• Tartalom

22/2012. (III. 9.) VM rendelet

22/2012. (III. 9.) VM rendelet

a húsmarha és a juh ágazatokban nyújtott kérődző szerkezetátalakítási nemzeti program Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott különleges támogatásának igénybevételéhez kapcsolódó feltételek megállapításáról

2018.12.07.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § a) és b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a következőket rendelem el:

1. Értelmező rendelkezések

1. § E rendelet alkalmazásában

1. Anyajuh Kiegészítő Többletjogosultság: a 2011. évi egységes kérelem alapján jóváhagyott, legalább 50%-ban kedvezőtlen adottságú területen (a továbbiakban: KAT) gazdálkodó ügyfél számára megállapított, legfeljebb az anyajuh szerkezetátalakítási jogosultságok számával megegyező darabszámú vagyoni értékű jog;

2. Anyajuh Szerkezetátalakítási Jogosultság: a közös agrárpolitika keretébe tartozó, mezőgazdasági termelők részére meghatározott közvetlen támogatási rendszerek közös szabályainak megállapításáról és a mezőgazdasági termelők részére meghatározott egyes támogatási rendszerek létrehozásáról, az 1290/2005/EK, a 247/2006/EK és a 378/2007/EK rendelet módosításáról, valamint az 1782/2003/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. január 19-i 73/2009/EK tanácsi rendelet (a továbbiakban: 73/2009/EK tanácsi rendelet) 100. cikk a) pontja figyelembevételével megállapított referencia anyajuh állomány alapján kalkulált, a kérődző szerkezetátalakítási nemzeti program szerint az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból (a továbbiakban: EMGA) finanszírozott különleges támogatás igénybevételére jogosító mezőgazdasági vagyoni értékű jog;

3. Anyatehén Szerkezetátalakítási Jogosultság: a 73/2009/EK tanácsi rendelet 109. cikk d) és e) pontjának megfelelő, de a 73/2009/EK tanácsi rendeletnek az ugyanezen rendelet IV. és V. címében a mezőgazdasági termelők részére meghatározott támogatási rendszerek tekintetében történő alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2009. október 29-i 1121/2009/EK bizottsági rendelet IV. mellékletében felsorolt fajtákhoz és a szarvasmarha Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszerben (a továbbiakban: ENAR) 99-es kódon „egyéb tejhasznú” fajtával bejelentett fajtához nem tartozó szarvasmarhák figyelembevételével megállapított referencia anyatehén állomány alapján kalkulált, a kérődző szerkezetátalakítási nemzeti program szerint az EMGA-ból finanszírozott különleges támogatás igénybevételére jogosító mezőgazdasági vagyoni értékű jog;

4. Árbevétel: az elismert tevékenységekből származó, hazai és uniós forrásból származó támogatások nélküli bevétel;

5.1 Beruházás: a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló törvény (a továbbiakban: Törvény) szerinti olyan, az ügyfél által eszközölt, a számvitelről szóló törvény és a személyi jövedelemadóról szóló törvény által befektetett eszközként aktiválhatónak minősített, támogatás nélkül értendő ráfordítások összessége – bele nem számítva a saját munkavégzést – amely az elismert tevékenységet szolgálja, és amelynek megvalósulása az ügyfél saját nevére szóló, vagy a tevékenységét közös igazolvány alapján folytató őstermelő esetén a közös igazolványban feltüntetett családtagok valamelyikének nevére szóló, vagy családi gazdaság tagja esetén a családi gazdaság nyilvántartásba vételéről szóló határozatban szereplő tag valamelyikének nevére szóló érvényes számlával (a továbbiakban együtt: számla), teljesítési igazolással, használatbavételi engedéllyel, adásvételi szerződéssel, a mindenkori hatályos vonatkozó, a haszonállatok nyilvántartásának szabályait meghatározó rendeletnek megfelelő nyilvántartással, teljes bizonyító erejű magánokirattal, vagy egyéb közokirattal teljes körűen igazolható és szerepel a tárgyi eszköz nyilvántartásban;

6.2 Beruházási részteljesítés: a beruházás olyan részegysége, amelynek megvalósulása önállóan is elszámolható és érvényes számlával, teljesítési igazolással, használatbavételi engedéllyel, adásvételi szerződéssel, a mindenkori hatályos vonatkozó, a haszonállatok nyilvántartásának szabályait meghatározó rendeletnek megfelelő nyilvántartással vagy egyéb közokirattal teljes körűen igazolható;

7. Elismert élőmunka ráfordítás: természetes személy közteher fizetés melletti önfoglalkoztatása, valamint olyan munkavállaló alkalmazása, aki után a közterheket az ügyfél, munkaerő kölcsönzés vagy egyes munkafolyamatok vállalkozási szerződés keretében történő elvégzése esetében az ügyféllel kötött megállapodás alapján harmadik személy fizeti meg;

8. Elismert tevékenység: az ügyfél által saját nevében, saját gazdaságában és saját kockázatára folytatott bármely mezőgazdasági, erdészeti, halászati, valamint az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. tengelye keretében meghatározott vidékfejlesztési tevékenység végzése;

9. Hízottbika Szerkezetátalakítási Jogosultság: a referencia hízottbika állomány alapján kalkulált, a kérődző szerkezetátalakítási nemzeti program szerint az EMGA-ból finanszírozott különleges támogatás igénybevételére jogosító mezőgazdasági vagyoni értékű jog;

10. Húsmarhatartó: az az ügyfél, aki a 2010. július 1. és 2011. június 30. közötti referencia időszakban szerepelt regisztrációs számának feltüntetésével a Tenyészet Információs Rendszerben (a továbbiakban: TIR), és a referencia anyatehén, illetve hízottbika állomány alapjául szolgáló állatok tenyészetének tartója volt;

11. Juhtartó: az az ügyfél, aki a 2011. támogatási évben szerepelt regisztrációs számának feltüntetésével a TIR-ben és a referencia anyajuh állomány alapjául szolgáló állatok tenyészetének tartója volt;

12. Kérődző szerkezetátalakítási támogatási jogosultság: az Anyatehén Szerkezetátalakítási Jogosultság, a Hízottbika Szerkezetátalakítási Jogosultság, a Szarvasmarha Extenzifikációs Többletjogosultság, az Anyajuh Szerkezetátalakítási Jogosultság és az Anyajuh Kiegészítő Többletjogosultság együttesen;

13. Minimálbér: a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló törvényben (a továbbiakban: Tbj.) meghatározott minimálbér;

14. Referencia anyajuh állomány: a juhtartó által tartott azon anyajuhok létszáma, de legalább tíz egyed, amelyek a 2011. támogatási évi, anyajuhtartás támogatásáról szóló határozatban megfelelt állatokként szerepeltek;

15. Referencia anyatehén állomány: a húsmarhatartó által tartott azon anyatehenek létszáma, de legalább három egyed, amelyek az ENAR nyilvántartásban szerepeltek 2010. július 1. és 2011. június 30. között és ezen időszak alatt legalább 190 napon keresztül folyamatosan a tartó tenyészetében álltak;

16.3 Referencia hízottbika állomány: a húsmarhatartó által tartott azon 9 hónapnál idősebb hímivarú szarvasmarha egyedek létszáma, de legalább három egyed, amelyek az ENAR-ban szerepeltek 2010. július 1. és 2011. június 30. között, és ezen időszak alatt legalább két hónapon keresztül folyamatosan a tartó tenyészetében álltak, majd a tenyészetből történő kikerülést követően legfeljebb 30 napon belül vágóhídon levágtak (továbbiakban: vágás), vagy élő állatként Magyarországon kívül értékesítésre (export) kerültek, és a vágás vagy az export időpontja nem későbbi, mint 2011. július 30. Az állatoknak legkésőbb a vágás vagy az export időpontjában be kell tölteniük a 9 hónapos kort.

17. Szarvasmarha Extenzifikációs Többletjogosultság: az olyan ügyfél referencia anyatehén és hízottbika állománya után megállapított vagyoni értékű jog, akinek vagy amelynek a 2010. évi egységes kérelem alapján jóváhagyott egységes területalapú támogatás (SAPS) alapjául szolgáló területére vetített, a referencia anyatehén, hízottbika és anyajuh állomány alapján számított állatsűrűsége hektáronként nem haladja meg az 1,4 – az egységes területalapú támogatások és egyes vidékfejlesztési támogatások igényléséhez teljesítendő „Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot” fenntartásához szükséges feltételrendszer, valamint az állatok állategységre való átváltási arányának meghatározásáról szóló rendelet 2. § b) pontja szerinti – állategységet (a továbbiakban: ÁE);

18.4 Szakmai továbbképzés: a Herman Ottó Intézet által indított, a 3. mellékletben meghatározott és tartalmilag részletezett, a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség által koordinált, a 4. mellékletben tartalmilag részletezett juhász gazdálkodóképzés, valamint egyéb, az 1. mellékletben szereplő akkreditált képzés;

19. Szerkezetátalakítási program: a 73/2009/EK tanácsi rendelet 68. cikk (1) bekezdés c) pontja szerinti különleges támogatás mellé rendelt program, amelynek célja, hogy: a húsmarha és juh ágazatokban tevékenykedő gazdálkodók és alkalmazottaik ne szoruljanak ki a helyi gazdasági hálózatokból és az érintett területeken ne csökkenjen a gazdasági aktivitás szintje; az érintett gazdálkodók szabad piaci döntésén alapuló mezőgazdasági vagy vidékfejlesztési tevékenység keretében a korábbi állattartáshoz hasonló értéket képviselő gazdasági tevékenység folytatódjon, ezen térségek foglalkoztatási helyzete tovább ne romoljon; valamint a húsmarha- és juhtenyésztő területeket ne vonják ki a hasznosításból és jó ökológiai állapotban maradjanak;

20.5 Támogatási időszak: 2012. január 1-jétől 2014. december 31-ig tartó időszak;

21. Tárgyév: az a támogatási időszakon belüli naptári év, amikor a termelő különleges támogatás iránti kérelmet nyújt be.

22.6 Felújítás: a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 3. § (4) bekezdés 8. pontja szerinti fogalom;

23.7 Elkülönített nyilvántartás: azon támogatási feltétel megvalósítását eredményező eseményekről szóló külön nyilvántartás, illetve külön analitikus nyilvántartás eredeti bizonylatai, amelyek e rendeletben meghatározott feltétel teljesítéséhez az ügyfél vagyoni és jövedelmi helyzetére hatást gyakorolnak, azzal, hogy könyvvezetési kötelezettség esetén az ügyfél kiadásait, valamint a bevételeit is tartalmazza, szabályzatban meghatározott helyen, bármikor ellenőrizhetően tárolt, őrzött módon, legalább a vonatkozó jogszabályokban előírt iratmegőrzési határidőig.

2. A kérődző szerkezetátalakítási nemzeti program

2. § (1) A szerkezetátalakítási programban – az őt megillető referencia-állatállomány mértékéig – csak az a termelő vehet részt, aki, vagy amely 2012. május 15-ig részvételi szándékáról az egységes kérelem keretében nyilatkozik.

(2) Az (1) bekezdés szerinti nyilatkozaton túl a termelőnek az egységes kérelemben meg kell jelölnie, hogy mekkora anyatehén-, hízottbika-, illetve anyajuhállomány figyelembevételével kíván részt venni a programban, továbbá nyilatkoznia kell arról, hogy ismeri a szerkezetátalakítási programban való részvétel feltételeit, és meg kell jelölnie az általa a tárgyévben teljesíteni kívánt, a 3. § (1) bekezdés b) pontja szerinti feltételt.

(3) A szerkezetátalakítási programban részt vehet az az ügyfél is, aki, vagy amely felszámolási, végelszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt áll feltéve, hogy az e rendeletben meghatározott egyéb feltételeknek megfelel.

3. § (1) A szerkezetátalakítási programban résztvevő ügyfél a támogatási időszak teljes időtartama alatt köteles

a) naptári évente az EMGA-ból finanszírozott egységes területalapú támogatást (SAPS) igénybe venni, és

b) 2012-től kezdődően évente az egységes kérelem keretében nyilatkozni arról, hogy a tárgyévben a szerkezetátalakítási program alábbi nemzeti feltételei közül melyiket és milyen módon kívánja teljesíteni:

ba)8 a referencia anyatehén-, hízottbika- és anyajuh állományt alapul véve minden 80 ÁE-e után egy fő teljes munkaidőben történő foglalkoztatása, vagy 2012-ben 2016 munkaóra, 2013-ban 2008 munkaóra, 2014-ben 2024 munkaóra elismert élőmunka ráfordítás biztosítása;

bb)9 az előző naptári év elismert tevékenységéből származó árbevétel 10 százalékának megfelelő összeg beruházásra, beruházásokra, felújításra, felújításokra vagy azok részteljesítésére történő fordítása úgy, hogy a beruházást, beruházásokat, felújítást, felújításokat vagy azok részteljesítését – a megfelelő bizonylattal alátámasztva – legkésőbb a következő év március 15-ig befejezik;

bc)10 az ügyfél vagy alkalmazottja, közös őstermelői igazolványban feltüntetett valamely családtag, családi gazdaság esetén annak valamely tagja által egy, a kérelem benyújtása után kezdődő, vagy már a kérelem benyújtását megelőzően megkezdett szakmai továbbképzésen való részvétel, és annak a képzés követelményeinek megfelelő – a tárgyév január 1. és a tárgyévet követő év március 15 között történő – befejezése, illetve az egy évnél hosszabb képzési idővel rendelkező képzések esetében a legutolsó, a kérelem benyújtását követően lezárt félév teljesítése;

c)11 2013-tól kezdődően évente március 15-ig a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) által rendszeresített és a Kincstár honlapján közzétett nyomtatványon a személyi azonosításhoz szükséges adatokon túl nyilatkozni az e bekezdés alapján a megelőző naptári évre vállalt kötelezettség teljesítéséről és annak módjáról.

(2)12 Az (1) bekezdésben foglaltak szerinti, választott kötelezettség módosítására a támogatással érintett tárgyév vonatkozásában a tárgyévet követő év március 15. napjáig van lehetőség. A módosítás iránti kérelmet a Kincstár által erre rendszeresített nyomtatványon kell benyújtani.

(3) Az ügyfélnek a referencia állatállománya alapján végzett számítással meghatározottan, a törtrészek figyelembevételével, arányosan kell az (1) bekezdés b) pont ba) alpontjában foglalt éves kötelezettséget teljesítenie.

(4) Amennyiben a természetes személy a járulékokat a Tbj. alapján

a) legalább a minimálbérrel megegyező bevétel után fizette meg, az teljes munkaidőben történő foglalkoztatásnak minősül,

b) az a) pontban meghatározott bevételnél kevesebb bevétel után fizette meg, az elismert élőmunka ráfordítás arányosan csökken.

(4a)13 A (4) bekezdéstől eltérően, e rendelet vonatkozásában, amennyiben az a mezőgazdasági őstermelő, akinek e tevékenységéből származó, tárgyévet megelőző évben elért bevétele nem haladja meg a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti mezőgazdasági kistermelőre vonatkozó bevételi értékhatárt, a járulékokat a Tbj. törvény alapján

a) legalább az őstermelői tevékenységből származó, tárgyévet megelőző évi bevételének 20 százaléka után fizette meg, úgy az teljes munkaidőben történő foglalkoztatásnak minősül,

b) az a) pontban meghatározott bevételnél kevesebb bevétel után fizette meg, úgy az elismert élőmunka ráfordítás arányosan csökken.

(5)14 E rendelet vonatkozásában, amennyiben a természetes személy a (4) és (4a) bekezdésben foglaltaktól eltérően egészségügyi hozzájárulás fizetésére kötelezett és az egészségügyi hozzájárulást az egészségügyi hozzájárulásról szóló törvény alapján

a) meghatározott árbevétel után fizette meg, úgy az teljes munkaidőben történő foglalkoztatásnak minősül,

b) az a) pontban meghatározott bevételnél kevesebb bevétel után fizette meg, úgy az elismert élőmunka ráfordítás arányosan csökken.

(6)15 A (4), (4a) és (5) bekezdés szerinti közterhek megfizetését pénzügyi bizonylatokkal szükséges igazolni.

(7) Amennyiben a programba bejelentkezett ügyfél a szerkezetátalakítási program teljesítésének az egyik feltételét jelentő elismert élőmunka ráfordítást részben, vagy egészben munkaerő kölcsönzés igénybevételével kívánja teljesíteni, köteles a munkaerő kölcsönzésről szóló szerződésben foglalt munkavégzés után megfizetendő közterhek megfizetését okiratokkal igazolni és az ellenőrzés alkalmával azt bemutatni.

(8)16 Az ügyfél az (1) bekezdés b) pont bb) alpontja szerinti árbevételhez viszonyított beruházással, felújítással kapcsolatos nyilatkozatát érvényes számla, teljesítési igazolás, használatbavételi engedély, adásvételi szerződés, a mindenkori hatályos vonatkozó, a haszonállatok nyilvántartásának szabályait meghatározó rendeletnek megfelelő nyilvántartás, vagy egyéb közokirat alapján teheti meg, amelyeket köteles az adózás rendjére vonatkozó jogszabályoknak megfelelő ideig megőrizni, és az ellenőrzés alkalmával azt bemutatni. Amennyiben az ügyfél az (1) bekezdés b) pont bb) alpontja szerinti beruházásról, felújításról, illetve annak részteljesítéséről szóló fenti igazoló dokumentumokat nem tudja bemutatni, akkor azt a jogkövetkezmények szempontjából úgy kell tekinteni, hogy az ügyfél az érintett naptári év vonatkozásában nem teljesítette a beruházási, felújítási kötelezettségét.

(9) Amennyiben az ügyfél alkalmazottja vesz részt az (1) bekezdés b) pont bc) alpontja szerinti képzésen vagy képzéseken, úgy annak vagy azoknak a befejezése akkor tekinthető a szerkezetátalakítási program szerinti teljesítésnek, ha az alkalmazott a képzés vagy képzések indulása és befejezése között folyamatosan az ügyfél alkalmazásában állt. Az ügyfél a képzésen vagy képzéseken résztvevők számát úgy határozza meg, hogy a referencia anyatehén-, hízottbika-, illetve anyajuh állományt alapul véve minden megkezdett 300 ÁE-e után egy befejezett képzést teljesít.

(10)17 Az ügyfél a támogatással összefüggő kötelezettségei teljesítésével kapcsolatos gazdasági eseményekről elkülönített nyilvántartást köteles vezetni. Könyvvezetési kötelezettség esetén a nyilvántartást az analitikus nyilvántartásban elkülönülten kell vezetni.

(11)18 A forinttól eltérő pénznemben kiállított számla vagy egyéb, a gazdasági eseményt hitelesen dokumentáló bizonylat esetén az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 80–81. §-a által rögzített átváltási eljárást kell alkalmazni.

(12)19 Egy adott képzés elvégzésének vagy lezárt félév teljesítésének igazolása a szerkezetátalakítási nemzeti programra vonatkozó kérelemhez kapcsolódóan, az (1) bekezdés b) pont bc) alpontja szerinti nemzeti feltétel teljesítéseként, egy támogatási év vonatkozásában kizárólag egy kérelemhez kapcsolódóan fogadható el. Amennyiben az ügyfél vagy alkalmazottja, közös őstermelői igazolványban feltüntetett valamely családtagja, családi gazdaság esetén annak valamely tagja által végzett képzésről szóló igazolás több kérelemhez kapcsolódóan választott, az (1) bekezdés b) pontjának bc) alpontja szerinti nemzeti feltétel teljesítésének igazolására kerül benyújtásra, azt a Kincstár csak annál a kérelemnél fogadja el, amelyet a képzésen résztvevő ügyfél saját nevében nyújtott be.

(13)20 Az ügyfél az (1) bekezdés b) pont bb) alpontja szerinti árbevételhez viszonyított beruházással, felújítással kapcsolatos érvényes számlán, teljesítési igazoláson, használatbavételi engedélyen, illetve adásvételi szerződésen feltüntetett teljesítési időpontnak a tárgyév január 1. és a tárgyévet követő év március 15-e közötti időszakra kell esnie. A beruházással, felújítással kapcsolatos érvényes számla, teljesítési igazolás, használatbavételi engedély, illetve adásvételi szerződés csak egy kérelem és egy támogatási év vonatkozásában fogadható el.

(14)21 Abban az esetben, ha az ügyfél az (1) bekezdés b) pont bc) alpontja szerinti nemzeti feltétel teljesítése során 2013. szeptember 1-jét megelőző időszakban kezdte meg az 1. mellékletben felsorolt Országos Képzési Jegyzék (OKJ) szerinti szakképesítésének a megszerzését, úgy jogosult a 2013. évi egységes kérelem beadásának időpontjában hatályos 1. melléklet szerinti képzések igazolására.

4. § (1)22 A szerkezetátalakítási program alapján vállalt foglalkoztatási, szakmai továbbképzési és beruházási kötelezettségek nem teljesítése vagy csak részleges teljesítése esetén nem teljesítési bírságként – figyelemmel a Törvény 73/A. § (5) bekezdésében foglaltakra –

a) Anyatehén Szerkezetátalakítási Jogosultság (a továbbiakban: AtSzJ) esetén jogosultságonként 100 eurót,

b) Hízottbika Szerkezetátalakítási Jogosultság (a továbbiakban: HbSzJ) esetén jogosultságonként 54 eurót,

c) Szarvasmarha Extenzifikációs Többletjogosultság (a továbbiakban: SzETj) esetén jogosultságonként 43 eurót,

d) Anyajuh Szerkezetátalakítási Jogosultság (a továbbiakban: AjSzJ) esetén jogosultságonként 8 eurót,

e) Anyajuh Kiegészítő Többletjogosultság (a továbbiakban: AjKTj) esetén jogosultságonként 4 eurót kell figyelembe venni.

(2)23 Az ügyfél által vállalt foglalkoztatási és szakmai továbbképzési, valamint beruházási, felújítási kötelezettség részleges teljesítése esetén az (1) bekezdésben foglalt összegek a nem teljesítés arányában veendők figyelembe valamennyi, ezen rendelet által szabályozott jogosultság esetében.

(3)24 A szerkezetátalakítási programban vállalt kötelezettségek megsértése miatt fizetendő nem teljesítési bírságról, valamint a szerkezetátalakítási program teljesítési arányának meghatározásáról a Kincstár dönt.

(4)25 A (3) bekezdéstől eltérően, amennyiben a Kincstár a támogatási időszak első évében állapítja meg a szerkezetátalakítási programban vállalt kötelezettségek megsértése miatt fizetendő nem teljesítési bírságot, a termelő mentesül a nem teljesítési bírság befizetése alól. Ha a szerkezetátalakítási programba bejelentkezett termelő a támogatási időszak alatt ismételten megsérti a szerkezetátalakítási programban vállalt kötelezettségeit, akkor a Kincstár egy alkalommal emelt összegű bírság fizetésére kötelezi.

5. § A szerkezetátalakítási program alapján vállalt feltétel nem teljesítése vagy részleges teljesítése miatt jogkövetkezményként alkalmazott nem teljesítési bírság az EMGA-ból finanszírozott egységes területalapú támogatás igénybevételi szabályainak megsértése miatt alkalmazott jogkövetkezménytől függetlenül kerül alkalmazásra.

6. §26 A szerkezetátalakítási programban vállalt kötelezettségek teljesítését meghiúsító elháríthatatlan külső ok (vismaior) bekövetkeztét az elháríthatatlan külső ok (vis maior) esetén alkalmazandó egyes szabályokról szóló rendelet alapján kell bejelenteni, a Kincstár által kiadott közleményben erre rendszeresített nyomtatványon.

3. Területalapú támogatásként különleges támogatás igénybevétele a szerkezetátalakítási programban való részvétel alapján

7. § Az egységes területalapú támogatás (SAPS) igénybevételére szolgáló 2012. évi egységes kérelem keretében tett, 2. § (1) bekezdés szerinti nyilatkozat a 1122/2009/EK bizottsági rendelet 2. cikk (14) pontja, valamint a rendeletben foglaltak szerinti különleges támogatás igénybevételére való jogosultság megállapítására, és egyben e jogosultság alapján történő kifizetésre vonatkozó kérelemnek minősül.

8. § (1) A szerkezetátalakítási programban résztvevő ügyfelet a 2. § (2) bekezdése alapján a szerkezetátalakítási programba bejelentett állatállomány alapján megállapított számú kérődző szerkezetátalakítási támogatási jogosultság illeti meg.

(2)27 Az ügyfelet megillető kérődző szerkezetátalakítási támogatási jogosultságokat a Kincstár az ügyfél által 2012-ben, a 2. § (1) bekezdésben foglalt egységes kérelem keretében tett nyilatkozata alapján jogosultság-típusonként külön-külön állapítja meg.

(3) A (2) bekezdés szerinti határozatnak tartalmaznia kell az ügyfelet megillető kérődző szerkezetátalakítási támogatási jogosultságok darabszámát, valamint azok egységértékét.

(4) A támogatási jogosultság az azt megállapító határozat jogerőre emelkedésével kerül az ügyfél tulajdonába.

(5)28 A Kincstár a kérődző szerkezetátalakítási támogatási jogosultságok darabszámát, valamint azok egységértékét két tizedesjegy pontossággal tartja nyilván.

9. § (1)29 A támogatási jogosultság egységértékét – a (2)–(4) bekezdésben foglaltakra is figyelemmel – az EMGA-ból a rendeletben meghatározott szerkezetátalakítási programra elkülönített összeg és a tárgyévben az összes ügyfél részére jóváhagyott jogosultságok darabszámának hányadosaként, egyes jogosultság-típusonként külön-külön, a 2. melléklet szerinti képlet alapján euróban a Kincstár állapítja meg.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazásakor a HbSzJ egységértékének megállapításához az ATSzJ egységértékét 0,44-dal kell szorozni.

(3) Az (1) bekezdés alkalmazásakor a SzETj egységértékének megállapításához az ATSzJ egységértékét 0,35-dal kell szorozni.

(4) Az (1) bekezdés alkalmazásakor az AjSzJ egységértékének megállapításához az ATSzJ egységértékét 0,065-del kell szorozni.

(5) Az (1) bekezdés alkalmazásakor az AjKTj egységértékének megállapításához az ATSzJ egységértékét 0,04-dal kell szorozni.

(6) Az AjKTj megállapításának nem feltétele, hogy a 2011. évi egységes kérelmében az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kedvezőtlen adottságú területeken történő gazdálkodáshoz nyújtandó kompenzációs támogatások részletes szabályairól szóló FVM rendelet alapján KAT-támogatást kérelmezett-e az ügyfél.

(7) A támogatási jogosultság egységértéke után járó kifizetés az uniós jogi aktusban meghatározott esetben és jogszabályban meghatározottak szerint csökkenthető.

10. §30 A kérődző szerkezetátalakítási támogatási jogosultság egységértékének megállapításakor összesen legfeljebb 43 020 166 euró vehető figyelembe.

10/A. §31 A kérődző szerkezetátalakítási támogatási jogosultság egységértékének megállapításakor a 10. §-ban meghatározott összeg a 2012-es tárgyév vonatkozásában 4,6814 millió euróval nő.

10/B. §32 A kérődző szerkezetátalakítási támogatási jogosultság egységértékének megállapításakor a 10. §-ban meghatározott összeg a 2013-as tárgyév vonatkozásában 925 550 euróval nő.

11. §33 Az ügyfél az őt megillető különleges támogatást 2013-tól kezdődően az egységes kérelem keretében kérelmezheti. Amennyiben nem kérelmezi, azt úgy kell tekinteni, hogy az adott évtől kezdődően a termelő az érintett időszak vonatkozásában véglegesen és visszavonhatatlanul kilépett a szerkezetátalakítási programból.

11/A. §34 (1) A 11. §-ban foglaltaktól eltérően, azon termelő, aki e rendelet alapján a 2012. évre vonatkozóan kérődző szerkezetátalakítási jogosultsággal rendelkezett és az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból, valamint a központi költségvetésből finanszírozott egyes támogatások 2013. évi igénybevételével kapcsolatos egységes eljárási szabályokról szóló 22/2013. (IV. 8.) VM rendelet előírásai szerint a 2013. évre vonatkozóan egységes kérelmet nyújtott be, de nem igényelt kérődző szerkezetátalakítási támogatást, az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból, valamint a központi költségvetésből finanszírozott egyes támogatások 2014. évi igénybevételével kapcsolatos egységes eljárási szabályokról szóló 28/2014. (III. 27.) VM rendelet szerinti egységes kérelemben nyilatkozhat arról, hogy a szerkezetátalakítási programban 2014-ben is részt kíván venni a 3. §-ban meghatározott feltételek betartása mellett.

(2) Azon termelő tekintetében, aki az (1) bekezdés szerint nyilatkozik, a támogatási időszakon belül a 2014-es támogatási évet a szerkezetátalakítási programban való részvétel második éveként kell figyelembe venni.

(3) Öröklés és jogutódlás esetén az örökös és a jogutód akkor teheti meg az (1) bekezdés szerinti nyilatkozatot, ha az örökhagyó vagy a jogelőd, valamint az örökös vagy a jogutód nem igényelte 2013. évre vonatkozóan a kérődző szerkezetátalakítási támogatást.

12. § (1)35 A kérődző szerkezetátalakítási támogatási jogosultság – uniós jogi aktus vagy uniós jogi aktus alapján kiadott jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – a 3. § (1) bekezdés szerinti jogosultsági feltételek teljesítése esetén a támogatási időszakban egységértékének megfelelő összegben területalapú támogatásként különleges támogatás igénybevételére jogosít.

(2)36 A különleges támogatás – az uniós jogi aktusban, valamint a 3. § (1) bekezdésében foglalt feltételek teljesítése esetén – az egységes területalapú támogatásra (SAPS) vonatkozó szabályoknak megfelelően, és annak összegén felül jár.

(3) A (2) bekezdés alkalmazásakor a támogatási jogosultságok számának és egységértékének szorzatából kapott összeget úgy kell felosztani, hogy a tárgyévben jóváhagyott egységes területalapú támogatásra (SAPS) figyelembe vett földterület minden hektárjára jutó összegét egységesen meg kell növelni. Az így kifizethető – a külön jogszabályban meghatározott progresszív moduláció figyelembe vétele nélkül számított – összeg nem haladhatja meg az 5000 euró/ha-t.

(4)37 A támogatás euróban kerül megállapításra és forintban kerül kifizetésre. Az átváltásra a közös agrárpolitika finanszírozásáról szóló, 2005. június 21-i 1290/2005/EK tanácsi rendelet 45. cikke szerint meghatározott árfolyamot kell alkalmazni.

(5)38 Az (1) bekezdés szerinti támogatásról a Kincstár hoz döntést.

13. § (1)39 Az ügyfél a szerkezetátalakítási programba való bejelentkezés évét követő évek vonatkozásában, a tárgyévet megelőző év december 31-ig jogkövetkezmény alkalmazása nélkül egészben vagy részben, de az érintett időszak vonatkozásában véglegesen és visszavonhatatlanul, közokiratban vagy teljes bizonyító erejű magánokiratban tett nyilatkozattal kiléphet a szerkezetátalakítási programból.

(2)40 Az (1) bekezdésben foglaltak szerinti nyilatkozatot a Kincstárhoz kell benyújtani, tárgyévet megelőző év december 31-ig.

(3)41 Az (1) bekezdésben foglaltak szerinti nyilatkozatot tevő ügyfél a tárgyévtől kezdődően – az érintett időszak vonatkozásában – a szerkezetátalakítási program hátralevő időszakára különleges támogatás igénybevételére nem jogosult.

(4)42 Amennyiben az ügyfél a tárgyévre vonatkozó egységes kérelmét a kifizetésről szóló döntés jogerőre emelkedéséig visszavonta, akkor azt az ügyfelet a kérődző szerkezetátalakítási nemzeti programból kilépettnek kell tekinteni.

14. §43 A kérődző szerkezetátalakítási támogatási jogosultság forgalomképtelen.

15. §44 A Kincstár a támogatási jogosultság alapján megállapított támogatás kifizetését követően ellenőrzést végez a 3. §-ban foglaltak teljesülését illetően. Az ellenőrzés kiterjed a szerkezetátalakítási programban résztvevő valamennyi ügyfél 10%-ára.

16. § A kölcsönös megfeleltetésre vonatkozó szabályok megsértése esetén az uniós jogi aktuson alapuló jogkövetkezményeket az e rendelet alapján igénybe vett emelt összegű támogatásra figyelemmel kell alkalmazni

16/A. §45 Az e rendelet szerinti támogatási jogosultság 2018. december 31-ével megszűnik és ahhoz ezt követően szerkezetátalakítási programon alapuló támogatási jogviszonyból eredő jogok, illetve kötelezettségek – a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kéréseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 36. § (3) bekezdésében és 62/A–64/A. §-ában foglaltak kivételével – nem kapcsolódnak.

Záró rendelkezések

17. § Ez a rendelet a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba.

18. § Ez a rendelet

a) a közös agrárpolitika keretébe tartozó, mezőgazdasági termelők részére meghatározott közvetlen támogatási rendszerek közös szabályainak megállapításáról és a mezőgazdasági termelők részére meghatározott egyes támogatási rendszerek létrehozásáról, az 1290/2005/EK, a 247/2006/EK és a 378/2007/EK rendelet módosításáról, valamint az 1782/2003/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. január 19-i 73/2009/EK tanácsi rendeletnek,

b) a közös agrárpolitika keretébe tartozó, mezőgazdasági termelők részére meghatározott közvetlen támogatási rendszerek közös szabályainak megállapításáról és a mezőgazdasági termelők részére meghatározott egyes támogatási rendszerek létrehozásáról szóló 73/2009/EK tanácsi rendelet III. címében előírt egységes támogatási rendszer végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2009. október 29-i 1120/2009/EK bizottsági rendeletnek, valamint

c) a 73/2009/EK tanácsi rendeletnek a kölcsönös megfeleltetés, a moduláció és az integrált igazgatási és ellenőrzési rendszer tekintetében, az említett rendeletben létrehozott, mezőgazdasági termelők részére meghatározott közvetlen támogatási rendszerek keretében történő végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról, valamint az 1234/2007/EK tanácsi rendeletnek a kölcsönös megfeleltetés tekintetében, a borágazatban meghatározott támogatási rendszer keretében történő végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2009. november 30-i 1122/2009/EK bizottsági rendeletnek

a végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

19. §46 E rendeletnek az egyes különleges támogatások szabályozásáról szóló miniszteri rendeletek módosításáról szóló 8/2013. (II. 18.) VM rendelettel (a továbbiakban: módosító rendelet) megállapított 1. § 5., 22. pontját, 3. § (1) bekezdés b) pont ba)–bc) alpontját, 3. § (1) bekezdés c) pontját, 3. § (2) bekezdését, 3. § (4a)–(6) bekezdését, 3. § (8) bekezdését, 3. § (11)–(13) bekezdését, 4. § (1) bekezdés a)–e) pontját, 4. § (2) bekezdését, valamint 13. § (4) bekezdését a módosító rendelet hatálybalépésekor47 folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

20. §48 E rendeletnek az egyes agrártárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 18/2013. (III. 21.) VM rendelettel [a továbbiakban: 18/2013. (III. 21.) VM rendelet] megállapított 3. § (2) bekezdését a 18/2013. (III. 21.) VM rendelet hatálybalépésekor49 folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

21. §50 E rendeletnek a Hajdú-Bét Rt., illetve a NOVOFARM Rt. élőállat-beszállítói által igénybe vehető mezőgazdasági csekély összegű (de minimis) támogatásról szóló 44/2013. (V. 30.) VM rendelettel (a továbbiakban: módosító rendelet) megállapított 14. § (4a) bekezdését a módosító rendelet hatályba lépésekor51 folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

22. §52 E rendeletnek az egyes agrártámogatási tárgyú rendeletek, valamint az agrárkár-enyhítési eljárási rendelet módosításáról szóló 97/2013. (X. 22.) VM rendelettel [a továbbiakban: 97/2013. (X. 22.) VM rendelet] megállapított 3. § (14) bekezdését, 4. § (1) és (2) bekezdését, valamint 1. mellékletét a 97/2013. (X. 22.) VM rendelet hatályba lépésekor53 folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

23. §54 (1) E rendeletnek az egyes különleges és elkülönített támogatások szabályozásáról szóló miniszteri rendeletek módosításáról szóló 45/2014. (IV. 18.) VM rendelettel [a továbbiakban: 45/2014. (IV. 18.) VM rendelet] megállapított 9. § (1) bekezdését, valamint 10/B. §-át az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból, valamint a központi költségvetésből finanszírozott egyes támogatások 2013. évi igénybevételével kapcsolatos egységes eljárási szabályokról szóló 22/2013. (IV. 8.) VM rendelet alapján benyújtott egységes kérelmek esetében kell alkalmazni.

(2) E rendeletnek a 45/2014. (IV. 18.) VM rendelettel megállapított 11/A. §-át az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból, valamint a központi költségvetésből finanszírozott egyes támogatások 2014. évi igénybevételével kapcsolatos egységes eljárási szabályokról szóló 28/2014. (III. 27.) VM rendelet alapján benyújtott egységes kérelmek esetében kell alkalmazni.

24. §55 Az egyes agrártárgyú rendeletek módosításáról szóló 18/2014. (X. 29.) FM rendelettel [a továbbiakban: 18/2014. (X. 29.) FM rendelet] megállapított 1. § 5–6. és 18. pontját, 3. § (1) bekezdés b) pont bc) alpontját, a 3. § (8) bekezdését és a 3. § (12)–(13) bekezdését, valamint 4. mellékletét a 2013. évi és 2014. évi egységes kérelemmel indult eljárásokban is alkalmazni kell.

25. §56 A termeléshez kötött közvetlen támogatások igénybevételének szabályairól szóló 9/2015. (III. 13.) FM rendelettel [a továbbiakban: 9/2015. (III. 13.) FM rendelet] megállapított 14. §-t a 9/2015. (III. 13.) FM rendelet hatálybalépésekor57 folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

1. melléklet a 22/2012. (III. 9.) VM rendelethez58

1. táblázat: Felsőoktatás

1.

A

B

2.

Agrár képzési terület

3.

Alapképzés

állattenyésztő mérnöki

4.

élelmiszermérnöki

5.

erdőmérnöki

6.

földmérő és földrendező mérnöki

7.

gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki

8.

informatikus és szakigazgatási agrármérnöki

9.

kertészmérnöki

10.

környezetgazdálkodási agrármérnöki

11.

mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki

12.

mezőgazdasági mérnöki

13.

mezőgazdasági szakoktató

14.

növénytermesztő mérnöki

15.

szőlész-borász mérnöki

16.

tájrendező és kertépítő mérnöki

17.

természetvédelmi mérnöki

18.

vadgazda mérnöki

19.

Osztatlan képzés

állatorvosi

20.

erdőmérnöki

21.

Mester képzés

agrármérnöki

22.

állatorvosi

23.

állattenyésztő mérnöki

24.

birtokrendező mérnöki

25.

díszkertészeti mérnöki

26.

élelmiszer biotechnológus

27.

élelmiszerbiztonsági és -minőségi mérnöki

28.

élelmiszermérnöki

29.

erdőmérnöki

30.

erdőmérnöki

31.

földmérő és földrendező mérnöki

32.

gazdasági agrármérnöki

33.

kertészmérnöki

34.

környezetgazdálkodási agrármérnöki

35.

mezőgazdasági biotechnológus

36.

mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki

37.

mezőgazdasági vízgazdálkodási

38.

növényorvosi

39.

növénytermesztő mérnöki

40.

szőlészeti és borászati mérnöki

41.

tájépítész mérnöki

42.

takarmányozási és takarmánybiztonsági mérnöki

43.

természetvédelmi mérnöki

44.

vadgazda mérnöki

45.

vidékfejlesztési agrármérnöki

46.

Gazdaságtudományok képzési terület

47.

Alapképzés

alkalmazott közgazdaságtan

48.

gazdaságelemzés

49.

közszolgálati

50.

emberi erőforrások

51.

gazdálkodási és menedzsment

52.

kereskedelem és marketing

53.

nemzetközi gazdálkodás

54.

pénzügy és számvitel

55.

turizmus-vendéglátás

56.

üzleti szakoktató

57.

Mester képzés

Gazdaságtudomány

58.

biztosítási és pénzügyi matematika

59.

gazdaság-matematikai elemző

60.

közgazdálkodás és közpolitika

61.

közgazdasági elemző

62.

logisztikai menedzsment

63.

marketing

64.

Master of Business Administration (MBA)

65.

nemzetközi gazdaság és gazdálkodás

66.

pénzügy

67.

regionális és környezeti gazdaságtan

68.

számvitel

69.

turizmus-menedzsment

70.

vállalkozásfejlesztés

71.

vezetés és szervezés

72.

Informatika képzési terület

73.

Alapképzés

gazdaságinformatikus

74.

mérnök informatikus

75.

programtervező informatikus

76.

Mester képzés

egészségügyi mérnökinformatikus

77.

gazdaságinformatikus

78.

info-bionika

79.

mérnökinformatikus

80.

orvosi biotechnológia

81.

programtervező informatikus

82.

Műszaki képzési terület

83.

Alapképzés

anyagmérnöki

84.

biomérnöki

85.

energetikai mérnöki

86.

építészmérnöki

87.

építőmérnöki

88.

faipari mérnöki

89.

gépészmérnöki

90.

ipari termék- és formatervező mérnöki

91.

járműmérnöki

92.

könnyűipari mérnöki

93.

környezetmérnöki

94.

közlekedésmérnöki

95.

mechatronikai mérnöki

96.

molekuláris bionika

97.

műszaki földtudományi

98.

műszaki menedzser

99.

műszaki szakoktató

100.

vegyészmérnöki

101.

villamosmérnöki

102.

Mester képzés

anyagmérnöki

103.

bánya és geotechnika mérnöki

104.

biomérnöki

105.

biztonságtechnikai mérnöki

106.

egészségügyi mérnöki

107.

élelmiszer-minősítő és egészségvédő biomérnöki

108.

előkészítés-technikai mérnöki

109.

energetikai mérnöki

110.

építész

111.

építészmérnöki

112.

épületgépészeti és eljárástechnikai gépészmérnök

113.

fa- és bútoripari terméktervező mérnöki

114.

faipari mérnöki

115.

fizikus mérnöki

116.

folyamatmérnöki

117.

forma- és vizuális környezettervező mérnöki

118.

földmérő- és térinformatikai mérnöki

119.

földtudományi mérnöki

120.

gépészeti modellezés

121.

gépészmérnöki

122.

gyógyszermérnöki

123.

hidrogeológus mérnöki

124.

infrastruktúra-építőmérnöki

125.

ingatlanfejlesztő építészmérnöki

126.

ipari és környezetvédelmi biomérnöki

127.

ipari terméktervező mérnöki

128.

járműmérnöki

129.

katasztrófavédelmi mérnöki

130.

katonai logisztikai

131.

kohómérnöki

132.

könnyűipari mérnöki

133.

környezetmérnöki

134.

közlekedésmérnöki

135.

létesítménymérnöki

136.

logisztikai mérnöki

137.

mechatronikai mérnöki

138.

műanyag- és száltechnológiai mérnöki

139.

műszaki menedzser

140.

olaj- és gázmérnöki

141.

olajmérnöki

142.

szerkezet-építőmérnöki

143.

szerkezettervező építészmérnöki

144.

településmérnöki

145.

tervező építészmérnöki

146.

tűzvédelmi mérnöki

147.

urbanista építészmérnöki

148.

védelmi vezetéstechnikai rendszertervező

149.

vegyészmérnöki

150.

villamosmérnöki

151.

Jogi képzési terület

152.

Alapképzés

igazságügyi igazgatási

153.

munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási

154.

nemzetközi igazgatási

155.

Osztatlan képzés

jogász

156.

Mester képzés

európai és nemzetközi igazgatás

157.

jogász

158.

közigazgatási

159.

munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási

2. táblázat: Szakirányú továbbképzési szakok

1.

A

B

2.

Szakirányú továbbképzés neve

Szakirányú továbbképzés szakképzettsége

3.

adatvédelmi szakjogász

adatvédelmi szakjogász

4.

adatvédelmi szaktanácsadó

adatvédelmi szaktanácsadó

5.

adó- és pénzügyi ellenőrzési

adó- és pénzügyi ellenőrzési szaktanácsadó

6.

adó- és pénzügyi ellenőrzési szakközgazdász

adó- és pénzügyi ellenőrzési szakközgazdász

7.

adójogi szakjogász

adójogi szakjogász

8.

agrár és természettudományi szakfordító

agrár és természettudományi szakfordító

9.

agrár és vidékfejlesztési igazgatási szakember

agrár és vidékfejlesztési igazgatási szakember

10.

agrár- és vidékfejlesztési szakmérnök

agrár- és vidékfejlesztési szakmérnök

11.

agrárágazati gépüzemeltető szakmérnök

agrárágazati gépüzemeltető szakmérnök

12.

agrárgazdasági szakmérnök

agrárgazdasági szakmérnök

13.

agrárjogi és vidékfejlesztési szakjogász

agrárjogi és vidékfejlesztési szakjogász

14.

agrárközgazdasági specialista

agrárközgazdasági specialista

15.

agrárközgazdasági szakközgazdász

agrárközgazdasági szakközgazdász

16.

agrárlogisztikai szakmérnök

agrárlogisztikai szakmérnök

17.

agrármarketing és kereskedelmi menedzser

agrármarketing és kereskedelmi menedzser

18.

agrármarketing és kereskedelmi szakmérnök

agrármarketing és kereskedelmi szakmérnök

19.

agroturisztikai és desztináció menedzsment szakmérnök

agroturisztikai és desztináció menedzsment szakmérnök (egyeztetés alatt)

20.

agroturisztikai és desztináció menedzsment szakreferens

agroturisztikai és desztináció menedzsment szakreferens (egyeztetés alatt)

21.

akadálymentes web-tervező

akadálymentes web-tervező

22.

aktuárius szakértő

aktuárius szakértő

23.

aktuárius szakközgazdász

aktuárius szakközgazdász

24.

alapfokú élelmiszerminősítő

élelmiszerminősítő

25.

alapszintű anyagmozgató gépész szakmérnök

alapszintű anyagmozgató gépész szakmérnök

26.

alapszintű építésgépesítési szakmérnök

alapszintű építésgépesítési szakmérnök

27.

alapszintű épületenergetikus

épületenergetikai szakmérnök

28.

alapszintű gazdasági és munkaügyi mediátor

gazdasági és munkaügyi mediátor

29.

alapszintű járműgépész szakmérnök

alapszintű járműgépész szakmérnök

30.

alapszintű járműipari tervező szakmérnök

alapszintű járműipari tervező szakmérnök

31.

alapszintű járműtechnikai menedzser

alapszintű járműtechnikai menedzser

32.

alapszintű karbantartó és járműfenntartó szakmérnök

alapszintű karbantartó és járműfenntartó szakmérnök

33.

alapszintű közlekedési gazdasági mérnök

alapszintű közlekedési gazdasági mérnök

34.

alapszintű minőségirányító analitikus

alapszintű minőségirányító szakanalitikus

35.

alapszintű műszeres analitikai kémia

alapszintű műszeres analitikus specialista

36.

alapszintű nemzetközi mezőgazdasági

nemzetközi mezőgazdasági szakmérnök

37.

alapszintű üzemi logisztikai szakmérnök

alapszintű üzemi logisztikai szakmérnök

38.

alkalmazói rendszer menedzsment szakközgazdász

alkalmazói rendszer menedzser szakközgazdász

39.

alkalmazói rendszer-menedzsment

alkalmazói rendszer-menedzser

40.

alkalmazott geoinformatikus

alkalmazott geoinformatikus

41.

alkalmazott környezetvédelmi specialista

alkalmazott környezetvédelmi specialista

42.

alkalmazott környezetvédelmi szakmérnök

alkalmazott környezetvédelmi szakmérnök

43.

alkalmazott lézertechnológia (egyeztetés alatt)

(egyeztetés alatt)

44.

alkalmazott marketing

alkalmazott marketing tanácsadó

45.

alkalmazott térinformatikai

alkalmazott térinformatikus

46.

alkalmazotti vezetés (leadership)

alkalmazotti vezetés (leadership) szaktanácsadó

47.

államháztartás pénzügyei szakközgazdász

államháztartás pénzügyei szakközgazdász

48.

államháztartási gazdálkodási szaktanácsadó

államháztartási gazdálkodási szaktanácsadó

49.

államháztartási szakokleveles jogász

államháztartási szakokleveles jogász

50.

állami ingatlangazdálkodási specialista

állami ingatlangazdálkodási specialista

51.

állami ingatlangazdálkodási szakközgazdász

állami ingatlangazdálkodási szakközgazdász

52.

általános és igazságügyi mediátor (közvetítő)

általános és igazságügyi mediátor (közvetítő)

53.

általános informatikus

általános informatikus szakember

54.

általános informatikus szakmérnök

általános informatikus szakmérnök

55.

általános mediáció (közvetítés)

általános mediátor

56.

alternatív energetikai

alternatív energetikai szakmérnök

57.

alternatív energetikai szakember

alternatív energetikai szakember

58.

alternatív-energia gazdálkodási tanácsadó

alternatív-energia gazdálkodási tanácsadó

59.

alternatív-energia termelési rendszer tanácsadó

alternatív-energia termelési rendszer tanácsadó

60.

angol-magyar agrár szakfordító

angol-magyar agrár szakfordító

61.

angol-magyar informatikai szakfordító

angol-magyar informatikai szakfordító

62.

angol-magyar műszaki szakfordító

angol-magyar műszaki szakfordító

63.

angol-magyar természettudományi szakfordító

angol-magyar természettudományi szakfordító

64.

angolszász jogi és angol jogi szakfordítói szakjogász

angolszász jogi és angol jogi szakfordítói szakjogász

65.

angolszász jogi és angol jogi szakfordítói szaktanácsadó

angolszász jogi és angol jogi szakfordítói szaktanácsadó

66.

anyagtechnológus

anyagtechnológus szakmérnök

67.

Arts & Business menedzsment

Arts & Business menedzser

68.

Arts & Business menedzsment szakközgazdász

Arts & Business menedzser szakközgazdász

69.

áruismeret és fogyasztóvédelem

áruismereti és fogyasztóvédelmi szaktanácsadó

70.

árvíz- és belvízvédelmi

árvíz- és belvízvédelmi szakmérnök

71.

audiovizuális és médiatechnikai szakember

audiovizuális és médiatechnikai szakember

72.

audiovizuális és médiatechnikai szakmérnök

audiovizuális és médiatechnikai szakmérnök

73.

audit menedzsment és tanácsadás

audit menedzser és tanácsadó

74.

autóipari és kereskedelmi menedzsment

autóipari és kereskedelmi menedzser

75.

autóipari minőségirányítási szakember

autóipari minőségirányítási szakember

76.

autóipari minőségirányítási szakmérnök

autóipari minőségirányítási szakmérnök

77.

ázsiai interkulturális menedzsment

ázsiai interkulturális tanácsadó

78.

bank- és pénzinformatika szakközgazdász

bank- és pénzinformatika szakközgazdász

79.

bank- és pénzinformatikai

bank- és pénzinformatikus szakember

80.

bankmenedzsment szakközgazdász

bankmenedzsment szakközgazdász

81.

bankmenedzsment szakreferens

bankmenedzsment szakreferens

82.

baromfi-egészségügy

baromfi-egészségügyi szakállatorvos

83.

befektetés menedzsment

befektetési szaktanácsadó

84.

befektetési, vállalatfinanszírozási, tőzsdei szakjogász

befektetési, vállalatfinanszírozási, tőzsdei szakjogász

85.

belsőépítész-tervező

belsőépítész-tervező szakmérnök

86.

belügyi gazdasági specialista

belügyi gazdasági specialista

87.

belügyi gazdasági szakközgazdász

belügyi gazdasági szakközgazdász

88.

belügyi gazdaságvédelmi specialista

belügyi gazdaságvédelmi specialista

89.

belügyi gazdaságvédelmi szakközgazdász

belügyi gazdaságvédelmi szakközgazdász

90.

beszerzési és elosztási logisztikai

beszerzési és elosztási logisztikai szakember

91.

beszerzési menedzsment

beszerzési menedzser

92.

beszerzési menedzsment szakközgazdász

szakközgazdász beszerzési menedzsment szakon

93.

betegjogi, ellátottjogi, gyermekjogi szakjogász

betegjogi, ellátottjogi, gyermekjogi szakjogász

94.

betontechnológus

betontechnológus szakmérnök

95.

bioenergetikai

bioenergetikai szakmérnök

96.

bioenergetikai szakember

bioenergetikai szakember

97.

biogáz-ellátási szakmérnök

biogáz-ellátási szakmérnök

98.

bionikus számítástechnika

bionikus számítástechnikai szakember

99.

biztosítási kockázatelbíráló

biztosítási kockázatelbíráló

100.

biztosítási kockázatelbíráló szakközgazdász

biztosítási kockázatelbíráló szakközgazdász

101.

biztosítási menedzser

biztosítási szakmenedzser

102.

biztosítási specialista

biztosítási specialista

103.

biztosítási szakjogász

biztosítási szakjogász

104.

biztosítási szakközgazdász

biztosítási szakközgazdász

105.

biztosításmarketing szakközgazdász

biztosításmarketing szakközgazdász

106.

borjogi szakjogász

borjogi szakjogász

107.

borjogi szakokleveles szakember

borjogi szakokleveles szakember

108.

bormarketing

bormarketing szakmenedzser

109.

borturizmus

borturisztikai szakközgazdász

110.

borturizmus és borgasztronómia

borturizmus és borgasztronómia szaktanácsadó

111.

Business Coach

Business Coach

112.

bűnmegelőzési koordinátor

bűnmegelőzési koordinátor

113.

bűnmegelőzési referens

bűnmegelőzési referens

114.

coach – üzleti edző

coach – üzleti edző

115.

coach – üzleti edző szakközgazdász

coach – üzleti edző szakközgazdász

116.

controlling szakközgazdász

controlling szakközgazdász

117.

CRM menedzser – ügyfélkapcsolati vezető

CRM menedzser

118.

Cultural Animation Manager

Cultural Animation Manager

119.

családjogi szakjogász

családjogi szakjogász

120.

csokoládé-, kávé-, teakészítő szakmérnök

csokoládé-, kávé-, teakészítő szakmérnök

121.

csokoládé-, kávé-, teakészítő szaktanácsadó

csokoládé-, kávé-, teakészítő szaktanácsadó

122.

csődjogi jogi szakokleveles szakember

csődjogi jogi szakokleveles szakember

123.

CSR menedzsment – vállalati felelősségvállalás

CSR menedzsment–vállalati felelősségvállalás menedzser

124.

CSR menedzsment – vállalati felelősségvállalás szakközgazdász

CSR menedzsment–vállalati felelősségvállalás szakközgazdász

125.

desztináció menedzsment

desztináció menedzser

126.

digitális filmtechnika

digitális filmtechnika szakirányú szakinformatikus

127.

digitális marketing

digitális marketing szaktanácsadó

128.

digitális marketing szakközgazdász

digitális marketing szakközgazdász

129.

diplomás biztosításmarketing szakreferens

diplomás biztosításmarketing szakreferens

130.

diplomás divatmarketing szakreferens

diplomás szakreferens divatmarketing szakon

131.

diplomás egészségügyi gazdasági szakreferens

diplomás szakreferens egészségügyi gazdasági szakon

132.

diplomás egészségügyi marketing szakreferens

diplomás szakreferens egészségügyi marketing szakon

133.

diplomás Európai Unió szakreferens

diplomás szakreferens Európai Unió szakon

134.

diplomás gazdaságpolitikai tanácsadó szakreferens

diplomás gazdaságpolitikai tanácsadó szakreferens

135.

diplomás gazdaságvédelmi szakreferens

diplomás szakreferens gazdaságvédelmi szakon

136.

diplomás költségvetési ellenőrzés szakreferens

diplomás szakreferens költségvetési ellenőrzés szakon

137.

diplomás logisztikai szakreferens

diplomás szakreferens logisztikai szakon

138.

diplomás marketingkommunikáció szakreferens

diplomás szakreferens marketingkommunikáció szakon

139.

diplomás marketingszervezetek irányítása szakreferens

diplomás szakreferens marketingszervezetek irányítása szakon

140.

diplomás pénzügy, adó és adóeljárás szakreferens

diplomás szakreferens pénzügy, adó és adóeljárás szakon

141.

diplomás pénzügy, adó és ellenőrzés szakreferens

diplomás szakreferens pénzügy, adó és ellenőrzés szakon

142.

diplomás regionális gazdasági szakreferens

diplomás szakreferens regionális gazdasági szakon

143.

diplomás regionális turisztikai szakreferens

diplomás szakreferens regionális turisztikai szakon

144.

diplomás rendezvény és protokoll szakreferens

diplomás szakreferens rendezvény és protokoll szakon

145.

diplomás sales manager szakreferens

diplomás sales manager szakreferens

146.

diplomás településmarketing szakreferens

diplomás településmarketing szakreferens

147.

diplomás vállalati irányítás és kontrolling szakreferens

diplomás szakreferens vállalati irányítás és kontrolling szakon

148.

diplomás wellness és spa terápiás szakreferens

diplomás szakreferens wellness és spa terápiás szakon

149.

dísznövényalkalmazási

dísznövényalkalmazási szakember

150.

dísznövényalkalmazási szakmérnök

dísznövényalkalmazási szakmérnök

151.

divat- és szépségipari menedzser

divat- és szépségipari menedzser

152.

divatmarketing szakközgazdász

szakközgazdász divatmarketing szakon

153.

e-business menedzsment

e-business menedzsment szakember

154.

e-business menedzsment szakközgazdász

e-business menedzsment szakközgazdász

155.

e-business szakember

e-business szakember

156.

e-business szakközgazdász

szakközgazdász e-business szakon

157.

e-business szakmérnök

e-business szakmérnök

158.

e-gazdaság szakközgazdász

szakközgazdász e-gazdaság szakon

159.

e-gazdaság szakmérnök

e-gazdaság szakmérnök

160.

egészség-gazdaságtani és egészségbiztosítási specialista

egészség-gazdaságtani és egészségbiztosítási specialista

161.

egészség-gazdaságtani és egészségbiztosítási szakközgazdász

egészség-gazdaságtani és egészségbiztosítási szakközgazdász

162.

egészségturisztikai szakközgazdász és szakidegenvezető

egészségturisztikai szakközgazdász és szakidegenvezető

163.

egészségturisztikai tanácsadó és szakidegenvezető

egészségturisztikai tanácsadó és szakidegenvezető

164.

egészségturizmus

egészségturisztikai szakközgazdász

165.

egészségügyi biztosítási specialista

egészségügyi biztosítási specialista

166.

egészségügyi biztosítási szakközgazdász

egészségügyi biztosítási szakközgazdász

167.

egészségügyi controller szakközgazdász

egészségügyi controller szakközgazdász

168.

egészségügyi controller tanácsadó

egészségügyi controller tanácsadó

169.

egészségügyi gazdálkodási és stratégiai

egészségügyi gazdálkodási és stratégiai specialista

170.

egészségügyi közigazgatási szakközgazdász

egészségügyi közigazgatási szakközgazdász

171.

egészségügyi közigazgatási tanácsadó

egészségügyi közigazgatási tanácsadó

172.

egészségügyi marketing szakközgazdász

szakközgazdász egészségügyi marketing szakon

173.

egészségügyi menedzsment specialista

egészségügyi menedzsment specialista

174.

egészségügyi menedzsment szakközgazdász

egészségügyi menedzsment szakközgazdász

175.

egészségügyi minőségbiztosítási szakközgazdász

egészségügyi minőségbiztosítási szakközgazdász

176.

egészségügyi minőségbiztosítási tanácsadó

egészségügyi minőségbiztosítási tanácsadó

177.

egészségügyi stratégiai menedzsment

egészségügyi stratégiai menedzsment szaktanácsadó

178.

egészségügyi stratégiai menedzsment szakközgazdász

egészségügyi stratégiai menedzsment szakközgazdász

179.

egészségügyi szakjogász

egészségügyi szakjogász

180.

egészségügyi szakközgazdász

szakközgazdász egészségügyi gazdálkodási szakon

181.

egészségügyi szóvivő és kommunikációs szakközgazdász

egészségügyi szóvivő és kommunikációs szakközgazdász

182.

egészségügyi szóvivő és kommunikációs tanácsadó

egészségügyi szóvivő és kommunikációs tanácsadó

183.

egzotikus állatok gyógyászata

egzotikus állatok szakállatorvosa

184.

e-kereskedelem szakközgazdász

e-kereskedelmi szakközgazdász

185.

e-közigazgatási menedzser

e-közigazgatási menedzser

186.

e-közigazgatási szakközgazdász

e-közigazgatási szakközgazdász

187.

e-közigazgatási szakmérnök

e-közigazgatási szakmérnök

188.

e-közszolgáltatás

e-közszolgáltatási menedzser

189.

elektronikus hírközlés-menedzsment specialista

elektronikus hírközlés-menedzsment specialista

190.

elektronikus hírközlés-menedzsment szakközgazdász

elektronikus hírközlés-menedzsment szakközgazdász

191.

elektronikus kereskedelem informatikai szakember

elektronikus kereskedelem informatikai szakember

192.

elektronikus kereskedelmi informatikai szakmérnök

elektronikus kereskedelmi informatikai szakmérnök

193.

elektronikus oktatás informatikai szakmérnök

elektronikus oktatás informatikai szakmérnök

194.

elektronikus üzleti menedzser

elektronikus üzleti menedzser

195.

élelmiszerbiztonsági

élelmiszerbiztonsági szakmérnök

196.

élelmiszerbiztonsági szakember

élelmiszerbiztonsági szakember

197.

élelmiszerellenőrzés és fogyasztóvédelem

élelmiszerellenőrzés és fogyasztóvédelmi szakreferens

198.

élelmiszer-higiénikus szakállatorvos

élelmiszer-higiénikus szakállatorvos

199.

élelmiszeripari (vállalati, üzemi) higiénia szakmenedzser

élelmiszeripari (vállalati, üzemi) higiénia szakmenedzser

200.

élelmiszeripari minőségügyi

élelmiszeripari minőségügyi szakmérnök

201.

élelmiszerlánc minőségirányítás

élelmiszerlánc minőségirányítási szakmérnök

202.

élelmiszerlánc minőségügy

élelmiszerlánc minőségügyi szakember

203.

élelmiszerlánc-biztonsági és élelmiszerhigiéniai

élelmiszerlánc-biztonsági és élelmiszerhigiéniai szakmérnök

204.

élelmiszerlánc-biztonsági és élelmiszerhigiéniai szaktanácsadó

élelmiszerlánc-biztonsági és élelmiszerhigiéniai szaktanácsadó

205.

élelmiszerlánc-biztonsági szakmérnöki

élelmiszerlánc-biztonsági szakmérnök

206.

élelmiszermarketing

élelmiszermarketing szakmenedzser

207.

elemző statisztikus specialista

elemző statisztikus specialista

208.

elemző statisztikus szakközgazdász

elemző statisztikus szakközgazdász

209.

ember és környezet

humánkörnyezet-szakember

210.

energetikai szakjogász

energetikai szakjogász

211.

energetikai szakmérnöki

energetikai szakmérnök

212.

energiagazdálkodási specialista

energiagazdálkodási specialista

213.

energiagazdálkodási szakközgazdász

energiagazdálkodási szakközgazdász

214.

energiagazdálkodási szakmérnök

energiagazdálkodási szakmérnök

215.

energiagazdálkodási szaktanácsadó

energiagazdálkodási szaktanácsadó

216.

energiatermelési

energiatermelési szakmérnök

217.

építésberuházási

építésberuházási szakmérnök

218.

építési geodézia

építési geodéziai szakmérnök

219.

építési jogi szakokleveles mérnök

építési jogi szakokleveles mérnök

220.

építésügyi

építésügyi szakmérnök

221.

építésztervező

építésztervező szakmérnök

222.

építőanyag-ipari menedzser szakmérnök

építőanyag-ipari menedzser szakmérnök

223.

építőipari igazságügyi

építőipari igazságügyi szakmérnök

224.

építőmérnöki geodéziai

építőmérnöki geodéziai szakmérnök

225.

építőmester szakmérnöki

építőmester szakmérnök

226.

épületenergetikai passzívház tervező szakember

épületenergetikai passzívház tervező szakember

227.

épületenergetikai passzívház tervező szakmérnök

épületenergetikai passzívház tervező szakmérnök

228.

épületfelújítási és -fenntartási

épületfelújítási és -fenntartási szakmérnök

229.

épületgépészet

épületgépészeti szakmérnök

230.

épületgépészeti szakember

épületgépészeti szakember

231.

épületszigetelő

épületszigetelő szakmérnök

232.

érdekérvényesítő (lobbi) specialista

érdekérvényesítő (lobbi) specialista

233.

érdekérvényesítő (lobbi) szakközgazdász

érdekérvényesítő (lobbi) szakközgazdász

234.

erdő- és mezőgazdasági környezettan

erdő- és mezőgazdasági környezetbiztonsági menedzser

235.

erdőpedagógiai szakmérnök

erdőpedagógiai szakmérnök

236.

erdőpedagógiai szakvezető

erdőpedagógiai szakvezető

237.

értékelemző specialista

értékelemző specialista

238.

értékelemző szakközgazdász

értékelemző szakközgazdász

239.

esélyegyenlőségi specialista

esélyegyenlőségi specialista

240.

esélyegyenlőségi szakközgazdász

esélyegyenlőségi szakközgazdász

241.

EU projektmenedzser

EU projektmenedzser

242.

EU projektmenedzser szakközgazdász

EU projektmenedzser szakközgazdász

243.

euromenedzser

euromenedzser

244.

európai bűnüldözési szaktanácsadó

európai bűnüldözési szaktanácsadó

245.

európai településfejlesztési szakjogász

európai településfejlesztési szakjogász

246.

európai településmenedzsment

európai településmenedzser

247.

Európai Unió szakközgazdász

szakközgazdász Európai Unió szakon

248.

Európai Uniós projekttervező és finanszírozási

Európai Uniós projekttervező és finanszírozási tanácsadó

249.

európai uniós üzleti szakközgazdász

szakközgazdász európai uniós üzleti szakon

250.

európai uniós üzleti tanácsadó

európai uniós üzleti tanácsadó

251.

európai üzleti jog

európai üzleti szakjogász

252.

Európa-jogi szakjogász

Európa-jogi szakjogász

253.

executive MBA for IT

executive MBA for IT

254.

executive MBA for IT szakközgazdász

executive MBA for IT szakközgazdász

255.

executive MBA menedzser

executive MBA szakirányú menedzser

256.

executive MBA szakközgazdász

szakközgazdász executive MBA szakon

257.

export-import menedzsment

export-import tanácsadó

258.

faipari termék és formatervező

faipari termék és formatervező szakmérnök

259.

faipari termékmenedzser

faipari termékmenedzser szakmérnök

260.

faipari terméktervező

faipari terméktervező szakmérnök

261.

felsőoktatási igazgatási és gazdálkodási szakember

felsőoktatási igazgatási és gazdálkodási szakember

262.

felsőoktatási igazgatási szakember

felsőoktatási igazgatási szakember

263.

felsőoktatási jogi szakjogász

felsőoktatási jogi szakjogász

264.

felszámolási és vagyonfelügyeleti specialista

felszámolási és vagyonfelügyeleti specialista

265.

felszámolási és vagyonfelügyeleti szakközgazdász

felszámolási és vagyonfelügyeleti szakközgazdász

266.

fenntartható fejlődési szakember

fenntartható fejlődési szakember

267.

fitoterápiás tanácsadó

fitoterápiás tanácsadó

268.

fizetésképtelenségi (csődjogi) szakjogász

fizetésképtelenségi (csődjogi) szakjogász

269.

foglalkoztatási és rehabilitációs jogi tanácsadó

foglalkoztatási és rehabilitációs jogi tanácsadó

270.

foglalkoztatási rehabilitációs humán és műszaki szaktanácsadó

foglalkoztatási rehabilitációs humán és műszaki szaktanácsadó

271.

fogyasztóvédelem

fogyasztóvédelmi ellenőrző és elemző

272.

folyamat-biztonsági szakmérnök

folyamat-biztonsági szakmérnök

273.

földgázellátási szakmérnöki

földgázellátási szakmérnök

274.

francia jogi és szakfordítói szakjogász

francia jogi és szakfordítói szakjogász

275.

francia jogi és szakfordítói szaktanácsadó

francia jogi és szakfordítói szaktanácsadó

276.

fürdőfenntartási és -üzemeltetési szakmérnöki

fürdőfenntartási és -üzemeltetési szakmérnök

277.

fürdővezető szakember

fürdővezető szakember

278.

fürdővezető szakmérnök

fürdővezető szakmérnök

279.

gabonatárolási szakmérnök

gabonatárolási szakmérnök

280.

gasztronómiai menedzser

gasztronómiai menedzser

281.

gazdálkodás

gazdálkodási szakember

282.

gazdálkodás biztonsági szakember

gazdálkodás biztonsági szakember

283.

gazdálkodási szakmérnök

szakmérnök gazdálkodási szakon

284.

gazdálkodástudományi specialista

gazdálkodástudományi specialista

285.

gazdálkodástudományi szakközgazdász

gazdálkodástudományi szakközgazdász

286.

gazdasági büntetőjogi szakjogász

gazdasági büntetőjogi szakjogász

287.

gazdasági informatikai elemző

gazdasági informatikai elemző

288.

gazdasági informatikai menedzsment

szakközgazdász, gazdasági informatikai menedzsment szakon

289.

gazdasági szakokleveles közműszolgáltatási mérnök

gazdasági szakokleveles közműszolgáltatási mérnök

290.

gazdasági szakújságírás

gazdasági szakújságíró

291.

gazdasági válságügyi specialista

gazdasági válságügyi specialista

292.

gazdasági válságügyi szakközgazdász

gazdasági válságügyi szakközgazdász

293.

gazdaságpolitikai specialista

gazdaságpolitikai specialista

294.

gazdaságpolitikai szakközgazdász

gazdaságpolitikai szakközgazdász

295.

gazdaságpolitikai tanácsadó szakközgazdász

gazdaságpolitikai tanácsadó szakközgazdász

296.

gazdaságvédelmi szakközgazdász

szakközgazdász gazdaságvédelmi szakon

297.

geoinformatikai szakasszisztens

geoinformatikai szakasszisztens

298.

geoinformatikai szakmérnök

geoinformatikai szakmérnök

299.

geopolitika

geopolitikai szaktanácsadó

300.

geotechnikai

mesterszintű geotechnikai szakmérnök

301.

geotermikus szakmérnöki

geotermikus szakmérnök

302.

gépész kutató-fejlesztő

gépész kutató-fejlesztő szakmérnök

303.

gépészeti karbantartó

gépészeti karbantartó szakmérnök

304.

gépészeti karbantartó szakember

gépészeti karbantartó szakember

305.

gépipari automatizálási szakember

gépipari automatizálási szakember

306.

gépipari automatizálási szakmérnök

gépipari automatizálási szakmérnök

307.

gépipari technológiai szakember

gépipari technológiai szakember

308.

gépipari technológiai szakmérnök

gépipari technológiai szakmérnök

309.

gombatermesztési szakmérnök

gombatermesztési szakmérnök

310.

gombatermesztési szaktanácsadó

gombatermesztési szaktanácsadó

311.

GPS navigációs

GPS navigációs szakmérnök

312.

gumiipari technológiai

gumiipari technológiai szakmérnök

313.

gyártásinformatika

gyártásinformatikus szakmérnök

314.

gyermekjogi és ifjúságvédelmi szaktanácsadó

gyermekjogi és ifjúságvédelmi szaktanácsadó

315.

gyógy- és fűszernövény-termesztő és -feldolgozó

gyógy- és fűszernövény-termesztő és -feldolgozó szakember

316.

gyógy- és fűszernövény-termesztő és -feldolgozó szakmérnök

gyógy- és fűszernövény-termesztő és -feldolgozó szakmérnök

317.

gyógynövényismereti szakreferens

gyógynövényismereti szakreferens

318.

gyógynövényismerő és -felhasználó

gyógynövényalkalmazási szakember

319.

gyógynövényismerő és -felhasználó szakmérnök

gyógynövényalkalmazási szakmérnök

320.

gyógynövénytermesztő

gyógynövénytermesztő szakmérnök

321.

gyógynövénytermesztő szakember

gyógynövénytermesztő szakember

322.

gyógyszerész-közgazdász

gyógyszerész-közgazdász

323.

gyógyszerkémiai

szakgyógyszerkémikus

324.

gyógyszerügyi menedzsment specialista

gyógyszerügyi menedzsment specialista

325.

gyógyszerügyi menedzsment szakközgazdász

gyógyszerügyi menedzsment szakközgazdász

326.

gyümölcstermesztő

gyümölcstermesztő

327.

gyümölcstermesztő szakmérnök

gyümölcstermesztő szakmérnök

328.

halászati szakmérnök

halászati szakmérnök

329.

halászati-halgazdálkodási

halászati-halgazdálkodási szakmérnök

330.

halgazdálkodási

halgazdálkodási szaktanácsadó

331.

haszongépjármű üzemeltető

haszongépjármű üzemeltető

332.

határon átnyúló fejlesztési szakreferens

határon átnyúló fejlesztési szakreferens

333.

hegesztő

hegesztő szakmérnök

334.

hegesztő szakember

hegesztő szakember

335.

hegesztő technológus

hegesztő technológus szakmérnök

336.

helyi jogszabály-szerkesztő szakjogász

helyi jogszabály-szerkesztő szakjogász

337.

hévízkészlet-gazdálkodási

hévízkészlet-gazdálkodó

338.

hídépítő mérnöki

hídépítő szakmérnök

339.

hidraulika-pneumatika szakmérnök

hidraulika-pneumatika szakmérnök

340.

hidrogeológia

hidrogeológus

341.

hidroinformatikai és vízgazdálkodási

hidroinformatikai és vízgazdálkodási szakmérnök

342.

hidrológus

hidrológus

343.

hivatalos statisztikai szakközgazdász

hivatalos statisztikai szakközgazdász

344.

hivatalos statisztikai tanácsadó

hivatalos statisztikai tanácsadó

345.

HR Business Partner

HR Business Partner

346.

HR Business Partner szakközgazdász

szakközgazdász HR Business Partner szakon

347.

HR menedzser

HR menedzser

348.

HR-tanácsadó

HR-tanácsadó

349.

hulladék- és veszélyes hulladékgazdálkodási

hulladék- és veszélyes hulladékgazdálkodási szaktanácsadó

350.

hulladékgazdálkodási

hulladékgazdálkodási szakmérnök

351.

hulladékgazdálkodási menedzser

hulladékgazdálkodási menedzser

352.

hulladékgazdálkodási műszaki szakember

hulladékgazdálkodási műszaki szakember

353.

hulladékgazdálkodási szakember

hulladékgazdálkodási szakember

354.

hulladékgazdálkodási szaktanácsadó

hulladékgazdálkodási szaktanácsadó

355.

humán erőforrás

humán erőforrás szakember

356.

humánmenedzser közgazdász

humánmenedzser szakközgazdász

357.

humánmenedzser mérnök

humánmenedzser szakmérnök

358.

humánmenedzsment

humánmenedzser

359.

humánmenedzsment szakközgazdász

szakközgazdász humánmenedzsment szakon

360.

igazságügyi szociális tanácsadó

igazságügyi szociális tanácsadó

361.

IMP nemzetközi business marketing és innováció specialista

IMP nemzetközi business marketing és innováció specialista

362.

IMP nemzetközi business marketing és innováció szakközgazdász

IMP nemzetközi business marketing és innováció szakközgazdász

363.

infokommunikációs

szakmérnök infokommunikációs szakon

364.

infokommunikációs szakjogász

infokommunikációs szakjogász

365.

informatikai biztonság szakmérnök

informatikai biztonsági szakmérnök

366.

informatikai menedzsment

informatikai menedzser

367.

informatikai menedzsment szakközgazdász

szakközgazdász informatikai menedzsment szakon

368.

informatikai szakember az elektronikus oktatás területén

informatikai szakember az elektronikus oktatás területén

369.

ingatlan

ingatlan szaktanácsadó

370.

ingatlan- és vagyongazdálkodás

ingatlan- és vagyongazdálkodási szaktanácsadó

371.

ingatlanfejlesztési

ingatlanfejlesztő

372.

ingatlanforgalmi szakjogász

ingatlanforgalmi szakjogász

373.

ingatlangazdálkodási szakember

ingatlangazdálkodási szakember

374.

ingatlangazdálkodási szakértő

ingatlangazdálkodási szakértő

375.

ingatlangazdálkodási szakközgazdász

ingatlangazdálkodási szakközgazdász

376.

ingatlanjogi szervező

ingatlanjogi szervező

377.

innovációs menedzser

innovációs menedzser

378.

integrált gyümölcstermesztési szakmérnök

integrált gyümölcstermesztési szakmérnök

379.

integrált menedzsmentrendszerek (IMR) szakmérnök

integrált menedzsmentrendszerek (IMR) szakmérnök

380.

integrált növénytermesztő

integrált növénytermesztő szakmérnök

381.

integrált növénytermesztő szakember

integrált növénytermesztő szakember

382.

interkulturális menedzsment

interkulturális menedzser

383.

ipari környezeti szakmérnök

ipari környezeti szakmérnök

384.

ipari park menedzser

ipari park menedzser

385.

iparjogvédelmi és szerzői jogi szakjogász

iparjogvédelmi és szerzői jogi szakjogász

386.

iparjogvédelmi specialista

iparjogvédelmi specialista

387.

iparjogvédelmi szakközgazdász

iparjogvédelmi szakközgazdász

388.

IT menedzsment

IT menedzser

389.

jogász-közgazdász

jogász-közgazdász

390.

jogi szakokleveles „adó- és vámnyomozó” tanácsadó

jogi szakokleveles „adó- és vámnyomozó” tanácsadó

391.

jogi szakokleveles államháztartási ellenőr

jogi szakokleveles államháztartási ellenőr

392.

jogi szakokleveles betegjogi, ellátottjogi, gyermekjogi jogvédő

jogi szakokleveles betegjogi, ellátottjogi, gyermekjogi jogvédő

393.

jogi szakokleveles családvédelmi tanácsadó

jogi szakokleveles családvédelmi tanácsadó

394.

jogi szakokleveles felsőoktatási szakember

jogi szakokleveles felsőoktatási szakember

395.

jogi szakokleveles fogyasztóvédelmi szakember

jogi szakokleveles fogyasztóvédelmi szakember

396.

jogi szakokleveles gazdasági szakember

jogi szakokleveles ... (az eredeti szakképzettség tüntetendő fel)

397.

jogi szakokleveles helyi jogszabály-szerkesztő

jogi szakokleveles helyi jogszabály-szerkesztő

398.

jogi szakokleveles javadalmazási tanácsadó

jogi szakokleveles javadalmazási tanácsadó

399.

jogi szakokleveles környezetvédelmi szakember

jogi szakokleveles környezetvédelmi szakember

400.

jogi szakokleveles közoktatási szakember

jogi szakokleveles közoktatási szakember

401.

jogi szakokleveles lelkész

jogi szakokleveles lelkész

402.

jogi szakokleveles magánbiztonsági szakember

jogi szakokleveles magánbiztonsági szakember

403.

jogi szakokleveles orvos és egészségügyi szakember

jogi szakokleveles ... (az eredeti szakképzettség tüntetendő fel)

404.

jogi szakokleveles pedagógus

jogi szakokleveles pedagógus

405.

jogi szakokleveles sportszakember

jogi szakokleveles sportszakember

406.

jogi szakokleveles szabályozott iparági szakember

jogi szakokleveles szabályozott iparági szakember

407.

jövőkutatás, előrejelzés (stratégiaformálás) specialista

jövőkutatás specialista

408.

jövőkutatás, előrejelzés (stratégiaformálás) szakközgazdász

jövőkutatás szakközgazdász

409.

juh- és kecskeágazati szakmérnök

juh- és kecskeágazati szakmérnök

410.

kataszteri

kataszteri szakmérnök

411.

katonai jogi szakjogász

katonai jogi szakjogász

412.

katonai jogi szakokleveles tanácsadó

katonai jogi szakokleveles tanácsadó

413.

kémiai analízis szakmérnöki

kémiai analitikus szakmérnök

414.

kerámiaipari specialista

kerámiaipari specialista

415.

kerámiaipari szakmérnök

kerámiaipari szakmérnök

416.

kereskedelmi logisztika és ellátási lánc menedzsment

szakközgazdász kereskedelmi logisztika és ellátási lánc menedzsment szakon

417.

kereskedelmi szakjogász

kereskedelmi szakjogász

418.

kertészeti marketing és logisztikai

kertészeti marketing és logisztikai szakmérnök

419.

kertészeti szakmérnök

kertészeti szakmérnök

420.

kertészeti termékmenedzser szakmérnök

kertészeti termékmenedzser szakmérnök

421.

kisvállalkozási tanácsadó

kisvállalkozási tanácsadó

422.

kivitelező

kivitelező szakmérnök

423.

klímagazdasági szakközgazdász

szakközgazdász klímagazdasági szakon

424.

klímagazdasági szaktanácsadó

klímagazdasági szaktanácsadó

425.

konferencia- és rendezvény-menedzsment szakközgazdász

konferencia- és rendezvény-menedzsment szakközgazdász

426.

konferencia- és rendezvény-menedzsment szaktanácsadó

konferencia- és rendezvény-menedzsment szaktanácsadó

427.

korrózióvédelmi specialista

korrózióvédelmi specialista

428.

korrózióvédelmi szakmérnök

korrózióvédelmi szakmérnök

429.

költségvetési ellenőrzés szakközgazdász

szakközgazdász költségvetési ellenőrzés szakon

430.

könyvvizsgálói asszisztens

könyvvizsgálói asszisztens

431.

környezet- és katasztrófavédelmi menedzser

környezet- és katasztrófavédelmi menedzser

432.

környezet- és tájgazdálkodási

környezet- és tájgazdálkodási szakmérnök

433.

környezet- és tájgazdálkodási szakember

környezet- és tájgazdálkodási szakember

434.

környezet- és tájvédelmi menedzser

környezet- és tájvédelmi menedzser

435.

környezet- és területfejlesztési menedzser

környezet- és területfejlesztési menedzser

436.

környezet- és vízgazdálkodási szakmérnök

környezet- és vízgazdálkodási szakmérnök

437.

környezetbiztonsági és közlekedésforgalmi menedzser

környezetbiztonsági és közlekedésforgalmi menedzser

438.

környezetgazdálkodási szakmérnöki

környezetgazdálkodási szakmérnök

439.

környezetgazdálkodási-környezetvédelmi

környezetgazdálkodási-környezetvédelmi szakmérnök

440.

környezetgazdálkodási-környezetvédelmi szaktanácsadó

környezetgazdálkodási-környezetvédelmi szaktanácsadó

441.

környezethigiéniai menedzser

környezethigiéniai menedzser

442.

környezeti menedzsment

környezetgazda

443.

környezeti menedzsment szakközgazdász

környezeti menedzsment szakközgazdász

444.

környezetirányítási specialista

környezetirányítási specialista

445.

környezetirányítási szakmérnök

környezetirányítási szakmérnök

446.

környezetmenedzsment szaktanácsadó

környezetmenedzsment szaktanácsadó

447.

környezettechnológiai szakmérnök

környezettechnológiai szakmérnök

448.

környezettudatos építés

környezettudatos építési szakmérnök

449.

környezettudományi és biztonsági menedzser

környezettudományi és biztonsági menedzser

450.

környezetvédelmi

környezetvédelmi szakmérnök

451.

környezetvédelmi és -fejlesztési szaktanácsadó

környezetvédelmi és -fejlesztési szaktanácsadó

452.

környezetvédelmi szakjogász

környezetvédelmi szakjogász

453.

környezetvédelmi tanácsadó

környezetvédelmi tanácsadó

454.

közbeszerzési menedzser szakközgazdász

szakközgazdász közbeszerzés-menedzsment szakon

455.

közbeszerzési szakjogász

közbeszerzési szakjogász

456.

közbeszerzés-menedzsment

közbeszerzési menedzser

457.

közgazdálkodás, közpénz menedzsment

közgazdálkodás, közpénzügyi menedzsment szaktanácsadó

458.

közgazdasági modellező

szakokleveles modellező közgazdász

459.

közigazgatás gazdálkodás és informatika specialista

közigazgatás gazdálkodás és informatika specialista

460.

közigazgatás gazdálkodás és informatika szakközgazdász

közigazgatás gazdálkodás és informatika szakközgazdász

461.

közigazgatás gazdálkodása és ellenőrzése specialista

közigazgatás gazdálkodása és ellenőrzése specialista

462.

közigazgatás gazdálkodása és ellenőrzése szakközgazdász

közigazgatás gazdálkodása és ellenőrzése szakközgazdász

463.

közigazgatási ügyfélszolgálat

közigazgatási ügyfélszolgálati szakreferens

464.

közlekedés műszaki, járműtechnika

közlekedés műszaki, járműtechnika főiskolai szakmérnök

465.

közlekedés műszaki, járműtechnika (egyetemi)

közlekedés műszaki, járműtechnika egyetemi szakmérnök

466.

közlekedési műszaki szakértő

egyetemi szakmérnök, közlekedési műszaki szakértő szakon

467.

közlekedési szakjogász

közlekedési szakjogász

468.

közmenedzsment szakjogász

közmenedzsment szakjogász

469.

közmenedzsment szakreferens

közmenedzsment szakreferens

470.

közműfenntartási és -üzemeltetési szakmérnöki

közműfenntartási és -üzemeltetési szakmérnök

471.

közműszolgáltatási gazdálkodási szaktanácsadó

közműszolgáltatási gazdálkodási szaktanácsadó

472.

közoktatási jogi szakjogász

közoktatási jogi szakjogász

473.

közpolitikai elemző

közpolitikai elemző

474.

kriminalisztikai szakjogász

kriminalisztikai szakjogász

475.

kriminalisztikai szakokleveles rendvédelmi szakember

kriminalisztikai szakokleveles rendvédelmi szakember

476.

krízismenedzser és vagyonfelügyelő szakközgazdász

krízismenedzser és vagyonfelügyelő szakközgazdász

477.

kromatográfia

kromatográfiás szakanalitikus

478.

kromatográfia mesterszintű

mesterszintű kromatográfiás szakanalitikus

479.

kultúra és gazdaság

kultúra és gazdaság menedzser

480.

kultúra-gazdaságtan specialista

kultúra-gazdaságtan specialista

481.

kultúra-gazdaságtan szakközgazdász

kultúra-gazdaságtan szakközgazdász

482.

kulturális és kisebbségi jogi szakjogász

kulturális és kisebbségi jogi szakjogász

483.

kulturális és kisebbségi politika

kulturális és kisebbségpolitikai tanácsadó

484.

kulturális menedzser

kulturális menedzser

485.

kulturális örökség menedzsment és fenntartható fejlődés

kulturális örökségmenedzser és fenntartható fejlődés szakreferens

486.

kynologus

okleveles kynologus

487.

Lean menedzser

Lean menedzser

488.

Lean szakmérnök

Lean szakmérnök

489.

Lean vezetés

Lean vezető

490.

légiforgalmi logisztikai menedzsment

légiforgalmi logisztikai menedzsment

491.

létesítményenergetikai szakmérnök

létesítményenergetikai szakmérnök

492.

létesítménygazdálkodó

létesítménygazdálkodó

493.

levegőtisztaság-védelmi

levegőtisztaság-védelmi szaktanácsadó

494.

logisztika és ellátási lánc menedzsment

logisztika és ellátási lánc menedzser

495.

logisztika és ellátási lánc szakközgazdász

szakközgazdász logisztika és ellátási lánc szakon

496.

logisztika és szállítmányozás

logisztikai és szállítmányozási szervező

497.

logisztikai és szállítmányozási menedzser

logisztikai és szállítmányozási menedzser

498.

logisztikai és szállítmányozási rendszertervező

logisztikai és szállítmányozási rendszertervező

499.

logisztikai informatikai

logisztikai informatikai szakember

500.

logisztikai rendszertervező

logisztikai rendszertervező

501.

logisztikai szakközgazdász

szakközgazdász logisztikai szakon

502.

logisztikai üzemeltető

logisztikai üzemeltető

503.

logisztika-kontrolling

szakközgazdász logisztika-kontrolling szakon

504.

logisztika-kontrolling szakember

logisztika-kontrolling szakember

505.

logisztika-kontrolling tanácsadó

logisztika-kontrolling tanácsadó

506.

lótenyésztő

lótenyésztő tanácsadó

507.

lovas-tanár és -szervező

lovas-tanár és -szervező

508.

magánbiztonsági jogi szakjogász

magánbiztonsági jogi szakjogász

509.

magasépítés–üveg és fém térhatároló szerkezetek

magasépítés–üveg és fém térhatároló szerkezetek szakmérnök

510.

makrogazdasági elemző

makrogazdasági elemző

511.

management tréner

management tréner

512.

marketing menedzser

marketing menedzser

513.

marketing specialista

marketing specialista

514.

marketing szakközgazdász

marketing szakközgazdász

515.

marketing tanácsadó

marketing tanácsadó

516.

marketing tanácsadó szakközgazdász

szakközgazdász marketing tanácsadó szakon

517.

marketingkommunikáció szakközgazdász

szakközgazdász marketingkommunikáció szakon

518.

marketingszervezetek irányítása szakközgazdász

szakközgazdász marketingszervezetek irányítása szakon

519.

marketingtervező

marketingtervező szakközgazdász

520.

marketingvezető

marketingvezető

521.

média projekt menedzsment

média projekt menedzser

522.

médiafejlesztő informatikus

médiafejlesztő informatikus

523.

mediátor

mediátor (közvetítő)

524.

megújuló energetikai

megújuló energetikai szakember

525.

megújuló energia termelési és hasznosítási

okleveles alternatív-energia gazdálkodási szakmérnök

526.

megújuló energiaforrások

megújuló energiaforrások menedzser referens

527.

mélyfúrási szakmérnöki

mélyfúrási szakmérnök

528.

menedzser szakmérnök

menedzser szakmérnök

529.

menedzser szakspecialista

menedzser szakspecialista

530.

mérnök – alkalmazott közgazdász

… (az eredeti szakképzettség tüntetendő fel) – alkalmazott közgazdász

531.

mérnök – projektközgazdász

… (az eredeti szakképzettség tüntetendő fel) – projektközgazdász

532.

mérnök – üzemközgazdász

… (az eredeti szakképzettség tüntetendő fel) – üzemközgazdász

533.

mérnök üzletkötő

üzletkötő szakmérnök

534.

mérnök-közgazdász (főiskolai)

…... (az eredeti szakképzettség tüntetendő fel)–közgazdász (főiskolai)

535.

mérnök-közgazdász egyetemi

......... (az eredeti szakképzettség megjelölése)–közgazdász

536.

mester szintű alkalmazott környezetvédelmi specialista

mester szintű alkalmazott környezetvédelmi specialista

537.

mester szintű alkalmazott környezetvédelmi szakmérnök

mester szintű alkalmazott környezetvédelmi szakmérnök

538.

mester szintű e-közigazgatási menedzser

mester szintű e-közigazgatási menedzser

539.

mester szintű e-közigazgatási szakközgazdász

mester szintű e-közigazgatási szakközgazdász

540.

mester szintű e-közigazgatási szakmérnök

mester szintű e-közigazgatási szakmérnök

541.

mester szintű környezetirányítási specialista

mester szintű környezetirányítási specialista

542.

mester szintű környezetirányítási szakmérnök

mester szintű környezetirányítási szakmérnök

543.

mester szintű minőségügyi szakközgazdász

mester szintű minőségügyi szakközgazdász

544.

mester szintű minőségügyi szakmenedzser

mester szintű minőségügyi szakmenedzser

545.

mester szintű minőségügyi szakmérnök

mester szintű minőségügyi szakmérnök

546.

mester szintű műszaki szakközgazdász

mester szintű szakközgazdász műszaki szakon

547.

mesterszintű anyagmozgató gépész szakmérnök

mesterszintű anyagmozgató gépész szakmérnök

548.

mesterszintű élelmiszerminősítő

mesterszintű élelmiszerminősítő

549.

mesterszintű építésgépesítési szakmérnök

mesterszintű építésgépesítési szakmérnök

550.

mesterszintű erdőfeltárási szakmérnök

mesterszintű erdőfeltárási szakmérnök

551.

mesterszintű erdőművelési és erdőhasználati szakmérnöki

mesterszintű erdőművelési és erdőhasználati szakmérnök

552.

mesterszintű erdőpedagógiai szakmérnök

mesterszintű erdőpedagógiai szakmérnök

553.

mesterszintű hulladékgazdálkodási

mesterszintű hulladékgazdálkodási szaktanácsadó

554.

mesterszintű járműgépész szakmérnök

mesterszintű járműgépész szakmérnök

555.

mesterszintű járműipari tervező szakmérnök

mesterszintű járműipari tervező szakmérnök

556.

mesterszintű járműtechnikai menedzser

mesterszintű járműtechnikai menedzser

557.

mesterszintű karbantartó és járműfenntartó szakmérnök

mesterszintű karbantartó és járműfenntartó szakmérnök

558.

mesterszintű klímagazdasági szakközgazdász

mesterszintű szakközgazdász klímagazdasági szakon

559.

mesterszintű környezetmenedzsment

mesterszintű környezetmenedzsment szaktanácsadó

560.

mesterszintű közlekedési gazdasági mérnök

mesterszintű közlekedési gazdasági mérnök

561.

mesterszintű levegőtisztaság-védelmi

mesterszintű levegőtisztaság-védelmi szaktanácsadó

562.

mesterszintű minőségirányító analitikus

mesterszintű minőségirányító szakanalitikus

563.

mesterszintű műszaki diagnosztikai szakmérnök

mesterszintű műszaki diagnosztikai szakmérnök

564.

mesterszintű műszeres analitikai kémia

mesterszintű műszeres analitikus specialista

565.

mesterszintű nemzetközi mezőgazdasági

mesterszintű nemzetközi mezőgazdasági szakmérnök

566.

mesterszintű természetiörökség-védelmi

mesterszintű természetiörökség-védelmi szaktanácsadó

567.

mesterszintű természetiörökség-védelmi szakmérnök

mesterszintű természetiörökség-védelmi szakmérnök

568.

mesterszintű üzemi logisztikai szakmérnök

mesterszintű üzemi logisztikai szakmérnök

569.

mesterszintű vadgazdálkodási igazgatási szakirányító

mesterszintű vadgazdálkodási igazgatási szakirányító

570.

mesterszintű vadgazdálkodási igazgatási szakmérnök

mesterszintű vadgazdálkodási igazgatási szakmérnök

571.

mesterszintű vadhigiénikus szakmérnök

mesterszintű vadhigiénikus szakmérnök

572.

mesterszintű vízminőség-védelmi

mesterszintű vízminőség-védelmi szaktanácsadó

573.

mesterszintű zaj- és rezgéscsökkentési

mesterszintű zaj- és rezgéscsökkentési szaktanácsadó

574.

mezőgazdasági értékbecslő

mezőgazdasági értékbecslő szakmérnök

575.

mezőgazdasági és élelmiszeripari terméktervező

mezőgazdasági és élelmiszeripari terméktervező szakmérnök

576.

mezőgazdasági környezetgazdálkodási szakmérnök

mezőgazdasági környezetgazdálkodási szakmérnök

577.

mezőgazdasági szaktanácsadó szakmérnök

mezőgazdasági szaktanácsadó szakmérnök

578.

mezőgazdasági vízgazdálkodási

mezőgazdasági vízgazdálkodási szakmérnök

579.

Microsoft üzleti alkalmazásfejlesztő szakmérnök

Microsoft üzleti alkalmazásfejlesztő szakmérnök

580.

mikrobiológus

mikrobiológus

581.

minőségbiztosítási és megbízhatósági szakmérnök

szakmérnök, minőségbiztosítási és megbízhatósági szakon

582.

minőségbiztosítási szakember

minőségbiztosítási szakember

583.

minőségbiztosítási szakmérnök

minőségbiztosítási szakmérnök

584.

minőségirányítási rendszermenedzser

minőségirányítási rendszermenedzser

585.

minőségirányítási szakember

minőségirányítási szakember

586.

minőségirányítási szakmérnök

minőségirányítási szakmérnök

587.

minőségügyi rendszerek szakmérnök

minőségügyi rendszerek szakmérnök

588.

minőségügyi rendszerek szakspecialista

minőségügyi rendszerek szakspecialista

589.

minőségügyi rendszermenedzser

minőségügyi rendszermenedzser

590.

minőségügyi szakközgazdász

minőségügyi szakközgazdász

591.

minőségügyi szakmenedzser

minőségügyi szakmenedzser

592.

minőségügyi szakmérnök

minőségügyi szakmérnök

593.

modern üzleti szakújságíró

üzleti szakújságíró

594.

multimédia informatikus

multimédia informatikus

595.

munka-, tűz-, környezetvédelmi és minőségügyi rendszerkoordinátor

munka-, tűz-, környezetvédelmi és minőségügyi rendszerkoordinátor

596.

munkajogi szakjogász

munkajogi szakjogász

597.

munkajogi szakokleveles tanácsadó

munkajogi szakokleveles tanácsadó

598.

munkaügyi kapcsolatok szakjogász

munkaügyi kapcsolatok szakjogász

599.

munkaügyi kapcsolatok szaktanácsadó

munkaügyi kapcsolatok szaktanácsadó

600.

munkavédelmi

munkavédelmi szakember

601.

munkavédelmi szakmérnök

munkavédelmi szakmérnök

602.

műanyag-feldolgozó szerszámtervező

műanyag-feldolgozó szerszámtervező szakmérnök

603.

műanyagfeldolgozó technológus

műanyagfeldolgozó technológus szakmérnök

604.

műemlékvédelmi

műemlékvédelmi szakmérnök

605.

műemlékvédelmi szaktanácsadó

műemlékvédelmi szaktanácsadó

606.

műszaki diagnosztika és méréstechnika

műszaki diagnosztikai és méréstechnikai szakmérnök

607.

műszaki diagnosztikai és karbantartó szakmérnök

műszaki diagnosztikai és karbantartó szakmérnök

608.

műszaki diagnosztikai szakmérnök

műszaki diagnosztikai szakmérnök

609.

műszaki ingatlangazdálkodási szakmérnök

műszaki ingatlangazdálkodási szakmérnök

610.

műszaki környezeti szakmérnök

műszaki környezeti szakmérnök

611.

műszaki kutató-fejlesztő szakmérnök

műszaki kutató-fejlesztő szakmérnök

612.

műszaki logisztikai szakmérnök

műszaki logisztikai szakmérnök

613.

műszaki minőségirányítási szakember

műszaki minőségirányítási szakember

614.

műszaki minőségirányítási szakmérnök

műszaki minőségirányítási szakmérnök

615.

műszaki minőségügyi

műszaki minőségügyi szakmérnök

616.

műszaki minőségügyi szakember

műszaki minőségügyi szakember

617.

műszaki programozó szakmérnök

műszaki programozó szakmérnök

618.

műszaki szakközgazdász

szakközgazdász műszaki szakon

619.

műszaki térinformatika

műszaki térinformatikai szakmérnök

620.

műszeres analitika

műszeres szakanalitikus

621.

művészeti és kulturális intézmények menedzsmentje

művészeti és kulturális intézmények menedzsere

622.

német jogi és szakfordítói szakjogász

német jogi és szakfordítói szakjogász

623.

német jogi és szakfordítói szaktanácsadó

német jogi és szakfordítói szaktanácsadó

624.

német-magyar agrár szakfordító

német-magyar agrár szakfordító

625.

német-magyar informatikai szakfordító

német-magyar informatikai szakfordító

626.

német-magyar természettudományi szakfordító

német-magyar természettudományi szakfordító

627.

nemzeti tulajdonú vállalati vezető

nemzeti tulajdonú vállalati vezető

628.

nemzeti tulajdonú vállalati vezető szakközgazdász

szakközgazdász nemzeti tulajdonú vállalati vezető szakon

629.

nemzetközi agrárágazati

nemzetközi agrárágazati szaktanácsadó

630.

nemzetközi disztribúció

nemzetközi disztribúciós logisztikai menedzser

631.

nemzetközi disztribúció szakközgazdász

szakközgazdász nemzetközi disztribúció szakon

632.

nemzetközi fizetésképtelenségi specialista

nemzetközi fizetésképtelenségi specialista

633.

nemzetközi fizetésképtelenségi szakközgazdász

nemzetközi fizetésképtelenségi szakközgazdász

634.

nemzetközi gazdasági (és üzleti) kapcsolatok specialista

nemzetközi gazdasági és üzleti kapcsolatok specialista

635.

nemzetközi gazdasági (és üzleti) kapcsolatok szakközgazdász

nemzetközi gazdasági és üzleti kapcsolatok szakközgazdász

636.

nemzetközi gazdasági elemző

nemzetközi gazdasági elemző

637.

nemzetközi hegesztő

nemzetközi hegesztő szakmérnök

638.

nemzetközi humanitárius jogi szakjogász

nemzetközi humanitárius jogi szakjogász

639.

nemzetközi infokommunikációs szakközgazdász

szakközgazdász nemzetközi infokommunikációs szakon

640.

nemzetközi infokommunikációs tanácsadó

nemzetközi infokommunikációs tanácsadó

641.

nemzetközi kapcsolatok szakközgazdász

szakközgazdász nemzetközi kapcsolatok szakirányú továbbképzési szakon

642.

nemzetközi kapcsolatok tanácsadó

nemzetközi kapcsolatok tanácsadó

643.

nemzetközi mezőgazdasági szakelőadó

nemzetközi mezőgazdasági szakelőadó

644.

non-profit

non-profit szervező

645.

növénygenetika és növénynemesítés

növénygenetikus és növénynemesítő szakmérnök

646.

növényvédelmi szakmérnök

növényvédelmi szakmérnök

647.

nukleáris környezetvédelmi szakember

nukleáris környezetvédelmi szakember

648.

nukleáris környezetvédelmi szakmérnök

nukleáris környezetvédelmi szakmérnök

649.

OD – szervezetfejlesztési szakközgazdász

OD – szervezetfejlesztési szakközgazdász

650.

OD – szervezetfejlesztési szaktanácsadó

OD – szervezetfejlesztési szaktanácsadó

651.

okleveles energiagazdálkodási szakmérnök

okleveles energiagazdálkodási szakmérnök

652.

okleveles energiagazdálkodási szaktanácsadó

okleveles energiagazdálkodási szaktanácsadó

653.

olajipari ellátási lánc optimalizálás

olajipari ellátási lánc optimalizáló szakmérnök

654.

olajmérnöki

olajmérnöki szakmérnök

655.

online marketing

online marketing menedzser

656.

operációkutatás

mesterszintű operációkutatási szakember (egyeztetés alatt)

657.

orvos-közgazdász

orvos-közgazdász

658.

ökológiai gazdálkodó

ökológiai gazdálkodó

659.

ökológiai gazdálkodó szakmérnök

ökológiai gazdálkodó szakmérnök

660.

ökológiai növénytermesztő

ökológiai növénytermesztő szakmérnök

661.

ökológiai növénytermesztő szakember

ökológiai növénytermesztő szakember

662.

önkormányzati főépítész

önkormányzati főépítész szakmérnök

663.

önkormányzati gazdálkodás-szervező szakközgazdász

önkormányzati gazdálkodás-szervező szakközgazdász

664.

önkormányzati környezetvédelmi szaktanácsadó

önkormányzati környezetvédelmi szaktanácsadó

665.

örökségmenedzser

örökségmenedzser szaktanácsadó

666.

összehasonlító állam- és jogtudományi szakember

összehasonlító állam- és jogtudományi szakember

667.

pálinkamester szakmérnök

pálinkamester szakmérnök

668.

pálinkamester szaktanácsadó

pálinkamester szaktanácsadó

669.

pályázati projektmenedzsment

pályázati projektmenedzser

670.

pénzintézeti informatika szakközgazdász

pénzintézeti informatikai szakközgazdász

671.

pénzintézeti kockázatelemző szakközgazdász

pénzintézeti kockázatelemző szakközgazdász

672.

pénzügy adó-, illeték-, vám

pénzügy adó, illeték, vám szaktanácsadó

673.

pénzügy specialista

pénzügyi specialista

674.

pénzügy szakközgazdász

pénzügyi szakközgazdász

675.

pénzügy, adó és adóeljárás szakközgazdász

szakközgazdász pénzügy, adó és adóeljárás szakon

676.

pénzügy, adó és ellenőrzés szakközgazdász

szakközgazdász pénzügy, adó és ellenőrzés szakon

677.

pénzügyi controller és tanácsadó szakközgazdász

pénzügyi controller és tanácsadó szakközgazdász

678.

pénzügy-vállalkozási

pénzügy-vállalkozási tanácsadó

679.

piackutatás gyakorlata

piackutató

680.

piacszabályozási specialista

piacszabályozási specialista

681.

piacszabályozási szakközgazdász

piacszabályozási szakközgazdász

682.

PLC szakmérnök

PLC szakmérnök

683.

precíziós mezőgazdasági szakmérnök

precíziós mezőgazdasági szakmérnök

684.

precíziós mezőgazdasági szaktanácsadó

precíziós mezőgazdasági szaktanácsadó

685.

programozható vezérlő alkalmazói szakmérnök

programozható vezérlő alkalmazói szakmérnök

686.

programozó informatikus

programozó informatikus

687.

projektmenedzsment (fővállalkozás) specialista

projektmenedzsment specialista

688.

projektmenedzsment (fővállalkozás) szakközgazdász

projektmenedzsment szakközgazdász

689.

projekttervező

projekttervező

690.

projekttervező szakmérnök

projekttervező szakmérnök

691.

protokoll és rendezvényszervező

protokoll és rendezvényszervező szakközgazdász

692.

Public Affairs szakközgazdász

szakközgazdász Public Affairs szakirányú továbbképzési szakon

693.

Public Affairs tanácsadó

Public Affairs tanácsadó

694.

Public Relations kommunikáció

Public Relations kommunikációs szaktanácsadó

695.

Public Relations kommunikáció szakközgazdász

Public Relations kommunikációs szakközgazdász

696.

reaktortechnika szakember

reaktortechnikai szakember

697.

reaktortechnika szakmérnöki

reaktortechnikai szakmérnök

698.

regionális és térségi vidékfejlesztési szaktanácsadó

regionális és térségi vidékfejlesztési szaktanácsadó

699.

regionális és térségi vidékfejlesztő menedzser

regionális és térségi vidékfejlesztő menedzser

700.

regionális és térségi vidékfejlesztő szakközgazdász

regionális és térségi vidékfejlesztő szakközgazdász

701.

regionális és térségi vidékfejlesztő szakmérnök

regionális és térségi vidékfejlesztő szakmérnök

702.

regionális gazdasági tanácsadó magyar-román tagozat

regionális gazdasági tanácsadó magyar-román tagozat

703.

regionális szakközgazdász

szakközgazdász regionális gazdasági szakon

704.

regionális turisztikai szakközgazdász

szakközgazdász regionális turizmus szakon

705.

rehabilitációs gazdasági menedzser

rehabilitációs gazdasági menedzser

706.

rehabilitációs környezettervező

rehabilitációs szakmérnök

707.

reklám

reklám tanácsadó

708.

rendezvény menedzsment

rendezvény menedzser

709.

robbanóanyag-ipari szakmérnök

robbanóanyag-ipari szakmérnök

710.

roma vállalkozási és kommunikációs tanácsadó

roma vállalkozási és kommunikációs tanácsadó

711.

roma vállalkozási és kommunikációs tanácsadó szakközgazdász

roma vállalkozási és kommunikációs tanácsadó szakközgazdász

712.

sales értékesítési szakközgazdász

sales értékesítési szakközgazdász

713.

sales értékesítési szaktanácsadó

sales értékesítési szaktanácsadó

714.

sales manager szakközgazdász

sales manager szakközgazdász

715.

segítő technológia

segítő technológia szakmérnök

716.

senior humánerőforrás tanácsadó

senior humánerőforrás tanácsadó

717.

sertéstenyésztő szakmérnök

sertéstenyésztő szakmérnök

718.

sörfőző mester szakmérnök

sörfőző mester szakmérnök

719.

sörfőző mester szaktanácsadó

sörfőző mester szaktanácsadó

720.

sportjogi szakjogász

sportjogi szakjogász

721.

sportjogi szakokleveles tanácsadó

sportjogi szakokleveles tanácsadó

722.

sportmenedzsment-sportdiplomácia

sportmenedzsment-sportdiplomáciai szakreferens

723.

stratégiai marketing

stratégiai marketing szaktanácsadó

724.

stratégiai marketing szakközgazdász

stratégiai marketing szakközgazdász

725.

stratégiai partner

stratégiai partner

726.

stratégiai szakmenedzser

szakközgazdász stratégiai szakmenedzser szakon

727.

stratégiai tanácsadó

stratégiai tanácsadó

728.

szabályozási (kodifikátor) szakjogász

szabályozási (kodifikátor) szakjogász

729.

szabályozott iparági szakjogász

szabályozott iparági szakjogász

730.

szakdiplomácia és EU kapcsolatok

szakdiplomáciai és európai uniós elemző

731.

szakképzési felnőttképzési tanácsadó

szakképzési felnőttképzési tanácsadó

732.

számítógépes hálózattervező és kivitelező informatikus

számítógépes hálózattervező és kivitelező informatikus

733.

számítógépes modellező

számítógépes modellező

734.

számítógépes műszaki tervező szakmérnök

számítógépes műszaki tervező szakmérnök

735.

számítógépes tervezés és gyártás

számítógépes tervezés és gyártás szakmérnök

736.

számítógép-hálózati szakember

számítógép-hálózati szakember

737.

számítógép-hálózati szakmérnök

szakmérnök, számítógép-hálózati szakon

738.

szarvasmarhatenyésztő szakmérnök

szarvasmarhatenyésztő szakmérnök

739.

személyügyi – emberierőforrás menedzser – szakközgazdász

személyügyi – emberierőforrás menedzser – szakközgazdász

740.

személyügyi – munkaerő-piaci – szakközgazdász

személyügyi – munkaerő-piaci – szakközgazdász

741.

személyügyi – munkaerő-piaci menedzsment

személyügyi – munkaerő-piaci menedzser

742.

személyügyi – munkaügyi kapcsolatok – szakközgazdász

személyügyi – munkaügyi kapcsolatok – szakközgazdász

743.

személyügyi – munkaügyi kapcsolatok menedzsment

személyügyi – munkaügyi kapcsolatok menedzser

744.

személyügyi-emberierőforrás menedzsment

személyügyi-emberierőforrás menedzser

745.

szénhidrogén-ipar logisztikája

szénhidrogén-ipari logisztikai szakmérnök

746.

szénhidrogén-ipari műszaki-gazdasági szakmérnök

szénhidrogén-ipari műszaki-gazdasági szakmérnök

747.

szénhidrogénipari technológia fejlesztő szakember

szénhidrogénipari technológia fejlesztő szakember

748.

szénhidrogénipari technológia fejlesztő szakmérnök

szénhidrogénipari technológia fejlesztő szakmérnök

749.

szerkezettervező szakmérnöki

szerkezettervező szakmérnök

750.

színdinamika

színdinamikai tervezőművész

751.

szoftverprojekt-menedzser

szoftverprojekt-menedzser szakmérnök

752.

szolgáltatás-fejlesztő menedzser

szolgáltatás-fejlesztő menedzser

753.

szolgáltatás-fejlesztő szakközgazdász

szolgáltatás-fejlesztő szakközgazdász

754.

szolgáltatás-fejlesztő szakmérnök

szolgáltatás-fejlesztő szakmérnök

755.

szolgáltatások kommunikációs információs rendszere

szaktanácsadó szolgáltatások kommunikációs információs rendszere területén

756.

szőlő- és borgazdasági szakmérnök

szőlő- és borgazdasági szakmérnök

757.

szőlő- és borgazdasági szaktanácsadó

szőlő- és borgazdasági szaktanácsadó

758.

szőlőtermesztő és borász menedzser

szőlőtermesztő és borász menedzser

759.

szőlőtermesztő és borász szakmérnök

szőlőtermesztő és borász szakmérnök

760.

tájrendezési és területfejlesztési szakember

tájrendezési és területfejlesztési szakember

761.

tájrendezési és területfejlesztési szakmérnök

tájrendezési és területfejlesztési szakmérnök

762.

takarmányozási és takarmánygazdálkodási

takarmányozási szakmérnök

763.

talajerőgazdálkodás

talajerőgazdálkodó

764.

talajerőgazdálkodás szakmérnök

talajerőgazdálkodási szakmérnök

765.

talajtani szakmérnöki

talajtani szakmérnök

766.

talajtérképező és földminősítő

talajtérképező és földminősítő szakmérnök

767.

talajvédelmi szakelőadói

talajvédelmi szakelőadó

768.

társadalombiztosítás és munkaügy

társadalombiztosítási és munkaügyi szakreferens

769.

társadalombiztosítási szakember

társadalombiztosítási szakember

770.

társadalombiztosítási szakjogász

társadalombiztosítási szakjogász

771.

társadalombiztosítási szaktanácsadó

társadalombiztosítási szaktanácsadó

772.

társasági jogi és cégjogi szakjogász

társasági jogi és cégjogi szakjogász

773.

tartószerkezeti rekonstrukciós

tartószerkezeti rekonstrukciós szakmérnök

774.

tartószerkezet-tervező faipari szakmérnöki

tartószerkezet-tervező faipari szakmérnök

775.

tartószerkezet-tervező szakmérnöki

tartószerkezet-tervező szakmérnök

776.

telematikai szakmérnök

szakmérnök telematikai szakon

777.

telematikai szakreferens

diplomás szakreferens telematikai szakon

778.

település- és területfejlesztési menedzsment

település- és területfejlesztési menedzser

779.

településfejlesztési

településfejlesztési szaktanácsadó

780.

települési szennyvízgazdálkodási szakmérnök

települési szennyvízgazdálkodási szakmérnök

781.

településmarketing szakközgazdász

településmarketing szakközgazdász

782.

településüzemeltetési

településüzemeltető szakmérnök

783.

településüzemeltető szakember

településüzemeltető szakember

784.

térinformatika és alkalmazott távérzékelés

térinformatikai és távérzékelési szakmérnök

785.

termelési logisztikai

termelési logisztikai szakember

786.

természeti és kulturális örökség menedzser

természeti és kulturális örökség menedzser

787.

természetiörökség-védelmi

természetiörökség-védelmi szaktanácsadó

788.

természetiörökség-védelmi szakmérnök

természetiörökség-védelmi szakmérnök

789.

természetmegőrzési

természetmegőrzési szakmérnök

790.

természetpedagógia

természetpedagógus

791.

természetvédelmi vízgazdálkodási szakmérnöki

természetvédelmi vízgazdálkodási szakmérnök

792.

térségi turisztikai menedzsment

térségi turisztikai menedzser

793.

térségi turizmus

térségi turizmus szakközgazdász

794.

terület- és környezetfejlesztési szakközgazdász

terület- és környezetfejlesztési szakközgazdász

795.

terület- és környezetfejlesztési szaktanácsadó

terület- és környezetfejlesztési szaktanácsadó

796.

terület- és településfejlesztési szakmérnök

terület- és településfejlesztési szakmérnök

797.

terület- és vidékfejlesztési

terület- és vidékfejlesztési szaktanácsadó

798.

területfejlesztő közgazdász

területfejlesztő közgazdász

799.

területi tervezés, urbanisztika és területfejlesztés az Európai Unióban

európai uniós területi tervezési és urbanisztikai szakmenedzser

800.

tőkepiaci és bank szakjogász

tőkepiaci és bank szakjogász

801.

TQM minőségügyi menedzsment

TQM minőségügyi szakmenedzser

802.

tribológiai szakmérnök

tribológiai szakmérnök

803.

turisztikai desztináció menedzsment

térségi turisztikai desztinációs menedzser

804.

turisztikai desztináció menedzsment szervezetének vezetésére és működtetésére felkészítő

helyi és térségi turisztikai desztinációs menedzsment szervezetének vezetésére és működtetésére felkészített szakember

805.

turisztikai vállalkozás menedzsment

turisztikai vállalkozás menedzser

806.

turizmus

turisztikai szakreferens

807.

turizmus desztináció menedzsment

turizmus desztináció menedzsment szaktanácsadó

808.

turizmus szakközgazdász

szakközgazdász turizmus szakon

809.

turizmusmarketing

turizmusmarketing szaktanácsadó

810.

turizmus-szálloda vállalkozási

turizmus-szálloda vállalkozási szaktanácsadó

811.

tűzvédelmi szakmérnök

tűzvédelmi szakmérnök

812.

tűzvédelmi tervezési

tűzvédelmi tervező szakmérnök

813.

uniós területi pályázatok tanácsadó

uniós területi pályázatok tanácsadó

814.

urbanista

felsőfokú urbanista

815.

út- és repülőtér-tervező

út- és repülőtér-tervező szakmérnök

816.

útépítési

útépítési szakmérnök

817.

útfenntartási és útüzemeltetési

útfenntartási és útüzemeltetési szakmérnök

818.

ügyfélkapcsolati specialista

ügyfélkapcsolati specialista

819.

ügyfélkapcsolati szakközgazdász

ügyfélkapcsolati szakközgazdász

820.

üzletfejlesztési menedzser

üzletfejlesztési menedzser

821.

üzleti coach tanácsadás

üzleti coach tanácsadó

822.

üzleti és HR menedzsment

üzleti és HR menedzser

823.

üzleti és tranzakciós szakjogász

üzleti és tranzakciós szakjogász

824.

üzleti információmenedzsment szakmérnök

üzleti információmenedzsment szakmérnök

825.

üzleti informatika szakközgazdász

üzleti informatikai szakközgazdász

826.

üzleti tanácsadó

üzleti tanácsadó

827.

üzleti tanácsadó szakközgazdász

szakközgazdász üzleti tanácsadó szakon

828.

vadászati és vadászturisztikai szekreferens

vadászati és vadászturisztikai szakreferens

829.

vadászati és vadgazdálkodási

vadászati és vadgazdálkodási szakmérnök

830.

vadászati és vadgazdálkodási szaktanácsadó

vadászati és vadgazdálkodási szaktanácsadó

831.

vadegészségügyi szakállatorvos

vadegészségügyi szakállatorvos

832.

vadgazdálkodási

vadgazdálkodási szakmérnök

833.

vadgazdálkodási igazgatási szakirányító

vadgazdálkodási igazgatási szakirányító

834.

vadgazdálkodási igazgatási szakmérnök

vadgazdálkodási igazgatási szakmérnök

835.

vadgazdálkodási szakember

vadgazdálkodási szakember

836.

vadgazdálkodó

vadgazdálkodó

837.

vadhigiénikus szakirányító

vadhigiénikus szakirányító

838.

vállalatgazdasági tanácsadó

vállalatgazdasági tanácsadó

839.

vállalati (szervezeti) kommunikáció

vállalati (szervezeti) kommunikációs szaktanácsadó

840.

vállalati belső és vezetői coach

vállalati belső és vezetői coach

841.

vállalati irányítás és kontrolling szakközgazdász

szakközgazdász vállalati irányítás és kontrolling szakon

842.

vállalatirányítási rendszer menedzser

vállalatirányítási rendszer szaktanácsadó

843.

vállalkozás- és gazdaságpszichológia

vállalkozás- és gazdaságpszichológiai tanácsadó

844.

vállalkozás és marketing

vállalkozás és marketing szaktanácsadó

845.

vállalkozás- és projektmenedzser

vállalkozás- és projektmenedzser

846.

vállalkozásfejlesztő menedzser

vállalkozásfejlesztő menedzser

847.

vállalkozásgazdálkodási menedzser

vállalkozásgazdálkodási menedzser

848.

vállalkozási menedzsment specialista

vállalkozási menedzsment specialista

849.

vállalkozási menedzsment szakközgazdász

vállalkozási menedzsment szakközgazdász

850.

vállalkozásmenedzsment szakember

vállalkozásmenedzsment szakember

851.

vállalkozásmenedzsment szakmérnök

vállalkozásmenedzsment szakmérnök

852.

vállalkozások pénzügyei

vállalkozások pénzügyei szaktanácsadó

853.

vállalkozások pénzügyei szakközgazdász

vállalkozások pénzügyei szakközgazdász

854.

vállalkozások számvitele

vállalkozások számvitele szaktanácsadó

855.

vállalkozások számvitele szakközgazdász

vállalkozások számvitele szakközgazdász

856.

vállalkozásvezető

vállalkozásvezető

857.

vállalkozásszervezés

vállalkozásszervező

858.

vallási turizmus szervezésére, vezetésére felkészítő

vallási turizmust szervező szakember

859.

változás- és válságmenedzsment

változás- és válságmenedzser

860.

változás- és válságmenedzsment szakközgazdász

változás- és válságmenedzser szakközgazdász

861.

változásmenedzsment szakember

változásmenedzsment szakember

862.

változásvezető közgazdász

változásvezető szakközgazdász

863.

változásvezető mérnök

változásvezető szakmérnök

864.

város- és vidékfejlesztő közgazdász

város- és vidékfejlesztő közgazdász

865.

városenergetikai szakmérnök

városenergetikai szakmérnök

866.

városmenedzsment (városgazdasági) specialista

városgazdasági specialista

867.

városmenedzsment (városgazdasági) szakközgazdász

városgazdasági szakközgazdász

868.

vasúti pályaépítési és -fenntartási

vasúti pályaépítési és -fenntartási szakmérnök

869.

vasúti pálya-jármű rendszer

vasúti pálya-jármű rendszer szakmérnök

870.

vasúttervezési és -üzemeltetési

vasúttervezési és -üzemeltetési szakmérnök

871.

védelemgazdasági specialista

védelemgazdasági specialista

872.

védelemgazdasági szakközgazdász

védelemgazdasági szakközgazdász

873.

végrehajtási jogi szakjogász

végrehajtási jogi szakjogász

874.

végrehajtási jogi szakokleveles tanácsadó

végrehajtási jogi szakokleveles tanácsadó

875.

vegyipari rendszertechnikai szakmérnök

vegyipari rendszertechnikai szakmérnök

876.

vendéglátó-turisztikai menedzser

vendéglátó-turisztikai menedzser

877.

versenyjogi szakjogász

versenyjogi szakjogász

878.

veterán-gépjármű restaurátor

szakmérnök veterán-gépjármű restaurátor szakon

879.

vetőmag-gazdálkodási szakmérnöki

vetőmag-gazdálkodási szakmérnök

880.

vevőkapcsolat-menedzsment

vevőkapcsolati-menedzsment szaktanácsadó

881.

vezetési és szervezési specialista

vezetési és szervezési specialista

882.

vezetési és szervezési szakközgazdász

vezetési és szervezési szakközgazdász

883.

vezetési tanácsadó specialista

vezetési tanácsadó specialista

884.

vezetési tanácsadó szakközgazdász

vezetési tanácsadó szakközgazdász

885.

vidékfejlesztési menedzsment és marketing

vidékfejlesztési menedzsment és marketing tanácsadó

886.

vidékfejlesztési menedzsment és marketing szakmérnök

vidékfejlesztési menedzsment és marketing szakmérnök

887.

vidékfejlesztő menedzser

vidékfejlesztő menedzser

888.

vidékfejlesztő menedzser szakmérnök

vidékfejlesztő menedzser szakmérnök

889.

világítástechnikai

világítástechnikai szakmérnök

890.

világítástechnikai szakember

világítástechnikai szakember

891.

vízellátás-csatornázás

vízellátás-csatornázás szakmérnök

892.

vízgazdálkodási szakmérnök

vízgazdálkodási szakmérnök

893.

vízgazdálkodási szakreferens

vízgazdálkodási szakreferens

894.

vízminőség-védelmi

vízminőség-védelmi szaktanácsadó

895.

wellness és spa szakközgazdász

wellness és spa szakközgazdász

896.

wellness és spa szakmenedzser

wellness és spa szakmenedzser

897.

wellness és spa terápiás szakközgazdász

wellness és spa terápiás szakközgazdász

898.

zaj- és rezgéscsökkentési

zaj- és rezgéscsökkentési szaktanácsadó

899.

zaj- és rezgésvédelmi

zaj- és rezgésvédelmi szakmérnök

900.

zaj- és rezgésvédelmi szakember

zaj- és rezgésvédelmi szakember

901.

zöldfelület-gazdálkodó menedzser

zöldfelület-gazdálkodó menedzser

902.

zöldfelület-gazdálkodó szakmérnök

zöldfelület-gazdálkodó szakmérnök

903.

zöldséghajtató és gombatermesztő szakmérnök

zöldséghajtató és gombatermesztő szakmérnök

904.

zöldtető-építő

zöldtető-építő

905.

zöldtető-építő szakmérnök

zöldtető-építő szakmérnök

3. táblázat: Országos Képzési Jegyzék (OKJ) szakképesítések és szakképesítés-ráépülések

A

B

C

D

1.

Szakképesítés azonosító száma

Szakképesítések/szakképesítés-ráépülések megnevezése

2.

Szint

Tanulmányi terület

Sorszám

3.

34

543

1

Abroncsgyártó

4.

55

344

1

Adótanácsadó

5.

55

621

1

Agrár áruforgalmazó szaktechnikus

6.

55

211

1

Aranyműves

7.

34

543

2

Asztalos

8.

35

522

1

Audio- és vizuáltechnikai műszerész

9.

54

525

1

Autóelektronikai műszerész

10.

34

521

1

Autógyártó

11.

54

523

1

Automatikai technikus

12.

54

525

2

Autószerelő

13.

55

525

1

Autótechnikus

14.

54

525

3

Avionikus

15.

34

582

1

Ács

16.

55

344

2

Államháztartási mérlegképes könyvelő

17.

35

621

1

Állattartó szakmunkás

18.

54

621

1

Állattenyésztő és állategészségügyi technikus

19.

34

582

2

Bádogos

20.

54

544

1

Bányaipari technikus

21.

52

341

1

Becsüs

22.

35

813

1

Belovagló

23.

55

523

5

Beszédátviteli rendszerüzemeltető technikus

24.

32

582

1

Betonszerkezet-készítő, betonelem gyártó

25.

35

621

2

Biogazdálkodó

26.

52

861

1

Biztonságszervező

27.

55

343

1

Biztosítási tanácsadó

28.

35

341

1

Boltvezető

29.

55

541

1

Bor- és pezsgőgyártó szaktechnikus

30.

34

542

1

Bőrdíszműves

31.

54

542

1

Bőrfeldolgozó-ipari technikus

32.

55

211

2

Bronzműves és szoboröntő

33.

54

481

1

CAD-CAM informatikus

34.

34

542

2

Cipőkészítő

35.

35

521

1

CNC gépkezelő

36.

55

541

2

Cukor- és édesipari szaktechnikus

37.

34

811

1

Cukrász

38.

54

211

1

Dekoratőr

39.

55

211

3

Díszítő festő

40.

55

211

4

Díszlettervező

41.

33

582

1

Díszműbádogos

42.

34

211

1

Díszműkovács

43.

34

622

1

Dísznövénykertész

44.

54

211

2

Divat- és stílustervező

45.

54

525

4

Dízelmotoros vasúti jármű szerelője

46.

55

344

3

Egyéb szervezeti mérlegképes könyvelő

47.

34

341

1

Eladó

48.

34

522

1

Elektromechanikai műszerész

49.

34

522

2

Elektromos gép- és készülékszerelő

50.

34

522

3

Elektronikai műszerész

51.

54

523

2

Elektronikai technikus

52.

55

523

1

Elektronikus hozzáférési és magánhálózati rendszerüzemeltető technikus

53.

55

523

2

Elektronikus műsorközlő és tartalomátviteli rendszerüzemeltető technikus

54.

35

861

1

Elektronikus vagyonvédelmi rendszerszerelő

55.

55

344

4

Ellenőrzési szakelőadó

56.

52

582

1

Emelőgép-ügyintéző

57.

54

623

1

Erdészeti és vadgazdálkodási technikus

58.

54

521

2

Erdészeti gépésztechnikus

59.

34

623

1

Erdészeti szakmunkás

60.

55

541

3

Erjedés- és üdítőitalipari szaktechnikus

61.

53

522

1

Erőművi blokkgépész

62.

52

522

1

Erőművi gépész

63.

35

522

2

Erősáramú berendezések felülvizsgálója

64.

54

522

1

Erősáramú elektrotechnikus

65.

34

541

1

Édesipari termékgyártó

66.

54

541

1

Élelmiszeripari analitikus technikus

67.

54

521

1

Élelmiszeripari gépésztechnikus

68.

34

541

2

Élelmiszeripari szakmunkás

69.

54

541

2

Élelmiszeripari technikus

70.

62

582

1

Építési műszaki ellenőr

71.

32

582

2

Építő- és anyagmozgató gép kezelője (a szakmairány megjelölésével)

72.

55

582

4

Építőanyagipari minőségellenőr

73.

34

582

3

Épület- és szerkezetlakatos

74.

54

582

1

Épületgépész technikus

75.

35

522

3

Érintésvédelmi szabványossági felülvizsgáló

76.

54

543

1

Faipari technikus

77.

34

542

3

Fehérnemű-készítő és kötöttáru összeállító

78.

62

521

1

Felvonóellenőr

79.

32

521

1

Felvonószerelő

80.

54

211

3

Festő

81.

34

582

4

Festő, mázoló, tapétázó

82.

34

542

4

Férfiszabó

83.

34

521

2

Finommechanikai műszerész

84.

54

813

1

Fitness-wellness instruktor

85.

55

815

1

Fodrász

86.

55

762

1

Foglalkozás-szervező

87.

54

581

1

Földmérő, földügyi és térinformatikai technikus

88.

55

581

1

Földügyi térinformatikai szaktechnikus

89.

34

621

1

Gazda

90.

54

481

2

Gazdasági informatikus

91.

35

582

1

Gáz- és hőtermelő berendezés-szerelő

92.

55

525

2

Gázautószerelő

93.

35

582

2

Gázipari műszaki-biztonsági felülvizsgáló

94.

52

522

2

Gázturbina gépész

95.

55

523

3

Gerinchálózati rendszerüzemeltető

96.

54

521

3

Gépgyártástechnológiai technikus

97.

34

521

3

Gépi forgácsoló

98.

34

525

2

Gépjármű mechatronikus

99.

34

841

1

Gépjármű-építési, szerelési logisztikus

100.

34

525

1

Gépjárműépítő, szerelő

101.

32

525

1

Gumiabroncs-javító és kerékkiegyensúlyozó

102.

54

543

2

Gumiipari technikus

103.

52

815

1

Gyakorló fodrász

104.

52

815

2

Gyakorló kozmetikus

105.

34

521

5

Gyártósori gépbeállító

106.

54

761

1

Gyermekotthoni asszisztens

107.

35

622

1

Gyógy- és fűszernövénytermesztő

108.

54

140

1

Gyógypedagógiai segítő munkatárs

109.

52

810

1

Habilitációskutya-kiképző

110.

54

841

1

Hajózási technikus

111.

34

624

1

Halász, haltenyésztő

112.

34

521

6

Hegesztő

113.

54

582

2

Hídépítő és -fenntartó technikus

114.

52

621

1

Hobbiállat-tenyésztő és -forgalmazó

115.

32

582

3

Homlokzatépítő és -szerelő

116.

32

851

1

Hulladékfelvásárló és -telepkezelő

117.

55

850

1

Hulladékgazdálkodó szaktechnikus

118.

55

541

4

Hús- és baromfiipari szaktechnikus

119.

34

541

3

Húsipari termékgyártó

120.

32

522

1

Hűtéstechnikai berendezés üzemeltető

121.

34

582

5

Hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő

122.

35

582

3

Hűtő-, klíma- és hőszivattyú berendezés-szerelő

123.

55

344

5

IFRS mérlegképes könyvelő

124.

54

481

3

Infokommunikációs hálózatépítő és üzemeltető

125.

54

481

4

Informatikai rendszergazda

126.

53

814

1

Ingatlankezelő

127.

52

341

2

Ingatlanközvetítő

128.

53

341

1

Ingatlanvagyon-értékelő és -közvetítő

129.

55

213

2

Internetes alkalmazásfejlesztő

130.

32

582

4

Ipari alpinista

131.

34

521

4

Ipari gépész

132.

34

543

4

Ipari gumitermék előállító

133.

32

582

5

Ipari szigetelő bádogos

134.

32

543

1

Ipari üvegműves

135.

54

346

1

Irodai asszisztens

136.

54

482

1

IT mentor

137.

34

525

3

Járműfényező

138.

34

521

7

Járműipari fémalkatrész-gyártó

139.

34

525

4

Járműkarosszéria előkészítő, felületbevonó

140.

34

525

5

Járműkarosszéria készítő, szerelő

141.

53

223

1

Jelnyelvi szaktolmács

142.

52

223

1

Jelnyelvi tolmács

143.

53

810

1

Jelzőkutya-kiképző

144.

34

525

6

Karosszérialakatos

145.

52

861

3

Katasztófavédelmi előadó

146.

53

861

6

Katasztófavédelmi főelőadó

147.

53

861

7

Katasztófavédelmi referens

148.

52

861

4

Katasztófavédelmi szakelőadó

149.

33

522

1

Kazángépész (12 t/h felett)

150.

32

522

2

Kazánkezelő (2-12 t/h között)

151.

32

543

2

Kádár, bognár

152.

34

582

6

Kályhás

153.

34

542

5

Kárpitos

154.

54

211

5

Kerámiaműves

155.

32

521

2

Kereskedelmi, háztartási és vendéglátóipari gépszerelő

156.

54

341

1

Kereskedő

157.

34

622

2

Kertész

158.

55

622

1

Kertészeti szaktechnikus

159.

32

853

2

Kéményseprő

160.

35

522

4

Kisfeszültségű csatlakozó- és közvilágítási FAM szerelő

161.

35

522

5

Kisfeszültségű FAM kábelszerelő

162.

35

522

6

Kisfeszültségű kábelszerelő

163.

35

522

7

Kisfeszültségű szabadvezeték hálózati FAM szerelő

164.

54

761

2

Kisgyermek-gondozó, nevelő

165.

34

543

5

Kishajóépítő, -karbantartó

166.

54

521

4

Kohászati technikus

167.

55

815

2

Kozmetikus

168.

34

582

7

Kőfaragó, műköves és épületszobrász

169.

34

582

8

Kőműves és hidegburkoló

170.

34

543

6

Könyvkötő és nyomtatványfeldolgozó

171.

54

850

1

Környezetvédelmi technikus

172.

55

850

2

Környezetvédelmi-mérés szaktechnikus

173.

52

343

1

Közbeszerzési referens

174.

35

522

8

Középfeszültségű FAM szerelő

175.

35

522

9

Középfeszültségű kábelszerelő

176.

54

523

3

Közlekedésautomatikai műszerész

177.

34

582

9

Központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő

178.

52

861

5

Közterület-felügyelő

179.

54

841

2

Közúti közlekedésüzemvitel-ellátó

180.

32

621

1

Kutyakozmetikus

181.

33

861

2

Kutyavezető-vagyonőr

182.

32

544

1

Külszíni bányász

183.

54

524

1

Laboratóriumi technikus

184.

55

214

1

Lakberendező

185.

33

623

1

Lakott-területi fakitermelő

186.

32

815

1

Lábápoló

187.

54

725

4

Látszerész és fotócikk-kereskedő

188.

54

841

3

Légi közlekedésüzemvitel-ellátó

189.

55

582

1

Létesítményi energetikus

190.

54

345

1

Logisztikai ügyintéző

191.

54

812

2

Lovastúra-vezető

192.

34

621

2

Lovász

193.

54

582

3

Magasépítő technikus

194.

55

541

5

Malom- és keveréktakarmány-ipari szaktechnikus

195.

34

841

2

Matróz-gépkezelő

196.

33

861

3

Mechanikus vagyonvédelmi szerelő

197.

54

523

4

Mechatronikai technikus

198.

34

523

1

Mechatronikus-karbantartó

199.

34

811

2

Mezőgazdasági gazdaasszony, falusi vendéglátó

200.

34

521

8

Mezőgazdasági gépész

201.

54

521

5

Mezőgazdasági gépésztechnikus

202.

35

521

2

Mezőgazdasági gépjavító

203.

54

621

2

Mezőgazdasági technikus

204.

32

621

2

Méhész

205.

54

582

4

Mélyépítő technikus

206.

55

213

4

Mobilalkalmazás fejlesztő

207.

32

541

1

Molnár

208.

34

525

7

Motorkerékpár-szerelő

209.

53

810

2

Mozgássérültsegítőkutya-kiképző

210.

62

521

2

Mozgólépcső ellenőr

211.

33

521

1

Mozgólépcső karbantartó-szerelő

212.

55

213

5

Multimédia-alkalmazásfejlesztő

213.

35

542

1

Munkaruha- és védőruha-készítő

214.

52

862

1

Munkavédelmi technikus

215.

34

521

9

Műanyagfeldolgozó

216.

54

521

6

Műanyagfeldolgozó technikus

217.

35

543

1

Műbútorasztalos

218.

55

582

2

Műemlékfenntartó technikus

219.

35

582

4

Műemléki díszítőszobrász

220.

35

582

5

Műemléki helyreállító

221.

54

481

5

Műszaki informatikus

222.

55

524

3

Műszeres analitikus

223.

32

761

1

Nevelőszülő

224.

54

345

2

Nonprofit menedzser

225.

34

542

6

Női szabó

226.

55

621

2

Növényvédelmi szaktechnikus

227.

55

850

3

Nukleáris környezetvédelmi szaktechnikus

228.

35

542

2

Nyerges

229.

32

524

1

Nyomástartóedény-gépész

230.

54

213

4

Nyomdaipari gépmester

231.

55

213

6

Nyomdaipari technikus

232.

62

344

1

Okleveles adóellenőrzési szakértő

233.

62

344

2

Okleveles forgalmiadó-szakértő

234.

62

344

3

Okleveles jövedelemadó-szakértő

235.

62

344

4

Okleveles nemzetköziadó-szakértő

236.

32

521

3

Olvasztár és öntő

237.

34

725

1

Optikai üvegcsiszoló

238.

33

542

1

Ortopédiai cipész

239.

32

521

4

Órás

240.

32

140

1

Óvodai dajka

241.

32

521

5

Öntészeti mintakészítő

242.

54

211

6

Ötvös, fémműves

243.

32

543

3

Papírgyártó és -feldolgozó

244.

55

524

4

Papíripari technikus

245.

54

581

2

Parképítő és fenntartó technikus

246.

35

521

3

Patkolókovács

247.

54

140

2

Pedagógiai- és családsegítő

248.

34

541

4

Pék

249.

55

344

6

Pénzügyi szervezeti mérlegképes könyvelő

250.

54

343

1

Pénzügyi termékértékesítő (bank, befektetés, biztosítás)

251.

54

344

1

Pénzügyi-számviteli ügyintéző

252.

34

811

3

Pincér

253.

52

841

1

Postai ügyintéző

254.

35

582

6

Rekonstrukciós és műemléki festő, mázoló

255.

54

525

5

Repülőgépész

256.

54

525

6

Repülőgépsárkány-szerelő

257.

52

522

3

Robbanásbiztos berendezés kezelője

258.

54

542

2

Ruhaipari technikus

259.

35

811

1

Sommelier

260.

35

541

1

Speciális állatfeldolgozó

261.

53

815

1

Speciális lábápoló

262.

54

813

2

Sportedző (a sportág megjelölésével)

263.

52

813

1

Sportszervező, -menedzser

264.

52

462

1

Statisztikai és gazdasági ügyintéző

265.

55

541

6

Sütő- és cukrászipari szaktechnikus

266.

34

811

4

Szakács

267.

55

343

2

Szakképesített bankreferens

268.

35

522

10

Szakszolgálati FAM szerelő

269.

54

841

4

Szállítmányozási ügyintéző

270.

52

812

1

Szállodai recepciós

271.

34

523

2

Számítógép-szerelő, karbantartó

272.

34

582

10

Szárazépítő

273.

32

861

1

Személy- és vagyonőr

274.

55

813

1

Személyi edző

275.

34

521

10

Szerszámkészítő

276.

54

211

7

Szobrász

277.

54

762

2

Szociális asszisztens

278.

34

762

1

Szociális gondozó és ápoló

279.

54

762

3

Szociális szakgondozó

280.

55

762

6

Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző

281.

54

213

5

Szoftverfejlesztő

282.

34

541

6

Szőlész-borász

283.

55

541

7

Tartósítóipari szaktechnikus

284.

55

581

2

Távérzékelési szaktechnikus

285.

54

523

5

Távközlési technikus

286.

55

541

8

Tejipari szaktechnikus

287.

55

850

4

Települési környezetvédelmi szaktechnikus

288.

52

853

1

Temetkezési szolgáltató

289.

55

850

5

Természetvédelmi szaktechnikus

290.

35

582

7

Tetőfedő

291.

32

542

1

Textilanyaggyártó

292.

54

542

3

Textilipari technikus

293.

54

211

8

Textilműves

294.

32

542

2

Textiltisztító és textilszínező

295.

55

481

1

Térinformatikus

296.

55

581

3

Térképész szaktechnikus

297.

32

853

3

Tisztítás-technológiai szakmunkás

298.

32

341

1

Töltőállomás-kezelő

299.

54

812

3

Turisztikai szervező, értékesítő

300.

52

861

8

Tűzoltó I.

301.

53

861

8

Tűzoltó szerparancsnok

302.

53

861

9

Tűzoltósági referens

303.

52

861

10

Tűzvédelmi előadó

304.

53

861

10

Tűzvédelmi főelőadó

305.

32

810

1

Uszodamester

306.

34

582

11

Útépítő

307.

54

582

5

Útépítő és -fenntartó technikus

308.

54

346

2

Ügyviteli titkár

309.

32

543

4

Üvegcsiszoló

310.

54

211

9

Üvegműves

311.

32

543

5

Üveggyártó

312.

55

863

2

Vadászpuska műves

313.

53

810

3

Vakvezető kutya kiképzője

314.

32

521

6

Vas- és acélfeldolgozó

315.

54

582

6

Vasútépítő és -fenntartó technikus

316.

54

841

5

Vasútforgalmi szolgálattevő

317.

54

841

6

Vasúti árufuvarozási ügyintéző

318.

54

841

7

Vasúti személyszállítási ügyintéző

319.

54

525

7

Vasúti villamos jármű szerelője

320.

54

525

8

Vasúti vontatott jármű szerelője

321.

55

525

3

Vasútijármű-technikus

322.

54

344

2

Vállalkozási és bérügyintéző

323.

55

344

7

Vállalkozási mérlegképes könyvelő

324.

54

344

3

Vám-, jövedéki- és termékdíj ügyintéző

325.

54

524

2

Vegyipari technikus

326.

54

811

1

Vendéglátásszervező-vendéglős

327.

34

811

5

Vendéglátó eladó

328.

35

811

2

Vendéglátó-üzletvezető

329.

55

581

4

Vidékfejlesztési szaktechnikus

330.

35

522

11

Villamos alállomás kezelő

331.

35

522

12

Villamos elosztóhálózat szerelő, üzemeltető

332.

35

522

13

Villamos gép és -készülék üzemeltető

333.

35

522

14

Villamos hálózat kezelő

334.

35

522

15

Villamos távvezeték építő, üzemeltető

335.

35

522

16

Villámvédelmi felülvizsgáló

336.

34

522

4

Villanyszerelő

337.

35

215

2

Virágdekoratőr

338.

34

215

4

Virágkötő és virágkereskedő

339.

34

853

1

Víz- és csatornaműkezelő

340.

34

582

12

Víz-, csatorna- és közmű- rendszerszerelő

341.

55

582

3

Vízépítő technikus

342.

55

850

6

Vízgazdálkodó szaktechnikus

343.

35

582

8

Vízgépészeti és technológiai berendezésszerelő

344.

54

841

8

Vízi közlekedésüzemvitel-ellátó

345.

35

525

1

Vizi sportmotor-szerelő

346.

54

853

1

Vízügyi technikus

347.

32

582

6

Vízszigetelő, melegburkoló

348.

35

622

2

Zöldség- és gyümölcstermesztő

349.

32

815

1

Kézápoló és műkörömépítő

4. táblázat: Országos Képzési Jegyzék (OKJ) részszakképesítések megnevezése

A

B

C

D

1.

Szakképesítés azonosító száma

Részszakképesítések megnevezése

2.

Szint

Tanulmányi terület

Sorszám

3.

51

481

1

Adatbázis kezelő

4.

51

813

1

Aqua tréner

5.

31

621

2

Aranykalászos gazda

6.

21

543

1

Asztalosipari szerelő

7.

31

621

1

Állatgondozó

8.

31

524

1

Általános laboráns

9.

51

343

1

Banki, befektetési termékértékesítő

10.

31

544

1

Bányaművelő

11.

31

521

1

Bevontelektródás kézi ívhegesztő

12.

51

344

1

Bérügyintéző

13.

51

343

2

Biztosításközvetítő (függő és független)

14.

31

541

1

Bolti hentes

15.

31

541

2

Borász

16.

31

542

1

Bőrtárgy készítő

17.

51

341

1

Bútor- és szőnyegbecsüs

18.

31

542

2

Cipőfelsőrész-készítő

19.

31

542

3

Cipőgyártó

20.

21

814

1

Családellátó

21.

31

853

1

Csatornamű-kezelő

22.

21

541

1

Csontozó munkás

23.

51

813

2

Csoportos fitness instruktor

24.

31

582

1

Csőhálózatszerelő

25.

51

581

1

Digitálistérkép- kezelő

26.

31

624

1

Elektromos halászgép kezelője

27.

31

522

1

Elektronikai gyártósori műszerész

28.

21

623

1

Erdőművelő

29.

51

522

1

Erőművi gőzturbina gépész

30.

51

522

2

Erőművi kazángépész

31.

51

341

2

Ékszerbecsüs

32.

31

341

1

Élelmiszer-, vegyiáru és gyógynövény eladó

33.

31

541

3

Élelmiszeripari laboráns

34.

31

582

2

Építményzsaluzat és fémállvány szerelő

35.

21

543

2

Faipari gépkezelő

36.

31

623

1

Fakitermelő

37.

31

811

1

Falusi vendéglátó

38.

31

543

1

Famegmunkáló

39.

31

521

2

Felvonó karbantartó-szerelő

40.

51

341

3

Festménybecsüs

41.

51

813

3

Fitness instruktor

42.

51

813

4

Fitness-wellness asszisztens

43.

31

544

2

Fluidumkitermelő

44.

31

521

3

Fogyóelektródás védőgázas ívhegesztő

45.

31

542

4

Fonó

46.

31

521

4

Fröccsöntő

47.

31

853

2

Fürdőüzemi gépész

48.

31

341

2

Gázcseretelep-kezelő

49.

31

521

5

Gázhegesztő

50.

31

346

1

Gép- és gyorsíró, szövegszerkesztő

51.

31

521

6

Gépi kovács

52.

31

543

2

Gumikeverék-készítő

53.

31

811

2

Gyorséttermi ételeladó

54.

31

524

2

Gyógyszer-készítménygyártó

55.

31

541

4

Gyümölcspálinka-gyártó

56.

51

521

1

Hangosító

57.

31

521

7

Hengerész

58.

31

624

2

Horgásztókezelő

59.

31

851

1

Hulladékfeldolgozógép-kezelő

60.

21

851

1

Hulladékgyűjtő és -szállító

61.

21

851

2

Hulladékválogató és -feldolgozó

62.

31

541

5

Húskészítmény gyártó

63.

51

581

2

Ingatlan-nyilvántartási ügyintéző

64.

31

522

2

Ipari olaj- és gáztüzelő-berendezés kezelő

65.

31

525

1

Kerékpárszerelő

66.

31

622

1

Kertépítő és -fenntartó

67.

21

622

1

Kerti munkás

68.

31

542

5

Kesztyűs

69.

31

541

6

Keveréktakarmány-gyártó

70.

21

543

3

Kézi könyvkötő

71.

31

522

3

Kisteljesítményű kazán fűtő (max. 2 t/h)

72.

21

811

1

Konyhai kisegítő

73.

21

215

1

Kosárfonó

74.

51

850

1

Környezetvédelmi ügyintéző

75.

31

542

6

Kötő

76.

21

542

1

Lakástextil-készítő

77.

21

621

1

Lóápoló és gondozó

78.

21

621

2

Mezőgazdasági munkás

79.

31

544

3

Mélyfúró

80.

21

215

2

Mézeskalács-készítő

81.

21

623

2

Motorfűrész-kezelő

82.

31

521

8

Műanyag hegesztő

83.

31

341

3

Műszakicikk-eladó

84.

51

341

5

Műtárgybecsüs

85.

31

542

7

Nemszőtt-termék gyártó

86.

31

582

3

Nyílászáró és árnyékolástechnikai szerelő

87.

21

622

2

Parkgondozó

88.

51

343

3

Pénztárkezelő és valutapénztáros

89.

51

524

1

Pirotechnikai terméküzemeltető

90.

51

524

2

Pirotechnikus raktárkezelő

91.

51

523

1

PLC programozó

92.

31

341

4

Raktáros

93.

51

223

1

Relé jelnyelvi tolmács

94.

31

541

7

Sajtkészítő

95.

31

582

4

Sírkő és műkőkészítő

96.

31

541

8

Sörgyártó

97.

31

813

1

Sportoktató (a sportág megjelölésével)

98.

21

541

2

Sütőipari és gyorspékségi munkás

99.

31

346

2

Számítógépes adatrögzítő

100.

31

481

1

Számítógépes műszaki rajzoló

101.

21

582

1

Szobafestő

102.

51

481

2

Szoftverüzemeltető-alkalmazásgazda

103.

31

542

8

Szövő

104.

51

344

2

Társadalombiztosítási ügyintéző

105.

31

523

1

Távközlési és informatikai hálózatszerelő

106.

51

523

2

Távközlési üzemeltető

107.

31

541

9

Tejtermékgyártó

108.

21

542

2

Textiltermék-összeállító

109.

51

581

3

Térinformatikai ügyintéző

110.

31

582

5

Tüzelőberendezés égéstermék elvezető készítő

111.

51

812

1

Utazásügyintéző

112.

31

541

10

Üdítőital-ipari termékgyártó

113.

21

541

3

Vágóhídi munkás

114.

51

344

3

Vámügyintéző

115.

31

524

3

Vegyianyaggyártó

116.

31

541

11

Vincellér

117.

31

215

1

Virágbolti eladó

118.

31

215

2

Virágkötő

119.

51

853

1

Víz- és szennyvízkezelő

120.

31

853

3

Vízkárelhárító

121.

31

853

4

Vízműkezelő

122.

31

521

9

Volfrámelektródás védőgázas ívhegesztő

123.

51

481

3

Webmester

124.

31

541

12

Zöldség- és gyümölcsfeldolgozó

125.

31

582

6

Zsaluzóács

126.

51

344

4

Pénzügyi ügyintéző

127.

51

344

5

Számviteli ügyintéző

128.

51

344

6

Pénzügyi projektmenedzser-asszisztens

129.

51

344

7

Jövedéki ügyintéző

130.

51

344

8

Termékdíj ügyintéző

2. melléklet a 22/2012. (III. 9.) VM rendelethez

A kérődző szerkezetátalakítási támogatási jogosultságok egységértékének megállapítása

1. az anyatehén szerkezetátalakítási jogosultság (ATSzJ),

2. a hízottbika szerkezetátalakítási jogosultság (HbSzJ),

3. a szarvasmarha extenzifikációs többletjogosultság (SzETj),

4. az anyajuh szerkezetátalakítási jogosultság (AjSzJ),

5. az anyajuh kiegészítő többletjogosultság (AjKTj),


1 db HbSzJ = 0,44 db ATSzJ

1 db SzETj = 0,35 db ATSzJ

1 db AjSzJ = 0,065 db ATSzJ

1 db AjKTj = 0,04 db ATSzJ


azaz


1 db ATSzJ = 2,2727 db HbSzJ

1 db ATSzJ = 2,8571 db SzETj

1 db ATSzJ = 15,3846 db AjSzJ

1 db ATSzJ = 25,0000 db AjKTj


44 533 375 euró = x db ATSzJ + y db HbSzJ + v db SzETj + z db AjSzJ + zs db AjKTj


A rendelkezésre álló keretösszeg a bejelentett állatlétszám (x, y, v, z, zs) alapján kerül felosztásra.

3. melléklet a 22/2012. (III. 9.) VM rendelethez59

A Herman Ottó Intézet által a húsmarha és a juh ágazatokban nyújtott kérődző szerkezetátalakítási nemzeti program feltételeinek teljesítéséhez szervezett képzések felsorolása és tartalmi meghatározása

A résztvevők egy-egy képzésen, a húsmarha és a juh ágazatokban nyújtott kérődző szerkezetátalakítási nemzeti program feltételeinek teljesítése címén, csak egyszer vehetnek részt. A képzések tematikája nem egymásra épül, így sorrendjük szabadon választható.

 

1.

A képzés megnevezése:

Gazdálkodási és vállalkozási ismeretek

 

1.1.

A képzés időtartama:

32 óra

 

1.2.

A képzés szervezése:

4 egymást követő nap, vagy 2*2 egymást követő nap,

 

 

 

vagy 4 különálló nap (a képzés szervezhető szombatra és vasárnapra is,

 

 

 

de nem szervezhető ünnepnapokra)

 

1.3.

A képzés költsége:

bruttó 50 000 Ft/fő (minimum 10, maximum 35 fős csoportokban

 

 

 

indítva).

 

1.4.

A képzés tartalma:

1. táblázat szerint.

1. táblázat

1. A vállalkozás tervezése, vállalkozási formák:

1.1. a stratégiakialakítás,

1.2. tőkeköltségvetés,

1.3. beruházás,

1.4. a kisvállalkozás működésére ható kockázati tényezők, kockázatmenedzselés,

1.5. humánerőforrás jelentősége, szerepe, meghatározott végzettségek,

2. A vállalkozás működtetése:

2.1. a vállalkozás finanszírozása,

2.2. költséggazdálkodás,

2.3. a vállalat működésének elemzése,

2.4. egyszerűsített mérleg, eredmény-kimutatás,

2.5. a nyereség növelésének lehetőségei,

2.6. fontosabb pénzügyi mutatók.

3. Üzleti terv készítése

4. Adózási ismeretek

5. Társadalombiztosítási alapismeretek

 

2.

A képzés megnevezése:

Ökológiai és természetközeli gazdálkodás

 

2.1.

A képzés időtartama:

32 óra

 

2.2.

A képzés szervezése:

4 egymást követő nap, vagy 2*2 egymást követő nap,

 

 

 

vagy 4 különálló nap (a képzés szervezhető szombatra és vasárnapra is,

 

 

 

de nem szervezhető ünnepnapokra)

 

2.3.

A képzés költsége:

bruttó 50 000 Ft/fő (minimum 10 fős csoportokban indítva).

 

2.4.

A képzés tartalma:

2. táblázat szerint

2. táblázat

1. Ökológiai gazdálkodás:

1.1. az ökológiai gazdálkodás fogalma, célja, alapelvei, szerepe a mezőgazdasági termelésben,

1.2. ökológiai növénytermesztés,

1.3. ökológiai állattenyésztés,

1.4. ökológiai kertészet,

1.5. átállás az ökológiai gazdálkodásra,

1.6. igénybe vehető támogatások,

1.7. jogszabályi háttér

1.8. a biotermékek értékesítési lehetőségei,

1.9. az ökológiai gazdálkodás ökonómiája.

2. Természetközeli gazdálkodás:

2.1. természetvédelmi alapismeretek,

2.2. a mezőgazdaság szerepe a környezet- és természetvédelemben,

2.3. a természetvédelem működése Magyarországon,

2.4. Nemzeti Parkjaink, gazdálkodás a védett természeti területeken,

2.5. Magyarország védett állatai és növényei,

2.6. alapvető gyógynövény- és gombaismeret,

2.7. környezetkímélő gyepgazdálkodás,

2.8. vadkármegelőzés, -elhárítás a mezőgazdaságilag művelt területeken,

2.9. környezetvédelmi bevallási kötelezettségek, bevallások készítése.

 

3. A képzés megnevezése:

Legeltetés és gyephasználat

 

 

3.1. A képzés időtartama:

32 óra

 

 

3.2. A képzés szervezése:

4 egymást követő nap, vagy 2*2 egymást követő nap, vagy 4 különálló nap

 

 

 

(a képzés szervezhető szombatra és vasárnapra is,

 

 

 

de nem szervezhető ünnepnapokra)

 

 

3.3. A képzés költsége:

bruttó 50 000 Ft/fő (minimum 10, maximum 35 fős csoportokban indítva).

 

 

3.4. A képzés tartalma:

3. táblázat szerint.

 

3. táblázat

1. Legeltetés és gyephasználat

1.1. Rét – legelő – gyep meghatározása és csoportosítása

1.2. Gyepterületek hasznosításának lehetőségei, jelentőségük az ökológiai gazdálkodásban

1.3. Gyepalkotó növények csoportosítása, jellemzői

1.4. Gyeptelepítés

1.5 Gyepek művelése

1.6. Gyepek hasznosítása az állattartásban

1.7 A legeltetés és gyephasználat természetvédelmi aspektusai

 

4. A képzés megnevezése:

Helyi termék, hozzáadott érték (piacra jutás, rövid ellátó rendszer)

 

4.1. A képzés időtartama:

32 óra

 

4.2. A képzés szervezése:

4 egymást követő nap, vagy 2*2 egymást követő nap, vagy 4 különálló nap

 

 

(a képzés szervezhető szombatra és vasárnapra is,

 

 

de nem szervezhető ünnepnapokra)

 

4.3. A képzés költsége:

bruttó 50 000 Ft/fő (minimum 10 fős, maximum 35 fős csoportokban indítva).

 

4.4. A képzés tartalma:

4. táblázat szerint

4. táblázat

1. Helyi termék, hozzáadott érték (piacra jutás, rövid ellátó rendszer)

1.1. Helyi termékek szerepe, jelentősége a kisléptékű gazdálkodásban

1.2. Jogszabályi háttér – alapfogalmak értelmezése

1.3. Kistermelői élelmiszertermelés, előállítás és értékesítés

1.4. Piacra jutás feltételrendszere (REL)

1.5 Élelmiszerbiztonság, minőségbiztosítás, higiénia

1.6. Védjegyek jelentősége

1.7 Gazdasági és vállalkozási ismeretek

4. melléklet a 22/2012. (III. 9.) VM rendelethez60

A Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség által koordinált juhász gazdálkodóképzés

A résztvevők a képzésen – a húsmarha és a juh ágazatokban nyújtott kérődző szerkezetátalakítási nemzeti program feltételeinek teljesítése címén – csak egyszer vehetnek részt.


1.    A képzés megnevezése:    Juhász gazdálkodóképzés
1.1.    A képzés időtartama:     80 óra
1.2.    A képzés szervezése:    8 elméleti képzési nap és 2 gyakorlati képzési nap
1.3.    A képzés tartalma:    1. táblázat szerint
1.4.    A képző intézmények:    Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetséggel megkötött megállapodás alapján
a Debreceni Egyetem Mezőgazdasági-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara,
a Kaposvári Egyetem Agrár- és Környezettudományi Kara,
a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara.

1.    táblázat

1.    A juhágazat közgazdasági, mezőgazdasági, környezetvédelmi jelentősége
2.    Juh fajtaismeret
3.    Szaporítás, nevelés
4.    Takarmányozás
5.    Legelőgazdálkodás
6.    Tartástechnológia
7.    Állategészségügy
8.    Gazdaságosság
9.    Jogszabályi előírások
10.    Támogatási lehetőségek
11.    Szakmai szervezetek
12.    Felmérő teszt
13.    Bemutató mintatelepek látogatása
1

Az 1. § 5. pontja a 18/2014. (X. 29.) FM rendelet 27. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

2

Az 1. § 6. pontja a 18/2014. (X. 29.) FM rendelet 27. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

3

Az 1. § 16. pontja a 48/2012. (V. 16.) VM rendelet 10. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

4

Az 1. § 18. pontja a 18/2014. (X. 29.) FM rendelet 27. § (2) bekezdésével megállapított, a 36/2015. (VI. 30.) Korm. rendelet 5. § a) pontja szerint módosított szöveg.

5

Az 1. § 20. pontja a 130/2013. (XII. 21.) VM rendelet 31. §-ával megállapított szöveg.

6

Az 1. § 22. pontját a 8/2013. (II. 18.) VM rendelet 7. § (2) bekezdése iktatta be.

7

Az 1. § 23. pontját a 8/2013. (II. 18.) VM rendelet 7. § (2) bekezdése iktatta be.

8

A 3. § (1) bekezdés b) pont ba) alpontja a 130/2013. (XII. 21.) VM rendelet 32. §-ával megállapított szöveg.

9

A 3. § (1) bekezdés b) pont bb) alpontja a 8/2013. (II. 18.) VM rendelet 8. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

10

A 3. § (1) bekezdés b) pont bc) alpontja a 18/2014. (X. 29.) FM rendelet 28. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

11

A 3. § (1) bekezdés c) pontja a 8/2013. (II. 18.) VM rendelet 15. § (1) bekezdése, a 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 48. § a) és b) pontja szerint módosított szöveg.

12

A 3. § (2) bekezdése a 18/2013. (III. 21.) VM rendelet 10. § (1) bekezdésével megállapított, a 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 48. § b) pontja szerint módosított szöveg.

13

A 3. § (4a) bekezdését a 8/2013. (II. 18.) VM rendelet 8. § (2) bekezdése iktatta be.

14

A 3. § (5) bekezdése a 8/2013. (II. 18.) VM rendelet 8. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

15

A 3. § (6) bekezdése a 8/2013. (II. 18.) VM rendelet 8. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

16

A 3. § (8) bekezdése a 18/2014. (X. 29.) FM rendelet 28. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

17

A 3. § (10) bekezdését a 8/2013. (II. 18.) VM rendelet 8. § (6) bekezdése iktatta be.

18

A 3. § (11) bekezdését a 8/2013. (II. 18.) VM rendelet 8. § (6) bekezdése iktatta be.

19

A 3. § (12) bekezdését a 8/2013. (II. 18.) VM rendelet 8. § (6) bekezdése iktatta be, szövege a 18/2014. (X. 29.) FM rendelet 28. § (3) bekezdésével megállapított, a 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 48. § b) pontja szerint módosított szöveg.

20

A 3. § (13) bekezdését a 8/2013. (II. 18.) VM rendelet 8. § (6) bekezdése iktatta be, szövege a 18/2014. (X. 29.) FM rendelet 28. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

21

A 3. § (14) bekezdését a 97/2013. (X. 22.) VM rendelet 24. §-a iktatta be.

22

A 4. § (1) bekezdése a 97/2013. (X. 22.) VM rendelet 25. §-ával megállapított szöveg.

23

A 4. § (2) bekezdése a 97/2013. (X. 22.) VM rendelet 25. §-ával megállapított szöveg.

24

A 4. § (3) bekezdése a 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 48. § b) pontja szerint módosított szöveg.

25

A 4. § (4) bekezdését a 27/2013. (IV. 26.) VM rendelet 7. §-a iktatta be, szövege a 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 48. § c) pontja szerint módosított szöveg.

26

A 6. § a 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 48. § b) pontja szerint módosított szöveg.

27

A 8. § (2) bekezdése a 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 48. § b) pontja szerint módosított szöveg.

28

A 8. § (5) bekezdését a 8/2013. (II. 18.) VM rendelet 10. §-a iktatta be, szövege a 88/5016. (XII. 29.) FM rendelet 48. § d) pontja szerint módosított szöveg.

29

A 9. § (1) bekezdése a 45/2014. (IV. 18.) VM rendelet 8. §-a, a 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 48. § b) pontja szerint módosított szöveg.

30

A 10. § a 18/2014. (X. 29.) FM rendelet 31. §-a szerint módosított szöveg.

31

A 10/A. §-t a 27/2013. (IV. 26.) VM rendelet 8. §-a iktatta be.

32

A 10/B. §-t a 45/2014. (IV. 18.) VM rendelet 5. §-a iktatta be.

33

A 11. § a 48/2012. (V. 16.) VM rendelet 12. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

34

A 11/A. §-t a 45/2014. (IV. 18.) VM rendelet 6. §-a iktatta be.

35

A 12. § (1) bekezdése a 48/2012. (V. 16.) VM rendelet 12. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

36

A 12. § (2) bekezdése a 48/2012. (V. 16.) VM rendelet 12. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

37

A 12. § (4) bekezdése a 8/2013. (II. 18.) VM rendelet 11. §-ával megállapított szöveg.

38

A 12. § (5) bekezdése a 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 48. § b) pontja szerint módosított szöveg.

39

A 13. § (1) bekezdése a 48/2012. (V. 16.) VM rendelet 12. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

40

A 13. § (2) bekezdése a 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 48. § e) pontja szerint módosított szöveg.

41

A 13. § (3) bekezdése a 48/2012. (V. 16.) VM rendelet 12. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

42

A 13. § (4) bekezdését a 8/2013. (II. 18.) VM rendelet 11. §-a iktatta be.

43

A 14. § a 9/2015. (III. 13.) FM rendelet 25. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

44

A 15. § a 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 48. § d) pontja szerint módosított szöveg.

45

A 16/A. §-t a 35/2018. (XII. 6.) AM rendelet 15. §-a iktatta be.

46

A 19. §-t a 8/2013. (II. 18.) VM rendelet 14. §-a iktatta be.

47

A hatálybalépés napja: 2013. február 19.

49

A hatálybalépés napja: 2013. március 22.

51

A hatálybalépés időpontja 2013. május 31.

52

A 22. §-t a 97/2013. (X. 22.) VM rendelet 27. §-a iktatta be.

53

A hatálybalépés időpontja 2013. október 23.

54

A 23. §-t a 8/2014. (IX. 10.) FM rendelet 10. §-a iktatta be.

55

A 24. §-t a 18/2014. (X. 29.) FM rendelet 29. §-a iktatta be.

57

A hatálybalépés időpontja 2015. március 16.

58

Az 1. melléklet a 97/2013. (X. 22.) VM rendelet 26. §-ával megállapított szöveg.

59

A 3. mellékletet a 48/2012. (V. 16.) VM rendelet 11. §-a iktatta be, szövege a 65/2013. (VII. 29.) VM rendelet 12. §-ával megállapított, a 36/2015. (VI. 30.) Korm. rendelet 5. § b) pontja szerint módosított szöveg.

60

A 4. mellékletet a 18/2014. (X. 29.) FM rendelet 30. §-a iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére