• Tartalom

39/2011. (III. 22.) Korm. rendelet

39/2011. (III. 22.) Korm. rendelet

egyes felsőoktatási tárgyú kormányrendeletek módosításáról1

2011.03.27.

A Kormány a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 153. § (1) bekezdésének 5–7., 9. és 20. pontjaiban kapott felhatalmazás alapján, az Alkotmány 35. § (1) bekezdésének b) pontjában megállapított feladatkörében eljárva a következőket rendeli el.

1. A felsőoktatási intézmények felvételi eljárásairól szóló 237/2006. (XI. 27.) Korm. rendelet módosítása

1. § A felsőoktatási intézmények felvételi eljárásairól szóló 237/2006. (XI. 27.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 6. § (2) bekezdés helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A Tájékoztató az adott intézmény által meghirdetett alapképzési szakokra és az egységes, osztatlan szakokra vonatkozóan tartalmazza.
a) a 4. számú melléklet alapján azt, hogy milyen érettségi vizsgatárgyból vagy vizsgatárgyakból kell emelt szintű érettségit teljesíteni jelentkezési feltételként,
b) az adott képzési területen képzést folytató felsőoktatási intézmények által a felvétel feltételéül meghatározott, az adott évi felvételi eljárásokat legalább két évvel megelőzően, valamint a két évvel későbbi felvételi eljárásokra vonatkozóan a 3. számú mellékletben felsorolt érettségi vizsgatárgyak közül közösen kiválasztott – és a minisztérium hivatalos lapjában nyilvánosságra hozott – érettségi vizsgatárgyakat,
c) az adott képzési területen képzést folytató felsőoktatási intézmények által a felvétel feltételéül a 20. §-ban foglaltak figyelembevételével meghatározott többletpontokat,
d) az adott intézmény által meghatározott egészségügyi, pályaalkalmassági követelményeket, szakmai alkalmassági vizsgakövetelményeket, gyakorlati vizsgakövetelményeket, figyelembe véve az 1. számú mellékletben foglaltakat,”

2. § Az R. 15. § (1) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A tanulmányi pontokat a jelentkező középiskolai érdemjegyeiből és az érettségi vizsgatárgyak százalékos eredményeiből a következő módon kell kiszámolni:]

a) öt tantárgy: a magyar nyelv és irodalom, a történelem, a matematika, egy legalább két évig tanult választott idegen nyelv (vagy nemzetiségi nyelv és irodalom) utolsó két (tanult) év végi érdemjegyeinek, valamint egy legalább két évig tanult választott természettudományos tantárgy utolsó két (tanult) év végi eredményeinek, vagy két, legalább egy évig tanult, választott természettudományos tantárgy utolsó (tanult) év végi érdemjegyeinek – a (2) és (3) bekezdésekre figyelemmel megállapított – összegét kettővel meg kell szorozni,”

3. § (1) Az R. 16. § (9) bekezdés helyébe a következő rendelkezés lép:

„(9) Nem számítható érettségi pont az érettségi vizsgatárgy százalékos eredményéből, amennyiben a vizsgázó a gyakorlati vizsgarészt szóbeli vizsgarésszel pótolta, és az érettségi bizonyítványt, illetve a tanúsítványt az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról szóló 100/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet 37. § (3) bekezdése alapján ennek megfelelően záradékkal látták el.”

(2) Az R. 16. § a következő (11) bekezdéssel egészül ki:

„(11) Nem kötelező a jelentkezési feltételként a 6. § (2) bekezdés a) pontja alapján meghatározott emelt szintű érettségi vizsga letétele annak, aki nem a kétszintű érettségi rendszerben érettségizett és felsőfokú végzettséggel rendelkezik.”

4. § Az R. 21. § (1) és (2) bekezdéseiben a „480 pont” szövegrész helyébe az „500 pont” szöveg lép.

5. § Az R. 25. § (1) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A Hivatal a besorolási döntést]

a) a keresztféléves felvételi eljárás esetén legkésőbb a képzés indítása szerinti év január 25. napjáig,”

[hozza meg.]

6. § Az R. 46. §-a a következő (2)–(4) bekezdéssel egészül ki:

„(2) A 15. § (1) bekezdése alkalmazása szempontjából természettudományos tantárgy a biológia, a fizika, a kémia, a földrajz, a természettudomány tantárgyak.
(3) Amennyiben a középiskola pedagógiai programjában a (2) bekezdésben megnevezett tantárgy közül nincs kettő, amelyet a tanulóknak legalább egy, vagy nincs egy, amelyet a tanulóknak legalább kettő tanéven keresztül tanulniuk kell, a középiskolának az Oktatási Hivatalnál kérelmeznie kell annak megállapítását, hogy a pedagógiai programjában és helyi tantervében szereplő tantárgyaknak a középiskola által kiállított bizonyítványokban szerepelő eredményei közül melyek azok, amelyek a 15. § (1) bekezdése a) pontja alkalmazása szempontjából természettudományos tantárgyakból elért eredményeknek minősülnek.
(4) A középiskola – pedagógiai programját és helyi tantervét tartalmazó – kérelmére hatósági eljárás keretében az Oktatási Hivatal elnöke azt vizsgálja, hogy a pedagógiai programban és a helyi tantervben szereplő tantárgyak közül melyek azok, amelyek a Nemzeti alaptanterv szerinti az „Ember a természetben” és a „Földünk és környezetünk” műveltségi területek fejlesztési feladatainak teljesítését szolgálják. Az Oktatási Hivatal elnöke határozatában megjelöli a középiskola pedagógiai programjában és helyi tantervében szereplő azon tárgyakat, amelyeknek a középiskola által kiállított bizonyítványokban szereplő eredményei a 15. § (1) bekezdés a) pontja alkalmazása szempontjából természettudományos tantárgyakból elért eredménynek minősülnek. A határozat a középiskola által az adott naptári évben kiállított bizonyítványokban szereplő tantárgyak eredményeire vonatkozik.”

7. § Az R. 3. § (6) bekezdésében az „Oktatási és Kulturális Minisztérium” szövegrész helyébe a „Nemzeti Erőforrás Minisztérium” szöveg, az R. 7. § (4) bekezdésében a „meghirdetett szakot” szövegrész helyébe a „meghirdetett képzést” szöveg, az R. 9. § (2) bekezdés b) pontjában „az Educatio Kht.” szövegrész helyébe „az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. (a továbbiakban: Educatio Kft.)” szöveg, az R. 13. § (1) bekezdés b) pontjában, a 27. § (3) bekezdésében és a 28. § (1) bekezdésében az „Educatio Kht.” szövegrész helyébe az „Educatio Kft.” szöveg, az R. 13. § (1) bekezdésében a „12. § (2) bekezdésében” szövegrész helyébe a „12. § (2) bekezdés b) pontjában” szöveg, az R. 17. § (3) bekezdésében a „művészeti és művészetközvetítő” szövegrész helyébe a „művészet és művészetközvetítés” szöveg, az R. 13/A. §-ában az „Educatio Társadalmi Szolgáltató Közhasznú Társaság” szövegrész helyébe az „Educatio Kft.” szöveg, az R. 14. § (3) bekezdés e) pontjában az „50 többletpontot” szövegrész helyébe a „40 többletpontot” szöveg, az R. 45. § (13) bekezdésében a „költségmentességben részesül” szövegrész helyébe a „díjkedvezményben részesül” szöveg lép.

8. § Hatályát veszti az R.

b) 19. § (4) bekezdésének utolsó mondata,

c) 35. § (3) bekezdéséből a „– beleértve a (6) bekezdésben meghatározottakat –” szövegrész,

d) 45. § (13) bekezdéséből a „22. § szerinti többletpontra való” szövegrész.

9. § (1) Az R. 1. számú melléklet I. Egészségügyi vizsgálat írható elő a következő szakokon rész a következő szöveggel egészül ki:

[I. Egészségügyi vizsgálat írható elő a következő szakokon:]

„Társadalomtudomány képzési terület: szociális munka és szociálpedagógia szakokon.”

(2) Az R. 1. számú melléklet II. Pályaalkalmassági vizsgálat tartható a következő szakokon rész a következő szöveggel egészül ki:

[II. Pályaalkalmassági vizsgálat tartható a következő szakokon:]

„Orvos- és egészségtudomány képzési terület: minden szakon.”

10. § (1) Az R. 3. számú mellékletének a) pont hatodik gondolatjeles bekezdésének szövege helyébe a következő rendelkezés lép:

„– az élő idegen nyelv vizsgatárgy esetében az angol, német, francia, olasz, orosz, spanyol nyelvekből, valamint a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény 42. §-a szerinti kisebbségek által használt nyelvként elismert nyelvből tett vizsga, amennyiben az adott idegen nyelvből az érettségi vizsga szabályzatának kiadásáról szóló 100/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet 12. § (1) bekezdése alapján érettségi vizsga tehető;”

(2) Az R. 3. számú melléklet b) pontjában a „katonai ismeretek” szövegrész helyébe a „katonai alapismeretek”, a „latin” szövegrész helyébe a „latin nyelv”szöveg lép.

(3) Az R. 3. számú mellékletének c) pontjában a „közgazdasági alapismeretek” szövegrész helyébe a „közgazdasági alapismeretek (üzleti gazdaságtan), közgazdasági alapismeretek (elméleti gazdaságtan)” szöveg, a „közgazdasági- marketing alapismeretek” szövegrész helyébe „kereskedelmi és marketing alapismeretek” szöveg, a „közlekedési alapismeretek” szövegrész helyébe „közlekedési alapismeretek (közlekedéstechnika), közlekedési alapismeretek (közlekedés-üzemvitel)” szöveg, a „vendéglátó-idegenforgalmi alapismeretek” szövegrész helyébe „vendéglátás-idegenforgalom” alapismeretek” szöveg lép.

11. § Az R. e rendelet 1. melléklete szerinti 4. számú melléklettel egészül ki.

2. A felsőoktatási alap- és mesterképzésről, valamint a szakindítás eljárási rendjéről szóló 289/2005. (XII. 22.) Korm. rendelet módosítása

12. § (1) A felsőoktatási alap- és mesterképzésről, valamint a szakindítás eljárási rendjéről szóló 289/2005. (XII. 22.) Korm. rendelet (a továbbiakban: képzési rendelet) 1. számú melléklete helyébe e rendelet 2. melléklete lép.

13. § A képzési rendelet 16. §-a a következő (10) bekezdéssel egészül ki:

„(10) Az e rendeletet módosító, az egyes felsőoktatási tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 39/2011. (III. 22.) Korm. rendelet hatálybalépésének napjától az erdőmérnök alapképzési szakon képzés nem indítható.”

3. Az idegennyelv-tudást igazoló államilag elismert nyelvvizsgáztatásról és a külföldön kiállított, idegennyelv-tudást igazoló nyelvvizsga-bizonyítványok Magyarországon történő honosításáról szóló 137/2008. (V. 16.) Korm. rendelet módosítása

14. § Az idegennyelv-tudást igazoló államilag elismert nyelvvizsgáztatásról és a külföldön kiállított, idegennyelv-tudást igazoló nyelvvizsga-bizonyítványok Magyarországon történő honosításáról szóló 137/2008. (V. 16.) Korm. rendelet (a továbbiakban: nyelvvizsgáztatási rendelet) 4. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A nyelvvizsgáztatás az akkreditált vizsgaközpont által delegált bizottság előtt történik. A bizottság legalább két tagból áll. Nem lehet a vizsgabizottság tagja a vizsgázónak a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 685. § b) pontjában meghatározott hozzátartozója, illetve aki a jelentkezőnek a nyelvvizsgára történő felkészítésében részt vett. A nyelvvizsgán a vizsgázó minden egyes nyelvi teljesítményét két értékelő értékeli. A vizsgázóval az írásbeli, szóbeli vagy komplex vizsga eredményét a vizsgaközpont a vizsga időpontját követően, legkésőbb 30 napon belül közli. A vizsgázó, valamint törvényes képviselője a vizsgázó minden írásban teljesített nyelvvizsga-feladatát, a feladatok megadásával és az értékelési útmutatóval egyetemben, valamint szóbeli teljesítményének értékelését megtekintheti, és saját megoldásairól kézzel másolatot, illetve – ahol a feltételek helyben rendelkezésre állnak – saját költségére géppel fénymásolatot készíthet. A másolat készítését úgy kell biztosítani, hogy az az értékelő személyes adataihoz történő hozzáférést ne tegye lehetővé. A vizsgadolgozatok másolását a vizsgaközpont – ha erre a vizsgázó figyelmét már a jelentkezési lapon felhívta – korlátozhatja azzal, hogy a kézzel történő másolásra adott idő harminc percnél kevesebb nem lehet.”

(2) A nyelvvizsgáztatási rendelet 4. § (3)–(4) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(3) Az eredmény közlésétől számított tizenöt napon belül felülvizsgálati kérelemmel lehet élni a vizsga értékelésére, jogszabálysértésre vagy az eredményszámításban mutatkozó számolási hibára történő hivatkozással. A vizsgaközpont vezetője a felülvizsgálati kérelmet megvizsgálja, és amennyiben a kérelemben foglaltakkal egyetért, a vizsgaközpont a döntését módosítja. A vizsgaközpont vezetője a felülvizsgálati kérelem tárgyában annak beérkezését követő naptól számított tizenöt napon belül hozza meg döntését és erről a vizsgázót értesíti. A vizsgázó a felülvizsgálati kérelem tárgyában hozott döntés közlésétől számított tizenöt napon belül a döntés ellen a Hivatalhoz címzett, de a vizsgaközponthoz benyújtandó panasszal élhet jogszabálysértésre vagy az eredményszámításban mutatkozó számszaki hibára történő hivatkozással. A panaszt a Hivatal bírálja el. Felülvizsgálati kérelem, illetve panasz elbírálása alapján sikeresnek ítélt vizsga esetében, a jogerős döntés közlésétől számított tizenöt napon belül köteles a vizsgaközpont a vizsgabizonyítványt a vizsgázó rendelkezésére bocsátani. Az e bekezdésben szabályozott jogorvoslati eljárásokra a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni azzal, hogy a panaszon a fellebbezést kell érteni.
(4) A vizsgaközpont a vizsgáról a Hivatal elektronikus felületén nyelvvizsga-anyakönyvet állít ki. A nyelvvizsga-anyakönyvet a vizsgaközpont a vizsga időpontja előtt legalább 10 nappal nyitja meg. A nyelvvizsga-anyakönyvet a vizsgaközpont folyamatosan tölti fel a vizsgára történő beosztás, a vizsgáztató és értékelő személyek és a vizsga értékelésének adataival. A vizsgázónak a vizsgára történő beosztását a vizsgaközpont legkésőbb a vizsgát megelőző 10. napon rögzíti, és erről egyidejűleg a vizsgázót értesíti. Az elektronikus nyelvvizsga-anyakönyvet a vizsga időpontjától számított legfeljebb 90 napon belül le kell zárni. Bizonyítványt a Hivatal csak teljes egészében kitöltött, szabályos nyelvvizsga-anyakönyv alapján állít ki. Ha a vizsgázó a nyelvvizsga- bizonyítványt a kiállításától számított egy éven belül nem veszi át, a vizsgaközpont a nyelvvizsga-bizonyítványt megsemmisíti. A nyelvvizsga-anyakönyv alapján a nyelvvizsga-bizonyítványról a Hivatal hatósági igazolványt ad ki a nyelvvizsga-bizonyítvány jogosítottjának kérelmére.”

15. § (1) A nyelvvizsgáztatási rendelet 13. § (3)–(4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A Hivatal honosítási eljárás keretében 2000. január 1. után tett sikeres nyelvvizsgát igazoló, külföldi vizsgaszervezet által kibocsátott egynyelvű, külföldi nyelvvizsga-bizonyítványt, államilag elismert nyelvvizsga-bizonyítványra honosít abban az esetben, ha
a) a külföldi nyelvvizsgarendszer Magyarországon akkreditációs határozattal rendelkezik, és a nyelvvizsga- bizonyítvány az akkreditációs határozat dátuma előtt Magyarországon került kiállításra;
b) a külföldi nyelvvizsgarendszer Magyarországon akkreditációs határozattal rendelkezik, és a kérelmező a honosítandó nyelvvizsga-bizonyítványt külföldön szerezte;
c) a külföldi nyelvvizsgarendszer Magyarországon akkreditációs határozattal nem rendelkezik, de a Hivatal a külföldi vizsga követelményeinek megvizsgálása és annak a hazai követelményrendszerrel való összevetése után megállapította, és a (4) bekezdés szerint közzétette az adott külföldi vizsgaközpont nyelvvizsga-bizonyítványának honosíthatóságát.
(4) A Hivatal internetes honlapján folyamatosan tájékoztatást nyújt a külföldi vizsgaközpontok által kiadott, honosítható nyelvvizsga-bizonyítványokról.”

(2) A nyelvvizsgáztatási rendelet 13. § a következő (7a) bekezdéssel egészül ki:

„(7a) A Hivatal internetes honlapján közzéteszi azoknak a nyelveknek a felsorolását, amelyek esetében nem hiteles fordítást is elfogad.”

16. § A nyelvvizsgáztatási rendelet 18. §-a a következő (8) bekezdéssel egészül ki:

„(8) E rendeletnek az egyes felsőoktatási tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 39/2011. (III. 22.) Korm. rendelettel megállapított 4. § (1), (3)–(4) bekezdését, 13. § (3)–(4) és (7a) bekezdését a 2011. március 27-én folyamatban levő eljárásokban is alkalmazni kell.”

17. § Hatályát veszti a nyelvvizsgáztatási rendelet

b) 13. § (7) bekezdéséből az „egyedi eljárás esetén” szövegrész, valamint

c) 13. § (8) bekezdésének első mondata.

4. A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 79/2006. (IV. 5.) Korm. rendelet módosítása

18. § A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 79/2006. (IV. 5.) Korm. rendelet (a továbbiakban: végrehajtási rendelet) 15/A. § (1) bekezdése a következő u) ponttal egészül ki:

[A felsőoktatási intézmények által kötelezően használt nyomtatványok:]

u) tanítói műveltségterületi igazolás”

19. § (1) A végrehajtási rendelet 4. számú melléklete 5. b) pontja helyébe a következő szövegrész lép:

[5. Az Oktatási Hivatal elutasítja a kérelemben megjelölt létszám megállapítását, amennyiben]

b) a hallgatók számára ingyenesen és szabadon igénybe vehető, hálózati kapcsolattal ellátott számítógépek száma nem éri el a maximális hallgatói létszám táblázatban meghatározott arányát;”

(2) A végrehatási rendelet 4. számú melléklete 5. j) pontja helyébe a következő szövegrész lép:

[5. Az Oktatási Hivatal elutasítja a kérelemben megjelölt létszám megállapítását, amennyiben]

j) a képzési terület (a művészet és művészetközvetítés képzési terület kivételével), a szakmacsoport évfolyamlétszáma nem éri el a húszat;”

21. § (1) A végrehajtási rendelet 10. számú melléklete e rendelet 6. melléklete szerint módosul.

(2) A végrehajtási rendelet 10. számú melléklete „A kötelezően használt okiratok formaszövegei” cím alatt a következő, X. ponttal egészül ki:

„X. A tanító szakképzettséggel rendelkezők számára kiadható műveltségi területi képzettség igazolása
Sorszám:
Intézményi azonosító:
IGAZOLÁS
Ezt az igazolást [VISELT NÉV] számára állítottuk ki, aki [SZÜLETÉSI ÉV]. év [SZÜLETÉSI HÓ] hó [SZÜLETÉSI NAP]. napján [SZÜLETÉSI HELY ORSZÁGA] [SZÜLETÉSI HELY TELEPÜLÉS] településén [SZÜLETÉSI NÉV] néven született, és a(z) [EREDETI OKLEVÉL KIÁLLÍTÓ FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNY NEVE] nevű felsőoktatási intézményben szerzett [EREDETI OKLEVÉL ÉV] év [EREDETI OKLEVÉL HÓ] hó [EREDETI OKLEVÉL NAP]. napján kelt [EREDETI OKLEVÉL SZÁMA] számon kiállított oklevéllel igazolt alapfokozat és tanító szakképzettsége megszerzését követően a(z) [KIADÓ FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNY NEVE] nevű felsőoktatási intézményben a tanító alapképzési szak [MŰVELTSÉGI TERÜLET NEVE] műveltségi terület tanulmányi kötelezettségeinek sikeresen eleget tett.
keltezés, bélyegzőlenyomat, aláírások, záradék”

5. A felsőoktatási intézmények képzési, tudományos célú és fenntartói normatíva alapján történő finanszírozásáról szóló 50/2008. (III. 14.) Korm. rendelet módosítása

22. § A felsőoktatási intézmények képzési, tudományos célú és fenntartói normatíva alapján történő finanszírozásáról szóló 50/2008. (III. 14.) Korm. rendelet (a továbbiakban: finanszírozási rendelet) 3. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Az államilag támogatott hallgatók képzésének költségvetési támogatása a normatív képzési, tudományos célú és fenntartói támogatással történik, amelynek e rendelet alapján számított intézményi költségvetési támogatási mértéke – az éves költségvetésben meghatározott felsőoktatási támogatás összegétől függően – legfeljebb 15%-kal csökkenhet, és amit kiegészíthet egyes speciális feladatok támogatása.”

23. § A finanszírozási rendelet 4. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A felsőoktatási törvény 3. számú mellékletében meghatározott számítási alap összege – figyelemmel a felsőoktatási törvény 163/A. §-ának rendelkezéseire – a 2011-es költségvetési évben 230 000 Ft.”

24. § A finanszírozási rendelet 6. § helyébe a következő rendelkezés lép:

6. § (1) Az állami felsőoktatási intézmények 2011. évi fenntartói támogatás meghatározása az előző évi összeg alapján, bázis jelleggel történik.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározottakat az egyházi felsőoktatási intézmények esetében is kell alkalmazni.”

25. § A finanszírozási rendelet 9. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Az e rendeletben részletezett jogcímek szerint megállapított költségvetési támogatás összegével – amely az intézmények alaptevékenységének ellátására szolgál fedezetül – az intézmények a vonatkozó jogszabályok keretei között önállóan rendelkeznek.”

26. § A finanszírozási rendelet melléklete helyébe e rendelet 7. melléklete lép.

27. § A finanszírozási rendelet 10. §-a a következő (2) bekezdéssel egészül ki:

„(2) E rendeletnek az egyes felsőoktatási tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 39/2011. (III. 22.) Korm. rendelettel megállapított 3. § (1) bekezdését, 4. § (3) bekezdését, 6. §-át, 9. § (1) bekezdését, továbbá mellékletét 2011. január 1-jétől kell alkalmazni.”

6. Záró rendelkezések

28. § (1) E rendelet – a (2)–(5) bekezdésben foglaltak kivételével – a kihirdetését követő 5. napon lép hatályba.

(2) A 2., 4., és 6. § 2012. január 1-jén lép hatályba.

(3) Az 1. és 11. § 2013. január 1-jén lép hatályba.

(4) A 10. § (1) bekezdés 2011. augusztus 1-jén lép hatályba.

(5) A 10. § (3) bekezdés 2012. április 1-jén lép hatályba.

29. § Hatályát veszti a felsőoktatási képzés feltételeiről szóló egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 98/2009. (IV. 24.) Korm. rendelet.

1. melléklet a 39/2011. (III. 22.) Korm. rendelethez



A felsőoktatási jelentkezés feltételeként meghatározott emelt szintű érettségi vizsgák jegyzéke szakonként,
képzési területenként

1. Agrár képzési terület

Alapképzési szakok

Emelt szintű érettségi követelmény

állatorvosi (egységes, osztatlan)

Emelt szinten kell teljesíteni:
biológia és kémia

erdőmérnöki (egységes, osztatlan)

A felsorolt tárgyak közül egyet emelt szinten kell teljesíteni:
biológia, fizika, kémia, matematika, szakmai előkészítő tárgy.


2. Bölcsészettudomány képzési terület

Alapképzési szakok

Emelt szintű érettségi követelmény

magyar

Emelt szinten kell teljesíteni: magyar nyelv és irodalom.

történelem (önálló szakképzettséget eredményező szakirányok: történelem, régészet)

Emelt szinten kell teljesíteni: történelem.

néprajz

A felsorolt tárgyak közül egyet emelt szinten kell teljesíteni:
magyar nyelv és irodalom, történelem.

anglisztika (önálló szakképzettséget eredményező szakirányok: angol, amerikanisztika)

Emelt szinten kell teljesíteni: angol nyelv.

germanisztika (önálló szakképzettséget eredményező szakirányok: német, német nemzetiségi, néderlandisztika, skandinavisztika)

A felsorolt tárgyak közül egyet emelt szinten kell teljesíteni:
német nyelv, német nemzetiségi nyelv, német nemzetiségi nyelv és irodalom, angol nyelv (a néderlandisztika és a skandinavisztika szakirányra történő jelentkezés esetén).

romanisztika (önálló szakképzettséget eredményező szakirányok: francia, olasz, portugál, román, román/nemzetiségi, spanyol)

A felsorolt tárgyak közül egyet emelt szinten kell teljesíteni:
a szakiránynak megfelelően: francia nyelv, olasz nyelv, spanyol nyelv, román nyelv, román nyelv és irodalom;
a portugál szakirányon: angol nyelv, francia nyelv, latin nyelv, magyar nyelv és irodalom, német nyelv, olasz nyelv, orosz nyelv, román nyelv, román nyelv és irodalom, spanyol nyelv, történelem.

romológia

A felsorolt tárgyak közül egyet emelt szinten kell teljesíteni:
angol nyelv, beás nyelv, magyar nyelv és irodalom, történelem, francia nyelv, latin nyelv, lovári nyelv, német nyelv, olasz nyelv, orosz nyelv, spanyol nyelv.

szlavisztika (önálló szakképzettséget eredményező szakirányok: orosz, bolgár, cseh, lengyel, horvát/nemzetiségi, szerb/nemzetiségi, szlovák/nemzetiségi, szlovén/nemzetiségi, ukrán/nemzetiségi)

A felsorolt tárgyak közül egyet emelt szinten kell teljesíteni:
magyar nyelv és irodalom, történelem, angol nyelv, francia nyelv, horvát nyelv, horvát nyelv és irodalom, latin nyelv, német nyelv, olasz nyelv, orosz nyelv, spanyol nyelv, szerb nyelv, szerb nyelv és irodalom, szlovák nyelv, szlovák nyelv és irodalom, szlovén nemzetiségi nyelv, román nyelv, román nyelv és irodalom.

ókori nyelvek és kultúrák (önálló szakképzettséget eredményező szakirányok: klasszika filológia, asszirológia, egyiptológia)

A felsorolt tárgyak közül egyet emelt szinten kell teljesíteni:
magyar nyelv és irodalom, történelem, angol nyelv, francia nyelv, latin nyelv, német nyelv, olasz nyelv, orosz nyelv, spanyol nyelv, újgörög nyelv.

keleti nyelvek és kultúrák (önálló szakképzettséget eredményező szakirányok: altajisztika, arab, indológia, iranisztika, tibeti, mongol, hebraisztika, japán, kínai, koreai, török, újgörög szakirányok)

A felsorolt tárgyak közül egyet emelt szinten kell teljesíteni:
magyar nyelv és irodalom, történelem, angol nyelv, francia nyelv, latin nyelv, német nyelv, olasz nyelv, orosz nyelv, spanyol nyelv, újgörög nyelv.

andragógia

A felsorolt tárgyak közül egyet emelt szinten kell teljesíteni:
angol nyelv, biológia, francia nyelv, magyar nyelv és irodalom, matematika, német nyelv, orosz nyelv, történelem.

pedagógia

A felsorolt tárgyak közül egyet emelt szinten kell teljesíteni:
angol nyelv, biológia, francia nyelv, magyar nyelv és irodalom, matematika, német nyelv, orosz nyelv, történelem.

pszichológia

A felsorolt tárgyak közül egyet emelt szinten kell teljesíteni:
angol nyelv, biológia, francia nyelv, magyar nyelv és irodalom, matematika, német nyelv, orosz nyelv.

szabad bölcsészet

A felsorolt tárgyak közül egyet emelt szinten kell teljesíteni:
magyar nyelv és irodalom, történelem, angol nyelv, francia nyelv, latin nyelv, német nyelv, olasz nyelv, orosz nyelv, spanyol nyelv.


3. Jogi és igazgatási képzési terület

Alapképzési szakok

Emelt szintű érettségi követelmény

jogász (egységes, osztatlan)

A felsorolt tárgyak közül egyet emelt szinten kell teljesíteni:
magyar nyelv és irodalom, történelem, angol nyelv, francia nyelv, német nyelv, olasz nyelv, orosz nyelv, spanyol nyelv, latin nyelv.


4. Gazdaságtudományok képzési terület

Alapképzési szakok

Emelt szintű érettségi követelmény

alkalmazott közgazdaságtan

Emelt szinten kell teljesíteni: matematika.

gazdaságelemzés

Emelt szinten kell teljesíteni: matematika.


5. Műszaki képzési terület

Alapképzési szakok

Emelt szintű érettségi követelmény

építész (egységes, osztatlan)

A felsorolt tárgyak közül egyet emelt szinten kell teljesíteni:
fizika, matematika, építészeti és építési alapismeretek.

energetikai mérnöki

A felsorolt tárgyak közül egyet emelt szinten kell teljesíteni:
fizika, matematika.


6. Orvos- és egészségtudomány képzési terület

Alapképzési szakok

Emelt szintű érettségi követelmény

általános orvos (egységes, osztatlan)

Emelt szinten kell teljesíteni: biológia és fizika vagy kémia.

fogorvos (egységes, osztatlan)

Emelt szinten kell teljesíteni: biológia és fizika vagy kémia.

gyógyszerész (egységes, osztatlan)

Emelt szinten kell teljesíteni: biológia és fizika vagy kémia.


7. Társadalomtudomány képzési terület

Alapképzési szakok

Emelt szintű érettségi követelmény

nemzetközi tanulmányok

A felsorolt tárgyak közül egyet emelt szinten kell teljesíteni:
angol nyelv, francia nyelv, német nyelv, olasz nyelv, orosz nyelv, spanyol nyelv, magyar nyelv és irodalom, matematika, társadalomismeret, történelem.

politológia

A felsorolt tárgyak közül egyet emelt szinten kell teljesíteni:
angol nyelv, francia nyelv, német nyelv, olasz nyelv, orosz nyelv, spanyol nyelv, magyar nyelv és irodalom, matematika, társadalomismeret, történelem.

szociális munka

A felsorolt tárgyak közül egyet emelt szinten kell teljesíteni:
angol nyelv, francia nyelv, német nyelv, olasz nyelv, orosz nyelv, spanyol nyelv, magyar nyelv és irodalom, matematika, társadalomismeret, történelem.

szociálpedagógia

A felsorolt tárgyak közül egyet emelt szinten kell teljesíteni:
angol nyelv, francia nyelv, német nyelv, olasz nyelv, orosz nyelv, spanyol nyelv, magyar nyelv és irodalom, matematika, társadalomismeret, történelem.

informatikus könyvtáros

A felsorolt tárgyak közül egyet emelt szinten kell teljesíteni:
angol nyelv, francia nyelv, német nyelv, olasz nyelv, orosz nyelv, spanyol nyelv, magyar nyelv és irodalom, matematika, társadalomismeret, történelem, informatikai alapismeretek.

kommunikáció és médiatudomány

A felsorolt tárgyak közül egyet emelt szinten kell teljesíteni:
angol nyelv, francia nyelv, német nyelv, olasz nyelv, orosz nyelv, spanyol nyelv, magyar nyelv és irodalom, matematika, társadalomismeret, történelem.

kulturális antropológia

A felsorolt tárgyak közül egyet emelt szinten kell teljesíteni:
földrajz, magyar nyelv és irodalom, társadalomismeret, történelem.

szociológia

A felsorolt tárgyak közül egyet emelt szinten kell teljesíteni:
angol nyelv, francia nyelv, német nyelv, olasz nyelv, orosz nyelv, spanyol nyelv, magyar nyelv és irodalom, matematika, társadalomismeret, történelem.

társadalmi tanulmányok

A felsorolt tárgyak közül egyet emelt szinten kell teljesíteni:
angol nyelv, francia nyelv, német nyelv, olasz nyelv, orosz nyelv, spanyol nyelv, magyar nyelv és irodalom, matematika, társadalomismeret, történelem.


2. melléklet a 39/2011. (III. 22.) Korm. rendelethez



A ciklusokra bontott, osztott képzés alapképzési szakjainak jegyzéke

 

a) Képzési terület

b) Képzési ág

c) Alapképzési szakok

d) Szakhoz rendelt kreditek száma

1.

agrár

agrár műszaki

földmérő és földrendező mérnöki*

180+30

2.

mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki*

3.

tájrendező és kertépítő mérnöki*

4.

gazdasági, vidékfejlesztési és informatikus agrármérnöki

gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki*

180+30

5.

informatikus és szakigazgatási agrármérnöki*

6.

élelmiszer- és kertészmérnöki

élelmiszermérnöki*

180+30

7.

kertészmérnöki*

8.

szőlész-borász mérnöki*

9.

környezetgazdálkodási és természetvédelmi mérnök

környezetgazdálkodási agrármérnöki*

180+30

10.

természetvédelmi mérnöki,*

11.

vadgazda mérnöki*

12.

mezőgazdasági

állattenyésztő mérnöki*

180+30

13.

mezőgazdasági mérnöki*

14.

mezőgazdasági szakoktató*

15.

növénytermesztő mérnöki*

16.

bölcsészet-
tudomány

magyar

magyar (pl. drámapedagógia, eszperantó, észt, finn, finnugor, folklorisztika, irodalomtudomány, művelődéstudomány, nyelvmentor, nyelvtechnológia, színháztörténet, ügyvitel, neolatin szakirányok)

180

17.

történelem

történelem (pl. történelem, levéltár, muzeológia, régészet szakirányok)

180

18.

néprajz

19.

modern filológia

anglisztika (pl. angol, amerikanisztika szakirányok)

180

20.

germanisztika (pl. német, német nemzetiségi, néderlandisztika, skandinavisztika szakirányok)

21.

romanisztika (pl. francia, olasz, portugál, román/román nemzetiségi, spanyol szakirányok)

22.

romológia

23.

szlavisztika (pl. orosz, bolgár, cseh, lengyel, horvát/nemzetiségi, szerb/nemzetiségi, szlovák/nemzetiségi, szlovén/nemzetiségi, ukrán/nemzetiségi szakirányok)

24.

 

ókori és keleti filológia

ókori nyelvek és kultúrák (asszíriológia, egyiptológia, klasszika-filológia [latin, ógörög] szakirányok)

180

25.

keleti nyelvek és kultúrák (pl. altajisztika, arab, hebraisztika, indológia, iranisztika, japán, kínai, koreai, mongol, tibeti, török, újgörög szakirányok)

26.

pedagógia és pszichológia

andragógia (pl. felnőttképzési szervező, munkavállalási tanácsadó, művelődésszervező, személyügyi szervező szakirányok)

180

27.

pedagógia

28.

pszichológia

29.

szabad bölcsészet

szabad bölcsészet (pl. filozófia, esztétika, etika, vallástudomány, filmelmélet és filmtörténet, kommunikáció és médiatudomány, művészettörténet, elméleti nyelvészet szakirányok)

180

30.

társadalom-tudomány

politikatudomány

nemzetközi tanulmányok

180

31.

politológia

32.

szociális

szociális munka*

180+30

33.

szociálpedagógia*

34.

foglalkozási rehabilitáció*

180

35.

társadalomismeret

informatikus könyvtáros

180

36.

kommunikáció és médiatudomány

37.

kulturális antropológia

38.

szociológia

39.

társadalmi tanulmányok

40.

informatika

informatikai

gazdaságinformatikus*

210

41.

mérnökinformatikus*

210

42.

programtervező informatikus*

180

43.

jogi és igazgatási

igazgatási

bűnügyi igazgatási* (pl. bűnügyi nyomozó, gazdaságvédelmi nyomozó, pénzügyi nyomozó szakirányokkal)

180

44.

igazgatásszervező

45.

igazságügyi igazgatási

46.

munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási

47.

nemzetközi igazgatási

48.

rendészeti igazgatási* (pl. biztonsági, büntetés-végrehajtási, határrendészeti, igazgatásrendészeti, katasztrófavédelmi, közlekedésrendészeti, közrendvédelmi, vám- és jövedéki igazgatási szakirányokkal)

49.

nemzet- védelmi és katonai

védelmi

biztonság- és védelempolitikai

180

50.

büntetés-végrehajtási nevelő

51.

nemzetbiztonsági

52.

védelmi igazgatási

53.

katonai

katonai vezetői

210

54.

katonai gazdálkodási

55.

gazdaság-
tudományok

közgazdasági

alkalmazott közgazdaságtan

180

56.

gazdaságelemzés

57.

közszolgálati

58.

üzleti

gazdálkodási és menedzsment*

180+30

59.

kereskedelem és marketing*

180+30

60.

emberi erőforrások

180

61.

nemzetközi gazdálkodás*

180+30

62.

pénzügy és számvitel*

180+30

63.

turizmus-vendéglátás*

180+30

64.

üzleti szakoktató*

180+30

65.

műszaki

anyag-, fa- és könnyűipari mérnöki

anyagmérnöki*

210

66.

faipari mérnöki*

67.

könnyűipari mérnöki*

68.

bio-, környezet- és vegyészmérnöki

biomérnöki*

210

69.

környezetmérnöki*

70.

vegyészmérnöki*

71.

molekuláris bionika*

72.

építőmérnöki és műszaki
földtudományi

építőmérnöki*

240

73.

műszaki földtudományi*

210

74.

építészmérnök, ipari termék- és formatervező mérnöki

építészmérnöki*

240

75.

ipari termék- és formatervező mérnöki*

210

76.

gépész-, közlekedés-, mechatronikai mérnöki

gépészmérnöki*

210

77.

közlekedésmérnöki*

78.

mechatronikai mérnöki*

79.

járműmérnöki*

80.

had- és biztonságtechnikai mérnöki

had- és biztonságtechnikai mérnöki*

210

81.

villamos- és energetikai mérnöki

energetikai mérnöki*

210

82.

villamosmérnöki*

83.

műszaki menedzser, szakoktató

műszaki menedzser

210

84.

műszaki szakoktató*

85.

orvos- és egészség-
tudomány

egészségtudományi

ápolás és betegellátás (ápoló, dietetikus, gyógytornász, mentőtiszt, szülésznő szakirányokkal)*

240

86.

egészségügyi gondozás és prevenció (népegészségügyi ellenőr és védőnő szakirányokkal)*

87.

egészségügyi szervező (egészségbiztosítás, egészségügyi ügyvitelszervező, egészségturizmus-szervező szakirányokkal)*

210

88.

orvosi laboratóriumi és képalkotó diagnosztikai analitikus (orvosdiagnosztikai laboratóriumi analitika, képalkotó diagnosztika analitika, orvosi kutatólaboratóriumi analitika, optometria szakirányokkal)*

240

89.

pedagógus-
képzés

óvodapedagógus, tanító

óvodapedagógus (nemzetiségi szakiránnyal)

180

90.

tanító (nemzetiségi szakiránnyal)

240

91.

konduktor (óvodapedagógus, tanító szakirányokkal)

92.

csecsemő- és kisgyermeknevelő

180

93.

gyógypedagógia

gyógypedagógia (értelmileg akadályozottak pedagógiája, tanulásban akadályozottak pedagógiája, hallássérültek pedagógiája, logopédia, látássérültek pedagógiája, szomatopedagógia, pszichopedagógia szakirányokkal)*

210+30

94.

sport-
tudomány

sport

testnevelő-edző

180

95.

testkultúra

sportszervező

96.

rekreációszervezés és egészségfejlesztés

97.

humánkineziológia

98.

természet-
tudomány

élő természettudomány

biológia*

180

99.

élettelen természettudomány

fizika*

180

100.

kémia*

101.

föld- és földrajztudományi

földrajz*

180

102.

földtudományi*

103.

környezettudomány

környezettan (pl. technika szakirány)*

180

104.

matematikatudomány

matematika*

180

105.

természetismeret

természetismeret*

180

106.

művészet

építőművészet

építőművészet*

180

107.

iparművészet

kerámiatervezés*

180

108.

üvegtervezés*

109.

fémművesség*

110.

formatervezés*

111.

textiltervezés (szövő, kötő, nyomó, ruha, öltözékkiegészítés szakirányokkal)*

112.

tervezőgrafika*

113.

fotográfia*

114.

alkalmazott látványtervezés*

115.

design- és művészetelmélet

116.

képzőművészet

képzőművészet elmélet

180

117.

film- és videoművészet

mozgókép (film- és televíziórendező, vágó, hangmester szakirányokkal)*

180

118.

kameraman*

119.

gyártásszervező*

120.

televíziós műsorkészítő*

121.

animáció

122.

zeneművészet

előadóművészet (klasszikus hangszer**, jazzhangszer**, klasszikus ének, jazzének, zenekar- és kórusvezetés, egyházzene**, népzene** szakirányokkal)

180

123.

alkotóművészet és muzikológia (zeneszerzés, jazz- zeneszerzés, muzikológia, zeneelmélet, zeneismeret, elektronikus zenei médiaművészet, alkalmazott zeneszerzés szakirányokkal)

180

124.

táncművészet

táncművész*(klasszikus balett, néptánc, moderntánc, kortárstánc, színházi tánc szakirányokkal)

180

125.

koreográfus

180

126.

táncos és próbavezető (klasszikus balett, néptánc, moderntánc, társastánc, kortárstánc, divattánc, színházi tánc szakirányokkal)

180

127.

multimédia

média design

180

128.

multimédia programszerkesztő

129.

művészet-
közvetítés

zenekultúra

ének-zene (népzene, egyházzene szakirányokkal)

180

130.

vizuális kultúra

kézműves

180

131.

környezetkultúra

132.

plasztikai ábrázolás

133.

képi ábrázolás

134.

elektronikus ábrázolás

135.

drámakultúra

drámainstruktor

180

136.

mozgóképkultúra

mozgóképkultúra és médiaismeret

180


* A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. törvény alkalmazása szempontjából – külső szakmai gyakorló helyen, intézményben, vagy erre alkalmas szervezetnél teljesítendő, a szak képzési és kimeneti követelményeiben meghatározott, legalább 6 hétig tartó szakmai gyakorlatot előíró képzések közül – gyakorlatigényesnek minősülő alapképzési szak.
** Választható szakirányok:
klasszikus hangszer: furulya, fuvola, oboa, klarinét, szaxofon, fagott, kürt, trombita, harsona, tuba, ütőhangszerek, hegedű, mélyhegedű, gordonka, gordon, hárfa, gitár, lant, cimbalom, csembaló, zongora, orgona, harmonika
jazzhangszer: jazz-zongora, jazzbőgő, jazzgitár, jazzbasszusgitár, jazztrombita, jazzharsona, jazzszaxofon, jazzdob
egyházzene: egyházzene-orgona, egyházzene-kórusvezetés,
népzene: népi vonós (hegedű, brácsa, nagybőgő-cselló-ütőgordon), népi pengetős (citera-tambura-koboz-tekerő), népi fúvós (furulya-duda, klarinét-tárogató), népi cimbalom, népi ének.

3. melléklet a 39/2011. (III. 22.) Korm. rendelethez



A ciklusokra bontott, osztott képzés és az egységes osztatlan képzés mesterképzési szakok jegyzéke1

 

a) Képzési terület

b) Alapképzés szak

c) Teljes alapképzési szak beszámításával induló mesterképzési szak

d) Egységes, osztatlan képzések

e) A mesterszakhoz rendelt kreditek száma

1.

agrár3

 

 

állatorvosi2

300+30

2.

földmérő és földrendező mérnöki

birtokrendező mérnöki

 

120

3.

mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki

mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki4

 

120

4.

tájrendező és kertépítő mérnöki

tájépítész mérnöki4

 

120

5.

 

 

erdőmérnöki

300

6.

erdőmérnöki

erdőmérnöki

 

120

7.

gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki

gazdasági agrármérnöki4

 

120

8.

vidékfejlesztési agrármérnöki4

 

 

9.

élelmiszermérnöki

élelmiszermérnöki4

 

120

10.

élelmiszerbiztonsági és -minőségi mérnöki4

11.

élelmiszer biotechnológus4

12.

kertészmérnöki

kertészmérnöki

 

120

13.

szőlészeti és borászati mérnöki4

14.

díszkertészeti mérnöki4

15.

környezetgazdálkodási agrármérnöki

környezetgazdálkodási agrármérnöki4

 

120

16.

mezőgazdasági mérnöki

mezőgazdasági biotechnológus4

 

120

17.

agrármérnöki

18.

mezőgazdasági vízgazdálkodási4

19.

állattenyésztő mérnöki

állattenyésztő mérnöki4

 

120

20.

takarmányozási és takarmánybiztonsági mérnöki4

21.

növénytermesztő mérnöki

növényorvosi4

 

120

22.

növénytermesztő mérnöki4

23.

természetvédelmi mérnöki

természetvédelmi mérnöki

 

120

24.

vadgazda mérnöki

vadgazda mérnöki

 

120

25.

bölcsészettudomány

magyar

magyar nyelv és irodalom

 

120

26.

finnugrisztika

27.

irodalom- és kultúratudomány

28.

nyelvtudomány

29.

alkalmazott nyelvészet4

30.

elméleti nyelvészet4

31.

színháztudomány4

32.

hungarológia

33.

történelem

történelem

 

120

34.

levéltár

35.

történeti muzeológia4

36.

régészet

37.

vallástörténet4

38.

néprajz

néprajz

 

120

39.

anglisztika

anglisztika

 

120

40.

amerikanisztika

41.

germanisztika

német nyelv, irodalom és kultúra

 

120

42.

német nemzetiségi nyelv és irodalom

43.

néderlandisztika

44.

skandinavisztika

45.

romanisztika

francia nyelv, irodalom és kultúra

 

120

46.

olasz nyelv, irodalom és kultúra

47.

portugál nyelv, irodalom és kultúra

48.

 

 

román nyelv, irodalom és kultúra

 

 

49.

spanyol nyelv, irodalom és kultúra

50.

Latin-Amerika tanulmányok4

51.

romológia

romológia

 

120

52.

szlavisztika

szlavisztika (pl. bolgár/ bolgár nemzetiségi, cseh, szlovák/szlovák nemzetiségi, horvát/horvát nemzetiségi, lengyel/lengyel nemzetiségi, orosz, szerb/szerb nemzetiségi, szlovén/szlovén nemzetiségi, ukrán/ukrán nemzetiségi szakirányokkal)

 

120

53.

bolgár nyelv és irodalom

54.

cseh nyelv és irodalom

55.

horvát nyelv és irodalom

56.

lengyel nyelv és irodalom

57.

orosz nyelv és irodalom

58.

szerb nyelv és irodalom

59.

szlovák nyelv és irodalom

60.

szlovén nyelv és irodalom

61.

ukrán nyelv és irodalom

62.

ruszisztika

63.

keleti nyelvek és kultúrák

keleti nyelvek és kultúrák (pl. altajisztika, arabisztika, iranisztika, japán, kínai, mongol, turkológia szakirányokkal)

 

120

64.

altajisztika

65.

monogolisztika

66.

tibetológia

67.

arabisztika

68.

indológia

69.

iranisztika

70.

japanológia

71.

turkológia

72.

sinológia

73.

buddhizmus

74.

iszlám

75.

koreanisztika

76.

újgörög nyelv, irodalom és kultúra

77.

ókori nyelvek és kultúrák

ókori nyelvek és kultúrák (pl. asszíriológia, egyiptológia, hebraisztika, indológia, klasszika-filológia: latin, görög szakirányokkal)

 

120

78.

klasszika filológia

79.

hebraisztika

80.

egyiptológia

81.

asszíriológia

82.

andragógia

andragógia

 

120

83.

emberi erőforrás tanácsadó

84.

kulturális mediáció

85.

pályatervezési tanácsadó

86.

pedagógia

neveléstudományi4

 

120

87.

interkulturális pszichológia és pedagógia4

88.

pszichológia

pszichológia

 

120

89.

 

szabad bölcsészet

művészettörténet

 

120

90.

filozófia

91

esztétika

92.

etika

93.

vallástudomány

94.

filmtudomány

95.

vizuális kultúratudomány4

96.

 

fordító és tolmács4

120

97.

 

reneszánsz tanulmányok4

120

98.

 

logika és tudományelmélet4

120

99.

 

természettudomány története és filozófiája4

120

100.

 

kulturális örökség tanulmányok4

120

101.

 

terminológia4

120

102.

 

összehasonlító irodalom- és művelődéstudomány4

120

103.

 

szemiotika4

120

104.

 

digitális bölcsészet4

120

105.

 

Közép-Európa tanulmányok4

 

120

106.

társadalom-
tudomány

nemzetközi tanulmányok

nemzetközi tanulmányok

 

120

107.

politológia

politikai szakértő4

 

120

108.

 

politikatudomány4

 

120

109.

szociális munka

szociális munka4

 

120

110.

szociálpedagógia

szociálpolitika4

 

120

111.

informatikus könyvtáros

informatikus könyvtáros

 

120

112.

kommunikáció és médiatudomány

kommunikáció- és médiatudomány4

 

120

113.

kulturális antropológia

kulturális antropológia4

 

120

114.

szociológia

szociológia4

 

120

115.

társadalmi tanulmányok

társadalmi nemek tanulmánya4

 

120

116.

survey statisztika

117.

egészségpolitika, tervezés és finanszírozás4

118.

kisebbségpolitika4

119.

közösségi és civil tanulmányok4

 

120

120.

 

összehasonlító helyi fejlesztési tanulmányok4

 

120

121.

 

humánökológia4

 

120

122.

informatika3

gazdaságinformatikus

gazdaságinformatikus

 

120

123.

mérnökinformatikus

mérnökinformatikus

 

120

124.

programtervező informatikus

programtervező informatikus4

 

120

125.

info-bionika4

 

120

126.

orvosi biotechnológia4

 

120

127.

jogi és igazgatási

 

 

jogász

300

128.

rendészeti igazgatási

rendészeti vezető4

 

120

129.

igazgatásszervező

közigazgatási

 

120

130.

munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási

munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási

 

120

131.

nemzetközi igazgatási

európai és nemzetközi igazgatás4

 

120

132.

 

kriminológia4

 

120

133.

nemzet-
védelmi és katonai

védelmi igazgatási

védelmi igazgatási

 

120

134.

biztonság- és védelempolitikai

biztonság- és védelempolitikai

 

120

135.

nemzetbiztonsági

nemzetbiztonsági

 

120

136.

katonai vezetői

katonai vezetői

 

90

137.

büntetés-végrehajtási nevelő

büntetés-végrehajtási vezető

 

120

138.

gazdaság-
tudományok

alkalmazott közgazdaságtan

közgazdasági elemző4

 

120

139.

gazdaságelemzés

gazdaság-matematikai elemző

 

120

140.

biztosítási és pénzügyi matematika4

141.

közszolgálati

közgazdálkodás és közpolitika4

 

120

142.

gazdálkodási és menedzsment

Master of Business Administration4 (MBA)

 

120

143.

vállalkozásfejlesztés4

144.

vezetés és szervezés

145.

regionális és környezeti gazdaságtan4

146.

kereskedelem és marketing

marketing4

 

120

147.

logisztikai menedzsment4

148.

nemzetközi gazdálkodás

nemzetközi gazdaság és gazdálkodás

 

120

149.

pénzügy és számvitel

pénzügy

 

120

150.

számvitel

151.

turizmus- vendéglátás

turizmus-menedzsment

 

120

152.

műszaki3

anyagmérnöki

anyagmérnöki4

 

120

153.

kohómérnöki4

154.

fizikus mérnöki

155.

faipari mérnöki

faipari mérnöki

 

120

156.

könnyűipari mérnöki

könnyűipari mérnöki

 

120

157.

biomérnöki

ipari és környezetvédelmi biomérnöki

 

120

158.

élelmiszer-minősítő és egészségvédő biomérnöki

159.

biomérnöki4

160.

környezetmérnöki

környezetmérnöki

 

120

161.

vegyészmérnöki

vegyészmérnöki4

 

120

162.

gyógyszervegyész-mérnöki4

163.

műanyag- és száltechnológiai mérnöki4

164.

folyamatmérnöki

165.

építőmérnöki

szerkezet-építőmérnöki

 

90

166.

infrastruktúra-építőmérnöki

167.

földmérő- és térinformatikai mérnöki

168.

településmérnöki4

169.

tűzvédelmi mérnöki4

170.

létesítménymérnöki

171.

műszaki földtudományi

bánya és geotechnikai mérnöki

 

120

172.

olaj- és gázmérnöki

173.

hidrogeológus mérnöki4

174.

előkészítés-technikai mérnöki

175.

földtudományi mérnöki

176.

 

 

építész2

300

177.

építészmérnöki

építészmérnöki

 

90

178.

ingatlanfejlesztő építészmérnöki

 

90

179.

szerkezettervező építészmérnöki

180.

tervező építészmérnöki

181.

urbanista építészmérnöki

182.

ipari termék- és formatervező mérnöki

fa- és bútoripari terméktervező mérnöki

 

120

183.

ipari terméktervező mérnöki

184.

forma- és vizuális környezettervező mérnöki

 

120

185.

gépészmérnöki

gépészmérnöki

 

120

186.

gépészeti modellezés4

187.

 

 

épületgépészeti és eljárástechnikai gépészmérnöki4

 

 

188.

közlekedésmérnöki

közlekedésmérnöki

 

120

189.

logisztikai mérnöki

190.

járműmérnöki

191.

mechatronikai mérnöki

mechatronikai mérnöki

 

120

192.

had- és biztonságtechnikai mérnöki

biztonságtechnikai mérnöki

 

120

193.

katasztrófavédelmi mérnöki

194.

katonai logisztikai4

195.

védelmi vezetéstechnikai rendszertervező4

196.

energetikai mérnöki

energetikai mérnöki

 

120

197.

villamosmérnöki

villamosmérnöki

 

120

198.

műszaki menedzser

műszaki menedzser

 

120

199.

 

egészségügyi mérnöki

 

120

200.

orvos- és egészség-
tudomány

 

 

általános orvos2

360

201.

 

 

fogorvos2

300

202.

 

 

gyógyszerész2

300

203.

ápolás és betegellátás (ápoló, dietetikus, gyógytornász, mentőtiszt, szülésznő szakirányokkal)

ápolás4

 

90

204.

egészségügyi gondozás és prevenció (népegészségügyi ellenőr és védőnő szakirányokkal)

népegészségügyi4

 

90

205.

 

táplálkozástudományi4

 

120

206.

egészségügyi szervező (egészségbiztosítás, egészségügyi ügyvitelszervező, egészségturizmus-szervező szakirányokkal)

egészségügyi menedzser

 

90

207.

orvosi laboratóriumi és képalkotó diagnosztikai analitikus (orvosdiagnosztikai laboratóriumi analitika, képalkotó diagnosztika analitika, orvosi kutatólaboratóriumi analitika, optometria szakirányokkal)

klinikai laboratóriumi kutató

 

90

208.

szociális munka

egészségügyi szociális munka4

 

120

209.

 

egészségpszichológia

 

120

210.

 

komplex rehabilitáció

 

120

211.

 

radiográfia

 

90

212.

pedagógus-
képzés

óvodapedagógus (nemzetiségi szakiránnyal)

neveléstudományi4

 

90–120

tanító (nemzetiségi szakiránnyal)

konduktor (óvodapedagógus, tanító szakirányokkal)

csecsemő- és kisgyermeknevelő

213.

gyógypedagógia

gyógypedagógia

 

90

214.

sport-
tudomány

testnevelő-edző

szakedző4

 

120

215.

sportszervező

sportmenedzser

 

120

216.

rekreáció szervezés és egészségfejlesztés

rekreáció4

 

120

217.

humánkineziológia

humánkineziológia4

 

120

218.

természet-
tudomány

biológia

biológus

 

120

219.

 

molekuláris biológia

 

220.

 

hidrobiológus4

 

221.

 

ökotoxikológus4

 

222.

 

humánbiológia-antropológia4

 

223.

immunológia

 

224.

 

 

biotechnológia4

 

 

225.

 

etológia4

 

120

226.

fizika

csillagász4

 

120

227.

 

fizikus

 

228.

 

biofizikus4

 

229.

kémia

vegyész

 

120

230.

földrajz

geográfus

 

120

231.

földtudományi

geológus

 

120

232.

 

meteorológus4

 

233.

 

geofizikus4

 

234.

 

földtudomány

 

235.

 

térképész4

 

236.

környezettan (pl. technika szakirány)

környezettudomány4

 

120

237.

matematika

alkalmazott matematikus

 

120

238.

 

matematikus

 

239.

 

anyagtudomány4

 

120

240.

 

tudománykommunikáció a természettudományban4

 

120

241.

 

kognitív tanulmányok4

 

120

242.

m
ű
v
é
s
z
e
t

építő-
művészet3

építőművészet

építőművész

 

120

243.

 

 

építőművész2

300

244.

iparművészet

kerámiatervezés

kerámiatervezés

 

120

245.

üvegtervezés

üvegtervező-művész

 

120

246.

fémművesség

fémművesség

 

120

247.

formatervezés

formatervező művész

 

120

248.

textiltervezés (szövő, kötő, nyomó, ruha, öltözékkiegészítés szakirányokkal)

divat- és textiltervezés

 

120

249.

tervezőgrafika

tervezőgrafika

 

120

250.

fotográfia

fotográfia

 

120

251.

alkalmazott látványtervezés

látványtervező művész4

 

120

252.

design- és művészetelmélet

designelmélet

 

120

253.

design- és művészetmenedzsment4

254.

iparművész menedzser4

 

60

255.

képző-
művészet3

 

 

festőművész

300

256.

 

 

szobrászművész

300

257.

 

 

grafikusművész

300

258.

 

 

restaurátorművész

300

259.

 

 

intermédia-művész

300

260.

képzőművészet elmélet

képzőművészet elmélet

 

120

261.

 

képzőművész menedzser4

 

60

262.

színház-
művészet

 

 

színművész

300

263.

színházrendező

300

264.

színházi koreográfus

300

265.

színházi dramaturg

300

266.

 

színházművészeti menedzser4

 

60

267.

film- és video-
művészet

mozgókép (film- és televíziórendező, vágó, hangmester szakirányokkal)

filmrendező művész4

 

120

268.

 

 

dokumentumfilm-rendező művész4

 

120

269.

kameraman

filmoperatőr művész4

 

120

270.

filmmaking4

 

120

271.

televíziós műsorkészítő

televíziós műsorkészítő művész

 

120

272.

animáció

animáció

 

120

273.

gyártásszervező

film- és televízió producer

 

120

274.

 

 

filmdramaturg

300

275.

 

 

 

filmművészeti menedzser4

 

60

276.

zene-
művészet

előadóművészet (klasszikus hangszer, jazzhangszer, klasszikus ének, jazzének, zenekar- és kórusvezetés, egyházzene, népzene szakirányokkal)

klasszikus hangszerművész (fuvola, oboa, klarinét, fagott, kürt, trombita, harsona, tuba, ütőhangszer, hegedű, mélyhegedű, gordonka, gordon, hárfa, gitár, cimbalom, zongora, zongorakísérő-korrepetitor, orgona, harmonika szakirányokkal)

 

120

277.

 

régi-zene hangszerművész (csembaló, fortepiano, barokk hegedű, viola da gamba, barokk gordonka, blockflőte, barokk fuvola, barokk oboa, barokk fagott, cornetto, natúrtrombita, natúrkürt, barokk harsona, lant szakirányokkal)

 

120

278.

jazzhangszer-művész (jazz-zongora, jazzbőgő, jazzgitár, jazz-basszusgitár, jazztrombita, jazz-harsona, 30.4 jazzszaxofon, jazzdob szakirányokkal)

279.

klasszikus énekművész (operaének és egyéb színpadi énekes szakirányokkal)

280.

régi-zene énekművész

281.

jazzének-művész

282.

karmester (zenekari karmester, fúvós zenekari karnagy szakirányokkal)

283.

kóruskarnagy

284.

egyházzene-művész (egyházzene-orgonaművész, egyházzene-kóruskarnagy)

285.

alkotóművészet és muzikológia (zeneszerzés, jazz-zeneszerzés, muzikológia, zeneelmélet, zeneismeret, elektronikus zenei médiaművészet, alkalmazott zeneszerzés szakirányokkal)

zeneszerző




 

120

286.

jazz-zeneszerző

287.

muzikológus

288.

zeneteoretikus

289.

zeneművészeti színrevitel4 (zenei rendező, zenés színpadi rendező, zenei hangmester szakirányokkal)

290.

hangművész

291.

 

Kodály-zenepedagógia4

 

60

292.

 

zeneművészeti menedzser4

 

60

293.

tánc-
művészet3

táncművész (klasszikus balett, néptánc, moderntánc, kortárstánc, színházi tánc szakirányokkal)

klasszikus balettművész

 

120

294.

néptáncművész4

295.

moderntáncművész

296.

kortárstáncművész

297.

színházi táncművész

298.

koreográfus

koreográfus4

 

120

299.

táncelmélet4

300.

 

táncművészeti menedzser4

 

60

301.

multimédia

média design

média design

 

120

302.

média látványtervező művész

303.

multimédia programszerkesztő

multimédia programszerkesztő, programrendező művész

 

120

304.

média menedzser4

 

60


1 A mesterképzési szakokról szóló melléklet nem tartalmazza a tanári mesterszakokat.
– A ciklusokra bontott, osztott képzés alapképzési szakjaira épülően választható tanári mesterszakon szerezhető szakképzettségeket a 3. sz. melléklet tartalmazza a Nemzeti Alaptanterv szerinti műveltségterületi és közismereti, szakmai, illetve művészeti tanári szakképzettségi bontásban. Az egyes képzési területeken, illetve képzési ágakban az alapképzési szakon, illetve annak szakirányain szerezhető szakképzettségek szerint differenciálódnak a tanári szakképzettségek.
– Tanári szakképzettség – a rendeletben meghatározottak szerint – szerezhető mesterfokozat és szakképzettség birtokában vagy a művészeti területen a mesterfokozat és nem tanári szakképzettség megszerzésére irányuló tanulmányokkal párhuzamosan is.
2 A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. törvény alkalmazása szempontjából – külső szakmai gyakorló helyen, intézményben, vagy erre alkalmas szervezetnél teljesítendő, a szak képzési és kimeneti követelményeiben meghatározott, legalább 6 hétig tartó szakmai gyakorlatot előíró képzések közül – gyakorlatigényesnek minősülő osztatlan mesterképzési szak.
3 A szakképzés, illetve a művészeti szakképzés területén szerezhető tanári szakképzettségek megjelölése a mesterképzési szakon szerzett szakképzettségnek megfelelően: mérnöktanár, agrármérnök-tanár, egészségügyi-tanár, közgazdásztanár, iparművésztanár, képzőművésztanár, zeneművésztanár, táncművésztanár, színházművészeti tanár, filmművészeti tanár.
4 A mesterszak képzési és kimeneti követelményeiről szóló miniszteri rendelet határozza meg azokat a további alapképzési szakokat, amelyre még az adott mesterszak a teljes alapképzési szak beszámításával épül.

4. melléklet a 39/2011. (III. 22.) Korm. rendelethez



Magyar és külföldi intézmények közös képzései

 

a) Képzési szint

b) Képzési terület

c) Képzési ág

d) Szak elnevezése magyarul és angolul

e) Szakhoz rendelt kreditek száma

1.

1. mesterképzés

társadalom-
tudomány

szociális munka és szociális gazdaság
(Social Work and Social Economics)

120


5. melléklet a 39/2011. (III. 22.) Korm. rendelethez



A felsőfokú szakképzésnek a szakképzés indítása szempontjából megfelelő képzési területek, szakok

Szakképesítés

Képzési terület, szak

55 140 01 0000

képzési szakasszisztens

pedagógusképzés,
társadalomtudományok

55 146 01 0000

gyakorlati oktató

pedagógusképzés

55 213 01 0010 55 01

idegennyelvi kommunikátor

bölcsészettudomány,
társadalomtudományok

55 213 01 0010 55 02

intézményi kommunikátor

bölcsészettudományok,
társadalomtudományok

55 213 01 0010 55 03

sajtótechnikus

bölcsészettudomány,
társadalomtudomány

55 213 01 0010 55 04

sportkommunikátor

bölcsészettudomány,
társadalomtudomány

55 213 02 0010 55 01

média moderátor

bölcsészettudomány,
társadalomtudomány,
művészet,
művészetközvetítés

55 213 02 0010 55 01

színházi moderátor

bölcsészettudomány,
társadalomtudomány,
művészet

55 341 01 0010 55 01

audiovizuális szakasszisztens

társadalomtudomány,
művészet,
művészetközvetítés,
műszaki,
informatika

55 341 01 0010 55 02

médiatechnológus asszisztens

társadalomtudomány,
művészet,
művészetközvetítés,
műszaki,
informatika

55 341 01 0010 55 02

televízióműsor-gyártó asszisztens

társadalomtudomány,
művészet,
művészetközvetítés,
műszaki

55 343 01 0010 55 01

banki szakügyintéző

gazdaságtudományok

55 343 01 0010 55 02

értékpapírpiaci szakügyintéző

gazdaságtudományok

55 343 01 0010 55 03

gazdálkodási menedzserasszisztens

gazdaságtudományok

55 343 01 0010 55 04

pénzügyi szakügyintéző

gazdaságtudományok

55 343 01 0010 55 05

projektmenedzser-asszisztens

gazdaságtudományok

55 343 01 0010 55 06

számviteli szakügyintéző

gazdaságtudományok

55 344 01 0010 55 01

adóigazgatási szakügyintéző

gazdaságtudományok

55 344 01 0010 55 02

költségvetés-gazdálkodási szakügyintéző

gazdaságtudományok

55 345 01 0010 55 01

Európai Uniós üzleti szakügyintéző

gazdaságtudományok,
társadalomtudományok

55 345 01 0010 55 02

kereskedelmi szakmenedzser

gazdaságtudományok

55 345 01 0010 55 03

kis- és középvállalkozási menedzser

gazdaságtudományok

55 345 01 0010 55 04

külgazdasági üzletkötő

gazdaságtudományok

55 345 01 0010 55 05

nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szakügyintéző

gazdaságtudományok,
műszaki

55 345 01 0010 55 06

reklámszervező szakmenedzser

gazdaságtudományok

55 345 01 0010 55 07

üzleti szakmenedzser

gazdaságtudományok

55 345 02 0010 55 01

logisztikai műszaki menedzserasszisztens

gazdaságtudományok
műszaki

55 345 02 0010 55 02

terméktervező műszaki menedzserasszisztens

műszaki

55 345 03 0000

közösségi-civil szervező

társadalomtudományok,
gazdaságtudományok

55 346 01 0000

jogi asszisztens

jogi- és igazgatási

55 346 02 0010 55 01

gazdasági idegen nyelvű menedzser

bölcsészettudományok,
gazdaságtudományok

55 346 02 0010 55 02

titkárságvezető

gazdaságtudományok,
bölcsészettudomány,
társadalomtudomány

55 346 03 0000

rendészeti asszisztens

rendészeti igazgatási alapszak

55 481 01 0000

általános rendszergazda

informatika,
műszaki

55 481 02 0000

informatikai statisztikus és gazdasági tervező

informatika,
gazdaságtudományok

55 481 03 0000

telekommunikációs asszisztens

informatika,
műszaki

55 481 04 0000

Web-programozó

informatika,
műszaki

55 524 01 0000

farmakológus szakasszisztens

természettudományok

55 524 02 0010 55 01

felületvédelmi technológus

műszaki,
természettudományok

55 524 02 0010 55 02

vegyipari méréstechnológus

műszaki,
természettudomány

55 621 02 0010 55 01

baromfitenyésztő és baromfitermék-előállító technológus

agrár

55 621 02 0010 55 02

gyógynövény- és fűszernövénytermesztő és -feldolgozó

agrár,
természettudományok

55 621 02 0010 55 03

hulladékgazdálkodási technológus

agrár,
műszaki

55 621 02 0010 55 04

mezőgazdasági laboratóriumi szakasszisztens

agrár,
műszaki

55 621 02 0010 55 05

növénytermesztő és növényvédő technológus

agrár

55 621 02 0010 55 06

ökológiai gazdálkodó

agrár

55 621 02 0010 55 07

sertéstenyésztő és sertéstermék-előállító technológus

agrár

55 621 02 0010 55 08

vadgazdálkodási technológus

agrár

55 621 03 0000

állatorvosi asszisztens

agrár képzési terület

55 621 04 0000

méhészeti technológus

agrár

55 621 001 0010 55 01

agrárkereskedelmi menedzser-asszisztens

agrár,
gazdaságtudományok

55 621 01 0010 55 02

bortechnológus

agrár

55 621 01 0010 55 03

élelmiszeripari menedzser

agrár,
gazdaságtudományok

55 621 01 0010 55 04

ménesgazda

agrár

55 621 01 0010 55 05

mezőgazdasági menedzser-asszisztens

agrár,
gazdaságtudományok

55 621 01 0010 55 06

mezőgazdasági műszaki menedzser-asszisztens

agrár,
műszaki

55 621 01 0010 55 07

szőlész, borász szaktechnikus

agrár

55 623 01 0000

erdőgazda

agrár

55 725 01 0010 55 01

képi diagnosztikai és intervenciós asszisztens

orvos- és egészségtudomány

55 725 01 0010 55 02

orvosdiagnosztikai laboratóriumi technológus

orvos- és egészségtudományok

55 761 01 0000

csecsemő- és gyermeknevelő-gondozó

pedagógusképzés,
társadalomtudományok

55 762 01 0000

ifjúságsegítő

pedagógusképzés,
társadalomtudomány

55 810 01 0010 55 01

energetikai mérnökasszisztens

műszaki,
gazdaságtudományok

55 810 01 0010 55 02

építettkörnyezetmérnök-asszisztens

műszaki

55 810 01 0010 55 03

faipari terméktervező

műszaki

55 810 01 0010 55 04

faipari termelésszervező

műszaki

55 810 01 0010 55 05

gépipari mérnökasszisztens

műszaki

55 810 01 0010 55 06

hálózati informatikus

műszaki,
informatika

55 810 01 0010 55 07

fémtechnológia mérnökasszisztens

műszaki

55 810 01 0010 55 08

könnyűipari mérnökasszisztens

műszaki

55 810 01 0010 55 09

mechatronikai mérnökasszisztens

műszaki

55 810 01 0010 55 10

műszaki informatikai mérnökasszisztens

műszaki,
informatika

55 810 01 0010 55 11

vegyész mérnökasszisztens

műszaki,
természettudomány

55 810 01 0010 55 12

vegyipari gépészmérnök-asszisztens

műszaki,
természettudomány

55 810 01 0010 55 13

villamosmérnök-asszisztens

műszaki

55 810 01 0010 55 14

területfejlesztési szakasszisztens

műszaki

55 810 01 0010 55 15

munkavédelmi mérnökasszisztens

műszaki

55 812 01 0010 55 01

idegenforgalmi szakmenedzser

gazdaságtudományok

55 812 01 0010 55 02

vendéglátó szakmenedzser

gazdaságtudományok


6. melléklet a 39/2011. (III. 22.) Korm. rendelethez


1. Az V/C a felsőfokú szakképzés után szakirányú továbbtanulás esetén alapképzésben szerezhető oklevél cím:
„Sorszám:
Intézményi azonosító:
OKLEVÉL
Ezt az oklevelet ... számára állítottuk ki, aki ... év ... hó ... napján ... ország ... településén ... néven született, és a(z) ... nevű ... intézményi azonosítója intézményben (intézmény felügyeletével) folytatott ... félév időtartamú tanulmányai végén megszerzett ... szakképesítést igazoló bizonyítvány birtokában, a bizonyítvány által tanúsított ismeretekből 30–60 kredit beszámításával a(z) ... nevű felsőoktatási intézmény ... szak tanulmányi kötelezettségeinek eleget tett. A szak képzési ideje ... félév..
A záróvizsga-bizottság ... év ... hó ... napján kelt határozata alapján nevezett alapfokozatot és ... szakképzettséget szerzett, oklevelének minősítése ...
keltezés, bélyegzőlenyomat, aláírások, záradék”
2. A VI. Az oklevelekben használható záradékok cím az alábbiak szerint módosul:
2.1. A „Jogelőd felsőoktatási intézmény megjelenítésére:” szövegrész alatt „Az oklevél tulajdonosa tanulmányait a kiállító intézmény jogelődjében, a ... nevű felsőoktatási intézményben folytatta kezdte meg. A jogutódlásra ... év ... hó ... napján került sor. keltezés, bélyegzőlenyomat, aláírás” szövegrész helyébe „Az oklevél tulajdonosa tanulmányait a kiállító intézmény jogelődjében, a ... nevű felsőoktatási intézményben kezdte meg. A jogutódlásra ... év ... hó ... napján került sor. keltezés, bélyegzőlenyomat, aláírás” szöveg lép.
2.2. Az „Idegen nyelven folyó képzés esetében:” szövegrész alatt „a képzést és a záróvizsgát az oklevél tulajdonosa … nyelven teljesítette.” szövegrész helyébe „a képzést és a záróvizsgát az oklevél tulajdonosa … nyelven teljesítette. keltezés, bélyegzőlenyomat, aláírás” szöveg lép.”

7. melléklet a 39/2011. (III. 22.) Korm. rendelethez



Képzési és tudományos célú normatívák (E Ft/fő/év)

Megnevezés

Képzési normatívák

Tudományos normatívák

Szakok, képzési területek

Doktori

Mester képzés
(MA, MSc)

Alapképzés
(BA, BSc)

Osztatlan

Egyetemi

Főiskolai

orvos, fogorvos, állatorvos

 

 

 

720

720

 

 

gyógyszerész

 

 

 

679

679

 

 

építész, építőművész

 

 

 

449

449

 

 

jogász

 

 

 

299

299

 

 

mester tanár

 

683

 

 

 

 

 

művészeti, művészetközvetítő

 

1040

518

679

679

518

 

egészségügyi

 

683

518

 

679

518

 

repülőmérnöki

 

 

518

 

 

518

 

agrár, műszaki, természet-

 

 

 

 

 

 

 

tudományi, informatika, sporttudományi, nemzetiségi, szociális, pszichológia

 

683

345

449

449

345

 

gyógypedagógus, konduktor

 

683

518

 

518

518

 

gazdasági, jogi-igazgatási, bölcsész, társadalomtudományi

 

455

230

 

230

210

 

tanító-óvó

 

 

230

 

 

210

 

hitéleti

 

455

230

323

230

210

 

teljes munkaidős oktatók

 

 

 

 

 

 

1300 (+100)*

számított kutatók

 

 

 

 

 

 

1300 (+100)*

minősített teljes munkaidős oktatók

 

 

 

 

 

 

1700 (+100)*

fokozatot szerzettek

 

 

 

 

 

 

1300 (+100)*

odaítélt fokozatok

 

 

 

 

 

 

600

államilag támogatott doktoranduszok

 

 

 

 

 

 

 

társ.tud. bölcsész, művészeti

650

 

 

 

 

 

500 (+50)*

term.tud., műszaki, művészeti DLA

975

 

 

 

 

 

900 (+90)*

fogyatékossággal élő hallgatók után járó kiegészítő támogatás normatívája

120


* A normatíva elemek a 2010. évi összeghez képest növekedtek a zárójelben feltüntetett összeggel.
1

A rendeletet a 222/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 296. pontja hatályon kívül helyezte 2014. szeptember 5. napjával. Alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező rendelet 1. §-át.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére