlapok módosításának lehetősége az általános iskolában.

25.

2012. 03. 20.

Az általános iskola eddig az időpontig elzárva őrzi az eredeti, korábban beküldött tanulói adatlap második példányát. A módosító tanulói adatlapot ekkor kell megküldeni a Felvételi Központnak.

26.

2012. 03. 23.

A Felvételi Központ elektronikus formában megküldi a középfokú iskoláknak a hozzájuk jelentkezettek névsorát ABC sorrendben.

27.

2012. 04. 02.

A Felvételi Központ a módosító tanulói adatlapok alapján kiegészíti az ideiglenes felvételi jegyzékben közzétett névsort.

28.

2012. 04. 04.

A középfokú iskola igazgatója a végleges felvételi jegyzéket (rangsor, felvehető létszám, a biztosan fel nem veendők listája) megküldi a Felvételi Központnak (elektronikus úton és írásban).

29.

2012. 04. 19.

A Felvételi Központ egyezteti az elektronikusan és levélben érkezett igazgatói döntéseket, kialakítja a végeredményt az igazgatói döntések és tanulói adatlapok egyeztetése alapján, és elküldi azt a középfokú iskoláknak (egyeztetett felvételi jegyzék).

30.

2012. 04. 25.

A felvételt hirdető középfokú iskolák megküldik a felvételről vagy az elutasításról szóló értesítést a jelentkezőknek és az általános iskoláknak.

31.

2012. 05. 02–11.

Rendkívüli felvételi eljárást kell tartani, ha az általános felvételi eljárás keretében a felvehető létszám 90%-ánál kevesebb tanulót vettek fel.

32.

2012. 05. 02.–08. 31.

A középfokú iskola igazgatója rendkívüli felvételi eljárást írhat ki.

33.

2012. 05. 15.

A 2012. 05. 11-ig megtartott rendkívüli felvételi eljárást meghirdető iskola igazgatója dönt a felvételi kérelmekről.

34.

2012. 05. 25.

A benyújtott kérelmek alapján lefolytatott jogorvoslati eljárás befejezése a fenntartónál.

35.

2012. 06. 20.

Ha a tanköteles tanulót nem vették fel középfokú iskolába, az általános iskola értesítést küld a tanulóról a tanuló állandó lakhelye (vagy tartózkodási helye) szerint illetékes települési önkormányzat jegyzőjének.

36.

2012. 06. 27–29.

Beiratkozás a középfokú iskolákba az iskola igazgatója által meghatározott időben.

37.

2012. 07. 31.–08. 03.

Beiratkozás a Honvédelmi Minisztérium által fenntartott szakképző iskolába.

38.

2012. 08. 06–24.

Beiratkozás a Belügyminisztérium által fenntartott rendészeti szakközépiskolákba.

39.

2012. 08. 22–24.

A tanköteles tanulók beíratása a kötelező felvételt biztosító iskolába (az iskola által meghatározott időben).

40.

2012. 08. 31.

A tanköteles tanulók beíratásának elmulasztásáról a kötelező felvételt biztosító iskola értesíti az illetékes jegyzőt.

4. melléklet a 30/2011. (VI. 7.) NEFMI rendelethez


A 2009/2010. tanévben lefolytatott országos mérés, értékelés alapján meghatározott tanulói képességszint-határok

A tanulók képességszintjeinek határai a standard képességpontok skáláján
(A képességszintek határértékeire eső képességpont esetén a tanuló teljesítményét a magasabb képességszintbe kell sorolni.)

Matematika (egységesen a 6., a 8. és a 10. évfolyamon)
– 1. alatti szint: 1168-ig
– 1. szint: 1168–1304
– 2. szint: 1304–1440
– 3. szint: 1440–1576
– 4. szint: 1576–1712
– 5. szint: 1712–1848
– 6. szint: 1848–1984
– 7. szint: 1984-től.
Szövegértés (egységesen a 6., a 8. és a 10. évfolyamon)
– 1. alatti szint: 1071-ig
– 1. szint: 1071–1211
– 2. szint: 1211–1351
– 3. szint: 1351–1491
– 4. szint: 1491–1631
– 5. szint: 1631–1771
– 6. szint: 1771–1911
– 7. szint: 1911-től.
1

A rendelet a 15. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2013. június 1. napjával.

2

A 12–14. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

3

A 15. § (1) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

4

A 15. § (2) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére